Tisztelt Hölgyem, Uram! Tisztelt Gyűjtő! Becses figyelmébe ajánlom 26. könyv- fénykép- plakát- és egyéb papírrégiség árverésünk katalógusát. Remélem talál benne érdeklődési körébe, gyűjteményébe illő darabokat. Tisztelettel várom árverésünkön, ahol sikeres licitálást kívánok! Földváry Antal
Az árverésre kerülő művek megtekinthetők 2010. okt. 25. és nov. 5. között, nyitvatartási időben a Krisztina Antikváriumban. 1013 Budapest, Roham u. 7. Tel./fax: 212-8909 E-mail:
[email protected] Az árverés anyaga -sokkal több képi információval- megtekinthető a WWW.AXIOART.COM weboldalon. Az árverés helyszíne: ECE City Center 1051 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 12. Időpontja: 2010. november 6. szombat, 10 óra. Árverésvezető: Horváth Gábor
ÁRVERÉSI FELTÉTELEK A katalógusban ismertetett művek előzetesen megtekinthetők, és a bemutatott állapotban kerülnek árverésre. w A vásárolni szándékozók (név és lakcím megadása után) licitkártyát kapnak. A kártya felmutatása jelzi a vásárlási szándékot. w Az árverés kezdete előtt jelentjük be, hogy mely tételek védettek. A védett műveket Magyarországról kivinni nem lehet, tulajdonosukat (az árverező adatszolgáltatása alapján) nyilvántartásba veszi a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal. w Az árverésvezető megnevezi a tételt, és a vételi szándékot jelzők között a hazai árveréseken megszokott licitlépésekkel (általában a szóban forgó összeg 10%-a) addig emeli a vételárat amíg csak egy ajánlat marad. Ha valaki nagyobb mértékben kívánja emelni ajánlatát, ezt szóban megteheti. Az árverésvezető az elért legmagasabb ös�szeget leüti és bemondja a Vevő licitkártyájának számát. w A vételár a leütési ár + 15% jutalékból tevődik össze. A Vevő az elnyert tételt a vételár - helyszínen, készpénzzel történő - kifizetése után azonnal (az árverés ideje alatt is!) átveheti. Az árverező 20% foglalót kérhet attól a vevőtől, aki nem a helyszínen fizet. A foglalót meghaladó vételárrészt az árverés utáni 14 napon belül kérjük kiegyenlíteni. Ha a határidőn belül a vevő ezt nem teszi meg, a vevő ajánlatát érvénytelennek tekinthetjük és a foglaló összegét megtarthatjuk. w Ha egy tételre az Országos Széchényi Könyvtár igényt tart, akkor az elért áron elővásárlási jog illeti meg. Vita esetén az árverésvezető a tételt újra árverezheti. Az el nem kelt tételek folyamatosan újra árverésre kérhetők. w Azon kedves Vásárlóink, akik személyesen nem tudnak az árverésen részt venni, vételi megbízást adhatnak. Vételi megbízást a „leütési” árra, csak(!) személyesen vagy írásban (E-mail:
[email protected], fax, levél) tehetnek, a megtekintés helyén és ideje alatt. Magánszemélytől előlegként a megbízás összegének 20%-át kérhetjük. Sikertelen megbízás esetén az előleget levonás nélkül visszaadjuk. Sikeres megbízás esetén az előleg foglalónak tekintendő. A vételi megbízót cégünk képviseli. Azonos összegű ajánlat esetén a helyszínen licitálónak biztosítunk elsőbbséget. A megbízással megvett tételeket a vételár kifizetése után a Krisztina Antikváriumban vehetik át, vagy (kérésre) postai utánvéttel küldjük el. A helyszínen át nem vett tételek állapotáért az árverés utáni 8. naptól felelősséget nem vállalunk!
Krisztina Antikvárium
Budapest, I. ker. Roham u. 7. Telefon/fax: 212-8909 E-mail:
[email protected]
Vásárolunk, eladunk, árverezünk könyveket, könyvtárakat, régi képeslevelezőlapokat, metszeteket, fényképeket, térképeket, kéziratokat, plakátokat, egyéb papírrégiségeket. Minden kedves érdeklődőt szívesen látunk, hétköznap 10-18, szombaton 10-13 óra között. Következő aukciónkat 2011. májusában rendezzük, melyre szívesen átveszünk régiségeket, bibliofíliákat, kéziratokat, térképeket, stb. A sorszámnál jellel jelölt tételekről vagy belső illusztrációikról a katalógusban színes- vagy máshol elhelyezett kép, gerincfotó található. Összeállította: Földváry Antal
Kiadó: Buda Anno 1993 Kft.
Nyomdai előkészítés: Szomor Attila
Krisztina Antikvárium
4. Alapi Gyula: Bűbájosok és boszorkányok Komárom vármegyében. Komárom, 1914, (Jókai ny.). [2], 61,[1] p. Fűzve, kiadói borítóban. Fűzése meglazult. Felvágatlan. 25,3 cm. 3.000,-
1. Acsády Ignácz: A magyar birodalom története. A kútfők alapján a művelt közönség számára írta - -. I-II. kötet. I. (896-1490). II. (1490-1903). Bp., 19031904, Athenaeum. [2], 792 p., 29 t. (8 színes,
4 dupla, 1 kihajtható), 2 térkép; [2], 828 p., 25 t. (5 színes, 5 dupla), 2 térkép. Egészoldalas és
5. Aldrovandi Ulyssis: ... De animalibvs insectis libri septem. ... Francofurti, 1623, Typis Ioannis Hoferi, Impensis Ioannis Treudelii. Metszett címlap, [8], p., 1 lev. (üres), 299,[23] p. Lapszámozáson belül 15 rézmetszetű táblával. Hozzákötve: Aldrovandi Ulyssis: ... De reliqvis Animalibus exanguibus, utpote de Mollibvs, Crvstaceis, Testaceis & Zoophytis. libri qvatuor post mortem eiusediti. ... Francofurti, 1623, Typis Ioannis Hoferi, Impensis Ioannis Treudelii. 1 lev. (üres), Metszett címlap, [4], p., 1 lev. (üres), 192,[16] p. Lapszámozáson belül 18 rézmetszetű táblával. Hozzákötve: Aldrovandi Ulyssis: ... De piscibus Libri V, et De Cetis liber I. ... Francofurti, 1623, Typis Ioan. Stoltzenbergeri, Sumtibus Ioannis Treudelij. Metszett címlap, [4], p., 1 lev. (üres), 280,[17] p., 1 t. Lapszámozáson belül 29, összesen 30 rézmetszetű táblával. Címlapján régi gyűjteményi bélyegzéssel. Ulisse (vagy Ulysses) Aldrovandi (1522-1605) bolognai nemes, munkássága a teratológiától, az antropológián, a botanikán, a zoológián át a filológiáig számtalan területet ölel át. Noha igazán jelentős felfedezéseket nem tett, muzeológusi, oktatói és tudományszervezői tevékenysége, nem beszélve hatalmas, összefoglaló művéről (melynek itt szereplő művei is részei), óriási hatást gyakorolt az európai, későreneszánsz természettudományra. Emellett a közegészségügy, az embriológia és a gyógyszertan egyik úttörőjeként is számon tarthatjuk. Korabeli, vaknyomással díszített pergamen kötésben, festett lapszélekkel. 38,5 cm. Jó állapotban.1 220.000,-
szövegközti képekkel gazdagon illusztrált. Kiadói, egységes vászonkötésben. 25,7 cm. (2 db) 28.000,-
3. tétel
3. Aggházy Kamill - Stefán Valér: A világháború (1914-1918). Bp., 1934, Közművelődési Tanács Könyvosztálya. (Pallas ny. és Pestvidéki ny. Vác). [4], 320 p., 16 t. (8 levélen). 28 szövegközti térképvázlattal. Kiadói festett vászonkötésben. 23,2 cm. 1 5.000,-
5. tétel
6. Aldrovandi Ulyssis: ... Ornithologiæ I-III kötet. Egybekötve. I. kötet: Ornithologiae hoc est, de avibus historiae libri XII. In qvibus aves describvntvr, descriptæ legentibus delineatæ ob oculos ponuntur,
5. tétel
3
F
1. tétel
2. Acsády Ignácz: Magyarország Budavár visszafoglalása korában. Bp., 1886, Méhner. (Rudnyánszky ny.). 334 p. Félvászon-kötésben, gerincén címkével, márványozott lapszélekkel. 20,7 cm. 5.000,-
Krisztina Antikvárium
7. Almásy György: Vándor-utam Ázsia szívébe. 226 szövegközti képpel, 18 táblával, 3 színes képpel és térkép vázlattal. Bp., 1903, Természettudományi Társulat. (Hornyánszky ny.). XII, 737,[3] p., 21 t. (3 színes, 8 kihajtható), 1 térkép (kihajtható). Egészoldalas és szövegközti képekkel. /Természettudományi Könyvkiadó Vállalat LXXII./ Kiadói, aranyozott vászonkötésben. 26,2 cm. 20.000,-
naturaearum, mores et proprietates ita declarantur, vt facile quicquid de Auibus dici queat, hinc petipoßit. Adiectus est Index geminus: alter Capitum, alter Rerum & Verborum. Francofurti, 1610, Typis Wolffgangi Richteri, sumptibus Heredum Nicolai Basæi. Metszett címlap, [9], 427, [12] p. 1 lev. (üres)., Lapszámozáson belül 14 rézmetszetű táblával. XIII. tábla nincs. Helyette a XII. kétszer szerepel verzójukon más-más szöveggel. Hiány nincs! II. kötet: Ornithologiæ Tomvs Alter, quiest de avibvs, qvæ vel in mensæ vsumcedunt velpropter cantus sui dulcedinem atq suauit atem domi paßim à multis aluntur. (Liber XIII-XVIII.) Francofurti, 1610, Typis Wolffgangi Richteri, Impensis hered ùm Nicolai Basæi. Metszett címlap, [2] p., 1 lev. (üres), 373,[14] p. Lapszámozáson belül 15 rézmetszetű táblával. XI. tábla nincs. Helyette a X. kétszer szerepel verzójukon más-más szöveggel. Hiány nincs! III. kötet: Ornithologiæ Tomvs Tertivs et vltimus; In Quo Aves Aqvaticæ Maiores Minoresqve Describuntur, descriptæ legentibus delineatæ ob oculos ponuntur, natura earum, moreset proprietates it a deslarantur, vt facile, quicquid de iisdem dici queat, hinc petipoßit. (Liber XIX-XX.) Francofurti, 1613, Typis Nicolai Hofmanni, Impensis Iohannis Treudelii. Metszett címlap, [6], 209,[12] p. Lapszámozáson belül 21 rézmetszetű táblával. A 25 oldaltól a 32. oldalig helyreálló lapszámhiba. Hiány nincs! A második lapon régi gyűjteményi bélyegzéssel. Korabeli, vaknyomással díszített pergamen kötésben, festett lapszélekkel. 38,5 cm. Jó állapotban. 500.000,-
6. tétel
7. tétel
8. Antalffy Gyula: Reformkori magyar városrajzok. (Bp., 1982), Panoráma. (Franklin ny.). 438,[2] p. Szövegközti képekkel. A szerző Szombathy Viktornak szóló dedikációjával. Kiadói, festett vászonkötésben, eredeti védőborítóval. 19 cm.1 3.000,9. I. Apafi Mihály fejedelem udvartartása. Első kötet: Bornemissza Anna gazdasági naplói (1667-1690). Szerk.: Szádeczky Béla. Unicus. Bp., 1911, MTA. (Hornyánszky ny.). XIX, 722 p. Bordázott gerincű félbőr-kötésben. Az eredeti borító belekötve. 23,4 cm. 8.000,A P R Ó N Y O M TAT V Á N Y O K
6. tétel
10. Ady Endre, a költő és az ember, alakjának állít emléket Révész Béla azokban a feljegyzésekben, melyek 1922. pünkösdjére hagyták el a Kner-féle kiadóvállalat sajtóját. ... Kapható minden könyvkereskedésben, vagy közvetlenül a kiadónál. [Gyoma, 1922, Kner.] 11,9×10,7 cm. A nyomda reklámkiadványa. Kozma Lajos könyvdíszével. Lévayné-Haiman: Ø. 3.000,-
6. tétel
4
Krisztina Antikvárium
11. Alkalmaztatási szerződés, mely köttetett egyrészről Nagy Imre a Magyar Országgyűlés elnöke mint munkaadó, másrészről ... Kelt Budapest, 1949. évi március hó 22-én. „A Magyar Országgyűlés Elnöke” bélyegzéssel és Nagy Imre autográf aláírásával. Egy A4 lev. géppel írva. 4.000,-
évi rendes közgyűléshez. Szeged, 1912, Endrényi Lajos ny. 43,[10] p. Tűzve, kiadói borítóban. 19,7 cm. (4 db) 6.000,14. 1946. Boldog Uj Évet kiván Puffa Sándor kéményseprőmester úr és segédje Etes, Nógrád m. Bp., [1945], Otthon ny. Színes kőnyomat. 31×21,5 cm.1 2.000,-
12. Általános Takarékpénztár Részvény Társaság Nagyváradon. Részvény teljesen befizetett Kétszáz 200 Koronáról... Nagyvárad, 1905, Helyfi László. Részvényszám 0814. Belehelyezve a hozzá tartozó szelvények megmaradt része. 25×40 cm. (duplán hajtva). 6.000,-
15. A házinyúl. (Kiadja a m. kir. Földművelésügyi Minisztérium közélelmezési ügyosztálya.). [Kispest], é.n., Kultura ny. 8 p. Tűzve, kiadói, kissé foltos, színes borítóban. Haránt alakú. 16,5×20,8 cm.1 1.200,16. A Jászvidéki Takarékpénztár Részvénytársaság XXIX. évi zárszámadása 1913. évi deczember hó 31-én. Igazgatósági és felügyelőbizottsági jelentés. Főintézet: Jászkisér. Fiókintézetek: Jászapáti, Jászladány. Gyoma, 1914, Kner. [12] p. Tűzve, kiadói kartonborítóban. 30,8 cm. Lévayné-Haiman: Ø. Hozzá tartozik: A Tótkomlósi Takarékpénztár 41-ik évi jelentése és zárszámadása az 1913. évről. Gyoma, 1914, Kner. [12] p. Tűzve, kiadói kartonborítóban. 31,2 cm. LévaynéHaiman: Ø. (2 db) 4.000,-
12. tétel
13. Erzsébetfalva nagyközségnek a borés húsfogyasztási adók házi kezelésére vonatkozó szabályzata. Erzsébetfalván, 1906, Matkovich Aladár ny. 22 p. Tűzve, kiadói papírborítóban. 15,6 cm. Hozzá tartozik: A Komáromi Vendéglősök, Korcsmárosok és Kávésok Ipartársulatának szikvízelőállításra alakult szövetkezete üzleti jelentése és zárószámadása az 1913. évről. Komárom, 1914, Spitzer Sándor ny. 12 p. Tűzve, kiadói kartonborítóban. 22,5 cm. Hozzá tartozik: A szállodások, vendéglősök, kávésok, pincérek és kávéssegédek országos nyugdíjegyesülete igazgatóságának évi jelentése a Pozsonyban 1912. évi szeptember hó 18-án tartandó XV-ik évi rendes közgyűléshez. Szeged, 1912, Endrényi Lajos ny. 38,[8] p. Tűzve, kiadói borítóban. 19,7 cm. Hozzá tartozik: A szállodások, vendéglősök, kávésok, pincérek és kávéssegédek országos nyugdíjegyesülete igazgatóságának évi jelentése a Budapesten 1913. évi szeptember hó 22-én tartandó XVI-ik
17. Kozma Lajos: Atriumház, Bérház, Filmszinház. Az épület utcai frontjának képével (mellette még földszíntes ház látható), a mozi alaprajzával és előterével. H.,é., ny. n. Kartonlapra készült színes ofszet nyomat. 22×32 cm. Borítékban. Egy tervezett kiadvány borítója? Vagy egy reklámkiadvány része? 2.000,-
17. tétel
5
Krisztina Antikvárium
18. Lasz Samu: Herman Ottó (1835. jún. 26. - 1914. dec. 27.). Megemlékezés. Bp., 1915, Neuwald ny. 1 t., 13 p. A szerző dedikációjával. /Klny. az Izr. Tanügyi Értesítő XL. évf. 3. számából./ Tűzve, kiadói borítóban. 26,4 cm. 3.000,-
[Műsorfüzet.] Kolozsvár, 1949, Petőfi ny. A karmester és a kórustagok (összesen 45) aláírásával. 1 lev. hajtva. 16,5 cm. 1.000,23. Magyari Erős Gáspár: Miért kaptam padlásomon heverő régi, törött lámpámért 10 pengőt? Igaz történet. Elmondja: - -. (Bp., é.n. (1927?), Pápai ny.). 8 p. Szövegközti képekkel. Jobb felső sarkán a szöveget nem érintő sérüléssel. Tűzve, kiadói borítóban. 23 cm. A füzetbe helyezve: Az Alladin Kereskedelmi Rt. reklámja. 1 lev. Hajtva. 2.000,-
19. Lingel Károly és Fiai Első Magyar Faáru és Bútorgyár fejléces, négyoldalas számlája. Kelt 1908 junius 16-án. Bp., é.n., Ullmann ny. + Lingel Károly és Fiai Első Magyar Faáru és Bútorgyár fejléces, Rendelés-elismerés-e. Kelt 1929. junius 26-án. Bp., é.n., Ecker ny. 1 lev. (2 db) 2.000,20. A Magyar Királyi Helytartó Tanátstól. Nemes városi Tanács! „Hiteles tudomására jutván e’ k. Helytartó Tanácsnak az, hogy az ország több ’s különféle vidékein, az élet vásárlók ... nem csak a’ meglévő kész élet mennyiséget szedik össze, hanem a’ ... jövendőbeli termést is előre kiosztogatott készpénzen megszerezni igyekeznek; ... e’ városi tanács ezennel útasitatik miszerint az 1802 eszt. 21. törv. czik. 3. szakasza értelmében helyhatósági köteleségéhez képest szorosan ügyeltetni ne késsék, hogy az adózók hasonló uzsoráskodásnak ki ne tétessenek, hanem inkább jövendőjük a’ felhivott törvény paizsa alatt mentül szilárdabban biztositassék.... Kelt Budán 1847. esztendő Pünkösd hava 18. napján. Alul kézírással: Szeben városnak. Nyomtatott levél, verzóján aláírásokkal. Kívül részben előre nyomtatott címzéssel, levélzáró szárazbélyegzéssel. Az eredeti hajtás nyomaival.1 6.000,-
23. tétel
24. tétel
24. Nehéz munkában egészséges táplálkozás. 2. kiadás. Kiadta ... a Kath. Dolgozó Leányok és Nők Orsz. Szöv. Szerk. Herczegh Sándorné Leisen Erzsébet. Kispest, [1941], Kultura ny. 21 p. Tűzve, kiadói, kissé foltos, színes borítóban. 22,4 cm.1 1.500,25. Nemzetvédelmi keresztet adományozó oklevél. Kelt Budapesten 1941. november hó 4-én. Az Országos Nemzetvédelmi Bizottság bélyegzéseivel. Bp., é.n., M.Kir. Állami Ny. 40×49 cm. Karton hengerben. 8.000,-
21. A magyar néptáplálkozás. Kiadja a m. kir. Földművelésügyi Minisztérium közélelmezési ügyosztálya. [Szerk. Herczegh Sándorné Leisen Erzsébet.] (Kispest, 1940, Kultura ny.). 16 p. Szövegközti rajzokkal. Tűzve, kiadói borítóban. Haránt alakú. 14,5×23 cm. 1.400,-
26. Vizer István: A Tudományos Gyűjteményről, ennek érdemeiről, különösen pedig az 1833kéről. Pesten, 1834, Trattner és Károlyi. 16 p. Kötés, fűzés nélkül. Körülvágatlan. 24 cm. 4.000,-
22. Magyar Művészeti Intézet. „Szép az élet” kamarakórus hangverseny. Vezényel: Nagy István. Kolozsvár, 1949 április 13án este 8 órakor a Diákház nagytermében.
27. [Árúmintakönyv] Hampton & Sons London. Designs of Furniture and 6
Krisztina Antikvárium
decorations fabrics etc. for complete house furnishing. London, [1900 körül], ny. n. Többszörösen újrakezdődő lapszámozás. Színes táblákkal. A kötéstáblák elváltak a könyvtesttől, néhány lap kijár, a kötet végéről lap(lapok?) hiányoznak... És mégis! Káprázatos kiadvány! Ami a szeccesszió idején lakberendezéshez kellhetett az ebben a könyvben benne van. Ezernyi, részben színes képpel. 31,2 cm. 36.000,-
képpel és 184 szövegrajzzal. Mienzil cs. kir. hadnagy felvételei Königsberger szarajevói műárus eredeti fényképei s mások után. 1 történelmi és 3 statisztikai térképpel, táblázatokkal. Korabeli, enyhén sérült, aranyozott félbőr-kötésben. 26,7 cm.1 20.000,30. Aszalay József: Szellemi röppentyűk, történelmi s humoristikai szinezettel. Pesten, 1859, (Herz János). [2], 419 p. Ex librissel. Poss. Bárány Ignác. Korabeli, gerincén aranyozott vászonkötésben. 23 cm.1 8.000,31. Auctions-Catalog. Catalogue de Vente. Aukció-Jegyzék. Collection Dankó. Katalog der reichhaltigen Sammlungen weil. Sr. Hohw. des Herrn Bischofs und Domprobstes Dr. J. Dankó zu Pressburg. I. Abtheilung. Bibliothek, ... Wien, 1895, S. Kende. (Druck v. A. Alkalay, Pressburg). [4], 160 p. Szövegközti képekkel. 3375 nem akármilyen tétel... Régi bélyegzéssel. Tűzve, kiadói borítóban. 26,7 cm.1 2.600,-
27. tétel
27. tétel
32. [Babits Mihály-ról]: 1. Babits tanár úr. (1976). 2. Száztizenhat oldal egy iskola múltjából. (1977). 3. Ua. más kötésben. 4. Babits: Az irodalom elmélete. (1978). 5. Ua. más kötésben. 6. Interjúk Babits Mihállyal. (1979). 7. Babits: Önéletrajzok és interjúk. (1980). 8. Dienesék levelei Babitshoz. (1982). 9. Török Sophie: Babitsról. (1983). 10. Török Sophie versei. (1986). A köteteket a Széchenyi István- majd az 54. sz. Ságvári Endre Nyomdaipari Szakközépiskola [volt Tisztviselőtelepi Gimnázium, ahol Babits is tanított] tanulói és a Zrínyi ny. készítették. Kereskedelmi forgalomba nem került vizsgamunkák. Különböző kötésekben. 11,3 - 11,7 cm. (10 db)1 4.000,-
28. [Árúmintakönyv] Strebelművek. (Radiátorok, Kazánok, Különfélék). Bp., é. n., (Légrády ny.). 80 p. Szövegközti képekkel, ábrákkal. Kiadói, kissé kopottas vászonkötésben. 17,5 cm. Hozzá tartozik: Strebel Streco-kazánok. Bp. - Moson, 1936, ny. n. 15,[1] p. Szövegközti ábrákkal. Tűzve, kiadói borítóban. 15 cm. (2 db)1 1.800,-
33. Bakács István: Hont vármegye Mohács előtt. (A Magyar Országos Levéltár kiadványa). Bp., 1971, Akadémiai Kiadó. 477 p., 1 térkép (kihajtható). A kiadvány lényegében folytatása a Csánki Dezső által elkezdett Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában c. nagyszabású, de félbemaradt munkának. Közli a települések összes előforduló névalakját, a birtokosok és a jobbágyok nevét a
29. tétel
29. Asbóth János: Bosznia és Herczegovina. Uti rajzok és tanulmányok. 1-2. kötet egybekötve. Bp., 1887, Pallas. [4], IV, [4],
F
275 p., 2 térkép (színes, 1 kétlapos); VIII, 222,[2] p., 2 tábl., [30] p., 2 térkép (színes). 33 egészoldalas
7
Krisztina Antikvárium
határ- és dűlőneveket, valamint a településekre vonatkozó egyéb adatokat. Kiadói vászonkötésben, eredeti védőborítóval. 24,5 cm. Ritka. 8.000,-
38. Balázs Béla: Filmkultúra (A film művészetfilozófiája). Első kiadás. Bp., 1948, Szikra. (Arany János ny.). 254,[1] p. A szerző talán legnagyobb hatású munkája. Ideológiai szempontok miatt támadások érték, mégis a világ számos nyelvére lefordították. Poss. Béres Ferenc. Kiadói félvászon-kötésben. 20,5 cm.1 2.400,-
34. Balajthy Jó’sef: Munkács. Azaz Munkács városának és várának topographiai, geographiai, históriai és statistikai leírása - által. Debreczenben, 1836, Tóth Lajos. IX, (10)-288,[1] p. Címlapján tulajdonosi bejegyzéssel: ...”Vettem árverésen 884. nov. 16-án”... 1 tábla hiányzik. Korabeli, gerincén aranyozott félvászon-kötésben. Márványozott lapszélekkel. 19,3 cm. Ritka! 16.000,-
39. Ballagi Aladár: Buda és Pest a világirodalomban 1473–1711. I. kötet. (Unicus, több kötete nem jelent meg). Bp., 1925, Fővárosi Ny. 480,[2] p. Szövegközti képekkel. Kiadói, festett vászonkötésben. 26,8 cm. 10.000,40. Ballagi Géza: A politikai irodalom Magyarországon 1825-ig. Írta --. Bp., 1888, Franklin. VIII, 847 p. Poss. Dr. Forgács Béla. Korabeli, gerincén aranyozott félbőrkötésben. 19,2 cm. 14.000,41. Balogh Albin: Ország és nyelv (határok és nemzetiségek) a magyar történelemben. Bp., 1928, Szent István-Társulat. (Stephaneum ny.). 166 p. /Szent István könyvek 57./ Fűzve, kiadói borítóban. 17,5 cm. 2.000,-
34. tétel
37. tétel
42. Bánhelyi Ferenc - Csajághy Károly: A méhek észszerű serkentő etetése. (A többtermelés figyelembevételével). Bp., (1943), Általános ny. 60,[2] p. Szövegközti képekkel, ábrákkal. Fűzve, kiadói kartonborítóban. 20 cm. 1.000,-
35. Balás György: Az 1866. évi osztrákporosz háború. Bp., 1894, MTA. (Franklin ny.). 329 p., 2 térkép (kihajtható). Egészoldalas térképekkel, táblázatokkal. /Magyar hadtörténelmi könyvtár 2./ Korabeli félvászon-kötésben. 22,2 cm. 12.000,36. Balassa Iván: A magyar kukorica. Néprajzi tanulmány. Bp., 1960, Akadémiai. 525,[3] p., 1 t. (kihajtható). 220 szövegközti képpel, ábrával. Megjelent 1200 példányban. Kiadói vászonkötésben, védőborítóval. 24,5 cm. 8.000,37. Balassa József: Kossuth Amerikában. Bp., 1931, Gergely R. (Hungária ny.). 124, [4] p., 8 t. (képanyag). 100-ból a 43. kézzel számozott, aláírt példány. Kiadói, bordázott gerincű félbőr-kötésben. 24 cm. Jó állapotban. 16.000,-
43. tétel
45. tétel
43. Becmann, Johann Christoph: De summo propheta Christo et Testimonio 8
Krisztina Antikvárium
Jesu(qui)est spiritus prophetiae, ... Quam ... praeside Joh. Christoph. Becmano ... Examini submittit Georg. Török Jastfalviensis Transylvanus, Auctor & Defendens. Francofurti ad. Viadrum, [172?], J. Chr. Schwartz, [4], 139,[1] p. + 4 sztl. lev. Magyar vonatkozású részekkel. Fűzve, kötés nélkül. 18,5 cm. Apponyi, Ø. 22.000,-
adói, illusztrált, fóliázott kartonkötésben. 24 cm. 3.000,-
44. Békefi Remig: A pilisi apátság története 1184-1814. I-II. kötet. I.: 1184-1541. II.: 1541-1814. Pécset, 1891-1892, (Taizs József ny.). XI, 527 p., 1 melléklet (kihajtható); VIII, 612 p., 1 mell. (kih.). Egészoldalas és szövegközti képekkel, ábrákkal. /A Zirczi, Pilisi, Pásztói és Szent-gotthárdi Cziszterczi Apátságok Története I-II./ Eltávolított bélyegzések nyomával. Korabeli, préselt, gerincén aranyozott vászonkötésben, festett lapszélekkel. Kopottas példány. 27,5 cm. (2 db) Ritka. 20.000,-
47. tétel
48. Beöthy Zsigmond’ összes költeményei. Első kiadás. Pest, 1851, Emich Gusztáv. (Eisenfels és Emich ny.). 1 t. (a költő mellképe, Tyroler J. rézmetszete), 255,[1] p. Korabeli, gerincén aranyozott félvászon-kötésben. 17,5 cm.1 3.600,49. Berda József: Emelt fővel. Versek. Első kiadás. Újpest, [1937], Vörösmarty Irodalmi Társaság. („Grafika” ny.). 38,[2] p. 500-ból a 78. kézzel számozott példány a költő autográf aláírásával. Fűzve, kiadói borítóban. 21,2 cm. 6.000,-
45. Békefi Remig: A pásztói apátság története. I-III. kötet. I.: 1190-1702. II.: 17021814. III.: A pásztói apátság oklevéltára 1342-1812. Bp., 1898-1902, (Hornyánszky ny.). IX, 778,[2] p., 5 t., 4 melléklet; VIII, 620,[2] p.; [6], 512,[2] p. Egészoldalas képekkel, szövegközti hasonmásokkal. /A Zirczi, Pilisi, Pásztói és Szent-gotthárdi Cziszterczi Apátságok Története III-IV-V./ Régi gyűjteményi bélyegzésekkel. Példányunk az ÁKV XXI. árverésén is szerepelt. Kiadói, egységes, aranyozott vászonkötésben, festett lapszélekkel. 27,5 cm. 36.000,-
50. Bernát Gáspár adomái, élczei, apró freskóképei és gazsiádái. Összegyűjté hátrahagyott özvegye: a szamarkandi püspök. Bp., 1878, Franklin-Társulat. 208 p. Bernát Gáspár (1810-1873) író, újságíró. Humoros elbeszéléseivel, groteszk ötleteivel, adomáival, amelyeket freskóképeknek nevezett el, hamarosan népszerűségre tett szert. Gazsiádáit - eredeti élceit - Petőfi is szívesen hallgatta, olvasta és Bernátot barátságába is fogadta. Korabeli, kopottas félvászon-kötésben. 17,5 cm. Ritka. Szüry 555. 1 3.600,-
46. Belitzky János: 100 év a pesti határ életéből, 1663 tájától 1756 tájáig. Bp., 1936, (Bp. háziny.). 46 p., 1 t. (színes, kihajtható). A szerző „vitéz Házi Jenő főlevéltárnok úrnak” írt dedikációjával. Klny. a TBM IV. kötetéből. Tűzve, kiadói borítóban. 26,3 cm. 2.000,-
51. Bibliofil kalendárium 1933. Szerk. Szabó Lőrinc. [Bp., 1932], Bibliofilia. (Helikon-Biró ny.). 77,[2] p. 5 egészoldalas rajzzal. „Ezt a könyvet Szőnyi István, Bortnyik Sándor, Medveczky Jenő festőművészek illusztrálták.” Poss. Boldizsár Iván. Fűzve, kiadói borítóban. 15,3 cm. 3.000,-
47. Bendefy László - V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai. Bp., 1969, Műszaki. (Egyetemi ny.). 215 p., 1 térkép (kihajtható). Gazdag szövegközti kép- térkép- és ábraanyaggal. Megjelent 1060 példányban. A lapszéleken nedvesedés nyomával, enyhén sérült gerinccel. Ki-
F
52. Bihor-Biharmegye, Oradea-Nagyvárad kulturtörténete és öregdiákjainak emlékkönyve. Szerk. Fehér Dezső. Szer9
Krisztina Antikvárium
57. Bodor Antal: Magyarország helyismereti könyvészete 1527-1940. Összeáll. - -. Bp., 1944, Szerző. (Dunántúl Pécsi Egyetemi Ny.). XII p., 424 h. /Bibliographia locorum Hungariae 1527-1940./ Kiadói félvászon-kötésben. 24,6 cm. 1 3.000,-
vezte Hőnig Sándor. Oradea [Nagyvárad], 1933-1937, Sonnenfeld. 756, [8] p. Többszáz arcképpel és életrajzzal. Forrásmunka! Kiadói, aranyozott, párnázott vászonkötésben. 30,7 cm. 20.000,53. Bille Máté: Csiripiász. Négy énekben elő- és utónyögéssel. Tetemesen javított és bővített első kiadás. Erzsébettér, 1893, A Veréb- Fészek kiadványa. [Bp., 1893, Hornyánszky könyvny.). [2], 142,[4] p Szövegközti erotikus rajzokkal. Kézirat gyanánt nyomatott 21 névvel ellátott példányban. Ez a VIII. szám Zielinsi Konstans tulajdona. A színes előzéklapok hiányoznak. Korabeli aranyozott bőrkötésben, a lapszéleken aranymetszéssel. 14,7 cm. Ritka bibliofília. 20.000,-
58. [Boncza Berta] Csinszka versei. Vészi József bevezető írásával. Márffy Ödön rajzával. Első kiadás. (Bp., 1931, Általános Nyomda Rt.). 61,[2] p. Lapszámozáson belül 1 t. (Márffy Ödön Csinszka portréja). Megjelent 350 példányban. Példányunk számozása olvashatatlan. Aláírt, és dedikált: „Balogh Istvánnak meleg üdvözlettel Csinszka 1932. okt.” A szövegben ceruzás jelzésekkel, bejegyzésekkel. Fűzve, sérült kiadói borítóban. 23 cm.1 16.000,59. Bottyán János: Rombadöntött és felépített templomaink. 1944-1950. Összeállította és a bevezető tanulmányt írta - -. Előszó Kádár Imre. (Bp.), [1950], Ref. Egyet. Konvent. (Forrás ny.). 64 p. Gazdagon illusztrálva. Tűzve, kiadói borítóban. 28,2 cm.1 2.200,-
53. tétel
54. Bin Gorión - Micha Joszéf: József és testvérei. Fordította Giszkalay János. Handel Ferenc illusztrációival. Bp., 1920, Iparón kiadás. (Biró ny.). 196 p. Lapszámozáson belül 3 illusztrációval. A könyvből 100 számozott példány készült, ez számozatlan. Korabeli félvászon-kötésben. 12 cm.1 2.400,55. Biró János: A legelőgazda könyve. Gyakorlati utmutatás a közlegelők megjavitására, karbantartására és rendszeres használatára. Bp., 1928, (Pallas ny.). 348, [4] p., 24 t. (színes). Szövegközti ábrákkal. /A m. kir. földmívelésügyi miniszter kiadványai 1928. 2. sz./ Illusztrált, kiadói vászonkötésben. 24,4 cm. 4.600,-
60. tétel
60. Bräuner, Johann Jakob: Thesauri sanitatis, Oder: Schatzes Menschlicher Gesundheit, Zweyter Theil; In welchem enthalten, wie man nach der neuest- sicherstund bewährtesten Methode, die meist täglich fürfallende Operationes et experimenta chirurgica, oder Aeusserliche LeibesGebrästen, Nicht nur durch künstliche
56. Blaskovich Lajos: Őshaza és Kőrösi Csoma Sándor célja. Kőrösi Csoma Sándor halálának 100. évfordulóján írta: - -. (Bp., 1942), Stádium. 230 p., 8 t. Kiadói félvászon-kötésben. 19,7 cm.1 2.800,10
Krisztina Antikvárium
Hand-Griffe, sondern auch mit zuverläßigen approbirten Medicamenten tractiren und heilen [...]. Welchem mit angefüget 600. auserlesenste Chirurgische und und andere zur Artzney-Kunst benöthigte Recepta, mit ungemeinen Arcanis vermischet; nebst einem Teutsch- und Lateinischen [...] Vocabulario Pharmaceutico [...]. Frankfurt am Mayn, 1725, Johann Friedrich Fleischer. [24], 1240,[48] p. Korabeli pergamenkötésben. 17,1 cm. 70.000,-
találásáig élt mindenféle tudósoknak, főképpenn pedig, a’ görög és deák iróknak élete, munkái, érdemei, és a’ tudományoknak akkori állapotja rendbe szedve, előadódnak. Készítette tanítványi, és részszerint a’ poética és rhetorica oskolák számára - -. Debreczennben, 1802, Szigethy Mihály. [2], XIV, 690, 18 p. Régi gyűjteményi bélyegzéssel. Gerincén aranyozott, későbbi félvászon-kötésben. 18,3 cm. 20.000,65. Budapest hévizei. Szerk. Alföldi László, Bélteky Lajos, ... Bp., 1968, Vízgazdálkodási Tud. Kutató Int. (Vízügyi Dokumentációs és Tájékoztatási Iroda sokszorosító üzem). 365,[2] p. Szövegközti ábrákkal, részben kihajtható táblázatokkal. Kiadói, aranyozott vászonkötésben. 29 cm. Ritka, kis példányszámú kiadvány. 4.000,-
61. Buchheit, Gert: Rom im Wandel der Jahrhunderte. Nuernberg, 1931, Sebaldus. 150 p. 95 képpel. Bordázott gerincű bőrkötésben, a lapszélen fölül aranymetszéssel. 29,3 cm. Szép példány. 24.000,62. Buchinger Manó: Titkos akták negyvennyolcas emigránsokról. A bécsi „K. und K. Haus-, Hof- u. Staatsarchiv” anyagából összeállitotta: - -. (Bp., 1948), Népszava. (Merkantil ny.). 71 p. Kiadói félvászon-kötésben, eredeti, színes borítóban. 20 cm.1 1010 1.800,-
66. Budapest székesfőváros iskolai kirándulóvonatai c. sorozatból: 3. Szeged. 11. Kecskemét, Bugacpuszta. 15. Esztergom. 18. A Vértes hegység. 20. Innsbruck, Salzburg. 22. Veszprém, Herend. 25. A Csepelsziget körül. 27. Érsekújvár, Komárom. Bp., 1934-1941, Bp., Szfőv. Háziny. 16-16 p., [A 20. szám 20 p.] Szövegközti képekkel, térképekkel. Fűzve, kiadói borítókban. 23,5 cm. (8 db).1 8.000,-
63. Buda és Pest a szabadságharc idején 1848-1849. Ofen und Pest zur Zeit des Freiheitskampfes. A 80 éves évforduló alkalmából. (Bp., 1929, Székesfőv. Házinyomda.). 50,[2] p. /A Főv. Nyilvános Könyvtár Bp.-i Gyűjteményének bibliografiai munkálatai. I./ Fűzve, kiadói papírborítóban. 24 cm. 1.800,-
67. Budapest története. I. kötet 1-2. rész: Tompa Ferenc - Alföldi András Nagy Lajos: Budapest az ókorban. Bp., 1942, Kir. Magy. Egyetemi ny. XXIII, 352 p.,
54 t. (27 levélen), 3 térkép (kihajtható), 1 térkép melléklet.; [4], 353-867,[1] p., 55-147 (helyesen 148) t. (49 levélen, 3 színes), 6 térkép (kihajtható). Egészoldalas és szövegközti képek-
kel, ábrákkal, alaprajzokkal. Hozzá tartozik: Budapest története. III. kötet. Fekete Lajos: Budapest a törökkorban. Függelék: Művészetek. Írták Genthon István - Bárányné Oberschall Magda - Garády Sándor. Bp., 1944, Kir. Magy. Egyetemi ny. XIII, [2], 460 p, 143 t., (75 levélen, 2 színes, 3
kihajtható), 1 kih. rajzos hártyapapír, 5 térkép (kih.).
64. tétel
Egészoldalas és szövegközti képekkel, ábrákkal, alaprajzokkal. Teljes. A háború miatt a sorozat többi része nem jelent meg. Az elkészült részek viszont a kor kiemelke-
66. tétel
F
64. Budai Ésaiás: Régi tudós világ históriája, melybenn a’ könyvnyomtatás fel11
Krisztina Antikvárium
dő tudósainak becses munkái. Kiadói, egységes, aranyozott félbőr-kötésben. 24 cm. (3 db) 20.000,-
73. A cs. és kir. 82. székely gyalogezred története 1883-1919. Vitéz József kir. herceg tábornagy előszavával. A m. kir. Hadilevéltár okmányainak felhasználásával. 19 vázlat és 54 fénykép. Bp., 1931, Az ezred tisztikarának kiadása - Madách könyvnyomda. 342 p. 26 t. (14 levélen). Kiadói, aranyozott vászonkötésben, az előzéklapokon térképvázlatokkal. 23 cm.1 12.000,-
68. A Budapesti Árú- és Értéktőzsde szabadságtéri palotája építésének története és az épület műszaki leírása. Bp., 1908, Pátria ny. 46,[4] p., 13 t. (építészeti alaprajzok. 2 kétlapos). Lapszámozáson belül 6 egészoldalas képpel. Kiadói borítóban, zsinórfűzéssel. Haránt alakú. 24,8×34,7 cm. Ritka. 10.000,-
68. tétel
69. A budapesti I. ker. M. kir. állami Verbőczy István reálgimnázium (volt főgimnázium) világháborús halottainak emlék-albuma. Bp., 1929, Bethlen Gábor Irodalmi és Nyomdai Rt. XIV, 80 p. 73 volt diák rövid életrajza. Fűzve, papírborítóban. 23,2 cm. 3.000,-
73. tétel
76. tétel
74. Császár Ferencz: Költeményei. Bővített kiadás. Buda, 1846, M.Kir. Egyetem betűivel. 288 p. Korábbi tulajdonosi bélyegzésekkel. Korabeli, aranyozott, vaknyomásos vászonkötésben. Az eredeti díszes borító belekötve. 21,5 cm.1 5.000,-
70. Cholnoky Viktor: Mozgai Pali a gyermekhős. Bp., é.n.[190?], Magyar Kereskedelmi Közlöny. (Globus ny.). 184,[8] p. 32 szövegközti képpel, a kötet végén 7 oldal hirdetéssel. Kiadói, festett vászonkötésben. 24,5 cm. 3.600,-
75. A cserkészet kézikönyve. Szerkesztette: madari Kreybig Rudolf őrnagy. Írták: madari Kreybig Rudolf, Hámos Nándor, Dr. Kovács Dezső, Dr. Pákozdy Károly, Papp Gyula. Első kiadás. Bp., 1914, Rózsavölgyi és Társa. 287,[1] p., 1 térkép mell. (kihajtható). Szövegközti képekkel, ábrákkal. Az 1912. december 28-án alakult Magyar Cserkészszövetség második kiadványa, a második magyar nyelvű cserkészkönyv. Korabeli, aranyozott gerincű félvászon-kötésben. 22,8 cm. Ritka. 7.000,-
71. Cohen, Israel: A cionizmus rövid története 1860-tól napjainkig. (Angol eredetiből.). Kiadja: A Dror-Habonim MarxistaCionista Ifjusági Mozgalom. (Bp.), 1946, (Athenaeum). 138 p. Fűzve, kiadói, illusztrált (szign: Gorszky) borítóval. 20,8 cm.1 4.000,-
76. Dálnoki Veress Lajos: Magyarország honvédelme a II. Világháború előtt és alatt (1920-1945). Kiadta és sajtó alá rendezte - -. I-III. kötet. München, 1972-1974, (Danubia-Druckerei). 488; 463; 303 p. Az első kötetben lapszámozáson belül 24 táblával, szövegközti térképvázlatokkal. Dálnoki Veress Lajos (1889-1976) vezérezredes
72. Csányi [Károly] - Birchbauer [Károly]: Az új országház. Bp., 1902, Pátria. 37,[3] p., 3 lev. (alaprajzok), [2] p., 60 t. (2 kihajtható). Szövegközti képekkel. Forrás értékű munka, mely a Parlament épületének elkészülte alkalmára jelent meg. Kiadói, aranyozott vászonkötésben. 31 cm.1 9.500,12
Krisztina Antikvárium
1944-ben a 2. m. hadsereg parancsnoka lett. Az október 15-i kiugrási kísérlet előtt Horthy Miklós akadályoztatása esetére helyettesévé nevezte ki. A németek letartóztatták. 1944. október 16-tól német és nyilas fogságban volt Sopronkőhidán, ahonnan megszökött. 1946-ban nyugdíjazták. Koholt vád alapján 1947-ben halálra ítélték, amit életfogytiglani börtönbüntetésre változtattak. 1956-ban szabadult, majd külföldre menekült. 1958tól a Magyar Szabadságharcos Világszövetség elnökévé választották. Londonban hunyt el. Ez a munkája, történészi főműve, forrás értékű. Kiadói, egységes vászonkötésben. 23,2 cm. (3 db) Nagyon ritka. 40.000,-
mányos és Kaszinó Egyesület kiadványa I./ Kiadói vászonkötésben. Gerincén felül kis sérüléssel. 24,3 cm. 1 8.000,81. Dezsényi Miklós – Hernády Ferenc: A magyar hajózás története. Bp., 1967, Műszaki Könykiadó. (Szegedi Ny.). 172 p. 97 képpel, ábrával és térképpel. A könyv 1060 példányban jelent meg. Kiadói, graboplast vászonkötésben, eredeti, illusztrált védőborítóban. 24,3 cm. 6.000,82. [Divald Kornél] Tarczai György: Németvilág Budán. Rajzok és elbeszélések. Ferenczi József rajzaival. Bp., 1898, [Pesti Könyvny.] [4], 219,[1] p. Szövegközti képekkel. Kiadói, festett vászonkötésben. 20,2 cm. 4.000,-
77. Danczer Alfons: A mi hadseregünk. Az Osztrák-Magyar Monarchia népei fegyverben és zászlók alatt. Szécsi Mór, Bankalari Gusztáv, Rieger Ferencz közreműködése mellett szerk. - -. Bp., 1889, Franklin. VII, [1], 588 p., 14 t. (ebből 11 színes, 1 kétlapos). 139 egészoldalas és szövegközti képpel Myrbach Felician báró eredeti rajzai után. A címlapon korabeli tulajdonosi bélyegzéssel. Későbbi, gerincén aranyozott félvászon-kötésben. 24,8 cm. 1 20.000,-
83. Doromby József: A volt cs. és kir. 38. gyalogezred története és emlékkönyve. Bp., 1936, (Hollóssy ny.). 608 p., 2 t. (kihajtható). Szövegközti képekkel, térképvázlatokkal, arcképekkel és életrajzokkal. Kiadói dombornyomásos vászonkötésben. 30,8 cm.1 10.000,-
78. Dávid Ferenc: A soproni ó-zsinagóga. (Benne): Sedlmayr János: A soproni ó-zsinagóga helyreállítása. Bp., 1978, (Magyar Izraeliták Orsz. Képviselete. Franklin ny.). 176 p. 78 fényképpel. /A Magyarországi Zsidó Hitközségek Monográfiái 8./ Fűzve, kiadói borítóban. 19,8 cm.1 4.000,79. Dedek Crescens Lajos: A karthausiak Magyaroszágban. Előszó: Fraknói Vilmos. Telegdy László és Nagy Lázár eredeti rajzaival. Első kiadás. Bp., 1889, Szerző. (Szent István ny.). [2], III, 254,[4] p. Kiadói, préselt, festett, aranyozott vászonkötésben. 27 cm. 10.000,-
84. tétel
83. tétel
84. Döhrmann Henrik: Lótenyésztés. I-II. kötet. Egybekötve. I.: Küllemtan és fajtaisme. II.: A tenyésztés elmélete és gyakorlata. Bp., 1922, Pátria. 256; 258 p. 179 szövegközti képpel, táblázatokkal. Újabb félvászon-kötésben. Az eredeti borítók belekötve. 23 cm. 16.000,-
80. Deseő Lajos, vitéz: Harctéri naplóm. Bp., 1937, Orsz. Tiszti Tud. Kaszinó Egy. (Turcsány ny.). 507 p., 32 t. (16 levélen), 2 térkép (kihajtható), 1 kihajtható térképmelléklet (színes). Szövegközti térképvázlatokkal. /Az Országos Tiszti Tudo-
F
85. A Duna. Kiadja a Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Rt. Bp., 13
Krisztina Antikvárium
vászonkötésben. Haránt alakú. 20,6 ×27,5 cm.1 4.000,-
(1911, Pesti Lloyd ny.). 184 p. Gazdag szövegközti képanyaggal, hirdetésekkel, hajózási és vasúti menetrendekkel. Tűzve, kiadói dombornyomott kartonborítóban. 18 cm. 2.000,86. Dzsajadéva: Gita Govinda. Pásztorének. Weöres Sándor fordítása. Bp., (1982), Magvető Könyvk. (Kossuth ny.). 130,[2] p. Lapszámozáson belül 12 t. Weöres Sándor dedikációjával. Kiadói vászonkötésben, eredeti védőborítóval. 25 cm. 8.000,-
90. Emlékkönyv Gerevich Tibor születésének hatvanadik fordulójára. Írták Tanítványai. Bp., 1942, Franklin. 1 t. (címkép), [4], 303 p., 142 t. (72 levélen. 1 kihajtható). László Gyula, Dercsényi Dezső, Huszár Lajos, Mihalik Sándor, Bíró József, Genthon István és mások tanulmányaival. Modern vászonkötésben. Az eredeti borító belekötve. 26,2 cm. 8.000,-
87. Éble Gábor: A nagy-károlyi gróf Károlyi család leszármazása a leányági ivadékok feltüntetésével. Levéltári és anyakönyvi eredeti és hiteles okiratok alapján irta - -. Bp., 1913, Franklin. [4], 103,[3] p., 48 t. (4 színes), XL,[1] p., 6 kihajtható leszármazási táblázat. Egészoldalas és szövegközti képekkel. Ajándékozási bejegyzéssel, ex librissel. Kiadói, aranyozott gerincű vászonkötésben, elől a család dombornyomású címerével. 31,8 cm.1 16.000,-
91. Emlékkönyv Kis-Apponyi Bartakovics Béla egri érsek aranymiséjének ünnepére. Felajánlva az egri főmegyei papságtól. Egerben, 1865, Érseki Lyceum ny. VII, 322,[2] p., 5 t. (kőnyomatú műrészletek, helyszín- és alaprajzok). 1 t. (az érsek mellképe) hiányzik. Benne: Ipolyi Arnold: Az egri megye ... régi székesegyháza az egri várban. (80 p.). A kötet első és utolsó lapja enyhén foltos. Későbbi félvászon-kötésben, gerincén címkével. 33 cm. Ritka. 8.000,92. Endes Miklós, csíkszentsimai: Csik-, Gyergyó-, Kászon-székek (Csik megye) földjének és népének története 1918-ig. Bp., (1938), Szerző. (Korda ny.). [8], 633,[5] p. Későbbi bordázott gerincű félbőr-kötésben. Az eredeti borító belekötve. 23,2 cm. 10.000,93. Eötvös József, báró összes munkái. I-XX. kötet. I. A Karthausi. II-III. A falu jegyzője. IV-V. Magyarország 1514-ben. VI. A nővérek. VII. Elbeszélések. VIII-X. Beszédek. XI. Kelet népe és Pesti Hirlap - Reform. XII. Tanulmányok. XIII-XV. A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra. XVI. A nemzetiségi kérdés. XVII. Kisebb politikai czikkek. XVIII. Költemények. Színművek. XIX. Gondolatok. XX. Levelek. Életrajz. Bp., 1901-1905, Révai.
87. tétel
88. Eckhardt Sándor: Két vitéz nemesúr Telegdy Pál és János levelezése a XVI. század végéről. Közzétette - -. Kiadta a kir. m. Pázmány Péter Tudományegyetem Magyarságtudományi Intézete. Bp., 1944, (Athenaeum ny.). 218,[1] p. Fűzve, kiadói borítóban. 19,4 cm. 3.600,-
[4],III,520; [4],410,[2]; [4],448; [4],444; [4],418,[1]; [4],512; [4],460,[4]; [4],313,[2]; [4],304; [4],408; [4],335,[1]; [4],275,[1]; [4],384; [4],328; [4],232; [4], 288,[1]; [4],366,[2]; [4],422,[2]; [4],340; [4],328, [1] p., 1 t. Az első és hatodik kötet 2. kiadás.
89. Effel, Jean: A kis angyal. (Bp., 1957), Kisiparp Szövetkezeti Kiadóvállalat. (Kossuth ny.). [6] p., [44] t., [4] p. 500-ból a 490. géppel számozott példány, Jean Effel autográf aláírásával. Kiadói, aranyozott
Kiadói, egységes, aranyozott, szecessziós vászonkötésben. 20,1 cm. (20 db) 36.000,14
Krisztina Antikvárium
94. [Erasmus, Desiderius Rotterdamus]: De Conscribendis Epistolis, Des. Erasmi Roterodami Opus Ioannis Ludovici Viuis Valentini Libellus uere aureus. Conradi Celtis Methodus. Christophori Hegendorphini Epitome. Omnia nunc demum in studiosorum gratiam & utilitatem uno libello comprehensa, & longe quam antea emendatius excusa. Basileae per haeredes Nicol. Bryling, 1567. 528 p. Címlapján régi tulajdonosi bejegyzésekkel és bélyegzéssel. Egy levél: 179-180. p. másolattal pótolt. Kissé kopott, későbbi félbőrkötésben. 15,7 cm. Ritka! 30.000,-
94. tétel
VII, [2+1] p. (névjegyzékek a térképekhez). 311 szövegközti képpel. Gáldi László, Hóman Bálint, Makkai László és mások írásaival. Kiadói, aranyozott vászonkötésben, a kötéstáblán Kolozsvár címerével. 27 cm. 10.000,97. Erdélyi Gyula: A magyarok hadművészete. Bp., 1933, (Könyv- és Lapüzem ny.). 306 p. Szövegközti térképvázlatokkal. Bordázott gerincű félbőr-kötésben. Az eredeti borító belekötve. 23,5 cm. 6.500,98. Erdélyi magyar évkönyv 19181929. I. évf. Szerk.: Dr. Sulyok István és Dr. Fritz László. Kolozsvár, 1930, Juventus. (Lapkiadó Rt. ny.). XVI, 272 p. Készült 1500 példányban, könyvárusi forgalomba nem került. Modern vászonkötésben, gerincén címkével. 24 cm. 4.000,99. Eszter könyve. Fordította: Schwarz Mór. Illusztrálta: Göndör Bertalan. (Bp.), (1943). Pesti Izraelita Nőegylet Leányárvaháza. 45,[3] p. Lapszámozáson belül Göndör Bertalan 6 egészoldalas illusztrációjával. Magyar-héber bilingvis. Kiadói félvászonkötésben. 24,3 cm. A kötetbe helyezve: A Pesti Izr. Nőegylet intézményei. Bp., 1943, Hungária ny. [4] p. Egy egészoldalas képpel. 24 cm. (2 db) 3.000,-
95. tétel
95. Erdély és a visszatért keleti részek. Összeáll. Orbók Attila és Csatár István. (Ill. Pérely Imre.). Bp., 1941, Halász. (Pesti Lloyd ny.). 775,[1] p., 40 t. (20 levélen), 1 térkép (kétlapos). Szövegközti rajzokkal. Makkai Sándor, Kozocsa Sándor, Nyírő József, Tamási Áron, Dutka Ákos és mások írásaival. A városok történetével, statisztikával, az 547. oldaltól személyi adattárral. A 683-684. lev. jobb alsó sarkán a szöveget is érintő kisebb hiánnyal. Kiadói, aranyozott, dombornyomásos vászonkötésben. 24,7 cm. 16.000,96. Erdély magyar egyeteme. Az erdélyi egyetemi gondolat és a M. kir. Ferenc József Tudományegyetem története. (Szerk. Bisztray Gyula, Szabó T. Attila és Tamás Lajos). Kolozsvár, 1941, Az Erdélyi Tudományos Intézet kiadása. (Athenaeum ny.). 1 t. (Horthy Miklós képe. Franke Rupert rézmetszete), 470 p., 3 térkép (kihajtható),
100. tétel
F
100. Az 1896. évi Ezredéves Kiállítás eredménye. Hadügy: Közöshadsereg. Haditengerészet. Honvédség. Csendőrség. A történelmi kiállítás hadügyi része. [Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor és az 1896. évi Ezredéves Kiállítás eredménye. Szterényi 15
Krisztina Antikvárium
József ... közreműködésével szerkesztette Matlekovits Sándor. IV. kötet]. Bp., 1897, (Pesti Könyvnyomda Rt.). [4], 407 p., 4 t. (két lapos, 2 színes), 1 táblázat (kihajtható). Szövegközti képekkel, ábrákkal gazdagon illusztrált. A címlapon régi tulajdonosi bejegyzés. Új, aranyozott graboplast vászonkötésben. 25,8 cm. 8.000,-
szövegközti képpel. /A Szent István Akadémia II. ... oszt. értekezése III. kötet. 3. szám./ Fűzve, kiadói borítóban. 24 cm.1 2.000,104. Farkas József: A pesti református egyház 101 éves története. Kiadja a Bp-i Ev. Reformált Egyház. Kecskeméten, 1898, Tóth László ny. VII, 387 p. Korabeli félvászon-kötésben. 23,4 cm. 3.200,-
101. Ezernyolcszáznegyvennyolcz. Az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben. Szerk. Jókai Mór, Bródy Sándor, Rákosi Viktor. Közreműk.: Bársony István, Beöthy Zsolt, Ignotus, Marczali Henrik, Mikszáth Kálmán, Szilágyi Sándor és mások. Bp., 1898, Révai. (Franklin ny.). [4], 476 p. Rendkívül gazdag egészoldalas és szövegközti képanyaggal. Festett, dombornyomott, kiadói vászonkötésben, a Gottermayer kötészetből. Jó állapotban. Haránt alakú. 26,1×36 cm. 1 26.000,-
105. Farkas József: A zsidók Mátészalka társadalmában. (Szerk. Ujváry Zoltán). Debrecen, 1989, (A Kossuth L. Tud.-egyetem Néprajzi Tanszékének kiadványa. - Piremon ny.). 248 p. Egészoldalas képekkel. A 155. laptól angolul. /Studia Folkloristica Ethnographica 25./ Kiadói papírborítóban. 20 cm. Hozzá tartozik: Dokumentumok a zsidóság üldöztetésének történetéhez. /Iratok a Csongrád megyei levéltárból./ Összeáll. és bev. Kanyó Ferenc. (Bp., 1994, Magyar Auschwitz Alapítvány). 77 p. Tűzve, kiadói borítóban. 20 cm. Hozzá tartozik: Zolnay László: Buda középkori zsidósága. Bp., 1968, TIT Budapesti Szervezete. 71 p., 1 térkép (kihajtható). Kiadói papírborítóban. 21,3 cm. (3 db) 2.600,-
102. Ez történt Borsodban. (Miskolc, 1957), ”Északmagyarország” Lapkiadó. (Borsodmegyei Nyomdaipari Váll.). 175 p., 1 t. (kihajtható). Korabeli, fényképekkel illusztrált. A „fehér könyveknek”, így ennek is a forradalmárok lejáratása és a bosszú igazságosnak való feltüntetése volt a célja. Azonban akaratlanul emléket állítottak a forradalom résztvevőinek, és a megtorlásokat elszenvedőknek. Emiatt hamar leállították az ilyen jellegű kiadványokat és a kiadottakat is igyekeztek megsemmísíteni. Fűzve, kiadói papírborítóban. 21 cm. 3.000,-
106. Fehér Géza: A bolgár-török műveltség emlékei és magyar őstörténeti vonatkozásaik. Bp., 1931, (Kertész ny. Karcag). [8], 173,[3] p., 1 t. (kihajtható). 108 egészoldalas és szövegközti képpel. /Archaeologia Hungarica VII./ Magyarfrancia bilingvis. Modern vászonkötésben, az eredeti borító belekötve. 32 cm. 6.000,107. Fehér M. Jenő: Középkori magyar inkvizició. (Buenos Aires, 1968), Transsylvania Könyvkiadó. (Danubio ny.). 496 p. /Magyar történelmi tanulmánysorozat 2./ Kiadói, aranyozott bőrkötésben. 20 cm. 1 6.000,108. Fehérváry István: Magyarok a nyelvhatáron. (Sajómente, Szárazvölgy, Turóc két völgye, Tornalja és Pelsőcz köze, Murányi végvár felé, Vashegyek alján, Sziliczei fensík, Rozsnyó, Csermosnya völgye, Gömöri magyar végvárak). Rozsnyó, 1937, Sajó-Vidék könyvkiadóvállalat. 246,[2] p.
102. tétel
103. Fallenbüchl Ferenc: Az ágostonrendiek Magyarországon. Bp., 1943, Stephaneum ny. 241 p. 29 egészoldalas és 16
Krisztina Antikvárium
113. Ferenczi Zoltán: Petőfi életrajza. I-III. kötet. Kiadja a Kisfaludy-Társaság. Bp., 1896, Franklin. 1 t., VIII, 290 p.; 1 t., 308 p.; 1 t., 411,[4] p. Könyvtári duplum. Kiadói, egységes, aranyozott vászonkötésben. 17,9 cm. (3 db) 5.000,-
Poss. Szombathy Viktor. Fűzve, kiadói, illusztrált papírborítóban. 19,5 cm.1 4.000,109. A Felvidék és Kárpátalja hadtörténete. 1914-1918. Szerk. De Sgardelli Caesar. Szurmay Sándor... bevezető soraival. [Bp., 1941], (Athenaeum). 1 t. (színes, László Fülöp Horthy Miklóst ábrázoló képe), 441 p. Mintegy 1500 tiszt és tisztjelölt rövid életrajzával és arcképével. Kiadói, aranyozott vászonkötésben. 30,9 cm. Szép példány. 20.000,-
109. tétel
114. Fest Aladár: Báró Dévay Pál altábornagy (1735-1800). Bp., 1915, Magyar Történelmi Társulat. (Athenaeum ny.). 413 p., 6 t. (1 színes), 2 hasonmás (kétlapos). Egészoldalas és szövegközti képekkel, hasonmásokkal, rajzokkal. /Magyar Történeti Életrajzok XXXI. évfolyam 1-5. füzet./ Későbbi, gerincén aranyozott félvászon-kötésben. 24,4 cm. 8.000,115. Finály Henrik: A latin nyelv szótára. A kútfőkből a legjobb és legújabb szótárirodalomra támaszkodva összeállította - -. Bp., 1884, Franklin. X,[1] p., 2134 h., [1] p. Tulajdonosi bélyegzéssel. Kissé későbbi, aranyozott, bordázott gerincű félbőr-kötésben. 24,5 cm. Szép példány. 18.000,-
110. tétel
116. Flammarion Kamill: Ujabb csillagászati olvasmányok. Összes műveiből ford. Feleki József. 70 olvasmány, 52 szövegképpel és a szerző előszavával. Bp., 1897, Athenaeum. 1 t., VII, 457 p. Kiadói, kissé kopott, festett, aranyozott vászonkötésben. 21 cm. 4.000,-
FÉNYKÉP 110. Glatz Oszkár (1872-1958) festőművész fotója képeslevelezőlapon. Készült Hódmezővásárhelyen Till Viktor műtermében. + A művész ismeretlenek társaságban. Utcai felvétel. (2 db) 2.400,-
117. Flaszik Jenő: Táviró- és távbeszélőberendezések leirása, kapcsolása és üzembetartása. 67 lap rajzmelléklettel. Bp., 1930, Országos Postás Zene- és Kulturegyesület. (Centrum kiadóváll.). 230,[2] p., 70 t. (66 számozott és 9 számozatlan lap a kötet végén külön tokban). Kiadói aranyozott vászonkötésben. 26,5 cm. Ritka. 5.000,-
111. Kertész, André. Bevezető: Carole Kismaric. London, (1977), Gordon Fraser. 95 p. 43 egészoldalas képpel. Kertész A. autográf aláírásával. /The History of Photography./ Kiadói, illusztrált kartonkötésben. Jó példány. 21 cm.1 40.000,-
F
112. A K.P.M. VI. Autóközlekedési Főigazgatóság és a B.M. Közlekedésrendészeti Osztály által 1954 II. 27 - V. 2-ig (Bp. VII. Lenin-krt. 47.) rendezett Közlekedési Balesetelhárítási Kiállítás fényképanyaga. 1 lev. (címlap), 24 lev. Rajtuk beragasztva 36 db különböző méretű fénykép. Zsinórfűzésű, haránt alakú, vászonkötésű albumban. 25,6×36,5 cm. 5.000,17 118. tétel
Krisztina Antikvárium
118. [Flavius, Josephus]: [1.] Histoire des Juifs, ecrite par Flavius, Joseph, Sous le Titre de Antiquitez judaïques, Traduite Sur l’Original Grec reveu sur divers Manuscrits, par monsieur Arnauld D’andilly. ... [2.] Histoire de La Guerre des Juifs, contre les Romains, par, Flavius, Joseph, Et sa Vie écrite par luy-mesme. Traduit du Grec par monsieur Arnauld D’andilly. Edition nouvelle, enrichie de quantité de figures en taille-douce. A két kötet egybekötve. Suivant la copie de Paris - A Amsterdam, 1681, Chez la Veuve Schippers, & Henry Wetstein.
119. tétel
120. tétel
120. Április. [Szatirikus, irodalmi hetilap.] III. évf. 21. sz. Szerk. Szenes Béla. Művészeti szerk. Kóber Leó. (Bp.), 1919. julius 3., (Ujság üzem könyvkiadó és ny.). 15,[1] p. Egészoldalas és szövegközti rajzokkal. Szomaházy István, Máray Sándor és mások írásaival. Kelen Imre, Gedő Lipót, Dezső Alajos, Pólya Tibor, Szigeti Imre, rajzaival. 29 cm. Lakatos: 26. Csak a 20. számig írja le! Ezt a 21. (és valószínűleg utolsó) számot nem ismeri! 12.000,-
Díszcímlap (rézm.), [22], 464; [20], 477-758,[22] p.
A két kötetben összesen 228 szövegközti rézmetszetű képpel. Néhány metszeten (429.,
529., 542., 558., 577., 587., 628., 680. p.) A. S. monogram és ötön 1662-es évszám látható. A 672. p. metszetén felirat „Laet Ons Daer Van Trecken”. A 251. lapon lévő képet (valószínűleg még a nyomdában) egy másikkal felülragasztották. A címlapon és az
előlapon korabeli bejegyzésekkel, ex librissel: „Jos. Aug. Haverlik, ... 1790.” Korabeli, enyhén kopott, bordázott gerincű bőrkötésben. 31,1 cm. Jó példány! 160.000,-
121. Budapest. A székesfőváros történeti,művészeti és társadalmi képes folyóirata. I-III. évfolyam. Főszerk.: Németh Károly. Szerk.: Lestyán Sándor. Főmunkatársak: Genthon István, Gergely Sándor, Kozma Lajos, Mátrai László. A szerkesztésért és kiadásért Zakariás G. Sándor felelős. Bp., 1945-1947, (Székesfőv. Háziny.). 143; 494; 477 p. + számonként további 4-6 lev. reklám. Gazdag szövegközti képanyaggal. Teljes, több nem jelent meg. Későbbi, egységes vászonkötésben. Az eredeti borítók belekötve. 29,6 cm. (3 db) Ritka. 10.000,-
118. tétel
122. A Fehér Kereszt Országos Lelencház Egyesület Naptára 1901-re. Bp., (1900), Fehér Kereszt. Werbőczy ny. 174,[20] p., 1 t. Egészoldalas és szövegközti képekkel, reklámokkal. Jókai Mór, Beöthy Zsolt, Krudy(!) Gyula, Bródy Sándor, Gelléri Mór és mások írásaival. Kiadói, festett vászonkötésben, a Gottermayer kötészetből. 26,2 cm.1 4.000,-
FO LY ÓI R ATOK, PE RIODIKÁK 119. Apollo. Irodalmi, művészeti, kritikai és társadalmi könyv. 1-2. szám. Szerk. Menzel Aladár. Megjelenik időszakonként. (Bp., 1922, Papírárú- és Nyomdaipari Szöv.). 44 p., 2 t. Szövegközti rajzokkal. Szabó Dezső, Szabó Lőrinc, Ybl Ervin és mások írásaival. A periodikából több nem jelent meg. Tűzve, kiadói borítóban. 24 cm. Lakatos 24. Ritka. 12.000,-
123. Folia archaeologica. IX. (A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Múzeumának 18
Krisztina Antikvárium
évkönyve. Szerk. Fülep Ferenc). Bp., 1957, Bibliotheca. (Révai ny.). 279,[8] p., 1 mell. (kihajtható), 48 t. (24 levélen). Szövegközti ábrákkal. Roska Márton, Mócsy András, Huszár Lajos, Mihalik Sándor és mások tanulmányaival. Megjelent 700 példányban. Bordázott gerincű félbőr-kötésben. 24 cm. 11 1 4.600,-
táv). 848 p. Szövegközti fametszetekkel. Az 1. szám tartalma azonos a mutatványlappal, csupán borítólapján a keltezés változott. Néhány lapja kissé foltos. Hiány: 21-28. és 151-154. p. Lapszámozási hiba: 704 után ismét 701., 781 után 784. következik. Degré Alajos, Irányi Dániel, Jókai Mór, Madách Imre, Orbán Balázs, Szilágyi Sándor, Tompa Mihály, Xantus János és mások írásaival. Keleti Gusztáv, Markó Ferenc, Zichy Mihály és mások rajzaival. A lap 1873. jan. 1.-én szűnt meg. Korabeli félvászon-kötésben. 29,5 cm. Lakatos: 752. 20.000,-
124. Földessy János, ifj.: Magyar football évkönyv 1910/11 évre. (2. évf.) (A borítón: Szerk. - -.). Bp., 1910, Garai Mór és Fia ny. 128 p. Szövegközti képekkel. /Nemzeti Sport könyvtára 3. sz./ Fűzve, kiadói, rajzos kartonborítóban. 16,4 cm. Hibátlan példány.1 3.600,125. Grafikai Szemle. Nyomdaipari szakkulturális folyóirat. Szerkeszti: Novák László. (Kiadó a Magyarországi Könyvnyomdai Munkások Egyesülete). XXIX. évf. 1-7. szám. (Teljes évfolyam). Bp., 1939. jan. 1. - szept. 30., (Világosság ny.). IV p. (az 1938-i évf. címlapja és tárgymutatója), 149 p. Egészoldalas és szövegközti, részben színes képekkel, ábrákkal, reklámokkal. A nagy múltú folyóirat utolsó évfolyama. Fűzve, kiadói, illusztrált borítókban. 31 cm. (7 db) Jó példányok. 8.000,-
127. tétel
128. tétel
128. Magyar Bibliofil Szemle. Évnegyedes folyóirat. I. évf. 1-3/4., II. évf. 1/2.-4. szám. Szerk. 1-2. szám: Dézsi Lajos, a többi: Sikabonyi Antal. Bp., 1924. jan. - 1925. dec., Lantos. (I. évf. Kner ny. Gyoma, II. évf. K. M. Egyetemi ny.). [4], 256 p., 11 t (1 színes, kihajtható); VI, 286,[1] p., 12 t. Szövegközti ábrákkal. Kozma Lajos könyvdíszeivel, Baktay Ervin, Gulyás Pál, Hoffmann Edith, Kosztolányi Dezső, Lukinich Imre, Móra Ferenc, Siklóssy László, Varjú Elemér és sokan mások írásaival. Teljes, több nem jelent meg. Gyűjteményi bélyegzésekkel. Az I.évf. félvászon-kötésben, (24 cm.), a II. évf. eredeti fűzött állapotban. (25,3 cm.) A papírborítók elváltak a könyvtesttől és töredezettek. (4 db) Lévayné-Haiman: 2.63. Lakatos: 1453. 10.000,-
126. Könyvbarátok Lapja. [Könyvtörténeti és bibliofil szemle.] Szerk. Sikabonyi Antal. 1. évf. 1-4. sz. (egybekötve). Bp., 1927. okt.-dec. - 1928. júl.-szept., Singer és Wolfner. (Athenaeum ny.). VIII, 328,[2] p., 41 t. (25 levélen. 4 színes). Szövegközti ábrákkal. A borítékot és a folyóirat díszeit Végh Gusztáv készítette. Teljes, több száma nem jelent meg. Babits Mihály, Jaschik Álmos, Kner Imre, Hoffmann Edit, Kozocsa Sándor, Trócsányi Zoltán és még sokan mások írásaival. Példányunk ÁKV árverésről való. Kiadói, kissé kopott, festett vászonkötésben. Az eredeti borítók belekötve. 24,7 cm. Lakatos: 1309. 14.000,127. Hazánk s a külföld. [Szépirodalmi, ismeretterjesztő és társaséleti képes heti közlöny.] Első évi folyam. Mutatványlap + 2-53. szám. [Szerk. Szokoly Viktor.] Pest, 1864. dec. - 1865. dec. 31. (Emich Gusz-
F
129. Megfagyott muzsikus 1930. [18. évfolyam]. (Bp., 1930, József Műegyetem építészhallgatói - K.M. Egyetemi ny.). 95 számozott levél, [1] p. Lapszámozáson belül 19
Krisztina Antikvárium
számos egészoldalas és szövegközti képpel, rajzzal. Kettő beragasztott. (Szerkesztették, írták és rajzolták a harmadéves építészek: Bakó István, Bobula János, ifj. Csemegi József, ifj. Gerő László, ifj. Lechner Jenő, Lux Géza, Pogány Frigyes, granasztói Rihmer Pál, Zivuska Alfonz és mások). „Ebből a könyvből 150 számozott példány készült.” Ez a 125. kézzel, grafittal számozott példány. A japánfűzésű kötet lapjait felvágták, így a lapszámozásból levél számozás lett. Kiadói, vendéghátas félbőr-kötésben, illusztrált táblákkal. 31 cm. Jó példány.1 6.000,-
Szerk. Vörösmarty Mihál. Pesten, 1831. júl.-szept., Trattner és Károlyi. 126, 1 mell.
(Kostyál Ádám: Jelentés a Magyar Öltözetek Rézmetszéseiről. [2] p.; 128; 128 p. Benne: Kenderesi
Ferenc: Vajda Hunyadvár... történeti leírása... Kacskovics Lajos: Az Alsó Magyarországi Érczmivelésről (I.) Korhű kartonkötésben. 22,1 cm. Lakatos: 4009. 12.000,-
133. Tudományos Gyűjtemény 1831. [15. évf.] X-XI-XII. kötet. Egybekötve. Szerk. Vörösmarty Mihál. Pesten, 1831. okt.-dec., Trattner és Károlyi. 128; 130; 162 p. Benne: Kacskovics Lajos: Az Alsó Magyarországi Érczmivelésről (II-III.), Kiss Károly: Magyar alvitézek hőstettei az újabb üdőszakban. Előfizetők névjegyzéke. Korhű kartonkötésben. 22,1 cm. Lakatos: 4009. 1 12.000,-
130. Muzárion. Harmadik kötet. Élet és Literatúra. XI-XIX. rész. Pesten, 1929, Trattner’ és Károlyi’ betűivel. XII, 234 (helyesen 314) p Döbrentei Gábor, Lassu István, Guzmics Izidor, Vörösmarty Mihály, Kazinczy Ferenc és mások írásaival. Az első magyar irodalomelméleti-kritikai folyóirat. Öt kötetben teljes. Beragasztott ex librissel. Korabeli kartonkötésben. Körül- és helyenként felvágatlan. 20 cm. Ritka. 8.000,-
130. tétel
134. Tudományos Gyűjtemény 1832. [16. évf.] I-II-III-IV. kötet. Egybekötve. Szerk. Vörösmarty Mihál. Pesten, 1832. jan.-ápr., Trattner és Károlyi. 130 p., 1 t. (hiányzik); 130 p., 1 t. (hiányzik); 128 p., 1 térkép; 128 p.. Benne: Hoblik Márton: Verőcze Vármegye ismertetése. Régi gyűjteményi bélyegzéssel. Korhű kartonkötésben. 22,1 cm. Lakatos: 4009.1 12.000,135. Tudományos Gyűjtemény 1832. [16. évf.] V-VI-VII.VIII. kötet. Egybekötve. Szerk. Vörösmarty Mihál. Pesten, 1832. máj.-aug., Trattner és Károlyi. 130; 130; 136; 128 p.. Benne: Vajda Péter: A nemzetiség. Szentpétery József: Észrevétele egy Pesti Mesterembernek, a’ Czéhek eltörlését javalló vélekedések körül... Régi gyűjteményi bélyegzéssel. Korhű kartonkötésben. 22,1 cm. Lakatos: 4009. 12.000,-
132. tétel
131. Pécs művészeti emlékei. A „Magyar Művészet” pécsi különszáma. (Magyar Művészet V. évf. 1929. 8. sz.). Szerk. Majovszky Pál. Bp., 1929, Művelődés könyvkiadó. (Athenaeum ny.). Címlap, [4], 437583,[1] p., 1 t. (színes). Egészoldalas és szövegközti képekkel. Gerincén aranyozott vászonkötésben. Az eredeti borítók belekötve. 30,3 cm. 3.000,-
136. Vendéglősök Naptára az 1914. évre. X. évf. Kiadja a „Fogadó” szerkesztősége. Bp., 1913, Fogadó könyvny. 192 p. Szövegközti képekkel, reklámokkal. 4 levél másolattal pótolt. Kiadói, kopott és gerincénél sérült vászonkötésben. 22 cm. Ritka. 5.000,137. Ford, Henry: Életem és működésem. Átdolg. és bev. Balla Antal. Bp., 1926,
132. Tudományos Gyűjtemény 1831. [15. évf.] VII-VIII-IX. kötet. Egybekötve. 20
Krisztina Antikvárium
sú költőnek szóló dedikációjával. Fűzve, szakadozott kiadói papírborítóban. 20 cm. 5.000,-
Légrády. 1 t., 291 p. Kertész Árpád ex librisével. Kiadói, festett vászonkötésben. 19,8 cm. 4.000,138. Földessy Gyula: Újabb Ady-tanulmányok. Berlin, 1927, Voggenreiter v. Magyar Osztály. (Concordia ny. Pozsony). 190 p. Fűzve, kiadói kartonborítóban. 20,4 cm. 2.800,-
144. Füst Milán: Negyedik Henrik király. [Dráma.] Első kiadás. [Bp., 1940], Almanach-Kiadó. (Urbányi ny.). 67 p. A szerző Fenyő Lászlónak a tragikus sorsú költőnek szóló dedikációjával. Fűzve, sérült kiadói papírborítóban. 20,8 cm.1 5.000,-
139. Fraknói Vilmos: Magyarország egyházi és politikai összeköttetései a római Szent-Székkel. 1-3. kötet. 1.: A magyar királyság megalakulásától a konstanczi zsinatig 1000-1417. 2.: A konstanczi zsinattól a mohácsi vészig 1418-1526. 3.: A mohácsi vésztől Magyarországnak a török járom alól fölszabadításáig. Bp., 1901-1903, SzentIstván-Társulat Tud. és Irod. Osztálya, (Stephaneum ny.). XVI, 404; IX, 489 ; X, 567 p. A kötetek végén bibliográfiával. Kiadói(?), egységes, gerincén aranyozott félvászonkötésben, márványozott lapszélekkel. 22,5 cm. (3 db) Jó példány. 10.000,-
145. Gaal Mózes: Két diák levelezése. Bp., 1902, Franklin. 212 p. A borítórajz Goró Lajos munkája. Kiadói, festett vászonkötésben. 17,3 cm. 2.000,146. Gabriel, [Gábriel] Asztrik: Les rapports dynastiques Franco-Hongrois au moyen-âge. Bp., (1944), Impr. de L’Université. (Egyetemi ny.). 111 p. 1 mell. (leszármazási tábl.). Szövegközti képekkel. Kiadói félvászon-kötésben, eredeti, színes, illusztrált borítóval, szép állapotban. 26,8 cm.1 8.000,-
140. Fromentin, Eugène: A régi mesterek. Belgium-Hollandia. Ford. Erdey Aladár. Bp., 1908, Deutsch Zs. (Márkus ny.). XVI, 265 p. A könyvdíszeket Helbing Ferenc rajzolta. Poss.: Az eredeti borító belső oldalán Biai Föglein István autográf névbeírásával. Korabeli, bordázott gerincű félbőrkötésben. Az eredeti borítófedél belekötve. 23,5 cm. 10.000,-
147. Gandor [Gelléri Andor Endre]: Ne A labdarugás szakszerü ismertetése. Arad. [1938?], Reiner. 52 p. Címlapján tulajdonosi bélyegzéssel. Tűzve, kiadói borítóban. 22,6 cm.1 6.000,-
tessék komolyan venni, hogy ez
141. Fülöp Béla: Zsidó-Keresztény megértés útja. Makó, 1937, Szerző. (Árpád ny. Szeged). 99,[1] p. Fűzve, kopott kiadói borítóban. 23 cm. 3.000,142. Fülöp Zsigmond: Komárom. Alapy Gáspár előszavával. Sajtó alá rendezte Baranyay József. Komárom, 1941, Unio ny. 88 p. Egészoldalas és szövegközti képekkel, reklámokkal. Fűzve, kiadói. illusztrált kartonborítóban. 21 cm. 3.000,143. Füst Milán: Amine emlékezete. Két novella. Első kiadás. [Bp.], 1940, Almanach-Kiadó. (Urbányi ny.). 131.[1] p. A szerző Fenyő Lászlónak a tragikus sor21
149. tétel
F
148. Gárdonyi Géza: Emlékezetes napok a magyar történelemből. Magyar fiuknak összeirta: - -. Első kiadás. Bp., (1903), Singer és Wolfner. (Gelléri és Székely ny.). 96 p. /Filléres könyvtár 158-159 köt./ Kiadói, rajzos félvászon-kötésben. 18,2 cm. 1 2.400,-
Krisztina Antikvárium
149. Gárdonyi Géza, ifjú - Kölkedi István - Kiss Rudolf - Iróffy Kázmér: A győri Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár története. 1896-1956. (Győr), 1956, Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár. (Győr-Sopronmegyei Ny. Váll.). 231 p. Egészoldalas és szövegközti képekkel. 350-ből a 130. géppel számozott példány. A címlap verzóján lefestett gyűjteményi bélyegzéssel. Kiadói vászonkötésben. 24,6 cm.1 8.000,-
154. Gömöri Jenő Tamás: És mégis él az ének. Új versek. Első kiadás. Bp., 1941, Székely ny. 123 p. 50-ből a 28. kézzel számozott példány a szerző aláírásával és dedikációjával. Fűzve, kiadói kartonborítóban. Körülvágatlan példány. 24 cm.1 1.800,155. Gömöri Jenő Tamás: Föld és ég között. Új versek. Első kiadás. Bp., 1938, Székely ny. 127 p. 50-ből a 43. géppel számozott példány a szerző aláírásával és dedikációjával. Fűzve, kiadói kartonborítóban. Felvágatlan példány. 24,2 cm. 1.800,-
150. Gayda, Virginio: Roosevelt félre vezette népét. Adatok az észak-amerikai bellicizmushoz. Roma, 1941, (Novissima). 31 p. Tűzve, kiadói, színes papírborítóban. 18 cm. 2.000,-
156. Gönczi Ferencz: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének ös�szevontabb ismertetése. Kaposvár, 1914, Szabó Lipót ny. 689,[1] p., 2 t. (színes). Gazdag szövegközti képanyaggal. Kiadói vászonkötésben. 27 cm.1 10.000,-
151. Gellért Lajos - Ternay István: Egy cigány, egy király… (Egy jó tanácsot). [Karikatúrák]. Rajzolta Gellért Lajos. Írta Ternay István. (Bp., 1930, Weiss ny.). [181] p. 165 egészoldalas karikatúrával. 300-ból a 267. számú példány, Ternay István és Gellért Lajos autográf aláírásával. Gróf Bethlen István, Hajós Alfréd, Huszka Jenő, Karinthy Frigyes, gróf Klebelsberg Kunó, báró Korányi Frigyes, Sacelláry Pál és még sokan mások ábrázolásával és valamennyiük aláírásmintájával. Az eredeti, aranyozott kartonborítóval készült félvászon-kötésben. 26,5 cm. 6.000,-
157. Göőz József: Budapest története. Az ezredéves ünnepség alkalmával. 3. kiadás. Bp., 1896, Lampel. 212 p., 3 t. (kihajtható). Szövegközti képekkel. A kötéstáblán „Negyedik kiadás” felirattal. Festett, aranyozott, kiadói vászonkötésben. 23,5 cm. 5.000,GRAFIKA - METSZET
152. Genthon István: Török műemlékek Budán. Bp., 1944, K.M. Egyetemi ny. 315-353,[1] p., 12 t. (6 levélen). Klny. a Bp. története III. kötetéből. Fűzve, kiadói borítóban. 24 cm. Hozzá tartozik: Szabó Margit: H. G. v. Bretschneider budai tartózkodása 1782-1784-ig. Fejezet a magyar felvilágosodás történetéből. Bp., 1942, Danubia. (Dunántúl Pécsi Egyetemi ny.). [2], VI, 83,[2 p. /Minerva könyvtár 146./ Fűzve, kiadói borítóban. Felvágatlan. 24 cm. (2 db) 2.000,-
158. Belgrád. Látkép. Színezett rézmetszet. Cím fent középen szószalagon: „Belgrad oder Griechischweissenburg”. Jobb felső sarokban sorszám: 13. Alul a széleken a képen lévő számjelzések magyarázata, középen a város és török kori történetének rövid szöveges leírása. Metszette Gabriel Bodenehr. Megjelent: Das durch den römischen Adler von den Türcken befreyete Königreich Ungarn... c. műben. Aug(usta) V(indelicorum)[Augsburg], [ca. 1718-1720]. Képméret (szöveggel): 16,6× 49,7 cm. Lapméret: 19,6×54,3 cm. Paszpartuban. 120.000,-
153. Goebbels, [Joseph] József: Naplóm. A Kaiserhoftól a birodalmi kancelláriáig. Fordította Fiala Ferenc. 2. kiadás. Bp., 1942, Könyv- és Lapkiadó Rt. (Athenaeum ny.). 292 p. Kiadói, festett vászonkötésben, eredeti védőborítóval. 23,3 cm.1 16.000,-
159. Buda és Pest látképe. „Whare Contrafactvr Der Stadt Ofen Vnd Pest” Bal alsó sarokban: magyarázat a képen látható 22
Krisztina Antikvárium
betűkhöz. Színezett rézkarc. Megjelent: Neue Vngarische vnd Siebenbürgische Chronick, ... Franckfurt a. M., 1664. Képméret: 9,9×13 cm. Lapméret: 12,5×16 cm. Paszpartuban. Rózsa II.: 61.c. 15.000,-
jegynyomdában. „Pénzjegynyomda” feliratú karton dobozban, benne ex librissel. Hozzá tartozik: Egy levélen, a fenti metszetek közül kettő kicsinyített változata. 4,8×3,2 cm. Mindkettő grafittal szignált. Lapméret: 23,3×15 cm. 12.000,-
160. Esztergom és Párkány látképe. „Gran in Ungarn”. Közmondást illusztráló rézkarc. Megjelent: D. Meisner - E. Kieser: Thesaurus philo-politicus... Frankfurt a. M. 1630. Képméret (szöveggel): 9,8×14,7 cm. Paszpartuban, üvegezett keretben. Jó példány. Szalai: Esztergom 1626/1/c. 18.000,-
163. Lánchíd háttérben a budai várral. Horváth Endre (1896-1954) rézmetszete melyet az 1926. évi 5 pengős bankjegyhez tervezett. Grafittal szignált. Képméret: 13,5x17cm. Lapméret: 18×27 cm. 5.000,-
163. tétel
164. Márton [Lajos]: Jubileumi Mártonalbum. 1906-1936. [Humoros rajzok a cserkészéletből.] [Bp., 1936, Szerző.] (Klösz ny.). [40] p. A borító verzóján aláírt példány! Zsinórfűzésű, rajzos, kiadói kartonborítóban. Haránt alakú. 14,1×22,3 cm. A kötetbe helyezve: 4 db nyomtatott, „Jamboree 1933 Gödöllő” feliratú Márton rajz. 13,5×16,5 cm. továbbá 4 db közlekedési jegy.1 3.000,-
160. tétel
161. Herrmannstadt [Nagyszeben]. Színes kőnyomat. Szign. J. Hoegg lith. Düsseldorf, é.n. [1860 körül], Jnst. v. Arnz & Co. Képméret (szöveg nélkül): 19,3×28,7 cm. Lapméret: 23,4×30,4 cm. Paszpartuban.1 1 30.000,-
165. Pozsony acélmetszetű látképe levélpapíron. A kép jobb oldalán: A. Dworzack sc. Alatta nyomtatott felirat: Papierhandlung Heinrich Sieber. Pressburg. H.,é.,ny. n. A német nyelven írt levél 1843. febr. 9-én kelt. A hajtás mentén a képet nem érintő kopásokkal. Ovális alakú. 7,8×18,7 cm.1 5.000,-
162. tétel
166. tétel
162. Kass János: 15 rézkarca az Ember tragédiájához. A sorozatból egy aláírt: „Kass János/71”. 23,5×16 cm. Kartonra kasírozva, védőpappírral. Készült a Pénz23
165. tétel
Krisztina Antikvárium
166. Rederer, Franz [1899-1965] 10 plates reproduced after the originals. Berne, (1950), Marbach. 7,[1] p., 10 t. (kartonlapra ragasztott képek). A művész dedikációjával. Rajzos, kiadói tékában. 25,2 cm.1 5.000,-
Jánosnak a közös munkánk emlékére adom szeretettel...” Korabeli üvegezett keretben. 11 1 6.000,170. Visegrád. „Vicegradia cum Castro Plindeburgi.” J. van Vianen rézkarca és rézmetszete. Megjelent: Tollius, Jacob: Epistolae Itinerariae. Amsterdam, 1700. Képméret: 18,6×12,7 cm. Lapméret: 24,2×18,2 cm. Paszpartuban. Jó példány. 1 22.000,-
167. Nagykanizsa. „Canissa Assediata et Attaccata Dall armi Imperiali adi 28. Aprile 1664.” Rézkarc és rézmetszet. Szignó alul baloldalon: Meysens sc Vien. Megjelent: Priorato, G. G.: Historia di Leopoldo Cesare I-III. Viennae, 1670. Képméret: 32,4×37,3 cm. Lapméret: 35,3×42,7 cm. Szalai: Nagykanizsa 1670/1.1 40.000,-
170. tétel
171. Grafikai művészetek könyvtára. 1-14. kötet. Szerkeszti és kiadja: Novák László. Bp., 1925-1930, Világosság Ny. 1. Novák László: Grafikai sokszorosító művészetek. 144 p., 22 t. (1 dupla). 1 2. Lövy Salamon - Novák László: Betűművészet. (I.) 144 p., 24 t. 3. Lövy Salamon - Novák László: Betűművészet. (II.) 143,[1] p., 20 t. 4. Dukai Károly - Novák László: Grafikai rajz és metszés. 135,[1] p., 18 t. (1 dupla). 5. Walter Ernő - Novák László: A színek világa. 119,[1] p., 24 t. (1 dupla). 1 6. Freund Jenő: Papíros a grafikában. 117, [1] p., 4 t. + 101 t. (papírminták), 5 p. (feliratos hártyapapír). 7. Novák László: A nyomdászat története. I. könyv: XV. század. 149,[1] p., 10 t. (2 dupla). 8. Novák László: A nyomdászat története. II. könyv: XVI. század. 148 p., 13 t. 9. Novák László: A nyomdászat története. III. könyv: XVII. század. 144 p., 10 t. 10. Novák László: A nyomdászat története. IV. könyv: XVIII. század. 152 p., 19 t. 11. Novák László: A nyomdászat története.
167. tétel
168. Varga Mátyás (1910-2002): Kodolányi János. Portré. Fametszet. Bp., 1965. Varga autográf aláírásával. Képméret: 26×19 cm. Korabeli, üvegezett fenyőléc keretben. 44,5×37,7 cm. 6.000,-
168 tétel
171. tétel
169 tétel
169. Varga Mátyás (1910-2002): „A Nemzeti Színház.” Fametszet. Bp., 1965. Képméret: 20×29,5 cm. Lapméret: 28×37.5 cm. A művész dedikációjával: „Kodolányi 24
Krisztina Antikvárium
175. Gundel Károly-Reichhardt György: A vendéglői felszolgálás kézikönyve. Bp., 1926, Stephaneum ny. (Szerzők). 140 p. Szövegközti ábrákkal. Bordázott gerincű félbőr-kötésben. Az eredeti borító belekötve. 23,5 cm. 10.000,-
V. könyv: 1801-1867. 136 p., 19 t. 1 12. Novák László: A nyomdászat története. VI. könyv: 1868-1900. 136 p., 15 t. 13. Novák László: A nyomdászat története. VII. könyv: 1901-1929. 136 p., 18 t. 14. Novák László: Betűszedés. 135 p., 28 t. (14 levélen). Valamennyi kötetben szövegközti ábrákkal. A táblák nagyobbik része színes. Kiadói, egységes, festett vászonkötésben, apróbb sérülésekkel. 18,8 cm. (14 db) Teljes. 30.000,-
176. Gunst Péter: Acsády Ignác történetírása. Bp., 1961, Akadémiai. 314 p. Készült 500 példányban. /Tudománytörténeti Tanulmányok II./ Kiadói vászonkötésben, feliratos, eredeti papírborítóban, újszerű állapotban. 20,5 cm. 5.000,177. Gvadányi-album. Gróf Gvadányi József szakolczai lakóházának emléktáblával való megjelölése alkalmából. Szerk. Kovács Dénes. Bp., 1887, Pallas. 151,[2] p. Egészoldalas és szövegközti képekkel. A kötet végén Gvadányi bibliográfiával. A szerkesztő Dr. Czobor Bélának szóló dedikációjával. Korabeli félvászon-kötésben. 25,8 cm. 4.600,-
171. tétel
178. Gyömrei Sándor - Vértesy Miklós: Baross Gábor. (Bp.), 1937, Bp. Keresk. és Iparkamara. (Athenaeum ny.). 184 p., 1 t. Modern vászonkötésben, az eredeti borítófedél belekötve. 21,3 cm. 2.400,-
172. Grünwald Béla: A régi Magyarország. 1711-1825. 3. kiadás. Bp., 1910, Franklin. XV, 552 p. Későbbi félvászonkötésben. Az eredeti borítófedél belekötve. 21,7 cm. Szentkirályi: G-38. 6.000,-
179. Gyöngyösi almanach 1935. (Sajtó alá rend. és a kiadást gondozta Gorzó Nándor). Bp., 1935, Gyöngyösi István Társ. (Kner ny.), 176,[3] p. Lapszámozáson belül 4 beragasztott képpel és kottákkal. A kötetben Biczó András, Rexa Dezső, Zsindely Ferenc, Balázs Árpád, Diósszilágyi Sámuel és mások írásai, illetve versei; a kötet végén az Almanach imprimáturja előtt elhunyt Kner Izidor epitáfiuma. 250-ből a 99. számú, kézzel számozott példány. /A vármegyei tisztviselők irodalmi és művészeti Gyöngyösi István Társaságának 3. kiadv./ Aranyozott, amatőr vászonkötésben. 23,2 cm. Lévayné-Haiman: 2.77. 4.000,-
173. Gulyás Pál: Egy felsőmagyarországi könyvkötőcsalád följegyzéseiből. Közli - -. Bp., 1912, Szerző. (Stephaneum ny.). 22 p. 100-ból a 96. kézzel számozott példány, régebbi bélyegzéssel. /Könyvészeti tanulmányok 3./ Tűzve, kiadói borítóban. Felvágatlan. 24 cm. 2.000,174. Gulyás Pál: A könyvnyomtatás Magyarországon a XV. és XVI. században. 281 hasonmással. I-II. füzet. Egybekötve. Bp., (1929)-1931, OSzK. (Stephaneum ny.). [8], 272 p., 68 t. (34 levélen, címlapok hasonmásai.). 145 szövegközti képpel. Gulyás Pál (1881–1963) a magyar könyvészet és könyvtárügy egyik legavatottabb tudósa. E munkája alapmű, nélkülözhetetlen a témával foglalkozók számára. A füzetek eredeti borítói a kötetbe helyezve. Korabeli félvászon-kötésben. 34,8 cm.1 15.000,-
F
180. Gyöngyösi István: Új életre hozatott Chariclia, Avagy a Ritka Példájú, és olvasásra Kedvet-adó Historiának Némelly régi Versek rongyábúl, és azoknak sok fogyatkozásibúl újjabb, és jobb rendben vétele. 25
Krisztina Antikvárium
183. Hadifogoly magyarok története. 1-2. kötet. Szerkesztették Baja Benedek, Dr. Lukinich Imre, Pilch Jenő, Zilahy Lajos. 1. kötet: A balkáni, olasz, román, francia, angol, amerikai és perzsa-áfgán hadifogság, történelmi és nemzetközi jogi bevezetéssel. 2. kötet: Az oroszországi hadifogság és a magyar hadifoglyok hazaszállításának története. Bp., (1931), Athenaeum. XVI,
Budán, 1763, Landerer. [28], 336 p. Címlapja enyhén foltos. Korabeli, bordázott gerincű bőrkötésben. 16 cm. 36.000,-
426 p., 4 t., 3 térkép (egy kétoldalas, egy kihajtható); XI, 588 p. 4 t., 6 térkép (ebből 3 kihajtható, 3 kétoldalas). Több száz szövegközti és egészoldalas
180. tétel
képpel, térképpel gazdagon illusztrálva. Az előzéklapokon színes térképekkel. Festett, aranyozott, kiadói vászonkötésben, javított, rajzos, eredeti védőborítókkal. 28,2 cm. (2 db) 16.000,-
181. tétel
181. Győr megye és város egyetemes leírása. A magyar orvosok és természetvizsgálók 1874-ben Győr városában tartott XVII-dik nagygyűlésének emlékül nyújtja mélt. és főtisztelendő dr. Kruesz Krizosztom. Szerkeszté: Fehér Ipoly. Bp., 1874, Franklin. 2 t. (hiányzik), XI, 674 p., 1 térkép (színes, kihajtható. Győr megye régészeti, árpád-kori és jelen térképe. M= 1: 144000. 52×46 cm.). Szövegközti ábrákkal. Lapjai enyhén foltosak. A címlapon tulajdonosi bejegyzéssel. Modern, bordázott gerincű félbőr-kötésben, az eredeti borító belekötve. 23,5 cm. 24.000,-
183. tétel
184. Haggada, OMZSA (Országos Magyar Zsidó Segítő Akció). Ford. és magy. Kohn Zoltán. Bev. Ribáry Géza. Munkácsi Ernő történeti és művészeti tanulmányaival. A könyvdíszeket Göndör Bertalan grafikusművész, a dallamok hangjegyeit Szabolcsi Bence állította össze. A kliséket és a fadúcokat Kaza György és társa készítette. (Bp., 1942), OMZSA. (Löbl Dávid és fia ny.). LVII, 73,[2], LXI-LXXXII p. Könyvdíszekkel, színes szövegközti grafikákkal gazdagon illusztrálva. 1000-ből az 529. számú példány. Munkácsi Ernő, Ribáry Géza, Kohn Zoltán és Göndör Bertalan aláírásával. Kiadói, gerincén sérült kartonkötésben, a kötethez tartozó könyvjelzővel 35 cm.1 16.000,-
182. Győri Illés István: Honny Soit Qiu Mal Y Pense! Nagyvárad, 1928, Sonnenfeld Ny. 91,[2] p. Kara Mihály hat egészoldalas erotikus illusztrációjával. Készült 700 példányban Ez a 277. számú példány, a szerző aláírásával. Feliratozott vászonkötésben. 25 cm. 4.000,-
182. tétel
26 185. tétel
Krisztina Antikvárium
185. Hagn Károly: Háboru és béke cukrász és mézeskalácsos művészete. Bp., 1943, „Szépmíves Műhely”. 384 p. + LXIII p. (Lajos Ferenc: Díszítőművészet.), 385-400 p. Lapszámozáson belül 48 t. Szövegközti ábrákkal. Félvászon-kötésben. 24,4 cm. 1 12.000,-
190. Hauszmann A(lajos): A Magyar Királyi József Műegyetem új épületei. (Bp.), [1910], (Hornyánszky ny.). 36 p., 28 t. (beragasztott képek), 28 feliratos hártyapapír. Egészoldalas alaprajzokkal és szövegközti képekkel. A szövegrész (háromhasábos tördeléssel) és a képfeliratozás magyarnémet-francia trilingvis. Kiadói, kissé kopottas borítóban, zsinórfűzéssel. Haránt alakú. 25×34,5 cm. Ritka. 10.000,-
186. Hajnalpir. Első vallásos oktatás kis gyermekek számára. Magyar nyelvre ford. dr. K(iss) Á(ron). 1 t. (címkép), [4], 91 p. Bp., 1876, Hornyánszky. Szövegközti fametszetű képekkel. Kiadói, festett félvászon-kötésben. 22 cm. 3.000,-
191. Héjjas Endre: Méhészet dióhéjban. (A méhészet alapismeretei, elméletben és gyakorlatban.) Kezdőknek és haladóknak egyaránt ajánlva. Bp., 1936, MÉH. (Neuwald Illés ny.). 117,[1] p. Szövegközti ábrákkal. Fűzve, kiadói, illusztrált, kissé foltos papírborítóban. 20,3 cm. 1.200,-
187. Halász György: Telivérek. A magyar telivér lótenyésztés története a ménimportok csoportosítása alapján. Gróf Erdődy Rudolf előszavával. Bp., (1944), Vajna és Bokor. (Klein S. ny.). 511,[2] p., 1 mell. (kihajtható). Lapszámozáson belül 89 egészoldalas képpel, táblázatokkal. Kiadói, kopottas félvászon-kötésben. 24,7 cm.1 10.000,-
192. Hencz Lajos: A posta, távíró és távbeszélő története. Bp., [1932], Orsz. Postás Zene- és Kultur-Egyesület. (Merkantil ny.). 464 p., 1 t., 3 térkép (kihajtható). Szövegközti képekkel, kottákkal. Korabeli félvászon-kötésben. 23,7 cm. 8.000,193. Herben Iván - Mach József: Masaryk G. Tamás. Ember az emberek között. - - eredetije nyomán a magyar kiadást sajtó alá rendezte: Hajnóczi József. Prága, 1936, Orbis. 102,[3] p. (Azért mindent nem kell elhinni...). Fűzve, kiadói kartonborítóban, eredeti illusztrált védőborítóval. Részben felvágatlan. 21,5 cm. 1 4.000,194. Hevesi Gyula - Roth Imre: Az automobil és kezelése. Küster Gyula munkája alapján írták - -. 210 ábrával és műmelléklettel. Bp., 1912, Politzer. [14 + 14] p. (hirdetések), 301,[3] p., 6 t. (2 kihajtható). Egészoldalas és szövegközti képekkel, ábrákkal. /A modern technika könyvtára 1./ Kiadói, festett vászonkötésben. 18,5 cm. 5.000,-
187. tétel
188. Harmos Zoltán, hihalmi: Gyakorlati ballisztika. Bp., 1941, Szerző. (Stephaneum ny.). 353 p., 5 t. 245 ábrával. Kiadói aranyozott vászonkötésben. 24,3 cm.1 3.600,189. Harmos Zoltán, hihalmi: Tüzérlövéstan a M. Kir. Honvéd Ludovika Akadémia számára. Közreműk.: Ferenczy Béla és Ikvay (Jülek) Mihály. Bp., 1937, M. Kir. Honv. Minisztérium. (Stephaneum ny.). 621 p., 8 t. 382 ábrával. A Ludovika gyűjteményi bélyegzésével. Kiadói aranyozott vászonkötésben. 24,3 cm. Ritka. 8.000,-
195. Hevesi Sándor: Az apja fia. Családi komédia négy felvonásban. Gyoma, 1912, Kner. 171 p. A kötéstábla Kner Imre terve. Kiadói félvászon-kötésben. 20 cm. Lévayné-Haiman: 1.215. 3.000,27
Krisztina Antikvárium
196. Hevesi Sándorné: Az ideális háztartás. A szép otthon és a jó konyha. Magában foglalja a háziasszony egész tudományát és művészetét a legegyszerűbb takaritástól kezdve a legművészibb főzésig. Több mint kétezer jó tanács és kitűnő recept. Bp., 1934, (Szinházi Élet - Athenaeum ny.). 303 p., 8 lev. (jegyzeteléshez). Kiadói, festett, kissé foltos vászonkötésben. 23 cm. Éliás - Szántó: 179. 4.000,-
Pallas. 31 p. /Irodalomtörténeti füzetek 2./ Tűzve, kiadói papírborítóban. 24 cm. (2 db) 4.000,201. Horak Károly: Előkészítő lőoktatás és harczszerű egyeslövés gyakorlótölténynyel. Ford. és némileg módosította Pohlmüller Ede. Királyhida, 1905, Fordító Brandweiner Vilmos ny. [2], 90 p. Fűzve, kiadói, sérült papírborítóban. 17 cm. 2.000,202. Hunfalvy János: Dél Európa, különös tekintettel a néprajzi viszonyokra. Bp., 1884, Athenaeum. [8], 767 p. /Egyetemes földrajz különös tekintettel a néprajzi viszonyokra. I. kötet./ Korabeli félvászon-kötében, gerincén címkével. 23 cm.1 12.000,-
197. Hoitsy Pál: Nagymagyarország. A magyar történet jövő századai. Bp., (1902), Lampel. (Wodianer ny.). VII, 79,[3] p. Fűzve, kiadói borítóban. Fűzése meglazult. 24 cm.1 2.400,198. Holló József: Moszkva 1936. A szovjetbirodalom fővárosának mai élete. Bp., 1936, Bethlen Gábor Irodalmi és Nyomdai Rt. 124 p. A szövegben néhány helyen aláhúzásokkal. Fűzve, illusztrált kiadói borítban. 16,7 cm. Ritka. 3.000,-
203. Hunfalvy János: A magyar birodalom földrajza különös tekintettel a néprajzi viszonyokra. Bp., 1886, Athenaeum. VI, [2], 888 p. /Egyetemes földrajz különös tekintettel a néprajzi viszonyokra II./ Korabeli félvászon-kötésben, gerincén címkével. 23 cm. 20.000,-
199. Holst, H. V. von: Modern American Homes. Chicago, 1913, American School of Correspondence. (Robert O. Law Co. print.). [6] p., 108 t. (külső-belső épület fotók, tervek, alaprajzok). Kiadói vászonkötésben. Haránt alakú. 24,5×33,7 cm.1 18.000,-
204. Hunfalvy Pál: Utazás a Balt-tenger vidékein. 1-2 kötet. Bp., 1880, Ráth Mór. (Holzhausen ny. Bécs). XII, 427,[1]; VII, 454,[1] p. Könyvtári fölöspéldány. Korabeli, egységes, kopottas félbőr-kötésben. 18 cm. (2 db) 18.000,205. Huszár Lajos - Pap Ferenc - Winkler Judit: Erdélyi éremművesség a 16-18. században. (Kolozsvár, 1996), Kriterion. (Alutus ny. Csíkszereda). 220,[3] p. Szövegközti képekkel. Kiadói papírkötésben. 21 cm. 1.400,-
198. tétel
199. tétel
200. Hóman Bálint: A magyar húnhagyomány és hún-monda. Bp., 1925, Studium. (K.M. Egyetemi ny.). 106,[1] p. Fűzve, kiadói borítóban. 24 cm. Hozzá tartozik: Császár Elemér: A magyar húnmondák kérdésének mai állása. Bp., 1925.
205. tétel
206. Huszka József: A magyar turáni ornamentika története. Írta és rajzolta - -. Bp., 1930, Pátria. 178,[2] p., 287 szövegközti 28
Krisztina Antikvárium
Lapszámozáson belül 76 táblával. Köztük a Bp.-i Barcsay utcai főgymnasium munkáinak bemutatásával. Korabeli félbőr-kötésben. Gerince alul sérült. 28,3 cm.1 10.000,-
ábrával. Későbbi vászonkötésben. Az eredeti borítók belekötve. 31,3 cm. 8.000,207. Illyés Gyula: Ebéd a kastélyban. Egy életregény fejezetei. (Bp.), 1962, Szépirodalmi. (Kossuth ny.). 337,[3] p. A szerző dedikációjával. Kiadói, aranyozott vászonkötésben, eredeti védőborítóval. 19 cm. 1 4.000,-
211. Ipolyi Arnold: A besztercebányai egyházi műemlékek története és helyreállítása. Hét szín- és kőnyomatú képtáblával és 54 fametszettel. Rajzok, tervezetek és kivitel Storno Ferencztől. Bp., 1878, MTA. (Franklin ny.). [2], 151 p., 7 t. (1 kihajtható, 4 színes). Szövegközti ábrákkal. Korabeli, kissé kopottas, bordázott gerincű félbőr-kötésben, márványozott lapszélekkel. 34,3cm. 16.000,-
208. Illyés Gyula: Külön világban. [Versek.] Első kiadás. (Bp., 1939), Cserépfalvi. (Pápai ny.). 113,[5] p. Borítékterv: Fenyves Sándor. Dedikált: „Márai Sándornak szeretettel Illyés Gyula 1939. VI. 2.” Fűzve, szakadozott, kiadói borítóban. 21,2 cm.1 10.000,-
212. Istóczy Győző: Emlékiratfélék és egyebek. Bp., 1911, Szerző. Buschmann F. Utódai könyvny. 64 p. Helyenként grafit aláhúzásokkal. Korabeli félvászon-kötésben, gerincén címkével. Az eredeti borító belekötve. 23,4 cm. Ritka. 8.000,213. Izzo, Joanne Baptista: Elementa architecturæ militaris. Tom I. De arte muniendi. Vindobonæ, 1765, typis Joan. Thomæ de Trattnern. [2], VI, 256,[11] p., 28 t. (kihajtható rézmetszetek). Korabeli aranyozott és bordázott gerincű bőrkötésben, festett lapszélekkel. 20 cm.1 24.000,-
208. tétel
214. tétel
214. Jankó János: A magyar halászat eredete (Herkunft der magyarischen Fischerei.) Zichy Jenő gróf előleges beszámolójával. I-II. kötet. Egybekötve. Bp. - Leipzig, 1900, Hornyánszky - Hiersemann. [12], 72,
209. Inoue Tetsujiro: Őszirózsa. Japán éposz három énekben. És még néhány kisebb japán lírai költemény. Florenz Károly német szövege nyomán ford. Nyeviczkey Zoltán. Hammersberg Elemér rajzaival. (Bp., 1907, Révai és Salamon ny.). 78,[2] p. A fordító és a rajzoló dedikácíójával. Zsinórfűzésű kiadói borítóban. 18 cm.1 3.600,-
[2], 364 p., 11 t., 1 táblázat; [4], (365)-634,[1] p., 4 t.
Több száz szövegközti ábrával. /Zichy Jenő gróf harmadik ázsiai utazása. I. kötet./ Magyar-német bilingvis. Néhány lapszéli grafit bejegyzéssel. Az első kötet bevezetőjében egy ív felcserélve. Hiány nincs. Korabeli félvászon-kötésben, jó állapotban. 30,1 cm.1 60.000,-
210. International Drawing Congress. London 1908. Illustrated Handbook to The Exhibition. Edited by Keighley Snowden. Photographs by Reginald Haines. London, 1908, Offices of the Congress. (Print. Pall Mall Press). VIII, 108, IX-XIX,[1] p.
215. Jaschik Álmos: A könyvkötőmesterség. Bp., 1922, Népszava. (Világosság ny.). 258 p. (260 helyett!) /Műszaki Könyvtár XXXII./ Későbbi vászonkötésben. 19,3 cm.1 3.000,29
Krisztina Antikvárium
JÁTÉKOK
220. Lóverseny. Századfordulós társasjáték német nyelvű kőnyomatú táblája. Hozzá az eredeti doboz teteje, belső oldalára ragasztva a magyar nyelvű játékszabály és a magyar forgalmazó reklámja: „Kanitz C. Papir- író és rajzszerek raktára Budapest. Dorotya utcza 12.” Táblaméret: 30,5×62,5 cm. Három részbe hajtva.1 5.000,-
216. Capitaly. Társasjáték. H. é. [1940 körül], ny. n. Játéktábla + Kiadói doboz tartozékokkal, játékszabállyal. „A Capitaly a viágsikert aratott amerikai Monopoly játék magyar változata.” Tartozékjegyzék hiányában nem tudom megállapítani, hogy hiányos e. A doboz záró részén ragasztással.1 6.000,217. Go-Bang. Japanisches Farben- u. Gesellschafts-Spiel. Játéktábla + korongok eredeti dobozukban. Német és magyar nyelvű szabályleírással. Koronghiányos, de játszani így is lehet vele. 5.000,-
221. Salta. Táblás játék. Figurahiánnyal. Az eredeti doboz felhasználásával készült újabb dobozban. 3.000,-
217. tétel
222. Szóló bridzs játék. Az eredeti amerikai játéktáblával. Hozzá fénymásolatban: 3 magyar nyelvű játszmasorozat (20-20 játék) és magyar nyelvű játékismertetések (3 db). Később készített fa dobozban.1 10.000,-
218. tétel
218. Gombos Olympia. Tervezte Gyarmathy Istvánné. /Nemzeti sportjátékok 2./ Bp., 1936, Piatnik. A doboztetőn Pályi Jenő rajzával. Táblaméret: 48,2×68,5 cm. Mindkét oldalán játékkal. Szabályfüzet: Bp., [1936], Merkur ny. 15,[1] p. Restaurált eredeti dobozban. 35,7×50,5 cm.1 15.000,-
223. Jávorka Sándor - Csapody Vera: A magyar flóra képekben. Iconographia Florae Hungaricae. 40 színes táblával, 576 oldalon 4017 növény fekete rajzával és 72 fényképpel. Bp., (1934), K. M. Természettud. Társ. - Studium. (Egyetemi ny.). 23,[2] p., 40 t.
219. Lotto. Német nyelvű leírással. Nürnberg, é.n., J. W. Spear & Sohne. Tartozék- jegyzék hiányában nem tudom megállapítani, hogy hiányos e. Eredeti dobozában. 1 5.000,-
(színes), [2], 100,[2], 101-262,[2], 263-386,[2], 387480,[2], 481-576,[2] p. + 25 t. (fényképek). Kiadói,
gerincén kopott, festett vászonkötésben. 30,8 cm. 20.000,-
30 219. tétel
223. tétel
Krisztina Antikvárium
224. Jókai Mór: Három királyné. Első kiadás. Bp., 1894, Orsz. Irodalmi Rt. [8], (13)-91,[5] p. Egészoldalas képekkel. Jókai műve a 35. lapig tart. A kötet további részében róla szóló tanulmányok, méltatások találhatók. /Az Ország-Világ könyvesháza. Amateur kiadás./ Korabeli, aranyozott vászonkötésben. 21 cm. Ritka. 6.000,-
228. Juhász Kálmán: Hajdani monostorok a csanádi egyházmegyében. Bp., 1926, Szent-István Akadémia. 182,[1] p. Fűzve, kiadói borítóban. 21,8 cm.1 4.000,229. Kahn József: Budapesti Útmutató. Emlék a főváros látogatóinak 1891-1892. - - „An Illustrated Guide of Budapest” czimű angol munkája után fordította Arany Gyula. Bp., [1891], Hornyánszky. [4], 112,[16] p., 16 t. Lapszámozáson belül számos egészoldalas és szövegközti illusztrációval, hirdetésekkel. Kiadói, kissé vízfoltos félvászon-kötésben. 21,2 cm. Ritka! 8.000,-
225. [Jouy, Victor-Joseph Etienne de]: L’ Hermite de la chaussée-d’Antin, ou Observations sur les mœurs et les usages français au commencement du XIXe siècle. 1-5. kötet. 6.; 6.; 8.; 7.; 8. javított kiadás, kötetenként két rézmetszettel. Paris, 18141818, Pillet. Díszcímlap, XI, 332,[4] p., 2 t.; [4],
230. Kalmár János: Régi magyar fegyverek. Bp., 1971, Natura. (Szegedi ny.). 430 p. 668 szövegközti képpel, ábrával. A szinte forrás értékű munka 2000 példánya megjelenésekor, igen magas ára ellenére, pillanatok alatt elfogyott. Azóta is becses darabja bármely könyvtárnak. Festett kiadói vászonkötésben, eredeti szí nes védőborítóval. 28,6 cm.1 18.000,-
VI, 396, 2 t.; [4], 356,[4] p., 2 t.; [4], III, 372,[4] p., 2 t.; [4], 348 p., 2 t. Fejezetzáró rézmetszetű
képecskékkel. Korabeli, egységes, gerincén aranyozott félbőr-kötésben. 16,6 cm. (5 db) Jó állapotban. 28.000,-
225. tétel
231. Karácsony Sándor: Magyar ébredés és irodalom. Bp., 1944, Exodus. (Kner ny.). 36,[2] p. Fűzve, kiadói kartonborítóban. Felvágatlan. 20,8 cm. LévaynéHaiman: 1.564. Hozzá tartozik: Karácsony Sándor: A Magyar lélek. 2. kiadás. Bp., 1942, Exodus. (Bethánia ny.). 24 p. Tűzve, kiadói papírborítóban. 15 cm. Hozzá tartozik: Karácsony Sándor: A hegyi beszéd. 2. kiadás. Bp., 1941, Exodus. (Sylvester ny.). 167,[1] p. Rajzos, kiadói kartonborítóban. 20,5 cm. (3 db)1 3.000,-
230. tétel
226. Juhász Gyula versei. Első kiadás. Szeged, 1907, (Dugonics-Ny.). 77 p. A költő első megjelent kötete. Fűzve, kiadói, szürke kartonkötésben. 17,6 cm. Hibátlan példány. 12.000,-
232. Karácsony Sándor: Széchenyi és Katona. Két évforduló. (Gróf Széchenyi István 1791-1860. Katona József 1791-1830). Bp., 1941, Exodus. (Sylvester ny.). 44,[4] p. Kiadói kartonborítóban. 19,7 cm.1 1.000,-
227. Juhász Kálmán: A Csanád-Temesvári püspökség története. (1243-1307). Makó, 1933, Makói Könyvny. [4], 150, [2] p., 11 t. (10 levélen). Szövegközti térképekkel. A csanádi püspökség története (1000–1699) nyolc kötetben jelent meg 1930 és 1947 között. Fűzve, kiadói borítóban. 23,2 cm. 2.000,-
F
233. Kardos László: A huszonegyéves Ady Endre. Gyoma, 1922, Kner. 1 t. (Ady beragasztott képe, lapszámon belül), 88 p. Fűzve, kék kiadói borítóban, arany és fekete 31
Krisztina Antikvárium
237. [Kassák Lajos] Hommage a Lajos Kassák. [Antológia.] [Fordították:] Marc Alyn, Anne-Marie de Backer, Jacqueline Ballman, Jean Bancal, Marcel Bealu, stb. [Válogatta és szerkesztette]: Ladislas Gara [László]. Illustrations Lajos Kassák, Victor Vasarely. Dilbeek - Bruxelles, (1963), La Maison du Poete. ( Impr. Marais). 1 t. (Kassák fényképe), 93,[3] p. Kassák Lajos és Victor Vasarely két-két linómetszetével. Készült 200 géppel számozott példányban, melyből ez a 21. számú. Antológia Kassák Lajos verseinek francia fordításaiból. Fűzve, kiadói kartonborítóban. 20,6 cm.1 8.000,-
keretdísszel, Kozma Lajos körzeteivel. Felvágatlan. Szép példány. 21,4 cm. LévaynéHaiman: 1.330. A címlap verzóján beragasztva: „Alapítója és félévszázadon át vezetője Kner Izidor emlékére a »Magyar Jövő Szövetség« könyaukciója számára felajánlotta Kner Izidor könyvnyomdája Gyoma. Kner Imre Kner Endre 1936.” 6,5×4,4 cm. Lévayné-Haiman: Ø. 4.000,234. Kardos Samu: Báró Wesselényi Miklós élete és munkái. 1-2. kötet. Bp., 1905, Légrády. LXIV, 514 p., 4 t., 8 hasonmás (6 kihajtható); [2], 614,[1] p., 4 t., 8 hasonmás (6 kih., 1 kétleveles). Szövegközti és egészodalas képekkel.
238. Kassák Lajos: Menekülők. Elbeszélések. Első kiadás. [Debrecen, 1933], Nagy Károly és Tsai. 75, [1] p. /Uj írók 3. sz./ Fűzve, kiadói borítóban. 19,5 cm. Jó példány. 4.000,-
Kiadói, egységes, festett, félbőr-kötésben, festett lapszélekkel. A kötéstáblán Wesselényi dombornyomású arcképével. 24,8 cm. (2 db) Jó példány. 9.000,-
239. Keleti Gusztáv: Művészeti dolgozatok. Bp., 1910, Franklin. 652 p. A tartalomból: Tárczalevél Zichy Mihály kiállított fényképeiről.; Mészöly Géza tájképei.; Krisztus Pilátus előtt. Munkácsy Mihály festménye.; Monumentális festészetünkről. Lotz Károly operaházi freskói.; Az aradi Honvédemlék pályatervei.; Az Arany szobor pályázat. Korabeli, aranyozott vászonkötésben. 17,5 cm. 4.000,234. tétel
240. Kelényi B. Ottó: Erhard Schön magyar vonatkozású metszetei. Különös tekintettel Buda 1541. évi ábrázolására. Bp., (1933), Fővárosi Könyvtár. (Bp. Székesfőv. háziny.). 22 p., 2 t. (egy kihajtható). Klny. a Föv. Könyvtár Évkönyv II. kötetből. / Tanulmányok I./ E témában a többi bibliográfiánál bővebb leírásokat tartalmaz. Tűzve, kiadói borítóban. 26,2 cm. 1 3.000,-
237. tétel
235. Kassa. Kiadja a Kassai Kazinczy Társaság. (Előszó: Buczkó Emil. Írták: Wick Béla, Barta István, Révay István, Sziklay Ferenc, András Károly.). (Bp.), 1941, (Athenaeum ny.). 92 p., 1 térkép (kihajtható). Lapszámozáson belül 32 t. Szövegközti ábrákkal. Kiadói, aranyozott vászonkötésben. 31 cm. Ritka 6.000,236. Kassák Lajos: Ajándék az asszonynak. [Versek.] Első kiadás. (Bp., 1916, Cserépfalvi. Hungária ny.). 1 t. (a szerző portréja, Tihanyi Lajos festménye), [48] p. A kötet tipográfiáját Kner Albert tervezte. 600-ból az 565. géppel számozott példány. A három utolsó levél felső sarkából kb. 1 cm. hiányzik. Fűzve, kiadói borítóban. 24 cm. 3.600,-
241. Képes Krónika. Chronicon Pictum. 1-2. kötet (Hasonmás-kiadás). Az első kötet a kódex teljes hasonmása, a második kötet a Krónika latin szövegét, Geréb László magyar nyelvű fordítását, valamint Dercsényi Dezső és Csapodiné Gárdonyi Klára egy-egy tanulmányát tartalmazza. Bp., 1964, Magyar Helikon. (Kossuth ny.). 32
Krisztina Antikvárium
246. „A magyar szovjetköztársaság forradalmi kormányzótanácsa” tagjai: Ágoston Péter, Dovcsák Antal, Haubrich József, Hevesi Gyula, Kun Béla, Kunfi Zsigmond, Ládai István, Landler Jenő, Pogány József, Szabados Sándor, Vágó József, Varga Jenő megíratlan, és Károlyi Mihály miniszterelnök futott képeslevelezőlapon. 13 db. Nagyon ritka sorozat. 16.000,-
[152], 201,[6] p. A 2. kötetben szövegközti képekkel. Bőrkötésben 1000 számozott példány készült. Ez számozatlan. Kiadói bőr- ill. félbőr-kötésben. 33,2 cm. Kiadói kartontokban. Szép kiadvány, jó állapotban.1 1 10.000,KÉPESLEVELEZŐLAPOK 242. Ady Endre. Székely Aladár felvétele. Hátlapján: „Ady szobor-alap javára. Ára 1 korona”. + ennek a képnek 1957-ben Ady születésének 80 évfordulójára kiadott változata. Első és hátsó oldalán erről szóló alkalmi bélyegzéssel.. (2 db)1 2.000,243. Gyűjtemény. 200 db. Színésznők és színészek képei, a XX. század első harmadából. Többségük magyar, kisebb részük külföldi. A képek nagy része színes. Vegyesen, megírva - megíratlanul. Korabeli, szecessziós díszítésű gyűjtő albumban. Az album gerince részben hiányzik, hátlapja foltos. Az utolsó 3 lap sérült és nincs a 200ba számolva. 40, 5 cm. 16.000,-
246. tétel
247. tétel
247. Tungsram. 22 db reklám képeslevelezőlap. Köztük a híres art deko plakátok képei. 12 lapon „Cs” szignóval. Ritka gyűjtemény. 28.000,248. Tungsram. Leporello. 8 lapos kifestő. Szign. Macskássy Gyula. Eredeti borítékjában. 17 cm. 6.000,-
249. Kerber Áron: Az automobil vezetése, szerkezete és kezelése. A teljes vizsgaanyaggal, kérdésekben és feleletekben. Hibák keresése és javítása. Az autó ápolása és karbantartása. Dieselmotoros gépjárművek. 174 számozott és 14 számozatlan ábrával. (2. kiadás.). (Bp.), é.n.[192?], Merkantil Ny. 416,[3] p. A Magyar Könyvészet 19211944.-ben ez a kiadás nincs leírva. Kiadói, aranyozott vászonkötésben. 23 cm. 1 3.600,-
243. tétel
244. A kiskunfélegyházi templom harangja. Öntötte Szlezák László Budapesten 1929-ben. Futott. 1.500,245. A Magas Tátra. Színes fénynyomat. Bp., 1918, Divald és Monostori. Hajtatlan. 13,8×44,9 cm. Hozzá tartozik: ÚjTátrafüred. Fénykép kartonra kasírozva, préselt havasi gyopárral díszítve. Képméret: 9,3×15,2 cm. Lapméret: 13,5×21,8 cm. Műanyag berakóban. (2 db) 5.000,-
245. tétel
33
249. tétel
Krisztina Antikvárium
250. Keresztény magyar közéleti almanach. I-III. kötet. Szerk. Hortobágyi Jenő. I.: A - L. Közgazdasági enciklopédia I. csoport. II.: M - Zs. köt. Közgazdasági enciklopédia II. csoport. Bp., 1940, Pátria ny. IX, 640; [2], 641-1280 p. III.: Erdély. (Az I. és II. kötet pótlásaival). Bp., [1941], Athenaeum. 391 p. A kötetek végén hirdetésekkel. A sorozat IV. kötete: Délvidék. 1944-ben jelent meg. Kiadói, egységes, aranyozott, vászonkötésben. 24,3 cm. (3 db) A III. kötet ritka. 10.000,-
254. Dienes Valéria (1879-1978) filozófus, koreográfus,... levele Wolfinau Magdolna debreceni pedagógusnak címezve. Tartalma: „Egy régi misztérium szövege 1926ból.” 2 A4-es lap gépelt szöveg, Dienes V. javításaival, megjegyzéseivel és aláírásával. + kisebb cédulán: autográf írásával, aláírásával Karácsony alkalmából köszönti a címzettet. Eredeti borítékjában.1 3.600,-
K É Z I R ATO K 251. Arany János (1817-1882) MTA főtitkári autográf aláírásával ellátott értesítés a Magyar Akademia nyomtatott papírján, Tek. Szabó Károly úrnak tiszteletdíj utalványozásáról. Kelt Pest, sept hó 19. 1872. Arany Jánosé mellett Szabó Károly (18241890 történész, bibliográfus) autográf aláírásával. [A nyomtatvány: Pest, 1862, Emich.] 1 lev. Műanyag berakóban. 26,5 cm.1 20.000,-
254. tétel
255. Krúdy Gyula második felesége, Rózsa Zsuzsanna autográf levele kislányához, Krúdy Zsuzsához, „Anyu” aláírással. Kelt 1932. IV. 16. A vélhetően személyesen kézbesített levél kemény magánéletbeli problémát tárgyal: nevezetesen, miért csalta meg és hagyta el férjét, leánya édesapját. A harmincas éveiben járó édesanya mentegeti magát, magyarázza a nehezen magyarázhatót 13 éves leányának. Hat sűrűn beírt oldal eredeti, „Zsuzsikámnak!” feliratú, postatiszta borítékban.1 18.000,-
252. Benczúr Gyula (1844-1920) festő névjegye, hátlapján autográf írásával „ Van szerencsém az aláírt szerződést visszaküldeni...” Kelt 1903. II. 14. 6,5×10,2 cm. 2.000,-
256. A magyar aranycsapat tagjainak aláírása képeslevelezőlapon, a svájci labdarúgó világbajnokságról. Kelt: Zürich, 1954. VI. 19. Az aláírók: Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Grosics Gyula, Zakariás József, Bozsik József, Lantos Mihály, Szojka Ferenc, Gellér Sándor, Gulyás Géza, Tóth József, Csordás Lajos és mások. Összesen 16 autográf aláírás. 8.000,-
252. tétel
253. Bokor József, ifj. (1861-1911) zeneszerző, karmester autográf sorai, aláírásával, arcképes levelezőlapon. Feladva Veszprémben (18)89. márc. 7-én. 1 2.400,-
256. tétel
257. Musculi, Johan kéziratos emlék-, vendégkönyve 1786-ból. Rajzolt, festett 34 253. tétel
Krisztina Antikvárium
címlap, 156 lev., (10 üres). A bejegyzések 1786 és 1789 között keletkeztek és német, latin, francia, görög nyelvűek. Legtöbb Jéna-i keltezésű, de sok más helyszín is található, pl. Andrásfalva, Gombás, Nagyszeben, Szt. Márton, Sopron vagy Weimar. A beírók között sok magyar személyt fedezhetünk fel. Néhány oldalán színes rajzokkal. Tulajdonosa mindenképpen az akkori társadalmi élet sűrűjében mozgott. Későbbi Ex librissel. Eredeti félbőr-kötésben. Haránt alakú. 11,3×19 cm. Hozzá tartozik: A korábbi tulajdonos jegyzete a könyvben található beírók aláírásairól (legtöbbjét megfejtette) és a beírások helyszínéről, dátumáról. 7db A4 lev. Igen ér120.000,dekes kordokumentum.
gráf aláírással. A bírálat gépelt aláírása: Dr. Gerő László. Nyomtatásban nem jelent meg! Korabeli félvászon-kötésben. 29,5 cm.1 12.000,-
258. tétel
260. tétel
259. Schoen Arnold (1887-1973) művészettörténész: Kik építették újjá Budát az 1686. évi romokból? Gépírat, a szerző autográf aláírásával. Kelt Bp. 1956, okt. 15. 18 db A5 méretű sztl. levél. A szerző 426 korabeli építő nevét kutatta fel. 3.000,260. Schoen Arnold: Az óbudai Zichy-kastély. Gépirat, a szerző autográf aláírásával. 4 db A5 méretű levél, jobb felső sarkában számozva. + 4 db fénykép: a kastély alaprajza, részletei, stb. + Elismervény 500 -ft. -ról, melyet e munkájáért a szerző felvett. Schoen autográf aláírásával. Kelt 1957. XI. 16. 1 db A5 lev. Borítékban. (9 db)12.600,261. Simonyi Imre (1920-1994) költő levelei Lipták Pál a békéscsabai Megyei Könyvtár igazgatójához és Lipták István nyomdavezető?-höz. A levelek a költő Gyulai krétarajzok c. kötetének kiadásával kapcsolatosak. 22 levél többségében az eredeti borítékokkal, a kötet gépelt változatával és korrektúra példányával együtt kötetbe rendezve. Érdekes dokumentumai egy kötet születésének. Hozzá tartozik: Simonyi Imre: Gyulai krétarajzok. Versek. Békéscsaba, 1976, Békéscsabai Megyei Könyvtár háziny. [8] p. A kötetben közölt rajzok Székelyhidi Attila munkái. 250-ből a 227. sz példány, a szerző aláírásával. Kiadói, ragasztott kötésben, eredeti borítóban. 30,8 cm. (2 db) 20.000,-
257. tétel
258. Nyitrai Elek: Egy pesti telektömb története. (A Deák Ferenc-utca, Váci-utca, Régi posta-utca és a Duna által határolt terület kialakulása.) Gépirat. Az első levélen alul: „Irtam 1949-1954.” [2], 112 lev., X p., 1 térkép (kihajtható). Hiány: 66-67. lev. (valószínűleg szándékosan be sem kötötték) és 97. lev. A kötetbe helyezve: Nyitrai Elek, „Major Máté műegyetemi tanár elvtárs”nak címzett kérelme, hogy e tanulmányát „premizálás végett a Főbizottság elé terjeszteni szíveskedjék” Kelt Bp., 1954, okt. 25. Autográf aláírásával. + 2 gépelt levél „A Tudományos Akadémia Építészettörténeti Főbizottságának” címezve. Tárgya a tanulmány bírálata. [Kedvező]. Kelt Bp., 1954. nov. 19. Valamint a lapon alul: 3000 Ft. prémium kifizetésére tett javaslat. Kelt Bp., 1954. XII. 15. Három olvashatatlan auto35
261. tétel
Krisztina Antikvárium
262. Trefort Ágoston (1817-1888) politikus, publicista, a Földmívelés- ipar- és kereskedelemügyi Minister fejléces levélpapírján (más kézzel) írt kinevezési okmány autográf aláírásával. Címzettje Tek. Kauser József. Tartalma: „A párisi közkiállítási magyar kormánybizottság szervezési szabályzata alapján és az ország. központi bizottság javaslatára kinevezem Önt a magyar kormány bizottság építészmérnökévé és felhívom, hogy működését e minőségben Párisban azonnal kezdje meg. ...” Kelt Budapesten, 1878. márc. 3-án. Kauser József (1848-1919) építész, sok bp.-i épület építője. Egy lev. hajtva, boríték nélkül. 1 10.000,-
felül sérüléssel. Fel- és körülvágatlan. 25,3 cm. Ritka. 4.000,266. Kiszely Gyula: A magyar államkormányzás jövője. 1-2. kötet. Bp., [19281930], Vármegyei Könyvkiadó, Pesti Könyvny. VIII, 245,[7]; [4], 371 p. Aranyozott kiadói félbőr- (1. kötet) és vászonkötésben (2. kötet). Nem biztos, hogy a 2. kötet is megjelent félbőr-kötésben! 23 cm. (2 db) Ritka. 10.000,267. Kner Erzsébet: Könyvkötések - műhelyéből. 1925-1935. Tipografizálta Haiman-Kner György. Gyoma, 1935, Kner. [32] p. Gazdagon illusztrálva. Tűzve, kiadói kartonborítóban. 21 cm. Lévayné-Haiman: 6.285. 3.600,268. Kodolányi János: Sötétség. Kis regény. [Debrecen, 1934], Nagy Károly. 63 p. A szerző dedikációjával. /Uj írók. 1. szám./ Fűzve, kissé sérült, kiadói borítóban. 19,4 cm. 2.000,-
263. Kiképzési képsorozatok. Kiadja a Honvéd Altiszti Folyóirat szerkesztősége. 1. füzet. Bp., 1940, (Ladányi Jánosné ny.). 219 p. A füzetben képregényszerűen ismertetik a katonai teendők hibás és helyes végrehajtását. Modern félvászon-kötésben, az eredeti borító belekötve. 24,5 cm. Ritka. 12.000,-
269. Kollár, Ján: Básnĕ. [Versek.] Első kiadás. Prage, 1821, J. Fetterlové z Wildenbrunu. 88 p. Ján Kollár (magyar nevén: Kollár János) (1793-1852) cseh nyelven író szlovák származású lelkész, költő, esztéta, népdalgyűjtő, „nemzetébresztő”, a pánszláv testvériség ideológusa. 30 éven át a pesti szlovák evangélikus gyülekezet lelkésze volt a Deák téri templomban. Korabeli, festett kartonkötésben. 17,8 cm.1 16.000,-
263. tétel
264. Kisch, Egon Erwin: A titkos Kína. (Ford. Barkóczy István). [Riportkönyv]. Bratislava-Pozsony, (1937), Prager. (Slov. Grafia ny.). 228,[2] p. Ex librissel. /Az új Európa könyvesháza/. Kiadói félbőr-kötésben. 19,1 cm. 2.400,265. Kislégi Nagy Dénes: Hires kereskedők. Bp., 1940. Tébe. (Szeged Városi Ny.). 172,[2] p. /Tébe Könyvtár 105./ Fűzve, kiadói papírborítóban. Gerincén
269. tétel
36
270. tétel
Krisztina Antikvárium
270. [Koller József]: Imago heroum, qui de cognatis… Pálffi de Erdőd et Erdődi et Monyorókerék… ad aetatem hanc in Reip. emolumenta longe maxima floruere …Honori… neo-magistrorum dum… promotore Emerico Tolvay [Imre] phil. laurea condecorarentur oblata. Tyrnaviae, 1729, Typ. Academicis. [8], 165,[2] p., 1 t. (kihajtható rézmetszet). Későbbi, gerincénél töredezett félpergamen-kötésben. 15 cm. 1 10.000,-
József: Magyari István. Ungvárott, 1888, Fésüs ny. 31 p. Régebbi gyűjteményi bélyegzésekkel. M. I. evangélikus egyházi író. 1590-től Sárváron Nádasdy Ferenc udvari prédikátora. 1594-ben részt vett Esztergom ostromában. Fűzve, kiadói borítóban. 22,1 cm. (2 db) 2.000,277. Kozma Miklós: Az összeomlás. 1918-19. [Bp., 1933], Athenaeum. 411 p. Kiadói, festett vászonkötésben. 23,3 cm. Jó példány. 8.000,-
271. Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépítése Trianon után. Szerk. Békássy Jenő. Bp., [1930], Viktoria ny. 322,[1] p. Életrajzokkal, arcképekkel. Könyvtári duplum. Kiadói, festett, aranyozott vászonkötésben. 24,5 cm. Jó példány. Ritka. 12.000,-
278. Kovács S. Aladár - Bogdánffy Ödön: Vízépítészet az 1896. évi ezredéves országos kiállításon. Kiadja az 1896. évi ezredéves országos kiállítás vízügyi alcsoportjának rendező bizottsága. Bp., 1897, Hornyánszky. [6], 94 p., 1 lev. (sajtóhibák), 26 t. Ex librissel. Festett, szecessziós kiadói vászonkötésben. 34,7 cm.1 12.000,-
272. Kornis Gyula: Kultúra és politika. Tanulmányok. Bp., 1928, Franklin. 1 t. (címkép), 345 p. Kiadói, aranyozott vászon sorozatkötésben. 24,8 cm.1 2.200,273. Kornis Gyula: A kultúra válsága. Bp., 1934, Franklin. 255 p. Helyenként grafit aláhúzásokkal. Kiadói, aranyozott vászon sorozatkötésben. 24,8 cm.1 2.600,274. Kosáry Domokos: A Görgey-kérdés és története. Bp., 1936, K.M. Egyetemi Ny. 328,[2] p. Korabeli vászonkötésben. 20,8 cm.1 3.600,275. Kosztolányi Dezső: A bús férfi panaszai. Első kiadás. (Bp., 1924), Genius. (Franklin ny.). 104 p., 4 t. (színes). Ezek a színes táblák a példányok jelentős részéből hiányoznak. A kolofon szerint egészbőrbe kötve mindössze 20 számozott példány készült. Ez számozatlan. Kosztolányi 1935ben kelt autográf aláírásával. A kötést Leidenfrost Sándor tervezte, Gottermayer Nándor készítette. Kiadói, díszesen aranyozott bőrkötésben. 13 cm.1 16.000,-
278. tétel
279. tétel
279. Kölesy Vincze Károly: Nemzeti Plutarkus vagy A’ Magyarország’ ’s a vele egyesült Tartományok’ Nevezetes Férjfiainak Életleirásaik. Hív forrásokból merítette, ’s időszakasz szerént előadta - -. [Első kötet.] Pest, 1815, Trattner János Tamás. 1 t. (hiányzik), 270 p. Címlapján tulajdonosi bejegyzéssel. Későbbi félvászon-kötésben. 17,9 cm. 6.000,280. (Kőváry) Kővári László: Erdély története 1848-49-ben. Pest, 1861, Emich. [2], 279 p. Dr. Ballagi Aladár könyvtárából. Későbbi, bordázott gerincű félbőr-kötésben. Az eredeti borító belekötve. 20,2 cm. Szép példány.1 20.000,-
276. Kovács Géza: Magyari István. Bp., 1902, Rózsa ny. 54 p. Tűzve, kiadói borítóban. 24,4 cm. Hozzá tartozik: Zimányi 41
Krisztina Antikvárium
281. A közbiztonság almanachja 1910. évre. Első évfolyam. Szerkesztik: Gegus Dániel, Székely Vladimir. Kiadótulajdonos Mezei Sándor. Bp., 1909, Légrády Testvérek ny. 614,[4] p. Az előzéklapokon, a 144. lap után egy levélen és a kötet végén további 3 levélen reklámokkal. Egészoldalas és szövegközti képekkel és hirdetésekkel gazdagon illusztrált. A nagyobb városok rendőrségeinek rövid ismertetése mellett az év bűnügyi krónikáival és Pekár Gyula, Szomaházy István, Molnár Ferenc, Tábori Kornél, stb. írásaival. Aranyozott, kiadói vászonkötésben, apróbb kopásokkal, a hátsó kötéstáblára kasírozott reklámmal. 23,3 cm.1 8.500,-
kek 1890-1926. 2. kiadás. 1-2. köt. Bp., 1928, Wodianer F. és Fiai. 1 t. (a szerző port-
réja), VI, 448; VII, (449)-603(helyesen: 863),[1] p.
Fűzve, kiadói kartonborítóban. Körülvágatlan. 26 cm. (2 db) 10.000,-
283. tétel
284. tétel
285. Krohn Gyula: A finnugor népek pogány istentisztelete. Bp., 1908, MTA. (Hornyánszky ny.). [4], 384,[1] p. Szövegközti képekkel. /MTA könyvkiadó váll. Új folyam, 73. kötet./ Helyenként grafit aláhúzásokkal. Korabeli félvászon-kötésben. Az eredeti borító belekötve. 20 cm.1 6.500,281. tétel
286. Krúdy Gyula: Az első Habsburg. Első kiadás. Bp., [1931], Franklin. 160 p. Kiadói, festett vászonkötésben. 19,2 cm.1 2.800,-
282. tétel
282. A közlekedés biztonságáért. (Fényképezte Vértes Tivadar. Kiadja a Belügyminisztérium Közlekedési Csoportfőnöksége... Bp., 1967, Zrínyi ny.). [65] p. Ebből 59 oldalon igen érdekes képekkel. Kiadói illusztrált vászonkötésben. 30,7 cm.1 5.000,-
287. Krúdy Gyula: Őszi versenyek. Gyoma, 1946, A Válasz. (Kner ny.). 111, [9] p. Lapszámozáson belül Szabó Vladimir 11 egészoldalas rajzával. Számozott, ez a 402. sz. példány. Fűzve, kiadói, rajzos kartonborítóban. 14,3 cm. Hibátlan példány.1 4.000,-
283. Kratochvil Károly, szent kereszthegyi: A székely hadosztály 1918-19 évi bolsevistaellenes és ellenforradalmi harcai a székely dicsőségért, Erdélyért, Magyarország területi épségéért és Európáért. I. (Unicus.) Okmányok alapján írta:- -. (Bp.), [1938], Székely Hadosztály Egyesület. (Gyarmati és Bősz ny.). 134 p. Szövegközti térképvázlatokkal, képekkel. A mű 1945-ben a tiltott könyvek listájára került. Modern vászonkötésben. Az eredeti borítófedél belekötve. 20 cm. Ritka. 15.000,-
288. Kuncz Ignácz: A Nemzetállam tankönyve. 3. bővített kiadás. Kolozsvár, 1902, Stein János. (Neuwald ny. Bp.). XIX, 439 p. Régi tulajdonosi bélyegzéssel, a szövegben ceruza aláhúzásokkal. Aranyozott gerincű félvászon-kötésben. 21,7 cm.1 3.200,289. Láng Lajos: A statisztika története. Bevezetésül Magyarország statisztikájához. Bp., 1913, Grill. (Nap ny.). IX,[3], 434,[1] p., 2 t. (kétlapos, 1 kihajtható). Aranyozott gerincű vászonkötésben. 23,6 cm.1 8.000,-
284. Kristóffy József: Magyarország kálváriája. Az összeomlás útja. Politikai emlé42
Krisztina Antikvárium
290. Lantos Béla: És élet, csókold meg őt. Versek. Kassák Lajos előszavával. Bp., 1927, Kozmosz. (Bruck Andor ny.). 52 p. A borítót tervezte Krausz Dezső. Készült 585 példányban. A szerző hos�szas dedikációjával. A kötetbe helyezve a szerző egy másik lapra írt dedikációja. Kiadói, színes kartonkötésben. 20 cm. 1 5.000,-
számára. 2./ Hozzákötve: Áldor Imre: Mohamed élete. Bp., 1874, Franklin. 112 p. /Történelmi könyvtár 3. füzet./ Hozzákötve: [Áldor Imre]: A nagy Napoleon császár története. 120 p. /Történelmi könyvtár 4. füzet./ Későbbi félvászon-kötésben. 18 cm.1 4.000,-
293. tétel
290. tétel
294. Le livre Hongrois. Son rajonnement, sa beauté, ses services rendus aux littératures européennes. Offert par l’Association des Editeurs et des Libraires de Hongrie. (Paris, 1937). [Bp., 1937, Révai.] 46 p., 8 t. Hankiss János tanulmányával. Molnár C. Pál, Kolozsváry Sándor, Fáy Dezső, Divéky József, Dallos Hanna és mások szövegközti fametszetű illusztrációival. Fűzve, kiadói kartonborítóban. 17 cm. 2.400,-
291. tétel
291. Layer, Karl: Oberungarische habaner Fayencen. Mit 70 Abbildungen nach Aufnahmen von Josef Pécsi. Berlin - Leipzig Wien, (1927), Hübsch. XVII p., 1 lev., 70 p. (képanyag), 7 lev. (a kiadó kétszínnyomású könyvismertetői). Layer Károly (18781937) művészettörténész, az Iparművészeti Múzeum igazgatója. Kiállításokat rendezett, tanulmányokat írt... többek közt ezt is. Kiadói festett vászonkötésben. 26,6 cm. Ritka. 14.000,-
295. Légrády Elek: A volt m. kir. pécsi 19. honvéd gyalogezred és alakulatainak... története. Szerk. biz. Kovács Károly, Világhy László, Sillay Jenő, Magyary-Kossa Béla, Decleva Zoltán. Összeállította és a vázlatokat rajzolta: - -. Pécs, 1938, Haladás ny. 7 t. (5 levélen), [14], 17-573,[3], 67,[1] p. Szövegközti képekkel és térképvázlatokkal gazdagon illusztrált. A 443. oldaltól több száz katonai életrajzzal és arcképpel. A kötetbe helyezve az eredeti vételi számla. Kiadói, aranyozott vászonkötésben. 31 cm.1 12.000,-
292. Lázár Béla: Egy magyar gyűjtemény. Petrovics Elek előszavával. (Wolfner Gyula gyűjteménye.). Bp., 1922, (Légrády ny.). 115,[3] p., 26(!) t. (16 levélen), CXXVII p. (képanyag). 12 beragasztott szövegközti képpel. A szövegközti táblák 31-ig lettek számozva. A 113. oldalon lévő „Képek jegyzéke”-ből azonban kiderül, hogy öt számon nincs kép, tehát hiány sincs! Bordázott gerincű, aranyozott félbőr-kötésben. 24,8 cm.1 8.000,-
296. Lengyel Géza: Méhek és virágok. Bp., 1943, OMME. (Általános ny.). 239 p. 106 szövegközti ábrával. Fűzve, kiadói papírborítóban. A könyvtest elvált a borítótól. 23,5 cm. 2.000,297. Lepold Antal: Esztergom régi látképei. Bp., 1944, Stephaneum ny. 62 p., 15 t. (8 levélen). /A Szent István Akadémia II. oszt. értekezései III. kötet. 5. sz./ Fűzve, javított kiadói borítóban. 24 cm.1 3.600,-
293. Lázár Gyula: Washington. Élet- és jellemrajz. Irving, Bancroft s mások nyomán írta - -. Pest, 1872, Heckenast Gusztáv. 118,[2] p. /Történelmi könyvtár az ifjuság 43
Krisztina Antikvárium
298. [Leprince de Beaumont, JeanneMarie]: Montier aszszonynak a maga leányával el-férjezett *** Mark-grófnéval közlött tanúlságos igen jeles, és mindenféle uri rendnek nemes mulatására nagyon alkalmatos Levelei. Németből magyarázta bodóbaári és nagy-lútséi Mészáros Ignátz. Pest, 1793, Trattner [8], 320,[4] p. A kor kedvelt műfaja volt a levél-regény. „Kazinczy: Bácsmegyey-je (1789) után ez a második magyarul megjelent ilyen mű. Egy anya leányának ad erkölcsi jó tanácsokat, valósághű formában.” Későbbi kartonkötésben. Körülvágatlan. 20,2 cm.1 12.000,-
298. tétel
adás után ford. Öreg János. A fordítást átvizsgálta és bevezette Pulszky Ferencz. 1-2. kötet. Bp., 1876, K.M. Term.-tud.-i Társ. (Franklin ny.). 1 t. (színes, kőnyomat),
XXIII, [1], 350, [2] p., 2 t.; LVIII, [2], 324 p., 1 t. (színes kőnyomat). 228 szövegközti famet-
szetű ábrával. /Term.-tud.-i könyvtár IX-X. kötet./ Kiadói, kissé kopott vászonkötésben. 22,8 cm. (2 db)1 6.000,301. Lukinich Imre: A bethleni gróf Bethlen család története. Bp., (1927), Athenaeum. [6], 591 p., 12 t. (3 színes). 439 egészoldalas és szövegközti képpel, ábrával. A rajzok K. Sebestyén József és Bundschuh Ottó festőművészek munkái. Kiadói, aranyozott vászonkötésben. 28 cm. Jó példány.1 16.000,302. Maeterlinck, Maurice: Tintagiles halála. Ford. Keleti Arthur. Balogh István fába metszett rajzaival. (Bp.), 1923, Sacelláry Pál. (Globus ny.). 41,[2] p. Fejezetkezdő fametszetekkel. Keleti Arthur 1926-ban kelt, „Boross Elemérnek - a költőnek” szóló dedikációjával. 500 számozott példányban készült. Ez számozatlan. Fűzve, kiadói, kissé töredezett kartonborítóban. 25,5 cm. 4.000,-
301. tétel
299. Lipthay Sándor, kisfaludi: Vasútépítéstan. I-III. kötet (öt kötetbe kötve). I. kötet: Általános rész. II. kötet: 1. füzet: A vágány. 2. füzet: Kereszteződések és kitérők. 3. füzet: Fordító korongok és tolópadok; felépítményi árelemzések. III. kötet: 1. füzet: Geometriai előmunkálatok; költségek elemzése. 2. füzet: A pályatest; vízfolyásokkal való kereszteződések. Bp., 1885-1902, Magyar Mérnök- és Építész-Egylet. XIV, 324 p.; X,
303. Magyar asszonyok lexikona. Összeállította, előszóval és történelmi résszel ellátta Bozzay Margit. Bp., 1931, (Stephaneum ny.). VI, [4] p., 1066 h., [1] p. + 1 lev. (hibajavítás). Lapszámozáson belül 745 arcképpel. Kiadói, aranyozott félbőr-kötésben. 24,6 cm. 6.000,-
269 p.; X, 498 p.; VII, 282 p.; VIII, 319 p., 3t. (1 kih., 2 dupla),VII, 282,[1] p. Több száz szövegköz-
ti rajzzal, ábrával. A sorozathoz 1908-ban még megjelent 137 lap terjedelemben a III. kötet 3. füzete: Utakkal való kereszteződések; rendkívüli műépítmények; völgy-áthidalások címmel. Korabeli, egységes vászonkötésben. 25,5 cm. (5 db)1 12.000,-
304. A Magyar Bibliophil Társaság Ifjusági- és gyermek-képeskönyv kiállítása az Iparművészeti Múzeumban. Rendezte Majovszky Pál. („Ezen katalógus kéziratát dr. Szőnyi László írta, előszavával ellátta Lestyán Sándor, sajtó alá rendezte Reiter László.”). Bp., 1921, Magy. Bibliophil Társ. 39 p. 500-ból ez a 159. kézzel számozott példány. Korábbi gyűjteményi bélyegzésekkel. Fűzve, kiadói kartonborítóban. 24,2 cm. 2.800,-
300. Lubbock, John: A történelem előtti idők, megvilágítva a régi maradványok s az újabbkori vadnépek életmódja és szokásai által. Az eredeti 3. ki44
Krisztina Antikvárium
305. Magyar czimeres emlékek. I-III. füzet, egybekötve. Közli Fejérpataky László (I-II. füzet), Áldásy Antal (III. füzet.). Bp., 1901-1902-1926, Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság. (Franklin ny.). 86,[1] p., 25 t.; 68,[1] p., 25 t.; 92,[1] p., 31 t. A táblák színes címer rajzok. /Monumenta Hungariæ Heraldica./ Teljes, több nem jelent meg! Későbbi vászonkötésben. Az eredeti füzetborítók belekötve. Körülvágatlan. 30 cm. Ritka! 80.000,-
305. tétel
mell. (térképvázlatok), 2 mell., 35, 35 p (német és angol nyelvű képmagyarázatok). Lapszámozáson belül 789 képpel, 10 térképvázlattal. Radnóczy Antal dedikációjával. Magyar-német-angol-francia nyelvű kiadvány. Kiadói, aranyozott vászonkötésben. 30,2 cm. Ritka. 5.000,309. A magyar királyi budapesti 29. honvéd gyalogezred és a magyar királyi 29. népfölkelő gyalogezred hadtörténeti emlékkönyve. Összeáll. Sgardelli Caesar. Bp., 1936, Merkantil ny. 424 p. Gazdag szövegközti és egészoldalas képanyaggal. A 257. oldaltól névjegyzékek, a 367. oldaltól arcképek. Kiadói, aranyozott vászonkötésben. 30,6 cm. 10.000,310. Magyar művelődéstörténeti kislexikon. A tört. segédtudományok alapfogalmaival, a fontosabb kútfők rövid ismertetésével és a középkori latinság fontosabb tört(éneti) kifejezéseivel. Összeáll.: Zsámbéki László. (Szeged), 1937, (Szegedi Uj nemzedék Lapváll. Rt.). 415 p. Néhány helyen aláhúzásokkal. Korabeli félbőr-kötésben. A kötet első táblájáról a papírborítás lekopott. 17,5 cm. Ritka. 3.000,-
308. tétel
306. [Magyar Elek]: Az inyesmester 1000 uj receptje. Bp., 1935, Athenaeum. 255 p. Kiadói, festett vászonkötésben. 22,8 cm. Éliás - Szántó: 276. 5.000,-
311. A Magyar Nemesfémipar évkönyve 1932. Szerk. Berkovits Oszkár és Supka Géza. Bp., 1932, A Nemesfémiparosok, Kereskedők és Órások Orsz. Szöv. (Merkantil ny.). 226,[6] p. Szövegközti ábrákkal. /Nemesfémipari Szakkönyvtár 10. sz./ Korabeli félvászon-kötésben. 18 cm.1 2.800,-
307. A magyar ipar. Szerk.: Árvay József. Bp., 1941, Halász Pál. (Athenaeum ny.). 494 p., 144,[6] p. (A magyar kézművesipar), 160 p. (adattár). Szövegközti képekkel. „Ez a könyv impozáns képet ad a magyar ipar kialakulásáról, fejlődéséről és nagyságáról.” A kötet közepén néhány levél javítva. Kiadói, aranyozott vászonkötésben. 31,3 cm. 5.000,-
312. Magyar piaristák a XIX. és XX. században. Életrajzi vázlatok. Szerk. Balanyi György. Bp., 1942, Szent István-Társ. (Stephaneum ny.). 465,[2] p. 36 egészoldalas képpel. Címlapján névbeírással. 36 életrajzzal, névjegyzékekkel. Új vászonkötésben, az eredeti borító belekötve. 25,3 cm.1 5.000,Magyar Történeti Életrajzok
307. tétel
308. A m(agyar) kir(ályi) fegyveres erők képeskrónikája (1919-1945). Szerk. A Vitézi Szék szerkesztő bizottsága - Radnóczy Antal. (München, 1977, Danubia ny.). 300 p., 4 mell. (kihajtható, színes), 13
F
313. Szabó László, bártfai: Ghymesi Forgách Ferencz 1535-1577. Bp., 1904, Magy. Tört. Társ. (Athenaeum.). [4], 228 p., 10 t. (4 kihajtható). 100 egészoldalas, illetve 45
Krisztina Antikvárium
szövegközti képpel. /XX. évf. 1-2. füzet./ Fűzve, kiadói borítóban. 25,5 cm.1 3.600,-
317. Vértesy Jenő: Kölcsey Ferenc. Bp., 1906, Magyar Történelmi Társulat (Athenaeum ny.). [4], 209 p., 6 t., 2 mell. (hasonmás, kihajtható, az egyik kétlapos). 75 egészoldalas, illetve szövegközti képpel. /XXII. évf. 4-5. füzet./ Fűzve, kiadói borítóban. 25,5 cm.1 3.600,-
314. Szinnyei Ferenc: Bacsányi János. (1763–1845). Bp., 1904, Magyar Történelmi Társulat (Athenaeum ny.). [4], 210 p., 4 t., 2 hasonmás (1 kihajtható). 61 egészoldalas, illetve szövegközti képpel. /XX. évf. 3–4. füzet./ Fűzve, kiadói borítóban. Felvágatlan. 25,5 cm. 3.600,-
318. Veress Endre: Berzeviczy Márton (1538-1596). Bp., 1911, Magyar Történelmi Társulat (Athenaeum ny.). [4], 228 p., 7 t. (ebből 4 kétlapos). 101 egészoldalas, illetve szövegközti képpel. /XXVII. évf. 1-2. füzet./ Bordázott gerincű, amatőr félbőrkötésben. Az eredeti borító belekötve. 24,6 cm.1 3.600,319. Ferenczi Zoltán: Rimay János (1573-1631). Bp., 1911, Magyar Történelmi Társulat (Athenaeum ny.). 264 p., 8 t. 114 egészoldalas, illetve szövegközti képpel. /XXVII. évf. 3-5. füzet./ Bordázott gerincű, amatőr félbőr-kötésben. 24,6 cm. 1 3.600,-
314. tétel
315. Veress Endre: Zalánkeményi Kakas István. Bp., 1905, Magyar Történelmi Társulat (Athenaeum ny.). [4], 168 p., 5 t., 1 hasonmás (színes), 1 térkép (kihajtható). 49 egészoldalas, illetve szövegközti képpel. Grafit bejegyzésekkel. /XXI. évf. 1–2. füzet./ Fűzve, kiadói borítóban. Felvágatlan. 25,5 cm. 3.600,-
315. tétel
XXXI. évf. 1-5. füzet. Lásd: 114. tétel. [Bocs!] 320. Dézsi Lajos: Báró Jósika Miklós (1794-1865). Bp., 1916, Magyar Történelmi Társulat (Athenaeum ny.). 451 p., 7 t., 1 hasonmás (kétoldalas). 160 egészoldalas, illetve szövegközti képpel. /XXXII. évf. l-5. füzet./ Fűzve, kiadói borítóban. 25,5 cm. 6.000,321. Márki Sándor: Horváth Mihály (1809–1878) A Magyar Történelmi Társulat alapításának félszázados évfordulójára. Bp., 1917, Magyar Történelmi Társulat (Athenaeum ny.). [4], 388 p., 6 t. 140 egészoldalas, illetve szövegközti képpel. /XXXIII. évf. 1–5. füzet./ Kiadói, kissé kopottas borítóban. 25,5 cm.1 6.000,-
321. tétel
316. Tóth Szabó Pál: Szatmári György prímás (1457-1524). Bp., 1906, Magyar Történelmi Társulat (Athenaeum ny.). [4], 315 p., 8 t. 93 egészoldalas, illetve szövegközti képpel. /XXII. évf. l-3. füzet./ Fűzve, kiadói borítóban. 25,5 cm.1 3.600,-
322. A Magyar Tud. Akadémia kiadásában megjelent munkáknak és a folyóiratok tartalmának betűrendes czímjegyzéke 18891910. 1-2. rész. [Összeáll. Tiringer Béla?] 46
Krisztina Antikvárium
325. A Magyar Zsidó Hadi Archívum almanachja. 1914-1916. Szerkesztők: Hevesi Simon, Polnay Jenő és Patai József. Bp., 1916, A Magyar Zsidó Hadi Archívum és az Országos Magyar Izr. Közműv. Egyesület. (Róvó Aladár ny.). 158,[2] p., 26 t. (16 levélen). Szövegközti képekkel, rajzokkal. Az eredeti borító felhasználásával készült kartonkötésben. 31 cm.1 15.000,-
Bp., 1911, MTA. (Károlyi ny.). 592; 5931188 p. Poss. Dr. Forgács Béla. Egységes, kissé későbbi, aranyozott és bordázott gerincű félbőr-kötésben. 19,6 cm. (2 db) Ritka bibliográfiai szakmunka! 10.000,323. A Magyar Vendéglátóipari Múzeum évkönyve I. Bp., 1970, (Békés megyei Nyomdaip. váll., Gyula). 298 p. Egészoldalas és szövegközti képekkel. Fűzve, kiadói borítóban. 24 cm. Hozzá tartozik: A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve (II.). Bp., 1976, (Alföldi Ny., Debrecen). 348 p., 1 t. (kihajtható). Egészoldalas és szövegközti képekkel. Több oldalán kihúzásokkal, jelölésekkel. Fűzve, kiadói borítóban. 24 cm. Hozzá tartozik: A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve (III.). Bp., 1982, (Veszprém megyei Ny. Váll.). 272 p. Egészoldalas és szövegközti képekkel. Fűzve, kiadói borítóban. Helyenként felvágatlan. 24 cm. Mindhárom kötetben francia, német, angol és orosz nyelvű összefoglalókkal. (3 db) 8.000,-
326. Magyarok és románok. Szerk.: Deér József és Gáldi László. I-II. kötet. Bp., 1943-1944, Athenaeum. VII, 667 p., 7 t., 9. térk. (kihajtható), 2 térkép mell. Makkai László tanulmányához. (Ez a két térkép az utóbbi években árverésen szereplő példányok többségéből hiányzott!); [4], 584 p., 14 t. Szövegközti ábrákkal. /A Magyar Történettud. Intézet évkönyve. 1943-1944./ Kniezsa István, Makkai László, Jakó Zsigmond, Benda Kálmán, Mikó Imre, Lukinich Imre, Vargyas Lajos és mások magas szinvonalú tanulmányaival. Poss. Spiro György. Széchenyi Istvánt ábrázoló ex librissel. Fűzve, kiadói papírborítóban. Felvágatlan példány. 25,3 cm. (2 db)1 24.000,-
324. [Magyar zene]. 12 db Colorvox népi motívumokkal illusztrált, 45-ös fordulatszámú hanglemez, jó állapotban. Bartók B. (3 db), Kodály Z. (3 db), Farkas F. (1), Gulyás L. (1) és további (4) mű. Bp., é.n., Képzőművészeti Alap - Hanglemezgyár Offset ny. Színes. 20×15 cm. A „MEDIMPEX” számára készül kiadás, a lemezek hátoldalán angol, német és francia nyelvű szöveggel. 2 kivételével eredeti celofán tokban. (12 db) 8.000,-
326. tétel
324. tétel
327. tétel
327. Magyarország. Különlenyomat a Pallas Nagy Lexikonából. A szövegben 13 ábra; külön mellékletül 51 kép, ezek közt 19 színnyomat, 1 réznyomat és 13 térkép. Bp., 1896, Pallas. 1 t. (réznyomat), [4], 64, 3 lev. (feliratos hártyapapír), 65-176, [4], 177-262, [2], XXIV, VI, p., 36 t. (11 színeskétlapos, 7 színes, 18 kétlapos), 13 térkép (10 színes-kétlapos, 3 színes-kihajtható). Korabeli félvászon-kötésben. 24,6 cm. Jó példány. 15.000,-
325. tétel
47
Krisztina Antikvárium
328. Magyarország vármegyéi és városai (Magyarország monográfiája). Vasvármegye. Írta a vasvármegyei helyi munkatársak bizottsága. (A Magyar Korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának enciklopédiája. Szerkeszti Borovszky Samu.). Bp., 1898, Apolló Irodalmi és Nyomdai Rt. XI, 622 p., 30 t. (29 levélen. 5 színes, 1 kétlapos, 1 kihajtható), 3 térkép, (színes, kih.). 458 egészoldalas és szövegközti képpel. Kiadói, festett, aranyozott, dombornyomásos vászonkötésben. 29 cm.1 36.000,-
„Sz” rézplakettel, a lapszéleken felül aranymetszéssel. 34,7 cm. Jó példány. 24.000,331. Márki Sándor: I. Ferenc József Magyarország királya. Bp., 1907, Franklin. 1 t. (heliogravure), 352 p., 13 t. (1 kétlapos), 4 hasonmás (2 kétlapos, 2 kihajtható). 102 egészoldalas és szövegközti képpel. Kiadói, festett, aranyozott, dombornyomott vászonkötésben. 29,2 cm. Szép példány.1 18.000,332. Márki Sándor: Európa a magyarok honfoglalása idejében. Bp., 1897, Magyar Földrajzi Társaság. (Fritz Ármin ny.). 120 p. Korabeli bordázott gerincű félbőr-kötésben. 23,5 cm. Ritka. 5.000,333. „Martirjaink.” Az „őszirózsás” forradalom és a proletárdiktatura áldozatainak meggyilkolása, lelki és testi megkinzása. Szerk.: Olysói Gabányi János. (Bp.), é.n., Honvédelmi Sajtóvállalat. (Fejér és Glatter ny.). 431 p., 16 t. (fényképek). Új, bordázott gerincű félbőr-kötésben. 24,8 cm. Ritka! 30.000,-
328. tétel
329. Malatinszky Fanny szakácskönyve. 700 recepttel, 10 oldal szines műlappal és 4 oldal fekete ábrával. Sajtó alá rendezte az „Orsz. Nőképző Egyesület”. 5. kiadás. Bp., [1921–25 között], Légrády. VI, 256 p., 12 t. (10 színes. 2 t. hiányzik(?) két másik leírt példányban is csak két ff. tábla volt!). Lapjai helyenként foltosak. Kiadói, kopott félvászon-kötésben, Garay Ákos rajzával. 22,5 cm. Éliás - Szántó: Ø. 5.000,-
329. tétel
333. tétel
334. Medvey Lajos: Vezető Budapest szobrai megtekintéséhez. Kerületek szerint, a legjobb megtekintési sorrendben felsorolva. Betűsoros névmutatókkal a művek megnevezése-, és a művészek neve szerint is. Bp.,1939, Mérnökök Nyomdája. 148 p. Fűzve, kiadói borítóban. 19 cm.1 2.400,-
330. Malonyay Dezső: Munkácsy Mihály élete és munkái. 24 műmelléklettel és 110 képpel, vázlattal. Első kiadás. Bp., 1898, Singer és Wolfner. (Hornyánszky ny.). [8], 235,[9], p., 24 t. Szövegközti képekkel gazdagon illusztrálva. A 60. és 61. oldal közé kötve Munkácsy egyetlen rézkarcának eredeti dúcról készült lenyomata. Máshol nem jelent meg! Kiadói, aranyozott, dombornyomásos vászonkötésben, a Gottermayer kötészetből. Gerincén felül kis kopással. A kötéstáblán Munkácsyt ábrázoló szignált
335. Meistermann Barnabás: Új útmutató a Szentföldre. 23 térképpel és 110 a szöveg közé nyomott és szövegen kívüli városés szobor-ábrával. Bp., 1909, Szentföldi Komisszáriátus. (Stephaneum ny.). 680 p., 48
Krisztina Antikvárium
közti képekkel. A képeket festette és a díszítéseket rajzola Edvi Illés Aladár. A tanulmányokat Négyesy László, Thaly Kálmán, Beőthy Zsolt, Szily Kálmán és Erődi Béla írta. Kiadói, dombornyomással díszített, aranyozott bőrkötésben, felül aranymetszéssel, selyemripsz előzéklapokkal. 35 cm. Szép példány.1 50.000,-
1 alaprajz, 11 térkép (3 kétlapos, 6 kihajtható), 2 lev. (beragasztott képmagyarázat). Egészoldalas és szövegközti képekkel, alaprajzokkal, térképvázlatokkal. A kötet gerincén 1910-es évszámmal. Kiadói vászonkötésben. 16,2 cm. 5.000,336. Mezősi Károly: Bihar vármegye a török uralom megszűnése idejében. (1692). Bp., 1943, Magyar Történettudományi Int. (Athenaeum ny.). 370,[1] p., 2 térkép (kihajtható). /Településtörténeti tanulmányok 1./ Új kartonkötésben, az eredeti borító belekötve. Körülvágatlan. 25,8 cm.1 6.000,337. Mihailich Győző: A XIX. és XX. századbeli magyar hídépítés története. Bp., 1960, Akadémiai Kiadó. 127 p. Szövegközti képekkel. Készült 500 példányban. Gyűjteményi bélyegzésekkel. Kiadói vászonkötésben, eredeti, sérült borítóban. 24,5 cm. 1 4.000,-
340. tétel
341. tétel
341. Missale Romano-Seraphicum pro tribus ordinibus Sancti Francisci Patris Nostri aliisque Breviario Romano-Seraphico utentibus A S. M. Pio PP. VI approbatum et Rmi P. Bernardini a portu Romatino.... Romae, 1886, Monaldi et Soc. XXXX, 521, LXXXIV, III, [12] p. A hátsó előzéklap hiányzik. Kiadói, bordázott gerincű, aranyozott, vaknyomással díszített bőrkötésben. 37 cm. 1 20.000,-
338. Mihalik Sándor: Adatok a felvidéki ötvösség történetéhez. A lőcsei eredetű Novoszády család svédországi szereplése. Pécs, 1935, Dunántúl Pécsi Egyetemi ny. 34 p. 8 egészoldalas képpel. Korabeli, gerincén aranyozott vászonkötésben. 21 cm. 1 3.000,339. A mi hőseink. [1-2. kötet.] [1]. Tisztjeink hőstettei a világháborúban. [2]. Katonáink hőstettei a világháborúban. Woinovich Emil vezetése alatt szerk. Veltzé Alajos. Közreműködtek: Reich Árpád, Benedek Elek és Benedek Marcell valamint Sebők Zsigmond. A könyv díszítése Helbing Ferenc munkája. Bp., 1916, Franklin. VIII, 163 p., 8 t. (fényképek); [2], 207 p., 20 t. (fényképek). Az első kötetben régi bélyegzéssel. Kiadói, egységes, díszes, festett-aranyozott vászonkötésben. 23,6 cm. (2 db)1 10.000,-
342. Mit élt át a Felvidék? Szerk. Hangel László. Kiadja a Felvidéki volt Politikai Foglyok Országos Érdekvédelmi Szövetsége. [Bp., 1940], (Fővárosi Ny.). 686 p. Egészoldalas és szövegközti képekkel. Kiadói vászonkötésben. 23,8 cm.1 8.000,343. Molnár Antal: Fizika és muzsika. Bp., 1929, Szerző. (Kner ny. Gyoma). 61,[2] p. Poss. Béres Ferenc. Fűzve, gerincén ragasztot, kiadói kartonborítóban. 21 cm. Lévayné-Haiman: 1410. 3.000,-
340. Mikes Kelemen, zágoni törökországi levelei. A magyar kir. kormány támogatásával, II. Rákóczi Ferencz hamvainak hazaszállitása alkalmából készült emlékkiadás. Bp., 1906, Franklin. LXXX, [2], 233 p., 39 t., (36 színes), 3 mell. (hasonmás), 42 feliratos hártyapapír. Szöveg-
F
344. Molnár Ferenc: Vacsora és egyéb jelenetek. Az Érdekes Újság ingyenes karácsonyi melléklete. (Bp.), 1917, (Légrády). 47 p. Fűzve, kiadói borítóban. A borítón Pólya Tibor rajzával. 17,5 cm. Jó példány.13.000,49
Krisztina Antikvárium
képanyaggal. /Klny. a Magyar Mérnökés Építész-Egylet Közlönyének 1896. és 1897. évi folyamából./ Kohászat, folyamszabályozás, bútoripar, csatornázás, hídépítés, stb. Korabeli félvászon-kötésben. 30,8 cm. 12.000,-
344. tétel
348. tétel
345. Móricz Pál: A fergetegből. Magyar rajzok. (Anekdotagyűjtemény). Bp., 1917, (Globus). 191,[1] p. Későbbi félvászonkötésben. 24 cm. 3.000,-
349. tétel
350. A műveltség könyvtára. (I. sorozat 1-6. és II. sorozat 1-5. kötet). Bp., 1906-1913, Athenaeum. I/1. A technika vivmányai az utolsó száz évben. 2. átd. kiadás. Szerk. Hollós József, Pfeifer Ignác, Klupáthy Jenő. (1907). [12], 750,[2] p., 50 t., 6 hártyapapír, 1 mell. I/2. Az ember testi és lelki élete, egyéni és faji sajátságai. Szerk. Alexander Bernát és Lenhossék Mihály. (1907). [10], 781,[1] p., 39 t., 9 hártyapapír. I/3. A világegyetem. A föld és a csillagvilág fizikai tüneményeinek ismertetése. Írták Cholnoky Jenő és Kövesligethy Radó. (1906). [14], 644,[2] p. 74 t., 1 mell. I/4. A Föld. A föld multja, jelene és felfedezésének története. Írták Cholnoky Jenő, Littke Aurél, Papp Károly, Treitz Péter. (1906). [12], 658,[2] p., 52 t. (53 helyett!), 2 hártyap. I/5. Az élők világa. Növény- és állatország. Szerk. Entz Géza és Mágocsy-Dietz Sándor. (1907). [14], 736,[2] p., 35 t., 4 hártyap. I/6. A társadalom. Az emberiség művelődésének és gazdasági életének fejlődése. Stein Lajos szerkesztése mellett írták Tegze Gyula, Heller Farkas, Máday Andor, Meszlény Artur, Ferenczy Árpád. (1908). [12], 7707,[1] p., 22 t. II/1. A művészet könyve. A képzőművészetek történeti és technikai fejlődése. Írta Lyka Károly. - A zene fejlődéstörténete. Írta Kacsóh Pongrác. (1909). [12], 688 p., 11 t., 11 hártyap. II/2. Márki Sándor: Az ó- és középkor története. (1910). [8], 704 p, 33 t., 2 hártyap. II/3. Márki Sándor: Az újkor és a legújabb kor története. (1910). [8], 712 p., 44 t., 3 hártyap. II/4. Marczali Henrik: Magyarország tör-
346. Móricz Pál, ifj.: Barangolások. Debreczen, 1904, Város könyvny. 116 p. Fűzve, kiadói borítóban. 22,8 cm.1 1.800,347. A mulató Budapest. Szerk. Lenkei Henrik. Főmunkatárs: Velszi Bárd (Wallesz Jenő). Írták: [Ágai Adolf] Porzó, Szomaházy István, Tóth Béla, Gárdonyi Géza, Heltai Jenő, Herczeg Ferenc, Bársony István, Sebők Zsigmond, és mások. Illusztrálták: Márk Lajos, Basch Árpád, Nagy Sándor, Józsa Károly és mások. Bp., 1896, Singer és Wolfner. (Boruth ny.). 348,[4] p. Szövegközti rajzokkal, karikatúrákkal gazdagon illusztrált. Korabeli, kopott félvászon-kötésben. 17 cm.1 2.000,348. Müseler Vilmos: A lovaglás iskolakönyve. Fordította és jegyzetekkel ellátta Szerdahelyi Tibor. (102 képpel és ábrával). Előszó: Nemeskéri-Kiss Sándor. Bp., 1940, „Pátria”. 191 p. 102 szövegközti ábrával. Fűzve, kiadói, illusztrált papírborítóban. 23,2 cm. Ritka. 8.000,349. Műszaki ismertetések az 1896. évi ezredéves országos kiállításról. Összeáll.: Edvi Illés Aladár. Írták: Alpár Ignác, Bogdánfy Ödön, Faragó Lipót, Gaul Károly,... és mások. Bp., 1898, Pátria. [281] p., 16 t. (10 kétlapos, 6 kihajtható). Különösen gazdag egészoldalas és szövegközti 50
Krisztina Antikvárium
ténete. (1911). [8], 724 p., 30 t. II/5. A magyar irodalom története 1900-ig. Ferenczi Zoltán szerkesztése mellett írták Simonyi Zsigmond, Pintér Jenő, Kardos Albert, Endrődi Sándor és Ferenczi Zoltán. (1913). [12], 682,[2] p., 58 p. Minden kötet többszáz egészoldalas és szövegközti képpel illusztrált. A kötetekben a táblák, mellékletek jegyzékével. A sorozat tervezett utolsó kötete „A világirodalom története” nem jelent meg. Egységes, aranyozott, fémplakettel díszített félbőr-kötésben. 28,5 cm. (11 db)1 90.000,-
354. Nagyiványi Zoltán: Idegenlégiótól a Szovjetunióig. Első kiadás. (Bp., 1934), Révai. 388,[3] p. Kiadói, aranyozott vászonkötésben. 19 cm. 2.600,355. Negyven év a magyar szállodás- és vendéglősipar életéből. „A Magyar Szállodás és Vendéglős” negyvenedik évfolyamának emlékére szerk. Ballai Károly és Tábori Kornél. Bp., [1938], Merkantil ny. 232 p. Bevilaqua-Borsody Béla, Mazsáry Béla, Tábori Kornél, Ballai Károly, Gundel Károly és mások írásaival. A kötetben 334 életrajzzal és arcképpel. Az utolsó nyolc levélen hirdetésekkel. Kiadói, aranyozott, dombornyomott vászonkötésben. 25 cm. 9.000,356. Németh Gyula: A honfoglaló magyarság kialakulása. Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia. Bp., 1930, Hornyánszky ny. 350 p. Néhány helyen grafit aláhúzásokkal. Korabeli félvászon-kötésben. 19,9 cm. 3.000,-
350. tétel
351. Nagy Károly, vitéz nagy-megyeri: A magyarság fegyverben. Jellemtanulmány a nemzetnevelés szolgálatában. 2. kiadás. Bp., 1939, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja. (Ifj. Kellner Ernő ny.). 257 p., 3 t. (2 lapos térképvázlatok). Számos szövegközti és egészoldalas térképvázlattal illusztrálva. Kiadói, aranyozott vászonkötésben. 24 cm. Ritka. 12.000,-
357. Notter Antal: A Szent-István-Társulat története. Ötvenedik rendes közgyűlése alkalmából a Társulat megbízásából írta - -. Bp., 1904, Szent-István-Társ. (Stephaneum ny.). 266 p. Szövegközti képekkel. Könyvtári duplum. Későbbi, aranyozott vászonkötésben. Az eredeti borító belekötve. 25,3 cm. 4.600,-
352. Nagy Lajos: Uccai baleset. Novellák. Első kiadás. Bp., 1933, (Radó Izidor nyomdai műintézete). 111,[1] p. A szerző Kodolányi Jánosnak szóló dedikációjával. Kiadói papírborítóban. 21,5 cm.1 5.000,-
358. Nyomdászati encziklopédia. Az ös�szes grafikai tudományok ismerettára. Szerkesztette Pusztai Ferencz. Bp., (1902), Pallas. [6], 595,[11] p., 1 t. Kiadói, pótolt gerincű félbőr-kötésben. 23,5 cm. 1 6.000,-
353. Nagy Lajos: Az óbudai ókeresztény Cella Trichora a Raktár-utcában. (Az Aquincumi Múzeum 1930. évi ásatása). Bp., 1931, Aquincumi Múzeum. (Bp. Háziny.). 99 p., 1 mell. (kihajtható). 52 képpel. Fűzve, kiadói borítóban. 26 cm. Hozzá tartozik: Révhelyi (Réh) Elemér: Az Egyetem-utcai volt Károlyi-palota építésének története. Bp., 1934, (Bp. Háziny.). 20 p., 8 t. (4 levélen). Klny. a TBM II. kötetéből. Fűzve, kiadói borítóban. 25,5 cm. (2 db)1 2.400,-
359. Nyomdászati lexikon. Szerk. Bíró Miklós, Kertész Árpád, Novák László. Bp., 1936, Bíró Miklós. (Hungária ny.). 546 p. Szövegközti ábrákkal, reklámokkal. Kiadói, aranyozott vászonkötésben. A kötéstábla elöl elvált a könyvtesttől. 15,7 cm.1 2.800,-
F
360. Nyul éneke, Mellyben a’ maga nyomorúságát sirattya,
és ártatlanságát kinekkinek eleibe adgya. Az ő maga tulajdon nó51
Krisztina Antikvárium
tájára. Ki-jött 1714. Esztendőben,
és mostan nagyobb múlatságnak okáért újonnan kibotsáttatott Turóczi-Trostler József által. Gyoma, 1938, Kner Izidor. [10],16,[1] p. „ A Nyul éneke egyik legnépszerűbb s még ma is élő ponyvaemlékünk.” Megjelent 600 példányban. Fűzve, kiadói borítóban. 17,3 cm. Lévayné-Haiman: 1.515. 3.000,-
360. tétel
ológus. Kétségek merültek fel valódiságuk iránt. Macpherson nem tudta felmutatni az eredeti hiteles gaël szövegeket. A mai általánosan elterjedt nézet szerint az Ossianénekek Macpherson művei, melyeket régi gaël énekek felhasználásával írt. Ennek a híres irodalmi misztifikációnak nagy hatása volt a világ egész irodalmára, a körülötte támadt vita hozzájárult a népköltészet kutatási módszereinek fejlődéséhez. Poss. Glitzke Sándor. Korabeli, bordázott gerincű félbőr-kötésben. 20,3 cm.1 5.000,365. [Ostervald, Jean Frédéric] Osterwald Friderich János: A’ keresztyények között ez idő szerént uralkodo romlottságnak kutfejeiről valo elmélkedés. Melly Frantzia Nyelven irattatott - -, A’ Neocomumi Helvet. Confession lévö Eklésiának Lelkipásztora által. 1-2, szakasz. Egybekötve. Debreczenben, 1745, Margitai János. [14], 313; [8], 357,[1] p. A második rész lapszámozása tévesen 2-es számmal indul. A számozás a 105. oldalnál áll helyre, úgy, hogy két 105ös lapszám van. A 297-298. lev. szakadt. Korabeli, restaurált, bordázott gerincű, kopott félbőr-kötésben. 15,4 cm.1 20.000,-
361. tétel
361. Olay Ferenc: Térképek a nemzetiségi terjeszkedés szolgálatában. 35 térképmelléklettel. Bp., 1932, Magyar Nemzetiségi Szövetség. (Franklin ny.). 42,[2] p., 22 t. (11 levélen). Fűzve, kiadói borítóban. 24 cm.1 4.000,362. Az Olympos. Görög-római mythologia. Függelékül a germán népek istentana. Petiscus nyomán szerk. Geréb József. 2. átdolg. kiadás. Bp., 1901, Athenaeum. VI., [2], 288 p. 10 t. Szövegközti képekkel. Kiadói kissé kopott, illusztrált vászonkötésben. Hátsó kötéstábláján nedvesedés nyomával. 23,2 cm.1 1.200,363. Ormánysági szótár. Kiss Géza szótári hagyatékából szerk. Keresztes Kálmán. Bp., 1952, Akadémiai. XLII,[2], 611 p., 12 t. Szövegközti ábrákkal. Kiadói vászonkötésben. 20,5 cm. 3.000,-
365. tétel
366. tétel
366. (Padányi Gulyás Jenő): A Fertő vidék népének építészete. Bp., 1937, Magyar Ház Barátai. (Élet ny.). XV p. (ötnyelvű szöveg, számozáson belül 1 t. kihajtható), 113 p. (képek). /A Magyar Ház Barátainak 2. könyve./ Címlapján ajándékozási bejegyzéssel. Fűzve, kiadói borítóban, eredeti védőborítóval. 26,2 cm. 6.000,-
364. Ossian költeményei magyar versekben Kálmán Károlytól. Bp., 1911, MTA: (Franklin ny.). XII, 582,[1] p. Ossian a skótországi kelta mondák hőse. Állítólag a III. sz.-ban élt, mint kelta bárd. „Költeményeit” a XVIII. sz. 60-as éveiben angol fordításban adta ki egy Macpherson nevű te52
Krisztina Antikvárium
367. Palotay Gertrud: Oszmán-török elemek a magyar hímzésben - Les elements Turcs-Ottomans des broderies Hongroises. (184 képpel.). Bp., 1940. Magyar Történeti Múzeum. (Kapisztrán ny. Vác). 145 p., 50 t. (4 színes). Megjelent 400 példányban. Magyar és francia nyelvű szöveggel. /Bibliotheca humanitatis historica VI./ Modern vászonkötésben, az eredeti borító belekötve. 30,8 cm. Ritka. 8.000,-
367. tétel
Charles Holme. (A magyar részt KörösfőiKriesch Aladár írta.). London-Paris-New York, 1911, Studio. X, 54 p., 184 t. (92 levélen), 16 t. (színes), VIII p. (hirdetések). Összesen 816 képpel. Szövegközti ábrákkal. Kiadói, festett félvászon-kötésben. 28,8 cm. Ritka. 18.000,372. Pethő Sándor: Görgey Artur. A hadműveleteket leírta Julier Ferenc ny. ezredes. (Bp.), 1934, Genius. (Kunossy ny.). 1 t. (Görgey mellképe), 499 p. + 8 p. (név- és tárgymutató). Szövegközti térképvázlatokkal. Kiadói vászonkötésben. 19 cm.1 5.000,373. Pilch Jenő: Horthy Miklós. Bp., 1928, Athenaeum. 1 t. (a kormányzó képe, színes), 408 p., 9 t. (képanyag; ebből 1 színes, 1 kétlapos csatavázl., 2 hasonmás). Szövegközti képekkel gazdagon illusztrált. Az előzéklap Bundschum Ottó munkája. Kiadói félbőr-kötésben, a kötéstáblán a kormányzó aranyozott, dombornyomású címerrajzával. 27 cm. 16.000,-
373. tétel
368. Pap Károly: Zsidó sebek és bűnök. Különös tekintettel Magyarországra. Bp., 1935, Kosmos. (Radó ny.). 87 p. A szerző Kodolányi Jánosnak írt dedikációjával. Fűzve, kiadói borítóban. 19,5 cm.1 4.000,-
374. Piłsudski, [Jozef] József: 1920. Válasz M. Tuchaczewski: A «visztulai hadjárat» című hadtörténelmi tanulmányára. Ford. Lipcsei-Steiner Mihály. Bp., 1934, (Franklin ny.). 231 p., 8 térkép (kihajtható). Szövegközti térképvázlatokkal. Későbbi vászonkötésben, az eredeti borító belekötve. 25 cm. 6.500,-
369. Pásztor Árpád: Únt élet rabszolgáinak. [Versek.] Első kiadás. Bp., [1928], Athenaeum. 73,[2] p. A költő dedikációjával. Fűzve, kiadói borítóban. A könyvtest elvált a borítótól. 20,2 cm.1 3.000,-
375. Piscsevics orosz tábornok vándorlásai és kalandjai. Saját elbeszélése. A szláv eredeti után [ford. és] közli Huszár Imre. Bp., 1904, Franklin. 325 p. 18 szövegközti képpel. Érdekes, több magyar vonatkozást tartalmazó munka. Modern, gerincén aranyozott vászonkötésben. Az eredeti borító belekötve. 18,3 cm.1 3.000,-
370. Pauer János, vitéz budahegyi: Adatok a Szent Gellérthegy múltjából. Bp., 1943, Stephaneum ny. 21 p., 10 t. Fűzve, kiadói, illusztrált papírborítóban. 24 cm. Hozzá tartozik: Dömötör Sándor: Szent Gellért hegye és a boszorkányok. Bp., 1940, (Bp. háziny.). 22 p. A szerző aláírásával. Klny. a TBM VII. kötetéből. Tűzve. kiadói borítóban. 26 cm. (2 db)1 4.600,-
P L A K Á TO K , FA L R A G A S Z O K 376. Árvíz Indiában. Louis Bromfield regénye. Tyrone Power, Myrna Loy, George Brent. Rendezte Clarence Brown. Szign Békés. Bp., [1939], Radó. Színes kőnyomat. Rácsplakát. A képen apró sérüléssel. 95×30,7 cm. 15.000,-
371. Peasant art in Austria and Hungary. (The Studio special number). Edited by 53
Krisztina Antikvárium
377. 1956 X. 23. ...esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk! Szign. HP. 956. H., é., ny. n. Egyszínű nyomat. 59×41,5 cm. Hajtva. 8.000,-
sült Államok, és Nagy-Britannia... Bp., 1945, Athenaeum. Színes ofszet. 84,3×59,5 cm. Hajtva. 10.000,383. Itt az idő! Percet se késsünk! Szerződjünk cukorrépára! ... Kaposvári Cukorgyár. [Kaposvár], é. n., Somogymegyei Nyomdaipari Váll. 59×41,5 cm. Hajtva. Hátlapján táblázatba foglalt feljegyzésekkel.1 3.600,-
378. A falu kenyeret ad! Te mit adsz érte? Termelj! Szign. Ø. H., é.[1956?], ny. n. Színes ofszet. 41,7×59 cm. Hajtva.1 5.000,-
384. Komoly dolgokról vidáman. Rövid közlekedési tanfolyam kezdőknek és haladóknak. Szign. Pusztai. Bp., é. n., Nyomdakisérleti V. Színes nyomat. 57×83,5 cm. Hajtva. 5.000,-
378. tétel
379. A gályarab. Hugo Victor „Nyomorultak” regényének filmváltozata. Frederic March, Charles Laughton. Szign. Békés. Bp., [1935], Radó. Színes kőnyomat. Rácsplakát. 95×31 cm. Hajtva.1 16.000,380. A gyorshajtás mindíg veszélyes. Szign. Somorjai. Bp., é. n., Bp.-i Szikra ny. Színes ofszet. 69×46 cm. Hajtva.1 3.000,-
384. tétel
385. Május 1. Gyere velünk! ... H., é., ny. n. 4 db különböző rajzú és szövegű, 14,7×10,2 cm. méretű, hátlapján enyvezett falragasz. Kettőn szign. Gönczi. Színes nyomatok. 3 álló, 1 fekvő. Borítékban. (4 db)1 4.000,-
381. [Három] 3 Csengő. Jávor Pál, Tolnay Klári, Mály Gergő, Turay I. Szign. Muskovszky. Bp., [1941], Filmreklám. Színes kőnyomat. 125,8×92,5 cm. Hajtva.1 30.000,-
385. tétel
382. tétel
386. Mi nem akarjuk, hogy gyermekeink éhezzenek! Dolgozzunk! Szign. Ø. Hely, év [1956?], ny. nélkül. Színes ofszet. 59×42 cm. Hajtva. 6.000,-
383. tétel
382. A három szövetséges nagyhatalom: a Szovjetunió, az Amerikai Egye54
Krisztina Antikvárium
386. tétel
detre. A stencilezett kivitel létrejöhetett az akkori nyomdász sztrájkok miatt, de lehet, hogy csak a forradalm alatt született hasonló kiadványokat akarta utánozni, igy teremtve kedvet megnézésükhöz, elolvasásukhoz. Az egyébként is kis példányszámú, népszerűtlen röplapokból rendkívül kevés maradt meg. Az „újra felszabadított, hálátlan emberek” nem nagyon becsülték az ilyen tartalmú kiadványokat és nemigen őrizték meg azokat. Érdekes, nagyon ritka kordokumentum. Egy lapon kisebb hiány, néhányon rászáradt ragasztásnyomok láthatók. Műanyag berakókban. (18 db) 1 120.000,-
383. tétel
387. Neki a labda fontosabb... Vigyázz a gyermekre! Szign. Lengyel. Bp., é. n., Athenaeum. Színes nyomat. 39,5×57,5 cm. Hajtva. 2.000,388. Az ördög bibliája. Edmund Lowe, Claire Trevor. Szign. Nemes. Bp., é.n., Radó. Színes kőnyomat. Rácsplakát. 95×31,5 cm. Hajtva. 16.000,389. Az 5 éves tervért - A falu felemelkedéséért - A békéért: Első gabonát a Hazának! Szign. Pál György. Bp., é. n., Szikra ny. 48×68 cm. Gyűrődés nyomaival, hátlapján táblázatba foglalt feljegyzésekkel. Hajtva. 3.600,-
390. tétel
392. tétel
391. Repülő asszonyok. Alice Faye, Constance Bennett, Nancy Kelly. Szign. Békés Bp., [1940?], Radó. Színes kőnyomat. Rácsplakát. A bal alsó sarkából 10×10 cm. kivágva. 95×31 cm. Hajtva.1 8.000,392. A segélyeket ma elfogadjuk, de a holnapot nekünk kell biztosítani! Szign. Ø. Hely, év [1957?], nyomda nélkül. Színes ofszet. 59×42 cm. Hajtva.1 6.000,-
390. tétel
393. Prahács Margit: Magyar témák a külföldi zenében. Szerzők szerint összeáll. és bev. - -. Előszó Kodály Zoltán. Bp., 1943, K. M. Pázmány Péter-Tud.-egyetem Magyarságtudományi Int. (Élet ny.). 88,[3] p. 12 t. Poss. Béres Ferenc. Fűzve, kiadói kartonborítóban. 24 cm. 2.800,-
390. tétel
390. Rajzos röplap (falragasz) gyűjtemény 1956 november(?)-ből. Szign. Ø . H., é., ny. n. A4 méretű stencilezett lapok. A Kádár kormány konszolidációs törekvéseit támogató rajzok a forradalom leverését követő sztrájkok ellen és a karhatalom mellett foglalnak állást. Létrejöttük körülményeit nem ismerem. Egy lap utal zuglói ere-
F
394. Pukánszky Béla: A magyarországi német irodalom története. (A legrégibb 55
Krisztina Antikvárium
időktől 1848-ig.). Bp., 1926, Budavári Tud. Társ. (Kir. Magy. Egyetemi ny.). 607 p. /Német Philologiai Dolgozatok XXXI./ Korábbi, gyűjteményi bélyegzéssel. Korabeli félvászon-kötésben. 23,7 cm.1 3.000,-
393. tétel
adói, aranyozott vászonkötésben. 19,5 cm. Jó példány. 4.600,399. [Rákóczi] II. Rákóczy Ferencz fejedelem emlékiratai a magyar háborúról, 1703-tól végéig (1711). Közli Thaly Kálmán. Ötödik javított, történelmi jegyzetekkel kísért, Rákóczy végrendeletével és a bujdosók sírfelirataival bővített kiadás. Bp., (1872), Ráth Mór. (Hornyánszky ny.). VIII, (9)-335,[1] p., 3 lev. (a kiadó hirdetése). Kiadói, festett vászonkötésben. 18 cm. 5.000,-
396. tétel
395. Pukánszkyné Kádár Jolán: A Nemzeti Színház százéves története. 1-2. kötet. 1. A Nemzeti Színház százéves története. 2. Iratok a Nemzeti Színház történetéhez. Bp., 1938-1940, Magyar Történelmi Társulat. (M.K. Egyetemi ny.). IX, 581,[2] p.; X, [2], 878 p, 3 t. (1 kihajtható). /Magyarország újabbkori történetének forrásai./ Egységes, bordázott gerincű félbőr-kötésben. Az eredeti borítók belekötve. 23,5 cm. (2 db)1 16.000,-
399. tétel
400. tétel
400. Rákospalota és Rákosvidék. Szerk. Zsemley Oszkár. Bp., 1938, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. (Sárik ny.). 433,[1] p., 13 t. (7 levélen). /Magyar Városok és Vármegyék Monográfiája XXIV./ A 347. oldaltól személyi adattárral. A kötet Cinkota, Gödöllő, Isaszeg, Mátyásföld, Pécel, Pestújhely és Sashalom adatait is tartalmazza. Régi gyűjteményi bélyegzéssel. Kiadói, aranyozott vászonkötésben. 25 cm. 10.000,-
396. Rádió évkönyv 1935. Szerk. Clementis Ervin. (Bp., 1934), Athenaeum. 192 p. Szövegközti képekkel. A „felolvasók”: Gerevich Tibor, Dutka Ákos, Zsindely Ferenc, Ybl Ervin, Kristóf Károly, Kárpáti Aurél, Sztrókai Kálmán, Hunyady Sándor, Magyar Elek, Császár Elemér, Laczkó Géza, Lechner Jenő. Kiadói vászonkötésben. 21 cm. 4.000,-
401. Reiner Bertalan: Magyar kulturképek. Ujabb sorozat. Bp., 1892, Szépirod. Könyvtár Kiadóhiv.- Deutsch Zs. ny. 112 p. Kiadói, festett, aranyozott vászonkötésben. 19,4 cm. 2.400,-
397. Radnóti Aladár - Gerő László: A Balaton régészeti és történeti emlékei. Bp., 1952, Közoktatásügyi Kiadóváll. (Egyetemi ny.). 163 p. Gazdag szövegközti képanyaggal. Kiadói, rajzos félvászonkötésben, jó állapotban. 20,3 cm.1 4.000,-
402. A rendjelek és kitüntetések történelmünkben. Szerk. Felszeghy Ferenc, Rátvay Imre, Petrichevich György, Ambróczy György. Bp., [1943], (Társadalmi Könyvés Lapkiadó Váll., Magy. Földrajzi Int.). 512 p., 55 t. (49 levélen). Szövegközti raj-
398. Radnóti Miklós Versei. (Sajtó alá rendezte Trencsényi-Waldapfel Imre). Gyoma, 1948, Kner. 230,[1] p. Első gyűjteményes kiadás! Ajándékozási bejegyzéssel. Ki56
Krisztina Antikvárium
406. Római világ. Emlékkönyv a magyar tanárok olaszországi tanulmányútjáról. Csengeri János és Geréb József közreműködésével szerk. Pasteiner Gyula. Bp., 1899, Athenaeum. [4], 335, [1] p. 121 egészoldalas és szövegközti képpel, ábrával. Könyvtári duplum. Későbbi félvászon-kötésben. 23,6 cm. 2.800,-
zokkal. Borítórajz: Gönczi Gebhardt Tibor. Kiadói félvászon-kötésben. 35,8 cm. Ritka alapmű! 48.000,-
402. tétel
407. Romhányi Károly: A magyar könyvkötés művészete a XVIII-XIX. században. Bp., 1937. (Turul Sajtóváll.). 340 p., 20 t. 47 részben színes képpel. /A Budapesti Kir. Magy. Pázmány P. Tudományegy. Művészettört. és Keresztényrég. Int. dolgozatai. 41./ Korabeli, bordázott gerincű félbőr-kötésben. Az eredeti borító belekötve. 24,3 cm. 7.000,-
403. tétel
403. Réti Béla: A volt m. kir. szegedi 5-ös honvédek világháborús emlékalbuma. Ös�szeállította - -. Szeged, 1933, Ablaka ny. 296 p. Számos képpel és térképpel, arcképekkel és életrajzokkal. Kiadói, aranyozott vászonkötésben, Kopasz Mihály szegedi könyvkötőmester műhelyéből. 25,7 cm. 8.000,-
408. Rosner Ármin: A betűrajzolás. (3. bővített és javított kiadás 330 szövegábrával és 100 mintalappal. Bp., 1935, Kő és Műkő. Löbl ny.). 85,[3] p., 100 t. Rosner Károly, Kolozsváry Sándor és mások közreműködésével készült. A tartalomból: A címtábla; A portál; A kirakat; A plakát; A hirdetés, stb. Kiadói félvászon-kötésben. Haránt alakú. 23,5×31,5 cm. Ritka. 12.000,-
404. Réti Ödön: Furcsa népség. Szeged, 1924, Délmagyarország Hirlap- és Nyomdavállalat. 93 p. A szövegben vélhetően a szerző javításaival. Készült 220 példányban. Ez a 115. sz. a szerző aláírásával és dedikációjával. Címlapjára ragasztva az eredeti borító rajzos része. Az eredeti borító felhasználásával készült kartonkötésben. 15 cm. 4.000,405. Révay Mór János: Irók, könyvek, kiadók. Egy magyar könyvkiadó emlékiratai. 68 szövegképpel és 17 képmelléklettel. 1-2. kötet. Bp., 1920, Révai. [4], 396, 2 t.; [4], 458 p., 15 t. (1 kétlapos). Szövegközti képekkel. A Révai testvérek: Révai Sámuel és Révai Leó alapította tudományos antikváriumból, szortiment üzletből, kiadó- és nyomdavállalatból alakult Révai Testvérek rt. létrejöttének története. A vállalkozás történetén keresztül a korabeli könyves- és irodalmi élet számos alakja és eseménye is ismertté válik. Könyves emberek számára szakmunka! Korabeli, egységes félvászon-kötésben. 24,4 cm. (2 db) 1 20.000,-
405. tétel
408. tétel
409. R(ugonfalvi) Kiss István: Az utolsó nemesi felkelés. Századik évfordulója emlékére több vármegye megbízásából szerkeszti - -. 1-2. kötet. Bp., 1909-1911, Benkő. (Pannonia ny. Győr). XV, 408 p., 14 t., 1 térkép (kihajtható); VIII, 367 p., 5 t. Korabeli, egységes félvászon-kötésben. Az eredeti borítófedelek belekötve. Körül- és nagyrészt felvágatlan. 26 cm. (2 db) Ritka. 12.000,57
Krisztina Antikvárium
410. Sághelyi Lajos: A magyar üvegesipar története. Kiadja a Budapesti Üvegesek, Üvegcsiszolók, Üvegedzők és Üvegvésők, Üveghajlítók, Üvegfoncsorozók, Üvegforrasztók, Üveg-, Porcellán- és Fayancefestők, Mozaikművesek és Tükörkészítők Ipartestülete. Bp., 1938, (Otthon ny.). 509,[1] p. 209 szövegközti képpel. A szerző 1975. nov. 22-én (egy hónappal halála előtt!) kelt dedikációjával. Későbbi, bordázott gerincű félbőr-kötésben. 24,8 cm.1 12.000,-
retléces lapokkal, záródíszekkel. A „Ponyvára került arany trombita” szerzőjének, Halmágyi Sándor (1832-1917) író-költőnek szóló dedikációjával. Későbbi vászonkötésben, márványozott lapszélekkel. Az eredeti borítófedél belekötve. 20,5 cm.1 30.000,415. Schaffer Antal: A gyakorlati robbantótechnika kézikönyve. Bp., 1903, Pallas. XIII, [3], 341 p., 1 tábl. (kihajtható), 5 mell. Szövegközti ábrákkal. Címlapja javított. Amatőr félvászon-kötésben. 26,4 cm. Hozzá tartozik: Szabó Kornél: Robbanóanyagok kémiája. Bp., 1944, K.M. Egyetemi ny. 40 p. /A Mérnöki Továbbképző Intézet kiadványai V. 52. füzet./ Tűzve, kiadói borítóban. 24,4 cm. (2 db) 5.000,416. Schermann Szilárd: Kassa és a kassai hegyek kalauza. Bp., 1944, Magyarországi Kárpát Egy. (Légrády ny.). 352 p., 2 térkép és 1 panorámakép (kihajthatók). Szövegközti ábrákkal. Az utolsó íven 63 képpel. Fűzve, kiadói borítóban. 17,2 cm.1 3.000,-
410. tétel
411. Sajó Aladár: A Vörösmarty-szobor. A budapesti Vörösmarty-szobor története. Kiadta a szoborbizottság. Bp., 1908, (Bp.-i Hirlap ny.). 161,[4] p., 26 t. (28 helyett!). Korabeli félvászon-kötésben. 25 cm.1 4.000,-
417. Schmall Lajos: Buda-Pest utczái és terei. Adatok a Buda-pesti utczák és terek elnevezéséhez és történetéhez. (Bp., 1906, 192,[1] p. Fűzve, kiadói borítóban. A könyvtest elvált a borítótól. Nagyobbrészt felvágatlan. 21,4 cm. 5.000,-
412. Salamon Ferencz: Budapest története. 1-3. kötet. Első rész: Buda-Pest az ó-korban. Második rész: [Budapest a középkorban.] Harmadik rész: Kútfő bírálatok. (Melléklet a Budapest története második részéhez). Bp., 1878-1885, Kocsi Sándor ny. Athenaeum ny. VIII, 366,[1] p.; 1 t., [2], VIII, 615,[1] p.; 1 t., [4], 381,[2] p. Korabeli, egységes félvászon-kötésben, márványozott lapszélekkel. 24,2 cm. (3 db) 24.000,-
418. (Schneidt Gyula): A cs. és kir. 3. számú „Gróf Hadik”-huszárezred története. Készült ... a Hadilevéltár hivatalos adatai alapján. [Bev. és összeáll. - -]. Bp, (1931), Stádium. 234 p., 28 t. (17 levélen), 1 térkép (kihajtható). Szövegközti térképvázlatokkal. A címlap előtti előzék hiányzik. Kiadói aranyozott vászonkötésben. 24,7 cm.1 5.000,-
413. Salamon Ferenc: Az első Zrinyiek. Pest, 1865, Heckenast. Díszcímlap (Zrínyi Miklós, a szigetvári hős rézmetszetű képe), XVI, 659,[1] p. Az előlapon ajándékozási bejegyzés, Thallóczy Lajos, Rimely Károly és mások aláírásával. Korabeli, aranyozott vászonkötésben, a lapszéleken aranymetszéssel. 18,1 cm. 10.000,414. Sárosy Gyula: Költemények. Első kiadás. Pest, 1858, (a borítón: 1859), Boldini Róbert ny. [4], VI, [2], 341 p. Ke58
413. tétel
418. tétel
Krisztina Antikvárium
419. [Schönwisner István] Schoenvisner, Stephanus: Notitia Hungaricae rei numariae ab origine ad praesens tempus. Auctore --. Budae, 1801, Typ. R. Univ. VIII, 576 p., 20 t. (kihajtható rézmetszetek. Az I-XIX. Sebastian Mansfeld, a XX. sz. Binder János Fülöp munkája). A magyar uralkodók pénzeinek története, a kezdetektől a XVIII. század végéig, részletes leírásokkal és közel 400 érem mindkét oldalának rajzával. A szerző jezsuita szerzetes, régész, egyetemi tanár, a magyar numizmatikai irodalom egyik első művelője volt. Korabeli, bordázott és aranyozott gerincű bőrkötésben. Megkímélt állapotú, szép példány. 25 cm. 150.000,-
lékletével. Ford. Radó Antal. Bp., 1911, Athenaeum. VI, [2], 146 p., 36 t. (színes), 36 feliratos hártyapapír. Kiadói, aranyozott, festett vászonkötésben. 27,8 cm. Szép példány. 14.000,-
423. tétel
424. tétel
424. Sík Sándor: Advent. Oratórium szavalókórusra. Buday György fametszeteivel. Első kiadás. Szeged, 1935, Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma. (Traub ny.). 54,[2] p. A szerző és Buday György Supka Gézának szóló dedikációjával. /Sz. F. M. K. Színpad-könyvtár 3./ Fűzve, színes kiadói borítóban. 21 cm. 12.000,419. tétel
425. Solymossy Sándor: Uti rajzok. Képek Boszniából, Horvátországból és Dalmácziából. Bp., 1901, (Pesti Könyvny.). [4], 244,[1] p. Udvary G(éza) szövegközti és egészoldalas rajzaival. Kiadói, festett, aranyozott „Gottermayer” vászonkötésben. 21,8 cm. 5.000,-
419. tétel
420. Sebestyén Gyula: A magyar honfoglalás mondái. Millenniumi dijjal jutalmazott pályamű. 1-2. kötet. Bp., 1904-1905, Franklin. XX, 563; XIII, 546 p. Régi gyűjteményi bélyegzéssel. Egységes, bordázott gerincű félbőr-kötésben, márványozott lapszélekkel. 18,3 cm. (2 db) Szüry: 3970. 1 18.000,421. Sebestyén Károly: Shakespeare kora, élete, művei. Bp., [1936], Rózsavölgyi. (Athenaeum ny.). 308 p. A szerző dedikációjával. Kiadói, kissé megfakult vászonkötésben. 21,5 cm.1 2.400,422. Sebestyén Sándor: A primitiv népek zenéje. (Bölcsészdoktori értekezés). Bp., 1914, Attila ny. [2], 67,[2] p. A szerző dedikációjával. Fűzve, kiadói kartonborítóban. 23 cm. 2.400,-
425. tétel
427. tétel
426. Stark Tamás: Zsidóság a vészkorszakban és a felszabadulás után. (1939-1955). Bp., 1995, MTA Tört.-tud. Int. 109,[2] p. /Társadalom- és Művelődéstörténeti tanulmányok 15./ Illusztrált, kiadói kartonkö-
F
423. Shakespeare, [Wiliam]: A velencei kalmár. James D. Linton 36 színes képmel59
Krisztina Antikvárium
tésben. 23,5 cm. Hozzá tartozik: Singer Ödön: Zsidó katonák a hadseregben. Bp., 1995, Magyar Honvédség Oktatási és Kulturális Anyagellátó Központ. 40 p. Tűzve, kiadói borítóban. 22,8 cm. (2 db)1 1.600,-
434. Szabóné Nogáll Janka: Az uri konyha. Utmutatás a konyhapénz felosztására, a bevásárlásra, az uri konyha összes lakomáinak rendezésére és az egész uri háztartás gondozására. Konyhanaptárral, különleges étlapokkal, hozzávaló szakácskönyvvel, reczeptekkel. Előszóval ellátta és összeállította - -. Bp., 1912, „Érdekes Könyvtár” Kiadóhivatala. (Pallas ny.). 160 p. Kiadói, kopottas, aranyozott vászonkötésben. 16,3 cm. 6.000,-
427. Statuten für den OesterreichischKaiserlichen Orden der eisernen Krone. [Wien], (1908?), Ny.n. 16, [30] p., 5 t. Németolasz bilingvis. Könyvtári duplum. Kiadói, aranyozott vászonkötésben. 41 cm.1 8.000,428. Steinhoffer Károly: A könyv története. I-II. rész. Egybekötve. Bp., 1915-1916, Lampel. (Franklin ny.). 124,[1]; 94,[1] p. Gazdag szövegközti képanyaggal. /Iparosok olvasótára. XXI. évf. 1-3., XXII. évf. 5-6. sz./ Későbbi 4.000,félvászon-kötésben. 23,7 cm. 429. Stern Samu: A zsidókérdés Magyarországon. Bp., 1938, Pesti Izr. Hitközség. (Globus ny.). 31,[1] p. Tűzve, kiadói borítóban. 22 cm. 2.000,430. Swift, Jonathán: Gulliver utazásai a törpék és az óriások földjén. Az ifjuság számára átdolgozott, legújabb magyar kiadás. Bp., 1913, Athenaeum. (Nyugat ny.). 143 p., 4 t. Kiadói, festett vászonkötésben. 21,2 cm. 2.800,-
434. tétel
435. tétel
436. tétel
436. tétel
435. (Szász Károlyné): Iduna hagyományai. [Versek.] Pest, 1853, Müller Gyula. (Landerer és Heckenast ny.). 39,[1] p. Dedikált: „Tompánénak emlékül szegény Pólikára. SzKné”. Alatta későbbi bejegyzés: „Özvegy Csiry Jánosné szül Lévay Irén asszonyság ajándéka Tompa Mihály hagyatékából... 1892. május 16.” Korabeli, aranyozott, vaknyomással díszített vászonkötésben, a lapszéleken aranymetszéssel. 15,5 cm. A kötetbe helyezve: Szász Károly fejléces, hajtogatott levélpapírján: „Tompa Mihálynénak igaz szeretettel/Szász Károlyné.” A levélpapírba préselt virág helyezve. (2 db)1 4.000,-
431. Szabó György Piusz: Ferencrendiek a magyar történelemben. Adalékok a magyar ferencrendiek történetéhez. Bp., 1921, (Bp.-i Hirlapny.). 452 p. Korabeli félvászon-kötésben. 25,3 cm. 3.600,432. Szabó Jenő: A görög-katholikus magyarság utolsó kálvária-útja 1896-1912. Írta --. Szerző dolgozataiból és beszédeiből egybeállította, bevezetővel és jegyzetekkel kiséri Dr. Sztripszky Hiador. Bp., 1913, [Fritz Ármin ny.] XXIII, [3], 515, [5] p. Korabeli vászonkötésben. 25 cm.1 3.600,433. Szabó László: Az árpádkori magyar építőművészet. Bp., 1913, (Bp.-i Hirlap ny.). 400 p. 330 egészoldalas és szövegközti képpel, ábrával. Ex librissel. Korabeli, gerincén aranyozott félvászon-kötésben. 24,5 cm.1 12.000,60
Krisztina Antikvárium
436. Széchenyi. A magyarság hódolása a legnagyobb magyar születésének százötvenedik évfordulóján. (Szerk.: Bagoly Béla). Bp., 1942, Athenaeum. 330,[1] p., 33 t. (2 színes), 2 lev. (feliratos hártyapapír). Fery Antal szövegközti fametszeteivel. Kiadói, dombornyomásos, aranyozott vászonkötésben. 28,6 cm.1 10.000,-
lishing Co. Cleveland Ohio). 200 p. A szerző dedikációjával. Szécskay György (1880-1958) amerikai magyar költő. 1904ben vándorolt ki. Fűzve, kiadói kartonborítóban. 22,8 cm. 4.000,440. Szécsy János: Az ittfelejtett nép. Bp., 1945, Magyar Enciklopédisták Társasága. (Révai ny.). 323 p. A szerző dedikációjával. Kiadói félvászon-kötésben. Az eredeti borító fülszövege a kötetbe ragasztva. 18,7 cm. 2.600,-
437. Széchenyi István, gróf: Stadium. Irta Gróf Széchenyi István 1831-ben. Kiadta Z**** [Zarha József] 1833-ben. I. rész [Unicus, több nem jelent meg]. Első kiadás. Lipcsében, 1833, Wigand Ottónál. XVI, 299,[1] p. A második levélre a szerzőt ábrázoló portrét ragasztottak. A kiadó előszavának utolsó levele és az azt követő sztl. lev. hiányzik! A műben Széchenyi tizenkét pontban ismerteti törvénymódosításokra vonatkozó javaslatait. A könyv magyarországi megjelenését a cenzúra nem engedélyezte, ezért külföldön nyomtatták. A címlapon régi tulajdonosi bejegyzéssel, későbbi ex librissel. Korabeli gerincén aranyozott félbőr-kötésben. 21,6 cm. Szentkirályi 121. 70.000,-
437. tétel
441. [Szegfi Mórné Kánya] Emilia: Válságos napok. Regény. 1-2. köt. (egybekötve). Pest, 1860, Boldini. [4], 220 p.; [2], 232, XII, [2] p. Korabeli félvászon-kötésben. A könyvtest részben elvált a kötéstáblától. 17,7 cm. 2.400,442. Szeghalmy Gyula: Dunántúli vármegyék. + (Fehérváry Géza és Sass Jenő: Baranya vármegye községei. + Személyi adattár). Előszót írta József főherceg. Bp., 1938, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhiv. (Sárik ny.). 672 p., 60 t. (30 levélen), 4 t. (színes); 219 p. (személyi adattár). Szövegközti képekkel, rajzokkal, térképvázlatokkal. /[Magyar városok monográfiája 23/2.]/. A kötet hét különböző változatban jelent meg 1937 és 1940 között. A kötetek második része, ami a megyék községeinek leírásából és a személyi adattárból áll (más-más szerzőktől), hét vármegye közül: Baranya, Győr, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala mindig csak egyet tartalmaz. Kiadói, aranyozott, enyhén kopott vászonkötésben. 26,3 cm.1 8.000,-
443. tétel
438. Szécsi Ferenc: Statisztikai-földrajzi világatlasz. 64 színes térképpel, táblázatokkal. 2. kiadás. Bp., Universum. (Élet ny.). 78[1] p., 23 lev. (térképek), 61,[1] p. (névmutató). Kiadói, festett vászonkötésben. 20,3 cm. 2.000,-
443. Szekfű Gyula szerk.: Mi a magyar? Bp., 1939, Magyar Szemle Társaság. (Athenaeum ny.). 558,[2] p., 16 t. (8 levélen). /A Magyar Szemle könyvei 15./ Szerzők: Babits Mihály, Bartucz Lajos, Eckhardt Sándor, Farkas Gyula, Gerevich Tibor, Kerecsényi Dezső, Keresztury Dezső, Kodály Zoltán, Ravasz László, Szekfű Gyula, Viski Károly, Zolnai Béla, Zsirai Miklós. Kiadói, aranyozott, vászonkötésben, eredeti, Győri Miklós által tervezett védőborítóval. 19,3 cm. Szép példány. 8.000,-
439. Szécskay György: Őszi tarlózás. Ötven Éves Mezőkön. - - negyedik könyve. [Versek és elbeszélések.] Pittsburgh. Pennsylvania, 1947, Székay György Jubileumi Bizottság. (Good Shepherd Pub61
Krisztina Antikvárium
444. Szekrényi Lajos: A bibliai régiségtudomány kézikönyve. Második, átdolgozott kiadás. I-II. kötet. Egybekötve. Bp., 1896, Szerző. [Pallas ny.] 1 t. címkép, [8], 290 p., 2 térkép (kihajtható, az egyik színes); [4], 292 p. A két kötetben 165 szövegközti képpel, ábrával. Kiadói, enyhén kopottas, festett, aranyozott vászonkötésben, márványozott lapszélekkel a Gottermayer kötészetből. 23,5 cm. 16.000,-
nos. Bp., 1926, Kókai. (K.M. Egyetemi ny.). 235 p., 8 t., 1 térkép (színes, kétlapos). Egészoldalas és szövegközti képekkel. Címlapján a Szepesi Egyesület igazgatójának ajándékozási bejegyzésével. /Szepesi könyvek 5./ Fűzve, kiadói borítóban. Felvágatlan. Védődobozban. 25,3cm. 5.000,-
448. tétel
444. tétel
453. tétel
449. Szigligeti Ede: A dráma és válfajai. Első kiadás. Bp., 1874, Athenaeum. VIII, 543,[1] p. A szerző dedikációjával. A kötetbe helyezve a szerző fametszetű arcképe. Korabeli félvászon-kötésben, márványozott lapszélekkel. 18 cm.1 10.000,-
445. tétel
445. Szendrei János: A magyar viselet történeti fejlődése. 174 szövegközti képpel és hat táblával. Bp., 1905, MTA. (Franklin ny.). 223 p., 6 t. (5 színes, ebből 4 táblán 5 beragasztott színes kép, 1 dupla. 1 ff. kihajtható). Korabeli, gerincén aranyozott félvászon-kötésben. Az eredeti borító belekötve. 35,3 cm. Jó példány.1 20.000,-
450. Szilády Zoltán: Bulgária. Írta - -. Bp., 1931, Szerző (Centrum ny.). 1 t. (címkép), 472 p., 20 t. (ebből 3 színes, kihajtható), 1 térkép (színes,kihajtható). Több száz szövegközti képpel. Kiadói, aranyozott vászonkötésben, a borítófedélen Berán Lajos 1931-ben készült rézplakettjével. 24,7 cm. Jó példány. 7.000,-
446. A szent Domonkos-rend multjából és jelenéből. A szerzet 700 éves jubileuma alkalmából méltóságos és főtisztelendő Fischer-Colbrie Ágost előszavával. Kiadta Horváth Sándor. Bp., 1916, Stephaneum ny. 424 p., 11 t., 3 térkép (kihajtható). Számos szövegközti képpel. Kiadói, aranyozott vászonkötésben. 27,3 cm.1 8.000,-
451. Szily Kálmán: A magyar nyelvújítás szótára. A kedveltebb képzők és képzésmódok jegyzékével. 1-2. rész. Bp., 1902-1908, Hornyánszky. XV, 403,[1]; XII, (405)-662,[1] p. Korabeli, egységes félvászon-kötésben. 22,8 cm. (2 db) 8.000,-
447. Szentpétery Imre: Oklevéltani naptár. Brinckmeier, Grotefend és Knauz művének felhasználásával szerk. - -. (Bp.), 1912, MTA. (Hornyánszky ny.). 135 p. Kiadói vászonkötésben. 19,3 cm.1 2.200,-
452. Szokoly Viktor: A zsarnokok titkai. Krisztus születésétől a legujabb korig. I-IV. kötet. Egybekötve. Pest, 1871, Pfeifer Ferdinánd. (Hornyánszky ny.). 172; 190; 249; 261 p. Gerincén aranyozott modern vászonkötésben. Az eredeti borítók belekötve. 18,3 cm. 10.000,-
448. A Szepesség. Emlékkönyv a „Szepesi Egyesület Budapesten” fennállásának 50. évfordulójára. Szerk. Loisch Já62
Krisztina Antikvárium
453. Szomaházy István: Kártya-kódex. Jókai Mór, Rákosi Jenő, Mikszáth Kálmán, Herczeg Ferencz, Rákosi Viktor, Bródy Sándor és Ambrus Zoltán közreműködésével szerk. - -. Bp., (1898), Athenaeum. [4], 212 p. Kiadói, festett, illusztrált vászonkötésben. 15,5 cm.15.000,-
Kiadói vászonkötésben. Megkímélt állapotú, jó példány. 24,6 cm. 8.000,-
454. A szombathelyi egyházmegye története. Szerk. Géfin Gyula. 1-3. kötet. Szombathely, 1929-1935, (Martineum ny.).
445,[1] p., 8 t.; 526 p., 8 t. (1 kihajtható); 491 p., 2 t.
Egészoldalas és szövegközti képekkel. A harmadik kötetben 1495 életrajzzal. Egységes, gerincén aranyozott vászonkötésben. Az eredeti borítófedelek belekötve. 24,6 cm. (3 db) 18.000,-
456. tétel
457. tétel
457. Tábori Pál: Repülők. A levegő hősei. I-II. kötet. 2. kiadás. (Bp., 1932?), Singer és Wolfner. (Biró Miklós ny.). 1 t. (címkép), VI,
455. Szovjet Katonai Enciklopédia. I-VIII. kötet [kötetenként 3-3 részbe kötve]. (Bp. - Dabas), 1979-1985, MNVK Tud. Oszt... - Zrínyi Katonai Kiadó. (Dabasi ny.).
122,[2] p., 16 t. (8 levélen); [2], 123-249,[1] p., 16 t. (8 levélen), 1 térkép (kihajtható). A táblákon ös�-
szesen 50 képpel, szövegközti ábrákkal. /A magyar irodalom jelesei./ Kiadói, egységes, vászonkötésben. (2db) 18,5 cm.1 4.000,-
458, 449, 745; 385, 685, 687; 591, 657, 622; 617, 655, 647; 629, 723, 613; 679, 640, 568; 672, 557, 669; 673, 603, 681 p. Hozzá tartozik: A Szovjet Ka-
tonai Enciklopédia címszavainak betűrendes mutatója. (Bp. - Dabas), 1985, MNVK Tud. Oszt... - Zrínyi Katonai Kiadó. (Dabasi ny.). 229,[2] p. Hozzá tartozik: Szovjet Katonai Enciklopédiai szótár. I-II. kötet. (Bp. - Dabas), 1985, MNVK Tud. Oszt... - Zrínyi Katonai Kiadó. (Dabasi ny.). 593,[2]; 609,[1] p. Kiadói, egységes graboplast vászonkötésben. 24,2 cm. (27 db) Ritka, kis példányszámú kiadvány! 28.000,-
458. Táborozási könyv. [Szerk.]: Sztrilich Pál. Főmunkatárs: Koszterszitz József. 2. (bővített) kiadás. Bp., 1938, Magyar Cserkészszövetség. 240 p. Szövegközti rajzokkal. Ajándékozási bejegyzéssel. Korabeli, az eredeti borító felhasználásával készült vászonkötésben. 15,7 cm. 2.800,459. Takáts Sándor: A magyar gyalogság megalakulása. Bp., 1908, MTA. (Wodianer F. és Fiai. ny.). XI, 318 p. Helyenként grafit aláhúzásokkal. Amatőr vászonkötésben. 23,2 cm. 6.000,460. Takáts Zoltán, felvinczi: A kelet művészete. Bp., [1943], Dante. [2], 234,[1] p., 4 t. (színes), 66 t. (33 levélen). /Barát-ÉberTakáts: A művészet története III. része./ Kiadói félvászon-kötésben. 24,5 cm.1 4.000,-
455. tétel
456. Szumowski Ulászló: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve. Orvosok és orvostanhallgatók számára. Írta --. A lengyel eredetiből fordította, magyar vonatkozású jegyzetekkel, időrendi táblával és ábrákkal elláta: Herczeg Árpád. Bp., 1939, Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat. XI,[1], 649 p. 332 képpel. /Magyar Orvosi KönyvkiadóTársulat CLXVII. kötet./
F
461. Tamási Áron: A szűzmáriás királyfi. I-II. kötet. Kolozsvár, 1928, Erdélyi Szépmíves Céh. 157,[3], VI p.; 149,[3], VI p. 4-4 oldalszámon belüli egészoldalas, színes illusztrációval. Számozott: 14. és 289. 63
Krisztina Antikvárium
sz. példány. /Az Erdélyi Szépmíves Céh 24-25. kiadványa./ A két kötet eltérő kiadói, aranyozott félbőr-kötésben. 20,3 cm. (2 db) 10.000,-
Gebietsveränderungen, Wappen und Orden, nebst der Stammtafel der österr. Regenten... sammt der dazugehörigen historischen Karte. Wien, 1840, Fr. Beck. 1 táblázat, 1 térkép. Színezett rézmetszet. Lapméret: 52,5×69,5 cm. Képméret szöveggel: 45×56,5 cm. Kiadói, feliratos papírborítóban. 56×74,5 cm.1 30.000,-
462. Teleki Sámuel, gróf erdélyi kanczellár úti naplója 1759–1763. Sajtó alá rendezte: ifj. Biás István. A bevezetést írta: dr. Imre Sándor. Maros-Vásárhely, 1908, (Adi Árpád ny.). LXXII, 123 [helyesen 124], [2] p. Példányunkból a szerző portréját ábrázoló tábla hiányzik. Későbbi, bordázott gerincű félbőr-kötésben, az eredeti borítófedél belekötve. 28,5 cm.1 8.000,463. Temesi Győző: Élni! Az új magyar fiatalok regénye. [Bp., 1931], Franklin. 118,[1] p. Végh Dezső szövegközti- és borító rajzaival. Kiadói, rajzos félvászon-kötésben. 24,3 cm.1 2.600,-
465. tétel
466. Hvngaria. Színezett rézmetszet egy „Kis Orteliusból”. Jobb felső sarkán sorszám: 97. Alul a kép alatt N jelölés. Hátlapján francia nyelvű szöveg. Megjelent: Galle, Philip: Epitome... Antwerpen, 1598. Képméret: 7,7×10,8 cm. Lapméret. 12×16,5 cm. Paszpartuban. Szántai: Ortelius 11. 10.000,-
463. tétel
464. tétel
TÉRKÉPEK 464. Bibó István - Mattyasovszky Jenő: Magyarország városhálózatának kiépítése. Tervezték és szerkesztették - -. (A munkát elkészítette: Az Államtudományi Int. Területrendezési Munkaközössége.). Bp., 1950, (Államtud. Int. Rotaprint-háziny.). XI p., 7 térkép (színes, kihajtható), 1-98-ig számozott színes térképek, a helységek rövid leírásával, főbb adataival. Fűzve, kiadói borítóban. 25 cm. 8.000,-
466. tétel
467. Karacs [Ferenc] Franciscum: „Regiones Danvbianae Pannoniae, Dacia, Moesiae cum vicino Illyrico in usus Collegii Ref. Debrecinensis æri incisae per - -. Pestini, 1800.” Balra alul római érmékkel díszített kartus. Képméret: 30,7×38,2 cm. Lapméret: 41×51 cm. A margó egy részét visszahajtották a kisebb keret miatt. Üvegezett keretben. Ecsedi: 32.p., László G.: 35. 16.000,-
465. Häufler, Joseph: Historisch-geographisches Tableau des Österreichischen Kaiserstaates, eine übersichtliche Darstellung der Geschichte dieses Staates, seiner 64
Krisztina Antikvárium
468. Kirándulók térképe: 1. sz. Budai hegyek. M=1:25.000. 2. sz. Pilis hegység. M=1:50.000. 6/a. sz. Mátra hegység. M=1:50.000. 7. sz. Bükk hegység. M=1:50.000. 14. sz. Soproni hegység. M=1:25.000. 15. sz. Vértes hegység. M=1:50.000. Bp., é.n. (193?), M. Kir. Állami Térképészeti Intézet. Hajtogatva. (6 db) 6.000,-
468. tétel
Megjelent: ??, Stockholm(?), 17??. Képméret: 13,5×17,2cm. Lapméret: 15,8×19,6 cm. Paszpartuban. 8.000,Magyarország vízierői. 1904-ben készült nagyméretű, színes térkép. Lásd: Viczián. 471. Plan von Hermannstadt 1911. Herausgegeben von der Sektion Hermannstadt des Siebenbürgischen KarpathenVereines. Wien, 1911, K.u. K. Hof-Kartogr. Anstalt G. Freytag & Berndt. M=1:8.000. Színes, kihajtható. 42×34 cm. 9 szelvénybe hajtva, feliratos, kiadói kartonborítóban. 14,5 cm. 2.400,-
468. tétel
469. A Magyar Szent Korona Országainak iskolai fali térképe. X. jav. kiadás. M=1:600.000. Jobb alsó sarkában Budapest Székes-főváros egész területének térképe. M=1:50.000. Tervezte és rajzolta: Kogutowicz Manó. Bp., 1913, Magyar Földrajzi Intézet. 128,5×174,5 cm. Színes kőnyomat. A térképen kézzel berajzolva a trianoni határok. 16 szelvény, vászonra kasírozva, hajtogatva. Apróbb sérülésekkel. Dekoratív, nagyméretű térkép.1 24.000,-
471. tétel
472. [Veigelsberg Hugó-Ignotus] Emma asszony: A Hét Szakácskönyve. A Hét pályázatára beérkezett reczipékből összeállította - -. Második kiadás. Bp., 1908, Hét. (Révai és Salamon ny.). 358,[9] p. Kiadói, enyhén kopottas, festett vászonkötésben. 21 cm. Éliás - Szántó: 193. 10.000,473. Thardy W(eres) Lajos: A Novara hőse. Horthy-éposz. Debrecen, 1941, Nagy Károly Grafikai Műint. 159 p., 2 t. (Horthy Miklós és neje portréi). Fekete László egészoldalas illusztrációival. Kiadói, aranyozott, Horthy domborított portréjával díszített vászonkötésben. 26 cm.1 10.000,474. Thirring Gusztáv: Budapest környéke. Gyakorlati kalauz kirándulók, turisták és a természet kedvelői részére. 80 képpel és 12 alaprajzzal. Bp., 1900, Magyar TuristaEgyesület Budapesti Osztálya. (Pesti Lloyd
470. tétel
F
470. Magyarország és a Balkán térképe. Balra alul: Mappa Geogr. R. Hungariae Euer Geog.: Charta öfwer Ungern af A(nders) Åkerman. Színezett rézmetszet. 65
Krisztina Antikvárium
ny.). XX, 389 p., 4 t., 2 sztl. lev. (rajtuk a Bécsi Katonai Földrajzi Intézet 1: 200.000-es és 1: 75.000-es térképeinek részletes bemutatása). Szövegközti és egészoldalas képpekkel. Kiadói vászonkötésben a Gottermayer köészetből. 16,5 cm. Jó állapotban.1 5.000,-
szonkötésben, a lapszéleken aranymetszéssel. 15,5 cm. (4 db) 12.000,480. [Toroczkai] Wigand [Ede]: Architectura. [Bp., 1936, M.K.Egyetemi Ny.] 124 p. Lapszámozáson belül 16 színes táblával. Tulajdonosi bélyegzéssel. Korabeli félpergamen-kötésben. Az eredeti borító belekötve. 27 cm. 12.000,-
475. Thury Etele: A dunántúli református egyházkerület története. 1. kötet. Unicus! Pápa, 1908, Főiskolai ny. 507 p. Későbbi, bordázott gerincű félbőr-kötésben. Az eredeti borítófedél belekötve. 24 cm.1 8.000,476. Tipold Özséb: Világtörténelmi helyek zsebszótára különös tekintettel hazánkra. Tanodai és magán használatra. Pécs, 1870, Ifj. Madarász Endre ny. XII, 647 p. Korabeli, félvászon-kötésben. 16,8 cm.1 6.000,477. „Titok” könyv. A „titok” könyveket valaminek az elrejtésére készítették. Valóban, nagyobb könyvtár esetén elég nehéz megtalálásuk. Készítették már meglévő könyvből úgy, hogy lapjai egy részét vagy az összeset középen kisebb-nagyobb mértékben kivágták majd a lapok megmaradt részét összeragasztották (példányaink ilyenek), illetve könyv szerű dobozként. Példányaink egy régi német nyelvű sorozat köteteiből készültek. Félbőr-kötésben, festett lapszélekkel. 20,6 cm. (2 db)1 5.000,-
480. tétel
481. tétel
481. Toroczkai-Wigand Ede: Hímes udvar. Bp., 1916, Táltos. (Világosság ny.). XVII, 106 p. (képek, rajzok), 4 t. (színes), 1 lev. 100-ból a 95. kézzel számozott példány a szerző aláírásával. Korabeli festett vászonkötésben. 25,5 cm.1 18.000,482. (Tóth Kálmán [Géza]): A Balaton vidék népének építészete. (Írta és összeállította - -. A Balaton déli oldalának anyagát Nászay Miklós gyűjtötte össze.). Bp., 1936, Balatoni Intéző Bizottság. (Élet ny.). XI, 116,[1] p. A 12-114. lapokon képekkel. /A Magyar Ház Barátainak könyve 1./ Címlapján ajándékozási bejegyzéssel. Fűzve, kiadói borítóban. 26,5 cm.1 8.000,-
478. Toldy Ferenc: A magyar birodalom alaptörvényei. Az eredeti deák szöveg mellé vetett magyar fordítással, közjogtani segédkönyvül kiadta - -. 2. jav. kiadás. Budán, 1866, Emich. XVI, (17)-336 p. Latin-magyar bilingvis. Korabeli félvászonkötésben. 17 cm. 6.000,479. Tompa Mihály összes költeményei. Teljes kiadás. 1-4. kötet. (Rendezték barátai Arany János, Gyulai Pál, Lévay József és Szász Károly 1870). Bp., [1890], Méhner. (Rudnyánszky ny.). 394; 437; 462; 404 p. Az első kötetben a költő életrajzával. 1 t. a költő arcképe; hiányzik? A bibliográfia szerint igen, viszont ez már a sokadik példány amiben nincs. Elképzelhető, hogy a példányok csak egy részébe kötötték bele. Kiadói, egységes, dúsan aranyozott (Franklin) vá-
482. tétel
483. tétel
483. Tóth Lőrincz: Uti tárcza. 1-6 füzet. (Két kötetben). 1. Déli Németföldön. 2. 66
Krisztina Antikvárium
Rajnai út. 3. Németalföld és Belgium. 4. Schweicz. 5. Brittföld. 6. Paris. Pesten, 1844-1846, Landerer és Heckenast. [8],
kezelő közhivatalok, közjegyzők, pénzintézetek, bankárok, tőkepénzesek, felsőbb kereskedelmi iskolák stb számára.Szerk. Félegyházy Ágost - Lendvay Sándor. I-II. kötet. Bp., 1896-1900, Szerkesztők kiadása. (Pátria ny.). [17] p. (reklámok), VIII, 396, p.,
141,[1]; [4], 98,[2]; [4], 121,[2]; [4], 136,[4]; [4], 263,[3]; [4], 87 p. Poss. Kertész Árpád,
Szombathy Viktor. Korabeli félvászon-kötésben. 20 cm. (2 db) 24.000,-
117 t. (kötvények, záloglevelek, részvények, stb mintalapjai), [21] p. (reklám); [16] p. (reklám), [4], 424,[1] p., 131 t. (mintalapok), [23] p. (reklám). Kiadói, egységes, aranyozott vászon-
kötésben. 22,7 cm. (2 db) Kiváló állapotban. Rendkívüli ritkaság!! 120.000,-
483. tétel
487. Tragor Ignác: Vác műemlékei és művészei. Vác, 1930, Váci MúzeumEgyesület. (Berger ny.). 156 p., 18 t. (12 részben színes, beragasztott kép), 18 feliratos hártyapapír. Szövegközti képekkel. A ’70-es években készült váci „Váczi” aranyozott, graboplast vászonkötésében. 30 cm.1 8.000,-
483. tétel
484. Tóth Zoltán: Mátyás király idegen zsoldosserege. (A fekete sereg). Bp., 1925, Stádium. 376 p. 2 beragasztott, színes képpel. Német nyelvű összefoglalóval. Későbbi vászonkötésben. 23,6 cm.1 6.000,-
488. Tragor Ignác: Vác története. (100 képpel díszített kiadás.) Kiadja a Váci Múzeum Egyesület. Vác, 1927, Dercsényi Dezső - Pestvidéki Ny. 154,[2] p. Szövegközti képekkel. Későbbi félbőr-kötésben. Az eredeti borító belekötve. 29 cm. Szép példány. 8.000,-
485. Török-Magyar oklevéltár 15331789. A konstantinápolyi levéltárakban gyűjtötte és magyarra ford. néhai Karácson Imre. Szerk. Thalloczy Lajos, Krcsmárik János, Szekfű Gyula. Bp., 1914, Stephaneum ny. 416 p. Korabeli aranyozott vászonkötésben. 24,2 cm.1 8.000,-
488. tétel
486. tétel
489. Tűz Tamás: Angyal mondd ki csak félig. [Tanulmány és kiadatlan versek] Első kiadás. (Oakville, Ontario, 1974, Sovereign Press). 252,[4] p. A szerző dedikációjával. Tűz Tamás (1916-1992) kat. pap, költő. 1956-ban emigrált. Kiadói, aranyozott vászonkötésben. 21,6 cm. Ritka. 5.000,-
486. tétel
486. Tőzsdei értékpapírok. A budapesti tőzsdén jegyzett értékpapírok ismertetése és magyarázata. Kézi könyv értékpapírokat 67
Krisztina Antikvárium
VA D Á S Z A T
+ az eredeti borítók. Igen gazdag kép és ábra anyaggal. A kötetbe helyezve: az I. és II. évf. tartalomjegyzéke IV p. Kiadói, aranyozott vászonkötésben. A hátsó kötéstáblán nedvesedés nyomával. 28,6 cm.1 22.000,-
490. Fraser, Buck F.: Eleven zsákmány. Bp., 1943, Vajna és Bokor. (Globus ny.). 317,[2] p., 16 t. (képek). Kiadói félvászonkötésben. 20,6 cm. 5.000,-
493. tétel
494. tétel
494. Nimród Vadászujság. A vadászat, ebtenyésztés, halászat, céllövés és fegyvertechnika szaklapja. A Nemzeti Vadászati Védegylet hivatalos lapja. Szerk. Kittenberger Kálmán. XVI. évf. 1-36. sz. Teljes évf. Bp., 1928. jan. 1. - dec. 20., (Franklin ny.). [IV], 674 p., 1 t. Az 519-522. p. kétszer szerepel, eltérő tartalommal! Gazdag szövegközti képanyaggal. Kiadói, festet, aranyozott vászonkötésben. 29,7 cm.1 12.000,-
490. tétel
491. Huszár László, báró: “Kwaheri”. “Viszontlátásra”. Afrikai vadásznaplójából írta - -. Bp., (1929), K.M. Egyetemi ny. 299 p., 8 t. (színes), 1 térkép (színes, kihajtható). Egészoldalas és szövegközti képekkel. Kiadói festett vászonkötésben. 23,4 cm.1 8.000,-
495. Rhédey Zoltán, K.: Verébtől a szarvasbikáig. 32 képpel. Bp., (1943), Vajna és Bokor. (Globus ny.). 286,[2] p., 32 t. (16 levélen). Kiadói, festett félvászon-kötésben, eredeti, celluxxal megerősített védőborítóval. 20,7 cm. 8.000,-
491. tétel
492. tétel
492. Kerpely Béla: Nimródok a fronton. Mulatságos vadászesetek a nagy háborúból. Bp., 1916, Nimród. (Franklin ny.). 80 p. Korabeli vászonkötésben. 19,5 cm.1 5.000,493. Nimród. Képes vadászati és verseny sportújság. 1914. II. évf. 1-36. sz. Teljes évf. Szerk. Szabó Kálmán. Bp., 1914. jan. 1. - dec. 20., (Franklin.). 488 p., 1 t. (kétlapos)
495. tétel
68
496. tétel
Krisztina Antikvárium
496. Vadászlap. [A vadász-sport szakközlönye.] 37. évf. (1-36. sz.) Kiadó és laptulajdonos Az Országos Magyar Vadászati Védegylet. Szerk. Sugár Károly. [Bp.], 1916. jan. 5. - dec. 25., ny.n. 432 p. Melléklet: 35. sz. (dec. 15.), Egyleti élet. 8 p. Egészoldalas és szövegközti képekkel. Avarffy Elek, Bársony István, Chernel Miklós, Földvári Miksa, Nadler Herbert és mások írásaival. Kiadói, aranyozott, vaknyomással díszített vászonkötésben. 29,5 cm. Ritka. 20.000,-
metszetű táblával és szövegközti illusztrációval. Díszesen aranyozott gerincű, préselt, korabeli vászonkötésben. 26 cm.1 10.000,-
497. Vajda Pál R.: Emlékezzünk régiekről... (A magyar hadidicsőség múltja Régi magyar haditechnikusok - Magyarok a nagyvilágban). Bp., 1942, „Vasárnapi Könyv” (Ubrányi István ny.). 102,[1] p. Szövegközti képekkel és ábrákkal. Új vászonkötésben. Az eredeti borító belekötve. 24,3 cm. 2.800,-
499. tétel
500. Varjú János: A magyar szellemi művelődés történelme. A magyar ifjúság és a művelt közönség számára. Debrecen, 1907, Csáthy Ferenc. (Debrecen város ny.). 496 p. Korabeli, gerincén aranyozott félvászonkötésben. 23 cm. 6.000,501. Várkonyi Ágnes: Thaly Kálmán és történetírása. Bp., 1961, Akadémiai. 502,[2] p. Egészoldalas és szövegközti képekkel. /Tudománytörténeti Tanulmányok I./ Készült 800 példányban. Kiadói vászonkötésben, eredeti, feliratos papírborítóban, újszerű állapotban. 20,5 cm.1 5.000,-
497. tétel
498. Vajda Péter: Dalhon. I-IV. füzet. (Két kötetben.) Első kiadás. Pest, 1839-1844, Eggenberger - Emich. (Budán a Magyar Kir. Egyetem betűivel). XII, 213,[2], VIII, 209, [1]; 197,[1], 204,[3] p. Tulajdonosi névbeírásokkal. Korabeli, egységes félvászon-kötésben. 17 cm. (2 db) Szüry: 4857. 18.000,-
501. tétel
502. tétel
502. Várnai Dániel: Háború. (Bp.), 1922, Népszava. (Világosság ny.). 147 p. Korabeli félvászon-kötésben. 19,1 cm.1 1.000,-
499. Vargyas Endre: Magyar szabadságharcz története 1848-49-ben. A magyar nép számára irta - -. 2. bőv. kiadás. Bp., 1879, Méhner. (Rudnyánszky ny.). 763 p. Lapszámozáson belül számos egészoldalas fa-
F
503. Vatai László: Az Isten szörnyetege. (Ady lírája). Első kiadás. Washington, 1963. Occidental Press. (Heller & Molnár 69
Krisztina Antikvárium
ny. München). 390,[1] p. A szerző dedikációjával. Vatai László (1914-1993) ref. lelkész, filozófus, író. 1947-ben menekült nyugatra. Kiadói, aranyozott vászonkötésben. 21 cm. 6.000,-
lamvasutak vonalain. Bp., (1933), Révai. 1 t. (Kandó Kálmán képe), 165,[1] p., 32 t. (33 helyett. A XIV. hiányzik. Kihajthatók.). Összesen 210 képpel, ábrával. Címlapjára a szöveget is takaró ajándékozási bejegyzést ragasztottak. Kiadói, aranyozott vászonkötésben. 24 cm. Ritka vasúttörténeti munka. 5.000,-
504. Véghelyné Deáky Flóra: Liszt szellemélete. Bp., 1936, Merkantil ny. 218 p. + 1 lev. (Sajtóhibák). A szerző dedikációjával. Fűzve, kopottas kiadói borítóban. 23,4 cm. 3.000,-
507. Veres Samu: Rimaszombattól Nürnbergig. Úti benyomások. Rimaszombat, 1905, Rábely Miklós ny. 99,[1] p. Fűzve, kiadói borítóban. 18,4 cm. Petrik Ø. Ritka.1 4.000,-
505. Velics László: Vándorelőadásaim az egyházi művészetről. Bp., 1912, Stephaneum ny. 197,[2] p., 9 t. A tartalomból: Szimbolika, A kehely, A magyar szent korona, A szőnyegek, A fémmetszés, A zománc, stb. Korabeli félvászon-kötésben, márványozott lapszélekkel. 27,8 cm.1 8.000,-
505. tétel
508. (Vergilius Maro, Publius): Pásztori Magyar Vergilius. - - eclogáinak teljes szövege. Baróti Szabó Dávid, Devecseri Gábor, Fazekas Mihály, Keszi Imre, Radnóti Miklós, Rájnis József, Révai Miklós, Trencsényi-Waldapfel Imre, Vas István és Vietórisz József fordításaival. Öszeállította és a kísérő tanulmányt írta Trencsényi-Waldapfel Imre. Bp., 1938, Officina. 111,[1] p. Latin-magyar bilingvis. A címlap verzóján Waldapfel Imre Kodolányi Jánosnak szóló dedikációjával. A címlapon Kodolányi Jánosné ajándékozási soraival. /Kétnyelvű klasszikusok./ Fűzve, kiadói borítóban. 21 cm. 3.600,509. Verne Gyula: Antifer mester csodálatos kalandjai. Ford. Huszár Imre. Bp., 1896, Franklin. [2], 448 p. Egészoldalas képekkel. Kiadói, festett, barna, kopottas vászonkötésben. 20,3 cm.1 18.000,-
506. tétel
510. Verne Gyula: Sándor Mátyás. 1-2. kötet. Ford. Huszár Imre. 5. kiadás. Bp., [1923], Franklin. 285; 279 p. Egészoldalas képekkel. /- - összes munkái./ Kiadói, egységes, festett, bordó vászonkötésben. 20,2 cm. (2 db) 6.000,511. Verne Gyula: Világ ura. Regény. Fordította Gábor Andor. Bp., 1906, Franklin. 206 p. Egészoldalas képekkel. Címlapján tulajdonosi bélyegzésekkel. /- - összes mun-
506. tétel
506. Verebélÿ László - Klein Ferenc: Kandó-féle fázisváltós villamosítási rendszer és annak alkalmazása a M. Kir. Ál70
Krisztina Antikvárium
kái./ Kiadói, festett, aranyozott, piros vászonkötésben. 20,4 cm. 7.000,-
510. tétel
514. tétel
512. Vibert, Mathieu: Humana Missia. In memoriam Pie XII. Pour grand orchestre - chœur mixte - chœur d’enfants & 4 voix solistes. 1971. Pro Helvetia. [2], 259 p. A zeneszerző hosszas dedikációjával. Vibert (1920-1987) svájci zeneszerző. Kiadói félvászon-kötésben. 36,3 cm.1 10.000,513. Viczián Ede: Magyarország vízierői. Általános fölvétel.
A fölvételt vezette és eredményeit összefoglalta: - -. Bp., 1905, Pallas. 349,[2] p., 2 térk. mell. 1. sz. melléklet: Vízmérceállomások. 47,5×63 cm. (Ny. Károlyi György Bp.). 2. sz. mell. Magyarország vízierői. Általános fölvétel. Magyarország 1904-ben készült nagyméretű, színes térképe. M=1:750.000. 99×139 cm. /A magy. kir. fölmívelésügyi minister kiadványai 1905/2. sz./ Kiadói vászonkötésben. 26 cm. 20.000,-
514. Villon, [Francois] balladái Faludy György átköltésében. (A díszcímlapon „átköltései”). Az Officina kiadás amatőr, írógéppel írt változata. Kézzel festett díszcímlap, [2], 49,[1] p., 1 t. (kézzel festett akvarell. Szign. -Palló- [19]52. A kötet készítésének idején Faludy börtönben volt és műveit tilos volt terjeszteni. Amatőr, festett vászonkötésben, gerincén címkével. 21,2 cm.13.000,515. Virányi Elemér: A finnugor népek élettere. Négy térképpel. Bp., (1941), Stádium. 203,[2] p., 4 térkép (2 kihajtható). A szövegben grafit aláhúzásokkal. Fűzve, kiadói borítóban. 19,8 cm.1 3.000,516. Virozsil, T. Antal: Egyetemes természet vagy észjog elemei. ...magyarul előadva [első rész] Márki József- [második rész] Hoffmann Lajos Pál által. 1-2. köt. Egybekötve. I. főrész: Magán - Természetjog. II. főrész: Természetes Nyilván- v. közjog. Pest, 1861, Heckenast. (Wigand ny. Pozsony). XII, 210,[2]; XII, 306,[2] p. Korabeli, aranyozott, vaknyomással díszített vászonkötésben. 21,6 cm.1 8.000,-
515. tétel
513. tétel
517. tétel
517. A visszatért Felvidék adattára. Szerk. Csatár István és Ölvedi János. (Illusztr. Dex Ferenc). Bp., 1939, Mahr Ottó és Tsa. „Rákóczi” könyvkiadóvállalata. (Madách ny.). 392, 78 p., 32 t. (16 levélen). Szövegközti képekkel, ábrákkal. Kiadói, festett vászonkötésben, gerincén kisebb sérüléssel. 30,8 cm. 10.000,71
Krisztina Antikvárium
518. Vitézek albuma. (Bp., 1939, Merkantil ny.). 400, [4], 401-616 p. Szövegközti képekkel gazdagon illusztrált. A kötetben Adattárral: 143-400. p. és Arckép-gyűjteménnyel: 401-615. p. közel 5600 fényképpel. Kiadói, aranyozott, restaurált vászonkötésben, a kötéstáblán a koronás magyar címer színezett, aranyozott dombornyomású plakettjével. Harántalakú. 23×32 cm.1 16.000,-
bőr-kötésben.. Az eredeti, illusztrált borítók belekötve. 25,4 cm. (2 db)1 12.000,-
521. Zarándy A. Gáspár: Árpád vére Hohenlohe. Bp., 1904, Hornyánszky ny. 1 t. (színes címkép), 136 p., 1 t. Leszármazási táblázatokkal. Kiadói, aranyozott vászonkötésben, felül aranyozott lapszélekkel. 30 cm. 9.500,-
518. tétel
519. Wagner, Eduard: Hieb- und Stichwaffen. Első kiadás. (Prága, 1966), Artia. (Polygrafia ny.). 489,[2] p. Lapszámozáson belül összesen 249, részben színes táblával, valamint egészoldalas és szövegközti rajzokkal. Kiadói vászonkötésben. 34 cm. Ritka. 18.000,-
521. tétel
522. tétel
522. Zelena Ferenc: Nemzeti szakácskönyv, számos tapasztaláson épült bevezetéssel, a husos és böjtös ételek készítéséről: egészségesek-, betegek- és lábadozók számára, valamint nagyobb, ugy kisebb asztalokra is; továbbá a főzésről, sütésről, befojtásról, gyümölcsök befőzéséről, a kolbásztöltésről ... Egy magyar gazdasszony felügyelete alatt ujra kidolgozott és megbővített Negyedik kiadás. Pesten, 1861, Emich Gusztáv. [2], 353, XIV p. A szakirodalomból tudjuk, hogy 3. kiadása Petőfi Sándor könyvei között is megvolt. Így felesége Szendrey Júlia remek ételeket főzhetett belőle. Az eredeti borító felhasználásával készült vászonkötésben. 19,8 cm. Éliás-Szántó: 579., címleírás kissé eltér példányunkétól! 36.000,-
519. tétel
520. Ybl Ervin: Toscana szobrászata a quattrocentóban. 1-2 kötet. Bp., 1930, Lampel. (Franklin ny.). [4], 286; [2], (287)543,[1] p. Igen gazdag szövegközti képanyaggal. A szerző dedikációjával. /Művészeti Könyvtár./ Későbbi, bordázott gerincű fél-
523. Zelk Zoltán: Fölforrt az ég. [Versek.] Első kiadás. Bp., 1967, Magvető. (Kossuth ny.). 117,[3] p. Reich Károly 12 egészoldalas illusztrációival, a költő dedikációjával. Kiadói vászonkötésben, eredeti védőborítóval. 20 cm. 4.000,72
Krisztina Antikvárium
524. Zichy Jenő Gróf kaukázusi és középázsiai utazásai. 1-2. kötet. Bp., 1897, Ranschburg. (Hornyánszky ny.).
526. Zolnay László: Létezés és erkölcs. Első kötet: Ontológia. [Több nem jelent meg.] Bp., 1944, ABC Kiadó. (Általános ny.). 257,[2] p. A szerző dedikációjával. Kiadói félvászon-kötésben, eredeti védőborítóval. 20,8 cm.1 4.000,-
[8], L, [2], 322 p., 120 t. (111 levélen, 9 kihajtható duplán számozva); [2], (323)-613, [2] p., 28 t. (2 kihajtható). Szövegközti képekkel, áb-
rákkal. Tartalma: Zichy J.: A magyar faj vándorlása. (Kutatásaim vezérelvei és eredményeinek összefoglalása). Jankó János: A néprajzi gyűjtemény leírása. Pósta Béla: Az archaeologiai gyűjtemény leírása. Magyarfrancia bilingvis. Régi tulajdonosi bélyegzéssel. Zichy Jenő (1837-1906) az Országos Iparegyesület elnöke, a hazai alsófokú iparosoktatás megszervezője. Saját költségén tudományos expedíciókat szervezett és vezetett Oroszországba, Ázsiába, a magyarság eredetének felkutatására. Magánmúzeumot létesített, melyet a fővárosra hagyott. Egységes félvászon-kötésben, márványozott lapszélekkel. 31,5 cm. (2 db)1 70.000,-
527. Zoltán József: A barokk Pest-Buda élete. Ünnepségek, szórakozások, szokások. Bp., 1963, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. (Franklin ny.). 366,[2] p., 52 t. (26 levélen). /Főv. SZEK tanulmányok új sorozat 17./ Készült 1000 példányban. Poss. Szombathy Viktor. Kiváló kultúrtörténeti munka. Fűzve, kiadói, rajzos borítóban. 24 cm.1 3.600,-
527. tétel
524. tétel
528. tétel
528. Zubor István: Az ujság technikája. A nyomdatechnika gyakorlati kézikönyve újságírók számára. Bp., 1940, Szenkó. (Centrum ny.). 160 p. Szövegközti képekkel. Ex librissel és korábbi bélyegzésekkel. Kiadói, aranyozott vászonkötésben. 20,5 cm. Ritka. 3.000,-
524. tétel
525. Zimmermann Ágoston: Patkolástan kovácsok számára. 2. kiadás. Bp., 1916, Pallas. 164 p. 193 szövegközti ábrával. /A m. kir. Földmívelésügyi minister kiadványai. 1916. 1. sz./ Későbbi félvászonkötésben. Az eredeti borító belekötve. 23,1 cm. 4.000,-
529. Zweig, Stefan: Jeremiás. Drámai költemény kilenc képben. Ford. Vér Andor. [Bp.], 1933, Fordító. 159 p. A szerző autográf aláírásával. Korabeli, aranyozott félvászon-kötésben. 19,7 cm.1 4.000,530. Zsitvay János: A szín. Selmeczbányán, 1903, (Joerges ny.). 96 p. Szövegközti képekkel, ábrákkal. Hozzákötve: Rerrich Béla: A reneszansz és a modern
F
525. tétel
73
Krisztina Antikvárium
kert művészete. Bp., 1919, Franklin. 54 p. Hozzákötve: Sárosi Bella: A csipke múltja és jelene. Bp., 1919, Franklin. 34 p. Hozzákötve: Czakó Elemér: A magyar iparművészet szereplése a milánói nemzetközi világkiállításon 1906-ban. Bp., 1907, Franklin. Szövegközti képekkel. 48 p. Hozzákötve: Eisler Mihály József: Aubrey Beardsley művészete és egyénisége. Bp., 1907, Franklin. 26 p. Hozzákötve: Gróh István: A sajómenti népies építés díszítő formáiról. + Keszler József: Iparművészeti képtelenségek. Bp., 1907, Franklin. 38 p. Hozzákötve: Margitay Ernő: Izléstelenségek országa. Bp., 1910, Franklin. 34 p. Hozzákötve: Pekár Gyula: Bizánc kulturája. Bp., 1907, Franklin. 72 p. Hozzákötve: Vay A. P., gróf: Bp., 1908, Franklin. 24 p. Hozzákötve: Méheut Mathurin kiállítása. A tenger állat és növényvilága. Bp., 1910, (Franklin). 20 p. /Az első és az utolsó mű kivételével; Az Orsz. Magy. Iparműv. Múz. ism.-terjesztő előadásai./ Egyedi kolligátum. 10 mű. Korabeli félvászon-kötésben. 18,8 cm. 9.000,-
352., 354., 369., 371., 398., 404., 414., 423., 437., 449., 461., 479., 481., 489., 498., 503., 514., 519., 523. Építészet: 8., 17., 59., 68., 72., 78., 90-91., 129., 152., 190., 211., 213., 228., 258-260., 278., 299., 337., 350., 353., 366., 433., 480482., 530. Erotika: 53., 182. 1850 előtti: 5-6., 20., 34., 43., 60., 64., 74., 94., 118., 132-135., 158-160., 165., 167., 170., 213., 225., 257., 269-270., 279., 298., 365., 419., 437., 465-467., 470., 483., 498. Dedikált, aláírt: 8., 11., 18., 22-, 37., 46., 49., 58., 86., 89., 111., 140., 143., 151., 154155., 166., 168-169., 177., 184., 207-209., 268., 275., 290., 302., 352., 368-370., 397., 404., 410., 413-414., 421-422., 424., 439., 440., 449., 481., 489., 503., 508., 512., 523., 526., 529. Fénykép: 110-112., 245. Festészet, képzőművészet, iparművészet: 38., 89., 111., 131., 140., 151., 162., 164., 168-169., 206., 211., 239., 267., 291-292., 330., 334., 338., 350., 367., 371., 407-408., 410-411., 445., 487., 520. Folyóirat, periodika: 98., 119-136., 179., 311., 323., 493-494., 496. Gasztronómia, háztartás: 9., 13., 21., 24., 136., 175., 185., 196., 306., 323., 329., 355., 434., 472., 522., 526. Hadtörténet, ezredtörténet, hadászat: 3., 35., 73., 76-77., 80., 83., 97., 100-101., 109., 118., 183., 188-189., 201., 230., 263., 274., 277., 283., 295., 308-309., 339., 351., 372-375., 399., 403., 409., 415., 418., 455., 459., 484., 497., 499., 519. Helytörténet: 8., 13., 16., 33-34., 44-46., 52., 59., 63., 67., 82., 92., 95-96., 98., 102., 104., 121., 149., 152., 157., 181., 198., 211., 227., 235., 240., 244., 258-260., 281., 297., 328., 336., 342., 347., 370., 395., 397., 412., 417., 488., 527. Helyismeret, utazás: 7., 29., 57., 61., 66., 142., 204., 229., 264., 334-335., 400., 406., 416., 425., 442., 346., 448., 450., 462., 474., 483., 487., 507., 524. Heraldika, genealogia: 305. Humor: 30., 50., 53., 89., 120., 129., 147.,
T Á R G Y M U TAT Ó Aprónyomtatvány: 10-26., 28., 99., 164. Árjegyzék, kiállítás, reklám: 10., 23., 2728., 31., 100., 210., 304., 530. Balaton: 47., 397., 482. Botanika:1 36., 55., 223., 350., 530. Cserkészet: 75., 458. Egészségügy: 60., 65., 456. Életrajz, memoár, családtörténet: 18., 64., 69., 80., 87., 113., 114., 137., 146., 153., 178., 212., 232-234., 265., 276., 279., 293., 301., 312-321., 331., 333., 340., 355., 373., 375., 399., 403., 405,. 413., 436., 454., 501., 521. Első kiadás, számozott, bibliofília: 37-38., 48-49., 51., 53., 58., 75., 79., 89., 126., 128129., 143-144., 148-149., 151., 154-155., 173., 179., 184., 224., 226., 236-237., 241., 267., 269., 275., 286-287., 294., 304., 330., 74
Krisztina Antikvárium
Névtár, címtár, lexikon, szótár: 83., 9596., 109., 183., 250., 281., 303., 309-312., 325., 327-328., 339., 355., 400., 403., 442., 455., 517-518. Numizmatika, kitüntetés: 205., 402., 419., 427. Nyelvészet, anekdota, szólások, szótár: 41., 50., 115., 345., 363., 476. Oklevél, értékpapír, pénzügy: 12., 16., 25., 447., 485-486. Plakát: 376-392. Sorozatok: 93., 171., 225., 326., 350., 455. Széchenyi és kapcsolódó irodalom: 232., 436-437. Térkép, földrajz: 33., 181., 202-203., 326., 361., 438., 464-471., 474., 513. Történelem, politika, kissebség, régészet: 1-3., 37., 41., 62., 102., 106-108., 123., 148., 152., 172., 197., 266., 271-274., 280., 284., 288-289., 300., 313-321, 333., 350., 353., 409., 443-444., 452., 476., 515. Vadászat, horgászat, természet: 5-6., 15., 42., 84., 187., 191., 214., 296., 350., 490-496. Vallás, egyháztörténet: 44-45., 99., 103104., 139., 186., 228., 312., 341., 365., 431., 446., 454. Vers: 32., 48-49., 58., 74., 86., 154-155., 179-180., 209., 226., 236-237., 261., 269., 290., 364., 369., 398., 414., 435., 439., 479., 489., 514., 523., 529. Zene: 22., 324., 343., 393., 422., 504., 512.
151., 164., 195., 344., 492. Ifjúsági, mese, játék, sport: 70., 124., 145., 216-222., 256., 304., 430., 453., 500., 509-511. Ipar, technika, autó, hajó, repülés: 19., 81., 85., 117., 149., 192., 194., 215., 249., 282., 299., 307., 311., 349-350., 380., 387., 410., 457., 506., 513. Irodalomtörténet, szépirodalom: 20., 30., 32., 88., 93., 122., 127., 130., 138., 144., 195., 200., 207., 224., 231., 233., 238., 268., 275., 286-287., 294., 298., 344-346., 352., 354., 360., 394., 404., 420-421., 423., 441., 449., 461., 463., 502-503. Jog:1 20., 281., 437., 478., 516. Judaika, antiszemitizmus: 54., 71., 78., 99., 105., 118., 141., 184., 212., 325., 368., 426., 429. Képeslevelezőlap: 1 242-248., 253. Kézirat: 251-262., 435. Kner: 10., 16., 128., 179., 195., 231., 233., 267., 287., 343., 360., 398. Könyvészet, nyomdászat: 31., 39-40., 51., 57., 125-126., 128., 139., 171., 173-174., 177., 240., 267., 297., 304., 322., 357-359., 405., 407-408., 428., 528. Ló, lovaglás: 84., 187., 348., 525. Művelődés- kultúrtörténet: 4., 26., 38., 52., 64., 96., 285., 310., 362., 401., 500. 1 Naptár, kalendárium, évkönyv: 51., 98., 122-124., 136., 311., 323., 326., 396.1 Néprajz, népművészet: 156., 202-203., 206., 214., 366., 371., 482., 524., 527. 1
75
A Krisztina Antikvárium 25. árverésének eredménylistája 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60.
5 000 Ft 0 Ft 8 500 Ft 6 500 Ft 6 000 Ft 5 000 Ft 7 500 Ft 0 Ft 2 000 Ft 4 000 Ft 1 400 Ft 0 Ft 8 000 Ft 15 000 Ft 200 000 Ft 0 Ft 3 800 Ft 5 000 Ft 3 400 Ft 5 000 Ft 26 000 Ft 42 000 Ft 5 500 Ft 6 500 Ft 28 000 Ft 170 000 Ft 0 Ft 22 000 Ft 17 000 Ft 11 000 Ft 9 000 Ft 10 000 Ft 6 000 Ft 7 500 Ft 2 600 Ft 4 200 Ft 9 500 Ft 6 000 Ft 13 000 Ft 0 Ft 6 000 Ft 75 000 Ft 6 000 Ft 28 000 Ft 0 Ft 1 600 Ft 3 600 Ft 28 000 Ft 3 200 Ft 8 000 Ft 0 Ft 15 000 Ft 5 000 Ft 26 000 Ft 7 500 Ft 14 000 Ft 15 000 Ft 2 800 Ft 38 000 Ft 30 000 Ft
61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111. 112. 113. 114. 115. 116. 117. 118. 119. 120.
6 000 Ft 17 000 Ft 40 000 Ft 20 000 Ft 0 Ft 0 Ft 12 000 Ft 24 000 Ft 320 000 Ft 0 Ft 0 Ft 3 200 Ft 6 500 Ft 18 000 Ft 6 000 Ft 6 000 Ft 7 500 Ft 16 000 Ft 7 000 Ft 3 600 Ft 9 500 Ft 19 000 Ft 38 000 Ft 20 000 Ft 0 Ft 65 000 Ft 7 000 Ft 20 000 Ft 120 000 Ft 55 000 Ft 80 000 Ft 5 000 Ft 0 Ft 6 000 Ft 30 000 Ft 14 000 Ft 4 200 Ft 5 000 Ft 100 000 Ft 46 000 Ft 14 000 Ft 7 000 Ft 0 Ft 5 000 Ft 10 000 Ft 4 000 Ft 46 000 Ft 8 000 Ft 14 000 Ft 160 000 Ft 30 000 Ft 32 000 Ft 8 000 Ft 90 000 Ft 2 000 Ft 16 000 Ft 16 000 Ft 2 000 Ft 2 000 Ft 0 Ft
0 Ft 241. 48 000 Ft 301. 121. 3 000 Ft 181. 5 500 Ft 361. 3 200 Ft 242. 75 000 Ft 302. 122. 3 200 Ft 182. 0 Ft 362. 0 Ft 243. 42 000 Ft 303. 123. 180 000 Ft 183. 4 800 Ft 363. 8 000 Ft 244. 190 000 Ft 304. 124. 30 000 Ft 184. 0 Ft 364. 125. 13 000 Ft 185. 10 000 Ft 245. 30 000 Ft 305. 16 000 Ft 365. 0 Ft 246. 8 000 Ft 306. 126. 13 000 Ft 186. 6 000 Ft 366. 127. 55 000 Ft 187. 36 000 Ft 247. 10 000 Ft 307. 8 000 Ft 367. 2 000 Ft 248. 6 000 Ft 308. 128. 26 000 Ft 188. 9 000 Ft 368. 0 Ft 309. 129. 26 000 Ft 189. 48 000 Ft 249. 3 200 Ft 369. 1 600 Ft 310. 130. 24 000 Ft 190. 160 000 Ft 250. 2 800 Ft 370. 9 500 Ft 251. 28 000 Ft 311. 55 000 Ft 371. 131. 15 000 Ft 191. 4 200 Ft 252. 17 000 Ft 312. 30 000 Ft 372. 132. 12 000 Ft 192. 5 500 Ft 253. 13 000 Ft 313. 40 000 Ft 373. 133. 16 000 Ft 193. 8 000 Ft 254. 17 000 Ft 314. 134. 9 500 Ft 194. 6 000 Ft 374. 5 000 Ft 255. 10 000 Ft 315. 135. 10 000 Ft 195. 5 000 Ft 375. 136. 55 000 Ft 196. 34 000 Ft 256. 38 000 Ft 316. 2 400 Ft 376. 7 000 Ft 257. 0 Ft 317. 137. 55 000 Ft 197. 7 500 Ft 377. 138. 44 000 Ft 198. 15 000 Ft 258. 32 000 Ft 318. 10 000 Ft 378. 6 500 Ft 319. 139. 46 000 Ft 199. 20 000 Ft 259. 0 Ft 379. 6 000 Ft 320. 11 000 Ft 380. 140. 28 000 Ft 200. 10 000 Ft 260. 6 000 Ft 321. 26 000 Ft 381. 141. 5 500 Ft 201. 16 000 Ft 261. 0 Ft 322. 42 000 Ft 382. 142. 20 000 Ft 202. 8 500 Ft 262. 143. 48 000 Ft 203. 8 000 Ft 263. 16 000 Ft 323. 19 000 Ft 383. 5 000 Ft 324. 50 000 Ft 384. 144. 55 000 Ft 204. 16 000 Ft 264. 145. 55 000 Ft 205. 3 000 Ft 265. 15 000 Ft 325. 16 000 Ft 385. 5 000 Ft 326. 146. 70 000 Ft 206. 20 000 Ft 266. 5 000 Ft 386. 0 Ft 327. 17 000 Ft 387. 147. 55 000 Ft 207. 0 Ft 267. 148. 34 000 Ft 208. 4 000 Ft 268. 14 000 Ft 328. 11 000 Ft 388. 6 000 Ft 329. 149. 55 000 Ft 209. 9 000 Ft 389. 5 000 Ft 269. 2 600 Ft 330. 150. 32 000 Ft 210. 26 000 Ft 270. 5 500 Ft 390. 7 500 Ft 331. 22 000 Ft 391. 151. 85 000 Ft 211. 8 000 Ft 271. 152. 3 000 Ft 212. 4 200 Ft 272. 170 000 Ft 332. 20 000 Ft 392. 153. 28 000 Ft 213. 26 000 Ft 273. 24 000 Ft 333. 17 000 Ft 393. 154. 4 800 Ft 214. 19 000 Ft 274. 16 000 Ft 334. 1 000 Ft 394. 155. 48 000 Ft 215. 30 000 Ft 275. 46 000 Ft 335. 7 000 Ft 395. 8 500 Ft 336. 156. 6 000 Ft 216. 0 Ft 396. 8 000 Ft 276. 157. 0 Ft 217. 42 000 Ft 277. 48 000 Ft 337. 12 000 Ft 397. 7 500 Ft 338. 158. 40 000 Ft 218. 2 400 Ft 398. 0 Ft 278. 6 500 Ft 339. 159. 0 Ft 219. 24 000 Ft 279. 9 000 Ft 399. 160. 22 000 Ft 220. 3 800 Ft 400. 3 000 Ft 280. 36 000 Ft 340. 6 500 Ft 341. 161. 0 Ft 221. 11 000 Ft 281. 2 800 Ft 401. 162. 12 000 Ft 222. 0 Ft 402. 2 000 Ft 282. 26 000 Ft 342. 7 500 Ft 343. 163. 12 000 Ft 223. 4 800 Ft 403. 4 800 Ft 283. 6 500 Ft 344. 400 000 Ft 404. 164. 0 Ft 224. 28 000 Ft 284. 165. 0 Ft 225. 0 Ft 285. 20 000 Ft 345. 260 000 Ft 405. 166. 10 000 Ft 226. 30 000 Ft 286. 16 000 Ft 346. 50 000 Ft 406. 4 600 Ft 347. 167. 50 000 Ft 227. 26 000 Ft 287. 6 000 Ft 407. 8 500 Ft 348. 11 000 Ft 408. 168. 2 600 Ft 228. 20 000 Ft 288. 169. 60 000 Ft 229. 50 000 Ft 289. 18 000 Ft 349. 4 200 Ft 409. 7 500 Ft 350. 170. 16 000 Ft 230. 5 000 Ft 410. 4 000 Ft 290. 171. 6 500 Ft 231. 28 000 Ft 291. 16 000 Ft 351. 1 800 Ft 411. 3 400 Ft 352. 200 000 Ft 412. 172. 24 000 Ft 232. 40 000 Ft 292. 0 Ft 353. 173. 65 000 Ft 233. 15 000 Ft 293. 6 000 Ft 413. 3 200 Ft 354. 174. 24 000 Ft 234. 12 000 Ft 294. 7 500 Ft 414. 175. 12 000 Ft 235. 16 000 Ft 295. 14 000 Ft 355. 4 000 Ft 415. 7 500 Ft 356. 176. 22 000 Ft 236. 8 000 Ft 416. 6 000 Ft 296. 177. 48 000 Ft 237. 0 Ft 417. 5 500 Ft 297. 180 000 Ft 357. 178. 7 000 Ft 238. 9 500 Ft 418. 5 500 Ft 298. 50 000 Ft 358. 179. 4 800 Ft 239. 5 000 Ft 299. 110 000 Ft 359. 150 000 Ft 419. 180. 15 000 Ft 240. 2 600 Ft 300. 9 000 Ft 360. 16 000 Ft 420.
30 000 Ft 8 000 Ft 17 000 Ft 24 000 Ft 4 200 Ft 3 000 Ft 0 Ft 6 000 Ft 180 000 Ft 0 Ft 32 000 Ft 16 000 Ft 0 Ft 5 000 Ft 24 000 Ft 38 000 Ft 22 000 Ft 80 000 Ft 4 000 Ft 4 000 Ft 9 500 Ft 8 500 Ft 0 Ft 8 500 Ft 0 Ft 120 000 Ft 150 000 Ft 130 000 Ft 8 500 Ft 36 000 Ft 22 000 Ft 0 Ft 13 000 Ft 14 000 Ft 0 Ft 12 000 Ft 0 Ft 20 000 Ft 0 Ft 0 Ft 3 200 Ft 0 Ft 0 Ft 10 000 Ft 1 800 Ft 3 000 Ft 60 000 Ft 15 000 Ft 2 600 Ft 0 Ft 8 000 Ft 8 000 Ft 16 000 Ft 65 000 Ft 0 Ft 0 Ft 30 000 Ft 5 500 Ft 8 000 Ft 0 Ft
6 000 Ft 421. 26 000 Ft 481. 422. 5 500 Ft 482. 40 000 Ft 423. 0 Ft 483. 26 000 Ft 424. 13 000 Ft 484. 14 000 Ft 0 Ft 425. 300 000 Ft 485. 426. 44 000 Ft 486. 11 000 Ft 427. 70 000 Ft 487. 26 000 Ft 9 000 Ft 428. 0 Ft 488. 9 000 Ft 429. 7 000 Ft 489. 0 Ft 430. 5 000 Ft 490. 431. 0 Ft 491. 22 000 Ft 432. 7 500 Ft 492. 220 000 Ft 6 000 Ft 433. 3 000 Ft 493. 434. 7 000 Ft 494. 22 000 Ft 435. 0 Ft 495. 110 000 Ft 436. 4 200 Ft 496. 8 500 Ft 437. 24 000 Ft 497. 9 500 Ft 438. 5 000 Ft 498. 11 000 Ft 439. 0 Ft 499. 3 000 Ft 440. 2 000 Ft 500. 0 Ft 441. 0 Ft 442. 12 000 Ft 443. 38 000 Ft 444. 8 000 Ft 445. 60 000 Ft 446. 5 500 Ft 447. 0 Ft 448. 13 000 Ft 449. 55 000 Ft 450. 11 000 Ft 451. 11 000 Ft 452. 50 000 Ft 453. 60 000 Ft 454. 14 000 Ft 455. 26 000 Ft 456. 22 000 Ft 457. 55 000 Ft 458. 3 200 Ft 459. 6 000 Ft 460. 3 200 Ft 461. 4 400 Ft 462. 6 500 Ft 463. 7 000 Ft 464. 2 000 Ft 465. 22 000 Ft 466. 14 000 Ft 467. 7 000 Ft 468. 15 000 Ft 469. 12 000 Ft 470. 24 000 Ft 471. 7 000 Ft 472. 8 500 Ft 473. 8 000 Ft 474. 11 000 Ft 475. 20 000 Ft 476. 0 Ft 477. 0 Ft 478. 7 000 Ft 479. 12 000 Ft 480. 11 000 Ft