SZAKTÁRGYI ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ
VERSENYEK SZABÁLYZATA A XX. KERÜLETI ÁLTALÁNOS ISKOLÁS KORÚ GYERMEKEK RÉSZÉRE A 2009 / 2010. TANÉVRE
Budapest, 2009. október 19.
Szekeres Lászlóné témafelelıs
dr. Nagyné Koczog Tünde igazgató
KERÜLETI SZAKTÁRGYI ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ VERSENYEK SZABÁLYZATA A 2009/2010. TANÉVRE A szabályzat hatálya kiterjed: a XX. kerületi általános iskolák alsó és felsı tagozatos tanulóira, illetve a korosztályának megfelelı gimnáziumi tanulókra, amennyiben a szabályzat másként nem rendelkezik. A szabályzat összeállítói: • kerületi szaktanácsadók • kerületi tantárgygondozók A versenyek felelısei: • összeállításért és a javítókulcsért a PPI által megbízott pedagógus (titoktartás kötelezi ıt). Kivétel: azok a versenyek, amelyek feladatsorait valamelyik más intézmény (pl. megyei/fıvárosi pedagógiai intézetek, társulatok, stb.) állítja össze. • szervezésért: kerületi tantárgygondozók, akik együttmőködnek a helyi szervezıkkel. • zsőri munkájáért: zsőri elnöke és a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet vezetıje • versenyeredmények kiadásáért a PPI igazgatóhelyettese. A versenyszabályzatot a kerületi munkaközösségek nyílt szavazással 97% arányban elfogadták.
A VERSENYEK ÁLTALÁNOS LEÍRÁSA 1.
A versenyek kiírói: 1. Az Oktatási Minisztérium által támogatott (anyagilag vagy szakmailag) országos versenyek egy körének leírásai, idıpontjai, nevezési feltételei és helyszínei már olvashatók a minisztérium honlapján. A legtöbb versenykiírás késıbbi idıpontban, várhatóan csak 2009. december közepén fog megjelenni. 2. A Fazekas Mihály Fıvárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (esetleg a Mérei Ferenc Fıvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet) a fıvárosi (megyei) szintő versenyeket szervezi. A fıvárosi (megyei) versenyek idıpontjáról és helyszínérıl az érintett tanulókat a PPI tantárgygondozói vagy közvetlenül a fıvárosi szervezık fogják értesíteni az iskolákon keresztül. 3. A Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet által lebonyolított kerületi versenyek idırendi listája a legfontosabb paraméterekkel a versenynaptárban, míg az egyes versenyekre vonatkozó egyedi elıírások a részletes leírásban is szerepelnek.
2.
A kategóriák: A versenyek legtöbb esetben különbözı kategóriákban zajlanak. 1. Ha több évfolyam tanulói is együtt versenyeznek, akkor azt kötıjellel jelöltük a versenynaptárban. Pl.: 5 – 6. osztály. 2. Ha az egyes tanulók évfolyamonként külön-külön versenyeznek, akkor az évfolyamok között nincs kötıjel. Pl. 5.,6.,7.,8. oszt. vagy 2.3.4. o. 3. Az alsó és felsı tagozatos rajzversenyen külön kategóriában indulnak azok, akik a minden iskolában kötelezıen elıírt óraszámban tanulják a tantárgyat (normál), illetve azok, akik emelt óraszámú képzésben (emelt szint) részesülnek. 4. Az idegen nyelvi versenyeken I. kategóriában indulnak azok, akik legfeljebb heti 3 órában, míg II. kategóriában azok versenyezhetnek, akik heti 3-nál több órában tanulják az adott idegen nyelvet.
3.
Jelentkezés, részvétel feltételei:
1. A legtöbb verseny 1. iskolai vagy kerületi fordulója ingyenes (kivétel: Zrínyi Ilona matematikaverseny, Öveges József fizikaverseny, Varga Tamás matematikaverseny) A második (fıvárosi) fordulón való
1
részvételhez a legtöbb versenynél már részvételi díjat kell fizetni. Az összeg nagyságát és a befizetés módját a továbbjutókkal a tantárgygondozó közli a kerületi verseny után. 2. A levelezıs versenyek kivételével az általunk szervezett versenyre elıre szükséges nevezni! A versenynaptár egyik oszlopába leírtuk, hogy melyik intézménybe kell elküldeni a nevezési lapot. A PPIbe küldött nevezés megkönnyítése érdekében az iskolák ebben a tanévben is összesen 4 alkalommal, az intézetünk által küldött, az iskola igazgatója által aláírt és lepecsételt összesített nevezési lapokon neveznek. A kiküldött táblázatban csak az adott kategóriákban elindított versenyzık vagy csoportok számát kell feltüntetni. A táblázat tartalmazza az adott kategóriában iskolánként indítható versenyzı tanulók vagy csoportok számát. Az utolsó oszlopban az adott szakterületért felelıs pedagógus (felkészítı tanár vagy munkaközösség-vezetı) aláírásával igazolja, hogy vállalja a versenyzı(k) indítását. 3. Némely versenynél (Öveges József Fizikaverseny, Varga Tamás Matematikaverseny) csak az úgynevezett iskolai fordulóból lehet bejutni a következı szintő versenyre. Ezekre a részletes szabályzatban térünk ki. 4. Igazolás óraszámról: Azokban az iskolákban, ahol emelt és normál szinten is folyik az oktatás rajzból, a kerületi rajzversenyeken a helyszínen kell a versenyzıknek az 1. számú mellékletben közzétett, kitöltött igazoló lapon igazolnia, hogy milyen szinten tanulja a rajzot. Ennek hiányában az adott iskola tanulóját az emelt szintő (nehezebb) versenyre soroljuk be. Az idegen nyelvi versenyeken a kategóriáknak megfelelıen szintén igazolást kérünk arról, hogy a versenyzı tanuló milyen óraszámban tanulja az adott idegen nyelvet. 4.
Általános eljárások a versenyeken:
1.
A versenyre történı felkészülés anyagát a szaktárgyankénti leírások tartalmazzák. Ennek hiányában az évfolyamnak megfelelı kerettantervi tananyag a mérvadó. Az írásbeli versenyeknél a tanulók kódszámmal versenyeznek, és csak a javítás után azonosítják a kódszámot a versenyzıvel. A verseny alatt csak a bizottság által kijelölt személy tartózkodhat a teremben. A munkaközösség tagjai elıre elkészített javítókulcs alapján kijavítják a feladatlapokat, mely munka minıségéért a bizottság elnöke felel. A kijavított feladatlapot a kísérı vagy felkészítı tanár megtekintheti, kifogásaival a bizottság elnökéhez fordulhat. A kialakult vitás helyzetben a javító bizottság szavazattal dönt, egyenlıség esetén a zsőri elnöké a döntés joga. Az elért pontszámok alapján kialakult rangsor nyilvános. Eredményhirdetésnél a zsőri elnöke az elsı hat legjobb nevét közli a versenyen megjelentekkel. A kijavított feladatlapokat a versenyzık eredményhirdetés után megnézhetik, a lapokat a tanév végéig a PPI ırzi. Ha a verseny feladatlapjai pályázati dokumentációs anyag részei, akkor a feladatlapokat 5 évig kell megırizni. A mővészeti vagy szóbeli versenyek nyilvánosak (kivéve rajzversenyek), a produkció bemutatása alatt tehát bárki jelen lehet, de nem zavarhatja a versenyt. Az elıre megadott idıkeret túllépése hátrányt jelent a verseny eredményét tekintve. A zsőri a versenyszabályzatban is közzétett, elıre megadott szempontok szerint rangsorol. Rövid értékelés után általában az elsı hat versenyzı nevét hirdetik ki. Kérésre a zsőri az egyénenkénti teljesítményrıl is ad felvilágosítást. Az elsı három helyezésnél – különös tekintettel a felmenı (azaz a korlátolt benevezési számmal megadott) versenyeknél - a holtversenyt el kell kerülni. A holtverseny elkerülése érdekében vagy a versenyszabályzatban, vagy a verseny helyszínén a feladatok ismeretében - még a javítás-értékelés megkezdése elıtt - a bizottságok meghatározzák, melyik az a feladat (vagy szempont), amely az esetleges holtversenynél eldönti a végleges sorrendet az elsı három helyen. Bármilyen, a verseny lebonyolításával, értékelésével felmerülı problémáról vitás esetekben a versenyen megjelenı munkaközösségi tagok egyszerő szótöbbségi szavazással döntenek. A probléma lényegi ismertetését és a szavazás eredményét a szervezésért felelıs tantárgygondozó leiratban eljuttatja a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézethez.
2.
3.
4.
5.
5.
Eredményhirdetés:
1.
A legtöbb versenynél a verseny napján a zsőri a fentebb említett módon kihirdeti az eredményt. Amennyiben a zsőrizés idıtartama miatt az értékelésre a versenyzıknek nagyon sokat kellene várniuk, úgy a zsőri dönthet arról, hogy másik napon, de 8 napon belül lesz az eredményhirdetés. Ebben az 2
2.
esetben a verseny szervezıje köteles a helyezetteket idıben értesíteni a díjkiosztás helyszínérıl és idıpontjáról. Minden versenyzı emléklapot kap. Általában a megfelelı számú induló és magas színvonalú teljesítmény esetén a zsőri javaslatára az elsı három helyezett tanuló (csapat) oklevelet, könyv- vagy tárgyjutalmat kap. Ha a kategóriában induló tanulók száma eléri vagy meghaladja a 15 fıt (vagy csapatot), akkor - amennyiben a fenti leírásnak eleget tesznek a versenyzık - a további 4.5.6. helyezettek is kaphatnak oklevelet.
6.
Továbbjutás:
1.
Ha van magasabb szintő forduló, úgy a versenyért felelıs tantárgygondozó pontos felvilágosítást ad a fıvárosi versenyre jutásról. A fıvárosi versenyre való benevezést a PPI továbbítja a megfelelı helyre, és egyben értesíti a továbbjutó tanulót, az iskola igazgatóját, valamint a felkészítı tanárt a fıvárosi verseny idıpontjáról és a helyszínérıl. Amennyiben a fıvárosi versenyre továbbjutó tanuló valamilyen oknál fogva nem tud részt venni a versenyen, úgy ezt a tényt a felkészítı tanárnak idıben jeleznie kell a PPI-nek, hogy megszervezhetı legyen egy másik versenyzı delegálása a kerületbıl, ha ezt a szabályok lehetıvé teszik.
2.
7.
Eredménylista:
1. A versenyek eredményeirıl a tantárgygondozók által leadott eredménylista alapján havonta írásban tájékoztatjuk az iskolák igazgatóit. Amennyiben valamely adat tévesen jelent meg, úgy azt a kiadásért felelısnek lehet jelezni. A kerületi versenyek eredményei havonkénti frissítéssel a www.pepint.hu honlapon megtekinthetık. 2. A tanév végén összesítı táblázat készül az egyes iskolák részvételi arányáról és eredményeirıl. 3. A kerületi versenyeken elsı három helyezést elért tanulók adatait a DIÁKLEGEK címő kiadványban közöljük. 4. A tanév végén rendezendı Gyıztesek Gálájára az elsı helyezett, illetve a zsőri által javasolt versenyzık és felkészítı pedagógusok kapnak meghívást. A pedagógusok a kerületi versenyekkel kapcsolatos észrevétellel vagy panasszal írásban fordulhatnak a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet igazgatójához vagy helyetteséhez.
Budapest, 2009. október 19.
…………………………………………………… …………………………………………………… Szekeres Lászlóné témafelelıs, igazgatóhelyettes
dr. Nagyné Koczog Tünde igazgató
3
Tartalomjegyzék 1. Alsó tagozatos versenyek 1.1.
„Szépolvasási verseny” 4. osztályosoknak............................................................................... 7
1.2.
Versmondó verseny 2., és 3. osztályosoknak........................................................................... 7
1.3.
Rajzverseny 1-4. osztályosoknak ............................................................................................. 7
1.4.
Lakóhely-ismereti komplex csapatverseny 4. osztályosoknak................................................. 8
1.5.
"Könyvbarátok " levelezı versenye ......................................................................................... 8
1.6.
Helyesírási verseny 2-4 osztályosoknak................................................................................... 9
1.7.
Matematikaverseny alsó tagozatosoknak ................................................................................. 9
1.8.
Táltosposta levelezı meseverseny............................................................................................ 9
2. Felsı tagozatos versenyek 2.1.
„Szép magyar beszéd” verseny .............................................................................................. 11
2.2.
Kerületi vers- és prózamondó verseny ................................................................................... 11
2.3.
Simonyi Zsigmond kárpát-medencei helyesírási verseny ..................................................... 11
2.4.
„Olvass velünk! A nagy könyv 100 legnépszerőbb regényébıl” .......................................... 12
2.5.
Bod Péter könyvtárhasználati verseny kerületi fordulója....................................................... 12
2.6.
Kerületi angol nyelvi szépkiejtési verseny............................................................................. 13
2.7.
Kerületi angol országismereti verseny ................................................................................... 13
2.8.
Játékos német nyelvi csapatverseny 5- 6. osztályosoknak ..................................................... 14
2.9.
Német nyelvi verseny 7- 8. osztályosoknak........................................................................... 14
2.10. Német nyelvi vers- és prózamondó, valamint kisjelenetek verseny....................................... 15 2.11. Szent László történelmi vetélkedı ......................................................................................... 15 2.12. Zrínyi Ilona országos matematikaverseny.............................................................................. 15 2.13. Kerületi matematikaverseny felsı tagozatosoknak ................................................................ 16 2.14. Teleki Pál országos földrajz - földtan verseny ....................................................................... 16 2.15. Kaán Károly országos természet- és környezetismereti verseny ........................................... 17 2.16. Herman Ottó országos biológiaverseny ................................................................................. 17 2.17. Hevesy György országos kémiai verseny .............................................................................. 18 2.18. Kerületi fizika csapatverseny ................................................................................................. 18 2.19. Öveges József fizikaverseny .................................................................................................. 18 2.20. Kerületi számítógépes alkalmazói verseny ............................................................................ 19 2.21. Kerületi számítógépes grafikaverseny.................................................................................... 19 2.22. „Ügyes kezek” kerületi technika egyéni verseny ................................................................... 20 2.23. Kerületi technika modellezı csapatverseny ........................................................................... 20 2.24. Kerületi rajzverseny felsı tagozatosoknak............................................................................. 21 2.25. Népdaléneklési verseny felsı tagozatosoknak és középiskolásoknak.................................... 21 2.26. Haydn - komplex mőveltségi csapatvetélkedı az általános iskolák felsı tagozatosainak .... 22
1.
ALSÓ TAGOZATOS VERSENYEK
1.1.
„MONTÁGH IMRE SZÉPOLVASÁSI VERSENY” 4. OSZTÁLYOSOKNAK Felelıs:Rajné Zsebedits Lívia tantárgygondozó( elérhetıség: Stromfeld Aurél Ált. Isk.) Kerületi verseny idıpontja: 2009. november 16.(Hajós Alfréd Ált. Isk.)
1.
Jelentkezés: Minden iskola az évfolyamból 2 fıt indíthat. Nevezni a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet iskolákba kiküldött nevezési lapján lehet. A verseny helyszínén az elıre kiküldött alsós nevezési lapokat kitöltve le kell adni. A verseny témája: Egy ismeretterjesztı és egy szépirodalmi szöveg (mely párbeszédet is tartalmaz) felkészülés utáni felolvasása. A verseny helyszínén az életkori sajátosságoknak megfelelı szöveget kapnak a tanulók. Legfontosabb tudnivalók: A zsőri tagjai külön-külön adott pontszámok összesítése alapján értékelnek. Holtverseny esetén a zsőri elnöke dönt. Az értékelés szempontjai: - szöveghőség, - megfelelı hangerı és hangszín, tempó és szünettartás, kitekintés a szövegbıl, - a szöveg hangulatához megfelelı elıadásmód és szövegértı felolvasás. A fıvárosi verseny idıpontja: 2009. november 26. (ingyenesen továbbjut az 1. helyezett) Helyszín: Fazekas Mihály Fıvárosi Gyakorló Ált. Iskola és Gimnázium
2.
3. 4.
5. 6.
1.2.
VERSMONDÓ VERSENY 2., ÉS 3. OSZTÁLYOSOKNAK Felelıs:Rajné Zsebedits Lívia tantárgygondozó( elérhetıség: Stromfeld Aurél Ált. Isk.) Kerületi verseny idıpontja: 2009. november 16.(Hajós Alfréd Ált. Isk.)
1.
Jelentkezés: Minden iskola az évfolyamból 2 fıt indíthat. Nevezni a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet iskolákba kiküldött nevezési lapján lehet. A verseny helyszínén az elıre kiküldött alsós nevezési lapokat kitöltve le kell adni. A verseny témája: 2. osztályban: 1 kötelezı és 1 szabadon választott vers bemutatása. Kötelezı vers: Vidor Miklós: Vaddisznóálom c. verse 3. osztályban: 1 kötelezı és 1 szabadon választott vers bemutatása. Kötelezı vers: Bókkon Gábor: Szélnóta c. verse Mindkét kategóriában lehet verses mese is az elıadott mő. Legfontosabb tudnivalók:: A választott mő verses mese is lehet. Elıadása 3 percnél nem lehet hosszabb. A verseket 1 példányban fénymásolva hozzák magukkal a versenyzık, hogy a zsőri láthassa a szövegeket szavalat közben. Az értékelés szempontjai: A mővészi, értı, szöveghő elıadást értékeli a zsőri
2.
3.
4.
1.3.
RAJZVERSENY ALSÓ TAGOZATOSOKNAK Felelıs:Rajné Zsebedits Lívia tantárgygondozó( elérhetıség: Stromfeld Aurél Ált. Isk.) Kerületi verseny idıpontja: 2009. december 2. (Stromfeld Aurél Ált. Isk.)
1.
Jelentkezés: Iskolánként normál osztályokban 2 fı/ kategória, emelt szinten 3 fı/ kategória indulhat a versenyen. A verseny helyszínén az elıre kiküldött alsós nevezési lapokat kitöltve le kell adni. Nevezni a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet iskolákba kiküldött nevezési lapján lehet. Kategóriák: - 2.,3.,4. osztály normál szint - 1-2. osztály emelt szint - 3-4. osztály emelt szint A verseny témája: Illusztráció készítése az őrhajózás, őrkutatás témakörébıl a helyszínen felolvasott mese ill. szöveg alapján Legfontosabb tudnivalók:A tanulók tetszıleges eszközzel A/3-as vagy A/4-es keret nélküli lapokon dolgozhatnak. A versenyzık maguk gondoskodnak a felszerelésrıl. A munkák elkészítésére 60 perc áll rendelkezésre.
2.
3. 4.
7
5.
6. 7.
Az értékelés szempontjai: anyaghasználat, formaalakítás, téralakítás, komponálás, színhasználat, egyéni kifejezés. A zsőri a szempontsor alapján rangsorolja a mőveket. Holtverseny esetén az egyéni kifejezés színvonala dönt. A fıvárosi verseny idıpontja 2010. március 27. (3-4. évfolyam) 2010. április 10. (1-2. évfolyam) Résztvevı lehet: normál szinten a kerületi verseny 1. helyezettje, emelt szinten iskolánként 4 fı indulhat a versenyen. A nevezési díjat minden kategóriából az I. helyezettnek a PPI fizeti. Helyszín: Fazekas Mihály Fıvárosi Gyakorló Ált. Iskola és Gimnázium A természet világa és az ember témakörét: magyar legendákhoz, mondákhoz, népmesékhez; a mozgás örömét átélı ember témakörét konkrét sportágakhoz kapcsolják.
1.4.
LAKÓHELY-ISMERETI KOMPLEX CSAPATVERSENY 4. OSZTÁLYOSOKNAK Felelıs: Verıcei Gáborné szaktanácsadó ( PPI ) és Biricz Jánosné ( Hajós Alfréd Ált. Isk.) Kerületi verseny idıpontja: 2009. november 25. (Lázár Vilmos Ált. Iskola)
1.
Jelentkezés: Minden iskola 1 csapatot (3fı) indíthat. Nevezni a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet összesített nevezési lapján lehet. A verseny helyszínén az elıre kiküldött alsós nevezési lapokat kitöltve le kell adni. A verseny témája: Lakóhelyünk Pesterzsébet Elızetes feladatok: - A kiküldött sétálólap segítségével Pesterzsébet legfontosabb nevezetességeinek megtekintése, megfigyelése és feljegyzések készítése. - Benedek Elekre emlékezve: kerületünkkel kapcsolatos népmese stílusú jókedvő, vidám, tréfás, akár jelmezes mese elıadása. Idıtartama: max. 5 perc. - 100 éves a Kossuth-szobor: kisplasztika vagy dombormő készítése tetszıleges anyagból (Kossuthszobrot idézze) Legfontosabb tudnivalók: A csapatok az életkori sajátosságoknak megfelelı mélységben kerületünk legfontosabb nevezetességeinek ismeretébıl szóbeli és írásbeli feladatokban mérik össze tudásukat. A verseny anyaga az elızetes sétán látottak anyagából, kerületünk nevezetességeinek felismerésébıl, közlekedési és térképolvasási feladatokból állnak. A verseny idıtartama 2 óra.
2. 3.
4.
1.5.
"KÖNYVBARÁTOK " LEVELEZİ VERSENYE Felelıs:Verıcei Gáborné szaktanácsadó (PPI) és Biricz Jánosné ( Hajós Alfréd Ált. Isk.) Kerületi döntı idıpontja: 2010. április 13. (XX/2. Könyvtár)
1.
Jelentkezés: 3. és 4. osztályos tanulók egyéni versenyében minden iskola tetszıleges létszámú tanulót indíthat a feladatlapok fénymásolásával. A verseny témája: - 1. fordulóban Félix Salten: Bambi - 2. fordulóban Békés Pál: A Félılény - 3. fordulóban L.Frank Baum: Óz, a csodák csodája Legfontosabb tudnivalók: Az egyes fordulókban a tanulók feladatlapon válaszolnak az adott könyvhöz kapcsolódó szövegértési feladatokra. Az egyes fordulók határidejét levelezı játék feladatlapja tartalmazza. A három forduló után a 3. és a 4. osztályosok legjobbjai egyéni díjat kapnak. A csapatdöntıben valamennyi induló iskola 1 csapata vehet részt (tagjai a legtöbb pontot elért 3 tanuló). A döntı anyaga a 3 könyv elolvasásához kötıdı játékos feladatokból áll. A verseny idıtartama 2 és fél óra. Az értékelés szempontjai: A csapatok sorszámmal versenyeznek, és az egyes feladatokra kapott pontszámok összesítése adja a helyezést. Holtverseny esetén a zsőrivel elızetesen megbeszélt szempontok és feladatok alapján születik meg a döntés. Az elért pontszámok alapján kialakult rangsor nyilvános.
2.
3.
4.
8
1.6.
HELYESÍRÁSI VERSENY 2.3. és 4. OSZTÁLYOSOKNAK Felelıs: Biricz Jánosné tantárgygondozó (Hajós Alfréd Általános Iskola) Kerületi verseny idıpontja: 2010. március 31. (Vörösmarty Mihály Ált. Isk. és Logopédiai Int.)
1.
Jelentkezés: Nevezni a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet összesített nevezési lapján lehet. A verseny helyszínén az elıre kiküldött alsós nevezési lapokat kitöltve le kell adni. Felkészülés anyaga: Az évfolyamokban elıírt tananyaghoz igazodva tollbamondás, betőpótlások, szavakban j-ly helyes alkalmazása, nagybetők és írásjelek megfelelı használata, betőrendbe sorolás, szófajok ismerete. Legfontosabb tudnivalók: A csapatok sorszámmal versenyeznek, és az egyes feladatokra kapott pontszámok összesítése adja a helyezést. A 2. és 3. évfolyamosok ceruzával, a 4. évfolyamosok tollal írnak. A kísérı tanítók az elıre elkészített javítókulcs alapján kijavítják a feladatlapokat. A hibák javításánál csak az egyértelmő javítás vehetı figyelembe. Holtverseny esetén a tollbamondás hibaszáma a döntı. Ha egyenlı, újabb rövid tollbamondás dönt a helyezésrıl. Fıvárosi verseny: 2010. április 22. (Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium )
2.
3.
4.
1.7.
MATEMATIKAVERSENY ALSÓ TAGOZATOSOKNAK Felelıs:Rajné Zsebedits Lívia tantárgygondozó( elérhetıség: Stromfeld Aurél Ált. Isk.) Kerületi verseny idıpontja: 2010. március 17. (József Attila Ált. Iskola)
1.
Jelentkezés módja: nevezni a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet összesített nevezési lapján kell. A verseny helyszínén az elıre kiküldött alsós nevezési lapokat kitöltve le kell adni. Felkészülés anyaga: az életkori sajátosságoknak megfelelıen az adott évfolyam tantervi követelményei. Legfontosabb tudnivalók: a gyerekek név nélkül, csak kódszámmal versenyeznek. A feladatlap megoldásának idıtartama 1 óra. A javítás után a kísérıtanárok megnézhetik tanítványaik dolgozatát, észrevételt tehetnek. Értékelés módja: a munkaközösség tagjai az elıre elkészített javítókulcs alapján kijavítják a feladatlapokat. A csapatok sorszámmal versenyeznek, és az egyes feladatokra kapott pontszámok összesítése adja a helyezést. Holtverseny esetén a zsőrivel elızetesen megbeszélt szempontok és feladatok alapján születik meg a döntés. Az elért pontszámok alapján kialakult rangsor nyilvános.
2. 3.
4.
1.8.
TÁLTOSPOSTA LEVELEZİ MESEVERSENY Felelıs: Verıcei Gáborné szaktanácsadó
1.
Jelentkezés módja: a beküldött nevezési lapok alapján 4 fıs csapatok ( 2 második és 2 harmadik osztályos tanuló) jelentkezhetnek. Egy-egy iskolából akár több csapat is jelentkezhet. Határidı: 2009. szept. 30. Felkészülés anyaga: Benedek Elek meséi:
2.
1. Égigérı fa 2. Táltos kecske 3. Mezıszárnyasi 4. Deszkavári királyfi 5. A só 6. Molnár Ferkó 7. Hammas Jutka 8. Világszép Nádszálkisasszony 9. Világszép Sárkány Rózsa 10. A békakirálykisasszony 11. Furulyás Palkó 12. Kacor király 3.
4.
A tesztlapokban szerepelhet: igaz-hamis állítások megkülönböztetése, többszörös választás, párosítás, totó, rejtvény, titkosírás, szómagyarázat, szólások, közmondások ismerete, következtetés levonása, vélemény nyilvánítás, illusztráció készítése (tetszıleges technikával), báb- vagy egyéb tárgy készítése, adat, információkeresés a szövegben és az interneten. Legfontosabb tudnivalók: A versenyben résztvevık e-mail-ben kapják az elsı feladatot (2009. október 30.) ill. a második forduló (2010. február 1.) feladatlapjait. A feladatlapokon szerepel a
9
5. 6.
beküldési határidı (1.forduló visszaküldése 2009. dec. 14., 2.forduló 2010. márc. 12.) A feladatlapok beküldése a kerületi postázás útján történik. A verseny döntıje a Petıfi Irodalmi Múzeumban lesz. A döntı anyagában szóbeli, improvizációs játékot és írásbeli feladatokat is kapnak a gyerekek. A kerület legeredményesebb csapatának tanulói részt vesznek a Petıfi Irodalmi Múzeum Hol volt, hol nem volt c. kiállításán, s itt tárlatvezetéssel ismerhetik meg Benedek Elek meséinek világát. A kiállítás anyaga a döntı verseny kérdéseiben is szerepel. A döntı elıtti múzeumlátogatás 2010. április 8-án, 14-15-óráig lesz. A kiértesítést, a helyszínre kísérést a szaktanácsadó szervezi. Fıvárosi döntı 2010. április 20-án a Petıfi Irodalmi Múzeumban a kiértesítés alapján. Értékelés módja: A feladatlapok javítását a szaktanácsadó készíti. A pontszámok alapján derül ki, ki képviseli majd a kerületet a fıvárosi versenyen. A döntıbe bejutó csapatok holtversenye esetén a nyílt végő kérdésekre adott tartalmi, helyesírási és külalaki különbségek adnak segítséget.
10
2.
FELSİ TAGOZATOS VERSENYEK
2.1.
„SZÉP MAGYAR BESZÉD” VERSENY Szervezı: dr. Nagyné Koczog Tünde intézményvezetı magyar nyelv és irodalom szaktanácsadó
1.
Indulók köre: 2 –2 fı vehet részt kategóriánként (5-6. és 7-8. oszt., illetve a korosztálynak megfelelı középiskolai évfolyamok diákjai) és iskolánként a versenyen. Jelentkezés módja: Az intézet által kiküldött nevezési lapon a létszám megjelölésével. A felkészülés anyaga: A vetélkedı résztvevıinek egy – a forduló rendezıi által – kijelölt kötelezı és egy magukkal hozott, szabadon választott 20-25 soros prózai szöveget kell felolvasniuk. A szöveg csak eredeti, magyar – XX. századi – közlı prózai stílusban (irodalmi vagy igényes köznyelven) megírt mő lehet, amely nem tartalmaz párbeszédet, sem régies, sem tájnyelvi (nyelvjárási), sem kevéssé ismert idegen szavakat. Legfontosabb tudnivalók: Az elsı fordulóban olvassák fel a versenyzık szabadon választott szövegeiket. A szöveget a versenyzık két példányban hozzák magukkal, hogy a zsőri is figyelemmel tudja követni a pontos felolvasást. A második fordulóban a versenyzık kapnak egy szöveget, melyet 8 perces felkészülés után kell a zsőri elıtt felolvasniuk. Az értékelés módja: A szöveg gördülékeny, értelmezı felolvasását értékeli a zsőri. A mővészi elıadás, a szövegbıl kitekintés nem követelmény a versenyen, így azt negatívumként értékelik. Holtverseny esetén a kötelezı szöveg felolvasásának teljesítménye alapján a zsőri elnöke dönt. Fıvárosi versenyre jutás feltétele: a 7-8. évfolyam elsı helyezettje képviseli a kerületet a regionális versenyen. A regionális versenyre a benevezést a kerületi verseny szervezıje bonyolítja, s errıl írásban értesíti a felkészítı pedagógust az iskolai postán keresztül. Nevezési díj nincs. A regionális verseny helye, idıpontja: Balatonboglár, 2010. április
2. 3.
4.
5.
6.
7.
2.2.
KERÜLETI VERS- és PRÓZAMONDÓ VERSENY Szervezı: dr. Nagyné Koczog Tünde intézményvezetı,magyar nyelv és irodalom szaktanácsadó
1. 2. 3.
Indulók köre: 2 –2 fı vehet részt kategóriánként, (5-6. és 7-8. oszt.,) és iskolánként a versenyen. Jelentkezés módja: Az intézet által kiküldött nevezési lapon a létszám megjelölésével. A felkészülés anyaga: A versmondó versenyen: magyar költı két mőve, melyek közül a versenyzı által elsıdlegesen választottat kell a zsőri elıtt elmondani. A prózamondó versenyen: magyar író mőve, mővének egy részlete, mely idıben nem haladhatja meg a 3 percet. Legfontosabb tudnivalók: Kötött téma, kötött korszak nincs, a választott mő vers esetében részlet nem lehet. Balladát, verses mesét, elbeszélı költeményt nem lehet választani. A költemény elmondása 3 percnél nem lehet hosszabb. A költeményeket, szövegeket fénymásolva hozzák magukkal a versenyzık, hogy a zsőri az elıadás közben láthassa a szövegeket. Az értékelés módja: A mővészi, értı elıadást értékeli a zsőri. A második hozott verset holt verseny esetén hallgatja meg a zsőri, egyébként nem. Fıvárosi versenyre jutás feltétele: Kategóriánként az elsı helyezettek képviselik a kerületet. A fıvárosi verseny helye, idıpontja: 2010. március 25. 9.00 h Marczibányi Téri Szabadidı Központ
4.
5. 6. 7.
2.3.
SIMONYI ZSIGMOND KÁRPÁT-MEDENCEI HELYESÍRÁSI VERSENY Szervezı: dr. Nagyné Koczog Tünde intézményvezetı, magyar nyelv és irodalom szaktanácsadó
1.
Indulók köre: 2 –2 fı vehet részt kategóriánként (5.6.7.8. oszt., illetve a korosztálynak megfelelı középiskolai évfolyamok diákjai) és iskolánként a versenyen. Jelentkezés módja: Az intézet által kiküldött nevezési lapon a létszám megjelölésével. A felkészülés anyaga: Az elızı évek feladatlapjai alapján, az általános iskolai tananyag. Legfontosabb tudnivalók: a verseny írásbeli. A feladatlap megoldásának idıtartama 1 óra, elıtte tollbamondást írnak a versenyzık. Az értékelés módja: A verseny hivatalos, a meghirdetık által kiadott szabályzata alapján.
2. 3. 4. 5.
11
6.
7.
Fıvárosi versenyre jutás feltétele: a kategóriák elsı helyezettje képviseli a kerületet a fıvárosi versenyen. A versenyre a benevezést a kerületi verseny szervezıje bonyolítja, s errıl írásban értesíti a felkészítı pedagógust az iskolai postán keresztül. Nevezési díj nincs. A fıvárosi verseny helye, idıpontja: Szabadság Sugárúti Általános Iskola, 2010. április 17.
2.4.
„OLVASS VELÜNK! A NAGY KÖNYV 100 LEGNÉPSZERŐBB REGÉNYÉBİL” országos levelezı verseny Szervezı: Verıcei Gáborné és Simon Krisztina
1. 2.
A verseny meghirdetıje: Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet A jelentkezés és a részvétel feltételei: Általános iskola 7-8. osztályos tanulóiból, vagy más iskolatípus ennek megfelelı korosztályából álljon a jelentkezı 3 fıs csapat. Egy iskolából több csapat is jelentkezhet. A verseny témája, ismeretanyaga, felkészüléshez felhasználható irodalom: Fehér Klára: Bezzeg az én idımben Rejtı Jenı: Piszkos Fred, a kapitány Kapcsolódó lexikonok, enciklopédiák, internet. A nevezés módja, határideje: A nevezés a jelentkezési lap beküldésével kezdıdik (letölthetı: www.pepint.hu), amelyet postai úton kell eljuttatni a PPI címére. Határidı 2009. október 21. Minden XX. kerületi általános iskolából két csapat térítésmentesen vehet részt a versenyen. Az ezen felül jelentkezı csapatoknál a nevezési díj: 1800,-Ft/ csapat. A Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet a jelentkezési lapok alapján ez utóbbi esetben számlát és a befizetésre szolgáló csekket, vagy átutalást küld a jelentkezıknek 2010. januárban. A befizetést igazoló csekk vagy átutalási bizonylat fénymásolatát kérjük az elsı forduló megoldásaival együtt beküldeni! A verseny lebonyolítása: A jelentkezési lapok alapján 2009. december 7-én mindenkinek elküldjük az elsı feladatlapot a megadott e-mail vagy postai címre annak megfelelıen, ahogyan ezt a jelentkezési lapon kérték a benevezık. Amennyiben 2009. dec. 15-ig nem érkezett meg, kérjük azonnal jelezni e-mailen vagy faxon (fax: 06 – 1 – 284 – 0138 e-mail:
[email protected]) Az 1. feladatlap beküldésének határideje: 2010. január 29. A 2. feladatlapot 2010. február 15-én küldjük ki. Szintén kérünk gyors visszajelzést azoktól, akik véletlenül nem kapták meg a 2. feladatlapot 2010. február 23-ig. A 2. feladatlap beküldésének határideje: 2010. március 26. A csapatok pontszámai a beküldést követı 4 héten belül olvashatók lesznek a PPI honlapján, csakúgy mint a megoldások. A döntıbe jutás feltétele, módja az egyes fordulókból: a döntıbe a 12 legtöbb pontot elért csapat kerül. Holtverseny esetén ez a szám módosul. A döntın aktivity, villámkérdések, Ki vagyok én? feladatokkal, szituációs játékkal kiegészített feladat is vár a tanulókra. Döntı: 2010. május 17. (hétfı) Díjazás: Az országos versenyen 1. helyezett csapat és felkészítı pedagógusa: „Olvass velünk“ emblémával ellátott emlékplakettet, értékes tárgyjutalmakat, és ezeken kívül könyveket, társasjátékokat és promóciós ajándékokat kapnak. A döntıbe jutott további 11 helyezett csapat és felkészítı pedagógusai: „Olvass velünk“ emblémával ellátott jutalomtárgyakat, könyveket, társasjátékokat, promóciós ajándékokat kapnak. A további helyezett csapat (a résztvevı csapatok 25 %-a) ajándékot kap, melyet postán küldünk el. A benevezı csapatok minden tanulója részére az „Olvass velünk” verseny emblémájával ellátott emléklapot küldünk. A legjobban szereplı kerületi csapat meghívást kap a Gyıztesek gálájára.
3.
4. 5.
6.
7.
8. 9.
2.5.
BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY KERÜLETI FORDULÓJA Szervezı: Simon Krisztina pedagógiai elıadó
1. 2.
Indulók köre: I. kategória: általános iskolák és gimnáziumok 13-14 éves tanulói (7-8. évfolyam) A verseny témája: A tömegközlekedés A verseny témájához kapcsolódóan ebben az évben sincs kiemelt dokumentum. Ajánlott irodalmat októberben a PEPI pedagógiai elıadója küld a felkészítı pedagógusoknak.
12
3.
4.
5.
6.
7.
8. 9.
Jelentkezés: írásban az elıre kiküldött, 1. összesített iskolai nevezési lapon a létszám megjelölésével, melyet az intézményvezetı küld be a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet címére (határidı: 2009. november 4.). Iskolánként 3 fıt lehet indítani. Verseny célja: Az önálló tanulás, ismeretszerzés módszereinek elsajátítása. Az iskolai tanulási folyamat során részekre bontott ismeretelemek egységbe foglaló információs tudás és dokumentum felhasználó készségek, képességek integráló, szintetizáló ismeretszerzési folyamatának mérése. Információs és kommunikációs kultúra fejlesztése, könyvtárhasználati ismeretek terjesztése. Tehetséggondozás. Felhasználható irodalom: általános lexikonok, szaklexikonok, enciklopédiák, kézikönyvek, a téma szakirodalma, bibliográfiák, idıszaki kiadványok, offline ill. online adatbázisok, elektronikus könyvtárak, ill. folyóiratok, közös katalógusok, internetes katalógus. A kerületi forduló: A Hubay Jenı Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakkönyvtár vezetıje által összeállított feladatlapok kitöltésére 2009. december 8-án 13.30-kor kerül sor. A helyszínt a Fıvárosi Szabó Ervin Könyvtár XX/2. Fiókkönyvtára (Bíró Mihály u. 7.) biztosítja. Értékelési szempontok: A kerületi fordulón kitöltött feladatlapokat a verseny helyszínén, az iskolai könyvtáros munkaközösség tagjai javítják. Holtverseny esetén egy elıre kijelölt feladatban nyújtott teljesítmény dönt. Eredményhirdetés a helyszínen. Továbbjutás: Kerületenként és kategóriánként 2 fı juthat tovább. További fordulók: Helyszíne és idıpontja a késıbbi országos versenykiírás alapján lesz meghatározva. Errıl a továbbjutottaknak a PEPI pedagógiai elıadója küld értesítést.
2.6.
KERÜLETI ANGOL NYELVI SZÉPKIEJTÉSI VERSENY Szervezı: Huszák Tihamérné tantárgygondozó (Vörösmarty Mihály Ált. Isk. és Logop. Int.)
1.
A versenyen az általános iskolák 5. 6. osztályos tanulói vehetnek részt, kategóriánként és évfolyamonként 2 fıvel (I. kategória), illetve 3 fıvel (II. kategória), külön az 5. külön a 6. osztályosok. A 2 kategória: I. és II, ( 3 fı-3-nál több órában tanulja az angol nyelvet, 2 fı- 3 vagy kevesebb órában tanulja az angol nyelvet). Jelentkezés módja: A PEPI által kiküldött egységes jelentkezési íven. A verseny ideje: 2009. november 05.14.30-17.00 óra. A verseny helyszíne: Stromfeld Aurél Általános Iskola, Mártírok útja 205. A versenyre hozni kell igazolást az óraszámokról. Az Igazoló lap Melléklete a szabályzatnak. Kizáró ok: A szülık angol anyanyelvőek, vagy ha a tanuló hosszabb ideig tartózkodott adott nyelvterületen. Tudnivalók: A verseny elsı részében egy szabadon választható szöveget olvashatnak fel (15-20 sornál nem hosszabb, párbeszéd nélküli prózát, mesét…) Kérjük, hogy a versenyzık a szövegbıl hozzanak a zsőri számára legalább egy másolatot! A második részben kb.5 perces felkészülés után mindenki ugyanazt a szöveget olvassa fel. (5. évfolyam állatos mesét, 6. évfolyam egy híres emberrıl szólót.) Holtverseny esetén egy új szöveget kapnak a versenyzık. Fıvárosi fordulója nincs a versenynek. A zsőri a verseny napján hirdet eredményt.
2. 3. 4. 5. 6. 7.
8.
2.7.
KERÜLETI ANGOL ORSZÁGISMERETI VERSENY Szervezı: Huszák Tihamérné tantárgygondozó(Vörösmarty Mihály Ált. Isk. és Logop. Int.)
1.
A versenyen az általános iskolák 7-8. osztályos tanulói vehetnek részt. Az I. kategóriában (akik 3 órában tanulják az angol nyelvet) 4 fıs csapattal indulhatnak ( 2 fı 7. oszt. - 2 fı 8. oszt.) A II. kategóriában (akik 3 óránál nagyobb óraszámban tanulják az angolt) 2 fıs csapattal indulhatnak. ( 1 fı 7. oszt.-1 fı 8. oszt.). Jelentkezés módja: A PEPI által kiküldött egységes jelentkezési íven. A verseny ideje: 2010. április 15. 14.30-17.00 óra. A verseny helyszíne: Tátra Téri Általános Iskola, Tátra tér 1.
2. 3. 4.
13
5. 6. 7.
8. 9. 10.
A versenyre hozni kell igazolást az óraszámokról. Az Igazoló lap Melléklete a szabályzatnak. Kizáró ok: A szülık angol anyanyelvőek, vagy ha a tanuló hosszabb ideig tartózkodott adott nyelvterületen. Tudnivalók: Csak Anglia, Wales, Scotland és N.Ireland szerepel a versenyen. Az elsı fordulóban az elızetes feladat bemutatására kerül sor. Ez lehet tabló, tárgy, plakát vagy bármilyen produktum. A bemutatás az elıkészülettel együtt max. 3 perc szóban ( a papír a kezükben lehet). - Öt témából lehet felkészülni: 1. Zene (együttes, énekes), 2. Film, 3. Sport, 4. Királyi család, 5.Természetismeret - A második fordulóban 13+1 (Quiz) totóra kerül sor. - Hat témakörbıl várhatóak a kérdések: 1. Híres épületek 2. Ünnepek 3.Híres ember 4. Földrajz (minimális) 5. Történelem (fontosabb események) 6. Konyha - Holtverseny esetén villámkérdést húznak a totó témaköreibıl. A felkészülés egységes anyagból történik, amit a tantárgygondozó minden iskolába november 30ig megküld. A zsőri tagjai – a munkaközösség megállapodása szerint - nem lehetnek a kerületben tanító pedagógusok. A zsőri a verseny napján hirdet eredményt. Fıvárosi fordulója nincs a versenynek.
2.8.
JÁTÉKOS NÉMET NYELVI CSAPATVERSENY 5- 6. OSZTÁLYOSOKNAK Felügyeli: dr. Nagyné Koczog Tünde igazgató
1.
A csapatversenyen az 5. és a 6. osztályos tanulók közül 4 fı alkot egy csapatot (tetszés szerinti elosztásban). A vetélkedın nem teszünk különbséget a heti 3 órában tanuló diákok és a heti 3 óránál több órában tanulók között. Iskolánként egy csapat nevezhetı. Jelentkezés a kerületi fordulóra: A PPI által kiküldött versenyre történı összesítı nevezési lapon, melyet az iskola igazgatója küld el a PPI-be, Szekeres Lászlóné nevére. Felkészülés anyaga: Egy dal vagy játék, amit a csapat közösen mutat be a versenyen. Téma: a tavasz. A részletes tájékoztatót e-mailen november 20-ig megkapják a nyelvtanárok az intézeti összekötıtıl, dr. Nagyné Koczog Tündétıl. Fontos tudnivaló: a Német Kisebbségi Önkormányzat együttmőködésével jön létre a verseny, a helyszínt is biztosítják, a feladatokat Bárkányi Judit állítja össze.
2. 3.
4.
2.9.
NÉMET NYELVI VERSENY 7- 8. OSZTÁLYOSOKNAK Felügyeli: dr. Nagyné Koczog Tünde igazgató
1.
A versenyen 7- 8.-os diákok vehetnek részt. A vetélkedı két kategóriában zajlik. - 1. kategória: a heti 3 órában tanuló diákok közül 2 fıt nevezhet az iskola tetszés szerinti évfolyam elosztásban. - 2. kategória: a heti 3 óránál több órában tanulók közül 2 fıt nevezhet az iskola tetszés szerinti évfolyam elosztásban. Az 1. és 2. kategóriában külön versenyeznek a tanulók. Jelentkezés a kerületi fordulóra: A PPI által kiküldött versenyre történı összesítı nevezési lapon, melyet az iskola igazgatója küld el a létszámot megjelölve a PPI-be, Szekeres Lászlóné nevére. Felkészülés anyaga: A kerettantervi tartalmak alapján a kreatív nyelvhasználat. Szóbeli forduló nincs! Fontos tudnivaló: Azokban az iskolákban, ahol heti három, illetve azt meghaladó óraszámban is folyik a német nyelvi oktatás, a helyszínen kell a versenyzınek a Mellékletben közzé tett, elıre kitöltött, igazgató által aláírt igazoló lapon igazolnia, hogy milyen óraszámban tanulja az adott tantárgyat. A Német Kisebbségi Önkormányzat együttmőködésével jön létre a verseny, a feladatokat Bárkányi Judit állítja össze.
2. 3. 4.
14
2.10.
NÉMET NYELVI VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ, VALAMINT KISJELENETEK VERSENY Felügyeli: dr. Nagyné Koczog Tünde igazgató
1.
A versenyen 1-2., 3-4., 5-6., és 7-8.-os diákok vehetnek részt. A vetélkedı évfolyamonként két kategóriában zajlik. - 1. kategória: a német nyelvet tanuló diákok közül az iskola 2-2 fıt a vers- és prózamondásra, a kisjelenetek esetében 2 csoportot nevezhet. Egy csoport létszáma nem haladhatja meg a 10 fıt! - 2. kategória: a német nemzetiségi tanulók közül az iskola 3-3 fıt a vers- és prózamondásra, a kisjelenetek esetében 2 csoportot nevezhet. Egy csoport létszáma nem haladhatja meg a 10 fıt! Az 1. és 2. kategóriában külön értékeli a zsőri a tanulókat. Csak a 2. kategóriában szervezik felmenı rendszerben a versenyt, ezért csak ık juthatnak tovább a fıvárosi fordulóba. Jelentkezés a kerületi fordulóra: A PPI által kiküldött versenyre történı összesítı nevezési lapon, melyet az iskola igazgatója küld el a létszámot megjelölve a PPI-be, Szekeres Lászlóné nevére. Felkészülés anyaga: Tetszés szerinti német nyelvő vers, próza, jelenet. Fontos tudnivaló: A vers és a próza maximum 3 perc, a jelenet maximum 10 perc lehet! A Német Kisebbségi Önkormányzat együttmőködésével jön létre a verseny. A Gyıztesek gáláján érmet a zsőri döntése alapján a legszínvonalasabb produkciókat bemutatók kapnak.
2. 3. 4.
2.11.
SZENT LÁSZLÓ TÖRTÉNELMI VETÉLKEDİ Szervezı: Bondor Mária kerületi szaktanácsadó
1. 2. 3. 4. 5.
Csapatverseny 6. osztályos tanulók 3 fıs csapatai számára. 1 iskola 1 csapatot indíthat. A feladatlap összeállítói: (központi) X. kerületi történelemtanárok Téma: Mátyás király Ajánlott irodalom: késıbb kiküldött értesítés alapján Nevezés: Nevezni a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet összesített 4. Nevezési lapján kell, melyet az iskola igazgatója küld el az Intézetnek Szekeres Lászlóné nevére. Tudnivalók: A csapatok írásbeli feladatokat oldanak meg, a rendelkezésre álló idı (60 perc). Az idı és feladatbeosztást a verseny szervezıje a verseny megkezdésekor ismerteti a résztvevıkkel. Segédeszközt (kivéve íróeszköz) a csapatok nem használhatnak. A versenyen a csapatok kódszámmal szerepelnek. A javítók a verseny elıtt megállapodnak, hogy holtverseny esetén melyik feladat(ok) pontszáma dönt. Értékelés: A feladatlapokat a jelenlévı kollégák javítják a megadott javítókulcs alapján. Fıvárosi forduló: A kerületi verseny 1. helyezett csapata indulhat. Nevezését a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet intézi. A verseny részleteirıl a továbbjutó iskola értesítést kap. A fıvárosi verseny idıpontja: 2010. május 12. (szerda).
6.
7. 8.
2.12.
ZRÍNYI ILONA ORSZÁGOS MATEMATIKAVERSENY Szervezı: Soltészné Szabó Emıke matematika kerületi szaktanácsadó
1.
Az általános iskolák 3-8. osztályos, illetve a gimnáziumok ennek megfelelı életkorú tanulói részére. Jelentkezés: A versenyszabályzatot az iskolák legkésıbb október végéig megkapják. Nevezési határidı: 2009. november 30. Rangsorolás: A versenyszabályzatot az iskolák legkésıbb október végéig megkapják a MATEGYEtıl. A verseny idıpontja: 2010. február 19. Továbbjutás: A továbbjutók a területi verseny díjkiosztó ünnepségén kapják meg a névre szóló meghívót Kecskemétre. Tájékozódási lehetıség a MATEGYE új honlapján (amikor elkészül).
2. 3. 4. 5. 6.
15
2.13.
KERÜLETI MATEMATIKAVERSENY FELSİ TAGOZATOSOKNAK Szervezı: Soltészné Szabó Emıke matematika kerületi szaktanácsadó
1. 2. 3. 4.
Az 5-8. osztályos általános iskolás tanulók részére Kategóriák évfolyamonként: 5., 6., 7. és 8. évfolyamokon (4 kategória) Indulás: kategóriánként és iskolánként 2 fı Nevezés: Elızetes jelentkezés a 7., 8. osztályosoknál a PPI által küldött 4. nevezési lapon február 26-ig. (elég a létszám megadása) Név szerinti nevezés: 2010. március 6 – ig Elızetes jelentkezés az 5., 6. osztályosoknál a PPI által küldött 4. nevezési lapon február 26-ig. (elég a létszám megadása) Név szerinti nevezés: 2010. április 10 – ig Név szerinti nevezéshez szükséges adatok: Iskola neve: Tanuló neve: Osztálya: Felkészítı tanára: Használható eszközök: a matematika versenyen szokásos (számológép használatának lehetıségérıl késıbb adunk tájékoztatást). Továbbjutás: A döntıben holtverseny esetén az érintett dolgozatok újbóli átnézésével rangsorolják a javítók a dolgozatokat. Minden kategória elsı 2 helyezettje részt vesz a budapesti általános iskolások számára rendezett versenyen. Ennek idıpontja várhatóan: 2010. május 1.hete. (14 óra 30 perc - 16 óráig). A verseny helyszínérıl a PPI értesíti a továbbjutó tanulókat. A fıvárosi versenynek várhatóan 1000 Ft nevezési költsége lesz.
5.
6. 7.
2.14.
TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ - FÖLDTAN VERSENY Szervezı: Csák-Rozgonyi Cecília földrajz tantárgygondozó (Vörösmarty Mihály Ált. Isk. és Log. Int.)
1. 2.
A versenyen a 7. és 8. évfolyam (13 és 14 éves korosztály) tanulói vehetnek részt. A kerületi verseny ismeretanyaga: 7. évfolyamos tanulók részére: Kontinensek: Afrika, Ausztrália, Sarkvidékek 8.évfolyamos tanulók részére: Európa földrajza (teljes egészében) Teleki Pál életét és a Természet Búvár cikkeit csak a fıvárosi versenyen indulóknak szükséges tudni. (A Magyar Természettudományi Társulat kiadásában megjelenı Teleki Pál élete és munkássága c. kiadvány mindkét korosztály ismeretanyaga. Kizárólag levélben rendelhetı meg (ára: 650,- Ft + postaköltség) a Magyar Természettudományi Társulatnál dr. Bezerédy Edit ügyvezetı igazgatótól. Levélcím: 1088 Budapest, Bródy Sándor utca 16., telefon/fax: 06-1-338-4593). Továbbjutás: A kerületi versenyen egységes feladatot töltenek ki a versenyzık, azonos idıben a fıvárosban. A fıvárosi fordulóba 2fı 7.-illetve 8. évfolyamos versenyzı jut tovább A f fıvárosi döntıbe a nevezési díj 2000,- Ft/fı. A kerületi verseny idıpontja: 2010. Január 11. 1430-17. Helyszíne: Vörösmarty Mihály Ált.ISK. és Logopédiai Int. Cím: 1201 Vörösmarty u. 128. Fıvárosi döntı: Idıpontja:2010. április 10. (szombat) 8 óra Helyszíne: Fazekas Mihály Gyakorló Iskola és Gimnázium A fıvárosi döntı ismeretanyaga: 7. évfolyamos tanulók részére: A kontinensek: Afrika, Ausztrália, Sarkvidékek Észak-és Dél- Amerika Teleki Pál élete és munkássága csak a fıvárosi versenyen indulóknak. Természetbúvár „ Világjáró” cikkei 2009. 3. Számtól –2010. márciusáig 8. évfolyamos tanulók részére: Európa földrajza (teljes egészében) Magyarország általános természetföldrajza (tájföldrajz nélkül ) Természetbúvár „Hazai tájakon” rovat cikkei 2008. 3. számtól –2009 márciusáig Teleki Pál élete csak a fıvárosi versenyen indulóknak .
3.
4.
5.
Az országos versenyrıl a tantárgygondozó ad felvilágosítást a továbbjutóknak.
16
2.15.
KAÁN KÁROLY ORSZÁGOS TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETISMERETI VERSENY Szervezı: Csák-Rozgonyi Cecília biológia tantárgygondozó (Vörösmarty Mihály Ált. Isk. és L. Int.)
1.
Az általános iskolák 5. illetve 6. osztályosoknak megfelelı korcsoportnak - minden intézménytípusban. 2. A felkészülés anyaga: A tankönyvjegyzékben található, a természetismeret és a környezetismeret követelményeihez kapcsolódó tartalom. Hazánk növény- és állatvilága a korcsoportnak megfelelı tananyag szerint, Kaán Károly élete és munkássága, a Természetbúvár c. folyóirat kijelölt cikkei. 2009. 3-4-5-6. szám, 2010. 1-2. szám. Poszterek, virágkalendárium, útravaló, Fertı-Hanság NP, Hortobágyi NP. 3. A kerületi verseny idıpontja: 2010. február 22. 14.30-17. Helyszíne: : Vörösmarty Mihály Ált. Isk. és Logopédiai Int. Cím: 1201 Vörösmarty u. 128. Kerületi fordulóból 3 fı 5., illetve 6. évfolyamos versenyzı jut tovább. A fıvárosi döntıbe a nevezési díj 2000,- Ft/fı. 4. A felkészülés anyaga: Kaán Károly élete és munkássága, a Természetbúvár c. folyóirat 3-4-5-6. számok kijelölt cikkei, Fertı-Hanság NP, Hortobágyi NP. A Nemzeti és Apáczai könyvekbıl: 5. osztály: Zöldség-gyümülcs és károsítóik témakör, Az idıjárás és az éghajlat témakör; 6. osztály: Az erdı élete témakör, A Föld bolygó témakör. 5. A fıvárosi döntı idıpontja: 2010. Április17 . (szombat) 10 óra Helyszíne: Aquincum Ált. Isk. 1031 Bp. Arató Emil tér 1. (Baginé Kovács Klára) 6. Országos döntı 2010. május 21-22-23. (péntek – szombat - vasárnap) Szolnoki Fıiskola Mőszaki és Mezıgazdasági Fakultás 5400 Mezıtúr Petıfi ér 1.
2.16.
HERMAN OTTÓ ORSZÁGOS BIOLÓGIAVERSENY Szervezı: Csák-Rozgonyi Cecília biológia tantárgygondozó (Vörösmarty Mihály Ált. Isk. és L. Int.) A kerületi verseny idıpontja: 2010. február 11. 14.30-17. Helyszín: Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet (Bp. 1204.Ady Endre u. 98.)
Az általános iskolák 7-8. osztályosainak, illetve a nekik megfelelı korcsoportnak minden intézménytípusban. 2. Legfontosabb tudnivalók: a verseny csak írásbeli. A feladatlap megoldásának idıtartama 1 óra. A kerületi fordulóból 3 versenyzı jut tovább a fıvárosi fordulóba. Nevezési díj: 2500 Ft. 3. A verseny teljes ismeretanyaga: - Herman Ottó élete és munkássága, - Kiemelkedı fontosságú a tanévkezdéstıl tanévzárásig (2009. 3. számtól – 2010. 1. számáig) a Természetbúvár címő folyóiratban megjelent poszterek, virágkalendárium, útravaló címő cikkek tanulmányozása - Ökológiai alapismeretek (Mozaik Tankönyvkiadó 7. osztály Biológia; Nemzeti Tankönyvkiadó 7. osztály Biológia, Natura sorozat) - Életközösségek általános jellemzıi - Hazánk legjellemzıbb életközösségei (erdık, vizek, rétek) - Hazánk nemzeti parkjainak alapvetı ismerete 4. A fıvárosi forduló 2010. Április 17. ( szombat) 9 óra Helyszíne: Fazekas Mihály Általános Gyakorló Iskola és Gimnázium. Nevezési díj: 2500 Ft/fı A verseny részleteirıl a tantárgygondozó ad felvilágosítást. 5. Országos döntı 2010. május 28-29-30. Kisújszállás: Móricz Zsigmond Gimnázium 1.
17
2.17.
HEVESY GYÖRGY ORSZÁGOS KÉMIAI VERSENY Szervezı: Nagy Judit kémia tantárgygondozó ( Zrínyi Miklós Általános Iskola)
1.
Az általános iskolák 7. illetve 8. osztályosoknak megfelelı korcsoportnak – minden intézménytípusban. Jelentkezés : Nevezni a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet összesített 3. nevezési lapján kell, melyet az iskola igazgatója küld el az Intézetnek Szekeres Lászlóné nevére. Határidı: 2010. január 29. Minden iskola 3-3 tanulót indíthat évfolyamonként. A felkészülés anyaga: 7. osztályban az atomszerkezet már nincs benne. 8. osztályban a fémek már nincsenek benne Legfontosabb tudnivalók a versenyrıl: A verseny csak írásbeli, melynek idıtartama: 60 perc. Periódusos rendszer ( minden 8. osztályos kap a versenyen ) és zsebszámológép használható. Értékelés: A versenyen pontegyenlıség esetén a számításos feladatoknál magasabb pontszámot elérı tanuló kerül elıbbre a helyezésnél. A fıvárosi fordulóba az elsı három helyezett biztosan továbbjut, továbbiak a 100-as keret kiegészítéseként pontszámuk alapján behívásra kerülhetnek. A fıvárosi versenyre bejutott tanulók iskoláját a tantárgygondozó fogja értesíteni. A fıvárosi döntıbe a nevezési díj 2500,- Ft/fı, amely összeget a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet fizet be.
2.
3. 4. 5. 6. 7.
2.18.
KERÜLETI FIZIKA CSAPATVERSENY Szervezı: Szekeres Lászlóné kerületi szaktanácsadó
1. 2.
Csapatverseny 7. osztályos tanulók 3 fıs csapatai számára. Jelentkezés módja: Az intézet által kiküldött 4. nevezési lapon a létszám megjelölésével (határidı: 2010. február 26.) Minden iskolából 1 csapat indulhat. Felkészülés anyaga: 7. osztályos fizika kerettantervi tananyag mechanika: mozgások, erık, sőrőség, tehetetlenség, nyomás (hidrosztatikai és a légnyomás is), emelık, munkavégzés. Folyadékok témakör Arkhimédész törvénye nélkül. Hıtan és a teljesítmény kimarad. Legfontosabb tudnivalók: a verseny írásbeli (feladatlap: rejtvény, teszt, számításos feladat, kísérlet magyarázata és mérés), valamint szóbeli játékos részbıl áll („Ki vagyok én?”). Számológépet lehet használni. A kerületi verseny: Az írásbeli munkára 1 óra áll a csapatok rendelkezésére. A szóbeli rész kb. 15 percig tart. Holt verseny esetén villámkérdések döntenek. Fıvárosi forduló nincs!
3.
4.
5.
2.19.
ÖVEGES JÓZSEF FIZIKAVERSENY Szervezı: Szekeres Lászlóné kerületi fizika szaktanácsadó
1.
A 13 - 14 éves korosztályú (általános iskolák 7. és 8. osztályos, illetve a gimnáziumok ennek megfelelı életkorú) tanulók részére. Felkészülés anyaga: A 7. és 8. évfolyam (idıarányos) kerettantervi tananyaga. Az iskolai forduló feladatsora számításos- és tesztfeladatokat tartalmaz. A II. (fıvárosi) fordulóban ezen kívül jelenség elemzési feladat is szerepel. A III. (országos) fordulóban a számításos és a számítás nélkül megoldható feladaton kívül jelenség elemzés, mérı kísérlet végzése és értékelése, továbbá fizikatörténeti kérdések szerepelnek. A versenyre való felkészüléshez felhasználható bármely fizika tankönyv és ismeretterjesztı könyv.
2.
3.
Legfontosabb tudnivalók: A nevezés módjáról és a II. és III. forduló anyagáról információ található a www.elft.hu címő honlapon. A nevezés határideje: 2009. november 20. Nevezési díj: 1000,-Ft/ fı, melyet Kereskedelmi és Hitelbank RT 10200830-32310274-00000000 számlájára kell átutalni. A nevezési díjat részben vagy egészben átvállalhatja az iskola, egy alapítvány, vagy bármely más támogató szervezet v. személy.
18
Amennyiben egy iskolából több tanuló is részt kíván venni a versenyen, nem szükséges az egyes tanulók nevének külön-külön való feltüntetése. A többi adat megadása mellett elegendı a tanuló nevének helyén az iskolából benevezett tanulók számát megadni, és az indulók számának megfelelı nevezési díj befizetését igazoló szelvény másolatát mellékelni. Az iskolai forduló feladatait és a hozzátartozó megoldáskulcsot zárt borítékban kapják meg a benevezett iskolák 2010. január 15-ig. A versenyt 2010. jan. 26-án 14.00 – 16.00 között kell megtartani. A dolgozatokat az iskola munkaközössége javítja ki. Azok az iskolák, akik hivatalosan is beneveztek a versenyre, ık a versenyleírás szerint járjanak el: a legalább 70%-os eredményt elérı versenyzık dolgozatát (ha ilyen nincs, akkor a két legjobb dolgozatot), a feladatokkal együtt érkezı adatvédelmi lapot és a statisztikai lapot legkésıbb 1 héten belül kell eljuttatni az ELFT Titkárságára ( Bp., Fı u. 68. 1027). A kerületi eredmény regisztrálása érdekében a PPI-be csak a tanulók nevét és az elért pontszámot küldjék be e-mailen vagy a február 1i postával. Azok az iskolák, akik a hivatalos versenyen túl kapcsolódnak be a kerületi vetélkedıbe, a 60%-nál jobb eredményő dolgozatokat, vagy ha ilyen nincs, akkor szíveskedjenek a legjobb versenydolgozatot a február 3-i postával a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet címére Szekeres Lászlónénak kell eljuttatni. A beküldött dolgozatok rangsorolása után a kialakult kerületi végeredményt a szaktanácsadó elküldi az iskoláknak. Az elsı három kerületi helyezett jutalomátadására 2010. február 17-én kerül majd sor a Zrínyi Miklós Általános Iskolában a kémia versenyen. A 2. fordulóba hivatalosan bekerülık nevét, a forduló idıpontját és helyszínét a honlapokon teszik közzé 2010. február 20-ig. www.kfki.hu/elftaisk; www.fizika.hu öveges verseny linkjén keresztül.
2.20.
KERÜLETI SZÁMÍTÓGÉPES ALKALMAZÓI VERSENY Szervezı: Kóródi Márta tantárgygondozó (Stromfeld Aurél Ált. Isk.)
1.
A versenyen: I. korcsoportban az 5.-6., II. korcsoportban a 7.-8. osztályosok vehetnek részt. Kategóriák I. korcsoportban (2): számítógépes grafika, komplex II. korcsoportban (4): szövegszerkesztı, táblázatkezelı, Power Point és komplex Jelentkezés: a PEPI által elküldött nevezési lapon. A nevezés tartalmazza, hogy mely kategóriákban hány tanulót indít az iskola. Minden kategóriában 2 fı indítható. Felkészülés anyaga: Alkalmazható programok Word, Excel, Power Point és Paint. Az elméleti teszt általános informatikai kérdéseket tartalmaz. A részletes követelményeket a tantárgy-gondozó e-mailen elküldi a jelentkezı iskolák pedagógusainak. Téma: A magyarországi irodalom, A magyarországi könyvtárak Legfontosabb tudnivalók: A nevezések alapján a szervezı elkészíti a pontos beosztást, amely tartalmazza, hogy ki melyik nap kerül sorra. A beosztásokat a tantárgygondozó idıben elküldi a szaktanároknak. Az elméleti feladat megoldására 30 perc, a gépi munka elkészítésére 1 óra áll rendelkezésére a gyerekeknek. A gyerekek a verseny befejezésekor hazamehetnek, tanár vagy szülı kíséretében. Értékelés: a verseny után a munkaközösség tagjai együtt, elıre elkészített szempontsor alapján értékelik a gépekre elmentett munkákat. Holtverseny esetén a zsőri dönt. Eredményhirdetés: Külön értesítjük az eredményhirdetés idıpontjáról az 1.-3. helyezetteket és tanáraikat. A további eredményeket postán küldjük ki. A fıvárosi versenyre minden kategóriából az elsı két helyezett jut tovább. Nevezési díj tanulónként 2000 Ft.
2. 3.
4.
5. 6. 7.
2.21.
KERÜLETI SZÁMÍTÓGÉPES GRAFIKAVERSENY Szervezı: Kóródi Márta tantárgygondozó (Stromfeld Aurél Ált. Isk.)
1. 2. 3.
A versenyen: 7.-8. osztályosok vehetnek részt. Jelentkezés: Az iskolában megrendezett versenyen részt vevık közül 3 fı indítható. Felkészülés anyaga: Alkalmazható program: Paint. A részletes követelményeket a tantárgygondozó e-mailen elküldi az iskolák pedagógusainak.
19
4.
5. 6.
Téma: Meseillusztráció a Benedek Elek emlékév kapcsán Legfontosabb tudnivalók: A versenyzı gyerekek saját iskolájukban elkészített munkáját CD-n, december 9-re, a Stromfeld Aurél Általános Iskolába kell eljuttatni, a munkaközösségi megbeszélésre. Az iskolai versenyen a képek elkészítésére 60 perc áll a gyerekek rendelkezésére. Értékelés: az értekezlet végén, a munkaközösség tagjai együtt, elıre elkészített szempontsor alapján értékelik a munkákat. A szép rajzokat a Gyıztesek Gáláján állítjuk ki. Eredményhirdetés: Az eredményhirdetés idıpontjáró, mely megegyezik a számítógépes alkalmazói verseny eredményhirdetésének idıpontjával, az 1.-3. helyezetteket és tanáraikat külön értesítjük. A további eredményeket postán küldjük ki. A versenynek nincs felmenı fordulója.
2.22.
„ÜGYES KEZEK” KERÜLETI TECHNIKA EGYÉNI VERSENY Szervezı: Borbély Ferenc tantárgygondozó (Központi Mőhely igazgató)
1. 2.
Egyéni verseny az általános iskolák 5. 6. és 7. osztályosai részére négy kategóriában. Felkészülés anyaga: 5. osztályos kategória: Fonalgrafika készítése adott minta alapján. 6. osztályos kategória: Fonalfőrészelés. Modell alapján elırajzolt rétegelt lemez kivágása, és összeszerelése. Az elméleti kérdések a fa megmunkálása és szerszámai, valamint a fafeldolgozás és hasznosítása témakörébıl. 7. osztályos kategória: a) Háztartás, életvitel és gyakorlati ismeretek versenye. A verseny írásbeli és gyakorlati részbıl áll. Az írásbeli feladatok konyhatechnikai eljárások témakörében, a gyakorlati rész a ötfogásos fıétkezés terítéséhez kapcsolódik. A versenyzıknek a menükártyát és a terítési eszközöket (1 fıre) magukkal kell hozniuk. Téma: Húsvéti asztal. b) Gépszerelés. A verseny írásbeli és gyakorlati részbıl áll. Az írásbeli feladatok a fémek megmunkálásával és gépszerelési ismeretekbıl állnak, a gyakorlat egy modell összeszerelés. Nevezés: 5. és 6. osztályban 2-2 fıvel, 7. osztályban mindkét kategóriában 1-1 fıvel indulhat minden iskola. Nevezni a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet összesített nevezési lapján kell, melyet az iskola igazgatója küld vissza az intézetnek. A Háztartás, életvitel és gyakorlati ismeretek versenye, februárban lesz. Legfontosabb tudnivalók: a verseny 5. osztályban csak gyakorlati, 6. 7. osztályban elméleti és gyakorlati feladatokból áll. Az elméleti rész 15 perc feladatlap kitöltése, a gyakorlati rész 45 perc. Értékelés: 3 fıbıl álló zsőri az írásbeli részt javítókulcs alapján, a gyakorlati részt megadott szempontsor alapján pontozással értékeli. A kettı összesítése alapján hirdet a zsőri eredményt. Minden kategóriában az 1. helyezett tanulót jutalmazzuk. Emléklapot minden versenyzı kap. A versenynek nincs felmenı fordulója.
3.
4. 5.
2.23.
KERÜLETI TECHNIKA MODELLEZİ CSAPATVERSENY Szervezı: Borbély Ferenc tantárgygondozó (Központi Mőhely igazgató)
1. 2. 3.
Csapatverseny az általános iskolák 7-8. osztályosainak 3 fıs csapatai számára. Felkészülés anyaga: Az otthon technikája. Nevezés: Nevezni a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet összesített 3. nevezési lapján kell, melyet az iskola igazgatója küld vissza az intézetnek. Minden iskola 1 csapatot (3 versenyzıt) küldhet a versenyre. Legfontosabb tudnivalók: a versenyen elméleti és gyakorlati feladatokból áll. Az elméleti részt (30 perc) egyéni feladatok kitöltésével, a gyakorlati részt (60 perc) csapatmunkában végzik a tanulók. Értékelés: (kb. 30 percet vesz igénybe) A zsőri az írásbeli részt javítókulcs alapján, pontozással értékeli, a gyakorlati részt megadott szempontsor alapján pontozással értékeli. Jutalmazásban az elmélet egyéni 1. helyezett, gyakorlatban az 1. helyezett csapat (3 fı), összetettben az 1. 2. 3. helyezett csapat részesül. Emléklapot minden versenyzı kap. Fıvárosi verseny: a kerületi forduló 1. helyezett csapata vehet részt. Nevezési díj 5000,- Ft.
4. 5.
6.
20
Helye: Fazekas Mihály Fıvárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium. Bıvebb információt majd a tovább jutó csapatnak fogunk adni.
2.24.
KERÜLETI RAJZVERSENY FELSİ TAGOZATOSOKNAK Szervezı: Bondor Mária intézeti segítı
1.
Jelentkezés: iskolánként normál tantervő osztályokban 2 fı/kategória, emelt szinten 4 fı/kategória indulhat a versenyen. Nevezni a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet összesített nevezési lapján kell, melyet az iskola igazgatója küld el az Intézetnek Szekeres Lászlóné nevére. A verseny témája: 5-6. oszt.: A természet világa és az ember. Magyar mesék és mondák. A képet szabad alkotó munka formájában készítik a tanulók. Normál tantervő versenyzık munkájukat vízvagy temperafestékkel készíthetik el. Az emelt szinten tanulók vegyes technikát alkalmazhatnak (kivéve montázs, kollázs, illetve filctoll alkalmazása). 7-8. oszt.: Természet utáni tanulmány készítése. Mind a normál, mind az emelt tantervő versenyzık munkájuk során grafikai technikát alkalmazhatnak. Normál szinten ceruza, emelt szinten szén, PIT kréta, tus technikával dolgozhatnak a tanulók. A papír színe és minısége mindkét szinten szabadon választható. Legfontosabb tudnivalók: A mőveket A/3-as nagyságban kell elkészíteni. Minden kelléket a gyerekeknek kell hozni magukkal. A feladatok elkészítésére mindkét korcsoportban 90 perc áll rendelkezésre. Azokban az iskolákban, ahol emelt és normál szinten is folyik rajzoktatás a versenyzınek a Mellékletben közzé tett, kitöltött igazoló lapon kell a helyszínen igazolnia, hogy milyen szinten tanulja az adott tantárgyat. Ennek hiányában az adott iskola tanulóját az emelt szintő (nehezebb) versenyre soroljuk be.
2.
3.
2.25.
NÉPDALÉNEKLÉSI VERSENY FELSİ TAGOZATOSOKNAK ÉS KÖZÉPISKOLÁSOKNAK Szervezı: Rózsavölgyi Ildikó szaktanácsadó
1.
Az általános iskolák felsı tagozatosainak és a középiskolák 9-12. osztályosai számára (5.-6. oszt., 7.-8. oszt., 9-12. oszt.) Három korcsoport: I. 5.-6. oszt., II.7.-8. és III. 9-12. osztály mindegyikében 2 népdaléneklési kategória: a) szóló ének, b) csoportos ének: kisegyüttes (2 - 4 fı), énekegyüttes (5-10 fı). Több fı nem vehet részt a csoportban, a mősor alatt cserére nincs lehetıség!! Az általános iskolások iskolánként maximum 6 mősorszámot nevezhetnek úgy, hogy kategóriánként 3 nevezésnél nem lehet több!! A középiskolák összesen iskolánként 4 mősorszámot nevezhetnek. Felkészülés anyaga: Magyar vagy nemzetiségi népdalok Mősorválasztás: - a versenyre max. 3 perces mősorral készüljenek a résztvevık, - a dalcsokor egy tájegységrıl származzon vagy tematikusan épüljön fel, - a dalcsokrot felnıtt közremőködése, hangszerkíséret nélkül kell elıadni, - a kisegyüttes és az énekegyüttes is csak egy szólamban énekelhet. Megjegyzés: Kérjük a versenyzık pontos nevét, csoportok esetén annak névsorát (nyomtatott bető) leadni a verseny szervezıjének a verseny kezdete elıtt.
2
3. 4.
5.
6.
Értékelés: a zsőri a verseny végén, a helyszínen értékeli az énekesek elıadását (dalcsokor összeállítás, intonáció, szövegérthetıség, elıadás mód); a minısítés módja: arany, ezüst, bronz. A zsőri a fıvárosi kiírás alapján javasolja a továbbjutó versenyzıket. A fıvárosi verseny pontos idıpontjáról, helyszínérıl a tantárgygondozó értesíti a versenyzıket.
21
2.26.
HAYDN - KOMPLEX MŐVELTSÉGI CSAPATVETÉLKEDİ AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK FELSİ TAGOZATOSAINAK Szervezı: Rózsavölgyi Ildikó tantárgygondozó, Bondor Mária szaktanácsadó
1.
Kerületi mőveltségi játék - feladatmegoldó verseny az 5-8. osztályos általános iskolás tanulók 4 fıs csapatai részére. A verseny 1 levelezıs forduló, majd az eredmények alapján helyszíni döntı lesz. Jelentkezés: 2009. december 1-jén a népdaléneklési verseny helyszínén az 1. Forduló megoldott feladataival. (Stromfeld Aurél Általános Iskola (1202 Bp. Mártírok útja 205.) Részvétel feltételei: iskolánként maximum 2 csapat indítható. Egyéb tudnivalók: feladatok, ajánlott irodalom külön felhívásban találhatók.
2. 3. 4. 5.
22