Tudományos beszámoló a Balassi Intézet 2012. évi „Klebelsberg Kunó Ösztöndíjpályázat”-keretében „A magyar és erdélyi történetírók és közéleti személyiségek kapcsolatai a Római Curiával a 18. század második felében (Giuseppe Garampi érsek, varsói és bécsi pápai nuncius magyarországi és erdélyi levelezése (1761–1792)” c. témában, Rómában 2010. május 10. és 2012. július 10. között folytatott levéltári kutatásokról Kutatásom során a 18. századi itálai és európai egyház-, diplomácia- és kultúrtörténet egyik kimagasló egyénisége, varsói és bécsi pápai nuncius, tudósa Giuseppe Garampi (1725–1792) az életművének magyarországi és erdélyi egyházi és tudományos kapcsolatrendszerét vizsgáltam. A magyarországi Garampi-kutatás már közel egy évszázadra nyúlik vissza, melynek keretében kísérletek történtek a római főpap és államférfi magyarországi és részben erdélyi kapcsolatainak feltárására (itt elsősorban Tóth László, Vanyó Tihamér, legújabban pedig Szelestei Nagy László kutatásait említhetjük). Ezek a kutatások azonban a kapcsolatoknak csupán egy-egy, jóllehet igen fontos részletét (Garampi magyarországi tartózkodásainak ismertetése, válogatott bécsi nunciusi jelentéseinek, a pápai állam különféle rendelkezéseinek, bulláinak stb., továbbá néhány tudományos és baráti jellegű levelének közreadása, néhány magyarországi főpap, elsősorban Klimó György pécsi és Eszterházy Károly egri püspökhöz fűződő baráti viszonyának, valamint egész Európára kiterjedő könyvgyűjtő tevékenységének ismertetése) tárták fel. Garampi több mint három évizedes magyarországi és erdélyi egyház- és tudománytörténeti kapcsolatainak rendszeres kutatása, tudományos kiértékelése azonban mindmáig nem történt meg. Ennek elvégzése annál is fontosabb lenne, mert Nyugat-Európában számos, mind Garampi életét és életművét, továbbá varsói és bécsi nunciusi műkődését (1771–1786) feldolgozó mű látott napvilágot, amelyek ugyan kitérnek a főpap magyarországi és erdélyi kontaktusaira, de azokkal inkább csak egy-egy fontosabb egyházpolitikai ügy, vagy egy-egy egyházi személyhez fűződő viszonya kapcsán foglalkoznak. Ezekből azonban Garampinak, mint pápai nunciusnak a magyarországi és erdélyi katolikus egyházi ügyekre történt befolyásáról, az egyház belső életére gyakorolt hatásáról, s nem utolsósorban a magyarországi és erdélyi világi hatóságokhoz, kormányszervekhez, az ezeket irányító személyekhez fűződő kapcsolatairól alig, vagy egyáltalában nem kapunk információkat. A Garampi egész Európára kiterjedő levelezésének levéltári jegyzékét tartalmazó mű pedig magyarországi és erdélyi vonatkozásban egyaránt kiegészítésre és korrekcióra szorul, mégpedig elsősorban azért, mert az csupán a Vatikáni Titkos Levéltár ún. Garampi-fondjaira és a varsói és a bécsi nunciatúra Garampi-dokumentumaira
hagyatkozva közli a Garampihoz intézett, és általa másolatban vagy fogalmazványban írott levelek főbb adatait (ld ezt: Dries Vanysacker: The Garampi Correspondence. A chronological list of the private correspondence of Cardinal Giuseppe Garampi (1741–1792). Leuven, 1997.). Ráadásul részint, ahogy azt jelenlegi kutatásaink is igazolják, a jegyzéket közreadó belga történész számos, elsősorban a Garampi-fondokban található levelet, így magyarországi és erdélyi vonatkozásúakat, egyáltalán nem vett fel munkájába. Részint a magyarországi és erdélyi levélírók nevét, a levélírás keltezési helyét helytelenül olvasta és adta közre. Ezért a levelezéseket minden egyes esetben ellenőriztem, a jegyzéket korrigáltam, és az általam felkutatott levelekkel kiegészítettem. Az ösztöndíj keretében tehát arra vállalkoztam, hogy az 2005-ben megkezdett, a Vatikáni Titkos Levéltárban végzett kutatómunkámat az elmúlt években folytatott magyarországi kutatási eredményekre is építve részint a témára vonatkozó újabb levéltári fondok feltárásával is elmélyítsem, és az új forrásoknak segítségével felhívjam a korszakkal foglalkozó kutatók figyelmét azokra a jelenségekre, problémákra, melyek viszgálatával a 18. századi magyar egyház- és művelődéstörténet ezidáig még kellően nem tisztázott, vagy vitás kérdéseit a Garampi-dokumentumok tükrében új megvilágításba lehetne helyezni. A kutatásokat egyrészt a Vatikáni Titkos Levéltárban, ahol a Garampi személyes irathagyatéka, valamint a különböző pápai nunciatúra-dokumentumok találhatók, másrészt a Vatikáni Levéltár Propaganda Fide történeti archívumában (Archivio Storico „De Proganada Fide”), valamint a Vatikáni Könyvtárban végeztem. A kutatások során öt nagyobb témakörre koncentráltam: 1.) A bécsi nunciatúra és a magyarország s erdélyi katolikus egyház viszonya Garampi varsói és bécsi nunciusi működése (1771–1785) tükrében. 2.) Garampi és az erdélyi katolikus unitus egyházak (román, örmény), továbbá ortodox románok és rutének körében folytatott pápai missziós tevékenység (1771–1785). 3.) Garampi és a magyarországi szerzetesrendek II. József uralkodása idején. 4.) Garampi személyes levelezése a magyarországi és erdélyi világi arisztokratákkal és tudományos élet prominens képviselőivel (1761–1792).
1.) Garampi nunciusi tevékenységének vizsgálata a magyar egyháztörténet szempontjából két okból is nagyon fontos. Egyrészt azért, mivel a főpap másfél évtizedes varsói és bécsi nuntiatúrája alatt a magyar katolikus egyház, amely a 18. század elejétől, de különösen Mária
Terézia uralkodásának első felében – néhány esettől eltekintve – általánosságban támogatta a bécsi udvar valláspolitikáját, és meglehetősen óvatos kapcsolatokat ápolt a pápai Curiával. A katolikus egyháznak az udvarhoz fűződő viszonya azonban az 1770-es évek elejétől kezdve, köszönhetően nek kis mértékben Garampi rendkívüli személyes és diplomáciai befolyásának, kezdett meg más irányt venni. Garampi, aki forrásokkal bizonyíthatóan 1760-as évek elejétől építette ki egyházi, tudományos és kulturális kapcsolatait a magyarországi és erdélyi világi és egyházi társadalom prominens személyiségeivel, valamint a tudományos körök jeles képviselőivel (elsősorban a történetírókkal), miután 1771-ben kinevezték varsói nunciussá, diplomáciai tevékenysége révén részint sikerült szorosabbra vonni már meglévő magyarországi és erdélyi kapcsolatait, részint újabb ismeretségeket volt alkalma kötni. 1771 és 1775 között Bécsi tartózkodásai, illetve átuzasásai során többször találkozott régi és új ismerőseivel, köztük elsősorban a magyar katolikus egyház főpapjaival, akikkel bensőséges viszonyt alakított ki. Nem kis mértékben ezeknek az immáron sokéves baráti kapcsolatoknak is köszönhetően a bécsi udvar egyes egyházpolitikai döntésével szemben fokozatosan meg tudta nyerni a pápai Curia számára a magyar katolikus főpapságot. S amikor bécsi nuncius lett, pár év lefolyása alatt a pápa mellé állította a katolikus klérust, különösen azokban az ügyekben, melyek a bécsi udvar egyházpolitikája következtében a katolikus egyház érdekeit közvetlenül sértették. Kitűnik mindez a magyarországi és erdélyi főpapokkal folytatott élénk levelezéséből is. Garampi II. József trónra kerülését követően kezdettől fogva erélyesen szembeszállt az uralkodónak a katolikus egyházat érintő politikájával (keményen elítélte pl. a Türelmi rendelet kiadását és a protestánsoknak nyújtott kedvezményeket), és mint az ultramontanizmus egyik legradikálisabb képviselője, a császárrral és királlyal vívott harcban maga mellé állította a magyar katolikus klérust, s mindent elkövetett annak érdekében, hogy ha megakadályozni nem is, de legalább tompítani-lassítani tudja katolikus világi egyházat és különösen a szerzetesrendeket egyaránt sújtó intézkedések gyakorlati megvalósítását. Több esetben – élvezve a magyar katolikusok támogatását – közvetlenül is beavatkozott a magyarországi és erdélyi egyházügyekbe. Ezt a „harcos” magatartást még akkor sem adta fel, midőn 1785-ben visszatért a pápai udvarba. Jól kiépített magyarországi és erdélyi kapcsolatainak köszönhetően továbbra is figyelemmel kísérte a katolikus egyház sorsát, és ha már közvetlenül nem is tudta befolyását és európai hírnevét a magyar és erdélyi egyházi kérdésekben érvényre juttatni, a magyar katolikus egyház főpapjaival (így különösen Batthyány Józseffel és Ignáccal, Eszterházy Károllyal, Eszterházy Pállal,
Kollonich
Lászlóval,
Anton
Migazzival
stb.),
valamint
apátságokkal,
káptalanokkal,
plébánosokkal egészen haláláig folytatott élénk levelezése révén szinte hónapról-hónapra nyomon tudta kísérni a katolikus egyházzal kapcsolatos fejleményeket, eseményeket, s tanácsaival segítette a klérust régi jogainak visszaszerzésében. Garampi óriási személyes hagyatéka, valamint varsói és bécsi nunciatúrájának dokumentumai, kiegészítve ezeket a hazai és erdélyi forrássanyaggal, kitűnő lehetőséget kínálnak arra, hogy szerepét a lehető legmélyebben és legsokoldalúbban bemutathassuk. 2.) Garampi mind varsói, mind bécsi tevékenysége idején nagy gondot fordított arra, sőt szinte szívügyének érezte, hogy figyelemmel kísérje a galíciai, a magyarországi és erdélyi, továbbá a szlavóniai görög keleti ortodox lakosság (rutének, szerbek, románok), valamint a galíciai és erdélyi örmények körében kifejtett pápai missziós tevékenységet. Állandó levelezésben állt részint azoknak a térségeknek a katolikus főpapjaival, ahol az ortodox, és részben görög katolikus unitus népesség élt, részint pedig a Galíciába és Erdélybe küldött misszionáriusokkal. Ez utóbbiaktól napra kész információkat kapott a missziós munkáról, a misszionáriusokat pedig tanácsokkal segítette. Bizonyítja ezt az az igen széles körű levelezés, melyet egyrészt a Garampihagyatékban (Fondo Garampi), másrészt a két említett nunciatúra fennmaradt irataiban, továbbá a Propaganda Fide történeti archivumában tártam fel. Ezeknek a forrásoknak a feldolgozása és kiértékelése ezidáig– ahogy ezt a témával és Garami-tevékenységével foglalkozó kutatásból is kitűnik – csupán töredékesen történt meg. 3.) A bécsi udvarnak Mária Terézia uralkodása idején megkezdett, majd II. József uralma alatt kiteljesedett egyházpolitikája különösen negatívan érintette a szerzetesrendeket, amelyeknek többsége feloszlatásra került. Garampi kezdettől fogva élesen tiltakozott a rendek feloszlatása ellen, de a pápai Curiával vállvetve sem sikerült azt megakadályoznia. A feloszlatott rendek vezetőivel azonban szoros kapcsolatot ápolt, folyamatosan levelezésben állt velük. Sőt, amennyiben arra őt kifejezetten kérték, szívesen foglalkozott a rendek „belügyeivel” (egy-egy szerzetes életmódját-életvitelét érintő kérdésekkel, a rendből kilépettek ügyével stb.) Különösen szívén viselte az ún. kisebb rendek (kapucinusok, pálosok, kamalduliak) sorsát, és igyekezett akár anyagi segítséget is nyújtani számukra. 4.) Garampi nemcsak a magyarországi és erdélyi egyházi élet legkülönbözőbb személyiségeivel épített ki és ápolt hosszú évtizedeken át hivatalos és egyházi kapcsolatokat, hanem részben diplomáciai tevékenysége folytán a magyarországi és erdélyi kormányszékeket, vármegyéket
irányító főnemesség képviselőivel is, akik szívesen és örömmel keresték az 1770-es évektől Európa-szerte nagy tekintélynek örvendő államférfi és tudós társaságát. Garampi nemcsak hivatalos ügyekben érintkezett némelyikükkel (pl. Eszterházy Ferenc magyar kancellárral, vagy Hadik Andrással, a bécsi Udvari Haditanács elnökével, vagy Festetich Pállal, Bruckenthal Sámuellel, Haller Sámuellel, Henter Antallal stb.), hanem személyes kérdésekben (mint pl. Apponyi Antal válásában, Széchényi Ferenc diszpenzáziójában) is szívesen állt rendelkezésükre. Ezekkel a személyekkel tudományos tárgyakról örömmel váltott leveleket, könyvtáraikat pedig, ahogy a egyházi főurakéit is, a neki adott megbízások birtokában egész Európára kiterjedt könyvügynök-hálózata révén folytonosan gyarapította. A diplomataként, egyháztudósként és történetíróként egyaránt nagy hírnevet szerzett Garampi már ifjú korától kezdve szoros kapcsolatokat állt a magyarországi és erdélyi tudományos élet olyan jeles egyéniségeivel, mint Kollár Ádám Ferenc, Pray György, Cornides Dániel, Batthyány Ignác, Koller József, Kercselich Ádám Boldizsár stb. E tudós férfiak többször keresték meg tudományos kérdések, valamint egyegy kódex, kézirat, vagy tudományos munka beszerzése, illetve tartalmuk megismerése végett Garampit, aki – mint azt levelezésük is tanúsítja – mindig készséggel állt rendelkezésre, és igyekezett a kéréseket teljesíteni. Ő maga is szívesen vette, ha egy-egy magyar vonatkozású történet-jogtörténeti műre felhívják a figyelmét, vagy éppenséggel ilyenekkel ajándékozzák meg. Varsói és Bécsi nunciatúrája idején – amikor csak ideje engedte – felkereste Magyarországot, kétszer is hosszabb útat téve, és megróbált vendéglátótól a lehető legteljesebb információkat kapni az ország történelméről, kultúrájáról, természeti értékeiről. Sőt, ahogy azt kéziratai igazolják, elmélyülten foglalkozott elsősorban a középkori Magyarország históriájával. A Garampi-életműnek a Magyarországra és Erdélyre vonatkozó, kutatásaim során feltárt forrásanyaga koránt sem teljes. A két hónap alatt sajnálatos módon mindössze a Fondo Garampi iratköteteiben, és a bécsi nunciatúra iratcsomóiban található levelezéseket tudtam feltárni. Az ezekben, és varsói nunciatúra dokumentumköteteiben fellelhető iratok is még feltárásra várnak. Összességében a forrásoknak kb. 60 %-át sikerült átnéznem és kijegyzetelnem. 117 levelet írtam számítógépbe, további 284-ről pedig másolatokat készíttettem. A feltárt iratok jegyzékét az levéltári jelzetek pontos feltüntetésével mellékelem. Jelentésem végén szeretnék köszönetet mondani a Balassi Intézetnek, hogy az ösztöndíj elnyerésével a fenti kutatási lehetőséget biztosította számomra. Köszönet illeti a Római Magyar Akadémiát, illetve igazgatóját, Dr. Molnár Antalt, és tudományos titkárát, Dr. Fejérdy Andrást,
akik számomra mind a levéltári kutatásban, mind a mindennapi életben önzetlen kollégiális és baráti segítséget s önzetlen támogatást nyújtottak.
Budapest, 2012. október 4.
Soós István MTA Történettudományi Intézete Budapest, I. Uri utca 53.
