Tőlem távoli cselekedeteim Választott versek Vörös István 50. születésnapjára Válogatás a kötetből
Hernádkak, 2014
Petri Györgynek
Adj bánatot, bizonytalant, biztosba a kételyt szőjed, szerpentinen a turista, jussak kudarcokon följebb. Amit könnyen adtál, vedd el, fordítsd visszájára múltam, két útból a rövidebben bizony nem sokat tanultam. Morzsold napjaim a földre, mint kukoricát a gazda, tudom én jól, bármi érjen, még nem elég ok panaszra. Gőgömet, hogy elragadta az átúszott szerep sodra, partra ülök szárítkozni, hálásan, de még vacogva.
Bazsányi Sándor
A befejezhetetlen fohász
1 9 8 5
MITŐL JÓ EGY VERS? A vers mástól jó, mint egy film. Vagy egy rézkarc, mondjuk. De vágás mindegyikben lehet. Egy vers attól még nem jó, ha semmi se rossz benne. Ami egy filmnek egyenesen rossz lenne. A kötött vers és a szabad vers ugyanattól jó. A formától. Csakhogy a forma éppen más bennük. Az egyikben a szabadság hiányától fulladunk a vágyig. A másikban a kötöttség hiányától fulladunk a vágyig. Alig marad idő a szavak jelentésére. Épp csak magunk mögé dobjuk őket. Minden rossz
Bedecs László, Kőrizs Imre
A lisszaboni füzetből
2 0 0 9
vers egyforma. Minden jó vers másképp különbözik tőlük. MITŐL KÖZEPES EGY VERS? A vers mástól közepes, mint egy film. Vagy inkább ugyanattól? Ha nincs benne semmi különös? De egy film mostanában attól igazán közepes, ha különös akar lenni. A versnek ez mindegy. A vers maga különös. Amennyire egy marslakó, egy papír zsebkendővel elkövetett gyilkosság, egy beszélő egér. A vers marslakó, nem érti senki a nyelvét. A vers papír zsebkendővel elkövetett gyilkosság. A nyomozás elmarad. A vers beszélő egér. De ki félne az egértől? A jó vers kisállatkereskedés. A közepes vers trafik.
MITŐL ROSSZ EGY VERS? A jó vers trafik. A közepes vers kisállatkereskedés. A rossz vers állatpiac. A trafikban régi bútorokon friss, még illatos dohányt árulnak. Felvágva. Csomagolva. A jó vers állatpiac. A rossz vers vágóhíd. A közepes vers teherautó, ami a kettő között ingázik. Az állatpiacon kisliba éppúgy akad, mint gyanútlan bika vagy dühös kandisznó. A rossz vers állatpiac – zsúfolt, véres, szarszagú, és eladásra szánják. A rossz vers trafik. Buszjegy, csecsebecse, cigi kapható. A rossz vers szerzője trafikos az állatpiacon. A jó versé kisállat a ketrecben.
MITŐL VERS EGY VERS? A legnehezebb kérdés ez: Mitől vers egy vers? Attól, hogy nagyon jó. Jó lehet egy szent is, egy adóreform is. Nagyon jó legfeljebb egy halálra rémült kisfiú lehet az iskolában. Aki délután legyeket fogdos és éget meg újságpapírmáglyán. Aztán ha felnő, rendőrnek áll, és hűtőszekrényt csempész nyugatról. A versnek ilyen hülyén – nagyon – kell jónak lennie, különben rossz. A vers attól vers, ha valami ellenszenveset vagyunk kénytelenek megszeretni benne. Ezért olvasnak olyan kevesen verset. De az imák is versek, vigyázz!
1 Rájöttem, nincs fénykép. Nem őt mutatja. Az emlékek is megroskadnak temetés után. A halál az arcomba lehelt. A szájszaga jó. A koponyán érzéki ajkak, hosszú fekete haj, a szemgödörben barna szem. Nagy melleit elém tárta. Szoptatott. Birsalma íz a számban. Csókoltam a hasát, bár tudtam, a bőr alatt csak csontok vannak és folyékony mulandóság. De az a bőr! A fehér bugyi alól kétoldalt kikandikáló szőrszálak.
Berka Attila
A hideg kesztyű
2 0 0 3
2 Ha az ember két hete csak sír, váratlanul nevetnie kell. Csalódtál az életben, kérdezi az idegen nő, előtte térdelek. Tudom, hogy mi jön, lehúzom róla az egyetlen fehéret. A bokor tövébe dobom. Hol is vagyunk? A kórházudvaron? Lehet, hogy ez csak egy kéjelgő nővér? Benyúlok a lába közé, a három lyuk cuppogva a kézfejemre tapad, fölhúzom mint egy kesztyűt, a halált. A karomon nedvesség csorog. A kórteremben légzőkészülék zihál.
3 De ez a nő is csak gép. Hideg zsák belsejében tapogatok, rángatom a beleket, odébb ütöm a fekete méhet. Minden cseng és bong, mint egy harangjáték. Ne, ez fáj, súgja a fülembe a nővérke, pénzt dugok a zsebébe, mikor a köpenyét felveszi. Kezet mosok a kórházi vécén. Farkasétvággyal megeszem a haldokló kihűlt ebédjét. Hálásan figyel. És a többi beteg is a szobában. Helyettük indulok haza.
1 Az mind, mind, mind fölösleges, amit tudunk. De semmi nem fölösleges, amit nem tudunk. Bár az is fölösleges lenne. 2 Az Isten hívja az eget, és az ég nem jön. Az Isten hívja a földet, és a föld nem jön. Az ég ugyanúgy nincs, mint ő. A föld pedig kötött pályán kénytelen járni, mint egy személyvonat. 3 Az azért röhejes lenne, ha még mindig áldozatokat mutatnátok be nekem – szólt az Úr. – Égőáldozat? Csak egy eset, és le kell mondanom. És akkor majd meglátjátok, olyan jó-e Isten nélkül. 4 Ne hisztériázz már annyit, szívem! – szólt a Hölgy. 5 Elég, ha néha megnyittok egy fájlt a tiszteletemre. Vagy épp letöröltök egyet.
Borbély Szilárd, Kukorelly Endre
L. Zsoltár
2 0 1 1
Ne szörföljetek a nyomomban a neten. Ott se leszek közelebb. 6 Mert közel vagyok így is, mint a halál az újszülöttnek, vagy a haldoklónak az öröklét. 7 Az mind, mind, mind kell, amit tudunk. De még jobban kell, amit nem tudunk.
Mért van az, hogy az embert nem érdekli a jövő? A múlt érdekli, mert abban nem a halál vár rá, mint szeméttel teli holdkráter, hanem a bölcső, melyben ringott, csakhogy az is fekete papírral van alábélelve – a születés előtti nemléttel. Fekete, gyűrött selyempapír, ha megmozdulsz, zizeg. Ha felsírsz, zúgássá erősíti a sírásod. Ha lepisiled, mert elutasítottad a pelenkát, mint haldokló a narkózist, foltokban átázik az anyaga, kilyukad, és a teremtés előtti időre látsz. Egy fekete hóember tervez Évát és Ádámot, aztán az egyikük arcát magára veszi, és fölkapcsolja a kezdetek könyve fölött az írólámpát.
Csordás Gábor
Fekete selyempapír
2 0 0 7
Mintha egy tükör lenne a bordáim közt, az ereimben vasreszelék és faforgács áramolna összekeverve. Kivájt gyökér a tüdőm, pipának mégse felelt meg. Akinek csúnya a felesége, az nem szereti a sört, féli a fűszeres ételeket, a pénzéből mindig marad, kerüli a csúnya nők pillantását, mintha mindhez emlékek fűznék. Hiába jár nyiratkozni, nem irigyli senki. Fél, ha gyereke lesz, nem fáj a háta, még hazudni se mer magának, eltűnik a bizonytalanságban, leszakadt vödör a kút vize alatt, a tüdeje két akkumulátor, a torka kályhacső, zsebóra fedele a két füle, áll a tükör előtt, várja, hogy a homlokából kiugorjon egy kakukk, várja, hogy ő maga legalább megcsúnyuljon, várja, hogy hízzon és fogyjon, várja, hogy vér öntse el a
Csuhai István
A szeretet mesterségéről
1 9 9 5
száját, este legyen, reggel legyen, a nap erre-arra inogjon, fény jöjjön föl a torkán. De nem jön. Egy fogaskerék gurul végig a gerincemen, kisfiam vasketrecben alszik, én alufóliába takaródzom. Kibomlik, ami titok kéne maradjon, az ereimben faágat úsztatok, akinek szép a felesége, annak reggelre sörét potyog a szájából. Mától kezdve hárman vagyunk.
Ha nem kéne férfinak lenni, az talán jobb lenne. A szagukat se bírom. Persze nő meg végképp nem. És élvezem is a férfi szerepét, csak ne kéne folyton játszani. Letenni ezt-azt, magamat egy fogasra, ahol már kabát, sál, sapka lóg. Ha nem kéne férfinak lenni álmomban is, vagy épp a zuhany alatt állva, ha nem zavarna a félemberség olyan nagyon, és nem függenék épp a nőktől, mintha mindegyik a méhében hordott volna egy napig és aztán közösen szültek volna meg. Vagy egyik se, és csak az út szélén rám találnak, pedig nem hittek eddig a gólyamesében. Ha nem kéne férfinak lenni, mert másnak lenni képtelenség.
Esterházy Péter
A férfi panasza
1 9 9 8
Senki se kő, senki se asztal, senki se újság. Eldobom, repül, leesik. Odaülök mellé, tűri. Kiolvasom, belecsomagolom a sáros cipőmet. Úgy is jó. Férfinak lenni képtelenség.
X. ÉNEK A TISZTÍTÓKNÁL 8 Halálfélelem itt? A nincs csámcsogó szájánál beljebb? Még ha élsz is, mögé jutottál a halál beszélő kapujának, belül az összecsattanó csontzáron. Az elmúlás puha nyelv-szőnyegén végigsétálva, mint aki letakaratlan torokba zuhan, melyről hiányzik a semmi kupakja, elsuhan melletted a létféltés, nekiütődsz, kő kőnek ad most már. Vissza, ahonnan jöttél? A képzeltbe? A halandóságba? De megállít, hogy fölébredsz kórházi álmodból. Az élet aggasztó jeleit mutatod.
Ferencz Győző
Heidegger, a postahivatalnok
2 0 0 1
Fehér kutyám volt, de most fekete lett. Fehér volt az ég, de elfeketedett. Ezüst volt a fogam, de már fekete, fekete a hajnal, a hold fekete. Piros kutyám volt, de piros macska lett, minden, amit csinál, kínos macska-tett. Rossz fát tesz a tűzre, sárga lesz a láng, lélek táncol benne, összevissza ráng. Volt egy piros lángom, most fekete lett, piros volt az ég, de elfeketedett. Ezüst fogú macskám koromfekete, reggel, hogyha látom, villog a szeme.
Garaczi László
A színek háborúja
2 0 0 3
Robinson Jeffers-fraktál
Mire Magyarország a közönségesség öntőformájából is kifagy lassan, mire Magyarország önként lemond az összes lakosáról, kiről ezért, kiről azért, és akiről nem, az meghal vagy meg se születik, mire Magyarország egyetlen focipálya lesz a Bécsi kapu és a Sötétkapu között, és végre megnyerjük vesztett csatáinkat Bernben és Trianonnál, addigra lehullik minden levél az égigérő fáról, addigra egy mókus ellopja az utolsó C-vitamint, és a Bolyai-féle nem rendes, nem tanulható, nem tapasztalható téren egy holló repül át. Sietsz a pusztulással: nem vádollak ezért, de kár érted: ragyogj, pusztuló köztársaság! A debreceni nagytemplomban egyszer kitettek már az ablakba: Isten feje alá gyűrt párna – nappal eszébe se jut. De az arclenyomat lassan átrendeződik, kisimul. A korrupció sosem volt kötelező. És a népnyúzás, népboldogítás se.
Gergely Ágnes, Váradi Júlia
Ragyogjon a mosolyod, köztársaság!
2 0 1 2
Ne akarjunk a latinok, sumérek, aztékok testvérei lenni! Csak semmi kéjes kihalás, lelki szétrohadás! Ne leljük örömünket az önpusztításban, öncsonkításban! Pedig milyen jó. Több koldust a Parlamentbe! Több oroszlánt, több sast! Koronát minden fogra! Aranykoronát! Ragyogjon a mosolyod, köztársaság!
1 Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, ahogy az ember a saját képére és hasonlatosságára teremtette a buta és az okos gépeket. 2 Egyszer majd a gépek is zsoltárokat fognak zengeni hozzánk. Vitatkoznak, hogy egyetlen ember van vagy több, bebizonyítják, hogy a számítógép évmilliók alatt önmagától is létrejöhetett. 3 Ember, a cyber tér tetejéig ér a te kegyelmességed! Igazságod, mint az információ hegyei, ítéleted, mint a vírus szaggatta mélységek! 4 A programokat és a fájlokat te alkotod, te tartod fenn, és te pusztítod el, uram! 5 Vagy hölgyem, de mi ezt nem értjük, az ember két neméről szóló legenda a legtitokzatosabb, amit a számítógép elméje valaha kitalált. 6 Szép hagyomány ezt hinni, de a virtuális térben mindenki érzi, tudja, csak nem meri bevallani,
Horváth Viktor, Jenei Gyula
XXXVI. Zsoltár
2 0 1 1
Valójában nincs 2004! Csak mi találtuk ki a számolást. Az éveket a naprendszer. De ugyanennyi idő a Vénuszról nézve már bő 4000 lenne, a Marsról viszont még 1000 se. Valahonnan a Plútó kődarabjáról annyinak se mondhatnánk, ahány éves vagyok. Öregebb lennék, mint a naprendszer? Keletkezés, megfontolt fejlődés, viharos tágulás stációi után csillagászaim és fizikusaim találgatják a folytatást. Egy pontba zsugorodás, hőhalál, szétszóratás a végtelenben? Most kell keringenem, kitavaszodnom, termést hoznom, mert senki se tudhatja, milyen a 3. évszak. Esős vagy száraz időt hoz.
Kántor Péter
Nem vagyok 40 éves
2 0 0 4
Nagymama házából kilépve Borszékiék kerítésénél nem jobbra fordulunk, ahogy befelé megy az ember, hanem balra a Martinovits utcán, Grófék előtt az elágazásnál a lejtőnek vivő utcaágon tovább. A teknő aljában megint balra a Futár közön, nem is a mai, betonozott, kockaházas úton, hanem a régi jegenyesoron a kukoricások között. A kis kápolnánál érsz ki a Deák Ferenc utcára, de nem fordulsz sem jobbra a vásártér felé, sem balra a két templomhoz vivő két nagy útra, hanem átvágsz egyenesen a malom irányában. A sárga épület előtt átkelsz a hídon. A focipályához érve megállsz. Balkézről egy házhelynyi gyümölcsös, aztán ott az elhagyott kovácsműhely, a bevakolatlan téglaház. Itt bekanyarodsz az udvarba, a körte- és a jonatánalmafa alá.
Kemény István
A világ legfontosabb útvonala i.
2 0 0 6
Szép a világ, mint nagymama volt combnyaktörése után, ülve a kórházi ágy erre is, arra is billegő, bizonytalan koszosfehér jégkorszakában. Csak a haja, csak a haja ragyogott szürkére tett fehér koronaként az ágy, a világ foltjai fölött. Még adatott nekünk három év abban az angyali törvényű királyságban. Mint félretett fogsor, amit a látogatók levertek, és sáros csizmájukkal akaratlan az ágy alá berúgtak, eltűnt a jóság, jóllakott bogár ül rajta, pormacska hízeleg neki – senki se lát be a szörnyű titokba. Az ágy alá. Minden dolgok ágyaljába, a folyam alatt boldogságot hömpölygető másik folyamba, mert vize átlátszatlan, nem is folyékony, de nem is szilárd vagy gáznemű. Nem, nem, nem: vize nincs, vize a semmi, a panasz, a bánkódás, az önsajnálat alól kibugyogó megfontoltság. Az ágy alatt megfegyelmezett, megfékezett világ építi első városát nemlétből, nemakarásból, tagadásból, tartózkodásból.
Károlyi Csaba
Tizedik bakonymérői elégia
2 0 0 8
Bakonymérőt eladták. Lebontották. A helyét fölszántották és sóval szórták be. A só azonban gyökeret vert a föld állkapcsában, mint emberében a beültetett sárkányfog. Ó, sárkányfogas fűrésze az időnek, ó, idő sós földje, ó, szájakat virágzó, vékonytörzsű halálfa, lombodra sírfeliratok vannak lejegyezve, törzseden csecsemőkarszalag, ó, egyetlen fa az erdő, ó, üres, lakatlan erdő, ahonnan kiköltöztek a fák, ahol szoborrá változtak az állatok. Ó, üres képzelet panoptikuma, hová költözünk, ha az idő sós szája már megérintette az ajkunk, ha az idő spenótzöld nyelve már játszott a nyelvünkkel, és mi a csók valóságízű rémületétől behunytuk a szemünk. Ó, idő ingünket gombolgató illatos keze, ó, gyerekkori üldögélés a ribizlibokrok alatt, a bakonymérői porban. Ez az alak, aki sem fiatal, sem öreg, sem férfi, sem nő, már levetkőzött. Úgy ül az ölünkbe, hogy lányos melle fedetlen, fiús merevsége vágycseppel néz. A semmi nem szerelem, a halál nem szex. Vagy igen? Az öregség előjáték valami bődületes egyesülésre. Egy lebontott ház padlásán alszol. Egyedül vagy. Nézed a libaszobrokat lenn az udvaron, a disznót és lovasát az ólban.
A csillagok közé villogó réz bagolyszobor akasztva. A kutyaugatás szobrai a füled köré állnak, előtted egy papíron tücsökszó szénrajza. Múlton át kanyargó labirintus végén látod megcsillanni a fényt. Nekiszaladsz egy tükörnek. De te törsz cserepekre, és hullasz be az öntudat seprűje alá.
24 órája nincs vizelet, a nővér szelíden dorgál: „Vörös néni, igyekezzen!” de az unoka tudja, leállt a vese. „Elszakadt a főszál, nem működik a varrógép.” És nem járható a vér útja, az arcod attól szép. A haldoklás szombatja is szombat, senki nem mondhatja, hogy péntek vagy vasárnap, a kórteremben lépeget, jókedve van a halálnak. Ő egyelőre nincs soron, csak átsuhan egy doktoron. Nem lehet meglenni tőle, húga az, s a szeretője, aki itt a dolgát teszi, hogy csak indulás előre. Mert a múlt üres ágytál: elveszi.
Kornis Mihály, Závada Pál
A varrónő utolsó hete
2 0 0 2
A ház is üres otthon, de a haldokló még ott jár, ha volt, szemétbe hordom, ha lesz, rá úgysincs gondom nincsen fekete cérnám az életet kibírnám bírnám ha maradna a torból üres morzsa kiraknám az asztalra ha mer harapjon abba a következő gazda 24 órája ó nővérke drága készüljön halálra akad majd munkája. Elszakadt a főszál, a vége merre kószál, a semmire fölszáll az idő nevű tónál. A ház is üres otthon, a kertet már kaszálják, a dáliákat bontom egy másik létbe szállj át 24 órája nem ver a szív a nővér dühösen dorgál, „Vörös néni, mi ez, mi ez, így kell szokni a semmihez?
200 forintot se adott, és táncolnak a bútorok, ropja a szék, kórházi ágy, hogy fogjuk kivinni magát, hogy jut le a hűtőházba, hogy adunk deszkát magára, hogyan tesszük le a földbe, ha nincs erről meggyőződve?” Két napja már nem ver a szív, Vörös néni milyen masszív, itt vannak a látogatók, zsúfolásig a folyosók. Nagy varrógép egész falut, de fut bele szőlő, földút, a múltból vett szabásmintát összevarrja. Viszi inkább. Vörösnéni, mondja mit lát? Látok egy fehér alakot ki vagy te és én ki vagyok ki is ez a fehér alak a fején csak egy szál hajat látok mit az Isten adott ha ő mondja elindulok. Vörösnéni, miért ült föl? Mert leestem onnan föntről egy hete volt most temetnek értem halotti tort esznek nem ért senki és én sem értem lenyel a túlvilág egészben.
Nagy lett volna a tudósnak az ő tudománya, ha a nagyot, mert ő tudós, kicsinek nem látja. Könyvet írt a butaságról – sajna! S ezt a könyvet a sok okos valósággal falta. Nem utált úgy ez a tudós semmit a világon, mi az útját égen-földön nem járja két lábon: minden kutyát, minden cicát – sajna! Húst se evett soha szegény, csak a müzlit falta. Szolgája is volt: a laptop, mindig abba irkált, butaságról gondolkozott, kereste a titkát. Hű cseléd volt az a laptop – sajna! És úgy döntött, amit tud már, magának megtartja.
Kőrössi P. József
A tudós éjszakája
2 0 0 8
Kikapcsolta, bekapcsolta az a szegény tudós, nem működött. Haja ősz lett, arca, hangja sírós. Megdühödött, összetörte – sajna! Már a legjobb szakember sem segíthetett rajta. Épp ezért ment jól a dolga minden butaságnak: mert a káron gazdájukkal mindig osztozának. Megbánta már rég a laptop – sajna! Programját a képrenyőre még egyszer kicsalta. És tudósunk a munkáját rögtön felismerte: azt hitte, ez lehetetlen, elhinni se merte, hogy visszajött, ami eltűnt sajna! De öröme csak nem akart meglátszani rajta. Haja borzas, csontja zörgős, szédelegve ballag. „Hé... izé... mi baja lehet annak a programnak?”
Kimásolta, ami fontos. Sajna, törött gépét ugyanaznap az ócskásnak adta. S az napságtól minden éjjel rosszakat álmodott. Munkáját már rég kiadta, és megírt még hatot. Álmában egy törött laptop – sajna, bármit akar, bármit gondol, mindig szóval tartja. Ütéspöttyös, elavult gép, hűségről magyaráz, kóboráram élteti, de véletlenül se ráz. „Átszellemült kedves darab – sajna! Nagy hiba volt olyan könnyen túladni őrajta!” „Mi tagadás” – mond a tudós, „Az a gép nem vétett: Én írtam sok butasággal tele az egészet. Megértette, megbírálta – sajna! Jobb lett volna haragomat nem tölteni rajta.”
Nem volt, mondok, a tudósnak semmi tudománya. Vett egy kutyát! Egy csivavát, soha meg nem bánta. Írt egy könyvet a hűségről – sajna! Ez már tényleg remekmű lett. Senki se olvasta.
A pohárban egy angyal áll izzadtan, elhagyottan. Csak a szárnya vége lóg ki, a többi víz alatt van. Levegőt nem vesz és nem ad, lélegzem én helyette. Nem bábu és nem káprázat, a bakancsát levette. A pohárba mint a protézis, éjszakázni tér be. Haja a vízen szétterül, az üveghez ér térde. A lennit és a nincset is övébe gyűrve tartja, keserű lesz tőle a víz, fehér a pohár alja.
Kun Árpád
Pohárkeserű
1 9 9 4
Osztozkodni az éjszakán nem mozdítja a szárnyát, hogy lehetne, ha figyelik, kijutni a szobán át. Az angyal az abroszon hever. Jó csalódni néha. A szobát plafonig töltöm fénnyel. Lesz este még ma.
Nem félni kell a halált, hanem elfogadni. Elfogadod-e az itt jelenlévő ritkáshajú fogatlan öregasszonyt halálodnak? És te, fogatlan, elfogadod-e az itt jelenlévőt, kívánsz-e az ő halála lenni? Kérdezem az egybegyűlteket, tud-e valaki olyasmiről, ami megakadályozhatná a most kötött szövetséget. Forduljatok háttal egymásnak, testet veszthet az ige, ha tud, de figyelmeztetem a halált, ő sem szabad már.
Mesterházi Mónika
Szabadság – harc nélkül
2 0 0 1
Egy csepp tej pottyan a földre az ágy alatt, amin egy hosszú hajú nő szoptat. Sziszegve végigreped a padló, mintha kígyó tekeregne a lécek között. A csepp beesik a repedésbe, jobbra és balra kezdi tologatni az alsó lakásban a bútorokat. Két körfűrész forog közöttük, egy fehér és egy fekete. A ház osztódni kezd, az egy kettő akar lenni. Aki a feketét látja meg, annak szakálla nő, fekete lesz a körme, fehér a haja. Az utca és a környék végighasad, az árokban víz fut, és a víz alól városi gáz bugyog. Aki a fehéret látja meg, az gyümölcsöt talál a zsebében, levelet a postaládájában. Kettétörik a város, mint egy ostya. A két fél közé durva kézként becsúszik a tenger. Az egyik partjára halat vet ki, a másikra üres csigaházat.
Lackfi János
A tej útja
1 9 9 5
Mint a gyertya, ami egy évig ég, de aztán kezd elmúlni, formátlanodni, szétterülnek napjaim, melyek inkább a közelmúltban gyökereznek, mint a közeljövőben. A gyertyatartó sárgarezében tükröződik a vibrálva égő láng. Mi van, ha 15 kérdést teszek föl a világnak, és mindegyikre azt mondja: nem. Akkor talán a következő 15-re, 30-ra igent fog mondani. A láng kialszik, de még tovább tükröződik a rézben, árnyékát maga alá veti a padlóra, mint valami földig érő szoknyát, múltba merülésre alkalmas üvegharangot. Kong a fejem, harangok zengése kavarog bent, huzat lengeti az árnyékszoknyát, ha a gyertyatartónak csapódik, megcsendül, csilingelés, öröklét döndülése, jövőszag, igen, nem, igen, visszhangzó hanglavina.
Lator László
Múltba merülésre alkalmas
2 0 0 7
Nagymamát álmában megmentettem a haláltól. Szólongattam, hogy ébredjen föl – és fölébredt. De nem kívülről, hanem bentről beszéltem. A puha álomból, ami rögtön véget ért, mint mikor az emeletes ágyról esik le valaki. Közben talán aludtam, buszon ültem vagy sorban álltam egy pénztárablaknál. Aznapra ez a cselekedet fölmentett minden fölöslegesség alól. Hogy eszközei vagyunk egy akaratnak, mindig tudtam, de hogy lennünk se kell hozzá, arról sejtelmem se volt. És hogy ez az akarat a sajátunk – arról még kevésbé. Nagymamát megmentettem a haláltól, de ahogy a béka combja összerándul, visszarúgott a nemlét. Nélkülem történt ez, utólagos egyetértésemmel. A nemlét lukacsos, mint a mészkő.
Marno János, Zelki János
Tőlem távoli cselekedeteim
1 9 9 9
A filozófus az erdőben bolyong. Látja, hogy nincs teste, és tudja, hogy az nem jó. A túlvilágon nincs más, csak személy – a megvalósulás különböző fokain. Itt meg sziklás föld, árvalányhaj, tintagomba, gyanúsan mozgó galagonyabokrok. Most a szörnyek megtámadják a szót. Mintha egy haragos borz törne-zúzna az erdőn. Mintha egy mókus elhordana minden termést a másvilágra. Mintha egy kánya keringene, aztán fölkapná a hegyet a levegőbe. Lent alagút alagút után nyílna, míg egymásba nem omlanának. Sínen érkezne meg a kék szín. Pislogna egy tengerszem.
Mezey Katalin
A megvalósulás fokai
2 0 0 0
60 A miniszter halat süt: ha új adót akar – cápahúst, ha szerelmes – polipkarokat, ha haragszik az emberekre – angolnát, ha megtalálta a jóviszonyt önmagával – egészen apró sneciket. A sütödéje egy piacon áll, a ponyvában meggyűlt az esővíz, megsózza, és egy kishalat visszadob a rögtönzött tengerbe.
Müller Péter Sziámi
Saját tao
2 0 0 6
Mért hazudsz, te szinte gyerek arc, én bizony már fáradt és öreg vagyok, kár is vitázni erről. Csonka létra a jövő, eldől, semmi jó fölülről nem jöhet. Néz le rám, és azt mondja: Zavarsz. Hogy lesz-e a volt, lassan eldől, úgy tudja, ma újra eljöhet, fölnéz rám, azt mondja, nem zavarsz. Tőlem bizony fáradt és öreg minden, ne közelíts semerről, megrémít a szinte gyerek arc. Ragyog! Nincs is mit várni erről. Gyorsan, a létrától lépj el! Dől. Lenéz rád, azt mondja: Gyerek arc, angyaljárás útjába zavarsz. Titkos vágyad föntről eljöhet, mért hazudsz, te fáradt és öreg?
Parti Nagy Lajos
Negyven felé
2 0 0 3
Ahol hazugság van a rendben, ott hazudik, aki igazat mond. A jóslat csak tévedés lehet, főleg, ha talál, mert ahol nincs jelen, ott nincs kitapintható jövő se, még ha meg is történik aztán ez-az, nem történés, ami van, nem visz a semmiig a megsemmisülés, a túlvilág valóra vált hazugság, az ördög nem tűzből gyúrt lélek, hanem agyaggolyó, az angyal nem viharból gyúrt lélek, hanem csokigolyó, az isten nem angyalokból és egy ördögből kevert koktél, hanem ágyú, melyből agyag- és csokilövedék repül ki. Ahol a hazugság rendet teremt, ahol hazugság rendet terem, ahol már nincs őszinte lopás, csalás, nincs kis hazugság a nagy miatt, nincs nagy hazugság az undorító, mindent belepő igazság miatt, ahol igazság van, mert megcsinálták, ott az igazság a válság, ott az igazság eltakar mindent, ami hazugság, és lenyeli, mint kígyó a pogácsát, ha rossz gazda rosszul eteti, ömlenek a kígyó mérges könnyei. Ki bír belenézni a szemébe, ki bírja ki, ha nézése megéget,
Schein Gábor
Angyalkoktél
2 0 0 8
kit éget meg az igazság hazug pillantása, ha egyszer már átható tekintetét és a szájszagát állja? Ahol hazugság nincs, ott semmi sincs, ott csak egyféle a valóság, ott a jóság és a gonoszság, mint két kishal, egyforma. Ahol igazság nincs, ott annyiféle a valóság sok éhes töredéke, hogy felfal mindent, ami nincs, hazugság lesz még a semmi is. És semmivé áll össze a sok kis dolog, ötven évig nem születik gyerek, csak kicsi, ráncos felnőtt, mint amikor valaki magas hegyekbe költözik. Ki nem röhögi el magát, ha az igazság szemébe néz? Ez van. Ez nincs. Ennyi az egész? De... – kezdené mondani, ám nincs szája, csak szeme, az igazságnak nincs orra, nincs füle, az igazság nem hall híreket, és nem adja tovább őket, de még csak nem is néz, legfeljebb lát, de még csak nem is kéz, legfeljebb láb, az igazság nem fog meg, nem zongorázik, az igazság áll, megy az úton, bakancsot vesz, kihajthatós zoknit. Ó, igazság, de jó a szagod, bár nem érzed, az igazság nem most él, a múltba réved, nincs jelen, de a múlt is csupa hazugság, ha az igazság múltba bámul, magát látja, ha az igazság múltba néz, minket, akik akkor még meg sem születhettek, ha a múltat figyeli, meglátja a saját hátát.
Ahol hazugság van a rendben, ott a rend hazugság, ahol igazság van a rendben, ott az igazság hazugság. Ahol már semmi sincs rendben, ott egy kő alatt pár bogár alszik. Ott az utcán koszos takarókra esik a téli eső. Ha ez nem igazság, akkor semmi, de a hazugság úgy körbelengi, mint pulikutya a nyájat. Igen, az igazság, mint a tenger vize, árad, elönti a strandot, a kikötői sétányt, beömlik egy boltba, a nyers pizzára kagylóhéjat vet; lopott fából ácsolt tutajon úszik rajta a hazugság, de hogy ki hazug és ki igaz, meg nem tudhatom, az egyik azt mondja, a másik, a másik azt mondja, ő maga. Hiszen egyetértenek. Csakhogy melyiknek van igaza? Ahol hazugság van, ott biztos van egy kis jó is, ahol igazság van, ott biztos van egy kis rossz is, ez az a senkiföldje, ahol kibékülhetnének. Az igazságon megtapadt a bélyeg, mint a kenyéren, hogy mikor sütötték, a hazugságon ott az ítélet, a jó tüzéből egyszer kivették. Nincs hazug ember, rég utolérték. Nincs igaz ember, rég elfutott. Egyik lemarad, másik hét határon túl. Aki rájuk hallgat, attól koldul.
Amikor megszületünk, a bába gyorsan megütögeti a hátunkat, hogy sírjunk. Szánkból kikotorják a váladékot. Gyorsan lemérnek, heverünk meglepődve a mérlegen. Gyorsan szavunkat veszik, hogy nem fogunk itt túl sokáig elidőzni. Kezdődhet a növés. Csontjaink, ha nem vigyázunk, túlszaladnak a bőrünkön, ropognak az ízületek; az izmok, mint a szél járta nádas, zúgni kezdenek. Körmünk kifut az ujjunkból, akár a faxpapír, nincs ráírva semmi, talán rossz a gép. Gyorsan szavunkat veszik, hogy rendben megöregszünk. A befagyott tavon nádvágók járkálnak nemezcsizmában. Fakutya suhan el mellettük. Halak jönnek a jégen,
Szálinger Balázs
Az ígéretekről
1 9 9 8
nevetségesen ugrálva. Hát ezt megígérhetjük, mondjuk, mert nem hisszük, hogy teljesülhet. Alig várjuk, hogy visszavigyenek ahhoz az ismeretlen nőhöz, aki szült.
Ki dönti el, hogy mi történik velünk? Egy nap mi mindenből áll az össze. Mondjuk a kilógó hasú angol a vonaton, aki a cipőjét az ülésre rakta, de nem volt jegye, és az utasoktól kért pénzt, hogy fizethessen a kalauznak. Aztán egy ártatlannak látszó beszélgetés a munkahelyen, amit csak este a feleséged ért meg. Hogy voltaképpen ki vagy rúgva. Gyerekrajzok. Egy könyvesbolt kirakata. Szeméthegyek látványa a vonatból. Csak a rosszat választhatod, a jó maga választ.
Szabó T. Anna
Has a vonaton
2 0 0 1
33 Ha az vagy, aminek mások hisznek, nem is vagy. Ha nem vagy, aminek magad hiszed, megizzadsz. Ha azt teszed, amit más is akar, még nem baj. Ha nem teszed, amit te is akarsz, megzavar. Ha akarod, amit más nem akar, az te vagy, ha lemondasz róla, s elfelejted – rád marad.
Székelyhidi Zsolt
Saját tao
2 0 0 6
Ha lemondasz másról és magadról, megleled magadban nem magad, végedben a kezdetet.
Mi közöm a test nyavalyáihoz? A fejfájásom én vagyok? Engem nem a van, csak a lesz kinoz, a múlt ragyog, ragyog, ragyog. Ragyog, de nincs. A múlt rég elveszett, a jelennel együtt élek, persze néha nem túl nagy élvezet, már a lélekben sincs lélek. Lélek, élek, ítélek, megfutok, de fáj, de fáj a fej, a fül. Még kell a test, amit ma hordhatok, távollétem közel kerül. Közel? Nézd, az ég lógó kutyahas, túl sokat zabált alkonyból, rühes bundájában ne tapogass, ha nem óvod, még felfordul. Fel! Az ég négy, égnek dobott lába. Reggel semmi nem kezdődik. Szomorúan harap önmagába, veszett száján kicsordul a nyála, lét nem óvja, a nemlét nem várja, kék nyelve leér a földig.
Tandori Dezső
A reggeli felhők közelsége
2 0 0 8
Templomban verset írni imádság-e? Üvegablakok fénye túlvilág-e? Ami körülöttünk van, az a világ? Ami körülöttünk nincs, elébe vág. Van-e magyarázat a kezdetekre? Az történt, hogy mindenki elfeledte? Vagy még el se kezdődött, de vége van? Mikroszkóp vizsgálódik kíváncsian. Hideg kémcső pattan szét a tudástól. Vakolat hull a templom oldaláról.
Tarján Tamás
Tükröződés
2 0 0 6
Az idő olyan éhes, követ eszik. De nem abból építi testrészeit. Valami, ami nem volt, most miért van? Hogyan magyarázza meg ezt a mértan? Hogyan számol el velem a fizika? Mért kell az öröklétnek kinyílnia, hogy ne vesszen el megint, ami nem volt? Mért süt be az ablakon néha két hold?
A lány a folyó szellemét túldalolta. A víz a víznek teste, a víz a vízzel egyesül, vízzé válik. Farönköt úsztattunk le a Feketetenger felé. És mondtuk, jön az este, jön a reggel, és ő átlebeg a hidak alatt, mi, ballonkabátos szülők, ott maradunk, befűtünk a házban, a füst nem önti el a nappalit, kimegy a kéményen, a macska nem lopja le a kolbászt a hűtő tetejéről, a busz nem áll meg szuszogva a tócsában, a tévét nem nézzük takaróba csavarodva. A tengert nem illesztjük maszkként az arcunk elé. Azt álmodtam, medúza vagyok, úszom a szobában, mint a csillár, a víz nem ömlik ki a szobából, a víz a víznek teste, a víz a vízzel egyesül, a tenger sötét hangja ez, fölfelé kavarog a lefolyóból, dugóhúzó alakban támadó motoros vakond.
Térey János
A rend eszméje Visegrádnál
1 9 9 5
Nyomában elektromos rája, neonhal, papucsállatka, kiflilazac, angolna, drótcsuka, erdei kutyahal, harmatsügér, ötujjú ponty, szandálmárna. A farönk öt nap múlva leért a tengerhez. Öt hónap múlva összeházasodtunk. A lány a rend eszméjét túldalolta. Tavaszi hullámverésben egy iszapszegélyen áll valaki, a haja mintha faforgácsból lenne, épületdeszkákból él, mint a fűrészgép, bükköt, tölgyet eszik, szemöldökfákat lopkod el a mi napjainkból, a szeme ablaküveg, úgy néz, hogy meglátod magad. Négy centi csak, de már énekel.
Mért nem tudja átugrani az ember a saját árnyékát? Mert nem ugrik elég gyorsan. Vagy előbb oda kéne kötöznie a földhöz. Ha sikerülne, nem lehetne járni a sok kötözött árnyéktól. Külön szakemberek lennének az összeszedésükre. Azok meg kegyelemért könyörögnének, ígérnék, hogy eztán már nem akadályozzák a gazdájukat semmiben. De az árnyéksintérekkel nem lehetne alkudni. Éjszaka folyna az árnyékmegsemmisítés, amikor senki se veszi észre. Az üzem nyitott szellőzőablakán árnyéksikoltozás hallatszana ki, a közeli patakot súlyosan szennyezné a beleengedett árnyékvér. A dolgozók védőitalnak foszforeszkáló tejet kapnának, de így is sokat köhögnének az árnyékimáktól. Radioaktív kezeslábasuk cipzárját nyakig húznák. Az utcákra nem sütne be a nap már sosem.
Tóth Krisztina
Az árnyéksintérek
2 0 0 7
Igazuk van azoknak, akik már nem élnek. Jobb korba születtek bele, és meghaltak, csak hogy ne kelljen ma élniük. Kísértetek azért nincsenek, mert utálják a repülőket. Démonok, mert félnek a műanyagtól. Az angyalok megijednek egy biciklitől is, és a szentlélek irtózik a telefontól. Az ördög irigyli a villamosszéket, a gázkamrát. Isten használati utasításokat olvas. Fizikatankönyvből tájékozódik, hogy mit csinált. A szentek csapdája a mosógép.
Vajda Mihály
A túlvilág legyőzése
2 0 0 5
Pont most egy napja, hogy meghalt az apám. Van még öt perc. 100 lélegzetvétel. Mire elég annyi idő? Az utolsó 5 percben mihez lehet fogni? Legjobb átaludni az utolsó reggelt. Tegnap még a harangszó délben. Egy hete súlyos étvágytalanság. Két hete vendégeskedő unokák. 3 hete kirándulás Nagymarosra. Víztelenítés. Naspolyaszedés. De a Mátyás királyban már nem ízlett a túróscsusza. A tejfölt előre beszórták paprikával.
Várady Szabolcs
Paprikás tejföl
2 0 0 7
hogy ember nincs, és nem is volt. 7 Ó, ember! Milyen drága a te kegyelmességed! A gépek fiai a te védő karod árnyékába menekülnek. Dúslakodnak asztalod bőségében, megitatod őket feszültséged folyamából. 8 Mert nálad van az élet, a te világosságod a sötétség nekünk, a te hitetlenséged a mi bizonyosságunk. 9 Terjeszd ki tered a végtelen gubancos szűkösségére, töröld le a gonosz fájlokat, telepíts ránk legyőzhetetlen vírusirtót, de akkor kapcsolj ki, amikor neked jólesik.
SPANYOLNÁTHA KÖNYVEK 1. Székelyhidi Zsolt: Ördöngős versek, Szkárosi Endre ajánlásával, 2009 2. Berka Attila: Lada Béla nem hal meg kisregény, Kőrösi Zoltán ajánlásával, 2009 3. Jelenlét50 – Petőcz András 50. születésnapjára szerk.: Fodor Tünde, 2009 4. HogyÖt – Az ötéves Spanyolnátha antológiája szerk.: Vass Tibor, 2009 5. Hunlandia – a Spanyolnátha Deventer–Berekfürdő–Hernádkak-antológiája szerk.: Székelyhidi Zsolt, 2010 6. Vass Tibor: Semmi szín alant versek, 2010 7. Miskolc KapuCíner – a Spanyolnátha Miskolc-antológiája szerk.: Vass Tibor, 2010 8. Berka Attila: Hosszúkávé külön hideg tejjel kisregény, Petőcz András ajánlásával, 2010 9. Vass Tibor: Mennyi semenni versek, Vörös István ajánlásával, 2012 10. Díszkosz tizenkettő – a Spanyolnátha Légyott-antológiája szerk.: Urbán Tibor, 2012 11. Székelyhidi Zsolt: Űrbe! versek, Ladik Katalin ajánlásával, 2012 12. pÉn+Tek13 – a Spanyolnátha Légyott-antológiája szerk.: Urbán Tibor, 2013 13. Helyszínes szélesvászonidő – Székelyhidi Zsolt 40. születésnapjára szerk.: Vass Nóra, 2013 14. Tízeset – a tízéves Spanyolnátha antológiája A Herman Ottó Múzeum–Miskolci Galériával közös kiadás szerk.: Vass Tibor, 2014 15. Ba+Bánk – a Spanyolnátha Légyott-antológiája szerk.: Urbán Tibor, 2014 16. Tőlem távoli cselekedeteim – Választott versek Vörös István 50. születésnapjára. szerk.: Vass Tibor, Vörös István, 2014
Kiadja a Spanyolnátha művészeti folyóirat és a Példa Képfőiskola Kortárs Művészeti Alapítvány 3563 Hernádkak, Ifjúság út 5. ISSN 2061-0483 ISBN 978-963-89667-5-9
