Közgazdasági Szemle, XLII. évf., 1995. 7-8. sz. (776-787. o.)
VÁNYAI JUDIT-VISZT ERZSÉBET Ványai Judit az MTA Ipar és Vállalatgazdaságkutató Intézetének tudományos munkatársa. Viszt Erzsébet a Gazdaságkutató Rt. tudományos munkatársa.
A szolgáltatások növekvõ szerepe A tanulmány a fejlett és a volt szocialista országok szolgáltató szektorát hasonlítja össze. Ez két szempontból különösen érdekes: egyrészt feltételezhetõ, hogy Kelet és KözépEurópában is megjelenik a nyugateurópai fejlõdési modell számos (bár nem valamennyi) jellemzõje, másrészt a szolgáltatások fejlesztésében késve induló kelet és középeurópai térség számos technológiai és szervezeti megoldást vehet át, megtakarítva a kísérletezés költségeit, idõigényét. Ezek a megfontolások vezették a szerzõket, akiknek célja az volt, hogy feltárják a termelõszolgáltatások, elsõsorban az üzleti szolgáltatások szerepét és növekedési lehetõségeit Magyarországon, felhasználva két keleteurópai ország, Bulgária és Szlovénia, valamint három Európai Unióhoz tartozó ország: Franciaország és a késõbb csatlakozó Görögország és Spanyolország tapasztalatait.* A szolgáltatószektor az OECDországokban és ma már KeletKözépEurópában is mind a foglalkoztatott létszám, mind a GDP alapján a nemzetgazdaságok legnagyobb szektorává vált. Az újabb megközelítések azonban nem a szolgáltatási szektor önmagában való növekedését tartják a legfontosabbnak, hanem annak a termelõágazatokkal való integrációját, kapcsolódásaik erõsödését, azaz a szektorok komplementaritását (OCHEL WEGNER [1987]). A keleteurópai országokban a szolgáltatásokra vonatkozó gazdasági ismeretek jóval szegényesebbek és kevésbé rendezettek, mint a "termelõágazatok" esetében. Ez arra vezethetõ vissza, hogy túldimenzionálták a szolgáltatásoknak azt a sajátosságát, hogy eredményük nem testesül meg anyagi javakban - tehát ezeket a tevékenységeket improduktívnak tekintették, és nem kezelték súlyuknak megfelelõen. Ez a nézet közel állt olyan ismert társadalomtudósok nézeteihez akik hátrányosnak tartották a szektor fejlesztését a gazdasági növekedésben kulcsszerepet betöltõ feldolgozóiparral szemben.1 A volt szocialista országokban a szolgáltatásoknak különösen az a csoportja került háttérbe, amelyeket termelési, üzleti vagy piaci szolgáltatásoknak nevez a szakirodalom (producer, business, market services). A fejlett országokban a munkamegosztás növekedése, a versenyképesség és a hatékonyságnövelés kényszere miatt ezek a szolgáltatások önállósodtak, leváltak a vállalatokról, illetve ilyen tevékenységekre létesültek független, speciális szolgáltatószervezetek. Magyarországon ezt a folyamatot több tényezõ is gátolta, így például az autarchiára törekvés, a nagy vállalatméret preferálása, a magánvállalkozások szerény jelenléte, a vállalatok alacsony költségérzékenysége. A helyzet a rendszerváltást követõen gyökeresen megváltozott, Magyarországon a struktúraváltás gyõztese kétségkívül a szolgáltatószektor. Az egyes szolgáltatási ágak között azonban jelentõsek a különbségek, többek között azok kínálatát, színvonalát, regionális megoszlását, a termeléssel való kapcsolatot, ? a tõkeigényességet, a GDPhez való hozzájárulás képességét, a külföldi tõke jelenlétét illetõen. Mindez még sürgetõbbé teszi a szolgáltatási szférára vonatkozó ismereteink bõvítését.
Néhány probléma
Az elsõ probléma a definíció: nincs általánosan elfogadott, egységes definíciója a szolgáltatásoknak. A szolgáltatószektor definíciós nehézségei leginkább abból származnak, hogy az sok és sokféle tevékenységet foglal magában, amelyek önmagukban is definiálásra szorulnak. A heterogenitás azt jelenti, hogy különbözõ természetû tevékenységek tartoznak egyegy szolgáltatási alágazatba is, ami a tevékenység eredményét, a szakképzettségtartalmat, a kereslet és kínálat jellemzõit, a technikai hátteret stb. illeti. Az egyes szolgáltatástípusok fejlõdésének dinamikája is idõrõl idõre más és más, mint ahogy eltér egyes szolgáltatóágazatok mérete, tõkeintenzitása vagy éppen a gazdasági növekedési folyamatra gyakorolt hatása. A legpontosabb, szakirodalomban gyakran idézett definíciót HILL [1977] adta, aki a szolgáltatásokat úgy tekintette, mint valakinek vagy valaminek a körülményeiben - mûködési, illetve létfeltételéiben történõ változást amelyet egy személy vagy gazdasági szervezet elõzetes megállapodás alapján, fizetség ellenében végez. A szolgáltatások vagy tercier szektor elnevezést sokszor szinonimaként használják. A tercier kifejezés a közgazdasági szakirodalomban a "maradékelv" alapján, "rezidiuumként" határozza meg a szolgáltatásokat. (FUCHS [1968], SZAMUELY [1985].) A szolgáltatások definíciója azért nehéz, mert kibocsátása, eredménye nem különíthetõ el és mert a szolgáltatás eredménye nem fizikai valóságában megjelenõ termék. A definíciós nehézségekbõl következõen a szolgáltatások osztályozása nem kiforrott és nem is egységes a nemzetközi szakirodalomban, mert az osztályozásnak nincs igazi, stabil alapja, kritériuma. (GERSHUNY [1987], MARSHALL [1988].) Az osztályozás egységesítésének pedig fontos jelentõsége van, mert statisztikai elemzések, összehasonlítások, közgazdasági összefüggések csak világos definíció és egységes osztályozás alapján lehetségesek. Különösen fontos figyelmet fordítani a definíció és osztályozás eltéréseire a többékevésbé egységes statisztikai rendszerekkel rendelkezõ fejlett (OECD) és a fejlett európai régióhoz való felzárkózásra elkötelezett középkeleteurópai országok között. A különbségek részben a szolgáltatások eltérõ fejlettségébõl, részben a szolgáltatási szektor megítélése, jelentõsége körüli eltérésekbõl fakadnak. A keleteurópai országok statisztikai rendszere a szolgáltatásoknak korábban két csoportját különböztette meg, az anyagi és nem anyagi szolgáltatások csoportját. Az elõbbibe a szállítás, hírközlés és kereskedelem, az utóbbiba a személyi és gazdasági szolgáltatások egészségügyi, szociális és kulturális szolgáltatások, kutatás és fejlesztés, sport, közösségi, közigazgatási és egyéb szolgáltatások tartoztak. A szolgáltatásoknak ez a csoportosítása nehezen védhetõ közgazdasági érvekkel, s a volt szocialista gazdaságok statisztikai rendszerébõl is lassan kikerül a nemzetközi statisztikai rendszerek alkalmazására való áttérés miatt. Magyarországon 1991ben kezdték el a statisztikai rendszer átalakítását, amely elvben lehetõséget nyújt arra, hogy részleteiben vizsgálhassuk a szolgáltatószektort, elkülönítve azon belül a tanulmány tárgyához szorosan kötõdõ termelési szolgáltatásokat. Az 1991tõl bevezetett új besorolási rendszer az ISIC (International Standard Classification of all Economic Activities - a gazdasági tevékenységek ENSZ által kidolgozott nemzetközi osztályozása) 1989ben módosított változatát, illetve a NACE (Nomenclature Generale des Activitées Economiques dans les Commants Européennes - a gazdasági tevékenységek Európai Közösség által kidolgozott csoportosítása) felsõ két szintjének osztályozását vette át, míg a következõ két szint a magyar vállalati szervezeti sajátosságokat, a tevékenység sajátos kombinációit tartalmazza. Az új rendszerben a magyar statisztikai adatok jobban összehasonlíthatóak a nemzetközi adatokkal, bár az nem teljesen felel meg az Európai Unió gyakorlatának.2
A szolgáltatások alakulása a vizsgált országokban A keleteurópai országokban, köztük a kutatásban részt vevõ Magyarországon, Szlovéniában és
Bulgáriában a szolgáltatások fejlettségi szintje nemzetközi összehasonlításban alacsony. Ez a szolgáltatások gazdaságon belüli részarányában, foglalkoztatásban betöltött szerepében, s az infrastrukturális beruházások korábbi háttérbe szorításában egyaránt kifejezõdik. A szolgáltatások szerepét a foglalkoztatási szerkezetben nemzetközi összehasonlításban az 1. táblázat mutatja be. A foglalkoztatási szerkezeten belül KözépKeletEurópában hagyományosan alacsonyabb a szolgáltatások súlya, mint a fejlett országokban. Az OECDországokon belül leginkább a déleurópai országokéhoz hasonló a magyar ágazati foglalkoztatási szerkezet, azzal a lényeges eltéréssel, hogy az ipar a foglalkoztatásban jelentõsebb súlyt képviselt, mint DélEurópában.
A szektor növekedése Magyarországon az 1970-1985 közötti idõszakra vonatkozó adatok a tercier szektor visszafogott fejlõdését jelzik, azt tanúsítják, hogy az elmúlt évtizedekben a gazdaság makrostruktúrája alig közelített a fejlett országok jellegzetes struktúrájához. Az utóbbi néhány évben azonban statisztikailag is mérhetõ növekedés indult a szolgáltatási szférában. Amíg 1980ban 38 százalék,1993ban már 54,3 százalék volt a foglalkoztatottak aránya e szektorban, s a szolgáltatások foglalkoztatásban mért részaránya közel került a portugálhoz és a spanyolhoz, megelõzte a görög részarányt. Ez a foglalkoztatási struktúra az ausztriai, német 1985. évihez, a finn és a japán 1980. évihez hasonló. Több tendenciából is arra lehet következtetni, hogy Magyarországon az évtized végéig a szolgáltatások súlya a foglalkoztatási szerkezetben növekedni fog: - az igen lemaradott ipari termelékenység megindult növekedésébõl (amely több évi lelassuló növekedés, majd ütemcsökkenés után az 1993 és 1994. évi adatok szerint elég nagy léptekkel megindult), - az iparvállalatok szervezeti átalakulásából, amelynek következménye a vállalaton belüli foglalkoztatási szerkezet alaptevékenységhez való közelítése, azaz bizonyos szolgáltatásoknak a vállalatoktól való kikerülése, - a szolgáltatási tevékenység önmagában való megerõsödésébõl, amelyet a külföldi tõkebefektetések e szférába való erõs áramlása jelez, - a nemzetközi szervezetek támogatásának (például a PHAREprogramnak) az infrastrukturális fejlesztések felé való irányításából.
Hangsúlyozni kell azonban, hogy jelentõs - rövid idõ alatt felszökõmunkanélküliség mellett alakultak ki ezek az arányok, s a munkanélküliség alapvetõen az ipar és a mezõgazdaság leépítésébõl eredt. A kérdés az, milyen lesz a munkaerõstruktúra akkor, ha a gazdaság normális növekedése megindul. Feltehetõen a szolgáltatások akkor is az átlagnál gyorsabb ütemben fognak növekedni, mivel a termelõszektorok fejlõdése is szolgáltatási szükségleteket indukál. A szolgáltatások által termelt GDP a létszámhoz hasonló arányokkal jellemezhetõ, még például 1960ban a GDPhez csak 25 százalékkal, 1988ban 41,5 százalékkal, 1993ban már 60 százalékkal járultak hozzá (2. a táblázat).
Nyilvánvaló továbbá, hogy a szolgáltatások növekedése nemcsak a vizsgált szektor dinamizmusát, hanem a költségvetési szféra tehetetlenségét, illetve a termelési és személyi szolgáltatások externalizálódását is tanúsítja. Mégis tény, hogy a szolgáltatási szféra - annak egyes ágazatai - a nemzetgazdaság legdinamikusabban fejlõdõ területévé vált. Emögött fontos az a gazdaságpolitikai törekvés, amely mind a gazdasági növekedés megindulása, mind az innovációs folyamatok megerõsödése szempontjából elengedhetetlen külföldi mûködõtõkebeáramlását állítja elõtérbe. A fejlett országok részérõl történõ tõkebeáramlás folytatódása, a külföldi mûködõtõke tartós magyarországi jelenléte fejlõdést, alkalmazkodást követel a szolgáltatói szférában is. Ez a követelmény a szolgáltatások egyes területein, így például a távközlésben és a pénzügyi (bank és biztosítási) szférában különösen erõteljesen érvényesül. A folyamat erõssége, szerkezeti jellemzõi természetesen nem függetlenek attól, hogy milyen feltételeket biztosít az ország a szolgáltatási tevékenységbe történõ külföldi befektetéseknek. Szlovéniában a szolgáltatószektor fejlõdése a nyolcvanas évtized második felében gyorsult fel, addig
az ipar volt a gazdaság vezetõ ága. 1992ben a szolgáltatások GDPben való részesedése már elérte az 53,9 százalékot, s ez tíz százalékponttal több, mint 1985ben. A szolgáltatások GDPhez való hozzájárulása 1993ban már majdnem megközelíti a fejlett országokét. A korábbi Jugoszlávia tagköztársaságaival való gazdasági kapcsolatok gyengülése miatt a gazdaság növekedési üteme visszaesett,1987-1992 között az ipari kibocsátás 36 százalékkal csökkent, a szolgáltatásoké viszont csak 2,5 százalékkal. Úgy tûnik,1993ban hatévi recesszió után a gazdaság fejlõdése megindult, bár az ipar és a mezõgazdaság növekedési üteme negatív maradt, a szolgáltatások növekedési üteme viszont pozitív, 3,8 százalék volt. Bulgáriában a fejlett országokhoz hasonló GDP-számbavétel szerint, 1993ban a GDP az 1989es értéknek csak a 69,3 százalékát érte el. (Az 1 fõre jutó GDP alig haladja meg az ezer dollárt.) Ugyanekkor a GDP szerkezete 1990-1993 között igen jelentõsen változott. Nõtt a szolgáltatások GDPbeli részaránya, elsõsorban azért, mert az ipar és mezõgazdaság súlyának csökkenése miatt az állam által szubvencionált szolgáltatások (közlekedés, távközlés, közigazgatás stb.) súlya automatikusan növekedett. Franciaországban 1970ben a szolgáltatószektor a hozzáadott érték 52,9 százalékát hozta létre, s a foglalkoztatottaknak 48,8 százaléka tartozott ebbe a szektorba. Fokozatos növekedés után 1992ben már a tercier szektorban jött létre a hozzáadott érték kétharmada, ahova a foglalkoztatottak hasonló aránya tartozott. A szolgáltatások erõs munkaerõt felszívó hatására jellemzõ, hogy a hetvenes évek elején minden második, a kilencvenes évek elején csak minden harmadik ember dolgozott más szektorban. A szolgáltatószektor növekedésének köszönhetõen az iparban, a mezõgazdaságban és az építõiparban csökkenõ foglalkoztatást a szolgáltatások munkahelyteremtõ hatása bõven kompenzálta, közel másfél millióval több munkahelyet teremtve, mint a megszûnõ munkahelyek száma. Görögországban 1950-1970 között viszonylag stabil volt a szolgáltatószektor súlya (a GDPnek kissé 50 százaléka felett), 1970 után azonban különösen az olajválságok hatásaként az ipar összehúzódása miatt - megnövekedett (1985ben 56 százalék). 1980 után a szolgáltatások növekedése meghaladta az iparét (ahol a növekedés évi üteme nulla körül volt). Nem váltotta ki ugyanakkor más szektorok növekedését, mint ahogyan a feldolgozóipar fejlõdése hatást gyakorolt a szolgáltatások növekedésére, mert a szolgáltatások fejlõdését visszafogta a feldolgozóipar stagnálása. (Ez nem jelenti egyben azt, hogy egyes szolgáltatási ágak nem fejlõdhetnének a többitõl függetlenül, önálló növekedési pályán, s ne járulhatnának hozzá jelentõsen a gazdasági átalakuláshoz.) A francia tapasztalatokkal ellentétben Görögországban a szolgáltatószektor növekedése késõbb hatott pozitívan a foglalkoztatásra. Két periódus határolható el: -1960-1970 között mintegy 30 százalékkal, 650 ezer fõvel csökkent a mezõgazdasági foglalkoztatás. Ebben az idõszakban a feldolgozóipar létszáma 180 ezerrel, a szolgáltatásoké 140 ezerrel nõtt, s a munkaerõpiaci egyensúly megteremtésében nagy szerepet játszott a kivándorlás. - Az 1970 utáni periódusban a primér szektorból történõ munkaerõkiáramlást nagyobb mértékben szívta fel a szolgáltatás, mint az ipar. 1971-1981 között az ipar foglalkoztatottainak száma 182,5 ezerrel, a szolgáltatásoké 357,7 ezerrel nõtt. Spanyolországban a szolgáltatások aránya mind a GDPn, mind a foglalkoztatáson belül egyértelmûen - bár viszonylag kis ütemben - növekvõ. A növekedés mind a foglalkoztatást, mind a GDPn belüli arányt tekintve 1986 után számottevõ, s 1989 után felgyorsult, míg a primér és szekunder szektor foglalkoztatást veszítõ ágazatok. A spanyol gazdaságban - eltérõen a legtöbb OECDországtól - figyelmet kelt, hogy a szolgáltatások növekedése olyan fejlõdési szakaszban kezdõdött, amikor az ipar és a mezõgazdaság is jelentõs súlyt képviselt a gazdaságban. (1970ben ezek együttes súlya 63 százalék volt, szemben a mintegy 50 százalékos OECDátlaggal). A szolgáltatások aránya viszont gyorsabban nõtt, mint átlagosan az
OECDországokban, egyre csökkentve a különbséget más OECDországokhoz képest. A szolgáltatási szektor szerkezete A szolgáltatások egyes ágazatainak fejlõdésében, foglalkoztatási és GDP arányaiban az országok között nagy különbségek figyelhetõk meg, tükrözve az ország fejlettségi színvonalát, gazdasági szerkezetét, földrajzi helyzetét, az Európai Unióhoz való kapcsolódásait és így tovább. Legdinamikusabbaknak a foglalkoztatottság növelésében azok a szolgáltatásfajták bizonyulnak, amelyek iránt bõvül a kereslet és lemaradtak a termelékenység növelésében. Ilyenek: egészségügy, oktatás, kutatás, közigazgatás, kereskedelem és a pénzügyi szféra. A fejlett országokban a foglalkoztatottság fõ ágazati arányaiban az utóbbi 20 évben végbement óriási változásokat fõleg a termelékenységnövekedés eltéréseinek lehet tulajdonítani. Az említett szolgáltatási ágazatokban a technikai haladásnak nem volt olyan látványos hatása a foglalkoztatásra, mint például az iparban, ahol a modern technika alkalmazása nagyrészt helyettesíteni tudta az emberi munkát. Magyarországon a szolgáltatások szerkezetében nem történt jelentékeny változás a nyolcvanas évek utolsó harmadáig. 1988ban a közlekedés, posta és távközlés tette ki a GDP 8 százalékát, a kereskedelem hozzájárulása 10 százalék körüli volt, majd (folyó áron) kissé emelkedett, 1992re 11 százalékra. Jelentõs növekedés következett be viszont a nem anyagi szolgáltatásokban. 1992ben a pénzügyi tevékenység és kiegészítõ szolgáltatásai, az ingatlanügyletek és gazdasági tevékenységet segítõ szolgáltatások, a közigazgatás, oktatás, egészségügyi és szociális ellátás, egyéb közösségi, társadalmi és személyi szolgáltatás együttesen a GDP 37,4 százalékát tette ki. A foglalkoztatottak száma az 1988-1993 közötti idõszakban a kereskedelemben (520ról 575 ezer fõre) és jelentõsebben a nem anyagi szolgáltatásokban nõtt. 1993ban a nem anyagi szolgáltatásokban foglalkoztatottak aránya 28,6 százalékra emelkedett az 1988. évi 21,6 százalékról. Ez a két fõ szolgáltatási ágazat volt tehát létszámfelvevõ, miközben a nemzetgazdaság többi ágában - a mély válság hatásaként - drámai módon csökkent a foglalkoztatottak száma. Ha hosszabb idõsort, az utóbbi 30 évet vesszük szemügyre, megállapítható, hogy a szolgáltatások szerkezetének alakulása lényegesen eltért Magyarországon attól, amit az OECDországokban megfigyelhetünk. A nemzetközi tendenciák a szolgáltatásokon belül a pénzügyi, az ingatlanértékesítésközvetítés, az üzleti szolgáltatások, valamint a közlekedési, hírközlési szolgáltatások gyorsabb növekedését mutatják. Magyarországon eközben a leggyorsabban az egészségügyi, a szociális és a kulturális szolgáltatások, a leglassabban a közlekedés, posta és a távközlés szolgáltatásai növekedtek. Ez azt jelenti, hogy az alkalmazkodási folyamatban nemcsak a szolgáltatások általános lemaradása, hanem a szolgáltatások belsõ szerkezetének a piacgazdaságokban kialakult szolgáltatási szerkezettõl való jelentõs eltérése is gondot okoz. Magyarországon a szolgáltatások fejlettségi szintjének és belsõ szerkezetének lemaradása, illetve eltérései az iparvállalatok mindennapi gyakorlatában is megjelennek. Konkrétan a szûk közlekedési és szállítási keresztmetszeteket, a rossz telefonellátottságot, bizonyos pénzügyi és biztosítási szolgáltatások kialakulatlanságát, az elavult banki és vállalatközi kapcsolatokat, a tanácsadás, a humánszolgáltatások (képzés, munkaerõkölcsönzés és közvetítés) fontosságának lebecsülését említhetjük. Jellemzõ, hogy míg a fejlett országokban az iparvállalatok korábban maguk számára végzett szolgáltatásai már jórészt kikerültek a vállalati szervezetbõl, addig Magyarországon ez a fejlõdés csak rövid múltra tekinthet vissza. A szolgáltatásokat végzõ szervezetek száma nemcsak az iparból való kiválás útján nõtt, hanem azért is mert új vállalkozások jöttek létre. Így 1989 után számos reklámcég, csomagküldõ szolgálat, bank, biztosító cég alakult. A szolgáltatócégek szaporodása iránt mind a keresleti, mind a kínálati oldalon egyértelmûen meghatározó volt a piacgazdaságra való átmenet hatása. Új, korábban Magyarországon nem ismert szolgáltatásokat kínáló vállalkozók is megjelentek, mint például az adótanácsadást végzõ, fejvadász, pénzügyi tanácsadással, ingatlanbérbeadással, értékesítéssel, reklámmal foglalkozó cégek. A kilencvenes évek fordulóján - a szabadabb vállalkozási lehetõségek és a megváltozott kereslet
következtében - kialakult vállalatalapítási boomban a kereskedelmi és szolgáltatási területeken lehet megfigyelni a legtöbb új vállalkozást. 1990. december és 1991. december között a jogi személyiségû gazdasági szervezetek száma 80 százalékkal, több mint 23 ezerrel gyarapodott. Az üzleti szolgáltatások területén (a KSH Jegyzéke szerinti K tevékenységcsoport 71., 74., 75. számú alágazatában) mûködõ szervezetek száma több mint két és félszeresére, azaz kb. 3400-zal emelkedett. Kétszeres volt a növekedés a kereskedelem területén. 1991 után is folytatódott a szervezetek számának gyarapodása: 1992 végéig 32, 1993 végéig újabb 23 százalékkal nõtt a jogi személyiségû szervezetek száma. A pénzügyi tevékenységeknél a szervezetek száma 30 százalékkal, az ingatlanügyek ágazatban 19 százalékkal növekedett. Gyorsan nõtt továbbá a szervezetek száma a közlekedés, posta és távközlés ágazatában is. A gazdasági stagnálás és visszaesés idõszakában az üzleti szolgáltatások körében elõállított hozzáadott érték kezdetben viszonylag gyorsan emelkedett, 1991re azonban a személyi és üzleti szolgáltatások hozzáadott értéke változatlan áron számolva csökkent. 1992ben a szolgáltatási szféra hozzáadott értéke szinten maradt. Ezen belül az egészségügyi, szociális, oktatási szolgáltatások volumene az állami támogatások visszafogása miatt csökkent, ami tekintetbe véve e szektorok elmaradottságát, valamint a munkanélküliség magas szintjét, kedvezõtlennek tekinthetõ. Szakértõi becslés szerint 1993ban a pénzintézeti tevékenység hozzáadott értéke a bankok súlyosbodó pénzügyi nehézségei miatt csak szerény mértékben nõtt. Az üzleti szolgáltatások területén 3 százalék körüli volt a növekedés, a számítástechnikai és lízingszolgáltatást nyújtóknál a piac beszûkülése és az erõs konkurencia miatt szintén szerény volt az emelkedés. (BARTAPAPANEK [1994].) A keleteurópai országok, így Magyarország szempontjából is fontos következtetések vonhatók le a francia tapasztalatokból. Franciaországban az üzleti szolgáltatások jelentõségének növekedését tükrözi, hogy az 1970. évi GDPn belüli 5 százalékról 1992re 10 százalékra és az összes közbensõ fogyasztásban 9 százalékról 18,5 százalékra nõtt arányuk. Nagy jelentõségre tett szert a tanácsadás és a számítógépes szolgáltatás, hasonlóképpen megnõtt a szerepe a munkaerõkölcsönzésnek, valamint az információ és dokumentációszolgáltatásoknak. Ugyanakkor egyes technikai jellegû szolgáltatások, mint például tervezés, könyvelés és jogi szolgáltatások, veszítettek jelentõségükbõl. Spanyolországban az utolsó 20 évben a nem kereskedelmi szolgáltatásoknak nõtt meg a súlya a GDPn belül, összefüggésben azzal, hogy a kormányzat egyre nagyobb figyelmet igyekszik fordítani az egészségügyre, az oktatásra, a társadalombiztosításra. Az oktatás és kutatás aránya a GDPben például 2rõl 4 százalékra nõtt, az egészségügyé 1,7rõl 4,1 százalékra. Dinamikus szektor volt még a vendéglátóipar, amelynek 4,2 százalékról 7,4 százalékra, valamint a kereskedelem, amelynek 12,2rõl 15,1 százalékra nõtt az aránya a GDPben. A foglalkoztatás a legdinamikusabban a nagykereskedelemben, a vendéglátóiparban növekedett, szoros összefüggésben a turizmus erõsödõ szerepével. A szállítás és hírközlés szektorában a hírközlés foglalkoztatása fejlõdött gyorsabban míg a vasúti és tengeren való szállításban foglalkoztatottak aránya csökkent. Jelentõsen nõtt a foglalkoztatottság az oktatás, kutatás, egészségügy és társadalmi biztonsággal összefüggõ szolgáltatások körében, valamint az üzleti szolgáltatásoknál. A spanyol példa is rámutat arra, hogy a konjunkturális ingadozásokra a szolgáltatásokon belül elsõsorban az üzleti szolgáltatások érzékenyek, majdnem annyira, mint az ipar, illetve a mezõgazdaság. A közszolgáltatásokban való foglalkoztatás ugyanakkor anticiklikus szerepet tölt be a recessziós periódusokban. Ha egy gazdaságban az üzleti szolgáltatások szerepe nõ, a szolgáltatószektor konjunktúraérzékenysége fokozódik. Görögországban a szolgáltatások ágazati szerkezetében - folyó árakon kalkulálva - a szállítás és raktározás részaránya csökkent, s a legdinamikusabb növekedést az 1970-1992es idõszakban a közigazgatás, az egészségügy, az oktatás mutatta. Változatlan árakon számítva azonban már más a kép: kiemelkedõen magas ütemben nõtt a távközlési és a pénzügyi szolgáltatások aránya, kisebb növekedést mutat az oktatás és raktározás, míg a szállítás, egészségügy, közigazgatás aránya az átlagosnál alacsonyabb ütemben nõtt. A görög tapasztalatok arra is rámutattak, hogy olyan új
szolgáltatások megjelenése is hozzájárult a szektor növekedéséhez az 1970-1992 közötti idõszakban, mint például az informatika, a környezetvédelemmel kapcsolatos szolgáltatások, a képzés. A francia országtanulmány szerint az ún. piaci szolgáltatások ágazata mutatta a legnagyobb növekedést (mely magában foglalja mind vállalatoknak végzett ún. üzleti szolgáltatásokat, a képzést, a pénzügyi szolgáltatásokat, a biztosítást, az ingatlanügyletek intézését, a hirdetést, a kutatást, mind a javítást, egészségügyi szolgáltatásokat, kulturális és sportszolgáltatásokat stb.) Az autójavítás és kereskedelem, a szállodai és éttermi szolgáltatások növekedése járult hozzá jelentõsen a szektor bõvüléséhez, de jelentõs növekedés tapasztalható a nem piaci szolgáltatások hozzáadottértéktermelésében és a foglalkoztatásban betöltött szerepében. Szlovéniában is a tradicionális szolgáltatási ágak a meghatározóak a szolgáltatószektorban, így a kereskedelem, a vendéglátás és a szállítás. Az ingatlanügyek, a bérletek és üzleti szolgáltatások a legjelentõsebb piaci szolgáltatások. Jelentékenyen megnõtt a magánvállalkozások száma a szektorban, és a magyarországihoz hasonlóan jelentõsnek ítélhetõ a szolgáltatások externalizálódása. Bulgáriában elsõsorban az állam által finanszírozott szolgáltatás ágak foglalkoztatása emelkedett, így az oktatásban, közigazgatásban dolgozók aránya nõtt. A piacgazdaságra való áttérés követelményeivel összefüggésben nõtt a pénzügyi szolgáltatások, a hirdetések, a nyomdászati szolgáltatások súlya. A kelet-európai országokhoz hasonlóan ugrásszerû a változás a tulajdonszerkezetben. 1993ban a GDPhez a magánszektor 19,4 százalékkal járult hozzá, s ennek a szolgáltatások több mint a felét tették ki. A magán- és a külföldi tõke szerepe a szolgáltatószektorban Azokban a szolgáltatásokban, amelyek az utóbbi években jelentek meg Magyarországon, igen magas a magánszektor aránya. NÉMETH-PAPP [1994] becslése szerint a következõ területeken kizárólagos vagy 75 százalék feletti a magánszektor aránya: biztosítási szolgáltatások, reklámszolgáltatások, jogi, ügyvédi szolgáltatások, tanácsadás, õrzésvédelem, ügyviteli, számviteli, adózási szolgáltatások, kiskereskedelem, személyi szolgáltatások, tolmácsolás, szakfordítás, céginformációs szolgáltatás, kereskedelmi vendéglátás. Szlovéniában szintén rövid múltra tekinthet vissza a gazdaságban a magántulajdon. Az 1988ban elfogadott új társasági törvény tette lehetõvé magánvállalatok alapítását, kezdetben igen kis alaptõkével. Az új vállalatok alapítása 1990 után gyorsult fel, számuk 1990-1994 között 3,5szeresre emelkedett. Közöttük igen magas a szolgáltatásra szakosodottak aránya. Magyarországtól eltérõ jelenség, hogy bár a magántulajdonú szolgáltatószervezetek száma igen gyorsan szaporodik, de ettõl gazdasági súlyuk elmarad. Szlovéniában például a privát tulajdonú szolgáltatószervezeteknél csak az összes szolgáltatási foglalkoztatott 10 százaléka található, s csak az összes jövedelem 20 százalékát állítják elõ. Magyarországon ez a tendencia elsõsorban az iparra érvényes, a magyar iparban a magántulajdonú vállalatok gazdasági súlya még csekély (elsõsorban az alacsonyabb technikai színvonal, a tõkeszegénység következtében), a szolgáltatások gazdasági teljesítménye azonban jelentõsen hozzájárul a GDPhez. Hogy pontosan mennyivel, azt adatokkal nem tudjuk alátámasztani, mert a legtöbb feketemunkaalkalmat a szolgáltatások kínálják. Becslések szerint a GDPnek kb. 30 százaléka a feketegazdaságban keletkezik (ÉKES [1993]). Bulgáriában a magánszektor térnyerése lassúbbnak tûnik, mint Magyarországon vagy Szlovéniában. 1993ban a szolgáltatócégek által elõállított GDPben a privát cégek hozzájárulása csak 25 százalékot tett ki. A külfölditõkebevonás és a szolgáltatások kapcsolata két vetületben merül fel: egyrészt a szolgáltatószektor fontos, olykor legfontosabb terepe a külfölditõkebefektetéseknek, másrészt a szolgáltatások megfelelõ színvonala elõfeltétele a külfölditõkebefektetéseknek mind a feldolgozóiparban, mind a szolgáltatószektorban. A nyolcvanas években a külfölditõkeberuházások nagyobb része irányult a szolgáltatóágazatba, s ez még azon országokra is jellemzõ, amelyek a
magyarországinál sokkal fejlettebb szolgáltatói szektorral rendelkeznek. A vegyes vállalatok jelentõs súlyát a szolgáltatásokban elsõsorban a déleurópai országokban nem mindig pozitívumként hangsúlyozzák, különösen azért, mert gyakori, hogy monopolpozíciót igyekeznek szerezni az ágazatban, kiszorítják a hazai tõkét, repatriálják a profitot és így tovább. Szükségességét viszont azzal lehet alátámasztani, hogy a szolgáltatások kiépítéséhez sokszor az anyaországban hiányzó tõke, knowhow, szakértelem szükséges. Így például a keleteurópai országokban a vállalati vagyonértékelések az állami vagyon privatizálásának elõkészítése - nagyrészt a külföldi vagyonértékelõ, auditáló cégek közremûködésével történik, hiszen hiányzott a szakértelem a vállalati átalakulások és adásvétel technikai lebonyolításához. Szintén külföldi tanácsadó cégek vesznek részt a tõzsde kialakításában, a menedzserképzésben, a gazdaság jogi kereteinek kidolgozásában. A szakértelem mellett persze a neves multinacionális szolgáltató vállalatok hírneve is fontos. A vizsgált kelet-európai országok közül a külföldi tõke a rendszerváltás után a szolgáltatásokban legnagyobb szerephez Magyarországon jutott. Magyarországon az összes külföldi érdekeltségû cég több mint 70 százalékát a szolgáltatószektorban alapították, s 1993ban a befektetett tõke 70 százaléka is a tercier szektorba került (NÉMETH-PAPP [1994]). A külföldi mûködõ tõke nemzetgazdaságon belüli részesedését jóval meghaladja a szolgáltatási szektorban kialakult súlya, s különösen egyes szolgáltatóágazatokban játszik nagy szerepet. Ilyen a biztosítás (itt a külföldi tõke aránya 76 százalék), s a társaságok egyharmada külföldi tulajdonban van. A másik szolgáltatási terület a reklám, ahol szintén meghatározó a külföldi érdekeltségû cégek szerepe. Szlovéniában is csak 1988 után volt lehetõség külföldi beruházásokra, s ekkor a külföldi beruházások 93 százaléka az iparba irányult. Azóta a szolgáltatásokban is erõsödött a külföldi tõke jelenléte, elsõsorban az üzleti szolgáltatások, a kereskedelem a kedvelt beruházási terep. Bulgáriában a legtöbb külföldi beruházó - fõként a határos Török és Görögországból - a kereskedelem területén alapított vállalkozást. A vegyes vállalatok fele szolgáltatócég, kétharmaduk kereskedelemmel foglalkozik. Spanyolországban a nyolcvanas évek közepéig erõsebb volt az ipar vonzereje, majd 1986tól a szolgáltatások vonzották jobban a külföldi tõkét. 1982ben 27 százalék, 1985ben 35 százalék, 1990ben 58 százalék volt a külfölditõkebefektetéseken belül a szolgáltatószektor aránya, ami 1992ben 46 százalékra csökkent. A spanyol tapasztalatok igazolják azt a szakirodalomból ismert jelenséget, hogy a szolgáltatásokba áramló külföldi befektetések ellentétes mozgást mutatnak a gazdasági ciklussal. Ennek megfelelõen - a fellendülés kezdetétõl - 1992ben, de fõleg 1993ban csökkentek a szolgáltatásokba való külföldi befektetések. Görögországban a külföldi befektetések elõször az ipart részesítették elõnyben, a görög iparosítás a hatvanas években külföldi tõkével valósult meg, ami megfelelt az akkori nemzetközi tendenciáknak. Hozzá kell tenni, hogy Görögországban is korlátozták a szolgáltatásokba történõ külföldi befektetéseket. Az utolsó IS évben mégis erõteljesen nõtt a külföldi befektetések szolgáltatásokon belüli aránya. Legkedveltebb ágazatok a pénzügyi szolgáltatások, a biztosítás, a hirdetés és a távközlés voltak. Jelentõs külföldi tõkét vonzott a kereskedelem, amely a külföldi vállalatok exporttevékenységének megkönnyítését segítette elõ. A külföldi befektetéseknek az ipar után második legfontosabb területe a bankszféra volt - jelentõs érdeklõdés nyilvánult meg a multinacionális bankok részérõl. Mivel a fõszerepet továbbra is a görög állami bankok játszották, ezek tevékenysége fõleg a multinacionális - például tengerhajózási vállalatokhoz - kapcsolódott, s kevéssé befolyásolta a bankszektor mûködését. Késõbb a külföldi érdekeltségû bankok nagyobb jelentõségre tettek szert, különösen azért, mert olyan új vagy jó minõségû szolgáltatásokat nyújtottak, amelyek versenyelõnyt jelentettek számukra a hazai bankokhoz képest. Ennek hatásai nem egyértelmûen voltak pozitívak, tekintettel arra, hogy a külföldi bankok inkább a nagyvállalkozásokat részesítik elõnyben, s a Görögországban széles kisvállalati szektor
pénzügyi források és egyéb pénzügyi szolgáltatások szempontjából hátrányba került. A keleteurópai gazdaságok számára megfontolandóak a spanyol és görög tapasztalatok. A külföldi tõke mindkét országot elsõsorban az olcsó munkaerõ és nyersanyag miatt kedveli. Megállapítható, hogy a gazdaságra a külfölditõkeberuházás kedvezõen hat amennyiben munkaalkalmat, jövedelmet termel, hozzájárul a termelési technika és a vezetési módszerek fejlesztéséhez. Negatív azonban az a hatás, amely a nyereségátutalásokból származik, s ez hozzájárul a fizetési mérleg deficitjének növekedéséhez. (CanabateCabre [1993].) Ezen olyan, a mûködõtõkeimportot szelektíven ösztönzõ gazdaságpolitika segíthet, amely a külföldi beruházásokat azokba az ágazatokba tereli, ahol külkereskedelmi többlet keletkezik, ezzel járulva hozzá a fizetési mérleg javításához.
Az egységes európai piac hatásai Magyarországnak és más, Európai Unión (EU) kívüli országnak erõsebb versenyre kell felkészülni az egységes piac létrejötte következtében, mert az EUn belüli liberalizáció erõs versenyt támaszt a szolgáltatások piacán. Ez részben kivédhetõ EUtagországbeli partnerrel való megjelenéssel. Így az a tény, hogy a magyar közlekedési, távközlési vállalatok, bankok és biztosítótársaságok részbeli tulajdonosai az EUországok cégei, segítheti az alkalmazkodást. Ilyenek például a német Allianz (biztosítás) és Kempinski (szállodaipar), a francia Aral (kereskedelem) vagy az olasz Alitália (légiközlekedés). Magyarország szempontjából az EU egységes piacának hatásait három nézõpontból érdemes vizsgálni (Palócz [1994]): - a magyar szolgáltatások exportlehetõségeinek bõvülése, ennek hatása a belföldi piacra, - a magyar szabályozások a szolgáltatásokkal kapcsolatos EUszabályozásokkal összehasonlítva, - az egységes piac hatásai Magyarországnak az EUhoz való csatlakozási esélyeivel kapcsolatban. A nemzetközi (például a görög) tapasztalatok ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a szolgáltatások egyes szolgáltatásfajtáktól mint kivételektõl eltekintve - kevéssé voltak közvetlenül kitéve az EUcsatlakozás miatti versenynek, viszonylag védett szektornak számítottak, ezért az árak és így a profitok kedvezõbben alakultak, mint a feldolgozóiparban. Részben ez a viszonylagos szabadság a magyarázata annak, hogy - a görög példa szerint - a szolgáltatások attraktívabbak a magánszektor számára, és gyorsabban növekednek. A növekedés ennél általánosabb - nemzetközileg érvényes - oka új piacokat teremtõ szolgáltatástípusok megjelenése, amelyek jelentõs mértékben bõvítették e szektort. Ilyenek például az informatika, a szoftver, a környezetvédelem, a lízing, a faktoring, az új pénzügyi szolgáltatások, új telekommunikációs szolgáltatások, a szakképzés, a tanácsadás, az új telematikai szolgáltatások. Az egységes európai piac létrehozása erõteljesen érinti a szolgáltatásokat, mivel a nemzeti szabályozások ebben a szektorban igen erõteljesek, minden ország a szabályok harmonizálására törekszik. Erre mindenekelõtt a szállítás, a telekommunikáció és a bankszférában van szükség, mert más szolgáltatási ágakban eddig is többé kevésbé megengedett volt, hogy más országokban mûködjenek. A szolgáltatásoknak abban a körében, ahol nem korlátozzák speciális protekcionista szabályozások a piacra jutást, az alacsonyabb bérköltségû országoknak elõnyük van, s ezt ezek igyekeznek is kihasználni. Erre jó példa a magyarországi szoftverexport felfutása (az összes szoftver árbevételnek majdnem a fele exportból származott 1992ben). Az ún. érzékeny szolgáltatóágazatokban - például távközlés - Magyarország is ki tudná használni a liberalizáció lelassításának lehetõségét, mint például Görögország, Spanyolország az EUhoz való csatlakozásuk idején.
Az elmúlt években számos, a szolgáltatásokat érintõ szabályozást fogadott el a parlament. Ezek a törvények többé-kevésbé követték az EUtörvényeket (távközlési törvény, koncessziós törvény, a kereskedelmi és ipari kamarák törvénye, banktörvény stb.). Annak ellenére, hogy a gyakorlatban igen gyakran kell módosítani a törvényeket (a fejletlen, szabályozatlan piac miatt), ez mindenképpen elõrelépésnek tekinthetõ.
Hivatkozások BARTA JUDIT-PAPANEK GÁBOR [1994]: A termelési szolgáltatások várható fejlõdése Magyarországon. Kézirat. CABRE, J.-CAÑABATE, A.- VALLS, J- VAN WUNNICK, I. [1994]: The business service industry in Spain. Evolution and current situation. Kézirat. CANABATE, A.-CABRE, J. [1993]: A spanyol gazdaság nemzetközi nyitása. Ipargazdasági Szemle, 2. sz. ÉKES ILDIKÓ [1993]: Rejtett gazdaság - láthatatlan jövedelmek. Budapest. FUCHS, V. [1968]: The service economy. NBER, New York. GERSHUNY, J. I.-MILES, I. [1983]: The new service economy. The transformation of employment in industrial societies. London. GERSBUNY, J. I. [1987]: After industrial society? The emerging self service economy. London. GIANNITSIS, T. [1994]: The service sector and business services in Greece. Structural changes and development. Kézirat. HILL, P. [1977]: On goods and services. Review of Income and Wealth, december. MARSHALL. I. N. [1988]: Services and uneven development. Oxford University Press, Oxford. MINTCHEV, V. [1994]: Increasing importance of service industry in Bulgaria. Kézirat. NÉMETH GYÖRGY-PAPP ILONA [1994]: A szolgáltatási szféra és a magánvállalkozások. Ipargazdaság, július. OCHEL, W.-WEGNER, M. [1987]: Services economies in Europe. Opportunities for growth. Pinter Publishers and Westviews Press, London, Boulder. PALÓCZ ÉVA [1994]: Infrastructure of unification: the effects of a unified internal market in the European Union on the service sector. Megjelent: Transition - Infrastructure. MTA Világgazdasági Kutatóintézet. SAUVIAT, C. [1994]: France: the growth of the service economy. Kézirat. SMITH, A. [1992]: A nemzetek gazdagsága. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. STARE, M. [1994]: The increasing importance of the service industry - the case of Slovenia. Kézirat. SZAMUELY LÁSZLÓ [1985]: A szolgáltatószektor túlsúlyba kerülése és ennek társadalmi következményei a fejlett tõkésországokban. Közgazdasági Szemle, 7-8. sz. *
A kutatási az MTA Ipar és Vállalatgazdaságkutató Intézet koordinálta az Európai Unió ACE
alapjának támogatásával. A cikk az irodalomjegyzékben is szereplõ országtanulmányok tapasztalatait összegzi. Adam Smith tagadta a szolgáltatószektor produktív voltát, s a gyarapodás útját a mezõgazdasági termõterületek növekedésében látta (SMITH [1992]). 1
A szakágazati besorolás részleteit A gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere és a tevékenységek tartalmi meghatározása c. KSH kiadvány [1994] közli. Elemzésünkben fõként az I (Szállítás, raktározás, posta és távközlés), a J (Pénzügyi tevékenység és kiegészítõ szolgáltatásai), és a K (Ingatlanügyletek, bérbeadás és gazdasági tevékenységet segítõ szolgáltatás) ágazathoz sorolt tevékenységeket érintjük. 2
