Vezércikk. ÕRSégváltás alkalmi cserkészlap

2

Vezércikk A csaracsói kiképzõtábor fullasztó légkörében néhány pimaszul lelkes, fiatal cserkész úgy gondolta, jó lenne megörökíteni a tábor életét, a hozzá fûzõdõ élményeket egy újság hasábjain. Az „inget és gatyát” próbára tevõ kihívás hamar valóra is vált…. A tábor ugyan bezárta kapuit, de az újságírás ötlete tovább élt. Így történhetett meg, hogy a lap szerkesztõi, korábbi határozatukkal ellentétben úgy döntöttek, hogy túllépve a „csaracsói határokat”, egy szélesebb perspektívájú, az egész csíki körzetet átfogó lapot próbálnak megalkotni. Nem titkolt szándékunk, hogy elvárjuk a segítségeteket (a Tiédet is!), hiszen csak így válhat ez a lap igazán a sajátunkká, ha mindenkit megérint, ha mindenkihez szól. Lehet, hogy kevesen vagyunk, de ha együtt csináljuk, akkor az csak jó lehet. Gondoljatok a közös portyákra, tábortüzekre, éjszakai tatártámadásokra, vagy a csillagnézõ sétákra, a karácsonyi koncertre. Mi hiszünk a Jóistenben, a kevesek egybetett kezében, a bajtársmarokban, a hetedhét országban, az önzetlen segítségben és a Szeretet végsõ gyõzelmében. A Salló család

ÕRSégváltás alkalmi cserkészlap Kiadják a csiki körzet cserkészei. Fõvédnök: Salló Zoltán Fõszerkesztõ: Csonta László Lapmanager: Salló Emõke Munkatársak: J. András Réka, Simó Gáspár, Vitek Norbert, Juhász András Ernõ, Bálint Lóránt, Dávid Orsolya A cikkek lényegét nem érintõ változtatás jogát a szerkesztõség fenntartja. Ugyanakkor fenntartja magának a jogot arra is, hogy a beküldöt kéziratokat megõrzi és szükség esetén felhasználja az RMCSSZ, valamint más kiadványokban. A cikkekben szereplõ vélemények, nem feltétlenül tükrözik a szerkesztõség álláspontját. Szerkesztõség cime: Csikszereda, [email protected]

Karácsonyi koncert Egy decembrei hétvégén (19-21. között) közel hatvan csíki cserkész vett részt azon a koncertsorozaton, amely a betlehemi láng érkezését köszöntötte. A mûsor karácsonyi és ifjúsági vallásos énekeket tartalmazott, az ó- és újszövetségi részek pedig a karácsonyi megtestesülés örömét hirdették. Erre a koncertre már több héten át készültek a cserkészek, különféle helyszíneken és csapatokban, a szervezõknek sikerült átfogni majdnem az egész csíki körzet cserkészeit. Részt vettek: Csíkszeredából a 104. Ady Endre cs.cs., a 95. Márton Áron cs.cs. és a 43. Bocskai István cs.cs, valamint a Segítõ Mária újoncai, a csíkmadarasi 04. Szent István cs.cs., a csíkcsicsói 75. Szõcs Antal cs.cs., valamint a csíkszentdomokosi Szent Domonkos cs.cs. cserkészei. A betlehemi lángot a madarasi cserkészcsapt vette át a sepsiszentgyörgyi cserkészektõl, majd féltõ gonddal sikeresen eljuthatott a csíki templomokba is. A koncerttel együtt a láng is megérkezett Csíkszeredába, Csíkcsicsóba, Csíkkarcfalvára, Csíkszentdomokosra, Csíkmadarasra, Csíkszépvízre, Csíkszentmiklósra. Kétség nem fér hozzá, hogy sikeres és meghitt hangulatú koncertjeinket a körzeti csapatok résztvételének köszönhetjük, épp ezért a legteljesebb élmény talán a szombat esti szentmise után volt a madarasi templomban, de nem feledhetjük el a csíkszentmiklósi

nagymisén fellángoló szeretetlángot, vagy a csíkszeredai Szent József kápolnában a csendesen figyelõ, olykor könnyezõ szemeket sem. Bár véletlennek tûnik a két esemény - a koncert és a betlehemi láng Érrkezésének .egybeesése -, mégis hisszük, hogy nem az, hanem sokkal inkább a misszió, küldetés, amely által emberi, cserkészi, keresztényi kötelességünket teljesíthetjük. S hogy a láng valóban lobogjon és igazi szeretetlánggá váljon, idézem utolsó koncertszámunk „imaénekét”: „Szeretet áradjon köztünk, / szeretet gyúljon bennünk, / szeretet töltsön el minket, / add ezt nekünk Urunk! / Hadd legyünk testvéri szívvel / mindnyájan egyek benned / Lobbantsa lángra szívünket: / Szereteted!” Juhász András Réka cs.v.h. 95. Márton Áron cs.cs. Csíkszereda

“Ne féljetek, mert ime hirdetek nektek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lesz. Mert született néktek ma Megtartó, aki az Úr Krisztus a Dávid városában.”

Bemutatkozik a „legöregebb” cserkészcsapatunk (interjú Bálint Lóránttal, a csíkmadarasi 04. Szent István cs.cs. vezetõjével) Kalandosan indult…(ez is, mint általában minden, amiben mi vagyunk a fõszereplõk ezt már megfigyeltem!). Az idõpont-egyeztetések dacára, „lapzárta” után 20 órával, két hokimeccs közti szünetben, megküzdve a lemerülõ telefonokkal, megfeledkezve a háttérbõl bömbölõ zenérõl és a bírói sípokról, „három menetben” el is készült az interjú. Persze telefonon keresztül. És ez most nem dicshimnusz a technika vívmányairól, sem pedig a mai sokoldalúan elfoglalt cserkészekrõl. R. Ti vagytok a körzetünk „legöregebb” cserkészcsapata. Lassan 14 éve léteztek, tevékenykedtek. Hogyan kezdõdött az egész? B.L. 1990 májusában alalkult meg a csapat, az országban az elsõk között. Ezért is viseljük a 04.-es csapatszámot. A frissen megalakult csapat egy lányõrse jelen volt Szárhegyen, az alakuló táborban, ahol tulajdonképpen megalakult a RMCSSZ. '90 júliusában pedig Madarason volt az elsõ Szövetségi tábor Kovács Nemerével és Szabó Lajos atyával, melynek táborparancsnoka Kovács Lajos volt. 1991-ben ott voltunk a Gyilkos-tó takarításánal, ugyanezen a nyáron pedig Magyarországon táboroztunk a csongrádi 553. Szent Imre herceg cs.cs. meghívására. Itt rengeteg külföldi cserkésszel ismerkedtünk meg. Ebben az idõszakban a csapatunk 5 õrsbõl állt, amelybõl kettõ rover-õrs volt. R. Te melyikben voltál? B.L. A Hiúz õrsben. Rajtunk kívül még volt még két lány õrs: a Kockáskatuliliom- és a Gyopár õrs. A csapatot pedig Szabó Lajos atyával közösen Szõcs Iboya vezette, aki a szárhegyi alakuló táborban tett cserkészvezetõi fogadalmat. Õk indítottak el

minket az úton. Ibolya 1992-ig vezette a csapatot, Lajos atyát pedig áthelyezték Sepsiszentgyörgyre. R. Tehát ti is vezetõ nélkül maradtatok? B.L. Egy ideig igen. Nem volt aki levezesse a foglalkozásokat, így inkább csak kirándulni jártunk. Mindig megkértünk valakit, hogy jöjjön velünk. Általában tanárokat. A táboraink pedig a szentgyörgyiekkel közösen voltak Madarason, ide jöttek a Lajos atya cserkészei is. Sokat gondolkoztunk, hogy ki lehetne az a megfelelõ ember, akit a csapatvezetésre fel lehetne kérni, de sokáig nem akadt senki. R. Végül ki lett a csapatvezetõ? B.L. Vezetõt csak 1994-ben kaptunk, Fazakas Arankát, aki akkor végezte el a tisztiképzõt. Õ vezette a csapatot egészen 1997-ig. R. Hogyan teltek a következõ évek? B.L. 1997-tõl én vettem át a csapat vezetését. 1996-tól folyamatosan minden évben a kolozsvári Brassai Sámuel cserkészcsapat cserkészeivel táborozunk. 1996-1998 között Madarason volt a tábor, 1999-2000-ben Várfalván, a Tordai-hasadék mellett, 2001-2003-ig pedig ismét Madarason. R. Ugy tudom, hogy nemcsak itthon, hanem külföldön is sokat táboroztatok!? B.L. Igy van! 2000-ben két cserkész jelen volt a csongrádi Tisza cserkészparkban megrendezett Honismereti Cserkésztáboron. 2001ben a szigetszentmiklósi Regõs Táborban pedig csapatunk 6 cserkésze vett részt. Ugyancsak 2001-ben 13 cserkésszel vettünk részt a kárpátaljai Honismereti Cserkésztáboron. R. És valamelyik évben ott voltatok az augusztus 20.-i körmeneten is! B.L. Ez 2001-ben történt, amikor jöttünk haza Kárpátaljáról. Mind a

tizenhárman ott voltunk az ünnepélyen csapatzászlóstól együtt. R. 2002-ben pedig Madarason rendezted meg a Honismereti cserkésztábort? B.L. Igen. Összesen 96 cserkész volt jelen 8 országból. Voltak Magyarországról, Szlovákiából, Felvidékrõl, Délvidékrõl, Ausztriából, Németországból, Horvátországból és két cserkész Svédországból. Erre a táborra nagyon büszkék vagyunk. Nem volt kis dolog összehozni és úgy megszervezni, hogy közben megmutathassuk a környék nevezettességeit is. R. Melyik a legszebb cserkészélményetek? B.L. Azt hiszem, hogy mindenkinek más és más. Számomra a legszebb az augusztus 20.-i körmenet volt és természetesen a madarasi nemzetközi tábor. Erre vagyunk a legbüszkébbek. És a 04.-es csapatszámra is büszkék vagyunk, arra, hogy az elsõk között lehettünk. R. Melyik az a terület, amelyen a csapatotok jónak számít? B.L. Hát énekelni azt tudunk, ezt be is bizonyítottuk. Ezen kívül a csapat több cserkésze is benne van a népi tánccsoportban. R. Milyen terveitek vannak a jövõre nézve? B.L. A nyáron szeretnénk részt venni a délvidéki Honismereti táboron. És egy Hargita-gerinctúrát is tervezek. Nagy vágyaink nincsenek, mindössze azt akarjuk, hogy legyen utánpótlás, hogy ami elkezdõdött az ne szakadjon meg, hogy mindenki kapjon valamit a cserkészetben. Kérdezett: Salló Emõke cs.v. Kérdezett: Salló Emõke cs.v.

Ezek történtek: okt. 25-26 Lelki napok, helyszín: Segítõ Mária R.kat.gimnázium. bentlakása nov. 15. körzeti cserkész találkozó Madarason nov. 31. Adventi koszorú készítés dec.1. “Mindent bele” vezetõi találkozó dec. 17. Angyalváró cserkész portya Csíksomylón dec. 20-21. karácsony koncert, betlehemi láng - átadás. jan. 2-3. Vigyázói (Vlãdeasa) cserkész portya az Ady Endre cs.cs. és a kolozsvári 117. Dónát cs.cs.-al közösen jan. 23. „Mindent bele 2” találkozó

Ez lesz: Február 21-22.-én I. Kerületi Cserkész Lelki Napok lesznek. Helyszín: a csíkszeredai Segítõ Mária R. kat. Gimnázium bentlakása Erdeklõdni és bejelentkezni Simó Gáspár pap-cserkésztestvérünknél lehet.

Lelki oldal Csodálatos, sokatmondó kép nyilalt lelkembe egyik este, amikor éppen készültem a rámbizottaknak, a „Segitõ Mária” Gimnázium bentlakó diákjainak a Lélek szavát tolmácsoljam a Szentmisén. Egy vízparti fát, inkább gyökereit ábrázolta a kép. A víz mozgása kimosta a földet, ezért jól láthatóak lettek a fát tartó gyökerek. Girbegörbe, vékony, vastag, görcsösen földbe nyúló gyökerek látszottak, s egy villanás alatt ezt üzenték: minden idegszálladdal, vágyaddal, akaratoddal, … Kapaszkodj Istenbe, Mert: csak úgy élhetsz, csak úgy lehet holnapod, csak úgy fogsz gyümölcsöt hozni, csak úgy tudsz enyhet adó árnyékot szolgáltatni, csak úgy leszel képes a mindenféle sodró árnak ellenállni, csak úgy tudod mások javát szolgálni, õket megvédeni, elikgazitani, ha példámat követed. Kedves Cserkész Testvérek! Nem a lap betûkkel való zsúfolása, nem szószaporitás végett, de segélykiáltás gyanánt irtam le, s osztom meg ezt az élményt, üzenetet veletek. Szeretettel intelek, „ tegyetek meg mindent, amit csak mond” Jézus (vö. Jn 2,5), mert különben sem békétek, sem biztonságotok, sem örömötök, sem szabadságotok, .. nem lesz. Amit még lelketekre kötnék: bármilyen felekezethez tartozzatok a közösségi és egyéni imát soha ne hanyagoljátok el! Szeretettel és imával: Simó Gáspár, Gazsi bá, a „Segítõ Mária” Gimnázium csapatának vezetõje, a Ti testvéretek “Vigyázzatok, tartsatok ki állhatatosan a hitben, viselkedjetek férfiasan, legyetek erõsek. Minden dolgotokat szeretettel intézzétek.”

(1 Kor. 16:13-14)

Madarasi portya Mi, az Ady Endre cserkészcsapat tagjai november 15.-én korán reggel elindultunk Csíkmadarasra a csíkszeredai vasútállomásról. Körzeti cserkésztalalkozóra készültünk, melynek házigazdája a madarasi Szent István cserkészcsapat volt, akik az állomáson vártak minket. Itt találkoztunk a többi cserkészcsapattal és a madarasi cserkészek által lerakott útjeleket követve a Madarasi Hargita felé indultunk. Elõször rossz irányba indultunk el a sínek mentén, de hamar észrevettük, mert a csapatvezetõk az ellenkezõ irányba indultak. Mi is visszamentünk és megláttuk a köveket egymáson, ami a helyes irányt mutatta. A falun keresztül vezettek az útjelek, amelyek késõbb egy nagy dombra vittek fel, majd a Hargitára vezetõ útra. A gyaloglás alatt sokat nevettünk, jól szórakoztunk, énekeltünk. Olyan jól éreztük magunkat, hogy észre sem vettük, hogy megérkeztünk. Egy kicsit körülnéztünk a területen és utána leültünk enni, mert nagyon megéheztünk. Közben tüzet raktunk és vizet melegítettünk teának. Míg arra várakoztunk, hogy még néhány cserkész megérkezzen, játékokat játszodtunk. Miután mindenki megérkezett sorakozót fújtak és elmondták, hogy a csapatok egy akadálypályán kell átmenjenek. A pálya elsõ állomásán tüzet kellet gyújtsunk, ami sikerült is. Azután az útjeleket követve rovásírással írt leveleket kerestünk és a következõ állomást. A második állomáson fel kellett sorolnunk 5 népdalt és egyet el kellett énekelnünk. A harmadik állomáson egy darab rongyra

gombot vartunk. A negyedik állomáson iránytû segítségével kellett megtalálni a következõ levelet. Az ötödik állomáson egy “sebesült” cserkészt kellett ellátnunk. Az ötödik állomás után csak az útra kellett kimenni és visszatérni a házhoz. A háznál a madarasiak vezetõje mutatott egy képet és elmesélt egy történetet. Közben megláttuk a csapatvezetõket, akik szintén végigjárták az akadálypályát és ölben hozták magukkal a bekötözött lábú “sebesült” cserkészt. A madarasi csapatvezetõ elmondta a verseny kiértékelését és készítettünk egy pár csoportképet. A fényképezés után a vonatállomásra indultunk. Mire megérkeztünk besötétedett. Egy keveset kellett várjunk a vonatra és addig cserkészdalokat énekeltünk a váróteremben. Észre sem vettük, hogy milyen hamar elrepült az idõ és megérkezett a vonatunk, mellyel haza kellett menjünk. Dávid Orsolya õ.v. 104. Ady Endre cs.cs.

Szeltersz július 25 27 (részlet a tábori naplóból) ….. Anno domini(ka) ma reggel 8,30 am. Örömteli léptekkel megérkeztünk a szelterszi cserkészparkba, ahol a helyünket kerestük, hmmm… de nem kaptuk! Három darab nekifutásra volt szükségünk, hogy a megfelelõ sátorhely birtokába juthassunk, és így már nem voltunk hontalanok. Program szerint a következõ napirendi pötty a táborépítés lett volna, de

masszív ellenállásba ütközvén a vezetõség ugy döntött, hogy talán egy kis csámcsogást be lehetne iktatni a kiéhezett tömegnek, ha már otthon nem adnak enniük, legalább egyegy áztatott szelet kenyér erejéig kényeztetõdjön el a társadalom bizonyos rétege. Nemsokára a kiscserészek fülsüketítõ csámcsogásától viszhangzott a Kerekerdõ minden sarka. Nem mellékes a sorok írója megjegyzi, hogy egy rejtélyes kor kezd elterjedni a tábor lakói között. Ez a kor eddig még nem ismert különös szimptomák társaságában seper végig s táborban, a száj izmainak heves rángásában, illetve a beszédkészség visszafejlõdésében nyilvánult meg. Utolsó szakaszaként rángatózva hempergõ egyedeket figyelhettünk mög, én vagyok az utolsó mohikánja ennek a kihaló félben levõ rettenetes társaságnak. A gyors csámcsogás után végzett helyzetfelmérés fényt derített a veszteségeinkre, mely hatalmas mennyiségû kaja nyomtalan eltûnését támasztotta alá. De a cserkész minden helyzetben tanul valamit, és így itten is levonhatta mindenki a saját maga tanulságát, az pedig emígy szólna : Mindig is a legfontosabb a biztonság ezért, lekváros kenyeret csak gumicsizmában együnk! A kiadós zabálás után mindenki megköszönte a sáját részét, egyesek a másét is (talán otthon Csíkban is felfigyeltek rá), nem hiába van a mondás, hogy ilyen szájjal nem kell cserésznek mobiltelefon. Következõ mozzanatként a tábor felépítése következett, amely olyan csodásra sikerült, hogy csodájára jártak még a harcedzettebb cserkész egyedek is. De hát szóljunk egy pár szóban, hogyan is nézett ki valójában a tábor: Hát jól. A gyengébbek kedvéért, talán nem ártana

picit bõvebben is megfogalmazni, ezért igyekszem körbeírni a tábort (csak a fönök meg ne lássa). Nyugat felõl érkezve a fõkapun át léphetünk be a tábor területére, mely kör alakban helyezkedik el a földön. Felépítésében jelen van öt darab sátor, valamint egy kajássátornak nevezett menhely. Ha ügyesek vagyunk sikerült kikerüljük az elsõ kanyarban akadályként lógó kötelet (nem tudom ki lehet az az ügyes aki ilyen eszetlen dolgokat mûvel, pórázra fogni egy fát nem föltétlenül felel meg az EU-s szabályoknak). Feltételezzük, hogy ügyesek voltunk és máris a késõ adykus stílusban épült élelmiszer tároló egységnél találjuk magunkat. Talán vannak akik még nem hallottak errõl a korszak határoló stílusról, ezért megemlítem, hogy fõ jellemvonása a halmozott szabálytalanság, idomtalan falak, helyenként kendercérna használatára lehetünk figyelmesek. Ezt követõen öt darab sátor következik, nemre, igenre, fajra való besorolás alapján. A táborhoz tartozó külegységként megemlíthetõ a királyi pöcegödör, melyet a Kerekerdõ egy titkos sarkában helyeztük el. Megtalálása nem kis felkészülést igényel, elsõsorban a megfelelõ motiváció nagymértékben elõsegíti célunk elérését. A nyugati szél megfordulása esetén esélyeink toronymagasra emelkedtek, ezt az idõszakot kizárólag profi cserkészeknek, magas teherbíró személyeknek ajánljuk….. Pilóta

Kereszt-kasul rejtvény? A kiemelt oszlopban egy növény nevét szorítottuk be. A te feladatod, hogy kitaláld melyik az!

Hülye tyúk: Csábos voltam csitri jérce koromtól Az érckakas rámugrott a toronyból.

Tes(z)t Mit tegyünk, ha találunk az erdõben egy medve nyomot? - fussunk - vegyük fel - keressük meg a tulajt 1. Latin megnevezése Sylvia 2. Fejjel lefelé is kuszik a fatörzseken 3. Ion Creangã madara 4. Narancssárga a begytolla 5. Vadászatra használták 6. A levegõben kapja el a rovarakat 7. Citrom is van belõle 8. Telelõ madár 9. Gyümölcsmagokat kedveli 10. Hasonlit a kis légykapóra

Sírfeliratok Romhányi módra Zebra: Tévedés áldozata vagyok. Az elefánt átkelt rajtam gyalog... Hangya: Kinek járandója csak egy apró morzsa,

Ha a bárányok a völgy irányába legelnek a domboldalon, akkor milyen idõ következik? - ebéd idõ

- jó idõ

- rossz idõ

Egy gyalogkakukk és egy nyugdijas barnamedve egyszerre indulnak a Madarasi menedékháztól. Melyikük éri el hamarabb a hóhatárt? - a medve, mert magasabb - a gyalog-kakukk, mert stoppolt - egyikük sem, mert decemberben lejárt az útlevelük Mi a teendõ, ha rálépünk egy védett mérges hangyára? - elsõsegélyben részesítjük - feltekerjük és hazaküldjük - megkérjük ne durcáskodjon

ne kapjon fel veknit, mert ez lesz a sorsa.

Meg tudod különböztetni a kocsányos tölgyet a kocsánytalantól?

Egy sáska a hadból: Vajon én nyugszom itt, vagy egy másik sáska? ...Várnom kell az esti névsorolvasásra.

- életemnek ez ad értelmet - ha nem mozog túlságosan - csak a te kedvedért

Vakondok: Feltemettek. Azt se tudom, kicsodák. Most felülrõl szagolom az ibolyát.

Rover(korú) cserkészeknek Szerelmi üzenetek az középkorban Az érzelmekrõl sokféleképpen lehet hírt adni. A német lovagi líra idején a XVII. században a dalnokköltõk (minnesängerek) kifinomult rímekkel és strófaszerkezettel írtak a szerelemrõl, vallásról, dicsõségrõl. S állítólag az a különös szokásuk volt, hogy az imádott hölgynek elküldték ajándékba egy levágott ujjukat. Mai szemmel nézve idétlen módja az érzelmi üzenetnek: de akkor másképpen látták. Másképpen látták és kezelték ükanyáink is az érzelmi üzeneteket: õk virágnyelven tudósították a másikat pillanatnyi érzelmi állapotukról, terveikrõl, véleményeikrõl. Az egyik Társalkodó könyvecske 350 virágot és gyümölcsöt sorol fel, melyek mellé feljegyzi azt is, hogy milyen üzenetet jelképez. Így, ha az ifjú hölgy virágot vagy gyümölcsöt kapott, illetve az ablaka alatt sétáló ifjú valamilyen virágot viselt a ruháján, akkor csak fel kellett lapozni a Társalkodót, s rögtön megtudhatta, milyen érzelemmel közelednek felé. Feltételezve persze, hogy a küldõnek is volt Társalkodó címû könyvecskéje. Az alma virága például azt jelentette: „gömbölyded alakja miatt ön képe a tökéletesnek.” Az aloé pedig: „Enyhítsd fájdalmimat, míg el nem epedek, nehogy bánatom késõ legyen”. Az ananász hetykébb és támadóbb üzenetet vitt: „A természet akarja jogait. Azzal ugyan hiába dacolsz!” S ha egy ilyen üzenettel egy borókaág érkezett, mely szerint: „Tartson ébren a szerelem, biztosan eljövök hozzád!” ez már merész kalandokat ígérõ érzelmi üzenetnek látszott… De aztán a hölgy a találka után egy lepréselt csalánt küldött vissza, mely szerint „keblemben a megbánás férge dúl”, akkor a

találkozás nem volt valami szerencsés. Ám lehet, hogy ezekre az ifjú bükkfalomb- és búzakalász-üzenetekkel válaszolt. Az elõzõ szerint így érez: „Angyal, a lábaidhoz omlom!” az utóbbiban pedig ígéretet tesz: „Nemsokára saját fészkembe viszlek.” A fenti kalandhoz a bojtorján szállíthatja a befejezést, mely szerint: „Szívedhez tapadtam. Végtelenül boldog vagyok.” Vagy egy apró rózsácska: „Hol telepedünk le?” A féltékenység jele a fodormenta: „Már nem nézhetem egykedvûen, mert ami sok, az sok!” És azt is jelentette: „Ne szeress oly igen más nemûekkel dévajkodni.” „Kegyetlen, mit kinzasz?” ezt mondja a nárciszüzenet. De sajnos válaszul egy kaktusz jöhet: „Hiába minden erõltetés!” Ám az ostrom folytatódhat, mondjuk a mályvával: „Szíved jég, kebled márvány” vagy kökörcsinnel: „Nappali és éjjeli gondolatom csak te vagy.” S ha szerencsés az ifjú, akkor válaszként jöhet egy mogyoróág a hölgytõl, amely azt üzeni: „Ellent nem állhatok, pedig vesztemet látom az odaadásban, de elhatároztam magam, a tied vagyok.” „Hol és mikor?” kérdi a gyakorlati felfogású ifjú, nem szóval, hanem egy napraforgóvirág elküldésével. De az is lehet, hogy az ifjú távolságot akar tartani és továbbra is csak rajongani kíván ezért nem napraforgót, hanem napvirágot küld: „A naphoz kellene felemelkednie annak, ki téged méltán imádni akar.” Ez egy finom, burkolt formájú visszalépésnek is felfogható! A tárgyakkal való üzenetátadásnak se szeri, se száma a különbözõ kultúrákban. De nemcsak a szerelemben átélhetõ érzelmeket közvetíthetik a tárgyak, növények, hanem a barátságban, a hivatali vagy a diplomáciai életben meglévõ érzéseket is szimbolizálhatják. Salló Emõke cs.v. 104. Ady Endre cs.cs.

A Habsburg-ellenes küzdelmekrõl ( A Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulójának margójára) „Fagyos lehellet és hullaszag Száll ott minden virág felett. Elátkozott hely. Nekem: hazám. A naptalan Kelet.” (Ady Endre)

Mi is ábrázolhatná jobban a Magyarországon uralkodó nyomorúságot, mint áppen ezek a képek? Bár tudjuk, hogy Ady e sorokat a XX. század eleji magyar viszonyokról írta, de talán mintázza a XVI.-XVII. századét is, amely a szó szoros értelmében „hullaszagot” árasztó volt. Mindezt, a háborús viszonyok állandósulását, Magyarországnak a nagyhatalmi érdekek ütközõpontjába való kerülése, az „üllõ és verõ” közötti fekvése okozta. Elsõsorban ay, hogy az európai hódításait növelni, - vagy legalábbis megõrízni kívánó oszmán impérium és a katolikus világbirodalom kiépítésére törekvõ Habsburghatalom összeütközésének útjába került. Az Oszmán Birodalom meggyengülése a XVII. század elején, maga után vonta azt, hogy a

Habsburg-kormányzat „fiskális perek” mellett hadüzenet nélküli háborút kezdett a lakosság kilenc-tized részét kitevõ protestánsok ellen. Az ellenreformáció folyamata nem kizárólag sõt nem is elsõsorban - a Habsburg-kormány kezdeményezésére indult, hanem a törökellenes harchoz jelentõs segítséget nyújtó pápaság és a spanyol udvar sürgetésére is. Ezek ugyanis helytelen politikai felismeréssel õgy ítélték meg, a török eléggé meggyengült már ahhoz, hogy kiûzésével párhuzamosan végre lehessen hajtani Magyarországon a rendek ellenállásának megtörését és az abszolitisztikus kormányzat bevezetését, továbbá a kialakítandó nagy katolikus világbirodalom egységesítése érdekében a magyarországi protestantizmus felszámolását is. Mindez szinte törvényszerûen vezetett az ország kettéválásához. Hogyan is ítélték meg ezt a helyzetet a kortárs, illetve az utókor magyar histórikusai? A két világháború közötti korszak legnagyobb magyar histórikusa, Szegfû Gyula megfogalmazása szerint a török zsarnokság véres hadvonulásaival elûzte a magyarságot „õsi letelepedése határaiból és hozott a helyébe idegen, balkáni jövevényeket.” A török uralom néppusztító hatásával a magyarság a „nagy jövöjû, európai viszonyok között is számottevõ nagy népbõl, amely a középkorban joggal játszott Közép-Európa terein nagyhatalmi szerepet, most süllyedt le kis néppé, s ezt a véveszteséget sohasem lehetett pótolni”. A másik oldal képviselõi ezzel ellentétben a Habsburg-uralmat tették meg minden nemzeti baj é s t r a g é d i a kútfejévé. Egyes korabeli protestáns prédikátorok hajlottak arra, hogy idealizálják a török uralmat és azt a Habsburg-hatalom ellenreformációs politikájánál kevésbé veszélyesnek minõsítsék. A török uralmat olyannak értékelték, amely megoltalmazza a magyarságot attól, hogy beolvadjon a Habsburg Birodalom nemzeti jellegûket elveszítõ, önállóságukat nagymértékben feladó népei közé. Akadtak olyanok is, akik tagadták, hogy a török hódítás „európai veszély” lett volna, hiszen érveik szerint Franciaország (a legkeresztényibb állam) is a szövetégese volt hosszú idõn át, s a török csupán „a Habsburgok világuralmi örekvéseit veszélyeztette”. E történelemszemlélet képviselõi

nem sokra értékelték a magyarság törökellenes harcát, sõt hajlottak azt elhibázott lépésnek tekinteni. E nézet hangoztatói ostorozzák a XVI.XVII. század magyarjait, akik maguk tették országukat hadszintérré, ahelyett, hogy átengedve a török csapatokat az országon, kivárták volna, hogy Bécs alatt megmérkõzzék Kelet és Nyugat „nélkülünk is”. E két történelemszemlélet „összeütközése” eléggé sajnálatos, hiszen maguk a hajdani „nagy magyarok” korántsem így ítélték meg a történteket. A Habsburg-ellenes harcok vezetõi, számos korabeli adat tanúsága szerint bármikor készek voltak harcba indulni a török iga lerázásáért. Nem rajtuk, hanem az európai politikai viszonyok magyarokra nézve kedvezõtlen alakulásán múlott ennek elmaradása. Arra vonatkozóan, hogy milyen világosan ismerték fel a török fõ veszélyt, még a velük szövetségben küzdõ magyarok is, elegendõ talán néhány korabeli véleményt idéznem. A török hatalomnak a magyarokkal kapcsolatos valódi terveit így jellemezte Homonnai Drugeth Bálint, a törökkel szövetségben küzdõ Bocskai-had egyik vezére: „Az török nemzet azt akarná, bátor (ti. bárcsak) az németek minket mindegyig levágnának, avagy mi az németeket, mert õk annyival inkább erõsõdnének hatalmas állapotjokban.” Wesselényi Pál írta 1676-ban: „mind a török a magyartól tarta, mind a magyartól szörnyen fél a török”. Egy másik kuruc vezér ugyanebben az évben arról számolt be: „Lelkünk keserûségével vagyon, szemünk láttára rabolják édes nemzetünket”. Emiatt egyre több kuruc katona azt hangoztatja: „Inkább letesszük a kardot, mint ezt nézzük!” A törökökkel szövetségben lévõ kuric vezér, Thököly Imre, egyik 1677-es levelében olvashatjuk, hogy a kurucok „néhány ízben részegen az váradi kapuig ûzték a törököt…csudálkozásra méltó, így álhatja az török!” (a törökök 1660-ban hosszas ostrom után elfoglalták Váradot szerk. megj.). Az 1678-as hadi szabályzatban Thököly kénytelen volt egy külön cikkelyt annak szentelni, hogy aki „a török nemzettel való békességet minden igaz ok és mód nélkül háborgatja, meghal érette”. Ám nincs adatunk rá, hogy ilyesmiért bárkit is kivégezetetett volna. Nem alap nélkül írta 1684-ben a váradi pasa tolmácsa azt az általánosnak tekinthetõ török véleményt, miszerint a Török Birodalom Thököly

„hamis hada miatt pusztul el”. Nem lehet csodálkozni tehát azon, hogy vezérük 1685-ös váradi elfogatása után a kurucság szinte egy emberként állt a törökellenes harc zászlója alá. A török veszély nagyságát, elsõbbségét tehát felismerték azok a hajdani „nagy magyarok” is, akik történelmi kényszerbõl török szövetségben küzdöttek a Habsburg-hatalom magyarságra nézve sérelmesnek ítélt vallási és politikai intézkedései ellen. A történelem ha részleteiben nem is -, de a lényeget tekintve kisérteties hasonlóságot mutatva megismételte önmagát. A tizenöt éves (1593-1606) török elleni háború utolsó két esztendeje a Bocskai vezette Habsburg-ellenes küzdelembe torkollt, a visszafoglaló háborút (1683-1699) pedig a Rákóczi szabadságharc követte. De ahogyan az 1606-os bécsi béke állította vissza a magyarság akkori érdekeinek jobban megfelelõ „régi állapotokat”, a visszafoglaló háborút követõen is az 1711-es szatnári békekötés teremtette meg azt a helyzetet, amelyet a magyarság elsõprõ többsége elfogadhatónak tartott. A magyarságnak csupán egy kis töredéke nem ismerte el ezt az egyezményt és vonult emigrációba, hogy többnyire idegen hadakban, idegen érdekeket szolgálva és közben kalandos, a valóságtól elrugaszkodó terveket szõjjön egy új kuruc világ feltámasztásáról. Elfeledkezve arról, hogy a magyarság döntõ többsége már nem hajlik ilyesmire, hanem a több évszázados háborúskodás után a békés építõmunkának kívánja szentelni energiáját. Méltán nevezhetjük a XVIII. századot a háborús sebek begyógyulási korának, melynek folyamán a magyar nemzet, ha megkésve is, de ráléphetett a polgári fejlõdés útjára. Joggal valhatjuk a késõbb versbe öntött történelmi igazságot: „És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után Megfogyva bár, de törve nem Él nemzet e hazán.” Salló Zoltán cs.v.h. Ady Endre cs.cs

13

hatalom magyarságra nézve sérelmesnek ítélt vallási és politikai intézkedései ellen. A történelem ha részleteiben nem is -, de a lényeget tekintve kisérteties hasonlóságot mutatva megismételte önmagát. A tizenöt éves (1593-1606) török elleni háború utolsó két esztendeje a Bocskai vezette Habsburg-ellenes küzdelembe torkollt, a visszafoglaló háborút (1683-1699) pedig a Rákóczi szabadságharc követte. De ahogyan az 1606-os bécsi béke állította vissza a magyarság akkori érdekeinek jobban megfelelõ „régi állapotokat”, a visszafoglaló háborút követõen is az 1711-es szatnári békekötés teremtette meg azt a helyzetet, amelyet a magyarság elsõprõ többsége elfogadhatónak tartott. A magyarságnak csupán egy kis töredéke nem ismerte el ezt az egyezményt és vonult emigrációba, hogy többnyire idegen hadakban, idegen érdekeket szolgálva és közben kalandos, a valóságtól elrugaszkodó terveket szõjjön egy új kuruc világ feltámasztásáról. Elfeledkezve arról, hogy a magyarság döntõ többsége már nem hajlik ilyesmire, hanem a több évszázados háborúskodás után a békés építõmunkának kívánja szentelni energiáját. Méltán nevezhetjük a XVIII. századot a háborús sebek begyógyulási korának, melynek folyamán a magyar nemzet, ha megkésve is, de ráléphetett a polgári fejlõdés útjára. Joggal valhatjuk a késõbb versbe öntött történelmi igazságot:

„És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után Megfogyva bár, de törve nem Él nemzet e hazán.”

Salló Zoltán cs.v.h. Ady Endre cs.cs.

Cserkészdalok világa „aki dalol sosem fárad el”

Daltól hangos .. Daltól hangos erdõ, mezõ, berek, Merre járunk mi cserkészek, Dalol a szív muzsikál a lélek, Vele dalol a természet, Aki dalol, sose fárad el, Aki felnéz sose csügged el, Mert a dalt ajkunkra a Jóisten adja, Ö ad erõt a nagy harcra.

Dobog a föld lépéseink alatt, Visszhangoznak a kõfalak. Öreg házak közt ifjú cserkészek, Dacosan, keményen lépnek. Nyisd ki anyám az ablakodat, Csókold meg a cserkész fiadat/lányodat, Szép Erdélyországnak kicsi katonája Büszke szemmel nézhetsz rája.