Somai Miklós: Útijelentés egy 2007. decemberi párizsi agrárkonferenciáról Annak megfelelıen, ahogyan arról az Európai Unió közös agrárpolitikája (KAP) 2003-as megreformálása idején rendelkeztek, a Bizottság már 2007 novemberében ismertette a „Felkészülés a KAP-reform állapotfelmérésére” címő közleményét. Az angolul „Health Check” (~egészségügyi állapotfelmérés) néven ismert dokumentummal kidolgozóinak célja nem újabb reform felvázolása volt, inkább vitaindítónak szánták, amelyrıl a szakma, a politika és a tudomány emberei azonnal el is kezdték az eszmecserét. Az egyik ilyen vitán e sorok írója is részt vett, s az alábbiakban megpróbál hő képet adni az ott elhangzottakról. A nemzetközi konferenciára a Pluriagri1 szervezésében került sor, 2007. december 18-án, Párizsban. A délelıtti ülésszak elıadói, illetve kerekasztal-vitapartnerei a 2003-as reform értékelésével és a KAP jövıjével foglalkoztak. Hervé Guyomard, az INRA2 tudományos igazgatója, a KAP további reformjára, a bio-üzemanyagok elterjedésére és a WTO Dohaforduló kimenetelére vonatkozó különbözı hipotézisekre alapozva vázolta föl elırejelzését. Eszerint, a legvalószínőbb forgatókönyv a következı fıbb megállapításokat tartalmazza: -
-
-
-
a gabonafélék és az olajos magvak szektorának jövıje igen erısen függ a bioüzemanyagokétól – sokkal inkább, mint egy további KAP-reformtól vagy a WTOtárgyalások kimenetelétıl. A termelés felfutásának azonban még a kereslet legkedvezıbb alakulása esetén is gátat vethet a környezetvédelmi politikák megerısödése, mert félı, hogy az egyre intenzívebb mővelés, valamint újabb és újabb területek mővelésbe vonása a biodiverzitás további szegényedéséhez, és a vízkészletek csökkenéséhez vezethet; egyes termékpályákon – pl. cukor, tej, vaj –, bárhogy is alakuljanak a modellben szereplı változók (KAP-reform, bio-üzemanyagok, WTO-forduló), a negatív hatások borítékolhatók. Az árak minimum 15 százalékos csökkenésére mindhárom említett termék esetén számíthatunk. Emellett a cukorszektorban a termelés is jelentısen visszaesik; a KAP-reform (a piaci intézkedések visszaszorulása) általában az állati termékeket (azon belül a tejszektort és a legeltetéses állattartást) érinti keményebben, míg egy WTO-egyezség (a kötelezı piacnyitás révén) a tejre, cukorra és húsokra hat erıteljesebben; a borászat, a zöldség- és gyümölcstermelés és az iparszerő állattenyésztés (sertés, baromfi) kivételével a jövedelmezıség igen erısen kapcsolódik a közvetlen kifizetésekhez, illetve függ azok jövıjétıl. Ezen a ponton igen nagy a bizonytalanság. Bármilyen radikális változtatás alaposan átrendezheti az egyes szektorokban a jövedelmezıségi viszonyokat. Éppen ezért egy fokozatos átalakításnak nagyobb az esélye. Ugyanakkor a számítások alapján úgy tőnik, hogy – a jelenlegi árszintek tartós fennmaradása esetén – a közvetlen támogatások esetleges 35 százalékos csökkentését az agrártermelés 6,4 százalékos növekedése ellensúlyozná.
Hervé Guyomard egyik fontos megállapításával – amely szerint az állattenyésztés számára a gabonaárak emelkedésébıl származó többletköltséget nagyjából kiegyenlítheti a bioüzemanyag-termeléskor egyre nagyobb tömegben keletkezı, fehérjében gazdag takarmánypogácsák árának csökkenése – a jelenlévı szakemberek többsége vitába szállt. 1
A Pluriagri egy francia egyesület, mely a „Céréaliers de France” (Franciaország gabonatermelıi) nevő szervezet elnökének kezdeményezésére jött létre 1999-ben. 2 Institut national de la recherche agronomique ~ nemzeti agronómiai kutatóintézet.
2
Bénédicte Carlotti, a Pluriagri kutatója, elıadásában azt mutatta be, hogy a 2003-as KAPreform milyen változatos módon valósult meg az egyes EU-tagországokban. A változatosság elsısorban a hektáronkénti támogatások odaítélésére (egyéni referenciák vagy regionális átlagok alapján), a termeléstıl való elválasztásának mértékére, valamint a KAP elsı (piaci) és második (vidékfejlesztési) pillére közötti megoszlására vonatkozik. A latin országok általában egyéni (történelmi) referenciákat alkalmaznak, Németország és Anglia pedig fokozatosan jut el odáig, hogy 2012/13 környékén már regionális alapon ossza el a támogatást.3 Az elválasztás mértéke ez utóbbi két ország, valamint Olaszország esetében teljes, Franciaországban és Spanyolországban azonban csak részleges. Az elemzésben szerepelt még két, újonnan csatlakozott EU-tag is – Lengyelország és Magyarország –, ahol az uniós támogatás egyszerősített formában (szektorsemlegesen, hektáronként egységes összegben) jut a termelıkhöz. A nemzeti kiegészítés (az ún. „top-up”) tekintetében Lengyelország azonnal teljes szétválasztást vezetett be, hazánk azonban nem, mely rezsimet a Bizottság kérésére 2007-tıl úgy alakítottuk át, hogy egyes termékeknél (nagykultúrák, tej) teljes, másoknál (szarvasmarha, dohány) részleges szétválasztást alkalmazunk. Spanyolországban – bár a termeléssel való fölhagyástól és az elsivatagosodástól való félelem miatt, a reform által megengedett, lehetı legtöbb termék esetében megtartották a közvetlen támogatás és a termelés kapcsolatát – az ugarterületek aránya jelentısen megnıtt (fıként a gabonával, azon belül is a keménybúzával bevetett földek rovására). Egyúttal nıtt az olajos magvak és a takarmányterületek aránya. A jelenség Olaszországban is megfigyelhetı volt – a keménybúza vetésterülete (a kedvezıtlen területekre vonatkozó támogatás megszőntével) mintegy 25 százalékkal csökkent –, a termelés azonban nagyjából szinten maradt, köszönhetıen annak, hogy a mővelés a kedvezı adottságú területekre koncentrálódott. Németországban a regionálisan egységes támogatásra való áttérés elsısorban a tej- és a cukortermelıknél okozhat problémát. Nehéz elfogadni, hogy a történelmileg kialakult különbségeket most egységesíteni kell, holott ez természetes, hiszen a teljes szétválasztással megváltozott a támogatás jogcíme: a termelıknek ma már a jelenlegi és a korábbi termelés szintjétıl, minıségétıl, árától stb. függetlenül jár a támogatás. A potenciális feszültségeket mindenesetre egyelıre „takaréklángon” tartják a magas piaci árak. Jellemzı, hogy – a várakozásokkal ellentétben – a gyenge termıképességő keletnémet földeken sem hagyott alább a termelési kedv. Tudniillik, korábban a szakértık attól féltek, hogy a rozs lesz a nagy vesztese a teljes szétválasztásnak (vagyis annak a lehetıségnek, hogy mindenki szabadon döntheti el, mit akar termelni), de a termék ára idıközben 80-ról 240 euróra nıtt tonnánként. A termelési kedvnek a biogáz-gyártás és a bio-üzemanyag business felfutása is jót tett. Angliában a modulációval kapcsolatban merülnek fel aggályok: a helyzet annyiban különleges, hogy a 2003-as KAP reform által kötelezıvé tett 5 százalékos mértéken felül, Anglia a közvetlen támogatások további 12 százalékát irányítja át az elsıbıl a második pillérbe. A termelık ezzel kapcsolatban két dologtól félnek: egyrészt attól, hogy az önkéntes moduláció torzítja a versenyfeltételeket – elvileg hátrányba kerülhetnek más tagországok farmereivel szemben, akik számára a támogatások nagyobb arányban jelennek meg megkötések nélkül elkölthetı (elsı pilléres) forrásként; másrészt a vidékfejlesztési pénzek elnyerésének feltételei ma még ugyan könnyen teljesíthetık, idıvel azonban felkeményedhetnek, vagyis a farmereknek további erıfeszítésükbe (költségükbe) kerülhet a megszerzésük. 3
Nem véletlenül írtam Angliát, ugyanis az Egyesült Királyságot alkotó négy országrészben is egymástól merıben eltérı módon vezették be a 2003-as KAP-reformot.
3
Lengyelországban és Magyarországon – bár a támogatás mértéke egészen 2013-ig az EU-15ökben érvényes szint alatt marad –, az egyszerősített rendszerbıl származó szubvenció komoly fejlesztéseket tett lehetıvé a közepes és nagyobb területekkel rendelkezı gazdaságokban. Ugyanakkor, probléma is akad bıven. Lengyelországban a közvetlen támogatásra jogosult farmok fele még mindig ún. fél-megélhetési (részmunkaidıs, zömmel önellátásra termelı) törpebirtok, melyek eddig szociális pufferként funkcionáltak, de számuk várhatóan rohamosan csökkenni fog. Magyarországon az állattenyésztésben vannak a legnagyobb problémák: a szarvasmarha-állomány csökkenését a szektorba bıségesen áramló szubvenciók (pl. a nem elválasztott „top-up”-ok) sem tudták megállítani, míg a sertés és baromfi szektor – mely a csatlakozás elıtt bıséges támogatásban részesült – nehezen viseli az igen magas takarmányárak és az elapadó források által meghatározott új körülményeket. Ami a támogatási technikát illeti, Magyarország 2009-tıl át szeretne térni az EU-15-ökben már mőködı, egységes farmtámogatási rendszerre, míg Lengyelország az egyszerősített rendszer 2013-ig történı meghosszabbításában gondolkozik.4 Az elıadást követı kerekasztal-beszélgetésen gazdálkodók, illetve farmerszövetségek tisztségviselıi vettek részt a különbözı tagországok képviseletében. A vita folyamán az alábbi kérdések kerültek terítékre: -
-
-
4
a brit résztvevı a támogatások teljes szétválasztása mellett érvelt. A 2003-as reform is már sokat segített a gazdáknak, hiszen szabadon, a piaci jelzések alapján választhatják meg, hogy mit termelnek. Az olasz és a spanyol azonban úgy vélte, a teljes szétválasztás esetén félı, hogy túl sokan hagynának fel a gazdálkodással, és egész vidékek néptelenednének el.5 A lengyel megjegyezte, hogy az újonnan csatlakozott országokban még nem tıkésedett annyi támogatás a farmokban, mint Európa nyugati felén, vagyis az agrárfejlıdés még nem tart ott, ahol az EU-15-ökben, ezért a hagyományos eszközök teljes feladása még korai lenne; a magyar résztvevı is az intervenció megtartása mellett emelt szót. Szerinte az intervenció nem csak a termelıknek, de a fogyasztóknak is érdeke, amennyiben stabilizálja a piaci árakat. Márpedig korunkban éppen az egyre hektikusabban mozgó árak jelentik a legnagyobb kockázatot az agrárpiacokon. A spanyol erre úgy reagált, hogy amikor a Bizottság a hagyományos piaci eszközök (intervenció, exportszubvenció) megszüntetése mellett érvel, akkor ez olyan, mintha „egy olajtanker parancsnokának a háborgó tengeren azt javasolnák, vágja le a kormányt, hadd menjen a hajó, amerre akar”. A spanyol szerint a támogatásoknak a termeléstıl való teljes szétválasztása nem idıszerő, hiszen komoly globális kihívások vannak, amelyekre nem az a megfelelı válasz, hogy aki nem akar, az ne termeljen. Az agrárpolitika leépítésében érdekelt adófizetık egyben fogyasztók is, és mint ilyeneknek érdekük, hogy lejjebb menjenek az árak; a német résztvevı is a stabilitás szükségességét hangsúlyozta, bár ı ezt inkább a termelıi jövedelmek miatt tartotta fontosnak. Úgy vélte, nincs értelme tovább növelni a modulációt (ahogyan azt a Bizottság az Health Checkben javasolta), mert az potenciálisan tovább csökkentené a termelıi jövedelmeket. A brittel karöltve kiállt a
Az egységes farmtámogatási rendszer (Single Farm Payment, más néven Single Payment Scheme) és az Egyszerősített terület alapú támogatások (Single Area Payment Scheme) rendszere között az a lényegi különbség, hogy az egyszerősített rendszer az egyes ágazatok között kiegyenlítettebb támogatást tesz lehetıvé (pl. a kertészeti ágazat és a tömegtakarmány termelés is kaphat földalapú támogatást). 5 Spanyolországban – a 2003-as reform hatására – már eddig is nagyon sokan számolták fel tejfarmjukat.
4
-
-
kötelezı ugar eltörlése mellett, mondván, ha a termelıknek a piaci jelzések alapján kell dönteniük, akkor nincs helye a kínálatkorlátozásnak; a támogatások bizonyos gazdálkodási méret feletti korlátozásával kapcsolatban – mely javaslat szintén a bizottsági anyagban szerepel – a brit résztvevı úgy érvelt, hogy amennyiben a közvetlen kifizetések elnyerése érdekében az egész terület vonatkozásában kell teljesíteni bizonyos feltételeket (cross compliance6), akkor úgy fair, ha a közvetlen támogatás is a teljes területre jár; a francia résztvevı szerint, amikor a KAP jövıjérıl beszélünk, a következı alapkérdésekre kell választ találni,: hogyan lehetne egyszerősíteni a rendszert, hogyan lehetne a rendszert a piaci igényekhez igazítani és milyen válaszokat kellene adni az új kihívásokra (klímaváltozás, piaci árrobbanás, bioüzemanyag-gyártás)? A spanyol a 2003-as reformra célozva megjegyezte, hogy amikor egyszerősítésrıl beszélnek, a szabályozás egyre bonyolultabbá válik.
A vita további részében nagyon sokan szóltak hozzá, és nagyon sok kérdésben alakult ki viszonylagos egyetértés. Az alábbiakban a legfontosabb felvetéseket vesszük számba: -
-
-
6
az európai agrárpolitika számára kényszerő adottságot jelentenek a merev költségvetési keretek. Márpedig az agrárpiacok instabil piacok, ergo évente korántsem azonos összegő támogatásra lenne szükség.7 Stabil költségvetés és változó támogatási szükséglet azonban csak akkor fér meg egymással, ha létezik egy puffer, vagyis ha egy adott év megtakarításai átvihetık lennének a következı évekre; amennyiben az intervenció kikopik a rendszerbıl, elıtérbe kerül a kockázatmenedzselés biztosítási alapon történı megoldása. Csakhogy, igen eltérı viszonyok találunk az egyes tagországokban. Van, ahol nagyon sokféle (pl. termés-, jövedelem-, árbevétel- stb.) biztosítás köthetı, és az állam beszáll a biztosítási díj finanszírozásába. Kérdés, milyen hozzáadott értéke lehet a fejlett biztosítási piaccal (és állami díjtámogatással) rendelkezı tagországok számára egy európai szinten egységesített rendszernek? Válasz: ha már a Bizottság egyértelmő szándéka, hogy nem avatkozik a piaci folyamatokba, akkor legalább a nemzeti biztosítási rendszerek valamilyen mértékő viszontbiztosításával hozzájárulhat a kockázatok és költségek kiegyenlítéséhez. Sajnos, egy ilyen rendszer bevezetésének – a költségvetési viták mai, a nettó pozíciókra kihegyezett állapotában – nincs sok esélye, hiszen azonnal elkezdıdne a számolgatás, melyik ország mennyi többlettámogatáshoz jut. További ötletként felmerült, hogy a gazdáknak – az autótulajdonosokhoz hasonlóan – kötelezı biztosítást kellene kötniük, amelynek részbeni finanszírozását a KAP-költségvetés átvállalná. A „kötelezı” jelleg azt jelentené, hogy – ellentétben a mai állapotokkal, amikor minden farmer maga dönt arról, köt-e biztosítást – az egyéni felelısségvállalást senki sem kerülhetné el; végül néhány szó a legitimitásról. Többen fölvetették, hogy a Bizottság – a Health Checkben – úgy javasol megszüntetni egy konkrét eszközt (az intervenciót), hogy nem ad helyette másikat, és nem ad választ a legégetıbb kérdésekre (pl. a klímaváltozásra). A Bizottság nehéz helyzetbe hozza a tagországok politikusait, amikor (a teljes szétválasztással) gyakorlatilag életjáradékszerő juttatássá változtatja a közvetlen kifizetést. A társadalom szemében az agrárpolitika csak mint valami költséges rossz jelenik meg, a mezıgazdaság szereplıi pedig akkor is kapják az „életjáradékot”, ha a
Keresztmegfeleltetés = A támogatások kifizetése fejében a gazdálkodóknak bizonyos minimális feltételeket be kell tartani a környezetvédelem, állatvédelem, élelmiszerbiztonság stb. terén. 7 Az amerikai rendszer az európainál sokkal rugalmasabban követi a gazdák támogatási szükségleteit. Egyik évrıl a másikra igen jelentıs, akár többszörös változás is lehetséges a kifizetett összegekben.
5 piaci viszonyok nem indokolják (azaz magas termelıi átvételi árak esetén is), sıt, akkor is, ha semmit sem termelnek (vagyis ugaroltatnak). A Bizottság jelenlévı képviselıje szerint a KAP új legitimitását egyrészt az jelenti, hogy a mezıgazdaság a társadalom számára közjavakat állít elı, amikor termel, sıt akkor is, amikor éppen csak rendben tartja a kultúrtájat. Másrészt, mivel Európában a polgárok – az élelmiszerbotrányok hatására – olyan irányba kényszerítik a közös agrárpolitikát, amely egyre inkább megköveteli a különbözı növény- és állategészségügyi, környezetvédelmi és állatjóléti elıírások betartását, – miközben a világpiaci versenytársakra ezen elıírások nem vonatkoznak –, a szektor fennmaradásához elengedhetetlen az egyenlıtlen versenyfeltételek támogatással történı ellensúlyozása. Másképpen: mivel az agrárgazdaság számára szigorú környezeti szabályozást kikényszerítı uniós polgárok a boltokban többnyire a legolcsóbb élelmiszert helyezik a kosarukba, jogosnak tőnik az érvelés, mely szerint, ha az emberek fogyasztóként nem hajlandók a magas piaci árakban megfizetni az általuk megkövetelt „természetvédelem” extra költségeit, akkor fizessék meg azokat az adójukban. A délutáni ülésszakon a piacoké és az áraké volt a fıszerep. Jacinto Fabiosa, a FAPRI8 igazgatója, elıadásában arra kereste a választ, meddig tarthat a magas világpiaci agrárárak idıszaka. A FAPRI prognózisa az, hogy a mezıgazdasági alaptermékek jelenlegi magas árszintje tartós lesz, mert több, minimum középtávon állandónak prognosztizálható hatás is magasan tartja.9 Lássuk sorjában az említett hatásokat: -
-
-
8
az elsı helyen említendı a világgazdaság igen kiterjedt régiónak – pl. olyan hatalmas országoknak, mint Kína vagy India – gyors ütemő gazdasági növekedése. Ez a növekedés sok esetben olyan térségeket érint (Közel-Kelet, Afrika, Délkelet-Ázsia), ahol a rendelkezésre álló agrárpotenciál szőkössége miatt, az adott országuk nem képesek maguk kielégíteni növekvı keresletüket. Ráadásul, az életszínvonal növekedése és a városiasodás nyomán a fogyasztási szerkezet is átalakul: a korábbinál kevesebb gabonaalapú étel, ellenben sokkal több proteinben gazdag hús és tejtermék kerül a vásárlók kosarába; szorosan ide tartozik a kıolajár, melyet a gyorsan növekvı gazdaságú országok kereslete tart magasan. Az üzemanyagárnak a mezıgazdaságra gyakorolt hatása egyrészt az input, vagyis a költségek oldalán jelentkezik, másrészt a biodiesel, illetve bio-ethanol busisess-en keresztül. Ez utóbbi esetben ugyanis, – feltételezve, hogy az iparág a prognosztizált ütemben fejlıdik (elsısorban Észak- és Dél-Amerikában, kukorica, illetve, szója és cukornád alapon) –, az alapanyagként szóba jöhetı termékek ára elszakad az agrárpiacokon érvényesülı játékszabályoktól, és a kıolaj árához igazodik; az agrárpiacokon érvényesülı keresleti nyomás hatására egyrészt, – és ez a 21. század elsı éveinek világos, egyenes vonalú tendenciája –, az élelmiszer-készleteknek a felhasználáshoz mért aránya folyamatosan csökken (vagyis romlik az ellátásbiztonság), másrészt, a kereslet kielégítésére egyre gyengébb termıképességő földeket vonnak mővelésbe.10 A készletek arányának csökkenése és a határköltségek növekedése egyaránt feljebb tolja az agrárárakat;
Food and Agricultural Policy Research Institute, Iowa State University, Ames Ezt a jövıképet egyébként az agrárvilágpiac egyik legfontosabb „hımérıje”, a chicago-i árutızsde jegyzései is alátámasztják, amelyek több alapvetı termékre vonatkozóan, az idıben legtávolabbi kötések esetén is sokkal magasabbak, mint az utóbbi húsz évben bármikor. 10 Brazíliában és Argentínában például egyre több legelıt törnek fel, hogy szójával vessék be. 9
6 Fabiosa elıadása után Michel Griffon (a CIRAD11 tanácsadója) fejtette ki véleményét arról, milyen hatással lehetnek a demográfiai folyamatok a világ mezıgazdaságára. Amikor – kb. 1960 és 2000 között – a Föld népessége 3-ról 6 milliárdra duplázódott, a mezıgazdasági termelés még viszonylag könnyen követte a változást, mert a termıföld egyharmadán önellátó termelés folyt, s a technológiai fejlıdésen kívül új területek árutermelésbe vonásával is növelhetı volt a kibocsátás. Most, hogy 2000 és 2030/40 között várhatóan 6-ról 9 milliárdra sokasodunk, a mezıgazdaság dolga sokkal nehezebbé válik. A népességrobbanás olyan területeket is érint (pl. Marokkótól Észak-Kínáig), ahol eleve negatív a vízmérleg, vagyis öntözéssel nem lehet növelni a termıterületet. A világ fejlett régióiban pedig a bioüzemanyaggyártás egyre több nyersanyagra tart igényt, azaz egyre több területet vesz el az élelmiszertermeléstıl.12 A technológiai váltás elkerülhetetlen, ami megdrágítja a termelést. Az önellátásról még több területen lesznek kénytelenek áttérni az árutermelésre. Griffon prognózisa az, hogy az évente elıállított mezıgazdasági termékek vonatkozásában a világpiac szerepe a mai kb. 8-10 százalékosról néhány évtized leforgása alatt kb. 25-33 százalékosra nı. Csakis ily módon van rá esély, hogy ki lehessen elégíteni a növekvı keresletet. Kérdés, mi lesz a kisparasztokkal? Milyen szektor jelenthet nekik alternatívát? Ezen a ponton a vitanap kezdeményezıje és levezetı elnöke, Jean-Christophe Debar (Pluriagri) közbevetette, hogy ez a probléma nem csupán a fejlıdı vagy átmeneti gazdaságú országokban jelentkezik. Hiszen látható, hogy a Bizottság olyan irányba tereli a közös agrárpolitikát, amelyben minimálisra csökken az állami beavatkozás szerepe. Márpedig történelmi tapasztalat, hogy ahol sem az állami (intervenciós), sem pedig a magán (biztosítási) kockázatmenedzselés nem elérhetı – mert az egyik nem létezik („kikopik” a rendszerbıl), a másik pedig bizonyos gazdasági méret alatt túl drága –, ott óhatatlanul egyre kevesebb kézbe kerülnek a földek. Ezután még egy utolsó kerekasztal-beszélgetés szervezıdött bizonyos termékpályák képviselıivel. A részletekbe menı vitából az alábbiakat volt érdemes megjegyezni: -
-
-
11 12
egyes alszektorok – különösen a fehérhústermelık és a cukoripar képviselıi – úgy érzik, hogy a Bizottság magukra hagyta ıket, nincs semmilyen elképzelése velük kapcsolatban, és az sem zavarja, ha Európa szükségleteit egyre nagyobb arányban importból elégítik ki; bár a világban terjed a genetikailag módosított szója, az EU-ban lassúbb az átállás – amellett, hogy a bioüzemanyag-gyártás is egyre több alapanyagot vesz el a takarmányozás elıl –, s egy esetleges hiány nagy gondot okozna; végül, sokan egyetértettek azzal, hogy vigyázni kell a jövıt illetı jóslatokkal, mert a világpiacon nagyon kevés (az összkereslet alig 1-2%-a) hiányzott, s ez is elég volt ahhoz, hogy az árak az utolsó másfél évben látott szintre emelkedjenek. Egy-két év alatt újra megtelhetnek a raktárak, és akkor egészen másféle agrárpolitikára lesz szükség, mint amilyent most a Health Check-ben a Bizottság javasol.
Centre du coopération internationale en recherche agronomique pour le développement Észak-Franciaországban már érezhetı a verseny a sertéságazat és az ethanol-business között a kukoricáért.
