2
Hírek
Önkormányzati fogadóórák • Jobb Gyula polgármester minden hétfőn és pénteken 8 és 12 óra között, valamint minden szerdán 8 és 17 óra között várja a kulcsiak megkeresését Kulcs község polgármesteri hivatalában. • Fejes Balázs alpolgármester fogadóóráit minden szerdán 8 és 12 óra között tartja a Polgármesteri Hivatalban. • Kulcs község önkormányzati testületi ülése minden hónap utolsó szerdáján 16 órától van. A testületi ülések nyilvánosak, ezért a kulcsi közélet iránt érdeklődők ellátogathatnak rá.
Nyomdai hiba Előző számunkban két helyen nyomtatási hiba történt. Elnézést kérünk a hibáért az érintettektől és olvasóinktól egyaránt.
2015. szeptember
Újraélesztési rekordkísérlet Újabb rekordra készülnek Dunaújvárosban. Tavaly kétszáz órán át végeztek újraélesztést az úgynevezett ambu babákkal. Számos önkéntes csapat jelentkezett a rekord felállításához, és több vállalkozás, valamint az önkormányzat is segítette az akció megvalósítását. A kísérlet sikerrel is járt, megdöntötték a magyar csúcsot. Ahhoz, hogy a kísérlet világrekorddá váljon, háromszázhatvanöt napnak kell eltelnie, amely már nincs is olyan messze. Az augusztus 29-i egyéves évfordulóra újabb próbatételre készülnek a szervezők, Orosz Csaba, Fetth Kata, Gulyás Emese, dr. Máthé Ágnes és Nagy Attila. Ezúttal kétszáz babával gyakorolják majd egy órán át folyamatosan az újraélesztést. A Kulcsi Vöröskereszt tagjai idén is részt vesznek a rekordkísérletben Kaiserné Gödöny Erzsike vezetésével. Az újraélesztő csapat minden tagja nagyon élvezte a részvételt az előző évben, mert pozitívan töltődtek fel, ezért az idei újraélesztési
Mire utalnak a tünetek? Óriási siker volt júliusban dr. Fenyvesi Béla háziorvos előadása. Az Egészség Percek sorozat újabb előadással folytatódik. A Carpe diem Alapítvány és a Kulcsi Vöröskereszt szervezésében szeptember 17-én 17 órakor
A rekordkísérlet egyik szervezője, dr. Máthé Ágnes főorvos rekord kísérletet is nagyon várják már. Külön érdekesség, hogy a kulcsiak saját ambu babán végzik majd a gyakorlatot, amit a rekord után hoznak Kulcsra. – Nagyon örültem a Jobb Gyula polgármester telefon-
hívásának, amikor is arról tájékoztatott, hogy Kulcs is vesz egy ilyen babát, hiszen akkor már az iskolában is megtanulhatják a gyerekek az életmentő újraélesztést – mondta Kaiserné Gödöny Erzsike.
A hónap bibliai idézete a Dunaújvárosi Vöröskereszt vezetője, Fetth Katalin tart előadást. A téma ezúttal a betegségeket jelző tünetek lesznek. Az előadásról bővebb információval a 06 (30) 352-1947-es telefonszámon szolgálnak.
Ingyenes ruhaosztás szeptemberben is
A Vöröskereszt ingyenes ruhaosztást tartott a faluházban augusztus 17-én. A következő ruhaosztásra szeptemberben lesz, ahova ismét várnak mindenkit szeretettel.
Tizenéves fiatalokkal református egyházmegyei táborban vett részt az egyházközség július utolsó napjaiban. Az éjszakai túra, számháború, ügyességi négypróba és más játékok mellett jutott idő a komolyabb beszélgetésekre, közös éneklésekre, bibliai történetekre is. A hónap bibliai idézete: Uram, hallgasd meg imádságomat, figyelj könyörgésemre! Hallgass meg, mert hű és igaz vagy Te! (143. zsoltár). A gyülekezet programjairól a http://refkulcsracalm.wordpress.com/ honlapon, és a Facebook-on (Kulcs-Rácalmási Református Missziói Gyülekezet néven) is tájékozódhatnak. A lelkipásztor telefonszáma: 06 (30) 574-8564, e-mail címe:
[email protected]. A református templomban minden vasárnap 9 órakor tartanak istentiszteletet. Ezen kívül tanévnyitó családi istentiszteletet is tartanak a rácalmási református templomban (Széchenyi tér 16.) szeptember 20-án 10.30tól, amelyre szeretettel várják a hittanosokat és családtagjaikat.
KULCS KÖZSÉGi ÖNKORMÁNYZAT KIADVÁNYA
közélet
3
Több mint kétmilliárd forint támogatás
Nagyobb területen lehet csatornázás Aláírták a konzorciumi szerződést a Nemzeti Fejlesztési Programirodával településünk csatornázásáról augusztus második hetében – erről tájékoztatta lapunkat Jobb Gyula polgármester.
Az előzetes információk alapján a csatornázási munkálatok jövő tavasszal, illetve jövő nyár folyamán kezdődhetnek meg. Hamarosan mérnökcsoport érkezeik majd Kulcsra, hogy a csatornázással kapcsolatos terveket ellenőrizze.
Az Nemzeti Fejlesztési Prog ram i roda Nonprofit Kft. végzi a magyarországi Környezeti és Energia Operatív Programon belül a szennyvíz-elvezetési és -tisztítási projektek megvalósításának elősegítését. Kulcs a 2,3 milliárd forintos beruházásával a régió legnagyobb projektjének számít. Az előzetesen benyújtott tervekhez képest lehetőség lesz a település más részeit is becsatlakoztatni a csatornázási projektbe, így hatékonyabban elvégezni Kulcs csatornázását.
A doktornő rendel!
Olvasói levelek
Ha kérdése van, írjon nekünk! Továbbra is arra biztatunk mindenkit, hogy írja meg nekünk észrevételeit vagy javaslatait a településsel vagy újságunkkal kapcsolatban. Minden felvetésre az adott téma szakértője ad választ. Lapunk terjedelmi korlátja miatt csak azokat a kérdéseket és válaszokat adjuk közre, amelyek közérdekűek, illetve többeket is érinthet. A többi olvasónk levélben kap választ. Névtelen levelekkel nem áll módunkban foglalkozni! A szerkesztőség
Új fogorvosa van Kulcsnak. Dr. Szappanos Máriával már a lecsó fesztiválon is összetalálkozhattak a lakók. A szakmájában elismert fogorvos augusztus elsejétől látja el településünkön a fogorvosi feladatokat. A doktornő különleges szűrőprogramokkal várja a kulcsiakat a szeptember 12-i Egészségnapon. Fogászati vizsgálatra időpontot kérni rendelési időben lehet a (25) 550-416-os és a (25) 254-022-es telefonszámokon.
Kérdés: Milyen előrelépés van a Mária úttal kapcsolatban? Kulcs ki fog maradni? Jobb Gyula polgármester válasza: A Mária Út Közhasznú Egyesülettel felvettük a kapcsolatot. Az egyesület felhívása, miszerint legyünk a közvetlen alakítói a Mária Út további fejlődésének, véleményem szerint céljainkkal megegyező gondolat. Azonban csak a képviselő testület dönthet a csatlakozásról. Javasoltam, hogy a következő közgyűlés elé terjesszük az egyesülethez történő csatlakozás kérdését. Kérdés: A közgyűlés megszavazta az Arany János utca javítását, de még nem történt semmi. Mi ennek az oka? Jobb Gyula polgármester válasza: Az Arany János utca javításának finanszírozására pályázati forrást keresünk. Az első ötszáz méteres szakaszt teljes szélességében meg kell csináltatni, ehhez pályázati forrás bevonása szükséges. A Rákóczi úti rész javítását nem tudjuk a pályázatba kapcsolni, ezért annak kátyúzására árajánlatokat kértünk be. Az útjavításokkal kapcsolatban figyelembe kell vennünk a csatornázási munkálatokat is, hogy annak munkálatai során milyen útszakasz kerül felbontásra.
Meghívó Tisztelettel meghívjuk a Carpe diem Alapítvány, az Ecuador Nagykövetsége, a Kulcs Község Önkormányzata és a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Ipar kamara által szervezett szabadté ri programra szeptember 18–19-én Kulcson, a Nap Háza – Hold Udvarába. A vendégek között köszönthetjük a ve nezuelai nagykövetséget. Szeptember 18. péntek 15.00 Megnyitó és kapcsolódó programjai 17.00 Élménybeszámolók zenével, tánccal és vetítéssel • Labant Csaba és felesége, • Franta Győző restaurátorművész 19.00 Los Andinos zenekar Szeptember 19. szombat 15.00 Bemutatkozik Venezuela 16.00 Élménybeszámoló fotókkal – magyar tábort vezettem Venezuelában 17.00 „Forró ritmusok” táncbemutató, tánc tanítás 19.00 Gyöngyhalász latin trió Mind a két napon lesz a gyermekeknek játszóház, arcfestés és ecuadori ügyes ségi programok. Megismerkedhetnek az ecuadori ízekkel, ételekkel. A ren dezvényekre belépődíj 600 Ft/fő, gyer mekeknek 400 Ft/fő.
4
Közélet
2015. szeptember
Élmény az egészség az egész családnak
Ingyenes vizsgálatok és tanácsadás Egészségnapot tartanak szeptember 12-én a Kistérségi Egészségközpontban és a Nap Háza – Hold Udvara Központban. Az ingyenes programokra minden érdeklődőt szeretettel várnak! Az egészségnap részleteiről, céljairól a szervezők, Illéssyné Dorn Henriette és Kókai Ibolya nyilatkozott lapunknak. – Az egészségnap célja, hogy felgyorsult világunkban, ahol rengeteg a stressz, a betegségeket kiváltó környezeti, életmódbeli hatás, ráirányítsuk a figyelmet arra, hogyan tudjuk megőrizni, gyorsabban visszanyerni egészségünket. Nem tarthatjuk búra alatt sem a gyermekeinket, sem magunkat, hogy a környezet káros hatásait kizárjuk. Ugyanakkor ösztönösen egyensúlyra törekszünk. Köztudott, hogy ezt az egyensúlyt az optimális fizikum megléte, a szellem egysége és a társas kapcsolatok harmóniája adja. Kísérletek sora bizonyítja, hogy tetteinkkel, választásainkkal befolyásolni tudjuk egészségi állapotunkat. A gyógyulás esélyei is jobbak, nagyobbak azoknál, akik nem csupán „elszenvedői”, hanem aktív, cselekvő részesei a kezelésnek. Talál sokan ismerik a bölcs mondást: „Bár az egészség nem minden, egészség nélkül minden semmi”. A tét tehát nagy. Így ezen a napon az egészséges választáshoz, a tudatos döntések meghozásához szeretnénk segítséget nyújtani azoknak, akik ellátogatnak Kulcsra. Két helyszínen várják az érdeklődőket. Az orvosi szűrővizsgálatokra, az állapotfelmérő vizsgálatokra a Kistérségi Egészségközpontban kerül sor a délelőtt folyamán. A Nap HázaHold Udvara Központ ad otthont az egészséges életmód műhelyprogramjainak a megnyitótól kezdve 18 óráig. A műhelyekben orvosok, pszichológusok, valamint táplálkozás-, és mozgástanácsadásban, természetgyógyászatban jártas szakemberek állnak az érdeklődők rendelkezésére izgalmas, aktuális témákkal, a gyakorlatban jól használható tudásokkal, élményt nyújtva. – Fontosnak tartjuk, hogy az ismeret átadásán túl meg lehessen tapasztalni egy-egy önsegítő technikát, hogy” testközelbe”, élményszintre kerüljenek a viselkedésváltozást támogató, az egészségesebb választást segítő módszerek. A nap során egész-
Illéssyné Dorn Henriette séges ételek, italok kóstolóival várják a helyi termelők az érdeklődőket. Délután kerül sor a Ridikül beszélgető showra, melynek témája a testi-lelki egészség. Természetesen a meglepetés vendég sem marad el. A gyermekek számára egész napos felügyeletet biztosítunk, az „egészség” jegyében, hogy a szülők részt tudjanak venni a vizsgálatokon, a műhelymunkában. Szeretettel várjuk, hívjuk a térségben élő szakembereket is, akik szívesen élnek a jövőben a bemutatkozás lehetőségével – tették hozzá a szervezők.
Dr. Hőnigh Magdolna A Kulcsi Kistérségi Egészségügyi Központ egyik tulajdonosa, dr. Hőnigh Magdolna arról beszélt lapunknak, hogy a központ jelenleg a hagyományos orvoslás területén fejti ki tevékenységét, de fontosak az alternatív módszerek is. – Járóbeteg szakellátást, egy napos sebészet keretében műtéti beavatkozásokat és laborszolgáltatást nyújtunk, valamint tevékenységeink közé tartozik az idős gondozás is. Ugyanakkor szemléletünk és filozófiánk, hogy az ember egészsége megtartásában a hagyományos orvoslás mellett fontosak
Egészségnap védnökei Prof. Dr. Góth Miklós MTA doktora, MH Egészségügyi Központ részlegvezető főorvosa. A Magyar Endokrinológia és Anyagcsere társaság, több külföldi szakmai szervezet elismert tagja, a hazai endokrin centrumok továbbképző tanfolyamainak szakmai irányítója. Prof. Dr. Préda László Egyetemi tanár, az MTA doktora. Az elektrokardiológiai kutatások mellett, az ischaemiás szívbetegség vizsgálatai határozzák meg tevékenységét. Számos szakmai szervezet vezetőségi tagja, így a Magyar Kardiológusok Társaságé is. Dr. Szeifert György PhD Egyetemi magán tanár, osztályvezető főorvos. Agysebész, a gamma-kés nemzetközi tekintéllyel bíró szakértője. A gamma-kés olyan sugársebészeti eszköz, amellyel a koponya felnyitása nélkül lehet agydaganatokat, agyvérzéshez vezető agyi érfejlődési rendellenességeket kezelni.
az alternatív módszerek. Az ember egészsége a lelki, testi egészség egyfajta harmonikus jól-lét teljessége, amely lehetőség szerint egész életében megőrzendő. Nem csak a betegségek gyógyítása, de az egészség megtartása, a prevenció is fontos számunkra. Az egészségnapon kinyitjuk a házat az érdeklődők részére, azt remélve, hogy egy ilyen látogatás, ismerkedés felnőttek és gyerekek részére is alkalmas arra, hogy oldja a félelmeket, szorongásokat, közelebb vigye az emberekhez szolgáltatásaink. Jobban megismerjenek bennünk, bizalommal forduljanak hozzánk szükség esetén. Várunk mindenkit szeretettel az egészségnapra. A Kistérségi Egészségügyi Központ és környéke szeptember 12-én, az egészségnap egyik fontos színtere lesz. Dr. Hőnigh Magdolna hozzátette, ahogyan a mindennapokban is, a hagyományos orvoslás területén igénybe vehető szolgáltatásaink mutatják be, de ezen a napon másképp. Ingyenes szűrések lesznek, amelyeket igény esetén a helyszínen ki is értékelnek. Szemészeti szaktanácsadás, tájékoztatás és ingyenes szemvizsgálat lesz. Bőrgyógyászati tanácsadást, anyajegy vizsgálatot tartanak. Műtéti beavatkozásaikról és szolgáltatásaikról tájékoztatást nyújtanak. Náluk kap helyet a fogászati és fogápolási program és bemutatkozik az idős gondozás és ápolás is. A rendezvényen való részvétel in egyenes. Ahhoz, hogy minden élményt megtapasztalhasson, kérjük, részvételi szándékát jelezze az újság hátoldalán található kupon leadásával!
KULCS KÖZSÉGi ÖNKORMÁNYZAT KIADVÁNYA
közélet
5
Az államalapítás ünnepe
Polgári társadalom épül Mindenki ismerje fel a saját lehetőségeit, tudásának, erejének hasznosíthatóságát, találja meg a helyét és szerepét a település és az itt élők helyzetének, lehetőségeinek javításában – erről is beszélt dr. Menyhárt Ferenc önkormányzati képviselő az augusztus 20-i államalapítási ünnepségen, amelyet a faluházban tartottak meg. A képviselő hangsúlyozta, Szent István történelmünk folyamán mindig az erős államiság és a nemzeti egység jelképe volt. – Meggyőződésem, hogy az ezer évvel ezelőtti rendszerváltás tanítója lehet, illetve kellene, hogy legyen a mának. A fordulatok és nagy horderejű változások mindig sok küzdelemmel és rengeteg áldozattal járnak. A működést, az emberek által addig végzett műveleteket, a régihez szokott gondolkodást már sokkal nehezebb feladat átalakítani. Az elhatározást nem lehet kívülről kapni, hanem azt belül kell felismernie az embereknek. Ha nem hiszünk a sikerben, vagy ha nincs ötletünk, hogyan fogjunk hozzá, egy helyben maradunk. Szent István az Isten kegyelméből és a maga erejéből, tehetségéből uralkodott, mégis, milyen nehéz küzdelmet vívott az övéivel! Már
Megáldották, majd felszelték az ünnepi kenyeret nem a „helyettünk mindent megoldó” rendszerben élünk, hanem a polgárok valódi részvételére, az önkormányzásra épülő rendszerben. Az a változást jelentő rendszer, amit az elmúlt félév során a település lakóinak bátrabb, elszántabb csoportjával megalkottunk, és elkezdtünk végrehajtani, nem a tanács működési módszerére épül, hanem arra, amit a polgárok ereje, tudása jelent. Nem diktáljuk senkinek, hogy mit csináljon, hanem azt várjuk, hogy mindenki ismerje fel a saját lehetőségeit, tudásának erejének hasznosíthatóságát, találja meg a helyét és szere-
pét a település és az itt élők helyzetének, lehetőségeinek javításában. Nem alattvalók és uralkodók vannak, hanem tudatos, a saját sorsukat maguk irányító polgárok! Nem fegyelmezni és büntetni kell, hanem megegyezni a szabályokban, és betartani a megegyezést – hangsúlyozta dr. Menyhárt Ferenc. Arról is beszélt, hogy a sorsunk jobbra fordulását nem fentről, de nem is a hatóságoktól kell várnunk, hanem nekünk kell tenni érte. Ehhez nem pénz kell, hanem a tiszta, világos jövőkép, az odavezető út kijelölése, a polgárok áldozatos munkája.
– Elindultunk, és erőnkhöz, képességeinkhez mérten haladunk a kijelölt úton. Mindenkit hívunk és várunk, időst és fiatalt, állandó lakost vagy itt nyaralót egyaránt. tette hozzá a képviselő. Az ünnepi beszéd után Kovács Enikő tiszteletes, majd Szemere Jánosa plébános atya megáldották a Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület áldozatos munkájával készült új kenyeret. A közös imádságot követően a hagyományos KUPAC túra evezősei is elindultak a dunai kirándulásra. A hajóállomáson az ünnephez méltóan szépen rendbe tett környezetben Oberrecht Tamás, a KUPAC elnöke, valamint Vagyóczky Imre, az 1954-ben aranyérmet szerzett világbajnok kajakos sportember köszöntötte a túra résztvevőit, majd Szemere János plébános atya megáldotta az eseményt és a vízre szállókat. Az esős és szeles időjárás ellenére több mint negyven evezős teljesítette az immár tizenkilencedik alkalommal megrendezett vízi emléktúrát. A megfáradt és átázott evezősöket finom bográcsban készült babgulyással és hangulatos muzsikával várta vissza a hajóállomásra a Kulcsi Baráti Kör. Az augusztus 20-i ünnepséget tűzijátékkal zárták.
Különdíj Ambrus Péternek
Senki nem ment haza éhesen Lecsókrémleves, hagyományos rizses lecsó, lecsós rétes – többek között ilyen ínyencségeket készítettek az I. Kulcsi Lecsó Fesztiválon. Tizenegy csapat ragadt fakanalat augusztus 15-én az íjászpályán, hogy bizonyítsa, milyen finom lecsót tudnak elkészíteni. Természetesen nem csak a főzőtudomány megcsillogtatása volt a fő célja a rendezvénynek, hanem a közösségépítés. A vidám hangulatú program lehetőséget adott arra, hogy új ismertségeket szerezzünk, illetve baráti-családias légkörben tölthessünk el egy emlékezetes napot egymással, vagy például a hivatal munkatársaival, a
jegyzővel, akikkel általában csak akkor találkozunk, amikor ügyeinket intézzük.
A lecsófőzök nemzetközi mezőnye a lehető legkülönfélébb módon készítette el a lecsót, a hagyomá-
Siba György, Jobb Gyula és Ambrus Péter
nyos receptektől kezdve a csirkemájas kompozíciókig. Az I. Kulcsi Lecsó Fesztiválon a a harmadik helyezést a Jóbarátok nevű csapat nyerte, akik dödöllés lecsót és lecsós rétest készítettek. A második helyezést a Lecsóka Baráti Kör nyerte, ők hagyományos rizses lecsót főztek. Az első helyezést a Polgármesteri Hivatal-Kulcs csapata érdemelte ki. Különdíjban részesült Ambrus Péter csapata, a Fater és a Nagykukker. A szakmai zsűri értékelése alapján ez a lecsós étel bármelyik neves étterem kínálatában szerepelhetne. Péterék lecsókrémlevest készítettek füstölt pisztránggal, cipóban tálalva. A Kulcsi Lecsó Fesztivál rendezői ezúton is köszönik minden támogató segítségét!
10
Közélet
2015. szeptember
Nagy Anita és Szuhay Irma a stratégiában
Fontos számukra Kulcs jövője A települési stratégiáról szóló sorozatunkban most bemutatjuk azokat a kulcsi polgárokat, akik segítik a tervek, elképzelések megvalósulását. Nagy Anita, vagy ahogy sokak ismerik Kulcson, Pizzás Anita fontosnak tartja a település jövőjét. Kulcson nőttem fel és itt élek a családommal. Ezért fontos számomra Kulcs jövője, a stratégiában ezért is vállaltunk szerepet Norbival. A Holl Tamásné Kata által vezetett stratégiai csapatban dolgozom. Közös célunk Kulcs belső összetartásának, kohéziójának növelése. Alprojektvezetőként az intézmények és civil szervezetek összetartása és mozgósító erejük kihasználása, valamit új önkéntes mozgalmak és ötletek feltárása a feladatom. Munkám során rendszeresen dolgozom a civil szervezetekkel különböző rendezvények kapcsán, és nap, mint nap beszélgetek kulcsiakkal a legkülönbözőbb témákban. Így tudom, hogy a stratégia fogadtatása vegyes. Aki eddig is akart tenni az most még aktívabb, hiszen konkrét felkérést, feladatot kapott. Sokan azonban katonásnak tartják a stratégia rendszerét, vagy azonnal akarnak eredményeket. Azonban a háttérmunka soha nem látványos. Azt gondolom, hogy működik a stratégia, hiszen a közelmúltban megvalósult és jól sikerült rendezvények épp úgy a szervezők, mind
az összefogást is dicsérik. Jó látni, hogy egyre többen jönnek ezekre a rendezvényekre és olyan kulcsiakat is megmozgat, akik eddig nem voltak jelen a falu életében. Saját ötle-
tünk és elképzelésünk is van- egy több funkcióval rendelkező közösségi- és pihenő tér kialakításában sok lehetőséget látnánk. Itt a lehetőség, vegyük a lapot! Kérem, hogy keressük egymást! *** Szuhay Irma a KUPAC vízi emléktúra szervezésében vett részt. Most a környezetvédelem területén munkálkodik, azon belül a háztartási hulladék szelektálására, a komposztálásra vonatkozó kérdőíveket készít. Mint mondta, ha huszonnégy utcában tíztíz ember válaszol, az jó eredmény, amit majd az önkormányzat fel tud használni, és látja, mire kell figyelni. – 1975 óta van ingatlanom Kulcson. 2011-ben bizony nálam is kikapcsol-
ták a villanyt és a vizet, és el kellett hagynom az otthonom. Mára azt a részt, ahol én is lakom, becsövezték, így nem fog többet elcsúszni a löszös talaja. Azt gondolom, hogy el lehetett
volna kerülni a csúszást, ha már akkor is ilyen szemlélettel működik a faluvezetés. Ezért fontos, hogy foglalkozzunk a környezettel. Mindig vannak ötleteim, elképzeléseim. Zsíros Mária hívott engem a település stratégiába. A Deák Ibolya vezette projektben dolgozom, és a környezet-faluszépítő alprojektben ténykedem. Ennek az alprojektnek is lett vezetője idővel, közkívánatra Jobb Gyuláné Zsuzsa. – Ön szerint mik a legégetőbb kér dések ebben a témakörben? – A buszmegállókérdés. Az orvosi rendelőnél piros festékkel rongáltak ismeretlenek, lemostam, aztán kis idő múlva lefújták kékkel is. A buszmegálló nagyon fontos referencia rólunk a
Látni és látszani
Mielőtt biciklire ülnénk Nagyon sok kisdiák jár kerékpárral az iskolába. Látni és látszani nem csak elcsépelt szlogen, de a biztonságos közlekedés alapja. Ellenőrizzük le saját és gyermekeink kerékpárján is a kötelező felszerelést. Ha szükséges, pótoljuk a hiányzó elemeket.
Mi kell a bringára?
1. jól működjön a kormány, és ne akadályozza a bringa egyéb kezelőszerveinek működését 2. legyen jól működő, esős időben is hatásos, egymástól független féked elöl is és hátul is 3. legyen egy előre fehér (kadmiumsárga) és egy hátrafelé piros fényű lámpa vagy villogó a kerékpáron vagy rajtad 4. legyen prizmád, elöl fehér, hátul piros 5. legyen 2 db küllőprizmád, vagy reflexcsíkos gumiköpenyed az első keréken 6. legyen csengőd. (Forrás: internet)
busszal ideérkezőknek. Mostanra háromszor raktam rendbe a hirdetőtáblákat – kihúzkodtam a szögeket, és lekezeltem lenolajjal. A 6-os számú főúttól a kistérségi egészségközpontig nincs egyetlen szemetes sem. A gaz és parlagfű kérdése is fontos. Ahol én lakom bizony egyes telkeken két méteresre nőtt gaz is előfordul. A vízelvezető árkok kitakarítása is lényeges. – Ki segített a hirdetőtábla és busz megálló szépítésben? – A Kucsi Baráti Kör négy liter hígítóval és egy pár munkavédelmi kesztyűvel járult hozzá a munkámhoz. Különben egyedül csináltam, pedig nem is járok busszal. Egy idős néni megkérdezett miközben takarítottam a buszmegállót, hogy közmunkás vagyok-e. Én csak annyit válaszoltam, hogy csak egy igényes lakó vagyok. – Mi lehet a megoldás a problé mákra? – A hirdetőtáblákon szereplő hirdetésekkel kapcsolatban javasolni fogom hirdetési kódex bevezetését, hogy ne tépjük le egymás hirdetését. Felmerült már, hogy kérdezzünk meg széles körben a kulcsiakat, milyen buszmegállót szeretnének. Ha olyan lenne, amit közösen álmodtunk meg, talán jobban vigyáznánk rá. A vízelvezető árok takarítása tekintetében szerintem egyszer meg kell csinálni ott is, ahol nem takarítják. Mutassuk meg, hogy hogyan kell, és szólítsuk fel a jó példa követésére a lakókat.
KULCS KÖZSÉGi ÖNKORMÁNYZAT KIADVÁNYA
Közélet
A Balaton parton cserkészkedtek
11
Kékhírek
Számháború és vízibomba
Felírta a rendszámot Állampolgári bejelentés érkezett a kulcsi körzeti megbízotthoz: gyanús autót és gyanús személyeket látott a bejelentő. A rendőrök leellenőrizték a rendszámot, amit a bejelentő pontosan megfigyelt és feljegyzett. Ez alapján kiderült, hogy nem volt alaptalan a gyanú, de szerencsére bűncselekmény elkövetésére nem került sor feltételezhetően a rendőri jelenlét és az éber állampolgárok együttműködése miatt.
Egyirányúsítás
Idén nyáron 15 kulcsi gyermek vakációzhatott az Erzsébetprogram keretében. A kulcsi Faluház segítségével a szülők és a gyerekek együtt készülhettek a zánkai táborra, mely csupán 1000 forint önrész és az útiköltség befizetésével elérhetővé vált a gyermekek számára. Blau Sándor, a rácalmási cserkészek vezetője év, mint év szervez a Balaton mellé cserkésztáborokat. Az összefogásnak k ö s z ön h e t ő e n minden időben regisztrált gyermeknek sikerült a pályázat. A vasútállomásra oda-vissza szállításról is közös erővel gondoskodtak, ezúton is külön köszönet a segítő családoknak! Reméljük jövőre még több kulcsi gyermek vehet részt az üdülésen! Idén
Az iskolakezdés miatt módosul szeptember 1-től a Kossuth Lajos utca forgalmi rendje. Tanítási napokon 7-8 óra között a Polgármesteri Hivatal és a Vasbolt kereszteződés közötti utcaszakasz egyirányú lesz, csak a Rácalmás felőli irányból megközelíthető. A forgalmi rend figyelmen kívül hagyása közlekedési szabálysértés, mely ötvenezer forintig büntethető.
egyébként több tízezer, többségében hátrányos helyzetű gyerek táborozhatott az Erzsébet program által. (A vasútállomá son készült fotót Tőkési László készítette)
Akcióban Sok játékkal és mókával töltötte az időt július 20-24. között hét kulcsi gyermek a faluházban rendezett napközis táborban. A programban szerepelt kincskereső játék (ahol a kulcsi nevezetességeket ismerték meg játékosan), captivity játék, gokartozás, bringázás Rácalmásra, számháború, egész napos Rókavár, valamint a nagy forróságra tekintettel vizes móka sok vízibombával. A gyerekek minden játékon pontokért versenyeztek. A nap győztese a helyi boltból választhatott magának a megadott értékben ajándékot. A táborban minden napot reggeli frissítő tornával kezdtek, majd a napi háromszori étkezés mellett lehetőség volt két alkalommal a közös fagyizásra is. A gyermeknapon vásárolt tombolákból származó bevétellel hozzájárultak a tábor költségeihez, továbbá sokat jelentett az önkéntes szülők segítsége, valamint a faluházban nyári munkán résztvevő négy diáklány munkája.
Az elmúlt hónapban nagyszabású közlekedési és közrendvédelmi akció volt Kulcson. Közel harminc rendőr teljesített szolgálatot a településen. Az akció során minden személyt és gépjárművet ellenőrzés alá vont a hatóság, kisebb szabálysértéseken kívül mindent rendben találtak.
Felelősséggel Az erdőkre és fásításokra, valamint az erdők és fásítások melletti területekre a július 3-tól elrendelt országos tűzgyújtási tilalmat a Földművelésügyi Minisztérium augusztus 19-én azonnali hatállyal feloldotta. A már elrendelt megyei tűzgyújtási tilalmak hatályát az országos tűzgyújtási tilalom feloldása nem érinti. A minisztérium egyben felhívja a lakosság és a kirándulók figyelmét, hogy az erdőben tüzet gyújtani csak a kijelölt és kiépített tűzrakó helyen, szélcsendes időben szabad. A tüzet nem szabad felügyelet nélkül hagyni, távozás után pedig minden esetben gondoskodni kell eloltásáról.