Testbe ágyazott ideálok

Testbe ágyazott ideálok Diskurzusok az ideális, a természetes, a mesterséges és az elutasított testről Borgos Anna, MTA Pszichológiai Kutató Intézet Kende Anna, PTE BTK Pszichológiai Intézet Csabai Márta, MTA Pszichológiai Kutató Intézet Erős Ferenc, MTA Pszichológiai Kutató Intézet Szili Katalin, MTA Pszichológiai Kutató Intézet BEVEZETÉS Az identitás problémájával kapcsolatos szociálpszichológiai és pszichoanalitikus elméletek a fogalom születése óta megsokszorozódtak. Az eriksoni - a folytonosságot, önazonosságot és egységességet hangsúlyozó - klasszikus identitásdefiníciót felváltó számos megfogalmazás eredményeképp, az identitás jelentése bizonytalanná vált. Valójában maga Erikson vetítette előre az identitás körüli újabb kérdéseket, miáltal az önazonosság szociális aspektusát helyezte előtérbe. A szociálpszichológia az identitást a csoporthovatartozás, csoportmegkülönböztetés, a kategorizáció elsőrendű tényezőjévé tette (TAJFEL, 1998; TURNER, 1998). A posztmodern társadalom új csoportmeghatározásai, a "nagy" klasszikus csoportok háttérbeszorulása, és az egymást átfedő kategóriák előtérbe helyezése, illetve a globalizáció által életrekeltett új dimenziók mind hozzájárultak az identitás fogalmának széttöredezéséhez. "Az identitással kapcsolatos késő-modern és posztmodern diskurzus az identitás fragmentáltságát, konstruált, illetve dekonstuált mivoltát hangsúlyozza" (CSABAI, ERŐS, 2000: 42). Részben erre a bizonytalanságra adott reakcióként, részben a szociálpszichológiában bekövetkezett új módszertani irányoknak és lehetőségeknek1 köszönhetően az utóbbi évtizedben egyre inkább előtérbe kerültek az identitás szociális reprezentációjával kapcsolatos megközelítések (BREAKWELL, 1993, LÁSZLÓ, 1998). Ezekben a személyes identitásnak azokról az összetevőiről is szó esik, amelyek korábban kevésbé voltak jelen a szociálpszichológiai és általában a társadalomtudományi diskurzusban: a nemiség, a test, a testtel kapcsolatos különféle folyamatok és jelenségek. Ebben a megközelítésben egy sor olyan kérdés merül fel - többek között a kritikai társadalomelmélet által felvetett és nálunk is egyre többet vitatott kérdések -, hogy hol kezdődnek és hol végződnek a test határai, melyek azok a testek, amelyek “méltók” és amelyek “méltatlanok” az életre (GLASS, 1997), meddig terjed az egyének önrendelkezési joga saját testük felett, milyen imágók és fantáziák alakítják a saját testről és a másik testéről alkotott reprezentációkat. Ezek a kérdések abból a szempontból is lényegesek, hogy a társadalom hogyan viszonyul a testileg stigmatizált, vagy az úgynevezett “fogyatékos” emberekhez (vö. RATTANSI és WESTWOOD, 1994, LARRAIN, 1994, CSABAI és ERŐS, 2000). Mindezek következtében az utóbbi évtizedekben az emberi test problémája jelentős figyelmet kapott a társadalomtudományi gondolkodásban (vö. TURNER,

1997). A jelenkori társadalmi és politikai diskurzus morális pánikja nem véletlenül választja a testet, a társadalmi kohézió, a differenciáció és a konfliktusok szimbólumát a veszély és az aggódás metaforájaként. A társadalmi válságok idején, amikor a domináns identitásformák és “testek” (a hatalmat birtokló és a szimbólumot manipuláló csoportok) fenyegetetté válnak, nagy valószínűséggel megjelenik a test határainak fenntartásával és tisztaságával kapcsolatos aggodalom (DOUGLAS, 1980). Ennek megjelenési formái igen változatosak, attól a szándéktól kezdve, hogy különböző országok megvédjék magukat a bevándorlók, menekültek, stb. képében jelentkező “idegen testektől”, egészen az intellektuális diskurzus megtisztítására tett törekvésekig. A kirekesztés és konfliktus ezen formái nem csupán a “külső” ellenséggel szembeni védekezésben nyilvánulnak meg, hanem kellemetlen érzéseket, szorongást ébresztenek a domináns "testen" belül is (CSABAI és ERŐS, 2000). A KUTATÁS CÉLKITŰZÉSEI ÉS MÓDSZERE Felmérésünk célja az identitás "testi keretbe" helyezett megnyilvánulási formáinak, reprezentációinak feltárása volt. Empirikus vizsgálatunk a test és az identitás problémáit hozta összefüggésbe a jelenkori magyar társadalom működésének bizonyos mozzanataival és a kultúra, a fogyasztói társadalom és a tömegkommunikáció illetve az információs társadalom hatásaival. Kérdésfelvetésünk szorosan kapcsolódik a hazai szociálpszichológia azon törekvéseihez, hogy a rendszerváltás utáni magyar társadalomban kibontakozó identitáskonfliktusokat és azok szociális reprezentációit a nemzetközi trendekkel összhangban vizsgálja; illetve a Nyugat-Európában jelentős fejlődésnek indult és Magyarországon is lassan meghonosodó “cultural studies” irányzatához, amely a pszichoanalízis és a szociálpszichológia eredményeit is integrálva a tág értelemben vett kultúra legújabb jelenségeit tanulmányozza. A teljes többlépcsős kutatás keretében azt kívántuk megvizsgálni, hogy a testtel kapcsolatos szociális és kulturális reprezentációk hogyan fogalmazódnak meg az ezredvég magyar társadalmában és a kultúrában, s mindez hogyan tükröződik a jelenkori “testpolitika” néhány kiemelt területén: az egészség, a divat, az életmód és a nemi identitás vonatkozásában. Fel kívántuk tárni továbbá, hogy a testtel kapcsolatos reprezentációk szerveződését miként befolyásolja a fogyasztói kultúra, s ezek a reprezentációk miképp szolgálják az identitás kereteinek, határainak létrehozását, megszilárdítását, átjárhatóvá vagy átjárhatatlanná tételét. Ez utóbbi gondolat szorosan kapcsolódik azon vizsgálati kérdésünkhöz, mely a test mint a kirekesztés, a másoktól való elhatárolódás, a kulturális Másik fantáziájának létrehozásában betöltött szerepére vonatkozik. A kutatás három szakasza2 közül jelen tanulmány a fókuszcsoport-módszerrel gyűjtött adatokat elemzi. A fókuszcsoport technika kiválasztásában többféle szempont játszott szerepet. Egyfelől, ez a – szubjektívebb belátásoknak is teret engedő – módszer megfelelő kiegészítésnek tűnt a kutatás kérdőíves szakasza számára. Másfelől lehetőség nyílt a téma mentén kirajzolódó csoportdinamika vizsgálatára is, amely azután újabb témák asszociációját hívta elő. A számos lehetséges elemzési forma közül a finomabb tartalomelemzés mellett döntöttünk, amely Krippendorf definíciója szerint “ az adatokból újraelőállítható és érvényes következtetések levonását teszi lehetővé a kontextusra vonatkozóan” (idézi STEWART, 1990). Az általunk folytatott eljárás a tartalomelemzés lehetséges módszerei közül leginkább a

2

szemantikus tartalomelemzéshez sorolható, amely során az elhangzottakat a jelentés alapján csoportosítjuk. A fókuszcsoport metódus hátterében az a csoportlélektani megfigyelés áll, hogy csoporthelyzetben a vélemények polarizálódnak, ha valamilyen jelentőségük van, és ha elkötelezik az egyéneket. A vita strukturálja a kognitív mezőt, így bizonyos alapvető dimenziók jobban észlelhetővé válnak, a csoportos választási kényszer kiugróbbá teszi az adott dimenziót (DOISE - MOSCOVICI, 1980). A konszenzusra törekvő csoportvita jól közvetíti az egyéni attitűdök, vélemények alakulásának dinamikus természetét. A vizsgálat során 18 fókuszcsoport-beszélgetést folytattunk Budapesten és Debrecenben, alkalmanként 3-7 résztvevővel. A beszélgetésekre újsághirdetéseken keresztül jelentkezhettek a résztvevők – ez nem reprezentatív, de vegyes iskolai végzettségű, életkorú, társadalmi helyzetű és nemű mintát eredményezett.3 A beszélgetések kétszer huszonöt percesek voltak, és egy moderátor részvételével zajlottak. Minden résztvevő névtelenül fejthette ki véleményét. Instrukcióink nyomán a csoportok a beszélgetések során konszenzus kialakítására törekedtek. A témákat a vizsgálatot megelőző előkutatás eredményeinek segítségével alakítottuk ki; olyan markáns témákat próbáltunk megjelölni, amelyekről feltételezhető volt, hogy a tagok között egyrészt véleménykülönbségeket, másrészt különféle egyéni, differenciált és sztereotip vélekedéseket hívhatnak elő a testre vonatkozóan. Az első téma az ideális test témakörét érintette: a résztvevőktől azt kértük, mondják el álláspontjukat arról, hogyan vélekednek a szépség érdekében végrehajtott mesterséges beavatkozásokról, valamint arról, hogy noha a közvélemény a természetes megjelenést részesíti előnyben, sokan hajlandók költséges és fájdalmas beavatkozásokkal élni, hogy külsejüket előnyösebbé tegyék4. A második kérdésünk az elutasított testtel foglalkozott, arra irányult, hogy a résztvevők megkülönböztetnek-e, elutasítanak-e külső megjelenésük alapján társadalmi csoportokat. Ezzel kapcsolatban arra is kíváncsiak voltunk, mi húzódhat a mögött az ellentmondás mögött, hogy bár a közvélemény elutasít bizonyos csoportokat, az emberek magánvéleményükben többnyire mégsem vallják be ellenérzéseiket5. AZ ADATELEMZÉS FOLYAMATA A beszélgetéseket magnószalagra rögzítettük, majd szó szerint átírtuk, az így kapott szövegeket pedig kvalitatív és kvantitatív tartalomelemzésnek vetettük alá. A szövegekkel való megismerkedés során olyan változórendszert alakítottunk ki, mely alapján minden megszólalást (ezt tekintettük tartalmi egységnek, vö. KRUEGER, 1994) kategorizálni tudtunk az adott változók szerint. Egy pozitivisztikus kritériumrendszer követése helyett ezzel a módszerrel nagyobb hangsúlyt helyezhettünk a következtetésekre, intuícióra a beszélgetések elemzésekor (WAINWRIGHT, 1997). Az elemzéshez három dimenziót alakítottunk ki, ezek a tartalmi, érzelmi és involváltság dimenziók voltak. A tartalom dimenziójában a beszélgetések témáit csoportosítottuk. Az érzelmi dimenzió a témákat kísérő érzelem irányát, intenzitását és minőségét igyekezett megragadni. Az involváltság arra vonatkozott, hogy a résztvevők milyen mértékig, a személyesség mely szintjén szólnak hozzá a témákhoz. E dimenziók és a hozzájuk rendelt változók együttjárásai, összefüggései is a

3

kérdésfeltevés részét képezték. A tartalomra vonatkozó változók a következők voltak: (1) normalitás, ideál, határok, (2) elutasítás, elfogadás, (3) felelősség, (4) önelfogadás, önértékelés, önazonosság, (5) elvárások, normákkal való azonosulás, (6) fantáziakarakter. Emellett kialakítottunk egy tartalomtól független (leginkább az involváltsági szinthez köthető) kategóriát is, a "naiv elmélet" változót, amely naiv magyarázó elméletekre, ok-okozati összefüggések felállítására utal. A megszólalások hátterében húzódó érzelmeket három változó alá soroltuk: (1) szolidaritás, szimpátia, (2) pejoratív megszólalás, elutasítás, (3) átélt primer negatív érzelem (félelem, undor). Az involváltság dimenziójában ugyancsak három szintet állapítottunk meg: (1) személyes élmény, (2) konkrét eset, sztori, (3) absztrakt, általános szint. A szövegeket e változók alapján megszólalásonként kódoltuk, majd az egyes tartalmi változók alá tartozó szövegekben kerestünk mintázatokat. Megvizsgáltuk a kategóriák gyakoriságát és más tartalmi, érzelmi, vagy involváltsági változókkal való együttjárásait. Bár a beszélgetések időtartama azonos volt, a megszólalások száma beszélgetésenként erősen eltért, 44 és 325 között volt, többnyire azonban száz körül mozgott. Az elemzés két szinten történt: egy részletesebb és egy tágabb, globálisabb szinten. A szövegek egyfelől lebonthatók a kialakított változók szintjére; a változók alaposabb megismerésével hozzáférhetünk a beszélgetés résztvevőinek a témával kapcsolatos attitűdjeihez, a témák által előhívott vélekedésekhez, sztereotípiákhoz, megközelítési szempontokhoz. Másfelől lehetőség adódik a beszélgetések rekonstruálására, a témák kapcsán kialakuló mintázatok felismerésére is. Az előbbihez a változókhoz sorolt szövegrészek alaposabb elemzését végeztük el, az utóbbi feltárásához a beszélgetések egészéről kialakított benyomások ismertetése és a változók közötti együttjárások bemutatása vezet el. Az elemzést az eredmények és a változók kontextusaként is értelmezhető általános benyomásokkal kezdjük, majd a változók alá csoportosított szövegek részletes ismertetése következik, s ezt követően mutatjuk be az együttjárásokat. A FÓKUSZCSOPORT-BESZÉLGETÉSEK ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A fókuszcsoport-beszélgetéseken (függetlenül attól, hogy a résztvevők milyen konklúzióra jutottak) az instrukciónak megfelelően jellemző volt a konszenzus kialakítása; ritkán találkoztunk az egész beszélgetést felölelő vitával, a vélemények leginkább egy-egy részlet kapcsán ütköztek. Az első kérdésnél a beszélgetés többnyire a természetesség és az ideális külső fogalma (illetve ezek kapcsolata) körül folyt; a résztvevők gyakran kifejtették, mi az, amit már nem tekintenek természetes megjelenésnek, milyen mértékben függ a természetesség a tényleges testi beavatkozásoktól, illetve ez a kérdés mennyiben hozható összefüggésbe más, komplexebb tényezőkkel (pl. önelfogadás, társadalmi elvárások). A beszélgetések többnyire absztrakt szinten folytak, anekdotikus példákkal kiegészítve, aránylag kismértékű és ritkán előforduló személyes érintettséggel. A második kérdésnél az egyes csoportok hozzáállása polarizálódott, azaz a résztvevők vagy egyöntetűen az elutasításra helyezték a hangsúlyt, vagy az elfogadás dominált. Több esetben is előfordult, hogy egy résztvevő nem értett egyet a csoport többi tagjával, de ekkor sem konfrontálódott velük élesen, legfeljebb egy-egy konkrét

4

jelenség magyarázata kapcsán képviselt eltérő álláspontot. Sokszor előfordult, hogy az eltérő véleményt mindkét fél egyetértésbe burkolta, azaz fenntartották az egyetértés látszatát, miközben egymással ellentétes álláspontot fejtettek ki. Az elutasítás témaköre az első témához hasonló elvontsági szinten zajlott, néhány konkrét példával kiegészítve. A személyes involváltság itt is viszonylag alacsony maradt. TARTALMI VÁLTOZÓK NORMALITÁS, HATÁROK A “normalitás, határok” kategóriába azok a megszólalások kerültek, amelyekben a résztvevők azzal kapcsolatban tettek megjegyzéseket, mi tekinthető normálisnak vagy épp abnormálisnak a test megjelenését, a külső tulajdonságokat illetően; esetleg ennek meghatározhatósága felett vitatkoztak. Ez talán a legösszetettebb tartalmi változó; szinte az összes többi kóddal összefonódik. A “normalitás-definíciók” az elgondolások széles skáláját mutatják. A hozzászólásokat aszerint csoportosítottuk, hogy a meghatározások milyen fogalmakhoz kapcsolják, azaz milyen feltételekhez kötik a “normalitást”. A normalitás és a természetesség gyakran szinonimaként szerepelt. Egyes megszólalók a normalitás negatív ismérveit hangsúlyozzák, vagyis azt, hogy mi nem fér bele a normalitás kereteibe: számukra a túlzásoktól mentes megjelenés minősül normának, elfogadottnak. Ami norma-definiálóvá teszi ezeket a megjegyzéseket (és ez az alább következőkre is jellemző), az az a vonásuk, hogy nem reflektálnak a definíciók szubjektív, relatív jellegére. • De valahová beleszületünk, valamilyen környezetbe. És amikor attól extrém módon megpróbálunk eltérni, az már természetellenes és ez mondjuk külsőségekben is megjelenik. Többen ezt úgy fogalmazzák meg, hogy a természetesség, szabályosság, szépség, helyes út normáját a szélsőségek közötti “arany középút” jelenti.

• Szerintem hogyha egymás mellé teszünk egy ősasszonyt vagy egy ősembert, aki a legeslegtermészetesebb forma amúgy meztelenül vagy egy tigrisbőrbe bújtatva és melléteszünk egy Barbie babát, egy ilyen punkos nem tudom valamilyen hajú emberkét, akkor középen kell megtalálni a helyes utat. Mások számára az egészség, illetve a higiénia jelent normát. A normalitás fogalma itt is szorosan összekapcsolódik a természetességgel, a két terminus szinte felcserélhetővé válik. • Tehát azt hiszem, hogy a hajam ősz vagy vörös, az egészségem szempontjából teljesen mindegy, de hogy a nagy rágófogaimmal tudok-e rendesen rágni, az már nem mindegy. Tehát énszerintem a természetesség és az egészség az valahol összetartozik.

5

Egyesek a természetességet és a kulturális beavatkozások hiányához kötik. A természetesség itt nem a normalitás szinonimája, hanem konkrétan a “természetből való származást” jelenti. • Nekem azt jelenti, hogy természetes, végül is ahonnan jöttünk. Szóval semmi kultúra… szóval az ősember. • Szerintem az lesz a poén, majd a következő század, amikor a szépségtechnikai beavatkozások már nem a plasztikai műtéteknél fognak kezdődni, hanem majd a génsebészetnél, amikor majd izé megmondja az anyuka, hogy neki ilyen hajú gyereke, meg ilyen hajú, színű, szemű fia legyen. Szerintem az már nagyon durva lesz, de attól tartok, hogy efelé haladunk. A megszólalások egy másik típusa ezzel szemben nem normákat, előírásokat fogalmaz meg, hanem éppen arra a nehézségre reflektál, ami bonyolítja annak eldöntését, mit tekintünk “normálisnak”. Míg az előbbi hozzászólók magára a normalitásnak a határait, ez utóbbiak a normalitás-kategória határait írják le – vagyis azt, mitől képlékeny ez a kategória, mi minden teszi viszonylagossá, szubjektívvé, mi mindentől függ. Mintegy alapproblémaként fogalmazódott meg több beszélgetés során is, hogy természetes/normális/ideális fogalmai homályosak, nem is léteznek, vagy társadalmi konstrukciók.

a

• Hogy végül is tisztázzuk, hogy mi az hogy természetes? Mert lehet, hogy valakinek az a természetes, hogy nyakig sminkelve, de lehet, hogy valakinek nem az. A normálisnak tekintett külső, viselkedés, stb. egyik függvénye lehet a személyiség, az önelfogadás, a pszichés egyensúly, vagyis normális lehet mindaz, ami adott helyzetben egy személy számára ehhez az egyensúlyhoz szükséges. • Tehát van egy csomó furcsa dolog az életben, amit én soha az életben nem tennék, de az az ember szerencsétlen és boldogtalan, ha ez neki nem olyan. Na most ez nemcsak a szilikon mellre, hanem más egyébre is igaz. Igen, támogatnám, ha ő ettől egy boldog emberré válik, akkor támogatom. Ez nem azt jelenti, hogy egyetértek. Nem? Én ugyanezt mondom a másságra, szexuálisan is. A normalitás problémájában fontos szerep jut a társadalmi elvárások különböző formáinak (szociális helyzet, kultúra, történeti kor, életkor, szubkultúra, szituáció). Itt reflektálnak leginkább arra, mennyire nehéz eldönteni, kijelenteni, hogy mi természetes, mi normális, mi a jó egy-egy embernek, mennyire az ő személyéről szólnak a választásai. • De hogy vajon ez az ő belső kívánsága-e? Tehát most ő jobban érzi magát a testében azáltal, hogy neki nagy melle van. Kizárt dolog. Hiszen a teste nem ahhoz… tehát egyszerűen nem olyan a hátizma, nem olyan a testi felépítése, egyebe… És mi miatt? Egyszerűen a társadalom elvárása, a társadalom kívánsága, a szépségideál követelése ez. A különbözőség, a személyes szabadság nevében több résztvevő is megfogalmazza az egységes normák külső, erőszakos vagy legalábbis rámenős kijelölésével kapcsolatos ellenérzéseit. • Nem biztos, hogy akár mindőnknek ugyanaz, és akkor kezdődik talán a baj, hogyha más akarja

6

megmondani, hogy mi a természetes. Ahogy te mondtad. A média mondja meg, hogy így legyél természetes, hogy ezt a krémet és ezt az alapozót és ezt a farmernadrágot használd. Hogyha egyformákká kezdenek válni az emberek, vagy valamilyen érdekcsoportok egyformákká akarják tenni az embereket vagy hasonlókká. A normalitás kategóriája segítségével tehát elkülönültek a valóban normatív, a “természeteset”, “normálisat”, “egészségeset” leíró kijelentések, valamint azok a megszólalások, melyek a normálisról való gondolkodást, a viszonylagosságokra való reflektálást tükrözik, és a normalitással kapcsolatos definíciós problémákra helyezik a hangsúlyt.

ELUTASÍTÁS/ELFOGADÁS

Az elutasítás/elfogadás változójához azokat a megnyilvánulásokat társítottuk, ahol a személy egy másik személlyel, egy másik csoporttal, illetve annak tagjával/tagjaival kapcsolatban saját személyes illetve általánosan megfogalmazott attitűdjeire utal. A látszólag dichotóm fogalmakat azért tekintettük egy változó alá sorolhatónak, mivel az elutasítás, tolerancia témája valójában azonos jelenség ellentétes megközelitéseire utal. Még ez a látszólagos dichotómia sem jelenik meg egyértelműen a beszélgetésekben, amit a második témát bevezető kérdésünk is tükröz, hiszen az emberek egy része saját intoleranciáját nem szívesen vallja be nyilvánosan, azonban burkolt formában hajlamosak az elutasító attitűdre (BROWN, 1998). Az elutasítás szempontjai egyrészt általános – társadalmi, biológiai magyarázatok, felelősség kérdését vitató –, másrészt az egyes csoportokra speciálisan jellemző magyarázóelveket tartalmaznak. Az ideális test témakörében a szélsőséges, a nem természetes, nem egyedi, illetve uniszex megjelenéssel kapcsolatban merül fel leggyakrabban az elutasítás. • Akinek műmelle van, visszataszító • Az ilyen műanyagba bújt lányok meg fiúk.. nem tudom egyszerűen megkülönböztetni őket.... Ezeknek az embereknek nincs egyéniségük? Általános vélemény, hogy az egyén esztétikus, szép megjelenésének célja önmaga elfogadhatóvá tétele, illetve a társadalmi elvárásoknak való megfelelés. Ugyanakkor a testi beavatkozások elfogadhatóságában nemcsak azok nagysága döntő, hanem, hogy az egészség illetve az esztétikum érdekében történnek-e. Míg az előbbit mindenki elfogadja, addig az utóbbi a természetellenes megjelenés miatti elutasításhoz vezet bizonyos esetekben. • Tehát hogyha valakinek beteg a teste, és azt el akarja tüntetni, akkor ez egy teljesen elfogadott dolog. • Az esztétikus megjelenéshez egyfajta sztereotipizált életmód is tartozik. Ha az ideális megjelenés érdekében végzett cselekedetek ebben az életmódban túl nagy hangsúlyt kapnak, akkor az adott életmódot élő emberek is az elutasítottak

7

kategóriájába esnek. A legtöbbször elutasított társadalmi csoportok a hajléktalanok és a romák. A hajléktalanok elutasításában az ápolatlansággal kapcsolatos vélekedések, az ezzel kapcsolatos felelősségtulajdonítás játsza a legmeghatározóbb szerepet (vö. Felelősség c. alfejezet). Bár a más bőrszínűeket általában biológiai, evolúciós okokra hivatkozva utasítják el, a romákkal kapcsolatban nagyon gyakori a társadalmi szerepre, kulturális másságra történő hivatkozás is. Emellett gyakran a testi másság ténye elégséges az elutasításhoz minden különösebb magyarázóelv nélkül. • Szerintem az a baj, hogy nem ugyanolyanok. Fölösleges azt erőltetni, hogy ugyanolyanok, mert a néger sem ugyanolyan, mert sötét a bőre. Nem mondom, hogy alacsonyabb rendű, de nem ugyanolyan. A romákkal kapcsolatos elutasítás okaként a megszólalók olyan, nem testre utaló vádakat is említenek, mint a bűnözés, az élősködés a társadalmon, az asszimilációs kudarc, az önhiba, a pozitív diszkrimináció. Ezekhez a véleményekhez a kontrollálhatatlantól való félelem is kapcsolódik. • Nem lehet őket irányítani. • De mitől lenne motiváció, amikor így is túlél? Tehát mikor élősdi módon, passzív módon túlél? Bár a romákkal kapcsolatos tolerancia ritkább, úgy tűnik elfogadóbbak azok, akik a kirekesztettséggel járó nehézségeket, a romák rossz társadalmi helyzetét átérzik, és a kulturális különbözőséget megértik. Emellett a személyes tapasztalatok is gyakran vezetnek egy elfogadóbb attitűd kialakításához. • És hogyha más a kultúrája, akkor azt nehezen fogadja be a köz. Ha az ember megérti azt, hogy ők miért olyanok, amilyenek, akkor tud nekik segíteni. A naiv biologizáló magyarázatok egyrészt az elutasított csoport vélt biológiai jellemzőjére utalnak mint az elutasítás okára, másrészt a csoport tagjainak testi megnyilvánulásaira. • Nekem a kínai ... kellemetlen illatú • Ez már ilyen ösztönszerű, mert az állatoknál is így van, hogy aki eltér az átlagtól, nem olyan, mint a többiek, akkor azt kiközösítik vagy elüldözik a csoportból. A testi fogyatékosokkal kapcsolatban előkerülő érzések leginkább a sajnálat, a tehetetlenség, az emiatti düh, illetve félelem, amely az ismeretlentől való félelem érzésével párosul, kiegészülve azzal a gondolattal, hogy bárki, adott esetben maga a beszélő is kerülhet hasonló helyzetbe.

8

• Rémületet érzek, hogy úristen, hiányzik mindkét keze • Az egészséges emberek kissé viszolygása vagy félelme, hogy ő is ugyanebbe a helyzetbe kerülhet, az van bennem. Ennek hatására megjelenik a projekció, a negatív érzések feltételezése a fogyatékosokban az egészséges emberek iránt. • Inkább a fogyatékos az, aki elutasítja a közeledést, mert azt gondolja, hogy lenézzük. • Szóval nem én irtózom tőle, talán ő lesz az, aki így néz rám, mert nekem nincs semmi bajom. A társadalmi integráció hiánya, mint az elutasítás magyarázóelve, a mozgássérültek esetében a legerősebb. Számos megnyilatkozás szerint főleg közlekedési problémáik miatt nem tudnak részt venni a hétköznapokban. Mivel nem integráns részei a társadalomnak, ezért nem tudnak viszonyulni hozzájuk az emberek. Ugyanakkor a társadalom nemcsak őket utasítja el, hanem azokat is, akik foglalkoznak velük. • Furcsa vele közlekedni a városban, mindenhol minket néznek. A fogyatékost néhányan, mint "nem természetes" embert utasítják el. • A paraolimpia is zavar. El kell dugni. ... Mert nem természetes. A testtel kapcsolatos magyarázatok más része az elutasító személy alapvető önvédelmi reakcióira építenek. A testi fogyatékosság ebben az esetben mint fertőző betegség kerül elő. • Olyan, mint hogyha nemcsak külsejükben, hanem lelkükben is torzultak lennének ezek az emberek, és úgy álltak hozzájuk. Undorodtak tőlük, tényleg nem merték őket megérinteni, mint hogyha megérintené, akkor az ragályos lenne és elkapná tőle. Az elfogadás/elutasítás köré csoportosuló narratívákat nemcsak az elutasított csoportok, hanem az elfogadás/elutasítás szintjei alapján is csoportosíthatjuk. Ezek a szintek a testi érintkezés különböző fokozatai szerint változnak az elutasítás erősségének megfelelően, egyfajta testi Bogardus skálát hozva létre. A legalapvetőbb elutasítási szint a szag, ezt követi a látvány, az érintés, mint a közvetlen testi kontaktus első lépése, és innen következnek a személyes kapcsolat különböző szintjei. A házasság a barátsághoz képest erős határvonalat jelent:

9

• A szag az egyetlen olyan inger, amit nem tudsz kikapcsolni. • De azért feleségül nem megyünk hozzájuk. Szóval annyira közeli viszonyt, azt nem. Az elutasítás/elfogadás témakörében az elutasító attitűd kialakulásának a kérdése kiemelt helyen került elő. A beszélgetés résztvevői szerint a társadalom, a környezet, a média, a szülői nevelés erős befolyást gyakorol az egyén által elfogadott/elutasított csoportokra, testi tulajdonságokra. • Mondjuk annak is ez az oka a mostani média, amit diktál, hogy mi az ideális test. Szerintem régen nem utasítottuk el a kövér embereket. Az elfogadó magatartás hátterében általában kétféle hozzáállást feltételeznek illetve mutatnak a résztvevők. Az első az elvi okokból elfogadó, ugyanakkor érzelmileg is befolyásolt hozzáállás. A második szerint sokan feltételezik, hogy az elfogadó attitűd összefügg az önismerettel és az önelfogadással. A mássággal kapcsolatos vélemény mint önmagunkról alkotott tükör működik, a fejlett önismerettel rendelkező emberek elfogadóbbak, tehát egy személyes tanulás, út eredménye az elfogadó magatartás: • Nagyon-nagyon utálom, hogy valakit a színe szerint ítélnek meg. Egyszerűen nem aszerint kell, hogy ki hova született. Egy cigány ember és cigány lány is lehet ugyanannyira becsületes, ugyanannyira rendes, ugyanannyira szép. Az, hogy ugye itt Magyarországon elég nagy a cigány bűnözés – az egy másik dolog. De annak az embernek ugyanolyan sansza van, mint egy fehér bőrű embernek nálam. Én nem szeretem az ilyen megkülönböztetéseket, nem érdekel, hogy él a tízmillió ember, én így élek és én ilyen értékrendben gondolkozom. Az elutasítás és elfogadás témájában a külső és belső okok, a felelősök keresése jellemző. A jelenséget sok beszélő leginkább külső tényezőkre hárítja, vagyis rajta kívül álló - főként társadalmi, biológiai, illetve az elutasítottak személyiségéből adódó - okok miatt utasítja el a másmilyennek vélt csoportok tagjait. Kisebb számban ugyan, de megjelenik a főként személyes élményekből, személyes érintettségből fakadó elfogadás, illetve az elutasítás negatív megítélése is. Az elutasított test az elfogadottnál sokkal artikuláltabban van jelen a beszélgetésekben, az elutasítás háttereként megjelenő nézetrendszerek bonyolultabbak, gazdagabbak. Az ideális test kérdéskörénél leggyakrabban a szélsőséges megjelenés elutasítása, vagy éppen ellenkezőleg, a nem egyedi, nem természetes, illetve uniszex megjelenés elutasítása kapcsán fordul elő. Az elutasított test kérdéskörénél a testi másság illetve a hátrányos szociális helyzet azok a kritériumok, amelyek az elutasításhoz vezetnek. Az elfogadás elsősorban az első témakörénél jelenik meg, az ideális test kritériumait kielégítő testtel, illetve személyekkel kapcsolatban. A második témakörben az általában elutasított csoportok egy részének elfogadása kapcsán találkozhattunk e változóval.

10

FELELŐSSÉG

A “felelősség, hasznosság” kategóriába azokat a megszólalásokat soroltuk, amelyek egyfelől azt a témát foglalták magukban, tehet-e valaki (vagy valamely csoport) valamely állapotról, tulajdonságról, másfelől arra vonatkoztak, van-e értelme, haszna valamely tevékenységnek vagy akár embercsoportnak. A felelősség tartalmi kategóriája viszonylag egységes mintázatot mutat; a megszólalások gondolatmenete és szerkezete hasonló. A téma jellemzően egy társadalmi csoporthoz való viszony kapcsán kerül elő, ezt a viszonyt, ítéletet, véleményt igyekeznek árnyalni a hozzászólók a felelősség kérdésének bevonásával. A felelősség változó leggyakrabban az elutasítás/elfogadás témával együtt kerül szóba. Mintegy magyarázatul, háttérül szolgál az elfogadásra vagy az elutasításra, az "igazságos világba vetett hit" gondolatmenetének megfelelően. Ezt az összefüggést egy-egy résztvevő általános következtetésként – azaz konkrét csoport említése nélkül – is megfogalmazza. • Az embert leginkább a tettei alapján kell megítélni. Tehát azért kell megítélni, amiért ő volt a felelős. A hajléktalanok esetében a legerősebb az elutasitás kapcsán a felelősség tulajdonítása, illetve a felelősség megjelölése, mint a legfontosabb ok az elutasításban. Az attitűdöt egyfelől a konkrét és primer élmény határozza meg – ez sokszor “elnyomja” az adott személy hátterének, történetének mérlegelését. • Ha nem csinálnak semmit, akkor is mindenki elhúzódik tőlük, mert mindenki azt gondolja, hogy alkoholista, és hát valószínű, hogy a saját hibájából került ide. Mások kissé elvonatkoztatnak a hajléktalan megjelenésétől, a szociális helyzet, a társadalmi környezet és a lehetőségek kontextusát figyelembe véve, nem egyszerűen egy-egy hajléktalanról, hanem a hajléktalan-helyzetről is gondolkodva – ebben az esetben sokkal gyakoribb az elfogadó hangnem és hozzáállás, személyes élmények is megfogalmazódnak. • És az a baj, hogy az ember így, ha odajön hozzá az utcán egy hajléktalan, nyilván nem tudja differenciálni, hogy ez most tehet vagy nem tehet róla, hogy ő ilyen, és ha tehet róla, akkor mennyiben. Sokan nem a hajléktalanná válás felelősségét, inkább azt kérik számon, hogy a (szerintük) ebben a helyzetben is rendelkezésre álló lehetőségekkel sem él az illető. Feltűnő, hogy a számonkérések kivétel nélkül a hajléktalanok ápolatlanságára vonatkoznak, tehát a résztvevők mérlegelés nélkül elsőrendűnek tekintik a test tisztántartásának normáját, feltételezik, hogy mind a hajléktalannak, mind a külvilágnak az az alapvető problémája a jelenséggel, hogy az illető nem tud mosakodni. Ezeknél a megnyilvánulásoknál jellemző az összefonódás a normalitás, az önelfogadás, az elvárás témáival, az 11

elutasító érzelmekkel és a személytelen, absztrakt involváltsági dimenzióval. • Azért mert valaki hajléktalan, megfürödhetne a Dunában is. • Az ilyenek tudnak felháborítani, amikor az öreg mamika ott szaladgál, és tényleg látni a hajában, hogy ott a kosz… de a szája, az ki van rúzsozva. • A bőrszín esetében még összetettebb a kép. Többnyire különféle típusú előítéletek fogalmazódnak meg a felelősség összefüggésében. (A változóhoz tartozó megszólalásokra általában is jellemző a feltűnően sok személytelen hozzászólás és elutasító vélemény.) • Nem a bőrszínnel van itt a baj, hanem hogy hozzákapcsolódnak olyan sztereotípiák, amik nagyrészt igazak. Tehát nagyobb részére a cigány kisebbségnek igaz, hogy nem dolgoznak, hogy isznak, stb. stb. Többen ezzel szemben reflektálnak az előítéletekre, a bűnbakképzésre, a kitörés nehézségére, és szolidáris véleményeket fejeznek ki. Itt már előfordul személyes élmény is. • De egy rájuk nyomott bélyeg is, mert ha bármi van, például az iskolában, akkor rögtön az van, hogy mert a cigányok.

A felelősség témájának bemutatásából egyértelműen körvonalazódik, hogy a résztvevők a test és a felelősség kérdését az elutasítás/elfogadás dimenziójába helyezték, vagyis a felelősség kérdésének megtárgyalása leginkább addig érdekelte a beszélőket, hogy ez alapján "jogos-e" egy személy elutasítása, vagy igyekeznünk kellene, egy elfogadóbb attitűd kialakítása. ÖNÉRTÉKELÉS, ÖNELFOGADÁS, ÖNAZONOSSÁG

Az önértékelés, önelfogadás és önazonosság elnevezésű változó alá főként azokat a megnyilatkozásokat kerestük, amelyben a beszélő saját magára, egy másik személyre vonatkoztatva, vagy általánosságban fogalmaz meg kijelentéseket a megjelenés, belső tulajdonságok, személyiségjegyek a személy saját szemszögéből történő értékelésre, vagyis az identitás értékelő, leíró, elemző aspektusait tekintettük a kategória részének. Összegyűjtve a viszonylag nagyszámú megnyilatkozást, azokat néhány jól körülírható alkategóriába sorolhatjuk. A kategóriák mögött két alapgondolat áll: egyfelől az önértékelés, önelfogadás belülről fakad, tehát az érzi jól magát a bőrében, az elégedett a megjelenésével, aki boldog, kiegyensúlyozott, másrészt az önbecsülést nagymértékben meghatározza, hogy milyen külső, társadalmi elvárások nehezednek a személyre. E két tényező határozza meg a legtöbb önértékeléssel kapcsolatos véleményt. Nagy számú megnyilatkozást találtunk a belső és a pozitív önértékelés kapcsolatára: • Reggel kilépsz az ajtón, akkor érezd jól magad, és akármilyen ruha lehet rajtad, ha az látszik, hogy te önmagaddal elégedett vagy, akkor ilyen tuti a siker. 12

Negatív önértékeléssel foglalkoznak azok a megszólalások, amelyek a belső problémák külső megjelenésre gyakorolt hatására hívják fel a figyelmet: • Némelyik oda fog jutni, hogy még negyven-ötven évesen is miniszoknya. Látunk egy-két ilyen nőt azért, akik mindig tizennyolc évesnek érzik magukat. Az önértékelés mögött álló társadalmi hatásokat szinte mindig úgy tekintették, hogy az negatív irányban befolyásolja az önértékelés amúgy belülről jövő folyamatát, illetve mint egyfajta kényszert írták le ezeket a külső hatásokat. • Elsősorban egyszerűen a gazdasági kényszer, hogy egy csomó dolgot eladjanak, akik ebből élnek. Ez lehet a plasztikai sebész, a kozmetikum gyártó, a különböző fitness anyagoknak a gyártói, és ők természetesen azt mondják, hogy akkor vagy a legjobb és akkor vagy a csúcson, ha ezt mind használod, és így ezzel is kihozod magadból a maximumot. (…) arra kényszerítik az embereket, hogy magukkal törődjenek és magukra költsenek. Az önértékelés mögött álló két alapgondolat össze is kapcsolódott a megszólalások egy jó részében, mégpedig a kettő közötti dilemmaként. • Ki kell alakítanom magamban azt, hogy tényleg magamnak feleljek meg azt hiszem legelőször, és ennek ellenére öntudatlanul is észreveszem magamon azt, hogy hú hát ez jól néz ki, lehet, hogy nekem is így kéne. A két hatás kapcsolatával összefüggésben állnak a természetes/mesterséges megjelenés határát problematizáló megszólalások. Szinte minden beszélgetésben felmerült, hogy mit jelent a természetes megjelenés, illetve meg lehet-e határozni a beavatkozásoknak azt a szintjét, amelyet már nem tekintünk természetesnek. • Tehát attól, hogy igen, kifestem a szemem, attól szerintem még tök természetes vagyok. Most az viszont belülről jön. Az önértékelés változóhoz kapcsolódó szövegrészletek jól tükrözik a témával kapcsolatos dichotóm gondolkodásmódot, amely negatív és pozitív pólusok köré szervezi az önértékeléssel, illetve az önértékelésre ható tényezőkkel kapcsolatos elgondolásokat. A többi témához hasonlóan itt is megjelenik a természetes/mesterséges megjelenés kérdése, a beszélők szembeállítják a külső hatásokat és a belső szükségleteket, a társadalmat és az egyént, a testet és az elmét/értelmet, mindezt negatív és pozitív értékítéletekkel párosítva. Ez alól az egyetlen kivételt a férfi - nő dichotómia képezi, amelynek pólusai ezúttal nincsenek előjellel felruházva, és a nemekkel kapcsolatos dichotóm gondolkodásról éppen az

13

árulkodik, hogy a beszélők egy része elutasítja a nemek uniformizálódását és az ellentétek, ellenpólusok közeledését egymáshoz (ld. bővebben a Nemek kérdése c. alfejezetet). Az önértékeléssel kapcsolatos megszólalások között kevés a beszélőre magára vonatkoztatott kijelentés, és annál több "receptet" találunk azzal kapcsolatban, hogyan növeljük önbecsülésünket, javítsuk önértékelésünket. Hasonló arányban fordulnak elő azok a kijelentések, amelyek ennek akadályait fogalmazzák meg. A pszichológiai gondolkodás mindennapokba történő beáramlása jól érezhető az önértékelés változó alá sorolt megnyilatkozásoknál, hiszen a kijelentések nagy részét tekinthetjük naiv pszichológiai állításoknak. FANTÁZIAKARAKTEREK

A fantáziakarakter fogalma a fantáziatémák közé sorolható, amelyeket MORGAN (1993) a múltra, elképzelt jövőre vonatkoztatott képzetekként, ideálokként definiál. A fantáziakarakterek a kollektív tudatban létező hősök, ellenségek, figurák képében jelennek meg, és a kulturálisan közös szimbolikus realitások megosztása révén elősegítik a csoporttagok egymáshoz való kapcsolódását. Kutatásunkban a fantáziakarakter elnevezésű változó definiálásakor olyan megnyilatkozásokat igyekeztünk összegyűjteni, amelyekben a beszélők egy személytípusra utalnak. Minden olyan megnyilatkozást idesoroltunk, amelyben nem konkrét személyekről esett szó, hanem ismert, híres emberekre vagy karakterekre utaltak a beszélgetők, illetve egy rövid utalásszerű leírással jellemeztek egy típust. Bár a fantáziakarakter definíciójából nem adódik, a válaszok között mégis túlnyomó részben fiatalokra utaló, a beszélő megítélése szerint túl sok mesterséges kiegészítővel élő típus negatív hangvételű leírása található. A fantáziakaraktert az első témánál az esetek nagy részében annak szemléltetésére alkalmazták, hogy mi az a szint a testbe történő beavatkozások terén, amelyet már nem tekintenek elfogadhatónak a beszélők, illetve hol húzódik meg a határ a természetes és mesterséges megjelenések között. • A szórakozóhelyeken is már tényleg ilyen ufók mászkálnak föl-alá gyakorlatilag. • Például a plaza, ott lehet látni ilyen szériagyártmányokat, például cicababák, vannak ilyen csodafiúk ugye… Ritkábban, de szintén előfordult, hogy a fantáziakarakter bizonyos kulturális ikonra, médiából ismert személyekre utalva igyekezett egy típust leírni. • De mi van, ha valakinek Colombo az ideálja? • Jön egy vízfejű veled szemben, meg egy Alain Delon. Ehelyett többször találkozunk azokkal a fantáziakarakterekkel, amelyeket a megszólaló részletesebben leír, kevesebb utalással. Ezek az előzőeknél sokkal kevésbé

14

konkrét leírások, gyakran nem köthetők nemhez és személyhez sem. • Hosszú szőke haj, nagy mell, meg jó alak... • Vastag talpú cipőben járt mindenki, lányok fekete hajjal, fehérített arccal, feketített szemöldök, barna rúzs és tényleg nem tudtad megkülönböztetni. A fantáziakarakterek között találhatók olyan, az előbbiektől eltérő, és egymáshoz is kevésbé hasonlítható megnyilatkozások, amelyek nem az aktuális divatra, és a divat követőire és nem is feltétlenül fiatalokra vonatkoznak, hanem amelyek az előzőekhez képest inkább egyéni véleményeket fejeznek ki, mintsem a természetes/mesterséges megjelenés határvonalát próbálnák példákkal szemléltetni: • Kis tejfölös képű, kis nagyon helyes, kis szőke fiúcskák... • Van ez az alternatív társulat... • Ott csakugyan olyan faros-melles nők vannak. A fantáziakarakterek említésére a fókuszcsoport beszélgetések során aránylag hasonló témakörökben és hasonló típusokat idézve került sor. A fantáziakarakterek utalásszerű említése mögött feltételezésünk szerint az áll, hogy mindenki által ismert, "élő" típusokról van szó. Olyan személytípusok ezek, amelyek segítségével a mesterséges és természetes megjelenés határának tudjuk hétköznapi definícióját adni. A negatív hangvétel mögött, amely a fantáziakarakterek többségét jellemezte, a fogyasztói társadalom, a kultúra, a média, stb. kedvezőtlen hatására utalnak a beszélők, amellyel szembeállítva tüntetik fel önmagukat. Ez egyúttal magyarázata lehet annak is, hogy miért nem utalnak többször a beszélgetések során a médiából ismert kulturális ikonokra. NAIV ELMÉLETEK Naiv elmélet alatt olyan összefüggő, magyarázó gondolatmenetet értettünk, amely nem csak egy konkrét helyzetre vonatkozóan, és nem csak egy szubjektív nézőpontból értelmez egy jelenséget, hanem általános érvényű szabályszerűségek, "szakszerű" okokozati összefüggések segítségével kísérel meg magyarázatot adni rá. Ez a változó nem tekinthető különálló tartalmi kategóriának; inkább a gondolatok közlésének egy sajátos (absztrakt involváltsági szintű) módját jelenti, hiszen mindegyik tartalmi kategóriában találunk véleményeket, amelyek naiv elmélet formájában fogalmazódtak meg. A naiv elméletek feloszthatók és könnyebben kezelhetők egy tágabb dimenzió mentén, amely erősen kirajzolódik a szövegből: a magyarázatok felbonthatók, gazdasági-kulturális-társadalmi-politikai, pszichológiai, vagy biológiai jellege szerint (bár ezek itt-ott össze is fonódnak). Társadalmi magyarázatok

15

Az ilyen típusú hozzászólások egy része általánosságban hangsúlyozza a kultúra, a divat, a gazdaság, az iskolázottság vagy a szociális helyzet szerepét: • Nem az a természetes, ahogy nem tudom, mikor kialakult az ember mint faj, hanem ezt a természetest igenis, hogy befolyásolja a társadalom kritérium. Több résztvevő a másságra ad különféle, többnyire áltudományos társadalmikulturális vagy kulturális antropológiai magyarázatokat. Ezek gyakran érintik az elvárás, a normalitás, a felelősség kérdéseit. Az elfogadás-elutasítás témájával szinte mindig, elfogadó és elutasító attitűddel, érzelmekkel csak időnként társulnak: • Meg eleve, hogy miért büdösek?! Ezt ők ma már nem tudják, akik itt élnek köztünk, hogy annak idején Indiában a cigányok a hiedelemvilágukban benne volt az, hogy az embereket egy külső burok, egy láthatatlan aura védi, és azt a mosakodással, azt megsértik. Tehát inkább nem mosakszik, azért hogy az aura megmaradjon. Pszichológiai magyarázatok A pszichológiai szempontok egy része az azonosulás-különbözés külső-belső motivációira utal, ezen keresztül érinti az önelfogadás és elvárások témakörét: Nagyon sok hozzászólás a külső és a pszichés problémák összefüggésére mutat rá. Ezek a vélemények legtöbbször az önelfogadáshoz vagy az önelfogadás és az elvárások ütközéséhez kapcsolódnak. Egyfelől azt fogalmazzák meg, hogy a divatkövetés hátterében félelem, kisebbségi érzés, önbizalomhiány áll, másfelől azt érzékeltetik, hogy voltaképpen bármiféle külső megjelenés a pszichés állapotról árulkodik:

• Az a cipő, ezek a tizenöt centis cipők, ezt általában azok az emberek szokták felvenni, teljesen mindegy milyen magasak, akiknek kisebbségi érzésük van. Evvel emelkednek föl bizonyos dolgokhoz. Vannak olyan megszólalások, amelyek bizonyos holdudvarhatásokat írnak le, az illuzórikus korrelációkig egyszerűsítik a külső (adottság vagy megjelenés) és a “belső” vonások összefüggését.

• Szóval a testi fogyatékosok általában jóval gazdagabbak a belső lelki életükben. • Hát igen, tehát aki szőrös, akkor az primitívebb. A pszichologizálás egy körülhatárolható típusa, amikor egy másik csoport elfogadásánakelutasításának kérdése kerül elő. Szóba kerülnek az előítéletek, a bűnbakképzés okai, következményei, a személyes kontaktus hatása, a félelem, a tehetetlenség; a saját, illetve a másik csoportnak tulajdonított félelmek, projekciók is előkerülnek a mássággal kapcsolatban.

16

• Ez szerintem mindenféle társadalmi kisebbségre igaz, most a cigányoktól, araboktól, kövérektől, soványaktól, testi fogyatékosoktól függetlenül ez mindenkire igaz. Tehát az átlag emberekkel szemben azért lehet, hogy agresszívebbek az ilyen emberek vagy nem toleránsak, mert tényleg odavetítik a saját félelmeiket, hogy őrájuk másképp néznek az úgymond normális, átlagos emberek. Biológiai magyarázatok A biológiai magyarázatok az evolúcióval, a génekkel, az “ősi ösztönökkel” magyaráznak egy-egy jelenséget. Ezek leggyakrabban a nemi szerepekre és az etnikai másságra vonatkoznak. Az etnikai másság esetében általában az elutasítás (időnként a felelősség) témájával vagy emócióival együtt bukkannak fel a naiv elméletek. Itt is “a természet normáiról” van szó. A másság az ismerősség szintje mentén helyeződik el, és az idegenség mértéke a mássághoz való viszonyulás irányát és árnyaltságát is meghatározza. Konkrétan a cigányok, a zsidók és a feketék kerülnek szóba. • Bocsánat a kifejezésért, de amikor azt mondják vagy azt a kifejezést hallom, hogy büdös nigger fehér emberek között, akkor az nem véletlenül alakulhatott ki, ugyanis lehetséges egy olyan, hogy a négerek olyan illatanyagokat bocsátanak ki a környezetükbe, hogy ami az európai ember számára kellemetlennek hat. Előfordul, hogy egy megszólalás nem bőrszínfüggőként, inkább pszichológiai benyomások alapján minősíti a cigányság “különállását”, a megszólalás egésze mégis faji alapon történő durva kategorizálást sugall. • Hát szerintem valahogy ők azért úgy elkülönülnek. A cigány, az mint egy külön faj, mint egy külön kinézetű ember, az ott egybeáll. És azért azok a négerek, arabok, mongolok, kínaiak, ezek úgy valahogy úgy megint egy másik csoport, de ők úgy egybe kerülnek egy másik csoportba. És szerintem ez nem bőrszín függő az egész. Hanem eleve az, hogy kinek minek benyomása van például egy négerrel vagy egy arabbal vagy egy kínaival. A zsidóság esetében is sajátos módon kapcsolódnak össze a fiziognómiai és politikai dimenziók, s a megszólalók e dimenziók mentén azonosítják, jellemzik a “zsidó külsőt”.

• Hát kicsit nagyobb az orruk. Jó másnak is, de nekik máshogy nagyobb. Görbébb. • Igen, igen. Nagyon soknak szakálla van, de nem mindegy, hogy milyen, mert most ha egy kicsit a pártra térünk, más az MDF-esnek a szakálla, és más az SZDSZ-esnek a szakálla. Hát a Kónyának is tök más szakálla van, meg mondjuk a Tamás Gáspár Miklósnak, vagy mit tudom én melyiknek is más. Szóba kerülnek egyéb “evolúciós fejlemények” is: • A másik az, hogy lehet, hogy ez egy evolúciós fejlemény, hiszen egy fajnak nemigen jó az, ha

17

előnyben részesíti akár a fogyatékos embereket, hiszen mi lesz akkor az egyedeivel meg a genetikájával.

• Valahol tényleg az evolúció arra halad, hogy egyre szőrtelenebb emberek születnek… A naiv elméletekben tehát tetten érhetők a gondolkodásban meghatározó, a jelenségek megértését vagy vélt megértését megkönnyítő magyarázatok, melyek leggyakrabban sztereotípiák, tipizálások, pszichologizáló összefüggések formáját öltik. A magyarázatok hármas tagozódása, a biológiai, a pszichológiai és a társadalmi összefüggések, okok keresése arra is rávilágít, hogy a résztvevők milyen mértékben csatlakoztak a test, a testi másság kérdésének esszencialista, illetve annak szociális konstrukciós megközelítéséhez. A NEMEK KÉRDÉSE A kialakított változók mellett szinte különálló kategóriaként merült fel a nemek kérdése. Minden egyes változón belül találunk utalást a nemi/nemi szerep aspektusra, s ezek külön tárgyalásával jobban rekonstruálhatók az e témakörben elhangzott kijelentések. Különösen az első téma kapcsán fogalmazták meg a résztvevők a nemi szerepekkel, a nőiességgel és férfiassággal kapcsolatos nézeteiket. A "normalitás" változó alatt számos olyan kijelentés körvonalazódott, amelyeket nemiszerep-normáknak nevezhetnénk. Ellenérzések fogalmazódnak meg a szerepek éles különválása, de azok elmosódása miatt is; egyesek szerint a nőknél elfogadható a szépség hangsúlyozása, mások ennek túlzó jellegét kifogásolják. Valamilyen formában szinte mindenhol felbukkan a természetesség fogalma, még ott is, ahol utalnak a történeti-kulturális elvárásokra. Rendkívül érdekes, ahogyan több hozzászóló is kifejti, hogy a “nőiességhez”, a nő “természetességéhez”, ma már hozzátartozik “bizonyos fokú mesterségesség”. Itt meglehetősen világosan tetten érhető, hogy a nőre kulturálisan ráaggatott kellélek, jellemzők sokasága mennyire integrálódott a nőről alkotott "természetes" képbe. • Némelyik már ugyanúgy sminkeli magát, mint egy nő, és ez szerintem már undorító lassan. Tehát azokat az értékeket, amiket egy férfinak képviselni kell, elvesznek. A nemi szerepek normáinak társadalmi-történeti alakulására is többen reflektálnak, ebben az esetben érzelmi színezet nélkül, inkább elemezve a helyzetet (szemben a fenti, nemiszerep-normákat kijelölő, a változásokkal kapcsolatban elutasító hozzászólásokkal). • Az is érdekes például, hogy ez kialakult a történelem során, hogy a nőnek kell a testére koncentrálni, a nőnek kell kapóssá válnia, eladóvá válnia. Mert a nő csak egy portékaszerűség volt, amit díszíteni kellett, satöbbi, satöbbi.

18

Az önértékelés és elvárás kapcsán szintén nagy számban jelenik meg a nemek kérdése, mégpedig leggyakrabban olyan összehasonlítás formájában, amelyben a nemek közötti különbségek hiányát, a nemek egymáshoz való hasonlóságát tárgyalják a külső megjelenésben. Naiv elméletek formájában a fentiekre kapunk átfogó magyarázatokat; megfogalmazódnak a férfi-nő szerepek társadalmi, pszichológiai és biológiai aspektusai. Ezen belül szóba kerülnek a történetikulturális elvárások, a média szerepe, a normalitás kérdése, a felelősség illetve az elfogadás-elutasítás témája. • Meg a homoszexualitás felé egyre nagyobb fokozódó tolerancia is szerintem kihozza a feminin férfiak típusát. És az, hogy már tényleg a média is tele van vele, filmek. Egyszerűen van egy bizonyos karakter, egy figura, a homoszexuális férfi vagy a feminin férfi.

Bár viszonylag kevesen fogalmazták meg, hogy igényük lenne a hagyományos nemi szerepek visszaállítására, igen gyakran találkozunk olyan hangvételű kijelentésekkel, amelyek a tradicionális felosztást hiányolják, a nemek közötti különbségek csökkenését, eltűnését fájlalják. Mivel a felvetett témák nem a szerepekre, hanem a testre vonatkoztak, a nemekkel kapcsolatos kijelentések is közvetettebben, a megjelenés mentén kommentálják a nemi szerepek kérdését. EGYÜTTJÁRÁSOK A VÁLTOZÓK KÖZÖTT

A változók ismertetése és példákon keresztül történő bemutatása után a változók komplexebb statisztikai elemzéséhez fogunk, mégpedig a változók közötti együttjárások feltérképezéséhez. Az együttjárások alapján rekonstruálhatók a témákkal kapcsolatos jellegzetes megközelítések, álláspontok, beszédmódok, hiszen a magas együttjárási gyakoriságok6 azt jelzik, hogy az egyes változókhoz rendelt tartalmak a beszélgetések során együttesen fordulnak elő, azaz egy adott változóhoz tartozó témát rendszeresen együtt említenek egy másik témával, vagy az rendszeresen együtt jár bizonyos érzelmi töltettel vagy involváltsági szinttel. A feltett kérdésekből adódó eltérő beszédtémák miatt ésszerű a két beszélgetést különválasztani, és az azokban található együttjárásokat külön-külön interpretálni. A vizsgálat eredményei 18 fókuszcsoport-beszélgetésre épülnek: a statisztikai számítások eredményei a nagy számú adat ellenére sem tekinthetők reprezentatívnak, hiszen a résztvevők számra korlátozott volt. A statisztikai számítások mögött az az igény áll, hogy a kvalitatív elemzéssel ismertetett adatok mögött sejtett összefüggéseket egy objektívebb eljárással igazolhassuk. Az együttjárások eseteit a kvalitatív elemzés kiegészítéseként és alátámasztásaként ismertetjük. Az első beszélgetés, amelynek témája az ideális test, az ezzel kapcsolatos elvárások és nézetek voltak, nagyszámú utalást tartalmazott az elvárás témakörében, amely a naiv elméletekkel mutatta a legnagyobb együttjárást (18 beszélgetésből 8 esetben 0,3-nál magasabb és szignifikáns korrelációt találunk e két változó között). Ennek példája az alábbi megszólalás:

19

• Ez valahogy összefügg azzal, hogy az emberek mennyire fogadják el a gyerekeket, mennyire szívesen látnak egy újszülöttet. Tehát azok a társadalmak, ahol természetes, hogy sok gyerek van, és örülnek egy gyereknek, ott csakugyan olyan faros-melles nők vannak. Itt meg nem. Itt azért az a kérdés, hogy lesz-e egy-két gyerek vagy egy se. És úgy is néznek ki a lányok, hogy nem hívják fel magukra szexuálisan a figyelmet. Tehát nem ott van a hangsúly, hogy nagy a melle, nagy a feneke hanem ott van a hangsúly, hogy piros a haja és lilák a körmei. Szintén nagy számú korrelációs gyakoriságot (6 csoport esetében) találunk az önelfogadás, önértékelés témájával. Ezt az alábbi idézet illusztrálja: • Tizenhat éves koromig eszembe nem jutott volna, hogy ilyesmit csináljak, de végül is mivel másnak is így tetszik, nekem is most már így az esztétikai érzékem úgy fejlődött ki, hogy én már nem bírnám magamon, hogyha - mit tudom én szőrös lenne a lábam, na. Szóval nem azért kezdtem el csinálni, mert nekem úgy tetszett vagy engem érdekelt, hanem azért kezdtem el csinálni, mert az elvárás az volt, viszont most már nekem is úgy alakult az ízlésvilágom, hogy én is elvárom magamtól. Az elvárás ugyanilyen gyakorisággal (6) mutatott együttjárást az elutasításelfogadás témájával, s ez az elvárás értékelő dimenziójára utal. • Mi az a türelem? Hogy te megszoktad az ő büdösségét? Vagy szép lassan ránevelted, hogy többet mosakodjon? Az elutasítás/elfogadás az elváráshoz hasonló gyakorisággal fordult elő, ez esetben azonban (az elvárás témájától eltekintve) nem tematikus együttjárásokról kell beszélnünk, hanem témán felüli, érzelmekkel vagy involváltsággal kapcsolatos együttjárásokról. Az elutasítás/elfogadás témakörében a legfontosabb az érzelmi dimenziót elkülöníteni, hiszen ebből tudhatjuk meg, hogy a pozitív hangvételű elfogadásról, toleranciáról (4 csoportnál volt magas az együttjárás), vagy éppen ellenkezőleg negatív töltetű elutasításról, előítéletekről, diszkriminációról (8 csoportnál) van szó, amely kiegészül az átélt negatív érzelemmel, amely főként undort vagy félelmet takar (5 csoport esetén). • Ingyenélők és ráhelyezkednek parazita módon a társadalomra. • Ahogy a kakitól undorodik az ember, ugyancsak a bűztől is undorodik meg az implikációitól annak, hogy hajléktalan. Kiemelhető továbbá, hogy az elutasítás témája 8 fókuszcsoport-beszélgetésben magas korrelációt mutatott a személyes élményekkel, tehát az olyan megfogalmazásokkal, ahol a beszélő egyes szám első személyben, a saját tapasztalatairól, érzéseiről beszélt. Az elutasítás témája sokkal gyakoribb, mint az 20

elfogadásé, és az elutasítás gyakran az elutasítandónak ítélt testtől való személyes irtózást takar. Érdekes megnézni, hogy a naiv elmélet változó milyen témákhoz kapcsolódott, vagyis melyek azok a témák, amelyekről a kutatás résztvevői összefüggő elméleteket, magyarázatokat, naiv ideológiákat alkottak. Említettük már, hogy az elvárás 8 esetben mutatott magas korrelációt a naiv elméletekkel. Emellett fontos kiemelni, hogy az elvárásokkal gyakran magasan korreláló önértékelés dimenzióval is sokszor (6 esetben) találtunk magas korrelációt. • Elsősorban egyszerűen a gazdasági kényszer, hogy egy csomó dolgot eladjanak, akik ebből élnek. Ez lehet a plasztikai sebész, a kozmetikum gyártó, a különböző fitness anyagoknak a gyártói, és ők természetesen azt mondják, hogy akkor vagy a legjobb és akkor vagy a csúcson, ha ezt mind használod, és így ezzel is kihozod magadból a maximumot. (…) arra kényszerítik az embereket, hogy magukkal törődjenek és magukra költsenek. Ezt követi a normalitás kategóriája. Ezzel a változóval négy alkalommal fordult elő magas korreláció. Ebben a témában tehát a megjelenéssel kapcsolatos külső és belső késztetések, a normák és az elvárások azok, amelyekről a legtöbb “elmélet” született a beszélgetések során. Az érzelmi dimenzió tekintetében az elutasítás és a normalitás témája inkább negatív hangvételű volt, a többi témánál azonban nagyobb számban fordult elő együttjárás a szolidáris, pozitív hozzáállással. Ez alól kivétel az önértékelés, ahol egyedül az átélt negatív érzelemmel látunk együttjárást (2 esetben). Az involváltság szempontjából a tartalmi változóknál leggyakrabban absztrakt kijelentésekkel találkozunk, kivétel ez alól a már említett "elutasítás" változó. Az érzelmi dimenzióknál a személyes élmények túlsúlyát (szolidaritás: 6; pejoratív, negatív megközelítés: 7; átélt negatív érzelem: 2) láthatjuk. Arra következtethetünk tehát (szinte magától értetődően), hogy a témák tárgyilagos megvitatásához képest az érzelmileg telítettebb kijelentések mögött többször húzódott meg személyes élmény. A két beszélgetés között, függetlenül az eltérő témától, sok hasonlóságot látunk az együttjárások terén. Hasonlóság, hogy a második beszélgetésnél is a naiv elméletek és az elutasítás között csoportosulnak a legmagasabb együttjárások. Szintén hasonló, hogy az összes együttjárást tekintve az absztrakt megnyilatkozások gyakoriságai magasabbak, de az elutasítás témánál a személyes élmény dominál (13). Az érzelmeket is tartalmazó kijelentéseknél itt is gyakoribbak a személyes élmények, mint az egyes szám harmadik személyű "sztorik" és az elvont állítások. A feltett kérdésből is következik, hogy az elutasítás/elfogadás dimenzió legnagyobb gyakorisága mellett az elutasítás rendelkezik a legtöbb más változóhoz köthető korrelációval is. Először is fontos megállapítani, hogy a nagy számú elfogadó és elutasító attitűd közül mégis a negatív hozzáállásból volt több, hiszen 16 beszélgetés esetén mutatkozott magas (néha 0,7 feletti) korreláció, míg a szolidaritással 13 esetben találtunk magas korrelációt, 3 esetben pedig az átélt negatív érzelemmel is szoros együttjárást kaptunk. Úgy tűnik tehát, hogy valamivel több szó esett az előítéletekről, az elutasításról, a kirekesztésről, mint a toleranciáról, az elfogadásról.

21

Nagyon fontos együttjárást találunk 8 csoportnál a felelősség és az elutasítás témája között: a beszélgetők az elutasítás okait kutatva sok szót ejtettek arról, kit is terhel a felelősség a megvitatott jelenségekért. A negatív hozzáállás túlsúlyából következtethetünk arra (a nem túlságosan meglepő) összefüggésre is, hogy a résztvevők többször tették felelőssé az elutasított csoport tagjait. Emellett viszonylag magas az együttjárás az elvárás témájával (6), és naiv elméletek, magyarázatok is többször születtek az elutasítás/elfogadás témájában (5). A naiv elméletekhez fűződő együttjárások száma valamivel alacsonyabb itt, mint az előző témánál. Az imént említett elutasítás mellett azonos gyakoriságú együttjárást (5) találunk a felelősséggel is, amely szintén hozzájárul ahhoz az értelmezéshez, hogy az elutasítás maga után vonja a felelősök kiderítésének igényét. • A hajléktalanoknak egy jelentős százaléka pszichiátriai beteg. Tehát tulajdonképpen nem beszámítható.

További, bár alacsonyabb együttjárási gyakoriságot (3) találtunk a felelősség és az elvárás, illetve a felelősség és a normalitás között is. A pejoratív megnyilvánulások bármely témával való együttjárása magasabb volt, mint a szolidaritásé, kivétel ez esetben is az önértékelés témája, ahol csupán egy csoportnál volt együttjárás a pozitív érzelmi dimenzióval, és egyszer sem a negatívval (de egy esetben ennél a témánál is találunk magas korrelációt az átélt negatív érzelmekkel). A beszélgetések tehát mind a két témánál többször próbálták úgy definiálni az ideális és elutasított test kérdését, hogy a kirekesztett, el nem fogadott csoportokról, személyekről beszéltek, az ezekhez tartozó normákat, elvárásokat vitatták meg, és utaltak az őket illető felelősség kérdésére. A beszélgető csoportok természetesen mindezt eltérő módon fogalmazták meg, főként absztrakt vélekedések formájában, és ennél kevesebbszer ugyan, de megtalálható a személyes élmények bemutatása is. KÖVETKEZTETÉSEK A két téma kapcsán számos jellegzetes tartalmi jegy, érzelmi és dinamikai aspektus, gondolatmenet, asszociációs és utalási mintázat rajzolódott ki. A beszélgetéseken végigvonul az a tendencia, hogy a résztvevők a külső megjelenéshez különféle személyiségvonásokat, illetve társadalmi jelenségeket rendelnek. A külső tehát nem értelmezhető önmagában, mindig valamilyen szociális vagy pszichés (esetleg biológiai) állapot vagy folyamat emblémájaként szerepel. Ezek a társítások legpregnánsabban a naiv elméletekben érhetők tetten – olyan megállapításokban, melyek explicit összefüggéseket próbálnak teremteni a megjelenésbeli jegyek és az ezt alakító egyéb tényezők között, ami gyakran vezet sztereotípiákhoz. A testről, a külsőről alkotott kép meghatározó része az énről alkotott képnek, az identitásnak, az önmagunkkal való azonosság tudatának. Ugyanakkor, ezzel összefüggésben eszköz is, mellyel az egyén a külvilág számára szándékai és lehetőségei szerint reprezentálja önmagát, goffmani terminussal valamiféle homlokzatot mutat környezete felé. Ezzel (tudatosan vagy önkéntelenül) megjeleníti valamely társadalmi, kulturális, “szubkulturális” csoporthoz való tartozását vagy más csoportoktól való elkülönülését; bizonyos testi jegyeket hangsúlyoz, megmutat vagy 22

épp szégyenl, elrejt, s ezzel bizonyos személyes és kulturális vonásokat kinyilvánít, másoktól pedig elhatárolódni törekszik. Ezek a vonások, vonzó vagy elutasított kulturális emblémák az ún. fantáziakarakterek formájában jelennek meg legérzékletesebben. Mindez azt is jelenti, illetve abból is következik, hogy a másikról alkotott kép jelentős részben (és nem egészen alaptalanul) táplálkozik a külsőről alkotott benyomásokból. Ide tartoznak az önértékelés és az elvárás változók alá sorolt megszólalások, valamint a pszichologizáló, “a test a lélek tükre” típusú naiv elméletek. E folyamat önmagát erősítő természetére többen is reflektálnak, amikor arról beszélnek, hogy a reklámok, a média hatására az emberek internalizálják a sikeres önmegvalósítás, önérvényesítés és a test sajátos kapcsolatát. A szövegekben tükröződik tehát, hogy a külső megjelenésen keresztül bizonyos szerepeket jelenítünk meg, képviselünk. Ezzel kapcsolatban mintákat, ideálokat, implicit vagy explicit normákat követünk, melyek “természetes”, “normális”, illetve konstruált, kontextusfüggő, dinamikus jellegével kapcsolatban egyaránt számos hozzászólás elhangzott. A normalitás változó alá sorolt megszólalások nagyrészt az első témánál kerültek felszínre. Ezzel összefüggésben tárgyalják a résztvevők azt a kérdést, hogy meddig csonkítható, tágítható, alakítható a test, meddig terjednek a testhatárok és énhatárok, mit jelentenek a testbe való "önkéntes" mesterséges beavatkozások – mesterségesek-e, szükségesek-e, milyen fenntartásokkal, stb. Az a hozzászólás tekinthető talán az ebben rejlő ellentmondás legmarkánsabb példájának, mely szerint a nők természetes megjelenéséhez hozzátartozik “bizonyos fokú mesterségesség”. A férfiak “mesterséges” megjelenésével kapcsolatban gyakoribbak az ellenérzések, s ez egyúttal a nemek közötti határok elmosódásának kritikájára is utal. A határok problémája vissza-visszatér; az első témánál sok szó esik a normalitás, a természetes/mesterséges megjelenés határainak kérdéséről, ezen belül adnak hangot a résztvevők a dichotómiák – köztük a már említett férfias/nőies megjelenés – elmosódásával kapcsolatos globalizációs szorongásoknak. A második téma határ-aspektusa leginkább a “más” csoportokhoz való közeledés mértékére vonatkozik, a másság elfogadásának és elutasításának határát tárgyalja. Mi határozza meg attitűdjeinket a másmilyennek vélt csoportokkal szemben? A beszélgetések során különösen nagy szerepet kapott a mássággal kapcsolatos vélt vagy valós felelősség kérdése, a beszélgetők (a többségi társadalom) által képviselt normák megsértésének kérdése, a másság általi fenyegetettség aspektusa. A “más” csoportokkal kapcsolatos álláspontok kifejezése, az ehhez fűzött kommentárok, magyarázatok igen tanulságosak az előítéletek keletkezése, a bűnbakképzés vagy éppen az elfogadó attitűdök kialakítása szempontjából is. Az átlagtól eltérő megjelenésű csoportok (különösen a hajléktalanok) gyakran idegenkedést, akár undort keltő, “abjektnek"7 minősülő testi jegyekkel, állapotokkal szembesítenek. A nemi szerepek kérdésköre végigvonul a témákon, ezért a tanulmányban külön alfejezetet szenteltünk neki. Ezzel kapcsolatban kevésbé az elutasítás, a nyílt szexizmus, mint inkább a hagyományos szerepek felbomlásával kapcsolatos negatív vagy semleges, leíró jellegű megjegyzések jellemzők. Az érzelem dimenziót illetően, több negatív, elutasító érzelemmel találkoztunk, mint szolidáris vagy pozitív hozzáállással. Meglepő az az eredmény, hogy a negatív vélemények gyakrabban fogalmazódtak meg személyes élményeken keresztül, mint a pozitívak. Ez persze nem jelent kauzális összefüggést, csak annyit, hogy az elutasító attitűdhöz fűzött kommentárokban, magyarázatokban gyakrabban jelenik meg személyes élmény. Az adatokból azonban az is kiderül, hogy ez a személyesség nem

23

annyira saját történetekre, reális és kiterjedt tapasztalatokra, mint reflexszerű, primer, negatív érzelmekre (félelem, undor) vonatkozik. Összességében pedig mindkét témában az absztrakt megszólalások vannak túlsúlyban. Eredményeink, a témák sokfélesége ellenére is megerősíteni látszanak a test szerepét az identitás "kereteinek" definiálásában. A beszélők számára semmiféle nehézséget nem okozott, hogy az ideális és elutasított test kapcsán kész elméletekkel és személyes példákkal álljanak elő a külsővel, a testi megjelenéssel kapcsolatos normák, elvárások, önértékelés, felelősség, elfogadó és elutasító attitűdök terén. A sokszor erős érzelmi involváltságot is kiváltó beszélgetések alapján az is kiderült, hogy a kutatás résztvevői számára – párhuzamosan a tudományos diskurzusban az identitás szociális reprezentációja kapcsán előtérbe került témákkal – a test a mindennapi élet számos színterén szignifikáns "felületként" jelenik meg. A beszélők nagy jelentőséget tulajdonítottak annak, hogyan változnak a testtel kapcsolatos elvárások, mit kommunikál a külső – adott esetben már a belső – megjelenéssel kapcsolatban a média, s ez milyen hatást fejt ki a tágabb társadalomban. Végül elmondható az is, hogy a résztvevők egyfajta naiv etnometodológusként kiemelik a test, a testtel kapcsolatos attitűdök elsőrendű szerepét a társadalomban megfigyelhető csoportok/kategóriák kialakulásában, reprodukciójában és megváltozásában.

24

Felhasznált irodalom BREAKWELL, G. M., 1993, Social representations and social identity. Papers on Social Representations, vol. 2 (3). 198-217. BROWN, R., 1998, Régi és új előítéletek, In: Erős (szerk.) Megismerés, előítélet, identitás Budapest, Új Mandátum kiadó, 211-236. CSABAI Márta, ERŐS Ferenc, 2000, Testhatárok és énhatárok - Az identitás változó keretei Budapest: Jószöveg műhely kiadó DOISE, W., MOSCOVICI, S., 1980, A csoportdöntés, In: Pataki Ferenc (szerk.): Csoportlélektan. Budapest: Gondolat, 539-569 DOUGLAS, M., 1980, Purity and Danger. An Analysis of the Concepts of Pollution and Taboo. London: Routledge. FÁBIÁN Zoltán, SÍK Endre, 1996, Előítélet és tekintélyelvűség, In: Andorka, Kolosi, Vukovich (szerk.) Társadalmi Riport '96 Budapest: TÁRKI - Századvég, 381-413 GLASS, J.A., 1997, Life Unworthy of Life. Racial Phobia and Mass Murder in Nazi Germany. New York: Basic Books. BARUCH, E.H., 1996, Feminism and Psychoanalysis, In: Mitchell Guberman, R. (szerk.) Julia Kristeva Interviews, New York: Columbia University Press, 112121 LARRAIN, J., 1994, Ideology and cultural identity. Cambridge: Polity Press LÁSZLÓ János, 1998, Szerep, forgatókönvy, narratívum Budapest: Scientia Humana KRUEGER, 1994, Focus Groups. A Practical Guide for Applied Research. London: Sage MORGAN, 1993, Successful Focus Groups. Advancing the State of the Art. London: Sage, 1993 RATTANSI, A., WESTWOOD, S., 1994, Polity Press.

Racism, modernity, identity. Cambridge:

STEWART, 1990, Focus Groups. Theory and Practice. London: Sage TAJFEL, H., 1998, Csoportközi viselkedés, társadalmi összehasonlítás, társadalmi változás, In Erős (szerk.) Megismerés, előítélet, identitás Budapest: Új Mandátum kiadó, 132-141 TURNER, B.S., 1997, A test elméletének újabb fejlődése, In: Featherstone, Hepworth, Turner (szerk.) A test: Társadalmi fejlődés, kulturális teória Budapest: Jószöveg műhely kiadó, 7-51. TURNER, J.C., 1998, A társadalmi összehasonlítás és a társadalmi azonosságtudat, In Erős (szerk.) Megismerés, előítélet, identitás Budapest, Új Mandátum kiadó, 330-359 WAINWRIGHT, D.,1997, "Can Sociological Research Be Qualitative, Critical, and Valid?" IN The Qualitative Report, VOL 3. No 2. July www.nova.edu/sss/QR/QR3-2/wain.html

25

Lábjegyzetek Elsősorban a diskurzus- és narratív elemzés módszertani előretörésére és az ezzel kapcsolatos technológiai fejlődésre gondolunk.

1

Elsőként egy kérdőíves elővizsgálatot végeztünk, amely több nyitott kérdést tartalmazott, az így kapott eredmények kvantitatív és kvalitatív elemzésének segítségével alakítottuk ki a további két szakaszt, mégpedig egy kérdőíves vizsgálati eljárást és a fókuszcsoport beszélgetések témáit.

2

A felmérés ezen szakaszában alkalmazott kvalitatív módszer nem követeli meg a minta reprezentativitását. A hangsúly itt a diskurzusok tartalmi és dinamikai elemein van. 3

4 Ezt az állítást az elővizsgálat eredményei sugallták, és mi is mint saját kutatási eredményeinkre hivatkoztunk az instrukció során.

Ezzel szintén az elővizsgálatra utaltunk, bár ezt az állítást az előítélettel foglalkozó számos szociálpszichológiai kutatás is alátámasztja (pl. BROWN, 1998; FÁBIÁN és SÍK, 1996) 5

Magas együttjárási gyakoriságon azt értjük ha r>0,3 bármely két változó között, illetve ha az érték p>0,10. Azért engedtük meg ezeknek az alacsony szignifikancia szinteknek a figyelembe vételét, mert bár adódott számos adat (az egyes beszélgetések során nyert igen eltérő számú adatból is kifolyólag), amely p>0,01 szintű szignifikanciát mutatott, mégis a tendenciák ismertetése végett ez a nagyobb szám több összefüggés feltárására volt alkalmas. És mivel az adatokat statisztikailag amúgy sem terjeszthetők ki szélesebb rétegekre, a statisztikai szabályok mégoly szigorú figyelembevétele sem vezethetett volna az eredmények nagyobb az érvényességéhez. 6

Julia Kristeva a következőképpen definiálta az abjekt fogalmát egy interjúban: "Az abjekt (l'abjection) valami, amitől undorodsz (…) egy nagyon erős érzés, amely egyszerre szomatikus és szimbolikus, amely mindenek előtt valamilyen külső, magunktól eltávolítandó rossz elleni reakció, de amellyel kapcsolatban az az érzésünk, hogy belülről fog minket megmételyezni" (Baruch, 1996: 118) 7

26