Vélemény
Végzetes méltóságvesztés Elkeseredett aggodalommal követem a magyar holokauszt 70. évfordulója körüli eseményeket. Mint sakkjátékos, aki nagyjából tudja, hogy mi következik a táblán a tizedik lépés után, végzetesnek ítélem, ami ma sebszaggató botrányként zajlik. Látszólag valamilyen „kinek van igaza” kérdés körül kavarog a minden napra kijutó valóvilág-komédia, noha a felszínen játszódó színjáték meg sem érinti a tétet, amit az emlékezeteltérítés – mint 25 éves, konkrét kormányzatokhoz nem köthető folyamat – megérzékít. A tét pedig az – pontosabban az volt –, hogy a maradék magyar zsidóság megkövetése révén, és egy ebből kifejlődő katarzis nyomán integrálódhassék be vagy vissza a magyar társadalomba. Ugyanis onnan egyszer – fizikai értelemben, éppen 70 éve – gyökerestül ki lett szántva. A túlélőket „megszálló”, majd itt berendezkedő nagyhatalom plántálta vissza, majd egy hosszú diktatúra biztosította alig zavart létezésüket. De ettől még holtjai temetetlenül maradtak, ezért létezése is, mint a „halott arcán növekvő szakáll”, állétezés volt. A diktatúra – lehet, jótékonynak tűnő – abroncsaiból kiszabadulás egyúttal feltárta a tömegsírokat, amelyeknek a magyar társadalom nem adta meg a végtisztességet. E nélkül tudatosan, de tudat alá gyömöszölve sem képzelhető el a megmaradottak számára az egészséges élet Magyarországon. (Betegen élni vajon lehet-e cél?) Ugyanis a feltáruló múlt miatt muszáj megindokolni, legitimálni, hogy miért volt/lesz választható a „holokauszt földje”, ez az Auschwitzra nyíló kapu a teljes élet színteréül. Tehát egzisztenciális és mentális érdekké vált, hogy egy katarzisos végtisztesség nyújtson megbékélést és felelős felhatalmazást – retroaktívan is – ezért a választásért. A végtisztesség megadása és indító mozzanata: a megkövetés körül kavarog a már korszakká jegecesedett ún. rendszerváltás kora – amelyről kimondató, hogy nem adta meg a végtisztességet. A mostani kerek évforduló – az utolsó, amelyen a végtisztességhez szükséges túlélők jelen lehetnek – nem ígéri (eufemizmus) e feloldódást. Miért nem? A megbékélés folyamata kezdetén – spontán? vagy tudatosan?, majd a történészek eldöntik – végzetes vágányra futott a múltfeldolgozás ügye. Bizonyára kegyes jóindulatból, de ez a hamis voltán nem változtat, a gyászmunka szereposztása az volt, hogy a magyar holokausztban „magyarok öltek magyarokat”. Noha! Noha magyarok öltek zsidókat, vagy – ha úgy tetszik – magyar zsidókat. Alapjában a szereplők megnevezése, hátterük és egyéniségük felépítése határozza meg a cselekményt, s persze a történet igazságát. Igaz szereposztás nélkül nem várhatunk igaz történetet – mint ez most a mindennapra jutó botrányokból oly megalázóan fölfeslik. A végzetes szerephamisítás az oka elkövetők és áldozatok összemosásának. Ugyanis ha erőszakosan megpróbáljuk elfelejteni a szerepeket, a gyászmunka interakciójának sem lehetnek szereplői. „A magyarok öltek magyarokat” – szerepeltérítés-összemosás ezért oly végzetes. (Az áldozatok az elkövetés idejében a hosszú Horthy-korszak munkája eredményeképp sem a többségi társadalom elfogadottságában, sem az ország hatályos törvényei értelmében nem számítottak magyaroknak.) A diktatúra status quóját erre a hazugságra fel lehetett építeni, de nem a szabad személyiségek társadalmát. A Biblián alapuló kultúrák szerint az elkövetőnek kell megengesztelnie az áldozatot. Ha a magyar holokauszt során magyarok küldték Auschwitzba és kisebb mértékben saját kezűleg ölték zsidóikat, akkor világos lenne a gyászmunka katarzist hozó drámájának expozíciója, amelyben magyarok szabad elhatározásukból követik meg a (magyar) zsidókat, vagy ha nekik úgy tetszik, ezt nem teszik. Ez egyszer e döntés felett kizárt bármiféle külső vagy belső gyámkodás. Itt nincs egyenlőség – noha ez nem érinti az állampolgári vagy politikai jogokat. E súlyos önismereti próba alól a zsidók fel vannak mentve. Ugyanis az ő dolguk, ha számukra ez a megkövetés feloldotta a megaláztatás bélyegét, ha felemelte lelküket az igazi megbékélés régióiba, akkor az ő próbájuk az őszinte és hátsó gondolatok nélküli megbocsátás választása. S utána egy emlékezetközösséggé válva nyissunk új fejezetet. Mindezért mi dolgom a kamenyec-podolszkiji tömegmészárlást „idegenrendészeti üggyé” eltoló közintézményi feladattal, s ugyanígy hárítóprojektáló rádióműsorral vagy sasos szobortervvel? Noha markáns ítéletem van róluk, s leginkább a jelenleg érvényben lévő magyar alkotmány preambulumáról is, a jelenségek alapzatáról. Ezekkel – nyilvánosan – nem azonosulok, de szembesülni az én megpróbáltatásom. (A Múlt és Jövő 2011/1-es számának „szerk. az olvasónak” publicisztikájában leírtam, hogy a magyar zsidók számára miért nem nyújt azonosulási felületet az új alkotmány Nemzeti hitvallás című preabuluma.) Még nem voltam nem zsidó, noha emberi, sőt: írói empátiám teljes erejével azon vagyok, hogy ezen entitás eredőit, indítékait feltárjam és megértsem. Tudom a szerepemet, amely dokumentáltan több ezer éves, Magyarországon pedig csak egy, legföljebb két évszázados múltamból és az ebből szükségszerűen kialakult azonosságomból adódik. A magyar történelem elbeszélésének holokauszt című fejezetében áldozat vagyok. Ezért nem határozhatom meg, s még befolyásolni sem igyekezhetem az elkövető indítékait, választásait és az ezzel megbirkózó cselekedeteit. Ha a szereposztást felborítom – a történet rám szakad. S nemcsak rám, hanem arra is, akinek a szerepébe – bűnösen – beleszóltam. Ezért aggódóan és féltve ellenzem, végzetes hibának tartom a magukat zsidóként azonosító szervezetek, és mindenekelőtt a neológ hitközség mozdulatait a holokauszt-emlékév ügyeiben. Féltve és aggódva – a végzetes szereptévesztés háttere mögötti intellektuális gyengeség ismeretében. A csökkent színvonal a holokauszt megrendítő csapásain túl a zsidó származású értelmiség vele való viszonyából, pontosabban a viszony totális hiányából ered. A szintén szereptévesztő, mert a napi politika élvonalában tevékenykedő csoport most dolózus módon vonná be a zsidó „egyházat” a napi politikai iszapbirkózásába – máséval a csalánt –, végzetes „sorstalanságába” taszítván ezt a közösséget. (S oly ostobán, hiszen ez egy, azaz egy szavazatot nem hoz, amint ez a terep némi ismerete révén valószínűsíthető.) S ha már egyház, akkor a „történelmi keresztény” egyházak szerepeltetésbe bevonása sokkal adekvátabb lett volna. A nagy emlékezetpolitikai döntések és látványtervek ellen csak az áldozatokat megtestesítő egyháznak van szava? Ha igen, akkor – akár tüntető méltósággal – ne legyen! A tét ma – már csak az önbecsülés méltósága. Felismerni a bennünket meghatározó szerepeket, s annak megfelelően viselkedni, cselekedni. Ha tragédia szereplőivé ítéltettünk, akkor emlékét ne olcsó kabaréfigurákként váltsuk aprópénzre percléptékű politikai érdekek vásárán. Azt, ami egy hatalmas apokalipszisban vált füstté. S egyúttal ez a legszolidárisabb magatartás, amit az egykori elkövetőkért és utódaikért felelősen tehetünk, hiszen a bűn és bűntudat addig íziglen tart, amíg jóvá nem tétetett és meg nem bocsáttatott. *A szerző író, a Múlt és Jövő szerkesztője. *** A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
Kőbányai János Vélemény 2014.02.06 23:00
Ajánlott cikkek You might also like
Belföld - Várszegi Asztrik: Rongybabaként játszanak az egyházzal a politikusok
Külföld - Gettók alakultak ki, de erről nem illik beszélni
Külföld - Kétes személyek állnak a muzulmán óvodák mögött
Külföld - Borzasztó kínhalálra ítélték áldozatukat, most felakasztják őket
Recommended by
1
Facebook Twitter Hírmátrix Előfizetés Belföld Magyarország Határontúliak Támogatás Csok Külföld Franciaország Menekültek Törökország Terrorizmus Kultúra Színház Előadás Zene Pop Vélemény
Vélemény Álláspont Ötödik hasáb Szerda Sport Vízilabda Aranylabda Lionel Messi Magyarország Tud/Tech Izrael AIDS Orvostudomány HIV Mozaik Dánia Bürokrácia Zászló Pest megye Gazdaság Benzinkút Benzin Üzemanyag Gázolaj NolBlog Labdarúgás Terrorizmus Blogszemle NolBlog NolTV Gasztronómia Noltv Videó Chili a szembe Legfrissebb tartalmak a nol-on 09:24 "Ez a leghülyébb dolog, amit hallottam, pedig csak az év elején vagyunk" 09:04 Orbán keményen leléptette Tarlóst, Budapest irodalmi kérdés lett 09:03 A Belügyminisztérium falába csapódott egy Porsche 08:59 A magyar tanulók kétharmada külföldre készül 08:37 Súlyos baleset: busz karambolozott Ceglédnél Legnépszerűbb cikkeink Még csak most törhet ki az igazán nagy Katinka-botrány Tömegével jöhetnek át a határon túlról a kormány 10 + 10 milliójáért Keményen beszólt az Orbán-kormánynak az Európa Tanács Pontról pontra megcáfolták a kormányt, Lázár semmit nem akart mondani Masszív zsidózás árnyékolja be a Saul fia sikerét Impresszum Médiaajánlat Levél nekünk Hírlevél A NOL kiadója az Mworks Print Zrt. © Minden jog fenntartva
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Több, mint 700 munkatárssal készítjük kiemelkedő színvonalú termékeinket és biztosítjuk szolgáltatásainkat. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít portfóliónk. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Astronet Horoszkópok Asztrológia Ezotéria Test és lélek Tények és talányok Auto-Motor Autós hírek Újdonságok Autó tesztek Használt autó Tuning Lakáskultúra Magazin Életstílus Lakóterek Tanácsadó Shopping MaiNap Hírek Sport Sztárok Megyei hírek Mindmegette Receptek Olvasnivalók Desszertek Diéták Baba-mama Nemzeti Sport Magyar foci Külföldi foci Csapatsportok Formula-1 Sportszelep Neon Celeb Trend Fesztivál Neon Celeb Lőjetek le NOL.hu Belföld Külföld Gazdaság Sport Tudomány Regionális hírek
Komárom-Esztergom Jász-Nagykun-Szolnok Baranya Bács-Kiskun Békés
Heves Somogy Tolna Nógrád Világgazdaság Vállalatok KKV Gazdaság Pénzügy Tőzsde Szolgáltatások Újság előfizetés Jegyvásárlás TV műsor Program ajánló
