„Bartholomeus”
Vigilia pályázat beadandó dolgozat 2015 Hogyan kapcsolódik egymáshoz a hívő keresztény és az értelmiségi létforma? A kereszténység ahogyan az értelmiségi létforma is mély gyökerekkel rendelkezik. Értelmiségi létformáról tulajdonképpen már az ember megteremtésétől kezdve beszélhetünk, ha nem is szigorúan a mai értelemben vesszük. Az értelmiség, mint sok minden önmagában nem értelmezhető. Valamihez viszonyítva érthetjük meg mit is jelent. Szellemi értelemben beszélhetünk róla, mindenképpen egy olyan személy vagy személyek közössége sorolható ide, akik más emberekhez képest nagyobb szellemi aktivitást mutatnak. Éppen ezért érthető, hogy amióta az ember létezik, már beszélhetünk értelmiségi létformáról. Vegyük az ember által meghatározott értelmiségi létet. Az értelem birtoklói A kérdést jónak tűnik, ha a kereszténység kezdeteitől kezdjük el tárgyalni. Először a kereszténység a zsidó valláson belül értelmezte magát. Hisz a jeruzsálemi templomba feljártak imádkozni a zsidókkal, viszont a kenyértörés már az otthoni berkekben összegyűlve ünnepelték. Tehát a kereszténység motívuma itt már fellelhető. A kereszténység terjedése Jézus halálát követő pár évtizedben szóban hagyományozódott át. Ugyanis a szemtanuk, akik tanúi voltak Jézus szavainak beteljesedésének a legjobb források voltak. Amikor Jézus kortársai azaz a szemtanúk elkezdtek kihalni igény mutatkozott az evangélium írásos rögzítésére is. Így teljesült be: Amíg a föld kerek, egy betű el nem vész a szavaimból. Ma úgy tűnik kiállta az idő próbáját Jézus ezen kijelentése. Mindehhez mire volt szükség? Kettő dologra mindenképpen. Az első, legyen valaki, aki letudja írni és eltudja olvasni. Jól tudjuk, hogy az ókort tekintve az írás és az olvasás privilégiumnak számított. Tehát a kereszténység létrejöttében az értelmiségi közreműködés szerepet játszott. Az idő múlásával a kinyilatkoztatás értelmezése volt a következő fejezet. A művelt apologéták voltak azok, akik tudományos tudásukat felhasználva kezdték el értelmezni a kinyilatkoztatást. A történelemben tovább haladva láthatjuk, hogy az egyházi rend és a szerzetes közösségek (vita consecrata)kialakulásával a keresztény
közegekben jelentős művek készültek el. Mivel akkor még nem létezett a mai értelemben vett keresztény irodalom így a szerzők az evangéliumok, újszövetségi levelek, a görög filozófia, és más klasszikusnak számít művek tanulmányozása, valamint a kialakuló egyházi hagyomány fényében kezdtek munkának. Végül is odáig vezettek a szálak, hogy az akkor értelmiségi művek alapul vétele után elkészültek az első keresztény irodalmi művek. Később a kereszténység hatalmas szellemi áramlattá vált, ami elsőbbséget kívánt minden más szellemi áramlattal szemben. „A gyümölcséről ismeritek meg a fát”Lk 6,44. Ez egészen odáig vezetett, hogy a pápai hatalom a világi hatalomra is kiterjedt egy időben. A kereszténység a legnagyobb szellemi áramlattá vált. A római birodalom bukását követően Kr. u. 476-ban pedig a pápaság volt az aki a romanitas kultúrát átmentette. A kereszténység őrizte meg és adta tovább. Sőt Ravennában a pápaság képviselte a nép érdekeit a barbár uralkodók előtt. A mai napokban a technológia gyors fejlődése következtében a szellemi igény csökkenni látszik. Meggyőződésem, hogy régebben a műveltségre nagyobb igény volt arányaiban nézve. Még az egyetemisták körében is sokszor minimalizmust látok a követelmények teljesítése terén. Ha a teológia szó etimológiáját vesszük, a kereszténység és az értelmiség rokonságot mutat. A Teo Istent jelent a görögben, a logosz pedig értelmes beszédet. Tehát Isten értelmes beszédéről van szó a teológiában. Mindebből az látszik, ha Isten szavát meg szeretnénk érteni értelemmel kell, hogy rendelkezzünk. Kezdve Jézus működésétől, de már az Ószövetségben is ugyanúgy nagy szerepet játszott az értelem. Mely jelentősége az egész üdvtörténeten át menetel. Megkell jegyezni, hogy az értelem nem mindig élvezett elsőbbséget a hittel szemben. Ábrahám történetében a fia megölésére való felszólítás értelemmel nem megérthető, csupán a hitére tudott hagyatkozni. A mai világban, ahol oly sok vallási és kulturális hatás éri az embereket a hit megválasztása nehéz lehet egy embernek. Hasonlóan érezhette magát Pilátus is, amikor azt kérdezte Jézustól mi az igazság? Tudjuk, hogy a rómaiak szinkretista vallásrendszerben éltek, ahol tulajdonképpen a vallási sokszínűség megengedett volt. Az akkor szellemi központnak számító Róma mind kulturális, mind vallási területen vezető szerepet töltött be. Vajon a mai világban elegendő e az embereket szimplán hitre buzdítani? Vagy pedig szükséges értelmi, logikai érvelés is? Esetleg mind a kettő? A mai ember szokásosan azt mondja, azt hiszem el, amit látok is. Ésszerűséget és empirikus alátámasztásokat igényelnek a különböző dolgok elfogadásában és vallásában. Véleményem szerint az emberek nem igényelnek miszticizmust, világot meghaladó dolgokat. A fogyasztói társadalom a materiában látja az értékvilágot. A pénz, hatalom, ingatlanok stb mind
világi dolgok. Valljuk be, manapság nem igen lehet azzal felvágni az emberek között, hogy jó úton haladok az üdvösség felé. Ezért úgy tűnik az értelemi logikai materialista világból kell kiindulni a hit felé, Isten felé. Az értelmiségi létforma és a kereszténység itt kapcsolódik egymáshoz. A kereszténység egyik alappillére a közösségtudat. Hiszen már Jézus is közösségben élt a tanítványaival. A közösségre hívás azonban a fentebb írtak miatt a megfelelő szakembereket, értelmiségiek munkáját igénylik. Ahogy az apologéták a hitvédelemben, és dogmarendszer kialakításában működtek, úgy a mai embernek is megvan a maga feladata a 21. században. Végső soron Isten országának megvalósítása már a földön is, a legtágabb értelemben az üdvösség útján való vezetés Jézus Krisztus által. A keresztény hívő és az értelmiség különös módon kapcsolódik egymáshoz. Minden embernek a saját értelmi szintjéhez mérten kell a vallását megélni. Nem minden embernek kell teológusnak lennie, hanem vannak jámbor hívek akik a hitük által a maguk szerénységében élnek. Vannak akik pedig Istentől kapott karizmáknak köszönhetően a hit mélyebb megértésére képesek. Az értelmiségi létforma ez utóbbihoz tartozik. Még ma is vannak olyan kérdések amelyek megválaszolatlanok. Ezek kutatására a megfelelő tudósokra van szükség. Például János jelenéseinek nem ismerjük minden részletét, nem értünk belőle mindent. A Szentírásban található példázatok, eszközök, körülmények a hit megértéséhez nélkülözhetetlenek. Mindezek megértéséhez a megfelelő képzettségre van szükség. Nem csupán a tudományos szférákban és evangelizációban nyilvánul meg az értelmiségi létforma. A művészet és a kultúra kedvelői körében is értelmiségi létformáról beszélhetünk. Így az a hívő, aki színházba jár, verseket olvas, vagy éppen az európai kultúra értékvilágának ismerője, értelmiségi létformaként kapcsolódik Jézus nyájához. A keresztény értelmiségiek hogyan tudnak részt venni a közéletben, szolgálni a közjót, a társadalmat, a kultúrát, párbeszédet folytatni nem keresztény értelmiségiekkel? A keresztény értelmiség és általában a kereszténység már létével hivatott a közjót képviselni. „Ti legyetek a föld sója! Ti legyetek a világ világossága!” Mt, 5, 13-14, arról ismerjenek meg titeket hogy szeretitek egymást! A kereszténységnek tehát jelként kell léteznie az emberek között. A jó keresztény nem csak szóval, hanem tettel is térít. Egész élete egy példamutatás, reményt ad a reménytelenségben. Megmutatja, hogy igenis van értelme harcolni és van cél melyért a végsőkig érdemes kiállni. S mindezt nem elszigetelten teszi, hanem az emberek elé tárja. A keresztény értelmiségnek éppen ez a feladata. A saját karizmájukat az evangélium hirdetésében, terjesztésében
kamatoztatni. A kereszténység a lelki béke megteremtésére törekszik Krisztusban. Ez a lelki béke, megnyugvás Istenben, ahogy Ágoston is mondja. Ez a megnyugvás a közjó érdekében nélkülözhetetlen. Hiszen csak tiszta szívvel, szeretetben vagyunk képesek a megfelelő döntéseket meghozni. Az emberi természet vezeti az embert arra, hogy mások segítő erejével társuljon. „Jobb kettőnek együtt lenni, mint egynek egyedül, mert hasznuk van a társaságukból. Ha az egyik elesik, a másik felsegíti, jaj az egyedül élőnek!” (Préd 4,9-10). Az Egyház nem oldódott fel a társadalomban, hanem abban jelen levő. Missziós küldetése az evangélium terjesztése. Így a közéletben is ennek eleget kell tennünk. Szükséges, hogy a kereszténység a világ történéseit ne külső szemlélőként nézze, hanem formálja is a történések végkimenetelét. Amint már írtam a kereszténységnek a saját szaktudásuknak megfelelő területeken kell szolgálniuk a közjót. Ehhez elhivatottság kell, tenni akarás. A keresztény értelmiség bekapcsolódik a világ történéseibe, mintegy belülről alakíja azt. Véleménnyel és állásponttal kell rendelkeznie a kereszténységnek. A közéletet érintő kérdésekben hangoztatniuk kell a saját álláspontjaikat az evangélium szellemében. Ezt minden elképzelhető módon megtehetik. Nagyon fontos feladat, hogy az önszekuralizációt, a saját hitünkkel kapcsolatban kialakult érdektelenséget és általában a szellemi-kulturális hanyatlást megállítsuk! Manapság rengeteg minden lefoglalja az emberek gondolatát. A tömegmanipulációs eszközök elhitetik az emberrel, hogy mi az amit kell és mi az amit nem kell követniük. A liberalizmus az emberiség lázadása a Mennyek Királysága ellen. Olyan értékeket kínálnak, melyekért nem kérnek erőbefektetést. Elmélyíti az embert a lustaságban, erkölcsi normaalkotóként magát az embert teszi meg, ami a mai zavaros vallási pluralizmushoz vezetett. Rosszabb esetben a látványos technológiai eszközök masszív ateizmushoz vezetnek. Jobb ugyanis 3D moziba menni vagy otthon számítógépezni mint könyvet olvasni. Igen, mert ez mind látványos, meghökkentő, de nem szellemileg, hanem materiát tekintve. Ezt már csak azért mondom, mert magam is tudom ennek a kísértésnek az óriási hatalmát. Tudom milyen, amikor a hatalmába kerít valami hasztalan dolog. Pontosan ezt kell megállítani annak, aki ebben eredményeket tud elérni. Fel kell hívni az emberek figyelmet az igaz kincsekre Mt, 6, 19. Az etikával foglalkozó bölcselők már régen felfedezték, hogy értelemmel felismert értékek (pl.:élet, tudás, barátság, közösség) nincsenek ellentétben az ember belülről fakadó nemes törekvéseivel, vágyaival. Sőt, az emberben levő nemes vágyak, törekvések indítják az értelmet, hogy ezeket az értékeket felismerje. Az embert életösztöne arra indítja, hogy a legnehezebb helyzeteket is túlélje; az embert csillapíthatatlan belső vágy hajtja át, hogy a világot egyre jobban megismerje; nem nyugszik addig, míg barátot vagy őt elfogadó közösséget nem talál. Ennek alapján következtettek arra, hogy létezik egy „sajátos emberi természet”, amely az embert az
értékek megismerésére és megvalósítására sarkallja. Tehát a nem keresztény értelmiségiek az értékek mindinkább teljesebb megismerésére törekszenek, sajátos emberi természetüknél fogva. A keresztény értelmiség éppen ebben tudja a nem keresztényeket segíteni. Felkínálja a teljesebb tudást, azt az értékrendszert amelyet tulajdonképpen az értelmiség keresni vél. Ugyanakkor a kereszténység a közösségi mivoltát nem csupán és kizárólag magára vonatkoztatja. Minden emberrel közösségben kell lennünk, már csak abból a méltóságból is, hogy Jézus mindnyájunkért meghalt. A keresztény értelmiségieknél feltételeznünk kell a missziós tudatot. Révén minden igazságra ébredt embernek az evangélium hirdetése, megvallása küldetésnek számít. Így a nem keresztény értelmiségiekkel való párbeszédet a keresztény félnek kell kezdeményeznie. Előnyükre válik, hogy hasonló közegben mozognak, mint a nem keresztény értelmiségiek. Az értelmiségiek egyik jellemzője az érdeklődés új dolgok felé. Ám nem is új dolgokról van itt szó, hanem inkább teljesebb dolgokról. Írtuk ugyanis, hogy ugyanazt keressük mindnyájan végül is. A keresztény értelmiség az, aki párbeszédet kezdeményezve kijelenti: Mi nem is vagyunk annyira különbözőek. Hiszen az értelemmel megismert értékek nagyon is egyeznek a keresztény, illetve nem keresztény értelmiségiek között. Éppen csak egy valami hiányzik: Kijelenteni, van végső értelem, tudás. Ezt kihasználva a keresztény értelmiségiek megmutathatják, hogy számukra a vallásos élet, hogyan nyilvánul meg értelmiségi életükben. A keresztény értelmiségnek a hitele éppen értelmiségében rejlik. Egy értelmiségi embernek ugyanis érdekes lehet, hogy értelmes emberként miért hisz egy művelt ember egy mindenek fölött álló hatalomban? Ezért fontos a hit megvallása. „aki megvall engem szóban, cselekedetben, gondolatban, azt én is megvallom majd Mennyei Atyám előtt. Mt, 10, 32. A párbeszéd törzse a műveltség. Ez a hívő és nem hívő értelmiség között az összekötő kapocs. Ezt kihasználva lehet a vallásunkat inkultúrálni más közegekben. A hit hirdetése minden ember feladta. A különbség az, hogy nem mindenkinek ugyanolyan mértékben. Tévedés lenne azt hinni, hogy az evangelizáció kizárólag a papi rend feladata lenne. Sőt, a papság elsősorban az Egyház szentségi jellegét képviseli, s ez miatt helyhez kötöttebb is. Valamint az egyházi rend tagjai sokkal kevesebben vannak mint a világi hívek. Ezért minden hívőnek, az értelmiségieknek is feladatuk, hogy az Egyházba „meghívják” az embereket Jézus Krisztus által. Ahol a szentségekben részesülve, (melyek az üdvösség leghatékonyabb eszközei) kapcsolódjanak Isten országához. Hozzáteszem az egyházi rend is jelentős lépéseket tesz Krisztus nyájának összegyűjtésében és igenis ők is kimennek téríteni. „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim
2,4)”. Ezért kell hirdetni Krisztust minden népnek és embernek, és el kell jutni a kinyilatkoztatásnak a föld végső határáig. Végül a keresztény értelmiség és a kultúra össze fonodását nézzük meg. A keresztény kultúra több mint kétezer éves múlttal rendelkezik, az ószövetséget nem számítva. Olykor a kereszténységhez kapcsolódva és mintegy felhasználva a filozófia is elindult a maga útján Isten felé. Bizonyos keresztény filozófusok például Aquióni Szent Tamás, Szent Ágoston a filozófia meglátásait könnyedén azonosítani tudták hitvilágukkal. Hiszen már Platón is beszélt az ideák világáról, egy tökéletes mindent megelőző helyről. Az objektív létfilozófia is eljutott a „megsejtett igazság” fogalmához. Feltételezniük kellett ugyanis egy bizonyos végső létezőt, amely létezése nyomán létezhetünk. Amely önmagának oka, önmaga magyarázata. Úgy ok, hogy nem okozat, ami nem múló, hanem örök. Úgy mindeközben a művészetben és a kultúrában is a kereszténység éreztetette jelenlétét. A IV. század folyamán a Földközi tenger medencéje, mint gazdasági, politikai és kulturális egység vált a színterévé a romanitas (görög-római kultúra) és a christianitas (keresztény értékrend) összefonódásának, vagy legalábbis e folyamat felgyorsulásának. Ebben a folyamatban nem csak a római állam krisztianizálódott, fokról fokra, hanem az egyházi struktúra, liturgia és a teológia is romanizálódott. Amikor aztán a népvándorlás viharában Nyugaton megsemmisült a Római Birodalom, legnagyobbrészt az Egyház mentette át az alapműveltségben a romanitas értékeit. Ez azt is jelenti, hogy a mai értelemben vett európaiság kettős gyökérrel rendelkezik, a görög-római kultúrával és a kereszténységgel, amelyeket ezért történelmietlen dolog egymás ellen kijátszani. A romanitas illetve christianitas eredményeként örökölte meg Európa nagy múlttal rendelkező építészeti remekműveit, melyek hatalmas kulturális és vallási tényezőket jelent. Konstantinnak köszönhetően felépült a Szent Péter-,Szent Pál és a Lateráni bazilika Rómában, a Hagia Szofia és az Apostolok Bazilikája Konstantinápolyban. A festészetben Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora (1498), Dante és Vergilius a Pokol kapujában. Priamo della Quercia(15. század), Michealangelo híres mennyezetfreskója. Szent Bertalan apostol szobra a milánói dómban. Láthatjuk, hogy a keresztény értelmiség, képviselteti magát a tudományos, kulturális és művészeti szférákban egyaránt. Sokszínűségét mutatja, hogy a még a jogalkotás területén is megmutatkozik. XIII. Leó Pápa a Rerum Novarum (1891) foglalkozik a munkáltatók és munkavállalók jogaival és kötelességeivel. Továbbá az állam beavatkozásával, a magántulajdonhoz való joggal a munkakörülményekkel a munkaidő betartásával, a gyermekmunka megszüntetésével a női munka körülmények javításával, előbbit meg kell szüntetni. A vasárnapi mind a napi pihenést biztosítani kell, a munkabért igazságosan kell meghatározni. A szakszervezetek
alapításának szükségességét és természeti jogát bibliai idézetre építve bizonyítja be. Lásd: (Préd 4,9-10). Mivel a Rerum Novarum hatalmas visszhangra talált világszerte. „Számos állam törvényhozása is sokat merített a körlevélből”. Quadragesimo anno 204. A 12-13. századra a kánoni házassági jog és a joggyakorlat egyesült. Corpus iuris canonici: a középkori egyházjog gyűjteménye. Jól lehet a jogalkotási és jogalkalmazási hatókör állami visszahódítása után megszűnt, a jogalkotás nem igen tudott másból táplálkozni a felekezeti házasságok által gyakorolt hagyományon kívül. Jó példa erre a (1894. évi XXXi.tc ) mely a protestáns jogból kölcsönözte elemeit. Tehát összességében láthatjuk, hogy a keresztény hívő földi munkái során milyen sok területen hozzájárul ahhoz, hogy méltán nevezhessük értelmiséginek őket. Úgy a teológia, filozófia, kultúra, művészet, jog területein. Láthatjuk, hogy a keresztény hívő az élet milyen sok területén kapcsolódhat az értelmiséghez. Hiszen az említett területeken belül hozott példák a keresztény értelmiségből származik.
Hogyan tudják saját tudományukkal, sajátos szakmai ismereteikkel segíteni egyházuk életét? Mennyiben tartoznak azért felelősséggel? Mint korábban már írtuk minden hívőnek kötelessége az Egyház missziós küldetésében részt venni. „Erre a mindenkor és mindenütt hasznos, bizonyos körülmények közt pedig egyedül megfelelő és lehetséges apostolkodásra minden rendű és rangú világi keresztény hivatott és kötelezve van, még akkor is, ha társulatokban való apostoli munkára nincs alkalma vagy lehetősége.” (II. Vatikáni zsinat)”.Ennek a világi segítségnek a hasznossága már az Újszövetségben is megmutatkozik. (vö. ApCsel 11,19--21; 18,26; Róm 16,1--16; Fil 4,3). Isten országa már a földön megnyilvánul. Az ember élete a földön az érdemszerzés időszaka. Minden ami az életben jelenlevő az felhasználható Isten országának az építésére már a földön. (kivéve a bűn). Ezért minden tudomány és szakmai ismeret hasznos és felhasználható. Az Istentől kapott talentumok, valamint a Szentlélek ajándékai (1Kor, 12, 1-11) birtokában kell a saját tudásunkat felhasználni. Isten ugyanis a történelem Ura és üdvtörténelmének a megvalósításában az embereket is felhasználja. Képességeik felismerésével és fejlesztésével, krisztusi lelkülettel a jó cselekvésére való törekvéssel és együttműködve az Egyházzal, valamint minden jó szándékú emberrel kell az Egyházat szolgálni. A Korintusiaknak írt első levélben Pál az Egyházat egy testhez hasonlítja. Egy test, amelynek több része van, mely részeknek megvannak a sajátos funkciói. Ezek nem egymás ellen, hanem összhangban működnek. Pál test hasonlata ismert volt az akkori görög világban, Pál azonban ezt
kibővítette. Szerinte Krisztus testéről van szó, amihez minden hívő kapcsolódik. Az egység azonban nem teljes egyformaságot jelent. A Lélek saját tetszése szerint osztja adományait, mely karizmáknak köszönhetően egy-egy ember más adottságokkal rendelkezik. Azonban minden esetben ezeket az adományokat, talentumokat a közösség építésére kell felhasználni. Mivel a test Isten által rendelt, így a feladatok is magától Istentől származnak. A keresztségben egy testé lettünk Krisztusban és az Egyház tagjaivá váltunk, azonban földi életünk során ez nem jelenti azt, hogy csupán a szó szoros értelemben vett egyházi dolgokról lenne szó. A II. Vatikáni zsinat beszél e világ szolgálatáról.(élet és a család javai, a kultúra, a gazdasági élet, a művészetek és a különböző foglalkozások, a politikai közösségek intézményei, a nemzetközi kapcsolatok). Ezeket a mulandó dolgok rendjének nevezi, amelyeket Krisztus lelkületében kell az üdvösség szolgálatába állítani. Tehát a keresztény értelmiségi ember az Istenkapcsolatáról és szentségi életéről gondoskodik, majd ápolja, fejleszti azt, s mindeközben felhasználja az Egyház segítésére. A 18. században létrejöttek különböző keresztény szakszervezetek, politikai pártok, egyesületek, amelyek mind ezt szolgálták képviselni. Én mindig úgy gondoltam, hogy a munka is könnyebb, ha a megfelelő lelkületben végzik azt. Ehhez a bizonyos lelkülethez pedig gyakran hozzátudjuk segíteni fele barátainkat. Például egy vers, egy történet, egy film, egy zeneszám, egy színházi előadás olyan élményekkel gazdagíthat bennünket, amelyek a lelki javunkra vállnak, ezáltal elégedettebbek, boldogabbak leszünk, és ebben a lelkületben a munka is könnyebb. Ez egy kis példa volt, de mondhatunk nagyobbakat is. Például a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Előadássorozatok, szabadegyetemek, koncertek, kiállítások, fórumok, konferenciák, kongresszusok, lelkigyakorlatok szervezésével segíti elő a világiak evangelizációs tevékenységét. Számos helységben a KÉSZ közreműködött a keresztény óvodák vagy iskolák elindításában. Tudjuk, hogy különböző adottságaink vannak, amelyek különböző (Isten által rendelt) feladatokra tesznek alkalmassá minket. Ezek mellé társulnak még a körülmények, életesemények stb, melyek révén jó esetben küldetéstudatra ébredünk. Ha pedig nem is a szó szoros értelemben vett küldetéstudatra, de arra mindenképpen, hogy jónak kell lennünk, („Legyetek Szentek mint ahogy a ti mennyei Atyátok is Szent Lev, 11,45). Az embereket szolgálnunk kell, mert ezáltal Istent szolgáljuk és fordítva. De vajon ezzel kapcsolatban felelősséggel tartozunk-e magunknak vagy egyenesen Istennek? Ennek a megválaszolására vegyünk egy ószövetségi és egy újszövetségi szövegrészletet. Az első Ezekiel próféta könyvéből származik és így szól: Amikor pedig elmúlt a hét nap az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: Őrállóul rendeltelek Izrael házához; ha hallod a szót az én számból, hirdesd azt nekik az én nevemben. Ha azt mondom a gonosznak: ’Halállal halsz meg!’-és te nem hirdeted neki, és nem beszélsz,
hogy megtérjen gonosz útjáról és éljen, maga a gonosz a saját gonoszsága miatt hal ugyan meg, de a vérét a te kezeden keresem. Ha azonban hirdeted a gonosznak, de ő nem tér meg gonoszságából és gonosz útjáról, ő maga ugyan meghal istentelensége miatt, te azonban megmentetted lelkedet. (Ez, 3, 16-19). Általánosságában nézve azt láthatjuk, hogy Isten különböző feladatokat ad személyeknek, hogy más embert vagy embereket hozzásegítsenek az üdvösséghez. Abban az esetben, ha a személy bár feladatát felismerte, de nem cselekedett ennek megfelelően felelősségre vonással számolhat. Az ószövetség prófétái bizony nem is voltak sok esetben közkedveltek. Ugyanis nyíltan szembe szálltak Izrael hűtlenségével. A mai napokban is az értelmiségieknek feladatuk állást foglalniuk, még akkor is ha kellemetlennek is tűnnek ez miatt. Most pedig lássuk az újszövetségi részletet Máté Evangéliumából: Úgy lesz, mint azzal az emberrel, aki idegenbe készült. Összehívta szolgáit, s rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak csak egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, s másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Aki egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette urának pénzét. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott. Jött, aki öt talentumot kapott, és felmutatta a másik öt talentumot: Uram, öt talentumot adtál, nézd, másik ötöt nyertem rajta. Jól van, te hűséges, derék szolga, mondta neki ura. Minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe! Jött az is, aki két talentumot kapott, s így szólt: Uram, két talentumot adtál, nézd, másik kettőt szereztem. Jól van, te hűséges, derék szolga. Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe! Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Ez így beszélt: Uram, tudtam, hogy kemény ember vagy. Aratsz, ahol nem vetettél, és gyűjtesz, ahol nem szórtál. Ezért félelmemben mentem, elástam a földbe talentumodat. Itt van, ami a tiéd. Te mihaszna, lusta szolga!–kiáltott rá ura.– Tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, s ott is gyűjtök, ahol nem szórtam. Oda kellett volna adnod pénzemet a pénzváltóknak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza. Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert annak, akinek van, még adnak, hogy bőven legyen neki; akinek meg nincs, attól még amije van is, elveszik. Ezt a mihaszna szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás és fogcsikorgatás lesz. A példabeszéd értelme a következő: Isten talentumokat ad az embereknek, amelyek lelki javakat jelölnek. (hit, tehetség, ékesszólás stb. ) Ezeket azért kapjuk, hogy
másokat hozzásegítsünk az üdvösség útján való haladásban. A végső napon, Isten számon kér mindenkit, ki-ki, hogyan gyarapította talentumait. A példabeszéd lényege, hogy Isten nem egyes egyedül valósítja meg üdvtervét, hanem az embereket felhasználva. Aki nem hoz termést Krisztusban, noha erre megvoltak a lehetőségei, magát Istent „hagyja cserben”. Tehát az értelmiségieknek is a kapott talentumokat, gyarapítania kell. Másokkal megosztani, az emberek szolgálatába állítani minden olyan dolgot, amellyel rendelkeznek. Felelősség pedig ahogy láthattuk igenis van és igenis nagy! A szövegből érdemes kiemelni egy részletet: Uram, tudtam, hogy kemény ember vagy. Aratsz, ahol nem vetettél, és gyűjtesz, ahol nem szórtál. . Ezért félelmemben mentem, elástam a földbe talentumodat. Itt van, ami a tiéd Három részből áll a kiemelt szöveg és mind a három részt érdemes magyarázni is. Az egyik: Tudtam, hogy kemény ember vagy. A kemény azt jelenti, hogy Isten megakadályozhatatlanul viszi végbe üdvtervét. Amelyről példánkban az embernek tudomása is van. Valamint a számonkérés lehetősége már itt is mutatja magát, hiszen egy kemény ember nem hagyja büntetlenül a léhaságot. A második rész: „Aratsz ahol nem vetettél, gyűjtesz ahol nem szórtál.” Isten nem csak „kiválasztott” embereket hívja meg. Konkrétabban nem csak a keresztény embernek szól az üdvösség ígérete. Szól a pogányoknak és más vallású embereknek is. Harmadik rész: „Ezért félelmemben mentem, elástam a földbe talentumodat. Itt van, ami a tiéd”. Az Istenfélelem Isten teljes tiszteletében gyökeredzik. Feltehetjük a kérdést, vajon a szolga mit csinált rosszul? Nézzük meg: Kettő dolog, ami a hibája miatt betudható: A történetben a szolga nem cselekszi meg azt amiről nyilvánvalóan tudja, hogy cselekednie kellene. Azt mondja félelmemben. Az erkölcsteológia beszél a bátorság erénye elleni bűnökről. Így az egyik a bátortalanság. A bátortalan ember, jól lehet tudja mi lenne erkölcsileg helyes, valamilyen félelemtől tartva nem cselekszi meg. Lehet kudarctól való félelem, de egyéni érdekek is motiválhatják. A történetben kiderül, hogy a szolga Urától való félelmében nem gyarapította a talentumokat. (Istenfélelem) Éppen a következményektől való félelem miatt tartotta biztonságosabbnak, ha inkább nem tesz semmit. Azonban a passzivitással éppen a hitetlenség bűnébe esett, és istenfélelme téves utakra vezette. Ugyanis Isten nem ad nagyobb keresztet annál mint amekkorát el ne tudnánk hordozni. Valamint Isten segítségünkre van a küldetésünkben. Összességében a Kek ezt állapítja meg: Ahhoz, hogy a rossz körülmény beszámítható legyen, előre láthatónak kell lennie, s a cselekvőnek rendelkeznie kell az elkerülés
lehetőségével. Ha megfigyeljük ezek alapján Isten számonkérése jogos, mivel a szolga tudta mi lenne a feladata, ismerte a következményeket, és elkerülhette volna. Az értelmiségieknek bátran kell erényeiket felhasználni és nem pedig elrejteni. Éppen azért kapták őket, hogy éljenek vele, hogy építsenek vele. Ekkor pedig nem játszhat szerepet az aggodalom, a bátortalanság. Az értelem forrása. Ha összességében nézzük a leírtakat láthatjuk, hogy az értelmiségi létforma és általánosságában az értelem nem az ember vívmánya. Sőt, sok minden más sem. A gondolat, szerelem, félelem, öröm nem ember által létrehozott dolgok. Ezek mind eleve az ember részét képezik évezredek során folyamatosan. Ezeket nem kellett létrehozni. Olyan dolgok ezek, amelyek nem köthetők a fizikai világhoz, hanem inkább szellemi értelemben beszélhetünk róla. Igaz, tudományosan kimutatták már például a szerelem érzése során végbemenő biokémiai folyamatokat, de magát a szerelem tényét nem tudják magyarázni. A szem az öt érzékszerv egyike. Tudjuk, hogy a dolgokról visszaverődő fénysugarakat képezi le térben (alakban) és színben. Azonban arra nem találhatunk választ, hogy a zöld miért zöld és a piros miért éppen piros? Tehát vannak megmagyarázhatatlan dolgok. A kérdés az, hogy ezek honnan származnak, és hogyan lehetségesek? Éppen ezért beszél a keresztény Egyház test és lélek kettőségéről. A testre talán rámondhatjuk, hogy „e világ” szülötte, de a lélekre nem. Már csak azért is, mert nem szerv formájában van jelen, nem mutatható ki fizikálisan és nem is mérhető. Mégis minden ember elismeri, hogy létezik. Az ember magában hordozza természetfölöttiségét. Ha végigkövetjük a szálakat, ahogy a tudomány sokszor megtette eljuthatunk egy magyarázathoz, ami minden megmagyarázhatatlant megmagyarázhatóvá tesz. Ami választ ad a nagy kérdésre: Miért? Ez nem más mint a test és a lélek forrása, az első láncszem, amelyből minden kiindul. A nagy„valami”, ami fellökte az első dominót, Az, aki az „nagy bumm”elindításával létrehozta a világegyetemet, Isten. Ha feltételezzük egy Mindenható közreműködő tevékenységét választ kaphatunk mindenre. Miatta zöld a zöld, miatta van lelkünk, miatta indult el az egysejtűek fejlődése, amely végül az emberhez vezetett. Amit ezzel mondani akartam az, hogy az értelem maga is Istenhez vezethető vissza, Ő a forrása Ő a Végső Értelem, az Egyetlen.
