ÉRDI LAP Ingyenes kétheti lap 12 000 példányban
XII. évfolyam 18. szám • 2014. július 17.
facebook.com/er di.fidesz; facebook.com/t.meszaros.andras; er difidesz.hu
Tisztelt Olvasóink és Partnereink! 2014. július 18‐tól augusztus 1‐jéig szabadság miatt az Érdi Lap ügyfélszolgálati irodája zárva tart. Nyitás: augusztus 4., hétfő 8 óra
2016-ra felépülhet két új Lidl áruház
Nyár, vakáció
A
P O L G Á R I
Ö S S Z E F O G Á S
L A P J A
E
Közös sajtótájékoztatót tartottak a Lidl Bt. képviselői, Tóth Péter Gergely ügyvezető, Polgár János cégvezető és T. Mészáros András polgármester.
A
sajtótájékoztatón együttműködési megállapodást írtak alá a felek, amely azt tartalmazza, hogy kölcsönösen figyelembe veszik egymás érdekeit a meglévő és a tervezett Lidl áruházak üzemeltetése és építése kapcsán. T. Mészáros András elmondta, hogy Érden már működik a volt Ritmus Áruházban egy Lidl, és ezen kívül két új áruház építését tervezik. Egyet Parkvárosban, a Bem térnél, a másikat Érdligeten. Érdligeten a lakók már nagyon régóta szeretnék, hogy legyen egy könnyen megközelíthető, megfelelő minőségű árukészlettel rendelkező bevásárló központ. A Lidl képviselő elmondták, hogy a Bem téren épülő üzlet kínálata hasonló lesz, mint a meglévőé, de felépítése el fog térni, hiszen a központban egy régi áruházba költöztek, ahol alkalmazkodni kellett az adottságokhoz. Itt a saját típusáruházukat fogják megépíteni, amely azonban már sokkal korszerűbb és városképbe illőbb lesz, mint a régebben építettek. Kérdésre elmondták, hogy – mivel ez volt a város vezetése részéről a legfőbb kifogás – már nem barakk jellegű áruházakat építenek. A típustervek minőségi fejlődésen mentek át az utóbbi időben, és szervesen illenek már a városképbe. Azt is elmondták, hogy várhatóan 2016-ban adják át a két új áruházat.
A Lidl képviselői és T. Mészáros András polgármester aláírják az együttműködési megállapodást A volt Ritmus áruházat is átépítik, korszerűsítik. Az áruház homlokzatát újítják fel, magasabb színvonalú fém burkolatot kap, továbbá az Európa sétány felőli része is át lesz építve, a gazdasági bejárati rész is szebb lesz. A Bem térnél tervezett Lidl Áruház megépítése szorosan összefügg az új autópálya lehajtó elkészültével, ugyanis annál már folyik a közbeszerzési eljárás, a forrás rendelkezésre áll, és átadását 2015 végére ígérték, vagyis ez után valósulhat meg legkorábban az áruház is.
A Lidl mindent megtett azért, hogy a csomópont időben megépülhessen, egy ingatlant átadtak az állam részére, és a finanszírozásban is részt vesznek. T. Mészáros András a továbbiakban elmondta, hogy az Érdi Televízió 5 millió forintot nyert pályázaton a Médiatanácstól műszaki fejlesztésre. Beszélt arról is a polgármester, hogy készülnek a választásra, és szeretnék, ha az érdiek megadnák a lehetőséget a Fidesz csapatának az elkezdett munka további folytatására.
z a nyár is jól kezdődött, mármint a sportszeretők számára: végig izgulhattuk a labdarúgó világbajnokságot, és mellékhatásként összeszedtünk némi kialvatlanságot. Bár az időjárás eléggé szeszélyes, azért volt már részünk kánikulában is, és remélhetőleg még lesz is. Némely időjósok az évszázad legmelegebb nyarát vízionálják, de nagyon kell igyekezni odafent, hogy ebből valóban az legyen, és akkor szenvedni is fogunk, de nagyon. Minden nyár – és a mostani sem kivétel – nagyjából uborkaszezon a közéleti újságok számára, legfeljebb a bulvárok cikkezhetnek a celebek nyári kalandjairól, a magukat valamennyire is komolyan vevő sajtóorgánumok sokszor csak kínlódnak, mert a politikusok, városvezetők, törvényhozók is nyaralnak, lelassul minden. Persze igazából most vihar előtti csend ez, hiszen augusztus közepén meg fog indulni teljes erővel a kampányhenger, elkezdődik az aláírásgyűjtés a választásokra, mert mindenki úgy gondolja, október elejére tűzi ki a köztársasági elnök az önkormányzati választást. Addigra fel kell állni a csapatoknak, és Érden jelenleg a Fideszen kívül még senki sem nevezte meg indulóit, ezért nagy lesz a forgalom az utolsó hetekben. Az Érdi Lap is m egpihen kicsit, legközelebb csak augusztus 14-én fogunk megjelenni, addig erőt gyűjtünk és nyaralunk. Minden kedves olvasónknak jó pihenést, jó nyaralást kívánunk! ORLAI SÁNDOR
Tovább épülnek útjaink, járdáink V
ízelvezetési rendszert építenek a Szalonka utcában. A terület fejlesztése folyamatos, hiszen az elmúlt években kezdődött a rendszer kiépítése, idén is a képviselői keretből valósulhatnak meg a munkálatok. A részletekről a választókerület képviselője Mórás Zsolt adott tájékoztatást.
A parkvárosból lezúduló csapadék többsége az elmúlt évtizedekben rengeteg problémát okozott a Szalonka utcában és környékén. Az ebből adódó problémák megszüntetését kiemelt feladatának tekinti az önkormányzat, így egy összetett építkezési koncepció keretén belül évről évre kerül sor a vízelvezetési rendszer kialakítására. A képviselői keret 5 millió forint, ezt a teljes összeget a kivitelezésre fordítják, így ismét egy jelentős szakasz készülhet el a Szalonka utcában. A probléma jelentős volt, hiszen a víz – mivel , hogy alacsonyan fekszik a terület – nehezen folyt el, sok esetben megállt az ingatlanokon belül. A korábbi években megépült árokszakaszokkal a lakosság elégedett, ennek jótékony hatása érezhető. A vízelvező árok kialakításával párhuzamosan helyreállítják a gépjármű beállókat is. A munkálatok várhatóan a hónap végéig befejeződnek.
A
csatornázás „B” programjában számtalan helyszínen épülhetnek aszfaltos utcák a városban. Ezekkel a munkálatokkal a kialakított szennyvíz-elvezetési hálózat megvédése a cél, de a lakosság nagy örömére így a közlekedési feltételek is javulnak a város egyes területein. A Fűzfa utca egy közel 800 méteres szakaszán is munkálatokra lehet majd számítani. Az érintett szakasz kiválasztásakor a legfontosabb szempont a felszíni víz okozta problémák megszüntetése volt. A korábbi években, a választókerületben számos helyen volt útépítés, azonban a terület domborzati adottságai miatt sok utcában hasonló a helyzet, mint a Fűzfa utcában. A pénzügyi lehetőségek szűkösek, így csak lépésről lépésre lehet haladni a munkálatokkal – tette hozzá Kéri Mihály. A választókerület képviselője beszélt környék adottságairól is, kiemelte, hogy ez is egy olyan területe Érdnek, ahol az elmúlt közel másfél évtizedben a beköltözéssel arányosan nem lehetett fejleszteni az infrastrukturális feltételeket. Szerencsére a csatornázás hozott javulást az elmúlt években, hiszen bizonyos mértékben a munkálatok utáni helyreállításnak köszönhetően jobb minőségű utakon járhat lakosság. Kéri Mihály hozzátette, hogy a Fűzfa utcában napokon belül elkezdik az érintett szakaszon az aszfaltozást és várhatóan július végéig be is fejeződnek a munkálatok. *** eljes hosszában megújult a járda a Bethlen Gábor utcában. Így a Tompa Mihály utcától, egészen az ötös körfogalomig kényelmesebbé
T
válik a gyalogos közlekedés. A beruházás 100 %-osan önkormányzati forrásból valósult meg, a munkálatok ma fejeződtek be. Az elmúlt időszakban vette kezdetét az a beruházás, melynek köszönhetően a Bethlen Gábor utca teljes hosszán megújult a járda. Az önkormányzat ezzel a lakosság igényeit is szerette volna kielégíteni, hiszen helyenként már igen nehézkes volt a gyalogos közlekedés. Bács István elmondta, hogy Érd város önkormányzata eddig is különös figyelmet fordított a járdaépítésre, és a fejlesztést az elkövetkezendő időszakban is folytatni szeretnék. A munkálatokkal a mai napon végeztek, így hamarosan birtokba vehetik a gyalogosok az új járdát, amely a Tompa Mihály utcától egészen az ötös körforgalomig megújult. *** mint azt az elmúlt években megszokhatták az érdiek, az idei évben is folytatódik az útépítési program – mondta Simó Károly az Érdi Csatornamű Társulat elnökhelyettese, a Mérnök utca aszfaltozása kapcsán. Az önkormányzat ezzel párhuzamosan folyamatosan keresi azokat a pénzügy forrásokat, amelyekből a földutak pormentesítése elvégezhető – tette hozzá a szakember. Érd úthálózata kb. 400-450 km hosszú, ebből hozzávetőlegesen 140 km pormentesített. A fennmaradó közel 300 kilométernyi útfelület aszfaltozásához több milliárd forintra lenne
A
szükség, amely a költségvetésben nem áll rendelkezésre. A Mérnök utcában elkezdett munkálatok két ütemben zajlanak. Simó Károly elmondta azt is, hogy az utcában külön vízelvezető rendszer kialakítására nincs lehetőség, de a szakemberek olyan megoldásokat alkalmaznak majd, amelynek köszönhetően az ingatlantulajdonosoknak nem okoz majd problámát a csapadék, továbbá az útfelület sem sérül. A városban jelenleg zajló útépítési munkálatok kapcsolódnak a csatornázási programhoz is. Azok az utcák élveznek elsőbbséget, amelyek esetében a szilárd útburkolat hiánya veszélyezteti a már megépített csatornát, illetve olyan utcák is, amelyek úgynevezett gyűjtőútként funkcionálnak. A most zajló aszfaltozási munkálatok során hozzávetőlegesen további 10 km új út épül a városban.
Következő számunk augusztus 14-én jelenik meg!
2
XII. évfolyam 18. szám • 2014. július 17.
ÉRDI LAP
Ki érti ezt?
Nálunk mikor aszfaltoznak?
Az MSZP és a civil maszlag
E
löljáróban leszögezhetjük: az MSZP-nek sem ideológiája, sem programja, sem káderei nincsenek. Az MSZP egy önmagát túlélt, ma foszladozó, eltűnőfélben lévő szervezet, melynek halálát főképpen az első hiány, az ideológiamentesség okozta. Az elődszervezetek, az MKP és az MSZMP még úgyahogy álltak valamilyen ideológiai agyaglábon, a „világ proletárjai egyesüljetek” jelszó talán még takart valamit, habár a szovjet birodalom kiszolgálása mellett sok mindenre már nem tellett az utolsó évtizedben. Vezetői ideológiájukat elcserélték részint politikai hatalomra, részint pénzre, vagyonra, és a rendszerváltoztatást megelőző és azt követő néhány évben ezen dolgoztak szorgalmasan. Olyannyira sikerült ez, hogy 1994-ben vissza tudták tornázni magukat a hatalomba, majd 2002-ben és 2006-ban ismételten, habár az utóbbi már csak „trükkök százaival” sikerült, és nem is volt hosszú életű, hiszen a 2006 őszi önkormányzati választásokon már elvesztették pozícióik nagy részét, 2010-ben pedig szinte mindent. Ideológia híján egyvalami tartotta össze az MSZP-t: a hatalomból és pénzből álló kovász. Amint kihullottak a hatalomból, fogyni kezdett a pénz, a vagyon, és az ideológia nélküli káderek egykettőre rájöttek arra, hogy ők nem is szocialisták, hanem ilyen-olyanisták, mindegy, hogy milyenisták, csak járjon vele némi zseton. Az viszont egyre kevesebb lett, a végén még a titkos bankszámlákon rejtegetett dugipénz is hozzáférhetetlen lett, a Simon-ügy óta nem merik előszedni a párnacihában és külföldi bankokban rejtegetett párttartalékokat. Így hát, mint a süllyedő hajóról a patkányok, menekülnek a volt szocialisták mindenfelé: Gyurcsány és Bajnai ölelő karjaiba, arra számítván, az ottani milliárdokból talán csurran-cseppen valami. Érd is ugyanabban a cipőben jár, mint az országos MSZP, se hatalom, se pénz, se káderek. Ilyenkor aztán jön egy megváltó gondolat: álljunk be egy civil mögé! Egy független civil mögé! Nem baj, ha nem civil és nem független, majd azt hazudjuk, hogy az. 2010-ben már megpróbálták egyszer, hiszen akkor Közérdek-MSZP néven indultak, már akkor sem vállalták fel a szocialista pártot önmagában, azt hitték, hogy a Közérdek Egyesület majd elleplezi őket. A választók azonban nem hülyék, pontosan látták, kikből áll a színtársulat, és például T. Mészáros András, a Fidesz jelöltje 54,48% : 24,36% arányban győzött, vagyis több mint kétszeresét kapta az MSZP-jelölt szavazatainak. Most ismét a civil-kártyát próbálják kijátszani, azt gondolván, hátha elfelejtettük választási kudarcaikat, és az ártatlanok rácsodálkozásának örömével fogadjuk jelöltjüket, aki – ő mondta – civil. Persze, pontosan úgy civil, ahogyan Döcsakovszky civil volt 2010-ben. Talán annyiban mégis igaza van a civilséget illetően, hogy fogalma sincs önkormányzatról, Érdről, közgyűlésről – azt hitte, Érden képviselő-testület van, pedig a megyei jogú városok testületét közgyűlésnek hívják, egy polgármester-jelöltnek ezt illene tudni –, nincs programja, csak lilagőzös szólamai, és az a naív hite, hogy a város biztosan jobban bízik egy nőben. Már miért bízna jobban? A városvezetés szakma, a tudás és a tapasztalat számít, nem a szexuális vonzerő. Ha így lenne, csupa divatmodell vezetné világszerte a városokat. Ehelyett sokszor csúnya és öreg férfiak ülnek a bársonyszékekben, csak azért, mert ők értenek jobban hozzá. Ha meg nő, akkor azért, mert ő érti jobban a dolgokat. Margaret Thatcher kományzása, a Falkland-válság idején járta a következő mondás: az angol kormány gyáva öregasszonyokból áll, kivéve a miniszterelnököt, ő igazi férfi. Az MSZP jelöltjéről nem lehet ugyanezt elmondani. Meglehet, Érd férfi lakosai inkább az ő fényképét nézegetnék, mint a jelenlegi polgármesterét, de a polgármesteri székre már nem ő az esélyes, ott mások a szempontok. A civil-maszlagot is érdemes néhány mondattal körüljárni. Akkor kerül ez elő – a szakértői kormány helyi változataként –, amikor nincs olyan erős párt, amely esélyes lenne leváltani az éppen kormányző erőt. Ilyenkor rögtön terhesek lesznek a pártok, politikamentessé akarják tenni a helyi közéletet, mintha ez lehetséges volna. Mostanában Esztergom példáját veszik elő, Tétényi Éváét, pedig egyrészt ott egészen más volt a helyzet, szinte az egész város le akarta váltani Meggyes Tamást, másrészt minden ellenzéki párt beállt mögé, a Jobbikot is beleértve. A végeredmény azonban siralmas lett: egy működésképtelen város, mindenkivel és önmagával is veszekedő testület, béna kacsaként kormányzó polgármester. Tavasszal az is bebizonyosodott, hogy nem a Fidesszel volt bajuk, csak a polgármesterrel. Érden nem ez a helyzet, itt a közgyűlés és a polgármester kiválóan működött az elmúlt nyolc évben, soha ennyi beruházás nem volt, soha ennyi pénzt nem építettek bele az érdi infrastruktúrába, vagyis sikeres volt az elmúlt két ciklus. Nincs protesthangulat, azt csak a vezetésből kiszorult baloldal próbálja elhitetni, de hiába. Ezért az érdi civilség sem lesz nyerő ősszel, ugyanúgy, ahogy négy éve is mindössze egy sovány helyet jelentett Jakab Béla számára, aki úgy hálálta meg az érdiek bizalmát, hogy a baloldal két képviselőjével együtt nem vesz részt a közgyűlés munkájában, nem szólal fel, nem nyomogatja a szavazógépet, még „nem”-eket sem gyárt, csak úgy elvan néha, mint a befőtt. Döcsakovszky Béla és Bakai Nagy Zita, az MSZP két volt üdvöskéje még jelenlétével sem terheli meg az érdieket, hiszen mindössze évente egyszer írnak alá, hogy ne lehessen őket kizárni a közgyűlésből, és továbbra is felvehessék tiszteletdíjukat. Így aztán az érdi baloldal fehér folt az érdiek számára, nem tudjuk, hány pártból áll, nem tudjuk, kik vezetik, kik a tagjai, kik a prominensei, mi a programjuk, egyáltalán, mit is akarnak. Egy halvány sejtésem van: valószínűleg nézik a sportcsatornákon divatba jött pókerpartikat, és ki akarják ők is próbálni, mennyire jön be egy faarccal előadott blöff. Gyanítom, semennyire. Várospolitikához azért ennél több kell: program, hiteles képviselők és szavazók. Jelenleg egyik sincsen. VITRIO L.
ÉRDI LAP A polgári összefogás lapja Alapította az Összefogás Egyesület Kiadja a BALATONI 19 MANAGER KFT. Felelős kiadó a kft. ügyvezetője Felelős szerkesztő: ORLAI SÁNDOR Szerkesztőség: 2030 Érd, Budai út 16-18., Telefon: 06-20/9205-496. E-mail:
[email protected], Honlap: www.erdilap.hu ISSN 1589-9950 Nyomtatás: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ, Cím: 8200 - Veszprém, Házgyári út 12., Felelős vezető: Horváth Gábor - ügyvezető igazgató Hirdetésfelvétel: 06-20/355-47-10, 06-20/543-81-68, e-mail:
[email protected] ÉRDI LAP Ügyfélszolgálati Irodája a Budai út 16-18. szám alatt. Hirdetésfelvétel, apróhirdetések felvétele minden hétköznap: 8-tól 16 óráig. Telefon: 06-23/364-017, 06-20/355-47-10
A
z érdiek megszokhatták, hogy az utóbbi években minden évben jelentős számban épültek új utak. Korábban is minden évben a pénzügyi lehetőségekhez mérten újultak meg utak és került aszfalt korábban poros utcákra. Azonban 2012 és 2013 évek során közel 40 km új út épült meg. Sok vagy kevés ez? Ha azt nézzük, hogy 2011-ig Érden összesen 100 km volt pormentesített út, akkor jelentős, 40%-os növekedést jelent ez. Ha azt nézzük, hogy Érden még az eddigieken túl 300 km utat kellene pormentesíteni, akkor ez azt jelenti, hogy a teljes mennyiség 10-12%át sikerült két év alatt megújítani. A legtöbb út természetesen a csatornázáshoz kapcsolódóan épült meg. Ebből is látszik, hogy nem csak a csatorna által nyújtott komfort miatt volt érdemes ebbe belevágni, hanem azért is, mert így igen jelentős számú utcában esély nyilít arra, hogy szilárd burkolat legyen. Az is nyilvánvaló, hogy
két év alatt nem lehet, nem lehetett 60 év elmaradását behozni. De legalább elindult a program. Az előző évekhez hasonlóan idén is rengeteg utcában került vagy kerül aszfalt. Első közben azokban az utcákban, ahol valamilyen gyűjtővagy átmenő forgalom zajlik. Sorra kerülnek azok az utcák is, amelyeknél a szennyvízcsatorna árok megvédése érdekében rendezni kell a vízelvezetést és a felületet is. Mindezt természetesen a rendelkezésre álló pénzügyi források függvényében! Bízom benne, hogy a csatornázás „B programja” során megújulhat a régóta várt Ürmös utca, Eperfa utca, Cseresznyefa utca, mint Érd harmadik
legnagyobb forgalmú útvonala. Szintén sokan várják azt is, hogy a Tárnoki útnak a Szent István úttól Nyugatra eső részén is konszolidáltabb viszonyok legyenek. De természetesen tudatában vagyok annak is, hogy bármerre járunk, bárhol épül út, mindenki számára a legfontosabb kérdés: az én utcámban mikor aszfaltoznak? Ha Érd fejlődése olyan ütemben folytatódik, mint azt az elmúlt években láthatták az itt lakók, akkor nyugodtan mondhatom: pár éven belül Érd úthálózatának jelentős része is megújul a csatorna kiépítése után. A megkezdett munkát folytatjuk! SIMÓ KÁROLY
Baloldali homokozó M
ára eljutottunk oda, hogy a „nagy baloldali összefogás” egy óvodai homokozóra hasonlít, ahol homokozólapáttal püfölik egymást az óvodások, és állandóan árulkodnak az óvónéninek. Érden a homokozót az internetes fórumok jelentik, ahol névtelenül, de mégis valahogy beazonosíthatóan esnek egymásnak. Lássuk! Jakab Béla például ezt írja: „A meggyesek nem fáradtak bele. Az őszi választásokon Egy Civil Szövetség keretén belül indulni fognak. Vannak jelöltjeik. Az a „baj” túl sok. Akár három is egy helyre. Azt az ellenzéki polgármestert támogatják akit a legtöbb ellenzéki szervezet támogat.” Erre válaszol a 2030 Egyesület egy tagja: Amit ide leírtál az éktelen nagy ostobaság, és mivel tudjuk rólad, hogy ostoba nem vagy, így a nyájas olvasóra bízzuk annak eldöntését, hogy miért teszed mindezt. „Azt az ellenzéki polgármestert támogatják akit a legtöbb ellenzéki szervezet támogat.” (Civil Érdek, a szerző) Tehát nem azt, amelyiknek bármekkora esélye lenne a győzelemre? Nem azt, amelyik mögött tényleges szavazótáborral rendelkező szervezet(ek) állnak? Hanem azt, aki mögött a legtöbb himi-humi szervezet áll! Nem azt a jelöltet, akit lényegében mindenki ismer, és néhány idióta fanatikust leszámítva, még az ellenséges politikai tábor szereplői is elfogadnak, hanem egy, a családján kívül senki által nem ismert jelöltet. Nem azt, aki erre készül mióta elkezdte felnőtt életét, aki ismeri a vonatkozó törvényeket, szabályokat, aki két cikluson keresztül, két ellentétes színű polgármester mellett (elfogadottság) is képes volt ténykedni, aki veletek is jól
együtt tudott működni. Nem, Te nem ezt akarod támogatni, hanem azt, aki mögött a legtöbb szervezet sorakozik fel…. Vegyük a konkrét példát, mivel kár teljesen rébuszokban beszélni. Indul egy jelölt, nevezzük FZs-nek ( ha valaki magára ismerne az csupán a véletlenek játéka). FZs teljesen ismeretlen, ő sem ismeri a város gondjait, bajait. Támogatják őt: LMP, aki lényegében nem létezik, szervezete nincs, tábora lényegében nincs, legalábbis Érden nincs. Van viszont egy szélsőségesen gondolkodó képviselőjük, akit ti magatok kiutáltatok. Érdi Nő Pont! Mint tudjuk a pont az egy kiterjedés nélküli matematikai/geometriai fogalom, éppen ezért egészen találó a Nőszövetség érdi szervezetére nézve. Ez még mindig nem lenne baj, hiszen mindig lehet találni néhány fanatikus hölgyet, akik látszólag megjelennek és mivel éppen megcsalták őket, kasztrálnák a környezetük férfiait. A sokkal nagyobb baj, hogy az adott szervezet nem másért csatlakozott FZs támogatásához, mint egyszerű családi és hatalmi indíttatásból, nevezetesen az adott hölgy férje az a hűséges táskahordozó FZs mellett, akit éppen Te küldtél el nem is olyan régen vizet hordani, ahelyett, hogy az érdi politikában helyet akarjon magának. Térjünk is tehát rá a hű „Sancho Panzara” (SzI), aki elvben a PM támogatását hozná, miután az elmúlt másfél évben nagy elvi szilárdságról tanúbizonyságot téve, előbb a Szolidaritás helyi szervezetét erősítette, de mivel ott nagy a konkurencia, van rajta kívül még egy ember, így átigazolt a PM-
hez – egyedüliként –, akik annyira megörültek, hogy végre van egy érdi emberük is, hogy egyből a keblükre ölelték. A baj egyelőre csak annyi, hogy a többi hazugság mellett nem merte mind a mai napig bejelenteni a PM támogatását, mert nem kapott rá felhatalmazást. A sajtószóvivő Nagy László (701-s hozzászólás) úr által, bejelentésre került 770-s hozzászólás, hogy a JOBBIK is támogatja FZs-t. Kérdés csupán annyi, hogy erről vajon tud-e a JOBBIK? És Te, Ti tényleg úgy gondoljátok, ha a JOBBIK véletlenül nem indít jelöltet, akkor a szavazói az általatok preferálni látszó Piroska Farkasát hajlandóak lennének támogatni. Akkor tehát támogatsz egy jelöltet, aki szerintünk az alábbi kilenc pont miatt alkalmatlan: Miért is alkalmatlan a Farkas Zsuzsa? Nincs kötődése egyetlen Érden működő szervezethez, közösséghez sem, Nincs kötődése a helyi politikához, Nem ismeri a várost, Nem ismeri a városvezetést (technikai, törvényi, stb. értelemben) Szélkakas (amint az MSZP-ről úgy vélte, hogy meggyengültek, egyből függetlenné akart válni, és nem MSZP-s jelöltként indulni, mint ahogyan nekünk a tél folyamán még bemutatták.) Miként fordulna el mindenkitől, ha véletlenül támogatnánk! Nem ismertek a motivációi, Furcsák az őt körülvevő személyek, Nem ismert a városban, Nincsenek kapcsolatai, sem emberi, sem politikai. (Forrás: index fórum)
A BARÁTKOZZUNK nyugdíjas
Érdi Városi Polgárőr Egyesület
klub továbbra is várja az érdeklődőket, minden hónap utolsó KEDDJÉN a Szepes Gyula Mûvelődési Központban 15 órától. Klubvezető: Péter Tamásné (Emőke).
Ügyelet: 0-24 óráig 2030 Érd, Duna utca 84. Telefon: 06-23/374-459, 06-30/621-2580, 06-30-621-2596, 06-30-621-2579
XII. évfolyam 18. szám • 2014. július 17.
A nemzeti pártok szövetsége a fejlődés mellett Beszélgetés T. Mészáros András polgármesterrel, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjével – Nyolc éve vezeti a várost, ez idő alatt számos, mintegy 40 milliárd forint értékű fejlesztés történt. Hamarosan újra választ Érd. Az indulni szándékozó pártok, szervezetek közül elsőként a Fidesz véglegesítette képviselőjelöltjei listáját, amelyet polgármesterjelöltként Ön vezet. Nyilvánvaló, hogy a megkezdett munka folytatásához kérik a választók bizalmát. – Valóban, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselői és jómagam is a nemzeti elkötelezettségű pártok, azaz a KDNP, a Kisgazdapárt és a Fidesz szövetsége, valamint több civil szervezet támogatásával kérünk újabb felhatalmazást a választóktól. Mind az áprilisi országgyűlési, mind a májusi európai parlamenti választáson bebizonyosodott, hogy ez a szövetség életképes, és közösen hatékony, az emberek érdekeit szem előtt tartó munkát végez. Vannak olyan hangok, jórészt ellenfeleink részéről, amelyek olykor megkérdőjelezik e szövetség egységét, de ezek szirénhangok. Az elmúlt válasz-
tások bebizonyították, hogy töretlen az egység a Fidesz, a KDNP és a Kisgazdapárt között. Így a mi feladatunk nem az, hogy ezekre úton-útfélen reagáljunk. Amíg ők az alaptalan vádaskodásaikat fogalmazzák, mi igyekszünk a városban élőkért dolgozni.
– Milyen célokat fogalmaznak meg az új ciklusra? – Az a célunk, hogy Érd családias, virágzó kertváros legyen, ehhez pedig az érdiekkel közösen folytatnunk kell a munkát, amely a város további gyarapodásához szükséges. Érd elindult a fejlődés útján, ezt rosszakaróink se tagadhatják nyugodt lelkiismerettel, és – a különböző felmérések tanúsága szerint – az itt élők jelentős része is így gondolja. A „járt utat a járatlanért el ne hagyj” mondás ez esetben különösen igaz: ellenfeleink, kihívóink új irányokat keresnek a városnak, mi viszont az eddigi fejlődést szeretnénk még jobban felerősíteni. Azzal, hogy kereszténydemokrata országgyűlési képviselőnk, dr. Aradszki András államtitkári megbízást kapott az új kormányban Orbán Viktor miniszterelnök úrtól, tovább erősödött a város lobbiereje. Közösen képesek lehetünk arra, hogy a következő években Érd elnyerje az őt megillető rangját a megyei jogú városok sorában. Úgy vélem, minden itt élő ember érdeke, hogy ezt az esélyt kihasználhassuk.
Fidelitas alakult Tárnokon S
zalai Ferenc politológus, a 2014-es önkormányzati választás FIDESZKDNP-OTVSZ képviselőjelöltje Tárnokon. A tavaszi választások előtt a tárnoki kampánymunkája során azt tapasztalta, nagyon sok fiatal örömteli fogadtatással kezdett vele baráti párbeszédet településük kapcsán. Úgy érezte, ideje komolyabb támogatást nyújtani az elért sikerek megvédése érdekében, így megszervezte, és július 14-én létrehozta a tárnoki Fidelitas szervezetet, a Fidesz társszervezetét, melynek tagjai az alakuló ülésen elnöknek őt, Szolnoki Barnát pedig alelnöknek szavazták meg. Közösség nélkül nincs életerős egység, ifjúság nélkül nincs ifjúságpolitika. A Fidelitas kiáll a fiatalokat is támogató intézkedésekért.A Közös ünnepek, munkák, a kulturális progra-
mok várják, hogy a fiatalok is részt vegyenek rajtuk. Mostantól kezdve Tárnokon először, ifjúságpolitikai szemmel, ifjúságpolitikai stratégiával, ötletekkel , és programokkal hivatalosan is segítik Szolnoki Gábor polgármester urat, a helyi vezetést, és természetesen országgyűlési képviselőnk, dr. Aradszki András munkáját is. Szeretnék, ha ez a csapat bővülne, és Érden is hasonló fejlődés indulna meg. – Meg kell mutatnunk, hogy érdemes hazánkban maradni, ÉrdenTárnokon is megérdemelt élni! Támogatjuk a helyi és az érdi vezetést, a kormány munkáját, a kampányban pedig természetesen aktívan veszünk rész, azt fiatalos munkavégzéssel frissítjük fel. Mi igyekszünk elmondani a
fiatalok számára, miért fontos, hogy elmenjenek szavazni, és hogy voksukat a FIDESZ-KDNP-re adják le. A fiatalok közösségépítése mostantól hivatalosan is elkezdődött. A családalapítás, otthonteremtés, munkahelyteremtés, vagyis a jövőnk a mi közös ügyünk, ezen a területen közösen kell derülátó, optimista eredményeket elérnünk – mondta lapunknak megválasztása után Szalai Ferenc.
A Szociális Gondozó Központ „Parkoló” programja
A
Szociális Gondozó Központ vezetője, Récsei Krisztina irányításával Bereiné Petrik Mária, a Gyermekjóléti Központ és Családok Átmeneti Otthonának vezetője és Rákosi Aglája az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda irányítója szervezésében sikerült gazdag és változatos nyári szabadidős programot útjára indítaniuk az idén is. Hétfőként speciális programot ajánlanak a Családok Átmeneti Otthonában lévő gyerekeknek Józsa Bettina, a szabadidős programokért felelős lelkes szakember irányításával. Érden a helyi mellett több, országos felvevő átmeneti otthon van és lehetőség nyílik a gyerekek számára játékra, kézművességre sőt, még bográcsozásra is. Keddenként az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda klubjában Nyári Róbertné, Józsa Bettina, Pilár Zsófia, Rákosi Aglája szervezésében használati tárgyakat, díszeket, rajzokat készítenek és játszanak, ami pedig a legfontosabb, hogy jól érzik magukat a résztvevők. A „Parkoló” program szabályzatát is közösen alkották meg és így könynyebb betartani, egymásra odafigyelni, segíteni egymásnak, közben észre-
vétlenül egyre erősödő barátságok is kialakulnak. Szerdánként Diósdon Teleki Adrienn fejlesztő pedagógus irányításával töltik el tevékenyen a napjukat a gyerekek, ugyanis Diósdon is a gyermekjóléti szolgáltatást az érdi intézmény látja el. Csütörtökönként gyalogtúrázás van Józsa Bettina, Kovács Péter és Kiss Sándor felügyelete mellett, akiknek a hátizsákját elemózsiával Marczis Ildikó tölti meg. Mindezen programokkal párhuzamosan az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda is nyitva és programjaival várja a fiatalokat. A programok gördülékenységé-
3
ÉRDI LAP
hez nagyban hozzájárulnak a segítők is, többek között Balázsovics Kinga, aki már tavaly is nagy segítség volt. Az idén még besegít Tóth Alexandra, Tóth Ádám, Kiss Zsófia és Vörös Vivien, aki a Kodolányi János Főiskola szociális munka szakára jár. Mindnyájan lelkesen kapcsolódtak be a „Parkoló” programba, ezzel segítve a Szociális Gondozó Központ munkáját, ők pedig hasznos ismeretekkel gyarapodnak. A „Parkoló” programot eddig is, és az idén is segítik közismert érdi emberek, élettörténetük, munkásságuk, Érd város ismert és rejtett kincseinek a bemutatásával. F. S.
Hányinger után A
téma ugyan nem kifejezetten az ebédlőasztal közelébe való, de mint létező élettani tényt, ezt sem mellőzhetjük, ha az emberi jelenségekről van szó. A hányinger fiziológiailag leginkább kétféle módon szokott létrejönni. Már, ha az étkezésbeli változatáról beszélünk. Az egyik, amikor olyan nagy mennyiségű-, vagy nagyon nehezen emészthető ételt szuszakolunk be a gyomrunkba, amelyikkel csak nehezen tud boldogulni savas emésztőszervünk. A másik meg, amikor annyira gusztustalan eledellel próbálnak megkínálni, amelyiknek a látványa is öklendezési ingert válthat ki. Előfordulhat még a látvány okozta hányinger is, amely végeredményét tekintve majdnem ugyanaz, mint a fentebb említett kiváltó ok. Mindezek tetejébe, ha a látvány ráadásul még étel képében is tárgyiasul, az már maga a gyomorrontás netovábbja. Gondoljunk csak bele, milyen gondolataink támadnának a Közép-Ázsia szerte kedvelt ürüszem-, vagy a Kína egyes részein tányérra rakott csemege, a sült patkány láttán. A hányingernek van egy nagyon sajátos eredménye. (Az is persze, ami közismert: mármint maga a róka) Az ember számára bevésődik, nem felejti el és a kiváltó ok megjelenésekor (ürüszem, gusztustalan jelenség, sült patkány stb.) megjelenik a következmény is, az öklendezési kényszer. Gyurcsány Ferenc ismert magyar politikus igen csak finnyás ember. Nem kell neki még ürüszemet sem feltálalni, sokkal kevesebbtől is hányingere támad. 2009-ben, amikor Magyarország sorscsapásaként, ez az ismert politikus volt az ország miniszterelnöke, elég volt neki egy kényelmetlen, de tényszerű igazság is, hogy hányingere legyen. Történt volt, hogy Miskolc város akkori rendőrkapitánya, Pásztor Albert oda talált nyilatkozni, hogy Miskolcon a közterületi rablások mindegyikét cigányok követik el. Ettől menten öklendezési ingere támadott Gyurcsány miniszterelnöknek. Pedig a jó városi főrendőr (Pásztor Albert senki által nem vitatottan kiváló vezetője volt tíz éven át a miskolci rendőrségnek) egy betűnyit sem hazudott. Kimondott olyan tényeket, amelyeket egyébként nagy pontossággal sejtett is mindenki. De a „politikailag korrekt” közbeszéd nem mindig bírja el a tényeket. Néhány zavaros fejű liberális megmondó ember rendre visító görcsöt kap, ha valaki merészel kimondani egy kriminalisztikai szakkifejezést: cigánybűnözés. A fiatalkorú bűnözés, a fehérgalléros bűnözés, politikus bűnözés stb. – az rendben van. Ezek a kriminalisztika szakkifejezései. Mint, ahogyan ilyen szakkifejezés a cigánybűnözés szó is. Olyan jellegzetes bűnözői kört és bűnelkövetői magatartást fejeznek ki, amelyek a nyomozati munka során segítenek behatárolni a gyanúsítottakat. Azt kérdezte annak idején 2009-ben valamelyik televíziós riporter a fentebb említett miniszterelnöktől, mi a véleménye Pásztor Albert sommás kijelentéséről a cigánybűnözést illetően. Mire a miniszterelnök megnyálazta a képzeletbeli mutatóujját – akár Piszkos Fred a hajóhídon –, leellenőrizte hogyan is fúj Brüsszel felől a szél, és felmondta a politikailag korrekt leckét: Magyarországon cigánybűnözésről beszélni, egyenesen hányingerkeltő. Fuj, gusztustalan ember a miskolci főrendőr és az érzékeny lelkű miniszterelnök számára hányingerkeltő a mondókája. Akár egy tányér ürüszem. Ez eddig tiszta sor. Gyurcsány úr a Rózsadombon, az Apró villából kinézve el nem tudta gondolni, hogy mondhat egy felelős rendőri vezető olyan égbekiáltó hazugságot, hogy létezik cigánybűnözés. Hát nem csoda, hogy majdnem öklendezett a szegény miniszterelnök a hányingerkeltő skandalumtól. El is csapták a meggondolatlanul szájaló kapitányt. Azt gondolhatnánk, egy kocsmába be nem teszi többé ez a két ember együtt a lábát. Hát, ha egyszer hányingerkeltő az egyiknek, amit a másik mond... Igen ám, de eljött 2014. A magukat baloldalinak vallók (pedig oly messze vannak a baloldaliságtól, mint annak idején Makó vitéz másnaposan Jeruzsálemtől), beszaladtak a pofozógépbe és olyan ruhát kaptak, amelyiktől úgy támolyognak, akár a gyenge őszi légy. Pásztor Albert komoly kihívások nélküli, még igencsak tenni akaró emberként arra jutott, megpróbálna Miskolcon polgármester lenni. Ismerik jól a városban, van tekintélye, az ott lakók feltehetően büszkék is rá, hogy annak idején volt mersze kimondani az igazságot. A helyi emeszpések meglátták benne a lehetőséget és gyorsan visszaléptették a nemtolvaj, nemsikkasztó, nemcsaló jelöltjüket Simon Gábort (a tolvajlással, sikkasztással, csalással vádolt ugyanilyen nevű másik emeszpés egyelőre áristomban várja, hogy kimondják a büntetőbíróságon felette az ítéletet), és beálltak Pásztor Albert mögé. Nem különben a többi balliberós társaság is, belekapaszkodott a volt rendőrkapitány kardbojtjába. Összegyűltek Miskolcon mindenféle balos pártvezérek és együttesen kinyilvánították, életüket és vérüket Pásztorért. Aztán valamelyik hírkukázó elővette a pár évvel ezelőtti rendőrkapitányi nyilatkozatot. Ettől megzavarodtak a magas vezetők (még az alacsonyabbak is), hogy Szűz Mária idesanyám, akkor most mi legyen, jó elvtárs a Pásztor úr, vagy nem jó elvtárs. Volt egy-két nevenincs pártocska, amelyik gyorsan „nem ér a nevem”-et kiáltott és otthagyta a ballib kompániát. Mindenki lélegzetvisszafojtva várta, mit lép erre a kényes gyomrú Gyurcsány. Lesz-e neki hányingere Pásztor Albert látványára, mint volt pár évvel azelőtt? Tudják, hogy van ez? A hányinger az egy természetes fiziológiai folyamat. Ha egyszer valamilyen undor kiváltotta belőlünk, akkor azt megjegyzi a szervezetünk, a pszichénk és legközelebb is hasonlóan reagál. Ha az elején már említett tányér ürüszem hányingert váltott ki, az a természetes, hogy máskor is ugyanez történjen. A szükség azonban nagy úr. Meg az éhség is. Hát még a hataloméhség. Gyurcsányéknál most akkora az ínség, hogy nem egy tányér ürüszemet, de egy tányér ürüt elhagyó végterméket is elmajszolnának, ha bármi remény mutatkozik rá, hogy visszakeveredhetnek valahogyan a hatalom közelébe. KOPOR TIHAMÉR
Hirdessen az Érdi Lapban! Nyomtatott és elektronikus formában a weboldalunkon (www.erdilap.hu) megjelenik az Ön hirdetése. Az internetes példányszámmal megnövekedett újság biztosítja a városban, illetve a kistérségekben az Ön hirdetésének legminimálisabb összegét, mely szerint az Ön hirdetése egy olvasó elérésére még 50 fillérjébe sem kerül! Hirdetésfelvétel: Nagy Gábor: 06 20 355-4710. Ügyfélszolgálati irodánk: Érd, Budai út 16-18, Tel/Fax: 06 23 364-017. www.erdilap.hu •
[email protected]
4
ÉRDI LAP
XII. évfolyam 18. szám • 2014. július 17.
5
ÉRDI LAP
XII. évfolyam 18. szám • 2014. július 17.
Kovács Sándor: Érdi portrék 3.
Horgász családi nap
Batthyány Fülöp herceg – Érd újjáépítője, a Pelikán-fogadó létesítője (1781-1870)
A
A
téglagyár területén rendezte meg az Érd és Környéke Horgász Egyesület hetedik családi napját. Külön engedély alapján kapták meg a területet, ezért volt a regisztráció, így tudják, hogy közel 300-an látogattak ki. Reggel 8 órára hozták a halat, 120 kg élő pontyot, a 15 versewnyző és a versenyen kívüliek ekkor kezdték meg a főzést.
A győztes elnyerte a jogot, és egyben a kötelezettséget a jövő évi családi nap közös halászléjének elkészítésére, melyet nagy örömmel vállaltak. Az eredményhirdetés után kiosztásra került a közel 200 adag halászlé, melyért az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően, csak egy köszönetet vártak és kaptak annak készítői. Ebéd után került sor a gyermekek részére rendezett dobóversenyre,
z ősi Ürs hun vezérig visszavezetett Kővágó-őrsi, később Batthyánynak nevezett család hercegi ágának sarja, Batthyány Fülöp Bécsben született 1781. november 13án. A főnemességnél szokásos házitanítói nevelést követően jogot tanult. Részt vett a Napóleon elleni szerencsétlen győri csatában. Vas vármegye örökös főispánja, császári-királyi kamarás, valóságos belső titkos tanácsos és az aranygyapjas rend vitéze volt. Ezért többnyire Bécsben tartózkodott (Herrengasse 19. alatti palotájában). Nagy mecénás volt, bőkezűen adakozott nemes hazafias, kulturális célokra pl. Széchenyi István után a második legnagyobb összeggel (50 ezer forinttal) támogatta a Magyar Tudós Társaságot (Magyar Tudományos Akadémia elődjét). Támogatta a Nemzeti Múzeumot és a Nemzeti Színházat is. Jelentős szerepe volt Körmend tűzvész utáni és Érd 1838. évi árvíz utáni újjáépítésében. Batthyány Fülöp zárkózott egyéniség volt, aki a közfunkcióktól húzódozott, azokat küldöttjei útján gyakorolta. Birtokai kezelésében a szigorú takarékosság elve vezérelte. Agglegényként élte le hosszú életét. A Bécsben elhunyt herceget a németújvári családi sírboltban helyezték örök nyugalomba. Batthyány Fülöp herceg 18281848 között, a Sina bárói családnak való átadásáig birtokolta Érdet, amit
Battyhány Fülöp szobra a Városháza előtt (Eőry Emil alkotása) Illésházy Istvántól, a család utolsó fiúági leszármazottjától az ősiség jogán (nagyanyja Illésházy Teréz grófnő volt) 555 ezer forintért tudott megvásárolni, megakadályozva ebben a Sinákat. Érden legnagyobb érdeme az Érd (Hamzsabég) mezővárost elpusztító 1838. évi árvíz után Újfalu megalapítása a folyótól távolabb, amit tiszteletére Fülöpvárosnak is hívtak. (Ekkortól épültek a Felső utca és az Alsó utca első házai) Ekkor épült a mezőváros északnyugati szélén, a fehérvári országúton a helység Pelikán nevű vendégfogadója, amely a család címerállatáról kapta nevét.
(Később tiszttartói lak, polgári fiúiskola, csendőrség, községháza, tanácsháza volt, ma a Magyar Földrajzi Múzeum található benne). A herceg az 1843-ban villámcsapástól elpusztult Kálvária kápolnát újjáépíttette. A Kutyavárnál új erdészlakot alakított ki. Gazdasága fejlesztése érdekében három majorságot is létesített: Fülöpmajort (a mai Tusculánumban), Berkimajort (ma Tárnok része) és Benta pusztát (ahol addig csak patakmalom volt). Érdi kastélya mellett új tiszttartói lakást építtetett és új, négyszintes magtárat emeltetett. (Ez az akkor létesített új temetővel szemben volt és az első világháború után bontották le.) Érd akkori épületeiről Wajthay Ferenc uradalmi mérnök rajzai fennmaradtak, amelyek helytörténetünk hiteles forrásai. A herceg a magyar államnyelvért folytatott harc idején elrendelte, hogy uradalmaiban a gazdasági iratokat magyarul készítsék. Kiadatott egy német-magyar nyelvű gazdasági szótárt is. A jelenkori városvezetés tiszteletét mutatja, hogy városfejlesztési programját Batthyány tervnek nevezte el. Érden egy általános iskola a Batthyány nevet viseli. Érd Főterén áll Batthyány Fülöp bronz portrészobra, Eőry Emil szobrászművész alkotása. Azt sugallja, hogy Batthyány Fülöp herceg cselekvő hazafisága ma is ösztönző példa számunkra.
A szakma szeretete Beszélgetés egy pályakezdő szakmunkással A halpucolás a versenyzők feladata volt, a közös halászlét az egész évben az egyesületért dolgozó aktivisták készítették. Három tagú zsűri bírálta el az elkészült remekműveket: dr. Bács István, dr. Veres Judit és Hudák Ági. Az elmúlt évek gyakorlatával ellentétben a versenyműveket körbe-
járva, a bográcsból kóstolva értékelték. Ennek előnye volt, hogy nem hűlt el, valamint figyelembe lehetett venni a főzés körülményeit és a csapat munkát is. A győztes a Pom-pom Lányok csapata lett ( melyet az eredményt hirdető elnök Ponyt-ponty Lányoknak keresztelt el ). Ők kupát, tálaló bográcsot és a T. Mészáros András polgármester által felajánlott, a Horgászcentrumban beváltható vásárlási utalványát nyerték (a második és harmadik is kapott utalványt az ajándékon kívül). A 4. és 5. helyezett az egyesület által biztosított értékes horgász orsót és botot kapott az oklevelek mellett.
melyen a legjobbak szintén értékes horgász felszereléseket nyertek. A győztes Pataki Dániel lett. Szintén hagyomány, hogy déltől a Tranzit Zenekar zenével fokozza az amúgy is jó hangulatot. Az idén napnyugtáig játszottak, mivel a saját maguk által vállalt „megállapodás” szerint addig játszanak, amíg jó a han-
gulat. Színes színfolt volt közben egy új hipp-hopp együttes, a Rhyme Nation 20 perces bemutatkozása, akik megígérték, ha befutnak, akkor is jönni fognak. Délután került sor a hagyományos tombolára. A horgászfelszereléseken kívül nagy derültséget keltett a hagyma és a fakanál, mint tombolatárgy. A nyertesek igazán akkor lepődtek meg, amikor kiderült, hogy e két különleges ajándékhoz 2-2 db élő ponty is tartozik. Solti Gábor, a rendező egyesület elnöke meleg köszönetet mondott minden támogatónak, külön is kiemelve a most is sokat dolgozó társadalmi aktívistákat. Jövőre mindenkivel, ugyanitt!
B
udapesten fogják megrendezni 2018-ban a fiatal szakemberek európai bajnokságát, az EuroSkills versenyt, a WordSkilles Europe nemzetközi szervezet közgyűlésének értelmében. Jó lenne, ha addigra sok, magas színvonalon dolgozó, tisztességes, kiváló szakmunkásaink lennének. Sajnos nagyon kevés becsületes, pontos, nívós színvonalú, jó minőségű munkát végző szakembert ismerek. Ezért is ért meglepetésként az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda vezetője által figyelmembe ajánlott pályakezdő szakmunkás Dobróczky Viktor, aki már júliustól dolgozik egy vállalkozónál. A csillogó szemű Dobróczky Viktor az idén vette át a Kós Károly Szakképzőben a szobafestő, mázoló, tapétázó és díszítő szakról a bizonyítványát. Nem zárkózott el a beszélgetéstől, sőt tekintetéből azt láttam, öröm tölti el, hogy sikeresen letette a vizsgákat, és végre már kezében a bizonyítvány. – Mikor döntöttél, úgy, hogy szakmát akarsz tanulni, és éppen a szobafestő, mázoló tapétázó díszítő szakra jelentkezel? – Hatodik osztályos voltam és akkor segítettem egy ismerős szobafestőnek, és szinte úgy éreztem mintha egy nagyszerűt játszottam volna. A színek, az ecsetek, a létrával való lépegetés, a lakás falának széppé varázslása, ezek mind-mind olyan dolgok, melyek boldoggá tesznek. A szobafestőnek dicsérő szavai magával ragadtak, és többször is elmentem segíteni és figyelni, hogyan dolgozik, és egyre jobban megtetszett a szobafestő szakma. Be kell vallanom, hogy nem egy angyal voltam az évek folyamán, de ez valahogyan lekötött. Érdekelt és nem a csínytevéseken járt az agyam, hanem a minták, a technikák, a színek kikeverésén. Jó látni, hogy a
kezem alatt érték teremtődik, ami másoknak is tetszik és megdicsérnek, vállon veregetnek, ez nagyon jó érzés. Az általános iskola befejezése után jelentkeztem szobafestő mázoló tapétázó és dísztő szakra. Így kezdődött. – A Kós Károly Szakképző Iskoláról, mi a véleményed? – Szerettem oda járni. Molnár Diána osztályfőnökömhöz mindig hozzá lehetet fordulni, ha valami gondom volt. Segített, meghallgatott, nagyszerű osztályfőnököm volt. Kiss Ferenc a gyakorlati mesterem ugyancsak igyekezet a szakma minden titkát megosztani velem. Dózsáné Aradi Gabriella tanárnőre is szeretettel gondolok, mindig az együttműködésről, egymás segítéséről, egy jó csapat, jó közösség kialakításáról beszélt. – Szabadidődben mivel foglalkozol? – Az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda, vagy ahogyan mi nevezzük, az Ifi térbe járok, mert meghallgatnak, kikérik a véleményünket, támogatják ötleteinket és egyszerűen jó itt lenni. Nagyszerű volt a karácsonyi ünnepség, aztán a
farsang, ami a mi ötleteink alapján valósult meg. Mi díszítettük fel a klubbot, a díszeket is mi készítettük, Anita néni és kollégája Péter, valamint az iroda vezetője Rákosi Aglája, megdicsértek bennünket. A farsangon kiderült, hogy vannak közöttünk, akik szeretnek táncolni, énekelni, és be is neveztek a Ki mit tud versenyre az iroda munkatársainak a segítségével. Igazi kis közösség van itt kialakulóban. Van filmklub, és a film megnézése után megbeszéljük a látottakat. Anita néni könyveket ajánl olvasásra, kollégája Péter a munka lehetőségek felkutatásába segít minden fiatalnak. Szeretek az Ifi térre járni, ez egy biztos pont. – Sport, zene érdekel? – Szeretek görkorcsolyázni, kerékpározni. A Bikini együttes zenéjét szeretem hallgatni. A Barátok közt kedvenc tévésorozatom, és az Ifi tér egy jó hely, ahol az azonos érdeklődésűekkel találkozom és ez nagyszerű. – Pályakezdő szakmunkásként, hogyan érzed magad, és milyen terveid vannak a jövőre nézve? – Szeretem a szakmám, boldog vagyok, hogy dolgozhatom, és tudom, még van mit tanulnom, hogy egy jó szakember legyen belőlem. A szüleim szokták mondani, hogy az a legfontosabb, szeressem azt, amit csinálok. A munka mellett szeretnék leérettségizni, ezért a Bolyai János Általános Iskolában működő esti gimnáziumba be fogok iratkozni. – Egyetértek szüleiddel, és remélem a szakmád iránti szeretet még csak erősödni fog, és a jövődet is és álmaidat is sikerül megvalósítanod, kitartással, türelemmel és alázattal. Mindehhez jó egészséget kívánok számodra – búcsúztam el Dobróczky Viktor pályakezdő szakmunkástól. FEKETEGYARMATI SÁNDOR
www.t-meszaros.hu • www.erdifidesz.hu • www.aradszkiandras.hu • www.erdmediacentrum.hu www.erdicsatornazas.hu • www.erd.hu • www.erdilap.hu • www.tarnok.hu • www.diosd.hu
6
ÉRDI LAP
XII. évfolyam 18. szám • 2014. július 17.
Az onkológus és író: dr. Karácsony István Érdi IRKA- klubtársam, hivatásának élő onkológus főorvos, most jelentette meg tizedik szépirodalmi könyvét.
N
emcsak ennyi! Mit tett embertársai javára, életük szebbé, elviselhetőbbé tétele érdekében? – beszélgetésünk során erre a témára helyezi a fő hangsúlyt. Érd egyik kávéházában klubtársam törzshelyén ülünk két száraz nagyfröccs mellett. – Kezdjük azzal, honnan jöttél, őseiddel és nem szokványos neveddel… – Anyai ágon Thököly Imre nemzetségéből származom, felmenőim a harsági Harsághy de genere Thechule család a Felvidékről. Százötven éve szépapám Zala megyei főispán. Az 1910-es években apai nagyapám már Karácsony névvel főbíró volt Keszthelyen. Őseink Unger névvel az osztrák határhoz közeli Felsőrajkon éltek földbirtokosokként. Mikor a főbíróválasztás volt, egy jó barátja figyelmeztette nagyapámat, hogy ezzel a névvel nem lehet nyerni. Ekkor választotta anyai nagyanyja leánykori nevét, a Karácsonyt. Mint főbíró, köztiszteletnek és szeretetnek örvendett, az 1919-es kommün alatt sem menesztették. Jött a Horthy-korszak, és elbocsátották állásából, öt gyerekkel. Apám Sümegen született, a húgom és én Budapesten. Révfülöpön éltünk harminc évig, 1949-1979 között. Anyám zongoratanárnő és templomi kántor volt. Mikor Tapolcán laktunk, a molnár lányát is tanította zongorázni havi pár kiló lisztért. Révfülöpön az Ibolya presszó zenekarát vezette zongoristaként. Mi fiatalok, rendszeresen itt szórakoztunk. Anyámék divatos slágereket játszottak, ezekre táncoltunk. Mivel anyám a zenekart vezette, nagy sikerem volt a lányoknál. – Miért akartál orvos lenni? – Nem vallásosnak nevezem magam, én hívő lélek vagyok. Ez adódik neveltetésemből: a családi tradíciók, anyám templomi zenélése, Tapolcán a rendszeres ministrálás tett azzá, ahol Kiss István kanonok lett a mintaképem, és Fonyódi Vilmos katonapap egyenes jelleme, katonás viselkedése hatott rám. Tapolcán érettségiztem 1956-ban. Döntenem kellett: vagy
orvos, vagy pap leszek. A mérleg nyelve hajszálnyi különbséggel billent az orvosi hivatás irányába. Megjegyzem, ennek oka nemcsak a papi cölibátus volt. A lelkek ápolásával, gondozásával szemben elsősorban a testi betegségek gyógyítása vonzott. Jelentkeztem Budapesten az orvosi egyetemre 1956-ban, de helyhiány miatt nem vettek fel. Az Irgalmasok Kórházába (ORFI-ba) helyezkedtem el betegszállítónak, a forradalom alatt is ezt tettem, így részese voltam az eseményeknek. Révfülöpre kaptam 1957. február elején az orvosi egyetem értesítő levelét azzal, hogy február 11től felvettek hallgatónak, így az első évet rövidítve tettem le. 1962-ben végeztem, ezután a Keszthelyi Kórház szülészeti osztályán kaptam állást. Fokozatosan mentem felfele a ranglétrán, segéd-, alorvos, majd adjunktus lettem, közben 1967ben letettem a szakvizsgát szülésznőgyógyászatból. Keszthelyről váltottam 1973-ban. Megpályáztam Ajkán egy onkológus főorvosi állást – megnyertem. Gondolom, empatikus lélek vagyok, rákgyógyítóként többet tehetek a betegekért. Ajkán onkológiai gondozó voltam 1973-1981-ig. Itt munkámban támogatott az általam nagyra becsült és tisztelt Eckhardt Sándor professzor. Onkológiából 1981-ben szakvizsgáztam. Ekkor egy kis „vargabetűt” írtam le. Felkérésre elfogadtam Veszprémben a járási főorvosi állást. A város tanácselnöke volt a főnököm, nagyon megbecsültek, de hamar rájöttem, hogy nem nekem való ez a
SZÍNHÁZBÉRLET 2014. ŐSZ
„SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ VILÁG” Október 19‐én vasárnap 15 órakor Szántó Armand, Szécsén Mihály, Fényes Szabolcs PAPRIKÁSCSIRKE AVAGY STEX ÉS NEW YORK zenés vígjáték két részben Szereplők: CSOMOR CSILLA, R. KÁRPÁTI PÉTER, CSONKA ZSUZSANNA, SZABÓ MÁTÉ, NÉMEDI VARGA TÍMEA, PELSŐCZY LÁSZLÓ, HELLER TAMÁS, LAURINYECZ RÉKA Rendezte: Gergely Róbert November később egyeztetendő időpontban Francis Veber: BALFÁCÁNT VACSORÁRA komédia két részben Szereplők: MIKÓ ISTVÁN, QUINTUS KONRÁD, BOZSÓ JÓZSEF, NAGY GÁBOR, GERMÁN LÍVIA, BENKŐ PÉTER, SZABÓ ANIKÓ Rendezte: Mikó István Jászai Mari‐díjas December később egyeztetendő időpontban Noël Coward MÉZESHETEK vígjáték Szereplők: BOZSÓ JÓZSEF, GYŐRI PÉTER, TEREMI TRIXI, VÁSÁRI MÓNIKA Közreműködik Bíró Péter és zenekara Rendező: MIKÓ ISTVÁN Jászai Mari‐díjas A három alkalmas bérlet ára 7000 Ft. A bérletek már elővételben kaphatók.
hivatali munka, mert hiányzott a betegekkel való közvetlen foglalkozás és a klinikai tevékenység. A Pápai Kórház-Rendelőintézet onkológus főorvosa lettem 1982-ben. Példanélkülinek és nagy szakmai elismerésnek tartom, hogy professzoraim mellém álltak és szakmailag támogattak, amikor 1987-ben ebben a kisvárosban megrendeztük az Országos Onkológiai Kongresszust. Segített a szervezésben, és tudományos előadásokat is tartott: Eckhardt Sándor professzor, Besznyák István sebész professzor, Sugár István patológus, valamint Kocsis Sándor onkológus radiológus főorvos. Következett a Romics László Szakorvosi Rendelőintézet Érden. Onkológus főorvosként ma is itt gyógyítok 1991 óta. A szülésznőgyógyászati tevékenység és az onkológia (a daganatos betegségek megelőzése, gyógyítása és gondozása) a feladatom. A naponta átlagos 20-25 vizsgálatból húsz a nőgyógyászati eset, öt-tíz az onkológiai beteg (férfiak is). – Eddig nyolc ismeretterjesztő szakkönyved jelent meg, és négy könyv társszerzője vagy. – Az egészségnevelést is hivatásszerűen végzem. Évtizedek óta Eckhardt Sándor professzor a példaképem, aki szerencsére ma is jó egészségnek örvend, pedig elmúlt 90 éves. Büszke vagyok rá, hogy több könyvemhez ő írt előszót. Kőszegi Gábor főigazgatóm munkatársa vagyok, említettem neki, hogy nemcsak reggel nyolctól délután négyig vagyok onkológus, hanem ez az életem. – Mi az a karcinofóbia? – A ráktól való félelem, ez a könyvem a daganatos megbetegedések miatti indokolatlan félelemről szól. A gyógyításban a ráktól való rettegés feloldása, a lelki gondozás ugyanolyan fontos, mint a betegség megelőzése. De fontosnak tartom minden betegség megelőzését. Jó és igaz mondásom: Fiatalon vetjük meg azt az ágyat, amelybe idősebb korban belefekszünk. Tagja vagyok az Orvosi Kamarának, a Magyar Onkológus Társaságnak 1980-tól, a Magyar Nőgyógyász Onkológus Társaságnak (1992), a Magyar Orvosírók Társaságának 1994-től. Rendszeresen járok orvosi tudományos rendezvényekre, onkológiai témában voltak előadásaim. A Magyar Orvosírók Társasága minden évben egyszer ülésezik több napon át, a szakma mellőzésével csak írásainkkal foglalkozunk. Az utóbbi években kora őszi napsütésben Dunaújváros a helyszín. – A sokféle rákbetegség, a nőgyógyászati bajok nagy lelki teher lehet számodra. Hogyan védekezel? – A burn out (angol kifejezés, kiégést jelent) veszélye miatt szükséges a túlterhelt szakember regenerálódása. Azt értem ezalatt, hogy az állandó szellemi és lelki terhek miatt bizonyos időszakonként meg kell újulni lelkileg és fizikailag is. Más irányú tevékenységgel kapcsolódom ki, főként hobbikkal a művészetek területén: prózaírás, verselés, zongorázás, néha komponálás, hangverseny- és színházlátogatások. A zenétől feltöltődöm, jól érzem magam a Szent István Bazilikában, az Operaházban vagy a Zeneakadémián. Hívő emberként egyháztörténettel is foglalkozom. Megjegyzem, hogy a nem kifejezetten hivatásszerű tevékenységeimet nem pótcselekvésként végzem, hanem ezek kifejezetten örömöt jelentenek számomra. Évekig jógaoktató voltam, és ma is kikapcsol, felüdít ez a rendszeres torna. – Mondtad: a könyveid a gyerekeid. Megtaláltad stílusodat, fantáziád megteremtett egy elképzelt, veled hasonmás főhőst, aki Te vagy, vagy Te lennél a vágyaival, a nőkhöz való
vonzalmával és egész jellemrajzával. – A másik nemhez fűződő vágyaim erősen érzelmiek. Lelki kapcsolataimat, őseimről, egyetemi baráti körömről és a magamról szóló történeteket beleépítem kisregényeimbe, novelláimba és verseimbe. A tizedik kisregényt most adtam ki, de már a tizenegyedik alakul a fejemben. Első köteteim kétévente születtek, ma már évente sikerül egyet-egyet megírnom. Mindegyikben helyet kaptak verseim is. Fenyvesi Feri bőrébe bújva találom ki történeteimet. Van, hogy menet közben alakul ki a történet, de előfordul, hogy az elején az egész a fejemben van. Már egyszer meg akartam gyilkoltatni ezt a Fenyvesi Ferit, mert nagyon ellenszenves volt, de megkegyelmeztem neki. Műhelymunkában fő segítőm Orsi leányom, aki grafikus-szerkesztő, a legkíméletlenebb kritikusom és lektorom is. – Tizedik „gyereked” a Szeparémtól délre című, most megjelent kötetedet elsők között olvashattam. A címadó novella – vagy inkább talán kisregény – rám a döbbenet erejével hatott. A jellemábrázolások mesteriek, egy szuszra elolvastam, a végéhez érve felkaptam a fejemet, és rácsodálkoztam a csattanóra. A második történet poénja is tetszett: kordokumentum novella az elvtársi Kádár-időből. Rövid véleményemet figyelemkeltőnek szánom, a történeteket nem árulom el. A kis kötet versei is tetszenek. Családod? Feleséged? Tudjuk, ő társad hivatásod gyakorlásában.
– Kezdő koromban Keszthelyen feleségül vettem szerelmemet, a csecsemő-gondozó ápolónőt, a „házinyúlra nem lövünk” ellenére. Azóta gyerekeink felnőttek. Mintaférjnek nem tartom magam, a tíz könyvem részben betekintést ad a magánéletembe is. István fiam Pápán él, itt két unokám van: Dóri (16) és Gábor (11). Orsolya leányom egy éve hozta a világra az ikreket, az én kis bárónőimet: Lilit és Grétit. Így teljes a családom, sok az örömöm velük. – Mit üzensz embertársainknak az élet, az egészség és halál szavak tükrében? – Tudatosítanunk kell, hogy élni jó. Mindenki egyedi és megismételhetetlen. Ha valaki tönkre akarja magát tenni, önmaga is elég ehhez. Ahhoz, hogy x ideig és elég tűrhetően éljen, több tényező is kell Isten áldásán kívül, amit magunk teremthetünk meg egészségünk érdekében. Az önpusztító életmód előbb, mint utóbb halálhoz vezet. Orvosi körökben az elmeszesedett és elzáródó szívartéria: az „özveggyé tevő ér”. Ezen kívül még sok ezer oka van a korai elhalálozásnak. – Kedves főorvos úr, Karácsony Pista – talán hívhatlak így barátsággal. Nekem öröm, megtiszteltetés, élményeket adó jó érzés, hogy klubtársak vagyunk itt az Érdi IRKÁ-ban. Kívánok jó egészséget és erőt a még ma is, 76 évesen (52 ledolgozott év alatt 6 nap táppénzzel) folytatott hivatásod további gyakorlásához, emellett sok-sok örömöt, boldogságot családod körében. KIMMEL ISTVÁN
VOTIN JÓZSEF: Múló napok hordaléka – 44. Írni annyit tesz, mint válogatni és elhallgatni. A naplóban, ahogy a versben is, megengedheti magának az ember, hogy hosszú csendet tartson, hogy félbehagyjon egy szót. Jean Guitton 2014. július 10. MIT KEZDJEN AZ EMBER AZ EMLÉKEIVEL, ha megöregszik? Nem tudom. Jó tizenévvel ezelőtt, amikor épp volt valamilyen munkám, a pilisszántói építkezésről már sötétedés után értem haza. Akkori az emlék. Egyik este, amikor a leszálláshoz készülődtünk az autóbuszról, egy kissé kapatos vidéki (távoli vidéki, erdélyi) fiatalember a hátam mögött azt mondta a cimborájának, hogy „nézd a vénembert, hogyan szökik”. Nem fordultam hátra. Arra gondoltam, itt az ideje, hogy tudomásul vegyem. Tudom, egyre többször érzem is, hogy nem vagyok már fiatal. Mostanra már idős lettem. Előbb-utóbb tudatosítanom is kell magamban. Hiába néz vissza rám minden reggel ugyanaz a megszokott arc a tükörből. Mások mást látnak, mint amit én érzek. Hiába ugyanaz, mégis egyre más. Vagyis inkább fordítva: hiába napról-napra más, az ember (a lényege) mégis ugyanaz. Marad. Megmarad. Az ember örök életű, láthatatlan lényege: a lélek. Java korabeli, öregedő, idős, öreg, vén: amíg nem magatehetetlen aggastyán, addig még él. Azután már csak éldegél. Más-más az ideje/üteme a kalendáriumnak, a biológiai testnek, a szellemnek.(Öregedő testben fiatal maradhat a lélek? Hogyan?) Csak a naptárban egyforma hosszúak a napok, hetek, hónapok, évek… Érzem, érzékelem, egyre inkább az életem végességét. A vége közeledtét. A közelítő végét. És egyre inkább sürgető, hogy valamit visszaadjak/átadjak abból, amit kaptam, szereztem, láttam, hallottam, tanultam (megtudtam). Nem visszaadni, mert lassan már nincs kinek, talán pontosabb úgy, hogy továbbadni. Annak, aki meghallgat. Lehet, hogy nem kellene arra vágyni, hogy az ember visszajelzést kapjon. Az igazi szeretet nem törekszik kölcsönösségre, mondják; (aki szeret, azt akarja, ami a másiknak tényleg jó,) de ilyen értelemben sem vagyok tökéletes, mert bizony, vágyom a reakcióra, még akkor is, ha az nem elismerő. A hatás érdekel, vagy a visszahatás. Valahogy akkor nyeri el értelmét, amit tudsz, ha mások is megtudják (nem azt, hogy te, hanem amit). *** TANULSÁG (csak magamnak): minden mesét félig magamnak, félig másnak írok, írogatok. Magamnak ugyan, de úgy, hogy szinte számítok arra, hogy más is olvasni fogja. Amikor pedig konkrét (titkos/titkolt) címzett is van, a személyes záradékot a nyilvános közléskor elhagyom. *** TÓBA OMLOTT TEMPLOMTORONY képe keringett mostanában a médiában. Romániában az erdélyi, egykori Bögözújfalú nevével korábban a „szombatosok”, a „székely zsidózók” történetével kapcsolatban találkoztam először. De most nem az ő zsinagógájukról, hanem a falu katolikus templomáról szólnak a hírek. Arról a templomról, amelyről az Erdélyi Magyar Restaurátor Füzetekben olvashattuk, hogy „2001-ben … több, erdélyi templomból származó festett szobor -- a máriacelli kegyszobor kisméretű másolata a csíksomlyói Ferences kolostorból, … Erdőszentgyörgy rk. templomából a valószínűleg 1500 körül készült, „Napbaöltözött Asszonyt” ábrázoló életnagyságú Mária szobor -- konzerválását végeztük el. Ez utóbbi korábban a bözödújfalusi templomban állt, majd, amikor az 1980-as években egy vízgyűjtő gát építése miatt a templomot felszámolták, berendezése a könyvtár anyagával együtt Erdőszentgyörgyre került.”
7
ÉRDI LAP
XII. évfolyam 18. szám • 2014. július 17.
Ahogy a falu a vízgyűjtő építésekor víz alá került, a végleges vízszint elérésekor csak a templom tornya árválkodott látható emlékeként. Mementóként. A falu lakóit elköltöztették. Anyaországi újgazdag „vállalkozók” házibulikon, kerti partikon naplemente után vetítgették a víztározó tóban búvárkodásuk alkalmával készített felvételeket. A sok viharos évszázadot megélt falu katasztrófa turizmus célpontjává lett. Az elsüllyedt magyar falu magyar kíváncsiskodók prédája. Szégyenszemre. Bögözújfalú a romániai kommunista diktatúra falurombolásának átkozható/átkozott jelképévé vált. És máig is az. Csakhogy! A falurombolás korántsem korlátozódott egyetlen „szocialista” országra. Mielőtt a szomszéd portája előtt söprögetünk, ajánlatos itthon körülnéznünk. Erre szolgál a következő kis kitérő *** BAKONSZEG kis falu, a Berettyó partján, Berettyóújfalu szomszédságában. Két műemlék épület miatt kellett arra járnom, a Bessenyei György Emlékház és a Nadányi kúria miatt. A hivatalos ügyek elintézése után Újfaluba tértem vissza, mert a szomszédságba, Zsákára, Furtára csak a városba és onnan a V másik szárán visszatérve lehetett eljutni. Ennek már 40 éve. Akkor még nem sokat tudtam Berettyóújfalu nevezetes szülöttéről. Igaz ugyan, hogy ismertem Konrád György nevét: munkahelyemen, a Bp. Városépítési Tervező Intézetben az 1960-as évek közepén néhány napra megkaptam és elolvashattam az első könyvét, a Látogató-t. Formáját, a max. 3 példányban kopírpapírral gépelt kéziratot már jó tíz éve ismertem. Igaz, másik forrásból -- az akkor már börtönviselt katolikus barátaimtól kaptam időnként ilyen könyveket. Akkor még nem tudtam, hogy amit olvasok, az szamizdat. Még akkor sem, amikor a 80-as évek legelején, munka után, egy alagsori kerámiaműhelyben formázva, a Beszélő egyik első számát kaptam kölcsön egy éjszakára. Hogy kerültünk Bögözújfalúból Berettyóújfaluba? Konrád György az összekötő kapocs. Ő akkor egy másik városépítési tervező intézet munkatársa volt és városszociológiával foglalkozott. Érdekes, hogy a különböző életrajzai csak általánosságban említik, hogy Szelényi Ivánnal 2 tanulmányt írt „az ország területi gazdálkodásáról és igazgatásáról”. Csak így, címek nélkül. A kortársaink biográfiájában szokásos elhallgatásokkal. Az ő munkásságuk végül 1971-re az országos területfejlesztési koncepcióban teljesült ki. Hatását abban az évtizedben, a Tiszántúl és később Nógrád és 4 dunántúli megye műemléki felügyelőjeként, az országot járva és esetenként évente az egyenlítő hosszánál több kilométert beutazva, mindenütt tapasztaltam. És hogy ne illessenek a szokásos módon a tudálékos autodidakta váddal, jeles geográfus, Beluszky Pál néhány mondatát idézem (In: BESZÉLŐ, 1971.): „A mezőgazdaság kollektivizálása után ki kellett alakítani (?) a nagyüzemi termelésnek megfelelő – „szocialista” – faluhálózatot; az erőszakos kollektivizálás és az iparosítás együttes hatására felgyorsult migráció irányításához is megfelelő célokra és eszközökre volt szükség. … E tervek egyértelműen állást foglaltak a településállomány közel felét kitevő kisközségek fokozatos elsorvasztása, felszámolása mellett. … A települések közel kétharmada továbbra is az egyéb vagy „központi szerepkör nélküli” települések kategóriájába került.” És végül: „ Hatásuk beszivárgott a szaktudományokba is; geográfus szerző – Kolta János – írta az aprófalvas Baranya megye követendő településpolitikájáról: „…a népgazdaság és az itt élő lakosság életszínvonalának emelése érdekében feltétlenül szükséges a településsűrűség felszámolása…” Ez Magyarországon történt. De mi azért csak mutogassunk továbbra is Romániára. Mi is lenne, ha mindenki a saját háza előtt söpörne…
Házhoz menő lomtalanítás T
ájékoztatjuk Érd Megyei Jogú Város minden lakosát, hogy városunk területén ez évtől bevezettük a házhoz menő lomtalanítást. Az ÉTH új szolgáltatására – az év folyamán bármikor - évente egy alkalommal , díjmentesen, minden olyan érdi lakos jogosult, aki Érden bármilyen lakóingatlannal rendelkezik és bejelentkezett nyilvántartási rendszerünkbe. A házhoz menő lomtalanítás rendje a következő: 1. A szolgáltatás szombatra igényelhető. 2. Kérjük, ha Ön is igénybe szeretné venni ezt a szolgáltatásunkat, előzetesen vegye fel a kapcsolatot az ÉTH ügyfélszolgálatával: – telefon: 06-23-522-600 mobil: 06/70-466-6060 (Tesco: 06/23-522-607) – e-mail:
[email protected] honlap: www.eth-erd.hu – levélcím: 2030 Érd Sas utca 2. 3. Munkatársunkkal megbeszélheti: – milyen jellegű hulladékot szeretne elszállíttatni – milyen mennyiségről van szó – egyeztetik, mely időpontra szeretné igényelni a szállítást – rögzítik az Ön elérhetőségeit 4. A belső fuvarterv egyeztetése után visszahívjuk Önt és véglegesítjük a szállítás időpontját. A megbeszélt időpontban az ingatlan tulajdonosa berakodhatja a megbeszélt mennyiségű lomot a gyűjtő járműbe. Fontos: A lomhulladékot csak ingatlanon belül lehet összegyűjteni, amíg a szállító autónk megérkezik. Közterületre, utcára, szelektív hulladék-szigetekhez bármilyen lomot kirakni szigorúan tilos és pénzbírsággal büntethető! Reméljük, új szolgáltatásunk Önnek is elnyeri a tetszését és közösen sikerül szebbé, tisztábbá tenni városunkat és természeti környezetünket. AZ ÉTH SAJTÓSZOLGÁLATA
Az első világháború
Fontosabb katonai és politikai események 1914-1918 iután a német hadvezetés fölis- döntő antant áttörés elmaradt. A keleM merte, hogy az antant hatalmak ti fronton június 4-én A. A. Bruszilov háborúba lépnek, Helmuth von Moltke vezérkari főnök irányításával megkezdte a Schlieffen-terv korszerűsített változatának végrehajtását. 1914. augusztus 1-jén Németország hadat üzent Oroszországnak, két nappal később pedig Franciaországnak. A semleges Belgium nem adott átvonulási engedélyt a németeknek, ezért a német hadsereg lerohanta az országot. Augusztus 4-én Belgium és NagyBritannia hadat üzent Németországnak. Két nap múlva a Monarchia Oroszországnak, Szerbia pedig Németországnak üzent hadat. Augusztus 11-én hadat üzent a Monarchiának Franciaország, másnap pedig hadiállapotba került Anglia és a Monarchia. 23-án Japán üzent hadat Németországnak. A német főerők Belgiumon és Luxemburgon át betörtek Franciaország területére és Párizs felé nyomultak előre. Augusztus 17-én azonban az oroszok támadást intéztek Kelet-Poroszország ellen, amelyet csak egy nyugatról átcsoportosított német hadsereggel sikerült megállítani. Augusztus végén Tannenbergnél a németek nagy győzelmet arattak, de kétfrontos háborút kellett vívniuk. A nyugati fronton a német csapatok szeptember 3-án elérték a Marne folyót, s húsz kilométerre megközelítették Párizst. Két nappal később a franciák ellentámadást indítottak, s megállították a német csapatokat. Mindkét fél lövészárkokat ásott és fedezékeket épített, a villámháborúból állóháború lett. Ugyanekkor mértek újabb vereséget a németek a Mazuri-tavaknál az oroszokra. A német sikerek értékét csökkentette, hogy a Monarchia csapatai hibás stratégiai elképzelések alapján, jórészt eredménytelen támadó hadműveleteket folytattak Szerbia ellen. Ennek következményeként a Monarchia kisebb erőkkel vonult föl az oroszokkal szemben, akik elfoglalták Kelet-Galíciát, s Kárpátalja megszerzése érdekében betörtek Magyarországra. December elején a Monarchia hadseregének sikerült az oroszokat visszaszorítani, azonban a keleti fronton is állóháború alakult ki. November elején háborúba lépett a központi hatalmak oldalán Törökország, így új frontvonalak nyíltak a Kaukázusban, Mezopotámiában és a Dardanelláknál. 1915-ben Németország és a Monarchia az orosz fronton igyekezett sikereket elérni. Oroszország nagy területeket veszített, de a központi hatalmak döntő győzelmet nem értek el. Az angol flotta igyekezett elzárni a német kikötőket, ezért a németek íywe korlátlan búvárhajó háborút hirdettek Anglia ellen. Ennek során az U-20 német búvárnaszád május 7-én elsüllyesztette a Lusitania angol óceánjárót, amely hadianyagot csempészett az USA-ból Angliába. A halálos áldozatok között amerikaiak is voltak, az USA azonban ekkor még nem lépett be a háborúba. Május 23-án Olaszország hadat üzent a Monarchiának, amely német támogatással sikeresen verte vissza az Isonzó folyónál indított olasz támadásokat. A szerb fronton a Monarchia sikereket ért el, aminek szerepe volt abban, hogy október 14-én Bulgária a központi hatalmak oldalán belépett a háborúba. 1916-ban a katonai helyzet keveset változott. A nyugati fronton az antant Verdunnél és a Somme folyónál indított támadó hadműveleteket. A súlyos veszteségek ellenére a németek keményen tartották állásaikat, s a
tábornok irányításával indult támadás a Monarchia csapatai ellen. Az egyre apadó angol és francia pénzforrások ellenére az oroszok hatalmas veszteségek árán áttörték az osztrák-magyar vonalakat, az események nyomán a Monarchiát katonai összeomlás fenyegette. A helyzetet kihasználva augusztus 27-én Románia hadat üzent a Monarchiának, s a román csapatok betörtek Erdélybe. Az orosz és a román támadást német segítséggel sikerült megállítani, a Monarchia azonban pótolhatatlan emberi és anyagi veszteségeket szenvedett. Románia az év végén fegyverszünetet kért, 1918. május 7-én pedig külön békét kötött a központi hatalmakkal. November 21-én meghalt Ferenc József. Utóda I.(magyar királyként IV.) Károly lett. Ezt megelőzően az USA-ban ismét elnökké választották Thomas Woodrow Wilsont, így az USA hadba lépése csak idő kérdése volt. December 12-én a központi hatalmak békefelhívást tettek közzé, 1917. január 10-én azonban az amerikai segítségben bízó antant visszautasította azt. Február 1-jén a németek ismét korlátlan búvárhajó háborút hirdettek, amire válaszként az USA megszakította Németországgal a diplomáciai kapcsolatot. Időközben a végsőkig kimerült Oroszország sorsa beteljesedett. II. Miklós utolsó támaszát, a hadsereget is kikezdték a „demokratizálást” hirdető szociáldemokrata és kommunista erők. Február 27-én Oroszországban új kormány alakult, a cár pedig néhány nappal később lemondott. Az antant számára nyilvánvaló volt, hogy Oroszország nem képes tovább folytatni a háborút. Március 24-én az U-29 német búvárnaszád megtorpedózta a francia zászló alatt közlekedő Sussex komphajót, amelyen akkori hírek szerint amerikai állampolgárok is életüket vesztették. Később kiderült, hogy az eseménnyel kapcsolatos hírek jórészt alaptalanok voltak, az USA azonban április 6-án hadba lépett. Három nappal később az antant Arras-nál támadó hadműveleteket indított, a németek elleni döntő győzelem elmaradt, s ugyanez lett a sorsa a nyár folyamán Flandriában indított antant offenzíváknak is. Április 24-én német segítséggel visszatért Oroszországba a néhány évig Svájcban tevékenykedő V. I. Lenin, az oroszországi bolsevik (kommunista) párt vezetője. A világforradalmat hirdető Lenin vezetésével november 7-én (október 25.) a bolsevikok katonai puccsal átvették a hatalmat, így létrejött a világ első kommunista állama. A szovjet-orosz kormány nehéz katonai helyzetben volt. A központi hatalmak még augusztusban áttörték az orosz frontot, s 1918 februárjában a németek újabb sikereket értek el. Lenin javaslatára március 3-án SzovjetOroszország és a központi hatalmak különbékét kötöttek. 1918. május 7-én a nyugati fronton a németek ismét a Marne folyónál indítottak támadást, amelyet több mint egy hónapos kemény harcok árán a francia és amerikai csapatok megállítottak. Az antant ellentámadása sikerrel járt, s augusztus 8-ára áttörték a német vonalakat. A végsőkig kimerült központi hatalmak nem tudták folytatni a háborút. Szeptember 29-én Bulgária, október 30-ánTörökország, november 3-án a Monarchia, november 11-én pedig Németország kért fegyverszünetet. PERGEL ANTAL
8
ÉRDI LAP
Elkezdték a futballisták a szezont A
z Érdi VSE labdarugó csapata július 14-én kezdte a 2014/15-ös szezonra a felkészülést. A játékoskeret, ahogy Romics Ervin szakosztályvezető elmondta alig változott az átigazolási időszakban. A csapat gerince együtt maradt, meghatározó játékos senki nem távozott. Ebben jelentős szerepe van az elmúlt évi ragyogó szereplés mellett a kitűnő csapatszellemnek, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a csapat az újabb idényre is együtt maradjon. Négy új játékossal egészül ki a keret, akik a szakvezetés reményei szerint erősítést jelentenek. Igyekeztünk „posztra” igazolni: Csiszár Zoltán az RKSK-ból jött belső védő, Kónya Benjamin védekező középpályás az FTC U-21-es csapatából érkezett. Két csatár is az érdiek zöld-fehér szerelésébe öltözik a nyáron: Obot a Százhalombattából, Révay László Budafokról
jön. Továbbra is a csapat vezető edzője marad Limperger Zsolt, aki az elmúlt szezonban stílusosan futballozó csapatot alakított ki, s akire a következő bajnoki szezonban is komoly feladatok várnak.A csapat célja a dobogó legfelső foka, azaz az egy osztállyal történő feljebb kerülés. Ez most sem tűnik egyszerűnek, hisz a Pest megyei bajnokság roppant erős, az elmúlt évi kilenc volt NBIII-as csapat mellé további négy csúszott vissza a megye egybe. Valószínűleg más csapatok is megcélozzák a bajnoki címet, így nagy küzdelem várható. Szponzoraink, szurkolóink elvárása is ez, s mi is erre a magaslatra állítottuk a lécet. A bajnokság augusztus második felében kezdődik, a sorsolást a megyei szövetség július végén készíti el. - fejezte be a tájékoztatását Romics Ervin PATÓ LAJOS
XII. évfolyam 18. szám • 2014. július 17.
Sudoku Megfejtésként egy kilenc betűs szót kérünk! Azt, amelyik az ábra színezett négyzetébe kerül. Beküldendő levelezőlapon névvel és „Sudoku” játékunk címmel az alábbi szerkesztõje címre: Kurusa József, 2030 Érd Emma u. 5/a fsz. 1. Előző számunk megfejtése a „VILÁGKUPA” A három leggyorsabb beküldőnk: 1. Dukay Jenő, Érd 2. Pál család, Budaörs 3. Kissné, Érd Gratulálunk nekik! Ők részt vesznek a sorsoláson
Segítséget kérnek a martonvásári kézilabdások Válaszúthoz érkezett a Martonvásári Kézilabda Sportegyesület női kézilabda csapata. Az évek óta létszámhiánnyal küzdő csapat az őszi bajnokságra már nem biztos, hogy tud nevezni.
S
ajnos az utánpótlás hiánya, számos sérülés és néhány eligazolás miatt már csak 7 főre szűkült a csapat létszám, ebből kifolyólag úgy néz ki, hogy nem tudják lányaink bevállalni a következő szezont bármennyire szeretnék. Az 1957 óta működő Egyesület női kézilabda csapat Martonvásáron megszűnni látszik. De nem csak a női vonalon gyengült meg az MKSE. Férfi csapatunknál is hasonló a helyzet ugyan ők még tudnak nevezni az ősszel induló Fejér megyei kézilabda bajnokságra, de a jövőjük kérdéses, hiszen a csapat létszám 10 főre csökkent az évek során. A jelenlegi tagok nagy része több mint 10 éve játszik az egyesületnél, de csere nélkül nem tudnak nekivágni egy újabb szezonnak. A játékosok nem szeretnék feladni a szenvedélyüket, de nincs más választásuk utánpótlás hiányában,
hacsak nem sikerül záros határidőn belül új játékosokat igazolniuk. Nehéz abba hagyni ennek a maroknyi embernek azt, ami nem csak a hobbija volt, hanem az élete része. Amikor minden más programjukat háttérbe szorítva jártak edzésre és hétvégéiket beáldozva meccsekre, sőt olykor a családjukat is a második helyre szorítva vetettek alá mindent a kézilabdának. Szomorú pillanat ez a kézilabda szerelmeseinek. Épp ezért, aki érez magában affinitást a kézilabda iránt vagy ismer olyat, aki szívesen kipróbálná magát és szeretne egy jó hangulatú fiatalos csapathoz tartozni, akkor szeretettel várjuk férfi és női edzéseinkre, amely időpontjáról és helyszínéről részletes információt a következő email címeken kaphat: zaborszki.helga@ gmail.com vagy
[email protected] illetve a következő telefonszámok egyikén +36304711072 (Záborszki Helga) vagy +36304768059 (Dobos Péter). GYERE ÉS LÉGY TAGJA AZ MKSENEK! ZÁBORSZKI HELGA
www.t-meszaros.hu • www.erdifidesz.hu www.aradszkiandras.hu • www.erdmediacentrum.hu
Tisztelt Szülők, tisztelt Iskolavezetők, Óvodavezetők! Ezúton szeretném tájékoztatni önöket, hogy folytatódik az úszás oktatás Érden, a Gárdonyi tanuszodában, a Gárdonyi Géza u. 1. szám alatt. Várjuk szeretettel óvodás és általános iskolás gyerekek jelentkezését, hogy megismerhessék a víz és az úszás élményét. Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata ingyenes vízfelület használattal + belépő támogatja a gyerekek úszás oktatását a következő kedvező feltételekkel: Nagycsoportos óvodás és általános iskola első osztályos tanulók részére a csoportos úszásoktatás, kedvezményes térítés ellenében vehető igénybe. A szolgáltatás alkalmankénti ára: 60 perces oktatás óvodai szervezésben 600 Ft/alkalom. Az iskola szervezésében 1. osztályos tanulók részére 600 Ft/alkalom, 2. osztálytól 950 Ft/fő/alkalom, amelyhez biztosítjuk és megszervezzük a kedvezményes oda- vissza szállítást. Szülői szervezésben (délutános oktatás keretein belül) 1150 Ft/fő, mely tartalmazza a csoportos foglalkozás árát, valamint az uszoda belépőt is. (Testvérkedvezmény érvényesíthető!) Munkatársunk várja jelentkezését vagy érdeklődését az alábbi telefonszámon:
Fülöp Henriett 06-20-2215-502
A kézilabdások új igazolásai
Meglepetések a XX. Labdarúgó VB-n V
K
orábban számos szóbeszéd terjengett azzal kapcsolatban, hogy a francia válogatott Mariama Signaté Érden folytatja pályafutását. Az ÉRD női kézilabda egyesület sajtótájékoztatót tartott, ahol bemutatta a következő szezon új igazolásait, köztük a 28 éves francia balátlövőt, aki az Issy Paris együttesétől került Érdre, mivel előző klubjánál lejárt szerződését nem hosszabbították meg. „Már magyarul is elkezdtem tanulni, és tisztában vagyok azzal, hogy a magyar bajnokság a legerősebb bajnokság, és szeretnék jól beilleszkedni a közösségbe. Már Franciaországban is hallottam, hogy milyen jó az atmoszféra a mérkőzéseken, és számos karakteres játékosa van a csapatnak.” – mondta el Signaté. A héten visszatért nevelőegyesületéhez a Krim Ljubjanához Alja Koren, aki két év alatt 158 gólt szerzett 49 bajnoki mérkőzésen. Ennek megfelelően a jobbszélső posztra is igazolt az Érd. A Vardar Skopjétól érkezett az orosz Ekaterina Kostjukova. A 210-szeres szerb válogatott Katarina Krpez is a jobbszélső posztra érkezett. „Remélem sikerül az edzők elképzelését teljesíteni, hogy ezzel minél jobb eredményt érjünk el nemzetközi szinten is.” – mondta Krpez.
Az ÉRD a héten három junior korú játékossal is szerződést kötött, a beállós Mester Nórával, a balszélső Takács Kittivel és a junior korú átlövővel Nick Viktóriával. Továbbá a nyári felkészülés alatt három 1997-es születésű játékos is csatlakozott a felnőttekhez. A korosztályos válogatott kapus Győri Barbara, a beállós Szabó Laura és az irányító Kocsis Klaudia Viktória is Szabó Edináékkal készül a következő szezonra. Az Érd a 2013/2014-es szezonban a legmagasabb átlag-nézőszámot produkálta a női bajnokságban. Tekauer Norbert klubelnök kitűzte a jövő évi célokat: „A 2014/2015-ös szezonban szeretnénk megnehezíteni a Győri ETO és a Ferencváros dolgát, és még tavasszal az EHFkupában is szeretnénk érdekeltek lenni.” Szabó Edina vezetőedző ötödik évét kezdi meg Érden. Kiemelte: „A csapat nagyon szépen és okosan épül, és mindenfelől építgetjük a csapatot, de ehhez kellenek a szurkolók, akiknek meg kell mutatnunk mire vagyunk képesek.” „Számos kihívója lesz a csapatnak, és sokan pályáznak a dobogóra, de bizakodóak vagyunk és szeretnénk megőrizni a harmadik helyünket, de ehhez fel kell kötni a gatyánkat.” – mondta az Érd csapatkapitánya Szekeres Klára.
Szinkronúszás
J
úlius 4-6. között rendezték meg Érden a IV. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó versenyt. Az érdi uszoda első ízben adott otthont ilyen nagyszabású, nemzetközi versenynek. A megmérettetésre több százan érkeztek, 8 országból 10 egyesület vett részt a sporteseményen. A versenyen vízbe ugrottak hazánk londoni olimpikonjai, Czékus Eszter és Kiss Szofi, valamint a mexikói válogatott két, szintén a londoni olim-
9
ÉRDI LAP
XII. évfolyam 18. szám • 2014. július 17.
piát megjárt versenyzője. Mindemellett pedig találkozhattunk cseh, szlovák, lengyel, izraeli és svéd versenyzőkkel is. A háromnapos rendezvényen több korosztályban mérték össze erejüket a hazai és külföldi sportolók. A magyar válogatottak számára a Hungarian Open bizonyos versenyszámokban kvalifikációs verseny volt, és egyúttal felkészülési lehetőség az elkövetkezendő versenyekre.
KELL EGY JÓ CSAPAT! Az ÉTV-ÉRDI VSE NÕI KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYA szeretettel várja utánpótlás csapataiba
a kézilabda iránt érdeklõdõ lányokat. Jelentkezés és érdeklõdés: 2001-2002, szivacs-kézilabda: KISGERGELY CSILLA, Tel.: 06 30 554-29-56 2003-2004-es korosztály: Kemény Andrea Tel.: 06 30 860 3586 97-98-99-as korosztály: OLÁHNÉ BALOGH TÜNDE, Tel.: 06 20 527-05-11 94-95-96-os korosztály: HAVRIL KÁROLY, Tel.: 06 20 343-17-78
éget ért Brazíliában a XX. Labdarúgó Világbajnokság. A legjobb négy közé azoknak a futballnagyhatalmaknak a csapatai kerültek, akiket a világ közvéleménye odavárt. Két dél-amerikai, ( Brazília, Argentína) és két európai (Németország, Hollandia) csapat. Ebben nincs semmi meglepő, ugyanis arra a világ futballtörténelmében még nem nagyon volt példa, hogy afrikai, közép-amerikai, vagy ázsiai csapat a legjobb négy közé jusson. Ebből az aspektusból nézve azt is mondhatnánk, hogy valójában meglepetések nélkül zajlott le a VB. Természetesen ez így nem igaz, hisz meglepetés azért akadt jócskán. Ide kívánkozik mindjárt a csoportkörből kieső Olaszország, Spanyolország, Anglia és Portugália válogatottjának várakozás alatti szereplése. Mind a négy válogatott meghatározó szerepet tölt be az „öreg kontinens” labdarúgásában, s előzetesen bármelyikük esélyes lehetett akár a világbajnoki cím megszerzésére is. Igazán meglepetést az úgynevezett kiscsapatok, a futballnemzetnek egyáltalán nem nevezhető országok csapatai jelentették. Ez nem is annyira az eredmények számszerűségében, hanem inkább a mutatott játékban nyilvánult meg. Egyetlen csapat sem lépett „feltartott kézzel” pályára nagyobb nevű ellenfeleik ellen, s bizony az esélytelenebbnek vélt csapatok igencsak megizzasztották esélyesebb ellenfeleiket. Argentína szenvedett Bosznia-Hercegovina, és Irán ellen, a brazilokat meglepte a remekül játszó Mexikó, Franciaország Ecuadorral döntetlenezett, Németország Ghánaval, az esélyesebbnek vélt Oroszországot kiejtette Algéria, de sorolhatnánk tovább a példákat. Az igazi meglepetést Costa-Rica okozta, akik az úgynevezett „halálcsoportból” maguk mögé utasítva Uruguay-t, kiejtve Olaszországot és Angliát első helyen jutottak tovább, hogy aztán a tizenhat között kiverjék Görögországot, és a legjobb nyolc között hosszabbítás után csak tizenegyesekkel essenek ki Hollandiával szemben. De a meglepetés csapatok közé tartozik Kolumbia is, aki a csoportból száz százalékos eredménnyel jutott tovább, majd legyőzte Uruguay-t, s a legjobb nyolc között a házigazda Brazíliával szemben maradt alul. Európából Belgiumot sorolnám ide, akik száz százalékos teljesítménnyel nyerték meg csoportjukat, majd véleményem szerint a VB legjobb mérkőzését játszva jutottak túl az USA csapatán, hogy aztán a legjobb nyolc közötti mérkőzésen ellenük a futballt inkább ölő mint játszó Argentína állja útjukat. Brazília futballtörténelmet írt. Nem azzal,
hogy a hazai várakozásokkal ellentétben nem nyerte meg hatodik világbajnoki címét, hanem azzal, hogy hazai pályán minden idők legnagyobb 7:1 arányú vereségét szenvedte el Németországgal szemben az elődöntőben. Ezzel megszakadt Brazília 1975 óta hazai pályán tartó veretlenségi sorozata, brazil szempontból talán a legrosszabbkor. A világ futballtársadalma tudta, hogy Brazíliában nem kevesen ellenezték a világbajnokság rendezését, amelyre némi-nemű gyógyírt talán a világbajnoki cím megszerzése jelentett volna. A brazil válogatott azonban nem bírta el a hazai társadalom felől ránehezedő nagy nyomást, s a Németország elleni mérkőzésen összeroppant. Ezt tetézte a bronzmérkőzésen Hollandiával szemben elszenvedett 3:0-s veresége, amely aztán végképp letargiába ejtette a futball szeretetéről híres Brazíliát. Ezek után biztosra veszem, hogy Brazília labdarúgásában változás következik be, jönnek a reformok, egy új csapat építése, mint ahogy ugyanez várható a fentebb említett, a csoportkörben kiesett európai futballnagyhatalmaknál is. Az elődöntő másik ágáról egy „bűn rossz mérkőzésen” 120 percnyi játék után tizenegyesekkel Argentína jutott a döntőbe, az ezen a mérkőzésen a tudása alatt játszó Hollandia ellen. A döntőben Argentína megmutatta igazi erejét, „betonvédelmét” csak a 113.percben sikerült Mario Götze-nek feltörnie, s ez az egyetlen gól negyedik világbajnoki címéhez juttatta Németországot. A XX. Labdarugó Világbajnokság futballtörténelmet írt. A világ futballja egyre inkább kiegyenlítődik, a világ megtanulta ezt a játékot. Ma már egyetlen csapat sem intézheti el egy „kézlegyintéssel” ellenfelét, mondván, hogy az szinte nem is látható a világ futballtérképén. Ma már mindenkinek komolyan kell számolnia mindenkivel, ha nem szeretne egy kellemetlen meglepetésbe beleszaladni. Ezen a VB-én az egyenes kieséses rendszerben sok mérkőzés csak hoszszabbításban, vagy még ott sem dőlt el. Jöhettek a továbbjutásról döntő tizenegyes párbajok, amely inkább a mentálisan felkészültebb csapatot juttatták tovább. Ez is bizonyítja az erőviszonyok kiegyenlítődését, s azt, hogy a világbajnokságra kijutott csapatok között eltűnő félben van az úgynevezett nagycsapatok és kiscsapatok közötti választóvonal. A futball szempontjából talán ez az egyik hozadéka ennek a VB-nek. Az egyéb szakmai szempontokat pedig a szakemberek bizonyosan hosszasan elemezgetik, ami újabb lehetőségeket nyit a futball fejlődése előtt. PATÓ LAJOS
10
ÉRDI LAP
XII. évfolyam 18. szám • 2014. július 17.
11
ÉRDI LAP
XII. évfolyam 18. szám • 2014. július 17.
HIRDETÉSFELVÉTEL: Nagy Gábor: 06-20-355-4710, e-mail:
[email protected] • Tel./Fax: 06-23-364-017 Érdi Lap Ügyfélszolgálat: 2030 Érd, Budai út 16-18. (Központi Kávéház épületében) SZOLGÁLTATÁS • Duguláselhárítás, víz-, gáz-, központifűtés-szerelés, WC-k, mosdók, tartályok, szifonok cseréje, ázások, csőtörések megszüntetése. Megbízhatóan garanciával. Tel: 06-20-491-5089. • Fakivágást, gallyazást, fűnyírást, fűkaszálást, telektisztítást, sövénynyírást, kertépítést, kertészeti munkákat, öntözőrendszer telepítést, kerítés- járdaépítést, térburkolást vállalok igényesen, precízen referenciákkal. Hulladékot, nyesedéket elszállítom. Hancsovszki János: 06 70 317-4671. • Kerítésdrótok, kiegészítők közvetlenül a gyártótól, termelői áron kaphatók. Hatalmas választék, egyedi igények kiszolgálása. Folyamatos akciók, kerítés építés, ingyenes kiszállítás. www.erdikerites.hu, 06 70 317-4671. • Laki Sándor kályha kerámikus, kályhás mester. Cserépkályhák, kandallók, hordozhatók, konvektor burkolatok, kemencék, mobilkemencék munkálatait vállalom 50 év tapasztalattal. Cserépkályhák központi fűtésre szerelése! Tel.: 06 30 984-9209. • Duguláselhárítás non-stop, garanciával, bontás nélkül, díjtalan kiszállás. Vízvezeték szerelés, gyorsszerviz. Nyugdíjas és nagycsaládos kedvezmény! Tel: 06 20 5858-838. • Kőműves vállalja családi házak építését, felújítását, viacolorozást, dryvitozást, járdák, kerítések készítését, egyéb építőipari munkákat. Tel.: 06 30 446-2804. • Költöztetés, teherfuvarozás garanciával! Bútorszállítás, házhoz szállítás a hét minden napján. Mizsei István 06 30 200-1426, www.mizseifuvar.hu. • SZIPPANTÁS megrendelhető, akár hétvégén is előre egyeztetve. Rugalmas, pontos munkavégzés. TONO Bt. 22 éve a lakosság szolgálatában. Tel.: 23/ 363166 vagy 20/ 922-0246. • Műanyag és fa nyílászárók javítása, karbantartása, korszerűsítése utólagos hő-, hang és por elleni szigeteléssel. Ingyenes felméréssel. Alternatív megoldás ablakcsere helyett. Bakos István, 06-306872302. • Csókás vízvezeték szerelő. Szerelések, javítások, dugulás elhárítás falbontás nélkül R-600-as géppel. 06-30-2411-343.
• GYÓGYMASSZÁZS Kovács Péter - különféle keleti és orvosi gyógymasszázsban jártas okleveles masszőr házhoz megy. Időpont egyeztetésért keressen bizalommal az alábbi elérhetőségen! Mobil: 0620/2433-045 • Devizahitelek törlesztőjének csökkentése, futamidő hosszabbítás nélkül, bármilyen céllal felvett hitelre, cégeknek is. További részletek: 06 70 698-9070 vagy
[email protected]. • Redőny, reluxa, szúnyogháló rendszerek beszerelése, javítása garanciával. Egy darabért is kimegyünk! Hétvégén is! Tel: 06-30-245-1151, 06-23-375111. • Külső hőszigetelés 2500 Ft/nm, festés 800 Ft/nm, tapétázás 1000 Ft/nm, gipszkartonozás 2000 Ft/nm! Minőség, garancia! Tel.: 06-70/250-91-32, festoguru.weebly.com. • SZENNYVÍZ - CSATORNA KIÉPÍTÉS ÉS RÁKÖTÉS!!! Tervezéssel, engedélyeztetéssel, garanciával! Sikeres megbízás esetén a tervezés akkreditált mérnökkel Önnek csak 4 500.-Ft.-ba kerül a különbséget mi fizetjük. Kedvezményes csatorna szakaszok 3 200/m-től! Csatornaépítés útátfúrással is! Elérhetőség: Telefon +36 30 995-6217,+36 23 632493, e-mail:
[email protected]. • AKCIÓ: Alumínium redőny 12 000.-Ft/m2, műanyag redőny 5 500.-Ft/m2 , szúnyogháló: fix: 4 000.Ft/m2 , rolós: 8 500.-Ft/m2 . Mennyiségi kedvezmény! Készítés-javítás! 3 év garancia! Tel.: 06 20 9389-651, www.tande.hu. • Minden munka egy kézben! Ács, tetőfedő, kőműves, burkoló, víz - fűtés szerelő, festő, villanyszerelő, faipari munkák, külső kerítések, térkövezések, egyéb szigetelések. Tel.:06 30 479-2776. • Zenész esküvőkön, születésnapokon, névnapokon egyéb rendezvényeken zeneszolgáltatást vállal. Szintetizátor, tangóharmonika és ének, vagy két fővel is vállaljuk + saxofon. Tel.: 06 30 250-3278. • Kútfúrás, vízakna készítés, mélykúti szivattyú telepítését vállaljuk garanciával. Ingyenes szaktanácsadás, felmérés, Hívjon bizalommal! Kutasi István 06 20 961-4234
INGATLANT KÍNÁL, KERES • Érdi ingatlanok az interneten ingyenes hirdetéssel: www.erdi-ingatlanok.hu. • Diósdi lakótelepen felújított egyedi fűtéses 54m2, 2 szobás, loggiás első emeleti lakás eladó. Tel.: 06 20 277-7298. KIADÓ INGATLANT KÍNÁL, KERES • Üzemi és üzleti helyiségek kiadók. Főúton, buszmegállóhoz közel! Érdeklődni lehet a 06 30 757-6373 as mobiltelefonszámon. UV zöld háttérrel • Szoba kiadó 1 főre. Kerti munkát vállalok. Tel: 06 23 394-236. • Kiadó hosszú távra Érden az M7-es autópálya lahajtójától 3 percre 63m2 alapterületű három egybenyitható garázs szerelőaknával valamint 240 m2 alapterületű épület mely alkalmas raktárnak, irodának, logisztikai központnak vagy egyéb másnak.Telefon: 06/20/9728231. ÁLLÁS • Precíz számítógépes adminisztrátort keresünk heti 1 napra. Tel.: 06 20 9682-954. • Iskolai gyermekmagazinok tartalmi bemutatásához keresek kommunikatív, megfelelő tárgyalóképességgel rendelkező, megbízható személyt augusztus végétől. Tel.: 06 30 371-5914. EGYÉB • Nyomtató - Xerox - Workcentre PE220 Copy/Print/Scan/FAX eladó. Tel.: 06 20 483-0448. • Mezőkövesd Zsóryfürdőn nyári árak szept.1-ig 6 nap / 5 éj félpanzióval 34.675 Ft/fő Szép kártyát elfogadunk. Egyeztetés esetén ingyenes szállítás. Tel: o623/381-589 06-49/413-227, honlap: www.zsoryfurdo.hu, e-mail:
[email protected]. • Vásárolnék minden féle használt kézi szerszámokat (satu, üllő, villás kulcsokat, hegesztőket, kalapácsokat, állványos fúrókat, elektromos kisgépeket, vas és fa esztergályos szerszámokat (lapkákat,eszterga kések, tokmányok,...stb.) faipari felső marókat és minden féle műhelyi szerszámokat.) 06 30 242-8413.
AUTÓ • Autófelvásárlás azonnali készpénzfizetéssel! Állapottól függetlenül 0-18 éves korig hitelkiegyenlítéssel is. Kérésre házhoz megyünk vagy várjuk telephelyünkön. NON-STOP Tel.: 06 30 682-1390. RÉGISÉG • Tanárdiplomás régiséggyűjtő készpénzért vásárol 1945 előtti könyveket, képeslapokat, jelvényeket, kitüntetéseket, háborús relikviákat, porcelánt, érdekes régi tárgyakat, teljes hagyatékot. Tel.: 06 30 994-5943. • Polgár Mónika kiemelt áron vásárol készpénzért mindennemű lakberendezési tárgyakat, színházak részére is gyűjteményeket, bútorokat, órákat, festményeket, dísztárgyakat, könyveket, fotókat, papír régiséget, ritkaságokat, böröndöket, ruhanemüket, csillárt, hangszereket, csipkéket, bizsukat, üvegeket, kitüntetéseket, szőnyegeket, kerámiákat, hagyatékot is.Kiszállás szakbecslés díjtalan hétvégén is! 06 30 419-2713. • Király Izabella szakbecsüs nő vásárol mindenféle antik tárgyakat, Herendi, Zsolnay porcelánokat, réz bronz kerámia tárgyakat, pénzérméket, kitüntetéseket, játékokat, katonai tárgyakat, festményeket, bútorokat, borostyánokat, csipkéket, komplett hagyatékot kiürítéssel is. Kiszállás, szakbecslés díjtalan! Hívjon bizalommal! Tel.: 06 20 566-2025. TÁRSKERESŐ • 30-as hölgy csak nagylelkű urat keres, akinek kizárólag fix, háttér barátnője lenne! Rendes telefonhívásra reagálok csak! Kalandor, roma hanyagoljon! Hivási idő: 8-18 -ig! 06 20 205-5559.
Hirdetésfelvétel: 06-20-355-4710
Új tavasz– Új függönyök – Új akciók! 30‐50% ENGEDMÉNY EGYES FÜGGÖNYÖKRE. Elvünk változatlan: Nálunk a minõség természetes, a jó ár csak ráadás!
Nálunk olcsóbb! Érd, Riminyáki út 79. Nyitva tartás: H‐P: 9‐18 óráig, SZOMBAT: 9‐12 óráig Tel.: 06‐30/227‐4494 Tájékozódjon FACEBOOK oldalunkon: Méteráru, rövidáru, lakástextil. web: www.fuggonybolterd.hu
Megjelentetés száma (ahányszor a hirdetést kéri): …………….. Töltse ki a kupont nyomtatott, olvasható betûkkel, majd vágja ki a szelvényt! A kivágott hirdetési kupont és a rózsaszínû utalvány ellenőrző szelvényét tegye borítékba és küldje el címünkre: Érdi Lap Ügyfélszolgálat, 2030 Érd, Budai út 16-18. Lapzártánk a megjelenést megelőző hét péntek 16.00 óra. A hirdetés ára 20 szóig 1400 Ft + áfa, majd szavanként 100 Ft + áfa. Keret, vastagon szedés: 300 Ft + áfa. A szerkesztőség a számlát postán juttatja el Önhöz. Ehhez kérjük, adja meg a nevet, címet, amire a számlát ki tudjuk állítani:
12
ÉRDI LAP
XII. évfolyam 18. szám • 2014. július 17.