Tüzelőberendezéseink égéslevegő ellátása
Az utóbbi időben egyre többet olvasok és hallok a kályhások által épített, és/vagy telepített tüzelőberendezések égéslevegő ellátásáról. A kályhás újság 2015-ben eddig megjelent mindkét számában olvashatunk erre vonatkozó cikket. A szeptemberi számban Vitéz János vitaindítónak javasolja dolgozatát. Emiatt, és a témával kapcsolatban folytatott telefonbeszélgetésünk miatt szántam rá magam az írásra. Tapasztalatom szerint a napjainkban írt és elhangzott kályhás szakcikkekben, előadásokban általában a rendszerezés csaknem teljes hiánya a fő probléma. Nem egy-egy állítás téves volta, hanem a pongyola megfogalmazás teszi nehézzé a megértést. Kályha címszó alatt olvashatunk kandallóról, vagy fordítva. Előfordul, hogy egy bekezdésen belül kandallókról és kályhákról találunk fontos megállapításokat, adatokat, anélkül, hogy a szerző utalna rá, hogy mikor melyikre gondol. Ez igencsak megnehezíti az értelmezést, és csaknem lehetetlenné teszi a műszaki életben elengedhetetlen igazolhatósági, cáfolhatósági feltételt. Ezért alaposabban végiggondolva a problémakört arra jutottam, hogy a cikkben foglaltak vitatása helyett érdemesebb a saját elgondolásaimat lejegyezni. Az égéslevegő biztosítása nem új keletű dolog, a tökéletes, vagy legalábbis elfogadható minőségű égéshez mindig is szükség volt rá. Sem az Európai Unió bürokratái, sem a tüzeléstechnikával foglalkozó tudományos műhelyek, sem a lelkes szakírók, sem a kéményseprők, és még az általában későn felébredő kályhás egyesület sem vádolható a levegőellátás kérdéseinek előtérbe kerülése miatt. Leginkább a környezet változása vonja maga után a kapcsolatos problémákat. A szabadban gyújtott tűz esetében valószínűleg nem kell foglalkoznunk a levegőellátás mikéntjével. A korábbi normák alapján épített lakások, házak esetében a nyílászárók megengedett pontatlansága biztosította az égéslevegő helyiségbe való bejutását. A kor kályhás szakkönyvei foglalkoztak a szellőztetés, tehát általánosan a levegőellátás fontosságával, de az égéslevegő mennyiségének meghatározását feleslegesnek ítélték. A korabeli szabványban foglalt kályhatípusok kötelező építése miatt ezt különösebb kockázat nélkül megtehették. Ennek a nagyvonalú megközelítésnek ma isszuk meg a levét, amikor a korábbi hasábkályhák helyett a megrendelői igények miatt a legkülönbözőbb formájú tüzelőberendezésekkel kell foglalkoznunk. És ami ennél is nagyobb nyomást gyakorol napjaink szakembereire, a fokozott légszigetelésű nyílászárók szinte kötelező alkalmazása. Nem számíthatunk a spontán kialakuló hézagokra, résekre, melyeken keresztül az égéslevegő beáramlik. A konkrét tüzelőberendezéshez szükséges levegőellátás csak a pontosan meghatározott levegőmennyiség alapján biztosítható, hiszen ez alapján lehet meghatározni mind a levegő beeresztő nyílások, mind az esetleges légvezetékek méreteit. Tovább szigorítja a kérdést a kémény-áramkör méretezését, ellenőrzését előíró jogszabály, hiszen ehhez egyértelműen szükség van az égéslevegő mennyiség meghatározására. Tapasztalatom szerint a szakmát folytató kályhások többségének a kályhásképzés hiányossága miatt csaknem megoldhatatlan feladatot jelent az első lépés is, a szükséges levegőmennyiség meghatározása. Ennél is nagyobb veszélyt látok abban az általában jellemző hozzáállásban, miszerint „amit én nem tudok, azzal kár foglalkozni, majdcsak lesz
valami”. Megjegyzem, ez rendszerint tényleg beigazolódik, törvényes, vagy kevésbé törvényes módon. Jó esetben a lelkiismeretes csempegyártó elvégezteti a szükséges számításokat. Szerintem egyre jobban szétnyílik az olló, egyik szárán a szigorodó, és valljuk be, néha felesleges előírásokkal, melyekhez a típusberendezéseket és újabban a készleteket gyártók igyekeznek alkalmazkodni. A másik szárán a tüzelőberendezéseket építő, telepítő szakemberek döntő többsége pedig több tízéves, elavult ismeretek birtokában téli álmot alszik. A nagy nyírás akkor fog bekövetkezni, amikor valamilyen érdekcsoport az anyagi haszon reményében kiborítja a bilit, gondolhatunk hatóságra, vagy építész, épületgépész kamarára, egyesületre. Hogy is van az, hogy a kémény-áramkör méretezéséhez, ellenőrzéséhez tervezői jogosultság szükséges, kivéve az egészet indokolttá és szükségessé tevő tüzelőberendezést, ami napjainkban néhány blöffel elintézhető? Akár optimistábban, akár pesszimistábban ítéljük meg a helyzetet, az égéslevegő tüzelőberendezéshez való juttatásához három lehetőségünk van. 1. A helyiség falába, nyílászárójának keretébe elhelyezett légbeejtő szerkezeten, vagy bármilyen kivágott nyíláson keresztül. Ilyenkor az égéslevegő óhatatlanul keresztüláramlik a fűteni kívánt szobán. 2. Elképzelhető, hogy erre alkalmas csővezetéken keresztül a tüzelőberendezés közelébe vezetjük az égéslevegőt, például a kályha, vagy kandalló ajtaja elé. A helyiségen belül kevésbé kell zavaró levegőáramlástól tartanunk. 3. Végezetül a véleményem szerinti legjobb megoldás, amikor egyenesen a tüzelőberendezésbe vezetjük be az égéslevegőt, lehetőség szerint maximálisan függetlenítve a szoba szellőztetésétől, légtechnikájától. A három lehetőség közüli választásnál véget nem érő vitákat lehet folytatni, ebben a kályhás szakemberek és az érdeklődő laikusok is nagyon jók. Közben ritkán jut az eszünkben, hogy első lépésként talán az égéslevegő mennyiségét kellene meghatározni, ami helyszínen épített berendezéseknél kizárólagosan az építő feladata. Azért az övé, mert elsődlegesen ő tudja, hogy mit, értsd ezalatt, hogy milyen teljesítményű és üzemidejű készüléket épített. Tehát ha rajtunk múlik, a harmadik megoldást válasszuk, javasoljuk! Ha a mi érveink nem bizonyulnak elegendőnek, ragaszkodjunk épületgépész bevonásához, sok kellemetlenségtől őrizhetjük meg magunkat és a megrendelőt, ha az egész lakás szellőzését átlátó szakember mondja ki a döntő szót. A szakirodalom égéslevegő bevezetésnek, égéslevegő hozzávezetésnek, égéslevegő utánpótlásnak nevezi a kémény-áramkör eme szakaszát. Vicces, hogy a sokféle elnevezése mellett kialakítása is többféleképpen történhet. Tételezzük fel, hogy a kályhás-kandallós szakember meghatározta a szükséges levegőmennyiséget. A vonatkozó előírások nem tiltják, hogy a szükséges nyílás vagy csővezeték méretét meghatározza, de a kémény-áramkörbe történő illeszthetőséget már az ezzel foglalkozó, jogosultsággal rendelkező épületgépésznek kell igazolnia. Tehát a kémény megfelelő működése szempontjából ő mondja ki a végső szót. Lehet, hogy első pillantásra ez kényelmesnek tűnik, de ne felejtkezzünk meg a veszélyekről. Az önmagában legalaposabban megtervezett és kivitelezett levegő hozzávezetés mellett is kiderülhet, hogy a kémény nem képes a szükséges huzatot biztosítani. Nincs garancia arra,
hogy a kémény-áramkör többi elemével utólag orvosolni lehet a problémát, ezért a kályhás és az épületgépész kezdettől való szoros együttműködése a legszerencsésebb megoldás. Az épületfalon kialakított nyílások kevesebb veszélyt rejtenek, végső esetben méretük bővítése viszonylag egyszerűen kivitelezhető. Több problémánk lehet az aljzatbetonba beépített csővezetékekkel. Ha ehhez hozzávesszük a leggyakoribb félreértéseket, 2 db Ø100 mm-es cső keresztmetszete nem egyenlő 1 db Ø200 mm átmérőjűével, vagy, hogy ugyanolyan nyomvonalon vezetett 100x100 mm-es csatorna áramlási ellenállása a keresztmetszet egyezősége ellenére sem egyenlő egy 250x40 mm méretűével, akkor könnyű belátni, hogy a tervezést is célszerű hozzáértő szakemberre bízni. Természetesen ez lehet a kályhás is. A kivitelező bárki lehet, aki ismerni a vonatkozó előírásokat, és képes pontosan leírni/rajzolni az általa végzett munkát. Az égéslevegő bevezetés kialakításakor tartsuk be az MSZ 845 szabvány vonatkozó követelményeit. Ezen túlmenően, ökölszabályként a következőket vegyük figyelembe! A lehető legrövidebb nyomvonalat válasszuk, és minimalizáljuk az iránytörések és keresztmetszet változások számát! A csővezetékben az áramlási sebesség 2-3 m/s legyen, lehetőleg a kisebb értéket közelítse meg! Keresztmetszetnek legjobb a körszelvény, ha valamiért négyszöget választunk, minél inkább közelítse meg a négyzet alakot! Tehát egy majdnem egyenlő oldalhosszúsággal rendelkező téglalap kedvezőbb egy elnyújtott formájúnál. A fentiekben leírt három lehetőség egyikének alkalmazásával a szükséges égéslevegőt eljuttattuk a. A tüzelőberendezés közvetlen közelébe. b. Bele a tüzelőberendezésbe. Az első esetben, tehát ha az égéslevegőt a tüzelőberendezés közelébe, például ajtaja elé szállítottuk, ismét három lehetőségünk van, melyek közül kályhák esetében a vonatkozó irodalom szerint csak kettő közül választhatunk: a1. Az égéslevegő beengedése a tüzelőajtón keresztül. Tapasztalatom szerint ez a leggyakrabban alkalmazott megoldás, különösebb magyarázatot nem igényel. A környezetvédelmi előírások 2022-re ígért szigorításáig minden előírásnak megfelel, ha a tűztér méreteit az MSZ EN 15544 szabványnak megfelelően határoztuk meg. Áramlási ellenállást számolhatunk, de felesleges, mivel az ajtó megfelelő mértékű kinyitásával nulla értékűre szabályozható be, ha a kémény megfelelően működik. a2. A tüzelőberendezés közvetlen közelébe szállított égéslevegőt is beengedhetjük a tűztér oldalfalán keresztül, akár bió, U+, vagy egyedi tervezésű idomok, esetleg az erre a célra konstruált tüzelőajtó alkalmazásával. Ebben az esetben a tűztérfenék alatt kialakított levegőelosztó térbe léphet be a levegő, egy kezelőajtón, vagy teljes zárásra képes elzárószerkezeten keresztül. Ebből a térből történik azután a levegő megfelelő szétosztása. A belső csatornákon áramló levegő ellenállásával a kémény huzat megállapításakor számolnunk kell. Sajnálatos módon a számítás meglehetősen bonyolult, hazai tesztelésekről pedig nem tudok. Így tehát a legegyszerűbb, ha a Kachelofenverband programjából kikövetkeztethető átlag 8 Pa értékkel számolunk.
Ahogy korábban utaltam rá, helyszínen épített fatüzelésű kályhák estében ez a két megoldás alkalmazható, azon kikötés miatt, hogy a legalsó levegőbevezető nyílásnak minimum 50 mmrel a tűztérfenék fölött kell lennie. Ezzel szemben az összes többi tüzelőberendezésnél megengedett a rostély használata. A sorozatgyártott készülékeknél elvégzett tesztek nem mutatnak rossz eredményt, sőt a kisebb légfelesleg tényezők kedvező képet sugallnak. Ha ehhez hozzáveszem, hogy a kályhások nagy része nem akar, szeret, vagy tud rostély nélküli tűzteret kialakítani, akkor szerintem érdemes lenne ezt a kérdést is alaposabban megvizsgálni. a3. Tehát a helyszínen épített fatüzelésű kályhákat kivéve a tüzelőberendezés közelébe vezetett égéslevegő rostélyon keresztül is beengedhető a tűztérbe. A rostély alatt elhelyezkedő hamutér kezelőajtóját használhatjuk szabályozásra. A rostély áramlási ellenállása a jól ismert fizikai összefüggéseken kívül pillanatnyi állapotától, értsd, mennyire van eltömődve is függ, ezért számítása reménytelennek tűnik. Vegyünk figyelembe 2-3 Pa ellenállást, egyúttal jelzem, hogy szívesen fogadok bármilyen konkrét kiigazgatást, korrekciós javaslatot. Az égéslevegő bevezetésnek harmadik, a korábbiakban legjobbnak ítélt módja szerint közvetlenül a tüzelőberendezésbe vezetjük be a szükséges mennyiséget. A levegő belépés értelemszerűen az a2. és a3. pontban leírtak szerint történhet azzal a különbséggel, hogy a tűztér alatti levegőelosztó térbe a kívülről vezetett légcsatornán keresztül juttatjuk be a levegőt. Megoszlanak a vélemények, hogy kályhák esetében szükség van-e kezelőajtóra, józan érvek szólnak mellette is és ellene is. A magam részéről részben a levegőelosztó tér (hamutér) egyszerűbb tisztíthatósága, részben a hideg tüzelőberendezés könnyebb indítása miatt hasznosnak tartom beépítését. A tüzelőberendezésbe közvetlenül bevezetett égéslevegő esetében nagyon fontos a tökéletes zárás biztosítása, és a szabályozhatóság. A konstrukciótól függően egy, vagy két szerelvénnyel oldhatjuk meg ezeket a feladatokat. A kémény- áramkör levegő-bevezetési szakaszának rövid, de remélhetőleg minden lényeges szempontra kitérő ismertetése után, vizsgáljuk meg a konkrétan szükséges levegőmennyiségek kérdését. Miután elsősorban kályhásnak, értsd ezalatt, hogy leginkább a kályhákhoz értőnek vallom magam, kezdjük a fatüzelésű épített kályhák égéslevegő szükségletének meghatározásával. Fatüzelésű épített kályhákhoz szükséges égéslevegő A számítást a kályha teljesítményéből és névleges fűtési idejéből kiindulva kell elvégeznünk az MSZEN 15544 szabvány alapján. A szabvány általam mértékadónak nevezett alapadatokat határoz meg:
Alapadat Fa fűtőértéke Kályha minimális hatásfoka Elméleti levegőmennyiség Légfelesleg tényező Elméleti füstgázmennyiség
Jel Ha η
Érték 4,16 0,78
Mértékegység kWh/kg -
VLE
4
Nm3/kg
λ
2,95
-
VGE
4,8
Nm3/kg
Levegő sűrűsége
ρLN
1,293
kg/Nm3
Füstgáz sűrűsége
ρGN
1,282
kg/Nm3
Ezeket az osztrák kályhásszövetség által kikísérletezett adatokat lehet vitatni, de véleményem szerint ez teljesen felesleges, meddő polémiához vezet, miután senki sem tud tesztekkel igazoltan pontosabbat javasolni. Más kérdés, ha egy sorozatgyártott, típusként tesztelt készülék, például kandallóbetét műszaki dokumentációjában ezektől eltérő értékeket találunk. Ebben az esetben tényként fogadhatjuk el, hogy a készülék értékelése az ott feltüntetett adatoknak a felhasználásával történt, és miután kevéssé valószínű, hogy további számolásra van szükségünk, felesleges túl sok időt fordítani az „igazság kiderítésére”. Sokat gondolkoztam, hogy érdemes-e újra leírnom a vonatkozó összefüggéseket, végül úgy döntöttem, hogy nem teszem. Minden érdeklődő megtalálhatja: az MSZEN 15544 szabványban, a Fatüzelésű épített kályhák című könyvben és a www.kalyhamaskepp.hol.es honlapon, ez utóbbin több előadás anyagában, illetve cikkben. Ezzel szemben hasznosnak vélem a szükséges lépések rövid ismertetését: A korábban említett kályhateljesítményből és névleges fűtési időből kiszámolhatjuk a szükséges maximális famennyiséget. A szabvány szerint ezt a tüzelőanyag mennyiséget egyszerre kell berakni a tűztérbe. Véleményem szerint elképzelhető, egy utánrakás, tehát két egymást követő berakás is. A maximális famennyiség felének eltüzelése mellett a kályhánk még megfelelően fog működni. Ezen kívül meghatározhatjuk az óránként elégetett famennyiséget. A további számításokhoz elméletileg ezt kellene felhasználnunk, de a szabvány a munkánk egyszerűbb tétele érdekében a maximális famennyiség, felhasználásával érvényes összefüggésekkel számol. Tehát a maximális famennyiségből adódik a szükséges égéslevegő mennyiség. A mellékelt táblázatból láthatóan ez 4.0 Nm3/ kg. A légfelelesleg tényező 2,95, továbbá számításba kell vennünk a hőmérséklet és a tengerszint feletti magasság miatti korrekciós tényezőket. A számítás eredményeként megkapjuk a ténylegesen szükséges égéslevegő mennyiséget, ami alapján a kémény-áramkör égéslevegő bevezetést biztosító szakasza tervezhető, méretezhető, ellenőrizhető. A különböző tüzelőberendezésekkel foglalkozó szakirodalmat tanulmányozva a légfelesleg tényező 2,95-nek megadott értéke soknak tűnhet. Még a kéményáramkör méretezését végző, hozzáértő épületgépésszel is volt ezzel kapcsolatos vitám, Ő a kéményméretezési szabványra hivatkozott, én a kályhaméretezésire. A szabvány összeállítását megelőző ausztriai tesztekre, és a saját, mindössze 10 mérésre gondolva, szerintem ragaszkodnunk kell a 2,95 értékhez. Egy érdekes adalék ehhez a kérdéshez, a tüzelőberendezések hatásfokának megállapításakor a ténylegesen mért CO értéket kell figyelembe venni. Ezzel szemben a különböző készülékek, tüzelőanyagok vagy tüzelési módok CO kibocsátásának összehasonlításakor a vonatkozó szabványok szerint a füstgáz 13%, szabad oxigéntartalma mellett érvényes CO-val kell számolnunk. Érthető, hiszen, ha elégetünk egy szál gyufát, a kibocsátott CO mindegyik mértékegységben gyakorlatilag 0 értékű lesz. Ezt nyilvánvalóan nem érdemes
összehasonlítani egy teljes terheléssel működő készülék CO kibocsátásával. A füstgáz O 2 tartalma könnyen mérhető, és belőle a légfelesleg tényező viszonylag egyszerűen számítható. Ha elvégezzük a számítást, azt találjuk, hogy a 13% O 2 tartalom átlagosan 2,95 értékű légfeleslegnek felel meg. A tesztelési szabvány megalkotói nyilván reális körülményeket szándékoztak figyelembe venni, az én szememben ez is a 2,95 értékű légfelesleg realitását igazolja. Természetesen gyanakvónak lenni sohasem árt, de erről máskor. Néhány ország elfogadja az MSZEN 15544 szabvány szerint méretezett tűzterek megfelelőségét, néhányban típustesztekhez ragaszkodnak. A különböző tűztéridomokat készletként forgalomba hozó tűzálló anyagokat gyártó cégek gyakran magukra vállalják ennek a típusengedélynek a megszerzését, ez értelemszerűen együtt jár a jellemző műszaki paraméterek megadásával. Tehát szerencsés esetben a kiválasztott teljesítményű és üzemidejű tűztérhez, megkapjuk a szükséges égéslevegő mennyiség értékét is. Sajnos előfordul, hogy e helyett a levegőcsatorna általuk szükségesnek ítélt keresztmetszetét adják meg, alaposan megnehezítve ezzel a kémény-áramkör hazai előírások szerinti méretezését. Ilyenkor próbáljuk megtudni a levegőmennyiséget, ha ez semmiképpen sem megy, akkor a meghatározott módon nekünk kell kiszámolnunk. Lényegében ugyanez vonatkozik a lassan nálunk is divatba jövő konvekciós kályhákra és kombikályhákra is. Sőt, ezeknél további problémát okozhat, hogy a tüzelőegységük nemcsak egy készlet idomaiból összeépíthető tűztér, hanem sorozatgyártott készülék is lehet. Mint korábban írtam, ezek rostéllyal szerelt, kisebb légfelesleg tényezőjű tűzterek is lehetnek, tehát fogadjuk el a műszaki dokumentációjukban megadott levegőmennyiséget, illetve ragaszkodjunk ennek megadásához. Vegyestüzelésű épített kályhákhoz szükséges égéslevegő A kétségtelenül meglévő környezetvédelmi hiányosságok ellenére napjainkban semmi sem tiltja a vegyestüzelésű kályhák építését. A korábban szokásos, teljesítményt a felülethez kötő kályhaméretezés nem foglalkozik a levegőszükséglettel, a kémény-áramkör vizsgálatakor viszont szükségünk van rá. Ezért kidolgoztam egy, a Rosin képleteken alapuló számítási módot, ami az előzetes számításokkal, vázlatokkal együtt mindenki számára elérhető a www.kalyhamaskepp.hol.es honlapon. Használatakor két lehetőségünk van, elfogadhatjuk a mértékadónak nevezett alapadatokat, ebben az esetben használhatjuk az egyszerűsített képleteket. A másik lehetőség a szintén közölt elméleti összefüggések használata a használó által reálisnak, valószínűnek ítélt adatokkal. Nem állítom, hogy ez az egyedüli tökéletes eljárás, mindenesetre egyértelmű elutasítással, cáfolattal még nem találkoztam. A rend kedvéért megjegyzem, tisztában vagyok vele, hogy ez elsősorban a szakmára jellemző közönyösség miatt alakult így. A számításoknál felhasznált, mértékadónak tekintett alapadatok: A kályha hatásfoka η: 78 % Tüzelési idő τT: 1,6 óra A tüzelőanyag fűtőértéke Ha: 5,8 kWh/kg (~21 MJ/kg) Légfelesleg tényező n: 2,25 A levegő sűrűsége ρLN: 1,293 kg/Nm3 A füstgáz fajhője cPG: 1,0465 kJ/kgK A füstgáz sűrűsége a légfelesleg tényező függvényében:
Légfelesleg tényező n Sűrűség ρGN (kg/Nm3)
1,0
1,2
1,4
1,6
1,8
2,0
2,25
2,5
1,341
1,332
1,325
1,32
1,316
1,313
1,31
1,306
Az eddig ismertetett tüzelőberendezések kályhák, tehát hő tárolására alkalmas berendezések, melyeknek a teljesítményét két különböző módon értékeljük, van fűtési teljesítményük és van tüzelési teljesítményük. A fűtési teljesítményt és a fűtési időt a korábbiak szerint a megrendelővel közösen határozzuk meg, ezek alapján számoljuk ki a kályha szerkezeti elemeinek méretét és egyéb teljesítményadatait. Természetesen fordítva is eljárhatunk, egy kályha szerkezeti méreteiből meghatározható a fűtési teljesítménye és névleges üzemideje. Az MSZEN 15544 kályhaméretezési szabvány nem foglalkozik a másik, a tüzelési teljesítmény meghatározásával. Ehelyett, az MSZEN 13384 jelzetű, égéstermék-elvezető berendezések, értsd kémények méretezési eljárását tárgyaló szabvány elsődlegesen megfogalmazott igényének megfelelően, a füstgáz tömegáram, kilépő hőmérséklet, stb. meghatározásához nyújt segítséget. Problémát okozhat az MSZEN 13384 szabvány engedménye, mi szerint az összes teljesítményadat kiszámításánál az általa közölt összefüggések felhasználásával a névleges hőterhelésből, értelemszerűen a névleges tüzelési teljesítményből induljunk ki. Megjegyzem megtévesztő lehet, hogy a szabvány névleges fűtési teljesítményt, és hatásfokot kér. Első lépésként ezekből kell kiszámítani a névleges hőterhelést, azaz a tüzelési teljesítményt. A kéményt méretező épületgépészek gyakran nem tesznek különbséget a hőtárolásra alkalmas és nem alkalmas tüzelőberendezések között. Ebben persze elsősorban a szakma a hibás, gondoljunk a bevezetésben felpanaszolt pongyola megfogalmazásokra. Elismerem, ebben a kérdésben bizonyos mértékig én is ludas vagyok, amennyiben a szabvány megnevezései helyett a saját, szerintem jobban érthető fogalmaimat használom. Mentségemre legyen mondva, az MSZEN 15544, az MSZEN 13384, és a sorozatgyártott készülékekre vonatkozó szabványok sincsenek összehangolva. Tapasztalatom szerint ezen a területen nagyon sok a félreértés, a megválaszolatlanul hagyott kérdés, és ezek következtében a számszakilag helyes, de a valóságot messze nem tükröző kamuméretezés. Kandallókhoz, kandallókályhákhoz, kazánokhoz szükséges égéslevegő Lényegesen különböznek a kályháktól a hőtárolásra nem tervezett, üzemszünetekkel megszakított folyamatos üzemű berendezések, a kandallók, kandallókályhák és kazánok. Ezeknek nincs két nagyságrendileg eltérő időtartammal számolt teljesítménye, hiszen addig fűtenek, ameddig tüzelünk bennük. Korábbiak szerint az MSZEN 13384 szabvány megengedi, hogy a füstgáz tömegáram ismeretlen volta esetén a készülék névleges teljesítményéből induljunk ki, saját összefüggéseket közöl a szükséges teljesítményadatok meghatározásához. Értelemszerűen, semmiféle hibát sem követünk el, ha élünk ezzel a lehetőséggel. Pontosabban, a számítások bonyolultsága miatt, csak a kémény-áramkör méretezésére alkalmas szoftverrel, és jogosultsággal rendelkező épületgépész tervezőknek érdemes ezt az
utat választani. Viszont továbbra is kérdés maradt az égéslevegő mennyisége, amit ismernünk kell a levegőbevezető csatorna keresztmetszeti méreteinek megállapításához. A következő lehetőségekkel találkozhatunk: 1. A készülék dokumentációjában megtaláljuk a szükséges égéslevegő mennyiséget. Ezt felhasználva elvégezhetjük a levegőbevezetés jellemző méreteinek meghatározását. 2. A készülék dokumentációjában szerepel a javasolt égéslevegő vezeték keresztmetszete. Ezzel a keresztmetszettel építsük ki a csatornát. 3. A dokumentációban benne van, vagy a készüléken le tudjuk mérni a külső levegő csatlakozó csonk méretét. Ennek megfelelően készíthetjük el a levegővezetéket. 4. Megtaláljuk, esetleg ki tudjuk következtetni az óránként eltüzelt famennyiséget. Ebben az esetben az MSZEN 15544 szerint számolhatunk. 5. Csak a készülék névleges teljesítménye van megadva. Célszerű az MSZEN 13384 szerint eljárni, de a korábbiak szerint a számítás annyira bonyolult, hogy csak számítógép-program segítségével érdemes belekezdeni. Szóba kerülhet, a becslés is, de mint írtam, nem érzem magam kandallóépítő szakértőnek, ezért ezt nálam hozzáértőbbekre hagyom. Ne felejtsük el, hogy az égéslevegő bevezetés minden szempontból alkalmas méretét a kémény-áramkör egészének ellenőrzésekor állapíthatjuk meg! Napjainkban a kandallókat, kandallókályhákat gyártók egyik teljes mértékben indokolt törekvése a keletkezett hőmennyiség tárolása. Ezt jellemzően a betét köré építhető hőfelvevő tömeg segítségével javasolják megoldani, saját tesztjeik szerint sikeresen. A kiadott műszaki dokumentációkban konkrét adatokat találhatunk a tárolt hőmennyiség, a fűtési idő, az így kialakuló teljesítmény, stb. vonatkozásában. De miután az ilyen hőtároló kiépítése opcionális, a készülék teljesítményének meghatározásakor ezeket nem veszik figyelembe, másképp fogalmazva, ezeknél nincs meg a kályhákra jellemző két teljesítmény. A készülék addig fűt, ameddig tüzelünk benne, de lehetőség nyílik a leadott hőmennyiség tárolására. Jobb ötlet hiányában ezért használtam a „hőtárolásra nem tervezett” kifejezést, bár elképzelhető, hogy jellemzőbbet is lehetne találni. Helyszínen épített tűzhelyek Sajnos nincs hazánkban elfogadott méretezési eljárás, ezért az égéslevegő mennyiségének meghatározása sem kidolgozott. Számomra ez azért fájó kérdés, mert több alkalommal javasoltam megoldást, hozzávetőlegesen 40000 Ft befektetéssel és némi szellemi munkával megoldható lenne a probléma. Feltehető a kérdés, hogy ha biztos vagyok magamban, akkor miért nem járulok hozzá ezzel az „elképesztően nagy összeggel” a megoldáshoz, nos, elsősorban az ipartestületre, másodsorban a kályhás társadalomra jellemző közönyösség miatt. Rengeteg olyan kérdés van, amivel anyagi kiadás nélkül is foglalkozhatok, és végeredményben hasznára lehetek a kályhásságnak, miközben remekül elszórakoztatom magam. Egyébként a helyszínen épített tűzhelyek kialakításuktól függően hőtárolásra alkalmas, és hőtárolásra nem tervezett berendezések is lehetnek.
Nyitott tűzterű kandallók Az MSZEN 13384 szabvány közöl néhány összefüggést, amelyekkel a kémény-áramkörbe történő illesztéshez szükséges alapadatok meghatározhatók. Az ipartestület 2014 évi programjában szerepelt ezeknek a képleteknek a gyakorlati szempontból történő leellenőrzése, és egy méretezési eljárás kialakítása. 2014. évben ezt nem sikerült végrehajtani, és legjobb tudomásom szerint azóta sem történt semmi ezzel a problémával kapcsolatosan. Beltéri kemencék A sütéshez, főzéshez használt beltéri kemencék működéséhez égéstermék-elvezető berendezés szükséges, tehát méretezéssel igazolni kell a kémény-áramkör megfelelőségét. Természetesen itt is a berendezést építő szakember feladata lenne a teljesítményadatok meghatározása. Az eddigiek alapján nyilván nem meglepő, hogy erre sincs általánosan elfogadott eljárás, noha ennek kidolgozása is szerepelt a korábban említett 2014 évi munkatervben. Tudomásom szerint több gyártó van, akik sorozatban készítenek erre a célra alkalmas kemencéket, valószínűnek tartom, hogy tőlük fontos alapadatokat lehetne megtudni. Végeredményben, ha az egy felfűtéshez szükséges famennyiséget sikerül meghatároznunk, akkor az MSZEN 15544 alapján a huzatszükséglet kivételével kiszámíthatjuk a szükséges adatokat. Erre vonatkozólag pedig használhatjuk az MSZEN 13384-ben közölt összefüggéseket. Hordozható kályhák Nem véletlenül hagytam a dolgozat végére ezeket a készülékeket, tudniillik szinte tetszés szerint sorolhatjuk be őket. Van, aki sorozatban gyártja, de egyedinek nevezi, van, aki csak megrendelésre készít. Ha van platni a tetejükön, akkor tűzhelynek is nevezhetők, ha csempével fedettek, akkor kályhák. Szóval az égéslevegő mennyiség meghatározása szempontjából, mindenki kiválaszthatja a számára tetsző megoldást. Véleményem szerint a tűzterüket kályha tűztérként érdemes méretezni, ezzel nem lehet probléma. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a kályháknál kívánatos 78 %-os hatásfokot nem lehet elérni velük, sőt egy minimálisnak nevezhető 70%-os hatásfok sem bizonyítható spekulatív úton. Remélem, nem tartanak gyáva megalkuvónak, ha azt mondom, legyen ez a hordozható kályhát gyártók problémája.
Fót, 2016. 01.31. Libik András
