XX. évfolyam
1. szám
2010. február 8.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI
ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE
A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA
TARTALOM
Szám
Tárgy
Oldal
I. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS RENDELETEI
1/2010. (II. 8.) KR. sz. rendelet
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetésének megállapításáról szóló 2/2009. (II.25.) KR számú rendelet módosításáról
2/2010. (II. 8.) KR. sz. rendelet
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének megállapításáról
3/2010. (II. 8.) KR. sz. rendelet
A Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek díjazásáról, szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásairól, valamint a szociális és kegyeleti támogatásokról
5
7
17
2
II. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI 1/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat
Az átruházott hatáskörben hozott döntésekről, valamint a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáról
2/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat
A „Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Környezetvédelmi Program (2009-2014)” című dokumentum készítésének támogatására
3/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázati rendszer 2010. évi fordulójához való csatlakozásról szóló 185/2009. (X.30) számú határozat módosításáról Folyószámla-hitel igénybevételéről
4/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat 5/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat 6/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat
7/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat
8/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat 9/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat 10/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat 11/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat
A Területi Választási Bizottság tagjainak és póttagjainak megválasztásáról Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok tagjainak és póttagjainak megválasztásáról A JNSZM Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon (5461. Tiszaföldvár-Homok, Beniczky G. út 5.) ellátott feladatok módosításáról szóló 199/2009. (XI.11.) KH. számú határozat módosítására A Közép-Tisza-vidék jelenlegi árvízvédelmi helyzetéről, az árvízbiztonság javítására irányuló törekvésekről, a hullámtér hasznosításáról az árvízbiztonság tükrében, valamint a belvízvédelmi védekezésre való felkészülésről A Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel megállapodás megkötésére A 2010. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Parlagfűmentesítési Alap létrehozásáról és a pályázat kiírásáról Az Észak-Alföldi Regionális Termálvíz-hasznosítási Innovációs és Technológiatranszfer Központ Nonprofit Közhasznú Kft üzletrészének értékesítéséről
19
21
22
22 26
27
28
31
41 41
42
3
12/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat 13/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat 14/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat
A térségi turisztikai együttműködés fejlesztéséről A megyei fenntartású nevelési-oktatási intézmények működésére vonatkozó egyes szakmai feltételek meghatározására A Hámori András Szakközépiskola és Szakiskola képzési profiljának bővítéséről
15/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat
Az Észak-Alföldi Operatív program keretében meghirdetett ,,Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése” című pályázat benyújtására
16/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat
A Nagy László Középfokú Iskola, Kunhegyes - Leonardo Program keretében pályázat benyújtásának támogatására
17/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat
A Kádas György Iskola és Gyermekotthon, Kisújszállás Leonardo Program keretében pályázat benyújtásának támogatására
18/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat 19/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat 20/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat 21/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat 22/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat
23/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat
24/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat
A Mészáros Lőrinc Középfokú Iskola Jászapáti Leonardo Program keretében pályázat benyújtásának támogatására A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében „A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében” tárgyú pályázat benyújtásáról Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúrafejlesztésére kiírt pályázat benyújtásának támogatásáról Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett „A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése” című TIOP-1.1.1/09/1 – tanulói laptop program – pályázat benyújtására
A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erősítése érdekében pályázat benyújtásának támogatására A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” című pályázaton való részvétel támogatására A karcagi Kátai Gábor Kórház a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” című pályázaton való részvételének támogatására
46 46
47
48
48
49
54
57
58
59
60
61
63
4
25/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat
26/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat
27/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat
28/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat 29/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat 30/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat 31/2010. (II. 5.) KH. sz. határozat
Jászberény Város Önkormányzata a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” című pályázaton való részvételének támogatására
61
Mezőtúr Város Önkormányzata a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” című pályázaton való részvételének támogatására
63
A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett „Korszerű regionális onkológiai hálózat kialakítása” című pályázaton konzorciumi tagként történő részvétel támogatására
64
Félautomata defibrillátorok beszerzését célzó pályázat benyújtására
65
Egyes megyei fenntartású szociális foglalkoztatási koordinátor és segítő engedélyezésére
66
intézményekben alkalmazásának
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Tanács 2009. évi tevékenységéről szóló tájékoztatóról
67
A megye települései infrastrukturális helyzetéről
III. Elnöki tájékoztató
IV. Jogszabály tájékoztató
67
68
70
5
I. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS RENDELETEI
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 1/2010. (II. 8.) KR számú rendelete a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetésének megállapításáról szóló 2/2009. (II. 25.) KR számú rendelet módosításáról A Megyei Közgyűlés a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. számú törvény és az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény alapján a 2009. évi költségvetésének megállapításáról szóló 2/2009. (II.25.) KR. számú rendeletét – továbbiakban: rendelet – az alábbiak szerint módosítja: 1. § (1)
A Megyei Közgyűlés a rendelet 2. § (1) bekezdésében megállapított a) bevételi főösszegét - működési célú bevételeit - fejlesztési célú bevételeit b) kiadási főösszegét - működési célú kiadásait - fejlesztési célú kiadásait c) finanszírozási célú bevételeit d) finanszírozási célú kiadásait
22.933.375 eFt-ra 17.899.111 eFt-ra 5.034.264 eFt-ra 22.857.924 eFt-ra 18.130.121 eFt-ra 4.727.803 eFt-ra 661.190 eFt-ra 736.641 eFt-ra
módosítja 2009. december 31-i hatállyal, az 1/a. sz. melléklet szerint. (2)
Az (1) bekezdés b) pontjában megállapított kiadási főösszeg, működési célú intézményenkénti és feladatonkénti kötelező előirányzatait a módosított 1/a., a 2/a., a 2/b., 3/c., 3/e. és a 4/a. számú mellékletek tartalmazzák az alábbiak szerint: -
személyi juttatások munkaadókat terhelő járulékok dologi kiadások pénzeszköz átadás áht-n kívülre támogatásértékű kiadások előző évi pénzmaradvány átadása ellátottak juttatásai felhalmozási célú kiadások felújítási kiadások működési célú tartalékok fejlesztési célú tartalékok
8.234.009 eFt 2.426.120 eFt 6.939.245 eFt 128.492 eFt 88.326 eFt 321.128 eFt 133.831 eFt 1.217.694 eFt 31.823 eFt 42.606 eFt 3.288.286 eFt
6
(3)
munkáltatói kölcsön értékpapír vásárlás kiadásai működési hitelek kiadásai fejlesztési hitelek kiadásai létszámkeret
6.364 eFt 149.998 eFt 526.643 eFt 60.000 eFt 3.748,5 fő
Az (1) bekezdés a) pontjában megállapított bevételi főösszeg jogcímenkénti előirányzatait az 1/a., és a 2/a. sz. mellékletek tartalmazzák az alábbiak szerint: -
működési bevételek illetékek felhalmozási és tőkejellegű bevételek átengedett SZJA költségvetési támogatások pénzeszköz átvételek támogatásértékű bevételek támogatási kölcsönök visszatérülése működési célú hitel működési célú pénzmaradvány fejlesztési célú pénzmaradvány
2.657.267 eFt 1.757.930 eFt 88.353 eFt 606.306 eFt 3.805.230 eFt 206.861 eFt 8.659.246 eFt 12.065 eFt 661.190 eFt 747.380 eFt 4.392.737 eFt 2. §
A Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 1/2010. (II.3.) sz. határozatával módosított költségvetését a 2/g. sz. melléklet tartalmazza. 3. § Az előirányzat-felhasználási ütemtervet a 7. sz. melléklet tartalmazza. 4. § Ezen rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.
Fejér Andor sk. a Megyei Közgyűlés elnöke 1/2010. (II. 8.) KR számú rendelet MELLÉKLETE
Rentzné Dr. Bezdán Edit sk. megyei főjegyző
7
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2/2010. (II. 8.) KR. számú rendelete a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének megállapításáról A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. § (1) bekezdés a) pontjában biztosított jogkörében, az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 65. §-a és a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény alapján az alábbi rendeletet alkotja: I. A rendelet hatálya 1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed a) a Megyei Közgyűlésre és bizottságaira, a Megyei Önkormányzati Hivatalra, b) a Megyei Önkormányzat felügyelete alá tartozó önállóan működő, illetve önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervekre. (2) A Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat költségvetésére vonatkozóan a JászNagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés nem rendelkezik döntési jogosultsággal, költségvetése a határozatai alapján épülnek be a Megyei Önkormányzat költségvetésébe. (3) A Megyei Önkormányzat költségvetésének fejezet és címrendjét a 2/a számú melléklet felsorolása szerint határozza meg. II. A költségvetés bevételei és kiadásai 2. § (1) A Megyei Közgyűlés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetése a) bevételi főösszegét - működési célú bevételeit - fejlesztési célú bevételeit b) kiadási főösszegét - működési célú kiadásait - fejlesztési célú kiadásait c) működési célú pénzmaradványát d) felhalmozási célú pénzmaradványát e) finanszírozási célú bevételeit f) finanszírozási célú kiadásait összegben állapítja meg az 1/a. sz. melléklet szerint.
15.550.010 ezer Ft 15.237.470 ezer Ft 312.540 ezer Ft 19.663.759 ezer Ft 15.862.449 ezer Ft 3.801.310 ezer Ft 43.235 ezer Ft 3.568.770 ezer Ft 1.242.934 ezer Ft 741.190 ezer Ft
8
(2) Az (1) bekezdés b) és f) pontjában megállapított 20.404.949 ezer Ft kiadási főösszeg működési célú intézményenkénti és feladatonkénti kötelező előirányzatait az 1/a., 2/b., 2/f., 3/a., 3/b., 3/c., 3/d., 3/e., valamint a felhalmozási célú előirányzatait az 1/a., 4/a. és 4/b. sz. mellékletek tartalmazzák az alábbiak szerint: – – – – – – – – – – – – – –
személyi juttatások munkaadókat terhelő járulékok dologi kiadások pénzeszköz-átadás áht-n kívülre ellátottak juttatásai támogatásértékű kiadás felhalmozási célú kiadások felújítási kiadások működési célú tartalékok fejlesztési célú tartalékok munkáltatói kölcsön működési hitelek kiadásai fejlesztési hitelek kiadásai létszámkeret
7.648.886 ezer Ft 1.979.213 ezer Ft 6.018.911 ezer Ft 103.185 ezer Ft 118.254 ezer Ft 73.000 ezer Ft 1.234.236 ezer Ft 27.918 ezer Ft 115.000 ezer Ft 2.339.156 ezer Ft 6.000 ezer Ft 661.190 ezer Ft 80.000 ezer Ft 3.577,5 fő
(3) Az (1) bekezdés a), c), d) és e) pontjában megállapított 20.404.949 ezer Ft bevételi főösszeg jogcímenkénti előirányzatait az 1/b. és 2/a. sz. mellékletek tartalmazzák az alábbiak szerint: – – – – – – – – – –
működési bevételek illetékek átengedett SZJA költségvetési támogatások támogatásértékű bevétel felhalmozási bevételek támogatási kölcsönök visszatérülése működési célú hitel működési célú pénzmaradvány fejlesztési célú pénzmaradvány
2.336.537 ezer Ft 1.700.000 ezer Ft 224.485 ezer Ft 2.987.387 ezer Ft 8.239.611 ezer Ft 55.980 ezer Ft 6.010 ezer Ft 1.242.934 ezer Ft 43.235 ezer Ft 3.568.770 ezer Ft
(4) A központi költségvetési kapcsolatokból származó bevételeket a mutatószámok és a fajlagos összegek alapján a 2/c. melléklet tartalmazza. (5) A Megyei Közgyűlés a 2/a., 2/b. és 2/f. számú mellékletek szerint rendeli el a létszámcsökkentéseket, amelyek többletkiadásai ellentételezésére pályázatot szükséges benyújtani a hatályos szabályozás szerint.
9
3. § A Megyei Önkormányzat felügyelete alá tartozó intézmények a kötött felhasználású normatívákat a 2/c. sz. melléklet szerint használhatják fel a 2009. évi CXXX. törvény 8. sz. mellékletében meghatározottak szerint. Az intézmények – 2/a. sz. mellékletben meghatározott – kiadási előirányzata és önkormányzati támogatása tartalmazza a kötött felhasználású normatívák összegeit. 4. § (1) A Megyei Önkormányzat 7.000 ezer Ft-tal járul hozzá az addiktológiai járóbeteg szakellátás feladatainak ellátásához a 173/2004. (XII.17.) KH. sz. határozat alapján. (2) A Megyei Önkormányzat 10.500 ezer Ft támogatást nyújt a sportfeladatok ellátásához a 146/2006. (XII. 15.) KH számú határozat alapján. (3) A Megyei Önkormányzat 4.500 ezer Ft támogatást ad át a központi fejezettől kapott pénzeszköz terhére az Esélyek Háza működtetéséhez a 147/2006. (XII. 15.) KH számú határozat alapján. (4) A Megyei Önkormányzat 6.500 ezer Ft támogatást nyújt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat működéséhez. 5. § A köztisztviselői illetményalap összege 38.650 Ft a 2009. évi CXXX. törvény 71. §-a alapján. 6. § (1)
Az általános tartalék összege 115.000 ezer Ft, amely az évközben jelentkező többletfeladatokra, az előre nem tervezhető kiadásokra, valamint a létszámcsökkentésekhez kapcsolódó többletkiadásokra fordítható.
(2)
A fejlesztési célú tartalék összege 2.339.156 ezer Ft, amely fejlesztési, beruházási, felújítási célokra fordítható a Megyei Közgyűlés döntései alapján. A fejlesztési célú tartalék a fejlesztési célú kötvénykibocsátásból származik. 7. §
(1) A 2. § szerinti bevételi és kiadási – ezen belül kiemelt – előirányzatokat költségvetési szervenként a 2/a. sz. melléklet tartalmazza. (2) A 2/a. és a 2/f. sz. melléklet tartalmazza a költségvetési szervek létszám-előirányzatait. (3) A Megyei Közgyűlés a felújítási előirányzatokat célonként a 4/a. sz. melléklet szerint hagyja jóvá, amelyek a 2009. évi pénzmaradvány jóváhagyását követően használhatók fel.
10
(4)
A Megyei Közgyűlés a fejlesztési kiadásokat feladatonként a 4/b. sz. melléklet szerint állapítja meg, amelyek a 2009. évi pénzmaradvány jóváhagyását követően használhatók fel.
(5)
A Megyei Közgyűlés az 1/a. sz. melléklet fejlesztési mérlegében határozza meg a fejlesztési célú kiadásokat. 8. §
A Megyei Közgyűlés biztosítja, hogy a hitelszerződésekben vállalt kötelezettségeinek, valamint a kötvénykibocsátáshoz kapcsolódó fizetési kötelezettségének eleget tesz és a tárgyévi költségvetésébe betervezi. A fejlesztési célú hitel adósságszolgálatának alakulását az 5/a. számú melléklet tartalmazza. A fejlesztési célú kötvénykibocsátás adósságszolgálatának alakulását az 5/b. számú melléklet tartalmazza. Az Európai Uniós támogatással megvalósuló projekteket az 5/c. melléklet tartalmazza. III. A költségvetés végrehajtásának szabályai 9. § (1) A 2. § (1) bekezdés szerint tervezett 1.242.934 ezer Ft működési hiány finanszírozására munkabérhitel és folyószámlahitel igénybevételét engedélyezi a közgyűlés, amelynek igénybevétele a mindenkori pénzügyi szükségletek függvényében történik. Az illetmények kifizetéséhez a hitelkereten belül munkabér-megelőlegezési hitel is igénybe vehető, amelyre az önkormányzati hivatal bankszámlaszerződése lehetőséget biztosít. A munkabér-megelőlegezési hitelfelvételeket a Megyei Közgyűlés elnöke engedélyezi, amelyről a féléves, I-III. negyedéves és év végi beszámolóban be kell számolni. A folyószámlahitel-keret maximális összege 950.000 ezer Ft, amelynek felvétele esetén a hatályos bankszámlaszerződés szabályai szerint kell eljárni. (2) A hitellel történő finanszírozás csökkentése érdekében az év közben képződő működési többletbevételeket, továbbá a szabad pénzmaradványt a hiány csökkentésére kell fordítani. A kamatkiadások csökkentése érdekében az átmenetileg szabad pénzeszközöket a kiadások finanszírozásába be kell vonni. (3) A Megyei Önkormányzat intézményei – kivéve a múzeum áthúzódó ásatási feladataival összefüggő forrásait - az átmenetileg szabad pénzeszközeiket betétként nem helyezhetik el, az átmenetileg szabad pénzeszközöket be kell vonni a finanszírozásba a folyószámlahitel és a kamatterhek csökkentése érdekében. 10. § (1) A Megyei Közgyűlés felhatalmazza a közgyűlés elnökét, hogy a 2010. évi költségvetésben meghatározott, az önkormányzatot megillető bevételek beszedéséről gondoskodjon, valamint közreműködjön a többletbevételek megszerzésében az önkormányzat feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében. A helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből átmeneti időszakra biztosított kedvezmények
11
összege a jászberényi Touring Hotel esetén 4.280 ezer Ft + ÁFA, a berekfürdői Touring Hotel esetén 1.523 ezer Ft + ÁFA. (2) A Megyei Közgyűlés felhatalmazza és egyben kötelezi a költségvetési szervek vezetőit az előírt bevételek beszedésére. A bevételek alakulásáról a tárgyhónapot követő 10-ig kötelesek beszámolni, amely információt az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv készíti el. (3) Az éves költségvetés végrehajtását az alapító okiratban előírt, illetve engedélyezett, az intézményi költségvetésekben, valamint a szervezeti és működési szabályzatban részletezett feladatkörökben és kötelezettségek mellett a szakmai hatékonyság és gazdaságosság, a vagyon rendeltetésszerű használata követelményének érvényesítésével, a gazdálkodási és számviteli előírások betartásával kell biztosítani. (4) A költségvetési gazdálkodás a bevételi előirányzatok teljesítésének kötelezettségét és a kiadási előirányzatok felhasználásának jogosultságát foglalja magában. A költségvetési szervek minden pénzmozgásról és pénzforgalom nélküli műveletekről kötelesek elszámolni. 11. § (1) A Megyei Közgyűlés a költségvetési egyensúly megteremtése és megőrzése, valamint a hitelfelvétel csökkentése érdekében az alábbi intézkedéseket rendeli el: a./ A Megyei Közgyűlés irányítása alá tartozó intézmények pénzmaradványának elszámolását az önkormányzati hivatal vizsgálja felül. A zárszámadási rendelet hatályba lépéséig a várható pénzmaradvány terhére kötelezettség nem vállalható, kivéve a feladattal terhelt, céljellegű pénzmaradványokat. b./ E rendelet mellékleteiben meghatározott kiadási előirányzatok nem léphetők túl, azokra többletkötelezettség nem vállalható. c./ A fejlesztési és felújítási feladatok csak a teljes források – támogatások, átvett pénzeszközök, fejlesztési bevételek – biztosítása esetén indíthatók. d./ A 2009. évi pénzmaradványból az intézményeket nem illeti meg: – a végleges feladatelmaradás miatti összeg, – a meghatározott célra rendelkezésre bocsátott és áthúzódó pénzügyi teljesítés nélküli összegek, – a munkaadókat terhelő járulékok előirányzatának támogatással fedezett, illetve arányos részének maradványából azon összeg, amely nem kapcsolódik a személyi juttatások előirányzatának járulékköteles maradványához, kivéve, ha ezen maradványrészt terhelő járulékfizetési elmaradás van, – a gazdálkodási szabályok megsértéséből származó maradvány, – a működési bevételek feladattal nem terhelt bevételi többletének 50%-a.
12
(2) Az intézmények vezetői munkáltatói és bérgazdálkodói jogkörük gyakorlása során nem vállalhatnak olyan tartós kötelezettséget, amelyhez többlet költségvetési támogatást igényelnének 2010. évre, illetve a következő évekre, különös tekintettel a szakmai struktúra átalakítására és a szakmai jogszabályok előírásaira. (3) A Megyei Közgyűlés elrendeli a rendelet 2/f. mellékletében meghatározottak szerint az álláshelyek zárolását, a létszám előirányzatok csökkentését. A 2/a., 2/b. és 2/f. sz. mellékletekben meghatározott és engedélyezett létszámot az intézmények saját hatáskörben nem növelhetik, a létszám növelését csak a közgyűlés engedélyezheti, amennyiben jogszabály kötelezővé teszi. (4) A központi költségvetési kapcsolatokból származó bevételek (normatívák) biztonsága érdekében folyamatosan figyelemmel kell kísérni az intézményi feladatmutatókat és szükség szerint intézkedni kell a feladatok átcsoportosításáról, racionálisabb feladatellátásról, az intézményi támogatások módosításáról: – a szociális és gyermekvédelmi intézmények évente a június 30-i, a szeptember 30-i és a december 31-ei állapot szerint szolgáltatnak adatokat; – az oktatási intézmények évente június 30-án a tervezett, október 10-én a tényleges beiskolázásnak megfelelően szolgáltatnak adatokat. (5) Az egészségügyi ágazat likviditási helyzetéről folyamatosan be kell számolni a féléves, az I-III. negyedéves, valamint az éves beszámoló keretében, különös tekintettel a bevételi források és a kötelezettségek összhangjára, a szállítói állomány és egyéb kötelezettségek alakulására. (6) A gyermekvédelmi ágazatban az ellátotti létszám nagyságához és összetételéhez igazodóan folyamatosan felül kell vizsgálni a kapacitások alakulását és csökkenteni a kapcsolódó létszámokat és kiadásokat. (7) Az oktatás finanszírozásának változása miatt a 2010/2011. tanév indítása csak a közgyűlés által meghatározott osztálylétszámokkal történhet. A tanulói létszám változásához kapcsolódóan felül kell vizsgálni az oktatási intézmények feladat ellátásának szerkezetét és átalakítani a párhuzamos kapacitásokat, különös tekintettel a szakképzési feladatokra. (8) Az intézmények hatékonyabb működéséhez folytatni kell a párhuzamos feladatellátás csökkentése érdekében a szakmai feladatok és a kisegítő gazdaságok felülvizsgálatát és kialakítani a hatékonyabb, gazdaságosabb működési formákat. 12. § (1) A Megyei Közgyűlés a kiemelt előirányzatok módosítását felügyeleti jogkörében engedélyezi az intézmények felülvizsgált kérelme alapján, ideértve az átvett pénzeszközök és működési bevételi többletek felhasználásához kapcsolódó személyi juttatásokat és járulékokat, dologi kiadásokat, továbbá az átvett pénzeszközökhöz kapcsolódó felújítási és felhalmozási kiadásokat feladatonként és célonként. (2) A Megyei Közgyűlés a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 77/A. és 77/B. § alapján a költségvetési szervek vezetői részére prémiumfeladatokat nem határoz meg a korlátozott pénzügyi lehetőségek miatt.
13
(3) A közgyűlés elnöke engedélyezi a személyi juttatásokon belüli belső átcsoportosítást a jutalom részelőirányzatra bérmegtakarításból, illetve bérmaradványból. (4) A bevételi előirányzat módosításával együtt járó kiadási előirányzat módosítása tartós kötelezettségvállalást nem jelenthet, és nem járhat együtt többlettámogatási igénnyel. (5) A Megyei Közgyűlés az államháztartásról szóló XXXVIII. tv. 125. § (4) bekezdése alapján a költségvetési szerveknél a megvalósítási terv elkészítésétől 2010. évre eltekint. 13. § (1) Az intézmények fejlesztési, felújítási feladataira a 4/a. és a 4/b. sz. mellékletben jóváhagyott előirányzatok használhatók fel. Az előirányzatokat a Megyei Önkormányzati Hivatal kezeli és programfinanszírozás szerint adja át az intézményeknek: – az 500 ezer Ft-ot meghaladó, de a közbeszerzési értékhatárt el nem érő fejlesztési, felújítási feladatokat az intézmények pályázati eljárást kötelesek lefolytatni; – legalább 3 árajánlatot kötelesek beszerezni az 500 ezer Ft alatti feladatokhoz; – a felújításokra vonatkozó árajánlatokat műszaki ellenőr véleményezi, javaslatának figyelembevételével az intézményvezető rendeli meg az elvégzendő munkát; – a fejlesztési, felújítási kiadásokat igazolt számlamásolat alapján – a jóváhagyott keretösszegig – finanszírozza az önkormányzati hivatal. (2) Az e rendeletben nem engedélyezett felújítási, felhalmozási feladatokat csak a közgyűlés jóváhagyását követően lehet megkezdeni, kivéve a vis maior okozta helyzeteket. A rekonstrukciós és felhalmozási feladatokra azok a pályázatok nyújthatók be, amelyekhez biztosított a saját forrás és a további működtetés feltételrendszere. (3) A beszerzések, illetve szolgáltatások igénybevétele esetén az 500 ezer Ft alatti feladatokhoz 3 árajánlat beszerzése szükséges, az 500 ezer Ft-ot meghaladó, de a közbeszerzési értékhatár alatti várható érték esetén pályázati eljárást kell lefolytatni. 14. § (1) Az oktatási intézmények költségvetése tartalmazza – a közoktatási törvény figyelembevételével – a minőségi munkáért kereset-kiegészítés személyi juttatás és járulék előirányzatait a 2/d. számú melléklet szerint. (2) Az intézmények költségvetése a 2/e. sz. melléklet szerinti részletezésben tartalmazza a 2010. évre megállapított 2%-os kereset-kiegészítések összegét az államháztartásról szóló törvény 93/A. §-a alapján , amelynek felhasználásáról a Megyei Közgyűlés a pénzügyi lehetőségek alapján év közben hoz döntést. (3) Az illetményeket a tárgyhónapot követő hónap hetedik napjáig kell kifizetni, ha a bérfizetési nap pihenőnapra vagy munkaszüneti napra esik, az illetményt legkésőbb a megelőző munkanapon ki kell fizetni. A tiszteletdíjakat és egyéb kifizetéseket a tárgyhónapot követő hónap tizedik napjáig kell teljesíteni.
14
15. § A Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek díjazásáról, szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásairól, valamint a szociális és kegyeleti támogatásokról szóló rendelet alapján a szociális keret összege 300 ezer Ft, melyet az önkormányzati hivatal költségvetését részletező 2/b. sz. melléklet tartalmaz. 16. § (1) A házi kincstár hatékonyabb működtetése érdekében az önállóan működő, valamint az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek költségvetési elszámolási számláját a Megyei Önkormányzati hivatal jogosult ellenőrizni. A költségvetési szervek minden hónap 10-én és 20-án, valamint hó végén kötelesek a működési bevételekből – ellátási és gondozási díjak, alkalmazottak térítése, szolgáltatások – származó összeget a hivatal költségvetési számlájára beutalni. (2) A havi pénzellátási tervet napi bontásban, a fizetési esedékesség figyelembevételével kell megküldeni tárgyhónapot megelőző hónap 25-ig a Pénzügyi és Beruházási Iroda részére, nemleges esetben is. (3) A Megyei Önkormányzat felügyelete alá tartozó intézmények kötelesek adatszolgáltatást teljesíteni havonta 12-i fordulónappal, az általuk elismert, lejárt határidejű tartozásállomány tekintetében - nemleges esetben is – a Pénzügyi és Beruházási Iroda részére. (4) A Megyei Közgyűlés az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009.(XII.19.) Korm. rendelet 179. § (2) bekezdése alapján engedélyezi az általa alapított költségvetési szervek részére letéti számla megnyitását és vezetését, amennyiben jogszabály írja elő valamely pénzeszköz letéti számlán való kezelését, valamint ha a költségvetési szerv intézményi ellátottainak tulajdonát képező pénzeszközök átmeneti vagy tartós elhelyezése válik szükségessé. 17. § A tartósan üres álláshelyre jutó személyi juttatások 4 hónapot meghaladó előirányzata év közben és a pénzmaradványban jutalmazásra nem használható fel, az kizárólag a feladatellátás folyamatos vitelét szolgáló többletmunka elismerését jogszabály szerinti formában szolgáló juttatásokra fordítható. Az üres álláshelyekről és a kapcsolódó előirányzatok felhasználásáról negyedévente kötelesek az intézmények beszámolni az önkormányzati hivatalnak. 18. § A Megyei Közgyűlés az Államháztartásról szóló törvény 13/A § (2) bekezdése alapján a Megyei Önkormányzat költségvetéséből támogatott szervezetek, illetve személyek számára számadási kötelezettséget ír elő a részükre juttatott támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról. E támogatások forrása az egyes szakmai feladatokhoz kapcsolódó alapok,
15
hozzájárulások, valamint az elnöki és az egyéb keretek. A számadási kötelezettség nem teljesítése esetén a további támogatást fel kell függeszteni. A Megyei Közgyűlés Pénzügyi Bizottsága jogosult ellenőrizni a támogatások felhasználását és a számadási kötelezettséget. A Megyei Önkormányzati Hivatal illetékes szakmai irodái, valamint a belső ellenőrzési csoport kötelesek a támogatások felhasználását és elszámolását helyszínen is ellenőrizni. 19. § Az államháztartásról szóló törvény 15/B. § (1) bekezdése szerinti közzétételi kötelezettségről – a nettó 5 millió Ft-ot elérő vagy azt meghaladó értékű árubeszerzésekre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adására vonatkozó szerződésekről – a Megyei Önkormányzat honlapján kell gondoskodni. 20. § A Megyei Közgyűlés a behajthatatlan követelések leírása engedélyezésének hatásköreit az alábbiak szerint határozza meg: – 100.000 Ft alatt intézményvezetői hatáskör, amelyet be kell jelenteni a Megyei Közgyűlés elnökének; – 100.001 Ft – 1.000.000 Ft között a közgyűlés elnöke engedélyezi; – 1.000.001 Ft – 5.000.000 Ft között a Gazdasági Bizottság engedélyezi; – 5.000.000 Ft felett a Megyei Közgyűlés engedélyezi. Az értékhatár értelmezésénél a követelések adósonként számítandók. 21. § Az államháztartásról szóló törvény 71. § (3) bekezdése alapján készített, 2010–2011–2012. évekre vonatkozó várható előirányzatokat a 6. sz. melléklet szerint határozza meg a közgyűlés. 22. § A Megyei Közgyűlés az év várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesüléséről az előirányzat-felhasználási ütemtervet a 7. sz. melléklet szerint fogadja el. 23. § A Megyei Közgyűlés az önkormányzat hitelképességét a 8. sz. melléklet szerint állapítja meg.
16
24. § (1)
Az intézmények élelmezési nyersanyagnormáinak meghatározásáról szóló, többször módosított 3/1996. (IV. 1.) Kgy. számú rendelet 1. sz. mellékletének helyébe e rendelet 9. sz. melléklete lép.
(2) Az egyes intézményekben az alkalmazottak által fizetendő étkezési térítési díjakról szóló módosított 10/2001. (V. 7.) KR sz. rendelet mellékletének helyébe e rendelet 10. sz. melléklete lép. 25. § A közbeszerzés helyben központosításáról szóló 10/2009.(IV.22.) KR sz. rendelet 6. § (1) bekezdése az alábbi mondattal egészül ki: „ A Megyei Közgyűlés elnöke célszerűségi és gazdaságossági szempontok alapján a 2.sz. mellékletben felsorolt beszerzési tárgyak tekintetében az adott intézménye(ek)nek felmentést adhat a rendelet szabályainak alkalmazása alól, amelyről a Megyei Közgyűlést tájékoztatni kell.” 26. § A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat költségvetési határozatát a 2/g. számú melléklet tartalmazza. 27. § A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat Arborétuma (Tiszakürt) használati és szolgáltatási szabályzatáról szóló 5/2008.(II.27.) KR számú rendelet melléklete II. fejezet 1.) pontjában meghatározott árjegyzék az alábbiak szerint módosul: - gyermek belépődíj 300,- Ft; - kedvezményes belépődíj 500,- Ft; - felnőtt belépődíj 750,- Ft; - az árak 25 % ÁFÁ-t tartalmaznak. 28. § Ezen rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit 2010. január 1-jétől kell alkalmazni.
Fejér Andor sk. a Megyei Közgyűlés elnöke
Rentzné Dr. Bezdán Edit sk. megyei főjegyző
17
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 3/2010. (II. 8.) KR. számú rendelete a Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek díjazásáról, szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásairól, valamint a szociális és kegyeleti támogatásokról A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés a köztisztviselők jogállásáról szóló többször módosított 1992. évi XXIII. törvény (továbbiakban: Ktv.) 4. §, 44/A. §, 45. §, 46. §, 49/D. §, 49/F. §, 49/H. §, valamint 49/J-49/M. §-aiban meghatározottak alapján a következő rendeletet alkotja: I. fejezet Bevezető rendelkezések 1. § (1) A rendelet hatálya a megyei főjegyzőre, aljegyzőre, az önkormányzati hivatal főfoglalkozású köztisztviselőire, ügykezelőire (továbbiakban: köztisztviselő) terjed ki. (2) A rendelet szabályait a részmunkaidőben foglalkoztatottakra munkaidő-arányosan kell alkalmazni. (3) A rendelet 4. §-ában foglalt rendelkezéseket– a 4. § (2) bekezdésének g) pontja kivételével - a Megyei Közgyűlés foglalkoztatási jogviszonyban álló tisztségviselőire is alkalmazni kell. 2. § (1) A Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott belső hivatali egységeket irodavezetők vezetik, akiket irodavezető-helyettesek helyettesítenek. (2) Az irodavezetői megbízás - a Ktv. 45. § (9) bekezdése alapján - a főosztályvezető-helyettesi, az irodavezető-helyettesi megbízás az osztályvezetői vezetői megbízásnak felel meg. II. fejezet A köztisztviselő díjazása 3. § (1) Egységesen valamennyi felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselőt alapilletményének 40%-a illeti meg illetménykiegészítésként. (2) Egységesen valamennyi középiskolai végzettségű köztisztviselőt, valamint az ügykezelőt alapilletményének 20%-a illeti meg illetménykiegészítésként. (3) Az irodavezetőt 15%, az irodavezető-helyettest 10% vezetői illetménypótlék illeti meg. III. fejezet Egyéb juttatások 4. § (1) A köztisztviselő cafetéria-juttatásként – választása szerint, az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 12. § (3) bekezdésére is figyelemmel – a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 70. § (2) bekezdés a) és b), d) és e) pontjaiban,
18
továbbá (5) bekezdésében felsorolt juttatásokra, legfeljebb az ott meghatározott mértékig és feltételekkel, valamint az ingyenes vagy kedvezményes internethasználatra jogosult. (2) A köztisztviselő a következő szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásokban részesíthető: a) lakhatási, lakásépítési, -vásárlási támogatás, b) albérleti díj hozzájárulás, c) családalapítási támogatás, d) szociális támogatás, e) illetményelőleg, f) tanulmányi ösztöndíj, képzési, továbbképzési, nyelvtanulási támogatás, g) önkéntes kiegészítő nyugdíjpénztári tagsághoz támogatás. (3) Az (1) bekezdésben megjelölt cafetéria-juttatások éves összegét, fajtáit, azok választható mértékét, a juttatás választásának feltételeit, a juttatás választható formáját (utalvány, egyéb), a választás módját (elektronikus úton vagy írásban) és menetét, az egyes juttatásokhoz kapcsolódó határidőket, a folyósítás rendjét, a kitöltendő nyomtatványokat, az egyes juttatásokkal történő elszámolás módját, továbbá a (2) bekezdés szerinti juttatások mértékét, feltételeit, az elbírálás és elszámolás rendjét, a visszatérítés szabályait a megyei főjegyző a Közszolgálati Szabályzatban állapítja meg. 5. § (1) A Megyei Önkormányzati Hivatal nyugállományú köztisztviselője a szociális helyzetére figyelemmel, rászorultság alapján – a költségvetésben e célra biztosított szociális keret terhére – az alábbi támogatásban részesíthető: a) eseti szociális segély, b) temetési segély. (2) Az igényjogosultság megállapításáról és a támogatások folyósításáról a megyei főjegyző – a személyzeti feladatokat ellátó köztisztviselő részvételével működő bizottság javaslatára – gondoskodik. (3) A közszolgálat halottjává nyilvánított köztisztviselő temetési költségeit a Hivatal részben vagy egészben átvállalja. 6. § (1) Ezen rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit 2010. január 1-től kell alkalmazni. (2) A rendeletben nem szabályozott kérdésekben a Ktv. rendelkezéseit kell alkalmazni. (3) A hatálybalépéssel egyidejűleg a Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek díjazásáról, szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásairól, valamint a szociális és kegyeleti támogatásokról szóló, a 3/2002. (II.18.) KR. számú, a 12/2003. (IX.30.) KR. számú és a 9/2008. (IV.30.) KR. számú rendeletekkel módosított 20/2001. (IX.30.) KR. számú rendelet hatályát veszti. Fejér Andor sk. a Megyei Közgyűlés elnöke
2/2010. (II. 8.) KR. számú rendelet MELLÉKLETE
Rentzné Dr. Bezdán Edit sk. megyei főjegyző
19
II. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 1/2010. (II. 5.) számú határozata az átruházott hatáskörben hozott döntésekről, valamint a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáról
1.)
A Megyei Közgyűlés jóváhagyja o
a Megyei Közgyűlés elnökének átruházott hatáskörben hozott következő döntéseit: - 328-7/2009. (XII. 23.) számú határozatát a Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet részére 1 db KIA 2500 típusú emelőhátfalas gépjármű egy év határozott időre történő bérbeadásához való hozzájárulásról, - a „Bíró Kálmánné Bakos Ilona” Idősek Otthona részére büfé helyiség bérbeadásához való hozzájárulásról, - a Hámori András Szakközépiskola és Szakiskola részére autószerelő műhely és üzlethelyiség bérbeadásához való hozzájárulásról, - 121-10/2009. (XII. 3.) számú határozatát a Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet részére feleslegessé vált, rendeltetésszerű használatra már nem alkalmas kis és nagy értékű eszközök értékesítéséről és selejtezéséről, - 121-12/2009. (XII. 14.) számú határozatát 1 db 24 órás vérnyomásmérő monitorának selejtezéséről és azt követő értékesítéséről, - 1118-7/2009. (XII. 2.) számú határozatát a Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium részére a lebontott kereskedelmi kabinet épületének selejtezéséről, - 2089/2009. (XI. 18.) számú határozatát a Megyei Önkormányzati Hivatal részéről 1 db utánfutó átadásáról a „Tóparti Otthon” Fogyatékosok Otthona és Rehabilitációs Intézménye részére, - 328-7/2009. (XII. 23.) számú határozatát a Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet részére 1 db Funerália típusú pathológiai indítóasztal beszerzéséről 2.943.920,- Ft + 25 % ÁFA = 3.679.900,-Ft összegben, melynek forrását az intézmény biztosította. - 173-15/2009. (XII. 18.) számú határozatát a „Fehér Akác” Idősek Otthona részére térítési díj hátralékának leírásáról 309.681,- Ft összegben, - az 1 fő esetében megállapított személyi térítési díjról, - az 1 fő esetében jövedelem hiányában megállapított ingyenes ellátás biztosításáról, - a 2 fő rehabilitációs célú lakóotthoni ellátott esetében az étkezési térítési díj részleges elengedéséről, - 125/2010. számú határozatát a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon, TiszaföldvárHomok gyermekotthoni szakmai programjának jóváhagyásáról, - 428-5/2009. számú határozatát a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyásáról, - a 161/2008. (X. 31.) KH. számú határozattal jóváhagyott, a devizapolitika és likvidpénzeszközök kezeléséről szóló szabályzat V. fejezete alapján a kötvénnyel kapcsolatosan az alábbi átruházott hatáskörben hozott következő tranzakciókat:
20
o
-
rövid lejáratú betétlekötések HUF = 500.000 ezer Ft 2009. december 15 – 2010. június 15. = 110.000 ezer Ft 2009. december 15 – 2010. január 15. = 200.000 ezer Ft 2009. december 15 – 2010. március 16.
-
rövid lejáratú prémium betét EUR = 2.640.700 EUR 2009. december 09 – 2010. január 08. = 2.662.600 EUR 2010. január 08 – 2010. január 22.
-
rövid lejáratú prémium betét CHF = 1.542.400 CHF 2009. december 09 – 2010. január 08. = 1.553.800 CHF 2010. január 08 – 2010. január 22.
A Megyei Közgyűlés Oktatási, Kulturális és Vallásügyi Bizottsága átruházott hatáskörben hozott 8/2010. (I. 20.) számú határozatát a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázati rendszer 2010. évi fordulójában felosztott megyei támogatásokról.
o A Megyei Közgyűlés Gazdasági Bizottsága átruházott hatáskörben hozott 10/2010. (I. 21.) számú határozatát a „Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Védjegye” cím 2010. évi pályázati kiírásáról, 11/2010. (I. 21.) számú határozatát a „Települési Környezetért” cím 2010. évi pályázati kiírásáról. o
A Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága átruházott hatáskörben hozott 5/2010. (I. 22.) számú határozatát j a Megyei Önkormányzat 2010. évi nemzetközi kapcsolatai tervének jóváhagyásáról.
2.) A Megyei Közgyűlés a 62/2005. (IV. 22.), 167/2008. (X. 31.), 197/2008. (XII. 12.), 208/2008. (XII. 12.), 216/2008. (XII. 12.), 130/2009. (VI. 19.), 178/2009. (X. 30.), 179/2009. (X. 30.), 185/2009. (X. 30.), 188/2009. (X. 30.), 190/2009. (XII. 11.), 19011/2009. (XII. 11.), 192/2009. (XII. 11.), 193/2009. (XII. 11.), 195/2009. (XII. 11.), 196/2009. (XII. 11.), 199/2009. (XII. 11.), 200/2009. (XII. 11.), 205/2009. (XII. 11.), 207/2009. (XII. 11.), 209/2009. (XII. 11.), 210/2009. (XII. 11.), 211/2009. (XII. 11.), 213/2009. (XII. 11.), 214/2009. (XII. 11.), 215/2009. (XII. 11.), 216/2009. (XII. 11.), 217/2009. (XII. 11.), 218/2009. (XII. 11.), 219/2009. (XII. 11.), 220/2009. (XII. 11.), 221/2009. (XII. 11.), 222/2009. (XII. 11.), 224/2009. (XII. 11.), valamint a 225/2009. (XII. 11.) határozatokban meghatározott határidős feladatok végrehajtásáról szóló beszámolót elfogadja. 3.) A 62/2005. (IV. 22.), a 208/2008. (XII.12.), a 178/2009. (X. 30.) és a 191/2009. (XII.11.) számú határozatokat hatályon kívül helyezi. Erről: 1. A Megyei Közgyűlés bizottságainak elnökei 2. A Megyei Önkormányzati Hivatal irodavezetői értesülnek.
21
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2/2010. (II. 5.) számú határozata a „Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Környezetvédelmi Program (2009-2014)” című dokumentum készítésének támogatására A Megyei Közgyűlés támogatja a „Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Környezetvédelmi Program (2009-2014)” című dokumentum elkészítését. A program elkészítéséhez igénybe kell venni az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács 540/2009. (IX.10.) ÉARFT. számú határozata szerint biztosított támogatást. A támogatás igénybevétele érdekében a Megyei Közgyűlés módosítja 130/2009. (VI.19.) számú határozatában rögzített forrásösszetételt az alábbiak szerint:
Megnevezés Környezetvédelmi Program készítésének díja Pályázati díj Pályázat költsége összesen TEKI támogatás összege Saját forrás
Bruttó költség Ft 6.660.000 125.000 6.725.000 5.000.000 1.725.000
A megvalósításhoz szükséges saját forrás fedezete: a Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének 3/a. számú melléklete III/5. sorában a „Megyei Környezetvédelmi Program (2009-2014)” címen szereplő 1.725.000,- Ft. Határidő: 2010. szeptember 30. Felelős: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Erről: 1. Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 2. Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnöke 3. Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke 4. Kiss János, a Megyei Közgyűlés alelnöke 5. Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző 6. Megyei Önkormányzati Hivatal Térségfejlesztési és Külügyi Iroda 7. Megyei Önkormányzati Hivatal Pénzügyi és Beruházási Iroda 8. Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács 9. Magyar Államkincstár Észak-Alföldi regionális Igazgatóság értesülnek.
22
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 3/2010 (II. 5.) számú határozata a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázati rendszer 2010. évi fordulójához való csatlakozásról szóló 185/2009. (X.30) számú határozat módosításáról A Megyei Közgyűlés a 185/2009. (X. 30.) számú határozatát a következők szerint módosítja: A határozat 4. pontjának első bekezdéséből a következő szövegrészt törli: ,,- az egy főre jutó jövedelem ne haladja meg az öregségi nyugdíjminimum mindenkori legkisebb összegét” Helyébe a következő mondat lép: „- az a pályázó részesülhet megyei kiegészítő támogatásban, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 30.000,- Ft-ot.” Határidő: azonnal Felelős: Dr. Györgyi Lajos irodavezető Erről: 1./ Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke, 2./ Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnöke, 3./ Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke, 4./ Kiss János, a Megyei Közgyűlés alelnöke, 5./ Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző, 6./ Hajdúné Gácsi Mária, a Pénzügyi és Beruházási Iroda vezetője 7./ Dr. Györgyi Lajos, a Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője, értesülnek.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 4/2010. (II. 5.) számú határozata folyószámla-hitel igénybevételéről A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat maximum 950.000 ezer Ft összegű folyószámla-hitel felvételét határozza meg a közszolgáltatási és államigazgatási feladatok folyamatos működtetéséhez. A hitel visszafizetésének határideje 2011. február 28. A Megyei Közgyűlés kötelezettséget vállal arra, hogy a hitel-visszafizetés időtartama alatt a hitelt és járulékait a fejlesztési kiadásokat megelőzően a költségvetés összeállításakor betervezi és jóváhagyja. A Megyei Közgyűlés a hitel és járulékai visszafizetési kötelezettségeinek biztosítékaként az OTP Bank Nyrt. javára engedményezi az időarányosan képződő illetékbevételeit a kölcsön és járuléka erejéig.
23
Határidő: Felelős:
2010. február 10. Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző
Erről: 1.) 2.) 3.) 4.) 5.) 6.) 7.) 8.)
Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnöke Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke Kiss János, a Megyei Közgyűlés alelnöke Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző Dr. Baranyi Imre megyei aljegyző Hajdúné Gácsi Mária irodavezető OTP Bank Nyrt. Dél-alföldi Régió Szolnoki Igazgatóság értesülnek.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 5/2010. (II. 5.) számú határozata a Területi Választási Bizottság tagjainak és póttagjainak megválasztásáról A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 23. § (3) bekezdése alapján a Területi Választási Bizottság Tagjának: dr. Gulyás Zoltán 1. Kentési Sándor 2. Sarkady László 3. Póttagjának: Csörgő László 1. dr. Szántai Sándor 2.
5000 Szolnok, Hunyadi u. 73. II/7. 5300 Karcag, Dráva út 42. 5340 Kunhegyes, Kossuth L. u. 76. 5100 Jászberény, Szellő u. 2. 5000 Szolnok, Várkonyi tér 6. II/7.
szám alatti lakosokat megválasztja.
Erről: 1. Megválasztott személyek, lakhelyeiken 2. Rentzné dr. Bezdán Edit, megyei főjegyző 3. Települési önkormányzatok jegyzői értesülnek.
24
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 6/2010. (II. 5.) számú határozata az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok tagjainak és póttagjainak megválasztásáról A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 23. § (3) bekezdése alapján az 1. sz. Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Jászberény) Tagjának: 1. Bodor Viktor 2. Jakus Péter 3. Dr. Petrics István Póttagjának: 1. Bíró János 2. dr. Farkas Ferenc
5100 Jászberény, Szúnyogos u. 3. 5123 Jászárokszállás, Csörsz v. u 18. 5100 Jászberény, Széchenyi u. 29. 5100 Jászberény, Nádor u. 4. II/11. 5100 Jászberény, Batthyány u. 80.
2. sz. Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Jászapáti) Tagjának: 1. Bartáné Pataki Viktória 2. Mihályi Szabolcs 3. Nagypál István Póttagjának: 1. Barabás György 2. Nagyné Szabó Mária
5130 Jászapáti, Bem apó út 3/c. 5130 Jászapáti, Damjanich út 80/a. 5130 Jászapáti, Berdó út 15/a. 5130 Jászapáti, Antal út 3. 5130 Jászapáti, Lehel út 53.
3. sz. Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Szolnok) Tagjának: 1. Freytag Béláné 2. Juhászné Acsai Irén 3. dr. Mosonyi Géza Póttagjának: 1. dr. Kiss Bertalan 2. Nagyné Göblyös Mária
5000 Szolnok, Hild V. u. 3. II/23. 5000 Szolnok, Lovas I. u. 13. VI/49. 5000 Szolnok, Rozmaring u. 20. 5000 Szolnok, Vajda J. u. 20. 5000 Szolnok, Csók István út 2.
4. sz. Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Szolnok) Tagjának: 1. Kovács Ferencné 2. dr. Lánczi Ferenc 3. Molnár István Póttagjának: 1. Rigó Tiborné 2. Tuczai Ilona
5000 Szolnok, Tóth F. u. 21. V/2. 5000 Szolnok, Szabadság tér 2. 5085 Rákóczifalva, Zrínyi M. u. 16. 5000 Szolnok, Várkonyi tér 3. III/12. 5000 Szolnok, Jósika u. 7. IV/12.
25
5. sz. Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Kunszentmárton) Tagjának: 1. Gyóllai László 2. Lászlóffy Béla 3. dr. Lekrinszki Sándor Póttagjának: 1. Csonka Zsuzsanna 2. Rasztik József
5465 Cserkeszőlő, Dózsa Gy. u. 14. 5440 Kunszentmárton, Csokonai u. 8/a. 5440 Kunszentmárton, Szent István király u 45. 5440 Kunszentmárton, Kölcsey u. 4/6 5451 Öcsöd, Hunyadi u. 2.
6. sz. Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Mezőtúr) Tagjának: 1. Hegyi-Csicsai Csaba Antal 2. Szabó Lajosné 3. dr. Tóth István Póttagjának: 1. Nagy Ferenc 2. Zemlényi Lajosné
5420 Túrkeve, Széchenyi u. 25. 5310 Kisújszállás, Szabadság téri ltp. 17. I/8. 5400 Mezőtúr, Szabadság tér 3-5. II. lph. I/3. 5400 Mezőtúr, Petőfi u. 37. 5400 Mezőtúr, Sugár u. 2.
7. sz. Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Kunhegyes) Tagjának: 1. Bodó Ferencné 2. dr. Pénzes István 3. Szécsi Pál Póttagjának: 1. Benedek Istvánné 2. Hovanecz István
5331 Kenderes, Somogyi Béla u. 19. 5340 Kunhegyes, Rákóczi u. 56/a. 5200 Törökszentmiklós, Batthyány u. 172. 5340 Kunhegyes, Wesselényi u. 43/a. 5340 Kunhegyes, Rákóczi u 10-14. I/18.
8. sz. Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (Karcag) Tagjának: 1. Hajdu István György 2. dr. Józsa Árpád 3. Komáromi Kálmán Póttagjának: 1. Pintér Lászlóné 2. Sípos Ferencné
5358 Tiszafüred-Örvény, Hunyadi u. 41/c. 5300 Karcag, Rákóczi u. 6. 5241 Abádszalók, Arany János út 45/a. 5300 Karcag, Szivárvány u. 11. 5300 Karcag, Kisújszállási u. 10.
szám alatti lakosokat megválasztja. Erről: 1. Megválasztott személyek, lakhelyeiken, 2. Rentzné dr. Bezdán Edit, megyei főjegyző, 3. Települési önkormányzatok jegyzői értesülnek.
26
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 7/2010. (II. 5.) számú határozata a JNSZM Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon (5461. Tiszaföldvár-Homok, Beniczky G. út 5.) ellátott feladatok módosításáról szóló 199/2009. (XI.11.) KH. Számú határozat módosítására A Megyei Közgyűlés a 199/2009.(XII.11.) KH. számú határozatát a következők szerint módosítja: 1./ A határozat 2. pontja helyébe a következő szövegrész lép: „2. A Megyei Közgyűlés a JNSZM Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon, Tiszaföldvár-Homok, Döbrei János u. 142. szám alatt lévő lakásotthon feladatellátását 2010. július 1-től megszünteti. Az otthont 8 férőhelyes normál lakásotthonként működteti 2010. március 1-június 30-ig. A működési engedély módosítását ennek megfelelően kell kezdeményezni. Határidő: 2010. július 1. Felelős: Burai Zsuzsanna, a JNSZM Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon igazgatója Dr. Györgyi Lajos, a Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője” 2./ A határozat 5. pontja helyébe a következő szövegrész lép: „5. A Megyei Közgyűlés a JNSZM Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon, Tiszaföldvár-Homok engedélyezett dolgozói létszámát 173 főről 169 főre csökkenti, 2010. június 1-től 2 fővel, 2010. október 1-jétől további 2 fővel. Az intézmény igazgatója tegye meg az álláshely csökkentéssel összefüggésben szükséges munkajogi intézkedéseket. Határidő: 2010. június 1., ill. 2010. október 1. Felelős: Burai Zsuzsanna, a JNSZM Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon igazgatója Hajdúné Gácsi Mária, a Pénzügyi és Beruházási Iroda vezetője Dr. Györgyi Lajos, a Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője” 3./ A határozat a következő 7. ponttal egészül ki: „7. A Megyei Közgyűlés a JNSZM Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon, Tiszaföldvár-Homok, Hunyadi J. u. 19. szám alatt lévő utógondozó lakásotthont 2010. július 1-től 10 férőhelyes normál lakásotthonként működteti. A működési engedély módosítását ennek megfelelően kell kezdeményezni. Határidő: 2010. július 1. Felelős: Burai Zsuzsanna, a JNSZM Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon igazgatója Dr. Györgyi Lajos, a Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője”
27
Erről: 1. 2. 3. 4. 5. 6.
a Megyei Közgyűlés tisztségviselői Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző, a Megyei Önkormányzati Hivatal irodavezetői Burai Zsuzsanna igazgató Szalayné Farkas Julianna igazgató Dr. Borbás István, az Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala Szolnoki Osztálya osztályvezetője értesülnek.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 8/2010. (II. 5.) számú határozata a Közép-Tisza-vidék jelenlegi árvízvédelmi helyzetéről, az árvízbiztonság javítására irányuló törekvésekről, a hullámtér hasznosításáról az árvízbiztonság tükrében, valamint a belvízvédelmi védekezésre való felkészülésről 1. A Megyei Közgyűlés a Közép-Tisza-vidék jelenlegi árvízvédelmi helyzetéről, az árvízbiztonság javítására irányuló törekvésekről, a hullámtér hasznosításáról az árvízbiztonság tükrében, valamint a belvízvédelmi védekezésre való felkészülésről készült tájékoztatót megtárgyalta és elfogadja. 2. A Megyei Közgyűlés megköszöni a tájékoztató elkészítését a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnak. 3. A Megyei Közgyűlés indokoltnak tartja, hogy a belvízvédekezés hatékonyabbá tétele érdekében a jövőben is álljon rendelkezésre kellő forrás a belvízcsatornák fenntartására irányuló közmunkaprogramokra. Erről: 1. Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke, a Területfejlesztési Tanács elnöke 2. Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnöke 3. Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke 4. Kiss János, a Megyei Közgyűlés alelnöke 5. Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző 6. Megyei Önkormányzati Hivatal Térségfejlesztési és Külügyi Irodája 7. Dr. Herczog László miniszter, Szociális és Munkaügyi Minisztérium 8. Hónig Péter miniszter, Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium 9. Varga Zoltán miniszter, Önkormányzati Minisztérium 10. Lovas Attila igazgató, Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság értesülnek.
28
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 9/2010. (II. 5.) számú határozata a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel megállapodás megkötésére A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elfogadja a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel megkötendő, az előterjesztés mellékletét képező megállapodást. Felhatalmazza a közgyűlés elnökét a megállapodás aláírására. Határidő: 2010. február 12. Felelős: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Erről: 1. a Megyei Közgyűlés tisztségviselői 2. irodavezetők 3. Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, Lehel László igazgató, 1116. Budapest, XI. Tomaj u. 4. sz. 4. ÁNTSZ Észak-alföldi Regionális Intézete, Dr. Pásti Gabriella regionális tisztifőorvos, 5000. Szolnok, Ady E. u. 35-37. sz. 5. Országos Egészségbiztosítási Pénztár, Dr. Rendek Vilma mb. főigazgató, 1139. Budapest, XIII. Váci u. 73/a sz. 6. Észak-alföldi Regionális Egészségbiztosítási Pénztár, Dr. Pataki László igazgató, 5000. Szolnok, Mikszáth K. u. 5. sz. 7. Dr. Szakali Erzsébet, Szolnok Megyei Jogú Város Jegyzője, 5000. Szolnok, Kossuth tér 9. sz. értesülnek. Melléklet
Megállapodás amely létrejött egyrészről a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat (5000 Szolnok, Kossuth Lajos u. 2.), mint az addiktológiai járóbeteg szakellátásért felelős szerv, illetve ingatlantulajdonos (továbbiakban Önkormányzat) képviseli: Fejér Andor, a megyei közgyűlés elnöke és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (1116 Budapest, Tomaj u. 4.), mint szolgáltató (továbbiakban: Szolgáltató) képviseli: Lehel László, igazgató között az alábbiak szerint: 1.
A felek megállapodnak, hogy a Szolnok, Tófenék u. 17. szám (hrsz.: 1991, 306 m 2) alatt lévő, az Önkormányzat tulajdonát képező ingatlanban a Szolgáltató – az ingatlannyilvántartásba bejegyeztetett, a szerződés időtartamával megegyező időtartamú ingyenes használati jog birtokában – addiktológiai járóbeteg szakellátást biztosít, előnyben részesítve a Jász-Nagykun-Szolnok megyei illetékességű lakosokat.
29
2.
A Szolgáltató vállalja, hogy az addiktológiai járóbeteg szakellátás tekintetében az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral a már megkötött finanszírozási szerződés fenntarthatóságát biztosítja.
3.
A felek megállapodnak, hogy az addiktológiai járóbeteg szakellátás indokolt működési kiadásaihoz az Önkormányzat minden naptári évben a költségvetési rendeletében foglaltak szerint, a felek közötti egyeztetés alapján évente megkötött külön támogatási szerződés szerinti összeggel hozzájárul, amelyet az Önkormányzat minden negyedév első hónapjában, egyenlő részletekben átutal a Szolgáltató 11705008-20418313 számú bankszámlájára. A Szolgáltató köteles évente elszámolni az Önkormányzat által nyújtott támogatás összegével.
4.
Az Önkormányzat hozzájárul, hogy a Szolgáltató jogerős működési engedély birtokában 60 férőhelyes pszichiátriai betegek nappali intézményét működtessen a Szolnok, Tófenék u. 17. sz. (hrsz.: 1991, 306 m2) alatt lévő, az Önkormányzat tulajdonában álló ingatlanban azzal, hogy a pszichiátriai betegek nappali intézménye működtetése nem érintheti hátrányosan az addiktológiai járóbeteg szakellátás feltételeit.
5.
A Szolgáltató a feladatokat önállóan, az addiktológiai járóbeteg szakellátás tekintetében a létesítést elősegítő szakminisztériumi pályázatban foglalt szakmai tartalomnak megfelelően, a vonatkozó jogszabályok szerint látja el. Az addiktológiai feladatellátás szakmai programja jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezi. A Szolgáltató évente tájékoztatást nyújt a szakmai feladatellátásról, melyet az Önkormányzat jogosult ellenőrizni.
6.
A Szolgáltató nyilatkozik, hogy 6.1. az addiktológiai járóbeteg szakellátás tekintetében biztosítja az egészségügyről szóló törvény, ezen belül a betegjogok érvényesülését, maradéktalanul betartja és betartatja az orvosokra, valamint az egészségügyi dolgozókra vonatkozó titoktartási kötelezettséget 6.2. a szolgáltatásért szakmai és anyagi felelősséget vállal a vonatkozó törvényi rendelkezések szerint 6.3. együttműködik a megyei egészségfejlesztési tervben meghatározott célok megvalósításában, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei és a Szolnok városi drogfórum munkájában 6.4. a jogszabályi és a szakmai előírások szerinti dokumentációkat elkészíti és az adatvédelmi-adatmegőrzési követelményeknek eleget tesz 6.5. az 1. és 4. pontban foglalt tevékenységeket a saját eszközeivel és szakembereivel látja el.
7.
Az Önkormányzat elősegíti, hogy az addiktológiai feladatokban a Jász-NagykunSzolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet szakmai segítséget nyújtson a Szolgáltató részére.
8.
Jelen megállapodást a felek 2014. december 31-ig kötik.
9.
Jelen megállapodást bármelyik fél a másik fél súlyos szerződésszegése esetén jogosult írásban benyújtott rendkívüli felmondással megszüntetni. A szerződés ebben az
30
esetben is csak 6 hónap felmondási idővel az év végére szüntethető meg. Súlyos szerződésszegésnek minősül, ha az engedélyező hatóság visszavonja a Szolgáltató működési engedélyét, az OEP megszünteti a finanszírozási szerződését. 10. Jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekre az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, a Ptk., valamint a vonatkozó szakmai jogszabályok rendelkezései az irányadók. 11. Jelen megállapodásból eredő, vagy azzal összefüggésben keletkező vitás kérdéseiket a felek megkísérlik megegyezés útján rendezni, melynek sikertelensége esetére kikötik a Szolnok Városi Bíróság kizárólagos illetékességét. 12. E megállapodás aláírásával a 2005. február 22-én a felek között addiktológiai járóbeteg szakellátási kötelezettség teljesítésére kötött szerződés hatályát veszti. Jelen megállapodást a felek, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírják.
Szolnok, 2010. február ….
…………………………….. Fejér Andor Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke
…….…………………………………. Lehel László Magyar Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója
31
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 10/2010. (II. 05.) számú határozata a 2010. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Parlagfű-mentesítési Alap létrehozásáról és a pályázat kiírásáról 1) A Megyei Közgyűlés egyetért a 2010. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Parlagfűmentesítési Alap létrehozásával és felkéri a megye települési önkormányzatait és Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatát, hogy csatlakozzanak az alaphoz lakosságszám arányában, 10,- Ft/lakos mértékben. Határidő: 2010. február 28, illetve folyamatos Felelős: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 2) A Megyei Közgyűlés a 2010. évi költségvetés 3/a. számú melléklete terhére az alap működéséhez 4.000.000,- Ft-ot biztosít. Határidő: 2010. február 05. Felelős: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 3) A Megyei Közgyűlés felhatalmazza elnökét a mellékelt pályázati kiírás véglegesítésére és kiírására. Határidő: 2010. március 12. Felelős: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 4) A Megyei Közgyűlés felkéri a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Parlagfű-mentesítési Pályázat Bíráló Bizottságát a pályázatok értékelésére és a támogatott pályázatok teljesítésének ellenőrzésére, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzati Hivatalt pedig megbízza a pályázat lebonyolításával kapcsolatos feladatok ellátásával. Határidő: 2010. június 30., illetve folyamatos Felelős: Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző Erről: 1. Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 2. Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnöke 3. Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke 4. Kiss János, a Megyei Közgyűlés alelnöke 5. Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző 6. Megyei Önkormányzati Hivatal irodái 7. Jász-Nagykun-Szolnok megye 78 önkormányzata 8. Mészáros Richárd, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Gazdasági Bizottságának tagja (Bíráló Bizottság) 9. Dr. Pásti Gabriella regionális tisztifőorvos, ÁNTSZ Észak-Alföldi Regionális Intézete, 5000. Szolnok, Ady E. u. 35-37., (Bíráló Bizottság) 10. Gombár Mihály főigazgató, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, 5000. Szolnok, Kossuth L. u. 2., (Bíráló Bizottság) 11. Kun Lászlóné, Megyei Civil Kerekasztal elnöke, 5420. Túrkeve, Táncsics út 13. (Bíráló Bizottság) 12. Szalay Ferenc, Kistérségi Fórum elnöke, Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása elnöke, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere, 5000. Szolnok, Kossuth tér 9. (Bíráló Bizottság) értesülnek.
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 11/2010. (II. 5.) számú határozata az Észak-Alföldi Regionális Termálvíz-hasznosítási Innovációs és Technológiatranszfer Központ Nonprofit Közhasznú Kft üzletrészének értékesítéséről 1) A Megyei Közgyűlés egyetért azzal, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat ajánlja fel vételre a 200.000,- Ft, azaz Kettőszázezer forint értékű üzletrészét az Észak-Alföldi Regionális Termálvíz-hasznosítási Innovációs és Technológiatranszfer Központ Nonprofit Közhasznú Kft tulajdonosainak. 2) A Megyei Közgyűlés felhatalmazza elnökét a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: 2010. február 28., illetve folyamatos Felelős: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Erről: 1. Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 2. Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnöke 3. Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke 4. Kiss János, a Megyei Közgyűlés alelnöke 5. Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző 6. Megyei Önkormányzati Hivatal Térségfejlesztési és Külügyi Iroda 7. Megyei Önkormányzati Hivatal Pénzügyi és Beruházási Iroda 8. Dr. Sápi Levente ügyvezető igazgató, Észak-Alföldi Regionális Termálvízhasznosítási Innovációs és Technológiatranszfer Központ Nonprofit Közhasznú Kft 4028. Debrecen, Ótemető u. 2-4. 9. a KHT tulajdonosai. értesülnek.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 12/2010. (II. 5.) számú határozata a térségi turisztikai együttműködés fejlesztéséről 1) A Megyei Közgyűlés indokoltnak tartja az „Alföld szíve” Térségi Turisztikai Egyesület létrehozását a megye turizmusának fellendítése, az ideérkező vendégek számának növelése, a turisztikai termékfejlesztés és a szezon meghosszabbítása érdekében. 2) A Megyei Közgyűlés felhatalmazza alelnökét az egyesület megalapításának kezdeményezésére és a szükséges lépések megtételére. 3) A Megyei Közgyűlés indokoltnak tartja a Tisza-tavi Térségi TDM Egyesülettel való együttműködés kialakítását.
42
4) A térségi turisztikai együttműködés fejlesztésével kapcsolatos konkrét intézkedéseket jóváhagyásra a Megyei Közgyűlés elé kell terjeszteni. Határidő: 2010. április 30., illetve folyamatos Felelős: Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnöke Erről: 1. Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 2. Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnöke 3. Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke 4. Kiss János, a Megyei Közgyűlés alelnöke 5. Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző 6. Megyei Önkormányzati Hivatal Térségfejlesztési és Külügyi Irodája 7. Hering Krisztina igazgató, Tiszainform Idegenforgalmi Szolgálat értesülnek.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 13/2010. (II. 5.) számú határozata a megyei fenntartású nevelési-oktatási intézmények működésére vonatkozó egyes szakmai feltételek meghatározására 1. A megyei fenntartású nevelési-oktatási intézményekben osztály/csoport az alábbi létszámmal indítható: - óvoda: 25 fő, - első évfolyam: 26 fő, - középiskola kilencedik évfolyam: 28 fő, - szakiskola kilencedik évfolyam: 24 fő - szakközépiskolai és szakiskolai gyakorlati képzés: 12 fő, - kollégiumi csoport: 25 fő. A közbenső évfolyamokon a közoktatási törvény átlaglétszámát kell biztosítani. A gyógypedagógiai intézményekben a fenti létszámokat a fogyatékosságnak megfelelően kell figyelembe venni. Határidő: minden év augusztus 31. Felelős: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke, Dr. Györgyi Lajos, a Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője, az iskolák igazgatói 2. A megyei fenntartású iskolákban a 2010/2011. tanévtől az előterjesztés mellékletét képező szabályozás alapján kell az óraszámokat meghatározni. Az iskola határozza meg, hogy a kötelező és a nem kötelező tanórai foglalkozások megszervezésére rendelkezésére álló - a fenntartó által tanévenként meghatározott - időkeret hány százalékát használja fel osztálybontás alkalmazásával, s milyen tanórai foglalkozás megtartásához. A rendelkezésre álló időkeretet a kialakított tanulócsoportok részére tartott órák számának megfelelően csökkenteni kell.
43
Határidő: minden év augusztus 31. Felelős: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke, Dr. Györgyi Lajos, a Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője, az iskolák igazgatói 3. A megyei fenntartású nevelési-oktatási intézményekben a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 1. sz. melléklet első részében meghatározott kötelező vezetői létszámot kell biztosítani. Határidő: 2010. június 30. Felelős: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke, az iskolák igazgatói, Hajdúné Gácsi Mária, a Pénzügyi és Beruházási Iroda vezetője, Dr. Györgyi Lajos, a Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője 4. A tanítási időkeretet a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 1. sz. melléklet harmadik rész II. pontja szerint kell meghatározni. A tanítási időkeretbe a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 52. §-ában taglalt kötelező és nem kötelező (választható) tanórai foglalkozásokon (fejlesztés, tehetséggondozás stb.) túl az 53. §-ban felsorolt tanórán kívüli foglalkozások megtartására van mód, amennyiben az iskola pedagógiai programjában ezek rögzítésre kerültek. A tanítási időkeret kiszámításánál a pedagógiai programban meghatározott tanulmányi kirándulások, iskolai rendezvények, ünnepek, versenyek, vizsgáztatások vehetők figyelembe. Az oktató-nevelő munkát segítő továbbképzések, szakmai konferenciák, fórumok, előadások 2010. szeptember 1-től nem képezik a tanítási időkeret részét. Ezeken való részvételre létszámtakarékosan és csak akkor kerülhet sor, ha többletterhet nem jelent az intézmény és a fenntartó számára. Felelős: az iskolák igazgatói Dr. Györgyi Lajos, a Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője Erről: 1. a Megyei Közgyűlés tisztségviselői, 2. Rentzné dr. Bezdán Edit megyei főjegyző, 3. Hajdúné Gácsi Mária, a Pénzügyi és Beruházási Iroda vezetője, 4. Dr. Györgyi Lajos, a Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője, 5. a megyei fenntartású nevelési-oktatási intézmények igazgatói. értesülnek.
44
Melléklet
Útmutató az óraszámok meghatározásához Megnevezés kötelező tanítási órák
Jogszabályi lehetőség Ktv. 52.§ (3) 1.évf.: 20 óra/oszt./hét 2. évf. 20 óra/oszt. 3. évf. 20 óra/oszt. 4. évf. 22,5 óra/oszt. 5. évf.: 22,5 óra/oszt. 6. évf.: 22,5 óra/oszt. 7. évf.: 25 óra/oszt. 8. évf.: 25 óra/oszt. „0” évf.: 27,5 óra/oszt 9. évf.: 27,5 óra/oszt. 10. évf.: 27,5 óra/oszt. 11. évf.: 30 óra/oszt. 12. évf.: 30 óra/oszt. Szakképzési évf.: 35 óra/szakma, ill. a helyi program szerint nem kötelező (választható) Ktv. 52. § (7) tanítási órák 1. évf.: 2 óra/oszt./hét 2. évf.: 2 óra/oszt. 3. évf.: 2 óra/oszt. 4. évf.: 2,25 óra/oszt. 5. évf.: 5,625 óra/oszt. 6. évf.: 5,625 óra/oszt. 7. évf.: 7,5 óra/oszt. 8. évf.: 7,5 óra/oszt. „0”.évf.: 12,375 óra/oszt 9. évf.: 12,375 óra/oszt. 10. évf.: 12,375 óra/oszt. 11. évf.: 18 óra/oszt. 12. évf.: 18 óra/oszt. szakképzési évf.: +5% azaz 1,75 óra/szakma tanórán kívüli Ktv. 53.§ (2) foglalkozások: 1-4. évf.: 4,5 óra/nap 5-8. évf.: 3 óra/nap 9-10. évf.: 2 óra/nap gyógytestnevelés Ktv. 52. § (8) 3 óra/16 fős csoport habilitációs, rehabilitácós Ktv. 52. § (6) /kötelező/ tanórai foglalkozások:
Engedélyezett mérték maximálisan
Felhasználható; választható tanórai foglalkozásokra, felzárkóztatásra, fejlesztésre, szakmai előkészítőre, szakmai alapozásra, 52.§ (14) szerinti osztálybontásra, osztályonként heti egy óra – közösségi programra, iskolai sportkörre, tehetséggondozásra, konzultációra, „emelt szintű” érettségire való felkészítésre, integrált oktatásra, tanórán kívüli foglalkozásokra (szakkör, önképzőkör, énekkar, iskolai sportkör, versenyek, diáknap) szülői igény szerint: napközi 1-4. évfolyamon napközi 5-8. évfolyamon tanulószoba 9-10. évfolyamon Felmért igény szerinti csoportkialakítás Ktv. 52. § (6) szerint a) 15 % b) 15 % c) 35% d) 40 % e) 50 %
45
egyéni foglalkozás
Ktv. 52.§ (11) bek.
levelező és esti tagozat
Ktv. 78.§ (7) bek. a nem kötelező tanórai foglalkozásra, osztálybontásra, és egyéni foglalkozásra, a tanórán kívüli foglakozásra, a mindennapos testedzésre vonatkozó rendelkezések alkalmazása nem kötelező előírás szerint OKJ, központi tanterv a törvény által meghatározott mérték Ktv. 53. § (7) Felkészítő foglalkozások: 14 óra/hét/csoport + többi koll. foglalkozásra: 10 óra/hét/csoport
szakképzés kollégium
a 2009/2010. tanévben a jogszabály szerinti 10%, a 2010/2011. tanévben nem finanszírozott a kötelező óra engedélyezett
Órakedvezmények: osztályfőnöki, tagozatvezető, munkaközösség-vezető
Ktv. Melléklet harmadik rész II. 7. pont kötelező tanórai foglalkozás (Ktv. 52.§(3) bek.) 5 %-a egyéb órakedvezmények - szakszervezeti funkció Ktv. 1. sz. melléklet harmadik rész II. 12. pont Mt 25. § (2) bek. 2 óra/hó/tisztségviselő – - Közalkalmazotti tanács Mt 62.§ (2) bek. havi munkaidő 10 %-a, elnök havi munk.idő 15 %-a DMS felelős: 1 óra/hét Minőségbiztosítási vezető: 1 óra/hét gyermek és ifjúságvédelmi Kt. 1. sz.mell. harmadik felelős rész II.8. Ktv. 1. sz. melléklet szakmai és egyéb harmadik rész II. 13. pont továbbképzések Mt 115.§ - 4 nap/vizsgatantárgy - konzultáció – igazolás alapján - 10 nap/diploma
1 óra/hét, melyet a pedagógus heti kötelező órájának teljesítésébe kell beszámítani jogszabály szerint
jogszabály szerint Az intézményi költségvetési keret mértékéig. (Az éves beiskolázási terv elfogadása előtt a fenntartói egyeztetés szükséges.)
46
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 14/2010. (II. 5.) számú határozata a Hámori András Szakközépiskola és Szakiskola képzési profiljának bővítéséről 1. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés – a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés a) pontja alapján – engedélyezi a Hámori András Szakközépiskola és Szakiskola, Tiszafüred számára a szociális asszisztens (OKJ 54 762 01 0010 54 02), szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző (OKJ 54 762 01 0010 54 03), szociális gondozó és ápoló (OKJ 33 762 01 0010 33 02) pedagógiai asszisztens (OKJ 52 140 01 0000), logisztikai ügyintéző (OKJ 54 345 02 000), pénzügyi-számviteli ügyintéző (OKJ 52 344 01 0000) szakképzések 2010/2011. tanévtől történő bevezetését. A szakképzés beindításához a feltételeket az intézmény biztosítja. A profilbővítés fenntartói többlettámogatást nem igényel. Határidő: 2010. szeptember 1. Felelős: Dr. Györgyi Lajos, a Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője, Varga András, a Hámori András Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója 2. A Megyei Közgyűlés megbízza a közgyűlés elnökét, hogy kérje meg a Jász-NagykunSzolnok Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Tanácsától az 1. pontban foglalt szakképzések beindítására vonatkozó egyetértését. Határidő: Azonnal Felelős: Fejér Andor a Megyei Közgyűlés elnöke Dr. Györgyi Lajos, a Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője, Erről: 1. 2. 3. 4. 5.
a Megyei Közgyűlés tisztségviselői Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző a Pénzügyi és Beruházási Iroda, a Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője Varga András igazgató Ferenczné Teleky Éva, a Társulási Tanács elnöke értesülnek.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 15/2010. (II. 5.) számú határozata az Észak-Alföldi Operatív program keretében meghirdetett ,,Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése” című pályázat benyújtására A Megyei Közgyűlés egyetért azzal, hogy a Megyei Önkormányzat pályázatot nyújtson be az Észak-Alföldi Operatív program keretében meghirdetett ÉAOP-2009-4.1.1/A számú pályázati felhívásra a kunhegyesi Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium oktatási épületeinek rekonstrukciója céljából. A felújítási munkák elvégzésére a Kunhegyes, Kossuth L. u. 15-17., hrsz: 2833 és a Kunhegyes, Kossuth L. u. 30-32., hrsz.: 382 feladat ellátási helyszíneken kerül sor. A projekt összköltsége 445.000 ezer forint, melyből a pályázott összeg 400.000 ezer forint. A pályázati önerő 45.000 ezer forint, melyet a fejlesztési célú kötvény kibocsátás bevételeinek terhére kell biztosítani.
47
Határidő: 2010. március 19. Felelős: Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnöke Dr. Györgyi Lajos, irodavezető Hajdúné Gácsi Mária, irodavezető Erről: 1. Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 2. Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnöke 3. Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke 4. Kiss János, a Megyei Közgyűlés alelnöke 5. Rentzné Dr. Bezdán Edit, megyei főjegyző 6. Dr. Baranyi Imre, megyei aljegyző 7. Hajdúné Gácsi Mária, irodavezető 8. Dr. Györgyi Lajos, irodavezető 9. Metzinger Ferenc, igazgató 10. Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács Debrecen értesülnek.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 16/2010. (II. 5.) számú határozata - a Nagy László Középfokú Iskola, Kunhegyes - Leonardo Program keretében pályázat benyújtásának támogatására A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés támogatja, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium intézménye a TEMPUS Közalapítvány által meghirdetett Mobilitás projekt Leonardo da Vinci alprogramjára pályázatot nyújtson be. A program megvalósításával összefüggő többlet működési költséget az intézmény költségvetésében szükséges biztosítani. Határidő: azonnal Felelős: Metzinger Ferenc, igazgató Erről: 1./ A Megyei Közgyűlés tisztségviselői 2./ Rentzné Dr. Bezdán Edit főjegyző 3./ Dr. Györgyi Lajos, a MÖH Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője 4./ Hajdúné Gácsi Mária, a MÖH Pénzügyi és Beruházási Iroda vezetője 5./ Metzinger Ferenc, igazgató értesülnek.
48
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 17/2010. (II. 5.) számú határozata - a Kádas György Iskola és Gyermekotthon, Kisújszállás - Leonardo Program keretében pályázat benyújtásának támogatására A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés támogatja, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon intézménye a TEMPUS Közalapítvány által meghirdetett Mobilitás projekt Leonardo da Vinci alprogramjára pályázatot nyújtson be. A program megvalósításával összefüggő többlet működési költséget az intézmény költségvetésében szükséges biztosítani. Határidő: azonnal Felelős: Fekete Istvánné, igazgató Erről: 1./ A Megyei Közgyűlés tisztségviselői 2./ Rentzné Dr. Bezdán Edit főjegyző 3./ Dr. Györgyi Lajos, a MÖH Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője 4./ Hajdúné Gácsi Mária, a MÖH Pénzügyi és Beruházási Iroda vezetője 5./ Fekete Istvánné, igazgató értesülnek. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 18/2010. (II. 5.) számú határozata - a Mészáros Lőrinc Középfokú Iskola Jászapáti - Leonardo Program keretében pályázat benyújtásának támogatására A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés támogatja, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mészáros Lőrinc Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium intézménye a TEMPUS Közalapítvány által meghirdetett Mobilitás projekt Leonardo da Vinci alprogramjára pályázatot nyújtson be. A program megvalósításával összefüggő többlet működési költséget az intézmény költségvetésében szükséges biztosítani. Határidő: azonnal Felelős: Lénártné Emri Ildikó, igazgató Erről: 1./ A Megyei Közgyűlés tisztségviselői 2./ Rentzné Dr. Bezdán Edit főjegyző 3./ Dr. Györgyi Lajos, a MÖH Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője 4./ Hajdúné Gácsi Mária, a MÖH Pénzügyi és Beruházási Iroda vezetője 5./ Lénártné Emri Ildikó, igazgató értesülnek.
49
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 19/2010. (II. 05.) számú határozata a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében „A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében” tárgyú pályázat benyújtásáról 1./ A Megyei Közgyűlés a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a „TudásdepóExpressz” – a könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében című, TÁMOP – 3.2.4.-09/01 kódszámú kiírásra pályázatot nyújt be a megye könyvtári hálózata tanulást segítő szolgáltatásainak és adatbázisainak, dokumentum- és információ-szolgáltatási rendszerének fejlesztése és összehangolása, a könyvtárak ehhez kapcsolódó humánerőforrásának fejlesztése érdekében. A Megyei Közgyűlés támogatja, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat konzorciumi tagként bekapcsolódjon a pályázatba. A pályázott összeg 80 millió Ft, ebből eredményes pályázat esetén a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézetben várhatóan 32 millió Ft, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálatnál várhatóan 5 millió Ft használható fel szolgáltatásaik és humánerőforrásuk pályázatban megjelölt fejlesztésére. Határidő: 2010. február 25. Felelős: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Dr. Györgyi Lajos, a Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője Hajdúné Gácsi Mária, a Pénzügyi és Beruházási Iroda vezetője Bertalanné Kovács Piroska, a JNSZ Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet igazgatója Szabó Győzőné, a JNSZ Megyei Pedagógiai Intézet, Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat igazgatója 2./ A Megyei Közgyűlés felhatalmazza elnökét az előterjesztés mellékletét képező konzorciumi együttműködési megállapodás aláírására. A konzorcium további tagjai: Abádszalók, Kunhegyes, Tiszaföldvár, Tiszaszőlős, Tószeg és Újszász települések önkormányzatai, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat. Határidő: 2010. február 25. Felelős: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Hajdúné Gácsi Mária, a MÖH Pénzügyi és Beruházási Iroda vezetője, Dr. Györgyi Lajos, a MÖH Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője 3./ A Megyei Közgyűlés vállalja, hogy a fenntartásában lévő intézményekben a támogatott beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat az 1083/2006 EK rendelet szerint a projekt befejezését követő 5. év végéig fenntartja és üzemelteti. Vállalja továbbá – a projekt szakmai befejezésétől számított 5 évig a támogatás visszafizetésének terhe mellett –, hogy a támogatásból a fenntartásában lévő intézményeknél beszerzett eszközök rendeltetésében és tulajdonviszonyában változás nem történik, használatából bármely szervezetnek jogtalan előnye nem származik. A Megyei Közgyűlés felhatalmazza elnökét a pályázat benyújtásához szükséges fenntartói nyilatkozat – a benyújtandó pályázati dokumentumok ismeretében történő – aláírására.
50
Határidő: 2010. február 25. Felelős: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Hajdúné Gácsi Mária, a MÖH Pénzügyi és Beruházási Iroda vezetője, Dr. Györgyi Lajos, a MÖH Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője Erről: 1./ Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke, 2./ Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnöke, 3./ Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke, 4./ Kiss János, a Megyei Közgyűlés alelnöke, 5./ Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző, 6./ Hajdúné Gácsi Mária, a MÖH Pénzügyi és Beruházási Iroda vezetője 7./ Dr. Györgyi Lajos, a MÖH Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője, 8./ Bertalanné Kovács Piroska, a JNSZ Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet igazgatója, 9/ Szabó Győzőné, a JNSZ Megyei Pedagógiai Intézet, Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat igazgatója 10./ a konzorciumban érintett önkormányzatok polgármesterei értesülnek. Melléklet KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Pályázat benyújtására 1.) Jelen konzorciumi együttműködési megállapodás (a továbbiakban Megállapodás) aláírásával a 2.) pontban meghatározott szerződő felek konzorciumot hoznak létre abból a célból, hogy a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében „TudásdepóExpressz” – a könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében című, TÁMOP – 3.2.4.-09/01 kódszámú pályázati kiírásra az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága közreműködő szervezethez pályázatot nyújtsanak be, és a pályázat támogatása esetén az abban foglalt pályázati célt közös együttműködéssel megvalósítsák. A pályázat címe: „Zounok 2 projekt” (a továbbiakban Pályázat). 2.) A konzorcium tagjai (a továbbiakban Tagok) az alább felsorolt intézmények, szervezetek és személyek, akik az 1.) pontban megjelölt pályázatban meghatározott cél(ok) megvalósításában a Pályázatban foglalt cselekvési és pénzügyi ütemtervnek, valamint költségvetésnek megfelelően a jelen Megállapodás keretei között részt vállalnak: Jász-Nagykun-Szolnok Megye Önkormányzata Postacím: 5000 Szolnok, Kossuth Lajos u. 2. Székhely: 5000 Szolnok, Kossuth Lajos u. 2. Azonosító szám (törzs-szám/cégjegyzékszám): 10887-6 Adószám: 15408002-2-16 Aláírásra jogosult képviselője: Fejér Andor, a megyei közgyűlés elnöke Kapcsolattartásra kijelölt személy: Telefon/telefax:
51
Abádszalók Város Önkormányzata Postacím: 5241 Abádszalók, Deák Ferenc út 12. Székhely: 5241 Abádszalók, Deák Ferenc út 12. Azonosító szám (törzs-szám/cégjegyzékszám): 410261 Adószám: 15410261-2-16 Aláírásra jogosult képviselője: Bordás Imre polgármester Kapcsolattartásra kijelölt személy: Telefon/telefax: Kunhegyes Város Önkormányzata Postacím: 5340 Kunhegyes, Szabadság tér 1. Székhely: 5341 Kunhegyes, Pf. 39. Azonosító szám (törzs-szám/cégjegyzékszám): 410074 Adószám: 15410072-2-16 Aláírásra jogosult képviselője: Szabó András polgármester Kapcsolattartásra kijelölt személy: Telefon/telefax: Tiszaföldvár Város Önkormányzata Postacím: 5431 Tiszaföldvár, Pf. 56. Székhely: Tiszaföldvár, Bajcsy-Zs. u. 2. Azonosító szám (törzs-szám/cégjegyzékszám): 410162 Adószám: 15410168-2-16 Aláírásra jogosult képviselője: Borza Attila polgármester Kapcsolattartásra kijelölt személy: Telefon/telefax: Tiszaszőlős Község Önkormányzata Postacím: 5244 Tiszaszőlős, Fő út 21. Székhely: 5244 Tiszaszőlős, Fő út 21. Azonosító szám (törzs-szám/cégjegyzékszám): 576877 Adószám: 15576873-1-16 Aláírásra jogosult képviselője: Kerekes András polgármester Kapcsolattartásra kijelölt személy: Telefon/telefax: Tószeg Község Önkormányzata Postacím: 5091 Tószeg, Rákóczi út 37. Székhely: 5091 Tószeg, Rákóczi út 37. Azonosító szám (törzs-szám/cégjegyzékszám): 409348 Adószám: 15409340-2-16 Aláírásra jogosult képviselője: Dr. Gyuricza Miklós polgármester Kapcsolattartásra kijelölt személy: Telefon/telefax: Újszász Város Önkormányzata Postacím: 5052 Újszász, Szabadság tér 1. Székhely: 5052 Újszász, Szabadság tér 1. Azonosító szám (törzs-szám/cégjegyzékszám): 410227 Adószám: 15410223-2-16 Aláírásra jogosult képviselője: Molnár Péter polgármester Kapcsolattartásra kijelölt személy: Telefon/telefax:
52
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat Postacím: 5000 Szolnok, Mária u. 19. Székhely: 5000 Szolnok, Mária u. 19. Azonosító szám (törzs-szám/cégjegyzékszám): 102312 Adószám: 15576543-2-16 Aláírásra jogosult képviselője: Fejér Andor, a megyei közgyűlés elnöke Kapcsolattartásra kijelölt személy: Telefon/telefax: A Konzorcium vezetőjeként a jelen Megállapodás aláírásával a tagok Jász-NagykunSzolnok Megye Önkormányzatát (a továbbiakban Vezető) választják. 3. A jelen Megállapodás aláírásával a Tagok a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény 219. §-a és 222. §-a alapján meghatalmazzák a Vezetőt, hogy helyettük és nevükben a Pályázatot aláírja, a közreműködő szervezethez benyújtsa és a Pályázat elbírálása során a közreműködő szervezettel, és harmadik személyekkel szemben a tagokat képviselje. Jelen konzorcium nevében a konzorciumvezető által, a közreműködő szervezet irányába tett nyilatkozatok a konzorcium tagjait jogosítják, illetve kötelezik. A közreműködő szervezetnek a konzorciummal, illetve kapcsolattartása a konzorciumvezetőn keresztül történik.
annak
tagjaival
történő
A Tagok kijelentik, hogy a Pályázatban foglaltakat ismerik, és az abban foglaltakat magukra nézve kötelezőnek ismerik el. 4. A jelen Megállapodás aláírásával a Tagok kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Pályázat támogatása esetén a projektet a Pályázatban foglaltak szerint megvalósítják, és ennek érdekében együttműködnek. 5. Tagok kijelentik, hogy a pályázati kiírás részét képező „Konzorciumi együttműködési megállapodás támogatásban részesített projekt megvalósítására” című dokumentumot ismerik, és a Pályázat támogatása esetén az abban foglalt tartalommal, valamint a Pályázatban és a Pályázatról döntés hozó szerv döntésében foglalt tartalommal szerződést kötnek. 6. Jelen Megállapodás a Pályázat mellékletét képezi. 7. Jelen Megállapodás megszűnik, ha a Pályázat nem részesül támogatásban, illetve ha a Tagok a projekt megvalósítására konzorciumi együttműködési megállapodást kötnek. A Tagok a Megállapodást átolvasták, és közös értelmezés után, mint akaratukkal és elhangzott nyilatkozataikkal mindenben egyezőt aláírták. 8. A Tagok egyéb megállapodásai: ……………………………………………………..1
Konzorcium vezetője
1
konzorciumi tag
konzorciumi tag
A tagok a minta által nem szabályozott kérdéseket is rendezhetnek, ezek azonban nem lehetnek ellentétesek az 1-7. ponttal, illetve az 1-7. pontok nem törölhetők.
53
....................................... ....... Fejér Andor Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat
.............................................. Bordás Imre Abádszalók Város Önkormányzata
...................................... ........ Szabó András Kunhegyes Város Önkormányzata
P.H. P.H.
P.H. Aláírás dátuma:
Aláírás dátuma:
Aláírás dátuma: ……………………………
……………………………
……………………………
konzorciumi tag
konzorciumi tag
konzorciumi tag
....................................... ....... Borza Attila
.............................................. Kerekes András
...................................... ........ Dr. Gyuricza Miklós
Tiszaföldvár Város Önkormányzata Szervezet
Tiszaszőlős Köszség Önkormányzata Szervezet
Tószeg Község Önkormányzata Szervezet
P.H. P.H.
P.H. Aláírás dátuma:
Aláírás dátuma:
Aláírás dátuma: ……………………………
……………………………
……………………………
konzorciumi tag
konzorciumi tag
...................................... Molnár Péter
.............................................. Fejér Andor
Újszász Város Önkormányzata Szervezet
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat
Szervezet
P.H.
P.H.
Aláírás dátuma:
Aláírás dátuma:
……………………………
……………………………
54
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 20/2010. (II. 5.) számú határozata Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztésére kiírt pályázat benyújtásának támogatásáról 1./ A Megyei Közgyűlés támogatja, hogy konzorciumi együttműködés keretében a szolnoki JNSZM Sipos Orbán Szakiskola és Kollégium, a homoki JNSZM Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon, valamint a jászapáti JNSZM Mészáros Lőrinc Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium közös pályázatot nyújtson be a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése – „Tudásdepó-Expressz” című, TIOP – 1.2.3./09/01 kódszámú kiírásra saját könyvtáraik összesen 8 millió Ft értékű fejlesztése érdekében. Határidő: 2010. február 8. Felelős: Kiss János, a Megyei Közgyűlés alelnöke Dr. Györgyi Lajos, a Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője Hajdúné Gácsi Mária, a Pénzügyi és Beruházási Iroda vezetője Szilvás Ágnes, JNSZM Sipos Orbán Szakiskola és Kollégium igazgatója Burai Zsuzsanna, a homoki JNSZM Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon igazgatója Lénártné Emri Ildikó, a jászapáti Mészáros Lőrinc Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium és Művelődési Intézet igazgatója 2./ A Megyei Közgyűlés vállalja a támogatott beruházással létrehozott kapacitások, szolgáltatások a projekt befejezését követő 5. év végéig történő fenntartását és üzemeltetését. Határidő: 2010. február 8. Felelős: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Hajdúné Gácsi Mária, a MÖH Pénzügyi és Beruházási Iroda vezetője, Dr. Györgyi Lajos, a MÖH Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője Erről: 1./ A megyei közgyűlés tisztségviselői, 2./ Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző, 3./ Hajdúné Gácsi Mária, a MÖH Pénzügyi és Beruházási Iroda vezetője 4./ Dr. Györgyi Lajos, a MÖH Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője, 5./ Szilvás Ágnes, JNSZM Sipos Orbán Szakiskola és Kollégium igazgatója 6./Burai Zsuzsanna, a homoki JNSZM Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon igazgatója 7./ Lénártné Emri Ildikó, a jászapáti Mészáros Lőrinc Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium és Művelődési Intézet igazgatója értesülnek.
55
Melléklet
KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Pályázat benyújtására
1.) Jelen konzorciumi együttműködési megállapodás (a továbbiakban Megállapodás) aláírásával a 2.) pontban meghatározott szerződő felek konzorciumot hoznak létre abból a célból, hogy a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében pályázatot nyújtsanak be, és a pályázat támogatása esetén az abban foglalt pályázati célt közös együttműködéssel meg valósítsák. A pályázat címe: Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése – „Tudásdepó Expressz” támogatására (a továbbiakban Pályázat. 2.) A konzorcium tagjai (a továbbiakban Tagok) az alább felsorolt intézmények, szervezetek és személyek, akik az 1.) pontban megjelölt pályázatban meghatározott cél(ok) megvalósításában a Pályázatban foglalt cselekvési és pénzügyi ütemtervnek, valamint költségvetésnek megfelelően a jelen Megállapodás keretei között részt vállalnak:
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mészáros Lőrinc Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Postacím: 5130 Jászapáti, Vasút út 2. Székhely: 5130 Jászapáti, Vasút út 2. Azonosító szám (törzs-szám/cégjegyzékszám):763963 Adószám: 15763961-2-16 Aláírásra jogosult képviselője: Lénártné Emri Ildikó igazgató
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sipos Orbán Szakiskola és Kollégium Postacím: 5005 Szolnok, Pf.: 39. Székhely: 5000 Szolnok, Gyermekváros út 1. Azonosító szám (törzs-szám/cégjegyzékszám):576338 Adószám: 15576330-2-16 Aláírásra jogosult képviselője: Szilvás Ágnes igazgató
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon Postacím: 5461 Tiszaföldvár-Homok, Beniczky Géza u. 5. Székhely: 5461 Tiszaföldvár-Homok, Beniczky Géza u. 5. Azonosító szám (törzs-szám/cégjegyzékszám):576404 Adószám: 15576402-2-16 Aláírásra jogosult képviselője: Burai Zsuzsanna igazgató A Konzorcium vezetőjeként a jelen Megállapodás aláírásával a tagok a Jász-NagykunSzolnok Megyei Mészáros Lőrinc Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégiumot (a továbbiakban Vezető) választják. 3. A jelen Megállapodás aláírásával a Tagok meghatalmazzák a Vezetőt, hogy helyettük és nevükben a Pályázatot a közreműködő szervezethez benyújtsa és a Pályázat elbírálása során a közreműködő szervezettel szemben a konzorciumot képviselje.
56
4. A jelen Megállapodás aláírásával a Tagok kötelezettségek vállalnak arra, hogy a Pályázat támogatása esetén a projektet a Pályázatban foglaltak szerint megvalósítják, és ennek érdekében együttműködnek. 5. Jelen Megállapodás megszűnik, ha a Pályázat nem részesül támogatásban, illetve ha a Tagok a projekt megvalósítására konzorciumi együttműködési megállapodást kötnek. A Tagok a Megállapodást átolvasták, és közös értelmezés után, mint akaratukkal és elhangzott nyilatkozataikkal mindenben egyezőt aláírták.
Konzorcium vezetője
................................ Lénártné Emri Ildikó Név Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mészáros Lőrinc Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Szervezet
konzorciumi tag
konzorciumi tag
.............................................. Burai Zsuzsanna Név
......................................... Szilvási Ágnes Név
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon Szervezet
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sipos Orbán Szakiskola és Kollégium Szervezet
P.H.
P.H.
P.H.
Aláírás dátuma:
Aláírás dátuma:
Aláírás dátuma:
……………………………
……………………………
……………………………
57
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 21/2010. (II. 5.) számú határozata Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett „A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése” című TIOP-1.1.1/09/1 – tanulói laptop program – pályázat benyújtására 1./ A Megyei Közgyűlés támogatja, hogy a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében „A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése” című, TIOP – 1.1.1/09/1 kódszámú – tanulói laptop program – kiírásra pályázat kerül benyújtásra a Jász-NagykunSzolnok Megyei Önkormányzat fenntartásában működő - Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, Kunhegyes (a szakiskola és a gimnáziumi két feladat-ellátási helyen) 14.360.000,- Ft-ot és 17.405.000,- Ft, - Hámori András Szakközépiskola és Szakiskola, Tiszafüred (egy feladat-ellátási hely): 11.945.000,- Ft intézmények informatikai fejlesztése érdekében. Az egyéb költségek 6.556.500,- Ft. A pályázott összeg 50.266.500,- Ft. A pályázati támogatás mértéke a projekt elszámolható összes költségének 100%-a. Határidő: 2010. február 28. Felelős: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző Hajdúné Gácsi Mária, a MÖH Pénzügyi és Beruházási Iroda vezetője Dr. Györgyi Lajos, a MÖH Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője az iskolák igazgatói 2./ A Megyei Közgyűlés vállalja a projekt eredményeinek a projekt zárásától számított 5 éves fenntartását, az előlegigényléssel a projekt költségeinek megelőlegezését, a dokumentumok elkülönített őrzését, valamint azt, hogy a támogatásból beszerzett eszközök rendeltetését és tulajdonviszonyát nem változtatja meg. Felelős: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző Hajdúné Gácsi Mária, a MÖH Pénzügyi és Beruházási Iroda vezetője Dr. Györgyi Lajos, a MÖH Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője az iskolák igazgatói Erről: 1./ Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke, 2./ Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnöke, 3./ Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke, 4./ Kiss János, a Megyei Közgyűlés alelnöke, 5./ Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző, 6./ Hajdúné Gácsi Mária, a MÖH Pénzügyi és Beruházási Iroda vezetője 7./ Dr. Györgyi Lajos, a MÖH Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője, 8./ iskolák igazgatói értesülnek.
58
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 22/2010. (II. 05.) számú határozata a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatási-képzési szerepének infrastrukturális erősítése érdekében pályázat benyújtásának támogatására 1./ A Megyei Közgyűlés támogatja, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében „Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatási-képzési szerepének infrastrukturális erősítése” című, TIOP – 1.2.2/09/01 kódszámú kiírásra pályázatot nyújtson be a Tiszazugi Földrajzi Múzeum, Tiszaföldvár iskolabarát fejlesztése, a közoktatást támogató alapszolgáltatás megvalósítása érdekében. Határidő: 2010. február 12. Felelős: Dr. Horváth László, a JNSZ Megyei Múzeumok Igazgatósága igazgatója 2./ A Megyei Közgyűlés vállalja a támogatott beruházással létrehozott kapacitások, szolgáltatások a projekt befejezését követő 5. év végéig történő fenntartását és üzemeltetését. A Megyei Közgyűlés felhatalmazza elnökét a pályázat benyújtásához szükséges fenntartói nyilatkozat – a benyújtandó pályázati dokumentumok ismeretében történő – aláírására. Határidő: 2010. február 12. Felelős: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Dr. Györgyi Lajos, a MÖH Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője Dr. Horváth László, a JNSZ Megyei Múzeumok Igazgatósága igazgatója 3./ A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága a támogatási döntésről haladéktalanul tájékoztatja a fenntartót, illetve Tiszaföldvár Város Önkormányzatát. Támogató döntés esetén a pályázat megvalósításának, a felújítási munkák elvégzésének egyes kérdéseiről, az ingatlan használatáról Tiszaföldvár Város Önkormányzatával megállapodás előkészítése szükséges. Határidő: A támogatási döntésről szóló értesítés megérkezését követően. Felelős: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Dr. Györgyi Lajos, a MÖH Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője Dr. Horváth László, a JNSZ Megyei Múzeumok Igazgatósága igazgatója Erről: 1./ Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke, 2./ Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnöke, 3./ Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke, 4./ Kiss János, a Megyei Közgyűlés alelnöke, 5./ Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző, 6./ Dr. Györgyi Lajos, a MÖH Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője, 7./ Dr. Horváth László, a JNSZ Megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatója, 8./ Béres Mária, a Tiszazugi Földrajzi Múzeum vezetője, 9./ Borza Attila, Tiszaföldvár Város Önkormányzatának polgármestere értesülnek.
59
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 23/2010. (II. 5.) számú határozata a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” című pályázaton való részvétel támogatására 1./ A Megyei Közgyűlés egyetért azzal, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet pályázatot nyújtson be a TIOP 2.2.4/09/1. kódszámú „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” című kiírásra, amelynek a pályázat keretében elszámolható teljes költsége 5.555.555.- ezer forint. A Megyei Közgyűlés elfogadja a pályázathoz kapcsolódó orvos-szakmai programot. A Megyei Közgyűlés felkéri a megyei kórház főigazgatóját, hogy a pályázatot készítse el és nyújtsa be. Határidő: Felelős:
2010. február 15. Dr. Sélleiné Márki Mária, főigazgató
2./ A Megyei Közgyűlés a kötvénykibocsátás terhére biztosítja a TIOP 2.2.4/09/1. kódszámú „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbetegszakellátásban” című pályázat benyújtásához szükséges mértékű saját erőt, amely a teljes elszámolható költség (5.555.555.- ezer forint) 10 %-a, legfeljebb 555.555.- ezer forint lehet. Határidő: Felelős:
2010. február 15. Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Hajdúné Gácsi Mária, a MÖH Pénzügyi és Beruházási Iroda vezetője
3./ A Megyei Közgyűlés egyetért azzal, hogy a TIOP 2.2.4/09/1. kódszámú „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” című pályázat megvalósításával egyidejűleg a megyei kórház a külső szolgáltatók által biztosított képalkotó diagnosztikai szolgáltatásokat a megvalósítandó aktív ellátó tömbbe helyezze át. A Megyei Közgyűlés tudomásul veszi, hogy ennek következtében a beruházás várható bekerülési költsége 5.705.555.- ezer forint – amelyből a pályázati eljárás keretében 5.555.555.- ezer forint számolható el. A Megyei Közgyűlés a pályázati eljárás keretében el nem számolható 150.000.- ezer forintot a kötvénykibocsátás terhére biztosítja. Határidő: Felelős:
2010. február 15. Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Hajdúné Gácsi Mária, a MÖH Pénzügyi és Beruházási Iroda vezetője
4./ A Megyei Közgyűlés felkéri a megyei kórház főigazgatóját, hogy a benyújtott pályázat befogadásáról, a pályázati rend szerinti előrehaladásról adjon tájékoztatást. Határidő: Felelős:
2010. április 30. és folyamatos Dr. Sélleiné Márki Mária, főigazgató
60
5./ A Megyei Közgyűlés e határozat elfogadásával egyidejűleg hatályon kívül helyezi a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” című pályázaton való részvétel támogatásáról szóló 223/2009. (XII. 11.) számú határozatot. Erről: 1./ Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 2./ Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnöke 3./ Kiss János, a Megyei Közgyűlés alelnöke 4./ Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke 5./ Seszták Oszkár, az Észak-alföldi Regionális Egészségügyi Tanács elnöke 6./ Dr. Pásti Gabriella, az ÁNTSZ Észak-alföldi Regionális Tisztifőorvosa 7./ Rentzné Dr. Bezdán Edit, megyei főjegyző 8./ Dr. Sélleiné Márki Mária főigazgató, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet 9./ Megyei Önkormányzati Hivatal Irodavezetői értesülnek.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 24/2010. (II. 5.) számú határozata a karcagi Kátai Gábor Kórház a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” című pályázaton való részvételének támogatására 1./ A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés támogatja, hogy a karcagi Kátai Gábor Kórház pályázatot nyújtson be a TIOP 2.2.4/09/1. kódszámú „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” című kiírásra. 2./ A Megyei Közgyűlés megállapítja, hogy a karcagi Kátai Gábor Kórház – súlyponti minősítésű intézetként - benyújtani tervezett pályázatában az ellátási kötelezettségi körébe tartozó lakosság egészségi állapotát jellemző halálozási és megbetegedési mutatókra alapozta orvos-szakmai célkitűzéseit, a megvalósítani tervezett beruházás az építészeti feltételek, az egészségügyi gépműszer állomány és az infokommunikációs rendszer fejlesztését egyaránt szolgálja, a kiírás prioritásainak megfelelően a központi technológiai tömb fejlesztésére törekszik, a szakterületek elhelyezésének ésszerűsítését, a betegutak lerövidítését, az egykapus betegellátást kívánja megvalósítani. A fekvőbeteg szakellátásban központi betegfogadást és betegirányítást, a járóbeteg szakellátásban az előjegyzés megvalósítását, ezzel egyidejűleg az infokommunikációs rendszer fejlesztését célozza meg, az intézet ellátási területén található alap- és járóbeteg-szakellátók tevékenységének koordinálásához hasznosítani kívánja az infokommunikációs eszközök adta lehetőségeket. A progresszív ellátás területén partneri együttműködés kialakítására törekszik a Jász-NagykunSzolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézettel.
61
3./ Jász-Nagykun-Szolnok megye lakossága egészségügyi szakellátásának optimális szervezése érdekében a Megyei Közgyűlés felkéri a karcagi Kátai Gábor Kórház és a JászNagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet főigazgatóját, hogy továbbra is működjenek együtt és egyeztessenek a progresszív ellátást érintő kérdésekben. Határidő: Felelős:
2010. február 15. Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke
Erről: 1./ Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke 2./ Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnöke 3./ Kiss János, a Megyei Közgyűlés alelnöke 4./ Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke 6./ Seszták Oszkár, az Észak-alföldi Regionális Egészségügyi Tanács elnöke 7./ Dr. Pásti Gabriella, ÁNTSZ Észak-alföldi Regionális Tisztifőorvosa 8./ Dr. Pataki László, az Észak-alföldi Regionális Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója 9./ Dr. Fazekas Sándor, Karcag Város polgármestere 10./ Rentzné Dr. Bezdán Edit, megyei főjegyző 11./ Dr. Sélleiné Márki Mária főigazgató, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet 12./ Dr. Nagy Mihály mb. főigazgató, Kátai Gábor Kórház, Karcag 13./ Megyei Önkormányzati Hivatal Irodavezetői értesülnek. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 25/2010. (II. 5.) számú határozata Jászberény Város Önkormányzata a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” című pályázaton való részvételének támogatására 1./ A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés támogatja, hogy Jászberény Város Önkormányzata a Szent Erzsébet Kórház Egészségügyi Szolgáltató Non-profit Közhasznú Kft. tulajdonosaként pályázatot nyújtson be a TIOP 2.2.4/09/1. kódszámú „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” című kiírásra. 2./ A Megyei Közgyűlés megállapítja, hogy a benyújtani tervezett pályázat az ellátási kötelezettségi körbe tartozó lakosság egészségi állapotát jellemző halálozási és megbetegedési mutatókra alapozva fogalmazta meg orvos-szakmai célkitűzéseit, a megvalósítani tervezett beruházás az építészeti feltételek, az egészségügyi gépműszer állomány és az infokommunikációs rendszer fejlesztését egyaránt szolgálja, a kiírás prioritásainak – és az intézet fejlesztési programjának - megfelelően a központi technológiai tömb fejlesztése mellett a sürgősségi betegellátás és a fekvőbeteg ellátást nyújtó osztályok közötti kapcsolat megteremtésére törekszik. A „Közös Kincsünk a Gyermek” programmal összhangban a „Bababarát Kórház” létrehozásával kívánja a gyermekellátást fejleszteni, a központi technológiai tömb - a központi diagnosztika, a klinikai laboratórium és a központi műtő technológiájának - e pályázat által fejlesztendő és a korábban fejlesztett
62
intézményi egységek logisztikailag nagymértékben, funkcionálisan pedig teljes mértékben egységes rendszert alkotnak majd, jelen pályázat jól szolgálja az intézet munkaszervezési és költségtakarékossági szempontokat érvényesítő telephely-racionalizálási célkitűzéseit, a tervezett fejlesztések jó alapot teremtenek a mátrix rendszerbe szervezett aktív fekvőbeteg-ellátás zavartalan működéséhez, a sürgősségi betegellátás esetén az SO2-szint elérésére, valamint a járóbeteg ellátást és a krónikus ellátást érintő későbbi fejlesztésére, az intézet ellátási területén található alap- és járóbeteg-szakellátók tevékenységének koordinálásához hasznosítani kívánja az infokommunikációs eszközök adta lehetőségeket (pre-, és intrahospitális betegút tervezés és szervezés, távkonzultáció, egységes szakmai protokollok bevezetése). A progresszív ellátás területén partneri együttműködés kialakítására törekszik a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézettel. 3./ Jász-Nagykun-Szolnok megye lakossága egészségügyi szakellátásának optimális szervezése érdekében a Megyei Közgyűlés felkéri a jászberényi Szent Erzsébet Kórház Egészségügyi Szolgáltató Non-profit Közhasznú Kft. ügyvezetőjét és a Jász-NagykunSzolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet főigazgatóját, hogy továbbra is működjenek együtt és egyeztessenek a progresszív ellátást érintő kérdésekben. Határidő: Felelős:
2010. február 15. Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke
Erről: 1./ 2./ 3./ 4./ 6./ 7./ 8./ 9./ 10./ 11./ 12./ 13./
Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnöke Kiss János, a Megyei Közgyűlés alelnöke Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke Seszták Oszkár, az Észak-alföldi Regionális Egészségügyi Tanács elnöke Dr. Pásti Gabriella, ÁNTSZ Észak-alföldi Regionális Tisztifőorvosa Dr. Pataki László, az Észak-alföldi Regionális Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója Dr. Gedei József, Jászberény Város polgármestere Rentzné Dr. Bezdán Edit, megyei főjegyző Dr. Sélleiné Márki Mária főigazgató, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet Dr. Szabó Tamás ügyvezető igazgató, Szent Erzsébet Kórház Egészségügyi Szolgáltató Non-profit Közhasznú Kft., Jászberény Megyei Önkormányzati Hivatal Irodavezetői értesülnek.
63
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 26/2010. (II. 5.) számú határozata Mezőtúr Város Önkormányzata a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” című pályázaton való részvételének támogatására 1./ A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés támogatja, hogy Mezőtúr Város Önkormányzata a Mezőtúr Városi Kórház-Rendelőintézet Egészségügyi Szolgáltató Kft. tulajdonosaként pályázatot nyújtson be a TIOP 2.2.4/09/1. kódszámú „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” című kiírásra. 2./ A Megyei Közgyűlés megállapítja, hogy a második fordulóban benyújtani tervezett pályázat jól szolgálja: a kiírás szempontjaira tekintettel a központi diagnosztika, a központi sterilizáló fejlesztését a meglévő eszközpark korszerűsítésével, a jelenlegi szakellátó egységek áthelyezésével, területi kórházként új ápolási osztály kialakítását a krónikus típusú szakellátási forma infrastruktúrális megalapozása érdekében, a fizioterápia és gyógytorna szolgáltatások elhelyezési feltételeinek javítását az aktív rehabilitációt támogató fejlesztéssel. 3./ Jász-Nagykun-Szolnok megye lakossága egészségügyi szakellátásának optimális szervezése érdekében a Megyei Közgyűlés felkéri a Mezőtúri Városi Kórház-Rendelőintézet Egészségügyi Szolgáltató Kft. ügyvezetőjét és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet főigazgatóját, hogy továbbra is működjenek együtt és egyeztessenek a progresszív ellátást érintő kérdésekben. Határidő: Felelős:
2010. február 15. Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke
Erről: 1./ 2./ 3./ 4./ 6./ 7./ 8./ 9./ 10./ 11./ 12./ 13./
Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnöke Kiss János, a Megyei Közgyűlés alelnöke Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke Seszták Oszkár, az Észak-alföldi Regionális Egészségügyi Tanács elnöke Dr. Pásti Gabriella, ÁNTSZ Észak-alföldi Regionális Tisztifőorvosa Dr. Pataki László, az Észak-alföldi Regionális Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója Dr. Draskovits Dénes, Mezőtúr Város polgármestere Rentzné Dr. Bezdán Edit, megyei főjegyző Dr. Sélleiné Márki Mária főigazgató, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet Dr. Csellár Zsuzsanna ügyvezető, Mezőtúr Városi Kórház-Rendelőintézet Egészségügyi Szolgáltató Kft. Megyei Önkormányzati Hivatal Irodavezetői értesülnek.
64
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 27/2010. (II. 5.) számú határozata A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett „Korszerű regionális onkológiai hálózat kialakítása” című pályázaton konzorciumi tagként történő részvétel támogatására 1./ A Megyei Közgyűlés hozzájárul, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrum vezetésével létrejövő konzorcium tagjaként, a TIOP 2.2.5/09/1 kódszámú, a „Korszerű regionális onkológiai hálózat kialakítása” című felhívásra pályázatot nyújtson be. A megyei kórház onkológiai decentruma fejlesztését jelentő beruházásnak a pályázat keretében elszámolható teljes költsége 166.670.- ezer Forint. A Megyei Közgyűlés elfogadja a pályázathoz kapcsolódó orvos-szakmai programot. A Megyei Közgyűlés felkéri a megyei kórház főigazgatóját, hogy a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centruma, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Szervezési és Szolgáltató Holding Nonprofit Zrt. képviselőivel – mint a pályázatot benyújtó konzorcium tagjaival – a szükséges tárgyalásokat folytassa le, az intézet pályázatát készítse el és a konzorcium tagjaként nyújtsa be. Határidő: Felelős:
2010. március 16. Dr. Sélleiné Márki Mária, főigazgató
2./ A Megyei Közgyűlés a fejlesztési célú kötvénykibocsátás bevételének terhére biztosítja a TIOP 2.2.5/09/1 kódszámú, a „Korszerű regionális onkológiai hálózat kialakítása” című pályázat benyújtásához szükséges mértékű saját erőt, amely a teljes elszámolható költség (166.670.- ezer forint) 10 %-a, legfeljebb 16.670.- ezer forint lehet. Határidő: Felelős:
2010. március 16. Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Hajdúné Gácsi Mária, a MÖH Pénzügyi és Beruházási Iroda vezetője
3./ A Megyei Közgyűlés felkéri a megyei kórház főigazgatóját, hogy a konzorciumi szerződés megkötéséről, a benyújtott pályázat befogadásáról, a pályázati rend szerinti előrehaladásról adjon tájékoztatást. Határidő: Felelős: Erről: 1./ 2./ 3./ 4./ 5./ 6./ 7./ 8./
2010. április 30. és folyamatos Dr. Sélleiné Márki Mária, főigazgató.
Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnöke Kiss János, a Megyei Közgyűlés alelnöke Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke Prof. Dr. Paragh György, a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrumának elnöke Seszták Oszkár, az Észak-alföldi Regionális Egészségügyi Tanács elnöke Dr. Pásti Gabriella, az ÁNTSZ Észak-alföldi Regionális Tisztifőorvosa Rentzné Dr. Bezdán Edit, megyei főjegyző
65
9./ 10./
Dr. Sélleiné Márki Mária főigazgató, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet Megyei Önkormányzati Hivatal Irodavezetői értesülnek.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 28/2010. (II. 5.) számú határozata félautomata defibrillátorok beszerzését célzó pályázat benyújtására 1./ A Megyei Közgyűlés pályázatot nyújt be a JESZ 2010. II. felhívásra 3 db félautomata defibrillátor beszerzésére és a laikus mentők képzési költségének biztosítására. A program várható bekerülési költsége 2.000.- ezer forint. Határidő: azonnal Felelős: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Dr. Györgyi Lajos, a MÖH Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője 2./ A Megyei Közgyűlés a 2010. évi költségvetés 3/d. melléklet 8. pontja terhére biztosítja a JESZ 2010. II. pályázat benyújtásához szükséges önerőt, amely egy darab defibrillátor bekerülési költsége, azaz 500.- ezer forint. Határidő: azonnal Felelős: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Hajdúné Gácsi Mária, a MÖH Pénzügyi és Beruházási Iroda vezetője 3./ A Megyei Közgyűlés egyetért azzal, hogy egy készülék a törökszentmiklósi Angolkert Otthonban, a második a Jászapáti Fehér Akác Otthonban, a harmadik az újszászi Kastély Otthonban legyen elérhető. 4./ A Megyei Közgyűlés felkéri az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Régió JászNagykun-Szolnok Megyei Kirendeltsége Vezetőjét a pályázat benyújtásában és megvalósításában való közreműködésre. Erről: 1./ 2./ 3./ 4./ 5./ 6./ 7./ 8./
Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnöke Kiss János, a Megyei Közgyűlés alelnöke Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke Rentzné Dr. Bezdán Edit, megyei főjegyző Kardos József, Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Régió Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kirendeltsége Vezetője érintett intézmények vezetői Megyei Önkormányzati Hivatal Irodavezetői értesülnek.
66
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 29/2010. (II. 5.) számú határozata egyes megyei fenntartású szociális intézményekben foglalkoztatási koordinátor és segítő alkalmazásának engedélyezésére A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés engedélyezi, hogy az alábbi intézmények 2010. december 31-ig terjedő határozott időre foglalkoztatási koordinátort, illetve segítőt alkalmazzanak a szociális foglalkoztatási támogatás terhére az alábbiak szerint: -
-
-
-
-
-
„Tóparti Otthon” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fogyatékosok Otthona és Rehabilitációs Intézménye (Tiszabura-Pusztataskony, Ságvári u. 1. sz.) 1 fő foglalkoztatási koordinátor 2 fő segítő „Kastély Otthon” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona és Rehabilitációs Intézménye (Újszász, Abonyi u. 1. sz.) 2 fő foglalkoztatási koordinátor 4 fő segítő „Angolkert Otthon” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Idősek Otthona, Pszichiátriai Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézménye (Törökszentmiklós, Deák F. u. 100. sz.) 1 fő foglalkoztatási koordinátor 3 fő segítő „Szőke Tisza Otthon” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fogyatékosok Otthona (Tiszaug, Ságvári u. 6. sz.) 1 fő foglalkoztatási koordinátor 4 fő segítő „Fenyves Otthon” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fogyatékosok Otthona (Kenderes-Bánhalma, Tanya 34. sz.) 1 fő segítő „Gólyafészek Otthon” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fogyatékosok Otthona (Karcag, Zöldfa u. 48. sz.) 1 fő segítő
Határidő: azonnal Felelős: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Dr. Györgyi Lajos, a Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője Hajdúné Gácsi Mária, a Pénzügyi és Beruházási Iroda vezetője Az érintett intézmények vezetői Erről: 1. 2. 3. 4.
A Megyei Közgyűlés tisztségviselői Az érintett intézmények vezetői Hajdúné Gácsi Mária, a Pénzügyi és Beruházás Iroda vezetője Dr. Györgyi Lajos, a Művelődési és Népjóléti Iroda vezetője értesülnek.
67
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 30/2010. (II. 05.) számú határozata a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Tanács 2009. évi tevékenységéről szóló tájékoztatóról 1. A Megyei Közgyűlés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Tanács 2009. évi tevékenységéről szóló tájékoztatót megtárgyalta és tudomásul veszi. 2. A Megyei Közgyűlés megköszöni a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Tanács és az Ügynökség eddig végzett munkáját és a tájékoztató elkészítését. Erről: 1. Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke, a Területfejlesztési Tanács elnöke 2. Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnöke 3. Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke 4. Kiss János, a Megyei Közgyűlés alelnöke 5. Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző 6. Megyei Önkormányzati Hivatal Térségfejlesztési és Külügyi Irodája 7. Karancsi Tamás igazgató, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. 8. Juhász-Dobos Zsuzsanna titkárságvezető, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Tanács értesülnek. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 31/2010. (II. 05.) számú határozata a megye települései infrastrukturális helyzetéről 1) A Megyei Közgyűlés a megye települései infrastrukturális helyzetéről szóló tájékoztatót elfogadja. Megállapítja, hogy a jövőbeni teendők elsősorban az ivóvízminőség-javítás és a környezetvédelem terén adódnak, összhangban az Európai Uniós csatlakozásból adódó követelményekkel. 2) A Megyei Közgyűlés a települések infrastrukturális fejlődésének érdekében szükségesnek tartja: a) az ivóvízminőség-javítás teljeskörű, az Európai Uniós követelményeknek megfelelő megvalósítását és a szükséges hálózatrekonstrukciók elvégzését, b) a szennyvízkezelés belátható időn belüli, valamennyi településen történő biztosítását, c) a szervezett szemétgyűjtésbe bevont lakások számának növelését és a szelektív gyűjtés továbbfejlesztését. 3) A Megyei Közgyűlés fontosnak tartja, hogy az ivóvízminőség-javítás, a szennyvízkezelés és a hulladékgazdálkodás terén még megoldandó feladatokhoz a készülő megyei környezetvédelmi program adjon kellő szakmai hátteret és tegye lehetővé a további konkrét projekt megalapozását. Mindezek kialakításához és megvalósításához a Megyei Önkormányzati Hivatal nyújtson koordinatív segítséget.
68
Határidő: 2010. szeptember 30., illetve folyamatos Felelős: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző Erről: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnöke Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés alelnöke Kiss János, a Megyei Közgyűlés alelnöke Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző Megyei Önkormányzati Hivatal irodái Jász-Nagykun-Szolnok megye 78 önkormányzata Keviterv Akva Mérnöki Vállalkozási Kft, 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. értesülnek.
III. ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 1. A közgyűlési napirendi állásfoglalások:
pontokhoz
nem
kapcsolódó
bizottsági
döntések,
A Közgyűlés valamennyi bizottsága elfogadta 2010. I. félévi munkatervét. A Közgyűlés Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottsága 2010. január 19-i ülésén elfogadta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sportszövetségek Szövetségének beszámolóját a 2009. évi megyei sportfeladatok ellátásáról, és az önkormányzati támogatás felhasználásáról. A Közgyűlés Oktatási, Kulturális és Vallásügyi Bizottsága 2010. január 20-i ülésén átruházott hatáskörben döntött a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázati rendszer 2010. évi fordulója támogatásainak elosztásáról. A Közgyűlés Gazdasági Bizottsága 2010. január 21-i ülésén átruházott hatáskörben döntött a „Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Védjegye” cím 2010. évi pályázati kiírásáról, valamint a „Települési Környezetért” cím 2010. évi pályázati kiírásáról. Ezt követően elfogadta a Tiszainform Idegenforgalmi Szolgálat 2009. évi szakmai tevékenységéről szóló beszámolót és 2010. évi marketing tervét. A Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága 2010. január 22-i ülésén elfogadta a Megyei Önkormányzat 2010. évi nemzetközi kapcsolatainak tervét és tájékoztatást kapott az előző ülés óta történt kiutazásokról, fogadásokról. A Bizottság megtárgyalta a Jászapáti alvállalkozók által az önkormányzattal szemben indított, 82 millió Ft és járulékai megfizetésére irányuló perben született I. fokú ítéletet. A Bizottság a fellebbezés benyújtását javasolta.
69
A Közbeszerzési Bizottság tevékenysége körében - A „Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon (TiszaföldvárHomok) óvodaépületének felújítása” tárgyában indított általános egyszerű közbeszerzési eljárásra érkezett ajánlatok bontása 2010. január 7-én megtörtént. Az eredményhirdetés várható időpontja: 2010. február 10. - A „Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium tornaterme tetőszerkezetének és kiszolgáló helyiségeinek felújítása” tárgyában indított általános egyszerű közbeszerzési eljárásra érkezett ajánlatok bontása 2010. január 7-én megtörtént. Az eredményhirdetés várható időpontja: 2010. február 10. - A bizottság 2010. január 22-i ülésén elfogadta a 2010. évi Közbeszerzési Tervet, valamint a „Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő Touring Hotel Berekfürdő, Berek tér 13. sz. alatti épületének akadálymentesítése, homlokzati hőszigetelése és 1 db személyfelvonó beépítése kivitelezésének kiegészítő munkálatai” ajánlati felhívását. 2. Fontosabb tanácskozások, egyéb események: 2009. december 11-én Kiss János alelnök részt vett a Szolnoki Szolgáltatási Szakközépés Szakiskola Ruhaipari Tagintézménye végzős diákjainak szalagavató ünnepségén, az Aba-Novák Kulturális Központban. 2009. december 12-én - Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke részt vett a Magyar Olimpiai Bizottság ülésén, Budapesten, - Kiss János alelnök az „Apáról-fiúra” XX. Népi gyermekjátékok közösségi bemutatójának fővédnöke volt. 2009. december 14-én - Budapesten tartotta soros ülését a Tisza Vízgyűjtő Programrégió Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa, amelyen Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke részt vett, - Kovács Sándor alelnök a Cukorbetegek Megyei Egyesületének évadzáró ünnepségén vett részt. 2009. december 15-én - a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a homoki JNSZ Megyei Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon diákjai részére élelmiszert és ruhaneműket adományozott. Ez alkalomból köszöntötte Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke az ünnepélyes átadáson résztvevőket, - Kiss János alelnök részt vett a Nyugdíjasok Megyei Kulturális és Érdekvédelmi Egyesületének évzáró, karácsonyi előzetes, klubvezetői találkozóján a Megyeháza Dísztermében, - Kovács Sándor alelnök a Kazah Nagykövet meghívásának tett eleget Budapesten.
70
2009. december 16-án - Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke részt vett a Szolnok Televízió évzáró partnertalálkozóján, - a szolnoki városházán megrendezett 120 ezredik Széchenyi Kártya átadó ünnepségen Kovács Sándor alelnök volt jelen. 2009. december 17-én - Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke részt vett az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Karcagi Kirendeltsége épületének ünnepélyes átadásán, - Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke részt vett Búsi Lajos alelnökkel a Gyermekek karácsonya rendezvényen a Megyeházán, - Kovács Sándor alelnök az Észak-Alföldi Régió Fejlesztési Ügynökség rendkívüli taggyűlésén vett részt, Debrecenben. 2009. december 19-én Kiss János alelnök részt vett a Commitment karácsonyán a Budai Várban. 2009. december 24-én Szolnokon az ünnepi ügyeleti időszakban szolgálatot teljesítő intézményeknél, szerveknél tett látogatást Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke. 2010. január 8-án Kovács Sándor alelnök az Észak-Alföldi Régió Fejlesztési Ügynökségének Koordinációs ülésén vett részt, Debrecenben. 2010. január 11-én Búsi Lajos alelnök egyeztetett a Tisza-Limes Ingatlanforgalmazó Kft. igazgatójával. 2010. január 12-én - Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke részt vett Kunhegyesen a Doni katasztrófa áldozatainak emlékére tartott megemlékezésen, - Kiss János alelnök a Doni ütközetben elesett hősök emlékére koszorúzott a Megyei Közgyűlés nevében a Szolnoki Hősök terén. 2010. január 14-én Búsi Lajos alelnök interjút adott a Szolnok Tv-nek a „Jászkun kapitányok nyomában” c. projekt aktuális tevékenységéről. 2010. január 18-án Szolnokon, a Városházán került sor a Jászberény-Szolnok tengely gazdasági együttműködésének élénkítésére vonatkozó együttműködési megállapodás aláírására. Az aláíró felek: Fejér Andor, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, Dr. Gedei József, Jászberény Város polgármestere, Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere, a Szolnoki Kistérségi Többcélú Társulása elnöke, Hajdú László, Jászkisér Város polgármestere, a Jászsági Többcélú Társulás elnöke. 2010. január 20-án a 2010. évi költségvetést egyeztette Búsi Lajos alelnök a KIÉT tagjaival.
71
2010. január 21-én - Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke részt vett a Hozam Klubban megrendezett klubtalálkozón, ahol Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere tartott beszámolót „Hogyan épül Szolnok a válságban” címmel, - Kovács Sándor és Kiss János alelnökök részt vettek a Kultúra Napja alkalmából a Megyeháza Dísztermében megrendezett ünnepségen, ahol Kovács Sándor alelnök átadta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közművelődési és Művészeti Díjakat. 2010. január 22-én Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke részt vett a Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala által szervezett Magyar Kultúra Napi ünnepi rendezvényen. 2010. január 22-én - Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke részt vett Törökszentmiklóson a Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezett ünnepségen és a Kiskúti Iskola 100 éves történetét feldolgozó emlékkönyv bemutatóján, majd - Kunhegyesen a Dózsa iskola és a KESE Labdarugó Szakosztály által szervezett jótékonysági bálon, - Kiss János alelnök a jászjákóhalmai gazdabálon vett részt. 2010. január 23-án Kiss János alelnök a jánoshidai gazdabálon volt jelen. 2010. január 26-án - a Megyeházán fogadta Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke a kínai nagykövetet és tájékoztatást adtott megyénk gazdasági, társadalmi helyzetéről. Fogadásán Kovács Sándor alelnök is jelen volt, - a Hozam Klubban „Szemben az árral – fejlesztésekkel az elvonások ellen” – ciklusértékelő beszámolót tartott Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke az elmúlt 3 év tevékenységéről és az ez évi feladatokról, tervekről. A rendezvényen minden tisztségviselő részt vett. 2010. január 27-én - Kiss János alelnök részt vett az IKR vezetőtalálkozóján, az Aba-Novák Kulturális Központban Szolnokon, - Kovács Sándor alelnök a „Kun Összefogás” Konzorcium ülésén volt jelen Karcagon. 2010. január 28-án a Jászkun Kapitányok nyomában c. projekt irányító testületi ülésén Búsi Lajos alelnök vett részt. 2010. február 1-én Kovács Sándor alelnök részt vett az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség taggyűlésén, Debrecenben. 2010. február 2-án Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke részt vett a megyei területfejlesztési dokumentumok megújításával kapcsolatos tervező munka egyeztetésén. 2010. február 4-én Kiss János alelnök részt vett az MH 25/88 Könnyű vegyes Zászlóalj által megrendezett KFOR-2 búcsúztató ünnepségen.
72
A 2009. szeptember 25-i közgyűlés elnöki tájékoztatója tartalmazta, hogy a Magyar Államkincstár felülvizsgálta a 2007. évi központi költségvetési támogatások és hozzájárulások elszámolásának szabályszerűségét. A 41.416.675,- Ft összegű támogatás és kamatainak visszafizetése ellen több jogcímen fellebbezést nyújtottunk be. Az első és másodfokú eljárások alapján a másodfokú hatóság a visszafizetési kötelezettséget 40.216.875,- Ft összegre és kamataira módosította. A visszafizetési kötelezettség 2010. február 2-vel jogerőre emelkedett és visszafizetési kötelezettségünknek eleget tettünk. Az előirányzatok rendezésére a 2009. évi intézményi és hivatali pénzmaradványok elszámolása során kerül sor. A Közgyűlés 2009. december 11-i ülésén tartott közmeghallgatáson Cseh Sándor, Túrkeve város polgármestere a város nevében levélben terjesztette elő kérését a 46. számú főúthoz vezető 4203. és 4204. számú utak felújítása érdekében. Levelét a Megyei Közgyűlés elnöke továbbította a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, valamint a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója részére. 3. Egyéb tájékoztatás: 2009. december 15-én Szolnokon tartotta ülését a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa, valamint a Kistérség Területfejlesztési Tanácsa. 2009. december 17-én Tiszafüreden tartotta ülését a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács, Debrecenben pedig az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács. 2010. január 19-én Debrecenben tartotta ülését az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Fenyves Otthon igazgatója, Dr. Hanessné Dér Klára 2010. január 8-án elhunyt. Az igazgatói feladatokat jelenleg a Szervezeti és Működési Szabályzatban rögzített általános igazgató-helyettes, Demeter Istvánné intézményvezető ápoló látja el. A 2009. október 5-én benyújtott „Jász-Nagykun-Szolnok megyei gyermekotthoni szakemberek továbbképzése 2009." című pályázati projektet (pályázati azonosító: GYV-SZF-09-BCDE-0065) a szociális és munkaügyi miniszter 1 134 000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. A program végrehajtása megkezdődött. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium megbízásából az ESZA Nonprofit Kft. pályázatot hirdetett idősek tartós bentlakásos intézményeinek kiegészítő támogatására. A kiírás alapján pályázatot lehet benyújtani idősek otthonában 2009. december 1-jén ellátott, 4 órát meghaladó gondozási szükséglettel rendelkező, nem demens idős emberek ellátásához kapcsolódó ápoló-gondozó tevékenység, valamint a dolgozók munkabérének és járulékainak kiegészítő támogatására. A támogatás maximális összege 50.000,Ft/ellátott, önerő nem szükséges. A Megyei Önkormányzat fenntartásában álló 3 idősotthon esetében (Angolkert Otthon, Bíró Kálmánné Bakos Ilona Otthon, Fehér Akác Otthon) benyújtásra kerültek a pályázatok összesen mintegy 3,4 millió forint összegben. Az elbírálás 2010. március első felében várható.
73
Közzétették a szociális foglalkoztatás 2010. évi támogatására kiírt pályázat eredményét. A Megyei Önkormányzat által benyújtott valamennyi pályázat sikeres volt, összesen 147.815.-ezer Ft támogatást nyertünk. Ez – a szaktárca előzetes tájékoztatásával összhangban – 24.164,- ezer Ft-tal kevesebb a 2009. évben igénybevett 171.979,- ezer Ft összegű támogatásnál. Az eredmény biztosítja 2010. évben is a jogszabályban előírt szakdolgozói létszám és 250 ellátott foglalkoztatását, továbbá elősegíti a térítési díjbevétel növekedését, mivel jogszabály-módosítás nyomán 2010. január 1-jétől a munka-rehabilitációs díj is terhelhető személyi térítési díjjal. Összességében 2010. évben is biztosított a szociális foglalkoztatás folytatása, a tavalyi évinél visszafogottabb kiadási szerkezettel. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Idősügyi Tanács 2010. január 19-i ülésén elfogadta 2010. évi munkatervét, megismerte a Megyei Közgyűlés 2010. évi költségvetéséről és kötelező előirányzatairól szóló rendelet tervezetét, valamint tájékozódott a nyugdíjjogszabályok 2010. évi változásairól. A Megyei Önkormányzat 2010-ben is csatlakozott a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által meghirdetett „Iskolatej Program”-hoz. A programban három iskola óvodai nevelésben részt vevő gyermekei és általános iskolai nevelésben-oktatásban részt vevő tanulói iskolatejjel történő ellátását biztosítja. Ezek a következők: - a jászapáti Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mészáros Lőrinc Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium, - a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon kisújszállási székhelye és a karcagi tagintézménye, - valamint a tiszaföldvár-homoki Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon. A Megyei Önkormányzat költségvetési rendelete értelmében az iskolatej beszerzésére kiírt pályázat alapján megtörtént a szállító cég kiválasztása. A pályázat elbírálásának szempontja részajánlatonként (közoktatási intézményenként) a legalacsonyabb ellenérték volt. A beérkezett két pályázó közül a Sole-Mizo Zrt. tette a legkedvezőbb ajánlatot. A program keretében a három iskolába 2 dl-es dobozos kiszerelésben összesen 14.490,6 liter tej beszerzése történik meg. A Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet 2009. decemberében 5 millió forint támogatást kapott az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól a közművelődési feladatellátás segítésére. 2009. december hónapban a Megyei Közgyűlés elnöke értékelte Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző teljesítményét. Megállapította, hogy 2009. évben munkaköri feladatait színvonalasan, eredményesen hajtotta végre. A meghatározott egyéni teljesítménykövetelmények gyakorlati végrehajtása eredményeként a megyei főjegyző teljesítményét kiemelkedőnek értékelte.
74
4. Jogszabály-tájékoztató: Az Országgyűlés törvényt alkotott: 2009. évi CXXV. törvény a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelvi használatról, 2009. évi CXXX. törvény a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről, 2009. évi CXXXIX. törvény a 2011. évi népszámlálásról. Az Országgyűlés határozatot hozott: 96/2009. (XII. 9.) OGY határozat a 2009-2014 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról. A Kormány rendeletet alkotott: 282/2009. (XII. 11.) Korm. rendelet a kiemelt térségi és megyei területrendezési tervek, valamint a településrendezési tervek készítése során az országos, a kiemelt térségi és a megyei övezetek területi érintettségével kapcsolatosan állásfoglalásra kötelezett államigazgatási szervek köréről és az eljárás részletes szabályairól, 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet az államháztartás működési rendjéről, 305/2009. (XII. 23.) Korm. rendelet a köztisztviselők cafetéria-juttatásának részletes szabályairól, 338/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet egyes közbeszerzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról. A Kormány határozatot hozott: 1222/2009. (XII. 29.) Korm. határozat egyes önkormányzati beruházások központi költségvetési támogatásáról. Egyéb jogszabályok: 29/2009. (XII. 4.) PM rendelet egyes önkormányzati adóztatási tárgyú PM rendeletek módosításáról, 61/2009. (XII. 14.) IRM rendelet a jogszabályszerkesztésről, 169/2009. (XII. 18.) FVM rendelet a 2010. évi iskolatej program szabályozásáról, 35/2009. (XII. 30.) ÖM rendelet a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvénynek az országgyűlési képviselők választásán történő végrehajtásáról, 36/2009. (XII. 30.) ÖM rendelet az országgyűlési képviselők 2010. évi általános választása költségeinek normatíváiról, tételeiről, elszámolási és belső ellenőrzési rendjéről.
75
Felelős kiadó: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Felelős szerkesztő: Rentzné Dr. Bezdán Edit, megyei főjegyző Készült: a Megyei Önkormányzati Hivatal nyomdájában Cím: 5000. Szolnok, Kossuth L. u. 2. ISSN 1215-086X