Indiánok földjén Írta: Vándor
Vándor portáltársunk Cherokee földön járt, és élményeit most megosztja velünk. Nagyon szépen köszönjük!
Indiánok földjén...
1 / 10
Indiánok földjén Írta: Vándor
Nemrégen munkahelyem révén alkalmam adódott az Egyesült Államokba utazni egy hosszabb továbbképzésre. Mivel több hétvége is beleesett, már jó előre kiterveltem, hogy - régi álmomat valóra váltva ? meglátogatom az igazi indiánokat, ne csak a kirakodóvásárokon látható fél-playback-kel fellépő rokonaikkal találkozzak, ugyanis számomra ők testesítik meg a természettel való harmónia mintapéldáját.
?Állomáshelyem? Észak-Karolina államban volt. Rövid kutatást követően kiderítettem, hogy a környéken legközelebb a cseroki indiánok rezervátuma található. Az itt szerzett élményeimet szeretném most megosztani Veletek, illetve kicsit bemutatni ezt a nagyszerű népet. Az írás első fele történeti, de ad némi áttekintést az indiánok a dolgokhoz való hozzáállásáról, intelligenciájukról, alkalmazkodóképességükről. A második rész azonban már gyakorlatiasabb, jobban illeszkedik a portál profiljába is. Egy természeti nép életébe enged bepillantani, ami átélve rendkívül érdekes volt. Kiegészülve a hely különleges atmoszférájával pedig, felejthetetlen emlék.
Elérkezett tehát a várva várt nap. Hajnali 3-kor már indulásra készen voltam, hála a hotelben előző este pont az én emeletemre elszállásolt diákcsoportnak. Nagyon azonban nem bántam a dolgot, mert az úti célomig közel hat óra autózás várt rám.
Irány tehát a Smokey Mountains Nemzeti Parkban a cseroki rezervátum. A korai időpontnak köszönhetően néptelen utakon jól haladtam. Reggel kilenc körül meg is érkeztem a rezervátum központját alkotó, a hegyek közt megbúvó kisvárosba, amit - mit ad Isten - Cherokee-nak hívtak... praktikus és könnyen megjegyezhető... Nem sok elképzelésem volt, hogy milyen lehet manapság egy indián rezervátum, így nagy kontrasztokra nem számítottam. Hát még az is erős túlzás volt részemről... A rezervátumot semmi nem jelezte, a városképek teljesen megegyeztek azokkal, amiket korábban láttam. Egyedül a helység és utcanevekben találtam sok indián hangzásút, kiszállva az autóból pedig, az őslakos vonások voltak túlsúlyban az emberek arcán.
Meg kell említenem, hogy a vidék gyönyörű. A hegység kb. Mátra nagyságú hegyekből áll, de (magyar léptékben) óriási kiterjedésű területen. Az egész szinte egybefüggő erdőség. A fő utak
2 / 10
Indiánok földjén Írta: Vándor
nagy kerülőt tesznek, kisebbek pedig, alig szabdalják a tájat.
3 / 10
Indiánok földjén Írta: Vándor
Rövid tájékozódás leginkább a úgy cseroki általában utás, nép története hogy az életmódjukról. mi merre volt fókuszban van, már a indultam kőkortólisaaXX. cseroki századig, indiánok illetve múzeumába. sok mindent Itt megtudtam
4 / 10
Indiánok földjén Írta: Vándor
A hét elégcseroki civilizáltnak törzs tűnt. azon Békés kevés életet népekéltek, közé ruháik tartozott, is szépek amely avoltak. megérkező európaiak szemében is
5 / 10
Indiánok földjén Írta: Vándor
S bár ők mezőgazdasággal emberek házakban. is nem főleg sátrakban vadászattal, is foglalkoztak. éltek,halászattal mintUtóbbi ?vadember? és ?állandó gyűjtögetéssel rokonaik, lakhelyet? hanem tartották igényelt, fából fenn ezért és magukat, egyfajta a kis falvakban mellette vályogból lakó épített
6 / 10
Indiánok földjén Írta: Vándor
zonban bevinni, hívott területet, következő sorok ami Ennek emberek dolgokkal fel közé növényeket atudott ami trükknek több és aés aztán volt: földművelésbe tököt töredékére miatt rá időt először futni, kereskedni veteményeztek. köszönhetően olyan tölthettek aválasztott kukoricát tök csökkentve nagyra is de pedig, is családjaikkal, (mint igen tudtak. tartom megspórolták vetettek, A nagy az találékony hatás a élet földeken leveleivel indiánokat. szinte a ami vagy következő módon, alá végzendő a akár minden karózást, teljesen -aaeddigre miután kézművességgel. Leginkább többszörösen lett: területébe) munka és a növésnek kukorica egy az mennyiségét. jó általuk sikerült kihasználva csomó indult aév támasztéka Utóbbiból talajt, ?Három ?olyan gazolást. babot, megfojtva Avalakinek a módszer származó ötleteket lett megművelt Nővérnek? végül Az a babnak, amint gazt. a ahat Visszatérve nyitott keveredhettek. visszatérés. szertartás-tér. a A falvakra, cserokik Egyedül A minden tér egyébként aejtették házasság körül településen hét aaz lelátószerű volt női ágat engedélyezett volt vitték építmény egy tovább nagy akezdődtek. klánok akerek az hét öröklésben. közösségi között, népének. de kunyhó, onnan A törzsek nem és egy volt nem Még valamiből amire egy szüksége nagyobb feleslege volt. épület volt, ide volt betette, mindig és megtalálható, bárki vihetett ezt belőle. tárolásra Cserébe ő is vihetett Ha bármi mást, jelentős fogadták fémeket XVIII. század számban is a csak jövevényeket. második kevés aültették, fehér helyen felében Komoly telepesek. alkalmazták. aztán fegyvereik A cserokik nagy nemigen változások békés voltak, nép voltak. harcolni Barátsággal Ekkor nem szoktak, és érdeklődve először de még által azon törzsek leginkább kéne... indián elindított belül ael gyorsan vezetőin társadalmát, telepesek tudott aaz pedig, közembernek folyamatok olvasni. megalkották kívül hogy megjelenése demokratikus a Mikor cseroki ismét kedvezett. hát ez megmutatták kezdett képviselők a megvolt, milyen cseroki kormányt Igen terhes kifinomult, rögtön írásrendszert, ám, kerültek. alapítottak az de lenni, indiánok cseroki azokat művelt A nagyobb testület (az nyelven amit maradandóan, páratlan nép néhány összefogást volt. atörzs törvényeket írt alkalmazkodókészségét, Megfigyelve újságot évek egyértelműen alatt legelején!), igényelt. is úgy minden adtak a hozta, ?fejlett? E ki. cseroki melybe jelenség rögzíteni hogy több fehérek fegyvereket többi földet változás betegségiből akartak, és félelmetes nem és vált kiinduló minden ennyire harcossá járványok béketűrés előnyükre, váltak. tizedelték ellenére bár kissé az népességet. összecsapások kényszerpályán Az indiánok sűrűsödtek. voltak. átvették A fehérek Csaták, a mind és aaA A Eddig azért a természettel puskák milyen csak az jól számszeríjak élelemért megbomlott. lehet a bőrökkel egy másik kereskedni. el területen állatokat, Az is de irhájukért nagy hatást kezdték már gyakoroltak: rájöttek, irtani a hogy vadakat... a vadászatban. új ellenségeikkel a harmónia Aztán állhatta cserokikat hónapig Ez végső útját tartott. az óriási a csapásként ország fehéreknek. Az menet emberek belsejében lett valaki Az az harmada amerikai elhíresült némi kijelölt aranyat ?az kormány területre köztük ?Trail talált rengeteg of hajtották. csapatokat Tears? környéken. gyerek ?beborította Az a1800-as küldött ?Könnyek út -használták. szárazon Innentől meghalt az indiánok Ösvénye?. kezdve és aérkeztek megpróbáltatások vizen eltávolítására. semmi több sem alatt.
7 / 10
Indiánok földjén Írta: Vándor
Néhányan Mountains nyugati legálisan mostani törzsek). utamon. tartózkodtak azonban hegyei Az között. maradtak. aranyláz az otthonukká Ők elmúltával Elmenekültek a keleti vált ahegyekben maradók cseroki aeszközök katonák visszakaptak ?részletesebben, az elől, őki (aleszármazottaikat és kitelepítést elbújdostak némi területet, túlélő aKiderült, Smokey látogatom indiánok így már pedig, meg felsorolni A segítségével Emellett mindenre múzeumban azért is használhatók lehetetlen. ismerheti aezeket különböző a meg atörténelmi kőből korokban alettek látogató készült állomásokat használt (persze szerszámok: sokkal egytörzsek nagyon kés, isnyílhegy, informatív vannak lándzsahegy, állítva. plakátrendszer mint itt én vázoltam). balta, hogy kapa... mi a
8 / 10
Indiánok földjén Írta: Vándor
Használták bőrszíj a az dobókaron. atlatl-t, a vitrinben egy ?fullos? verzió látható: kőhegyű dárda, csontkampó, súly és
9 / 10
Indiánok földjén Írta: Vándor
Az íjon helyen Nem melyek a világ (többek és egyik Ezek nyílon nagy végét aztán között szintén részén aforgásba vessző honfoglaló van elterjedt érdekesség. két hozták oldalán őseink három a kilőtt által rögzítették, vezérsíkos Aznyilat, is) ideg használt egyszerűen így módon majd stabilizálva állati 90fokban készült, ín. sodort Aazt. nyílnak megcsavarva hanem növényi acsupán tollazása szál,rögzítették nem kétkülönös. tollal, a soka másikat.
kenut egyetlen fatörzsbőlindián vájták ki, nem a híres nyírfakenut Ezek tomahawk-pipa mellett a szokványos kombók... használati svájcibicska... tárgyak mellett persze itthasználták. is megtalálhatók a A múzeum kivégezve....irány a második célpont. S zerző: ?Vándor?
10 / 10