"RÉSZVÉNYTÁRSASÁGOK KÜLSŐVATON"
Gyártó ország Gyártó cég Gyártási éy Gyártásvezető Rendező "munkatársa Operatőr Vágó Hang '' Felvéielvezw
: : : : : : : : : :
-
ff* , normál 1 tek* 550 m* eredeti ri porthang
Magyarország Híradó- és Dokumentumfilm Stúdió 1973* Görgényi Mária Dárday István Szalai Györgyi Pap Ferenc Kulich Ágnes Novák Gyula . Vidákovits Krisztina
Eng*szám: 6955/73
* ** ** ** ** ** *
ezer
A film elején lévő insert: Veszprém megyében 26 munkaképtelen, magányos, rendszeres szociális gondozásra szoruló öreg ember él* *****
A film a Veszprém megyei Külsővaton létesült szociális otthonért létrejött emberi összefogásról, áldozatkészségről, humanitásról nyújt át lelkesítő dokumentumanyagot* Csak egy pillanatra bár, de felvillantja, megszólaltatja az ellentábort is, amelyből azon ban ennyi is éppen elég ahhoz, hogy minőén látszatérvével együtt is -mint ahogy a valóságban-, megsemmisüljön, a másik oldal' igaz volta mellett* Ezt nagyszerűen kiemeli a film szerkezeti felépí tése is* - A kezdő képsorokon a "26 ezer munkaképtelen*.." közül szólal meg egy-kettő, nyomorúságos, elhagyatott környezetüket is bemutatva* A magány, az eTssettség -még ha próbálják is tartani ma-gukat- ül arcukon, amit szavaik csak igazolnak* Ezt követi az ér tük indult vállalkozás története, melyet a lehetetlent nem ismerő vállalkozók visszaemlékezései egyrészt, másrészt pedig a munkáról készült képsorok váltva mesélnek el, egészen az avatásig, mely az előre megjelölt napon, auguszzus 20-án történt, "óriási erőfeszítés' volt", sugározzák a képek, az arcok, s öntik szavakba a nyilatko zatok, de végigtekintve az otthont kapottakon, látva őket amint egy-egy tégla hordásával maguk segítik az építkezést, s látva a boldog arcokat az átadáson, egyértelművé teszi a végkonkluziót: megérte*
***.*..* Budapest, 1974* máj* 24
n.L.
PÉSZVáHíTARSASAO KOLSÖV^POW
forgatókönyv.
Dárd a y I s tván
1973
aunkaKKéptele'ó váló öregek családi támogatását az agrártáraadalmakbaa az őragak ás fia ta lo k együttélése auto matikusan b iz to s íto tta . Az sgrártársadaiatak felbom lásával azoabaa a tóbbgenerásiós Zagjcsalád egyre inkább k iv é te le s jelenséggé válik, - a csa lád termelési-közösség je lle g e magaz nik, - az áregek és f i atalok viszonya megváltozik, kapesolatuk fe lla z u l. Szoaial i ta term elési viszonyaink között ezt a fe lla z u ló tenden c iá t e r ő s íte tte az utóbbi évtizedek nagy társadalmi m obili tása, amely nem aaak térben, de gondolkodásukban ás érzelme ikben i s egyre inkább e lt á v o lít ja egymástól az idősebb áa fiatalabb nemzedékeket. Sbhez já ru l még az á tlagéletb e# aővekedéao, amelyet a népbetegségek megazőatetéae és más tényezők tovább növelnek. Mindé* f e lv e t e t t e az Öregekről való gondoskodás társa dalmi szükségességét, amit az öregkornak számának /és arányá nak!/ gyors emelkedés# eaak még jobban nyomatékosított. 1869-ben a 6e éves és idősebb népesség száma még eaak 256 ezer volt, - ami az ősszlátosáság 5,1 %-át je le n t e t te . Xz 19oo-baa 514 ezerre /#,5 %/ 1949 egymillióra 196e 1 m illió 3?5 ezerre /13.8 %/ 1965 1 m illió 571 ezerre /15,5 %/ n ő tt, ós az elő zetes számítások szerin t 1981-ben 1 m illió 94? less az öregek száma, ami a lakosság 18 %-át fo g ja Jelen ten i. A
A felszabadulás óta az Öregekről való gondoskodásnak 5 főbb formája alakult k i; 1 .A házi ápoló-kálozat k iép íté se . 2. ás öregek aapköziotthoaa,s ezek között n le g fe jle tte b b forma 3. a s z o c iá lis ottbon, melynek c é lja , kogy azok rtszó #4, akik önmaguk fenntartására koruknál vagy egészségi á lla potuknál fogba asz képesek, végleges, korszeré e llá tá s * Óa gondosáét b iztosítso n . A kószáié film lényegében kettős e é lt tűz maga á lé , melyet közöl a tematikából adódóan az egyik az öreget prob lémája. Msen a kérdésen belől a film elsőaerbaa a vidéki-
-fa lu s i dregak helyzetével, a gondoskodásukkal kapemolntam agyé* n t-, és társad alni je lle g é problémákkal kiván foglalkozat. hzen tat aaeabmn a Éti* elsddlegea tartalmi sélkitdzéme! megjalsaáteái azt a nódot, ahogy an önálló aktív oaelehv* magatartás, sa já t helyzetének felaéééaével, lenetdségeinek teliaaevéaéval, hogyan hoz lé t * * , hogyan Siket meg valamit - ÖaaSn kdrülményntnat magváltestatáaéén. kanak a ké*désaat a aegragadé*ára HaTvátm lámáié Hlmévatí tmáaaelndk k in él lehat*aégat, Így $ a Éilmbsa amzbmpká "fészorepldvé" válik.
á.
hosszú falani ntma. Autófahrt. Temalészövetkezati gépállomás, pajtaajtók, udvaínk, kanya rodé levaakeom&h, bemért ajtaja oszloptopaáaea kaltuThás, nyitott kaaamanjtóbaa álldogáló öreg parasztomba*eR, honnan sorban vonalé evedásaaapat, szatyrokkal siet* parasstaaaaomyeh a mai reklán-vitrlaja, a fdnton átvágó tahénaserda, agy ayilttdkiatet* id*a parasztosa. ha a képző* a fa l* világát, haagalatáti komnamáliz 'éa szosiólegizg-fBldrajzi méghatárezettzá#t hivatott idéaat. A mozgó dinamikus znittok rdvid, ztztikmz teállitagokkal váltakozva komponáleánSk ritmikai agymég&o, mÍgy teremtik meg ast a vlaaáliaNk*pt laformáoióa anyagot, amely alatt *émzboa aarráto#-haaggzl, de nagyobb rénat feliratokkal a néz* pontos képet kap aa drágák oászágoa zzintg helyzete r * l, maeeiália ellátottságé**!.
3.
Veszprém megyében jelenleg %o *reg beutalt vé§ a*#a, hegy valaaolyik aaeeiália otthonban megá*esedjea agy ágy, a hetét elfoglalhass* - oleaahzté am képsor végén. 3 r$vi* helyaetbamatat* riportból /5 beutalásán vá*é * reg gel, illetve eaaládtagjával, asemaaédjával káaatlt #6vid beazélgetém + bevaágámoa teehnlkával feldolgozott kdánymaotaayag/ kap érzékletes képe* a néz* az Aá3 képem* miatt magiamért ázások és statisztikai adatok embert tartalmáról. ^ A falusi drogokkal kap ooo la tóm gondnkot ám problémák** egy ^ tmnáemolndk foglalja hsmma, agy olyan kézségben, ahol a hkyr aetot ne* sikeréit aég kielégitdaa .egoidnál.
C.
kázlővat gőzzég Vaaq^rém megy# pápai járáaában, Faaag)rém éa Faa megy# találkozásánál tér iái e l . NoaxA* OLDeryAA AZ öpmm MLYZHEíT Mmw A nOAdkőW? álm aik meg fe lir a t fomá jában a kérdés? A* oknyonozó villám rip ort-sorozat során ra jzo ló d ik k i az z kezdené nyező vá lla lk ezá z aadtyKak azndnhnyn amelynek "h a jtó e re je " Horváth László v o lt taaáeaelnők - aki maga Í z a nyugdíjkorhatár közelében váz - a amelynek eredmé nye a lo o férőhelyea a j épnek* egyemeletes épület a fa la határában, hatalmaz k e r t t e l, napozótarasszal, az udvaron sétáló pávákkal. Barátságos egyszerien berendezett helység. Dr. P ir i Ida, a pápai jábási h iva ta l főorvosnője röviden ismerteti az ö t le t megszületését, a vállalk ozás nehézsé geit. gyáráé. A termelőszövetkezet nővara. Herenesér József Tsz. elnök s "részvény társaság aegd aknláaáról beszél. Az ö tla ttö l a azoaiália otthon lé t r a jö t t é ig a körülmények, a modaz arak, az adódó nahézaégak leküzdéaa, az ágy gazd^azági labonyolitáam, az emberek ősazefogáza a tevétbi vid #ipert^cbél ngy deTül k i, hogy mindig a kővetkező tiportalak? viazi tovább a " t ö ^ é M t e t " , a "szálat" m j infbrmáaiéláneolatban, amely agyban dramaturgiai fojamát ia .
Mezőlak. ÓzekŐ Férene Tsz. elnök a részvénytársaság elvi gyakorlati rendszerét, máködését ismerteti Pipa. Pápa# Állami Qazdaaág v ^ e t ö ja a gazdasági zzákzéga z é ü a é # $ l, Hamazazalok Taz főagronomua a táraadalmi azökaégaz é h s é g r ő l beszél. Tartalékriportok! Magyargenaa, Csőt, Taz. e l nők i l l e t v e párttitkár. ÜtoljáTa ismerjük meg Horváth L ászlót kálsővatról aki az értelm i azerző és gyakorlati labenyolitéja az egész v á l l A -
koaáan*. és aki erről a "kőről" beszélve önkéntelenéi le a*g+ gslssszs a maga géaaa és szép, ealakvé "a#* pesties* jé * . Tassa# Ziaies Imre Tas-elsők ékelődik még a riportsorozatba, sínt aki egyenlőre nem á llt kőtélnek, nem lépett be a részvényesek közé. A #ipoj*tokba bevágássserő, beékelt, eaak villanásra megjelenő snittek, és kosassb blokk ezer ő betétek mutatják be részlete sebben * Szoeiális otthont, ille t v e annak egy tét építési fázisát D,
Eőlaéva*. áugauztua 2e, A ssosiális otthon avatóőnaapsége. Tíz Bas. réaatvsvébkznk agy lelke* kollektív* éa egy agés* t á l* , áttételesen agy egész megy* őmazpuanm egy sgéss é&anég
őanip* *m. A kaséra i t t egyszer* résztvevő, közvetít egy e&euéqyt, egy őaaepst, több enber őaaaefogásááak éa munkájának eredményét, követendő példáját.
á film leforg*tárnákon 7 forgatási napra van snőkség, mely bénaben júliusban, nagyobbrészt augusztusban kérőin* seb.
Külsőv at on é p ít e n e k eyy s z o c i á l i s hát én nem .megyek e l ,
otth oit,
hogy mepje!. e l oda,
én én -idehaza sze retet, é l n i ,
én i t t akarok
méghaIni. .^n innen nem akarok emenni. I j y o sz tá n csak e 3mentem -b a , megkérdezem az Öcsémtől i s ,
ogy mondom há mit szó ln a
hozzá. Deh.it nem tudtam velük b e s z é l n i , Rát mondom, ha nem vagy tok k ív á n c s ia k , mer az tá n üzentem n e k i j e , *nyet átgyün ha akar, me,
hogy g y ű j j ö n á t ,
kÖnyt-
motorja vanj hét a z tá n nem g y ü t t á t ,
hát egye a f e n e a v i l á g o t mondom, hát nem törődök v e l e , Akkor majd l e s z e k ahogy l e s z e k ,
mondom.
h o d a f o , a d o t t volna már e lő b b .
Oűafogadott v o ln a , de u , y hogyha én úgy c s i n á l o k mint az édes a p j a , az is míg magának d o l g o z o t t nem d o l g o z o t t , k ö z e l s e / a n n y it , mint mikor a f i h o z odament. Hát é n v e le a ne c s i n á l j o n bolondot már vénsegemre, mikor én már
eves vágyói
kérem szépen, ak
már nem l e h e t , az embernek k i v e n n i a l e g u t o l s ó csöpp z s ír já t is.
Rgész életemben mindég más p a r a n c s o lt . Ha o s z t a n á
. i g y nem mentem e l hozzája,. Tudja f e h e ,
,-r'-
hogyan, pík épp l e s z majd
az embe.,. Nem néz énhozzám be héten vé^-ig se sűnkise. Hónapszám se. Senki. Nem n é z i ! a z t meg, hogy én . l e k - e vagy h a l o k - e . g a j d e g y s z e r úgy j á r o k ,
hogy a p ip u la e l v i g : ; ,
o s z tó n akkor megtalálnak
hóba. Aíásképp nem l e s z . Már majd e g y s z s r rámgyüh ám a s or. Se* v á g o t t fám, la s s a n már a sze n e t v e t ' e , de mit nyerek, ha vá g o t t fám' nincs a s ze n e t se tudom me ggyujta ni, u yé i g a z . Dl vagyok hagyatva t e l j e s e n .
Az I s t e n a páromat e l v e t t e .
Mit mondjak? Van
bajom e l é g . Itt
h a llo t t a m a f a l u b a ,
szociá lis
hogyhát Küls őv at on most n y í l i k egy
otthon. Hát én oda a benn lakók k ö z é je akarnék bemenni,
ha s i k e r ü l . Mer hát most még megvagy,
zagyok ugye míg menni tudok,
meg magamról ugye tudok e g y k i c s i t mégis a t i s z t á n t a r t é s r u l meg e, egy k i c s i t f ő z ö k i s ,
e z t i s a z t is c s i n á l o k , de ha 'én a e g b e t e g -
ezem, e gy e s t e l e f e k s z e k , ha r e g g e l nem tudok f ö l k e l n i , j á r ha to k úgy, egy i l l e t ő
én akkor
e z e l ő t t már t a l á n , mikor l e h e t e t t az?
4á k ö r ü l,
hát már 30 éve van annak, a meghalt, annak se v o l t
s e n k i j e se. 3 nap múlva f e s z í t e t t é k v e l e . Hát en nem
k i az a j t ó t ,
akarok úgy maradni.
Az, ho^y e gy s z o c i á l i s
o tt ho n é p ü l t , aniak e l e . k é n y e van, még
p e d ig nem az az előzménye, amikor ez a s z o c i á l i s épülni,
hanem már ré g e n v o l t ,
a küleővatr t s z .
hogy mi van
ott ho n megindult
e z e l ő t t k t é v v e l , akkor ugyanis
és a k ö z s é g i tanács közösen e l h a t á r o z t a ,
hogy
épül egy öregek napközi ott ho n. 1969-ben f ö lm é rt ü k a községben é l ő öregek h e l y z e t é t és hát e l é g e l s z o m o r í t ó képet m u ta t o tt,
Id %-a nyug díja s korú, á köz
ség lakosságának és gg&Hix KxaixpÉii a h e l y z e t ü k e t nem t a l á l t u k megnyugugtató módón megoldottnak, és e b b ő l a a l a p á l l á s b ó l k i i n dulva a t e r m e l ő s z ö v e t k e z e t és az á l l a m i g a zd as ágg al közösen e l h atáro ztu k ,
hogy v a l a m i ly e n módón mego3djuk a küleőva.ti öregek
h elyzetétNa, mostan ez e l é g rögös utón ment k e r e s z t ü l , se pénz, se t e r v r a j z
, se p e d ig t a p a s z t a l a t .
mer hát nem v o l t Namost az e l s ő
meglepetés akkor k e z d ő d ö t t , mikor maguk a t e r v e k 2ü e z e r vagy 21 e z e r ?t-ba k e r ü l t e k . Na hát akkor ug je maradt 30 e z e r Ft még a r r a a z évre^ a z t mondja az e l n ö k , - a L a c i , hogy megkezdjük. Hát én a magam r é s z i r ü l a z t mondtam, hegy e z z e l nem l e h e t e l i n d u l n i . A z t mondja, valah o gy csak l e s z . Hát v o l t o ly a n e se tg amikor én magam a z t mondtam, ha Horváth L á s z l ó , pénz n é l k ü l , anyag n é l k ü l e l k e z d e n i é g j
ebbe bennbuksz, mer é p í t k e z é s t , úgyhogy majd
az embereknek a j ó vagy r o s s z i n d u l a t á r a é p í t e k , hát oda oa*gy M e részség k ö lö tt.
ás a z t mondja, b í z z á l kenne, megyá
Úgyhogy k ö r ü l b e l ü l e gy év se k e l l e t t n e k i, á l l t a mostani nap k ö z i otthon. A k ö r z e t i orvosnőnk akkor, d r . f i r i g y i I d a , az is nagyon He se g i t e t t és a k t ív a n bekapcsolódtak utóbb az összes munknba, és e z e k e t
a t e t t a második lé pcsőb en a s z o c i á l i s Namoet ehhez a s z o c i á l i s
othonnak az é p i t c s e k ö v e t t e .
otthonhoz a mi erőnk, e gy község
e r ő j e az az nagyon kevés v o l t és hát e l h a t á r o z t u k , hogy a mezőgazdasági üzemekkel közösen, a jár& áezőgzadasa&i üze m e i v e l megpróbáljuk a t ö b b i községben i s megoldani az öregek h e l y z e t é t , hát e l ő s z ö r i s e^y t s z - e l n ö . öt nyelünk meg, a k i e g y e t é r t e t t a gondolattal,
ez a merőlaki t e r m e l ő s z ö v e t k e z e t v e z e
t ő j e és a k ü l s ő v a t i t e r m e l ő s z ö v e t k e z e t v e z e t ő j e , a k i v é g i g k i - s é r t ezen az utón bennünket és ők s e g í t e t t e k aa.üzenek v e z e t ő i t meggyőzni. Számtalan me gb es zé lés,
ae^győzés, mer# nehogy h^y g o n d o ljá k ,
hogy odamegy az ember és a z t aonja, he, y kérek lo b e z e r Ft-ob e r r e a c é l r a ,
s z ó v a l a z é r t nem e g f ^ z e n ügy v o l t , hogy
a z t mondták, hogy i t t
van, p a r a n c s o lj o n ,
e g y r é s z t me gbeszél
tü k, té n y e k e t köz ö ltü n k , hogy mennyi n. ngdija s, mennyi j á r a dékos van, hogyan é ln e k , milyen,körülm<É T.yek k ö z ö t t ,
s o t t az
é rve k e l ő t t az emberek, hát a z e l l e n a<-3 nagyon l e h e t v i t a t k o z n i. R i á l a k a l t agy kis 3&gja ennek a ú g y n e v e z e tt későbbi i n t é z ő bizottságnak,
ez a mag a a k k o r i közös tanács e ln ö k e , ma aa
otthonnak a v e z e t ő j e , s z e m é ly é b ő l, a j .rés i f ő o r v o s o d ezemá-* Ig é b e n ás a g y - k é t üzemi v e z e t ő közösen, é t i a t t ó l t e t t e f ü g g ő v é , hogy l é t r e j ö j j ö n e z a bizonyos e c í i . s z o c i á l i s f e j l e s z t é s , hogy t ö o b i üzemek i o l g á r k ö g n a k ^ & é s k i tud-e egy olyan anyagi b áz is a l a t u l n ^ , amely képes e,gy i l y e n í g y s z ü l e t e t t még az a a l a p á l l á s ,
.eruházást v é g h e z v i n n i ,
hogy k ö r ü l b e l ü l e g y ' á g y a t
o ly a n 3d e z e r it bek erülésbe tudnánk k i . ' i t e l e z n i . V e z e t ő á l l á s ú ember namarosan r á j ö n , h -g y a munkaerőnek nem csak a p ó t l á s i o l d a l ú t i b l l e l ő t é r b e h e l y e z n i , hanem gondos-
kodni a már pótlandók h e l y z e t őr 63 i s .
= ....
á l l a m i gazdaság az e l s ő belépők..-.között'*,vbít *a-'j= zo.ciá-'
lís
o tt ho n n á, és a t c r varunká l a t o k h á l a f u v a r o z á s i d o l g o k n á l ,
a szociális
o t h o n kommunái!: rész ének
J tervezési,
beépíté
s i , '-központi - f u t á s , konyhai f e l s z e r e l é s , b eé p ítés é n e k á prob l é m á i t mi v á l l a l t u : magunkra. Sorba t e l í t ő d t e a l a k u l t a k
'
a részvényvállalások,
.
ki egyet,
.
ki hármak., k i Ötöt, üzemi n a ^ y s á ^ tó l fü ggő e n és am..kor l é t számban az a cu-a s , €J ágyas létszám k i a l a k u l t , akkor t u l a j d o n képpen kezdődött a k i v i t e l e z ő munka. -A f a l u b a n milyen az ő r e g e k . h e l y z e t e '
Hogy m e g o l d o t t - e az ó problémájuk?
Hát az öregeknek a problémájuk megoldott,- mer az a h e l y z e t , hogy a k i n y u g d í j a s , az. kap oly an n y u g d i j a t , amibűi a megélhetése b iztosítva
van. Aki ö r e g s é g i járadékos , a z t meg a t e r m e l ő s z ö v e t - ' '
kezet d o t á l j a . kzen a t é r e n a f a lu b a n i ^ y nincs probléma? Hát nincs, is ...
semmi p roblé m atid á ig .m ég n e i v o l t ,
megélhetés
meg reméljük
o is t o s u tv a ^ v a n .
Hűllotuk a z t a r é s z v é n y t á r s a s á g o t , ami
alaku lt
i t t . - t e r m e l ő s z ö v e t k e z e t e k b ő i e r r e a s z o c i á l i s o tt h o n . .
építésre
I g e n . Namoet a, e z z e l Kapcsolatban ann i t tudok elmondani ugye, akkor amikor ű r r ő l v o l t szó a t e r m e l ő s z ö v e t k e z e t v e z e t ő s é g e é r r ő l lemondott. A t e r m e l ő s z ö v e t k e z e t v e z e t ő s é g é mért mondott le ? Hát a z , hogy azoka t az idős b á c s ik a t ne nozditsuk k i a f a l u b ó l ugye, a k rik
hát már i t t
juk a v e z e t ő s é g
a z t a h a t á r o z a t o t h o z t ^ , az
Hát egy p á rs zo r
ugye e z í g y van, mer a . in e u nincsen h o z z á t a r t o
z ó j a , az ö r ü l ,
n ő tt e k f e l ,
hogyha valahova elmegy
mer hát hogyha k im o z d ít úgyis r ö g t ö n meghal.
gondozásba, ahol gondozásba
Hát o ly a n s z e m l é l e t van k ialak u ló b an , hagy a n y u g d i j á t l e r e n deztük az öregeknek és e z z e l minden meg van o ld v a , v agy t a r t s a e l a gyereke. Tudni i l l i k
oly an probléma van a t e r m e l ő s z ö v e t k e z e t e k nagy töb b
ségében, hogy a k u l t u r á l i s a l e p o t , k ir á n d u lá s . k r a f o r d í t j á k ,
szociá lis
alapot,
i l y e n tá r s a s
és s z e l é g so..ba k erü l u^ye e g y b a l a t o n i
* vagy v agy egyén más h e l y r e és t ö b b s z ö r azok ivásba t o r k o l l a nék ezak a d o lg o k , nem mindenhol, mert t a l á l k o z t u n k mondjuk t é n y l e g o ly an okka l i s ,
amelyik éssze rűen h a s zn á lja f e l ,
de e z e k e t az
ö s s z e g e k e t hogyha ö s s b o n t o s i t a n i le h e tn e e gy é v e t k e l l e n e csak minden t e r u o l ő s z ö v é t ^ e z e t i tagnan f ö l á l d o z n i ,
hogy most egy é v i g
nem megy kuránuulni, vagy egy k ü l f ö l d i - u t a t e gy é v i g e l h a l a s z t , akkor az e g és z országba á l l í t o m ,
hogy az öregek h e l y z e t é t t ö k é
l e t e s e n me, lc n e r n e , pontosan a k ü l s ő v a t i formában o l d a n i . Nagyon sok mindent le h e tn e c s i n á l n i ,
í g y a mezőgazdasági üzemek,
e^y i l y e n nagy ö s s z e f o g á s b ó l, ez* o ly a n v o l t mint e g y n é p f r o n t . S z ó v a l komolyan, ahhoz h a s o n l í t h a t ó , valóban n é p f r o n t v o l t , lá b b i s a mezőgazdasági üzemek v e z e t ő i , ségügy, megyei e g és zs é gü gy ,
egészségügy,
lega
j á r á s i egész
s z ó v a l úgy úgy mindenki s e g í t e t t .
Hogy mit a j á n l h a t f ö l ? k é t k e z é t a munkára v ag y v ag y a f e j é t u ye úgyhogy az se elhanyagolandó i l y e n k o r , vagy l e g a l á b b i s rend k í v ü l f o n t o s v o l t nekünk, a jótanucsok éE mondjuk éppen e z é r t s i k e r ü l t a z , hogy i l y e n j ó h a t á s f o k k a l ,
i l y e n kevés péngbül, ami
. sz in t e e gy i l y e n műszaki ^embernek, a k i eohez é r t ,
és ahogy
^mondtam, hogy e z t ó h a j t j u k , ennyi p é n z t , hát e z t sen k i nem v e t t e komolyan, ds b i z o n y í t a n i k e l l e t t , nem ment v o ln a . S z ó v a l e z t a z ,
hogy t e t t e l o i z o n y i t a n i , de
hogy eg;
pár ember sem tudta volna
m e g c s i n á l n i , e z t csak e g y nagy köz ö ss ég , a k i i g e n i s
érzi a fe le
l ő s s é g é t annak, ha ő g a z d a s á g i v e z e t ő , akkor az a z z a l j á r , hogy n ek i l e g y e n h e l y i s z e m l é l e t e , k ell,
le g y e n mindenféle s z e m l é l e t e , ami
ez alnaltaassági probléma i t t a v e z et ő n e k , mert mindent meg
tanulunk mi az egyetemen, csan v e z e t n i nem tanulunk meg. Hát s z ó v a l e z t is.meg k e l l mondanH Jó ,
j ó én a z t tudom, hogy az az a d o t t s á g
kérdése i s u y e , is
lehet,
s z e m é ly is é g e g y i k té n y e z ő , de a z t t a n u l n i
m nem éppen abban látom i t t
, z eredményt, hogy
f ö l é p ü l t a^ az é p ü l e t , p e r s z e hogy az e k ö z v e t l e n eredmény, hanem mélyebb eredmény a z , h o . y i l y u n s z e m l é l e t van, bo y ez e g y á l t a l á n l é t r e j ö t t ,
és a ü
hiszem, hogy ez a p é l d a , s z ó
v a l e z t u.3kitjük úgy, hogy k ü l s ő v a t i péáda. T i s z t e l t ünneplő k ö z o g íé g :
Ma az e g és z
országban ünnepük az
alkotmány ünnepet, a munka s í i e r e k e t , a . uj kenyér ünnepét* Mi i s ünnerelm. j ö tt ü n k öss ze . A mi ünr. jpünk több szempontból e l t é r az a d a g t ó l . téocn.
Különösen K ü l s o v a t község lakosságának é l e -
humpelünír a z é r t ,
évben avatnunk a u tó b u s zv á ró t .
mert a f e l s z a b a d u l á s után mindon
augusztus 2u-án, h o l i s . ó l á t , Ünnepeljük a z t a t é n y t ,
h o ^ egys ze rű
sogy ez a f o l y a m a t o s
sá^ nem szakadt meg községünkben, és é v . k során ez hagyománnyá v á lt.
Köszöntőm az intézményt a l a p í t ó t j r m e l o - s z Ö v e t k e z i t a
gokat és v e z e t ő k e t ^
aer-t ez az e l s ő az egész országban, a h o l
a mezőgazdasági üzemek i l y e n módpn s e g í t e n e k a b e c s ü le t e s mun kában megfáradt munkatársaidnak, gondoskodnak e z e k r ő l az em b e r e k r ő l . Köszöntőm az é p í t ő k e t i s .
Nemcsak a s z a k i p a r o s o -
kat^hanem azoka t i s , akik ebben az ó r i á s i munkában akár f i z i k a i akár szellemi, munkában r é s z t v e t t e k . Megköszönöm a . g o n d o z o t ta k nevében s e i t s é g ü k e t . Külön s ze rét n ek kÖEZÖnetet mondani az ö re g ek -o tt h o n a la k óin ak , munkájuk n é l k ü l ma nem tudnánk a v a t n i . A z t az e m b e o f e l e r t i munkát, amit v é g e z t e k , t a l á n soha nem tudjuk v i s s z a h á l á l n i .
Je ígérem, az intézmény d o l g o z ó i nevében,
hogy sok e m be rs ég ge l, s z e r e t e t t e l próbáiun^ t ö r l e s z t e n i , A t á r sadalmi' sze rveknek, t e s t v é r i n t é z m é n y e i n niek köszönöm a b a r á t i , j ó i n d u l a t ú s e g í t s é g é t . Köszönjük a j ó i n d u l a t ú b a r á t i k r it á k á k a t is.
Sokat s e g í t e t t e k munkánkban. Nem a
k e l l emlékeznem a z o k r ó l i s ,
röszönet hangján, de meg
akik rossz^ szándékú m e g je g y z é s e ik
k e l h á t r á l t a t t á k munkánkat. Nekik a z t mondanám e l ,
hogy az
emberi ö s s z e f o g á s , az -a m berezeretet mindent l e g y ő z , még-az ily e n " r o s s z i n d u l a t ú gánceokodást i s .
Egy h é t t j l e z e l ő t t v a l a k i nálam
7 -
'W'-,
j á r t és a z t mondta. Ha itt augusztus 2 i - á n avatás l e s z , akkor csoda t ö r t é n i k . .-Jcs a csoda n o g t ö r t é n t , az ö s s z e f o g á s , a s z o c i a l i s t a humanizmus c s o d á ja . bennünket, a l k o t n - ,
^
t e n n i az emberekért,
s e g í t s e n bennünket, ba a
munka l&záoan kudarcot érnek, hogy az emberekbe v e t e t t bizalom az emberekbe v e t e t t b i t sona e l ne ves sz en . Áa a v a t á s i ünnepé lyt e z e n n e l megnyitom. Op er atő r: i'app Ferenc,
vágó: Hulic s Agnss, hangmérnök: Novák
Gyula, í e i y é t e l v e z e t ő :
V id á k o v its K r i s z t i n a , re ndező munkatár
sa: S z a l a i G y ö r g y i,
g y á r t á s v e z e t ő : Görg^nyi Mária, r e n d e z t e : '
Dárday -^stván
-
K é s z ü l t a MAFILM H ír a d ó - és Dűkumentumi'ilm S tú diójában Magyarországon forgalomba hozza a Mokép
-ang.sz. M./695Í3/73*