Zöld növényvédelem mobil tanulás az ökológiai gazdálkodásban

Zöld növényvédelem mobil tanulás az ökológiai gazdálkodásban Chief editors: Monika Tóthová, Slovak University of Agriculture in Nitra, Slovakia Peter Tóth, Slovak University of Agriculture in Nitra, Slovakia Editors: Salvatore Basile, Biocert Association, Italy László Radics, Association for Hungarian Organic Farming, Hungary Ildikó Vörös, Association for Hungarian Organic Farming, Hungary Contributors: Marek Barta, Slovak Academy of Sciences, Slovakia Peter Bokor, Slovak University of Agriculture in Nitra, Slovakia László Radics Jr., Biocert Association, Italy Peter Tóth, Slovak University of Agriculture in Nitra, Slovakia Monika Tóthová, Slovak University of Agriculture in Nitra, Slovakia Ildikó Vörös, Association for Hungarian Organic Farming, Hungary Rewieved by: Milan Demo, professor at the Department of Sustanaible Development, Slovak University of Agriculture in Nitra, Slovakia Tibor Roháčik, director of plant breeding and research, SELEKT Research and Plant Breeding Institute Inc., Bučany, Slovakia Leonardo da Vinci – Transfer of innovation project No. 2009-1-SK1-LEO05-00792 was funded with support from the European Commission under Lifelong Learning Programme.

Handbook reflects the views only of the authors, and the Commission cannot be held responsible for any use which may be made of the information contained therein. © Monika Tóthová, Peter Tóth Approved by rector of Slovak University of Agriculture in Nitra on 15 December 2011 as a handbook for m-learning in plant protection. ISBN 978-80-552-0726-1

ZÖLD NÖVÉNYVÉDELEM MOBIL TANULÁS AZ ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁSBAN

green plant protection

Monika Tóthová et al.

Budapest 2011

Heterogeneity of landscape areas supports occurrence of birds and natural enemies of pests (© Peter Tóth)

TARTALOM BEVEZETÉS. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 A GPP-ről . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 Fő célkitűzés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 Konzorcium. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10 Támogatás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 OKTATÁSI MUNKATERV. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az m-learning általános filozófiája. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A GPP oktatási mintatervének felépítése és tartalma . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A Projekt honlapja . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

13 13 14 15

ÁLTALÁNOS BEVEZETÉS AZ ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁS NÖVÉNYVÉDELMÉBE. . . . . . . . . . . . . . . . . . 17

BIOLÓGIAI NÖVÉNYVÉDELEM. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18

Klasszikus biológiai szabályozás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19 Felszaporítás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20 Konzerválás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21 EGYÉB, NEM VEGYSZERES NÖVÉNYVÉDELMI ELJÁRÁSOK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24 Növényi ellenállóképesség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24 A fizikai környezet megváltoztatása. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25 Agrotechnikai módszerek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25 Vegyeskultúra és növénytársítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 27 EGYÉB, NEM VEGYSZERES NÖVÉNYVÉDELMI ELJÁRÁSOK – A GYOMNÖVÉNYEK . . . . . . . . . . . . . . . . SZEMPONTJÁBÓL . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29 Gyomszabályozás az ökológiai növénytermesztésben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29 Megelőzés és higiénia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29 Agrotechnikai gyomszabályozás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30 Vetésforgó. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30 Gyomfojtó, takaró- és allelopatikus hatású növények. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31 Tápanyagutánpótlás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31 Vetés idejének meghatározása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 32 Állománysűrűség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 32 A vetés mélysége . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 32 Mulcsozás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 32 Mechanikai gyomszabáyozás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33 Vetést megelőző talajművelés és hamis magágy . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33 Mechanikus gyomszabályozó eszközök. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 34 Gyomperzselés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 36 Infravörös sugárzás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 36 Fagyasztás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 36 Pneumatikus gyomszabályozás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 36 Precíziós mezőgazdaság . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 37 Egyéb . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 37 Libák és más állatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 37

A GPP WEBOLDAL BÖNGÉSZÉSE ÉS A KERESETT TARTALOM HELYÉNEK MEGHATÁROZÁSA . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . KÖZVETLEN KERESÉS AZ ÜDVÖZLŐ OLDALRÓL AZ ISMERT KÁRTEVŐRE . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Repce fénybogár. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Repcebecő-gubacsszúnyog . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Repcebecő-ormányos. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Nagy repceormányos . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . EGYSZERŰ KERESŐSZAVAS BÖNGÉSZÉS KÖZVETLENÜL AZ ÜDVÖZLŐOLDALRÓL . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Keleti gyümölcsmoly . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Barackmoly. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Zöld őszibarack levéltetű. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Fekete szilva levéltetű. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A VALÓSZÍNŰSÍTHETŐ KÁRTEVŐ KÉPRŐL TÖRTÉNŐ BEAZONOSÍTÁSA. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Molytetvek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Közönséges (kétfoltos) takácsatka . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szélesatka. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Tripszek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ADOTT KULTÚRNÖVÉNY KÁRTEVŐIT TARTALMAZÓ INDEXKÉPES KERESÉS. . . . . . . . . . . . . . . . . . . Alternáriás betegség. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Diaportés szárfoltosság . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Napraforgórozsda. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Fehér penész - szklerotíniás szár- és tányérrothadás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

39 39 41 44 47 50 53 53 56 59 62 65 65 69 72 74 77 77 81 85 86

WEEDS IN ECOLOGICAL AGRICULTURE – EXAMPLES OF SOME IMPORTANT SPECIES . . . . . . . . . . . . 91 Ragadós galaj. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 91 Szőrös disznóparéj. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 94 Aprószulák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 97 Mezei acat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 100 Kakaslábfű . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 104 Muhar-felek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 107 Ürömlevelű parlagfű. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 109 Közönséges tyúkhúr . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 113 Közönséges pipacs . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 116 Csattanó maszlag . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .119 Nagy aranka . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 121 Árvakelésű napraforgó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 126 A GPP CSAPAT . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 129 REFERENCES . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 132


BEVEZETÉS A Green plant protection (GPP) olyan kezdeményezés, amely az ökológiai gazdálkodással foglalkozó termelőkhöz igyekszik közelebb hozni a növényvédelem témakörét mobil eszközök felhasználásával. A mobil technológiák biztosítják a hozzáférést az egész életen át tartó tanuláshoz, amely úgy az Európai Unióban, mint Szlovákiában prioritás a szakképzésben. A mobil eszközök az egész életen át tartó tanulás állandó kísérői, mindenütt jelen levő, a mindennapi élet szerves részét képező készülékek, melyek segítségével új tanulási formák alakultak ki, meghódítva az ifjabb generációt. A GPP „A mobil információs és kommunikációs technológiák fejlődésének felhasználása a felnőttoktatásban, az interaktív tanulás elősegítésére az ökológiai gazdálkodás területén“ Leonardo da Vinci (LdV) innovációtranszfer program rövid neve. A GPP, a zöld növényvédelem honlapja az ökológiai gazdálkodás növényvédelmével kapcsolatos minden információt tartalmazza standard és mobil oktatási felület létrehozásának eredményeként. A növényvédelem problémaköre szlovák viszonyokra fókuszál, mivel hasonló adatbázis eddig nem állt a szlovák ökológiai gazdálkodók rendelkezésére. A program alapját egy korábbi LdV kísérleti projekt, az Ecologica szolgáltatta, amely a konzorcium által kidolgozott központi adatbank, az Ecolibrary segítségével különböző digitális forrásanyagot bocsátott a felhasználók rendelkezésére 14 modul formájában. (1. ábra). A GPP kártevőkkel, kórokozókkal és szántóföldi gyomnövényekkel foglalkozik. A kategóriák azonos felépítésben tartalmazzák az ismereteket négy fő fejezetre bontva: általános ismeretek, szántóföldi növények, gyümölcsösök és szőlőültetvények, illetve termesztőberendezések témakörben. A feltöltött tananyagok tervezése során szempont volt, hogy a felhasználók a lehető leggyorsabban képesek legyenek megtalálni a keresett GPP tartalmat. A mobil tanulás egyik fő prioritása sokkal inkább az információ megtalálása és nem annyira a birtoklása. A tananyag kialakítása során hangsúlyos szerepet kapott a károkozók jellemzése, a kártétel tünetei, melyek beazonosítását jellemző képekhez vezető hiperhivatkozások segítik, illetve a különböző szabályozási stratégiák. A fenti információkat a károkozók biológiájának részletezése, és a lehetséges előfordulási helyek/termesztett növények egészítik ki. A képzési anyagot szlovákul, magyarul, olaszul és angolul bocsátjuk az érdeklődők rendelkezésére, akik a honlapon történő regisztráció után férhetnek hozzá a keresett tananyaghoz. A program mobil változata egyszerű, de világos felépítéssel rendelkezik, mely mellőzi az animációkat. Ez elengedhetetlenül szükséges ah–7–


ECOLOGICA Modul 7 Online learning in organic farming Leonardo da Vinci Pilot program (HU 05/B/F/PP – 170018) Leonardo da Vinci – inovációtranszfer (LLP-LVD-TOI-2009-SK-93100531) 1. ábra 7. modul A kísérleti Ecologica projekt Növényvédelem modulja képezte a GPP program alapját

hoz, hogy a felhasználók számára többletköltség nélkül biztosítsuk a hozzáférés lehetőségét még olyan helyszíneken is (pl.: szántóföld), ahol az internetkapcsolat rendszerint gyenge. A GPP mobil tanulás nem helyhez kötött, így biztosítja az alkalmazás hozzáférhetőségét a felhasználók számára, bárhol legyenek is. A mobil GPP platform a standard változat legfontosabb tartalmi elemeit összegzi, lehetővé téve a lehető leggyorsabb információkeresést, a lehető legkevesebb „klikkelés“ segítségével. A tananyagot tartalmazó dokumentumokat iPhone képernyőjére optimalizáltuk, elkerülve a szükségtelen görgetést és zoomolást. A GPP project fő célkitűzése, hogy az ökológiai gazdálkodók és szaktanácsadók kezébe praktikus eszközt adjon a növényvédelem témakörében. Célja továbbá, hogy az agrártudományokat folytató hallgatók és a szélesebb közönség számára információval szolgáljon a legfontosabb kártevőkről, kórokozókról és gyomnövényekről. A GPP mobil tanulás legelőnyösebb tulajdonsága, hogy alkalmazása során a tanulási folyamat nincs helyhez kötve, a mindennapi tevékenységek sorába beilleszthető, valamint a mezőgazdasági területeken, a gazdálkodók természetes környezetében folytatható. Ez a rövid kiadvány bemutatja a GPP alapgondolatait, a navigáció módját és néhány példával illusztrálja a kártevők, kórokozók, és gyomnövények témakörét úgy, ahogy azok a GPP standard és mobil változatában megjelennek a honlapon. Célunk nem a honlap anyagának teljeskörű bemutatása, a minden részletre kiterjedő ismertetésért látogassa meg a www.greenplantprotection.eu oldalt.

–8–


A GPP-ről

Köszöntjük a Green Plant Protection - a zöld növényvédelem honlapján, mely hasznos információanyagával egyszerű hozzáférést biztosít az Európai Unió egyik prioritását képező környezetbarát mezőgazdasági technológiák ismertetéséhez.

2. ábra A Green plant protection üdvözlő oldala

Fő célkitűzés A 2009-1-SK1-LEO05-00792 számú projekt, melynek elnevezése „A mobil IKT technológiák fejlődésének felhasználása a felnőttoktatásban, az interaktív tanulás elősegítésére az ökológiai gazdálkodás területén“ célja, hogy www.greenplantprotection.eu (2. ábra) cím–9–

mel létrehozzon egy olyan honlapot, amely lehetővé teszi az érdeklődők számára, hogy út közben, mobil és egyéb informatikai eszközök segítségével (PDA, mobil telefon, laptop) tanuljanak, mivel a mai mobil kor tanulási elvárásainak a mobil technológiák felelnek meg leginkább. A projekt hozzájárul a szakmai továbbképzés minőségének megalapozásához és az egész életen át tartó tanulás elősegítéséhez. A mobil eszközöket bárhol, bármikor használhatjuk, otthon vagy a gazdaságban, ami felbecsülhetetlenül értékessé teszi a munkát oktatással kombináló tevékenység során. A módszer elősegíti az informális tanulást és az egyetemek illetve cégek (gazdálkodók) közötti együttműködést. A projekt és eredményei további képzési lehetőséget biztosítanak a felhasználók számára, és gyakorlati megvalósítása jelentősen hozzájárul a növényvédőszerek használatának csökkentéséhez. Ez a program egyik további hatása lehet. Konzorcium A 2009-1-SK1-LEO05-00792 számú projekt „A mobil IKT technológiák fejlődésének felhasználása a felnőttoktatásban, az interaktív tanulás elősegítésére az ökológiai gazdálkodás területén“ (rövid neve: Green Plant Protection) konzorciumának tagjai: Szlovák Agrártudományi Egyetem, Nyitra, Szlovákia

Mögért (Magyarország)

Biocert (Olaszország)

Együtt a projektpartnerek jelentős tapasztalattal rendelkeznek a biológiai növényvédelem (Szlovák Agrártudományi Egyetem), az agroökológiai gyomszabályozás (Mögért) és a mezőgazdasággal kapcsolatos e-learning területén (Biocert). A projekt koordinátora a Szlovák Agrártudományi Egyetem. A nyitrai Szlovák Agrártudományi Egyetem olyan oktatási és kutatási központ, melynek fő célja, hogy hallgatóinak egyetemi szintű oktatást nyújtson, illetve kutatási lehetőséget biztosítson a mezőgazdaság és a kapcsolódó tudományok terén. Nemzeti és általános emberi hagyományokat követve a Szlovák Agrártudományi Egyetem fontos szerepet tölt be a Szlovák Köztársaság tudományos- és kutatóintézeteinek együttműködésében. Az egyetem kutatási és fejlesztési projektjei külön hangsúlyt helyeznek a biológiai, technikai, ökonómiai és társadalmi kérdések és folyamatok vizsgálatára, biztosítva az ország biológiai potenciáljának jobb kihasználását, a környezetbarát élelmiszerelőállítást és a társadalom más igényeinek természetbarát, környezetkímélő kielégítését. Ugyancsak fontos szerepet játszik a társadalmi átalakulási folyamatok és vidékfejlesztés lehetőségeinek vizsgálatát célzó kutatási programok elemzésében, a természeti erőforrások ésszerű felhasználásának és a nemzeti örökség megóvásának elősegítésében. – 10 –

A MÖGÉRT (Magyar Ökológiai Gazdálkodásért Egyesület) 2004. óta munkálkodik az ökológiai gazdálkodás magyarországi fejlesztésén. Fő tevékenysége, hogy ernyőszervezetként összegyűjti és egyesíti a hasonló érdeklődésű szerveződéseket. Ennek érdekében az egyesület ökológiai gazdálkodással kapcsolatos kutatási és oktatási programokat dolgoz ki, képzéseket szervez, tananyagokat fejleszt, tanulmányokat készít az ökológiai gazdálkodásról külföldi példák alapján, illetve megalapozza a hazai és külföldi szervezetek együttműködését. A MÖGÉRT különböző szekciói az ökológiai gazdálkodás legfontosabb területeit ölelik fel, lehetőséget biztosítva az ökológiai gazdálkodás területén megalapozott kutatási eredmények széles körű megismertetésének, illetve az oktatási programok megalapozásának lehetőségét. A különböző szekciók szoros együttműködésben állnak más ökológiai gazdálkodással foglalkozó szervezetekkel csakúgy, mint a hazai és külföldi ellenőrző és feldolgozó szervezetekkel. A BIOCERT az agrár-környezetgazdasági fejlődés mellett elkötelezett tudományos és technikai non-profit szervezet. A Biocert tagja az IFOAM-nak (Ökológiai Gazdálkodás Mozgalmainak Nemzetközi Szövetsége), az AIAB-nak (Ökológiai Gazdálkodás Olaszországi Szervezete) és a BIOMEDITERRANEO-nak (Ökológiai Termékek Piacának Konzorciuma). Aktívan hozzájárul az ökológiai - fenntartható fejlődési folyamat megújulásához, kezdve az elsődleges szektorral, a képzésen, tervezésen és kutatáson át. A Biocert kilenc innovatív europai képzési modell kidolgozásához járult hozzá az ökológiai gazdálkodás területén. Támogatás A 2009-1-SK1-LEO05-00792 számú Leonardo da Vinci Innovációtranszfer projektet az Európai Bizottság Egész életen át tartó tanulás programja támogatja. A megállapodás száma: LLP-LDV-TOI-2009-SK-93100531 A projekt időtartama: 01. 11. 2009 – 31.12. 2011.

A dokumentum a szerzők nézeteit tükrözi és a Bizottság nem felelős a benne foglaltakért, illetve azok felhasználásáért.

– 11 –

Field paths and clump of trees markedly increases share of line ecological compensation areas in landscape and boost biodiversity (© Peter Tóth)

– 12 –


OKTATÁSI MUNKATERV

Az m-learning általános filozófiája A mobil tanulás vagy m-learning meghatározása szerint olyan távoktatási forma, amely mobil eszközöket és vezeték nélküli internetkapcsolatot használ. A GPP egész életen át tartó tanulás eszközeként azért választottuk, mert a mobil eszközök és a vezeték nélküli internet jellegénél fogva ez a tanulási forma a mindennapi életbe jól illeszthető, mindenütt jelenlévő és hordozható, személyre szabható alkalmazásokat kínál. A “GreenplantProtection.eu” mobil tanulási (m-learning) felülete a szakoktatás területén újszerű és minőségi fejlesztések támogatását tűzte ki célul, melynek érdekében a képzési folyamatot ott helyezi el, ahol a tényleges munka folyik, ahol az újonnan megszerzett tudás gyakorlati alkalmazása azonnal megvalósítható, ahol lehetővé válik, hogy a felhasználó a tanulás időpontját és időtartamát meghatározza és ahol a tudás megszerzéséhez különböző médiaforrások és szakértők járulnak hozzá. A mobil tanulás jelenleg leghasznosabban az információs és kommunikációs technológiák, az online és a hagyományos tantermi tanulási módszerek kiegészítéseként alkalmazható, nagyban hozzájárulva a tanulás élményszerűvé

Leonardo da Vinci – inovációtranszfer

3. ábra A mobil tanulás területén a tanterem egyre virtuálisabbá válik

– 13 –

válásához. A mobil tanulás sikerrel alkalmazható olyan fiatalok esetében, akik a hagyományos oktatási kereteken belül sikertelenül teljesítettek vagy munkanélkülivé váltak. Mivel a mobil telefonok a PDA-k és fényképezőgépek, videó és MP3 lejátszók különböző funkcióit egyesítik, illetve a táblagépek a PDA-k hordozhatóságát a laptopok funkcionalításával kombinálják, a tanulás világa egyre mobilabbá, rugalmasabbá és érdekesebbé válik. (3. ábra) A mobil tanulást felhasználó szakoktatás és –képzés jellegét alapvetően meghatározza, hogy a mobil eszközöket bárhol, bármikor használhatjuk: otthon, a vonaton, szállodákban, vagy akár a mezőgazdasági területen, ez a munkáltató típusú képzésben felbecsülhetetlen értékkel bír. (3. ábra). A technológia népszerűségéhez hozzájárul, hogy ezek az eszközök (pl.: PDA-k) általában olcsóbbak, mint az asztali számítógépek. A szakképzés számára az ökológiai növényvédelem témakörében megtervezett és kidolgozott teljes tananyagot egyetemi hallgatók tesztelték a greenplantprotection.eu honlapon keresztül. A mintatantervet tartalmazó kialakított képzési anyagok további lehetőséget biztosítanak a szakirányú továbbképzés minőségfejlesztésére. A GreenplantProtection.eu honlapján kialakított távoktatási felület a mobil tanulás által hozzájárulhat a szakképzés vonzóbbá tételéhez és támogatja a továbbképzést a munkahelyeken csakúgy, mint az otthonunkban (informális tanulás). A folyamatosan frissítésre kerülő online tananyag segíti a karrierépítést és az egész életen át tartó tanulást. Bár a projekt célcsoportját elsősorban ökológiai gazdálkodók alkotják, a környezetkímélő növényvédelem és így a GPP által kínált mobil tanulás a konvencionális mezőgazdaságban is használható és használandó tudást biztosít. A GPP oktatási mintatervének felépítése és tartalma A GPP rovarkártevőkkel, növényi kórokozókkal és szántóföldi gyomnövényekkel foglalkozik, melyekre itt mint kártevőkre, betegségekre és gyomokra utalunk. A négy kategórián belül az egyes részek felépítése azonos – tartalmaz egy általános bevezetést, valamint a szántóföldi kultúrák, a zöldségnövények, és a gyümölcsösök/szőlőültetvények növényvédelmi kérdéseit részletező leírást. (4. ábra). Az oktatási anyagok a tünetekre, a károkozók alakta-

4. ábra A GPP tananyagok felépítése

– 14 –

nára és a különböző szabályozási módszerekre helyezik a hangsúlyt, a tanulást hiperhivatkozásokon keresztül fényképek, ábrák és videók segítik. Ezeket az ismereteket kiegészítik a károkozók biológiájának és a gazdanövényeinek illetve előfordulási helyeinek részletezése. Az oktatás tartalmának kialakítását az előzetesen elvégzett igényfelmérés határozta meg. A GPP project kezdetén a célcsoport megkérdezésével kerültek kijelölésre a legfontosabb kultúrák és az azokat veszélyeztető kártevők, kórokozók illetve gyomnövények. Az igényfelmérés nemcsak arra adott lehetőséget, hogy a leendő felhasználók tanulási igényeit felmérje, hanem arra is, hogy a szlovák ökológiai gazdálkodásban jelenleg elterjedt gyakorlatokat és módszereket feltérképezze, adaptálja és felhasználja egy magas minőséget felmutató, a mobil tanulásra épített és speciálisan a szlovák ökológiai mezőgazdaságra fókuszált tananyag kialakítása során. A Projekt honlapja A www.greenplantprotection.eu honlapján keresztül a felhasználók a tanulási igényeiknek megfelelően digitális oktatási anyagokat kereshetnek, válogathatnak, illetve tölthetnek le. Az oldal angol, szlovák, magyar és olasz nyelven érhető el.

www.greenplantprotection.eu Leonardo da Vinci – inovációtranszfer 5. ábra A GPP projekt honlapja

– 15 –

A felhasználók különböző igényeit kielégítendő, a Green Plant Protection felülete kétféleképpen érhető el: – Teljes változat - Standard webes felület (5. ábra) – Egyszerű változat - Mobil felület (6. ábra) A mobil változatot az Apple cég okostelefonjának, az iPhone-nak a képernyőjére optimalizáltuk úgy, hogy a teljes változat legfontosabb tartalmi elemeit a felhasználók a lehető legkevesebb klikkeléssel, könnyedén elérhessék. Mindkét változat eléréséhez a felhasználónak regisztrálnia szükséges, majd felhasználónevével és jelszavával beléphet és elérheti az oldal oktatási anyagait. Az internetes felület az oktatási anyagok mellett alapvető információkat tartalmaz magáról a projektről és célkitűzéseiről, a konzorcium felépítéséről, valamint a projekt nyilvános eredményeiről, stb. A nyilvános felület mellett a partnerek munkáját segítő privát felület is rendelkezésre áll (dokumentumtár, kommunikációs eszközök, és belső koordináció). A dokumentumtár, amely modern digitális könyvtárként tartalmazza a megosztott oktatási anyagokat, csak a partnerek számára látható, nem nyilvános. Az oktatási munkaterv és a honlap használatát segítő útmutató bárki számára elérhető a GPP honlap bal oldali menüsorából a «Nyilvános dokumentumok» menüpont kiválasztásával.

M


Bárhol jár, a GPP segíti !

m.greenplantprotection.eu Leonardo da Vinci – inovációtranszfer 6. ábra A GPP oldal egyszerűbb, mobil felülete

– 16 –


ÁLTALÁNOS BEVEZETÉS AZ ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁS NÖVÉNYVÉDELMÉBE

Napjaink növényvédelmének legfőbb jelszava, különösen az ökológiai gazdálkodás területén egyre inkább a “használd a biológiai sokféleséget, hogy megvédd a biológiai sokféleséget”. A különböző ragadozók (7. ábra), élősködők (8. ábra) és a kártevők kórokozóinak (9. ábra) alkalmazása növényvédelmi célokra az ökológiai gazdálkodásban nagyban hozzájárul e biodiverzitás növeléséhez. Ezek a természetes ellenségek rendkívül nagy értéket képviselnek a fenntartható mezőgazdaság számára, továbbá jelentős szerepet játszanak a természetes ökoszisztémákat fenyegető invazív fajok szabályozásában is. Az ökológiai gazdálkodásban jellemző fejlődési irány a zöld növényvédelem iránti érdeklődés növekvő mértéke, más szóval a biológiai sokféleség lehető legnagyobb mértékű megőrzése. Az ökológiai gazdálkodásban a szabályozási stratégiák jellemzően két csoportra oszthatók: Biológiai védekezés a kártevők ellen Egyéb, nem vegyszeres növényvédelmi módszerek

7. ábra Jól ismert ragadozók a gyíkok. (© Peter Tóth))

– 17 –

BIOLÓGIAI NÖVÉNYVÉDELEM A biológiai növényvédelem során az ember valamely speciálisan kiválasztott élő szervezetet (vírusokat is ide sorolva) használ annak érdekében, hogy egy adott károkozó (rovarkártevő, kórokozó vagy gyomnövény) jelenlétét szabályozza. Ez a kiválasztott szervezet ragadozóként, parazitoidként esetleg a káros fajt megbetegítő kórokozóként támadhatja a célszervezetet. A biológiai növényvédelem tulajdonképpen nem más, mint a természet manipulálása egy elérni kívánt cél érdekében. A biológiai szabályozás bizonyos megközelítései feltétlenül szerepet kapnak a fenntartható mezőgazdaság elméletében.

8. ábra Levéltetű múmiák a belső élősködésnek köszönhetően előrehaladott parazitáltsági állapotban (© Peter Tóth)

A zöld növényvédelemnek sokkal több háttérinformációra van szüksége a kártevők és kórokozók biológiáját és ökológiáját illetően, mint a vonatkozó kémiai növényvédelemnek. Minden biológiai növényvédelmi eljárás során fontos a természetes ellenségek növényvédelmi szerepének hatékonyságát hangsúlyozni. Az élettáblák használatával a természetes ellenségek károkozókra gyakorolt hatása dokumentálható és figyelemmel kísérhető. – 18 –

A biológiai növényvédelemnek három, egymást részben átfedő módszere ismert, melyek azonban egymástól jól elkülöníthetők: ezek a klasszikus biológiai szabályozás, a felszaporítás és a konzerválás. A biológiai növényvédelem alkalmazása során korábban nagyobb hangsúlyt kapott a klasszikus szabályozás, ugyanakkor az utóbbi időben a felszaporítás és tömeggyártás lehetőségei felé irányult lényegesen nagyobb figyelem

9. ábra Entomopatogén gomba által elpusztított légy. (© Peter Tóth)

Klasszikus biológiai szabályozás A biológiai növényvédelem ezen formája leggyakrabban a betelepült károsítók ellen használható, melyek új előfordulási helyükön tartósan megtelepednek, természetes ellenségek híján gyorsan felszaporodnak. A kártevőhöz szorosan kötődő, az eredeti élőhelyen begyűjtött hasznos szervezetek betelepítésekor előnyben kell részesíteni azokat, amelyek a kártevő egyedsűrűségére és elterjedésére hatnak. A klasszikus biológiai növényvédelem első példája a 19. század végére tehető, amikor kaliforniai citrus ültetvényekben az Ausztráliából származó fodros pajzstetű, az Icerya purchasi károsított tömegesen. A kártevőt természetes ellenségével, a kardinális katicabogárral (Rodolia cardinalis) sikerült visszaszorítani. A technika leghíresebb európai példája az almát károsító vértetűt, az Eriosoma lanigerum-ot elpusztító speciális parazitoid, az Aphelinus mali (10. ábra) alkalmazása volt, illetve a kaliforniai pajzstetű, a Quadraspidiotus perniciosus természetes ellenségének, a Prospaltella perniciosi-nak a felhasználása. – 19 –

Felszaporítás A felszaporítás során a kártevő természetes ellenségének populációját növeljük. Ezt a természetes ellenségek laboratóriumban történő tömeggyártása teszi lehetővé, melyet követően a megfelelő időben a parazitoidokat az érintett területre kitelepítik. (Inokulatív biológiai szabályozás). A felszaporítási eljárás másik lehetséges módszere, amikor olyan természetes ellenséget tenyésztenek ki, amely a kártevőt hatékonyabban találja és támadja meg. A tömegesen felszaporított állományokat akkor lehet kijuttatni, amikor a kártevő a legérzékenyebb fejlődési stádiumban van és természetes ellenségei még nem jelentek meg, vagy olyan nagy számban bocsáthatók ki, hogy a kártevőknek csak kis százaléka marad kezeletlenül (inundatív biológiai szabályozás) A felszaporítás módszere folyamatos emberi beavatkozást igényel és nem nyújt állandó megoldást úgy, mint a betelepítés vagy a konzerválás módszere. Az inokulatív technika alkalmazása ott lehetséges, ahol a kártevő természetes ellensége teljesen hiányzik, vagy a betelepített faj egyedei képtelenek a tartós fennmaradásra. Az inokulatív betelepítésre a tenyészidőszak elején kerül sor, melynek eredménye az egész vegetációs időszakra kiterjedő védelem, azaz az adott terület illetve kultúra kolonizálása a vegetációs időszak alatt kialakul, és megakadályozza a kártevő populáció felépülését.

10. ábra Az Eriosoma lanigerum vértetűt az Aphelinus mali fürkészdarázs parazitálta. (© Peter Tóth)

Az inundatív technikával végrehajtott biológiai védekezés során nagyszámú helyi vagy betelepített természetes ellenséget használnak fel a kémiai növényvédelem módszeréhez hasonlóan. A természetes ellenség legtöbbször valamilyen patogén szervezet, amelyet úgy formuláznak, hogy a konvencionális növényvédelem eszközeivel kijuttatható legyen. Az inundatív szabályozóanyagok felhasználása rövid távú védekezésre ad lehetőséget, akkor, amikor a kártevő populáció a kártételi küszöbértéket eléri. – 20 –

Ezt a technikát különösen termesztőberedezésekben használják, mivel költsége meglehetősen magas. A termesztőberendezések természetéből adódóan a felhasználás helye körülhatárolt, így a felhasználás sikerét befolyásoló tényezők szabályozása könnyebb. Ennek a kategóriának a legsikeresebb képviselője a Bacillus thuringiensis (11. ábra), amelyet lepkék, kétszárnyúak és bogár kártevők ellen használnak, bár más entomopatogén gomba- és vírusszervezetek szintén hatékonyan támadhatják a rovarokat. Konzerválás Ez a módszer a környezetet vagy a természetes ellenségek védelmére illetve számának növelésére végzett már létező gyakorlatot változtatja meg. A konzerválás minden biológiai szabályozási kísérlet fontos része. Tartalmazza a természetes ellenségek ellen ható tényezők csökkentését és az őket segítő források növelését célzó intézkedéseket. Bizonyos helyzetekben a környezet megváltoztatásával történő biológiai növényvédelemnek további előnyei lehetnek a klasszikus illetve felszaporításos módszerekkel szemben. A konzerválás azokra a természetesen megjelenő ellenségekre épül, amelyek az adott területhez jól adaptálódtak. Ezek megjelenése a szántóföldeken a természetes környezetből

11. ábra Az Autographa gamma lárváját Bacillus thuringiensis támadta meg. (© Peter Tóth)

– 21 –

történik, így a konzerválás módszere valószínűleg a legfontosabb és legkönnyebben elérhető biológiai növényvédelmi gyakorlat a gazdálkodók számára. A módszer általánosságban véve egyszerű és költséghatékony. A konzerválás során a teljes gazdaságra vonatkozó terv készül, amely magába foglalja a művelés alá nem eső területeket, növelve a biológiai sokféleséget és hozzájárulva a tájképi értékek megőrzéséhez. A módszer során szerepet kap olyan élőhelyek kialakítása és fenntartása, mint a sövények hálózata, árkok, szántóföldek szegélye (13. ábra), rovarsávok és konzerváló mezsgyeszegélyek (12. ábra), melyek lehetőséget biztosítanak a vad fajok megtelepedésére és vándorlására. A kétszikű gyomnövények nagyobb diverzitása egyes kultúrákban biztosíthatja a táplálékforrást a madarak és a rovarok számára, az agresszív, kártékony gyompopulációkat pedig visszaszoríthatja. A konzerválás, a parazitoidok és ragadozók természetes élőhelyeinek kialakulása és fejlődése hozzájárul a kártevőpopulációk szabályozásához, növelve a biológiai védekezés természetes mértékét. A konzerváló biológiai növényvédelem egyik legjobb példája a Kaliforniában meghonosított sávos lucerna betakarítási eljárás. Amikor az egész lucernaterületet egymenetben takarítják be a nyár folyamán, a Kaliforniában honos Lygus hesperus 24 órán belül elvándorol, elsősorban a szomszédos gyapotültetvényekre, ahol az egyik legjelentősebb károsítónak számít. Ugyanakkor amennyiben a területen a lucernát egymással nem érintkező 120 m széles sávokban vágják, a bogarak a levágott sávról inkább az érintetlen sávra költöznek, nem pedig a gyapotra.

12. ábra Mezsgyeszegélyek hálózata fontos szerepet játszik a konzerváló biológiai növényvédelem során. (© Peter Tóth)

– 22 –

13. ábra A virágzó táblaszegélyek fontos élőhelyet jelentenek a kártevők parazitoidjai és ragadozói számára. (© Peter Tóth)

– 23 –

EGYÉB, NEM VEGYSZERES NÖVÉNYVÉDELMI ELJÁRÁSOK

A biológiai védekezés mellett a kártevők egyéb, nem vegyszeres növényvédelmi eljárásokkal is jól szabályozhatók. Ezek közös célja, hogy a kultúrnövény és a kártevők természetes ellenségei számára biztosítsa a lehető legjobb feltételeket, ugyanakkor a kártevőket ellehetetlenítse. Ehhez a következő technikákat alkalmazhatjuk:

Növényi ellenállóképesség A fizikai környezet megváltoztatása Agrotechnikai eljárások Vegyeskultúra és növénytársítás

Növényi ellenállóképesség A kultúrnövények ellenállóképessége a kártevőkkel szemben fakadhat a növények általános egészségi állapotából. Az egészséges és erős növény nagyobb toleranciával néz szembe a kártétellel, mint az egészségi szempontból gyengébb társa. Az immunreakciót több tényező befolyásolja, melyek közvetetten hatással vannak a növény kártevővel szembeni érzékenységére. Ezek a tényezők különböző agrotechnikai eszközökkel befolyásolhatók, melyek hatására javul a termesztett növény egészségi állapota, és ellenállóbbá válik a kártevővel szemben. Természetesen az ellenkezője is elképzelhető, hiszen megfelelő tápanyagellátás és csapadék mellett fejlődő növények vonzóbbak lehetnek a kártevők számára, és így az egészséges növényeken is nagy populációk tenyészhetnek. Ilyen körülmények között a trágyázásból és kedvezőbb vízfelvételből eredő, megnövekedett termésmennyiséggel járó haszon ellensúlyozni kénytelen a kártevőpopulációk megnövekedett méretét. Kísérletben, műtrágyázott paradicsomállományban levéltetvek nagyobb előfordulását figyelték meg, mint a szervestrágyával ellátott növények esetében; azokon a területeken, ahol tavasszal nagyobb műtrágya mennyiséget juttattak ki, a gabonákat károsító M. dirhodum és S. avenae levéltetvek nagyobb mértékben károsították a kultúrát. Bár nincsenek általánosan érvényes szabályok, az öntözés, a talajtakarás, a szervestrágyázás olyan eljárások, melyek általánosságban hozzájárulnak a kultúrnövény gyors növekedéséhez, és lerövidítik az érzékeny fejlődési időszakot. A kártevők felszaporodása köszönhető annak is, ha a gazdanövénynek valamilyen környezeti stresszt kell elviselnie. A legkárosabb az aszályos körülmények hatása lehet, amikor a magas hőmérsékleti értékekhez csökkent mennyiségű elérhető nedvesség társul. A víz-stressz a szőrképletek méretében, vastagságában, elhelyezkedésének sűrűségében, illetve viaszosságában okoz változásokat (általa a visszatükröződés növekszik és a transpirációs vízveszteség csökken). A növények általánosságban melegebbek, köszönhetően a kisebb transpirációs hűtésnek és leveleikben nagyobb mennyiségű oldható szénhidrátot és aminosavat tartalmaznak. Kártevőtől függően ezek a változások befolyásolhatják a rovarok túlélési képességét, javíthatják a szaporodási képességüket és fejlődésük ütemét. A növények fiziológiai állapotát az alacsony hőmérséklet is befolyásolja. Fagyhatásra a szamócanövény– 24 –

ek megnövekedett vegetatív növekedéssel reagálnak és csökken az érzékenységük a kétfoltos takácsatka, Tetranychus urticae kártételével szemben. A fizikai környezet megváltoztatása A fizikai környezet jelentős hatással bírhat egy adott kártevőpopuláció növekedési dinamikájára, így bizonyos körülmények között a környezeti tényezők megváltoztatásával megfelelő szintű növényvédelmi hatást érhetünk el. Fizikai környezeten azokat az abiotikus változókat értjük, amelyek bármilyen módon befolyásolhatják a rovarok fejlődését, ilyenek pl.: hőmérséklet, páratartalom, fényerősség, légnyomás, vagy a talajösszetétel és talajszerkezet. A kártevők eltűnésében vagy felszaporodásában szerepet játszó környezeti hatások vagy helyzetek spektruma széles, ugyanakkor azok köre, amelyekben a környezet emberi befolyás alatt áll és ennek következtében közvetlenül szabályozható, meglehetősen szűk. A szántóföldi növények esetében ilyen az öntözés, melynek során az emberi szándéknak megfelelően alakítható a növény környezete. A tároló légkörének megváltoztatása hermetikus tárolórendszerekben növényvédelmi célokra ugyancsak nem újkeletű. A hermetikus tárolás során a zárt, földalatti kamrákban a tárolt termékek légzése nyomán megnövekszik a CO2 szint, ugyanakkor csökken az oxigén szintje, ami a tárolóhelyiségben található rovarok elhullásához vezet. A módszernek és hatásának modern megfelelője a gáztömör tárolási lehetőségek alkalmazása, amelyben az oxigénszegény, szén-dioxid- vagy nitrogéngazdag légkör kialakításával szabályozható a rovarkártevők száma. A kártevők környezete fizikai korlátokkal és mulcsokkal is befolyásolható. Tükröződő műanyag fóliák és hálós alagutak távoltartják a rovarokat és csökkentik a vírusok terjedésének lehetőségét is. A hálók alkalmazásával sikeresen védekezhetünk karfioltermesztésben Delia radicum, Brevicoryne brassicae és különböző lepkefélék ellen. A tükröződő talajtakarók különösen hatékonynak bizonyultak a rovarok betelepedésének megakadályozására. A repülő levéltetvek nem kedvelik a gazdanövény közelében található fehér vagy visszatükröződő felületeket. Ilyen felülete van az alufóliának, a tükröződő polietilén filmrétegnek vagy pornak, amelyet a vírusbetegségek kártevők általi behurcolása ellen használnak. Újabban sikeresen alkalmaznak különböző lebomló spray mulcsokat is. Agrotechnikai módszerek A vetésforgó, a talajművelés, vetés idejének megválasztása olyan agrotechnikai módszerek, amelyek közvetlenül befolyásolják a termésmennyiséget és emellett hatással vannak a kártevőkkel való fertőzöttség alakulására. A vetésforgó által fenntartható a talaj termékenysége. A vetésforgó értékét részben az adja meg, hogy milyen mértékben képes megakadályozni egyes kártevők populációinak felépülését, csakúgy, mint a különböző betegségek kialakulását, illetve gyomnövények elterjedését. Általánosságban a vetésforgó azok ellen a kártevők ellen bizonyult hatékonynak, amelyek szűk gazdanövény-körrel bírnak, vagy terjeszkedési hajlamuk, adaptációs képességük gyenge. Ugyancsak kielégítő eredmény érhető el a kártevő késleltetésével, amennyiben érkezése a tápnövényt kevésbé kritikus fejlődési stádiumban éri. A vetésforgó hatéko– 25 –

nynak bizonyult burgonyabogár (Leptinotarsa decemlineata) ellen, késleltetve a fertőzés megjelenését: burgonyát és búzát illesztve a forgóba, a burgonyabogár peterakása és első megjelenése később következik be, mint a vetésforgó nélküli burgonyatermesztésben. Ez a hatás fizikai és környezeti gátaknak köszönhető, amelyek lassítják az imágók vándorlását a búzáról a burgonyára. Mivel a burgonya esetében a szakaszok kialakítására tipikusan jellemző, hogy az előző évi vetést gyakran csak egy vízelvezető árok, csatorna vagy sövény, esetleg művelőút választja el az azévitől, a növényvédelmi hatás elérésének érdekében legalább 500 m-es távolságot érdemes tartani a két burgonyaszakasz között.

14. ábra Répabarkó csapdázására szolgáló feromoncsapda. (© Peter Tóth)

A talajművelés módja szintén hatással van a talaj környezetére, és kedvezőtlen környezetet teremtve közvetetten rontja a kártevő túlélési esélyeit, míg például a szántás során közvetlenül el is pusztíthatja a kártevő különböző fejlődési fázisban lévő alakjait. A kukoricában károsító ipszilon bagolykepke (Agrotis ipsilon) fertőzését közvetlenül befolyásolja a területen hagyott nagy mennyiségű szármaradvány és a gyomnövények jelenléte. Így a vetésforgó használatával és az időben elvégzett talajműveléssel megfelelő agrotechnikai védelem alakítható ki. Az ipszilon bagolykepke megjelenése folyamatos termesztés esetén legkevésbé akkor várható, amikor a kukoricatáblán szántás eredményeképpen csökken a szármaradvány mennyisége és általa a bagolylepke peterakásának lehetősége. A kukoricát követő szója- vagy búzaszakasz beiktatásával csökkentett talajművelés mellett nagyobb mértékű bagolykepke fertőzést figyeltek meg. A növények vetésének megfelelő időzítésével időbeni eltolódás teremthető a növény fenológiai fejlődése és a kártevő populációdinamikája között, amely különösen oligofág kártevők esetében visszaszoríthatja a kolonizáció és a szaporodás mértékét, illetve ronthatja – 26 –

a kártevő túlélési esélyeit, így csökkentve a növény érzékeny fejlődési szakaszában bekövetkező kártétel mértékét. A módszer sikeres alkalmazásához egy adott régióban a gazdaságokban szükséges a vetési idők összehangolása, mellyel csökkenthető az érzékeny fejlődési fázisú növények elérhetősége. Ennek különösen erősen mozgékony kártevők esetében van jelentősége. A vetés idejéhez hasonlóan a betakarítás időpontja is befolyásolhatja a kártevők előfordulásának valószínűségét és a kártétel mértékét. Azokban a kultúrákban, ahol a kártevők a tenyészidőszak során felszaporodnak, és a vegetációs időszak végére nyugalmi állapotba kerülnek, fennáll a lehetősége, hogy a területtel a következő évben potenciális fertőzési forrásként kell számolnunk. Ez néha megakadályozható a kártevő nyugalmi időszakát megelőző betakarítással. A termesztett növény állománysűrűsége komoly hatással bír egyrészt a terméseredményre, másrészt a rovarkártevők egyedsűrűségére. Általánosságban elmondható, hogy az állománysűrűség növelésével csökkenthető a kártevők száma. Erre hívja fel a figyelmet az, hogy az érintett rovar sikeresen megtalálja a kisebb állománysűrűségű vagy a kis foltokban elszigetelt gazdanövényt, például bolygatott területek korai betelepülő fajaként. További magyarázat lehet sűrűbb vetés esetén az alacsonyabb kártevőszámra a gazdanövény egészségi állapota, a kiterjedt vegetáció jelenléte, mely gátló tényezőként hathat, a kártevő és természetes ellenségei által kedvelt mikrokörnyezet, illetve kultúrnövény vonzó tulajdonságainak megváltozása. Vegyeskultúra és növénytársítás A polikultúrákban a következő módszerek terjedtek el: nem soros társítás (ahol nincs szabályos sorvezetés), soros társítás (egy vagy két kultúra sorba vetve), sávos társítás (a kultúrák különböző sávokban nőnek, melyek elég szélesek a független műveléshez), időben eltolt társítás (kettő vagy több növény adott életszakaszában párhuzamosan termesztjük, a másodikat az első betakarítása előtt vetve), valamint fasoros társítás (évelő növényeket vetünk a fasorok közé). A vegyeskultúra vagy társítás rendszere összességében nagyobb produktum elérésére alkalmas, valamint biztonságot nyújt a termesztés sikertelenségével vagy az egyetlen növényre alapozott termés bizonytalan piaci értékével szemben. Továbbá a vegyeskultúrában termesztett növények hozzájárulnak a talajtermékenység fenntartásához és a tápanyag feltáródás alternatív lehetőségeihez, a módszer alkalmazásával csökkenthető a kártevők előfordulásának mértéke, általa pedig a növényvédelem költségei. A vegyeskultúra előnyei fogalmazódnak meg a monokultúrás termesztéssel szemben abban az ökológiai elméletben, amely szerint kísérleti úton kétféleképpen magyarázható a kártevőpopulációk magasabb aránya a kevésbé diverz, mint a vegyes termesztési rendszerekben. A két elképzelést Root (1973) írta le: 1. A természetes ellenségek elmélete szerint a diverzebb termesztési rendszerekben a kártevők száma azért csökken, mert a természetes ellenségek tevékenysége fokozódik. 2. A forráskoncentrációs elmélet szerint a diverzebb flóra sokfélesége közvetlen negatív hatása, hogy a kártevők elveszítik képességüket, hogy megtalálják a gazdanövényeket. Ahol az egyéves és évelő növényeket külön kezeljük, a forráskoncentrációs elmélet inkább az egyéves, míg a természetes ellenségek elmélete inkább az évelő kultúrákra jellemző. – 27 –

15. ábra A feromoncsapda a Cydia pomonella párzását gátolja. (© Peter Tóth)

A fent említett nem vegyszeres növényvédelmi eljárások mellett, manapság számos egyéb lehetőség kínálkozik a kíméletes növényvédelemre. Ilyen többek között a rovarok kémiai kommunikációjában részt vevő szemiokemikáliákat tartalmazó csapdák (14. ábra), a párzást akadályozó légtértelítéses eljárás (15. ábra) alkalmazása; a rovarhormonok fejlődésgátló hatásának kihasználása és a steril rovar technológia, a rovarok “születésszabályozására”. – 28 –

EGYÉB, NEM VEGYSZERES NÖVÉNYVÉDELMI ELJÁRÁSOK – A GYOMNÖVÉNYEK SZEMPONTJÁBÓL

Gyomszabályozás az ökológiai növénytermesztésben Az átállás időszakában, a konvencionális gazdálkodásról az ökológiai gazdálkodásra történő átállás során, a legtöbb gazdálkodó számára az egyik legnagyobb kihívást a gyomszabályozás jelenti. Ahogy az ökológiai rendszer egyre stabilabbá válik, a gyomproblémák is egyre kisebb jelentőségűek lesznek, bár teljesen nem szüntethetők meg. Az ökológiai gazdálkodás gyakorlatában egyetlen gyomszabályozási módszer nem ad kielégítő védelmet az összes gyomprobléma ellen, így, ha a gazdának célja, hogy a gyomok kártételét elfogadható szinten tartsa, akkor nem elegendő egyetlen kultúrára vonatkozó gyomszabályozási tervet készítenie, hanem az egész gazdaságra kiterjedő komplex tervre van szükség. A gyomszabályozási tervnek elsőként a gazdaság aktuális gyomösszetételét kell felmérnie (a gyomnövények, életformáinak beazonosítása, borításuk mértékének meghatározása, előfordulásuk gyakoriságának felmérése) és diagnózist kell felállítania. Ezt számos tényező befolyásolja, a gazdaság talajviszonyaitól kezdve, a talajvíz elhelyezkedésén át, a különböző környezeti tényezőkig (földrajzi elhelyezkedés, a terület kitettsége, csapadékmennyiség, stb.). A gazdaság területének agrotechnikai előzményei szintén fontos szerepet játszhatnak a gyomviszonyok alakulásában.

Megelőzés és higiénia Az ökológiai gazdálkodásban a sikeres gyomszabályozás egyik sarokköve az új gyomfajok megtelepedésének megakadályozása, a gyommagbankban való megjelenésüknek megelőzése. A gyomnövények maggal vagy egyéb szaporítóképlettel évekig (néha akár évtizedekig, pl. az ürömlevelű parlagfű magja akár 40 évig) megőrizhetik csírázó-, illetve szaporodóképességüket. Az ökológiai gazdálkodók nem lehetnek biztosak abban, hogy egy új gyomnövény esetleges megtelepedése nem okoz-e a későbbiekben komoly gyomosodási problémát. A megelőzés így egyike a legfontosabb kérdéseknek, amely magába foglalja a folyamatos megfigyelést, az új gyomnövények megjelenésének figyelemmel kísérését nemcsak a művelt területeken, hanem a kerítések, utak mentén, a művelés alatt nem álló részeken is. A folyamatos megfigyelés lehetőséget biztosít a gazdálkodónak, hogy idejekorán megszüntesse a problémát, még mielőtt az elhatalmasodhatna. A korai gyomfertőzés megszüntetésére gyakran elég a növény kézzel történő kihúzása (egyszerű karógyökerű növények esetében), vagy kiásása (évelő növények telepeinél). Kis területeken szolarizációval vagy mulcsozásával is elejét vehetjük a fertőzés terjedésének. A szolarizáció során tiszta műanyag fóliát fektetünk a fertőzött területre, melynek hatására a talajhőmérséklet megemelkedik, elpusztítva a talaj felső rétegében található gyökereket és gyommagvakat. Mulcsozással megakadályozzuk az új növények fejlődését egy, a növekedés szempontjából átjárhatatlan réteg kihelyezésével, ami a fejlődő hajtások elől elzárja a fényt és leszűkíti a helyet a növekedésre. A fertőzés erősödésével arányosan csökken ezen módszerek hatékonysága. – 29 –

A gyomosodási problémák megszüntetésének első lépése a gazdaság talajviszonyainak javítása. A gyomnövények jobban tolerálják a talajtömörödést és vízelvezetési problémákat, mint a legtöbb kultúrnövény, így azokkal szemben sokkal versenyképesebbek és hatékonyabban használják fel a talaj tápanyag- és nedvességtartalmát. Ugyanakkor a biológiailag aktív talaj megfelelő vízelvezetéssel elősegíti a növény gyors fejlődését, így juttatva a gyomnövényekkel szemben előnyhöz a tenyészidőszak során. A megfelelő higiénia betartása segít a gyomnövények terjedésének megakadályozásában a művelt-művelt illetve a művelt-művelés alatt nem álló területek között. Elsődleges feladata, hogy a környezetet gyommagvaktól illetve egyéb szaporítóképletektől távoltartsa, és biztosítsa, hogy a táblaszegélyek és művelés alatt nem álló területek a szaporodásra képes gyomnövényektől mentesek legyenek. A gyomok vándorlásának megakadályozásához fontos – az utak, árokpartok, szérűskertek tisztántartása (újonnan betelepülő és invazív fajok terjedésének megakadályozása) – a gyomnövények magérlelésének megakadályozása (tarló, parlag területek) – vetőmag tisztítás, fémzárolt vetőmag használata (különösen vetőmagtermesztés során) – gyommentes istállótrágya, komposzt és takarmány használata (a legtöbb gyomnövény magja sértetlenül halad át az őket elfogyasztó állatok emésztőrendszerén) – a szaporító képletek géppel történő behurcolásának megakadályozása – új gyomfajok megjelenésének figyelemmel kísérése a sövényekben, trágyahalmokon, vagy az utak mentén, stb., felismerésük lehetőséget biztosít a korai szabályozásra, mielőtt a fertőzés elérné a termesztőterületet és elhatalmasodna, (a gyomok kihúzása, kiásása, a szolarizáció vagy mulcsozás a fertőzés korai stádiumában rendkívül hatékony lehet)

Agrotechnikai gyomszabályozás Vetésforgó Amikor ugyanazon a területen váltás nélkül ugyanazt a kultúrát termesztjük, a termesztett növénnyel együtt hozzá alkalmazkodó gyomtársulás fejlődik, amely súlyos gyomosodási problémákat okoz. Ha a vetésforgóban szakaszonként különböző agrotechnikai csoportba tartozó versenyképes növényeket termesztünk, hatékonyan megakadályozhatjuk a domináns gyomnövények térnyerését. A vetésforgó kulcsfontosságú szerepet tölt be a talajjavításban, és a talaj termékenységének fenntartásában, hatékonyan segíti a kártevők és kórokozók elleni küzdelmet. Nincs egységes recept: a vetésforgó kialakítása függ a termelőtől, a termeszteni kívánt növények körétől, a talajadottságoktól, csakúgy, mint a környezeti feltételektől. Kutatások bizonyítják, hogy a vetésforgónak nagyobb hatása lehet a gyomfajokra és azok sűrűségére, mint a talajművelési eljárásoknak. Különböző tápanyag- és agrotechnikai igényű kultúrák vetésforgóba illesztésével a gyomnövények életciklusa megszakítható. Kapás kultúrák és sűrű talajtakarást biztosító őszi vetésű növények egymásutánisága változatosabb termesztési feltételeket teremt. A herefélék és más takarmánynövények beárnyékolják, emiatt hátráltatják a gyomnövények fejlődését, amivel csökkentik szaporodási képességüket. – 30 –

Takarónövények és allelopátiás hatással bíró kultúrák forgóba illesztése további lehetőségeket biztosít a gyomszabályozásra. Amikor a vetésforgót gyomszabályozó céllal állítjuk össze, a legfontosabb szempont és a terv sikerének záloga a növényi összetétel sokfélesége. A sikeres vetésforgó tervezésénél a következő szempontok érvényesülnek: 1. Gyomosodásra érzékeny kultúrákat jó gyomelnyomó képességű kövessen (len vagy lencse után lucerna vagy zab) 2. A fűféléket nagy lombozatot nevelő növények váltsák (A gyomnövények hatékonyabban versenyeznek az azonos családba tartozókkal.) 3. Változó vetési idő alkalmazásával elkerülhető, a gyomnövények alkalmazkodása a művelési gyakorlathoz (őszi és tavaszi vetésű növények váltakozása) 4. Évelő szakaszok beillesztése (kaszálással), vagy intenzív legeltetéssel az évelő gyomnövények szabályozására és az egyévesek életciklusának megszakítására 5. Ahol lehetséges gyomelnyomó talajtakarás alkalmazása (pl.: őszi rozs vagy somkóró). Gyomfojtó, takaró- és allelopatikus hatású növények Gyorsan növekvő gyomfojtó kultúrák lombozata elnyomja a gyomok növekedését. (pl.: pohánka) Az őszi vetésű növények képesek a következő tenyészidőszakban megjelenő gyomnövények kiszorítására, mivel nem hagyják a talajt fedetlenül és korai fejlődésükkel előnyre tesznek szert a gyomokkal szemben. A takarónövények tavaszi bedolgozásával jobb gyomelnyomó hatás érhető el, mint ha a téli hideg pusztította volna el őket, köszönhetően az általuk kifejtett talajtakaró és allelopatikus hatásnak. Az allelopátia a biológiai növényvédelem speciális formája, amely azon alapul, hogy bizonyos növények olyan vegyi anyagokat - fitotoxinokat termelnek és juttatnak a környezetükbe, amelyek klimatikus és edafikus tényezőktől függően negatív hatással lehetnek a környező növények fejlődésére. Ez a tulajdonságuk kihasználható nem vegyszeres, környezetkímélő gyomszabályozásra takarónövényként, vagy az általuk termelt allelokemikáliák felhasználásával természetes herbicidként. A fekete mustár, a pohánka, a napraforgó és a feketedió, csakúgy, mint egyes gabonafélék, például a cirok, az árpa, a zab és a rozs jelentős gyomelnyomó képességgel rendelkeznek. Az allelopatikus vegyületek nemcsak más növényfajok egyedeit pusztítják el, hanem az őket termelő növény saját egyedeire is csírázás- és növekedésgátló hatással vannak. A jelenségre, melyet autotoxicitásnak nevezünk, tipikus példa a lucerna. Tápanyagutánpótlás Az ökológiai gazdálkodásban a gyomszabályozás leggazdaságosabb módja az életképes, jó versenyképességű növényállomány kialakítása. A növény tápanyagigénye meghatározza a talaj tápanyagutánpótlásának mértékét, az alul- illetve túltrágyázás egyaránt kerülendő. Így csökkenthető például a szőrös disznóparéj és a fehér libatop kártétele, mivel az egyensúly nem borul fel a gyomnövények javára és a talajművelés egy része is elkerülhető. A komposztált istállótrágya használatával az éretlen trágya helyett szintén mérsékelhető a gyom– 31 –

problémák mértéke, mivel lényegesen kisebb mennyiségben mosódnak ki könnyen oldódó tápanyagok a talajba. Vetés idejének meghatározása A gyomflóra összetételét valószínűleg leginkább befolyásoló tényező a vetés időpontja. Ha a kultúra és a gyomnövények kelése egybeesik, intenzív versengésre kell számítanunk. A kismagvú gabonák és az apró magvas egyéb kultúrák vetését kora tavaszra érdemes időzíteni, hogy a gyomok kelését megelőzően legyen lehetőségük kicsírázni és megerősödni. Gabonafélék esetében kísérletek igazolták, hogy a korai vetés következetesen versenyképesebb növények fejlődését eredményezte, magasabb terméseredményekkel. Ugyanakkor általánosságban elmondható, hogy az olyan kultúrákat, mint a len, hüvelyesek vagy a kanola, ne vessük hideg talajba. A korai vetés lehetőséget biztosít az őszi gabonaféléknek, hogy még a tél beállta előtt 3-4 leveles állapotig fejlődjenek, a túl korai vetés hatására azonban a növények annyira nagyra nőhetnek, hogy az már negatív hatással lehet a télállóságukra és növényvédelmi problémákat okozhat. A késői vetés elegendő időt biztosít a gazda számára, hogy a felmerült gyomproblémákat kezelje, ugyanakkor a túl késői vetés negatív hatása szintén a gyenge télállóság lehet. Állománysűrűség Néhány növény versenyképességét javítja, ha a vetés sűrűségét 20-50 %-kal megemeljük. A nagyobb állománysűrűség sűrűbb növényállományt eredményez, ami árnyékoló hatása révén akadályozhatja a gyomnövények fejlődését, illetve kevesebb helyet hagy a megtelepedésükre. Ugyanakkor a növényállomány sűrűségét úgy kell meghatározni, hogy egyensúlyba kerüljön a gyomelnyomó hatás és a növény növekedése. Azt is figyelembe kell venni, hogy a nagyobb állománysűrűség bizonyos környezeti tényezők mellett betegségek megjelenését valószínűsíti. A vetés mélysége Az optimális vetési mélység függ a mag méretétől, a talaj típusától és nedvességviszonyaitól. A magokat a megfelelő mélységbe vetve biztosítható a gyors és egységes kelés, ami az optimális versenyképesség záloga. Mulcsozás A gyomnövények kelésének és növekedésének megakadályozásával a mulcsozás hatékonyan segítheti a gyomszabályozást. Ahhoz, hogy a mulcsréteg elzárja a fényt a fejlődő gyomnövények elől és eredményre vezessen, a különböző mulcsok vastagsága változó lehet. A szerves mulcsanyagokat 10-15 cm vastagon a kultúrnövény töve köré helyezzük. A leggyakrabban használatos anyagok közé a trágyák, kéregtörmelék, fűrészpor, fűkaszálék, levelek, újságpapír, illetve széna tartoznak. A mulcsok nem tartalmazhatnak gyommagokat, mivel azokkal a talaj gyommagbankját gazdagítanák tovább, ahelyett, hogy a gyomosodá– 32 –

si problémát megoldanák. A szerves mulcsok idővel lebomlanak, egy év elteltével vastagságuk akár 60 %-kal csökkenhet, ezért figyelmet kell fordítani a rétegek időben elvégzett rendszeres vastagítására.

Mechanikai gyomszabáyozás Kultúrától függően mechanikai eszközökkel a teljes növényi felületen illetve csak a sorközökben vagy a sorokban végzünk gyomszabályozást. Gépekkel a gyomok hőkezelése, levágása vagy a talajból történő kifordítása oldható meg. A kultúrnövény szempontjából a legsérülékenyebb időszak a fejlődés korai szakasza, ekkor legérzékenyebb a növény a konkurenciára. Ha ebben az időszakban sikerül a gyomnövényeket visszaszorítani, és a kultúrnövény elegendő mennyiségű biomasszát képes termelni, akkor olyan előnyre tehet szert, amellyel hatékonyan száll versenybe a talaj tápanyag- és nedvességtartalmáért, illetve a fényért folytatott küzdelemben. A fizikai szabályozás során a szántás, tarlóhántás és –ápolás, fogasolás, illetve a rendszeresen alkalmazott kaszálás gyengíti a gyomnövényt és megakadályozza az új hajtások fejlődését. A művelés típusa és gyakorisága befolyásolja a gyomflóra összetételét és sűrűségét. Egyes gyomnövények esetében, (pl.: héla zab) a művelés időzítése fontosabb, mint a művelés módja. A mezei acat esetében a művelőeszköz, a művelés időzítése és gyakorisága egyaránt fontos szerepet játszik. A művelés pontos idejét több tényező határozza meg: az időjárás és a talaj állapota, a megfelelő gépek elérhetősége, a gyomnövények fejlettsége, stb. A gyomszabályozási mód és az eszköz megválasztását a fenti gyakorlati szempontok nagyban befolyásolják, ugyanakkor olyan ökonómiai szempontok, mint a gépek vételára, működtetési költsége, munkaigénye gyakran felülírják azokat. Kisebb területeken, vagy ahol megfelelő mennyiségű munkerő áll rendelkezésre a kézi gyomlálás továbbra is lehetséges, különösen a nagy értékű kultúrák esetében, ugyanakkor a legtöbb gazdaságban a növénytermesztés nagyobb területeken folyik, a munkaerő pedig drága vagy csak korlátozott mértékben áll rendelkezésre. A gazdák feladata, hogy rendszeresen figyeljék a területüket és a fejlődő gyomnövényeket még akkor kezeljék, amikor azok még kicsik. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a túzott gyakoriságú szántás kerülendő, mivel hozzájárul a talaj kiszáradásához, a szervesanyagtartalom vesztéshez és a talajtömörödéshez. Vetést megelőző talajművelés és hamis magágy A hamis magágy alkalmazása során a magágyat a vetés előtt néhány héttel elkészítjük, hogy a talaj gyommagbankjában található magokat csírázásra serkentsük. A gyomnövények csírázásához nedves talajállapotra van szükség. A kikelt csíranövényeket sekély boronálással, gyomperzselővel vagy infra-vörös perzselővel pusztíthatjuk el. A technikát célszerű késő tavaszi vetéssel kombinálni, hogy ne szalasszuk el a legfontosabb gyomkelési időszakokat. Őszi kultúrákban ugyancsak a későbbi vetés segíthet leküzdeni a legjelentősebb gyomproblémákat, és lehetőséget biztosít a hamis magágy technika alkalmazására. – 33 –

Mechanikus gyomszabályozó eszközök A mechanikus gyomszabályozás eszközeinek köre rendkívül széles, egyszerű kézi eszközökön, traktor vontatta vagy önjáró eszközökön át a különböző művelőeszközökig (kapák, boronák, fogasok és gyomkefék) terjed, melyek kifordítják a gyomnövényt a talajból, majd betemetik. Ide tartoznak továbbá azok az eszközök, amelyekkel a gyomokat levághatjuk (kaszáló és nyíró eszközök), amivel megakadályozzuk, hogy magot hozzanak és tovább terjeszkedjenek. Az egyes eszközök alkalmasságát elsősorban a termesztett növény határozza meg, hiszen míg a boronákat elsősorban szántóföldi kultúrákban alkalmazhatjuk, addig például a gyomkeféket inkább kertészeti növények termesztése során használhatjuk sikerrel. A gyomokat kézzel vagy kézi eszközzel is eltávolíthatjuk, a gyomlálásnak ez a módja még mindig használatos azokban az esetekben, amikor egy gyomnövény vagy gyomfolt terjedését akarjuk megakadályozni. Mind az árutermelő, mind pedig a hobbikertészek részére kapák és más kézi gyomláló eszközök széles választéka áll rendelkezésre. Legelterjedtebb a közönséges kapa, melynek nagy teherbírású pengéje a kisméretű gyomnövénytől a viszonylag nagytermetűig hatékonyan alkalmazható, ugyanakkor a vágó mozdulatok végzése meglehetősen fárasztó. Más típusú kapákkal, amilyenek a kengyelkapa, a horoló kapa és más könnyű, ergonomikus kialakítású eszközök, inkább sekély műveléssel a kisebb méretű gyomok távolíthatók el könnyen. A rövid nyéllel rendelkező holland kapa térdre kényszeríti a kertészt, viszont egészen pontos, precíz munkát tesz lehetővé, hasonlóan a torziós gyomlálóhoz vagy más, sorokban használható művelőeszközökhöz. A tolókapa nagyobb területeken is alkalmazható kézi eszköz, és különböző kiegészítő pengékkel felszerelve alkalmassá tehető több féle gyomszabályozó munkára is. A négy fogú, úgynevezett kampós burgonya villa sekélyen és mélyen egyaránt hatékonyan távolítja el a talajból a kis gyomok gyökerét és a nagyobb gyomnövények gyökérzetét, illetve egyéb szaporítóképleteit. Az ékalakú, ívelt formájú lazító kapa pengéje kihegyesedő, a kisebb gyomnövények eltávolítására alkalmas. Kihegyesedő végével mélyedés húzható a talajba, amely az eszközt megfordítva betemethető. A hagymatermesztésben használatos kapatípus vékony pengéjével a növényekhez egészen közel kerülve távolíthatók el a gyomnövények. Kezelése egyszerűbb, mint a nagyobb, nehezebb eszközöké. A közönséges kapa átalakítható hagymakapává, melynek nyomán lényegesen precízebb munka érhető el. A forgókapák három sor tüskés kerekét húzva-tolva érhető el a gyomláló hatás. Az eszköz alkalmazása ott ajánlott, ahol a területet sok kisebb gyomnövény borítja, de ugyancsak hatékony lehet a talajfelszín porhanyítására, a kultúrnövény kelésének elősegítésére. Amennyiben szükséges, kézi gyomlálással a megmaradt gyomnövények a sorokból eltávolíthatók. Ez természetesen lényegesen munkaerőigényesebb, ezáltal költségesebb, mint más direkt módszerek, igazán csak nagyobb értékű kultúrákban, például zöldségtermesztésben fizetődik ki. Mindazonáltal egy-egy újabb gyomfaj megjelenése esetében a területen kézi eszközökkel azelőtt megszüntethető a fertőzés, hogy veszélyesebb és nehezen kezelhető problémává nőné ki magát. A teljes felület gyommentesítésére általánosan a láncborona, a gyomfésű és a fogasborona terjedtek el. A boronálás hagyományosan alkalmazott mechanikai formája a gyommentesítésnek, amely egyéves gyomnövények ellen használható eredményesen, ugyanakkor az – 34 –

évelő és a mélyen gyökerező gyomok ellen hatástalan. A boronák merev felépítésűek, fém tüskéikkel 20–40 mm mélyen keverik a talajt, és leginkább a gyomnövények korai fejlődési stádiumában hatékonyak. A vakboronálás időzítése kritikus: akkor kell elvégezni, amikor a kultúrnövény magjai már csíráznak, de a csíranövény még nem jelent meg. A már kikelt gyomnövények eltávolításával az eljárás a termesztett növényt előnyhöz juttatja, melyet a kelő gyomok következő generációja ellen használhat ki. Azokban a kultúrákban, ahol gyep vagy pillangós alávetés történt, a vakboronálás nem alkalmazható. A boronálás hatékonysága jelentős mértékben függ a területen megjelenő gyomflórától. A mezei pipacs (Papaver rhoeas L.) vagy a pásztortáska (Capsella bursa-pastoris L.) egyedeit az ősszel végzett boronálás lényegesen hatékonyabban távolítja el, mint a tavaszi, hiszen ezen fajok tavaszra rendszerint erős karógyökeret fejlesztenek. A sekélyen gyökerező gyomok, pl.: tyúkhúr (Stellaria media L.) vagy ragadós galaj (Galium aparine L.) éppen a tavaszi boronálásra reagálnak jobban, mivel levélzetük könnyen tapad a művelőeszköz fém fogaira. A gyomfésűt a kultúrnövény kelése után alkalmazhatjuk. A fogak kíméletesek a csíranövényekkel, nem okoznak sérülést, miközben a kisebb gyomnövényeket kifordítják a talajból és betemetik. A gyomfésű gabonában is alkalmazható, hiszen a kikelt állomány erős növényei kitérítik a rugalmas fogakat, így az eszköz csak a gyengébb, fiatalabb gyomnövényeket távolítja el, a kultúrnövényt nem károsítja. A rotációs kapát kelés előtt használják például kukoricában és szójában. Használata általánosan elterjedt a talaj lazítására és a kisebb gyomnövények eltávolítására a vetést követő 5–7., majd újra a 7–10. napon. A legjobb eredmény száraz talajon várható, mivel nedves talajállapot mellett fennáll annak a veszélye, hogy a kultúrnövény fiatal egyedeit a művelőeszköz kifordítja a talajból. A sorközművelő eszközök a széles sorközű kultúrnövények sorközeiből távolítják el a gyomokat: a kisebbeket kifordítva a talajból, a nagyobbakat elvágva, anélkül, hogy a legalább 10 cm-esre nőtt kultúrnövényt károsítanák. Az egyenes sorvezetés és a kultúra egységes kelése elősegíti az eljárás hatékonyságát. A gyomkefét elsősorban sárgarépa, hagyma és cékla stb. sorközeinek gyommentesen tartására használják, bár gabonában is történtek kísérletek az alkalmazására. A gyomkefe nem forgatja a talajt, az alapművelés nyomán kikelt gyommagvak eltávolítása a sorközökben azonban szükségessé teheti a használatát. Felszíni munkájának köszönhetően ugyanakkor egyáltalán nem hatékony az olyan, földalatti szaporítóképletekkel rendelkező gyomnövények esetében, mint a tarackbúza (Elymus repens (L.) Gould syn. Agropyron repens). Az ujjas gyomlálókat széles sorközű, kapás kultúrákban használják, hatékonyságuk elérheti az akár 60–80 %-ot, megtakarítva a kézi gyomlálás jelentős részét. Legtöbb esetben meg kell várni, míg a kultúrnövény elér egy bizonyos fejlettségi állapotot (pl. cukorrépánál ez 4–6 leveles állapotot jelent), ahhoz, hogy ez az eszköz ne okozzon veszteségeket. A torziós gyomlálók a kultúrnövény sorának két oldalán vezetett páros boronafog segítségével pontos gyomszabályozást tesznek lehetővé, mely tulajdonságot a pa– 35 –

lántáról ültetett kultúrákban jobban kihasználhatjuk, mint a helybevetett növények esetében. Használata során a fémrudak pontos beállítása, illetve a sorokban történő irányítása egyaránt fontos. A boronafogak a túl száraz talajba nehezen hatolnak be, így a megfelelő talajállapot az eszköz alkalmazása során szintén jelentős szempont. Gyomperzselés Akár a sorközökben, akár a tábla teljes felületén alkalmazhatók a gyomperzselők, melyek közül a leggyakoribbak a propán gázas modellek. Az eljárás célja nem a gyomnövények elégetése, hanem az, hogy olyan mértékű, rövid hőhatásnak tegyük ki őket, amely a sejtmembránok roncsolását okozza és a gyomnövények kiszáradásához, majd néhány napon belüli pusztulásához vezet. Az eljárás egyik előnye, hogy nem bolygatja a talajt, minek következtében elkerülhető a talaj gyommagkészletének csírázása. A fűféléket gyomperzseléssel nehéz eltávolítani, hiszen növekedési pontjuk a talajfelszín alatt található. A gyomperzselőket terelő vagy pajzs elemekkel szerelik fel, mely elősegíti a hő koncentrálását a gyomnövény irányába, megakadályozza a kultúrnövény károsodását, és lehetővé teszi az energiatakarékos felhasználást. Az ismételt gyomperzseléssel megszüntethető az olyan évelő gyomnövények által okozott gyomosodási probléma, mint az aprószulák. Ugyanakkor az eljárást körültekintően kell alkalmazni, hogy a száraz növényzet jelenléte miatti esetleges tüzet megelőzzük. Száraz körülmények között inkább infravörös gyomláló, forró víz illetve gőz használata javasolt, elkerülendő a bozót- vagy esetleg erdőtüzek kialakulását. Infravörös sugárzás Kissé más jellegű gyomszabályozás valósítható meg infravörös sugárzás felhasználásával. Az infravörös sugárzás a gyomok irányába hőt sugárzó kerámia vagy fém égőfejek felforrósításában játszik szerepet. A hagyományos eszközökkel összehasonlítva, melyek a magas hőmérséklet miatt hatékonynak bizonyultak, az infravörös sugárzással eredményesebben szűkíthető a kezelni kívánt terület mérete, általa pedig a kultúrnövényt érő károsodás mértéke. Évelő gyomok kezelésére kifejezetten alkalmas a „forró lándzsa”, melynek felfűthető fém tüskéjét a gyomnövénybe szúrva közvetíthető a kívánt hőhatás. Mélyen gyökerező gyomok ellen az eszköz hatékonysága még nem bizonyított. Fagyasztás A növényi szöveteket nemcsak a magas, hanem az alacsony hőmérséklet is roncsolhatja. A folyékony nitrogént vagy száraz jeget felhasználó eljárások lényegesen kisebb hatékonysággal alkalmazhatók, mint a magas hőmérsékletet közvetítő gyomperzselők. Használatukat ugyanakkor indokolhatja az esetlegesen fellépő bozót-/erdőtüzek lehetősége. Pneumatikus gyomszabályozás A pneumatikus gyomszabályozás céljára olyan eszköz került kifejlesztésre, amely levegőt préselve a talajba a kisebb gyomnövények kifordításával a kultúrnövény sorának mindkét oldalát megtisztítja a gyomoktól. Az eljárást sikeresen alkalmazzák kukorica, cukorrépa és más széles sorközű kultúrákban. A pneumatikus eszköz legnagyobb hatékonysággal száraz – 36 –

talajállapot mellett alkalmazható, 5-6 km/h sebességnél kb. 15 mm mélyen dolgozva meg a talajt. Precíziós mezőgazdaság A precíziós technológiák az ökológiai gazdálkodás sarokkövévé váltak, mivel jelentős mértékben képesek hozzájárulni az inputok mennyiségének csökkentéséhez, nemcsak a tápanyagutánpótlás területén, hanem a vegyszermentes gyomszabályozási eljárások alkalmazásánál is. Az új technológiák alkalmazásával, a műholdas képalkotás, az információs technológiák és térinformatikai eszközök kombinálásával, a gazdák számára a GPS-hez hasonló műholdas pontos helymeghatározási eszköztár áll rendelkezésére. Az olyan új módszerek, mint a széles sorközű kultúrákban alkalmazható robotgyomláló rendkívül ígéretesnek tűnik a korábbi módszerekkel szemben nagyobb szelektivitást mutató tulajdonsága miatt. Az utóbbi időben kifejlesztett haladó technikák segítségével a rendszer automatikusan beazonosítja és megkülönbözteti a termesztett növényeket és a gyomokat, ami fontos előrelépést jelent a precízebb gyomszabályozás területén. Az utóbbi időszak két legfontosabb újítása az angliai fejlesztésű Robocrop (http://www.garford. com/inrow.html) és a dániai Robovator (www.visionweeding.com). Mindkét rendszert a sorban vezetett gyomláló eszközzel és képalkotó technológiával szerelték fel (közvetlenül a gyomláló elé rögzített kamera értékeli a növényről készített képet). Segítségével a gyomláló a kultúrnövény körül precízen vezethető anélkül, hogy fizikailag kárt tenne benne. A technológia ígéretesnek tűnik a palántázott kultúrák esetében, ahol a tövek között elegendő távolság van. A robot vezérelte gyomszabályozás előzetes kutatásai egyaránt rámutatnak a technológia előnyeire és hátrányaira. Pozitív tulajdonságának tekinthető, hogy hatékonyan kombinálja az eredményes munkavégzést, a könnyű kezelhetőséget és a kiváló szelektivitást. Kevéssé érzékeny a gyomnövény fejlettségi állapotára és a legtöbb palántázott kultúrában sikerrel alkalmazható (káposzta, póréhagyma, hagyma, zeller, fejessaláta és cukorrépa). Ugyanakkor a beszerzési és fenntartási költségei igen magasak, hatékonysága pedig az egyszerűbb és olcsóbb gyomszabályozási eljárásokkal azonos. A technológia alkalmazhatóságát helybe vetett növények esetében még nem sikerült bizonyítani.

Egyéb Libák és más állatok A libákat számos kultúrában alkalmazzák régóta sikerrel gyomszabályozási céllal. Elsőszeretettel fogyasztják a fűféléket, minden mást -legyen másik gyomnövény, vagy akár termesztett növény-, csak ezek után kezdenek legelni. Körülzárva a fenyércirok és a csillagpázsit föld alatti rizómáit kiássák és elfogyasztják. Ezeket a gyomokat, melyek különösen gyümlcsösökben jelentenek nagy problémát, a libák mindennél jobban kedvelik. Mozgatható kerítéssel oda helyezhetjük őket, ahol a gyomosodási probléma orvoslásra vár, illetve körbekerítve megvédhetjük őket a kutyáktól és egyéb ragadozóktól. Leginkább hatékonynak a fiatal egyedeket tartják, mivel ezek legfőbb időtöltése az evés és az alvás. – 37 –

Más állatok, például juhok vagy kecskék is sikerrel alkalmazhatók gyomszabályozási célra. A juhok minden gyomot lerágnak egészen a talajszintig, míg a kecskék előszeretettel keresgélnek viszont csak a legnagyobb körültekintés mellett alkalmazhatók, hiszen könnyedén kárt tehetnek a cserjékben illetve gyümölcsfákban is.

Pohánka má v ekologickom poľnohospodárstve význam nielen ako plodina, ale aj ako medziplodina a súčasť burinových kvitnúcich pásov (© Peter Tóth)

– 38 –


A GPP WEBOLDAL BÖNGÉSZÉSE ÉS A KERESETT TARTALOM HELYÉNEK MEGHATÁROZÁSA Mind a GPP honlap kialakítását, mind pedig az oktatási anyagok felépítését úgy terveztük, hogy a felhasználókat segítse a keresett információ, a vonatkozó GPP tartalom gyors megtalálásában. A honlapra történő belépés után alapvetően négy különböző mód kínálkozik a keresések végrehajtására:

Közvetlen keresés az üdvözlő oldalról az ismert kártevőre Egyszerű keresőszavas böngészés közvetlenül az üdvözlőoldalról A valószínűsíthető kártevő képről történő beazonosítása Adott kultúrnövény kártevőit tartalmazó indexképes keresés

A négy lehetőséget konkrét példákkal mutatjuk be ebben a fejezetben. A példák úgy jelennek meg, ahogy azt a GPP standard változatában láthatjuk. Különbségként megemlítendő, hogy a szövegben zöld színnel kiemelt szavak, kifejezések a honlapon aktív hiperhivatkozást tartalmaznak, tehát kattintással további információhoz juttatják a felhasználót. A kattintásra megjelenő képek a képernyőn nem a szövegbe beágyazva láthatók, hanem a hivatkozásra mutatva a lehető legnagyobb méretben nyílnak meg, ami lehetővé teszi a részletek alaposabb megfigyelését. Itt a nyomtatott változatban csak néhány képet mutatunk be.

KÖZVETLEN KERESÉS AZ ÜDVÖZLŐ OLDALRÓL AZ ISMERT KÁRTEVŐRE

Amennyiben a felhasználónak további ismeretekre van szüksége például az őszi káposztarepcét károsító repce fénybogár (Meligethes aeneus) elleni védekezés lehetőségeiről, úgy a baloldali menüsor „Kártevők“ menüpontjának kiválasztása után a megjelenő négy kategóriából a „Szántóföldi növények“ (16. ábra) címre kattintva elérhetővé válik a repcét is tartalmazó növénylista. A repcére kattintva a növény kártevőinek listája jelenik meg, ebből kiválasztható az ismert kártevőt tartalmazó leírás. (17. ábra). A repce fénybogár mellett az őszi káposztarepcét károsító további három fontos kártevőt mutatunk be példaként. – 39 –

16. ábra A „Kártevők“, „Szántóföldi növények“ útvonalon keresztül az őszi káposztarepce menüpont kiválaszható.

17. ábra A keresett kártevőt a listából választjuk ki.

– 40 –

Repce fénybogár Tartalom Repce fénybogár 1. Morfológia 2. Tünetek és kártétel 3. Szabályozási módszerek 4. Biológia 5. Gazdanövények Repce fénybogár Meligethes aeneus (Bogarak rendje, Fénybogarak családja) Morfológia A kifejlett repce fénybogár (18. ábra) 1,5–2,5 mm hosszú, ovális, fémes zöld vagy kékes fekete. A krémfehér, 3,5–4,0 mm hosszú lárvának jól elkülönülő fekete-barna feje és három pár rövid, sötétbarna lába van.

18. ábra Meligethes aeneus – imágó. (© Peter Tóth)

– 41 –

Tünetek és kártétel Az imágó által rágott különböző méretű lyukak (19. ábra) a virágzat teljes hosszán megtalálhatók. A kisebb virágbimbókat a rágás teljesen elpusztíthatja, míg a nagyobbakon a pollent kereső rovar berágása nyomán mutatkozó lyukak láthatók. A károsított bimbók összetöppednek, elhervadnak majd később a kocsányt meghagyva lehullanak (20. ábra), ami a teljes virágzatnak rendellenes megjelenést kölcsönöz. Amennyiben a károsodás csekély mértékű, a virágokból deformálódott, csavarodott becő fejlődhet, amely azonban sosem duzzad meg vagy képez gubacsot. A repce fénybogár gyakori és nagy számban előforduló kártevője az őszi káposztarepcének, különösen ha a növény fejletlen vagy a kártevő a fejlődés korai szakaszában jelenik meg, illetve esetleg ha a kezdeti fejlődési szakasz időben elhúzódik. A kártétel a tavaszi vetésű repcén súlyosabb lehet, mivel az sokkal kevésbé képes ellensúlyozni a korai károsodást és a termésveszteséget.

19. ábra Meligethes aeneus – az imagó által rágott lyukak a virágzati rügyeken (© Peter Tóth

Szabályozási módszerek Megelőzés – Csapdanövények a táblaszéleken (pl.: karalábé, fehér mustár), melyek az érzékeny fejlődési fázisában arepcétől elcsalják a kártevőt – Repellens (riasztó) hatású növények termesztése (e.g. Lavendula angustifolia) – Táblaszegélyek hálózatának kialakítása és fenntartása (sövények, szélfogók, árkok, erdősávok, stb.) a parazitoidok és ragadozók élőhelyeinek kialakítása, megtartása és fejlesztése, melyek szabályozzák a kártevőpopulációt a biológiai szabályozás természetes szintjének növelésével. – 42 –

Az újabb őszi repcefajták jelentős mértékben képesek ellensúlyozni a repce fénybogár kártételét nagyobb számú becőterméssel. Biológiai szabályozás A repce fénybogár természetes ellenségei a különböző katicafélék (Bogarak rendje, Katicafélék családja) és különösen a parazitoid darazsak, melyek közül Európában kilenc ismeretes. A leggyakrabban előforduló fajok a Phradis interstitialis, P. morionellus és a Tersilochus heterocerus (Hártyásszárnyúak rendje, valódi fürkészdarazsak családja), melyek a repce fénybogár lárvájának akár 80 %-t parazitálhatják. A parazitáltság 24-ről akár 58 %-ra emelkedhet a repcetáblát körülvevő, természetes vegetációjú idősebb szegélysávok jelenlétében. Az entomopatogén Beauveria bassiana gomba a kártevő áttelelő alakját fertőzi meg, így csökkentve a következő tavaszi populáció kártételének mértékét. Hasonlóan a repce fénybogár populációk mortalitását növeli a Nosema meligethi mikroorganizmus. Biológia Amint a hőmérséklet eléri a 10 °C-t, a repce fénybogár elhagyja az áttelelő helyet. 15 °C felett a közeli repcetáblára repül, ahol először a tábla szegélyén táplálkozik. Napsütéses és meleg időjárás esetén hamarosan a teljes tábla fertőzött lesz. Az imágók szinte kizárólag pollennel táplálkoznak. Amennyiben a fertőzés a növényt korai fejlődési stádiumában éri, a kártétel a csésze- és sziromleveleket, a termőt érheti és károsíthatja a magkezdeményt. Ha megkezdődött a virágzás, a bogár táplálkozása már nem károsítja a kultúrnövényt. A nőstény a tojásokat legfeljebb ötös csoportokban a legnagyobb bimbókba berágva rakja. A lárva néhány nap múlva kikel, és hasonlóan az imágóhoz pollennel és nektárral táplálkozik,

20. ábra Meligethes aeneus – a károsított bimbók lehullása után a virágból csak a kocsány marad. (© Peter Tóth)

– 43 –

ugyanakkor a termőt nem károsítja. Három-négy hét elteltével az érett lárva elhagyja a virágot és a talajban bebábozódik. A fiatal bogarak kb. két hét múlva, általában június-júliusban jelennek meg, majd különböző kultúr- és vadnövényeken érési táplálkozást folytatnak. Augusztus végén az imágók felkészülnek a nyugalmi időszakra, és sövényekbe, fanyesedékkel rakott helyekre vándorolnak. A repce fénybogárnak évente egy nemzedéke fejlődik. Gazdanövények A kártevő számtalan keresztesvirágú növényt károsít: retek, mustár, illetve a vetőmag célú káposzta és tarlórépa tartoznak a leggyakoribb tápnövényei közé, de a kifejlett bogarak más keresztesvirágú növények széles skáláján folytatnak táplálkozást. Egyéb nem keresztesvirágú pollentermelő növényt is megrághatnak, de ezekre nem raknak petét.

Repcebecő-gubacsszúnyog Tartalom Repcebecő-gubacsszúnyog 1. Morfológia 2. Tünetek és kártétel 3. Szabályozási módszerek 4. Biológia 5. Gazdanövények Repcebecő-gubacsszúnyog Dasineura brassicae (Kétszárnyúak rendje, Gubacsszúnyog-félék családja)

21. ábra Dasineura brassicae – imágó. (© Peter Tóth)

– 44 –

Morfológia A repcebecő-gubacsszúnyog (21. ábra) igen apró, 1,2–1,5 mm hosszú, fekete – barna színű, a tor felső részén fehér szőrözött, lábai hosszúak. Potroha vöröses, barna oldalirányú sávokkal, fején két hosszú csáp található. A lárva láb nélküli, 0,5–1,5 mm hosszú, feje nincs. Kezdetben áttetsző, később fehér vagy sárgás színű.

22. ábra Dasineura brassicae – a becőben táplálkozó lárvák. (© Peter Tóth)

Tünetek és kártétel A virágzati főtengelyen, majd a virágzat oldalágain az egyes bimbók elsárgulnak, később a lárva táplálkozásának nyomán megduzzadnak (22. ábra). Az elcsökevényesedett, pödörödött vagy összeaszott becők idő előtt felnyílnak és elszórják a magokat. Az őszi káposztarepce-termő területeken gyakori és általánosan elterjedt kártevő, az általa okozott kár azonban általában nem éri el a gazdaságossági küszöbértéket. Ez alól kivételt jelentenek azok a területek, ahol nagyszámú repcebecő-ormányos fordul elő, mivel ez esetben valószínűbb a gubacsszúnyogok peterakása is, hiszen önmaga nem tud behatolni a becőbe. Gyakran csak az első generáció kártétele számottevő, a kártétel pedig jellemzően a repceföld forgóira és a kevésbé kitett területekre koncentrálódik. Szabályozási módszerek A gubacsszúnyog külön kezelést általában nem igényel, a repcebecő-ormányos ellen alkalmazott védekezéssel hatékonyan csökkenthető a kártétel mértéke. – 45 –

Megelőzés Mivel a gubacsszúnyog gyenge röpképességű, a vetésforgóban a kellően távoli szakaszokon kialakított repcetáblák, illetve a tavaszi és őszi változatok termesztése megakadályozza a gubacsszúnyog populáció felépülését. Biológiai védekezés A repcebecő-gubacsszúnyog számtalan parazitoidja között a leggyakoribbak az Aphanogmus abdominalis (Hymenoptera: Ceraphronidae) és a Platygaster (Hymenoptera: Platygastridae) fajok, melyek a tojásokat és a lárvákat egyaránt megtámadják. A parazitáltság a 70%-ot is elérheti. A talajba költöző lárvákat különböző futóbogarak fogyasztják.

23. ábra Dasineura brassicae – tünet – a becők korai sárgulása és kiszáradása. (© Peter Tóth)

Biológia Az imágók tavasszal kelnek ki a talaj felső rétegében található bábokból, olyan területeken, ahol előző tenyészidőszakban káposztafélét termesztettek. Gyenge repülők lévén, a gubacsszúnyogok csak az áttelelő helyükhöz közeli kultúrnövényeket érik el. A fő repülési időszak az első virágok megjelenésének idejére tehető. A nőstények három-négy napig élnek, tojásaikat legfeljebb hatvanasával a virágbimbókba rakják, melyeket más kártevők, pédául a repcebecő-ormányos által ejtett sérüléseken keresztül közelítenek meg. A gubacsszúnyogok kártételéhez általában szükség van ezek peterakására, de egészen fiatal, egy cm-es, vékony falú vagy egyéb módon károsodott becőben is behatolnak. A lárvák a becő belső falával tá– 46 –

plálkoznak, majd toxikus anyagcseretermékeket választanak ki, melyek a becő megduzzadásához, korai sárgulásához (23. ábra), és a termés elrúgásához vezetnek. Később a lárvák a talajba vándorolnak és ott bábozódnak. A kifejlett imágók második generációja általában a nyár folyamán virágzó keresztesvirágúak virágzása idején kel ki. A második generáció bábjai tavaszig nyugalomban maradnak, esetleg még ugyanabban az évben egy harmadik generációt is produkálnak. Gazdanövények A repcebecő-gubacsszúnyog főleg repcén, mustáron és a vetőmag célú tarlórépán, karórépán, retek és vadon termő keresztesvirágúakon károsít.

Repcebecő-ormányos Tartalom Repcebecő-ormányos 1. Morfológia 2. Tünetek és kártétel 3. Szabályozási módszerek 4. Biológia 5. Gazdanövények

24. ábra Ceutorhynchus obstrictus – imágó. (© Peter Tóth)

– 47 –

Repcebecő-ormányos Ceutorhynchus obstrictus (syn. C. assimilis) (Bogarak rendje, Ormányosbogár-félék családja) Morfológia A repcebecő-ormányos (24. ábra) 2.5–3 mm hosszú, fekete fedőszárnya szürkén szőrözött, amely szürkés megjelenést kölcsönöz az egész rovarnak. Az imágó feje tipikus lefelé görbülő ormányban végződik, lábai feketék. A 4–5 mm hosszú, lábatlan lárva fehér vagy sárga színű (25. ábra), kissé ívelt, feje sárgásbarna.

25. ábra Ceutorhynchus obstrictus – lárva. (© Peter Tóth)

Tünetek és kártétel A növényen a kártétel első tünetei csak akkor jelennek meg, amikor a lárvák elhagyják a becőt, miután befejezték érési táplálkozásukat. A lárvák kis kárt okoznak, becőnként általában 3-5 magot fogyasztanak el. A megtámadott becők érésig zárva maradnak, az egyetlen külsérelmi tünet egy apró, 1 mm átmérőjű lyuk a termésen. Az imágók táplálkozása és a tojásrakás nyomán kialakult lyukak a fiatal becőkön ugyan nem jelentenek közvetlen kárt, de lehetőséget biztosítanak a repcebecő-gubacsszúnyog (Dasineura brassicae) számára a tojásrakásra. Egy-egy becőben általában egy repcebecő-ormányos található, amely a magok mintegy egynegyedét fogyasztja el, mielőtt a talajban bebábozódik. Az ormányos lárvájának direkt kártétele általában elhanyagolható mértékű, viszont a repcebecő-gubacsszúnyog által okozott másodlagos károsítás jelentős lehet. Ehhez hozzájárul még az, hogy a sérült becőkbe könnyebben behatol a víz, aminek következtében gombabetegségek fellépésére lehet számítani. A másodlagos fertőzés eredményeképpen a magok korábban érnek be vagy elrothadnak. – 48 –

Szabályozási módszerek Megelőzés – Csapdanövények a táblaszéleken melyek a repcétől elcsalják a kártevőt – Változatos és megfelelően összeállított vetésforgó segítségével a kártevő területi eloszlása és előfordulása befolyásolható – Táblaszegélyek hálózatának kialakítása és fenntartása (sövények, szélfogók, árkok, erdősávok, stb.) a parazitoidok és ragadozók élőhelyeinek kialakítása, megtartása és fejlesztése, melyek szabályozzák a kártevőpopulációt a biológiai szabályozás természetes szintjének növelésével. Biológiai szabályozás A Metarhizium anisopliae entomopatogén gombatörzs olajos spray formulája a repcebecő-ormányos imágója elleni védekezésben használatos. A repcebecő-ormányos lárváját több, mint 20 ismert parazitoid faj támadhatja. A leggyakoribb természetes ellensége a Trichomalus perfectus (Hymenoptera: Pteromalidae). Az őszi káposztarepce európai szántóföldi termesztési viszonyai között a lárvák jelentős részének, akár 70 %-nak parazitáltságát okozhatja a faj. A természetes ellenségek számának növelése az egész gazdaságra kiterjedő stratégiát igényel, beleértve a megfelelő természetes tájképi elemek megőrzését, mely a rendszer kulcsfontosságú elemeinek túlélését biztosítja (sövények, árkok, táblaszegélyek, természetes növénysávok, stb.) Biológia Az ormányos imágói az őszt és a telet fa- és ágnyesedékek védelmében töltik, innen repülnek a repceföldekre tavasszal, a virágzás megkezdése előtt, amikor a hőmérséklet eléri a

26. ábra Ceutorhynchus obstrictus – a lárva táplálkozása az érőfélben lévő magokon. (© Peter Tóth)

– 49 –

13 °C-ot. Az imágók rajzása egybeesik a virágzással. Az ormányos a repcenövény legkisebb bolygatására is a földre dobják magukat. Az érési táplálkozás befejezésével a nőstények a becő falába rágott lyukba egyesével rakják tojásaikat. A becőn ejtett seb később beheged. Nyolc–kilenc nap elteltével a lárvák elkezdenek kikelni és a félig érett magokkal táplálkoznak (26. ábra), becőnként kb. 5 darabot károsítva. Négy hét elteltével a lárva elhagyja a becőt és a talaj 5-10 cm-s mélységében bebábozódik. Augusztusban a fiatal ormányosok kikelnek és különböző termesztett és vadon élő keresztesvirágúakon érési táplálkozást folytatnak. Még ugyanabban a hónapban az áttelelő helyeikre vándorolnak, ahol tavaszig nyugalomban maradnak. A repcebecő-ormányosnak évente egy generációja fejlődik. Gazdanövények A tavaszi és őszi káposztarepce mellett a repcebecő-ormányos káposztán, retken, tarlórépán és más keresztesvirágú növényen (Brassicaceae) okoz károsodást. Különösen azokat részesíti előnyben, melyek nagy méretű becőt nevelnek. A repcebecő-ormányos gyakori és széles körűen elterjedt az őszi káposztarepce termő területeken.

Nagy repceormányos Tartalom Nagy repceormányos 1. Morfológia 2. Tünetek és kártétel 3. Szabályozási módszerek 4. Biológia 5. Gazdanövények Nagy repceormányos Ceutorhynchus napi (Coleoptera: Curculionidae) Morfológia A nagy repceormányos (27. ábra) imágója 3.2–4 mm hosszú, szürkén szőrözött. Feje hosszan megnyúlt, vékony, lefelé görbülő ormányban végződik, lábai feke27. ábra Ceutorhynchus napi – imágó. (© Peter Tóth) ték. A lárváknak lába nincs, színük sárgás fehér, fekete színű fejük később világos barna lesz. Bolygatás esetén az imágók a földre vetik magukat, majd mozdulatlanul maradnak, ami megnehezíti az ormányosok megfigyelését a növényeken. – 50 –

Tünetek és kártétel A károsítás első tünetei a kezdetben fényes, majd később fehér, szegélyezett lyukak a száron (28. ábra), melyek gyakran a növekedési ponthoz közel találhatók. A szár vastagodása során az elváltozások megnyúlnak, vékony bemélyedések alakulnak ki, leginkább a szár alsó részén vastagodás és deformálódás figyelhető meg. Ezeken a részeken a szár később megpattan és kifelé csavarodik, különösen heves esőzést vagy fagyot követően. A víz behatolása a száron megnyitja az utat a fertőző gombabetegségek és a másodlagos rothadás előtt. A szárat elhagyó lárva kimeneti nyílása, amely többnyire a sziromlevelek ízesülésének helyén található, csak később válik láthatóvá. A fertőzött növények később több oldalelágazást produkálnak, és virágzásuk elhúzódik. A nagy repceormányos Európában gyakori kártevő a repcetermő területeken, kártételére évről évre számíthatunk. A komolyan károsodott repcetáblákon akár 50%-os termésveszteséggel is számolni kell.

28. ábra Ceutorhynchus napi – tünet (szegélyezett lyukak a száron) (© Peter Tóth)

– 51 –

Szabályozási módszerek Megelőzés – A gazdaságon belül a repcetáblák térbeli elkülönítése – A repce távoltartása az egyéb keresztesvirágú növényektől – A talajkímélő (forgatás nélküli) talajművelés alkalmazása a vetésforgóban kedvez a természetes ellenségek felszaporodásának – Gyomnövények szegélyként való tervezett megőrzése a repcetáblákhoz csatlakozva Biológiai szabályozás Európai viszonyok között a nagy repceormányos lárváját a Tersilochus (Hártyásszárnyúak rendje, valódi fürkészdarazsak családja) fajba tartozó parazitoidok akár 95 %-ban parazitálhatják. A leggyakrabban megfigyelt faj a Tersilochus fulvipes. Biológia A teljesen kifejlett imágók a bábban maradnak és a talajban áttelelnek. Amint a hőmérséklet eléri az 5–7 °C-ot a talaj 2 cm-es mélységében (ez megközelítőleg 10–12 °C –os levegő hőmérsékletet jelent), az ormányosok a repcetáblára repülnek. Két hetes érési táplálkozás után, a nőstény megkezdi a tojások lerakását a szár felső részén, ahol apró hólyagok formájában deformálódást okoz. A lárva a szár belsejében (29. ábra) érési táplálkozást folytat, majd elhagyja a növényt és a talajban bebábozódik. A fiatal ormányosok ősszel kelnek ki, de nem hagyják el a talajt egészen tavaszig. Európa kontinentális éghajlati viszonyai között a rovarnak évente egy generációja fejlődik. Gazdanövények A nagy repceormányos számos termesztett és vadon termő keresztesvirágú növényt (Brassicaceae) károsít.

29. ábra Ceutorhynchus napi – a lárva táplálkozása a szár belsejében. (© Peter Tóth)

– 52 –

EGYSZERŰ KERESŐSZAVAS BÖNGÉSZÉS KÖZVETLENÜL AZ ÜDVÖZLŐOLDALRÓL

A keresésnek ez a formája a honlap minden állapotában elérhető az aktuális oldal tetején található sor segítségével. A tervezés során a funkció úgy került kialakításra, hogy amikor csak lehetséges, egyszerű keresést és hasznos találatokat eredményezzen. Példaként nézzük meg, hogyan kereshetne valaki a gyümölcsmoly kulcsszóra (30. ábra). A keresett kifejezést a keresőmezőbe beírva a felhasználó a kártevő összes lehetséges előfordulási helyéről kap információt. (31.ábra). Ebben a fejezetben a keleti gyümölcsmoly mellett három további fontos kártevőt mutatunk be.

Keleti gyümölcsmoly Tartalom Keleti gyümölcsmoly 1. Morfológia 2. Tünetek és kártétel 3. Szabályozási módszerek 4. Biológia 5. Gazdanövények Keleti gyümölcsmoly Cydia molesta Lepkék rendje, Sodrómoly-félék családja Morfológia A kifejlett molyok szárnyfesztávolsága 11–15 mm. Első szárnya sötétbarna vagy szürke, hét pár váltakozó sötét és világos folttal egy sorban a szárnyak szélén. Hátsó szárnyai világosabbak, egységes barnák vagy szürkék. Lábai és hasi oldala ezüstös. Tojásai lapítottak, kb. 1 mm-esek, kezdetben fehér, később narancsos színezetűek. A lárvák 9-13 mm hosszúak; testük fehér, majd a végső lárvaállapot során rózsaszínné válik. Fejük világosbarna, a báb szintén világosbarna, kb. 6 mm hosszú. Tünetek és kártétel A lárvák a gyümölcsöket és az őszibarackfa fiatal hajtásait károsítják. Ez utóbbi főleg faiskolai termesztésben okozhat komoly gondot, ugyanakkor legsúlyosabb kártételnek a gyümölcsök rágása minősül. A lárva alagutat fúr a fejlődő gyümölcshúsba. A későbbi érésű változatok esetében a tünet gyakran láthatatlan marad, mivel a lárvák berágás után rögtön a mag felé veszik az irányt és a berágás a gyümölcshéjon nem hagy látható nyomot. A károsodott gyümölcsök piaci értéke csökken, másodlagos kárként a moly károsítása nyomán – 53 –

30. ábra Egyszerű keresőfunkció az üdvözlőoldalon a keresőszavas böngészés.

31. ábra A keresett kulcsszót tartalmazó összes találat felsorolása.

– 54 –

fellépő, mikroorganizmusok okozta rothadás jelenhet meg. A kártétel, bár kisebb mértékben szilván, kajszibarackon, almán és körtén is megfigyelhető. Szabályozási módszerek Termesztéstechnológia: A károsított hajtások lemetszése és elégetése késő tavasszal vagy kora nyáron hozzájárul a lárvák fejlődésének megakadályozásához és a nyári generáció ki-

32. ábra A növény reakciója a lárva rágására. (© Marek Barta)

– 55 –

fejlődéséhez. Ragadós szalagok a fák törzse körül, illetve a régi kéreg eltávolítása a törzsekről segítheti a kártevő elpusztítását. Biologiai szabályozás: Bacillus thuringiensis var. kurstaki készítmények sikeresen alkalmazhatók a keleti gyümölcsmoly elleni védekezésben. Ugyancsak ajánlható a tojásokat parazitáló Trichograma fajok alkalmazása a moly rajzása és tojásrakása idején. Biológia A kártevő diapauzáló lárva alakban telel át a fa törzsére erősített bábban vagy a talaj felszínén. A bebábozódás tavasszal akkor kezdődik, amikor a napi középhőmérséklet eléri a 9-10°C-ot. A moly repülése április közepétől várható, általában ezidőtájt fejeződik be az őszibarack virágzása. A nőstény a tojásokat egyesével a fiatal hajtások csúcsán elhelyezkedő levelek csupasz felületére, a rügypikkelyekre, illetve később a gyümölcsök sima felületére helyezi. Egy-egy moly élettartama kb. 7 nap, ezidő alatt a nőstény mintegy 50 tojást rak. A tojások fejlődése a tavaszi hőmérséklettől függően 6-12 napot vesz igénybe, nyáron 3-6 nap alatt végbemegy, míg ősszel mintegy 20 napig tart. A kelést követően a fiatal lárva berág a fiatal hajtásba, annak legfelső rügyén keresztül. Felülről lefelé haladva kb. 11 cm-es járatokat rág, amire a gyümölcsfa mézgásodással (32. ábra) reagál. Ez gyakran a lárva halálát okozza. Amikor a fiatal hajtások megfásodnak, a lárvák a gyümölcsöket kezdik károsítani. A kifejlett lárvák vastag bábban bábozódnak az ágak alatti kéregréteg alatt vagy a talajon valamilyen védett helyen. A báb fejlődése 10-15 napig tart, a kártevőnek 3 generációja fejlődik egy évben. A lárvák szeptemberben befejezik a táplálkozást, majd nyugalmi helyzetbe kerülnek. Gazdanövények Közép-Európában elsősorban az őszibarackot károsítja, ugyanakkor a körtét, az almát, a kajszibarackot és a szilvát is megtámadh

Barackmoly Tartalom Barackmoly 1. Morfológia 2. Tünetek és kártétel 3. Szabályozási módszerek 4. Biológia 5. Gazdanövények Barackmoly Anarsia lineatella (Lepkék rendje, sarlós ajkú molyfélék családja) – 56 –

Morfológia A kifejlett molyok kicsik, mindössze 5–6 mm-esek, 14–16 mm-es szárnyfesztávval. A fedőszárnyak szürkésfeketék, hosszanti fekete sávozással és nagy barna folttal a szárny szegélyén. A hátsó szárnyak szürkék és rojtozottak. A fiatal lárvák színe halvány, fejük világosbarna, testük csokoládébarna. Az idősebb lárvák feje sötétbarna, testük csokoládébarna. A

33. ábra Anarsia lineatella – a levelek hervadnak, a csúcsok kiszáradnak. (© Marek Barta)

testrészek közötti terület színe világosabb, ami a lárvának határozottan csíkos külsőt kölcsönöz. A kifejlett lárva kb. 15-16 mm hosszú. A barackmoly tojásai sárgás fehértől a narancsig színezettek, alakjuk ovális. Tünetek és kártétel A lárvák első generációja a csúcshajtásokon táplálkozik (34. ábra), ami a levelek hervadásához, majd végül elszáradásához vezet (33. ábra). A második generáció tipikusan a kocsány közelében hatol be és a gyümölcsöt károsítja. A hajtások károsítása csak a faiskolai termesztésben okoz komoly problémát, ugyanakkor a termésveszteség jelentős lehet. A károsodott gyümölcs piaci értéke csökken, másodlagos kártételként a moly károsítása nyomán fellépő, mikroorganizmusok okozta rothadás jelenhet meg. – 57 –

34. ábra Anarsia lineatella – a csúcshajtásokban táplálkozó lárva. (© Marek Barta)

Szabályozási módszerek Termesztéstechnológia: A károsított hajtások lemetszése és elégetése késő tavasszal vagy kora nyáron hozzájárul a lárvák fejlődésének megakadályozásához és a nyári generáció kifejlődéséhez. Biologiai szabályozás: Bacillus thuringiensis var. kurstaki készítmények sikeresen alkalmazhatók a barackmoly elleni védekezésben. – 58 –

Biológia Az első és második lárvaállapotot a lárvák a hibernákulumnak nevezett selymes telelőrügyekben töltik az ágak és gallyak védett részein. Innen az őszibarack virágzásával egy időben kelnek ki és a fejlődő hajtásokba rágnak be. Mindegyik lárva 5-6 hajtást károsít a fejlődése során. Az áttelelő generáció kifejlett lárvái a törzs vagy az ágak védett részeit keresik fel, és ott bebábozódnak. A bábállapot 10 napig tart és az áttelelő generációból az imágók április közepétől május közepéig kelnek ki. A megtermékenyített nőstények mindegyike 80-90 tojást rak le. A petéket egyesével a fiatal hajtásokra, a levelek fonákára és a fejlődő gyümölcsre helyezi. A hőmérséklettől függően 12–15 nap múlva a tojásokból kikelnek a lárvák, melyek a fiatal hajtásokba alagutat rágnak vagy a gyümölcsöt támadják meg. A lárvák érése és bebábozódása 2–3 héten belül befejeződik. A gyümölcsben töltött fejlődési szakasz végén a gyümölcsön apró kimeneti nyílás, illetve gyakran ragadós kifolyó nedv látható. A molyok második generációja augusztus-szeptemberben jelenik meg. Közép-európai viszonyok között a barackmolynak két generációja fejlődik. Gazdanövények A barackmoly kifejezetten az őszibarack, a nektarin és a kajszi kártevője, ugyanakkor a mandulán, cseresznyén és a szilván is előfordulhat.

Zöld őszibarack levéltetű Tartalom Zöld őszibarack levéltetű 1. Morfológia 2. Tünetek és kártétel 3. Szabályozási módszerek 4. Biológia 5. Gazdanövények Zöld őszibarack levéltetű Myzus persicae Növénytetvek rendje, valódi levéltetű-félék családja Morfológia A szárnyas imágók (35. ábra) potroha zöld, hátukon fekete folttal rendelkeznek. A csápok és a tor fekete színű. A potrohcső kétszer olyan hosszú, mint a farkocska. A szárnyatlan alak kisebb, a potrohcső és a farkocska itt világoszöldes sárga vagy rózsaszín, és mindkettő rövidebb, mint a szárnyas alakoké. A nőstény testhossza eléri a 1.4 –2.5 mm-t. Ovális tojásainak színe fekete.

– 59 –

35. ábra Myzus persicae – szárnyas imágók. (© Marek Barta)

Tünetek és kártétel A zöld őszibarack levéltetű az egyik legjelentősebb növényi kártevő. Tápnövényeinek köre széles, és egyike a legveszélyesebb vírusvektoroknak (több, mint 100 vírus terjesztésében játszhat szerepet). Általánoságban közvetlen és közvetett kártétele is jelentős lehet. Az őszibarackon a levéltetű által károsodott levelek bepöndörödnek, elsárgulnak, majd lehullva elszáradnak. A közvetett kártétel a vírusok átvitele, mely termesztett és vadon termő növényeket egyaránt érinthet, ezek a későbbiekben mint a vírus fertőzési forrása játszanak szerepet a fertőzés továbbterjedésében. Szabályozási módszerek Kora tavasszal érdemes a fákat megvizsgálni, a hajtásokon tojások után kutatva. Ebben a stádiumban a fertőzés olajos lemosópermetezéssel jól kezelhető. Ez a kezelés a tenyészidőszak során a lárvák és az imágók ellen is eredményesen alkalmazható. Ökológiai gazdálkodásban a Beauveria bassiana, Isaria fumosorosea (syn. Paecilomyces fumosoroseus) és a Lecanicillium lecanii (syn. Verticilium lecanii) mikrobiológiai készítmények is használhatók. A levéltetű kolóniákat természetes ellenségeik jól tudják szabályozni: ide tartoznak a katicafélék lárvái és imágói (Bogarak rendje, Katicafélék családja), a zengőlegyek lárvája (Kétszárnyúak rendje, Zengőlegyek családja), parazitoidok (Hártyásszárnyúak rendje, Gyilkosfürkészek és tetűrontó fémfürkészek családja) és a különbözó gombabetegségek. A fenti hasznos élő szervezetek támogatásának a növényvédelem szerves részét kell képeznie. – 60 –

Biológia A zöld őszibarack levéltetű váltivarú faj, melynek elsődleges gazdanövénye az őszibarack. A levéltetű áttelelő tojásai az elsődleges gazdanövény gallyain találhatók, ugyanakkor a szűznemzéses nőstények akár a másodlagos gazdanövényeken a termesztőberendezésekben vagy délebbi területeken is áttelelhetnek (anholiciklikus/ hiányos fejlődésmenet). Áprilisban a tojásokból szárnyatlan ősanyák kelnek ki, melyek elevenszüléssel újabb szárnyatlan nőstény nemzedéknek adnak életet. Az ősanyák az őszibarack levelének fonákján szívogatnak, és kb. 40 nimfát szülnek, melyek aztán szárnyas vagy szárnyatlan imágókká alakulnak. 3 generáció után csak szárnyas formák fejlődnek, amelyek májusban és június elején a másodlagos gazdanövényeket keresik fel. Időjárási viszonyoktól függően, a levéltetveknek számos nemzedéke (szárnyas és szárnyatlan is) fejlődhet egymást követően a másodlagos gazdanövényeken. A levéltetvek a fiatalabb leveleket részesítik előnyben, és levelek alsó részén, az erek mentén szívogatnak, ahol sűrű kolóniákat alkotnak. A szárnyatlan szűznemzésű nőstények élettartama 20–25 nap, ezidő alatt 60-80 nimfának adnak életet (36. ábra). A párosodásra képes szárnyas alakok szeptemberben jelennek meg, visszarepülnek az elsődleges gazdanövényre, ahol életet adnak az ivaros generációnak. Az októberi párzást követően a nőstények lerakják a tojásokat, 2–7-es csoportokban a rügyek közelében vagy a fiatal gallyak kérgére. Minden nőstény 5-10 tojást rak. Gazdanövények A levéltetvek elsődleges gazdanövénye az őszibarack (Prunus persica), másodlagos gazdanövényeinek köre rendkívül széles: több, mint 200 növényt károsít. Ez a rendkívül polifág

36. ábra Myzus persicae – nimfa. (© Marek Barta)

– 61 –

kártevő a kultúrnövények nagy részét megtámadhatja. Szántóföldi körülmények között elsősorban a dohány, repce, burgonya, paprika, káposzta, spenót és a saláta tartoznak a kedvelt tápnövények közé.

Fekete szilva levéltetű Tartalom Fekete szilva levéltetű 1. Morfológia 2. Tünetek és kártétel 3. Szabályozási módszerek 4. Biológia 5. Gazdanövények Fekete szilva levéltetű (Növénytetvek rendje, valódi levéltetű-félék családja)

37. ábra Brachycaudus schwartzi – az őszibarack levelei bepödörödnek és deformálódnak. (© Marek Barta)

– 62 –

Morfológia A kifejlett szárnyatlan alakok fényes sárgás barnától a sötétbarnáig színezettek, háti oldalukon feketén sávozottak. A csápok halvány sárgák, a potrohcső, farkocska és a lábak feketék. A szárnyas egyedek sárgás zöldek, fejük és toruk fekete. A csápok feketék, a testnél rövidebbek. A szárnyatlan alakok mérete 1.4-2.1 mm, a szárnyasoké 1.5-2.0 mm. A fejletlen alakok színe sárgás barna. Tünetek és kártétel A B. schwartzi népes populációi a hajtások csúcsán okoznak leginkább torzulást és csökevényes hajtásnövekedést. A levéltetvek szívogatása komoly pödörödést és deformálódást okozhat az őszibarack leveleken (37. ábra). A levéltetvek által kiválasztott mézharmat a gyümölcsök elrúgását is okozhatja, csakúgy, mint a leveleket és a gyümölcsöt borító fekete korompenész megjelenését. Laboratóriumi kísérletekben bizonyítást nyert, hogy a levéltetű vektorként szerepet játszik a szilvahimlő terjesztésében. Szabályozási módszerek A védekezés lehetőségei nagymértékű hasonlóságot mutatnak a zöld őszibarack levéltetű elleni védekezésével. Kora tavasszal érdemes a fákat megvizsgálni, a hajtásokon tojások után kutatva. Ebben a stádiumban a fertőzés olajos lemosópermetezéssel jól kezelhető. Ez a kezelés a tenyészidőszak során a lárvák és az imágók ellen is eredményesen alkalmazható. Ökológiai gazdálkodásban a Beauveria bassiana, Isaria fumosorosea (syn. Paecilomyces fumosoroseus) és a Lecanicillium lecanii (syn. Verticilium lecanii) mikrobiológiai készítmények is használhatók. A levéltetű kolóniákat természetes ellenségeik jól tudják szabályozni: ide tartoznak a katicafélék lárvái és imágói (Bogarak rendje, Katicafélék családja), a zengőlegyek lárvája (Kétszárnyúak rendje, Zengőlegyek családja), parazitoidok (Hártyásszárnyúak rendje, Gyilkosfürkészek és tetűrontó fémfürkészek családja) és a különbözó gombabetegségek. A fenti hasznos élő szervezetek támogatásának a növényvédelem szerves részét kell képeznie. Biológia A levéltetű egyivarú, teljes fejlődésmenetű fajként él az őszibarack fákon. A gallyakon áttelelt tojásokból kora tavasszal kelnek ki a nimfák és a levelek fonákjára költöznek. A nimfákból szűznemzésű szárnyatlan nőstények fejlődnek, amelyek további generációknak adnak életet. A harmadik vagy negyedik generációban szárnyas imágók jelennek meg, amelyek a gyümölcsösben szétterjednek. 20 °C- on a nőstények mintegy 50 nimfának adnak életet. A levéltetvek fejlődéséhez 25 °C az optimális. Ezen a hőmérsékleten a fejlődés átlagos időtartama 7 nap, a fejlődésre alkalmas hőmérséklet alsó küszöbértéke 10 °C. Gazdanövények A B. schwartzi levéltetű faj az őszibarackon károsít (Prunus persica).

– 63 –

38. ábra A feltételezett kártevő kiválasztása

39. ábra Az oldalra történő belépés után lefelé görgetve az adott kártevőhöz tartozó képek láthatók

– 64 –

A VALÓSZÍNŰSÍTHETŐ KÁRTEVŐ KÉPRŐL TÖRTÉNŐ BEAZONOSÍTÁSA Abban az esetben, ha a felhasználó rendelkezik valamilyen előzetes ismerettel, amely alapján nagyjából tudja, hogy az adott kártevőt hol keresse, használhatja a listaképeket a beazonosításra, illetve a további információszerzésre. A lista mindig az adott kártevővel foglalkozó oldal alján található. Példaként tekintsünk egy paprikatermesztéssel kapcsolatos ismeretekkel bíró termesztőt, aki arról szeretne megbizonyosodni, hogy a kártevő, amelyről többet szeretne tudni valamilyen molytetű. Elsőként a paprika kártevőivel kapcsolatos oldalt nyitja meg, ahonnan a listából kiválaszthatja a molytetűre mutató hivatkozást (38. ábra). A hivatkozásra kattintva elérheti a molytetvek oldalát, lefelé görgetve (39. ábra) pedig az azokat bemutató képeket találhatja meg (40. ábra). A kiválasztott kép kattintással kinagyítható a lehető legnagyobb méretre, lehetőséget adva a részletek alaposabb megvizsgálására (41. ábra). A képek ugyancsak megtekinthetők az összes képből álló diavetítéssel, amely a fekete háttérre történő kattintással bármikor megszakítható.

Molytetvek Tartalom Molytetvek 1. Morfológia 2. Tünetek és kártétel 3. Szabályozási módszerek 4. Biológia 5. Gazdanövények Molytetvek Növénytetvek alrendje, liszteskék családja Üvegházi molytetű (Trialeurodes vaporariorum) Dohány molytetű (Bemisia tabaci) Morfológia Az imágók (42. ábra) fehérek vagy nagyon halvány sárgák, és kb. 1 mm hosszúak. A két molytetű faj hasonló és megkülönböztetésük nehézségekbe ütközhet. Mindazonáltal van néhány eltérő jegy, ami segíthet. A kifejlett üvegházi molytetű a – 65 –

40. ábra A képek elrendezése az oldal alján

41. ábra A kiválasztott kép kinagyítva

szárnyait sátorszerű pozícióban tartja, elrejtve a testét, ami háromszög alakú megjelenést kölcsönöz neki. Ezzel szemben a dohány molytetű imágói a szárnyukat a testük mellett tartják, megmutatva testük sárga színét, inkább elliptikus alakúak. A nimfák halvány zöldek, ovális, lapos, inkább pajzstetvekre emlékeztető felépítéssel. A báb fehéres, 0.8 mm hosszú és ovális. Az üvegházi molytetű bölcsője szélein rövid, középső részén hosszú viaszmirigy pálcikák láthatók. A B. tabaci bölcsője laposabb és hiányoznak a széleken és középen a viaszszálak. A tojások kúpalakúak, 0.25 mm hosszúak, kezdetben krémfehér színűek, majd 24 óra elteltével barnára, később feketére színeződnek.

42. ábra Trialeurodes vaporariorum – imágók. (© Marek Barta)

– 66 –

Tünetek és kártétel A molytetvek közvetlen kártétele a szívogatás eredményeként lép fel, de a mézharmattermelődés által és vírusvektorként közvetve is hozzájárulnak a megtámadott növény károsodásához. A károsított növények elvesztik vigorukat, leveleiket elhullatják, sárgulnak, bepödörödnek, és bizonyos esetekben elpusztulnak. A levelek és a gyümölcsök felülete fényessé válik a mézharmattól, melyet penészgomba megjelenése követ (43. ábra), amely a mézharmaton tenyészik. A molytetvek veszélyes vírusvektorok is lehetnek: a B. tabaci jelentős szerepet játszik több, mint 110 növényi vírus átvitelében, melyek közül több igen veszélyes (A paradicsom sárga levélfodrosodás vírus (TYLCV) és a Tök sárga törpülés rendellenesség vírus (CYSDV) ezek közé tartozik.)

43. ábra Trialeurodes vaporariorum – tünet, penészgomba a gyümölcsökön és a leveleken. (© Marek Barta)

Szabályozási módszerek Vegyszermentes szabályozás: A növények folyamatos megfigyelése a tenyészidőszak során, a sárga ragacsos lapok kihelyezése a kártevő rajzásának figyelemmel kísérésére képezik a kártevő elleni védekezés alapját. Termesztőberendezésekben a védekezés fontos része a higiénia. A szellőzőberendezések folyamatos figyelése és a betakarítást követően a növényi maradványok eltávolítása is elengedhetetlen, mivel megakadályozza a molytetű túlélését a termesztés nélküli időszakban. A fejletlen molytetvek érzékenyen reagálnak a lemosópermetezésre. A termesztőknek fontos a molytetvek kezelése még a populáció felszaporodása előtt. A kártevőknek a termesztőberendezésből történő kiszabadulása sűrű hálóval megakadályozható. – 67 –

44. ábra Trialeurodes vaporariorum – parazitált bölcső. (© Marek Barta)

Biológiai szabályozás: termesztőberendezésekben az Encarsia formosa parazitoid és a Lecanicillium lecanii (syn. Verticilium lecanii) mikrobiológiai készítmény használata javasolt. A parazitált bölcső (44. ábra) fekete. A kifejlett parazitoidok az elpusztított gazdaállatot annak hasi részén ejtett kerek lyukon keresztül hagyják el. Biológia A szabadföldi populációk tojás alakban telelnek át, termesztőberendezésekben szaporodásuk egész évben folyamatos. A kifejlett molytetvek általában a fiatal levélzeten telepszenek meg, közel a növény növekedési pontjához. A szaporodás szűznemzéssel történik. Egyetlen nőstény 100-200 tojást rak átlag 3-6 hétig tartó élete során. A tojásokat 10-20-asával a levelek sima felszínén helyezik el, elrendezésüket tekintve kör alakban. Szőrözöttebb levelek esetében a tojások elhelyezkedése inkább szórt, kevésbé szabályos. A nimfák 7-10 nappal később kelnek ki, kezdetben rövid ideig mozgékonyak és megfelelő táplálkozási hely után kutatnak. Letelepedve a lárvastádium fennmaradó részét mozdulatlanul töltik. A nimfák három fejlődési fázison mennek keresztül. Ezt követően befejezik a táplálkozást, vedlenek és bábállapotban maradnak mintegy 18 napig. A fejlődés optimális hőmérsékleti körülményei eltérők: 27 °C (T. vaporariorum), illetve 30–33 °C (B. tabaci), a páraartalom tekintetében egységesen 75-80 %. Gazdanövények A fent részletezett molytetűfajok tápnövényei rendkívüli sokféleséget mutatnak: ezek a polifág kártevők mintegy 250 növényen folytatnak táplálkozást. Elsősorban zöldség- és dísznövényeket támadnak meg. – 68 –

Közönséges (kétfoltos) takácsatka Tartalom Közönséges takácsatka 1. Morfológia 2. Tünetek és kártétel 3. Szabályozási módszerek 4. Biológia 5. Gazdanövények Közönséges (kétfoltos) takácsatka Tetranychus urticae Atkák osztálya, takácsatkafélék családja Morfológia A kifejlett atkák sárgák, többé kevésbé zöldes színezetűek. Az áttelelő alakok narancsszínűek. Az imágók (45. ábra) jellegzetes 2 sötét foltja a hátán található, lábai száma 4 pár. A nőstények 0.5 mm hosszúak, a hímek kisebbek és vékonyabbak, mintegy 0.3 mm hosszúak. A tojások először gömbölyűek, simák és áttetszőek, majd később opálossá válnak. Átmérőjük kevesebb, mint 0.1 mm, a lárvák még kisebbek, 3 pár lábbal. Tünetek és kártétel

45. ábra Tetranychus urticae – kifejlett egyed. (© Marek Barta)

– 69 –

Tünetek és kártétel A közönséges takácsatka táplálkozását sárga (46. ábra) majd vörösesbarna foltok jelzik. A károsított növények levelein jól látható pontozottság figyelhető meg, amely annak köszönhető, hogy a kártevő a növényi sejtekből a sejtnedvet szívogatja. A súlyosan károsodott növények elvesztik zöld színüket, teljesen elsárgulnak, később barnulás figyelhető meg. A károsodott levelek gyengén fejlődnek, törpülnek és jellegzetesen finoman hálózottak (47. ábra). A sérült levelek gyakran idő előtt lehullanak.

46. ábra Tetranychus urticae – a táplálkozás eredményeképpen fellépő sárga foltosodás. (© Marek Barta)

Szabályozási módszerek Vegyszermentes szabályozás: A növényeken késő tavasztól októberig figyelni kell a takácsatka megjelenésének jeleit. Az üvegházi kultúrákban hetente legalább kétszer ellenőrizni kell a tenyészidőszak során. A lemosóolajos kezelések eredményesen alkalmazhatók a kártevő megjelenését követő időszakban közvetlenül. A rajzást követően a lemosóolajos permetezés már kevésbé hatékony. A takácsatkák terjesztésében a termesztés során használt gépek és személyzet is szerepet játszik. Fiatal növényekkel a kártevő viszonylag könnyen ugyancsak terjeszthető, ezért a palánták átültetése előtt az állományt alaposan át kell vizsgálni. A növények között, a termesztőberendezés körül tenyésző gyomnövényeket el kell távolítani, mivel kiváló rejtőzési lehetőséget biztosítanak a takácsatka számára. A növények túlzott nitrogén trágyázása ugyancsak kerülendő. Termesztőberendezésekben a Phytoseiulus persimilis (Atkák osztálya, Ragadozóatkák családja) ragadozóatka hatékonyan gyéríti a takácsatka populációkat. – 70 –

Biológia A kifejlett nőstények a téli időszakot védett területeken vagy gazdanövényeken vészelik át. Az áttelelt alakok tavasszal először gyomokra és egyéb lágyszárú növényekre költöznek. Érési táplálkozást folytatnak, majd tojást raknak. A nőstények mintegy 100 tojást raknak, 10 darabot naponta. A kultúrnövényekre a második generáció költözik. Minden fejlődési alak finom hálót hagy a levelek alsó részén, amely megőrzi a nedvességet és kiváló menedéket biztosít a szél, a természetes ellenségek, illetve a növényvédőszeres kezelés ellen. A takácsatka kolóniák a kifejlett levelek fonákján kezdenek szaporodni, de túlnépesedés esetén a levelek színén, illetve a gyümölcsökön is megtalálhatók. A leveleken elsősorban a főér mentén lévő területeket részesítik előnyben. A kártevő fejlődéséhez az optimális hőmérséklet 23 és 30 °C között van, a relatív páratartalom pedig kevesebb, mint 50 %. A lárvastádiumok és a nimfák fejlődése 20 °C-on átlag 16 napig, míg 31 °C-on 7 napig tart. A takácsatkának szabadföldi körülmények között 6–7 generációja fejlődik, termesztőberendezésekben ennél több is lehet.

47. ábra Tetranychus urticae – a leveleket finom háló borítja. (© Marek Barta)

Gazdanövények A takácsatka rendkívül polifág kártevő, mely mintegy 200 különböző gazdanövényen táplálkozik. Ezek közé vadontermő és dísznövények, zöldségek és gyümölcsfélék tartoznak. Leginkább az olyan kultúrákban jelenthetnek problémát, amelyek víz- és hőstressztől szenvednek. – 71 –

Szélesatka Tartalom Szélesatka 1. Morfológia 2. Tünetek és kártétel 3. Szabályozási módszerek 4. Biológia 5. Gazdanövények Szélesatka Polyphagotarsonemus latus (Tetűatkafélék családja, atkák osztálya) Morfológia A nőstény atkák hossza kb. 0.2 mm, alakjuk ovális. Testük oldalról duzzadtnak tűnik, színük világos sárgától zöldig színeződött, középen jól elkülönülő, világos sáv látható. A kifejlett nőstények két hátsó lába redukálódott, helyette ostorszerű függelékek láthatók. A hímek színe hasonló, a világos sávozottság azonban hiányzik. Hosszuk 0.11 mm, mozgásuk a nőstényeknél gyorsabb. Megnagyobbodott hátsó lábaikat a párzás során arra használják, hogy a nőstényeket felemeljék. Az atka tojása színtelen, áttetsző, hossza kb. 0.08 mm. Tünetek és kártétel A csúcsokon lévő levelek megcsavarodnak, megkeményednek és növekedésük csökevényes. A károsodott levelek lehajlanak és bronzos vagy lilás színűvé válnak. Az ízközök lerövidülnek, a virágokat a növény elrúgja. Nagyobb kártevőpopuláció esetében a növény növekedése leállhat. A táplálkozás nyomán a gyümölcsök elszíneződnek, felületükön barna varrasodás (48. ábra) látható, az éretlen gyümölcs gyakran idő előtt lehull. A súlyosan károsodott gyümölcsök friss fogyasztásra nem alkalmasak, de feldolgozásra még felhasználhatók. Szabályozási módszerek Vegyszermentes szabályozás: A növényeken késő tavasztól októberig figyelni kell a szélesatka megjelenésének jeleit. A üvegházi kultúrákat hetente legalább kétszer ellenőrizni kell a tenyészidőszak során. A lemosóolajos kezelések eredményesen alkalmazhatók a kártevő megjelenését követő időszakban közvetlenül. A rajzást követően a lemosóolajos permetezés már kevésbé hatékony. A szélesatka terjesztésében a termesztés során használt gépek és személyzet is szerepet játszik. Fiatal növényekkel a kártevő viszonylag könnyen terjeszthető, ezért a palánták átültetése előtt az állományt alaposan át kell vizsgálni. A növények között, a termesztőberendezés körül tenyésző gyomnövényeket el kell távolítani, mivel kiváló rejtőzési lehetőséget biztosítanak a takácsatka számára. A növények túlzott nitrogén trágyázása – 72 –

ugyancsak kerülendő. Termesztőberendezésekben a Phytoseiulus persimilis (Atkák osztálya, Ragadozóatkák családja) ragadozóatka hatékonyan gyéríti a szélesatka populációkat.

48. ábra Polyphagotarsonemus latus – A gyümölcsök elszíneződése és barna varrasodása. (© Marek Barta)

Biológia A szélesatka négy fejlődési fázison megy keresztül élete során: tojásból lárva, nimfa majd imágó lesz. A kifejlett nőstények 30-76 tojást raknak (átlag 5 darabot naponta) a levelek fonákjára, és az apró gyümölcsök mélyedéseibe 8-13 napon keresztül, majd elpusztulnak. A kifejlett hímek 5-9 napig élnek. Azok a nőstények, amelyek nem párosodtak, hím ivarú tojásokat raknak, míg a párosodottak nőivarúakat. A tojásokból 2-3 nap elteltével kikelnek a lárvák, melyek lassú mozgásra képesek és nem távolodnak el túlságosan egymástól. Újabb 2-3 nap elteltével nyugalmi állapotba mennek át (nimfák). A nyugalmi állapotban lévő nőstény nimfák a hímeket vonzzák, melyek őket felemelve átszállítják az új lombozatra. Amikor a nőstények továbbfejlődnek a nimfastádiumból, a hímek azonnak párosodnak velük. A kifejlett atkák nagyon mozgékonyak és messzire képesek vándorolni. Más rovarfajokról, például molytetvekről azt tartják, hogy szerepet játszhatnak az atkák szállításában egyik növényről a másikra. – 73 –

Gazdanövények A szélesatka tápnövényeinek köre a trópusi éghajlaton igen széles. Kontinentális éghajlati körülmények között csak üvegházi növényeket támad meg. Dísznövények és gyümölcsök mellett előszeretettel szívogat zöldségnövényeken: padlizsánon, paprikán, paradicsomon, babon, stb.

Tripszek Tartalom Tripszek 1. Morfológia 2. Tünetek és kártétel 3. Szabályozási módszerek 4. Biológia 5. Gazdanövények Tripszek Rojtosszárnyúak rendje, tripszek családja Nyugati virágtripsz (Frankliniella occidentalis) Üvegházi tripsz (Heliothrips haemorrhoidalis) Dohánytripsz (Thrips tabaci) Morfológia A tripszek apró, 1-3 mm-es karcsú rovarok. Két pár keskeny, tiszta, erektől majdnem mentes szárnyuk szőrösen rojtozott. Csápjaik és lábaik viszonylag rövidek. A kifejlett imágók általában feketék vagy sárgásbarnák, de gyakran vörös, fekete vagy fehéren színezettek, bolygatás esetén elugranak. A fejletlen tripszek (49. ábra) hasonlítanak a felnőttekre, de szárnyuk nincs és színük is világosabb. A tojások átlátszóak, kb. 0,3 mm hosszúak, vesealakúak. A nyugati virágtripsz kifejlett egyedei mintegy 2 mm hosszúak. A hímek világossárgák, a nőstények kissé nagyobbak a hímeknél és színük világos sárgától a sötétbarnáig változik. Az üvegházi tripsz kifejlett egyedei 1,2–1,5 mm hosszúak, sötétbarnák, hasuk hátsó részén narancs színűek. A lárvák fehéresek, szemük piros. A dohánytripsz nőstényei 1 mm-esek, színük világos sárga. A hímek kisebbek és világosabbak, mint a nőstények. Tünetek és kártétel A tripszek szívogatásukkal közvetlenül, és vírusvektorként közvetve is károsíthatják a növényeket. A növényi sejtekből szúró-szívó szájszervükkel szívják ki a sejtnedveket. A károsodott növényi szövetek jellegzetesen pettyezettek és apró lyukakkal borítottak, illetve erősen elszíneződtek (50. ábra). A fertőzés következtében a növényi szervek jelentősen – 74 –

49. ábra Frankliniella occidentalis – fejletlen tripszek. (© Marek Barta)

deformálódhatnak. Már minimális számú kártevő képes nagymértékű károsodást előidézni. A nyugati virágtripsz felelős az Impatiens nekrotikus foltosság vírus (INSV) és a paradicsom bronzfoltosság vírus (TSWV) terjesztéséért is. Szabályozási módszerek A kártevő kémiai eszközökkel történő szabályozása gyakran korlátokba ütközik, hiszen a nyugati virágtripsz viszonylag gyorsan képes rezisztenciát kialakítani az alkalmazott szerekkel szemben. Vegyszermentes szabályozás: A növényeken folyamatosan figyeni kell a kártevő megjelenésének jeleit. Üvegházi kultúrákban kék ragadós lapok lehetnek ebben segítségünkre, melyeket a bejáratoknál, illetve szellőzőknél elhelyezve megakadályozható a tripszek betelepülése a termesztőberendezésbe. A gyomnövények fontos szerepet játszanak a tripszek terjesztésében az üvegházon belül és kívül is, így az ellenük való védekezés elengedhetetlen fontosságú. A lemosóolajos kezelések eredményesen alkalmazhatók, amennyiben a kártevő megjelenését követő időszakban közvetlenül kerülnek kijuttatásra. Biológiai szabályozás: az Amblyseius cucumeris ragadozóatka (Atkák osztálya, ragadozóatkák családja), az Orius insidiosus ragadozópoloska (Félfedelesszárnyúak rendje, virágpoloskák családja), és a Beauveria bassiana entomopatogén gomba használatos a tripszek elleni védekezésben. Biológia A tripszek életciklusuk során négy fejlődési szakaszon mennek keresztül, ezek közül kettő aktív, táplálkozó szakasz (két lárvastádium), melyet két passzív szakasz követ (pronimfaés nimfastádium) A tripszek virágokon, a növények hajtásain, rügyein, levelein és a gyümölcsön élnek. A levélzet mindkét oldalán megtelepszenek, de gyakrabban fordulnak elő a fonáki oldalon. A nőstények, fajtól függően 50-150 tojást raknak életük során. Az üvegházi – 75 –

tripsz szűznemzéssel szaporodik. A tojásokat a levelekbe, murva- és sziromlevelekbe helyezik, ahonnan kb. egy hét elteltével kelnek ki a lárvák, melyek a virágrügyeket és a csúcsi levélzetet szívogatják. Az első lárvastádium 1-2 napig tart, a második 2-4 napig. A második lárvastádium végén a tripszek befejezik a táplálkozást és a talajra vetik magukat, ahol elsősorban a talajban, esetleg a lehullott lombban töltik a passzív, táplálkozás nélküli szakaszokat. Az üvegházi tripsz az utolsó két fejlődési szakaszt is a növényeken tölti. A fejlődést 1-3 nap alatt befejezik, ennek gyorsasága a hőmérséklet függvénye. A nyugati virágtripsz teljes fejlődési folyamata 25°C-on 15 napot, míg 15°C-on 40 napot vesz igénybe. Az áttelelés imágó formájában a termesztőberendezésekben megy végbe, Közép-Európában valószínűleg nem telel át a szabadban. A dohánytripsz fejlődési ideje 2-3 hétig tart, amennyiben a körülmények ideálisak. Az imágó a talajban vagy növényi maradványokban telel át. Hőmérséklettől függően az üvegházi tripsz egy generációjának kifejlődéséhez 8 hét szükséges, a kártevő áttelelése a gazdanövény epidermisze alá helyezett tojás formájában történik.

50. ábra Tripszek – a táplálkozást követő jellegzetes elszíneződés. (© Marek Barta)

Gazdanövények A fenti tripszek jellemzően polifág kártevők. Tápnövényeik közé a különböző zöldségfélék (paradicsom, bab, stb.), gyümölcsfák (alma, őszibarack, szilva, szőlő, stb.) és dísznövények (krizantém, ciklámen, szegfű, fokföldi ibolya, stb.) tartoznak. – 76 –

ADOTT KULTÚRNÖVÉNY KÁRTEVŐIT TARTALMAZÓ INDEXKÉPES KERESÉS

Az indexképes lista újabb lehetőséget kínál az információ keresésére a honlapon. A csupán a növények neveit tartalmazó felsorolás helyett a felhasználó a konkrét kártevő képével találkozik, amely lényegesen megkönnyíti a keresést azokban az esetekben, amikor a gazda csak a kártevő külső jellemzőiről vagy a tünetekről rendelkezik információval és a kártevő nevét nem tudja. Az alábbi példában a napraforgó egy „ismeretlen“ kártevőjét keressük. A napraforgó indexképes listájához a fent részletezett „Közvetlen keresés az üdvözlő oldalról az ismert kártevőre“ vagy az „Egyszerű keresőszavas böngészés közvetlenül az üdvözlőoldalról“ útvonalakon juthatunk el. A napraforgó betegségeit elérve egy, az indexképekhez vezető linket találunk a képernyő jobb oldalán (51. ábra), melyre kattintva a napraforgó betegségeinek tüneteiről készült indexképeket nézhetjük meg. A tényleges tüneteket összehasonlítva a képeken láthatókkal az adott betegség kiválasztható (52. ábra). Az alábbiakban négy, véletlenszerűen kiválasztott betegséget mutatunk be.

Alternáriás betegség Tartalom Alternáriás levél- és szárfoltosság, Alternáriás betegség 1. Tünetek és kártétel 2. Szabályozási módszerek 3. A kórokozó életmódja 4. Gazdanövények Alternáriás levél- és szárfoltosság, Alternáriás betegség Alternaria helianthi, Alternaria zinniae, Alternaria alternata Gombás betegség Tünetek és kártétel Az alternária két törzse okozhatja a napraforgó leveleinek és a szárának foltosodását, ezek az Alternaria helianthi és az A. zinniae, melyek közül az A. helianthi a gyakoribb és egyben a súlyosabb betegséget okozó kórokozó. Mind az A. helianthi, mind az A. zinniae sötétbarna foltokat (53. ábra) okoz a leveleken. A foltok szabálytalan méretűek és alakúak, szélük sötét, közepük szürke. A fiatal növényeken a foltoknak sárga szegélye van. A leveleken található elváltozások összefolyása a levelek hervadásához vezet. A száron a foltok elszórtan találhatók, és nem köthetők a levélnyél eredési pontjához. Az elváltozások (54. ábra) sötét foltként kezdődnek, melyek megnagyobbodva később hosszú, keskeny foltokká állnak össze. Az elváltozások eredményeképpen a szár gyakran eltörik. – 77 –

51. ábra Az adott oldalon belül az indexképekhez vezető hivatkozás.

52. ábra A kiválasztott kultúra kártevőinek indexképes felsorolása

– 78 –

53. ábra Az alternáriás betegség által okozott sötétbarna foltok a napraforgó levelein. (© Peter Bokor)

A tányérokon található sötétbarna ovális vagy kerek foltok a növénynek céltáblaszerű megjelenést kölcsönöznek. Amennyiben a betegség elhatalmasodik, a napraforgó levelei idő előtt lehullanak, a növény pedig megdől vagy elpusztul. Az A. alternata gyakori szaprofita gombaként a növényi maradványok lebontásában játszik szerepet. Szabályozási módszerek A betegség terjedésének megakadályozásában szerepet játszik a vetésforgó helyes kialakítása, a kultúrnövény maradványainak eltávolítása, illetve a talajművelés, melynek során a növényi maradványok beforgatásával a lebontási folyamatok elősegíthetők. A korai ve– 79 –

54. ábra Az alternáriás betegség által okozott foltok a napraforgó szárán. (© Peter Bokor)

tésű táblák növényei többnyire sokkal érzékenyebbek a fertőzésre, mint a később vetettek és ezért a betegség miatt jelentős veszteségek érhetik. A növények a virágzás és a magérés idején a legérzékenyebbek. A magkezelések jelentősen csökkenthetik az alternária előfordulását a csíranövényeken. A kórokozó életmódja A micélium a talajt takaró növényi maradványokban és a magok felületén található. Az alternária kórokozó terjesztésében fontos szerepet játszik a magokkal történő átvitel. Az alternária által okozott fertőzés a csíranövényeken leginkább akkor valószínűsíthető, amikor a napraforgó kelése csapadékos időszakra esik, olyan területen, ahol alternária fertőzés van jelen. Ugyanakkor a növények a virágzástól az érésig tartó időszakban sokkal érzékenyebbek, mint a vegetatív stádiumban lévők. A konídium terjesztésében a szél és a víz játszik fontos szerepet. A felcsapódó csapadék hatására a konídium az alsó leveleket éri el először. A leveleken kialakuló foltok ennek az elsődleges fertőzésnek köszönhetők, amely a spóraszórás és újabb konídium fejlesztése után a teljes levélzetet eléri, újabb növények megfertőzésével pedig általános járványt okozhat az adott táblán. A magas hőmérséklethez (24-27°C) társuló gyakori csapadék (esőzés vagy néhány órán át tartó harmat) szárazabb időszakokkal váltakozva kedvez a gomba spóraszórásának. – 80 –

Gazdanövények A napraforgó, az A. helianthi esetében a pórsáfrány és a szerbtövis is.

Diaportés szárfoltosság Tartalom Diaportés szárfoltosság 1. Tünetek és kártétel 2. Szabályozási módszerek 3. A kórokozó életmódja 4. Gazdanövények Diaportés szárfoltosság Diaporte helianthi, anamorf alakja: Phomopsis helianthi Gombás betegség Tünetek és kártétel Az apró,barna, nekrotikus foltok (55. ábra), melyeket klorotikus szegély vesz körül a levelek szélein jelennek meg, majd a levelek főere mentén terjednek tovább. A foltok az alsó

55. ábra A diaportés szárfoltosság tünetei a napraforgó levelén. (© Peter Bokor)

– 81 –

és középső leveleken láthatók először, többnyire virágzás után. A fertőzött levelek gyorsan elszáradnak, elhervadnak, de a száron maradnak. A gomba a levélnyélen keresztül a szárba hatol, a megjelenő foltok mindig a szár tengelyén mutatkoznak kezdetben apró, barna, besüppedt folt formájában, amely gyorsan növekszik, kikerekedik vagy elliptikus alakot

56. ábra A diaportés szárfoltosság által okozott elliptikus barna foltok a napraforgó száron. (© Peter Bokor))

vesz fel, majd általában körbefonja a szárat (56. ábra). A folt közepe szürke színű lesz (57. ábra), miközben a szélei sötétbarnák maradnak. A kialakult folt alatt a gomba roncsolja a szár belső szövetét, a folt végül akár a 15-20 cm-es méretet is elérheti. A betegség utolsó stádiumában az egész növény elhervad.

– 82 –

57. ábra A foltok közepe elszürkül. (© Peter Bokor)

Szabályozási módszerek A betegség elleni hatékony védekezési eljárások alapja a rezisztens napraforgó hibridek termesztése. A talajban található kórokozók számának csökkentésében jelentős szerep kap a vetésforgó, a növényi maradványok megsemmisítése és az őszi szántás. Alacsonyabb vetéssűrűséggel (kisebb, mint 50 000 növény/ha) és kevesebb kijuttatandó nitrogén mennyiséggel a betegség előfordulásának gyakorisága csökkenthető. A kórokozó életmódja A gomba áttelelő képlete a micélium és a peritécium, melyek a talajon hagyott szármaradványokon telelnek át. A fertőzés forrása lehet a vadon termő napraforgó és az elhullott magok. A peritécium tél végén alakul ki és általában tavaszra érik be. A megnyúlt spóratokokból szóródnak az aszkospórák, melyeket a szél és a felcsapódó csapadék juttat a növények felületére. Az aszkospórák a levelek szélén kiválasztott guttációs cseppekben kezdenek fejlődni, a fertőzés is innen indul. A száron keletkező foltokban piknídia található a piknidiospórákkal. Megfigyelések szerint a β-konídiumok nem okoznak fertőzést. A száron terjedő foltok általában egészen a virágzásig nem jelennek meg, kialakulásuk a leveleket ért elsődleges fertőzés után 25-30 nappal várható. Gazdanövények A Diaporthe helianthi gazdanövénye a napraforgó.

– 83 –

58. ábra A napraforgórozsda fahéjbarna tüszői az alsóbb leveleken. (© Peter Bokor)

59. ábra A napraforgórozsda sötétbarna vagy fekete teleutotelepei(© Peter Bokor)

– 84 –

Napraforgórozsda Tartalom Napraforgórozsda 1. Tünetek és kártétel 2. Szabályozási módszerek 3. A kórokozó életmódja 4. Gazdanövények Napraforgórozsda Puccinia helianthi Gombás betegség Tünetek és kártétel A rozsdabetegség első tünetei általában a napraforgó virágzását követő időszakban jelennek meg. A fahéjbarna tüszők elsőként az alsóbb leveleken (58. ábra) mutatkoznak, majd a magasabban elhelyezkedőkön, végül a szirmokon, a száron, illetve a tányér hátoldalán. A nagyjából gömbölyű tüszők a levelek mindkét oldalán találhatók. Egyszerre több tüsző is csatlakozhat egymáshoz, melyek ilyenformán egy sokkal nagyobb, szabálytalan alakú telepet alkotnak. A tüszőket sárga, klorotikus szegély jellemezheti, ugyanakkor ennek hiánya is előfordul. A tüszők uredosprórákat tartalmaznak, ezeket gyakran nyári spóraként is említik és termelődésük a reproduktív szakaszra jellemző. Az uredosprórákat a szél könnyen leválasztja a tüszőkről és akár nagy távolságokra is eljuttatja. Azok a levelek, amelyeken sok tüsző található, a károsított felszínnek köszönhetően több nedvességet veszítenek és elhervadnak. A hideg idő beköszöntével az urediális tüszők jellegzetesen sötétbarna vagy fekete teleutotelepekké alakulnak (59. ábra), melyek teleutospórákat tartalmaznak. Ezek a fekete teleutospórák nem könnyen válnak le a levélről. Szabályozási módszerek A napraforgórozsda által okozott kár mérséklésére legeredményesebben a betegséggel szemben ellenálló hibridek termesztése javasolható. Az üzemi napraforgótáblák szomszédságában a kártételi kockázat csökkenthető az árvakelésű és a vadon termő napraforgó növények lehető legkorábbi megsemmisítésével, illetve a vetésforgó betartásával. A betegségre érzékeny hibridek nagy koncentrációban történő vetését el kell kerülni, csakúgy, mint a nagy mennyiségű nitrogéntrágyázást, mivel ezek külön-külön és együttesen is hozzájárulnak a rozsdabetegség eluralkodásához. A kártétel minimalizálásában hatékony eszköz lehet a korai vetés, illetve végső megoldásként a különböző gombaölő szerek használata.

– 85 –

A kórokozó életmódja A gomba teleutospóra alakban a növényi maradványokon telel át. Kora tavasszal a teleutospórák csírázásából bazidiospórák alakulnak, amelyek a vetett, illetve az árvakelésű és vadon termő napraforgó magoncokat egyaránt megtámadják. Az első fertőzést követően ecídium alakul ki a növény levelein. Az ecídiumokban termelődő ecídióspórákat a szél hordja az árvakelésű és vadon termő napraforgóról a termesztett növényekre, ahol azok fahéjszínű tüszőket képeznek. Kedvező körülmények között a rozsdagomba gyorsan terjed. A betegség kialakulására és elterjedésére a körülmények akkor tekinthetők ideálisnak, amikor a meleg hőmérséklethez elegendő szabad nedvesség társul, amely a leveleken akár eső vagy harmat formájában megmarad. Nagy mennyiségű nitrogén kijuttatásának hatására buja lombozat alakul ki, ami akárcsak a magas állománysűrűség, a betegség kifejlődéséhez kedvező párás körülményeket teremt. Gazdanövények A napraforgórozsda a vadon termő és a termesztett napraforgó betegsége.

Fehér penész - szklerotíniás szár- és tányérrothadás Tartalom Fehér penész - szklerotíniás szár- és tányérrothadás 1. Tünetek és kártétel 2. Szabályozási módszerek 3. A kórokozó életmódja 4. Gazdanövények Fehér penész - szklerotíniás szár- és tányérrothadás Sclerotinia sclerotiorum Gombás betegség Tünetek és kártétel A betegség jellemző tünetei a levelek hirtelen hervadása, a gyökérrothadás és a szár alapi részén fellépő üszög. A hervadó növényeket (60. ábra) gyakran először csak virágzás előtt lehet észrevenni, ugyanakkor a hervadt növények 60-70%-a virágzás után jelenik meg. A cserszínű, szürkés vagy zöldes-barna üszög a növény alapi részén alakul ki, idővel körbefonva a szárat. A betegség előrehaladtával a szár kifehéredik. Erős szél hatására a növények könnyen megdőlnek. Nedves időjárási körülmények között fehér micélium (penész) (61. ábra) alakul ki leggyakrabban a szár alapi részén. Ugyanitt a száron belül és gyakran kívül is a gomba szkleróciumnak nevezett kemény áttelelőképlete fejlődik ki. A szklerócium jelen– 86 –

60. ábra A fehérpenésszel fertőzött növények hervadása (© Peter Bokor)

léte segíthet a kórokozó jelenlétének megerősítésében és a betegség meghatározásában. A rothadás tünetei először általában a szár középső, illetve felső-középső részén alakulnak ki a virágzás során, majd a kórokozó később egészen az érésig károsít. A fertőzés cserszínű vagy szürke vizenyős folt formájában alakul ki, a későbbiek során befűződik és elpusztítja a szárszöveteket. A tányérrothadást ugyanazon kórokozó spórái okozzák, melyeket a szél szállít nagy távolságokra. Általában a vegetációs időszakban későn, a virágzással egyidőben jelenik meg. A tányérrothadás első tünetei a napraforgófejek hátulján található vizenyős foltok formájában mutatkoznak. A gomba az egész magbugás részt elrothaszthatja, és a magokat tartalmazó réteg leválik, egy elszíntelenedett, foszlányos, nagy szkleróciumok által átlyuggatott vázat hagyva maga után. Ezek a elszíntelenedett, vázszerű tányérok (62. ábra) a táblában már messziről is jól láthatók. Betakarítás idején a fertőzött tányérok gyakran széthullanak és a még esetleg megmaradó magok is elvesznek. A nagyobb szkleróciumok jelenléte a vetőmagban igazolja a tábla tányérrothadással való fertőzöttségét. – 87 –

Szabályozási módszerek A szklerotínia elleni védekezés legfontosabb eszközei a fertőzésmentes talajba történő vetés és a szkleróciumok kialakulásának megakadályozása a talajban. A megelőzés elsősorban a táblák megfigyeléséből és a vetésforgó betartásából áll. A betegséggel szemben ellenálló hibridek jelenleg nem kaphatók, ugyanakkor a vetőmagforgalmazó cégek folyamatosan próbálnak olyan fajtákat előállítani, melyek kisebb-nagyobb mértékben rezisztensnek mutatkoznak a szklerotíniás fertőzéssel szemben. A betegség elleni biológiai védekezés módja lehet a Coniothyrium minitans és a Trichoderma fajok alkalmazása. Ezek nemcsak mint paraziták képesek hatékonyan szabályozni a S. sclerotiorum-ot a napraforgó táblákon, hanem az a-1,3-glükanáz enzimnek a C. minitans által történő kiválasztásával roncsolják és lebontják a szklerócium szöveteit. A C. minitans piknídiumok százait termeli a fertőzött szklerócium felületén, melynek ettől szabálytalan, tüskés felülete lesz. Ezek után a szklerócium már általában csak néhány hifaszálat képes fejleszteni. A gombaparazita konídiuma a

61. ábra A fehérpenész fehér micéliuma a napraforgó szárának tövén (© Peter Bokor)

talajban terjed. A C. minitans jó szaprofita képességgel bír, ezáltal növényi maradványokon és mesterséges közeg felületén is könnyen kitenyészthető. A kórokozó életmódja A betegség szklerócium formájában telel át a talajban. Amikor a napraforgó gyökerei kapcsolatba kerülnek a talajban fekvő szkleróciummal, az csírázni kezd, megfertőzi és tön– 88 –

kreteszi a gyökereket, a gomba pedig tovább fejlődik a szárban, aminek következtében a növény hervadásnak indul, majd elpusztul. A sorban közel lévő egyedek gyökerei közötti kapcsolat lehetővé teszi a betegség terjedését egyik növénytől a másikig. A talajban maradó szkleróciumok akár évekig is megőrizhetik a fertőzőképességüket. Ha 7–14 napig a talaj hőmérséklete magas, a felső néhány centiméteres rétegben heverő szkleróciumon apotéciumok fejlődnek, melyek akár több hétig aszkospórákat termelnek, amennyiben a talaj magas hőmérséklete megmarad. A karpogén csírázáshoz általában a 10-20°C–os hőmérséklet tekinthető optimálisnak. Kedvező körülmények között, megfelelő mennyiségű nedvesség esetén az aszkospórák 3-6 hét alatt csíráznak. A levegőbe jutva a szél közvetítésével érik el a napraforgót vagy más érzékeny növényeket. Az aszkospórák élettelen növényi szöveteken is megtelepszenek, csíráznak, majd micéliummal szövik át az élettelen részeket. Ezt követően a gomba az élő, egészséges szöveteket szövi át micéliummal. Miután a növény, vagy a növényi rész elhal, szklerócium alakul ki a növény felületén van a belső szövetekben. Nyugalmi időszakát a szklerócium a talajban tölti (ez heteket, de éveket is igénybe vehet), majd a megfelelő környezeti körülmények esetén aktivizálódik. Az aszkospórák a fejlődő napraforgó tányért fertőzik meg, ami a teljes fej pusztulásához vezet. A kórokozó a magot is megfertőzheti micéliumaival, de gyakorlati megfigyelések azt mutatják, hogy a fertőzött mag nem tartozik a jelentős fertőzési források közé, a gombabetegség terjesztésében nincs szerepe. Gazdanövények A Sclerotinia sclerotiorum polifág kórokozó, a betegségre érzékeny növények köre igen széles: 64 család, 225 nemzetség és 361 faj képviselői tartoznak ide (pl.: napraforgó, káposzta, kerti bab, uborka, zeller, koriander, sárgadinnye, szója, paradicsom, saláta, illetve a különböző citrusfélék).

62. ábra A vázszerű napraforgó tányérok fehér penész jelenlétét jelzik. (© Peter Bokor)

– 89 –

Líniové ekologické kompenzačné plochy a kopy konárov v sadoch a vinohradoch zvyšujú heterogenitu krajiny a majú v ekologickom poľnohospodárstve značný význam (© Peter Tóth)

– 90 –


WEED IN ECOLOGICAL AGRICULTURE – – EXAMPLES OF SOME IMPORTANT SPECIES

Ragadós galaj (Galium aparine L.) (Rubiaceae) Jellemzők Hétköznapi nevei

ragadós galaj, kullancsfű, ragadáncs, valódi ragadányfű, szerelemfű

Növekedés

lágyszárú

Életforma

egyéves, T2

Eredet és elterjedés

Észak-Amerika, hazánkban gyakori

Virágzás

május-augusztus

Szaporodás

magok

Magasság

0,1–1,5 m

Virágzat

levélhónalji, kevés virágú (3–5)

Virág

hegyes cimpájú fehér párta (1–2 mm hosszú),

Termés (a)

gömbölyded hasadó (1,5–4 mm átmérőjű); 2 résztermés 1–1 maggal (b- keresztmetszet)

Mag

gömbölyű (1-3 mm átmérőjű), egyik oldalán mélyedés, másikon éles tüskék (360-1000/ növény)

Levélzet

6–8-asával örvösen a nóduszokon, a levéllemez (2–8 cm hosszú, 1–9 mm széles) válla ékalakú, ládzsás, a csúcsa felé szélesedő, tüskehegyű. A levéllemez színe ritka serteszőrökkel fedett vagy kopasz, fonákja visszafelé álló tüskefogas

Kártétel egyéves, T2 életformájú gyomnövényként a ragadós galaj (63. ábra) ősszel és kora tavasszal egyaránt jól kel, korai konkurenciát jelentve a kultúrnövénynek a fény, nedvesség és a talaj tápanyagkészletét illetően. Mivel az őszi búza gyomelnyomó képessége nem túl erős, a – 91 –

63. ábra Ragadós galaj sűrű populációja (Galium aparine L.) (© Ildikó Vörös)

gyomfertőzés eredményeképpen megnyúlt növények gyenge télállósággal rendelkeznek és bokrosodásuk elmarad a kívánatostól. A ragadós galaj nemcsak visszafogja a kultúrnövény növekedését,de a gabonához ragadva megakadályozza az egységes növekedésű állomány kialakulását, és megnehezíti a betakarítást. Fertőzésének eredménye a fellépő termésveszteség. Szabályozási módszerek megelőzés – az utak, árokpartok, szérűskertek tisztántartása – a gyomnövények magérlelésének megakadályozása – vetőmagtisztítás, fémzárolt vetőmag használata – gyommentes istállótrágya, komposzt és takarmány használata (a legtöbb gyomnövény magja sértetlenül halad át az őket elfogyasztó állatok emésztőrendszerén) – a szaporító képletek géppel történő behurcolásának megakadályozása – új gyomfajok megjelenésének figyelemmel kísérése a sövényekben, trágyahalmokon, vagy az utak mentén Agrotechnikai módszerek A vetésforgó megakadályozza a gyompopuláció felépülését, és megelőzi a jelentős gyomfajok térhódítását a területen. A különböző tápanyagigényű növények, illetve az agrotechnikai szempontból más-más csoportba tartozó kultúrák segítségével a gyomnövények – 92 –

életciklusa megszakítható. Az őszi gabonafélék legjobb előveteményei a herefélék, kender, mustár, repce, illetve az olajretek, a len, a hüvelyes növények, napraforgó, kukorica, cukorrépa, burgonya, paradicsom, hagyma, paprika, tipikusan azok a növények, amelyek szeptember elejéig lekerülhetnek a területről. Vetésidő megválasztása A korai vetés lehetőséget nyújt a növény számára, hogy a tél beállta előtt 3–4 leveles, erős, növénnyé fejlődjön. Ugyanakkor a túl korai vetés eredménye túlfejlett növény lesz, mely gyengébb télállósággal rendelkezik, betegségekre érzékenyebb. A tavaszi gabonák korai vetése szintén lehetőséget biztosít a növény számára, hogy a gyomok fejlődését megelőzve, előnyre tegyen szert. A késői vetés a gazda számára biztosít lehetőséget arra, hogy a kultúrnövény előtt kikelt gyomok által okozott problémát orvosolja. Ugyanakkor a túl késői vetés szintén gyengébb télállóságot eredményez. Hamis magágy: az eljárás során a magágyat a vetés előtt néhány héttel előkészítjük, hogy a talajban várakozó gyommagok kelését stimuláljuk. A kikelt csíranövényeket a következő lépésben kezeljük sekély talajműveléssel, gyomperzselővel vagy infra-vörös sugárzással. Az eljáráshoz nedves talajviszonyokra és tavasszal megfelelő talajhőmérsékletre van szükség, hogy a gyomnövények számára kedvező kelési időszakot ki tudjuk használni. Ez mind tavaszi, mind őszi vetés esetén késői vetést feltételez, mely ősszel még lehetőséget biztosít a gazdálkodó számára a gyomproblémák kezelésére. Állománysűrűség: a sűrűbb vetés/ szűkebb térállás eredményeképpen a kultúrnövény képes beárnyékolni vagy akár kiszorítani a fejlődő gyomnövényeket. Mindazonáltal az állománysűrűség mértékét csak addig növelhetjük, amíg az nem befolyásolja negatívan a kultúrnövény fejlődését és lehetőséget biztosít az erőteljes növekedésre. Mechanikai gyomszabályozás: A beavatkozás időzítését az időjárási körülmények és a talaj állapota határozza meg. A gabonafélék számára milyen magágyat készítünk, ez az elővetemény lekerülése után sekély talajművelést és a talajfelszínt lezáró hengerezést jelent. Mind az őszi, mind pedig a tavaszi gabonák számára az őszi szántás elvégzése ajánlott. Előfordulás A ragadós galaj minden gabonafélében megtalálható, csakúgy, mint gyepekben, sövényekben, kertek, parkok növényzetében, illetve utak mentén. Biológia Egyéves T2- s gyomnövényként ősszel és kora tavasszal egyaránt jól csírázik, korai konkurenciát jelentve a kultúrnövénynek a fény, nedvesség és a talaj tápanyagkészletét illetően. Csírázásához ~4–8 °C-ra van szüksége, amely novembertől februárig, néha márciusig ad lehetőséget a korai fejlődésre. A gyomnövény akár 1 m magasra is megő, ugyanakkor nem képes önállóan megállni, a teljes kifejlődéshez támasztónövényre van szüksége. Sekély gyökérzete meglehetősen fejlett, ami segíti a szárazabb időszakok átvészelésében, hosszabb vegetációs periódust biztosítva a növény számára, mint a T1-es csoport növényeinek. A nyári száraz meleget a növény mag formájában vészeli át. – 93 –

Apró virágai május-június folyamán fejlődnek ki, megporzásukat méhek/legyek végzik. Június-júliusra magot érlel, melyek a talajban csírázóképességüket évekig megőrzik. Szarvasmarha, ló, sertés, kecske és madarak emésztőrendszerén áthaladva csírázóképességük megmarad, így a nem kellően komposztált trágya alkalmazása a területen a gyom terjedését segíti elő.

Szőrös disznóparéj (Amaranthus retroflexus L.) (Amaranthaceae) Jellemzők Hétköznapi nevei

szőrös disznóparéj, disznódudva, dudvás disznóparéj, eszterburján, lisztes-, sósparéj

Növekedés

lágyszárú

Életforma

egyéves, T4



Virágzás

június-október

Szaporodás

magok

Magasság

0,1–1,5 m

Virágzat

egylaki, végálló füzérvirágzat, vastag, tömött, rövid

Virág

egyivarú, 5 lepellevele 2-3 mm hosszú, keskeny-lapát alakú, tompa vagy kicsípett szálkahegyű

Termés (a)

kupakkal nyíló, hosszabb a zöld lepelleveleknél, vége kerek vagy levágott, gyakran rövid és pontban végződik, 1 maggal

Mag

közel gömbölyded, lencsealakú (1,5 – 2 mm hosszú), fényes fekete

Levélzet

rombos- tojásdad, hirtelen nyélbe keskenyedő, lapos, sötétzöld (barnásfeketés), fényes átellenes levélállású, egyszerű levél, mely lándzsás vagy hosszúkás (2–10 cm), a levélnyél hossza a levéllemezzel megegyezik (némileg rövidebb lehet), épszélű, alsó részében pelyhes szőrű

Szár

felálló, elágazó

Gyökérzet

karógyökér, sekélyen elhelyezkedő gyökérzet, felső részében vörösesrózsaszínes

Előfordulás

művelt területek, kertek, utak széle, parlagterületek

Kártétel Egyéves, T4-es gyomok lévén a disznóparéj-félék a termesztés során a legnagyobb gazdasági jelentőséggel bíró gyomnövények közé tartoznak. Jelentős konkurenciát képviselnek a talaj tápanyag- és nedvességkészletét illetően, hatalmas termetükkel a kultúrnövényt gátolhatják fényigényének kielégítésében. – 94 –

A kultúrnövény fejlettségi állapota befolyásolja a szőrös disznóparéjnak a terméseredményre gyakorolt hatását. Kísérletek alátámasztották, hogy a 7-leveles fejlettségi állapotot elért kukoricában a gyom már nem okoz jelentős terméskiesést, míg negatív hatása a terméseredményre 5-levelesnél fiatalabb cirokállományban megfigyelhető volt. Amellett, hogy eredményesen konkurál a kultúrnövénnyel a tápanyagért (főleg a felvehető nitrogénért), és fényért, a szőrös disznóparéj felelős lehet a kukoricamoly (Ostrinia nubilalis Hübner) illetve egyéb kártevők és kórokozók terjedéséért. Szabályozási módszerek megelőzés – az utak, árokpartok, szérűskertek tisztántartása – a gyomnövények magérlelésének megakadályozása – vetőmagtisztítás, fémzárolt vetőmag használata – gyommentes istállótrágya, komposzt és takarmány használata (a legtöbb gyomnövény magja sértetlenül halad át az őket elfogyasztó állatok emésztőrendszerén) – a szaporító képletek géppel történő behurcolásának megakadályozása – új gyomfajok megjelenésének figyelemmel kísérése a sövényekben, trágyahalmokon, vagy az utak mentén 64. ábra Szőrös disznóparéj, a háttérben parlagfű és kakaslábfű (© Ildikó Vörös)

– 95 –

Agrotechnikai módszerek A szőrös disznóparéj (64. ábra) és a karcsú amaránt is hatékonyany szabályozható többszöri sekély talajműveléssel, (kézi vagy gépi) kapálással, a magérlelés megakadályozásával. A gabonafélék előveteményét követően a jó minőségű tarlóhántás elősegíti a disznóparéj magok csírázását, majd a kelést követő tarlóápolások a gyomnövényt fiatal fejlődési állapotában semmisítik meg. A talajfelszín bolygatása (pl.: mechanikai gyomszabályozás) a gyomnövény mélyebb talajrétegekben fekvő magjait a felszín közelébe hozza, ahonnan (a felső 0,5-3 cm-es rétegből) a magok kicsíráznak. A fiatal csíranövények (65. ábra) kapálással vagy kultivátorozással szabályozhatók. Kukoricában a kapálás töltögetéssel kombinálva vezet jó eredményre, mivel előnyhöz segíti a kultúrnövényt a fejlődés során a disznóparéj-félékkel szemben. A gyomperzselés jó eredményt hozhat e gyomnövény esetében, ha a max. 5 km/ h haladási sebességet betartjuk. A kultúrnövény kelését megelőzően elvégzett gyomperzselés eredményessége a megfelelő időzítés függvénye, hiszen a szőrös disznóparéj csíranövényei a többi veszélyes T4-es gyomnövényhez képest később kelnek. Így a nem megfelelően időzített kezelés hatékony lehet más egyévesekkel szemben, míg a szőrös disznóparéj magokra és csíranövényekre nem hat, sőt a konkurenciát megsemmisítve növekedési előnyhöz is juttathatja.

65. ábra Szőrös disznóparéj csíranövény (© Ildikó Vörös)

– 96 –

Egyéb Néhány gombafajt biológiai szabályozóként ígéretesnek találtak. Magjait számos madárfaj, rágcsáló és rovar fogyasztja. Előfordulás Az Amaranthus fajok komoly gyomproblémát okozhatnak szántóföldi kapás kultúrákban (cukorrépa, burgonya, cirok, napraforgó, szója) csakúgy, mint gyümölcsösökben, szőlőben és a zöldségtermesztésben. Biológia nyári egyéves gyomfajokként (T4) a disznóparéj-félék a legjelentősebb károsítók közé tartoznak. Melegigényes növények: áprilisban kezdődő csírázásukhoz 18–30 °C talajhőmérsékletet igényelnek. Virágzásuk júniustól októberig tart, mellyel egyidőben érlelik magjaikat is. Mind a szőrös disznóparéj, mind a karcsú amaránt elég nagyra és erősre nő, hogy elnyomja a kultúrnövényt. A nyári forróságot jól tűrik, ugyanakkor fagyérzékenyek: 0 °Con a növény már elpusztul. A többi T4-es gyomnövényhez hasonlóan a szőrös disznóparéj nagyszámú magot érlel: egyetlen növény magprodukciója átlagosan több, mint 100 000, de ideális körülmények között nem ritka ennek a duplája sem. A magok a tavaszi csírázásig nyugalomban vannak, és csírázóképességüket a talajban évtizedekig megőrzik.

Aprószulák (Convolvulus arvensis L.) (Convolvulaceae) Jellemzők hétköznapi nevei

aprószulák, folyófű, folyóka, hajnalika, mezei paplonc, suttyáng

Növekedés

lágyszárú

Életforma

évelő, G3


Eurázsia, hazánkban gyakori

Virágzás

június-szeptember

Szaporodás

magok és rizómák

Magasság

0,2–2 m

Virágzat

egyesével/párosával virágzati száron (1-10 cm hosszú) a levelek hónaljában ülők

Virág

fehér vagy rózsaszín tölcséres párta, hosszúkás (1,5–2,5 cm hosszú); a csésze 2 rövidebb és 3 hosszabb elliptikus-kerekded, szélén fehér-pillás fogú cimpával

Termés (a)

két részre eső toktermés, általában 4 maggal (néha 1-3), alakja kerektojásdad (5–7 mm átmérőjű), kopasz

– 97 –

Mag

ovális (3–5 mm),1 gömbölyded és 1 vagy 2 lapos oldallal, színe barnásszürkétől a feketéig változó, matt és durva felületű, kopasz

Levélzet

szórt, egyszerű levél, változatos alakkal, ovális – hosszúkás (1,5–10 cm hosszú, 5–60 mm széles), a levélváll lándzsás vagy szív alakú; a levélszél ép, kissé hullámos, felszíne kopasz, hosszú levélnyélen ül (4 cm-ig)

Szár

csavarodó, talajfelszínen kúszó, hosszú, kissé szögletes, gyakran alkot sűrű, kusza, szőnyeget, felülete szőr nélküli, vagy molyhos

Gyökérzet

kiterjedt gyökérrendszer (akár 10 m mélységig); rizómái kuszók

Előfordulás

mind művelt, mind művelés alatt nem álló területeken előfordul, leggyakrabban gabonában, parlagterületeken, kertekben és utak mentén

Kártétel az aprószulák (66. ábra) kellemetlen évelő gyomként jelenhet meg a legtöbb művelt területen, különösen gabonában és évelő kultúrákban. Majdnem minden talajtípuson megél és kiterjedt gyökérzetével hatékonyan veszi fel a versenyt a talaj tápanyag és vízkészletéért. A felszínen kúszva és a kultúrnövényekre felcsavarodva képes azok fejlődését visszafogni, me-

66. ábra Aprószulák (© Ildikó Vörös)

lynek következtében termésveszteség lép fel és a betakarítást is jelentősen megnehezítheti. Az aprószulák a burgonya X-vírus (PVX) gazdanövénye lehet. Szabályozási módszerek A gyomnövény elleni védekezésben az egyik legfontosabb teendő a megelőzés: a növény magjainak és rizómáinak behurcolását el kell kerülni más fertőzött területekről. Ehhez szükséges – az utak, árokpartok, szérűskertek tisztántartása – a gyomnövények magérlelésének megakadályozása – vetőmag tisztítás, fémzárolt vetőmag használata – 98 –

– gyommentes istállótrágya, komposzt és takarmány használata (a legtöbb gyomnövény magja sértetlenül halad át az őket elfogyasztó állatok emésztőrendszerén) – a szaporító képletek géppel történő behurcolásának megakadályozása – új gyomfajok megjelenésének figyelemmel kísérése a sövényekben, trágyahalmokon, vagy az utak mentén Agrotechnikai módszerek Egyszeri talajműveléssel az aprószulák nem távolítható el a területünkről. Ezt kiterjedt gyökérrendszerének köszönheti, amely a talaj különböző rétegeit hálózza be. Kártétele csökkenthető a növény tartalékainak kimerítésével: gyakori rotálást a szántóföldön és kapálást, kultivátorozást a széles sorközű kultúrákban. Az aprószulák a földalatti hajtások teljes hosszán található rügyekből képes új növényt regenerálni, így egy egyszeri talajművelés (pl.: szántás) csak a növény terjedéséhez járul hozzá. Ugyanakkor a hajtások kifésülése, eltávolítása, (pl.: boronával) majd az azt követő elpusztítása is lehetséges égetéssel vagy a hajtások kiszárításával. A talajművelések optimális időzítése a regenerálódó hajtás előtörését követő 12 naponkénti kezelés. 4-leveles állapotától kezdve a csíranövények képesek a regenerálódásra, a kelést követő 6 hét elteltével pedig sekély talajműveléssel már nem szabályozhatók.

67. ábra Aprószulák az őszibúza tábla szélén (© Ildikó Vörös)

– 99 –

A vetésforgó, a különböző vetési stratégiák és állománysűrűség beállítása segít az aprószulák kártátelének mérséklésében. A mechanikai eljárásokat megfelelően szükséges időzíteni: ezt időjárási tényezők, és a talaj állapota határozza meg. A tarlóápolás során boronával összegyűjthető, majd megsemmisíthető (a felszínen hagyva kiszárad/ megfagy) a földalatti szaporítóképletek egy része. Más módszerek A juh és szarvasmarha szívesen fogyasztja az aprószulák leveleit, a sertések és csirkék képesek a földalatti hajtások és húsos gyökerek kiásására a talajból. A szolarizációnak nincs jelentősége az aprószulák kifejlett növényének szabályozásában, magjai is csak kis mértékben mutatnak érzékenységet az eljárás iránt. Az Eryshiphe convolvuli, mint gazdanövény specifikus gombafaj ígéretes szabályozónak bizonyult, csakúgy, mint a Phomopsis convolvulus, amely a növény minden fejlődési szakaszában komolyt kárt okozott az aprószulák vizsgált állományában. Előfordulás Az aprószulák különböző kultúrákban károsít, különösen jelentős problémát okozhat gabonában és évelő kultúrákban. Minden művelt területen gyakori, csakúgy, mint útszéleken, vasútak mentén, gyepterületek szélén. Sűrű gabonavetésben többnyire csak az állomány szélét károsítja, ritkán terjed a terület belseje felé. (67. ábra) Biológia G3-as, évelő gyomnövényként az aprószulák leginkább kiterjedt földalatti hajtás- és gyökérrendszere segítségével szaporodik. Hajtásrendszere nemcsak szaporodási célokat szolgál, hanem tápanyag és víz raktározását is ellátja, mely segíti a növényt a kedvezőtlen időszakok átvészelésében. Ugyanakkor a növény jelentős számú mag képzésére is képes (~600/növény), melyek 10–15 nappal a megporzást követően már csírázóképesek. A magok több, mint 95%-a rendelkezik ezzel a képességgel, és csírázóképességüket a talajban évtizedekig megőrzik. Trágyában és komposztban egyaránt megtartják csírázóképességüket, csakúgy, mint a takarmányba kerülve vagy a költöző madarak tápcsatornáján áthaladva. A magok ősszel és tavasszal csíráznak, majd gyors ütemben fejlesztenek gyökérzetet, és behálózzák a talaj felső 30 cm-es szelvényét. A száron és a földalatti hajtásokon található nóduszok mindegyikéből a növény képes új egyedet fejleszteni, megtelepedését követően pedig akár 3 métert is terjeszkedni sugárirányba.

Mezei acat (Cirsium arvense L.) (Asteraceae) Jellemzők Hétköznapi nevei

mezei acat / kákics, mácsonya, mácsonyatüske, mezei aszat, stb.

Növekedés

lágyszárú

– 100 –

Életforma

évelő, G3


Eurázsia, Észak-Amerika, hazánkban gyakori

Virágzás

június- november

Szaporodás

rizómák és magok

Magasság

30–120 cm

Virágzat

kétlaki, sátorvirágzat (1-2 cm hosszú, 0,5–1 cm széles) 5–6 sor lilás murvalevél, tojásdad fellevelei fokozatosan hegyesedők

Virág

rózsaszín-bíbor fészekvirágzat, porzós virág 1,2–1,5 cm; termős virág 1,8-2,5 cm

Termés (a)

kaszattermése hosszúkás (2,5-4 x 1-1,5 mm), olajzöld, lapos, lekerekített, bóbitává redukálódott csészéje pelyhes, fehér sörtés (1,5-2,5 cm), 1 maggal

Mag

kicsi, vékony szőrös (~ 35-40 000/ növény)

Levélzet

szórt; lándzsás vagy lándzsás-hosszúkásak, kopaszak és épek, csak sertefogacskásak, ülők; szélük karéjos vagy mélyen hasogatott, erősen szúrós tövises-fogas, sokszor bodros hasábokkal

Szár

felálló, egyenes, felső részében ágas, sűrűn leveles; felül csupasz, alsó részén molyhos

Gyökérzet

rizómák, húsos, kiterjedt, 3-5 m mélyre lehatoló kúszó gyökérrendszer

Előfordulás

legelők, szántóföld, utak széle, árokpartok, nedves élőhelyek, folyó és tópartok, bolygatott területek

Kártétel G3-as évelő gyomnövényként a mezei aszat kiterjedt, kúszó gyökérzettel és rizómákkal rendelkezik, melyek egyaránt szolgálják a szaporodás és a tápanyag tartalékolásának, a növény megújulásának szerepét. A gyökér és a földalatti hajtások megvastagodott részei új egyedek nevelésére képesek, hozzájárulnak a talaj kimerítéséhez és konkurenciát jelentenek a kultúrnövény számára a talaj tápanyag- és nedvességkészletét illetően. Emiatt száraz körülmények között különösen veszélyes mértékű kártétellel kell számolnunk. A mezei aszat hatalmas méretével elnyomja, akár el is pusztítja a kultúrnövényt. Gyökerei több méteres mélységbe lehatolnak a talajban, rizómáiból új növények fejlődnek, melyek segítségével a mezei aszat „vándorol” a fertőzött területen. Tanulmányok támasztják alá, hogy a mezei aszat maradványai fitotoxikus hatással bírnak egyes növények fejlődésére: a gyökerek vizes kivonata növekedésgátló hatást mutatott kísérleti körülmények között. Szabályozási módszerek Megelőzés – az utak, árokpartok, szérűskertek tisztántartása – a gyomnövények magérlelésének megakadályozása – vetőmagtisztítás, fémzárolt vetőmag használata – 101 –

68. ábra Mezei acat sűrű állományú őszi búzában (© Peter Tóth)

– gyommentes istállótrágya, komposzt és takarmány használata (a legtöbb gyomnövény magja sértetlenül halad át az őket elfogyasztó állatok emésztőrendszerén) – a szaporító képletek géppel történő behurcolásának megakadályozása – új gyomfajok megjelenésének figyelemmel kísérése a sövényekben, trágyahalmokon, vagy az utak mentén Agrotechnikai módszerek A vetésforgó alkalmazása lehetőséget biztosít arra, hogy a különböző agrotechnikai csoportba tartozó kultúrnövényekre jellemző gyomok térhódítását megakadályozzuk. A szóba jöhető eljárások (szántás, tarlóápolás, boronálás, kaszálás vagy mulcsozás, stb.) rendszeres alkalmazásával, hatékonyan gyengíthető a gyomnövény maga és képessége az új hajtások nevelésére. A mezei acat nem fejlődik jól sűrű vetésű kultúrákban (68. ábra), így a gabonafélék vetése egy adott terület mezei acat fertőzöttségének mérséklésére hatékony technika lehet. Kukoricában acatoló, speciális kapa vagy sorközművelő kultivátor alkalmazása lehet hatékony módszer a gyomnövény ellen. A kézi gyomlálás hatására a mezei acat új sarjak fejlesztésével válaszol és leginkább a növény virágrügyeinek megjelenésekor lehet hatékony. Egyéb A kifejlett növény a legtöbb állat számára ehetetlen, ugyanakkor a kecskékről, és a szamarakról úgy tartják, hogy a mezei acatot bármely fejlődési stádiumában képesek fogyasztani. A fiatal hajtásokat a juhok és a lovak szívesen fogyasztják. – 102 –

69. ábra A mezei acat virágzata és termése (© Ildikó Vörös)

– 103 –

Előfordulás Mivel a mezei acat nehezen fejlődik sűrű növényállományban, tipikus károsítója a széles sorközű kultúráknak, zöldségeknek, stb. Biológia Évelő, gyökértarackos gyomnövényként a mezei acat szaporodását és elterjedését főleg földalatti hajtásrendszere biztosítja, amely akár az öt méteres hosszúságot is elérheti. Mind a karógyökéren, mind pedig a mellékgyökerek teljes hosszán találunk rügyeket, melyekből a gyökértarackok megvastagodása után új növény fejlődhet. Bár a gyökerek több méteres mélységbe képesek lehatolni, mélyen a művelt réteg alá, a növény regenerálódása a rügyekből mégis inkább a megművelt talajrétegből történik. Ugyanakkor a bolygatatlan talajrétegekben található gyökértarackok évekene keresztül képesek nyugalomban maradni, egészen addig, amíg egy következő talajművelés kedvező körülményeket nem teremt a továbbfejlődésre. A rágcsálók gyakran összegyűjtik és eltemetik a mezei acat húsos gyökereit, mellyel korábban tiszta területeken is képesek megtelepíteni a gyomnövényt. A gyökértarackok mellett a mezei acat igen nagyszámú magot érlel, melyek csírázóképességüket évtizedekig megőrzik a talajban. A művelt talajrétegben ugyanakkor ez az idő lényegesen rövidebb lehet. (69. ábra) A mezei acat magjai a gazdaság madárvilágának nyújtanak táplálékot, tápcsatornájukon áthaladva csírázóképességüket változatlanul megőrzik. A mezei acat magoncai érzékenyek a szárazságra és a fiatal korban elszenvedett beárnyékolásra, így sűrű állományú kultúrában nem képes kielégítően fejlődni.

Kakaslábfű (Echinocloa crus-galli (L.) P. B.) (Poaceae) Jellemzők Hétköznapi nevei

kakaslábfű

Növekedés

fű

Életforma

egyéves, T4


kozmopolita

Virágzás

júniustól késő őszig

Szaporodás

magok

Magasság

100–150 cm

Virágzat

10–20 cm végálló bugavirágzat, számos bugaággal, gyakran bíborszínű

Kalászka

ovális, 3–4 mm hosszú és 2–2,3 mm széles egy maggal,

Pelyva

az alsó ~ fele a felső méretének

– 104 –

70. ábra A kakaslábfű termetes gyökérzete (© Ildikó Vörös)

Levéllemez

20–30 cm hosszú, 1–2 cm széles, kopasz, hegyétől éles szélekkel, elkülönülő fehér középérrel

Nyelvecske

hiányzik, csak egy barnás sáv jelenik meg

Tő

robosztus, felálló, vastag, alapja felé ellaposodik, gyakran pirosas színű

Gyökérzet

termetes gyökérzet (70. ábra)

Előfordulás

művelt területek, szántóföld, parlag, vizenyős területek, legelők, gyümölcsösök, szőlő

Kártétel Ez a sok problémát okozó egyéves, T4-es fűféle, elterjedését elsősorban a nem megfelelő, tecnológiai szempontból elfogadhatatlan vegyszeres gyomirtásnak köszönheti. Kártétele a növény rendkívül erős versengése nyomán a talaj tápanyag és vízkészletének felhasználásában, a kultúrnövény árnyékolásában nyilvánul meg. Bár a kakaslábfű jobban kedveli a vizenyős területeket, normál nedvesség esetén is jól fejlődik. A kukoricaállományban kialakuló párás viszonyok ideális körülményeket teremtenek a kakaslábfű növekedéséhez. Mivel nagyszámú mag érlelésére képes, talajunkat évekre megfertőzheti. Magoncai gyakran rendkívül sűrűn kelnek, elnyomva a fiatal kultúrnövényt. Kártétele az ennek következtében – 105 –

71.ábra Kakaslábfű fertőzés fejlődő zöldbabban (© Ildikó Vörös)

fellépő termésveszteség, mely kukoricában akár a 20 %-ot is elérheti, illetve a kakaslábfű a kukorica számos kártevőjének lehet gazdanövénye. Szabályozási módszerek Agrotechnikai módszerek A tarlóhántás a kakaslábfű elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze, mivel nemcsak a már kikelt magoncokat pusztítja el, hanem stimulálva a magok csírázását segít a talaj gyommagkészletének csökkentésében. Ismételt tarlóápolással (boronálás/ tárcsázás) a kakaslábfű kikelő egyedei jól szabályozhatók. Széles sorközű kultúra lévén, a kukoricában a rendszeres kapálás, illetve sorközművelő kultivátor alkalmazása gátolhatja a gyomnövény fejlődését és a magérlelést. Ha megpró– 106 –

báljuk kihúzni a kakaslábfű tövet, az gyakran elszakad, erős gyökérzetét a talajban hagyva, melyből megújul és megfelelő szabályozás híján magok ezreit szórja szét. Egyéb A kakaslábfű biológiai anyagokkal történő visszaszorítására kísérletek folynak, ezek közül az egyik legígéretesebb gombatörzs az Exserohilum monoceras. Előfordulás A kakaslábfű erőteljesen növekedhet tarlón, szántóföldi és különböző széles sorközű kultúrákban, rizsültetvényben, kertekben, bármilyen öntözött vagy öntözés nélküli kultúrában (71. ábra). Biológia Egyéves T4-es gyomnövényként a kakaslábfű áprilisban kezdi fejlődését, amikor a talajhőmérséklet eléri a 18–30 °C-ot. Melegigényes növény, mely virágzását júniustól egészen októberig folytatja, egyidejűleg érlelve magjait is. Termetét illetően nagy és erőteljes, így könnyen elnyomhatja a kultúrnövényt. A nyári forróságot jól viseli, az alacsony hőmérésékletre azonban érzékeny, 0 °C alatt elpusztul. Minden egyes növény magok ezreit termeli, melyek csírázóképességüket a talajban néhány évig megőrzik. A kakaslábfű magjai változatlan csírázóképességgel haladnak át az őket elfogyasztó állatok emésztőrendszerén, és rövid idejű vízzel való borítottság sem befolyásolja képességüket a kicsírázásra. Ugyanakkor magoncai érzékenyek a vízzel való borítottságra.

Muhar-felek (Setaria viridis (L.) P. B. és S. pumila (Poir.) R. et Sch.) (Poaceae) Jellemzők Setaria pumila (Poir.) R. et Sch.

Setaria viridis (L.) P. B.

Hétköznapi nevei

Fakó muhar

Zöld muhar

Növekedés

fűféle

Életforma

egyéves, T4


kozmopolita, hazánkban gyakori

Virágzás

június-november

Szaporodás

magok

Magasság

0,3–1 m

Virágzat

végálló bugavirágzat, felálló, 3–15 cm hosszú, elágazó, egyenletesen tömött, sok füzérkével

július-október

– 107 –

Füzérke

3 mm hosszú, tojásdad, 1 fertilis + 1 steril, rövid kocsányú, hossza szabálytalan

Toklász

ráncos

Pelyva

széles-tojásdad, az alsó rövidebb, mint a felette lévő, amely fele a toklászokkal egyforma harmadiknak

egyenlőtlen, az első egy harmada a füzérkének, a második kb. ugyanakkora

Hüvely

kifejezetten lapos, szőrtelen, alapjánál gyakran vöröses vagy lilás

szélei és a gallér szőrös, alsóbb részén kissé szőrös

Levéllemez

lapos hajtogatott, a torokhoz közel hosszú szőrszálakkal, különben szőrtelen

lapos vagy behajtott

Nyelvecske

hártyás

szőrök sűrű csomóban

Tő

erősen elágazó, egyenes/ alapjától behajló

Gyökérzet

erős bojtos gyökérzet

Előfordulás

művelt területek, gyepek, kertek, parlag, utak széle, legelők, meszes talajon inkább a zöld muhar, míg savanyú talajon a fakó muhar a gyakoribb, közönbös kémhatású talajon azonos arányban vannak jelen

Kártétel Mindkét muhar-féle gyakori károsító a széles sorközű kultúrákban, ahol veszélyes versenytársai a kultúrnövényeknek a fényért, tápanyagért és nedvességért folytatott küzdelemben. A csíranövényekre különösen negatív hatással bírnak, mivel jelentős szerepet játszanak a talaj nedvességtartalmának felhasználásában. Kukoricában ez súlyos termésveszteséget okozhat. Ha elmarad a megfelelő gyomszabályozás, a nyár végére a teljes kukoricatáblát sűrűn boríthatja muhar. Kártételük eredménye az akár jelentős mértékű termésveszteség lehet. 72. ábra A zöld muhar virágzata

Szabályozási módszerek Megelőzés – az utak, árokpartok, szérűskertek tisztántartása – a gyomnövények magérlelésének megakadályozása – vetőmagtisztítás, fémzárolt vetőmag használata – gyommentes istállótrágya, komposzt és takarmány használata (a legtöbb gyomnövény magja sértetlenül halad át az őket elfogyasztó állatok emésztőrendszerén) – a szaporító képletek géppel történő behurcolásának megakadályozása – új gyomfajok megjelenésének figyelemmel kísérése a sövényekben, trágyahalmokon, vagy az utak mentén Agrotechnikai módszerek A tarlóhántás az egyik legjelentősebb eszköz a muhar-félék visszaszorításában. Az előve– 108 –

temény lekerülését követően a talajban lévő magokat csírázásra serkenti, melyeket aztán a tarlóápolás során ismétlődő mechanikai műveletekkel (tárcsázás, boronálás) megsemmisíthetünk, így hatékonyan védekezhetünk e károsító ellen. A széles sorközű kukoricában az ismételt kapálás vagy sorközművelő kultivátor alkalmazása vezethet célra, megakadályozhatja a muhar-félék fejlődését és magérlelését. Ha megpróbáljuk kihúzni a gyomnövényt, az gyakran beszakad, erőteljes gyökérzetét a talajban hagyva, melyből könnyedén megújul és magot érlel, amennyiben nem folytatjuk ellene a védekezést. Előfordulás a muhar-félék előszeretettel növekednek a tarlón, különböző kapás kultúrákban, rizsben, zöldségnövények között, öntözött és öntözetlen körülmények között egyaránt. Biológia Egyéves T4-es gyomként a muharfélék fejlődésüket akkor kezdik, amikor a talaj hőmérséklete elérte a 18 °C-ot. Mivel melegigényes növények, júniusban kezdik virágzásukat (72. ábra) és egészen októberi folytatják azt, egyidejűleg magot is érlelve. A növény elég nagyra és erőteljesre nőhet, hogy elnyomja a kultúrnövényt. A nyári szárazságot jól viseli, az alacsony, 0 °C alatti hőmérsékletet azonban nem tolerálja. Minden egyes növény magok ezreit érleli, melyek csírázóképességüket a talajban néhány évig megőrzik.

Ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia L. (syn. A. elatior L.) (Asteraceae) Jellemzők Hétköznapi nevei

ürömlevelű/ közönséges parlagfű

Növekedés

lágyszárú

Életforma

egyéves, T4



Virágzás

július-október

Szaporodás

magok

Magasság

20–120 cm

Virágzat

egylaki; a száron füzérben porzós, lentebb levélhónalji termős virágok

Virág

zöldes-sárga; a porzós fészkek örvének murvái széles tányér alakká nőttek össze, 4-5 mm szélesek, rövid kocsányon ülők, lecsüngők, 10–15 termős virággal; a termős fészkek a felső levelek hónaljában ülnek egykettesével, egyvirágúak, csúcsukon kiálló bibeszállal

– 109 –

73. ábra A közönséges parlagfű szeldelt levelei (© Péter Pusztai)

Termés (a)

Közel szív alakú, 3–4 mm szürke kaszattermés 1 maggal

Mag

kicsi (1,5–2 mm)

Levélzet

Szórt állású felső és átellenes alsó levelek, ovális levéllemez (4-10 cm hosszú, akár 7 cm széles), durván molyhos felszínű egyszeresen vagy kétszeresen szárnyaltan szeldelt, lent 1–3 cm-es nyélen elhelyezkedő, feljebb ülő levelek

Szár

felálló, felül elágazó, felületén durván molyhos vagy szőrös

Gyökérzet

sekélyen elhelyezkedő karógyökér

Előfordulás

bolygatott, vagy művelt területek, parlagok, legelők

Kártétel A közönséges parlagfű (73. ábra) Európa egyik legveszélyesebb gyomnövénye. Nemcsak a növénytermesztésben okoz gondot, hanem elterjedésének humán egészségügyi vonatkozásai is vannak. Hatékonyan kel versenyre a fényért, a talaj tápanyag- és nedvességtartalmáért, elnyomva nemcsak a kultúrnövényt, hanem a többi gyomnövényt is. Gyors növekedésével és hatalmas termetével terméskiesést eredményez. Emellett allelopatikus gátló hatást fejt ki a szomszédos növények növekedésére. A közönséges parlagfű a háziállatok számára ehetetlen, bár termését madarak, mint pl.: fácán, fürj, fogoly, és az énekesmadarak szívesen fogyasztják, csakúgy, mint a kisebb rágcsálók. A teljes növény illóolajokban gazdag, amely bőrirritációt okozhat az arra érzékenyek– 110 –

74. ábra A közönséges parlagfű csíranövénye (© Ildikó Vörös)

nél. Szarvasmarhánál fogyasztása emésztőrendszeri zavarokat okoz, pollenje egyik legfőbb okozója az évről évre egyre többeket kínzó allergiás szénanáthának. Szabályozási módszerek Megelőzés A közönséges parlagfű elleni védekezésben a legalapvetőbb teendő a megelőzés, így nem lehet eléggé hangsúlyozni a tarlóhántás jelentőségét. Magjainak fejlődését a sekély talajművelés hatékonyan serkenti, az ismételt sekélyen végzett tarlóápolás pedig a kikelt magoncokat elpusztítja. A teljes növény eltávolítása a virágzás előtt hatékonyan csökkenti a magok számát, kézzel történő kihúzása esetén azonban óvatosan (kesztyűvel) érdemes a növényt megfogni, mivel illóolaj tartalmánál fogva az arra érzékenyknél bőrirritációt okozhat. A vetésforgó megakadályozza a gyompopuláció felépülését, és megelőzi a jelentős gyomfajok térhódítását a területen. A különböző tápanyagigényű növények, illetve az agrotechnikai szempontból más-más csoportba tartozó kultúrák segítségével az egyes kultúrákhoz kötődő gyomnövények életciklusa megszakítható. Az őszi gabonafélék legjobb előveteményei a herefélék, kender, mustár, repce, illetve az olajretek, a len, a hüvelyes növények, na– 111 –

75. ábra A közönséges parlagfű virágzata (© Péter Pusztai)

praforgó, kukorica, cukorrépa, burgonya, paradicsom, hagyma, paprika, tipikusan azok a növények, amelyek szeptember elejéig lekerülhetnek a területről. A hamis magágyat alkalmazó eljárás során a magágyat a vetés előtt néhány héttel előkészítjük, így a talajban várakozó gyommagok kelését serkentjük. A kikelt csíranövényeket (74. ábra) a következő lépésben kezeljük sekély talajműveléssel, gyomperzselővel vagy infra-vörös sugárzással. Az eljáráshoz nedves talajviszonyokra és tavasszal megfelelő talajhőmérsékletre van szükség, hogy a gyomnövények számára kedvező kelési időszakot ki tudjuk használni. Ez mind tavaszi, mind őszi vetés esetén késői vetést feltételez, mely ősszel még lehetőséget biztosít a gazdálkodó számára a felmerülő gyomproblémák kezelésére. Az állománysűrűsűg változtatásával biztosítható, hogy a sűrűbb állományú kultúrnövény képes olyan szinten beárnyékolni a gyomnövényt, hogy fejlődésében akadályozza, illetve megtelepedését is meggátolja. Minazonáltal az állománysűrűséget csak olyan mértéking – 112 –

célszerű növelni, ami még biztosítja a kultúrnövény számára a teret az erőteljes fejlődéshez. A mechanikai eljárások alkalmazásának pontos idejét egyrészt az időjárási körülmények, másrészt a talaj állapota határozza meg. A gabonafélék jól elmunkált magágyat kívánnak, így az elővetemény lekerülése után sekély tarlóhántás, majd annak elmunkálása következik. Lehetőség szerint és a gyomviszonyokat figyelembevéve a műveleteket meg kell ismételni. Mind őszi mind tavaszi vetésű kultúrák esetén a mélyszántás elvégzésére a legalkalmasabb az őszi időszak. Előfordulás A közönséges parlagfű kiterjedt állományt nevel a gabonafélékben, a 10–20 cm magas gyomnövények sűrűn boríthatják a gabonatáblát, ha a kultúrnövény állománya gyér. A tarlót annyira belepheti a parlagfű, hogy más gyomnak nem is enged teret a fejlődésre. Az évelő pillangósokban oly mértékben elterjedhet, hogy akár teljesen kipusztíthatja azokat. Nyár végére minden kultúrában gyakori. Biológia Egyéves T4-es gyomként a közöséges parlagfű fejlődését akkor kezdi, amikor a talaj hőmérséklete elérte a 18 °C-ot. Mivel melegigényes növény, júniusban kezdi virágzását (75. ábra) és egészen októberi folytatja azt, egyidejűleg érlelve magjait is. A parlagfű elég nagyra és erőteljesre nőhet, hogy elnyomja a kultúrnövényt. A nyári szárazságot jól viseli, az alacsony, 0 °C alatti hőmérsékletet azonban nem tolerálja. Minden egyes növény magok ezreit érleli, melyek csírázóképességüket a talajban évtizedekig megőrzik.

Közönséges tyúkhúr (Stellaria media (L.) Vill.) (Caryophyllaceae) Jellemzők Hétköznapi nevei

közönséges tyúkhúr, csibehúr, tyúkbegy

Növekedés

lágyszárú

Életforma

egyéves, T1


honos

Virágzás

Kora tavasztól késő őszig, enyhe télen is

Szaporodás

magok, nóduszokban legyökerező, kúszó szár

Magasság

7–50 cm

Virágzat

Hosszú, vékony kocsányon a levelek hónaljában

Virág

Fehér, ötszirmú párta, hosszabb, mint az 5 hosszúkás/ tojásdad kéthasábú csésze; röviden kihegyezettek

– 113 –

76. ábra A tyúkhúr virága és levélzete (© Ildikó Vörös)

Termés

Ovális toktermés (a csésze 1–2 mm-rel hosszabb), hat részre esik szét, sok maggal

Mag

Gömbölyded vagy gömbölyű, lapított, színe narancstól barnáig változó, oldalain 4 sorban mirigyszerű kiemelkedésektől bibircses, ~15000/ növény

Levélzet

átellenes, ép levéllemez, oválistól szélesen elliptikusig változó alakú (5–20 x 3–11 mm), a levelek vége kihegyesedő, épszélű; a felső részén ülő, lentebb nyeles levelek felülete enyhén molyhos

Szár

Kúszó, részben felálló, elágazó, kopasz szára a nóduszokban legyökerezik

Gyökérzet

sekélyen elhelyezkedő, bojtos gyökérzet

Előfordulás

gyepek, kertek, utak széle, mezők, parlagterületek

Kártétel ideális körülmények között (hűvös és nedves) a tyúkhúr (76. ábra) kúszó szárai sűrű szőnyeget alkotnak. A kultúrnövényt korai fejlődésében visszavetheti, mivel nagy mennyiségű zöldtömegének kialakításához hatékonyan verseng a vetett növénnyel a fényért, a talaj felső rétegének tápanyag és nedvességtartalmáért vívott versenyben. Ezen kívül számos vírusbetegség gazdanövénye lehet, melyek a kultúrnövényeket is megbetegíthetik. Szabályozási módszerek Megelőzés – az utak, árokpartok, szérűskertek tisztántartása – a gyomnövények magérlelésének megakadályozása – 114 –

– vetőmagtisztítás, fémzárolt vetőmag használata – gyommentes istállótrágya, komposzt és takarmány használata (a legtöbb gyomnövény magja sértetlenül halad át az őket elfogyasztó állatok emésztőrendszerén) – a szaporító képletek géppel történő behurcolásának megakadályozása – új gyomfajok megjelenésének figyelemmel kísérése a sövényekben, trágyahalmokon, vagy az utak mentén Agrotechnikai módszerek Mivel a tyúkhúr a nóduszokban könnyen legyökerezik, nehéz ellene kapálással vagy a növény kihúzigálásával védekezni. A felkapált növények elégséges talajnedvesség esetén újra legyökereznek. Az állománysűrűséget növelve kezdeti előnyhöz juttathatjuk a kultúrnövényt, hiszen kevesebb helyet hagy a gyom számára és könnyebben árnyékolja be azt. Ugyanakkor az állománysűrűséget csak addig célszerű növelni, amíg nem befolyásolja károsan a kultúrnövény fejlődését, Pl. repce esetében a túlságosan sűrű növényállományban az egyedek nem tudják kifejleszteni a tél átvészeléséhez szükséges méretű tőlevélrózsát az ősz során. A vetésforgó alkalmazásával megakadályozhatjuk a gyompopulációk felépülését és megelőzhetjük a veszélyes gyomnövények elterjedését a területünkön. A különböző agrotechnikai csoportba tartozó kultúrnövények termesztésével az egyes kultúrákhoz kötődő gyomfajok életciklusa megszakítható. A közönséges tyúkhúr magjai csírázóképességüket a talajban hosszú ideig megőrzik: akár évtizedekig jelen lehetnek a talaj gyommagbankjában. Ugyanakkor bármennyire életképes magokat érlel, egy éves ugaroltatással számuk jelentősen csökkenthető. A betakarítást követően a frissen kikelt magokat tarlóhántással (5 cm mélységben, kéthetente ismételve) hatékonyan szabályozhatjuk. Egyéb A gerincesek közül a libák előszeretettel válogatják ki a tyúkhúrt a többi növény közül, de minden baromfi szívesen fogyasztja. Előfordulás A közönséges tyúkhúr gyakori gyomnövény gabonafélékben, cukorrépában és más szántóföldi kultúrában. A tyúhúr számára ideális a hűvös, párás mikroklíma és a könnyű talajok. Áttelelő zöldségekben és virághagyma termesztésben komoly problémát okozhat. Biológia Téli egyéves (T1) gyomnövényként alapvetően ősszel csírázik, és kora tavasszal érlel magot, de ideális körülmények között akár egész évben képes virágozni és magot hozni. Csírázásához 10–14 °C-ra van szüksége, a telet magonc vagy tőlevélrózsás állapotban vészeli át. A nyári szárazságot mag formájában éli túl. Korán virágzik: februártól márciusig tartó virágzását követően magjait április-május folyamán érleli, a magok csírázóképességüket a talajban évtizedekig megőrzik. A közönséges tyúkhúr életciklusát 5–6 hét alatt befejezi. Virágai nem érnek maggá, ha a szárakat levágjuk, viszont az éretlen, zöld toktermések csírázóképes magokat tartalmaznak a növény levágása után is. – 115 –

A magokat szívesen fogyasztják a különböző kistestű madarak, emésztőrendszerükön áthaladva a magok nagy része azonban elveszíti csírázóképességét. Amelyek megőrzik csírázóképességüket, a madarak és más állatok ürülékében gyakran kicsíráznak. Apró mérete miatt a hangyák hozzájárulnak a tyúkhúr magjainak terjesztéséhez, de öntözővízből is kimutatták már.

Közönséges pipacs (Papaver rhoeas L.) (Papaveraceae) Jellemzők Hétköznapi nevei

mezei pipacs, vetési pipacs

Növekedés

lágyszárú

Életforma

egyéves, T2


honos

Virágzás

május–október

Szaporodás

magok (~20.000 / növény)

Magasság

15–90 cm

Virágzat

nagy (max. 10 cm), többnyire bókoló, hosszú virágzati tengelyen magányosan elhelyezkedő

Virág

4 nagy piros párta, a tövében fekete folttal, a két csészelevél a virágzás kezdetén lehullik

77. ábra A pipacs toktermése (© Ildikó Vörös)

78. ábra A pipacs vesealakú magjai (© Ildikó Vörös)

– 116 –

Termés (a)

hosszúkás toktermés (10 x 6 mm) 8–10 vessels, (77. ábra)

Mag

szabálytalan vesealakú (0,4 x 0,8 mm), matt vöröses barna vagy szürkés sárga, koncentrikus indenture (b- keresztmetszet)

Levélzet

hosszúkás vagy lándzsa alakúak, szélük fogazott vagy karéjos, a levelek csúcsa kihegyesedő

Szár

felálló, alapjától sűrűn elágazó, felszíne molyhos vagy apró szőrös

Előfordulás

szántóföld, parlagterületek, árok-/utak széle, töltések

Kártétel T2-es téli egyéves gyomnövényként a pipacs ősszel és kora tavasszal egyaránt jól csírázik, amivel korai versenytársat jelent a kultúrnövény számára a fényért, tápanyagért, nedvességért folytatott versenyben. Kártétele az ennek következtében kialakuló termésveszteség, továbbá apró magjaival fertőzheti a betakarított magtételeket.

79. ábra Virágzó pipacsok (© Ildikó Vörös)

– 117 –

Szabályozási módszerek Megelőzés – az utak, árokpartok, szérűskertek tisztántartása – a gyomnövények magérlelésének megakadályozása – vetőmagtisztítás, fémzárolt vetőmag használata – gyommentes istállótrágya, komposzt és takarmány használata (a legtöbb gyomnövény magja sértetlenül halad át az őket elfogyasztó állatok emésztőrendszerén) – a szaporító képletek géppel történő behurcolásának megakadályozása – új gyomfajok megjelenésének figyelemmel kísérése a sövényekben, trágyahalmokon, vagy az utak mentén Agrotechnikai módszerek A vetésforgó alkalmazásával megakadályozzuk a károsító gyompopuláció felépülését, életciklusukat a különböző agrotechnikai és tápanyagigényű kultúrák helyes megválasztásával szakíthatjuk meg. Az őszi gabonák jó előveteményei a herefélék, kender, mustár, repce, illetve az olajretek, a len, a hüvelyes növények, napraforgó, kukorica, cukorrépa, burgonya, paradicsom, hagyma, paprika, tipikusan azok a növények, amelyek ősz elejéig lekerülhetnek a területről. Mechanikai eljárásokkal fejlődése szabályozható, mindazonáltal a mély talajművelés a pipacs esetében kerülendő, hiszen magjai csírázóképességüket a talajban több mint 8 évig megőrzik, közel teljes kiürülésük a talaj gyommagbankjából 17 és 50 év közötti időre tehető. Az évenkénti rendszeres posztemergens fogasolás, illetve az alkalmankénti szántás jó eredményt hoz a pipacs szabályozásában. A legjobb eredmény akkor érhető el, ha a magoncokat egészen közel a talajhoz vágjuk el, vagy teljesen betemetjük, hiszen a csak részlegesen betemetett csíranövények könnyen regenerálódnak. Előfordulás gyakori a különböző gabonafélék állományaiban, a sűrű rozs kivételével. A búzával együtt növekszik, de széles sorközű kultúrákban is megtalálható. Biológia Mivel T2-es gyomnövény, ősszel és kora tavasszal egyaránt jól csírázik, korai konkurenciát jelentve a kultúrnövénynek. Csírázásához ~4-8 °C-ra van szüksége, ez a hőmérséklet novembertől februárig, néha márciusig áll rendelkezésére. Egyetlen növény 1-40 virágot hoz, (79. ábra) a talaj adottságaitól és a kultúrnövény állománysűrűségétől függően. Toktermésében legalább 1300 mag található, növényenként pedig átlag 10.000 és 60.000 között változik a pipacsmagok száma, melyek 3-4 héttel a virágzás után érik el érettségüket. A pipacsot többnyire rovarok porozzák, de öntermékenyülés és az önbeporzás is jellemző rájuk. A toktermésből a magokat a szél rázza ki, és apró méretüknek köszönhetően az anyanövénytől akár 3 méterre is kerülhetnek. Az őket elfogyasztó állatok tápcsatornáján sértetlenül haladnak át, sőt elhullajtott ürülékükből jól csíráznak. – 118 –

Csattanó maszlag (Datura stramonium L.) (Solanaceae) Jellemzők Hétköznapi nevei

csattanó maszlag, maszlagos redőszirom, tölcséres beléndek, dögfű, szúrós disznó

Növekedés

lágyszárú

Életforma

egyéves, T4

Eredet és elterjedés Közép Amerika, itthon gyakori Virágzás

június–november

Szaporodás

magok

Magasság

0,3–1,6 m

Virágzat

magányos, felálló virágok a virágzati tengelyen

Virág

hosszúkás, tölcsér alakú fehér párta, (5–12 cm), (3–8 mm) 5 kihegyesedő redővel szegélyezett; zöld csészéje 3,5–5 cm hosszú

Termés (a)

hosszúkás-gömbölyded, 4 részre felnyíló tok, (3,5–5 cm x 2,5 cm), felületén rövid, hegyes tüskék, benne sok mag

Mag

Közel vesealakú (3–4 mm hosszú), lapított, fekete vagy sötétbarna, felszíne szabálytalan vagy mélyedésekkel tarkított

Levélzet

Szórt állású levelei tojásdad alakúak (7–25 cm x 3–20 cm), végük kihegyesedő nyelesek, egyenlőtlenül, durván fogas élűek, felszínük sima, kopasz

Szár

felálló, felső részében elágazó, kopasz; színe zöld és lilás között változó

Gyökérzet

Sekély karógyökere ujjnyi vastag, erõsen elágazó

Előfordulás

Művelt területek, felhagyott területek, legelők, kertek, etetők környéke, nedves élőhelyek

Egyéb

Díszítőértéke miatt használatos, a talajból képes kivonni a nehézfémeket, radioaktív anyagokat; ERŐSEN MÉRGEZŐ!

Kártétel T4-es egyéves gyomnövényként a csattanómaszlag komoly problémát okozhat a területünkön, mivel a legtöbb termesztett növénnyel együtt fejlődik. Hatalmas termetének és növekedési erélyének köszönhetően képes elnyomni a vetett növényt: elhasználja előle a talaj tápanyag és nedvességkészletét, és beárnyékolja növekedése során. A csattanómaszlag maga rendkívül mérgező nemcsak az emberek, hanem az összes háziállat számára is. Ugyanakkor a háziállatok rendesen nem fogyasztják, de a gyommal szennyezett takarmánnyal a szervezetükbe kerülhet és változó mértékű mérgezést okozhat.

– 119 –

80. ábra A csattanómaszlag gyökérzete (© Peter Tóth)

Szabályozási módszerek Megelőzés – az utak, árokpartok, szérűskertek tisztántartása – a gyomnövények magérlelésének megakadályozása – vetőmagtisztítás, fémzárolt vetőmag használata – gyommentes istállótrágya, komposzt és takarmány használata (a legtöbb gyomnövény magja sértetlenül halad át az őket elfogyasztó állatok emésztőrendszerén) – a szaporító képletek géppel történő behurcolásának megakadályozása – új gyomfajok megjelenésének figyelemmel kísérése a sövényekben, trágyahalmokon, vagy az utak mentén Agrotechnikai módszerek A kisebb növényi foltokat a virágzás előtt kézzel lehet eltávolítani. A csattanómaszlag csírázását elősegíti a tarlóhántás, amelyet követően a tarlóápolás során magoncai elpusztíthatók ismételt talajműveléssel. Ugyanakkor az idősebb növények könnyen regenerálódnak sekélyen elhelyezkedő, elágazó karógyökerük segítségével. (80. ábra) Egyéb Az USA-ban a Lemma trivittata faj komolyan károsítja a csattanómaszlag levélzetét, és hozzájárulhat a magprodukció csökkentéséhez, ugyanakkor Európában nincsen természetes ellensége. Lehetséges biológiai védekezésnek gombabetegsége, az Alternaria crassa mutatkozik. A csattanómaszlag magjai érzékenyek a talaj szolarizációjára. Előfordulás A csattanómaszlag mindenütt gyakori, ahol a talaj tápanyagban gazdag: trágyahalmok közelében és trágyázott területeken, kertekben és legelőkön, szántóföldön. – 120 –

Biológia T4-es, nyári egyéves gyomnövényként a csattanómaszlag melegigényes, csírázását áprilisban kezdi meg, amikor a hőmérséklet eléri a 18 °C-ot. Júniustól októberig virágzik és egyidedjűleg magot érlel. Hatalmas termetével elnyomja a kultúrnövényt. A nyári forróságot jól tolerálja, az alacsony hőmérsékletre érzékeny. Minden egyes növény magok ezreit hozza, melyek csírázóképességüket a talajban hosszú ideig megőrzik. (Akár 30–40 évig a talaj mélyebb rétegeiben!) A magok csírázóképességére a vízzel való borítottság nincs hátrányos hatással.

Nagy aranka (Cuscuta campestris Yuncker) (Cuscutaceae) Jellemzők Hétköznapi nevei

illatos, vagy nagy aranka (aranyfonalfű, fonalfűnyüg, herefene, herefojtó, stb.)

Növekedés

lágyszárú (parazita)

Életforma

egyéves, (T4)


Közép Amerika, hazánkban elterjedt

Virágzás

július–október

Szaporodás

magok

Magasság

Akár 2 m hosszú

Virágzat

gömbölyded, laza fürtvirágzat

Virág

A fehér párta, szélesebb a hosszánál, 4–5 szirmú, öttagú, 2–3 mm átmérőjű virágok kocsánya akkora, mint a csésze

Termés (a)

toktermés, gömbölyded, kissé lapított, 2 részű, 4 maggal

Mag

Közel gömbölyű, egyik oldalán kerek, 1–2 oldalán lapított, narancsszínűtől a barnáig sokféle, 0,2 mm

Szár

Óramutató járásával ellentétesen csavarodó, erőteljesen elágazó, narancsszínű, fonálszerű, mely a kultúrnövényen sűrű tömeget alkot

Levélzet

Elcsökevényesedett vagy hiányzik

Gyökérzet

Gyököcskéjéval behatol a talajba a csírázást követően, majd a gazdanövényhez való csatlakozás után a gyökérzet elhal

Előfordulás

Művelt területek, parlagok, legelő, utak széle, ruderális területek

Kártétel A parazita életmódú nagy aranka (81. ábra) elvonja a táplálékot a gazdanövénytől (szerves anyagokat, pl. cukrot; vizet, ásványi anyagokat), ami súlyosan károsítja a gazdanövény anyagcseréjét, illetve fejlődését. Az aranka élősködése nemcsak fejlődésében gátolhatja a – 121 –

Obrázok 81. Rozvetvený kolovitý koreň durmanu obyčajného (© Ildikó Vörös)

– 122 –

82. ábra Nagy aranka bükkönyre csavarodik (© Ildikó Vörös)

kultúrnövényt, hanem számos vírus-, illetve mikoplazma típusú kórokozó közvetítéséért is felelős lehet. A nagy aranka fertőzésének következtében még kifejlett kultúrnövény állományok is jelentősen károsodhatnak, mind minőségükben, mind pedig termésmennyiségben jelentős kiesést szenvedhetnek. A legyengített gazdanövényt további kórokozók könnyen megbetegíthetik, és jobban ki vannak téve a rovarok és fonálférgek kártételének is. Egyetlen növény több négyzetméter lucernát vagy herét is elpusztíthat, de gyomnövényeken, egyéb termesztett növényeken (83. ábra), vagy a természetes flóraelemeken is gyakran élősködik. A nagy aranka felelőssé tehető a szarvasmarha hasmenéséért, illetve lovak emésztési problémáiért. Pollenje és nektárja a méhek számára toxikus. Kártételéhez hozzájárul még, hogy magja a lucerna, here, illetve len vetőmagból nehezen elkülöníthető, így a vetőmag minőségének lerontásában is jelentős szerepe lehet. – 123 –

83. ábra Cukorrépát behálózó Cuscuta campestris (© Peter Tóth)

Szabályozási módszerek Több lehetőség áll rendelkezésünkre a nagy aranka kártételének megakadályozására. A kialakult gyomproblémát kézi gyomlálással, a felkapált/ kihúzott élősködő elégetésével orvosolhatjuk, de nem lehet eléggé hangsúlyozni a megelőzés fontosságát, azon belül is a gyommagmentes vetőmag használatának jelentőségét. Megelőzés – az utak, árokpartok, szérűskertek tisztántartása – a gyomnövények magérlelésének megakadályozása – vetőmagtisztítás, fémzárolt vetőmag használata – gyommentes istállótrágya, komposzt és takarmány használata (a legtöbb gyomnövény magja sértetlenül halad át az őket elfogyasztó állatok emésztőrendszerén) – a szaporító képletek géppel történő behurcolásának megakadályozása – új gyomfajok megjelenésének figyelemmel kísérése a sövényekben, trágyahalmokon, vagy az utak mentén A védekezési módszereket mindenképpen virágzás előtt kell alkalmazni. Elengedhetetlen a kultúrnövény magjainak és az arankamagoknak az elkülönítése, illetve az élősködő megsemmisítése az árokpartokon, felhagyott területeken, gyomsávokban a teljes vegetációs idő alatt. Agrotechnikai módszerek A növényállomány sűrűségével szabályozhatjuk a gyomnövény fejlődéséhez rendelkezésre álló területet is: minél sűrűbb a vetés, annál kevesebb hely marad a gyomnövények megtelepedéséhez. Mindazonáltal arra kell törekedni, hogy a kultúrnövény fejlődéséhez elegendő tenyészterület álljon rendelkezésre, a termesztett növény növekedését ne akadályozza egy esetleges túl sűrű vetés. – 124 –

Mezőgazdasági termesztésben a nagy arankát többnyire valamilyen mechanikai szabályozási módszerrel szorítják vissza: az arankás foltot és 1 méteres körzetét fel kell kapálni, szalmával betakarni, majd helyben elégetni. Elégetés helyett a kikapált növényeket jó mélyen a föld alá temetve az aranka szintén elpusztítható. Ez az irtási mód a többinél olcsóbb és célszerűbb. Hatékonyan alkalmazható módszer, ha az arankás foltot és 1 méteres körzetét lekaszálják, majd a foltot 30 cm vastagságban lótrágyával, vagy földdel befedik. 3-4 hét múlva, ha a foltról a trágyát eltávolítják, a lóhere ismét növekedésnek indul, az aranka pedig ez idő alatt kipusztul. Az arankás lóherét, vagy lucernát nem szabad a foltról elhordani, mivel elhullott szárrészek a gazdanövényhez jutnak, és új foltot hoznak létre. A vetésforgót úgy kell kialakítani, hogy a nagy aranka fertőzésére nem érzékeny kultúrákat vetünk a területen (pl.: pázsitfű- vagy gabonafélék), illetve érzékeny gazdanövényeket nem illesztünk a forgóba legalább 5 évig. Biológiai szabályozás: a nagy aranka növekedését számos rovarfaj hátráltatja (Pl.: Smicronyx sp), melyek a fiatal hajtások növekedési pontjain táplálkoznak. Az élősködő gombabetegsége az Alternaria cuscutacidae, de számos Colletotrichum faj is károsíthatja. Előfordulás A nagy arankát 85 gazdanövényen írták lel: leggyakrabban lucernát, hereféléket, cukorrépát, burgonyát, paradicsomot, hagymát és más zöldségnövényeket károsít. Fűféléken és gabonanövényeken nem található meg. (84. ábra)

84. ábra Előrehaladott arankafertőzés lencse termesztésben (© Peter Tóth)

– 125 –

Biológia A nagy aranka fejlődéshez az erősen nedves területeket részesíti előnyben. Nyári egyévesként júliustól októberig virágzik, éretlen magjai gyorsabban csíráznak, mint az érettek. Magjait a szél, víz, madarak és más állatok szállíthatják, csakúgy, mint a területen dolgozó emberek, illetve munkeszközök, gépek. Azokon a területeken, ahol télen hótakaró borítja a talajt, a nagy arankát elpusztítja a fagy és a hideg. A növény terjedését és kártételét befolyásolja, hogy milyen sűrűn képes beborítani a fertőzött kultúrnövényt. Magjait vízhatlan héj borítja, mely alkalmassá teszi őket arra, hogy csírázóképességüket a talajban éveken keresztül megőrizzék. A talajjal történő borítás a másodlagos nyugalmi állapot kialakulását okozhatja, ugyanakkor a talaj felső 5 cm-ben található arankamagok többsége azonnal képes csírázni. A nagy aranka a gazdanövényt fototropizmus segítségével azonosítja: a leveleken átbocsátott fény vörös színtartományát érzékelve képes kiválasztani a magasabb klorofilltartalmú növényt, melyen azután élősködik.

Árvakelésű napraforgó (Helianthus annuus L.) (Asteraceae) Jellemzők Hétköznapi nevei

közönséges napraforgó (szotyola, tányérvirág, forgó)

Növekedés

lágyszárú

Életforma

egyéves


Észak Amerika

Virágzás

július-szeptember

Szaporodás

magok

Magasság

0,5–2,5 m

Virágzat

1 vagy több végálló fészekvirágzat (2-12 cm wide); a fellevelek több, mint 4 mm szélesek, a külső részen szőrös vagy teljesen csupaszok, 17 vagy több sugárvirággal és számtalan csövesvirággal

Virág

sárga sugárvirágok (2–4,5 cm), vörösses-lilás csövesvirágok (7–9 mm)

Termés (a)

kaszat (3–5 mm), változatos színű, lapított, majdnem teljesen sima, 1 maggal

Mag

kicsi (3–4 mm)

Levélzet

Szórt állású; ép levéllemez, alsó részében szív alakú, felül ovális, nyílba keskenyedő, (4–40 cm x 1.5–35 cm), fogazott szélű vagy ép, felülete érdes, levélnyele hosszú

Szár

felálló, érdes, felső részében elágazó

– 126 –

Gyökérzet

karógyökér

Előfordulás

művelt területek, legelők, kertek, utak széle, bolygatott területek

Kártétel Bár termesztett növényként jelentős szerepet tölt be, a közönséges napraforgó (83. ábra) árvakelése gyakori és komoly gyomosodási problémát okoz művelt és művelés alól kivont területeken egyaránt. Elsősorban a napraforgó betakarítását megelőzően elpergett magokból fejlődik, de gyakran terjed a gazdaságban használatos gépek, munkaeszközök közvetítésével is. Az érett magoncok további lehetséges gyompopuláció kifejlődésére adnak lehetőséget, így megtelepedésük megakadályozása nagyon fontos, mivel gyomnövényként az árvakelésű napraforgó eredményesen veszi fel a versenyt a kultúrnövénnyel a fényért, a talaj tápanyag és nedvességtartalmáért folytatott versenyben és jelentős terméskiesést okozhat. Szabályozási módszerek Megelőzés – az utak, árokpartok, szérűskertek tisztántartása – a gyomnövények magérlelésének megakadályozása – vetőmagtisztítás, fémzárolt vetőmag használata – gyommentes istállótrágya, komposzt és takarmány használata (a legtöbb gyomnövény magja sértetlenül halad át az őket elfogyasztó állatok emésztőrendszerén) – a szaporító képletek géppel történő behurcolásának megakadályozása – új gyomfajok megjelenésének figyelemmel kísérése a sövényekben, trágyahalmokon, vagy az utak mentén Agrotechnikai módszerek Az árvakelésű napraforgót ismételt mechanikai műveléssel, kapálással vagy kultivátorozással szoríthatjuk vissza. A talajművelés mélysége befolyásolja a napraforgó csírázási képességét: sekély művelés esetén nagyobb számban kelnek az elpergett napraforgó magok, mint a mélyebb művelés után. Így a napraforgó betakarítását követően gyors, és jó minőségben elvégzett tarlóhántás, majd az azt követő többszöri tartóápolás elősegíti a magok kicsírázását és a fiatal magoncok elpusztítását. A kis csíranövényeket elpusztító kapálás, illetve kultivátorozás kukorica állományban jól kiegészíthető a megfelelően időzített töltögetéssel is, mely hozzásegíti a kultúrnövényt a gyors fejlődéshez az árvakeléssel szemben. Egyéb Takarónövény mulccsal hatékonyan megakadályozható a napraforgó magok kelése a területen. Tyúkok eredményesen használhatók a napraforgómagok eltávolítására a talajból. Előfordulás A napraforgó árvakelése minden olyan kultúrában gyakori, melynek előveteménye napraforgó volt (búza, borsó, szója, stb.) (85. ábra). – 127 –

Biológia A napraforgó egyéves növény, amely viszonylag jól tolerálja a nyári meleget. Magoncai a talaj mélyebb rétegeiből is jól kelnek, csírázásuk 10 °C-on indul meg és 2–10 napot vesz igénybe. Egyetlen növény magok százait érleli, melyeket azonban előszeretettel fogyasztanak madarak és rágcsálók egyaránt. Az elszóródott magok a csírázóképességüket a talajban néhány évig őrzik meg.

85. ábra Árvekelésű napraforgó gabonatáblában (© Peter Tóth)

– 128 –


A GPP CSAPAT

– 129 –

Dr. Monika Tóthová egyetemi adjunktusként a nyitrai Szlovák Agrártudományi Egyetem Növényvédelmi Tanszékének munkatársa. Számos EU-s kutatási program résztvevője (COST, LEONARDO), illetve hazai és nemzetközi Leonardo da Vinci innovációtranszfer projekt vezetője. Kutatási területe a rovarok diverzitása pl. Amaranthus, Convolvulus, Chenopodium, Salix növényeken, illetve a fenntartható fejlődés kérdése. Tagja a Nemzetközi Ecologica Szövetségnek és az Acta Regionalia et Environmentalica c. tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának. Dr. Peter Tóth szakmai munkássága a rovartan, a gyomnövények és rovarok elleni biológiai védekezés lehetőségei, illetve a kémiai ökológia területére terjed ki. Az elmúlt 3 évben a tritrofikus kölcsönhatásokat, a gazdanövény-parazitanövény-növényevők viszonyát vizsgálta Marie Curie ösztöndíjasként Hollandiában, ahol a kutatás keretében a Phytomyza orobanchia parazita gazdanövény szelekcióját dolgozta fel. Jelenleg egyetemi adjunktusként a nyitrai Szlovák Agrártudományi Egyetem Növényvédelmi Tanszékének munkatársa. Több nemzetközi kutatási projektben vett részt (COST, LEONARDO, FP) és projektmenedzserként két hazai programot koordinált. Publikációi között több, mint 40 tudományos cikk szerepel. Tagja az Amerikai Rovartani Társaságnak, az Amerikai Tudományos Szövetségnek és a Nemzetközi Ecologica Szövetségnek. Dr. Salvatore Basile az ökológiai gazdálkodás, a fenntartható fejlődés és technológiai innovációk szakértője az agrárkörnyezetgazdálkodási szektorban. Az ökológiai folyamatok, a szociális mezőgazdaság monitoringjának megvalósításával, illetve nemzetközi projektek tervezésével és irányításával foglalkozik. Az olasz Biocert képzési központ elnöke, a Nemzetközi Ecologica Szövetség ügyvezető elnöke, az AIAB (Ökológiai Gazdálkodás Olaszországi Szövetsége) nemzeti ügyvivő testületének tagja.

– 130 –

Dr. Radics László a Magyar Ökológiai Gazdálkodásért Egyesület (MÖGÉRT) elnöke, a Budapesti Corvinus Egyetem, Ökológiai és Fenntartható Gazdálkodási Rendszerek Tanszék tanszékvezetője, egyetemi tanár, az ISOFAR Bizottság tagja, az Európai Gyomkutató Társaság alelnöke. Számos EU projekt koordinátora: konzorciumvezető a CHANNEL FP6-os keretprogramban, a COMPASS és az ECOLOGICA Leonardo da Vinci programokban. Nemzetközi konferenciák szervezője: 1995-ben a 9. EWRS Szimpózium, 2000ben Az Ökológiai Gazdálkodás jövője Kelet-Európai Konferenciája, valamint 2006-ban a Nemzetközi CHANNEL Konferencia házigazdája volt. Számos ökológiai gazdálkodás témájú könyv és tankönyv szerkesztője, szerzője. A BCE Kertészettudományi Karán MSc és BSc szinten tart előadásokat, diploma- és PhD munkákat konzultál. Szerkesztője a Magyar Gyomkutatás és Technológia, és szerkesztőbizottsági tagja a Kertészettudomány c. tudományos folyóiratoknak. Fő érdeklődési területe az agroökológiai gyomszabályozás.. Vörös Ildikó a Magyar Ökológiai Gazdálkodásért Egyesület tagja, kertészmérnökként a Budapesti Corvinus Egyetem, Ökológiai és Fenntartható Gazdálkodási Rendszerek Tanszék munkatársa. Fő érdeklődési területei az ökológiai gazdálkodás és oktatása, valamint a vegyszermentes gyomszabályozás lehetőségei. Az Európai Unió által finanszírozott több távoktatási (e-learning), és egyéb oktatási program résztvevője. Radics László Jr. informatikus. Fő érdeklődési területe az ökológiai rendszerek témaköre, ez mindennapi munkájának része is. Emellett Java, enterprise alkalmazások és webes technológiák szakértője, gyakorlott weboldal adminisztrátor.

– 131 –

REFERENCES Alford, D.V. 1999. A textbook of Agricultural Entomology. Oxford : Blackwell Science, 1999. 320 p. ISBN 063205297X. Alford, D. V. 2007. Pests of fruit crops: a color handbook. Lodon : Academic Press, 2007. 467 p. ISBN: 978-0-12-373676-5. Ally, M. (ed.) 2009. Mobile learning: transforming the delivery of education and training. Edmonton : AU Press, 2009. 297 p. ISBN 978-1-897425-43-5. Auld, B. A. – Hetherington, S. D. – Smith, H. E. 2003. Advances in bioherbicide formulation. In Weed Biology and Management, Vol. 3, 2003, No. 2, p. 61 – 67. Barbosa, P. (ed.) 1998. Conservation biological control. San Diego, California, USA : Academic Press, 1998. 416 p. ISBN 0-12-078147-6. Barari, H. - Cook, S. M. - Clark, S. J. - Williams, I. H. 2005. Effect of a turnip rape (Brassica rapa) trap crop on stem-mining pests and their parasitoids in winter oilseed rape (Brassica napus). In Biocontrol, Vol. 50, 2005, No.1, p. 69-86. Begon, M. – Harper, J. L. - Townsend, C. R. (eds.) 1990. Ecology, individuals, populations and communities. 2nd ed. Oxford : Backwell Scientific Publications, 1990. 949 p. ISBN 0-86542-111-0. Benvenuti, S. – Dinelli, G. – Bonetti, A. – Catizone, P. 2005. Germination ecology, emergence and host detection in Cuscuta campestris. In Weed Research, Vol. 45, 2005, No. 4, p. 270–278. Blackman, R. L. – Eastop, V. F. 2000. Aphids on the World’s Crops: An identification and information guide. London : The Natural History Museum, 2000. 476 p. ISBN 978-0-471-851912. Blommers, L. H. M. 1994. Integrated pest management in European apple orchards. In Annual Review of Entomology, Vol. 39, 1994, p. 213-241. Bond, W. – Davies, G. – Turner, E. 2007. The biology and non-chemical control of Common Amaranth (Amaranthus retroflexus L.). In Garden Organic [online]. 2007. [cit. 2010-02-12]. Available at : . Bond, W. - Davies, G. - Turner, E. 2007. The biology and non-chemical control of Creeping Thistle (Cirsium arvense). In Garden Organic [online]. 2007. [cit. 2010-03-15]. Available at: . Bond, W. - Davies, G. - Turner, E. 2007. The biology and non-chemical control of Field Bindweed (Convolvulus arvensis L.). In Garden Organic [online]. 2007. [cit. 2010-03-15]. Available at: . Bond, W. - Davies, G. - Turner, E. 2007. The biology and non-chemical control of Common chickweed (Stellaria media L.). In Garden Organic [online]. 2007. [cit. 2010-03-08]. Available at: . Bond, W. - Davies, G. - Turner, E. 2007. The biology and non-chemical control of Common poppy (Papaver rhoeas L.). In Garden Organic [online]. 2007. [cit. 2010-03-15]. Available at: . Bond, W. - Davies, G. - Turner, E. 2007. The biology and non-chemical control of Thorn-apple (Datura stramonium L.). In Garden Organic [online]. 2007. [cit. 2010-03-08]. Available at: – 132 –

. Borg, A. - Ekbom, B. 1996. Characteristics of oviposition behaviour of the pollen beetle, Meligethes aeneus on four different host plants. In Entomologia experimentalis et applicata, Vol. 81, 1996, No. 3, p. 277-284. Buntin, G.D. 1998. Cabbage seedpod weevil (Ceutorhynchus assimilis Paykull) management by trap cropping and its effect on parasitism by Trichomalus perfectus (Walker) in oilseed rape. In Crop protection, Vol. 17, 1998, No. 4, p. 299-305. Bürki, H. M. et al. 1997. Biological control of pigweeds (Amaranthus retroflexus, L. A. Powellii, S. Watson and A. bouchonii Thell.) with phytophagous insects, fungal pathogens and crop management. In Integrated Pest Management Reviews, Vol. 2,1997, No. 2, p. 51-59. Cardé, R. T. 1995. Control of moth pests by mating disruption: Successes and Constrants. In Annual Review of Entomology, Vol. 40, 1994, p. 559-585. Cagáň, Ľ. et al. 2010. Choroby a škodcovia poľných plodín. Nitra : SPU v Nitre, 2010. 894 s. ISBN 978-80-552-0354-6. Cagáň, Ľ. – Tóth, P. 2005. Metodika ochrany proti parazitickým burinám z rodu kukučina v agroekosystémoch Slovenska. Nitra: SPU, 2005. 72 s. ISBN 80-8069-638-1. Cook, S. M. - Smart, L. E. - Martin, J. L. - Murray, D. A. - Watts, N. P. - Williams, I. H. 2006. Exploitation of host plant preferences in pest management strategies for oilseed rape (Brassica napus). In Entomologia experimentalis et applicata, Vol. 119, 2006, No. 3, p. 221-229. Dechert, G., Ulber, B. 2004. Interactions between the stem-mining weevils Ceutorhynchus napi Gyll. and Ceutorhynchus pallidactylus (Marsh.) (Coleoptera: Curcullonidae) in oilseed rape. In Agricultural and forest entomology, Vol. 6, 2004, No. 3, p. 193-198. Demo, M. et al. 2011. Projektovanie udržateľných poľnohospodárskych systémov v krajinnom priestore. Nitra : SPU v Nitre, 2011. 663 s. ISBN 978-80-552-0547-2. Dent, D. 2000. Insect pest management. 2nd ed. Ascot, UK : CABI Bioscience, 2000. 432. ISBN 0851993400. Dosdall, L. M. - Moisey, D. W. A. 2004. Developmental biology of the cabbage seedpod weevil, Ceutorhynchus obstrictus (Coleoptera: Curculionidae), in spring canola, Brassica napus, in western Canada. In Annals of the entomological society of America, Vol. 97, 2004, No. 3, p. 458-465. Eilenberg, J. - Hajek, A. - Lomer, C. 2001. Suggestions for unifying the terminology in biological control. In BioControl, Vol. 46, 2001, No. 1. p. 387–400. Ekbom, B. - Borg, A. 1996. Pollen Beetle (Meligethes aeneus) oviposition and feeding preference on different host plant species. In Entomologia experimentalis et applicata, Vol. 78, 1996, No. 3, p. 291-299. Ekbom, B. - Ferdinand, V. 2003. Field oviposition rates and egg load dynamics of pollen beetles (Meligethes aeneus Fab.) (Colepotera: Nitidulidae). In Agricultural and forest entomology, Vol. 5, 2003, No. 3, p. 247-252 Ferguson, A. W. - Klukowski, Z. - Walczak, B. - Clark, S. J. - Mugglestone, M. A. - Perry, J. N. - Williams, I. H. 2003. Spatial distribution of pest insects in oilseed rape: implications for integrated pest management. In Agriculture ecosystems & environment, Vol. 95, 2003, No. 2-3, p. 509-521. Fischl, G. - Béres, I. - József, B. - Mikulás, J. 1999. Biological control of Datura stramonium with – 133 –

Alternaria crassa. In Proceedings 11th EWRS Symposium, Basel 1999, 28 June-1 July, p. 89. Gál, I. – Pusztai, P. – Radics, L. 2004. Weed management methods in organic carrot. In Herbologia, Vol. 5, 2004, No. 2, p. 23-32. Glemnitz, M. – Radics, L. – Gál, I. – Csambalik, L. 2006. Ökológiai gazdaságok gyomszabályozása 14 európai országban, In Magyar Gyomkutatás és Technológia Vol. 7, 2006, No. 2. p. 52.-59. Glemnitz, M. – Radics, L. – Hoffmann, J. – Czimber, Gy. 2006. Land use impacts on weed floras along a climate gradient from south to north Europe. In Journal of Plant Diseases and Protection, Sonderheft XX., 2006, p. 631-639. Graglia E. - Melander B. – Jensen, R. K. 2006. Mechanical and cultural strategies to control Cirsium arvense in organic arable cropping systems. In Weed Research, Vol. 46, 2006, No. 4, p. 304-312. Harris, P. 1979. Cost of biological control of weeds by insect in Canada. In Weed Science, roč. 27, 1979, p. 242-250. Harris, P. 1991. Classical biocontrol of weeds: its definition, selection of effective agents, and administrative – political problems. In Canadian Entomologist, Vol. 123, 1991, p. 827 – 849. Hausammann, A. 1996. Strip-management in rape crop: Is winter rape endangered by negative impacts of sown weed strips? In Journal of applied entomology, Vol. 120, 1996, No. 8, p. 505-512. Herrington, A. et al. 2009. Design principles for mobile learning [online]. 2009. [cit. 2010-11-11]. Available at: . Hluchý, M. 2008. Ochrana ovocných dřevin a révy v ekologické a integrované produkci. Brno : Biocont Laboratory s.r.o., 2008. 504 p. ISBN 978-80-901874-7-4. Hluchý, M. – Zacharda, M. 1994. Prostředky a systémy biologické ochrany rostlin. Brno : Biocont Laboratory, 1994. 80 p. ISBN 80-901874-4. Hoffmann, M. P. – Frodsham, A. C. 1993. Natural enemies of vegetable insect pests. Cornell University, Ithaca, NY : Cooperative Extension, 1993. 63 p. Hokkanen, H. M. T. 1993. Overwintering survival and spring emergence in Meligethes aeneus effects of body-weight, crowding, and soil treatment with Beauveria bassiana. In Entomologia experimentalis et applicata, Vol. 67, 1993, No. 3, p. 241-246. Hokkanen, H. M. T. 2000. The making of a pest: recruitment of Meligethes aeneus onto oilseed Brassicas. In Entomologia experimentalis et applicata, Vol. 95, 2000, No. 2, p. 141-149. Hokkanen, H. M. T. - Lipa, J. J. 1995. Occurrence and dynamics of Nosema meligethi (Microsporida) in populations of Meligethes aeneus (Coleoptera: Nitidulidae) in Finland. In Entomologica fennica, Vol. 6, 1995, No. 1, p. 11-18. Hughes, J. M. - Evans, K. A. 2003. Lygid bug damage as a pod access mechanism for Dasineura brassicae (Dipt., Cecidomyiidae) oviposition. In Journal of applied entomology, Vol. 127, 2003, No. 2, p. 116-118. Hunyadi, K. – Béres, I. – Kazinczy, G. 2000. Gyomnövények, gyomirtás, gyombiológia. Budapest : Mezőgazda Kiadó, 2000. 630 p. ISBN 963-9239-78-X. Hutchinson, J. M. – Asthon, F. M. 1980. Germination of Field Dodder (Cuscuta campestris). In Weed Science, Vol. 28, 1980, No. 3, p. 330-333. Hyvönen, T. – Glemnitz, M. – Radics, L. – Hoffmann, J. 2011. Impact of climate and land use type on the distribution of Finnish casual arable weeds in Europe. In Weed Research Volume 51, 2011, No. 2, p. 201–208. – 134 –

Jirátko, J. – Veverka, K. – Šedivý, J. 1996. Ochrana slunečnice proti chorobám a škůdcum: Studijný informace, Praha : ÚZP, 1996. 45 p. Knezevic, S. Z. – Weise, S. F. – Swanton, C. J. 1994. Interference of Redroot Pigweed (Amaranthus retroflexus) in Corn (Zea mays). In Weed Science Vol. 42, 1994, No. 4, 568-573. Lacko – Bartošová, M. a i. 1993. Organické poľnohospodárstvo. Nitra : VES VŠP, 1993. 121 p. ISBN 80-7137-128-9. Lameras. P. – Chryssafidou, E. 2010. New ways of teaching Organic Agriculture and Agroecology. Handbook for scenario implementation at school level. Pallini : Epinoia, 2010. ISBN: 978-960473-141-1. Lukashyk, P. – Köpke, U. 2005. Strategies to control Cirsium arvense under organic farming conditions. In Researching Sustainable Systems - International Scientific Conference on Organic Agriculture, Adelaide, Australia, September 21-23, 2005. 679 p. ISBN 3-906081-76-1 Macey, A. (ed.) 1992. Organic Field Crop Handbook. Ottawa : Canadian Organic Growers,1992 . 192 p. ISBN 0969585101. Mahr, S. 2010. Catchweed Bedstraw. In Wisconsin Master Gardener Program [online]. 2010. [cit. 2010-08-15]. Available at: . Marič, A. – Čamprag, D. – Maširevič, S. 1988. Bolesti i štetočine suncokreta i njihovo surbijanje. Beograd : Nolit, 1988. 430 p. ISBN 86-19-01568-0. Masirevič, S. 1992. Screening technique for the inoculation of sunflower with Phomopsis spp. – Diaporthe sp.–. In Proc. 13 th Int. Sunflower Conf., Pisa, Italy, 7 – 11 September, 1992, s. 12 – 14. Masirevič, S. – Gulya, T. J. 1992. Sclerotinia and Phomopsis – two devastating sunflower pathogens. In Field Crops Research, 1992, p. 271– 300. Metcalf, R. L. – Metcalf, R. A. 1993. Destructive and useful insects: Their habits and control. New York : McGraw Hill Inc., 1993. 1073 p. ISBN 0070416923. Parsons, W. T. – Cuthbertson, E. G. 2001. Noxious weeds of Australia. 2nd ed. Collingwood : Csiro Publishing, 2001. 698 p. ISBN 0643065148. Peres, A. – Allard, L. M. – Regnault, Y. 1992. Sclerotinia sclerotiorum – Lib. – de Bary: Effect of five agronomic factors on the intensity of sunflower attacks. In Proc. 13th Int. Sunflower Conf., Pisa, Italy, 7 – 11. September, 1992, p. 802 –807. Pimentel, D. - Levitan, L. 1986. Pesticides: amounts applied and amounts reaching pests. In Bioscience, roč. 36, 1986, p. 86-91. Pomsár, P. 2008. Investigation of Factors Influencing Germination of Volunteer Sunflower Plants (Helianthus annuus L.) with the application of GPS : PhD thesis. Mosonmagyaróvár: University of West Hungary, 2008. 120 p. Pomsár, P. – Reisinger, P. 2004. Az árvakelésű napraforgó csírázásának vizsgálata az elpergés utáni év tavaszán. In Magyar Gyomkutatás és Technológia, Vol. 5, 2004, No. 2, p. 27- 34. Pomsár, P. – Reisinger, P. 2005. Biológiai módszer a napraforgó árvakelés csökkentésére, házi szárnyasokkal történő etetéssel. In Magyar Gyomkutatás és Technológia, Vol. 6, 2005, No. 1, p. 87-97. Pusztai, P. – Radics, L. – Gál, I. – Csambalik, L. – Vörös, I. – Varga, R. D. 2011. Mulching Method Evaluations in Organic Tomato Production. In Organic is life – knowledge for – 135 –

tomorrow: book of proceeding of 3rd ISOFAR Scientific Conference in Gyeonggi Paldang, 28 September - 1October 2011, Namyangju, Republic of Korea, p. 424-427. Radics, L. (ed) 2001. Ökológiai gazdálkodás 1. Budapest : Dinasztia Kiadó, 2001, 316 p. ISBN 963657329. Radics, L. 2002. Role of the weeds in the nutrient cycle, In Magyar Gyomkutatás és Technológia, Vol. 3, 2002, No. 2. p. 39. Radics, L. – Székelyné, Bognár E. 2002. Effects of different mulching methods on weeds in tomato and green bean. In Zeitschrift für Pflanzenkrankheiten und Pflanzenschutz, Sonderheft XVIII, 2002, p. 573-580. Radics, L. – Székelyné, Bognár E. – Pusztai, P. – Horváth, K. 2006. Role of mulching in weed control of organic tomato. In Journal of Plant Diseases and Protection, Sonderheft XX, 2006, p. 643-650. Radics, L. – Vörös, I. – Tóthová, M. – Basile, S. – Tóth, P. 2011. Zöld növényvédelem – Az ismeretszerzés új útjai az ökológiai gazdálkodásban. In Agroinform Vol. 20, 2011, No. 11, p. 30-31. Radics, L. et al. 2007. Leonardo da Vinci Pilot program: Development of central data bank on European level for the education of ecological farming advisers. Budapest : Corvinus University, 2007. 142 p. ISBN 978-963-9736-48-1. Radics, L. et al. 2010. Future of Education - Organic. Edunet Web Portal for Organic Agriculture and Agroecology: abstract. In Book of Abstracts, ISOFAR/MOAN Symposium, 23-25 March 2010, Sousse, Tunisia, p. 53. Radics, L. et al. 2011. Project role of novel methods in education of organic plant protection. In The future of education : proceedings of international conference, 16-17 june 2011, Florence, Italy [online]. Firenze : PIXEL, 2011. [cit. 2011-10-17]. Available at: . Rasmussen, A. 2002. The effect of sowing date, stale seedbed, row width and mechanical weed control on weeds and yields of organic winter wheat. In Weed Research, Vol. 44, 2002, No. 1, p. 12 – 20. Rechcigl, J.E. – Rechcigl, N.A. (eds.) 1998. Biological and biotechnical control of insect pests. USA : Lewis Publisher, 1998. 374 p. ISBN 1-56670-479-0. Satar, S. - Yokomi, R. 2002. Effect of Temperature and Host on Development of Brachycaudus schwartzi (Homoptera: Aphididae). In Ann. Entomol. Soc. Am., Vol. 95, 2002, No. 5, p. 597-602. Scarisbrick, D. H. - Daniels, R. W. (eds) 1986. Oilseed Rape. London : Collins, 1986. 309 p. ISBN 0-00383152-3. Schliephake, E. - Graichen, K. - Rabenstein, F. 2000. Investigations on the vector transmission of the Beet mild yellowing virus (BMYV) and the Turnip yellows virus (TuYV). In Journal of plant diseases and protection, Vol. 107, 2000, No. 1, p. 81-87. Shaxson, F. – Barber, R. 2003. Optimizing Soil Moisture for Plant Production. The significance of soil porosity. In FAO Soils Bulletin 79 [online]. 2003. [cit. 2011-09-21]. ISBN 92-5-104944-0. Available at: . Stojic, M. – Vukojevic, J. – Duletic – Lausevis, S. – Lacol, N. A. D. 2001. Development of reproductive structures of Phomopsis helianthi Munt. Cvet et al. and Phoma macdonaldii Boerema on sunflower seeds. In Helia, Vol. 24, 2001, No. 34, p. 83 – 93. – 136 –

Stubbendieck, J. – Coffin, M. J. – Landholt, L. M. 2003. Weeds of the Great Plains. 3rd ed. Lincoln: Nebraska Department of Agriculture, 2003. 605 p. ISBN 0939870002. Tichá, K. 2001. Biologická ochrana rostlin. Praha : Grada Publishing, 2001. 86 p. ISBN 80-247-9043-2. Thies, C. - Tscharntke, T. 1999. Landscape structure and biological control in agroecosystems. In Science, Vol. 285, 1999, No. 5429, p. 893-895. Tosi, L. – Zazzerini, A. 1991. Alternaria helianthi nuovo parassita del girasole in Italia. In Inf. fitopat., Vol. 41, 1991, No. 4, p. 54 – 58. Tóth, P. – Hudec, K. 2007. Škodcovia a choroby repky olejky. Integrovaná ochrana. Nitra : Naše pole, S.r.o, 2007. 247 p. ISBN 978-80-968553-5-3. Tóth, P. – Tancik, J. – Cagáň, L. 2006. Distribution and harmfulness of field dodder (Cuscuta campestris Yuncker) at sugar beet fields in Slovakia. In Zbornik Matice srpske za prirodne nauke / Proc. Nat. Sci, Matica Srpska Novi Sad [online], 2006, No. 110, p. 179-185. [cit. 2011-11-15]. Available at: . Tóthová, M. et al. 2010. Green plan protection - mobile learning in ecological agriculture. In International Conference on “IT- Enhanced Organic, Agro - Ecological & Environmental Education : abstract, September 16-17 2010, Budapest, Hungary. Budapest : Corvinus University of Budapest, 2010. p. 10. Tóthová, M. et al. 2011. Green plant protection - mobile learning for Slovakian farmers. In Organic is Life - Knowledge for Tomorrow : book of proceeding of 3rd ISOFAR Scientific Conference in the frame of the 17th IFOAM Organic World Congress in Gyeonggi Paldang, 28 September - 1 October 2011 in Yangju. p. 188-189. Ujvárosi, M. 1973. Gyomnövények. Budapest : Mezőgazdasági Kiadó, 1973. 833 p. Veverka, K. – Šedivý, J. – Jirátko, J. 1999. Ochrana slunečnice proti škodlivým činitelům: Metodiky pro zemědělskou praxi. Praha : Ústav zemědělských a potravinářských informací, 1999. 32 p. Waage, J. 1994. Using biodiversity to protect biodiversity: Biological Control, Conservation and the Biodiversity Convention (booklet). CABI Bioscience, 1994. 14 p. Wahmhoff, W. - Hedke, K. - von Tiedemann, A. - Nitzsche, O. - Ulber, B. 1999. Impact of crop rotation and soil cultivation on the development of pests and diseases of rapeseed. In Journal of plant diseases and protection, Vol. 106, 1999, No. 1, p. 57-73. Warner, D. J. - Allen-Williams, L. J. - Ferguson, A. W. - Williams, I. H. 2000. Pest-predator spatial relationships in winter rape: implications for integrated crop management. In Pest management science, Vol. 56, 2000, No. 11, p. 977-982. Williams, I. H. - Free, J. B. 1978. The feeding and mating behaviour of pollen beetles (Meligethes aeneus Fab.) and seed weevils (Ceutorhynchus assimilis Payk.) on oil-seed rape (Brassica napus L.). In Journal of Agricultural Science, Vol. 91, 1978, No. 2, p. 453-459. Younie, D. 2001. Weed Control in Organic Cereals. In Organic farming technical summaries 6 [online]. 2001. [cit. 2011-05-16]. Available at: .

– 137 –

Monika Tóthová et al. ZÖld nÖvényvédelem mobil tanulás az Ökológiai gazdálkodásban Publisher: Agroinform Ltd. Edition: First Cover design: Peter Vince Graphic design: Peter Vince AQ-PQ: 9.15 - 9.31 ISBN 978-963-502-944-0

Zöld növényvédelem mobil tanulás az ökológiai gazdálkodásban

Recommend Documents