változásmutató
CompLex magazin
Változásmutató 2013. JÚNIus – válogatás Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menü pontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmutatóiban.
A hatálybalépés időpontját csak akkor tüntetjük fel, ha az a 30 napot meghaladja. A módosított jogszabályoknál feltüntetjük, hogy mekkora részük változik. l átfogóan közepesen kismértékben
ÚJ JOGSZABÁLYOK
2013. évi CV. törvény egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Vietnami Szocialista Köztársaság közötti partnerségi és együttműködési Keretmegállapodás kihirdetéséről
2013. évi CXXII. törvény a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról 2013. 12. 15., 2014. 01. 01., 2014. 03. 01., 2014. 05. 01. 2013. évi CXVIII. törvény egyes állami és önkormányzati ingatlanok ingyenes tulajdonba adásáról, valamint a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló 2011. évi CLXX. törvény módosításáról 2013. évi CXIV. törvény a szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentésről, valamint egyes törvényeknek a további rezsicsökkentéssel összefüggő módosításáról 2013. évi CXI. törvény a Genfben, 2000. május 26. napján kelt, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvízi Szállításáról szóló Európai Megállapodáshoz (ADN) csatolt Szabályzat kihirdetéséről és belföldi alkalmazásáról 2013. évi CX. törvény a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás „A” és „B” Melléklete kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről 2013. évi CIX. törvény a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv C Függeléke Mellékletének kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről 2013. évi CVI. törvény az ír népnek a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggályairól szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
2013. évi CIV. törvény egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Fülöp-szigeteki Köztársaság közötti partnerségi és együttműködési Keretmegállapodás kihirdetéséről 2013. évi CII. törvény a halgazdálkodásról és a hal védelméről 2013. 09. 01., 2014. 01. 01., 2014. 05. 01. 2013. évi XCVII. törvény a honvédségi adatkezelésről, az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról 2013. évi LXXXVIII. törvény a körözési nyilvántartási rendszerről és a személyek, dolgok felkutatásáról és azonosításáról 2013. évi LXXXVII. törvény az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről 2013. évi LXXXIII. törvény a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyele téről 2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről 244/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet a dohánytermék-kiskereskedők által vezetendő nyilvántartásokról, valamint a dohányboltban forgalmazott egyes termékekre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséről 243/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termelők által üzemeltetett gépjárművek útdíj fizetése alóli mentesülésének részletes szabályairól
5
CompLex magazin
236/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet a Teljesítésigazolási Szakértői Szervvel kapcsolatos egyes kérdésekről 233/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet az elektronikus információs rendszerek kormányzati eseménykezelő központjának, ágazati eseménykezelő központjainak, valamint a létfontosságú rendszerek és létesítmények eseménykezelő központja feladat- és hatásköréről 232/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díj fizetését szolgáló programjához kapcsolódó állami kezességvállalásról és kamattámogatásról 230/2013. (VI. 28.) Korm. rendelet Magyarország Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között létrejött, a Magyar Köztársaság és a Horvát Köztársaság között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló Egyezmény végrehajtásáról szóló Megálla podás módosításáról szóló Megállapodás kihirdeté séről 227/2013. (VI. 24.) Korm. rendelet a Magyarország Kormánya és a Litván Köztársaság Kormánya közötti, a Báthory István Magyar–Litván Együttműködési Alapról szóló megállapodás kihirdetéséről 226/2013. (VI. 24.) Korm. rendelet a könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásba vételét végző szervezet, az adótanácsadók, adószakértők és okleveles adószakértők nyilvántartását végző szervezet, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeleti feladatokat ellátó hatóság kijelöléséről és egyes jogszabályok kapcsolódó módosításáról 225/2013. (VI. 24.) Korm. rendelet a Szegedi Tudományos Park kialakításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint egyes kormányrendeletek módosításáról 219/2013. (VI. 24.) Korm. rendelet a 2013. június 10-én kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításáról
6
változásmutató 215/2013. (VI. 21.) Korm. rendelet a radioaktív hulladékokkal és a kiégett üzemanyaggal kapcsolatos egyes feladatokat ellátó szerv kijelöléséről, tevékenységéről és annak pénzügyi forrásáról 214/2013. (VI. 21.) Korm. rendelet a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból az ellenőrzési és információs célú önkormányzati társulásoknak nyújtott támogatások szabályairól 2014. 01. 01. 213/2013. (VI. 21.) Korm. rendelet a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap Szakbizottságról 2014. 01. 01. 212/2013. (VI. 19.) Korm. rendelet a közforgalmú gyógyszertárakban a gyógyszerészi tulajdonarány növelésének elősegítéséről 210/2013. (VI. 19.) Korm. rendelet a 2013. évben nemzetközi szolidaritási program keretében elismerhető menekültek keretszámáról 209/2013. (VI. 18.) Korm. rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvény végrehajtásáról 208/2013. (VI. 17.) Korm. rendelet a Magyar Művészeti Akadémia tagjainak életjáradékáról, valamint életjáradékban részesített tagjának elhalálozása esetén megállapítható hozzátartozói ellátásokról 205/2013. (VI. 14.) Korm. rendelet a települési önkormányzat tulajdonában álló közterület filmforgatási célú használatához kapcsolódó részletes szabályokról 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelet egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról 195/2013. (VI. 12.) Korm. rendelet a Kárpátok védelméről és fenntartható fejlesztéséről szóló, 2003. május 22-én Kijevben készült Keret egyezményhez kapcsolódó, a fenntartható erdőgazdálkodásról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről 192/2013. (VI. 12.) Korm. rendelet a 2013. június 4-én kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításáról 191/2013. (VI. 10.) Korm. rendelet veszélyhelyzet kihirdetéséről és az ennek során teendő intézkedésekről, valamint a veszélyhelyzet kihir detéséről és az ennek során teendő intézkedésekről szóló 177/2013. (VI. 4.) Korm. rendelet módosításáról XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
változásmutató 190/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet a KEOP–1.1.1/B/10–11–2013–0002 azonosító számú („A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése” című), valamint a KEOP–1.1.1/2F/09–11–2012–0005 azonosító számú („Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése a Körös-szögi Kistérségben” című) projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 181/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó engedélyezési eljárás egyes szabályairól 180/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet a Veszprémi Járási Hivatal elhelyezéséül szolgáló ingatlanok átalakításával és felújításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 178/2013. (VI. 4.) Korm. rendelet a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácsról 177/2013. (VI. 4.) Korm. rendelet veszélyhelyzet kihirdetéséről és az ennek során teendő intézkedésekről 11/2013. (VI. 25.) MNB rendelet a jegybanki alapkamat mértékéről 10/2013. (VI. 18.) MNB rendelet a „Weöres Sándor születésének 100. évfordulója” ezüst emlékérme kibocsátásáról 34/2013. (VI. 30.) BM rendelet a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény rendelkezéseire tekintettel szükséges egyes miniszteri rendeletek módosításáról 32/2013. (VI. 28.) BM rendelet a hivatásos katasztrófavédelmi szerv katonai nyomozó hatóságairól és a bűncselekmények parancsnoki nyomozásáról 31/2013. (VI. 28.) BM rendelet az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat katonai nyomozó hatóságairól és a bűncselekmények parancsnoki nyomozásáról 30/2013. (VI. 28.) BM rendelet a rendőrség katonai nyomozó hatóságairól és a bűncselekmények parancsnoki nyomozásáról XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
CompLex magazin
29/2013. (VI. 28.) BM rendelet a menekültügyi őrizet végrehajtásának szabályairól és a menekültügyi óvadékról 28/2013. (VI. 27.) BM rendelet a minimális építőipari rezsióradíj 2013. évi mértékéről, valamint a régészeti lelőhely és a műemléki érték védetté nyilvánításáról, nyilvántartásáról és a régészeti feltárás részletes szabályairól szóló 80/2012. (XII. 28.) BM rendelet módosításáról 26/2013. (VI. 26.) BM rendelet a belügyminiszter irányítása alatt álló egyes fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai teljesítményértékelésének ajánlott elemeiről, az ajánlott elemek alkalmazásához kapcsolódó eljárási szabályokról, a minősítés rendjéről és a szervezeti teljesítményértékelésről 25/2013. (VI. 24.) BM rendelet a Rendőrség nyomozó hatóságainak hatásköréről és illetékességéről 23/2013. (VI. 11.) BM rendelet az Országgyűlési Őrség munkavédelmi feladatai és foglalkozás-egészségügyi tevékenysége ellátásának szabályairól 22/2013. (VI. 11.) BM rendelet a szerkezetátalakítási tartalék felhasználásának részletes szabályairól 21/2013. (VI. 7.) BM rendelet a közúti közlekedésbiztonságot veszélyeztető közlekedési jogsértésekre vonatkozó információk határokon átnyúló cseréjének elősegítése során alkalmazandó formanyomtatványokról, valamint a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény végrehajtásával kapcsolatos rendelkezésekről, valamint ahhoz kapcsolódó egyes rendeletek módosításáról szóló 22/2012. (IV. 13.) BM rendelet módosításáról 44/2013. (VI. 26.) EMMI rendelet a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjról 43/2013. (VI. 24.) EMMI rendelet egyes sajátos közoktatási feladatok támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, felhasználásának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól 40/2013. (VI. 7.) EMMI rendelet a települési önkormányzatok által fenntartott muzeális intézmények szakmai támogatásának 2013. évi szabályairól
7
CompLex magazin
3/2013. (VI. 11.) HM rendelet a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól
18/2013. (VI. 11.) NGM rendelet a Nemzeti Foglalkoztatási Alap kezeléséről és felhasználásáról
10/2013. (VI. 30.) KIM rendelet a közszolgálati tisztviselők egyéni teljesítményértékelésről
17/2013. (VI. 4.) NGM rendelet az egyéni védőeszközök megfelelőségét értékelő szervezetek kijelölésének, tevékenységének, valamint ellenőrzésének különös szabályairól
8/2013. (VI. 29.) KIM rendelet a Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről 35/2013. (VI. 28.) NFM rendelet az atomenergiáról szóló törvény alapján a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapba történő befizetési kötelezettség teljesítésének módjáról 2014. 01. 01. 33/2013. (VI. 21.) NFM rendelet a radioaktívhulladék-tároló és a radioaktív hulladék átmeneti tárolója telepítéséhez és tervezéséhez szükséges földtani és bányászati követelményekről 31/2013. (VI. 18.) NFM rendelet egyes közlekedési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 29/2013. (VI. 12.) NFM rendelet az útdíjszedő által az útdíjszolgáltatóknak, valamint az egyetemes útdíjszolgáltató által a bevallási közreműködők és a viszonteladók részére fizetendő átalány-költségtérítés számításáról és mértékéről 27/2013. (VI. 12.) NFM rendelet a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól 28/2013. (VI. 29.) NGM rendelet a könyvvizsgálói közfelügyeleti feladatokkal összefüggő tevékenységek szabályozásáról 24/2013. (VI. 28.) NGM rendelet a kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég által saját magával szemben kért rendkívüli minőségellenőrzés igazgatási szolgáltatási díjáról és a díj megfizetéséről 23/2013. (VI. 28.) NGM rendelet a társasházkezelő, az ingatlankezelő, az ingatlanközvetítő, valamint az ingatlanvagyon-értékelő és -közvetítő szolgáltatói tevékenység üzletszerűen történő végzésének feltételeiről és a nyilvántartásba vétel részletes szabályairól 21/2013. (VI. 18.) NGM rendelet a gyakorlati képzést végző gazdálkodó szervezetek saját munkavállalói részére szervezett képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásáról
8
változásmutató
16/2013. (VI. 3.) NGM rendelet a nyugtaadási kötelezettség pénztárgéppel való teljesítésére kötelezett adóalanyoknak a pénztárgép jogszabályban meghatározott, online kapcsolatra képes, adóügyi ellenőrzési egységgel rendelkező pénztárgépre való 2013. évi cseréjéhez nyújtott támogatásról, valamint ezzel és az online kapcsolatra képes, adóügyi ellenőrzési egységgel rendelkező pénztárgép bevezetésével összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról 56/2013. (VI. 29.) VM rendelet a Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében nyújtott támogatás 2013. évi igénybevételének feltételeiről 53/2013. (VI. 17.) VM rendelet a MON 810 kukoricavonalból származó beltenyésztett vonalak és hibridek vetőmagjának védzáradéki eljárásáról 52/2013. (VI. 17.) VM rendelet a keményítő amilopektin-tartalmának növelése céljából módosított burgonya védzáradéki eljárásáról 48/2013. (VI. 7.) VM rendelet a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól
HATÁLYON KÍVÜL HELYEZETT JOGSZABÁLYOK 2011. évi CLXXVII. törvény az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítéséről, az azokkal kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról, a hadköteles nyilvántartás vezetése, a gazdasági és anyagi szolgáltatások biztosítása érdekében teljesítendő adatszolgáltatásokról és a honvédelmi ágazatban használt igazolványokkal kapcsolatos adatkezelésről 2013. évi XCVII. tv. XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
változásmutató 2011. évi LXXIX. törvény a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) A és B Melléklete 2011. évi módosításaival és kiegészítéseivel egységes szerkezetbe foglalt szövegének kihirdetéséről 2013. évi CX. tv. 2011. évi LXXVIII. törvény a Genfben, 2000. május 26. napján kelt, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvízi Szállításáról szóló Európai Megállapodáshoz (ADN) csatolt Szabályzat kihirdetéséről és belföldi alkalmazásáról 2013. évi CXI. tv. 2006. évi XVIII. törvény a Magyar Köztársaság Kormánya és a BoszniaHercegovinai Köztársaság Kormánya között személyeknek az államhatáron történő átadásáról és átvételéről szóló, Budapesten, 1996. április 21-én aláírt Egyezmény kihirdetéséről 2013. évi XCIII. tv. 2001. évi CI. törvény a felnőttképzésről 2013. évi LXXVII. tv.
2013. 09. 01.
2001. évi XVIII. törvény a személy- és tárgykörözésről 2013. évi LXXXVIII. tv.
2014. 01. 01.
1997. évi XLI. törvény a halászatról és a horgászatról 2013. évi CII. tv.
2013. 09. 01.
1982. évi 17. törvényerejű rendelet az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről 2013. évi LXXVI. tv. 2014. 07. 01. 427/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a Magyar Művészeti Akadémia tagjainak életjáradékáról 208/2013. (VI. 17.) Korm. r. 47/2009. (III. 4.) Korm. rendelet a NATO Repülőgépfedélzeti Korai Előrejelző és Ellenőrző (NAEW&C) Rendszere korszerűsítésére vonatkozó NATO E–3A Együttműködési Programjának az Észak Atlanti Szövetség védelmi miniszterei közötti Többoldalú Egyetértési Nyilatkozata (MMOU) kiegészítésének harmadik módosítása kihirdetéséről 194/2013. (VI. 12.) Korm. r. 268/2007. (X. 18.) Korm. rendelet a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet magyar nemzeti bizottságának feladatairól és működésének rendjéről 176/2013. (VI. 3.) Korm. r. XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
CompLex magazin
362/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet az Egyenlő Bánásmód Hatóságról és eljárásának részletes szabályairól 176/2013. (VI. 3.) Korm. r. 240/1997. (XII. 18.) Korm. rendelet a radioaktív hulladékok és a kiégett üzemanyag elhelyezésére, valamint a nukleáris létesítmények leszerelésére kijelölt szerv létrehozásáról és tevékenységének pénzügyi forrásáról 215/2013. (VI. 21.) Korm. r. 2014. 01. 01. 9/2013. (V. 28.) MNB rendelet a jegybanki alapkamat mértékéről 11/2013. (VI. 25.) MNB r. 25/2003. (VI. 24.) BM–IM együttes rendelet a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek katonai nyomozó hatóságairól és a bűncselekmények parancsnoki nyomozásáról 30/2013. (VI. 28.) BM r. 47/2005. (VI. 29.) GKM rendelet a Nemzetközi Vasúti Árufuvarozási Egyezményre vonatkozó Egységes Szabályok (CIM) mellékleteinek kihirdetéséről szóló 4/1987. (V. 13.) KM rendelet módosításáról 2013. évi CIX. tv. 46/2005. (VI. 28.) GKM rendelet a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás A és B Mellékletének kihirde téséről és belföldi alkalmazásáról szóló 20/1979. (IX. 18.) KPM rendelet módosításáról 2013. évi CX. tv. 27/1999. (VI. 4.) GM rendelet a radioaktív hulladékok végleges elhelyezésével kapcsolatos beszállítási díjtételekről 216/2013. (VI. 21.) Korm. r. 2014. 01. 01. 13/2012. (VII. 27.) HM rendelet a XIII. Honvédelmi Minisztérium költségvetési fejezethez tartozó 2012. évi fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályairól 3/2013. (VI. 11.) HM r. 62/1997. (XI. 26.) IKIM rendelet földtani és bányászati követelmények a nukleáris létesítmények és a radioaktív hulladék elhelyezésére szolgáló létesítmények telepítéséhez és tervezéséhez 33/2013. (VI. 21.) NFM r. 14/2005. (VII. 25.) IM rendelet a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap működéséről és eljárásrendjéről 215/2013. (VI. 21.) Korm. r. 2014. 01. 01.
9
CompLex magazin
17/2003. (VI. 24.) IM rendelet a Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről, valamint ehhez kapcsolódóan egyes igazságügyminiszteri rendeletek módosításáról 8/2013. (VI. 29.) KIM r. 3/2008. (I. 16.) IRM rendelet a Rendőrség nyomozó hatóságainak hatásköréről és illetékességéről 25/2013. (VI. 24.) BM r. 11/1991. (V. 23.) KHVM rendelet a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) A (CIV) és B (CIM) Függeléke módosításának kihirdetéséről 2013. évi CIX. tv. 8/2012. (II. 22.) KIM rendelet a közigazgatási és igazságügyi miniszter Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjáról 44/2013. (VI. 26.) EMMI r. 20/1979. (IX. 18.) KPM rendelet a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás A és B mellékletének kihirdetéséről és belföldi alkalmazásáról 2013. évi CX. tv. 1/1998. (I. 16.) MüM rendelet a Munkaerőpiaci Alap kezeléséről és felhasználásáról 18/2013. (VI. 11.) NGM r. 39/2012. (VII. 4.) NFM rendelet egyes fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról 27/2013. (VI. 12.) NFM r. 31/2009. (XI. 18.) ÖM rendelet az üzletszerűen végzett ingatlanközvetítői, valamint az üzletszerű ingatlanvagyon-értékelő és közvetítői tevékenység folytatásának feltételeiről, az eljárás részletes szabályairól 23/2013. (VI. 28.) NGM r. 30/2009. (XI. 3.) ÖM rendelet az üzletszerűen végzett társasház-kezelői, és az üzletszerűen végzett ingatlankezelői tevékenység folytatásának feltételeiről, az eljárás részletes szabályairól 23/2013. (VI. 28.) NGM r.
10
változásmutató MÓDOSÍTOTT JOGSZABÁLYOK 2013. évi LIV. törvény a rezsicsökkentések végrehajtásáról 2013. évi CXIV. tv. l 2013. évi LII. törvény a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról 2013. évi LXXVIII. ¡ 2013. évi XXXVI. törvény a választási eljárásról 2013. évi LXXXIX. tv. l 2013. évi XXIII. törvény a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről 2013. évi CIII. tv. 2013. 10. 01. l 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2013. évi XXII. törvény a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hiva talról 2013. évi CXX. tv. ¡ 2013. évi XIX. törvény a Magyarország és a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség Szervezete között a Magyarországon megrendezésre kerülő 42. Európai Regionális Konferencia kapcsán a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség Szervezete (Interpol) kiváltságairól és mentességeiről szóló Megállapodás kihirdetéséről ¡ 2013. évi XVIII. törvény az Európa Tanács Emberkereskedelem Elleni Fellé pésről szóló Egyezményének kihirdetéséről ¡ 2013. évi VIII. törvény Magyarország Kormánya és Georgia Kormánya között a bűnözés megelőzésében és leküzdésében történő együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről ¡
17/2008. (XII. 3.) SZMM rendelet az egyéni védőeszközök megfelelőségét tanúsító, ellenőrző szervezetek kijelölésének és bejelentésének részletes szabályairól 17/2013. (VI. 4.) NGM r.
2012. évi CCXXIII. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról 2013. évi CXII. tv. 2013. 09. 01. ¤ 2013. évi LXXVIII. tv. l
55/2012. (VI. 21.) VM rendelet a XII. Vidékfejlesztési Minisztérium költségvetési fejezethez tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok 2012. évi kezelésének, felhasználásának szabályairól 48/2013. (VI. 7.) VM r.
2012. évi CCXVII. törvény az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről 2013. évi CI. tv. l XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
változásmutató
CompLex magazin
2012. évi CCXIV. törvény egyes szolgálati jogviszonnyal összefüggő törvények módosításáról 2013. évi LXXXVIII. tv. ¡
2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról 2013. évi LXXXIV. tv. ¡
2012. évi CCXIII. törvény az egyes agrár tárgyú törvények módosításáról 2013. évi CVII. törvény ¡
2012. évi CXXXIV. törvény a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről 2013. évi LXXXIV. tv. ¡
2012. évi CCX. törvény a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2012. évi CCVIII. törvény egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról 2013. évi CXVI. tv. ¡ 2013. évi CIII. tv. ¡ 2012. évi CCV. törvény a honvédek jogállásáról
2013. évi XCVII. tv.
l
2012. évi CXXVII. törvény a Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint az állatorvosi szolgáltatói tevékenység végzéséről 2013. évi LXXXI. tv. ¡ 2012. évi CXXVI. törvény a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfej lesztési Kamaráról 2013. évi XCV. tv. ¡ 2013. évi LXXXI. tv. ¡ 2012. évi CXX. törvény az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról 2013. évi LXXXVIII. tv. ¡ 2013. évi LXXXIV. tv. l
2012. évi CCIV. törvény Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről 2013. évi CXXIV. tv. l 2012. évi CXVII. törvény 2013. évi XCII. tv. ¤ az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények mó dosításáról 2013. évi LXXXI. tv. ¡ 2012. évi CXC. törvény egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére tör- 2012. évi CXVI. törvény ténő átadásáról, valamint önkormányzatokat érintő a pénzügyi tranzakciós illetékről egyes törvények módosításáról 2013. évi CXXIII. tv. 2013. 08. 01., 2013. évi LXXIV. tv. l 2014. 01. 01. ¤ 2013. évi CIII. tv. l 2012. évi CLXXXV. törvény a hulladékról 2013. évi CXIV. tv. l 2012. évi CIII. törvény 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ az Erzsébet-programról 2013. évi CXV. tv. ¤ 2012. évi CLXXXI. törvény 2012. évi C. törvény a Schengeni Információs Rendszer második generációja keretében történő információcseréről, továbbá a Büntető Törvénykönyvről 2013. évi XCVIII. tv. 2013. 09. 20. ¡ egyes rendészeti tárgyú törvények ezzel, valamint a 2013. évi LXXXIX. tv. 2019. 05. 01. ¡ Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő mó- 2013. évi LXXVIII. tv. l dosításáról 2013. évi LXXXVIII. tv. 2014. 01. 01. l 2013. évi LXXVI. tv. ¡ 2012. évi XCIII. törvény a járások kialakításáról, valamint egyes ezzel össze2012. évi CLXXX. törvény függő törvények módosításáról 2013. évi LXXVI. tv. ¡ az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről 2013. évi LXXVIII. tv. ¡ 2012. évi XC. törvény 2012. évi CLXVI. törvény a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról 2013. évi CXIV. tv. ¤ a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosí- 2013. évi XCIII. tv. 2013. 10. 15. ¤ tásáról, kijelöléséről és védelméről 2013. évi XCVIII. tv. ¤ 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
11
változásmutató
CompLex magazin
2012. évi LXXXVI. törvény a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról 2013. évi CIII. törvény 2013. 08. 01. ¡ 2012. évi LVI. törvény a távközlési adóról 2013. évi CXXIII. tv.
2013. 08. 01. ¡
2012. évi XLVI. törvény a földmérési és térképészeti tevékenységről 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2012. évi XLI. törvény a személyszállítási szolgáltatásokról 2013. évi XCVI. tv. ¤ 2012. évi XXXVI. törvény az Országgyűlésről
2013. évi XC. tv. l
2012. évi III. törvény a Belga Királyság, a Bolgár Köztársaság, a Cseh Köz társaság, a Dán Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, az Észt Köztársaság, Írország, a Görög Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztár saság, az Olasz Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Holland Királyság, az Osztrák Köz társaság, a Lengyel Köztársaság, a Portugál Köz társaság, Románia, a Szlovén Köztársaság, a Szlovák Köztársaság, a Finn Köztársaság, a Svéd Királyság, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (az Európai Unió tagállamai) és a Horvát Köztársaság között, a Horvát Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződés kihirdeté séről ¡
2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról 2013. évi XCIII. tv. 2013. évi LXXVII. tv.
2014. 01. 01. ¡ 2013. 09. 01. ¡
2011. évi CCIII. törvény az országgyűlési képviselők választásáról 2013. évi LXXXIX. tv. ¡ 2011. évi CCII. törvény Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2011. évi CCI. törvény egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról 2013. évi LXXVI. tv. ¡ 2011. évi CXCIX. törvény a közszolgálati tisztviselőkről 2013. évi CXIII. tv. ¡ 2013. évi LXXII. tv. 2013. 08. 01. ¡ 2011. évi CXCVI. törvény a nemzeti vagyonról 2013. évi CXIV. tv. ¡ 2013. évi LXXX. tv. l 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról
2013. évi CIII. tv. l 2013. évi LXXXIV. tv. ¤
2011. évi CXCIV. törvény Magyarország gazdasági stabilitásáról 2013. évi CXV. tv. ¤ 2013. évi CIII. tv. l 2013. évi XCVIII. tv. ¡ 2011. évi CXCI. törvény a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról 2013. évi XCVII. tv. ¤ 2013. évi LXXXIV. tv. ¡
2012. évi II. törvény a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a 2011. évi CXC. törvény szabálysértési nyilvántartási rendszerről a nemzeti köznevelésről 2013. évi XCIII. tv. 2013. 09. 01. l 2013. évi C. tv. 2014. 09. 01. ¡ 2013. évi LXXXI. tv. ¡ 2013. évi XCVII. tv. ¡ 2013. évi XCIII. tv. 2014. 01. 01. ¡ 2012. évi I. törvény 2013. évi LXXXIV. tv. l a munka törvénykönyvéről 2013. évi CIII. tv. 2013. 08. 01., 2014. 01. 01. l 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 2011. évi CCVIII. törvény 2013. évi LXXXIX. tv. ¡ a Magyar Nemzeti Bankról 2013. évi LXXXVIII. tv. 2014. 01. 01. ¡ 2013. évi LXXXV. tv. ¡ 2013. évi XCVIII. tv. l
12
XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
változásmutató 2011. évi CLXXXVIII. törvény Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről 2013. évi XCII. tv. ¡
CompLex magazin
2011. évi CLV. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról 2013. évi CIII. tv. ¡
2011. évi CLXXXVII. törvény 2011. évi CXXXII. törvény a szakképzésről 2013. évi LXXXIV. tv. ¤ a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a köz 2013. évi LXXVII. tv. l igazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról 2013. évi XCVII. tv. ¡ 2011. évi CLXXIX. törvény a nemzetiségek jogairól 2013. évi LXXXIX. tv. ¡ 2011. évi CXXVIII. törvény 2013. évi LXXXVII. tv. ¡ a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes 2013. évi LXXVI. tv. ¡ törvények módosításáról 2013. évi CIII. tv. ¡ 2011. évi CLXXIV. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról 2013. évi LXXXI. tv. ¡ 2011. évi CLXX. törvény a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról 2013. évi CXVIII. tv. l 2011. évi CLXVI. törvény Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról 2013. évi LXXVI. tv. ¡
2011. évi CXIII. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről 2013. évi XCVII. tv. l 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 2013. évi XCI. tv. ¤ 2013. évi LXXVI. tv. ¤ 2011. évi CVIII. törvény a közbeszerzésekről
2013. évi CXVI. tv. l
2011. évi LXXXV. törvény a környezetvédelmi termékdíjról 2013. évi CXV. tv. ¡ 2013. évi LXXXIV. tv. ¡
2011. évi CLXV. törvény a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabá lyairól 2013. évi XCIV. tv. l 2011. évi LXXX. törvény 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 2011. évi CLXIV. törvény 3-án kelt Jegyzőkönyv C Függeléke 2011. évi módosía legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi al- tásokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe fogkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról lalt szövegének kihirdetéséről 2013. évi CIX. tv. ¤ 2013. évi CIII. tv. 2013. 08. 01., 2014. 01. 01. ¡ 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2011. évi CLXIII. törvény 2011. évi LXXVII. törvény az ügyészségről 2013. évi LXXVIII. tv. ¡ a világörökségről 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2011. évi CLXII. törvény 2011. évi LXVI. törvény a bírák jogállásáról és javadalmazásáról 2013. évi CIII. tv. 2013. 08. 01. ¡ az Állami Számvevőszékről 2013. évi LXXXI. tv. ¡ 13/2013. (VI. 17.) AB h. ¡ 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommuniká 2011. évi CLXI. törvény cióról 2013. évi CXXI. tv. l a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról 13/2013. (VI. 17.) AB h. ¡ 2010. évi CLXXXIV. törvény 2011. évi CLVI. törvény a bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékesséegyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvé- gi területének meghatározásáról 2013. évi CXII. tv. 2013. 09. 01. ¤ nyek módosításáról 2013. évi CIII. tv. ¤ XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
13
CompLex magazin
2010. évi CLXXXII. törvény a Bethlen Gábor Alapról 2013. évi CIII. tv. l
változásmutató 2009. évi CXV. törvény az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről 2013. évi LXXXIV. tv. ¡
2010. évi CLVIII. törvény 2009. évi LXXVI. törvény a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről 2013. évi XCVIII. tv. l a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folyta2013. évi LXXXVI. tv. 2014. 01. 01. l tásának általános szabályairól 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2013. évi LXXXIV. tv. 2014. 01. 01. ¡ 2013. évi LXXXIII. tv. ¡ 2009. évi LXII. törvény a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról 2010. évi CXXII. törvény 2013. évi LXXXVI. tv. l a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról 2013. évi CIII. tv. 2013. 10. 01. ¡ 2009. évi LXI. törvény 2013. évi LXXXVIII. tv. 2014. 01. 01. ¡ egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével össze 2013. évi LXXVI. tv. 2014. 07. 01. ¡ függő visszaélések visszaszorításáról 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2010. évi CXVII. törvény a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának 2009. évi XLVII. törvény előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált ener- a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió gia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárok 2013. évi CI. tv. l kal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, vala2013. évi LXXXIV. tv. ¡ mint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyil vántartásáról 2013. évi LXXXVIII. tv. ¡ 2010. évi XC. törvény 2013. évi LXXVIII. tv. l egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megal- 2013. évi LXXVI. tv. 2014. 07. 01. ¡ kotásáról, illetve módosításáról 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálko dásról 2013. évi XCIV. tv. l 2010. évi L. törvény 2013. évi XCIII. tv. 2013. 09. 01. ¡ a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2013. évi LXXXIV. tv. l választásáról 2013. évi LXXXIX. tv. ¡ 2013. évi LXXXII. tv. ¡ 2010. évi XXXVIII. törvény 2009. évi XXIX. törvény a hagyatéki eljárásról a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüg 2013. évi LXXVI. tv. 2014. 07. 01. ¡ gő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosítá2010. évi I. törvény sáról 2013. évi LXXVI. tv. 2014. 07. 01. ¡ az anyakönyvi eljárásról 2013. évi LXXVI. tv. l 2008. évi XCIX. törvény 2009. évi CLXII. törvény az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és a fogyasztónak nyújtott hitelről sajátos foglalkoztatási szabályairól 2013. évi XCVIII. tv. l 2013. évi LXXXIV. tv. ¡
14
2009. évi CLV. törvény a minősített adat védelméről 2013. évi LXXII. tv. ¤
2008. évi LXXIII. törvény a pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról 2013. évi LXXXII. tv. ¤
2009. évi CXXXIII. törvény a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről 2013. évi LXXXIV. tv. ¡
2008. évi XLVIII. törvény a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól 2013. évi CIII. tv. ¡
2009. évi CXXV. törvény a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használa táról 2013. évi LXXXIV. tv. ¡
2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
változásmutató 2008. évi XLV. törvény az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról 2013. évi LXXVI. tv. 2014. 07. 01. ¡ 2008. évi XL. törvény a földgázellátásról
CompLex magazin
2007. évi LXXIV. törvény a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól 2013. évi CXXI. tv. l
2007. évi LX. törvény 2013. évi XCVIII. tv. ¡ az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak 2013. évi LXXIX. tv. l Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről 2013. évi CI. tv. ¤
2007. évi CLIX. törvény a viszontbiztosítókról 2013. évi LXXXVI. tv. ¡ 2007. évi XVII. törvény 2013. évi LXXXIII. tv. l a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről 2007. évi CLII. törvény 2013. évi LXXXIV. tv. ¤ egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről 2013. évi XCIX. tv. 2013. 10. 01. ¤ 2007. évi II. törvény a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és 2007. évi CXXXVIII. törvény 2013. évi XCIII. tv. l a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgál- tartózkodásáról 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ tatókról, valamint az általuk végezhető tevékenysé- gek szabályairól 2013. évi XCVIII. tv. ¤ 2007. évi I. törvény 2013. évi LXXXIII. tv. l a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról 2007. évi CXXIX. törvény 2013. évi XCIII. tv. l a termőföld védelméről 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2013. évi LXXXVIII. tv. ¡ 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról 2006. évi XCVIII. törvény 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyá 2013. évi LXXVII. tv. 2013. 09. 01. ¡ szatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól 2007. évi CXXIII. törvény 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ a kisajátításról 2013. évi CXV. tv. 2013. 07. 30. l 2006. évi XCVII. törvény az egészségügyben működő szakmai kamarákról 2007. évi CVI. törvény 2013. évi LXXXI. tv. ¡ az állami vagyonról 2013. évi CXIV. tv. l 2006. évi IV. törvény 2007. évi LXXXIX. törvény a gazdasági társaságokról 2013. évi CIII. tv. ¤ az államhatárról 2013. évi XCIII. tv. ¡ 2005. évi CLXXXIII. törvény 2007. évi LXXXVI. törvény a vasúti közlekedésről 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ a villamos energiáról 2013. évi CI. tv. l 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2005. évi CLXIV. törvény a kereskedelemről 2013. évi CXVII. tv. l 2007. évi LXXX. törvény a menedékjogról 2013. évi XCIII. tv. l 2005. évi CXXXV. törvény 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2007. évi LXXV. törvény a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói 2005. évi CXXXIII. törvény tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfel- a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyoügyeletről 2013. évi CIII. tv. l mozói tevékenység szabályairól 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2013. évi LXXXI. tv. ¡ 2013. évi LXXXI. tv. ¡ XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
15
változásmutató
CompLex magazin
2005. évi CIX. törvény a haditechnikai termékek gyártásának és a haditechnikai szolgáltatások nyújtásának engedélyezéséről 2013. évi LXXXIV. tv. ¡
2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről 2013. évi CXV. tv. l 2013. évi XCIII. tv. 2013. 09. 01. ¡ 2013. évi LXXXIV. tv. ¡
2005. évi XLVII. törvény az igazságügyi szakértői tevékenységről 2013. évi LXXXIV. tv. l
2003. évi XC. törvény a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról 2013. évi CIII. tv. ¤
2004. évi CXL. törvény 2003. évi LXXXIV. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általá- az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdénos szabályairól 2013. évi LXXXIV. tv. l seiről 2013. évi CIII. tv. 2013. 08. 01. ¡ 2013. évi LXXXI. tv. l 2013. évi XCVII. tv. ¡ 2013. évi LXXVI. tv. 2014. 07. 01. ¡ 2003. évi LX. törvény 2004. évi XXIX. törvény a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes tör 2013. évi LXXXVI. tv. l vénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon 2013. évi LXXXIV. tv. 2014. 01. 01. ¡ kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelke- 2013. évi LXXXIII. tv. l zések megállapításáról 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2004. évi XXIV. törvény a lőfegyverekről és lőszerekről 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2004. évi XVIII. törvény a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2004. évi II. törvény a mozgóképről
2013. évi LXXXIV. tv. l
2004. évi I. törvény a sportról
2013. évi LXXXIV. tv. ¡
2003. évi XXIII. törvény a fizetési, illetve értékpapír-elszámolási rendszerekben történő teljesítés véglegességéről 2013. évi XCVIII. tv. ¡ 2002. évi LV. törvény a közvetítői tevékenységről 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2001. évi CXX. törvény a tőkepiacról 2013. évi XCVIII. tv. l 2013. évi LXXXIII. tv. l
2003. évi CXXXIII. törvény a társasházakról 2013. évi CXV. tv. ¤
2001. évi C. törvény a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről 2013. évi XCIII. tv. 2014. 01. 01. ¡
2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól 2013. évi CIII. tv. 2013. 10. 01. ¡ 2013. évi LXXXIV. tv. ¡
2001. évi LXXXV. törvény a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról 2013. évi LXXVI. tv. 2014. 07. 01. ¡
2003. évi CXXVI. törvény a közösségi vámjog végrehajtásáról 2013. évi LXXXIV. tv. ¡
2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről 2013. évi LXXXVIII. tv. ¡ 2013. évi LXXXIV. tv. l
2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról 2013. évi LXXXIV. tv. l
2001. évi LXII. törvény a szomszédos államokban élő magyarokról 2013. évi LXXXIV. tv. ¡
2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2013. évi CXXI. tv. l 2001. évi XLVI. törvény 2013. évi LXXXVIII. tv. 2014. 01. 01. ¡ a konzuli védelemről 2013. évi LXXVIII. tv. 2014. 01. 01. l 2013. évi LXXVI. tv.
16
2014. 07. 01. ¡
XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
változásmutató
CompLex magazin
2001. évi XXXV. törvény 1998. évi XXVIII. törvény az elektronikus aláírásról 2013. évi LXXXIV. tv. l az állatok védelméről és kíméletéről 2013. évi LXXXI. tv. ¡ 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2001. évi XX. törvény a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról 2013. évi LXXX. tv. ¤
1998. évi XXVII. törvény a géntechnológiai tevékenységről 2013. évi LXXXII. tv. l
2000. évi CXXVIII. törvény a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről 2013. évi LXXXIV. tv. ¡
1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról 2013. évi XCIII. tv. 2014. 01. 01. ¡ 2013. évi LXXXIV. tv. ¡
2000. évi C. törvény a számvitelről
2013. évi CIII. tv. l 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról 2000. évi LXXXIV. törvény 2013. évi CXII. tv. 2013. 09. 01. l a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi 2013. évi LXXVIII. tv. l Kamaráról 2013. évi LXXXI. tv. ¡ 1998. évi XII. törvény 2000. évi XLII. törvény a külföldre utazásról a víziközlekedésről 2013. évi LXXXIV. tv. l 2013. évi XCIII. tv. 2013. 09. 01. ¡ 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 1999. évi CXXI. törvény 2013. évi LXXXI. tv. ¡ a gazdasági kamarákról 2013. évi LXXXI. tv. ¡ 2013. évi LXXVI. tv. 2014. 07. 01. ¡ 2013. évi LXXVII. tv. 2013. 09. 01. ¡
1998. évi XI. törvény 1999. évi LXXXIV. törvény az ügyvédekről 2013. évi LXXXIV. tv. l a közúti közlekedési nyilvántartásról 2013. évi LXXXI. tv. ¡ 2013. évi LXXXVIII. tv. ¡ 2013. évi LXXXIV. tv. l 2013. évi LXXXI. tv. l 1997. évi CLIX. törvény 2013. évi LXXVI. tv. 2014. 07. 01. ¡ a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról 2013. évi CI. tv. ¡ 1999. évi LXXV. törvény 2013. évi XCIII. tv. ¡ a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról 1997. évi CLIV. törvény 2013. évi LXXXVIII. tv. ¤ az egészségügyről 2013. évi LXXXVIII. tv. 2014. 01. 01. ¤ 1999. évi LXIII. törvény a közterület-felügyeletről 2013. évi XCIII. tv. ¡ 1997. évi CXLI. törvény az ingatlan-nyilvántartásról 1999. évi XLIII. törvény 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ a temetőkről és a temetkezésről
2013. évi LXXVI. tv.
2014. 07. 01. ¡
1998. évi LXXXIV. törvény a családok támogatásáról 2013. évi XCIII. tv. 2014. 01. 01. ¡ 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2013. évi LXXV. tv. ¡ 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról 2013. évi CXXIII. tv. XX. évfolyam 7. szám
n
2013. 08. 01. l
2013. július
1997. évi CXL. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyug díjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről 2013. évi XCIII. tv. ¤ 2013. évi LXXXIV. tv. ¡
17
változásmutató
CompLex magazin
1997. évi LXXVIII. törvény 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorláaz épített környezet alakításáról és védelméről 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ tozás tilalmáról 2013. évi LXXIV. tv. l 1996. évi LV. törvény 1997. évi LXVIII. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a va2013. évi LXXXIV. tv. ¡ az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyá- dászatról 2013. évi LXXXII. tv. l ról 2013. évi CIII. tv. 2013. 08. 01. ¡ 1997. évi XLI. törvény a halászatról és a horgászatról 2013. évi LXXXII. tv. ¡
1996. évi LIII. törvény a természet védelméről 2013. évi CII. tv.
2013. 09. 01. ¡
1996. évi XLVIII. törvény 1997. évi XXXI. törvény a közraktározásról 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 1996. évi XLIII. törvény 2013. évi LXXV. tv. l a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról 1997. évi XXX. törvény 2013. évi LXXII. tv. 2013. 08. 01. ¤ a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről 2013. évi LXXXVI. tv. ¡ 1996. évi XXXVIII. törvény a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről 1997. évi XI. törvény 2013. évi CXII. tv. 2013. 09. 01. ¤ a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról 2013. évi LXXVIII. tv. l 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 1996. évi CXXVI. törvény a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 1996. évi CXVI. törvény az atomenergiáról
2013. évi CI. tv. l
1996. évi XXXI. törvény a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról 2013. évi XCIII. tv. l 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 1996. évi XXV. törvény a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról 2013. évi LXXV. tv. 2014. 01. 01. ¡
1996. évi CXII. törvény 1996. évi XXI. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról a területfejlesztésről és a területrendezésről 2013. évi CXV. tv. ¡ 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2013. évi XCVIII. tv. l 2013. évi LXXXVIII. tv. 2014. 01. 01. ¡ 1996. évi XX. törvény 2013. évi LXXXVI. tv. 2014. 01. 01. ¡ a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási mó 2013. évi LXXXIII. tv. l dokról és az azonosító kódok használatáról 2013. évi XCIII. tv. 2013. 09. 01. ¡ 1996. évi LXXXI. törvény 2013. évi LXXXI. tv. l a társasági adóról és az osztalékadóról 2013. évi LXXVI. tv. 2014. 07. 01. ¡ 2013. évi CIII. tv. ¡ 1995. évi CXXV. törvény 1996. évi LXXV. törvény a nemzetbiztonsági szolgálatokról a munkaügyi ellenőrzésről 2013. évi XCIII. tv. ¡ 2013. évi XCIII. tv. 2014. 01. 01. ¤ 2013. évi LXXII. tv. 2013. 08. 01. l 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 1995. évi CXVII. törvény 1996. évi LVIII. törvény a személyi jövedelemadóról 2013. évi CXXIII. tv. a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek 2013. 08. 01., 2014. 01. 01. ¡ szakmai kamaráiról 2013. évi LXXXI. tv. ¡ 2013. évi CIII. törvény 2013. 08. 01. ¡
18
XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
változásmutató
CompLex magazin
2013. évi XCVII. tv. ¡ 1993. évi XCIII. törvény 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ a munkavédelemről 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2013. évi LXXV. tv. 2014. 01. 01. ¡ 1993. évi LXXVIII. törvény 1995. évi CXIV. törvény a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegeaz igazságügyi szakértői kamaráról nítésükre vonatkozó egyes szabályokról 2013. évi LXXXIV. tv. l 2013. évi CXIX. tv. ¡ 2013. évi LXXXI. tv. ¡ 2013. évi CXV. tv. ¤
1995. évi CVII. törvény 1993. évi XLVIII. törvény a büntetés-végrehajtási szervezetről a bányászatról 2013. évi LXXXVIII. tv. l 2013. évi CXXIII. tv. 2013. 08. 01. ¡ 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2013. évi LXXXIV. tv. l 1995. évi XCVII. törvény a légiközlekedésről 2013. évi LXXXIV. tv. ¡
1993. évi XLVI. törvény a statisztikáról 2013. évi LXXVI. tv.
2014. 07. 01. ¡ 1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról 2013. évi LXXXVIII. tv. ¡ 1993. évi III. törvény 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról 2013. évi LXXXII. tv. ¡ 2013. évi XCIII. tv. 2014. 01. 01. l 2013. évi LXXIII. tv. ¤ 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2013. évi LXXV. tv. l 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól 1992. évi LXVI. törvény 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilván 2013. évi LXXXII. tv. ¤ tartásáról 2013. évi XCIII. tv. 2013. 09. 01. ¡ 2013. évi LXXVI. tv. 2014. 07. 01. l 1995. évi XXXII. törvény a szabadalmi ügyvivőkről 2013. évi LXXXI. tv. ¡ 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2013. évi CIII. tv. 1994. évi LV. törvény 2013. 08. 01., 2014. 01. 01. l a termőföldről 2013. évi CVII. tv. l 2013. évi XCIII. tv. ¡ 2013. évi LXXXIV. tv. ¡
1991. évi LXXXII. törvény 1994. évi LIII. törvény 2013. évi CIII. tv. ¡ a bírósági végrehajtásról 2013. évi XCIX. tv. l a gépjárműadóról 2013. évi XCIII. tv. 2013. 09. 01. ¡ 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 1991. évi XLIX. törvény 2013. évi LXXXI. tv. ¡ a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2013. évi LXXV. tv. 2014. 01. 01. ¡ 1994. évi XLII. törvény a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról 2013. évi LXXXVI. tv. ¡
1991. évi XLI. törvény a közjegyzőkről
2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 2013. évi LXXXI. tv. ¡
1991. évi XXXIV. törvény a szerencsejáték szervezéséről 1994. évi XXXIV. törvény 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ a Rendőrségről 2013. évi XCIII. tv. l 2013. évi LXXXVIII. tv. l 2013. évi LXXVI. tv. 2014. 07. 01. ¡ 1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek 1993. évi CXIV. törvény ellátásáról 2013. évi XCIII. tv. 2014. 01. 01. ¤ az állattenyésztésről 2013. évi CVIII. tv. ¤ 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
19
változásmutató
CompLex magazin
1990. évi C. törvény a helyi adókról
2013. évi CIII. tv. ¤
177/2013. (VI. 4.) Korm. rendelet veszélyhelyzet kihirdetéséről és az ennek során teendő intézkedésekről 191/2013. (VI. 10.) Korm. r. ¡
1990. évi XCIII. törvény az illetékekről 2013. évi CIII. tv. ¤ 152/2013. (V. 24.) Korm. rendelet 2013. évi XCIII. tv. 2013. 09. 01. ¡ a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 2013. évi LXXVI. tv. 2014. 07. 01. ¡ 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendeletnek a fővárosi és megyei kormányhivatalok kormányablakaiban intéz1990. évi LVI. törvény hető ügykörökkel kapcsolatos módosításáról az országgyűlési képviselők javadalmazásáról 225/2013. (VI. 24.) Korm. r. ¡ 2013. évi XC. tv. ¡ 121/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet 1989. évi XXXIII. törvény az Oktatási Hivatalról a pártok működéséről és gazdálkodásáról 199/2013. (VI. 13.) Korm. r. ¡ 2013. évi LXXXVII. tv. 2014. 01. 01. l 1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről
2013. évi LXXXIV. tv. l
1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről 2013. évi LXXXIX. tv. ¡ 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 2013. évi LXXVI. tv. ¡ 1982. évi 17. törvényerejű rendelet az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről 2013. évi LXXVI. tv. 2014. 03. 15. ¡ 1979. évi 13. törvényerejű rendelet a nemzetközi magánjogról 2013. évi LXXVI. tv. 2014. 07. 01. ¡ 1979. évi 11. törvényerejű rendelet a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról 2013. évi LXXVIII. tv. l 1973. évi 11. törvényerejű rendelet a külföldön felhasználásra kerülő közokiratok diplomáciai vagy konzuli hitelesítésének (felülhitelesítésének) mellőzéséről Hágában, az 1961. október 5. napján kelt egyezmény kihirdetéséről 2013. évi LXXXIV. tv. ¡ 181/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó engedélyezési eljárás egyes szabályairól 244/2013. (VI. 30.) Korm. r. ¤ 178/2013. (VI. 4.) Korm. rendelet a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácsról 231/2013. (VI. 28.) Korm. r. ¡
20
117/2013. (IV. 23.) Korm. rendelet az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt beruházások megvalósítása érdekében szükséges intézkedésekről és az azokhoz kapcsolódó kiemelt jelentőségű ügyek lefolytatásának elősegítéséről 193/2013. (VI. 12.) Korm. r. ¤ 107/2013. (IV. 5.) Korm. rendelet a Lechner Lajos Tudásközpont alapításával összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról 206/2013. (VI. 17.) Korm. r. ¡ 65/2013. (III. 8.) Korm. rendelet a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről szóló 2012. évi CLXVI. törvény végrehajtásáról 233/2013. (VI. 30.) Korm. r. ¡ 54/2013. (II. 26.) Korm. rendelet a földhasználati nyilvántartás részletes szabályairól szóló 356/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet módosítá sáról 228/2013. (VI. 25.) Korm. r. ¡ 65/2013. (III. 8.) Korm. rendelet a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről szóló 2012. évi CLXVI. törvény végrehajtásáról 233/2013. (VI. 30.) Korm. r. ¡ 40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet az állatkísérletekről 189/2013. (VI. 7.) Korm. r. l 24/2013. (II. 5.) Korm. rendelet a nemzeti felsőoktatási kiválóságról 239/2013. (VI. 30.) Korm. r. ¡ XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
változásmutató 435/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a Magyar Export-Import Bank Zrt. által az állam készfizető kezessége mellett vállalható garanciák, valamint a deviza- és kamatcsere ügyletek pótlási- és kamatköltségei feltételeiről és részletes szabályairól 184/2013. (VI. 7.) Korm. r. l 429/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a földhasználati nyilvántartás részletes szabályairól szóló 356/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet módosítá sáról 228/2013. (VI. 25.) Korm. rendelet ¡ 408/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet a költségvetési szerveknél és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél foglalkoztatottak 2013. évi kompenzációjáról 187/2013. (VI. 7.) Korm. r. l 356/2012. (XII. 13.) Korm. rendelet a nemzeti mobil fizetési rendszerről szóló törvény végrehajtásáról 209/2013. (VI. 18.) Korm. r. ¡
CompLex magazin
ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, az eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint az ezzel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról 224/2013. (VI. 24.) Korm. r. ¡
95/2012. (V. 15.) Korm. rendelet a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalról, valamint a szakmai irányítása alá tartozó rehabilitációs szakigazgatási szervek feladat- és hatásköréről 237/2013. (VI. 30.) Korm. r. ¡ 84/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet egyes, az elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó szervezetek kijelöléséről 2013. évi LXXXI. tv. ¡ 83/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokról és az állam által kötelezően nyújtandó szolgáltatásokról 2013. évi LXXXI. tv. ¡ 53/2012. (III. 28.) Korm. rendelet a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó egyes sajátos építményekre vonatkozó építésügyi hatósági eljárások szabályairól 218/2013. (VI. 21.) Korm. r. ¡
312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról 205/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ 46/2012. (III. 28.) Korm. rendelet 176/2013. (VI. 3.) Korm. r. ¡ a fekvőbeteg szakellátást nyújtó intézmények részére történő gyógyszer-, orvostechnikai eszköz és fertőtle301/2012. (X. 26.) Korm. rendelet nítőszer beszerzések országos központosított renda Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasz- szeréről 238/2013. (VI. 30.) Korm. r. ¡ nálásának szabályairól szóló 55/2011. (IV. 12.) Korm. rendelet módosításáról 22/2012. (II. 29.) Korm. rendelet 228/2013. (VI. 25.) Korm. rendelet ¡ a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalról 229/2013. (VI. 27.) Korm. r. ¡ 241/2012. (VIII. 30.) Korm. rendelet 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ az állami olimpiai jutalomról 176/2013. (VI. 3.) Korm. r. ¡ 200/2013. (VI. 13.) Korm. r. l 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról 242/2013. (VI. 30.) Korm. r. ¤ 199/2013. (VI. 13.) Korm. r. l 362/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 177/2012. (VII. 26.) Korm. rendelet az oktatási igazolványokról a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalról 188/2013. (VI. 7.) Korm. r. ¡ 235/2013. (VI. 30.) Korm. r. ¡ 223/2013. (VI. 24.) Korm. r. ¡ 353/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzá156/2012. (VII. 13.) Korm. rendelet járulás részletes szabályairól egyes vízügyi tárgyú kormányrendeletek módosítá 234/2013. (VI. 30.) Korm. r. sáról 182/2013. (VI. 7.) Korm. r. ¡ 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 126/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapa Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campus ellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díban történő elhelyezéséhez kapcsolódó beruházások járól és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokmegvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ról 197/2013. (VI. 13.) Korm. r. 2014. 01. 01. ¤ XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
21
CompLex magazin
312/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet a hivatásos katasztrófavédelmi szerv eljárásai során a veszélyes áruk vasúti és belvízi szállításának ellenőrzésére és a bírság kivetésére vonatkozó egységes eljárás szabályairól, továbbá az egyes szabálytalanságokért kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságo lással összefüggő hatósági feladatok általános szabályairól 176/2013. (VI. 3.) Korm. r. ¤ 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 238/2013. (VI. 30.) Korm. r. l 306/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól 238/2013. (VI. 30.) Korm. r. l 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról 176/2013. (VI. 3.) Korm. r. ¡ 258/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet a megyei intézményfenntartó központokról, valamint a megyei önkormányzatok konszolidációjával, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egészségügyi intézményeinek átvételével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról 176/2013. (VI. 3.) Korm. r. ¡ 230/2011. (XI. 8.) Korm. rendelet a magyar–szlovák összekötő földgázszállító-vezeték kiépítéséhez és a vezeték üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 179/2013. (VI. 7.) Korm. r. ¤ 218/2011. (X. 19.) Korm. rendelet a minősített adatot, az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintő vagy a különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ 190/2011. (IX. 19.) Korm. rendelet az atomenergia alkalmazása körében a fizikai védelemről és a kapcsolódó engedélyezési, jelentési és ellenőrzési rendszerről 217/2013. (VI. 21.) Korm. r. l
22
változásmutató 141/2011. (VII. 21.) Korm. rendelet a szállás időben megosztott használati jogára, a hos�szú távra szóló üdülési termékekre vonatkozó szerződésekről, valamint a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenységről 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ 118/2011. (VII. 11.) Korm. rendelet a nukleáris létesítmények nukleáris biztonsági követelményeiről és az ezzel összefüggő hatósági tevékenységről 218/2013. (VI. 21.) Korm. r. l 112/2011. (VII. 4.) Korm. rendelet az Országos Atomenergia Hivatal nukleáris energiával kapcsolatos európai uniós, valamint nemzetközi kötelezettségekkel összefüggő feladatköréről, az Országos Atomenergia Hivatal hatósági eljárásaiban közre működő szakhatóságok kijelöléséről, a kiszabható bírság mértékéről, valamint az Országos Atomenergia Hivatal munkáját segítő tudományos tanácsról 218/2013. (VI. 21.) Korm. r. ¡ 216/2013. (VI. 21.) Korm. r. l 97/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet az ELI (Extreme Light Infrastructure) integrált európai kutatási nagyberendezés magyarországi megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 225/2013. (VI. 24.) Korm. r. ¤ 77/2011. (V. 6.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Srí Lanka-i Demokratikus Szocialista Köztársaság Kormánya közötti pénzügyi együttműködési keretprogram kialakításáról szóló megállapodást módosító megállapodás kihirdetéséről ¡ 55/2011. (IV. 12.) Korm. rendelet a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól 198/2013. (VI. 13.) Korm. r. l 53/2011. (III. 31.) Korm. rendelet a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságról 238/2013. (VI. 30.) Korm. r. ¡ 46/2011. (III. 25.) Korm. rendelet a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről 238/2013. (VI. 30.) Korm. r. l 5/2011. (II. 3.) Korm. rendelet a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Programról 240/2013. (VI. 30.) Korm. r. ¡ XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
változásmutató 344/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet az átruházott hitelkockázatot megtestesítő kitettségekről 202/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ 343/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet a fenntartható bioüzemanyag-termelés követelményeiről és igazolásáról 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ 328/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szerveinek kijelöléséről 229/2013. (VI. 27.) Korm. r. ¡ 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ 189/2013. (VI. 7.) Korm. r. ¡ 176/2013. (VI. 3.) Korm. r. ¡ 323/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, a népegészségügyi szakigazgatási feladatok ellátásáról, valamint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelöléséről 216/2013. (VI. 21.) Korm. r. ¡ 176/2013. (VI. 3.) Korm. r. ¤
CompLex magazin
111/2010. (IV. 9.) Korm. rendelet a szakmai vizsga megszervezésére vonatkozó engedély kiadásának és a vizsgaszervezési tevékenység ellenőrzésének részletes szabályairól 176/2013. (VI. 3.) Korm. r. ¡ 90/2010. (III. 26.) Korm. rendelet a Nemzeti Biztonsági Felügyelet működésének, valamint a minősített adat kezelésének rendjéről 196/2013. (VI. 13.) Korm. r. ¡ 77/2010. (III. 25.) Korm. rendelet a területrendezési tervezési jogosultságról és a területrendezési tervezési tevékenység felügyeletét ellátó hatóság kijelöléséről 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról 189/2013. (VI. 7.) Korm. r. l
321/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet a műszaki biztonsági hatóságok műszaki biztonsági tevékenységének és a Magyar Kereskedelmi Enge délyezési Hivatal piacfelügyeleti eljárásának részletes szabályairól 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¤
14/2010. (II. 5.) Korm. rendelet a közlekedési területeken végzett szakértői tevékenység folytatásának részletes feltételeiről, valamint a bejelentésre és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokról 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡
320/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatósá gokról 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¤
361/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról 212/2013. (VI. 19.) Korm. r. ¡
262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól 223/2013. (VI. 24.) Korm. r. ¡
346/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet a honvédelmi szervezetek működésének az államháztartás működési rendjétől eltérő szabályairól 194/2013. (VI. 12.) Korm. r. l
212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről 226/2013. (VI. 24.) Korm. r. ¡
301/2009. (XII. 22.) Korm. rendelet az előzetes eredetiségvizsgálati eljárás részletes szabályairól 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡
159/2010. (V. 6.) Korm. rendelet a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének, valamint a leszállóhely létesítésének és megszüntetésének szabályairól 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡
288/2009. (XII. 15.) Korm. rendelet az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program adatgyűjtéseiről és adatátvételeiről 176/2013. (VI. 3.) Korm. r. ¤
147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról 182/2013. (VI. 7.) Korm. r. l
239/2009. (X. 20.) Korm. rendelet a szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡
XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
23
CompLex magazin
210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltéte leiről 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ 176/2013. (VI. 3.) Korm. r. ¡ 203/2009. (IX. 18.) Korm. rendelet a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkaköröket betöltő munkavállalókkal szemben támasztott egészségügyi követelményekről és az egészségügyi vizsgálat rendjéről 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡
változásmutató 75/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet egyes vasúti beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 241/2013. (VI. 30.) Korm. r. ¤ 356/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a földhasználati nyilvántartás részletes szabályairól 228/2013. (VI. 25.) Korm. r. l 206/2013. (VI. 17.) Korm. r. l
355/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság által a szabad mozgás és tartóz158/2009. (VII. 30.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek, vala- kodás jogával rendelkező személyek tekintetében almint a szeszes italok földrajzi árujelzőinek oltalmára kalmazott, a munkaerő szabad áramlásával összefüggő átmeneti szabályokról irányuló eljárásról és a termékek ellenőrzéséről 211/2013. (VI. 19.) Korm. r. ¡ 229/2013. (VI. 27.) Korm. r. l 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ 322/2007. (XII. 5.) Korm. rendelet a kölcsönös megfeleltetési szabályok betartását el55/2009. (III. 13.) Korm. rendelet a vásárokról, a piacokról, és a bevásárlóközpontokról lenőrző szervekről 189/2013. (VI. 7.) Korm. r. l 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¤ 301/2007. (XI. 9.) Korm. rendelet 301/2008. (XII. 17.) Korm. rendelet a befektetési vállalkozás hitelkockázatáról 202/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¤ 292/2008. (XII. 10.) Korm. rendelet a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó nemzetközi és európai közösségi jogi aktusok végrehajtásának egyes szabályairól 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ 221/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet a parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának, valamint az állami, illetve a közérdekű védekezés költségei megállapításának és igénylésének részletes szabályairól 189/2013. (VI. 7.) Korm. r. l 169/2008. (VI. 28.) Korm. rendelet a befektetési vállalkozás működési kockázatának tőkekövetelményéről 202/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ 164/2008. (VI. 27.) Korm. rendelet a befektetési vállalkozás kockázatvállalására és kockázatkezelésére vonatkozó információk nyilvánosságra hozataláról 202/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ 101/2008. (IV. 29.) Korm. rendelet az Európai Unió saját forrásaival kapcsolatos kötelezettségek teljesítésében részt vevő intézmények feladat- és hatásköréről, valamint a kapcsolódó eljárásrendről 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡
24
a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény végrehajtásáról 221/2013. (VI. 24.) Korm. r. l 176/2013. (VI. 3.) Korm. r. ¡
257/2007. (X. 4.) Korm. rendelet a közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus árlejtés alkalmazásáról 238/2013. (VI. 30.) Korm. r. l 256/2007. (X. 4.) Korm. rendelet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ 200/2007. (VII. 30.) Korm. rendelet a működési kockázat kezeléséről és tőkekövetelményéről 202/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ 114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény végrehajtásáról 221/2013. (VI. 24.) Korm. r. l 113/2007. (V. 24.) Korm. rendelet a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény végrehajtásáról 221/2013. (VI. 24.) Korm. r. l 90/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet a környezetkárosodás megelőzésének és elhárításának rendjéről 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
változásmutató 78/2007. (IV. 24.) Korm. rendelet a környezeti alapnyilvántartásról 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ 338/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Inté zetről, a Földrajzinév Bizottságról és az ingatlan-nyilvántartási eljárás részletes szabályairól 206/2013. (VI. 17.) Korm. r. ¤ 334/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az állatvédelmi hatóság kijelöléséről 189/2013. (VI. 7.) Korm. r. ¡
CompLex magazin
168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről 238/2013. (VI. 30.) Korm. r. l 240/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet a kincstári elszámolások beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól 209/2013. (VI. 18.) Korm. r. ¡ 232/2003. (XII. 16.) Korm. rendelet az Eximbank által folyósítható kötött segélyhitelek feltételeiről és a segélyhitelnyújtás részletes szabályairól 186/2013. (VI. 7.) Korm. r. ¡
263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet a Nemzeti Közlekedési Hatóságról 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet 209/2013. (VI. 18.) Korm. r. ¡ a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolvá 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ nyáról 204/2013. (VI. 14.) Korm. r. 2013. 08. 01. l 113/2006. (V. 12.) Korm. rendelet a jogosult állatorvos hatásköréről és a működésével kapcsolatos részletes szabályokról 189/2013. (VI. 7.) Korm. r. ¡
283/2002. (XII. 21.) Korm. rendelet a balatoni vízpart-rehabilitációs szabályozás követelményeiről 201/2013. (VI. 13.) Korm. r. l
63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet 93/2002. (V. 5.) Korm. rendelet a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának a könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásba vételéről 226/2013. (VI. 24.) Korm. r. l részletes szabályairól 197/2013. (VI. 13.) Korm. r. 2014. 01. 01. l 176/2013. (VI. 3.) Korm. r. ¡ 16/2002. (II. 18.) Korm. rendelet a termőföldre vonatkozó elővásárlási és előhaszon bérleti jog gyakorlásának részletes szabályairól 25/2006. (II. 3.) Korm. rendelet 206/2013. (VI. 17.) Korm. r. l egyes festékek, lakkok és járművek javító fényezésére szolgáló termékek szerves oldószer tartalmának szabályozásáról 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ 1/2002. (I. 11.) Korm. rendelet a veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzésére vonatkozó egységes eljárásról 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet 176/2013. (VI. 3.) Korm. r. ¡ a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általá- nos követelményeiről 196/2013. (VI. 13.) Korm. r. l 326/2001. (XII. 30.) Korm. rendelet a családi gazdaságok létrehozásáról, nyilvántartásba vételéről, működtetéséről, valamint kiemelt támoga209/2005. (X. 5.) Korm. rendelet tásukról 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ a betétdíj alkalmazásának szabályairól 189/2013. (VI. 7.) Korm. r. l 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ 152/2005. (VIII. 2.) Korm. rendelet az Útravaló Ösztöndíjprogramról 207/2013. (VI. 17.) Korm. r. l 221/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a vízgyűjtő-gazdálkodás egyes szabályairól 229/2013. (VI. 27.) Korm. r. ¡ 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól 182/2013. (VI. 7.) Korm. r. l XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
318/2001. (XII. 29.) Korm. rendelet a magyar igazolvány és a magyar hozzátartozói igazolvány kiadásával kapcsolatos eljárásról 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ 312/2001. (XII. 28.) Korm. rendelet a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaság által a központi költségvetés terhére, a Kormány készfizető kezessége mellett vállalható nem piacképes kockázatú biztosítások feltételeiről 185/2013. (VI. 7.) Korm. r. l
25
CompLex magazin
285/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet a kötvényről 222/2013. (VI. 24.) Korm. r. ¡ 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ 232/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat engedélyével működő Családvédelmi Szolgálat működésének engedélyezéséről 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ 162/1999. (XI. 19.) Korm. rendelet a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalról 221/2013. (VI. 24.) Korm. r. ¡ 245/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet a települési önkormányzat jegyzőjének az állatok védelmével, valamint az állatok nyilvántartásával kapcsolatos egyes feladat- és hatásköreiről 189/2013. (VI. 7.) Korm. r. ¤ 85/1998. (V. 6.) Korm. rendelet a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaság kamatkiegyenlítési rendszeréről 183/2013. (VI. 7.) Korm. r. l 240/1997. (XII. 18.) Korm. rendelet a radioaktív hulladékok és a kiégett üzemanyag elhelyezésére, valamint a nukleáris létesítmények leszerelésére kijelölt szerv létrehozásáról és tevékenységének pénzügyi forrásáról 215/2013. (VI. 21.) Korm. r. ¤
változásmutató 8/2013. (III. 29.) BM rendelet egyes önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó fejlesztési támogatás igénybevételének részletes szabályairól 27/2013. (VI. 27.) BM r. ¡ 80/2012. (XII. 28.) BM rendelet a régészeti lelőhely és a műemléki érték védetté nyilvánításáról, nyilvántartásáról és a régészeti feltárás részletes szabályairól 28/2013. (VI. 27.) BM r. ¡ 56/2012. (XI. 22.) BM rendelet az Országgyűlési Őrség hivatásos állományát érintő humánigazgatási tárgyú szabályokról 34/2013. (VI. 30.) BM r. ¡ 23/2013. (VI. 11.) BM r. ¡ 22/2012. (IV. 13.) BM rendelet a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény végrehajtásával kapcsolatos rendelkezésekről, valamint ahhoz kapcsolódó egyes rendeletek módosításáról 21/2013. (VI. 7.) BM r. ¤ 17/2012. (IV. 5.) BM rendelet a szabálysértési elzárás végrehajtásának részletes szabályairól 34/2013. (VI. 30.) BM r. l 5/2012. (III. 1.) BM rendelet az önkormányzati felzárkóztatási támogatás igénybevételének részletes feltételeiről 27/2013. (VI. 27.) BM r. ¡ 4/2012. (III. 1.) BM rendelet az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekhez kapcsolódó támogatások igénybevételének részletes szabályairól 27/2013. (VI. 27.) BM r. ¤
149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról 197/2013. (VI. 13.) Korm. r. 2014. 01. 01., 2014. 06. 01. l 11/2006. (III. 14.) BM rendelet 176/2013. (VI. 3.) Korm. r. ¡ a belügyminiszter irányítása alatt álló fegyveres szer213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről 203/2013. (VI. 14.) Korm. r. ¡ 125/1993. (IX. 22.) Korm. rendelet a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény végrehajtásáról 220/2013. (VI. 24.) Korm. r. ¤ 10/2013. (IV. 9.) BM rendelet az Országgyűlési Őrség katonai nyomozó hatóságáról és a parancsnoki nyomozás részletes szabályairól 34/2013. (VI. 30.) BM r. ¡
26
vek hivatásos állományú tagjai Fegyelmi Szabály zatáról 34/2013. (VI. 30.) BM r. ¡
23/2003. (VI. 24.) BM–IM együttes rendelet a belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzőkönyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól 34/2013. (VI. 30.) BM r. l 6/2003. (III. 7.) BM rendelet az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről 9/2013. (VI. 29.) KIM r. l XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
változásmutató 27/1998. (VI. 10.) BM rendelet a fegyveres biztonsági őrség Működési és Szolgálati Szabályzatának kiadásáról 34/2013. (VI. 30.) BM r. ¤ 13/1996. (VI. 28.) BM rendelet a vízi közlekedés rendőrhatósági igazgatásáról 34/2013. (VI. 30.) BM r. ¡ 19/1995. (XII. 13.) BM rendelet a rendőrségi fogdák rendjéről 34/2013. (VI. 30.) BM r. l 13/2013. (II. 14.) EMMI rendelet a települési önkormányzatok könyvtári, közművelődési és múzeumi feladataihoz nyújtott támogatások részletes szabályairól 40/2013. (VI. 7.) EMMI r. ¤ 47/2012. (XII. 11.) EMMI rendelet a rehabilitációs orvosszakértői névjegyzékről 45/2013. (VI. 27.) EMMI r. ¡ 18/1998. (XII. 27.) EüM rendelet az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a szerv- és szövetátültetésre, valamint -tárolásra és egyes kórszövettani vizsgálatokra vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról 41/2013. (VI. 17.) EMMI r. l 29/1998. (IV. 30.) FM rendelet a mezőőrök és a hegyőrök szolgálati viszonyáról 45/2013. (VI. 3.) VM r. l
CompLex magazin
152/2009. (XI. 12.) FVM rendelet a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól 50/2013. (VI. 17.) VM r. l 112/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében az integrált közösségi és szolgáltató tér kialakítására és működte tésére igénybe vehető támogatások részletes felté teleiről 47/2013. (VI. 7.) VM r. l 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 47/2013. (VI. 7.) VM r. l 127/2008. (IX. 29.) FVM rendelet a tenyésztett víziállatokra és az azokból származó termékekre vonatkozó állat-egészségügyi követelményekről és a víziállatokban előforduló egyes betegségek megelőzéséről és az azok elleni védekezésről 51/2013. (VI. 17.) VM r. l 113/2008. (VIII. 30.) FVM rendelet az állatbetegségek bejelentésének rendjéről 51/2013. (VI. 17.) VM r. l
78/1997. (XI. 4.) FM rendelet a halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény végrehajtásának egyes szabályairól 45/2013. (VI. 3.) VM r. l
41/2008. (IV. 3.) FVM rendelet a rendezett piaci kapcsolatok kialakítása érdekében nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásról 51/2013. (VI. 17.) VM r. ¡
41/1997. (V. 28.) FM rendelet az Állat-egészségügyi Szabályzat kiadásáról 51/2013. (VI. 17.) VM r. ¡
117/2007. (X. 10.) FVM rendelet egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról 46/2013. (VI. 3.) VM r. l
71/2010. (V. 13.) FVM rendelet az erdészeti szakszemélyzet és a jogosult erdészeti szakszemélyzet nyilvántartásba vételének és nyilvántartásból való törlésének, továbbképzésének, szolgálati tevékenységének részletes szabályairól, valamint az erdészeti hatósági és igazgatási feladatokat ellátó személyek szolgálati tevékenységének egyes szabályairól 45/2013. (VI. 3.) VM r. l
106/2007. (IX. 24.) FVM rendelet a történelmi bázis jogosultságról 51/2013. (VI. 17.) VM r. ¡ 47/2013. (VI. 7.) VM r. ¡
38/2010. (IV. 15.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 47/2013. (VI. 7.) VM r. ¡ XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
106/2005. (XI. 14.) FVM rendelet harmadik országból származó élő patás állatok behozatalának és átszállításának szabályairól 51/2013. (VI. 17.) VM r. ¤ 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól 45/2013. (VI. 3.) VM r. l
27
CompLex magazin
44/2003. (IV. 26.) FVM rendelet a Magyar Takarmánykódex kötelező előírásairól 51/2013. (VI. 17.) VM r. ¤ 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet a növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól 51/2013. (VI. 17.) VM r. ¤ 109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény végrehajtásáról 57/2013. (VI. 29.) VM r. l 105/1999. (XII. 22.) FVM rendelet a földminősítés részletes szabályairól 57/2013. (VI. 29.) VM r. l 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet a mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól 51/2013. (VI. 17.) VM r. l 18/2008. (IV. 30.) GKM rendelet a gépjárműről és annak hatósági jelzéséről felvételt készítő eszközre vonatkozó követelményekről 31/2013. (VI. 18.) NFM r. ¡ 101/2007. (XII. 22.) GKM rendelet a vasúti pályahálózathoz történő nyílt hozzáférés részletes szabályairól 32/2013. (VI. 21.) NFM r. l 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának dí járól 31/2013. (VI. 18.) NFM r. ¡ 91/2004. (VI. 29.) GKM rendelet a közúti járművek forgalomba helyezésével és forgalomban tartásával, környezetvédelmi felülvizsgálatával és ellenőrzésével, továbbá a gépjárműfenntartó tevékenységgel kapcsolatos egyes közlekedési hatósági eljárások díjáról 27/2013. (VI. 12.) NFM r. ¡
változásmutató 36/2003. (X. 3.) IM rendelet a kényszergyógykezelés és az ideiglenes kényszergyógykezelés végrehajtásáról, valamint az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet feladatairól, működéséről 9/2013. (VI. 29.) KIM r. l 21/2003. (VI. 24.) IM–PM–BM együttes rendelet a bűnügyi költségek előlegezéséről 9/2013. (VI. 29.) KIM r. ¡ 16/2003. (VI. 20.) IM rendelet a büntetés-végrehajtási szervezet katonai nyomozó hatóságairól és a bűncselekmények parancsnoki nyomozásáról 34/2013. (VI. 30.) BM r. l 11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM együttes rendelet a lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról 9/2013. (VI. 29.) KIM r. l 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet a bírósági ügyvitel szabályairól 9/2013. (VI. 29.) KIM r.
2014. 01. 01. ¡
9/2002. (IV. 9.) IM rendelet a büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra és egyéb szervekre háruló feladatokról 9/2013. (VI. 29.) KIM r. l 4/2002. (III. 28.) IM rendelet a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról szóló 2001. évi LXXXV. törvény büntetés-végrehajtási intézetben történő végrehajtásának részletes szabályairól 34/2013. (VI. 30.) BM r. ¡
47/1999. (VIII. 4.) GM rendelet Emelőgép Biztonsági Szabályzat kiadásáról 17/2013. (VI. 4.) NGM r. ¤
2/1999. (II. 11.) IM rendelet az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés szabályairól, valamint a foglalkozás-egészségügyi szolgálatról a büntetés-végrehajtási szervezetnél 9/2013. (VI. 29.) KIM r. ¡
35/2002. (V. 10.) HM rendelet a kedvezményes üdültetés rendjéről 4/2013. (VI. 21.) HM r. ¡
17/1997. (V. 9.) IM rendelet a szabadságvesztés kezdő és utolsó napjának megállapításáról 9/2013. (VI. 29.) KIM r. l
19/2006. (IV. 24.) IM rendelet az igazságügyi szakértői igazolványról 9/2013. (VI. 29.) KIM r. ¡
4/1997. (II. 12.) IM rendelet a büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartottak birtokában lévő külföldi fizetőeszközzel kapcsolatos eljárásról 9/2013. (VI. 29.) KIM r. ¡
1/2006. (I. 6.) IM rendelet az áldozatsegítő támogatások igénybevételének rész- 13/1996. (XII. 23.) IM rendelet letes szabályairól 11/2013. (VI. 30.) KIM r. ¡ a fogvatartottakkal kapcsolatos kártérítési eljárás sza9/2013. (VI. 29.) KIM r. ¡ 9/2013. (VI. 29.) KIM r. ¡ bályairól
28
XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
változásmutató
CompLex magazin
11/1996. (X. 15.) IM rendelet a büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartottak fegyelmi felelősségéről 9/2013. (VI. 29.) KIM r. ¡
27/2007. (V. 31.) IRM rendelet az idegenrendészeti eljárásban elrendelt őrizet végrehajtásának szabályairól 33/2013. (VI. 28.) BM r. ¡
6/1996. (VII. 12.) IM rendelet a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól 9/2013. (VI. 29.) KIM r. l
26/2007. (V. 31.) IRM rendelet a kitoloncolás végrehajtásának szabályairól 33/2013. (VI. 28.) BM r. ¤
9/1995. (III. 8.) IM rendelet az elítélt személyek átszállításáról szóló európai egyezmény végrehajtásáról 9/2013. (VI. 29.) KIM r. ¤
21/2007. (V. 23.) IRM rendelet a pártfogó felügyelői tevékenységgel kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtásáról 34/2013. (VI. 30.) BM r. ¤
29/2010. (V. 12.) IRM–KüM–PTNM együttes rendelet a három hónapot meg nem haladó tartózkodásra jogosító vízum kiadását megelőző kötelező egyeztetés eseteiről 34/2013. (VI. 30.) BM r. ¡ 82/2009. (XII. 30.) IRM rendelet a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 94. § (2) bekezdés b) pontja alkalmazásáról 34/2013. (VI. 30.) BM r. ¡ 21/2009. (VI. 19.) IRM rendelet a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartása részére történő adatközlés, valamint az ujj- és tenyérnyomatvétel és a szájnyálkahártya-törlet levételének részletes technikai szabályairól 9/2013. (VI. 29.) KIM r. ¡
80/2009. (XII. 29.) KHEM rendelet a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 94. § (2) bekezdés b) pontjának alkalmazásáról 31/2013. (VI. 18.) NFM r. ¡ 74/2009. (XII. 7.) KHEM rendelet a földgáz rendszerhasználat árszabályozásának kereteiről 30/2013. (VI. 14.) NFM r. ¡ 32/2009. (VI. 30.) KHEM rendelet a hajózó személyzet képzéséről és szakszolgálati engedélyéről 26/2013. (VI. 3.) NFM r. ¡ 6/1998. (III. 11.) KHVM rendelet az országos közutak kezelésének szabályozásáról 31/2013. (VI. 18.) NFM r. ¡
20/2009. (VI. 19.) IRM rendelet a bűnügyi nyilvántartási rendszer egyes nyilvántartásai részére történő adatközlés szabályairól 9/2013. (VI. 29.) KIM r. l
32/2011. (XI. 18.) KIM rendelet a rendőrség nyomozó hatóságainál létesítendő gyermekmeghallgató szobák kialakításáról 9/2013. (VI. 29.) KIM r. ¡
19/2009. (VI. 18.) IRM rendelet a Rendőrség légiközlekedés-rendészeti feladatai ellátásának rendjéről, valamint a szakszolgálati engedély, a légialkalmassági bizonyítvány és a légialkalmassági tanúsítvány helyszíni elvételének szabályairól 34/2013. (VI. 30.) BM r. ¡
20/2011. (VII. 11.) KIM rendelet a központi közigazgatás integrált üdültetési rendszerébe tartozó üdülők igénybevételi rendjéről és hasznosítási szabályairól 7/2013. (VI. 26.) KIM r. l
67/2007. (XII. 28.) IRM rendelet a Rendőrség szervei illetékességi területének megállapításáról 24/2013. (VI. 20.) BM r. l 52/2007. (XII. 11.) IRM rendelet a menekültügy szervezeti rendszeréről 33/2013. (VI. 28.) BM r. ¤ 44/2007. (IX. 19.) IRM rendelet a büntetés-végrehajtási szervek területére történő be- és kilépés, valamint a büntetés-végrehajtási szervek területén tartózkodás részletes szabályairól 34/2013. (VI. 30.) BM r. ¡ XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről 31/2013. (VI. 18.) NFM r. ¡ 3/2001. (II. 23.) KöM–FVM–NKÖM–BM együttes rendelet az állatkert és az állatotthon létesítésének, működésének és fenntartásának részletes szabályairól 51/2013. (VI. 17.) VM r. ¡ 9/2000. (V. 19.) KöM rendelet a Természetvédelmi Őrszolgálat Szolgálati Szabály zatáról 45/2013. (VI. 3.) VM r. l
29
CompLex magazin
11/2002. (II. 6.) KöViM rendelet a tengeri hajók felszereléseiről és ezek megfelelősége feltételeiről és tanúsításáról 26/2013. (VI. 3.) NFM r. l
13/2011. (IV. 7.) NFM rendelet a földgáz biztonsági készlet mértékéről, értékesítéséről és visszapótlásáról 34/2013. (VI. 27.) NFM r. l
5/2001. (II. 6.) KöViM rendelet a légiközlekedési szakszemélyzet szakszolgálati engedélyeiről 26/2013. (VI. 3.) NFM r. ¡
19/2010. (XII. 3.) NFM rendelet az egyetemes szolgáltatók részére vételre felajánlott földgázforrás és a hazai termelésű földgáz mennyiségéről és áráról, valamint az igénybevételre jogosultak és kötelezettek köréről 34/2013. (VI. 27.) NFM r. l
1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól 209/2013. (VI. 18.) Korm. r. ¡ 2/2009. (III. 10.) KüM rendelet a külügyminiszter által adományozható elismeré sekről 1/2013. (VI. 26.) KüM r. l 7/2003. (VI. 27.) MeHVM–IM együttes rendelet a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai által elkövetett katonai vétségek parancsnoki nyomozásáról 31/2013. (VI. 28.) BM r. ¡ 8/2012. (II. 21.) NEFMI rendelet a foglalkozási rehabilitációs szakértőkről 45/2013. (VI. 27.) EMMI r. ¡ 38/2011. (VI. 29.) NEFMI rendelet a Jelnyelvi Tolmácsok Országos Névjegyzékéről 45/2013. (VI. 27.) EMMI r. ¡ 25/2013. (V. 31.) NFM rendelet az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról 31/2013. (VI. 18.) NFM r. ¤ 7/2013. (II. 26.) NFM rendelet a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokat egyedi szolgáltatási megállapodás útján igénybe vevő szervezetekről, valamint a központi szolgáltató által üzemeltetett vagy fejlesztett informatikai rendszerekről 31/2013. (VI. 18.) NFM r. ¡ 28/2013. (VI. 12.) NFM r. ¡ 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelet a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről 36/2013. (VI. 30.) NFM r. l 42/2011. (VIII. 11.) NFM rendelet az egyes közúti közlekedési szabályokra vonatkozó rendelkezések megsértésével kapcsolatos bírságolással összefüggő hatósági feladatokról, a bírságok kivetésének részletes szabályairól és a bírságok felhasználásának rendjéről 31/2013. (VI. 18.) NFM r. ¤
30
változásmutató
10/2013. (III. 13.) NGM rendelet az elemi költségvetésről 26/2013. (VI. 28.) NGM r. l 5/2013. (II. 20.) NGM rendelet a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól 16/2013. (VI. 3.) NGM r. ¡ 3/2013. (II. 15.) NGM rendelet a pénztárgépek és taxaméterek műszaki követelményeiről, a nyugtakibocsátásra szolgáló pénztárgépek és taxaméterek forgalmazásáról, használatáról és szervizeléséről, valamint a pénztárgéppel rögzített adatok adóhatóság felé történő szolgáltatásáról 25/2013. (VI. 28.) NGM r. ¡ 16/2013. (VI. 3.) NGM r. ¡ 44/2012. (XII. 22.) NGM rendelet a munkaügyi központok, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala munkaügyi kirendeltségének illetékességéről 27/2013. (VI. 28.) NGM r. ¤ 56/2011. (XII. 31.) NGM rendelet a szakfeladatrendről és az államháztartási szakágazati rendről 26/2013. (VI. 28.) NGM r. l 28/2011. (VIII. 3.) NGM rendelet a költségvetési szervnél belső ellenőrzési tevékenységet végzők nyilvántartásáról és kötelező szakmai továbbképzéséről, valamint a költségvetési szervek vezetőinek és gazdasági vezetőinek belső kontrollrendszer témájú továbbképzéséről 26/2013. (VI. 28.) NGM r. ¤ 4/2004. (II. 20.) NKÖM rendelet a helyi önkormányzatok könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatásáról 40/2013. (VI. 7.) EMMI r. l 22/1991. (XI. 15.) NM rendelet a kézilőfegyverek, lőszerek, gáz- és riasztófegyverek megszerzésének és tartásának egészségi alkalmassági feltételeiről és vizsgálatáról 42/2013. (VI. 19.) EMMI r. l XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
változásmutató 22/2009. (X. 16.) PM rendelet a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettségről 20/2013. (VI. 18.) NGM r. l 8/2004. (III. 10.) PM rendelet a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról 22/2013. (VI. 27.) NGM r. l 16/1998. (V. 20.) PM rendelet a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaság és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaság központi költségvetéssel történő elszámolásának részletes szabályairól 19/2013. (VI. 17.) NGM r. l 43/1997. (XII. 30.) PM rendelet a jövedéki termékek veszteségnormáiról 22/2013. (VI. 27.) NGM r. ¡ 18/2008. (XII. 3.) SZMM rendelet az egyéni védőeszközök követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról 17/2013. (VI. 4.) NGM r. ¤ 33/2013. (V. 14.) VM rendelet a tej aflatoxin tartalmának vizsgálatához és az aflatoxinnal szennyezett tej ártalmatlanításához a tejtermelőknek, tej termelői csoportoknak és tejfeldolgozóknak nyújtandó egyszeri csekély összegű (de minimis) támogatásról 51/2013. (VI. 17.) VM r. l 22/2013. (IV. 8.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások 2013. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról 51/2013. (VI. 17.) VM r. ¡ 47/2013. (VI. 7.) VM r. ¡ 11/2013. (III. 5.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER térségek közötti együttműködés végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 55/2013. (VI. 27.) VM r. l 10/2013. (II. 28.) VM rendelet a méhcsaládok pusztulásával kapcsolatos közösségi programokra igénybe vehető pénzügyi hozzájárulás felhasználásának szabályairól 51/2013. (VI. 17.) VM r. ¡ XX. évfolyam 7. szám
n
2013. július
CompLex magazin
149/2012. (XII. 28.) VM rendelet a járási földhivatalok illetékességi területeinek kijelöléséről 49/2013. (VI. 10.) VM r. l 103/2012. (X. 1.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzéséhez LEADER Helyi Akció csoportok közreműködésével 2012-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről 47/2013. (VI. 7.) VM r. ¤ 102/2012. (X. 1.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről 47/2013. (VI. 7.) VM r. ¤ 99/2012. (IX. 25.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER Európai Unión belüli és harmadik országbeli területekkel való nemzetközi együttműködés végrehajtásához 2012-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 55/2013. (VI. 27.) VM r. l 50/2012. (V. 25.) VM rendelet az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról 51/2013. (VI. 17.) VM r. ¡ 49/2012. (V. 22.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez a 2012. évben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 47/2013. (VI. 7.) VM r. ¡ 21/2012. (III. 9.) VM rendelet a kárenyhítési hozzájárulás megfizetésével, valamint a kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről 51/2013. (VI. 17.) VM r. l 17/2012. (II. 29.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzéséhez nyújtandó támogatások igénybevételének részletes feltételeiről 47/2013. (VI. 7.) VM r. ¤ 141/2011. (XII. 23.) VM rendelet a bizonyos nem állati eredetű élelmiszerek és takarmányok behozataláról és fokozott hatósági ellenőrzéséről 51/2013. (VI. 17.) VM r. ¡ 10/2010. (VIII. 18.) VM rendelet a felszíni víz vízszennyezettségi határértékeiről és azok alkalmazásának szabályairól 54/2013. (VI. 24.) VM r. l
31