Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma
Ének-zene NEK-ZENE/ZENETÖRTÉNET É A tanterv 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet 2. melléklete szerinti kerettanterv (B változat) alapján készült.
A zenei nevelés általános és legfőbb célja az érzelmi, értelmi és jellemnevelés, az igényes zene bemutatása és megszerettetése, kulcsot adva a tanulóknak az éneklésen, zenélésen keresztül történő megismeréshez, megértéshez. Mindemellett a Magyar Táncművészeti Főiskola profiljának megfelelően a tanulók balettművészi képzésének kiegészítése, a táncban hasznosítható készségek fejlesztése, a táncművészeti műalkotások zenei szempontból való megismertetése, és a művészi kifejezés zenei eszközökkel való elsajátítása, fejlesztése. A közös éneklés, muzsikálás élményének megteremtésén túl, melynek révén megvalósul a befogadás és az önkifejezés, valamint az egymásra figyelés harmóniája, hangsúlyt kap a közvetlen cselekvés, alkotás, önkifejezés folyamata, mely színesíti a fantáziát, formálja az ízlést. A zenei jelrendszerek megismerése és alkalmazása a zene megértését, befogadását segíti. A magyar népzene, a nemzeti hagyományok, a zenetörténeti korszakok legfontosabb jellemzőinek megismerésén keresztül önálló zenei világkép alakul ki, fejlődik a kritikai képesség, a nemzeti identitástudat. Az alapozó 1-4 évfolyamok után az 5–8. évfolyamok feladata, hogy megszilárdítsák a zenei alapműveltséget, és megragadjanak minden lehetőséget a zenei készségek, valamint a zenéhez, mint társművészeti ághoz kapcsolódó ismeretek elsajátításához az egyéni képességek figyelembevételével. A heti 3, majd 2 órában a következő fejlesztési feladatokra törekszünk: az 1-4 évfolyamokhoz képest az éneklésre fordítható időkeret csökken, a befogadói kompetenciák fejlesztésére és a zenehallgatásra, zeneművek megismerésére fordítható idő növekszik. Emellett belépő tevékenység a hangszerjáték – furulya - tanulás, amely kiegészíti a zenei reprodukciós készségek fejlesztésére irányuló munkát, és az éneklésben kevésbé eredményes diákok számára is a sikeres zenei önkifejezés élményét nyújtja. Az elméleti ismeretanyag a 7–8. osztályokban a zenetörténeti, zeneirodalmi ismeretek felé halad, a kottaolvasás gyakorlata fokozatosan eltolódik a felismerő kottaolvasás felé. A generatív készségek fejlesztésére irányuló tevékenységet tanórán kívüli foglakozások egészítik ki: 5-6. illetve 7-8. évfolyamokon énekkar heti 1 órában, amelynek célja a csoportos készségfejlesztésen kívül az élményszerű közösségi munka, és az iskolai fellépések alkalmával a közönséggel való találkozás élménye, a táncművészeten kívül más művészi eszközökkel való kifejezés lehetősége, megélése. Szintén ezek az elsődleges céljai a 7. és 8. évfolyamokon heti 1 órában működő ORFF zenei nevelési módszer szerint működő kamarazenei csoportok tevékenységének is. Bár a tanulók részvétele a művészeti csoportokban nagyrészt önkéntes, cél, hogy minél több diák vegyen részt ezek munkájában. A 9-10. osztályokban tovább folytatódik a hangsúly áthelyezése a befogadói kompetenciák, és a tényleges zenetörténeti ismeretek megszerzésének irányába. Az első lépés ebben a folyamatban az eddig megszerzett tudás rendszerezése és azonos szintre hozása a 9.
kompetenciák, és a tényleges zenetörténeti ismeretek megszerzésének irányába. Az első lépés ebben a folyamatban az eddig megszerzett tudás rendszerezése és azonos szintre hozása a 9. évfolyamra felvételt nyert új diákok tudásszintje szerint. A generatív tevékenység és az éneklési készség fejlesztése – a zenei szemelvények, idézetek énekléssel való megszólaltatása gyakorlatának fontossága és megtartása mellett - fokozatosan háttérbe szorul, helyébe a zeneelméleti ismeretek elmélyítése, valamint a magyar és az európai zenetörténet kronologikus feldolgozása kerül előtérbe. A művészeti csoportok működése a délutáni műszakra való átállás, valamint a megnövekedett szakmai elfoglaltság miatt eseti és egyedi produkciók betanulására redukálódik. A 11-12. évfolyamban a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatói a főiskola zenetörténet tárgyát gimnáziumi órakeretben, gimnáziumi tárgyként tanulják, ezért a tantárgyi követelmények és eredmények a gimnáziumi és a főiskolai tanulmányoknak egyaránt részét képezik. A két utolsó évfolyamban a tanulók zenei befogadásának fejlesztése, a zenei felvételek stiláris és előadásbeli jellegzetességeinek felismerése, és zeneelméleti ismereteik elmélyítése mellett a tényleges főiskolai tananyag elsajátítása a cél, amely elsősorban klasszikus zenetörténeti és zeneesztétikai ismereteket takar. A lexikális tudás megszerzésén túl cél, hogy a tanulók a zenei műalkotások megismerése révén helyesen tájékozódjanak korunk kulturális sokszínűségében, értelmezni tudják a zene különféle funkcióit, valamint a médiában a tánc- és a filmművészetben betöltött szerepét. Elvárás, hogy képesek legyenek a stílusjegyek ismeretében meghatározni, megnevezni főbb zenei korszakokat, a legismertebb szerzők esetében jellemző műveket, valamint képesek legyenek önálló vélemény, értékelés megfogalmazására. A zenehallgatás feladata elsősorban a tájékozódás, az összefüggések, a zenei fejlődés láttatása, az önálló gyűjtőmunkára és véleményalkotásra késztetés. Szerepe a művek megismerésén, elemzésén keresztül a kultúrabefogadás szándékának erősítése. Általánosságban véve: a Nemzeti alaptantervben megfogalmazott fejlesztési követelmények alapján minden órának része az éneklés, megfelelő egyensúlyban a zenei írás és kottaolvasás, a zenei generatív készségek fejlesztése és fenntartása, valamint a zenehallgatás kapcsán nyert zenei ismeretek, kompetenciák, az esztétikai fogékonyság bővítése. Ezt egészíti ki a hangszertanulás, amely mind az ismeretek elsajátításában, mind a készségek fejlesztésében nyújt jelentős segítséget, valamint az együttzenélés, mint alkotófolyamat és mint közösségi tevékenység a zenei megnyilvánulást, önkifejezést igazán élményszerűvé teszi. A zenepedagógiai tevékenység részben a tanulók iskolában, részben az iskolán kívül szerzett zenei tapasztalataira, zenei élményeire, illetve, adott esetben, zenei gyakorlatára épül. A személyi és szervezeti adottságok feltételei szerint ösztönzi a tanulókat énekkar(ok)ban és más önszerveződő zenei együttesekben való részvételre. Támogatja a közös zenei élményeken, hangversenyeken, táncházakban való részvételt. A tanterv által előírt tartalmak a tantárgyak számára rendelkezésre álló időkeret 100 százalékát fedik le. Ennek megfelelően az évfolyamonkénti időkeret a következő: 5. évfolyam heti 3 óra összesen 111 óra 6-8. évfolyam heti 2 óra összesen 74 óra / évfolyam 9-10. évfolyam heti 1 óra összesen 37 óra / évfolyam A táblázatokban két évre vonatkozó órakeretek vannak feltüntetve, melyek a különböző tevékenységek egymáshoz viszonyított arányát is jelzik. Elvárások, értékelés, minősítés: 5-8. évfolyamokon a készségfejlesztés elengedhetetlen része a csoportos gyakorlás, ezért a tanórákon a közös éneklésben és hangszerjátékban való aktív részvétel elvárás. Ezen kívül ki-ki adottságaitól függően egyénileg készül a tanórákra. Az éneklési készség és a hangszeres játékban való jártasság fejlődését egyéni, vagy maximum 2-3 fős szóbeli felelés során követjük és értékeljük. Gyenge éneklési készséggel rendelkező tanulók esetében – a fejlesztés gyakorlatát nem elhanyagolva(!) - el lehet tekinteni az éneklés-hangképzés érdemjeggyel történő minősítéstől. Osztályzattal értékeljük viszont a zenei írás-olvasási készség fejlődését szolgáló írásbeli feladatok egy részét, valamint a zeneelméleti és zenetörténeti ismeretek elsajátítására vonatkozó írásbeli és szóbeli számonkéréseket. Ezen kívül minden évfolyam hangszeres záróvizsgával fejeződik be, amelyen a tanulók számot adnak a tanév során furulyán, esetleg kamarazene formájában más hangszeren szerzett tudásukról, fejlődésükről. A 9-12. évfolyamokon a számonkérés szóbeli feleletek és írásbeli dolgozatok
tudásukról, fejlődésükről. A 9-12. évfolyamokon a számonkérés szóbeli feleletek és írásbeli dolgozatok formájában történik. A hangsúly a készségek fejlődésének értékeléséről a tananyag lexikális elsajátítása felé tolódik el. Egyéni véleményalkotásra, gondolatok, érzések megfogalmazására elsősorban szóbeli feleletek és házi dolgozatok keretében van lehetőség. A tematikai egységek és a közműveltségi tartalmak az oktatás gyakorlatában átfedik egymást. A tagolás a Nemzeti alaptanterv fejlesztési feladatai alapján készült, a jobb áttekinthetőséget szolgálja. A fejlesztési célok a tanítás során mindig az előző ismeretanyagra, elért fejlesztésre építve, komplex módon jelennek meg. Az ének-zene tantárgy a Nemzeti alaptantervben meghatározott fejlesztési területek, nevelési célok közül az alábbiak megvalósításához járul hozzá hatékonyan: — erkölcsi nevelés (az emberi kapcsolatok normáinak és szabályainak elfogadása és a cselekvés mércéjévé tétele); — nemzeti öntudat, hazafias nevelés (hagyományok, ünnepek, szokások ismerete, különböző kultúrákkal való ismerkedés és azok tisztelete); — állampolgárságra és demokráciára nevelés (önmaguk elhelyezése a közösségben, a szabályok fontosságának megértése, a tanulótársak, a szűkebbtágabb közösség önkéntes aktivitással történő segítése); — az önismeret és társas kultúra fejlesztése (kommunikációs képességek, a társakkal való együttműködés képessége, a mások iránt érzett felelősség és empátia); — testi és lelki egészségre nevelés (kiegyensúlyozott és harmonikus személyiség fejlesztése, a mozgással erősített testtudat, érzelmi intelligencia); — médiatudatosságra nevelés (választékosság, fejlett ízlésvilághoz tartozó szelekciós képesség, motiváció az értékes médiatartalmak befogadására). A kulcskompetenciák fejlesztésében az ének-zene tárgy az alábbiakhoz járul hozzá a maga eszközeivel: — esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőkészség; — anyanyelvi kommunikáció; — idegen nyelvi kommunikáció (5–12. osztály); — matematikai kompetencia; — digitális kompetencia (9–12. osztály); — szociális és állampolgári kompetencia; — kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia; — hatékony, önálló tanulás (11–12. osztály). 5–6. évfolyam Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Zenei reprodukció I. Éneklés
Órakeret 45 óra
Az alsó tagozatban megismert népzenei példák és műzenei alkotások/szemelvények ismerete. Az éneklési és generatív készségek korosztálynak megfelelő szintje. Az éneklési készség folyamatos fejlesztése, a szép és kifejező éneklés formálása.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Közös dalkincs kialakítása, a különböző intézményekből, különböző tankönyvekből elsajátított tudás egyeztetése, egy szintre hozása. Dalkincs bővítése hallás utáni és jelrendszerről történő daltanítással. Parlando, rubato és giusto lüktetéssel történő éneklés képességének kialakítása. Műdalok, műzenei idézetek stílusos megszólaltatása. A dalok, zenei idézetek metrumára, ritmikájára és dallamára vonatkozó megfigyelések megfogalmazása. Az alkalmazkodó ritmus. A többszólamú éneklés fejlesztése.
Ismeretek/fejlesztési követelmények
Kapcsolódási pontok
Ismeretek/fejlesztési követelmények Éneklési készség fejlesztése: Beéneklő gyakorlatok az óra eleji ismétlés, az alkalmazó rögzítés anyagához kapcsolódóan. Éneklés szöveggel, szolmizálva a– e”hangterjedelemben. Kifejező előadásmód, helyes frazeálás. Parlando, rubato és giusto dallamok éneklése. Alkalmazkodó ritmus. Kvintváltás. Többszólamú éneklési készség fejlesztése: Két-, esetleg háromszólamú bécsi klasszikus, romantikus kánonok. Kürtmenet, tercmenet éneklése. A daltanítás módszerei: - Hallás utáni daltanítás. - Daltanulás kottaképről előkészítve.
Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: verbális kifejezőkészség fejlesztése. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: magyar történeti énekek és a magyar történelem párhuzamai. Erkölcstan: mű (szöveg) értelmezése erkölcsi szempontok alapján. Német nyelv: Dalok szövegének helyes kiejtése. Szövegértés.
Zenei anyag: Magyar népdalok: Válogatás régi rétegű és új stílusú népdalokból (15 magyar népdal éneklése). Jeles napok, ünnepi szokások újabb dallamai (3-4 dallam). Magyar történeti énekek: Kurucdalok, az 1848–49-es szabadságharc dalai (2-3 dallam). Műzenei példák (8-10 mű/idézet) a bécsi klasszicizmus és romantika korából válogatva: A műzene tonális zenei nyelvének megismerése, különös tekintettel a dúr-moll tonalitás kialakítására. Hangszerkíséretes dalok (lehetőség szerint eredeti nyelven), zenei szemelvények a bécsi klasszicizmus és romantika korából. Táncok Alapvető népi táncfajták megismerése, a táncok jellegének mozgással való érzékeltetése, a táncdalok stílusos megszólaltatásal ismert európai táncok: menüett, keringő, polka, polonéz, mazurka, siciliano dalok stílusos éneklése és a táncok mozgással való érzékeltetése Nemzeti énekeink megtanulása: Erkel Ferenc–Kölcsey Ferenc: Himnusz Egressy Béni–Vörösmarty Mihály: Szózat
Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/
Régi és új stílusú népdal, kurucdalok, Kossuth-nóták. Parlando, rubato, alkalmazkodó ritmus, kvintváltás, tercmenet. Dal mint műfaj, duett, kórusmű, kürtmenet, a cappella. Himnusz. Szózat. Zenei reprodukció II. – Generatív (önállóan és/vagy csoportosan
Órakeret
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Előzetes tudás
Zenei reprodukció II. – Generatív (önállóan és/vagy csoportosan alkotó), kreatív zenei tevékenység
Órakeret 10 óra
Egy- és többszólamú ritmusgyakorlatok megszólaltatása a tanult ritmuselemekkel. A páros és páratlan tagolódású zenei formaegységek érzete és helyes hangsúlyozása: kérdés-felelet alkotása ritmussal és dallammal. Dallami improvizáció pentaton, pentachord, hexachord, hétfokú hangkészletben.
A rögtönzés képességének fejlesztése a következő zenei ismeretek felhasználásával: 6/8-os, 3/8 metrum, felütés, dúr-moll dallami fordulatok. Kürtmenet, tercpárhuzam, szekvencia szerkesztése A tematikai egység megadott dallamhoz. nevelési-fejlesztési Zenei kérdés és felelet, variáció rögtönzése ritmussal és dallammal. céljai A zenei stílus- és formaérzék fejlesztése. A zene keltette gondolatok és érzelmek verbális kifejezése, azok zenei ihletettségű megjelenítése vizuális technikákkal. Ismeretek/fejlesztési követelmények
Kapcsolódási pontok
Generativitás fejlesztése: Magyar nyelv és Periódus méretű, illetve két- háromtagú zenei irodalom: egységekhez kapcsolódó azonosságok, mondatszerkezetek: hasonlóságok, különbözőségek, ismétlődés, kérdés és felelet, versek variáció megfigyeltetése és tudatosítása. ritmusa, szótagszáma, Kürtmenet, tercpárhuzam, szekvencia szerkesztése verssorok ritmizálása. megadott dallamhoz. Kérdés-felelet valamint dallami párbeszéd alkotása dúr-moll fordulatokkal (szolmizálva is), Vizuális kultúra: négy és nyolcütemes egységekben. Kvintváltás. Önkifejezés, érzelmek Visszatéréses háromtagúság és rondóforma kifejezése többféle alkotása négy és nyolcütemes egységek eszközzel. felhasználásával. Szimmetriát, Megadott zenei anyagokhoz variációk (ritmikai, aszimmetriát, ismétlődő, tempóbeli, dinamikai, dallami, karakterbeli) visszatérő elemeket fűzése. ábrázoló alkotások. Szimmetriát, aszimmetriát, ismétlődő, visszatérő elemeket ábrázoló képi és tárgyi alkotásokhoz dallam és ritmus társítása. Hallásfejlesztés: Hangrelációk érzékeltetése térbeli mutatással, kézjellel. A tanult dalokból a felemelt, illetve leszállított szolmizációs hangok, a fi, si, tá kiemelésének képessége. Rögtönzés dúr-moll hangnemekben. Átmenet nélküli vagy átmenettel történő dinamikai változások (forte, piano, crescendo, decrescendo) érzékeltetése kreatív gyakorlatokkal. Belső hallást fejlesztő énekes gyakorlatok: dallambújtatás, dallamelvonás. Zenei memória fejlesztése: Játékos memóriagyakorlatok megadott ritmus- és dallamfordulatokkal. Ritmikai készség fejlesztése: 6/8, ¾ és 3/8 helyes hangsúlyozása, páros-páratlan metrumok váltakozásának felismerése, reprodukciója és ezek gyakorlása kreatív
6/8, ¾ és 3/8 helyes hangsúlyozása, páros-páratlan metrumok váltakozásának felismerése, reprodukciója és ezek gyakorlása kreatív feladatokkal. Énekléssel megismert ritmusfordulatokhoz kapcsolódó ritmusmotívumok hangoztatása ritmusnevekkel, testhangszerekkel és ritmushangszerekkel. Ritmus-osztinátó, ritmusolvasás, ritmusfelelgetés, ritmuspótlás, ritmuslánc, ritmus-memoriter. Ütemhangsúly érzékeltetése ütemezéssel. Többszólamú ritmusimprovizáció. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Dúr, moll, kürtmenet, tercpárhuzam, szekvencia, kvintváltás, zenei periódus, visszatérő szerkezet, rondó, szimmetria, aszimmetria, 6/8, 3/8. Zenei reprodukció III. Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti ismeretek
Órakeret 20 óra
Előzetes tudás
Az alsó tagozatban az énekléssel és a generatív tevékenységekkel megszerzett és egyre gazdagodó ritmikai, metrikai és dallami ismeretek. A tanult ritmikai és dallami elemek felismerése kézjelről, betűkottáról, hangjegyről, és azok hangoztatása tanári segítséggel, csoportosan.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
A zenei reprodukció fejlesztése további ritmikai, metrikai és dallami elemek elsajátításával. A zenei jelenségek terminológiájának megismerése és használata.
Ismeretek/fejlesztési követelmények A zeneelméleti ismeretek megszerzése az előkészítés – tudatosítás – gyakorlás/alkalmazás hármas egységében történik.
Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: jelek és jelrendszerek ismerete.
Vizuális kultúra: térbeli Ritmikai elemek, metrum: tájékozódás. Ritmikai elemek elnevezése, gyakorlóneve és jele: a tizenhatod (ti-ri-ri-ri/ri-ri-ri-ri) és Matematika: számsorok, szünetjele (sz), a tizenhatodos ritmusképletek (ri- törtek. ri-ti és ti-ri-ri), a kis éles (ri-tij/ri-tim) és kis nyújtott ritmus (tij-ri/tim-ri), a triola. A notáció helyes alkalmazása. Felütés, csonka ütem. A hangsúlyos és hangsúlytalan ütemegységek megkülönböztetése. Ütemmutatók, ütemfajták: 6/8, 3/8. Dallami elemek: Felemelt, illetve leszállított szolmizációs hangok: fi, si, tá. További szolmizációs hangok: r’ és m’. A szolmizációs hangok kézjele, betűjele, a hangjegyek elhelyezése az ötvonalas rendszerben. A notáció helyes alkalmazása. Kromatikus dallamfordulatok. Felismerő kottaolvasás: Tanult dallam felismerése kottaképről. Éneklés szolmizálva, szöveggel.
Tanult dallam felismerése kottaképről. Éneklés szolmizálva, szöveggel. Hangközök: Tiszta oktáv és prím, tiszta kvart és kvint, kis és nagy szekund, kis és nagy terc ismerete, intonálása, szolmizálása és felismerése hangzó anyagban és kottaképről is. Hangsorok, hangnemek, harmóniák: Dúr és moll hangsorok, vezetőhang. Hangnemek 1# 1b-ig, párhuzamos hangnemek. Dúr és moll harmónia, vezetőhang. További zeneelméleti ismeretek: Violinkulcs, abszolút hangnevek g–f” (megismertetés szintjén). A módosító jelek (kereszt, bé, feloldójel) használata. Előjegyzések, hangnemek. A kottában előforduló, zenei előadásra vonatkozó tempó-, dinamikai és előadási jelek értelmezése. A régi és új stílusú népdalok legfontosabb elemzési szempontjai (dallamvonal, sorszerkezet, kvintváltás, hangsor, szótagszám, előadásmód).
Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
6/8, 3/8, felütés, csonka ütem, tizenhatod ritmus és képletei, kis éles és kis nyújtott ritmus; triola. Módosító jelek, fi, si, tá módosított hangok. Violinkulcs, abszolút hangnevek. Előjegyzés, hangnem, dúr és moll hangnem, dúr és moll harmónia. Hangközök: tiszta oktáv és prím, tiszta kvart és kvint, kis és nagy szekund, kis és nagy terc. Dallamvonal, sorszerkezet, kvintváltás, hangsor, szótagszám, előadásmód. Zenei reprodukció IV. Órakeret Hangszerjáték 70 óra Zenei alapismeretek: ABC-s hangok ismerete violinkulcsban, az alsó tagozatban tanult ritmikai elemek ismerete A szoprán furulyán való hangszerjáték elsajátítása az egyéni készségek figyelembevételével, Az együttes és egyéni előadás, együttzenélés élményszerű megismerése,
Ismeretek/fejlesztési követelmények A hangszer helyes tartásának és megszólaltatásának technikája A hangszer technikai lehetőségeinek ismerete, A fúvós hangszerek kialakulása és technikai fejlődésének megismerése A hangok fogása, fogáskombinációk C1-A2 hangtávolságon belül, a törzshangok és módosított hangok is A furulyaiskola leckéinek feldolgozása, a gyakorlatok, zenei idézetek stílusos előadása lehetőség szerint hang-és ritmushiba nélkül csoportosan és szólóban is zongorakísérettel
Kapcsolódási pontok Fizika: a hang keletkezése és tulajdonságai. Történelem: a hangszerek kialakulása az őskorban, a zene szerepe az adott történelmi korban.
lehetőség szerint hang-és ritmushiba nélkül csoportosan és szólóban is zongorakísérettel Többszólamú játék, néhány egyszerűbb többszólamú zenei részlet megszólaltatása Tanult népdalok megtanulása furulyán, előadása népi hangszer kísérettel Ismert dalok, dallamok megszólaltatása hallás után egyéni felkészüléssel levegővétel, frazeálás, előadási utasítások: piano, forte, Kulcsfogalmak/ rallentando, fermata, opus, da capo, basso continuo, gigue, fogalmak bourrée, avon, lantdal, menüett Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Zenei befogadás I. A befogadói kompetenciák fejlesztése
Órakeret 10 óra
Előzetes tudás
Koncentrált figyelem zenehallgatás közben, fejlett hangszínhallás, ismeretek hangszerekről. Többszólamú halláskészség, valamint fejlődő formaérzék.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
A zeneértő és –érző képesség fejlesztése. A tanult zenei korszakokhoz kapcsolódó zenei formák és műfajok felismerése. A hangszeres együttesek, zenekarok hangzásának felismerésére való képesség fejlesztése. A befogadói kompetenciák fejlesztése éneklés és generatív tevékenységek kiegészítésével történik.
Ismeretek/fejlesztési követelmények A figyelem képességének fejlesztése: A figyelem időtartamának növelése hosszabb zenehallgatási anyag segítségével. Zenei megfigyelésre koncentráló feladatok. A hangszínhallás és a többszólamú hallás fejlesztése: Énekes hangfajok megkülönböztetése (szoprán, mezzo, alt, tenor, bariton, basszus). Hangszínhallás további fejlesztése új hangszerek megfigyeléséhez kapcsolódóan: tárogató, brácsa, cselló, nagybőgő, harsona, tuba, hárfa. Népi zenekar, vonósnégyes, szimfonikus zenekar hangzásának felismerése. A hangszerelés különbözőségeinek megállapítása. Tanult dallamok felismerése különböző hangszerek megszólaltatásában. Intellektuális munka: A formaérzék fejlesztése, zenei elemzés a következő fogalmak használatával: kéttagú forma, háromtagú („da capo”-s) forma, szonátaforma, triós forma, rondóforma, variációs forma. A formák ábrázolása formaképlettel vagy rajzzal. Különböző karakterek zenei ábrázolásának megfigyeltetése és jellemzése. A dalok szövegének értelmezése, a dalszövegekhez vagy zeneművekhez kapcsolódó dramatizált előadás (drámajáték, báb). A zeneirodalmi példák befogadását segítő kiegészítő ismeretek: A zenetörténeti korszak, a zeneszerzői életrajz
Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: szövegértés, értelmezés. Vizuális kultúra: népművészeti motívumok összehasonlítása, szimmetriát, aszimmetriát, ismétlődő, visszatérő elemeket ábrázoló alkotások.
A zeneirodalmi példák befogadását segítő kiegészítő ismeretek: A zenetörténeti korszak, a zeneszerzői életrajz megfelelő részei, a megismert zeneművek műfaja, formája, előadói apparátusa. A szimfonikus zenekar összetétele. Népzene: Jeles napok, ünnepi szokások. Néptánc-dialektusok, hangszeres népi tánczene.
Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Előzetes tudás
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Periódus, kéttagú forma, háromtagú („da capo”-s) forma, szonátaforma, triós forma, rondóforma, variációs forma. Énekes hangfajok. Tárogató, brácsa, cselló, nagybőgő, harsona, tuba, hárfa. Népi zenekar, vonósnégyes, szimfonikus zenekar. Zenei befogadás II. Zenehallgatás
Órakeret 10 óra
Felismerik a tanult zenei műfajokat, formákat, hangszercsoportokat. Figyelemmel tudják kísérni a zenei folyamatokat, és helyesen alkalmazzák a hozzájuk kapcsolódó zenei kifejezéseket. A művek befogadása, elemzése motivációt nyújt hangversenylátogatásra, a kompozíciók újbóli meghallgatására. A népzene tárházából és a megjelölt korok zeneműveiből válogatva, a tanulók érdeklődését felkeltve, törekvés a zeneirodalom további műveinek megismerésére.
Ismeretek/fejlesztési követelmények
Kapcsolódási pontok
ZENEHALLGATÁSI ANYAG Az osztály énekes és generatív tevékenységeihez, valamint a befogadói kompetenciák fejlesztéséhez kapcsolódóan:
Magyar nyelv és irodalom: magyar történelmi énekek, irodalmi párhuzamok.
Népzene: A tanult népdalok, hangszeres népzene felvételei, népi hangszerek megismertetése felvételről, lehetőség szerint élőzenei bemutatásban is. Forrás: Kallós Archívum, Bartók Archívum, Pátria CDrom, Magyar Népzenei Antológia DVD-rom, Magyar Népzene 1–2. (szerk. Rajeczky Benjamin), Vargyas Lajos: A magyarság népzenéje – CD melléklet 1–10. stb.
Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: történelmi korok, korstílusok.
Zeneirodalmi szemelvények a bécsi klasszicizmus és romantika korából: - dalok, operarészletek, oratorikus műrészletek (áriák, kórustételek); - hangszeres művek: szerenád, szonáta, szimfónia, vonósnégyes, versenymű, karakterdarabok, szimfonikus költemény.
Erkölcstan: zeneművek erkölcsi tartalma, üzenete, emberi érzések széles skálája (szeretet, gyűlölet, hűség, igazság, elválás, hősiesség stb.) Vizuális kultúra: Művészettörténeti stíluskorszakok. Népművészeti stílusok.
Német nyelv: Dalok szövegének Beethoven, L. van: 1-1 zongoraszonáta tétel, D-dúr helyes kiejtése. hegedűverseny II. tétel, V. c-moll, „Sors” Szövegértés. szimfónia, I. tétel, IX. szimfónia IV. tétel Haydn, J.: D-dúr „Óra” szimfónia, II. tétel; G-dúr „Üstdob”/ „Meglepetés” szimfónia, II. tétel, D-dúr „Pacsirta” vonósnégyes I. tétel (Op. 64, No.5.) Mozart, W. A.: Kis éji zene, A dúr szonáta I. tétel,
„Üstdob”/ „Meglepetés” szimfónia, II. tétel, D-dúr „Pacsirta” vonósnégyes I. tétel (Op. 64, No.5.) Mozart, W. A.: Kis éji zene, A dúr szonáta I. tétel, varázsfuvola – részletek, Requiem – részletek Brahms, J.: Magyar táncok – részletek, Akadémiai ünnepi nyitány - részlet Chopin, F.: „Esőcsepp” prelüd; mazurkák Erkel F.: Bánk bán; Hunyadi László – részletek Liszt F.: XV. Magyar rapszódia, Mazeppa Berlioz: Rákóczi induló Mendelssohn-Bartholdy, F.: e-moll hegedűverseny, I. tétel Muszorgszkij, M. – Ravel, M.: Egy kiállítás képei – részletek Csajkovszkij: Diótörő - részletek Schubert, F.: Gute Nacht!; Der Leiermann; Die Forelle Kulcsfogalmak/ fogalmak
Dal, opera, oratórium/oratorikus művek, ária, szerenád, szonáta, szimfónia, vonósnégyes, versenymű, karakterdarab, szimfonikus költemény.
A tanulók képesek 20-22 népdalt, történeti éneket több versszakkal, valamint 8-10 műzenei idézetet emlékezetből, a–e” hangterjedelemben előadni. Képesek kifejezően, egységes hangzással, tiszta intonációval énekelni, és új dalokat megfelelő előkészítést követően hallás után megtanulni. Többszólamú éneklési készségük fejlődik. Képesek csoportosan egyszerű kánonokat megszólaltatni. Kreatívan vesznek részt a generatív játékokban és feladatokban. Érzik az egyenletes lüktetést, tartják a tempót, érzékelik a tempóváltozást. A 6/8os és 3/8-os metrumot helyesen hangsúlyozzák. Felismerik és megszólaltatják a tanult zenei elemeket (metrum, A fejlesztés várt dinamikai jelzések, ritmus, dallam). eredményei a két Szolmizálva éneklik a tanult dalok stílusában megszerkesztett rövid évfolyamos ciklus dallamfordulatokat kézjelről, betűkottáról és hangjegyről. Megfelelő végén előkészítés után hasonló dallamfordulatokat rögtönöznek. Fejlődik zenei memóriájuk és belső hallásuk. Fejlődik formaérzékük, a formai építkezés jelenségeit felismerik és meg tudják fogalmazni. Fejlődik hangszínhallásuk. Megkülönböztetik a tárogató, brácsa, cselló, nagybőgő, harsona, tuba, hárfa hangszínét. Ismerik a hangszerek alapvető jellegzetességeit. Különbséget tesznek népi zenekar, vonósnégyes, szimfonikus zenekar hangzása között. A két zenei korszakból zenehallgatásra kiválasztott művek közül 18-20 alkotást/műrészletet ismernek. Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Zenei befogadás III. Zenehallgatás- Táncok a zenében
Órakeret 20 óra
Felismerik a tanult tánctípusokat, hangszereket. Előzetes tudás
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Figyelemmel tudják kísérni a zenei folyamatok és a mozgás (tánclépések) egymáshoz való viszonyát Az intézményünk sajátos művészeti képzéséhez igazodva a zene és tánc, mint társművészeti ágak megismerése, a zenei és táncbeli karakterek hasonlóságainak és ellentéteinek felismerése
Ismeretek/fejlesztési követelmények ZENEHALLGATÁSI ÉS VIZUÁLIS ANYAG
Kapcsolódási pontok Vizuális kultúra: Művészettörténeti
Ismeretek/fejlesztési követelmények ZENEHALLGATÁSI ÉS VIZUÁLIS ANYAG NÉPZENE, NÉPTÁNC: Szemelvények a legismertebb tánctípusok és a hozzájuk tartozó dalok közül: karikázó, legényes, toborzó, csárdás, botoló
Kapcsolódási pontok Vizuális kultúra: Művészettörténeti stíluskorszakok. Népművészeti stílusok. színpadi vizuális eszközök
IDEGEN NÉPEK TÁNCAI: német, spanyol, olasz, orosz, lengyel, cseh karaktertáncok ZENEIRODALMI SZEMELVÉNYEK: opera és balett betétek a fenti karaktertáncok szerint Erkel: Hunyadi László – Palotás, Csajkovszkij: Diótörő – részletek Bizet: Carmen – részletek aktuális: az Operaház repertoárjából 2 balettmű részletes feldolgozása: a mű keletkezése, a cselekmény, a zenei témák, a zenei jellegzetességek megismerése
7–8. évfolyam Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Előzetes tudás
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Zenei reprodukció I. Éneklés
Órakeret 35 óra
A tanulók képesek népdalokat, történeti éneket, valamint műzenei idézeteket emlékezetből, a–e” hangterjedelemben több versszakkal, csoportosan előadni. Képesek kifejezően, egységes hangzással, tiszta intonációval énekelni, és új dalokat megfelelő előkészítést követően hallás után vagy kottaképről előkészítve megtanulni. Többszólamú éneklési készségük fejlődik. Képesek csoportosan egyszerű kánonokat megszólaltatni. A dalkincs ismétlése és folyamatos bővítése. Többféle zenetörténeti stílusból válogatott szemelvények éneklése: magyar népdalok, más népek dalai, kiegészítve a magyar populáris zene műfajaiból válogatott néhány példával. Az énekhang további képzése egy- és többszólamú gyakorlatokkal, figyelve a tanulók egyéni hangi fejlődésére (mutálás). A dalok, zenei idézetek metrumára, ritmikájára és dallamára vonatkozó megfigyelések megfogalmazása. A többszólamú éneklés fejlesztése.
Ismeretek/fejlesztési követelmények Éneklési készség fejlesztése: Beéneklő gyakorlatok az óra eleji ismétlés, az alkalmazó rögzítés anyagához kapcsolódóan. Éneklés szöveggel, szolmizálva g– f”hangterjedelemben. Kifejező előadásmód, helyes frazeálás.
Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: régies kifejezések, szövegértés.
Idegen nyelvek: Középkori, reneszánsz énekek, barokk művek, Többszólamú éneklési készség fejlesztése: műrészletek, más népek Két-, esetleg háromszólamú reneszánsz, illetve dalai eredeti nyelven. barokk művek/műrészletek/kánonok, Helyes kiejtés, orgánumok megszólaltatása. szövegértés. A daltanítás módszerei: - Hallás utáni daltanítás. - Daltanulás kottaképről előkészítve.
- Hallás utáni daltanítás. - Daltanulás kottaképről előkészítve. Zenei anyag: Népzene: Válogatás régi rétegű és új stílusú népdalokból (20 magyar népdal éneklése). Magyar népballadák (1-2 ballada éneklése). Nemzetiségeink, illetve más népek dalai (5-6 dallam). Népdalfeldolgozások Magyar népdal és néptánc a színpadon Magyar történeti énekek: Históriás énekek (3-4 dallam). Műzenei példák (8-10 ének, idézet) a középkor, reneszánsz, barokk korból, a XX. század és napjaink zenéjéből: A zenehallgatási anyaghoz kapcsolódó énekes anyag: gregorián énekek, trubadúr dalok, áriák, zenei szemelvények, témarészletek a reneszánsz, barokk korból és a XX. század, illetve napjaink zenéjéből (az áriák/dalok hangszerkísérettel, lehetőség szerint eredeti nyelven). Népdalok 20. századi vagy mai feldolgozásai. Példák a populáris zenéből. táncok a zenében reneszánsz és barokk táncok énekes és furulyás előadásban Lully munkássága, a klasszikus balett kialakulása a barokk szvit műfaja és képviselői Sztravinszkij Petruska, Tűzmadár, és Bartók táncműveinek részletes megismerése, feldolgozása Kulcsfogalmak/ fogalmak
Népdalfeldolgozás, ballada, históriás ének, gregorián ének, trubadúr dallam, szvit
Zenei reprodukció II. Tematikai egység/ Órakeret Generatív (önállóan és/vagy csoportosan alkotó), Fejlesztési cél 16 óra kreatív zenei tevékenység Előzetes tudás
Ritmus- és dallamvariálási készség, tonális és funkciós érzet, formaérzék, többszólamú alapkészségek.
A tematikai egység A kialakított készségek továbbfejlesztése a zenei stílus- és formaérzék nevelési-fejlesztési elsődlegességével. céljai Ismeretek/fejlesztési követelmények
Kapcsolódási pontok
Generativitás fejlesztése: Vizuális kultúra: Aszimmetrikus, aranymetszés arányai szerint Önkifejezés, érzelmek épülő, és aleatorikus zenei egységek kifejezése többféle megfigyeltetése és tudatosítása. eszközzel. Oktáv- és kvintpárhuzam szerkesztése megadott Tükrözés, szimmetria, dallamhoz. aszimmetria, Megadott zenei anyagokhoz variációk (ritmikai, aranymetszés. tempóbeli, dinamikai, dallami, karakterbeli) fűzése.
dallamhoz. aszimmetria, Megadott zenei anyagokhoz variációk (ritmikai, aranymetszés. tempóbeli, dinamikai, dallami, karakterbeli) fűzése. Augmentálás, diminuálás. Matematika: Szimmetriát, aszimmetriát, aranymetszést, párhuzam, tükrözés, tükröződést ábrázoló képi és tárgyi alkotásokhoz arányok. dallam és ritmus társítása. Hallásfejlesztés: Megadott dallam éneklése oktáv- és kvintpárhuzamban – orgánum technika. Rögtönzés dúr-moll hangnemekben, szekvencia alkotása és megszólaltatása. Átmenet nélküli dinamikai változások (forte, piano) érzékeltetése kreatív gyakorlatokkal. Skálák és hangzatok szerkesztése és megszólaltatása. Ritmikai készség fejlesztése: Énekléssel megismert ritmusfordulatokhoz kapcsolódó ritmusmotívumok hangoztatása ritmusnevekkel, testhangszerekkel és ritmushangszerekkel. Aszimmetrikus hangsúlyozású, szinkópáló ritmusgyakorlatok alkotása és reprodukálása. Ritmusimprovizáció afrikai és egyéb dobok, csörgők, teakfa, ill. a felsoroltakat kiegészítő további hangszerek/eszközök használatával. Ritmuskánon eltérő hangszínű test- és ritmushangszerek használatával. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Augmentáció, diminúció, aszimmetrikus ütem, aranymetszés, aleatória, oktáv- és kvintpárhuzam, orgánum. Zenei reprodukció III. Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti ismeretek
Órakeret 20 óra
Előzetes tudás
A tanult ritmikai és dallami elemek felismerése kottaképről és azok alkalmazásának és újraalkotásának képessége.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
További ritmikai, metrikai és dallami elemek elsajátításával a zenei reprodukció fejlesztése. Felismerő kottaolvasási képesség fejlesztése egy-egy meghallgatott zenemű kottaképének, partitúrájának követése alapján.
Ismeretek/fejlesztési követelmények
Kapcsolódási pontok
A zeneelméleti ismeretek megszerzése az Matematika: törtek. előkészítés – tudatosítás – gyakorlás/alkalmazás hármas egységében történik. Ritmikai elemek, metrum: A hangsúlyos és hangsúlytalan ütemegységek megkülönböztetése az aszimmetrikus ütemekben. Ütemmutatók, ütemfajták: 5/8, 7/8, 8/8. Alla breve. Felismerő kottaolvasás: Tanult dallam, zenemű felismerése kottaképről, követése partitúrából. Hangközök: Kis és nagy szext, kis és nagy szeptim ismerete, intonálása, szolmizálása és felismerése hangzó
Hangközök: Kis és nagy szext, kis és nagy szeptim ismerete, intonálása, szolmizálása és felismerése hangzó anyagban és kottaképről is. Hangsorok, hangnemek, harmóniák: Dúr és moll harmónia, vezetőhang. Dúr és moll és modális hangsorok. Hangnemek 3#–3b-ig, párhuzamos hangnemek. A 2 vezetőhangos „szi” és „ri” mollskála Kromatika, egészhangúság. Atonalitás, Reihe. példák a modellskálák használatára Bartók Mikrokozmoszában További zeneelméleti ismeretek: A kottában előforduló, zenei előadásra vonatkozó tempó-, dinamikai és előadási jelek értelmezése. XX. század és napjaink notációja. Dodekafon szerkesztés, aleatória. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
5/8, 7/8, 8/8, Alla breve. Kis és nagy szext, kis és nagy szeptim. Modális hangsorok, egészhangúság, atonalitás, dodekafónia, Reihe, aleatória, modellskála, „cigányskála”, Zenei reprodukció IV. Órakeret Hangszerjáték 37 óra A furulya megszólaltatásának technikai alapjai, valamint a fő és a leggyakoribb módosított hangok fogásának ismerete és biztos alkalmazása Egyszerűbb magyar népdalok stílusos előadása A szoprán furulyán való hangszerjáték fejlesztése, a stílusos, művészi előadásra való törekvés Többszólamú hangszerjáték
Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Az új hangok fogása, fogáskombinációk C1-A2 Fizika: a hang keletkezése hangtávolságon belül és tulajdonságai. A furulyaiskola leckéinek feldolgozása, a gyakorlatok, zenei idézetek stílusos előadása Történelem: a hangszerek lehetőség szerint hang-és ritmushiba nélkül kialakulása az őskorban, csoportosan és szólóban is zongorakísérettel a zene szerepe az adott Többszólamú játék, néhány egyszerűbb történelmi korban. többszólamú zenei részlet megszólaltatása Tanult népdalok megtanulása furulyán, előadása népi hangszer kísérettel Ismert dalok, dallamok megszólaltatása hallás után egyéni felkészüléssel A reneszánsz és barokk szemelvények stílusos előadása, a stiláris jegyek ismerete és alkalmazása reneszánsz táncpárok, barokk táncfajták Kulcsfogalmak/ fogalmak Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Előzetes tudás
Zenei befogadás I. Órakeret A befogadói kompetenciák fejlesztése 10 óra A tanulók felismerik a tanult zenei korszakokhoz kapcsolódó zenei formákat és műfajokat. Képesek az énekes hangfajok, a népi és klasszikus hangszeres együttesek, a különböző hangszerek hangzásának
Előzetes tudás
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
zenei formákat és műfajokat. Képesek az énekes hangfajok, a népi és klasszikus hangszeres együttesek, a különböző hangszerek hangzásának megkülönböztetésére. Összetettebb, hosszabb, fokozott koncentrációt igénylő zenei anyag befogadásához szükséges kompetenciák fejlesztése.
Ismeretek/fejlesztési követelmények
Kapcsolódási pontok
A figyelem képességének fejlesztése: A figyelem időtartamának növelése összetettebb, hosszabb, fokozott koncentrációt igénylő zenei anyag segítségével. Zenei megfigyelésre koncentráló feladatok.
Magyar nyelv és irodalom: középkori egyházi és világi költészet, szövegelemzés.
Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: A hangszínhallás és a többszólamú hallás zeneirodalmi alkotások fejlesztése: történelmi és Hangszínhallás további fejlesztése új hangszerek művészettörténeti megfigyeléséhez kapcsolódóan: cimbalom, lant, összefüggései. csembaló, orgona, szaxofon. Tanult dallamok felismerése különböző Idegen nyelvek: Középkori, hangszerek megszólaltatásában. reneszánsz énekek, barokk művek, műrészletek, más Intellektuális munka: népek dalai eredeti Zenei elemzés a következő fogalmak nyelven. használatával: Helyes kiejtés, szövegértés. homofon és polifon szerkesztésmód, imitáció, monotematika, konszonancia, disszonancia, Földrajz: európai népek és szekvencia. más kontinensek népeinek Partitúrakövetés. zenéje. A zenei formálás, arányok grafikus ábrázolása. Különböző karakterek zenei ábrázolásának Vizuális kultúra: megfigyeltetése és jellemzése. művészettörténeti és zenetörténeti A zeneirodalmi példák befogadását segítő stíluskorszakok találkozása. kiegészítő ismeretek: Zenetörténeti korszakok, zeneszerzői életrajzok. Gregorián zene, trubadúr költészet, reneszánsz kórusmuzsika (madrigál, motetta, mise), barokk vokális (korál, kantáta, oratórium, passió, opera) és hangszeres (szvit, concerto, concerto grosso, fúga) műfajok. A kései romantika képviselői: Wagner, Richard Strauss Puccini és a verizmus XX. század és napjaink zenéje: impresszionizmus a festészetben és a zenében; atonalitás, dodekafónia (Reihe-technika); folklórizmus; aleatória. A népzene feldolgozási módjai Bartók és Kodály művészetében. A kelet-európai népek népzenéje. Műzene és népzene eltérő hangszerhasználata, az eltérések megfigyelése. A populáris dalok zenei jellemzőinek megfigyelése a következő szempontok alapján: forma, szöveg, szövegábrázolás, dallami jellemzők, ritmikai elemek, hangszerelés, dallami díszítés, különleges előadói megoldások. Ösztönzés ismeretszerző tevékenységre: összefüggések keresése a zenei stíluskorszakok, a történelmi események és a zeneművek között, önálló vagy csoportos gyűjtőmunka keretében, az
összefüggések keresése a zenei stíluskorszakok, a történelmi események és a zeneművek között, önálló vagy csoportos gyűjtőmunka keretében, az infokommunikációs technológia (IKT) alkalmazásával.
Kulcsfogalmak/ fogalmak
Homofónia, polifónia, imitáció, monotematika, konszonancia, disszonancia, szekvencia. Madrigál, motetta, mise, korál, kantáta, oratórium, passió, opera, szvit, concerto, concerto grosso, fúga. Zenei impresszionizmus, atonalitás, dodekafónia, Reihe, aleatória, folklórizmus, populáris zene.
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Zenei befogadás II. Zenehallgatás, színpadi művek megismerése
Előzetes tudás
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Órakeret 30 óra
A zenemű gondolati tartalmát közvetítő kifejezőeszközök átélésének és értelmezésének képessége. A korábban tanult jellegzetes zeneművek részleteinek felismerése. A művek befogadása, elemzése motivációt nyújt hangversenylátogatásra, a kompozíciók újbóli meghallgatására. A népzene tárházából és a megjelölt korok zeneműveiből válogatva, a tanulók érdeklődését felkeltve törekvés a zeneirodalom további műveinek megismerésére.
Ismeretek/fejlesztési követelmények
Kapcsolódási pontok
ZENEHALLGATÁSI ANYAG Magyar nyelv és irodalom: Az osztály énekes és generatív középkori egyházi és világi tevékenységeihez, valamint a befogadói költészet, szövegelemzés. kompetenciák fejlesztéséhez kapcsolódóan: Történelem, társadalmi és Népzene: állampolgári ismeretek: A tanult népdalok, balladák felvételei, népi zeneirodalmi alkotások történelmi hangszerek megismertetése felvételről, és művészettörténeti lehetőség szerint élőzenei bemutatásban is. összefüggései. Forrás: Kallós Archívum, Bartók Archívum, Pátria Idegen nyelvek: Középkori, CD-ROM, Magyar Népzenei Antológia reneszánsz énekek, barokk művek, DVD-ROM, Magyar Népzene 1–2. (szerk. műrészletek, más népek dalai Rajeczky Benjamin), Vargyas Lajos: A eredeti nyelven. magyarság népzenéje – CD melléklet 1–10. Helyes kiejtés, szövegértés. stb. Nemzetiségeink hagyományai és néptáncai. Földrajz: európai népek és más Európán kívüli kultúrák népzenéje (pl. kontinensek népeinek zenéje. Ausztrália, Peru, Japán, afrikai országok). Vizuális kultúra: művészettörténeti Zeneirodalmi szemelvények a középkor, és zenetörténeti stíluskorszakok reneszánsz, barokk korból, a XX. század és találkozása. napjaink zenéjéből: A középkor és a reneszánsz zenéje: gregorián, trubadúr ének, orgánum középkori táncok: estampida, rounde, frottola, Madrigálok, misék, motetták Bach, J. S.: János passió – részletek, Ein feste Burg ist unser Gott, BWV 80 – részletek, 2. Brandenburgi verseny, C-dúr prelúdium és fúga, d-moll preludium és fúga, Parasztkantáta kórustételek Händel, G. F.: Messiás (Messiah), HWV 56 – részletek, Vízi zene vagy Tűzijáték szvit
fúga, Parasztkantáta kórustételek Händel, G. F.: Messiás (Messiah), HWV 56 – részletek, Vízi zene vagy Tűzijáték szvit – részletek Purcell, H.: Artúr király (King Arthur) – részletek Vivaldi, A.: A négy évszak – részletek Richard Strauss: Imígyen szóla Zarathustra - részletek Puccini: Gianni Schicchi – részletek Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok részletek Debussy, C.: Gyermekkuckó – részletek, La mer, vagy Nocturnes -ből 1 tétele Ravel, M.: Bolero Bartók B.: egyneműkari művekből 2-3 mű, Concerto – részletek, színpadi művei – részletek Kodály Z.: 2-3 kórusmű, Székelyfonó – Görög Ilona balladája, Psalmus Hungaricus, Kállai kettős Gerschwin: Porgy és Bess - részletek Sztravinszkíj: Petruska – részletek Honegger: Pacific 231 Schönberg, A.: Zongoraszvit, Op. 25 – Prelúdium Penderecki, K.: Hirosima emlékezete Vidovszky László: Schroeder halála Emerson-Lake-Palmer: Egy kiállítás képei (Pictures at an Exhibition) Bernstein: West side story- részletek Bach-Presser: A próba SzörényiBródy: István, a király- részletek Magyar balettegyüttesek repertoárjából 2 táncművészeti alkotás zenei elemzése, megismerése Kulcsfogalmak/ fogalmak
Gregorián, trubadúr ének, orgánum, madrigál, mise, motetta, korál, kantáta, oratórium, passió, opera, szvit, concerto, concerto grosso, fúga, jazz, pop, rock, musical.
A tanulók képesek 14-17 népdalt, balladát, históriás éneket több versszakkal, valamint 8-10 műzenei idézetet emlékezetből, g–f” hangterjedelemben előadni. Képesek kifejezően, egységes hangzással, tiszta intonációval énekelni, és új dalokat megfelelő előkészítést követően hallás után megtanulni. Többszólamú éneklési készségük fejlődik. Képesek csoportosan egyszerű orgánumokat megszólaltatni. Kreatívan vesznek részt a generatív játékokban és feladatokban. Érzik A fejlesztés várt az egyenletes lüktetést, tartják a tempót, érzékelik a tempóváltozást. A eredményei a két 5/8-os és 7/8-os és 8/8-os metrumot helyesen hangsúlyozzák. évfolyamos ciklus Felismerik és megszólaltatják a tanult zenei elemeket (metrum, végén dinamikai jelzések, ritmus, dallam). Fejlődik zenei memóriájuk és belső hallásuk. Fejlődik formaérzékük, a formai építkezés jelenségeit felismerik és meg tudják fogalmazni. Fejlődik hangszínhallásuk. Megkülönböztetik a cimbalom, lant, csembaló, orgona, szaxofon hangszínét. Ismerik a hangszerek alapvető jellegzetességeit. A zenei korszakokból kiválasztott zeneművek közül 20-25 alkotást/műrészletet ismernek. 9–10. évfolyam
A zenei korszakokból kiválasztott zeneművek közül 20-25 alkotást/műrészletet ismernek. 9–10. évfolyam Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Zenei reprodukció I. Éneklés
Órakeret 20 óra
Előzetes tudás
A felső tagozatban megismert népzenei és műzenei szemelvények elsajátítása során kialakult éneklési készségek, zenei ismeretek.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Az éneklési készség fejlesztése a tanult dalanyagon keresztül. Dalkincsbővítés, a motivált éneklés kialakítása helyes énektechnikával és hangképzéssel. Stílusos, kifejező éneklés.
Ismeretek/fejlesztési követelmények Éneklési készség fejlesztése: Beéneklő gyakorlatok az óra eleji ismétlés, az alkalmazó rögzítés anyagához kapcsolódóan. Éneklés szöveggel, az anyag nehézségétől függően szolmizálva is, g–f” hangterjedelemben. Kifejező előadásmód, helyes frazeálás. Többszólamú éneklési készség fejlesztése: Egyszerű két-, esetleg háromszólamú művek/műrészletek/kánonok megszólaltatása. A daltanítás módszerei: - Hallás utáni daltanítás. - Daltanulás kottaképről előkészítve.
Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: verbális kifejezőkészség fejlesztése, dalok szövege, költői eszközök megfigyelése a zenei kifejezésben, magyar népdalok, népballadák, virágénekek, szimbolika. Idegen nyelv: Más népek dalai eredeti szöveggel. Helyes kiejtés, szövegértés.
Zenei anyag: 15-20 népdal, népzenei anyag: Magyar népzene történeti rétegei Paksa Katalin felosztása szerint (Paksa Katalin: Magyar Földrajz: európai népek népzenetörténet, Balassi Kiadó, 2008) és más kontinensek Jeles napok, ünnepi szokásdalok (Magyar Népzene népeinek zenéje. Tára II.) Vizuális kultúra: Zenetörténeti dallamok: művészettörténeti és Szeikilosz sírverse zenetörténeti Dies irae stíluskorszakok Út queant laxis találkozása. Missa di angelis Kyrie tétel L’homme armée Fornsete: Nyár-kánon Moniot d’ Arras : Nyári ének reneszánsz madrigál, motetta/ Kék ibolyácska, Giardini: Éljenek a víg nők, Josquin: Ave vera virginitas, Lassus, Palestrina motetta részletek,
Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
A dal műfaji sokszínűsége: népdal, műdal, egyházi és világi dal, reneszánsz kórusdal A zenetörténet további vokális és hangszeres műfajai. Zenei reprodukció II. Generatív (önállóan és/vagy csoportosan alkotó), kreatív zenei tevékenység
Órakeret 10 óra
Ritmikai és dallamvariálási készség, tonális és funkciós érzet,
alkotó), kreatív zenei tevékenység Előzetes tudás
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Ritmikai és dallamvariálási készség, tonális és funkciós érzet, fejlődő formaérzék, többszólamú alapkészségek. Fejlett zenei memória és belső hallás. A tanulókban rejlő kombinatív, próbálkozó, felfedező kedv kiaknázása a korosztály elvárható zenei képességének és jellemző érdeklődésének szintjén. Törekvés a zenei mondanivaló verbális kifejtésére vagy az átkódolásra más művészeti ág kifejezési eszközeibe.
Ismeretek/fejlesztési követelmények
Kapcsolódási pontok
Generativitás fejlesztése: Megadott zenei anyagokhoz variációk (ritmikai, tempóbeli, dinamikai, dallami, karakterbeli) fűzése. Vizuális és tárgyi alkotások jellemzése, fogalmak (pontok, vonalak, ívek, foltok, alakok, mozgás, méretek, arányok, szimmetria, aszimmetria, párhuzam, tükrözés, tükröződés, azonosság, hasonlóság, különbözőség, ismétlődés, visszatérés, előtér, háttér, világos-sötét, pasztell-élénk, erőshalvány színek, fény, árnyék stb.) párhuzamba állítása a zenével. Az alkotásokhoz dallam és ritmus társítása. Ritmikai készség fejlesztése: Énekléssel megismert ritmusfordulatokhoz kapcsolódó ritmusmotívumok hangoztatása ritmusnevekkel, testhangszerekkel és ritmushangszerekkel. Összetett és aszimmetrikus metrumokhoz kapcsolódó improvizációs gyakorlatok testhangszerekkel és ütőhangszerekkel.
Magyar nyelv és irodalom: szöveg, hangsúlyok, prozódia. Idegen nyelv: idegen nyelvű szövegek és fordításainak összehasonlítása a prozódia szempontjából. Matematika: absztrakt gondolkodás fejlesztése a zenei formákon, arányokon keresztül. Vizuális kultúra: Önkifejezés, érzelmek kifejezése többféle eszközzel. Vizuális és tárgyi alkotások jellemzése, fogalomalkotás.
Dallam: A zenei és a szöveg hangsúlyai (prozódia) a gyakorlatban. Zenei prozódia megfigyelése, reprodukciója magyar és idegen nyelvű művekben. Eredeti nyelvű szöveg és fordításainak összehasonlítása. Komponálás és rögtönzés: Egyszerű ritmus- dallam- és harmóniakíséret (osztinátó, dudabasszus, orgonapont, dallamfordítások: rák, tükör, tükörrák, ráktükör, T-D ingamozgás, T-S-D harmóniák, kürtmenet) alkotása.
Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Metrumfajták (egyszerű, összetett, aszimmetrikus). Prozódia. Osztinátó, dudabasszus, orgonapont, T-D ingamozgás, T-S-D harmóniák, kürtmenet. Pontok, vonalak, ívek, foltok, alakok, mozgás, méretek, arányok, szimmetria, aszimmetria, párhuzam, tükrözés, tükröződés, azonosság, hasonlóság, különbözőség, ismétlődés, visszatérés, előtér, háttér, világos-sötét, pasztell-élénk, erős-halvány színek, fény, árnyék. Zenei reprodukció III. Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti ismeretek
Órakeret 7 óra
Fejlesztési cél Előzetes tudás A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti ismeretek
óra
Az általános iskolában megszerzett zeneelméleti alapismeretek. Grafikus notáció és ötvonalas rendszer olvasása. Az eddig tanult felismerő kottaolvasási és zenei ismeretek elmélyítése, rendszerezése. A további gyakorlás a befogadást és a felidézést kísérő kottakövetéssel, kottaolvasással történik.
Követelmények – Ismeretek/fejlesztési követelmények Zeneelméleti ismeretek: A zenei írásbeliség kialakulásának főbb állomásai. Kulcsok (F- és C-kulcsok), neumák, négyvonalas rendszer, quadrát notáció, tabulatúra, számozott basszus, betűs akkordjelölés a megismerés szintjén.
Kapcsolódási pontok Vizuális kultúra: Vizuális jelek és jelzések használata. Iniciálé.
Partitúrakövetés: Vokális és hangszeres partitúrák megismerése: - szólamok elrendeződésének ismerete; - előadói jelek és utasítások értelmezése. Ritmikai elemek, metrum, tempó: A magyar néptáncok, reneszánsz és barokk táncok, ritmikai sajátosságainak megfigyelése a tánctípusok tempóbeli, metrikai és ritmikai jellemzői szempontjából. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Előzetes tudás
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Kulcsok, neuma, négyvonalas rendszer, quadrát notáció, tabulatúra, számozott basszus, betűs akkordjelölés, partitúra, tánctípusok. Zenei befogadás I. A befogadói kompetenciák fejlesztése
Órakeret 11 óra
Korábbi évek során megszerzett kompetenciák, nyitott hozzáállás, zenei emlékek, tapasztalatok, koncertélmények. Fejlett formaérzék, hangszínhallás. Ismerik a hangszerek és énekhangok, a zenei együttesek hangszínét, alapvető jellegzetességeit. A zene különféle funkcióinak, valamint a médiában és a filmművészetben betöltött szerepének, megjelenésének értelmezése. Zenei dokumentumok gyűjtése, a rendszerezés és feldolgozás készségének fejlesztése, valamint önálló beszámoló készítése a legmodernebb IKT-eszközökkel.
Ismeretek/fejlesztési követelmények Intellektuális munka: Partitúrakövetés. A zene stiláris és formai elemzése. Jellem- és karakterábrázolás. Önálló véleménynyilvánítás, értékítélet. A zeneirodalmi példák befogadását segítő szempontrendszer:
Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: A zene irodalmi kapcsolódásai, átköltés, Jellem- és karakterábrázolás. Önálló véleménynyilvánítás, értékítélet.
A zeneirodalmi példák befogadását segítő szempontrendszer: - A zene kapcsolatainak feltárása a társművészetekkel, irodalommal, történelemmel, kultúrtörténettel a szintézis teremtés igényével. - Az egyházzene kapcsolata a liturgiával - A zene funkciói (művészi zene szórakoztató zene; liturgikus zene; önkifejezés, ünnepek zenéi, tánc, alkalmazott zene). - a zene művelőinek szerepe, helye a különböző korokban - Népzene és műzene kapcsolata - egyházi és világi zene összefüggései a különböző korokban - Átköltés, átdolgozás, feldolgozás, stílusok keveredése
véleménynyilvánítás, értékítélet. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: zeneirodalmi alkotások történelmi összefüggései. Idegen nyelv: eredeti nyelvű zenei példák megértése. Vizuális kultúra: zeneirodalmi alkotások művészettörténeti összefüggései. Informatika: Információgyűjtés az internet segítségével. Prezentáció készítése.
Ösztönzés ismeretszerző tevékenységre önálló vagy csoportos gyűjtőmunka keretében, az infokommunikációs technológia (IKT) alkalmazásával: - összefüggések keresése a zenei stíluskorszakok, a történelmi események és a zeneművek között; - egy zenemű/műrészlet feldolgozása, elemzése megadott témából választva (pl. élet, halál, születés, gyász, haza, becsület, küzdelem, szerelem, hűség, gúny, irónia, humor, hősiesség, szabadság, béke, vallás). Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Művészi zene – szórakoztató zene; liturgikus zene; ünnepek zenéi, tánc, alkalmazott zene. Népzene és műzene, világi zene, egyházi zene, Átköltés, átdolgozás, feldolgozás. Zenei befogadás II. Zenehallgatás
Órakeret 26 óra
A zenemű gondolati tartalmát közvetítő kifejezőeszközök átélésének és értelmezésének képessége. A korábban tanult zeneművek részleteinek felismerése. Az ismeretek kronológiai rendszerezése. Tájékozottság a zeneművek műfajában és a különböző zenei nyelvhasználatokban. Zenehallgatás kottakép-követéssel, a témák azonosításával, az előadói jelek és utasítások megvalósulásának megfigyelésével.
Követelmények – Ismeretek/fejlesztési követelmények ZENEHALLGATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ISMERETEK, STÍLUSOK, MŰFAJOK, FORMÁK
Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom: A zene irodalmi kapcsolódásai, átköltés, humor. Jellem- és karakterábrázolás. Önálló
FORMÁK Népzene, magyar zenetörténet: Népdal, hangszeres népzene, népies műdal, nemzetiségek zenéje, más népek népzenéje. A népdalok szimbolikája. A magyar táncházmozgalom. Történeti dallamok. XVII–XVIII. századi magyar műzene (Kájonikódex, Lőcsei-kézirat,Vietoris-kódex anyagából; Bakfark Bálint élete és munkássága Műzene: Őskor, ókor - a zene kezdetei, teóriák a zene
keletkezésére - hangrendszerek kialakulása - hangszerek kialakulása - természeti népek zenéje - az egyiptomi, a kínai, az indiai, a palesztin és héber zenekultúrák jellegzetességei - a görög zene elmélete, műfajai, nagy alakjai - a római zene - a keresztény egyházzene kialakulása Középkori egyházi és világi zene - gregorián jellemzői és műfajai, - Ambrozius, I. Nagy Gergely és Arezzoi Guido munkássága - a notáció története - a zenei gótika jellemzői és képviselői - a középkori világi zene, trubadúrok, trouverek, joculátorok és utódaik: a mesterdalnokok - Francesco Landini, ballata Reneszánsz - reneszánsz műfajok: mise, motetta,
madrigál, más acappella műfajok; - Machaut, Dufay, Ockeghem és Josquin
élete és művei - a madrigalisták - reneszánsz hangszeres tánczene;
reneszánsz hangszerek - a velencei iskola mesterei - ismeretek: zsoltár, himnusz, homofónia
– polifónia; lant-tabulatúra. Barokk: - a monodia és a funkciós zene
kialakulása - az opera születése: a velencei Camerata tevékenysége és fő képviselői - Monteverdi élete és művei - a protestáns korál megszületése - Schütz élete és művei - Lully élete és művei - francia clavecinisták - Purcell élete és művei - recitativo, ária, turba, basso continuo - barokk hangszerek
kapcsolódásai, átköltés, humor. Jellem- és karakterábrázolás. Önálló véleménynyilvánítás, értékítélet. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: zeneirodalmi alkotások történelmi összefüggései. Idegen nyelv: eredeti nyelvű zenei példák megértése. Vizuális kultúra: zeneirodalmi alkotások művészettörténeti összefüggései. Informatika: Információgyűjtés az internet segítségével. Prezentáció készítése.
- Purcell élete és művei - recitativo, ária, turba, basso continuo - barokk hangszerek
ZENEHALLGATÁSI ANYAG Az osztály énekes és generatív tevékenységeihez, valamint a befogadói kompetenciák fejlesztéséhez kapcsolódóan: Népzene, magyar zenetörténet: A tanult népzenei anyagok felvételről, lehetőség szerint élőzenei bemutatásban is. Forrás: Kallós Archívum, Bartók Archívum, Pátria CDROM, Magyar Népzenei Antológia DVD-ROM, Magyar Népzene 1–2. (szerk. Rajeczky Benjamin), Vargyas Lajos: A magyarság népzenéje – CD melléklet 1–10. stb. Történeti dallamok. Művek a Kájoni-kódex, Lőcsei-kézirat, Vietoriskódex anyagából Bakfark IX. lantfantázia Klasszikus zeneirodalmi szemelvények az ókor, középkor, reneszánsz, barokk korból természeti népek zenéje, ókori eredetű kínai, indiai és görög szemelvények Gregorián énekek, korálok, mise tételek középkori világi zene: trubadúr énekek, és középkori táncok Viderunt Omnes gregorián ének Leoninus: Viderunt Omnes 2sz organum Perotinus: Viderunt Omnes 4sz organum Machaut: Notre Dame-i mise Kyrie Dufay Missa L’homme armée - részlet Ockeghem Missa L’homme armée - részlet Josquin des Prés El grillo, Missa L’homme armée – részlet, Ave Maria Isaac: Insbruck Gesualdo: Moro lasso Palestrina, G. P. da: Missa Papae Marcelli – Kyrie, Jesu Rex admirabilis, Missa L’homme armée – részlet, I vaghi fiori Lassus: Visszhang, Zsoldosszerenád, Lagrime di San Pietro – részletek, Gloria Andrea és Giovanni Gabrieli művek Peri, Caccini, Cavalieri opera részletek Monteverdi, C.: Poppea megkoronázása – részletek, Cantate Domino, Tankréd és Klorinda párviadala – részletek Schütz: Kis vallásos koncertek – részlet, Die Himmel erzahlen, Karácsonyi oratórium - részletek Lully: Te Deum – részlet, balett részletek Couperin: Aratók, egyéb karakterdarabok Rameau: Gáláns Indiák – részletek, karakterdarabok Purcell: részletek a Dido és Aeneas, az Artúr király és a Tündérkirálynő című művekből, Trumpet tune, Gyászzene Mária királynő emlékére Kulcsfogalmak/ fogalmak
A fent említett műfajok, formák, ismeretek a zenehallgatási anyaghoz kapcsolódva.
fogalmak
zenehallgatási anyaghoz kapcsolódva.
A tanulók képesek 10 népzenei, 5-6 magyar zenetörténeti, valamint 810 műzenei idézetet részben kottából, részben emlékezetből csoportosan előadni. Képesek kifejezően, egységes hangzással, tiszta intonációval énekelni, és új dalokat megfelelő előkészítést követően hallás után megtanulni. Képesek hangszeres segítséggel egyszerű két- és háromszólamú kórusműveket vagy azok részleteit, kánonokat megszólaltatni. A fejlesztés várt Fejlődik formaérzékük, a formai építkezés jelenségeit felismerik és meg eredményei a két tudják fogalmazni. Ismerik a hangszerek alapvető jellegzetességeit. évfolyamos ciklus A generatív tevékenységek eredményeként érzékelik, felismerik a zenei végén kifejezések, a formák, a műfajok, és a zenei eszközök közti összefüggéseket.Megismerik és értelmezik a kottakép elemeit és az alapvető zenei kifejezéseket. A zenei korszakokból kiválasztott zeneművek közül 20-25 alkotást/műrészletet ismernek és felismernek. A zenei műalkotások megismerése révén helyesen tájékozódnak korunk kulturális sokszínűségében. Tárgyi feltételek: - Szaktanterem pianínóval vagy zongorával - Ötvonalas tábla - Ritmushangszerek - Jó minőségű CD- és DVD-lejátszó, erősítő, hangszórók - Számítógép internetkapcsolattal, projektorral - Hangtár, videotár - Kottatár Budapest, 2013. március 12.
27
Kozma Zsuzsa ének-zene szakos tanár