TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS
ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT
Paks, 2014. január 24-26. 1
2013/2014. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA® ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks, 2014. január 24-26.
LEÁNYOK Hely
Megye
Iskola neve PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola
Település
1.
Baranya
2.
Győr-M-S I.
3.
Tolna I.
4.
Szabolcs-Sz-B
Vasvári Pál Gimnázium
Nyíregyháza
5.
Pest I.
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
Dunakeszi
6.
Zala
7. 8.
Bács-Kiskun I. Borsod-A-Z I.
Dr. Mező Ferenc - Thúry György Gimnázium és Szakképző Iskola Bolyai János Gimnázium Miskolci Herman Ottó Gimnázium
Pécs Sopron Szekszárd
Tanár neve Ifj. Gáspár Gábor, Czene Balázs Horváth József Szabó Noémi, Vecsési Klára Bugyi József, Farkasinszki Gyuláné Péczeli Ádám, Rosta Balázs
Nagykanizsa
Farkas József
Kecskemét Miskolc
Kovács Gergely Drahos Lászlóné
Megjegyzés: a megyék melletti római szám azt jelzi, hogy az országos selejtezőn, az országos elődöntőn a megyét I., és II. helyezett csapat is képviselte.
KÜLÖNDÍJASOK "All star" csapat: Studer Ágnes (Szekszárd, I. Béla) Kuttor Enikő (Sopron, Berzsenyi) Kaposi Pálma (Pécs, PTE Babits) Studer Zsuzsa (Szekszárd, I. Béla) Papp Klaudia (Nyíregyháza, Vasvári) Csapata legjobbja: Lénárt Paula (Pécs, Babits) Kálmán Enikő (Sopron, Berzsenyi) Árvay Júlia (Szekszárd, I. Béla) Földesi Vanessza (Nyíregyháza, Vasvári) Udvardi Sarolta (Dunakeszi, Radnóti) Oros Laura (Nagykanizsa, Dr. Mező – Thúry) Kálló Dóra (Kecskemét, Bolyai) Sikora Emőke (Miskolc, Herman) Legjobb védő: Zólyomi Karina (Pécs, PTE Babits) Legeredményesebb játékos: Udvardi Sarolta (Dunakeszi, Radnóti) – 94 ponttal Legeredményesebb testnevelő, felkészítő: Czene Balázs (Pécs, PTE Babits) A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége által felajánlott Vándorkupát egy évig védi: Pécs, PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola 2
2013/2014. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA® ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks, 2014. január 24-26.
LEÁNYOK Leány „A” csoport A csoport A/1 A/2 A/3 A/4
Település / Iskola Dunakeszi, Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium Sopron, Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kecskemét, Bolyai János Gimnázium Pécs, PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola
Leány „A” csoport mérkőzései Eredmény
Csoport
Csapat
Csapat
A/1-A/4
Dunakeszi, Radnóti
- Pécs, PTE Babits
A/2-A/3
Sopron, Berzsenyi
- Kecskemét, Bolyai
A/3-A/1
Kecskemét, Bolyai
- Dunakeszi, Radnóti
A/2-A/4
Sopron, Berzsenyi
- Pécs, PTE Babits
A/1-A/2
Dunakeszi, Radnóti
- Sopron, Berzsenyi
A/4-A/3
Pécs, PTE Babits
- Kecskemét, Bolyai
65-68 (15-16, 19-19, 10-19, 21-14) 77-43 (29-11, 14-11, 12-13, 22-8) 55-63 (22-12, 11-18, 11-14, 9-19) 56-75 (16-16, 13-13, 9-30, 18-16) 58-69 (18-27, 20-11, 12-14, 8-17) 56-16 (21-11, 26-2, 9-3, -)
Leány „A” csoport A csoport
A/1
A/1 Dunakeszi, Radnóti
A/2
A/3
A/4
Gy
V
Adott / Kapott
Kosárhányados
Pont
Hely
58-69
63-55
65-68
1
2
186-192
0,9687
4
III.
77-43
56-75
2
1
202-176
1,1477
5
II.
16-56
0
3
114-196
0,5816
3
IV.
3
0
199-137
1,4525
6
I.
A/2 Sopron, Berzsenyi
69-58
A/3 Kecskemét, Bolyai
55-63
43-77
A/4 Pécs, PTE Babits
68-65
75-56
56-16
3
Leány „B” csoport B csoport B/1 B/2 B/3 B/4
Település / Iskola Nyíregyháza, Vasvári Pál Gimnázium Miskolc, Miskolci Herman Ottó Gimnázium Nagykanizsa, Dr. Mező Ferenc - Thúry György Gimnázium és Szakképző Iskola Szekszárd, Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola
Leány „B” csoport mérkőzései Eredmény
Csoport
Csapat
Csapat
B/1-B/4
Nyíregyháza, Vasvári
- Szekszárd, I. Béla
B/2-B/3
Miskolc, Herman
- Nagykanizsa, Dr. Mező - Thúry
B/3-B/1
Nagykanizsa, Dr. Mező - Thúry
- Nyíregyháza, Vasvári
B/2-B/4
Miskolc, Herman
- Szekszárd, I. Béla
B/1-B/2
Nyíregyháza, Vasvári
- Miskolc, Herman
B/4-B/3
Szekszárd, I. Béla
- Nagykanizsa, Dr. Mező - Thúry
20-61 (10-26, 10-17, 0-14, 0-4) 50-65 (8-16, 14-18, 11-14, 17-17) 59-66 (15-23, 12-16, 14-15, 18-12) 24-64 (7-13, 6-24, 11-11, 0-16) 55-31 (13-7, 16-10, 13-7, 13-7) 53-12 (25-3, 9-4, 12-3, 7-2)
Leány „B” csoport B csoport
B/1
B/1 Nyíregyháza, Vasvári
B/2
B/3
B/4
Gy
V
Adott / Kapott
Kosárhányados
Pont
Hely
55-31
66-59
20-61
2
1
141-151
0,9337
5
II.
50-65
24-64
0
3
105-184
0,5706
3
IV.
12-53
1
2
136-169
0,8047
4
III.
3
0
178-56
3,1785
6
I.
B/2 Miskolc, Herman
31-55
B/3 Nagykanizsa, Mező-Thúry
59-66
65-50
B/4 Szekszárd, I. Béla
61-20
64-24
53-12
4
LEÁNY - KERESZTJÁTÉK Csoport
Csapat
Csapat
BII-AI (X)
Nyíregyháza, Vasvári
- Pécs, PTE Babits
AII-BI (Y)
Sopron, Berzsenyi
- Szekszárd, I. Béla
Eredmény 57-81 (16-23, 18-18, 17-17, 6-23) 70-63 (12-14, 20-9, 18-15, 20-25)
LEÁNY - HELYOSZTÓK Csoport 7-8. helyért AIV-BIV
5-6. helyért BIII-AIII
3-4. helyért Xv-Yv
1-2. helyért Xgy-Ygy
Csapat
Csapat
Kecskemét, Bolyai
- Miskolc, Herman
Nagykanizsa, Dr. Mező - Thúry
- Dunakeszi, Radnóti
Nyíregyháza, Vasvári
- Szekszárd, I. Béla
Pécs, PTE Babits
- Sopron, Berzsenyi
5
Eredmény 65-37 (17-11, 23-9, 13-14, 12-3) 53-55 (16-13, 16-19, 10-16, 11-7) 49-70 (14-16, 14-20, 9-22, 12-12) 76-44 (25-19, 27-13, 7-2, 17-10)
2013/2014. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA® ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks, 2014. január 24-26.
LEÁNYOK 1. Pécs, PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola Kaposi Pálma (1996), Lénárt Paula (1996), Molitor Dorottya (1996), Raus Vivien (1995), Sánta Petra (1995), Scherer Dorottya (1997), Sellei Dalma (1997), Szűcs Lilla (1997), Szűcs Réka (1995), Zólyomi Karina (1997) Testnevelő, felkészítő: Ifj. Gáspár Gábor, Czene Balázs 2. Sopron, Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Bakó Patrícia (1997), Bella Blanka (1998), Feigl Fanni (1996), Fekete Bettina (1998), Fodróczy Lili (1997), Kálmán Enikő (1995), Kocsis Fanni (1997), Kuttor Enikő (1997), Laura Solanch Aldazabal Berroa (1995), Locsmándi Lilla (1996), Németh Enikő (1995), Szőke Szilvia (1997) Testnevelő, felkészítő: Horváth József 3. Szekszárd, Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola Árvay Júlia (1995), Balogh Eszter (1996), Bari Krisztina (1996), Kövér Dorina (1995), Mácsik Nikolett (1995), Propszt Amanda (1998), Simon Anikó (1995), Studer Ágnes (1998), Studer Zsuzsa (1995), Szendei Bernadett (1996) Testnevelő, felkészítő: Szabó Noémi, Vecsési Klára 4. Nyíregyháza, Vasvári Pál Gimnázium Földesi Vanessza (1995), Gaál Izabella (1995), Moldován Evelin (1995), Nánási Gréta (1997), Ónya Bernadett (1995), Papp Klaudia (1995), Soós Réka (1995), Urbánszky Evelin (1997) Testnevelő, felkészítő: Bugyi József, Farkasinszki Gyuláné 5. Dunakeszi, Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium Blázer Bonita (1997), Dócs Júlia (1995), Juhász Mirtill (1997), Kós Anna (1995), Seltenreich Zorka Rita (1996), Szabó Anna (1995), Tóth Tímea (1997), Udvardi Sarolta (1995), Vetier Borbála (1996) Testnevelő, felkészítő: Péczeli Ádám, Rosta Balázs 6. Nagykanizsa, Dr. Mező Ferenc - Thúry György Gimnázium és Szakképző Iskola Bársony Réka (1997), Bernáth Réka (1997), Buti Nikolett (1998), Hegyi Vivien (1995), Jurkó Noémi (1995), Kuzma Cintia (1998), Marosi Panna (1998), Nagy Dóra (1997), Oros Laura (1995), Pál Fanni (1997), Székely Bernadett (1998), Tóth Szimonetta (1996) Testnevelő, felkészítő: Farkas József 7. Kecskemét, Bolyai János Gimnázium Csorba Olívia Mária (1997), Dugár Dóra (1998), Futaki Réka (1997), Gereben Dorka (1997), Hajnal Fanni (1998), Kálló Dóra (1996), Kőházi Fanni (1995), Mikó Elizabet (1996), Murár Fanni (1996), Nagy Helga (1996), Ősze Vivien (1996), Sipos Zsófia (1998) Testnevelő, felkészítő: Kovács Gergely 8. Miskolc, Miskolci Herman Ottó Gimnázium Fister Klaudia (1995), Huszár Réka (1995), Juhász Franciska (1997), Kocsis Barbara (1998), Kőhalmi Orsolya (1995), Lipták Laura (1997), Papp Szonja (1997), Sikora Emőke (1995), Simon Szimonetta (1996) Testnevelő, felkészítő: Drahos Lászlóné
6
2013/2014. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA® ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks, 2014. január 24-26.
FIÚK Hely Megye Somogy I. 1 Vas I. 2 3
Hajdú-Bihar I.
4
Baranya
5
Budapest I.
6
Borsod-A-Z II.
7 8
Pest II. Tolna I.
Iskola neve Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma Pécsi Tudományegyetem Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
Település Kaposvár Szombathely
Tanár neve Fekete Ádám, Filipovity Gordan Váradiné Szarka Ildikó, Németh Attila
Debrecen
Asztalos József
Pécs
Nagy Gábor, Juhász Olivér
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Budapest II.
Verburgné Sebő Júlia, Sárosi Bulcsú
Tiszaújváros
Szendrey Zsombor, Szendrey Tibor
Törökbálint Paks
Keszler Márton, Szarvas Gábor Nagy Gábor
Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Bálint Márton Általános és Középiskola Energetikai Szakközépiskola és Kollégium
Megjegyzés: a megyék melletti római szám azt jelzi, hogy az országos selejtezőn, az országos elődöntőn a megyét I., és II. helyezett csapat is képviselte.
KÜLÖNDÍJASOK "All star" csapat: Filipovity Márkó (Kaposvár, Munkácsy) Papp Péter (Kaposvár, Munkácsy) Perl Zoltán (Szombathely, Nagy Lajos) Bakk Krisztián (Szombathely, Nagy Lajos) Bán Tibor (Szombathely, Nagy Lajos) Csapata legjobbja: Király Koppány (Kaposvár, Munkácsy) Popgyákunik Balázs (Szombathely, Nagy Lajos) Nagy Benedek Ágost (Debrecen, Kossuth) Buday-Sántha Attila (Pécs, PTE Deák) Mohay Péter (Budapest, Csik) Kovács Zoltán (Tiszaújváros, Eötvös) Fülöp Botond (Törökbálint, Bálint) Kollár Zsombor (Paks, Energetikai) Legjobb védő: Somogyfoki Péter (Pécs, PTE Deák) Legeredményesebb játékos: Filipovity Márkó (Kaposvár, Munkácsy) – 106 ponttal Legeredményesebb testnevelő, felkészítő: Fekete Ádám (Kaposvár, Munkácsy) A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége által felajánlott Vándorkupát egy évig védi: Kaposvár, Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium
7
2013/2014. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA® ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks, 2014. január 24-26.
FIÚK Fiú „A” csoport A csoport A/1 A/2 A/3 A/4
Település / Iskola Tiszaújváros, Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Paks, Energetikai Szakközépiskola és Kollégium Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma Pécs, Pécsi Tudományegyetem Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
Fiú „A” csoport mérkőzései Eredmény
Csoport
Csapat
Csapat
A/1-A/4
Tiszaújváros, Eötvös
- Pécs, PTE Deák
A/2-A/3
Paks, Energetikai
- Debrecen, Kossuth
A/3-A/1
Debrecen, Kossuth
- Tiszaújváros, Eötvös
A/2-A/4
Paks, Energetikai
- Pécs, PTE Deák
A/1-A/2
Tiszaújváros, Eötvös
- Paks, Energetikai
A/4-A/3
Pécs, PTE Deák
- Debrecen, Kossuth
40-63 (10-18, 13-18, 15-17, 2-10) 28-68 (15-31, 11-31, 2-6, -) 77-48 (32-8, 28-18, 9-9, 8-13) 44-65 (8-18, 15-26, 11-11, 10-10) 78-58 (12-20, 21-17, 15-16, 30-5) 67-71 (19-25, 16-9, 17-15, 15-22)
Fiú „A” csoport A csoport
A/1
A/1 Tiszaújváros, Eötvös
A/2
A/3
A/4
Gy
V
Adott / Kapott
Kosárhányados
Pont
Hely
78-58
48-77
40-63
1
2
166-198
0,8383
4
III.
28-68
44-65
0
3
130-211
0,6161
3
IV.
71-67
3
0
216-143
1,5104
6
I.
2
1
195-155
1,2580
5
II.
A/2 Paks, Energetikai
58-78
A/3 Debrecen, Kossuth
77-48
68-28
A/4 Pécs, PTE Deák
63-40
65-44
67-71
8
Fiú „B” csoport B csoport B/1 B/2 B/3 B/4
Település / Iskola Budapest II., Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium Kaposvár, Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium Törökbálint, Bálint Márton Általános és Középiskola Szombathely, Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
Fiú „B” csoport mérkőzései Eredmény
Csoport
Csapat
Csapat
B/1-B/4
Budapest, Csik
- Szombathely, Nagy Lajos
B/2-B/3
Kaposvár, Munkácsy
- Törökbálint, Bálint
B/3-B/1
Törökbálint, Bálint
- Budapest, Csik
B/2-B/4
Kaposvár, Munkácsy
- Szombathely, Nagy Lajos
B/1-B/2
Budapest, Csik
- Kaposvár, Munkácsy
B/4-B/3
Szombathely, Nagy Lajos
- Törökbálint, Bálint
77-81 (14-21, 19-24, 22-17, 22-19) 75-64 (12-22, 19-12, 22-18, 22-12) 57-82 (18-20, 19-36, 9-20, 11-6) 82-89 (27-24, 22-13, 12-24, 18-18; hosszabbítás: 3-10) 65-80 (9-21, 21-26, 14-16, 21-17) 72-63 12-14, 20-17, 21-16, 19-16)
Fiú „B” csoport B csoport
B/1
B/1 Budapest, Csik
B/2
B/3
B/4
Gy
V
Adott / Kapott
Kosárhányados
Pont
Hely
65-80
82-57
77-81
1
2
224-218
1,0275
4
III.
75-64
82-89
2
1
237-218
1,0871
5
II.
63-72
0
3
184-229
0,8034
3
IV.
3
0
242-222
1,0900
6
I.
B/2 Kaposvár, Munkácsy
80-65
B/3 Törökbálint, Bálint
57-82
64-75
B/4 Szombathely, Nagy Lajos
81-77
89-82
72-63
9
FIÚ - KERESZTJÁTÉK Csoport
Csapat
Csapat
BII-AI (X)
Kaposvár, Munkácsy
- Debrecen, Kossuth
AII-BI (Y)
Pécs, PTE Deák
- Szombathely, Nagy Lajos
Eredmény 69-46 (19-18, 18-7, 19-13, 13-8) 71-99 (25-22, 19-26, 19-30, 8-21)
FIÚ - HELYOSZTÓK Csoport 7-8. helyért AIV-BIV
5-6. helyért AIII-BIII
3-4. helyért Xv-Yv
1-2. helyért Xgy-Ygy
Csapat
Csapat
Paks, Energetikai
- Törökbálint, Bálint
Tiszaújváros, Eötvös
- Budapest, Csik
Debrecen, Kossuth
- Pécs, PTE Deák
Kaposvár, Munkácsy
- Szombathely, Nagy Lajos
10
Eredmény 54-76 (19-14, 14-28, 12-22, 9-12) 73-88 (17-19, 15-21, 23-22, 18-26) 69-50 (20-12, 18-19, 13-8, 18-11) 64-60 (19-12, 23-17, 9-17, 13-14)
2013/2014. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA® ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks, 2014. január 24-26.
FIÚK 1. Kaposvár, Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium Csernák Botond (1997), Filipovity Márkó (1996), Herbel Péter (1996), Király Koppány (1994), Király Kötöny (1997), Kocsis Zalán (1998), Kovács Dániel (1995), Lévárdy Gábor (1996), Monok Mihály (1995), Papp Péter (1995) Testnevelő, felkészítő: Fekete Ádám, Filipovity Gordan 2. Szombathely, Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium Bagó Martin (1996), Bakk Krisztián (1994), Bán Tibor (1995), Bazsó Brúnó Tamás (1995), Bereczki Márk (1996), Galambos Mátyás (1996), Kelemen Péter (1995), Kisőrsi Ádám (1995), Kozma Márk Norbert (1996), Perl Zoltán (1995), Popgyákunik Balázs (1996), Zrínyi Viktor (1997) Testnevelő, felkészítő: Váradiné Szarka Ildikó, Németh Attila 3. Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma Ács Balázs (1996), Andrássy Géza (1996), Marsai Máté (1995), Nagy Benedek Ágost (1995), Nagy Sándor (1996), Nemessályi Nándor (1997), Shirian Arásh (1996), Tóth Bálint Csaba (1996), Tóth Lóránt (1995), Vecsei Gergő (1997) Testnevelő, felkészítő: Asztalos József, dr. Nagy Ágoston, Szűcs Imre 4. Pécs, Pécsi Tudományegyetem Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Balázs Bodó (1998), Buday-Sántha Attila (1995), Czimer Máté (1997), Galambos István (1998), Gáspár Viktor (1996), Kucsora Csaba (1998), Pongó Marcell (1997), Somogyfoki Péter (1997), Soós Balázs (1998), Szabó Norbert (1996), Tóth Bence (1995) Testnevelő, felkészítő: Nagy Gábor, Juhász Olivér 5. Budapest II., Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium Boinitzer Dávid (1995), Bordács Gábor Soma (1998), Cséffalvay Zsolt (1995), Felfalusi Zoltán (1995), Havas Barnabás (1995), Lewis Chester (1998), Melicher Péter (1996), Mohay Péter (1994), Rudner Gábor (1998), Szöllösi Mihály (1996) Testnevelő, felkészítő: Verburgné Sebő Júlia, Sárosi Bulcsú 6. Tiszaújváros, Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Brúgós Márkó (1995), Fejes Péter (1995), Joó Tamás (1998), Katlan Roland (1998), Kovács Zoltán (1995), Laczai Richárd (1998), Markó Péter Ádám (1995, Mayer Ákos (1998), Szeiberling Máté (1995) Testnevelő, felkészítő: Szendrey Zsombor, Szendrey Tibor 7. Törökbálint, Bálint Márton Általános és Középiskola Bagi Donát (1998), Bársony Gábor (1996), Dobos Márk (1997), Fülöp Botond (1995), Máriás Gergő (1998), Mogyorós Bence (1997), Nagy Adrián (1998), Schweigfoffer Balázs (1995), Sziráki Lőrinc Ákos (1996), Tóth András (1997), Tóth Richárd (1996) Testnevelő, felkészítő: Keszler Márton, Szarvas Gábor 8. Paks, Energetikai Szakközépiskola és Kollégium Bacs József 1997, Baki Sándor 1994, Kerepesi-Kovács Miklós 1996, Kiss Krisztián 1995, Kollár Zsombor 1996, Lenger Levente 1998, Meixner Márk 1996, Tóth Ádám 1995, Tóth Máté Csaba 1995 Testnevelő, felkészítő: Nagy Gábor
11