2009. május 1.
Különszám Áldott legyen a láng
Kedves Pápai Ballagási diákhagyományok Pápán Ballagó Diákok! Pápa a „Dunántúl Athénja”. Ezt emlegették egykoron országszerte. Köszönhetõ volt ez annak is, hogy városunk iskoláiban nemes eszmék lobogtak és világoltak, s a neves alma materek neveltjei ezt a szellemiséget vitték magukkal az ország s világ minden szegletébe. Pápán a középiskolás tanulmányokat lezáró ünnepségnek évszázadokra visszanyúló hagyománya van.
„Ne félj a világtól. Csak az ismeri önmagát, aki a világ fölé hajolt egyszer. Látott mélységet, magasságot és nem szédült el.” Márai Sándor soraival búcsúzom Tõletek, iskolátokat, tanáraitokat, társaitokat és a várost elhagyó Pápai Diákok. Egész életünk vándorút: szüntelen búcsú attól, ami van, és szüntelen indulás afelé, amirõl nem tudjuk még – mert nem tudhatjuk –, hogy hová vezet. Határkõhöz érkeztetek életetek útján, a felnõtté válás határpontjához. A világ kapuja kinyílik ugyan, de ezzel együtt nõnek a terhek, nõ a felelõsség is. Életetek egy gyönyörû szakaszán vagytok túl, bár lehet, hogy ezt a szépséget csak most, az elválás pillanatában, vagy még késõbb érzékelitek majd. „A búcsúzónak minden emlék drága, Egy száraz lomb, egy moha, egy kis kavics, Hogy emlékezzék a távolban is A helyre, melyre visszavonja vágya, Tanú lesz az érzéseirõl halálig, S egy semmi így legdrágább kinccsé válik.” Goethe szavai emlékeztetni fognak Titeket arra, hogy életetek egy fontos állomása ez, a felnõtté válás kapuja, egy új korszak kezdete. Álmaitokat soha ne hagyjátok elveszni! Ezek az álmok lehetnek nagyratörõk és kevésbé nagyratörõk, a lényeg, hogy mindig legyenek saját álmaitok: ne kölcsönvett álmokat álmodjatok tovább, hanem mindig önmagatokét. Soha ne feledjétek, hogy egy dolog miatt van az ember a világon: hogy valahol otthon legyen benne. Tudnotok kell, hogy a város, ahol felnõttetek, mindörökre a Ti otthonotok marad. „Istennek, hazának, tudománynak!” E három szó a nagy hírû Pápai Református Kollégium egykori diákja, Jókai Mór tollából származik. A magyar oktatás legnemesebb hagyománya tükrözõdik e három szóban; az iskola Istennek, hazának és tudománynak nevel. A hagyomány nem csupán ismeret, tapasztalat, sokkal több annál. A hagyomány elsõsorban kultúra, mely minden embercsoport belsõ irányítója, egy életet szabályozó elv. Ezt a célt kell az iskolának zászlajára tûzni. Ez teszi egyedivé, utánozhatatlanná az ott eltöltött éveket, melyekre jó visszaemlékezni, jó visszatérni; egy valódi „alma mater”. Kívánom Nektek, Búcsúzó Diákok, hogy a pápai középiskolákban eltöltött évekbõl mind lelkileg, mind szellemileg egész életetekben táplálkozni tudjatok! Kívánom, hogy azok a láncok, barátságok, emberi kapcsolatok, melyek itt köttettek, ne szakadjanak el soha. Ti vagytok a jövõ nemzedéke, a reménység; ehhez kívánok erõs akaratot, emberséget. Isten Veletek! Dr. Kovács Zoltán Pápa város polgármestere
Városunk iskolái mindig is homlokzatukon hordozták jelmondatukat, melyek a rájuk jellemzõ szellemiséget és erkölcsöt híven tükrözték. A Bencés Gimnázium „Orando et Laborando”, azaz imádkozva és munkálkodva, a Ranolder Intézet „Stat crux, dum volvitur orbis”, a kereszt biztosan, szilárdan áll, habár örvénylik is körülötte a világ, a Református Nõnevelõ Intézet „Moribus és Musis”, azaz az erkölcsöknek és a tudományoknak, a Református Kollégium „Istennek, hazának, tudománynak” jelmondatai még ma is helytállóak. A legnemesebb és legismertebb diákhagyományok talán a „bakadiák”, Petõfi Sándor pápai életére vezethetõk vissza. Õ nemcsak „sima” tanulóként, de hagyományteremtõ ifjúként „véste bele” nevét a pápaiak emlékezetébe. A tanév végén Petõfiék megszervezték az „örömünnepet”, melyen a pápai diákok a város nyilvánossága elõtt adhattak számot tehetségükrõl. Óriási dolog volt ez akkoriban. Petõfi utolsó tanéve, „ballagása” elõtt az „örömünnepen” aratott viharos sikert szavalásával az egykori megyeházán. Régen a pápai ballagó diákság ajkán gyakran felcsendült a „Múzsadal”, melyet a pápai diákok dalának tartottak. Milyen szép lenne, ha a mai ballagásokon viszonthallanánk az oly sok évtizeden át közkedvelt pápai diákdalt. „Múzsa, múzsa, múzsanyáj! Indulj patakokkal áradt Csúcsaira Nem, nem, nem itatnak többé Parnaszt, sem Helikont. Oszlik, bomlik kis seregünk pusztán, árván hagyva búsan Letette szent atyánk lantját, Múzsák! Mars haza hát! Múzsa, múzsa, múzsanyáj Indulj patakoknak árnyas berkeibe
A szent Pierideneknek boldok kertjeibe.” Kevésbé ismert, hogy ennek a diákéneknek a szerzõje a tudós pápai tanár, Bocsor István volt. Már Petõfiék korában is ismerték a „Múzsadalt”. Az 1940-es évekig kedvelt ballagási ének volt. Bocsor ötvenéves tanári jubileumán az akkori Pápai Lapok ünnepi tudósítója így fogalmazott: „…Az énekkar a Múzsadalt, Bocsor Istvánnak tanársága elsõ évében tanítványai számára készített búcsúénekét, mellyel sok éven keresztül a tanszakot bezárni szokták, adta elõ…” A Kollégiumban az 1930-as és 40-es években az utolsó májusi reggelen történt az iskolai ballagás. Elõtte az alsóbb évesek virágot loptak – ami bocsánatos bûnnek számított –, azzal díszítették az osztályokat. A ballagó osztályok táblájára virágból kirakták Nagy-Magyarország térképét. Nyolc órakor fekete ruhás, könnyázott arcú diákok foglalták el a padokat. A búcsú szavai és jótanácsok hangzottak el a humanitást, a becsületet hangsúlyozva. Az utolsó óra csengõje után ima
következett, majd a búcsúzó diákok hármas oszlopban, hegedûszó kíséretében ballagási dalokat énekelve vonultak az iskolán végig. Felcsendült a „Válásra int immár az óra…”, a „Ballag már a vén diák…”. A termekbõl kitóduló diákok és tanárok kísérték a ballagókat. A Kollégium szép ballagási ünnepélye mellett érdekes volt az Állami Tanítóképzõ végzõs növendékeinek búcsúzása, akik már a két világháború között népdalokkal fejezték ki az elválás fájdalmát, este pedig lampionos menettel külön elköszöntek a várostól. Pápán régi hagyomány volt az is, hogy a búcsúzó diákok koszorút, virágot helyeztek diákelõdeik, Petõfi, Jókai emlékmûveihez, valamint a régi tanárelõdök, Tarczy Lajos, Bocsor István, Vály Ferenc nyugvóhelyére a pápai temetõkertben. Pápán a szerenádnak is régi hagyománya van. Május elsõ éjszakáján a végzõsök a nevelõk ablaka alatt énekelve köszönték meg sokéves fáradozásaikat, a tudást, amit kaptak, a jó és a rossz jegyeket, a sok jó tanácsot. Pápa neve sok hajdani diák szívét megdobogtatta – és megdobogtatja. A sok élmény, a tudás, az emberség, amit a városból „tarisznyájukban” vittek az Életbe, örökre hasznosítható volt. Mindig szeretettel emlékeztek vissza az egykori pápai diákok iskolavárosukra. Szép példa erre Fáber Kovács Gyula „Kötelez a múlt” címû versének részlete: „Állj tovább is büszkén õsi Alma Mater, Sok száz diáknak édesanyja, Te! Állj, mint gránit szikla, õsi-rendületlen, Mit ezer vihar sem dönt a mélybe le. Hirdesd a hamis prófétásvilágnak, Hogy eszméik dõre addig valahány, Míg azt nem vallják, mit te hirdetsz büszkén: Elsõ Isten, Haza és a Tudomány!”
Végül, Jókai szavaival élve áldott legyen a láng, mely minden pápai diák útjára rávilágított!
II.
Ballagás 2009
2009. május 1.
Petõfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola 12. A
Kedves Tanáraink, Családtagjaink, Ballagó és Fiatalabb Diáktársaink!
Osztályfõnök: Pulay Zoltán
Bartos Violetta, Bokodi Ádám, Bolla Judit, Buti Ildikó, Czere Bálint, Deák Amarilla, Fülöp Tamás, Giczi Brigitta, Gõcze Eszter, Gyenge Csaba Kristóf, Hegedüs Tímea, Józsa Botond, Jurik Patrik Bence, Klesitz Erika, Kovács Dávid, Kovács Sebastian, Mészáros Kitti, Papp Máté, Sándor Alexandra, Sipõcz Bálint, Szabad Krisztina, Szalai Réka, Szente Márk.
13. B
Osztályfõnök: Mádlné Csuti Anikó
18-19-20 évesek vagyunk már. Egyetemre fogunk menni, a miénk lesz a világ, ha nem is magától, de majd azzá tesszük. Jó képzést és kiképzést kaptunk itt mindenbõl: bennünket nem kell majd a késõbbiekben félteni. Hiszem és tudom: meg tudjuk állapítani a különbséget jó és rossz, jogos és jogtalan között. Meg tudjuk védeni magunkat, vagy azt, aki fontos nekünk. Meg tudunk küzdeni a céljainkért, és nem adjuk fel egészen addig, amíg nem muszáj. Fel tudjuk ismerni az emberben az embert, függetlenül attól, hogy mások mit mondanak róla. Tudunk tévedni is, ahogy idõsebbek leszünk, egyre nagyobbakat. De csak az nem téved, aki semmit sem csinál. És tudunk bocsánatot kérni, ha valahol vagy valakivel rosszat tettünk. Tudjuk értékelni a más tehetségét, és tudjuk, hogy ha valaki nem is úgy viselkedik, mint a legtöbben, attól még lehet igazán jó ember. Tudjuk értékelni, ha más sikeres valamiben, és tudunk örülni annak, ha mi azok vagyunk. Tudunk igényesek lenni: magunkra, céljainkra, külsõ és belsõ világunkra egyaránt. S ami még nagyon fontos: tudunk toleránsak és összetartóak lenni, mert tudjuk, hogy a dolgok sokszor csak úgy mennek elõre, ha azok, akik ugyanazt akarják, megfogják egymás kezét. Nem panaszkodhatunk: értékes embereket ismertünk meg. Nem, nem tökéleteseket. De nagyon értékeseket. Szeretném, ha tanáraink és családtagjaink is elhinnék, ahogy mi is elhisszük: megérte az itt eltöltött idõ. Megérte, mert tudást szereztünk, és eljutottunk a jövõ héten elkezdõdõ érettségikig, és megérte, mert emberré neveltük egymást.
Bella Brigitta, Béres Bernadett, Bíró Tamara, Bogdán Erik, Buics László, Deák Dóra, Fekete Borbála, Gyalog Mónika, Haik Árpád, Horváth Bálint, Horváth Bálint Péter, Kiss Gábor, Kulcsár Bianka, László Adrián, Link Tamás, Lukács Attila, Markó Zalán, Molnár Máté, Nagy Alexandra, Nagy Máté, Németh Ramóna, Neubauer Kristóf, Novák István, Polla Adrienn, Steinmacher Máté, Süle Krisztina, Szabad Andrea, Tanai Brigitta, Varga Julianna, Weibl Dávid, Zólyomi Noémi.
12. H
Osztályfõnök: Kerpel Péterné
Al-Hamadi Dorina, Bertalan Melinda, Boros Eszter, Földing Erik, Gáncs Szabina, Hegedüs Gábor, Hencz Andrea, Honvédõ Szandra, Horváth Diána, Horváth Gábor, Horváth Gyula, Kiss Petra, Kovács Eszter, Kovács Márk, Lovászi Norbert, Murai Alíz, Nagy Krisztina, Németh Kinga, Sas Csilla, Sör Ádám, Szabó Katalin, Szakál Bettina, Tóth Ákos, Vallner Bettina, Varga András.
Amit ígérhetünk az az, hogy negatívumokat elnyeli majd az idõ, de ami jó volt, arra nagyon vigyázunk majd a szívünkben. Ígérjük, hogy nem fogjuk az életünket állandó csatának tekinteni, mert nem az: ami elõttünk áll, az a lehetõségek végtelen sora, és rajtunk múlik, hogy mit kezdünk vele. Nagyon fogunk igyekezni mindenbõl a legjobbat kihozni, mert ez az iskola igazából erre nevelt minket. És közben ha lehet, talán még alkotunk is valami maradandót. Hiszen „szép reményeinknek hajnalcsillagánál a jövendõ tündérkert gyanánt áll”. Petõfi is megmondta.
2009. május 1.
III.
Ballagás 2009
Pápai Református Kollégium Gimnáziuma 12. A
Búcsúzunk a végzõsöktõl Utoljára vagyunk együtt az õsi Alma Mater falai között abban a közösségben, amelyben középiskolás éveiteket töltöttétek. Közös találkozások sorozata volt ez a pár esztendõ. Nemcsak érdekes emberekkel, tudósokkal, mûvészekkel találkozhattunk, hanem ami, ha lehet még maradandóbb: egymással. És a találkozás, ahogy a folyó medrében együtt sodródó köveket, bennünket is formált, csiszolt, simított. A meder, amelyben tovasodródnak a kövek: mélyült, kopott. Ez a tanári sors. Tanítványok százainak adunk medret, partot. Szerteszét folyni akaró vágyaitoknak, elképzeléseiteknek szerettünk volna célt, irányt adni, miközben tudjuk, hogy aki elmegy, egy-egy darabot magával szakít belõlünk. Társakra, barátokra, szerelmekre találtatok. Sorsotok, utatok most már úgy fonódott össze, hogy a szeretetbõl szõtt kötelékeket az elválás sem szakíthatja szét. Az egyik osztály tablóján a fotókat színes üvegcserepek szegélyezik, kifejezve a döbbenetet: „..a gyermekkor ezer darabra, száz cserépre hullt, kezünk elõl a legutolsó labda is elgurult..”. De ez egyszersmind azt is jelenti, hogy gazdag egyéniségetekbõl és tehetségetekbõl új fényt, új színt varázsoltatok, amely hitünk szerint le tudja gyõzni a sötétséget. Hamarosan számot kell adnotok: vajon csiszolódtatok-e, fényesebb lett-e a szellemetek, a lelketek? A Kollégium jelmondatához híven: hogyan gazdagodtatok az Istennel, Hazával, Tudománnyal való mindennapos, szent találkozásban? Ami most következik: amolyan próbaidõ. Vajon hûek tudtok-e lenni a Pápai Református Kollégium szelleméhez, mindazokhoz az örök értékekhez, amelyre szüleitek, tanáraitok tanítottak. Az elkötelezettség próbája a kötelékek eloldása. Az életetekre áldást kívánva Isten üzenetével bocsátunk útra benneteket: „Legyetek erõsek és bátrak! Ne féljetek, és ne rettegjetek, mert maga az Úr megy veletek, nem hagy el és nem marad el tõletek.” / Mózes V. 31, 6/ Mayerné Pátkai Tünde igazgatóhelyettes, a 12. B osztályfõnöke
Osztályfõnök: Veress Zsuzsa
Bagdán Miklós, Baja Edina, Bertalan Krisztina, Borbély Roberta, Bóta Anett, Bozzai Lilla, Czére Tünde, Csomai Zsófia Teréz, Dobó Enikõ Tímea, Ellenberger Máté, Erdélyi Hajnalka, Géczi Réka, Gerse Debóra, Görcs Ramóna, Gyõrffy Karolina, Hegyaljai Márta, Horváth Katalin, Jakab Cintia Zsófia, Kaszoni Kinga Anita, Kató Balázs, Koi Eszter, Konczos Márta, Kovács Barnabás, Kurtz Dorottya, Lukács Zsófia, Mádai Valentina, Megyeri Gábor János, Nagy Enikõ, Pál Kitti, Papp Eszter, Pataki Ádám, Petõ Krisztina, Sebestyén Kinga, Szabó Barnabás, Szabó Katalin, Tóth Enikõ, Ughy Dávid, Varga Judit, Victor Anna.
12. B
Osztályfõnök: Mayerné Pátkai Tünde
Aczél Gergely, Antal Eszter, Asztalos Benedek, Bedõ Éva, Bödõk Zsigmond Mátyás, Drabik Gergõ, Gúthy Eszter Márta, György László, Ihász Adrienn, Jakab Zsuzsanna, Kernya György, Kolonics Dávid, Kolonics Patrícia, Kovács Zsófia, Kozma Petke Kinga, Lengyel Barbara, Paál Petra, Sáfár Balázs, Schulze Lilla Réka, Simon Attila, Steiner Zsófia, Szabó Emese, Szakállas Anna, Szalai Bence, Szalai Betsabé, Szõke Diána Csilla, Takács Zoltán, Trócsányi Dóra, Varga Gergõ, Varga-Umbrich Csongor, Varjas Dániel, Zergi Zoltán.
12. C
Osztályfõnök: Pitó Katalin
Bakai Bernhardt, Bata Barbara, Bencze Gergõ, Benedek Botond Ákos, Bohoni Attila, Bokor Attila Arnold, Bolla János, Csõsz Attila, Dózsa István, Galambos Ilona Éva, Ganzler Melinda, Geri Csaba, Heiczinger Lilla Rózsa, Horváth Dániel, Horváth Janka, Horváth Mátyás, Hujber Zoltán, Ihász Barna, Jasku Barbara, Kacz Tamás, Kaufmann Eszter, Krár Bettina, Kustos Klaudia, Lentulai Gábor, Miklós Áron, Németh Julianna, Papp Ágnes, Petrov Annamária Barbara, Présinger Barbara, Rózsa Bence, Surányi Zsófia Éva, Sütõ Csaba, Szalai Mihály, Szelthoffer Ilona, Szijártó Adrienn, Visváder Tibor András.
IV.
Ballagás 2009
12. A
2009. május 1.
Pápai Gazdasági és Kollé
Osztályfõnök: Völfinger Sándor
Kedves Ballagók! Németh Milán Zsolt, Jósár Péter, Tóth Gergõ Csanád, Fejes Ádám, Domonkos Anett, Horváth András, Horváth Péter, Havasi Alex, Kis-Király Tamás,Dobos Attila./Pitzer Marianna, Petrovics Anett, Györkös Anett, Erdõsi Adelina, Katona Renáta, Obermayer Rita, Heinbach Eufrozina, Zámbó Anita, Gerencsér Anett, Hujber Anikó./Havasi Roland, Szabó Róbert, Pataki Gyula, Gyenge Renáta, Völfinger Sándor osztályfõnök, Bolla Eszter, Aschenbrenner Dóra, Oláh Hajnalka, Csicsai Csilla Noémi.
12. B
Osztályfõnök: Koppány Jánosné
Mintha csak tegnap lett volna, mikor négy, ill. öt éve ti, a most érettségi vagy szakmai vizsgára készülõ végzõsök közgázos, mezõs kisdiákként átléptétek az iskola kapuját. “Négy-öt év nem nagy idõ!” - mondhatná bárki, ám ha másképpen számoljuk, ez az idõszak egész eddigi életetek alig kevesebb, mint egynegyede. Ezekben az években gyarapodtatok tudásban, tapasztalatokban, érzelmekben. Egyszóval: lassan felnõttetek. Innen nézve ez az idõszak igenis nagy idõ, és most elérkezett az a pillanat, amikor el kell hagynotok iskolátokat, éppen úgy, mint ahogy otthagytátok az óvodát, az általános iskolát, vagy, ahogy el fogjátok hagyni egyszer - a természet rendje szerint - a szülõi házat is. Ismét új lépések, új döntések útjára léptek. Új remények, új csalódások, új küzdelmek várnak rátok. Hogyan tovább? – hangzik a kérdés sokadszorra is.
Iványi Dalma, Dankó Evelin, Horváth Kitti, Miklós Eszter, Koppány Jánosné(osztályfõnök), Szabó Andrea, Monek Gergõ, Farkas Teodóra./Bolla Alexandra, Leiner Beáta, Kardos Zsófia, Perger Petra, Vágenhoffer Bettina, Kertész Bernadett, Szalay Gábor, Árok Evelin./Fülöp András, Magyar Tamás, Tóth Judit, Varga Krisztina, Göncz Zseraldin, Somlóvári Barbara, Csatári Viktória, Kõszegi Attila./Negyedes Zoltán, Válint Ádám, Szabó Róbert, Schrancz Gergõ, Antal Richárd. Hiányzik: Pánczér Alíz.
Sokan közületek közgazdasági, jogi, mûszaki, mezõgazdasági egyetemen, kereskedelmi, vendéglátóipari fõiskolán folytatják tanulmányaikat, többen iskolánk középfokú, emelt szintû szakképzõ évfolyamain fognak továbbtanulni. Másokkal boltokban, éttermekben fogunk találkozni, lesznek, akik finom péksüteményeket, cukrászsüteményeket sütnek nekünk, vagy finom falatokkal ajándékoznak meg bennünket, néhányan pedig az állattenyésztésben vagy a növénytermesztésben jeleskednek majd. Kerüljetek azonban az élet bármilyen területére, maradjatok mindig és minden körülmények között emberek, nyílt, õszinte és becsületes felnõttek.
12. C
Kívánom, legyen erõtök, szorgalmatok céljaitok megvalósításához és a magánéletben is találjátok meg a boldogulás útját.
Osztályfõnök: Bálint Jenõ
Goethe gondolataival búcsúzom tõletek: “Keresd az életben mindig a szépet, Ragadd meg azt, amit más nem vesz észre. S hidd el, ha sivár is sokszor az élet, Mindig találni benne kedveset és szépet.” Unger Tamás igazgató Tengölics Gergõ, Horváth Klaudia, Polgár Hanna, Nyári Laura, Bálint Jenõ osztályfõnök, Gombás Barbara, Zsohár Krisztina, Horváth Éva, Boncz Judit, Nagy Katalin./Bojsza Zoltán, Kölkedi Tibor, Varga Adrienn, Boros Réka, Fülöp Brigitta, Forsthoffer Petra, Zsirai Anett, Farkas Fanni Evelin, Varga Georgina, Víg Eszter./Gödri Márk, Kovács Roland, Mógor Marcell, Zsuponics Máté, Hegyi Anita, Bencsik János, Kelemen András, Veres Máté Dániel, Molnár Máté, Hegedüs Attila, Kasza Gábor.
3/13 VL
Osztályfõnök: Proszt Krisztina
13. D
Osztályfõnök: Molnár András
Répás Viktória, Fehér Alexandra, Kiss Balázs, Menyhárt Attila, Horváth Gergely, Sipõcz András, Kocsis Milán, Pethõ Zoltán, Janus Tamás./Szakál Ivett, Horváth Petra, Szalóky Nikoletta, Somlai Csilla, Hoffmann Boglárka, Szanyi Nóra, Hoffmann Enikõ, Vida Renáta, Wittmann Rita, Valler Kinga, Bagócsi Dóra, Vargyai Viktória./Nádasi Szabina Bianka, Németh Judit, Szabó Kinga, Simon Gabriella, Kolonics Kitti, Cseh Dorottya, Molnár András osztályfõnök, Csete Katalin, Böröczky Krisztina, Döbrönte Diána, Varju Eszter.
Bajczi Tamás, Baki Judit Beáta, Berkes Gergely, Bódis Klaudia, Bogdán Katalin, Buzás Dávid, Csizmadia Kitti, Erdélyi Balázs, Hátas Tamás, Hazafi Helga, Keresztes Katalin, Kiss Tibor, Kukor Zsolt, Makker András, Meizer Gábor, Prépost Szilvia, Simán György, Zsoldos Andrea.
Ballagás 2009
2009. május 1.
12. E
V. Osztályfõnök: dr. Nagyné Szentmiklósi Éva
Szakképzõ Iskola gium 12. H
Osztályfõnök: Illés Nándor Volt osztályfõnök: Réti Barbara
Bolla Máté, Bukta Máté, Braunstein Tibor, Csajka Amarilla, Horváth Éva, Juhász Éva, Kerper Viktória, Kovács Tamás, Kutasi Tamás, Németh László, Németh Tibor, Pados István, Pekár Sándor, Solymosi Éva, Süle Zoltán, Szakács Balázs, Varga Judit.
2/12. L
Osztályfõnök: Scheller György
Ambrus Attila, Balogh Benjámin, Banai Gábor, Bárczi Krisztián, Csákvári Zsolt, Csonka József, Heim Csaba, Kovács Bence, Megyesi Richárd, Nády Ádám, Nagy Gábor, Polgár Ádám, Samu Gábor, Sarmon Bálint, Stribl József, Szántó Péter, Takács Attila, Takács Boldizsár, Tóth László, Trombitás Ádám, Vadász Patrik, Véber Ákos.
2/12. K
Osztályfõnök: Takács Ilona Bódai Richárd, Ferenczi Noémi Klaudia, Liszai Zoltán, Marton Zsófia, Sövényházi Kitti, Szalai Melinda, Vadász-Ember Béla.
12. F
Osztályfõnök: Rasek Anita
Birkás Ilona, Erdély Bettina, Gulyás Eszter, Gulyás László, Horváth János Dániel, Horváth Klaudia, Jónás Alexandra, Jónás Attila, Kiskovács Ágnes, Kovács Edina, Kusztor Nikolett Katalin, Lukács Violetta Juli- Ágoston Tímea, Balázs Viktória Barbara, Baranyai Rita, Baranyai Zoltán, Bebõk Máté, Gombási Judit, Gyõr Alexandra, Harasztia Lilla, Horváth Dóra, Ivády Gergely, Kalmár Patrícia, Kobzi Alexandra, Kovács anna, Németh László, Pilka Szilvia, Tóth Adrienn, Vas Georgina Margit. Dávid, Mógor Amarilla Mária, Nagy Katalin, Nagy Rozália, Németh Annabella, Palkó Natália Döniz, Puska Klaudia, Radó Szabolcs, Ress Ágnes, Rigler Réka, Sipõcz Bálint, Stenczel Szabina, Stenger Katalin, 12. G Osztályfõnök: Oroszváriné Kiss Gabriella Szanyi Tamás, Szórádi Éva, Takács András, Varga Judit, Vecsei József, Zetényi Brigitta.
3/13. PC
Antal Horák Ramóna, Czobor Anikó, Ferenczy Felícia, Gáspár Alexandra, Gödri Renáta, Györkös Ildikó, Hajmásy Beatrix, Hardi Barbara, Hegyi Alexandra, Helbert Nikolett, Horváth Anita, Horváth Eszter, Horváth Henrietta 1., Horváth Henrietta 2., Ivanics Orsolya, Karvas Eszter, Magdics Anita, Marosi Zoltán, Molnár Miklós Zsolt, Németh Szilvia, Orbán Annamária, Rasek Nikolett, Szabó Balázs, Szabó Bernadett, Szabó Krisztina, Takács Eszter, Takács Klaudia, Takács Zsófia, Tar Mercédesz, Tarczi Noémi, Töreki Nikolett, Vaáry László.
Osztályfõnök: Bancsó Zoltánné Volt osztályfõnök: Holdosi József
Bõsze Edina, Czere Zsolt, Domonkos Ádám, Endrédy Attila, Erdély Gábor, Farkas Zsuzsanna, Gulyás Szabina, Hábel Tünde, Horváth Ákos, Husek Evelin, Ignácz Viktor, Jákli Dalida, Kolompár Dalma, Kovács Alexandra, Magyar Márió, Nagy Géza, Polgár Ibolya, Pörnyeczy Ádám, Schmidthoffer Dóra, Suha Árpád, Szalai Brigitta, Szlotta Roland, Szórádi Beatrix, Takács Máté, Tarró Nikoletta.
VI. 12. A
Ballagás 2009
Osztályfõnök: Sódli Károly
2009. május 1.
Acsády Ignác Szakképzõ Iskola és Kollégium Ballagási gondolatok Azon töprengek, hogy mit érezhetnek végzõs diákjaim a felnõtt élet küszöbén. Három éve új osztályt kaptam. Magamnak is meg kellett újulnom, szerettem volna jobban megérteni õket, mint valaha. Ott álltak elõttem fürkészõ tekintettel, kíváncsisággal tele, a fiatalok örökös derûje, huncutsága tükrözõdött arcukon. De láttam köztük szorongó tekintetûeket, akik már az elsõ nap keresték, várták a biztató mosolyt, illetve olyanokat, akik rögtön felhívták magukra a figyelmet. Nehezen oldódtak; nekik is, nekem is nehéz pillanatok voltak ezek.
Ágoston Csaba, Bíró László, Bogdán István, Bogdán József, Bogdán Szilárd, Bognár Lajos, Bucsa Alex Ferenc, Buthi Gergõ, Erõs László, Felber Elek, Gáncs Péter, Herki Zsolt Béla, Hoffmann Gábor, Horváth Ákos, Ihász Máté, Jónás Károly, Kovács Roland, Kõhegyi Zsolt, László Tamás, Leitner Tamás, Magyar Tibor József, Mórocz Richárd, Németh Péter, Nigovicz Róbert, Ölbei Zoltán, Polyák Dávid István, Szabó Tamás, Szekeres Bence, Szenes Gábor, Szõke Zoltán, Varga Zsolt.
13. B
Aztán következtek a kemény hétköznapok. Megbirkóztak a tananyaggal, az általuk sokszor fölöslegesnek is tartott feladatokkal.
Osztályfõnök: Peidl Róbert
Diákjaim jó része a tanulás mellett munkát is vállalt, s ez bizony meglátszott teljesítményükön. Õk ugyanis szakmával rendelkeznek, amire nagyon büszkék. Sokszor láttam, hallottam csüggedni õket. Fáradtak voltak. Folyton hangoztatták, hogy õk felnõttek. Emiatt nehezen illeszkedtek be az iskolarendszerû képzésbe. Nem volt könnyû. Igen, „….felnõttesdit játszottunk”, és amíg ezt tettük, „a játékokkal meglógott valaki”. Csodálattal vegyes aggódással figyeltem õket. Most, hogy valóban elérkeztek a felnõtt élet kapujába, a költõvel szólva kérdezném õket: „Nem fáj nektek, hogy nem maradt más, mint magunkat felnõttnek vallani?” Biztosan azt válaszolnák, hogy sokat köszönhetnek iskolájuknak, tanáraiknak, osztályfõnöküknek, hogy bár dacolva, de megállják helyüket az életben. Nem lesz könnyû. De én hiszek bennük, s remélem nekik a szebb jövõt. Varga-Gedõ Lenke osztályfõnök
Beke Ádám, Beke Dávid, Bíró Dávid, Farkas Gergõ, Fejes József, Fekete Dávid, Fekete József Tamás, Gál Szilárd, Kontrád Gergõ, Méhes Krisztián, Németh József, Németh Tibor, Szeibert Tamás, Tõkei Balázs, Varga Péter Gábor, Varga Sándor, Vas Péter, Zilai Attila.
13. D
Osztályfõnök: Stemmerné Gazsó Andrea 13. C
Osztályfõnök: Szabó László
Balogh Szabina, Baranyai Brigitta, Blaskó Tibor, Bognár Sándor, Boldizsár Eszter, Bolla Zsófia, Czirják Birkás Péter, Csányi Péter, Egyházi Károly, Gáncs Zoltán, Gubicza Szabolcs, Hasprai Ottó, Horváth BaNikolett, Dél Adrienn, Fias Eszter, Gyimóthy Hajnalka Tímea, Hencz Edina, Horváth Tünde, Hóti Veroni- lázs, Kolompár Richárd, Nagy Ferenc, Nagy László, Nagy Róbert, Papp Ádám, Szabó Tibor, Szalóki Rika, Jani Rita Melinda, Kovács Hajnalka, Nagy Gábor, Nagy Tímea, Orosz Gabriella, Sápi Katalin, Sebes- chárd, Szanyi Kállai Csaba, Tarró Péter, Tóth László, Tunner Csaba, Varga Szabolcs. tyén Sándor, Szabó Anita, Szili Réka, Tafferner Andrea, Takács Ágnes, Tunner Tamás, Varga Adrienn, Venczel Diána.
2009. május 1.
12. E
Ballagás 2009
Osztályfõnök: Érsek Miklós
12. X
VII. Osztályfõnök: Ruzsás Péter
Ács Gergõ, Janus Zsolt, Király Balázs, Kis Ádám, László Bálint, Mátrai Máté, Petró Erik, Szigetvári Viktor.
12. P
Osztályfõnök: Varga-Gedõ Lenke
Benedek Szabolcs, Buda Richárd, Dénes Bálint, Eggendorfer György, Harmati András, Horváth Bálint, Juhász Balázs, Kerkuska Zsolt Antal, Kocsis András, Kovács Gergõ Gábor, Kovács Krisztián, Nemes Attila, Paulics János, Pirzsók Zsolt, Pogáts Bence, Róth Gábor, Ruzsás Gergõ, Sándor Ferenc, Sziráki Ferenc, Tolner Balázs.
12. Y
Ákos Dávid, Berki Mónika, Berki Veronika Zsuzsanna, Boros Attila, Buthi Rita, Csia Anna, Gulyás Ivett, Guóth Anikó, Györgydeák Lajos, Heller Orsolya, Horváth Szabina, Mátics Andrea, Molnár László, Németh Tünde, Polczer Richárd, Poós Szilveszter, Puli Ottó, Somogyi Annamária, Szabó Adél, Szabó Anikó, Szakács Brigitta, Szilos Anita, Tóth Veronika, Varga Bernadett, Venczel Krisztián, Vida Attila, Volf Nikoletta.
Bedõ Adrienn, Boda Alexandra, Böõr Anita, Buday Alexandra, Erdösi Ibolya, Fekete Máté, Fribék Tibor, Györke Alexandra, Horváth Nikolett, Hóti Gábor, Kelemen Imre, Kerecsényi Gergely, Koczka Ádám, Kustos Benita Daniella, Návai Anett, Németh Veronika, Simon Alexandra, Szabó Krisztián, Szarka Noémi, Ujj Balázs, Varga Nikolett, Zsirai Róbert.
12. Z 12. V
Osztályfõnök: Bartalisné Korcsmáros Katalin
Osztályfõnök: Csomor István
Osztályfõnök: Molnár Andrásné
Balhási Johanna, Bálint Laura Gyöngyi, Boldizsár Evelin, Cséri Bernadett, Csuti Anna, Czirók Kitti, Eger- Bebõk Richárd, Bokodi Martin, Farkas László, Kapcsándy Gábor, Kincses Gábor, Kiss Dávid, Kolozsvári vári Edina, Huszár Ádám, Kalmár Helga, Kovács Eszter, László Dalma, Maráczi Noémi, Nyári Anikó, Nyá- Zoltán, Mihályka Dávid, Nagy Gergely, Németh Péter, Orbán Csaba, Papp Csongor, Szolnoki Roland, Tari Nikolett, Polczer Ramóna, Rédey Ramóna, Tamás Szandra, Varga Kitti. kács Máté, Vadász-Ember Dávid.
VIII.
Ballagás 2009
2009. május 1.
Türr István Gimnázium és Kollégium Az elsõ nyelvi tagozatosok voltunk 2004 õszén fürkészõ pillantással, tele kérdéssel, kíváncsisággal és aggodalommal léptük át a Türr István Gimnázium és Kollégium küszöbét. Jó felidézni az elsõ napokat, amikor kezdtünk megismerkedni egymással, az iskolával, mikor próbára tettük tanáraink türelmét, megértését, szigorát. Az elsõ év többnyire a nyelvtanulás jegyében telt, hiszen a nyelvi elõkészítõ tagozat diákjaiként heti tizennégy órában tanultuk az angol, illetve a német nyelvet. Ennek is köszönhetõen osztályunk számos nyelvvizsgával büszkélkedhet. Az ezt követõ tanévben
13. F
kezdõdött el számunkra az igazi gimnáziumi élet, mely még több szorgalmat és odafigyelést követelt. Az itt töltött öt év azonban nemcsak a kemény munkáról szólt. A tanulás mellett jutott idõ a szórakozásra is. Együtt vettünk részt a különbözõ iskolai programokon, ünnepélyeken. Sohasem feledjük el az izgalmas osztálykirándulásokat, a szecskaavatót, a Türr-napokat, az elegáns bálokat és a szalagavatót. Mindezek hozzásegítettek bennünket ahhoz, hogy néhány év alatt remek osztályközösséggé kovácsolódjunk. Az utóbbi hónapokban
szomorúan vettük tudomásul, hogy hamarosan búcsút kell intenünk egymásnak. Szempillantás alatt elteltek a középiskolai évek, vár ránk a nagy megmérettetés, az érettségi, s egyúttal egy új fejezet kezdõdik el az életünkben, ahol önállóan kell boldogulnunk. Szeptembertõl különbözõ fõiskolákon, egyetemeken folytatjuk tanulmányainkat, de mindig mosolyogva gondolunk majd vissza a Türrben töltött idõ szép emlékeire, s örömmel készülünk a találkozásra régi társainkkal, tanárainkkal és jó öreg iskolánkkal. Stenger Éva, 13. A
13. A
Osztályfõnök: Böröczky Éva
Ángyán Nikoletta, Bauer Alexandra Éva, Bauer Szilvia, Csukárdi Dóra, Deé Szabolcs, Dobó Kocsis Gábor, Ekanem Diána Afiong, Ferencz Zsuzsanna, Gazsó Martina, György Réka, Harsányi Anikó, Helyes Veronika, Kaufmann Alexandra, Kiss Tamás, Kossuth Gergõ, Magyar Katalin, Nagy Judit, Nagy Roberta, Oross József, Pfeifer Dávid, Pintér Veronika Erzsébet, Sashalmi Ádám, Stenger Éva, Süle Beatrix, Szabó Mercédesz, Szalma László Tamás, Tavaszi Mónika, Tomor András, Treiber Tamás, Végh Katalin, Zámbó Márk.
Osztályfõnök: Szilos Attila
Egy osztályban, egy kollégiumban Nehéz feladat pár mondatban összefoglalni a 13.F múltját, jelenét, jövõjét. Ötödik éve járunk egy osztályba és lakunk egy kollégiumban – így kapcsolatunk már elég komolynak mondható. Ha már a komolyságnál tartunk, nem ez az osztály legjellemzõbb tulajdonsá-
ga. Milyenek is vagyunk? Különbözõek, de mégis összetartóak; felnõtt gyerekek, akik mindig készek egy kis bolondozásra. A közös élmények felsorolására napok kellenének… Talán az együtt töltött „bennmaradósokat”, a kirándulásokat élveztük leginkább. Rengeteg helyet
– több mint száz települést fedeztünk fel közösen belföldön és külföldön egyaránt. Most viszont napjaink meg vannak számlálva: még mindig nehezen hisszük el, hogy idén számunkra nem lesz érettségi szünet… Cseh Réka Zsuzsanna, 13. F
Ács Péter, Altman János, Bakos Melinda, Bernáth Zita, Boncföldi Veronika, Cseh Réka Zsuzsanna, Gárdos Anita, Geczõ Flóra, Henn Barbara, Horváth Zsuzsanna, Iklódi Noémi Rita, Kecskés György István, Késmárky Veronika, Kovács Aliz, Kovács Ráhel, Mód Beáta, Molnár Gergõ, Nagy Éva, Nagy Krisztián, Nagy Szabina, Németh Gábor, Nyári Ádám, Spengler Katalin, Szekeres Ágnes, Szita Alexandra, Varga Klaudia, Varga Lilla.
12. G
Osztályfõnök: Üvegesné Ozorai Hortenzia
Együtt nõttünk fel 8 év, 80 hónap, 1419 iskolában töltött nap rengeteg idõ egy 18 éves számára. Nem túlzok, ha azt mondom, együtt nõttünk fel. Még mindig emlékszem az elsõ napunkra. Tízévesek voltunk, kicsik, s legtöbben szüleinkkel érkeztünk az iskolába. Az igazgatónõ még a felújítatlan tornateremben mondott nekünk pár bíztató szót, majd felmentünk a mindenkori 5.G osztály termébe. Megismerkedtünk osztályfõnökünkkel, aki ekkor még nem tudta, hogy kemény nyolc év vár rá is. Az elsõ pár hónapban még megszeppenve mentünk végig az iskola ódon falai között. A végzõsök hatal-
masnak tûntek hozzánk képest. S ma, mi vagyunk a végzõsök. Tízévesen annyira messzinek és lehetetlennek tûnt, hogy valaha mi is eljutunk idáig. Sok élménnyel gazdagodtunk. Minden évben kaptunk valamilyen feladatot, s ezek közül az egyik legnehezebbnek a hagyományos türrös bál megszervezése bizonyult. Úgy gondolom, remekül helytállt az osztály, minden vendég jól érezte magát. Nyitótáncunkkal megbontottuk a sokéves hagyományt: keringõ helyett tangóztunk. Véleményem szerint ez a nyolc év mindegyikõnk számára örök emlék marad.
Ennyi idõ után kétségtelenül elmondhatjuk magunkról, hogy mi ide tartozunk. Erre büszkék lehetünk, s életünk végéig magunkban hordozzuk az Alma Materben megszerzett tudást, tapasztalatot és élményeket. Most el kell válnunk osztálytársainktól, barátainktól, tanárainktól és magától az iskolától is. Azt szokták mondani, hogy a ballagás mérföldkõ minden diák életében, mely után a „nagybetûs élet” következik. Reméljük, hogy a Türrben megszerzett tudásunkkal megálljuk helyünket a világban, és iskolánk is büszke lehet arra, hogy egykoron diákjai voltunk. Varga Richárd 12.G
Bakk Barnabás, Bárdos Luca Csenge, Barti Benjamin, Bierbaum Viktória Rita, Bognár Attila, Czirfusz Tibor, Császár Zsanett, Fódi Orsolya, Forgó Ildikó, Grõber Bálint, Hoffmann Szabina, Holczinger Dóra, Ikker Péter, Járó Veronika, Karancsi Balázs, Léhner Éva, Lisztes Zsolt, Marczali Adrienn, Mayer Péter, Menyhárt Marianna, Németh Márton Boldizsár, Orbán Barbara, Szalai Andrea, Szili Balázs, Varga Richárd, Varjas Renáta, Vecsei András Gábor, Zsirai Alexandra.
Pápa és Vidéke Ballagási Különszám. – Kiadja: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. – Megbízott fõszerkesztõ: Németh Zsolt. Felelõs kiadó: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. – Nyomdai munkák: Antók Nyomdaipari Kft., Celldömölk – A szerkesztõség címe: 8500 Pápa, Fõ u. 5. Pf. 171. – Telefon/fax: 89/324-557 – e-mail:
[email protected] – web: www.papa.hu – ISSN 1589-8288 – Kéziratot nem õrzünk meg és nem küldünk vissza!