HARSÁNYI ENDRE - HARSÁNYI GERGELY - NAGY ATTILA JÁNOS (2007): A FÖLDHASZNÁLAT KÜLÖNBÖZŐ TÍPUSAINAK BEFOLYÁSA A MEZŐGAZDASÁGBÓL ÉLŐK ÉLETKÖRÜLMÉNYEIRE MAGYARORSZÁGON VII. Falukonferencia Pécs 158-166. old. 1. A földhasználat sajátosságai Az Unió régi és a közelmúltban csatlakozott ország-csoportjainak átlagához mérten a mezőgazdasági földhasznosítás hazánkban kimagasló (1. táblázat). A földhasznosítás mutatószámai uniós összehasonlításban szintén különbözőek. Hazánkban, 2005-ben egy mezőgazdasági foglalkoztatottra 28,6 hektár jutott, amely meghaladja az EU-15 átlagát (20,7 ha/fő), és lényegesen magasabb a nemrégiben csatlakozott országok (10,2 ha/fő) és az EU-25 átlagánál (16,7 ha/fő) is. A munkaerő-sűrűség pedig az uniós átlagok alatt marad. A bruttó hozzáadott értékkel mért területi- és munkatermelékenység az EU-15 átlagos értékeinek csupán 3040%-át éri el hazánkban. Ebből az összevetésből – a kitűnő termőhelyi adottságok ellenére – hazánk mezőgazdasági jellegének mérséklődése tükröződik (Nagy et al, 2002). 1. táblázat
A hazai földhasznosítás uniós összehasonlítása1) Megnevezés EU-15 EU-10 EU-25 Magyarország Mezőgazdasági terület - összesen (1000 ha) 140 987 38 209 179 196 5 864 - aránya az összes területből, % 43,5 51,7 45,0 63,1 Szántóterület - összesen (1000 ha) 74 125 28 663 10 2788 4 513 - aránya a mezőgazdasági területből, 52,6 75,0 57,4 76,9 A mezőgazdasági foglalkoztatottak - száma (1000 fő) 6 610 3 824 10 434 205 - aránya, % 4,0 13,0 5,4 5,2 A földellátottság, ha/fő 20,7 10,2 16,7 28,6 Munkaerő-sűrűség, fő/100ha 4,8 9,8 6,0 3,5 Területi termelékenység* (€/ha) 1074 .. .. 349 Munkatermelékenység** (€/fő) 22 902 .. .. 10 125 1)
Az uniós adatok 2002-re, a hazaiak 2004-2005-re vonatkoznak * Egy hektár mezőgazdasági területre jutó bruttó hozzáadott érték ** Egy fő mezőgazdasági foglalkoztatottra jutó bruttó hozzáadott érték (1€ = 256 Ft) Forrás: 15+10 Rómától Athénig Statisztikai Elemzés, KSH 2003; www.faostat.fao.org; Employment in Europe 2003. EUROSTAT, 2004. Magyar Statisztikai Évkönyv
Az 1980-as évek végére jellemző földtulajdon és földhasználat adatai szerint a terület 31,8 %-át állami gazdaságok és vállalatok, 61,0 %-át termelőszövetkezeti gazdaságok (mezőgazdasági, halászati és szakszövetkezetek együtt), 7,2 %-át pedig egyéni és kisegítő gazdaságok használták (Baranyi, 2002). A szövetkezetek földterületük 3,8 %-át állami, 61,1 %-át szövetkezeti közös tulajdonként művelték, míg területük 35,1 %-a közös használatra átengedett tagi földtulajdon volt. Az 1990-es évek elején kezdődött rendszerváltás célja a tulajdonviszonyok gyökeres átalakítása, a magántulajdon dominanciájának megteremtése (visszaállítása) volt. A változások eredményeként jelenleg a termőföld mintegy 86-88 %-a magántulajdonban van. A földterület 10-12 %-át állami tulajdonként gazdasági társaságok (tartósan állami tulajdonú szervezetek, nemzeti parkok, természetvédelmi területek) bérlik az államtól és 2 %-ra tehető az átalakult szövetkezetek tulajdonát képező földterület. A KSH. 2003. évi összeírása szerint 2000 óta a gazdálkodó szervezetek száma 7%kal, az egyéni gazdaságok száma 20%-kal csökkent. Az egyéni gazdaságoknál az átlagterület 24%-kal nőtt, miközben az 500 hektárnál nagyobb területen gazdálkodó gazdasági szervezeteknél az átlagos mezőgazdasági terület 28%-kal csökkent. Ez a területcsökkenés az alkalmazottak létszámának mérséklődését vonja maga után (2. táblázat). 2. táblázat Mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdaságok által használt földterület megoszlása régiónként (2000) Mezőgazdasági tevékenységet folytató Régiók
gazdasági szervezetek
egyéni gazdaságok
nem gazdaság
számaránya1 (%)
KözépMagyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl ÉszakMagyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Ország összesen
egyéni gazdaságo k területi aránya1 (%)
gazdasági szervezetek
0,3
34,1
65,6
62,5
37,5
0,5 0,6 0,7 0,3
45,1 54,6 63,5 48,1
54,4 44,8 35,8 51,5
67,6 68,9 67,7 66,5
32,4 31,2 32,3 33,5
0,4 0,5 0,5
59,2 62,3 53,2
40,4 37,2 46,4
48,4 47,6 59,5
51,6 52,4 40,5
1: A gazdaságok száma, illetve területe együttesen 100% Forrás. Általános Mezőgazdasági Összeírás, 2000 - Területi Adatok, KSH, 2000
A földterület tulajdonjog szerinti szétaprózottságának kedvezőtlen hatásait bérbeadás révén, a földhasználat viszonylagos koncentráltsága mérsékli. Az átlagos
területi méretek az egyéni gazdaságok (2,7 ha) és a gazdasági szervezetek (457,4 ha) tekintetében jelentősen eltérnek egymástól. Bár az egyéni gazdaságok által használt földterület átlagos mérete 1991-2000 között ötszörösre nőtt, de még így sem éri el a három hektárt. A gazdaságok döntő hányada (90,4%-a) öt hektár alatti, amely nem nyújt megfelelő létalapot egy család biztonságos megélhetéséhez, legfeljebb csak akkor, ha más jövedelemforrással is rendelkeznek. Azok a földtulajdonosok, akik ennél is kisebb területtel rendelkeznek, általában bérbe adják földjeiket a gazdálkodó szervezeteknek vagy az egyéni gazdaságoknak. Gyakran előfordul, hogy több tulajdonost más munkaalkalom és a megélhetés hiánya kényszerít a föld megművelésére, amely azonban csekély mértéke, hiányos felszereltsége miatt csupán jövedelem-kiegészítésre alkalmas. Kétségtelen viszont, hogy ez a tevékenység csökkenti a foglalkoztatási és a szociális feszültségek negatív hatásait, fennmaradása tehát létkérdés az egyén és a társadalom szintjén is, de korszerű, versenyképes termelés nem várható tőle a termelés jelenlegi feltételei, valamint alacsony jövedelmezősége miatt. 2. Foglalkoztatottság A mezőgazdaság hagyományos foglalkoztató volt a falvakban. Ez a szerep 1990 után radikálisan megváltozott. 2003-ban a foglalkoztatottaknak már csak 5,5%-a dolgozott a mezőgazdaságban, ez azonban még mindig magasabb, mint az európai unió átlaga, amely 2000-ben 4,3% volt (Kovács, 2004). A falvakban élő népesség foglalkoztatási lehetőségei a kisebb lélekszámú települések felé haladva mindinkább szűkülnek és az 1000 főnél kisebb lélekszámú falvakban az inaktív, lényegében eltartásra – társadalmi vagy családi segítségre szoruló népesség aránya meghaladja a 70%-ot. A hazai foglalkoztatás javítása sürgető feladat, ugyanis a potenciális munkaerőforrást jelentő munkavállalási korú inaktív rétegek aránya, vagyis a meglévő munkaerő-kapacitás kihasználatlansága az 1990. évi 22,8%-ról a 2000. év eleji adatok szerint 38,3 %-ra nőtt. A falvakban lakó, nagyobbrészt mezőgazdaságból élő népesség eleve alacsonyabb munkatermelékenységéhez és jövedelem termelő képességéhez egyben átlag feletti eltartási kötelezettség társul. Az eltartottak jelentős hányada csak a családra számíthat szociális szempontból is, mivel nem került be a többnyire munkavállaláshoz kötött szociális ellátórendszerbe. Az utóbbi időben (1999-től kezdődően) ezen a helyzeten enyhítenek az alanyi jogon járó juttatások, amelyektől azonban jelentős javulás aligha várható más, a megélhetést javító körülmény, főként új munkahelyek nélkül. Az ágazatcsoportok foglalkoztatási arányainak a szolgáltatási szektor felé történő elmozdulása egyező irányú a gazdaságilag fejlett országokéval. Lényeges különbség viszont, hogy ott ez az átrendeződés a műszaki-technikai fejlődés, a munkatermelékenység növekedés és a szolgáltatások iránti fizetőképes kereslet fokozódásának következménye. Nálunk viszont az arányok azonos irányú
változását a termelés visszaesése, az egyes ágazatokban a műszaki-technikai korszerűsödés aggasztó elmaradása kísérte. Másrészt viszont még mindig egyértelműen körvonalazódnak azok a területek, ahol a kedvező adottságok, a termelési hagyományok és a viszonylagos gazdasági előnyök miatt a mezőgazdasági termelés még napjainkban is jelentős. Ilyenek a DélAlföld és a Dél-Dunántúl, valamint a megyéit tekintve rendkívül differenciált, mérsékelten iparosodott Észak-Alföld. 3. A mezőgazdasági dolgozók kereseti viszonyai Az elmúlt másfél évtizedben a munkavállalók jövedelempozíciói jelentősen romlottak. A reálkeresetek 1989-től 1996-ig 26 %-kal estek vissza, majd csökkenő ütemben növekedni kezdtek. A keresetek reálértéke 2000-ben 13%-kal haladta meg a négy évvel ezelőtti szintet. Ez a nemzetgazdasági ágak többségére jellemző tendencia néhány ágazatban, így a mezőgazdaságban sem valósult meg. A nettó keresetek emelkedése ugyanis nem érte el a fogyasztói árak növekedését, amely a mezőgazdasági keresetek reálértékének csökkenéséhez vezetett (OECD, 2001). A mezőgazdaság hátrányára folytatódott tehát a jövedelemdiszparitás, amelynek kialakulásában és még mindig tartó fokozódásában az előbb említett tényezőn túl szerepet játszik a mezőgazdasági tevékenység „rangjának” hagyományosan kedvezőtlenebb megítélése, a foglalkoztatottak alacsonyabb képzettségi szintje, a döntéshozók által is számításba vett kiegészítő jövedelemszerzés lehetősége és nem utolsó sorban az ágazat rendkívül alacsony jövedelmezősége. Az 1990-es évtizedben a mezőgazdasági bruttó átlagkeresetek 20-35%-kal maradtak el az ipar és a gazdasági ágak átlagától. A mezőgazdasági dolgozók bruttó keresete 2000-ben 28000-31000 forinttal volt alacsonyabb az ipar és a gazdasági ágak átlagánál és 15000-16000 forinttal kevesebb a nettó átlagkereseteknél. A mezőgazdaság hátrányát növelő különbségek tehát fokozódnak. 4. A vidéki térségek kedvezőtlen adottságának okai A települések közül a vonzó természeti adottságokkal (kirándulásra alkalmas, szép környezet, borvidék, termálvíz-forrás) rendelkezők lehetőséget látnak a falusi turizmus fejlesztésére is. Viszont tisztában vannak ennek magas tőkeigényével, és úgy vélik, széles körben és a megélhetés főforrásaként csak korlátozottan terjedhet el. A következőkben leírt példa az említett régiókban sajnos gyakorinak mondható, jól jellemzi a főként mezőgazdasági jellegű települések helyzetét. A településen a szövetkezet az átalakulás után egytizedére csökkentette létszámát. Éltek a korai nyugdíjazás lehetőségével, a korábban jelentősnek mondható ipari tevékenységüket fokozatosan építették le, részben pedig értékesítették. Az állattartást megszűntették az alacsony jövedelmezőség és a közeli húskombinát kezdetben késedelmes átutalásai, majd felszámolása miatt. A községekben 20%-ra
nőtt a munkanélküliségi ráta, visszaesett a korábban jelentős kiegészítő jövedelmet adó állattartás, a munkanélküliek segélyből és alkalmi munkavállalásból élnek. Az iskola tanulólétszáma évről évre kevesebb, mivel a gyerekek jelentős részét szüleik a közeli, nagyobb település vagy a megyeszékhely iskolájába járatják (Popp, 2000). A főfoglalkozású mezőgazdasági munkaerő létszáma 2005-ben 194 ezer főre tehető. A létszámkibocsátás jelentős része 1994-ig lezajlott, de az ágazat foglalkoztatási szerepvesztése – a nemzetgazdasági ágak közül egyedüliként – még jelenleg is tart. Évente átlagosan 8-10 ezer mezőgazdasági munkahely (megélhetési lehetőség) szűnik meg. Változatlanul a korábban munkanélkülivé válók ismételt elhelyezkedése a legnehezebb ebben a foglalkoztatási csoportban. A mezőgazdaság létszámcsökkenése döntő mértékben (egyes megyékben 70-80%-ban) a falvakra koncentrálódik. A 40 éven felüli munkanélküliek aránya az összes és az agrárágazatból kikerültek között is a legmagasabb, és mivel gyakran az érintettek szakképzettségi szintje sem felel meg az új munkahelyek igényeinek, a tartós munkanélküliség aránya igen magas. 5. A növénytermesztés szerkezete és főbb jellemzői A növényi termékek termelésének volumene 1994-2004 között (a 2004. évi kiugróan magas terméseredmények miatt) 44,5%-os teljesítmény többletet jelent. Az állattenyésztés teljesítménye az 1990-es évek óta volumenében 42%-kal csökkent. A főágazati arányok kedvezőtlen alakulása számtalan hátránnyal jár és mielőbbi szerkezetváltást sürget. A növénytermelés szerkezete az utóbbi tíz évben lényegében változatlan maradt. A korábbi évtizedekhez hasonlóan a gabonafélék vetésszerkezeten belüli, közel 70%os aránya meghatározó. A 2004. évi adatok a kalászos gabonák és kukorica esetében 2-3%-os vetésterület növekedést és kiugróan magas hozamot jeleznek (a búza termésátlaga 2003-2004 között megduplázódott). Hasonló hozamnövekedés következett be a kukoricatermelésben is, a termésmennyiség a 2003. évinél 83,5%kal volt magasabb. A jelentős terméstöbblet értékesítési problémákat, majd ebből adódóan komoly tárolási gondot okozott. 6. Összefoglalás A két fő mezőgazdasági ágazat – a növénytermesztés és az állattenyésztés – aránya mára rendkívüli mértékben felborult az állattenyésztés kárára. Tehát az egykor állattenyésztésre szakosodott gazdák és alkalmazottaik igen nehéz helyzetbe kerültek, és ha nem rendelkeznek megfelelő szaktudással és tőkével ahhoz, hogy tevékenységet váltsanak, könnyen a mezőgazdaságból kikerült munkanélküliek táborába kerülhetnek. Növénytermesztésünkön belül a gabonaágazat termelési eredményei nemzetközi színvonalon is elismertek. Ökológiai adottságainknak, hagyományainknak és szakértelmünknek köszönhetően, jelentős komparatív előnyökkel bír ez az ágazat több európai ország adottságaihoz viszonyítva. Még a volument, illetve a termelési
eredményeket tekintve valóban jelentős eredményekkel dicsekedhetünk, ugyanakkor azonban a termelés hatékonysága, jövedelemtermelő képessége, a megtermelt termékek feldolgozottsági foka és a logisztikai háttér jelentős lemaradást mutat a fejlettebb uniós országokhoz képest. Fontos momentum Magyarország kötelezettségvállalása arra, hogy közlekedési célú üzemanyagfelhasználásában a bio-üzemanyagok arányát energiatartalomban kifejezve 5,75%-ra növeli 2010-ig. A kukorica belső felhasználása a bioetanol iránti kereslet várható élénkülésének köszönhetően jelentősen nő az évtized végéig. A bioetanol-gyártás optimális esetben a hazai kukoricatermésből évi 2 millió tonnát vagy talán többet is felvehet hosszútávon. A kertészeti ágazatban szintén csak megfelelő biológiai alapokkal lehet versenyképes a termelés. Kitörési pontként jelennek meg a hazai nemesítésű, „hungarikum jellegű” fajták, ahol a kitűnő minőség elérésére és megtartására kell a legnagyobb gondot fordítania a termelőknek. Ezáltal – és természetesen megfelelő összefogás (TÉSZ-ek működtetése) segítségével – a kertészet viszonylag jól jövedelmező ágazat lehet a termelők számára. Általánosságban elmondható, hogy Magyarországon az utóbbi egy-másfél évtizedben a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya fokozatosan és jelentősen lecsökkent (2005-ben 194 ezer fő volt, ami az 1994-es évi 327,6 ezer fős létszámnak csupán 59,2%-át jelenti). Ennek oka egyrészt a szövetkezetek megszűnése, illetve a még működő szövetkezetek (gazdasági szervezetek) tevékenységének erőteljes beszűkülése. A magántulajdonba került földterületek elaprózódtak, így ezek tulajdonosai fajlagosan kevesebb munkaerőt foglalkoztatnak, mint az egykori szövetkezetek. Az elaprózottság azonban nemcsak foglalkoztatási szempontból, hanem a termelés hatékonyságának csökkenése miatt is hátrányos. A kisgazdaságok közötti összefogás minden szempontból előnyösnek ígérkezne. 2000-ben a népesség 20,3%-a (a munkavállalási korúak 27,5%-a) folytatott valamilyen mezőgazdasági tevékenységet. A mezőgazdasági jellegű térségekben (alföldi régiókban) az agrárágazathoz kötődő népesség aránya 30% körüli. Az utóbbi három évben jelentősen (közel 30%-kal) csökkent a mezőgazdasággal foglalkozók száma, de a mezőgazdasági jellegű térségek foglalkoztatási dominanciája továbbra is fennmaradt. A mezőgazdasági tevékenységet végzők népességen belüli aránya 2003-ban 13,3% volt. A fentiek alapján megállapítható, hogy hazánkban az agrárágazat nemzet-gazdasági szerepe a jelentős visszaesés ellenére még mindig számottevő. Ez főként a vidéki életforma részeként is jelenlevő mezőgazdasági termelés átlagosnál jóval kedvezőbb adottságaira, a termelési hagyományokra, valamint az ágazat EU átlagot jóval meghaladó arányaira vezethető vissza Ezzel párhuzamosan a mezőgazdasági tevékenység – nem ritkán a megélhetés szinte egyetlen forrásaként – a kritikus gazdasági helyzetű térségekben is mindinkább felértékelődik. Ez a jelenség a vidék és ezen belül a mezőgazdasági tevékenység eddig döntően termelésközpontú szerepét, jelentőségét alapvetően átértékeli, és multifunkcionális jellegét erősíti.
Irodalomjegyzék Baranyi B. (2002): A fenntartható fejlődés esélyei Észak-Alföldi rurális térben az uniós csatlakozás küszöbén. In: EU konform mezőgazdaság és élelmiszerbiztonság. Tudományos tanácskozás. (Szerk.: Nagy J.) DE Agrártudományi Centrum. 396-402. Debrecen. Kovács J. (2004): Az agrárfejlesztés stratégiai kérdései Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Bp.-Db. Nagy J, Dobos A, Szabó J. (2002): Tájtermesztés az Észak-Alföldi Régióban. In: Láng I, Lazányi J, Németh T. Tartamkísérletek, tájtermesztés, vidékfejlesztés. I. Debreceni Egyetem, Agrártudományi Centrum, 36-45. OECD (2001): OECD területi vizsgálatok. Magyarország (szerk. Horváth Gy.) Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Pécs Popp J. (2000): Főbb mezőgazdasági ágazataink fejlesztési lehetőségei, különös tekintettel az EU-csatlakozásra. Agrárgazdasági tanulmányok, 2000/9. sz. Bp. AKII
