Új díszpolgára van a városnak
A városnapi ünnepi testületi ülésen díszpolgári címet kapott Nagy Gábor, fafaragó, aki a kitüntető cím átvétele után megköszönte az elismerést, és hangsúlyozta, bár Gödön lakik, mégis Hajdúhadház az, ahová hazatér: „Mindig megkérdezik tőlem, amikor Hajdúhadházra jövök, hogy hová megyek. Nekem erre csak az a válaszom mindig, hogy megyek haza.”
Eljött a Mikulás
A hadházi gyerekekhez is ellátogatott a Mikulás december 6-án a Bocskai téren, ahol a Nagyszakállú megérkezéséig Tompeti és barátai szórakoztatták a gyerekeket.
Városnapi rendezvények December 12-én Városnap volt Hajdúhadházon. Egész nap kulturális programokkal emlékeztek a város alapítására, koszorúzások voltak városszerte, több kiállítás nyílt, és ünnepi testületi ülés volt, ahol díszpolgári cím adományozására került sor. fotók: Molnár Balázs
2
Ismét segítség a rászorultaknak! A Hajdúhadházi Szegényekért Alapítvány az elmúlt napokban jelentős mennyiségű élelmiszer adományt nyújtott, (összesen 504 db segélycsomagot) a rászoruló lakosoknak. Az élelmiszer csomagokból jutott az Irinyi utcai nagyon hátrányos helyzetben élő családoknak és a roma gyülekezet tagjainak is. Az adományt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal EU Élelmiszersegély Intervenciós program keretéből kaptuk a legrászorultabbak részére. A kiosztásban nagyon sokat segítettek, a Városgondnokság dolgozói és a Kisebbségi Közösségi Ház Közhasznú Egyesület tagjai. Ez alkalommal hálásan megköszönöm segítő közreműködésüket, melyet a lakosság érdekében végeztek. Nagyon lelkiismeretesen segítettek a szállítástól kezdve a rakodásban, a csomagolásban és a kiosztásban. Csáfordi Dénes polgármester úr és Dr. Suba Tamás jegyző úr személyesen gondoskodtak az élelmiszersegély leszállításáról és a csomagoló anyagokról is. A rászorulók nevében is hálásan köszönöm segítő közreműködésüket. Az érintett családok nagyon örültek az élelmiszereknek. Sajnos sokkal nagyobb a szegénység a rászorultak körében, mint valaha. Egyre nagyobb igény van a segítségnyújtásra, de kevés lehetőségünk
adódik. A rendszeres foglalkoztatás hiánya egyre jobban fokozza a mélyszegénységet. Sajnos az elmúlt 20 évben nem volt törekvés a Város vezetésében az irányban, hogy munkahelyet teremtsenek és elősegítsék a rendszeres foglalkoztatást. Nagyon remélem, hogy a mostani Város vezetése és a Képviselő-testület mindent megtesz annak érdekében, hogy településünk lakossága tisztességes, rendszeres munka árán kitörjön a jelenlegi kilátástalan mélyszegénységből. Mint képviselő és mint magán ember is úgy vélem, hogy azok érdemlik meg a támogatást, akik megbecsülik azt, és abban a környezetben, a társadalomban úgy élnek, hogy méltók legyenek a szeretetre. Sajnos vannak, akik úgy értékelik Alapítványunk és az Önkormányzat által nyújtott adományt, hogy kötelezően jár. Sajnos nincsenek tisztában, vagy talán nem is akarják tudomásul venni, hogy a kapott támogatások csak adhatóak, egy lehetőség. Számomra rejtély, hogy nagyon sokan vannak a mélyszegénységben élők között, akik a nyomorult szociális helyzetüket önmaguk is megnehezítik azzal, hogy kevésbé becsülik meg azt, amijük van, és amit a társadalomtól kapnak. S végül ne feledjük, több embernek lehetne segítséget nyújtani, ha más civil szervezetek is segítenék a helyi szegényeket. SEGÍTS TE IS MAGADON, HOGY SEGÍTHESSÜNK! Rostás Zsigmond Hajdúhadházi Szegényekért Alapítvány Elnöke
SAJTÓKÖZLEMÉNY Uniós forrásból valósult meg Bocskaikertben a Debreceni szerviz út Befejeződött Bocskaikertben az Észak-Alföldi Operatív Program (ÉAOP) forrásaiból megvalósuló mintegy 2 km hosszú Debreceni szerviz út építése. A projekt költségvetése a 100 millió forintot meghaladta. A kivitelezési munkákat a Debreceni Mélyépítő Holding Kft. végezte. A projekt keretében, amely a sikeres műszaki átadás-átvételen túl most jutott el a forgalomba helyezési eljárás szakaszába, 7000 m2 terület került aszfaltozásra. A település története legfontosabb beruházásának nevezhető a megépült két szerviz út, hiszen az utak majd mindegyike ezekbe fut bele. A községben élők mindennap használják az új utat. A főtéren lévő kereskedelmi egységeknek, a postának, az óvodának a megközelítését, de a település egyik oldaláról a másikba való eljutást csak ezeken keresztül lehet megvalósítani. Az út használatában közvetlenül érintettek száma több, mint 3 ezer fő, ám ha az átmenő forgalmat is beszámítjuk ez a szám a duplája is lehet. A legérzékelhetőbb változás az óvodába eddig babakocsival és kerékpárral járó szülők számára tapasztalható hiszen teljesen más aszfalton tolni az említett eszközöket, mint esetenként 10-15 cm-es homokban vagy sárban. A településen egy közlekedésfejlesztési koncepció részeként valósult meg a beruházás, hiszen a következő évben egy forgalomcsillapító sziget, illetve egy kerékpárút megépítése szerepel a tervekben.
3
Az élet világossága A fogyasztói társadalom kialakulásával megváltozott a világ körülöttünk. Az előző évszázad közepétől, a nagy világégések nyomában óriási igény jelentkezett a békére, a nyugalomra, mely robbanásszerű technikai fejlődést hozott magával.
Minden területen felgyorsult a folyamat, melynek törvényszerű következménye a fogyasztás fokozódása lett. Jelentős, szinte felfoghatatlan pénzkoncentráció ment végbe, mely a Föld gazdasági térképének folyamatos változását, a súlypontok bizonytalanságát okozta. A nyugodt, a komfortos élet csábító, főleg, ha könnyűnek kínálkozik, és ideig-óráig elérhetővé válik. Ennek érdekében mindent gyorsabban, erősebben, határozottabban akarunk és teszünk, a felgyorsult világban gyorsabban telik az idő. A mai egy óra hossza, sokkal rövidebbnek tűnik, mint 10, vagy 20 évvel ezelőtt, egy nap, egy hét, egy hónap egy év úgy illan el, hogy meg sem tudjuk élni. Valóban szinte lepereg az életünk, és sokszor külső szemlélőként találjuk magunkat a saját életünkben. A szédületes tempó tompítja az érzékeinket, másképpen reagálunk, érzékenyebbek vagyunk, elhamarkodottan ítélünk, és nem tervezünk. A szóhasználatunk is ezt bizonyítja, „pörgünk”, „zúzunk”, „toljuk a témát”, és ami sikerül azt „megcsináljuk” és nem elvégezzük. A rohanás nem enged mérlegelést, azonnali és súlyos döntéseket hozunk, könnyen mondunk ítéletet, és kevésbé működik az önkontroll. A fogyasztói társadalom sajátossága, hogy mindent piaci szemüvegen vizsgál, igényt kelt fel, majd kielégít, mindenre talál „terméket”, mindent fogyaszthatósági kritériumok szerint vizsgál. Többször tettem említést korábban is, és mindenkinek van tapasztalata abban, hogy a kulturális, művelődési, szokásbeli és viselkedésbeli változások, a torzult szerepek kicsavarják a valódi énünket. Nem vagyunk képesek jó súlypontokat meghatározni a saját életünkben, és a komfortérzetünk fokozása érdekében tett erőfeszítéseink nem szolgálják a testi, lelki, de az anyagi és szellemi gyarapodást
sem, egyre messzebb kerülhetünk a „bölcs szívtől”. Alig van nyugodt óránk, valami megoldandó, elvégzendő, elhárító, vagy tisztázandó feladat állandóan nyomás alatt tart, és nem engedi, hogy szabaduljunk a görcsöktől. A mindennapi sodráshoz képest kiugró élményre, hírre, rosszakra, vagy jókra van szükségünk ahhoz, hogy kizökkenjünk, és sokszor magunkba roskadva elgondolkodjunk, mit csinálunk tulajdonképpen, mi történik körülöttünk valójában. Tragédiák, bűnesetek, katasztrófák tesznek edzetté, hiszen az állítólag „elnyomott sajtó” percenként rombol le minden pozitív élményt, a hírek lehúznak a poklok mélyére, percről, percre, híradásról híradásra. Megedzettek bennünket, ha akartuk, ha nem, már alig szakítja át valami az ingerküszöböt, egy bűncselekmény akkor válik izgalmassá, ha milliárdos, ha sok az áldozat, vagy óriási az okozott kár. Már senkit nem érdekelnek a naturális ábrázolások, megszokott, hogy meztelen, vagy kacérkodó női pózokat látunk minden újság címlapján, vértől fröcsög a média, a sorozatok élveboncolástól, darabolásoktól a szexi és trendi vámpírokon és zombikon át hozzáedzenek a borzalomhoz. A közelünkben történő tragédiák még talán átlépik az átlagos ingerküszöböt, de csakis ott, ahol még megmaradt a tisztánlátás képessége, a világlátás biztonsága. Amikor közvetlenül érintettekké válunk, és megérint, belénk hasít a felismerés, a tragédia kibontja az okozott valóságot, ráébredünk, mi valójában az élet értelme, mi annak világossága. A keresztények világában a Pünkösdi ünnepkör üzenete fogalmazza meg azt, ami iránytű maradhat, és eligazítást jelenthet egész életünkben: - „Aki engem követ nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága” (János 8, 12). A rossz és a gonosz a mai világban sokkal hangosabb és eredményesebb, könnyebben talál nyilvánosságot. A jóra és a szépre nem jut elég figyelem, a szerénység visszahúzódik, más a természetrajzuk. Lassan szégyellni kell, ha valaki jót cselekszik, kivétel, ha azt a celebek teszik és a sajtó ad róla hírt. Kevesebb a felhajtás
a jól működő és szerethető dolgaink körül, nem hír, ha valami rendben van. Nem értékeljük jól az elért eredményeinket, nem értékeljük, hogy egészségesek vagyunk, vagy legalábbis nem vagyunk ágyban fekvők, nem értékeljük, hogy társunk van, gyermekeink vannak, és ők is egészségesek, remélhetően boldogak a maguk világában. Nem értékeljük, hogy vannak testvéreik rokonaink, barátaink, akikre számíthatunk, nem értékeljük, hogy van munkánk, célunk, hitünk, hogy van Életünk. Nem értjük, vagy nem hisszük, hogy ez maga az elérhető földi boldogság, hogy a cél, az maga az út. Az élet világossága számunkra csak a saját életünkben teljesedhet ki, egyben ezek, mint hitünk szerint elfogadott értékek jelentik elérhető boldogságot. Erre sokszor csak akkor döbbenünk rá, ha valami elmarad, ha valaki elmegy, kiszáll az életünkből. Szörnyű tragédiák, nem várt fájdalmas események ébreszthetnek rá bennünket, hogy milyen fontos és szép az életünk. Panaszkodunk, dühöngünk, ha nem jön be valami, sokszor kilátástalannak látjuk a helyzetünket, holott nem ezek az igazi problémák. A baj akkor kezdődik, amikor valami megszakad, valaki kiszáll, és megszűnik számára a világosság. Tudnunk kell és értenünk, „rövid az élet, mert túl gyorsan éled”, nincs idő ráérezni az ízére, a csekély, néha feltörő jó érzéseinkből nem tudunk kellően feltöltődni. Sodródunk, elfeledjük, mi az élet értelme, mi valójában az élet világossága. A szeptemberi levélhullás, az októberi szomorú napok, a november szorongásai és komorsága, a decemberi sötétség után végre érkezik a Fény, a Világosság. Újra győz a Nappal, az Éjszaka felett, megfordul az idő, és a világosságból több jut az embereknek. Advent van, készülünk, és amikor megérkezik egy Kisded alakjában, és mi azonnal felismerjük és azonnal megértjük. A Jézussal érkező Szeretet elűzi a félelmet, a Jó újra erőre kap, és megértjük az üzenetet. Talán, ha máskor nem is, de Szentestén biztosan.
Legyen Békés, És Boldog Karácsony! Tasó László országgyűlési képviselő
4
Új díszpolgára van Hajdúhadháznak Hajdúhadház alapításának évfordulójára emlékeztek a hajdúvárosban december 12-én. A programok már reggel elkezdődtek. 8 órától a Bocskai István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola udvarán került koszorú Bocskai mellszobrára.
Az iskolai ünnepségen az ötödik osztályosok műsorával kezdődött a megemlékezés, az újdonsült felsősök ismertették a fejedelem életútját. Az emlékműnél koszorúval emlékezett a városalapítóra Csáfordi Dénes polgármester, Vargáné Sőrés Ilona alpolgármester és Asztalos Péter, az oktatási és művelődési, ifjúsági és sport bizottság elnöke. Ezután Hajdú Marianna igazgatónő és Türk László igazgatóhelyettes helyezte el az emlékezés virágait az iskola képviseletében, majd a napokban frissen avatott ifjú hajdúk, azaz az elsőéves osztályok képviselői emlékeztek koszorúval. A rendezvénysorozat a Dr. Földi János Emlékházban folytatódott, ahol először koszorú került Dr. Földi János emléktáblájára, a város vezetősége képviseletében Vargáné Sőrés Ilona alpolgármester, Antal Ferenc, Asztalos Péter és Kiss Sándor Mátyás, majd az emlékház, könyvtár és galéria munkatársai, Szabóné Harsányi Judit és Balogh Beáta emlékeztek főhaj-
fotók: Molnár Balázs
tással Hajdúhadház büszkeségének emléke előtt. Ezután Korompainé Mocsnik Marianna nyitotta meg azt a kiállítást, amely a Molnár testvérek alkotásaiból nyílt a Városnapon. Molnár Gábor és Molnár Tamás festményeit, bőrből készült alkotásait és fafaragásait ismerhette meg a nagyközönség. Délután két órakor kezdődött az ünnepi testületi ülés, ahol a napirendi pont a díszpolgári cím átadása volt. Elsőként Csáfordi Dénes polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd felidézte Bocskai István fejedelem hősies tetteit. Ezután kiemelte az elmúlt év néhány fontosabb feladatát, mint például az útjavításokat, a csapadékelvezető rendszer megépítését, az új bölcsőde felépítését, a családsegítő felújításának befejezését és a Béke útja második szakaszának megépítését. Idén Nagy Gábor fafaragó kapott díszpolgári címet. A polgármesteri köszöntő után Csáfordi Dénes ismertette a testületi határozatot, amely alapján Nagy Gábor fafaragónak a Hajdúhadház Város Díszpolgára kitüntető címet adományozza a testület. Nagy Gábor a kitüntető cím átvétele után megköszönte az elismerést, és hangsúlyozta, bár Gödön lakik, mégis Hajdúhadház az, ahová hazatér. Gábor bácsi, mint mindig, most sem érkezett haza üres kézzel. Faragott címereket készített, hogy azok az önkormányzat és a rendőrkapitányság épületét
díszítsék. Az alkotásokat az ülésen adta át Csáfordi Dénes polgármesternek. Ezután ünnepi műsor következett. Elsőként Tímár Ivett előadásában hallhattuk a Vidéki sanzon című dalt, aki gitárjátékkal kísérte énekét. Ezután Juhász István adta elő Enrique Crespo Improvizácio című fúvós szólóprodukcióját. A testületi ülés után állandó tárlat nyílt a Városháza emeleti folyosóján és a lépcsőfordulóban, ahol „Hajdúhadház egykor” címmel nyílt fotókiállítást tekinthetnek meg mostantól az érdeklődők. Vargáné Sőrés Ilona alpolgármester elmondta, hogy a régmúlt értékeit mentik át az utókornak a falakon látható képek, amelyeket Hadházy Jenő készített még 14 éves korában. A fényképek készítője ezután bemutatta a tárlatot, amely
5
Rendőrségi hírek Novemberben a rendőrség több falopási ügyben járt el. November 24-én a Mátyás kertben 1 m³ fa került lefoglalásra. Az elkövető elismerte, hogy a fát eladás céljából gyűjtögette, ezzel a cselekedetével 16.500 forint értékű kárt okozott a Kutas 2000 Erdőbirtokossági Társulatnak. Még ezen a napon két személy lett előállítva szintén falopás miatt, ők 1-1 q fát loptak, a szabálysértést elismerték, őrizetbe vételük megtörtént, a másnap megtartott bírósági tárgyaláson a két elkövető közül az egyik személy figyelmeztetésben részesült, a másik elkövető
ezentúl a Városháza falait fogják díszíteni. A rendezvénysorozat koszorúzással zárult. A Bocskai lovas szobor előtt Tóth Attila a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke emlékező beszédében méltatta a fejedelem érdemeit, majd koszorúval emlékezett a hajdúkapitány nagysága előtt, valamint a város vezetősége nevében Csáfordi Dénes polgármester és Vargáné Sőrés Ilona alpolgármester is elhelyezte az emlékezés virágait. Ezután a résztevők átmentek a templomba, ahol Pély Nagy Gábor hajdúkapitány emléktáblája előtt rótták le tiszteletüket. Bővebb beszámoló a www.hajduhadhaz.hu oldalon található. Tóthné Ilyés Edit
Karácsonyi ellenőrzések Minden évben az év végi ünnepek közeledtével a rendőrség az Országos Rendőrfőkapitány parancsára a többi rendvédelmi szervekkel együttesen ellenőrzi a nagyobb piacokat, valamint bevásárló helyeket. Idén december 7-én vonultak ki a városi piacra a rendőrség, a Nemzeti Adó és Vámhivatal, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, valamint a városi polgárőrség munkatársai. Az ellenőrzés célja elsősorban az állampolgárok szubjektív védelme, továbbá a jogosulatlan árusítók felfedezése, és a közbiztonságra veszélyes termékek kiszűrése. A karácsony közeledtével főként a balesetveszélyes gyerekjátékok, a veszélyes égősorok, valamint az illegális pirotechnikai eszkö-
két nap elzárást kapott, ami az őrizetbe vétellel le is telt. December 2-án tizenöt készenléti rendőr, két mezőőr, és egy erdész közreműködésével tartottak ellenőrzést. Az akció során egy fatolvaj ellen szabálysértési eljárás indult, valamint a rendőrség a kerékpárját lefoglalta, négy személy pedig összesen 28.000 forint pénzbüntetést kapott. Az ellenőrzések folyamatosak lesznek ebben az időszakban, ugyanis a téli hónapokban ugrásszerűen megnő a falopással kapcsolatos szabálysértések száma a településen. Petz Gyöngyi, Vaszil Éva
zök ellenőrzésére fektetik a hangsúlyt a rendvédelmi szervek dolgozói. Nagy Angéla
6
A közjó szolgálata Egy év távlatában két régi igazság teljesedett ki a városunk életében. Az egyik az, hogy ha akarjuk, akkor kis lépésekkel is biztosan előbbre lehet jutni. A másik pedig, hogy összefogással hegyeket lehet megmozgatni.
Kerek egy esztendővel ezelőtt nyílt meg a városháza pincéjében a Kertbarát kör néprajzi kiállítása. Az előkészület időszakában a szkeptikusok csak legyintettek, és a kezdeményezést a szokásos felbuzdulásnak minősítették. Majd méregették a kertbarátok erőpróbáit, és nem egyszer megmosolyogták őket, amikor hurcolták a városháza épületébe a rozsdás ócskaságokat. Volt, aki a rosszallását nyíltan is kifejezte. Nem voltak sokan, akik hittek a kezdeményezés sikerében. Egy év elmúltával változott a közvélemény megítélése. Aki idáig lejött a pincébe, az a megelégedés és az elismerés hangján szólt az ügyeletet tartó kertbarátokhoz. Azokhoz, akik lankadatlanul szívügyüknek tartják hagyományaink megőrzését. Akik időt és fáradságot nem kímélve hétről-hétre, kedden délelőtt és csütörtökön délután szorgalmasan kinyitják a kiállítást. Kalauzolják a látogatókat, beszélnek a régi falusi élet nehézségeiről, és mindig az a végszó, hogy akkor is tudtak boldogulni az emberek. Tudjuk, az idő megszépíti az emlékeket, a nosztalgiára
Szakmai elismerés vágyó ember pedig a régi, a ma már hasznavehetetlen tárgyakban is egyre inkább az értéket látja. Ez okoz közös örömet a kertbarátoknak és a látogatóknak egyaránt. Gyarapodik is szépen a gyűjtemény. Mindig akadnak újabb ötletek és gyűlnek a régi idők használati eszközei. Most éppen egy komplett kovácsműhelyt sikerült összeállítani a kismesterségek bemutatójához. Major Imre kovácsmester hagyatékából üllőt, kovácssatut és alapszerszámokat kaptunk. Csapó András a régen használt bőrfújtatóját ajánlotta fel. Czibere Gábor pedig átengedte a kiállításra a kovácsműhely legfontosabb kellékét, a tűzfészket és a százéves kézi fúrógépét. Ezekből összejött egy teljes kovácsműhely. Persze, ezek az eszközök önmagukban csak ócska, poros tárgyak, amikből kiállítható értéket kellett varázsolni. A szállítás, a tisztítás, a restaurálás, az összeállítás mind-mind időigényes és sok szorgos kezet igényel. Ehhez adott a kertbarátok összefogása és tenni akarása, amiben náluk soha sincs hiány. Amikor a szükség úgy hozza, mindig vannak, akikre biztosan lehet számítani. Ezek az emberek örömmel dolgoznak, mert látják, hogy áldozatvállalásuknak van értelme. Érzik, hogy tevékenységükkel a közjót szolgálják, és örülnek annak, hogy tudnak valamit tenni ezért a városért. Köszönet érte minden közreműködőnek! Hadházy Jenő
A szociális munka gyakorlatban történő alkalmazása területén négy évtizeden át végzett eredményes szakmai tevékenysége elismeréséül Nánási Zsuzsanna a Mikrotérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Területi Irodájának vezetője részére „Pro Familis-Díj” szakmai elismerést adományozott dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter úr. Az elismerés átadására 2011. november 11-én Budapesten a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Országos Központjában kitüntetés - átadó ünnepségen került sor. Az elismeréshez szívből gratulálunk, kívánunk további aktív, tevékeny, boldog éveket!
Eredményes énekes diákok Az október 21-én a Lilla Téri Általános Iskolában megrendezett megyei tanulmányi versenyen, ének kategóriában a Református Általános iskolából Nagy Fanni, és Lakatos Miklós negyedik osztályos tanulók a III. helyezést érték el. A Csapókerti Általános Iskola szervezésében megtartott énekversenyen az ötödik osztályos Herpai Nikolett szintén III. helyen végzett. A gyerekek felkészítő tanára Takács Ildikó volt.
7
Egy nap az egészség jegyében Az őszi-téli náthaszezon közepette üdítő látványt nyújtott, ahogyan az egészség november 30-án egy egész napra beköltözött a Református Általános Iskola falai közé az ARCADIA-REKLÁM Kft. támogatásával. A gyerekek saját készítésű színes plakátokkal igyekeztek felhívni a figyelmet a helyes táplálkozás fontosságára: több tabló a szervezet számára fontos vitaminokról és ásványi anyagokról gyűjtötte össze a legfontosabb tudnivalókat, ám akadtak olyanok is, melyek az egészséges étrend összeállításához nyújthatnak segítséget. Gyarmatiné Toronyi Edit védőnő minden osztályhoz ellátogatott, ahol a betegségek elkerüléséről, megelőzéséről tartott előadást. Ehhez kapcsolódva, kicsik-nagyok egyaránt ízletes vitamintablettákat kaptak. A diákok tudásukat a témával kapcsolatos keresztrejtvények, feladatlapok segítségével tesztelhették. A nap folyamán nemcsak az elméleti oldal megismerésére volt lehetőség, hiszen a gyerekek a pedagógusok közreműködésével vitamin-salátát készítettek friss gyümölcsök felhasználásával, a nagyobbak pedig zöldséges falatkákat csináltak Graham kenyérrel. Az iskola igyekezett a gyerekek által a felnőtteket is megcélozni programjaival. Az eseményre ellátogató szülőknek, rokonoknak lehetősége volt testtömegindexük kiszámíttatására, valamint vérnyomásmérésre is. Reméljük az Egészség-nap végén a gyerekek nemcsak élményekkel gazdagon tértek haza, hanem a helyes táplálkozás magját otthon is igyekeznek elvetni. Papp Sándor és Angyal Tünde szervező
A Bölcsőde Világa „ Meg kell tanulnunk a gyermek szemével látni és fülével hallani, meg kell tanulnunk a gyerek élményvilágának a szintjén beszélni.” ( Mérei Ferenc )
Nemsokára birtokba vehetjük nagyon szép új intézményünket, ahol megkezdődnek a bölcsődei hétköznapok.
A bölcsődébe felvehető minden olyan kisgyermek, akinek szülei nem tudják biztosítani a napközbeni ellátást, mert dolgoznak. Törvény segíti elő olyan kisgyermek felvételi lehetőségét is, akinek szociálisvagy egyéb ok miatt egészséges fejlődése érdekében szükséges a bölcsődei nevelés, gondozás. A korszerű új intézményünkbe illetve Bercsényi úton működtetett tagintézményünkben is van még bölcsődei férőhely. Kérem azokat a szülőket, akik szeretnék, hogy gyerekük bölcsődés legyen, jelentkezzenek személyesen a Bercsényi u. 23. sz. alatt, vagy telefonon a 06-30-611-0164. Valljuk: a gyermek a családé és a legjobb helye a családban van. Mi olyan pluszt tudunk adni a családnak és a gyermekeknek a képzett gondozónőinkkel, az alkalmazott nevelési módszereinkkel, amely a gyermek fejlődését, közösségi szocializációját e periódusban, a 0-3 éves korban a legintenzívebb módon fejleszti, és a kreativitást növeli. Olyan családbarát bölcsődeként kívánunk működni, ahol az ellátás összhangban van a gyermek szükségletével, megfelel a szülők igényeinek. A bölcsőde és a család közötti kapcsolat jellegének megváltozásával, a családok igényeihez igazodó új gyermekellátási formák bevezetésével, mellyel tágul a bölcsődével kapcsolatba kerülő családok köre, a kisgyermekeket otthon nevelő szülők tanácsot és segítséget kaphatnak a gondozónőktől. A bölcsőde által nyújtott különszolgáltatások: - speciális tanácsadás, - időszakos gyermekfelügyelet, - játékkölcsönzés. Ezeket a szolgáltatásokat azok a szülők vehetik igénybe, akik nem rendszeresen hozzák a bölcsődébe a gyerekeket. Például egy autóvezetési tanfolyamra járó, vagy alkalmi munkát vállaló szülő kérheti az időszakos
gyermek felügyeletet néhány órára. Az időszakosan gondozott kisgyerek felvehető a normál bölcsődei csoport üres férőhelyeire, óradíj ellenében. A kisgyerekek szülei igénybe vehetik térítési díj ellenében a korszerű csecsemő- és kisgyermek táplálási elvekkel elkészített ebédet is. Az érdeklődő szülőket a 06-30-611-0164 –es telefonszámon szívesen tájékoztatom. Sok készségfejlesztő játék beszerzése szülői segítséggel valósult meg. Itt szeretném megragadni az alkalmat és a Csillag csoportba járó Orosz Dominik nagymamája, szülei segítségét, közreműködését megköszönni, akiktől három nagydoboz LEGO-t kaptunk ajándékba a LEGO Manufacturing Kft. adománya jóvoltából. A szülők programjainkon is részt vesznek, ilyen például minden évben megszervezett Nyíregyházi Vadasparki kirándulásunk. A szervezésbe a szülők is bekapcsolódnak, az idén Farkas Gabika édesapja Rendőrnapot szervezett nekünk, ahol a gyerekeket játékosan vezették be a rendőrök munkájába. Köszönjük szépen, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben a Hajdúhadházi Önkormányzat segítségével megoldódik a férőhely probléma, nem kell elutasítani gyereket, nyugalomba tudjuk nevelni, gondozni intézményünkbe járó csöppségeket. Gyermekeink nevelésében egyre nagyobb támaszt nyújt és egyre nagyobb erőt képvisel a nyugalom és biztonság, melyet a szép új bölcsőde sugall a gyerekek, szülők számára. Kecsediné Molnár Anikó Mikrotérségi Bölcsődevezető
8
Felhívás A Városi Önkormányzat Képviselő Testülete úgy döntött, hogy minden 70. életévét betöltött hajdúhadházi lakost a közeledő Karácsony alkalmából 2000 forint támogatásban részesíti. Ezen összeget a Polgármesteri Hivatal dolgozói kézbesítik, amely ha valamilyen okból meghiúsul, a támogatást a Polgármesteri Hivatal 15. sz. irodájában lehet átvenni 2011. december 21. szerda 8-17 óra között. A határidő elmulasztása esetén kifizetést nem tudunk teljesíteni.
Hajdúhadházi Mikrotérségi Szociális Gondozási Központ
tisztelettel és szeretettel meghívja ellátottait, a város nyugdíjasait és ismerőseiket az
Idősek Karácsonyi Ünnepségére Köszöntők Karácsonyi Ajándékkoncert
Figyelem! Akik szeretnék igényelni a vezetékes ivóvízhálózatra való rákötéshez az önkormányzat támogatását, azok szándékukat 2012. február 15-éig jelezzék. A jelentkezéshez az előzetes adatbekérő lap kitöltése szükséges, amit a Polgármesteri Hivatal portáján lehet kitölteni, majd leadni.
Hajdúhadházi Református Egyházközség Énekkara vezényel: Bálint Ferenc karnagy
Hajdúhadházi Református Általános Iskola Felsős Gyermekkara zongorán közreműködik: Kovács Barbara vezényel: Takács Ildikó karnagy
Hajdúhadházi Népdalkör vezető: Szabó Julianna
Balogh Bence Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola, AMI zongora tanszakos diákja Mindenkit szeretettel várunk!
Kevesebb közkút lesz jövőre a városban, ám leszerelésük 2012 év áprilisáig nem fog megtörténni.
Időpont: 2011. december 22. délután 13.óra 30. perc Helyszín: Csokonai Művelődési Ház
Kisebbségek napja a Művelődési Házban A hajdúhadházi Cigány Kisebbségi Önkormányzat a Kisebbségek napja alkalmából kisebbségi napot szervez december 15-én 13 órától a Csokonai Művelődési Házban Hajdúhadházon, ahová tisztelettel és szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt. A köszöntő után elhangzik a magyar és a cigány himnusz, majd a műsor után kiállítás nyílik a Művelődési Házban.
Közmeghallgatás Közmeghallgatás volt a Polgármesteri Hivatalban december 7-én 18 órától, ahol a lakosság feltehette kérdéseit a város vezetőségének. Csáfordi Dénes polgármester az elmúlt egy év történéseiről számolt be a lakosságnak, a fényképes beszámolóban többek között szót ejtett az Európai Uniós beruházásokról, az év eleji belvízi veszélyhelyzetről, a garanciális útjavításokról és az elmúlt év rendezvényeiről. Az önkormányzati törvény alapján évente legalább egyszeri alkalommal, előre meghirdetett módon a közmeghallgatás megtartása kötelező. A közmeghallgatás határozatképes testületi ülés, amelyen az állampolgárok, valamint az önkormányzat illetékességi területén működő társadalmi és egyéb szervezetek képviselői közvetlenül a képviselőtestület előtt, ahhoz intézve tehetik fel közérdekű kérdéseiket és javaslataikat. A közmeghallgatáson jegyzőkönyv készül, és a feltett kérdésekre a választ írásban kapják meg a kérdezők.
9
Itt járt a Mikulás A hajdúhadházi Bocskai térre is ellátogatott december 6-án a Mikulás. A Csokonai Művelődési Ház elé közel háromszázan érkeztek, hogy együtt várják a Nagyszakállút. A gyerekek a szülőkkel együtt nagy izgalommal fogadták a műsort, hisz 17 órától Tompeti és barátai érkeztek a szabadtéri színpadra, ahol a Mikulás megérkezéséig szórakoztatták a hadházi kicsiket és nagyokat. A program végén megérkezett a régen várt vendég és szaloncukrot hozott a „kis barátainak”. A közös tánc és ének után sok gyerek közös fényképet készített a Mikulással. Az est folyamán a nyugodt, békés szórakozást a rendőrök és a polgárőrök biztosították, valamint az állatbarátok megismerhették a polgárőrség két új tagját, Peloxot és Larryt, a polgárőrlovakat. Tóthné Ilyés Edit
A karácsonyfa díszítésének története Manapság nincs, vagy alig van olyan ház, ahol ne a karácsonyfa jelentené az ünnep jelképét. Magyarországon csak a XIX. század második felétől lett népszerű főként a nemesi családoknál, majd egyre többen kezdtek el kisebb fenyőágakat díszíteni, és így a szegényebb rétegekhez is eljutott az ünnep varázsa. Hazánkban először Brunszvik Teréz, az első magyarországi óvoda megalapítója állított karácsonyfát 1824-ben. Az idő múlásával a díszítési technikák is változtak. A karácsonyfa díszei kezdetben mindenféle örökzöld termések voltak, valamint az oly sok gyerek által szeretett mézeskalács. Ekkor még gyertyával díszítették a fa ágait, melyek a mondás szerint a Három királyoknak mutattak utat a kis Jézus megtalálásához. Kevesen tudják, hogy a fára akasztott díszek szimbolikus jelentéssel bírnak. A manapság is divatos angyalhaj, a papírlánc és a fémgyöngy a bibliai kígyót idézi a bűnbeesés idejéből, a narancs és az alma pedig a tudás fájának gyümölcsét, továbbá a következő évi gazdag termés ígéretét jelentette. A régi díszeket mára felváltották a színes üveggömbök és a világító izzósorok, sőt a házak udvarai is díszkivilágítást kapnak, de akasszunk bármit is a karácsonyfánkra a lényeg úgyis az, hogy boldog és szeretetteljes családdal álljuk körbe. Nagy Angéla fotók: Molnár Balázs
10
Mozgalmas hónap a Farkasoknál Az elmúlt hetekben sok mérkőzést játszottak a Hadházi Farkasok, mindkét csapatuk több alaklommal is pályára lépett.
November 5-én Derecskére utaztak a Megye II-ben versenyző fiatalok. A mérkőzés érdekessége volt, hogy a DIFE csapatának játékát edzőként az egykori magyar válogatott, Walke Károly irányította, s a második negyed elején játékosként is pályára lépett. Ennek ellenére a mérkőzést végig hadházi fölény jellemezte, amit az eredmény is egyértelműen mutat: 91:49 – markáns hadházi győzelem. DIFE KK-Hadházi Farkasok II. 49-91 (12-19;17-28;14-26;6-20) Balogh B. 27/15, Fedor T. 6/3, Demeter G. 18, Ilyés I. 10/3, Szabó Z. 4, Földesi N. 14, Földesi A. 0, Dancsi L. 12 Ezt követően, november 10-én a Megye I-es csapat a múlt évi bajnokhoz, a DRSE csapatához látogatott. Jó mérkőzést játszottak, esetenként úgy tűnt, a győzelemre is van esélyük, végül azonban alul maradtak. DRSE - Hadházi Farkasok: 119-93 (32-22,29-26,24-12,34-33) Fedor Tamás 3/3, Balogh Balázs 5/3, Demeter Gergő 15/3, Györfi Sándor 29/3, Ilyés Imre 15/3, Győri Béla 11/3, Dancsi László 0, Pécsi Lajos 12 A Megye II-ben versenyző kosarasok november 15-én hazai pályán fogadták a Debreceni 12-ek csapatát. A mérkőzés irányítását végig a kezükben tartották, s 27 pontos győzelmet arattak.
Hadházi Farkasok II. - Debreceni 12-ek: 99-72 (31-11,20-20,25-21,23-20) Földesi Attila 0, Balogh Balázs 28/18, Tugyi Benjamin 4, Demeter Gergő 27/12, Földesi Norbert 10, Ilyés Imre 18/6, Pellei Nándor 0, Szűcs Gábor 0, Pécsi Lajos 8
Factum-Jóbarátok-Hadházi Farkasok II. 29-88 (8-20;6-22;4-23;12-23) Balogh B. 4, Demeter G. 8, Ilyés I. 22, Szűcs G. 2, Földesi N. 14, Földesi A. 2, Dancsi L. 5, Varga B. 9/9, Pécsi L. 12, Tugyi B. 10
Ezt követően Debrecenben, a DOTE csarnokában léptek pályára a Farkasok. Az első félidő szoros játékot hozott, pihenőre 8 pontos Medikus előny mellett vonulhattak a csapatok. A második félidőben sem vitézkedtek a hadháziak, sőt a harmadik negyed gyenge kezdése mondhatjuk, meg is pecsételte sorsukat. 32 pontos vereséget szenvedtek. DEAC-Medikus - Hadházi Farkasok II.: 86-54 (17-14,21-16,25-14,23-10) Balogh Balázs 6/6, Fedor Tamás 9/3, Demeter Gergő 13/6, Ilyés Imre 15, Dancsi László 8, Szabó Zoltán 3
Ez követően december 9-én, pénteken a Farkasok Megye I-es csapata a hajdúböszörményi alakulatot fogadta a Földi iskolában tornatermében. Az első félidőben fej-fej mellett haladt a két csapat a pontgyártásban. A félidei pihenő után azonban védekezést váltottak a Farkasok, s a sok labdaszerzésnek és az abból szerzett sok, gyors és látványos kosárnak köszönhetően fényes győzelmet arattak. Hadházi Farkasok – Hajdúböszörmény: 102-62 (13-15,17-16,31-13,41-18) Fedor 10/3, Demeter 16, Balogh 18/12, Györfi 37/3, Dancsi 6, Ilyés 5/3, Győri 5/3, Pécsi 2
December 8-án ismét Debrecenbe látogattak, de most az újoncnak számító Factum-Jóbarátok csapatával mérkőztek meg. Az idén januárban alakult együttes zömében 15-16 éves fiatalokból áll, s rutintalanságuk érezhető is volt a találkozón. A hadháziak végig vezettek, győzelmük egy percig sem forgott veszélyben, s a végén 29-88-ra verték a hazaiakat.
A folytatás a Farkasok mindkét csapatánál januárban várható, amikor hazai mérkőzéseiket már remélhetőleg a Földi iskola teljesen felújított tornatermében rendezhetik!
2
11
Sikeres évet zártak az ökölvívók A DVSC Hajdúhadház csapata hazatért a hódmezővásárhelyi Női Országos Bajnokságról, ahol kitűnő eredményekkel zárt. 2 aranyat, 5 ezüstöt és 1 bronz érmet szereztek az ökölvívók, emellett sikerült elhozni a legeredményesebb csapatnak járó különdíjat is.
nokságra is kijutott Kazahsztánba, ahol nyert meccsel ötödik helyen végzett. Nem szabad elfeledkezni Kovács Dávidról sem, aki Magyar Bajnok címet szerzett ebben az évben. Nagyon nagy munka áll mögöttünk és előttünk is.” –nyilatkozta Salánki László edző. Azt szeretném elérni, hogy a Megye legjobb és legeredményesebb csapata mi legyünk, de tudom, hogy ezért nagyon keményen
Komor Krisztinának is sikerült a döntőbe verekedni magát, aki egy nagy múltú ellenféllel került szembe. Krisztinát a Vezető Bíró a harmadik menetbe leléptette sérülés miatt, de így sincs ok panaszra, hisz Komor Krisztina második helyen tudott zárni a női Magyar Bajnokságon. „Ha visszatekintek erre az évre, kitűnő eredmények vannak mögöttünk, hiszen ebben az évben sikerült a csapatnak 34 arany, 13 ezüst, és 4 bronz érmet szereznie. Arról nem is beszélve, hogy volt két Európa-bajnok résztvevőnk. Nagy Levente mellett Komor László érmet is tudott szerezni, valamint a világbaj-
kíván Hajdúhadház Város Önkormányzata nevében Csáfordi Dénes polgármester és a Polgármesteri Hivatal nevében Dr. Suba Tamás jegyző.
kell dolgozni nekem is és a csapatnak is. A jövő évben ettől is jobb eredményeket akarunk szerezni és elérni – mondta el lapunknak az edző. A DVSC- Hajdúhadház csapatát ebben az évben támogatták: Csáfordi Dénes polgármester, Szabó Sándor elnök, Asztalos Péter, id. Nagy Levente, Gábor Attila, Koncz Brigitta, Borsi Anita és Balogh Balázs.
Hajdúhadházi Lapok Ingyenes közszolgálati lap • Megjelenik kéthetente 4200 példányban • Felelős kiadó: Csáfordi Dénes polgármester Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala, 4242 Hajdúhadház Bocskai tér 1. • Telefon: (52) 384-103 • Sokszorosítja Center-Print Kft. 4032 Debrecen, Füredi u. 76. Felelős szerkesztő: Tóthné Ilyés Edit • E-mail:
[email protected] • www.hajduhadhaz.hu • ISSN: 1216-8424 A hirdetésekben közölt adatokért a hirdető vállalja a felelősséget. • Az újság a Hajdú Takarék Takarékszövetkezet támogatásával valósult meg.