Zsinórpadlás- melléklet

Zsinórpadlásmelléklet indul a színházi évad

INTERJÚ Bálint András Vinnai András Dolhai Attila Katona László Rátóti Zoltán KISLÁTÓSZÖG A VI-os kategória aktuális helyzete A színházi díszletés jelmeztervezôk titokzatos világa Snoblesse Oblige extra Fotó: Németh Dániel

A mellékletet szerkesztette: Greff András és Artner Szilvia Sisso

MasterCard ® – a színházi évadnyitó melléklet és a felbecsülhetetlen pillanatok támogatója

– a felbecsülhetetlen pillanatok támogatója

INTERJÚ

„Nem vagyunk divatosak” Bálint András, a Radnóti Színház igazgatója A Radnóti Színház köszöni, jól van. Volt már jobban, és nem szeretne rosszabbul lenni. Idei évadterve annak a vágyát mutatja, hogy megint kéne dobni valami nagyot. Visszanyerni „régi dicsôségünket”. Persze minden eddiginél nehezebb külsô körülmények közepette – de hát ez az igazi kihívás, a színház sajátja. Ami nem a sajátja, arról is beszélgettünk.

Fotó: Németh Dániel

n Magyar Narancs: Évadkezdés. Milyen lesz? Bálint András: Takarékos. Ezt a szót most sokszor fogom használni. „Mi mindig mindenrôl elkésünk”, panaszolta Ady. Most igyekeztünk nem elkésni; idejében rendeltünk díszletet az elsô bemutatóhoz, egy Zsótér-rendezéshez. A díszletelfogadás már júniusban megvolt, vagyis kész díszletben próbálnak a színészek. Vágyvillamos a címe, új a szövege, Tennessee Williams. Reggel-este próbálnak, hiszen még nem játszunk – takarékosság. Nem kell díszletet bontani, építeni. MN: Megint kevesebb pénzt kaptak, gondolom. De állítólag dôl a színházakhoz a társaságiadó-kedvezménybôl származó pénz, ami a jegybevétel 80 százaléka is lehet. Igaz, a Radnótinak kicsi a nézôtere, nyilván a jegybevétele sem nagy. BA: Ráadásul – mivel ez is állami pénz, az adófizetôké – a fenntartónk számol ezzel, vagyis bekalkulálja a támogatásba. Az eladott jegyek után minden színháznak meghatározott állami támogatás jár, és azoknak a nagy színházaknak, amelyeknek a társaságiadó-kedvezménybôl nagy bevétele van, a fôváros például nem ad pénzt. Mi kaptunk valamennyit. Nem tudom, mások mennyi pénzt szednek be ebbôl az adóból, mert nem turkálunk egymás üvegzsebében. A takarékosságnak pedig több oka van. Nehéz helyzetben van Európa, az ország, a város; a GDP csökken, itt a hitelválság, stagnál a gazdaság, bajban van a világ. Ezt meg lehet érteni, fel lehet fogni. MN: Megszorítás nincs, de meg vannak szorulva. BA: Mindenkinek rosszabb. Viszont a színházban volt nyáron egy 48 milliós felújítás, a né-

II MELLÉKLET

zôteret teljesen kicseréltük, a falakat, a világítást, a nyílászárókat, a székeket. Tavalyról volt még valamennyi pénzünk a fôvárostól, amit idén költhettünk el; a tavalyi adókedvezménybôl még félre tudtunk tenni; valamint eladtuk a nézôtéri székeket – még nem mindet adtuk el, ha valaki szeretne… Erre nagyon büszkék vagyunk. MN: Az elmúlt néhány évben minden nyáron történt valami; együtt egy jókora újjáépítés. BA: Igen. A fôvárosi színházak rekonstrukciós sorban állásában – Vígszínház, Thália, Operett

2011. szeptember 15. MAGYAR NARANCS

– mi következtünk volna, amikor kiderült, hogy ez egyrészt legalább másfél milliárd forint, másrészt megszûnt volna az erkély, vagyis majdnem százzal kisebb lett volna a nézôtér. Nem éri meg, pazarlás – letettem róla. Azóta újjáépítettük az elôcsarnokot, a portált, az öltözôket, az irodákat, most a nézôteret – és be sem zártunk közben. A színpadgépészet van még hátra – de azt a pénzt most nem látjuk. Takarékoskodunk. Tavaly például még rendes jutalmat tudtunk adni év végén. Idén nem lesz. MN: Lesz-e fôvárosi produkciós pályázat? BA: Tavaly volt – nyertünk is az idei Téreybemutatóra. MN: Idén is lesz? A József Attila Színház végkielégítése elviheti. BA: Úgy tudom, azt a fôváros tartalékkeretébôl fizették. Beszélgettünk errôl tegnap a Fôvárosi Színigazgatók Egyesületében. Tegnap Nemcsák Károly is belépett. MN: Van ennek az egyesületnek beleszólása bármibe? BA: Formálisan, jogilag nincsen, de ha baj van, lehet kiabálni. Sôt kell. A József Attila Színház ügyében kétszer is írtunk levelet: azt pártoljuk, hogy ott társulati rendszerben mûködô színház maradjon. MN: Szóba állnak önökkel? BA: Talán meghallják, amit mondunk. Ám annak a kiabálásnak nem volt hatása – megszûnt a társulat. Most is készül egy levél: az elôadó-mûvészeti bizottságról azt gondoljuk, hogy nem reprezentálja megfelelôen a színházi életet, hiányoznak a budapesti színházak képviselôi. MN: Hallott-e arról, hogy esetleg a színházakat is államosítják? BA: Nem tartanám helyesnek. Tarlós István éppen ebben a lapban nyilatkozta, hogy az önkormányzat is az állam. Nyíregyházán például a helyi közönség és a helyi önkormányzat döntse el, milyen színházat akar, és mennyit ér ez neki. MN: Ráadásul a fôvárosban egész színházi spektrumról van szó, egy fôvárosi kínálatról – abban kell gondolkodni, amire az állam evidensen nem képes. BA: És ez a fenntartó felelôssége, a fôvárosnak a „jó gazda” szerepét kell játszania. MN: Ahol már minden döntés egy kézben van, ez baljós azért, nem? Nem kéne a budapesti színházaknak önként felajánlani egy „véleményezô testület” létrehozását? Szakmai segítség gyanánt?

– a felbecsülhetetlen pillanatok támogatója BA: A mi egyesületünk most kezdeményez egy találkozót Csomós Miklós fôpolgármesterhelyettessel számos szakmai ügyben. Az ember mindig abban reménykedik, hogy bár a döntés egy kézben van, felvilágosult, a szakmai véleményeket meghallgató, józan döntések születnek… De az igazi demokráciától távolabb kerültünk, az biztos. MN: Megnôtt a lobbitevékenység szerepe, ez voltaképp természetes. Ha szükséges, talán még Tarlós Istvánhoz is be lehet jutni. De vajon a miniszterhez is? BA: Nem találkoztunk vele, és egyik államtitkárral sem. MN: Voltak elôzetes információik arról, hogy kik lesznek az elôadó-mûvészeti bizottság tagjai? BA: Engem például ezelôtt egy hónappal megkérdeztek, hogy ha felkérnének, vállalnám-e. Mondtam, igen. Tudom, hogy két másik kollégámat is megkérdezték, ôk is igent mondtak – aztán ôket sem kérték fel. A fôváros most nincs képviselve. A színházjegyvásárló közönségnek több mint a fele a fôvárosban vásárol jegyet. És ez a bizottság fog tanácsokat adni a miniszternek minden szakmai és anyagi kérdésben. A testület a törvény szerint minimum öttagú – de lehetne több is. Hiányzik belôle például egy nemzetközi tekintélyû, sokfelé ismert, nagy tudású színházi ember, aki esetleg a kortársam, és esetleg már nem is színházigazgató. MN: Mit gondol arról, hogy a színházi terepen mostanság nem színházszakmai, hanem politikai indíttatású területfoglalás zajlik? Honfoglalóznak. BA: Ezt a „honfoglalózást” én is hallottam. És nem kérdéses, hogy a politika most erôsebben befolyásolja a kulturális életet. Korábban is voltak politikai befolyásolások, csak… MN: …gátlásos, ügyetlen és finomabb módon. BA: Pontosan. De csak azért volt finomabb, mert gátlásos volt, és ügyetlen. A fôvárosban e pillanatban még kevésbé látok politikai területfoglalást. Én tavaly pályáztam utoljára – és akkor mindenki, az egész Fidesz-frakció is rám szavazott. Tarlós jelezte, hogy bízik bennem. MN: De azóta benyomult a fôvárosba Nemcsák, háta mögött a privát színházi pakkal; Márta Istvánnal szemben a szélsôséges Dörner György pályázik. Mikor ébred föl a színházi szakma? Amikor ön kerül sorra? BA: Mire gondol? Menjünk ki az utcára? Sztrájkoljunk? Írjunk petíciókat? Dolgozunk, telt házakkal játszunk, értéket teremtünk. Nézze, bonyolult ügy ez! A Radnótiban például minden hónap elején átutaljuk a fizetést, nyáron hûtünk, télen fûtünk, délelôtt próbálunk, este játszunk, mûködünk. Huszonhét éve vagyok itt igazgató – remélem, nem tûnik nagyképûségnek, ha azt mondom, nekem is van némi részem abban, hogy nálunk rendben mennek a dolgok. Van ebben lobbitevékenység, alkalmazkodás, a körülmények tudomásul vétele.

MN: És mennyire mûködik a szakmában a szolidaritás? BA: Nem nagyon. Nem tudok segíteni a volt József Attila színházi kollégáimnak. Ez rossz – de legalább meghallgatom ôket. Ennél többet nemigen tudok tenni. Felelôs vagyok itt hatvan emberért, egy színházért, ami sok embernek fontos. Itt kell tennem a dolgom. MN: Amíg hagyják. BA: Három veszély leselkedik a kultúrára. Egy: csökken a fontossága és az anyagi támogatottsága. Kettô: az ország kulturális közállapota miatt könnyebb eladni az egyszerût, az olcsót – és ebben nagy felelôssége van a kereskedelmi televíziós kultúrának; az országos ízlés, amióta én az eszemet tudom – és régóta tudom –, nagyon sokat romlott. A harmadik: tényleg van egy politikai szándék, gyakran érzi az ember, hogy nem értékek, hanem politikai pártállás mentén döntenek. Ez a három veszély van, nagyjából ebben a sorrendben. A legfontosabb az elsô. MN: Ami természetesen egy politikai döntés folyománya. Nézzük az évadot! Az elsô bemutató, mint már mondta, Zsótér Sándor rendezésében a Williams-darab. Az ön ötlete volt? BA: Zsótér még a múlt században itt volt dramaturg, aztán rendezni is én hívtam elôször Budapestre. Most néhány évig nem ért rá, de idén szerencsére jön; én kérdeztem, hogy lenne-e kedve ehhez a darabhoz. Volt – fantasztikusan olvasta föl a szöveget az olvasópróbán, remek kiselôadást tartott. Blanche amúgy magyartanár benne. És országosnak tartom a szereposztást: Kováts Adél Blanche, Csányi Sándor Stanley, Stella Petrik Andrea, Mitch pedig Schneider Zoltán. MN: Nem vagyok nagy híve a darabnak, de ebben a kombinációban ez nem épp kommersznek ígérkezik. Aztán jön Valló Péter. BA: Tôle azt kérdeztem, lenne-e kedve Térey János Protokoll címû verses regényébôl elôadást rendezni, ha a szerzô darabot ír belôle. Térey Asztalizenéjére nagyon büszke vagyok, majdnem száz elôadást ért meg. És nagyon kedvelem a Protokoll címû regényét. MN: Fôszereplô? BA: Fekete Ernô. Úgy gondolom, nincsen nálunk olyan színész, aki ezt a szerepet eljátszhatná. Megkértem Fekete Ernôt, olvassa el a regényt, hátha lát benne valamit. Látott. És utána a Katona kiadta. MN: Ez sima ügylet volt? Nem okozott feszültséget a színházon belül? BA: Sima volt, igen. Nagyon jóban vagyunk a Katonával. Kiadták, igen. Én amúgy minden színészt kiadok vendégjátszani, ha hívják, és ha ráér. A színházon belül pedig ez a fôszerep nem osztható ki. MN: A harmadik bemutató arra van kitalálva, hogy végigröhögjek egy estét. BA: Ezt sem bánnám. Mohácsi Jánost régóta szerettem volna idehívni – most ér rá. Feydeau Bolha a fülbe címû komédiáját rendezi, és a társulatban mindenki nagyon szeretne benne lenni

INTERJÚ

az elôadásban, mindenki akar vele dolgozni. Mohácsi társulatteremtô egyéniség, és ezt a darabot együtt választottuk. Kívánkozott, hogy vígjáték legyen, hiszen az elsô bemutató Zsótér, a második Térey. MN: A Radnótinak mostanában volt egy-két laposabb szezonja… BA: Nem mindig sikerül minden. Mostanában nem vagyunk divatosak. Volt idô, amikor nagyon divatban voltunk. Valóban volt néhány laposabb szezonunk – és most épp az Örkény divatos. Nincs ezzel semmi baj. Egyébként tavaly szerintem volt két nagyszerû bemutatónk, az Alkony és a Yerma. MN: Én nem láttam olyan nagyszerûnek egyiket sem. BA: Sikeresek vagyunk, 105 százalékos látogatottsággal megy a Fôfônök és a Pygmalion – de tavalyról azt a másik kettôt gondolom fontosnak. Tavalyelôtt az Apacsokra voltam büszke, és szerettem a Naftalint. MN: Nem arról van szó, hogy rossz színház a Radnóti, hanem hogy valahogy nincsenek olyan ütôs elôadásai. Nem félünk a farkastól, Ványa bácsi, Barta Lajos, Médea… BA: Hát jó, akkoriban voltunk a legjobbak. Nevezzük aranykornak. MN: Ez a szezon is ígéretesnek látszik. BA: Minden szeptemberben úgy kezdünk neki az évadnak, hogy ígéretes, hogy értékes, hogy az idei lesz a legjobb. De divatos, az nem akarok lenni. Talán nem is tudnék. MN: A kritika? BA: Olvasom. Része a divatnak. MN: Díjak, kitüntetések? BA: Mire gondol? A POSZT-ra? Két éve nem voltunk a POSZT-on. Sajnálom. A társulat megérdemelné. MN: Lesz még egy bemutató. Ideje volt a Radnóti után egy újabb Bálint András-estnek, de ez most nem költô, hanem kutya. Miért? BA: Takarékos elôadás készül. Úr és kutya – ez lesz a címe, Deák Krisztina rendezi. Thomas Mann, Homérosz, Kosztolányi, Karinthy, Babits, Tóth Krisztina, Bächer Iván, Virginia Woolf, Márai. Együgyû monológ a kutyaszívrôl – ez egy Karinthy-vers alcíme. Öregszem, kicsit talán szentimentális is vagyok – de azt gondolom, hogy ez érdekli az embereket. Úgy hiszem, nézni fogják. MN: Egy új közönség? A kutyások? BA: Akiknek sok szíve van. Ezt egy olyan bôgôs estének képzelem, meg röhögôsnek is, persze. Bejön majd velem a kutyám, Romeo a színpadra, ha megéri; februárban lesz tizenöt éves. MN: Az eddigi estjeiben – Babits, Kosztolányi, Radnóti, Arany – szerepet játszott. Ön volt a költô maga. A Radnóti-estben olykor kilépett belôle: Radnóti volt és Bálint András. És ebben? Ön lesz a kutya gazdája? Bálint András maga? BA: Egy csokornyakkendôs úr a kutyájával. Személyes lesz. Hangos gondolkodás a szeretetrôl. Csáki Judit

MAGYAR NARANCS 2011. szeptember 15.

MELLÉKLET III

KISLÁTÓSZÖG

A VI-os kategória aktuális helyzete

Az utolsó ﬁllérig

Fotó: TVK

A VI-os kategória idei, botrányoktól övezett pályázata az utolsó volt a maga nemében. Az azóta megszavazott új elôadómûvészeti törvény ugyanis nem ismeri a VI-os kategóriát, így értelemszerûen a neki kiosztható összeg minimumát sem.

KÁNTOR KATA A TERMÉSZETES VÉSZEK KOLLEKTÍVA AURA CÍMÛ DARABJÁBAN

n Nagyjából megszokottnak te-

kinthetô, hogy a támogatási szerzôdések még mindig nem köttettek meg, és hogy mindenki hozomra dolgozik. A tavalyi zárolás azonban, ami végül elvonássá vált, tovább nehezíti a helyzetet. Úgy kell tervezni, hogy azt sem tudni, mikor jön a megítélt pénz, sem azt, hogy mennyi lesz végül, és mivel már bizonyos, hogy másodszorra is ki kell igazítani kissé az idei költségvetést… De inkább ne adjunk tippeket.

Az egészséges egyharmad A társulatvezetôk között persze nem egyenletesen oszlik el az általános komorság, Schilling Árpád például úgy nyit lapunknak, hogy

IV MELLÉKLET



„mi nem vagyunk rosszul”, majd hozzáteszi, hogy jórészt a Krétakör 2008-as átalakulásának köszönhetôen. „Nem kell társulatot fenntartanunk, projekteket valósítunk meg. Nyolc állandó ember dolgozik nálunk, más a helyzetünk, mint a 15-20 fôs társulatoknak, akiknek állandó munkát kell adniuk ennek a sok embernek, egyben tartani ôket, repertoárt kialakítani, a mi vállunkat ezek a terhek már nem nyomják. A külföldi kapcsolataink is segítettek minket, érkeztek koprodukciós pénzek a projektjeinkre, ehhez persze mindig igazítani kellett kicsit a koncepción, alkalmazni ôket valamelyest a partner elképzeléseihez, de az együttmûködés lehetôségét nem tekintem az alkotói szabadság csorbulásának. Ebbôl


kifolyólag abba a projektbe tudunk belefogni, amelyikre érkezik efféle pénz, a többit jegeljük, amíg nem találunk hozzá valakit, aki beszállna.” Idénre 12 és fél milliót kaptak, ez a pénz a mûködési költségek körülbelül ötödét fedezi. Az egészséges arány szerinte az egyharmad lenne, a többit ki kell gazdálkodnia a társulatoknak a koprodukciós lehetôségeket használva, a jegyeladásból, illetve a cégek (a jegybevételek 80 százalékának mértékében) hozzájuk is utalható társasági adójából – ezt a jogi lehetôséget nagyon fontosnak tartja. Az elmúlt három évben különben nem pályáztak, mert közszolgáltatási szerzôdésben álltak a kultuszminisztériummal. „A tevékenységünknek része pedagógiai prog-

ramok, konferenciák szervezése is, szóval valóban nyújtunk közszolgáltatást, bár ezért a szerzôdésért sokan haragudtak ránk.” Ha a társulatok valamilyen mértékben rá lesznek utalva a minisztériumi támogatáson kívüli szubvenciók elérésére, az Schilling szerint versenyhelyzetet teremthet – az arra érdemes társulatok egyharmados arányú állami finanszírozására viszont szükség van, hogy a teljes kiszolgáltatottságot elkerüljék. Úgy látja, hogy a 100 százalékos, normatív támogatásban reménykedni kôszínházi típusú, a függetlenek között közegidegen gondolkodás. A mûködés alapjait, a mûhelyek minimális infrastruktúráját vagy a befogadó játszóhelyek fenntartását például helyes, ha az állam biztosítja. A Fôvárosi Önkormányzat terveit, hogy még a Katonát is „sarcolja” a bérleti díjjal, kifejezetten károsnak tartja, inkább egyes bemutatóikat kellene a társulatnak magának finanszíroznia, ezzel csökkentve a központi támogatást, ahelyett, hogy béreljék azt a helyet, amelyet egy pályázaton elnyertek arra a tevékenységre, amit folytatnak. Mindez, teszi hozzá, régi álláspontja, és független az aktuális kurzus barátságtalan lépéseitôl. (A kultúrfinanszírozás leépítésének arra hivatkozó szándékáról, hogy a kultúra amúgy is felesleges, különben világosan kifejtette véleményét májusban, a life-style.hu-n Demján Sándor e tárgyban tett, emlékezetes kijelentéseit kommentálva.)

Érezhetô erózió A TÁP Színház vezetôje, Vajdai Vilmos kicsit melankolikusabb Schillingnél. Ôk 11 és fél millió forintot kaptak az évadra – a 3 fôs társulatból nem kell senkit elbocsátani. A VI-os kategória és a függetlenekre vonatkozó minden törvényi garancia eltörlését természetesen ô is komoly fenyegetésként éli meg, az aktuálisan legkomolyabb baj azonban az, hogy egyre nehezebb próbahelyeket találni. A Tûzrakteret bezárták, a Merlinnek pedig, ahol szintén fut egy darabjuk, el kell költöznie az Átrium mozi épületébe. Elôfordulhat, hogy napközben nem használt éjszakai mulatókban fognak próbálni, hisz’ volt úgy is, hogy kocsmákban játszottak gázsi nél-

kül – vigasztalódik a társulatvezetô a szûkölködés romantikájával. A Minden Rossz Varietét abbahagyják – igaz, nem tisztán külsô kényszerek miatt, Vajdai szerint ugyanis lassan kifáradt a dolog. Viszont az évad során bemutatják Osztrovszkij Jövedelmezô állás címû darabját, és terveznek egy közeli bemutatót is Megjegyzem, különös: éppen a város közepén címmel. Pintér Béláék kapták ugyan a legtöbb pénzt, 35 milliót a független társulatok közül, de ez az egyre csökkenô pályázati összegek miatt így is csak a fele a két évvel ezelôtti költségvetésüknek. Úgy tûnik, ebbôl csak egy premier jön ki, a tavaszi bemutató elmarad, vagy, ha a színházvezetô rá tudja beszélni színészeit, megcsinálják ingyen. Októberben a Kaisers-TV Ungarn címû darabbal rukkolnak elô: idôutazás, a ’48-as szabadságharc, szembesülés az apával és a heroizáló mítoszokkal, ezek a címszavak írják körül a tárgyát Pintér beszámolója szerint. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az NKA nem írja ki idén a szakmai díjakat elnyerô társulatoknak meghirdetett pályázatát, így – legalábbis ebbôl a szempontból – hiába nyert el A szutyok címû darabjuk három díjat is (a legjobb nôi fôszereplôét, a legjobb nôi epizódszereplôét és a legjobb színpadi szövegét) a POSZT-on. A szutyok koprodukcióban jött létre, jelenleg tervezett vállalkozásaikhoz viszont egyelôre nincs partnerük, a darabjaikra vásárolt jegyekbôl származó bevétel tekintélyes része pedig a Szkéné Színházat illeti, úgyhogy nem nagyon látják, mibôl tudnának pluszforrásra szert tenni, és ôk is érzik, amit nem is igen kíván senki titkolni, hogy a kormányzati kultúrpolitika nem nagy barátja a független színjátszásnak. Már most érezhetô az erózió Hudi László, a Független Színházak Szövetségének (FSZSZ) elnöke szerint is. Az FSZSZ és a Mozgó Ház Alapítvány által 2005-ben létrehozott produkciós ház fenntartására 9 milliós állami támogatás érkezett. Ebbôl az összegbôl, mint mondja, evidensen nem lehet mûködtetni egy ilyen mûhelyet, muszáj volt hát pénzt kérni az itt próbálni szándékozó társulatoktól, akik közül sokan emiatt nem is jöttek – például az idei zsûri által is

KISLÁTÓSZÖG

kiemelkedôen magas pontszámmal elismert, és a szûkös keretbôl aránylag sok pénzzel dotált Tünet Együttes sem engedhette meg magának. Érdek-képviseleti vezetôként is úgy látja, hogy nehéz megszervezni az együttes munkát, a színészeknek sokat kell máshol dolgozniuk, hogy megéljenek, és mindez valóban a minôség rovására megy, ami aztán hivatkozási alapjává lehet a további megvonásoknak. „Az egész, még amúgy is csökevényes, fejletlen intézményrendszer lassú leépülése zajlik – összegez. – A kôszínházakba pedig már csak azért sem lehet bemenni, ahogy Vidnyánszky Attila javasolta, mert egyszerûen nincs fogadókapacitásuk. Sokan azt fontolgatják, hogy elmennek az országból.” Hudi elkeseredésében osztozik Árvai György, az idén – ha minden jól megy – 8 millióból gazdálkodó Természetes Vészek Kollektíva vezetôje is. Ô egyenesen úgy látja, 1–2 év kell már csak ahhoz, hogy teljesen elsorvasszák vagy legalábbis perifériára szorítsák a független színházi tevékenységet, és csak azok élik majd túl a dolgot, akik valamiféle különalkut tudnak kötni a hatalommal. Egzisztenciát ez a munka bizonyosan nem fog már jelenteni sokaknak, akik eddig ebbôl éltek. Most is, amíg nem jönnek meg az elnyert pénzek, a társulat tagjai saját magánvagyonukból költenek rá. Aura címû vizuális színházi produkciójukat, ami Schein Gábor és Tóth Krisztina mûveinek és Szûcs Edit „kosztümfikcióinak” a felhasználásával készült, szeptember végétôl láthatják a Trafóban. Szintén a Trafó kérte fel ôket, hogy aktualizálják egy negyedszázada készült munkájukat a diktatúra még erôsen érezhetô jelenlétének, ugyanakkor lassú „megnyílásának” korszakából. A március közepére tervezett, egyelôre Eleven tér munkacímû bemutató költségeit nem az ô támogatásuk, hanem a Trafó fogja fedezni. A legnagyobb baj abban, ami most történik, Árvai szerint az, hogy egy teljes generáció kiesik a munkafeltételek lassú felszámolásának eredményeképpen. „Aztán egy idô után biztos jönnek majd az új színházi punkok, bár én már aligha leszek köztük.” Vári György MAGYAR NARANCS 2011. szeptember 15.

MELLÉKLET V


INTERJÚ

„Nem mondhatom, hogy nem antiszemita elôadás” Vinnai András író Színészként kezdte, mára sikeres színpadi szerzô, Bodó Viktor állandó munkatársa, a TÁP Színház számos elôadásának alkotója, de dolgozott már Alföldivel, Gothárral is. Lefitymálva címû darabját szeptember 24-én mutatja be a Budapesti Gólem Zsidó Színház. dôdött a közös munka? Vinnai András: A Gólem Színház kezdte egy gyûjtéssel, amelyre be lehetett küldeni mindenféle zsidósággal kapcsolatos sztereotípiákat. A rendezô, Borgula András ezután kért fel engem, és kitaláltunk még sokkal durvábbakat. Meg hát az interneten is épp elég elrugaszkodott elképzelést találni. A hírek is megemlítenek zsidó cápákat, akik békés fürdôzôkre támadnak. A Tesco teteje is azért lapos, hogy le tudjanak szállni az izraeli helikopterek. Ezeket mindenki ismeri. A darab természetesen nem csak errôl szól. A mi elôadásunk kétoldalú. Ugyanúgy szól a zsidóparanoiáról, mint a zsidóellenességrôl. MN: Mit jelent, hogy az elôadás „egyszerre antiszemita és zsidóbérenc”? VA: Az antiszemiták azt mondják, hogy ti, zsidók vagytok a hibásak mindenért. A zsidók meg azt mondják, hogy mi nagyon sokat szenvedtünk, és mindig bántanak minket. Ezt a kettôt szeretnénk egyszerre megjeleníteni, és nevetség tárgyává tenni. Az egész problémakört továbbgerjesztjük az elôadásban. Elôször félünk kimondani a zsidó szót, aztán fennhangon zsidózunk, aztán addig mondjuk, amíg már tényleg nem jelent semmit. Nem merem azt mondani, hogy nem antiszemita elôadás, mert az. De itt az antiszemitizmus egy vicces kifejezés. Borguláéké pedig egy zsidó színház, és nekik talán szabad ezt. Az volt a cél, hogy

VI MELLÉKLET

Fotó: Németh Dániel

n Magyar Narancs: Hogyan kez-

ne a megszokott körben mozogjunk. Változtassunk az irányon, és mi támadjuk be magunkat. Ezen a másik tud röhögni – és hogy igazából magán is, vagy csak rajtunk nevet, az rajta múlik.


MN: Az antiszemitizmus és a paranoia egymást gerjesztené? VA: Most igen. Történelmi szempontból vizsgálva nem tudom, melyik volt elôbb. Valaki egyszer elkezdte, de az is lehet, hogy egy-

szerre kezdték el. Az biztos, hogy az erôsödô antiszemitizmus nem számolható fel erôteljesebb holokauszt-emlékmûsorok készítésével. MN: Mindenesetre nem teljesen gyökértelen a „minket mindig bántanak” életérzés. VA: Hát igen, mert bántották ôket. Elég sokat. De az elôadás a mostban játszódik. És vállaltan nagy marhaságok vannak benne, amik persze lehetnek bántók, de igazából vicces dolgok. A lényeg, hogy nem akartunk olyan elôadást csinálni, ami görbe tükröt tart a társadalomnak, aztán górcsô alá veszi a dolgokat, és közben még politikailag is korrekt. Nem az. Ez egy nagy marhaság sci-fi elemekkel, ami emellett remélem, sok mindenre rávilágít. Például az egymást gerjesztô rendszerekre. MN: De ha azt mondjuk, hogy mindenki hülye, és „mindannyian szörnyetegek vagyunk valakinek a szemében”, és röhögjük ki magunkat és a másikat, mert mindenki ugyanolyan hülye – ezzel egy szintre kerülnek a nem egy szinten lévô mentalitások. A zsidóság… VA: Te is halkabban mondod a zsidó szót. Ez benne is van a darabban. MN: Jó. Szóval hogy a bizonyos zsidókra jellemzô önsajnálat egy szintre kerül a rasszizmussal. Ez egy meredek állítás. VA: Úgy érted, hogy veszélyes? MN: Legalábbis problematikus. VA: Tényleg az, de a darabban igazából a paranoiáé a fôszerep, és mi ennek kapcsán beszélünk a hülye antiszemitákról és a hülye zsidókról. Szoktam fantáziálni arról, hogy egyszer megkeres majd egy neonáci színház is, és akkor velük majd a neonáciság visszásságain kacagunk majd egy jót. A lényeg, hogy ha mind hülyék vagyunk, akkor vajon számít, hogy hülyék vagyunk? Szerintem az antiszemita

meg a zsidó paranoiát azért lehet egy szintre hozni, mert mindkettô paranoia. MN: A kettô között azonban racionális és morális szempontból is különbség van. VA: Igen, én ezt értem és tisztelem is, és nem az a célunk, hogy az emberektôl elráncigáljuk a történelmüket és a személyes tragédiáikat. Egyébként nem találtunk ki semmi újat, Királyhegyi Pál már évtizedekkel ezelôtt sopánkodott azon, hogy milyen megalázó lehetett annak a náci tisztnek, hogy annyi ember elôtt kellett ôt megvernie a lágerben. Eldöntöttük, hogy a jelenbôl indulunk ki. És most a holokauszt emlegetése tényleg tud adu ász lenni. Persze ez a megállapítás már antiszemitának minôsül. MN: Nem feltétlenül. VA: Ezekbôl a kategóriákból kéne már kijönni végre. Persze sokat paráztam azon, hogy viccelôdhetek-e ezzel, hiszen én nem vagyok zsidó, az én nagyszüleimet nem vitték el. És amikor errôl beszéltünk a rendezôvel vagy a producerrel, Schôn Edinával, meggyôztek, hogy igenis viccelôdhetünk ezzel, mert az ô családjukban megtörtént, és mégis akarnak viccelôdni vele. Erre lehet azt mondani, hogy ezeknek semmi se szent – és lehet nevetni is rajta. Ahogy sok más országban ez már nem számít tabunak. Nálunk még igen. MN: Igényed, hogy társadalmi problémákról írj?


INTERJÚ

VA: Felmerült már, hogy lehetne egy kötetem, csak rengeteg munka lenne letisztázni a szövegeimet. Minden darabból rengeteg változat van a gépemen. És valószínûleg mindet átírnám. Meg van egy-két nagyon hosszú, amitôl ennek a könyvnek nagyon furcsa alakja lenne. MN: A szövegeidre általában jellemzô, hogy átléped a határokat, lekaszabolod az egyik piedesztálra emelt, elfogadott értéket, aztán a másikat is. Hogyan lehet ezzel az attitûddel állítani is valamit? VA: Jobban szeretek kérdezni, mint állítani. Amit állítottam eddig, arról mindig kiderült, hogy hülyeség. Inkább megkérdôjelezem a dolgokat, mintsem hogy kijelentenék valamit. De ez nem feltétlenül tudatos stratégia. Régebben úgy is dolgoztam, fôleg Bodó Viktorral, hogy különbözô élelmiszereket dobtunk rá a billentyûzetre. Ma már ilyet nem csinálunk. Meg a víziók. Hiszek a víziókban, abban, ha nem kitalált bizonyításai vannak az embernek, hanem egy látomása, aminek nincs kifejezetten értelme. De az a látomás aztán elviszi valahová. Persze nagyot könnyít munka közben, ha az ember meg tudja fogalmazni egyetlen mondatban azt, amirôl mesélni akar. Én csak annyit tudok állítani, hogy mindennek én vagyok az oka az életemben. Tetszik ez a mondat. Fogalmam sincs, ez minek számít. Ezoterikus hozzáállásnak?

Amit magam körül látok, azt én építettem magam köré, és a játék lényege, hogy rájöjjek, mi vele a dolgom. MN: Inkább kérdezel, és ezzel mozdítod ki a nézôket? VA: Nem célom kimozdítani ôket. Meglepetéseket viszont jó okozni. És szórakoztató is. MN: Ha ilyen demokratikusan hülyéz le mindenkit a darab, felmerül: célkitûzés-e, hogy jöjjön a másik oldal is? Ezt egy reális lehetôségnek látod? VA: Lehet, hogy beülnek a lelkes antiszemiták. De nekünk is van antiszemitánk a darabban: Antinak hívják. Majd összenéznek. Nem célunk meggyôzni az embereket, hogy nevessék ki a félelmeiket vagy a dühüket. Mi is félünk és dühösek is vagyunk. Most éppen van humorérzékünk. De lehet, hogy egy másik témában mi nem lennénk humorunknál. MN: És mi a célotok? VA: A próbafolyamatnak ezen a pontján már eljutottunk odáig, hogy ezután csinálni kéne egy olyan darabot, ahol lágerbe zárjuk azokat, akik nem nevetnek a vicceinken. A humor diktatúrája. Bent vannak a humortalanok, kint meg, akiknek humoruk van. Hát, idáig jutottunk. Ha folytatnánk, efelé lehetne elvinni, hogy mi is visszapörögjünk a megszokott körökbe. Jó lenne ezekbôl kiszakadni, nem? Jó lenne mással foglalkozni. Kristóf Borbála

VA: Egyáltalán nem. De mostanában valahogy megtalálnak az ilyen feladatok, például megkeresett egy jogvédô szervezet is, hogy írjak nekik rövidfilmeket a mai viszonyokról. Nincs küldetéstudatom, hogy társadalmi kérdéseket feszegessek. De maguktól beáramlanak a színházba. Ahogy figyeltem, azt hittem, hogy ez valami divat lett, de hát nem az. Erre szükség van, csak az a baj, hogy általában nem jut el azokhoz, akik tényleg érintettek a témában. MN: A Lefitymálva létrejöttekor együtt dolgoztatok a szövegen, vagy megírtad elôre? VA: Borgula Andrással sokat beszélgettünk elôtte, és együtt találtuk ki a darab szerkezetét. Aztán elvonultam, megírtam, és az olvasópróbákon az öt színész – Bánki Gergô, Huzella Júlia, Lukáts Andor, Nagy Mari, Schmied Zoltán – is hozzátette a maga gondolatait. Jó néhány problémára rávilágítottak, és nagyon jó javaslataik voltak a szöveggel kapcsolatban. A darab alapvetôen három hozzáállást jár körül: amikor ki sem ejtjük azt a bizonyos szót; amikor megpróbáljuk a kultúrákat közelebb hozni egymáshoz, okosan érvelni, hidakat verni; és a teljes elborulás, amikor az interneten keringô elméleteket valóságként kezeljük, és azt mondjuk, hogy lesz ez még durvább is, ha minden kiderül. MN: Nem szeretnéd kiadni az írásaidat?


MELLÉKLET VII


KISLÁTÓSZÖG

Várépítôk, úri szabók

Fotó: Gál Gábor

A színházi díszlet- és jelmeztervezôk titokzatos világa

MOLNÁR FERENC: OLYMPIA (GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ) RENDEZTE: CSIZMADIA TIBOR, JELMEZ: FÜZÉR ANNI

n „Mind a kôszínházakban, mind a struktúrán kívüli elôadásoknál meg kell teremteni az illúziót, létre kell hozni egy világot, ami már elsô látásra hat a nézôre – még akkor is, ha ez csupán egy üres színpad. Minden elôadáshoz nagyon sokat hozzáad az a pillanat, amikor meglátod a teret, a színpadképet, ennek ugyanúgy meg kell lennie a Sirály pincéjében, mint a Vígszínházban” – szögezi le Polgár Csaba, a HOPPart több elôadásának rendezôje, az Örkény Színház színésze. És valóban: a díszlet- és jelmeztervezôk ugyanúgy elválaszthatatlanok a színielôadásoktól, mint a rendezôk vagy a színészek – ha a legtöbben keveset tudnak csak róluk, arról igazán nem ôk tehetnek.

„Végül úgyis szürke lesz” Pedig a díszlet- és jelmeztervezôk közremûködése sokszor befolyásolja a rendezôi koncepciót is. „Nincs annál jobb érzés, ha egy elôadás vizuális képe összhangban

VIII MELLÉKLET


van a rendezés filozófiájával. A rendezôknek általában van egy erôs indíttatásuk, hogy miért az adott darabot választották, de ezenkívül sokan elég bizonytalanok, sok mindent hagynak a próbaidôszakra, a színészekre – meséli Khell Zsolt díszlettervezô. – Viszont mivel nekem le kell adnom a komplett díszlettervet a kivitelezônek legalább egy hónappal a premier elôtt, a rendezônek már a próba elôtt gondolkoznia kell a darab felvetésein, az elôadás koncepcióján, meg kell cáfolnia az én tévedéseimet – ez egy nagyon termékeny párbeszéd.” Hogy a tervezôk szabad kezet kapnak, vagy egy konkrétabb elképzelést kell megvalósítaniuk, azt persze rendezôje, sôt elôadása válogatja. „Alkalmazott mûvészek vagyunk; ha képzômûvész akarnék lenni, otthon festegetnék. Itt az a lényeg, hogy az alkotókkal közösen összehozzunk valamit, ami mûködik, és ha ehhez arra van szükség, hogy én kevesebbet adjak magamból vagy lemondjak egy-egy ötlet-

rôl, az teljesen normális” – véli Nagy Fruzsina jelmeztervezô. Hasonlóan gondolja Füzér Anni is: „A jelmezek és díszletek, amiket készítek, nekem nem önmagukban léteznek. Néha szakmailag jólesik elkészíteni egy míves, gazdag ruhát, de sikerüljön bármilyen jól, ha nincs igazsága, ha mindent elfed az elôadásban, akkor nem mûködik.” Vagy ahogy Izsák Lili látványtervezô fogalmaz: „Ha én meghalok azért, hogy egy díszlet fehér legyen, a rendezô pedig mindenképpen feketét szeretne, akkor végül biztosan szürke lesz.” Igaz, ritka az ennyire sarkos eltérés a rendezô és a tervezô elképzelése között, mivel a legtöbb rendezô sokszor dolgozik ugyanazzal a stábbal, így általában olyan tervezôt kérnek fel egyegy munkára, akirôl tudják, hogy az alapkoncepciót erôsítô elképzelésekkel fog elôállni. Ha megvannak a tervek, a tervezôk árajánlatot kérnek néhány lehetséges kivitelezôtôl, végül átlagos esetben egy-két hétig folyhat-

– a felbecsülhetetlen pillanatok támogatója nak a próbák a végleges díszletben és jelmezben. Persze addig sem vaktában keringenek a színpadon: az elsô állítópróba után (amikor felmérik, hogy pontosan mi hol fog elférni) felkerülnek a deszkákra a díszlet jelzései. „Ha megjön a díszlet és a jelmez, az a próbákon inspirációt jelent. Azzal pedig, hogy elhelyezem benne az elôadást, tulajdonképpen »eladom« a díszletet: ha mûködni tud, azzal egy látszólag furcsább díszlet is magától értetôdôvé válik; ugyanez igaz a jelmezre is, ahol a színész személyisége még egy áttétet jelent. A közönség elôtt pedig eldôl, hogy igazunk volt-e, azaz a nézôkben is hasonló asszociációk ébrednek-e a díszlet és a jelmez láttán, mint az alkotókban” – magyarázza Csizmadia Tibor rendezô. A folyamat lényegében ugyanígy zajlik a struktúrán kívüli elôadások esetében is, legfeljebb a kisebb költségvetés és a fix mûködési támogatás hiánya miatt nagyobb a bizonytalansági tényezô. „Mindig próbáljuk egy kicsit függetleníteni magunkat, hogy a díszlet és a jelmez ne legyen olyan meghatározó, így az elôadás akkor is létre tud jönni, ha végül mégis egy sátorban kell elôadnunk – mondja Polgár Csaba. – Egy színházban el kell fedni a teret, és mást létrehozni belôle, míg egy játszóhely nélküli társulatnál az éppen adott teret kell használni, azt kell másként láttatni.” „A kôszínház elônye, hogy van egy profi stáb, míg a független elôadásoknál sok mindent magadnak kell megoldanod. Másfelôl az ember munkáját akaratlanul is befolyásolja egyrészt az, hogy a közönség összetétele egészen eltérô a különbözô struktúrához tartozó színházakban, másrészt a kôszínházi színpadok kialakítása: úgy érzem, hogy néha korlátoz az egyirányú, egy nézôpontos tervezhetôség, a dobozszerû színpad. Egy független produkcióban sokszor szabadabban tudom használni az adott tér nyújtotta lehetôségeket” – sorolja Izsák Lili.

„Másképp formálja a mellet” Ha egy látszólag hétköznapi teremben látszólag hétköznapiasan öltözött színészeket látunk tény-

kedni, az még nem jelenti azt, hogy szabadságra küldték a díszlettervezôt, ha már a jelmeztervezô úgyis elment. „Minden tervezést megelôz a dráma alapos elemzése; ennek segítségével lehet megtalálni azt a formát, amellyel egy gondolat a legjobban meg tud szólalni – ecseteli Füzér Anni. – Egy egyszerûnek látszó tér mögött is sok munka és gondolat van; az a kevés is ugyanolyan fontos, mint a leglátványosabb díszlet vagy jelmez.” Ha pedig abszolút semmi pénz nincs egy bemutatóra, és tényleg saját ruhákban játszanak a színészek, akkor sem árt szabadkozva felhívni egy segítôkész jelmeztervezôt. „Ilyenkor elmegyek a színész lakására, aki megvendégel egy teával, majd együtt szétszedjük a ruhásszekrényét, és összeállítjuk, hogy miben legyen az elôadáson” – mondja Nagy Fruzsina, hozzátéve: azért erre nem a „jelmeztervezés” szót szokta használni. A színészeken amúgy nem lehet kifogni: mesélik, hogy bár a Krétakör Siráj címû elôadásában az volt a rendezôi utasítás, hogy mindenki abban játsszon, ami éppen aznap rajta van, azért valahogy mégis úgy alakult, hogy az egyik színészen mindig ugyanaz a kabát volt, míg végül már haza se vitte a próbaterembôl, a másik meg azokon a napokon mindig szépen kiöltözött. A jelmeztervezô feladata nem ér véget a látható ruhadarabokkal. „Fel kell készülni arra is, hogy a rendezô egyszer csak úgy dönt, mégis vetkôzzön a színész, vagy legalábbis vegye le a cipôjét. Másrészt egy hatvanas években játszódó elôadásban nem lehet egy mai melltartót használni, mert egy korabeli darab egészen máshogy formázza meg a mellet – enged bepillantást a ruha alá Nagy Fruzsina. – Ha lehet, szeretem kitalálni az embert a sminkjével, ékszereivel, a kontaktlencséjének színével együtt.” Persze az sem egyértelmû, hogy mikor legyen korhû a jelmez. „Ahogy a világ változik, úgy változik a vizuális kultúra is – például, hogy ma milyen információt közvetít a korabeliség a befogadónak. A korszerûség sem feltétlenül csak abban mutatkozhat meg, hogy mai ruhákat viselnek a szereplôk. Ez

önmagában rendkívül egyszerû megfejtése volna egy elôadásnak” – véli Füzér Anni.

„Piciket álmodhatunk” Hogy mindez mennyibe kerül, az még a kôszínházakon belül is szélsôségesen változó; ha ugyanis – mint némely vidéki színháznál – van saját gyártómûhely, úgy csak a nyersanyagárat kell kifizetni. Így akár már 1-2 millió forintból is kijöhet a látvány – de ha nincs saját mûhely, vagy ha az nem tudja megvalósítani az elképzelést, akkor ma 3 és 10 millió forint között változnak az árak. „A 10 millió ma már a plafonok plafonja, noha 2-3 éve még 20 milliós díszletet terveztem – emlékszik vissza Khell Zsolt. – Röpke két év alatt a felére csökkent az összeg, és a honorárium még ennél is brutálisabban süllyedt. Sokan nem is tudnak megélni ebbôl, és a díszlettervezés mellett kiállításkivitelezésben, a filmszakmában vagy akár statisztaként dolgoznak.” A struktúrán kívüli színházaknál a honorárium nem tud csökkenni,

KISLÁTÓSZÖG mert már így is megesik, hogy egyes tervezôknek szeretetbôl kell dolgozniuk. „A legutóbbi független elôadásom díszlete és jelmeze a tizedébe került a legutóbbi kôszínházi elôadásénak” – mondja Izsák Lili. „Igaz – teszi hozzá Nagy Fruzsina –, a jelenlegi, enyhén kaotikus finanszírozási rendszerben már az is megeshet, ami korábban soha: hogy egy bôkezûen támogatott struktúrán kívüli elôadásban több pénz jut a látványra, mint egy patinás kôszínházban. A színészeken nem lehet spórolni; persze hogy onnan vonják el a pénzt, ami nélkül még lehet elôadást csinálni. Ez érthetô, de nagyon fájó nekünk, mivel az a szakmánk, hogy nagyokat álmodjunk. Így nagyon piciket álmodhatunk, és még így is ezer kompromisszumot kell meghoznunk.” Nagy Fruzsinával most fordult elô életében elôször, hogy nem a tervezéssel kezdte a munkát, hanem azzal, hogy végigtúrta az összes jelmezraktárt. „Most úgy néz ki, hogy olyan világot tudok létrehozni, ami bele is fér a szûkös (Folytatás a következô oldalon)


MELLÉKLET IX


INTERJÚ (Folytatás az elôzô oldalról) költségvetésbe, de mégsem érzem úgy, hogy nem volt jelmeztervezés, hogy nem adtam hozzá semmit magamból.” „Régebben amint felkértek egy munkára, el lehetett kezdeni gondolkozni a koncepción. Ma már az elsô körben tisztázni kell, hogy nagyjából mennyivel lehet zsonglôrködni – magyarázza Khell Zsolt. – Jó, ha az ember a tervezés közben tudja, hogy mi mennyibe kerül, mert akkor azt is tudja, hogy honnan lehet úgy elvenni, hogy az még ne látszódjon meg annyira. Lehet ezt így is csinálni, de ha a látványvilág szedett-vedett, abban kell, hogy legyen egy erôs képzômûvészeti szándék, hogy egységet lehessen létrehozni. Ha nincs pénz négy egyforma szék megvételére, ott ügyesnek kell lenni, hogy jelentsen valamit az, hogy négy különféle

szék van.” A jelenség mindemellett nem teljesen egységes: a zenés színházi elôadásoknál például „most többet költenek a látványvilágra, mint korábban, mert ott fontos, hogy a mûfaj ezen keresztül is definiálja önmagát” – állítja Csizmadia Tibor. A nehéz helyzet miatt volt, hogy egy színházigazgató felvetette: egy új bemutatóhoz nem kellett volna drága díszletet rendelni, elég lett volna egy az elképzelthez hasonlót kölcsönkérni egy másik színháztól. De azért úgy tûnik, itt még nem tartunk. „Ha egy elôadás akar valamit, ha egy gondolat megfogalmazása érdekében készül, akkor az mindig önálló mûalkotás. Minden egyes elôadáshoz saját gondolat kell; ha ez a gondolat esetleg egy már meglévô térben ölt testet, azt tudomásul kell venni. De ha ez nem egy gondolat közvetítése, ha-

nem csak praktikus, anyagi szempontok érdekében történik így, akkor nem jön létre mûalkotás” – véli Csizmadia, majd elmeséli: „Mialkovszky Erzsébet egyik utolsó jelmeze egy szolnoki Nem élhetek muzsikaszó nélkül-elôadáshoz készült, amit én rendeztem a nyolcvanas években. Erzsébet nagyon komoly, nagy mûvész volt, izgalmas volt vele a közös munka. Néhány évvel késôbb láttam, hogy a jelmezeket kölcsönadták egy nyíregyházi elôadáshoz; borzasztóan furcsa volt látni, hogy a szellemi termék, amit létrehoztunk, hogy jelenik meg egy másik koncepcióban. Kicsit olyan volt, mintha a gyermeket, akit én hoztam világra, egy bizonyos kor után más kezdené el nevelni.” Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne használni egy színházi jelmezraktárt egy új elôadás szü-

letésekor, sôt Füzér Anni szerint erre egyre többet kérik a tervezôket. „Amikor több volt a pénz, akkor is értelmetlen lett volna nyolc frakkot varrni, ha egyszer volt nyolc frakk a raktárban, ami minden szempontból megfelelt – mondja. – Ez szerzôi jogok kérdése is: egy kolléga jellegzetes darabja nem emelhetô át egy másik elôadásba. De azért arra figyelnek, hogy Ruttkai Éva cipôjét vagy ruháját ne vegyék elô csak úgy; vagy ha igen, akkor azért, hogy az valami pluszt jelentsen a színésznek. Van, hogy valaminek nincs vizuális információtartalma, de a színész beleszeret, és mondjuk, nem engedi lecserélni a rongyos jelmezét, mert abban ott van az a 200 elôadás. Ezek többek, mint ruhák – ezeket nem tudod megvenni a boltban.” Kovács Bálint

– a felbecsülhetetlen pillanatok támogatója zai szereppel is. Ám az az igazság, hogy túl a zenés színjátszással szembeni elôítéleteken a prózai rendezôk félnek is tôlünk: félnek attól, hogy nem tudnánk megérteni egymást. Pedig a zenés színházi színészek eredendôen szigorú fegyelemhez vannak szokva, hiszen a zene vagy épp a koreográfia engedelmességet követel, és ez hasznosítható színészi erény lenne másutt is. Olyan jó lenne, ha egy kicsit nyitottabbak lennénk egymás iránt itt a színházi világon belül! MN: A zene vagy a koreográfia egyrészt érzelmi intenzitást, felfokozott hangulatot teremt a színpadon, másrészt többszörösen is behatárolja a színészi mozgásteret. Mennyire nyílik lehetôség ilyenkor a hagyományosan értett emberábrázolásra?

„Nem a szerepkört kell eljátszanom” Tíz éve jutott be a Színmûvészetire, s nagyjából ugyancsak egy évtizede a Budapesti Operettszínház vezetô színésze, sôt sztárja. Dolhai Attilát a Miss Saigon soproni bemutatója után és budapesti premierje elôtt kérdeztük. n Magyar Narancs: A Zsámbéki Zúzók frontembere vajon mit gondolt annak idején a zenés színházról, a musicalrôl vagy éppen az operettrôl? Dolhai Attila: Amikor a kilencvenes években a Zsámbéki Tanítóképzô Fôiskolán összehoztuk ezt a zenekart, akkor nekem még a rockzene jelentett szinte mindent. Egészen idegen világnak tûnt az operett, az Operettszínház, s egyáltalán: nem volt különösebben élénk kapcsolatom a színházi kultúrával. Az akkori lázadó énem túlságosan jól fésültnek és rendezettnek, vokálisan pedig sokszor gyengének érezte a zenés színházi produkciókat. Az Operettszínház vagy akár a Rockszínház egy számomra teljesen közömbös stílust képviselt. MN: És mitôl változott meg ez a hozzáállás? DA: Amikor a tomboláson, a lázadáson túl már többet szerettem volna kapni a zenéléstôl, s

X MELLÉKLET

amikor azt reméltem, hogy „szárnyára vesz majd a hírnév”, akkor kezdtem el más irányokban is tájékozódni. A rockzene hozott sikereket tehetségkutató versenyeken, a Merlin együttes tagjaként felléphettem a Népstadionban az Omega elôtt, de az igazi nagy áttörés elmaradt. A fôiskolás éveimnek is a végén jártam, s lassan döntenem kellett, hogy tanítani fogok, vagy pedig kitartok valamiképpen a zenélés, az éneklés mellett. Csak ekkor jött be a képbe a zenés színház. MN: Ez így kimondottan pragmatikus döntésnek tetszik. DA: Az is volt, ugyanakkor szerencsémre nagyon hamar megismerkedtem Keróval, az ô zenés színházi gyakorlatával, ahol volt helye annak a vadságnak, amit a megelôzô éveimbôl magammal hoztam, s amit máig próbálok egy-egy gesztussal vagy hangütéssel belecsempészni az alakításaimba. Kero az ezredfordulón egy mis-


kolci Elisabeth-produkcióban rendezett engem, s az ô hol pedagógusi, hol meg atyai-mesteri irányítása alatt fedeztem fel, hogy izgalmas és vonzó a színészi munka, s hogy a színpadon valóban kiteljesíthetem magamat. A Színmûvészeti felé is az ô tanácsára indultam el 2001ben. Aztán ahogy készültem a felvételire, úgy egyre érdekesebbnek találtam ezt a világot, és miután majdnem túlkorosként felvettek, egyre fontosabbnak éreztem a módszeres tanulást. Mert bár a külsô szemlélôk – így az osztályfônököm, Kerényi Imre is – biztosra vették, hogy nekem lesz helyem az Operettszínházban, ahol már növendékként fôszerepeket kaptam, azért én nagyon is a tudatában voltam a saját színészi hiányosságaimnak. Még a pályám kezdetén gyakran elôfordult ugyanis, hogy kellô eszközök hiányában görcsösen, bizonytalanul játszottam, hogy nem tudtam mindent megvalósítani a rendezôi instrukciókból. Én énekesként közelítettem a színház felé, és beletelt néhány esztendôbe, amíg a prózai készségeimet, a színpadi játékomat már nem választotta el látványos szintkülönbség az énektudásomtól. Nagyot ugorva: ennek volt kemény és, azt hiszem, sikeres próbája az elmúlt évadban a Koldusopera Bicska Maxija. Csehovot talán még nem játszanék, de már szívesen megpróbálkoznék egy tisztán pró-

leneteket, de ha a rendezô – mint ezúttal is – rávezet az ív, a zene által meghatározott egyetlen nagy ív felismerésére, akkor összeáll az egész történet, s benne az én figurám is. És ilyenkor már nincs külön prózai és énekes szakasza a szerepemnek, hiszen összekapcsolódnak és természetesen váltanak át egymásba a regiszterek. MN: A korábban már említett elôítéletek leginkább az operett mûfaját sújtják, s alighanem az egykori rockernek is az operett lehetett a zenés színház legtávolibb régiója. Milyen érzés ma bonvivánnak lenni? DA: Nem tagadom, színészileg és – mondjuk úgy – lélektani szempontból is komoly kihívást jelentett számomra az operett. Mert ugye nagyon csillog, nagyon mesés, nagyon sok körülötte a külsôség – de igazi nagy érzések és meghatározó alapkonfliktusok is ott rejlenek az operettekben. Különös szerencsének tartom, hogy az elsô ilyen szerepemet Huszka Jenô Lili bárónôjében nem a nagyszínpadon, hanem az Operett Raktárszínházában játszhattam. Maga az intim közeg meg a nézôk közelsége az elsô pillanatban rengeteget levett a külsôségekbôl, s letisztult játékra kényszerített mindnyájunkat: mert ami itt nem igaz, az azonnal leleplezôdik, és a pillanatnyi diszpozícióink is rögtön érzékelhetôvé válnak. Ebben az elôadásban tehát úgy lehettem elsôre bonviván, hogy egyáltalán nem kellett bonvivánnak lennem. Azután jött a Csókos asszony, majd a Bajadér, ebben az évadban pedig majd a Cigányszerelem, és én idôközben rájöttem, hogy nekem sohasem a bonvivánt, vagyis nem a szerepkört kell eljátszanom. Nekem mindig az adott szerepet kell eljátszanom, amit aztán a kivitelezés minôsége, a színészi vonzerô, valamint az operett dramaturgiája meg a rendezés bonvivánként mutat majd fel a közönség számára. Jó esetben. MN: A zenés színház életkori szempontból is kötöttebb a prózai színháznál: musicalsztár vagy épp bonviván csak bizonyos életkorig lehet az ember. 34 évesen mennyire foglalkoztat a jövô kérdése? DA: Foglalkoztat, és sok minden forog is a fejemben, de konkrét képem egyelôre nincs errôl. Dilemmák vannak: maradjak az éneklésnél, vagy közelítsek a prózához? Tanuljak-e majd tovább, mondjuk dramaturgnak vagy zenés rendezônek? Mindenesetre most még egy darabig szeretném megélni és élvezni azt a helyzetet, amiben vagyok. Azután az élet remélhetôleg elhozza majd számomra az új lehetôségeket. László Ferenc Fotó: Németh Dániel

Dolhai Attila színész, énekes

INTERJÚ

DA: Nekünk itt egy többszörösen behatárolt, ha tetszik, „kötött üzemmódban” mûködve kell feltalálnunk a magunk színpadi szabadságát. Ahogy a prózai elôadások esetében, úgy nálunk is sok minden a tempón múlik, csakhogy ez a tempó a mi esetünkben a legtöbbször nem változtatható. Most konkrétan a Miss Saigon elôadásában Kero a musical nagy, érzelmileg és dramaturgiailag egyaránt kiemelt csúcspontjai között szabad közlekedést engedett nekünk: a színészi eszközökben, a hangütésekben szabadon válogatunk, csak eljussunk a kellô színészi intenzitással az egyik ponttól a másikig. Ebben hihetetlenül sokat segít a zene. Én hajlamos vagyok ugyan az énekelt szöveget prózaként kezelni, s így olykor széttördelni a verssorokat és a je-


MELLÉKLET XI

SNOBLESSE OBLIGE



„Ez színház, semmi több / Nézz körül, ócska díszletek / A színpadon ez csak próba / Bennünk van a szörnyeteg.” (Omega)

szeptember 21. szerda 18.00 ROJO MANSO

szeptember 16. „URALOM A TEREPET”

péntek

Katona László színész

19.30 TOJÁSÉJ

Weöres Sándor-egysorost választottak címnek, de szavak nélkül mutatják meg benne a viszonyaikat – Ravel muzsikájára. A darab elôadásán ebben az évadban új tagok is csatlakoznak a Maladype Színház elôadásához. (Thália Színház, Új Stúdió, Bp. VI., Nagymezô u. 22–24.)

20.00 LIKE ME, LIKE ME Juhász Kata munkabemutatója két táncosra, Chopin, Liszt, Márkos Albert és Zságer Balázs zenéjére. A valódi bemutató szeptember 24én lesz Varsóban, egy testvérhely, a Fort Sokolnickiego nevû kulturális központ megnyitóján. (SÍN Kulturális Központ, Bp. XIII., Gyutacs u. 10–18.)

20.00 DRACULA Vérszipolyos koreográfiai bemutató Egyed Bea, Szitás Balázs és a koreográfus Fehér Ferenc gótikus gondolataival. Másnap is. (MU Színház, Bp. XI., Kôrösy J. u. 17.)

szeptember 17. szombat 19.00 ILUSKA.WB. Budapest egyik legfiatalabb független, alternatív, amatôr együttesének, a Fészek Színháznak immár harmadik évada indul egy János vi-

XII MELLÉKLET

rés a présen: Második éve turnézol a Fixa Ideával. Kivel és hogyan jött létre ez a produkció? Katona László: Ez a Természetes Vészek Kollektíva produkciója. Árvai Gyurival és Imre Zolival közösen hoztuk létre. Ezelôtt 2 éve volt a Fixa Idea Energiaital, amit Thuróczy Szabival közösen játszottunk, de a tavaly létrehozott 2. részben, a Fixa Idea Pártban már csak egyedül léptem fel. Idén pedig bemutattuk a Fixa Idea Felekezetet, amit szintén egyedül csinálok. Azért hoztuk létre, mert úgy éreztük, az emberek vágynak arra, hogy valaki vagy valami megoldjon helyettük mindent. Mindenkinek lehetôséget nyújtok ebben. rap: Milyen helyszíneken adtad elô a nyáron, és mik a tapasztalataid a közönséggel? KL: Általában fesztiválokon (pl. POSZT, Ördögkatlan), de a legjobb helyszínek a zenei fesztiválok, ahol sok a fiatal, akik nagyon nyitottak, fogékonyak az elôadásra. Egy idô után az emberek megérzik, hogy ez nem komoly, hogy szélsôségesen van játszva, hogy az egész csak egy paródia. rap: Mi a legérdekesebb ennek a szerepnek a megformálásában a számodra? KL: A megformálásban az tetszik a legjobban, hogy ez egy oneman show vagy stand-up comedy – és én uralom a terepet. A legnehezebb pedig, hogy az agresszívabb nézôt is kell tudni kezelni. rap: Legközelebb hol lehet látni? KL: Ôsszel a Szkénében, a Nézômûvészeti Fesztiválon, október 13-án. Itt a 4 napos fesztivál keretein belül látható lesz még a Nézômûvészeti Kft. – ami-

téz-átértelmezéssel. Nyulassy Attila rendezése egy buli története szünet nélkül. Szeptember 20-án legközelebb. (JEMOL, Bp. VIII., Orczy út 46–48.)

20.00 PUCÉR ÁMOR Faludy György mûfordításaiból, Kövesi György rendezésében. Nyilván pikáns komédia. (Civitas Pinceszínház, Sopron, Templom u. 16.)


oltva. A Szegedi Kortárs Balett vendégjátéka. (Pécsi Nemzeti Színház, Pécs)

20.00 TÖRÉKENY „Az elmúlt húsz évben készített elôadásaimra visszagondolva feltûnt, hogy egy motívum többször visszatért. Ez a motívum a törékenység maga: emberi, érzelmi vagy fizikai törékenység jelent meg bennük.” A Sepsiszentgyörgyi M Stúdió vendégjátéka Goda Gábor rendezésében. Másnap is. (Artus Stúdió, Bp. XI., Sztregova u. 3.)

A katalán La Intrusa Danza táncelôadásával indul a szeptember 25-ig tartó, 10 éves az L1 Kortárs Táncfesztivál címû rendezvénysorozat, aminek keretében még látható itt ma a svájci Jackie Brutsche The Moustache Princess címû darabja is, utána különjárat viszi a nézôket a Bakelitbe, ahol még két elôadás (Dominik Grünbühel: I am the Mockingbird, Handa Gote: Mushrooms) lesz. (Gödör, Bp. V., Erzsébet tér)

nek én is a tagja vagyok – összes elôadása, és a siratópunkot játszó Eugenia zenekar is, amely 2009-ben Fringe-díjat kapott, és ahol én basszusgitáron játszom és énekelek. rap: Milyen produkciókban leszel még látható ebben az évadban? KL: Továbbra is mûsoron lesz még a két Mundruczó-darab, a Nehéz Istennek lenni és A jég, valamint a már 200 elôadást megélt Nézômûvészeti Fôiskola, a Kupidó, a Fédra Fitness és a KoMával Az utolsó roma. Az évadban az elsô új bemutatóm – Shakespeare Ahogy tetszik címû darabja – novemberben a Trafóban lesz a HOPParttal közösen, majd a Szkénében és a Kolibriben lesznek a Nézômûvészeti Kft.-vel bemutatóink.

szeptember 18. vasárnap 19.00 KISLÁNY A POKOLBAN „A láger kapujában akkor zenekar játszott, csupa csíkos ruhás nô. Gyerekfejjel úgy gondoltam, ahol zenével fogadnak, az nem is lehet olyan rossz.” A száz túlélô gyerek közül Sárdi Mária, a monodráma szerzôje volt az egyik. Budai Tünde

elôadása a Kazán István Kamaraszínház produkciójában és a Spinoza Fesztiválon látható. (Spinoza-ház, Bp. VII., Dob u. 15.)

19.00 ÉJFÉLI MESÉK Német romantika Pesten – nem gyerekeknek persze. Az ukrán Vladislav Troickij öntörvényû vendégrendezése Ernst Theodor Amadeus Hoffmann rémálmai nyomán. (Bárka Színház, Bp. VIII., Üllôi út 82.)

20.00 KULTERER – SE KELET, SE NYUGAT, SE SÍRÁS Három medve, egy szamár, egy idomár és egy cirkuszigazgató éneke. A Hólyagcirkusz Társulat legújabb darabja a Thealter történetében elôször jelentkezô fesztiválpluszprogramban. Mostantól napi két elôadás öt napon át. (Alterra – Kortárs Elôadómûvészeti Központ, Szeged, Régi zsinagóga, Hajnóczy u. 12.)

szeptember 22. csütörtök

20.30 A TUDÓS IS EMBER Bácskai Júlia pszichoszínháza egy a Kutatók éjszakájához kapcsolódó elôadással kezdi tizenkettedik évadát. Vándor Éva és Józsa Imre lesznek a fôszereplôk, akik a nézôk ötleteit megvalósítják, Bóna Imre pedig összébb hegedüli az estet. (Petôfi Irodalmi Múzeum, Bp. V., Károlyi M. u. 16.)

szeptember 24. szombat 14.00 LEONCE ÉS LÉNA A Pécsi Müszi Büchner-elôadásával indul a Színjátékosok Napja, azaz két napja, ahol fesztiválgyôztes amatôr és diákelôadásokat lehet nézni. Ma még lesz: Inferno a lendvai Carpe Diem Színjátszó Csoporttól, Török Rezsô Testamentoma a Lovászi Faluszínház elôadásában, Yasmina Reza Mûvészet c. darabja a Körmendi Kastélyszínház Társulattól, 20.30-tól pedig Labirintusok címmel a Trainingspot Társulat – Budapest elôadása.

19.00 LENGYEL NAP A lengyel EU-elnökség apropóján ma csupa lengyel darab az L1 Kortárs Táncfesztiválon. Agata Maszkiewicz Polska, Malgorzata Haduch Zona Segura, valamint Anna Steller Delia címû elôadásai láthatók.

(Eötvös 10, Bp. VI., Eötvös u. 10.)

(MU Színház, Bp. XI., Kôrösy J. u. 17.)

(Fészek Klub, Bp. VII., Kertész u. 26.)

szeptember 23. péntek 19.00 HOMO HUNGARICUS Puszta, szalmabálák és autentikus erdélyi népzenét játszó zenekar a színpadon. Juronics Tamás gyengéi a történelmi tablók, balettba

15.00 ADY MARATON A Kazán István Kamaraszínház bemutatója szerelmes, hazafias és istenes Ady-versekbôl Kriszt László rendezésében.

17.00 FEKETE-FEHÉR-IGENNEM Tematikus és helyspecifikus sétaszínházi csoda. Három hazai kortárs tánctársulat: a Bloom!, a Hodworks és a Tünet Együttes közös produkciója az idén megújult Tánckommandó-eseményre. Az elôadás dramaturgja Ardai Petra, a holland

SNOBLESSE OBLIGE

Space társulat alapító tagja és rendezôje. Másnap és harmadnap 19.00-tól is. (Városháza tér, Bp. V.)

19.00 TIRPÁKIA TÜNDÉRKERT Édentôl még keletebbre. Ôsbemutató Antal Balázs és Onder Csaba mûvébôl. Másnap is, aztán meg az egész évadban. (Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza, Bessenyei tér 13.)

19.30 TISZTOGATÁS Két nô párhuzamos története, amint súlyos titkaik után kutatnak. Sofi Oksanen finn írónô tragédiája az erôszakról, a mindent elnyomó hatalomról, a szerelemrôl, a vágyról és a félelemrôl. Valló Péter rendezése. (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, Rákóczi tér)

szeptember 25. vasárnap 10.30 KUCOK A dzsesszzenészekkel (Ágoston Bélával és Rubik Ernôvel) kiegészült Tünet Együttes interaktív lidércûzô gyerekszínházi bemutatója Kucokfalva lakóiról. Itt havonta újra látható. 11.15-tôl és 12.00-tól is. (Bálint Ház, Bp. VI., Révay u. 16.)

15.00 MADY-BABY

A HOPPart Társulat legújabb ôrületei nem csak Sziámi alapján. Másnap is. (Trafó, Bp. IX., Liliom u. 41.)

szeptember 26. hétfô 17.00 AZ ÉLETKOR EREJE 2. – SZIMPÓZIUM A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház elmúlt évadának legnépszerûbb elôadása három román fiatalról és az önfeláldozásról, virágnyelven. A Thealter U21 plusz fesztivál mûsorán 18.00-tól is. Aztán a Kaposvári Egyetem III. évfolyamának Sziszüphosz – nyílt próba egy felvonásban címû munkája után véget ér a nyár. (Alterra – Kortárs Elôadómûvészeti Központ, Szeged, Régi zsinagóga, Hajnóczy u. 12.)

20.00 AHOGY TETSZIK „Nem tudom eldönteni, szívem / Hogy hamburger vagy hot dog / Nem tudom eldönteni, szívem / Hogy itt rosszabb, vagy ott jobb…”

Egyben az Itt van Japán! 2. Butoh és Elôadómûvészeti Fesztivál megnyitója a Kazuo Ohno élete címû kiállítással. Az idei, október 1-jéig tartó fesztivál a második világháború után Japánban született, a nyugati táncstílusokkal szembeforduló avantgárd elôadó-mûvészeti stílusként jegyzett butoh fogalmát járja körbe. Bôvebb információ: www.butoh.hu. (Merlin Nemzetközi Színház, Bp. V., Gerlóczy u. 4.)


MELLÉKLET XIII

október 1.

szeptember 29. csütörtök

A DINAMIKUS ÉLET VÁGYA Rátóti Zoltán, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója

20.00 BASSE DANCE Közösségi udvari tánccá fejlesztett egzaltált szólók és más szellemes megoldások Hód Adrienn legújabb darabjában. Mizsei Zoltán zenél és énekel helyben. Másnap is. (MU Színház, Bp. XI., Kôrösy J. u. 17.)

szeptember 30. péntek

20.00 AURA – TRANSZPARENS ILLÚZIÓ A Természetes Vészek Kollektíva újabb merénylete táncos és színésztestekre. Szûcs Edit jelmezeit Kovács Martina, Nagy Andrea, Kántor Kata, Petô Kata, Radnay Csilla és Virág Melinda változtatják élô installációkká Árvai György elképzelései alapján. Másnap is. (Trafó, Bp. IX., Liliom u. 41.)

20.00 BÁBEL

Az Artus Társulat bemutatója, mint azt a cím is egyértelmûvé teszi, a nyelvi zavarokról szól, de a test bölcsességérôl és az érintések költészetérôl is szó lesz. Scott Wells a koreográfus, Goda Gábor a rendezô, a zenéért pedig Philip György felel. (Artus Stúdió, Bp. XI., Sztregova u. 3.)

XIV MELLÉKLET

Fotó: Klencsár Gábor

19.00 ÁTVÁLTOZOTT LÁNY

Kae Ishimoto magyarországi premierje az Itt van Japán! 2. Butoh és Elôadómûvészeti Fesztiválon. 20.00-tól Ko Murobushi [quick silver] címû elôadása. (Merlin Nemzetközi Színház, Bp. V., Gerlóczy u. 4.)



SNOBLESSE OBLIGE

rés a présen: Milyen tervekkel érkeztél Kaposvárra új igazgatóként, és ahhoz képest jelenleg mi a helyzet? Rátóti Zoltán: A pályázati kiírás – és ennek értelmében az én pályázatom is – arról szólt, hogy megtervezek egy évadot, és akkor elkezdôdik a felújítás. Döntôen ez az ígéret határozta meg az elképzelésemet az éves mûsor összeállításánál. Jelen pillanatban nem lehet tudni, mikor kezdôdik el a felújítás, bár ez nem keserít el, egyszerûen tudomásul vettem. rap: Nem nyomasztó feladat most, a legendás kaposvári színházi zsongás eltûnte után „új életet” kezdeni? RZ: Egyáltalán nem érzem nyomasztó feladatnak, hiszen a kérdés eleve utal arra, hogy valami eltûnt. Lehet valami után sóvárogni, de ami önmagától szétzilálódott, azt lehetetlenség ugyanabban a formában újrateremteni, az erre való kísérlet nagy botorság is lenne részemrôl. A munkatársaimmal közösen kialakított színházi elképzelést szeretnénk megvalósítani, természetesen a munka iránti tisztelettel. Ami elvitathatatlan a kaposvári színházi mûhelytôl, az az odaadó, fegyelmezett munka, ami olyan biztos alapot képez, amire most is lehet építeni. Szeretnék egy dinamikus színházi életet felmutatni, ami behozza a nézôt a színházba. rap: Hogyan alakul az évad? RZ: Nagyon izgalmasnak és sûrûnek ígérkezik. Tizenegy bemutatónk van, melyek közül öt nagyszínpadi, kettô gyerekbérletes és négy stúdió-elôadás. Szeptember 9-én indul az évad a Tisztogatással, szeptember 16-án pedig már a második bemutatónkat (A régi nyár) tartjuk. Az Emberfarm és a Portugál továbbra is a stúdió mûsorán marad, a nagyszínpa-


don ugyanígy A nagymama és a La Mancha lovagja. Meghatározó egy vidéki színház életében, hogy minden évben öt új bemutatót kell tartani, tehát alkalmazkodnunk kell a bérletezés szabta korlátokhoz. Ettôl az évadtól Bérczes László lett a színház mûvészeti vezetôje, Tóth Marcsi a marketingmenedzser, és van egy új segédrendezônk is, Mészáros Csilla. Színészek nem mentek el, és nem szegôdtek ide erre az évadra; egészen biztos, hogy továbbra is dolgozunk majd ismert vendégmûvészekkel. rap: Hosszú távon milyen arculatot szeretnél a színháznak? RZ: Évadkezdésre megtörtént egy arculatváltás. A logót egyszerûsítettük – természetesen megtartottuk a régit, és annak kicsit frissített változatával rukkolt elô a grafikusunk, Németh Levente, illetve egységesítettük a plakátjainkat, sajtótermékeinket, hogy innentôl kezdve a kiadványok külalakjában is azonosíthatóvá váljon a kaposvári színház. A hosszú távú irányt talán már jelzi az idei repertoár is; mindenképpen színesíteni szándékozzuk a palettát – a jövôben elképzelhetônek tartom opera-elôadások meghívását is. rap: Milyen a helyi egyetemmel való kapcsolat? RZ: Folyamatos a kapcsolat, változó intenzitással. Egyrészt van lehetôségem az itteni fiataloknak munkát adni, és megnézni, hogy profi színházi körülmények között hogyan válnak be, másrészt be tudjuk ôket vonni különbözô rendezvényeinkbe, akár a Versnapon, akár máskor. rap: Kaposváron kívül hol mutatkozik meg még a színházad idén, illetve terveztek-e a bemutatókon kívüli eseményt? RZ: Az a törekvésünk, hogy minél több helyen megmutatkozzunk. Erre most egy kitûnô lehetôség adódott, ugyanis az Ôszi Fesztivál keretében már az elsô darabunkat, amit Valló Péter rendezett, elviszszük Budapestre, az Új Színházba. Nagyon jó lenne, ha hosszú évek szünete után beválogatnának bennünket mondjuk a POSZT-ra, de nem ezzel a görcscsel végezzük a munkánkat. Próbálunk vendégjátékoknak is helyet adni, és szeretnénk majd határon túli magyar színházaknak is fellépési lehetôséget biztosítani. rap: Színészként, illetve rendezôként szándékozol még dolgozni? RZ: Színészként megmarad néhány elôadásom. Játszom Pesten a Kamaraszínház Ericsson Stúdiójában A csábítás mûvészetében, a Nemzetiben a Tartuffe-ben, illetve Gyôrben az Equusban. Itt, Kaposváron fôszerepet játszom az Amint a mennyben címû darabban – szeptember 28-án idulnak a próbák. Háy János Vasárnapi ebédjét tavasszal a Budapesti Kamaraszínházban rendezem. Ugyancsak Háy János Házasságon innen és túl címû mûvébôl készült önálló estemet meghívta Pécs, miután a Nemzeti sajnos levette a mûsoráról. Reményeim szerint a Pécsi Kamaraszínházban havonta látható lesz.

szombat 19.00 A FÖSVÉNY Tragikum, végletesség, gyilkos humor. Molière jellemkomédiája a pénz körül Rába Roland revíziójában. Blaskó Péter játssza Harpagont. (Nemzeti Színház, Bp. IX., Bajor Gizi park 1.)

október 8.

A Szkéné évadot kezd: nemcsak az arculat változott, de a tartalom is. Pintér Béla és csapata mellett itt lesz majd a HOPPart Társulat és a Nézômûvészeti Kft is. Most az október 16-ig tartó Nézômûvészeti Fesztiválon Kapa, Pepe és Katona László lép fel. Részletek a www. szkene.hu oldalon. (Szkéné Színház, Bp. XI., Mûegyetem rkp. 3.)

október 14. péntek

szombat 19.00 PILLANTÁS A HÍDRÓL „Eddie Carbone dokkmunkás, rakodó. Erôs ember. Jó ember. Tiszteli és megtartja életének írott és íratlan törvényeit. Ám beleszeret valakibe, akibe tilos lenne…” Arthur Miller drámáját Mácsai Pál rendezte. A bemutató fôbb szerepeiben Csuja Imre, Für Anikó, Polgár Csaba, Debreczeny Csaba, a debütáló Törôcsik Franciska és egy új tag: Epres Attila. (Örkény István Színház, Bp. VII., Madách tér 6.)

19.00 A FILOZÓFUS Bessenyei György prózában írt ötfelvonásos vígjátéka Gothár Péter rendezésében. (Katona József Színház, Bp. V., Petôfi S. u. 6.)

19.30 CSONGOR ÉS TÜNDE „Mily utálatos zavart szól / Szép s rútakból összeszôve.” Klasszikusbemutató a kôszínházban, avagy Vörösmarty remake Puskás Zoltán rendezésében. (Vígszínház, Bp. XIII., Pannónia u. 1.)

október 13. csütörtök 20.00 A FAJOK EREDETE

19.00 KÉT NÉNI, HA MEGINDUL Két nô urnával. Különleges hangulatú temetôi road-movie, illetve egzisztencialista cirkusz, Charles Aznavour hangjával. A Pierre Nottedarab Gáspár Ildikó dramaturg elsô rendezése. (Örkény István Színház, Bp. VII., Madách tér 6.)

19.00 EGY NYÁRI ÉJ MOSOLYA Fehér éjszakák, vörösborok és megátalkodott házassági tervek a századforduló Svédországában. Stephen Sondheim örökzöld musicaljének hazai bemutatója Törôcsik Mari, Nagy-Kálózy Eszter, Kovács Patrícia és Gergely Róbert fôszereplésével, Hugh Wheeler szövegkönyve alapján, Ingmar Bergman filmje nyomán, Trevor Nunn rendezésében. (Centrál Színház, Bp. VI., Révay u. 14.)

október 15. szombat 19.00 FURCSA PÁR Oscar, a laza és nem kevésbé trehány, elvált újságíró befogadja a válófélben levô Felixet, aztán megbánja, de már késô. A rendmánia eluralkodik. Neil Simon klasszikus szórakoztató darabjának bemutatóján Gálvölgyi János és Szervét Tibor játsszák a címszerepet. (Madách Színház, Bp. VII., Erzséber krt. 39.)

október 16. vasárnap 20.00 PHILOKTÉTÉSZ Játék Szophoklész és mások nyomán a Nézômûvészeti Fesztivál és

SNOBLESSE OBLIGE

egy hosszabb távú közös mûvészeti együttmûködés keretében. A reflektorfényben: Mucsi Zoltán. (Szkéné Színház, Bp. XI., Mûegyetem rkp. 3.)

október 19. szerda 20.00 KONZERV Jelenetek egy táncosnô életébôl, akit Nagy Csilla alakít, s ô egyben a szólóelôadás koreográfusa is. A limitált nézôszámra tekintettel az elôzetes helyfoglalás e-mailben vagy telefonon ajánlott; a helyszín piros emeletes busszal megközelíthetô a Móriczról. További infók a www.artus.hu oldalon. (Artus Stúdió, Bp. XI., Sztregova u. 3.)

október 20. csütörtök 19.00 CIGÁNYSZERELEM Az erdélyi földbirtokos lányának esküvôjére bettoppan a régi szerelem egy szegény cigány fiúból lett elsô osztályú prímás képében. Lehár Ferenc kibékíthetetlen társadalmi feszültségeket vizsgálgató, mégis jól végzôdô daljátéka Béres Attila rendezésében. Másnap és harmadnap is. (Budapesti Operettszínház, Bp. VI., Nagymezô u. 17.)

19.00 JÓCCAKÁT ANYA Van-e segítség? A leány és az ôt öngyilkossági tervérôl lebeszélni készülô anya esete az Ú.T. Csoport elôadásában, Szurdi Miklós rendezésében. (RS9 Színház, Bp. VII., Rumbach S. u. 9.)

október 28. péntek

október 29. szombat 15.00 BOTAFOGO 25 ÉV – 25 KOREOGRÁFIA A Botafogo Táncegyüttes ennyi év után is a pályán maradói a tûz köré gyûlnek, táncolnak, és Dalotti Tibor-koreográfiákkal vidítják a közönségüket. 19.00-tól is. (Nemzeti Táncszínház, Bp. I., Színház u. 1–3.)

november 16. szerda

19.00 TARELKIN HALÁLA Amikor a megrendezett halál nem menekülés, hanem bekerülés az államrendôrség nagy fogaskerekei közé. Alekszandr Szuhovo-Kobilin komédiája Mácsai Pál rendezésében az évad harmadik bemutatója itt. Az 1869-ben írt társadalmi szatíra lidérces látomás – aktualitásban nem lesz hiány.

19.00 EQUUS Peter Shaffer híres drámájában egy lovakat vakító fiú és a pszichiátere analizálja egymást életre-halálra. A Budapesten 30 éve nem játszott darabot ezúttal Dicsô Dániel rendezi, a két fôszerepben pedig Alföldi Róbert és Szamosi Donáth domborít.

(Örkény István Színház, Bp. VII., Madách tér 6.)

(Thália Színház, Bp. VI., Nagymezô u. 22–24.)


MELLÉKLET XV

Zsinórpadlás- melléklet

Recommend Documents