TISZTVISELŐI ÉLETPÁLYÁK

TISZTVISELŐI ÉLETPÁLYÁK

Szerzők CSEH ZITA (CS. Z.) KONDORNÉ LÁTKÓCZKI ERZSÉBET (K. L. E.) KOVÁCS MELINDA (K. M.) KOZMA GYÖRGY (K. GY.) NEMES LAJOS (N. L.) PAP JÓZSEF (P. J.) SZABÓ JOLÁN (SZ. J.)


Tájékoztató a „Tisztviselői életpályák” szerkesztési elveihez és hasznosításához Könyvünknek ez a harmadik nagy egysége Heves megye és járásai vezető beosztásban tevékenykedő tisztségviselőinek hivatali pályafutását egyénenként tartalmazza, s ami összekapcsolja őket, az a (vár)megyei hivatalszervezetben betöltött kiemelkedő, irányító pozíciójuk. Azaz – a 20. század második harmadától elterjedt (görög eredetű) nemzetközi szakkifejezéssel élve – az ún. prozopográfia módszerével írtuk meg e személyek életpályáját, akiknek közös vonása, hogy mindannyian meghatározó szerepet töltöttek be ugyanazon intézményrendszerben, és ezért egymással összehasonlítható életrajzi adataik alapján többirányú társadalomtörténeti kutatásoknak szolgálhatnak alapul (pl. származás, lakóhely, iskolázottság, családi, rokonsági és szomszédsági kapcsolatok, vagyoni helyzet, vallási, etnikai, pártpolitikai hovatartozás szerepe a megyei hierarchiában történő felemelkedésben). Összeállításunkban az ország és Heves megye 1687 és 2000 közötti egymást követő korszakaiban a következő regionális kerületi, (vár)megyei és járási vezető tisztviselők életpályáját törekedtünk nyomon követni: kerületi főispán, főbiztos, köztársasági/közigazgatási hivatal vezetője, kerületi és megyei hatáskörű teljhatalmú kormánybiztos, főispán, főispáni helytartó (adminisztrátor), megyefőnök, megyehatósági biztos, (első) alispán, megyei főjegyző, megyei titkár, (fő)szolgabíró, járási főjegyző, megyei tanács vb-elnöke, elnökhelyettese, vb-titkára, járási tanács vb-elnöke, vb-titkára, járási hivatal elnöke, megyei közgyűlés elnöke, főállású alelnöke, megyei önkormányzati hivatal főjegyzője. (A szolgabírák adatait csak a fő- és alszolgabírói tisztség differenciálódásának idejéig, 1750-ig, illetve 1761-ig dolgoztuk fel, viszont az 1872–1886-os intervallumok szolgabíráinak pályaképei nem készültek el.) A felsorolt vezető hivatalokat betöltő személyekről készült leírásokat a Tisztviselői adattár-tól eltérően nem időrendben, korszakos bontásban adjuk közre – hiszen számos tisztségviselő megyebeli működése, még inkább életének egész időtartama egy vagy akár több korszakon is átívelhetett –, hanem vezeték- és keresztnevük szoros betűrendjében. A személynév után szerepelnek az esetleges főnemesi rangok, nemesi előnevek, a doktori címre, az azonos nevűek idősebb vagy ifjabb voltára utaló szokásos rövidítések (gróf., dr., id., ifj. stb.). A név alatti címsorban tüntettük fel az illető személy legmagasabb regionális kerületi, megyei vagy járási vezetői tisztségét, melyből csak akkor fordulhat elő egynél több, ha az illető különböző (egymást követő) politikai-igazgatási korszakban egyaránt irányító funkciót töltött be. (Például 1990 előtt megyei vb-titkár volt, azután megyei közgyűlési elnök lett. Ezen kívül csak az örökös főispánok esetében olvasható az egri püspöki vagy érseki rang is.) E vezető beosztású tisztségviselők életük korábbi szakaszában gyakran töltöttek be közép- vagy alacsonyabb szintű megyei, járási, eset3


leg városi hivatalokat, ritkán pedig az is előfordult, hogy országos vagy Heves megyéhez nem kapcsolódó közigazgatási egységek vezetői lettek (kamaraelnök, miniszter, miniszterelnök, más országrész kerületi biztosa, másik vármegye főispánja stb.). Ezeket a megelőző, illetve a Heves megyében megvalósult hivatalviselést követően betöltött tisztségeiket a nevükhöz kapcsolódó címben nem soroltuk fel, csak életpályájuk ismertetésében kerültek említésre. A prozopográfia módszerét alkalmazó történészek egymástól kisebb-nagyobb mértékben eltérő nézeteket vallanak arról, hogy az életpálya leírások milyen részletesek legyenek. Mivel esetünkben vezető beosztású tisztségviselőkről szólnak a pályaképek, elkészítésüknél lehetőség szerint sok szempontot vettünk figyelembe. Ezek: a születés és az elhalálozás időpontja, a családi – esetleg a fontosabb rokonsági – kapcsolatok, a névváltoztatások, a rendi, illetve társadalmi helyzet (nemesség és arisztokrata címek, egyházi rangok megszerzése), a földbirtoklási, vagyoni viszonyok, az iskolázottság-képzettség, az etnikai, vallási, a 19–20. században pártpolitikai hovatartozás, a tisztviselői karrier állomásainak részletezése, a hivatali működés kiemelkedő eredményei, azok elismerése (kitüntetések) – különösen Heves megyei vonatkozásban. Kevésbé hangsúlyosan tértünk ki a tárgyalt személyek munkásságának más területeire, így országos politikai, igazságszolgáltatási, más megyebeli közigazgatási, egyházi, katonai, tudományos és oktatói, irodalmi-művészeti tevékenyégre, a különböző egyesületekben, gazdasági vállalatoknál betöltött szerepekre. Nem prozopográfiai, hanem név- és forrástani szempontból közöljük a betöltött tisztségeknek a saját korukban használt latin és német elnevezéseit, valamint a családnevek különféleképpen írt névváltozatait. A pályaképek adatgazdagságát kitűzött céljainkhoz képest természetesen alapvetően befolyásolta a rendelkezésünkre álló forrás- és szakirodalmi alapanyag. Emiatt a 17–18. században, az 1850-es években, és meglepő módon az 1950 utáni évtizedekben is gyakran kellett megelégedni nagyon hiányos életpálya leírásokkal. Sőt az is előfordul, hogy több vezető tisztségviselő életéről – a Tisztviselői adattár-ban közölt hivatalviselésük száraz tényein túlmenően – a kézirat lezárásáig nem találtunk érdemi adatot, s ezért ők teljesen hiányoznak a Tisztviselői életpályák sorából. Azok a vezető személyiségek, akiknek életpályáját megírtuk, működésük során nem egyszer voltak egymással kapcsolatban családi-rokonsági kötelékek, intézményes hivatali viszonyok, esetleg egyes sorsfordító történelmi események miatt. Ilyen esetekben kölcsönösen utaltunk a többi érintett tisztségviselő pályaképére (zárójelben, dőlt betűkkel kiemelve nevüket és legmagasabb tisztségüket). Minden egyes tisztségviselő pályaképének elkészítéséhez felhasznált levéltári, irattári és irodalmi forrást személyenként egyetlen jegyzetszám alatt foglaltunk össze, mivel az életút összes részelemére történő hivatkozások rendkívüli mértékben megnövelték volna a jegyzetapparátus terjedelmét. A lábjegyzetekben szereplő rövidítések feloldását a „Források és irodalom” című jegyzék tartalmazza. 4


Rövidítések jegyzéke * † ÁMG ÁVH bek. BM., BM c. cs. kir. CSKP DÉFOSZ DISZ ELTE ÉMÁSZ EPOSZ évf. FKGP HM Ig. Biz. KB ker. KISZ KMP KSH MADISZ MÁV mb. MDP ME MEBIB MESZÖV mgtsz MHSZ MKP MKT MOSZK MOVE MSZDP MSZMP

született meghalt állami mezőgazdasági gépállomás/gépüzem Államvédelmi Hatóság bekezdés Belügyminisztérium, belügyminisztériumi cím császári és királyi Csehszlovákia Kommunista Pártja Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége Demokratikus Ifjúsági Szövetség Eötvös Loránd Tudományegyetem Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat Egységes Parasztifjúság Országos Szövetsége évfolyam Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt Honvédelmi Minisztérium igazoló bizottság központi bizottság kerület, kerületi Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Kommunisták Magyarországi Pártja Központi Statisztikai Hivatal Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség Magyar Államvasutak Rt. megbízott Magyar Dolgozók Pártja miniszterelnök, miniszterelnöki Mátra-Bükki Idegenforgalmi Intéző Bizottság Megyei Fogyasztási Szövetkezetek Szövetsége mezőgazdasági termelőszövetkezet Magyar Honvédelmi Szövetség Magyar Kommunista Párt Magyar Közgazdasági Társaság Magyar Országos Szövetkezeti Központ Magyar Országos Véderő Egyesület Magyarországi Szociáldemokrata Párt Magyar Szocialista Munkáspárt 5


MSZP MT MTA MTI MTESZ N. B. OHB őe. PTO róm. kat. sz. tb. tc. törv.hat. tsz TESZÖV TIT TITÁSZ TOT UB vb., V. B. VILATI VOSZK

Magyar Szocialista Párt Minisztertanács Magyar Tudományos Akadémia Magyar Távirati Iroda Rt. Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége népbíróság Országos Honvédelmi Bizottmány őrzési egység Párt- és Tömegszervezetek Osztálya római katolikus szám tiszteletbeli törvénycikk törvényhatóság, törvényhatósági termelőszövetkezet Termelőszövetkezetek Szövetsége Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa utólagos bejegyzés végrehajtó bizottság Villamos Automatika Intézet Szövetkezetek Kereskedelmi, Ipari és Szolgáltató Közös Vállalata

6


Almásy Gedeon, zsadányi és törökszentmiklósi1 főispáni helytartó 1800. május 21-én született Gedeon Alajos Ferenc néven a Nógrád megyei Rapon. Apja nemes Almásy Mihály főkamarás, anyja Jankovics Terézia volt. A család nemesítésére, törzsbirtokaira lásd: Almásy János alispán. A pesti egyetem filozófiai fakultása után, 1816–1818 között végezte az Egri Érseki Jogakadémiát. 1837. november 6-án Heves és Külső-Szolnok vármegye alispánjának választották. 1841. szeptember 16-án nevezte ki V. Ferdinánd király az egyesült vármegyék élére főispáni helytartónak az idős Pyrker érsek-főispán mellé (lásd: Pyrker János László egri érsek, örökös főispán). Személyében Habsburg-párti politikus került a megye élére. Az alispáni teendőket még november 23-ig látta el, főispáni helytartói beiktatása 1841. december 14-én zajlott, amely egyben tisztújítószék is volt. Három éves munkálkodása alatt próbálta az ellenzék törekvéseit letörni, így gyakran került ellentétbe a reformok híveivel. Az utolsó nagy összeütközése a vármegyével az 1844. december 16-i nyílt téri tisztújítás volt, amikor is az ellenzéki nemeseket teljesen kizárta a szavazásból. A tisztikar a botrány miatt hamarosan lemondott. 1845. január 16-án királyi leirat udvari tanácsost küldött ki az eset kivizsgálására és a törvénytelenségek orvoslására. Az ezt követő tisztújításra 1845. május 8-án került sor, és a megyei tisztikar összetételében gyökeres, ellenzéki irányú átalakulás zajlott le. 1845. augusztus 15-én országos felháborodást kiváltó tevékenysége miatt Almásy Gedeont leváltották tisztségéről, de Brezovay Józseffel (lásd: Brezovay József főispáni helytartó) ugyancsak kormánypárti ember került a megye élére. További életpályájáról csak annyi adatunk van, hogy 1858-ban cs. kir. kamarási rangot kapott. 1862-ben hunyt el. K. M. Almásy Géza, zsadányi és törökszentmiklósi2 szolgabíró 1849-ben született Hevesben. Apja Almásy László, anyja jobaházi Dőry Paula. Felesége kunhalmi Ro’sa Malvin, gyermekük Malvina (Mincsi). 1

Borovszky 606–607. p.; Fallenbüchl 1994. 81. p.; Kempelen 1:74–77. p.; Nagy 1:22. p.; Pap 1998. 134–148. p.; Szederkényi 4:385., 389. p.; Udvardy 680–681. p.; Vásárhelyi–Szluha 12. p.; Štatny archív v Banskej Bistrici. Rap 1800. évi keresztelési anyakönyve; HML IV-1/a 117. rsz. 943. p., 129. rsz. 919–923., 1112–1116., 1146–1168. p., 138. rsz. 1698–1721. p., 140. rsz. 595–612. p. HML VIII-1 99. rsz. 1816: Almásy Gedeon. 2 HvHK 1877. 59., 143. p.; HvKL 1883. 161–164. p.; OGY 1887–1892. 133. p.; PIM CSA; HML IV-402/a 14. rsz. 311. p.

7


Tanulmányai befejezése után egy ideig a képviselőház háznagyának oldalán mint titkár tevékenykedett. 1870. június 20. és 1872. január 25. között a Tarnai járás esküdtje volt. 1877. április 17-én a Tarnai közép járás szolgabírájának választották. 1883. december 18-ig működött ebben a járásban, ekkor az Egri járás szolgabírájának választották. Mikor 1887. szeptember 29-én országgyűlési képviselőnek választották, lemondott a főszolgabíróságról. Szabadelvűpárti politikusként tagja volt az első bíráló és a közigazgatási bizottságoknak. 1892. október 29-én iktatták be Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispáni székébe, amely tisztségből 1898 őszén vonult vissza. Budapesten hunyt el 1909. március 21-én. P. J. Almásy János, zsadányi és törökszentmiklósi3 alispán 1677-ben a Királyi Tábla jegyzője, akinek Bécsben 1677. augusztus 11-én kelt armálisát ugyanabban az évben a november 17-én Füleken tartott közgyűlésen hirdették ki. Ugyanekkor felvették a megyei esküdtek (assessores) közé. Ő volt a család vagyonának megteremtője, a 17. század végétől birtokai voltak három mezővárosban, Gyöngyösön, Törökszentmiklóson és Pásztón, továbbá 14 megyebeli faluban és 13 pusztán egyedüli vagy részbirtokos lett. A zsadányi előnév a Zemplén vármegyében található birtoktestre utal. Családi neve Almasi, Almásÿ, Almássy, Almassy, Almási, Almassÿ formákban fordult elő a forrásokban. Veje, Steöszel Kristóf szintén a vármegye alispánja lett. (Lásd: Steöszel Kristóf alispán.) Hivatali pályafutását Gyöngyösön kezdte, 1683–1684-ben az oppidum főjegyzője volt. Ezt követően a vármegye igazgatásában vállalt szerepet. Az 1684. április 11-én megtartott tisztújító közgyűlésen szolgabíróvá (judlium) választották, s tisztségében a következő években folyamatosan megerősítették egészen lemondásáig, 1690. október 16-ig. Ebben az időszakban az 1688. szeptember 9-i tisztújításkor kivételesen első és második szolgabíró (primarius és secundus judlium) hivatalokra választottak, ekkor ő volt az első szolgabíró. 1690-től neve a jegyzőkönyvekben többször a megyei esküdtek között szerepel (juratus 3

B. Gál 2005. 217–250. p.; Heckenast 22. p.; Orosz 3–7. p.; Szederkényi 4:29., 32., 42., 68–70., 81–86., 115., 175. p.; 1690. december 7-én és 1691. október 2-án assessorként említették; HML IV-1/a 6. rsz. 244–247. p., 7. rsz. 148–150., 198–199., 241–242., 339. p., 8. rsz. 37., 80., 118. p., 9. rsz. 5., 76–77., 168–169, 270–271., 332–334. p., 10. rsz. 2– 3. p., 11. rsz. 3., 143–144., 513., 765. p., 12. rsz. 100. p.; HML IV-1/b 615–617. rsz.; HML V-101/a 1. rsz. 165–169. p.

8


assessor). 1691. április 30-án főhadbiztossá (supremus commissarius) választották, de a következő évben, 1692. március 16-án hivataláról lemondott. Még ugyanebben az esztendőben az augusztus 25-i tisztújításkor másodalispán (substitutus vicecomes) lett, egy év múlva pedig alispánná (vicecomes) választották. 1693. augusztus 1-jétől három éven át, 1696. október 16-ig ezt a tisztséget viselte. Egy év elteltével, 1697. szeptember 19-én ismét ő lett a vármegye alispánja, s az is maradt 1702. szeptember 13-ig. Már szolgabíróként, később főhadbiztosként, majd helyettes alispánként többször kapott megbízást a közgyűléstől, hogy kiküldöttként különböző fórumokon a vármegyét képviselje, és annak ügyeiben eljárjon. Így 1686-től szinte minden évben delegálták a budai hadbiztoshoz, vagy az egri katonai parancsnokhoz. 1687. szeptember 15-én a vármegye országgyűlési követévé választották. Tagja volt 1689-ben annak a küldöttségnek is, mely Kassán a felső-magyarországi főkapitánynak jelentette a katonaságtól elszenvedett sérelmeket. Képviselte a vármegyét az adók felosztására 1696-ban Pozsonyba összehívott, továbbá 1698-ban ugyanott kezdődött, majd Bécsben folytatódott országos tanácskozásokon. A Rákóczi-szabadságharc kitörésekor, 1703. október 4-én mint Bercsényi meghatalmazottja (plenipotentiarius) hadba hívó levelével Gyöngyösre szólította a fejedelemhez csatlakozókat, s Dévay Pállal együtt a megyei felkelő sereg élére állt. (Lásd: Dévay Pál alispán.) November 9-én ő volt az egri blokád parancsnoka. 1704 végén vagy 1705 elején valószínűleg Gyöngyösön halt meg. Feleségét, Deák Juditot 1705. május 18-án a jegyzőkönyvben már mint özvegyet említették. Sz. J. Almásy József, zsadányi és törökszentmiklósi4 főispáni helytartó 1774. március 9-én született Miskolcon. Apja Almásy József Jakab (1742–1788), anyja palásti és keszihóczi Palásthy Konstancia volt. 1799. december 17-én vette feleségül Kovanecz Franciskát (1781–1833), öt gyermekük született. Vármegyei hivatali pályáját mint másodalispán (substitutus vicecomes) kezdte 1800. szeptember 25-én. Pontosan öt év múlva, 1805. szeptember 23-án első alispánnak (ordinarius vicecomes) választották, mely tisztséget 1811. április 30-ig töltötte be. Mint országgyűlési követ többször képviselte a vármegyét: első ízben az 1802. március 22-i közgyűlésen választották meg ablegatusnak, má4

Borovszky 595. p.; Fallenbüchl 1994. 77. p.; Héjja 205. p.; Kempelen 1:75. p.; Orosz 323–328. p.; Szederkényi 4:354. p.; 1827:7. tc; Genealog Almásy (2009. január 10.); Szt. István R.; HML IV-1/a 65. rsz. 112. p., 67. rsz. 1028., 1047. p., 73. rsz. 341. p., 84. rsz. 183–184., 277. p.

9


sodszor 1805. szeptember 23-án, harmadszor 1808. augusztus 2-án. Királyi tanácsos, a Hétszemélyes Tábla tagja (septemvir) volt. A betegeskedő Fischer István érsek (lásd: Fischer István egri érsek, örökös főispán) mellé nevezte ki a Habsburg kormányzat 1822. március 1-jén főispáni helytartónak Almásy Józsefet. Az érsek halála után is jónak tűnt a bécsi udvar számára, ha nem tölti be azonnal az érseki és főispáni széket. Célja ezzel a megyebeli ellenzék megtörése volt, akik a tisztújítások alkalmával nem éltek a név szerinti szavazással (1723. évi 58. tc.) és szembehelyezkedtek az újoncok kiállításáról szóló 1821. április 4-i királyi leirattal is. A kinevezés meglepetésszerű és visszatetsző volt a vármegye számára. Az 1822. május 13-i közgyűlésen jelentette be az alispán a kinevezést, a beiktatás július 29-én volt. Ugyanezen év december 17-én Almásy hatására a vármegye megváltoztatta álláspontját az újoncállítással kapcsolatban. Tisztújítást kilenc évi szünet után, 1824. november 29-én tartott újra. 1826. november 17-én az uralkodó kinevezte az új egri érseket (lásd: Pyrker János László egri érsek, örökös főispán), a megye ügyeit azonban még majd egy évig, Pyrker 1827. szeptember 17-i beiktatásáig Almásy vitte. Közben 1825. április 19-től Gömör és Kishont vármegye főispánja is lett, mely tisztséget 1838-ig viselte. 1825. július 26-án Lánczy József Békés vármegye főispánja kinevezte a vármegye táblabírájának is. 1827-ben megkapta a Szent István-rend lovagkeresztjét, 1837-ben középkeresztjét. 1858. október 6-án hunyt el Döblingben. K. M. Almásy József, ifj. zsadányi és törökszentmiklósi5 főszolgabíró Almásy Pál (lásd: Almásy Pál főispáni adminisztrátor) és Kapy Anna fiaként 1793-ban született. Első tisztségét kinevezéssel nyerte: 1814. január 11-én Fischer István egri érsek és örökös főispán megtette aljegyzőnek atyja és saját maga érdemei elismeréseképpen. Ugyanebben az évben, november 22-én a tisztújító közgyűlés megerősítette mint „becsületből való aljegyző”-t. 1816. november 20-án a főispán kinevezte a Tarnai járásban újonnan létesített második alszolgabírói állásba. Egy év múlva, 1817. november 25-én – megint kinevezéssel – átkerült a Gyöngyösi járás élére a megüresedett főszolgabírói hivatalba, és itt dolgozott 1823. május 20-án bekövetkezett korai haláláig. Megmérgezte a család ügyvédje, Szentál Ferenc. 5

Almásy 64., 139. p.; Kempelen 1:74–78. p.; Nagy 1:19–23. p.; Orosz 3–7. p.; HML IV1/a 76. rsz. 19., 840. p., 78. rsz. 1406. p., 79. rsz. 847. p., 85. rsz. 613–614. p.; HML IV1/b 619–633. rsz.; HML IV-7/e 36–48. rsz.

10


Felesége Berzeviczy Zsófia volt. Két lányuk és egy fiuk született, Pál, aki jelentős közéleti szerepet vállalt (lásd Almásy Pál, ifj., törvényhatósági teljhatalmú országos biztos). Ferenc nevű testvére kamarás volt. K. L. E. Almásy László, zsadányi és törökszentmiklósi6 főszolgabíró 1819-ben született. Apja Almásy Manó, anyja ebeczki Blaskovich Mária. A család nemesítésére, törzsbirtokaira lásd: Almásy János alispán. Felesége jobaházi Dőry Paula, gyermekeik Sarolta, Béla, Elvira, Géza, Flobertin, István, Matild, Lajos. Életével kapcsolatban csupán annyi információval rendelkezünk, hogy 1841. december 15. és 1848. október 1. között a Mátrai járás főszolgabírája és bűnvizsgáló bírája, majd 1848-ban nemzetőr volt. 1897 februárjában hunyt el. Cs. Z. Almásy Mihály7 főjegyző Címeres nemeslevelet 1707. december 28-án Rákóczi Ferenc fejedelemtől (kihirdetve 1708. január 18-án), majd 1712-ben III. Károlytól nyert (1712. október 21-én kihirdetve). Gyöngyösi lakos volt, aki egyetemi tanulmányai nyomán artium liberalium et philosophiae magister fokozatot szerzett. Nevének írásváltozatai: Almásÿ, Almási. 1708. március 1-jén választották meg a vármegye főjegyzőjévé (ordinarius notarius), s ezt a tisztséget 1719. augusztus 7-ig folyamatosan viselte. Főjegyzőként többször kapott megbízást a közgyűléstől, hogy a vármegye ügyeiben különböző fórumokon kiküldöttként eljárjon. Így 1708-ban a sárospataki országgyűlésen követként vett részt, majd tagja volt 1709-ben a Rákóczi Ferenchez és Bercsényi Miklóshoz menesztett küldöttségeknek, 1711. szeptember 25én pedig az országos adókivetésre delegálták. 1712. március 15-én Orczy Istvánnal együtt országgyűlési követté választották. (Lásd: Orczy István, báró, alispán.) Az 1715–1716. hivatali évben Gyöngyösön a tanács tagjaként vett részt a városigazgatás munkájában is. 1719. augusztus 19-én főjegyzői tisztségéből való 6

Orosz 3–7. p.; JMVK; HML IV-1/a 151. rsz. Heckenast 23. p.; Orosz 7. p.; Szabó 2001. 175. p.; HML IV-1/a 12. rsz. 264., 270., 377., 547. p., 13. rsz. 16., 80., 154/1., 242., 421., 562., 645., 971. p., 14. rsz. 7., 9. p.; HML IV-1/b 618. rsz.; HML IV-7/e 1. rsz. 7

11


leköszönésekor táblabírói esküdtnek (assessor tabulae judiciariae) választották meg. 1720-ban részt vett az országos összeírásban; Almásy Ferenc perceptorral együtt Gömör vármegye összeírója volt. Sorsának további alakulásáról nem szólnak a feltárt források. Sz. J. Almásy Pál, zsadányi és törökszentmiklósi8 főispáni adminisztrátor, kerületi főispán 1750. január 20-án született Gyöngyösön Tádé Pál néven. Apja Almásy Pál (1722–1804), anyja kvassói és brogyáni Kvassay Franciska (1728–1797), felesége kapivári Kapy Anna Mária (1756–1829) volt. 1793-ban született, de 30 évesen elhunyt József nevű fiúgyermekük több vármegyei tisztséget is viselt (lásd: Almásy József, ifj., főszolgabíró). A Habsburg uralkodókhoz hű Almásy Pál 1776-tól királyi kamarás, 1783 és 1787 között fiumei kormányzó volt. 1786-tól belső titkos tanácsos. Gróf Majláth József távozása után (lásd: Majláth József, gróf, főispáni adminisztrátor), 1787. január 25-én nevezte ki II. József a Pest, Nógrád, Esztergom, Heves és Külső-Szolnok megyéket magába foglaló kerület főispánjának (administrator supremi comitis). 1790. január 28-án kelt, a kerületeket megszüntető rendeletig viselte tisztségét. Ezután a Hétszemélyes Tábla tagja, Arad vármegye főispánja lett. 1801. december 31-től második koronaőr, majd 1812. október 10. és 1821 között királyi főlovászmester volt. Elméleti munkásságának termékei között elsősorban kereskedelmi, statisztikai jellegű kéziratok találhatók. Érdemeit a Habsburgok elismerték: 1778-ban elnyerte a Szent István-rend lovagkeresztjét, 1807-ben pedig középkeresztjét, majd 1813-ban cs. kir. kamarási ranggal tüntették ki. 1821. július 23-án hunyt el Pesten, Gyöngyösön temették el. K. M.

8

Fallenbüchl 1994. 81. p.; Kempelen 1:75. p.; Nagy 1:22–23. p.; Szederkényi 4:299., 301. p.; Szinnyei 1:128–129. h.; Vásárhelyi–Szluha 19. p.; Genealogy Almásy (2009. január 10.); Gyászjelentés; Hajagos; Szt. István R.; HML IV-1/a 46. rsz. 52. p., 48. rsz. 82–83. p.; HML MF 811.

12


Almásy Pál, ifj. zsadányi és törökszentmiklósi9 törvényhatósági teljhatalmú (országos) biztos 1818. január 18-án született Pesten. Apja Almásy József (1793–1823; lásd: Almásy József, ifj., főszolgabíró), anyja berzeviczei és kakaslomnitzi Berzeviczy Zsófia (1792–1860) volt. 1839. június 16-án vette feleségül németújvári Batthyány Amáliát (1818–1867), gróf Batthyány József főlovászmester leányát. Két gyermekük született. Jogot végzett, majd Heves vármegyénél kezdte gyakornoki éveit. 1836ban tiszteletbeli (vagyis díjazás nélküli) aljegyzőnek, 1837-ben táblabírónak választották. A sikeres ügyvédi vizsga ellenére 1838-ban megvált a megyei közigazgatástól, birtokain gazdálkodott. 1842. május 17-én gróf Károlyi György Békés vármegye főispánja kinevezte a vármegye táblabírájának. Az 1843/44-es országgyűlésen Heves vármegye követe volt. Kiválóan képviselte az ellenzék törekvéseit. Az országgyűlés feloszlatása után már mint elismert politikus tért vissza a megyébe. Az 1844. december 16-i botrányos tisztújítást (lásd: Almásy Gedeon főispáni helytartó) a választásokból kizárt ellenzék nem fogadta el. Többen lemondtak tisztségükről. Az új választást 1845. május 8-án tartották. Ekkor első alispánnak választották meg Almásy Pált. Már 1846-ban megpróbált lemondani tisztségéről, végül 1848. június 2-án vált meg az első alispánságtól. Brezovay József főispáni helytartó Habsburg-párti működésén kívül feltehetően anyagi nehézségei is szerepet játszottak lemondásában. 1846-ban a Heves Megyei Takarékpénztár elnöke is ő volt. 1848-ban a politikai életbe országgyűlési képviselőként kívánt bekapcsolódni. 1848. június 3-án Gyöngyös városa delegálta országgyűlési követének. Az 1848. július 5-én megnyílt népképviseleti országgyűlés másodalelnöknek választotta. A szeptemberi kormányválság idején tagja volt annak a küldöttségnek, amely a Habsburg birodalmi vezetés és a magyar minisztérium, illetve az országgyűlés között próbált közvetíteni. Novemberben kapta első – rövid ideig tartó – kormánybiztosi megbízatását. December 10-én Recsky Andrással együtt kinevezték kormánybiztosnak Heves vármegyébe „a népfelkelést organisálni” (lásd: Recsky András népfelkelési biztos). Ezzel a kormánybiztosok száma négyre emelkedett. (A harmadikra lásd: Puky Miklós honvédtoborzási, élelmezési biztos, a negyedikre lásd: Halasy Kázmér élelmezési biztos.) Almásy magát tartományi kormánybiztosnak nevezte, egész megyére kiterjedő hatáskörrel. Később még két beosztott kormánybiztos került irányítása alá (lásd: Pap Pál népfelkelési biztos és Németh Albert népfelkelési biztos). Ő maga Szemere Bertalan 9

Almanach 1848–1849. 42. p.: A születési helyet Nemes tévesen közli az anyakönyvi kivonat ellenére.; Borovszky 608., 613. p.; Héjja 205. p.; Genealogy Almásy (2009. január 10.); Hajagos; HML IV-1/a 140. rsz. 599. p., 151. rsz. 779. p.; HML IV-1/b 776. rsz.

13


felső-magyarországi kormánybiztosnak volt alárendelve. Almásy Pál a legfontosabb feladatok végrehajtásánál igyekezett személyesen jelen lenni, így a hevesi lovas nemzetőrök parancsnokaként részt vett Mészáros Lázárnak Schlik elleni támadási kísérletében. December 26-án lemondott megbízatásáról. Azonban 1849. január 17-én újabb kormánybiztosi megbízatást kapott. A bácskai és bánáti magyar csapatoknak a Közép-Tisza vidékére történő felvonulását kellett meggyorsítania. 1849. február 9-től a képviselőház alelnöke volt. Ő elnökölt a Habsburg-ház trónfosztását és Magyarország függetlenségét kimondó ülésen is. Az országgyűlés Pestre való visszaköltözése után újabb megbízatás érte, amely összeférhetetlen volt elnöki feladatával: június 18-án kinevezték a Hétszemélyes Főtörvényszék másodelnökének. A szabadságharc bukása után sikerült emigrálnia. Távollétében 1851-ben kötél általi halálra ítélték. 1859-ben tért haza. 1860-ban Eger díszpolgárává választották. 1864. március 16-án a Schmerling-provizórium idején fegyveres szervezkedés vádjával letartóztatták, 20 év börtönre ítélték, de büntetését decemberben utazási korlátozásra enyhítették. 1867-ben kegyelmet kapott, de nem tért vissza a közéletbe. Újra megnősült, Almásy Malvint (1832–1900) vette feleségül, és birtokára visszavonulva élt. 1882. november 1-jén hunyt el Budapesten. K. M. Almásy Sándor, zsadányi és törökszentmiklósi10 főszolgabíró 1821. vagy 1827. március 27-én született Nagyfügeden. Apja Almásy Manó, anyja ebeczki Blaskovich Mária. A család nemesítésére, törzsbirtokaira lásd: Almásy János alispán. Felesége báji Pataky Franciska, gyermekeik Miklós, Mária, Viola. A szabadságharcban kormánybiztosként tevékenykedett, majd 1849. január 3. és 1849. szeptember 6. között a Tarnai járás főszolgabírói posztját töltötte be. 1849. április 2-án hivataláról lemondott, mivel erejét és tehetségét meghaladónak tartotta, döntését azonban a bizottság nem fogadta el. 1861 és 1892 között a fügedi kerület országgyűlési képviselője, s egyike volt a Függetlenségi Párt szervezőinek. 1909. december 8-án hunyt el Berettőn. Cs. Z.

10

Orosz 3–7. p.; JMVK; HML IV-1/a 154. rsz.; OGY 1886.

14


Almásy Sándor11 kerületi kormánybiztos 1874. november 10-én született Jászberényben Sándor Mártonként. Apja Almásy Antal földbirtokos, anyja Vagner Alojzia volt. Középiskoláit szülővárosában végezte. 1897-ben a budapesti egyetem jogi karán szerzett diplomát. Ezt követően Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye szolgálatába állt, hamarosan a Gödöllői járás helyettes szolgabírája lett. 1898-tól Kiskőrösön volt szolgabíró, majd később Dunavecsén főszolgabíró. 1905–1906ban tevékenyen részt vett a Fejérvári-kormány elleni ún. nemzeti ellenállásban. Ezt követően 1907-ben pomázi főszolgabíróvá választották, ahol igen nagy népszerűségre tett szert. Az egyik legjobban képzett közigazgatási szakember volt a vármegyében. 1915-ben megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét. 1916-ban miniszteri biztossá nevezték ki, és ebben a beosztásában 14 törvényhatóságnál tevékenykedett. 1918-ban lemondott hivataláról, és visszatért Pomázra főszolgabírónak. A Tanácsköztársaság alatt politikai fogolyként bebörtönözték. 1919. október 23-tól Heves, Hont és Nógrád vármegyék kormánybiztosaként működött 1920. június 5-ig. 1921-ben már nyugat-magyarországi kormánybiztosként vezette a soproni népszavazást és a nyugat-magyarországi felkelők lefegyverzését. 1922-től Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, majd 1923-tól egyidejűleg Bihar vármegye főispánja volt. 1927-ben nyugállományba vonult és Pomázra költözött. 1958. október 24-én hunyt el Pomázon. K. M. Asztalos Miklós, dr.12 megyei tanács vb-elnökhelyettese 1943. december 30-án született Istenmezején. Apja Asztalos Imre vájár, anyja Gulyka Margit. 1966-ban végzett a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen. 1975-ben ugyanitt közgazdaságtudományi doktori címet, valamint a Közgazdasági Továbbképző Intézet közgazdaság-elméleti szakán szakközgazdász diplomát szerzett. 1966-tól volt párttag. 1979-ben az MSZMP Politikai Főiskola öt hónapos továbbképzésére járt. 1988-ban a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián vett részt továbbképzésen. 11

KMKA 1:9. p.; MLL 1932. 338. p.; MPL 1 1914–1929. 1:9. p.; MTL 1930. 12. p.; ÚÉML 1:97. p.; HHL 1919. 138. p., 1920. 109. p.; JNSZML Jászberény 1874. évi keresztelési anyakönyve. 834/1874. sz. bejegyzés. 12 HMÖ irattára. Személyügyi iratok 582. dosszié.

15


Az egyetem befejezése után a Heves Megyei Tanácsi Építőipari Vállalatnál dolgozott mint programozó, ugyanakkor a KISZ-titkári funkciót is betöltötte. 1967-ben tartalékos tiszti kiképzésen vett részt. 1968 augusztusától az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán a politikai gazdaságtan oktatója lett. Társadalmi munkát a KISZ Heves Megyei Bizottsága Pénzügyi Ellenőrző Bizottsága tagjaként, majd 1971-től elnökeként végzett. Az MSZMP Eger Városi Bizottsága megbízásából instruktori feladatot látott el. 1977. augusztus 1-jétől az MSZMP Eger Városi Bizottságának politikai munkatársa lett, majd 1982. július 1-jén megválasztották gazdaságpolitikai titkárnak. Három évig az apparátusi pártalapszervezet titkára volt. 1984. január 1-jén kinevezték az MSZMP Heves Megyei Bizottsága Gazdaságpolitikai Osztálya vezetőjének. 1986. június 25-én a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai titkára lett. 1988. december 23-án Heves Megye Tanácsa megválasztotta elnökhelyettesének. 1990 decemberéig tevékenykedett ebben a munkakörben. További életpályájáról nincsenek adataink. Fő foglalkozásán kívül a Szervezési és Vezetéstudományi Társaság Heves Megyei Szervezetének az elnöke, a Miskolci Akadémiai Bizottság Közgazdasági Szakosztályának tagja, 1989-től a MEBIB elnökhelyettese volt. 1985-ben a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, 1986-ban Kiváló Munkáért kitüntetést kapott. K. M. Bágyi Imre13 megyei tanács vb-elnökhelyettese 1928. március 9-én született Egerfarmoson. Apja Bágyi Lajos, anyja Dobó Mária volt. Felesége Nagy Júlia, az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanára lett. 1946 és 1949 között végezte Egerben a kereskedelmi szakiskolát. Felsőfokú tanulmányait a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán 1965-ben fejezte be eredményesen. A Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem szakosítóját 1964ben és 1979-ben is elvégezte. 1950-től volt párttag. 1950 és 1953 között töltötte a katonai szolgálatát. 1944 és 1946 között az Egerfarmosi Községi Elöljáróságon dolgozott. 1949. október 1-jétől a MESZÖV-nél kezdett dolgozni mint körzeti könyvelő. 1953 júniusában a Heves Megyei Pártbizottság apparátusában terv-pénzügyikereskedelmi referens lett. 1956 decemberétől újból a MESZÖV-nél dolgozott mint körzeti ellenőr, 1957 februárjáig. Ekkor a Heves Megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat áruforgalmi főosztályvezetője lett. 1967. március 1-jével kinevezték a Heves Megyei Tanács V. B. Kereskedelmi Osztálya vezetőjének. 1981. 13

HMÖ irattára. Személyügyi iratok 399. dosszié.

16


július 1-jén a megyei tanács elnökhelyettesének választották. 1988. december 31-ével kérte felmentését nyugdíjba vonulása miatt. 1965-ben megkapta a Munka Érdemrend bronz, 1976-ban az ezüst, 1984ben pedig az arany fokozatát. 1988-ban a Magyar Népköztársaság Csillagrendjével tüntették ki. 2010. december 13-én hunyt el. K. M. Bajnok Dezső, dr.14 ideiglenes járási főjegyző 1920. március 10-én Egerben született. Apja Bajnok Dezső géplakatos segéd, később MÁV műszaki segédtiszt, anyja Grosán Anna volt. Érettségi vizsgáit Egerben, a ciszterci rend Szent Bernát Gimnáziumában tette le. Jogi tanulmányait az 1938/39-es tanévvel kezdődően az Egri Érseki Jogakadémián végezte. Neve Heves vármegye tisztviselői állománytábláján az 1940-es évek közepén díjas közigazgatási gyakornokként szerepel. Megyei fogalmazóból 1949 decemberében lett ideiglenes megbízatással megyei jegyző. Alispáni titkári teendőket is ellátott, majd 1950 januárjában helyettesítették be ideiglenesen az egri járási főjegyzői állásra, miután elődjét, dr. Vitányi (Sziberth) Andort hasonló beosztással a Füzesabonyi járásba helyezték át. 1950-ben is a közigazgatásban maradt, Heves megye Tanácsa Titkárságán dolgozott beosztott előadóként, majd november 14-én vb-határozattal nevezték ki főelőadónak az igazgatási osztályhoz. Későbbi munkaköréről, életpályájáról nem találtunk forrásadatokat. Budapesten hunyt el 1990. október 20-án. K. Gy. Bakó József15 főszolgabíró Bakó József a szabadságharc leverése után kezdte meg megyei pályáját. Korábbi tevékenysége ismeretlen. 1849-ben alszolgabíró volt. 1854-ben a hatvani

14

„Művelt elit” felvétel; HML XXXIII-1/a 122. rsz.; HML IV-417 15. rsz. letét: 2153.; HML XV-41. hivatkozva 20.599/a. 1949., 24.073/a. 1950.; HML XXIII-2/a 1. rsz. 219/1950., 5204/1950. V. B. 15 HmL IV-152 2. rsz. 1849. 175.; Alkotmányos naptár 1868. 48–50. p.; Tisztinévtár 73– 75. p.; MOL D 225 275. rsz. 79–81.

17


járás helyettes járásbírójaként szerepel. 1862. január 15-től a gyöngyösi járás főszolgabírója lett. Hivatalát a provizórium végéig viselte. P. J. Balás István, dr.16 megyei közigazgatási hivatal vezetője 1953. június 8-án született Pásztón. 1976 áprilisában szerzett jogászi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, majd 1979-ben jogi szakvizsgát tett. 1987-ben elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a középiskolai történelem tanári szakot. Középfokon beszéli az angol nyelvet. 1976 júniusától Budapesten, a VOSZK Kereskedelmi Ipari és Szolgáltató Közös Vállalat Jogi Irodájában kezdett el dolgozni jogi előadói beosztásban. 1977 júliusától a Heves Megyei Ügyvédi Kamara ügyvédjelöltje volt, majd 1980 januárjától 1991 januárjáig önálló ügyvédi tevékenységet folytatott. 1991 januárjában kinevezték a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Köztársasági Megbízott Hivatala területi hivatalvezetőjévé. 1995 januárjától a Heves Megyei Közigazgatási Hivatal, majd 2007 januárjától az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal hivatalvezetője. 2011. január 1-től a Heves Megyei Kormányhivatal főigazgatója. Közigazgatási munkája mellett tudományos és oktatói tevékenységet is végez. Számos publikációja jelent meg szakmai folyóiratokban, illetve kiadványokban. Tanított többek között a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Jogtörténeti és Jogelméleti Intézetében magyar jogtörténetet, az egri Eszterházy Károly Főiskolán pedig jogi alapismereteket. 2004-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, majd 2005-ben Kiemelkedő Tudományos Munkáért Emlékérmet kapott a belügyminisztériumtól. Cs. Z.

16

Dr. Balás István személyes közlése alapján. 18


Balassa Tibor17 főispán Pályafutásának csak a Heves megyei korszakát tudtuk feltárni. 1946. október 26-án iktatták be Heves vármegye főispáni tisztségébe. A ceremónián részt vett B. Szabó István államminiszter, dr. Czapik Gyula egri érsek, özv. Bajcsy-Zsilinszky Endréné, dr. Pfeiffer Zoltán igazságügyi államtitkár. Balassa – aki a kisgazdapárt tagja volt – beszédében a Nagy Ferenc miniszterelnök nevével fémjelzett demokrácia mellett tette le a voksát. 1947 augusztusában Rajk László belügyminiszter – saját kérésére, a kommunista előretörés kapcsán – felmentette tisztségéből. A korabeli sajtó szerint lemondására azért került sor, mert pártja vezető helyre delegálta, holott június 3-án már kizárták a FKGP-ből. K. M. Balázs László, dr.18 járási tanács vb-titkára, elnökhelyettese 1922. március 19-én született a Gömör vármegyei Alsókálosán. Apja keresztneve ismeretlen, anyja Gubó Apollónia volt. A Sajógömöri Polgári Iskolában végzett 1937-ben. Felesége Sipos Éva lett. Két gyermekük született. 1939. május 16-tól kisegítő volt az Alsókálosi Községi Elöljáróságon 1941. június (vagy július) 10-ig. Ekkor Átányba került díjnoknak, ahol bevonulásáig, 1943. október 4-ig dolgozott. 1945. május 10-én (sic!) szovjet hadifogságba került, ahonnan 1948. augusztus 22-én tért haza. A fogságban antifasiszta iskolát végzett. Hazatérése után kérte felvételét az MDP-be. 1949 márciusától az Országos Közellátási Hivatalhoz került kisegítőnek. 1949. október 8-án kinevezték a mikófalvai vezetőjegyzői állásra. 1950. július 21-én áthelyezték Egercsehibe, ahol hasonló pozíciót töltött be. A tanács megalakulása után vb-titkár lett. 1951 őszén fegyelmi eljárás folyt ellene. 1952. június 1-jétől az Egri Járási Tanács V. B. titkára, 1955. július 21-től elnökhelyettese volt. 1956. november 2án az Egri Járás Forradalmi Munkástanácsa a 18 tagú intéző bizottság titkárának választotta, és a többi járásbeli forradalmi vezetővel együtt még december elején is élvezte a hozzá tartozó falvak egy részének bizalmát. Bizonyára ez volt az oka, hogy a Kádár-korszakban, 1957. október 2-án megszüntették járási tanácsi munkaviszonyát. Ezután 1962. december 31-ig a Gyöngyösi Vas- és Fémipari 17

GYN 1946. november 3. 3. p., 1947. 17. sz.; HHL 1946. 67–75. p.; HML XXI-2/a 1. rsz. 270–283. p. 18 Cseh 199., 293. p.; HML XV-41 9. rsz., 149. rsz. 33. 83. p.; HML XXIII-2/a 5. rsz. 533/1954. határozat; HML XXIII-201/a 6. rsz.

19


Vállalatnál dolgozott. Ezt követően a Domoszlói Mátragyöngye Tsz főkönyvelője volt. Ebben a munkakörben 1965. december 31-ig dolgozott. További pályafutásáról nem informálnak a feltárt források. K. M. Balázsovics József, ifj. dedinai19 főszolgabíró Birtokos nemes család, mely Árva megyéből származott Heves és Külső-Szolnok vármegyébe a 18. század közepén. Apja, idősebb Balázsovics József a vármegyei adó- és pénzügyekért felelős generalis perceptor helyettese (viceperceptor) volt 1790 és 1803 között – aki egyúttal a Tarnai járás adószedői tisztét is ellátta –, azután megyei számvevőnek (exactor) választották, mely hivatalt egészen 1819-ben bekövetkezett haláláig ellátta. Anyja neve Bíró Anna volt. Az ifjabb József Gyöngyösön született, meghalt Szuhán. Neje Egyed Borbála lett. 1841. december 16-tól a Mátrai járás esküdtjének, 1845. május 8-tól 1848. június 2-ig a Mátrai járás alszolgabírójának választották. 1848. október 2-től feltételezhetően 1849. szeptember 6-ig volt a Mátrai járás főszolgabírója. 1850-től sorsa, életpályája egyelőre feltáratlan. N. L. Barkóczy Ferenc, gróf szalai és tavarnai20 egri püspök, örökös főispán 1710. október 15-én született Tavarnán vagy Csicsván. Apja szalai és tavarnai gróf Barkóczy Ferenc, Zemplén vármegye főispánja, anyja zichi és vásonkeői gróf Zichy Julianna volt. Apja kapta a magyar grófi rangot 1687. december 8-án. 1726-ig a jezsuiták kassai kollégiumában nevelkedett. Gróf Erdődy Gábor egri püspök kispapja lett, aki filozófiai tanulmányokra a nagyszombati egyetemre küldte. 1729-ben elnyerte az iváncai prépostságot. A teológiát a Collegium Ger19

Orosz 15–16. p.; Kempelen 1:278. p.; HML IV-1/a 129. rsz. 1154. p., 140. rsz. 602– 603. p. 20 Tavarna és Csicsva egyaránt Barkóczy-birtok volt. A család kastélya Tavarnán állott. Bél 140–143. p.; Bitskey 1997. 51–89. p.; Esztergomi érsekek 341–347. p.; Fallenbüchl 1994. 81. p.; Gudenus 1990–1999 1:108. p.; Kempelen 1:420. p.; Koncz 18–20. p.; Kosáry 74., 105., 406–407. p.; MKL 1:619–620. p.; MAMŰL 1:213–214. p.; Meszlényi 101–102. p.; Nagy 1:199. p.; Sugár 406–424. p.; Szinnyei 1:588–589. h.; Szmrecsányi 63–88. p.; Szt. István R. (2008. szept. 5.); HML IV-1/a 19. rsz. 13. p., 20. rsz. 2., 561– 566. p., 22. rsz. 153–158. p., 25. rsz. 60. p.

20


manicum Hungaricum növendékeként már Rómában végezte, ahol 1733. október 15-én szerezte meg a teológiai doktorátust, de itt ismerkedett meg az itáliai késő barokk villakultúrával és pompával is. Hazatérve 1735-ben lett egri plébános és ungvári főesperes. 1740-ben meghatározó szerepet játszott Mária Terézia megválasztásának országgyűlési támogatásában, így ezután 25 évig élvezte a királynő feltétlen bizalmát. Az uralkodó Eszterházy Imre prímás felterjesztésére 1740-ben kinevezte a szepesi Szent Márton káptalan prépostjának és az esztergomi érsek szepesi helynökének, valamint tanagrai püspöknek. 1741-től titkos tanácsosi címet kapott. 1743-ban kinevezték a Hétszemélyes Tábla bírájának. 1744. december 8-án fiatalon, 34 évesen lett egri püspök, valamint Heves és Külső-Szolnok vármegye főispánja. Beiktatására 1745. június 30-án került sor. Háromszor tartott tisztújítást: 1746. december 29-én, 1750. december 14-én, 1756. április 26-án. Tizenhét évig volt az egri egyházmegye püspöke, s az Itáliában megismert reprezentáció színvonalán Eger arculatát meghatározó építkezésekbe kezdett. Hatalmát és gazdagságát egyaránt jól tükrözik a főleg külföldi mesteremberekkel (Joseph és Matthias Gerl, Henrich és Leonard Fazola stb.) építtetett barokk épületek. Megnagyobbíttatta püspöki palotáját, és reprezentációs termekkel bővíttette, olyan „gondűző” (Fuorcontrasti) nyári lakot építtetett magának Felsőtárkányban, amely biztosította számára a pompát és a kényelmet. Ugyanitt kolostort és templomot emeltetett a nazarénus szerzetesek számára, ahová viszont lelkigyakorlatokra vonult vissza. Anyagilag is támogatta a minorita templom építését, megépíttette a szervita és trinitárius templomot, a Hatvani-kaput, a megyeházát a Fazola-kapukkal, az 1702-ben felrobbantott egri vár köveiből pedig a jezsuiták egri kollégiumát és a maklári templomot. Egyházi reformját a kanonoki testületnél kezdte. Tizenkettőre korlátozta a stallumok számát. 1746 és 1749 között meglátogatta egyházait. Papjainak műveltségét hiányosnak találta, ezért hangsúlyozta az önképzés fontosságát. 21 új templomot emelt, és 11 plébániát létesített. A papnevelés korszerűsítésére törekedett. Az egri szeminárium vezetését 1754-ben kivette a jezsuiták kezéből és kanonokjaira bízta, akik új nevelési és tanítási rendszert dolgoztak ki. A kassai szemináriumot – az ott tapasztalható lazaság miatt – felszámolta, vagyonát beolvasztotta az egribe. Egert Felső-Magyarország művelődési központjává akarta tenni. Fejlesztette a Foglár-alapítású jogi iskolát, a későbbi érseki jogakadémia ősét. A püspöki iskolában megszervezte a bölcsészeti oktatást. Új szárnnyal bővíttette (1748) saját költségén az irgalmas rendi kórházat, amelynek vezetésével később a Bolognában tanult Markhot Ferencet bízta meg (1758). Az oktatás különböző területeinek fejlesztése egy nagyszabású terv megvalósítását céloztak: egyetem létrehozása. El is készíttette az épület tervét. 1755-ben nyomdát alapított (ez volt Eger első állandó nyomdája) Franz Anton Royer vezetésével. Mecenatúrája a könyvkiadások 21


támogatására is kiterjedt. Pártolta és támogatta az irodalmat, a magyar nyelvet, a világi tudományokat. Irodalmi körében kanonokjai mellett részt vett Dévay András alispán is. Mint püspök-földesúr igyekezett növelni jövedelmeit, visszaszerzett több elidegenített tizedet Szabolcs és Sáros megyében, természetbeni dézsmafizetésre kötelezett három szabad királyi várost. Eger szőlőhegyein bevezette a kilencedet, ugyanakkor jelentős területeket osztott szét szőlőtelepítésekre. Pénzbevételeit növelte vendégfogadók és kocsmák építésével. Földesúri jogait Egerben a városfalon kívülre is kiterjesztette. Uradalmát Házael Hugo szervita szerzetessel, kiváló földmérnökkel (geometra) mérette fel. Püspöksége alatt akár földesúrként, akár főispánként kemény kézzel törte le a jobbágyoknak elviselhetetlen terheik, és az egri iparosoknak a külföldiek foglalkoztatása miatti megmozdulásait. Az uralkodónő 1756. november 23-án Zemplén vármegye helyettes főispánjává nevezte ki. 1761. május 15-én pedig az esztergomi érseki székbe emelte Barkóczyt, majd kinevezte a „tanulmányi ügyek pártfogójává”, azaz a magyarországi iskolák főfelügyelője, s ezzel az egész katolikus iskolaügy irányítója lett. Barkóczy a természettudományos képzés erősítését szorgalmazta, ami a jezsuiták kiszorítását jelentette volna az oktatásból. Csökkenteni akarta a nem katolikus főiskolák számát. Iskolapolitikai reformtervezetének sok ellensége támadt, a királynő sem támogatta ebben. Az érsek a püspökök feladatává tette a könyvek cenzúráját, a nyomdáknak megtiltotta röplapok nyomtatását. A prímási szék elnyerésével királyi főkancellár is lett. Ezt a tisztséget is haláláig viselte. 1764. május 6-án megkapta a Szent István-rend nagykeresztjét. 1765. június 18-án hunyt el Pozsonyban, ott temették el a Szent Márton templomban. K. M. Bartakovics Béla, kisapponyi21 egri érsek, örökös főispán 1791. április 4-én született a Nyitra megyei Felsőelefánton. Apja Bartakovics Ferenc (1757–1820) országgyűlési követ, anyja Almásy Ágnes (1762–1794) volt.

21 Fazekas [2230]; Kollányi 448–452. p.; Koncz 24–27. p.; Löffler 9. p.: születési időpont 1792. április 9.; MKL 1:635. p. Az akadémiai tagságánál születési idejének április 14. szerepel.; Szederkényi 4: 423., 435. p.; Szluha 2003. 1:91. p.; Szögi [1075]; Eger 1869. 409–412. p.; Gyászjelentés; PIM MÉI.; HML IV-253 5. rsz. 568–571. p.; HML IV-416. 132. rsz.

22


Iskoláit Nyitrán végezte, majd a pozsonyi Emericanum papnövendéke lett. A bölcsészetet 1809-ben Nagyszombatban, a teológiát 1809–1813 között a bécsi Pázmáneumban végezte. 1815-ben szentelték pappá. Vágsellyén és Muzslán volt káplán. 1820 májusában Rudnay Sándor hercegprímás udvari papja, 1830-ban kanonok lett. 1831 szeptemberében nagyszombati érseki helynöknek nevezték ki. 1835-ben honti főesperes, 1844 júniusában almisiai választott, szeptember 22-én rozsnyói megyés püspök lett. Ebben a minőségben részt vett az 1847– 1848-as országgyűlésen. 1850. április 2-án nevezték ki egri érsekké. Beiktatása 1851. január 19-én volt. 1850. november 27-én valóságos belső titkos tanácsos, 1853. március 13-án az MTA igazgatóságának tagja lett. Személyében a kultúra, az oktatás és a tudomány elkötelezett híve került újból az érseki székbe. Megalapította az Érseki Líceumi Gyűjteményt, amely a város első múzeumi kiállítása volt. A plébániákról begyűjtötte a régi könyveket és iratokat, és a Főegyházmegyei Könyvtárban helyezte el azokat. Saját könyveivel és újak vásárlásával is folyamatosan gyarapította a könyvtárat. 1851-ben létrehozta az Egri Főegyházmegyei Tanfelügyelőséget, 1852-ben leánynevelő intézetet létesített az angolkisasszonyok vezetése alatt, 1861-ben újraindította a jogakadémiát. A katolikus egyházat a Káldyféle Biblia Tárkányi Bélával elvégeztetett átdolgozásával ajándékozta meg. Eger lakossága javára lemondott a borkilencedről és a szőlőaljai taksáról, továbbá a város birtokába adta a határbeli legelőket. Egyházkormányzata alatt számos plébániát, templomot, iskolát építtetett, nevelőintézeteket támogatott. Az érsek mint örökös főispán csak a vármegyei autonómiát is visszaállító ún. októberi diploma után foglalhatta el helyét. 1860. december 12-én ült össze a bizottmányi ülés, amelyen már Bartakovics elnökölt. Az 1861-es februári pátens kiadását követően felfüggesztették főispánságát, s a tisztség ellátására az év végén főispáni helytartót nevezett ki az uralkodó (lásd: Földváry János megyefőnök, főispáni helytartó). A kiegyezés után, 1867. március 31-én ismét helyreállt a rendi jellegű vármegyerendszer. Heves és Külső-Szolnok vármegye élére főispáni helytartó (lásd: Szapáry Gyula, gróf, főispáni helytartó, királyi biztos) került. Bartakovics érsek 1869. december 27-én foglalta el újból a főispáni széket, amelyet 1871. november 30-ig töltött be. A vármegyétől a december 28-i közgyűlésen köszönt el az utolsó örökös főispán. 1873. május 30-án hunyt el Egerben, Alsóelefánton temették el. K. M.

23


Bartha István, dr. vitéz22 megbízott alispán 1890. augusztus 7-én született Egerben. Apja Bartha István Géza gyarmatárukereskedő, anyja sziróti és hricsói Kilián Ilona volt. Felesége 1928-tól Gellén Judit, gyermekei Ilona, István, András és Judith voltak. Középiskolai tanulmányait Egerben, a ciszterci rend egri Szent Bernát Gimnáziumában és az Iglói Ágostonrendi Evangélikus Főgimnáziumban végezte, s érettségi vizsgáit is Iglón tette le 1909. június 25-én. Az 1909/1910-es tanévvel kezdődően az Egri Érseki Jogakadémia hallgatója volt, ahol 1912. december 20-án állították ki nevére az abszolutóriumot. A jogtudományok doktorává a Pázmány Péter Tudományegyetemen 1913. december 23-án avatták, s ezt követően az ügyvédi vizsgát is letette. Katonai szolgálatra 1913. október 1. napján önkéntesként vonult be a cs. kir. 60. gyalogezredbe. Az I. világháborúban az orosz harctéren harcolt, ahol egy éjjeli roham során mellén és lábán megsebesült. 1918. november 1-jén mint tartalékos főhadnagy szerelt le. Harci cselekményekben tanúsított vitézségéért négy katonai kitüntetésnek, valamint a vitézi címnek viselésére volt jogosult. Első polgári foglalkozása 1918 novemberétől 1919 szeptemberéig valamilyen – közelebbről nem ismert – gazdálkodási területen volt. 1919-ben ellenforradalmi tevékenységért az egri Vörös Őrségnél börtönben sínylődött, majd szabadulása után felügyelet alatt állott. 1919 októberében a főispán Heves vármegye helyettes közigazgatási gyakornokává nevezte ki. A hivatali esküt október 7. napján tette le, s a kormánybiztos helyettes főispán még abban a hónapban helyettes aljegyzővé nevezte ki, majd a törvényhatósági bizottság 1919. december 29-én – december 31-i hatállyal – vármegyei aljegyzővé választotta. A minisztertanács az 1920. évi XI. tc. 3. §. /2/ bek. alapján hozott határozattal állásában meghagyta. 1922. június 13-án vármegyei árvaszéki ülnökké választották. Időközben az alispáni hivatalhoz is beosztották. Árvaszéki ülnökként több, mint negyed századon át, árvaszéki helyettes elnökként másfél évtizedig munkálkodott. Az 1940es években nevéhez köthető az Országos Nép- és Családvédelmi Alap (ONCSA) programjának megvalósulása Heves megyében, amelynek keretében szegény nagycsaládosokat juttattak új építésű ingatlanokhoz. Évtizedeken át volt az Egri Községi Közigazgatási Tanfolyamnak előadója, ügyvezető igazgatója, majd igazgatója. Az Egri Kaszinó tagjaként a könyvtárosi feladatokat látta el.

22

Benkóczy 17–18. p.; Békássy 15. p.; HHL 1920. 16., 35., 162. p.; 1921. 123. p.; 1922. 121. p.; 1940. 206. p.; 1948. 23. p.; „Művelt elit” felvétel; PIM CSA; HML IV-404/a 187. rsz. 2.813/a. 1921.; HML IV-407/c 8. rsz.; HML IV-416 115. rsz.; HML XV-41.; Személyes iratok (magántulajdonban).

24


1944. december 30-ától – a Heves megyei és Egri Nemzeti Bizottság döntése alapján – a vármegye pártoktól független, megbízott alispánja lett, s bár 1946. szeptember 6-án keltezett levelében megbízatásáról lemondott, s a törvényhatósági bizottságtól felmentését kérte, hivatalát egészen halála napjáig megtartotta. Egri otthonában váratlanul hunyt el 1948. április 4-én. A törvényhatóság saját halottjának tekintette, az árvaszék teljes ülésben búcsúztatta. Számos részvéttávirat és levél érkezett az ország különböző pontjáról, amelyben tudatták az elhunyt iránt érzett őszinte tiszteletüket, nagyrabecsülésüket, s dicsérték nemeslelkűségét, önzetlenségét, társadalmi különbség nélkül mindenki iránt való atyai jóságát és szeretetét. Április 6-án a megyeházáról kísérték utolsó útjára a Fájdalmas Szűzről elnevezett egri temetőbe. K. Gy. Benei Sándor23 főispán 1909. július 17-én született Gyöngyösön. Apja Benei András m. kir. postai és távírdai altiszt, anyja Krojdla Mária volt. A gyöngyösi Koháry István Gimnáziumban érettségizett 1929-ben. Az 1930-ban megalakult ellenzéki Független Kisgazdapárt tagja volt. A második világháború utolsó szakaszáig forrásaink nem szólnak közéleti szerepéről. 1945 januárjában a gyöngyösi polgármesteri hivatalban dolgozott, előbb a lakáshivatal vezetője, majd pénztárnok volt. 1946. július 19-én B-listára került. 1948-ban Heves vármegye főispánjának nevezte ki a köztársaság elnöke, a minisztertanács pedig a közellátási kormánybiztosi teendők ellátásával bízta meg. Hivatalát november 17-én vette át, beiktatása a törvényhatósági bizottság december 21-i ülésén történt. 1949 januárjában megerősítették tisztségében. Hivatalát 1949. július 8-án adta át dr. Katona Zoltán alispánnak. További életpályájáról egyelőre nincsenek adataink. 1999-ben hunyt el Kecskeméten. K. M.

23

KN 1871. szeptember 14. 11. p., 1875. április 28. 41. p.; GYN 1945. 5., 11. sz., 1946. 42. sz.; HHL 1948. december 10. 93–94. p., 1949. január 10.; HML XXI-1/b 23. rsz. 86/1949.; XXI-2/a 6. rsz. 131–159. p.; XXI-4/a 98. rsz. 210/a/1948.; HML XXXIII-1/a 240. rsz.; HML XXXIII-1/d 55. rsz.

25


Beöthy Lajos, bessenyői és örvendi24 főispán 1815-ben született Jákóhalmán a Jászságban. Nagyapja Beöthy János bihari alispán, apja Beöthy Lajos jegyző, anyja Beniczky Anna volt. Birtokaik Bihar, Heves és Zemplén vármegyében terültek el. 1835-ben vette feleségül szajoli Fejér Máriát. Két gyermekük született. A pesti egyetem filozófiai fakultását követően 1834–1836 között az Egri Érseki Jogakadémián tanult. 1837. november 6. és 1841. december 5. között mint a vármegye főügyésze tevékenykedett. 1839. május 16-tól országgyűlési követ volt az ellenzék színeiben. Heves vármegye kiküldöttjeként tagja volt az 1840. évi V. tc.-nek – a büntető- s javító-rendszerre vonatkozó – kidolgozására kiküldött országos választmánynak. Ezt követően 35 évig nem rendelkezünk adatokkal Heves és Külső-Szolnok vármegyei működéséről. 1867 májusában Pest megyében volt első alispán. A „törvényesen egyesült” Heves és Külső-Szolnok vármegye utolsó, Heves vármegye első főispánja volt. 1875. április 21-én nevezte ki az uralkodó – mint a ráckevei kerület országgyűlési képviselőjét – Heves és Külső-Szolnok vármegye főispánjává. (Április 28-án mondott le az 1871 szeptemberében kapott országgyűlési mandátumáról.) Főispáni beiktatása 1875. május 24-én történt a közgyűlésben. 1886. október 4-ig viselte ezt a tisztségét. Saját kérelmére mentette fel az uralkodó, és egyúttal a Lipót-rend lovagkeresztjét adományozta neki. Főispáni tevékenysége mellett egyéb tisztséget is ellátott: a m. kir. közmunka és közlekedésügyi miniszter kormánybiztossá nevezte ki és utasította, hogy alakítsa meg a Nyírségben a víztársulatot. 1892. január 1-jén hunyt el Törtelen. K. M. Berényi Gergely25 főjegyző Családneve Berény, Berénÿ, Berinyi változatokban szerepel a forrásokban. A vármegye igazgatásába 1697. szeptember 19-én került, amikor a tisztújító közgyűlésen főjegyzővé (ordinarius juratus notarius) választották. Tisztségében a 24

Borovszky 606. p.; Nagy 1:3–4. p., 2:111. p.; PNL 3:116. p.; Udvardy 689–690. p.; Eger 1867. 154. p., 1886. 317–321. p. 1892. 6. p.; 1840:V. tc.; KN 1871. szeptember 14. 11. p., 1875. április 28. 41. p.; HML IV-301 4. rsz. 171., 187. p.; HML IV-402/a 11. rsz. 329. p.; HML VIII-1 105. rsz. 1834: Böjthy Lajos, apja Miklós. 25 Heckenast 59. p.; Szabó 2001. 170., 173. p.; Szederkényi 4:45., 70., 78., 105–108. p.; HML IV-1/a 11. rsz. 4., 144., 514., 908. p., 12. rsz. 214., 262., 353., 434–437. p.; HML IV-1/b 616–618. rsz.

26


következő években mindig megerősítették, így 1708. január 18-ig folyamatosan ellátta a főjegyző feladatát. Közben Gyöngyösön, ahol telekkel rendelkezett, az 1701-1702-es hivatali évben másodbíróként és egyidejűleg az első tanács tagjaként részt vett a városigazgatásban. Mint főjegyző többször kapott a közgyűléstől felhatalmazást, hogy a vármegyét képviselje, illetve ügyeiben kiküldöttként eljárjon. 1698-ban Almásy Jánossal (lásd: Almásy János alispán) együtt részt vett Bécsben az adók felosztásáról folyó tárgyalásokon, 1700-ban a főispánnál járt el Országh Pállal (lásd: Országh Pál megbízott alispán) bizonyos dézsmaszedési problémákban. A Rákóczi-szabadságharc ideje alatt többször delegálták a vármegyére kivetett adók ügyében Rákóczi Ferenchez és Bercsényi Miklóshoz. 1707. július 19-én a vármegye közgyűlése kinevezte Csőke Jánossal (lásd: Csőke János, ifj., szolgabíró) együtt a rézpénz-forgalom felügyelőjévé (inspector circulationis cupreae monetae), s a forgalomban hagyandó pénz bélyegző biztosává, és ezzel egyidejűleg ugyancsak őket megbízta az állami adóösszeírással és annak felügyeletével (inspector super dicationis). Novemberben Kassán a vármegye dikális összeírását meghamisítva, a ténylegesnél kevesebb adatot jelentett. Ezért a közgyűlés 1708. január 18-án tisztségétől megfosztotta, majd az egri várba fogságba vetették. Július 10-én 1000 forint kaució letétele után kiszabadult. Ügyében a megyei törvényszék 1709. január 12-én hozott ítéletet, mely szerint a vármegye örökre kitaszítja, s tagjává soha többé nem fogadja. Sz. J. Berényi József26 járási tanács vb-titkára 1926. február 22-én született Sarudon. Anyja Nagy Mária, apja Berényi András uradalmi kondás volt. Nős volt, házasságából egy gyermek született. A 6 elemi iskolát Sarudon végezte el, a polgárit Tiszafüreden, mindkettőt kitűnő eredménnyel. Tanulmányait az egri tanítóképzőben folytatta, a tanítói oklevelet 1947-ben szerezte meg. 1967-ben az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán mezőgazdasági ismeretek és gyakorlat szakon szerzett további képesítést. Az MDP-nek 1953 óta volt tagja. Munkáját kántortanítóként a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ramocsaházán kezdte el 1947-ben. 1951-ben visszaköltözött Heves megyébe, s a Mezőtárkányi Általános Iskola tanítója lett. 1952-ben Nagyútra került, s ott iskolaigazgatóként tevékenykedett. 1956 és 1969 között a Besenyőtelki Általános Iskola igazgatója volt. 1970. január 1-jétől 1971. február 15-ig a Füzesabonyi Járási Tanács V. B. 26

HML XXXIII-1/a 522. rsz.; HML XXXV-22-11 111. rsz.

27


titkári feladatait látta el. Ezt követően a Gyöngyösi Városi Tanács V. B. előbb megbízott, majd 1971. május 1. és 1978. augusztus 31. között kinevezett elnöke volt. További életútjáról források nem állnak rendelkezésünkre. 1966-ban Szocialista Kultúráért érdeméremmel tüntették ki. Gyöngyösön hunyt el 1995-ben. Cs. Z. Bernáth András, bernátfalvi27 főszolgabíró Abaúj megyéből ismert régi család, nemesi előnevük az egri püspök, illetve a kassai szeminárium birtokához tartozó Bernátfalva nevéből származott. A családtagok jónéhány vármegyében szereztek birtokokat és költöztek el, így telepedtek meg Heves megyében is. Bernáth András apja, József udvari tanácsos és a Hétszemélyes Tábla ülnöke volt, anyja Szentpétery Klára. Apai nagybátyja, Ferenc Zemplén megyében alispáni hivatalt viselt az 1785–1790. években. András – akinek születéséről és iskolai tanulmányairól nincsenek adatok – 1803. március 7-én került Heves vármegye tisztikarába, ekkor másodaljegyzőnek (secundarius vicenotarius) nevezte ki Fáy Bertalan főispáni adminisztrátor. A következő tisztújításon, 1805. szeptember 23-án megválasztották a Tarnai járás főszolgabírájának (ordinarius judlium). Ezután még három alkalommal, 1811. április 30-án, 1814. november 22-én és 1824. november 30-án megerősítették tisztségében, így több mint két évtizedig maradt hivatalában, egészen az 1828. április 15-i választásig. Ekkor már „tisztéről előre lemondván” nem is jelölték. További sorsa ismeretlen. Feleségét Derbay Annának hívták, öt gyermekük született. K. L. E. Besenyei Ferenc28 járási tanács vb-titkára 1925. július 16-án született Erdőtelken földműves családban. Apja neve ismeretlen, anyja, Besenyei Eszter leányanyaként szülte Ferenc nevű fiát. 1948. augusztus 12-én nősült, az átányi születésű Nagy Erzsébetet vette feleségül. 27

Bán 1999. 262. p.; Kempelen 2:148–151. p.; Nagy 2:29–32. p.; Orosz 27. p.; HML IV-1/a 65. rsz. 112. p., 67. rsz. 1031. p., 73. rsz. 344. p., 76. rsz. 842. p., 86. rsz. 903. p., 92. rsz. 392. p.; HML IV-1/b 619–637. rsz.; HML IV-7/e 27–50. rsz. 28 HML XV-41 23. rsz.; HML XXXIII-1/a 196. rsz.

28


Négy polgárit végzett, kettőt a káli magán polgári iskolában, kettőt az egri állami tanintézetben. 1942. május 1-jén Pély községben községi kisegítőként lépett munkába, amelyet 1942 októberétől az erdőtelki községházán folytatott. 1943. szeptember 16-tól az átányi községi hivatalban dolgozott: előbb díjnokként, majd – 1944. november 8-tól 1950. április 1-jéig – irodakezelőként, aztán 4 és fél hónapig segédjegyzőként. 1950. augusztus 15-től a Hevesi Járási Tanács V. B. titkáraként kezdett el tevékenykedni. Tisztségéből a Heves Megyei Tanács V. B. elnöke 1952. augusztus 9-én fegyelmi határozattal mentette fel. A fegyelmi eljárás alapjául állítólagos kulák származása szolgált, amelyet eltitkolt a hatóságok elől. Vádként hozták fel ellene, hogy hivatali tevékenysége során „kulákmentéseket” végzett, többek között úgy, hogy sok érintettet törölt a kuláklistáról. Az ügy kapcsán büntetőeljárás is indult ellene, amelyben azonban felmentő ítélet született. A fegyelmi eljárás és következményei ellen indított fellebbezései, panaszai, amelyeket a Belügyminisztériumba, az Elnöki Tanácshoz is eljuttatott, sikertelenek voltak. Az MDP-nek tagja volt, ahonnan a fegyelmi eljárás során 1952-ben kizárták. 1948. április 4-én az egyesült EPOSZ helyi elnökének választotta meg. További életútját forrásadatok híján nem tudtuk feltárni. Cs. Z. Birinyi Ferenc, dr.29 ideiglenesen megbízott alispán 1944. október 27. napján hivatalos iratot „az alispáni teendők ideiglenes ellátásával megbízott” személyként írt alá, s november 7-én a vármegye hivatalos lapja ugyancsak ekként említi a nevét. Személye az ezt megelőző időkben a vármegye tisztviselői között nem szerepelt, mint ahogyan későbbi pályája is ismeretlen. K. Gy.

29

HHL 1944. 283. p.

29


Biró József, id. dr. csíkpálfalvi30 főszolgabíró 1869. február 18-án született Nagyfügeden. Születési neve Biró József Albert. Apja Biró Albert közbirtokos, anyja Mátyás Johanna volt. Szüleit korán elveszítette; 1891-ben gyámja anyai nagyanyja, özv. Mátyás Józsefné nagyfügedi birtokos volt. Családi neve hivatalos iratokban Bíró változatban is előfordul. Felesége kapronosai Éliássy Ida lett, gyermekük József, aki 1930 és 1944 között szintén a megyei közigazgatásban szolgált. Középiskolai tanulmányait Gyöngyösön, Egerben és Miskolcon végezte. Az itt megszerzett érettségi után az Egri Érseki Jogakadémián jogot hallgatott, ahol 1891-ben tette le az államtudományi államvizsgát kitűnő képesítéssel. Heves vármegyénél 1891. július 2. napjától tiszteletbeli aljegyzőként gyakornok, majd 1895. április 22-én a Pétervásárai járás szolgabírója lett, azután Gyöngyösre helyezték át. Itt 1897. október 18-án főszolgabíróvá lépett elő, és egészen 1918-ig a Gyöngyösi járásban szolgált. Az 1919-es kommün idején ellenforradalmi magatartása miatt letartóztatták. 1922-ben töltötte főszolgabírói működésének 25. évét, amely alkalomból a vármegye hivatalos lapja hirdette ki a főispán üdvözletét. 1926-ban a törvényhatósági bizottság Biró Józsefet még továbbra is tényleges szolgálatban tartotta volna, azonban a teljes nyugdíjra igényt adó teljes szolgálati idejének kitöltése miatt a belügyminiszter ezt nem engedélyezte, így április 11-én nyugállományba küldték. 1926. június 22. után a Gyöngyösi járás főszolgabírói székében már utódját találjuk. (Lásd: Grőber Ferenc, ifj. dr., főszolgabíró.) A vármegyei törvényhatósági bizottságnak, Gyöngyös város képviselőtestületének tagja volt. A Gyöngyösi Casino örökös tiszteletbeli elnökévé választotta. Engedélyezett igazgatósági tagságai voltak: Hevesmegyei Általános Bank, Gyöngyösi Népbank, Gyöngyösi Kereskedelmi és Gazdasági Bank, Takarék és Hitelintézet, Gyöngyösvidéki Ruhaáruház, Gazdák Vaskereskedelmi Rt. Halála 1926 utánra tehető. K. Gy.

30

Borovszky 637. p.; Ladányi 437. p.; HHL 1922. 189. p.; „Művelt elit” felvétel; PIM MÉI; HML IV-402/a 26. rsz. 1901. december 16., 37. rsz. 1907. december 16.; HML IV416 239. rsz.; HML IV-417 9. rsz. 1323. sz. letét; HML VIII-1 82. rsz.

30


Bíró József31 megyei tanács vb-elnöke 1915. december 24-én született Mátraballán. Anyja Kun Jolán, (ismeretlen nevű) apja uradalmi cseléd volt, aki az I. világháborúban orosz hadifogságba esett. Itt a bolsevikok oldalán részt vett az 1917-es októberi szocialista forradalomban. A harcokban valószínűleg elesett, mert évekkel később sem adott életjelet magáról. Bíró József felesége Bocsi Ilona lett, házasságukból két fiúgyermek született. A polgári iskola után mezőgazdasági szakiskolai végzettséget szerzett, majd 10 évig különböző helyeken dolgozott, többek között Budapest környékén gyümölcskertész volt. 1940-ben tagja lett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak, s Csillaghegyen bekapcsolódott a háborúellenes harcokba. 1945-ben már szülőfalujában, Mátraballán volt, ahol megszervezte a helyi kommunista pártszervezetet. 1946 elejére ugyanitt körzeti párttitkár lett. 1946 őszén 2 hónapos pártiskolát végzett. 1946 decemberében a Magyar Kommunista Párt Központi Bizottsága Párt és Tömegszervezetek Osztályára került instruktornak, később ugyanitt osztályvezető-helyettes lett. 1950-től 2 évig pártfőiskolára járt, melyet 1960-ban folytatott, s onnantól kezdve személyi irataiban az egyetemi szociológia szak végzettség volt bejegyezve. 1954 és 1956 között a Magyar Dolgozók Pártja Békés Megyei Bizottságának volt az első titkára. 1956 novemberében kormányösszekötőként Heves megyébe helyezték, ahol egyúttal tagja lett az MSZMP Heves Megyei Ideiglenes Intéző- és Végrehajtó Bizottságának. 1957 márciusától az MSZMP Heves Megyei Bizottságának a titkára, 1964 februárjától az első titkára volt. 1965. július 1-jén felmentették a megyei első titkári funkcióból – meghagyva végrehajtó- és pártbizottsági tagságát –, s kinevezték a Heves Megyei Tanács V. B. elnökének. 1969 januárjában a megyei tanácselnöki funkcióból szintén felmentették, egyúttal MSZMP végrehajtó bizottsági tagságát is megszüntették, de meghagyták a pártbizottsági tagságát. A felmentést és annak indoklását az MSZMP Politikai Bizottságával egyeztették. Ennek lényege hivatalosan úgy hangzott, hogy munkájának színvonala a legjobb szándéka ellenére sem éri el azt a szintet, amelyet „a jelenlegi helyzet és a jövő feladatai” megkívánnak. Bíró József ezt követően a nyugdíjaztatását kérte. 1969. október 31-én a megyei pártbizottság szigorú megrovás pártbüntetéssel sújtotta, s visszahívta a megyei pártbizottságból. A nem mindennapi történet mögött az állt, hogy Bíró József az 1968-as csehszlovákiai reformok, illetve az azt követő katonai intervenció idején egy memorandumot szerkesztett a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban keletkezett politikai válság rendezésére, amelyet Komócsin Zoltánhoz és Fock Jenőhöz is eljuttatott. (Mindketten tagjai voltak az MSZMP Központi Bizottságának és a 31

HML XXXV-22-2 74. rsz., 77. rsz.; HML XXXV-22-3 417. rsz., 480. rsz.; HML XXXV-22-11 103. rsz.

31


Politikai Bizottságnak, Fock Jenő egyben a Minisztertanács elnöke volt.) A szöveg a Központi Bizottság álláspontjával ellentétes politikai nézeteket tartalmazott a csehszlovákiai helyzettel kapcsolatban. A pártbüntetést 1973. május 4-én – nem saját kérésre, hanem a fegyelmi szabályzatban előírt 3 év eltelte után – felülvizsgálták, s törölték. Munkássága során számos kitüntetést kapott, többek közt birtokolta a Szocialista Munkáért Érdemérmet, a Munka Érdemrend arany és ezüst fokozatát és a Szocialista Hazáért Érdemrendet. 1975. augusztus 8-án halt meg Egerben. Cs. Z. Blaskovich Gyula, ebeczki32 főispán 1806-ban született Tápiószentmártonban. Hont megyei nemes családból származott. Apja ebeczki Blaskovich József, anyja Fáy Anna volt. 1834. május 27-én vette feleségül báji Patay Franciskát. Három gyermekük született. Ifjú korában papnak készült, Nagyszombatban tanult. Később Pesten jogászkodott, majd közigazgatási pályára lépett. Pest-Pilis-Solt vármegye Pesti járásában lett alszolgabíró 1829-ben, 1832-ben is megerősítették tisztségében. 1836. december 6-án Pest megye táblabírái közé választották. Ezután Heves megyébe, Erkre költözött. Itt kúriát épített és jól működő uradalmat hozott létre. 1837. november 6. és 1844. december 16., majd 1845. február 12. és 1845. május 8. között a Tarnai járás főszolgabírája volt. Liberális érzelmű politikus volt, aki rendkívüli érzékenységgel reagált a politikai és gazdasági élet újító, jobbító törekvéseire. Heves megye vezetése 1845-től került az ellenzékiek kezébe, s Blaskovichot 1845. május 8-án Heves vármegye másodalispánjának választották. Ő készített elsőként statisztikai adatokra alapozott alispáni jelentést. 1847-től – miután Pyrker érsek-főispán meghalt (lásd: Pyrker János László egri érsek, örökös főispán), Almásy Pál első alispán átmenetileg lemondott (lásd: Almásy Pál, ifj., alispán), – ő lett a megye tényleges vezetője. Heves vármegye bizottmányi ülése 1848. június 2-án emelte első alispánná. A hazafias célok érdekében személyes anyagi áldozatokat is vállalt. Munkáját rendkívüli precizitás jellemezte. Legnagyobb feladatot a nemzetőrség megszervezése jelentette számára. Július végén a hevesi nemzetőrökkel a Délvidékre vonult a forradalmi vívmányokkal szembefordított szerb felkelők ellen. A sikertelen vállalkozás, valamint Puky Miklós kormánybiztossá történő kinevezése után (lásd: Puky 32

Almanach 1848–1849. 1103. p.; Kempelen 1:238. p.; Móró 208–230. p.; Orosz 31. p.; Szederkényi 4:40. p.; Blaskovich M.; HML IV-1/a 117. rsz. 946. p., 138. rsz. 1708. p., 139. rsz. 599. p., 140. rsz. 599. p., 151. rsz. 779. p., 154. rsz. 431., 474. p.

32


Miklós honvédtoborzási (újoncállítási), élelmezési biztos), szeptember 29-én lemondott tisztségéről, de csak december 1-jével vált meg hivatalától. Ekkor visszavonult erki birtokára. Kossuth 1849. május 9-én, illetve Szemere Bertalan belügyminiszter május 16-án kinevezte Heves megye főispánjává. Beiktatására a június 2-án tartott bizottmányi ülésen került sor. Személyesen elnökölt a június 15-i és 26-i közgyűlésen. Júliusban még ő állt a vármegyei tisztikar élén. A szabadságharc bukása után visszavonult birtokára. 1850. december 4-én hunyt el, 44 éves korában. Tápiószentmártonban, a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. K. M. Bobory György, dr. vitéz szenttornyai33 kormánybiztos, főispán 1883. február 1-jén született Jászberényben György Károly József Ignác Imre néven. Apja a Nógrád megyei származású Bobory György honvéd huszárőrnagy, anyja a budapesti születésű, de tekintélyes Szabolcs és Borsod vármegyei rokonsággal rendelkező Graefl Gabriella volt. 1938-ban vette feleségül Graefl Helént, három gyermekük született. 1906-ban a kolozsvári egyetemen szerzett államtudományi doktori oklevelet. Ezután kezdte meg közigazgatási pályáját Heves vármegyében gyakornokként. Rövidesen tiszteletbeli szolgabírói címet kapott. 1908-ban szolgabíróvá nevezte ki a főispán a Gyöngyösi járásba, melyet formailag 1919-ig töltött be. Az I. világháborúban katonai szolgálatot teljesített, több fronton harcolt, háromszor megsebesült. Rendkívüli helytállásáért megkapta a tiszti ezüst vitézségi érmet. A Tanácsköztársaság kikiáltása után letartóztatták, s kétszer is forradalmi törvényszék elé állították. Ellenforradalmi megmozdulás szervezése miatt halálra ítélték, de sikerült megszöknie. 1919 augusztusában főszolgabíró lett, mégpedig a Pétervásárai járásban. 1919. szeptember 18-án Heves vármegye kormánybiztos helyettese lett, és a főispáni teendők ellátásával is őt bízta meg a kormány. Pár nappal később ő lett Gyöngyös város kormánybiztosa is. 1919. november 10. és 1920 szeptembere között váltakozva hol „kormánybiztos helyettes főispán”, hol „kormánybiztos főispán” hivatalos megnevezéssel szerepel az iratokban. 1920. szeptember 9-től Heves vármegye főispánjává nevezte ki a kormányzó. Beiktatása 1920. szep33

Gulyás 3:556. h.; KMKA 1:115. p.; MPKC (1919–1939). 120. p.; ÚÉML 771. p.; AJ 1907. 7. p., 1908. 6. p.; HHL 1919. 108., 152., 157. p., 1920. 8., 171., 186. p., 1922. 156. p., 1925. 126. p.; Gyászjelentés; JNSZML Jászberény 1883. évi keresztelési anyakönyve 115/1883. sz. bejegyzés.

33


tember 29-én volt. 1925. május 16-án saját kérésére – miután Gömbös Gyula szakított a kormánypárttal, ő pedig Gömbös politikai híve volt – a kormányzó felmentette funkciójából. Közben 1922. augusztus 15-én vitézzé avatták. 1931 és 1944 között a tiszafüredi választókerület kormánypárti képviselőjeként vett részt az országgyűlésben. 1934 és 1939 között a képviselőház egyik alelnöke volt. Rövid ideig, 1937 áprilisától októberéig a belügyminiszter államtitkárának tisztét is betöltötte. 1949. november 23-án Budapesten hunyt el, Poroszlón temették el. K. M. Bocsi József, dr.34 járási tanács vb-titkára, vb-elnöke járási hivatal elnöke 1932. május 6-án született Füzesabonyban. Anyja Hanyi Veronika, apja Bocsi János 1945 előtt gazdasági cselédek, majd juttatott földjükön földművesek, 1959-től tsz-tagok voltak. Felesége, Kóródi Julianna gyermekvédelmi felügyelőként dolgozott, házasságukból két fiúgyermek született. Az elemi iskola elvégzése után két évig szüleinek segített a családi gazdaságban. 1946-tól kezdett el dolgozni a közigazgatásban; előbb a Füzesabonyi Községi Elöljáróság altisztje, majd – a tanácsrendszerben – 1952 januárjáig a Füzesabonyi Községi Tanács adminisztrátora volt. Még ugyanebben az évben a Magyar Dolgozók Pártja Heves Megyei Bizottságához került pártalkalmazottnak. Az év végén bevonult sorkatonai szolgálatát tölteni. Leszerelése után, 1954. december 1-jétől a Füzesabonyi Járási Tanácsnál előbb beosztott előadói, majd főelőadói, később az igazgatási osztályon, illetve a titkárságon csoportvezetői munkakörben alkalmazták. 1960. november 16-tól a Füzesabonyi Járási Tanács V. B. titkára volt 1967. szeptember 10-ig. Ezt követően a Füzesabonyi Járási Tanács V. B. elnöki feladatait látta el 1971. április 25-ig, majd a járási hivatalok létrehozásával a Füzesabonyi Járási Hivatal elnöke lett egészen annak megszűntéig, 1983-ig. Ezután a Füzesabonyi Nagyközségi Közös Tanács elnöki posztját töltötte be 1990 szeptemberéig. Felsőfokú iskolai tanulmányait levelező úton folytatta: 1963-ban a tanácsakadémiát, 1969-ben az állam- és jogtudományi egyetemet végezte el. Párttagságára – mely szinte bizonyosra vehető –, társadalmi tevékenységére, esetleges kitüntetéseire vonatkozó adatot a rendelkezésünkre álló (1990-ig terjedő) iratanyagban nem leltünk fel. Cs. Z.

34

HMÖ irattára. Személyügyi iratok 564. rsz.; HML XXXIII-1/a 223. rsz.

34


Borbély Mihály, ifj. roffi35 főszolgabíró A református vallású család alapítója Nagy Iván szerint az Erdélyből származó György, adatok azonban csak fiáról, Balázsról maradtak. Balázs katona volt egész öregkoráig, részt vett Eger vára töröktől való visszavételében (1687), majd Rákóczi híres ezredese lett, s tőle kapta adományba Tiszaburát. A nagy birtokszerző azonban az ő fia, Mihály volt, aki ugyan csak az esküdt (jurassor) lett 1713-ban a Tiszai járásban, de aki III. Károly királytól adománylevelet nyert Abádra, Tomajra és Bánhalmára, 1754-ben pedig nádori adománnyal szerezte meg az előnevet adó Roffot, majd Mária Terézia jóváhagyásával birtokba vette Akolhát pusztát, Tiszaderzset, Ecseget, továbbá Kérsziget és Cserőköz pusztát is. Az ifjabb Mihály, id. Borbély Sámuel és első felesége, Görgey Borbála legidősebb fia, 1752 júliusában született, valószínűleg Tiszaderzsen. Jogvégzett ember volt, de iskolája ismeretlen, az egri jogakadémia hallgatói közt nem szerepelt. Vármegyei szolgálatáról az első adat 1786-ból való, ekkor al-adószedő (viceperceptor) volt. (Református vallása miatt II. József 1781-es türelmi rendeletéig nem is vállalhatott közhivatalt.) 1790. április 12-én a tisztújító közgyűlés megválasztotta a Tiszai járás főszolgabírájának (ordinarius judlium). Indulatos, nehéz természete a hivatali munkáját nem befolyásolta, mert még két alkalommal, 1796. január 27-én és 1803. március 7-én megerősítették tisztségében. Főszolgabíró maradt a következő választásig, 1805. szeptember 23-ig, ekkor azonban már nem jelölték. Közben 1800. augusztus 18-án táblabírónak nevezte ki Fáy Bertalan főispáni adminisztrátor, ami inkább csak tiszteletbeli címet jelentett. Háromszor házasodott, első felesége Linkner Teréz volt, második Nadányi Erzsébet, harmadik bizonyos özvegy Csanádyné. Mind a hét gyermeke a második házasságból született, akik közül III. Sámuel szintén megyei hivatali pályára lépett (lásd: Borbély Sámuel, ifj. roffi, főszolgabíró). Birtokai voltak Tiszaroff, Tiszaderzs falvakban és Bánhalma, Kakat pusztákon. 1808. március 27-én halt meg Tiszaroffon. K. L. E.

35

P. Kovács 74., 80., 88. p.; Nagy 1899–1901. 53., 105., 261. p.; Orosz 33–34. p.; HML IV-1/a 52. rsz. 47. p., 58. rsz. 4. p., 62. rsz. 302. p., 65. rsz. 114. p.; HML IV-1/b 619– 633. rsz.; HML IV-4/b 1. rsz. 1786:17. sz.; HML IV-7/e 15–28. rsz.

35


Borbély Sámuel, ifj. roffi36 főszolgabíró A család származására, birtokaira lásd: Borbély Mihály, ifj. roffi, főszolgabíró. 1800. augusztus 5-én született. Apja Borbély III. Mihály, anyja Nadányi Erzsébet volt. Családot nem alapított. Az ifjabb Sámuel vármegyei hivatali pályájára az első adat 1824. december 3-ról származik, amikor a Tiszai járás alszolgabírójává választották. Ezt a tisztséget 1831-ig viselte, amikor a járás főszolgabírájának választották, mely tisztséget 1841. december 15-ig töltötte be. 1845. május 8-án az első alispáni állásra jelölték; de a választáson alulmarad Almásy Pállal szemben. (Lásd: Almásy Pál, ifj., törvényhatósági teljhatalmú (országos) biztos.) 1848. május 10-től az állandó központi rendőri választmány tagja, ugyanakkor a szolgabírók mellé rendelt, az 1848-as áprilisi törvényeket, majd egy év múlva, 1849 áprilisában a Függetlenségi Nyilatkozatot is élőszóban kihirdető, a szolgabírók mellé rendelt bizottság tagja volt. 1850-ben azonban már a Tiszai Kerületi Rögtönítélő Bíróság elnöke lett. 1875. július 9-én hunyt el. N. L. Borsi László37 járási tanács vb-titkára 1923. január 3-án született Vámosgyörkön. Apja Borsi István, anyja Sőregi Julianna volt. 1947. augusztus 16-án vette feleségül Kovács Lili Ilonát. Katonai szolgálatát 1944. október 10. és 1946. június 30. között töltötte. 1945-ben végzett az egri közigazgatási tanfolyamon. Szolgálatát a közigazgatásban 1945. november 22-én kezdte Atkáron segédjegyzőként. 1946. augusztus 19-én a Ludas községi vezetőjegyzői állásra helyettesítették be. 1946. július 25-én Atkárról Gyöngyöshalász községbe rendelte a járási főjegyző. 1947. január 1-jétől Mátraszentimrén volt vezetőjegyző. 1950. április 26-án az alispán áthelyezte a Szűcsi községben megüresedett vezetőjegyzői állásra, s május 15-én vette át a hivatalt. 1952. július 21-én községi vb-titkári munkakörbe sorolta a Gyöngyösi Járási Tanács V. B. elnöke. 1966. szeptember 15-i hatállyal mentették fel. Ugyanis 1966. szeptember 16-tól 36 MNZS Nemes családok 1:123–124. p.; Nagy 1899–1901. 60. p.; Orosz 33–34. p.; HML IV-1/a 98. rsz. 1001. p. 37 HML XV-41 33. rsz.; HML XXII-307 1. rsz; HML XXXIII-1/a 594. rsz.; XXXIII-1/b 408. rsz.; HML XXIII-1100/a 8. rsz. 189. p.; HML XXXIII-1/d 122. rsz. 38/1934. UB.: Apa és fia nevét egyaránt Borsira változtatták., 123. rsz. 29/2005. UB.

36


a Gyöngyösi Járási Tanács V. B. titkára lett, s az is maradt 1971. április 25-ig. Ettől kezdve viszont nincsenek adataink pályafutásáról. 2005-ben hunyt el Gyöngyössolymoson. K. M. Brenner Zoltán38 járási tanács vb-elnöke 1950. augusztus 22-től a Hatvan Városi Tanács V. B. elnöke volt, majd a Hatvani Járási Tanács V. B. elnöki tisztét látta el 1950. november 1. és 1950. december 31. között. A funkcióból (magánéleti indíttatású) fegyelmi vétség miatt hívták vissza. Sem életével, sem munkaviszonyával kapcsolatban nem rendelkezünk bővebb forrásanyaggal. Cs. Z. Brezovay Imre39 főszolgabíró Birtokos nemes család, nemeslevele 1700-ban kelt. Nevük a Nyitra vármegyei Brezova-ból származik, de Borsod és Heves megyében szereztek birtoktesteket. A nemességszerző Mihály 1711-ben Eger város bírája volt. Az ő György nevű fiától és Farkas Teréztől született unokája Brezovay Imre. Neve Brezovai, Brezovaj írásváltozatban is ismert. Közhivatali pályáját 1750. december 14-én kezdte, ekkor a Mátrai járás esküdtjének (jurassor) választotta meg a közgyűlés. A következő tisztújításkor, 1756. április 26-án a Tarnai járásban szerezte meg ugyanezt a tisztséget. 1761. augusztus 25-én Barkóczy Ferenc püspök-főispán alszolgabírónak (vicejudlium) nevezte ki a Mátrai járásba, de csak egy választási időszakot töltött itt. A következő tisztújításkor, 1766. december 9-én a Tarnai járás főszolgabírója lett (ordinarius judlium). Ezt a tisztséget is egy ciklusban viselte, és ebben az időszakban személyesen közreműködött a Mária Terézia-féle úrbérrendezésnek a Tarnai járás falvait érintő munkálataiban. Az 1773. április 19-én tartott tisztújító közgyűlésen már nem jelölték vármegyei hivatalra. Táblabírónak (assessor)

38

HML XV-41 37. rsz. Bán 2002. 11. p.; Orosz 41. p.; Soós 1975. 83., 172. p.; HML IV-1/a 20. rsz. 566. p., 22. rsz. 156. p., 25. rsz. 88. p., 27. rsz. 364. p., 31. rsz. 75. p., 36. rsz. 133. p.; HML IV1/b 619–633. rsz.; HML IV-7/e 12–14. rsz. 39

37


nevezte ki a püspök-főispán, mely megtisztelő jellegű funkcióban 1778. április 28-án megerősítette. Birtokai Egerfarmoson és Atkáron feküdtek. Páldy Annát vette feleségül. Négy fiuk közül János szintén szolgabíró volt (lásd: Brezovay János főszolgabíró). K. L. E. Brezovay János40 főszolgabíró Brezovay Imre főszolgabíró és Páldy Anna fia volt. A család származására, nemesség- és birtokszerzésére lásd: Brezovay Imre főszolgabíró. Brezovay János jogi tanulmányokat folytatott az egri jogakadémián 1782– 1784-ben. Ennek alapján születése az 1760-as évekre tehető. Vármegyei hivatali pályafutását 1790. április 12-én kezdte, ekkor írnoknak (cancellista) alkalmazták. Egy év múlva, 1791. május 11-én tiszteletbeli jegyzőnek (honorarius notarius) nevezte ki Eszterházy Károly püspök-főispán. 1797. január 28-án megkapta a megüresedett másodaljegyzői (secundarius vicenotarius) hivatalt. A következő tisztújító közgyűlés 1803. március 7-én a Tarnai járás főszolgabírájának (ordinarius judlium) választotta. Rövid ideig viselte ezt a tisztséget, s bár ugyanerre jelölték, az 1805. szeptember 23-án tartott tisztújításkor nem választották újra. De néhány év múlva ismét főszolgabíró lett, mivel Fuchs Ferenc érsek-főispán őt nevezte ki a Gyöngyösi járás élén megüresedett tisztségre 1808. augusztus 3-án. A ciklus végéig maradt hivatalban, az 1811. április 30-án tartott tisztújításkor lemondott a jelöltségről. Élete további alakulásáról nincsenek adatok. K. L. E. Brezovay József41 főispáni helytartó A család nemességének, birtokainak előtörténetére lásd: Brezovay Imre főszolgabíró. Apai ági felmenői közül többen viseltek vármegyei tisztségeket már a 18. században. 40

Kempelen 2:438–439. p.; Orosz 41. p.; Soós 1975. 83., 172. p.; HML IV-1/a 52. rsz. 50. p., 53. rsz. 537. p., 59. rsz. 147. p., 65. rsz. 114. p., 67. rsz. 1030. p., 70. rsz. 752. p., 73. rsz. 343. p.; HML IV-1/b 619–633. rsz.; HML IV-7/e 15–34. rsz. 41 Héjja 254. p.; Kempelen 2:439. p.: 1796-ot ír a születés évének, és Rottenstein Máriát anyjának.; Nagy 1:236. p.; Orosz 41. p.; Szederkényi 4:385., 389., 394–396. p.; Udvardy 679– 680. p.; HML IV-1/a 102. rsz. 1724. p., 129. rsz. 1147. p., 141. rsz. 1579–1593. p.; HML VIII-1 99. rsz. 1815: Brezovay József; HML MF 776. Eger keresztelési anyakönyve 1797.

38


Brezovay III. József 1797. március 31-én született Egerben. Apja II. József, anyja Rottenstein Krisztina, felesége Keszlerffy Jozefa volt. 1813–1815 között az Egri Érseki Jogakadémia hallgatója volt. Első hivatali beosztása Heves és Külső-Szolnok vármegyénél az árvaválasztmánynál ismert: 1824 végétől 1828. április 15-ig ott volt előadó (actuarius). 1828. április 15-én első aljegyzőnek választották, s ezt a tisztséget egy évtizedig betöltötte. Időközben, 1832. november 14-től 1836. május 2-ig a megye országgyűlési követe is volt. 1837. november 6. és 1841. december 15. között második főjegyzőként tevékenykedett. 1841. december 16-án Heves vármegye alispánja lett. Ezt a tisztet 1844. december 15-ig viselte. Közben 1842. május 17-én gróf Károlyi György, Békés vármegye főispánja kinevezte a vármegye táblabírájává. A bécsi kormányzat 1841-től rendszeresen főispáni helyetteseket, úgynevezett adminisztrátorokat küldött ki a megyék élére, akik a főispán jogait gyakorolva irányították a helyi közigazgatást. Almásy Gedeon főispáni helytartó (adminisztrátor) kudarcát követően, 1845. augusztus 15-től Brezovay József – egyébként már a Királyi Tábla egyik bírája – lett Heves és Külső-Szolnok vármegye főispáni helytartója. Székfoglalására október 6-án került sor. A tisztikar megüresedett állásaiba viszont az ellenzék emberei kerültek az 1845. május 8-i tisztújító közgyűlésen, és Brezovay igyekezett jelentősen korlátozni működésüket. 1848. április 28-án a forradalom győzelme nyomán lemondott hivataláról. 1849-ben hunyt el. K. M. Bulyovszky Dániel, gyulafalvi (=dulici)42 főjegyző A Túróc vármegyéből Nógrádba költözött evangélikus vallású családból származott, Bulyovszky Ferenc és Ebeczky Erzsébet fia volt. Heves vármegyében Nagyrédén és Kisrédén volt birtokos. Apja szintén szerepet játszott a megyei igazgatásban, előbb főjegyzői tisztet, majd alispáni hivatalt viselt. (Lásd: Bulyovszky Ferenc alispán.) Vezetéknevét Bulyowszky, Bulyovszkÿ, Bullyovszkÿ alakváltozatokban is írták. A vármegye tisztikarában 1686. november 6-tól aljegyzőként (vicenotarius) kezdte pályafutását. Két év múlva az 1688. szeptember 9-én megtartott tisztújító közgyűlésen főjegyzővé (notarius) választották meg. Két esztendő elteltével, 1690. október 16-án főjegyzői tisztségéről lemondott. 1693-ban Nógrád vármegyei helyettes jegyzőként tűnt fel. 42

Heckenast 83. p.; Nagy 2:260–261. p.; Orosz 43. p.; Soós 1975. 382. p.; HML IV-1/a 7. rsz. 148–150., 241–242., 339. p., 8. rsz. 25. p., 13. rsz. 170., 174., 421. p.; HML IV1/b 616–618. rsz.

39


A Rákóczi-szabadságharc idején a fejedelem híve volt, melyben szerepet játszhatott, hogy felesége, Ráday Zsófia Rákóczi Ferenc személyi titkárának, Ráday Pálnak a húga volt. Több tisztséget is viselt, így 1704–1705-ben rationum exactor (számvevő) és főcommissarius (főhadbiztos) is volt, majd 1705. március 1-jén aulae secretarius (udvari titkár), június 16-án pedig az Udvari Tanács titkára lett. A szécsényi országgyűlésen is a titkári feladatokat látta el, majd a Gazdasági Tanács (Consilium Oeconomicum) számvevőjeként működött. 1709– 1710-ben főszámvevőként (rationum director) dolgozott. 1711. április 26-án felesküdött a császárra. 1711. május 1-jén a szatmári békét mint a magyarországiak részéről választott jegyző írta alá. A szabadságharc után Heves vármegyében vállalt és kapott kisebb feladatokat, így részt vett 1711-ben és 1712-ben a számadások ellenőrzésében. 1713. szeptember 13-án esküdt ülnöknek (assessor) választották meg. Losoncon 1714. szeptember 1-jén halt meg. Sz. J. Bulyovszky Ferenc, gyulafalvi (= dulici)43 alispán Túróc vármegyéből származtak ősei, ahonnan a család egyik ága a 17. század második felében Hont és Nógrád vármegyébe költözött. Evangélikus vallásúak voltak. Fia szintén részt vállalt a vármegye igazgatásában, főjegyzői tisztet töltött be. (Lásd: Bulyovszky Dániel főjegyző) Családneve Bulyowszky, Bulyovszkÿ változatban is előfordul a forrásokban. A vármegye hivatalviselői közé 1675-ben került, amikor június 26-án a tisztújító közgyűlésen főjegyzőnek (ordinarius notarius) választották. Ezt követően többször kapott megbízást, hogy a vármegye adóval és katonasággal kapcsolatos ügyeiben a felettes hatóságoknál eljárjon. A Sopronba összehívott országgyűlésre az 1681. április 9-én megtartott közgyűlésen követnek választották meg. 1684. február 17-én ugyancsak ő lett a vármegye egyik képviselője, hogy a pozsonyi bizottság előtt a kiadott utasításnak megfelelően biztosítsa az uralkodót a vármegye hűségéről, és előterjessze a megyét ért sérelmeket. 1684. április 11én a közel 10 éves jegyzőség után alispánnak (vicecomes) választották meg. Az 1687. október 18-ára Pozsonyba összehívott országgyűlésen ismét a vármegye követeként vett részt. A következő évi tisztújításon, 1688. szeptember 9-én alispáni hivataláról leköszönt. 1689. július 4-től 1693. augusztus 21-ig Nógrád vármegyének lett az alispánja. 43

Nagy 2:260–261. p.; Orosz. 43. p.; Szederkényi 3:312–316. p.; HML IV-1/a 5. rsz. 15. p., 6. rsz. 104., 239., 246. p., 7. rsz. 148., 198., 240. p., 9. rsz. 225. p.; HML IV-1/b 615– 616. rsz.

40


Halála 1694. március 17-ét megelőzően következett be, feleségét, Ebeczky Erzsébetet ugyanis ekkor özvegyként említették a jegyzőkönyvben. Sz. J. Csáky Imre, gróf körösszeghi és adorjáni44 egri püspöki adminisztrátor, főispán 1672. október 28-án született Szepes várában, apja körösszeghi és adorjáni gróf Csáky István (1635–1699), anyja pribéri Melith Anna Klára (1643–1685) volt. Apja a Szepesség örökös ura, Bereg vármegye főispánja, szatmári, majd kassai főkapitány, 1687-től országbíró volt. Elődei a grófi rangot 1560-ban, 1638-ban, 1655-ben kapták. Az uralkodó már tízéves kora előtt címzetes kereki apáttá nevezte ki a papi pályára szánt fiút. 1682. augusztus 5-én kezdte meg tanulmányait a kassai Kisdianumban. 1688-ban végzett a papneveldében, és ekkor a bécsi Pázmáneumba került, ahol 1691-ben végezte a bölcsészetet. Ezután kezdte teológiai tanulmányait. Még azok befejezése előtt, 1693-ban alszerpappá szentelték Kassán, és egri kanonokká nevezte ki Fenesy György püspök (lásd: Fenesy György egri püspök, örökös főispán). 1693 és 1695 között Rómában, a Collegium Germanicum Hungaricumban tanult, ahol 1694 őszén teológiai doktorrá avatták. 1695 nyarán érkezett haza. 1696. május 1-jén már felszentelt pap és kassai plébános volt. 1699-től Bécsben dolgozott, mint a vármegyei ügyek rendezésére alakított bizottság tagja. Itt nevezte ki az uralkodó novi címzetes püspökké és királyi tanácsossá. 1701-ben magyar királyi udvari alkancellár, 1702. szeptember 28-án esztergomi kanonok lett. 1702. december 10-én elnyerte a váradi püspökséget és ezzel együtt Bihar vármegye örökös főispáni tisztét. A Rákóczi-szabadságharc idején mindvégig udvarhű maradt. Az uralkodó kalocsai érsekké, Bács vármegyei főispánná és – a Rákóczi-párti Telekesy István egri püspök, örökös főispán helyettesítésére – az egri egyházmegye püspöki adminisztrátorává nevezte ki, de egy ideig megtarthatta a váradi püspökséget is. 1711. január 12-én Hatvanban beiktatták Heves és Külső-Szolnok vármegye főispáni tisztébe. 1712-ben elnyerte a pozsonyi prépostságot. 1717. július 12-én esztergomi prímás és bíboros lett.

44

Fallenbüchl 1994. 81. p. 1710. június 10-ét ír. Gudenus 1990–1999 1:253–254. p.: Csáky István és Melith Klára házasságából két fiút, Tamást és Györgyöt eredeztet, Imrét nem ismeri. Kempelen 1:44. p.; Kollányi 321–323. p.; Koncz 50–51. p.; MKL 3:216. p.; MAMŰL 2:98. p.: Csáky Istvánnak három nejétől 27 gyermeke született. Nagy 1:88. p.; Fazekas [2096]; Szinnyei 2:141–144. h.; A Kisdianum: Kisdy Benedek egri püspök által 1649-ben alapított papnevelde, amely a török hódítás miatt Kassán működött.

41


1723-tól ezen felül szentgotthárdi apát, a Helytartótanács tanácsosa, 1724-től pedig a Hétszemélyes Tábla bírája lett. 1732. augusztus 28-án hunyt el Szalkán, Nagyvárad mellett, és Debrecenben a Szent Anna-templomban temették el. K. M. Csala Sándor45 alispán Címeres nemeslevelet családja 1675. április 20-án kapott. A nemességszerző apja, Csala Gergely volt, aki 1693-ban, 1695-ben és 1697-ben Egerben jegyzőként vett részt a városi magisztrátus munkájában. Birtokuk Verpeléten és Császon volt. Házasságot 1701. július 1-jén kötött Úsz Klárával. 1698-ban a Királyi Tábla jegyzője volt. A vármegye tisztikarába 1700. szeptember 16-án került, ekkor a negyedik, Mátrai járás szolgabírájának (judlium) választották meg. Az 1701. szeptember 30-án megtartott tisztújításkor megmaradt ebben a tisztségben, de ekkor a második számú, Hevesi vagy Tarna mellettinek nevezett járás élére került. 1702. augusztus 28-án Oszágh Pál, majd Tarródy István alispán után ő lett az egri vár lerombolásához kirendelt biztos (commissarius pro demolitione Agriensis arcis). 1702. szeptember 13-tól 1705. július 13-ig mint perceptor és incassator a vármegye pénz- és adóügyeit intézte. A Rákóczi-szabadságharc alatt többféle szerepet vállalt: 1704-ben Ordódy György alispán vicekapitánya, majd kerületi biztos (commissarius districtualis) lett. 1707-ben hadbiztosként (bellicus commissarius) említették a jegyzőkönyvben, a következő évben pedig már helyettes kerületi hadbiztosnak (substitutus districtualis commissarius) titulálták. 1708. január 18-án, amikor a vármegye nótáriusát, Berényi Gergelyt (lásd: Berényi Gergely főjegyző) a valótlan adóbevallása miatt tisztségétől megfosztották, őt választották meg helyébe főjegyzőnek (ordinarius notarius), s március 1-jéig látta el a vele járó feladatokat. 1711-ben első esküdt ülnök (primarius assessor) volt. 1713. szeptember 13-án a tisztújító közgyűlésen ismét az esküdtek közé választották. Ekkor és a következő években is jelölték az alispáni tisztségre, megválasztására azonban 1715. szeptember 9-én került sor. E hivatalában négy éven át, egészen haláláig megmaradt. Elhalálozását 1719. augusztus 7-én jelentették be a közgyűlésen. Sz. J.

45

Heckenast 96. p.; Nemes 183. p.; Orosz 46. p.; HML IV-1/a 11. rsz. 513–514., 765., 873., 907. p., 12. rsz. 212., 262. p., 13. rsz. 28., 421., 644. p., 14. rsz. 6. p.; HML IV-1/b 615–618. rsz.; HML IV-7/e 1–2. rsz.

42


Cseres János46 járási tanács vb-elnöke 1921. november 25-én született Apcon. Apja Cseres István, anyja Bona Anna volt. 1942. január 20-án vette feleségül Márta Ilonát. Katonai szolgálatát 1942. szeptember 5. és 1944. április 16. között töltötte. 1948. június 25-én végzett a Pásztói Polgári Iskolában. 1942. március 31-től vonatfékezőként dolgozott a MÁV-nál egészen 1949. április 18-ig. Ezután a Heves Vármegyei Mezőgazdasági Igazgatóságnál lett vadászati előadó. A megyei tanács megalakulása után a mezőgazdasági osztályon erdészeti csoportvezetőként dolgozott. 1951. október 15-i hatállyal függetlenített osztályvezető helyettessé nevezte ki a végrehajtó bizottság. 1952. december 25-én fejezte be a tartalékos tisztképző iskolát. 1953. július 10-ig ideiglenesen a Magyar Néphadseregben teljesített tényleges szolgálatot. 1953. október 1-jével nevezték ki a Gyöngyösi Járási Tanács V. B. elnökének. 1955-ben fegyelmi eljárás folyt ellene, annak időtartamára állásából felfüggesztették. A fegyelmi vétség megállapítását követően, 1955. július 26-án elbocsátották állásából. Ezután az Eger-Gyöngyösvidéki Állami Pincegazdaságnál dolgozott. Itt a munkaviszonyát 1961. november 8-ával szüntették meg. További életútját forrásadatok híján nem ismerjük. Szarvason hunyt el 2000-ben. K. M. Cserniczky Béla47 behelyettesített járási főjegyző A Borsod megyei Csernely községben született 1899. augusztus 2-án. Apja Cserniczky József cipészmester, anyja Lehóczki Zsuzsanna volt. Családi neve az iratokban Cserniczki alakban is olvasható. Felesége 1926-tól 1966-ig Kubiss Margit volt. 1919. február 15-én kezdődött munkaviszonya a közigazgatásban Borsod vármegyében. Bizonyos, hogy az alábbi körjegyzőségeken mint jegyző tevékenykedett: 1927-től 1931-ig Bélapátfalva (Borsodszentmárton, Mónosbél), 1935-től 46

HML XV-41 47. rsz.; HML XXIII-2/a 5. rsz. 533/1954. határozat: vb-elnöknek történt megválasztását a megyei tanács jóváhagyta 1954. december 14-én. 47 HHL 1949. 83. p.; BAZML IV-904/b 660/fp.1946. másolatban 24.977/1946.I/1. N. M.; BAZML IV-904/b 23.148/a.1948.; BAZML IV-914 4.661/1948.; BAZML XXXIII1/b 63. rsz. 53/1895.; HML XV-41. hivatkozva 67/kgy.1948, 24.030/a.1948.; HML XXI-2/a 6. rsz. 34. p.

43


1941-ig Szilvásvárad (Nagyvisnyó). Adóügyi jegyzőként és anyakönyvvezetőhelyettesként is tevékenykedett. 1942 és 1944 között a tiszti címtárak nem említik a nevét. 1946. március 22-én a népjóléti miniszter április 1-jei hatállyal Ózdon szociális titkárrá nevezte ki, s az erről tudósító levelet részére, mint vezetőjegyző számára Ózdra, a községházára továbbították. Az esküt április 6-án tette le. Állása lemondás következtében 1948-ban szűnt meg. 1948 októberében került át Heves megyébe, amikor a főispán a – Fülöp Sándor György, dr., behelyettesített járási főjegyző lemondását követően – a megüresedett Gyöngyösi járási főjegyzői állásra behelyettesítette. Kinevezésében megjegyezték, hogy jegyzői oklevéllel rendelkezett. Ezt a tisztséget 1949ben és 1950 első hónapjaiban is betöltötte. További Heves megyei működésére és sorsának alakulására vonatkozó adatokat nem találtunk. Gyöngyösön hunyt el 1981. július második felében. K. Gy. Csiky Sándor, csíkzsögödi48 kormánybiztos A család Erdélyből származott, amely 1760-ban kapta a nemességét Mária Teréziától. Csiky Mihály az 1712. július 16-i adóösszeírásban Csíkzsögöd községben szerepel mint lófő székely. Heves vármegyében a nemességet Csík-, Gyergyó- és Kászon székek gyűlésének 1805. február 5-én kelt bizonyítványa alapján hirdették ki még ugyanebben az évben Mihály unokája, Csiky Gáspár fia, Ferenc egri főkáptalani ispán számára. Sándor 1805. február 28-án született Egerben. Apja Csiky Ferenc táblabíró, az egri káptalan ájtatos alapítványának ügyésze, anyja Petrovics Erzsébet volt. 1829. január 14-én Gondos Máriát, Pálffy József egri kanonok unokahúgát vette feleségül. Nyolc gyermekük született. 1822-ben fejezte be tanulmányait az Egri Érseki Jogakadémián. Ezután Pécskán (Arad megye) írnokoskodott Neumayer Ferenc ügyvédnél. 1824-től Pesten Vitkovics Ferenc mellett volt jurátus Deák Ferenccel együtt. 1826. december 21-én tette le ügyvédi vizsgáját. 1828-ban hazatért Egerbe, és pályázat útján elnyerte édesapja korábbi hivatalát az egri káptalannál. 1832-ben ezt az állását elveszítette, miután az alispán választásnál nem az érsek-főispán jelöltjét (Kállay István), hanem a reformellenzék jelöltjét (lásd: Rottenstein József alispán) támogatta. 1836. január 3-án Eger város képviselőtestülete megválasztotta városi tiszti ügyésznek. Az úrbéri örökváltsági perben többször szembe került 48

Almanach 1848–1849. 177–180. p.; Márkus; PIM MÉI; Sebestény; HML IV-416 166. rsz.

44


Pyrker érsekkel. (Lásd: Pyrker János László egri érsek, örökös főispán.) 1836. május 15-én Kossuth Lajos felkérte, hogy a Törvényhatósági Tudósítások számára adjon híreket Heves és Külső-Szolnok vármegye közgyűléseiről. Első tudósítását 1836. június 24-én küldte el. A márciusi forradalom kitörése után ő lett az egri nemzetőrség szervezője, majd a Heves megyei hadtestnek ezredesi rangban a parancsnoka is. 1848. június 26-án Eger város képviselőjének választotta. 1849. január 25-én kormánybiztosi megbízást kapott Kossuthtól. Április 21-én a Függetlenségi Nyilatkozatot személyesen hirdette ki Egerben. Az országgyűlést Szegedre is követte, sőt az utolsó, Aradon tartott ülésén is részt vett. A világosi fegyverletétel után próbált elmenekülni, de a császáriak elfogták, és 1850. december 19-én haditörvényszék elé állították. Kötél általi halálra ítélték, amit később 6 évi várfogságra enyhítettek. Kufsteinben raboskodott, ahonnan 1854. január 22-én amnesztiával szabadult. 1861-ben vállalt újból szerepet a közéletben. Január 12-én Eger polgármesterének választották, majd március 14-én országgyűlési képviselő lett. Ezután még háromszor kapott bizalmat: 1865-ben, 1869-ben és 1872-ben. Csiky a Határozati Párt tagjaként és az Egri Demokrata Kör elnökeként előbb a szélsőbalhoz csatlakozott – amely 1868-ban felvette az 1848-as Párt nevet –, azonban 1869-től 1875-ig már az ún. Balközép irányzatot képviselte az országgyűléseken. Egerben pedig annak a mozgalomnak a vezére volt, amely önkormányzati tulajdonba akarta venni a felekezeti népiskolák egy részét. A Balközép irányzat kettéválásakor aktívan rész vett a Negyvennyolcas Függetlenségi Párt megalakításában, de az 1875-ös választáson már nem nyert mandátumot. Élete végéig köztiszteletnek örvendett szülővárosában. Tagja volt a város képviselőtestületének, elnöke a Heves Vármegyei Honvédegyletnek. 1892. február 11-én hunyt el; Egerben, a hatvani temetőben helyezték örök nyugalomra. K. M. Csillag Benjámin, dr. ettrekarcsai49 cs. kir. főbíró (főszolgabíró) 1821-ben született Ráckevén nemtelen családban. Ügyvédi diplomát szerzett, a magyar mellett latinul és németül beszélt.

49

Kempelen 3:133. p.; Tisztinévtár 95–100. p.; VU 1867. 5. 220. p.; HML IV-152/a 1854. 643. p., 1855. 925. p., 1856. 860. p.; MOL D 188 11. rsz. 253. p.; MOL D 55 536. rsz. 17. t. 403. p.; MOL D 54 1. rsz. 774–809. p.; MOL D 225 275. rsz. 129–131. p.; MT jegyzőkönyv 1874. május 29. 3. p, 1887. szeptember 12. 5. p.

45


1838 szeptemberétől a Magyar Udvari Kamara gyakornoka volt, majd 1845ben ugyanitt számjegyző lett. 1848 májusa és 1849 augusztusa között a független Magyar Kereskedelmi és Pénzügyi Minisztérium számjegyzője és számtisztje volt. 1849 szeptemberében a Magyar Ideiglenes Kincstári Igazgatóságnál alkalmazták számjegyzőként. 1850 júniusában a Pest-Solti cs. kir. Megyehatóság titkára lett. Ezt a tisztséget 1854. április 29-ig látta el, amikor az Egri járás főbírójának (Stuhlrichter), azaz főszolgabírónak nevezték ki. Alig több mint másfél év múlva, 1856. január 13-án Heves és Külső-Szolnok vármegye úrbéri törvényszékének lett az ülnöke. 1861 márciusa és szeptembere között rendelkezési állományba került, ami Heves megyebeli hivatali pályafutását is végleg lezárta. A provizórium (1861–1865) alatt Pest-Pilis-Solt vármegyében kapott újra állást, ahol a polgári törvényszék ülnöke volt. A kiegyezés utáni pályafutása csak töredékesen ismert. 1867. május elsején Pest-Pilis-Solt vármegyei törvényszéki bírónak nevezték ki. 1874. május 9én az uralkodó ettrekarcsai előnévvel nemességet adományozott számára, ekkor királyi táblabíróként szerepelt. 1887. szeptember 12-én mint kúriai bíró kapott kitüntetést. Életének utolsó szakaszáról, haláláról nem találtunk adatokat. P. J. Csima István50 szolgabíró Szülei, Csima Gergely és Cseres Anna, valamint négy gyermekük – köztük István is – 1666. március 17-én I. Lipóttól nyertek nemességet. Feleségével, Ócsvay Máriával és gyermekeikkel: Mártonnal, Annával és Imrével Gyöngyösön lakott, Erken, Szuhán, Csányban voltak birtokai. Testvére, János és annak fia szintén a vármegye szolgabírája volt. (Lásd: Csima János szolgabíró és Csima Mihály szolgabíró.) 1688. június 2-án választották a megyei esküdtek (jurassores) közé. Még ugyanebben az évben a szeptember 9-én megtartott tisztújításon a vármegye második szolgabírája (secundus judlium) lett, s az is maradt 1689. október 10-ig. A következő években hivatalt ugyan nem viselt, de többször eljárt adóügyekben a budai hadbiztosnál és az egri katonai parancsnoknál kiküldöttként. Különböző tisztségekre jelölték, 1692. május 16-án főhadbiztosnak (supremus commissarius), 1693-ban másodalispánnak (substitutus vicecomes), 1695-ben szolgabírónak (judlium), 1697-ben kerületi albiztosnak (provincialis subcommissarius), de megválasztására csak majd 1697. szeptember 19-én került sor, amikor a második 50

Orosz 53–54. p.; 1688-ban csak két szolgabírót, primarius és secundus judlium-ot választottak. HML IV-1/a 7. rsz. 221., 241–242. p.; 9. rsz. 5., 128., 168., 213., 332. p., 10. rsz. 277. p., 11. rsz. 4., 144., 513., 1087. p.; HML IV-1/b 616–617. rsz.

46


járás szolgabírája lett. 1700. szeptember 16-tól a Tarnai járás élére került, s 1701. szeptember 30-ig hivatalában maradt. 1703. március 9. előtt meghalt. Sz. J. Csima János51 szolgabíró Nemességet I. Lipóttól apja, Csima Gergely, anyja Cseres Anna, ő maga és testvérei, Mihály, István, Erzsébet 1666. március 17-én kaptak. Birtokai voltak Erken, Szuhán, Csányban, Mátramindszenten, Dorogházán. Az 1700-as évektől Gyöngyösön lakott. Családjából vármegyei tisztviselő volt testvére, István, és később saját fia, Mihály is. (Lásd: Csima István szolgabíró és Csima Mihály szolgabíró.) A vármegye hivatalviselői közé az 1696. október 16-án tartott tisztújításkor került, amikor hadbiztossá (commissarius) választották meg. 1697. szeptember 19-én helyére más került, így egy évig nem viselt semmiféle hivatalt. 1698. november 6-tól 1709. október 3-ig folyamatosan a szolgabíró mellé rendelt esküdt (ordinarius juratus) volt, de a tisztújításokon más-más járásokba rendelték. Először a harmadik, Egri járásban szolgált, majd 1700. szeptember 16-tól a negyedik, Mátrai járásban, 1702. szeptember 13-tól a második, Tiszai járásban tevékenykedett, 1708. november 6-tól pedig az első, Gyöngyösi járásban végezte feladatait. Közben, 1707. március 17. és 1708. november 6. között megbízott szolgabíróként (surrogatus judlium) a Tiszai járás élére került. 1709. október 3án választották meg a negyedik, Mátrai járás szolgabírájának (judlium, judex nobilium), a következő évi tisztújításon, 1710. december 22-én pedig a Tiszai járás szolgabírája lett. Ezt a tisztséget 1713. szeptember 13-ig viselte. Bár ekkor, s még további években (1714, 1718, 1719) jelölték szolgabírónak, 1715-ben pedig másodalispánnak, ezekre a tisztségekre többször már nem választották meg. Helyette viszont 1713-ban, 1715-ben, 1718-ban és 1719-ben a vármegye táblabírói esküdtjeként (assessor tabulae judiciariae) lehetett vele találkozni.

51

Orosz 1906. 53–54. p.; Szabó 2001. 174–178. p.; HML IV-1/a 10. rsz. 253. p., 11. rsz. 3–8., 143–144., 514., 765., 907. p., 12. rsz. 223., 377., 547. p., 13. rsz. 14–16., 419–421., 645., 973. p., 14. rsz. 10. p.; HML IV-1/b 616–617. rsz. 38. p.; HML IV-7/e 1–2. rsz.; HML V-101/a 3. rsz. 277. p.

47


A vármegyei szolgálat mellett Gyöngyös városigazgatásában is szerepet vállalt. Először az 1711–1712-es hivatali évben lett a tanács tagja, s mellette még hadbiztos (commissarius), majd 1716-tól tíz éven át megszakítás nélkül ismét tanácsbeliként tevékenykedett. Ugyanekkortól újra megválasztották hadbiztosnak is. Tisztségeit haláláig viselte. 1726. április 24-ét megelőzően hunyt el, mert az ekkori tisztújításkor már néhaiként említették. Sz. J. Csima Mihály52 szolgabíró Nemességére, családjára, birtokaira lásd: Csima János szolgabíró (apja) és Csima István szolgabíró (nagybátyja). Felesége Ficsor Julianna volt. A vármegyei tisztviselők között 1723. augusztus 11-én említették először, amikor esküdtnek (jurassor) választották. A következő években nem kapott semmiféle szerepet a megye életében, majd az 1731. október 22-én megtartott tisztújító közgyűlésen lett a tisztikar tagja. Ekkor választották meg szolgabírónak (judex nobilium, judlium) a Gyöngyösi járás élére. 15 éven keresztül, 1746. december 29-ig folyamatosan hivatalában maradt. 1746. december 29-én táblabírói esküdtnek (assessor tabulae judiciariae) választották meg. 1750. december 14én szintén a törvényszéki esküdtek közé sorolták. 1754. május 8-át megelőzően halt meg. Sz. J. Csirmaz Árpád53 járási tanács vb-elnöke 1927. július 18-án született Egercsehiben. Apja Csirmaz István, anyja Kerékgyártó Rozália volt. 1950. augusztus 19-én kötött házasságot Dibalszky Margittal. Két gyermekük született. Tanítói oklevelét 1949. június 25-én kapta meg. Heves vármegye tanfelügyelője 1949. augusztus 30-án nevezte ki állami helyettesítő tanítónak a Bekölcei Állami Általános Iskolába. A tankerületi fő52

Orosz 53–54. p.; HML IV-1/a 14. rsz. 665. p., 16. rsz. 262. p., 20. rsz. 6., 566. p., HML IV-1/b 618–619. rsz. 695. rsz.; HML IV-7/e 5–9. rsz. 53 Cseh 199., 293., 313., 373. p.; HML XV-41 36. rsz. 2301. dosszié, 50. rsz.; HML XXIII-2/a 5. rsz.: 533/1954. határozat: vb-elnöknek történt megválasztását a megyei tanács jóváhagyta 1954. december 14-én., 8. rsz. 277/1956. határozat; HML XXXIII-1/a 178. rsz.; HML XXXIII-1/b 112. rsz.; HML XXXIII-1/d 40. rsz. UB. 40/2000.

48


igazgató szeptember 5-én állami tanítónak nyilvánította. 1951. október 16-án az Egri Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága kinevezte a bekölcei iskola igazgatójává. A megyei tanács vb 1952. október 22-i határozatával áthelyezte a megyei tanács személyzeti osztályára. 1954. november 24-től ő lett az osztály vezetője. Ez év december 6-án kinevezték az Egri Járási Tanács V. B. elnökének. Az 1956-os forradalomban való részvétele miatt a megyei tanács végrehajtó bizottsága 1956. december 18-i ülésén hozott határozatával fegyelmi úton elbocsátotta állásából, ám nem helyezték vád alá, és a pedagógusi pályán való elhelyezését is garantálták. 1957. január 5-én Csirmaz kérvényezte igazgatói kinevezését az Egercsehi-Bányatelepi Általános Iskolához. A megyei tanács január 16-i hatállyal engedélyezett egy nevelői állást számára, de az Egercsehi Bányaüzem Munkástanácsa határozottan tiltakozott ez ellen. A vitás ügyben az egri járási pedagógus egyeztető bizottság Csirmaz Egerbaktára helyezését, igazgatói munkakörből nevelői munkakörbe való beosztását tartotta indokoltnak. Az áthelyezés okának azt jelölték meg, hogy az iskola vezetését kommunista igazgatóval kell megerősíteni, Csirmaz pedig részt vett az „ellenforradalomban”, az Egri Járás Forradalmi Munkástanácsának volt az egyik elnökhelyettese. A radikálisabb forradalmi vezetők november 1-jén lemondatták tisztségéről, ezért a forradalom leverése után őt nem fogták perbe. Végül az áthelyezés megtörtént a két iskola igazgatójának cseréjével. Későbbi pályájára vonatkozóan nem rendelkezünk adatokkal. 2000-ben hunyt el Füzesabonyban. K. M. Csirmaz Dezső54 megyei tanács vb-elnökhelyettese 1893. május 27-én született Egerben. Apja Csirmaz Pál kőművessegéd, anyja Kalapács Erzsébet háztartásbeli volt. Tizenhárman voltak testvérek. Első felesége 1944-ben koncentrációs táborban hunyt el. 1945-ben vette nőül Ocsenás Máriát. Gyermekük nem született. A hat elemi elvégzése után kőművesnek tanult. 1907-ben belépett a Magyarországi Ifjúmunkás Szövetség egri csoportjába. 1909-ben Budapestre költözött. 1912 és 1914 között Ausztriában és Olaszországban dolgozott. Az első világháborúban harctéri szolgálatot teljesített az orosz fronton, meg is sebesült. Már Budapesten tagja lett az építőmunkás szakszervezetnek, az MSZDPnek, majd 1919 elejétől a KMP-nek. A Tanácsköztársaság alatt az Egri Forradalmi Törvényszék bírája és elnökhelyettese volt. Tagja volt a városi pártvezetőségnek, a munkás- és katonatanácsnak. A kommün bukása után három és fél 54

NA 1944. december 21. – 1945. november 29. 80–81. p.; HML XXI-4/b 20. rsz.

49


évi börtönre ítélték, 1921-ben kegyelemmel szabadult. 1923-ban Csehszlovákiába emigrált, Rimaszombaton és Losoncon volt kőműves. Tagja lett a CSKPnak. 1938-ban tért vissza Magyarországra. Az ország különböző helyein dolgozott építkezéseken, majd 1943-ban hazatért Egerbe, és itt folytatta kőműves munkáját. Rendőri felügyelet alatt állt, majd hadi munkára osztották be. 1944. december 18-án a nemzeti bizottság alakuló ülésén közfelkiáltással választották Heves vármegye képviselőjének az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. 1944. december 4-én alapító tagja volt az MKP egri szervezetének. 1945 május elejei leváltásáig megyei és városi titkár volt. 1944 decemberében rövid ideig a városi polgárőrség is az ő parancsnoksága alatt állt. Tagja volt a városi és a megyei nemzeti bizottságnak. 1945 augusztusától 1947-ig az Egri Nemzeti Bizottság kultúrpolitikai bizottságát vezette. 1945. november 12-től a Heves Vármegyei Nemzeti Segély Bizottság titkára volt 1946-ig. 1945 áprilisában Eger város képviselőtestületének tagjai sorába választották. 1946-tól a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság egri szervezetének elnöke, valamint az egri szakmaközi bizottság titkára volt. 1947-től gazdasági posztokat töltött be, majd 1950-ben a Heves Megyei Tanács elnökhelyettesének választották, mely pozícióban ez év novemberéig maradt. 1951-től az Egri Magasépítő Vállalat igazgatója lett. 1952-ben tanácsköztársasági múltja miatt leváltották. 1955-ig az Egri Építőipari Kisipari Termelőszövetkezetnél dolgozott kőművesként. 1955 októberében kinevezték az Egri Ingatlankezelő és -közvetítő Vállalat igazgatójának. 1956. október 27-én részt vett az egri pártszékház fegyveres védelmében, majd novembertől januárig a karhatalom tagja volt. 1957 márciusától egészen haláláig tagja volt a munkásőrségnek. 1956/1957-ben az MSZMP Egri Városi Intéző Bizottságában, majd a revíziós bizottságban tevékenykedett. 1957-től tagja volt a városi tanácsnak, a megyei pártbizottságnak. Az MHSZ egri elnökségét is vezette. 1960. november 1-jén vonult nyugdíjba. 1955-ben Szocialista Munkáért Érdemérmet, 1957-ben Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet, 1959-ben Tanácsköztársasági Emlékérmet kapott. 1971. szeptember 21-én hunyt el Egerben. K. M. Csomortányi István55 szolgabíró Nemességet 1722. november 27-én nyert családja több tagjával együttesen, melyet a vármegyében 1723-ban kihirdettek. 55

Orosz 56. p.; HML IV-1/a 16. rsz. 127., 259–261. p.; HML IV-1/b 618. rsz.; HML IV7/e 4. rsz.

50


Életpályája első biztos adata, hogy a megyei tisztikarba 1725. december 25-én került, amikor rendes közigazgatási esküdtnek (ordinarius juratus) választották meg. 1730. január 5-től szolgabírói (judex nobilium, judlium) kinevezést kapott, s így a negyedik számú, Mátrai járás főtisztviselője lett. Hivatalában a következő tisztújításig maradt. 1731. október 22-én ugyan neve a jelöltek között szerepelt, megválasztására azonban sem ekkor, sem a későbbiekben nem került sor. További pályafutásáról, életéről egyelőre nincsenek hiteles nyomok. Sz. J. Csőke János, ifj.56 szolgabíró Családja címeres nemeslevelet 1655. május 1-jén kapott. Gyöngyösön laktak, ahol a nemességet szerző nagyapja, Csőke Lukács 1658–1659-ben a mezőváros másodbírája, 1663–1664-ben és 1679–1680-ban pedig a főbírája volt. Azonos nevű apja, vagy ő maga szintén szerepet vállalt(ak) a városigazgatásban: az 1687–1688., 1708–1709. és 1710–1712. években a tanács tagja(i) volt(ak). 1687. szeptember 15-én a vármegye közgyűlése esküdtnek (jurassor) választotta meg. Az apjával való névazonosság és a megkülönböztetés nehézségei ellenére valószínűsíteni lehet, hogy az ifjabbik kezdte ekkor a korban szokásos módon a hivatali pályáját. 1697. szeptember 19-én már biztosan az ifjabbik Csőke Jánost választották meg a harmadik járás esküdtjének (ordinarius jurassor). A következő évi tisztújításkor, 1698. november 6-án pedig szolgabírói tisztségbe (judlium) került, ugyancsak a harmadik, Egri járásba. 1700. szeptember 16. után, amikor a vármegye területén négy járás kialakítására került sor, a Tiszai járás szolgabírája lett, s 1702. szeptember 13-ig állt ennek a járásnak az élén. Az ezen a napon tartott tisztújító közgyűlésen a vármegye ügyészévé (fiscalis) választották, és feltehetőleg 1708. november 6-ig az is maradt. A Rákóczi-szabadságharc alatt 1704-ben a kalocsai érsek mellett (valamilyen) biztosként (commissarius) működött, majd 1707. július 16-tól Heves és Külső-Szolnok vármegye perceptora lett. Három nappal később, július 19-én a közgyűlés Berényi Gergellyel együtt kinevezte a rézpénz forgalom felügyelőjévé (inspector circulationis cupreae monetae) és hitelesítő biztosává, s ezzel egyidejűleg megbízták ugyancsak őket a dikális állami adóösszeírással és annak felügyeletével (inspector super dicationis). (Lásd: Be56

Heckenast 102. p.; Orosz 57–58. p.; Szabó 1984. 223–224. p.; HML IV-1/a 7. rsz. 201. p., 11. rsz. 3., 144., 513., 765., 908. p., 12. rsz. 214–215., 374., 443–444. p., 13. rsz. 16., 419–421., 646., 972. p., 14. rsz. 10., 122. p., 16. rsz. 264. p.; HML IV-1/b 616–618. rsz.

51


rényi Gergely főjegyző.) 1708. november 6-án az addigi fiskálist és perceptort másodalispánnak (substitutus vicecomes) választották, s ezt a tisztséget két évig, 1710. december 22-ig viselte. 1709. február 1-jén a Fejedelmi Ítélőtábla esküdtjévé (assessor tabulae judiciariae ducalis) nevezték ki. Ugyanebben az évben ő képviselte a vármegyét a sárospataki tanácskozáson. 1710. december 22-től ismét és tíz éven keresztül, 1720. május 28-ig megszakítás nélkül a vármegye ügyésze (fiscalis) volt. 1731. október 22-én táblabírónak (assessor tabulae judiciariae) választották. Élete utolsó időszakáról nem rendelkezünk további adatokkal. Sz. J. Csuhaj Ferenc57 megyei tanács vb-elnöke 1916. november 26-án született Bekölcén. Apja Csuhaj István gyári munkás, anyja Nagy Mária háztartásbeli volt. Kormos Ilonával kötött házasságából két lánygyermek született. Igen fiatalon, már 15 évesen elhelyezkedett a Borsodnádasdi Lemezgyárban, s egészen 1949-ig itt dolgozott hengerész munkakörben. 1939 és 1941 között tényleges katonai szolgálatát töltötte, majd tartalékosként többször is a frontra vezényelték, ahol szakaszvezetőként teljesített szolgálatot. 1944 nyarán megsebesült, hadikórházba került, ahonnan megszökött, s hazatért Bekölcére. Itt egy nagyobb létszámú – főleg gyári munkásokból álló – csoporthoz csatlakozva a katonai behívó elől a környező erdőkben bujkált. A szovjet csapatok bevonulása után a lemezgyárban és a községben is létrehozták a Magyar Kommunista Párt alapszervezetét. 1949-ben a Heves megyei kommunista pártbizottság apparátusába került, ahol előbb ipari, majd szervezési osztályvezetőként dolgozott. Az egyéves pártiskola elvégzése után 1950 és 1952 között az MDP Fejér megyei titkári funkcióját töltötte be, majd az MDP (azután az MSZMP) Központi Bizottsága Párt- és Tömegszervezetek Osztályán dolgozott instruktorként 1962 szeptemberéig. Közben felvételt nyert a Közgazdaságtudományi Egyetem levelező tagozatára, amelyből 3 évet végzett el. Később a pártfőiskola egyéves továbbképzőjét, ezt követően a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát végezte el, majd 1959 és 1962 között a Szovjetunió Kommunista Pártja főiskoláján tanult. 1962. október 1-jétől 1965. július 20-ig a Heves Megyei Tanács vb-elnöki posztját töltötte be. 1962-től az MSZMP Heves Megyei Bizottságának a tagja, 1965-től az egri Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem osztályvezető tanára volt.

57

HMÖ irattára. Személyügyi iratok 81. dosszié; HML XXXIII-1/a 178. rsz.

52


A megyei tanácsról a Heves Megyei Szeszipari Vállalat élére került, ahol 1975-ig, nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Nevéhez fűződik egy különleges, régi receptek alapján készülő, gyógynövények keverékét tartalmazó pálinka, az „Egri víz” gyártásának az újbóli beindítása. Élete során megkapta a Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatát (1952), a Munka Érdemrendet (1955), a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet (1957), a Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozatát (1957) és az Élelmiszeripar Kiváló Dolgozója kitüntetést (1973). 1990-ben hunyt el Egerben. Cs. Z. Cziráky Béla, gróf cziráki és dienesfalvi58 főispán Lovasberényben született 1852. május 23-án. Apja gróf Cziráky János (1818– 1884) jogi doktor, Fejér vármegye főispánja, anyja gróf Dezasse Lujza volt. Apja halálakor Béla a dénesfai uradalmat örökölte. Középiskolai és egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. 1878-ban kötött házasságot galánthai Esterházy Mária grófnővel. Házasságukból három gyermek: József, Miklós és György született. 1872-ben az Igazságügyi Minisztériumban lett fogalmazó, majd a Belügyminisztériumban dolgozott. Itt elsősorban tűzrendészeti kérdésekkel foglalkozott. Gróf Széchenyi Ödönnel együtt vett részt Isztambul tűzrendészetének megszervezésében. Az ő kezdeményezésére alakult meg a Lovasberényi Önkéntes Tűzoltó Egylet. A Belügyminisztériumban végzett munkája és az isztambuli tapasztalatok birtokában választották 1882-ben a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség elnökének, amely tisztséget 1893-ig töltötte be. 1884. április 28-án Tisza Kálmán miniszterelnök és belügyminiszter javaslatára nevezte ki az uralkodó Fejér vármegye és Székesfehérvár szabad királyi város főispánjának. 1889. december 10-én az előbbi állás meghagyása mellett Heves vármegye főispánjának is kinevezte az esedékes tisztújítás időtartamára. December 16-án tette le esküjét a közgyűlésen, amelyen a tisztújítás el is kezdődött. 1890. január 4-én már a felmentését közölte az Eger című újság. 1890. január 24-én adta át főispáni hivatalát utódjának (lásd: Kállay Zoltán, dr., főispán). Ezután a Külügyminisztériumban dolgozott. 1896-ban főudvarmesternek nevezte ki az uralkodó.

58

Vásárhelyi–Szluha 282. p.; Eger 1889. 407–410. p., 1890. 14. p.; FML; Gyászjelentés

53


Munkája elismeréseképpen 1880-ban császári és királyi kamarás, 1885ben valóságos belső titkos tanácsosi címet kapott. 1900-ban az Aranygyapjasrend lovagja lett. 1911. március 20-án hunyt el Bécsben; Kenyeriben, a családi sírboltban temették el. K. M. Czobor Imre, dr. nemespanni59 kerületi kormánybiztos 1883. február 5-én született Imre Ambrus József néven a Bars vármegyei Verebélyen. Apja Czobor Czibulya Gyula főispán, anyja Farkas Anna volt. Az 1899. március 24-i anyakönyvi bejegyzés „nemes Czobor” megnevezést használt. Középiskolai tanulmányainak befejezése után a budapesti egyetem jogi karán tanult. Itt avatták a jogtudományok doktorává. Közigazgatási pályafutását Hont vármegyében kezdte. 1919 novemberében tiszteletbeli főszolgabíróként érte a Hont, Heves, Nógrád vármegyék kerületi kormánybiztosává történő kinevezés, melyet november 20-án hirdettek ki. 1920. június 6-áig töltötte be ezt a tisztséget. Ugyanis ezt követően, hivatalosan október 16-i beiktatásától Komárom, Esztergom vármegyék, valamint Komárom város főispánjává nevezték ki. 1923. február 9-én mentették fel ebből a hivatalából. 1931-től 1944-ig a Magyar Kivándorlókat és Visszavándorlókat Védő Iroda igazgatója volt. További életpályája érintőleges kapcsolatban sem volt Heves vármegyével. K. M. Darvas Mihály, nagyréti60 szolgabíró Régi nemes családból származott. Dédapja a 17. század első évtizedében tűnt fel Nógrád vármegyében, ahol apja, Darvas János 1693-ban szolgabíró volt. Anyja Ráday Ilona. Heves vármegyében Nagyrédén, Tiszaigaron és Egercsehiben voltak birtokaik, majd Apc, Csány és Tarnaméra településeken jutottak még javakhoz.

59

MTCN 41–51. évf.; MTL 1930. 107. p.; PMo. 1914–1929 1:83. p.; BK 1923. 10. sz. 338. p.; HHL 1919. 152. p., 1920. 109. p.: kerületi kormánybiztos helyettes.; MTI „kőnyomatos”; 60 Heckenast 107–108. p.; Nagy 3:242–247. p.; Orosz 62. p.; HML IV-1/a 7. rsz. 148– 150., 241–242. p.; HML IV-1/b 616. rsz.

54


Hivatali működése Heves vármegyében alig két esztendeig tartott. 1686. november 6-án a tisztújító közgyűlésen választották meg szolgabírónak (judlium) Almásy János helyére, s a következő választásig, 1688. szeptember 9-ig maradt tisztségében. 1693-ban Nógrád vármegye szolgabírájaként tűnt fel. 1703-ban csatlakozott Rákóczi Ferenchez, s a szabadságharc ideje alatt, 1703–1706 között a hadellátás területén különféle biztosi (commissarius, districtualis commissarius, supremus provincialis commissarius) tisztségekben működött. 1708–1709-ben Nógrád vármegye első alispánja volt, s ugyancsak ennek a vármegyének a követeként részt vett a sárospataki országgyűlésen. 1729. december 25-én Losoncon halt meg. Sz. J. Deák József61 szolgabíró Nemességet családja 1665. május 2-án nyert, melyet a következő évben Pest megyében hirdettek ki. Apja Deák Mihály volt. Ő maga saját nemességét gyöngyösi lakosként 1725-ben Pest megye bizonyságlevelével igazolta. A Heves és Külső-Szolnok vármegyei igazgatásban 1715-től vett részt. 1715. szeptember 9. és 1718. szeptember 30. között a második, Tiszai járás esküdtje (juratus, jurassor) volt. 1718. szeptember 30-án a tisztújító közgyűlésen megerősítették tisztségében, de átkerült az első, Gyöngyösi járásba, ahol 1731. október 22-ig tevékenykedett. Az összesen 16 évig tartó esküdti szolgálat után 1731. október 22-én a Mátrai járás szolgabírájának (judex nobilium, judlium) választották meg. Ezt a tisztséget egészen haláláig – mely valamikor 1734. május 11. előtt következett be – viselte. Sz. J. Debrődy György62 szolgabíró Családnevét Debrődi, Döbrődj, Debrődÿ alakváltozatokban is írták a forrásokban. A família nemességének eredetéről nincsenek adataink. Nem ismerjük birtokaikat, s Debrődy György felmenőit sem. 61

Orosz 62. p.; HML IV-1/a 13. rsz. 646., 973. p., 14. rsz. 9. p., 16. rsz. 263., 405. p.; HML IV-1/b 618. rsz.; HML IV-7/e 2–5. rsz. 62 Nemes 182–184., 189. p.; HML IV-1/a 12. rsz. 377–378., 547. p., 13. rsz. 16., 419– 421. p., HML IV-1/b 619. rsz.; HML IV-7/e 1–2. rsz.

55


Vármegyei tisztséget 1708. november 6-án nyert el először, mikor a tisztújító közgyűlésen a második, Tarnamelléki járás egyik közigazgatási esküdtjének (ordinarius juratus) s egyidejűleg törvényszéki ülnöknek (assessor) választották. A következő évben hivatalában megerősítették, majd ezt követően 1710. december 22-én szolgabírónak (judlium) választották. A Mátrai járás élén 1713. szeptember 13-ig állt. Az ezen a napon megtartott tisztújításon neve ugyan a jelöltek között szerepelt, de nem szolgabírónak, hanem megyei esküdt ülnöknek (assessor) választották. Hivatalt a továbbiakban Eger városvezetésében viselt. 1714. április 29-től a belső tanács tagja volt, 1716. július 4-én első aljegyző lett, majd 1717. január 1-jétől 1720. január 13-ig főbíróként állt a város élén. Ezt követően, 1720-1721ben ismét mint a belső tanács tagja szerepelt. A vármegye kiküldöttjeként 1720ban Somogy vármegye egyik összeírója volt. Ettől kezdve neve a megyei ülésjegyzőkönyvekben egyszer sem fordul elő. Sz. J. Détár István63 járási tanács vb-elnöke 1919. december 25-én született Hódmezővásárhelyen. Apja Détár István, anyja Hódi Piroska volt. 1941. október 11-én kötött házasságot Kleubucz Teréziával. Egy gyermekük született. Tanulmányai során kovács és géplakatos szakképesítést szerzett. Minden bizonnyal párttag volt, mivel 1949. május 22-től az egerfarmosi mezőgazdasági gépállomás vezetője lett. 1950. augusztus 15-én a Füzesabonyi Járási Tanács V. B. elnökének választották. 1954. március 24-ével Heves megye tanácsa áthelyezte a Pétervásárai Járási Tanácshoz vb-elnöknek. 1954 júliusában fegyelmi eljárást indítottak ellene, mert a megyei tanács mezőgazdasági begyűjtésekre vonatkozó határozatait nem hajtotta végre. November 1-jével ezért visszahívták állásából. További életútja adathiány miatt ismeretlen. 2000-ben hunyt el Törökszentmiklóson. K. M.

63

CSML XXXIII-1 UB. Halálesetét 2000-ben Törökszentmiklóson anyakönyvezték 57. sorszámon. HML XV-41 11. rsz. 369. dosszié, 57. rsz.

56


Dévay András64 alispán 1686-ban született Gyöngyösön, apja Dévay Pál, anyja Koós Rozália. Címeres nemeslevelet nagyapja és annak testvére, valamint családtagjaik nyertek 1663. június 13-án, melyet 1665-ben hirdettek ki a vármegyében. Birtokaik Gyöngyösön és környékén voltak. Családneve Dévaÿ, Dévaj, Devaj, Devaÿ alakváltozatokban szerepel a forrásokban. Apja szintén a vármegye alispánja volt, de rokonai közül többen részt vettek Gyöngyös város és a vármegye igazgatásában. (Lásd: Dévay Pál alispán, Dévay János szolgabíró.) Vármegyei hivatali pályafutása 1707. szeptember 22-vel kezdődött, ezen a napon esküdtnek (jurassor) választották. Ezt követően 1713. szeptember 13-tól 12 éven keresztül, 1725. október 22-ig megszakítás nélkül aljegyzőként (vicenotarius) tevékenykedett. Az 1725. október 22-én tartott tisztújító közgyűlésen egyidejűleg két tisztségre kapott megbízást, ő lett a vármegye perceptora, azaz a pézügyekért felelős gondviselő és a Gyöngyösi járás szolgabírája (judex nobilium, judlium). Négy évig látta el mindkét feladatkört. 1729. május 16-án gróf Erdődy Gábor egri püspök, örökös főispán kinevezte jószágigazgatójának (praefectus episcopalis), így a szolgabíróságról május 16-án, megyei perceptori tisztéről október 31-én, a katonai év végével lemondott. Ezt követően is vállalt szerepet a vármegye ügyintézésében, hiszen 1729. május 16-án – prefektusi kinevezésével egyidejűleg – táblabírói méltóságra (assessor tabulae judiciariae) emelték. 1732-ben megbízottként másokkal együtt részt vett a nemesi rangok felülvizsgálatának (investigatio) munkálataiban, 1733-ban pedig a korábbi számadások ellenőrzésében. 1735. augusztus 20-án a közgyűléstől másodalispáni (substitutus vicecomes) megbízást kapott, s 1746. december 29-ig maradt az alispán helyettese. 1741-ben Gosztonyi Istvánnal a vármegye országgyűlési követe volt. (Lásd: Gosztonyi István főjegyző.) 1746. december 29-én alispánnak (vicecomes) választották, s 10 éven keresztül töltötte be ezt a vezető hivatalt. Tisztségéről 1756. április 26-án köszönt le. Ugyanakkor ismét táblabíróvá választották. Dévay András egyik tagja volt a gróf Barkóczy Ferenc egri püspök, örökös főispán személye körül formálódott irodalmi körnek. 1764-ben Nagyszombatban, 1770-ben Egerben jelent meg munkája a Nap után forgó virág, vagy-is mindenféle nyavalya ellen való orvosság, úgy mint az emberi akaratnak az Isten

64

Bitskey 1997. 78–79. p.; Orosz 66. p.; Szinnyei 2:838–839. p.; HML IV-1/a 12. rsz 222. p., 13. rsz. 421., 562., 645., 971. p., 14. rsz. 7. p., 15. rsz. 92–93., 472. p., 17. rsz. 299–300. p., 20. rsz. 1–2., 566. p., 22. rsz. 158. p.; HML IV-1/b 617–619. rsz; HML IV7/e 2–11. rsz.

57


akarattyához való illesztése, melyet Hieronymus Drexelius után latinból fordított. A könyv a hitviták tompítását, a keresztény felekezetek közötti közeledést kívánta szolgálni, így protestáns fordításai is készültek. 1770-ben halt meg. Sz. J. Dévay János65 szolgabíró Nemességet 1663. június 13-án nyert feleségével, Csapó Erzsébettel és gyermekeivel együtt, melyet a vármegye közgyűlésén 1665-ben hirdettek ki. Gyöngyösi lakos és birtokos volt, de más környező településeken is voltak javai. Nevét Dévai, Devay, Dévaÿ, Dévaj változatokban írták. Családjából többen vettek részt Gyöngyös és a vármegye igazgatásában. Fia, József a 18. század első évtizedében megyei esküdt (jurassor) és hadbiztos (commissarius), vejei közül Thassy István Gyöngyös főbírája és megyei esküdt, másik veje, Vadász Márton szintén a mezőváros főbírája s a vármegye szolgabírája volt. (Lásd: Vadász Márton szolgabíró). Unokája, Pál 1730-tól szintén megyei esküdt lett. Testvérének gyermekei, Pál és András a vármegye alispánjai voltak (lásd: Dévay Pál alispán és Dévay András alispán). Hivatali pályafutását lakóhelyén, Gyöngyösön kezdte, 1666–1667-ben a város főbírája volt. 1668-ban már a vármegyei igazgatásban kapott szerepet, augusztus 8-án esküdtté (jurassor) választották, és bizonyára az akkor még török fennhatóság alatt lévő megyeterületen látta el feladatait. 1671. március 2-án szolgabírói tisztségre (judex nobilium, judlium) nyert megbízást, azaz ún. hódolt szolgabíró volt Gyöngyösön, hiszen egyúttal – április 24-től – egy éven át Gyöngyös tanácsának a tagjaként is tevékenykedett. 1683. február 25-ig folyamatosan, majd 1686. november 6. és 1688. szeptember 9. között újra a vármegye egyik szolgabírája volt. Mellette 1679–1680-ban és 1684–1686-ban ismét gyöngyösi tanácstagként is szerepelt. 1688. szeptember 9-én a tisztújításkor másodalispánnak (substitutus vicecomes) választották, s ezt a tisztséget töltötte be 1691. október 1-jéig, lemondásáig. A következő évben még jelölték ugyanerre a tisztségre, de 1692 után a vármegyei tisztikarban már nem találkozunk vele. Sz. J.

65

Orosz 66. p.; Szabó 1984. 224. p.; Szederkényi 3:311–315. p.; HML IV-1/a 7. rsz. 148–150., 241–242. p., 8. rsz. 25–26., 113. p., 9. rsz. 76–78., 168–169.p.; HML IV-1/b 615–616. rsz.

58


Dévay Pál66 alispán Nemességet családja 1663. június 13-án kapott. Apja, a nemességszerző szintén Pál, anyja Czupó Katalin volt. Birtokaik Gyöngyösön és annak környékén feküdtek. Családneve a forrásokban Dévai, Devai, Devay, Dévaj, Dévaÿ változatokban fordult elő. A vármegye igazgatásában fia, András szintén az alispáni tisztségig emelkedett a hivatali ranglétrán, nagybátyja, Dévay János szolgabíróként, majd másodalispánként tevékenykedett. (Lásd: Dévay András alispán és Dévay János szolgabíró.) Dévai Pál 1681–1682-ben a nagyszombati egyetemen végzett felsőfokú tanulmányokat. Megyebeli szerepvállalása 1687. szeptember 15-én kezdődött, amikor esküdtnek (jurassor) választották meg. A következő évben a szeptember 9-én megtartott tisztújító közgyűlésen az első szolgabíró mellett szintén mint esküdt kapott tisztséget. Egy esztendő múlva, 1689. április 24-től Gyöngyösön lett jegyző (notarius), s még ugyanebben az évben október 10-én a vármegyében szolgabírónak (judlium) választották. Városi jegyzői tisztsége egy évig tartott, megyei hivatalában viszont a következő tisztújításokon mindig megerősítették. 1691. október 1-jétől, amikor már három járásba választottak szolgabírákat, ő az első járás élére került. 1692. augusztus 25-én új tisztségbe helyezték, ekkor a vármegye aljegyzője (substitutus notarius) lett. 1693. augusztus 1-jén újra megválasztották az első járás szolgabírájának, miközben továbbra is megerősítették aljegyzői tisztében. Egy éven át volt mindkét feladatkör ellátója, majd 1694. szeptember 9-től 1697. szeptember 19-ig már csak az első járás szolgabírói teendőit végezte. 1698. november 6-án perceptornak, azaz a vármegyei pénzügyek irányítójának választották meg, s folyamatosan ebben a hivatalban maradt 1702. szeptember 13-ig. Közben 1698–1699-ben ismét a gyöngyösi tanács tagja, 1699. április 24-től pedig egy évig az oppidum perceptora is volt. Az 1702. szeptember 13-án tartott vármegyei tisztújításon másodalispánnak (substitutus vicecomes) választották. A következő évben e megyei tisztsége mellett újra a tanács tagja lett Gyöngyösön. A Rákóczi-szabadságharc kezdetén Almásy Jánossal a megyei felkelők élére állt (lásd: Almásy János alispán), majd 1704-től Heves vármegye főhadnagya lett. 1706 áprilisában vicecolonellus Csáky Mihály ezredében, augusztustól pedig a vármegyében kapitány volt. A megyei közgyűlés 1708. január 18-án Sághy Mihály szolgabíróval együtt Rákóczi Ferenchez delegálta, hogy a várme66

Orosz 66. p.; Heckenast 113. p.; Szabó 2001. 173., 207., 210. p.; Szederkényi 4:45., 68– 70., 85., 91., 95., 108., 128., 180. p.; HML IV-1/a 7. rsz. 201.; 242., 339. p., 8. rsz. 113. p., 9. rsz. 78., 168–169., 270–271., 332–334. p., 10. rsz. 2–3. p., 11. rsz. 145., 513–514., 765., 907. p., 12. rsz. 262., 373–374., 547. p., 13. rsz. 421., 672/1., 972. p.; HML IV-1/b 616–618. rsz.; HML IV-7/e 1–2. rsz.

59


gyére kivetett adó nagyságát meghamisító nótárius, Berényi Gergely ügyét tisztázzák, és a vármegye hozzá való hűségét kifejezzék. (Lásd: Sághy Mihály, ifj. szolgabíró és Berényi Gergely főjegyző.) A sárospataki országgyűlésen követként vett részt. 1708. november 6-án a tisztújításkor alispánnak (vicecomes) választották, s 1710. december 22-ig ebben a tisztségben maradt. Ezt követően már komolyabb hivatalt nem töltött be, de több évben, 1713. szeptember 13-án, 1715. szeptember 15-én és 1718. szeptember 30-án táblabírói esküdtté (assessor tabulae judiciariae) választották. Sz. J. Dobóczky László, duboveczi67 főszolgabíró A Dobóczky család 1672. március 20-án nyert címeres nemeslevelet. Az 1754– 55-ös Pozsony megyei nemesi összeírásban szereplő családba beházasodó Akács Magdolna révén – aki Rakovszky Sárának, a Nyáry család leányági leszármazottjának a lánya volt – osztályosává lett a Nyáryak hevesi, kőteleki, nagykörűi, pélyi, tarnaörsi birtokainak. Dobóczky Ignác Pozsony vármegye 1787. évi igazolása alapján hirdettette ki Heves és Külső-Szolnok vármegyében nemességét. Az ő unokája volt a megyében kiterjedt rokonsággal rendelkező Dobóczky László. A család nevét rövid és hosszú ó-val is írták. 1815-ben született Tiszaszalókon. Apja Dobóczky István, anyja Frajzajzen Jozefa volt. Hivatali pályáját 1844. december 16-án kezdte, mikor az udvarhű Almásy Gedeon főispáni helytartó (adminisztrátor) által megtartott botrányos tisztújításon a Tiszai járás első alszolgabírójának választották. 1845. május 8-án jelölték ugyan a harmadik alszolgabírói tisztségre, azonban a reformellenzék előretörése folytán nem tudta ezt elnyerni. Némi viszonzásul megyei táblabírónak nevezte ki Platthy György kancelláriai tanácsos. 1849. szeptember 6-tól a Tiszai járás alszolgabírája volt 1850. február 1jéig. 1862. január 15-től a kiegyezésig ismét a Tiszai járásban vállalt hivatalt, ahol főszolgabíró lett. A kiegyezés után nem viselt tisztséget a vármegyében, további életpályája és sorsa ismeretlen. Tiszaszalókon hunyt el 1891. június 19-én, ugyanitt helyezték örök nyugalomra június 22-én vagy 28-án. P. J.

67

Alkotmányos naptár 1868. 48–50. p.; Borovszky 661. p.; Tisztinévtár 73–75. p.; HML IV-1/a 138. rsz. 1710. p., 140. rsz. 603–604. p.; JNSZML XXXIII-1 MOL D 225 275. rsz. 79–81. p.

60


Drisnyey Béla, marczinfalvi 68 főszolgabíró A Drisnyey, másként Dresnyey család Abaúj vármegyéből származott, a 16. században nemességet szerzett. Hidasnémetiben és Göncön feküdtek törzsbirtokaik. Tagjai közül többen viseltek Heves megyei tisztséget. Béla apja, István (†1893) az 1848/49-es szabadságharc honvédseregében szolgált, 1849. július 29-től őrnagyi rangban. Drisnyey Béla 1852. november 28-án született Egerben Béla Árpád István keresztnéven. Anyja Vass Mária volt. Felesége Ivády Jolán, Ivády Miklós főszolgabíró lánya lett. A két apa a megyei honvédegyletből ismerte egymást. Ivády Miklós másik lánya, Margit Drisnyey István testvérének, Lászlónak szintén László nevű fiához ment feleségül. Jogi tanulmányait az Egri Érseki Jogakadémián végezte, 1882-ben államtududományi, 1883-ban jogtudományi államvizsgát tett. 1876. október 1-jén szolgabírói írnokként lépett a vármegye szolgálatába. 1881. július 12-én a Mátrai járás segédszolgabírói tisztét kapta. 1883. december 18-tól 4 évig a Pétervásárai járás segédszolgabírója, azután 1887-től 1895. január 21-ig szolgabírója, végül főszolgabírója lett, mely utóbbi vezetői állást egészen 1918-ig ő töltötte be. Bizonyára nem mellékes, hogy apósa mellett szolgált, és annak tisztségét vette át (lásd: Ivády Miklós főszolgabíró). 1917. március 7-én a Ferenc József-rend lovagkeresztje kitüntetésben részesült. P. J. Dúl Mihály69 főjegyző Nemességet 1674-ben kapott, melyet 1675-ben hirdettek ki a vármegyei közgyűlésen. Kakat pusztán és Pásztón is birtokos volt. Felesége Rétei Mária lett. Neve Dhúl, Dúll, Dhúll változatokban található a forrásokban. 1675. március 14-én esküdt ülnöknek (assessor) választották, de ugyanebben az évben ügyészként is említették a jegyzőkönyvben. 1691. október 1-jén a tisztújító közgyűlésen főjegyzővé (juratus notarius) választották, és e tisztségé68

Borovszky 661. p.; HHL 1917. 64. p.; HmKL 1881. 88.p.; 1883. 161–164 p; 1895. 6. 20. p.; Bona 2005. 3237 rekord. 10388 rekord.; HML IV-402/a 8. rsz. 433. p., 20. rsz. 495. p., 26. rsz. 1218. p., 36. rsz. 874. p.; HML IV-416 83. rsz.; HML IV-417 9. rsz. 1323. sz. letét. 69 Orosz 72. p.; Szederkényi 3:312. p.; HML IV-1/a 4. rsz. 344. p., 8. rsz. 113. p., 9. rsz. 78., 168. p., 10. rsz. 153., 252–253. p., 11. rsz. 3. p., 12. rsz. 168. p.; HML IV-1/b 615– 617. rsz.; HML IV-416 83. rsz.

61


ben a következő évben is megerősítették. Hivataláról 1693. augusztus 1-jén leköszönt. 1694-ben a Koháry család meghatalmazottjaként szerepel a jegyzőkönyvekben. Az adóügyben 1696. július 6-ra Pozsonyba összehívott országos tanácskozáson Darvas Jánossal, később Almásy Jánossal együtt képviselte a vármegyét. (Lásd: Almásy János alispán.) Ugyancsak őt delegálták még ugyanebben az évben Almásy Mihállyal a szeptemberi rendkívüli országos tanácskozmányra. (Lásd: Amásy Mihály főjegyző.) Kétszer, 1696. október 16-án és 1697. szeptember 19-én jelölték alispánnak (vicecomes), de egyik alkalommal sem őt választották meg. 1706. július 5. előtt halt meg. Sz. J. Elek István70 főszolgabíró Elek családnevű nemesek Heves megyében először 1700-ban igazolták nemességüket. Címeres oklevelük 1625. október 23-án kelt, kihirdette Borsod vármegye 1628-ban. Feltehetőleg e famíliához tartozott István főszolgabíró, valamint Mihály esküdt (1824-től), János (1824-től) és József (1813-tól) közbátorságra ügyelő biztosok. Köztük tisztázatlanok a rokonsági viszonyok. A családnak 1800 körül Tiszaszőlősön feküdt birtokrésze. Elek Istvánt Eszterházy Károly püspök-főispán nevezte ki táblai ülnöknek (assessor) 1796. január 27-én. Az 1803. március 7-én tartott tisztújításkor már főszolgabírónak (ordinarius judlium) jelölték a Tarnai járás élére, de csak a következő választáson, 1805. szeptember 23-án nyerte el a hivatalt a Tiszai járásban. Tisztségében megerősítették az 1811. április 30-i választáson, és ugyanerre a posztra jelölték az 1814. november 22-én tartott „építő szék” alkalmával is, de ekkor már nem kapott megbízatást. Vármegyei hivatali működésén túl nincs róla információ. K. L. E.

70

Kempelen 3:423–424. p.; Orosz 73. p; P. Kovács 94. p.; HML IV-1/a 58. rsz. 8. p., 65. rsz. 115. p., 67. rsz. 1031. p., 73. rsz. 344. p., 76. rsz. 842. p.; HML IV-1/b 619–633. rsz.; HML IV-7/e 30–36. rsz.

62


Endrész György71 szolgabíró Nemességet családja 1668. november 3-án kapott, melyet 1673-ban hirdettek ki a vármegye közgyűlésén. Családnevük Endresz alakban is előfordul a forrásokban. A vármegye közéletében először 1708. január 17-én kapott szerepet, ekkor a táblai esküdt ülnökök (assessores) közé vették be. Az 1713. szeptember 13-án tartott tisztújító közgyűlésen a negyedik, Mátrai járás esküdtjévé (ordinarius juratus, jurassor) választották. Egy év múlva, 1714. augusztus 25-én a harmadik, Tarnai járás esküdtje lett, s 1717 októberéig ebben a tisztségében folyamatosan megerősítették. 1717. október 6-án az adókivetésnél már a negyedik, Mátrai járás szolgabírájaként (judex nobilium, judlium) szerepel a jegyzőkönyvben, s a következő évben továbbra is ennek a járásnak az élén állt. Az 1718. szeptember 30-i tisztújításkor megerősítették a Mátrai járás élén, de a következő évben, 1719. július 1-jét megelőzően meghalt. Sz. J. Eötvös József, id.72 főszolgabíró 1822. szeptember 21-én született Egerben Eötvös József Adalbertként. Apja Eötvös Ignác megyei hivatalnok, anyja Hirsch Rozália, felesége Kayl Anna volt. Gyermekeik: Béla, Gizella, József és Róza. 1840-ben és 1847-ben az Egri Érseki Jogakadémia hallgatója volt. Hivatali pályafutása ismereteink szerint az 1849 és 1867 közötti önkényuralmi időszakokra korlátozódott. 1850–1851-ben az Egri járás hivatalában tűnt fel mint kiadó. 1851-től a Szolnoki cs. kir. Megyehatóságon volt titkár, majd 1854-től a Pest-Pilisi cs. kir. Megyehatóság törvényszékének az elnöke lett. Ezt a tisztséget 1860-ig, a rendszer bukásáig töltötte be. A Schmerling-provizórium időszakában, 1862. január 15. és 1867. április 28. között visszakerült Heves vármegyébe, s a Tarnai járás főszolgabírájaként működött. Nyugállományba a Heves Megyei Takarékpénztárból vonult, s tagja volt a m. kir. nemesi testőrségnek.

71

Orosz 1906. 74. p., HML IV-1/a 12. rsz. 257. p., 13. rsz. 419–421., 562., 646., 858., 971. p.; HML IV-1/b 618. rsz. 202. p.; HML IV-7/e 2. rsz. 72 MOL D 54 1. rsz. 601–624. p., MOL D 225. 275. rsz. 79–81. p.; Handbuch 1856. 26. p.; Tisztinévtár 73–75. p.; Udvardy 692., 697.; Eger 1865. [320!] 321. p.; HML MF 356., 777.; MOL D 54 1. rsz. 601–624. p., MOL D 225. 275. rsz. 79–81. p.

63


Fia, dr. ifj. Eötös József királyi törvényszéki bíró volt, unokája, dr. legifjabb Eötvös József is részt vett a megyei közigazgatásban, ő 1917–1918-ban árvaszéki aljegyző, majd 1920–1921-ben aljegyző volt. Id. Eötvös József Egerben hunyt el 1905-ben január 23-án. P. J. Erdélyi József, tamaszi73 főjegyző A család II. Rákóczi György erdélyi fejedelemtől kapott 1648. december 4-én címeres nemeslevelet, melyet 1649. június 11-én hirdettek ki Borosjenőn. A nemességet Szatmár vármegye bizonyítványával 1773-ban igazolták Heves és Külső-Szolnok vármegyében. Erdélyi József 1826. március 19-én született Egerben. Apja Erdélyi Imre földbirtokos, fiskális, Heves vármegye táblabírája, anyja okolicsnói Okolicsányi Anna volt. Házasságot kötött Halász Saroltával, később Ferenczy Annával, majd annak testvérével, Máriával. Gyermekei neve: Béla, Sarolta, Anna, Gizella, József. Gimnáziumi tanulmányait Egerben, a jogi egyetemet pedig az 1840-es években Pesten végezte. Nagy feltűnést keltett jurátustársával folytatott pisztolypárbaja, melyben súlyosan megsebesült. 1844-ben Heves és Külső-Szolnok vármegye tiszteletbeli aljegyzőjének választották. Költőként egyike volt a márciusi ifjaknak. A forradalom kitörése után hazatért a megyébe, és 1848. április 10-én az állandó központi rendőri választmány tagja és az árvaszék jegyzője lett. Majd június 2-án másodaljegyzőnek választották. A július 22-i vármegyei jegyzőkönyv szerint a megyei nemzetőrökkel az önként Délvidékre vonult tisztségviselők között találjuk. Ezzel kezdetét vette katonai karrierje, mely miatt december 15-én lemondott aljegyzői tisztségéről. (Ugyanakkor 1849. február 9-én a megyei büntető törvényszék ülnökeként szerepelt.) 1848 novemberétől őrmester, december 17-től hadnagy volt a Hunyadi huszárezredben. 1849. június 3-án főhadnagyi kinevezést kapott. Ezrede Komáromban lévő tartalék századánál augusztus 5-től alszázadosi beosztásban volt, parancsőrtisztként szolgált. Komáromban tette le a fegyvert a vár feladásakor. A szabadságharc után komáromi kapitulánsként és kapitányi rangban tért haza. Sok összeütközése volt egy csendőr századossal, ki őt több ízben elfogatta és Pestre kísértette. Az önkényuralom korában az irodalomnak élt. 1860. decem73

Alkotmányos naptár 1868. 31–32. p.; Bona 2008. 193. p.; Kiss 2007. 72. p.; Szinnyei 2:1397. h.; Szluha 2000. 458. p.; HML IV-1/a 138. rsz. 1705. p., 151. rsz. 526., 781. p., 152. rsz. 1805. p.; HML IV-252 1. rsz. 24. p.; HML IV-253 1. rsz. 10. p.; HML IV416 104., 107., 108., 120. rsz.; MOL D 225 276. rsz. 97–100. p.

64


ber 13-tól első aljegyző, majd 1861. június 17-től 1861. november 18-ig főjegyző volt. Az 1861. január 16-i uralkodói leiratra ő írta a vármegye országos figyelmet keltő válaszát, mely Ferenc Józsefet magánszemélynek minősítette. A Schmerling-provizórium időszakában nem vállalt tisztséget. 1867. április 30-án a vármegye főjegyzőjének választották. Ezt a tisztséget 1869. május 17-én, Egerben bekövetkezett haláláig töltötte be. Irodalmi és művészetpártolói szerepéről is ismert volt. Politikai cikkeit a Márczius Tizenötödike számára írta. Versei és egyéb írásai a Hölgyfutárban, a Budapesti Viszhangban, a Szépirodalmi Közlönyben, a Napkeletben, a Délibábban, a Divatcsarnokban, a Vasárnapi Újságban, a Fővárosi Lapokban jelentek meg. Önálló drámai munka is fűződik a nevéhez; „A rajongók” című énekes népszínműve 1863-ban jelent meg Egerben. Emellett 1862. június 1-jétől július 12-ig szerkesztette az Egri Posta című hetilapot. P. J. Erdődy Gábor, gróf monyorókeréki és monoszlói74 egri püspök, örökös főispán 1684. szeptember 27-én született Pozsonyban. Apja monyorókeréki és monoszlói gróf Erdődy Kristóf koronaőr, királyi étekfogómester, kamarai elnök, anyja gróf Pálffy Zsuzsanna Mária volt. Négy fiú és négy lánytestvére volt. A család a grófi címet 1565. október 11-én kapta. 1698. november 5-én lett a nagyszombati papnevelő intézet növendéke. 1703-ban került Rómába a Collegium Germanicum Hungaricumba. Kitűnő eredménnyel, doktori fokozattal végezte a teológiát. 1706-ban tért vissza hazájába. Előbb győri, majd esztergomi kanonoknak és gömöri főesperesnek, azután sasvári főesperesnek nevezték ki, s az utóbbit foglalta el 1708. december 31-én. 1711. október 31-én esztergomi nagyprépost és arbai választott püspök lett. 1713. március 24-től a püspöki méltóság utódlásának jogával bíró coadjutor lett az idős Telekesy püspök mellett. (Lásd: Telekesy István egri püspök, örökös főispán.) Ezt a pápa 1714. december 19-i bullájával megerősítette, egyben kinevezte a numídiai Fesse-Sesseiton címzetes püspökének. A jáki apátságot is megtartotta egészen haláláig. Viselte Varasd vármegye főispáni tisztét is. 1715. március 3-án egri püspök és Heves és Külső-Szolnok vármegye főispánja lett.

74

Bél 112–125., 128–135. p.; Bitskey 1997. 47–50. p.; Fallenbüchl 1994. 81. p.; Kollányi 324–326. p.; Koncz 74. p.; MKL 3:216–217. p.; Nagy 4:68. p.; Sugár 394–405. p.; Szinnyei 2:1407–1408. h.; Az apa tisztségeire Fallenbüchl 1988. 95., 87., 110. p.; PIM MÉI.

65


Püspöki tevékenységét a protestánsokkal szemben folytatott intenzív egyházszervező munka jellemezte. Ilyen irányú befolyását főispánként is érvényesítette az uralkodó által 1731-ben kiadott Carolina Resolutio szellemében. Így kerülhettek protestáns templomok katolikus kézre (Kisköre, Maklár, Sarud), és még több református templomtornyot romboltatott le, főként külső-szolnoki településeken. Püspöksége idején nagyhatású katolikus térítő tevékenységet folytatott a Felső-Tisza vidékén Kelemen Didák minorita szerzetes. Erdődy erős protestánsellenes felfogását jól tükrözi a támogatásával kiadott „Opusculum theologicum” című röpirat is, melyet még a Habsburg-udvar is betiltott túlzott türelmetlensége miatt. Ugyanakkor a plébánosok száma püspöksége alatt 72-ről 232-re emelkedett. Központi kérdésként kezelte az egri szeminárium ügyét. Két szerzetesrendet telepített le Egerben: a betegápoló irgalmasokat, akiknek kórházát ő alapította és a rabkiváltó trinitáriusokat. 1715 és 1732 között megépíttette Giovanni Battista Carlone itáliai mesterrel a püspöki palotát, melynek belső kertjében egzotikus növényeket ültettek, madárházat, szökőkutakat alakítottak ki. Erdődy kezdte meg a püspöki külső kert (konyha- és virágoskert, vadasparkok), a mai Érsekkert létesítését is. Miután coadjutorként 1713-ban ő tette le az új székesegyház alapkövét, Telekesy tervét átdolgoztatta Carlone mesterrel. 1726-ra készült el a barokk stílusú katedrális. Az ő építkezéseivel kezdett kialakulni Eger barokk városképe, melyek a kanonokoknak, a nemeseknek és a gazdagabb polgároknak is mintául szolgáltak. Erdődy vikáriusa, Foglár György kanonok alapította az első jogi iskolát Egerben. Mint kegyúr templomot emelt a püspöki uradalomhoz tartozó Makláron, Kerecsenden, Demjénben, Sarudon, Felnémeten és Füzesabonyban. Erdődy földesúrként német birodalmi telepesekkel népesítette be Kerecsendet, és öt falut, illetve pusztát és több malmot váltott vissza a püspökség birtokába. A püspöki uradalom települései számára ő adta ki az első két urbáriumot. Nevéhez fűződik a hídvégi és a pusztaszikszói állattartó majorok és három fácánkert létesítése. Székvárosának gazdasági körülményeit javította, hogy közbenjárására Eger országos adófizetése 1725-től mind Heves, mind Borsod megyétől függetlenül folyt, valamint évi három országos vásár tartására nyert jogot. Főispáni tevékenységére legjellemzőbb a diktatórikus kormányzás volt. 30 éves tisztsége alatt mindössze ötször hívott össze tisztújító közgyűlést. Személyesen kettőn elnökölt: 1715. szeptember 9-én és 1731. október 22-én. Feltétlen Habsburg-hűség jellemezte. 1726 márciusától viselte a császári és királyi tanácsosi címet. 1744. szeptember 26-án hunyt el Egerben. K. M.

66


Erős János, bethlenfalvi75 főszolgabíró Az előneve alapján erdélyi gyökerű család magyar királyi címereslevele 1649. november 7-én kelt. Tisztázatlan, hogy a családtagok közül ki és mikor került Heves megyébe. Az egri jogakadémia másodéves hallgatója volt 1791–1792-ben Erős János, aki valószínűleg azonos a későbbi főszolgabíróval. Születési ideje eszerint az 1770-es évek elejére tehető. A vármegye tisztikarába 1796. január 27-én került mint a Gyöngyösi járás esküdtje (jurassor). A legközelebbi tisztújításkor, 1803. március 7-én fő- és alszolgabírónak is jelölték, de tisztséget nem, csak táblabírói (assessor) kinevezést kapott. Másodalszolgabírónak (secundarius vicejudlium) választották 1805. szeptember 23-án, 1811. április 30-án pedig első alszolgabírónak (primarius vicejudlium), végül 1814. november 22-én főszolgabírónak (ordinarius judlium). Mindvégig a Gyöngyösi járásban működött. 1817. november 25-én meggyengült egészségére hivatkozva lemondott hivataláról, s alig két év múlva, 1820. február 28. előtt meghalt. Csányban volt birtoka. Családjából bátyja, Albert nevét ismerjük. K. L. E. Eszterházy Károly, gróf galánthai76 egri püspök, örökös főispán 1725. május 4-én született Pozsonyban. Apja galánthai gróf Eszterházy Ferenc (1683–1754) borsodi főispán, királyi főlovászmester, tárnokmester, anyja gróf Pálffy Szidónia (1690–1743) volt. A grófi rangot 1626. június 24-én kapta a család. A jezsuitákhoz járt gimnáziumba, majd a nagyszombati egyetem filozófiai fakultására került. Itt kezdte el a teológiát is, majd a római Collegium Germanicum Hungaricumban folytatta. Ott-tartózkodása egybeesett a XIV. Benedek 75

Kempelen 3:464. p.; Udvardy 672. p.; HML IV-1/a 58. rsz. 3. p., 65. rsz. 113., 117. p., 67. rsz. 1030. p., 73. rsz. 343. p., 76. rsz. 841. p., 79. rsz. 947. p., 81. rsz. 1084. p., 82. rsz. 397. p.; HML IV-1/b 619–633. rsz.; HML IV-7/e 20–40. rsz. 76 Bán 1999. 259–370. p.; Bán 2004. 5–69. p.; Bán 2008. 159–160. p.; Bitskey 1997. 89– 129. p.; Bitskey 1999. 7–22. p.; Kempelen 3:469. p.; Kollányi 359–362. p.; Koncz 75– 78. p.; Kovács 43–193. p.; MKL 3:369–370. p.; MAMŰL 2:452–453. p.; Nagy 4:91–92. p.; Soós 1955 90–95. p.; Sugár 425–447. p.; Szederkényi 4:262., 291., 305. p. Az apa tisztségeire Fallenbüchl 1988. 82., 81. p.; Sugár 426. p.: A kinevezés napját 1761. október 10-re teszi. PIM MÉI; HML IV-1/a 25. rsz. 311–328., 433–448. p., 27. rsz. 361– 366. p., 31. rsz. 70–75. p., 36. rsz. 128–134. p., 42. rsz. 110–122. p., 43. rsz. 53. p., 44. rsz. 53. p., 52. rsz. 43–52. p.

67


pápa idejében megindult reformtörekvésekkel. Egész életét és tevékenységét befolyásolta Borromei Szent Károly aszketikus életmódja, dogmatikai és erkölcsi tisztasága, egyházszervezése, építkezései. Nemcsak a nagy egyéniségek hatottak rá, hanem az épített környezet is a tudomány és a művészet elkötelezett hívévé tette. Róma-élménye püspök elődeinél is erősebb volt. 1748-ban elnyerte a teológiai doktori címet. Ezután visszatért Magyarországra, a család pápai birtokára, amelynek nemcsak gondos földesura volt, hanem lelkipásztora is. Még egri püspökként is irányította a pápai templom építését, számos községi templomot emeltetett, továbbá a pápai várkastély és kastélypark barokk stílusú átépítése is az ő nevéhez fűződik. 1752-ben esztergomi kanonoknak és szenttamási prépostnak, 1755-ben pozsonyi prépostnak nevezték ki, s tagja lett a Helytartótanácsnak is. 1759. november 6-án váci püspökké nevezte ki az uralkodó. Rövid három esztendős itteni tartózkodása igen aktív volt: meglátogatta az egyházakat, újjászervezte, világi papokra bízta a papképzést. Rendezte a püspöki levéltárat, az egyházi igazgatást, új plébániákat szervezett. Földesúrként megreformálta a váci céheket és irányította az uradalmi kormányzást. Nagyszabású tervet készíttetett Franz Anton Pilgrammal az új katedrálisra és püspöki palotára, s csak az alapkő lerakása után jött Egerbe. 1761. október 10-én nevezték ki egri püspökké, de csak 1762. június 29-én vonult be új székvárosába. Másnap iktatták be a főispáni székbe. 1762. december 6án elnökölt először a közgyűlésben, melyen az első években rendszeresen részt vett. Személyében elődjétől (lásd: gróf Barkóczy Ferenc egri püspök, örökös főispán) nagyban különböző egyéniség került az egri püspöki székbe. Aszketikus szigor jellemezte, és ezt követelte papjaitól is. Távol állt tőle a barokk pompa, ezért leromboltatta a Barkóczy építtette felsőtárkányi Fourcontrasti és harsányi kastélyt. A plébániák, plébánosok számát radikálisan emelte. Míg 1761-ben a 258 plébánián 286 pap végzett lelkipásztori munkát az egri egyházmegyében, 1783-ban a 332 plébánián 403 lelkipásztor tevékenykedett. Nagy hangsúlyt helyezett az egyházlátogatásokra, melyek során elődjénél részletesebb vizsgálatot végzett. Leírták a templomok, kápolnák épületeit, berendezéseit, felszereléseit, a plébániák jövedelmeit, a vallásos társulatokat, a remeteházakat, szegényházakat, temetőket, szobrokat, kereszteket. Számba vették a plébánosokat, megvizsgálták, hogy feladataikat az előírásoknak megfelelően végzik-e. A visitatio az egyház szolgálatában álló egyéb személyekre is kiterjedt (kántorok, iskolamesterek, harangozók, sekrestyések). A püspök figyelmét a látogatások során a más vallásúak (görög katolikusok) sem kerülték el. Következetes templomépítési programot folytatott a püspöki falvakban: Besenyszög, Bükkzsérc, Demjén, Egerbakta, Felsőtárkány, Kápolna, Kerecsend, Keresztespüspöki, Kisköre, Kömlő, Maklár, Sarud, Borsodszirák, Tiszanána, Tiszaörs. Meglévő templomokat bővíttetett, újíttatott fel Hejcén, Füzesabonyban, Sarudon, Harsányban, Gyöngyössolymoson, Szentmárián és Hejőkürtön. Ezeket 68


művészi értékű egyházi felszerelésekkel, oltárképekkel, szobrokkal látta el. Plébániaházakat (Besenyszög, Bükkzsérc, Felnémet, Felsőtárkány, Harsány, Hejce, Kápolna, Kerecsend, Keresztespüspöki, Kömlő, Maklár, Tiszakürt, Tiszanána, Tiszapüspöki, Tiszafüred, Nádudvar) építtetett egyházmegyéjében és birtokain (Pápa). Számos új iskola létesült püspöksége idején (Füzesabony, Maklár, Tiszanána, Nagykörű, Tiszabő, Tiszaszalók, Gyöngyöspüspöki, Demjén, Parád, Hejce, Kőtelek, Kerecsend, Gyöngyössolymos, Szarvaskő, Felsőtárkány, Tiszanána, Bélapátfalva, Sarud, Borsodszirák, Kápolna, Kömlő, Tiszapüspöki, Keresztespüspöki, Tiszaörs, Hajdúszoboszló, Tiszabábolna, Besenyszög, Bükkzsérc). Építkezései közül legfontosabbnak az „universitas”-nak szánt egri Líceum felépítését tartotta. Az egyetem gondolata még Barkóczytól származott, de Mária Terézia elutasította az egyházi kezdeményezést, és a királyi irányítás alá vont nagyszombati egyetem fejlesztését támogatta. Ennek ellenére 1767-ben orvosi iskola kezdte meg működését Egerben mintegy az orvosi fakultás feltételeként. Eszterházy egyetemalapítási terveihez szorosan kapcsolódott könyvgyűjtése: a stúdiumok kiszolgálása, mind a négy fakultás szakirodalmának beszerzése. Állománygyarapítása a korszerű szemléleteket tükröző könyvekre is kiterjedt, habár elsőrendű szempont a teológiai oktatás volt. Az oktatás szolgálatában álló püspöki nyomda is tovább folytatta működését Eszterházy idejében. Itt jelent meg a református Pápay Sámuel nevével jelzett első magyar nyelvű irodalomtörténet, ami a püspök vallási türelmét példázza. Ugyanakkor igyekezett előmozdítani a protestánsok visszatérítését is a római katolikus hitre (az építkezések mellett például német telepesek behívásával, a rekatolizált családok majorsági foglalkoztatásával). Kimagasló mecénási tevékenysége mellett maga is tagja volt annak az országos mozgalomnak, amelyben jeles magyar írók, költők, tudósok, reformgondolkodók a magyar tudományos és irodalmi élet („akadémiai élet”) fellendítését tűzték ki célul. Eszterházy létrehozta a Líceum Európa hírű csillagvizsgálóját. Bővítette a püspöki rezidenciát – kápolnát is emeltetett benne –, megnagyobbította a szemináriumot, az agg papok házát. Az abaúji Hejcén kastélyt építtetett magának, hogy a hozzá hasonló felfogású urakkal eszmét cserélhessen. 1783-ban visszaváltotta a kamarától az egri várat. A nagyszabású egyházi és világi tervek megvalósításának gazdasági alapját egyrészt az egyházmegye tizedeiből, másrészt a püspök-földesúri uradalom bevételeinek emeléséből biztosította Eszterházy. Intézkedései közül a legjelentősebbek: új robotváltsági és úrbéres szerződéseket kötött a falvaival, általánossá tette a terménykilenced beszedését, elterjesztette a háromnyomásos művelést, megkezdte a jobbágytelkek mérnöki kimérését. Precízen megszervezte az uradalom gazdasági irányítását (tiszttartóságok, kasznárságok, ispánságok), szigorú számadási rendszert vezetett be. A püspök nem támogatta a protestantizmust, ellene volt II. József türelmi rendeletének, de a református Kazinczy Ferenc véleménye szerint „ha te is azt 69


hiszed…, hogy intoleráns, hogy üldöz, nagyon csalatkozol”. A vármegyei állásokra felekezetre való tekintet nélkül nevezte ki az arra érdemeseket. Főispánsága alatt négy tisztújító széket tartott: 1766. december 9-én, 1773. április 19-én, 1778. április 28-án, 1784. április 27-én. 1785-ben II. József közigazgatási rendeletének értelmében a nemesi vármegyét felszámolták, az országot tíz kerületre osztották. Heves és Külső-Szolnok vármegye Pest, Nógrád, Esztergom megyével alkotott egy kerületet, melynek központja Pest volt. 1785. március 18-ával Majláth Józsefet nevezte ki az uralkodó a kerület főispánjának, illetve biztosának (lásd: Majláth József, gróf, főispáni adminisztrátor), őt 1787. január 27-től Almásy Pál (lásd: Almásy Pál, zsadányi és törökszentmiklósi, főispáni adminisztrátor, kerületi főispán) követte. Az 1785. május 30-i kisgyűlésen függesztették fel tisztségéből Eszterházy főispánt. A megyei közgyűlésen 1785. február 22-én még ő elnökölt, újból azonban csak 1790. március 3-án, miután az uralkodó rendeletét visszavonta és elhunyt. Eszterházy 1799. március 15-én hunyt el Egerben, a gyászszertartásra június 18-án került sor. Halála után az egri püspöki és a vele járó örökös főispáni széket öt évig nem töltötték be, mindaddig, amíg meg nem valósult az egri érsekség életre hívása. (Lásd: Fáy Bertalan főispáni adminisztrátor és Fuchs Xavér Ferenc egri érsek, örökös főispán.) K. M. Fábián Zoltán77 főszolgabíró 1892. április 18-án Egerben született. Születési neve Fábián Zoltán Béla. Apja Fábián Ignác vármegyei árvaszéki előadó, anyja Gyalogai Jolán volt. Tanulmányai befejezése után a közigazgatási pályára lépett. Az I. világháborúban a cs. és kir. 60. gyalogezredben teljesített katonai szolgálatot. Legmagasabb rendfokozata tartalékos hadnagy volt. 1915-ben orosz hadifogságba esett, ahonnan 1918-ban tért haza. Ekkor Nagy Ezüst Vitézségi Érmet kapott. Vármegyei hivatali pályafutását nézve 1919. február 1. napján lépett szolgálatba mint helyettes szolgabíró. 1920. július 2-án Isaák Gyula alispán (lásd: Isaák Gyula, dr., főispán) levélben a kormánybiztos főispántól hivatalban tartását kérte. 1920-ban törvényhatósági határozattal választották szolgabíróvá, ami október 25-én került kihirdetésre. A főispán ugyanekkor a Pétervásárai járásba osztotta be, majd 1924 decemberében áthelyezte a Gyöngyösi járásba. 1925. ok77

Békássy 37. p.; Ladányi 471. p.; HHL 1920. 201., 208. p., 1924. 264. p., 1925. 202. p., 1927. 216. p., 1932. 109. p., 1934. 52. p.; HML IV-404/a 187. rsz. 2.813/a.1921.; HML IV-407/c 7. rsz. hivatkozva 19.169/a.1934., 25.192/a.1934., 870/a.1937.; HML IV-407/c 8. rsz. hivatkozva 870/a.1937., 12.586/a.1945.; HML IV-416 165. rsz.

70


tóber 1-jén ismét a pétervásárai szolgabírói hivatalba került. 1927 decemberében tiszteletbeli főszolgabírói címet kapott. 1929. november 26-án a képviselőtestület újraválasztotta. 1932. május végén saját kérelmének eleget téve a főispán egri szolgabíróvá nevezte ki, majd innen 1934. május 1-jén, szintén főispáni határozattal, visszakerült a Pétervásárai járásba. Ugyanitt főszolgabíróvá választották, s ezt a hivatalát szeptember 4-én foglalta el. Itt munkálkodott egészen 1944 novemberéig, amikorra utolsó bérét kifizették részére. A számvevőség főkönyvében dátumozás nélküli „eltávozott” bejegyzés olvasható. 1945-től felesége, draskóci Morvay Matild segélyezett volt. Gyermekeik Zsuzsanna és Béla. További sorsára vonatkozó adatok nem voltak fellelhetők. K. Gy. Farkas István, hügyei78 szolgabíró Családja Pozsony vármegyéből származott. Heves és Külső-Szolnok vármegyében birtokaik voltak Szuhán, Németmezőn, Csányon, Egerszóláton és Tiszaszalókon. A vármegye igazgatásába az 1713. szeptember 13-án tartott tisztújító közgyűlésen került, amikor a negyedik, Mátrai járás szolgabírájának (judlium) választották meg. 1714. augusztus 25-én megerősítették szolgabírói tisztségében, de ekkor a harmadik, Tarnamelléki vagy más néven Egri járás élére helyezték. 1717. október 5-én az adókivetésnél, majd november 8-án az adóalapot képező dikák összeírásakor is a második, Tiszai járás szolgabírájának írták, így működési helye ebben az időszakban a Tiszai járás lett. 1718. szeptember 30-án szintén a második, Tiszai járás élén erősítették meg hivatalában. E járás szolgabírájaként folyamatosan 1725. október 22-ig tevékenykedett, ezt követően nem viselt semmiféle tisztséget a vármegyében. Azonban 1728-ban még részt vett az országgyűlési követek instrukciójának kidolgozásában. Halála 1733. március 21-ét megelőzően történt, mert feleségét, Berthóti Annát ekkor özvegyként említették. Sz. J.

78

Nagy 4:118–119. p.; Orosz 78. p.; HML IV-1/a 13. rsz. 421., 562., 854., 862–865., 971. p., 14. rsz. 8. p., HML IV-1/b 37. rsz. No. 28., 618. rsz.; HML IV-7/e 2–4. rsz.

71


Farkas János, id.79 szolgabíró Adatok híján nem lehet tudni pontosan, hogy a megyebeli Farkas családok közül melyikhez tartozott. Valószínűleg azzal a Farkas Jánossal azonosítható, aki családjával 1663. május 28-án kapott címeres nemeslevelet. Ebben az esetben testvérének, Benedeknek a fia volt a később szintén szolgabíróságot viselt Farkas János. (Lásd: Farkas János, ifj. szolgabíró.) Id. Farkas Jánosnak birtokai voltak Boconádon, Mérán, Erken, Árokszálláson, Zaránkon és Zsadányban. A vármegye tisztikarában egy évig viselt hivatalt, 1691. október 1. és 1692. augusztus 25. között a harmadik, Egri járás szolgabírája (judlium) volt. Sz. J. Farkas János, ifj.80 szolgabíró Családját a rendelkezésre álló kevés információ miatt csak valószínűsíteni lehet. Feltehetően Farkas Benedek fia, aki testvéreivel, és gyermekeivel 1663. május 28-án kapott nemességet. Így az ő nagybátyja a hasonló tisztséget viselt idős Farkas János szolgabíró volt. 1702-ben a vármegyei jegyzőkönyvek szerint birtokos volt Boconádon. Hivatali pályafutása 1702. április 28-án kezdődött, ekkor esküdt ülnöknek (jurassor) választották meg. Az 1713. szeptember 13-án megtartott tisztújító közgyűléstől a következő tisztújításig (1714. augusztus 25-ig) a harmadik, Tarnai járás esküdtje (ordinarius juratus) volt. Szolgabíróvá (judex nobilium, judlium) 1714. augusztus 25-én választották meg a negyedik, Mátrai járás élére. A következő években hivatalában folyamatosan megerősítették, változás időközben a hivatali helyében történt. 1717. október 6-án az adókivetéskor a harmadik, Tarnai járás szolgabírájának nevezték, s az ezt követő legközelebbi tisztújításon, 1718. szeptember 30-án hivatali megerősítése szintén a harmadik, Tarnai járás élére történt. Szolgabírói tisztét 1725. október 22-ig töltötte be. További pályafutásáról, sorsáról nem szólnak a források. Sz. J.

79

Orosz 78–80. p.; HML IV-1/a 8. rsz. 113. p., 9. rsz. 76. p.; HML IV-1/b 615–616. rsz. Orosz 78–80. p.; HML IV-1/a 11. rsz. 822. p., 13. rsz. 421., 562., 856., 862–865., 971. p.; HML IV-1/b 617–618. rsz.; HML IV-7/e 2–4. rsz. 80

72


Farkas János81 főszolgabíró Ez a Farkas család Gömör-Kishont vármegyéből származott: Csetnek faluban lakos György, János, Mihály testvérek és családjaik kaptak nemességet 1694. február 28-án. A csetneki előnevet egy Csongrád megyébe települt késői leszármazott kezdte viselni 1797-ben. Heves és Külső-Szolnok megyében Mihály gyöngyösi lakos 1724-ben igazolta nemességét. Az ő fia volt János főszolgabíró, aki 1784-ben Mihály, János és Ignác nevű gyermekeivel együtt nemességéről bizonyságlevelet nyert vármegyénktől. Farkas János vármegyei hivatali tevékenysége 1761. augusztus 25-én kezdődött, Barkóczy püspök-főispán ekkor nevezte ki esküdtnek (jurassor) a Gyöngyösi járásba, ahol pályafutása végéig megmaradt. 1766. december 9-én a tisztújító közgyűlésen megerősítették, 1773. április 19-én pedig átsorolták tiszteletbeli esküdtnek (honorarius jurassor) és megválasztották járási adószedőnek (particularis perceptor). 1776. június 21-én magasabb tisztségre kapott kinevezést, ekkor első alszolgabíró (primarius vicejudlium) lett, majd az 1778. április 28-án tartott tisztújításon másodalszolgabírónak (secundarius vicejudlium) választották, 1784. április 27-től pedig két választási cikluson keresztül ismét első alszolgabírói tisztséget töltött be. Közben 1791. május 11-én táblabírónak (assessor) is kinevezte Eszterházy Károly püspök-főispán. A következő tisztújításon, 1796. január 27-én főszolgabírónak (ordinarius judlium) jelölték, de akkor nem kapott bizalmat. Végül 1798. november 1-jén, Steöszel József addigi főszolgabíró nádorispáni főkapitánnyá történt kinevezésekor érte el, és 1803. március 7-ig töltötte be ezt a hivatalt. További életéről, családi és birtokviszonyairól, a többi Farkas nevű családdal való rokonságáról nem áll rendelkezésre információ. K. L. E. Farkas Pál82 főszolgabíró Heves és Külső-Szolnok vármegyében több Farkas család ismert; az egyik 1663ban kapott címeres nemeslevelet. A címerszerzők Farkas János a feleségével, 81

Forgon 1:221–222. p.; Kempelen 4:35. p.; Orosz 79–80. p.; HML IV-1/a 9. rsz. 255. p., 25. rsz. 88. p., 27. rsz. 364. p., 31. rsz. 73., 75. p., 34. rsz. 183. p., 36. rsz. 130. p., 42. rsz. 111., 118. p., 52. rsz. 46. p., 53. rsz. 537. p., 58. rsz. 3. p., 60. rsz. 833. p.; HML IV7/e 12–28. rsz. 82 Orosz 78–79. p.; Udvardy 676–677. p.; HML IV-1/a 76. rsz. 842. p., 86. rsz. 1., 903. p., 92. rsz. 392. p., 98. rsz. 1001. p., 117. rsz. 943. p.; HML IV-1/b 619–640. rsz.; HML IV-7/e 36–52. rsz.; HML VIII-1 97. rsz. 1804:6. sz.; HML MF 776. sz.

73


István, Benedek, Mátyás és Mihály nevű fivéreivel és másokkal együtt voltak. Pál főszolgabíró ennek a famíliának a leszármazottja, egész pontosan Benedek ükunokája volt. (Lásd még: Farkas János, ifj., szolgabíró.) Farkas Pál Egerben született 1788. május 23-án. Apját szintén Pálnak hívták, anyját Püspöki Katalinnak. A pesti piarista főgimnázium bizonyítványával iratkozott be az egri jogakadémiára, ahol az 1804–1806. években tanult. A megyei tisztviselők sorába 1814. november 22-én került: a Gyöngyösi járás esküdtjének választották. 1824. január 27-én kinevezték a megüresedett alszolgabírói helyre, december 2-án pedig, a tisztújításon főszolgabírónak választották, szintén a Gyöngyösi járásba. Az 1828. április 15-én tartott „tiszti építő szék”-en újraválasztották, 1831. június 27-én pedig harmadszor nyerte el ugyanezt a hivatalt. Utoljára az 1837. november 6-i választáson jelöltette magát, ekkor a másodalispáni és a gyöngyösi járási főszolgabírói hivatalra is pályázott, de egyikre sem kapott megbízatást. Élete további folyásáról nincsenek adatok. K. L. E. Fáy Bertalan, fáji83 főispáni adminisztrátor 1743-ban született Abaúj megyei nemes családban János Bertalan néven. Apja Fáy László, anyja Lengyel Magda volt. 1774. június 21-én vette feleségül kölcsei Kende Máriát, tíz gyermekük született. 1774-től Borsod vármegye szolgabírája volt. II. József új közigazgatási rendszerében (lásd: Majláth József, gróf, főispáni adminisztrátor) a császár megbízásából 1786. október 24-től Heves vármegye alispáni tisztét viselte. A helyreállított nemesi megyerendszerben 1790. április 12-én és 1796. január 27én megerősítették hivatalában. 1792. április 12-én országgyűlési követnek is megválasztották. 1800. június 6-án nevezte ki az uralkodó főispáni helytartóvá, tekintettel arra, hogy az örökös főispánságot is viselő egri püspöki szék öt évig nem volt betöltve (lásd: Eszterházy Károly, gróf, egri püspök, örökös főispán). Beiktatására, esküjére augusztus 18-án került sor. Fáy adminisztrátorsága alatt 1803. március 7-én tartottak tisztújítást. Az 1802. március 7-i közgyűlésen az országgyűlési követeket maga Fáy jelölte, és ezt a közgyűlés észrevétel nélkül elfogadta.

83

Csoma 193., 200. p.; Fallenbüchl 1994. 102. p.; Kempelen 4:50. p.; Nagy 4:132. p.; Szederkényi 4:296., 306., 314. p., Szinnyei 3:217. h.: anyjaként Borsi Katát tünteti fel, valamint Túróc vármegye főispánjaként említi.; PIM CSA; HML IV-1/a 45. rsz. 1120– 1121. p., 52. rsz. 45. p., 58. rsz. 1. p., 62. rsz. 259. p., 66. rsz. 469–470., 479. p.

74


1804. június 1-jén Fuchs Ferencet nevezték ki az érseki rangra emelt egri főpásztori székbe, elnyerve ezzel a kettős megye, Heves és Külső-Szolnok örökös főispáni tisztét. (Lásd: Fuchs Xavér Ferenc egri érsek, örökös főispán.) Fáy az 1804. október 8-i ülésen mondott le adminisztrátori tisztéről. A király ekkor Torna vármegye főispánjának nevezte ki, mely tisztséget 1810-ig viselte. Ekkor kapta meg a császári és királyi udvari tanácsos címet. 1810. március 2-án hunyt el Egerben, a főszékesegyházban temették el. K. M. Fejér Lajos, szajoli84 alszolgabíró Fejér Lénárt és felesége, Mészáros Anna, valamint gyermekeik 1632. október 5én II. Ferdinándtól nyertek nemességet, melyre unokája, János III. Károlytól 1740. március 15-én megújítást nyert, a család címerével együtt. Szajolra Fejér János 1750. szeptember 23-án nádori adományt nyert. Fejér Lajos Gyöngyösön született 1811. augusztus 14-én. Apja feltételezhetően Fejér László volt, anyja neve ismeretlen. Felesége baráthi Huszár Julianna lett, három gyermekük született: Miklós, Vilma és Ilona. 1830. szeptember 5-én dicséretes doktori szigorlatot tett mindkét jogból. 1835-ben vármegyei pályáját tiszteletbeli aljegyzőként kezdte. 1837-ben táblabíró lett, majd ez év november 7-én a Tiszai járás harmadik alszolgabírájának választották. 1843/44ben Heves vármegye országgyűlési követe lett Almásy Pál mellett. A vármegye pétervásárai kerületében 1848. június 26-án megválasztották népképviselővé. 1848. július 7-től 1849. június 30-ig részt vett a népképviseleti országgyűlés munkájában. 1850. július 20-án amnesztiát kapott, majd 1854. június 23-án utazási korlátozását is feloldották. 1867. április 30-án alszolgabíróvá választották a Gyöngyösi járásban, amely funkciót 1872. január 25-ig töltött be. Szajolban halt meg 1873. július 26-án. N. L.

84

MNZS Nemes családok 1:210–211. p.; Nagy 2:31. p.; Orosz 82. p.; Pálmány 255–257. p.; HML IV-1/a 117. rsz. 950. p.; HML IV-253 1. rsz. 10. p.

75


Fekete Győr Endre85 megyei tanács vb-elnöke 1926. január 19-én született Csobajon. Apja Fekete Győr Béla könyvelő, anyja Adlovits Erzsébet volt. Felesége Pintér Irén lett, a Heves Megyei Tervező Vállalat munkatársa. Mezőgazdasági mérnökként végzett a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. 1948-ban a Földművelésügyi Minisztériumban kezdett dolgozni. 1957 februárjától a Szőlőoltvány és Facsemete Forgalmazó Vállalat igazgatója lett. 1962. március 1-jén került a Verpeléti Dózsa Mgtsz élére. 1967-ben a Heves megyei pártbizottság egyhangúlag javasolta a megyei tanács elnökének. Végül 1969. január 16-ától választották meg a Heves Megyei Tanács elnökének, melyet 1981. március 31-ig látott el. Ezután a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban dolgozott, de ezen túlmenően nincsenek adataink további sorsáról. 1946-ban lépett be a Magyar Kommunista Pártba, majd 1956 végén az MSZMP-be. 1970-től tagja volt a megyei pártbizottságnak és a megyei párt vbnek is. 1965. április 4-én, 1972. november 7-én és 1980. november 7-én a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. K. M. Fekszi István, dr.86 megyei tanács vb-elnökhelyettese 1920. július 30-án született a Zemplén megyei Ondon. Apja Fekszi István földműves, anyja Lipták Julianna volt. 1949-ben a DÉFOSZ Zemplén vármegyei titkáraként dolgozott. Mint Zemplén megyei MDP funkcionárius kapta meg 1949. március 19-én a Magyar Köztársasági Érdemérem ezüst fokozatát. 1951. augusztus 26. és 1954. április 1. között a Heves Megyei Tanács egyik elnökhelyettese volt. Ezután a SzabolcsSzatmár Megyei Tanács V. B. elnöke lett, mely funkcióban 1970-ig maradt. 1967-ben és 1971-ben is országgyűlési képviselő volt. 1967-ben a Mezőgazdasági Bizottság, 1971-ben a Mentelmi és Összeférhetetlenségi Bizottság tagja volt. 1971. május 12-én az utóbbi bizottság elnökének is megválasztották. Későbbi tevékenységéről nem tudtunk feltárni adatokat. 1989. november 6-án hunyt el Nyíregyházán. K. M.

85 86

HMÖ irattára. Személyügyi iratok 187. dosszié; HML XV-41 74. rsz. Irományok 1967. 1:10. p., 1971. 1:6., 11. p.; MTI „kőnyomatos”; ON 1971, 1:14. p.

76


Fenesy György87 egri püspök, örökös főispán 1632. április 9-én született Sopronban, köznemesi családban. Az alsóbb iskolák elvégzése után belépett a jezsuita rendbe, de néhány év után otthagyta, s egyházi és jogi tanulmányokat folytatott. Közben Szelepcsényi György nyitrai püspök és királyi kancellár titkára lett, majd pappá szentelték. 1656-ban Szelepcsényi kinevezte a nyitrai káptalan tagjává, 1667-ben olvasókanonokká lépett elő. Szelepcsényi nyitrai püspök-utódainak, gróf Kollonich Lipótnak, majd gróf Pálffy Tamásnak is gyakori távolléte miatt Fenesyt bízták meg az egyházmegye kormányzásával. 1676-ban lemondott nyitrai káptalani javadalmairól, s miután Szelepcsényi került a prímási székbe, esztergomi kanonok és szenttamási prépost lett. 1677-ben mint zebegényi apát őrkanonoki, 1679-ben címzetes almisiai püspöki, 1684-ben olvasókanonoki kinevezést kapott. 1685. április 15-én nevezte ki az uralkodó csanádi püspöknek. Rövidesen császári és királyi tanácsosi címet kapott. Mivel a csanádi egyházmegye területéről akkoriban űzték ki a törököket, szinte lakatlan volt, az ottani püspökséget egy helynökre bízta, maga Fenesy továbbra is Nagyszombatban maradt, ahol 1685. szeptember 25-étől a nagy jövedelemmel járó esztergomi káptalan nagyprépostja lett. Szelepcsényi György esztergomi érsek halála után ő lett a káptalan helynöke. Szelepcsényi utódja az érseki székben, Széchenyi György érseki helynökké nevezte ki Fenesyt. I. Lipót 1686. december 16-án helyezte át az egri egyházmegye élére. 1687. május 12-én történt a pápai megerősítés, és ekkor iktatták be Heves és Külső-Szolnok vármegye főispáni székébe is. Még egy darabig ezután is Nagyszombatban tartózkodott, majd pedig Kassán, illetve Jászón, az általa visszaállított premontrei prépostságban, még azután is, hogy 1687. december 17-én Eger felszabadult a török uralom alól. A megye közgyűlésein személyesen nem vett részt. A tisztújító széken mindig meghatalmazottja képviselte. 1688. szeptember 9-én, 1690. október 16-án Szörényi Gábor titoknok (titkár), 1692. augusztus 25én Széchenyi János uradalmi prefektus, 1695. szeptember 6-án, 1697. szeptember 19-én és 1698. november 6-án Usz Ferenc. Mint Eger püspök-földesura 1695 elején mintegy másfél évszázadra meghatározó egyezményt kötött városával. Előzményként ugyanis az uralkodó hoz87

Fallenbüchl 1994. 81. p.; Juhász 112–115. p.; Kempelen 4:99. p.; Kollányi 295–296. p.; MKL 3:598–599. p.; Nagy 4:151. p.; Sugár 363–370. p.; Szederkényi 4:69. p.; HML IV-1/a 7. rsz. 185. p., 8. rsz. 25. p., 9. rsz. 76. p., 10. rsz. 1. p., 11. rsz. 1–2. p.; HML XII1 38. rsz. Nr. 312.; – I. Lipót 1688-ban emelte Egert szabad királyi városi rangra. Ez az állapot 1694. július 14-ig állt fenn. Az uralkodó ekkor püspöki városnak nyilvánította Egert. A püspök a várossal az egyezményt 1695. január 4-én íratta alá. A város élénk tiltakozását követve, 1695. február 16-án a káptalant is bevonva, pótegyezményt kötött a várossal.; HML XII-3/a 9. rsz. 309–312. p.

77


zájárult Eger szabad királyi városi rangra emeléséhez, és Fenesy a püspökség több évszázados földesúri hatalmára hivatkozva tiltakozott ez ellen. Az okleveles bizonyítékok alapján a király 1694. július 14-én visszahelyezte Egert a püspök földesúri hatalmába, csak a vár maradt uralkodói fennhatóság alatt. Mivel a püspökség mellett a káptalan is földesura volt Egernek, Fenesy a káptalanjával is megegyezett birtokjogaikról. A város új jogi helyzetét tükrözte Eger címere, melyben a mellső lábaival kardot tartó egyszarvú a Fenesy család címerképéből származott, az egyházi birtoklásra pedig az egyházmegye védőszentjét, Szent Jánost jelképező, karmai közt Bibliát tartó sas utalt. Fenesy Jászón hunyt el 1699. március 5-én, ott temették el a Keresztelő Szent János-templomban. K. M. Ficzere Jenő, dr.88 főszolgabíró Születésére és iskolai előmenetelére vonatkozó adatokat eddig nem sikerült fellelni. Heves vármegyei hivatali pályafutása 1921 novemberének második felében kezdődött, amikor a főispán – mint egri lakost – közigazgatási gyakornokként alkalmazta, s a megyeközpontba osztotta be. 1922. június 6-án helyettes szolgabíró lett, s a hevesi járási szolgabírói hivatalba került, ahová 1923. március 20-án szolgabíróvá választotta a törvényhatósági bizottság. 1924. december végén a hevesi járási hivatalból a Tiszafüredi járásba helyezték át, ahol 1925 októberében a főispán tiszteletbeli főszolgabírói címmel tüntette ki. Továbbra is Tiszafüreden maradt, miközben egy rövid ideig – 1926. július 1. és augusztus 5. között – az egri főszolgabírói hivatalban teljesített szolgálatot. 1929. november 26-án a törvényhatósági bizottság újraválasztotta tisztségében. 1932. április 26án az üresedésben lévő állásra tiszafüredi járási főszolgabírónak választották meg, ahol előtte – eskü letétele mellett – helyettesként ellátta már e hivatalt. E tisztséget egészen 1944-ig folyamatosan betöltötte; az év november hónapjában utalták ki utolsó járandóságát. Ezt követően felsőbb rendeletnek engedelmeskedve ismeretlen helyre elmenekült.

88

Békássy 37. p.; HHL 1921. 272. p., 1922. 121. p., 1923. 23., 61 p., 1925. 202. p., 1926. 105., 131. p.; HML IV-402/a 79. rsz. hivatkozva 127/kgy.1931., 9.995/a.1931., 80. rsz. hivatkozva 25/kgy.1932., 6.685/a.1932.; HML IV-407/c 7. rsz. hivatkozva 12.501/a.1933.; HML IV-407/c 8. rsz. hivatkozva 16.555/a.1941., 12.586/a.1945.; HML XXI-4/a 1. rsz. 210/a.1945.

78


1945-ben az állami segélyeket felesége, Lipcsey Rózsa kapta meg. Gyermekeik Rózsa, Jenő és István voltak. További sorsára nézve nem találtunk adatokat. K. Gy. Fischer István, báró nagyszalatnyai89 egri érsek, örökös főispán 1751. október 11-én született a Zemplén vármegyei Bacskón. Szülei báró Fischer József és báró Perényi Erzsébet voltak. Kassán, Kisszebenben, Kalocsán, Pesten és Nagyszombatban tanult. 1776-ban Egerben volt kispap, 1778. október 31-től már a római Collegium Germanicum Hungaricum növendéke volt. Filozófiai és teológiai doktori vizsgát tett. 1781. április 18-án tért haza Rómából. Két évig Egerben káplánkodott, majd Heves plébánosa lett. 1784-ben már újból Egerben találjuk, mert Eszterházy Károly püspök kinevezte kanonoknak. 1785-ben tarcafői (sárosi) esperes, 1790-ben battai apát, 1797-ben székesegyházi őrkanonok, 1801-ben dulcinói választott püspök, 1803-ban káptalani helynök, majd az újonnan alapított szatmári egyházmegye püspöke lett. 1807. július 10-én került az egri érseki székbe. Ezzel együtt Heves és Külső-Szolnok vármegye főispáni tisztét is elnyerte. Beiktatása 1808. február 16-án volt. Az 1809. március 22-én tartott közgyűlésen részt vett a prímás, és a király leirata alapján újabb (Napóleon elleni) háborús áldozatvállalásra buzdította a megye közönségét. Áprilisban – a nádori leiratot követően – a főispán elnökletével egy állandó bizottságot hoztak létre a hadi intézkedések megtételére. A háborús események kedvezőtlen alakulása miatt a bécsi udvar egy része 1809 júniusában Egerbe jött. Közülük többen az érseki palotában kaptak szállást. Az országgyűlés intézkedése folytán – Heves vármegyében 1812. február 5-től – a közgyűlés hivatalos nyelve a magyar lett. A haladó és nemzeti szellemiségű vármegyét az érsek-főispán próbálta maga alá rendelni, de nem járt sikerrel. Kísérletet tett a név szerinti szavazás bevezetésére a tisztújítások (1811. április 30., 1814. november 22.) alkalmával, de a nemesség ettől eltekintett. Fischer érsek megkapta a valódi belső titkos tanácsosi címet. 1809 és 1819 között világi ügyekben a prímás helyettese volt. Több új plébániát alapított Szabolcs megyében, jelentős összegeket áldozott jótékony célokra. 1819-ben kapta meg a Szent István-rend nagykeresztjét.

89

Fallenbüchl 1994. 81. p.; Kempelen 4:137. p.; Koncz 83–84. p.; MKL 3:681. p.; Nagy 4:190. p.; Szederkényi 4:334., 337–341., 347., 352–354. p.; Szinnyei 3:523–525. h.; HML IV-1/a 70. rsz. 1–55. p.

79


Betegeskedése miatt nevezte ki a kormány Fischer mellé Almásy Józsefet főispáni helytartónak. 1822. július 4-én hunyt el Egerben. K. M. Földváry Ferenc, bernátfalvi és földvári90 alispán Pest megyei eredetű család, melynek tagjai Hevesben és Nógrádban is megtelepedtek, s többen viseltek hivatalt mindhárom megyében. Címeres nemeslevelüket Miksa császár és király adományozta 1573-ban Feöldwaary Mátyásnak. Második előnevüket a bernátfalvi Bernáth családba való nősülés és az ezen a jogon szerzett örökség után kapták. 1699-ben a család Gyöngyösorosziban, Sárszögön, Csanádon, Andornakon, Szűcsiben, Szentimrén, Cibakházán és Jenő pusztán volt birtokos. Földváry György és Balázsovics, másképpen Zsuffa Borbála első fia, Ferenc 1790. október 6-án Szűcsiben született. Hivatali pályáját tiszteletbeli aljegyzőként (honorarius vicenotarius) kezdte 1811. április 30-án. Az 1814. november 22-én tartott tisztújító közgyűlés másodalszolgabírónak választotta a Gyöngyösi járásba. Főszolgabírói kinevezést hivatali széküresedés folytán kapott 1823. július 2-án. A következő „tiszti építő szék” második napján, 1824. december elsején másodalispánnak választották. Az 1827. december 18-án után pedig elfoglalhatta az ifj. Gosztonyi Pál alolszágbírói kinevezése folytán megüresedett alispáni széket, s egyhangú közfelkiáltással újra megválasztották e tisztségre 1831. június 27-én. 1832. szeptember 25-én lemondott hivataláról, mivel az uralkodó „Ország szerte ösméretes Jeles Hazafiúi Érdemeire nézve” kinevezte a Királyi Ítélőtábla bírájának. Időközben az 1825–1827-es és az 1830. évi országgyűlésen a vármegye követeként szerepelt. Irodalommal is foglalkozott, versei jelentek meg és műfordításaiból hármat bemutatott a Nemzeti Színház 1839-1842-be. Felesége báró Baldácsy Franciska volt. Három gyermekük született; Kálmán a vármegye tiszteletbeli főjegyzője volt, Árpád császári és királyi kamarás. Fivére, György Heves megye másodalispáni tisztét töltötte be az 1841–1844. években, János nevű unokaöccse megyei főügyész, majd törvényszéki elnök, végül megyefőnök és főispáni helytartó lett. (Lásd: Földváry György főszolgabíró, másodalispán és Földváry János megyefőnök, főispáni helytartó.) K. L. E. 90

Nagy 4:226–230. p.; Orosz 89–90. p.; PIM MÉI; Szederkényi 4:361–380. p.; ÚMÉL 2:777. p.; HML IV-1/a 73. rsz. 342. p., 76. rsz. 841. p., 85. rsz. 613–614. p., 86. rsz. 900. p., 92. rsz. 389–390. p., 98. rsz. 998. p., 102. rsz. 1036. p.; HML IV-1/b 619–640. rsz.; HML IV-7/e 34–51. rsz.

80


Földváry György, bernátfalvi és földvári 91 alispán A 16–17. században a birtokos nemesség sorai közé emelkedett család előtörténetét és a hivatalviselés szempontjából is fontos rokonsági kapcsolatait lásd: Földváry Ferenc alispán pályaképénél, aki György egyik bátyja volt. Ő maga valamikor 1809 előtt született id. Földváry György és Balázsovics, másként Zsuffa Borbála házasságából. Vármegyei szolgálatát mint gyöngyösi járási esküdt kezdte 1824. december 3. és 1829. dcember 18. között. 1831. június 26-tól 1837. november 5-ig ugyanebben a járásban második alszolgabírói, majd 1837. november 6-tól 1841. december 15-ig főszolgabírói tisztséget töltött be. 1841. december 15-én másodalispánná választották, s ezt a funkciót töltötte be 1844. december 16-ig. Ezt követően alispán volt 1845. május 8-ig. További sorsáról eddig nem találtunk adatokat. N. L. Földváry János, bernátfalvi és földvári92 alispán, főispáni helytartó A család nemesítésére, korábbi birtokaira és a rokoni kapcsolatokra nézve lásd: Földváry Ferenc alispán, aki Földváry János nagybátyja volt. 1812. július 5-én született Csányon János Ignác Lászlóként. Apja Földváry Sándor, anyja páni Hamar Mária volt. 1847-ben vette feleségül bernátfalvi és földvári Földváry Rózát. Három gyermekük született. Fivére, László is jelentős megyei tisztségeket töltött be (lásd: Földváry László főszolgabíró). A család református vallású volt. Birtokaik főleg Heves és Külső-Szolnok (pl. Cibakháza a hozzátartozó pusztákkal: Gyügér, Sárszög, Ság), valamint Pest vármegyében voltak. Vármegyei tisztségviseléséről az első feltárt adat, hogy 1841. december 6án megyei főügyésszé választották. 1845. május 8-ig töltötte be ezt a funkciót. A szabadságharc leverése után, 1849. szeptember 6-án ő lett az alispán, de csak október elejéig, majd 1850. január 21. után az Egri cs. és kir. Megyei Törvényszék elnöki székében találjuk egészen 1854-ig. 91

Borovszky 663. p.; Kempelen 4:183. p.; Nagy 4:229. p.; Orosz 89. p.; HML IV-1/a 98. rsz. 1002. p., 117. rsz. 945. p., 129. rsz. 1147. p., 138. rsz. 1703. p. 92 Borovszky 617. p.; MTCN 1899. 100. p.; Nagy 4:228–229., 182–183. p.; Pap 2003. 147. p.; Szederkényi 4:385., 418., 435–437. p.; HHL 1943. 71. p.; PIM MÉI; Gyászjelentés; HML IV-1/a 129. rsz. 1148. p., 140. rsz. 600. p., 156. rsz. 34. p.: Az 1850. március 2-i ülésen elnökölt. HML MF 756.

81


1861-ben Bartakovics Béla érseknek, Heves és Külső-Szolnok vármegye örökös főispánjának átmeneti alkotmányos működését felfüggesztették (lásd: Bartakovics Béla egri érsek, örökös főispán). Földváryt ekkor – aki épp a jászberényi törvényszék elnöke volt – kinevezték Heves és Külső-Szolnok vármegye főispáni helytartójának, és e hivatalát december 16-án foglalta el. Az alkotmányosan megválasztott tisztviselőket elmozdítván helyükről, az ő feladata volt a megyei igazgatás teljes megszervezése a Schmerling-provizórium időszakában. Érdemei elismeréseként 1867-ben cs. kir. kamarásnak nevezte ki az uralkodó. A kiegyezés után, 1867. március 31-ével felmentették hivatalából, és azutáni tevékenységéről forrásadatok nem kerültek felszínre. 1884. november 21-én hunyt el Szűcsiben, ott is helyezték örök nyugalomra. K. M. Földváry László, bernátfalvi és földvári93 főszolgabíró A Pest megyei eredetű család 16. században kezdődött felemelkedésére, Heves és Külső-Szolnok megyei birtokaira, rokoni összeköttetéseire lásd: Földváry Ferenc alispán és Földváry János megyefőnök, főispáni helytartó. Földváry László, mint az utóbbi testvére, 1822-ben született Gyöngyösön Földváry Sándor és páni Hamar Mária gyermekeként. Vargha Borbálát vette feleségül. 1841. december 15-én kezdte szolgálatát a gyöngyösi járásban harmadik alszolgabíróként. 1845. május 8-án a Gyöngyösi járás első alszolgabírájának választották, de 1848. június 2-án lemondott állásáról. A szabadságharc leverése után, már 1849. szeptember 6-án ismét a Gyöngyösi járás főszolgabírójának választották. 1850. február 1-jéig töltötte ezt a tisztséget. Később Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye törvényhatósági bizottságának tagja volt. Tóth-Györkön halt meg 1900. június 15-én, 82. életévében. Június 17-én temették el Csány községben. P. J.

93

Kempelen 4:148–149. p.; Müller 228. p.; Szederkényi :4:397. p.; HML IV-1/a 129. rsz. 1155. p., 140. rsz. 602. p.; HML IV-25 2. rsz. X/3.; HML MF 756.

82


Frater Pál, ippi, érkeserűi és bélmezei94 főszolgabíró A család a Dobra nemzetségbeli Marcelltől származtatta magát, s V. István királytól nyert nemességet és birtokadományt 1265-ben. A Frater családnevet a 16. században az erdélyi fejedelmek szolgálatában álló s második családalapítónak tartott Pál kezdte viselni rokona, Martinuzzi Fráter György után, aki őt neveltette. Pál unokája, II. Pál hajdúkapitány telepedett meg megyénkben Pásztón, mivel felesége révén ott szerzett birtokot. Négy nemzedékkel később, 1737-ben a Zemplén megyei Semjénben született Frater István és tárkányi Májos Erzsébet fia, IV. Pál. Ifjúkorában katonáskodott, a hétéves háborúban (1756–1763) gránátos tiszt volt. Leszerelése után Debrecen városa szószólóvá (fürmender) választotta, sőt a bírói tisztségre is felkérték, ezt azonban nem vállalta el. Mivel pásztói birtokát választotta lakhelyül, kézenfekvő volt, hogy Heves vármegyében viseljen hivatalt. 1790. április 12-én választották meg a Mátrai járás főszolgabírájának (ordinarius judlium), és két alkalommal, 1796. január 27-én és 1803. március 7-én megerősítették tisztségében. Közben táblabírói (assessor) kinevezést nyert 1800. augusztus 18-án Fáy Bertalan főispáni adminisztrátor hivatalba lépése alkalmából. Az 1805. szeptember 23-án tartott tisztújító közgyűlésen – miután lejárt harmadik főszolgabírói ciklusa – alispánnak (vicecomes) jelölték, de nem őt választották meg. Frater Pál volt az első protestáns megyei tisztviselő Eszterházy Károly püspök-főispán idejében (lásd: Eszterházy Károly gróf, egri püspök, örökös főispán). Vallásosságát jellemezte könyveibe írott jelszava: „Scopus vitae meae Christus” (Életem célja Krisztus). 1810-ben halt meg Pásztón. A hasznosi várrom közelében temették el a családi sírboltba, a Kishegy nevű domb lábánál, ahol saját telepítésű szőlője feküdt. Szeremley Krisztina volt a felesége. Öt gyermekük közül Ádám megyei közigazgatási esküdt, majd megyei táblabíró, a tiszavárkonyi református egyház gondnoka, VI. Pál pedig katonai karrier után Nógrád megyében főszolgabíró lett. K. L. E.

94

Nagy 3:251–266. p.; Orosz 90–91. p.; HML IV-1/a 52. rsz. 48. p., 58. rsz. 5. p., 62. rsz. 302. p., 65. rsz. 115. p., 67. rsz. 1028. p.; HML IV-1/b 619–633. rsz.; HML IV-7/e 15–29. rsz.

83


Fuchs Xavér Ferenc95 egri érsek, örökös főispán 1744. augusztus 24-én született a Moson megyei Parndorfban. Apja Fux József, a lubingeni kórus vezetője, anyja Hess Terézia volt. Iskoláit Pannonhalmán, a bölcsészetet Nagyszombatban, a teológiát a budai papnevelőben végezte. 1768-ban szentelték pappá. Először Esztergomban lett káplán, majd 1769ben Betlérre került, s gróf Andrássy Károly fiainak nevelője lett. 1773-ban nyerte el a szomori plébánosi javadalmat, de ugyanebben az évben a budai akadémián is tanított bölcsészetet. 1779-ben esztergomi érseki helynöki titkár, 1781ben Batthyány József bíboros, esztergomi érsek titkára lett. 1783-ban pozsonyi, 1784-ben esztergomi kanonokká nevezték ki. 1787. augusztus 21-én kapta a nyitrai püspöki kinevezést, de székét csak a pápai megerősítés után, 1788. április 20-án foglalta el. Templomokat, kórházakat építtetett, könyveket nyomtattatott és terjesztett az egész országban, ösztöndíjjal támogatta a szegény gyermekek tanulását. 1804. június 1-jén nevezte ki az uralkodó az érseki rangra emelt egri főpásztori székbe, elnyerve ezzel a kettős megye örökös főispáni tisztét is. Beiktatása az október 8-i közgyűlésen történt. Az őt köszöntő beszéd, valamint a válasza egyaránt magyarul hangzott el. Már az első tisztújításnál, 1805. szeptember 23-án próbálta elérni, hogy a nemesek név szerint szavazzanak, de ezúttal is felkiáltással történt a választás. („Non numerantur, sed ponderantur” – nem számlálni, hanem mérlegelni kell a véleményeket; ez a középkori eredetű gyakorlat a fő- és középbirtokos nemességnek kedvezett.) Az országgyűlési követválasztásnál pedig ő próbált jelölteket állítani, de a megyei rendek ezt elutasították. Egyházmegyéjének szinte az összes plébániáját meglátogatta. Rövid főpapsága alatt jelentős alapítványokat tett. 1807. június 27-én hunyt el, az egri székesegyházban temették el. K. M.

95

Fallenbüchl 1994. 81. p.; Kempelen 4:202. p.; Kollányi 395–396. p.; Koncz 91–92. p.; MKL 3:845. p.; Nagy 4:286. p.; Szederkényi 4:324–325., 334. p.; Szinnyei 3:828–831. h.; Diözesenarchiv Eisenstadt Parndorf 1744. évi kereszteltek anyakönyve; HML IV-1/a 66. rsz. 469–496. p., 67. rsz. 1023–1032. p.

84


Fülöp István96 főispán 1888. szeptember 20-án született Hatvanban, középparaszti családban. Ragadványneve „kóla” volt. Apja Fülöp Albert, anyja Drahos Erzsébet volt. Feleségül Esztergomi Juliannát vette. Kettejük földörökségét maga is gyarapította, és azon gazdálkodott. Az első világháborúban az orosz fronton harcolt, ahol megsebesült. Rögtön a harmincas évek elején kapcsolatba került az újonnan alakult Független Kisgazda, Polgári és Agrárpárttal. Szerepet vállalt a közéletben, amikor 1935. december 5-én megválasztották Hatvan nagyközség bírájának, amely funkciót 1945-ig viselte nagy közmegelégedésre. 1944. november 25-én a község képviselőjeként dr. Papp Zoltán jegyzővel (lásd: Papp Zoltán, dr., főszolgabíró, járási főjegyző), Nyitrai Ferenc katolikus pappal és Sipos János rendőrtiszttel fogadta a bevonuló szovjet csapatokat. 1945. február 22-én az újonnan megalakuló képviselőtestület elnökének, majd április 22-én városgazdának választották. 1945 tavaszán dr. Bonta Bertalan (Polgári Demokrata Párt), Kozsa József (Nemzeti Parasztpárt) és Fehér László politikusokkal együtt kijárta Erdei Ferenc belügyminiszternél, hogy Hatvan újból város legyen (1945. június 20., 110.782/1945. számú belügyminiszteri rendelet). A megyei törvényhatósági bizottság 1947. május 16-i ülésén – mint a kisgazdapárt reprezentáns képviselőjét – tagjai sorába választotta. A koalíciós pártok javaslatára a belügyminiszter 1947. augusztus 13-án kinevezte főispánnak. Hivatalát augusztus 30-án vette át, tényleges beiktatására december 25-én került sor. Rajk László belügyminiszter személyesen kérte őt a koalíciós pártok közötti egyensúly helyreállítására és a lakosság ellátásának biztosítására. Hivatalából 1948. november 17-én kérelmezte és kapta meg felmentését. A Rákosi-korszak elején kuláklistára került, házát államosították, és kilakoltatták. Nagytelekre került béresnek az állami gazdaságba. Hatvanba visszatérvén az 1956-os forradalom napjaiban a városi nemzeti tanács tekintéllyel bíró tagjaként nagy érdemeket szerzett a rend megőrzésében. 1959-ben, 71 évesen belépett a helyi termelőszövetkezetbe, ahol 1974-ig, nyugállományba vonulásáig dolgozott. 1970-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. 1982. március 5-én hunyt el Hatvanban. K. M.

96

Cseh 416. p.; Németi et al. 47. p.; Németi 282. p.; Szecskó 1991. 101–102. p.; HHL 1947. szeptember 10.; HML IV-416 197. rsz.; HML V-237 2. rsz. 316. p.; HML XXI-2/a 6. rsz. 151. p.

85


Fülöp Sándor György, dr.97 behelyettesített járási főjegyző 1910. február 22-én Gyöngyösön született. Apja Fülöp Sándor szőlőbirtokos, bortermelő, anyja Troppauer Regina volt. Felesége 1937-től Gutmann Anna lett, gyermekük Ágnes nevet viselt. Az érettségi vizsgákat két helyen tette le: Gyöngyösön, a Koháry István Reálgimnáziumban és Újpesten, a Könyves Kálmán Reálgimnáziumban. Jogi tanulmányait az 1930/31-es tanév második félévével kezdődően az Egri Érseki Jogakadémián folytatta. Heves vármegye főispánja 1945. április 30-án tiszteletbeli szolgabíróvá nevezte ki, és megbízta a távol lévő gyöngyösi szolgabíró helyettesítésével. 1947 márciusában – már mint megbízott gyöngyösi járási főjegyzőt – a főispán behelyettesített főjegyzővé nevezte ki. 1948 októberének első felében lemondását a főispán elfogadta, s a megüresedett állásra Cserniczky Béla addigi ózdi járási szociális titkárt helyettesítette be. (Lásd: Cserniczky Béla behelyettesített járási főjegyző.) További pályafutása, halálának helye és időpontja forráshiány miatt egyelőre ismeretlen. K. Gy. Fülöp Tibor98 járási tanács vb-elnöke Közszerepléséről az első adatunk, hogy 1945-től a Nemzeti Parasztpárt tagja volt. A gyöngyösi szervezet ügyvezető elnökeként tevékenykedett. 1947 augusztusában belépett az MKP-be. Gyöngyös város 1948. április 27-i közgyűlése választotta meg polgármesternek, és ugyanezen a közgyűlésen tette le esküjét is. 1950. augusztus 15-től választották meg a megalakuló Gyöngyösi Járási Tanács V. B. elnökének. 1953. október 1-jén áthelyezték az Állami Ellenőrző Központba Budapestre. További pályája egyelőre ismeretlen előttünk. K. M.

97

HHL 1947. 31. p., 1948. 83. p.; „Művelt elit” felvétel; HML XV-41 hivatkozva 502/f.1945.; HML XXIII-26/a 6. rsz. 34. p.; HML XXXIII-1/a 240. rsz. 98 GYN 1946. augusztus 10. 1. p., 1947. [augusztus 10.] 20. sz.; HML XV-41 149. rsz. 33. 85. p.; HML XXII-101 4. rsz.

86


Fülöp Zoltán, barsi99 főszolgabíró 1864. szeptember 15-én született Egerben. A család Komárom vármegyéből származott, ahol Ószőny és Kocs községben voltak birtokaik. Címeres nemeslevelüket 1567-ben kapták. Heves vármegyében a 18. század második felében telepedtek le, s a család tagjai Egerben voltak birtokosok. Közülük többen viseltek hivatalt a megyében. Apja Fülöp József birtokos, anyja Dobos Zsófia volt. Fülöp Zoltán Egerben érettségizett, majd az Egri Érseki Jogakadémián 1889-ben tette le az államtudományi államvizsgát. Működését Heves vármegye szolgálatában 1889. január 12-én joggyakornoki minőségben kezdte meg. 1891. július 20-án választották szolgabíróvá, s a Hevesi járáshoz helyezték. 1892-ben ellene felmerült – részleteiben nem ismert – problémák miatt áthelyezték a Tiszafüredi járáshoz. 1894. február 11-én belügyminiszteri leirattal a kolerajárvány elfojtása érdekében kifejtett tevékenységéért elismerésben részesült. 1895. december 19-én a Tiszafüredi járás főszolgabírójává választották. 1920. június 14. napján több mint negyedszázados szolgálat után ebből az állásából nyugdíjazták Heves vármegye Törvényhatósági Bizottsága határozatával. A Tiszafüredi Önkéntes Tűzoltó és Mentő Egyesület, valamint több más egyesület elnöke volt. Működése idején sikerült a helyi tűzoltóságot a kor kívánalmainak megfelelően tökéletesítenie. Egerben hunyt el 1930. május 26-án. K. Gy. Füzy Bálint100 szolgabíró Családjára, származására vonatkozó adatok hiánya miatt nem lehet egyik ismert családhoz sem kötni. Nevét Fűzi, Füzÿ alakváltozatokban írták a forrásokban. A vármegye igazgatásában 1730 és 1740 között vett részt. 1730. január 5én a közgyűlésen a Tiszai járás esküdtjévé (jurassor) választották. A következő tisztújításon, 1731. október 22-én került a Tarnai járás élére mint szolgabíró (judex nobilium, judlium). Kilenc éven át, haláláig viselte ezt a tisztséget. 1740. december 16-át megelőzően halt meg. Sz. J. 99

Borovszky 663. p.; MLL 1930. 543. p.; HHL 1920. 108. p.; „Művelt elit” felvétel; PIM MÉI; HML IV-402/a 20. rsz. 495. p.; HML IV-407/c 8. rsz. hivatkozva 502/f.1945., 4.412/a.1945., 7.081/a.1945.; HML IV-417 9. rsz. 1323. sz. letét; HML VIII-1 82. rsz. 100 Kempelen 4:216–217. p.; HML IV-1/a 16. rsz. 128., 262. p., 17. rsz. 249. p.; HML IV-1/b 618–619. rsz.; HML IV-7/e 5–7. rsz.

87


Gaál Béla101 szolgabíró 1883. április 26. és 1884. október 9. között az árvaszéken gyakornokoskodott. Ekkor szolgabírónak választották az Egri járásban. 1888-ban Eger város főkapitány-helyettese, majd 1891-től főkapitánya lett. 1907. június 27-én vonult nyugállományba. P. J. Gaál János102 alispán A család a nemesi címerlevelét 1433-ban kapta Zsigmond királytól. Heves és Külső-Szolnok vármegyében az 1724-es nemességvizsgálatkor (investigatio) igazolták nemességüket. Gaál János 1820-ban született. A vármegye közéletébe 1844-ben kapcsolódott be. Ekkor első alügyészi állásra jelölték, amire ugyan nem választották meg, hanem másodalügyésznek nevezte ki Almásy Gedeon főispáni helytartó. Az 1845. május 8-i tisztújításon azután már végképp sikertelenül jelölték főügyészi és alügyészi állásokra. 1848 folyamán azonban sikerült alügyészi megbízatáshoz jutnia. Megbízatásának pontos kezdetére nem állnak rendelkezésre adatok, de 1848. június 2-án másodalügyészként szerepel a neve a tisztviselők listáján. Hivatalát a forradalom és szabadságharc teljes időszakában betöltötte, s 1849. július 20-án részt vett a vármegyei törvényszék utolsó egri ülésén. A szabadságharc leverése után megszervezett önkényuralmi igazságszolgáltatási apparátusban is szerepet vállalt, a Heves megyei Kerületi Ideiglenes Fenyítő Törvényszék tiszti ügyésze volt 1849. szeptember 6-tól. 1851 májusa és 1854 októbere között a Hevesi cs. kir. Megyehatóságon volt ügyész (ComitatsStaatsanwalt). További megyei karrierjéről annyi tudható, hogy a Schmerlingprovizórium időszakában egy rövid ideig – 1862. január 15. és 1863 között – alispánként szolgált. 1863 utáni pályájáról mindeddig nem találtunk adatokat. P. J.

101

HmKL 1883. 45. p., 1884. 168. p., 1884. 168. p.; HvHL 1907. 212. p. Borovszky 663. p.; Szederkényi 4:413., 417. p.; Tisztinévtár 73–75. p.; HML IV-1/a 138. rsz. 1706–1707. p., 140. rsz. 601. p., 151. rsz. 693., 860., 909. p., 154. rsz. 212., 361. p.; MOL D 225. 275. rsz. 79–81. p. 102

88


Géczy József, dr. 103 járási tanács vb-titkára, járási hivatal elnöke 1921. július 25-én született Abasáron. Apja Géczy János szikvízkészítő kisiparos, anyja Berki Anna volt. Szüleit kisgyermek korában elveszítette. 1951. március 26-án kötött házasságot Lászka Irén Máriával, aki az Abasári Általános Iskolában volt tanárnő. 1942. október 5-től teljesített katonai szolgálatot. 1944-ben került a frontra, 1945 májusában Ausztriában szovjet fogságba esett, ahonnan betegség miatt 1945. szeptember 2-án hazakerült. Rövid ideig a Független Kisgazdapárt tagja volt, majd 1946 szeptemberében belépett az MKP-be, majd az MDP-be, végül 1956-ban az MSZMP-be. 1956 első felében 5 hónapos pártiskolán vett részt. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1962-ben végzett. 1971-ben az Egri Tanárképző Főiskolán történelem tanári diplomát szerzett. 1945. október 1-jétől kisegítőként, 1946 februárjától mint helyettes írnok dolgozott az Abasári Községi Elöljáróságon. Ugyanez év nyarán pár hétig (október 6-ig) helyettes írnoknak Visontára rendelték. A rövidített közigazgatási tanfolyam elvégzése után 1947. augusztus 7-től a Gyöngyösi járás főjegyzője Adácsra rendelte segédjegyzőnek helyettesítésre. 1948. július 28-án Kisnánán lett vezetőjegyző. 1950. február 1-jétől már az alispáni hivatalban dolgozott a gazdasági albizottság titkáraként. A tanácsrendszer megszervezése idején, 1950. március 1-jétől a megyénél lett előadó, majd június 15-től főelőadó az igazgatási osztályon. 1950. augusztus 15-től a Gyöngyösi Járási Tanács V. B. titkárának választották. 1952 szeptemberétől felmentését kérte, mivel pedagógusi pályán szeretett volna elhelyezkedni. 1953 októberében ismételten felmentését kérte a vb-titkári állásából, amire 1954. február 15-én került sor. Ezt követően, február 28-tól viszont ugyanitt elnökhelyettesnek választották. 1966. szeptember 1-jétől a vb-elnöki teendők ellátásával is megbízták. 1971. április 26-tól 1977. március 15-ig a Gyöngyösi Járási Hivatal elnöke volt. Ekkor vonult – korengedmény megadásával – nyugdíjba. 1955-ben Szocialista Munkáért Érdemérmet adományoztak neki. 1967-ben tüntették ki a Munka Érdemrend ezüst fokozatával. 1991. november 13-án hunyt el Gyöngyösön. K. M.

103

HMÖ irattára. Személyügyi iratok 98. dosszié; HML XV-41 89. rsz., 149. rsz. 33. 11., 85. p.; HML XXIII-2/a 5. rsz. 533/1954. határozat; HML XXXIII-1/d 1. rsz. 11/1991. UB.; HML XXXV-22-11 105. rsz.

89


Géresi János, dr.104 behelyettesített járási főjegyző 1917. április 29-én, Kassán született; apja Géresi János, anyja Lájer Julianna volt. Iskoláiról adatok nem voltak fellelhetők, még jogi tanulmányairól sem. Felesége Szentkuti Klára lett. Két fiuk született: János és László. Heves vármegyében hivatalba lépése 1945. március 3-án történt, amikor díjtalan közigazgatási gyakornokként esküt tett. De már előzőleg, 1945. január 9-én hevesi ügyvédként az Egri Nemzeti Bizottságtól megbízást kapott a nemzeti bizottságoknak a Hevesi járás községeiben történő megszervezésére. Ennek során jelentést tett a Magyar Nemzeti Bizottság Elnökségének arról, hogy a hevesi járási főszolgabíró ebbéli tevékenységét akadályozza, a nemzeti bizottságok megalakítását saját hatáskörébe tartozónak véli. 1947 márciusában Heves vármegye főispánja – mint vármegyei fogalmazót – hevesi járási főjegyzővé behelyettesítette. Nem intézményes helyettesként ezt a tisztséget korábban is betöltötte, mert hivatalos iratokat már 1946. július 24. napján ezzel a titulussal írt alá. Élete későbbi szakaszában – egészen nyugdíjba vonulásáig – az Egri Ügyvédi Munkaközösségben ügyvédként tevékenykedett. Emellett református egyházmegyei ügyész is volt. Egerben hunyt el 2009. augusztus 25-én. K. Gy. Gombos Imre, gombosfalvi105 főispáni helytartó Sáros vármegyében honos családból származott. 1791. július 6-án született Sajóládon. Apja Gombos Ferenc, Borsod vármegyei táblabíró, felesége négyessy Szepessy Katalin volt. Alsó- és középfokú iskoláit Kassán végezte. 1810-ben a pesti egyetemen szerzett jogi doktorátust. Előbb az eperjesi kerületi táblánál, majd a Királyi Táblánál gyakornokoskodott. 1812-ben Borsod vármegye tiszteletbeli aljegyzője lett. Ezután a Magyar Királyi Udvari Kancellária, majd az Udvari Kamara előbb fogalmazó gyakornoki, majd fogalmazói állása következett. 1817-ben az Udvari Kamaránál lett titkár, 1826-tól kamarai tanácsos. 1830-tól a pesti törvényszék 104

Új úton… 145–147. p. hivatkozva 17/f.1945., Egri N. B. ir. E. 95/1945.; HHL 1947. 31. p.; HML IV-407/c 8. rsz. hivatkozva 122/f.1945., 1.979/a.1945., 5.176/a.1945., 13.596/a.1945.; HML XV-41. 105 MSZL 2:126. p.; Nagy 2:419. p.; Szederkényi 4:378., 382. p.: 1840. január 13-ában jelöli meg a halál napját. Szinnyei 3:1273–1275. h.; Turul 1883–1900. (CD); HML IV1/a 117. rsz. 799–830., 931–941., 941–955. p., 123. rsz. 1613. p.

90


tagjává választották. 1835-től császári és királyi kamarás lett. 1835. szeptember 14-én a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjainak sorába választotta. Fiatalon drámaírással is foglalkozott. 1837. március 31-én – az érsek-főispán egyházi elfoglaltsága miatt (lásd: Pyrker János László egri érsek, örökös főispán) – nevezte ki az uralkodó Heves és Külső-Szolnok vármegye főispáni helytartójává. Beiktatása az október 9-i közgyűlésben zajlott. November 6-án már tisztújítást vezényelt. Főispáni teendőit 1839 decemberéig látta el, saját kérésére mentették fel. Nem sokkal ezután, 1840. január 12-én Bécsben elhunyt. K. M. Gosztonyi Ignác, gosztonyi és kövesszarvi106 főszolgabíró Nemesi előneve alapján mint megyebeli nemes bizonyára a Gosztonyi család kövesszarvi ágának tagja volt, akit személyes adatok híján a szakírók nem illesztettek a nemzedékrendbe. A famíliának Atkáron, Gyöngyöshalmajon és Gyöngyöshalászon voltak birtokai a 18. század második felében. 1775. február 20-án Eszterházy Károly püspök-főispán esküdtnek (jurassor) nevezte ki a Gyöngyösi járásba. Háromszor erősítették meg: 1778. április 28án, 1784. április 27-én és 1790. április 12-én, így 21 éven át töltötte be ezt a tisztséget. Az 1796. január 27-én tartott tisztújító közgyűlés gyöngyösi járási másodalszolgabírónak (secundarius vicejudlium) választotta, a következő választáskor pedig, 1803. március 7-én elnyerte a főszolgabírói hivatalt (ordinarius judlium), melyet két és fél évig látott el. Időközben, 1804. szeptember 17-én táblabírónak (assessor) is kinevezte Fáy Bertalan főispáni adminisztrátor. 1805. szeptember 23-án a tisztújításon már nem jelölték hivatalra, de tagja volt a Fuchs Ferenc érsek-főispánt ünnepélyesen a vármegyei közgyűlésre invitáló küldöttségnek. További sorsáról két adat volt fellelhető: 1807-ben és 1809-ben még ügyvédvallását rögzítette a megyei jegyzőkönyv. K. L. E.

106

Nagy 3:425–429. p.; Orosz 101. p.; HML IV-1/a 33. rsz. 33. p., 36. rsz. 130. p., 42. rsz. 118. p., 51. rsz. 46. p., 58. rsz. 3. p., 65. rsz. 113. p., 66. rsz. 464. p., 67. rsz. 1024. p.; HML IV-1/b 619–633. rsz.; HML IV-7/e 14–29. rsz.

91


Gosztonyi István, gosztonyi és kövesszarvi107 főjegyző Késő középkori nemes család tagja. Ősei Vas vármegyében éltek, nemeslevelet 1467. április 24-én nyertek. Heves vármegyében a 17. század végén tűntek fel, ahol Atkár, Tar, Hasznos, Karácsond és Váraszó településeken voltak birtokosok. Gosztonyi István 1699-ben született, ő volt a család hevesi ágának megalapítója, de jászkun kapitányi tisztséget is betöltött. Felesége Kada Anna, Kada Pál alispán egyik lánya volt. Neve Gosztony, Gosztonÿ változatokban is íródott. Családjából fia és unokája a vármegye alispánja lett. (Lásd: Gosztonyi Pál, id., alispán és Gosztonyi Pál, ifj., alispán.) A vármegye tisztikarában 1727. május 1-jétől mint főjegyző (ordinarius notarius) kezdte pályafutását. 1731. október 22-én a tisztújításon hivatalában megerősítették, s még további 15 éven át, 1746. december 29-ig a vármegye főjegyzője maradt. Részt vett az 1728–1729. évi országgyűlésen, 1729 júniusától annak berekesztéséig (november 30.) Rottenstein Ferenccel együtt képviselte a vármegyét. (Lásd: Rottenstein Ferenc szolgabíró.) 1741. április 10-én a vármegye közgyűlése ismét őt delegálta a május 15-re összehívott országgyűlésre, követtársa a diétán Dévay András volt. (Lásd: Dévay András alispán.) 1741–1742-ben részt vett a nemesi felkelés szervezésében. 1743-ban a Jászkun kerület adminisztrátora lett. 1746. december 29-én a tisztújító közgyűlésen alispáni tisztre jelölték, de végül másodalispánnak (substitutus vicecomes) választották meg. 1751. február 15-én újra országgyűlési követnek választották a közgyűlésen, mivel korábban ebben a megbízatásban már jártasságot szerzett. Mellé a fiatalabb generációból Sághy Mihályt rendelték (Lásd: Sághy Mihály, ifj., báró, alispán). Másodalispáni tisztében 1752. augusztus 7-ig maradt. 1751-ben – 56 éves korában – a Helytartótanács tanácsnoka lett, s 19 éven át, 1770-ig ezt a tisztséget töltötte be. 1774-ben halt meg. Sz. J. Gosztonyi János, gosztonyi és kövesszarvi108 főszolgabíró A család származására, Heves megyei megtelepedésére lásd: Gosztonyi István főjegyző. 107

Fallenbüchl 307. p., 313. p.; Orosz 101. p.; MNZS Nemes családok 1:236–240. p.; Nagy 4: 425–429. p.; Szederkényi 4:176., 183., 217., 227., 232–234. p.; HML IV-1/a 15. rsz. 121. p., 16. rsz. 117. p., 263. p., 17. rsz. 268–269. p., 299–300. p., 20. rsz. 1–5. p. 608. p., 33. rsz. 216. p.; HML IV-1/b 618–619. rsz.; HML IV-7/e 4–10. rsz. 108 Pálmány 313–315. p.; MNZS Nemes családok 1:238–240. p.; HML IV-1/a 129. rsz. 1149–1150. p., 140. rsz. 5204–205. p., 151. rsz. 787. p.

92


1820. június 16-án született Gyöngyösön. Családnevét gyakran Gosztony formában írták a reformkorban. Apja Gosztonyi Antal, anyja Győrffy Anna volt. Ő maga nem alapított családot. Jogakadémiát végzett Egerben az érseki líceumban az 1834/35. évben. Gyakorlatát Pesten töltötte 1840. augusztus 26-tól, Szerencsy István személynök alatt, a Királyi Táblán. Ügyvédi esküt 1841. június 18-án tett. Heves vármegye tisztikarába fiatalon bekerült. 1841. december 16-án első alszolgabíróvá választották a Gyöngyösi járásba. 1845. február 17-én a járás főszolgabírója lett 1847-ig. 1848. június 3-án a polgári forradalmi megyei bizottmány bűnvizsgáló bírának választotta. Az 1848-as képviselőválasztáson Horváth Mihály hatvani prépost volt az ellenfele. A június 26-án kitört veszekedés miatt a választást csak július 3-án lehetett törvényesen, rendben végrehajtani. Július 10-én a képviselőház észrevétel nélkül igazolta mandátumát. 1849. június 30-ig részt vett az országgyűlés munkájában. A szabadságharc leverése után a pesti haditörvényszék elé került. 1850. július 20-án amnesztiát kapott az uralkodótól. Rendőri felügyelet alá került és az Eger melletti Szóláton telepedett meg. Utazási korlátozását 1854. július 23-án oldották fel. További sorsáról, közéleti pályájáról nem kerültek elő adatok. Karácsondon halt meg 1895. november 20-án. N. L. Gosztonyi Pál, id. gosztonyi és kövesszarvi109 alispán A Gosztonyi család Vas megyéből ismert régi előkelő köznemesi család, melynek Heves megyei ágát István (született 1699-ben) jászkun kapitány alapította feleségével, Kada Annával. (Lásd: Gosztonyi István főjegyző.) Gyakran használták a Gosztony névváltozatot. Pál nevű fiuk 1740. április 3-án született. Ifjúkorában a Magyar Királyi Nemes Testőrségben szolgált, s mikor Bécsből visszatért, 1766. december 9-én főhadbiztosnak (supremus commissarius) válaszották. E funkcióban a megyében állomásozó katonaság beszállásolását és ellátását szervezte, s igyekezett elejét venni a zaklatásoknak és kártételeknek, amiket a katonaság okozott a lakosságnak. 1773. április 19-én a közgyűlés főszolgabírónak (ordinarius judlium) választotta a Gyöngyösi járás élére, a következő tisztújításon pedig megerősítette ebben a tisztségében. Előbbre lépett a hivatali ranglétrán 1784. április 27-én, amikor másodalispánná (substitutus vicecomes) választották. II. József császár 109

Nagy 3:425–429. p.; Orosz 101. p.; MNZS Nemes családok 1:238–240. p.; HML IV1/a 27. rsz. 362. p., 31. rsz. 72. p., 36. rsz. 130. p., 42. rsz. 117. p., 52. rsz. 51. p., 60. rsz. 898. p., 62. rsz. 263. p., 65. rsz. 112. p.; HML IV-1/b 619–633. rsz.; HML IV-4/b 12. rsz. 1694. sz., 13. rsz. 1706. sz.; HML IV-4/b 74–79. rsz.; HML IV-7/e 12–28. rsz.

93


központosító kormányzása idején is hivatalban maradt, s biztosította a közigazgatás folyamatosságát Halasy Márton választott alispán távozása (lásd: Halasy Márton alispán) és Fáy Bertalan kinevezett alispán (lásd: Fáy Bertalan főispáni adminisztrátor) megérkezése közt. A császár halála utáni tisztújításkor, 1790. április 12-én, amikor a tisztviselők ismét választás útján nyerték el a hivatalukat, Gosztonyi Pál – noha alispánnak és másodalispánnak is jelölték –, nem kapott megbízatást. Csupán táblabírónak (assessor) nevezte ki a főispán. 1798. december 7-én került vissza a vármegyei tisztikarba – ugyancsak főispáni kinevezéssel – a megüresedett másodalispáni székbe (substitutus vicecomes), két év múlva pedig az alispáni tisztséget (ordinarius vicecomes) nyerte el Fáy Bertalan főispáni adminisztrátor döntése alapján. E posztján megerősítette a közgyűlés 1803. március 7-én, de az 1805. évi tisztújításkor már csak a jelöltek közt szerepelt. Vármegyei hivatali pályafutása ezzel véget ért. Gosztonyi Pál németszecsődi Tarródy Annát vette feleségül, így jutottak birtokába a Tarródyak detki, ludasi, karácsondi, vizslási, domoszlói, markazi, felsőnánai (kisnánai) birtokai. Három fiuk közül a legidősebb, Pál, szintén alispáni hivatalt töltött be (lásd: Gosztonyi Pál, ifj., alispán). 1822-ben Gyöngyösön halt meg. K. L. E. Gosztonyi Pál, ifj. gosztonyi és kövesszarvi110 alispán A család eredetére, Heves megyei ágának birtokaira lásd: Gosztonyi István főjegyző. Ifjabb Gosztonyi Pál hasonló nevű apja (lásd: Gosztonyi Pál, id., alispán) és Tarródy Anna fiaként 1781-ben született. Hivatali pályája 1805. szeptember 23-án kezdődött, ekkor választották meg a Gyöngyösi járás első alszolgabírájának (primarius vicejudlium). Ezután minden választáson feljebb lépett a ranglétrán: 1811. április 30-án főszolgabíró (judlium) lett a Gyöngyösi járásban, 1814. november 22-én másodalispánnak választotta a közgyűlés, 1824. november 30-án pedig elfoglalta az első alispáni széket. 1827. szeptember 1-jén alországbírói, 1827. november 20-án pedig királyi tanácsosi kinevezést nyert. Alországbírói eskütételére 1827. december 18-án került sor, ezért ettől kezdve ténylegesen már nem látta el a vármegyei alispáni feladatokat, nem is kapott fizetést. (Formálisan csak 1828. április 15-én mondott le alispáni hivataláról.) A Hétszemélyes Tábla tagja lett 1844-ben. Érdemeiért az uralkodó a Szent István-rend vitéze kitüntető rendjellel jutalmazta meg. 110

Nagy 3:425–428. p.; Orosz 101. p.; MNZS Nemes családok 1:236–240. p.; HML IV1/a 67. rsz. 1030. p., 73. rsz. 343. p., 76 rsz. 840. p., 86. rsz. 900. p., 90. rsz. 1017. p., 92 rsz. 385. p.; HML IV-1/b 619–637. rsz.; HML IV-7/e 29–50. rsz.

94


Felesége Ghyczy Anna volt, három gyermekük született. A reformkort követő két évtizedes életpályájáról a forrásadatok nem árulkodnak. 1866. február 3-án Gyöngyösön halt meg. K. L. E. Goth Rafael111 főszolgabíró, cs. kir főbíró A Goth család 1720. szeptember 5-én nyert nemességét. A nemességszerző Miklós besenyőteleki lakos volt. A család több tagja viselt Heves és Külső-Szolnok vármegyei tisztséget. Goth Rafael 1821-ben született. Jogi, politikai és közigazgatási tanulmányokat folytatott, 1841-ben ügyvédi vizsgát tett. Latin és német nyelvtudással rendelkezett. Feleségét Keszlerffy Máriának hívták. 1840-ben községi jegyző volt Hevesen, majd 1841 végétől a Tarnai járás esküdtje lett. 1844. december 16-án az Almásy Gedeon főispáni helytartó által megtartott szabálytalan tisztújításon a járás alszolgabírójának választották, de tisztét az 1845. május 8-i jelöléskor a reformpártiak előretörése folytán nem tudta megtartani. 1846. május 8-tól 1850. február 1-jéig az egri főkáptalan főügyésze és mellette folyamatosan a megyei törvényszék ülnöke volt. 1850. február 1-jétől közigazgatási főszolgabírónak nevezték ki az Egri járásban. 1850. november 1-jétől cs. kir. főbíró 1853. január 10-ig, mely mellett 1850-ben az egri kerületi rögtönítélő bíróság ülnökeként szerepelt. 1853. január 10-én családi okok miatt állásairól leköszönt. További sorsa ismeretlen. P. J. Grőber Ferenc, ifj. dr.112 főszolgabíró 1897. április 18-án Egerben született. Születési neve Grőber Ferenc Emil Károly. Apja Grőber Ferenc Alajos Márton vaskereskedő, anyja Köllner Ilona Irma Amália volt. Felesége Perlaky Margit lett. Ferenc és Katalin nevű gyermekeik születtek. 111

Orosz 101–102. p.; HML IV-1/a 129. rsz 1156. p., 138. rsz. 1709. p., HML IV-152/a 1. rsz. 50/1850., 4. rsz. 245/1852., 5. rsz. 10/1853.; HML IV-154 1. rsz. 50/1850.; MOL D 54. 1. rsz. 726–757. p., MOL D 55. 536. rsz. 266. p.; MOL D 60 2. rsz 175. p. 112 Békássy 37., 168–169. p.; HHL 1920. 208. p., 1921. 84., 123., 272. p., 1926. 105. p.; „Művelt elit” felvétel; PIM MÉI; HML IV-407/c 7. rsz. hivatkozva 14.098/a.1929, 11.220/a.1931., 12.515/a.1932.; HML XVII-401 1. rsz. Ig. Biz. 51/1947 hivatkozva 683/f. 1947.; HML XXXIII-1/a 101. rsz.

95


Érettségi vizsgáit Egerben, a ciszterci rend Szent Bernát Gimnáziumában tette le, majd az 1915/16-os tanév első félévével kezdődően járt az Egri Érseki Jogakadémiára, ahol a Kováts János-féle ösztöndíjból részesült és Rajner Károly-jutalmat is kapott. Jogi tanulmányait később Budapesten fejezte be, ahol 1922-ben mind a jogi, mind az államtudományi államvizsgát letette. Az 1919-es kommün idején részt vett az ún. ellenforradalmi mozgalomban, ezért megfigyelés alatt tartották. 1919. október 14-én közigazgatási gyakornokként kezdte hivatali pályáját az egri főszolgabírói hivatalban. 1920-ban még díjtalan közigazgatási gyakornok, majd helyettes közigazgatási gyakornok volt. Innét áthelyezték a pétervásárai főszolgabírói hivatalba, ahol szolgabírói teendőket végzett, majd újból Egerbe került. 1921. április 25-én a törvényhatósági bizottság szolgabíróvá választotta, és ismét az egri, majd 1921. június 2. után a hatvani járási főszolgabírói hivatalban teljesített szolgálatot. 1924-ben visszakerült az egri főszolgabírói hivatalba, s letette a községi gyakorlati szakvizsgát. 1925. október 1-jén a főispán tiszteletbeli főszolgabíró címet adományozott részére. 1926. június 23. napján történt beiktatását követően egészen 1944-ig megszakítás nélkül volt főszolgabíró a Gyöngyösi járásban, mivel e tisztségében a törvényhatósági bizottság 1929. november 26-án újraválasztotta. Járásában nagy súlyt helyezett a közegészségügyi kérdésekre, és minisztériumi támogatást igénybe véve a közutak mentén fásítási munkálatokat szervezett. A szovjet-orosz front közeledtekor családjával együtt nyugat felé menekült. 1947-ben Karinthiából hazatért. Ekkor B-listára kerülése ellen panasszal élt, igazolási eljárás folyamatba tételét és lefolytatását kérte, de kérelmét elutasították. További életútjára, halálának helyére és időpontjára adatok nem találhatók. K. Gy. Gyürky Imre, dr. gyürkii113 helyettes járási főjegyző, járási tanács vb-titkára 1895. október 25-én, Balassagyarmaton született. Apja Gyürky Imre vasúti pályafelvigyázó, később MÁV hivatalnok, anyja Hábel Rózsa volt. Első felesége Schütz Irma, a második 1938-tól haláláig Balázs Margit lett. 113

Békássy 37., 198. p.; HA 34., 59. p.; Új úton… 44–46. p.; HHL 1922. 121. p., 1923. 16., 23., 115. p., 1927. 5. p., 1934. 72. p., 1935. 28. p., 1940. 205. p.; „Művelt elit” felvétel; PIM MÉI; HML IV-402/a 80. rsz. hivatkozva 72/kgy.1933., 13.296/a.1933.; HML IV-407/c 7. rsz. hivatkozva 15.932/a.1934., 14.110/a.1929., 16.261/a.1933.; HML IV404/a 526. rsz. 16188/1938. sz.; HML IV-407/c 8. rsz. hivatkozva 10.182/a.1945.; HML VIII-1 82. rsz.; HML XVII-404 5. rsz. 2526/1945.; HML XXI-2/a 1. rsz. 62/kgy.1946., 12.966/a.1946.; 90.506/1946. M. E.; 63.893/1947. B. M.; 16.142/1947. M. E., kihirdetve: 1947. március 10-én; HML XXXIII-1/c 247. rsz.; NML Balassagyarmat állami születési anyakönyvi másodpéldány 23/1895.

96


Érettségi vizsgáit Egerben tette le, majd az 1920/21-es tanév II. félévével kezdődően jogi tanulmányokat folytatott az Egri Érseki Jogakadémián, s 1923ban sikeresen letette az államtudományi államvizsgát. Az I. világháborúban orosz hadifogságba került, s több fogolytábor lakója volt. 1921-ben szerelt le önkéntes hadapródi rangban. Heves vármegyénél 1921. szeptember 1-jén kezdte hivatali pályáját az árvaszéknél, s 1922 júniusában nevezték ki közigazgatási gyakornokká. 1923 januárjában a hevesi, majd februártól az egri járási főszolgabírói hivatalnál volt szolgálatban. 1923. június 19-én a törvényhatósági bizottság szolgabírónak választotta, s beosztották a hatvani főszolgabírói hivatalban nyílt új szolgabírói állásra. 1926 januárjában a főispántól tiszteletbeli szolgabírói címet kapott. Tisztségében a törvényhatósági bizottság 1929. november 26-án újraválasztotta. 1934. június 4-én főispáni rendelettel Hatvanból Pásztóra helyezték, s a pásztói szolgabírói kirendeltség vezetésével bízták meg. Innen 1936. november 1-jén Pétervásárára helyezték át, ahol 1940. december 1-jéig beosztott szolgabíróként teljesített szolgálatot. 1940 elején Práf Nándor után a Pétervásárai járás tűzrendészeti felügyelői tisztségét is betöltötte. 1940. december 1. után saját kérésére visszahelyezték a hatvani járási főszolgabírói hivatalba. 1944. november 14-én elutazott Hatvanból, s 1945. május 11. napjáig nem tartózkodott a városban. Ekkor családjával együtt a Somogy megyei Vörs község melletti Batthyánytanyán lakott, ahol sógora élt, és ahol márciustól április 28-ig a keszthelyi járási főszolgabírói hivatalban teljesített szolgálatot. Hatvanba történt visszatérése után, 1945. augusztus 4-én a főispán a távollévő hatvani járási főjegyző helyettesítésével bízta meg. 1945. december 5-én e minőségében tett jelentést az alispánnak a Hatvani járás és Hatvan település háborús károsodásáról és az élet megindulásáról. 1946 augusztusában hatvani járási jegyzőként úgynevezett végelbánás alá vonták és nyugdíjazták. 1947. február 7-én állásába visszahelyezték, s a főispán ismét a hatvani járási főjegyző helyettesítését bízta rá. Ezt a tisztséget egészen 1950. augusztus 15-ig – a főjegyzői hivatalok megszűnéséig – betöltötte. Valójában azután is hivatalban maradt, s 1953. március 23-ig a Hatvani Járási Tanács V. B. titkára volt. Hivatali működése idején tagja volt majd minden Hatvan városi jótékony és társadalmi egyesületnek. Hatvanban hunyt el 1970. január 27-én. Sírja a hatvani belvárosi temetőben található. K. Gy.

97


Habera László114 járási tanács vb-elnöke, járási hivatal elnöke 1933. március 30-án született Lőrinciben. Anyja Szabó Ilona, apja Habera Béla lakatossegéd volt. 1957. december 25-én kötött házasságot Sziva Rozália Terézia technikussal Lőrinciben, s egy fiúgyermekük született. Agrártudományi egyetemi és MSZMP KB pártfőiskolai végzettséggel rendelkezett. A munkásmozgalomban 1948 óta tevékenykedett, az MDP-be 1951ben lépett be. A Hatvani Járási Tanács főállattenyésztőjeként kezdte pályafutását 1956ban, majd a Selypi Cukorgyár termelési felügyelője volt 1957 és 1958 között. Ezután az MSZMP Hatvan Járási Bizottsága Mezőgazdasági Osztályának vezetői posztját töltötte be 1958 és 1964 között, majd az MSZMP Heves Megyei Bizottsága politikai munkatársa volt 1964-től 1968-ig. 1968. május 1-jétől 1971. április 25-ig a Hevesi Járási Tanács V. B. elnöke volt, majd a járási hivatalok megalakulása után a Hevesi Járási Hivatalt is ő vezette 1975. február közepéig. Innen az MSZMP Egri Járási Bizottsága első titkári pozíciójába került. A feladat ellátása során több kifogást emeltek tevékenysége ellen. 1979-ben „szigorú megrovás” pártfegyelmi büntetést kapott ellenőrzés elmulasztása miatt, amelyet azonban a következő évben töröltek. 1983-ban újabb pártfegyelmi eljárást indítottak ellene, amelynek már súlyosabb következményei lettek: a pártbüntetés kiszabásán túl a megyei pártbizottság visszahívta megyei pártbizottsági tagságából, majd a járási pártbizottság hívta vissza első titkári funkciójából, pártbizottsági és végrehajtó bizottsági tagságából. Ezt követően a Verpeléti Dózsa Mezőgazdasági Termelőszövetkezet főmérnöke lett. További életútjáról csupán annyi információval rendelkezünk, hogy pártbüntetését 1985-ben törölték. Élete során számos kitüntetést kapott: Szocialista Munkáért Érdemérmet 1963-ban; Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát 1968-ban; Honvédelmi Érdemérmet 1970-ben; Kisköre Építéséért Érdemérmet 1973-ban; Munka Érdemrend ezüst fokozatát 1974-ben; Vízgazdálkodás Kiváló Dolgozója címet 1975-ben; Honvédelmi Érdemérmet 1976-ban; Építőipar Kiváló Dolgozója elismerést 1977-ben. Budapesten hunyt el 1996. február 19-én. Cs. Z.

114

HML XXXV-22-2 136., 161., 170. rsz.; XXXV-22-3 467., 581., 620., 693. rsz.; XXXIII-1/a 424. rsz.

98


Halasy Gáspár, dévaványai115 főszolgabíró, helyettes alispán A család nemesítére, Heves és Külső-Szolnok megyebeli megtelepülésére lásd: Halasy Márton alispán. Halasy Gáspár 1819-ben született Halasy Károly (1776–1839) fiaként (lásd: Halasy Károly alispán). Testvérei közül József (I. vagy idősebb) alszolgabíró, Ignác táblabíró, Ede (Eduárd) Komárom vármegyei alispán volt. A vármegyében az 1844. december 16-i tisztújító gyűlésen tűnt fel először, amikor távollétében a Tarnai járás főszolgabírájának választották meg. Hivatali esküjét azonban utólag sem tette le, s ekkori működésére vonatkozóan egyéb adat sem található. A források szerint e funkciót ténylegesen 1845. május 8. és 1849. január 3. között töltötte be. 1848. április 10-én az állandó, központi rendőri választmány tagjai közt találjuk nevét, emellett 1848. június 2-án „bűnvizsgáló bíró”-nak is megválasztották. 1849. január 3-án másodalispánnak választották, majd 1849. február 5-től helyettes első alispán lett. Állásairól betegség miatt leköszönt, azaz nem szolgált a február–márciusi rövid osztrák megszállás időszakában. A honvédseregek tavaszi előrenyomulása után a Tiszafüredről hazatért vármegye ülésén az ő elnöklete alatt hirdették ki április 26-án Egerben a Függetlenségi Nyilatkozatot. Az osztrák–orosz intervenció után egyike volt azon tisztviselőknek, akik a vármegye utolsó üléséig, 1849. augusztus 16-ig működtek. Július elején a Szolnokon tartott közgyűlésen kijelentette: „a megye pecsétjével a vármegyét követni fogja menhelyére, míg egy talpalatnyi föld lesz a hazában szabad, mert annak, mint moralis testületnek, bárhol is az országban, élni kell". A szabadságharc leverése után nem vállalt hivatalt. A vármegyei önkormányzat helyreállításának idején, 1860–1861-ben a megyei törvényszék elnökeként szerepelt. A kiegyezés után újjászervezett vármegye egyik, szolnoki székhelyű másodalispánjának választották, mely tisztséget 1869. február 15-én Pesten bekövetkezett haláláig viselte. P. J.

115

Alkotmányos naptár 1868. 31–32. p.; Borovszky 615. p.; Kempelen 4:456–457. p.; Kiss 2007. 100–101. p.; PIM MÉI; Gyászjelentés; HML IV-1/a 129. rsz. 1708. p., 140. rsz. 601. p., 151. rsz. 787. p., 152. rsz. 1849. p., 154. rsz. 3. p.; HML IV-7 52–53. rsz.; HML IV-24.; HML IV-253 1. rsz. 10. p.; MOL D 225 276. rsz. 97–100. p.

99


Halasy Károly, dévaványai116 alispán A Komárom megyei Halasy család előtörténetére, Heves és Külső-Szolnok megyei meghonosodására lásd: Halasy Márton alispán. Ő és Rakovszky Mária házasságából született 1776-ban Halasy Károly. Jogi tanulmányokat folytatott, 1793/94-ben az egri jogakadémia másodéves hallgatója volt. Gyakorlati képzésben apja mellett részesült, ugyanis mint írnok részt vett vele az 1796-os országgyűlésen, és ezt az idősebb Halasy olyan megtisztelőnek és fontosnak tartotta fia számára, hogy se napidíjat, se költségtérítést nem kért egyiküknek sem. Halasy Károlyt apjához hasonlóan pártfogolta Eszterházy Károly püspökfőispán: még ő nevezte ki igen fiatalon tiszteletbeli aljegyzővé (honorarius vicenotarius), 1799. január 22-én pedig első aljegyzővé (primarius vicenotarius). Ebben a tisztségben Fáy Bertalan főispáni adminisztrátor is megerősítette 1803. március 7-én, de főjegyzőnek (ordinarius notarius) Fuchs Ferenc érsek-főispán nevezte ki a következő tisztújításkor, 1805. szeptember 23-án. Ebben az évben ismét részt vett az országgyűlésen, ekkor már követi megbízatással Almásy Józseffel együtt, és ők ketten képviselték Heves és Külső-Szolnok vármegyét az 1808. évi országgyűlésen is (lásd: Almásy József alispán). 1811. április 30-ig volt főjegyző, akkor másodalispánnak (substitus vicecomes) választották, az 1814. november 22-én tartott „építő szék”-en pedig alispánnak. Tíz éven át töltötte be fontos hivatalát. Ez idő alatt nyert királyi tanácsos címet. 1824. november 30-án ismét alispánjelölt volt, de nem erősítették meg. Örökölt birtokai feküdtek Kenderesen, Nádújfaluban, Pusztaszentivánon, Tarnazsadányban és Komárom vármegyében is. Csuzi és pusztaszentmihályi Csuzy Antóniát vette feleségül. Fiai közül József (II. vagy ifjabb) szolgabíró, Gáspár főszolgabíró, majd másodalispán lett Heves megyében (lásd: Halasy Gáspár főszolgabíró, helyettes alispán), Ede más néven Eduárd pedig alispán Komárom megyében. 1839. szeptember 6-án hunyt el. K. L. E.

116

Kempelen 4:456–458. p.; Nagy 5:22–23. p.; Orosz 107. p.; Udvardy 673. p.; Nagy 1899–1901 3:80. p.; HML IV-1/a 59. rsz. 209. p., 61. rsz. 173. p., 62. rsz. 302. p., 65. rsz. 113. p., 67. rsz. 1029. p., 73. rsz. 342. p., 76. rsz. 840. p., 86. rsz. 901. p.; HML IV1/b 619–633. rsz.; HML IV-7/e 23–49. rsz.

100


Halasy Kázmér, dévaványai117 élelmezési biztos A család történetének előzményeire lásd: Halasy Márton alispán. Halasy Kázmér 1821. június 30-án született. Apja Halasy Márton, anyja érkeserűi Andrássy Mária volt. Hivatali pályafutását 1841. december 15-én kezdte a vármegyében, amikor harmadik alszolgabírónak választották a Tiszai járásban. Ebben a tisztségben 1844. december 16-ig maradt. 1845. május 8-án első alszolgabírája lett a Tiszai járásnak, az is maradt 1848-ig. Az első népképviseleti országgyűlési választásokon a szolnoki körzetben veszített Graeffl Józseffel, Pest város főkapitányával szemben. Heves vármegye nemzetőreivel önként vonult a Délvidékre, sőt december 9-től a nemzetőrök hadba vonulására felügyelő biztos lett. December 19én a Tiszai járás ideiglenes kerületének szolgabírája volt. 1849. január 29-én kapta meg az élelmezési kormánybiztosi kinevezését. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc utáni tevékenységéről nincsenek feltárt adataink. 1888. június 14-én hunyt el Egerben, 17-én temették a Fájdalmas Szűz temetőben. K. M. Halasy Márton, dévaványai118 alispán A család címeres nemeslevele 1618. március 10-én kelt, melyet 1619-ben hirdettek ki Komárom vármegyében. Egy későbbi családtag, Márton, Dunaszerdahelyre költözött, feleségül vette Lelovits Erzsébetet. Az ő fiaik, ifjabb Halasy Márton és László Heves és Külső-Szolnok vármegyébe települtek, ahol 1774ben igazolták nemességüket, s ettől kezdve ez a megye tekinthető a család központjának. A família tagjai közül többen – mint tisztviselők és katonatisztek – jelentékeny közéleti szerepet vittek. Halasy Márton Dunaszerdahelyen született 1740. június 28-án. Nagyszombatban teológiát tanult, de nem szentelték pappá. Gyenge egészsége miatt Bécsbe vitték gyógykezelésre, ahol az egyetemre is beiratkozott. Jogot és böl117

Orosz 107. p.; Szederkényi 4:389. p.; HML IV-1/a 129. rsz. 1162–1063. p., 140. rsz. 603. p., 154. rsz. 45., 96–97. p. 118 Kempelen 4:456–458. p.; Nagy 5:22–23. p.; Orosz 107. p.; Udvardy 662., 667. p.; Nagy 1899–1901 3:80. p.; HML IV-1/a 30. rsz. 232., 397. p., 31. rsz. 71. p., 36. rsz. 129. p., 42. rsz. 117. p., 58. rsz. 2., 122., 505. p., 59. rsz. 209., 224. p.; HML IV-1/b 619–633. rsz.; HML IV-4/b 74–79. rsz.; HML IV-7/e 13–22. rsz.

101


csészetet hallgatott, s állítólag bölcsészdoktori oklevelet is szerzett. (A bécsi egyetemi anyakönyvbe 1767-ben joghallgatónak írták be.) 1768/69-ben már az egri jogakadémián tanult, sőt tanított is: Csukás Benjamin jogtanárnak halála miatt félbeszakadt kurzusát fejezte be. Ekkor figyelt fel rá Eszterházy Károly püspök, s maga mellé vette titkárának. (Lásd: Eszterházy Károly, gróf, egri püspök, örökös főispán.) Vármegyei hivatali pályafutása is Eszterházy támogatásával indult: 1771. végén aljegyzőnek (vicenotarius), fél év múlva főjegyzőnek (ordinarius notarius) nevezte ki a püspök-főispán, s ebben a tisztségben a közgyűlés is megerősítette 1773. április 19-én. 1778. április 28-án a tisztjításkor már másodalispánnak (substitutus vicecomes) választották, 1784. április 27-én pedig alispánná (ordinarius vicecomes). Hivatali előmenetelét és Eszterházy pártfogását bizonyára képzettségének és rátermettségének köszönhette. A főispán és a megyei nemesség iránti elkötelezettségére utal, hogy II. József abszolutista igazgatásában nem vállalt szerepet. Miután a Helytartótanács 1786. június 28-án kiadott rendeletével feloszlatta a megyegyűlést, csak kisgyűléseket hívtak össze, amelyeken Halasy alispán október 11-ig elnökölt. Ekkor visszavonult és hivatalt többé nem vállalt (bár még 1796-ban is jelölték alispánnak). De továbbra is aktív maradt a közéletben: táblabíró (assessor) és a püspöki úriszék elnöke (praeses sedis dominalis Episcopatus Agriensis) volt. 1797-ben királyi tanácsos címet kapott. A vármegye többször küldte követségbe az uralkodóhoz, s ugyancsak követi minőségben képviselte a megyét 1796-ban, 1802-ben, 1807-ben és 1811–12-ben az országgyűlésen. Birtokait Dévaványán, Nádudvaron, Pusztaszentivánon vásárolta, és feleségei, nagyrákói Rakovszky Mária és vizeki Tallián Anna révén is gyarapította. Két házasságából hét gyermeke született, közülük Károly választott hivatali pályát (lásd: Halasy Károly alispán). 1820. március 31-én halt meg, Kőtelken temették el. K. L. E. Hám Gyula119 főjegyző Családjának nemesi származása ismeretlen. Életútjáról az első általunk feltárt adat, hogy Hám Gyula vármegyei tisztségviselését 1877. december 20-án kezdte, ekkor a Gyöngyös-patai járás szolgabírója lett. 1883. december 18-tól szintén szolgabíró volt a Gyöngyösi járásban, 119

Borovszky 637. p.; HvHK 1877. 143. p.; HmKL 1883. 161–164. p., 1885. 67. p.; HvKL 1898. 69. p., 1906. 3. p.; HML IV-402/a 2. rsz. 379., 8. rsz. 431, 14. rsz. 436. p., 17. rsz. 251. p., 20. rsz. 493. p.

102


majd a megyei árvaszék élére került. E tisztségét 1885. április 28. és 1892. október 10. között viselte. Ezt követően főjegyzőnek választották, mely állásról öt év múlva, 1897. október 18-án leköszönt. 1898. február 20-án tiszteletbeli főügyészi címet kapott. 1905 végén halt meg. P. J. Hamar Antal, páni120 főszolgabíró A család eredetére, nemesítésére, Heves megyebeli megtelepedésére lásd: Hamar Ferenc szolgabíró. Az ő és Berczelly Erzse első fia volt Hamar Antal, aki 1753. május 30-án született Gyöngyöshalászon. 1779. december 1-jén öccsével, Jánossal nemesi bizonyítványt szereztek Heves és Külső-Szolnok vármegyétől, amivel Krassó megyébe költöztek. Új lakhelyükön biztosan rendelkeztek földbirtokkal, mivel Antal itt főszolgabíró (ordinarius judlium) lett, János pedig esküdt (jurassor). Apjuk halála után Antal visszatért Gyöngyöshalászra, és itt is hivatalt vállalt. 1790. április 12-én megválasztoták a Gyöngyösi járásba másodalszolgabírónak (secundarius vicejudlium), s egyúttal táblabírói kinevezést is nyert. A következő választáson, 1796. január 27-én első alszolgabíró (primarius vicejudlium) lett, és ebben a hivatalban megerősítette a közgyűlés 1803. március 7-én. Az 1805. szeptember 23-án tartott tisztújításon lépett előre a hivatali ranglétrán: a Gyöngyösi járás főszolgabírájává (ordinarius judlium) választották. E tisztséget viselte haláláig, 1808. március 15-ig. Feleségét Rajtmann Zsuzsannának hívták, két gyermekük született. Fiuk, János vármegyei levéltárnok volt az 1809–1913. években. K. L. E. Hamar Ferenc, páni121 szolgabíró Címeres nemeslevelet családja 1602. április 29-én nyert, melyet Esztergom, majd Nyitra vármegyében hirdettek ki. Heves vármegyében 1698. június 26-án apja, István igazolta nemességét és nemesi bizonyságlevelet nyert. Az ő unokája volt Hamar Ferenc kinek anyja Bereczky Júlia, első felesége Csima Magda, második 120

Kempelen 4:467. p.; Nagy 5:41–42. p.; Orosz 108–109. p.; HML IV-1/a 52. rsz. 46., 51. p., 58. rsz. 3. p., 65. rsz. 113. p., 67. rsz. 1030. p., 70. rsz. 771. p., 71. rsz. 957. p., 75. rsz. 906. p.; HML IV-1/b 619–633. rsz.; HML IV-7/e 15–32. rsz. 121 Nagy 5:41–42. p.; Orosz 108–109. p.; HML IV-1/a 20. rsz. 1–5., 566. p., 22. rsz. 153–158. p.; HML IV-1/b 619. rsz; HML IV-7/e 9–11. rsz.

103


felesége Berczelly Erzse volt. Birtokkal Gyöngyöshalászon rendelkezett. Utódai szintén részt vettek a vármegye igazgatásában, fia, Antal főszolgabíró (Lásd: Hamar Antal főszolgabíró), János nevű unokája pedig levéltárnok lett. Vármegyei tisztséget az 1746. december 29-én megtartott tisztújító közgyűlésen nyert először, amikor a Gyöngyösi járás esküdtjének (jurassor) választották meg. Négy évig látta el az ehhez kapcsolódó feladatokat, majd a következő tisztújításkor, 1750. december 14-én szolgabírói tisztségbe (judex nobilium) helyezték. Hivatali helye továbbra is a Gyöngyösi járás volt, ahol 1756. április 26ig működött. Az ezen a napon véghezvitt tisztújításon jelölték ugyan két tisztségre, perceptornak és szolgabírónak, azonban egyik hivatalra sem választották meg. Neve ekkor az újonnan kinevezett táblabírák (assessores tabulae judiciariae) névsorában szerepelt. Sz. J. Hedry Lőrinc, dr. hedri122 főispán 1887. április 1-jén született Kassán. Apja Hedry Lőrinc táblai elnök, anyja gellei Gelley Borbála volt. 1908. november 10-én vette feleségül lázi és berniczei báró Ghillányi Zsófiát. Öt gyermekük született. A középiskolát Kassán, a jogot Kassán és Kolozsváron végezte. Államtudományokból doktorált Kolozsváron. Az első világháborúban harctéri szolgálatot teljesített, több kitüntetést kapott hősiességéért. Ismert adataink szerint először Abaúj-Torna vármegye szolgálatába állt: gyakornok, aljegyző, majd 1915-ben a központi járás helyettes főszolgabírája lett, amit az 1919-es Tanácsköztársaság létrejöttéig viselt. A forradalom és a kommün alatt gagyvendégi birtokán gazdálkodott. 1919 végén Szikszón a vármegye másodfőjegyzőjévé választották. 1920-ban végleg otthagyta a megyei szolgálatot és nyugdíjaztatta magát. Addigi közigazgatási pályája alatt két évig a kassai közigazgatási tanfolyam tanára is volt. Korábban a Nemzeti Munkapártnak, majd a Nemzeti Középpártnak volt tagja, s annak megszűnésekor csatlakozott a gróf Bethlen István vezette Egységes Párthoz, melynek nemzet-, illetve országgyűlési képviselőjévé a szepesi kerületben választották 1922-ben és 1926-ban. A kormányzó 1927. április 21-i határozatával Heves vármegye főispánjának nevezte ki. Beiktatására május 19-én került sor. Közigazgatási szaktudását 122

Almanach 1927–1932.; Békássy 40–41. p.; Gulyás 13:36. h.; HA 2007. 107. p.; KMKA 1:372. p.; MFL 661. p.; MPL 1 1914–1929 1:155–156. p.; MTL 219. p.; Nagy Nándor közlése; HHL 1927. 75., 82. p., 1942. 13. p., 1944. 89–91. p.; PIM CSA.; Gyászjelentés.

104


és gazdasági ismereteit e vármegye élén is hasznosította. Befejezte Heves vármegye villamosítását, szabályoztatta a folyó- és patakmedreket, segítette az elemi csapásokat szenvedett szőlősgazdákat, vetőmaggal támogatta a földműveseket, aktív részese volt az ínségakcióknak. A kormányzó a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki és elnyerte a m. kir. titkos tanácsosi címet. Az 1944. május 5-i közgyűlés 17 éves főispánsága érdemeinek elismeréseképpen Heves Vármegye Törvényhatósági Bizottságának örökös tagjává választotta. A Magyarország német megszállását követő kormányváltozás miatt 1944. április 29én lemondott főispáni hivataláról. 1944 júniusától újból gagyvendégi (AbaújTorna vármegye) birtokára költözött. 1982. január 23-án hunyt el Szentendrén, ott is temették el. K. M. Hegyi Gábor123 főjegyző Családja Pozsony vármegyéből, Hegyhétről származott, nemesi bizonyságlevelet Heves és Külső-Szolnok vármegyében 1730-ban állítottak ki számukra. Hegyi Gábor családi kapcsolairól, birtokviszonyairól, iskokolázottságáról adatok nem kerültek felszínre. A Heves és Külső-Szolnok vármegyei igazgatásba 1752. augusztus 7-én került, amikor rögtön főjegyzővé (notarius, notarius stabilitus) nevezték ki. A következő tisztújításokon 1756. április 26-án és 1766. december 9-én hivatalában megerősítették. Az 1764. április 12-én megtartott közgyűlésen országgyűlési követté választották, társa az alispán volt. (Lásd: Sághy Mihály, ifj. báró, alispán.) A 20 éves folyamatos hivatali pályafutásának az 1772. július 6. előtt bekövetkezett halála vetett véget. Sz. J.

123

Orosz 113. p.; HML IV-1/a 21. rsz. 11–12. p., 22. rsz. 153–158. p., 26. rsz. 212., 248–250. p., 27. rsz. 362. p., 30. rsz. 335. p.; HML IV-1/b 619–620. rsz.; HML IV-7/e 10–13. rsz.

105


Hegyi János124 megyei tanács vb-titkára 1914. június 23-án született Makláron. Apja Hegyi János, anyja Juhász Katalin. 1943. június 23-án kötött házasságot Málnási Gizellával. 1936-ban végezte a tanítóképzőt Egerben. 1937-ben vonult be katonai szolgálatra, többszöri megszakítással 1944-ig teljesített szolgálatot. 1945-ben (sic!) hadifogságba került, ahol antifasiszta iskolán (Talcin, Krasznogorszk) vett részt, az utóbbi helyen maga is oktatott. 1948-ban tért haza. Kérte felvételét a Magyar Kommunista Pártba, de a tagzárlat és a tagrevízió miatt csak 1949-ben lett tagjelölt. Végül 1953-ban vették fel az MDP-be. (1964-ben a partizániskolát is elismerték párttagságnak.) 1954-ben magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett az Egri Pedagógiai Főiskolán. A Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem szakosítóját 1967-ben végezte el. 1943 és 1945 között a hevesi mezőgazdasági népiskolán tanított. 1948. évi hazatérése után a Füzesabonyi Általános Iskola igazgatója lett, majd 1949 és 1951 között a pedagógus szakszervezet budapesti központjában dolgozott. Ezután a Pest Megyei Tanács V. B. Művelődési Osztályára került csoportvezetőnek. Innen 1954 második felében a Verpeléti Általános Iskolához kérte magát tanárnak. 1956-tól az Egri Járási Tanácson volt csoportvezető. 1958. január elsejével ugyanitt elnökhelyettesi pozícióval bízta meg a megyei tanács, melyet december 3-ig töltött be. De már 1958. november 9-én az Egri Járási Tanács vb-elnöknek választotta, mely tisztséget 1962. március 31-ig viselte. 1962. április 1-jén kapott kinevezést a Heves Megyei Tanács V. B. titkára posztra. Felmentésére 1966. június 30-án került sor. 1966. július 1-jével az egyesített Egri Járási Tanács V. B. elnöke lett, majd 1971. május 21-én kinevezték az Egri Járási Hivatal elnökének. 1974. december 31-én mentették fel funkciójából, miután kérte nyugdíjazását. Tanácsi vezető funkciói idején tagja volt az Egri Járási Pártbizottság Végrehajtó Bizottságának és a Heves Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának. 1958-ban vizsgálat folyt vele szemben horthysta katonatiszti múltja miatt. A felhozott vádak nem igazolódtak, és a végső döntés szerint bizalmas munkakört betölthetett. Politikai nézetkülönbségeik miatt még apjával is megszakította kapcsolatát. Munkája elismeréseként kitüntetései között voltak a Ságvári Endre Érem (1957), Szocialista Munkáért Érdemérem (1961), A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozata (1968), Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970), Szocialista Hazáért Érdemrend (1972), Munka Érdemrend arany fokozata (1975). 2010. július 5-én hunyt el Makláron. K. M. 124

HML XXIII-2/a 42. rsz. 369. p.; HML XXIII-201/a 6. rsz., 8. rsz.; XXXV-22-3 14., 97., 242., 256. rsz.; XXXV-22-11 103. rsz.

106


Hellebronth Béla, tiszabeői125 alispán A család 17–18. századi történetére lásd: Hellebronth Ferenc, főszolgabíró. Hellebronth Béla 1849. január 15-én született, Gáspár, a família tiszabői ága egyik alapítója unokájaként. Távoli rokonságban állt Hellebronth János főszolgabíróval. Vármegyei szerepéről keveset tudunk. 1882 októberétől egy évig a Tarnai alsó járás szolgabírójának, majd 1883. december 18-án a Hevesi járás szolgabírójának választották. 1887-től e járás főszolgabírójaként szerepelt a neve a tisztikarban. Egy évtized múlva, 1897. április 26-án a vármegye alispánja lett. Tisztségét 1900. november 18-án bekövetkezett haláláig viselte. Megemlítendő, hogy testvére, Géza 1901-től kezdve három cikluson keresztül a fügedi kerület Függetlenségi és 48-as Párt képviselője volt. P. J. Hellebronth Ferenc, zsadányi126 főszolgabíró A család III. Ferdinándtól nyert címeres levelet 1655. június 10-én. Nevük Hellebranth, Hellepront, Helepront változatban is íródott. Heves és Külső-Szolnok vármegyében 1733-ban igazolta nemességét János, aki mint Rákóczi Ferenc vitéz ezredese vált ismertté. Második feleségétől, Almásy Apollóniától származó gyermekei közül az 1754/55-ös nemesi összeírásban Antal, Dániel, Ferenc és János szerepelnek. A Békés megyében birtokos János mint városi jegyző megírta Szarvas történetét. Ferenc Heves megyében vármegyei hivatalokat töltött be, Antal pedig katonai pályára lépett, s tábornok lett. Hellebronth Ferenc neve 1736. április 28-án olvasható először a jegyzőkönyvben, ekkor ún. létszámfeletti esküdt (supernumerarius jurassor) volt. 1750. december 14-től a Tiszai járásban a helyettes szolgabíró (substitutus judlium) tisztét töltötte be. Főszolgabírónak (ordinarius judlium) ugyanebbe a járásba 1756. április 26-án választotta meg a közgyűlés. Barkóczy püspök-főispán 1761. augusztus 25-én megerősítette, s ezt a hivatalt töltötte be a következő tisztviselő-választásig. 1766. december 9-én másodalispánná (substitutus vicecomes) 125

Borovszky 637., 665. p.; Kempelen 5. 19–21. p.; MNZS Nemes családok 1:264–266. p.; HmKL 1883. 161–164. p.; HvKL 1900. 485. p.; HML IV-402/a 8. rsz. 431–432. p., 14. rsz. 436. p., 20. rsz. 495. p. 126 Kempelen 5:19–21. p.; Orosz 113. p.; Soós 1975. 480–482. p.; HML IV-1/a 16. rsz. 512. p., 20. rsz. 564–565. p., 22. rsz. 155. p., 25. rsz. 88. p., 27. rsz. 362. p., 31. rsz. 1., 104., 127. p.; HML IV-1/b 618–633. rsz.; HML IV-7/e 10–14. rsz.

107


választotta a közgyűlés. E tisztségében elnökölt néhány kisgyűlésen, ilyenkor mindig a „zsadányi” előnevét írták a jegyzőkönyvbe. Az 1773. január 11-én tartott kisgyűlésen szerepelt utoljára, halála valószínűleg az április 19-i tisztújítás előtt bekövetkezett, ezért nem jelölték hivatalra, bár a halálesetről csak 20-án tett említést a jegyzőkönyv. Iratai augusztus 17-én kerültek a vármegye levéltárába. Felesége Madocsányi Júlia, egyetlen fiuk István volt. Birtokrésze volt Tarnazsadányban az Almásy-rokonság révén. Feltehetően ezért vette fel a „zsadányi” előnevet, ám ez az ág már az ő fiával kihalt, míg testvére, János leszármazottai tovább vitték és ismertebbé tették a „tiszabeői” ágat. K. L. E. Hellebronth János, tiszabeői 127 főszolgabíró Hellebronth János 1827. május 11-én született Miskolcon, Hellebronth Mihálynak, a tiszabői ág egyik első tagjának unokájaként. Apja Hellebronth Antal, anyja szendrői Török Krisztina volt. Másodfokú oldalági rokona volt Hellebronth Béla alispán. (A család előtörténetére lásd: Hellebronth Ferenc, főszolgabíró.) Felesége Frombach Laura lett, öt gyermekük született. Jogi tanulmányokat folytatott, de már az 1848/49-es szabadságharc alatt jelentős szerepeket vállalt. 1848. június 1-jétől írnok volt a magyar belügyminisztériumban. 1849. március 20-tól hadnagyként szolgált a Heves megyében alakuló önkéntes lovascsapatnál. Júniusban alakulatával együtt beosztották a 18. Attila huszárezredbe, melynek 6. századánál július 16-án főhadnagy volt. Itt szolgált a borosjenői fegyverletételig. 1849. augusztus 25-én kényszersorozták a 8. gyalogezredhez, ahol 1851. február 25-i leszereléséig teljesített szolgálatot. Rövid hivatali karrierje a kiegyezés utáni időszakhoz kapcsolódik. Az alkotmányos élet 1867. április 30-i újjászervezésekor a Tiszai járás alszolgabírója lett, majd 1869. december 28-tól ugyanezen járás főszolgabírójának választották. Ezt a tisztséget 1872. január 25-ig viselte. További vármegyei pályafutására nincs adat. 1906. január 3-án halt meg Budapesten, a Farkasréti temető 21/2-es parcellájában temették el. Megemlítendő, hogy öccse, Mihály a megye levéltárnoka volt a Bach rendszer második felében, majd 1877. május 17. és 1896. április 6. között. Az ő fiaként született Hellebronth Pál főjegyző. P. J.

127

Borovszky 665. p.; Kempelen 5:19–20. p.; MNZS Nemes családok 1:264–266. p.; Bona 2005 2882 rekord; HML IV-253 3. rsz. 77. p.; HML VIII-1 108. rsz.

108


Hellebronth Pál, tiszabeői128 főjegyző A Hellebronth família korábbi családtörténetére lásd: Hellebronth Ferenc, főszolgabíró. Hellebronth Pál 1867. december 28-án született Várgede községben, Gömör és Kishont vármegyében. Apja tiszabeői Hellebronth Mihály, Heves vármegye levéltárnoka, anyja kubinyi és deménfalvi Kubinyi Adrienne, bátyjai Gusztáv és Miklós voltak. Utóbbi római katolikus lelkészként működött. Középfokú tanulmányait Egerben végezte, s itt is érettségizett, majd az Egri Érseki Jogakadémián folytatta tanulmányait, ahol 1890-ben államtudományi államvizsgát tett. Heves vármegye szolgálatában 1890. október hónaptól tiszteletbeli megyei aljegyző, majd decembertől közigazgatási gyakornok volt. 1895. április 22-én harmadaljegyzővé, 1900. január 29-én másod-, 1906. március 26-án első aljegyzőnek választották. Azután 1913-tól másodfőjegyző lett egészen 1925-ig. Időközben a Tanácsköztársaság 1919. május 25. és július 12. közötti néhány hetében a Heves Megyei Direktórium szakigazgatásában a közigazgatási szakosztályvezető első helyettesének funkcióját is elvállalta. A kommün bukása után már 1923-ben tiszteletbeli főjegyzői címet viselt, majd 1925. szeptember 22-én Heves vármegye Törvényhatósági Bizottsága határozatával főjegyzővé választotta. E tisztséget rövid ideig töltötte be, mert 1926. január 1. napjával nyugdíjazták. 1941. június 12-én, a Kisköréhez tartozó Lapos tanyán, 73 éves korában hunyt el. Sírja Kiskörén ma is gondozott. K. Gy. Heringh Kálmán129 főszolgabíró Egerben 1869. március 30-án született. Születési neve Heringh Kálmán János György. Apja, Heringh József a Bach-korszakban díjnok, majd írnok, 1886-ban

128

Gulyás 13:238–239. h.; MNZS Nemes családok 1:264–266. p.; Orosz 113–114. p.; HHL 1925. 198., 223. p.; „Művelt elit” felvétel; HML IV-417 9. rsz. 1323. sz. letét; HML VIII-1 82. rsz.; HML XXXIII-1/c 263. rsz. 129 MLL 1930. 607–608. p.; MTL 228. p.; HHL 1921. 215. p.; „Művelt elit” felvétel; PIM MÉI; HML IV-402/a 17. rsz. 253. p., 20. rsz. 495. p., 26. rsz. 1218. p., 37. rsz. 873. p.; HML IV-404/a 23. rsz. 18.634/a.1892.; HML IV-416 118. rsz.; HML IV-417 9. rsz. 1323. sz. letét; HML VIII-1 82., 83. rsz.

109


Heves vármegyei irodaigazgató, később magánzó, anyja Czvek Eleonóra volt. Családi neve hivatalos iratokban Hering és Héring névalakban is előfordul. Érettségi vizsgáit Máramarosszigeten tette le. Utána jogi tanulmányokat folytatott az Egri Érseki Jogakadémián az 1886/87-es tanév első félévétől, majd ugyanitt 1890-ben mind a jogtudományi, mind az államtudományi államvizsgát letette. 1891-ben lépett Heves vármegye szolgálatába közigazgatási gyakornokként. 1892. október 10-ig volt díjas közigazgatási gyakornok. Ekkor a Gyöngyösi járás szolgabírója lett, ami mellett 1893-ban tiszteletbeli aljegyzői címet kapott. 1895. január 23-án átkerült az Egri járásba, ahol továbbra is szolgabíróként teljesített szolgálatot. 1898. április 25-től tiszteletbeli főszolgabíró volt. 1901. március 17-én került főszolgabíróként az Egri járás élére. Az 1907 novemberében megrendezett vármegyei tisztviselők egyesületének közgyűlésén e tisztségében ő jelent meg Heves vármegye képviseletében. Az I. világháború idején önként jelentkezett katonai szolgálatra, s a 10. magyar királyi honvéd gyalogezredhez osztották be. 1921-ben – 37 évi vármegyei szolgálat után – Egri járási főszolgabíróként vonult nyugdíjba. Tevékeny szerepet vállalt Eger város kulturális életében is. Halálának helyéről és idejéről nem rendelkezünk adatokkal. K. Gy. Hevesy Gusztáv130 főjegyző Egerben 1875. január 18-án született; születési neve Fogl Ágoston Emil. Apja Fogl Ágoston kereskedő, anyja Ollé Hermina volt. 1891-ben családi nevük belügyminisztériumi engedéllyel Hevesi-re változott. A születési anyakönyvbe Hevesi családi nevét csak 1926-ban jegyezték be, amelyet még abban az évben belügyminisztériumi engedéllyel Hevesy-re változtatott. Bár családneve előtt nemes előnevet használt, azonban ennek engedélyezése az anyakönyvbe nem került bejegyzésre. Középiskoláit Egerben, Lőcsén és Miskolcon, a jogot Egerben és Budapesten végezte. Érettségi vizsgáit Miskolcon, az államtudományi államvizsgát Egerben 1900-ban tette le.

130

Békássy 104. p.; Gulyás 13:582. h.; Ladányi 505. p.; MTL 228. p.; Századunk 103. p.; HHL 1925. 177., 242. p., 1934. 58–59. p.; „Művelt elit” felvétel; PIM MÉI; HML IV404/a 5509/a.1900.; HML IV-416 136. rsz. hivatkozva 8.472/1891 B. M., 160.787/1926 B. M., 18.866/a.1926.; HML IV-417 9. rsz. 1323. sz. letét; HML VIII-1 82. rsz.; HML XXXIII-1/c 116. rsz.

110


1899. február 15-én lépett Heves vármegye szolgálatában a közigazgatási pályára: először ideiglenes, majd ugyanazon év december 1-jétől „rendszeres” közigazgatási gyakornokként. 1900. október 15-én választották szolgabíróvá az Egri járásban. 1906-tól 1915-ig vármegyei negyed-, harmad-, majd másodaljegyzővé nevezték ki, végül 1916-tól első aljegyző lett, és ezt a tiszséget 1918. október 21-ig bizonyosan betöltöltötte. Talán már ezután másodfőjegyzői tisztségre emelkedett. Az I. világháború alatt a vármegye katonai ügyeit intézte; megkapta a II. osztályú polgári hadiékítményes érdemkeresztet. A Tanácsköztársaság május–júliusi periódusában a megyei szakigazgatásban a közigazgatási szakosztályvezető második helyettes teendőit vállalta el. 1921. június 2-től ismételten másodfőjegyző, 1923-tól tiszteletbeli főjegyző lett. 1925-ben – Puchlin Lajos főjegyző, helyettes alispán elhalálozásával megüresedett posztra a főjegyző helyettesítésével és az alispáni hivatal vezetésével bízták meg. 1925 decemberében vármegyei főjegyzővé nevezték ki. E tisztségéből 1934. augusztus 1. napján vonult nyugdíjba. Tagja volt Heves vármegye Törvényhatósági Bizottságának és Eger város képviselőtestületének. Jelentős érdemeket szerzett a megye 1919 utáni újjászervezésében, villamosításának előkészítésében, megszervezésében; a Heves Megyei Villamos Részvénytársaság ügyvezető igazgatója is volt. Engedélyezett igazgatósági tagságai az alábbi pénzintézeti és gazdasági intézményeknél voltak: Hevesmegyei Takarékpénztár, Mónosbélvidéki Kőbánya Részvénytársaság, Hevesmegyei Méhészeti Részvénytársaság, Első Magyar Lakatos és Lemezárugyár Részvénytársaság. 1934-től több állami iskola felügyelő-bizottságának elnöki tisztét is betöltötte. 1912-ben nősült, neje Molnár Ida, az Egri Műkedvelők Körének rendezője és vezető színésznője volt. Egerben hunyt el 1961. március 28-án. K. Gy. Horkay Lajos131 szolgabíró 1867. május 1. és 1869. december 28. között a Tarnai járás esküdtje volt. Ekkortól az egri törvényszéken ülnökösködött. 1877. december 20-án a Tarnai alsó járásban szolgabírónak választották. Ebben a tisztségben 1882-es haláláig maradt. P. J.

131

Borovszky 626. p.; HvHK 1877. 143. p.; HHL 1882. 152. p.

111


Horváth Árpád, dr.132 főispán 1897. december 24-én született a Tolna megyei Szakcson Árpád Józsefként. Apja Horváth László községi jegyző, anyja Resz Irma volt. 1924-ben vette feleségül Janasits Klárát, a szekszárdi polgármester-helyettes leányát. A pécsi ciszterci gimnáziumban érettségizett. Egyetemre Kolozsváron és Pécsett járt, diplomáját a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Jogtudományi Karán szerezte. Az első világháborúban harctéri szolgálatot teljesített, Isonzónál megsebesült. Harctéri vitézségéért számos kitüntetésben részesült. 1918-ban tartalékos zászlóssá nevezték ki. Ugyanebben a rangban teljesített szolgálatot a Horthy Miklós vezette Nemzeti Hadseregben is 1920 márciusáig. Közigazgatási szolgálatát 1922-ben gyakornokként kezdte Tolna vármegyében, majd 1923-tól aljegyzőként folytatta. 1928-tól 1931-ig főispáni titkár volt, majd 1938-ig tiszteletbeli főszolgabíróként tevékenykedett. 1938. december 22-én Gömör vármegyébe, Rimaszombatba került főjegyzőnek. 1939-ben a vármegye alispánjának választották. Kiemelkedő tevékenységet fejtett ki Gömör és Kishont vármegye kulturális, szociális és egyházpolitikai életében. 1944 májusában a kormányzó kinevezte Heves vármegye főispánjának, beiktatására június 5-én került sor. 1944. október 27-én saját kérésére Szálasi Ferenc mentette fel tisztségéből. Sorsának későbbi alakulásáról nem találtunk adatokat. K. M. Horváthy Gergely133 alispán Pásztón birtokos családból származott. Nevét Horvathÿ, Horvathy, Horuathÿ, Horváthÿ, Horvathj, Horváthi alakváltozatokban írták. Keresztneve két tisztújításkor (1691. október 1. és 1692. augusztus 25.) tévesen Györgyként (Georgius) szerepel a jegyzőkönyvben, ami nyilvánvalóan a jegyző tollhibájának tudható, minden más helyen ugyanis a Gergely (Gregorius) található. Életére, tevékenységére az első biztos adat, hogy a vármegye tisztikarába 1677. május 20-án került, amikor esküdt ülnöknek (juratus assessor, jurassor) 132

KMKA 1:403. p.; Nagy Nándor közlése; HHL 1944. 131., 133–142. p.; HML IV402/a 92. rsz. 165–196. p. 133 Orosz 119. p.; Szederkényi 3: 315–316. p., 4:4., 6., 29., 53., 60., 68–69. p. – Helyenként ő is átvette a György keresztnevet.; HML IV-1/a 5. rsz. 250. p., 6. rsz. 193., 248., 256. p., 7. rsz. 198., 241., 339. p., 8. rsz. 25–26., 113., 127. p., 9. rsz. 76. p., 10. rsz. 253. p.; HML IV-1/b 615–616. rsz.

112


nevezték ki. Az 1683. február 25-én megtartott tisztújító közgyűlésen mint korábbi ügyvédet (advocatus) aljegyzőnek (substitutus notarius) választották meg. Egy év múlva, 1684. február 17-én megbízást kapott, hogy Bulyovszky Ferenc követtársaként a vármegyét képviselje a pozsonyi bizottság előtt, s a kiadott utasításnak megfelelően biztosítsa az uralkodót a vármegye hűségéről. (Lásd: Bulyovszky Ferenc főjegyző.) Még ugyanebben az évben, április 11-én megyei jegyzővé (notarius) választották. 1687. szeptember 15-én Bulyovszky Ferenccel és Almásy Jánossal ismét országgyűlési követ lett. A következő évi tisztújításon, 1688. szeptember 9-én alispánnak (vicecomes) választották meg, s ebben a tisztségben folyamatosan megerősítették 1693. augusztus 1-jéig. Alispánságának ideje alatt 1689-ben tagja volt annak a küldöttségnek, mely Kassán a felső-magyarországi főkapitánynak jelentette a katonaságtól elszenvedett megyei sérelmeket, és többször delegálták a vármegye képviseletében a budai katonai biztoshoz. 1693. augusztus 1-jét követően három évig semmilyen szerepet nem játszott a vármegye közügyeiben, majd 1696. október 16-án újra alispánná választották. A következő tisztújító közgyűlésen 1697. szeptember 19-én hivataláról lemondott, s a későbbiekben semmilyen tisztséget nem viselt. Sz. J. Hudák Imre134 megyei tanács vb-elnökhelyettese 1914. augusztus 15-én született Besenyőtelken. Anyja Boros Erzsébet, apja Hudák András. Szülei gazdasági cselédek voltak. Nős volt, felesége a helyi tsz-ben dolgozott. Házasságukból három gyermek született. Gazdasági napszámosként és cselédként kezdett el dolgozni, majd különböző útépítéseken kubikos munkákat vállalt. 1936-ban verekedésért 6 hónapra elítélték. 1939-től 1945-ig több-kevesebb megszakítással katonai szolgálatot teljesített, majd szovjet hadifogságba esett, ahonnan 1948-ban szabadult. 1949-ben beválasztották a helyi DEFOSZ vezetőségébe. Ebben az időszakban is út-, illetve vasútépítkezéseken dolgozott. 1950-ben Besenyőtelken megalakult az első tsz, amelynek az elnöke lett. A kommunista pártba 1951-ben lépett be, s ugyanebben az évben egy parasztküldöttséggel a Szovjetunióban járt. 1951. október 13-tól 1954. november 19-ig a Heves Megyei Tanács V. B. elnökhelyettesi posztját töltötte be. Innen a Termelőszövetkezeti Tanács Heves megyei megbízotti funkciójába került. Erről árulkodik – a további életútjával kapcsolatban egyedül rendelkezésünkre álló – 1957-es irat is. Ugyanezen dokumentum szerint

134


113


mezőgazdasági akadémiát és 5 hónapos pártiskolát végzett, szakmai képzettsége mezőgazdász volt. 1978. január 12-én halt meg Egerben. Cs. Z. Hunyadi-Búzás Endre, dr.135 főjegyző Egerben, 1895. október 21-én született. Születési neve Búzás Endre Ignác Elek (Hunyadi). Apja Búzás Elek (Hunyadi) fűszerkereskedő, anyja Sztupka Matild volt. Névváltoztatása és a Hunyadi nemes előnév használatának engedélyezése 1925-ben kiadott belügyminisztériumi engedéllyel történt, amelyet az anyakönyvbe azonban csak 1927-ben – két különböző időpontban – jegyeztek be. Ettől kezdődően nevét hol Hunyadi-Búzás, hol Hunyadi-Buzás névalakban írták. Egerben érettségizett. A jogot Egerben és Budapesten végezte, majd az Egri Érseki Jogakadémián 1919-ben tette le az államtudományi államvizsgát. 1915. május 15. és 1918. november 20. között katonai szolgálatát töltötte. Az orosz fronton hadifogságba esett, ahonnan hazaszökvén az olasz frontra került. Heves vármegye előtt 1919 októberében tette le a hivatali esküt, s kezdte meg hivatali működését mint közigazgatási gyakornok. 1920 októberétől vármegyei helyettes aljegyző volt. 1921. április 25. után, vármegyei aljegyzői megválasztását követően a főispán a központi közigazgatáshoz helyezte át. 1925-től előbb tiszteletbeli másodfőjegyzővé nevezték ki, majd – december 15-től – másodfőjegyzővé választották, 1929. november 26-án pedig újraválasztották. 1927től lett tiszteletbeli főjegyző, majd 1934-ben a főispán a nyugdíjazás folytán megüresedett vármegyei főjegyzői állás helyettesítésével bízta meg. Szeptember 4-én a képviselőtestület főjegyzőnek választotta meg, mely tisztet 1940. október 27-ig töltötte be. Akkor ugyanis, időközi országgyűlési választás eredményeként a Magyar Élet Pártja programjával a hevesi kerület országgyűlési képviselője lett. Képviselősége időszakában, 1944 őszéig a Budapesti Műegyetemen a vármegyei közigazgatási praktikum meghívott szakelőadója volt, s egyidejűleg a Nemzeti Munkaközpont mozgalmi főosztályán a budapesti és pestvidéki kerület szervezési vezetőjeként is működött. 1941-ben törvényhatósági határozattal nyugdíjazták, egyben örökös törvényhatósági bizottsági taggá is választották. 135

Békássy 37. p.; Gudenus 2000 32. p.; Gulyás 14:738–739. h.; KMKA 1:415. p.; HHL 1920. 208. p., 1921. 84., 123. p., 1925. 202., 242. p., 1927. 216. p., 1934. 123. p., 1940. 192. p., 1941. 77., 90., p., „Művelt elit” felvétel; PIM MÉI; HML IV-402/a 82. rsz. hivatkozva 135.kgy.1934, 16.817/a.1934.; HML IV-407/c 7. rsz. hivatkozva 22.553/a.1928., 5.906/a.1936., HML VIII-1 82. rsz.; HML XXXIII-1/a 99. rsz. hivatkozva 33.148/II. B. M., 12.632/a.1927.

114


1942-től 1944. november 20-ig A Vármegye című hivatalos lap szerkesztője és a Magyar Sajtókamara Kiadói Főosztályának tagja volt. Betöltötte az egri közigazgatási tanfolyam ügyvezető igazgatói posztját, s több társadalmi egyesület tevékenységében vett részt. 1926-ban az Országos Gyakorlati Közigazgatási Vizsgabizottság tagjává választották meg. Széles látókörű tisztviselő volt: Olaszországban, Németországban, Svájcban és Oroszországban járt tanulmányúton. Felesége 1923-tól Pápay Vratarics Klára, az Egri Műkedvelők Körének színésznője és rendezője volt. Gyermekeik Endre és Bánffy György Kossuthdíjas, Jászai Mari díjas színművész, Kiváló, Érdemes művész. Budapesten hunyt el 1972. október 12-én. K. Gy. Illinyi László, dr.136 főszolgabíró, behelyettesített főjegyző Életpályájáról feltárható első forrásadat szerint 1920. július 15-től 1921. február 5-ig kisegítőként dolgozott a hatvani főszolgabírói hivatalban. Ebben a minőségben fogalmazói munkakört töltött be, mint büntető rendőrbíró, valamint munkásés cselédügyi előadó. 1934 júniusában – mint tiszteletbeli főszolgabírót – tényleges főszolgabíróvá választották és szeptember 4. után a Hevesi járásba osztották be. Ezt a hivatalt 1940. december 1-jéig látta el, amikor Hunyadi-Búzás Endre után behelyettesített vármegyei főjegyző lett. (Lásd: Hunyadi-Búzás Endre, dr., főjegyző.) Ezt a tisztséget 1941. szeptember 15-ig, az új főjegyző megválasztásáig látta el. (Lásd: Szabó Gyula, dr., alispán). 1942 decemberében a belügyminiszter – mint tiszteletbeli vármegyei főjegyzőt és hevesi járási főszolgabírót – kinevezte az ideiglenesen visszacsatolt Máramaros vármegye alispánjává. 1945. május 12. után újra megbízták – ezúttal ideiglenes jelleggel – a hevesi főszolgabírói hivatal vezetésével. 1946 augusztusában hevesi járási főjegyzőként végelbánás alá vonták és nyugdíjazták. Felesége Ring Anna lett, gyermekük Etelka. További sorsárról információk nem voltak fellelhetők. K. Gy.

136

HHL 1934. 72. p., 1940. 205. p., 1942. 240., 1946. 49. p. hivatkozva 61/kgy. 12.146/a.1946.; HML IV-407/c 8. rsz. hivatkozva 19.170/a.1934., 25.427/a.1942.

115


Imrech József, szigeti137 szolgabíró A családja Vas megyéből származott. Nemesi bizonyságlevelüket 1733-ban mutatták be a vármegye közgyűlésén. 1735. július 29-én kezdődött hivatali pályafutása, amikor szolgabírónak (judex nobilium, judlium) választották a tisztségéről lemondott Mátrai járás szolgabírája, Kozma Boldizsár helyére. (Lásd: Kozma Boldizsár szolgabíró.) A következő tisztújításig, 1746. december 29-ig állt ennek a járásnak az élén, majd ekkortól szolgálati helye a Tarnai járás lett. 1750. december 14-én a tisztújító közgyűlés szolgabírói tisztségre helyette mást rendelt, őt pedig megválasztották főhadbiztosnak (supremus commissarius) és táblabírónak (assessor tabulae judiciariae). 1752-ben megbízták a vármegyei börtön felügyeletével, 1754 november 1-jéig mint börtönfelügyelő (carceris inspector) is tevékenykedett. Főhadbiztosi tisztségében 1756. április 26-ig maradt. Az ezen a napon megtartott tisztújításon ismét táblabíró lett, csakúgy, mint a következő választáson, 1766. december 9-én is. Ez utóbbi alkalommal ismét megbízták a börtön felügyeletének ellátásával. Feladatát 1767. november 1-jéig, halála napjáig ellátta. Sz. J. Isaák Gyula, dr. kisdobronyi138 főispán 1858. április 27-én született a Heves megyei Nagyrédén, református családban. Apja, Isaák László Heves vármegye alispánja, anyja Csemniczki Anna volt. (Az olykor „Izsák” olvasatban is szereplő család 17–18. századi előéletére is lásd: Isaák László, alispán), Isaák Gyula 1873-ban kötött házasságot ferbachi Troll Jozefinnal. Két gyermekük született: Gyula és Erzsébet. 1876-ban érettségizett Egerben. Felsőfokú tanulmányainak elvégzése után 1880-ban államtudományi, 1881-ben jogtudományi államvizsgát tett az Egri Érseki Jogakadémián. Ezután a belügyminisztériumban lett segédfogalmazó, de ettől eltekintve klasszikus vármegyei sikerpályát futott be. 1885. április 28-án már Heves vármegye Hatvani járásában szolgabírónak választották, majd 1887-ben főszolgabíró lett ugyanebben a járásban. Azután 1895. december 13-án az Egri járás 137

Orosz 122. p.; HML IV-1/a 16. rsz. 470–471. p., 20. rsz. 1–5., 566. p., 22. rsz. 157– 158. p., 27. rsz. 362–367. p.; HML IV-1/b 618–620. rsz.; HML IV-7/e 5–13. rsz. 138 MLL 1932 637. p.; MPL 1 1:189. p.; MTL 249. p.; OGY 1935–1939; OGY 1927– 1931. 89. p.; Udvardy 716. p.; Eger 1935. augusztus 27. 1. p.; HHL 1916. 299. p., 1919. 100. p., 1925. 172. p., 1927. rk. sz., 1935. 145–146. p., 1943. 72. p.; HML IV-417 9. rsz. 1323. sz. letét.

116


főszolgabírójának választották, mely hivatalt 1901. március 17-ig töltötte be. Emellett 1898. május 20-án az Alsó-Tarnavölgyi Vízitársulat kormánybiztosává nevezték ki. Az 1901. március 18-i közgyűlésen a vármegye főjegyzőjének választották. A mindkét területen végzett kiemelkedő munkájáért királyi tanácsosi címmel tüntette ki az uralkodó 1913. március 25-én. A Signum Laudis tulajdonosa volt. 1916. október 30-án a vármegye alispánjának választották. A világháború és a forradalmak idején is rendkívüli helytállásról tett tanúbizonyságot. A proletárdiktatúra idején menekülnie kellett, annak bukása után, augusztus 14-én újból átvette hivatalát. A kormányzó 1925. augusztus 8-i határozatával kinevezte a megye főispánjává. Beiktatása augusztus 22-én történt. 1927. január 4-én saját kérelmére felmentették. (Ezért a belügyminiszter január 20-án az alispánt bízta meg a főispáni teendők ideiglenes ellátásával; lásd: Okolicsányi Imre, dr., alispán.) A január 10-i közgyűlés ugyanakkor a vármegye felsőházi képviselőjévé választotta, melyet 1935-ig töltött be. Érdemei elismeréseképpen Eger város és számos Heves megyei község díszpolgárává választotta. 1934-ben a Tarna-völgy minden települése díszpolgári oklevéllel honorálta a Tarna szabályozása terén kifejtett munkájáért. 1935. augusztus 26-án hunyt el Egerben, 28-án temették a Fájdalmas Szűz temetőben. K. M. Isaák László, kisdobronyi139 alispán Az Isaák család nemességét a nem nemes apától, de nemes anyától származó (agilis) Gáspár kapta 1617. szeptember 22-én. A Bereg vármegyéből származó család honos volt Szatmár, Zemplén, Nógrád és Heves és Külső-Szolnok vármegyében. Neve Izsák néven is előfordul az iratokban. Isaák László a nemzetségtábla szerint 1818-ban született Nagyrédén református családban. Apja Isaák István, anyja Bornemissza Anna volt. Később Csemniczky Annát vette feleségül, négy gyermekük született (István, Irma, Ilona, Gyula). Tanulmányait Sárospatakon és Pesten, a jogot Eperjesen végezte. Azután már 1837-ben tiszteletbeli aljegyzője lett Heves és Külső-Szolnok vármegyének, de csupán 1845-től látott el tényleges hivatalt. 1845. május 8-án a Gyöngyösi 139

Alkotmányos naptár 1868. 31–32. p.; Borovszky 632. p.; Kempelen 5:194. p.; Szederkényi 4:428. p.; HML IV-1/a 140. rsz. 602. p., 151. rsz. 714. p., HML IV-25 2. rsz. X/3.; HML IV-252 1. rsz. 511. p.; HML IV-253 1. rsz. 10. p., 3. rsz. 76. p., HML IV-301 1. rsz. 14. p.; HML IV-402/a 2. rsz. 373. p., 6. rsz. 184–187. p.; HML MF 869.; MOL D 225 276. rsz. 97–100. p.

117


járás második alszolgabírójának választották, mely mellett táblabírói címet is kapott. 1848. szeptember 15-én főszolgabíróvá lépett elő járásában. A szabadságharc leverése után nem vállalt szolgálatot. Az önkényuralmat felváltó ideiglenes alkotmányos időszakban, az 1860. december 13-án megalakult tisztikarban újra a Gyöngyösi járás főszolgabírója lett, majd 1861. július 8-tól Lipcsey Imre lemondásával megüresedett másodalispáni tisztet töltötte be a Schmerlingprovizórium kezdetéig 1861. november 18-ig. A kiegyezést követően 1867. április 30-tól 1869. december 28-ig másod-, majd 1869. december 28. és 1881. május 8. – halála napja – között első alispánként fejezte be vármegyei pályafutását. Gyula nevű fia életútja nagy részében szintén Heves megyét szolgálta (lásd: Isaák Gyula, dr., főispán). P. J. Ivády Gábor, ivádi140 főszolgabíró Tősgyökeres Heves megyei család, nevét Ivád községről kapta, ahol a középkortól fogva közbirtokos volt több hasonló nevű famíliával együtt. 1635. március 22-én kaptak újított nemeslevelet. Ivády János főszolgabíró (lásd: Ivády János főszolgabíró) és Mártoni Teréz fia, Gábor 1792. március 17-én született. Apjához hasonlóan elvégezte az egri jogakadémiát 1809–1811-ben. Birtoka csak Ivádon volt. Nevét 1814. január 11-én írták be először a vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvbe, ekkor tiszteletbeli aljegyzőnek nevezte ki a főispán. Tényleges hivatalt 1823. július 2-án kapott, szintén kinevezés útján: a Gyöngyösi járás másodalszolgabírája lett, ahol már tíz éve dolgozott minden fizetség nélkül. Apja halála után – akinek megüresedett helyére Kovács József (lásd: Kovács József főszolgabíró) addigi alszolgabíró került – áthelyezték a Mátrai járásba 1824. január 27-én. Alszolgabírói tisztségéből még abban az évben december 3-án főszolgabíróvá választotta a közgyűlés. A következő választáson, 1828. április 15-én ugyanerre a hivatalra jelölték, de nem kapott bizalmat. Ezután az 1828-as nagy jelentőségű országos összeírás munkálataiban összeíró biztosként dolgozott Tolna megyében. Az 1837. november 6-án tartott tisztújításon pályázott utoljára a Mátrai járás főszolgabírói székére, eredménytelenül. Madarassy Máriát vette feleségül. Hét gyermekük közül Miklós és Albert negyvennyolcas hadnagyok, Miklós a kiegyezés után főszolgabíró is (lásd Ivády 140

Orosz 123–125. p.; Udvardy 678–679. p.; HML IV-1/a 76. rsz. 19., 840. p., 85. rsz. 614. p., 86. rsz. 1., 904. p., 92. rsz. 392., 409–410. p., 116. rsz. 946. p.; HML IV-1/b 619–646. rsz.; IV-7/e 37–51. rsz.

118


Miklós főszolgabíró), Béla országgyűlési képviselő, Gyula miniszteri tanácsos, vejük, leleszi Kovács József szolgabíró lett. 1852. november 23-án halt meg. K. L. E. Ivády János, ivádi141 főszolgabíró A család származására, nemessé válására, birtokára lásd: Ivády Gábor főszolgabíró. Ivády János apját szintén Jánosnak hívták, anyját Huszár Máriának. 1766ban született. Az egri jogakadémián tanult az 1780–1782. években. A megyei tisztikarba 1790. április 12-én került be, ekkor esküdtnek (jurassor) választották a Mátrai járásba. 1796. január 27-én ugyanennek a járásnak alszolgabírói tisztségével (vicejudlium) bízta meg a közgyűlés, a főispán pedig táblabírónak nevezte ki. 1803. március 7-én megerősítették addigi hivatalában, a következő tisztújításkor pedig, 1805. szeptember 23-án járási főszolgabíróvá (ordinarius judex nobilium, ordinarius judlium) választották. A következő két tisztújításon, 1811-ben és 1814-ben ismételten megerősítette a megyegyűlés, így a főszolgabírói székben maradt haláláig, ami 1823. július 10-én következett be. Felesége Mártoni Teréz volt. Fiuk, Gábor szintén főszolgabíró lett (lásd: Ivády Gábor főszolgabíró). K. L. E. Ivády József142 megyei tanács vb-elnökhelyettese 1924. március 23-án született Ivádon. Nem valószínű, hogy rokonságban állt a 18–19. században többször vármegyei tisztséget viselt nemes ivádi Ivádyakkal. Apja Ivády János kőszénbányamunkás, anyja Ivády Erzsébet volt. Galán Máriát vette feleségül. Két gyermekük született. Édesapja 1928-ban vándorolt ki Kanadába, 1937-ben a család is követte. Ivády József 1940-ben ott kezdett dolgozni bányában, előbb csillés, 1945-től vájár volt, 1946-ban bánya-mozdonyvezető lett. 1948-ban visszatértek Magyarországra. 141

Orosz 123–125. p.; Udvardy 670–671. p.; HML IV-1/a 52. rsz. 48. p., 58. rsz. 27. p., 65. rsz. 115. p., 67. rsz. 1032. p., 73. rsz. 345. p., 76. rsz. 843. p., 85. rsz. 825. p.; HML IV-1/b 619–633. rsz.; IV-7/e 15–48. rsz. 142 HML XV-41 116. rsz.; HML XXXIII-1/d 103. rsz. 48/1983. UB.; HML XXXV-2211 103. rsz.

119


1949-ben a kommunista párt javaslatára egy éves bírói és ügyészi akadémiát végzett. Ezután az Igazságügyi Minisztérium Felügyeleti Főosztályára került osztályvezető helyettesnek. A pártba 1950-ben lépett be, de később a kanadai párttagságát is elismerték (1940-től). 1954-től 1956-ig az MDP Heves Megyei Pártbizottságának főelőadójaként dolgozott. 1957 és 1958 között megyei főügyész helyettes volt. 1958. szeptember 15-én választották meg a Heves Megyei Tanács V. B. elnökhelyettesének. Ebből a funkciójából 1964. április 28-án mentették fel. 1964. május 1-jétől lett a Heves Megyei Vegyesipari Vállalat igazgatója. 1970-ben vizsgálatot folytatott ellene a megyei tanács oktatási és ipari osztálya a közötte és a vállalat műszaki vezetője közötti rossz munkakapcsolat miatt. Szigorú megrovásban részesítették. A városi pártbizottság ugyanezt a határozatot hozta ellene. 1957-ben Munkás-paraszt Hatalomért Emlékéremmel, 1969-ben Szocialista Hazáért Érdemrenddel ismerték el munkáját. 1983-ban hunyt el Egerben. K. M. Ivády Miklós, ivádi143 főszolgabíró A család eredetére, felemelkedésükre a megyei birtokos nemességbe lásd: Ivády Gábor főszolgabíró. Ő volt Miklós apja, anyja Madarassy Mária, s 1830. november 21-én született Ivádon. Felesége Hertendy Hermina volt. Ivády Miklós jogi tanulmányokat folytatott nagyapjához és apjához hasonlóan, de rögtön azután nem lett vármegyei tisztségviselő. 1848. szeptember 25én önkéntesként beállt az Egerben szerveződő 26. honvédzászlóaljba. Előbb tizedesi rangfokozatban szolgált, majd 1849. május 11-én hadnagyi beosztásban a 93. zászlóaljhoz kerül. Borosjenőnél tette le a fegyvert 1849. augusztus 22-én. Itt büntetésből kényszerrel besorozták a 3. gyalogezredbe, ahol 1852. szeptember 30-ig szolgált, mikor 500 forintért kiváltotta magát. A megyei honvédegyletnek tagja volt. Vármegyei tisztséget először a Bach-rendszer utáni rövid alkotmányos periódusban viselt. 1860. december 13-án a Mátrai járás alszolgabírójának választották. A Schmerling-provizórium időszakában visszavonult. 1867. április 30-tól a Mátrai járás főszolgabírója lett, és beosztását – szolgabírói titulussal – az 1872–1883 közötti járási átszervezések során is megtartotta. 1883. december 18-tól 1895. január 143

Alkotmányos naptár 1868. 31–32. p.; MNZS Nemes családok 1:294–296. p.; Orosz 123–125. p.; Eger 1891. 392. p.; HmHK 1877. 143. p.; HmKL 1883. 161–164. p., 1895. 20. p.; HHL 1917. 34. p.; Bona 2005. 3237 rekord; HML IV-252 1. rsz. 20. p.; HML IV253 1. rsz. 11. p.; HML IV-402/a 2. rsz. 379. p., 13. rsz. 432. p., 14. rsz. 436. p.; MOL D 225 276. rsz. 97–100. p.

120


21-i nyugdíjazásáig a Pétervásárai járásnak előbb szolgabírója, majd főszolgabírója volt. 1917. január 30-án halt meg Ivádon. Veje (lásd: Drisnyey Béla, főszolgabíró) vele együtt szolgált a járásban és utóda lett a főszolgabírói tisztségben. Egyik testvére, Béla pedig 1875 és 1896 között a Pétervásárai járás országgyűlési képviselője volt, kezdetben a Szabadelvű Párt, majd 1878-tól a Mérsékelt Ellenzék híveként. P. J. Jablonszky György, dr.144 megbízott vármegyei főjegyző 1901. november 4-én született Szinérváralján, Szatmár vármegyében. Születési neve Jablonszky György Dezső. Apja Jablonszky György szőlészeti és borászati felügyelő, anyja Fülöp Róza volt. Érettségi vizsgáit Pozsonyban, a katolikus főgimnáziumban tette le. Az 1919/20-as tanévtől volt az Egri Érseki Jogakadémia hallgatója. Ekkor apja az egri vincellériskolában volt főfelügyelő. 1923-ban egri lakosként gyakornoki beosztásban kezdte közigazgatási pályafutását a vármegyei árvaszéknél, majd 1923-ban főispáni rendelettel a megyei központba helyezték át. 1924. december 16. után vármegyei aljegyzőként az árvaszékhez volt beosztva, majd 1926-tól a tiszteletbeli árvaszéki ülnök címet viselte. 1945. december közepén előléptették vármegyei árvaszéki ülnökké. 1946-ban a Nemzeti Biztottság által megbízott vármegyei főjegyzővé lépett elő. 1948. augusztus 10-én behelyettesített vármegyei árvaszéki elnök lett. Ezt a tisztséget 1949-ben és 1950-ben is ő töltötte be. További sorsára vonatkozó adatokkal nem rendelkezünk. K. Gy. Jackwerth Ede145 forradalmi kormányzótanácsi biztos 1884. március 13-án született Budapesten Ede Györgyként. Apja Jackwerth Ede lakatos, anyja Rieglerberghoffer Magdolna volt. Vasesztergályosnak tanult. Felesége Schmidt Gizella volt. 144

HHL 1923. 220. p., 1924. 160., 255 p., 1925. 73. p., 1926. 65. p., 1945. 55. p., 1946. 7. p., 1948. 49. p.; „Művelt elit” felvétel; Szatmárnémeti állami születési anyakönyv 1901. 145 MÉL 3:335. p.; EVU 1919. május 9. 1. p.; HDHL 1919. 76. p.; BFL XV.20. MF. Az 1895. október 1-je előtt készült egyházi anyakönyvek levéltári mikrofilm-gyűjteménye 276. sz. tekercs, Budapest józsefvárosi róm. kat. plébánia anyakönyvei 30. kötet 588. sorával megegyezik.; HML VII-1/c 245. rsz. 1919 – B. 1188. 189–190. p.

121


1918-ban a MÁV Északi Főműhelyében szervezett sztrájkban való részvételért egy hónapi börtönre ítélték. 1919-ben tagja lett a KMP-nek, a MÁV Északi Főműhelyében szervezte a vasutasokat, terjesztette a Vörös Újságot. A Tanácsköztársaság idején, a május elején történt egri polgári hatalomátvételi kísérlet után, 1919. május 7-én Landler Jenő belügyi népbiztos kinevezte Nemes Gyulával egyetemben teljhatalmú politikai megbízottnak Heves megyébe. A Népbiztosok Tanácsa 1919. május 20-án Heves vármegye kormányzótanácsi biztosának nevezte ki, akinek feladata a vármegyei tanácsok és a Forradalmi Kormányzótanács, azaz a kormány közt az állandó kapcsolat fenntartása volt. A június 22-én lezajlott ellenforradalmi hatalomátvételi kísérletet elfojtotta, statáriumot rendelt el. A Tanácsköztársaság bukása után az Egri Királyi Törvényszék bűnösnek mondta ki a kormányzótanácsi biztosként hatósági jogkörének túllépéséért, valamint az Egri Vörös Hírlapban megjelent polgárok elleni izgató táviratáért. Hat hónap börtönbüntetésre és háromévi hivatalvesztésre ítélték, valamint politikai jogait sem gyakorolhatta. Fogolycsere révén 1922-ben a Szovjetunióba került. Bekapcsolódott az SZKP munkájába, hosszabb ideig tagja volt a krími területi pártbizottságnak. 1961-ben tért haza már nyugdíjasként. 1919-es tevékenységét 1967-ben Szocialista Hazáért Érdemrenddel jutalmazták. 1978. január 19-én hunyt el Budapesten. K. M. Jakab István, dr.146 megyei tanács vb-titkára Heves Megye Közgyűlésének elnöke 1942. július 19-én született Debrecenben. Anyja neve Tisza Ilona. Édesapja ebben az időben a MÁV-nál dolgozott, akit 1950-ben politikai okok miatt letartóztatták, s előbb a recski, majd a kistarcsai munkatáborba internálták. 1953-as szabadulása után a Hajdúszoboszlói Göngyölegellátó Vállalatnál helyezkedett el segédmunkásként, de néhány éven belül ugyanitt már üzemvezető volt. 1965-ben kötött házasságot Ludmányi Erzsébet általános iskolai tanárral. Házasságukból egy fiúgyermek született. Az általános iskolát Debrecenben, a középiskolát Hajdúszoboszlón végezte el, majd a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. 1983-ban általános jogi szakvizsgát tett.

146

HML XXXV-22-3 744. rsz.; HMÖ irattára. Személyügyi iratok. Dr. Jakab István dossziéja; HMH 2003. december 22.

122


Nem tudjuk, hogy pontosan mikor lépett be az MSZMP-be, de biztos, hogy 1978-ban fejezte be tanulmányait a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem szakosítóján, és egészen 1989-ig párttag volt. Egyetemi évei alatt társadalmi tanulmányi ösztöndíjas szerződést kötött a Hajdúszoboszlói Városi Tanáccsal, így az egyetem elvégzését követően, 1964től ennél a hivatalnál lett előbb gyámügyi előadó, később a titkárság főelőadója, majd a titkárság osztályvezetője. 1978. szeptember 1-jétől a Gyöngyös Városi Tanács vb-titkári feladatait látta el, majd 1983. október 6-án a Heves Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága titkárává nevezte ki. Az ún. rendszerváltás idején, 1990. december 20-án Heves Megye Közgyűlése – immár független jelöltként – elnökévé választotta, mely megbízatást két választási cikluson keresztül látta el. Az 1998-as önkormányzati választások után, november 2-ától a megyei közgyűlés egyik társadalmi alelnöke lett. 1998. december 2-án korkedvezményes nyugdíjba vonult, s megbízatásának így tett eleget. A Heves Megyei Közgyűlés 2002. október 31-i alakuló ülésén ismét társadalmi megbízatású alelnökének választotta meg, s ezt a pozíciót haláláig ellátta. Többször részesítették a Kiváló Dolgozó, 1980-ban a Tanács Kiváló Dolgozója kitüntetésben. 1983-ban a Munka Érdemrend bronz fokozatát, 1985-ben és 1989-ben a Haza Szolgálatáért kitüntetés arany fokozatát kapta meg. 1996ban a Honvédelemért Kitüntető Cím I. osztálya, 2003-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikereszt (Polgári Tagozat) kitüntetésben részesült. 1990-es megalakulásától 1998-ig társelnöke volt a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének. Alapítója és vezetője volt az Összefogás Heves Megyéért Egyesületnek. Hosszan tartó betegség után, 2003. december 20-án, 61 éves korában hunyt el Egerben. Cs. Z. Jankó-Brezovay András, dr.147 főszolgabíró, járási főjegyző Kassán született, 1900. június 26-án. Apja Jankó-Brezovay Miklós, anyja Tschurl Piroska volt. 147

Békássy 37. p.; Igazság 2. évf. 8. sz.; HHL 1924. 80. p., 1925. 195., 202. p., 1934. 52. p., 1945. 55. p. hivatkozva 16.755/a.1945. 38/kgy.1945.; PIM MÉI hivatkozva Bene–Szabó 2006; BFL Budapest XI. ker. állami anyakönyvi másodpéldány 97/1974.; HML IV-407/c 7. rsz. hivatkozva 22.021/a.1936., 144/kgy.1948., 23.596/a.1948.; HML IV-407/c 8. rsz. hivatkozva 6.819/a.1944., 344/f.1945., 3.940/a.1945.; 90.506/1946. M. E.; 463.963/1946. B. M., 481/a.1947.

123


Tanulmányairól annyit tudunk, hogy doktorátusa előtt főiskolai végzettséget szerzett. Családi adatai közül ismert adat, hogy három testvére volt. Felesége alsó- és felsőmátyásfalvi Mattyasovszky Magdolna lett. Az I. világháborúban katonai szolgálatot teljesített. 1925. március 26-án hirdették ki hivatalos lapban, hogy a főispán jogszigorló egerszóláti lakosként közigazgatási gyakornoknak nevezte ki. 1925 szeptemberében szolgabírónak választották meg, és az Egri járásba osztották be. Ezen tisztségében a törvényhatósági bizottság 1929. november 26-én újraválasztotta. 1934-ben tiszteletbeli főszolgabírói címet kapott. 1936. november 1-jén megbízták – az addig Gyürky Imre által vezetett (lásd: Gyürky Imre, dr., járási főjegyző) – Hatvani járási főszolgabírói hivatal pásztói kirendeltségének vezetésével. 1940. február 12-én innen a Gyöngyösi főszolgabírói hivatalba helyezték át. 1942-ben itt is tiszteletbeli főszolgabírói címmel tüntették ki. 1944. március 24. napján katonai szolgálatra vonult be, huszárfőhadnagy lett. Hazatérése után 1945 februárjában „az Egri Nemzeti Bizottság közbenjöttével a vármegye vezetősége” megbízta a Hatvani járás megszervezésével. 1945. április 1-jétől a főispán a Gyöngyösi járási főszolgabírói hivatal élére állította. 1945. szeptember 5. után ugyanitt mint járási főjegyző működött, de állásától hamar megfoszthatták, mert december 15-én már jegyzői minőségben funkcionált. 1946-ban főjegyzői pozíciójába miniszterelnöki rendelet alapján helyezték vissza, mely döntést az alispán – egy másik belügyminiszteri rendeletre hivatkozva – megerősített. 1947-től – ismét jegyzőként – a Hatvani járáshoz volt beosztva, ahol 1948. október 30-ig teljesített közszolgálatot. Ekkor – figyelembe véve a szolgálatképtelenségét igazoló orvosi bizonyítványt – a törvényhatósági bizottság saját kérelmére 1949. február 1. napjával kezdődő hatállyal nyugállományba helyezte. Budapesten hunyt el 1974. január 19-én. K. Gy. Kada Pál148 alispán Címeres nemeslevelet 1688. március 10-én nyertek szülei, Kada János és Országh Katalin, ő maga és Katalin testvére. Kihirdetése a vármegye közgyűlésén még ugyanabban az évben szeptember 9-én megtörtént. Birtokos volt Pásztón. Anna nevű lányát Gosztonyi István főjegyző vette feleségül.

148

Heckenast 212. p.; Orosz 131. p.; HML IV-1/a 7. rsz. 244. p., 11. rsz. 482., 513., 765. p., 12. rsz. 203., 374., 556. p., 13. rsz. 16. , 421., 562–563., 644., 971. p., 14. rsz. 8. p., 16. rsz. 261. p., 20. rsz. 4., 566. p., 22. rsz. 158. p.; HML V-1/b 615–616. rsz.; HML IV7/e 1–9. rsz.

124


Hivatali pályafutása 1700. március 23-án, megyei törvényszéki ülnökké (assessor) való megválasztásával kezdődött. Még ugyanabban az évben a szeptember 16-án megtartott tisztújító közgyűlésen a harmadik, Tiszai járás esküdtje (ordinarius jurassor) lett. 1701. szeptember 30-án választották meg a negyedik, Mátrai járás szolgabírájának (judex nobilium, judlium). A következő évi tisztújításkor, 1702. szeptember 13-án szolgabírói tisztségében megerősítették, de szolgálati helyét megváltoztatták, a második, Tiszai járás élére nevezték ki. 1707. március 17-én áthelyezték az első, Gyöngyösi járásba, s ennek a járásnak szolgabírája maradt megszakítás nélkül 1725. október 22-ig. A Rákóczi-szabadságharc ideje alatt a vármegye képviseletében részt vett 1708-ban az egri és az eperjesi tanácskozáson, majd pedig a sárospataki országgyűlésen. 1714. augusztus 25-én a közgyűlés a vármegye egyik országgyűlési követévé választotta, így egy évig az alispán mellett ő képviselte a vármegyét a diétán. (Lásd: Orczy István, báró, alispán.) Hivatali előmenetele a szolgabírói tisztségét követően folytatódott, 1725. október 22. és 1731. október 22. között a vármegye másodalispánja (substitutus vicecomes), majd 1731. október 22-től 1746. december 29-ig alispánja (vicecomes) volt. Az alispáni tisztségéről való leköszönését követően két alkalommal, 1746. december 29-én és 1750. december 14-én táblabírának (assessor tabulae judiciariae) nevezték ki. Élete utolsó éveiről, haláláról nincsenek forrásadatok. Sz. J. Kállay Zoltán, dr. nagykállói149 főispán 1856. augusztus 2-án született a Nagykálló melletti Cserei tanyán Zoltán Leó Tamásként, ősi Szabolcs megyei római katolikus családban. Apja Kállay Ödön (1815–1873) szabolcsi főispán, anyja Faragó Mária (1823–1873) volt. 1879. november 18-án feleségül vette Jankovics Katalint, gyermekeik: Mária, Katalin, Zoltán. Középiskoláit Kassán, Lőcsén, Pozsonyban végezte. A pesti egyetemen szerzett jogi doktorátust. 1878-ban mint tiszteletbeli aljegyző Szabolcs vármegyében, 1879-től a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumban mint fogalmazó, majd 1884-től ismét megyéjében, a Nagykállói járás főszolgabírájaként 149

Gulyás 16:98–99. h.: Szolgálati helyül az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumot jelöli meg.; Kempelen 5:323. p.; Nagy 6:30. p.; MNZS Nemes családok 1:306–307., 315. p.; RNL 20:441. p.; Szinnyei 5:854. h.; AJ 1906. 5. p.; Eger 1890. március 4. 67. p., március 25. 89–92. p., 1906. június 13. 1. p., június 27. 1. p., július 4. 1–4. p., 1910. február 9. 1–2. p., február 13. 1. p., február 23. 1–2. p.; EU 1910. 36. sz. 1–2. p., 1906. 27. sz. 4. p., 1914. 165. sz. 1. p.; HHL 1906. 179. p.; PIM CSA; HML IV-402/a 15. rsz. 100–101. p.

125


dolgozott. Később a nagykállói kerület országgyűlési képviselőjévé választották a Szabadelvű Párt programjával. Itt érte, hogy az uralkodó 1890. február 24-én kinevezte Heves vármegye főispánjává. Hivatali esküjét március 24-én tette le. 1906. június 19-éig, a koalíció kormányra jutásáig töltötte be ezt a tisztséget. Saját kérelmére mentette fel az uralkodó. 1910-ben belépett a Nemzeti Munkapártba, és február 17-től újból Heves vármegye főispánja lett. Beiktatására 1910. március 3-án került sor. Hivatalát haláláig viselte. Főispánsága alatt, nagyrészt az ő kezdeményezésére épült Egerben a dohánygyár, a reáliskola, a felsőbb leányiskola, a vincellériskola, a siketnéma intézet, a színház, a főispáni lakás. 1891 és 1897 között a Magyar Kárpát Egyesület Egri Bükk Osztályának elnöke volt. 1911-ben megkapta a belső titkos tanácsosi címet. 1914. július 20-án hunyt el Bécsben, július 23-án temették el Egerben. K. M. Kanyó Gábor150 kormánybiztos, egri megyefőnök 1801-ben született nógrádi eredetű nemesi családban, mely III. Ferdinándtól 1638. március 14-én kapta címeres nemeslevelét. 1828-ban vette feleségül ógyallai Szabó Johannát. Két gyermekük született. Heves és Külső-Szolnok vármegye tisztikarában 1828. április 15-én tűnt fel mint a Tarnai járás új másodalszolgabírája, mely tisztségről 1831. augusztus 12-én lemondott. 1834. április 23-án főadószedőnek és főpénztárnoknak (generalis perceptor) választották, s ezt közfelkiáltással megismételték az 1837. és az 1841. évi tisztújításkor, így 1844 végéig ő töltötte be a hivatalt. A botrányos 1844. december 16-i tisztújítás alkalmával (lásd Almásy Gedeon, főispáni helytartó) másodalispán lett, de a reformellenzék előretörése miatt midössze fél évig, 1845. május 8-ig maradt meg ebben a tisztségében. 1848-ban tagja volt a megyei választmánynak, július 5-én a törvényszék elnökének választották. Azonban a szabadságharc leverése után mint a Habsburg önkényuralom kiszolgálója emelkedett igazán magas hivatali beosztásokba. Az 1849. december 12-én az ideiglenesen megalakult megyei fenyítő és polgári törvényszék elnökének nevezte ki Kapy Eduárd főbiztos (lásd: Kapy Eduárd kerületi főbiztos, főispán). 1850. január 8-án érte az újabb kinevezés – Kapy előterjesztésére – az Egri cs. kir. Megyehatóság élére kormánybiztosnak és megyefőnöknek. Ebben a pozícióban csak 150

Nagy 6:73. p.; Orosz 137. p.; Pap 1998. 173. p.; Szederkényi 4:378., 385., 388. p., Gyászjelentés; HML IV-1/a 92. rsz. 39. p., 117. rsz. 944. p., 129. rsz 1148. p., 138. rsz. 1703. p., 151. rsz. 579., 815. p.; HML IV-1/b 776. rsz.; HML IV-152/a 1. rsz. 1850/4.; HML IV-7/e 51–53. rsz.

126


1850. október 31-ig maradt. 1850. január 24-től március 1-ig a szolnoki megyefőnöki kerület élén is ő állt. Ezt követően szolnoki megyefőnök volt 1851. március 21-ig. Életének és pályájának további alakulásáról nem kerültek elő adatok. 1868. március 31-én hunyt el Hevesen. K. M. Kapy Eduárd, kapivári151 kerületi főbiztos, főispán 1817. október 9-én született Eduárd Dénes József a Sáros vármegyei Töltszéken. Apja, Kapy István a reformkorban vármegyei tisztségeket töltött be, alszolgabíró, főszolgabíró, főjegyző, másodalispán, 1850 és 1854 között pedig Zemplén megye főnöke, anyja Bánó Amália volt. Kapy Eduárd 1851. május 12-én kötött házasságot Egerben Axman Rozinával. Iskoláit Lőcsén, Miskolcon, Sátoraljaújhelyen, Kassán végezte. 1838-ban ügyvédi vizsgát tett. Sáros vármegyében lett 1844-ben aljegyző, majd 1846-tól az Alsótarcai járás főszolgabírája. Az utolsó rendi országgyűlésen a konzervatívok jelentős alakja volt. 1848. június 20-án az eperjesi választókerületben választották képviselővé. 1848/49 fordulóján átállt a császáriakhoz. Miután Egert július 25-én megszállták az orosz csapatok, július 29-én császári hadi biztosként kellett felváltania Szirmai István kormánybiztost Egerben, mivel Karl Geringer császári és királyi biztos nem volt elégedett Szirmai tevékenységével. Feladata a rend fenntartása volt. Az üresen álló érseki palotát foglalta el, onnan intézte rendeleteit, felhívásait. Szeptember 7-én már az általa kinevezett szolgabírák működtek. A szabadságharc leverése után az országot kilenc katonai kerületre osztották, amelyek több polgári kerületet foglaltak magukban. Az Egri polgári kerülethez Borsod, Heves és Külső-Szolnok vármegye tartozott. Októberben öt katonai kerületet alakítottak ki. A polgári kerület politikai közigazgatását a kerületi főispán címet használó kerületi főbiztos vezette. Kapy 1849. október 29-től Borsod és Heves megyék ideiglenes biztosa, november 12-től főbiztosa lett. Kapy a vármegye első megyefőnökének Földváry Jánost (lásd: Földváry János, alispán, főispáni helytartó) nevezte ki. A Pest-Budai katonai kerületbe tartozó megyét 1850. február 1-jétől három kerületre osztotta: az egri élére Kanyó Gábor (lásd: Kanyó Gábor egri megyefőnök, kormánybiztos), a gyöngyösi élére Luby István (lásd: Luby István gyöngyösi megyefőnök), a szolnoki élére Sütő János (lásd: Sütő János szolnoki megyefőnök) került, így megszűnt Heves és Külső-Szolnok vár151

Almanach 1848–1849. 423–425. p.; Nagy 6:81. p., Pótlék kötet 305. p.; Szederkényi 4:415–417. p.; Szinnyei 5:953. h.; HML IV-152/a 1. rsz. 61e/1850. sz.; HML IV-416 82. rsz.; Štatny archív Prešov Töltszék 1817. évi keresztelési anyakönyve.

127


megye egysége. 1850. november 1-jétől két megyehatóságot hoztak létre: egyik az Egri cs. kir. Megyehatóság lett, ide beleolvadt a Gyöngyösi kerület (= császári megye), főnökének Kanyó Gábort, másik, a Szolnoki cs. kir. Megyehatóság főnökének Sütő Jánost nevezték ki. 1850. május 22-én. Geringer megszüntette a főbiztosi hivatalok rendszerét, a megyéket közvetlenül a katonai biztosok alá rendelte. Kapy Eduárdot 1850. augusztus 1-jén az Egri polgári kerület kormányzó főispánjának nevezték ki, egyúttal megkapta a Ferenc József-rendet is. Ezután 1850. augusztus 30-tól a Kassai katonai kerület miniszteri biztosa, majd 1851. március 21-től Pest-Pilis-Solt megye polgári biztosa lett. 1856. március 31-én a Nógrádi cs. kir. Megyehatóság főnökévé nevezték ki, mely tisztet egészen 1860-ig viselte. 1861. október 8-án újból Pest-Pilis-Solt vármegye kormányzójává és főispáni helytartójává nevezték ki, mely hivatalt 1864-ig töltötte be. Az uralkodó 1859-ben császári és királyi kamarási címmel jutalmazta. 1867-ben nyugdíjazták, ekkor visszavonult grodzini birtokára. Itt hunyt el 1886. augusztus 6-án. K. M. Kaszap Bertalan152 alispán A Kaszap család 1649-ben kapott címeres nemeslevelet, melyet 1652-ben hirdettek ki Nógrád vármegye közgyűlésén. Heves és Külső-Szolnok vármegyében 1829-ben igazolták nemességüket. Kaszap Bertalan 1833. május 3-án született Pásztón, apja Kaszap János, anyja Csomortányi Mária volt. Hivatali pályája a Bach-rendszer bukását követően kezdődött, amikor 1860. december 13-án megválasztották a Gyöngyösi járás esküdtjének. 1861 végétől, a Schmerling-provizórium alatt nem viselt hivatalt. A kiegyezés után, 1867. április 30-án a Gyöngyösi járás alszolgabírója lett. Gyorsan haladt előre a hivatali ranglétrán, hiszen ez év október 1-jétől már a járás főszolgabírója volt. A tisztséget 1872. január 25-ig töltötte be, de az 1872-vel kezdődött járási határváltozások idején továbbra is a járás első embere maradt, hivatalát 1878. november 6-ig töltötte be. Az 1878-ban tartott országgyűlési választásokon a gyöngyöspatai kerület függetlenségi párti képviselőjének választották, mely megbízatást sikerült 1881-ben is elnyernie, majd lemondását a képviselőház 1882. április 29-én elfogadta. 1883. december 18-án az árvaszék elnökének választották. 152

Alkotmányos naptár 1868. 31–32. p.; Borovszky 624–635. p.; Orosz 139. p.; AJ 1882. 7. p.; HmKL 1883. 161–164. p., 1885. 67. p.; HvHK 1878. 188. p.; IV-252 1. rsz. 20. p.; HML IV-253 1. rsz. 1., 209. p.; HML IV-301 1. rsz. 19. p.; HML IV-402/a 2. rsz. 379. p., 8. rsz. 430. p., 10. rsz. 131. p.; HML IV-416 252. rsz. Pásztó 1833. évi római katolikus keresztelési anyakönyve 10. p.; MOL D 225 276. rsz. 97–100. p.

128


Végül pályája csúcspontján, 1885. április 28-tól a megye első alispánja volt, egészen 1892. június 26-án Pásztón bekövetkezett haláláig. Kaszap Bertalan aktív szerepet vállalt a mátrai és a bükki szervezett turizmus fellendítésében. A Magyarországi Kárpát Egyesület 1887-ben Gyöngyösön megalakult Mátra Osztályának – a későbbi Mátra Egyletnek – az elnöke volt. Részt vett a Magyar Turista Egylet Egerben megalakult Egri Bükk Osztályának a létrehozásában, melynek választmányi tagja volt 1891-től a következő évi elhunytáig. P. J. Katona Zoltán, dr.153 megbízott főispán, alispán Miskolcon született 1914. augusztus 23-án. Születési neve Katona Zoltán Ferenc. Apja Katona Lajos építőmester, anyja Gombár Magdolna volt. Tanulmányait Miskolcon és Pécsett végezte. Az államtudományi államvizsgát 1941-ben a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen tette le. Könyvtárosként öt esztendeig dolgozott Miskolc város közkönyvtáránál. 1940-ben politikai okokból kivált a közszolgálatból, és magántisztviselőként tevékenykedett. 1945-ben a rendőrségnél teljesített szolgálatot, majd a Mezőkövesdi járás főjegyzője lett. 1945 júniusában Borsod vármegye törvényhatósága egyhangúan választotta meg az Ózdi járás főjegyzőjének. 1948. május 18. napjától – a belügyminiszteri megbízás kisgyűlési bejelentésétől számítva – Heves megye alispánja volt. Törvényhatósági beiktatása június 5-én történt. 1949. június 16. után a belügyminiszter a Heves megyei főispáni teendők ellátásával is megbízta. A hivatalt Benei Sándor főispántól július 8-án vette át. 1950 márciusában a minisztériumba rendelték be szolgálattételre. Életpályájáról ezt követően nincsenek forrásaink. Felesége valószínűleg dr. Katona Zoltánné Soltész Márta volt, aki a Tiszai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházkerület Miskolci Jogakadémiájáról az 1948/49-es tanév I. félévében iratkozott át az Egri Érseki Jogakadémiára harmadik féléves hallgatónak, s akkoriban a megyeházán lakott és föltehetően ugyanott dolgozott. Budapesten hunyt el 1983. június közepén. K. Gy.

153

HHL 1948. 37–38. p.; „Művelt elit” felvétel; PIM DA; BAZML XXXIII-1/b 208. rsz. 1135/1914.; HML XXI-1/b 27. rsz. szennylap; HML XV-41.

129


Keglevich Béla, gróf buzini154 főispán 1833. március 10-én született Budán. Apja II. Gábor (1784–1854) főtárnokmester, anyja szlavniczai gróf Sándor Matild (1798–1843) volt. A horvátországi eredetű családból a bárói rangot 1646-ban Miklós nyerte testvérével, Péterrel együtt. 1687. augusztus 4-én emelték a famíliát grófi rangra. Keglevich Béla 1860. augusztus 15-én vette feleségül Pesten németújvári gróf Batthyány Ilonát (*1842). Egy fiuk és egy lányuk született. 1850/1851-ben végezte az első évet az Egri Érseki Jogakadémián, ahol ezután a jogtanítás szünetelt. Az 1861-es országgyűlésen a görgői kerület képviselője, a Ház jegyzője volt. 1865-ben, 1869-ben a monori kerületet képviselte a parlamentben. A Tisza Kálmán vezette Balközéphez tartozott. Később vagyoni helyzete miatt visszavonult a politikától, Párizsba ment, ahol Rotschild báró pénzügyi titkára lett. Ebben az időben festett is. Tisza Kálmán hívatta haza, s 1886. szeptember 26-i leiratában Heves vármegye főispánjává nevezte ki. Hivatali esküjét 1886. október 4-én tette le. Tisztségéről három és fél év elteltével, 1889. december 1-jén lemondott. Ezután nem foglalkozott politikával, vasúti társaságoknál és pénzintézeteknél töltött be különböző funkciókat. 1866 és 1875 között az Országos Erdészeti Egyesület elnöke volt. Különböző szaklapokban (erdészeti, pénzügyi) publikált. 1896. november 13-án hunyt el Budapesten. K. M. Keglevich Gyula, gróf buzini155 főispán 1855. szeptember 4-én született Bécsben arisztokrata családban, melynek múltjára nézve lásd: Keglevich Béla, gróf, főispán. Apja szintén Keglevich Gyula 154

Kempelen 5:416. p.; Nagy 6:154. p.; Szinnyei 5:336. h.; PNL 10:312. p. és Gudenus 1990–1999 2:49. p. márc. 10-ben jelöli meg a születés dátumát.; MNZS Főrangú családok 1:142. p.: gróf Batthyány Ilona születési évének 1839-et ír.; Udvardy 698. p.; AJ 1886. 8. p.; Eger 1886. október 5. 317–321. p., 1889. december 10. 399. p.; Genealogy Keglevich; BFL XV.20. MF. 54. tekercs [A MOL-ban 15. tekercs] Budavári r.k. plébánia anyakönyvei 4. kötet 208. oldal 3. sor (A bejegyzésnél csak a keresztelés dátuma, 1833. március 11. szerepel, a születés nem.); HML IV-402/a 11. rsz. 332. p. 155 Gudenus 1990–1999 2:45–48. p.; MNZS Főrangú családok 1:140–142. p.: felesége gróf Karátsonyi Ilona, 1871-ben született.; MPL 1 1914–1929 1:217. p.; Orosz 141. p.; OGY 1910–1915 a születés helyeként Pétervásárát jelöli meg. A pétervásárai anyakönyvben (HML IV-416/257) viszont nem található a születés bejegyzése.; Genealogy Keglevich; EU 1917. augusztus 11. 2–3. p.; HHL 1914. 343. p., 1917. 156. p.; HML IV-402/a 57. rsz. 485–487. p.

130


(1824–1865) – 1861-ben a Határozati Párt képviselője az országgyűlésen –, anyja báró Orczy Georgina (1828–1894) volt. Apjának testvére volt Keglevich Béla, gróf, főispán. 1888. június 19-én kötött házasságot beodrai és karátsonyfalvi gróf Karátsonyi Ilmával (1867–1949). Két gyermekük született és egyet adoptáltak. A pétervásárai uradalmat birtokolta Heves megyében. Középiskoláit Egerben, jogi tanulmányait Pesten végezte. 1901-ben a Szabadelvű Párt programjával választották képviselőnek a pétervásárai kerületben. 1906-ban a főrendiház tagja lett. 1910-ben a Nemzeti Munkapárt programjával újra megválasztották képviselőnek. A földművelésügyi bizottságban dolgozott. Az I. világháború és a forradalmak utáni országgyűlésekbe az Egységes Párt programjával került be a pétervásárai választókerületből (1927-ben és 1931-ben). 1914. október 16-án nevezte ki az uralkodó Heves vármegye főispánjának. Beiktatása az október 26-i közgyűlésen történt. 1917. június 14-én – a kormányváltás miatt – saját kérelmére mentette fel az uralkodó. Kora ifjúságától tevékenyen részt vett Heves vármegye társadalmi életében. Harminc éven át volt tagja a vármegye törvényhatósága közigazgatási bizottságának. Óriási munkát folytatott gazdasági téren, és jelentős irodalmi tevékenységet fejtett ki. Megalapította a Budapesti Ügetőverseny Egyesületet. Több gazdasági iparvállalat elnöke, illetve igazgatósági tagja volt. Elsősorban gazdasági jellegű tanulmányokat írt, de ő írta meg Heves vármegye monográfiájának közgazdasági részét is. 1950-ben hunyt el Budapesten. K. M. Kékessy Dezső, ifj. dr.156 főszolgabíró Tiszafüreden született 1890. április 2-án. Születési neve Kékessy Dezső Iván. Apja, id. Kékessy Dezső haláláig a vármegyei törvényhatósági bizottság tagja, 1887–1889-ben a Tiszafüredi járás szolgabírója, anyja Lipcsey Szeréna volt. Felesége Sándrik Márta lett, gyermekük Zsuzsanna. Középiskoláit Székesfehérvárott, Brassóban és Szászvároson végezte. Egyetemi tanulmányainak végén, 1914-ben avatták jogi doktorrá Kolozsvárott. Az I. világháborúban négy évig a harctéren harcolt, ahonnan főhadnagyi rangban, s mint a III. osztályú katonai érdemkereszt, a ezüst Signum Laudis, a 156

Békássy 37., 200. p.; HA 58., 108. p.; HHL 1920. 45. p., 1921. 248. p., 1924. 124. p., 1934. 52. p.; PIM MÉI; HML IV-402/a 79. rsz. hivatkozva 150/kgy.1931., 12.109/a.1931.; HML IV-407/c 7. rsz. hivatkozva 21.812/a.1927., 25.347/a.1929., 19.168/a.1934.; HML IV-416 286. rsz.

131


bronz Signum Laudis, a II. osztályú ezüst vitézségi érem és a Károly csapatkereszt tulajdonosa tért vissza a vármegyébe. Közszolgálatát díjtalan közigazgatási gyakornokként 1912 szeptemberében kezdte a tiszafüredi főszolgabírói hivatalban. Ugyanitt 1915 novemberétől lett díjas közigazgatási gyakornok. 1916 áprilisában szolgabíróvá választotta Heves vármegye Törvényhatósági Bizottsága. A frontról hazatérve 1918-ban foglalta el szolgabírói állását a gyöngyösi járási főszolgabírói hivatalban. 1919 szeptemberében pétervásárai behelyettesített járási főszolgabíró lett. A kommün idején a direktórium Hatvanba rendelte, amely utasításnak azonban betegségére hivatkozva nem tett eleget. 1920 februárjában a Hatvani járásba osztották be szolgálattételre, egyben tiszteletbeli főszolgabírói címet kapott. 1921. október 24-én a törvényhatósági bizottság a Hatvani járás főszolgabírójává választotta, majd 1929. november 26-án újraválasztotta. Hatvan történetének legnépszerűbb főszolgabírója volt. Hivatali működése idején mindvégig szorgalmazta Hatvannak rendezett tanácsú várossá történő nyilvánítását. 1925 februárjában a helység elöljáróságát rendeletben szólította fel, hogy tűzze napirendre az önállóság ügyét, amelyet azonban az elöljáróság akkori tagjai nem tartottak időszerűnek. Végül Hatvan kiválását a járás kötelékéből életében nem sikerült elérnie. A vármegye törvényhatósági bizottságának nem csupán hivatalból volt tagja (1921– 1934), hanem egyben a horti választókerület választott tagjaként is (1930–1934). Engedélyezett igazgatósági tagsága volt az Apcvidéki Kőbányák Részvénytársaságnál. Hosszú betegséget követően 1934. május 3-án hunyt el Budapesten. A vármegye közönsége mély részvéttel kísérte utolsó útjára a „tisztviselők mintaképét”, aki működése során kivívta a felettes hatóságok elismerését, s járása közönsége előtt is tekintélyt és közkedveltséget szerzett magának. K. Gy. Kelemen Ferenc157 járási tanács vb-elnöke 1928. október 10-én született Szúcson. Apja Kelemen Dezső bányász, anyja Bakos Irén volt. 1954. augusztus 21-én vette feleségül Dávid Ilonát. Egy gyermekük született. Tanítói oklevelét 1949. június 25-én kapta az Egri Ciszterci, majd Állami Tanítóképzőben. 1951-től volt az MDP tagja, 1956 után belépett az MSZMP-be. 157

HML XV-41 15. rsz. 678. dosszié, 130. rsz.; HML XXIII-2/a 5. rsz. 533/1954. határozat; HML XXIII-351/a 2. rsz. 1954. december 6-i rendkívüli ülés jegyzőkönyve; HML XXXIII-1/a 178. rsz.; HML XXXIII-1/b 333. rsz.; HML XXXIII-1/d 103. rsz. 48/193. UB.; HML XXXV-29-3 105. rsz.

132


1949. szeptember 6-tól az Egerbaktai Állami Általános Iskolánál mint beosztott pedagógus, majd helyettesítő igazgatóként működött 1950. május 1jéig. Ekkor vonult be tényleges katonai szolgálatra. Az ÁVH belső karhatalmánál teljesített szolgálatot, 1953. április 15-én szerelt le. Ezt követően a Heves Megyei Tanács Oktatási Osztályán dolgozott mint az iskolán kívüli ügyek előadója, majd mint személyügyi előadó. 1954. április 15-én került a Pétervásárai Járási Tanács V. B. elnökhelyettesi székébe. November 1-jétől ugyanott vb-elnök lett. 1959. december 15-én szűnt meg tanácsi közszolgálata. Azt követő pályafutását forráshiány miatt egyelőre nem ismerjük. K. M. Kelemen János158 járási tanács vb-elnöke 1920. április 17-én született Bekölcén. Anyja Csuhaj Etel, apja Kelemen János gyári munkás volt. A 6 elemi elvégzése után a Borsodnádasdi Lemezgyárban dolgozott, ahol előbb segédmunkás, később szakmunkás volt. 1941. október 13-án behívták katonának, de a frontra csak 1944-ben került, ahol megsebesült. A szovjet csapatok már otthon, Bekölcén érték. 1939. április 15-én feleségül vette Szabó Irént, házasságukból öt gyermek született. 1945. január 1-jén feleségével együtt lépett be az MKP-ba. Bekölcén tagja lett a szovjet csapatok fennhatósága alatt szerveződő rendőrségnek. Hamarosan elkerült Tiszaigarra, ahol 1947. november 1-jéig rendőr őrsparancsnokként teljesített szolgálatot. Ezután újra a Borsodnádasdi Lemezgyárban helyezkedett el, ahol 1948-ban megválasztották a hengermű üzem kommunista pártalapszervezeti titkárának. Nem sokkal később Bekölce község alapszervezeti párttitkára és a Nemzeti Bizottság elnöke lett. Az egyesült MDP Heves Megyei Bizottsága felkérésére 1949. szeptember 1-jétől a Heves Megyei Tankerületi Főigazgatóságra került személyügyi előadónak. Innen hamarosan a Heves Megyei Tanácsra helyezték az Oktatási- és Népművelési Osztály vezetőjének, majd saját kérésére átkerült az Igazgatási Osztályra, ahol előbb katonai referens, később osztályvezető volt. 1953 októberében öt hónapos pártiskolára küldték. Ezután a Füzesabonyi Járási Tanács V. B. elnöki funkciójába helyezték, amelyet 1954. március 23-tól 1962. október 31ig látott el. Innen visszakerült a Heves Megyei Tanács V. B. Igazgatási Osztályára osztályvezetőnek. 1969. június 1-jétől a Heves Megyei Kéményseprő Vállalat igazgatói teendőit látta el, és a munkaviszonyával kapcsolatos utolsó forrásunk szerint 1973-ban is itt dolgozott. 158

HML XXXV-22-11 103. rsz.; HML XXXIII-1/a 178. rsz.

133


1950-ben tanügyi akadémiát, 1957–1959-ben tanácsakadémiát, 1966-ban közgazdasági technikumot végzett, majd 1967-ben felsőfokú igazgatási szakvizsgát tett. Elvégezte továbbá a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemet. 1950 óta különböző helyeken töltött be pártvezetőségi tisztségeket. Így volt a Heves Megyei Tanács pártalapszervezeténél párttitkár, szervező titkár, a Füzesabonyi járásban párt végrehajtó bizottsági tag, valamint az MSZMP Heves Megyei Bizottsága személyzeti és oktatási osztályának külső munkatársa. Munkája során számos kitüntetést kapott: 1955-ben a Szocialista Munkáért Érdemérmet, 1957-ben a Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemérmet, 1960-ban a Szocialista Munkáért Érdemérmet, 1965-ben a Belügyminisztérium Tűzrendészeti Érem arany fokozatát, 1967-ben Árvízvédelemért Érmet, 1970-ben a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet. Egerben hunyt el 2002-ben. Cs. Z. Keresztesi Lajos159 járási tanács vb-titkára 1924. október 1-jén született Tarnamérán. Anyja Semperger Piros háztartásbeli, apja Keresztesi József vasúti altiszt volt. 1947 decemberében feleségül vette Tamási Irént, házasságukból három gyermek született. Az elemi iskolát Tarnamérán járta ki, a polgárit Miskolcon, s ugyanitt végezte el a felsőkereskedelmi iskolát is. Érettségi bizonyítványt 1943-ban szerzett. 1947-ben az egri községi közigazgatási tanfolyamon okleveles jegyzői vizsgát tett, majd 1956-ban anyakönyvi szakvizsgát is. A Független Kisgazdapártnak 1945-től 1948-ig volt tagja, azután az MKPnak a Magyar Doldozók Pártja megalakulásáig. Az MDP 1956-os megszűnése után az MSZMP-be 1959-ben lépett be. A Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem 3 éves tagozatát 1965-ben végezte el. A Gabonakereskedelmi Részvénytársaság Miskolci Kirendeltségénél kezdett el dolgozni 1943-ban, majd még ugyanebben az évben Tarnaméra községnél jegyzőgyakornoki állásba került, amelyet 1946-ig töltött be. Ezt követően Kisköre községnél volt előbb helyettes vezetőjegyző, majd helyettes segédjegyző 1949-ig. Innen Tarnaszentmiklósra került helyettes körjegyzőnek, de már 1949. június 15-től ő látta el a körjegyzői feladatokat. 1950. december 12-től 1952 januárjáig a Tarnamérai Községi Tanács V. B. titkári teendőit látta el, majd a Hevesi Járási Tanács Titkárságára került előadónak. További adatunk – munkavállalásával kapcsolatban – kevés van: egy feljegyzés szerint 1957 júliusában új-

159

HML XV-41 133. rsz.; HML XXXIII-1/a 556. rsz.; HML XXXV-22-11 111. rsz.

134


ra Tarnaméra vb-titkáraként szerepelt. Tény, hogy 1966. szeptember 16. és 1971. április 25. között ő volt a Hevesi Járási Tanács V. B. titkára. 1965-ben megkapta a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. 2001-ben hunyt el Gyöngyösön. Cs. Z. Kéri István160 megyei tanács vb-elnökhelyettese 1924. november 7-én született Miskolcon István Károlyként. Apja Kéri József villanyszerelő, anyja Lóháti Ilona volt. 1949. október 29-én vette feleségül Boros Ilona tanítót. 1956-tól volt párttag. 1968-ban fejezte be négy éves pártfőiskolai tanulmányait. 1948-ban végzett a Debreceni Agrártudományi Egyetemen mezőgazdasági mérnökként. Ekkor a MOSZK Egri Kirendeltségénél helyezkedett el termelési ellenőrként. 1952-ben a Növénytermeltető Vállalatnál lett termelési felügyelő, 1953-ban a KSH Egri Kirendeltségén termésbecslő volt. 1955-ben került a Heves Megyei Tanács V. B. Mezőgazdasági Igazgatóságára felügyelőnek. 1956tól 1959-ig a Tarnaszentmiklósi ÁMG főmezőgazdásza volt. 1959 és 1961 között a TSZ Beruházási Iroda telepítés-tervezőjeként dolgozott. 1961-ben került a Heves Megyei Tanács Mezőgazdasági Osztályára főagronómusnak. 1965-ben két éves agrárszakosítón vett részt. 1967. április 1-jétől a Heves Megyei Tanács V. B. elnökhelyettese volt 1971. május 21-ig. További munkaviszonyairól adatok nem voltak fellelhetők. Fő foglalkozásai mellett társadalmi megbízatásokat is vállalt: a megyei TIT Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Szakosztályának, a Magyar Agrár Egyesület Heves Megyei Szervezete Növénytermesztési Szakosztályának elnökségét, a MTESZ Heves Megyei Szervezetének alelnökségét. 1964-ben elnyerte a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója címet. 2007-ben hunyt el Miskolcon. K. M.

160

BAZML XXXIII-1/b 20/2007. UB.; HML XXXV-22-3 105. rsz.

135


Kiss János, dr.161 járási tanács vb-titkára 1925. december 16-án született Karácsondon. Apja Kis János, anyja Szabó Mária volt. 1945-től a Független Kisgazdapárt tagja volt. Egy évig vezetőségi tag volt Karácsondon, majd belépett az MKP-ba, utóbb az MDP-be és az MSZMP-be is. Kelemen László magánkereskedőnél volt tanuló, 1942-ben szabadult. 1944ig kereskedősegédként dolgozott. 1945-ben a Karácsondi Községi Elöljáróságon lett közmunkaerő nyilvántartó, majd 1947-től közellátási kisegítő, 1949-től pedig segédjegyző. A tanácsrendszer létrehozásakor 1950-ben vb-titkárnak választották Karácsondon. 1951-ben a községi tanács elnöke lett. Ekkor 3 hónapos államigazgatási iskolát is végzett. 1953-ban Poroszló Községi Tanács V. B. elnöke lett. Egy év után, 1954. március 1-jével a Gyöngyösi Járási Tanács V. B. titkárának választották. E tisztség ellátása közben tovább tanult, és 1963-ban végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1966-ban azonban a párton belül már kritikát fogalmaztak meg vele kapcsolatban mind a munkáját, mind a vezetői stílusát illetően. 1966. szeptember 15-i hatállyal lemondott funkciójáról. További pályájáról nem rendelkezünk adatokkal. 2003-ban hunyt el Gyöngyösön. K. M. Komáry Endre, dr.162 járási tanács vb-titkára 1923. szeptember 10-én született Egerben. Anyja Majzik Anna, apja Komáry Mihály pénzügyi irodatiszt volt. Jogi tanulmányait 1945-ben fejezte be a Pécsi Erzsébet Tudományegyetemen. 1945 februárjában Heves vármegye főispánja kinevezte – mint díjtalan közigazgatási gyakornokot – tiszteletbeli aljegyzőnek, majd rendszeresített fogalmazói állásba került. 1946. február 12-én a főispán vármegyei fogalmazóvá nevezte ki. Annak ellenére, hogy az egri igazolóbizottság 1945-ben igazoltnak nyilvánította, 1946-ban a létszámcsökkentési bizottság „minden igény nélkül” állásából elbocsátotta (B-listára helyezte), amelyet azonban – a Független Kisgazdapárt előterjesztésére, miniszterelnöki határozat alapján – még ugyanebben 161

HML XXII-2/a 5. rsz. 533/1954. határozat; HML XXXIII-1/a 380. rsz. (Az apa nevét 1970-ben Kiss-re javították.); HML XXXV-22-11 115. rsz. 162 HML XV-41 143. rsz.; HML XXIII-6; HML XXIII-21; HML XXIII-27; HML XXXIII-1/a 123. rsz.

136


az évben hatálytalanítottak. Komáryt a vármegye árvaszékéhez rendelték, s előbb beosztott megyei fogalmazóként, majd – 1949. december 15-től – ülnökként alkalmazták. 1950 januárjában Füzesabonyba került járási fogalmazói munkakörbe, majd március 21-től rendőri büntetőbíróként foglalkoztatták ugyanitt. Az ötvenes évek igen hiányos dokumentumai szerint 1953. szeptember 5től az addig a Füzesabonyi Járási Tanács igazgatási osztályvezetőjeként dolgozó Komáryt megbízták a járási tanács vb-titkári teendőinek az ellátásával. E funkciót 1957. április 10-ig töltötte be. Akkor a Heves Megyei Tanács V. B. Titkárságára került jogtanácsosi beosztásba. 1957-től 1969-ig a Jogi Iroda vezetője volt, miközben 1965 októbere és 1969 júniusa között a Munkaügyi Osztály vezetői feladatait is ellátta. 1969 nyarától 1970. november 15-ig az Igazgatási Osztály élén állt. Hivatali pályafutása során nevét jobbára Komáriként használta. További életútjáról nem állnak források rendelkezésünkre. Cs. Z. Kormos József163 járási tanács vb-elnöke 1927. szeptember 11-én született Balatonban. 1949. szeptember 3-án kötött házasságot Kurtán Évával. Két gyermekük született. Iskolai előmeneteléről nem szólnak a források. 1943 és 1950 között Borsodnádasdon dolgozott mint előhengerész. 1950. november 5-től 1951. július 15-ig az MDP egri központjában tevékenykedett. Ez év július 16-án lett főelőadó a Heves Megyei Tanács Titkárságának Ellenőrzési Csoportjánál, más forrás szerint az igazgatási osztályon. November 12-én mindenesetre kinevezték az igazgatási osztály vezetőjének. 1952 áprilisától öt hónapos államigazgatási tanfolyamon vett részt Felsőgödön. 1952. október 1-jével áthelyezték a Pétervásárai Járási Tanácshoz a vb-elnöki tisztség betöltésére. 1953. július 29-én pártszerűtlen magatartás miatt azonnali hatállyal elbocsátották. Későbbi sorsáról nem találtunk adatokat. K. M.

163

HML XV-41 10. rsz. 338. dosszié, 146. rsz., 149. rsz. 33.

137


Kóródy János164 járási főjegyző, járási tanács vb-elnöke Nevét az iratokban Kórodi és Kóródi alakban is írták. 1903. május 23-án született a Gömör megyei Balogfalván. Apja Kóródy Imre, anyja Sári Terézia volt. 1937. június 3-án vette feleségül Füzesabonyban Bannert Máriát. Egy gyermekük született. 1928. július 3-ától gyakornok volt a Füzesabonyi Községi Elöljáróságon. Tényleges katonai szolgálatát 1931. június 20. és 1932. szeptember 17. között töltötte. Ezután az Egri Községi Közigazgatási Tanfolyamon tanult. Jegyzői oklevelét 1934. január 16-án kapta meg, és január 17-től máris községi jegyző volt Füzesabonyban. 1934. szeptember 21-től helyettes segédjegyző, majd 1937. január 8-tól segédjegyző lett Kisterenyén. 1941. június 10-étől Moholon, a Vajdaságban töltött be segédjegyzői állást. 1944. október 8-án újból Füzesabonyban lett jegyző. Ezt követően 1945. február 15-től előbb mint helyettes körjegyző, majd mint körjegyző működött Pétervásárán. 1946. július 20-án ideiglenesen megbízták a járási főjegyzői hivatal vezetésével. A főispán 1947. január 21-i határozatával megszüntette a járási főjegyzői megbízását (a szolgálatba dr. Loydl Istvánt helyezte vissza), és egyidejűleg visszarendelte eredeti szolgálati helyére, a pétervásárai körjegyzőséghez. 1947. március 10-én hirdették ki, hogy a főispán – mint községi jegyzőt – március 1-jén behelyettesítette a pétervásárai helyettes járási főjegyzői tisztségre. 1950. március 1-jétől ugyanitt járási főjegyző lett. 1950. augusztus 15-től a megalakult járási tanács elnökeként folytatta munkáját. A Heves Megyei Tanács 1950 novemberi határozatával nevezte ki a Pétervásárai Járási Tanács V. B. elnökének. Ezt a tisztséget 1952. szeptember 30-ig viselte. További életpályájáról nem kerültek elő forrásadatok. K. Gy. – K. M. Korompay Péter165 egri püspök, örökös főispán 1633. június 24-én született a Pozsony megyei Nahácson. Filozófiát és szabad művészeteket (septem artes liberales) Nagyszombatban tanult, majd teológiát a bécsi Pázmáneumban. Pappá szentelése után előbb az egri, majd pedig a győri egyházmegyében volt lelkész. Hamarosan váci kanonok, majd 1653-ban váci püspöki helynök lett. 1654. november 14-én nyerte el a pozsonyi kanonokságot, 1656-ban már őrkanonok, 1661. április 21-én esztergomi kanonok és egyben komáromi főesperes lett. 164

HHL 1947. 31. p.; HML XV-41 9. rsz. 299. dosszié, 149. rsz. 34., 154. rsz.; HML XXXIII-1/b 147. rsz. 165 Sugár 359–361. p.; Szederkényi 3:314–316. p.

138


1665-ben a szentistváni prépostságot és korbáviai címzetes püspökséget, 1676-ban az esztergomi prépostságot nyerte el. 1679. augusztus 21-én helyezte I. Lipót a váci egyházmegye élére. A pápa 1681. április 28-án erősítette meg tisztében. Szeptember 21-én szentelték püspökké Sopronban. 1681. december 28-án az egri püspökségbe helyezte át az uralkodó, melynek bejelentése Heves és Külső-Szolnok vármegye közgyűlésén április 8-án történt. A pápai megerősítés 1682. április 20-án következett. A püspök-főispán – káptalanával egyetemben – elismerte Thököly Imre fejedelem uralmát. A háborús viszonyok miatt tisztújításra csak 1683. február 25-én került sor Losoncon. Ezen és az 1684. április 10-én Gácson tartott tisztújító közgyűlésen egyaránt Almásy András gyöngyösi plébános képviselte a főispánt. 1686. november 6-án ugyancsak Gácson tartott építőszéken Sárhegyi András helyettes gyöngyösi plébános volt a püspök-főispán megbízottja. Korompayt időközben a király magyar kancellárjává nevezte ki, és 1686. december 16-án áthelyezte a nyitrai püspökség élére. 1690. május 12-én Bécsben hunyt el. K. M. Korponay István, komonkai166 főszolgabíró A Hont vármegyei eredetű Korponay család armalisát 1610. május 8-án újították meg. Korponay István 1855-ben született, szülei Korponay József és Pók Mária voltak. Jogi tanulmányait Egerben végezte, jogtudományi államvizsgáját 1875-ben, államtudományi államvizsgáját 1876-ben tette le. Korponay István 1877. december 20-án mint a Tarnai alsó járás segédszolgabírója tűnt fel a Heves vármegyei tisztikarban, s ezt a posztot 1883 végéig töltötte be. 1887-től egy évtizedre az Egri járáshoz került szolgabírói, illetve segédszolgabírói beosztásba, de ezen belül 1895-ben egy rövid időre a Pétervásárai járásba helyezték át (január 23-tól április 23-ig). 1897. február 10-én Egerből ismét Pétervásárára került. Két és fél hónap múlva, április 26-án újra állomáshelyet váltott, ekkor a Hevesi járás főszolgabírója lett. Itt szolgált 1916. március 13-i nyugdíjazásáig. Vármegyei szolgálata mellett megemlítendő még, hogy 1893-ban egri fertálymester volt. 1919. március 28-án halt meg Egerben. P. J. 166

Borovszky 637. p.; Orosz 151. p.; HvHK 1877. 143. p.; 1882. 152. p., 1885. 67. p., 1892. 187. p., 1895. 18., 138. p., 1897. 62. p.; HHL 1916. 82. p.; HML IV-402/a 2. rsz. 380. p., 20. rsz. 495. p., 22. rsz. 182. p.; HML IV-417 9. rsz. 1323. sz. letét; HML XXXIII-1/c 103. rsz. Eger, 1919.

139


Koska Jenő167 járási tanács vb-titkára 1927. október 15-én született Terpesen paraszt családban. Apja Koska József, anyja Horúczi Mária volt. 1951. április 6-án kötött házasságot Vitéz Ilonával. 1963-ban érettségizett. 1967-ben közgazdasági technikumot is végzett. 1947-től volt párttag. 1942. január 1-jétől községi kisbíró volt a terpesi elöljáróságon. 1943. május 1. és 1944. november 1. között summásként dolgozott. 1947. április 29-től egy évig a Somsályi Kőszénbányában volt csillés. 1953. január 1-jétől dolgozott a közigazgatásban. Először Szajla–Terpes Községi Tanács V. B. elnöke, majd 1954. május 1-jétől augusztus 31-ig Kisfüzes Községi Tanács V. B. elnöke, 1954. szeptember 1-jétől Bükkszék Községi Tanács V. B. elnöke volt. 1955 szeptemberétől a Miskolci Vízügyi Igazgatóságnál helyezkedett el, azután a Mátravidéki Fémműveknél dolgozott. 1957. február 12-től a Terpesi Községi Tanács V. B. elnökének választották. 1961. október 31-től a Pétervásárai Járási Tanács V. B. titkári tisztségét töltötte be 1966. június 30-ig. 1970-ben hunyt el. K. M. Kovách Albert, dr. modrai168 főszolgabíró, aljegyző 1919. május 28-án született Budapesten. Apja – aki 1937-ben főmérnökként dolgozott Ózdon – dr. Kovács Antal, anyja Ipoly Erzsébet volt. Jogi tanulmányait az Egri Érseki Joglíceumban kezdte az 1937/1938-as tanév I. félévében, doktorátust 1941-ben szerzett a Pécsi Erzsébet Tudományegyetemen. 1941-ben lépett a vármegye szolgálatába díjtalan közigazgatási gyakornokként, majd ugyanazon év októberében rendes katonai szolgálatra vonult be. Rimaszombaton teljesített szolgálatot az m. kir. 7. honvéd önálló lovaspótszázad parancsnokságánál hadapród szakaszvezetőként. Még katonai szolgálata alatt, 1941. júniusában díjas közigazgatási gyakornokká nevezték ki, s a központi hivatalba nyert beosztást. Ekkor a hivatali esküt is letette. 1942. szeptember 15én a törvényhatósági bizottság aljegyzőjévé választotta. 1943. július 25-én századával hadműveleti területre lépett, majd októberben kétéves katonai szolgálatát 167

HML XV-41 147. rsz. Igazság 2. évf. 8. sz.; HHL 1942. 145., 183. p., 1945. 17. p.; „Művelt elit” felvétel; HML IV-407/c 8. rsz. hivatkozva 12.606/a.1942, 19.160/a.1943, 23.945/a.1943, 637/a.1945; HML XV-41; HML XXXIII-1/c 110. rsz.

168

140


letöltötte, azonban további szolgálatra visszatartották. Ekkor rendfokozata hadapródőrmester volt. Ugyanebben az évben megsebesült, zászlóssá léptették elő, s hadi kórházba került, ahonnan 1944-ben rokkantként szabadságolták. Minthogy a Gyöngyösi járás főszolgabírói hivatalából 1944. november 14-én mind Grőber Ferenc, mind Biró József eltávozott, s a főszolgabírói feladatokat ideiglenesen a helyben lévő Márton József, majd Farkas Tivadar gazdasági felügyelő látta el, az alispán Kovách Albertet 1945. január 5-én aljegyzőként a főszolgabírói állásra behelyettesítette, ahol a hivatalt január 8-án átvette. 1945 februárjában „az Egri Nemzeti Bizottság közbenjöttével a vármegye vezetősége” megbízta a Gyöngyösi járás megszervezésével. Főszolgabírói megbízatása alól saját kérésére a főispán 1945. március 31-én kelt határozatával felmentette, s a tisztség betöltésével Jankó-Brezovay Andrást bízta meg (lásd: Jankó-Brezovay András, dr., járási főjegyző). A hivatal átadása április 1-jén megtörtént. Kovách ekkor még Gyöngyösön maradt szolgabírói beosztásban, majd az alispán felterjesztésére a főispán 1945. július 5-én az egri főszolgabírói hivatalba osztotta be. Hosszas betegeskedés után nőtlenül halt meg Egerben 1945. szeptember 1-jén, 26 éves korában. Temetése 3-án volt a kővágói családi sírkertben. K. Gy. Kovách László, visontai169 főjegyző A visontai Kovách család nemességet 1656-ban, előnevet 1810-ben kapott. A família tagjai gyakran viseltek hivatalt Pest-Pilis-Solt vármegyében. Az 1810-es évektől telepedtek meg Heves és Külső-Szolnok vármegyében, Vámosgyörkön és Felsőnánán voltak birtokaik. Kovách László 1827. október 26-án született Gyöngyösön. Tanulmányait Pesten végezte, és húsz éves korában joggyakornokként jelen volt az 1847-es pozsonyi országgyűlésen. 1848-ban Pest-Pilis-Solt vármegye egyik aljegyzőjévé választották. 1848 júniusától önkéntesként szolgált a 4. honvédzászlóaljban, kezdetben közhonvéd, majd őrmester volt. Részt vett a délvidéki harcokban. 1848. december 22-től hadnagyként szolgált a 8. Koburg huszárezrednek Erdélyben küzdő 7. századánál. 1849. május 16-án főhadnaggyá léptették elő. A szabadságharcot alszázadosként fejezte be. A szabadságharc után az apja által átadott 300 holdas vámosgyörki birtokon gazdálkodott, melyet mintagazdasággá fejlesztett. Közben

169

Bona 1988. 336–337. p.; Borovszky 668. p.; OGY 1887–1892. 249–250. p.; HML IV-252 1. rsz. 24. p.

141


politikai, nemzetgazdasági cikkeket írt. 1858-ban kezdeményezte a Hevesmegyei Gazdasági Egyesület megalakulását. A Bach-korszak után, a vármegyei autonómia helyreállításakor – 1860. december 13-án – Heves és Külső-Szolnok vármegye főjegyzőjévé választották. De erről lemondott, mivel 1861 áprilisában a gyöngyöspatai kerület képviselője lett. Az országgyűlésen a Felirati Párthoz csatlakozott. 1865-ben újra elnyerte a képviselői mandátumot. Részt vett a Deák-párt megalakításában és a párt tagjaként a kiegyezési tárgyalásokban. A Deák-kör igazgatójává választották. Pártja háznagyi tisztséggel bízta meg, melyet ettől kezdve folyamatosan viselt. A kiegyezés után minden parlamenti ciklusban országgyűlési képviselő lett; 1875-ig a gyöngyöspatai választókerületben és a Deák-párt programjával, 1875-től a Szabadelvű Párt híveként és a gyöngyösi választókerületben, egészen 1889. május 7-én – Abbaziában bekövetkezett – haláláig. 1871-ben Gyöngyös díszpolgárának választották. Választmányi tagja volt az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek, elnöke a Hevesmegyei és Jászkerületi Lótenyésztési Bizottságnak, alapítója és elnöke az Első Magyar Gyapjúmosó Gyárnak, alapítója és választmányi tagja a Magyar Földhitelintézetnek. Aktív szerepet vállalt a Honvédsegélyző Országos Egyesületben, melynek alelnöke volt. Cikkei több hazai szakmai és politikai lapban jelentek meg. P. J. Kovács Bertalan170 járási tanács vb-elnöke, járási hivatal elnöke 1922. augusztus 20-án született Tarnaleleszen. Apja Kovács Bertalan földműves, anyja Balázs Rozália volt. 1949. augusztus 20-án kötött házasságot Horúczi Lídiával. Két gyermekük született. Polgári iskolai alaptanulmányok után 1947-ben elvégezte a községi közigazgatási tanfolyamot. 1967-ben szerzett tanári diplomát. 1946-ban belépett a Szociáldemokrata Pártba, 1948-ban pedig a Magyar Kommunista Pártba, majd a Magyar Dolgozók Pártjába, végül MSZMP-tag lett. 1941. március 1-jétől közélelmezési kisegítő, 1942. március 1-jétől helyettes, október 30-tól végleges közigazgatási írnok, 1944. január 1-jétől elöljáró volt a tarneleleszi elöljáróságon. 1946. augusztus 24-től Terpesen lett helyettes körjegyző, 1947. március 10-én helyettes segédjegyző, 1948. március 16-tól ismét helyettes körjegyző, 1949. október 21-től pedig körjegyző. A tanácsrendszer létrehozása után 170

HMÖ irattára. Személyügyi iratok 206. dosszié; HML XV-41 148. rsz.; HML XXIII2/a 5. rsz.; HML XXIII-351/a 2. rsz. 1954. december 6-i rendkívüli ülés jegyzőkönyve; HML XXXIII-1/d 35. rsz. 11/1991. UB.

142


1950. október 26-tól mint a Szajlai Községi Közös Tanács elnöke tevékenykedett 1952. december 31-ig. 1953. január 1-jétől a Pétervásárai Járási Tanács Pénzügyi Osztályának osztályvezető helyettese, majd osztályvezetője, 1954 novemberétől a járási tanács vb-titkára, 1958. október 1-jétől elnökhelyettese lett. 1961. szeptember 1-jétől az MSZMP Eger Városi Bizottságánál állt alkalmazásban 1965. április 12-ig. Ezután lett a Pétervásárai Járási Tanács V. B. elnöke, amely poszton 1966. június 30-ig maradt. Ekkor az Egri Járási Tanács V. B. elnökhelyettese lett, mígnem 1975. január 1-jétől a járási hivatal elnökévé lépett elő. Ezen munka végzése alól 60 éves korában, 1982. augusztus 31-i hatállyal mentették fel. Tagja volt a járási pártbizottságnak, a végrehajtó bizottságnak, a megyei tanácsnak, a megyei tanács egészségügyi és szociálpolitikai bizottságnak, továbbá a járási hazafias népfront elnökhelyettesi funkcióját is viselte. Összesen 17 kitüntetése közül ő maga életrajzában hármat emelt ki: a Kiváló Pénzügyi Dolgozót (1953) és a Munka Érdemrend kétszer elnyert arany fokozatát (1975, 1982). 1991-ben hunyt el Egerben. K. M. Kovács József171 főszolgabíró A család 1633. június 29-én kapott címeres nemeslevelet II. Ferdinánd királytól. Nevüket váltakozva írták Kovács és Kovách alakban. Kovács Mihály és Szécsi Erzsébet fia, József 1871-ben született. Feltehetően ő volt az a Kovács József, aki 1799–1801 közt elvégezte a jogakadémiát Egerben. 1803. március 7-én esküdtnek (jurassor) választották a Mátrai járásban. 1805. szeptember 23-án előbbre lépett: elnyerte az alszolgabírói hivatalt (vicejudlium). 1811-ben és 1814-ben két alkalommal is megerősítették, így csaknem két évtizedig, 1824. január 27-ig viselte ezt a tisztséget, mindvégig a Mátrai járásban. 1824. január 27-én a főispáni helytartó kinevezte a járásában megüresedett főszolgabírói székbe, majd a november 30-án kezdődött „építő szék”-en is erre a tisztségre jelölték, de nem őt választotta a közgyűlés. Legközelebb 1831 és 1837 között töltötte be ismét a Mátrai járás főszolgabírói hivatalát. További sorsa ismeretlen a feltárt források alapján. Az adatok arról sem adnak felvilágosítást, hogy a főszolgabíró rokonságban állt-e a Mátrai járásban működött többi Kovács nevű tisztviselővel. K. L. E. 171

Orosz 154–159. p.; Udvardy 674–675. p.; HML IV-1/a 65. rsz. 115. p., 67. rsz. 1032. p., 73. rsz. 345. p., 76. rsz. 843. p., 86. rsz. 1., 904. p.; HML IV-1/b 619–633. rsz.; HML IV-7/e 27–52. rsz.

143


Kovács József, leleszi172 szolgabíró 1860. december 13. és 1861. november 18. között a Mátrai járás esküdtje volt. 1867. április 30-án ugyanebben a járásban alszolgabírónak választották. Egészen 1877. december 20-ig tisztségében maradt, ekkor segédszolgabíróként dolgozott tovább a Mátrai alsó járásban. Ezt a hivatalt 1882. július 20-ig viselte, amikor is árvaszéki számvevő lett. 1889. december 16-tól mint pénztári ellenőr dolgozott nyugdíjazásáig, 1898. augusztus 1-jéig. 1913 januárjában hunyt el. P. J. Kovács Márton, id. leleszi173 főszolgabíró Nemességet családja 1634. augusztus 19-én nyert II. Ferdinándtól. Birtokosok voltak Tarnaleleszen, Bükkszenterzsébeten, és királyi donatiót kaptak még Bolya és Vermes pusztákra. Szintén Márton nevű fia 1759. március 31-től viselt különböző tisztségeket (adószedő, esküdt, számvevő) a megyei tisztikarban. Az 1746. december 29-én megtartott tisztújító közgyűlésen a Mátrai járásba esküdtnek (jurassor) választották meg. Hivatalában a következő tisztújításig, 1750. december 14-ig maradt, amikor ugyanennek a járásnak a szolgabírájává (judex nobilium, judlium) nevezték ki. Az ezt követő tisztújító közgyűléseken, 1756. április 26-án, 1766. december 9-én, 1773. április 19-én tisztségében újra megerősítették, így több mint egy negyedszázadig látta el ugyanazt a feladatkört. 1776. augusztus 12-én nevezték ki utódát, halála ezt megelőzően következett be. Sz. J.

172

HmKL 1882. 117. p., 1898. 231. p.; HHL 1913. 27. p.; HvKL 1877. 144. p.; HML IV252 1. rsz. 25. p. HML IV-253 1. rsz. 12. p.; HML IV-402/a 2. rsz. 380. p., 8. rsz. 431. p. 173 Az 1756. április 26-i jegyzőkönyvi bejegyzés szerint a Mátrai járás szolgabírájává Brezovay Imrét választották meg, azonban a későbbi jegyzőkönyvi adatok, a mutatók és pénztári számadások szerint valójában Kovács Márton került a járás élére. Orosz 155. p.; HML IV-1/a 20. rsz. 1–5. p., 566. p., 22. rsz. 153–158. p., 25. rsz. 88. p., 27. rsz. 364., 31. rsz. 73. p., 34. rsz. 190. p.; HML IV-1/b 430. rsz., 619–620. rsz.; HML IV-7/e 9–14. rsz.

144


Kovács Sándorné, dr.174 megyei tanács elnökhelyettese 1945. december 16-án született Tarpán, leánykori neve: Tóth Mária. Anyja Kopócs Margit, apja Tóth László. Szülei Nyíregyházán éltek, apja 1945 előtt és után is hivatásos katona volt, de építőipari raktárosként ment nyugdíjba. Anyja a nyugdíjazása előtt háziipari szövetkezeti varrónőként dolgozott. 1964-ben érettségizett a Nyíregyházai Közgazdasági Technikumban, amely után a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen tanult tovább. 1969-ben szerzett tanári „A” szakon (politikai gazdaságtan – tervezés) diplomát. Férjét, Kovács Sándort az egyetemen ismerte meg, akihez hamarosan feleségül ment. Házasságukból két gyermek született. Rövid ideig Egerben, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskolában tanított, ezt követően a Heves Megyei Finommechanikai Vállalatnál helyezkedett el üzemgazdászként, majd ugyanitt 6 év után üzemgazdasági osztályvezető lett. 1975 októberétől a Heves Megyei Tanács V. B. apparátusában dolgozott, ahol előbb munkaügyi osztályvezető helyettesi, majd 1978. április 1-jétől osztályvezetői munkakört töltött be. 1983. július 1-jétől a Heves Megyei Tanács V. B. elnökhelyettese lett, mely funkciót 1988. július 31ig látta el. Ezt követően a Központi Statisztikai Hivatal Heves Megyei Igazgatósága igazgató-helyettese lett, majd 1989. január 1-jétől 2005. június 30-ig – nyugdíjba vonulásáig – igazgatója. 1979-ben lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba, 1982 szeptemberétől a megyei tanács apparátusi pártbizottsága és végrehajtó bizottsága tagja volt. 1981-ben eredményesen elvégezte a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem 2 éves gazdaságpolitikai speciális tanfolyamát, majd az MSZMP KB Politikai Főiskolájának művelődéspolitikai szakát. 1976-tól a Magyar Közgazdasági Társaság tagja, 1981-től az MKT Heves Megyei Szervezete Terv- és Munkagazdasági Szakosztálya elnöke volt. Jelenleg is a Magyar Statisztikai Társaság tagja, s ellátja a Területi Statisztikai Szakosztály Észak-Magyarországi Munkacsoportjának vezetői feladatait. Többször részesült kiváló dolgozói kitüntetésben, a Munka Érdemrend ezüst fokozatát 1980-ban kapta meg, a Frim Jakab Emlékérem bronz fokozatát pedig 1987-ben. Cs. Z.

174

HMÖ irattára. Személyügyi iratok 393. dosszié; Kovács Sándorné, dr. személyes közlései.

145


Kozma Boldizsár175 szolgabíró Nemességet családja 1645. április 13-án nyert III. Ferdinándtól, melyet 1647-ben hirdettek ki a vármegyében. Gyöngyösön lakott, felesége Baloghy Katalin volt. A vármegye közéletében 1712. január 9-től vett részt, ekkor esküdt ülnöknek (jurassor) választották meg. Ezt követően a gyöngyösi magisztrátusban vállalt szerepet: az 1717–1718-as hivatali évben aljegyző, 1718-tól 1723-ig a város főjegyzője volt, 1724 és 1728 között pedig az első tanács tagjaként tevékenykedett. Az 1725. október 22-én megtartott vármegyei tisztújító közgyűlésen a Tarnai járás élére szolgabírónak (judex nobilium, judlium) választották. Szolgálati helye 1729. május 16-tól megváltozott, áthelyezték a Gyöngyösi járásba, mivel annak szolgabírája, Dévay András lemondott. (Lásd: Dévay András alispán.) A járás élén 1731. október 22-ig állt. Ezt követően egy ideig tisztséget ugyan nem viselt, de továbbra is közreműködött megyei feladatok elvégzésében. 1732-ben részt vett a nemességvizsgálati munkálatokban (investigatio), 1733-ban a patai kerület plébániáinak egyik összeírója volt, 1733-ban és 1734-ben pedig közreműködött a vármegyei számadások felülvizsgálatában. 1734. május 11-én a Deák József halála miatt a Mátrai járás megüresedett szolgabírói helyére rendelték. (Lásd: Deák József szolgabíró.) Egy év elteltével, 1735. július 29-én szolgabírói tisztéről lemondott, mivel a püspöki javak prefektusa lett. 1740-ben táblabíróként említették a jegyzőkönyvben. 1744-ben munkálkodott a nemesi felkelés szervezésében, s a hadműveletekben mint a portális lovasság kapitánya, majd zászlóvivője vett részt. A következő tisztújítások mindegyikén (1746. december 29-én, 1750. december 14-én és 1756. április 26-án) ismét táblabírónak (assessor tabulae judiciariae) választották meg. 1763. március 21. előtt halt meg. Sz. J. Kövér Bertalan176 főszolgabíró-helyettes A Kövér család nem szerepel a Heves vármegyei nemesek sorában. Az országban ugyan ismert több ilyen nevű család, azonban Bertalant nem lehet azonosítani. Nemesi származása bizonytalan. 175

Orosz 160. p.; Szabó 2001. 177–178. p., 207. p.; Szederkényi 4:210., 230–232., 260. p.; HML IV-1/a 13. rsz. 140. p., 16. rsz. 92., 259–264., 405., 470–471. p., 17. rsz. 182. p., 18. rsz. 99., 128. p., 20. rsz. 4., 566. p., 22. rsz. 157–158. p., 26. rsz. 23. p.; HML IV1/b 618–619. rsz., 621. rsz.; HML IV-7/e 4–5. rsz. 176 HvHK 1877. 143. p.; HmKL 1883 161–164. p., 1885. 67. p.; VU 1891. április 5. 230. p.; HML IV-402/a 2. rsz. 380. p., 8. rsz. 432. p, 10. rsz. 133. p.; Tiszticímtár 1884. 94– 95. p., 1886. 119. p., 1888. 131–132. p.; Törvhat. naptár 1889. 234–235., 450–459. p.

146


Kövér Bertalan 1851 körül született. 1877. december 20-án kezdte meg megyei hivatali pályáját, ekkor a Tarnai középső járás alszolgabírója lett. 1883. december 18-án szolgabírói beosztásban átkerült az Egri járásba. Ezt a tisztséget 1885. április 28-ig töltötte be, mikor a gyöngyösi járásba helyezték át. 1888-tól ismét az egri járásban találjuk főszolgabíró helyettesként. 1891 tavaszán, 40 évesen Gyöngyösön meghalt. P. J. Krisztik György177 járási tanács vb-titkára 1928. november 4-én született Sóshartyánban. Apja Krisztik Pál, anyja Forgách Olga volt. Szánthó Magdolnát vette feleségül. 1948. június 20-án érettségizett Egerben a ciszterci gimnáziumban. Katonai szolgálatát 1948. október 20. és 1951. január 5. között töltötte. 1956 előtt többször kérte felvételét a pártba, de csak az 1956-os forradalom után vették fel. 1957. november 18-án már ki is zárták, kifogásolható magánélete, karrierizmusa miatt. 1951. január 6-tól Szajla–Terpes községek közös tanácsánál volt irodakezelői alkalmazásban. 1951. augusztus 1-jétől nevezték ki előadónak a Pétervásárai Járási Tanácshoz. Ott 1954. november 8-án a pénzügyi osztály vezetője lett. 1958. október 1. és 1961. október 31. között töltötte be a Pétervásárai Járási Tanács V. B. titkári posztját. Ezután a Mátravidéki Fémműveknél helyezkedett el, majd az Egri Mélyépítő Vállalatnál dolgozott. Későbbi pályája ismeretlen. 2002-ben hunyt el Egerben. K. M. Kubinyi Mátyás, felsőkubinyi és deménfalvi178 főjegyző A 13. században már oklevelekben említett, Liptó megyei nemes családból származott. Apja Kubinyi Mátyás murányi várkapitány, anyja nemeskürti Bakó Erzsébet volt. Házastársa lomniczai Horváth Kissevich Éva lett. Heves vármegyében Apc és Gyetrefalva részbirtokosa volt.

177

Egri FEHÉR/FEKETE 1994. Húsvéti sz. melléklete, 1998. 3. sz. 4–5. p., 1999. 3. sz. 7. p., 2002. 4. sz. 28. p.; HML XV-41 158. rsz.; HML XXXIII-1/d 36. rsz. 4/2002. UB. 178 Nagy 6:477–496. p.; Orosz 164. p.; Szluha 2000. 279–305. p., HML IV-1/a 9. rsz. 328., 332–334. p., 10. rsz. 2–3., 252–255. p., 11. rsz. 4. p., 12. rsz. 212. p.; HML IV-1/b 616–617. rsz.

147


Heves és Külső-Szolnok vármegye igazgatásába 1695. július 1-jén került, amikor esküdt ülnöknek (juratus assessor) választották meg. Még ugyanebben az évben a szeptember 6-án tartott tisztújító közgyűlésen főjegyzővé (ordinarius notarius) választották. A következő esztendőben hivatalában megerősítették, 1697. szeptember 19-én viszont maga mondott le tisztségéről. Ezt követően a megyei igazgatásban nem vállalt szerepet. A Rákóczi-szabadságharc idején 1707. április 5én mint Bezerédi csapatának szállásmesterét (quarteriorum magister legionis Bezeredianae) említették a vármegyei jegyzőkönyvben. Sz. J. Kubinyi Rudolf, felsőkubini, nagyolaszi és deménfalvi179 főispán A család több százados előtörténetére lásd: Kubinyi Mátyás főjegyző. Kubinyi Rudolf 1816. szeptember 2-án született a Gömör megyei Csízen. A család deménfalvi és katolikus fővonalából származott. Apja Kubinyi János (*1789), anyja Hellebronth Teréz (*1792) volt. 1842. október 27-én vette feleségül szügyi Trajtler Zsuzsannát. Öt gyermekük született. 1834/1835-ben végezte a másodévet az Egri Érseki Jogakadémián. Ügyvédi gyakorlatát 1838 szeptemberétől Dokus László királyi táblai bíró, valamint Pest vármegye alispánja mellett végezte. 1839. március 8-án tett ügyvédi esküt. 1840-ben kinevezték Gömör vármegye tiszteletbeli aljegyzőjévé. Várgedei birtokközpontját a társasági élet egyik regionális központjává tette. Műkedvelőként foglalkozott irodalommal és tudománnyal, cikkei jelentek meg az Athenaeumban, elbeszélő költeménye a Pesti Divatlapban. A vármegye politikai életében a reformellenzék oldalán vett részt. 1848 tavaszán tagja lett a Gömör és Kishont vármegyei középponti bizottmánynak. 1848. június 26-án a rimaszécsi választókerület képviselőjének választották. A liberális kormánypárti többséghez tartozott. A szeptemberi kormányválság idején tagja volt annak a küldöttségnek, amely a birodalmi vezetés és a magyar minisztérium között próbált közvetíteni. A trónfosztást és a függetlenséget kimondó debreceni országgyűlésen már nem vett részt. A szabadságharc után hadbíróság elé állították, de 1850. július 20-án felmentették. Utazási korlátozás miatt várgedei birtokán gazdálkodott. A neoabszolutizmus bukása után, 1861-ben megyei főjegyzővé, majd ismét a rimaszécsi választókerület képviselőjévé választották. Az országgyűlésben a Felirati Pártot támogatta. 1865 és 1867 között Gömör megye főispánja, így a 179

Almanach 1848–1849. 493–494. p.; Szluha 2000. 301. p.; Udvardy 689. p.; HML IV301 1. rsz. 1. p.; HML IV-301 4. rsz. 171. p.; HML VIII-1 105. rsz.; HML IV-253 5. rsz. 568–571. p.

148


főrendiház tagja volt. Főispánként támogatta a megye területén akkor elkezdődött vasútépítést. 1866-ban császári és királyi kamarási címet kapott. 1871-ben Deák-párti programmal újból képviselőnek választották a rimaszécsi kerületben. A parlamenti munkát 1872-ig folytatta. Mandátumáról azért mondott le, mert az uralkodó a belügyminiszter előterjesztésére 1871. december 18-án kinevezte Heves és Külső-Szolnok vármegye főispánjának. Beiktatására a december 28-i közgyűlésen került sor. 1875. május 24-én – Tisza Kálmán kormányra jutásakor – saját kérelmére felmentették, és visszavonult a közügyektől. 1896. szeptember 29-én hunyt el a Gömör megyei Zabaron, Várgedén temették el. K. M. Kurfürst Gyula180 járási tanács vb-elnöke 1919. augusztus 26-án született Szerencsen. Apja Kurfürst Ferenc, anyja Kitha Juliannna volt. 1943-ban kötött házasságot Kaló Ilonával, két fiuk és két lányuk született. Iskolai tanulmányait Hatvanban végezte, szakmunkás képesítést szerzett, majd a Hatvani MÁV Fűtőház munkásaként kezdett dolgozni. Feltehetően belépett az MDP-be, mert már a tanácsi rendszer kiépítésének kezdetén, 1950. augusztus 15. és 1950. október 31. között a Hatvani Járási Tanács V. B. elnöke volt. Ezt követően a Hatvan Városi Tanács V. B. elnöki pozícióját töltötte be. 1952 decemberében fegyelmi vétség miatt állásából azonnali hatállyal elbocsátották. Terhére rótták többek között, hogy nem megfelelően hajtotta végre a begyűjtést, így veszélyeztette a közellátás biztonságát, továbbá, hogy a kuláklista elkészítésébe politikailag megbízhatatlan személyeket vont be. Ezután a Mátravidéki Erőmű alkalmazottja lett, ahonnan gondnokként vonult nyugdíjba. Cs. Z. Kürthy Antal, fájkürthi és koltai181 főszolgabíró A família eredetileg Komárom vármegyében volt honos, és nemesi címüket a Zsigmondtól kapott, 1394-ben kelt kiváltságlevélre vezették vissza. A Heves és 180

HA 49. p.; HML XV-41 159. rsz. Orosz 166. p.; Kempelen 6:314–315. p.; Gyászjelentés; HML IV-1/a 151. rsz. 793. p., 154. rsz. 474–475. p.; HML IV-252 1. rsz. 24. p.; HML IV-253 1. rsz. 1., 157. p.; MOL D 225. 276. rsz. 97–100. p. 181

149


Külső-Szolnok vármegyei ágat Kürthy János alapította, aki 1743-ban birtokot szerzett Atkáron, és nemességét ugyanakkor Komárom megye bizonyítványa alapján kihirdették. Kürthy Antalról az első fellelhető adat, hogy az 1845. május 8-i tisztújító közgyűlésen a Gyöngyösi járás egyik esküdtje lett, mely tisztséget 1849. június 15-ig töltötte be, majd 1849. június 15-től bátyja, Károly halála után a Gyöngyösi járás alszolgabírója lett, aki a főszolgabírói feladatokat is ellátta, fivéréhez hasonlóan. A szabadságharc leverése után nem vállalt szolgálatot. A Bachrendszer bukását követő rövid alkotmányos időszakban, 1860. december 13-tól 1861. július 8-ig alszolgabíró, ezután főszolgabíró lett a Gyöngyösi járásban. A Schmerling-provizórium idején újra visszavonult a hivatalviseléstől. A kiegyezés után azonban visszatért a vármegye szolgálatába, 1867. április 30. és 1867. szeptember 2. között a Gyöngyösi járás főszolgabírói tisztségét töltötte be. Ekkor „családi és magán körülményei miatt” lemondott. További sorsa egyelőre ismeretlen előttünk. P. J. Kürthy Ferenc, fájkürthi és koltai182 szolgabíró 1844 és 1848. június 2. között a Tiszai járás esküdtje volt. Ekkor alszolgabírónak választották ugyanebben a járásban. 1860. december 13-án a Tarnai járás alszolgabírája lett, 1861. november 18-ig maradt hivatalában. 1867. április 30-án újból a Tarnai járásban választották központi és egyidejűleg törvényszéki alszolgabírónak. Székhelye Egerben volt. Május 2-án a főispáni helytartó tiszteletbeli főszolgabírói címmel tüntette ki. Tisztségét 1872. január 25-ig viselte. Ekkor a Tarnai felső járás szolgabírája lett, és 1875. szeptember 13-ig maradt hivatalában. Ezután árvaszéki elnökként dolgozott 1883. december 18-ig. P. J. Kürthy Károly, fájkürthi és koltai183 helyettes főszolgabíró A család eredetére, nemesítésére, Heves megyebeli megjelenésére lásd: Kürthy Antal főszolgabíró. 182

Szederkényi 4:411. p.; HvHK 1877. 143. p.; HML IV-1/a 151. rsz. 780., 793., 154. rsz. 412., 582–583. p.; HML IV-1/b 776.; HML IV-252 1. rsz. 11–12. p.; HML IV-253 1. rsz. 11–12., 22. p.; HML IV-301 1. rsz. 18. p., 4. rsz. 342. p. 183 Orosz 166. p.; HML IV-1/a 17. rsz. 416. p.

150


Kürthy Károly 1821 körül született, feltételezhetően a család birtokán, Atkáron, ahol 1849. május 21-én elhalálozott. Antalnak fivére volt, aki nagyjából vele egy időben töltötte be első vármegyei tisztségét. 1844. december 16-tól 1848. június 2-ig gyöngyösi járási esküdtként tevékenykedett. 1848. június 2-től 1849. május 21-ig, haláláig, a Gyöngyösi járás alszolgabírója, aki tisztsége mellett a főszolgabírói feladatokat is ellátta. E hivatalban utódja testvéröccse lett (lásd: Kürthy Antal főszolgabíró). N. L. Laczkovics Ferenc184 főjegyző Pest vármegyéből származó család tagja. Rokoni viszonyban állt a szintén főjegyzői tisztségre emelkedett Laczkovics Istvánnal, de rokonságuk foka adatok híján közelebbről nem határozható meg. (Lásd: Laczkovics István főjegyző.) Birtokügye Ludas és Nagyréde településekkel kapcsolatosan volt, Gyöngyösön lakott. Családneve Laskovics, Laskovicz, Laskeovics, Laszkovics, Latzkovics, Lacskovics alakváltozatokban található még a forrásokban. Vármegyei hivatali pályafutása 1707. január 28-án kezdődött, amikor törvényszéki ülnöknek (jurassor) választották meg. A következő évben, 1708. november 6-án a tisztújító közgyűlésen aljegyző (vicenotarius) lett. Az ez utáni esztendők tisztújításain tisztségében megerősítették, így 1713. szeptember 13-ig hivatalában maradt. Közben 1710–1711-ben neve a gyöngyösi magisztrátusban is szerepelt, ebben a hivatali évben a tanács tagja volt. Az 1713. szeptember 13án megtartott közgyűlésen a második vagy Tiszai járás szolgabírájának (judlium) jelölték, s meg is választották. 1717. október 5-én, mivel a püspök titkára (secretarius episcopi) lett, ezért az eddig folyamatosan viselt szolgabíróságáról lemondott. 1719. augusztus 7-től ismét vármegyei szolgálatot vállalt, az újonnan megválasztott tisztikarban a főjegyzői tisztségre (ordinarius notarius) választották meg. 1722. június 6-án a vármegye egyik országgyűlési követe lett. Főjegyzőként 1727. május 1-jéig tevékenykedett. Ezt követően vármegyei feladatot 1732-ben kapott még, amikor a nemességvizsgálati eljárás (investigatio) munkálataiban vett részt. Sz. J.

184

Kempelen 6:323–324. p.; Kőszeghi 205. p.; Orosz 167. p.; Szabó 2001. 174. p.; HML IV-1/a 12. rsz. 190., 377., 546–547. p., 13. rsz. 16., 419–421., 562., 645., 851. p., 14. rsz. 7., 532. p.; HML IV-1/b 617–618. rsz.; HML IV-7/e 1–4. rsz.

151


Laczkovics István185 főjegyző Pest megyei nemes családból származott. Birtoka Nagyrédén és Ludason volt, a 17. század végén Gyöngyösön lakott. Közelebbről nem meghatározható rokonságban állt a később szintén főjegyzői tisztet betöltő Laczkovics Ferenccel (lásd: Laczkovics Ferenc főjegyző). Családneve Laczszkovits, Laczkovits, Lacskovicz, Lacskovics, Lacskovits, Laszkovics, Laszkovich, Laskovics, Laczkovicz variációkban fordul elő a jegyzőkönyvekben. Vármegyei szerepvállalása 1677. május 20-án kezdődött, ekkor mint újonnan megválasztott törvényszéki ülnök (jurassor) letette esküjét. 1681-ben az egri káptalan jószágfelügyelőjeként (inspector bonorum capituli Agriensis) tevékenykedett. Az 1684. április 11-én megtartott tisztújító közgyűlésen jelölték főjegyzőnek, de ekkor nem őt választották meg. Viszont megerősítették megyei ügyészi-ügyvédi (advocatus) tisztében, melyet ezt megelőzően is ellátott. 1688. szeptember 9-én aljegyzőnek (substitutus vicenotarius, substitutus notarius) választották, s a következő két évben tisztújításkor (1689. október 10., 1690. október 16.) ebben a hivatalában újra megerősítették. 1690. október 16-án ismét ügyészi-ügyvédi (procurator) megbízást is kapott a közgyűléstől. 1690. december 6-án a főjegyző távolléte miatt (lásd: Terbócs István főjegyző) előléptették, a főjegyzői (juratus notarius) feladatok elvégzését rá bízták. Ennek ellenére 1691. október 1-jén mégsem főjegyzőnek, hanem újra aljegyzőnek választották meg. 1692. március 16-tól ő lett a vármegye főhadbiztosa (supremus commissarius) is. Aljegyzői tisztségében 1692. augusztus 25-ig, főhadbiztosi hivatalában 1693. március 26-ig maradt. 1693. augusztus 1-jén végre a vármegye főjegyzője lett, s az is maradt az 1695. szeptember 6-i lemondásáig. 1696-ban ügyészként (fiscalis) említették a jegyzőkönyvben, majd ezt a tisztséget 1700. szeptember 16-tól 1702. szeptember 13-ig folyamatosan viselte. A megyei feladatok mellett lakóhelyén, Gyöngyösön is részt vett a városigazgatásban, az 1698–1699. hivatali évben a tanács tagja volt. Sz. J.

185

Kempelen 6:323–324. p.; Kőszeghi 205. p.; Orosz 167. p.; Szabó 2001. 172. p.; HML IV-1/a 5. rsz. 250. p., 6. rsz. 115., 256. p., 7. rsz. 241–242., 339. p., 8. rsz. 25–26., 29., 34., 113. p., 9. rsz. 5., 76–78., 110., 169., 270–271., 332–334. p., 10. rsz. 81. p., 11. rsz. 514., 908. p.; HML IV-1/b 615–617. rsz.

152


Lájer Dezső186 kormánybiztos, népbiztos, direktórium elnöke 1880. március 25-én született Egerben. Apja Lájer János asztalosmester, anyja Gyarmathi Mária volt. Gimnáziumi tanulmányainak abbahagyása után apja műhelyében kezdett dolgozni. Asztalos társai 1911-ben beválasztották az Egri Munkásbiztosító Pénztár tisztviselői közé, melynek hamarosan igazgatója lett. Innen vonult be 1914-ben frontszolgálatra, ahol tiszti rangot ért el. Az 1918. évi „őszirózsás” forradalom idején hatalmas szervezőmunkát folytatott az Eger környéki falvakban. A Szociáldemokrata Párt elnöke volt. Nevéhez fűződik az Egri Szakszervezeti Tanács megalakítása 1919. január 13án. Kezdeményezésére létesítettek anya- és csecsemőotthont, tüdőszanatóriumot. 1919 elején számos testület tagjának választották meg, így 1919. február 25-én a az Egri Munkás- és Katonatanácsba, 1919. március 27-én a Paraszttanácsba. A proletárdiktatúra 1919. évi március 21-i kikiáltását követően március 22-én a kormánybiztosi teendők ellátásával bízta meg az Egri Munkás- és Katonatanács. A megalakuló megyei direktórium elnöke lett. Ő látta el a közélelmezési népbiztosi teendőket is. 1919. április 10-én az egri városi tanács is őt választotta elnökének. Amikor május elején polgári hatalomátvételi kísérletre került sor, a direktórium ideiglenesen Budapestre távozott, a régi magisztrátus és a hadosztályparancsnok egy nyolcas bizottságot nevezett ki a város élére, amelybe a szociáldemokrata érzelmű Lájer Dezsőt is beválasztották. De e kísérlet leverését követően a Heves megyébe kinevezett teljhatalmú kormánybiztos (lásd: Jackwerth Ede forradalmi kományzótanácsi biztos) bizalmát is élvezte, tagja maradt az újjászervezett direktóriumnak is. A kommün bukása után 27 hónapot töltött börtönben. 1922 őszén került Szegedre. Itt az MSZDP szegedi szervezetének titkára, majd 1931-től a szegedi kerület titkára lett. Szervezőmunkát végzett a Szeged környéki tanyavilágban. Kitűnő szónok, a város életének tekintélyes alakja volt. 1932-ben a városi törvényhatósági testület tagjává választották. 1936-ban több sztrájkot vezetett, így július 21-én a gabonamunkások sztrájkbizottságának volt megbízottja, augusztus 31-én a fűrészipari és lakatosmunkások sztrájkjának vezetője. 1938. október 18-án hunyt el Szegeden, a Rókusi temetőben helyezték örök nyugalomra. K. M.

186

Marjanucz 128–138. p.; Nagy József 321., 325–327. p.; MÉL mek; HML IV-416 149. rsz.

153


Lakner Antal187 megyehatósági biztos 1823-ban született, de pontosabb biográfiai adatok nem állnak rendelkezésünkre. Csak a neoabszolutizmus korában jelent meg mint hivatalnok az Egri cs. kir. Megyehatóságon. 1856-tól megyehatósági biztosi beosztást (Comitats-Komissar) töltött be feltehetően a Bach-rendszer bukásáig. Élete 1860 utáni negyven évéről nem szólnak forrásaink. Gyászjelentése alapján ismert utolsó munkaköre és halálozási ideje. 1900. július 26-án hunyt el Budapesten, és családja mint magyar királyi nyugalmazott belügyminisztériumi osztálytanácsost búcsúztatta. P. J. Lázár Lajos188 helyettes főszolgabíró, járási főjegyző 1895. április 2-án született Nagytárkányban, Zemplén megyében. Apja Lázár Péter dohánybeváltási munkafelügyelő, anyja Kiss Mária volt. Középiskolai tanulmányait a Sátoraljaújhelyi Piarista Gimnáziumban és Kisvárdán végezte, később, az 1920-as években a sárospataki jogakadémia hallgatója volt. Az I. világháborúban az orosz harctéren harcolt, majd hadifogságba került, ahonnan 1920 júniusában megszökött. Gyakornokként lépett Heves vármegye szolgálatába, ahol pályáját a központi (azaz Egri) járási főszolgabírói hivatalban kezdte. Innen Hatvanba került. 1924. szeptember 23-án szolgabíróvá választották és Pétervásárára helyezték át. 1927 decemberében tiszteletbeli főszolgabírói címet kapott. 1929. november 26-án a törvényhatósági bizottság a Gyöngyösi járás szolgabírójának választotta, majd 1932. május 26-án kihirdették, hogy a tiszafüredi járási hivatalba nyert beosztást. 1934. május 1-jén helyezték vissza a gyöngyösi főszolgabírói hivatalba. 1940-ben a belügyminiszter az akkor visszacsatolt erdélyi részen lévő Régeni alsó járás főszolgabírójává nevezte ki. 1944. október 12-én az alispán a főispántól kapott felhatalmazás alapján – mint a Marosvásárhelyi alsó járás akkori főszolgabíróját – az Egri járás helyettes

187

Handbuch 1856. 13–14. p., 1858. 13–14. p., 1859. 12–13. p.; HML IV-152/a 1857. 1440. p. 188 Békássy 37., 167–168. p.; HHL 1924. 160., 195. p., 1925. 23. p., 1935. 28. p., 1940. 205. p., 1944. 275. p. hivatkozva 18939/a.1944., 808/f. 1944., 1946. év 49. p. hivatkozva 63/kgy., 12145/a.1946.; PIM MÉI.

154


főszolgabírójává nevezte ki. 1946. augusztus 28. napján Heves vármegye törvényhatósági bizottsága Gyöngyösre beosztott járási főjegyzőként nyugdíjazta. További sorsára vonatkozóan adatok nem voltak fellelhetők. K. Gy. Lendvai Vilmos, dr.189 megyei tanács vb-elnöke 1918. április 16-án született Mezőcsáton. Anyja Csizmadia Erzsébet, apja Lendvai Vilmos, aki előbb szabó kisiparos, később mezőgazdasági munkás volt, végül termelőszövetkezeti tagként ment nyugdíjba. Felesége általános iskolai igazgató volt, házasságukból egy fiúgyermek született. A polgári iskola elvégzése után előbb mezőgazdasági munkás volt, majd kalapkészítőnek tanult, s ebben a szakmában dolgozott 1940-ig. Ekkor katonai szolgálatra hívták be. A fronton szovjet hadifogságba esett, amelyből 1947-ben szabadult. Még ugyanebben az évben belépett a Magyar Kommunista Pártba. 1948. január 1-jén a Tiszaigari Községi Elöljárósághoz került munkaerőnyilvántartónak. 1949. október 1-jétől 1953-ig pártalkalmazottként dolgozott, előbb az MDP Heves Megyei Bizottsága tagnyilvántartója, majd az MDP Egri Városi Bizottsága titkára volt. 1953. szeptember 1-jétől 1962. október 1-jéig a Heves Megyei Tanács V. B. elnöki funkcióját töltötte be, s tagja volt a párt megyei vezető testületeinek. Az 1956-os forradalom alatt tanúsított kommunizmushoz hű magatartásáért megkapta a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet. Ezután Poroszlóra került, ahol tsz-elnökként tevékenykedett. 1965. augusztus 1-jétől az Egri Városi Tanács V. B. elnöki tisztét töltötte be, s tagja volt az MSZMP városi vezető testületeinek. 1971. április 1-jétől 1978. december 30ig a Heves Megyei Tanács Igazgatási Osztályának volt a vezetője. A különféle munkakörök betöltése mellett többször folytatott politikai tanulmányokat, és elvégezte az állam- és jogtudományi egyetemet. Tanított a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemen. A Magyar Jogász Szövetség Heves megyei alelnöke volt. A fent említett kitüntetésen kívül megkapta a Magyar Népköztársasági Érdemérem arany fokozatát, a Munka Érdemrend arany fokozatát, a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát és többször a Honvédelmi Érdemérmet. Cs. Z.

189

HML XXXV-22-11 103. rsz.

155


Lipcsey Péter, bilkei190 főszolgabíró, másodalispán A Lipcsey család a Bilkey, Gorzó, Ilosvay stb. családokkal közös őstől, a 14. század első felében élt és a Bereg megyei Bilkét betelepítő Kenéztől, Bilkei Karácsontól eredeztette magát. Karácson unokájától, Jánostól származott a Lipcsey família. A család idővel Máramaros, Ugocsa, Szabolcs, Ung, Zemplén, Abaúj, Bihar, Heves és Pest vármegyékben is meghonosodott. Heves vármegyében a Pankotay család révén lett birtokossá Tiszafüreden és Pusztakócson a 17–18. század fordulóján. A reformkortól a család több tagja töltött be vármegyei hivatalt, vállalt társadalmi, gazdasági szerepet. Lipcsey Péter kortársai közül Lipcsey Imre 1837-től másod-, majd első alügyész lett, 1848/49-ben hevesi magyar kormánybiztos, majd 1861-ben a vármegye másodalispánja és ügyvéd volt. Lipcsey Tamást főszolgabírónak választották (lásd: Lipcsey Tamás, id., főszolgabíró). Imre, Péter és Tamás pontos rokonsági fokát nem lehet megállapítani. Lipcsey Péter 1848-ban szerepelt először a megyei tisztikarban, ahol június 2-tól alügyész lett. Az 1848. július 22-i közgyűlési jegyzőkönyv a megyei nemzetőrökkel önként a Délvidékre vonult tisztviselők között említette. A Bachféle neoabszolutizmus időszakában nem vállalt szolgálatot. Az alkotmányosság átmeneti helyreállításakor, 1860. december 13-án a Tiszai járás főszolgabírójának választották. Az 1861. január 16-i császári leiratra adott megyei válasz megfogalmazásakor radikálisabb hangnemet kért számon a vármegyén, pedig a válaszirat Ferenc Józsefet magánszemélynek minősítette. Főszolgabírói tisztében 1861. november 18-ig szolgált. A kiegyezés után újra főszolgabíró lett, majd 1869. december 28-án másodalispánnak választották. 1872. január 25-től az árvaszék elnöki vezetését látta el. Ezt a legutóbbi vármegyei tisztségét 1875. augusztus 1-jéig viselte, azt követően egri közjegyző lett. 1902-ben halt meg. P. J. Lipcsey Tamás, id. bilkei191 főszolgabíró Családjának történetére, rokoni kapcsolataira lásd: Lipcsey Péter főszolgabíró, másodalispán.

190

Alkotmányos naptár 1868. 31–32. p.; Borovszky 626. p.; AJ 1902. 5. p.; HML IV-1/a 151. rsz. 781., 787., 793. p., 152. rsz. 1257. p.; HML IV-252 1. rsz. 24. p.; HML IV-253 1. rsz. 11. p., 3. rsz. 76. p.; HML IV-301 1. rsz. 16. p.; MOL D 225 276. rsz. 97–100. p. 191 Alkotmányos naptár 1868. 31–32. p.; HHL 1879. 77. p.; HmKL 1897. 184. p., 1898. 95. p.; VU 1898. február 13. 113. p.; HML IV-253 1. rsz. 10. p.

156


Lipcsey Tamás 1842. június 15-én született Kisújszálláson református családban. Apja Lipcsey Lajos, anyja Papp Zsuzsanna volt. Beniczky Gabriellát vette feleségül, gyermekeik Tamás, Márton, Klára voltak, közülük Tamás apjához hasonló vármegyei hivatali pályát futott be. (Lásd: Lipcsey Tamás, ifj., főszolgabíró.) Közéleti szereplése a Bach-rendszer bukása után kezdődött; az 1861-es országgyűlés alatt egyik vezére volt az országgyűlési ifjúságnak. Heves és Külső-Szolnok vármegyében a kiegyezéstől viselt először tisztséget: 1867. április 30-án (szolnoki) megyei aljegyzőnek választották, mely tiszséget 1878. szeptember 18-ig látta el. 1879. május 21-én a Tiszafüredi járás szolgabírója, majd 1887-től ugyanezen járás főszolgabírója lett. Ezt az állást töltötte be 1895-ös nyugdíjazásáig. 1898. február 8-án Tiszafüreden halt meg. P. J. Lipcsey Tamás, ifj. bilkei192 főszolgabíró Családjának múltjára lásd: Lipcsey Péter főszolgabíró, másodalispán. Tiszafüreden született 1878. július 17-én. Apja Lipcsey Tamás földbirtokos, ügyvéd, főszolgabíró (lásd: Lipcsey Tamás, id., főszolgabíró.), anyja Beniczky Gabriella volt. Felsége Sarkadi Nagy Katalin lett. Miskolcon érettségizett, majd jogi tanulmányait a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen kezdte el, az 1897/98-as tanévtől az Egri Érseki Jogakadémián folytatta, ahol 1901-ben miniszteri engedéllyel tette le az államtudományi államvizsgát. 1901-ben lépett Heves vármegye szolgálatába. Még ugyanabban az évben tiszteletbeli szolgabíró lett. Négyévi gyakornokoskodás után, 1904. március 28án szolgabíróvá választották, s ezt a hivatalt egészen 1920. október 25-ig ellátta. Ekkortól azután – kezdetben kormánybiztos-főispáni rendelettel behelyettesítve, majd a törvényhatósági bizottság által megválasztva – mint főszolgabíró működött a tiszafüredi járási főszolgabírói hivatal élén. Hivatalnoki pályáját halála szakította meg; 1923. április 10-én hunyt el Tiszafüreden. K. Gy.

192

Borovszky 671. p.; HHL 1920. 201. p., 1938. 80. p.; „Művelt elit” felvétel; PIM MÉI; HML IV-417 9. rsz. 1323. sz. letét; HML VIII-1 82. rsz.; HML IV-416 286. rsz.; JNSZML Tiszafüred állami halotti anyakönyvi másodpéldány 59/1923.

157


Liszkay Miklós, olaszliszkai193 főjegyző, levéltárnok Zemplén megyei régi birtokadományos család, leszármazása 1590-től ismert. Lőrinc református pap ekkor nyert új adományt Olaszliszka birtokra. Dédunokája, Miklós 1659-ben kapott újított címeres levelet, majd az ő dédunokája, szintén Miklós telepedett át Heves és Külső-Szolnok megyébe: Losoncról költözött el először Vácra, majd – talán Eszterházy Károly püspököt követve – 1761 és 1768 között tovább Egerbe. (Lásd: Eszterházy Károly, gróf, egri püspök, örökös főispán.) Nemességét 1776-ban hirdették ki. 1768. március 24-én került a vármegyei tisztikarba, amikor Eszterházy főispán javaslatára levéltári lajstromozónak (registrator archivi) választották. Ekkorra befejeződött a megyeháza építése, ahol két helyiséget szántak a levéltár elhelyezésére, melynek 1683 óta gyarapodó iratanyaga még rendezetlen volt. Liszkayt ezek lajtromozásával bízta meg a közgyűlés, ő pedig rendezte az iratokat, lajstromot írt róluk, abból mutatókat készített, így lett a vármegye első levéltárnoka, a ma is működő levéltári rendszer megalkotója. Állásában megerősítették 1773. április 19-én, 1775-ben pedig munkája elismeréséül és magasabb fizetése meghagyásával első aljegyzővé (primarius vicenotarius) nevezték ki, mivel a levéltár anyagát 1760-ig „dicséretre méltó szorgalommal kiválóan rendbe szedte és pontos mutatókkal látta el”. Új beosztásában is a levéltárrendezés irányítója maradt, csak 1778-ban vált meg ettől a munkától, amikor az április 28án tartott tisztújításon főjegyzői (ordinarius notarius) kinevezést nyert. Ugyanekkor táblabíró (assessor) is lett. 1784. április 27-én megerősítették tisztségében. II. József központi kormányzása idején egy darabig még mint „ober-notair” hivatalban maradt, 1787. szeptember 15. és 1789. július 20. közt távozott; nem ismeretes, miért és hogyan. Levéltári rendszere azonban megmaradt, noha a császár rendelkezései folytán átrendezték a teljes iratanyagot, ám halála után a közgyűlés Liszkay rendszerének visszaállítása mellett döntött. 1790. április 12-én a tisztújító közgyűlésen másodalispánnak jelölték, de nem választották meg. Továbbra is részt vett a megyegyűlés munkájában, alkalmi bizottságokban, küldöttségekben szerepelt, időszakos helyettesítéseket vállalt. 1790–1792-ben az egri jogakadémián tanított, tehát bizonyosan rendelkezett jogi végzettséggel, tanulmányairól azonban nincs adat. Felesége Szeleczky Klára volt. Birtokai Berki és Sirok határában feküdtek. Budán halt meg 1804. május 24-én. K. L. E. 193

Kempelen 6:395–398. p.; Kiss 2007. 165. p.; Orosz 173. p.; Soós 1942–1945. 266– 272. p.; Udvardy 662. p.; HML IV-1/a 28. rsz. 225 p.; 31. rsz. 74. p.; 36. rsz. 129. p.; 42. rsz. 117. p.; 52. rsz. 45. p.; 66. rsz. 431. p.; HML IV-1/b 619–633. rsz.; HML IV-4/b 13. rsz. 1706., 1822. sz., 49. rsz. 2096. sz., 74–79. rsz.

158


Literáty János194 szolgabíró Nemeslevelet 1694. február 10-én nyert apja, Istráb János, anyja Gothard Zsuzsanna és ő maga, melyet még ugyanabban az évben október 16-án a vármegyei közgyűlésen ki is hirdettek. Eredeti családnevük Istráb vagy Stráb volt, mely leginkább apja említésekor fordult elő a forrásokban. Literáty János lakóhelye Gyöngyösön volt, ahol 1687–1688-ban és 1701– 1703-ban vagy ő, vagy azonos nevű apja a városi tanács tagja volt. Nevét a korabeli forrásokban Literáti, Literátj, Litteratÿ változatokban írták. A vármegye igazgatásában 1705. február 16-án kapott először tisztséget, amikor az első, Gyöngyösi járás esküdtjévé (ordinarius jurassor) választották. Három éven át, 1708. november 6-ig látta el az esküdti feladatokat. Közben 1707. március 16-án bevették a megyei ítélőtáblai ülnökök (jurassores) közé is. 1708. november 6-án a tisztújító közgyűlésen a negyedik, Tiszai járás szolgabírája (judex nobilium, judlium) lett, s hivatalában 1710. december 22-ig maradt. A megyei feladatok mellett lakóhelyén, Gyöngyösön ismét részt vállalt a városigazgatásban, az 1708–1709. hivatali évben a tanács tagja volt. 1712-ben részt vett a megyei számadások megvizsgálásában. 1713 és 1715 között a Koháry családot képviselte különböző ügyekben. Halála 1737. február 28. előtt következett be, feleségét, Dévay Borbálát ezen a napon már özvegyként említették. Sz. J. Luby István, benedekfalvi195 gyöngyösi megyefőnök 1824-ben született Liptó megyei eredetű nemes családban. Apja Luby Imre (1778–1851), anyja rapini Steöszel Mária volt. Felesége Mayer Emília (1826– 1895) lett. Egy gyermekük született: Mária. Az 1844. december 16-i és az 1845. május 8-i tisztújítás alkalmával is alszolgabírói állásra jelölték a Gyöngyösi járásban, de egyszer sem őt választották meg. 1848. április 10-től az állandó központi rendőri választmány tagja lett, majd 1848. június 2-án első aljegyzőnek választották, mely tisztséget 1849. szeptember 6-ig töltötte be. A szabadságharc leverése után a Bach-rendszer szolgála194

Orosz 123. p.; Szabó 2001. 172–173. p.; HML IV-1/a 9. rsz. 295. p., 12. rsz. 68., 194., 374., 547. p., 13. rsz. 14. p.; HML IV-1/b 616–618. rsz., 693. rsz.; HML IV-7/e 1. rsz. 195 MNZS Nemes családok 1:406., 408. p.; Szederkényi 4:417. p.; Gyászjelentés; HML IV-1/a 138. rsz. 1909. p., 140. rsz. 602. p., 151. rsz. 780., 793. p.

159


tába szegődött. Kapy Eduárd kerületi főbiztos, főispán 1850. január 24-től a gyöngyösi kerület élére állította megyefőnöknek. 1850. október 31-ig – a gyöngyösi és az egri kerület egyesítéséig – maradt hivatalában, azután Borsod megye cs. kir. főnöke lett. További hivatali pályájáról nincsenek adataink. 1870. június 6-án hunyt el Pesten, Tiszaugon temették el. K. M. Ludvig András196 járási tanács vb-elnöke 1913. február 9-én született Istenmezején, Ludvik családi néven. Apja Ludvik István, anyja Bódi Rozália volt. 1932. március 26-án kötött házasságot Bódi Juliannával. Két gyermekük született. Életútjáról, munkahelyeiről legelső ismert adatunk, hogy 1952. március 3. és 1953. március 23. között a Gyöngyösi Járási Tanács elnökhelyettese, 1953. március 31-től pedig a Hatvani Városi Tanács elnöke volt. A megyei tanács 1953 szeptemberi határozatában október 1-jei hatállyal nevezte ki a Pétervásárai Járási Tanács elnökének. Innen a megyei tanács 1954. július 15-ével visszahívta. 1954 decemberétől Istenmezeje Községi Tanács elnöke lett. Kérelmére 1962. december 15-vel a járási tanács felmentette elnöki funkciójából. További életpályája ismeretlen előttünk. K. M. Lukács Lajos197 járási tanács vb-titkára 1923. április 18-án született Kálban. Anyja Tóth Piroska, apja Lukács Lajos, aki vasúti főraktáros volt. Felesége Hegedűs Erzsébet lett, házasságukból két gyermek született. Polgári és felső kereskedelmi iskolai képesítést szerzett Egerben, majd 1943-ban községi közigazgatási tanfolyamot végzett. 1942 augusztusától előbb községi kisegítő, majd díjnok volt Maklár Község Elöljáróságánál. 1944 októberétől 1945 áprilisáig katonai szolgálatot teljesített Érsekújváron, majd orosz hadifogságba esett, ahonnan 1948. május 31-én szabadult. 1948 júniusától Tiszanána Község Elöljáróságánál előbb közmunka196

HML XV-41 18. rsz. 871. dosszié, 149. rsz. 33. 85. p.; HML XXIII-351/a 2. rsz. 459.

p. 197

HML XV-41 171. rsz.; HML XXXIII-1/a 123. rsz.

160


erő nyilvántartóként, majd adóügyi tisztként állt alkalmazásban. 1950 júliusától a Sarudi Adóhivatal hivatalvezetője volt. 1952-ben lépett be a Magyar Dolgozók Pártjába, s későbbi adatok szerint tagja volt az MSZMP-nek is. 1953. június 20-tól a Heves Megyei Tanács Pénzügyi Osztályának költségvetési előadójaként dolgozott. 1954. március 25-től 1955. november 30-ig töltötte be a Hevesi Járási Tanács V. B. titkári pozícióját. Ezt követően a Heves Megyei Tanács Pénzügyi Osztályán költségvetési csoportvezető volt. Munkaviszonyát 1957. március 31-én megszüntették a népgazdaság átszervezésével kapcsolatosan kiadott 15/1956. (XII. 29.) sz. rendelet alapján. Ezt követően rövid ideig az Ózdi Szénbányászati Trösztnél dolgozott, majd a Hatvani Járási Tanács V. B. Pénzügyi Osztályának a vezetője lett. 1964. április 1-jétől a Hatvan Városi Tanács elnökhelyettesi funkcióját látta el. Államigazgatási munkája során elvégezte a tanácsakadémiát, az utolsó munkaviszonyával kapcsolatos dokumentum szerint pedig 1964-ben jogtudományi egyetemi tanulmányokat folytatott. További életpályájáról nem rendelkezünk forrásokkal. Munkája elismeréséért megkapta a Kiváló Pénzügyi Dolgozó miniszteri elismerést. Cs. Z. Maczky Emil198 főszolgabíró A Maczky családot nem sikerült azonosítani a genealógiai szakirodalomban, talán azért sem, mert a família eredeti neve Macke lehetett. Maczky (Maczke) Emil 1856. január 16-án Hevesen született. Apja Maczky Ignác, anyja dadai Kapy Anna volt. Középiskoláit és a jogakadémiát Egerben végezte. Mint ügyvédjelölt megyei közigazgatási szolgálatba lépett. 1882. október 30-án a Tarnai járás segédszolgabírájává választották. 1883. december 18tól a Hevesi járás segédszolgabírója, majd szolgabírója volt több mint négy évig. Azután, 1888. január 25-én az Egri járás főszolgabírója lett, ahonnan 1895 decemberében egészségi állapota miatt nyugdíjba vonult. 1896 márciusában Heves község főjegyzőjévé választották. Hevesen a római katolikus iskolaszék világi elnöke volt, megszervezte az önkéntes tűzoltóságot, amelynek 1885-től parancsnoka volt. Egy év múlva a vármegye a hevesi kerület, 1905-től pedig a Hevesi járás tűzrendészeti felügyelőjévé nevezte ki. 1896-ban hitelszövetkezetet alapított Hevesen, melynek igazgató-elnöki tisztét is 198

OGY 1910–1915. 347–348. p.; HHL 1908. 178. p.; HmKL 1882. 160. p., 1883. 161– 164. p., 1888. 34. p., 1897. 184. p.; HML IV-402/a 8. rsz. 432. p.; HML XXXIII-1/c 104. rsz.

161


ő töltötte be. 1908-ban időközi választáson a kápolnai kerület – Függetlenségi és 48-as Párti programmal – egyhangúlag képviselőül választotta. Az 1910-es választások alkalmával a nagyfügedi kerületben lépett fel, ahol Hencz Károly munkapárti jelölttel szemben Függetlenségi és 48-as (Justh) Párt programjával választották meg, de 1917 októberében mandátumáról lemondott. További életútjáról nem szólnak az általunk ismert források. 1924. október 18-án Egerben halálozott el. Feleségétől, Fay Rózától három fia született: Emil, Béla és György. Közülük Emil a Horthy-korszakban borsodi főispán és országgyűlési képviselő lett, György viszont Heves vármegyében töltött be tisztségeket. (Lásd: Maczky György főszolgabíró). P. J. Maczky György199 főszolgabíró 1880. november 12-én Hevesen született. Születési neve Maczke György Emil Béla. Apja, Maczke Emil Heves községi főjegyző, egri járási főszolgabíró, Heves vármegye törvényhatósági bizottságának választott tagja, anyja Fay Róza volt. (Lásd: Maczky Emil főszolgabíró.) Felesége Alexander Ilona lett, gyermekük Gyula. Iglón érettségizett, majd az 1900/1901-es tanévtől az Egri Érseki Jogakadémián tanult tovább, ahol 1905-ben letette az államtudományi államvizsgát. Heves vármegyében tényleges hivatali szolgálatát közigazgatási gyakornokként kezdte meg. 1905. március 30-án tiszteletbeli szolgabírói címet kapott. 1907. december 16-án a Pétervásárai, majd 1910. szeptember 29-én az Egri Főszolgabírói Hivatalban volt szolgabíró. Itt teljesített szolgálatot 1916. április 17-ig, amikor a Hevesi járás főszolgabírója lett. Ezt a tisztet ő látta el egészen haláláig. Tisztviselőként 19 évet szolgált Heves vármegyénél. Apjánál négy hónappal korábban, 1924. június 28-án hunyt el Hevesen. K. Gy.

199

HHL 1924. 156., 225. p.; „Művelt elit” felvétel; HML IV-402/a 37. rsz. 1907. december 16.; HML IV-416 201. rsz.; HML VIII-1 82. rsz.; HML XXXIII-1/c 261. rsz.

162


Madarassy Ferenc, gojzesti és mezőmadarasi200 főszolgabíró, cs. kir. főbíró A család előnevét és címeres nemeslevelét 1825. február 25-én kapta, ekkor nyertek adományt Gojzest helységre (Krassó vármegye, ma Goizeşti, Románia). Madarassy Ferenc 1810. február 13-án született Egerben. Apja Madarassy János, anyja Schindler Terézia, testvére János (lásd: Madarassy János, gojzesti és mezőmadarasi, főjegyző) volt. Jogi és filozófiai tanulmányokat folytatott. A magyar mellett németül, latinul és kissé szlovákul beszélt. 1827 novemberétől 1834 októberéig altiszt volt a Nádor huszárezredben. Heves és Külső-Szolnok vármegyében 1837 novemberében kezdte meg szolgálatát, mikor tiszteletbeli esküdti címet kapott a Mátrai járásban. 1841. december 14-től 1844. december 16-ig ugyanebben a járásban találjuk esküdtként. Ezt követően a Mátrai járás szolgabírája lett, de 1845. május 8-án, bár jelölték, nem tudta beosztását megtartani. Ettől kezdve magánügyvéd volt. A szabadságharc leverése után, 1849. szeptember 6-tól a Mátrai járás alszolgabírája volt 1850. február 1-jéig, majd 1851 májusában a járásbíróság segédjárásbírója lett. A megyerendezést követően, 1854 májusától áthelyezték a Szolnoki cs. kir Főbírói Hivatalba, ahol a Bach-rendszer hátralévő időszakában szolgabíróként teljesített szolgálatot. Az alkotmányosság helyreállítása után, 1860 decemberében rendelkezési állományba került. A Schmerling-provizórium időszakában újra hivatalt vállalt: 1862 januárjától 1867. április 28-ig a Mátrai járás főszolgabírója volt. A kiegyezés, a vármegyei autonómia újjászervezése utáni sorsa ismeretlen. P. J. Madarassy János, gojzesti és mezőmadarasi201 főjegyző Egerben született 1802. január 11-én. Apja Madarassy János, anyja Schindler Terézia, testvére Ferenc (lásd: Madarassy Ferenc főszolgabíró, cs. kir bíró ) volt. Felesége Weisz Franciska lett.

200

Alkotmányos naptár 1868. 48–50. p.; Handbuch 1856. 16. p., 1858. 16. p.; Tisztinévtár 73–75. p.; HML IV-1/a 117. rsz. 966. p., 129. rsz. 1156–1157. p., 138. rsz. 1711. p., 154. rsz. 157. p; HML MF 776.; MOL D 60. 2. rsz. 200. p.; MOL D 188. 6. rsz. 80. p.; MOL D 188. 12. rsz. 79. p., 275. rsz. 79–81. p.; MOL D 225. 275. rsz. p. 79–80. p. 201 ÚMÉL 4:373. p.; Szinnyei 8:220. h.; HML IV-1/a 151. rsz. 821. p., 154. rsz. 349. p.; HML IV-7/e 51–52. rsz.; HML MF 776.

163


Bölcseleti és jogi tanulmányokat végzett. Ügyvédi tanulmányai befejezése után az egri érseki líceum tanára lett. A vármegye szolgálatában mint másodaljegyző jelent meg, aki e tisztségét 1829. november 14-től 1837. november 6-ig töltötte be. Rögtön azután egy évtizedre első aljegyzőnek választották, sőt 1841től főjegyzői címmel látta el az aljegyzői feladatokat. Heves és Külső Szolnok, valamint Gömör vármegye táblabírája volt. 1847. június 16-án tényleges főjegyző lett, mely funkcióban 1848. június 2-ig maradt. Budán halt meg 1861. július 28-án. N. L. Magyar István202 járási tanács vb-elnöke 1923. október 6-án született Erdőtelken. Anyja Bakos Róza háztartásbeli, apja Magyar Gábor mezőgazdasági munkás volt. Felesége Oszlánci Margit paraszti származású, földműves-szövetkezeti tag volt, házasságukból egy gyermek született. Gyermekkorában Erdőtelken elvégezte a 6 elemi iskolát, később (1954– 55-ben) a 7. és a 8. általános iskolai osztályt is. 1944. augusztus 31-ig napszámosként dolgozott, majd bevonult katonai kiképzésre, de a harcokban nem vett részt. Ennek ellenére szovjet hadifogságba esett, s egy romániai hadifogolytáborba került. A fogságból 1945. szeptember 4-én került vissza. Ezt követően alkalmi munkákat vállalt, dolgozott a helyi vasútnál és a szeszgyárban. 1949. április 1-jén az erdőtelki földműves-szövetkezet alkalmazásába került, amelynek később a vezetője lett. 1950. október 22-től 1952. március 11-ig az Erdőtelki Községi Tanács V. B. elnöki posztját töltötte be, majd 1954. április 15-ig Csány község vb-elnöke volt. Ezt követően a Hatvani Járási Tanács V. B. elnökhelyettese lett. 1958. szeptember 16-tól 1968. április 30-ig a Hevesi Járási Tanács V. B. elnöki funkcióját látta el. 1960-tól megyei tanácstag, majd vb-tag volt. 1963ban megkapta a Szocialista Munkáért Érdemérmet. A Magyar Kommunista Pártnak 1947-ben lett a tagja, majd az MDP-nek és az MSZMP-nek is. 1952-ben elvégzett egy öt hónapos államigazgatási iskolát, 1954-ben egy 3 hónapos pártiskolát, 1960-ban pedig a tanácsakadémiát. Megkezdett jogi tanulmányait abbahagyta, ehelyett egy 2 éves ipari üzemgazdasági tanfolyamra küldték. 1968. november 12-én halt meg Hevesen. Cs. Z.

202


164


Magyar József203 megyei tanács vb-elnökhelyettese 1923. június 27-én született Hevesen. Anyja Nagy Mária, apja Magyar József egyaránt földművesek voltak, később termelőszövetkezetben dolgoztak. 1948-ban nősült, házasságából négy gyermek született. A 6 elemi iskolát Hevesen végezte el, majd cipésznek tanult, de a cipész szakmát egészségügyi okok miatt abbahagyta. 1940-ben a csepeli Weiss Manfréd Gyár dolgozója lett, előbb segédmunkási, később revizori munkát végzett. 1944 decemberében katonai szolgálatra hívták be, ahonnan azonban hamarosan hazaszökött. 1945-ben belépett az MKP-be. 1946-ig édesapja juttatott földjén dolgozott, majd rakodómunkás, később gépkocsivezető lett. 1948-ban a Ganz Hajógyárba került, ahol kitanulta a lakatos szakmát. 1950-ben, a tanácsrendszer létrehozásakor a Heves Megyei Tanács V. B. Terv- és Statisztikai Osztály ipari előadója, 1952 májusától osztályvezetője lett. 1953. augusztus 18-tól a Heves Megyei Tanács V. B. elnökhelyettesi funkcióját látta el, de a végrehajtó-bizottság 1956. december 18-án visszahívta posztjából. Ezután Hevesre került, s a községi tanács vb-elnöke lett. 1958 májusában („nem megfelelő viselkedése miatt”) leváltották, s a Hevesi Állami Gazdaság üzemegység brigádvezetője lett. 1959 márciusától – miután egy év pártiskolai végzettséggel rendelkezett – az MSZMP Hevesi Bizottsága függetlenített párttitkári funkciójába került. 1960 októberében „szigorú megrovás utolsó figyelmeztetéssel” pártbüntetést kapott, a párttitkári pozícióból felmentették, s elbocsátották a pártapparátusból. További sorsával kapcsolatban nem rendelkezünk forrásokkal. Cs. Z. Majláth József, gróf székhelyi204 főispáni adminisztrátor, kerületi főispán 1737-ben született Nagyszombatban. Apja székhelyi Majláth József (1703–1757), a Hétszemélyes Tábla ülnöke, anyja berniczei Lőrinczy Kata (1708–1791) volt. A 203

HML XXXIII-1/a 350. rsz.; HML XXXV-22-11 106. rsz. Bölöny–Hubai 542. p.; Fallenbüchl 1988. 81., 84., 102. p.; Gudenus 1990–1999. 2:233–234. p.; Hajdu 177., 179., 231., 246., 271. p.; MKL 8:533. p.; Nagy 7:250–251. p.: 1735-ös születést ír, anyjaként terjékfalvi Tőrincsy Kata szerepel.; Szederkényi 4:291–296. p.; Szinnyei 8:376. h.; Szluha 2005. 2:54–55. p.: születés időpontja 1735., első felesége nagybossányi Bossányi Mária (1744–1784), második felesége gróf Sándor Anna (1760–1808).; Genealogy Mailáth; Sz. István R.; HML IV-1/a 44. rsz. 161–162. p., 45. rsz. 1050. p.; HML IV-1/b 622. rsz. 968. p. 204

165


grófi címet 1785. május 9-én kapta. Felesége kissennyei gróf Sennyey Antónia (*1760) volt, két gyermekük született. Tanulmányai befejezése után Hont vármegye jegyzője, majd alispánja és országgyűlési követe lett. 1767-ben kamarai tanácsosként működött Bécsben. 1779 és 1783 között Fiume és a Tengermellék kormányzója volt. 1783-ban az Udvari Kamara alelnökévé, 1784-ben Borsod vármegye főispánjává nevezte ki II. József. Az autonóm nemesi vármegyék felszámolása, illetve azoknak a tíz közigazgatási kerület (Distrikt) alá rendelése idején, 1785. március 18-tól a Pesti kerület főispánja (administrator supremi comiti) lett, amelyhez Pest, Nógrád, Esztergom, Heves és Külső-Szolnok megye tartozott. A kinevezési okmányt az egri megyeházán a június 22-i közgyűlésen olvasták fel. Az új adminisztráció értelmében évente legfeljebb egyszer lehetett tartani közgyűlést, az ügyeket a kisgyűlésben kellett intézni. A kerületek élére állított főispánnal a vármegyei tisztikar a királyi parancsok és helytartótanácsi rendeletek végrehajtó közegévé változott. Ennek értelmében Majláth 1786 júniusáig nem is hívott össze közgyűlést. A helytartótanács 1786. június 28-i rendelete alapján azután vármegyei közgyűlést csak országgyűlés összehívása esetén lehetett tartani. Megszűntek a tisztújítások. A kerületi főispán nevezte ki vagy mozdította el – a császár által kijelölt megyei alispánok kivételével – az összes tisztviselőt. A közigazgatást a törvénykezéstől szigorúan elválasztották, az igazságszolgáltatás a megyei hivatalnokoktól független ún. alsófokú bíróságok (judicium subalternum-ok) hatáskörébe került. A kerületi főispán kegyelmezési jogot kapott. Majláth igyekezett minél jobban megismerni a rábízott törvényhatóságokat. Így például utasította a Jászkun kerület főkapitány helyettesét, hogy írassa össze a districtus privilégiumait, készíttesse el a lakott helyek (falvak, puszták) pontos jegyzékét lakosaival együtt. Ehhez hasonló feladatot kerületének valamennyi megyéje kapott. Javasolta, hogy Eger helyett Gyöngyös legyen Heves és Külső-Szolnok megye központja (ez nem realizálódott). A rábízott terület bejárását terv alapján próbálta végrehajtani, de csak a Tarnai járást sikerült vizitálnia. Elrendelte azt is, hogy a szolgabírák írják össze, van-e a falvakban jegyző, alkalmasak-e feladataik elvégzésére, vezetik-e a szükséges nyilvántartásokat. Az alárendelt megyék tisztviselőivel kérdőívek egészt sorát töltette ki, mindenekelőtt helyzetük megismerése céljából. Majláth 1786. október 10-én vett részt utoljára a közgyűlésen, mely után többet nem is tartottak II. József haláláig. Kerületi főispáni hivatalát 1787. január 25-ig vállalta; utódja Almásy Pál főispáni adminisztrátor lett. A hivatalváltáshoz kapcsolódott, hogy Majláth Józsefet 1787. március 4-én királyi alkancellárrá nevezte ki az uralkodó. 1789. április 27-től már királyi főkamarás, egészen 1795. július 23-ig, amikor tárnokmester lett. Ezt a tisztségét 1797-ig viselte.

166


Ekkor Galícia udvari kancellárjává nevezte ki I. Ferenc, majd 1801-ben ugyanilyen feladatra Velencébe küldte. 1802-ben államminiszter lett. 1806-ban megkapta a Szent István-rend nagykeresztjét. 1810. december 17-én hunyt el a Szerém vármegyei Nustáron. K. M. Majthényi György205 szolgabíró 1676. december 2-án a vármegye közgyűlésén mint gyöngyösi lakos igazolta nemességét. Birtokos volt Nagyrédén. Nevét Majtényi, Majtheny, Majthény, Majtheni, Majténÿ, Maythhenyi, Majtinyi változatokban írták. A vármegye igazgatásába 1677. május 19-én került, amikor esküdt ülnöknek (jurassor) választották meg. Ezt követően lakóhelyén, Gyöngyösön vett részt a városi önkormányzat munkájában, ahol 1684–1685-ben és 1686–1687ben jegyző, 1685–1686-ban pedig a tanács tagja volt. 1690. október 16. és 1691. október 1. között ismét vármegyei hivatalt viselt, ezen időszakban közigazgatási esküdtként (jurassor) tevékenykedett Dévay Pál szolgabíró mellett. 1691. április 30-tól 1692. március 16-ig alhadbiztos (substitutus commissarius) volt. Az 1692. augusztus 25-én tartott tisztújító közgyűlésen szolgabírónak (judex nobilium, judlium) választották Farkas János helyére és járásába, azaz a harmadik, Egri járásba. Azonban a későbbi jegyzőkönyvi adatok alapján, így például 1692. november 22-én és november 29-én az adók járásokra való kivetésekor, majd a következő évek tisztújításain is, őt mindig következetesen a második járás szolgabírájának írták, így szolgálati helye a második járás volt, ahol 1697. szeptember 19-ig tevékenykedett. Ezt követően egy évig nem viselt semmiféle tisztséget, majd 1698. november 6-án ismét esküdtnek választották meg az első járásba. Két évig, 1700. szeptember 16-ig látta el a tisztséggel kapcsolatos feladatokat. A következő öt évben nem vett részt a vármegye igazgatásában, majd 1705-ben kapott ismét feladatot, amikor július 13-án perceptor és adószedő (incassator) tisztségre kapott megbízást. Két éven át, 1707. július 16. előtt bekövetkezett haláláig volt a vármegye pénzügyeinek intézője. Sz. J.

205

Orosz 178. p.; HML IV-1/a 5. rsz. 177., 239. p., 8. rsz. 26., 81., 113. p., 9. rsz. 5., 77., 92–99., 108., 168–169., 270–271., 332–333. p., 10. rsz. 252–253. p., 11. rsz. 143–145. p., 12. rsz. 135., 215. p.; HML IV-1/b 615–617. rsz.; HML V-101/a 1. rsz. 173. p.

167


Majthényi László, báró kesseleökői206 cs. kir. kerületi biztos, megyefőnök 1820. december 22-én született Budán. Apja Majthényi Antal (1794–1866) császári és királyi kamarás, Liptó vármegye főispánja, 1837. augusztus 4-től báró, anyja sédeni Ambrózy Johanna (1795–1822) volt. 1842-ben vette feleségül borosjenei Muslay Etelkát (1819–1856), az ő halála után pedig kesseleökői báró Majthényi Natáliát (*1836). Két fiút adoptáltak. A reformkor idején és a szabadságharc alatt is a konzervatív párthoz állt közel. 1848-ig Hont vármegyemegye alispánja volt. A népképviseleti országgyűlésben már mint Hont vármegye főispánja vett részt, a felirati párt vezérszónoka volt. A Habsburg önkényuralom 1849. évi első hónapjaiban Komárom, Bars és Nógrád megyék császári biztosa volt. 1849 októberében hagyta jóvá Ferenc József Magyarország új katonai kerületi beosztását. A katonailag szervezett kerületek polgári ügyeit a katonai kerületi parancsnok mellett egy miniszteri biztos vezette. Így – miután leváltották az első hevesi megyefőnököt (lásd: Földváry János alispán, főispáni helytartó) – 1849. szeptember 3-án báró Majthényi Lászlót nevezték ki Heves megye élére cs. kir. kerületi biztosnak és megyefőnöknek. (Lásd: Kapy Eduárd kerületi főbiztos, főispán.) Már november 24-én le akart mondani, de végül 1850. január 8-ig maradt tisztségében. Majthényi 1850. március 4-én a pesti kormánybiztosság élére került. Az alkotmányosság helyreállta után Hont vármegye főispánjaként (1865–1890) vett részt a főrendiház munkájában Az ellenzék folyamatos támadásának volt kitéve megyéjében, de az ipolysági vasút megvalósulásáért kifejtett tevékenysége elismerést szerzett neki. 1878-tól Nyitra vármegyének is ő volt a főispánja. 1852-ben császári és királyi kamarási, 1879-ben császári és királyi valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot, 1882-ben a Szent István-rend középkeresztjét, 1890-ben az ausztriai császári Vaskorona-rend első osztályát nyerte el. 1885-től a leszenyei nagybirtoka után örökös főrendi tag lett. 1908. október 7-én hunyt el Lukanényen, Hont vármegyében. K. M.

206

Almanach 1848–1849. 1088. p.; Gudenus 1990–1999 2:251. p.; MNZS Főrangú családok 1:371–372. p.; MTCN 1899. 45. p.; OGY 1887–1992; Szinnyei 8:404–405. h.; Szluha 2005. 2:68. p.

168


Majzik Viktor, id. tarcsai207 alispán A Heves és Külső-Szolnok vármegyei Majzik család 1639. augusztus 18-án nyert nemességet. Nemeslevelüket az 1640. június 27-én Füleken tartott közgyűlésen hirdették ki. A család nemesi előnevét a Nagyfüged községhez tartozó Tarcsa-pusztáról kapta; ennek megszerzése és megtartása körül folytatott évszázados küzdelem akkor ért véget, mikor az 1821 és 1832 között zajló perben Majzik Imre főadószedőnek sikerült a család számára biztosítani a birtokot. A család több tagja szerepet vállalt a vármegye igazgatásában. Idősebb Majzik Viktor 1825. február 16-án született Egerben Viktor Gyula keresztnéven. Apja Majzik Imre, anyja Jozefi Jozefa volt. Jogi tanulmányait 1842ben végezte az Egri Érseki Jogakadémián, majd Pest vármegyében volt gyakornok. Hivatali pályáját 1844-ben kezdte, mikor Heves és Külső-Szolnok vármegye tiszteletbeli aljegyzőjének választották. Az 1845-ös tisztújításon a Tarnai járás esküdtje lett, 1847-től szolgabírói titulussal. A szabadságharc leverését követően nem szolgált, tarnamérai birtokán gazdálkodott. 1860. december 13. és 1861. november 18. között főszolgabíró volt a Tarnai járásban. A Schmerlingprovizórium időszakában visszavonult. 1867. április 30-án újra eredeti tisztségére választották meg, s a Tarnai járás főszolgabírói hivatalát 1872 elejéig vezette. 1875 és 1881 között két országgyűlési cikluson keresztül volt a poroszlói kerület Negyvennyolcas és Függetlenségi párti országgyűlési képviselője. 1881. július 12-én a megye alispánjává választották, mely tisztséget 1885. február 25-én Egerben bekövetkezett haláláig viselte. Viktor nevet viselő fia és unokája szintén a megyét szolgálta. (Lásd: Majzik Viktor, ifj., alispán.) P. J. Majzik Viktor, ifj. tarcsai208 alispán A család nemesség- és birtokszerzésére lásd: Majzik Viktor, id. alispán. Fia, az ifjabb Viktor 1866. augusztus 9-én született Tarnamérán. Középiskoláinak befe207

Alkotmányos naptár 1868. 31–32. p.; Kiss 2007. 171. p.; Orosz 78–185. p.; HmKL 1881. 88. p.; HML IV-1/a 138. rsz. 1704. p., 140. rsz. 605. p., 151. rsz. 790., 793. p.; HML IV-252 1. rsz. 24. p.; HML IV-253 1. rsz. 11. p.; HML IV-402/a 6. rsz. 219. p.; HML MF 777.; MOL D 225 276. rsz. 97–100. p. 208 Borovszky 637. p.; Kiss 2007. 172–173. p.; OGY 1939–1944. 490–491. p.; Orosz 178–185. p.; Ciszterci évkönyv 1946–1947. 1–3. p.; HmKL 1889. 9. p., 1901. 119. p.; HHL 1916. 202. p.; HML IV-402/a 14. rsz. 437. p., 22. rsz. 659. p., 26. rsz. 183. p.; HML IV-417 9. rsz. 1323. sz. letét.

169


jezése után az Egri Érseki Jogakadémián végezte jogi tanulmányait. Az egyéves önkéntes katonai szolgálat teljesítése után cs. és kir. tartalékos huszárhadnaggyá léptették elő. Felesége lipovniki Lipovniczky Irén volt. Fiuk, legifjabb dr. tarcsai Majzik Viktor Heves vármegye szolgabírája volt, aki 1916. szeptember 5-én a cs. kir. 6. huszárezred zászlósaként tűnt el a harcatéren. Ezzel az öt generáción át Heves vármegyét szüntelenül szolgáló család hivatalnoki pályafutása lezárult. A közigazgatási pályát 1889. január 14-én kezdte meg, mikor a vármegye tiszteletbeli aljegyzője lett. 1889. december 16-tól 1892. október 10-ig a Gyöngyösi járás szolgabírója, majd 1897. október 18-ig főszolgabírója volt. Ettől az időponttól 1901. március 18-ig főjegyzőként teljesített szolgálatot, ekkor a vármegye alispánjának választották, igaz már 1900 novemberétől ellátta ezt a feladatkört is. Ebben a funkcióban 1916. június 29-ig maradt. Érdemei elismerését jelezte, hogy a törvényhatósági bizottság örökös tagja, Gyöngyös város díszpolgára volt, és 1936-tól egészen 1944 szeptemberéig képviselte a felsőházban Heves vármegyét. 1916. június 29-én a Közigazgatási Bírósághoz nevezték ki ítélőbírónak. 1931-től 1936. évi nyugdíjba vonulásáig a Közigazgatási Bíróság tanácselnökeként működött. 1919-től 1935-ig a Hatásköri Bíróságnak is tagja, valamint 1933 és 1936 között az Országos Közigazgatási Szakvizsga Bizottság elnökhelyettese volt. A Magyar Jogászegylet közjogi és közigazgatásjogi szakosztályának egyik elnökhelyetteseként szintén vállalt közéleti szerepet. Tanulmányai jelentek meg a Vármegye című lapban és a Magyar Jogászegylet kiadványaiban. Több kitüntetésben részesült élete folyamán: Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal, III. osztályú Vaskoronarend, Vöröskereszt hadiékítményes tiszti díszjelvény, legfelsőbb királyi elismerés, Német Lovagrend Mária-keresztje. A 15 éven át Heves vármegyét alispánként szolgáló ifj. Majzik Viktort a könyvek iránti szeretete és a vármegye tisztviselői önművelődésének előmozdítása vezérelte a vármegye könyvtára alapjainak lerakására, oly módon, hogy teljes könyvtárát a megye közönségének hagyományozta. Tarnamérai birtokait a ciszterci rend egri gimnáziumának diákjait támogató és jutalmazó alapítványra hagyta. Az 1925-ben holttá nyilvánított fia után egyik birtokát utóörökösként a Magyar Tudományos Akadémia kapta. 1945. január 16-án éjjel, Budapest ostroma alatt az óvóhelyen, szívbénulás következtében hunyt el. Ideiglenes sírbatétele a Múzeumkertben január 9-én, temetése a Kerepesi temetőben március 19-én volt. P. J.

170


Makay Félix, makói és geleji209 cs. kir. főbíró (főszolgabíró) A család nemességét II. Rudolf 1581. április 15-én erősítette meg új címeres oklevélben. Tagjai honosak és birtokosok Csanádban, Gömörben, Sárosban, Ugocsában és Zemplénben voltak. Heves és Külső-Szolnok vármegyében 1810. január 10-én hirdették ki Makay János és gyermekei nemességét. János leszármazottai közül többen viseltek megyei tisztséget. Az 1821. május 27-én Egerben született Makay Félix Alajos Károly János apja, Ágoston a Tarnai járásban volt másodalszolgabíró. Anyja Szalgháry Polixénia volt. Félix a gimnázium elvégzését követően közigazgatási és politikai tanulmányokat folytatott. Hivatali pályáját 1844. december 16-án kezdte, mikor a Tiszai járás másodalszolgabírójának választották. 1845. május 8-án ugyan ismét tisztségre jelölték, de nem választották meg. Neve a neoabszolutizmus éveiben fordult elő ismét a megyei hivatalnokok között. A szabadságharc leverését követően, 1849. szeptember 6-tól a Tarnai járás alszolgabírája, majd 1850. február 1-jétől a Hevesi járás segédalszolgabírája volt. 1850. február 11-én ennek a járásnak a közigazgatási főszolgabírája, november 1-jétől pedig cs. kir főbírája lett. 1854. április 29-ig maradt hivatalában. Ezután többet nem viselt tisztséget a vármegyében, hevesvezekényi birtokán gazdálkodott. 1900. december 8-án halt meg. P. J. Markovics Ferenc210 megyei tanács vb-elnöke 1937. május 3-án született Bodrogkisfaludban. Apja Markovics Ferenc, anyja Tóth Mária volt. Felesége Gergely Anna Erika lett. Gépészmérnöki diplomáját a Nehézipari Műszaki Egyetem gépgyártás-technológus szakán szerezte 1979-ben. Korábban – miután 1960-tól párttag volt – 1967–1970-ben elvégezte az MSZMP Politikai Főiskoláját. 1956 júliusától Debrecenben a TITÁSZ-nál dolgozott technikusként, majd 1960 januárjától decemberig Sátoraljaújhelyen az ÉMÁSZ-nál. Később, 1966-ban visszakerült Debrecenbe, ahol az MSZMP városi bizottságára került politikai munkatársnak. 1970-től 1972-ig már osztályvezető volt ugyanott. Röviddel ezután pedig az MSZMP KB Párt- és Tömegszervezetek Osztályára került instruktornak. 209

Müller 228. p.; Orosz 185. p.; HML IV-1/a 138. rsz. 1710. p., HML IV-152/a 1. rsz. 1850:21., 85., 3. rsz. 1852:34.; MOL D 55. 536. rsz. 266. p., MOL D 54. 1. rsz. 726– 757. p. 210 HMÖ irattára. Személyügyi iratok 332. dosszié; HML XXXV-2 12. és 174. rsz.

171


Innen 1981. április 9-én helyezték a Heves Megyei Tanács elnöki székébe, amelyet 1986. február 24-ig töltött be. Tanácselnöki működése időszakában tagja volt az MSZMP Heves Megyei Bizottságának és a végrehajtó bizottságának. 1986. február 24-én az MSZMP Budapesti Pártbizottsága megválasztotta a pártbizottság és a végrehajtó bizottság tagjának, a pártbizottság titkárának. További életútjáról nem szólnak forrásaink. 1976-ban a Munka Érdemrend ezüst, 1981-ben az arany fokozatát kapta meg munkája elismeréséül. K. M. Maróti Sándor211 megyei tanács vb-elnökhelyettese 1945. június 19-én született Felnémeten Maróti Bertalan rendőr és Sütő Klára raktári dolgozó fiaként. 1967-ben kötött házasságot Korózs Katalinnal, egy gyermekük született. 1977-ben elváltak. 1967-ben végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Kereskedelmi Karának agrárközgazdász szakán a Heves Megyei Tanács ösztöndíjasaként. 1976 és 1979 között járt a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemre. 1967-ben a Heves Megyei Tanács V. B. Munkaügyi Osztályán kezdett dolgozni. Volt főelőadó, 1970. február 1-jétől csoportvezető, 1973. április 1-jétől osztályvezető-helyettes, 1975. június 1-jétől pedig osztályvezető. Ezt a munkakört 1978 februárjáig látta el. 1971 és 1976 között a megyei tanács KISZ alapszervezetének titkári funkcióját is ő töltötte be. 1971-től tagja volt az MSZMP-nek, 1973-tól pedig az MSZMP Heves Megyei Tanács Apparátusi Pártbizottságnak is. 1978. április 1-jén a megyei tanács elnökhelyettesének választották. 1983. július 1-jétől jelölték ki általános elnökhelyettesnek. 1990. január 1-jétől megbízott elnök volt, munkaviszonya 1990. december 28-án szűnt meg. Az ún. rendszerváltást követően életpályájáról nem rendelkezünk adatokkal. 1979-ben a Munka Érdemrend ezüst, 1985-ben arany fokozatát kapta meg. K. M.

211

HMÖ irattára. Személyügyi iratok 581. dosszié; HML XXXV-22-3 550. rsz. 7–8. p.

172


Marsó György, verebélyi212 főszolgabíró Nyitra megyei család, nevüket Marssónak, Marschónak, Marshónak is írták. A família egyik György nevű tagja nyert nemességet I. Lipóttól fiaival és testvéreivel 1665-ben; talán ezért viselték annyian ezt a keresztnevet. A Heves megyei ág attól a Györgytől származik, aki 1733-ban Trencsén megye pénztárnoka volt, s fiai, György és Miklós Maconkára költöztek, és 1755-ben igazolták nemességüket Heves és Külső-Szolnok vármegye közgyűlésén. Ez a Maconkán lakos György és Putnoky Klára középső fia – szintén György – viselt elsőként a családban vármegyei tisztségeket. Marsó György hivatali pályafutása 1756. április 26-án kezdődött, ekkor a közgyűlés megválasztotta esküdtnek (jurassor) a Mátrai járásba, ahol mindvégig dolgozott. 1761. augusztus 25-én Barkóczy Ferenc főispán megerősítette ebben a hivatalban. Már a legközelebbi tisztújításkor, 1766. december 9-én alszolgabírónak (substitutus judlium) választották, 1773. április 19-én pedig megerősítették tisztségében. 1776. augusztus 12-én Eszterházy Károly főispán kinevezte a megüresedett főszolgabírói hivatalba (ordinarius judlium), amely tisztségre még két alkalommal, 1778. április 22-én és 1784. április 27-én megválasztotta a közgyűlés. Ugyancsak a Mátrai járás főszolgabírájának jelölték az 1790. április 12-én tartott tisztújítás alkalmával, de szokatlan módon alacsonyabb tisztségre választották meg: járási adószedő (particularis perceptor) lett, s egyúttal táblabírónak (assessor) nevezte ki a főispán. Ezekben a hivatalokban is megerősítették 1796. január 27-én. 1803. március 7. előtt bekövetkezett haláláig maradt a vármegye szolgálatában. Részbirtoka Maconkán, erdeje Nagybátonyban is volt. Feleségét Szmrecsányi Erzsébetnek vagy Krisztinának hívták; két fiuk született, közülük Sámuel alszolgabíró lett szintén a Mátrai járásban. K. L. E.

212

Kempelen 7:102–104. p.; Nagy 4:330. p.; Orosz 187–188. p. (Nagy Iván és Orosz Ernő szerint Szmrecsányi Erzsébet, a közgyűlési jegyzőkönyv szerint Szmrecsányi Krisztina volt a felesége, Kempelen Béla pedig nőtlennek írta.); HML IV-1/a 22. rsz. 153., 158. p.; 25. rsz. 88. p.; 27. rsz. 364. p.; 31. rsz. 73. p.; 34. rsz. 190. p.; 36. rsz. 132. p.; 42. rsz. 119. p.; 52. rsz. 49., 51. p.; 58. rsz. 7. p.; 65. rsz. 206. p.; HML IV-1/b 619–633. rsz.; HML IV4/b 8. rsz. 1787:736. sz.; 12. rsz. 1787:1694. sz.; HML IV-7/e 11–27. rsz.

173


Mártonffy Lajos, csíkszentgyörgyi213 főszolgabíró, árvaszéki elnök 1877. május 26-án Egerben született. Lófő székely családból származott, amely Csíkszentgyörgyön volt birtokos, s innen vette előnevét is. Felmenői több fontos hivatali posztot töltöttek be a megyében. Apja Mártonffy László, Heves vármegye tiszti főügyésze és alispán-helyettese (lásd: Mártonffy László alispánhelyettes), anyja nemes Támár Jolántha volt. Középiskoláit Egerben és Lőcsén végezte, ahol leérettségizett, majd az Egri Érseki Jogakadémián 1900-ban letette az államtudományi, azután 1917-ben a jogi államvizsgát. Ekkor már jogi értelemben önálló volt. Szölgyémy Annát vette feleségül. Hivatalnoki pályafutását Heves vármegyénél kezdte 1896. június 27-től a megyei főügyészi hivatalnál rendszeresített napidíjas kisegítő díjnokként, 1900. január 21-től tiszteletbeli vármegyei aljegyzőként. 1900. február 12. napján nevezték ki közigazgatási gyakornoknak. 1901. március 17-én megválasztották szolgabírónak, és először az Egri járásban dolgozott 1907 végéig. 1907. december 16-án a gyöngyösi járási főszolgabírói hivatalba helyezték, ahol 1915. április 24ig volt szolgabíró. Akkor áthelyezték a Hatvani járásba helyettes főszolgabírói minőségben, azután a megyei törvényhatósági bizottság döntése alapján 1916. április 17-én a hatvani járási főszolgabírói székében váltotta elődjét. (Lásd: Zalesky Imre főszolgabíró.) Ez utóbbi tisztséget alig egy évig töltötte be, mert 1917 tavaszán sikeresen pályázott a vármegyei árvaszéki elnöki állásra. A kormány 1918. március 17-én az Országos Közélelmezési Hivatalhoz helyettes kormánybiztos osztályfőnökké nevezte ki. 1919. február közepén visszatért a megyéhez, s haláláig vármegyei árvaszéki elnökként tevékenykedett. A közigazgatás problémáival hivatalos állásán túlmenően tudományosan is foglalkozott. Számos ilyen irányú szakcikke mellett reformtervezetét a közigazgatási reform megalkotásánál is figyelembe vették. A jubiláris emlékérem és a Vöröskereszt érdemrend tulajdonosa volt. 1899-től az alábbi lapokban jelentek meg társadalmi, közigazgatási és gyámügyi kérdéseket tárgyaló cikkei: Budapesti Hírlap, Egri Híradó, Egri Népújság, Egri Újság, Gyöngyösi Lapok, Gyöngyösi Újság, Hatvani Hírlap, Heves Vármegyei Gazdasági Egyesület Hivatalos Közlönye, Hevesvármegyei Lapok, Hevesvármegyei Hírlap, Hevesvármegyei Tűzrendészet, Községi Közlöny, Magyar Közigazgatás, Magyar Szó, Mátravidék, Pesti Napló. Önálló munkái jelentek meg a cselédkérdésről, a közigazgatás reformjáról, és írt az 1913-ban megje-

213

Gulyás 18:599–600. h.; HA 57. p.; MLL 1930. 780. p.; Orosz 189. p.; HHL 1928. 13. p.; „Művelt elit” felvétel; PIM MÉI ; HML IV-417 9.rsz. 1323. sz. letét; HML VIII-1 82., 83. rsz.; HML XXXIII-1/c 47. rsz.

174


lent Gyöngyösi kalendáriumba is. A Mátravidék impresszumán 1913-ban felelős szerkesztőként jegyezték. Engedélyezett igazgatósági tagságai voltak az alábbi gazdasági és pénzügyi szerveknél: Hevesmegyei Takarékpénztár, Mónosbélvidéki Kőbányák, Egri Hangya Szövetkezet, Hevesmegyei Méhészeti Rt., Egri Keresztény Sajtószövetkezet. Boconádon hunyt el 1928. január 13-án. Halálát egy véletlenül elsült lőfegyver okozta. Egerben a Grőber temetőben helyezték örök nyugalomba. K. Gy. Mártonffy László, csíkszentgyörgyi 214 alispán helyettes A család származására, megyebeli megjelenésére lásd Mártonffy Lajos főszolgabíró. Mártonffy László 1849. december 28-án született Egerben. Apja Mártonffy Lajos káptalani ügyvéd, anyja Goth Alojzia volt. Ugyanitt végezte gimnáziumi és jogakadémiai tanulmányait. 1871-ben az egri törvényszéken lett joggyakornok, majd aljegyző. 1873ban ügyvédi vizsgát tett és magánügyvédként kezdett dolgozni. 1877. december 20-tól szerepelt a megye tisztikarában, amikor az árvaszék harmadik ülnöke lett. 1883. december 18-án lépett elő a hivatali ranglétrán, ekkor az árvaszék első ülnöki és alelnöki tisztségébe került. 1885. április 26-án főügyész lett, mely mellett 1897. június 26-tól helyettes első alispáni megbízatást is ellátott. Tisztségeit 1900. augusztus 28-án bekövetkezett haláláig viselte. P. J. Mátyás Ferenc215 járási tanács vb-titkára 1924. március 25-én született Rákoscsabán. Anyja Paszinger Erzsébet háztartásbeli volt. Édesapja vasúti munkásként dolgozott 1925-ben bekövetkezett haláláig. Felesége Szoó Ilonka lett, házasságukból két gyermek született. Az elemi iskola elvégzése után alkalmi munkákat vállalt 1943-ig, amikor tényleges katonai szolgálatra hívták be, de a frontra nem vezényelték ki. A háború után újra alkalmi munkákból élt, majd 1946-ban a Hevesi Állami Adóhivatalhoz került, ahol 1947-től már hivatalvezetőként alkalmazták. Korabeli 214

HmKL 1883. 161–164. p., 1897. 233. p., 1900. 372. p.; Kiss 2007. 176. p.; Orosz 189. p.; HML IV-402/a 2. rsz. 377. p., 8. rsz. 430. p., 10. rsz. 132. p. HML IV-416 80. rsz. Egri születési, halálozási és házassági r. k. anyakönyv. 1849. 215 BFL XXXIII-1/a 5352. rsz., HML XV-41 180. rsz.;

175


iskolai tanulmányairól nincsenek adataink, mindenesetre a tanácsrendszerben 1950-től a Hevesi Járási Tanács Pénzügyi Osztályának a vezetője lett. 1956 július 1-jén a Hevesi Járási Tanács V. B. elnökhelyettesének nevezték ki, majd 1958. szeptember 18-tól 1959. március 15-ig ugyanitt vb-titkári feladatokat látott el. A Magyar Kommunista Pártba 1946-ban lépett be, utóbb tagja maradt az MDP-nek és az MSZMP-nek is. 1959 utáni életpályájáról források nem állnak rendelkezésünkre. 1985-ben hunyt el Egerben. Cs. Z. Miklóssy Aladár216 főszolgabíró 1881. december 22-én Egerben született. Apja Miklóssy Kálmán földbirtokos, anyja Palinay Julianna volt. Családi neve hivatalos iratokban Miklósy névalakban is előfordul. Felesége Répássy Ilona lett, gyermekeik az 1917-ben örökbe fogadott Molnár István és az 1922-ben született Aladár voltak. Középiskolai tanulmányait Selmecbányán végezte, érettségi bizonyítványát Rimaszombaton állították ki. Jogot az Egri Érseki Jogakadémián tanult a győri királyi árva alapítvány anyagi támogatásával, s itt tette le 1907-ben az államtudományi államvizsgát. Ezután önkéntesként egy évet szolgált a cs. kir. 6. tüzérezrednél Grazban. Ezt követően öt esztendeig dolgozott nagybátyja egri ügyvédi irodájában. Heves vármegye szolgálatába közigazgatási gyakornokként lépett. Ebben az időben az Egri Újság című politikai lap belső munkatársa is volt. 1907-ben tiszteletbeli szolgabírói szolgálati bizonyítványt állítottak ki részére. 1913-ban szolgabíróvá választották, és a pétervásárai főszolgabírói hivatalba helyezték. 1915-től volt tagja Heves vármegye törvényhatósági bizottságának. 1916-ban áthelyezték a Hatvani járáshoz, majd 11 hónapi működés után – mint 1911. május 11-én ismét megválasztott pétervásárai járási szolgabírót – az egri főszolgabírói hivatalba rendelték be. Egyébként a Pétervásárai járás szolgabírája maradt egészen 1919 végéig. 1920. január 1. napjától – mint egri járási szolgabírót és tiszteletbeli főszolgabírót – pétervásárai főszolgabíróvá választották meg. E tisztségében 1929. november 26-án megerősítették. Ő szervezte meg a Pétervásárai Önkéntes Tűzoltó és Mentő Egyesületet, amelynek elnöke is volt. 1934. augusztus 1-jén egészségi állapotára való tekintettel nyugállományba helyezték. 216

Békássy 37., 299. p.; „Művelt elit” felvétel; HHL 1920. 16. p., 1934. 56–57. p. hivatkozva 92/kgy.1934., 8468/a.1934.; HML IV-402/a 80. rsz. hivatkozva 38/kgy.1932., 2.130/a.1932.; HML IV-407/c 7. rsz. hivatkozva 9.538/a.1934., 9.854/a.1934.; HML VIII1 82. rsz.

176


A Pétervására és Vidéke Hitelszövetkezetnél igazgatótanácsi tagsággal rendelkezett. Elnöke volt a helyi kaszinónak és a Recski Olvasókörnek, díszelnöke majd mindegyik pétervásárai járási egyesületnek. 1934 utáni sorsára vonatkozóan adatok nem voltak fellelhetők. K. Gy. Mikó Ferenc217 behelyettesített főszolgabíró Egercsehi községben született 1918. október 4-én. Apja Mikó Ferenc segéd raktárnok, anyja Holéczy Albina volt. Érettségi vizsgáit Egerben, a ciszterci rend Szent Bernát Gimnáziumában tett le. Jogi tanulmányait az 1936/37-es tanév első félévével kezdődően az Egri Érseki Jogakadémián végezte, majd 1940-ben Pécsett, az Erzsébet Tudományegyetemen államtudományi doktorrá avatták. 1940. december 2-tól 1943. május 20-ig tényleges katonai szolgálatot, majd 1943. augusztus 19-től október 11-ig „különleges fegyvergyakorlatot” teljesített. Eközben egy évig orosz hadműveleti területen arcvonal szolgálaton volt. Rendfokozata tartalékos zászlós. Magyar Kisezüst Vitézségi Érem és a Tűzkereszt I. fokozatának viselésére szerzett jogosultságot. 1942 januárjában került Heves vármegye szolgálatába díjtalan közigazgatási gyakornokként. Ugyanazon év június 15-én díjas gyakornokká nevezték ki. A következő évben, január 1-jén a főispán fogalmazóvá léptette elő. 1943. május 31-én az Egri járásba osztották be, augusztus 3-án a Tiszafüredi járásba helyezték át, majd október 26-án a vármegye központjába hívták be, s az alispáni hivatalba került. November 15-én a Hevesi járás főszolgabírói hivatalába helyezták át. 1943. december 16-án tiszteletbeli szolgabírói címet kapott. 1944. január 1-jén ismét a központba került, majd június 11-én Felnémet községhez osztották be. 1945. január 7-én a Pétervásárai járáshoz rendelték ki, s egyben behelyettesítettként a főszolgabíró teendőinek ellátására kapott megbízást. 1945 februárjában „az Egri Nemzeti Bizottság közbenjöttével a vármegye vezetősége” megbízta a Pétervásárai járás megszervezésével. Április 4-én azonban már az alispán előterjesztést terjesztett fel a főispánnak Mikó Ferenc ezen megbízatása alóli felmentésére és a központba történő visszarendelésére; ugyanakkor javasolta a főszolgabíró helyettesítésével dr. Murai László szolgabírót megbízni. Április 20-án az alispán már beosztottként helyezte vissza Mikót a Pétervásárai járáshoz, aki ezt követően megyei állásáról lemondott. A főispán a lemondást

217

Igazság 2. évf. 8. sz., HHL 1942. 145. p.; 1943. 164., 213., 314. p.; 1944. 177. p.; „Művelt elit” felvétel; HML XV-41; HML IV-407/c 8. rsz.; HML XXXIII-1/a 178. rsz.

177


elfogadta, és 1945. május 26-án állásából felmentette. Vármegyei szolgálatáról a működési bizonyítványt május 30-án állították ki részére. Az iratok tanúsága szerint nőtlen volt. Későbbi életpályájára vonatkozóan nem találtunk adatokat. K. Gy. Milassin Kornél218 főispán, kormánybiztos 1883. november 28-án született Kalocsán. Apja Milassin Imre ügyvéd, anyja Szécsi Jolán volt. 1902-től teljesítette katonai szolgálatát. 1904-ben vette feleségül Borhy Jankát. Két fiuk született: István és György. Szülővárosában a jezsuita gimnáziumban érettségizett. Ezután a pécsi hadapródiskola következett. Először Egerben a cs. kir. 60. gyalogezrednél szolgált, majd áthelyezték Sátoraljaújhelyre. Az első világháborúban 1915-ben orosz hadifogságba esett. 1917-ben hazaszökött, és újból katonai szolgálatba állt Egerben. Az őszirózsás forradalom idején az egri katonatanács elnökévé választották. A Tanácsköztársaság alatt – mivel részt vett az egri tiszti lázadásban – előbb Csehszlovákiába, majd Aradra menekült. A kommün bukása után újból visszatért Egerbe. 1918-as katonatanácsi szerepéért egy hónap fogházra ítélték, és a honvédség rendelkezési állományába helyezték. Később reaktiválták, végül 1933-ban egészségi okokra hivatkozva ezredesként nyugdíjazták. Az 1930-as években Heves vármegyében Milassin Kornél szervezte a Független Kisgazdapártot. 1935-ben lett a megyei pártszervezet elnöke, 1937 novemberében pártigazgatója. 1935-ben és 1939-ben indult az országgyűlési választásokon, de mindkétszer alulmaradt a kormánypárti jelölttel szemben. 1944 decemberétől a Független Kisgazdapárt egri, majd megyei szervezetének lett elnöke. December 22-én az Egri Nemzeti Bizottság is elnökének választotta. 1945. január 4-én az Ideiglenes Nemzeti Kormány Heves vármegye főispáni székébe emelte, februárban a miniszterelnök közellátási kormánybiztosnak is kinevezte, beiktatása a július 7-i közgyűlésen volt. Lemondása miatt csak 1946. augusztus 12-ig viselte ezt a tisztségét. 1945. augusztus 20-tól tagja volt az FKGP Országos Intézőbizottságának. 1945. november 4-én kisgazdapárti nemzetgyűlési képviselő lett a JászNagykun-Szolnok vármegyei egyik választókerületben. 1946. október 27-én már támadás érte a Baloldali Blokk részéről a kisgazdapárt női tagozatának alakuló ülésén elhangzott beszédéért. 1947. február 4-én kilépett a kisgazdapárt megmaradt balszárnyából, és a Magyar Szabadság Párthoz csatlakozott. Az 1947-es 218

OGY 1945–1947.; Vida 41. p.; GYN 1945. 8. sz., 1946. 41., 69. sz.; HHL 1945. 1–4. p.; HML XXI-2/a 1. rsz. 31–42. p.

178


választásokon már nem nyert mandátumot, utána visszavonult a politikai élettől. 1950-ben kitelepítették Egerből, a menyénél, Csengődön élt. 1952-ben sikerült Budapestre költöznie és segédmunkásként dolgoznia. 1956. december 16-án hunyt el Budapesten. K. M. Mocsáry György, dr. bocsári219 főszolgabíró 1891. február 4-én született Andornakon, régi nemesi család református ágában. Születési neve Mocsáry György Miklós Péter. Apja Mocsáry Imre földbirtokos, anyja Okolicsányi Gizella volt. A gimnáziumot és a jogot Budapesten végezte. Az I. világháborúban kétszer megsebesült, ezért három kitüntetésben részesült. Főhadnagyi rangban szerelt le. Ezt követően Egerbe került közigazgatási szolgálatra, majd Gyöngyösön lett szolgabíró. Innen – továbbra is mint szolgabírót – 1920 júniusában kormánybiztos-főispáni rendelettel helyezték át a tiszafüredi főszolgabírói hivatalba. A tiszteletbeli főszolgabíró címet 1922. június 13-tól használhatta. Tisztségét 1923. június 19. napjáig töltötte be, amikor a törvényhatósági bizottság határozatával – április 10-én elhunyt elődjének helyére (lásd: Lipcsey Tamás, ifj., főszolgabíró) – a főszolgabírói székbe ültették. 1929. november 26-án újraválasztották. Munkáját haláláig példásan végezte; 1930. augusztus 21-én hirdették ki, hogy a kormányzó legfelsőbb dicsérő elismerésben részesítette. Felesége Czikmártony Ida volt, gyermekeik Gizella és György. Debrecenben hunyt el 1931. szeptember 9-én. Tiszafüreden kísérték utolsó útjára 12-én. K. Gy. Módly László, dr.220 főispán, kormánybiztos 1881. január 29-én Szekszárdon született. Anyja Simon Flóra, apja Modl László főpénztárnok volt. 219

Békássy 37. p.; Ladányi 569. p.; MNZS Nemes családok 1:457–461. p.; Orosz 196– 197. p.; HHL 1922. 121. p., 1923. 117. p., 1930. 156. p., 1931. 219. p.; HBML Debrecen állami halotti anyakönyvi másodpéldány 1548/1931.; HML IV-407/c 6. rsz. hivatkozva 18.969/a.1920.; HML IV-416 306. rsz. 220 Gulyás 18:1072. h.; Pető 78. p.; EU 1918. november 6. 2. p., 14. 3. p.; HHL 1918. 269. p., 1919. 44. p.; Szekszárdi Vasárnap 2007. október 14.; HML IV-404/a 165. rsz. 24751/1918.

179


A jogi egyetemet olyan sikerrel végezte el, hogy 1916-ban a budapesti egyetemen az anyagi büntetőjog magántanára volt, és az 1920-as években az Egri Érseki Jogakadémián is tanított. Irodalmilag főleg a magánjogot művelte, tanulmányaiban a polgári törvénykönyvvel és az uzsorával foglalkozott. Az uzsora története című munkája 1912-ben jelent meg. Az őszirózsás forradalom idején az egri Nemzeti Tanács Népjóléti Bizottsága elnökének választották 1918. november 5-én. 1918. november 13-án kinevezte a kormány Heves vármegye főispáni teendőinek ellátásával megbízott kormánybiztosának. (Ekkor mentették fel dr. Remenyik István, főispánt.) 1919. március 20-án még székében volt, azt követően a Tanácsköztársaság létrejöttével kapcsolatos események elsodorták. 1928-ban még Budapesten élt. Életútjának folytatását nem ismerjük a feltárt források alapján. K. M. Molek Jenő221 megyei tanács vb-elnökhelyettese 1930. január 4-én született Külsőböcsön. Anyja neve Répási Mária. Bodnár Annát vette feleségül, házasságukból két gyermek született. Agrárközgazdászi egyetemi végzettségét a Szovjetunióban szerezte meg. A Heves Megyei Tanács V. B. elnökhelyettesi posztját 1960. január 16-tól 1967. március 31-ig töltötte be. Előtte a Szilvásváradi Állami Gazdaság igazgatója volt. Korábbi és későbbi életpályájával kapcsolatban nem rendelkezünk forrásadatokkal. Cs. Z. Molnár Dezső222 járási tanács vb-elnöke 1911 februárjában született az Amerikai Egyesült Államokban. Szülei felvidéki magyarok voltak, földműveléssel foglalkoztak. Az elemi iskola elvégzése után asztalos tanuló, később asztalossegéd volt. A II. világháború idején Csehszlovákiában, majd Magyarországon részt vett az illegális munkásmozgalomban. Nős volt, házasságából két gyermek született.

221 222

HML XV-41 186. rsz. HML XXXV-22-11 106. rsz.

180


1945 után különböző helyeken dolgozott, többek között a Honvédelmi Minisztériumban, az Oktatásügyi Minisztériumban, állami gazdaságokban és a pártapparátusban, de ezekről pontos információkkal nem rendelkezünk. 1954. november 11-től 1958. szeptember 30-ig a Hatvani Járási Tanács V. B. elnöke volt. 1957-ben elvégezte a tanácsakadémiát. A hatvani járási tanácsi funkcióból a Budapesti Fővárosi Tanácshoz helyezték át. További életútjáról források nem állnak rendelkezésünkre. Cs. Z. Molnár László223 járási tanács vb-elnöke 1925. november 6-án született Vámosgyörkön. Apja Molnár Sándor, anyja Lóczi Anna volt. Felesége Tóth Ilona lett. Két gyermekük született. Középiskolát végzett, de nem tudjuk, milyen típusút. 1946. október 15-től 1947. február 15-ig közellátási kisegítő volt, majd közmunka-nyilvántartó lett az atkári községházán. 1951 májusa és októbere között katonai szolgálatot teljesített. 1951. október 16-i kezdettel a Heves Megyei Tanács Pénzügyi Osztályának főkönyvelőségén vagy a titkárságon dolgozott mint szervezési csoportvezető. 1957. január 19-én az Egri Járási Tanácsnál a vb-elnökhelyettesi teendők ellátásával bízták meg, de csak 1957. június 18-ig. Ezután újból a megyei tanácsra, közelebbről annak titkárságára került jogi és adminisztrációs csoportvezetőnek. 1959. december 16-tól a Pétervásárai Járási Tanács V. B. elnöke lett. 1961. május 10-ig volt hivatalban. Ezután a Heves Megyei Tanácsi Építőipari Vállalatnál osztályvezetői munkakörben dolgozott. 1998-ban hunyt el Egerben. K. M. Molnár Miklósné, dr.224 megyei közgyűlés alelnöke 1939. február 18-án született Egerben, leánykori neve Bóta Róza. Anyja Bóta Erzsébet, apja Bóta Sándor. Felmenői – a 17. századig visszamenően – egriek voltak, szőlő- és bortermeléssel foglalkoztak.

223

HML XV-41 15. rsz. 825. dosszié, 189. rsz.; HML XXIII-3/a 585/1961.; HML XXXIII-1/d 23. rsz. 26/1998. UB. 224 Molnár Miklósné dr. személyes közlése alapján.; HML XXXIII-1/a 129. rsz.

181


Általános- és középiskoláit Egerben végezte, majd 1961-ben közgazdász oklevelet szerzett a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Doktori oklevelet is itt kapott 1986-ban. Az egyetem elvégzését követően 1961-től Egerben, a Heves Megyei Tanács V. B. Tervosztályán kezdett el dolgozni, majd végigjárta a hivatali ranglétra különböző fokozatait. Az első években a megye lakás- és közműellátásának tervezésével, fejlesztésével, majd a terület- és településfejlesztés, beruházás átfogó megyei feladataival foglalkozott. 1982. május 24-től a Heves Megyei Tanács V. B. Tervosztályának vezetőjévé nevezték ki, melyet 1990 decemberéig látott el. E munkakörben kiemelt feladatának tekintette a középfokú oktatás létesítményi feltételeinek javítását, figyelembe véve a ’80-as évek demográfiai jellemzőit. További meghatározó törekvései közé tartoztak a települések víz és csatorna közműellátásának teljes körű megtervezése, a megvalósítás elősegítése, valamint a megye kistérségi funkciókat ellátó vidéki településeinek a komplex fejlesztése. Munkája elismeréseként többször kapott állami, munkahelyi elismerést, kitüntetést. Az ún. rendszerváltás után a Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlése 1991. január 17-én alelnökének választotta, melynek hátteréül a megelőző évek szakmai munkája és a megye településeinek vezetőivel kialakított jó személyes kapcsolata szolgált. Párton kívüli volt, politikai támogatottságra nem törekedett. Mint alelnök a megyei intézmények működési feltételeinek javításán, gazdálkodásuk eredményesebbé tételén munkálkodott. Meghatározó szerepe volt az új egri idősek otthona, a füzesabonyi pszichiátriai otthon létesítésében. Első elnöke volt a megyei vállalkozási és területfejlesztési alapítvány kuratóriumának, ahol fő feladatának e tevékenység megyei szintű kiterjesztését tekintette. Az 1994. évi önkormányzati választásokon pártkapcsolatok hiányában nem indult, így 1995-ben 34 évi szolgálat után elhagyta a megyeházát és nyugdíjba vonult. Azonban még 12 évig az egri Eszterházy Károly Főiskola munkatársaként dolgozott, ahol segítette az intézmény gazdálkodását, működésének szabályosságát, eredményességét. Cs. Z. Molnár Nándor225 járási tanács vb-titkára 1922. március 15-én született Vécsen. Anyja Domoszlai Mária, apja Molnár Nándor volt, aki földműveléssel foglalkozott.

225


182


1943. október 14-én feleségül vette Fehér Saroltát, házasságukból egy fiúgyermek született. 8 osztályos általános iskolai végzettséggel rendelkezett, majd 1954-ben elvégezte a tanácsakadémiát. 1938 és 1943 között Budapesten az Országos Stefánia Szövetségnél kisegítői munkakörben dolgozott, majd a frontra került. 1944 decemberében szovjet hadifogságba esett, ahonnan 1945 októberében szabadult. 1946. augusztus 1-jétől a Vécsi Községi Elöljáróságnál mint közellátási nyilvántartó, majd 1949. december 1-jétől mint segédjegyző dolgozott. 1950. május 1-jén Kisnána községben vezetőjegyző lett. 1950. augusztus 15-től a Füzesabonyi Járási Tanács V. B. elnökhelyettese, majd 1952. január 19-től 1953. szeptember 4-ig vb-titkára volt. Ezt követően a Gyöngyösi Városi Tanács V. B. elnöki feladatait látta el. 1956. december 1-jétől a Gyöngyösi Járási Tanács Végrehajtó Bizottságánál dolgozott, majd – 1957. április 16. és 1961. február 28. között – a Gyöngyösi Városi Tanács V. B. titkára volt. 1961. március 1-jétől a vécsi Rákóczi Termelőszövetkezet elnöki funkciójába került, majd 1964. március 1-jétől ellátta a kisnánai Hunyadi Termelőszövetkezet elnöki teendőit is. 1966. január 1-jével a Gyöngyösi Járási Tanács V. B. elnökhelyettesének választották. 1970. június 1-jén újra tsz-elnöki feladatot kapott, de az iratokból nem derül ki, hogy pontosan hová került. 1952-ben lépett be a Magyar Dolgozók Pártjába, s az MSZMP-nek is tagja volt. 1955-ben Szocialista Munkáért Érdemérmet és Szocialista Kultúráért kitüntetést, 1965-ben a Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta meg. 1970. július 16-án halt meg Gyöngyösön. Cs. Z. Monostory (Magnin) Elek, dr.226 főjegyző Ludason született 1898. november 9-én. Születési neve Magnin Elek János. Apja Magnin Elek gazdatiszt, anyja Nagy Gizella volt. Névváltoztatása belügyminisztériumi engedéllyel 1940-ben történt, amit az anyakönyvbe március 24-én vezettek be.

226

HA 61–62. p.; HHL 1926. 65., 105., 131. p, 1927. 87. p., 1934. 52. p., 1935. 28. p., 1940. 205., 213. p., 1941. 77. p. hivatkozva 5250/a.1941. 2383/a.1941., 1943. év 180. p.; „Művelt elit” felvétel; HML IV-407/c 7. rsz. hivatkozva 11.614/a.1933., 10.017/a.1934., 22.062/a.1935., 8. rsz. hivatkozva 48.918/1943. B. M., 20.555/a.1943.; HML XXI-4/a 17. rsz. 9361/1945.; HML XXXIII-1/a 80. rsz. hivatkozva 26.3385/1940.II.a. B. M.

183


Érettségi vizsgáit Egerben, a ciszterci rend Szent Bernát Gimnáziumában tette le. Jogi tanulmányait az 1916/17-es tanév I. félévével kezdődően az Egri Érseki Jogakadémián végezte. 1926. április 22-én hirdették ki, hogy a főispán vármegyei közigazgatási gyakornoknak nevezte ki. Még ez év június 22-én a törvényhatósági bizottság szolgabíróvá választotta, s másnap be is iktatták az egri járási hivatalban. A főispán innen július 1-jén Tiszafüredre, majd augusztus elején ismét Egerbe helyezte át szolgálattételre. 1927. május 26-án hirdették ki főispáni titkári kinevezését. 1929. november 26-án egri járási szolgabírói tisztségében újraválasztották. 1934. május 4-én vármegyei aljegyzővé választották, mely tisztséget 1940. december 1-jéig töltötte be. 1935. február 7-én a főispán a tiszteletbeli másodfőjegyző címmel tüntette ki. 1940. december 1-jén helyettes vármegyei másodfőjegyző lett, majd 1941. április 29-én a törvényhatósági bizottság másodfőjegyzővé választotta. 1943. július 15-én a főispán a megyei főjegyzői állásra helyettesítette be, majd augusztus 4. után a belügyminiszter főjegyzővé nevezte ki. Ezt a tisztséget 1944-ben is betöltötte, de november 19-én valószínűleg elmenekült Egerből. (Lásd: Szulyovszky Dénes, dr., főispán.) Főjegyzői jogainak megóvása érdekében 1945. július 29-én testvére – Monostory (Magnin) Alfréd hatvani főjegyző – bejelentést tett a törvényhatóságnak arról, hogy dr. Monostory Elek orosz hadifogságban van. Főjegyzői tiszségviselése mellett 1940. január 1-jétől a Hatvani járás, az év végétől pedig az egész vármegye tűzrendészeti felügyelője is volt, 1943-ig biztosan. Felesége Tóbiás Ilona volt, gyermekeik Bernadett és Adorján. További sorsára vonatkozóan adatok nem voltak fellelhetők. K. Gy. Murai/Mutschenbacher László, dr.227 főszolgabíró, járási főjegyző Születéséről csak annyit tudunk, hogy hatvani illetőségű családban született, és születési neve Mutschenbacher László volt. Tanulmányairól sem sikerült adatokat találni, de doktori címe jogvégzettségre utal. Felesége Müller Margit volt. Hivatali tevékenységét közigazgatási gyakornokként kezdte a Hatvani járásban. 1941 márciusában – Észak-Erdély és a Székelyföld visszacsatolását követően – Maros-Torda vármegye aljegyzőjének nevezték ki Marosvásárhelyre. A keleti frontvonal közeledtekor, 1944 őszén visszatérvén Hatvanba szolgálatté227

HA 58–59. p.; HHL 1946. 50. p., 1947. 31. p. hivatkozva 78/kgy. 12997/a.1946.; HML IV-407/c 8. rsz. hivatkozva 70/f.1945., 385/f.1945., 3.209/a.1945.; HML XXI-1/b 27.rsz. hivatkozva 421/f.1949., 438/f.1949. 869/f.1949.

184


telre jelentkezett a belügyminisztériumban és a megyei törvényhatóságnál. 1944. október 25-én az alispán a Hatvani járáshoz helyezte szolgabírónak. Tömösváry János főszolgabíró november közepén tett kiürítési felszólításának nem tett eleget, hanem dr. Lászlóffy László járási tiszti orvossal és Baranyi Mihály kisegítővel együtt egészen a szovjet csapatok Hatvanba történő bevonulásáig a helyén maradt. A szovjet katonák a járási hivatal helyiségeit feldúlták, az iratokat nagyrészt eltüzelték, ráadásul Murai ingóságai is teljes egészében megsemmisültek. Ebben a lehetetlennek látszó helyzetben felsőbb utasítás hiányában átvette a járás vezetését, s egy magánlakásban működtette a járási hivatalt. Tevékenységét a főispán legalizálta, s hivatalosan is megbízta az eltávozott főszolgabíró helyettesítésével. (Lásd: Milassin Kornél főispán, kormánybiztos.) Murainak sikerült mind a helyi szovjet parancsnoksággal, mind a Szövetséges Ellenőrző Bizottsággal korrekt viszonyt kialakítania, így elévülhetetlen szerepe volt a Hatvani járás viszonyainak normalizálásában. Hivatalát 1945. február 12. napjáig látta el, amikor a főispán a Hatvani Nemzeti Bizottság javaslatára dr. Papp Zoltán községi ellenőrjegyzőt nevezte ki főszolgabíróvá. (Lásd: Papp Zoltán, dr., főszolgabíró, járási főjegyző.) Ezután két hétig Murai szolgabíróként tevékenykedett tovább a járásnál. Főispáni határozattal 1945. március 10. után behelyettesítették a Tiszafüredi járás főszolgabírói székébe, április 6. után pedig a Pétervásárai járás főszolgabírójává, illetve – az ekkoriban bevezetett új tisztségnéven – főjegyzőjévé nevezték ki, ahol emellett a Szociáldemokrata Párt egyik helyi vezetője lett. Pártállása miatt a Magyar Kommunista Párt ottani vezetőinek közbenjárására B-listára került, majd 1946. augusztus 28-án dr. Murai (Mutschenbacher) Lászlót „mintha meghalt volna” minősítéssel alispáni előterjesztésre állásából a törvényhatósági bizottság elbocsátotta. 1947. március elején azonban a 90.506/1946. M. E. sz. rendelet értelmében ismét visszavették a köztisztviselők sorába, és a főispán kinevezte helyettes tiszafüredi járási főjegyzővé. 1948. október 16. és 1949. június 16. közötti – közelebbről meg nem határozható – időpontban állásáról lemondott. Ezt követően 1949-ben Aldebrőn vezetőjegyző lett, ahol még ugyanebben az évben fegyelmi eljárást indítottak ellene. További életútjára vonatkozóan adatok nem voltak fellelhetők. K. Gy.

185


Morbitzer/Moháry Gyula228 megyehatósági biztos 1827. november 16-án született Pesten. Apja Morbitzer János postatiszt, anyja Binkart Terézia volt. Pesten tanult bölcsészetet, majd jogi tanfolyamot végzett. Az 1845/46 tanévben az Egri Érseki Jogakadémia másodéves hallgatója volt. 1848. június 29-én segédfogalmazó lett az első magyar minisztériumban. Nemzetőrként több csatában részt vett, honvéd huszár századosi rangot ért el. Orosz fogságban hadi törvényszék elé állították. A benedekfalvi Luby családnál talált menedéket a szabadságharc bukása után. Előbb Borsod vármegyénél, majd Pest vármegye főispánságán, 1853. december 10-én a helytartóság elnökségén lett fogalmazó. 1855. január 12-én az Esztergom vármegyei főnökséghez nevezték ki. Innen 1856. február 4-én Fejér megyébe, 1858. február 16-án Heves megyébe helyezték át, ahol mint megyehatósági biztos teljesített szolgálatot. 1860-ban papi pályára lépett, Esztergomban lett kispap. 1863. július 27-én szentelték pappá, Tardoskedden lett káplán. Később plébánosa volt Nagybárkánynak, Varbónak, Perbetének. A Nyitra megyei honvédegylet tagja volt. 1868-ig Morbiczer volt, ekkor magyarosított Mohárira. 1911. augusztus 24-én hunyt el Kókán. K. M. Murányi István229 szolgabíró Címeres nemeslevelet családja 1666. július 8-án nyert, melyet ugyanabban az évben Borsod vármegyében kihirdettek. Heves és Külső-Szolnok vármegyében 1728-ban vizsgálta meg a közgyűlés a család leszármazását, majd ezt követően nemesi bizonyságlevelet kaptak. Lakóhelye Egerben volt, birtokkal Egerfarmoson rendelkezett. Hivatali pályafutása Eger város magisztrátusában kezdődött, 1744-től 1750. január 7-ig a városi tanács tagja volt. 1745-ben már a vármegyében is kapott feladatot, mivel törvényszéki ülnökké (jurassor) választották meg. 1749. december 6án a Tiszai járás esküdtje (jurassor) lett. Az 1750. december 14-én megtartott tisztújító közgyűlésen aljegyzői (vicenotarius) megbízatást kapott. Ezt a tisztségét a következő választásig, 1756. április 26-ig viselte. Ezen a közgyűlésen szolgabí228

Bona Századosok 2:113. p.; Gulyás 18:1085. h.; Századunk 17., 162.p.: 8632–68; Szinnyei 9:97–98. h.; Udvardy 696. p.; Zelliger 336–337. p.; Egyházi Közlöny 1911. 36. sz. 513. p.; PIM MÉI 229 Nemes 191–192. p.; Orosz 198. p.; HML IV-1/a 18. rsz. 187. p., 20. rsz. 566. p.; 22. rsz. 153–158. p., 25. rsz. 88. p., 27. rsz. 362., 365. p., 31. rsz. 75., 127. p.; HML IV-1/b 619. rsz., 621. rsz.; HML IV-7/e 11–14. rsz.

186


rónak (judex nobilium, judlium) választották meg a Tarnai járás élére, ahol 1761. augusztus 25-ig hivatalában maradt. 1754. november 1-je és 1761. október 31. között több évben is megbízták a börtön felügyeletével (carcerum inspector), amiért külön juttatásban részesült. 1761. augusztus 25-től 1766. december 9-ig a vármegye főhadbiztosa (supremus commissarius) volt. 1766. december 9-én, majd 1773. április 19-én táblabírónak (assessor tabulae judiciariae) választották meg. 1773. augusztus 17. előtt halt meg. Sz. J. Nagy Béla, dr.230 járási tanács vb-titkára 1929. október 1-jén született Ecséden földműves családban. Anyja Tóth Jolán, apja Nagy Béla volt. 1954. április 24-én vette feleségül Nosza Veronikát, házasságukból egy gyermek született. Az elemi iskola befejezése után, 1944-től különböző mezőgazdasági munkákat végzett. 1950 és 1953 között tényleges katonai szolgálatát töltötte. Ez idő alatt lépett be az MDP-be, ahol pártvezetőségi tag, majd ezred DISZ vezetőségi tag lett. Leszerelése után a Honvédelmi Minisztérium ajánlására került államigazgatási funkcióba. Előbb az Ecsédi Községi Tanács V. B. elnökhelyettese, 1954-től Hort község vb-elnöke, 1957-ben Lőrinciben vb-titkár helyettes, majd 1957–1958-ban az Ecsédi Községi Tanács V. B. titkára volt. 1958-ban elvégezte a tanácsakadémiát, majd később az állam- és jogtudományi egyetemet. 1958. október 1-jétől 1966. szeptember 15-ig a Hatvani Járási Tanács V. B. titkári feladatait látta el. Ezt követően a Hatvani Járási Tanács V. B. Igazgatási Osztálya vezetőjeként dolgozott, majd 1969. október 1-jétől Boldog Községi Tanács V. B. elnöki funkcióját töltötte be. További életútjáról nem rendelkezünk dokumentumokkal. Cs. Z.

230


187


Nagy Béla231 járási tanács vb-elnöke 1922. szeptember 19-én született Egerben. Apja Nagy Béla, anyja Kelemen Veronika volt. 1946. november 21-én vette feleségül Szeredi Annát. Két gyermekük született. A Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán tanult. 1947-től volt párttag. Később elvégezte a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemet. 1949. március 1-jétől lett vármegyei tisztviselő, és a tanácsrendszer létrejöttétől 1955. március 31-ig a Heves Megye Tanács V. B. Mezőgazdasági Igazgatóságának Titkárságán dolgozott. Ezután került az Egri Járási Tanácsra. 1955. április 1-jétől nevezték ki elnökhelyettesnek. Az 1956-os forradalomban mérsékelt szerepet játszó elődje (lásd: Csirmaz Árpád, járási tanács vb-elnöke) helyébe novemberben a járási tanács megbízott elnökévé tették, mely ellen több község forradalmi munkás- és paraszttanácsa tiltakozott. 1957. január 2-án mégis megválasztották és kinevezték az Egri Járási Tanács V. B. elnökének. 1957. november 11-én fegyelmi vétség miatt azonnali hatállyal felfüggesztették állásából. Az okok között hivatali funkciójával össze nem egyeztethető magatartás és jogtalan előnyszerzés szerepelt. 1958. március 5-én szűnt meg munkaviszonya. Ezután a MÉK-nél dolgozott 1967-ig, majd a TESZÖV-nél. Innen ment nyugdíjba 1983 januárjában. Gazdasági munkája elismeréséül közvetlenül nyugdíjba vonulása előtt TOT kitüntetést kapott (1982). 1988. február 7-én hunyt el Egerben. K. M. Nagy Dezső232 járási tanács vb-elnöke 1926. július 3-án született Parádon. Anyja Tarjányi Margit volt. Apja, Nagy János másfél hold földön gazdálkodott és mezőgazdasági napszámosként dolgozott. Felesége Schmithausen Éva lett, házasságukból két leánygyermek született. Az elemi iskola elvégzése után mezőgazdasági munkás volt 1944-ig. Ekkor leventeszolgálatosként a harctérre került, és bár kétszer megszökött, mindkétszer visszavitték a csendőrök. 1945 áprilisában Ausztriában szovjet hadifog231

Cseh 291–293., 373–376. p.; HML XV-41 53. rsz. 3099. dosszié, 192. rsz.; HML XXIII-2/a/10 HMT V. B. 272/1957. határozat; HML XXIII-201/a 6. rsz. 4/1957. határozat; HML XXXIII-1/a 123. rsz. 1922/594. fsz.; HML XXXIII-1/d 35. rsz. UB. 66/1988. szül., UB 40/1988. ház.; HML XXXV-29-3 173. rsz., 363. rsz., 673. rsz. 232 HML XXXIII-1/a 484. rsz.; HML XXXV-22-11 104. rsz.

188


ságba esett, ahonnan 1947-ben került haza. A hadifogságban részt vett az ún. vörös szeminárium előadásain, így alapfokú marxista képesítést szerzett. 1950-ig különböző alkalmi munkákat vállalt, majd belépett az MDP-be, és a párt ajánlásával közigazgatási állásokba került. 1950. március 2-tól Tarnaszentmiklóson rövid ideig gyakornok volt, majd kéthónapos államigazgatási továbbképzésben részesült. 1950. október 23-tól a Füzesabonyi Járási Tanács apparátusában ellenőrzési előadó volt, s közben elvégezte Budapesten az 5 hónapos államigazgatási iskolát. 1952. április közepétől 1955-ig a Heves Megyei Tanács V. B. Szervezési Csoportjánál dolgozott. 1955. október 15-től előbb megbízott, majd 1956. február 15-től kinevezett elnökhelyettese lett a Hevesi Járási Tanács V. B.-nek, majd 1957. május 16-tól 1958. szeptember 15-ig ugyanitt megbízott vb-elnökként működött. Időközben elvégezte a tanácsakadémiát, majd munkáját az Egri Járási Tanács V. B. elnökhelyetteseként folytatta 1958. december 9. és 1971. április 25. között. Oklevelet szerzett a MarxizmusLeninizmus Esti Egyetemen is. Az 1956-os forradalom ideje alatt a hevesi munkástanács titkárává választotta, melyről november 3-án lemondott, s utána – járási vb-elnökként – tevékenyen részt vett a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány intézkedéseinek a végrehajtásában. Jelentősebb kitüntetései: 1956-ban Munka Érdemérmet, 1968-ban a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát, továbbá az Országos Béketanács arany jelvényét és a Magyar-Szovjet Baráti Társaság arany jelvényét kapta meg. További életpályájáról források nem állnak rendelkezésünkre. 2008-ban hunyt el Egerben. Cs. Z. Nagy Ferenc233 szolgabíró Családjára vonatkozóan nincsenek adatok, a vármegyében lévő számos Nagy család valamelyikéhez tartozott. 1702. június 13-án a vármegye közgyűlésén törvényszéki ülnöknek (jurassor) választották meg. Még ugyanebben az évben a szeptember 13-án megtartott tisztújításon a negyedik, Mátrai járás szolgabírája (judex nobilium, judlium) lett. 1708. november 6-án tisztségében megerősítették, s szolgálati helye is változatlan maradt. Hivatalát 1709. október 3-ig töltötte be. Megelőző és későbbi életpályáját források hiányában nem ismerjük. Sz. J. 233

Orosz 199–206. p.; HML IV-1/a 11. rsz. 907. p., 12. rsz. 374., 547. p.; HML IV-1/b 617–618. rsz.; HML IV-7/e 1. rsz.

189


Nagy János, dr.234 járási tanács vb-titkára 1917. szeptember 22-én született Demjénben. Anyja Haux Piroska, apja Nagy János, fiatal korában cseléd, majd gazdálkodó volt. 1945-ben vette feleségül Földvári Erzsébetet. 1936-ban érettségizett Egerben. A jogi egyetem levelező tagozatán 1944ben szerzett diplomát. 1945-től tagja volt a Magyar Kommunista Pártnak. 1965ben fejezte be tanulmányait a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemen. 1938-ban Dormándon lett községi kisegítő. Kérésére 1940-ben a makói állami adóhivatalhoz nevezték ki gyakornoknak. 1941-ben áthelyezték a csongrádi adóhivatalhoz. 1943-ban – a saját kérésére – az egri adóhivatalhoz került. 1944 elején az újvidéki adóhivatalba, 1944 szeptemberében pedig a Dunántúlra helyezték. Ezután hazajött Demjénbe, s 1945-ben jelentkezett az egri állami adóhivatalnál. Itt dolgozott mint pénzügyi fogalmazó 1948 decemberéig. Ekkor áthelyezték az egri városi adóhivatalhoz hivatalvezetőnek. 1950-től újból az egri állami adóhivatalhoz került adófelügyelőnek, majd az adócsoport vezetőjének. 1950-től az Egri Járási Tanács Pénzügyi Osztályán dolgozott, 1954-től mint vezetője. 1955. június 23-án a járási tanács vb-titkárának választották. 1971. április 25-ig dolgozott ebben a munkakörben, igaz a felmentését a megyei tanács már február 28-i határozatában jóváhagyta. A megyei szakszervezeti bizottságnak tagja, a járási vöröskeresztnek elnöke, a járási pártbizottságnak pedig aktívája volt. 1962-ben a Vöröskereszt Kiváló Dolgozója kitüntetést, 1968-ban pedig a Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta meg. 2001-ben hunyt el Egerben. K. M. Nagy Miklós, mérai235 szolgabíró Nemeslevelet Nagy György és fia, Miklós nyert 1681. október 4-én I. Lipóttól, melyet Pozsony vármegyében még ugyanabban az évben kihirdettek. Miklós 234

HML XXIII-2/a 43. rsz. 475. p., 58. rsz. 106. p.; HML XXIII-201/a 3. rsz.; HML XXXIII-1/a 79. rsz.; HML XXXIII-1/d 27. rsz. 1/2001. UB.; HML XXXV-22-11 104. rsz. 235 A személyére vonatkozó adatok gyűjtését megnehezítette, hogy vele szinte azonos időintervallumban (1723. augusztus 10. – 1731. október 22.) egy másik Nagy Miklós is működött a vármegyei tisztikarban ügyészként, s a jegyzőkönyvet vezető nótárius az ő esetében nem használta a megkülönböztetést segítő nemesi előnevet. Orosz 202. p., HML IV-1/a 16. rsz. 92., 259–264. p.; HML IV-1/b 618. rsz.; HML IV-7/e 3–5. rsz.

190


azonos nevű fia, aki Tarnamérán lakott, Heves vármegye közgyűlésén 1732-ben igazolta nemességét. A hivatalviselés ideje alapján valószínűbbnek tűnik, hogy az idősebb Miklós töltötte be a Tarnai járás szolgabírói tisztségét. 1723 októberében lett a Tarnai járás esküdtje (ordinarius juratus), s az ezzel járó feladatait 1729. május 16-ig végezte. Ezen a napon a vármegye vezető hivatalviselői körében áthelyezések történtek, mivel az addig két funkciót (szolgabíróságot és megyei pénz- és adóügyekért felelős perceptori tisztet) is ellátó Dévay András a püspök prefektusa lett. (Lásd: Dévay András alispán.) A Tarnai járás szolgabírája az első járásba került, s az így megüresedett helyre Nagy Miklóst nevezték ki szolgabírónak (judex nobilium, judlium). Tisztében a következő tisztújító közgyűlésig, 1731. október 22-ig maradt. Ekkor neve ugyan a szolgabírói jelöltek között szerepelt, megválasztására azonban nem került sor. Életpályájának többi szakaszáról nincsenek adataink. Sz. J. Nánásy Ignác, kiskarándi236 főszolgabíró Nánásy István Báthory Györgytől nyert 1608. június 13-án adományt Kiskarándra. A család nemességét 1801-ben hirdették ki Heves és Külső-Szolnok vármegyében. Nánásy Ignác János 1820. május 6-án született Egerben. Apja Nánásy Ignác, anyja Koller Mária volt. Felesége Szökő Mária lett. Lányuk Rozália Anna volt. Jogi tanulmányait az Egri Érseki Jogakadémián végezte. 1843–1844-ben országgyűlési jurátus volt Almásy Gedeon főispáni helytartó mellett. 1844-ben mint ügyvéd tért haza Egerbe. 1844-ben és 1845-ben több vármegyei állásra is jelölték, de nem kapott megbízást. Tarnaleleszen dolgozott ügyvédként. 1848. április 10-én mint tiszti alügyészt az állandó, központi rendőri választmány tagjainak sorába választották. 1848. november 15-én az árvaválasztmány számvevői megbízatását kapta. 1848. december 9-én őt is megbízták ideiglenes jelleggel, hogy a hadi cselekmények idején szolgabíróként teljesítsen szolgálatot. Szolgálati helye a Mátrai járás volt. 1849. április 26-án a Függetlenségi Nyilatkozat élő szóban való kihirdetésére a szolgabírók mellé rendelt bizottság tagja lett. A szabadságharc leverése utáni önkényuralmi korszakról egyetlen adat áll rendelkezésünkre: 1854-ben ügyvéd volt Tarnaleleszen. Az októberi diploma utáni 236

Kempelen 7:418. p.; Kiss 2007. 187–188. p.; HML IV-1/a 138. rsz. 1713., 140. rsz. 601., 607. p., 151. rsz. 525. p., 152. rsz. 1850. p., 154. rsz. 297. p.; HML IV-252 1. rsz. 24. p.; HML IV-253 3. rsz. 77. p.; HML IV-416 155. rsz.; HML MF 777.

191


alkolmányos periódusban, 1860. december 13-án a Mátrai járás főszolgabírója lett. 1861. november 18-ig tevékenykedett ebben a pozícióban. A Schmerling-provizórium időszakában nem viselt hivatalt. 1865-ben a pétervásárai kerület országgyűlési képviselőjének választották, 1868-ban viszont nem fogadta el a képviselői megbízatást. 1869. december 28-tól főügyész volt, tisztét 1872 elejéig viselte. Részt vett a kataszteri munkálatokban, a pétervásárai kerület kataszteri bizottságának az elnöke és az országos kataszteri bizottság tagja volt. 1886. november 6-án Egerben halt meg. P. J. Neményi János237 járási tanács vb-elnöke 1951-ben a Gyöngyössolymosi Községi Tanács elnöke volt. 1951. május 25-től a Gyöngyösi Járási Tanács V. B. tagjává, majd június 1-jétől elnökhelyettesévé választotta. 1952. március 1-jétől 1954. február 23-ig a Hevesi Járási Tanács V. B. elnöki funkcióját töltötte be. E tisztsége alól fegyelmi vétség elkövetése miatt mentették fel. Az eljárást lefolytatták, s – magánéleti problémák miatt – írásbeli megrovásban részesítették. Munkáját a Gyöngyössolymosi Községi Tanács elnökeként folytatta tovább. Sem életével, családjával, sem munkaviszonyával kapcsolatban nem rendelkezünk bővebb forrásanyaggal. Cs. Z. Nemes János, behárfalvi238 főszolgabíró A család IV. Lászlótól nyert adományt a liptói Behárfalvára 1283-ban. Heves és Külső-Szolnok vármegyébe Gömörből költözött át János, kinek 1844-ben hirdették ki a nemességét. Nemes János 1805-ben született a Zemplén vármegyei Bolyon. Politikai és jogi tanulmányait Pozsonyban végezte, 1828-ban ügyvédi diplomát szerzett. Hivatali pályájának első szakasza Gömör vármegyéhez kapcsolódott, ahol előbb jegyző, majd járulnok volt a megyei törvényszéken. A megyénkbe átköltöző Nemes Jánost 1844. december 16-án főpénztárnoki állásra jelölték, de azt 237

HML XV-41 197. rsz. Handbuch 1856. 13–14. p., 1858. 13–14. p., 1859. 12–13. p.; Kempelen 7:438. p.; Orosz 208. p.; HML IV-1/a 138. rsz. 1705. p., IV-1/a 151. rsz. 579., 583. p., 154. rsz. 297. p.; HML IV-152/a 15. rsz. 1855:925.; MOL D 188. 6.rsz. 1028. p. 238

192


nem nyerte el. A szabadságharc leveréséig ugyan nem viselt hivatalt, de több megyei bizottság tagjai között is szerepelt. Tagja volt például a Függetlenségi Nyilatkozatot kihirdető bizottságnak is. A neoabszolutizmus első időszakában, 1849 szeptemberétől 1850 márciusáig a hevesi másodosztályú járásbíróság járásbírója volt. A Hevesi járásban 1854. április 29-től 1860. december 12-ig cs. kir. főbírói (Stuhlrichter), azaz főszolgabírói posztot töltött be. 1860. szeptember 13án nyugdíjazását kérvényezte. A Bach-korszak utáni hivatali pályája, valamint további sorsa ismeretlen. P. J. Németh Albert, dömötöri239 népfelkelési biztos III. Károlytól 1723-ban nyert nemességet a család. 1820. március 22-én született Pesten. Apja Németh János, anyja Péchy Amália. Első felesége ózdi Sturman Emília, majd 14 éven át Sike Teréz lett. Gyermekei ifj. Albert, Gizella és Lajos voltak. Tanulmányait Egerben 1835-ben az érseki jogakadémián fejezte be, s 1840-ben ügyvédi vizsgát tett. Gróf Keglevich Miklóssal tevékenyen részt vett a vármegye ellenzéki mozgalmaiban. 1844-től jegyző, 1845 május 8-tól 1848 nyaráig Heves vármegye Tarnai járásában másodalszolgabíró volt. 1848. június 26án a tiszanánai kerületben választották képviselőnek, de 1849. július 2-án már lemondottként említették. 1849. január 30-tól alszázados lett, majd főszázadossá nevezték ki. 1849. január 16-tól mint Heves vármegye népfelkelési kormánybiztosa működött. A szabadságharc leverése után hadbíróság elé került, büntetése közlegényként történő besorozás lett az osztrák császári hadseregbe. Ennek letöltése után elrendelt utazási korlátozását csak 1857 márciusában változtatták észrevétlen rendőri megfigyelésre. A Bach-korszak bukása utáni rövid alkotmányos időszakban 1861-ben a poroszlói választói kerületben képviselőnek választották a Határozati Párt programjával, majd 1861-ben megyei törvényszéki elnök lett. 1869–1872 között újra képviselő lett, ekkor a Balközép pártján álló politikusként választották meg a poroszlói kerületben. 1873-ban Hódmezővásárhely választotta országgyűlési képviselőjének. 1887. május 28-án halt meg Pusztacsászon. N. L.

239

Orosz 208. p.; HL. Rendőri kartonok 68/88.; HML IV-1/a 140. rsz. 603. p., 151. rsz. 780. p., 154. rsz. 551–555. p.; HML IV-252 1–4. rsz.; HML VIII-1 104. rsz.; Gyászjelentések.

193


Novotha Péter240 főszolgabíró A család címeres nemeslevelét III. Ferdinándtól 1655. május 25-én Novotha János nyerte. Novotha Péter apja, Novotha József nemesi felkeléskor megyei kapitány, anyja okolicsnói Okolicsányi Mária volt. Születési helyét és idejét, iskolázottsági fokát nem ismerjük. Első felesége Fodor Franciska, a második Erdélyi Anna lett. Fia Gyula, aki 1870-ben párbajban esett el (lásd: Szederkényi Nándor főispán). A vármegyei tisztviselők között első ízben 1831-től 1837. november 6-ig leltük fel mint a Mátrai járás alszolgabíróját. 1837. november 6-tól 1841. október 25-ig ugyanennek a járásnak a főszolgabírói tisztét töltötte be. Későbbi életpályájáról nincsenek adataink. 1861. október 29-én halt meg. N. L. Nyitrai Lajos, dr.241 megyei tanács vb-elnökhelyettese 1913. november 2-án született Tiszaföldváron. Nős volt Farkas Rózsával, házasságukból két gyermek született. Jogi egyetemi végzettséget Debrecenben szerzett, beszélte az angol és a német nyelvet. 1946. január 1-jétől 1947. július 30-ig a Tiszaföldvári járás (Jász-Nagykun-Szolnok vármegye) behelyettesített jegyzője volt. Innen Bihar vármegye megüresedett alispáni székébe került behelyettesített minőségben, majd 1950. március 8-tól a belügyminiszter ugyanilyen beosztásban Heves megyébe helyezte át. A tanácsrendszer megszervezésének idején, 1950. július 1-jétől a Heves Megyei Tanács V. B. elnökhelyettesi posztját töltötte be 1953. január 30-ig, amikor koholt vádak alapján büntetőeljárást indítottak ellene, állásából elbocsátották, s minden tanácsi tisztségéből visszahívták. 1954-ben perújításra került sor, melynek során a bíróság a bűncselekmények vádja alól felmentette, elmaradt járandóságait pedig a megyei tanáccsal megfizettette. További életútjáról csak annyit tudunk, hogy Kalocsára került, s az ottani járási könyvtár vezetője lett. Cs. Z.

240 241

Nagy 8:171. p.; Kempelen 8:12. p.; HML IV-7/e 52. rsz. HML XV-41 200. rsz.

194


Okolicsányi Gusztáv, okolicsnói242 főszolgabíró Családja IV. Béla korától ismert, majd I. (Nagy) Lajos királytól 1379-ben János személyében a Liptó vármegyei Akalicsna-Okolicsnó falura (Okoličné, ma: Szlovákia) és még négy helységre új adományt nyert. Az idővel több megyében kiterjedt rokonsággal rendelkező család Heves és Külső-Szolnok vármegyei ágát Okolicsányi (I.) Mátyás alapította a 18. század elején, aki házassága révén szerzett birtokokat Dorogháza, Egercsehi, Maconka, és Szuha területén. E század folyamán a família tulajdonába került még a füzesi és a zsivai puszta, de birtokosok voltak Hamva (Chanava, Szlovákia), Mónosbél, valamint Kis- és Nagybátor határában is. Okolicsányi Gusztáv 1806. november 25-én született Losonckisfaludon. Okolicsnói Okolicsányi Sándor fia volt, aki 1820-ban mint József főherceg ezredbeli kadét igazoltatta nemességét, anyja pankotai Jósa Erzsébet (*1784) volt. 1829. február 18-án vette feleségül kesseleőkeői Majthényi Máriát. Gusztáv 1837-ben lett a Tiszai járás másodalszolgabírája, majd 1841. december 16-tól járási főszolgabíró. E tisztségét elvileg 1848. júnus 2-ig töltötte be. 1848. június 26-án képviselőjelöltként indult az országgyűlési választásokon, de a tiszanánai kerületben nem őt, hanem Németh Albertet választották meg. 1849 tavaszán vármegyei bizottságokban fordult elő a neve. A Függetlenségi Nyilatkozat (április 24.) után részt vett annak kihirdetésében, 1849. május 15-én pedig a szavazatszedő bizottság elnöke volt. A neoabszolutizmus időszakában, 1851-ben mint a a Szolnoki cs. kir. Megyehatóság Tiszafüredi járásba kinevezett cs. kir. főbírájával (azaz főszolgabírójával) találkozhatunk vele. 1861. október 20-án hunyt el Tiszaigaron. P. J. Okolicsányi Ignác, okolicsnói243 főszolgabíró A család történetére lásd: Okolicsányi Gusztáv főszolgabíró. 1799. október 18-án született Karácsondon. Apja okolicsnói Okolicsányi Sándor (1764–1810), anyja Farkas Ágnes (1771–1803) volt. 1826-ban vette feleségül Egerben vajkai és kereszti Molnár Apollóniát (1806–1883). Gyermekeik: Kornélia, Apollónia és Béla Manó. 242

Borovszky 608–609., 613. p.; Nagy 8:204–212. p.; Orosz 211–213. p.; Szederkényi 4:397., 389. p.; Szluha 2000. 470. p.; HML IV-1/a 129. rsz. 1149. p., 151. rsz. 779. p., 154. rsz. 297. p. 243 Orosz 211–213. p.; Szluha 2000. 467. p.; HML IV-7/e 50–52 rsz.; PIM CSA

195


A vármegyei szervezetben 1824. december 3-án tűnt fel először mint másodalszolgabíró a Gyöngyösi járásban, azután 1828. április 16. és 1831 között ugyanitt főszolgabírói tisztet töltött be. 1849 áprilisában a Függetlenségi Nyilatkozat élő szóban való kihirdetésére a szolgabírók mellé rendelt bizottság tagja volt. A szabadságharc leverése után, 1849. szeptember 6-tól főszolgabíró lett a Mátra járásban. 1850. február 1-jéig viselte ezt a tisztséget. Ezután a gyöngyösi járás közigazgatási főszolgabírája volt október 31-ig. 1851. augusztus 27-én hunyt el Pesten. N. L. Okolicsányi Imre, dr. okolicsnói244 alispán Egerben 1884. július 16-én régi nemesi család leszármazottjaként született. (Lásd: Okolicsányi Gusztáv főszolgabíró.) Születési neve Okolicsányi Imre Lajos Géza. Apja okolicsnói Okolicsányi Lajos m. kir. állami anyakönyvi felügyelő, országgyűlési képviselő volt. Anyja neve altorjai Altorjay Ilona. Középiskolai tanulmányait Egerben végezte, és az érettségi után az 1902/03-as tanév első félévétől az Egri Érseki Jogakadémián tanult tovább, ahol a Kovács János-féle ösztöndíjban részesült, s ahol az államtudományi államvizsgát 1906-ban tette le. 1907-ben gyakornokként lépett a közigazgatási pályára Egerben, s pénzügyi titkár lett az Egri Pénzügyigazgatóságnál. Még abban az évben tiszteletbeli szolgabírói címmel tüntették ki, majd 1917. április 23-tól 1921. október 24-ig a Hatvani járás főszolgabírói tisztét töltötte be. Az 1918. évi őszirózsás forradalom idején tagja volt a Hatvani Nemzeti Bizottságnak. A Tanácsköztársaság időszaka alatt is hivatalában maradt. Járását mind közigazgatási, mind közélelmezési szempontból mintajárássá fejlesztette. 1921. október 24. napján átvette az Egri (központi) járás vezetését. 1925. szeptember 22-én első ízben, majd 1943. március 31. napján történt nyugdíjazásáig több választási ciklusban választották meg a vármegye alispánjának. Időközben, 1927 januárjában megbízták a főispáni teendők helyettesként

244

Békássy 37., 42–43. p.; HA 57. p.; HL 274. p.; KMKA 2:769 p.; MLL 834. p.; MPKC 214. p.; MPL 2:113 p.; MTL 415. p. 55. t.; Orosz 211–213. p.; Szluha 2000. 460. p.; HHL 1917. 94. p.; 1921. 248. p., 1925. 198. p., 1927. 8. p., 1940. 81–83. p., 1942. 4. p., 1943. 74–76. p., 1944. 17. p.; „Művelt elit” felvétel; PIM MÉI hivatkozva MMon; HML IV402/a 79. rsz. hivatkozva 150/kgy.1931, 12.109/a.1931.; HML IV-407/c 6. rsz. hivatkozva 15.754/a.1921.; HML IV-407/c 7., 8. rsz. hivatkozva 4.964/a.1943.; HML IV-416. 123. rsz.; HML VIII-1 82. rsz.; HML XXXIII-1/c 110. rsz.

196


történő ellátásával is. 1943-ban a megyei törvényhatósági bizottság örökös tagjává választották. Működése alatt Heves megye úthálózata országos viszonylatban is mintaszerűvé fejlődött, erős kézzel kezdte meg a községek háztartásának rendbetételét és igazgatásuk modernizálását. Kibővíttette a barokk vármegyeházát, benne kényelmes irodahelyiségeket alakíttatott ki, és ugyanott viszonylag olcsó és kényelmes tisztviselői lakásokat építtetett. Az egri közigazgatási tanfolyam igazgatójaként nagy gondot fordított a jegyzőképzésre. Felépíttette a Vármegyei Siketnéma Intézet épületét. Minden jótékony céllal létrejött intézményt igyekezett anyagilag segíteni. Szinte valamennyi vármegyei, társadalmi egyesület, egylet díszelnöke, elnöke vagy vezetőségi tagja volt. Példának okáért huzamos ideig volt a MOVE Egri Sport Egyesület elnöke. 1942 januárjától – mint a községi közigazgatás vitathatatlan szaktekintélyét – a Vármegyei Tisztviselők Országos Egyesülete alelnökévé választották. Engedélyezett igazgatósági tagságai voltak a Hevesmegyei Hitelbank Részvénytársaságnál és az Apcvidéki Kőbányák Részvénytársaságnál. Személyében egyaránt tisztelték a sport, az irodalom, a képzőművészet pártfogóját és nagy támogatóját. Írásai a helyi lapokban jelentek meg. Felesége kisdobronyi Isaák Erzsébet Ilona Anna volt. Gyermekeik László és István. Egerben hunyt el 1944. január 9-én. K. Gy. Okolicsányi István, okolicsnói245 cs. kir. főbíró (főszolgabíró) Okolicsányi István 1824. augusztus 13-án született Losoncon. Apja okolicsnói Okolicsányi Lajos (1775–1828), anyja okolicsnói Okolicsányi Johanna (1789–1835) volt. Testvére, Lajos a szabadságharcban hősi halált halt honvédszázadosként. 1905-ben adoptálta nővére fiát. 1848 őszétől a Somogy megyei 60. honvédzászlóalj katonája. Legmagasabb katonai rangja: főhadnagy. 1851 augusztusától 1854. április 29-éig a Gyöngyösi járás cs. kir. főbíró segédje volt, végleges főbírói kinevezést 1854. március 24-én kapott. Tisztségét 1860. december 12-éig viselte. 1863-ban mint a szolnoki törvényszék ülnöke fordult elő a neve. 245

Bona 1998-1999. 2.598. p., Borovszky 598. p.; Handbuch 1858. 13–14. p.; 1859. 12– 13. p.; PIM CSA; Szluha 2000. 481. p.; HML IV-1/a 154. rsz. 297. p.; HML IV-152/a 1. rsz. 1850:89., 5. rsz. 1853: 159., 27. rsz. 1857:1540.; HML IV-153 1. rsz. 1850:9.; MOL D 55. 536. rsz. 264. p.; MOL D 60. 1. rsz. 113. p.; MOL D 225 275. rsz. 79–81. p.

197


1867-től a Jászsági, 1890-től a Szolnok megyei Honvédegylet tagja. 1918. december 11-én hunyt el Budapesten. P. J. Orczy István, báró orczi246 alispán 1677. május 18-án született Kőszegen. A család Somogy megyéből származott, de István apja, Orczy Gergely Vas vármegyei birtokos nemes, anyja Boda Julianna volt. Házasságot 1708. január 18-án kötött Petrovay Zsuzsannával. Birtokszerző tevékenységével és a felesége hozománya révén Heves és Külső-Szolnok vármegye egyik jelentős birtokosa lett, akinek más megyékben is voltak még javai. Neve a korabeli forrásokban Orczi, Orczÿ, Orczj alakváltozatokban fordul elő. Iskoláit Kőszegen és Bécsben végezte, majd rokona, Telekesy István győri kanonok szolgálatába állt. Telekesy egri püspökké való kinevezése után (lásd: Telekesy István egri püspök, örökös főispán) 1699-ben Heves vármegyében telepedett le, és 16 évig a püspöki javak prefektusa lett. 1704. október 17-től a vármegyei közgyűléseken a püspök-főispán meghatalmazottja volt. Ugyanebben az időben katonai szolgálatot is teljesített, Eger várában gróf Zinzendorff Ferdinand parancsnoksága alatt egy lovas csapat kapitánya volt. 1705. február 28-án a vár feladásakor a kurucok Telekesy püspökkel együtt Cserép várába zárták. Jó kapcsolatban lévén Rákóczi Ferenccel, fogságából hamar szabadult. 1707-ben az ónodi gyűlésen a vármegye egyik követe volt, az 1708. november 22-re Tályára meghirdetett országos tanácskozmányon pedig Almásy Jánossal és Kada Pállal együtt képviselte a megyét. Ugyanebben az évben a vármegye toborzó kapitányává nevezték ki. 1709-ben hűségesküt tett a Habsburg uralkodónak, majd 1710–12-ben a fiskális javak összeírására és elkobzására kiküldött királyi ügyész volt. 1710. december 22-én a vármegye tisztújító ülésén alispánná (vicecomes) választották. A következő években, egészen 1715. szeptember 9-ig megerősítették ebben a tisztében. Alispánként többször ellátta a megye képviseletét, így 1711. szeptember 25-én az országos adó kivetésére küldték, 1712. március 15-én pedig országgyűlési követi megbízást kapott a közgyűléstől, s a pozsonyi diétán annak berekesztéséig részt vett. 1714. május 10-én a Német Lovagrendnek elzálogosított Jászkun Kerület főkapitánya lett, s az maradt 20 éven át. 1715. szep246

B. Gál 1993. 9–17. p.; B. Gál 2005/b 13–15. p.; Heckenast 316. p.; Héjja 408. p.; Nagy 8:238–242. p.; Orosz 214–215. p.; Petrovay; Szederkényi 4:98., 115–116., 128., 134., 180., 211., 213., 226. p.; HML IV-1/a 12. 55., 440. p., 13. rsz. 14–15., 80., 154/1., 421., 560–561., 563., 645., 972. p., 16. rsz. 264., 446. p.; HML IV-1/b 617–619. rsz.; HML IV-7/e 1–2. rsz.

198


tember 9-én Heves vármegye táblabírájának (assessor tabulae judiciariae) nevezték ki, s ebben a pozíciójában 1718. szeptember 30-án ismét megerősítést nyert a közgyűléstől. 1716-ban a császári seregben harcolt a törökök ellen, részt vett Pétervárad és Temesvár bevételében. 1724. október 27-től 1730-ig a Királyi Tábla bírája volt, 1730. január 9-től 1732-ig pedig alországbírói tisztséget viselt. Érdemei elismeréseként 1731. április 30-án római szent birodalmi bárói rangra emelte az uralkodó. 1731. október 22-én ismét vármegyei táblabíróvá választották. 1732. október 10-én Békés vármegye táblabírájának nevezték ki. 1735-ben Heves vármegye kapitányaként részt vett a Péró-lázadás leverésében. 1736. július 5-én magyar bárói rangot nyert, s királyi tanácsosnak nevezték ki. A gyöngyösi Szent Bertalan-templom epitáfiuma szerint 1748. november 13-án halt meg, a genealógiai irodalomban elhalálozásának időpontja és helye: 1749. december 12., Pest. Sz. J. Orczy Sándor, orczi247 főszolgabíró Somogy megyéből származó család. Tagjai közül István és Sándor telepedett meg megyénkben. István 1710-től 1715-ig alispán volt, később bárói rangra emelkedett (lásd Orczy István, báró, alispán). Sándor Gyöngyöshalászon élt, de birtokai feküdtek még Fegyverneken és Pusztasülyön. A megyegyűlésen 1744-ben igazolta nemességét. Felesége Petrovay Julianna volt. Fiukat szintén Sándornak hívták, 1737. május 12-én született. A fiatalabb Orczy Sándor nem járta végig a hivatali ranglétra fokozatait, hanem rögtön magas beosztásba került: 1761. augusztus 25-én Barkóczy Ferenc főispán kinevezte a Gyöngyösi járás főszolgabírájának (ordinarius judlium). A legközelebbi tisztújító közgyűlés ugyanerre a tisztségre választotta meg 1766. december 9-én. 1773. április 19-én megyei főadószedőnek (generalis perceptor) választották, Eszterházy Károly főispán pedig táblai ülnöknek (assessor) nevezte ki ugyanekkor. Utóbbi hivatalában rövid ideig működhetett; még abban az évben meghalt, november 23-án már másik főadószedőt nevezett ki a főispán. Feleségét Gosztonyi Annának hívták, egy fiuk volt, János. K. L. E. Ordódy György, ordódi és rosonmiticzi248

247

Kempelen 8:72–76. p. (Szerinte halálának éve 1787.); Nagy 7:238–242, 329–330. p.; Orosz 214–215. p.; Turul 1887. 21., 60. p.; HML IV-1/a 25. rsz. 88. p., 27. rsz. 363. p., 31. rsz. 73., 75., 306. p.; HML IV-1/b 619–633. rsz.; HML IV-7/e 12–14. rsz.

199


alispán Bács-Bodrog vármegyéből a Felvidékre származott régi nemes család tagja. 1666-ban vagy 1667-ben született a család rosonmiticzi ágához tartozó Ordódy Ferenc és Prencsinszky Borbála fiaként. Tanulmányokat a nagyszombati egyetemen is folytatott, 1685/1686-ban az intézmény másodéves bölcsész hallgatója volt. Heves vármegyében Szuha, Mátramindszent, Dorogháza, Csány településeken volt birtoka. Első felesége Holecz Zsuzsa, második felesége Bossányi Mária volt. Heves és Külső-Szolnok vármegye tisztikarába az 1701. szeptember 30-án megtartott tisztújító közgyűlésen került, ahol másodalispánná (substitutus vicecomes) választották meg. A következő évben, 1702. szeptember 13-án ő lett a vármegye alispánja (vicecomes). A Rákóczi-szabadságharc kitörésekor az elsők között csatlakozott a mozgalomhoz, ahol katonai vezetőként lett ismert. 1703. november 6-án az egri kurucok kapitánya, december 12-től pedig ezreskapitány volt. 1706. augusztus 1-jén brigadérosi kinevezést kapott, majd 1710-ben a Duna-Tisza közi hadak parancsnoka és Érsekújvár (vice)kommendánsa lett. A hadieseményekben való részvétele miatt vármegyei hivatali teendőit nem tudta ellátni, s mivel az akkori másodalispán, Dévay Pál is hadba szállt, ezért 1704. július 15-én a közgyűlésen helyettesítőt neveztek ki Országh Pál személyében az alispáni feladatok elvégzésére. (Lásd: Dévay Pál alispán és Országh Pál alispán.) A vármegye igazgatásában így nagy szerepet sem ebben az időszakban, sem a későbbiekben nem játszott, bár jogilag a következő tisztújításig, 1708. november 6-ig hivatalban lévőnek tekintették. 1721. május 12-én Trencsénben halt meg. Sz. J. Orosz Miklós, dr.249 járási tanács vb-elnöke 1924. október 14-én született Tyukod községben (Szatmár vármegye). Szülei, Orosz Miklós és Németh Julianna kevés földön gazdálkodó földművesek, majd 1950-től termelőszövetkezeti tagok voltak. 1955. október 22-én kötött házasságot a Füzesabonyban élő Lukács Irén tanítónővel. Házasságukból két gyermek született. 248

Heckenast 316-317. p.; Nagy 8:242–258. p.; Szluha 2003. 193. p.; Szluha 2006. 442– 443. p.; HML IV-1/a 11. rsz. 765., 907. p., 12. rsz. 40. p.; HML IV-1/b 617. rsz.; HML IV-7/e 1. rsz. 249 HMÖ irattára. Személyügyi iratok 262. dosszié; HML XV-41 203. rsz.; HML XXIII326/a 4. rsz.

200


Elemi iskolai tanulmányai befejezése után a mátészalkai téli gazdasági iskolában tanult tovább, majd az ottani polgári iskolát végezte el levelező tagozaton. A II. világháborúban nem vett részt, így 1944. március 1-jétől Tyukod község elöljáróságánál dolgozott előbb kisegítő alkalmazottként, majd 1946. január 1-jétől községi írnokként. 1945 tavaszán aktívan közreműködött a földosztó bizottságban. 1950. október 15-én a Csengeri Járási Tanácsra helyezték át, majd a következő évben a Gödöllői Mezőgazdasági Akadémián kezdte meg tanulmányait. Ezt kiváló eredménnyel zárta, és 1952. szeptember 1-jétől a Földművelődésügyi Minisztérium Termelőszövetkezeti Főosztályának alkalmazottja lett. Mivel ebben az időben zajlott a vidék kommunista káderekkel történő megerősítése, a Minisztertanács Tanácsszervek Osztálya felkérte, hogy vállaljon vidéken tanácsvezetői funkciót. Így 1954. április 15-től a Hevesi Járási Tanács V. B. elnöki feladatait látta el. 1957 májusában a Heves Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága fegyelmi eljárást indított ellene az ’56-os forradalomban tanúsított magatartása miatt. Írásbeli megrovásban részesítették, majd saját kérésére áthelyezték a Füzesabonyi Járási Tanács V. B. elnökhelyettesi posztjába. Ezt a hivatalt 1971. április 25-ig töltötte be. A tanácsi munka színvonalas ellátásához előbb a tanácsakadémiát végezte el, majd 1965-ben diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1972-ben elvégezte a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem szakosítóját is. 1971. április 26-tól, a járási hivatalok felállításától 1974 júniusáig a Füzesabonyi Járási Hivatal elnökhelyetteseként, azután pénzügyi, majd igazgatási osztályvezetőjeként dolgozott. 1981. április 1-jétől Füzesabony Nagyközségi Közös Tanács V. B. titkára, majd 1984. január 1-jétől Füzesabony Városi Jogú Nagyközségi Tanács V. B. titkára volt 1984. október 14-ig, nyugdíjba vonulásáig. Egy 1946-os dokumentum szerint tagja volt a Független Kisgazda Pártnak, majd 1952-ben lépett be a Magyar Dolgozók Pártjába, s innentől kezdve megszakítás nélkül tagja a kommunista állampártnak. Betöltötte a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat füzesabonyi járási alelnöki tisztét, s a Magyar Honvédelmi Szövetség területi tanácsadó testületének is tagja volt. Élete során számos kitüntetésben részesült, melyek közül kiemelkedő az 1970-ben és az 1982-ben kapott Munka Érdemrend ezüst fokozata. Az elsőt tanácsi, a másodikat pártmunkájáért kapta. Cs. Z. Országh Pál250 250

Orosz 216. p.; Szabó 2001. 91., 173., 210. p.; HML IV-1/a 7. rsz. 241–242., 244., 339. p., 8. rsz. 25–26., 113. p., 9. rsz. 76–78. p.; 10. rsz. 252–255., 277., 280., 11. rsz. 3.,

201


megbízott alispán Címeres nemeslevelet I. Lipóttól nyert 1688. március 10-én, melyet még ugyanabban az évben szeptember 9-én Heves és Külső-Szolnok vármegye közgyűlésén kihirdettek. Családnevét Orszagh, Ország változatokban is írták. Gyöngyösön lakott. Családjából testvére, Márton az Egri járás esküdtje volt (1693–1694), unokája, József 1750. december 14-től a Gyöngyösi járás esküdtje, majd 1761. augusztus 25-től 1773. április 19-ig ugyanennek a járásnak az alszolgabírája lett. Hivatali pályafutását a gyöngyösi városi magisztrátusban kezdte, ahol 1676tól 1681-ig, 1682 augusztusától 1683 áprilisáig és 1685–1686-ban a város jegyzője, 1686–1687-ben a tanács tagja, 1688–1689-ben pedig a pénzügyeket irányító perceptora volt. A vármegye tisztikarába 1688. szeptember 9-én került, a tisztújító közgyűlésen a második járás szolgabírája mellé esküdtnek (jurassor) választották meg. A következő két évben, 1689. október 10-én és 1690. október 16-án újra megválasztották, de ekkor az első járás szolgabírói segítőjéül rendelték. 1691. október 1-jétől a megye területét három járásra osztották, ekkor ő a második járásba került továbbra is esküdtnek. Az 1692. augusztus 25-i tisztújításkor került magasabb pozícióba: az első járás szolgabírája (judex nobilium, judlium) lett. Egy év eltelte után, 1693. augusztus 1-jén tisztségéről lemondott. 1696. október 16-án választották be ismét a megye tisztikarába, újra esküdt lett, de már a harmadik, Egri járásban. Megyei hivatala mellett 1697. február 11-től kerületi alhadbiztosként (subcommissarius provincialis) is működött. 1697. szeptember 19-én az első járás szolgabírájának és egyidejűleg másodalispánnak (substitutus vicecomes) is megválasztották. A két tisztség mellett még Gyöngyösön az 1698–1699-es hivatali évben ismét ellátta a város perceptori feladatait. 1698. november 6. és 1701. szeptember 30. között a vármegyében már csak a másodalispáni hivatalát viselte, miközben lakóhelyén 1701–1702-ben újra a tanács tagjaként vett részt a városigazgatásban. 1702-ben az egri vár lerombolásához kirendelt biztos (commissarius pro demolitione Agriensis arcis) volt. A Rákóczi szabadságharc idején, amikor a vármegye alispánja és a másodalispán is hadba szállt, őt bízták meg az alispán helyettesítésével. (Lásd: Ordódy György alispán és Dévay Pál alispán.) 1704. július 15-től 1708. november 6-ig mint megbízott alispán (surrogatus vicecomes) vagy helyettes alispán (substitutus vicecomes) megnevezéssel állt a megyei tisztikar élén. Közben 1704–1705-ben újra gyöngyösi tanácstag volt. 1708. november 29-én a fejedelmi ítélőtábla esküdtjévé (assessor tabulae judiciariae ducalis) delegálták, bár később annak munkájában egyáltalán nem vett részt, mivel helyére 1709. február 1-jén Csőke Jánost nevezték ki. (Lásd: Csőke János szolgabíró.) Országh Pál 1709 utáni életútjának alakulásáról nem szólnak a forrásadatok. 143–145., 513., 765., 819. p., 12. rsz. 40., 61., 385. p.; HML IV-1/b 616–618. rsz; HML IV-7/e 1. rsz.; HML V-101/a 1. rsz. 109., 113., 164., 179., 199. p.

202


Sz. J.

Páldy István251 szolgabíró Nemességet Páldy Mihály, testvére, Máté és gyermekeik, János, István Erzsébet, illetve István, Mihály és Katalin nyertek 1715. február 28-án, melyet ugyanebben az évben a vármegyében kihirdettek. Mihály fia István 1727-ben nemesi bizonyságlevelet kapott. Valószínűleg ő lett vármegyei tisztviselő, de nem kizárt, hogy azonos nevű unokatestvére. Családneve Páldi, Páldj, Páldÿ változatokban található a forrásokban. Páldy István a vármegye tisztikarába 1733. május 5-én került, amikor megválasztották a Gyöngyösi járás esküdtjévé (ordinarius jurassor). A tisztséggel kapcsolatos feladatokat, mint például 1737-ben összeírás elkészítése, vagy 1740ben a pestis alatt meghaltak jegyzékének összeállítása, 1746. december 29-ig látta el. Az ezen a napon megtartott tisztújító közgyűlésen a Gyöngyösi járás szolgabírájának (judex nobilium, judlium) jelölték és meg is választották. Hivatalában a következő tisztújításig, 1750. december 14-ig maradt. Ezt követően két alkalommal, 1756. április 26-án és 1758-ban táblabírónak (assessor tabulae judiciariae) választották meg. Sorsának ezt követő alakulásáról nem találtunk adatokat. Sz. J. Pap Pál252 népfelkelési biztos A római katolikus vallású családnak Bereg vármegye 1834. június 9-én állított ki nemességigazolást, melynek hitelességét 1841. április 19-én Fejér György egri kanonok kétségbe vonta, de Heves és Külső-Szolnok vármegye közgyűlése ennek ellenére igazolta. A későbbiekben a vármegye a Helytartótanács utasítására nemességigazoló per lefolytatására kényszerült, amely 1848-ig, a nemesi előjogok eltörléséig nem zárult le. Pap Pál a Borsod megyei Bánfalván született 1805 körül. Apja Pap Mihály, anyja neve ismeretlen. Egy jogakadémiai évfolyamot biztosan elvégzett 1820–1821-ben. Az 1833. október 22–23-i, botrányba fulladt követválasztás e251

Orosz 217–218. p.; HML IV-1/a 16. rsz. 359. p., 20. rsz. 1–5., 566. p., 22. rsz 158. p., 23. rsz.; HML IV-1/b 618–619. rsz.; HML IV-7/e 5–10. rsz. 252 Pálmány 648–650. p.; VU 1872. 3. sz.; HL Rendőri kartonok 70/71.; HML IV-1/a 154. rsz. 108. p.; HML IV-252 1–4. rsz.; HML VIII-1 100. rsz.

203


gyik hangadója volt, amiért ellene is főispáni széksértési pert rendeltek el. Az 1837. december 11-én hozott királyi kúriai ítéletben felmentették az ellene hozott vád alól. A vármegyei tisztikarban 1848/49-ig nem töltött be számottevő pozíciót; 1845-től 1848. június 2-ig csak – tiszteletbeli címet jelentő – táblabíró volt. 1848. július 6-tól viszont a népképviseleti országgyűlés képviselőjének választották a kápolnai kerületben. 1849. január 12-től az Országos Honvédelmi Bizottmány megbízásából Heves és Külső-Szolnok vármegyében népfelkelési kormánybiztosként működött. A szabadságharc leverését követően perbe fogták, de 1850. július 20-án uralkodói amnesztiát kapott, és Kápolnán postamesteri hivatalt viselt. Tagja volt a vármegye 1861. évi alkotmányosan választott törvényhatósági bizottságának, melynek 1861. november 18-i jegyzőkönyvében mint táblabírót említették. 1865. november 27-én a kápolnai kerületben újra országgyűlési képviselővé választották, amikor a Határozati Párthoz csatlakozott. 1868. április 2-án az 1848-as pártot alapító 14 képviselő egyike volt. A Vasárnapi Újság 1872. január 21-i száma közölte halálhírét. Halálának helyét nem ismerjük. N. L. Pápay Gyula, dr.253 behelyettesített megyei főjegyző megyei tanács vb-titkára 1923. október 5-én született Gyöngyösön. Apja dr. Pápay Gyula ügyvéd, anyja Kállay Irén volt. 1949. október 15-én kötött házasságot Szekrényes Piroskával. 1941-ben érettségizett Gyöngyösön. 1947 júniusában szerezte államtudományi doktorátusát. 1958-ban kapta meg jogász diplomáját az Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán. Közigazgatási munkáját kisegítőként kezdte Gyöngyössolymoson 1945ben. Ez év októberében Markazon lett községi jegyző. 1947-ben gyöngyösi járási jegyző (azaz szolgabíró), 1948 októberében Eger városánál behelyettesített tanácsnok lett. 1949 októberében fogalmazó volt a vármegyén. Ugyanez év novemberében már vármegyei jegyző, majd 1950 elejétől behelyettesített megyei főjegyző lett. A megyei tanács megalakulásakor, 1950. június 15-től az igazgatási osztály vezetője, majd 1950. november 8-tól a végrehajtó bizottság titkára volt 1953. október 24-ig. Ekkor egy autóbaleset miatt a belügyminiszter fegyelmileg elbocsátotta. Ezért a Gyöngyösi Autóközlekedési Vállalatnál helyez253

HMÖ irattára. Személyügyi iratok 250. dosszié; HHL 1949. 59. p.; HML XV-41 212. rsz.; HML XXIII-2/a 1. rsz. 1950. június 19. 1–13. p.; HML XXXIII-1/a 244. rsz.: Gyula György Mihály József nevet kapta születésekor.; HML XXXIII-1/b 280. rsz.; HML XXXV-22-3 242. rsz. 3. p.

204


kedett el, előbb mint bevételi ellenőr, majd mint ellenőrzési csoportvezető. 1954ben a Gyöngyösi Kézműipari Vállalatnak lett az igazgatója. 1955 szeptembere és 1958 között a Gyöngyösi Vas- és Fémipari Vállalatnak volt az igazgatója. 1958. szeptember 16-tól a Heves Megyei Tanács Pénzügyi Osztályának a vezetője, majd 1966. július 1-jétől egészen 1983-ig, nyugállományba vonulásáig a végrehajtó bizottság titkára volt. Képzett közigazgatási szakember és nyitott gondolkodású, humánus vezető hírében állt. 1945-ben a Nemzeti Parasztpártba lépett be, s annak volt a tagja 1949-ig. Ezután az MDP-, majd az MSZMP-tagság következett. 1966-tól hivatalból az MSZMP Heves Megyei Bizottsága V. B. tagja volt. 1983. szeptember 7-én kizárták a pártból, mivel feleségét egyházi szertartással temette el. 1961-ben Munka Érdemérem kitüntetésben részesült. A Munka Érdemrend arany fokozatát háromszor kapta meg: 1965-ben, 1973-ban és 1980-ban. A Haza Szolgálatáért Érdemrend arany fokozatát 1982-ben vehette át. K. M. Papp Sándor254 járási tanács vb-titkára 1921. szeptember 22-én született Átányban. Szülei, Papp József és Juhász Zsuzsanna napszámosok voltak. 1947. november 22-én kötött házasságot Madarász Rebekával. A hat elemi elvégzése után előbb cselédkedett, summás és napszámos munkákat vállalt, majd Budapesten különféle alkalmi munkákból élt. 1941-ben az átányi községházára került kisbírói munkakörbe. 1944 októberében katonai szolgálatra a rétsági harckocsi zászlóaljhoz hívták be. Itt írnoki és gépkocsivezetői tanfolyamokat végzett el, majd századírnokként szolgált tovább. A front Németországba sodorta, itt fogolytáborba, majd kórházba került, végül 1945 őszén hazaszökött. Az 1945-ös választásokon a Magyar Kommunista Párt utcabizalmijaként vett részt, majd 1946 januárjában belépett a pártba. Ifjúsági szervező volt, a MADISZ helyi elnöke. 1948-ban, a két munkáspárt egyesülése után a Magyar Dolgozók Pártja atkári helyettes titkára lett. 1947-ben magánúton elvégzett két polgári iskolát, majd a községi közigazgatási tanfolyamot. 1946-tól az átányi községházán újjáépítési közmunkanyilvántartói feladatot látott el. 1949. január 1-jétől 1950. október 31-ig Erk községben volt adóhivatal-vezető, majd 1951. április 10-ig a Hevesi Járási Tanács Pénzügyi Osztályának előadójaként tevékenykedett. Ezt követően a Kömlői Községi Tanács V. B. titkára, 1954. április 15-től a Hevesi Járási Tanács instruk254


205


tori előadója, majd rövid ideig a Tiszanánai Községi Tanács V. B. titkára volt. 1954. november 1. és 1957. január 15. között munkáját a Hevesi Járási Begyűjtési Hivatal vezetőjeként folytatta. Ezt követően munkaviszonyával kapcsolatosan csak az a dokumentum áll rendelkezésünkre, amelyben 1960. július 25-én felterjesztették a Hevesi Járási Tanács V. B. titkári pozíciójára, amelyet 1966. szeptember 15-ig látott el. További életpályáját források hiányában nem tudtuk rekonstruálni. 2005-ben hunyt el Budapesten. Cs. Z. Papp Sándorné255 megyei tanács vb-elnökhelyettese 1924. május 23-án született Egerben Kovács Erzsébet Máriaként. Apja Kovács Mihály ácssegéd, anyja Sajósy Erzsébet volt. 1943. augusztus 31-én kötött házasságot Papp Sándor gazdasági szaktanítóval. 1943-ban – a tanítóképző befejezése után – a fegyverneki gazdasági iskolában tanított. 1945 februárjában lépett be az MSZDP-be, majd a két munkáspárt erőszakos egyesítése után az MDP, később pedig az MSZMP tagja lett. 1945 szeptemberétől a balmazújvárosi mezőgazdasági iskolában tanított. 1949-ben átkerült az általános iskolába. 1951 őszétől az egri VII. számú Általános Iskolában tanított. Még ez év decemberében kinevezték az Egri Pedagógiai Főiskola Tanulmányi Osztályának vezetőjévé, ahol emellett pedagógiát és módszertant tanított. A főiskolán a tanári pártalapszervezet vezetőségi tagja volt. 1954. szeptember 1-jén választották meg a Heves Megyei Tanács V. B. elnökhelyettesének. 1956 őszén pártiskolán vett részt. 1960 januárjában szerzett diplomát az ELTE BTK magyar szakán. 1967. március 31-én a Dolgozók Középiskolájának lett az igazgatóhelyettese, 1975-től igazgatója. Ezt követő életútját forrásadatok híján nem ismerjük. A Kádár-korszakban a Hazafias Népfront Heves megyei alelnöke, a Hazafias Népfront Nőbizottságának elnöke, a Megyei Választási Elnökség tagja volt. 1955-ben Szocialista Munkáért Érdemérem, 1958-ban Szocialista Kultúráért, 1970-ben Felszabadulási Jubileumi Emlékérem kitüntetéssel ismerték el munkáját. K. M. Papp Zoltán, dr.256 helyettes főszolgabíró, járási főjegyző 255 256

HML XXXIII-1/a 123. rsz.; HML XXXIII-1/b 91. rsz.; HML XXXV-29-3 106. rsz. HA 47–48., 59., 62. p.; PIM MÉI.

206


Hatvanban 1907. szeptember 24-én született. Születési neve Papp Zoltán Bertalan. Apja Papp József mészáros, anyja Kalocsai Filoména volt. Családi neve hivatalos iratokban Pap változatban is előfordul. Felesége dr. Félix Anna középiskolai tanár volt. Iskolai végzettségéről nem találtunk adatokat. Közszolgálata 1927. szeptember 1-jén kezdődött Hatvanban, ahol a községházán kisegítő díjnokként alkalmazták. 1930-ban ugyanitt írnok lett, majd 1936-ban községi segédjegyzővé választották. A II. világháború idején dr. Antall József menekültügyi kormánybiztos az 1939. szeptember végétől 1940. június 10-ig Hatvanban működött menekülttábor vezetésével bízta meg. Nagy érdemei voltak a lengyel menekültek Jugoszlávián keresztül Franciaországba történő szabad eltávozásában. 1943 augusztusában a belügyminiszter községi ellenőrjegyzővé nevezte ki. 1944. november elején a Hatvan nagyközség kiürítését elrendelő parancs végrehajtásakor élőállatokat és gépeket mentett meg a település számára. November 25-én tagja volt a bevonuló szovjet csapatokat fogadó bizottságnak. (Lásd: Fülöp István főispán.) 1945. február 12-én a helyi nemzeti bizottság javaslatára helyettes hatvani járási főszolgabíróvá nevezték ki, majd áprilistól a 1030/1945. M. E. sz. rendelet értelmében hivatali beosztásának neve főjegyzőre változott. Március 23-án a Hatvani Igazoló Bizottság igazoltnak nyílvánította, tavasszal belépett a Szociáldemokrata Pártba. 1945. április 22-én – a Hatvan megyei várossá válását kérelmező rendkívüli képviselőtestületi ülésen – polgármesterré választották. E tisztségét ténylegesen 1945. június 20-tól, a várossá nyilvánítást jóváhagyó belügyminisztériumi döntést követően töltötte be. Augusztus 4-ig vármegyei főjegyzői hivatalát is megtartotta, de ekkor ténylegesen az ügyeket már Gyürky Imre járási jegyző intézte. (Lásd: Gyürky Imre, dr., járási főjegyző.) 1945. augusztus 9-én – a Baross Szövetség hatvani szervezetében betöltött elnöki funkciója miatt – többekkel együtt letartóztatták és az egri internáló táborba szállították. Innen a recski táborba vitték, ahol baleset következtében kezét és lábát törte. 1946. február közepén a rendőrség az egri kórházból újabb 6 hónapra internálta. A táborból 1946 tavaszán szabadult, s az ún. Baloldali Blokk nyomására B-listára tették. Az alispán 1946. április 21-én polgármesteri tisztsége alól felfüggesztette, azonban október 24-én az ellene indított fegyelmi eljárást megszüntette. 1950-ben ügyvédi szakvizsgát tett, s ezt követően élete végéig Hatvanban maradt és ügyvédként tevékenykedett.

1945 előtt a Hatvani Hitelszövetkezet elnöke, a Hatvani Katolikus Kör vezetőségének tagja, a Hatvani Kaszinó jegyzője és titkára volt. Hatvanban hunyt el 1982. február 3-án vagy 4-én. K. Gy. 207


Papszász József257 főszolgabíró, másodalispán A család Gömör megyéből származott. Címeres nemeslevelét 1628-ban szerezte Szász alias Mády György és fiai Mihály, János, István, továbbá Szabó Mérai Pál, Grancz Pál és fia András. A család említése „Pap aliter Száz” néven található III. Károly 1734. évi oklevelében. A Papszász nevet csak később kezdték el használni. Papszász József apja György, anyja tassi Végh Eszter volt. József 1799ben született Debrecenben. Iskolai tanulmányairól nincsenek adataink. Vármegyei pályája azzal kezdődött, hogy 1824. december 1-jén vármegyei másodaljegyzőnek választották. A következő tisztújításkor, 1828. április 16-án a Tarnai járás főszolgabírója lett, mely hivatalt egy évtizedig folyamatosan ő töltötte be. Ezt követően, 1837. november 6-tól 1841. december 14-ig mint másodalispán működött, amikor tisztségéről lemondott. További sorsáról nem találtunk forrásadatokat. N. L. Péchy Gábor, pécsújfalusi258 alispán A nevet Nagy Iván Pécs városával hozta kapcsolatba, a családot pedig Baranyából eredeztette, ahonnan László, az első ismert családtag, Erdélybe került. Fiai királyi adományképpen nyerték Sáros megyében Újfalu helységet, amit a család után Pécsújfalunak neveztek, s innen vették előnevüket. Péchy Gábor Péchy András vármegyei esküdt ülnök (assessor) és Daxner Mária fia volt. Feltehetőleg 1760 körül született, 1779–1781-ben végezte el a jogakadémiát Egerben. 1784. december 1-jén Eszterházy Károly püspök-főispán kinevezte tiszteletbeli aljegyzőnek (honorarius vicenotarius), így került a vármegye tisztikarába. Már a következő év január 13-án új aljegyzőnek, „neo-vicenotarius”-nak említették, június 23-án pedig másodaljegyzői (secundarius vicenotarius) kinevezést kapott. II. József császár központosító kormányzata idején is hivatalában maradt, sőt ez idő alatt, valamikor 1787. szeptember 15. és 1789. július 20. kö257

Orosz 222–223. p.; HML IV-7/e 50–53. rsz. Kempelen 8:223–246. p.; Nagy 9:176–188. p.; Orosz 226. p.; Udvardy 670. p.; HML IV-1/a 42. rsz. 479. p., 43. rsz. 1. p., 52. rsz. 45. p., 58. rsz. 2. p., 65. rsz. 113. p., 67. rsz. 1028. p., 73. rsz. 341. p., 74. rsz. 1. p., 76. rsz. 839. p.; HML IV-1/b 619–633. rsz.; HML IV-4/b 12. rsz. 1787:1694. sz., 49. rsz. 1789:2096. sz.; HML IV-7/e 14–37. rsz. 258

208


zött főjegyzővé (ober-notair) lépett elő. A megyei önkormányzat visszaállítása után, az 1790. április 12-én tartott tisztújításon is erre a hivatalra nevezte ki Eszterházy főispán, sőt 1796. január 27-én meg is erősítette. Ugyancsak megerősítette a főjegyzői székben (ordinarius notarius) az 1803. március 7-iki tisztújító közgyűlés. 1805. szeptember 23-án magasabb tisztségbe lépett, ekkor másodalispánnak (substitutus vicecomes) választották meg. 1807-ben az országgyűlésen képviselte a vármegyét Halasy Mártonnal (lásd: Halasy Márton alispán). Egy periódust töltött a másodalispáni hivatalban, mivel a következő tisztviselőválasztás eredményeképpen 1811. április 30-án elfoglalta az alispáni széket (ordinarius vicecomes). E tisztségben maradt 1814. november 22. előtt bekövetkezett haláláig. Rövid alispáni működése alatt, 1812. február 5-én „ a tekintetes Karoknak és Rendeknek közönséges megegyezésekkel elvégeztetett, hogy ezen egyesült Tekintetes Nemes Vármegyénknek Jegyző Könyvei a mai naptúl fogva nem Deák nyelven, mint eddig, hanem Nemzeti Magyar Nyelven irattassanak”. K. L. E. Péczely Ferenc259 megyei titkár, megyehatósági biztos Péczely Ferenc 1814-ben született Székesfehérváron. Ügyvédi diplomával rendelkezett. A genealógiai szakirodalom alapján családját nem sikerült azonosítani. Az Egri cs. kir. Megyehatóságnál 1851. május 15-én állt szolgálatba mint titkár, mely hivatalt 1853. július 12-ig viselte. Ekkor megyehatósági biztos lett, 1856. január 13-ig volt ebben a hivatalban. Bach-korszaki rövid megyebeli működését megelőző életútja, valamint további sorsa ismeretlen. P. J. Péterfi János, dr.260 helyettes főszolgabíró, járási főjegyző 1945 júniusában az 1944-ben ismeretlen helyre elmenekült dr. Ficzere Jenő megüresedett állására helyettesítették be a Tiszafüredi járás főszolgabírói – illetve 1945 áprilisától új nevén: főjegyzői – székébe. Hivatalát 1946. május 5-én még biztosan betöltötte. Életére, működésére több adatot nem sikerült fellelni. K. Gy. 259

Müller 228. p.; HML IV-152/a 1. rsz. 1851:94., 3. rsz. 1852:65., 15. rsz. 1855: 925.; MOL D 188. 7. rsz. 260. p., MOL D 54. 1. rsz. 726–757. p. 260 HML XXI-4/a 1. rsz. 210/a.1945.

209


Petes István261 járási tanács vb-elnöke 1923. február 16-án született Gyöngyösön. Apja Petes István, anyja Viola Etel. Az anyakönyekben szereplő „h” nélküli vezetéknevével szemben a tanácsi korszak irataiban a Pethes névváltozatot használta. 1938-tól a volt Lehoczky-féle vasöntödében, majd a Gyöngyösi Vasöntöde és Rézműves Vállalatnál dolgozott – igazgatója is volt – 1953. április 15-ig. 1953. október 1-jén a Gyöngyösi Járási Tanács V. B. elnökhelyettese lett. 1955. augusztus 9-i hatállyal ideiglenesen megbízták az elnöki funkciók ellátásával. 1957 szeptemberétől egy éves tanácsakadémiai képzésben vett részt. Ekkor Géczy József vb-elnökhelyettes helyettesítette. (Lásd: Géczy József, dr., járási tanács vb-elnöke.) 1971. április 6-ig látta el az elnöki teendőket. Ezt követő életpályáját forráshiány miatt nem tudtuk feltárni. 2007-ben hunyt el Gyöngyösön. K. M. Pethes Ferenc262 szolgabíró A Pethes vagy másképp Gyöngyösy család címeres nemeslevelet 1655. február 15-én kapott III. Ferdinándtól, melyet a következő évben a vármegye közgyűlésén kihirdettek. Családneve Petes változatban is előfordul. Lakóhelye Gyöngyösön volt. 1687. szeptember 15-én került első alkalommal a megyei tisztikarba, amikor másokkal együtt esküdt ülnöknek (assessor, jurassor) választották meg. Egy év múlva a tisztújító közgyűlésen, 1688. szeptember 9-én az első szolgabíró mellé esküdtnek (jurassor, juratus assessor) rendelték, s a következő választásig, 1689. október 10-ig Almásy János szolgabírói munkáját segítette. (Lásd: Almásy János alispán.) 1690. október 16-án újra esküdtté választották Vadász Márton szolgabíró mellé. 1691. október 1-jétől három járásba választottak tisztségviselőket, ő ekkor az első járás esküdtje lett, s az is maradt 1693. augusztus 1-jéig. Az ezen a napon megtartott választáson a harmadik, Egri járás szolgabírájává 261

HML XV-41 215. rsz.; HML XXXIII-1/a 244. rsz.; XXXIII-1/d 55. rsz. 202/2007. UB. Orosz 238. p.; Szabó 2001. 173–174. p.; HML IV-1/a 7. rsz. 201., 241–242., 339. p., 8. rsz. 25–26., 113. p., 9. rsz. 76–78., 168–169., 270–271., 332. p., 10. rsz. 2–3., 252– 255. p., 11. rsz. 3–8., 144., 513., 765., 907–908. p., 12. rsz. 147. p.; 13. rsz. 420. p.; HML IV-1/b 616–618. rsz., HML IV-7/e 1. rsz. 262

210


(judex nobilium, judlium) léptették elő, s a következő évben szeptember 9-én hivatalában megerősítették. 1695. szeptember 6-án szolgabírói tisztségéről lemondott. Egy év múlva, 1696. október 16-án ismét a vármegye tisztikarába került, újra esküdtnek választották meg a második járásba. 1697. szeptember 19-én áthelyezték az első járásba, majd 1698. november 6-án ugyanebbe a – későbbi nevén: Gyöngyösi – járásba ismételten szolgabírónak választották meg. A következő évek tisztújító közgyűlésein hivatalában mindig megerősítették, így 1702. szeptember 13-ig folyamatosan viselte szolgabírói tisztségét. A vármegyei szolgálat után lakóhelyén, Gyöngyösön vett részt a városigazgatásban, 1703–1704-ben és 1711–1712-ben a tanács tagja volt. Megyebeli szerepet a Rákóczi szabadságharc idején vállalt ismét, amikor 1706. április 26án a vármegye közgyűlése a nemesi felkelés egyik hadnagyává nevezte ki. 1713. szeptember 13-án másodalispánnak jelölték, megválasztására azonban sem ekkor, sem pedig a későbbiekben nem került sor. Sz. J. Podányi Sándor dr.263 megbízott járási főjegyző 1910. november 7-én Érsekvadkerten, Nógrád megyében született. Apja Podányi Sándor gépész és kovácsmester, anyja Baskó (Boskó) Mária volt. Az érettségi vizsgáit Esztergomban tette le. Jogi tanulmányait az 1944/45ös tanév I. félévétől az Egri Érseki Jogakadémián folytatta, 1947-ben letette a II. alapvizsgát. 1945-ben lett az Egri járásban a nemzeti bizottság által megbízott főjegyző. Tisztségét 1946. május 15-ig látta el, amikor a népjóléti miniszter szociális felügyelővé nevezte ki, s ennek következtében benyújtotta lemondását. További pályafutásáról nem szólnak fellelhető forrásaink. 1991-ben Budapesten hunyt el. K. Gy.

Polgáry Pál, dr.264 263

„Művelt elit” felvétel; HML IV-407/c 8. rsz. hivatkozva 14/kgy.1946., 1.739/a.1946.; NML Érsekvadkert állami születési anyakönyvi másodpéldánya 132/1910. 264 Igazság 1945. 45. sz., 1946. 56. sz.; HHL 1930. 159. p., 1942. 28., 128., 134. p., 1943. 147. p., 1944. 275. p.; HIM Hadifogoly (2009. július 8.); „Művelt elit” felvétel; BFL Nü. 1263/1945. (Nagy Nándor szíves írásbeli közlése.); HML IV-407/c 7. rsz.

211


főszolgabíró, aljegyző 1906. december 12-én Egerben született. Születési neve Polgáry Pál Miklós Gáspár Sándor. Apja Polgáry Miklós István állami leányiskolai tanár, anyja Benicky [sic!] Gizella Ilona Zsuzsanna volt. Családi neve hivatalos iratokban Polgári és Polgár változatban is előfordul. Felesége Legányi Mária volt, gyermekük Emese. Losoncon érettségizett, majd jogi tanulmányait az 1925/26-os tanév I. félévével kezdődően az Egri Érseki Jogakadémián folytatta. Hivatali pályáját Heves vármegyénél 1930. augusztus 26. napján közigazgatási gyakornokként kezdte meg. 1932-től 1941-ig – kezdetben megyei fogalmazóként – a Tiszafüredi járásnál szolgabírói feladatokat látott el. 1940 elején mint szolgabíró a Hatvani járásnál szolgált, ahonnan még az első negyedévben főispáni határozattal ismét a Tiszafüredi járáshoz helyezték. Akárcsak a Hatvani járásban, a tiszafürediben szintén ellátta a tűzrendészeti felügyelői tisztséget is. 1941. február 1. és 1942. május 11. közötti – közelebbről nem ismert – időpontban megyei aljegyzővé lépett elő. 1942. május 11-én katonai szolgálatra vonult be. December 5. után – a frontról történő hazatérését követően – a Hevesi járásban ideiglenesen töltött be főszolgabírói tisztet. 1943. március 6. után az Egri járásba nevezték ki helyettes főszolgabírónak, majd április 21-én belügyminisztériumi kinevezéssel tölthette be ezt a tisztséget. Tagja volt az egri gettó kijelölésére és ellenőrzésére alakult öt főből álló bizottságnak. 1944. szeptember 21. napján katonai szolgálatra vonult be, rendfokozata főhadnagy volt. Ekkor az egri főszolgabírói hivatal vezetésével ideiglenesen Várallyay Lászlót bízták meg. (Lásd: Várallyay László, dr., helyettes főszolgabíró, járási főjegyző.) Polgáry Pál vezette azt a négy főből álló különítményt, amelyik 1944 októberében elkövette a Kerecsend határában történt vérengzést, melynek során munkaszolgálatosokat és katonákat gyilkoltak meg. Tetteiért felelősségre vonni már nem volt lehetséges, mert – amint egy 1946-ban keltezett alispáni határozatban olvasható róla – a harcok során „állítólag elesett”. Az Igazság című napilap tudni vélte, hogy a dunántúli harcokban sebesült meg, halt bele sérülésébe, s Vörösberényben temették el. Ezt a tényt erősíti meg Vörösberény jegyzőjének 1945. szeptember 3-án az Egri Népügyészséghez címzett átirata, mely szerint „dr. Polgáry Pál főhadnagy a vörösberényi katolikus temetőben nyugszik, 1945. március 11-én halt meg, de halálesete a vörösberényi hatotti anyakönyvben bejegyezve nincsen”, valamint a HM Hadtörténeti Intézet, Múzeum és Levéltár online adatbázisa, amely a halál okának mell-lövést ad meg, helyének Balatonalmádit jelöli, s időpontját ugyancsak március 11. napjára teszi. K. Gy. hivatkozva 14.076/a.1932., 16.4456/a.1932., 22.274/a.1939., 8.622/a.1940.; HML IV407/c 8. rsz. hivatkozva 19.305/a.1941., 8.921/a.1942., 6.448/a.1943.; 11.453/a.1943.; 42.027/1943. B. M. III.; 18.506/a.1944., 8.421/a.1946.; HML VIII-1 285. rsz.; HML XXXIII-1/a 117. rsz.

212


Póti Jenő265 járási tanács vb-elnöke 1932. június 3-án született Konyáron. Apja Póti János, anyja Leiter Róza. 1957ben kötött házasságot Gulyás Rozáliával. Két gyermekük született. Minden ismert előzmény nélkül 1962. július 1-jén nevezték ki az Egri Járási Tanács elnökének. 1966. június 30-ával – a megyei Hazafias Népfronthoz történő áthelyezése miatt – felmentették. Itt megyei titkár volt 1979 októberéig. 1979. december 30-án hunyt el Egerben. K. M. Privitzer László266 cs. kir. főbíró (főszolgabíró) A családot a genealógiai szakirodalom alapján nem sikerült egyértelműen azonosítani. A címeres levelük 1808. szeptember 25-én kelt. Privitzer László 1821-ben született Nyárádon. Családjáról még annyi tudható, hogy felesége szadai Zábráczky István, Heves és Külső-Szolnok vármegyei „főügyvéd” Ilona nevű lánya volt. Az első tisztségviselést illető forrásadat szerint 1853-ban fogalmazóként szolgált Pozsonyban, majd 1854-ben Jászberényben megyei biztos volt. 1856. június 20. és 1860 decembere között az Egri járás cs. kir. főbírói (Stuhlrichter, azaz főszolgabírói) hivatalát töltötte be. 1864-ben tikos tanácsos és második udvari kancellár volt. 1864 utáni sorsa ismeretlen. P. J.

Puchlin Lajos267 főjegyző, helyettes alispán 265

HML X-12 7. rsz., 18. rsz.; HML XV-41 222. rsz. 4015. dosszié; HML XXIII-2/a 27. rsz. 288/1962. határozat; HML XXIII-201/a 14. rsz. 299. p.; HML XXX-22-3 242. rsz. 3. p.; HBML UB. 22/1980. 266 Handbuch 1856. 13–14. p., 1858. 13–14. p., 1859. 12–13. p.; Kempelen 8:432. p.; Nagy 12:286. p. 267 Borovszky 396. p.; MLL 1930. 887. p.; HHL 1916. 299. p., 1917. 94. p., 1925. augusztus 25-i rendkívüli szám 1–2. p. és 179–181. p.; „Művelt elit” felvétel; PIM MÉI;

213


Pócsmegyeren, Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyében született 1877. február 18-án. Apja Puchlin Péter községi jegyző, anyja Kosaras Irma volt. Egerben érettségizett, s az 1895/96-os tanév I. félévével kezdődően jogi tanulmányait is itt végezte az Egri Érseki Jogakadémián. 1899-ben tette le az államtudományi és a jogtudományi államvizsgát. Ezt követően közigazgatási gyakornokként nyomban Heves vármegye szolgálatába állt, ahol a teljes hivatali ranglétrát végigjárta. Volt 1899. július 1. napjától közigazgatási gyakornok, 1900. január 29-től vármegyei ötödik, 1901. december 16-tól negyedik, 1906. február 26-tól harmadik aljegyző, 1907. június 17-től másodjegyző, 1908-tól első aljegyző, 1908. június 18-tól tiszteletbeli főszolgabíró, 1915. október 25-től első árvaszéki alelnök, helyettes árvaszéki elnök, 1916. október 30-tól vármegyei helyettes főjegyző. 1917. április 23-án a megyei törvényhatósági bizottság közfelkiáltással főjegyzővé választotta, amely tisztséget haláláig betöltötte. Élete utolsó napjaiban, 1925. augusztus 8-tól a helyettes alispáni tisztséget is ellátta. Időközben, a Tanácsköztársaság alatt – 1919. május 5. és augusztus 3. között – a vármegyei közigazgatási szakosztály vezetője volt. Engedélyezett igazgatósági tagságai voltak az Egri Egyházmegyei Takarékpánztár Rt.-nél, az Egri Lapkiadó Rt.-nél, az Egri Szőlőművelési Rt.-nél, az Egri Városfejlesztő Rt.-nél, az Egri Keresztény Sajtószövetkezetnél és az Apcvidéki Kőbányák Rt.-nél. A Magyarország vármegyéi és városai című monográfia-sorozat Heves vármegye kötetének egyik szerzője, Heves Vármegye Hivatalos Lapjának szerkesztője volt. Széleskörű közigazgatási tevékenységet fejtett ki. Közigazgatási jogi szakcikkei az A Vármegye és a Községi Közlöny című szaklapokban, valamint a helyi sajtóban jelentek meg. A közigazgatási tanfolyam igazgatójaként is működött. Heves vármegye helyettes alispánja 1925. augusztus 22-én délután 13 órakor – közvetlenül az új főispán beiktatása alkalmából tartott törvényhatósági bizottsági ülés berekesztése után – Egerben hunyt el. Az ülésen még ő köszöntötte a megye közönsége nevében dr. Isaák Gyula főispánt. Halálának oka szívhűdés volt. 24-én kísérték utolsó útjára a vármegye székházából a Fájdalmas Szűzről elnevezett sírkertbe. K. Gy. Puky Miklós, bizáki268 HML IV-402/a 26. rsz., 37. rsz. 1907. december 16.; HML IV-417 9. rsz. 1323. sz. letét; HML VIII-1 82. rsz., 83. rsz.; HML XXXIII-1/c 105. rsz. 268 Almanach 1848–1849. 698–701. p.; Hajagos 51. p.; MNZS Nemes családok 1:524. p.; Márkus.; Szinnyei 11:213–215. h.; HML IV-1/a 151 rsz. 779. p., 154. rsz. 3., 161. p.; HML IV-253 2. rsz. 153–154. p.

214


honvédtoborzási (újoncállítási), élelmezési biztos 1806. november 5-én született a Pest megyei Káván. Apja Puky Simon (1776– 1846), anyja roffi Borbély Borbála (1786–1815) volt. 1815-től anyai nagybátyja, Borbély Sámuel nevelte Tiszaroffon. Pesten a piaristáknál járt gimnáziumba 1816 és 1820 között. Ezt követően Tiszaroffon gazdálkodott. 1829-ben vette feleségül dapsai Dapsy Klárát (1810–1903). Öt gyermekük született. A politikába az 1820-as évek második felében kapcsolódott be. A Heves megyei reformkor gróf Keglevich Miklós vezette leghaladóbb csoportjához csatlakozott. Az 1833. évi megyei tisztújításon kirobbant zavargások egyik ellenzéki vezére lett, amiért egy évi fogházra ítélték. A büntetés letöltése után fél évvel a vád alól felmentették. Börtönbüntetése alatt, 1839-ben táblabírónak választották. 1844. december 16-án az ellenzék alispánnak jelölte, de Almásy Gedeon főispáni helytartó megakadályozta megválasztását. 1848. június 2-án választották meg közfelkiáltással másodalispánnak és június 26-án, illetve 27-én a nagyfügedi választókerületben országgyűlési képviselőnek. 1848. szeptember 20-án gróf Batthyány Lajos miniszterelnök a vármegye honvédtoborzási biztosává nevezte ki. Miután másik kormánybiztost egyelőre nem neveztek ki, egyéb teendőket is ő látott el Heves megyében: a nyugdíjas tisztek felesketését az alkotmányra, a népfelkelés megszervezését. Az egri sóház bevételeiből támogatta az egri és gyöngyösi szegényeket. December elején kérte felmentését, de végül január végéig látta el feladatát. 1849. január 4-én Kossuth kiterjesztette Puky illetékességét: kinevezte Eger és Gyöngyös vidékére szállítási és élelmezési kormánybiztosnak. A Schulzig-hadosztály közeledésének hírére Tiszafüredre tette át székhelyét. 1849. január 3-tól a szabadságharc leveréséig Puky Miklós volt a vármegye alispánja is. 1849. január 29-én az Országos Honvédelmi Bizottmány Komárom vármegye teljhatalmú kormánybiztosává nevezte ki. Megbízatását február 4-től május 14-ig látta el, de komoly nézeteltérései voltak a katonai parancsnokokkal, Mack Józseffel, Guyon Richárddal. Május 17-én már Tiszaroffról küldte meg Heves és Külső-Szolnok megyei kormánybiztosi elszámolását a pénzügyminisztériumnak. Május 18-án Debrecenben személyesen nyújtotta be lemondását Kossuthnak. A szabadságharc leverése után előbb szárazbői birtokán, majd a tiszafüredi Lipcsey-kúrián, 1849. augusztus 21-től Tiszavárkonyban rejtőzködött. 1850. április 1-jén Belgrádba szökött. 1851. szeptember 22-én a hadbíróság vagyonának elkobzása mellett kötél általi halálra ítélte. Európa több országát érintő utazásai során felkereste az emigrációban élő csoportokat, végül Genfben telepedett le. 1856-ban megkapta a svájci állampolgárságot és nyomdát alapított. Itt jelent meg Horváth Mihály két műve: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823tól 1848-ig (1864) és Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben (1865). Szoros barátságot ápolt gróf Teleki Lászlóval. 215


1867 januárjában tért haza, és április 28-án megválasztották Heves és Külső-Szolnok vármegye alispánjának. 1868 tavaszán az 1848-as Párt megyei elnöke lett. 1869 tavaszán még indult az országgyűlési választásokon, de sikertelenül. 1869. december 19-én lemondott alispáni tisztéről, és visszavonult birtokára. Élete utolsó éveiben Karácsondon élt. 1887. augusztus 23-án hunyt el Karácsondon, saját kertjében temették el. K. M. Pyrker János László, felsőeőri269 egri érsek, örökös főispán 1772. november 2-án született a Fejér megyei Nagylángon. Apja uradalmi tiszttartó volt. Iskoláit Székesfehérváron végezte, majd Pécsett tanult filozófiát. Ennek elvégzése után nem sokkal, 1790-ben Budára került a Helytartótanácshoz gyakornoknak. 1792. október 18-án az ausztriai Lilienfeldben belépett a ciszterci rendbe. 1793-ban a sankt pölteni püspöki papneveldébe került. Itt szentelték pappá 1796 őszén. Előbb az apátság gazdasági igazgatásával, majd a kancellária és az erdészeti hivatal vezetésével bízták meg. 1807-ben Türnitzben lett plébános. 1812. július 12-én a lilienfeldi apátság apátjává választották. 1819. április 18-án szentelték püspökké, és a szepesi egyházmegye élére került. 1820. május 12-én I. Ferenc császár velencei pátriárkává nevezte ki. 1821-ben dalmát prímás és titkos tanácsos is lett. 1826. november 17-én az uralkodó kinevezte egri érseknek és főispánnak. (Valószínűleg a pápa nyomására távolították el Velencéből, mert XII. Leó mindent elkövetett, hogy újra olasz főpap kerüljön a pátriárkák székébe.) Egri érseki kinevezésében XII. Leó pápa 1827. április 15-i bullájában erősítette meg, s május 18-án kapta meg a placetum regiumot Rajner Károly udvari kancellártól. A pápa 1827. június 18-i bullájában az „egri pátriárka érsek” címet adományozta Pyrkernek. 1827. szeptember 17-én iktatták be főispáni székébe. Mivel augusztus 26-án hatalmas tűz pusztított Egerben, így Pyrker kérte a fényes ünnepség mellőzését. A Pyrker-korszak 1828. április 15-i tisztújító közgyűlése volt az első alkalom, amikor az örökös főispán akarata nem esett egybe a megyei nemesség többségével. Pyrker a vármegye bizalmát élvező Földváry Ferenccel (lásd: Földváry Ferenc alispán) szemben Dobóczky Ignác aljegyzőt szerette volna megválasztatni alispánnak. Az 1832. szeptember 25-i tisztújításkor újból nem volt azonos személy a főispán kiszemelt embere (Kállay István) és a vármegyei 269

Koncz 200. p.; Pyrker 13., 26–59. p.; Szederkényi 4:361–363., 370–375. p.; HML IV1/a 90. rsz. 893–1012. p.

216


nemesség jelöltje (lásd: Rottenstein József alispán) az alispáni székre. Pyrker Rottensteint még csak nem is jelölte az első alispáni hivatalra, de engednie kellett a nemességgel szemben, így az első alispáni teendők ellátásával egy évre Rottenstein másodalispánt bízta meg. Az 1832. október 22-i közgyűlést komoly zavargások előzték meg – a megyebeli nemesség megosztottsága miatt –, és a követválasztás is viharos körülmények között zajlott. Ezt követően az uralkodó királyi biztost küldött ki az események kivizsgálására. 1834. április 22-én – az előző követválasztást (Ragályi Tamásét) törvénytelennek ítélve – új követet választottak (Almásy Károlyt). 1837. március 31-én – az érsek-főispán egyházi elfoglaltsága miatt – az uralkodó főispáni helytartót nevezett ki a vármegye élére (lásd: Gombos Imre főispáni helytartó). Az 1839. október 21–22-i tisztújítás során a Keglevich Miklós gróf vezette ellenzék keltette közgyűlési viharokra utcai demonstrációk következtek, melynek során az érseki rezidencia falát is beszennyezték. 1841-től Almásy Gedeon főispáni helytartó, 1845-től Brezovay József főispáni helytartó volt a közigazgatás tényleges irányítója. Pyrker Egerben megalapította az első magyar nyelvű tanítóképző intézetet, amely 1828. december 2-án nyitotta meg kapuját. Az iparostanoncok oktatását segítendő 1828-ban rajziskolát alapított, amelyet saját költségén szerelt fel. Felállította a városszépítő bizottságot az építkezések felügyeletére. Nagy érzéke volt a képzőművészetekhez, különösen a festészethez. Velencében töltött 7 éve alatt 190 darabból álló képgyűjteményt hozott létre, amelyek 16–17. századi itáliai festők munkái voltak. Egyik első dolga volt Egerbe kerülve, hogy ennek a gyűjteménynek alkalmas és méltó helyet teremtsen. Új szárnnyal, a délivel bővíttette tehát az érseki rezidenciát, melynek emeletén helyezték el a képeket. 1828 és 1844 között hazánk legjelentősebb képzőművészeti gyűjteménye volt. 1836. április 12-én, a pozsonyi országgyűlésen a képtárat a Nemzeti Múzeumnak adományozta. A Pyrker-gyűjtemény 1846. március 19-én nyílt meg a nagyközönség előtt. (A képek 1906-tól a Szépművészeti Múzeum gyűjteményének állandó kiállításán láthatók.) Az érseki palotában könyvtárszobát is kialakíttatott. Nemcsak gyűjtötte és támogatta az irodalmat, hanem maga is számos művet alkotott német nyelven. 1831-ben kezdte meg az új, klasszicizáló stílusú főszékesegyház építését, amelynek felszentelésére 1837. május 6–7-én került sor. A létrehozó művészek közül meg kell említeni Marco Casagrandét, Joseph Danhausert, Adeodato Malatestát. Kiépíttette és korszerűsíttette az egri gyógyfürdőt, melyhez a belvárosból új utcát nyittatott. A magas fürdőkultúra megteremtésével lerakta az idegenforgalom alapjait. Angol stílusban átépíttette az Érsekkertet. Megalkotta a város gazdasági és társadalmi életét szervező Kaszinó Társaság rendszabását (1832). Engedélyezte a zsidók letelepedését a városban. Támogatta az irgalmas rendi szerzeteseket, a Foglár-féle jogi iskolát, a papnöveldét, a szegények intézetét. 1828-ban és 1829-ben összesen három vizitációs körutat szervezett egyházmegyéjében.

217


Eger városa Pyrker érseksége idején is folytatta ez egyházi fennhatóság alóli felszabadulási perét, de az uralkodó ez alkalommal is meghagyta a kettős földesuraság (az érsek és a főkáptalan) joghatóságát a város felett. A bécsi udvar királyi biztost küldött ki, akinek a jelenlétében tartották meg a városi tanácsi „építőszéket” 1841. június 17-én. 1847. december 2-án hunyt el Bécsben. Végakaratának megfelelően testét a lilienfeldi apátságban temették el, szívét pedig az egri főszékesegyház kriptájában helyezték el. K. M. Radics Gergely270 főszolgabíró Nemességet 1652. szeptember 4-én dédapja, Gáspár nyert, melyet a következő évben Heves és Külső-Szolnok vármegye közgyűlésén kihirdettek. Apja Radics Mihály, birtokuk Tarnaörsön volt. Családjából többen részt vettek a vármegyei igazgatásban, így egyik fia, Pál szintén a vármegye főszolgabírája lett. (Lásd: Radics Pál főszolgabíró és rokonsága.) Hivatali pályafutása a vármegyében 1746. december 29-én kezdődött, az ezen a napon tartott tisztújító közgyűlésen a Tarnai járás esküdtjének (jurassor) választották meg. 1750. december 14-én hivatalában megerősítették, s a következő, hat év múlva megtartott tisztújításig esküdtként segítette a járás szolgabírájának munkáját. 1756. április 26-án a Gyöngyösi járás szolgabírája (judex nobilium, judlium) lett. 1761. augusztus 25-én áthelyezték a Tarnai járásba, ahol már főszolgabírói címet viselt. 1766. december 9-én a tisztújító közgyűlés főszolgabírói hivatalában megerősítette, szolgálati helyét viszont megváltoztatta, s a Tiszai járás élére állította. A következő két tisztújításon, 1773. április 19-én, majd 1778. április 28-án hivatali pozícióját és helyét változatlan módon hagyták. Halálesetét 1781. november 26-án jelentették be a közgyűlésen, s helyére ugyanakkor a fiát nevezték ki. Sz. J. Radics Pál271 főszolgabíró 270

Orosz 239–240. p.; HML IV-1/a 20. rsz. 1–5., 561–566. p., 22. rsz. 153–158. p., 25. rsz. 88. p., 27. rsz. 363. p., 31. rsz. 72. p., 36. rsz. 130. p., 39. rsz. 337. p.; HML IV-1/b 619. rsz., 621–622. rsz.; HML IV-7/e 9–14. rsz. 271 Orosz 239–240. p.; P. Kovács 38. p.; HML IV-1/a 30. rsz. 277. p., 31. rsz. 71. p., 36. rsz. 129. p., 39. rsz. 337. p., 42. rsz. 118. p., 52. rsz. 45. p., 58. rsz. 4. p., 65. rsz. 5–6. p.; HML IV-1/b 619-633. rsz.; HML IV-7/e 13–27. rsz.

218


Tősgyökeres Heves megyei család, melynek számos tagja dolgozott a vármegye szolgálatában: apja főszolgabíró lett (lásd: Radics Gergely főszolgabíró), Mihály és ifjabb Mihály (1761–1766, illetve 1775–1803) mint alszolgabírók szolgáltak a Tiszai járásban, János alügyész, majd ügyész (1766–1811), a következő generációban egy másik Pál esküdt, majd alszolgabíró volt a Tarnai járásban (1811– 1837); a felsorolt személyek közt homályosak a rokonsági viszonyok. A család 1800 körül biztosan birtokos volt Tiszaörsön, Istenmezején, de részbirtokaik máshol is lehettek. Radics Pál 1772. január 3-án kerüt a tisztikarba, a Tarnai járás esküdtjének (jurassor) nevezte ki Eszterházy Károly püspök-főispán. 1773. április 19-én másodaljegyző lett (secundarius vicenotarius), 1778. április 28-án pedig megerősítették ebben a hivatalban. Apja, Radics Gergely halála után, 1781. november 26-án az ő megüresedett helyére nevezte ki a főispán főszolgabírónak (ordinarius judlium) a Tiszai járásba, a közgyűlés pedig a következő tisztújításkor, 1784. április 27-én megerősítette. Az 1790. április 12-én tartott választáson ismét főszolgabírói hivatallal bízták meg, ezúttal a Tarnai járásban. 1796. január 27-én megerősítették ebben a pozícióban, és táblabírónak (assessor) is kinevezte Eszterházy főispán. Haláláig, 1802. december 7-ig maradt hivatalban. Iratait 1803. január 25-én levéltárba tették. Radics Pál nem alapított családot, a hozzátartozóknak fizetett „postmortualis angaria”-t, a halála utáni negyedéves fizetést testvére, János vette fel. K. L. E. Recsky András, recski és derecskei272 népfelkelési biztos 1812. április 24. előtt született András Rudolf Eugén keresztnéven Kecskeméten református családban. A Recsky család már I. Mátyás és a Jagellók korában is Heves megye egyik meghatározó, több országgyűlésnek követet adó famíliája volt. Birtokaik Heves vármegyén kívül Gömörben voltak. András apja Recsky László főszolgabíró, anyja Sárközy Jozefa volt. Felesége Mudrány Jozefa lett, három gyermekük született. Előbb Debrecenben, majd a pesti piaristáknál tanult. 1835-ben vármegyei tb. aljegyző volt, mely tisztséget 1837-ig viselte. Az 1833. októberi botrányos követválasztás egyik hangadója volt, amiért széksértési perbe fogták 1834-ben. A fogházbüntetést elrendelő ítélet 1837-ben született meg. 1848-ig nem viselt 272

Almanach 1848–1849. 715–716. p.; MNZS Nemes családok 1:534–535. p.; Orosz 242–244. p.; Szinnyei 11:652–653. h.; Borsod Miskolci Értesítő 1886. 3. sz. 1–3. p.; VU 1886. 4. sz. 62. p. (2010. szeptember 6.); BAZML IV-830 290. rsz.

219


tisztséget. A tiszaburai református egyház főgondnokaként, valamint az Agrár Egylet egyik országos vezetőjeként is tevékenykedett. Az első népképviseleti választáson Heves és Külső-Szolnok vármegye abádi kerületében választották meg képviselőnek. 1848. július 6. és 1849. július 2. között dolgozott az országgyűlésben. 1848. december 10-én az OHB népfelkelési biztosnak nevezte ki Almásy Pállal egyetemben Heves és Külső-Szolnok vármegyébe. December 19-én a vármegyében kormánybiztosnak nevezték. A világosi fegyverletétel után a pesti cs. kir. haditörvényszék elé állították. 1850. július 20-án amnesztiát kapott, de rendőri megfigyelés alatt állt még 1858-ban is. Kakat pusztán élt, birtokain gazdálkodott. Sem 1861-ben, sem 1867 után nem vállalt politikai szerepet. 1868-ig a tiszaburai református egyházközség főgondnoka maradt, tisztét fiának adta át. Híres lovász és agarász volt. „Recsky Bandi híres kalandos csintevései bejárták az Alföldet, sőt az egész országot, úgy hogy egy időben őt tartották Sobrinak, mikor a hevesmegyei ifjúság szinével 12-ted magával délczeg paripákon patyolat ingben és gatyában vonultak be Szolnok városába. Nejét is úgy szöktette meg. A tiszamelléki nép csinálta is egyre-másra a sok dalt Recsky Bandira, ilyen a sok közül: Recsky Bandi, ne keseregj babádon! Szellő szárnyán repülj hozzá lovadon. Házas élete nem volt szerencsés, mert míg agarait bársony pamlagokon gondozta, gyermekei nevelését elhanyagolta, kik később a hálából kikötött évi járadékot is csak hosszú perlekedés útján kaphatták meg. A jeles sportsman még legutolsó éveiben is űzte kedvelt sportját és gyakran túltett a fiatalságon is; így megcselekedte , hogy lóháton egyfolytábam 17 mérföldet lovagolt és utána még félnapot a társasággal vadászott.” 1886. január 15-én önkezével vetett véget életének Tiszakesziben. K. M.

Recsky László, recski és derecskei273 főszolgabíró

273

Nagy 9: 667–668. p.; Orosz 242–244. p.; MNZS Nemes családok 1:534–535. p.; HML IV-1/a 67. rsz. 1032. p., 73. rsz. 345. p., 76. rsz. 842. p., 86. rsz. 903. p., 92. rsz. 392. p., 98. rsz. 999., 1001. p., 117. rsz. 942. p.; HML IV-1/b 619–646. rsz.; HML IV7/e 29–51. rsz.

220


A Recsky, Retsky család a középkor óta ismert Heves megyében: Miklós e vármegye követe volt 1447-ben a budai országgyűlésen, István pedig Borsod megyét képviselte 1505-ben Rákoson. Később, 1580–1582-ben György vármegyénk alispánja volt. Címert Zsigmond király adományozott a családnak 1415ben. A kiterjedt famíliának birtokai voltak Recsken, Alattyánban, Tiszaburán, Jánoshidán, Kiskörén, de a megyén kívül is, pl. Eperjesen, Sároson, Domaházán, Mezőcsáton. Recsky László születési éve 1779 lehetett. Apja István, anyja Madarassy Zsófia volt. A református vallást követte. Felesége neve ismeretlen, fiát Andrásnak hívták. 1805. szeptember 23-án került a vármegyei tisztviselők sorába mint a Tiszai járás másodalszolgabírája (secundarius vicejudlium). Állásában megerősítette a tisztújító közgyűlés 1811. április 30-án, 1814. november 22-én pedig a járás főszolgabírájának választotta. E hivatalában még kétszer megerősítették: 1824. november 30-án és 1828. április 15-én. A következő, 1831. június 27-én tartott tisztújító széken továbbra is jelölték a Tiszai járás főszolgabírájának, sőt másodalispánságra is pályázott, ám ekkor már nem nyert hivatali megbízatást. A közügyekben továbbra is részt vett, az 1837. november 6-án és 7-én tartott választáson az egyik szavazatszámláló bizottság tagja volt és táblabíró címet viselt. Életútja utolsó szakaszáról nem árulkodnak a feltárt források. K. L. E. Remenyik István, dr. csetneki274 főispán 1870. szeptember 15-én született Hevesen. Apja Remenyik József, anyja Szabó Apollónia volt. Az érettségi után 1887 és 1891 között végezte el a budapesti tudományegyetem államtudományi karát, államvizsgáját 1893-ban tette le. 1893 októberétől közigazgatási gyakornok az alispáni hivatalban. Az 1895. december 13-i tisztújításkor szolgabíróvá választották, s a Hatvani járásba helyezték. 1898-tól 1901-ig a Pétervásárai járásban, azután 1918. február 28-ig a Hevesi járásban teljesített hasonló szolgálatot. 1916-ban tiszteletbeli főszolgabírói címet kapott. 1918. március 6-án nevezte ki az uralkodó a belügyminiszter előterjesztésére Heves vármegye főispánjává. Beiktatására az április 8-i közgyű274

HHL 1916. 167. p., 1918. 55., 59., 269. p.; EU 1918. március 13. 2. p., március 17. 2. p., március 22. 1–2. p., április 9. 1–3. p., november 7. 3. p., november 14. 3. p.; ELTE Levéltára Doktori szigorlati jkv.; HML 402/a 20. rsz. 495. p., 402/a 26. rsz. 1219. p., 402/a 37. rsz. 874. p.; HML IV-404/a 165. rsz. 24751/1918., 169. rsz. 1990/1919.; HML IV-417 9. rsz. 1323. sz. letét

221


lésen került sor. Az őszirózsás forradalmat követően a belügyminiszter november 6-án még megerősítette főispáni tisztében, de november 14-én már fel is mentették. További életútját nem ismerjük. K. M. Repetzky Ferenc275 törvényhatósági teljhatalmú (országos) biztos 1801 januárjában született Mucsinyban, Nógrád vármegyében. Apja Repetzky Sámuel, anyja Patay Zsuzsanna volt. 1826-ban vette feleségül kis- és utasterenyei Ternyey Esztert. Négy gyermekük született. A 19. század közepén birtokukban volt Recsk falu kétharmada. Iskolái elvégzése után Nógrád vármegye szolgálatába állt. 1832-ben a füleki járás, 1836-ban a losonci járás alszolgabírájának választotta a közgyűlés. 1839-ben a losonci járás főszolgabírája lett, 1842-ben pedig a füleki járásban választották meg ugyanilyen tisztségre. 1847. augusztus 24-én gróf de la Motte Antal főispáni adminisztrátor kinevezte vármegyei főpénztárnoknak. Az 1848-as népképviseleti országgyűlésen mint liberális politikus Nógrád vármegyét képviselte. 1848. szeptember 28-án a honvédsereghez kiküldött nemzetgyűlési biztos, november 2-án Csányi László kormánybiztos mellett segédkormánybiztos volt. December 30-án Hont vármegye teljhatalmú kormánybiztosává nevezte ki Kossuth. 1849. február 5-én – miután az OHB január 29-én Puky Miklóst (lásd: Puky Miklós honvédtoborzási, élelmezési biztos) kinevezte Komárom vármegye teljhatalmú biztosának – Heves és Külső-Szolnok vármegye kormánybiztosa lett. Január 20-án Kossuth, miután teljesen elégedett volt Repetzky működésével, megbízta azzal, hogy vizsgálja ki a Bocskai-zászlóaljak kiállításának ügyét. Ennek érdekében teljhatalommal ruházta fel, amely kiterjedt az esetleges bűnösök megbüntetésére is. Kossuth Repetzky belátására bízta azt is, döntse el, érdemes-e folytatni az 53. zászlóalj szervezését. 1849. február 10-én Repetzky Ferenc Heves vármegyei kormánybiztos azt jelentette Kossuthnak, hogy miután 8-án Egerbe ment, a megye székhelyét áttette Tiszafüredre. Kossuth 1849. április 4-én a honvéd fősereg főhadiszállásán kiadott nyílt rendeletében Repetzky működési hatáskörét Nógrád vármegyére is kiterjesztette, feladatául téve a rendes közigazgatás támogatását is. A Szemere-kormány visszavonta kormánybiztosi megbízását, és június 20-tól a Hétszemélyes Tábla tagja lett.

275

Adatok 81. p.; Almanach 1848–1849. 721–725. p.; Csiffáry 42–43. p.; MM; MÉL mek; Nagy 5:678. p.; Nyakas 41. p.; Perczel 1:162. p.; HML IV-1/a 154. rsz. 161. p.

222


A szabadságharc leverése után Komárom várába menekült, pedig amnesztiát élvezett. A császári csapatok ennek ellenére több hónapig fogságban tartották Pozsonyban és Pesten, csak 1850 áprilisában bocsátották szabadon. Nógrádi birtokaira vonult vissza gazdálkodni, később Recsken lakott. 1870. február 19-én hunyt el Kisterenyén, Recsken temették el. K. M. Rieger Sándor, ifj. dr.276 járási tanács vb-titkára 1910. szeptember 6-án született Szécsmezőn, Zemplén vármegyében. 1936 októberében kapta meg jogi diplomáját a Pécsi Erzsébet Tudományegyetemen. Katonai szolgálatát 1939 és 1945 között töltötte megszakításokkal. Közigazgatási pályáját 1938-ban a terpesi körjegyzőségen kezdte mint községi szociális kisegítő, majd 1939. október 21-én Pétervásárára került hasonló munkakörbe. 1941. február 12-től díjtalan, majd novembertől díjas közigazgatási gyakornok lett a pétervásárai főszolgabírói hivatalban. 1942. április 15-én választották meg szolgabírónak, de 1944-ben ismét behívták katonának. Az orosz hadifogságból való hazatérése után 1949. január 1-jén került Hevesre járási jegyzőnek, majd 1950. február 1-jén Füzesabonyba, 1950. június 23-án, illetve július 26-án Egerbe szintén járási jegyzőnek. (Előbb tanácsi határozat született róla, de még maradnia kellett Füzesabonyban. Július 26-án viszont haladéktalanul jelentkeznie kellett az egri járási főjegyzői hivatalban.) 1950. augusztus 15-től lett az Egri Járási Tanács V. B. titkára. 1952. május 20-án fegyelmi vétség miatt azonnali hatállyal felfüggesztették állásából. Az indoklásban a számtalan ok között az opportunizmus, a bürokratizmus, a párt- és kormányhatározatok végrehajtásának késleltetése, osztályidegenekkel való barátkozás szerepelt. Felrótták neki azt is, hogy papnövendék volt két évig, és hogy apáca testvére van. Munkaviszonya 1952. május 31-én szűnt meg. További életpályája forrásadatok híján ismeretlen előttünk. K. M.

Rosos Ferenc, szentkirályszabadjai 277 cs. kir. főbíró (főszolgabíró) 276

HML XV-41 58. rsz. 3297. dosszié, 149. rsz. 3. 2–3. p. Handbuch 1856. 13–14. p., 1858. 12–14. p.; Kempelen 9:152. p.; Müller 227. p.; MOL D 188. 7. rsz. 292., 363. p.; HML IV-152/a 10. rsz. 1854:643., 15. rsz. 1855:925., 26. rsz. 1857:1304. 277

223


A család és nemesi előneve Veszprém vármegyéből ered, de Zala és Komárom vármegyékben is honos volt. Rosos Ferenc 1821-ben született a Komárom vármegyei Kisbaromlakon. Ügyvédi végzettséggel rendelkezett, széleskörű nyelvtudással bírt, a német, latin és a francia mellett beszélt szerbül és románul is. 1843 és 1848 között a Császár huszárezrednél teljesített szolgálatot. Majd 1848 és 1851 között levéltárnok és kiadó volt Pest-Pilis-Solt vármegyénél. 1851 márciusától a pilisi járásbíróság segédjárásbírója lett. Ezt a hivatalt viselte 1854 áprilisáig, mikor a Pétervásárai járás cs. kir. főbírájának (Stuhlrichter), azaz a főszolgabírónak megfelelő hivatalra nevezték ki. 1860 decemberében rendelkezési állományba került. 1863 januárjától Esztergomban szolgált mint ülnök és telekkönyvi előadó. 1867 utáni sorsa ismeretlen. P. J. Rottenstein Ferenc, erdőkövesdi278 szolgabíró Az 1687. évi 28. törvénycikkel honosították családját. Apja, Antal Eger magisztrátusában tevékenykedett, tanácstag, adó- és pénzügyekért felelős perceptor, majd a város helyettes bírája, később főbírája volt. Birtokosok Erdőkövesden voltak. Címeres nemeslevelet testvérével, Ignáccal együtt nyert Mária Teréziától 1756. április 2-án. Első felesége Csala Terézia, második felesége Dessewffy Mária volt. Neve Rottemstein, Rottenstain alakokban is megtalálható a forrásokban. Családjából többen viseltek a későbbiekben megyei hivatalt. (Így pl. Rottenstein János és Pál alszogabírák továbbá lásd: Rottenstein József főjegyző, helyettes alispán.) Rottenstein Ferencről szóló első megbízható adatunk szerint a vármegye igazgatásába 1725. október 22-én került, amikor egyidejűleg két tisztségre is megválasztották: a vármegye aljegyzője (vicenotarius) és a Mátrai járás szolgabírája (judex nobilium, judlium) lett. 1727-ben Csongrád vármegye egyik összeírója volt. Részt vett az 1728–1729. évi országgyűlésen, 1729 júniusától annak berekesztéséig (november 30.) Gosztonyi Istvánnal együtt képviselte a vármegyét (lásd: Gosztonyi István főjegyző). 1730. január 5-én hivatali átszervezések történtek a vármegye tisztikarában, s szolgabírói helyére ekkor mást helyeztek. Őt viszont a lemondás következtében megüresedett főhadbiztosi tisztre (supremus commissarius) nevezték ki. A következő évi tisztújításkor, 1731. október 22-én mindkét hivatalában megerő278

Nagy 9:781–782. p., Nemes 182., 184., 188–189. p.; Orosz 246. p.; HML IV-1/a 16. rsz. 117., 121., 127., 259–264. p., 18. rsz. 126., 177. p., 20. rsz. 1–5., 566. p., 22. rsz. 153–158. p.; HML IV-1/b 618–621. rsz.; HML IV-7/e 4–9. rsz.

224


sítették, s 1746. december 29-ig ellátta az aljegyzői és főbiztosi feladatokat. 1744-től az egri püspökség jószágigazgatójaként (praefectus bonorum episcopatus Agriensis) említették a jegyzőkönyvekben. 1750. december 14-én és 1756. április 26-án táblabírónak (assessor tabulae judiciariae) választották meg. Ezt követő éveiről nem kerültek elő információk. Sz. J. Rottenstein József, erdőkövesdi279 főjegyző, helyettes alispán A família előtörténetére lásd: Rottenstein Ferenc szolgabíró. A nemességszerző Ferenc vagy Ignác unokája lehetett József, aki az 1795– 1797. években elvégezte az egri jogakadémiát, a következő évben pedig Eszterházy Károly püspök-főispán kinevezte tiszteletbeli esküdtnek (honorarius jurassor). 1803. március 7-én a tisztújító közgyűlésen első aljegyzőnek jelölték, de nem őt választották meg, így akkor tiszteletbeli aljegyző (honorarius vicenotarius) lett. Ugyanebben az évben november 21-én táblai ülnöknek (assessor) nevezte ki Fáy Bertalan főispáni adminisztrátor. Két év múlva, 1805. szeptember 23-án Fuchs Ferenc érsek-főispán kinevezte első aljegyzőnek (primarius notarius). A következő tisztújítás alkalmával, 1811. április 30-án szintén főispáni kinevezéssel nyerte el a főjegyzői (ordinarius notarius) hivatalt, amelyben még két alkalommal, 1814. november 22-én és 1824. november 30-án megerősítették. 1828. április 15-én másodalispánná választotta a közgyűlés, majd megerősítette 1831. június 27-én. A következő évben személye körül komoly nézetkülönbség alakult ki a vármegye nemessége és Pyrker érsek-főispán között, ugyanis a főispán a nemesség többszöri kérésére sem jelölte őt a megürült alispáni székbe, viszonzásul pedig a nemesek nem voltak hajlandók szavazni Pyrker jelöltjeire (lásd: Pyrker János László egri érsek, örökös főispán). Végül abban egyeztek meg, hogy az egy év múlva esedékes általános tisztújításig Rottenstein másodalispáni minőségben átvette a vármegye pecsétjét és ellátta az alispáni teendőket. Ez az állapot maradt fenn váratlanul bekövetkezett haláláig, 1833. január 17-ig. 56 esztendős volt ekkor Nagy Iván szerint, így születési éve 1777 lehetett. K. L. E.

279

Nagy 9:779–780. p.; Orosz 246. p.; Udvardy 673. p.; HML IV-1/a 60. rsz. 1. p., 65. rsz. 113., 716. p., 67. rsz. 1029. p., 73. rsz. 342. p., 76. rsz. 840. p., 86. rsz. 901. p., 92. rsz. 389–390. p., 98. rsz. 999–1000. p., 102. rsz. 1040–1045. p.; HML IV-1/b 619–641. rsz.; HML IV-7/e 29–51. rsz.

225


Sághy Mihály, id. dormándházi280 szolgabíró Címeres nemeslevelet szülei, Sághy Pál és Horváth Borbála, ő maga és Ferenc testvére 1694. június 6-án nyertek, melyet még ugyanabban az évben szeptember 9-én a vármegyei közgyűlésen kihirdettek. Dormándon voltak birtokosok, előnevüket innen vették. Családnevük Sághÿ, Ságy, Sági, Sághi alakváltozatokban fordul elő a forrásokban. Rokonságban állt a szintén Sághy Mihály nevet viselő későbbi alispánnal, aki testvérének unokája volt. (Lásd: Sághy Mihály, ifj. dormándházi báró, alispán.) Családjából még mások is részt vettek a vármegye igazgatásában különböző tisztségekben. A vármegye tisztikarába 1702. január 4-én került, ekkor esküdt ülnöknek (jurassor) választották meg. A következő években nem nyert semmilyen tisztséget a vármegyében, majd 6 év elteltével tűnt fel neve a jegyzőkönyvekben. 1708. január 18-án a vármegye közgyűlése az adókat hűtlenül kezelő Berényi Gergely főjegyző ügyében őt és Dévay Pált küldték Rákóczi Ferenchez, hogy a fejedelemnél tisztázzák a vármegyére kivetett adó nagyságát, s hozzá való hűségét kifejezzék. Ezt követően május 1-jén perceptori megbízást kapott, így ő maga is részt vett az újonnan kivetett hadiadó beszedésében és adminisztrálásában. A november 6-án megtartott tisztújító közgyűlésen perceptori tisztségében megerősítették, így az adó- és pénzügyek intézője maradt 1710. december 22-ig. Az ekkor megtartott ülésen jelölték és meg is választották a második, Tarnai járás szolgabírájává (judlium) s egyidejűleg alhadbiztossá (subalternus commissarius) is kinevezték. 1713. szeptember 13-tól már csak szolgabíró volt, ugyancsak a Tarnai járásban, ami ekkortól a megye harmadik járása lett. Az 1715. szeptember 9-i tisztújításkor ismét jelölték ugyan szolgabírónak, de nem választották meg újra. Ekkor táblabírói ülnök (assessor) lett. Ugyanebben az évben részt vett a szolgabíró mellett az adóalap összeírásában. 1718-ban ismét a táblabírói ülnökök között található a neve. Vármegyei tisztséget ezt követően egy hónapig töltött be, 1719. július 1-jétől augusztus 7-ig a negyedik, Mátra járás elhunyt szolgabírója helyére rendelték. 1719. december 4. előtt meghalt. Sz. J. 281 Sághy Mihály, ifj. báró dormándházi alispán 280

Heckenast 370. p.; Orosz 247–248. p.; HML IV-1/a 11. rsz. 801. p., 12. rsz. 261– 262., 346., 377., 547. p., 13. rsz. 16., 421., 560–561., 645., 675., 972–973., 1120. p., 14. rsz. 48. p.; HML IV-1/b 616–618. rsz.; HML IV-7/e 1–2. rsz. 281 Nagy 11:9–10. p.; Orosz 247–248. p.; HML IV-1/a 20. rsz. 1–5., 608. p., 21. rsz. 11– 12. p., 22. rsz. 153–158. p., 26. rsz. 248–250 p., 27. rsz. 366. p., 31. rsz. 74. p., 36. rsz. 133. p.; HML IV-1/b 619. rsz. 1740–1761.; HML IV-7/e 9–12. rsz.

226


A család nemesítésére, rokoni kapcsolataira, nevük írott változataira lásd: Sághy Mihály, id. dormándházi, szolgabíró. Az ifjabb Sághy Mihály apja Sághy Farkas volt. Hivatali pályafutása az 1746. december 29-én tartott tisztújító gyűlésen kezdődött, ekkor nevezte ki Barkóczy Ferenc püspök-főispán a vármegye főjegyzőjévé (ordinarius notarius). Az 1751. április 18-ára összehívott országgyűlésen az akkor már másodalispáni tisztet betöltő Gosztonyi Istvánnal együtt követként képviselte a vármegyét. (Lásd: Gosztonyi István főjegyző.) 1752. augusztus 7-én másodalispánná (substitutus vicecomes) választották, s ezt a tisztséget viselte a következő tisztújításig, melyet 1756. április 26-án tartottak. Ekkor alispánnak (vicecomes) jelölték, s meg is választották. Több mint tíz éven keresztül, 1766. december 9-ig maradt hivatalában. A közgyűléstől többször kiküldötti megbízást kapott, így a vármegyét reprezentáló deputáció tagjaként 1761ben köszöntötte Barkóczy Ferencet esztergomi érsekké és prímássá kinevezésekor, valamint az Egerbe érkező új püspök-főispán, Eszterházy Károly üdvözlésekor is a megye képviselői között volt. 1764. április 12-én ismét országgyűlési követté választották, követtársa Hegyi Gábor főjegyző volt. Hivatali és rangbeli előmenetele az alispánsága után folytatódott. A vármegyében több alkalommal (1766. december 9., 1773. április 19., 1778. április 28.) táblabírói (assessor tabulae judiciariae) kinevezést kapott, s mellette még országos tisztségeket is elnyert. Így 1768-ban királyi táblai ülnök, országbírói ítélőmester, 1770-ben királyi tanácsos és helytartói ítélőmester, majd a Szent István-rend vitéze lett. 1787-ben pedig a Hétszemélyes Tábla ülnöke volt. 1790. november 18-án saját személyére bárói rangot kapott. Sz. J. Schmidt Rezső282 megyei tanács V. B. elnöke 1933. március 7-én született Egerben. Apja Schmidt Rezső vízvezetékszerelősegéd, anyja Sárközi Terézia volt. Felesége Osztás Mária lett. 1956-ban szerezte diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán. A MarxizmusLeninizmus Esti Egyetem szakosítóját 1978-ban végezte el. Katonai szolgálatát 1953 és 1956 novembere között töltötte. 1957. január 1-jén az Egri Lakatosárugyárban (1963-tól Könnyűipari Alkatrészgyártó és Ellátó Vállalat) kezdett dolgozni, majd 1964 novembere és 1969 júniusa között a Salgótarjáni Zománcipari Műveknél helyezkedett el főmér282

HMÖ irattára. Személyügyi iratok 434. dosszié; HML XXXIII-1/d 23. rsz. 416/2003. UB.; HML XXXV-2 12., 175. rsz.

227


nökként. Ezután több mint öt évig az Egri Hajtómű és Felvonógyár igazgatója volt. 1975 februárjában az MSZMP Eger Városi Bizottsága első titkárává választották. 1983-ban az MSZMP Heves Megyei Bizottsága Politikai Bizottságának lett a titkára. 1986. március 28-án megválasztották a Heves Megyei Tanács elnökének. 1989. december 31-i hatállyal mondott le funkciójáról. 1959-ben lett párttag. Tagja volt az MSZMP Heves Megyei Pártbizottságának és végrehajtó bizottságának, valamint tanácselnökként a megyei tanácsnak és végrehajtó bizottságának. 1977-ben kapta meg a Munka Érdemrend arany fokozatát. 2003. november 4-én jegyezték be halálesetét Egerben. K. M. Schnee László283 főjegyző Mária Teréziától 1741. október 28-án Schnee Bernát és neje Luchner Teréz, gyermekeik, János és Mária nyerték a nemességet. Schnee László apja id. Schnee László, anyja Rakovszky Teréz volt. Születési adatait és iskolai tanulmányait nem ismerjük. Heves és Külső-Szolnok vármegyei szolgálatát 1841. december 15-én mint tiszteletbeli aljegyző és pertárnok (actuarius) kezdte 1845. február 17-én, majd 1847. június 16-tól első aljegyzőként folytatta. 1847. október 18-án országgyűlési követnek választották, s így 1848. április 11-ig részt vett a polgári átalakulást és nemzeti függetlenséget célul tűző törvények meghozatalában. 1848. június 2-án vármegyei főjegyzőnek választották, és ő lett az Esküdtszéki Eljárás Vezetését és a Büntetés Kimondását Gyakorló Bíróság jegyzője is. 1849. február 9-től már úgy említették mint a Heves Vármegyei Büntető Törvényszék jegyzőjét. Az 1849. március 17-ei közgyűlési jegyzőkönyv helyettes alispánként említi. A szabadságharc leverése után ennek ellenére felségárulás vádja miatt kötél általi halálra és vagyonelkobzásra ítélték, viszont az ítéletet kegyelemből négy év várfogságra enyhítették. Sorsának további alakulásáról nem rendelkezünk forrásadatokkal. N. L. Sós Tamás, dr.284 megyei közgyűlés elnöke

283

Nagy 10:95. p.; Orosz 256. p.; HML IV-1/a 129. rsz. 1162–1163. p., 151. rsz. 863. p., 154. rsz. 162., 230. p., 154. rsz. 230. p.; HML IV-7/e 53. rsz. 284 Sós Tamás (2009–2010); HML XXXV-22-2 163. rsz.; HML XXXIII-1/a 134. rsz.

228


1954. április 5-én született Egerben. Anyja Kovács Terézia, apja Sós Lajos, aki gépkocsivezető volt. Nős, házasságából két gyermek született. Eredeti foglalkozása elektroműszerész volt, a szakmában 1971 és 1973 között dolgozott a VILATI Egri Gyárában, majd katonaéveit töltötte. 1975-től 1978-ig a KISZ Heves Megyei Bizottsága politikai munkatársa volt, ahonnan az MSZMP Politikai Főiskolája nappali tagozatára került. 1981-től egy évig a KISZ Eger Városi Bizottsága titkára, majd szintén egy évig a KISZ Heves Megyei Bizottsága titkára, végül 1983. november 15-től a megyei KISZ-bizottság első titkára volt. 1986-ban az egri tanárképző főiskolán általános iskolai történelem tanári diplomát szerzett. Tanított a Bornemissza Gergely Ipari Szakképzési Intézetben, majd 1992-től 1998-ig az Európa-Gan Biztosító Rt., az OTP Garancia, a Hungária Biztosító Heves megyei igazgatója volt. 1991-ben, majd 1997-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem szakközgazdászi képzésein vett részt. 2004-ben az Eszterházy Károly Főiskolán egyetemi kiegészítő képzés keretében középiskolai történelem tanári diplomát kapott. 2010 júniusában doktori címet szerzett az ELTÉ-n. Angol, német és orosz nyelismerettel rendelkezik. 1998. november 2-án Heves Megye Közgyűlése a Magyar Szocialista Párt (MSZP) jelöltjeként elnökévé választotta, mely tisztségében a 2002-es, illetve a 2006-os önkormányzati választások után is megerősítették. 1999-től 2002-ig az Észak Kelet-magyarországi Térségi Fejlesztési Tanács elnöke, 2000-től az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács alelnöke. 2002-től 2010-ig Heves megye II. számú országos egyéni választókerület (Pétervására, Bélapátfalva) országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Területfejlesztési Bizottságának a tagja. 2010-ben az MSZP Heves megyei listáján került be az országgyűlésbe. 1990-től a Magyar Szocialista Párt egri vezetőségi tagja, 1996-tól az MSZP Heves megyei elnöke, az MSZP Országos Választmányának a tagja. 1998-tól a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének társelnöke, a Heves Megyei Idősügyi Tanács elnöke. 1997-től a Heves Megyei Sakkszövetség elnöke. Cs. Z.

Sőtér Benedek285 285

Orosz 258. p.; HML IV-1/a 7. rsz. 217. p., 8. rsz. 113. p., 9. rsz. 33., 76–78., 168., 270–271. p., 10. rsz. 3., 253. p., 11. rsz. 3–8. p.; HML IV-1/b 615–617. rsz.; HML IV7/e 1. rsz.

229


szolgabíró Nemességet családja 1659. január 25-én kapott, melyet ugyanabban az évben hirdettek ki a vármegyében. Apja Sőtér Mihály, anyja Eördögh Orsolya volt. Birtokaik Gyöngyösön és annak környékén fekvő településeken voltak. Neve Sőter, Seőtér változatokban található a forrásokban. A vármegyei igazgatásba 1688. június 2-án került, ekkor esküdtnek (jurassor) választották meg. Az 1691. október 1-jén megtartott tisztújító közgyűlésen a második járás szolgabírája (judlium) lett. A járása élén 1692. augusztus 25-ig állt, s utána egy évig nem viselt semmilyen tisztséget. A következő tisztújításon, 1693. augusztus 1-jén másodalispánnak (substitutus vicecomes) választották, s az ezt követő években a választásokon 1697. szeptember 19-ig mindig megerősítették hivatalában. Ettől kezdve viszont a vármegyei tisztikarban nem szerepelt. Halála 1707. szeptember 24. előtt következett be, ugyanis feleségét, Mészáros Erzsébetet ezen a napon már özvegyként említették. Sz. J. Steöszel József, rapini286 főszolgabíró Steöszel László és Motesiczky Anna fia, Steöszel Kristóf alispán unokája volt. Családja előtörténetét, birtokait, vezetékneve írásvariációit lásd: Steöszel Kristóf alispán. Steöszel József 1773–1775 közt elvégezte az egri jogakadémiát. Vármegyei hivatali pályája hat év múltán, 1781. november 26-án másodaljegyzői (secundarius vicenotarius) kinevezéssel kezdődött. Ebben az állásban megerősítették az 1784. április 27-én tartott tisztújításkor. Egy év múlva azonban, 1785. június 24-én őt nevezték ki a Gyöngyösi járásban megüresedett főszolgabírói (ordinarius judlium) helyre. E tisztségben kétszer is megerősítették, 1790. április 12-én és 1796. január 27-én. 1798. október 31-ig maradt meg ebben a vármegyei hivatalban. Az 1798–1815. években nádorispáni főkapitány volt, és királyi tanácsos címet is nyert. Feleségét Majláth Katalinnak hívták. Birtokai voltak Sas és Tiszakürt, továbbá részbirtokai feküdtek Nagyrédén, Tiszaugon és Pusztakürtön. K. L. E.

286

Orosz 258–259. p.; P. Kovács 28., 80., 82., 92., 94. p.; Udvardy 668–669. p.; HML IV-1/a 39. rsz. 338. p., 42. rsz. 117. p., 43. rsz. 190. p., 52. rsz. 46. p., 58. rsz. 3. p.; HML IV-1/b 619–633. rsz.; HML IV-7/e 14–23. rsz.

230


Steöszel Kristóf, rapini287 alispán Nemességet családja 1627-ben II. Ferdinándtól kapott, melyet a következő évben Abaúj vármegyében hirdettek ki. 1680 körül született, apja Steöszel Ferdinánd, anyja Újfalusi Júlia volt. Heves és Külső-Szolnok vármegyében a 18. század elején tűnt fel, birtokai voltak Kürt, Sas, Ug, Zaránk, Zsadány, Nagyréde településeken. Első felesége, Almásy Ágnes révén kapcsolódott az Almásy családhoz, apósa Almásy János alispán volt. (Lásd: Almásy János alispán.) Második felesége özvegy Csala Sándorné báró Perényi Klára volt. Nevét Steőszel, Steoszel, Stészel, Steszel, Stöszel, Stőszel alakváltozatokban írták. Családjából később többen is tevékenykedtek a vármegye igazgatásában, így például Steöszel László másodalispán (1756–1761), ifj. Steöszel Kristóf gyöngyösi járási alszolgabíró (1782–1790). A Rákóczi-szabadságharcban 1707–1708-ban a fejedelem generáladjutántja, 1709-ben lovas alezredes volt. A vármegyei tisztikarba 1710-ben került, június 26-án esküdt ülnökké (assessor) választották. Még ugyanebben az évben a december 22-én megtartott tisztújító közgyűlésen másodalispán (substitutus vicecomes) lett, s az is maradt 1719. augusztus 7-ig. Ekkor a Csala Sándor halálával megüresedett alispáni (vicecomes) tisztségre őt választották, s hivatalában a következő tisztújításig, 1725. október 22-ig maradt. Másodalispánként, majd alispánként is sokszor, évente több alkalommal is képviselte különböző fórumokon kiküldöttként a vármegyét. Delegálták adók és beszállásolások ügyében katonai parancsnokokhoz 1712-ben, 1716-ban, 1718ban kétszer, 1720-ban, 1724-ben szintén két alkalommal. Tagja volt a püspökfőispánnal tárgyaló küldöttségnek, 1717-ben a kiadások ügyéről, 1720-ban és 1724-ben pedig a dézsma bérléséről egyeztettek. Képviselte a vármegyét az adóügyben összehívott pozsonyi országos gyűléseken (1717. október 16. és 1719. szeptember 12.). 1722. június 6-án országgyűlési követnek választották, bár betegsége miatt rövid ideig (augusztus 19-ig) képviselte a vármegyét. Alispánsága után is többször megyei kiküldöttként járt az egri katonai parancsnoknál. 1731. október 22-én táblabíró (assessor tabulae judiciariae) lett. 1732-től több éven át részt vett a nemességvizsgálat (investigatio) munkálataiban. 1750. december 14-én ismét táblabírónak választották meg. 74 éves korában, 1754. június 21-én Gyöngyösön halt meg. Sz. J.

287

Heckenast 393. p.; Orosz 258–259. p.; HML IV-1/a 12. rsz. 601. p., 13. rsz. 14–16., 419–421., 561–563., 642–645., 970–973. p., 14. rsz. 6., 10–11., 532. p., 16. rsz. 264. p., 20. rsz. 566. p.; HML IV-1/b 618–619. rsz.; HMLI V-7/e 1–4. rsz.; HML MF 814.

231


Subich György, koloni288 alispán Az ismeretlen eredetű család – melynek több tagja viselt a 18–19. században vármegyei tisztséget – nemeségszerzésére, Heves és Külső-Szolnok megyei meghonosodására lásd: Subich Pál főszolgabíró. Subich György 1817-ben született Egerfarmoson. Apja Subich Imre, anyja Gosztonyi Borbála volt. A gimnázium elvégzése után filozófiai és jogi tanulmányokat folytatott, végül ügyvédi diplomát szerzett Vármegyei pályáját 1837 novemberében kezdte mint jegyző, és e tisztségét valószínűleg tiszteletbeli hivatalnokként látta el. 1841. december 15-én tiszteletbeli aljegyzővé és az árvaválasztmány számvevőjévé nevezték ki. Ezt követően a pertárnoki funkciót is betöltötte. Mindkét funkcióban megerősítették 1845. május 8-án. 1847. június 15-én másodaljegyzőnek választották, mely hivataláról 1848. június 2-án lemondott. A szabadságharc leverése után Habsburg orientációjú tisztviselőként érvényesült. 1849. november 12-től a Heves Megyei Kerületi Ideiglenes Polgári Törvényszék ülnöke volt, majd 1850 februárja és 1851 májusa között szintén ülnökként szerepelt a vármegyei úrbéri törvényszéken. Ezt követően 1854 májusáig a kompolti másodosztályú járásbíróság járásbírója volt. Innen a Jászkun Kerülethez helyezték át, ahol jászberényi cs. kir főbíróként szolgált. A provizórium időszakában, 1863 és 1867 között töltötte be Heves és Külső-Szolnok vármegye alispánjának tisztét. A kiegyezés utáni szerepe ismeretlen. 1891-ben halt meg. P. J.

Subich Imre, koloni289 főszolgabíró

288

Nagy 9:390. p.; Orosz 259–260. p.; Szederkényi 4:417–418. p.; Tisztinévtár 73–75. p.; HML IV-1/a 129. rsz. 1162–1163. p., 138. rsz. 1705. p., 140. rsz. 611. p., 151. rsz. 780. p.; HML IV-152/a 9. rsz. 289/1854., MOL D 188. 9. rsz. 833. p.; MOL D 225 275. rsz. 79–81. p. 289 Nagy 10:390. p.; Orosz 259–260. p.; HML IV-1/a 42. rsz. 119. p., 52. rsz. 45., 55. p., 56. rsz. 953. p.; HML IV-1/b 665–673. rsz.; HML IV-4/b 49. rsz. 1789:2096. sz.; HML IV-7/e 14–15. rsz.

232


A család előtörténetére, megyebeli birtokaira lásd: Subich Pál főszolgabíró pályaképét, aki Imre Pál (születési nevén) apja volt, anyja pedig Murányi Rebeka. Pál nevű fivére katonatiszt, Ferenc 1760-ban magyar királyi testőr, 1774ben országbírói ítélőmester volt. Feleségét Thyr Annának hívták. Subich Imrét 1784. április 28-án a tisztújításon alszolgabírónak (vicejudlium) jelölték a Tarnai járásba, de a közgyűlés főszolgabírónak (ordinarius judlium) választotta meg, ámbár előtte más hivatalt még nem viselt. Próbálta elérni, hogy a Tarnai járásban is létesítsenek másodalszolgabírói állást a lakosság nagy számára és az ügyek sokaságára való tekintettel, de nem járt eredménnyel. A következő tisztújító közgyűlés 1790. április 12-én főadószedőnek (generalis perceptor) választotta meg. Másnap lemondott új hivataláról azzal az indoklással, hogy az adó- és pénzügyi számítások új módja nagyon különbözik az általa jól ismert korábbitól, ezért fennáll a veszélye, hogy a szegény adózó nép kárt szenved az ő hibájából, ezt pedig nem akarta kockáztatni. 1794. június 20. előtt halt meg. K. L. E. Subich Pál, koloni290 főszolgabíró Ismeretlen eredetű família, neve Subics változatban is előfordul a forrásokban. Tamás az első családtag, akiről biztos adatok maradtak, neki adott II. Mátyás nemességmegerősítő és címermegújító oklevelet 1609-ben. Pál nevű utóda 1652ben adományt nyert bizonyos egerfarmosi, tarnabodi, alattyáni és tiszaszőllősi birtokokra, így került Heves és Külső-Szolnok vármegyébe, ahol az ő Pál nevű unokája a vármegye első járási főszolgabírója lett 1750-ben. Subich Pál apja Subich György, anyja Sziráky Erzsébet, felesége Murányi Rebeka volt. Fia, Imre és unokaöccsei, Antal és György szintén megyei hivatalviselők lettek. (Lásd: Subich Imre főszolgabíró.) A vármegye közéletébe 1724. április 5-én került, amikor esküdt ülnöknek (juratus) nevezte ki a közgyűlés. Az 1731. október 22-én megtartott tisztújításon a Mátrai járás rendes, fizetéssel bíró esküdtjének (ordinarius salariatus jurassor) választották meg. 1733. május 5-én áthelyezték a Tarnai járásba szintén közigazgatási esküdtnek, ugyanis haláleset miatt az ottani egyik álláshely megüresedett. 1740. december 16-án ugyanennek a járásnak a szolgabírája (judex nobilium, judlium) lett, mivel a tisztséget addig betöltő Füzy Bálint meghalt. 1746. december 29-én a tisztújító közgyűlés megerősítette tisztségében, de hivatali helye és 290

Nagy 10: 390. p.; Orosz 259–260. p.; Szederkényi 3: 296. p.; HML IV-1/a 14. rsz. 789. p., 16. rsz. 263., 359. p., 17. rsz. 249. p., 20. rsz. 1–4., 566. p., 22. rsz. 153–158. p.; HML IV-1/b 618–618. rsz.; HML IV-7/e 5–11. rsz.

233


titulusa megváltozott, mert a Tiszai járás főszolgabírája (ordinarius judlium) lett. A következő tisztújításon, 1750. december 14-én jelölték perceptornak, de végül az addigi hivatalában erősítették meg. 1756. április 26-án újraválasztására már nem került sor, a tisztújító közgyűléstől táblabírói (assessor tabulae judiciariae) kinevezést nyert. 1758-ban meghalt. Sz. J. Sütő János, somoskeői291 kerületi kormánybiztos, megyefőnök 1809-ben született. Felesége fáji Fáy Kostancia volt. Három gyermekük született (Kálmán, Béla, Vilma). Első vele kapcsolatos adatunk szerint 1837. november 6-án megválasztották a Tarnai járás másodalszolgabírójának, mely tisztséget 1841. szeptember 14ig, lemondásáig viselte. 1844. december 16-án a Gyöngyösi járás főszolgabírájának választották, de hivatali esküjét nem tette le, és 1845 februárjában már Gosztonyi Jánost találjuk a főszolgabírói székben. Valóban fontos pozíciókba az 1848/49-es szabadságharc leverése után Habsburg császári szolgálatban jutott. 1849 szeptemberétől mint kerületi biztos, kormánybiztos tevékenykedett november 12-ig. 1850. március 1-jétől 1851. március 21-ig kormánybiztos. Amikor a törvényesen egyesült Heves és Külső-Szolnok vármegye területét részben helyreállították, de igazgatási szempontból 3 kerületre osztották, 1851. március 21-én őt nevezték ki az egri és a szolnoki kerület élére megyefőnöknek. E tisztségeiben 1853. július 3-ig maradt. 1853 utáni életútját forásadatok híján nem ismerjük. 1870. október 1-jén hunyt el Kondón. K. M.

Sveticska Antal, dr.292 főszolgabíró, járási főjegyző

291

Pap 1998. 168 p.; Szederkényi 4: 388. p.; HML IV-1/a 117. rsz. 949. p., 138. rsz. 1707. p.; HML IV-152/a 4. rsz. 1852:245.; HML V-101/b 402. rsz. Fasc. CCCCXLII/11. 292 Békássy 37. p.; HHL 1923. 145., 211. p., 1924. 166., 211. p., 1927. 87. p., 1930. 159. p., 1932. 109. p., 1935. 28. p., 1940. 205. p., 1941. 178. p.; 1943. 76. p., 1946. 49. p. hivatkozva 67/kgy., 13.906/a.1946.; „Művelt elit” felvétel; HML IV-402/a 82. rsz. hivatkozva

234


Felsőtárkányban 1892. november 5-én született. Születési neve Sveticska Antal Kálmán Ede. Apja Svetitska Antal községi jegyző, anyja Magyari Ilona volt. Érettségi vizsgáit Zomborban, az állami főreálgimnáziumban tette le. Jogi tanulmányait az Egri Érseki Jogakadémián az 1911/12-es tanév I. félévével kezdődően folytatta. Az I. világháborúban hadiszolgálatot teljesített. Hivatali pályáját Heves vármegyében 1923. június 19-én kezdte meg. Augusztus 9-én az alispán – mint helyettes szolgabírót – a pétervásárai járási főszolgabírói hivataltól ideiglenesen az Egri járáshoz helyezte át. Még ugyanabban az évben – 1923. december 18-án – szolgabíróvá választották, és újra Pétervásárára osztották be. 1924. június 24-én a Pétervásárai járásból ideiglenesen a hevesi járási főszolgabírói hivatalba került. 1927. május 26-án – mint a Hevesi járásba beosztott, s már tiszteletbeli főszolgabírót – a központi (egri) főszolgabírói hivatalba helyezték. 1929. november 26-án e tisztségében újraválasztották, de egyidejűleg a vármegyei központi igazgatásban kapott helyet. 1930. augusztus 26-án – egy megismételt közigazgatási választást követően – ismét az egri járási főszolgabírói hivatalban lett szolgabíró. 1932. május 26. után már a tiszafüredi főszolgabírói hivatalból rendelték a Pétervásárai járásba. 1936-tól – szolgabíróként – ismét az Egri járásban helyezték el. E tisztségben szolgált 1940. december 1-jéig, amikor üresedésben lévő állásra behelyettesített hevesi főszolgabíró lett. 1941. szeptember 15-én a törvényhatósági bizottság megüresedett állásra egri járási főszolgabíróvá választotta meg. 1943. március 1-jén belügyminiszteri rendelettel az Egri járásból a hevesi főszolgabírói hivatalba helyezték át. 1945. május 12-én ismét a vármegye központjába került. 1946-ban beosztott egri járási főjegyzővé választották, majd ugyanezen év augusztus 28-án nyugállományba küldték. Családi neve hivatalos iratokban Svetitska, Szvetitska, Szveticska változatban is előfordul. Felesége 1943. augusztus 27-étől Németh Éva volt, gyermekük Éva. Halála körülményeiről nem rendelkezünk adatokkal. K. Gy. Szabó Gyula, dr.293 alispán 90/kgy.1933., 8.933/a.1933.; HML IV-407/c 8. rsz. hivatkozva 22.724/a.1943., 37.670/1943. B. M.; HML IV-416 171. rsz. 293 Békássy 122. p.; Bölöny–Hubai 394. p.; HHL 1924. 12., 195. p., 1925. 178., 198., 202. p.; 1941. 178. p.; 1942. 28. p., 1943. 179., 180., 191–202. p. hivatkozva 47.876/1943. III. B. M.; BAZML VIII-54. 11. rsz.; BAZML XXXIII-1/b 274. rsz. 139/1897.; BFL XXXIII/1/a Budapesti állami anyakönyvek másodpéldányai XII. ker. anyakönyvek 4621.

235


Sajószentpéteren született 1897. szeptember 4-én. Születési neve Szabó Gyula Alajos. Apja Szabó Alajos római katolikus kántortanító, anyja Nahóczky Klára volt. Középiskoláit 1908-tól 1912-ig a Miskolci Királyi Katolikus Főgimnáziumban tandíjmentesen, a jogot a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol államtudományi államvizsgát tett. Első két gimnáziumi évében a Bük–Sebe-féle alapítvány jutalmában részesült. Az I. világháború alatt hat hónapig volt tüzér az olasz harctéren. 1918-ban zászlósként szerelt le. Tulajdonosa volt a bronz vitézségi éremnek és a Károlycsapatkeresztnek. Kompolti lakosként kezdte meg hivatali pályáját Heves vármegye szolgálatában. Az 1918. év folyamán közigazgatási irodai segédtiszt, 1920 tájától 1924-ig az Egri járás tűzrendészeti felügyelője volt. Közigazgatási gyakornokként 1924. január 14-én a vármegye központjába rendelték. Szeptember 23-án a törvényhatósági bizottság szolgabíróvá választotta, és egyidejűleg az Egri járásba helyezték. 1925 augusztusában főispáni titkár lett. Szeptember 22-én főszolgabíróvá választották, s újra az egri járási főszolgabírói hivatalba osztották be, egyben felmentették főispáni titkári állásából. Mint egri főszolgabírót tisztségében 1929. november 26-án újraválasztották, s e tisztségét 16 éven keresztül látta el. 1941. szeptember 15-én törvényhatósági határozattal dr. Tömösváry János ellenében vármegyei főjegyzővé választották. 1943. március 1-jétől már valójában alispánhelyettes-főjegyzőként dolgozott, amit július 13-án belügyminiszteri megbízás is megerősített, majd július 25. napján a belügyminiszter alispánná nevezte ki. Nagy pompával rendezett beiktatását a megye hivatalos lapja tizenkét oldal terjedelemben ünnepelte. Két nappal később átvette a vármegye vezetését, és 28-án megkezdte hivatali működését. Tagja volt az egri gettó kijelölésére és ellenőrzésére alakult öt főből álló bizottságnak. 1944 novemberében elmenekült Egerből. Ekkor már a hivatalos ügyeket dr. Birinyi Ferenc alispán vitte. A Budapesten rejtőzködő Szabó Gyulát 1945. május 4-én rendőri őrizetbe vették, június 4-én előzetes letartóztatásba helyezték, majd 1946. március 8-án a Népbíróságok Országos Tanácsa másodfokon népellenes bűntett miatt jogerősen egy év börtönben letöltendő szabadságvesztésre mint főbüntetésre, továbbá hozzátartozói nyugdíjigényének fenntartásával állásvesztésre és politikai jogainak ötévi időtartamra történő felfüggesztésére mint mellékbüntetésre ítélte. Ezzel a határozattal a fellebbviteli bíróság az Egri Népbíróság első fokú ítéle-

köt. 1856/1973.; HML IV-402/a 80. rsz. hivatkozva 98/kgy.1932, 11.899/a.1932.; HML IV-407/c 7. rsz. hivatkozva 14.097/a.1929., 18.887/a.1931., 648/a.1932.; HML IV-407/c 8. rsz. hivatkozva 18.634/a.1943.; HML XXV-5 7. rsz. 385/1947.

236


tének minősítését megváltoztatta, s a kiszabott büntetést is jelentősen csökkentette. 1945-ben az állami segélyeket felesége, Mayer Julianna – Mayer János országgyűlési képviselő és több kormányban miniszteri tisztet betöltő kisgazda politikus leánya – vette fel. Gyermekeik neve Klára és Eszter. A Hevesvármegyei Villamossági Részvénytársaság felügyelő-bizottságában engedélyezett tagsága volt. 1946 után egészen haláláig nem találtunk róla forrásadatokat. Budapesten hunyt el 1973. június 7-én. A halotti anyakönyvbe doktori címe nem került bejegyzésre, s felesége neve is más névalakban, Majer-ként szerepel. K. Gy. Szabó Mihály, dr.294 járási tanács vb-titkára 1928. május 27-én született Feldebrőn földműves családban. Anyja Petro Anna, apja Szabó Mátyás volt. A 6 elemit Feldebrőn végezte el kitűnő eredménnyel. Továbbtanulására anyagi okok miatt nem kerülhetett sor, így szülei mellett dolgozott. Az Egri Polgári Fiúiskolát magántanulóként két év alatt végezte el. 1946-ban a Feldebrői Községi Elöljárósághoz került írnoknak, ahol 1950ig dolgozott. Ekkor beiskolázták a belügyminisztériumi öt hónapos államigazgatási iskolába. 1950 októberében Csány községbe került vb-titkárnak, ahol 1959ig alkalmazták. Itt nősült meg 1952-ben. Felesége Pádár Julianna, akkor tanácsi dolgozó volt, házasságukból két gyermek született. Csányban 1954-ben lépett be az MDP-be. Évekig a helyi MADISZ, illetve a helyi EPOSZ titkára volt, de ezek pontos évkörét adathiány miatt nem ismerjük. 1959. április 1-jétől 1960. május 10-ig a Hevesi Járási Tanács V. B. titkára volt. Ez idő tájt végezte el a gimnáziumot, s érettségizett le a hatvani Bajza József Gimnáziumban. 1960 áprilisában Gyöngyöstarjánba került tanácselnöknek, ahol 1975. február 28-ig dolgozott. Közben felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. Jogi diplomáját 1969-ben szerezte meg, ezután jogtanácsosi és ügyvédi szakvizsgát tett. Elvégezte továbbá a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemet, s annak 2 éves filozófia szakosítóját. 1975. május 1-jétől 1977. szeptember 10-ig a Gyöngyös Városi Tanács V. B. titkári posztját látta el. Ezt követően a Heves Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál helyezkedett el. 1970-ben 20 éves tanácsi szolgálatáért elismerő oklevelet és emlékgyűrűt kapott. 1973. augusztus 20-án megkapta a Megye Művelődésügyéért kitüntető címet. 294

HML XXXIII-1/a 205. rsz.; HML XXXV-22-11 113. rsz

237


Későbbi életpályájáról források nem állnak rendelkezésünkre. Cs. Z. Szalay István295 megyei tanács vb-elnökhelyettese 1926. augusztus 5-én született Tibolddarócon. Apja Szalay István erdész, anyja Auptvógel Erzsébet háztartásbeli volt. Felesége Bodnár Mária lett, házasságukból egy fiúgyermek született. Az elemi iskola után a Budapesti Madách Imre Gimnázium alsó négy osztályát végezte el, majd 1945-ben az egri tanítóképzőben szerzett oklevelet. Ezt követően Kács községben tanított, majd innen Cserépfaluba került iskolaigazgatónak. 1956-ban Egerbe költöztek, munkáját pedig az Egerszóláti Általános Iskolában folytatta igazgatóhelyettesi munkakörben. Ezekben az években elvégezte az Egri Pedagógiai Főiskola magyar-orosz szakát, majd a MarxizmusLeninizmus Esti Egyetem szakosítóját. 1958-tól 1961-ig a Heves megyei Népújság újságírója volt. Ezután az Egri Járási Tanácshoz került tanulmányi felügyelőnek, de 8 hónap után visszatért a Népújsághoz, s a mezőgazdasági rovat vezetője lett. 1967. április 1-jétől a Heves Megyei Tanács V. B. elnökhelyettesi posztját töltötte be 1983. június 30-ig, amikor is korkedvezményesen nyugdíjba ment. A vb-elnököt helyettesítő hatáskörében hozzá tartozott a művelődésügy is. A Magyar Kommunista Pártba 1946-ban lépett be, majd 1958-ban az MSZMP-be. Tagja volt az MSZMP Heves Megyei Bizottságának, s a Magyar Vadászok Országos Szövetsége Heves Megyei Intéző Bizottságának pedig az elnöke. Munkája során számos kitüntetést kapott, többek között a Szocialista Kultúráért Emlékérmet (1970), a Munka Érdemrend arany fokozatát (1971, 1980), a Nimród Érdemérmet (1972). Cs. Z.

Szapáry Gyula, gróf szapári, muraszombati és széchyszigeti296 295

HMÖ irattára. Személyügyi iratok 242. dosszié. Bölöny 392. p.; Gudenus 1990–1999 4:13. p.; MNZS Főrangú családok 1:223–224. p.; MTCN 1875. 43. p.; MTCN 1899. 36., 38. p.; OGY 1892–1897. 316–317. p.; PMo. 498–505. p.; RNL 17:359. p.; Szederkényi 4:424. p., 430. p.; Szinnyei 13:390–392. h.; EU 1905. jauár 25. 4. p.; HHL 1943. március 1.; HML IV-252 1. rsz. 19. p.; HML IV253 1. rsz. 1–4. p., 3. rsz. 47. p.; HML IV-256 2. rsz. 1869:291.

296

238


főispáni helytartó, királyi biztos 1832. november 1-jén született Pesten. Apja gróf Szapáry József (1799–1871) udvari tanácsos, anyja báró orczi Orczy Anna (1810–1879) volt. 1874. május 30án vette feleségül gróf tolnai Festetics Karolinát (*1838). Hét gyermekük született. A szabadságharc idején szüleinek egyik birtokán gazdálkodott. 1856-ban megalakította a Külső-Szolnok megyei gazdasági egyesületet, melynek elnöke volt 1867-ig. Jogi tanulmányainak befejezése után Heves és Külső-Szolnok vármegye szolgálatába állt. Az 1860. évi ún. októberi diplomával rövid időre helyreállított rendi alkotmányos intézmények idején, 1860. december 13-án a vármegye első alispánjává választották, mely tisztséget 1861. november 18-ig viselte, székhelye Szolnokon volt. 1860–1861-ben a szolnoki kerület országgyűlési képviselőjének választotta a Felirati Párt színeiben. A provizórium alatt visszavonult. Az 1865–1868-as években az országgyűlésben ismét a Deákpártot, illetve a szolnoki kerületet képviselte. 1867. március 31-én Heves és Külső-Szolnok vármegye főispáni helytartója lett. A székfoglalóját április 29-én tartotta. Új tisztségéből adódóan átkerült a felsőházba. 1868. december 31-én királyi biztosnak nevezte ki az uralkodó, miután a megye baloldali többsége szembefordult a parlamenti többséggel. Az uralkodó teljhatalommal ruházta fel. 1869. december 27-ig töltötte be ezt a tisztet. A dualizmus korában az országos politika vérkeringésébe került. 1869-től belügyminiszteri tanácsos, 1870-től közmunka és közlekedésügyi minisztériumi államtitkár lett, az országgyűlésben pedig a galgóci kerület képviselője. 1871ben lemondott az államtitkárságról. Közben több intézetnek, egyletnek volt részint elnöke, részint igazgatója. 1873-ban a törökszentmiklósi kerületben választották Deák-párti képviselőnek. 1873. március 5. és 1875. március 2. között belügyminiszter volt. 1875 és 1878 között újból – de immár a Szabadelvű Pártot támogató – parlamenti képviselője volt a törökszentmiklósi kerületnek. 1878. december 5. és 1887. február 11. között pénzügy-, közben ideiglenesen 1880. április 14. és 1880. április 24. között közmunka- és közlekedésügyi, 1889. április 9-től június 15-ig földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi, 1889. április 16-tól 1890. március 15-ig földművelésügyi miniszter volt. Közben 1890. március 13án Magyarország miniszterelnökévé választották, mely tisztet 1892. november 17-ig töltötte be (1892. október 6-án nyújtotta be lemondását). Kilencszer választották országgyűlési képviselőnek. Az Országos Gazdasági Egyesület elnöke volt. 1875-ben kapta meg a valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot és az első osztályú vaskorona rendet. 1881-ben cs. kir. kamarás és az Aranygyapjas rend lovagja lett. 1892-ben a Szent István-rend, a párizsi világkiállítás alkalmával a francia Becsületrend nagykeresztjét nyerte el. 1905. január 20-án hunyt el Abbáziában, január 24-én helyezték örök nyugalomra a Szalók-Taskony pusztai sírboltban. 239


K. M. Szécsényi Szabó György297 szolgabíró Nemességet 1667. október 8-án nyert Szécsényi Szabó György, továbbá felesége, Kompolthy (Rózsa) Ágota és gyermekei: Márton, Gáspár, György és Katalin, melyet 1669. december 11-én hirdették ki a vármegyei közgyűlésen. Mint ahogy nevük is mutatja (Szabó aliter Szécsényi, Széchénÿ alias Szabó), a Nógrád megyei Szécsényből származtak, majd 1662-től már biztosan Gyöngyösön laktak. Ebben az évben ugyanis a nemességszerző Györgyöt a város másodbírájának választották egy hivatali ciklusra. 1666–1667-ben ismét másodbíróként tevékenykedett, 1672–1673-ban pedig mint főbíró állt Gyöngyös élén. Nagy valószínűséggel nem ő, hanem azonos nevű fia vett részt a vármegye igazgatásában. Az ifjú 1682. február 11-én került a vármegyei tisztikarba, ekkor esküdt ülnökké (assessor) nevezték ki. 1691. április 30-án kapott először tényleges tisztséget, ekkor a főhadbiztos helyettesévé (substitutus commissarius) választották. 1692. március 16-án helyére más került, őt viszont az augusztus 25-én megtartott tisztújításon a harmadik, Egri járás szolgabírójává (judlium, judex nobilium) választották. Tisztségét egy évig, a következő választásig (1693. augusztus 1-jéig) viselte. Ezt követően 1694. szeptember 9-től 1697. szeptember 19-ig közigazgatási esküdt (ordinarius jurassor) volt az első járásban. A vármegyei hivatalviselők között a későbbiekben már nem található, viszont Gyöngyösön az 1698–1699., az 1701–1702. és az 1703–1704. hivatali években a tanácstagok között szerepelt a neve. Ezen kívül nem lelhetők fel adatok élete utolsó szakaszáról. Sz. J. Szederkényi Nándor298 főispán

297

Miskolczi-Simon; Orosz 272. p.; Szabó 1984. 224–225. p.; Szabó 2001. 172–173. p.; HML IV-1/a 8. rsz. 80. p., 9. rsz. 5., 77., 168., 270–271., 332–334. p., 10. rsz. 2–3., 252– 255. p. 11. rsz. 3–8. p.; HML IV-1/b 616. rsz. 98. p. 298 Borovszky 401. p.; Kozma 292–312. p.; MÉL 2:726. p.; OGY 1886. 159. p.; OGY 1892–1897. 318. p.; OGY 1906–1911. 225. p.; RNL 17:430. p.; Szinnyei 13:540. h.; AJ 1911. 8. p., 1906. 5. p., 1910. 5. p.; HHL 1906. 179. p., 1910. 35. p., Eger 1906. június 27. 2. p., 1910. január 19. 3. p., január 22. 2. p.; HML IV–253 1. rsz. 10. p.

240


1838. október 16-án született a Borsod megyei Sikátorban Strumpf Ferdinánd József néven. Névváltoztatása 1858 és 1861 között történt, valószínűleg hatósági engedély nélkül. Apja Strumpf János árendás, anyja Decavil Terézia, felesége Oroszy Ida volt. Az 1847/48-as tanévtől az 1852/53-as tanévig járt a ciszterciek egri gimnáziumába. 1853 és 1857 között a papi szeminárium hallgatója volt, de pappá szentelése előtt elhagyta azt. 1855-ben gimnáziumi érettségi vizsgát tett. Ezután a pesti egyetem jogi karára iratkozott be, de ezt sem fejezte be. 1864-ben harmadéves magántanulóként találjuk az Egri Érseki Jogakadémián. A neoabszolutizmus bukása, a megyerendszer reorganizációja után, 1867ben választották Heves és Külső-Szolnok vármegye másodaljegyzőjévé, majd 1869 végén első aljegyzővé. Mivel a baloldali, ún. 48-as vagy függetlenségi ellenzéket olyan heves vérmérséklettel képviselte Egerben, hogy emiatt halálos kimenetelű pisztolypárbajba keveredett kormánypárti ellenfelével, 1870. június 22-én Heves és Külső-Szolnok vármegyék bizottmánya felfüggesztette állásából, a Kúria Legfelsőbb Törvényszéke pedig 1871. május 4-én három hónap börtönbüntetésre ítélte. Ennek letöltése után, 1871. szeptember 11-ével a vármegye bizottmánya visszahelyezte hivatalába. 1872-ben a dunapataji kerületben, 1878tól 1906-ig folyamatosan Egerben választották meg a Függetlenségi és 48-as Párt országgyűlési képviselőjének. 1901 és 1906 között a párt egyik alelnöke volt. A Szabadelvű Párt választási veresége után, 1906. június 19-én nevezte ki az uralkodó Heves vármegye főispánjává. Beiktatására július 2-án került sor. 1910. február 8-i hatállyal – saját kérésére, az ellenkező irányú kormányváltás miatt – mentették fel állásából. Irodalmi munkásságát 1862-ben a Mátra című politikai lap szerkesztésével kezdte, és másfél évig folytatta. 1873-ban a Magyar Újság szerkesztője volt. Számos cikk jelent meg tollából a Pesti Naplóban, a Honban, az Egyetértésben. Önálló műveinek száma is jelentős (Az új megye. 1875., Heves vármegye története. 1890–1893., A magyar hadi intézmény. 1896., A Heves megyei takarékpénztár ötven éves működésének története. 1896., Heves megye közönségéhez. 1898., A magyar államiság fejlődése, küzdelmei. 1901.). 1916. április 23-án hunyt el Budapesten. K. M. Szekszius Mihály299 járási hivatal elnöke

299

HML XXIII-2/a 78. rsz. 1977. febr. 24.; HML XXIII-1019/a 8. rsz. 1966. május 17., 1968. február 21.; HML XXIII-1045/a 2 rsz. 1959. szeptember 29.; HML XXXIII-1/a 340. rsz.; HML XXXIII-1/b 210. rsz.

241


1934. július 15-én született Heréden. Apja Szekszius János, anyja Morvai Mária volt. 1958. május 17-én vette feleségül Tatai Erzsébetet. 1954-től MDP-tag volt, majd belépett az MSZMP-be. 1967-ben felsőfokú mezőgazdasági technikumot végzett. 1973 és 1976 között az MSZMP KB Politikai Főiskolán tanult. Az általános iskola elvégzése után 1948-tól 1952-ig a Mátravidéki Erőműnél dolgozott segédmunkásként. Ezután – immár a tanácsi korszakban – a Lőrinci Községi Tanácsnál volt mezőgazdasági előadó. 1953 és 1957 között a Hatvani Járási Tanács V. B. Mezőgazdasági Osztályán mint a tsz-csoport vezetője működött. 1957-től Heréd Községi Tanács V. B. elnöki tisztét töltötte be 1959. szeptember 29-ig. Ezt követően újból a Mátravidéki Erőműnél dolgozott. 1960-tól a Hatvani Járási KISZ Bizottság politikai munkatársa volt. 1966. május 17-től Csány Községi Tanács V. B. elnöke lett 1968. február 21-ig. Utána az MSZMP Hatvani, majd Gyöngyösi Járási Bizottságának politikai munkatársa, illetve a PTO vezetője lett. A politikai főiskola elvégzése után 1977. március 16-tól került a Heves Megyei Tanács V. B. Gyöngyösi Járási Hivatal elnöki székébe, először megbízással, majd kinevezéssel. Korengedményes nyugdíjazással 1983. december 31én mentették fel ebből a munkakörből. Munkája elismeréseként 1957-ben Ságvári Endre Emlékérmet, 1965-ben a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója kitüntetést kapott. K. M. Szentgyörgyi István300 szolgabíró Nemességet 1715. április 12-én kapott azonos nevű apjával együtt, melyet ugyanebben az évben a vármegye közgyűlésén ki is hirdettek. Apja és anyja (Gomba Erzsébet) gyöngyösi, ő maga pedig – feleségével, Antal Erzsébettel együtt – egri lakos volt. Családneve Szent Györgyi, Sz. Györgyi, Sz. Györgÿ, Szent Györgj, Sz. Györgj változatokban szerepel a forrásokban. Apja a megyei tisztikarban 1714. július 18-tól 1715. szeptember 9-ig alhadbiztos volt. Fia, János később szintén szolgabíró lett (lásd: Szentgyörgyi János szolgabíró). Közéleti szerepvállalása Egerben kezdődött, 1711. január 1. és 1719. február 6. között a város főjegyzőjeként működött. A vármegyében hivatalt az 1719. augusztus 7-én megtartott tisztújításon nyert, amikor a negyedik, Mátrai járás szolgabírájának (judex nobilium, judlium) választották meg. A szolgabírói tisztséget több mint 27 éven át, 1746. december 29-ig folyamatosan viselte, vál300

Nemes 183. p.; Orosz 277–278. p.; HML IV-1/a 14. rsz. 5–9. p., 16. rsz. 259–264. p., 20. rsz. 1–5. p.; HML IV-1/b 618–619. rsz.; HML IV-7/e 2–9. rsz.

242


tozás egyedül a feladatellátás helyében történt. 1725. október 22-től áthelyezték a második, Tiszai járás élére, s ugyanide történt hivatali megerősítése a következő, 1731. október 22-én megtartott tisztújító közgyűlésen is. 1746. december 29-én jelölték másodalispánnak, de megválasztására nem került sor. Ugyanezen alkalommal viszont táblabírói (assessor tabulae judiciariae) kinevezést kapott. Ezt követő pályájáról nincsenek információink. Sz. J. Szentgyörgyi János301 szolgabíró Családjára lásd: Szentgyörgyi István szolgabíró, aki az 1712-ben született Jánosnak apja volt, anyja pedig Antal Erzsébet. Családnevének írásváltozatai SzGyörgyi, SzGyörgyÿ, Sz. Györgj voltak. Egerben lakott. Hivatali pályafutása 22 éves korában kezdődött, amikor 1734. május 11-én létszám feletti esküdtnek (supernumerarius jurassor) választották meg. 1746. január 4-től Eger város főjegyzője lett, s még ugyanebben az évben, december 29-én a vármegyei tisztújító közgyűlésen kinevezték aljegyzőnek (vicenotarius). Négy évig tevékenykedett ebben a hivatalban. A következő tisztújításon, 1750. december 14-én választották meg szolgabírónak (judex nobilium) a Tarnai járásba, ahol tisztségét 1756. április 26-ig viselte. Közben 1756. január 16-tól megbízták a főadószedő (generalis perceptor) feladatainak ellátásával is, s az április 26-i tisztviselői választáskor már ez utóbbi tisztségben erősítették meg. Ugyanezen alkalommal táblabíróvá (assessor tabulae judiciariae) is kinevezték. 1761. augusztus 25. és 1766. december 9. között Heves és Külső Szolnok vármegyében különválasztották a házi- és hadipénztárat, s kezelésükkel külön tisztviselőket bíztak meg. Ekkor Szentgyörgyi János a hadipénztárnok (perceptor bellicus) lett. 1766. december 9-től 1773. április 19-ig ismét mint a vármegye egyesített pénztárának főadószedője és főpénztárnoka működött, egészen 1773. április 19-ig. Időközben táblabíróként említették: 1763. április 26-án és 1766. december 9-én a tisztújításkor ebben a tisztében is megerősítést nyert. Sz. J. Szepesi Györgyné302

301

Nemes 183. p.; Orosz 277–278. p.; HML IV-1/a 16. rsz. 405. p., 20. rsz. 1–5. p., 22. rsz. 224-225. p., 153–158. p., 25. rsz. 88. p., 26. rsz. 42. p., 27. rsz. 362–363. p.; HML IV-1/b 619. rsz., 621. rsz.; HML IV-7/e 9–14. rsz.

243


járási főjegyző, járási tanács vb-elnöke 1919. november 14-én született Egerben Bádonyi Mária néven. Apja Bádonyi Péter cipészmester, anyja Kusza Etelka volt. 1938. május 5-én kötött házasságot Szepesi Györggyel. Személyéről szóló legelső adatunk, hogy 1950. január 26-ával nevezte ki az alispán járási jegyzővé az Egri járás főjegyzői hivatalába. 1950. június 13-án kapta meg a Belügyminisztérium államtitkárától a főjegyzői kinevezést. A tanácsrendszer létrejöttével Heves Megye Tanácsa 1950. augusztus 15-ével osztotta be az Egri Járási Tanács V. B. elnökének. 1954. november 24-i hatállyal hívták vissza hivatalából. További életútja ismeretlen előttünk. 1990. augusztus 18-án hunyt el. K. M. Szigyártó István303 járási tanács vb-titkára 1922. március 24-én született Szilágykrasznán. Anyja Nagy Krisztina volt. 1945. augusztus 3-án kötött házasságot Tarjányi Annával. Egy gyermekük született. Előéletéről csak annyit tudunk a forrásadatok alapján, hogy katonai szolgálatát 1943 októbere és 1945 októbere között töltötte. 1950. augusztus 15-ével nevezeték ki a Pétervásárai Járási Tanács V. B. titkárává. 1952. szeptember 30-ig dolgozott ebben a munkakörben. További életútját nem ismerjük. K. M.

Szirmay István, gróf szirmai, szirmabessenyői, cserneki és tarkeöi304 kormánybiztos 1792. június 27-én született István Tamás keresztnéven. Apja szirmabessenyői, cserneki és tarkeöi gróf Szirmay János Tamás (?–1840), anyja trakostyáni gróf Draskovich Zsuzsanna volt. A család a grófi rangot 1707-ben kapta. Első fele302

HML XV-41 62. rsz. 3485. dosszié, 149. rsz.; HML XXXIII-1/a 122. rsz.; HML XXXIII-1/b 90. rsz.; HML XXXIII-1/d 35. rsz. UB 336/1990. szül., UB. 262/1990. házassági anyakönyv. 303 HML XV-41 10. rsz. 311. dosszié 304 Görgey; Gudenus 4:57–58. p.; Nagy 6:745. p.; Művészet 1906. 4. sz. 232–238. p.

244


sége gróf Wolkenstein Mária Anna (1794–1845) volt 1818-tól. Az ő halála után, 1846. június 25-én szinyei Merse Matildot (1811–1889) vette feleségül. Első nejétől négy, a másodiktól két gyermeke született. Felső-magyarországi Habsburg-párti arisztokrataként 1848/49-ben egy szlovák szabadcsapat szervezője és parancsnoka volt cs. kir. őrnagyi ranggal, majd az orosz hadsereg mellé beosztott főseregbiztos helyettese. 1849. július 25től – miután az orosz csapatok megszállták Egert – Heves vármegye kormánybiztosa lett néhány napig, mert július 29-én Karl Geringer királyi biztos leváltotta, elégedetlen lévén tevékenységével. (Lásd: Kapy Eduárd kerületi főbiztos, főispán.) Nyugállományú alezredesként Szirmabesenyőn hunyt el 1857. szeptember 3-án hirtelen, amikor Ferenc József miskolci látogatásakor egy bandérium élén lóháton az uralkodó fogadására sietett. K. M. Szitás Elek305 megyei tanács vb-elnökhelyettese 1925. október 30-án született Dévaványán. Anyja Nyiri Margit volt. Gál Ilonát vette feleségül, házasságukból három gyermek született. Agronómus végzettséggel rendelkezett, amelyet Budapesten a Mezőgazdasági Akadémián szerzett meg. 1948-ban állt munkába, de a rendelkezésünkre álló iratokból akkori munkahelye, esetleges munkahelyei nem derülnek ki. Első megbízható adatunk szerint 1954. április 15-én nevezték ki a Heves Megyei Tanács V. B. Mezőgazdasági Osztályának osztályvezetőjévé. 1954. december 20-tól a Heves Megyei Tanács V. B. elnökhelyettesi posztját töltötte be, amelyből 1959. április 30-án saját kérésére felmentették. Ezt követően előbb a Kiskörei Dózsa Mezőgazdasági Termelőszövetkezet elnöke, majd 1962 májusától a Tarnaörsi Dózsa Mgtsz. elnöke volt. 1966. április 15-től a Heves Megyei Szövetkezeti Baromfikeltető Állomás igazgatói feladatát látta el. Életútjával kapcsolatosan további adatokkal nem rendelkezünk. Cs. Z. 306 Szokodi Ferenc megyei tanács vb-elnökhelyettese 1936. december 21-én született Sióagárdon. Szülei, Szokodi Lajos és Skrekó Anna, mindketten szegény parasztok voltak. Felesége Nagy Ilona lett. Két gyermekük született. 305 306

HML XV-41 266. rsz. HMÖ irattára. Személyügyi iratok 583. dosszié; HML XXXV-22-2 106. rsz.

245


1957-től volt párttag. 1958-ban végzett az Egri Pedagógiai Főiskolán biológia-földrajz szakos tanárként. 1965-ben a József Attila Tudományegyetemen földrajz kiegészítőre járt, középiskolai tanári diplomát szerzett. 1971 és 1974 között Moszkvában az SZKP pártfőiskoláját végezte. 1982-ben államvizsgázott a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián. 1958. augusztus 1. és 1966. augusztus 31. között a Tiszanánai Általános Iskolában tanított. 1966. szeptember 1-jétől a Hevesi Járási Tanácsnál dolgozott előbb tanfelügyelőként, majd osztályvezetőként 1971 elejéig. Jelentős szerepet vállalt Tiszanána község politikai arculatának formálásában mint pártvezetőségi tag. Moszkvából való hazatérése után 1974. október 1-jén megválasztották a hatvani városi pártbizottság titkárának. 1988. október 15-ig tevékenykedett ebben a munkakörben, amikor megválasztották a Heves Megyei Tanács V. B. elnökhelyettesének. A rendelkezésre álló források alapján nem tudjuk, hogy ezt a tisztséget meddig töltötte be, de legfeljebb a rendszerváltásig. 1969-ben az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést, 1978-ban a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, 1981-ben a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát, 1986-ban a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta munkája elismeréséül. A megyei tanács tagja és vb-tag, a művelődési bizottság elnöke volt. 1990 utáni pályafutása ismeretlen előttünk. K. M. Szombati Imre307 járási tanács vb-titkára 1928. április 12-én született Tiszanánán. Anyja Sári Eszter, apja Szombati Sándor cipész volt, aki mellett – az elemi iskola elvégzése után – ő is kitanulta a cipész szakmát. A gimnáziumi érettségit 1964-ben szerezte meg, majd 1967-ben egy éves Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemet végzett. Nős volt Kiss Anna háziipari bedolgozóval, házasságukból két fiúgyermek született. 1951-ben lépett be az MDP-be, korábban a MADISZ tagja volt. 1951. június 15-től a Hevesi Járási Tanács V. B. Kereskedelmi Osztályán előadóként alkalmazták. Ez idő alatt elvégzett egy államigazgatási tanfolyamot Budapesten. 1952. január 25. és 1952. július 1. között a Poroszlói Községi Tanács V. B. elnökhelyettesi posztját látta el. Ezt követően a Feldebrői Községi Tanácsra került elnöki funkcióba. Időközben elvégezte a tanácsakadémiát. 1954. június 15-től a Pétervásárai Járási Tanács V. B. elnökhelyettese lett, amelyet 1957. február 1-jéig töltött be. 1957. április 15-től 1958. szeptember 15-ig a 307

HML XV-41 268. rsz.; HML XXXV-22-11 115. rsz.; HML XXXIII-1/a 584. rsz.

246


Hevesi Járási Tanács V. B. titkára volt. Ezt követően 1962. november 1-jéig ugyanitt az igazgatási osztály vezetőjeként dolgozott. 1962 októberében a Hevesi Járási Népi Ellenőrzési Bizottság elnöki pozíciójába került. Egy adat szerint még 1972 novemberében is itt dolgozott, azonban életpályájával kapcsolatban további forrásokkal nem rendelkezünk. 1991-ben hunyt el Hevesen. Cs. Z. Sztariczky Gábor308 szolgabíró Nemeslevelét apjával, Sztariczky Tamással együtt 1722. november 22-én nyerte, melyet a vármegyében a következő évben kihirdettek. Apja 1724-ben már biztosan egri lakos volt. Családneve Sztariczkÿ, Sztariczkj alakváltozatokban található még a forrásokban. A vármegye közigazgatásába 1746. december 29-én került, az ekkor megtartott tisztújító közgyűlésen szolgabírónak (judlium, judex nobilium) választották meg. Illetékességi területe a Mátrai járás volt, amelynek élén 1750. december 14-ig állt. Ezt követően a vármegye tisztikarában nem szerepelt. 1755. november 13-án feleségét, Mlinkó Erzsébetet özvegyként említik, halálesete tehát ezt megelőzően történt. Sz. J. Szulyovszky Dénes, dr.309 főispán 1913. szeptember 13-án született Hatvanban Dénes Alajos keresztnéven. Apja Szulyovszky Alajos községi jegyző, anyja Szabados Emília volt. 1938-ban a szélsőjobboldali diákmozgalom, a Turul Szövetség hatvani csoportjának vezetője, a Nemzeti Szocialista Magyar Párt – Hungarista Mozgalom prominens személyisége volt. 1939 tavaszán már a Nyilaskeresztes Párt hatvani szervezetének vezetője, a májusi választási kampány irányítója volt. Jogi tanulmányait ekkor függesztette fel, s 1942-ben kapta meg államtudományi diplomáját a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen. 1939-ben vádlottja volt egy hatvani nyilas csoport ellen folyó pernek, de őt felmentették. 308

Orosz 283. p.; HML IV-1/a 20. rsz. 1–5. p., 22. rsz. 153–158. p.; HML IV-1/b 619. rsz., 695. rsz.; HML IV-7/e 9–10. rsz. 309 Nagy Nándor közlése; BK 1944. november 3.; Hevesvármegye 1944. október 28.; PIM DA; HML XXV-1 45. rsz. 1946. február 11.; HML XXXIII-1/a 312. rsz.

247


1944. október 16-án részt vett a nyilas hatalomátvételben: Hatvanban az ő vezetésével szerezték be a fegyvereket a 60. bevonulási központban. 1944. október 27-én Szálasi Ferenc kinevezte Heves vármegye főispánjának. Rendszeres látogatások révén ellenőrizte a megye településeit. Október végére a megye helyőrségei, más honvéd alakulatok, az állami hivatalok, az államrendőrség, a vármegye, a városok, a községek tisztviselői és alkalmazottai letették az esküt Szálasi Ferencre és kormányára. 1944. november 19-én feltételezhetően elhagyta Egert dr. Monostory (Magnin) Elek főjegyzővel együtt. Először Pétervásárára, majd tovább Pásztóra és Szencre menekültek. Későbbi sorsa ismeretlen. K. M. Tarródy István, németszecsődi310 alispán Vas vármegyei nemes családból származott, előnevük is erre vezethető vissza. A 18. század elején került Heves megyébe. Nevének írásváltozatai: Tarródi, Tarródy, Taródj, Tarródj, Tarodi, Tarrodÿ. Fia, József szintén a vármegye alispánja lett. Birtokaikat csak az ő korából ismerjük. (Lásd: Tarródy József alispán.) 1700. március 23-án esküdt ülnökké (assessor) választásával kezdődött a hivatali pályafutása. Két év múlva, 1702. április 28-tól augusztus 28-ig a vármegye részéről az egri vár lerombolásához kirendelt biztos (commissarius pro demolitione Agriensis arcis) lett. Ugyanabban az évben, szeptember 13-án a tisztújító közgyűlésen a harmadik, Tarnai járás szolgabírájának (judex nobilium, judlium) választották meg. 1710. december 22-ig ezt a tisztséget töltötte be annyi módosulással, hogy 1708-ban a járások számozása megváltozott, s ekkortól a Tarnai járást nevezték másodiknak. A Rákóczi-szabadságharc ideje alatt a sárospataki országgyűlésen (1708) mint Heves és Külső-Szolnok vármegye követe vett részt. Hivatali ideje letelte után is kapott megbízatásokat a közgyűléstől, így 1711-ben Eger határvitája ügyében Borsod vármegyébe őt delegálták, ugyanebben és a következő évben pedig részt vett a számadások megvizsgálásában. 1715. szeptember 9-én és 1718. szeptember 30-án táblabírói ülnöknek (assessor tabulae judiciariae) választották. 1719. augusztus 7-én tisztújításkor alispánnak jelölték, de nem annak, hanem másodalispánnak (substitutus vicecomes) választották meg. Tisztségét 1725. október 22-ig folyamatosan viselte. Az 1722–1723. évi országgyűlésen a vármegye követe lett; Almásy Ferencet váltotta fel, egészen a diéta végéig. Az 1725. október 22-én tartott tisztújító közgyűlésen alispánná (vice310

Heckenast 428. p.; Orosz 287. p.; HML IV-1/a 11. rsz. 482., 819., 873., 907–908. p., 12. rsz. 373–378., 547. p., 13. rsz. 645., 973. p., 14. rsz. 5–9., 632. p., 16. rsz. 259., 264. p.; HML IV-1/b 52. rsz. 1744:27., 617–619. rsz.; IV-7/e 1–5. rsz.

248


comes) választották meg, s hivatalában a következő tisztújításig, 1731. október 22ig maradt. Ekkor újra a táblabírák közé nyert kinevezést. 1732-től részt vett a nemessségvizsgálat (investigatio) munkálataiban. Halála 1744. január 25-ét megelőzően következett be. Sz. J. Tarródy József, németszecsődi311 alispán A család eredetére, Heves és Külső-Szolnok megyei meghonosodására, továbbá írott névváltozataikra lásd Tarródy István alispán adatait, aki az apja volt. Anyját Bossányi Teréznek hívták. Részbirtokai voltak Abasáron, Alatkán, Detken, Domoszlón, Karácsondon, Ludason, Markazon, Kisnánán és Sirokban. Tarródy Józsefet vármegyei pályája kezdetén, 1756. április 26-án főhadbiztosnak (supremus commissarius) választotta a tisztújító közgyűlés. 1761. augusztus 25-én a püspök-főispántól nyert másodalispáni kinevezést (substitutus vicecomes). 1766. december 9-én alispánná (vicecomes, ordinarius vicecomes) választották. 1773-ban és 1778-ban megerősítették az alispáni székben. Közel húsz évi tevékenység után, az 1784. április 27-én tartott tisztújításkor átadta a vármegye akkor százéves pecsétjét gróf Eszterházy Károly püspök-főispánnak, leköszönt hivataláról és visszavonult. Ekkor táblai ülnöknek (assessor) – azaz táblabírónak – nevezték ki, ami akkor már biztosan csak tiszteletbeli címet jelentett. Fia, István szintén megyei hivatali pályára lépett és másodalispánságig jutott a ranglétrán. K. L. E.

Telekesy István, telekesi és perbétei312 egri püspök, örökös főispán 311

Nagy 11:66–67. p.; Orosz 287. p.; HML IV-1/a 25. rsz. 88. p., 27. rsz. 362. p., 31. rsz. 72. p., 36. rsz. 129. p., 42. rsz. 121. p.; HML IV-1/b 619–633. rsz.; HML IV-7/e 12–14. rsz. 312 Fallenbüchl 1994. 81. p.; Juhász 120–126. p.; Koncz 234–237. p.; MKL 13:760–761. p.; Nagy 7:77. p.: debrétei; Sugár 371–393. p.; Szederkényi 4:70. p., 136. p.; Szinnyei 13:1394–1396. h.; Biszere (vagy Biszeréd, Bisztra) monostor Aradtól DK-re, a Maros bal partján; HML IV-1/a 11. rsz. 508–510. p., 13. rsz. 586. p.; HML XII-3/a Jogbiztosító okmánykönyvek 1–6. rsz.

249


1633. augusztus 20-án született a Vas megyei Csömötén. Apja nemes telekesi és perbétei Telekesy Ferenc, anyja Homuszi Éva volt. Sopronban nevelkedett, majd a nagyszombati papnevelő intézetbe és a bécsi Pázmáneumba került. 1657 novemberétől Rómában, a Collegium Germanicum Hungaricumban tanult, ott szentelték pappá 1660. május 1-jén. Először Rozsnyón, Hárskúton, majd Sárváron teljesített lelkipásztori szolgálatot. Gróf Nádasdy Ferenc 1667. január 28-án pápóci perjellé nevezte ki, s Telekesy kedvéért ezt a javadalmat egyesítette a sárvári plébániával. Széchenyi György püspök jóvoltából 1673-ban győri kanonok, 1684-ben püspöki helynök, 1686. december 10-től tihanyi apát lett. Győri tartózkodása idején írta meg az egyházmegye történetét „Noé bárkája” címmel. 1689. december 29-én került a csanádi püspöki székbe, amelyet a török miatt elfoglalni nem tudott, és a pápai megerősítés is csak 1696. augusztus 13-án született meg. 1697-ben érte az újabb kinevezés biszerei apáttá és aradi préposttá. Csanádi püspöksége teljes idejét Győrben töltötte, mint püspöki helynök. 1699. június 22-én győri nagyprépostként és vikáriusként nevezte ki az uralkodó egri püspökké – XI. Kelemen pápa 1702. július 31-én erősítette meg – elnyerve ezzel Heves és Külső-Szolnok vármegye főispáni tisztét is. Beiktatására 1700. augusztus 10-én került sor Egerben. Több mint 140 év után ez volt az első alkalom, hogy a főispán részt vett a közgyűlésen, sőt a beiktatása is ott történt. Az első főispán volt hosszú évtizedek után, aki állandóan megyéjében tartózkodott. A közgyűléseken személyesen elnökölt. Telekesyt a Magyar Kamara elvileg már püspöki birtokába is beiktatta, de ténylegesen a török kor előtti javak egy része nem juthatott kezéhez. Így – bár az ő nevéhez fűződik a püspökségi jogbiztosító iratok gyűjtésének kezdete a levéltárban, s ezzel megalapozta a gazdasági hátteret képező birtokok és a dézsmajövedelem visszaszerzését – Telekesy mégis szinte saját pénzén indította el az egri egyházmegye újjászervezését. Főpásztorként mindenekelőtt összeírást készíttetett az egyházmegye templomairól és papi ellátottságáról. Fő törekvése a paphiány csökkentése volt egyházmegyéjében, amit a papképzéssel próbált elérni. 1705-ben nyitotta meg az egri papnevelő intézetet, biztosította a működéséhez szükséges jövedelmeket. A szegény nemes ifjak számára konviktust hozott létre. Szívügyének tekintette az iskolák sorsát. Munkássága másik főiránya a templomok helyrehozatala, illetve újak építése volt (Kápolna, Felnémet). Jászkiséren a protestánsoktól foglalta vissza a templomot. Kialakította a püspöki rezidencia alapjait. 1700-tól folyamatosan építtette át az egri Szent Mihálytemplomot katedrálissá, majd 1713-ban az ő elképzelései szerint kezdődött meg az új barokk főtemplom építése. Mivel ő volt az egyetlen magyar egyházfő, aki Rákóczi Ferencet támogatta szabadságharcában, s aláírta a Habsburg-ház trónfosztását kimondó okmányt, 1709. december 18-án az esztergomi érsek – királyi előterjesztésre – megfosz250


totta hivatalától és javadalmaitól. Helyére gróf Csáky Imre (Lásd: Csáky Imre, gróf, egri püspöki adminisztrátor, főispán) váradi püspököt nevezték ki adminisztrátornak. 1710. december 22-én még Telekesy maga elnökölt a közgyűlésen, az 1711. március 5-i közgyűlésen azonban már részt sem vett. Heves vármegye közönsége és papjai is kérelmezték Telekesy visszahelyezését méltóságaiba. A bécsi pápai nuncius közbenjárására ez sikerült is. 1711 nyarán a pápai Kúria utasította Keresztély Ágost esztergomi érseket, semmisítse meg a Telekesy elleni ítéletét. Az öreg főpap 1712-ben coadjutor kinevezését kérte maga mellé. Erre Erdődy Gábor személyében került sor 1713-ban. (Lásd: Erdődy Gábor, gróf, egri püspök, örökös főispán.) Telekesy 1714. augusztus 25-én még részt vett a közgyűlésen, amely tisztújító szék is volt. 1715. március 3-án hunyt el Egerben, az általa emelt Szent Mihály-templomban temették el. K. M. Terbocs István313 főjegyző Nagy Iván szerint Abaúj megyei család tagja, Kempelen Béla a Terbocs famíliát Vas és Tolna megyei nemes családnak tartja, akik címeres nemeslevelet 1634. április 12-én nyertek. Heves és Külső-Szolnok vármegyéhez köthető szereplése rendkívül rövid idejű volt. Az 1690. október 16-án tartott tisztújításkor főjegyzővé (juratus notarius) választották, december 6-án pedig már helyére, mivel távol volt, az addigi aljegyzőt helyezték. A jegyzőkönyvekben sem ezt megelőzően, sem ez után neve nem fordul elő. Sz. J.

Tibolth Károly, kocsobai314 megyefőnök Apja Tibolth Mihály jószágigazgató és Sopron megyei ülnök, anyja Ehrlinger Magdolna volt.

313

Nagy 11:103. p.; Kempelen 10:301. p.; HML IV-1/a 8. rsz. 25–26. p., 34. p.; HML IV-1/b 616. rsz. 314 GYMSMSL 1848–1849 156. p.; Házi 1:332. p.; Thirring 53. p.; VU 1856. dec. 8., Soproni Szemle 1943. 4. sz. 173. p.

251


1842. április 28-án tette le a polgáresküt Sopronban, és megválasztották külső tanácsosnak. Házbirtokos volt Sopronban, a polgári őrség parancsnoka és számvevő gróf Széchenyi Lajosnál. 1848-ban közgyűlési tag lett. 1849. október 15-én nevezték ki a kismartoni járás főbiztosának. 1853. július 3-án egri megyefőnök lett, mely tisztséget 1860. december 12-ig viselte. K. M. Tóth György315 járási főjegyző Születésére, iskolai tanulmányaira és előző hivatalnoki tevékenységére nem rendelkezünk adatokkal. 1948. október 16. és 1949 júniusa között– közelebbről ismeretlen időpontban, dr. Murai (korábban Mutschenbacher) László lemondását követően – okleveles jegyzőként a Tiszafüredi járás főjegyzői állására helyettesítették be, majd a belügyminiszteri jóváhagyás után véglegesen kinevezték. További sorsa ismeretlen. K. Gy. Tóth István, dr.316 megyei tanács vb-titkára 1922. január 16-án született Kenderesen. Anyja Pádár Terézia, apja Tóth Sámuel villanyszerelő volt. Elemi iskoláit Kenderesen és Ludason, a polgári iskola négy osztályát Gyöngyösön végezte el. Felsőkereskedelmi érettségi bizonyítványt Egerben szerzett. 1941 júniusában az ideiglenesen visszacsatolt kárpátaljai Ungvárra került, s a Hangya Szövetkezetnél helyezkedett el könyvelőként. 1941. november 12-től 1943. március 31-ig a Kaposvári Hangya Szövetkezet alkalmazottja volt, majd a gyöngyösi kirendeltségnél dolgozott. 1942. október 8-án feleségül vette Sztupár Magdolnát. Házasságukból két gyermek született. 1943 októberétől 1945 szeptemberéig katonai szolgálatot teljesített, de a frontra nem vezényelték ki. Katonai egységét a németek nyugatra hurcolták. Dániába került, majd angol hadifogságba esett, ahonnan azonban megszökött. 1945. december 1-jén belépett a Magyar Kommunista Pártba. Ugyanekkortól 1947. május 20-ig a Ludasi Községi Elöljáróságnál nyilvántartóként dolgozott. 1946-ban közigazgatási tanfolyamon jegyzői oklevelet szerzett. 315 316

XXI-1/b 27. rsz. hivatkozva 417/f.1949., 423/f.1949., 535/f.1949. HML XV-41 281. rsz.; JNSZML XXXIII-2 7. rsz.

252


1947. május 21-től előbb segédjegyző, majd (1948. augusztus 1-jétől) vezetőjegyző volt Karácsondon. 1950. július 1-jén – az új tanácsrendszerben – főelőadó lett a Heves Megyei Tanács V. B. Titkárságán, majd 1950. november 15-től ugyanitt előbb az Ipari és Kereskedelmi Osztály osztályvezető-helyettese, majd a Begyűjtési Osztály osztályvezető-helyettese volt. 1953. október 25-től 1954. október 11-ig a Heves Megyei Tanács V. B. titkári tisztét töltötte be. Ezt követően az igazgatási osztály osztályvezetői állásába került. 1956. december 18-tól 1962. március 31-ig újra a Heves Megyei Tanács V. B. titkára lett. Ez idő alatt szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Későbbi életpályájáról nem rendelkezünk megbízható forrásokkal. (Tóth István neve a Füzesabonyi Járási Hivatal elnökhelyettesi posztján 1979 és l983 között feltűnik, de doktori cím nélkül, így a két személy azonossága nem valószínű.) 1987-ben hunyt el Egerben. Cs. Z. Tóth Lajos, dr.317 megyei főjegyző Családjára, születésére, iskolai tanulmányaira és előző hivatalnoki tevékenységére nem rendelkezünk adatokkal. 1948 augusztusában belügyminiszteri rendelet alapján Csongrád város volt főjegyzőjeként helyettesítették be Heves vármegye főjegyzői állásába. 1949-ben 200 Ft rendbüntetést kapott. 1949. november 1. és 1950. április 28. közötti – közelebbről ismeretlen – időpontban állásáról lemondott. További sorsáról nem szólnak forrásaink. K. Gy. Tömösváry János, vitéz gálóchi318 főszolgabíró, járási főjegyző 317

HML XXI-1/b 27. rsz. hivatkozva 807/f.1949.; HML XXI-2/a 6. rsz. 34. p. hivatkozva 92.542/1948 sz. B. M., 67/kgy.1948, 24.030/a.1948. 318 Benkóczy 100–102. p.; Békássy 37., 267–268. p.; Gudenus 2000 31. p.; HA 34., 58. p.; HHL 1920. 16. p., 1921. 272. p., 1923. 147. p., 1924. 195., 200. p., 1934. 72. p., 1946. 50. p. hivatkozva 77/kgy., 12994/a.1946.; „Művelt elit” felvétel; PIM CSA.; PIM MÉI.; BFL Budapest XII. ker. állami halotti anyakönyvi másodpéldány 1022/1974.; HML IV-407/c 7. rsz. hivatkozva 14.099/a.1929, 10.506/a.1930., 8. rsz. hivatkozva 11.698/a.1943., 16.000/a.1945.; HML IV-417 16. rsz. 2222. sz. letét; HML VIII-1 82. rsz.; HML XXI-2/a 1. rsz. 77/kgy.1946, 12.994/a.1946.

253


Margittán született, Bihar megyében 1891. május 17-én. Apja Tömösvári József vármegyei árvaszéki ülnök, anyja Merza Anna volt. Családnevét hivatalos iratokban Tömösvári formában is írták. 1928-ban nemes Gáspárdy Sárával kötöttek házasságot, gyermekeik Theodora, Johanna és János nevet kaptak. Középiskoláit Egerben végezte. Jogi tanulmányait az 1910/11-es tanév I. félévével kezdődően az Egri Érseki Jogakadémián folytatta, ahol 1919-ben államtudományi államvizsgát tett. A I. világháborúban kétszer megsebesült, tulajdonosa volt a III. osztályú Katonai Érdemkeresztnek a kardokkal, ezüst és bronz Signum Laudisnak a kardokkal, a bronz Vitézségi, Sebesülési, a Károly-csapatkereszt és Háborús Emlékéremnek és a Mariáner-keresztnek. 1925 augusztusában a haza védelmében felmutatott érdemeiért a kormányzó vitézzé avatta. 1919 januárjában lépett Heves vármegye szolgálatába, s ugyanabban az évben helyettes szolgabíróvá, majd december 29-én szolgabíróvá választották. Ekkor a főispán mellé rendelték be titkári minőségben. 1920 februárjától szolgabíró volt a gyöngyösi főszolgabírói hivatalban. 1920. augusztus 2-án a minisztertanács az 1920. évi XI. tc. 3. §. /2/ bek. alapján hozott határozattal állásában meghagyta. 1921 szeptemberében a Gyöngyösi járásból az Egri járásba helyezték át ugyancsak szolgabírói minőségben. 1923-ban tiszteletbeli főszolgabírói címet kapott. 1924. szeptember 23. napjától a Hevesi járásban a főszolgabírói állást töltötte be, majd 1929. november 26-án tisztségében újraválasztották. 1934 májusában ideiglenes kinevezéssel, majd szeptember 4-én véglegesen áthelyezték a hatvani főszolgabírói hivatalba, ahol 1944. november 12-ig teljesített szolgálatot. 1936-ban megkapta a Magyar Vöröskereszt érdemkeresztjét. 1944 elején rendeletben utasította a Hatvani Kaszinót zsidó származású tagjainak kizárására, amit azonban az elnökség nem teljesített. November közepén végrehajtotta a nyilasok kiürítési parancsát, felszólítására a járási hivatal tisztviselőinek többsége elmenekült Hatvanból. Tömösváry 1944 novemberében családja után a Vas megyei Rum községbe távozott, ahol 1945. január 28-án a rumi körjegyzőséghez osztották be, s a község közellátásában segédkezett. 1945. április 27-én az országot elhagyva az ausztriai Dölsach községbe ment, ahol szeptember 20-án angol fogságba esett, s a weissensteini táborból 1945. október közepén szabadult, a megyébe visszatért és szolgálattételre jelentkezett. Igazolási eljárása során betegségeire tekintettel többször is halasztást kért és kapott, amíg végül az 5.000/1946. M. E. sz. rendelet alapján az eljárást felfüggesztették. 1946. július 17-én a Hatvani járás főjegyzőjeként „mintha meghalt volna” minősítéssel elbocsátották állásából. Ezt követően Egerben telepedett le, de aktív tevékenységéről nem találtunk adatokat. A két világháború között Heves vármegye törvényhatósági bizottságának választott tagja, a közigazgatási tanfolyamnak előadója volt. Több egylet, egyesület és társaság választotta elnökévé, társelnökévé, alelnökévé, díszelnökévé. Budapesten hunyt el 1974. április 2-án. 254


K. Gy. Trieb János319 járási tanács vb-elnöke 1925. december 18-án született Budapesten. Anyja neve Folta Gizella. Felesége Görög Ilona lett; két gyermekük született. Eredetileg géplakatos szakmát tanult. 1950-től volt párttag. 1955-ben került Pétervásárára. Előbb a helyi gépállomás párttitkára volt, majd 1957. április 15-től kinevezték annak igazgatójává. Tagja volt az MSZMP Járási Végrehajtó Bizottságának. 1961. május 16-án megválasztották a Pétervásárai Járási Tanács V. B. elnökének. 1965. március 15-én lemondott, melyet a járási tanács elfogadott és felmentette funkciójából. 1965 utáni életpályájáról nem találtunk adatokat. 1991-ben hunyt el Egerben. K. M. Ugronovics Kristóf, ifj. ledeneci320 főszolgabíró Trencsén megyében ismert család, nevüket Ugronovich alakban is írták. Közülük Kristóf 1745 táján került Heves és Külső-Szolnok megyébe, s 1746 végétől négy esztendeig főhadbiztos (generalis commissarius) volt a vármegyében. Tarródy Apollóniát vette feleségül, és e házasság révén lett birtokos Átányban, Fegyverneken, Hevesen, Nagykörün és Pélyen. Négy gyermeke között egy fiú volt, szintén Kristóf. Az ifjabb Kristóf 1764. február 13-án tiszteletbeli aljegyzőként (honorarius vicenotarius) került a megyei tisztikarba. Eszterházy Károly főispán ekkor – rendhagyó módon – két személyt nevezett ki egy tisztségre, így május 1-jétől Ugronovics Kristóf és Ficsor János már mint tényleges aljegyzők egyenlő részben osztoztak a tisztséget megillető fizetségen (sallarium) is két évig, Ficsor haláláig (1766. április 28. előtt). Ezután Ugronovics Kristóf személyében egy aljegyző maradt, s őt az 1766. december 9-én tartott tisztújításon a közgyűlés megerősítette. Főszolgabírónak (ordinarius judlium) 1773. április 19-én válasz319

HML XV-41 21. rsz. 1019. dosszié, 285. rsz.; HML XXIII-2/a 37. rsz. 170–171. p.; XXIII-351/a 2. rsz. 30/1965. határozat; BFL XXXIII-1/b 951/1991. UB. 320 Orosz 299–300 p.; HML IV-1/a 26. rsz. 168. p., 27. rsz. 362. p., 31. rsz. 73. p., 36. rsz. 131. p., 42. rsz. 118. p., 43. rsz. 189. p.; HML IV-1/b 619–633. rsz.; HML IV-7/e 12–14. rsz.

255


tották meg a Tarnai járás élére, s e hivatalában megtartották 1778. április 28. után is. Az 1784. április 27-én rendezett választáson továbbra is főszolgabírói tisztséggel bízta meg a közgyűlés, ezúttal a Gyöngyösi járásban. Ezt töltötte be haláláig, melyről 1785. június 24-én kelt a jegyzőkönyvi bejegyzés. Ifjabb Ugronovics Kristóf nem házasodott meg, így a család férfiágon kihalt. K. L. E. Uhljár Mihály, dr.321 megyei tanács vb-titkára 1921. július 31-én született Szarvason. Apja Uhljár Mihály MÁV-fékező, anyja Piacsek Zsuzsanna volt. 1947. május 20-án kötött házasságot Demcsák Annával. Egy gyermekük született. 1936-ban érettségizett a szarvasi gimnáziumban. 1937. április 1. és 1941. április 12. között nyomdásztanonc volt Szarvason Nagy Sándorné nyomdájában. 1941. október 20-tól Csabacsüd községnél dolgozott kisegítőként. 1942. október 5-én vonult be katonai szolgálatra Mezőtúrra. 1943. március 12-én leszerelt és ismét korábbi munkahelyén dolgozott. 1944. március 12-én újból behívták katonai szolgálatra, kikerült a lengyel frontra, majd szovjet fogságba esett. 1945. szeptember 3-án tért haza, azután tovább dolgozott Csabacsüd községnél. 1947. december 1-jétől volt tagja az MKP-nek, azután az MDP-nek és az MSZMP-nek is. 1949. október 1-jén kinevezték Kondoros község vezetőjegyzőjének, majd pedig vb-titkár lett. A következő kinevezés a Szarvasi Járási Tanács V. B. titkára posztra szólt 1951. december 17-én. 1952 októberétől öt hónapos államigazgatási iskolába járt. 1953 és 1955 között levelezőn elvégezte a tanácsakadémiát. Közben – 1954. október 11-i hatállyal – érte az áthelyezéséről szóló döntés a Heves Megyei Tanács V. B. titkári székébe. 1956. december 18-án a forradalom alatti magatartása miatt leváltották, 1957. január 1-jétől az igazgatási osztály vezetőjeként dolgozott tovább. 1958. augusztus 18-i ülésén a végrehajtó bizottság – kérelme alapján – hozzájárult a Békés megyébe történő áthelyezéséhez. Előbb Békéscsabán városi vb-titkárnak, 1963. március 4-én vb-elnöknek választották. Ez időszak alatt szerzett jogi diplomát az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán, levelező tagozaton. 1970. november 1-jétől újból a végrehajtó bizottság titkára lett. Ezt követő pályafutásáról nincsenek adataink. Heves megyében tagja volt a megyei tanácsnak és a végrehajtó bizottságnak. 1967-ben országgyűlési képviselőnek is megválasztották Békés megyében. 321

HML XV-41 287. rsz.; HML XXXV-22-11 107. rsz.; HML XXIII-2/a 5. rsz., 30. p., 8. rsz.; Töredék.

256


1994-ben hunyt el. K. M. Vadász Márton322 szolgabíró 1682. május 13-án hirdették ki a vármegye közgyűlésén az 1680. november 5-én kelt armális nemeslevelét. Gyöngyösön lakó birtokos nemes volt. Felesége, Dévay Erzsébet révén kapcsolódott a vármegyének több tisztviselőt is adó Dévay családhoz. (Lásd: Dévay János szolgabíró.) 1688. június 2-án került a megyei tisztikarba, ekkor esküdt ülnöknek (assessor) választották meg. A következő évben 1689. október 10-én tartott tisztújításkor Almásy János szolgabíró – lásd: Almásy János alispán – mellé került, mint esküdt (jurassor). 1690. október 16-tól 1691. október 1-jéig a vármegye egyik szolgabírája (judlium, judex nobilium) volt. Az 1691-es tisztújításon szolgabírónak, a következő év március 16-án főhadbiztosnak (supremus commissarius) jelölték, de egyik tisztségre sem őt választották meg. 1693. augusztus 1-jén megint jelölték, ekkor már másodalispánnak (substitutus vicecomes), de végül esküdtnek (juratus assessor) választották meg. Hivatali helye az első járás volt, ahol 1694. szeptember 9-ig tevékenykedett. Az 1695. szeptember 6-án megtartott tisztújításon újra szolgabíró lett, s 1697. szeptember 19-ig állt a harmadik, Egri járás élén. Szolgabíróságai alatt többször megbízták, hogy vegyen részt a vármegyére kirótt adók felosztási munkájában. Megyei hivatalviselésének időszaka után – bár 1698-ban is jelölték még szolgabírónak – inkább lakóhelyén, Gyöngyösön kapcsolódott be a városigazgatásba, ahol 1692–1693-ban már volt tanácstag. 1698–1699-ben újra a tanácsbeliek között szerepel a neve. 1701-től egy éven át a város főbírájaként tevékenykedett. 1702. szeptember 13-tól ismét vármegyei tisztségviselő, ekkor az első, Gyöngyösi járás szolgabírája lett. A megyei feladatok mellett Gyöngyösön 1703-tól megint a tanács tagjaként vállalt szerepet a mezőváros igazgatásában. Vármegyei és városi hivatali működésének 1705. február 15-én bekövetkezett halála vetett véget. Sz. J. Várallyay László, dr.323 helyettes főszolgabíró, járási főjegyző

322

Orosz 303. p.; Szabó 2001. 170–172. p.; HML IV-1/a 7. rsz. 221., 339. p., 8. rsz. 25– 26., 113. p., 9. rsz. 5., 169., 333. p., 10. rsz. 2. 253. p., 11. rsz. 143–145., 907. p., 12. rsz. 68. p., 13. rsz. 14–16.p., HML 616–617. rsz.; HML IV-7/e 1. rsz.

257


Származásáról, születésének körülményeiről, iskolázottságáról – a doktorátuson kívül – és pártállásáról nincsenek fellelhető forrásaink. Családjáról csak annyit tudunk, hogy felesége Szabó Ilona volt, gyermekeik Éva, László, Árpád és Miklós. Hevesben új vármegyei tisztviselőként 1942 tavaszán mutatták be. 1942. április 15. és 1943. augusztus 20. között szolgabíróként tartották nyilván a Tiszafüredi járásban. Rögtön utána megyei aljegyzővé léptették elő, egyben a főispán az árvaszékhez rendelte. 1944. október 1-jétől szolgabíró lett a Hevesi járásban, de e hivatalviselése kezdetén, 1944. október 1. és október 12. közötti időre ideiglenes jelleggel kinevezték helyettes főszolgabírónak az Egri járásba. Nem tudjuk, hogy meddig maradt hevesi járási szolgabíró (illetve jegyző), mindenesetre 1947 márciusában, mint megbízott járási főjegyzőt a főispán helyettes egri járási főjegyzővé nevezte ki, melyet 1948-ban még valameddig ő töltött be. További életpályájáról nem találtunk adatokat. K. Gy. Varga János, dr.324 járási tanács vb-titkára, járási tanács vb-elnöke, járási hivatal vb-elnöke 1929. november 5-én született Bátorban. Apja Varga Ábel földműves, anyja Ficzere Rozália volt. 1959-ben vette feleségül Román Erzsébetet. Egy gyermekük született. 1947-ben lépett be az MKP-be, de 1948-ban már kizárták. 1952-ben nyert újból felvételt a párttagok sorába. Az 1956-os forradalom leverése után kérte átigazolását az MSZMP-be. 1959–1960-ban pártiskolára járt. 1966-ban szerzett jogi diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, levelező tagozaton. A polgári iskola befejezése után először alkalmi munkát vállalt, majd 1947-től az Állami Erdőgazdaság bátori üzemegységénél volt erdészgyakornok. 1948. augusztus 1-jétől Egerbocs község elöljáróságán mint közellátási kisegítő, 1950. augusztus 1-jétől mint megbízott jegyző dolgozott. 1950. október 22-től ő lett a községi tanács vb-titkára. 1951-ben öt hónapos államigazgatási iskolába került Felsőgödre. Ezután 1952. október 1-jei hatállyal a Hevesi Járási Tanács323

HHL 1942. 92. p., 1943. 213. p., 1947. 31. p.; HML IV-407/c 8. rsz. hivatkozva 23.893/a.1942., 18.939/a.1944., 19.017/a.1945.; HML XV-41. 324 HMÖ irattára. Személyügyi iratok 596. dosszié; HML XV-41 14. rsz. 608. dosszié, 292. rsz.; HML XXIII-2/a 5. rsz. 533/1954. határozat; HML 301/a 11. rsz.; HML XXIII351/a 2. rsz.; HML XXXIII-1/a 39. rsz., HML XXXIII-1/b 29. rsz.; HML XXXIII-1/d 12. rsz. 31/1989. UB.; HML XXXV-29-3 617. rsz.

258


hoz került vb-titkárnak. 1953. szeptember 4-ig dolgozott ebben a munkakörben. A tanácsakadémia elvégzése után, 1954. július 15-től a Pétervásárai Járási Tanács vb-titkára lett, de csak október 31-ig, mivel 1954. november 1-jével megválasztották ugyanott elnökhelyettesnek. Az 1956-os forradalomban nem vállalt szerepet, így ebben a munkakörben tovább dolgozott 1958. szeptember 11-ig. Ekkor a Hatvani Járási Tanács V. B. elnökének választották, mely vezető pozíciót 1968. augusztus 31-ig töltötte be. Ezután az MSZMP Politikai Főiskolája következett, melynek elvégzése után, 1971. május 7-én az Egri Városi Tanács V. B. elnöke lett. 1982. március 15-ével mentették fel ebből a munkakörből, és kinevezték az Egri Járási Hivatal elnökének, mely tisztséget 1983. december 31ig viselte. Közigazgatási funkcióinak függvényében tagja volt az MSZMP Heves Megyei Bizottságának, az MSZMP Városi Bizottságának, valamint a megyei tanács végrehajtó bizottságának. 1973-ban a Munka Érdemrend ezüst, 1980-ban arany fokozatát kapta meg. 1989-ben hunyt el Hevesen. K. M. Varga József, dr.325 megyei tanács vb-elnökhelyettese 1928. március 1-jén született Emődön. Apja, Varga János a MÁV-nál dolgozott pályaőrként. Anyja, Czecze Emília háztartásbeli volt. Középiskolai tanulmányait Miskolcon végezte, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen tanult tovább; diplomát 1951-ben, doktori fokozatot 1963-ban szerzett. 1972-ben a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem szakosítóját, 1977-ben a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát végezte el. 1953-ban kötött házasságot, két gyermeke született. Az egyetem elvégzése után két évig a Belkereskedelmi Minisztériumban dolgozott előadóként, majd a Heves Megyei Vendéglátó Tröszt áruforgalmi osztályvezetője volt. 1955-től a Heves Megyei Tanács V. B. Kereskedelmi Osztályán csoportvezetőként dolgozott, majd 1961-ben a Heves Megyei Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója lett. 1966. július 1-jén áthelyezték a Heves Megyei Tanács V. B. Pénzügyi Osztályára osztályvezetőnek. 1971. május 20-tól 1981. március 31-ig a Heves Megyei Tanács V. B. elnökhelyettese volt. Irányítása alá több szakterület is tartozott. A közigazgatásból történő távozása után az Állami Biztosító megyei kirendeltségének az igazgatója lett. További pályafutását források híányában nem tudtuk feltárni. 325

HMÖ irattára. Személyügyi iratok 179. dosszié.

259


Az MDP-be 1954-ben lépett be. 1955–56-ban a Heves Megyei Tanács DISZ-titkári feladatait látta el. 1964-től 1966-ig az MSZMP Gyöngyös Városi Bizottságában végrehajtó bizottsági tag volt. Munkája során többek között megkapta a Munka Érdemrend ezüst fokozatát (1975), a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát (1973), továbbá a Belkereskedelem, a Pénzügy és a Vízgazdálkodás Kiváló Dolgozója kitüntetést. Cs. Z. Varjú Vilmos, dr.326 járási tanács vb-titkára 1929. március 4-én született Budapesten. Anyja, Drigin-Túróczi Terézia 1949ben meghalt. Apja, Varjú Bertalan 1945 előtt bérelszámoló volt, majd községi közigazgatási hivatalokban különböző beosztotti feladatokat látott el, s innen is ment nyugdíjba. A polgári iskola elvégzése után tovább szeretett volna tanulni, de ezt a család anyagi helyzete nem tette lehetővé. Így 1944-ben a Nagyari Körjegyzői Hivatalhoz (a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén) került közellátási kisegítőnek. Még ugyanebben az évben áthelyezték a Kölcsei Körjegyzőséghez, ahol az apja is dolgozott. A háború után ugyanitt népmozgalmi nyilvántartó, majd irodai segédtiszt lett. 1948. január 3-án belépett a Magyar Kommunista Párt kölcsei szervezetébe. Ugyanebben az évben elvégzett egy közigazgatási tanfolyamot, amely után segédjegyző lett Kölcsén, majd nem sokkal később vezetőjegyző Ópályiban. 1949 decemberében Matolcsra került körjegyzőnek, ahol a tanácsválasztások után vb-titkár lett. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Bódis Magdolna tanítónővel, akivel 1950-ben házasságot kötött. Házasságukból egy fiúgyermek született. 1952-ben a Fehérgyarmati Járási Testnevelési és Sportbizottság (TSB) elnöke lett. A következő évben kimagasló sportszervező munkája miatt az Országos TSB áthelyezését javasolta a Heves megyei TSB-hez. Mivel a lakhelyváltoztatásnak egészségügyi indoka is volt – feleségének hegyvidéki klímát javasoltak –, az áthelyezést elfogadta. A munkahelyváltás nem bizonyult sikeresnek, mivel a megyei TSB elnökével nem tudott együttműködni. Így 1954 nyarán az Országos Rendőrkapitányság Kiképzési Osztályának állományába került, s az egri anyakönyvi iskolán tanított. Az iskolát 1955 őszén felszámolták, mely után kilépett a rendőrség állományából. 1956. március 15-től az Egri Járási Tanács V. B. Szervezési Csoportjának vezetője volt. A forradalom alatt a munkástanács elbocsátotta az állásából, ahová november 8-án visszahívták, s részt vett a tanácsrendszer Kádár János nevéhez 326

HMÖ irattára. Személyügyi iratok 406. dosszié; BFL XXXIII-1/a 2569. rsz.

260


fűződő konszolidációjában. 1957-től az Egri Járási Tanács V. B. pénzügyi osztályvezetői funkcióját látta el. 1967. szeptember 16-án a Füzesabonyi Járási Tanács V. B. titkára lett. 1969. november 1-jén a Heves Megyei Tanácsra került, mint a Szervezési és Jogi Osztály vezetője. 1971 májusában az Eger Város Tanácsa vb-titkára lett, majd 1982 márciusában a városi tanács elnökévé választotta. Innen 1989-ben vonult nyugdíjba. Jelentős érdemeket szerzett Eger város fejlesztése, különös tekintettel a ’80-as években végrehajtott belvárosi rekonstrukció területén. Iskolai tanulmányait 1962-ben folytatta; előbb levelező tagozaton leérettségizett Egerben, majd Debrecenben építésztechnikusi oklevelet szerzett. Ezt követően egy éves pártiskolát végzett, azután 4 évig a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem hallgatója volt. 1974-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. Kommunista párttagsága 1948-tól folyamatosnak tekintendő; a Magyar Dolgozók Pártjának, majd az MSZMP-nek is megalakulásától kezdve tagja volt. Aktívan tevékenykedett a Hazafias Népfront Eger városi elnökségében, valamint az Eger Sportegyesületnek is vezetőségi tagja volt. Kiemelkedő államigazgatási munkásságáért és a sportéletben kifejtett tevékenységéért számtalan kitüntetést kapott: többek közt a Munka Érdemrend bronz és ezüst fokozatát, a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst, majd arany fokozatát, Április Negyedike Érdemrendet, a Magyar Népköztársaság Sportérdemérem ezüst, majd arany fokozatát, Pro Agria Emlékplakettet stb. Nyugdíjba vonulásakor megkapta a Magyar Népköztársaság Csillagrendjét. 1997-ben hunyt el Egerben. 1998-ban Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése Eger város fejlesztése érdekében kifejtett kiemelkedő munkásságáért posztumusz díszpolgári címet adományozott dr. Varjú Vilmosnak. Cs. Z. Vass Géza, dr.327 megyei főjegyző 1949. november 23-án született Besenyőtelken. Anyja Vass Ilona, apja Vass Sándor István lakatos volt. 1974-ben kötött házasságot Bálint Ilonával, egy leány- és egy fiúgyermekük született. Általános iskolai tanulmányait Besenyőtelken, a középiskolát Egerben végezte. 1968-tól 1970-ig a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója volt, majd 1973-tól – munka mellett – az Eötvös Loránd Tudományegye327

HMÖ irattára. Személyügyi iratok. Dr. Vass Géza dossziéja; HML XXXIII-1/a 47. rsz.

261


tem Állam- és Jogtudományi Karán tanult. 1979. január 6-án avatták jogi doktorrá, a jogi szakvizsgát 1981-ben tette le. Az államigazgatásban 1973 szeptemberétől dolgozott. Előbb a Füzesabonyi Járási Hivatal főelőadója, majd – 1978 márciusától – az Egri Járási Hivatal titkárságvezetője volt. 1979-től 1984-ig a Füzesabonyi Petőfi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet jogtanácsosaként dolgozott, majd a Heves Megyei Tanács Szervezési és Jogi Osztálya helyettes osztályvezetője és a Jogtanácsosi Iroda vezetője volt. 1991. január 17-én Heves Megye Közgyűlése határozatlan időre Heves megye főjegyzőjévé nevezte ki. Főjegyzőként igen aktív és magas szinten elismert szakmai munkát végzett. 1995 óta tagja volt a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége által kiadott Comitatus című folyóirat szerkesztőbizottságának. A folyóiratban ő is publikált, de jelentős tanulmánya jelent meg 1993-ban a középszintű önkormányzásról a Magyar Közigazgatásban is. 1997-ben Eszterházy Miksa Emlékérmet, 1999-ben Magyary Zoltán Emlékérmet kapott. 2001-ben a Megyei Főjegyzők Kollégiuma elnökének választotta, s ugyanebben az évben ellátta a Magyar Közigazgatási Kar Oktatási és Tudományos Bizottsága elnöki tisztét is. 2002-ben a miniszterelnök címzetes főjegyzői címet adományozott neki. Tagja volt a Magyar Jogász Egylet Heves Megyei Szervezete vezetőségének, az Európai Jogakadémia Észak-Magyarországi Tagozat elnökségének és segítette a Magyar Közigazgatási Kar Heves Megyei Tagozata munkáját. 1989-től – társadalmi megbízatásban – a Heves Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke, illetve egy évig a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének is tagja volt. Tragikus hirtelenséggel hunyt el Egerben, 54 évesen, 2003. szeptember 20-án. Cs. Z.

Vass János, dr. vajki328 főispán, teljhatalmú népbiztos 1873. május 4-én született Egerben János Lajos keresztnéven. Apja Vass Lajos római katolikus ájtatos alapítványi kezelő pénztárnok, anyja Blaskó Mária volt. Középiskoláit Egerben és Kecskeméten végezte. 1892 és 1896 között folytatta tanulmányait a budapesti egyetemen, majd 1899-ben doktorált a jogtudo328

Szinnyei 14:964. h.; Udvardy 711–712. p.; ÚMÉL 6:1131. p.; AJ 1908. 4., 6. p.; HHL 1917. 173. p., 1918. 55., 137., 262. p.; EU 1917. július 25. 3. p., augusztus 14. 2–3. p., 1918. március 13. 2. p., november 5. 2. p., november 14. 1. p.; HML VIII-1 252–256. rsz.; HML IV-402/a 57. rsz. 488–498. p.

262


mányi karon. Rövid ideig ügyvédjelölt volt, de meghatározó tevékenységi területévé a közigazgatás vált. 1897-től szolgabíró, a következő évtől negyed-, 1901től harmad-, 1906-tól másod-, 1907-től első aljegyző lett Heves vármegyében. 1913-tól 1917 közepéig a másodfőjegyző tisztét töltötte be. Különösen a tűzrendészeti közigazgatás terén végzett kiemelkedő munkát. Nem csak a Pétervásárai járásban, ahol 1905 és 1908 között ő látta el tűzrendészeti felügyeletet, hiszen például 1912-ben a Szentpéterváron megrendezett világkongresszuson előadást tartott Magyarország tűzrendészeti igazgatásáról. 1917. július 25-én nevezte ki az uralkodó Heves vármegye főispánjává. 1918. március 6-án saját kérésére az uralkodó felmentette tisztségéből. 1918 júniusa és novembere között a Függetlenségi és 48-as Párt programjával Eger országgyűlési képviselője volt. Az őszirózsás forradalom időszakában, 1918. november 4-én a Magyar Nemzeti Tanács és a Népkormány teljhatalmú népbiztossá nevezte ki Heves, Borsod és Nógrád vármegyék területére. 1918. november 12-től a Közélelmezési Minisztérium államtitkára, 1919. január 19. és 22. között tárca nélküli miniszter, 1919. január 22-től két hónapig vallásügyi miniszter volt. Ő szervezte meg a vallásügyi tanácsot Baranyai Sándor, Timon Ákos, Turi Béla és Zborai Miklós részvételével. A Tanácsköztársaság idején az elsők között tartóztatták le, és csak Romanelli olasz ezredes közbenjárására bocsátották szabadon. A proletárdiktatúra bukása után nem tért vissza a vármegyei közéletbe, országos szinten pedig kétszer is sikertelenül indult a parlamenti képviselőválasztásokon. Budapesten hunyt el 1936. április 19-én. K. M.

Vecsey József, vecsei, böröllői és izsákfai 329 cs. kir. főbíró (főszolgabíró) A család neve Hunyadi Mátyás király korától ismert, mikor a Veszprém vármegyei Vecse községben voltak birtokosok. Vecsey (Vetsei) Lászlót Eszterházy Károly egri püspök 1773-ban uradalmi ügyvéddé, 1784-ben pedig a püspöki és a családi jogügyek igazgatójává nevezte ki. Vecsey László ekkor Egerben telepe329

Bán 1999. 281. p.; Kempelen 11:59–62. p.; HML IV-1/a 151. rsz. 787. p.; HML IV152/a 1. rsz. 1850:89., 2. rsz. 1851:169., 3. rsz. 1852:31.; HML IV-153 1. rsz. 1850:2.; HML IV-154 1. rsz. 1850:50.; HML MF 777.; MOL D 54. 1. rsz. 726–757. p., MOL D 55. 536. rsz. 264. p., MOL D 188. 10. rsz. 416. p.

263


dett le. A család osztrák bárói ága Vecsey László elsőszülött fiától, Jánostól származott, aki 1879. augusztus 27-én kapta főúri rangját katonai szolgálataiért. Vecsey József János Antal Mihály 1817. szeptember 19-én született Egerben mint Vecsey László unokája, és Károlynak – a megye levéltárosának – fiúgyermeke. Anyja Radics Terézia volt. Jogi és politikai tanulmányokat folytatott, ügyvédi diplomával rendelkezett. Hivatali pályáját 1846-ban kezdte meg, amikor a megye másodalügyésze lett, egészen 1848. június 2-ig. A szabadságharc leverése után, 1850-ben először megyei ügyész (Comitats-Staatsanwalt) volt az egri kerületi rögtönítélő bíróságon. 1850. február 1-jétől 1850. október 31-ig a Pétervásárai járás közigazgatási főszolgabírójának (Stuhlrichter), majd cs. kir. főbírónak nevezték ki, mely funkciót 1854. április 29-ig látta el. 1858. január 25-én halt meg. P. J. Veres István330 járási tanács vb-elnöke 1925. január 15-én született Átányban, szegényparaszti családban. Anyja Homonnai Rozália, apja Veres István volt. 1945-ben kötött házasságot Jónás Máriával, aki szintén földműves családból származott. Házasságukból három gyermek született. Az elemi iskola elvégzése után 1945-ig Pusztaszárazbőn uradalmi cseléd, majd kubikos volt a Makadám Útépítő Vállalatnál előbb a szilvásváradi, majd az ercsi telephelyen. 1949-től a Kotró és Vízépítő Nemzeti Vállalatnál dolgozott Jobbágyiban. 1951-ben a Besenyőtelki Állami Gazdasághoz került párttitkárnak, majd innen hamarosan áthelyezték a Magyar Dolgozók Pártja Füzesabonyi Járási Bizottságára, ahol a Párt- és Tömegszervezetek Osztályának a vezetője lett. 1962. november 1-jétől 1967. szeptember 10-ig a Füzesabonyi Járási Tanács V. B. elnöke volt. Későbbi életpályájáról források nem állnak rendelkezésünkre. 1946-ban lépett be a Magyar Kommunista Pártba, majd annak utódaiba, az MDP-be és az MSZMP-be. 1951-ben 3 hónapos, 1953-ban 5 hónapos, 1958-ban 1 éves pártiskolát végzett, majd 1962-től a 3 éves Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem hallgatója volt. Korabeli tevékenysége elismeréséül 1955-ben Munka Érdemérmet, 1957-ben Magyar Szabadság Érdemrend kitüntetést kapott. 1979-ben hunyt el Egerben. Cs. Z. Vitányi Andor, dr.331 járási főjegyző 330


264


Vily (jelenleg Vilyvitány) községben, Zemplén megyében született 1911. május 25-én. Születési neve Sziberth Andor Bertalan. Apja Sziberth Endre uradalmi intéző, anyja Brandner Auguszta volt. Névváltoztatása 1946-ban belügyminisztériumi engedéllyel történt. Felesége Pekker Aranka lett, gyermekeik: Veronika és Márta. Doktori címéből és beosztásaiból következtetve jogi egyetemet végzett. Neve legelőször 1943-ban a közigazgatási gyakornoki állással társítva szerepelt a vármegyei ügybeosztási listán. Ugyanezen év december 27-én a főispán aljegyzői állásba helyettesítette be. 1944. május 1-jén vármegyei aljegyzőként alispáni megbízatással dr. Négyessy Árpád után Heves Vármegye Hivatalos Lapjának szerkesztője és felelős kiadója lett. Az 1944-es ügybeosztási listára már vármegyei aljegyzői rangban és tiszteletbeli második főjegyzői címmel vették fel. Aljegyzővé a belügyminiszter nevezte ki 1944 márciusában. A II. világháborúban hadifogságba esett, ahonnan 1945-ben hazatért, és korábbi szolgálati helyére állították vissza. Az aljegyzőség mellé 1947-ben tiszteletbeli másodfőjegyzői címet kapott. 1948 decemberétől 1949 áprilisáig alispáni titkárként tevékenykedett. Helyettes egri járási főjegyzőként 1950. február elején a Füzesabonyi járásba helyezték át, és megbízták az ottani főjegyzői állás ideiglenes ellátásával. 1950. augusztus 15-én a Füzesabonyi Járási Tanács V. B. titkára lett. Ebből a tisztségéből a Füzesabonyi Járási Tanács V. B. 1952. január 2-án tartott rendkívüli ülésén I.2./1952. sz. határozatával visszahívta. Ezt követően állásából a Heves Megye Tanács V. B. 1952. január 10-én kelt határozatával minden igény kizárásával azonnali hatállyal elbocsátotta. A megfellebbezett határozatot a belügyminisztérium másodfokú eljárás keretében 1953. február 23-án változatlanul hagyta. Az indokolásban többek között felsorolást nyert az a tény, hogy a megyében az alispán mellett a zsidóügyek egykori előadója volt. Sorsának 1953 utáni alakulásáról nem találtunk forásadatokat. Miskolcon hunyt el 1998-ban. K. Gy.

331

Bertha–Szaniszló 33. p.; HHL 1943. 223. p., 1944. 96., 187. p., 1946. 35. hivatkozva 53.258/1945. II. sz. B. M., 1950. 9. p. hivatkozva 24.255/a.1950.; HML IV-407/c 8. rsz. hivatkozva 21.282/a.1943., 1.110/f.1943., 34.493/a.1943., 1.392/a.1944., 33.725/1944. B. M. III. sz., 5.997/a.1944., 17.159/a.1944., 18.645/a.1945.; HML XV-41 benne Heves Megye Tanácsa V. B. V.145/2/1952.mt., B. M. 145-6-III/VI/1952.II/6.; HML XXI-1/b 27. rsz. hivatkozva 16/f.1949. 87/f.1949.

265


Vlahovits Mihály332 megyei titkár Családját nem sikerült azonosítani a genealógiai szakirodalom alapján. Vlahovits Mihály 1824-ben született Egerben. Jogi, politikai és közgazdasági tanulmányokat folytatott és ügyvédi diplomával rendelkezett. Tanári pályára lépett, a politikai tudományok professzora volt az Egri Érseki Jogakadémián. Esküdt ülnökként részt vett a vármegyei törvényszék 1849. június 20-i, utolsó egri ülésén. A szabadságharc leverése után 1850-ben előbb mint az egri kerületi rögtönítélő bíróság pártbírója, majd február 1. és október 31. között a kerületi kormánybiztos titkáraként (Bezirks-Sekratär) működött. 1850. november 1-jétől megyei tikár (Comitats Sekratär) 1851. március 15-ig. 1852. november 4-én áthelyezték a Pest-Solti cs. kir. Megyehatóságra, ahol a Ceglédi járás cs. kir. főbírója (Stuhlrichter, azaz főszolgabíró) lett. 1854 márciusától pedig a kalocsai vegyes szolgabíróság főszolgabírója volt. 1858 utáni sorsa ismeretlen. P. J. Vrasich Tamás333 megyei titkár A Vrasich családot nem sikerült egyértelműen azonosítani a genealógiai szakirodalom alapján. Vrasich Tamás nem hevesi származású volt. Annyit tudunk róla, hogy a Bach-rendszer első éveiben Borsod vármegye titkára (Comitats-Sekratär) volt, majd szolgált a Pest-Pilisi cs. kir. Megyehatóságon is. 1854. május 28-án az Egri cs. kir. Megyehatóság titkárának nevezték ki. Valószínűleg 1860. december 12-ig töltötte be ezt a hivatalt, de 1855-ben a megye pénztárosaként is szerepelt a neve. 1860 utáni sorsa ismeretlen. P. J. Vratarics Károly, pápai334 főjegyző 332

Handbuch 1856. 14–15. p., Müller 228. p.; 1858. 14–15. p.; Szederkényi 4:413. p.; HML IV-154 1. rsz. 1850:50.; HML IV-152/a 1. rsz. 1850:85., 9. rsz. 1854:289.; MOL D 55. 536. rsz. 266. p., MOL D 188. rsz 10. 603. p. 333 Handbuch 1856. 10–11. p., 1858. 13–14. p., 1859. 12–13. p.; HML IV-152/a 1854. 854. p., 1855. 925. p., 1857. 1440. p. 334 Orosz 316–317., HML IV-1/a 92. rsz. 391. p., 15. rsz. 645. p.; HML IV-7/e 53. rsz.

266


A család – mint nemesi előneve is mutatja – Veszprém megyéből származott, azonban a 18. század elejétől Heves megye lett a kizárólagos székhelye. Vratarics Károly 1783-ban született. Apja neve Vratarics Antal (1756–1828), anyja neve Dessewffy Klára. Felesége Zábráczky Klára, gyermekeik József, Vilma, Ödön, Amália és Rozál. A család több tagja viselt nemesi tisztséget, de Károly vitte a legtöbbre. Eredetileg katonának készült, a megye ajánlására 1801-ben fel is vették a nemesi testőrségbe, s már csak az volt hátra, hogy Bécsbe menjen és bemutatkozzon az udvarnál. Ekkor azonban meggondolta magát, s inkább a polgári pályát választotta. 1808-ban ügyvédi oklevelet szerzett, majd az egész életét a közéletnek szentelte. 1813. december 6-tól 1824. november 30-ig megyei levéltárnok volt, majd a Tarnai járás alszolgabírói feladatait látta el 1828. április 15-ig. Ezt követően a megye főjegyzője lett, mely pozíciót 1847. június 15-ig töltött be. Később a csődtörvényszék elnöki székében találjuk, mely pozícióról „megromlott egészségi állapota miatt” 1848. május 9-én lemondott. 1853-ban hunyt el. Cs. Z. Zalár József335 alispán Zalár József gyöngyösi iparoscsaládban született Hízli József néven 1825. augusztus 31-én. Apja Hízli József, anyja Juhász Terézia volt. A család német eredetű Hiesel, illetve Hízli nevét 1849-ig viselte. Gimnáziumi tanulmányait Gyöngyösön végezte. Azután Egerben bölcseletet és teológiát tanult, de egyházi ambícióival 1844-ben felhagyott, és a teológia helyett jogot hallgatott. 1848-ban a hevesi önkéntes zászlóaljjal részt vett a temerini harcokban. A Délvidékről betegen tért haza, de 1849 februárjában Debrecenbe ment. Kossuth 1849. március 16-án tábori történetírónak nevezte ki a III. hadtesthez. A szabadságharc után nevelő volt, előbb Gömörben, ahol Tompa Mihállyal és Szász Károllyal került ismeretségbe, majd Gyöngyöshalászra kerülve kapcsolatot tartott Vachott Sándorral. Azután Pestre költözött, ahol előbb nevelő 335

Alkotmányos naptár 1868. 31–32. p.; Borovszky 637. p.; Kiss 2007. 274–276. p.; Századunk 22. p.; Szinnyei 14:1722–1724.; Eger 1914. június 21. 2. p.; HmHL 1892. 144–145. p.; HHL 1914. 223. p.; HML IV-252. 1. rsz. 24. p., HML IV-253 1. rsz. 10. p., HML IV-301 1. rsz. 14. p., HML IV-402/a 2. rsz. 373. p., 8. rsz. 429. p., 14. rsz. 435. p., 17. rsz. 168. p., 20. rsz. 493. p.; HML XXXIII-1/c 101. rsz.: Apja Hízli Károly, anyja Csathó Anna.; HML MF 812.

267


volt, később egy magánintézetnél tanárként működött. Időközben a Szépirodalmi Közlöny munkatársa volt. Megyei hivatali pályája a Bach-rendszer bukása után kezdődött, 1860. december 13-án az újjászervezett Heves és Külső-Szolnok vármegye aljegyzőjének választották meg. A feladata lett az abszolutizmus korának történeti összefoglalása, mely munkájáért tiszteletbeli főjegyzővé nevezték ki. 1861. november 18. után, a provizórium időszakában visszavonult a megyei közéletből, Kenderesen lakott. A kiegyezést követően, 1867. április 30-án első aljegyző, majd 1869. december 28-án főjegyző lett. Ezt a tisztséget folyamatosan több mint két évtizedig ellátta, mígnem 1892. június 25-én egyhangúan megválasztották alispánnak. 1896. május 11-én nagyhatású – szabadelvű – beszédet mondott a vármegye millenniumot ünneplő közgyűlésén. 1897. április 26-án nyugdíjba vonult. 1914. június 18-án halt meg Egerben, a Fájdalmas Szűz temetőbe helyezték örök nyugalomra. Zalár József jelentős irodalmi tevékenységet fejtett ki. Első verse 1846ban jelent meg, ettől kezdve folyamatosan jelentek meg írásai különböző lapokban. Legfontosabb munkái: Szabadság-dalok. Pest, 1849., Zalár költeményei. Kiadja Vachott Imre. Pest, 1855., Borúra derű. Költemények. Pest, 1860., Emlékirat. Bevezetésül Heves vármegye 1849. aug. 16. megszakadt s 1860. decz. 12. újra megkezdett alkotmányos jegyzőkönyvébe. Eger, 1861., Szilágyi haragja. Költői beszély. Kiadja Szederkényi Nándor. Eger, 1867., Visszapillantás az egri kaszinó ötven éves multjára. Eger, 1883., A honvéd-világból. Budapest, 1898., Zalár József Költeményei. Budapest, 1902. Emlékek és emlékezések. (Költemények.) Budapest, 1909. P. J.

Zalesky Imre, zalesici és lubici336 főszolgabíró A Zalesky családot nem sikerült egyértelműen azonosítani a genealógiai szakirodalom alapján. Volt ugyan Nógrádban egy hasonló nevű család, de Imrének velük való kapcsolata nem bizonyítható. 336

AJ 1903. 8. p.; HmKL 1892. 189. p.; HHL 1916. 59. p.; HML IV-402/a 1883. december 18–19.; HML IV-417 9. rsz. 1323. sz. letét; HML MF Hatvan település 1923-as halotti polgári anyakönyve.

268


Zalesky Imre 1861-ben született, szülei Zalesky József és Gosztonyi Cecília voltak. 1882. szeptember 29-én tett Budapesten államtudományi vizsgát. 1883. június 1-jén lépett gyakornokként Heves vármegye szolgálatába. 1884. január 1-jétől a Hatvani járás segédszolgabírója lett. 1887-ben ugyanitt szolgabíróvá lépett elő, sőt 1892. október 10-én tiszteletbeli főszolgabíró lett. 1895. december 13-án valóságos főszolgabírónak választották meg járásában. Ezt a tisztséget viselte 1916. február 24-i nyugdíjazásáig. 1923. június 10-én halt meg Hatvanban. P. J. Zsarnóczay András337 szolgabíró 1694. július 19-én nyert feleségével, Megyeri Sárával és Rozál lányával nemesi armálist, melyet 1695. január 27-én Heves és Külső-Szolnok vármegye közgyűlésén kihirdettek. Családneve Zsarnóczai, Zarnoczaÿ, Zarnoczay, Zarnochaÿ, Zarnoczj, Sarnóczy, Sarnoczaÿ, Sarnóczj, Zsarnóczy alakváltozatokban található a forrásokban. Hivatali pályafutását lakóhelyén, Gyöngyösön kezdte, ahol az oppidum jegyzője (notarius) volt 1687–1689 és 1690–1693 között. A vármegye tisztségviselői közé 1694. szeptember 9-én került, ekkor választották meg aljegyzőnek (substitutus notarius, vicenotarius). A következő tisztújításokon hivatalában újra megerősítették. Azután 1697. szeptember 19-én a tisztújító közgyűlés döntése alapján a harmadik, Egri járás szolgabírája (judex nobilium, judlium) lett. 1698. november 6-án nem választották meg újra szolgabírónak, hanem ismét aljegyzői megbízatást kapott. 1701. szeptember 30-án megerősítették ebben a tisztségében, s még az első, Gyöngyösi járás esküdtjévé (ordinarius juratus, jurassor) is megválasztották. A két feladatkört 1705. február 16-ig látta el, ráadásul Gyöngyösön az 1701–1702. és 1703–1704. években a városi tanács tagja is volt. 1705. február 16-án jelentették be a közgyűlésen az első, Gyöngyösi járás szolgabírájának halálát (lásd: Vadász Márton szolgabíró); az így megüresedett helyre őt rendelték. 1707. március 17-ig látta el szolgabírói feladatait. 1708-ban Kishont vármegye egyik összeírója volt. Ezt követően a vármegye tisztikarában nem szerepelt. Feleségét és gyermekeit sem említik a feltárt források, sőt a család neve sem fordul elő utóbb a vármegyei iratokban, illetve a Gyöngyös városi jegyzőkönyvekben. Nem kizárt, hogy 1710 táján másik megyébe települt át. Sz. J. 337

Orosz 320. p.; Szabó 2001. 173. p., 207. p.; HML IV-1/a 9. rsz. 270–274., 308., 332– 334. p., 10. rsz. 2–3. p., 252–253. p., 11. rsz. 3–4. p., 143–145. p., 513–514. p., 765. p., 907. p., 12. rsz. 68. p., 203. p. 373–374. p., HML IV-1/b 616–617. rsz.; HML IV-7/e 1. rsz.

269


Zsoldos Imre, runyai338 főszolgabíró A Zsoldos – vagy másik írott változatában: Soldos – família a Hervay családdal közös eredetű, régi gömöri család. 1667-ben nádori adományozás folytán, Soldos Istvánt és Miklóst, valamint Makay Györgyöt az egri káptalan beiktatta Tiszaszőlősön és Igaron 7-7 jobbágytelek és Tiszaörs felének birtokába. Ezzel Heves és Külső-Szolnok megyei birtokos nemesek lettek, de a vármegyei hivatalvállalás nem volt elterjedt közöttük. Zsoldos Imre első vármegyei tisztségét 1837. november 7-től 1841. december 15-ig mint tarnai járási esküdt viselte. 1844. december 15-én alszolgabírói állásra jelölték a másnapi tisztújító ülésre, de Almásy Gedeon főispáni helytartó jogellenes, a reformellenzéket kizáró intézkedése miatt nem került sor megválasztására. Végül 1845. május 8-án lett másodalszolgabíró a Tiszai járásban, 1848. június 2-án megválasztották főszolgabírónak a Tiszai járásban és emellett bűnvizsgáló bíró is lett. 1848. június 22-én a vármegye nemzetőreivel együtt önként a Délvidékre vonult a Batthyány-kormány ellen fellázadt szerb határőrök visszaverésére. 1849. július 21-én, mivel Zsoldos Imre volt a tiszai járási főszolgabíró, Törökszentmiklóson az ő elnöklete alatt ülésezett utoljára az 1848/49-es szabadságharc alatt a vármegyei tisztikar. 1849. szeptember 6-ig maradt a Tiszai járás főszolgabírája. Életéről további adatokat nem leltünk fel. N. L.

338

Nagy 10:261–266. p.; Orosz 256. p. HML IV-1/a 117. rsz. 966. p., 151. rsz. 779– 780., 787., 793. p., 154. rsz. 354., 483., 533., 561. p.

270

FORRÁSOK ÉS IRODALOM

Levéltári, irattári és egyéb kéziratos források

BAZML IV-830 IV-904/b

IV-914 VIII-54

XXXIII-1/b

BFL XV-20 XXXIII-1/a

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár Borsod vármegye felekezeti anyakönyvi másodpéldányainak levéltári gyűjteménye Borsod-Gömör(-Kishont) vármegye alispánjának iratai. Közigazgatási iratok. (Régi jelzet: XXI104/b.) Putnoki Járás Főjegyzőjének iratai. (Régi jelzet: XXI-113.) A Magyar Katolikus Tanulmányi Alap Fráter György Gimnáziumának (Miskolc) iratai (1900– 1940) Állami anyakönyvi másodpéldányok levéltári gyűjteménye 1895–1980 Budapest Főváros Levéltára Az 1895. október 1-je előtt készült egyházi anyakönyvek levéltári mikrofilm-gyűjteménye. Budapesti állami anyakönyvek másodpéldányainak levéltári gyűjteménye 1895–1980

CSML XXXIII-1

Csongrád Megyei Levéltár Csongrád megyei állami anyakönyvi másodpéldányok gyűjteménye 1895–1980 Utólagos bejegyzések

Diözesenarchiv Eisenstadt

Parndorf 1744. évi keresztelési anyakönyve

HBML XXXIII-1

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Hajdú-Bihar megye állami anyakönyvi másodpéldányainak levéltári gyűjteménye 1895–1980

HIM Hadifogoly

HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum. II. világháborús hadifogoly-nyilvántartás. http://www.hadi fogoly.hu/details?table=T&id=41897 (2009. július 8.)

271

HML IV-1/a

IV-1/b IV-1/c IV-1/d IV-1/e IV-1/f IV-4/b IV-5/b IV-6 IV-7/e IV-12 IV-15 IV-16 IV-17 IV-24 IV-25 IV-26 IV-151 IV-152/a IV-153 IV-154 IV-252 IV-253 IV-256 IV-257 IV-301 IV-402/a IV-402/b IV-404/a IV-407/c IV-413 IV-416 IV-417 IV-420 VII-1/c

Heves Megyei Levéltár Heves és Külső-Szolnok Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai. Közgyűlési, részgyűlési (kisgyűlési) és törvényszéki jegyzőkönyvek 1681–1850 Heves és Külső-Szolnok Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai. Közgyűlési iratok 1681–1849 Heves és Külső-Szolnok Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai. Keltezés nélküli iratok 1696–1768 Szolgabírák jelentései 1838–1848 Országgyűlési iratok 1825–1848 Nemességvizsgálati iratok 1824–1845 Közigazgatási iratok 1786–1790 Heves és Külső-Szolnok vármegye alispánjának iratai, elnöki hivatalos levelezés 1834–1848 Heves és Külső-Szolnok vármegye másodalispánjának iratai 1844– 1848 Heves és Külső-Szolnok vármegye adószedőjének iratai. Pénztári számadások 1691–1852 Tarna járás szolgabírájának iratai 1838–1847 Rottenstein József alispán után maradt iratok 1807–1834 Almásy Gedeon első alispán után maradt iratok 1837–1841 Majzik Imre főadószedő után maradt iratok 1809–1832 Halasy Gáspár főszolgabíró után maradt iratok 1839–1848 Blaskovics Gyula főszolgabíró után maradt iratok 1843–1848 Almásy László főszolgabíró után maradt iratok 1846–1849 Majthényi László császári-királyi kormánybiztos iratai 1849. november 14. – december 31. Egri császári-királyi Megyehatóság iratai. Megyefőnöki elnöki iratok 1850–1860 Gyöngyösi császári-királyi Megyehatóság megyefőnöki elnöki iratai 1850 Szolnoki császári-királyi Megyehatóság megyefőnöki közigazgatási iratai 1850 – 1860 Heves és Külső-Szolnok Vármegye Bizottmányának iratai 1860–1861 Heves és Külső-Szolnok Vármegye Bizottmányának iratai 1867–1871 Heves és Külső-Szolnok Vármegye alispánjának iratai 1867–1871 Heves és Külső-Szolnok Vármegye Házipénztárának iratai 1854– 1874 Heves és Külső-Szolnok Vármegye Törvényhatósági Bizottságának iratai 1872–1875 Heves Vármegye Törvényhatósági Bizottságának iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek 1876–1944 Heves Vármegye Törvényhatósági Bizottságának iratai. Kisgyűlési jegyzőkönyvek 1930–1944 Heves megye alispánjának iratai. Közigazgatási iratok 1877–1944 Heves Vármegye Számvevőségének iratai. Megyei alapok alkalmazottainak illetmény- és nyugdíjszámfejtő könyvei 1877–1945 Heves vármegye községi szabályrendeleteinek levéltári gyűjteménye 1887–1944 Heves vármegyei felekezeti anyakönyvi másodpéldányok levéltári gyűjteménye 1826–1895 A Heves Megyei Levéltárban elhelyezett letétek gyűjteménye 1561– 1950 Heves vármegye tiszti főorvosának iratai 1938–1944 Egri Törvényszék iratai. Polgári és büntetőperek 1915–1949

272

VIII-1 X-12 XII-1 XV-41 XVII-401 XVII-404 XXI-1/b XXI-2/a XXI-4/a XXI-4/b XXII-101 XXII-307 XXIII-2/a XXIII-3/a XXIII-6 XXIII-21 XXIII-27 XXIII-201/a XXIII-326/a XXIII-351/a XXIII-1100/a XXV-1 XXV-5 XXXIII-1/a XXXIII-1/b XXXIII-1/c XXXIII-1/d MF HMÖ irattára JNSZML XXXIII-2/a

MOL D 54 D 55 D 188 D 189 D 225

Egri Érseki Jogakadémia iratai 1754–1949 Hazafias Népfront Heves Megyei Bizottsága iratai 1960–1989 Egri Káptalan Hiteleshelyi Levéltárának iratai 1280–1854 Munkaviszonnyal kapcsolatos iratok gyűjteménye Heves Vármegyei Igazoló Bizottság iratai 1947–1948 Hatvani Járási Igazoló Bizottság iratai 1945–1947 Heves megye főispánjának iratai. Általános iratok 1945–1949 Heves Megye Törvényhatósági Bizottságának iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek 1945–1949 Heves megye alispánjának iratai. Közigazgatási iratok 1945–1950 Heves megye alispánjának iratai. Külön kezelt iratok 1943–1950 Gyöngyös város képviselőtestületének jegyzőkönyvei 1945–1950 Atkár nagyközség iratai 1945–1951 Heves Megyei Tanács VB iratai. VB jegyzőkönyvek 1950–1982 Heves Megyei Tanács VB Titkárságának iratai. Iktatott iratok 1950– 1990 Heves Megyei Tanács VB Igazgatási Osztályának iratai 1950–1990 Heves Megyei Tanács VB Munkaügyi Osztályának iratai 1957–1990 Heves Megyei Tanács VB Jogi Irodájának iratai 1957–1990 Egri Járási Tanács iratai. Testületi jegyzőkönyvek 1950–1971 Hevesi Járási Tanács iratai. Testületi jegyzőkönyvek 1950–1971 Pétervásárai Járási Tanács iratai. Testületi jegyzőkönyvek 1950–1966 Szűcsi Községi Tanács VB iratai. Testületi jegyzőkönyvek 1951–1990 Egri Népbíróság iratai. 1945–1949 Egri Népügyészség iratai 1945–1948 Heves megye anyakönyvi kerületei állami anyakönyvi másodpéldányainak gyűjteménye. Születési anyakönyvek 1895–1980 Heves megye anyakönyvi kerületei állami anyakönyvi másodpéldányainak gyűjteménye. Házassági anyakönyvek 1895–1980 Heves megye anyakönyvi kerületei állami anyakönyvi másodpéldányainak gyűjteménye. Halotti anyakönyvek 1895–1980 Heves megye anyakönyvi kerületei állami anyakönyvi másodpéldányainak gyűjteménye. Utólagos bejegyzések 1895–1980 Mikrofilmtár. Anyakönyvi másodpéldányok Heves Megye Önkormányzatának irattára. Személyügyi iratok Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok megye állami anyakönyvei másodpéldányainak levéltári gyűjteménye. Utólagos bejegyzések 1895–1980 Magyar Országos Levéltár Karl Geringer, magyarországi polgári ügyekben teljhatalmú császári biztos iratai. Esküokmányok. 1850–1851. Karl Geringer, magyarországi polgári ügyekben tejhatalmú császári biztos iratai. Általános iratok. 1849–1853. Magyar Királyi Udvari Kancellária iratai. Személyügyi nyilvántartási iratok. 1860–1867. Magyar Királyi Udvari Kancellária iratai. Általános iratok 1860–1867 Magyar Királyi Helytartótanács iratai 1862–1867. évi iratok. Általános segédkönyvek.

„Művelt elit” felvétel

Karády Viktor-féle „Művelt elit” felvétel, 1867–1948. Adatgyűjtés az OTKA, a Közép-európai Egyetem (Budapest) és az NKFP támogatásával. H. é. n. Közép-európai Egyetem.

NML

Nógrád Megyei Levéltár

273

XXXIII-1/a

Nógrád (vár)megye állami anyakönyvi másodpéldányainak levéltári gyűjteménye 1895–1980

PIM DA MCSA MÉI

Petőfi Irodalmi Múzeum Diplomások adattára Magyar családtörténeti adattár Magyar Életrajzi Index

Štatny archív v Banskej Bistrici

Štatny archív v Banskej Bistrici (Besztercebányai Állami Levéltár) Rap 1800. évi keresztelési anyakönyve

Štatny archív Prešov

Štatny archív Prešov (Eperjesi Állami Levéltár) Töltszék 1817. évi keresztelési anyakönyve Nyomtatott és elektronikus irodalom

Adatok

Adatok Szolnok megye történetéből. I. Szolnok, 1980, Szolnok Megyei Levéltár. Alispáni jelentés Heves vármegye […] évi állapotáról. Eger, 1881– 1950, Egri Nyomda Rt. Alkotmányos Naptár 1868-ra. Szerk.: Jánosi Ferenc. Pest, 1868. Az 1848–1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Bp., 2002, Magyar Országgyűlés. Almásy Dénes, gróf: A zsadányi és törökszentmiklósi Almásy grófok. Kétegyháza, 1903, gróf Almásy Dénes. Bán Péter: Az egri püspöki uradalom igazgatása Eszterházy Károly idején. In Eszterházy Károly emlékkönyv. Szerk.: Kovács Béla. Eger, 1999, Érseki Gyűjteményi Központ. 259–370. p. Bán Péter: Az egri püspökség úrbéri szerződései és „ideális urbáriumai” Mária Terézia országos rendezése előtt. Archívum. A Heves Megyei Levéltár közleményei. 16. Eger, 2004, 135–194. p. Bán Péter: A kilenced- és tizedszedés újraszabályozása az egri püspöki uradalomban az 1764 és 1768 közötti dézsmautasítások tükrében. In Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére. Budapest – Salgótarján, 2008, Nógrád Megyei Levéltár. 157–178. p. Heves vármegye újjáépítése Trianon után. Szerk.: Békássy Jenő. Bp., 1931, Hungária Hírlapnyomda Rt. Bél Mátyás: Heves megye ismertetése. Szerk.: Bán Péter. Eger, 2001. (A Heves Megyei Levéltár Forráskiadványai 8.) Bene János – Szabó Péter: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938–1945. Bp., 2006, Heraldika Kiadó. Benkóczy Emil: Heves vármegye vitézei. Eger, 1936. Bertha József – Szaniszló Ferenc: Heves megye tanácsi tisztségviselői 1950–1990. Szerk.: Kovács Béla. Eger, 1991, Heves Megyei Levéltár. Belügyi Közlöny 1923. Bitskey István: Püspökök, írók, könyvtárak. Egri főpapok mecenatúrája a barokk korban. Eger, 1997, Heves Megyei Múzeumi Szervezet. Bitskey István: Eszterházy Károly. In Eszterházy Károly emlékkönyv. Szerk.: Kovács Béla. Eger, 1999, Érseki Gyűjteményi Központ. Blaskovich Múzeum. A múzeum története. www.blaskovichmuzeum.hu/muzeumrol_mult.php

AJ Alkotmányos naptár Almanach 1848–1849 Almásy Bán 1999

Bán 2004

Bán 2008

Békássy Bél Bene–Szabó Benkóczy Bertha–Szaniszló

BK Bitskey 1997

Bitskey 1999 Blaskovich M.

274

Bona 1988 Bona 1998–1999 Bona 2005

Bona 2008 Borovszky Borsod Miskolci Értesítő Bölöny Bölöny–Hubai B. Gál 1993

B. Gál 2005a

B. Gál 2005b Ciszterci évkönyv

Cseh

Csiffáry Csoma

Eger

Egri FEHÉR/FEKETE

EN Esztergomi érsekek EU EVU Egyházi Közlöny 1827:VII. tc.

1840:V. tc.

Bona Gábor: Kossuth Lajos kapitányai. Bp., 1988, Zrínyi Katonai Kiadó. Bona Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban. 1–3. kötet. Bp., 1998–1999, Heraldika Kiadó. Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek, hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban. Bp., 2005, Heraldika–Arcanum, CD-ROM. Bona Gábor: Századosok az 1848/49. évi szabadságharcban. 1–2. köt. Bp., 2008, Heraldika Kiadó. Heves vármegye. Szerk.: Dr. Borovszky Samu. Bp., é. n., Országos Monográfiai Társaság. (Magyarország Vármegyéi és Városai) Borsod Miskolci Értesítő. 1886. Bölöny József: Magyarország kormányai 1848–1992. Bp., 1992, Akadémiai Kiadó. Bölöny József – Hubai László: Magyarország kormányai 1848–2004. Bp., 2004, Akadémiai Kiadó. B. Gál Edit: Az Orczy-család társadalmi és gazdasági felemelkedése a 18. században és a 19. század első felében. In Mátrai Tanulmányok. Gyöngyös, 1993. 9–26. p. B. Gál Edit: Az Almásyak birtoklása Heves és Külső-Szolnok vármegyében a XVII–XVIII. században. Agria XLI. Annales Musei Agriensis. Eger, 2008. 217–250. p. B. Gál Edit: Az Orczy-kastély építés- és birtoklástörténete. In Mátrai Tanulmányok. Gyöngyös, 2005. 11–34. p. A Ciszterci Rend Egri Szent Bernát Gimnáziumának és Általános Iskolájának évkönyve az 1946–1947. iskolai évről. Eger, [é. n.], Egyházmegyei Szent János Nyomda. Az 1956-os forradalom és megtorlás Heves megyei dokumentumai. Összeáll., a bevezetést, az időrendi táblázatot és a jegyzeteket készítette: Cseh Zita. Eger, 2006. (A Heves Megyei Levéltár Forráskiadványai 12.) Csiffáry Gergely: A másik Lenkey. Hevesi Napló. Eger, 2000. december. 42–43 p. Csoma József: Abaúj-Torna vármegye nemes családjai. Kassa, 1897, Vármegye Közönsége. (Abaúj-Torna egyesült vármegyék monográfiája. 1. köt.) Eger. (1934. jan. 1. – 1938. dec. 31.: Eger Gyöngyösi Újság. Politikai napilap. 1939. jan. 1-től Vármegyei politikai napilap.) Eger, 1929– 1944, Egri Lapkiadó Szövetkezet. Egri FEHÉR/FEKETE. A Ciszterci Diákszövetség Egri Osztályának hírei. http://www.ciszter ciekegerben.hu/index.php?o=sc&page=ujsag Egri Népújság. Politikai napilap. Eger, 1919–1929, Barsy Károly, 1924-től Egri Keresztény Sajtószövetkezet. Esztergomi érsekek 1001–2003. Szerk.: Beke Margit. Bp., 2003, Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója. Egri Újság 1894–1919. Egri Vörös Újság 1919. május 9. – 1919. július 13. Egyházi Közlöny. A magyar katolikus papság lapja. Bp., 1888. dec. 25. – 1919. márc. Stephaneum. 1827. évi VII. törvénycikk a porták megigazítására szolgálandó országos összeírásról. 2009. www.1000ev.hu/index.php.?a=3¶m=5086 1840. évi V. törvénycikk a büntető- s javító-rendszer kidolgozására országos választmány küldetik ki. www.1000ev.hu/index.php.?a

275

Fallenbüchl 1994 Fallenbüchl 1988 Fallenbüchl 1992

Fazekas FML

Genealogy Almásy

Genealogy Keglevich Genealogy Mailath Görgey

Grúz

Gudenus 1990–1999 Gudenus 2000

Gulyás

Gyalay Gyászjelentések

GYN GYMSMSL 1848–1849

HA Hajagos

Hajagos 1998 Hajdu

=3¶m=5201 Fallenbüchl Zoltán: Magyarország főispánjai 1526–1848. Bp., 1994, Argumentum. Fallenbüchl Zoltán: Magyarország főméltóságai. Bp., 1988, Maecenas. Fallenbüchl Zoltán: Mária Terézia dikaszteriális tanácsosai 1740– 1780. In Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1984–1985. Bp., 1992. 283–334. p. Fazekas István: A bécsi Pazmaneum magyarországi hallgatói. 1623– 1918 (1951). Bp., 2003, ELTE Levéltára. Fejér Megyei Levéltár. Cikkek. Vármegyeháza a bástya és a várfal helyén. 8. Gróf Cziráky Béla (1852–1911). http://fejer.archivportal.hu/id-3628_grof_cziraky_bela_1852_1911.html Genealogy.Eu Almásy de Zsadány et Törökszentmiklós family http://genealogy.euweb.cz/ hung/almasy1.html Genealogy.Eu Gf Keglevich de Buzin. http:// genealogy.euweb.cz/hung/keglevich4.html Genealogy.Eu Mailáth de Székhely family http://genealogy.euweb.cz/hung/mailath1.html Országos Széchenyi Könyvtár. Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben. Névmutató. http://mek.niif.hu/ 04700/04739/html/gorgey2044/gorgey2044.html Grúz János: Heves vármegye Törvényhatósági Bizottságának tevékenysége 1919–1929. Eger, 1977, [HML] (Tanulmányok Heves Megye Történetéből 2.) Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája. 1–5. köt. Bp., 1990–1999, Natura, Heraldika Kiadó. Gudenus János József: Örmény eredetű magyar nemesi családok genealógiája. Bp., 2000, [Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület]. Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. 7. kötettől sajtó alá rend.: Viczián János. 1–19. köt. Bp., 1939–2002, Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete. Gyalay Mihály: Magyar igazgatástörténeti helységnévlexikon. Bp., 2006, Arcanum Adatbázis Kft. CD-ROM. OSZK Kisnyomtatványtár. (Hungary Funeral Notice, 1840–1990 http://pilot.familysearch.org /recordsearch/start.html) Gyöngyösi Néplap 1945–1947. Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára 1848-1849-es iratanyaga. Tematikus repertórium. Szerk.: Németh Ildikó. Sopron, 1999. Németi Gábor et al.: Hatvani arcképcsarnok. Hatvan, 2007, Hatvan Város Önkormányzata. Hajagos József: Almásy Pál tevékenysége az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcban. http//www.berzenagy.sulinet.hu/hajagos/almasy.htm Hajagos József: Heves vármegye az átalakulás hónapjaiban (1848. március – június). Aetas 1998. 2–3. szám. 24–53. p. Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformjai Magyarországon. Bp., 1982, Akadémiai Kiadó.

276

Handbuch Házi Héjja HC HDHL

Heckenast

Hermann 1995

HHL HL HMH HvHK HmKL HvKL Igazság

INA 1944–1945

Irományok

JMVK

Juhász Kempelen Kiss 1998 Kiss 2007 KMKA KN

Hof- und Staats-Handbuch Des Kaisersthumes Österreich IV. Teil. Königreich Ungarn für das Jahr 1856–1860. Wien, 1856–1860. Házi Jenő: Soproni polgárcsaládok. 1–2. köt. Sopron, 1982, Akadémiai Kiadó. Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája és prozopográfiája 1715–1848. Gyula, 2009. Hevesmegyei Compass. Hevesvármegye tiszti cím- és névtára […] az 1923. évre. Eger, é. n., Egri Nyomda Rt. A Hevesvármegyei Direktórium Hivatalos Lapja 1919. április 3. – 1919. július 10.

Heckenast Gusztáv: Ki kicsoda a Rákóczi-szabadságharcban? Életrajzi adattár. Sajtó alá rend.: Mészáros Kálmán. Bp., 2005, MTA Történettudományi Intézete. (História Könyvtár. Kronológiák, Adattárak 8.) Hermann Róbert: Megtorlás Heves és Külső-Szolnok vármegyében 1849–1851. In Mátrai Tanulmányok. Szerk.: Horváth László. Gyöngyös, 1995. Hevesvármegye Hivatalos Lapja 1920–1930. Heves Vármegye Hivatalos Lapja 1931–1950. Hatvani lexikon. Szerk. és a szócikkeket írták: Petheő Károly et al. Hatvan, 1996, Ady Endre Városi Könyvtár és Közösségi Ház. Heves Megyei Hírlap 2003. Heves és Külső Szolnok törvényesen egyesült vármegyék Hivatalos Körözvényei 1875–1876. Hevesmegye Közigazgatási Lapja 1879–1896. Heves vármegye Közigazgatási Lapja 1896–1902. Igazság. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapja. 1944. dec. 24től Heves vármegyei politikai lap. 1946. jan. 20-tól a Szociáldemokrata Párt hevesmegyei lapja. 1946. szept. 1-jétől. A Szociáldemokrata Párt Heves megyei politikai lapja. 1949. ápr. 20-tól Az MDP Egri Szervezetének lapja. Eger, 1944–1949. Az 1944. évi december hó 21-re Debrecenben összegyűlt, majd később Budapestre összehívott Ideiglenes Nemzetgyűlés almanachja. 1944. december 21. – 1945. november 29. Főszerk.: Vida István. Bp., 1994, Magyar Országgyűlés. Országgyűlési irományok. http://www3.arcanum.hu/onap/opt/a090302.htm?v=pdf&q=WRD%3 D%28fekszi%20istv%E1n%29&s=SORT&m=1&a=rec (2010) http://www.jmvk.hu/EK/LL1916_a.pdf Juhász Kálmán: A csanádi püspökség története (1608–1699). Makó, 1936. Kempelen Béla: Magyar nemes családok. 1–11. köt. Bp., 1911–1932, Grill Károly Könyvkiadó-vállalata. Kiss Péter: Az 1848–49-es események egri vonatkozású résztvevői. Eger, 1898. Kiss Péter: Hatszáznégyen Eger múltjából 1944-ig. Eger, 2007, Egri Városszépítő Egyesület. Keresztény Magyar Közéleti Almanach 1–2. köt. Szerk.: Hortobágyi Jenő. Bp, 1940, Pátria. Képviselőházi napló. http://www3.arcanum.hu/ onapmuta/a0090302.htm?v=onapmuta&a=pdfdata&id=KN1872_16&pg=331&lhun (2010)

277

Kollányi Koncz Kovács

Kozma

Közlöny Kőszeghi Ladányi Löffler

MAMŰL Marjanucz

Márkus

Meszlényi

MÉL MÉL mek

MFL

Miskolczy-Simon MKL MLL 1930 MLL 1932

MM

MMon

Kollányi Ferenc: Esztergomi kanonokok 1100–1900. Esztergom, 1900, Esztergomi Főszékesegyházi Káptalan. Koncz Ákos: Egri egyházmegyei papok az irodalmi téren. Eger, 1892, Érseki Lyceumi Nyomda. Kovács Béla: Az egyházmegye plébániái és filiái Eszterházy Károly püspöksége idején. In Eszterházy Károly emlékkönyv. Szerk.: Kovács Béla. Eger, 1999, Érseki Gyűjteményi Központ. Kozma György: Lövés júniusban. Szederkényi Nándor ifjúsága és politikai párbaja. In Historia est… Írások Kovács Béla köszöntésére. Eger, 2002. 289–316. p. Közlöny. Hivatalos lap. 1849. Kőszeghi Sándor: Nemes családok Pestvármegyében. Bp., 1899. Heves vármegyei ismertető és adattár. Fel. főszerk.: Dr. Ladányi Miksa. Bp., 1936, A Ma-gyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. Archidioecesis Agriensis Online. Löffler Erzsébet: Egyházmegyénk története. 9. p. http://www. eger.egyhazmegye.hu/index.hph/egyhazmegyenk-tortenete/ egyhazmegyenk-tortenete/Page-9 Magyar Művelődéstörténeti Lexikon. 1–2. köt. Főszerk.: Kőszeghy Péter. Bp., 2003. Marjanucz László: Lájer Dezső megítélésének problémái. In Múzeumi kutatások Csongrád megyében. [Szeged] 1984. 128–138. p.

Márkus Henrietta: 1848 kiemelkedő helyi polgári vezetői és/vagy a térség emlékei és emlékhelyei. 1998. április 23. http://193.224.44.190/ fuzesa/markus/markus.htm Meszlényi Antal: A magyar hercegprímások arcképsorozata (1707– 1945). Bp., 1970, Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója. Magyar Életrajzi Lexikon. 1–4. köt. Bp., 1967–1994, Akadémiai Kiadó. Országos Széchenyi Könyvtár. Magyar Életrajzi Lexikon 1000–1990. http://mek.niif.hu/00300/ 00355/html/ABC12527/12907.htm A magyar feltámadás lexikona (A magyar legújabb kor története). Szerk.: Dr. Szentmiklóssy Géza. Bp., 1930, A Magyar Feltámadás Lexikona kiadása. Miskolczy-Simon János: A Széchényi-Szabó család. Turul 1914. 2. szám. Magyar Katolikus Lexikon. 1–13. köt. Bp., 1993–2008, Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója. A magyar legújabb kor lexikona. Szerk.: Kerkápoly M. Emil. Bp., 1930, Europa ny. A magyar legújabb kor lexikona (Életrajzi adatok). Szerk.: Rátky Zoltán és Strazimir Oszkár. Bp., 1932, A Magyar Legújabb Kor Lexikona kiadása. A Magyar Múzeumok honlapja. 2007. 03. 01. –2007. 03. 31. Hónap műtárgya sorozat – Kossuth Lajos és Kölcsey Ferenc kéziratos levelei. http://www.museum.hu/museum/temporary_hu.php?IDT=5353& Három évtized története életrajzokban. Szerk.: Gellért Imre és Madarász Elemér. Bp., [1932], Európa Irodalmi és Nyomdai Rt.

278

MNZS Főrangú családok

Magyar Nemzetségi Zsebkönyv. Első rész: Főrangú családok. Első kötet. Szerk.: Pettkó Béla, Reiszig Ede. Bp., 1888, Magyar Genealógiai és Heraldikai Társaság.

MNZS Nemes családok

Magyar Nemzetségi Zsebkönyv. Második rész: Nemes családok. Első kötet. Szerk.: Pettkó Béla, Reiszig Ede. Bp., 1905, Magyar Genealógiai és Heraldikai Társaság. Móró Csilla, G.: Blaskovich Gyula hevesi alispán társadalmi szerepvállalása, különös tekintettel az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc éveire. Agria XLIV. Annales Musei Agriensis. Eger, 2008, 205–235. p. Magyar politikai és közigazgatási compass (1919–1939). Szerk.: Madarász Elemér. [Bp.], [1939], Magyar Politikai és Közigazgatási Compass (1919–1939) Kiadóvállalat. Magyar politikai lexikon. Szerk. Madarász Elemér. Bp., 1929, Magyar Politikai Lexikon Kiadóvállalat. Magyar politikai lexikon. Szerk.: Madarász Elemér. Bp., 1935, Magyar Politikai Lexikon Kiadóvállalat. Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk.: Schöpflin Aladár. [Bp.] é. n., Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete. Minisztertanácsi ülések napirendi pontjai 1867–1944. Budapest, 2001. Magyarországi tiszti cím- és névtára. 2–51. évf. Szerk. és kiad.: a M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest, 1873–1944, Pesti Könyvnyomda Rt. Magyarország történeti helységnévtára. Heves és Külső-Szolnok megye, a Jászság és a Nagykunság (1773–1808). Összeállította és szerkesztette: P. Kovács Melinda. Bp., 1998, KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat. Magyar Országos Levéltár – Arcanum Adatbázis Kft. MTI „kőnyomatos” Hírek www.arcanum. hu/mol/lpext.dll/MT/9a8/9d2?fn=documentframe.htm&f=templates&2.0 A magyar társadalom lexikonja. Bp., 1930, A Magyar Társadalom Lexikonja Kiadóvállalat. Müller Gyula Nagy Naptára 1854-re. Pest, 1853. Művészet 1902–1915. Szerk.: Lyka Károly. http://www.mkc.hu/lyka/ Nemzetgyűlési almanach 1920–1922. A Nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai. Szerk.: Vidor Gyula. Bp., 1921, Magyar Lap- és Könyvkiadó Rt. Az 1945. évi november 29-re Budapestre összehívott Nemzetgyűlés almanachja. 1945. november 29. – 1947. július 25. Főszerk.: Vida István. Bp., 1999, Magyar Országgyűlés. Nagy Iván: Családtörténeti értesítő. 1–3. köt. Bp., 1899–1901. Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1–13. köt. Pest, 1857–1868, Friebeisz István, Ráth Mór. Nemes Lajos: Eger város önkormányzata 1687–1848. Eger, 2001, Heves Megyei Levéltár. (Tanulmányok Heves megye történetéből 16.) Németi Gábor: Hatvan város története. Hatvan, 2005, Hatvan Város Polgármesteri Hivatala. Nyakas Miklós: Sillye Gábor kormánybiztos tevékenysége és a hajdúvárosok önvédelmi harca 1848-ban és 1849-ben. Hajdúböszörmény, 1999.

Móró

MPKC

MPL 1 MPL 2 MSZL MT jegyzőkönyv MTCN

MTH

MTI „kőnyomatos”

MTL Müller Művészet NA 1920–1922

NA 1945–1947

Nagy 1899–1901 Nagy Nemes

Németi Nyakas

279

OEE

OGY 1906–1911

OGY 1910–1915

OGY 1922–1926

OGY 1927–1931

OGY 1927–1932 OGY 1931–1935

OGY 1935–1940

OGY 1939–1944 OGY 1947–1949

OGY 1887–1992

OGY 1892–1897

OGY 1886 ON

Orosz Pálmány

PIM CSA Pap 1998

Pap 2003 Perczel Pető

Országos Erdészeti Egyesület. Az egyesület elnökei, főtitkárai. http://www.oee.hu/pages/ template1.aspx?id=1525484 Sturm-féle országgyűlési almanach 1906–1911. Rövid életrajzi adatok az országgyűlés tagjairól. Szerk.: Dr. Fabro Henrik és Dr. Újlaki József. H., é. n. Sturm-féle országgyűlési almanach 1910–1915. Rövid életrajzi adatok az országgyűlés tagjairól. Szerk.: Végváry Ferenc, Zimmer Ferenc. Budapest, 1910. Parlamenti almanach az 1922–1927. évi nemzetgyűlésre. (Sturm-féle országgyűlési almanach). Szerk.: Baján Gyula. Bp., 1922, Magyar Távirati Iroda Rt. Magyar országgyűlési almanach. A felsőház és a képviselőház tagjainak életrajza és közéleti működése. 1927–1932. Szerk. és kiad.: Kun Andor, Lengyel László és Vidor Gyula. Bp., 1932, Légrády Nyomda és Könyvkiadó Rt. Dr. Deák-féle magyar országgyűlési almanach 1927–1932. évre. Szerkeszti: szemerjai dr. Deák Imre. Bp., [1927], Springer Gusztáv. Magyar országgyűlési almanach. Ötszáz magyar élet 1931–1936. Szerk.: Lengyel László és Vidor Gyula. Bp., 1931, Globus Nyomdai Műintézet Rt. Országgyűlési almanach. Az 1935-40. évi országgyűlésről. (Sturm-féle országgyűlési almanach) Szerk.: Haeffler István. Bp., 1940, Magyar Távirati Iroda Rt. Országgyűlési almanach. Az 1939-44. évi országgyűlésről. Szerk.: Haeffler István. Bp., 1940, Magyar Távirati Iroda Rt. Az 1947. szeptember 16-ra Budapestre összehívott Országgyűlés almanachja. 1947. szeptember 17. – 1949. április 12. Főszerk.: Marelyn Kiss József és Vida István. Bp., 2005, Magyar Országgyűlés. Új országgyűlési almanach 1887–1892. Rövid életrajzi adatok a főrendiház és a képviselőház tagjairól. Szerk.: Sturm Albert. Bp., 1888. Országgyűlési almanach 1892–1897. Rövid életrajzi adatok az országgyűlés tagjairól. Szerk.: Sturm Albert. Budapest, 1892, A Pesti Lloyd Társulat Könyvnyomdája. Országgyűlési almanach 1886. Képviselőház. Szerk.: Dr. Halász Sándor. Budapest, 1886, Az Athenaeum R. Társ. kiadása. Országgyűlési napló. http://www3.arcanum.hu/ onap/opt/a090302.htm?v=pdf&q=WRD%3D%28fekszi%20istv%E1n %29&s=SORT&m=1&a=rec (2010) Heves és a volt Külső-Szolnok egyesült vármegyék nemes családjai. Írta: Orosz Ernő. Eger, 1906, Egri Nyomda Részvénytársaság. Az 1848–1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Szerk.: Pálmány Béla. Budapest, 2002, Argumentum Kiadó. http://regi.pim.hu/Online/Adattar/gudenus.php Petőfi irodalmi Múzeum. Magyar családtörténeti adattár. Pap József: Heves és Külső-Szolnok vármegyei politikai elit és a „passzív ellenállás”. (Heves és Külső-Szolnok vármegye politikai elitjének a története, 1844–1853). Aetas, 1998. 2–3. 159–176. p. Pap József: Magyarország vármegyei tisztikara a reformkor végétől a kiegyezésig. Szeged, 2003, Belvedere. Perczel Miklós: Naplóm az emigrációból. Bp., 1977, Tankönyvkiadó. Pető Ernő: A jogakadémiák a 20. században. http://phd.okm.gov.hu/disszertaciok/ertekezesek/2004/de_2130.pdf

280

Petrovay Pifkó

PMo PNL Révai RÚL Sashegyi Sebestény

Sebestény

Somogyi

Soós 1955 Soós 1975 Soós 1942–1945 Soproni Szemle

Sós Tamás (2009–2010) Stipta Sugár

Szabó 1984

Szabó 2001

Szaniszló Századunk

Petrovay György: A báró és nemes Orczy család eredete, leszármazása és története. Turul 1887. 1–2. szám. Temesvári Pelbárt Gimnázium. Írások – Gondolatok. Pifkó Péter – Zachar Anna: Esztergom helytörténeti kronológiája a kezdetektől 1950-ig. http://franka-egom.ofm.hu/irattar/irasok_ gondolatok/pifko_peter/05_pifko.htm Politikai Magyarország. Főszerk.: Szász József. Bp., 1913, Anonymus. Pallas Nagy Lexikona. 1–18. köt. Bp., 1893–1904, Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. Révai Nagy Lexikona. 1–21. köt. Bp., 1911–1935, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság. Révai Új Lexikona. 1–18. köt. Szekszárd, 1996–2001, Babits Kiadó. Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár. Bp., 1965, Akadémiai Kiadó. Dr. Sebestény Sándor: Csiky Sándor ismeretlen naplója: Pártpolitikai viharok a kiegyezést előkészítő 67-es bizottság javaslatáról. 2007. (http://www.ciszterciekegerben.hu/index.php?o=wr&page=iras_sebes teny050000) Sebestyén Sándor: Milassin Kornél választási kudarca 1935-ben. Archívum. A Heves Megyei Levéltár közleményei 9. Eger, 1979. 148– 153. p.

Magyarország főispánjainak története 1000–1903. Szerk.: Medgyesi Somogyi Zsigmond. Bp., 1902, ifj. Kellner Ernő Kő- és Könyvnyomdai Műintézete. Soós Imre: Az Egri Érsekség Gazdasági Levéltára. Levéltári Közlemények 1955. 90–103. p. Soós Imre: Heves megye községei 1867-ig. Eger, 1975., Heves Megyei Levéltár. Soós Imre: Heves vármegye levéltárának történetéből. Levéltári Közlemények 1942–1945. 260–279. p. Soproni Szemle. Kultúrtörténeti folyóirat 1937– 1944.,(http://epa.oszk.hu/01900/01977/00027/pdf/EPA01977_Sopron i_Szemle_1943-vii-4.pdf) www.sostamas.hu Stipta István: Törekvések a vármegyék polgári átalakítására. Bp., 1995. Sugár István: Az egri püspökök története. Bp., 1984, Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója. (Az Egri Főegyházmegye Schematizmusa) Szabó Jolán: Gyöngyös város bírái a török kiűzésétől 1848-ig. In Tanulmányok Gyöngyösről. Szerk.: Havassy Péter, Kecskés Péter. Gyöngyös, 1984. 195–228. p. Szabó Jolán: Gyöngyös önkormányzata 1687–1848. Eger, 2001., Heves Megyei Levéltár. (Tanulmányok Heves megye történetéből 15.) Heves megye közigazgatási és területváltozásai. 1876–1990. Készítette: Szaniszló Ferenc. Eger, 2002, Heves Megyei Levéltár. Századunk névváltoztatásai. Helytartósági és miniszteri engedéllyel megváltoztatott nevek gyűjteménye 1800–1893. Eredeti okmányok alapján összeállította a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság egyik igazgató-választmányi tagja [Szentiványi Zoltán]. Bp., 1895, Hornyánszky Viktor.

281

Szecskó

Ezen a napon. Heves megye jeles személyiségeinek naptára. Összeállította: Szecskó Károly. Eger, 1998. Szecskó 1991 Szecskó Károly: Heves megye első parasztfőispánja. Comitatus 1991. szeptember Szederkényi Szederkényi Nándor: Heves vármegye története. 3–4. köt. Eger, 1891., 1893, Érseki Lyceumi Könyvnyomda. Szinnyei Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. 1–14. köt. Bp., 1891– 1914, Hornyánszky Viktor. Szluha 2000 Szluha Márton: Liptó vármegye nemes családjai. Bp., 2000, Heraldika Kiadó. Szluha 2003 Szluha Márton: Nyitra vármegye nemes családjai. 1. köt. Bp., 2003, Heraldika Kiadó. Szluha 2005 Szluha Márton: Nyitra vármegye nemes családjai. 2. köt. Bp., 2005, Heraldika Kiadó. Szluha 2006 Szluha Márton: Árva, Trencsény, Zólyom vármegye nemes családjai. Felvidéki családok. 1. köt. Bp., 2006, Heraldika Kiadó. Szögi Magyarországi diákok a Habsburg Birodalom egyetemein. I. 1790– 1850. Budapest–Szeged, 1994, ELTE Levéltára. (Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban 7.) Szt. István R. A Szent István Rend tagjai. www.tornai.com/ rendtagok.htm SZV Szekszárdi Vasárnap. 2007. október 14. Ódon időben. http://www.szekszard.hu/szekszard/ UserFiles/File/kultura/szekszardivasarnap/2007/szekszardivasarnap20 07_10_14.pdf Thirring Thirring Gusztáv: Sopron házai és háztulajdonosai 1734–1939. Sopron, 1941. Tisztinévtár Magyarország tisztinévtára 1863. Pest, 1863. Töredék Töredék történetek Csaba múltjából. http:// www.nap-szam.hu/merleg/0219/toredek.htm Törvényhat. Naptár Törvényhatósági naptár. Szerk.: Toldy László. Bp., 1889–1900. Turul Turul. A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye. 1883– 1950 Udvardy Udvardy László, dr.: Az Egri Érseki Joglíceum története (1740– 1896). Eger, 1898, Érseki Lyceum Könyvnyomdája. Új Úton… Új Úton… Válogatott dokumentumok a felszabadult Heves megye életéből: 1944. október 30. – 1945. május 7. Szerk.: Á. Varga László. Eger, 1980, Heves Megyei Levéltár. ÚMÉL Új Magyar Életrajzi Lexikon. 1–6. köt. Bp., 2001–2007, Magyar Könyvklub. Vásárhelyi–Szluha Magyar császári és királyi kamarások ősfái 1740–1918. 1. köt. A–G. Összeállította: Vásárhelyi Miklós és Szluha Márton. VC Vokscentrum. http://www.vokscentrum.hu/ © 2004. – Arktisz Stúdió Vida Vida István: A Független Kisgazdapárt politikája 1944–1947. Bp., 1976, Akadémiai Kiadó. VU Vasárnapi Újság 1854–1860 http://epa.oszk.hu/00000/00030/00150/datum03205/cim103215/cim203220/cim303221.htm, 1868– 1893. http://epa.oszk.hu/00000/00030/00082/datum01789/cim101794/cim201799.htm

282

TISZTVISELŐI ÉLETPÁLYÁK

Recommend Documents