VERSENYFELHÍVÁS A Földes Ferenc Gimnázium tantestülete és diákönkormányzata 2015/2016-os tanévben is meghirdeti a tanulóifjúság számára az alábbi versenyeket. A versenyeket, pályázati ismertetőket a kulturális nap keretében március 3-án (csütörtök) tartjuk, ezzel egy időben kiállításokat és tárlatokat is rendezünk. A zenei produkciók egy részének bemutatkozására március 1-jén (kedd) délután kerül sor. Nevezési határidő: február 15. (hétfő) Nevezni Krajnyákné Kovács Darina tanárnőnél lehet. Kérjük, hogy a nevezéseket osztályonként a nevezési űrlapon, a határidő szigorú betartásával tegyék meg! Kérjük, hogy az osztályok összes nevezése legyen feltüntetve a nevezési űrlapon (a pontok miatt), ezen túl is kérjük, hogy az osztályok a szaktanárok felé is jelezzék a részvételi szándékot!
Kategóriák: Kamarazene A résztvevőknek lehetőleg két szabadon választott művet kell előadniuk összesen maximum 10 perc időtartamban. Duó, trió, kvartett, kvintett, szextett, vagy ezeknél nagyobb létszámú kisegyüttesek jelentkezését várjuk. A pop-rock, jazz zenét elektronikus hangszereken játszó kisegyüttesek nem ide, hanem a modern zene kategóriába tartoznak! Szakmai tanácsot ad: Petrány Mihály tanár úr.
Népzene, népdal A résztvevőknek lehetőleg két szabadon választott művet kell előadniuk maximum 10 perc időtartamban. Szólóének, hangszeres szólista, vagy kisegyüttes jelentkezését várjuk. Szakmai tanácsot ad: Petrány Mihály tanár úr.
Szólóének A résztvevőknek lehetőleg két művet kell választaniuk (klasszikus dal, ária, pop-rock sláger, musical részlet) melyeknek összidőtartama nem lehet több mint 10 perc. Táncdal, operett, magyar nóta, daljátékrészlet nem szerepelhet a műsorban. Szakmai tanácsot ad: Petrány Mihály tanár úr.
Modern zene Ebbe a kategóriába várjuk a modern (pop-rock, jazz) zenét játszó együtteseket. A résztvevőknek lehetőleg két művet kell választaniuk, amelyeknek összidőtartama nem lehet több mint 10 perc. Duók és triók is indulhatnak, saját szerzeményüket is előadhatják. A kíséretről a résztvevők maguk gondoskodnak. Szakmai tanácsot ad: Petrány Mihály tanár úr.
1
Szólóhangszer A résztvevők öt csoportban szerepelhetnek. Zongoristák, (billentyűsök), fúvósok, vonósok, ütősök. Népi hangszeren játszó szólisták a népzene-népdal kategóriába tartoznak! A bemutatóra lehetőleg két művel kell készülni. Műsoridő maximum 10 perc. Kíséretről a versenyzők maguk gondoskodnak. A tanulók saját szerzeményüket is előadhatják. Szakmai tanácsot ad: Petrány Mihály tanár úr.
Finálé dalok Osztályok, nagyobb csoportok jelentkezését várjuk, akik hangulatos, ötletes dalokkal, feldolgozásokkal tehetik méltóvá a Földes-est zárását. Egyéni javaslatokat is várunk! Szakmai tanácsot ad: Petrány Mihály tanár úr
Néptánc Törekedjenek a helyi néptánc hagyományok feldolgozására, újszerű megoldásokra, esetleg a színjátszókkal együtt előadott komplex műsorra. Műsoridő maximum 10 perc. Kíséretről az együttes maga gondoskodjon. A bemutatandó műsortervet beszéljék meg a testnevelő tanárokkal. Szakmai tanácsot ad: Kurunczi Gábor tanár úr.
Dzsesszbalett, standard és latin táncok, aerobic A résztvevők egy táncprodukciót mutathatnak be maximum 5 perc időtartamban. Szakmai tanácsot adnak: a testnevelés szakos tanárok
Diákszínpad Részt vehetnek szerkesztett irodalmi műsorral, drámákkal, drámafeldolgozásokkal, drámakeresztmetszettel, modern színpadi művekkel, dokumentumjátékokkal, irodalmi paródiákkal, szatirikus műsorral. Törekedjenek a diáksajátosságok figyelembevételére, ízléses megformálásra, kulturált, tiszta beszédtechnikára. Műsoridő maximum 20-30 perc. Szakmai tanácsot adnak: a magyar szakos tanárok.
Vers-és prózamondás Minden versmondónak két verssel kell készülnie. Az egyik klasszikus magyar vagy határon túli XX. századi vers legyen. A prózamondók egy novellával, elbeszéléssel, vagy regényrészlettel készüljenek (tetszőleges választásban). Műsoridő max. 6 perc. Szakmai tanácsot adnak: a magyar szakos tanárok.
2
Angol nyelvű vers-és prózamondó verseny Minden versmondónak egy szabadon választott verssel kell készülnie. Kérjük, hogy a szabadon választott vers egy példányát hozzák magukkal a versenyzők a zsűri számára. Szakmai tanácsot adnak: Kéri Henriett és Rokob Tiborné tanárnők
Német nyelvű szavalóverseny I. kategória 7-8-9. évfolyam II. kategória 10-11-12. évfolyam Minden versmondónak egy kötelező és egy szabadon választott verssel kell készülnie. Kérjük, hogy a szabadon választott vers egy példányát hozzák magukkal a versenyzők a zsűri számára. A kötelező vers január végétől átvehető Dr. Miklós Erika tanárnőtől. Szakmai tanácsot ad: Dr. Miklós Erika tanárnő
Pályázatok Alkotói pályázat Vers: pályázni lehet öt alkotással. Különdíjat adunk a legjobb kötött formájú versért. Novella: pályázni két pályamunkával lehet, melyeknek terjedelme legfeljebb hat, kettes sorközzel írott oldal lehet. Mese: mai környezetben, napjainkban játszódó modern mese. Terjedelem: 1-2 oldal. Riport, kritika, regény, színmű: A pályamunkákat egy gépelt példányban lehet beadni. Beadási határidő: február 22. Szakmai tanácsot adnak a magyar szakos tanárok.
Fotópályázat Témák: 1. Ellenfény 2. Az esti Miskolc A fenti témában fekete-fehér és színes papírképpel lehet nevezni. Kötelező az egyes képeknek kifejező címet adni. Témánként 3 képnél többel nem lehet pályázni. A képek mérete nem lehet 13x18 cm-nél kisebb. A pályázó a képeket névvel, osztállyal ellátott borítékban adja le. A képek hátoldalán csak a jelige legyen feltüntetve. Beadási határideje: február 22. Szakmai tanácsot ad: Erdődi István tanár úr.
Képző- és iparművészeti pályázat 1. Beadható műfajonként öt-öt mű. A művek témája kötetlen, mérete max. 50x70 cm. A képzőművészet műfajai közül szerepelhet festmény, grafika, sokszorosított grafika, szobor, kisplasztika, dombormű, érem. A nem keretezetteket 50x70 cm paszpartukon kell beadni. Beadható még makett és modell. Az iparművészeti pályázaton, a pályázó saját maga tervezett tárgyakkal vehet részt. 2. Földes-estre plakát terv készítése 3. Aranymetszés vagy szimmetriák a képzőművészetben (pl. Escher) (Matematika pályázatként is beadható, de csak egy pályázatnak minősül!) Beadási határidő: február 22. Szakmai tanácsot ad: Bihari Zoltán tanár úr. 3
Képregény kategória Pályázni bármilyen témájú képregénnyel lehet. Terjedelme: 5-10 oldal. Beadási határidő: február 22. Szakmai tanácsot ad: Bihari Zoltán tanár úr.
Média/Filmpályázat 1. a) „Hajrá Földes!” címmel legfeljebb 5 perc terjedelmű kisfilm, mely lehet például portré egy tehetséges iskolatársról, vagy bármilyen, az iskola életét, a diákságot, iskolai rendezvényt, szakkört stb. bemutató kisfilm. A film bármilyen technikával készülhet, kamerával vagy mobillal felvett film is beadható. A leadási formátum: .avi. 1. b) „Hajrá Földes!” címmel írott képes riport készítése . A riport témája lehet például riport egy tehetséges iskolatársról, vagy bármilyen, az iskola életét, a diákságot, iskolai rendezvényt, szakkört stb. bemutató írás. A legalább 6000 leütés terjedelmű írást word formátumban, legalább 6 képpel várjuk. Figyelem, nem interjút, hanem riportot várunk. 2. Bontsd meg az időt! Kisfilmek timelapse technikával max. 5 perc terjedelemben. Beadási határidő: február 22. Szakmai tanácsot ad: Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet igazgatóhelyettes
Angol nyelvű projektmunka Az adott témákból kell egyet választani, amit egy prezentáció keretében kell előadni. Ez lehet PPT vagy Prezi bemutató, kb. 15 diából álljon. Kétfős csapatok jelentkezését várjuk, a tanulók felváltva, egymás között felosztva számolnak be a témáról angol nyelven. Témák: 7-8-9-10. évfolyamok:
11-12-13. évfolyamok:
The film your agegroup MUST see vagy The film that has changed your viewpoint Literature and film (Adaptation of a piece of work) vagy Hungarian in the film industry (focusing on 20th century)
Beszámolók időpontja: a Kulturális nap Szakmai tanácsot adnak: Ötvösné Tirpák Mónika és Tiszócsik Gabriella tanárnők.
4
Kulturális napi német verseny Téma: Sztereotípiák a német nyelvű országokról PPT/10 Dias/10 Minuten I. kategória: 7.A, 7.B, 8.A, 8.B, 9/3 osztályok, csoportok magyar nyelven II. kategória: az összes többi osztály, csoport német nyelven pályázhat. További információért Lődár Lászlóné tanárnőhöz, és Sebő Sára tanárnőhöz fordulhattok.
Francia nyelv 1. Szépirodalmi fordítási verseny Időpont: a kulturális napot megelőző héten Szakmai tanácsot ad: Nagy Ferenc tanár úr Az iskola tantestülete és diákönkormányzata felhívja a tanulók figyelmét arra, hogy lehetőségük nyílik tanulmányi pályamunkák készítésére.
Pályatételek: Magyar nyelv és irodalom Műelemzés 1. Egy mai magyar szerző egy művének ( például: Lackfi János, Varró Dániel, Spiró György, Nádas Péter, Parti Nagy Lajos stb.): egy kisepikai alkotásnak vagy két versének elemzése 2. „Ezt láttam a színházban!” – Egy dráma és színházi adaptációja összehasonlítása (pl. Friedrich Dürrenmatt: A nagy Romulus – a Miskolci Nemzeti Színház előadása) 3. Irodalmi hagyományok régiónkban –„Kazinczytól Fecske Csabáig” (Egy szabadon választott mű vagy szerző elemző bemutatása.) 4. Iskolaélmény a nyugatos szerzők műveiben (pl. Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes, Molnár Ferenc, Kosztolányi Dezső) Érvelés, esszé 5. Milyen felelőssége van az írástudóknak és milyen a tömegkultúra arculata a mai Magyarországon? Igaza van-e/volt-e Babitsnak, amikor az írástudók árulásáról beszélt? – érvelő fogalmazás 6. Kinek a feladata tehetség kibontakoztatása? – érvelő fogalmazás 7. Kelemen Didák kulturális szerepe, iskolateremtő tevékenysége - esszé Magyar nyelv – értekezés 8. Bábeli nyelvzavar: Miért nem tud egy felnőtt ember tökéletesen megtanulni egy idegen nyelvet? 9. „Idézőjelben mondva” – Az idézőjel szerepei az írott és a beszélt nyelvben A pályamunkák terjedelme 3-10 oldal. Beadási határidő: február 22. Szakmai tanácsot adnak: a magyar szakos tanárok.
5
Történelem - néprajz 1.
A Zrínyiek szerepe a magyar történelemben
2.
A miskolci millenniumi ünnepségek 120 évvel ezelőtt
3.
Az iskolaalapító Kelemen Didák
4.
Élő emlékezet. Családtörténet, családfa kutatása. Családtörténeti és/vagy helytörténeti interjú készítése, a gyűjtött anyag elemzése.
5.
Egykor és ma. Öltözködési és viseleti hagyományok. A női haj és ékszer viselet hagyományai, szokásai lakóhelyemen/régiómban a XIX. és XX. század során és ma.
A pályamunkák terjedelme: 5-8 oldal és a mellékletek, irodalomjegyzék A pályamunkák ismertetésére március 2-án (szerdán) 14.30-tól kerül sor a 24-es tanteremben. A diákköri rendezvényünkre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Beadási határidő: február 22. Szakmai tanácsot adnak: a történelem szakos tanárok.
Európai Unió 1. „Agyrablás” az Európai Unióban 2. Az Európai Unió határain kívüli bevándorlók szerepe a fogadó állam gazdasági életében 3. A fiatal, képzett munkaerő foglalkoztatási problémái az Európai Unió válság sújtotta régióiban (Olaszország, Görögország, Spanyolország, Portugália stb.) Beadási határidő: február 22. Szakmai tanácsot adnak: a történelem szakos tanárok.
Földrajz 1. Az Avas A domb geológiája, eredeti élővilága. Az Avas kulturális - gazdasági szerepe a történelem során. 2. A Dél-Bükk borvidéke A terület természeti adottságai, borvidékké fejlődése, mai felhasználása. 3. A Golf-áramlat Kialakulása, tulajdonságai, hatása a tengeri élővilágra és az éghajlatra. Lehetséges jövőbeli sorsa. A dolgozat legyen jól tagolt, világos szerkesztésű, következetes. A forrásokat tüntessük fel! A pályamunkákat Kondi Géza tanár úrnak kell leadni. Beadási határidő: február 22. Szakmai tanácsot ad: Kondi Géza tanár úr.
Kémia 1.) Kémia a háztartásban 2.) Kémia az építőiparban Beadási határidő: február 22. Szakmai tanácsot adnak: a kémia szakos tanárok. 6
Biológia 1. 2. 3. 4.
Önálló kísérlet megfigyelés leírása. Tervezz egy konyhakertet! Az alkohol hatása az emberi szervezetre. Méreganyagok megjelenése az élelmiszerekben.
Beadási határidő: február 22. Szakmai tanácsot adnak: a biológia szakos tanárok.
Fizika 1. Egy tetszőleges téma feldolgozása angol vagy német nyelvű szakszöveg alapján 2. Kedvenc kísérleteim, önálló mérések jegyzőkönyvei, főleg optika 3. Saját készítésű kísérleti eszközök (pl. motorok) 6. Fizikai problémák, jelenségek számítógépes szimulációi 7. Drónok fizikája Beadási határidő: február 26. Szakmai tanácsot adnak: a fizika szakos tanárok
Matematika 1. „Gyilkos számok” avagy a matematika Hollywoodban Matematikai feladatok filmekben, sorozatokban vagy könyvekben. A felhasznált problémák, elméletek háttere http://hvg.hu/tudomany/Matematikai_feladatok_mozifilmekben_49CX31 http://hvg.hu/instant_tudomany/20150201_hawking_melle_10_tudosokrol_szolo_film
Pl: dr. Bóc István: A kriminális hetedik bé Marcus du Sautoy: A prímszámok zenéje 2. Aranymetszés vagy szimmetriák a képzőművészetben (pl. Escher) (Képző- és iparművészeti pályázatként is beadható, de csak egy pályázatnak minősül!) 3. Matematikai feladatok fordítása angol nyelvű szakirodalomból (Fejér Szabolcs tanár urat keressék az érdeklődők) 4. Törtek használatának kialakulása 5. Geogebra segítségével konkrét feladat megoldásának bemutatása diszkusszióval 6. Egy tetszőleges témakör egyéni feldolgozása, eredmények ismertetése A pályázatokat papíron és elektronikus formában is kérjük! Terjedelem: 5-10 oldal A pályázatoknak elengedhetetlen része a forrás(ok) megjelölése. Beadási határidő: 2016. február 16. Szakmai tanácsot adnak a matematikát tanító tanárok.
7
Filozófia, etika Témák: 1. Milyen a jó vezető? Machiavelli, korának közállapotaiból azt a következtetést vonta le, hogy zavaros időkben a jó vezető erkölcstelen eszközökhöz is nyúlhat, ha a helyzet megkívánja. Mindennek mércéje a politikai hasznosság, azaz, hogy a fejedelem milyen sikerrel tudja megőrizni hatalmát. Mi a véleményetek erről a mai közállapotokra is "ráragasztott" hozzáállásról? „Nagy a távolság valódi és képzelt életmódunk, valóságos és feltételezett tetteink között; aki az utóbbiak alapján okoskodik, inkább saját rombolásának okozója, mintsem sikeres előmenetelének. Mert úgy szokott történni, hogy az olyan embernek, aki mindenkihez jó akart lenni, gonoszok okozzák a vesztét.” "A paradicsomba csak a poklon keresztül vezet az igazi út." (Niccolo Machiavelli: A fejedelem) 2. 2010 végén Angela Merkel német kancellár kijelentette, hogy Németországban a „multikulturális társadalom létrehozására irányuló kísérletek kudarcot vallottak.” Később francia és angol vezető politikusok is csatlakoztak Merkel kijelentéséhez, ami komoly vitákat generált világszerte. 2015. januárjában muszlim fegyveresek Párizsban lemészároltak 12 embert (a Charlie Hebdo francia szatirikus lap munkatársait) vallási sérelmeikre hivatkozva. Azóta több európai országban történtek sokkoló gyilkosságok többnyire a vallási fanatizmus jegyében. A bevándorló embertömegek egyre bonyolultabb helyzeteket teremtenek. Az EU a tolerancia nevében megnyitotta kapuit, Ferenc pápa is toleranciát sürget. Sokan ma Magyarországon is úgy gondolják, hogy „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz…”. Neked mi erről a véleményed? 3. Mi a véleményed az idézetről? „Nem az emberek tudata az, amely létüket, hanem ellenkezőleg, a társadalmi létük az, amely tudatukat meghatározza.” (K. Marx) 4. Jane McGonigal (TED előadó, játéktervező, játékkutató) azt hirdeti a "függő" online játékosokról, hogy ők lesznek a jövő problémájának megoldói, egyenesen megváltó hősei. Előadásában játékosként, kutatóként és játékfejlesztőként nagyon is tisztában van azzal, hogy a játék nem elhanyagolható tényező a mai világban, de nem csak valami holmi szeszély vagy alkalmi hobbi. A játékos nem egy olyan személy, aki fogja magát és kivonul a társadalomból, kirekesztve ezzel magát minden emberi és személyes kapcsolatából, csak hogy a virtuális világba menekülhessen. Jane úgy fogalmazott, hogy sokan a játékban, mikor egy csapatban vannak, az énük legjobb részét mutatják. Nagyobb valószínűséggel segítenek egymásnak, kitartóbbak egy ügy mellett. A kudarc nem töri meg őket, hanem új próbálkozásra ösztökél. Konferenciák, filmek, hétköznapi beszélgetések állandó témája a virtuális világ térnyerése és az ennek hatására formálódó emberkép. Tényleg "új ember" van kibontakozóban, vagy ez csak egy újabb rémkép, a ránk zúduló technikai újítás hatására. Terjedelem max. 5-10 oldal Beadási határidő: február 22. Szakmai tanácsot ad: Bihari Zoltán és Bíró István tanár úr
8
Informatika pályázat
Feltételek 1. Pályázni a következő kategóriákban és feltételekkel lehet:
Programozás • • • •
tetszőleges programozási nyelven és tetszőleges eszközre írt saját program, hasznos alkalmazás elkészítése, sikeres pályázat esetén annak bemutatása (működnie kell az alkalmazásnak), speciális eszközt a pályázó biztosít (pl.: mobiltelefon) A bemutatás során kapjunk választ a következő kérdésekre: Miért készült? Miben készült? Mennyi idő alatt készült? Mi szükséges a működéséhez?
Képkészítés (képszerkesztő programmal) • • •
Tetszőleges saját készítésű téma Egy vagy több kép Az előadás során a készítéséről, a felhasznált programról (előnyök, stb.), a speciális hatásokról, elemekről, technikákról kell beszélni
Prezentáció • •
Tetszőleges saját készítésű, de INFORMATIKAI TÉMÁJÚ előadás Használja ki a prezentációkészítő alkalmazás lehetőségeit, legyen szép, tervezett, stílusos, áttekinthető, jól formázott, igényes szín és formavilágú előadás. Jól fogja meg a témát terjedelmében, vázlatában, szemléletében (képek, videók, szövegmód). A prezentáció kifejtése élő szóban történik és 2-3-szor tartalmasabb, mint az előadás. Zenei aláfestés lehetséges, de nem helyettesíti a szóbeli előadást.
Web készítés • •
Iskolán kívüli, saját készítésű webhely, felhasznált portál és/vagy osztálylap bemutatása A használt technológiák ismertetése, az elkészítés, fejlesztés, tartalommal való feltöltés bemutatása, használati statisztikák értékelése, stb.
Egyéb alkalmazás, bemutatása • •
technológia,
informatikai
újdonság,
fejlesztés
Bármely tanórán és tematikán kívüli érdekes téma bemutatása írott vagy elektronikus formában A dolgozatot a bemutatáskor meg kell védeni (felolvasni, előadni, a feltett kérdésekre választ kell tudni adni)
2. Minden pályamunka mellé szükséges dokumentáció és prezentáció készítése. A dokumentáció formai és tartalmi követelményei: • Fájlformátum: PDF • nyelv: magyar (kivéve programnyelvek) • terjedelem: 1 oldal • szerepeljen benne: o pályázó neve, osztálya o a pályázat címe o a pályázati téma rövid ismertetése (maximum 20 sor) 9
o a bemutatáshoz szükséges szoftver és hardverelemek felsorolása o felhasznált irodalom, felhasznált szoftverek o az előadás/bemutatás várható ideje (5-15 között) A prezentáció formai és tartalmi követelményei: • Fájlformátum: PDF vagy Microsoft Office 2007 és újabb vagy Open Document • nyelv: magyar vagy angol • terjedelem: 5-15 dia • egyéb: feleljen meg az informatika órákon tanult szempontoknak 3. A pályamunkákat a nevezési határidőig elektronikus formában (email, pendrive, felhőtárhely, stb.) el kell juttatni a pályázót tanító informatika tanár részére. Elektronikus levélküldéskor a pályázó diák iskolai levelezési címéről és rendszeréből kell küldeni az állományt (https://mail.ffg.hu/owa ). A pályamunka kategóriának megfelelő állományait, a dokumentációt, a prezentációt, forrás és futtatható állományokat, képeket, weblapokat, stb. tömörített mappában (ZIP) küldjük! A víruskeresők és szűrőprogramok miatt a futtatható állományokat kérjük benne átnevezni pl.: valami.exe -> valami.exe_) A nevezési határidő után beérkezett pályamunkákat nem fogadjuk el! 4. A pályázatokat értékeljük, és az arra érdemes, sikeres pályázatok a kulturális napon bemutatandók (előadandók), az informatikán kifüggesztett időrendben. Ha az adott időpontban nem jelenik meg az előadó, a pályázatát töröljük. Egy bemutatás/előadás ideje 5-15 perc, amit kérünk előre jelezni a dokumentációban! 15 perc után leállításra kerül a bemutatás, és az addig elmondottak kerülnek értékelésre. 5. Csak a legalább 90% saját készítésű és származású tartalom bemutatása elfogadott (Internetről letöltött és/vagy összevágott anyagok bemutatása nem!) 6. Csoportos pályázatokat csak akkor fogadunk, ha egyenlő arányban oszlik meg a munka a tagok között, amit bemutatáskor igazolni kell. Ha ez sikertelen, a pályázat kizárásra kerül! Jó versenyzést kívánunk! Szakmai tanácsot adnak az informatikát tanító tanárok. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy az önálló munkát nélkülöző – pl. csak az internetről letöltött – anyagokat nem értékelik a zsűrik és értük részvételi pont sem jár.
10
A kulturális napi versenyek értékelése Az egyes versenyzők teljesítményét ill. pályázataikat kategóriánként, színvonaluktól függően arany, ezüst, bronz fokozattal vagy dicsérő oklevéllel jutalmazzuk. Az osztályok teljesítményét is értékeljük. A kulturális napon, kategóriánként elért eredményekre adott pontok alapján állapítjuk meg az osztályok sorrendjét és az alábbi díjakat adjuk ki:
Első helyezett: Második helyezett: Harmadik helyezett:
egy szabadnap és 30 000 Ft egy szabadnap és 20 000 Ft egy szabadnap és 10 000 Ft
A szabadnapot és a nyert összeget csak közös kirándulásra lehet felhasználni. Az összeg felhasználását számlával kell igazolni.
A pontozás az alábbiak szerint történik: Egyéni
Részvétel
Eredmények Arany Ezüst Bronz Dicséret
Kiscsoport (2-4 fő)
Nagy csoport (5-30 fő)
(A minőségi munka elvárásainak megfelelően) 1 pont 2 pont
3 pont
10 pont 7 pont 5 pont 2 pont
20 pont 15 pont 10 pont 5 pont
15 pont 10 pont 7 pont 4 pont
Az aranyminősítést kapott műsorszámok előadói lehetőséget kapnak a Földes-esten való szereplésre. Miskolc, 2016. január 19.
Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet igazgatóhelyettes
A Diákönkormányzat vezetősége nevében:
11