Üzenetek Szakdolgozóknak Habsburg György A Vöröskereszt 7 alapelve és az ápolási munka között hihetetlenül sok összefüggés van. Nehezen képzelhető el az ápolási munka emberiesség és pártatlanság vagy akár egység nélkül. Mind a két munkának célja, az élet és az egészség védelme, az emberi személyig tiszteletben tartása, a szenvedés enyhítése. Pont ez jelenti a kihívásokat is. Éppen a hasonlóságok miatt tudjuk, hogy milyen áldozatkészséget, kitartást, szakértelmet, rendkívüli emberi tartást, fegyelmet, ugyanakkor érzékenységet követel az ápolás hivatása. A Vöröskereszt önkéntesei nevében is szeretném kifejezni köszönetünket azoknak az ápolóknak, akik az év minden napján ott állnak a betegek mellett és minden tudásukkal segítik a gyógyulási folyamatot. Tudjuk, hogy erőn felül teljesítenek és hivatástudatuk, segítőkészségük, egy-egy mosolyuk és érintésük nélkül olykor a betegek minden reménye elveszne. Rendkívül nagy szükség van értékes munkájukra. Hálásan köszönjük. Ördög Nóra üzenete az ápolónőknek Élesen emlékszem, ahogy általános iskolás koromban remegve álltunk sorban az egyik kötelező védőoltásra várva. Elfehéredve léptem be a rendelőbe, ahol az első dolog, amit megpillantottam naná, hogy az előkészített injekciós tű volt a doktor úr kezében. Pánikba estem... volna, ha a földkerekség legkedvesebb ápolónője nem "lép közbe" és engedi meg, hogy szorosan átöleljem, amíg a "csípés" tart. Akkor még csak sejtettem... De azóta biztosan tudom: az ápolónők valójában angyalok. Mindent köszönök! Bayer Ilona üzenete Albert Schweitzerrel vallom: „Minden ember annyit ér, amennyi szeretet van benne.” Sok, nagyon sok értékes lélek van körülöttünk a legnagyobb bajban, amikor a leginkább szükségünk van rá. Amikor kórházba kerülünk. Amikor fájdalmaktól gyötörten, kiszolgáltatva és kétségbeesetten egy biztató szó, egy mosoly, egy simogatás legalább annyira gyógyít, mint a legmodernebb medicina. Hálás köszönetem mindazoknak, akik tudásuk mellett a szívükkel is velünk vannak. Az ápolóknak.
Soma Mamagésa üzenete Kedves leány és asszonytársaim, ápolónők! Sokan tudják azt, hogy az igazi, személyre szabott feladatunk megtalálása, megvalósítása valójában egy szolgálat. De ti még ezen belül és felül is a leginkább szolgálatot tevők közt vagytok. (Elnézést, ha valakit zavar a tegeződés, vegye úgy, hogy magázom.) Ennek a szolgálatnak, gondoskodásnak a szükséglete belülről jön. Úgyhogy én azt kívánom, hogy minden, amit adtok, visszajöjjön! Mindaz az energia, odafigyelés, jó érzés, amit más kap tőletek, töltsön vissza benneteket! Kívánok sok-sok erőt, örömöt, hogy tudjatok adni, és hogy mindig megtaláljátok azt, ami lelkesít! Hogy megmaradjon a szépre, jóra, szeretetre való nyitottság bennetek, és hogy képesek legyetek ott ragyogni, ahol az egyik legnagyobb szükség van rá! Hogy ez által is reményt, hitet, erőt vigyetek a betegek életébe, hogy mindezek aztán bennetek eresszenek gyökeret! És még egy: kívánom minden nőtársamnak, hogy kiteljesedjen nőiségében! Szeretettel: Soma Mamagésa Joshi Bharat üzenete Az embernek akkor kell erősnek lennie, amikor nehéz, mert amikor könnyű erősnek lenni, akkor nem is kell. Önöknek van lehetőségük szembe nézni a testet és a lelket próbára tevő történetekkel. Ha már nem az anyagi elismerésről szól a tevékenységük, tekintsék a sors ajándékának mert lehetséges hogy önöknek köszönthetően marad fenn az empátia és az áldozathozatal a mai anyagi világban. Meggyőződésem hogy az Isten az elesettek és a szenvedők között tartózkodik. Köszönöm, Joshi Bharat Holló Márta üzenete A köszönet szó, önmagában kevés azért a munkáért, amit nap mint nap, sokszor mostoha körülmények között tesznek. Akkor vannak ott, amikor a legkiszolgáltatottabbak vagyunk, vagy szeretteink azok, és helyettünk, értünk is fogják a kezüket vagy tartják bennük a reményt. Édesapám hosszú évekig volt kénytelen kórházba járni a betegsége miatt. A nővérkéket otthon név szerint ismertük, sztorizgattak, beszélgettek, kedvelték egymást és mi is kedveltük őket. Én közben a televízióban álltam a dolgomat végeztem, mosolyogtam, vagy híreket mondtam, de nem tehettem volna ezt, ha édesapám nincs jó kezekben. Amikor elment, a kihalt éjszakai folyosón együtt sírtunk a nővérkékkel- akkor ők is a családunkhoz tartoztak. Örökké hálás leszek nekik. Épp úgy, ahogy számtalan más család is ebben az országban. Köszönöm, köszönjük a hálánkkal és a szeretetünkkel együtt!
Farkasházi Réka üzenete Addig, amíg az ember egészséges, fel sem merül benne, hogy milyen kiszolgáltatottá válhat egyik pillanatról a másikra. Szerencsére két gyermekem születésén kívül nem szorultam még kórházi ápolásra. Azt azonban bizton állíthatom, hogy a szülés utáni napokban nagyon jól esett a szerető gondoskodás, a segítség az elesettebb pillanatokban. Egy újdonsült anyuka életében ezekben a meghatározó napokban nagyon fontos, hogy kik vannak körülötte. Kik ápolják, ha kell, a lelkét is. Hálás vagyok minden ápolónőnek, aki velem volt ezekben a pillanatokban. Dr. Ábrahám Attila olimpiai bajnok üzenete Közhelyes gondolatokat tudok megfogalmazni: az élet - és különösen az emberek - tisztelete, a mások segítése, szakmai elhivatottság tekintetében. Úgy érzem, ezeknek a régimódi értékeknek a követéséhez mára talán Cseh Tamás dalban közvetített gondolatai illenek a legjobban: ”Azért az hőstett, hogy az időknek, az ember néha szembe szegül.” Köszönöm szépen. Pelsőczy
László
színművész
üzenete
az
ápolónőkhöz
Kevés olyan munkát ismerek, amely csak kicsit is hasonló lenne az ápolónői hivatáshoz. Hivatás, mert épp úgy, mint a színészi munka, csak akkor hatékony, önbecsülés-növelő és igazán hasznos, ha a művelője szinte szerelmese szakmájának. Együtt él annak nehézségeivel, kiszolgáltatottságával, és mégis a tőle telhető legmagasabb szinten végzi.Hányszor tapasztaltuk mi, gyakorta (s egyre gyakrabban) betegeskedők, rájuk szorulók, hogy milyen bátorítást adnak, mennyire nélkülözhetetlen az ő jelenlétük, biztatásuk, segítségük. És mennyire hiányoznak, ha nincsenek a közelben! Mi lenne velünk, ha feladnák? Ha máshol, esetleg idegen földön próbálkoznának egy nagyobb jóléttel kecsegtető élettel? Hisz így is mind kevesebben vagyunk... Nem véletlen, hogy a színésztársadalmon belül is akadnak jó néhányan, akik a megmaradás, az összetartozás érdekében teszik a tőlük telhetőt. A Nemzeti Kamara Színházzal például olyan helyeken tartunk idestova három éve rendszeresen előadásokat, ahol előttünk még soha, semmilyen társulat nem járt (és azóta sem). Ez pedig Csángóföld, a moldvai csángók hazája. Tesszük mindezt azért, hogy azokat is bevonhassuk a magyar kultúrába, akik annak közelébe soha nem jutnának, és akik eddig anyanyelvükön még nem hallhattak irodalmi szót mindezekkel erősítve identitástudatukat és az együvé tartozás érzését; hogy vannak olyanok, akiknek nem közömbös az ő sorsuk, akik a maguk hivatásában segítő kezet, biztató szavakat tudnak adni nekik.
Hát nem éppen úgy, miként teszik azt az ápolónők? Csakhogy ők az élet, az egészség szolgálatában éjjel és nappal, válogatás nélkül! Maradjunk mi így együtt, ebben a hazában, ennek a népnek a segítségére, szolgálatára; ápolónők és színészek egyaránt! Hálás köszönetem munkájukért, Szalay Ádám üzenete Délelőtt volt, talán péntek lehetett. Egy gyerekosztályon forgattunk. A földszinti ambulancián hatalmas volt a tömeg. Aggódó szülők, beteg gyerekek. Megmaradt bennem néhány elkapott tekintet, ahogy egy-egy anyuka mosolyogva beszélget a kicsivel, majd félrefordítja a fejét és elmorzsol egy-két könnycseppet és talán elmormol egy fohászt a gyógyulásért. Odabent három nővér dolgozott megállás nélkül: vért vettek, időpontokat egyeztettek, folyamatosan csörögtek a telefonok, tartani kellett a kapcsolatot az osztállyal is, közben állandóan lefagyott a számítógép, még a mobilon is keresték őket, talán másik kórházból. Láttam rajtuk, hogy rettenetesen fáradtak. -Kimegyünk egy kávéra? – kérdezte egyikük csendben. Órák óta műben voltak. – Jó, próbáljuk meg, ránk férne – válaszolta a másik két nővérke. Vették a kardigánt, meg néhány lelelet a hónuk alá, hogy azzal közben beszaladnak az orvosi szobába. Az első indulónak már a kilincsen volt a keze, amikor valaki csendben kopogott odakintről. Szőke hajú, tizenegynéhány éves kisfiú kopogott be kintről. - Mit szeretnél, Tomi? – kérdezte a nővérke mosolyogva. – Leveszitek a véremet? A doktor bácsi küldött le az osztályról, kell neki a lelet. A nővérek összenéztek. Vettek egy nagy levegőt, aztán a legidősebbik megsimogatta a kisfiú fejét és ledobta a kardigánját a székre. – Na és mesélj, Bence, hogy telt az éjszaka? A kisfiú pedig csak mesélt és nevetett, miközben az ampullák megteltek vérrel, mindegyikre felkerült a matrica és közben két másik kis beteg is érkezett. A kávé elmaradt, mint ahogy elmarad nagyon sok másik délelőtt és délután is. Néztem a nővéreket, a mosolygós arcukat és a végtelenül fáradt tekintetüket. És azt gondoltam, csakis hálával tartozom nekik, amiért nem mentek el, amért itt maradtak velünk, hogy gyógyítsanak minket és a gyerekeinket. Hogy vállalják ezt a sokszor embertelen darálót, a hétvégéket, a türelmetlenségünket, a megalázóan kevés fizetést. És hogy a szívüket teszik bele a munkába. És azt is, hogy mindig jut egy mosoly a gyerekeinknek, ha bekopognak az ajtón. Tisztelettel: Szalay Ádám
Mucha Márkné Az Ápolási Egyesület leköszönt elnökének üzenete Az igazi ápolónő méltán büszke hivatására, mert azt magas fokon, szakértelemmel, szívvel, lélekkel gyakorolja. Köszönet és hála minden ápolónőnek a munkájáért és kitartásáért, lelkesedéséért és mosolyáért. Szeretettel: Kati Dr. Czeizel Endre üzenete az ápolónőknek 1956-ban, a forradalom után kezdtem bejárni a János Kórház II. Szülészeti Osztályára, akkor még orvostanhallgatóként, és egészen 1973-ig ott voltam fizetés nélküli externista. Mint kezdő orvos sokat tanultam az idősebb kollegáimtól, de a legtöbb praktikus teendőre (beöntés, lepedő gyűrődés elkerülés, injekció beadás) az ápolónők tanítottak meg, akiket nagyra becsültem önzetlen, szakszerű és anyagilag annyira meg nem becsült küldetésükért. Köszönettel: Dr. Czeizel Endre
