Területfejlesztési Koncepciója

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója II. kötet

Helyzetértékelés

a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudományos Intézet Békéscsaba – Kecskemét – Szeged, 1999. március

Szerkesztők: Dr. Timár Judit Velkey Gábor

Szerzők: Bajmócy Péter Dr. Baukó Tamás Dr. Csatári Bálint Dr. Csordás László Gaborjákné Vydareny Klára Dr. Gurzó Imre Kanalas Imre Kiss János Kósa Beatrix Dr. Kugler József Dr. Márton János Dr. Mezősi Gábor Dr. Nagy Erika Dr. Nagy Gábor Dr. Nagy Imre Pál Viktor Dr. Pálfai Imre Dr. Rácz Lajos Dr. Rakonczai János Dr. Timár Judit Szarvák Tibor Dr. Vadász István Velkey Gábor

TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK ......................................................................................................................... 3 ELŐZMÉNYEK .................................................................................................................................. 7 A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ TERMÉSZETI ERŐFORRÁSAI ÉS KÖRNYEZETI PROBLÉMÁI .................................. 9 A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK – A TÉRSÉG BELSŐ ADOTTSÁGAINAK ALAPJA ........................................... 9 Földtani adottságok ............................................................................................................. 10 Vízföldtani, vízrajzi adottságok............................................................................................ 11 Vízhasznosítás .................................................................................................................... 12 Talajadottságok ................................................................................................................... 14 Éghajlat................................................................................................................................ 14 Tájökológiai adottságok, természetvédelem ....................................................................... 14 A természeti erőforrások hasznosításával együtt járó tendenciák, jövőkép ......................................15 A KÖRNYEZETTERHELÉS FORRÁSAI ÉS A KÖRNYEZETKÍMÉLŐ SZOLGÁLTATÁSOK .................................16 A KÖRNYEZETI ELEMEK ÁLLAPOTA .............................................................................................. 19 Levegőszennyezettség ........................................................................................................................19 A vizek minősége ...............................................................................................................................20 Zajterhelés........................................................................................................................... 22 TERÜLETFELHASZNÁLÁS, FÖLDHASZNOSÍTÁS .............................................................................. 22 AZ EMBERI TÉNYEZŐK ÉS A HUMÁN INFRASTRUKTÚRA JELLEMZŐI A DÉL-ALFÖLDÖN .......................... 25 A NÉPMOZGALMI FOLYAMATOK ALAKULÁSA ................................................................................. 25 Területi, belső szerkezeti különbségek...............................................................................................27 A NÉPESSÉG EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTA ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ............................................. 29 A régió népességének egészségi állapota.......................................................................... 29 Az egészségügyi rendszer helyzete, időbeli és térbeli vonatkozásai ..................................................30 A LAKOSSÁG JÖVEDELMI HELYZETE, MUNKANÉLKÜLISÉG, SZOCIÁLIS ELLÁTÁS ............................... 34 Munkanélküliség.................................................................................................................. 34 A szociális helyzet bemutatását szolgáló egyéb adatok ..................................................... 37 Szociális ellátás ................................................................................................................... 38 AZ OKTATÁS, KÉPZÉS INTÉZMÉNYRENDSZERE .............................................................................. 39 Óvoda, iskolarendszerű oktatás, képzés ............................................................................................39 Munkaerő-piaci képzések ..................................................................................................................42 A képzés, szakképzés, munkaerő-piaci képzés várható átalakulása, feladatai ..................................42 FELSŐOKTATÁS, TUDOMÁNYOS KUTATÁS ÉS KUTATÁS-FEJLESZTÉS ......................................................44 Felsőoktatás ......................................................................................................................................44 Tudományos kutatás, kutatás-fejlesztés ............................................................................. 45 A kutatás és a gazdaság kapcsolatai.................................................................................. 46 KULTÚRA, KÖZMŰVELŐDÉS ...................................................................................................................47 A régió kulturális hagyományai ........................................................................................... 48 ÖNTEVÉKENY TÁRSADALMI SZERVEZETEK ................................................................................... 50 A DÉL-ALFÖLD GAZDASÁGA ........................................................................................................... 55 A GAZDASÁG ÉS A GAZDASÁGI SZERVEZETEK ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI ........................55 ÉLELMISZERGAZDASÁG .............................................................................................................. 59 A régió agrárágazatának szerepe a nemzetgazdaságban ................................................. 59 Folyamatok, változási tendenciák az agrárágazatban ........................................................ 61 Térségi differenciák ............................................................................................................. 63 A régió agrárpotenciáljának hasznosítása .......................................................................... 64 A DÉL-ALFÖLD IPARA................................................................................................................. 64

Ágazati szerkezet ................................................................................................................ 66 Térszerkezet – meghatározó nagyvállalatok....................................................................... 69 Ipari parkok, vállalkozói övezetek........................................................................................ 70 Minőségbiztosítás.............................................................................................................................. 71 Telephelyek ......................................................................................................................... 72 SZOLGÁLTATÁS, KERESKEDELEM ............................................................................................... 73 A régió szolgáltató szektorának szerkezeti és szervezeti sajátosságai .............................. 74 Beruházások........................................................................................................................ 75 Térszerkezeti sajátosságok ................................................................................................. 76 TURIZMUS, IDEGENFORGALOM ................................................................................................ 79 A régió idegenforgalmi vonzereje, adottságai ..................................................................... 79 A régió helye az ország turizmusában ................................................................................ 79 A rendszerváltás óta ható folyamatok és a régión belüli különbségek ............................... 80 Változások a Dél-Alföld turisztikai forgalmában .................................................................. 81 Várható trendek ................................................................................................................... 82 A MŰSZAKI INFRASTRUKTÚRA ÁLLAPOTA ÉS JELLEMZŐI A DÉL-ALFÖLDÖN ......................................... 85 A KÖZLEKEDÉS FELTÉTELEI ÉS A KÖZLEKEDÉSI INFRASTRUKTÚRA ......................... 85 Közúti közlekedés................................................................................................................ 85 A határátkelők helyzete ..................................................................................................................... 90 Vasúti közlekedés, szállítás................................................................................................. 91 Tömegközlekedés ............................................................................................................... 93 Vízi és légi közlekedés, kombinált áruszállítás ................................................................... 95 ENERGIAELLÁTÁS....................................................................................................................... 96 Villamosenergia-hálózatok .................................................................................................. 96 Az energiaellátottság jellemzői ......................................................................................................... 98 KOMMUNIKÁCIÓS SZEKTOR ....................................................................................................... 100 Távközlés........................................................................................................................... 100 Mobil telefónia ................................................................................................................... 101 Fejlett kommunikáción alapuló programok........................................................................ 102 Helyi, regionális médiumok................................................................................................ 102 Elektronikus média ............................................................................................................ 103 Számítástechnika .............................................................................................................. 104 A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ INFORMATIKAI ÁLLAPOTA........................................................................ 105 Az informatika infrastrukturális háttere .............................................................................. 105 Az informatika társadalmasítása ....................................................................................... 107 A DÉL-ALFÖLD TÉRSZERKEZETE ÉS TÉRFOLYAMATAI ..................................................................... 111 KÜLSŐ FELTÉTELEK: NEMZETKÖZI, ORSZÁGOS TÉRFOLYAMATOK .......................................................111 A DÉL-ALFÖLD BELSŐ TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEINEK ALAKULÁSA .............................................113 A TÉRKAPCSOLATOK RENDSZERE ............................................................................................. 116 A városi terek/települések kapcsolatrendszere ................................................................. 116 Vonzáskörzeti (város-falu) kapcsolatok............................................................................. 118 Horizontális településkapcsolatok, kistérségi szerveződések ..........................................................121 A DÉL-ALFÖLD TELEPÜLÉSHÁLÓZATÁNAK JÖVŐKÉPE ........................................................................122 A TERÜLETFEJLESZTÉS ESZKÖZ- ÉS INTÉZMÉNYRENDSZERE A DÉL-ALFÖLDÖN ............................... 125 NEMZETKÖZI ÉS ORSZÁGOS TENDENCIÁK .................................................................................. 125 A regionális szint a hazai jogi szabályozásban ................................................................. 125 A regionális szint várható szerepe az EU-csatlakozás fényében...................................... 128

4

MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ MŰKÖDÉSE .....................................................................................................129 Régióépítés a Dél-Alföldön................................................................................................ 129 Vélemények a Dél-Alföld fejlesztéséről ..........................................................................................134 A Phare Regionális Kisérleti Program a Dél-Alföldön ....................................................... 137 ERŐSSÉGEK ................................................................................................................................ 139 GYENGESÉGEK............................................................................................................................ 140 LEHETŐSÉGEK............................................................................................................................. 141 VESZÉLYEK ................................................................................................................................. 142 A TERÜLETI FEJLŐDÉS LEHETSÉGES IRÁNYAI ................................................................................. 145 POLARIZÁLT FEJLŐDÉS .........................................................................................................................145 KÖZEPESEN KONCENTRÁLT FEJLŐDÉS ..................................................................................................147 DEKONCENTRÁLT FEJLŐDÉS .................................................................................................................149 FELHASZNÁLT IRODALOM ............................................................................................................. 153 Könyvek, tanulmányok, kéziratok...................................................................................... 153 Fejlesztési dokumentumok, egyéb források...................................................................... 155 Adatbázisok ....................................................................................................................... 156

5

ELŐZMÉNYEK Az Európai Unió két évtizedes regionális politikájának eredményeként Nyugat- és DélEurópa korábban fejletlen, számos gazdasági és társadalmi problémával küszködő térségei a korábbiaknál sikeresebben kapcsolódtak be az európai területi munkamegosztásba. Ezért is fontos a hasonló problémákkal rendelkező Magyarország számára az EU elvárásaihoz illeszkedő regionális politika meghonosítása. A Dél-Alföld több szempontból úttörő szerepet tölt be a hazai regionális szerveződések terén. 1997 június 19-én Ópusztaszeren alakult meg a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács, amely az országban elsőként hozott létre önálló, állandó operatív munkaszervezetet (DARFT Kht.). A Phare Regionális Kísérleti Program elindítása egyrészt önmagában segítette a regionális összefogást, másrészt pénzügyi keretet és továbbvihető ismereteket biztosított a konkrét fejlesztési tevékenység számára. A DélAlföld modellértékű új regionális szervezetei (DATTE, DAREK, DARIB) bizonyították, hogy a közös érdekek felismerése, a konszenzuskeresés, az együttműködés új perspektívákat nyithat az egész térség és annak kisebb részterületei számára is. Ahhoz, hogy a magyarországi viszonylatban is peremhelyzetű Dél-Alföld új fejlődési pályára állhasson, elengedhetetlenül fontos az uniós alapelveket figyelembe vevő regionális területfejlesztési alapdokumentumok kidolgozása. E helyzetértékelő kötet a fejlesztési koncepció megalapozását szolgálja, ennek értelmében szintetizálja, felújítja, és új kutatási eredményekkel egészíti ki a régióról felhalmozott, területfejlesztési szempontból fontos ismereteket, köztük az országos, megyei, kistérségi tervezési dokumentumok értékeléseit. Így feltárja, összegzi és értékeli: • a régió külső környezetének, a nemzetközi és hazai fejlődési irányoknak a legfontosabb elemeit, a jövőben várható alakulásukhoz való alkalmazkodás helyi esélyeit, az e változásokban rejlő lehetőségeket és korlátokat; • a térség belső erőforrásait, a természeti környezet, társadalmi adottságok, gazdasági körülmények, infrastrukturális helyzet, térszerkezet, területfejlesztési eszköz- és intézményrendszer helyi viszonyainak erősségeit és gyengeségeit, eddigi, térfolyamatokat elindító és módosító változásainak külső és belső, a régió sajátosságaiból következő, s a jövő számára tanulságokat hordozó okait; • a térfolyamatok, a területfejlesztéshez rendelkezésre álló helyi adottságok jövőbeni alakulásának lehetséges irányait. Ezen ismeretekből áll össze az a tudásanyag, amely nélkülözhetetlen kiindulópontját jelenti, szerves részét képezi a régió önerőre támaszkodó területfejlesztési politikájának. E kötet a vonatkozó jogszabályokat, tartalmi követelményeket figyelembe véve csupán az elemzések szövegét tartalmazza. Az ennek alapjául szolgáló fontosabb összehasonlító adatok, táblázatok, ábrák, térképek az e kötethez szorosan kapcsolódó kiegészítő kötetben találhatók. Az elemzések során abból indultunk ki, hogy a régió kerete, területe adott, így magával a lehatárolás kérdésével szándékosan nem foglalkoztunk. Mindvégig törekedtünk arra, hogy a széles közvélemény számára is érthető, értelmezhető információkat közöljünk. Az anyag belső aránytalanságai, az

© MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. elemzések mélységében tapasztalható különbségek a rendelkezésre hozzáférhető adatok, adatbázisok különbségeivel függ össze elsősorban.

álló,

A kötet terjedelmét tudatosan korlátoztuk, hiszen minden egyes részfejezet önmagában elegendő témát ad egy-egy önálló, több száz oldalas monográfia elkészítéséhez. Az ebből következő tartalmi szelektálást úgy próbáltuk elvégezni, hogy az elemzések regionális szintű megközelítésben is releváns információkra, a legfontosabb jellemzőkre, a változások irányaira és a területi folyamatokra, különbségekre koncentráljanak.

8

MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ TERMÉSZETI ERŐFORRÁSAI ÉS KÖRNYEZETI PROBLÉMÁI A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK – A TÉRSÉG BELSŐ ADOTTSÁGAINAK ALAPJA

A természeti adottságok, erőforrások reális értékelése a területfejlesztési stratégiák kidolgozásának elengedhetetlen feltétele. Ebben figyelembe kell venni a külső folyamatokat (pl. egyes alapanyagok nemzetközi cserearányainak alakulását), valamint a társadalom természettel is kapcsolatos értékrend-változásait. Éppen ezért egy-egy terület természeti adottságainak komplex értékelését a mindenkor aktuális új szempontok szerint rendszeresen célszerű újraelvégezni. A Dél-Alföldet a természeti erőforrások tekintetében hazánk legjobb adottságú területének minősítették1. Ennek fő okai a következők: • Itt található az ország legjelentősebb szénhidrogén-vagyona, ami az ásványi nyersanyagok készlet- és érték-összehasonlításában első helyet jelentett a megyék rangsorában. • Jelentős adottságot képviselnek a régió keleti felének kiváló talajai (Békés megye, Csongrád megye). Domborzatilag a régió területe az Alföld 20 kistáján helyezkedik el, melyek közül néhány meghatározó jellegű. A Duna menti síkság kistájai 88–143 méter tengerszint feletti magasságú, ártéri szintű síkságokkal jellemezhetők, amelyeket ártéri és szikes laposok, délen belvízveszélyes árterek, morotvák és morotvaroncsok tagolnak. A térség növényzete egy Duna menti észak–dél irányú zöldfolyosó területét képezheti. A Duna–Tisza közi hátság kistájainak területe enyhén hullámos felszínű, döntően szélhordta, homokkal fedett egykori hordalékkúp-síkság (90–150 méter tengerszint feletti magasság), amely a felszíni képződmények miatt a régió legkisebb termőképességű és leginkább defláció-veszélyes része. A Duna menti zöldfolyosóval párhuzamos zöldfolyosó alakítható itt ki, amelyre a Duna–Tisza köze összefüggő természetvédelmi területei kapcsolódhatnak. Kis reliefű sík a Dél-Tiszavölgy ártér, az ország legmélyebb (77–91 m) kistája, amelyet a folyószabályozásokig a Tisza intenzív feltöltése formált. A kis terepesés miatt a mélyártéri részeken sok a lefolyástalan, időszakosan vízzel borított terület. A vidék fiatal, öntéses képződményei miatt a talajok termőképessége legfeljebb közepes. Az ár- és belvizek Csongrád megyében leginkább ezt a kistájat veszélyeztetik. E tájegység Jász-Nagykun-Szolnok megye felé nyújt összeköttetést, s itt alakítható ki a Duna menti és a Duna–Tisza közén húzódó zöldfolyosókkal egységet képező észak– dél irányú Tiszai-zöldfolyosó, amely a Körösök és a Maros völgyén keresztül további (határon is átnyúló) kapcsolatokkal jellemezhető. A Tisza-völgy felé lejtő, kis reliefű, döntően kiváló talajokkal jellemezhető kistáj – a Csongrádi-sík – szerves kapcsolatban van a Békés megye déli részét uraló Maros-

1

Rétvári L. (szerk.) 1983: Kiinduló helyzetkép természeti erőforrásainkról. Elmélet – módszer – gyakorlat 27. Budapest: MTA Földrajztudományi Kutató Intézet. © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. hordalékkúppal. Éppen ezért nem csupán mint mezőgazdasági terület fontos, hanem jelentős szerepe van az ivóvízkészlet utánpótlásában, védelmében. A Békés–Csanádi hát kedvező természetföldrajzi adottságokkal, így kiváló termőképességű mezőségi talajokkal rendelkezik. Ez a kistáj a Dél Alföld egyik legkevésbé süllyedő része, a szénhidrogén felhalmozódások ismert területe, s egyúttal a Maros-hordalékkúp jó vízbeszerzési lehetőségei alapján a regionális vízellátó rendszer legfontosabb területe is. A Dévaványai-sík és a Kis-Sárrét kistájakat magába foglaló terület kedvezőtlen talajadottságú (szikesek), rossz vízbeszerzési lehetőségekkel és árvízvédelmi gondokkal küzdő terület. A fentebb sorolt tájföldrajzi egységek hasonló talajtani, vízrajzi, éghajlati adottságokkal rendelkeznek, többé-kevésbé hasonló a területhasznosításuk szerkezete, illetve általában hasonló környezeti menedzsmentet igényel kezelésük is. Földtani adottságok

A dél-alföldi régió mai felszíne az ország legmélyebb területe. Ezen túlmenően – a medencealjzat jelentős süllyedésének eredményeként – itt található az Alföld egyik legnagyobb süllyedéke is, az ún. Makó–Hódmezővásárhelyi-árok. Ebbe a süllyedékbe több ezer méter vastagságú tengeri, majd folyóvízi üledék rakódott le. A medencealjzat relatív kiemelkedéseihez kapcsolódó földtani csapdákban halmozódtak fel hazánk legjelentősebb szénhidrogénkészletei. A természeti adottságok értékelése során a régióban – feltehetően még 1–2 évtizedig – ezeknek a telepeknek a szénhidrogén-termelése minősíthető a legfontosabbnak. Ezek a telepek az elmúlt három és fél évtizedben is a hazai termelés meghatározó részét biztosították, sőt a fokozatosan csökkenő hazai termelésben a még valószínűsíthető 15–30 millió t szénhidrogén-egyenérték a kitermelés növekvő nehézségeinek és költségeinek dacára továbbra is meghatározó szerepet kaphat. A földtani adottságok között új szempont, hogy egyes kimerült telepek kiválóan alkalmassá tehetők föld alatti gáztárolásra, aminek jelentős gazdasági értéke lehet. A porózus üledékek a szénhidrogéneken kívül igen nagy mennyiségű hévízkészletet tárolnak. Ezek hasznosítása már hosszabb idő óta folyik a régióban (lakások, üvegházak fűtése). Becslések szerint a Dél-Alföldön található a hazai hévízkészlet2 kb. 39%-a. Hozzávetőlegesen 180 termálkút üzemel Csongrád megyében, 17 Bács-Kiskun megyében és 70-nél is több Békés megyében. A kutak általában 50–70 m3/óra kapacitással rendelkeznek. Területileg a régió Tiszától keletre eső részén kedvezőbbek a termálvizes adottságok (melegebb, bővebb vízhozamú rétegek). A régió ásványi nyersanyagai között említésre érdemes még a jelentős mennyiségű folyami homok, valamint az ipari célokra jól hasznosítható agyagféleségek (téglagyártás, fazekas ipar).

2

Az arány tájékoztató jellegű és a hetvenes évek hévízkitermelésének Csongrád megyei adatai alapján készült 10


Helyzetértékelés

Természeti erőforrások

Vízföldtani, vízrajzi adottságok

Az elkövetkező évtizedek során egyre inkább fel fog értékelődni a víznek mint nyersanyagnak a szerepe. Éppen ezért fontos, hogy a Dél-Alföld ezen a téren is aránylag kedvező adottságokkal rendelkezik. A rétegek vízszolgáltató képessége ugyan területenként és mélységtartományonként is változó, de a többszáz méter vastagságú folyóvízi üledéksor a régió nagyobb részén lehetővé teszi a kellő mennyiségű és jó minőségű felszín alatti vizek kitermelését. Az elmúlt évek víztermelési és nyugalmivízszint-adatai arra engednek következtetni, hogy ez a jelentős rétegvíz-készlet átgondolt (kissé csökkenő mértékű) hasznosítás mellett nagyobb részben újrapótlódik, ami körültekintő igénybevétellel a jelenlegi vízkészletek tartós hasznosítását teszi lehetővé. A talajvíz – különböző okok folytán – a régió több területén is feszítő gond. A felszínhez közeli talajvíz komoly környezeti problémákat eredményezhet, szerepe lehet a belvizek kialakulásában is, a mélyre süllyedt talajvizek ugyanakkor a mezőgazdasági termelést károsítják. A talajvízszint csökkenése a szárazodási folyamat következménye. Ez a régión belül az egyes területeken eltérő mértékben jellemző, a régió nyugati, homokhátsági területein három méternél is több, a hátság peremén, a Duna és a Tisza menti síkságokon pedig egy méternél is kevesebb. A talajvizek erősen szennyeződésérzékeny tárolókőzetben találhatók, és általában a keleti területeken kedvezőtlenebb minőségűek. Lényeges regionális különbségek ezzel együtt nem tapasztalhatók, a szennyezések pontszerűek. A régió adottságaiban a felszíni vizek szempontjából meghatározó a Duna és a Tisza jelentősége. Hazánk első két folyója aszimmetrikusan osztja ketté a régiót. Szerepük a mai felszín kialakításában is meghatározó volt, napjainkban pedig az évente átlagosan szállított 100 milliárd m3-nyi vízmennyiség jelentős erőforrásnak számít. Komoly problémát jelent ugyanakkor a folyók meglehetősen szélsőséges vízszállítása, ami folyamatosan potenciális árvízveszélyt is jelent. Ez a szélsőségesség megmutatkozik az éves mennyiségben (Tisza: 12–54 milliárd m3/év), de még inkább az egyes rövidebb – vízjárástól, meteorológiai körülményektől függő – időszakok vízszállításában (Duna: 610–8010 m3/sec, Tisza: 95–4100 m3/sec). A probléma a Tiszán és a Körösökön épített duzzasztókkal mérséklődött ugyan az elmúlt évtizedekben, de a vízjárás így is jelentős ingadozásokat mutat, ami a vízhasználat mennyiségi lehetőségein túl számottevő minőségi változásokat is okoz. Hasonlóan szélsőséges vízjárás jellemző a régió déli részén a Marosra, az északin pedig a Hármas-Körösre. A Dél-Alföld területének mintegy harmadát veszélyeztetik a nagyobb folyók, vagyis a Duna, a Tisza, a Körösök (a Berettyóval) és a Maros árvizei. A régió árvízvédelmi infrastruktúrájának legfontosabb részét a folyók menti árvízvédelmi töltések (beleértve a töltésekben elhelyezett különféle műtárgyakat, a kapcsolódó egyéb építményeket és berendezéseket is), más szóval az elsőrendű védvonalak alkotják, melyek összes hossza (a városi partfalakkal együtt) 783 km. A töltések védképessége – a Körösök vízrendszerét és a Tisza Szeged alatti szakaszát kivéve – általában a százévenként átlagosan egyszer előforduló árvizek ellen is megfelelőnek minősíthető. A Körösök esetében az árvízvédelmi biztonságot több szükségtározó fokozza, de ezek és egyes kritikus töltésszakaszok bővítésre, illetve erősítésre szorulnak. A Fehér-Körös menti és a Szeged alatti töltésfejlesztési munkálatok már folyamatban vannak. Pénzhiány miatt


11

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. általános gond a töltések és az azokat keresztező műtárgyak állagának folyamatos óvása, a rendszeres karbantartási és felújítási munkák elvégzése, valamint a védképesség fenntartását szolgáló folyószabályozási munkálatok, part-helyreállítási munkák végrehajtása. A települések és ipartelepek fokozott biztonságát szolgáló másodrendű védvonalak összes hossza kb. 250 km. Állapotuk elhanyagolt, csakúgy, mint a folyók hullámterében lévő úgynevezett nyári gátaké, amelyek csak a közepes árvizek ellen nyújtanak védelmet s tulajdonosi és kezelői viszonyaik is rendezetlenek. A Dél-Alföld területének közel felét veszélyeztetik a belvizek, vagyis az időszakos vízborítások. Ezek rendszerint a folyók menti mélyebb fekvésű, ritkábban a hátsági jellegű területeken jelentkeznek. A belvizek előfordulása igen szeszélyes, a belvizes periódusokat hosszú, több éves száraz időszakok követik. A régió vízgyűjtő-egységenként kialakított belvízvédelmi rendszerei (összesen 28) belvíz-főcsatornákból, kisebb-nagyobb mellékcsatornákból, belvízátemelő szivattyútelepekből, esetenként belvíztározókból, az előzőekhez kapcsolódó egyéb építményekből és berendezésekből állnak. A fő létesítmények (3800 km belvízcsatorna, 120 belvízi szivattyútelep, 15 nagyobb belvíztározó) kizárólagos állami tulajdonban és vízügyi igazgatósági kezelésben vannak. A létesítéskor fönnálló vízszállító képességük az átlagosan tízévenként előforduló belvizek zavartalan elvezetésére felel meg, de a csatornák tényleges vízszállító-képessége – a növényzettel való erős benőttség és a feliszapolódás miatt – a legtöbb helyen jócskán elmarad a névleges értéktől – annak helyenként csak 40–60%-át teszi ki. Viszonylag jobb állapotban vannak a kettős hasznosítású csatornák, tehát azok, amelyeket a belvízelvezetésen kívül öntözővíz-szállításra is igénybe vesznek. A folyóktól távol fekvő települések szennyvizeit a tisztítótelepektől mindenütt belvízcsatornákon vezetik tovább, s ez nagymértékben rontja a belvízcsatornák állapotát, nehezíti, és költségesebbé teszi fenntartásukat. A fő létesítményekhez kapcsolódó mellékcsatornák egy része (mintegy 6000 km) – főleg a tulajdonviszonyok megváltozása, illetve rendezetlensége miatt – elhanyagolt, gazdátlan állapotban van. Vízhasznosítás

Egy 1988-as felmérés szerint a felszíni vízkészlet kihasználtsága a régió Duna menti területein 40%-os, a Duna–Tisza közi területen 80%-os, a régió keleti területein 60%os volt, míg a felszín alatti vízkészleté az egész régió területén 20%-os (a Körös menti kistájakon 60%). Az artézi kutak terhelése a Duna menti kistájakon 30–40% között alakult, a régió többi részén pedig 60%-os volt, kivéve a Kis-Sárrét és a Körös mentisík területét, ahol ez az érték megközelítette a 100%-ot. A Körösök, illetve a Maros vizének mértékadó részét (70 illetve 65%-ot) külföldön kötik le. A Dél-Alföld lakosságának mintegy 90%-a közműves vízszolgáltatásban részesül. Közüzemi vízmű, illetve vízhálózat minden településen van. Egyedi kutas vízbeszerzésre csak a külterületi lakosság szorul. A lakásoknak alig kétharmadánál van lakáson belüli vízvételezési lehetőség, sok helyen udvari, sőt helyenként utcai kifolyókból hordják a vizet. E tekintetben különösen Békés és Bács-Kiskun megye van elmaradva. Bács-Kiskun megye Duna menti részén a Duna – parti szűrésű – vízkészletére támaszkodva kisebb regionális vízellátó rendszereket alakítottak ki,

12


Helyzetértékelés


Békés megyében pedig a Maros hordalékkúpjának jó minőségű vízkészletére alapozva hozták létre a Közép-Békési Regionális Vízellátó, valamint több kistérségi vízellátó rendszert. A Dél-Alföldön lévő közüzemi vízművek összes kapacitása kb. 0,5 millió m3/nap, aminek fele (0,25 millió m3/nap) kerül kitermelésre. Az éves átlagos víztermelés 80 millió/m3 körüli (korábban 30%-kal több volt), melynek visszaesését a drasztikus vízdíjemelés és az ipari termelés csökkenése okozta. A régió vízellátottsága és a csatornázottság közötti közműolló nagyon tág, a keletkező szennyvizeknek csak kis hányada kerül tisztítva a befogadókba, vagyis azok az amúgy is rossz minőségű talajvizet tovább szennyezve kerülnek elszikkasztásra. A tisztítás nélküli vagy kellően meg nem tisztított szennyvizek folyóink vízminőségét is számottevően rontják. Példaként említhető, hogy a szegedi szennyvíztisztító hiánya a Tisza jugoszláviai területen történő duzzasztásával együtt többször is jelentős vízminőségi problémákat okozott a folyóban. Az ipari üzemek vízszükségletük kétharmadát saját vízműveikből, egyharmadát közüzemi vízműről szerzik be. A mezőgazdasági vízhasználatok közül az öntözés igényli a legtöbb vizet. Az öntözésre berendezett és vízjogilag engedélyezett terület – a 90-es években tapasztalható és főként a mezőgazdasági nagyüzemrendszer fölbomlásával magyarázható visszaesés után – mintegy 85000 ha. Vízellátásuk, akárcsak a közel 10000 ha összterületű halastavaké, az itteni folyók vízkészletére támaszkodó öntözőrendszerek keretében történik. Mivel a Körösöknek nyáron nagyon csekély a vízhozama, a Békés megyei öntözések számára a Berettyón és a Hortobágy-Berettyón keresztül vezetnek át vizet a Tiszából, mégpedig a tiszalöki és a kiskörei öntözőrendszer segítségével. Az átvezetett víz tározását és szétosztását szolgálják a Körösökön lévő duzzasztóművek (a békésszentandrási, a békési és a körösladányi duzzasztó, illetve korábban a bökényi duzzasztó is, utóbbit néhány éve üzemen kívül helyeztek). A Dél-Alföldön 30 öntözőrendszer van, az öntözővizet szállító főcsatornák hossza – beleértve a kettős hasznosítású csatornákat is – mintegy 800 km, a folyami vízkivételi művek kapacitása közel 8,6 millió m3/nap. Az évente megöntözött terület (kb. 50 napig tartó öntözés) és a kiszolgáltatott vízmennyiség az időjárástól függően tág határok között változik, az utóbbi száraz években – a halastavi vízpótlással együtt – meghaladja a 200 millió m3/évet. Az öntözőrendszereket részben a területileg illetékes vízügyi igazgatóságok, részben a vízgazdálkodási társulatok üzemeltetik. A vízszolgáltatás terén különösebb gondok nincsenek, a vízszolgáltatási díj Bács-Kiskun megyében – a gravitációs vízfolyásoknak köszönhetően – viszonylag alacsony, Békés és Csongrád megyében viszont – a szivattyúzási költségek miatt – az országos átlagnál magasabb. Az öntözőtelepek megfelelő üzemeltetését (a kapacitások kihasználását) a mezőgazdasági nagyüzemek egy részének felbomlása érezhetően befolyásolta. A Dél-Alföld homokhátsági területén és a Maros-hordalékkúpon – mivel ide az öntözőrendszerek nem terjednek ki – csak a talajvízből történő öntözésre van lehetőség (igen korlátozott mértékben), mert a rétegvízkészletet az ivóvízellátás céljára kell fenntartani. A dél-alföldi folyók mentén 46 jelentősebb (5 hektárnál nagyobb) kiterjedésű holtág van. A holtágakat rendszerint több célra is használják (belvíztározás, öntözővízszállítás, horgászat, vízi sportok, természetvédelem, stb.). Fokozatos elöregedésük


13

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. (feliszapolódásuk, vízi növényzettel való túlzott benőttségük) további hasznosításukat és ökológiai értékeiket veszélyezteti. Talajadottságok

A régió közel 1,8 millió ha termőterületének ugyan majd 60%-a szántó, de a földek értéke nagyon változatos képet mutat. A talajok minőségét vizsgálva – jelentős egyszerűsítéssel – a régió négy részre osztható. A Duna völgyében a réti öntéstalajok alacsony termőképességi kategóriának felelnek meg, míg a homokhátsági területeken már a deflációval veszélyeztetett talajok (futóhomok, humuszos homok és csernozjom típusú homokféleségek) a számottevők. A Tisza árteréhez kapcsolódó középső területen savanyú réti és öntéstalajok dominálnak, de a folyóvölgytől keletre a Körös– Maros közén, a löszös üledéken keletkezett, többnyire kiváló és jó termőképességű (III.) mészlepedékes csernozjomok találhatók. Észak-Békés területét a Körösök vidékén a talajvízhatás miatt képződött szikesek, rossz termőképességű (VI.) réti talajok jellemzik. A nyugati homokvidéken 10 aranykorona alatti, a középső, ártéri vályogos talajokkal fedett felszíneken 10 körüli, a keleti löszös vidéken pedig 16–20 aranykorona értékű termőföldek találhatók. Ezek átlagértékek, egy település területén előfordul 20 aranykorona különbség is. Éghajlat

A Dél-Alföld területén – az országos viszonyokhoz hasonlóan – kontinentális éghajlat jellemző. A legfontosabb elemek tekintetében a régió helyzete különbözőképpen alakul: a napfénytartam itt a legkedvezőbb (nyugati felén meghaladja a 2100 órát évente, a keleti részen viszont alig lépi túl a 2000 órát), a 10,2–11oC-os évi középhőmérséklet is a legmagasabbak között van. Az igen szélsőségesen változó évi csapadék tekintetében a régió az ország hátrányos részei közé tartozik. A Duna-völgy déli részén (Mohácsi-sziget) számított 610–630 mm átlag a régió középső részein 530–570 mm-re csökken, keleti vidékein pedig ismét 560–590 mm a mértékadó érték. Ez az erősen aszályra hajló klíma fejezi ki azt, hogy itt az éghajlat típusa száraz. A csapadék esetében ráadásul jól kimutathatóan érvényesül a globális felmelegedéshez köthető szárazodás is. A múlt század utolsó harmadához viszonyítva például Szegeden több mint 110 mm-rel csökkent a csapadék mennyisége, ami a régióra jellemző 100–150 mm éghajlati vízhiányt tovább fokozza. Ez pedig már nemcsak aszályra utaló hajlam – az egész agrárgazdaságban célszerű figyelemmel lenni rá. Emellett a hosszabb ideig tartó szárazabb és nedvesebb időszakok váltakozása a mezőgazdaságot, az egyre kiszámíthatatlanabb rendkívüli csapadékok pedig a vízügyi ágazatot teszik rendszeresen próbára. Tájökológiai adottságok, természetvédelem

A környezet tájökológiai adottságai szempontjából meghatározó érték a Duna, a Tisza és a hozzá kapcsolódó folyók, holtágak, védett területek rendszere, amely egyrészt kiváló lehetőséget teremt a zöldfolyosó-rendszerek kialakítására, másrészt jelentős rekreációs potenciált is képvisel.

14


Helyzetértékelés


A potenciális természetes növénytakaró nyomai nagyon kis területen tanulmányozhatók a régióban, mert azt az intenzív tájhasználat egységes arculatú, a nyugati részen szőlőnek és gyümölcsösöknek, a keleti részen szántóknak helyet adó kultúrsztyeppé formálta. Az egykori természetes növénytakaró erdős sztyeppként rekonstruálható. A homokvidéken a potenciális erdőtársulás pusztai tölgyes, sziki tölgyes, de jelentős kiterjedésűek a homokpusztarétek és a homoki legelők is. A komplex melioráció részeként megépült vízelvezető rendszerek különösen nagy kárt okoztak a természeti értékekben gazdag szikes pusztákon. A csökkenő csapadékmennyiség hatására a gyepek kiszáradtak, majd értelmetlenül feltörték őket. Az elmúlt időszakban problémát okozott, hogy az erdőfoltok, fasorok, erdősávok felszámolásával egyrészt ökológiai folyosók törtek szét, és ezzel az elkülönült életközösségek sebezhetősége megnőtt, másrészt a táj sivárosodott. Ezt az állapotot nem pótolta az erdőterületek földterületi arányának 1980 és 1997 közötti minimális növekedése (9,9–11,3%) sem. A megyei bontást figyelembe véve: Békés megye földterületének csupán 4%-a erdőterület, míg Bács-Kiskun megyében ez az arány a három megye közül a legnagyobb, 9,3%. A táj csak a régió nyugati homokvidékén őrizte meg kiegyensúlyozottságát a változatos szőlő-, gyümölcs-, kert- és erdőhasznosítással. A természetes vegetáció több megmaradt foltjának biztosítanak védelmet a különböző szintű védett területek. A dél-alföldi régió területének 6,4%-a áll természetvédelem alatt (Duna-Dráva Nemzeti Park, Kiskunsági Nemzeti Park és Körös-Maros Nemzeti Park). Az országos jelentőségű védett területek együttes nagysága 114 ezer ha, ami az országos érték közel 25%-a. Szerkezetében a nemzeti parkok 80%-kal, a tájvédelmi körzetek 18%-kal, a természetvédelmi területek pedig 2%-kal vesznek részt. A helyi védettségű területek 5401 ha-t tesznek ki, ami a régió területének 4,6%-a. A természetvédelmi korlátozások feszültségeket okoznak a gazdálkodásban és a területfejlesztésben is. Az illetékes természetvédelmi hatóságok azonban – kompromisszum készséget mutatva – az érintett települések fejlesztési igényeit is igyekeznek elősegíteni. A természeti erőforrások hasznosításával együtt járó tendenciák, jövőkép

A jelenleg feltételezett szénhidrogénvagyon mintegy két évtizedig még lehetővé teszi a termelést, azonban a jobb hatékonyságú kihozatal megdrágítja magát a kitermelést, és bizonyos fokú környezetszennyezési kockázattal is jár (pl. olajos víz visszasajtolása a rétegekbe). A termeléssel folyamatosan keletkező nagy mennyiségű fúrási iszap ártalmatlanítása már a közeli jövő megoldandó kérdése, a későbbiekben pedig jelentős feladatot jelent majd a művelés befejezése után a kutak és a feleslegessé váló termékvezetékek környezetének rekultiválása. A hévízkutakból származó energia a köztudatban ingyen energiának számított, s ennek következtében a vele való gazdálkodás is pazarló volt. Ez azt eredményezte, hogy nem egy helyen a szükségesnél többet termeltek ki, a vizek hőenergiáját nem használták ki kellően, a rétegekből kitermelt vizet pedig a felszíni vizekbe engedték. A vizek magas (össz)só-, de főként nátriumtartalma, a magas kémiai oxigénigény, a kutak egy részénél tapasztalható fenol-, kátrány- vagy ammóniatartalom miatt már napjainkban is jelentős vízminőségi problémát jelent a kitermelt termálvizek © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

15

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. elhelyezése. Emellett bizonyos területeken a rétegek nyomása oly mértékben csökkent, hogy azok hasznosítása az elkövetkező időkben sokkal körültekintőbben, lehetőleg a rétegekbe történő vízvisszasajtolással együtt engedhető meg. A régió ivóvízellátását a Tisza és mellékfolyóinak szélsőséges vízszállítása miatt (ami egyúttal azt is jelenti, hogy a maximális igények éppen a kisvízi időszakra esnek) a felszín alatti vizekre kell hosszú távon is alapozni. A régió – jelenlegi ismereteink szerint – hosszabb távon is rendelkezik elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű vízkészlettel (néhány esetben vas-, arzén- vagy gázmentesítés után), de ezeknek a készleteknek a minőségi védelme és takarékos hasznosítása a jövő kiemelt feladata. A domborzati viszonyok alapján a Dél-Alföld középső és keleti része tekinthető ár- és belvízveszélyes területnek. Az árvízi helyzet megítélésekor azonban azt figyelembe kell venni, hogy a rendkívüli áradások inkább a folyók felsőbb szakaszain jelentenek reális árvízveszélyt. Éppen ezért – megfelelően karbantartott védelmi rendszer esetén – a régióban csak egy, az egész tiszai vízrendszert érintő tartós áradás esetén kell jelentősebb veszéllyel számolni. A talajvizek és közvetve a rétegvizek elszennyezésének potenciális veszélyét jelentik a térség nem megfelelően kivitelezett hulladéklerakói. Az éghajlati folyamatokkal kapcsolatosan számolni lehet a szárazabb és a nedvesebb időszakok váltakozásával, de ennek eredőjeként egy általános szárazodás is feltételezhető. Ehhez megfelelő gazdálkodással, a vízgazdálkodás fejlesztésével lehet alkalmazkodni. A rövidebb távú (kb. 20 évre szóló) modellszámítások közül leginkább az az elfogadott, amely a régió éghajlatának a mediterrán jelleg felé való eltolódásával számol (a mai, jellemzően nyár eleji csapadékmaximum mellett megjelennek az őszi, téli nagyobb csapadékok, és a tél melegebb lesz). A termőföld fizikai állapotával kapcsolatban valószínűsíthető, hogy a feltételezett éghajlati változások (aszályosodás, a talajvíz szintjének jelentős csökkenése, a tél melegedése) a régió egész területét érintik. A kedvezőtlen hatások érzékenyebben érintik a homokvidéket, mint a Duna-, és Tisza-völgyi, Maros vidéki löszös felszíneket. A talajerózió a homokvidéken jelentős károkat tud okozni a termőréteget is elhordó – olykor több száz t/ha anyagot áttelepítő – szélerózió folytán. A KÖRNYEZETTERHELÉS FORRÁSAI ÉS A KÖRNYEZETKÍMÉLŐ SZOLGÁLTATÁSOK

A kibocsátott légszennyező anyagok országos átlag alatti mértékben szennyezik a régió – főleg városi településeinek – levegőjét, ami a gáz- és távfűtés elterjedésével, valamint a nehéz- és vegyipar alacsony részesedésével magyarázható. A szennyezőanyagok szerkezetében az ipari szennyezés részaránya csökkent, a közlekedési eredetű kibocsátások viszont növekvő tendenciát mutatnak, sőt egyes területeken a levegőminőség érdemi átalakulásához, romlásához vezetnek, ami a városok frekventált körzeteiben okozott, határértéket meghaladó szennyezettséggel bizonyítható. Az Alsó-Tisza-vidéki, az Alsó-Duna menti, és Körösvidéki Környezetvédelmi Felügyelőség által a Dél-Alföld területén nyilvántartott légszennyező telephelyek száma 1995-re lényegesen lecsökkent. Jelenleg valamivel több, mint 1000 telephelyet tartanak nyilván. A légszennyező források révén kibocsátott káros anyag mennyisége 16


Helyzetértékelés


évről-évre csökkenő tendenciát mutat, ami egyrészt a hatósági ellenőrzések nyomán megvalósított műszaki intézkedéseknek, másrészt pedig az ipari termelés csökkenésének és szerkezetváltásának köszönhető. Ennek ellenére vannak olyan légszennyező pontforrások, amelyeknek évi 100 000 kgot meghaladó kibocsátásuk van. Ezen pontforrások területi eloszlása a régióban egyenletes. A főbb szennyezőanyagok megyei összesítését tekintve a kén-dioxid mennyiségében a régió egész területén lényeges csökkenés tapasztalható. A nitrogéndioxid-kibocsátás Bács-Kiskun megyében mutat növekedést, a por értékei viszont – Csongrád megyén kívül – általános növekedésre utalnak. A szénmonoxid-emisszió változó, de Békés megyében növekvő tendenciát mutat, ami feltételezhetően a megnövekedett teherforgalomnak, az elöregedő tehergépkocsi-parknak tudható be. A gáz- és távfűtésre kapcsolt lakások aránya fontos mutatója lehet a légszennyezés mértékének a fűtési időszakban. A térség szénhidrogén-erőforrásban való viszonylagos gazdagságának köszönhetően az 1990-es évek fejlesztéseinek eredményeként a régióban a vezetékes gázellátás jobb az országos átlagnál. Településeinek 94%-a (országosan 64%) rendelkezik vezetékes gázellátással. 1997 végén a vezetékes gázt fogyasztó háztartások lakásállományra vetített aránya 70%-ot tett ki (országosan 64%). A távfűtéssel ellátott lakásállomány aránya jóval kevesebb, s főleg a városokban van számottevő arányuk. A régióban csak az utóbbi években történt részletesebb állapotfelmérés a hulladék gyűjtéséről, lerakásáról, ártalmatlanításáról és hasznosításáról, hiányosak azonban a hulladéktárolók környezetterhelő hatásainak értékelései. A szervezett hulladékgyűjtés (szállítás, lerakás) inkább a városokra jellemző kommunál-higiéniai tevékenység, míg a községekben ezek a szolgáltatások csak részben megoldottak. A dél-alföldi régióban – az országostól valamivel erősebb növekedési ütem eredményeként – 1997-ben a hulladékgyűjtésbe bevont lakások aránya a többi régiótól elmaradva 62%-ot tett ki. Az elszállított települési szilárd hulladék mennyisége az 1990–1996 időszakban 1,9–2,3 millió m3 között alakult. A lerakóhelyek, amelyek még igen kis hányadban foglalkoznak hulladékhasznosítással, utóválogatással és hasznosanyag-kigyűjtéssel, az országban üzemelő lerakóhelyek 22%-át képezik. Örvendetes tény, hogy a régióban megkezdődött a térségi hulladékgyűjtők kialakításának folyamata, ami megyehatárokat átlépő társulásokkal jellemezhető. A szelektív hulladékgyűjtés ma még komoly ellenállásba, anyagi és szervezési nehézségekbe ütközik, s főleg a stratégiai tervezés, valamint a próbaüzemelés szintén van jelen. Jól kidolgozott tervek léteznek a megyeszékhelyeken, s a nagyobb városokban is, a hajlandóság az önkormányzatok többségénél megvan. Szélesebb körű alkalmazásuk lényeges előrelépést jelentene a hasznosításban, az anyagmegtakarításban, és a lerakók kapacitásának növelésében. Ehhez azonban a hulladékhasznosítás háttériparának kialakítására lenne szükség


17

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. A keletkezett veszélyes hulladék (281230 t/év)3 jelentős hányada a II., kisebb hányada az I., míg minimális része a III. veszélyességi osztályba tartozik. Az ATIKÖFE működési területén a veszélyes hulladék 49%-át a telephelyekről elszállították a vállalatok, mindössze 5,6%-át tárolták helyben és 0,04%-át ártalmatlanították égetéssel. A fennmaradt 45% veszélyes hulladék a felügyelőségek tájékoztatása szerint magán-hulladékszállítók által kerül elszállításra megyén kívüli ártalmatlanító telephelyekre. Az átmenetileg tárolt hulladék zöme fúrásiszap. Az üzemi gyűjtőhelyekről elkerülő veszélyes hulladék gyakori ártalmatlanítási módja az engedéllyel rendelkező vállalatokhoz történő szállítás. Az 1994–1998 időszakra jellemző, hogy a környezetvédelmi hatóságok jogkörüknél fogva kényszerítették a vállalatokat a keletkező veszélyes szennyvíziszapok ártalmatlanítására és megoldódtak a nagyobb városok egészségügyi hulladékainak kezelési gondjai. Ezen beavatkozások egy része az állami Kármentesítési Program keretében történt. A legjobb ártalmatlanítási mód a veszélyes hulladék másodhasznosítása lenne, ennek feltételei és lehetőségei azonban korlátozottak. A még nem teljesen kidolgozott ártalmatlanítási technológiák mellett további gondot jelent, hogy a települési önkormányzatok sem szívesen engedik át a tulajdonukban lévő területeiket veszélyes hulladék ártalmatlanítására, továbbá nehéz kiszűrni a kommunális veszélyes hulladékot. A szennyvízelvezetés és -tisztítás terén nagy a lemaradás. A közcsatorna-hálózat kiépítettségi szintje alacsony, ezért jelentős környezeti károkat okoz. A régióban a 253 településből csak 61-ben van közüzemi szennyvízelvezető csatornahálózat és tisztítótelep. A csatornahálózat általában csak a települések központi részére terjed ki. A közcsatorna-hálózatba 1997 végéig a lakásoknak csak 30%-t kötötték be (e tekintetben különösen Békés és Bács-Kiskun megye van elmaradva). Ennek következménye a közműolló kimondottan nagy nyitottsága. 1997 végén a kilométerenkénti közüzemi vízhálózathoz viszonyítva mindössze 193 méter (országosan 305 méter) csatornahálózat jellemezte a Dél-Alföldet, ami a régiók viszonylatában a legkevesebb. A 86%-os arányú vízhálózatra kapcsoltság mellett, a lakások csupán 26%-a rendelkezett közüzemi szennyvízelvezetővel, ami szintén az országos értékek alatt van (91, illetve 46%). A szennyvíztisztító telepek összes kapacitása mindössze 180 000 m3/nap, s a városok többségében jól méretezett. Ezek kellő mértékű csatornázottság esetén is képesek lennének fogadni a keletkező elhasznált vízmennyiséget. A biológiai tisztítással tisztított szennyvíz aránya viszont kimondottan alacsony (1996-ban 50,1%), s bár ez a tisztítási fokozat az országos átlag fölötti, a régiók rangsorában a Dél-Alföld csupán Közép-Magyarországot előzi meg. Annak ellenére, hogy több szennyvíztisztító telep építése indult meg, illetve van jelenleg bővítés alatt, az újabb lakások csatornahálózatba való bekötése lassan halad. A szegedi szennyvíztisztító telep építése nemrégiben kezdődött meg, az I/a. ütem (előmechanikai tisztítás) üzembe helyezése 1998-ban megtörtént.

3

Az adatok csak az Alsó-Tiszavidéki Környezetvédelmi Felügyelőség működési területére vonatkoznak, amely Csongrád megyén kívül magába foglalja Bács-Kiskun megye keleti és Békés megye déli részét. Nem rendelkezünk olyan adatbázissal, amely a veszélyes hulladék tárolási szerkezetének bontását adná meg mindhárom megyére. 18


Helyzetértékelés


A jelenlegi állapotokat a folyékonyhulladék-ártalmatlanító telepek vagy ürítő helyek üzemelése jellemzi. Ott, ahol nincs ilyen létesítmény, rendszerint szakszerűtlenül és szabálytalanul kerül a szennyvíz elszikkasztásra és tárolásra, ezért egyrészt megnő a felszín alatti vízkészlet szennyezettsége – ami a talaj nitrátosodásában és fertőződésében jelentkezik – másrészt a települések alatt szennyvízdomb keletkezhet. Az elvezetett szennyvíz mennyisége a Dél-Alföldön az 1990–1996 időszakban csökkent. Ez elsősorban a vízhasználat visszaesésének következménye. A rendszeres közterület-tisztántartás nagysága tekintetében a Dél Alföld a második helyen áll (9,2 millió m2) országos viszonylatban. A közterület-tisztántartásba bevont települések a régió településeinek 37%-át alkotják. A szervezetlen vagy kevésbé hatékony kommunális szolgáltatásokból eredő terhelések csökkentésében, módosításában a települések zöldterületeinek van fontos szerepük. A síkvidéki, erdő nélküli területek falvai, városai különösen igénylik a település-ökológiai szempontból egyre értékesebb és nélkülözhetetlenebb zöldterületeket, amelyek elősegíthetik a hőérzeti komfortot, a légszennyezettség csökkenését, a zajszigetelést és a településesztétikai élmény javítását. A dél-alföldi régió városai 1997-ben 23,5 millió m2 közhasznú zöldterülettel rendelkeztek, aminek több mint kétharmadát a parkok képezték. A régióban az egy lakosra jutó zöldterület még háromnegyedét sem teszi ki az országos átlagnak4. A települések belterületi úthálózatának burkoltsága közepes szintű. Az útszegély kiépítettségének legalább 50%-os hiánya az aránylag kevés zöldterülettel rendelkező településeken kedvezőtlenül befolyásolhatja a porszennyezés mértékét. Az alföldi városok környezetkímélő infrastruktúráinak komplex értékelése kapcsán abból a feltevésből indultunk ki, hogy a környezeti elemeket károsító folyamatok hatása egy tökéletes infrastruktúra-hálózattal csökkenthető. A vizsgálat során számba vettük a gáz- és távfűtéssel, vezetékes vízzel, közcsatorna-hálózattal ellátott lakásállományt, a közműollót, a belterületi burkolt utak arányát, a hulladékgyűjtésbe bekapcsolt lakások arányát, értékeltük a hulladékgyűjtés és -lerakás technológiáját, a rendszeresen tisztított közterületek nagyságát és a közhasználati zöldterület-ellátottságot. Az eredmények – amelyek a kommunális (környezetbarát) infrastruktúra meglétének és hatékonyságának súlyozásával adódtak – kihangsúlyozzák azt, hogy az alföldi városok, összehasonlítva az országos átlaggal, lényegesen rosszabb infrastrukturális ellátottsággal rendelkeznek. A dél-alföldi városok közül csak Szeged tartozik az átlagosnál kedvezőbb kategóriába. A KÖRNYEZETI ELEMEK ÁLLAPOTA Levegőszennyezettség

A régió legjelentősebb légszennyeződését az ülepedő és a szálló por adja. Valamennyi megfigyelt településen – elsősorban a városokban – a szennyezettség a fűtési és nem fűtési időszakban egyaránt túllépi a megengedett határértékeket. A levegő-

4

Meg kell jegyezni azonban, hogy ezek a zöldterületi mutatók nem tükrözik teljes mértékben a valós humánökológiai állapotokat, hiszen a zöldterületi fedettségben számos más zöldfelületi kategória is szerepel, amelyek felületi arányai befolyásolhatják a környezet állapotát. © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

19

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. szennyezettség mutatói a számba vett közvetlen és közvetett levegőminőségi tényezők alapján a következőképpen alakultak: • A szálló por meghaladja a higiénés határértékeket (50 µg/m3), s ennek okai közé sorolható a kevés csapadék, a zöldterületek csekély aránya és a települések perifériájának nagy arányban burkolatlan úthálózata. 1996–97-ben a régió minden mérőpontján, elsősorban a városokban (megyeszékhelyeken), 90–100%-os határérték-túllépést jegyeztek. • Az ülepedő por méréseinek értékei 6–54%-ban lépik túl a megengedett határértéket (16 mg/m2/30 nap). Különösen a fűtési szezonon kívül jelentkeznek nagyobb arányú túllépések az uralkodó széljárások, a laza talajfelszín, a száraz éghajlat miatt, de jelentős mértékben a kevés zöldterület és a burkolatlan utak következtében is. A túllépések különösen Bács-Kiskun megyében magasak. • A nitrogén-dioxid általi szennyezettség a régió mintavételi helyein 5–16%-os mértékben lépi túl a határértéket (70 µg/m3). Az 1996/97. évi fűtési idényben a megyeszékhelyek és a nyolc ipari település közül Szeged nitrogén-dioxid szennyezettsége Győr után a második, Kecskemété pedig a hetedik legrosszabb volt, míg Békéscsaba a középmezőnyben helyezkedett el. A szennyezettség forrása a közlekedés, melyet elsősorban a településeken áthaladó úthálózat nagy forgalma magyaráz. A levegő ólomterhelése a határérték-túllépést (0,3 µg/m3) illetően az országos tendenciáknak megfelelően csökkenést mutat5. A légszennyezés egy sajátos forrása a pollenallergiát okozó parlagfű (és kisebb mértékben a Dél-Alföldön is megtalálható néhány fafajta). A nagyszámú allergiás megbetegedés okozója nyár végén és kora ősszel érezteti hatását az arra érzékeny lakosság körében. A vizek minősége

Felszín alatti vizeink első vízadó rétegének minősége (talajvíz) regionális és helyi adottságok függvénye. A vízminőség a csapadék által kiragadott gázok, a talajrétegben felvett kémiai alkotórészek (pl. ellenőrizetlen szennyvízszikkasztás, nem megfelelő hulladék-elhelyezés miatt) és a víztartó rétegben végbement kémiai reakciók eredményeként alakul. Egy 1994-ben végzett expedíciószerű vízminőség-védelmi felmérés6 a Duna–Tisza közén a talajvízminták 60%-ában mutatott ki az egészségügyi határértéket meghaladó koncentrációban (40 mg/l) nitrát-terhelést. A rétegvizek minősége emberi eredetű szennyeződés nélkül sem mindig felel meg az ivóvízellátás igényeinek. A rétegeredetű vízminőség-rontó összetevők közül a metán, a vas, a mangán, az ammónia és az arzén emelendő ki. A szolgáltatott ivóvíz minősége – az utóbbi évek vízminőség-javító programjai ellenére – több helyen volt kifogásolt. Békés megyében például az 1990 és 1997 közötti időszakban a közegészségügyileg nem megfelelő víz miatt két településen (Gyomaendrőd, Körösújfalu) volt szükség átmeneti ivóvízellátás biztosítására.

5

Az országos imissziómérő hálózat adatai alapján (a Dél-Alföldön Szegeden, Ásotthalmon, Békéscsabán és Kecskeméten van mérőhely). 6 Az Alföld Program keretében végzett vízminőség-védelmi alprogram. 20


Helyzetértékelés


A vízműveknél és egyedi vízellátó rendszereknél végzett ivóvízvizsgálat alapján a DélAlföldön az ihatósági vizsgálatok tekintetében átlagosan 13%, a bakteriológiai 7 vizsgálati mintákban 8,9% a kémiai vizsgálatokban pedig 6,8% nem volt elfogadható . Mindhárom esetben a három megye átlaga magasabb volt az országos átlagnál. Bár a víz arzéntartalmával kapcsolatos korábbi gondok megoldódtak, az Európai Unió szigorúbb ivóvízminőségi-határértékeinek életbelépésével további arzénmentesítésekre lesz szükség. Az ADUVIZIG működési területén 31 településen szolgáltatnak kifogásolható minőségű ivóvizet a települési vízművek. Ezen települések közül 16 esetében több paraméter is kifogásolható (vas, mangán, arzén, ammónium és fajlagos vezető képesség). A többi településen a problémákat vas- és mangántalanító, valamint arzénmentesítő berendezésekkel oldották meg. Az ATIVIZIG illetőségi területén az ÁNTSZ “vastalanító” berendezés építését írta elő Kunfehértón, Zsanán és Jászszentlászlón, Kunszálláson pedig arzénmentesítő8 berendezésre kötelezte az önkormányzatokat a határértéket9 meghaladó mennyiségek miatt. A fentieken túlmenően a szolgáltatott víznél időszakosan jelentkező határérték körüli vastartalom jelent problémát. A Békés megyei ivóvíz-minőségi vizsgálatok alapján a permanganátos oxigénigénnyel jellemzett szervesanyag-tartalom a megye 81 településéből 67 esetben volt megfelelő, 10 esetben tűrhető, 4 településen pedig kifogásolt. Az ammónium-tartalom 10 településen volt tűrhető és 9 településen kifogásolt minősítésű. A víz magas arzéntartalma 31 településen jelentett problémát, de az ivóvízminőséget javító beruházások sokat segítettek a helyzeten. A térség felszíni vizei10 többnyire erősen szennyezettek. A folyóvizek oxigénháztartása elfogadhatónak minősült, viszont a bakteriológiai szennyezettségük számottevő, szerves és szervetlen mikroszennyeződésük pedig csak tűrhető osztályzatot kapott. A belvízelvezető csatornákban mért adatok minden minősítési vonatkozásban rosszabbak, mint a folyók vizének adatai. A Dél-Alföld folyói közül a Hármas-Körös a legkevésbé szennyezett. A folyó nitrogénés foszforháztartás tekintetében “szennyezett” minősítésű, további minősítési csoportok szerint III. és II. osztályú. A Duna dél-magyarországi szakaszának vízminősége az oxigénháztartás tekintetében II. osztályú, a nitrogén- és foszforháztartás jellemzői alapján, valamint az UV-olaj tartalom alapján IV. osztályú.11

7

Nem fogadható el az a minta, amely az elsődleges fontosságú (egészségügyi) paraméterek (pl. nitrát, arzén, coli baktériumok) miatt nem felel meg az említett előírásoknak. 8 Ivóvíz-minőségi határérték arzénra: 50 µg/l 9 Az ivóvízminőségi határértékek a permanganátos oxigénigényre:1–2mg/l, ammónium ionra: 1–2 mg/l, a vastartalomra: megfelelő határérték 0,2 mg/l, tűrhető határérték 0,3 mg/l, mangánra 0,1 mg/l. 10 A vízminősítés, amely szerint a minősítés paramétereit 5 csoportba (A–oxigénháztartás, B–nitrogén- és foszforháztartás, C–mikrobiológiai jellemzők, D–mikroszennyezők, E–ph, fajlagos vezetés, vas és mangán), a csoportokat pedig 5 vízminőségi kategóriába sorolják. 11 Az MSZ 12749 szabvány alapján történő minősítés a felhasznált irodalomban eltérő. © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

21

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. A Duna-völgyi főcsatorna vízminősége az 1995–98 időszakban oxigénháztartása alapján II–IV. osztályú, tápanyagháztartása pedig II–III. minősítési kategóriába tartozott. Valamivel rosszabb a Kígyós-csatorna minősége, amely oxigén- és tápanyagháztartása alapján is III–IV. kategóriába sorolható, míg a Dongéri és a Csuhás-éri főcsatornák vize erősen szennyezett. A Tisza Mindszent feletti szakaszán a mikroszennyezők és az egyéb jellemzők tekintetében minősül szennyezettnek, majd a Maros szennyező hatása és Szeged szennyvízmennyisége következtében az országhatárig vízminősége tovább romlik, mikrobiológiai szempontból negyedosztályúvá, rekreációra alkalmatlanná válik. A Maros kimondottan szennyezetten lép be hazánkba. Oxigénháztartása, tápanyagháztartása és mikrobiológiai jellemzői alapján is IV. osztályú a minősítése. Zajterhelés

A 80-as évek elejétől kezdődően az üzemi jellegű zajkibocsátás észrevehetően csökken, ugyanakkor a közlekedési eredetű zajterhelés növekvő mértékű. A tömegközlekedés korszerűsítése (troli-közlekedés, kerékpárút-fejlesztés, forgalomszabályozás, forgalomelterelés) több helyen kedvező hatást eredményezett. A szórakozóhelyek zaja viszont, különösen nyáron, a környéken élők nyugalmát zavarja. A környezetvédelmi felügyelőségek által elvégzett ellenőrző vizsgálatok szerint a legnagyobb zajkibocsátású üzemeket valamennyi hatósági határozat a határérték betartására kötelezte. Az elmúlt öt évben (1994–1998) 50 zajcsökkentő beavatkozásból 24 zajforrást sikerült teljesen megszüntetni, hét objektumnál pedig 5– 22 dB zajcsökkenést értek el. TERÜLETFELHASZNÁLÁS, FÖLDHASZNOSÍTÁS

A területfelhasználás szerkezete alatt – regionális szinten – a mezőgazdasági terület, az erdő, a nádas, a tó és a művelés alól kivett terület megoszlása értendő12. A DélAlföld egésze jellemzően mezőgazdasági hasznosítású terület. A régióban tehát a területfelhasználás és a területrendezés jogi szabályozásának összességében az agrárfunkció területigényéből kiindulva kell megvalósulnia a környezet- és a természetvédelem, valamint az infrastrukturális igények figyelembevételével. A mezőgazdasági terület aránya a Dél-Alföldön (1997-ben az összes területből 76,0%) némileg magasabb az alföldi átlagnál (74,9%), s legmagasabb a magyarországi régiók között. A megyéket tekintve Békés aránya (86,3%) a csúcsot jelenti az ország megyéi között is. A mezőgazdasági hasznosításon belül a szántó aránya némileg eltérő területi képet mutat. A régió (59,0%) ez esetben is a legmagasabb arányt képviseli országosan. A térségen belül a szántó aránya az összes földterületből Békésben a legmagasabb (76,8%) – ami országosan ismét első helyet jelent –, Csongrádban pedig kiemelkedő. Bács-Kiskun mezőgazdasági területének alacsonyabb arányát az magyarázza, hogy jelentősek a gyepterületek, és országos összevetésben itt a legmagasabb a

12

A földhasznosítás a mezőgazdasági terület részletesebb bontását tartalmazza.

22


Helyzetértékelés


szőlőterületek aránya (4,4%, szemben az alföldi és az országos egyaránt 1,4%-os részesedéssel). Bács-Kiskunban ugyanakkor az erdősültség foka is viszonylag magas (18,2%), míg Békésben országosan a legalacsonyabb. A művelés alól kivont terület Csongrádban a legmagasabb (13,2%). Sajátos jelenség a települések (elsősorban a nagyobb városok) vegyes hasznosítású peremzónája, ahol területhasználati, környezetminőségi, építésügyi, esztétikai problémák halmozódnak, s ez főleg a hagyományos ipari területeket érinti. A területfelhasználás szerkezetének változása térségi méretekben viszonylag lassú folyamat, ami azonban az utóbbi másfél évtizedben felgyorsult. A Dél-Alföldön a tendenciák az országoshoz hasonlóak, bár az arányok esetenként jelentősen eltérnek. Az erdőterületek növekedése mindhárom megyében átlag feletti, viszont a kert+gyümölcsös+szőlő csökkenése is (Bács-Kiskunban például 42%-kal csökkent e kultúra összterülete, ezen belül a szőlőé 36%-kal). A gyepterületek csaknem változatlan kiterjedése mellett az országosnál kisebb mértékben csökkent a mezőgazdasági terület, s ezen belül a szántó is. A "kivett területek" növekedése Csongrádban az országos átlagéval megegyező, a másik két megyében annál alacsonyabb. A földhasznosítás területi szempontból részletezettebb szerkezete a Dél-Alföldön is igazodik a természeti adottságokhoz, elsősorban a talajviszonyokhoz, s követi a viszonylag homogén adottságú természetföldrajzi kistájak határait. Békésben találjuk a legmagasabb, 90% fölötti szántóarányokat: a Békési-háton Gerendáson és Pusztaföldváron (orosházi kistérség), a Békési-síkon Kétsopronyban, Kamuton (békéscsabai kistérség) és Hunyán, Kardoson (szarvasi kistérség), továbbá a Békési-háton Nagybánhegyesen (mezőkovácsházi kistérség). Összességében a Békési-síkon és a Békési-háton a legjobb a szántó átlagos minősége (a békéscsabai, a szarvasi és az orosházi kistérségek több településén ez meghaladja a 40 Ak értéket is). Békésben 50%-nál kisebb szántóaránnyal csak Geszt és Biharugra (sarkadi kistérség), illetve Szabadkígyós (békéscsabai kistérség) rendelkezik. Csongrádban a 90%-ot Árpádhalom mutatója haladja meg, amely a szentesi kistérséghez tartozik és a Békési-hát része. A makói kistérségben még Kövegy (Csongrádi-sík) és Óföldeák (Marosszög) szántórészesedése emelkedik ki. Apátfalva és Földeák átlagos szántóminősége a legmagasabb a megyében (makói kistérség, Csongrádi-sík). A mórahalmi, a szegedi és a kisteleki kistérségben található a legtöbb olyan település (és összességében a legkiterjedtebb olyan terület), ahol a szántó átlagos részesedése 45% alatti. Bács-Kiskunban a szántó minősége összességében messze alacsonyabb a csongrádi mutatóknál is, mindössze Bácsbokod és Bácsborsód szántó aránya (bajai kistérség), valamint Tataházáé (bácsalmási kistérség) emelkedik ki (mindkettő a Bácskai löszös síkságon fekszik). A kiskunhalasi és a kiskőrösi kistérségekben a települések zömében a szántóarány nem haladja meg a 25%-ot. A kert+gyümölcsös+szőlő együttes területi aránya Bács-Kiskun homokháti területein dominál. Ezen összevont mutatón belül a megyében a szőlő abszolút túlsúlyban van. A kiskőrösi kistérségben Csengőd, Tabdi (Kiskunsági-homokhát), Soltvadkert, Kecel és © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

23

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. Kiskőrös (Bugaci-homokhát) indexei haladják meg a 20%-ot. Orgovány (kecskeméti kistérség, Kiskunsági-homokhát) szintén jelentős szőlőtermelő község. Csongrádban Pusztamérges mérhető “bács-kiskuni" mércével: a kert+gyümölcsös+szőlő együttes aránya itt 23,7%. Számottevő e kultúrák művelése még a mórahalmi, a szegedi és a kisteleki kistérségek Dorozsma–Majsai-löszösháton elterülő néhány településén. Békésben a kert és az ültetvények együttes aránya elenyésző. Az erdő arányának viszonylag alacsony értékei miatt a gyepterületek (rét+legelő) aránya általában a szántóterületek “fordítottját" mutatja. Természetesen Bács-Kiskun emelkedik ki e téren. A Solti-sík, a Kiskunsági- és a Bugaci-homokhát, valamint a Dorozsma-Majsai- és a Kiskunsági-löszöshát településeiben a legmagasabb a gyepterületek aránya. Csongrádban Nagylak, (makói kistérség, Marosszög), Nagytőke (szentesi kistérség, Körösszög), és Pusztaszer (kisteleki kistérség, Dorozsma–Majsailöszöshát) gyepterületi arányai emelkednek ki. Békésben Szabadkígyós (békéscsabai kistérség, nagyrészt Békési-sík) és Körösnagyharsány (sarkadi kistérség, Kis-Sárrét) mutat magas arányt, de viszonylag jelentős füves területek találhatók még a Dévaványai-sík, valamint a Kis-Sárrét további településein (szeghalmi és sarkadi kistérségek). Az erdőterületek alakulása Bács-Kiskunban sajátos képet mutat. A megye középső és északi részén az erdőterületek arányai nagyjából követik a gyepterületek arányait, míg a megye déli, bácskai részein az erdők lényegében a szántók alternatívái. Elsősorban a Bácskai löszös síkság, a Dorozsma–Majsai-löszöshát és a Bugaci-homokhát településeinek jelentős részében jellemző az erdőterületek magas, egyharmad fölötti aránya. Messze kiemelkedik Érsekhalma erdősültsége (71,2%). Csongrádban a Dorozsma–Majsai-löszösháton elhelyezkedő erdőterületek említhetők (mórahalmi kistérség). Békésben csak Bélmegyer és Doboz (békéscsabai kistérség, Körösmentisík) erdősültsége jelentős. Az orosházi és a mezőkovácsházi kistérségekben (a Békési- és a Csanádi-háton) viszont szinte nincs település, ahol az erdő aránya elérné a 2%-ot. A művelés alól kivont terület aránya a közigazgatási terület valamiféle átlagos “urbanizáltsági" szintjéről ad információt. Igaz, ez egészen mást jelent a jelentős külterületi infrastruktúrával rendelkező nagyobb városok, és mást a kishatárú “aprófalvak" esetében. Így kerülhetnek egy kategóriába Bács-Kiskunban Baja (22,6%) és Dunaegyháza (31,3%), Csongrádban Szeged (28,6%) és Ferencszállás (23,7%), Békésben pedig Orosháza (17,2%) és Kétegyháza (16,3%). A művelés alól kivont terület arányából tehát messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, azonban megállapítható, hogy a legalacsonyabb értékeket mutató területek (Bács-Kiskun középső és déli településeinek többsége, továbbá Békés középső és déli-délnyugati vidékei), azonosak az intenzív mezőgazdasággal, valamint a legjobb minőségű szántókkal jellemezhető területekkel. Összességében megállapítható, hogy a régió területhasználatában, földhasználatában lényeges választóvonal a Tisza, amely nagyjából két, markánsan elkülönülő “földhasznosítási nagykörzetre" osztja a Dél-Alföldet.

24


AZ EMBERI TÉNYEZŐK ÉS A HUMÁN INFRASTRUKTÚRA JELLEMZŐI A DÉL-ALFÖLDÖN A NÉPMOZGALMI FOLYAMATOK ALAKULÁSA

A Dél-Alföld lakónépessége 1998 január elsején 1356764 fő volt. Ugyanakkor az 1980as népszámlálás időpontjában még 1463574 fő lakott a régióban. A népességcsökkenés azóta folyamatos, bár nem egyenletes mértékű. A Dél-Alföld relatív értelemben még a múlt század második felében is viszonylag ritkán lakott régiója volt az országnak. Az akkor még igen magas természetes szaporodás mellett a bevándorlásból is érdemben gyarapodott népessége. A régió természetes szaporodása a század első évtizedéig magasabb volt az országos átlagnál. Az első világháborútól kezdve egészen napjainkig a Dél-Alföld demográfiai mutatói az országos átlagnál kedvezőtlenebbül alakulnak. Ugyan e régió mutatói párhuzamosan haladtak, illetve haladnak az országos értékekkel, de a születési ráta értéke folyamatosan alacsonyabb, a halálozási ráta pedig az 1920-as évek óta magasabb az országos rátánál. Az ötvenes években az iparosítási hullám elkerülte a régiót, ami jelentős elvándorlást eredményezett egyrészt a főváros környékére, másrészt ÉszakDunántúl és Észak-Magyarország iparosodottabb területeire. Az elvándorlás nemcsak közvetlenül csökkentette a régió népességét, hanem máig tartó változásokat okozott a korszerkezetben is. Mivel az elköltözés elsősorban a fiatalokat érintette, egyrészt a születési ráta fokozatosan csökkent, másrészt – mivel növekedett az időskorúak részaránya – a halálozási ráta is megemelkedett. A természetes fogyás a Dél-Alföld mindhárom megyéjében 1980-ban, az országosnál egy évvel korábban kezdődött, és azóta növekvő mértéket mutat. A régió vándorlási egyenlege korábban évtizedeken át negatív volt, oly módon, hogy ugyan Csongrád megyébe többen költöztek be, mint onnan el, de ez nem tudta ellensúlyozni BácsKiskun mérsékelt, illetve Békés jelentős vándorlási veszteségét. A kilencvenes évek közepére (1995-től kezdődően) azonban gyökeresen megváltozott a vándorlási helyzet. Jelenleg a Dél-Alföldnek mérsékelt (évi 200–300 fős) vándorlási nyeresége van. Bács-Kiskun megyének pozitív a vándorlási egyenlege, Békés megyéé nulla körül ingadozik, Csongrád megye pedig mérsékelt fogyással jellemezhető. A születési ráta 1997-ben mindhárom megyében a 10 ezrelékes határ alá csökkent (Bács-Kiskun 9,7, Békés 9,3, Csongrád 9,5 ezrelék, szemben az országos 9,9 ezrelékes értékkel). A halálozási ráták kedvezőtlenebbek (Bács-Kiskun 14,3, Békés 14,8, Csongrád 14,9, az országos ráta pedig 13,7 ezrelék volt 1997-ben). Csongrád a megyei rangsorban a húsz megye közül a 19., Békés a 18. helyet foglalja el. A kedvezőtlen helyzetet mutatja az is, hogy miközben az országos halálozási ráta 1993-tól csökkenésnek indult, addig a Csongrád és Békés megyei értékek 1990 óta stabilan 15 ezrelék körül állnak. A természetes fogyás mértéke Bács-Kiskunban 4,6, Békésben 5,5, Csongrádban 5,4 ezrelék, vagyis kétévente mindhárom megye, és így az egész régió népessége mintegy 1%-kal fogy természetes úton. A dél-alföldi megyékkel szemben a természetes szaporodás országos értéke 1997-ben –3,8 ezrelék volt. Az alacsony születési és a magas halálozási ráták okai közül elsőnek a kedvezőtlen korszerkezetet kell említeni. A Dél-Alföldön a fiatalkorúak aránya pontosan megegyezik az országossal (17,2%), az öregkorúak aránya (20,3%) viszont jelentősen meghaladja © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. az országos értéket (19,5%). Ha a folyamatokat tekintjük, a helyzet inkább a további romlás irányába mutat, hiszen a fiatalkorúak aránya folyamatosan csökken, az öregkorúaké pedig egyre növekszik. Az öregségi index13,– szemben az országos 1,14gyel – a régióban 1,18. Amíg Bács-Kiskun öregségi indexe 1,12 (elsősorban a relatíve több fiatal következtében), addig Csongrádban 1,21, Békésben 1,25. Az aktív korúak arányában viszonylag csekélyek a különbségek a megyék között (64,6% a legmagasabb, 62,0% a legalacsonyabb érték); a legrosszabb helyzetben Békés megye van. Az idősebb korszerkezet részben az ötvenes évek elvándorlásainak következménye, hiszen ekkor kezdődött el a korstruktúra torzulása. Az alacsony születésszám másik okaként az “egyke"-szemlélet említhető, ami a két világháború közötti időszaktól kezdve terjedt el a régió egyes részein. A születések számának csökkenése országos jelenség, így a Dél-Alföldön is ugyanazok az okok (a megváltozott életkörülmények, a nők fokozott munkavállalása, a válások számának növekedése, a falusi gyerekszám csökkenése stb.) játszanak benne szerepet, mint országosan. Országos tendencia, hogy a bevándorlások következtében a városok demográfiai mutatói kedvezőbbek a községekénél. Csongrád megyében a városi lakosság részaránya 1997-ben 73,6%, ami országosan is a legmagasabb érték. A másik két megyében az országos átlag körüli a városi lakosság, azonban sok kisváros (Makó, Csongrád, Mórahalom, Mindszent, Jánoshalma, Bácsalmás, Mezőhegyes) demográfiai jellemzői semmivel nem jobb a községekénél, hiszen ezek a városok sohasem váltak jelentős népességvonzási centrumokká, így a magasabb városi népesség sem jelent egyértelmű demográfiai előnyt a Dél-Alföld számára. A két nemet összehasonlítva születéskor a Dél-Alföldön is fiútöbblet jelentkezik, majd az eltérő halálozási ráták miatt 40 éves kor felett már a nők vannak többségben, 80 év felett pedig kétszer annyi nő él a Dél-Alföldön, mint férfi. 1997-ben 1000 férfira 1084 nő jutott. Ez valamivel kevesebb, mint az országban jellemző érték, de jelentősen több a Budapest nélkül számított vidéki átlagnál. A nő-férfi arány a városokban és a nagyobb elvándorlással jellemezhető községekben az átlagosnál magasabb, és hagyományosan a tanyás településeken a legalacsonyabb (Bugacpusztaháza, Örménykút, Székkutas). Az elkövetkező években a gazdaság fejlődésében a népesség iskolai végzettségének szerepe méginkább felértékelődik. Ezért kiemelkedően fontos, hogy jelenleg a DélAlföld népességének iskolai végzettsége valamivel országos átlag alatti. Különösen jelentős a lemaradás az érettségivel rendelkezők, illetve a felsőfokú végzettségűek arányának tekintetében. A megyék közül Csongrád helyzete a legkedvezőbb, elsősorban Szegednek köszönhetően (az általános iskola 8 osztályát végzettek aránya kedvezőbb, mint az országos átlag, a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkezőké országos átlag körüli). Összességében megállapítható, hogy jelenleg a Dél-Alföld demográfiailag az ország egyik legkedvezőtlenebb helyzetben lévő régiója. (A születési ráta átlag körüli, a halálozási ráta ebben a régióban a legrosszabb, a természetes fogyás a központi régióval együtt a legnagyobb). Vélhetően jelentős változás nem történik ebben a

13

Az öregkorúak (60–X évesek) és a gyermekkorúak (0–14 évesek) hányadosa.

26


Helyzetértékelés

Humán erőforrások

tekintetben az elkövetkező 15–20 évben. A korösszetétel kedvezőtlen, így a magas halálozási ráta tartós marad. A nők szülési kedve pedig 1996–97-re még a kilencvenes évek első felének igen alacsony értékéhez képest is tovább csökkent. Az 1950-es és 1970-es évek demográfiai hullámainak következtében az 1990-es évek közepére, második felére vártak egy újabb demográfiai hullámot, azonban ennek a hullámnak még nem mutatkoznak a jelei, sőt a születési ráta 1997-ben alacsonyabb volt mind országosan, mind pedig a Dél-Alföldön, mint korábban bármikor. A születések csekély növekedése 2000–2002 körül várható, de ennek mértéke kisebb lesz az előző két demográfiai hulláménál, várhatóan időben is jobban elnyúlik, és valószínűleg nem lesz elegendő nagyságú ahhoz, hogy a természetes fogyást szaporodássá változtassa. Ezt mutatja a régióra vonatkozó népességprognózis is. A prognózis az 1990-es évek közepi trend alapján, koreltolással számítódott, s a korábbiaknál jóval nagyobb mértékű népességcsökkenést jelez előre. 2020-ra a Dél-Alföldön csak az 1990-es népesség 91%-a fog élni, azaz 133 ezerrel kevesebb ember. A leggyorsabb fogyás Csongrád megyében prognosztizálható (14%-os), Békés esetében 10%, BácsKiskunban 6%. A népesség elöregedése várhatóan tovább folytatódik, e prognózis szerint 2020-ra a régió népességének 16%-a lesz gyermekkorú (14 év alatti), 25%-a időskorú (60 év feletti). A kedvezőtlen demográfiai mutatókon való változtatás elemi érdeke a régió egészének. A demográfiai problémák természetesen nemcsak a DélAlföld, hanem az ország egészének problémái, így országosan kell megoldást találni kezelésükre. Területi, belső szerkezeti különbségek

A Dél-Alföld természetesen demográfiailag sem homogén egység, annak ellenére, hogy a tendenciák a régió nagy részén azonosnak nevezhetők. Mint a korábbiakból kiderült, Bács-Kiskun megye helyzete több vonatkozásban kedvezőbb, mint Csongrádé és Békésé. Kistérségi és települési szinten pedig még jelentősebb különbségek vannak. Legkedvezőbb helyzetben a kecskeméti kistérség van, de relatíve jók még a szegedi, sarkadi és szeghalmi kistérségek demográfiai mutatói is. A negatív pólust a csongrádi, kisteleki, mórahalmi és a bácsalmási kistérségek képviselik. Az ország 150 kistérsége közül a születési ráta szerinti sorrendet tekintve az első ötvenben 3, a középsőben 8, az utolsóban pedig 12 dél-alföldi kistérség található. A legmagasabb születési ráták Észak-Békésben (sarkadi kistérség 12,3, szeghalmi 11,2) és Kecskemét környékén (kecskeméti 11,7, kunszentmiklósi 12,1 ezrelék), a legalacsonyabbak Kalocsa és Szeged környékén, illetve Dél-Békésben találhatók (10 ezrelék alatt). Települési szinten is hasonló, bár lényegesen tarkább a területi kép. A halálozási ráták esetében mind a kistérségek, mind a települések szóródása jóval nagyobb. A korábbi évtizedek pozitív vándorlási egyenlege következtében az átlagosnál kedvezőbb a helyzet a szegedi, kecskeméti és békéscsabai kistérségekben, valamint a fiatalos korstruktúrájú szeghalmi és sarkadi térségekben (országos átlag alatti rátával csak a három megyeszékhely kistérsége rendelkezik). A halálozási rátákat tekintve a Dél-Alföld igen kedvezőtlen helyzetben van, hiszen amíg az 50 legalacsonyabb rátával rendelkező kistérség között csak kettő dél-alföldi, addig a legmagasabb rátájú 50 között 15. A települések közül relatíve jobb helyzetben van néhány megyeszékhelyhez közeli község (Zsombó, Újszentiván, Ballószög, Szabadkígyós, Csabaszabadi), valamint egy-két régóta alacsony halálozási rátájú falu © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

27

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. (Eperjes, Fábiánsebestyén, Nagytőke). A helyzet azokban a periférikus településekben a legkedvezőtlenebb, ahonnan évtizedek óta nagy az elvándorlás, elöregedett a népesség, és alig van munkaalkalom (Csanádalberti, Kövegy, Újszalonta, Biharugra, Újsolt). Sajnálatos módon néhány város (Battonya, Csongrád, Makó, Mórahalom) is ebbe a kategóriába tartozik. E településeken a népesség elöregedése visszafordíthatatlannak látszik. A legrosszabb, extrém korszerkezeti mutatókkal azok a falvak rendelkeznek, ahol jelentősebb szociális otthonok működnek (Óföldeák, Nagymágocs, Ópusztaszer, Bácsborsód). A természetes fogyás különbségei elsősorban a halálozásokhoz igazodnak. A kilencvenes években legalább évi egy ezreléket elérő természetes szaporodás csak a Szeged melletti Zsombón, Kecskemét közelében Ballószögön és Kunpeszéren, Békéscsaba mellett Szabadkígyóson, valamint Körösújfalun van. A kilencvenes évek közepének vándorlási tendenciái sok tekintetben eltérnek a nyolcvanas években tapasztaltaktól. Míg korábban a faluról városba áramlás volt a jellemző, addig napjainkban a falvak egy részének bevándorlási többlete jelentkezik. Leggyorsabban a Szeged és Kecskemét körüli falvak növelik a népességüket, ide a kedvező forgalmi helyzet, az olcsó telekárak miatt egyre többen költöznek ki a városokból. (Zsombó, Sándorfalva, Szatymaz, Helvécia, Ballószög). A szuburbanizáció (elővárosi fejlődés) jelenségével tartósan számolni kell. E folyamat megindult Baja, Békéscsaba körül is, de más városok (Hódmezővásárhely, Kiskunhalas) környékén is elképzelhető. A periférikus falvak egy része szintén vándorlási nyereséget könyvelhet el jelenleg, de ez inkább átmeneti jelenség, a munkanélküliség, az olcsóbb megélhetés miatt. Szintén jelentős vándorlási nyereségük van a szociális otthonnal rendelkező falvaknak. A kistérségek közül a legjobb helyzetben a mórahalmi, kisteleki, kecskeméti és a kunszentmiklósi, legrosszabban a szeghalmi, mezőkovácsházi, hódmezővásárhelyi van. Figyelemre méltó, hogy a vándorlás terén a régió kistérségei már nem állnak olyan rosszul, a huszonhárom dél-alföldi kistérség közül tíznek a kilencvenes évek közepén vándorlási nyeresége van. A régió kistérségei közül ténylegesen egyedül a kecskemétinek növekszik a népessége. Alig csökken emellett még a kunszentmiklósi és a mórahalmi kistérségek lakossága. A legnagyobb népességfogyás a makói, csongrádi, kiskunfélegyházi, bácsalmási és mezőkovácsházi kistérségekben regisztrálható. A jövőben a legnagyobb várososok körüli falvak népessége továbbra is növekedni fog, miközben e városoké várhatóan csökken. A periférikus községek esetében a népességfogyás folytatódása várható, a többi község és a kisvárosok esetében pedig elérhető, hogy népességüket megtartsák, illetve az csak a természetes fogyás révén csökkenjen. A Dél-Alföldön a külterületi népesség aránya jóval az országos átlag felett van (1990ben Bács-Kiskun 12, Csongrád 8,5, Békés 5%). Ma a leginkább tanyás vidéknek a Kecskemét–Szeged vonaltól nyugatra elhelyezkedő homoki terület számít. Emellett jelentős külterületi népesség él néhány Szentes, Szarvas, Békéscsaba, Csongrád környéki faluban (Árpádhalom, Eperjes, Kardos, Kétsoprony, Tömörkény). A volt csanádi részeken, Biharban és a Duna-mentén ma már alig van külterületi lakos.

28


Helyzetértékelés


A NÉPESSÉG EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTA 14 ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS A régió népességének egészségi állapota

A területi fejlődés és a területfejlesztés kiemelt jelentőségű tényezője a humán erőforrások minősége. Ennek egyik legfontosabb eleme a népesség egészségi állapota, ami közvetlenül a halandósággal, illetve a megbetegedésekkel jellemezhető. A Dél-Alföld népességének egészségi állapota valamivel kedvezőtlenebb, mint az országban általában, így a Magyarországra jellemző epidemiológiai válság a régiót az átlagosnál intenzívebben sújtja. A régión belül összességében Bács-Kiskun megye népességének egészségi állapota kedvezőtlenebb, sok betegség esetén azonban Csongrád megye vezeti a rangsort. A korszerkezet torzításától megtisztított úgynevezett standardizált halálozási ráták alapján a Dél-Alföld az országban a második legrosszabb helyet foglalja el. A régió megyéi között lényeges területi különbségek nincsenek, a standardizálás azonban egyértelműen kimutatja Csongrád megye rosszabb pozícióját. Az országos tendenciákhoz hasonlóan a férfiak halandósága lényegesen meghaladja a nőkét, a két nem közötti különbség azonban itt sokkal nagyobb – különösen igaz ez Bács-Kiskun megyére. Területi specialitás, hogy a nők halandósága kisebb szóródást mutat, mint a férfiaké. Az elmúlt években országosan és a régióban is kedvezőtlenül változott a halálozások korösszetétele is: a legerőteljesebb növekedés a 30–65 éves kor közötti férfiak esetében figyelhető meg. A középkorú férfiak halandóságának romlása a régión belül Csongrád megyében a legintenzívebb. A régióban a vezető haláloki főcsoportok megegyeznek az országossal. A keringési rendszer betegségei – az összes halálozás több mint felével – vezetik a statisztikát. Az ezer lakosra vetített érték szempontjából a Dél-Alföld, és azon belül is Békés megye helyzete kiugróan rossz. A keringési rendszer betegségei által okozott halálozás az utóbbi évtizedben már mérséklődik. Az összes halálozás egynegyedét kitevő daganatos halálozások esetében valamivel kedvezőbb a helyzet. A régió átlaga nagyjából azonos az országéval, de itt is kiugró Békés megye értéke. Riasztó, hogy a daganatos halálozások száma az országos mértéket meghaladó mértékben növekszik. Ha a keringési és daganatos halálozások tendenciái tovább folytatódnak, akkor hosszútávon a daganatos halálozások gyakorisága megközelítheti a keringési rendszer betegségeiből eredő halálozásokét. A harmadik helyen álló balesetek és sérülések részesedése a Dél-Alföldön a legmagasabb, s ezen belül is – Csongrád megyét alig megelőzve – Bács-Kiskun megye vezet. E haláloki főcsoport nagy részét a közúti balesetek teszik ki, melyben szintén Bács-Kiskun megyéé az elsőbbség. A halálokokat tekintve az egyik leglényegesebb regionális sajátosság az öngyilkosságok magas aránya. Magyarország öngyilkossági rátája köztudottan tradicionálisan magas, melyen belül kiemelkedik az Alföld. Az Alföldön belül is a három dél-alföldi megye rátája dominál. A három megye közti “vezető szerep” az elmúlt évtizedek során folyamatosan változott. 1996-ban például Békés, 1997-ben Csongrád megye állt az élen. Az öngyilkosság a tanyasi és falusi népesség körében gyakoribb, 14

Az itt következő elemzés során nagyban támaszkodtunk az “Egészségügyi szolgáltatások modernizációs programja a Dél-Alföldi Régióban” című dokumentumra (DAREK Szeged, 1998.). © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

29

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. mint a városokban. Az öngyilkosságok által legintenzívebben érintett rész lényegében egész Bács-Kiskun megye, Csongrád megye nyugati és Békés megye északi része. A férfiak öngyilkossága sokkal gyakoribb, mint a nőké, a nemek közötti különbség a DélAlföld három megyéjében a legnagyobb. Közülük is kiemelkedik Bács-Kiskun, ahol a férfiak öngyilkossági rátája 70 százezrelék, míg a nőké mindössze 19! Mind az országban, mind a régióban az 1980-as évek óta csökken a százezer lakosra jutó öngyilkosok száma, azonban a csökkenést jobbára a nők által elkövetett kevesebb öngyilkosság adja. Sem az ország, sem a régió férfilakosságának öngyilkossági mutatói nem javultak számottevő mértékben. Az öngyilkosság régióspecifikussága ellenére ez idáig nem született lényegi helyi (megyei, regionális) intézkedési terv annak mérséklésére. A Dél-Alföld csecsemőhalandóságának jelenlegi kedvező helyzetét Csongrád megye kimagaslóan jó értéke idézi elő. Korábban a régió csecsemőhalandósága az országos folyamatokat követte. A régió férfi lakosságának születéskor várható átlagos élettartama az 1993-as mélypont után lassan emelkedik, s elérte az 1970-es évek szintjét, tendenciózusan a régiók középértékénél helyezkedik el. Az itteni megyék között Bács-Kiskun értéke a legalacsonyabb. A Dél-Alföldön élő nők születéskor várható átlagos élettartama az országos átlagtól csak kevéssel marad el – mind az országban, mind a régióban az elmúlt három évtizedben folyamatosan emelkedett. Csongrád megye női lakossága számíthat a leghosszabb élettartamra, a Békés megyeiek pedig a legrövidebbre, bár a két szélső érték közti különbség kimondottan kicsi. A Dél-Alföldön a legnagyobb viszont az eltérés a férfiak és a nők születéskor várható életkora között, ami az utóbbi két évtized változásainak eredménye. A nyilvántartott megbetegedések adatai hasonló folyamatokra utalnak. A régió tüdőbeteg gondozóintézeteiben nyilvántartott aktív TBC-s betegek tízezer lakosra vetített száma alapján a TBC-helyzet az egyik legjobb az országban, ami a kevés Csongrád megyei betegnek köszönhető. Szintén kedvező a helyzet az új TBC-s esetek terén, bár Békés megye itt is lemarad. A szénanáthás betegek aránya a többi régióhoz viszonyítva közepesnek mondható, e tekintetben azonban nagy területi különbségek figyelhetők meg: a Békés megyei szénanáthás betegek aránya alig fele-harmada a másik két megyében jellemzőnek. A legtöbb primer hörgőrákos beteg Csongrád megyében található. A daganatos betegségek előfordulása valamivel gyakoribb, mint az országban általában, az átlagot Bács-Kiskun megye magas értéke rontja le. A pszichiátriai gondozókban nyilvántartott betegek tízezer lakosra jutó száma a DélAlföldön a legnagyobb, ráadásul markáns területi különbségekkel rendelkezik: Békés megyében nagyon alacsony, Bács-Kiskun megyében viszont nagyon magas az arány. A nyilvántartott alkoholisták aránya megfelel az országos átlagnak, bár az alkoholistáknak csak töredéke kerül regisztrálásra, amit az is bizonyít, hogy BácsKiskun megyében van a legkevesebb nyilvántartott alkoholista, ugyanakkor az alkoholos eredetű májbetegségek itt a leggyakoribbak. Az egészségügyi rendszer helyzete, időbeli és térbeli vonatkozásai

Az alapfokú és középfokú egészségügyi ellátásnak fontos szerepe van a területi különbségek csökkentésében és a lakosság életminőségének javításában, a felsőfokú egészségügyi ellátás pedig erősítheti a régió kohézióját, másrészt szerepet játszhat a 30


Helyzetértékelés


régió gazdaságának innovációjában. A Dél-Alföld megyéi között szoros regionális kooperáció alakult ki (DAREK), melyhez szervesen kapcsolódik Jász-Nagykun-Szolnok megye is. Ha az egészségügyi reform irányelvei alapvetően nem változnak, akkor a megkezdett modernizációs és kooperációs lépések tovább folytathatók. Mivel az egészségügy fejlettségének jellemzése egyelőre mennyiségi mutatók segítségével történik, a Dél-Alföld pozíciójának meghatározása is ez alapján lehetséges. Mind a tízezer lakosra jutó dolgozó orvosok, mind az egy házi- és házi gyermekorvosra jutó lakosok száma alapján a térség egészségügyi rendszere összességében a középmezőnyben helyezkedik el az országos átlag körüli értékkel, ezen belül azonban szélsőséges viszonyok jellemzőek: Bács-Kiskun rendkívül kedvezőtlen, Csongrád megye viszont mindkét említett mutató terén igen kedvező helyzetben van. Az alapellátásban (mely magában foglalja a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a gyógyszerellátást, továbbá a körzeti védőnői szolgálatot) a háziorvosi praxisnagyság átlagos, ami elsősorban Csongrád megye kedvezőbb mutatójának köszönhető. A százezer lakosra jutó házi gyermekorvosok számában is a középmezőnyben helyezkedik el a régió, teljes összhangban az ország átlagával. Az 1300 főben meghatározott ideális háziorvosi és házi gyermekorvosi praxisnagyságot egyik megye sem éri el, csupán Csongrád közelít hozzá. Legkisebb az átlagos praxisnagyság a mórahalmi kistérségben, ahol mindössze 1205 lakos jut egy háziorvosra és házi gyermekorvosra, legnagyobb a kiskunfélegyházi kistérségben (1849 fő/háziorvos). Bács-Kiskun megye további négy kistérségében (kunszentmiklósi, kalocsai, bajai, kecskeméti) jut több lakos az orvosokra, mint az országban, három kistérségben (bácsalmási, jánoshalmi, kiskunmajsai) az országos, illetve régióátlag körüli, s csak kettőben (kiskőrösi-keceli, kiskunhalasi) közelíti meg az ideálist. Ezzel szemben Csongrád megyében mindössze két kistérség (makói, szentesi) tartozik a kedvezőtlenebb kategóriába, csak a szentesi az átlagosba, a többi vagy a jó vagy a legjobb minősítést kapta. Ez az orvosi egyetem kisugárzásának köszönhető. Békés arányaiban hasonló Bács-Kiskun megyéhez, annyi különbséggel, hogy a kedvező kategóriát csak a mezőkovácsházi kistérség éri el. A legfőbb térségi probléma, hogy a háziorvosi praxisok azokon a területeken a legnagyobb népességszámúak, ahol a legtöbb külterületi népesség él. Örvendetes, hogy a praxisok száma folyamatosan nőtt, azonban ez nem járt együtt a hatékonyság növekedésével. A bővülés erőteljesebb volt Bács-Kiskun megyében, s a tradicionálisan is jól ellátott Csongrád megyében kisebb. Hasonló tendencia zajlott le a házi gyermekorvosi ellátásban is, de ott a legintenzívebb fejlődés Békés megyében ment végbe. Ez a területi kiegyenlítődés irányába mutat. Békés megyében a növekedés ellenére még mindig kevés az önálló házi gyermekorvos. Ha a praxisok száma tovább nő, és a népességszám tovább csökken, akkor a régió megyéinek praxisnagysága ideális lehet, ami abban az esetben válik fontossá, ha a jövőben a háziorvosi szolgálatra nagyobb feladat hárul. Kimondottan szűk azoknak a településeknek a köre, ahol helyben nincs háziorvos. A legtöbb ilyen település BácsKiskun megyében található, sőt a legtöbb olyan is, ahol a faluban nincs orvosi rendelő sem. Csongrád megyében a máshonnan ellátott települések (bár ilyen csak öt van) területileg a makói kistérségben koncentrálódnak. Külön házi gyermekorvossal többnyire csak a városok rendelkeznek.


31

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. Nagy probléma, hogy a régióban a járóbeteg-szakrendelési beutalások aránya az összes betegforgalomból folyamatosan nő. A magas beutalási arány különösen Békés megyében jelent gondot. A fekvőbeteg-gyógyintézetbe történő beutalások nagy aránya azonban a régió más területein is jellemző (Bács-Kiskun megye). Az egy védőnőre jutó népességszám átlagos, bár a védőnők betegforgalma csökken. A gyógyszertári ellátottság mindhárom megyében kedvezőbb, mint az országos átlag; különösen Bács-Kiskun és Békés megyében nőtt intenzíven a gyógyszertárak száma. Közülük a privatizáltak előszeretettel működtetnek fiókgyógyszertárakat olyan településeken is, ahol azelőtt nem volt megoldott helyben a gyógyszerellátás. Végeredményben az egészségügyi alapellátás települési mutatói szerint – több tényezőt figyelembe véve (háziorvos, házi gyermekorvos, védőnő, gyógyszertár) – a legkedvezőbb helyzet Csongrád megyében figyelhető meg, a legtöbb egészségügyi alapellátási hiánnyal küzdő település számszerűen Bács-Kiskunban, arányait tekintve Békés megyében van. A középfokú ellátás a járóbeteg-szakellátást, azaz a fogorvosi, a rendelőintézeti és a gondozóintézeti ellátást foglalja magában. Az egy fogorvosra jutó lakosok száma közepes, de a megyék szintjén differenciált: a legjobb az arány Békésben, csak ezt követi Csongrád, majd Bács-Kiskun megye. A régió kimondottan nagy járóbetegszakellátási kapacitásával az országos rangsor elején foglal helyet. E tekintetben is kiemelkedik Csongrád megye: mind az ezer lakosra jutó rendelőintézeti munkaórák, mind a gyógykezelési esetek száma közel kétszerese a többi megyéének. Mindkét mutatónál Bács-Kiskun helyzete a legkedvezőtlenebb. Ugyanakkor a hatékonyságot mutató, egy gyógykezelési esetre jutó idő Békésben a legrövidebb, Csongrádban átlagos, Bács-Kiskunban a leghosszabb. A járóbeteg szakellátás területileg nagyon centralizált. A rendelőintézetek a nagyobb városokhoz kötődnek. Szegeden található az ország egyik legnagyobb olyan rendelőintézete, amely nem kórházzal együtt, hanem önállóan működik, és amelyik speciális (országos) szolgáltatás nyújtására is képes (alvásambulancia). Ezen kívül Kecskeméten, Gyulán és Békéscsabán működik nagyobb járóbeteg-szakellátási kapacitás. A járóbeteg-szakrendelés erőforrásainak eloszlása a régióban kistérségenként is nagyon egyenlőtlen. Csongrád megyében a kisteleki és a mórahalmi kistérség kivételével közepes vagy magas az ezer lakosra jutó járóbeteg-szakrendelési munkaóra. Békés megyében csak a békéscsabai térség bír jelentősebb járóbeteg-ellátási erőforrással, a többi valamilyen szempontból hiányos. Bács-Kiskun megye északkeleti részén koncentrálódik a kevés rendelőintézeti kapacitás, s bács-kiskuni a legrosszabbul ellátott jánoshalmi kistérség is. A falvak egy részét – különösen Bács-Kiskun megyében – a mozgó szakorvosi szolgálatok látják el heti vagy havi egyszeri gyakorisággal (időszakos szakrendelés), de a kistelepülések nagy részén nem lehet helyben szakorvoshoz jutni, ami az idősebb korosztály számára jelent problémát. Nem rendelőintézeti, rendszeres szakrendelés csupán néhány településen található, s gyakorlatilag sehol sem működik csoportpraxis. A szakorvosi munkaórák és a betegforgalom folyamatosan és intenzíven növekszik, ugyanakkor a mutatók szerint ez nem jár együtt az egészségi állapot javulásával. Néhány kiemelt betegségcsoportot gondozóintézeti hálózat kezel, ami a városokhoz köthető. A tüdőbeteg-gondozó intézetek tízezer lakosra vetített betegforgalma átlag alatti, s csökkenő tendenciát mutatott 1996-ig, azóta valamelyest emelkedik. Az

32


Helyzetértékelés


onkológiai gondozás az országosnál itt jóval intenzívebb, amit a betegség gyakorisága indokolttá is tesz. A legtöbb gondozott mind abszolút értékben, mind arányában Csongrád megyében van, ugyanakkor Békés megye rátája átlag alatti. A bőr- és nemibeteg gondozó intézetek betegforgalma az országban és a régióban is visszaesett. A pszichiátriai gondozók tízezer lakosra számított gyakorisága erőteljes emelkedése ellenére sem tér el jelentős mértékben az ország átlagától, csupán Csongrád megyében magasabb annál. Az addiktológiai gondozók betegforgalma visszaesett, az alkoholistáknak csak kis részét gondozza. Arányaiban a régió intézeteinek betegforgalma az országos szint alatt marad, ezen belül a legkisebb Csongrád megyében, a legnagyobb Békésben. A gondozóintézetek általában nem tudnak maradéktalanul megfelelni a prevenció által támasztott követelményeknek, csökken a szűrővizsgálatok száma. A felsőfokú ellátás a fekvőbeteg-szakellátás keretében valósul meg. Az 1990 előtti kórház-centrikus egészségügyi felfogásnak köszönhetően a fekvőbeteg-gyógyintézeti kapacitások lényegesen meghaladják a szükségleteket: mind az országban, mind a régióban sok extrakapacitás épült ki. Mivel az utóbbi évtizedekben az erőforrások allokációja egyfajta alkufolyamat eredménye volt, a jó alkupozícióban lévő területek több erőforrást kaptak. Így a kórházhálózat kapacitásai nagy regionális különbségeket mutatnak. A kórházi ágyak abszolút és tízezer lakosra jutó száma Magyarországon és a régióban 1990-ig emelkedett, majd folyamatosan csökkent, különösen az 1996-ot követő ágyszám-leépítések következtében. A régió kórházi ágyszáma összességében az 1980-as szintre zuhant, de nemzetközi összehasonlításban az ágyszám még mindig magas. A legtöbb kórházi ágy 1990-ben Csongrád megyében volt található, de a régióból ezt a megyét érintette legjobban az ágyszám-leépítés, így ma a legtöbb kórházi ágy Bács-Kiskun megyében van. Míg Csongrád megyében az ágyszám az 1970-es évek elejének szintjére esett vissza, addig Bács-Kiskunban csak az 1970-es évek végének szintjére. Békés megye nem mutat ekkora időbeli hullámzást, a visszaesés is kisebb (1985-ös szint). Ha a nemzeti egészségpolitika prioritásai nem változnak, akkor további ágyszámcsökkenésre lehet számítani. Sajnos a csökkenés nagy része a krónikus ágyakat érinti, noha éppen az aktív-krónikus ágyszámarány javítása lett volna a cél. Ha a népesség öregedése folytatódik, akkor a jelenlegi krónikus ágyak nem lesznek elegendőek az ápolási feladatok ellátására. Ma a tízezer lakosra jutó ágyszám a régióban kevesebb, de Csongrád megyében több, mint az országban általában. A száz kórházi ágyra jutó orvosok száma nem csökkent a Dél-Alföldön. A régió egésze az ország átlagának megfelel, lényegesen kiemelkedik azonban Csongrád megye. Az ágykihasználtság sem tér el érdemben az országos átlagtól, csupán Csongrád megye mutatója jobb. A 80%-os ágykihasználtság önmagában is a szabad kapacitásokra utal. Az átlagos ápolási idő folyamatosan csökken, jelenleg a régió a kedvezőbb mutatójú területek közé tartozik. A Dél-Alföldön belül is csak a Békés megyei kórházak átlagos ápolási ideje hosszabb valamivel az országos átlagnál. A régióban 19 önálló fekvőbeteg-gyógyintézet működik, melyek kihelyezett osztályokkal is rendelkeznek. Nincs kórház Bács-Kiskun megye déli és északnyugati, továbbá Békés megye északi részén. A sürgősségi ellátás paraméterei átlagosak – Csongrád megye helyzete kiemelkedik. A külterületi népesség sürgősségi ellátása kimondottan problematikus. © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

33

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. A Dél-Alföld regionális egészségügyi központja Szeged. Ha a régióközpont elérhetősége nem javul, az esélyegyenlőségbeli különbségek a régión belül konzerválódnak, tovább növekedhetnek. Itt koncentrálódik a regionális szerepkörű intézmények nagy része, továbbá itt található a régióban egyedül orvosképzés, nemzetközi diagnosztikai központ, drogambulancia. Regionális szerepkörű ágyakat finanszíroznak ezen kívül a Kecskeméten (a megyei kórházban és a Kecskeméti Repülő Kórházban) és Gyulán a megyei kórházban. A legtöbb települést a SZOTE klinikái, a Kecskeméti Repülőkórház és a deszki Mellkasi Betegségek Szakkórháza vonzza. A szarvasi ápolási intézet helyi szerepkörű, a makói kórház vonzása főleg kistérségére terjed ki. A többi kórház vonzáskörzete átlagos kiterjedésű. A régió gyógyvízadottságai és kórházi kapacitásai csak néhány településen kapcsolódnak össze. A LAKOSSÁG JÖVEDELMI HELYZETE, MUNKANÉLKÜLISÉG, SZOCIÁLIS ELLÁTÁS

Az elmúlt néhány év gazdasági-társadalmi átalakulása, a piacgazdaság kiépítése, az állami gondoskodás, állami újraelosztás szűkülése lényegesen átformálta az egyének, családok életszínvonalát, illetve az azt meghatározó, befolyásoló tényezőket. Az életszínvonal az egyének, családok szélesen értelmezett fogyasztási rendszerével írható le, ami egyrészt szorosan összefügg az érintettek anyagi viszonyaival (mint fogyasztási lehetőség), másrészt lényegesen befolyásolják a szemléleti elemek, az értékrend. Az anyagi viszonyok alakulásában a legfontosabb szerepe a jövedelmeknek és az elsősorban ebből, másodsorban a korábban felhalmozott mobilizálható vagyontárgyakból származó járulékos jövedelmet biztosító vagyonnak (értékpapírok, ingatlanértékesítés, ingatlan-bérbeadás, termelőegység-tulajdonlás, privatizáció, stb.) van. Az egyének, családok jövedelmi, vagyoni helyzetére vonatkozó pontos adatokkal nem rendelkezünk (adózási rendszerrel összefüggő, jövedelem-eltitkolási, adóelkerülési gyakorlat, a viszonylag kiterjedt “szürke-” és “feketegazdaság”), így a térségben élők szociális helyzetének bemutatásakor több, egymással összefüggő, illetve egymást kiegészítő mutatót használunk. Munkanélküliség

A hivatalos munkanélküliségi adatok alapján Csongrád megye a munkanélküliség hazai megjelenésétől kezdve a megyék rangsorában az 5–7., Békés a 13–15., BácsKiskun pedig a 8–13. helyet foglalja el. Kelet-Magyarországon – Pest megyét leszámítva – Csongrád megye helyzete a legkedvezőbb (3–4.). Munkanélküliségi mutatói tehát enyhén rosszabbak az ország legfejlettebb területein jellemzőknél, ugyanakkor jobbak, mint a Dunántúl fejletlenebb térségeiben, határozottan jobbak az Alföld egyéb megyéinél, és lényegesen kedvezőbbek az észak-magyarországi megyékben jellemzőknél. Bács-Kiskun megye gyakorlatilag az alföldi átlagot hozza, Békés pedig a kiugróan rossz északkeleti és keleti megyék után közvetlenül következik. A régió helyzete összességében így átlagosnak tekinthető, kimondottan jó mutatóival Csongrád megye feljavítja a dél-alföldi átlagot. A regisztrált munkanélküliek száma 1992–1998 között a régió egészében és az egyes megyékben is folyamatosan csökkent. A pályakezdők aránya az 1994-es, 11%-ot meghaladó arányról Csongrád megyében 1998-ra kb. 9,5%-ra esett vissza, Békés és

34


Helyzetértékelés


Bács-Kiskun megyékben – a jogszabályi változásokat kicsit rugalmatlanabbul követve – az arányszámok szintén 10,5–11%-ról 8–9% körüli értékre csökkentek. Az ellátási rendszer folyamatos változtatása az ellátottak és az aktív eszközökkel támogatottak arányában is lényeges változásokat eredményezett. A legfontosabb tendencia a régió mindhárom megyéjében egyrészt az aktív eszközök lényeges aránynövekedése, másrészt a közhasznú foglalkozatás jelentős térnyerése. Bár a statisztika a közhasznú foglalkoztatást az aktív eszközök közé sorolja, a gyakorlatban ennek a formának a szerepe egészen más. A közhasznú foglalkoztatottak munkaerőpiaci helyzete ugyanis lényegében nem változik (miután tartós elhelyezkedésük nem megoldott, lényegében munkanélkülieknek tekinthetők, csupán időszakosan kerülnek át – általában az ellátásból kiesők, vagy a jövedelem-pótlósok közül – egy másik kategóriába, aminek eredményeként később ismét ellátottá válhatnak). A közhasznú foglalkoztatás tehát a tartós munkanélküliek jövedelemhez juttatása szempontjából lényeges, inkább szociális, mint aktív foglalkoztatáspolitikai eszköz. A munkanélküliséggel leginkább veszélyeztetettek – a területi aspektust itt most figyelmen kívül hagyva – a Dél-Alföldön is három társadalmi csoportba sorolhatók: • A 45 évesnél idősebb, alacsony iskolai végzettségű, a mai piaci követelmények között nem igazán keresett képzettséggel rendelkező szakmunkások, betanított munkások. Esetükben az át- és továbbképzés lehetősége erősen korlátozott. Az e csoportba tartozók képezik a tartós munkanélküliek legnagyobb hányadát. • Azok, akik egyéb jövedelemszerzési (szürkegazdaság) lehetőségeik miatt egyelőre nem igazán akarnak elhelyezkedni és nem is rendelkeznek a munkaerőpiacon keresett szakképzettséggel, továbbá szemléletük, munkához való viszonyuk alapján sem kellenek a foglalkoztatóknak. • A pályakezdők, és azok a fiatalok, akik a közelmúltban fejezték be tanulmányaikat, és a szakképzés lassú modellváltása miatt képzettségük nem keresett a munkaerőpiacon, és/vagy nem rendelkeznek a munkáltatók által elvárt ismeretekkel, gyakorlattal, szemlélettel. A munkanélküliség időtartama szerinti megoszlás arra a tényre hívja fel a figyelmet, hogy a regisztrációban lévő munkanélküliek között Csongrád megyében több mint 72, Bács-Kiskunban közel 77%-os, Békésben pedig még kissé ennél is magasabb az egy évnél régebb óta munkanélküliek aránya, vagyis feltételezéseink szerint – figyelembe véve az idősebb korúak nehéz elhelyezkedési lehetőségeit is – a munkanélküliek kb. 30–40%-a tartósan, szinte már a munkanélküliségre berendezkedve éli életét, és keresi meg azokat a kiskapukat, amelyek alkalmi kiegészítő jövedelemhez juttatják. Ezzel összhangban az új belépők többsége rövidebb-hosszabb idő után, adott esetben élve az átképzés lehetőségével vagy más aktív foglalkoztatás-politikai eszközzel, képessé válik (képessé válhat) az elhelyezkedésre. Az elhelyezkedési esélyeket nagyban befolyásolja az érintett munkanélküli lakóhelye. A munkaügyi központi körzeteket tekintve lényeges régión belüli különbségek tapasztalhatók mind a munkanélküliségi rátában, mind a különböző munkanélküli csoportok arányában. A Dél-Alföld munkanélküliségi szempontból legrosszabb helyzetű körzetei a mezőkovácsházi és a szeghalmi. Mutatóikhoz hasonló arányszámok jellemzik még a gyulai körzet északi területeit. Enyhén kedvezőbb, de mégis hátrányos helyzetűnek nevezhető Bács-Kiskun megyéből a kunszentmiklósi, a bácsalmási, a jánoshalmi és a kalocsai, illetve Csongrád megyében a makói körzet. A © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

35

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. jövedelempótló támogatásban részesülők részarányában megfigyelhető érdemi különbségek az önkormányzatok szemléletében, döntési gyakorlatában tapasztalható sokszor lényeges eltérésekkel magyarázhatók. A munkaügyi központok adatbázisa és a KSH munkaerő-felmérése a regisztrált munkanélküliek számával és a munkanélküliségi rátával dolgozik, mely adatokkal kapcsolatban több probléma is felvethető15. Egy dél-alföldi megyében (Békés) végzett korábbi (1995-ös) vizsgálat eredményei szerint a foglalkoztatási statisztikákból hiányzó ténylegesen munka nélkül lévők, illetve az alkalmi, be nem jelentett (illegális) munkából élők száma közel azonos nagyságrendű volt a regisztrált munkanélküliekével. E csoport nagyságát, jelentőségét mutatja, hogy a megyei munkaügyi központok adatai szerint az ellátási rendszerből kikerülők jelentős többsége (60–70%-a) az ellátásra való jogosultsági idő kimerítése miatt esett el az ellátástól, amit az esetek jelentős részében – az elhelyezkedés viszonylag csekély esélye okán – később a kapcsolattartás felfüggesztése követ. A munkanélküliség regionális problémakörének tényleges súlyát bemutatandó, néhány fontos megállapítás megfogalmazásához az úgynevezett “belépett ügyfelek” adatai használhatók fel16. 1996. szeptember elsején Csongrád megyében 109357 olyan személy adatait tartalmazta az adatbázis, akik valamikor munkanélküliként regisztráltatták magukat. Ez a szám Békés megye esetében ugyanebben az időpontban 114217 fő volt17. A belépett ügyfelek 1990-es népszámlálás szerinti aktív keresőkhöz viszonyított korrigált18 aránya Békés megyében 51, Csongrádban 47% körül kalkulálható. Ezen adatok, összevetve a hivatalos munkanélküliségi rátával, merőben más megvilágításba helyezik a (különben országos összevetésben átlagosnak nevezhető) dél-alföldi munkanélküliségi helyzetet. A belépett ügyfelek adatai alapján megállapítható, hogy a gazdaság “munkanélkülikibocsátása” időben előrehaladva jelentősen lassuló ütemet mutat. Az összes belépett ügyfél kb. 30%-a 1992, közel 75%-a 1994 előtt vált munkanélkülivé. Az évenkénti munkanélküli kibocsátás 1995–96-ra stabilizálódott. A különböző ágazatok “munkanélküli-kibocsátása” – a gazdasági folyamatokkal összhangban – időben lényeges eltérést mutat. A mezőgazdaság súlyos válsága 1992 végéig a munkahelyek számának drasztikus csökkenését eredményezte. A mezőgazdaságból kikerült munkanélküliek 70%-a 1993 előtt vált munkanélkülivé, míg az élelmiszeriparban e

15

Ezek közül talán a legfontosabb a gazdaságilag aktív népesség statisztikailag hiteles meghatározásának kérdése (ami a ráta vetítési alapjaként lényegében a probléma nagyságrendjét, nemzetközi összehasonlíthatóságát határozza meg), illetve a regisztrált munkanélküliek közül különféle okok következtében kikerülők státuszának kérdése (a hivatalos adatok alapján ugyanis a kikerülők státusza, sorsa nem állapítható meg, nem követhető, így a ténylegesen munka nélkül lévők száma, aránya, jellemzői ezen adatok alapján még csak nem is becsülhető). 16 A munkaügyi központok adatbázisa ugyanis minden olyan személy adatait tartalmazza (pontosan egyszer), akik valaha kapcsolatba kerültek a munkaügyi központtal, vagy kirendeltségeivel. 17 Az adatok egy korábbi Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyét érintő vizsgálatból származnak, sajnos Bács-Kiskun megyére vonatkozóan ilyen adatok nem állnak rendelkezésünkre. 18 A belépett ügyfelek 1990-es aktív keresőkhöz való vetítése időben távolodva a népszámlálás időpontjától egyre nagyobb mértékű torzítást eredményez, mely torzítás oka abban áll, hogy a gazdaságilag aktívak csoportjából, ki- és bekerülő munkanélküliek szerepelnek a belépett ügyfelek között, miközben a vetítési alapból már kikerülnek, illetve nem kerültek bele. E torzítást korrigálva határoztuk meg a közölt arányszámot. 36


Helyzetértékelés


visszaesés időben széthúzva jelentkezett, és még 1994-ben is az átlagot meghaladó arányt mutatott. A szociális helyzet bemutatását szolgáló egyéb adatok

A Dél-Alföldön élők szociális helyzetét a következő tényezők határozzák meg: • A jövedelmi viszonyok mind a bruttó, mind a nettó jövedelmeket tekintve érdemben elmaradnak az országos átlagtól, csupán az Észak-Alföld adatait múlják felül. • Az alkalmazásban állók átlagkeresete az országos átlag 90%-át sem éri el. • A saját jogon nyugdíjasok havi átlagnyugdíja közel háromezer forinttal kevesebb az országos, és több mint ötezer forinttal kevesebb a közép-magyarországi átlagnál. • Az idős népesség eltartottsági rátája (22,8%) a régiók között itt a legmagasabb, az országos átlagot 1,6%-kal, a vidéki átlagot 2,3%-kal múlja felül. Az önkormányzatok pénzbeni és természetbeni szociális segélyezése a vonatkozó törvények (szociális és gyermekjóléti törvény) alapján megfogalmazott helyi rendeletek, és (az ellátások többségét tekintve) a helyi költségvetési rendeletben rögzített pénzügyi források alapján történik. A törvények keretszabályokat rögzítenek, így az egyes önkormányzatok rendeletei és segélyezési gyakorlata között lényeges eltérések adódhatnak. Ezen eltérések okai összefüggnek a költségvetés helyzetével, a település méretével és a kialakult helyi segélyezési gyakorlattal19. A szociális segélyezés adatai20 alapján kirajzolódó regionális térszerkezet lényegében megegyezik a munkanélküliséghez kapcsolódóval. Az eltérés annyiban foglalható össze, hogy a nagyobb városok (Szeged, Kecskemét, Békéscsaba) környékének kedvezőbb helyzete ezen adatok alapján élesebben rajzolódik ki. A jövedelmi helyzet területi szerkezetét a különféle veszélyeztetett csoportok előfordulási gyakoriságát bemutató adatok mellett a magasabb jövedelmek előfordulása is meghatározza. Egyéb hozzáférhető adatok hiányában ez a személygépkocsi-ellátottság és az ezer lakosra jutó vállalkozások számával fejezhető ki legjobban. A régió összevont adatait tekintve a Dél-Alföld helyzete mindkét mutató esetében átlag körülinek nevezhető. A régión belül ugyanakkor lényeges területi különbségek figyelhetők meg, az átlagosnál jóval kedvezőbb helyzet jellemzi Csongrád és BácsKiskun megyét, míg Békés megye lemaradása szembeötlő. Az e mutatók által felrajzolt regionális térszerkezet tehát összhangban van a különféle veszélyeztetett csoportok előfordulásának gyakoriságával. Összefoglalóan megállapítható, hogy a régió lakosságának életszínvonala egyes elemeiben és egészében is megfelel az alföldi és az országos átlagnak. A vizsgált mutatók mindegyike – apróbb különbségekkel – ugyanazon területeket mutatja kedvezőbbnek és kedvezőtlenebbnek.

19

A kistelepülések nehéz költségvetési helyzete erősen korlátozza a szociális segélyezésre fordítható forrásokat, a település egészét átfogó személyes kapcsolatok pedig általában nagyobb arányban eredményezik az “érdemes-érdemtelen szegény” megközelítés érvényesülését. Az objektív, vagy afelé mutató rászorultsági kritériumok automatizmus-szerű működése e településeken korlátozottabb, mint a városokban. 20 Az ezer lakosra jutó segélyesetek száma a munkanélküliségnél komplexebben mutatja a népesség szociális veszélyeztetettségét. © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

37

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. A Dél-Alföld lakásállománya 1997-ben meghaladta az 570 ezret. A növekedés 1990 óta 20 ezer (4% körüli), a gyarapodás üteme azonban az országos tendenciákhoz hasonlóan visszaesett. Csongrád megye 1971-et követő másfél évtizedben kiemelkedő helyet foglalt el az országban, így a dél-alföldi megyék között is a lakásépítés terén. Ezekre az évekre esik ugyanis a megye népesebb városaiban a lakótelepek átadása. Békés és Csongrád megye községeiben és kisvárosaiban az 1970-es években az államilag támogatott igen méltányos kölcsön-konstrukció növelte a lakásépítési kedvet. A száz lakásra jutó lakosok száma alapján a Dél-Alföld szilárdan tartja vezető helyét a régiók között. Ezt az arányt – egyebek mellett – a népesség lélekszámának fokozatos csökkenése és a falvakban, valamint a tanyás településeken az egyre több üressé váló lakóépület okozza. A régió jelenleg is álló lakóépület-állományának közel ötödét a múlt században építették. Ez az arány hasonló az országos átlaghoz, Csongrád megyében azonban enyhén magasabb. Szociális ellátás

A szociális intézményrendszer alapfeladataiból következően sem az alapfokú, sem a középfokú ellátások nem indukálnak általában településközi mozgást, vagyis az ilyen szintű térkapcsolatok szempontjából szerepük nem meghatározó. A kérdéskörrel foglalkozó törvények egyértelműen rendelkeznek az önkormányzatok pénzbeni és természetbeni ellátásban meglévő kötelezettségeiről, a különféle nappali ellátást nyújtó vagy bentlakásos intézményekről. A szociális intézményrendszert tekintve csupán a közelmúltban elfogadott “gyermekvédelmi törvény" határoz meg a településnél nagyobb egységben működő, bizonyos esetekben településközi mozgást is igénylő ellátó hálózatot. Az önkormányzatok a jogszabályok által differenciáltan meghatározott (a település méretétől függő) feladatoknak nagyrészt eleget tesznek. Az intézményrendszert tekintve a Dél-Alföld problémái lényegében azonosak bármely más régió problémáival. Általában fejletlen az idősek ellátását segítő intézményrendszer (házi segítségnyújtás, házi gondozás, szociális otthonok), a kisebb településeken gyakran nincs megoldva a gyermekek napközbeni ellátásának biztosítása és az egész régióban kevés a rehabilitációs tevékenységet végző intézmény. A főként egyes falusi térségekben meglehetősen elöregedett népességstruktúrájú DélAlföld lakossága számára különösen nagy jelentőségű az időskorúak szociális ellátásának területi rendszere. A nappali gondozást végző “idősek klubja", “öregek napközi otthona" vagy “gondozási központ" a települések mintegy felében működik, nagyjából az érintett helyi lakosság létszámához igazodó kapacitással. A bentlakásos elhelyezést nyújtó intézmények jóval koncentráltabbak: a regionális szinten meglévő több mint tízezer férőhely zöme a régió városaiban található, ezen kívül további elhelyezési lehetőség van Csongrád megyében 12, Bács-Kiskunban 20, Békésben 18 községben. Fontos ellátási szerep hárul ma már a nem önkormányzati intézményfenntartókra, az egyházi, alapítványi és magán szociális otthonokra, nyugdíjas házakra. A régióban működő 184 tartós bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó otthon közül 136 megyei szintű ellátást folytat, vagyis térségi feladatokat lát el, illetve 38 nem 38


Helyzetértékelés


önkormányzati fenntartású. A szociális ellátások fejlesztésére jött létre a régióban a Phare Regionális Forrásközpont Békésen, mely több intézményi ellátás, kistérségi és települési kezdeményezés, illetve sajátos, eddig nem kezelt rászorult csoport támogatásában játszott fontos szerepet. A szociálpolitikai fejlesztések kezdeményezése és támogatása különösen fontos feladat akkor, amikor az önkormányzatok sanyarú költségvetési pozíciójuk okán sorra vonulnak vissza, építik le a fejlesztésre szoruló ellátási rendszereiket. A nappali ellátásban a régió térségei között nincsenek lényeges különbségek. A bentlakásos szociális gondozás terén a lakosság arányában mért férőhely-kapacitást illetően azonban már érdemi eltérések tapasztalhatók. Összefoglalásként megállapítható, hogy szociális ellátottság tekintetében a régió perifériáin, illetve a településszerkezetet tekintve a kisebb településekkel rendelkező térségek falvaiban vannak jelentősebb hiányosságok. Ez annál is inkább kedvezőtlen, mert épp ezeken a településeken a legmagasabbak a lakosság (a kormegoszlás eltéréseiből adódó különbségeket kiküszöbölve számított) halálozási arányszámai és általában ezen övezetekben a legfejletlenebb az egészségügyi ellátás is. AZ OKTATÁS, KÉPZÉS INTÉZMÉNYRENDSZERE Óvoda, iskolarendszerű oktatás, képzés

Az alapfokú, kötelező önkormányzati feladatot teljesítő oktatási intézmények fenntartását a régió települései kevés kivételtől eltekintve önállóan oldják meg. Óvoda Csongrád megye minden településén található, Bács-Kiskun megyében három (Újsolt, Bugacpusztaháza, Móricgát), Békés megyében egy (Újszalonta) településen nem vehető igénybe helyben az ellátás. Az intézmények több mint 90%-át a települési önkormányzatok önállóan működtetik. Egyházi fenntartású, illetve magánóvodák a régió legnagyobb városaiban találhatók. Az óvodai férőhelyek száma 1980-hoz képest gyakorlatilag nem változott, az óvodába járó gyermekeké azonban közel 20%-kal csökkent, miközben az óvodai csoportoké néhány százalékkal nőtt. Mindezek következtében a 100 férőhelyre jutó óvodás gyermekek száma lényegesen visszaesett, de általában még így is meghaladja a 100at, a csoportok átlaglétszáma pedig kb. 25 főre csökkent (ami jelenleg azonos a közoktatási törvényben rögzített maximális óvodai csoportlétszámmal). A régió településeinek jelentős többségén helyben elvégezhető az általános iskola 1–8. osztálya. Bács-Kiskun megyében négy településen egyáltalán nincs, további hét településen pedig csak alsó tagozaton működő általános iskola van. Békés megyében három, Csongrádban két településen nincs általános iskola, és egy, illetve öt településen nem vehető igénybe felső tagozat. Az összevont osztályokkal működő általános iskolák száma tovább csökkent, ma már a régió egészében alig tucatnyi településen fordul ez elő. Az önkormányzatok eltérő teherbíró-képességére, illetve az iskolák jelentősen különböző tárgyi adottságaira utal, hogy Bács-Kiskun több mint húsz településén nem található tornaterem vagy iskolai könyvtár. Békés és Csongrád megyében az ilyen települések száma több mint tíz. A hiányos alapellátással jellemezhető – általában kisebb – települések elhelyezkedése elsősorban a településszerkezet sajátosságaival van összefüggésben.


39

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. Az önkormányzatok a hat-hét évesnél idősebb korosztály kötelező közoktatását nagyrészt (közel 75%) önállóan fenntartott intézményeikkel oldják meg. A társulásos formában fenntartott intézmények száma az elmúlt években növekedett és várhatóan a jövőben is növekedni fog. Egyházi fenntartású általános iskolai oktatás a régió jelentősebb városaiban vehető igénybe. A Dél-Alföldön szakmunkás-, szakiskolai és középiskolai nappali tagozatos iskolarendszerű képzés mindösszesen 38 településen van. A középfokú oktatási intézmények a jelentkező képzési igények jelentős hányadát képesek kielégíteni. E tekintetben a régióban élenjáró Csongrád megyét (95,8%) csupán Budapest és GyőrMoson-Sopron megye előzi meg. A régió másik két megyéje szintén nagyrészt saját intézményeivel oldja meg a középfokú oktatás feladatát. A Békés megyeiek emellett a speciálisabb igényeket főképp Szegeden, a Bács-Kiskun megyeiek pedig Szeged mellett Pécsett és Budapesten elégítik ki. Az elmúlt években a gyermekszám csökkenése ellenére jelentősen bővült (az utolsó öt év alatt több mint 10%-kal) a régió középfokú oktatási kínálata. Nőtt a középfokú intézménnyel rendelkező települések száma, új intézmények jöttek létre, megjelentek az önkormányzatokon kívüli fenntartók (egyházak, alapítványok), a meglévő intézmények képzési kínálata – a képzési szint tekintetében – jelentősen bővült (több szakmunkásképző indított szakközépiskolai osztályokat), új képzési irányok jelentek meg. Az érettségi utáni szakképzésben elkezdődött a post-secondary és az önálló munkaerő-piaci képzés. A régió egészében és mindhárom megyéjében önmagában is – különösen a nagyobb városokban – jelentősen nőtt a gimnáziumi férőhelyek száma. A szakközépiskolai férőhelyek tekintetében a nagyobb városok súlya a térség ellátásában tovább növekedett. A szakmunkásképzés esetében éppen fordított irányú folyamatok játszódtak le: a nagyobb városok enyhe férőhely-csökkenésével szemben a térség egyéb településein jelentős bővülés figyelhető meg. A családok orientációjában szintén jelentős változások következtek be, mind a képzési szint, mind a képzési területek, mind pedig a képzést nyújtó intézmény helye tekintetében. Az 1993/94-es tanévben a felvételi jelentkezések alapján a legkeresettebb a szakközépiskolai képzés volt, majd ezt követte a szakmunkásképzés, a gimnáziumi és a szakiskolai képzés. Az 1997/98-os tanévre a sorrend és az arányok jelentősen megváltoztak, mely változási tendencia az elmúlt két évben kisebb ütemben, de láthatóan tovább folytatódott. Jelenleg immár a szakközépiskola mellett a gimnáziumi képzés a legfontosabb, s csak ezt követi a szakmunkásképzés, majd messze lemaradva a szakiskolák A középfokú iskolarendszerű szakképzés intézményrendszere (változó színvonal mellett) gyakorlatilag minden, a térségben igényelt képzési irányban képes megfelelő vagy elfogadható szinten szolgáltatni. A hazai szakképzési rendszer törvényi előírások alapján történő átalakulása, modellváltása ugyanakkor több problémát is felvet. A foglalkoztatók igényének a jelenlegi képzésekkel számolva (különösen a ruhaipar, kereskedelem, vendéglátás, gépjárműszerelés esetében) jobban megfelel a gyakorlati képzésre nagyobb hangsúlyt fektető, a gazdasággal közvetlenebb kapcsolatokra támaszkodó szakmunkásképzés, mint a hagyományos szakközépiskolai képzés. A fentebb sorolt szakmacsoportok esetében azonban az elmúlt időszakban nőtt a

40


Helyzetértékelés


szakközépiskolai szintű szakképzés szerepe, illetve e képző intézmények képzési modellje kevésbé támaszkodik a termelő tevékenységet folytató gazdasági szereplőkkel való kapcsolatokra (elsősorban intézményi gyakorlóhelyeken, tanműhelyekben folyik az oktatás). E tényezők, továbbá a megnövekedett képzési idő ezekben szakmacsoportokban azt eredményezi, hogy egyrészt a foglalkoztatók számára nem biztosított a megfelelő mennyiségű és minőségű szakképzett munkaerő, másrészt a munkaerőpiacon kevésbé igényelt végzettségekkel nem képesek elhelyezkedni a végzettek. A jelentkezések és a szakképzettséggel rendelkező pályakezdő munkanélküliek száma alapján megállapítható, hogy a számítástechnikai-informatikai, közgazdasági-pénzügyi, kereskedelmi-vendéglátási, egészségügyi szakmacsoportos középfokú képzettségek igényeltek a munkaerőpiacon. Szintén kimondottan jó beiskolázási mutatók jellemzők a magas továbbtanulási arányt mutató gimnáziumi képzések esetében. Ezt támasztja alá az a tény is, mely szerint a térség érettségi utáni iskolarendszerű szakképzést végző nem önkormányzati fenntartású, tehát piaci igényeket kielégítő, egyre bővülő intézményrendszere is az informatika, pénzügy, idegenforgalom irányában képez elsősorban. A középfokú oktatásban a régióban kiemelkedő szerep jellemzi Szegedet. A régióközpont egyes gimnáziumai és speciális képzést nyújtó, regionális beiskolázású szakközépiskolái nemcsak a megyéből, hanem annál lényegesen távolabbi területekről is vonzanak tanulókat. Fontos regionális jelentőségű képzési szerepet tölt be még Békéscsaba és Kecskemét. Különösen az előbbit tekintve fontos, vonzó elem az iskolarendszerű érettségi utáni post-secondary képző intézmények számának és képzési kínálatának az elmúlt néhány évben bekövetkezett növekedése. Az említett nagyobb városok mellett a megyei középfokú képzésben kiemelkedő szerep hárul még Bajára (hatása a megyén kívül is számottevő), Kiskunfélegyházára, Kiskunhalasra, Hódmezővásárhelyre, Szentesre, Gyulára, Kalocsára. Makó, Csongrád, Békés, Szeghalom, Szarvas, Orosháza és Kiskőrös jelentősége elsősorban kistérségi, illetve azon enyhén túlnyúló. Közvetlen környezetének, illetve saját lakosainak ellátásában fontosak a fennmaradó települések középfokú oktatási intézményei. Ezek között is található azonban több olyan, amely speciális feladatvállalása révén távolabbról is vonz tanulókat. A nagyobb városok sokszínű, fejlett, széleskörű képzési kínálata magas szinten képes ellátni a kapcsolódó kisebb városok és községek felől érkező igényeket. A képzési kapacitás utóbbi időben megfigyelhető bővülése – tekintettel az elmúlt években a középfokot is elért tanulólétszám-csökkenésre –, a túl bő, szinte már megtölthetetlen és így pénzügyi szempontból racionálisan nehezen fenntartható intézményhálózat képét vetíti előre a Dél-Alföldön is. Már ma is megfigyelhető problémát jelent az egymáshoz közel fekvő települések párhuzamos képzési szerkezete, vagyis a megegyezésen alapuló munkamegosztás helyett a tanulók megszerzéséért folyó kizáró verseny erősödésének veszélye sejlik fel. A túl bő kapacitás párhuzamos képzések nélkül is a tanulókért folyó harc valószínűségét növeli, az intézmények mindenáron tanulóval történő feltöltése pedig már rövid idő alatt a színvonal csökkenését eredményezi.


41

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. Esti, levelező középfokú képzés a – a fentebb körzetenként részletezett – intézményrendszerre alapozva folyik. E képzéstípus szerepét a jövőben részben át fogják venni a munkaerő-piaci képzések. A jelenlegi igényeket a meglévő hálózat megfelelően képes ellátni. A jövőt tekintve e képzési típusnak elsősorban a magasabb iskolai végzettség megszerzését kell szolgálnia, vagyis a jelenleginél lényegesen kisebb kapacitással is alkalmas lesz a feladat ellátására. A speciális képzési igények kielégítésére a régióban rendelkezésre álló intézményrendszer már ma is alkalmas, illetve alkalmassá tehető. Egyes rászorultsági csoportok (pl. mozgássérültek) esetében azonban elsősorban az integrált oktatás feltételeinek javítása, megteremtése jelentené az igazi előrelépést. Munkaerő-piaci képzések

A munkaerő-piaci képzések iránt – jelenleg még – a legjelentősebb keresletet a megyei munkaügyi tanácsok által meghatározott, a megyei munkaügyi központokban előkészített, engedélyezett és ellenőrzött csoportos munkanélküli-átképzések jelentik. A térség két legnagyobb, legfontosabb munkaerőpiaci-képzést nyújtó intézményei a Békéscsabán és Kecskeméten működő regionális képző központok. Ezen intézmények a munkanélküliek átképzése mellett munkáltatói, illetve munkavállalói igények alapján is indítanak OKJ-s szakképzéseket. Az elmúlt időszakban az érettségizettek számára nyújtott képzések közül 50%-nál magasabb elhelyezkedési arány a szociális asszisztens, mérlegképes könyvelő, gépíró szövegszerkesztő, élelmiszeripari laboráns, európai üzleti asszisztens, igazgatási ügyintéző és vámügyintéző képzésekben volt. A békéscsabai regionális képző központ fekvése miatt a Csongrád megyei munkanélküliek képzését tekintve nagyobb feladat, szerep hárul az iskolarendszerű képzést is folytató önkormányzati fenntartású szakképző intézményekre (melyek egy részével szoros együttműködést alakított ki a BRMKK) és az érettségi utáni szakképzésben feladatokat vállaló piaci szereplőkre. A képzés, szakképzés, munkaerő-piaci képzés várható átalakulása, feladatai

Az ágazati foglalkoztatási szerkezet átalakulásával összhangban a pénzügy, informatika, igazgatás és egyes speciális szolgáltatások esetében jelentkezik a térségben érdemi munkaerő-piaci kereslet. Az oktatásban nem mennyiségi, hanem minőségi tanárhiányt eredményezhet egyes területeken a nyelvi képzés fejlesztése és az informatika oktatásának kibővítése. A pedagógus továbbképzési rendszer pedig folyamatos keresletet biztosít az e területen új ismereteket, magasabb végzettséget, keresett módszereket oktatni képes intézmények számára. A szakképzési rendszer modellváltása már jelenleg is, a közeli jövőben azonban még fokozottabb igényt támaszt az érettségi utáni szakképzés bővülésére. Ebben fontos szerepet vállalhat felsőoktatás az akkreditált félfelsőfokú képzés szervezésével. A régió egyes térségeire jellemző hátrányos munkanélküliségi helyzet kezelése elsősorban az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök, azon belül is kiemelten a munkanélküliek átképzése, továbbképzése révén lehetséges. A jelenleg munka nélkül lévőket – mint potenciális munkavállalókat – először ugyanis alkalmassá kell tenni a 42


Helyzetértékelés


modern piacgazdaságba történő bekapcsolódásra. Ehhez a szakmai ismereteken túl jelentős szemléletváltásra is szükség van. A gazdaság számára ma már a munkaerő áránál (ezzel nincs is baj a térségben) sokkal fontosabb a foglalkoztatottak szemlélete, felkészültsége. Ez az iskolarendszerű képzést nyújtó intézményekkel szemben támasztott komoly minőségi követelmények mellett az átképzés, továbbképzés fontosságára hívja fel a figyelmet. A munkanélküliek képzésével kapcsolatban talán a legfontosabb probléma, hogy a magas költségigény és az alacsony elhelyezkedési ráta miatt az alacsony képzettségű nem városi munkanélküliek képzésében évek óta nem történik lényeges előrelépés. A jövőre nézve talán biztató, hogy a képző központok szervezésében elindított több képzési program a kifejezetten alulképzett cigány férfiak, illetve nők közel egyéves időtartamú, felzárkóztatással egybekötött átképzését célozza. A pályakezdők és a fiatalabb korosztály képzése lényegében az iskolarendszerű szakképzés évek óta indokolt, szorgalmazott, mégis rendkívül lassú szerkezet- és szemléletváltását ellensúlyozza. A munkanélkülijeinek átképzésében, továbbképzésében véleményünk szerint – figyelembe véve a települések fekvését, közlekedési adottságait, a munkanélküliek képzettségi színvonalát – csupán azon csoportos intenzív képzési programok tűnnek eredményesnek, amelyek lehetőséget teremtenek az alapképzettség hiányosságainak pótlására, amelyek a körzetekben kihelyezetten folynak (különösen fontos ez az alacsonyan képzettek felzárkóztató jellegű képzésében), és amelyek elsősorban a helyi gazdasági erőforrásra, helyi szakemberekre alapoznak. A középfokú szakképzésben kívánatos modell- és szemléletváltás a szakképző intézmények jelenleginél jelentősen szélesebb körét teheti alkalmassá e feladatok ellátására, felvállalására is. Feltehetően – tekintettel az oktatási intézmények önkormányzati finanszírozásának gyakorlatára – az intézmények és az ott dolgozók saját érdeke is ezt diktálja. A munkanélküliek átképzése mellett az elmúlt években már megjelentek az egyéb munkaerő-piaci képzések, tanfolyamok, tréningek is. E programok vagy munkáltatók által kezdeményezettek (dolgozóik számára), vagy a munkavállalók egyéni célok szerinti továbbképzését végzik, vagyis tandíjasok (ezt fizetheti a munkavállaló és a munkaadó is). E képzési forma intézményrendszere lényegesen szűkebb az átképzést szolgálóknál, ugyanis a középfokú szakképző intézmények – tekintettel az iskolarendszerű képzéstől részben eltérő szakemberigényre és a szükséges marketing-tevékenységre – még nem fordultak e piaci szegmens felé. A legfontosabb szereplők jelenleg itt is a regionális képző központok, melyek kihelyezett képzései között egyre nagyobb arányban jelennek meg a nem munkanélküliek képzései. Tekintettel a Dél-Alföld munkanélküliséggel kapcsolatos helyzetére, az átképzés jelenlegi és kívánt szerepére, továbbá a munkanélküliek, különösen a tartós munkanélküliek képzettségi szintjére, ezen intézmények legfontosabb feladata napjainkban a munkanélküliek, kiemelten a tartós munkanélküliek továbbképzése.


43

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. FELSŐOKTATÁS, TUDOMÁNYOS KUTATÁS ÉS KUTATÁS-FEJLESZTÉS Felsőoktatás

A honi felsőoktatási intézmények történelmileg kialakult területi szerkezetét a főváros meghatározó szerepe jellemzi, kiegészülve a nagyobb vidéki egyetemi városokkal, valamint a budapesti és vidéki főiskolai hálózattal. A kilencvenes évek második felében ugyanis az egyetemi-főiskolai hallgatók több mint harmada, a nappali tagozatosoknak pedig mintegy 40%-a a budapesti intézményekben gyarapíthatta tudását. Az egyetemista és főiskolás fiataloknak azonban csak alig több, mint ötöde rendelkezett állandó fővárosi lakhellyel. Budapest vonzereje tehát egyértelmű, mivel lényegében minden második diák más településről érkezett tanulmányai folytatására a fővárosba. A dél-alföldi intézményeket látogató fiatalok aránya megközelíti a régió lakosságának számarányát. Továbbá e térségből származik (a szülők lakóhelye szerint) minden nyolcadik felsőoktatásban résztvevő magyar állampolgár, ami szintén csaknem eléri a régió lakosságarányát. Az oktatási intézmények régión belüli elhelyezkedését leginkább Szeged túlsúlya határozza meg, ahol is közel húszezer diák (a dél-alföldi hallgatók kétharmada) tanul. A második legnagyobb diákcentrumában, Kecskeméten a négyezret meghaladó a felsőoktatásban résztvevők száma. Békéscsaba, Szarvas, Baja és Hódmezővásárhely főiskoláit együttesen is alig látogatják többen, mint a kecskeméti intézményeket. A térség “középvárosai" (Gyula, Orosháza) első lépésként kihelyezett tagozatok létrehozásával igyekeznek bekapcsolódni a felsőoktatásai hálózatba, sőt Orosháza egy nemrég funkcióját vesztett honvédségi épületegyüttest szeretne főiskolai oktatóbázisként hasznosítani. A Dél-Alföld egyetemeinek és főiskoláinak szakirányai között kiemelkedő a főiskolai szintű pedagógus- és agrárképzés, továbbá az egészségügyi szakemberek (az orvostól a diplomás ápolóig terjedő) széles skálájú képzése. Ugyanakkor alig van még jelen a térségben közgazdaságtudomány, jóllehet a Körös Főiskola (Békéscsaba– Szarvas) és a JATE is tett már lépéseket a közgazdasági és pénzügyi szakemberek hiányának mérséklésére. Hasonló a probléma a műszaki diszciplínákat illetően is: a GATE-n és a már a JATE-hoz tartozó Élelmiszeripari Főiskolai karon, illetve a Gábor Dénes Főiskola térségi konzultációs központjain kívül más tanulási lehetőséget e tudományágban nem kínál a régió. A három dél-alföldi megyében lakó egyetemi-főiskolai hallgatók országos számarányuknak megfelelően folytatják tanulmányaikat a tudományegyetemeken, a mezőgazdasági-, az egészségügyi- és pedagógusképző főiskolákon azonban ennél nagyobb mértékben vannak jelen, míg a műszaki egyetemek, a műszaki- és közgazdasági főiskolák látogatottsága kisebb mérvű. Szeged város felsőoktatási vonzereje egyértelműen a régió megyéire irányul. Az egyetemi-főiskolai integráció (az ország más térségeihez hasonlóan) a Dél-Alföldön is számos megoldandó kérdést vetett fel: vajon a területi elvek, vagy a szakmai szempontok legyenek az elsődlegesek az intézmények szervezeti összevonásakor? Vajon hogyan tudják megőrizni az oktatás színvonalát az egyre több hallgatót befogadó egyetemek-főiskolák? Az intézmények székhelyének kijelölése nemegyszer a városok presztizsharcához vezet. A különböző profilú és tudományághoz tartozó

44


Helyzetértékelés


szegedi intézmények között lényegében már körvonalazódott a hosszú távú szorosabb együttműködés. A JATE integrálta a korábban a Kertészeti Egyetemhez tartozó Élelmiszeripari Főiskolát, és jól haladnak a tárgyalások e téren a tanárképző főiskolával és a SZOTE-vel is. A Körös Főiskola székhelyének eldöntése miatt folyik a küzdelem Szarvas és Békéscsaba között. Az agrárfőiskolák régión belüli integrációját nehezíti, hogy a térség nem rendelkezik agráregyetemmel, s így a területi érvek mellett egyre gyakrabban szakmai érvek is megfogalmazódnak. Továbbá a szakemberek egy részét aggasztja, hogy egy-egy integrált intézményen belül az agrárkarok súlya, érdekérvényesítő szerepe esetleg még tovább csökkenhet. A Körös Főiskolán belül azonban a DATE egykori szarvasi főiskolai kara minden bizonnyal megőrzi befolyását. A korábban szintén a DATE-hoz kapcsolódó hódmezővásárhelyi főiskola integrációjának kérdése még nem eldöntött. Baja a már most is jól funkcionáló két fakultásával továbbra is viszonylag kisebb hallgatói létszámával várhatóan önálló főiskola marad, noha a német nemzetiségi pedagógusképzés terén évek óta igen jó együttműködés alakult ki a pécsi egyetem és a bajai főiskola között. A kecskeméti integráció minden bizonnyal a város három különböző profilú főiskoláját fogja majd össze. Az intézményfejlesztés, az oktatás minőségének megőrzése a gyors ütemben bővülő, már-már nyugat-európai méreteket öltő “tömegesedés" közepette a magyar felsőoktatás legnagyobb kihívása. A dél-alföldi régióban a szegedi intézmények csaknem mindegyike túlzsúfolt, míg a többi város főiskolái többségében viszonylag kevésbé érződik a férőhelyhiány. Tudományos kutatás, kutatás-fejlesztés

A kutatás-fejlesztés még a felsőoktatásnál is nagyobb mértékben koncentrálódik a fővárosba. A kutatóintézetek (kutatóműhelyek) döntő többsége már a két világháború közötti években is az egyetemekhez vagy pedig a fővárosi székhelyű gyárakhoz kapcsolódott. Az ötvenes-hatvanas évek iparosításai és egyetemalapítási hulláma néhány intézménnyel bővítette ugyan a vidéki hálózatot, jelentős területi átrendeződés azonban nem következett be. Egy magyarországi méretű (népességű és gazdasági fejlettségű) állam esetében ugyanis szükségszerű, hogy a kutatás-fejlesztés bizonyos centrumokba vagy térségekbe összpontosuljon a szűk erőforrások hatékonyabb kihasználása érdekében. A koncentráció mértékéről azonban megoszlanak a szakmai és politikai vélemények. Jelenleg Magyarországon a Magyar Tudományos Akadémia intézményhálózatán és az egyetemek-főiskolák tanszékeihez kapcsolódó intézeteken kívül néhány tőkeerős, többnyire multinacionális nagyvállalat és különféle hazai és külföldi gazdasági szervezet is foglalkozik kutatás-fejlesztéssel. Az egyetemi városoknak (Szeged, Debrecen) köszönhetően a két alföldi régió viszonylag jelentős szerepet tölt be a kutatás-fejlesztés terén, a ráfordítási költségeknek azonban több mint kétharmadát Budapesten használják fel. A dél-alföldi intézetek mind a kutatók létszámát, mind pedig a kutatásra fordított összeget illetően az agrár-, a természettudományi és az orvosi kutatásokban töltenek be jelentős szerepet – a fővárost is magában foglaló és mindegyik tudományágban meghatározó közép-magyarországi régió után következnek. Az MTA térségbeli intézményeinek többsége Szegeden található. A nemzetközileg elismert Szegedi Biológiai Központ öt intézet munkáját (Biofizikai, Biokémiai, © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

45

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. Enzimológiai, Genetikai és Növénybiológiai) koordinálja. A város egyetemein és főiskoláján is további jelentős kutatói bázisok találhatók. A pécsi székhelyű Regionális Kutatások Központja Alföldi Intézetének a Dél-Alföldön két osztálya (egysége) működik: Kecskeméten és Békéscsabán (további csoportok tevékenykednek még az Alföldön Szolnokon és Debrecenben). Ez az intézményhálózat a régió gazdasági-társadalmi, településhálózati változásainak feltárásán túl részt vállal a térségfejlesztési feladatok megoldásában is. A térség kutatási szerkezetében kiemelkedő jelentőségű az agrárkutatás. A Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium felügyelete alá tartozó régióbeli intézetek részben országos feladatok megoldásában dolgoznak (Szarvason az Öntözési Kutató Intézet és a Haltenyésztési Kutató Intézet, Szegeden a Gabonatermesztési Kutató Kht.), részben pedig a Dél-Alföld sajátos termelési kultúráihoz kapcsolódnak. A kecskeméti Zöldségtermesztési Kutatóintézet Rt. és (a régión belüli és kívüli) szervezeti egységei (Makó, Szeged, Újmajor, Budapest), valamint az önállóvá vált kalocsai Fűszerpaprika Kutató-Fejlesztő elsősorban a fűszerpaprika, a paradicsom, a hagyma, a bab és a borsó termesztésében értek el nemzetközileg is elismert eredményeket. Az FVM kecskeméti Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének munkatársai az alföldi szőlő- és gyümölcstermesztés, valamint az alföldi és hegyvidéki borok minőségének javításán fáradoznak az országhatárokon is túlmutató eredményekkel. Az MTA Szegedi Biológiai Központja, a térség orvostudományi és agrárkutatóintézeteivel együtt igen jelentős szellemi erőforrást jelentenek a Dél-Alföld, sőt az ország számára. A géntechnológia terén (megfelelő hazai és EU-s erőforrások biztosítása esetén) a régió az európai élvonalba kerülhet. Az alap- és az alkalmazott kutatási eredmények pedig a Dél-Alföld gazdasági életét lendíthetnék fel. Szeged a természettudományi, az orvostudományi és az agrártudományi kutatásban még inkább erősíthetné országhatárokon túlmutató (Temesvár, Arad, Szabadka, Újvidék) vonzerejét. A kutatás és a gazdaság kapcsolatai

A hetvenes évektől a génsebészet és a sejtbiológia kutatási eredményeire alapozott technológiák (biotechnológia) az informatikához hasonlóan egyre inkább a tudományos és társadalmi érdeklődés középpontjába kerültek. Noha a biotechnológia tudományos eredményeit, főleg pedig annak gyakorlati alkalmazását a nyugat-európai országok többségében a környezetvédők gyanakvással fogadták, a mezőgazdaság versenyképességét nagy mértékben javították a biotechnológia eredményei, sőt a gyógyszerkutatást és a gyógyszergyártást is forradalmasították. Az innováció egyik központi kérdésévé vált tehát a kilencvenes években, hogy a biotechnológia milyen mértékben alkalmazható a gazdasági életben. Az EU-ban mintegy tíz évig tartó tárgyalás és számos egyeztetés után sikerült lezárni a vitás kérdéseket, s így minden érintett állam 2000. július 30-ig egységes irányelvek szerint rendezi a szabadalmi eljárásokat. A tilalmi listák jobbára csak a humán kísérletekre, illetve az e kísérletekhez kapcsolódó szabadalmi eljárásokra vonatkoznak. A dél-alföldi régió a magyarországi biotechnológiai kutatások legjelentősebb bázisának ad otthont. Az 1971-ben alapított Szegedi Biológiai Központ (SZBK) jelenleg mintegy

46


Helyzetértékelés


350 munkatársat, köztük több mint 200 kutatót foglalkoztat, akiknek döntő többsége legalább kandidátusi (PhD) fokozattal rendelkezik. Az SZBK nemzetközi megmérettetése a közelmúltban történt. Az Európai Molekuláris Biológiai Szervezet (EMBO) az intézet 46 kutatócsoportjából 16-ot kiválónak, világszínvonalúnak minősített. A tudományágak közül pedig a növénybiológia és fejlődésbiológia területén értek el világraszóló eredményeket. Külön kiemelte a jelentés a PhD-képzés, továbbá a Nemzetközi Továbbképző Tanfolyam (ITC) igen magas színvonalát. A honi biotechnológiai alapkutatások többségén napjainkban is az SZBK szakemberei dolgoznak, akik egyúttal a város egyetemein (JATE, SZOTE) is oktatnak, illetve az egyetemi oktatók jelentős része egyúttal kutatómunkát is végez a Biológiai Központ koordinálásában. Az alapkutatások eredményeit részben a gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont, részben pedig a többi hazai agrárkutató-intézet (Martonvásár, Szarvas, a szegedi gabonakutató, Pannon Agrártudományi Egyetem, Debreceni Agrártudományi Egyetem, Állatorvostudományi Egyetem) teszi alkalmassá a gyakorlati bevezetésre. A régió innovációs teljesítményét jelentősen növelhetné, ha az SZBK alapkutatásai eredményeiből minél többet hasznosítanának a dél-alföldi agrárkutató, orvostudományi és gyógyszerkutató intézetek. Szegednek (az SZBK-nak és a hozzákapcsolódó egyetemi kutatóintézeteknek) minden esélye megvan arra, hogy a kelet-közép-európai térség biotechnológiai központjává váljon, s nemcsak a régióval szomszédos országok (Románia, Jugoszlávia) kutatói, hanem az ún. visegrádi országok szakemberei számára is vonzerőt gyakoroljon. Az egyik legégetőbb kérdés az alap- és az alkalmazott kutatási programok finanszírozásának megoldásán túl, a tudományos eredmények gyakorlati átültetése, közvetlenül a termelésben történő hasznosulásának elősegítése. A régión belül tehát sikeresen megvalósítható az alapkutatástól a közvetlen mezőgazdasági árutermelésig tartó vertikum teljes kiépítése, illetve – a termelők visszajelzései alapján – a folyamat újbóli “elindítása", visszautalása az alapkutatásig. Hogy ez a “vertikum" minél hatékonyabban működjön, igen fontos a termelés résztvevőinek (gazdák, gazdasági társaságok alkalmazottai, szövetkezeti tagok) folyamatos továbbképzése, innovatív készségének emelése is. KULTÚRA, KÖZMŰVELŐDÉS

Egy-egy régió vagy kistérség kulturális életének fontosabb jellemzőit legfeljebb csak részben tárhatják fel a statisztikai számsorok. A népesség iskolai-szakmai végzettségén, az iskolán kívüli művelődési lehetőségek igénybevételén túl meghatározó szerepe van a nemzedékek során átörökített kulturális hagyományoknak is, ami a munka- és a hozzá kapcsolódó környezetkultúrán át egyebek mellett a népszokások megőrzését, az életmód alakítását is magában foglalja. Továbbá egyre fontosabbá válik, a térségre jellemző kulturális sajátosságok feltárása, az egyedi vonások erősítése és a kulturált életvitel feltételeinek megteremtése is. Az alapvető kulturális értékekhez való hozzáférhetőséget a régió minden lakosa számára biztosítani kell. A kulturális “fejlettség" terén nemcsak az egyes régiók között alakultak ki jelentős különbségek, hanem a régión belül a centrum és a periféria között is. Elegendő csupán a népesebb városokat (Szeged, Kecskemét, Gyula), illetve az országhatár menti


47

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. kistérségek (Sarkad, Mezőkovácsháza, Makó) falvainak lehetőségeit egymás mellé állítani. A Dél-Alföld mindhárom megyéjében megtalálható halmozottan hátrányos helyzetű falvakban és kisvárosokban az önkormányzatok számára évek óta szinte megoldhatatlan feladat az oktatási-művelődési intézmények fenntartásához szükséges anyagi erőforrások előteremtése. A kisebb (ezer-kétezer lakos körüli) települések óriási erőfeszítéseket tesznek, hogy az általános iskolai vagy legalább az alsó tagozatos oktatást helyben oldják meg. A művelődési ház, a könyvtár, az internet hozzáférhetőségét pedig a legkisebb és a leghátrányosabb helyzetben levő településeken is lehetővé kellene tenni. Rendkívül fontos az iskolán kívüli művelődési lehetőségek helybeli vagy közeli elérhetősége. A helyben élő, a helyi társadalomhoz kötődő értelmiség kultúraközvetítő szerepe is közismert, ezért a falvakban, a leszakadó térségekben letelepítésüket és tartós megmaradásukat akár állami források igénybevételével is biztosítani kell. A régió kulturális hagyományai

A dél-alföldi térség egyik jellegzetes, az országhatárokon túl is ismert kulturális öröksége a mezőváros, ami gazdálkodási és településszerkezeti, s egyúttal igen jelentős kulturális és életmódbeli hagyomány is. Az Erdei Ferenc által a harmincasnegyvenes években leírt “város és vidéke", a város és a tanyavilág közötti kapcsolatot az ezredfordulón már (az elmúlt évtizedek társadalmi-gazdasági változásai miatt) legfeljebb csak részleteiben lehet rekonstruálni. A városokat és községeket övező tanyavilág, a századunk közepétől alakult tanyaközségek azonban még napjainkban is a régió sajátos színfoltjai. A mezővárosi örökség része még a közélet iránti fogékonyság, az egészséges lokálpatriotizmus, amit számos városi közösség a mai napig megőrzött. Az épített környezet (más alföldi térségekhez hasonlóan) a középkor évszázadaiból alig őriz emlékeket. Csak néhány ma is álló templomrom, templomrészlet (VésztőMágor, Nagykopáncs, Szeged, Csomorkány, Kalocsa, Kecskemét) tanúskodik elődeinkről. A XVIII–XIX. századból azonban már számos műemlék épület, épületegyüttes formálja a jelenlegi város- és faluképet. Az egyházi épületek jelentős részét (Kalocsa, Kecskemét, Szeged, Baja, Gyula, Békéscsaba, Hódmezővásárhely) a barokk és még inkább a klasszicizmus formakincse jellemzi, míg a régió városainak műemléki lakó- és középületein a klasszicizmus mellett már a historizmus és a szecesszió is nyomot hagyott. Mindenekelőtt az 1879. évi árvíz után a századfordulóra újjáépített szegedi belváros tükrözi a békebeli évek hangulatát. A mezővárosok (Kecskemét, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Hódmezővásárhely, Szentes, Békéscsaba, Szarvas stb.) sajátos épületegyüttesei is többnyire az elmúlt másfél-két évszázadban, főleg pedig a századfordulótól alakultak ki. Az egykoron a Duna menti térségben igen jelentős kereskedelmi szerepet betöltő Baján, vagy az évszázadokig közigazgatási központként funkcionáló Gyulán is jellegzetes városkép fogadja az odalátogatót. A két világháború közötti időszak főleg Szeged belvárosán (Dóm tér környéke, Tisza-part) hagyott maradandó nyomot. A városok és nagyközségek, valamint a falvak inkább csak egy-két középülettel gazdagodtak ezekben az években. A háborús összeomlást követő rövidebb gazdasági fellendülésnek köszönhetően a délalföldi települések többségében is a "tömeges" kislakás-építési akciók eredményeképpen növekedett a beépített terület. A polgári igényekhez alkalmazkadó kertvárosi (tisztviselőtelepi), valamint a szerényebb kivitelezésű FAKSZ-os és ONCSA48


Helyzetértékelés


telepi házak többnyire jól illeszkedtek a korábbi város- és faluképhez. Az 1850 és 1950 közötti évszázad a magyar tanyarendszer "aranykora". Ezekben az évtizedekben emelték tulajdonosaik a dél-alföldi települések többségében a tájra jellemző külterületi lakó- és gazdasági épületeket. Az 1945 utáni közel fél évszázadot leginkább az ellentmondás jellemzi az épített környezet terén. Egyrészt, főleg a hatvanas-hetvenes években indított lakásépítési akciók eredményeképpen városi és falusi családok tízezreinek valósult meg régi álma, az új saját otthon, másrészt pedig a településképbe nem illő házak, épülettömbök tették jellegtelenné a településrészeket. A takarékosság, az uniformizáltság hozta létre az alföldi városképbe nem illő, nemegyszer 8–10 emeletes tömbből álló lakótelepeket, amelyeknek városképi megújítása mellett mára műszaki felújításuk is elengedhetetlenné vált. A városok külső részeit és a községek régi és új utcáit az úgynevezett kockaházak uralták. A nyolcvanas évek közepétől-végétől pedig már a lehető legnagyobb változatosság tapasztalható az újonnan emelt épületek "stílusát", kivitelezését illetően. A tájra-térségre jellemző megújított építészeti hagyományok éppúgy megjelentek, mint a tájidegen mintákat utánzó épületek. Az épített környezet védelme tehát az infrastrukturális fejlesztésen kívül a jelenlegi épület- és lakásállomány megóvását és a tájra, térségre jellemző építészeti hagyományok megújítását is jelenti. A dél-alföldi sajátosságoknak e téren is tükröződniük kell. A nemzeti kulturális értékek védelme és megismertetése a szomszédos népekkel és más európai országok polgáraival az egyik legfontosabb kulturális misszió ma is. Ugyancsak kiemelkedő feladat a másfél-két évszázados múltra visszatekintő kertészeti kultúra és annak átörökítése az utódokra. A régióban élők és elődeik között Kárpátmedence-szerte ismert dohány-, szőlő-, gyümölcskertészek voltak, az utóbbi évtizedekben pedig a fóliás zöldségtermesztésben értek el az országhatáron túlmutató eredményeket. Sajátos színfoltot jelentenek a régióban a magyarsághoz tartozó néprajzi csoportok (Szeged környéke, Hódmezővásárhely és vidéke, Kiskunság, Csongrád és környéke stb.) és a napjainkra már csaknem asszimilálódott nemzetiségi közösségek, akik nyelvváltásuk ellenére is sok mindent megőriztek múltjukból. Békéscsaba a hazai szlovák, Gyula a román, Baja pedig a német kisebbség egyik kulturális központja. Mindegyik városban az egyre gyarapodó intézményhálózat (általános és középiskola, főiskolai tanárképzés, könyvtár, közgyűjtemények) szolgálja az identitás, a nemzetiségi kötődés fennmaradását. Az említett népcsoportokon kívül szerbek és bunyevácok is élnek a régió néhány településén. Jelentősebb etnikai-néprajzi csoport még a térségben a cigányság, akiknek egy része már magyarnak érzi-vallja magát. Sajátos zenei kultúrájuk ápolása többnyire megoldódott. Szociális problémáik kezelése, társadalmi integrációjuk segítése jelenti napjainkban a legnagyobb kihívást. Számos, a magyar művelődéstörténethez kötődő emlék található a régióban. Katona József neve elválaszthatatlan Kecskeméttől vagy Kiskőrös Petőfiétől. Erkel Ferenc gyulai kapcsolatai ugyanúgy közismertek, mint Tessedik Sámuel, a hazai gazdászképzés megteremtőjének szarvasi évtizedei. Szeged a múlt század végétől a főváros mellett Pozsonnyal, Nagyváraddal és Kolozsvárral együtt a Kárpát-medence egyik kulturális központjává vált. Dugonics, Mikszáth, Móra és Tömörkény, vagy a két


49

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. világháború közötti évtizedekben Radnóti, Sík Sándor és nem utolsó sorban SzentGyörgyi Albert neve fémjelzi nemzeti kultúránk régióbeli nagyjait. Németh László vásárhelyi évei, Tornyai János képei, Kner Imre könyvműhelye szintén e térségben gyökeredzik. Ópusztaszert pedig éppen a millecentenáriumi megemlékezés tette évtizedek után újból ismertté és látogatottá. A régió más műemlékei, műemlékegyüttesei és közgyűjteményei (könyvtárai, múzeumai, képtárai) is közérdeklődésre tarthatnak számot. A napi-, hetilapok (Békés Megyei Hírlap, Békés Megyei Nap, Petőfi Népe, Délvilág, Délmagyarország, Délkelet stb.), a folyóiratok (Forrás, Tiszatáj) és más időszaki kiadványok (Alföldi Tanulmányok, múzeumi évkönyvek), valamint a könyvkiadás (Tevan Kiadó, Kecskeméti Lapok Kft, Lakitelek Alapítvány Antológia Kiadója) egyebek mellett éppen a tágabb térség sajátosságainak bemutatását tűzték ki célul. A folyóiratok és kiadványok megjelenése sajnos az elmúlt években nem egyszer anyagi okok miatt átmenetileg szünetelt. Nemzetközileg elismert a régióbeli zenei és a színházi élet is. 1931 óta Szeged neve a szabadtéri játékokkal összeforrt, míg Gyulát a nyári várszínházi bemutatók tették fürdői mellett vonzóvá. Kecskemét és Békés-Tarhos hírét pedig a Kodály-hagyomány ápolása, az ének- és zeneoktatás módszertanának továbbfejlesztése terén elért kiváló eredményei öregbítik a nagyvilágban. ÖNTEVÉKENY TÁRSADALMI SZERVEZETEK

Magyarországon az öntevékeny társadalmi szervezetek terjedése újszerű folyamat, amely az 1980-as évek legvégétől kibontakozó társadalmi-gazdasági-politikai változások egyik velejárója. A civil szervezetek létrejöttekor és terjedésekor valójában olyan társadalmi-politikai innovációs folyamat előtt állunk, amely egyrészt az egyén korábbi elszigeteltségének megszűnését, végső soron az egyén társadalmi részvételének elősegítését, a polgárosodást, s ezáltal a gazdasági-társadalmi változást eredményezi21. Az öntevékeny társadalmi szervezetek (egyesületek, alapítványok) alakulása szinte lavinaszerű folyamatként indult az egész országban az 1980-as évek legvégétől. 1970ben 8886, 1982-ben pedig 6570 egyesületet számláltak Magyarországon. 1989 végén már újra 8 ezer fölé emelkedett a nyilvántartásba vett öntevékeny csoportok száma, mely 1991 végén több mint kétszeresére, 1992 végén meghaladta a 20 ezrez, 1996 elejére pedig 27685-re emelkedett. Hasonló fejlődési tendencia következett be az alapítványok világában is, bár ez a szektor több szempontból is különbözik az egyesületektől. 1989 végén 400, két év múlva 6182, 1992 végén 9703 alapítványt tartottak nyilván. E tendencia a későbbiekben is folytatódott: 1994 végéig Magyarországon 26107 egyesületet és 14216 alapítványt (összesen tehát 40323 szervezetet) tartottak nyilván, 1996/97 fordulójáig pedig mintegy 40000 egyesületet és közel 18 ezer alapítványt jegyeztettek be a bíróságokon. A három dél-alföldi megyében 1989 végéig összesen 1131 (Bács-Kiskun megyében 534, Békésben 308, Csongrádban 259) egyesületet jegyeztettek be, melyek több mint kétharmada már az egyesületi törvény megszületése előtt, tehát az “államszocialista”

21

A folyamat értékelését az adatgyűjtés nehézségei, illetve a jelenség jellegzetességei is korlátozzák.

50


Helyzetértékelés


időszakban is létezett. Jellemző, hogy a szervezetek több mint fele sportegyesület volt. A horgász- és vadásztársaságok száma csaknem azonos volt az önkéntes tűzoltóegyesületekével, s igen kevés olyan szervezetet találtunk, amelyek az érdekvédelemmel kapcsolatosak (városvédő, környezetvédő csoportok, stb.). A bejegyzések 1989 közepétől vettek nagyobb lendületet. A szervezetalapítási láz az országos trendnek megfelelően tovább tartott, s 1992 végére már 2649 öntevékeny, társas nonprofit szervezet volt a régióban, azaz két esztendő alatt a bejegyzett egyesületek száma megkétszereződött a három dél-alföldi megyében. A szervezetek bejegyzésének számos sajátossága volt ebben az időszakban. Az nyilvánvaló, hogy kezdetben a már korábban is működő civil szervezetek bejelentésére (illetve átjelentésére) került sor, 1989 második felétől azonban előbb a különböző ifjúsági szervezetek, majd a szakszervezetek, munkástanácsok bejegyzése vált jellemzővé. 1990-ben vette kezdetét az olvasóköri mozgalom újjászületése, mely elsősorban Hódmezővásárhelyen lett ismét jelentős. Szintén ebben az évben jelentek meg az első nagycsaládosokat tömörítő csoportok, s főleg 1991-től bontakozott ki a gazdakörök szervezése, melynek eredményeként 1993 elejére több mint 70 gazdakör, biokertészettel foglalkozó csoport, illetve valamilyen agrártermék (pl. hagyma, zöldség, őszibarack) termesztésével kapcsolatos, részben érdekvédelemmel is foglalkozó helyi szervezet alakult. Ezek a szervezetek több esetben országos jellegűek is voltak. BácsKiskunban és Békésben a nemzeti és etnikai kisebbségek (németek, szlovákok, szerbek, bunyevácok, románok, cigányok) öntevékeny szervezetei is nagyobb számban jelentek meg. Az egyesületalapítás az 1990-es évek közepén is tovább folytatódott. Bács-Kiskunban általában évi 150–160, Békésben 200–210, Csongrádban évenként 200–250 bejegyzési kérelemmel számolhatunk, így a régióban a társas nonprofit szervezetek (egyesület, kör, klub, stb.) száma napjainkban eléri a 4820-at. Ezzel az értékkel a DélAlföld a közép-magyarországi (1995-ban 15169 szervezet) és az észak-alföldi (1995 végén 5047 nonprofit szervezet) régió mögött foglal helyet: a három dél-alföldi megye településein működik az ország társas nonprofit szervezeteinek 11,2%-a. A régióban a jelzett időszakban az egyesületekhez hasonlóan az alapítványi világban is robbanásszerű változások következtek be. 1987-től 1991 végéig összesen 659 (Bács-Kiskunban 243, Békésben 199, Csongrád megyében 253) alapítvány jött létre. Ezt követően évente mintegy 100–150 új szervezet bejegyzésével számolhatunk, melynek következtében 1995 végén már több mint 1600, napjainkban pedig mintegy 2000 helyi alapítvány tevékenykedik a régióban. Az alapítványok tevékenységi csoportok szerinti besorolását áttekintve megállapítható, hogy ezek a társadalmi szervezetek elsősorban az oktatás, a szociális ellátás és az egészségügy területén jöttek létre, jelezvén, hogy ezeken a területeken itt is komoly gondok vannak, azaz a kormányzati szféra nem tud kellő figyelmet fordítani ezekre a kérdésekre. Jellemző, hogy igen sok középiskolai, általános iskolai, zeneiskolai, óvodai alapítványt hoztak létre a három megye településein (ez egyébként országosan is jellemző törekvés) az intézmények társadalmi környezétében tevékenykedő magánszemélyek. Sok esetben maguk a pedagógusok, azzal a céllal, hogy az oktatási, nevelési tárgyi és személyi feltételeket jobbá tegyék. A nagyobb városokban megjelentek a kórházak, kórházi osztályok köré szerveződő alapítványok is.


51

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. Az egyesületek, alapítványok időbeli és térbeli megoszlására a Dél-Alföldön is az úgynevezett hierarchikus diffúzió a jellemző. 1989 előtt Bács-Kiskun megyében 107, Békésben 60, Csongrád megyében 61 csoportos településen működött valamilyen egyesület (a három megye 35 közigazgatásilag önálló, vagy egyéb, csoportos településén viszont nem volt társas nonprofit szervezet). A legtöbb Kecskeméten (97), Szegeden (88) Békéscsabán (45), Baján (42), Gyulán (21), Hódmezővásárhelyen (20), Orosházán (19), Kiskunhalason (19), Kiskunfélegyházán (17), Szentesen (16), Kalocsán (16), Kiskőrösön (16) és Csongrádon (12). A további településeken 1–9 egyesület tevékenykedett, általában sport-, tűzoltó-, illetve horgászegyesület, vagy vadásztársulat. Az alapítványi világ térbeli elterjedése az egyesületekhez képest az induláskor jóval koncentráltabb képet mutatott. 1991 végéig mindössze 106 olyan települése volt a DélAlföldnek (a települések 40%-a), ahol alapítványt jegyeztek be. Szeged (158 alapítvány), Kecskemét (85), Békéscsaba (70), Hódmezővásárhely (41), Gyula (37), Baja (25) és Oroszháza (21) viszont már ekkor is kiemelkedett a települések mezőnyéből, melyekre – Kiskunhalas, Kalocsa, Kiskunfélegyháza, Szarvas, Békés, Szentes kivételével – a 10 alatti, de zömmel az 1–3 alapítvány léte volt a jellemző. Az évtized közepére, illetve második felére a civil szervezetek területi elhelyezkedésében számottevő változások következtek. Az egyesületek településenkénti elterjedésére jellemző, hogy magasan kiemelkedik Szeged mintegy 670 egyesületével. Ez az érték a regionális központok mezőnyében is jelentős, jelenlegi becsléseink alapján felülmúlja Debrecen vagy Miskolc mutatóit. Kecskemét 410, Békéscsaba 292, Hódmezővásárhely 165, Gyula 162, Baja 131, Orosháza 115 egyesületet fogad be. Ezek a mutatók nyilvánvalóan összefüggésben vannak az említett városok településhálózatban betöltött szerepével, népességszámával is, hisz az egyesületi élet egyik fontos jellemzője, hogy igen sok szerveződés megyei illetékességi területtel, szerveződési igénnyel jön létre. Több város (Szentes, Makó, Szarvas, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Gyomaendrőd, Békés, Csongrád, Kiskőrös) magasabb értéke jelzi az egyesületi élet korábbi hagyományait, illetve e centrumok térségi szerepkörét. Negyven további településre a 11–47 közötti mutató jellemző. Közülük kiemelkedik nyolc város (Szeghalom, Sarkad, Mezőberény, Lajosmizse, Mezőkovácsháza, Mórahalom, Jánoshalma, Mezőkovácsháza) 20 fölötti mutatóval. E csoportban olyan kisebb települések is találhatók, ahol az egyesületek száma igen aktív helyi társadalomra utal (Császártöltés, Dunavecse, Izsák, Kerekegyháza, Szabadszállás, Tiszakécske, Tiszaalpár, Kondoros, Tótkomlós, Vésztő, Ásotthalom, Deszk, Földeák, Zsombó, Mártély, Fábiánsebestyén, Pusztamérges). Az alapítványok települési megoszlásáról csaknem ugyanez mondható el, de az alacsonyabb számok jelzik ezen szervezetek sajátosságait, s azt is, hogy a szektor az 1990-es évek közepén még kialakulóban volt (azóta a helyzet annyiban változott, hogy a városokban az alapítványok száma jobban emelkedett, bár a néhány Csongrád megyei kisváros elmaradása a hasonló településkategória átlagától szembetűnő). Több jel arra utal, hogy a civil szervezetek az 1990-es évek második felében válaszút előtt állnak. Ezt részben a társadalmi problémák erőteljesebb jelentkezése (az állami szerepvállalás csökkenése), részben a gazdasági-jogi környezet változása (az 1997-es úgynevezett nonprofit törvény bevezetése, s az ebből következő intézményesülési kényszer) is jelzi. Minden bizonnyal a dél-alföldi régióban is számolni kell a nonprofit 52


Helyzetértékelés


szervezetek alakulási ütemének mérséklődésével, illetve a bejegyzett szervezetek egy részének megszűnésével. Ez különösen a kisebb településeken fékezheti le a civil társadalom regenerálódását. Már ma is jól érzékelhető a nagyobb centrumokban lévő civil szervezetek intézményi és anyagi előnyeinek érvényesülése, mely például a pályázati lehetőségek kihasználásánál is megmutatkozik. Ha ez a tendencia erősödik, akkor ismét több település civil szervezet nélkül maradhat, s az 1990-es évek elejéhez hasonló térbeli megoszlással számolhatunk. Amennyiben viszont a települések helyi társadalmában nem csak az oktatási, a kulturális, az egészségügyi és a szociális szférához kötődő önszerveződés lesz a meghatározó, akkor megszilárdulnak a helyi öntevékeny szervezetek, s bár számszerű gyarapodásuk minden bizonnyal mérséklődik, fontos tényezői lesznek a településpolitikának és a területfejlesztésnek is. Ezt az is jelzi, hogy egyre több civil szervezet vállal a helyi képviselő-testületelben politikai-közéleti szerepet a Dél-Alföldön.


53

A DÉL-ALFÖLD GAZDASÁGA A GAZDASÁG ÉS A GAZDASÁGI SZERVEZETEK ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

Egy régió fejlettségének talán legfontosabb mércéje a folyamatosan megújuló, külpiacokon is versenyképes gazdasági bázis. Ennek szervezeti kereteit az egyéni és társas vállalkozások jelentik. A Dél-Alföld ebből a szempontból kissé lemaradt az országos átlagtól: 1997-ben 32,6 ezer társas és 83,6 ezer egyéni vállalkozást tartottak nyilván, ami az országosnak 10, illetve 13%-át adta. Ez az arány alatta maradt a népesség súlyának és más mutatóknak is. A társas vállalkozások számának bővülése különösen 1992-ben és 1993-ban volt kiemelkedő, ekkor az országos átlagnál is gyorsabb ütemben jöttek létre az új szervezetek. Az ezt követő években már lassúbb növekedést regisztráltak, ami elmaradt az országos mértéktől. Az egyéni vállalkozások körében jóval mérsékeltebb dinamizmus figyelhető meg, 1996-ban és 1997-ben pedig – az országos tendenciához hasonlóan – csökkent e vállalkozások száma. Az utóbbi években a vállalkozások térbeli terjedése is nyomon követhető. A megerősödő vállalkozások eleinte saját településükön nyitnak új telepet, ezután – a tapasztalatok szerint – a megyeszékhelyen vagy más közeli nagyvárosban igyekeznek új üzemet, boltot, irodát létesíteni. Több vállalkozásnak Budapesten is van kirendeltsége, irodája. A “betelepülő" vállalkozások jelentős része a szomszédos megyékből érkezik, ugyanakkor számtalan budapesti vállalkozás működtet a régióban telephelyet. Ezek többnyire kereskedelemmel, szállítással, szolgáltatásokkal foglalkoznak, a határmenti térségben használják ki a nemzetközi kapcsolatok nyújtotta lehetőségeket. A régióban az országoshoz képest jelentős eltérés mutatkozik a vállalkozások gazdálkodási forma szerinti összetételét illetően. 1991-ben a régióban a vállalkozások 13%-a volt társas, míg ez az arány országosan 17% volt. Az évek folyamán fokozatosan nőtt a regisztrált társas vállalkozások hányada, 1997-ben a régió vállalkozásainak 28, míg országosan 34%-a volt társasként nyilvántartva. Ez az elmaradás nem kedvező a térség számára, hiszen a rugalmas, a külpiacokon is helytálló, vagy itthon beszállítói szerepre alkalmas, fejlődésre, innovációra, nagyobb teljesítményre is képes vállalkozások döntően a nagyobb tőkeerejű társas vállalkozások köréből kerülnek ki. Ez a kedvezőtlen szerkezet visszavezethető a régió ágazati sajátosságaira, többek között az agrárgazdaság dominanciájára, ahol a nagyobb méretű vállalkozások mellett igen jelentős az egyéni gazdák aránya. Az egyéni vállalkozások a többi ágazatban is nagyobb súlyt képviselnek, mint országosan. A vállalkozások méretstruktúrájában nem figyelhető meg számottevő eltérés az országoshoz képest. A régióban is a mikro- (tíz főnél kisebb) vállalkozások képviselnek döntő hányadot, a társas vállalkozások kb. 90%-a, az egyéniek majdnem mindegyike ebbe a csoportba tartozik. Ugyanakkor a Dél-Alföldön több olyan vállalkozás található, amely nagy létszámmal dolgozik. Ezek főleg az agrárgazdaságban, az élelmiszeriparban, a könnyűiparban tevékenykednek, a régi szövetkezetek, gyárak, nagyvállalatok átalakulása után maradtak fenn, és továbbra is többszáz munkahelyet biztosítanak a térség munkavállalói számára.


A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. A régió vállalkozásainak ágazati szerkezetében tükröződnek a természeti, társadalmi adottságok, a termelési hagyományok, a korábbi ágazati struktúra hagyatékai. A vállalkozások közel egyharmada kereskedelemmel, javítással foglalkozik, körükben igen magas a kis létszámúak aránya. Számos vállalkozás ingatlanügyeket, gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatást végez, ezek súlya viszont a régióban elmarad az országostól. A vállalkozások 12%-a sorolható az iparba, ez nagyjából megfelel az országos aránynak. Ebből viszont – a Dél-Alföld adottságaihoz igazodva – kiemelkedik az élelmiszeripar, e vállalkozások teszik ki az egész országban működőknek közel egyötödét. Közöttük már több közép- és nagyvállalkozás is található, vannak külpiacokon is helytálló, világhírű termékeket előállító cégek is. Az ipari vállalkozások közül a textíliákat, ruházati és bőrtermékeket gyártókat lehet még kiemelni, melyek az átlagosnál nagyobb részarányt képviselnek a régió gazdasági szerkezetében. Külön kell foglalkozni az agrárgazdaság vállalkozásaival. Ezek a régióban 9%-ot képviselnek, az országos átlag viszont csak 5%. Az összes ilyen jellegű vállalkozás több mint egyötöde ebben a régióban működik, ami megint a helyi sajátosságokra, hagyományokra utal. Ebben az ágazatban az átlagnál magasabb az egyéni vállalkozások aránya, a társas vállalkozások között ugyanakkor számos nagyobb létszámú is található. Több településen átalakultak, de lényegében megmaradtak a mezőgazdasági szövetkezetek, gazdaságok, amelyek továbbra is a fő foglalkoztatást nyújtják. A többi ágazat az említetteknél kisebb jelentőségű, az országos szerkezethez képest a bányászatban és a pénzügyi tevékenységek körében tapasztalható némi "lemaradás". Az előbbi természeti okokkal magyarázható, utóbbiban pedig Budapest kiemelkedő, központi szerepe és dominanciája játszik szerepet. A térség gazdasági átalakulása a foglalkoztatottsági szerkezet változásain keresztül is érzékelhető. A népszámlálások, illetve az 1996-os mikrocenzus adatai szerint folyamatosan és erőteljesen csökkent az agrárgazdaságban dolgozók száma és aránya, de mérséklődés mutatható ki a feldolgozóiparban, az építőiparban is. Ugyanakkor a tercier és kvaterner szektorok terjedése érzékelhető, egyre többen tevékenykednek a kereskedelem, a pénzügyi szolgáltatások, a közigazgatás, az oktatás, az egészségügyi szolgáltatások területén. Az országos tendencia a DélAlföldön is érvényesül. Eltérés az aktív keresők ágazati megoszlásában van: a régióban továbbra is jóval magasabb az agrárgazdaság aránya (16%), mint országosan (8%). A feldolgozóiparban az aktív keresők közel egynegyede tevékenykedik, jelentős létszámot jelent a kereskedelem, javítás ágazata is. Az aktív keresőkön belül a szállítás, posta és távközlés, az építőipar, az idegenforgalom, a pénzügyi szolgáltatások, az ingatlannal és gazdasági tevékenységekkel kapcsolatos szolgáltatások foglalkoztatottjainak aránya elmarad az országos átlagtól, míg a többi ágazatban lényegi különbség nem mutatkozik. A vállalkozások és az aktív keresők összetételéhez hasonló jellemzők követhetők nyomon a régió, illetve az ország teljesítményét mutató GDP alakulásában is. A délalföldi régió az ország bruttó hazai termékének 11%-át adta 1995-ben és 1996-ban egyaránt. A fajlagos mutató alapján a hét régió közül a negyedik helyen áll a Dél-Alföld, ennél gyengébb fejlettségi szintű a dél-dunántúli, az észak-magyarországi és az északalföldi régió volt.

56


Helyzetértékelés

Gazdaság

A régióra vonatkozó adatok trendje lassú süllyedést jelez, ami egyértelműen mutatja annak megkésettségét, a gazdaság növekedési pályára állásához való lassú csatlakozást. A vidéken megtermelt hozzáadott érték nagyjából hatoda keletkezett az érintett megyékben, a csökkenés itt kevésbé érzékelhető a két vizsgált időpontban. A megyék közül a fajlagos adatokat tekintve Csongrád emelkedik ki, s Békés áll a legkedvezőtlenebb helyen, az abszolút adatok szerint viszont Bács-Kiskun és Csongrád fej-fej mellett halad, míg Békés kissé leszakadva követi őket. Az ágazati szerkezeti becslés adatai szerint – melyek számszakilag bizonyosan nem pontosak, de trendek, eltérések láttatására alkalmasak – a Dél-Alföldön szembetűnő a mezőgazdaság magas súlya (még a relatíve fejlettebb Csongrád adatai is közel kétszeresen haladják meg az átlagot). A többi ágazatot tekintve a régió megyéi közül Bács-Kiskunban átlagosnál gyengébb az energiaszektor, a pénzügyi és gazdasági szolgáltatási ágazat és a személyi és közösségi szolgáltatások súlya. Békésben szinte hiányzik a bányászat, gyenge az energiaszektor, az építőipar, a kereskedelem, a szállítás-posta-távközlési ágazat, átlagosnál kisebb a jelentősége a pénzügyeknek és a gazdasági szolgáltatásoknak, illetve a személyi és gazdasági szolgáltatásoknak, de felülreprezentált a közigazgatási terület. Csongrádban feltűnő a kereskedelem alacsonyabb aránya, csekély a turisztikai ágazat szerepe, viszonylag kisméretű a pénzügyi és a közigazgatási terület, illetve vannak növekedési potenciálok a személyi és közösségi szolgáltatások területén is. A két év adatait összehasonlítva megfigyelhető a mezőgazdaság súlyának lassú csökkenése, bár mértéke elmarad az országos trendváltozástól. Sajnálatos viszont, hogy erőteljesen csökken az ipar szerepe, mely kifejezetten ellentétes az országos, de főként a vidéki folyamatokkal. Az építőipar Bács-Kiskunban teret vesztett, Békésben pozíciókat nyert, de a mozgások régiószinten kioltották egymást. Látványos a kereskedelem jelentőségének gyarapodása, mely együtt járt a turisztikai hozzáadott érték emelkedésével is. Kifejezetten hátrányosnak ítélhető a pénzügyi szektor súlyának lassú csökkenése, amit csak részben ellensúlyoz a gazdaságot segítő szolgáltatások súlyának ütemes gyarapodása. Az oktatás értékteremtése látványosan BácsKiskunban és Békésben növekedett, az egészségügyé ellenben Csongrádban. A személyi és közösségi szolgáltatások ágazat viszont mindhárom megyében kisebbnagyobb mértékben veszített jelentőségéből. A régióban 166 társaság volt az ÁPV Rt. portfoliójában 1998 elején, mintegy ötvenezer fős létszámmal, közel 65 milliárdos jegyzett tőkével és közel 90 milliárdos saját vagyonnal. Szám szerint a legtöbb társaságot Bács-Kiskunban regisztrálták, de mind a létszám, mind a tőke, mind a vagyon tekintetében Csongrád megye súlya a meghatározó. Az egy lakosra jutó saját vagyonban a régió átlagát csak Csongrád haladja meg jelentősen, de kevéssel még ő is elmarad a vidéki átlagtól (az országosnak pedig felét sem éri el). A 166 társaságból állami tulajdon már csak 52 cégnél volt jelen, ebből 21-nél még meg sem kezdődött a magánosítás, további 13-nál pedig csak a kisebbségi tulajdoni hányad kelt el. Az értékesítés arányai kissé elmaradnak az országos átlagtól, de az eltérés mértéke nem tekinthető jelentősnek. A teljes egészében eladott társaságok aránya a megyék közül Békésben az összállomány háromnegyedét közelíti, míg Bács-Kiskunban a kétharmadot sem éri el. A legaktívabb eladási hullámot 1993–95 közé datálhatjuk, de az 1997-es év is kiemelkedő volt.


57

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. Külföldi befektetői érdeklődés a korai években alig jelentkezett, nagyobb tulajdoni hányadhoz csak az energiaszektor privatizációja nyomán jutottak. A korai szakaszban mindhárom megyében a francia tőke szerzett jelentős pozíciókat, ezt a későbbiekben csak Csongrád esetében sikerült megtartani. Békésben a német és amerikai, BácsKiskunban az osztrák és amerikai tőke szerepe jelentős a privatizációs folyamatban. A megvásárolt társaságokban mind az ÁPV Rt., mind a külső befektetők tőkeemelési aktivitása szerény volt, az összes invesztíció nem érte el a 2,5 milliárdot az 1994–97 közötti időszakban. Az értékesítések nyomán nagyobb arányú tartós állami tulajdon csak Bács-Kiskun és Békés megyében maradt. Önkormányzati tulajdonlás inkább Csongrádot jellemzi, míg a dolgozói részarány itt a legalacsonyabb, bár országos viszonylatban átlagos. A külföldi befektetők Csongrádban egyharmados, Bács-Kiskunban egynegyedes, Békésben egyhatodos súllyal szerepelnek, ezt minden megyében meghaladja a hazai tulajdonlás mértéke. A privatizálható állami vagyontömeg Bács-Kiskun és Békés esetében jelentősebb arányú, de Csongrádban a legnagyobb értékű. A realizált bevételek 1994–98 között Csongrádban összpontosultak, a csúcsévet 1995-ben – az áramszolgáltatók magánkézbe adása révén – következett be. Bács-Kiskunban 1994 volt az értékesítések legeredményesebb éve, Békésben csak 1996 visszafogottabb magánosítása emelhető ki. A fizetési módok közül az “E-hitel konstrukció” elsősorban Bács-Kiskunban jelentkezett, ugyanakkor itt volt messze a legkisebb a készpénzes tranzakciók aránya. A kárpótlási jegy felhasználása csak Csongrádban alacsonyabb arányú, itt a készpénzes forma dominál. A saját vagyon ágazati megoszlása visszatükrözi a mezőgazdaság és az élelmiszeripar kiemelt jelentőségét a régió megyéiben, de jelentős arányú volt az ipari, kereskedelmi szervezetek súlya is, míg a szolgáltató egységek csak Bács-Kiskun és Békés megyében jelentek meg, viszonylag kis számban. A kínálat térben meglehetősen egyenlőtlenül oszlott meg, még az egyes megyéken belül is. A megyeszékhelyek – különösen Szeged – szerepe minden esetben kiemelkedő, kisebb csomópontok a gazdaságilag jelentős centrumokban alakultak ki. A régió települései közül összességében kéttucat településen jelentkezett privatizációs kínálat, és két kivételtől eltekintve a privatizációs szint mindenütt 75% feletti. Az önkormányzati vagyonjuttatásból a régió megyei önkormányzatai 1367 millió Ft-tal részesedtek, a vidék közel hetedével. A fajlagos támogatások esetében csak Békés megye került a vidék átlaga fölé, Csongrád közel egyharmadával elmaradt attól. A meghatározó készpénzes fizetési forma mellett a részletfizetés és a kárpótlási jegy juttatása is jelentős volt. A helyi önkormányzatoknak összesen 19357 millió Ft-ot fizettek ki, mely az összes teljesítések közel hatoda. A régiók között a fajlagos adatok alapján a Dél-Alföld az ötödik, a megyék közül csak Csongrád került be az első harmadba. A meghatározó fizetési forma a részvényjuttatás volt, mellette a készpénzes teljesítés jutott komolyabb szerephez. A fajlagos értékekben kiemelkednek a nagyobb városok: Szeged, Kecskemét, Békéscsaba, Baja, Szentes, Békés 30000 Ft feletti juttatással, de a kistelepülések esetében 3000 Ft alatti értékeket is szép számmal találhattunk. A helyi önkormányzatok egyéves bevételéhez viszonyított vagyonjuttatás jelentős, 12–19%-os többletforrást eredményezett (viszonylag kevesebbet Békésben és Bács-Kiskunban), ami komoly segítséget adott a pénzügyi megszorítások átmeneti enyhítésében.

58


Helyzetértékelés

Gazdaság

Az gazdasági térkapcsolatok elemzéshez, csak a “Magyarország Közép- és Nagyvállalatai 1998” című kiadványban feltüntetett kapcsolatok szolgáltatnak értékelhető információkat22. Összességében közel 800 kapcsolati elem volt kimutatható a gazdaság szereplői között, legnagyobb számban Bács-Kiskun megyében és Csongrádban, s viszonylag kisebb számban Békésben. Ennek közel 35%-án a három megyeszékhely osztozik, nagyjából a lakosságszámuknak megfelelő arányban. A második vonalba tartozó (15–30 kapcsolati elemet felmutató) városok köre korlátozott, Bács-Kiskunban négy (Baja, Kiskunhalas, Kiskőrös, Bácsalmás), Békésben egy (Szeghalom), Csongrádban kettő (Hódmezővásárhely és Szentes) került be ebbe a kategóriába. A harmadik vonalba tartozó (8–13 közötti kapcsolatszám) települések köre is csak kissé bővebb, Bács-Kiskunban hat (ebből három falu), Békésben hét (amiből szintén három a falu), Csongrádból pedig csak Üllés esik ide. A régió településeinek megközelítőleg harmada mutat valamilyen központi szerepkört a gazdaságban, megyénként szinte egyenletes megoszlásban. A kapcsolatok hatoda túlnyúlik a régió határain. Ezeket részben a megyeszékhelyek és a nagyobb gazdasági erővel rendelkező centrumok koncentrálják, részben a régióhatárhoz közelebb fekvő kisebb települések mutatják fel. A céltelepülések közül kiemelkedik Budapest, a környező megyék székhelyei, illetve a megyehatár menti települések. Közelíti a százat a régión belüli, de megyehatáron átnyúló kapcsolatok száma is. Ebben is a nagytelepülések a meghatározóak, mind kibocsátó, mind céltelepülésként. Mindösszesen tucatnyira tehető a jelzett külföldi kapcsolatok száma, melyek Szegeden, Kecskeméten, Hódmezővásárhelyen és Kiskőrösön mutathatók ki. A partnerek döntően a szomszédos országokból és Németországból származnak. A település-nagyságrendi kategóriákat tekintve a három megyeszékhely regionális szerepe egyértelmű, a százezres nagyvárosok országos kapcsolatrendszerrel is rendelkeznek. Szeged emellett saját megyéjén túl érzékelhető befolyást gyakorol a régió területének jó kétharmadára, s nem kizárólag a nagyobb városokra, de a kiscentrumokra, falvakra is. A középvárosok köre térségi és regionális irányító szerepet is betölt, s általános a régión kívülre nyúló befolyás is. Ugyanakkor formálódik egyfajta regionális gazdasági háló, mely alapvetően e két városi csoportot fogja össze, mintegy, összeszervezve a meghatározó gazdasági centrumokat. A kisvárosok és a falvak egy kisebb része megfogható térségi szerepkörrel rendelkezik, emellett esetlegesen a megyeszékhely, a főváros vagy más nagycentrum irányába is nyújt ki csápokat. Számos kisebb település esetében egy-két regisztrált kapcsolat mutatható ki, melyek rádiusza szinte kizárólag a kistérségük keretei között marad (vagy átnyúlik a közeli szomszédos térség egy-egy településére). ÉLELMISZERGAZDASÁG A régió agrárágazatának szerepe a nemzetgazdaságban

A Dél-Alföld mezőgazdasági jellege a többi régióénál erőteljesebb és meghatározóbb. Az ország mezőgazdasági GDP-jének mintegy negyedrészét állítják itt elő. E tekintetben az elmúlt tíz év alatt lényegi arányváltozás nem történt. Az 22

További korlátozást jelent, hogy csak a régióbeli székhellyel rendelkező, mintegy 2000 társaságot dolgoztuk fel (a 17000 céget tartalmazó adatbázisból), tehát a helyi gazdaság külső függésére jelenleg nem állnak rendelkezésre adatok. © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

59

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. élelmiszergazdaság dél-alföldi fő ágazatainak a súlya az országos termelésben mind a hús-, mind a gabonatermékek tekintetében csökkent. Ennek ellenére a régión belül a gabona-hús hegemónia összességében megmaradt, térségenként differenciált nagyságrendben. A hagyományos termékszerkezeti arányok azonban az élelmiszergazdaság fejlődésében gyorsulva változnak, főként a kisüzemi körben és a gyenge termőképességű talajviszonyok között. Jelenleg a régió agrártermelése a fontosabb szántóföldi növények országos termékmennyiségéből több mint egynegyedes aránnyal részesedik. 1997-ben a napraforgómag 30%-át, az őszi árpa és a lucernaszéna 28%át, a kukorica több mint 25%-át, a búza 24%-át, a cukorrépa 20%-át termelték meg a Dél-Alföld gazdaságaiban. A három megye közül kiemelkedő arányú Békés megye gabonatermelése. A szántóföldi növények átlagtermése évről évre meghaladta az országos átlagok szintjét. Kiemelkedő szerepe van a térségnek a zöldségtermelésben. Az összes zöldségfélék termésmennyiségének az utóbbi évtizedben közel 40%-a a Dél-Alföldről származott. Az uborka és a fejeskáposzta kivételével minden számottevő zöldségféle termésmennyisége az országos terméstömegnek több mint 30%-át tette ki. Nem ilyen nagy a térség részesedése a gyümölcstermelésből, de az őszibarack mintegy ötödrésze, a meggy és a szilva több mint egytizede ebből az országrészből került a fogyasztókhoz. A szőlőterület egyharmada található a három dél-alföldi megyében, s a bortermelésnek is közel 30%-a származik a Dél-Alföldről. Az állattenyésztés hanyatlása a régióban minden állatfaj tekintetében nagyobb súllyal ment végbe, mint országosan. Ennek ellenére az állattenyésztési főágazat itteni mérete még mindig jelentős. 1997-ben a szarvasmarha- és a tyúkállomány kereken 20%-a, a juhállomány negyedrésze, s a sertésállomány közel 30%-a volt itt található. Az ország állattenyésztésének fejlődésben megrekedt állapota végeredményben a DélAlföldre is jellemző. Az ágazati szerkezet éppen úgy, mint a nyers- és feldolgozott állapotú termékkibocsátás, összességében az országos arányokat tükrözi, de a dunántúli régiókhoz képest – főként a feldolgozott termékhányad tekintetében – lényegesen kedvezőtlenebb. Ebben tükröződik a termelői érdekeltség mellőzése az élelmiszergazdasági termékpályákon. Ez a jelenség az észak-alföldi és a dunántúli régiókhoz képest markáns hátrányokat mutat, és jelzi a dél-alföldi agrártermelők érdekérvényesítésének hátrányait az ország többi részéhez hasonlítva. Súlyos helyzet jött létre az integrált termékpályákon, amelyeknek korábbi természetes szálai szétszakadtak és a Dél-Alföldön termelt nyerstermékek igen nagy hányada feldolgozatlanul hagyja el régiót. Súlyosbítja az ebből származó hátrányokat a régión kívülről származó élelmiszerfogyasztási cikkek térhódítása az itteni kiskereskedelemben. Ez a szomszédos országokból ide áramló turizmus vásárlóerejét nem kis mértékben megcsapolja. A kedvezőtlen helyzet egyik összetevője a mezőgazdasági vállalkozások zömének szerény mérete. Összességében a termelési szerkezet alakulása és a termékpályákon keletkezett új érték előnytelen megosztása a térség agrárgazdaságának amúgy is igen alacsony felhalmozó képességét csökkenti. Az élelmiszergazdaságot sújtó hét válságcsokor (a 60


Helyzetértékelés

Gazdaság

tulajdoni-, a termelési-, a pénzügyi, a piaci, az intézményi, a települési, és a bizalmi válság) más régiókhoz képest élesebb konfliktusok keretében van jelen és okoz társadalompolitikai kríziseket (METÉSZ – Kiskőrös; búza – Battonya stb.) és taszítólag hat a tőkebevonási lehetőségek terén. Az élelmiszergazdaság adott helyzetét a természetföldrajzi adottságok egyáltalában nem indokolják. A térség természeti potenciálja nemcsak hazai, hanem EUviszonylatban is dinamikát indokol mind a hagyományos agrárstruktúrák, mind a vidékfejlesztő új diverzifikáció, mind pedig az EU-forrásokat vonzó környezetbarát fenntartható agrárfejlődés területén. Az erőteljes változékonysággal alakuló élelmiszerfogyasztói kereslet az EU-piacon szerencsésen illeszkedik a Dél-Alföld természetföldrajzi arculatához. Az északról és keletről ide áramló vízfolyások, a felszín alatti vízkészletek és a térség negyedrészének történelmi ártér-jellege az agrártér lakosságának diverzifikált foglalkoztatásához kedvező terepet kínál, akár a növénykultúrák sokszínűségét, akár a háziállatok és a vadállomány tarka fajstruktúráját, akár az édesvízi halászat méltatlanul mellőzött hagyományait tekintve. Egyrészt a talajtérkép tarkasága, másrészt az éghajlati feltételek – az eseti hátrányok ellenére is – kedvező feltételeket nyújtanak a hő- és napfényigényes kultúrák, a szőlő- és gyümölcsültetvények és általában a kézimunka-igényes termelési ágak fejlesztéséhez. A szélsőséges talajokon az erdősligetes foltok környezetjavító hatását nemcsak a mezőgazdaság élvezheti. Folyamatok, változási tendenciák az agrárágazatban

A dél-alföldi régió agrárgazdasága a történelmi változások hatását minden más régiónál erőteljesebben élte meg. A rövid virágzó korokat radikális visszaesések követték mind a humán erőforrások, mind az állat- és növényvilág, mind pedig a termelési eszközök tekintetében. Az Európai Unió gazdag országaiban jellemző és a Dél-Alföldön az ország minden részét messze meghaladóan elterjedt tanyás gazdálkodás döntő hányada napjainkra elveszett és jövője ellentétes nézetek fókuszába került. Az 1990-es évek e tekintetben számottevő javulást nem hoztak: a gazdaságot és a gazdálkodót tetemes időveszteség érte, a termeléssel való együttélés hagyományai nem éledhettek fel. Ennek bizonyítékai az üresen tátongó, omladozó istállók, nagyüzemi állattelepek és tárolóépületek, s nagyrészt a műszaki infrastruktúrák is. Rendkívül negatív és újkeletű jelenség a külterületek élet- és vagyonbiztonságának szánalmas állapota. E tendenciák következményei a folyamatos jelenlétet és ellenőrzést nem igénylő termelési ágak térhódítása a jó szántóföldeken. Ez nem társult a takarmányt hasznosító állatfajok térfoglalásával, sőt tíz év alatt az állattenyésztés jelentősen visszaesett, különösen a szarvasmarha-ágazatban, melyben az 1991. évi állománynak csupán 62%-a maradt meg. A sertésállomány – amely az évtized elején szintén jelentősen csökkent – a dekád végére csaknem kiheverte az állományveszteséget. A három megye juhállománya szenvedte el a legnagyobb létszámcsökkenést: 1991-től 1997-ig a felénél is kevesebbre esett vissza. A tyúkállomány éppen fordítva: az évtized végén alig kisebb az 1991. évinél. A takarmánytermelés és az állattenyésztés közötti mély belső disszonancia áttételes hatásaival rontotta az egész agrárágazat teljesítményét, az új érték növelését, a


61

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. termelői jövedelmeknek legalább a megóvását és általában az agrárlakosság "perspektíva-érzetét". A két fő ágazat (növénytermesztés, állattenyésztés) súlyos aránytalansága nyomán növekvő talajromlás bontakozott ki, és a termelők jövedelmi bázisát is gyengítette. A nyersanyaghiány, ami a termelői érdek hiányából és a mély piaci bizonytalanságból fakadóan hihetetlen méreteket öltött, a fejlődés mentális alapjait megrendítette, s egyben az élelmiszergazdaságon belül súlyos érdekellentéteket eredményezett. Mindez oly mértékben szűkítette a régión belüli agrárfejlesztés forrásait, ami az EU-támogatások igénybevételéhez szükséges saját rész előteremtését is majdhogynem lehetetlenné teszi. Ennek nyomán a fejlődéshez szükséges szellemi dinamika korlátozódott a homokvidékekre és a városkörnyéki gazdaságokra. Jelentős része szétbomlott az agrárintézményeknek, mind az üzemi rendszer, mind az érdekeltségi hálózatok, mind a pénzügyi és piaci környezet tekintetében. Kiemelkedő ellenáramlat az utolsó három évben indult meg, a termékpályás szövetkezetek éppen ebben a térségben vertek gyökeret, és a zöldség-, gyümölcs- és dísznövénykultúrák körében országos kisugárzású alcentrum jött létre a Magyar Termelők Értékesítő Szervezeteinek/Szövetkezeteinek Egyesülete (TÉSZE) képében. Ez az első, kifejezetten EU-konform önszerveződő marketing-intézmény országosan is, amely a piaci érdekérvényesítés lehetőségét csatolja a belső konfliktusokkal terhelt agrárérdekvédelmi intézményekhez. A magas fokon szervezett multinacionális élelmiszerkiskereskedelemmel szemben fokozottan kiszolgáltatott termelők növekvő hányada jutott a kiszolgáltatottságból alkupozícióba. A legkevésbé érzékelhető előrehaladás a növénytermesztés és állattenyésztés műszaki fejlesztése, korszerű technológiáinak megvalósítása terén észlelhető. A kiöregedett géppark pótlása, modernizálása, az állattenyésztés és a tárolóépületek korszerűsítése és bővítése a Dél-Alföld területén csak 1998 második felétől kezdett lendületet venni. A termelők nagy többsége számára előnyös új pénzügyi feltételek kedvező fogadtatásra találtak, de hatásuk távlatait még korai lenne megítélni. A negatív tendenciákkal szemben szerencsés állapotnak tekinthető az élelmiszergazdaság kultúrbázisainak a termelői háttér negatívumait elviselő és átvészelő aktivizálható állapota. A dél-alföldi oktató és kutató intézmények közel EUkonform szellemi bázist biztosítanak a korszerű agrárvilág regionális kifejlesztéséhez. Ez egy önszerveződő gazdasági intézményhálózat (pl. a TÉSZE) segítségével viszonylag rövid idő alatt lerakhatja az alapjait a Dél-Alföld új arcú élelmiszergazdaságának. Az EU-tagországok rurális térségein kibontakozó és népességmegtartásra koncentrált fejlődési irányzatokhoz szükséges katalizáló jelenségek meglehetős szórtságban fellelhetők és lassú megerősödésük megfigyelhető. A továbbjutáshoz azonban nélkülözhetetlen a mezőgazdaság versenyképességének újrafogalmazása. Nincs ugyanis jövőbe tekintő értelmezése az üzemi méretekhez kötött versenyképességnek, a kis- és nagy méret szembeállításának. Az üzemi, termelési "nagyméretűség" ugyanis a globalizált piacokon a ritkán lakott területekben gazdag és tőkében bővelkedő országok sajátja, s egyben előnye, s a parcellásodásnak, "nadrágszíjasodásnak" a torz privatizációból fakadó nehézségeit határozott kormányzati eszközökkel néhány év alatt fel lehet számolni. A tudás- és munkaintenzív termelés már jelen lévő kezdeményezéseit ugyancsak kormányzati, részben régiós szinten lehet elterjeszteni. Az elmúlt évtized

62


Helyzetértékelés

Gazdaság

ismétlődő gabona- és húskríziseit nem az előremutató kezdeményezésektől elvont központi forrásokkal lehet felszámolni. Térségi differenciák

A dél-alföldi régió sajátosságai – a korábban elemzett -– természetföldrajzi adottságaiban is megnyilvánulnak. Egészében véve a Nagyalföld feltöltéssel keletkezett süllyedékterület. A régió természetföldrajzi arculatát a folyóvízi üledékfelhalmozás határozza meg. A síksággá formálódott felszín talajképző kőzete a vastag homokos, agyagos, löszös üledékréteg. Mindezekből származóan a termőföldek változatossága a növénytermesztési szerkezet sokszínűségét alapozta meg. A térség nyugati felének középső részén homokos talajok uralkodnak, a délnyugati és délkeleti részeket a legkiválóbb termőképességű mezőségi talajok borítják (Bácskai löszös síkság, Békés-csanádi löszhát). A Dunamenti-síkságon, a Tisza völgyében és a Berettyó-Körösvidéken a nehezen munkálható, rosszul szellőző, kedvezőtlen vízháztartású, több helyen szikesedő réti és öntéstalajok a meghatározóak. Megemlíthetők még a szórt foltokban elhelyezkedő sérülékeny talajok (deflációveszély, talajdegradáció, savanyodás, szikesedés stb.). A térségi differenciák mind adott állapotukban, mind fejlődési dinamikájukban tovább tagolják a régió amúgy sem homogén agrár arculatát. Jól érzékelhető ez a termelési ágazatok kistérségenként erősen eltérő jellegében. Ez alapjában véve a természeti adottságokat és a termelés történeti hátterét tükrözi. Sajátságos módon a termelés számára legelőnyösebb természeti körülmények, a jó termőképességű talajok termékkibocsátása szembetűnően kisebb, mint pl. a homoktalajokon kifejlesztett komplex agrárgazdaságé. Az EU-csatlakozás ismert követelményei ezt az ellentmondást fokozzák, és tovább növelik a munkaigényes termelés előnyeit. A kedvező természeti adottságok egy-egy adott eleme sajnálatosan nem társul több, hasonlóan előnyös tényezővel. A legjobb talajokhoz nem kapcsolódik jó vízszerzési lehetőség, a kedvező legeltetési lehetőséghez nem társul megfelelő nagyságú és fajösszetételű állatállomány, a fejlett ültetvénykultúrák szervestrágya-ellátottságát nem lehet helyileg kielégíteni. A deflációveszélyes sávokhoz hiányzik a tudatos erdősávtelepítés. A munkaerőhiányos településeken az amúgy is szegényes jövedelmi viszonyokhoz alacsony területi jövedelmet nyújtó extenzív termelés társul. Az országhatár menti sávokban a gazdasági előnyök inkább a jugoszláviai, a hátrányok inkább a romániai határövezetben jelentkeznek. A mezőgazdaság számára a keleti határ bizonyos mértékű munkaerőforrást, a déli határ pedig értékesítési lehetőséget jelent. Érdemleges együttműködés mindkét határrészen lényegében a szándékok szintjéig jut el, esetenként a törvények sérelmével (feketemunka, csempészet). A keleti határrészen sajnálatosan érzékelhető a vízügyi együttműködés hézagossága, ennek károsító következményei a mezőgazdasági és halászati vízhasznosítás korlátait jelentik. A határmentiség – amely az EU-tagországokban a helyi gazdaság prosperitását jelenti – a Dél-Alföldön Szeged kivételével egyelőre inkább negatív agrárgazdasági hatású, nem kis mértékben növény- és állategészségügyi szempontból (tűzelhalás, sarka vírus, sertéspestis stb.). A régión belüli differenciálódás hagyományos terméktényezői az úgynevezett hungaricumok (fűszerpaprika, hagyma, kajszi, őszibarack, mangalica sertés, Pick-


63

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. szalámi, gyulai és csabai kolbász). A hungaricumok köre új típusú marketing szövetkezetek útján kezd tovább bővülni (medgyesegyházi dinnye, kiskunsági libamáj, homoki akácméz, szegedi, bajai halászlé, kiskunsági spárga, hajósi, pusztamérgesi, csongrádi tájborok stb.) A régió agrárpotenciáljának hasznosítása

A régió agrárpotenciáljának kiemelkedő figyelmet érdemlő tényezője az innovációs készség. Ez nem csupán a kutatás és a kutatási eredmények alkalmazása, hanem az innovációs lánc beépülése a kutatástól a fogyasztóig terjedő folyamatba. Az innováció befektetései az "új" gondolati megjelenésétől a gyakorlati hasznosulásig szakaszonként más-más megtérülési időtávot igényelnek. A termelési gyakorlat közegének fogadókészsége az elmúlt évtizedek tapasztalatai szerint az országos átlagnál lényegesen erőteljesebb. Közismert bizonyító példája ennek az úgynevezett “fólia-forradalom”, ami első szakaszában minden más térséget megelőzve a DélAlföldet hódította meg. A területhasználat eredményességét jellemző értékmutatók, az egyszeri és folyó ráfordítások eredményessége az agrárstatisztika hézagossága miatt bizonytalan ismereteket nyújtanak. Ez nem kis mértékben összefügg a megyék és a régió határait átlépő gazdasági-pénzügyi szervezetek tranzakcióival. Nem mutatható ki, hogy az agrárszektorban az előállított új értékből mekkora hányad marad az előállítás területén (a településen, a megyében, a régióban) és mekkora hagyja el azt. Ez részben összefügg a fekete-, illetve szürkegazdaság nem kis hányadának élelmiszergazdasági szerepével. Előnyösebb a helyzet az állami újraelosztás révén a régióba jutó pénzeszközök adatai esetében, illetve a régióban megvalósult beruházások és adózott értékek terén. Ennek térségi differenciálódása azonban csak részben ismerhető meg. Az akkumuláció áramlása túlnyomó részben a települések nagyságrendjét követi, a kisebbektől a nagyobb települések irányába. A területhasználat mérlege és ennek az élelmiszergazdaságban, illetve a tágabb agrárgazdaságban kialakult egyenlege a közismert Budapest-centrikusság folytán feltehetően minden nagyrégió, de az alföldi régiók esetében egész biztosan, negatív érték. Ez ugyanakkor a régión belül helyi pozitívumokat is magában foglal, amelyek különösen az ultraintenzív területhasznosítás körzeteiben jelentkeznek. Így pl. a zárthelyi agrártermelés a zöldség- és dísznövényszektorban, a kisállattartásban, a dísz- és hobbiállat-nevelésben túlnyomórészt pozitív végeredménnyel zárul, benne megtérül a nagy intenzitású munkaerő-használat és a jelentős beruházási költség. Hasonló, de jóval nagyobb gazdasági szerepe van a tenyészállat- és szaporítóanyagelőállításnak, ami az agrárágazat szürkeállományához kötődve a régió néhány településén, illetve kiskörzetében tölt be eredményességjavító, sőt katalizáló funkciót. A DÉL-ALFÖLD IPARA

A régió már a rendszerváltást megelőzően sem tartozott az iparilag egyoldalúan fejlesztett térségek közé, erre sem természeti adottságai, sem korábbi termelési hagyományai nem indították. A korai iparosodás leginkább a városi centrumokra volt jellemző, elsősorban a helyben megtermelt termények bázisán (élelmiszer- és textilipar) vagy az ideszállított nyersanyagok feldolgozására alapozva (pl. faipar). A hatvanas évek végétől figyelhető meg nagyobb arányú ipartelep-alapítási hullám, mely 64


Helyzetértékelés

Gazdaság

a hetvenes évtizedben tetőzött. A szabad munkaerőre támaszkodó, viszonylag szerény technológiájú termelő telepek versenyelőnyét a relatíve olcsó bérköltségek, illetve a térségben rendelkezésre álló nagytömegű, szakképzetlen, de betanítható munkaerő jelentették. Ez a "vidékinek" nevezett ipartelepítés egyúttal azt is jelentette, hogy a régió iparának jelentős részét többé nem helyben, nem is valamely térségi központból, hanem külső centrumból – jórészben a fővárosból – irányították. Ehhez a korszakhoz köthető a TSZ-melléküzemágak alapítása is. Ezek hasonlóképpen alacsony bázison, részben időszakosan foglalkoztatott munkaerővel, egyfajta háttéripari szerepet töltöttek be. A rendszerváltás nyomán mind a telepek, mind a melléküzemágak száma drasztikusan lecsökkent. Több, életképes egység levált az anyacégről és önállósodott, de a többség nem szűnt meg. A rendszerváltás sokkját a régió gazdasági szervezetei alapvetően belső forrásokra támaszkodva élték túl, hiszen a külső tőkebevonás mértéke 1995-ig kifejezetten szerény volt, dacára a megalakult nagyszámú vegyesvállalatnak. Ennek következtében már a stabilizáció folyamata is lassabb volt, mint az ország más régióiban, s nem járt – nem is járhatott – azokéhoz hasonló szerkezeti átalakulással. A rendszerváltás nyomán meginduló vállalkozásalapítási hullám az iparban is többszörösére emelte a szereplők számát. Azóta az 1995-ös csúcshoz képest a régió regisztrált ipari vállalkozásainak száma mintegy 2300-al esett vissza, ezzel aránya az ország ipari vállalkozásaiból is valamelyest csökkent (0,2%-kal). Viszonylag kisebb arányban (minden kilencedik) alakultak jogi személyiségű vállalkozások, míg az egyéni cégek részaránya 2,5%-kal magasabb. A jogi személyiségű kategórián belül a domináns kft-k mellett az országos átlagnál magasabb arányban fordultak elő rt-k és szövetkezetek. A működő szervezetek száma meghaladja a 11200-at, melyből mindössze 32 tevékenykedik a bányászatban, illetve 51 az energia-, víz- és gázellátásban. Az ágazati szerkezetben legnagyobb számban a gépipari és textilipari szervezetek fordulnak elő (közel 20–20%-a az ipari társaságoknak), mintegy 16%-ra tehető a fa-, papír- és nyomdaipari, illetve az élelmiszeripari vállalkozások aránya, s alig 12% a kohászat és fémfeldolgozás aránya. Az országos szerkezethez viszonyítva felülreprezentált az élelmiszeripar és kisebb mértékben a textilipar, míg a fa-, papír- és nyomdaipari vállalkozások aránya elmarad attól. Az átalakuló szervezeti struktúra maga után vonta a kisszervezetek erős térnyerését. 11-nél kevesebb főt foglalkoztatott a cégek több mint háromnegyede, 8–8% került a 11–20, illetve a 21–50 fős kategóriába, míg a 300 fő feletti nagyfoglalkoztatók aránya nem éri el az 1%-ot. Az országos átlaghoz képest valamivel kisebb a kisszervezetek aránya, s mérhetően erősebb a közepes méretkategóriában tevékenykedő vállalkozások súlya. A rendszerváltás nyomán a régió ipari termelése gyors csökkenésnek indult, s ez a lefelé tartó trend még 1997-ben is folytatódott, az ország régiói között egyedülálló módon. A csökkenés ellentétes mozgások eredőjeként állt elő, hiszen Békés és Csongrád növekedést, míg Bács-Kiskun komolyabb visszaesést mutat, de ez a fajta aszinkron a korábbi éveket is jellemezte. Az 1998 elején meginduló, minden megyére kiterjedő, mérhető növekedés meglehetősen törékeny, az orosz válság miatt – mivel a régió gazdaságában az erre érzékeny ágazatok aránya meglehetősen magas – akár teljesen le is fékeződhet. Rövid távon egyelőre nem számolhatunk érzékelhető ipari növekedéssel, míg nagyobb távon, különösen egy gyors uniós csatlakozás nyomán (elsősorban a piaci versenyhátrányok további olvadása révén) a biztosabb piacok, illetve a folyamatos belső megújulás megteremtheti egy markáns ipari bővülés alapjait. © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

65

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. Az ipar munkaerő-felvevő szerepe országosan 1975-től szűnt meg, míg a régióban a nyolcvanas évek közepe óta bocsát ki feleslegessé vált dolgozókat. A csökkenés a rendszerváltás nyomán gyorsult fel drasztikusan, s a stabilizálódás jelei még alig nyomozhatók. Bács-Kiskun és Békés megyében átlag körüli volt az ipari munkahelyek felszámolódása, Csongrádban ennél lényegesen nagyobb arányt mértek (45% körül). Rövid távon – főként az élelmiszeriparban – további leépítések várhatók, illetve zajlanak, elsősorban az orosz piacok beszűkülésére reagálva. Olyan szerepet, mint amit néhány dunántúli megyében már 1993–94 óta betölt – hogy kismértékben bár, de újra munkaerőt képes felvenni –, még jó ideig nem fog betölteni a régió ipara. A stabilizálódás azonban várható, remélhetőleg a jelenlegi bizonyul az utolsó tömeges elbocsátási hullámnak. A foglalkoztatás kistérségi szintű eltérései jelentősek, a különbségek 1990 óta – az általános csökkenési trend mellett – inkább növekedtek. Viszonylag kevés az abszolút értelemben is iparosodó térség, az is jórészt az élelmiszeripar bázisán. Ugyanakkor több térségből szinte eltűnt az ipari munkaerő, ami komoly perifériák kialakulását eredményezheti. A térségeken, illetve a településhálózaton belül is nyomozhatók a különbségek: elsősorban a városokban (az ipari termelés gócaiban), a falusi térségek munkaerő-ellátó szerepe az ingázás visszaszorulásával egyenes arányban csökken, a korábbi ingázó övezetek térben is beszűkülnek. Az országos trend a kilencvenes években a termelékenység folyamatos, gyors növekedésével jellemezhető. A régió megyéi közül részlegesen Csongrád képes követni a folyamatokat, Békésben 1997-re kifulladni látszat a korábbi kedvező trend, míg Bács-Kiskun – bár induló szintje lényegesen meghaladta Békését – több évben is folyamatos visszaesést mutat. A régió egészének elmaradása az ipari termelékenységben veszélyes trendet jelez előre. A vidéki Magyarország esetében – több, napjainkban készült elemzés szerint – a gazdaság fejlődésének legfontosabb alapja az ipar, ezen belül is elsősorban a magas technológiai bázisú, kiemelkedően termelékeny feldolgozóipari ágazatok. Úgy tűnik, éppen e felzárkózást biztosító "húzóágazatok" csekély súlyúak a régióban, ami további pozícióromlást idézhet elő hosszabb távon. A megyei GDP ágazati becsléséből következik, hogy a régió megyéiben a fajlagos ipari termelés lényegesen (30–40%-kal) elmarad az országos szinttől, s a szakadás 1990 óta folyamatosan növekszik. A régió megyéi közül Bács-Kiskun és Békés az országos átlaghoz közeli mutatókkal rendelkezik az exportképesség területén, míg Csongrád kiviteli képessége kifejezetten gyenge, inkább a dél-dunántúli típushoz hasonlítható. Ágazati bontásban tekintve az élelmiszeriparnak, a nemfém ásványi anyagok termelésének a kiviteli arányai jóval az országos átlag felett mozognak, míg a textilipar, a kohászat és fémfeldolgozás exportrátája nagyjából azon a szinten mozog. Jelentősebb elmaradás érzékelhető viszont a vegyipar és az egyéb feldolgozóipari ágazatok esetében, illetve különösképpen a gépiparban (50, illetve 80%-os kiviteli arány). Ágazati szerkezet

Az ágazati szerkezet vizsgálatakor azonnal feltűnik Csongrád megye domináns szerepe az energia-, víz- és gázellátásban, ami döntően a regionális szolgáltató nagyszervezetek cégközpontjainak elhelyezkedését tükrözi vissza. A teljes iparra számítva is kiugró az élelmiszeripar magas aránya, s a feldolgozóiparon belül súlya

66


Helyzetértékelés

Gazdaság

még nyomasztóbbá válik (37–48% megyénként). Az egyöntetűen magas arány a megyék ipari szerkezetének bizonyos fokú hasonlóságát mutatja. Ez az arány több mint kétszeresen múlja felül az országos rátát! Ha nem is ilyen mértékben, de lényegesen felülreprezentált a termelését jelentős mértékben bérmunkára alapozó textilipar is. A régión belüli különbségek elsősorban a vegy- és gépipar esetében mutatkoznak meg. Az előbbi ágazatban Bács-Kiskun szerepe marginális, miközben Békés – és kevésbé Csongrád – az országos átlaghoz közeli mutatókkal rendelkezik. Utóbbi ágazat ugyan minden megyében alulreprezentált az ország egészéhez képest, de a legkisebb (10 százalékpontos) különbség Bács-Kiskun megyében figyelhető meg. A másik két megye elmaradása ennek közel kétszerese. A termelési szerkezet belső struktúrája, az egyes ágazatok egymáshoz viszonyított arányának vontatott elmozdulása (ellentétben az ország egészére érvényes trendekkel) arra utalnak, hogy egy belső forrásokra támaszkodó stabilizáció nem képes egyúttal szerkezeti változtatásra is, s ez elsősorban hosszabb távon vethet fel versenyképességi problémákat. A foglalkoztatási szerkezetben a textil- és élelmiszeripar súlya szintén érzékelhető, de arányuk a teljes létszámból lényegesen kisebb, mint azt a termelési hányad után várni lehetne. Ez arra utal, hogy e két ágazat nagy átlagban valamivel termelékenyebb, mint az országos átlag, amit alátámasztanak a megyei GDP ágazati becsült adatai is. A nyomdaipar Bács-Kiskun esetében átlagot meghaladó létszámmal dolgozik (Békésben átlagos), a vegyipar csak Csongrádban közelíti meg az országos átlagot. A nemfém ásványi anyagok termelése – alapvetően a nyersanyagok hiánya miatt – szinte teljesen hiányzik Bács-Kiskunban, de erősen felülreprezentált a másik két megyében (üvegipar, kerámiák gyártása, téglaipar, cserépipar stb.). A kohászat és fémfeldolgozás foglalkoztatási szintje egyetlen megyében sem éri el az országos átlagot, de – tekintve az ágazat földrajzi adottságait – ez nem gyenge pontja az iparszerkezetnek. Az igazán lényeges elmaradás – ismételten – a gépiparban mutatható ki. Bács-Kiskun lemaradása 5%, Csongrádé már 9, míg Békésé eléri a 12%-ot. Ez egyben jelzi, hogy Bács-Kiskun és Békés gépipara az átlagosnak megfelelő termelékenységet mutat, Csongrád viszont legfeljebb az országos átlag 50%-a körül mozog. A külföldi érdekeltségű vállalkozások száma a Dél-Alföldön 1995-ben tetőzött, azóta nagyjából egyötödével lett kevesebb. A csökkenés 1997-re országosan is jellemzővé vált. A régióban ennek oka az 1991–95 között tömegesen, néhány 10 ezer forint alaptőkével létrejött, döntően jugoszláv érdekeltségű bt-k megszűnése, a tevékenység tartós szüneteltetése. A régió gazdasági élete ezzel a folyamattal nem károsodott, hisze e kisszervezetek gazdasági tevékenységet érdemben sosem folytattak, céljuk sok esetben csak magyarországi ingatlan megszerzése volt. A régió megyéiben a vállalkozások 1–4%-a fogadott egyáltalán külföldi tőkét, legkisebb mértékben Békés, legnagyobb arányban Csongrád. A vegyesvállalatok fele kizárólagos, egyötöde többségi külföldi tulajdonban van. A megyék közti különbségek jelentősek, hiszen a kizárólagos külföldi tulajdonlás Csongrádban a cégek háromnegyedét, Békésben negyedét jellemezte. A külföldi befektetők érdektelensége több tényezőre vezethető vissza: a régió egészét jellemző tőkehiányra, a nem megfelelő privatizációs kínálatra, a külpolitikai bizonytalanságra, illetve a nagy állami beruházások, segélyek és hitelek elmaradására. A vegyesvállalatok 130 milliárdot közelítő jegyzett tőkeállományában közel 75% a külföldi részesedés aránya. A fajlagos © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

67

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. jegyzett tőke messze elmarad az országos átlagtól, de viszonylag magasabb a többségi külföldi tulajdonú cégeknél. A legtöbb vegyes vállalat a kereskedelemben (54%), az iparban (19%) és az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatások (10%) ágazatában alakult. A befektetett tőke fele a feldolgozóipart erősítette, megyénként eltérő mértékben. Békésben 90%-a, Bács-Kiskunban 70%-a, Csongrádban mindössze egyötöde jutott ide (bár ez utóbbi összefügg a regionális szolgáltatók privatizációs folyamatával is). A külföldi érdekeltségű cégek erősen városi orientációjúak, rajtuk kívül csak a határhoz közeli, illetve a városkörnyéki községek fogadtak jelentősebb külső forrást. A két bányászati és négy energia-, víz- és gázszolgáltató társaság mellett közel 500 feldolgozóipari vegyesvállalat működik a régióban 100 milliárdot meghaladó jegyzett tőkével, melynek fele a regionális szolgáltatók privatizációjához kapcsolható. A feldolgozóiparon belül jelentős tőkevonzása volt az élelmiszeriparnak és a fémfeldolgozásnak mind a jegyzett tőke, mind a külföldi részesedés tekintetében. A létrejött szervezetek számát nézve a gépipar és a textilipar emelhető ki. Az ipar egészében a külföldi részesedés az alaptőkéből meghaladja a 70%-ot, a feldolgozóiparban ez megközelíti a 85%-ot! A fajlagos befektetések az élelmiszeriparban a legmagasabbak, de még itt sem érik el az országos átlag felét. A külföldi befektetők a régióban döntően kis és közepes szervezeteket hoztak létre, a multinacionális társaságok megtelepedése kevéssé jellemző. A beruházások magas szintje sosem jellemezte a régiót, de a rendszerváltás nyomán bekövetkezett, nagyjából 1993-ig tartó visszaesést a korábbi trendek sem jelezték előre. Az ezt követő lassú emelkedési trendet 1996-ban kisebb visszaesés szakította meg, ezután 1997 csak kisebb növekedést produkált. A megyék közül a leggyorsabb kilábalás Csongrádhoz köthető, itt az 1996–97-es ráta már 40%-kal múlta felül az 1991-es bázisévet. Éves szinten 1997-ben 110 milliárdnyi beruházás valósult meg a régióban, ez az országos érték 8,6%-a (a vidéki befektetések minden 8. forintja a DélAlföldön került beruházásra). A régió súlya a beruházásokból érdemben nem változott, a régiók közötti abszolút sorrendben az 5–6. helyet foglalja el (attól függően, hogy számítjuk-e a lakossági beruházásokat, vagy sem), a fajlagos adatok alapján az utolsó. Az önkormányzati részarány a korábbi évek átlagát két ponttal meghaladva 18%-ra nőtt. Az összességében 20 milliárd feletti beruházási összeg egy főre megyénként 14– 16 ezer Ft-ot jelent, de még így sem éri el az országos átlagot. Az országos trendekkel ellentétben a régió beruházásaiban tendenciózusan magas az építési beruházások aránya, biztató kivételt csak Békés megye 1997-es adatai jelentenek (a távközlési beruházások magasabb gépbeszerzési aránya miatt), de pl. Csongrádban szinte minden év kiugróan magas építési hányaddal jellemezhető (ami alapvetően intézményfejlesztésre utal). Mintegy 47 milliárd Ft került az ipar területére a beruházási forrásokból (az intenzív iparfejlesztés időszakában az arány rendszeresen 50% felett mozgott), s ez döntően a feldolgozóiparban jelent meg. A legnagyobb arányú részesedés az élelmiszer- és vegyipar területén figyelhető meg. Bács-Kiskun a gépipar, Csongrád a nemfém ásványi termékek gyártása szintjén magas tőkét költött a fejlődés megalapozására. Az energia, víz- és gázszolgáltatásba befektetett tőke felhasználása nagyjából egyenletesen oszlott meg a három megye között. A külföldi érdekeltségű szervezetek az országos átlagtól 5 ponttal elmaradva, a régió összes ipari beruházásának 38%-át finanszírozták

68


Helyzetértékelés

Gazdaság

1992 óta, ebből Bács-Kiskun esetében még az országos átlagot is meghaladó arányt érve el, míg Békésben az elmaradás már 12%-ra volt tehető. A régió aránya a külföldi cégek beruházásaiból közel 8%, de érzékelhetően kevesebb, mint a cégalakulás alapján várható lenne. Az egy főre jutó beruházási adatokban még a régióban vezető Csongrád megye is közel 40%-kal elmarad az országos átlagtól. A külföldi érdekeltségű szervezetek esetében a gépberuházások aránya 14 ponttal múlja felül a hazai tulajdonú társaságok beszerzési arányát, mely részben a megvalósult projektek eltérő ágazati szerkezetére is utal. Hazai cégek építik az összes intézményt (közigazgatás, oktatás, egészségügy, szociális szféra), még a külföldi érdekeltségűek az ipari beruházásokból hasítottak ki meghatározó szeletet (élelmiszeripar, nemfém ásványi anyagok gyártása, kőolaj-feldolgozás, energiaellátás stb.). A vegyesvállalatok beruházásainak bő kétharmada áramlott az iparba, legnagyobb arányban Csongrád, legkisebb hányadban Bács-Kiskun esetében. Térszerkezet – meghatározó nagyvállalatok

Az ágazati térszerkezet vázlatához az 500 millió Ft feletti árbevételt jelentő cégek 1997. évi adatai alapján vázolható fel23. Összesen 215 társaság került be a vizsgálandó körbe a régióból, ennek közel fele Bács-Kiskun megyéből, mintegy 30%-a Csongrádból, a többi Békésből. Az ágazatok közül meghatározó az élelmiszeripar, egymaga a minta 40%-át adja. A magas arány a termelési adatokat tekintve nem meglepő, viszont a megyék közötti eloszlás eltérései már inkább. Bács-Kiskun a cégek 60%-át adja, a maradékon közel egyenlően osztozik a két fennmaradó megye. Az élelmiszeripari nagyszervezetek még községekben is megjelenhetnek, elhelyezkedésük viszonylag kevéssé koncentrált, csak Szeged és Kecskemét helyzete kiemelkedő (10 illetve 11 vállalkozással). A második vonalba 3–5 cégközponttal mindössze öt város, a harmadikba két-két szervezettel hét település került. A második legnagyobb csoport a gépipari társaságoké, a teljes minta ötödével. Ez a termeléshez és foglalkoztatáshoz képest magas arány utal az ágazat nagyobb átlagos cégméreteire, koncentráltabb szerkezetére. A cégek fele Bács-Kiskunból került a mintába, egyharmada Csongrádból, Békés megye helyzete kifejezetten gyenge ebben az összehasonlításban. Messze kiemelkedő gépipari centrum a felsőoktatási háttérrel is rendelkező Kecskemét (11 cég), komoly központ még Szeged (5 cég), őket már csak az egy-két társasági központtal rendelkező városok és néhány falu követi. Közepes szervezetszámmal vesz részt a mintában a fa-, papír-, nyomda-, bútor és csomagolóanyag-ipar, a kohászat és fémfeldolgozás, illetve a textil-, bőr- és szőrmeipar. Az első esetben szinte egyenletes a megyék közötti megoszlás, a kohászatban Békés megye csekély részesedése jellemző, még a textilipar egyértelműen csongrádi koncentrációt mutat – a mintába került vállalkozások fele innen érkezett. A fa-, papír-, nyomda-, bútor és csomagolóanyag-ipar főbb centrumai: Szeged, Kecskemét, Békéscsaba és Gyula, a kohászat és fémfeldolgozásé Szeged,

23

Bár ez némi torzításhoz vezethet, hiszen a legnagyobb foglalkoztatók közül több kiesett a rostán, illetve az egyetlen év adatai is eredményezhetnek némi eltérést a valós helyzettől, mégis nagy vonalakban a kép tükrözi a tényleges állapotokat. © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

69

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. Kecskemét, Hódmezővásárhely és Orosháza, míg a textiliparé kiugróan Szeged, illetve Baja, Hódmezővásárhely és Békéscsaba. Vegyipari nagyszervezet csak Bács-Kiskunból és Csongrádból került be egyenlő számban. Míg Csongrád megyében elhelyezkedésük koncentrált (Szeged és Algyő), Bács-Kiskunban térben szórtabb. A nemfémipar nagyszervezetei viszont szinte teljesen hiányoznak Bács-Kiskun megyében, ugyanakkor legnagyobb számban (a minta fele) Békésből kerültek be. A régió legnagyobb centrumai e téren Békéscsaba, Orosháza, illetve Hódmezővásárhely. A két legkisebb csoport az energiaszektoré és a hulladékhasznosításé. Előbbi csak Bács-Kiskun és Csongrád megyében rendelkezik nagyszervezettel (2, illetve 4), utóbbi csak Csongrádban (két társaság). A nagyszervezetek tehát meghatározó részben a városokra, ezek között is elsősorban a nagy- és középvárosokra koncentrálódnak. Ez részben a korábbi ipartelepítési gyakorlat következménye, részben a munkaerő-ellátás követeli ki, részben az egyéb telephelyi előnyök magyarázzák. Ugyanakkor ilyen arányú koncentráció fennmaradása egy viszonylag nagyfalvas településstruktúrában hosszabb távon nem indokolt. Bizonyos jelek már ma is utalnak a nagyvárosok körüli szuburbán jelenségekre (erősebb gazdasági aktivitás, kis- és közepes szervezetek stabilitása, növekedési üteme), mely hosszabb távon valamelyest oldhatja a városok túlsúlyát, de nem oldja a térségi különbségeket. Leginkább veszélyes helyzetben az ipari szempontból szinte “üres” térségek vannak, ahol a telepítő tényezők színvonala is alacsony, mert ez aligha indukál nagyobb beruházásokat e területeken. Ipari parkok, vállalkozói övezetek

Az ipari park célja alapvetően zöldmezős (kisebb mértékben barnamezős) beruházásokon keresztül megvalósuló, a teljes gazdasági szerkezetet átfogó modernizációs hullám elindítása, esetleg a helyi gazdaság szerkezetváltásának elősegítése, magas hozzáadott-értéket termelő, perspektivikus tevékenységek becsábítása, fogadási feltételei optimális biztosítása. Az ipari park nem pusztán termelőegységek véletlenszerű egymásmellettisége, hanem előzetes koncepció alapján kialakított, meghatározott célrendszer felé törekvő gazdasági egység, mely alapvetően a helyi, térségi gazdasági prosperitás szolgálatában áll. Kedvező, ha az ipari park szerves fejlődés eredményeként épül fel, de léteznek sikeres példák a mesterségesen, egyszeri nagy invesztícióval kialakított parkokra is. Magyarországon az ipari park elnevezést az 1997-es szabályozás definiálta, de ekkor már 6 éve folyamatosan növekvő számban és súllyal léteztek "de facto" ipari parkok (Székesfehérvár, Győr, Szentgotthárd, Sárvár stb.). Az új pályázati rendszer eredményeként az országban 1997-ben 28, 1998-ban 43 település egy-egy zónája kapta meg a címet. Jelen szabályozás szerint az ipari park cím, a támogatásra való további jogosultság megtartása alapvetően a sikeresség függvénye (letelepült vállalkozások száma, a parkban foglalkoztatottak létszáma), egyébként elveszhetnek a kedvezmények. Az ország megyéi közül Csongrádban a legnagyobb (Pest után) az ipari park címet nyert települések száma (hat)! Az 1997-es pályázati fordulóban Mórahalom, az 1998asban Szeged, Hódmezővásárhely, Csongrád, Makó és Szentes kapta meg a címet. Bács-Kiskunban és Békésben 1998 végéig összesen öt ipari park alakult (további kettő

70


Helyzetértékelés

Gazdaság

formálódóban van Mezőhegyesen és Sarkadon). 1997-től üzemel a kunszentmiklósi park, 1998-tól a kalocsa-foktői, a kecskeméti, illetve a szeghalmi és a gyulai. A vállalkozói övezet fogalmát az 1996-os területfejlesztési törvény tisztázza, s tartja fenn elsősorban alacsony vállalkozói aktivitással rendelkező, elmaradott, vagy tartósan magas munkanélküliséggel sújtott térségek számára. 1998 áprilisáig nyolc vállalkozói övezet létesítését hagyták jóvá, döntően megye- és országhatár menti, halmozottan hátrányos helyzetű, elmaradott térségek számára. Csongrád megyében a Makó és Térsége Vállalkozói Övezet alakult meg24. A célrendszerben előkelő helyeken található a térségi vállalkozói aktivitás növelése, a helyi feldolgozó kapacitások bővítése, a munkahelyteremtés, s ezen keresztül a népesség megtartása, az életminőség javítása. Fontos szerepet szánnak a határmenti együttműködésnek, új piacok feltárásának. Kifejezetten támogatják a helyi termelési hagyományokra épülő tevékenységek terjedését, fejlesztését. Nagy hangsúlyt helyeznek a minőségi termelésre, az egyedi termékek kifejlesztésére, piacra vezetésére. A vállalkozói övezet valódi perspektíváját az M43-as autópálya megépítése jelenthetné, mely komoly vonzerőt gyakorolhatna a külső befektetők telephelyválasztására is. Bács-Kiskun délnyugati szegletét a Mohács-Bajai Vállalkozói Övezet fedi le, mely a Dunára, a határ közelségére, a térség belső és külső kapuszerepére építve alakult. Minőségbiztosítás

A magyar gazdaságban fellelhető rendszerek közül az ISO 9000, a QS 9000 és az ISO 14000 szabványsorozatok dél-alföldi megjelenését és terjedését az alábbiak jellemzik. A leginkább elterjedt, az Unió hivatalos szabványsorozatába illeszkedő minőségbiztosítási rendszer egyes elemei 1998 végére 800-nál is több hazai vállalkozásnál jelentek meg, ebből 63 cég székhelye esett a Dél-Alföldre. A legszigorúbb elvárásokat megfogalmazó ISO 9001-es tanúsítványt megszerzett szervezetek közül minden kilencedik a régióban székel. Bács-Kiskun megyében nyolc településen összesen 13 társaság található, de komolyabb gócként csak Kecskemét, Kalocsa és Baja nevesíthető. Békés megye hat minősített vállalkozása négy város között oszlik meg, de egynél több céggel csak Békéscsaba és Orosháza rendelkezik. Csongrád megyében Szeged öt jegyzett szervezete mellett Hódmezővásárhely és Szentes ad otthont további egységeknek. A régió elmaradása a 9002-es – valamivel enyhébb követelményeket támasztó – minőségbiztosítási rendszer elterjedtségében érhető tetten. Az országosan közel 600 társaságnak alig 6%-a tevékenykedik az érintett megyékben. Bács-Kiskunban egy tucat településen regisztráltak ide tartozó vállalkozást, legtöbbet Kecskeméten (8), Kiskunhalason (2) és Kalocsán (2). Békés megye nyolc tanúsított cége öt település között oszlik meg (a csomópontok nem változtak), míg Csongrádban a 10 minősített vállalkozás mindössze négy településen jelent meg, melyek közül csak Szeged és Szentes emelhető ki. A 9003-as szabvánnyal a régióban egy cég sem rendelkezik.25

24

A vállalkozói övezet a várost és kistérségét foglalja magában, de távlatban az övezet kibővítésében is gondolkodnak pl. Szeged, Hódmezővásárhely vagy a Homokhátság felé. 25 Az országban is mindössze egy, Budapesten. © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

71

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. A környezetvédelmi minősítés megjelenése az ország egészében is sporadikus, a területi eloszlást egy-egy nagyvállalat részlegeinek minősítése rövid távon lényegesen módosíthatja. A vizsgált adatbázis szerint Szeged, Békéscsaba és Kalocsa egy-két vállalkozása már rendelkezik ISO 14000-es minősítéssel. Az ISO-nál lényegesen szigorúbb követelményeket megfogalmazó QS szabványsorozat eddig alig több mint tucatnyi cégnél jelent meg országosan, ebből egy a régióban tevékenykedik, Kalocsán. Telephelyek

A Dél-Alföldön közel 2000 regisztrált telep volt 1997 végén, ebből közel 1200 működött ipartelepként. Országos adatokkal összevetve nagyjából minden hatodik telep, illetve ipartelep a régióhoz köthető. Szám szerint a legtöbb Bács-Kiskun megyében helyezkedik el, s a területi elosztás is itt a leginkább szórt, hiszen a 800 telepnek csak kétötöde, az 500 ipartelep 60%-a koncentrálódik a megyeszékhelyre és városokra. A gazdaság legnagyobb irányító centrumai a nagy- és középvárosok, kisebb mértékben Kiskőrös és Kiskunmajsa. Kifejezetten gyenge irányító szerepet csak Kecel és Soltvadkert esetében találtunk a városok közül. Békés megyében a közel 600 telep mintegy fele található a városi központokban, míg a 300-at meghaladó számú ipartelep több mint 60%-át koncentrálják. A centrumszerep a városok közül csak Battonyán és Eleken hiányos, míg a legnagyobb centrumok (Békéscsaba, Orosháza) mellett a második vonalban Gyula, Gyomaendrőd, Szarvas és Békés helyezkedik el. A legkoncentráltabb térszerkezettel Csongrád megye rendelkezik, telepeinek 60%-a, ipartelepeinek 85%-a a megye városaiban található, s ezek közül sem Mindszent, sem Mórahalom irányító szerepe nem jelentős. A megye és egyben a régió legnagyobb centruma Szeged, míg a sorban őt követő Hódmezővásárhely a régióban harmadik, Békéscsabát is megelőzve. A “történelmi városok” összességében a megye gazdasági súlypontjai, térben arányos struktúrát formálva. A Dél-Alföldön nincs kétezer főnél nagyobb létszámú ipartelep, s ezer fő felett is mindössze öt (ebből egy-egy Békés és Bács-Kiskun megyében). Háromszáz főnél többet 55 telepen foglalkoztatnak (összesen több mint 26 ezer főt), melyek megyék közötti megoszlása lényegében egyenletes. Az 51–300 fős kategóriában viszont BácsKiskun megye csaknem másfélszer akkora telephelyszámmal rendelkezik, mint a többiek. A foglalkoztatottak számát tekintve ez a legszélesebb kategória, csaknem a telepi létszám felével, megyék szerint arányosan a telepek számával. Az ötven fő alatti csoport darabszámát tekintve a legnagyobb, aránya 70%, de a munkáslétszámból csak alig 17%-kal részesedik. Viszonylag kevés, alig 30 a szünetelő ipari telepek száma, arányosan eloszolva a régió megyéi között. Összességében az ipar termelése már stabilizálódott, munkaerő-kibocsátása lassul, a termelés enyhe növekedésnek indult, ami együtt járt a beruházások gyors gyarapodásával. Ez a folyamat ugyanakkor “törékeny”, ami részben a termelékenység nem kellő mértékű növekedésével, nagyobbrészt azonban az ágazati szerkezettel, illetve a belső forrásokra utalt stabilizációval és válságkezeléssel függ össze. A régió Kiegészítő adatgyűjtésünk alapján pl. Bács-Kiskun megyében csaknem megkétszereződött a tanúsított cégek száma, de a területi eloszlásban csak a létező centrumok súlya növekedett, új települések nem léptek be. 72


Helyzetértékelés

Gazdaság

iparában a húzó szerepet az élelmiszeripar tölti be, miközben a fejlettebb gépipari ágazatok súlya csekély. Komoly hiányosságot jelent a külföldi zöldmezős beruházások elmaradása, amit a privatizációs folyamatban megjelenő külső érdeklődés sem válthatott ki a kínálat struktúrája miatt. Ezzel együtt a régió iparában növekvő arányban vannak jelen megújulásra képes, újdonságokra fogékony szereplők, akik akarnak és tudnak nemzeti és európai léptékben “gondolkodni”. Ebben a megújulási folyamatban játszatnak meghatározó szerepet az új ipari parkok és a vállalkozói övezetek. SZOLGÁLTATÁS, KERESKEDELEM

A hetvenes évek közepétől kezdve a szolgáltató szektor bővülése és differenciálódása határozta meg a gazdasági szerkezet átalakulásának fő irányát Nyugat-Európában. Ennek hátterében egyrészt a növekvő jövedelmek, s a lakossági szolgáltatások iránti – rugalmas – kereslet bővülése állt, másrészt a szolgáltató szektor növekvő szerepe a termelési folyamatban. Az ipari és a mezőgazdasági termelés és az azokhoz kapcsolódó szolgáltatások integrációja a kilencvenes évekre a versenyképesség egyik alapvető elemévé vált. Fejlettségük, illetve hiányuk nem csupán egy-egy vállalkozás, hanem az adott térség helyét is meghatározza a gazdasági struktúrában, valamint a térszerkezetben. A termelői szolgáltatásokat nyújtó szervezetek rugalmasságuk, hatékonyságuk révén költségelőnyöket biztosítanak a helyi és kívülről érkező befektetők számára, tehát növelik azok versenyképességét. Egy térség hosszú távú fejlődésének fontos elemei azonban azok a szolgáltatások is, amelyek a lakosság életminőségét javítják, biztosítják azokat az anyagi és szellemi javakat, amelyek vonzó lakóhellyé tesznek egy települést, illetve régiót. A hetvenes és nyolcvanas években hazánkban is követhető volt a szektor szerepének növekedése, s ez a folyamat a kilencvenes évek első felében felgyorsult: a szektor részesedése a nemzeti termékből mintegy 18%-kal (1995/1988), a foglalkoztatottakból 13%-kal (1996/90) emelkedett. Az ipari, mezőgazdasági termelés, illetve foglalkoztatás visszaesése a szolgáltatások relatív súlyát növelte. A folyamatban azonban fontos szerepet játszott a kilencvenes évek elejének vállalkozás-alapítási hulláma is, amely jelentős részben a szektorban (elsősorban a kereskedelemben, személyi szolgáltatásokban, szállításban) koncentrálódott. Az új vállalkozások zömmel a termelői szolgáltatások externalizációjára kényszerültek, ami újabb alapításokra ösztönözte a vállalkozókat. A kilencvenes évek közepétől a szektorhoz sorolt tevékenységek körében elmozdulás tapasztalható egy kiegyensúlyozottabb struktúra felé: csökken a kereskedelemben, és növekszik a termelői szolgáltatásokban tevékenykedő szervezetek száma. A folyamatban jelentős szerep jut a külföldi tőkének. A szektor bővülése és szerkezeti átalakulása térben erősen differenciáltan történt, ami egyrészt regionális/megyei szinten, másrészt a településhierarchia szintjein is tettenérhető. Az ún. posztindusztriális fejlődés jegyei csupán a főváros gazdasági fejlődésében fedezhetők fel; az ország dinamikus térségeiben (észak-dunántúli megyék) a gazdasági növekedés az ipar szerkezeti és szervezeti megújulására épül, amihez azonban jelentősen hozzájárul a fejlett üzleti szolgáltató szektor is. Utóbbi elsősorban jelentősebb vidéki centrumokban koncentrálódik.


73

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. A régió szolgáltató szektorának szerkezeti és szervezeti sajátosságai

A Dél-Alföldön az országos trendeknek megfelelően gyorsan növekedett a szolgáltató szektor szerepe az ipari és a mezőgazdasági termelés, illetve foglalkoztatás visszaesésével párhuzamosan. A szolgáltatásokban dolgozók aránya különösen a megyeszékhelyeken emelkedett meredeken (közel 20%-kal), ami részben a helyi ipar szerkezeti gyengeségének, részben a szolgáltatások sajátos, koncentrált térszerkezetének következménye. A szolgáltató szektorban működik a dél-alföldi vállalkozások közel 70%-a – ezek a régió össztermékének több mint felét adják. Az évtized közepén itt is elmozdulás tapasztalható a szolgáltató szektor vállalkozásainak tevékenységében: a kereskedelem országos összehasonlításban magas aránya csökkent, a termelői szolgáltatásoké növekedett. Mindehhez nem társult azonban dinamikus ipari fejlődés, ami behatárolja az üzleti és az anyagi jellegű termelői szolgáltatások fejlődési lehetőségeit egyaránt. A vállalkozási aktivitás mind a társas, mind az egyéni vállalkozások körében viszonylag magas. Ez leginkább a kereskedelemre, a szállításra, az üzleti szolgáltatásokra igaz, szerényebb mértékű az oktatás és egészségügy területén, kifejezetten gyenge viszont a vendéglátásban és a szálláshely-szolgáltatásban. A szektor növekedésének alapja a kisszervezetek tevékenysége, amelyek itt különösen nagy számban vannak jelen, főleg a kereskedelemben, a szállítmányozásban, a vendéglátásban és a gazdasági szolgáltatásokban. Rugalmasságuk miatt fontos szereplői a régió gazdaságának, de az EU-csatlakozás közeledtével várhatóan erősödő verseny jelentős részüket csődközelbe juttathatja. A régió legnagyobb – minimum 500 MFt-os árbevételt elért (1997) – szervezeteinek26 mindössze 29,4%-a jelölt meg alaptevékenységként valamilyen szolgáltatást 1998 elején. Ezek fele (64 szervezet) kereskedelmi tevékenységet folytatott (közülük 14 ÁFÉSZ), de a szállítmányozásban, illetve a járműkereskedelem és -javítás ágazatban is megerősödött néhány vállalkozás (8, illetve 10%). A szektor fontos szereplői a távközlés milliárdos forgalmat bonyolító nagyszervezetei, illetve a pénzügyi szolgáltató is (utóbbiak zömmel régióbeli takarékszövetkezetek). A vállalati struktúra elaprózottsága megnyilvánul az egyéni vállalkozások országos összehasonlításban magas számában is. Ezek több mint kétharmada a szolgáltató szektorban (elsősorban a kereskedelemben, a szállításban, illetve az ingatlan- és gazdasági szolgáltatásokban) tevékenykedik. A társas vállalkozások az említett ágazatok mellett a szállítás-raktározás, illetve a személyi szolgáltatások tevékenységi köreiben jelentek meg nagy számban. A kiemelkedő vállalkozási aktivitás azonban elsősorban a Csongrád és Bács-Kiskun megyei kereskedelmi, illetve gazdasági szolgáltatásokat nyújtó szervezeteknek köszönhető, Békés megye országos összehasonlításban gyenge aktivitást mutat. A külföldi érdekeltségű szervezetek gyarapodása sem módosította az elaprózott struktúrát: a szektorba a régióban befektetett külföldi tőke csupán 23%-a áramlott, s Békés megyében ez az arány még kisebb (4%) volt. A szállítás-posta-távközlés, szerényebb mértékben a kereskedelem,

26

Csak azokat a szervezeteket vettük figyelembe, amelyek székhelye a Dél-Alföldön található. Forrás: Magyarország nagy- és középvállalatai. Hoppenstedt-Bonnier 1999/1. 74


Helyzetértékelés

Gazdaság

továbbá a pénzügyi27 és biztosítási szolgáltatások kivételével a szektorban tehát a hazai tőke maradt a meghatározó. Beruházások

A beruházások összege a kilencvenes években mindvégig jelentősen elmaradt az ország többi térségben jellemzőtől. A szolgáltató szektor e szerény léptékű (az 1992– 96-os évek átlagában évi 58,7 Mrd Ft) befektetésekből is csekély mértékben részesedett. Kivételt csak a szállítás-posta-távközlés ágazata jelentett: ez utóbbi infrastruktúrájának kiépítésére több tízmilliárd forintot fordítottak az elmúlt években. Ehhez képest elmaradtak a kereskedelmi és idegenforgalmi fejlesztések az évtized első felében, és a régió egészére jellemző maradt a személyi és közösségi szolgáltatások gyenge tőkeellátottsága. Csongrád és Bács-Kiskun megyében azonban az utóbbi három évben jelentősen növekedtek mind a kereskedelmi, mind a pénzügyi és gazdasági szolgáltatásokban megvalósított beruházások az ország dinamikus gazdasági fejlődést felmutató megyéihez hasonlóan. Békés megye leszakadása a régió többi részéhez viszonyítva is növekedett ebben a tekintetben. Az üzleti szolgáltatások fejlesztésével kapcsolatos döntések jelentős részben a régión kívül születnek (kereskedelmi bankok, biztosítók stb.), tekintet nélkül a helyi sajátosságokra. Az ilyen jellegű döntések szerepe várhatóan növekedni fog, hiszen a külföldi befektetőket követve az üzleti szolgáltatásokat nyújtó nemzetközi hálózatok is megjelennek. A külföldi tőke privatizációs tranzakciók (távközlés, kereskedelem, pénzügyi és biztosítási szolgáltatások), illetve zöldmezős beruházások (kiskereskedelem) révén is megjelent a régió szolgáltató szektorában. A külföldi beruházások abszolút és fajlagos mutatói is a Dél-Alföld erős lemaradására utaltak a kilencvenes évek első felében. Bár a szektorban – elsősorban a kereskedelemben – a külföldi tőkével működő szervezetek száma gyorsan gyarapodott (főleg Bács-Kiskun és Csongrád megyében), azok átlagos tőkenagysága az országos érték negyedét sem érte el, s befektetési forrásaik szerények voltak. 1995-től kezdve a statisztikák szerint jelentősen növekedett a külföldi befektetők érdeklődése a Dél-Alföld iránt. A változás jórészt a szolgáltató szektor, azon belül az energiaszolgáltatás, a szállítás-posta-távközlés és a kereskedelmi vállalatok privatizációjának köszönhető, ami elsősorban Csongrád megyét érintette28. A külföldi befektetésekből azonban országos összehasonlításban is viszonylag csekély maradt a szolgáltató szektor részesedése. Kedvező irányú változásnak tekinthető a kiskereskedelmi és pénzügyi befektetések növekedése a régióban az elmúlt három évben (Bács-Kiskun és Csongrád megyében). A külföldi beruházások további növekedése várható a kereskedelemben és az üzleti szolgáltatásokban (multinacionális szervezetek vidéki hálózatainak kiépítésével) és hosszabb távon a szállításban. A személyi szolgáltatásokban és a hagyományosan a közintézmények által uralt alágazatokban (egészségügy, oktatás, közösségi szolgáltatások) azonban továbbra a hazai (elsősorban helyi/régióbeli) tőke marad a meghatározó.

27

Figyelembe véve a nem régióbeli központú pénzügyi szervezetek hálózatainak szerepét is. A megyében a privatizációs bevételek zöme 1995 és 1997 között folyt be, s annak 80%-a származott külföldről. 28


75

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. A zöldmezős beruházások közül a leglátványosabb, a lakosság egészét érintő elemek az új szuper- és hipermarketek. A multinacionális kereskedelmi hálózatok29 a budapesti agglomerációból, illetve az Észak-Dunántúlról kiindulva kezdték meg vidéki hálózataik kiépítését a kilencvenes évek közepén. A terjeszkedés első állomásai a legnépesebb vidéki centrumok, a Dél-Alföldön Szeged, illetve Kecskemét, majd Békéscsaba voltak30. Később a hálózatok a megjelentek a régió közép- és kisvárosaiban is. A folyamat elsősorban az élelmiszer-kereskedelmet formálta át. Erősödött a szektoron belüli vertikális integráció, növekedett a saját néven forgalmazott, Magyarországon előállított termékek aránya (a Spar, a Profi és várhatóan a Penny-hálózat üzleteiben). E hálózatok régióbeli terjeszkedésük mellett is a budapesti agglomerációban tartják fenn logisztikai bázisaikat, és a döntéshozatal központjai is ott találhatóak. Ugyancsak ebbe a kategóriába tartoznak a külföldi befektetők szállítási és telekommunikációs szektorban végrehajtott beruházásai, amelyek elsősorban Csongrád megyére, szerényebb mértékben Bács-Kiskunra koncentrálódtak. A pénzintézetek privatizációja és a külföldi bankok magyarországi megjelenése a régiót közvetve érintette: a döntési központok Budapesten, illetve külföldön maradtak, viszont a bankok többsége új fogyasztói csoportokat célzott meg (többségük a kis- és középvállalkozásokat, néhányuk a lakossági szolgáltatásokat). A bankfiók-hálózat bővülése ennek köszönhetően a kilencvenes évek második felében is folytatódott, ami érintette a Dél-Alföldet is. A biztosítási piacon is hasonló folyamat játszódott le az elmúlt években: a személy-, vagyon- és gépjármű-biztosítások szélesebb körben váltak elérhetővé a lakosság és a gazdasági szervezetek számára. Azonban a ritkábban igénybe vett szolgáltatások (szállítmány- és hitelbiztosítás) továbbra is csak a fővárosban érhetők el. Térszerkezeti sajátosságok

A szektor regionális sajátosságainak vizsgálatakor a felhasználók köre, s az ennek megfelelő telephely-választási szempontok szerint célszerű szétválasztani a termelői és lakossági szolgáltatásokat. Az előbbi magában foglalja az üzleti szolgáltatások31 mellett a szállítási, raktározási, postai és távközlési szolgáltatásokat32, amelyek térbeli elhelyezkedése – a tevékenységtől függően – többé-kevésbé koncentrált. A lakosságot ellátó kereskedelem, az oktatás, az egészségügyi és közösségi, illetve személyi szolgáltatások térszerkezete kiegyenlítettebb, amiben fontos szerepe van – az intézmények mellett – a helyi kis- és középvállalkozásoknak.

29

A folyamat főszereplői a brit, holland, német, osztrák és francia befektetők. Szegeden a Metro, a TESCO és a Cora, Szegeden és Kecskeméten az Ilbau Plaza-beruházásai, továbbá az OBI, illetve a Baumax barkácsáruházak; Békéscsabán, Kecskeméten és Hódmezővásárhelyen a Billa-lánc megjelenése; a megyeszékhelyeken a Spar terjeszkedése; a Julius Meinl üzletei a megyeszékhelyek mellett Orosházán és Hódmezővásárhelyen, továbbá a Penny-hálózat (REWE csoport) megjelenése a kis és középvárosokban (Baja, Csongrád, Gyomaendrőd, Gyula, Hódmezővásárhely, Kalocsa, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Makó, Mezőberény, Orosháza, Szarvas, Szentes) voltak az elmúlt négy év főbb fejlesztési lépései. 31 Pénzügyi tevékenység és kiegészítő szolgáltatásai; ingatlanügyletek, bérbeadás és gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatások. 32 A kategorizálás természetesen vitatható, de a rendelkezésre álló adatbázisok zöme nem bontható részletesebben, ezért a KSH betűkódjai szerinti kategóriákat használtuk. 30

76


Helyzetértékelés

Gazdaság

A lakossági szolgáltatások térszerkezetének alakításában meghatározó szerepet játszik a jövedelmek eloszlása és a fogyasztási szokások. Bács-Kiskun és Békés megye népessége a kifejezetten alacsony jövedelmi kategóriába tartozik, Csongrád megye helyzete átlagosnak tekinthető33. Ennek megfelelően a tartós fogyasztási cikkek kategóriájába tartozó háztartási gépekkel és egyéb elektronikai cikkekkel való ellátottság mutatói az országos átlagnál gyengébbek34. Ezekre a termékekre az országos átlagnál valamivel többet költöttek a régióban élők az utóbbi években, ami az életminőség lassú javulására enged következtetni.35 Az ugyancsak hosszú távú beruházásnak tekinthető lakásépítések száma is messze elmarad az országostól (kivételt csak Bács-Kiskun megye jelent), itt a kilencvenes évek eleji visszaesés után nem következett be pozitív irányú változás. A telekommunikáció és a közlekedés átlagosnál szerényebb “fogyasztása” a lakosság viszonylagos immobilitására enged következtetni. A pihenésre, betegség-megelőzésre fordított csekélyebb összegek, továbbá a (kevésbé egészséges) élelmiszerek magas aránya a lakosság hagyományos fogyasztási szokásaira, azok csekély mértékű változására utal. A rekreáció, egészséges életmód, kommunikáció háttérbe szorulását a szolgáltatási kiadások országos átlagtól nagy mértékben elmaradó összege, a kulturális javak csekély fogyasztása jelzi. A lakosság fogyasztási szokásait a jövedelmek és magatartásminták mellett az áruk és szolgáltatások elérhetősége is nagymértékben meghatározza.36 A kiskereskedelmi ellátottság mennyiségi értelemben jelentősen javult a rendszerváltás után, elsősorban az élelmiszer-kereskedelemben. Az ezer lakosra jutó üzletek száma a régió megyéiben az országos átlagnak megfelelő (Békés megye), vagy meghaladja azt. A legmagasabb jövedelmi mutatókkal rendelkező területeken a tartós fogyasztási cikkeket árusító üzletek – Orosháza és térsége kivételével – fajlagos mutatói átlag fölöttiek. A leggyengébben ellátott térségek többnyire egybeesnek a legalacsonyabb jövedelmű térségekkel, látványos eltérés csak Kiskőrös és környéke esetében jelentkezik. Az élelmiszer-üzletek eloszlása kiegyenlítettebb, a városi centrumok – elsősorban a megyeszékhelyek, illetve Hódmezővásárhely, Orosháza és Baja – szerepe azonban növekszik az új kereskedelmi formák megjelenésével. A régió kiskereskedelmében fontos szerepet játszik a 48 ÁFÉSZ és bolthálózataik, amelyek a városok mellett a falusi települések nagyobb részében is jelen vannak. A személyi szolgáltatásokat túlnyomórészt kisvállalkozások (elsősorban egyéni vállalkozók) nyújtják, amelyek száma Csongrád megyében kiemelkedően magas, Békés megyében viszont alacsony. Az alágazat térszerkezetében is kirajzolódnak a régió “belső perifériái”, ami elsősorban a városi centrumok szolgáltató szektorának gyengébb színvonalára vezethető vissza. A lakossági és üzleti szolgáltatásokat is nyújtó takarékszövetkezeti hálózat jelentős szerepet játszik a falvak és kisvárosok lakosságának, illetve kisvállalkozásainak

33

Különösen alacsonyak a főállásból és a vállalkozási tevékenységből származó jövedelmek. Különösen a városias életmód és jólét jelképének tekinthető CD-lejátszók, mikrohullámú sütők, automata mosógépek és személyi számítógépek számát tekintve. 35 A háztartások villamosenergia-fogyasztása szintén jelentősen elmarad az országos átlagtól, ami részben a háztartások gyengébb felszereltségére, részben az áramszolgáltatásba be nem kapcsolt tanyai háztartások viszonylag nagy számmára vezethető vissza. 36 Mivel a közszolgáltatásokkal külön fejezetek foglalkoznak, itt elsősorban a piaci szolgáltatásokra koncentrálunk. 34


77

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. pénzügyi szolgáltatásokkal való ellátásában. A Dél-Alföld településeinek nagyobb részét lefedi a 33 takarékszövetkezet fiókhálózata.37 Az intézmények szolgáltatásainak köre folyamatosan bővül, és stratégiai céljaik között szerepel, hogy saját lehetőségeikhez mérten, továbbá az 1997-ben vegyes tulajdonú bankká vált Takarékbankon38 keresztül helyi/regionális kezdeményezések támogatása révén szerepet vállaljanak a területfejlesztésben. A termelői szolgáltatások térszerkezete egészében véve jóval koncentráltabb, alapvetően városi centrumokhoz kötődik. A megyeszékhelyek, azon belül Szeged és Kecskemét önálló szintet alkotnak: a régió legnagyobb szállítmányozási, raktározási, nagykereskedelmi vállalkozásainak többsége itt összpontosul, az üzleti szolgáltatások közül itt vannak jelen jelentős számban kutató-fejlesztő szervezetek, pénzügyi szervezetek regionális döntési központjai, s azok a tevékenységek, amelyeket nagyrészt intézmények végeztek (oktatás, egészségügy stb.) Az üzleti szolgáltatások közül a számviteli, könyvvizsgálói, üzletviteli tanácsadási, hirdetési és piackutatási szolgáltatások, továbbá a számítástechnikai, műszaki tanácsadás a megyeszékhelyekhez kapcsolódnak, de megtalálhatóak az ilyen jellegű szolgáltatást nyújtó szervezetek a középvárosokban is (Hódmezővásárhely, Baja, Szentes, Szarvas, Gyula). A könyvelő és adótanácsadó cégek, továbbá a jogi szolgáltatások a kisvárosokban is megjelennek, de a térségek egy részének – különösen Jánoshalma, Bácsalmás, Kunszentmiklós, Kiskunmajsa, Sarkad, Mezőkovácsháza, Szeghalom, Kistelek és Mórahalom kistérségének – üzleti szolgáltatásai szegényesek. A szállítmányozással és a kereskedelmi tevékenységgel foglalkozó szervezetek gyakorlatilag minden községben megjelentek. Összességében, a szolgáltató szektor térszerkezete kistérségek, településhierarchiaszintek, továbbá tevékenységi körök szerint erősen differenciált képet mutat. Csongrád megye a vállalkozások számában (különösen az üzleti szolgáltatásokban, illetve az egészségügyi, oktatási és személyi szolgáltatásokban) továbbá a szektor GDP-ből való részesedésében és a foglalkoztatottak arányában is kitűnik. Ebben fontos szerepet játszik a megye városainak (elsősorban Szeged, illetve Hódmezővásárhely és Szentes) intézményi ellátottsága és a lakosság iskolázottsága, továbbá a nagy vállalkozási aktivitás. Tovább erősítette a megye gazdaságának szolgáltató jellegét a szektorban beruházott külföldi tőke. Bács-Kiskun megye gazdaságában szerényebb szerep jut a szolgáltatásoknak, de a szektor a városok gazdaságának legdinamikusabb eleme volt az utóbbi években. Különösen igaz ez a termelői szolgáltatásokra (szállítás, távközlés, üzleti szolgáltatások) és a kereskedelemre. Békés megye a Dél-Alföld termelői és lakossági szolgáltatásokkal legkevésbé ellátott térsége a beruházások (különösen a külföldi tőke súlya) és a vállalkozási aktivitás tekintetében is. A megye periférikus helyzete tükröződik a megyeszékhely Szegedhez és Kecskeméthez viszonyítva szegényesebb termelői szolgáltatásaiban (pl. a pénzügyi szolgáltatások megjelenésében), illetve a megye északkeleti és déli területeinek elmaradottságában is. A vázolt különbségek csak részben magyarázhatók a szektorra jellemző

37

A régió egyetlen lakójának sem kell a szomszédos településnél távolabbra utaznia, ha betét- vagy folyószámla ügyeit akarja elintézni. 38 A Takarékbank tulajdonosi szerkezetében a takarékszövetkezetek közösen 23%-os arányban részesednek. 78


Helyzetértékelés

Gazdaság

koncentrációs sajátosságokkal, a régió több kistérségének és azok településeinek gazdaságszerkezeti gyengesége ennél is fontosabb tényezőnek tekinthető. TURIZMUS, IDEGENFORGALOM

A turizmus a nemzetgazdaság szolgáltató szektorának egyik fontos, multiplikátor hatást is kifejtő, viszonylag “új” ága, amely az elmúlt évtizedekben a világgazdaságban és Magyarországon is az egyik legdinamikusabban fejlődő szektorrá vált. A gazdaságiak mellett jelentősek a turizmus társadalmi, kulturális hatásai is, melyek a társadalmi mobilitás növelésében, a helyi és nemzeti értékek megbecsülésében is kifejezésre jutnak. A régió idegenforgalmi vonzereje, adottságai

Egy terület idegenforgalmi értékét elsősorban a meglévő adottságok határozzák meg. A Dél-Alföld esetében először a természeti értékeket kell kiemelni. A termál- és gyógyvizek (Gyula, Orosháza, Szeged, Szentes, Makó, Dávod, Kecskemét, Kiskunmajsa, Tiszakécske), a folyók (Duna, Tisza, Körös, Maros), holtágak, tavak vízi adottságai, a védett természeti értékek (a KMNP, KNP, DDNP területei), a növények, a nagyvadak, a napsütéses órák magas száma, a fejlett homoki szőlő- és gyümölcskultúra speciális lehetőségeket kínálnak. A pontszerűen előforduló jelentősebb turisztikai célpontok (Gyula, Csongrád, Ópusztaszer, Szeged, Baja, Hajós, Kalocsa, Kecskemét, Kiskunhalas) esetében a művi adottságok egyházi és világi emlékei, valamint az azokra sokszor ráépülő rendezvények (kongresszusi turizmus, kulturális rendezvények, néprajzi adottságok, sportesemények stb.), bírnak kiemelt jelentőséggel. Egyes esetekben a speciális forgalmi helyzet (pl. határátkelő) növelheti az adott település turisztikai potenciálját (Gyula, Battonya, Nagylak, Röszke, Tompa, Kelebia). Nagyon fontosak az emberi adottságok (vendégszeretet, nyelvtudás stb.) is, amelyek mindenfajta vendégfogadás, de különösen a falusi és az agroturizmus alapvető feltételét jelentik. A Dél-Alföld földrajzi fekvésénél fogva nem tartozik egyetlen országosan kiemelt üdülőkörzethez sem. A kisebbek közül a “Tisza-Körös menti”, a “Köröszug”, az “AlsóDuna” és az “Alsó-Tisza” üdülőkörzetek egy része tartozik a térséghez. A VÁTI 1992ben a régióban 3 többadottságú (borvidéki, vízparti, horgászati, termálvízi, építészeti és kulturális jellegű) idegenforgalmi körzetet határolt el: az Alsó-Duna vidékét, az AlsóTisza körzetét, valamint a Közép-békési körzetet. A régió településeiben vonzerőadottságok többsége önmagában jelentős egyedi vonzást nem képvisel, ezért a versenyképes kínálat kialakításához az egyes adottság-elemek összekapcsolásával idegenforgalmi “csomag” összeállítása szükséges. A régió helye az ország turizmusában

A régió Magyarország területének közel egyötödét foglalja el, s itt él az ország népességének 13%-a. A turizmusban ennél jóval szerényebb a szerepe, amit földrajzi fekvése, adottságai, lehetőségei lényegesen befolyásolnak. A kereskedelmi szállásférőhelyek és a vendégek számának 8–8%-át, az összes vendégéjszakák 6,7%át (a külföldiek 4,9, illetve 3,2%-át) regisztrálták a régió három megyéjében lévő kereskedelmi szálláshelyeken 1997-ben. A belföldi vendégek és vendégéjszakák száma az országos érték mintegy 12%-át teszi ki, azaz ez közelíti meg legjobban a


79

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. régió népességi arányát. Az átlagos tartózkodási idő több mint fél nappal (a külföldiek esetében több mint egy nappal) marad el az országos átlagtól, ami a régió idegenforgalmának tranzit, látogató jellegére utal. Mindezek azt mutatják, hogy vannak még kihasználatlan lehetőségek a Dél-Alföldön. A kereskedelmi szálláshelyeken belül a szállodák száma, szobaszáma, férőhelyeinek száma és az összes kereskedelmi szállásférőhely száma a dél-alföldi régióban a legalacsonyabb, csakúgy, mint az egyéb szállásférőhelyek összes száma, aminél azonban szállástípusonként (panzió, kemping, turistaszállás, fizetővendéglátás) mindig más-más régió kerül az utolsó helyre – a Dél-Alföld általában a 6. helyet foglalja el. A vendégforgalomban (a szállodákban és az egyéb szálláshelyeken, valamint összesen is) a dél-alföldi régió átlagosan a hatodik helyen található az Észak-Alföld előtt, a külföldi vendégek esetében pedig csak Észak-Magyarországot múlja felül. Az összes vendégéjszakák számában a legutolsó helyre került, a külföldiek által eltöltött összes vendégéjszakák esetében pedig szintén csak Észak-Magyarországot előzi meg. A rendszerváltás óta ható folyamatok és a régión belüli különbségek

A Dél-Alföldön – 1990-hez viszonyítva – a kereskedelmi szálláshelyek és a belföldi vendégek számának indexe hasonló mértékben, erőteljesen emelkedett. A belföldi vendégéjszakák száma viszont csak 1997-ben haladta meg a bázisév szintjét. A külföldiek és vendégéjszakáik indexe egymással párhuzamosan fut, csökkenő tendenciát mutatva közel felére esett vissza, ennek hatására mind a vendégek száma, mind a vendégéjszakáké mintegy 15%-kal marad el az 1990. évi értéktől. Az átlagos tartózkodási idő alig változott, ám a belföldiek közel egy nappal kevesebbet, a külföldiek egyharmad nappal többet töltöttek nálunk, mint az időszak elején. A vizsgált mutatók volumenindexei leginkább Csongrád megye hasonló indexeivel korrelálnak. Más-más arányokkal, de igen jelentősek a régión belüli megyék, a településtípusok, valamint az egyes települések szerinti különbségek. A statisztikailag mérhető turizmus, illetve annak hatásai elsősorban pontszerűen, települési szinten érzékelhetőek. A turizmusba bekapcsolódott települések száma 75re, közel másfélszeresére növekedett 1990 óta. A turizmus – mint emberi alapfunkció – napjainkban nemcsak városi jelenség, egyes formái kifejezetten a rurális térben terjedtek/terjednek. Ennek ellenére a turizmus forgalmának döntő része 1990-ben még a városokra koncentrálódott (80–95%), ám arányuk azóta a belföldi vendégek és vendégéjszakák kivételével kismértékben csökkent. E koncentrációt csak fokozza, hogy három városban (Szegeden, Kecskeméten és Gyulán) összpontosul napjainkban a régió szálláshelyeinek 41%-a, turisztikai forgalmának több mint fele (57–58%). A falvakban mindenekelőtt a férőhelyek (2,6-szeresére) és a külföldi vendégéjszakák száma emelkedett meg 1990 óta, s így a férőhelyek ötödrésze itt található. A falvak részesedése a régióba látogató külföldiek – egyébként erőteljesen csökkenő – turistaforgalmából közel kétszeresére növekedett, míg a dél-alföldi szinten jelentősen bővülő belföldiekéből csökkent. Tehát a falvak vendégforgalma mind a teljes régióhoz, mind az azt alapvetően alakító városokéhoz viszonyítva éppen ellentétesen alakult. Az 1990 óta bekövetkezett változások miatt a megyék pozíciói is átalakultak, s a megyék közti különbségek jobban kifejezik a tendenciákat. Összefoglalva megállapítható, hogy a másik két megyéhez viszonyítva 1990 óta Békés rendelkezik a legkedvezőbb mutatókkal, melyek változása meghaladta a másik két megyéét, 80


Helyzetértékelés

Gazdaság

Csongrádé viszont elmaradt azokétól. A vendégforgalomban mindhárom megye megtartotta korábbi helyét. Jelentős csökkenés után, még mindig Csongrád megyébe látogatnak a legtöbben, Békésbe – ahol viszont szinte évről-évre növekedés tapasztalható – a legkevesebben, míg Bács-Kiskun – 1992 óta egyre csökkenő vendégszám mellett – tartja második helyét. Az átlagos tartózkodási idő a Békés megyében turistáskodó vendégek között a legnagyobb (4 éjszaka), Csongrád megyében ennek éppen a fele, míg Bács-Kiskunban 2,5 éjszaka. A vendégszámhoz hasonlóan, a vendégéjszakák számában Békés megyében évek óta folyamatos növekedés, Csongrádban stagnálás, Bács-Kiskunban viszont egyértelmű csökkenés tapasztalható. A fentiek következtében a vendégéjszakák tekintetében 1997-ben Békés megye megelőzte a másik két dél-alföldi megyét. Ebben a megyében a bázisévhez viszonyítva a belföldiek és vendégéjszakáik száma kétszeresére nőtt, míg a külföldiek száma több mint 20%-kal csökkent. Bács-Kiskunban csak a belföldi vendégek száma haladja meg az időszak eleji szintet, a külföldiek és vendégéjszakáik száma, valamint a belföldi vendégéjszakák száma 1993 óta folyamatosan csökken, s mintegy 30–40%-kal marad el a bázisévtől. Csongrádban a belföldi vendégéjszakák száma – az 1991 óta tartó folyamatos emelkedés ellenére is – elmarad az 1990-es szinttől, míg a külföldiek és vendégéjszakáik száma egyenletesen, mintegy 60%-kal csökkent egészen 1997-ig. A régióban 86 településen volt regisztrált idegenforgalom 1990-ben és/vagy 1997-ben. A szálláshely típusa alapján megállapítható, hogy a nagyobb városokban elsősorban a szállodai vendégek és vendégéjszakák aránya számottevő, néhol eléri a 80–100%-ot is. 1990 óta jelentősen növekedett a panzióbeli vendégek és vendégéjszakák aránya elsősorban a kisebb településeken, míg legnagyobb mértékben a szervezett fizetővendéglátásban résztvevők száma csökkent. Szeged és Kecskemét vendégforgalma – elsősorban a külföldi vendégek elmaradása miatt – drasztikusan visszaesett, Gyulán viszont közel ötszörösére nőtt a vendégéjszakák száma. Néhány termáltelepülésen a vendégszám csökkenése ellenére növekedett az éjszakázások száma, egyes kisvárosokban és falvakban mérhetővé vált, illetve jelentősen növekedett a turisták forgalma. A korábbi magas átlagos tartózkodási idő elsősorban azokon a településeken csökkent nagymértékben, ahol 1990-ben magas volt a fizetővendéglátás aránya, néhány termáltelepülésen viszont napjainkban nőtt meg az ott-tartózkodás ideje. A nagyvárosokra – részben a magas szobaárak miatt – korábban is a kétéjszakás tartózkodás volt jellemző. Változások a Dél-Alföld turisztikai forgalmában

A kereskedelmi szállásférőhelyeken belül a kempingek aránya volt és maradt a legjelentősebb. Leginkább a szervezett fizetővendéglátás férőhelyeinek száma csökkent, míg a turistaszállások és kisebb mértékben a panziók férőhelyeinek aránya növekedett. A vendégek fele ma is a hotelekben száll meg, ám a panziók elterjedése, férőhelyeinek bővülése miatt egyre nő a panzióvendégek száma. A külföldi vendégek aránya a szállodákban még magasabb (61%), a belföldi vendégek közül viszont minden negyedik a panziókat választotta. A vendégéjszakák közel fele a szállodákra esik, amit jelentősen lemaradva, a panziókban és a kempingekben töltöttek követnek. Csökkenő vendégéjszaka-szám mellett a legnagyobb mértékű 21%, visszaesés (a belföldi vendégek között mintegy 75%-os) a fizetővendéglátás területén következett be. A szállodákban ugyanakkor 15%-os növekedést regisztráltak, ám a belföldi © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

81

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. vendégéjszakák aránya kétszeresére emelkedett 1991 óta. Ennél kisebb mértékben, de nőtt a panziókban és a turistaszállásokon töltött belföldi éjszakák aránya. 1989-hez viszonyítva a külföldi turisták nemzetek szerinti megoszlásában – az országos tendenciáknak megfelelően – a Dél-Alföldön is nagymértékű átrendeződés, kicserélődés következett be: a korábbi (kelet- és nyugat-) német-lengyel-szovjet-bolgár sorrendet 1997-ben a német-volt jugoszláv-lengyel-osztrák, míg a hotelekben a szovjet-német-bolgár-lengyel sorrendet a német-volt jugoszláv-olasz-osztrák sorrend váltotta fel. Az egy évtizeddel korábbihoz képest – amikor a román, angol és osztrák vendégek átlagos tartózkodási ideje volt a legnagyobb – 1997-ben a németek, a bolgárok, az amerikaiak és a hollandok töltötték a leghosszabb időt (4–5 éjszaka/fő). A szállodákban a németek és az amerikaiak, az egyéb szálláshelyeken a belgák, a lengyelek és a németek tartózkodnak átlagosan legtovább. Területi különbségeket jelez, hogy míg Békés megyében sorrendben a németek, a lengyelek és a volt jugoszlávok, addig Bács-Kiskunban és Csongrádban a belgák, a hollandok és az amerikaiak töltik a leghosszabb időt. Várható trendek

A turizmus területén bekövetkező változások, trendek jelentős mértékben függnek az európai politikai helyzettől, nevezetesen a Balkán-félsziget következő negyedszázadának alakulásától, az Európai Unió bővítési ütemétől, a magyar gazdaság és a szomszédos országok gazdaságának teljesítőképességétől, az alap-, a közlekedési és a turisztikai infrastruktúra kiépülésétől, a hazai közbiztonságtól stb., valamint attól, hogy a régió saját turizmusfejlesztési elképzeléseiben, koncepciójában milyen célokat, prioritásokat tűz ki maga elé. A tágabb térség politikai-gazdasági bizonytalanságai, valamint az olcsó és garantált feltételeket nyújtó turisztikai piacok megjelenése miatt a külföldi vendégek számának további stagnálásával, illetve csökkenésével lehet számolni, hiszen a turisták a személyi és ellátási biztonságot, valamint az olcsóságot az utazás legfontosabb értékei közé sorolják. A hazai kereslet növekedésével a belföldi turisták számának emelkedése várható, amit az üdülési csekk rendszerének bevezetése tovább erősíthet. Az EU-bővítés után a régió határa belátható időn belül az EU határa lesz, amely a Schengeni Egyezmény következtében szigorú határvizsgálattal jár együtt, tovább növelve a várakozási időt, ami a turistaforgalomra kedvezőtlen hatással lehet. A régió számára tehát különösen fontos lenne, hogy a schengeni határok tartósan ne essenek egybe a magyar államhatárral. A turisztikailag legvonzóbb pontokat és a régióra oly jellemző tanyákat a külföldiek már ma is, s az EU-ba való belépés után még inkább “felvásárolják” (hiszen ha földet elvileg nem is, de telket és épületet lehet már vásárolni), s maguk üdülnek/üdültetnek saját nyaralóikban. A régió turisztikai lehetőségei döntő mértékben nem egy-egy termék, hanem azok “csomagként” való kiajánlását követelik meg, ami sokkal több sikerrel kecsegtet, ezáltal nő a bekapcsol(ód)ni óhajtott területek, települések, lehetőségek száma is, s a megvalósuló komplex programok, fejlesztések hatása is sokkal nagyobb lehet. A nyugdíjas korú, de még aktív népesség arányának növekedése miatt számítani lehet e magas átlagos költésű, elsősorban külföldi vendégkör fokozottabb megjelenésére. Az 82


Helyzetértékelés

Gazdaság

egészségmegőrzés, a rekreáció, a regeneráció stb., a gyógyturizmusegészségturizmus területén eredményezhet jelentősebb forgalombővülést. Amennyiben a természet és a természetes dolgok iránti igények növekedésével felértékelődnek a régió természeti adottságai, akkor a “csendes pihenés” formái, színterei előtt a jelenleginél nagyobb perspektívák állnak. Az EU-ba való belépés után – a mezőgazdasági termelés valamilyen mértékű csökkenése miatt – a vidéki lakosság helyben maradását elősegítő fenntartható gazdálkodás keretében a természettel nagyobb összhangban lévő ökoturizmus, a falusi-tanyai és az agroturizmus támogatása várható. A turizmusnak a fentiek alapján a Dél-Alföldön egyre nagyobb szerepe lehet/lesz a gazdaság diverzifikálásában, ám a minőségi turizmusban a városokból elmozdulás várható a vidéki/rurális területek irányába.


83

A MŰSZAKI INFRASTRUKTÚRA ÁLLAPOTA ÉS JELLEMZŐI A DÉL-ALFÖLDÖN A KÖZLEKEDÉS FELTÉTELEI ÉS A KÖZLEKEDÉSI INFRASTRUKTÚRA

A Dél-Alföld közlekedési helyzete és közlekedési infrastruktúrájának színvonala nem egységes. Noha több közös jellemzőjük is kimutatható, s megfogalmazhatók a legfontosabb regionális szintű közlekedési problémák és szükségletek, mind a régió egyes térségei, mind pedig a különböző közlekedési ágazatok között markáns különbségek mutatkoznak. Így a Dél-Alföld közlekedésének jellemzése differenciált megközelítést, a regionális szintű közlekedésfejlesztés pedig különösen intenzív régión belüli érdekegyeztetést igényel. A régió közlekedésföldrajzi fekvése egészében véve kedvezőnek mondható, hiszen a Magyarországot érintő legfontosabb nemzetközi tranzitirányban, az ÉNY-Európát a DK-európai és kisázsiai térségekkel összekötő útvonalon fekszik. Ennek megfelelően az Európai Unió transzeurópai hálózatához csatlakozó tíz kréta-helsinki “folyosó" közül három is érinti: a IV. (Berlin/Nürnberg–Prága–Pozsony/Bécs–Budapest–Bukarest– Konstanca), a X/B. jelű ([Salzburg–]Budapest–Belgrád[–Szaloniki] és a VII., a Duna. A két előbbi összeköttetés ma is hatalmas nemzetközi (valamint ezzel nagyrészt egybeeső irányú belföldi) forgalmat visel, s a térség határátkelői közül Tompa és Röszke személy-, illetve Nagylak és Gyula teherforgalma országosan is kiemelkedő. Az e két folyosót képviselő főutak (5-ös, 43-as) és vasúti fővonalak (120-as és 150-es) ma is részei a – közúton a TEM, vasúton az AGC egyezményben megállapított – transzeurópai törzshálózatoknak. A másik két megyéénél lényegesen kedvezőtlenebb azonban Békés megye forgalmi helyzete. Míg Bács-Kiskunt érinti egy vasúti és egy közúti helsinki folyosó és a Duna, Csongrád megyén pedig áthalad mindkét közúti folyosó, addig Békés megyét csak egy vasúti fővonal kapcsolja a nemzetközi vérkeringésbe. Bár kisebb belső közlekedési perifériák másutt is előfordulnak a régióban (pl. a Felső-Bácska), a közép-békési térséget és az északnyugati peremet kivéve Békés megye egésze forgalmi árnyékhelyzetben van, s az ország központi térségeivel való összeköttetései is kedvezőtlenek. A jó földrajzi adottságokhoz képest a közlekedési létesítmények kiépítettsége és állapota zömmel kedvezőtlen: a legfontosabb mennyiségi és minőségi mutatókat tekintve elmarad az országos átlagtól vagy épp csak eléri azt. Ezért a régió nagyobbik részében a gazdasági fejlődés és a modernizáció – sőt néhány kisebb térségben az országon belüli integráció – egyik legfőbb akadályát jelentik a közlekedési rendszerek hiányai és minőségi problémái. Közúti közlekedés

A közúti közlekedést tekintve – amely mára a személy- és áruszállításban egyaránt vezető szerepű, és jelentősége a regionális fejlődés szempontjából is a legmeghatározóbb – a hálózatok kiépítettsége, állapota (minősége) és forgalmának jellemzői egyaránt jelentősen eltérőek a régió három megyéjében. Az útsűrűség Csongrádban a legmagasabb, de ez is csak az országos átlagot éri el, s a másik két megye alacsony értékének köszönhetően, összességében a régiók közül fajlagosan a © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. Dél-Alföldön van a legkevesebb országos közút. Igaz, ez nagyobb részben az alföldi településhálózat sajátos alakulásának köszönhető alacsony településsűrűségre vezethető vissza, ám – elsősorban Bács-Kiskunban és Észak-, illetve Dél-Békésben – több szükségesnek látszó közúti összeköttetés is hiányzik. Bács-Kiskun megyében van az ország kiépítetlen állami útjainak negyede, és – bár a Dél-Alföldön elsősorban tanyák, illetve egyéb, közigazgatásilag nem önálló külterületi településrészek vannak "zsákhelyzetben" – Békésben, s főleg Bács-Kiskunban több falu is akad, amelyet csak egyetlen bekötőút köt össze a külvilággal. A régió közúthálózatának legnagyobb problémája azonban az, hogy – abszolút értékben is, a kedvező fekvéshez és a forgalmi igényekhez képest pedig különösen – kevés a gyorsforgalmi út és főútvonal a térségben. E tekintetben Bács-Kiskun jelenti a kivételt: a viszonylag sűrű főútvonal-hálózat jól feltárja a megyét a legfontosabb forgalmi irányokban, s egyetlen település sincs 20 km-nél messzebb a legközelebbi főúttól. Bács-Kiskunban található a régió egyetlen autópályája is 56 km hosszban Lajosmizsétől Kiskunfélegyházáig. Noha a koncessziós M5 autópálya magas használati díjai sok magyar közlekedőt visszatartanak az igénybevételétől, forgalma (főként a külföldieknek köszönhetően) magas, s az eddig elkészült szakasz gazdasági dinamizáló hatása Kecskemét, Kiskunfélegyháza és Csongrád térségére már ma is egyértelműen megmutatkozik. Bár Bács-Kiskunhoz hasonlóan a másik két megyében is egyértelmű a Budapestirányú közúti kapcsolatok elsődlegessége – mindhárom megyében ezek a kiemelkedően legnagyobb forgalmú szakaszok –, ám Csongrádban és Békésben ez a forgalom elsőrendű főutakon bonyolódik. Az M5-ös autópálya hiányzó Kiskunfélegyháza–Szeged–Röszke országhatár közötti szakaszának megépítésére még 2003-ig kivitelezési előjoga van a koncessziós AKA Rt.-nek. Noha ennek mielőbbi megvalósítására forgalmi, logisztikai és területfejlesztési érdekekből is szükség lenne, reálisan 2003 előtt semmiképpen sem várható az országhatár elérése (a közlekedési kormányzat jelenleg 2005-ös befejezéssel számol). A 44-es főút gyorsforgalmi úttá fejlesztése pedig egyelőre csak a nagytávú tervekben szerepel, így – ha nem sikerül e határidőket előbbre hozni – a Dél-Alföld megyéinek forgalmi helyzetében meglevő különbségek várhatóan középtávon is fennmaradnak. Csongrád, különösen pedig Békés megyében kevés van a főutakból is: az összeköttetéseknek az országosnál jóval nagyobb része alsóbbrendű utakon valósul meg, azaz mindkét megye közúthálózata mellékút-túlsúlyos. Csongrádban néhány községtől 20–25 km-re található a legközelebbi főút, míg ÉK- és D-Békésben néhol 30–35 km ez a távolság, s a sarkadi és a mezőkovácsházi kistérségnek egyáltalán nincs főútja. Az M5-ös, 5-ös és 44-es számú utak nemcsak a fővárossal, hanem – kiegészülve a legforgalmasabb keresztirányú kapcsolattal, a 47-es sz. másodrendű főúttal – a régió megyeszékhelyei között is közvetlen főhálózati összeköttetést biztosítanak, ami kedvező a régió belső kapcsolatrendszere szempontjából. Ma ezek az utak, illetve a részleges megyeszékhelyi funkciókat betöltő Baját a fővárossal, Kecskeméttel és Szegeddel összekötő 51., 54., és 55. sz. másodrendű főutak jelentik a régió közúthálózatának gerincét. Jellemző azonban, hogy a fővárosi, sugaras irányú pályákhoz képest a régión belüli, illetve dunántúli kapcsolatokat hordozó keresztirányú (transzverzális) utak kiépítettsége – mindössze két útvonal, a 44-52-es, illetve a 47-55ös utak jelentenek főhálózati kapcsolatot – és forgalma egyaránt jelentősen elmarad.

86


Helyzetértékelés

Műszaki infrastruktúra

Mindennek egyik legfőbb tényezője, egyben a Dél-Alföld közlekedésének egyik legfontosabb közös problémája a térség nagy folyóin átvezető hidak hiánya, illetve rossz állapota. A Dunán mindössze két híd vezet át Budapesttől délre, amelyek egymástól több mint 70 km-re találhatók. A vasúttal közös bajai és solti hídon emiatt a két országrész közötti kapcsolatok gyengesége ellenére is igen nagy – 5500, illetve 12500 személygépkocsi-egységnyi39 – forgalom halad át naponta. Ennek megfelelően állapotuk sem jó, bár a bajai híd problémáját a jelenleg folyó rekonstrukció várhatóan megoldja. A jelenlegi kormányzati szándékokat alapul véve a tervezett új Szekszárd térségi híd legkorábban 2002 körül, míg a Dunaújváros–Szalkszentmárton közötti 2007 körül valósulhat meg, a hozzájuk vezető – az M9 és M8 jelű gyorsforgalmi gyűrűk első elemeit jelentő – útszakaszokkal együtt. A Tisza-hidak közül ki kell emelni a 44-es főút vasúttal közös tiszaugi hídjának korszerűtlenségét és túlzsúfoltságát, amely – bár Jász-Nagykun-Szolnok megyében található – elsősorban Békés és Bács-Kiskun megye számára fontos probléma. A híd rekonstrukciója, illetve a vasúti forgalom leválasztása és a jelenlegi melletti új híd megépítése 2001 körül látszik valószínűnek. Emellett már a mostani forgalmi igények alapján is legalább két új Tisza-híd hiányzik Szeged térségében – hiszen a szegedi városi hidak és a 47-es út algyői hídja is kapacitásuk határán vannak –, hosszú évek óta megoldatlan a csongrádi pontonhíd kiváltása, valamint jelenleg az Algyő–Csongrád közötti több, mint 50 km-es Tiszaszakaszon nincs állandó összeköttetés. Ez a helyzet – a hídhiány, illetve a nyugat-kelet irányú, Budapestet elkerülő gyorsforgalmi összeköttetés hiánya – a régióvá szerveződés lényeges közlekedési akadályát is jelenti. Az úthálózat forgalmi terhelése egyenetlen: a belterületi szakaszoké természetesen lényegesen nagyobb a szomszédos külterületi szakaszokénál, és a főutak átlagos forgalma minden térségben kb. 3–5-szöröse a mellékutakénak. Ennek megfelelően az úthálózat hosszának csak negyedét–ötödét kitevő főutak viselik a teljes forgalmi terhelésnek országosan mintegy 62, a dél-alföldi régióban kb. 55%-át. A fentiekből következően a főutak belterületi szakaszai különösen forgalmasak, aminek káros hatásait (épületkárok, környezetszennyezés, balesetveszély) a tranzitforgalmat elvezető elkerülő utak építésével lehet kivédeni. Ilyenből azonban – bár az utóbbi években megindult a kiépítésük – a hatalmas költségek miatt egyelőre igen kevés van a Dél-Alföldön is (hosszabb-rövidebb szakaszok Kecskemét, Orosháza, Gyula, Szentes, Tompa, Lajosmizse mellett), a jogos igény ennek többszöröse lenne (az átmenő forgalom nagyságától és a veszélyeztetettség mértékétől függően ütemezve). Mivel az alsóbbrendű úthálózat átlagos forgalma mindenütt nagyjából hasonló, egy terület országútjainak átlagos forgalma elsősorban a főutak hálózaton belüli arányát tükrözi. Ennek megfelelően, noha a régión belül mind a fő-, mind a mellékutak átlagos terhelése Csongrádban a legnagyobb, együttvéve Bács-Kiskun megye útjai a forgalmasabbak. Békésben az átlagos forgalomnagyság csak kétharmada a másik két megyéének, mivel itt kevés a főút, és – elsősorban a megye periférikusabb fekvése következtében – a meglevők is kisebb forgalmúak. Így, míg a két előbbi megye közúthálózata forgalmát tekintve a megyék rangsorának első harmadában található, addig Békés csak két dunántúli megyét előz meg, ráadásul a Békés megyei

39

Személygépkocsi-egység: a tényleges járműszámnak járműfajtánként (pld. kerékpár, motorkerékpár, tehergépkocsi stb.) meghatározott átszámítási tényezővel megszorzott, majd összesített értéke. © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

87

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. forgalomnak kiugróan nagy része (közel 60%-a) bonyolódik a főutakénál lényegesen alacsonyabb szolgáltatási színvonalú és rosszabb állapotú alsóbbrendű utakon. Mindezt igazolják a részletesebb területi bontású adatok is. A legtöbb jármű a nagyobb városok környékén és a tranzitútvonalakon halad. A 10 ezer személygépkocsiegység/nap értéket meghaladó forgalmú utak esetében mindenképpen szükséges, de 8–10 ezres szakaszokon is feltétlenül indokolt többsávos utak kiépítése. A sorrendben ezután következő nagyobb forgalmú, általában térségi centrumokat összekötő utak között található a főutak többsége és néhány fontosabb, térszerkezeti jelentőségű mellékút is. Területi egységenként tekintve, a legnagyobb forgalmúak Kecskemét, Szeged, Hódmezővásárhely környéke, valamint a Bács-Kiskun megyében, Kalocsa, Kiskunhalas és Solt térsége, míg az ellenkező végletet jelenti a 44-es út sávját és Orosháza térségét kivéve egész Békés megye, valamint Makó, Kunszentmiklós, Kiskunmajsa térsége és a Felső-Bácska. Ebben a területi képben világosan tükröződnek a személygépkocsi-ellátottság területi különbségei is. E tekintetben a Dél-Alföld helyzete összességében átlagosnak mondható (valamennyi dunántúlinál rosszabb, a Dunától Keletre a legjobb), de igen nagy a belső differenciáltság: Bács-Kiskun megye a megyék sorrendjének felső, Csongrád a középső, míg Békés az alsó harmadában található, s jellemző az is, hogy a két szélsőséget képviselő kistérségek közül a kiskőrösiben 252 db, míg a szeghalmiban 113 db gépkocsi jut ezer lakosra. A települési különbségek egyértelműen a kiskunságiak, illetve a nagyobb városok előnyét mutatják e téren, s szembetűnő Észak- és Dél-Békés hátránya. Az utóbbi években egyébként – az országos növekedéssel szemben – a Dél-Alföldön kismértékben csökkent a személygépkocsik száma. Érdekes módon nem a forgalom és a személygépkocsi-ellátottság, hanem inkább az utak kiépítettségének különbségei tükröződnek a Dél-Alföld baleseti helyzetében. Noha mindenhol a megyeszékhelyek környékén, a belterületeken és a főutakon történik a legtöbb közlekedési baleset, a legforgalmasabb Bács-Kiskun helyzete a legkedvezőbb, míg Csongrádban, s különösen Békésben a forgalmi terheléshez képest nagyobb a baleseti veszélyeztetettség az országos átlagnál. Mindez a főutak, elkerülő utak és gyorsforgalmi utak kiépítésének szükségességére hívja fel a figyelmet. Ezt mutatja az is, hogy, bár – az országos folyamathoz hasonlóan – 1990 óta mindenütt csökkent a balesetek száma, a legnagyobb mérséklődés Bács-Kiskun megyében következett be. Az ország közútjain a 90-es évek eleji visszaesést követően 1993–98-ban összességében kismértékben (mintegy 8%-kal) nőtt a forgalom, ami teljes egészében a főutakon következett be. A mellékutak igénybevétele enyhén (2%-kal) csökkent, jelezve, hogy a teljes forgalmi terhelésnek egyre nagyobb hányada hárul a főutakra: a romló minőségű mellékutakkal szemben egyre inkább a főhálózatot választják a közlekedők. Ez utóbbi összefüggés igaz a Dél-Alföldön is, de az országos tendenciákkal szemben a mellékúthálózaton a csökkenés helyett inkább a stagnálás (Bács-Kiskunban a növekedés) jellemző, míg a főutak forgalomnövekedése kisebb mértékű volt az országos átlagnál, sőt Csongrádban enyhe csökkenés következett be. Folyamatos és az átlagost jóval meghaladó viszont – az utak állapotának romlását döntő mértékben meghatározó – nehézgépjármű-forgalom növekedése, ami jelzi a közúti tranzitforgalom, egyáltalán a közúti áruszállítás növekvő szerepét a régióban is.

88


Helyzetértékelés


Ezek a folyamatok és különbségek a közúthálózat állapotával, és a 90-es években a közutakra fordított beruházások nagyságával vannak összefüggésben. Az utak paramétereit eleve meghatározza a burkolat anyaga. Ennek adatai szerint a főutakat gyakorlatilag teljes egészében korszerű aszfaltbeton burkolatok borítják, de a mellékutakból már csak 20–40%-os ezek részesedése, míg a többi nagyobbrészt egyéb, kevésbé ellenálló aszfaltburkolat, kisebb részben hagyományos makadám. E mutatót tekintve Békés megye útjai a legjobbak, a másik két megyéé lényegesen elmaradnak ettől és az országos átlagtól is. Rendkívül kedvezőtlen a burkolatok (különösen az alsóbbrendű utak) kor szerinti megoszlása: a felújítások elmaradása miatt a főutak mintegy negyede, a mellékutak több mint fele öregebb a még elfogadható 15 évnél. E tekintetben különösen Bács-Kiskun megye útjainak helyzete kedvezőtlen, míg Békésben viszonylag jobbak az arányok. Mindennek köszönhetően a meglevő hálózat minőségét kifejező legfontosabb paraméter, a pályaszerkezet elhasználódottságát kifejező burkolatállapot mutatója – különösen a mellékutakon – igen kedvezőtlen. "Jó" minősítésű út alig akad, ugyanakkor "nem megfelelő", vagy "rossz" osztályzatot kapott a hálózat 30-40%-a.40 A mellékutak helyzetében nincsenek lényeges térségi különbségek, míg a főutakat tekintve Békés megye kis hálózata viszonylag jobb állapotú a másik két megyéénél. Bács-Kiskunban és Csongrádban az utak többségének megfelelő a teherbírása, de Békésben a hálózat közel fele nem megfelelő e tekintetben. Mindhárom megyében nagy (15% körüli) viszont a keskeny, a 6 m-es mellékúti szabványt el nem érő szélességű utak aránya, és sok az egyenetlen mellékút is. A 90-es évek folyamán a közúthálózat állapota romlott a Dél-Alföldön. Nemcsak a szükséges felújítások maradtak el, de a fejlesztések terén még az országos átlaghoz képest is rosszabb helyzetben volt a régió. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium központi közúthálózat-fejlesztési erőforrásaiból 1993 és 1997 között csak 4%-ban (!) részesedett a Dél-Alföld, amit döntően elkerülő utak építésére, csomópontátépítésekre, határátkelőkhöz vezető utak kiépítésére fordítottak. Ezzel együtt eltérő mértékben fejlődött a három megye közúthálózata. Bács-Kiskunban ugyanis koncessziós tőkéből megépült az M5 autópálya Kiskunfélegyházáig tartó szakasza, több elkerülő út, és – döntően önkormányzati, földművelésügyi minisztériumi és területfejlesztési pályázati forrásokból – 11 új mellékút-szakaszt is kiépítettek. Ezzel szemben Csongrádban csak a Szeged-Algyő közötti út négynyomúsítása, egy elkerülőút-építés, egy jelentősebb határátkelő-korszerűsítés és két mellékút-építés történt. Békésben mindössze két új elkerülőút-darab és egy rövid szakasz négy nyomsávúra bővítése jelentette az előrelépést. A kormányzati tervek szerint 2007-ig a megelőző időszak többszörösét kitevő közlekedésfejlesztési erőforrások fognak jutni a régióba, így – noha a jogos igények nagyobb részének gyors megvalósulására így sem lehet számítani, s a tervezett beruházások elsősorban Csongrád és Bács-Kiskun megyét érintik – remélhetően kiegyenlítődik a korábbi aránytalanság az más régiókhoz képest.

40

Az állami közutak állapotát rendszeres műszeres, illetve szubjektív vizsgálatok alapján, az iskolai osztályozás fordítottjának megfelelő számozással minősítik a közútkezelő társaságok (1 jó, 2 megfelelő, 3 tűrhető, 4 nem megfelelő, 5 rossz). A főutak osztályozása esetén a követelmények szigorúbbak, mint a mellékutaknál, amit a két útkategória egyesített átlagértékeinek elemzésénél figyelembe kell venni. © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

89

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. Az országos közutakkal ellentétben – az önkormányzatok erőfeszítéseinek köszönhetően – több településen is lényeges javulást sikerült elérni a belterületi utak burkolása terén, a területi, települési különbségek mégis jelentősek maradtak. A legjobb Bács-Kiskun megye helyzete, különösen annak nyugati részei. E megye belterületi önkormányzati útjainak mintegy 72%-a kiépített, de nem sokkal marad el ettől Csongrád megye átlaga sem (kb. 70%-os arány), s mindkettő meghaladja kissé az országot. Lényegesen rosszabb Békés megye helyzete, ahol mindössze 54%-os a kiépítettség. A településenkénti értékek Bácsban és Csongrádban 5 és 100% között szóródnak, míg Békésben lényegesen kisebbek a különbségek. Önkormányzati tulajdonban vannak a kerékpárutak is, amelyek építésében a régió országos összevetésben is kiemelkedik. 1998 végéig mintegy 330 kilométernyi kerékpárút létesült (zömmel 1990 után), túlnyomórészt a belterületeken, az országutak legbalesetveszélyesebb átvezető szakaszai mentén. Területi megoszlásuk azonban nem egyenletes: mintegy 40-40%-uk Békésben és Bács-Kiskunban van, s kevesebb mint ötödrészük épült Csongrádban. Ezzel együtt továbbiakra is szükség lenne, hiszen a kedvező domborzati és településszerkezeti adottságoknak köszönhetően az év nagyobb részében jelentős a kerékpárforgalom. A határátkelők helyzete

Túlnyomórészt a közúti közlekedéshez kötődik a határforgalom is, hiszen 1998-ban az átkelő személyeknek csak 9%-a vette igénybe a vasutat – szinte kizárólag külföldiek –, és elenyésző része a légi vagy vízi közlekedést. A személyforgalom a teljes egészében a régióban található magyar-jugoszláv határszakaszon nagyobb (1998-ban 7,5 millió fő), míg a román határon közel 5 millióan keltek át a régiót érintve, ami a teljes románmagyar határforgalom mintegy kétötöde. E határszakaszon az erdélyi magyarok által sűrűbben használt északi átkelők – Ártánd, Csengersima – forgalmasabbak a délalföldieknél. Az átlépőknek a román határon csak mintegy hetede, míg jugoszláv viszonylatban egyharmada magyar állampolgár. Bár mindkét határszakaszon két közúti (Röszke, Tompa, illetve Nagylak, Gyula), és egy vasúti (Kelebia, Lőkösháza) átkelőn folyik teherforgalom is, ennek volumene Románia irányában jelentősebb, amihez persze hozzájárul Jugoszlávia politikai elszigeteltsége, s az állandósulni látszó balkáni háborús veszély. A forgalom nagysága a 90-es években mindkét irányban meglehetősen ingadozó, erősen függ a túloldali, illetve nemzetközi politikai helyzettől, valamint a határőrizeti, vám- és pénzügyi jogszabályok alakulásától (háború, embargó, határátlépési illeték, benzinilleték stb.). Mindez arra utal, hogy az átlépések jelentős része a nem hivatalos kereskedelemhez (benzin, gázolaj, szesz, autó, ruházat, gyógyszer) és az illegális munkavállaláshoz – azaz a fekete- és szürkegazdasághoz – kötődik, illetve “bevásárlási célú". A kereskedelmi célú átlépések aránya különösen a 90-es években megnyílt kisebb forgalmú átkelők – Méhkerék, Tiszasziget, Bácsalmás – esetében magas, amit jól mutat, hogy forgalmuk a piaci kereslethez és a vámjogszabályokhoz igazodóan különösen szélsőségesen ingadozik. A román határszakasz átkelőhelyein ideiglenes átrendeződést okozott a nagylaki határállomás 1998-ban befejeződött örvendetes rekonstrukciója. a 90-es években megnyitott átkelők legjelentősebbike, a Bukarest és Budapest között a legrövidebb összeköttetést biztosító battonyai átkelő forgalma ettől függetlenül is gyorsan növekedett, mára a tradicionális

90


Helyzetértékelés


határállomásokéhoz hasonló nagyságrendű, annak ellenére, hogy csak alsóbbrendű utak vezetnek ide. Összességében azonban 1993 óta csökken mindkét határszakasz forgalma (bár Románia irányában 1998-ban érzékelhető növekedés volt tapasztalható az előző évhez képest). Mindez arra utal, hogy a határmentiség még nem igazán erőforrása a régiónak, ráadásul, különösen Jugoszlávia irányában, komoly külső (politikai) akadályai is vannak a határmenti együttműködések és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok kiteljesedésének. Ezzel együtt további kis határállomások nyitására volna szükség, mert a jelenlegi, országos és nemzetközi összevetésben egyaránt igen alacsony átkelő-sűrűség a határmenti kapcsolatok intenzívebbé válásának fizikai akadályát jelenti. Mindkét határszakaszon indokolt lenne az áruforgalom decentralizálása is. Vasúti közlekedés, szállítás

A vasút jelentősége a rendszerváltás hatásainak köszönhetően 1990 és 1993 között drasztikusan csökkent. Országosan, és a – teljes egészében a MÁV Szegedi Területi Igazgatóságához tartozó – Dél-Alföldön egyaránt a vasúti áruszállítás teljesítménye mintegy felére, míg a személyszállításé háromnegyedére esett vissza. Ennek következtében a vasút részesedése az árufuvarozásból 1997-ben már csak 33% volt a közút 42%-os súlyával szemben, míg a közforgalmú távolsági (helyközi) személyszállítás terén a vasút aránya 40, a közúté 46% volt41, noha a rendszerváltáskor még mindkét tekintetben a vasút teljesítménye volt a nagyobb. A vasúti teljesítmények csökkenése 1993-tól kezdődően megállt, majd 1997–98-ban minimális mértékben nőtt országosan és a Dél-Alföldön is. A közúti forgalom növekedésének üteme azonban ezt továbbra is meghaladja, így az ágazat részesedése csökkenő maradt. Mindennek egyik fő oka a vasúti pályarekonstrukciók és -fejlesztések – a Dél-Alföldön 1991 óta gyakorlatilag teljeskörű – szünetelése, aminek következtében a fővonalak egy részének kivételével az eljutási idők alig vagy egyáltalán nem versenyképesek a közúttal szemben. Mindehhez – külső körülményként – hozzájárult az utazási-szállítási igények jelentős változása (a személyszállításban a gépkocsik terjedése, a teherforgalomban pedig a gazdasági szervezetek dekoncentrálódása, a tömegáruk visszaszorulása, a nagyértékű, szállítási költségekre kevésbé érzékeny áruk forgalmi arányának növekedése). A régió vasútjainak vágányhossza közel 1400 km, itt található az ország közforgalmú vasútvonalainak 18%-a, s a települések 45%-ának van 2 km-nél közelebb levő vasútállomása. A vasútsűrűség az országos átlag körül van és kissé meghaladja az európai átlagot, ám a hálózat komoly fogyatékossága a Budapest-irányú pályákra merőleges transzverzális vonalak hiánya vagy gyenge kiépítettsége, és a nemzetközi vasúti összeköttetések alacsony száma (egy-egy fővonali és mellékvonali összeköttetés van mind Jugoszlávia, mind Románia felé). Mindezt azért is fontos megemlíteni, mert a trianoni határ több mint tíz vasútvonalat vágott át a térségben, amelyek közül a meglevő átkelőkön kívül három egykori vonal területe még ma is MÁV-tulajdonban van (Körösnagyharsánynál, Szőregnél és Csikériánál).

41

Az áruszállítás teljesítményét árutonnakilométerben, míg a személyszállításét utaskilométerben mérve. © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

91

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. A Dél-Alföld négy vonala tartozik a MÁV törzshálózatához. A 120-as számú (Budapest–) Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza (–Arad), valamint a 150-es (Budapest–) Kiskunhalas–Kelebia (–Szabadka) vonal "A1" kategóriájú nemzetközi, míg a 140-es (Budapest–)Cegléd–Kecskemét–Szeged és a 155-ös Kiskunfélegyháza–Kiskunhalas vonal "A2" kategóriás belföldi törzshálózati fővonal. Csak ezek a vasutak vannak villamosítva a régióban, de közülük is csak a 120-as vonal Gyoma–Békéscsaba közötti szakasza kétvágányú. Kiépítési pályasebességük a 120-as vonalon Muronyig 120 km/óra, a többi szakaszon 100 km/óra, ám a rossz pályaállapotból következően rengeteg a sebességkorlátozás, így e vonalakon is egy óra alatt legfeljebb 75–85, a legrosszabb állapotú 150-esen csak 60 km-re lehet eljutni gyors- vagy IC-vonattal. A régió vasúthálózatának kiépítettsége és állapota összességében még a szintén kedvezőtlen országos átlagnál is rosszabb, s különösen a kétvágányú pályák hiánya gátolhatja a régió kedvező logisztikai lehetőségeinek kihasználását. Mivel a MÁV jelenlegi beruházási tervei között csak a Gyoma–Békéscsaba vonal korszerűsítése és (2001-től) a Cegléd–Kiskunfélegyháza szakasz rehabilitációja szerepel (a Budapest– Kiskunhalas–Kelebia vasút korábban tervezett a 160 km/órás pályasebességre történő kiépítése is lekerült a napirendről), rövid távon kilátás sincs a helyzet érdemi javulására. A “B1” kategóriájú “egyéb fővonalak” közé tartoznak a régióban a Bátaszék–Baja– Kiskunhalas, a Fülöpszállás–Kecskemét, a Makó–Hódmezővásárhely–Szentes– Szolnok, a Kecskemét–Lajosmizse–Budapest, a Szeged–Békéscsaba és a Békéscsaba–Gyula–Kötegyán közötti vonalszakaszok, a hálózat többi eleme "B2" jelű mellékvonal. Ezeknek a pályaszerkezete túlnyomórészt korszerűtlen, elavult, több évtizede nem épültek át, ezért a zömmel 60–80 (néhol csak 40) km/órás kiépítési pályasebességnek megfelelően is csak kevés vonalon haladhatnak a vonatok a pálya állapota miatt. Így egy óra alatt a B1-es vonalakon 40–60, a B2 kategóriájúak zömén csak 30–40 km-t tesznek meg a személyvonatok, s néhány szakaszon a forgalom puszta fenntartása is csak nagy nehézségek árán biztosítható. Több vonalon a teherforgalmat megnehezítő tengelyterhelés-korlátozás is érvényben van. A régió az ország vasúti forgalmából kisebb arányban részesedik, mint a vonalak hosszából: az országos vasúti teherszállítási teljesítménynek csak 10%-a, a személyforgalomnak ennél is kisebb része bonyolódik a dél-alföldi vonalakon. Ez a terhelés is a fővonalakon összpontosul, a mellékvonalak kapacitásai kihasználatlanok. A négy törzshálózati vonal hossza a régió vasútvonalainak mintegy 28%-át teszi csak ki, de ezeken halad a dél-alföldi vasúti teherforgalomnak 89–90, a személyszállításnak mintegy 63%-a, összességében a vasúti forgalom 3/4-e.42 Különösen a teherforgalom megoszlása szélsőséges: a négy törzsvonal mellett csak a Szeged–Békéscsaba vasúton bonyolódik érdemleges árufuvarozás, számos mellékvonalon hetekig nem közlekedik tehervonat. A nem Budapest-irányú, régión belüli áruforgalmi kapcsolatokban tehát a vasútnak elhanyagolható a szerepe s – bár a bajai és dunaföldvári hídon is van vasúti összeköttetés – a Dunántúl irányában sincs érdemleges közvetlen vasúti áruszállítás.

42

Az összesített vasúti szállítási teljesítményt a közlekedő vonatok és rakományuk együttes tömegét a megtett távolsággal súlyozva képzett ún. bruttó elegytonnakilométer egységben kifejezve.

92


Helyzetértékelés


A legforgalmasabb vasútvonal mind a személy – mind az áruforgalom tekintetében a Szeged–Kecskemét(–Budapest) közötti, amelynek Kecskemét–Kiskunfélegyháza szakaszán 95%-os az egyetlen vágány kihasználtsága. A kétvágányúsítást (amely a kombinált fuvarozás kiterjesztését csakúgy gátolja, mint a személyszállító vonatok sűrítését) tehát itt teszik legsürgetőbbé a forgalmi igények, ám a MÁV hosszú távú terveiben is csak a meglevő vágány rekonstrukciója szerepel. Nem sokkal kisebb a Békéscsaba–Szolnok vonal személy- és áruszállítási volumene sem, e két vonal délalföldi szakaszain irányonként naponta 3–5 ezer fő utazik. A másik két törzsvonal szerepe a teherforgalomban jóval nagyobb, mint a személyszállításban. Ezeken, és a forgalmasabb – zömmel Békés megyei – egyéb vonalakon irányonként ezer fő körüli az átlagos napi utasszám, míg a legkisebb forgalmú mellékvonali szakaszok irányonkénti napi utasforgalma mindössze 30–200 fő. A régióban az egyes vasútvonalakon a vonatok férőhely-kihasználtsága 13–72% közötti, összesítve csak 43% -os. Tömegközlekedés

A Dél-Alföld tömegközlekedésében a – zömében a négy régión belüli székhelyű, és területi ellátási kötelezettséggel rendelkező VOLÁN társaság43 által bonyolított – autóbusz-forgalomnak van nagyobb szerepe. A vasút csak a budapesti, illetve a Budapesten áthaladó nagytávolsági összeköttetések biztosításában meghatározó jelentőségű (Bács-Kiskun megye vasúthiányos déli területeit kivéve). E téren érzékelhető javulást jelentett a 90-es években a komfortos, és a pálya szabta korlátokon belül viszonylag gyors IC-vonatok megjelenése a három megyeszékhely és Budapest között. 1998 őszén megjelent az első IC-khez kapcsolódó, és a mellékvonalak mentén fekvő kis- és középvárosok városi kapcsolatait a pálya korszerűtlensége ellenére is jelentősen gyorsabbá és színvonalasabbá tevő "Interpici"összeköttetés is a térségben, s az 1999/2000-es menetrendi idénytől már Hódmezővásárhely, Szentes, Orosháza és Gyula is elérhető lesz ilyen módon. A régión belüli, illetve a Budapestet nem érintő interregionális távolsági tömegközlekedést ezzel szemben túlnyomórészt a Volán-társaságok végzik, ami a keresztirányú vasúti kapcsolatok hiánya miatt törvényszerű. A 90-es években jelentősen kibővült a Volánok távolsági járatainak száma, és e vonalakon korszerű buszokat állítottak forgalomba. Igaz, hogy – elsősorban a felsőoktatás kibővülésének, a diákok hazautazásainak köszönhetően – az igények is jelentősen megnőttek e tekintetben, elsősorban a hétvégeken, főleg Szeged, kisebb részben Pécs, Békéscsaba és Kecskemét irányában. A vonzáskörzeti (kistérségi) viszonylatú, mindennapi forgalomban a vasút csak ritkán (összesen mintegy harminc település esetében) igazi alternatívája az autóbusznak, elsősorban a fővonal által érintett, s a központhoz közeli vasútállomással rendelkező egyes településeken, vagy ott, ahol a Volán-buszok jelentős számú utast hordanak a vasútra. Minderre Békésben van a legtöbb példa (Gyomaendrőd–Mezőberény és Gyula környékén, illetve Dél-Békésben), így ebben a megyében sokkal nagyobb a vasút szerepe a tömegközlekedésben, mint a másik kettőben. (Ehhez persze 43

Ezek: Békésben a Körös, Csongrádban a Tisza, míg Bács-Kiskunban a bajai székhelyű Bács és a kecskeméti székhelyű Kunság Volán Rt. © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

93

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. hozzájárulnak az úthálózat szerkezeti fogyatékosságai és a rosszabb személygépkocsi-ellátottság is). A hivatásforgalomban (munkába járás) a MÁV teljesítménye 1993 óta is jelentősen csökkent, míg a régió Volán társaságaié nagyjából változatlan maradt. A Volánok utasforgalmának nagyobb része iskolába vagy munkába járással kapcsolatos, hivatásforgalmi jellegű. Folyamatosan a helyközi tanuló és dolgozó bérletekből, valamint 67,5%-os diákjegyekből, illetve a hozzájuk kapcsolódó árkiegészítésekből származik a menetrendszerű helyközi üzletágból származó Volánbevételek több mint fele. Ezen belül azonban a 90-es években jelentősen visszaesett a dolgozói bérletek aránya és megnőtt, sőt vezető utasforgalmi összetevővé vált a diákszállítás. Noha az utazások nagyobb része továbbra is rövid távú, a társadalmi és gazdasági igények átalakulásának köszönhetően a régió tömegközlekedésben is folyamatosan nő az átlagos utazási távolság, azaz a távolsági forgalom szerepe. Zömmel ennek, valamint a szuburbanizáció miatt erősödő elővárosi forgalomnak az eredménye az autóbusz-közlekedés utaskilométer-teljesítményeinek 15–20%-os növekedése a 90-es évtizedben a régióban. Az állami és önkormányzati támogatások csökkenésének köszönhetően viszont az országos tendenciákkal megegyezően a régióban is visszaesett a helyi tömegközlekedés volumene. (Helyi autóbuszközlekedés jelenleg a három megyeszékhelyen kívül Baján, Hódmezővásárhelyen, Szentesen, Csongrádon, Makón, Gyulán, Orosházán és Szarvason van.) Az autóbusz-közlekedési ellátottság összességében megfelelőnek mondható: egyetlen kivétellel valamennyi településnek van távolsági buszmegállója, s a tanyák jó része is megközelíthető autóbusszal. Zömmel az autóbuszforgalomnak köszönhetően a tömegközlekedési központok kevés kivétellel minden településről megfelelő járatsűrűséggel elérhetők. Ez Bács-Kiskun megye déli és nyugati peremeit kivéve a megyeszékhelyek vonatkozásában is igaz. A régió egészét tekintve a centrumok közül egyértelműen Szeged tömegközlekedési elérhetősége a legkedvezőbb: a régió valamennyi tömegközlekedési centrumából elérhető közvetlen járattal. A közvetlen eljutási lehetőségek irányai által megrajzolható tömegközlekedési vonzáskörzetek a kistérségi kapcsolatok egyik meghatározó keretét jelentik. Az ellátottsági szint azonban igen különböző: fekvéstől és nagyságtól függően 3-tól több mint 60, a legközelebbi központ felé induló munkanapi járatpárig terjed. A három megye közül e szempontból Csongrád emelkedik ki: itt igen sok az – általában komfortosabb buszokkal lebonyolított, így a rövid távolságra utazók által is kedveltebb – távolsági járat, és legalább 6 járatpár érint minden községet. A másik két megyében több a viszonylag kevés járattal érintett település. Mindez tükröződik az utasforgalmi adatokban, bár összefüggés mutatkozik a személygépkocsi-ellátottság színvonalával is, (ami a Kiskunságban kisebb, Békés megyében nagyobb szerepet juttat a tömegközlekedésnek, valamint a vasút kínálta lehetőségekkel (ez Békés megyében csökkenti, Baja környékén pedig növeli az autóbuszok szerepét a tömegközlekedésen belül). A régió egészében a legnagyobb forgalmúak az egymáshoz közeli nagyobb városokat összekötő (pl. Békés–Békéscsaba, Gyula–Békéscsaba, Szeged–Hódmezővásárhely, Szeged–Makó, Kecskemét–Kiskunfélegyháza, Baja–Kalocsa), illetve a megyeszékhelyek agglomerációs forgalmát bonyolító vonalak. Emellett azonban az autóbusz-forgalmi csomópontok (ezek, forgalom szerint csökkenő sorrendben haladva Bács-Kiskunban Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kalocsa, Kiskőrös, Kunszentmiklós;

94


Helyzetértékelés


Csongrádban Szentes, Hódmezővásárhely, Makó, Kistelek, Csongrád; Békésben Orosháza, Gyula, Szarvas, Szeghalom, Mezőkovácsháza, Békés) és a környékbeli nagyobb falvak közötti vonalak is a forgalmasabbak közé tartoznak. Az alacsony járatsűrűség mellett is a legkevésbé kihasználtak a központoktól távol eső aprófalvakat, és különösen a nehezen megközelíthető külterületi településrészeket, tanyákat feltáró vonalak. Szociális szempontok miatt azonban e veszteséges vonalak fenntartása nagyon is szükséges. Vízi és légi közlekedés, kombinált áruszállítás

Létezik még három olyan közlekedési mód, amelyek jelenleg viszonylag kisebb volumenűek, ám középtávon szerepük akár jelentősen növekedhet. A vízi szállítás volumene a korábban fő megrendelőnek számító gazdasági ágak és nagyvállalatok visszaesése, a tömegáru-fuvarozási igények csökkenése miatt 1980 és 1992 között 1/3-ára csökkent, míg azóta lassan emelkedik, s 1997-ben a magyar árufuvarozási teljesítményekből 6,6%-ban részesedett. Ennek több mint 70%-a magyar behozatali és kiviteli forgalom volt, a többi pedig szinte teljes egészében tranzitszállítás, a belföldi forgalom részesedése a 2%-ot sem érte el. A régió folyói közül a Duna korlátozásokkal EGB VI., míg a Tisza Kisköre–Csongrád közötti szakasza EGB III., lejjebb EGB IV., a Kettős-Körös Békéstől EGB II., a HármasKörös EGB III. osztályú vízi út. Ezek közül a Dunán kívüli vízi utak szállítási szerepe elhanyagolható: csak vízügyi, illetve sport- és rekreációs célú közlekedés folyik rajtuk, s – bár a Tiszán van rendszeres utasforgalom – a vízi személyszállítás volumene is jelentéktelen. Az intenzívebb hasznosítást gátolják műszaki problémák is, (a bökényi duzzasztó állapota a Körösön, a kedvezőtlen hajómerülési viszonyok a Tiszán Csongrád és Kisköre között). A legfőbb akadály azonban a fuvaroztatói igények hiánya: e folyók irányában nincs komoly tömegáru-áramlás. Még a Tiszán is csak néhány kőszállítmány halad, kihasználatlan a 80-as években nagyobbrészt kiépült, viszonylag korszerű szegedi medencés kikötő is. A Tisza hasznosítását alapvetően gátolja, hogy nincs nemzetközi vízi úttá nyilvánítva, így nincs összeköttetésben a Dunával s ezen keresztül az európai víziút-rendszerrel. A Dunán bonyolódik viszont a magyarországi forgalom több mint 90%-a. A dunai hajózás lehetőségei a Duna–Majna–Rajna csatorna 1992-es átadása óta megnövekedtek, s távlati szerepe – immár európai VII-es korridorként is – igen jelentőssé válhat. Ennek ellenére a dunai hajóforgalom a lehetőségekhez képest alacsony szinten ingadozik, aminek oka a jugoszláviai politikai helyzet bizonytalansága, a nem megfelelő magyar hajótér-kapacitás és a hajózást korlátozó mederproblémák a Duna magyarországi szakaszának felső részén. Ennek ellenére a dunai hajózás fejlesztése már csak az EU-preferenciák miatt is igen komoly lehetőségeket jelent, ami a – ma még részben korszerűsítésre szoruló – bajai kikötő előtt is komoly perspektívákat nyit. A régió szempontjából számításba kell venni a dunaújvárosi, és a létesítendő Szekszárd térségi kikötőket is, míg a többi dunai kikötői létesítmény (Tass, Solt, Baja) hasznosítása továbbra is a sporthajózás céljait szolgálhatja. A régió földrajzi fekvésénél fogva jó adottságai vannak a kombinált áruszállításnak is. Ennek segítségével Magyarország közúti tranzitforgalmának ma még csak mintegy 6– 7%, míg a teljes közúti teherforgalom 13–14%-a "emelődik át" az országon, de a © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

95

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. nemzetközi és hazai szabályozás környezetvédelmi és úthálózat-védelmi okokból is ennek a részesedésnek a jelentős növelését célozza. Az 1990-es években e téren a legnagyobb fejlődést a kiskundorozsmai RO-LA terminál átadása jelentette, aminek kihasználtsága jó, forgalma (az ausztriai Wels és az olaszországi Sezena irányába) évről-évre növekvő. Hatása a régió távolabbi területeire is kiterjed, mert kormányrendeletek garantálják a hétvégi kamionstop- és nemzetközi árufuvarozási engedély-mentes megközelítését a Dél-Alföld valamennyi teherforgalomra megnyitott közúti határátkelőhelyének irányából. (A terminál jelenleg elsősorban Nagylaknál és Gyulánál belépett kamionokat fogad.) A továbblépést azonban gátolja a 140-es vasút telítettsége. E mellett a régióban a konténer-fuvarozás lehetőségei is jók, mert konténer-terminállal és odavezető vasúti kapcsolattal rendelkezik a bajai kikötő is, míg Szegeden és Békéscsabán kombiterminál fejlesztése tervezett. Ezek forgalma egyelőre kisebb, a jövőben közülük különösen a bajai RO-RO terminál előtt nyílnak nagy lehetőségek. A régióban jelenleg csak a kecskeméti katonai repülőtéren van rendszeres (katonai célú) légiforgalom. Ezen kívül szilárd burkolatú a kalocsai volt szovjet katonai repülőtér – ennek hasznosítása egyelőre nem megoldott –,rendszeres sportcélú repülés folyik a szegedi, kiskunfélegyházi és békéscsabai füves repülőtereken, és néhány további kisebb leszállópálya is van még a térségben. Az időről-időre felmerülő regionális repülőtér-fejlesztési elképzelések megvalósulását ezek igen jelentős beruházási igénye gátolta eddig, s megfontolandó, hogy a ferihegyi repülőtértől 1–2 órás közúti utazási távolságban rentábilissá tehető-e működésük. A sport-, vadász-, üzleti és konferenciaturizmushoz kapcsolódóan azonban a jelenlegi repülőtereknek a jövőben komolyabb szerep is juthat. ENERGIAELLÁTÁS Villamosenergia-hálózatok

A régióban a helyi villamosenergia-rendszerek kiépülése a nagyobb városokban már a századfordulón megkezdődött (Szeged, Kecskemét), de ténylegesen egységes országos hálózatról csak 1963-tól, az MVM Tröszt megalakulásától beszélhetünk. A mára létrejött alaphálózati rendszer elemei közül a régiót az Albertirsa–Békéscsaba és a Paks–Sándorfalva(–országhatár) 400 KV-os, illetve a Szolnok–Szeged(–országhatár) 220 KV-os nagyfeszültségű hálózat érinti (az említett városok egyúttal a régió alállomásait is jelentik). A hálózat alap-betáplálását végző 13 erőmű egyike sem üzemel a régióban. Ez azt jelenti, hogy a meglévő energetikai nyersanyagok ellenére a régió minimális mértékű önellátásra sem képes. A 120 KV-os főelosztó hálózat teremti meg lényegében az összeköttetést a régió nagyobb térségei és centrumai között, illetve a régión kívüli betáplálási pontokkal (Dunaújváros–Kecskemét–Cegléd, Pécs–Mohács–Baja–Kiskunhalas–Szeged, Baja– Kalocsa–Kiskőrös, Kecskemét–Kiskunfélegyháza–Szeged, Kecskemét–Szolnok, Szeged–Szentes–Orosháza–Békéscsaba, Szeged–Makó–Békéscsaba, Békéscsaba– Szarvas–Mezőtúr, Békéscsaba–Békés–Szeghalom–Berettyóújfalu, Békéscsaba– Gyula). Az OTK-ban megjelölt, a régiót érintő hálózati fejlesztések közül a Szeged– Békéscsaba(–országhatár) 400 KV-os távvezeték emelkedik ki, kisebb léptékűnek 96


Helyzetértékelés


látszik a Kistelek–Kiskunmajsa–Kiskőrös 120 KV-os rendszer üzembe helyezése. A közelmúlt megvalósult fejlesztései közül a sándorfalvi alállomás bővítése kívánkozik az első helyre, mely lehetővé teszi az ország bekapcsolódását a DK-Európa felé menő energia-transzferbe. Középtávon tűzik ki célként az algyői szekunder erőmű felépítését, bekapcsolását a rendszerbe. A hálózati rendszerek viszonylatában az OTK kiemeli a Szeged–Arad 400 KV-os összeköttetés létesítésének fontosságát, de csak hosszú távon látja a megvalósulás realitását. A régió meghatározó áramszolgáltatója a DÉMÁSZ Rt., csak néhány peremen lévő település “lóg át” a TITÁSZ ellátási területére, miközben a DÉMÁSZ-nak Pest és Szolnok megyei érdekeltségei is vannak. A megvalósuló és tervezett fejlesztések alapvetően három okból következhetnek be: a meglévő hálózatok elhasználódása miatt, a közvetlen új fogyasztói igényre történő kapacitásbővítés során, illetve a meglévő fogyasztók növekvő igénye miatt. Az elhasználódás esetén lehetőség van a minőségi fejlesztésre is, hiszen a csere során jobb, korszerűbb termékek beépítése történik. A második típusú fejlesztésre eddig csak Kecskeméten és környékén volt példa, alapvetően az autópálya megjelenéséhez, hatásához köthetően. A harmadik típusból a vállalati és egyéni fogyasztás alakulása viszonylag pontosan számítható legalább középtávon, ezért itt időben fel tudnak készülni a pótlólagos igények kielégítésére. A gondot a gazdátlan, illetve “idegen” hálózatok fejlesztése jelenti. Ezek nagy része a hajdani – ritkán szabványos – TSZ-hálózatok mai utóda.44 Mai áron számítva még 4–5 milliárdos fejlesztés lehet hátra az összesen mintegy 13 milliárdos költségű munkából. A gondot a tulajdonossal rendelkező hálózatok jelentik, mert itt lényegében nincs lehetőség semminemű beavatkozásra. Becslések szerint a gazdátlan vonalak 10%-a, mintegy 1300 fogyasztóval vár még minőségi cserére, ami a kezdeti létszám 11%-ára tehető. A középfeszültségű hálózaton a szolgáltatás lényegében zavartalan, de a már 1989 előtt is problematikus területek megmaradtak (Izsák környéke, Bácsalmás-Jánoshalma környéke, Ásotthalom térsége, illetve a folyamatos fejlesztések előtt Körösladány térsége tartozott ebbe a csoportba). A városok közül Kecskemét igényel sürgősebb beavatkozást, mellette Baja hálózatának egyszerűsítése lenne indokolt (túlzottan sok feszültségszint). A cég által alkalmazott “M-1 elv”45 alapján Békés, Csongrád, Kistelek, Kiskunmajsa, Lajosmizse esetében látnak okot a beavatkozásra. Ma úgy tűnik, hogy a közeljövő bővítéseit alapvetően a megnyíló ipari parkok bejelentett igényei határozzák meg. A kisfeszültségen folyó fejlesztések általában egy éven belül követik a bejelentett igénynövekedést, ezzel nagyjából szinkronban vannak a tényleges fogyasztásváltozásokkal. A kisfeszültségű hálózatoknál nagyobb volumenben az állag miatti rekonstrukcióra nyílhat lehetőség. Ezen belül kiemelt helyet foglal el a külterületi hálózatok karbantartása, illetve a 380 V-os belvárosi kábelhálózatok avulás miatti cseréje. Ebben a relációban érzékelhető bizonyos ellenérdekeltség a szolgáltató és az önkormányzatok között, hiszen előbbi a minél nagyobb volumenű fogyasztásban, utóbbi a racionálisabb energiafelhasználásban érdekelt.

44

Becslések szerint ilyen hálózatokra kb. 5000 fogyasztó kapcsolódhatott 1998 végén. Ezek jogi helyzetének rendezése meg kell, hogy előzze a tényleges fejlesztések és szabványosítások elindulását. 45 Azaz, egy elem kiesése nyomán se sérüljön a hálózat üzembiztonsága. © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

97

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. Az energiaellátottság jellemzői

A régió rendelkezik fosszilis energiahordozókkal (kőolaj, földgáz), s ebből reménybeli készletek feltárása is várható. A megújuló energiahordozók közül a geotermikusenergia-készletek mennyisége kiemelkedő, hasznosítására számos minta értékű projekt zajlott a múltban és folyik ma is. Előrejelzések szerint Csongrád megye egészén, Békésből Orosháza és Békéscsaba, Bács-Kiskunból főként Tiszakécske környékén lehet számítani nagyobb arányú terjedésére. A természeti földrajzi adottságok közül a magas napfénytartam lehetőséget ad a szoláris energia jelenlegit lényegesen meghaladó mértékű hasznosítására, elsősorban Bács-Kiskun és Csongrád megyékben, de Békés nyugati sávjában is. Ugyanakkor a bioenergia nagyobb arányú felhasználását az egész Alföld területén preferálják. Az ellátottság jelen színvonala csak a szegedi és orosházi térségben átlagon felüli, jónak a bajai, hódmezővásárhelyi, szentesi, békéscsabai, gyulai, sarkadi körzet ellátottságát ítélték. Kifejezetten hátrányos helyzetűnek mutatkozott Bácsalmás, illetve Mórahalom és térségei ellátottsága, mely már rövid távon is beavatkozást igényel. Hosszú távon várható, hogy megszűnik a hátrányos ellátottság, de az átlag alatti színvonal jellemzi majd Bácsalmás térségét, a dél-békési kistérséget, Szeghalom, Mezőberény és Vésztő környékét. Átlagos ellátottságot várnak Kiskőrös, Csongrád, Sarkad és Füzesgyarmat térségében, míg a régió többi területét átlag feletti vagy egyensúlyos, jó ellátási színvonal fogja jellemezni. A régiót a Százhalombatta–Szeged(–országhatár) kőolajvezeték szeli át, battonyai, illetve kiskunmajsa–kiskunhalasi leágazásokkal. Több termékvezeték is érinti a DélAlföldet. Az egyik a Százhalombatta–Szajol vonal cegléd-kecskeméti leágazása, a másik a Szeged központú hálózat, melynek végpontjai Ásotthalom, Kiskunmajsa, Sarkad(–országhatár), illetve leágazások futnak Mezőkovácsháza, Orosháza–Mezőtúr, illetve Kistelek–Üllés irányába. A meglévő gázvezetékek közül a Budapest–Szeged(–országhatár) a legjelentősebb, de a régió szinte minden fontos városi centrumát elérik a nagynyomású vezetékek (Dunaújváros–Kecskemét, Kecskemét–Kiskunmajsa, Kiskunmajsa–Baja, Kiskunmajsa–Kalocsa, Kecskemét–Tiszakécske–Mezőtúr, Kecskemét–Szentes– Orosháza, Szeged–Hódmezővásárhely–Szentes–Szarvas–Mezőtúr, Szeged– Orosháza–Békéscsaba–Sarkad, Hódmezővásárhely–Makó–országhatár, Orosháza– Tótkomlós, Békéscsaba–Békés–Mezőberény). Az OTK-ban meghatározott fejlesztések a Mezőberény–Kisújszállás, illetve a Sarkad–Berettyóújfalu nyomvonalon történnek majd. A gáztermelés, illetve tárolás központjai: Zsana és Szank térsége, Algyő, illetve Kardoskút. Ma a hazai primer energiahordozók szerkezetében a szénhidrogének szerepe a meghatározó, együttesen a felhasználás több mint kétharmadát adják, miközben az OECD átlaga 60% körül mozog, lényegesen nagyobb teret adva a szilárd tüzelőanyagoknak, illetve az alternatív energiaforrásoknak. A régióban a vezetékes gázellátás lényegesen jobb, mint az ország átlaga. 1997-ben már a településállomány 94%-a rákapcsolódott a hálózatra (1998-ban további 2%-os javulás következett be), míg az ország egészében csak 64%-os a ráfűződési arány. Az ellátott háztartások aránya a régióban 70, az országban 64%, míg 1000 lakosra vetítve az ellátottság a régióban közel 300, az országban alig 250 fogyasztó volt. De nemcsak 98


Helyzetértékelés


a hálózatok növekedése volt meglehetősen gyors, hanem a fajlagos fogyasztási adatok is megyénként 40–50%-kal növekedtek, azaz a gáz kiváltott más energiahordozókat az érintett háztartásokban. Az ellátottság térségi különbségei megyei, kistérségi és településhálózati szinten is nyomozhatók. A régió átlagánál 10%-kal kedvezőbbek Csongrád megye fajlagos mutatói (ellátott lakások aránya, 1000 főre jutó fogyasztók száma). Bács-Kiskun nagyjából átlagos ellátottsággal rendelkezik, míg Békés kissé elmarad a régió szintjéről, de felette van az országos átlagnak. A fajlagos fogyasztásban Bács-Kiskun vezet, elsősorban a kalocsai, kiskőrösi, kiskunmajsai térségek kiugró adatainak köszönhetően. Viszonylag magas Békés átlaga, elsősorban Dél-Békés, illetve az orosházi térség átlagot meghaladó értékei miatt, s legkisebb Csongrád átlaga, alapvetően a nagy lakosságszámú, de kiugróan alacsony fogyasztású szegedi kistérség adata miatt. A kistérségek közötti ellátottságbeli eltérések viszonylag jelentősek, a szegedi kistérségben a háztartások több mint kilenctizede rákötött a hálózatra, míg Bácsalmás térségében kevesebb mint kétötöde, s az 1000 lakosra jutó fogyasztószámban Szeged térségében közel 400, Bácsalmáséban alig 180 főt regisztráltak. Ugyanakkor a területi eltérések a folyamatos bekötések nyomán évről évre módosulnak, s nagyobb időtávot tekintve csökkennek, bár eltűnni aligha fognak. Bács-Kiskunban kiemelkedő a bajai és kecskeméti, s a bácsalmási mellett viszonylag alacsonyabb a kiskőrösi és kiskunmajsai térség ellátottsága. Békésben a megyeszékhely és Orosháza térsége a legjobban ellátott, kisebb elmaradás csak Szeghalom és Mezőkovácsháza térségében érzékelhető. Csongrád megyében Szeged térsége mellett Csongrád és Hódmezővásárhely is kiemelkedik, viszont Kistelek és Mórahalom kistérségének ellátottsága jelentős lemaradást mutat. A megyeszékhelyek mindhárom megyében kiemelkedő ellátottsággal rendelkeznek, s megyeszékhely-város-falu lejtő is megfigyelhető (kivételt képez Csongrád, ahol a falvak fajlagos mutatói megelőzik a városokét!), de a differenciák nem túlságosan élesek, s tendenciájukban csökkenők. Ha a település-nagyságrendi csoportokat tekintjük, a hierarchikus lejtő legtisztábban Csongrádban jelenik meg. Békés megyében a lejtőt az 1000–1999 fős falvak, illetve az aprófalvak (200 főnél kisebb) relatíve jobb ellátottsága töri meg, Bács-Kiskunban Baja megelőzi Kecskemétet, az 5000–9999 fős kategória a kisvárosokat, illetve a 200–499 fős kisfalvak az eggyel nagyobb lélekszámú kategóriát. A régióban közel 50 ezer lakás tartozik még ma is a távfűtési hálózatba. 1990-hez képest számuk jelentősebben csak Békésben változott, az akkori 1000 feletti lakásszám mára 700 alá csökkent.46 A megyében összesen két településen maradt meg ilyen hálózat – Mezőhegyesen 542, Szarvason 150 lakás – de várhatóan hosszabb távon ezek is egyedi mérésű rendszerekké alakulnak át. A teljes távfűtésű lakásállomány közel kétharmada Csongrád megye öt “történelmi” városában koncentrálódik, s több mint fele (27 ezernél is több) egyedül Szegeden. Csongrádban félezer, Makón közel 800, Szentesen 1300-at, Hódmezővásárhelyen 2700-at meghaladó állományról van szó, mely komoly megoldandó problémát jelent az adott

46

A távfűtésbe kötött lakások száma Békés megyében 1992-ben volt a legmagasabb, 1136 lakással. © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

99

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. önkormányzatok és a lakosság számára. Bács-Kiskun megyében a közel 16 ezres állomány a négy nagyobb centrumban jelenik meg (mellettük egyedül Kiskőrösön regisztráltak száz körüli távfűtött lakást). Kecskeméten 11 ezret meghaladó, Baján közel kétezer, Kiskunfélegyházán másfél ezer, Kiskunhalason több mint 1200 lakásról van szó. Míg Csongrádban a teljes lakásállomány 17–18%-a érintett ezzel a problémával, Bács-Kiskunban az arány mindössze 7%. A melegvízzel központilag ellátott lakások száma kevéssel múlja felül a 46 ezret. Békésben csak Mezőhegyes korábban említett lakásai vannak a rendszerbe kötve, Bács-Kiskunban Kiskőrös kivételével a korábban említett városok, s Csongrádban is a már regisztrált települések tartoznak az érintett körbe, általában kevéssel kisebb lakásszámmal, mint a távfűtés esetében. Bár alapvetően városi problémáról van szó, mégis a teljes lakásállományhoz viszonyított arányok mutatják, hogy Békés megye kivételével jelentős, nagyjából 150–200 ezer főt érintő kérdésről van szó. KOMMUNIKÁCIÓS SZEKTOR Távközlés

A távközlési infrastruktúra terén zajlottak a kilencvenes években a leggyorsabb, leginkább látványos változások a nemzetgazdaság ágazatai közül. Az elavult, analóg, illetve kézi kapcsoláson alapuló, európai összehasonlításban kifejezetten gyér ellátottságot, az évekig tartó vonalra várakozást bő hét év alatt egy magasan digitalizált, kínálati piacot nyújtó, a kényelmi és üzleti szolgáltatások folyamatosan bővülő körét nyújtó telekommunikációs szektor váltotta fel. Az országos szinten több mint megháromszorozódó vonalszám a régión belül csaknem négyszeres növekedési ütemet jelentett. Ezzel egyrészt csökkent a főváros-vidék dichotómia, másrészt a régió relatív helyzete javult: mára a vidéki átlag fölé került az ellátottságot tekintve. A régióban bekapcsolt több mint 370 ezer fővonal a vidéken bekötött vonalak 17%-át jelenti. Az 1998-as évben már csökkent a bekötött fővonalak száma – a gyors mennyiségi növekedés, mely a leggyorsabb volt az átalakuló országokban, lassúbb, minőségi és szolgáltatási alapú fejlődésnek adja át helyét. Előtérbe kerülnek a beszédtovábbítás melletti kommunikációs formák, az adatátvitel, kép, hang és információ integrált továbbítása, illetve a távközlési és kábeltelevíziós rendszerek fokozatos összeolvasztása. Az 1993–94-es koncessziós pályázatok lezárulta után a régió távközlési szempontból meglehetősen mozaikos szerkezetet öltött. A MATÁV tulajdonában csak a kecskeméti góckörzet maradt, a többi Bács-Kiskun megyei körzetet az izraeli-magyar EMITEL konzorcium nyerte el. Csongrád megyében a pályázat eredményeként az eredetileg francia többségi tulajdonú DÉLTÁV vált kizárólagos helyi szolgáltatóvá, Békés megye két körzetének koncesszora a HUNGAROTEL lett. Előreláthatólag 2001 végéig a területi monopóliumok fennmaradnak, de legkésőbb az uniós csatlakozásig a jogharmonizáció jegyében szükségessé válik e szegmensek megnyitása is a piaci verseny előtt, ami alternatív szolgáltatók megjelenéséhez vezethet (Pantel, Novacom, Antenna Hungária stb.). A megyék közötti különbségek érezhetően mérséklődtek, de el nem tűntek. A legkedvezőbb helyzetű Csongrád megye ellátottsága ma is jó 15%-kal haladja meg Békés, 11%-kal Bács-Kiskun megye szintjét. Kistérségi szinten az eltérések még 100


Helyzetértékelés


erőteljesebbek, hiszen a mórahalmi, illetve a szegedi kistérség mutatói között a különbség 200 fővonal 1000 lakosra. Ebben az összehasonlításban a megyék közül Bács-Kiskun a leginkább kiegyenlített ellátottságú (91 fővonalas abszolút eltérés), de Békés megye sem mutat végletes differenciákat (98 fővonal). A megyeszékhelyek ellátottsága mindenütt kiemelkedő, s a városoké is általában jobb, mint a falvaké. Mindazonáltal a különbségek érezhetően csökkentek a kilencvenes években. A folyamat Bács-Kiskunban jutott legmesszebbre, itt a város-falu rés mintegy 20%, ugyanez Békésben 22%, míg Csongrád lényegesen nagyobb szakadást mutat (40%). Hasonló kiegyenlítődési trend ment végbe a település-nagyságrendi csoportok között is: 200 fővonal alatti ellátottságot (1000 főre) csak Békés megye 200–499 fős, illetve Csongrád 1000–1999 fős falvai mutatnak, de 300 fővonal feletti értékeket is csak a megyeszékhelyek (illetve Bács-Kiskun megye 200 főnél kisebb települései) mutatnak. Közülük kiugró Szeged (406 fővonal) ellátottsága. A falvak között is megjelennek magas fajlagos ellátottságúak (300 fővonal felett), de eléggé szórt elhelyezkedésben, míg a gyengébben ellátott terek jobban koncentrálódnak. Részben ÉK- és DKBékésben, részben Békés és Csongrád, illetve Bács-Kiskun és Csongrád határsávjában, részben Csongrád megye egyéb falusi tereiben, illetve Bácskában tömörülnek. Ez a fejlődés csak kevéssé üt át az életmód-statisztikákban, ahol a lakások telefonnal való ellátottsága a legalacsonyabb a régiók között, több mint 16%kal elmaradva az országos átlagtól. A lakás- és üzleti vonalak sűrűsége is meghaladja a vidéki átlagot, s gyakorlatilag mindhárom megye telefonsűrűsége átlagos, vagy afeletti. A nyilvános telefonállomásoknál mintegy 20%-os elmaradás jelentkezik a régió szintjén, ám a belső eltérések nem jelentősek. A hálózatok digitalizáltsága átlagosan megközelíti a 75%-ot, ami európai összehasonlításban is magas. Folyamatosan zajlik 1990 óta a digitális gerinchálózatok fejlesztése, részben a MATÁV országos hálózata, részben a távközlési szolgáltatók saját kezelésű hálózata, részben az országos és regionális szolgáltatók magánhálózatai összeköttetésének megteremtésére. A ma elterjedt fejlett üzleti szolgáltatások teljes köre elérhető a régióban (bérelt vonalak, ISDN, Internetcsatlakozás stb.). Mobil telefónia

Magyarországon 1990-től, a Westel Rádiótelefon Kft. NMT rendszerű hálózatának beindulásától számíthatjuk a mobil telefónia megjelenését. Az országos lefedettséget 1996-ra elérő 450 MHz-es hálózat 1998 végéig 95 ezer előfizetőt gyűjtött, az erős verseny ellenére stabilizálta ügyfélkörét, s 1999-ben gyökeres technológiai megújulásba kezd. Hátránya a GSM rendszerekhez képest, hogy csak az ország területén belül használható. 1994-ben indult el a két versenytárs a 900 MHz-es sugárzási sávban. A hálózatépítésben és az előfizetők gyarapításában a Westel 900 GSM Rt. volt a gyorsabb, 1998 végére 546 ezer előfizetőt regisztráltak, míg a vetélytárs Pannon GSM 430 ezres táborral rendelkezik. A teljes lefedettséget 1997-re érték el a cégek, de az előfizetők rohamos gyarapodása miatt, a folyamatos fejlesztések ellenére a hálózatok időnként túlterheltek. Ezt jelzi a hétjegyű hívószámok bevezetésének kényszere is. Várhatóan az 1999-ben koncesszióra kiírt 1800 MHz-es sáv három lehetséges győztese közül kettő a két GSM szolgáltató lesz, azzal a megszorítással, hogy meg kell © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

101

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. nyitniuk a 900-as sávot a vetélytárs előtt. Lényegében a két rendszer egységes szolgáltatásként fog megjelenni, mint ahogy már ma is használhatók e sávok a külföldi telefonálások alkalmával. A gondot az jelenti, hogy a MATÁV-nak gyorsított ütemben kell kiürítenie azokat a hullámhosszakat, melyekre a fix telepítésű drótnélküli, ún. RLL, vagy WILL telefonokat beüzemelte (közel 100000 vonal átkötéséről van szó!). A mára egymilliót is meghaladó mobiltelefonos tábor térbeli elhelyezkedése sokkal kiegyenlítettebb, mint akár két-három évvel ezelőtt volt. Bár a városok és Budapest súlya továbbra is magasabb, mint a lakosságból való részesedésük, a községek, kisvárosok felzárkózása gyors ütemben halad, a differenciák elsősorban a fizetőképes kereslet különbségeit jelzik vissza, azaz a jövedelmekkel korrelálnak – megszűnt tehát a mobiltelefon helyettesítő szerepe. Az életmód-statisztikák szerint terjedésük a régióban valamelyest lassúbb, mint a fejlettebb dunántúli megyékben, de eléri az országos átlagot. Fejlett kommunikáción alapuló programok

Teleház, telefalu kísérleti projektek 1993 elején indultak Magyarországon. A hivatalos politika 1997-től karolta fel a mozgalmat, s mára a finanszírozási források is sokszínűbbé váltak, hiszen a kormányzati szférán belül a KHVM mellett a Szociális és Családvédelmi tárca is támogat egyedi fejlesztéseket, a K+F szektorból az OMFB, míg a civil szférából a Soros Alapítvány, a US AID, a Hálózat a Demokráciáért program is megjelenik. 1997 októberében 18, 1998 februárban 24 teleház vagy azzal egyenértékű intézmény működött, de további 26 létesítése már megkezdődött. Ekkor 120 település már szándéknyilatkozatot tett, további 200-ban komolyan fontolgatták hasonló program indítását. A teleházakat összefogó – csákberényi székhelyű – szövetségnek 1998 közepén 57, az év végén 70 tagja volt, ezek mind ténylegesen is működő intézményeket jelentettek. A régió települései is felismerték az elsősorban kistelepülések, elszigetelt vidékek számára megnyíló lehetőségeket: négy teleház kezdte meg működését és további tíz fejlesztés alatt áll. Becslések szerint 2002-re a községek ötöde-negyede kapcsolódhat a programba, ami már részlegesen szakosodó (szociális, regionális kiszolgáló, intézményeket kiváltó, üzleti alapon működő, nonprofitjellegű stb.) teleházak kialakulásához vezethet. A jelen támogatási rendszer nemcsak a hálózati fejlesztéseket preferálja, de a szolgáltatási paletta bővítését, javítását is. Az intelligens város és régió programok lényegében az 1997-től pályázható kormányzati támogatások megjelenése után indultak. 1998 őszén az országban nagyjából félszáz település indította el, vagy tervezi a közeljövőben elindítani saját projektjét, melyek közt a régió nagy- és középvárosai is megtalálhatók (Kecskemét, Szeged, Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Orosháza, Gyula, Csongrád, Baja). A regionális programoknak két szintje látszik kiformálódni. Egyrészt teljes megyék lépnek be a támogatási rendszerbe (a régióból pl. Bács-Kiskun), másrészt kistérségek, városkörnyékek pályáznak a meghirdetett forrásokra (pl. mórahalmi, szentesi térség). Úgy tűnik, a régió településeinek, térségeinek, megyéinek aktivitása meghaladja az országos szintet, ami előremutató jelenségként értékelhető. Helyi, regionális médiumok

A lapalapítások deregulációja 1987-ben indult, s az első alapítási hullám – főleg a helyi, kistérségi lapok esetében – 1987–89-ban zajlott. A régió aktivitását jelzi, hogy 102


Helyzetértékelés


több mint 40 új orgánum állt fel, főként városi, térségi információs szerepkörrel. A nagyobb városokban több politikai újság is megkezdte működését, de szakmai, szórakoztató egységekkel is bővült a paletta. Közel 20 várost érintett ez a hullám, ami feltétlenül utal a helyi szereplők közéleti aktivitására, az önszerveződés igényére. Egy 1994 végi felmérés szerint húsz helyi, öt regionális terjesztésű és öt országos terítésű lapot adtak ki a régióban, alapvetően nagyvárosi koncentrációval, de a kisebb városok aktivitása sem enyészett el a rendszerváltás nyomán. Beindult a helyi reklámpiac is, az összesített heti példányszámok 200 és 600 ezer között szóródtak megyénként, ami lakásra vetítve 1–3 példányt jelent. Ezzel a régió hirdetési aktivitása lényegesen felülmúlta a vidék átlagát. 1998-ra a kiadványok listája tovább bővült. A periodikák és önkormányzati lapok együttes száma meghaladja a 80-at, s az érintett települések száma is közelíti a félszázat.47 A hirdetési piac is tovább bővült, mind példányszámát, mind kiadványait tekintve, mára az egyes térségek sajátosságait sokkal jobban fedik tematikájukkal, mint akár néhány évvel ezelőtt. A reklámügynökségek is felfedezték a régió lehetőségeit: míg 1994 végén még csak a megyei városokban működött egy-két cég, mára a régió 10 településén közel húsz cég tevékenykedik. Elektronikus média

Az elektronikus médiumok közül a helyi rádiók megjelenése az évtized elején kezdődött. 1993–94-ben a lezajlott frekvenciapályázaton 32 frekvenciát pályáztak meg, illetve nyertek el a régió települései, megyék szerint nagyjából egyenletes megoszlásban. 1998-ban összesen 30 helyi rádió működött a régióban, azaz mindössze két pályázó nem indította el műsorszolgáltatását. A városi televíziók terjedése még korábban indult, de legitimálásuk csak a frekvenciapályázat után történt meg. A két pályázaton összesen közel kéttucat engedélyt adtak ki, s ezek többsége mára önálló műsorajánlattal is megjelent a piacon. A műholdvevő rendszerek megjelenése 1987-től datálható. 1988 végén már öt városban jelentek meg a rendszerek, ez a szám 1991-re megduplázódott. Ekkorra Csongrádban már közel 25 ezer, Békésben több mint 10 ezer, Bács-Kiskunban 8,5 ezer bekapcsolt lakást tartottak nyilván, de nagyobbrészt még a megyeszékhelyekre, s döntően városokra koncentrált területi szerkezettel48. A megyéket tekintve Csongrád az országos átlag feletti, Békés az átlag körüli, Bács-Kiskun viszont folyamatosan az átlag alatti mutatókkal jellemezhető, ami a régió összesített mutatóját is lerontja. Az 1000 főre jutó ellátottságban is hasonló arányok tapasztalhatók. A régióban – jelen ismeretek szerint – mintegy három tucat településen működik kábeltévérendszer, de számuk folyamatosan gyarapszik, s technikai színvonaluk is javul. Viszonylag magas (minden ötödik háztartásban jelen van) az egyéni parabolaantennák elterjedtsége, valamelyest meghaladja a (Budapesttel számított) országos átlagot is.

47

Egyedi felmérésből tudjuk, hogy az adatbázis nem teljes. Csongrád megyében az egy tucat regisztrált település mellett további 16 esetében létezik helyi, önkormányzati újság. 48 A hivatalos statisztikákban 1994-től megjelenő adatszolgáltatás sajnos egyre kisebb szolgáltatói körre terjed ki, így fordulhat elő, hogy az országban 1995-ben még 1,7 millió, 1997-ben már csak 1,1 millió bekapcsolt háztartás adatai jelentek meg. © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

103

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. A Magyar Televízió Szegeden működő Regionális Stúdiójának adásai az Alföld négy megyéjében foghatók. A stúdió lényegében két évtizedes tevékenysége során szinte egyedüli építője volt a dél-alföldi öntudatnak, identitásnak, szerepe továbbra is kulcsfontosságú e területen. A régió népességének fogadókészségét az új médiumok iránt a lakás- és életmódstatisztikai felmérések mutatják. Rádió- és televíziókészülék minden háztartásban akad (néha egynél több is), de a lemezjátszók, magnetofonok és magnós rádiók, HIFItornyok, képmagnók, CD-lejátszók terjedése is gyorsan halad előre, bár az országos adatoktól bizonyos elmaradás mutatkozik. Számítástechnika

A kilencvenes évek elejétől a régió intézményeiben (közigazgatás, felsőoktatás, középiskolák, egészségügyi intézmények) indult el a számítógépek terjedése az üzleti szféra és a magánháztartások felé. Korábbi felmérések szerint a kisebb, újonnan alakult szervezetek, bár fajlagosan kedvező ellátottsággal rendelkeztek, mégis csupán néhány, jelentős élőmunkát megtakarító területen alkalmazták a számítógépeket, viszonylag kisebb – de az élőmunkát jelentősen meghaladó – hatékonysággal. Az igazi úttörő szerepet a nagyobb méretű szervezetek vitték, ahol már ekkor hálózatba szervezett rendszerek üzemeltek, specializált munkaerővel. Számos gépesíthető részfeladatot tettek át komputerre, s nagyobb gyakorisággal, hatékonyan alkalmazták a piacon is a friss szoftvereket. A számítástechnika robbanásszerű terjedése mégis elsősorban az Internet megjelenésétől várható, melynek információtartalma, folyamatosan bővülő és átalakuló kínálata főként a fiatal korosztályok szokásrendszerét formálja át rendkívüli gyorsasággal. A rendelkezésre álló adatbázis szerint a régió nagy- és közepes méretű vállalkozásainak jó fele jelez számítógépet, de ebből kevesebb mint félezerre tehető a számítógépes hálózattal rendelkezők száma. A megyék között abszolút számban Bács-Kiskun vezet, közel 200 céggel, fajlagosan viszont Csongrád mutatói a legkedvezőbbek (185 társaság). Békés megye mindkét mutató szerint jelentős lemaradást mutat. Kistérségi szinten az eltérések jelentősek: a megyeszékhelyek térségei a minta vállalkozásainak 50–65%-át koncentrálják, míg megyénként egy-két kistérség szinte teljesen kimarad a számítástechnikai rendszerekből (a Kunszentmiklós, Jánoshalma, Bácsalmás, Kiskunmajsa, Sarkad, Kistelek, Mórahalom központúak), bár történnek erőfeszítések a gyenge pozíciók javítására. BácsKiskunban a kalocsai, bajai, kiskőrösi, kiskunhalasi térségek, Békésben az orosházi, Csongrádban a szentesi és a hódmezővásárhelyi térség ellátottsága számít kedvezőnek. A városi centrumok közül Kalocsa, Baja, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Orosháza, Gyula, Szentes, Hódmezővásárhely és Makó emelhető ki. A személyi számítógépek otthoni terjedése folyamatos, de érezhetően lassúbb, mint az ország egészében, különösen a fővárosban, vagy a gazdaságilag élenjáró megyékben. A folyamatos felmérések azt jelzik, hogy sűrűségük a fővárosi adatok fele, az országos mutatók kétharmada körül mozog. Ezen a téren az árak folyamatos lemorzsolódása, a jövedelmek fokozatos emelkedése, illetve az igények növekedése miatt gyors bővülésre, területileg pedig folyamatos kiegyenlítődésre lehet számítani, bár a régión belüli eltérések még sokáig markánsak maradnak.

104


Helyzetértékelés


A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ INFORMATIKAI ÁLLAPOTA

Az informatika területén az elmúlt bő egy évtizedben – egyre gyorsuló ütemben – jelentős technológiai fejlődés játszódott, illetve játszódik le. A mindennapi élet majdnem minden szegmensében megjelentek a modern telekommunikációs és informatikai berendezések. A modern kor embere ma már nem nélkülözheti az információátvitel és -feldolgozás különböző eszközeit, legyen szó akár munkáról, a szabadidő eltöltéséről, a társadalmi-gazdasági kapcsolatok szervezéséről, oktatásról vagy egészségügyi ellátásról. Minél intenzívebben épülnek be ezek az információs technikák, technológiák egy terület társadalmának életébe, – minél több és pontosabb információ birtokába jut – annál sikeresebbé és életképesebbé válik a régiók között zajló európai versenyben. A jövő század kihívásai elengedhetetlenné teszik az információs technikák társadalmasítását, az információkhoz történő hozzáférést gátló térbeli egyenlőtlenségek mérséklését hazánkban és a Dél-Alföldön is. Az informatika infrastrukturális háttere

Az 1990-es évek elején, a távközlési piac privatizációját megelőzően a dél-alföldi régió távközlési ellátottsága – néhány nagyobb központot kivéve – igen alacsony színvonalú volt. A települések közötti hálózat zömét a kisteljesítményű, analóg összeköttetésű rézkábelek biztosították, ez volt jellemző a helyi (településen belüli) hálózatokra is. A központok nagyobbrészt analóg rendszerűek voltak, de előfordultak olyan kisebb települések is, ahol manuális kezelésű központok üzemeltek. A digitális központok elterjedtsége ekkor még nem volt számottevő. Igazi áttörés a hálózat kiépítésében és minőségének javításában, a hagyományos – manuális és analóg – telefonközpontok korszerű digitális központokra való lecserélésében, illetve építésében csak a 90-es évek közepén, a távközlési piac privatizációjával következett be. A Dél-Alföld területén négy nagy telefontársaság nyert koncessziós jogot. A régióban tapasztalható elmaradott távközlési infrastruktúra miatt a telefontársaságok – ha különböző ütemben és eltérő anyagi lehetőségek mellett is – jelentős beruházásokra kényszerültek szolgáltatási területükön. Ennek eredményeképpen olyan távközlési infrastruktúrát alakítottak ki, amely lehetővé tette nemcsak a távbeszélő alapszolgáltatást, hanem a magasabb szintű adatátviteli szolgáltatások elterjedését is (pl. Internet). A régióban működő telefontársaságok a fejlesztések első fázisának eredményeként a régió egész területén – néhány település esetében csak rövidhullámú összeköttetés keretében – ki tudják elégíteni a lakosság telefonvonal iránti igényeit. Ezen a téren már rövidtávon kínálati piac kialakulásával számolhatunk. Adatátvitel tekintetében azonban még bőven akadnak “fehér foltok” a Dél-Alföldön. Ezt a hiányt felismerve indították be a területen a távközlési szolgáltatók a fejlesztések második nagy fázisát (1997-98 folyamán), amelyben a rövidhullámú összeköttetések modern rézkábelekkel történő kiváltását, a régi elavult rézhálózatok optikai vezetékkel történő helyettesítését, az adatátviteli sávszélességek növelését, az analóg központok digitálisra történő cserélését, valamint az adatátviteli üzembiztonság növelését – alternatív hálózati elérések építését – tűzték ki célul. A kiinduló állapotok különbözősége, a fejlesztések eltérő üteme és nagyságrendje miatt az alaphálózat kiépítettségében, digitalizáltságában, a telefonközpontok minőségében mégis lényeges különbségek fedezhetők fel az egyes koncessziós területek között. A telefontársaságok eltérő érdekei és különböző üzletpolitikája © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

105

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. következtében sok helyen nem épült ki a modern adatátviteli rendszer infrastruktúrája. A legrosszabb helyzetben az országhatár és a megyehatár menti kistelepülések vannak. A Dél-Alföld teljes informatikai infrastruktúrájához hozzátartoznak még a nagyobb vállalatok (MÁV Rt., áramszolgáltatók, MOL Rt., Antenna Hungária Rt.) által üzemeltetett optikai és rövidhullámú hálózatok, melyek nagyobb lakossági igényeket – egyelőre – nem elégítenek ki, de nem elhanyagolható adatátviteli sávszélességekkel rendelkeznek. Az informatika társadalmasítása szempontjából a legfontosabb, jelenleg talán a legleterheltebb, s legtöbb embert kiszolgáló hálózat a NIIF HBONE (kutatási, felsőoktatási és közgyűjteményi közösségek információs infrastruktúrája) hálózata. A régióban ez a hálózat hét települést (Kecskemét, Baja, Szeged, Hódmezővásárhely, Békéscsaba, Gyula, Szarvas) érint, több tízezer felhasználónak biztosítva nélkülözhetetlen információt tanuláshoz, művelődéshez, munkához, szórakozáshoz. A hálózat műszaki állapota ugyan kielégítő, de az Internet által nyújtott alkalmazások fejlődése és terjedése, valamint a felhasználók számának és igényeinek növekedése (9–12 havonta duplázódás) következtében a hálózati kapacitás igen szűk (64kbit/s– 1Mbit/s). Megfelelő kormányzati – esetleg regionális – támogatás esetén elérhető, hogy a különösen jelentős létszámú felsőoktatási, kutatási és kulturális felhasználói körrel rendelkező regionális centrumok (Békéscsaba, Kecskemét, Szeged) a jelenleginél jóval nagyobb (2–10 Mbit/s) adatátviteli sávszélességgel kapcsolódjanak az országos hálózathoz. A regionális centrumokhoz kapcsolódó, főiskolával rendelkező területi központok (Baja, Gyula, Hódmezővásárhely, Szarvas) esetében is a hálózati kapacitások lényeges növekedésére (256kbit/s–1Mbit/s) lenne szükség az elkövetkezendő években. A Dél-Alföldön meglévő – és a tervezett – informatikai hálózat minősége és kiépítettsége országos viszonylatban is jónak tekinthető, bár a régión belül jelentős különbségek mutatkoznak a – 100%-os hálózati digitalizáltsággal rendelkező – Csongrád megyei és az ettől lényegesen elmaradó dél-békési és dél-bácskai területek, valamint a nagyvárosok és a községek között. A távközlési társaságok és Internetszolgáltatók fejlesztési prioritásainak ismeretében valószínűsíthető, hogy a kialakult helyzet jelentős mértékben nem változik, a különbségek konzerválódnak, sőt egyes dinamikusan fejlődő kistérségek (pl. kecskeméti kistérség, Szeged és agglomerációja, közép-békési településegyüttes) folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően a régión belüli különbségek még növekedhetnek is. Az informatikai infrastruktúra fejlesztése tekintetében régión belüli nivellálódást, illetve az országos átlagot meghaladó növekedést – amely a régió versenyképességének fokozódását is eredményezné – csak tudatos területfejlesztési politikával lehet megvalósítani.

106


Helyzetértékelés


Az informatika társadalmasítása

Az informatika társadalmasításához két nagyon fontos feltételnek kell teljesülnie. Az egyik ilyen feltétel az informatikai szolgáltatások elérhetősége49, a másik pedig a társadalmi fogadókészség kialakítása. Az 1990-es évek közepétől az informatikai szolgáltatások elérhetőségét jelentős mértékben meghatározta az adatátviteli hálózatok – egyre gyorsuló – kiépülése, a számítógépek árának csökkenése, valamint az emelkedő életszínvonal. Ennek következtében évről-évre emelkedett a régióban eladott számítógépek száma, amelyeknek csak egy része (kb. 8–10%-a) rendelkezik Internet-elérhetőséggel, az Európában is szokatlanul magas telefon- és szolgáltatási díjak miatt. Ez a helyzet napjainkra sem változott. Pontos statisztikák hiányában csak becslések adhatók az Internetes végpontok (úgynevezett host-gépek) számáról50. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy szerverhez átlagosan 10–12 végpont csatlakozik. Így mintegy 3 ezer darab regisztrált Internet-elérhetőséggel rendelkező számítógéppel lehet számolni51. Ezek területi elhelyezkedése szoros korrelációt mutat a szerverek elhelyezkedésével. Az adatok tanúsága szerint a dél-alföldi régió az országos átlagot meghaladó mértékben rendelkezik modern számítógép-alapú adatátviteli rendszerekkel. A régión belüli eloszlásról azonban ugyanaz mondható el, mint a hálózat kiépítettségéről: egyenlőtlen. Lényeges koncentrációt csak a nagyobb városokban s azok közelében figyelhetünk meg. Az Internet eléréssel rendelkező számítógépek számának jelentős növekedését a távközlési piac liberalizációjától52, s a szolgáltatási árak ennek következtében – valószínűleg – bekövetkező csökkenésétől várják a szakemberek. Próbálkozások azonban már ma is történnek az internetes piac bővítésére. Ennek elemei, így a tarifapolitika finomításai (telefon-kedvezmények, adatforgalomra nyújtott kedvezmények, szolgáltatói visszatérítések, ingyenes e-mail stb.) és az alternatív Internet-szolgáltatók megjelenése már a Dél-Alföldön is felfedezhetők. Legígéretesebb alternatív megoldásként ígérkezik a kábeltévék bevonása az internetes adatforgalom közvetítésébe. Ez a megoldás három okból is előremutató. Egyrészt a kábeltévés rendszer nagyságrendekkel gyorsabb, nagyobb kapacitású, mint a ma használatos telefonvonalak53. Másrészt lényegesen olcsóbb lenne. Harmadrészt a további fejlesztések és a fejlődés szempontjából nagyon fontos, hogy a dél-alföldi régióban 86 település 160 ezer háztartásában elérhetőek a kábeltelevíziós szolgáltatások. A szolgáltatási kör egyre bővül, így már középtávon lehetőség adódik

49

Az elérhetőség alatt egyfelől a fizikai elérhetőséget (hálózatokhoz történő hozzáférés), másfelől a végkészülékek (multimédiás számítógépek, modemek) és szolgáltatások árának nagyságát, a társadalom általi megfizethetőségét kell érteni. 50 A legpontosabb közelítést akkor kapjuk, ha megtekintjük a régióban statisztikailag nyilvántartott “.hu” domain alatt regisztrált, a régióban található szerverek számát. (Lásd magyarországi domain-név regisztráció és nyilvántartás: www.nic.hu) 51 Valószínű, hogy a tényleges Internetes elérhetőséggel rendelkező számítógépek száma ennél sokkal nagyobb ezt látszanak alátámasztani a nemzetközi statisztikák is (www.ripe.net). 52 A távközlés liberalizációja előreláthatóan 2001-ben fog bekövetkezni, bár elkezdődtek a tárgyalások az időpont előrehozásáról. 53 Ezek 56kbit/s adatátviteli sebességével szemben a kábeltévés rendszer 60 TV-csatorna átvitelére alkalmas, s egy csatornányi helyen ugyanez a sebesség 30Mbit/s is lehet. © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

107

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. arra, hogy a települések mintegy 35%-ában a lakosság majdnem 50%-a potenciálisan Internet-felhasználás lehetőséghez jusson. Az információs társadalom megvalósítása felé haladó országok mindegyike igen nagy erőfeszítést tesz annak érdekében, hogy olyan oktatási rendszer alakuljon ki, amelynek elvégzése után a kikerülő emberek képesek az információk gyors beszerzésére (feltételként jelentkezik több nyelv ismerete), a legújabb eredmények alkalmazására, innovatív gondolkodásra. Ha a régió ezeknek az igényeknek is meg akar felelni, akkor a társadalom lehető legszélesebb rétegeivel kell megismertetni a modern adatkommunikációs technikákat, s általuk nyújtott szolgáltatásokat. Ennek érdekében előremutató kormányzati programok indultak be a rendszerváltás óta (Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program, Nemzeti Informatikai Stratégia kidolgozása, Sulinet-program stb.). A Dél-Alföldön e programok keretében a felsőoktatási és kutatói szférában tevékenykedő többezer kutató, oktató és diák ismerkedhetett meg az informatikában rejlő lehetőségekkel. A közgyűjteményi közösségek bekapcsolásával pedig újabb tízezrek jutottak hasznos információk birtokába. A Sulinet-program eredményeként 74 általános és középiskola, illetve kollégium került bekötésre az országos Internet-hálózatba. (Ez a szám a jövőben valószínűleg nem fog jelentősen változni, hiszen a programot 1998 folyamán leállították.) Mivel ezek a fejlesztések egy viszonylag szűk társadalmi csoportot érintettek, ezért – a felsoroltakon kívül – nagyon jelentős szerepet töltenek be a társadalmi fogadókészség kialakításában a különböző oktatási és átképzési központok, valamint a kisebb településeken szerveződő teleházak. A szolgáltatások (Internetelérés, közhasznú tájékoztatás, munkaügyi szolgáltatások, oktatás, átképzés, távmunkavégzés, távoktatás-szervezés stb.) széles skáláját nyújtó teleházak társadalmi hasznosságuk és az egyre bővülő lakossági igények miatt jelentős fejlődés előtt állnak. Sajnos a régióban található teleházak száma és kiépítettsége elmarad az országos átlagtól. A hátrány azonban gyorsan ledolgozható, ha a területi politika figyelembe veszi a hazai és nemzetközi eredményeket, és társadalmi hasznosságához, súlyához mérten támogatja a teleház-mozgalmat. Ebben az esetben a teleházak száma az elkövetkezendő egy évtizedben a mostani 2–3-szorosára emelkedhet, területi elhelyezkedésük egyenletesebb lehet. Az elkövetkezendő évek fontos kérdése lesz, hogy a politika, a közművelődés, a pedagógia, a tudományos élet és a média milyen mértékben tud hozzájárulni a társadalmi fogadókészség fokozásához, a leszakadó társadalmi rétegek kulturális felemelkedéséhez. Az erre a kérdésre adandó pozitív válasz ugyanis feltétele minden régió fejlődésének és versenyképességének. Az internet-szolgáltatók napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a tartalomszolgáltatás bővítésére, az alapalkalmazások (e-mail, www alapú információszolgáltatás, digitális könyvtárak, adatbázisok stb.) tökéletesítésére. Az informatika által nyújtott lehetőségek azonban messze túlmutatnak az alapalkalmazások körén. A banki, kereskedelmi, kulturális alkalmazáson túl az Internetaz utóbbi években a területfejlesztés eszköztárába is bekerült. A Dél-Alföldön egyre több település, kistérség érzi fontosnak a világhálón történő megjelenést54, ez

54

Dél-alföldi települések www.fsz.bme.hu) 108

az

Interneten

(www.rkk.hu,

www.kincskereso.hu,


www.gyaloglo.hu,

Helyzetértékelés


kiváló marketing lehetőséget biztosít a bemutatkozó területeknek. Az intelligens város programjának beindítását tervező – korábban jelzett – városok, a program keretében egységes rendszerbe kívánják integrálni a vállalkozásoknál, közintézményekben és a háztartásokban lévő Internetes végpontokat, valamint a köztereken elhelyezett ún. infokiosztókat. Próbálkozások történnek a távmunka meghonosítására is. Ennek keretében a teleházak és nagyobb vállalatok megbízásokat adnak a “távmunkásoknak” adat-és szövegfeldolgozási munkákra, programozásra, fordításra, könyvelésre, tanácsadásra stb. A régióban egyelőre kevesen foglalkoznak távmunkával, de a megfelelő jogi szabályozás kialakítását követően ezen a területen is dinamikus fejlődésre lehet számítani. A jövő egyik nagyon fontos feladata lesz a dél-alföldi régió térinformatikai rendszerének kialakítása, ami arra hivatott, hogy összekösse és információval lássa el a kistérségek központjait. A rendszeren megtalálható lesz valamennyi fontos területi információ – földhivatali, statisztikai, vízügyi, befektetési, szabályozási –, ami jelenleg csak hosszas utánajárással beszerezhető. Ez az adatbázis elsősorban a területi tervezők, területfejlesztők munkájához fog segítséget nyújtani. A rendszer a tervezés első fázisában van, megvalósulása néhány éven belül várható. Az információs rendszerek fejlődésének alapvetően fontos szerepe lehet a régióban a komplementer központok kialakítási elvére építő területfejlesztésben és a nemzetközi kapcsolatok szélesítése terén is.


109

A DÉL-ALFÖLD TÉRSZERKEZETE ÉS TÉRFOLYAMATAI KÜLSŐ FELTÉTELEK: NEMZETKÖZI, ORSZÁGOS TÉRFOLYAMATOK

A magyarországi, így a dél-alföldi térszerkezet változásához is külső feltételrendszert jelentő nyugat-európai térfolyamatok az elmúlt több mint két évtizedben alapvetően a globalizáció befolyása alatt álltak. Az 1970-es évek elején Európa fejlett piacgazdaságaiban a tömegtermelésre alapozott gazdaság válságba került. A posztfordista változások viszont lassan mind a gazdaság, mind a társadalom térbeli rendszerét átformálták. Ehhez hasonló átalakuláshoz – az államszocializmuson belüli hosszabb érlelődés után – a rendszerváltozás Magyarországon is megteremtette a feltételeket. Így az európai térstruktúra alábbiakban vázlatosan összefoglalt alkalmazkodási folyamatai55 nemcsak a hazai trendeket befolyásoló külső környezetet módosították, hanem számos vonatkozásban magát az új gazdasági, társadalmi viszonyoknak megfelelő térmodell képét is előrevetítik: • A korábbi gazdasági körzetek helyét részben beszállítói hálózatok vették át. • Mivel a munkaerő és az információ váltak a gazdaság legfontosabb telepítő tényezőivé, megindult a termelés földrajzi dekoncentrációja. Az előnyös humán erőforrásokkal és megfelelő infrastruktúrával rendelkező rurális térségek – számos, korábban tömegtermelésre állt hagyományos ipari körzettel szemben – fejlődésnek indulhattak. • Ezzel párhuzamosan a szellemi tevékenységek és a döntéshozatal erőteljes földrajzi koncentrációja megy végbe. Az innovációs és információs központok, elsősorban a nemzetközi metropoliszok és a nagyvárosok megerősödtek. • Megváltozott a város-falu viszony, a városnövekedést a metropolisz-fejlődés, illetve a dezurbanizáció váltotta fel. • A térkapcsolatok szétfeszítették a nemzeti tereket, s az erősödő európai integráció alrendszereként országok közötti, nemzetközi régiók formálódnak. A nemzetközi nagyvárosok – fokozódó versenyük mellett – kapcsolatrendszereik által nemzetközi városhálózatokat építenek. • A területi politikákban a kormányzati beavatkozások helyét átvette az önerőre támaszkodás, a központból kiinduló, hierarchizált döntési mechanizmust az alulról építkezés, a kistérségi fejlesztés, végül a jóléti területfejlesztési politikát, társadalmi kiegyenlítést az innovációorientált területfejlesztés váltotta fel. Magyarországon a gazdasági szerkezetváltás még nem fejeződött be, de a rendszerváltozás, a piacgazdaság kiépítése, a területfejlesztés új szereplőinek megjelenése meglehetősen gyorsan módosította a térszerkezetet, még ha a térfolyamatok magukon is viselik az átmenet, a gazdasági recesszió, a KGST-piac elvesztése okozta speciális jegyeket. Ennek az átalakulásnak a legfontosabb országos jellemzői, valamint dél-alföldi jellegzetességei az alábbiakban összegezhetők. a) Érzékelhetően erősödtek a területi különbségek. A hagyományos nyugat-keleti, a Budapest-vidék, illetve a város-falu megosztottság új egyenlőtlenségi formákat öltött. A magángazdaság polarizált letelepedésében, a piacgazdasági

55

Enyedi Gy. 1996: Regionális folyamatok Magyarországon az átmenet időszakában. Budapest: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. követelményekhez való alkalmazkodás különbségeiben nyilvánul meg leginkább a területi differenciálódás, melyben a földrajzi fekvésen, öröklött gazdasági szerkezeten túl fontos szerepet kapnak egyes társadalmi tényezők, mint a polgári hagyományok, a képzettség és az innovációs készség. Egy, az ország összes településére elvégzett sokváltozós faktoranalízis56 (amely 25 településstatisztikai adat segítségével egyszerre kísérelte meg nyomon követni a településekben 1990 és1996 között lejátszódó új településformáló folyamatok “együttes” hatását) rávilágított arra, hogy a változásokat leíró (demográfiai szerkezetre, munkanélküliségre, vállalkozási aktivitásra, jövedelemviszonyokra, infrastrukturális és intézményi ellátottságra, iskolai végzettségre stb. vonatkozó) mutatók között kevés az “együtt mozgás”, a tényleges és kézenfekvőnek tűnő egymásra hatás. Az ország településállományának differenciálódása “lefelé”, a negatív tényezők irányába erősebb, s nem a progresszív elemek, hanem elsősorban a kedvezőtlen munkaerő-piaci helyzet (munkanélküliség, illetve tartós munkanélküliség) és jövedelmi viszonyok határozzák meg. A települések mérete helyett egyre inkább azok forgalmi helyzete, a területi-településhálózati gazdasági és ellátási kapcsolatok kiépítésének lehetőségei befolyásolják a változásokat. Azoknak az új – jellemzően “piackonform” – mutatóknak a minősége, megléte vagy hiánya, amelyek a nagyobb vállalkozási kedvvel, a magasabb iskolai végzettséggel jellemezhető humán erőforrásokkal vagy a kedvezőbb gépkocsi- illetve telefonellátottsággal hozhatók összefüggésbe, sokkal erősebben differenciálják a településállományt, mint a hagyományos – infrastrukturális, vagy intézményellátottsági – tényezők. Ugyanezt a vizsgálatot az – országos összevetésben általánosan elmaradottnak mutatkozó – Alföldre elvégezve kiderül, hogy ebben a térségben más tényezők rajzolják ki a településformáló folyamatokat. A településhálózat belső különbségeiben sokkal inkább a progresszív elemek hatása érvényesül; a differenciálódás nem “lefelé”, hanem “felfelé” erőteljes. Az általános településátalakulást leginkább az új gazdasági szervezetek és egyéni vállalkozások száma, sűrűsége, a magas gépkocsi-ellátottság jelenítik meg. Az összességében elmaradott településállományú Alföldön belül a Dél-Alföld mind a viszonylag kedvezőbb helyzetű települések számát, mind népességarányát tekintve lényegesen jobb pozícióban van. b) A korábbi ipari tengely helyébe a gazdasági-társadalmi megújulásra kész Budapest–Bécs, valamint a Budapest–Balaton tengely lépett, amelyet néhány nagyvároshoz kötődő dinamikus pólus egészít ki. Ebben a folyamatban a Dél-Alföld – mint régió – nem kerülhetett a nyertesek közé, hiszen távol esik a felértékelődött osztrák határ mentén húzódó térségtől, a fontosabb közlekedési artériák lassú fejlesztése miatt pedig a főváros dinamizáló hatásától is. Másfelől a nagy- és közepes méretű városok dinamikája kedvezőbb, 56

A faktoranalízis eljárása “egyszerre” hasonlítja össze az összes vizsgált települést, s kiemeli, azokat a faktorokat, tényezőket, amelyek a leginkább hozzájárulnak a legújabb településformáló folyamatokhoz, s a településhálózat bizonyos fokig így is mérhető differenciálódásához. A vizsgálat eredményei részletesebben: Beluszky P.–Csatári B. 1998: Kísérleti faktoranalízis-számítások az ország és az Alföld településállománya differenciálódásának meghatározásához. Alföld II. Kutatási Program. Kézirat, Kecskemét: MTA RKK ATI. 112


Helyzetértékelés

Térszerkezet

mint általában az alföldi városokénál, sőt néhányuk (Szeged, Kecskemét, Baja stb.) a kereskedelmi, pénzügyi és gazdasági szolgáltatások szervezőcentrumaként országosan is érzékelhető fejlődési csomóponttá válik. Ebben szerepet játszik, kölcsönös elérhetőségük, a fő forgalmi folyosókhoz való kapcsolódásuk lehetősége is. c) Kiterjedt válságtérségek jelentek meg az ország térképén. A Dél-Alföldet elkerülték az – Észak-Magyarországon összpontosuló – ipari depressziós térségek rendkívül súlyos problémái, ugyanakkor a mezőgazdaság válságához kötődően belső falusi perifériák húzódnak át a területén57. A régióban található falvak átalakulása messze kedvezőtlenebb képet mutat az országosnál, de kedvezőbbet az alföldi falvakénál. Erre némi magyarázatul szolgálhat, hogy a – falvakra külön elvégzett faktoranalízisben szereplő – mezőgazdasági tevékenységre utaló mutatók szinte semmilyen összefüggést, változást nem indukáltak a faktorrendszerben, s e tradicionális gazdasági ágazat falusi dominanciája egyértelműen kedvezőtlen irányba hat. Az új viszonyokhoz sokkal inkább alkalmazkodni képes nagyobb városok és közvetlen vonzáskörzetük földrajzi fekvésének, a "kapu-szerepre" alkalmas Szeged, Békéscsaba–Gyula, Baja jelenlétének köszönhető, hogy a Dél-Alföldet valamivel keskenyebb, és fejlődő urbanizált terekkel megszakított országhatár menti külső periféria szegélyezi, mint az észak-északkeleti – sőt bizonyos értelemben a dél-nyugati – országrészt. d) Átalakulóban vannak a falu és a város közötti kapcsolatok. Az egyértelmű városba áramlás helyett már a nyolcvanas évektől terjedőben van a nagyobb városokból közvetlen környezetük felé irányuló népességkiáramlás és bizonyos gazdasági, rekreációs funkciók kitelepedése, azaz a szuburbanizáció, melyet a telek- és lakáspiac a Dél-Alföld nagyobb városai körül is felgyorsított, illetve térben – bár a nyugat-magyarországi dinamikus városokhoz mérten sokkal kisebb mértékben – kiterjesztett. Az önkormányzati törvény megteremtette az alapfeltételeit a falvak önállósága erősödésének. A magángazdaság elterjedése, a helyi társadalmak különbözősége eltérő pozícióba hozta az egyes településeket a köztük kialakult versenyben, befolyásolva ellátó centrumaikhoz fűződő kapcsolatrendszerük tartalmát és minőségét is. A piaci integráció fontos szerepet kap a falvak és a városok összetartozásának erősödésében. Ezt a jövőben jelentősen segíthetik az új, alulról építkező kistérségi szövetségek. Ugyanakkor, a régióban éppúgy, mint az ország más részein, megtalálhatók közöttük a korábbi alá-fölérendeltségi viszonyt továbbörökítő szervezetek is. A DÉL-ALFÖLD BELSŐ TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEINEK ALAKULÁSA

A területi politikák egyik legfontosabb célja a helyi erőforrások és fejlődést gátló adottságok, valamint a külső hatásokhoz való eltérő alkalmazkodóképesség kombinációiból kialakuló területi fejlettségi különbségek kezelése. Az ilyen egyenlőtlenségek alakulását az állam – a rendszerváltás óta jelentősen lecsökkent és 57

Részletesebb leírás, illetve területi modell felvázolása: Nemes Nagy J. 1993: A formálódó piacgazdaság regionalizmusa. In: Kovács K. (szerk. ) Település, gazdaság, igazgatás a térben. Budapest: MTA Regionális Kutatások Központja. pp. 203–221; Rechnitzer J. (szerk.) 1993: Szétszakadás vagy felzárkózás. A térszerkezetet alakító innovációk. Győr: MTA Regionális Kutatások Központja. © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

113

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. jellegében átalakult szerepvállalással – számtalan közvetett és közvetlen eszközzel befolyásolja. Utóbbiak között különösen fontos a területfejlesztés "kedvezményezett térségeinek" támogatási rendszere. Az 1996. évi XXI. törvény alapján, több előzményre és az újradefiniált statisztikai kistérségekre építve a 19/1998. (II.4.) Korm. rendelet meghatározta a területfejlesztés kedvezményezett területeinek jegyzékét. Az állami beavatkozást igénylő térségtípusok lényegileg megfelelnek az Európai Unió által a Strukturális Alapból támogatott térségek fajtáinak. Kifejezik, hogy a XX. század végének társadalmi-gazdasági átalakulása hol és milyen jellegű problémákban csúcsosodva vezet területi hátrányokhoz. Így megkülönböztetésre kerültek: • a tartós munkanélküliséggel sújtott térségek, • az ipari szerkezetátalakítás térségei, • a mezőgazdasági vidékfejlesztés térségei, • a társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott térségek. A Dél-Alföld 23 statisztikai kistérsége közül négy tartozik a tartós munkanélküliséggel sújtott, s ugyanígy a mezőgazdasági vidékfejlesztés térségei közé. Ugyanakkor ebben a régióban szorul viszonylag legtöbb kistérség támogatásra az elmaradottság miatt. Az ennek mérésére szolgáló komplex mutatók kistérségi átlaga az észak-alföldi régió után itt a legalacsonyabb58 A leghátrányosabb helyzetű, három céllal is támogatott területek a régió K-i, DK-i peremén, főleg Békés megye forgalmi árnyékban lévő területein húzódnak. Ezzel szemben a legjobb pozíciójú kistérségek közé kizárólag a három megyeszékhely körzete kerülhetett be. Bár a területi egyenlőtlenségek kezelését megcélzó magyarországi regionális politika alapegységei a (statisztikai) kistérségek, a régió saját területfejlesztési stratégiája kialakításához célszerű települési szintről kiindulva felvázolni a területi egyenlőtlenségek rendszereit. E kötet ágazati elemzései részben megrajzolták a környezetállapot, a gazdaság, a társadalom különböző "tereit", azaz a régió más és más sajátos adottságokat és egyenlőtlenségi viszonyokat kifejező térképeit. A lehető legtöbbféle szempontot magában foglaló, a fejlettségbeli különbségeket komplex módon kifejező térstruktúra meghatározása megfelelő adatok hiányában rendkívül nehéz. Részben ezért, részben az országos területi politika kedvezményezett statisztikai térségeinek "felülvizsgálata", részben pedig a három dél-alföldi megye területfejlesztési koncepcióinak településminősítéséhez való alkalmazkodás igénye miatt – bár számos ponton kritizálható – érdemes a kistérségeknél használt adatbázist és számítási módszert települési szinten alkalmazva felvázolni a régión belüli fejlettségi különbségeket. Az ily módon kirajzolódó régión belüli térszerkezet vázát nem a statisztikai kistérségek, hanem más rendezőelvek mentén kialakuló, viszonylag homogén településcsoportok képezik. Ilyenek: • a megyeszékhelyek (illetve részben Baja), szomszédos városaik és szuburbanizálódó övezeteik együtteséből formálódó városrégiók (illetve agglomerációk), melyek a régió legnagyobb kiterjedésű, összefüggő, dél-alföldi viszonylatban fejlett, erősen urbanizálódó, dinamikus pólusai;

58

lásd: A területfejlesztés kedvezményezett térségeinek lehatárolása a 30/1997.(IV.18.) OGY-határozat és a kistérségek új rendszere alapján. Budapest: KTM, KSH. 1998. 114


Helyzetértékelés •

•

•

Térszerkezet

az alföldi jellegzetességként egymás szomszédságában fekvő, fontosabb közlekedési artériára felfűződő, többnyire tradicionális városok által kirajzolt viszonylag fejlett, urbanizált tengelyek (ilyennek tekinthető a régiót északon övező Gyomaendrőd–Szarvas–Szentes-Csongrád–Kiskunfélegyháza–Kecskemét–Lajosmizse, továbbá a Szeged–Hódmezővásárhely–Orosháza–Békéscsaba–Gyula sáv); a régió Duna menti, néhány várost, de nagyobbrészt falusi településeket magában foglaló nyugati pereme, melyre a viszonylagos stabilitás vagy az átlagosnál kedvezőbb helyzet jellemző; a rurális, regionális viszonylatban is fejletlen ország- és megyehatár menti külső, valamint a jelentősebb külterületi népességgel rendelkező falucsoportokból álló, városok közé is behatoló belső falusi perifériák.

Ebben a viszonyítási rendszerben a városrégiók legszembetűnőbben (népsűrűséggel, vándorlással, népességszám-változással meghatározott) kedvező demográfiai struktúrájukkal, illetve folyamataikkal tűnnek ki. Részben ezzel összefüggésben, a lakásépítés dinamikája (az 1990–97 között épült lakások arány a lakásállományon belül) kizárólag öt szuburbanizálódó településben (Ballószög, Helvécia, Domaszék, Zsombó, Telekgerendás) haladta meg a 10%-os értéket Az urbanizált tengelyek a (gazdasági szervezetek arányával, a vállalkozások számának növekedésével, az adózott nettó jövedelemmel leírt) gazdasági helyzetükkel válnak ki környezetükből, míg a Duna menti sávra ugyanez az infrastrukturális ellátottság (közüzemi ivóvíz-, telefonés személygépkocsi-ellátottság, kiskereskedelmi boltok sűrűsége) alapján mondható el. Ezzel szemben a falusi perifériák elmaradottsága leginkább a gazdasági mutatók terén mutatkozik meg. Az elmaradottság és fejlettség közötti legmarkánsabb választóvonal az urbánus és rurális települések között húzódik. Egymáshoz viszonyított arányukban folyamatos változást hoznak a népességmozgások, valamint a – sokkal inkább az Alföldön jellemző nagyobb településméretre, mint a valós központi funkciókra alapozott – várossá nyilvánítások (a rendszerváltás óta 9 esetben). Ezáltal csökkent a nagyfalvak száma és népességaránya, ugyanakkor – általános népességfogyásuk ellenére is – megkétszereződött a 10000 fő alatti kisvárosok népességszáma. Hódmezővásárhely népességcsökkenése révén viszont már csupán a megyeszékhelyekre korlátozódik az 50000 főnél népesebb városok köre. A minimális számú községalakítás leginkább egy nagyon mérsékelt aprófalvasodáshoz járult hozzá. A fejlettség komplex mutatója alapján dél-alföldi viszonylatban igen fejlettnek minősített települések csoportja egyértelműen kijelöli a legnagyobb, valamint a tradicionális közép- és kisvárosok körét. Közöttük található: Szeged, Békéscsaba, Gyula, Baja, Kalocsa, Kecskemét, Hódmezővásárhely, Szentes és Szarvas, amelyek a legmagasabb iskolai végzettséggel bíró települések, vagyis a Dél-Alföld azon városai, ahol a társadalmi-gazdasági megújuló képesség a népesség iskolai végzettsége alapján valós és igen fontos alapadottságként vehető figyelembe. Kiemelkedik közülük Szeged, mely az urbánus népesség és tevékenységek decentralizációja révén már közvetlen környezetére is kiterjeszti pozitív hatását, előbb-utóbb összefüggő, egyre fejlettebb urbanizált teret építve a ma még sok rurális vonást hordozó elővárosiasodó falvak gyűrűjével. A városok többségének azonban egyelőre nincs ehhez hasonló dinamizáló ereje.


115

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. A települések 42%-át kitevő, regionális viszonylatban társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott települések egy kivételtől eltekintve (Mezőhegyes) falvak.59. A városoktól távolabbi tanyás települések, a Kalocsa környéki aprófalvak, s különösen Bács-Kiskun, illetve Észak- és Dél-Békés határ menti területeinek lényegében évtizedek óta tartó lassú demográfiai eróziója folytatódik, s fokozott figyelmet érdemel a fenntartható vidékfejlesztést szolgáló regionális programokban. Az alapellátás jelentős kiegyenlítődése ellenére a tanyás falvak infrastrukturális helyzete egyértelműen igen kedvezőtlen. Mindemellett azzal is számolni kell, hogy, különösen a Homokhátság területén található tanyás településeken az egyoldalú mezőgazdasági foglalkoztatás s az ehhez kötődő adózási rendszer miatt a statisztikában megjelenő személyi jövedelmi viszonyok bizonyos torzítást tartalmaznak. A rurális települések csoportjában kiemelendőek a Dél-Alföld településhálózatának leginkább karakterisztikus vonást adó, egyre nagyobb mértékben differenciálódó tanyák, amelyek szerves részét képezik számos falunak, de városnak is, s azoktól elválasztva semmiképp sem fejleszthetők. Különösen nem a Tiszától nyugatra, ahol alapvetően meghatározzák jó néhány település jellegét. Több falu, illetve város nagyobb fejlettségre valló mutatói azonban gyakran elfedik az ott élő tanyaiak rossz életkörülményeit, illetve fordítva: az infrastrukturális problémákban és/vagy a kedvezőtlen demográfiai folyamatokban több esetben épp nagyarányú jelenlétük fejeződik ki. Mindazonáltal a privatizáció, a mezőgazdaság átalakítása, a valós lakásés telekpiac kialakulása és a társadalom erőteljes polarizációja a végletekig fokozta a tanyavilág differenciáltságát. A legmodernebb farmtanyától, a csupán rekreációs célra használt második otthonon át a lakásbérlet fejében gazdálkodásra is használt, elhanyagolt tanyáig rendkívül széles a skála. A TÉRKAPCSOLATOK RENDSZERE

A téregységek (települések, kistérségek stb.) közti, a hasonlóságokból adódó közös érdekekre, az ellátó-fogyasztó viszonylatokra építő gazdasági, igazgatási, kulturális, lakossági kapcsolatok rendszere alapvető szerepet játszik a területfejlesztésben. Egyrészt általa fűződik koherens téregységgé maga a régió, másrészt az alulról építkező, önerőre támaszkodó, a partnerség, kooperáció, forráskoordináció, szolidaritás elveit érvényesítő regionális politika sikerességének elengedhetetlen feltétele, illetve annak szerves része. A városi terek/települések kapcsolatrendszere

A térkapcsolatok egyik legújabb, több település számára dinamikus átalakulást hozó formája a szuburbanizáció (elővárosi fejlődés). Ennek előzményeként több évtizeden át folyt az agglomerálódásnak azon típusa, amely a falvakból a nagyváros felé irányuló áramlás révén eredményezett már annak "előterében" népességnövekedést, valamint nagyarányú ingázást és szoros funkcionális kapcsolatokat. E folyamat legjellemzőbb – több településből álló agglomerációs gyűrűt építő – példája Szeged volt, de csíráiban a másik két megyeszékhely körül is megjelent. A szoros összetartozást bizonyította, azonban a fizikai összenövést, az urbanizált tér szerves részévé válást megelőzte a centralizációs törekvéseket kifejező, hatalmi pozícióból eldöntött városhoz csatolások

59

Ebbe a kategóriába soroltuk a régió falusi átlaga alatt lévő településeket.

116


Helyzetértékelés

Térszerkezet

egész sora (Szeged körül Kiskundorozsmára, Algyőre, Tápéra, Szőregre, Gyálarétre; Békéscsaba mellett Gerlára és Mezőmegyerre; Kecskemét szomszédságában Hetényegyházára kiterjedve), mely kisebb-nagyobb konfliktusok forrásává vált, s 1990 után önállósodási törekvésekhez, sőt Algyő különválásához vezetett. A rendszerváltás teremtette demokratikus viszonyok, a megváltozott önkormányzati finanszírozási, gazdálkodási körülmények, lakás- és telekpiac, eltérő önkormányzati telek- és adópolitika körülményei között zajló, nyugati típusú elővárosi fejlődés a központ és környezete közti átalakult kapcsolatrendszert egy fokozódó decentralizációban jeleníti meg. A megyeszékhelyek, sőt minimális mértékben már néhány tradicionális középváros (pl. Baja, Hódmezővásárhely) körül is kiköltöznek vagy rekreációs céllal ideiglenesen kinntartózkodnak a városlakók, de – legnagyobb léptékben Szeged térségében – bizonyos ipari üzemek, kereskedelmi tevékenységek, szolgáltatások is. Így több helyen javul a helyi ellátás színvonala s a befektetők számára is vonzóbbá válhat a társadalmi-gazdasági környezet. A kivezető utak menti építkezésekkel összekötve fokozatosan egy egységes urbanizált térré alakul át a ma még részben “város-falu” típusú kapcsolatokon keresztül szerveződött hálózat. Ugyanakkor már a szuburbanizáció jelenlegi szakaszában is olyan erős néhány település centrumhoz kötődése és nagy a közöttük áramló forgalom, ami a közlekedési és környezeti problémákat okoz. A már ma is interurbánnak minősíthető kapcsolatoknak két típusa különíthető el a DélAlföldön. Az első a városegyüttesek formálódásában játszik döntő szerepet. Ennek legjellegzetesebb példája az integrációban viszonylag előrehaladottabb stádiumban lévő közép-békési városegyüttes, melynek magterületét Békéscsaba, Gyula és Békés (peremvárosait Mezőberény és Sarkad) képezik, s a szuburbanizálódó falvakkal kiegészülve, együttesen építik a Dél-Alföld egyik legjelentősebb innovációközvetítő térségévé fejlődő városrégiót. A térség összehangolt, kölcsönös együttműködésen alapuló fejlesztése már közel két évtizede – feltáró elemzésekkel alátámasztott előzetes tervdokumentumokban – megfogalmazott igény, s a megye területfejlesztési koncepciójában is rögzített cél. Ennek elősegítésére a három város létrehozta a Közép-Békési Területfejlesztési Önkormányzati Társulást. Bár a közös érdekek ilyen szintű felismerését ma még nélkülözve, de világosan kirajzolódik a régió térszerkezetében egy Szeged–Hódmezővásárhely–Makó erővonal, melyet e városok közelségéből adódó tömeges kapcsolatok formálnak, de – aelsősorban nagyváros dominanciája miatt – egyelőre nem alakítanak kiegyensúlyozott háromoldalú viszonyrendszerré. Ennél is lazább formációnak tekinthető a Kiskunfélegyháza–Kecskemét(–Nagykőrös) kapcsolatrendszer, mely a földrajzi elhelyezkedésből adóadóan sem működhet egyfajta, kölcsönösen összefüggő, a fentiekhez hasonló településegyüttesekre jellemző módon, viszont fontos csomópontjává válhat a Dél-Alföldet a központi régióval összefűző városhálózatnak. Hasonlóképpen jellemezhető a Szentes–Csongrád várospár, melyben az egymáshoz kötöttség egyelőre jóval lazább, mint az a fizikai összekapcsoltság alapján lehetséges volna, pedig egy kooperációra építő fejlesztéssel a régió északi “városívének” s az észak-alföldi összeköttetésnek fontos centrumává válhatna.


117

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. Egész más léptékű és területi kihatású az olyan kisvárosok összefonódása, mint a Mezőhegyes–Mezőkovácsháza–Battonya vagy a Kecel–Kiskőrös–Soltvadkert városcsoportoké. A jelenleginél jóval intenzívebb, munkamegosztáson alapuló együttműködésük azonban legalább saját fejlődésükre jótékony hatással volna. Az interurbán kapcsolatok másik típusát olyan relációk adják, melyek egyik pólusa egy nagy- vagy középváros, a másik pedig egy, a középfokú ellátó funkciók teljes skáláját, így hegemon vonzáskörzetet kiépíteni képtelen közeli kisváros. Összetartozásuk mely nagyrészt a régióban jellemző sajátos mezővárosi múltban gyökerezik (saját tanyaviláguk ellátására “központi funkciókat” kiépített, így akár egy nagyobb város árnyékában is életképes, esetleg annak nagy határából kivált s ahhoz szorosan kötődő városok) zömmel egyirányú, de igen intenzív népességmozgásokban ölt testet. E kapcsolatok legjobb példája a Szeged–Mórahalom, Szeged–Kistelek viszony, de ide sorolható a Kecskemét–Lajosmizse, a Békéscsaba–Mezőberény vagy pl. a Gyula– Sarkad reláció is. Az ilyen városok komplementer fejlesztése a környező falvak számára is közelebb vinne bizonyos szolgáltatásokat. Összességében megállapítható, hogy a Dél-Alföldön megvannak a feltételek a policentrikus városrégiók, jelenleginél dinamikusabban fejlődő csomópontok intenzív kapcsolatára épülő, a régió integrációját segítő városhálózat kialakulására. Ezt azonban jelenleg hátráltatja a tradicionális városok között mindig is fennálló rivalizálás, a városi funkciók többé-kevésbé teljes kiépítettségére, az eredendően saját nagy határukig terjedő, tanyaviláguk ellátásának gyakorlatára is visszavezethető "befelé fordulás" hagyománya, ami a rendszerváltás óta megváltozott körülmények között is tovább él. Az önerőre támaszkodást preferáló területfejlesztési politika, a helyi önkormányzatok lényegesen megnőtt területfejlesztő szerepe közepette e hagyományból számos előnyt kovácsoltak ezek a városok. A fokozódó városversenyben ugyanakkor még saját szomszédaikkal szemben is inkább versenytársak maradtak, mintsem hogy erősödő kooperációjuk, összehangolt fejlesztéseik révén egymás fejlődését kölcsönösen dinamizálták volna. A régió – emberek és áruk mozgását egyaránt tükröző – forgalmi adatokkal mért legmarkánsabb városhálózati vázát a KECSKEMÉT–Kiskunfélegyháza–Kistelek– SZEGED–Hódmezővásárhely–Orosháza–BÉKÉSCSABA–Szarvas–Kecskemét háromszög adja. Bács-Kiskun megye számos városa (különösképpen Baja) Kecskemét melletti Szegedhez kötődése fontos, erősítendő eleme a régiószervezésnek. Egy transzverzális összeköttetés (Déli Autópálya vagy S9-es gyorsforgalmi út) a Dél-Alföld új, számos település fejlődésére, illetve urbanizálódására nagyobb esélyt adó térszerkezeti tengelyét képezhetné. Vonzáskörzeti (város-falu) kapcsolatok

A vertikális, zömmel középfokú ellátó funkciók igénybevétele által formált, városok és falvak között létrejött kapcsolatrendszer a települések hálózattá szerveződésének leghagyományosabb formája. A régióra jellemző sajátos tanyás településfejlődésből, az iskolai, munkahelyi kapcsolatok területi szerveződéséből, az urbanizáció koncentrációs szakaszára jellemző erőteljes városba áramlásból következően (amint

118


Helyzetértékelés

Térszerkezet

azt egy Csongrád megyei empirikus vizsgálat bizonyítja60) a falusi-tanyai népesség rokonai elsősorban a közeli centrumokban élnek – és az érintettek ezekkel a városokkal való térkapcsolatokat ítélik a legfontosabbnak. A legintenzívebb, a lakosság legnagyobb mérvű településközi mozgásait körülhatároló vonzáskörzetek kisebb-nagyobb változásai az 1990-es években azokban az ellátási dimenziókban jelentősebbek, amelyek piaci jellegűek, illetve az erősen polarizálódó lakosság szabad választásához igazodva minőségileg differenciáltabb vagy több városban, sőt nagyobb községben megjelenő kínálatot nyújtanak61. A klasszikus kisvárosi szerepkörök által kialakított vonzáskörzetekben az egyik fő probléma az intézményfinanszírozás jelenlegi normatív rendszere. A “leosztott” pénzeszközök korántsem fedezik az intézmények fenntartását (kórház, rendelőintézet, középiskola), az ellátott térségek falvai pedig többnyire a központoknál is hátrányosabb helyzetben vannak, hozzájárulásra nincs lehetőségük. Mivel ez a konfliktus először a kisvárosokban jelentkezett, a középfokú ellátás egy részében (oktatás, egészségügy) koncentrálódás indult meg, főleg a megyeszékhelyek vonzáskörzetét növelve. Az új élelmiszereket és iparcikkeket árusító vagy felvásárló központok megjelenésével a piaci alapon szerveződő kereskedelmi kapcsolatok is koncentrálódtak, s ezek alakítása a közepes- és magasabb társadalmi státusú rétegek kiváltsága lett. A rendszerváltás után kiteljesedő pénzügyi szolgáltatások pedig eleve a megyeszékhelyekre koncentráltan telepedtek le. Bács-Kiskun megyében Kecskemét, Baja, Kalocsa, Kiskunhalas és Kiskunfélegyháza körül formálódnak valamennyi fontos középfokú funkció terén jól kirajzolódókülönböző intenzitású övezetekre tagolódó vonzáskörzetek. Kunszentmiklós, Kiskőrös, Kiskunmajsa, Jánoshalma és Bácsalmás kevesebb funkcióban és kisebb területi hatást kifejtve, de bizonyos értelemben vonzásközpontoknak tekinthetők. A megye sajátossága az egymástól távol fekvő két legerősebb centrum, Kecskemét és Baja vonzásterei által ÉNY–DK irányban megosztott – város-falu kapcsolatokban kifejeződő – térszerkezet. Csongrád megyében a fentiek szerinti “első körbe” Szeged, Makó, a SzentesCsongrád várospár, valamint a minden funkcióval rendelkező, összességében nagy számú lakosságot, azonban nagyon kevés települést “összetartó” Hódmezővásárhely tartozik. A második szinten Kistelek és kisebb mértékben Mórahalom építi kapcsolatrendszerét. Ez a megye Szeged – különösen egykori hatalmas tanyavilága

60

Mészáros R. (szerk.) 1993: Gazdasági, társadalmi folyamatok és a kistérségek szerveződése Csongrád megyében. Szeged: JATEPress 61 Az 1990-es évekre jellemző középfokú vonzáskörzetek lehatárolása alapvetően az intézetünk által Békés megyében 1996-ban, Csongrád megyében 1997-ben elkészített önkormányzati kérdőívek, BácsKiskun megyében a VÁTI 1995-ös kérdőíves felmérése segítségével történt. Részben az adatok pontosítása (nem minden települési önkormányzat válaszolt a kérdőívekre), részben frissítése miatt néhány érintett intézménytől is információkat gyűjtöttünk. Az időbeli összevetés céljából felhasználtuk a JATE Gazdasági Földrajzi Tanszékén 1991-92-ben Csongrád megyében folytatott nagyszabású lakossági és önkormányzati felmérés eredményeit is (lásd. Mészáros R. /szerk./ 1993: Gazdasági, társadalmi folyamatok és a kistérségek szerveződése Csongrád megyében. Szeged: JATEPress), a másik két megyében pedig intézetünk 1986-os kérdőívezésének tapasztalatait. Részletesebben lásd: Csatári B. 1998: Vonzásviszonyok és térkapcsolatok Bács-Kiskun megyében. Alföld Kutatási Program. Zárójelentés. Kecskemét: MTA RKK ATI., Kugler J. 1998: Vonzásviszonyok és térkapcsolatok Békés megyében. Alföld Kutatási Program. Zárójelentés. Kecskemét: MTA RKK ATI., Kiss J. 1998: Vonzásviszonyok és térkapcsolatok Csongrád megyében. Alföld Kutatási Program. Zárójelentés. Kecskemét: MTA RKK ATI., © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

119

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. területén érvényesülő – nagyfokú dominanciája következtében egy – Kistelek és Csongrád között induló és a szegedi agglomeráció keleti szélén végződő észak-déli megosztottságot mutat. Ezzel szemben Békés megye sajátossága, hogy a legnagyobb kiterjedésű, központi fekvésű vonzáskörzeten Békéscsaba a középfokú funkciók szintén teljes körével rendelkező Gyulával osztozik, s bizonyos intézményekkel ugyanitt fejti ki jóval mérsékeltebb hatását a következő hierarchiaszintet képviselő Békés, Mezőberény és Sarkad is. Egyértelműen lehatárolható, Valamennyi funkció esetén hegemon és domináns övekre tagolódik az Orosházához kapcsolódó falvak egyértelműen lehatárolható térsége. Ugyanez már csak részben igaz Szarvasra, és csupán az alacsonyabb hierarchiaszinten fejti ki hatását Szeghalom, valamint Mezőkovácsháza (részben Battonyával és Mezőhegyessel osztozva). A fel nem sorolt, a teljes dél-alföldi városhálózat egynegyedét adó városok – minimális kivételtől eltekintve – jószerével csak saját lakosságukat látják el. Ez részben a településrendszer mezővárosi, tanyás múltjának tudható be, de összefüggésben van a várossá nyilvánítások rendszerváltás óta kialakult gyakorlatával, az alacsonyabb szintű “elvárásokkal” is. Alapvetően felsőfokú egészségügyi és oktatási, részben pedig kereskedelmi és pénzügyi szolgáltató funkcióinak köszönhetően Szeged a Dél-Alföld regionális központja, Kecskemét, Békéscsaba és Baja pedig alközpontnak tekinthetők. A centrumok fejlettségét és a racionális távolságokat számításba vevő, egyfajta “ideális” vonzáskörzetek lehatárolására szolgáló gravitációs modell alapján62 a legtöbb település központjaként Baja, Szeged, Kecskemét, továbbá – Gyulával együtt számolva – Békéscsaba szerepel. A Dél-Alföldön belüli, megyehatáron átnyúló vonzáskörzete pedig Orosházának, Hódmezővásárhelynek, Kiskunhalasnak és Szegednek van. A valóságban mért kapcsolatok alapján ilyen átvonzás jellemzi még Szentest, Kiskunfélegyházát, – a cukorgyár bezárása óta határozottan kisebb mértékben – Mezőhegyest, és – még éppen érzékelhetően – Tótkomlóst és Kiskunmajsát. Közülük (különösen a kisebb városok számára) funkcióerősödést hozhat a regionalizálódás folyamata. A megyehatárok zártságának további oldódása azonban leginkább e határok menti belső perifériák helyzetét javítaná: számos, még ma is elég mereven kijelölt vonzáskörzetben működő szolgáltatást – mint a szakorvosi, mentőellátási, esetleg bizonyos közigazgatási funkciók – könnyebben, gyorsabban elérhetővé tenne. Sajnos azonban ez a folyamat sem segítene lényegesen a régió legelmaradottabb országhatár menti perifériáin. Épp Békés megye ÉK-i, D-i, valamint Bács-Kiskun, kisebb részben Csongrád megye D-i (Bajától és Szegedtől távolabbi), elmaradott része helyezkedik el ugyanis a funkciók teljes körével rendelkező városok vonzásrendszereinek külső peremén, s ily módon ezek a – gravitációs modell szerinti – legalacsonyabb intenzitással vonzott térségek. Egy, a szolidaritásra épülő regionális fejlesztési politikának ezt a problémát kezelnie kell.

62

Bajmóczy P. – Kiss J. 1999: Városi funkciójú központok és elméleti vonzáskörzeteik az Alföldön. Alföldi Kutatási Program, Békéscsaba, MTA RKK. 120


Helyzetértékelés

Térszerkezet

Horizontális településkapcsolatok, kistérségi szerveződések

A településkapcsolatok másik típusú, horizontális szerveződései számára a közigazgatás decentralizációja, a társadalom demokratizálódása nyitott utat, s elsősorban az önkormányzatok – mint autonóm szereplők – együttműködése révén formálódnak. Az első, valóban "alulról" kezdeményezett térségfejlesztő célú településközi összefogások az országban élenjáróknál valamivel később, a társulások alakulásának “felülről ösztönzött” kampányához képest előbb, 1993-95-ben alakultak (erre megyénként 3–5 példa volt). A hátrányos helyzet által motivált általános gazdaságfejlesztési szándékok mellett megjelentek bennük a területi sajátosságokból adódó közös érdekek, így a tanyai lakosság esélyegyenlőségének biztosítása vagy az idegenforgalom fejlesztése. Ezt a folyamatot az 1996-ban elfogadott területfejlesztési törvény mindenképpen felgyorsította – néhol megerősítette, másutt kikényszerítette – de az is előfordult, hogy az egyenrangú kapcsolatokra építő szerves "önfejlődést" az épp csak alakuló korábbi formájában elsorvasztotta. Egyrészt elkerülhetetlenné vált a területi képviselet megszervezése az éppen megalakuló megyei területfejlesztési tanácsokban, másrészt a decentralizált területfejlesztési pénzeszközök csupán így látszottak elérhetőnek. Az újonnan alakult, s most már az egész régióra kiterjedő területfejlesztési önkormányzati társulások többnyire azonosak az 1997-től érvényben lévő KSH kistérségekkel. Ahol ez nem áll fenn, ott a vonzáskörzeti viszonyok valamilyen “kuszasága” ismerhető fel (lásd a Mezőberény, Békés, Sarkad, Gyula, Bácsalmás, Jánoshalma központú társulásokat). A kistérségek működésére országosan jellemző – főleg finanszírozási – problémák a Dél-Alföldön is jelentkeznek. Nagy nehézségek árán, s egyelőre csak néhány helyen tudnak kistérségi irodát működtetni, térségmenedzsert alkalmazni. Alig képesek tevékenységükbe bevonni a területfejlesztés más szereplőit: nem építenek kellőképpen a vállalkozói és civil szférára, s a lakosság körében is kevéssé ismertek. A konfliktusok másik része a településhálózat sajátosságaiból következik, a város-falu kapcsolatok problémáit tükrözi vissza. Legjellemzőbb példája ennek a nagyobb városok körül kialakult helyzet: A szegedi kistérségben bár nagyobb része a lehető legszorosabb funkcionális kapcsolatban, formálódó agglomerációban fűződik össze, a területfejlesztés szisztematikus összehangolása, az önkormányzatok egyenrangú partnerekként való együttműködése csupán formálisan létezik. Szeged még nem ismerte fel az ilyen típusú térszervezésben rejlő előnyöket, másrészt a kistérség – lévén, hogy nem tartozik a kedvezményezettek közé – nem érdekelt az állami pénzforrások, nevezetesen a decentralizált területfejlesztési források megszerzéséért folyó, összefogásra serkentő harcban. Békéscsaba hasonló okokból nem is kezdeményezte olyan társulás alakítását, melyben környező falvak is tagok, illetve nem is csatlakozott ilyenhez. Mind a Kecskemét, mind a Kalocsa körül szerveződő, statisztikai térséghez igazodó társuláson belül létezik egy jóval kisebb, sajátos mikrokörzeti érdekeket képviselő, fejlesztési célokat megjelenítő, egyáltalán nem formálisan működő társulás is (KözépHomokhátsági Szövetség, Kis-Duna Melléki Önkormányzati Szövetség. © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

121

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. A Baja körüli társulás mellett egy másik is létezik a város sokkal kiterjedtebb vonzáskörzetében (Felső-Bácskai Önkormányzati Szövetség). Hódmezővásárhely és Szentes nagyfokú dominanciája (Hódmezővásárhely körül ráadásul kiterjedt falugyűrű hiánya), a határozott és erős funkcionális, város-vidék típusú kapcsolatrendszer rányomja a bélyegét az egyenrangú, horizontális relációkra, azokban továbbél egyfajta hierarchikus függőségi viszony. A közös fejlesztések alapvetően a központon keresztül szerveződnek, s bár ennek lehetnek előnyei a falvak számára, végeredményben nem ösztönöznek kellő aktivitásra. Mindezekkel szemben a Dél-Alföld kistérségi társulásai a régiószervezés igen fontos szereplőivé váltak. Alakult már két vagy több megye településeire kiterjedő társulás táji összetartozáson alapuló, általános területfejlesztési céllal (Homokháti Önkormányzatok Kistérségi Területfejlesztő Egyesülete, Körös Völgye Eurorégió Településeinek Szövetsége), konkrét fejlesztési feladat megvalósítására (Csongrád-BugacÓpusztaszer Térségi Idegenforgalmi Társulás, Homokhátsági Regionális Önkormányzati Társulás Szilárdhulladék-lerakó és -hasznosító Létesítésére) vagy jelentős probléma megoldására (Marosháti Településszövetség). Ugyanakkor megkezdődtek a régión belüli, kistérségek között létrejövő együttműködések is (pl. ökotérség szervezésére a bugac-majsai, kiskunhalasi, kiskunfélegyházi, homokháti társulások összefogásával). A Dél-Alföld kistérségeinek rendkívül fontos, “alulról jövő” kezdeményezése a DATTE (Dél-Alföldi Területfejlesztési Társulások Egyesülete) megalakítása, amely már eddig is meghatározó szerepet töltött, és tölthet be a jövőben a régió intézményesítésében a régiószervezésben. A DÉL-ALFÖLD TELEPÜLÉSHÁLÓZATÁNAK JÖVŐKÉPE

A régió településhálózatának fejlődésére – feltételezve, hogy az folyamatokba illeszkedik, vagyis ugyanazon fő nemzetközi gazdasági társadalmi, gazdasági, infrastrukturális, környezeti feltételrendszerben vélhetően ugyanazok az alternatívák adhatók meg, melyeket Egyedi György s lényegében az Országos Területfejlesztési Koncepció is átvett.63

országos és hazai zajlik – vázolt fel,

Az erős koncentrációval számoló első fejlődési forgatókönyv szerint csak néhány nagyváros – a Dél-Alföldön legfeljebb a szegedi agglomeráció, Kecskemét és a középbékési városegyüttesnek is csak a legszűkebb magja – emelkedne ki fejlődési dinamikájával. Kedvezőtlenebb esetben azonban szuburbanizációjuk belső társadalmi konfliktusok mellett, környezeti, közlekedési problémákkal terhelve zajlana. A középvárosok és környezetük fejlődése stagnálna, sőt vissza is eshetne. Ebben az esetben a terület egészének fejlődése erősen polarizált maradna, aminek jelei a közelmúlt adatai alapján kétségtelenül fellelhetők. Az uniós csatlakozás késése, a jugoszláviai konfliktus elhúzódása tovább fokozná a határmenti perifériák leszakadását. A dél-alföldi régió településállománya számára – az országéhoz hasonlóan – a közepesen koncentrált fejlesztési alternatíva követése valószínűsíthető. Ez a

63

Enyedi Gy. 1996: Regionális folyamatok Magyarországon az átmenet időszakában. Budapest: Hilschler Rezső Szociálpolitikai Egyesület 122


Helyzetértékelés

Térszerkezet

viszonylag kedvező megoldás – a gazdasági növekedés folyamatos fennmaradása mellett – nemcsak a nagyobb, de a közepes, sőt a fejlettebb kisvárosokat is elérné, felértékelné a határmenti, közvetítő “kapuvárosok” szerepét. Hogy Gyula, Békéscsaba, Makó mellett Szeged és Baja ilyen funkciója is erősödne-e, az nagyban függ a jugoszláviai helyzet alakulásától, s ezzel összefüggésben a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió működőképességétől. A kedvező városfejlődési trendek – megfelelő koordinációval – kisugározhatnának a kistérségekbe is. Kulcsfontosságú lehet ezen alternatívánál az innovációk és a külföldi tőke mozgása, amely megfelelő közlekedési és kommunikációs összeköttetések révén – a helyi társadalom, a vállalkozások gazdasági szerkezetváltó, adaptív képességétől függően – a kisebb városokba is eljuttathatja a megújulás lehetőségét. Rendkívül fontos elem a városok és vidékeik – a Dél-Alföld településhálózati szerepéből egyébként következő – új típusú, szerves, együttes fejlesztési elvének követése, a településközi integráció fokozása. A harmadik forgatókönyv egy dekoncentrált fejlesztéssel számol. Ennek esélyei a Dél– Alföldön ugyan egy-két (pl. bizonyos intézményellátottsági, vagy infrastrukturális) mutató esetében megvannak, de megvalósulásuk sokkal inkább függ régión, sőt országon kívüli tényezőktől, sem hogy reális alternatívaként lehessen figyelembe venni. A leginkább valószínűsített közepesen koncentrált forgatókönyv megvalósulása olyan regionálisi politika esetén következhet be, mely: • integrált és együttműködő városfejlődési modellt támogat, kiemelkedő szerepet tulajdonítva a mintegy 15 erre alkalmas nagy-, közepes és fejlett kisváros térbeli kisugárzó hatásának; • különösen fontos szerepet szán a sokoldalú és fenntartható vidék-, illetve tanyafejlesztésnek; • kiemelten épít a területi, települési szolidaritásra, a szervesen együtt élő településcsoportok tudatos, terv- és programszerű támogatását valósítja meg, segíti a történelmi okok miatt is igen eltérő jellegű kistérségek alulról építkező fejlesztési törekvéseit; Végül a településhálózati fejlesztés kulcsproblémájának tűnik a településeket, kistérségeket, megyéket összekötő közlekedési, kommunikációs, informatikai és jól együttműködni képes területfejlesztési-tervezési intézményi hálózatok gyors kiépítése.


123

A TERÜLETFEJLESZTÉS ESZKÖZ- ÉS INTÉZMÉNYRENDSZERE A DÉL-ALFÖLDÖN NEMZETKÖZI ÉS ORSZÁGOS TENDENCIÁK

Magyarország fejlődése, a hazai területi folyamatok alakulása szempontjából napjaink és a közvetlenül előttünk álló időszak legfontosabb kérdése az Európai Unióhoz való csatlakozásunk folyamatának, feltételeinek időbeni és tartalmi alakulása. A regionális szint a hazai jogi szabályozásban

A magyar területfejlesztési politika szabályozási és szervezeti szempontból mintaértékű: azon kevés országok közé tartozunk, ahol törvény rendelkezik a területfejlesztésről, önálló szervezetek szolgálják a területfejlesztési célokat, és elkülönített források állnak e célra rendelkezésre. A területfejlesztésről szóló törvényben megfogalmazott alapelvek és célok nyugat-európai összehasonlításban is progresszívek. Külön erénye a törvénynek, hogy újra meghonosította a területi tervezés rendszerét, ami a területfejlesztésben remélhetően tudatosságot és hosszabb időtávban való gondolkodást eredményez. A törvény által megteremtett területfejlesztési intézményrendszer is megfelel az uniós modellnek, illetve alapelveknek. A szubszidiaritás elvét követve a törvényben rögzített területfejlesztési döntési mechanizmus erőteljes decentralizációt indított el a tervezésben és a forráselosztásban egyaránt. A területfejlesztési tanácsok összetételének szabályozásával meghonosította a partnerség elvét, az önkormányzati és a központi állam képviselői mellett bevonta a döntéshozásba a gazdasági és civil szektort. A területfejlesztésről szóló törvény egyik fontos célja, hogy normatív alapot adjon az állami támogatásokhoz, a speciális területfejlesztési programok kidolgozásához és végrehajtásához, továbbá a területfejlesztési intézményrendszer létrehozásához. Annak érdekében, hogy az elosztás és az állami intervenció ne szubjektív mérlegelésen, hanem előre kiszámítható szabályokon alapuljon, meghatározta azokat a térségtípusokat, amelyek kiemelt beavatkozásra szorulnak, illetve támogatásra jogosultak. A térkategóriák megállapításának, szabályozásának másik szerepe az, hogy a területfejlesztési intézmények között kialakítandó munkamegosztáshoz térbeli kereteket szolgáltasson. A törvény 5. szakaszában a fogalmi értelmezések között szerepelteti a különböző speciális térségtípusokat, amelyek a területfejlesztési támogatások közvetlen kedvezményezettjei (elmaradott térség, kedvezményezett térség, szerkezet-átalakítás térségei, mezőgazdasági vidékfejlesztés térségei, hátrányos helyzetű határmenti térségek), illetve amelyek irányítására speciális szervezeti formákat hozott létre vagy speciális irányítási következmények fűződnek hozzá (régió, kistérség, vállalkozási övezet). Ezek mellett definiál olyan térkategóriákat is, amelyekhez nem kapcsolódnak jogi következmények (városkörnyék, térség, innovációs központok), illetve említ olyanokat, amelyekhez jogi következmények kapcsolódnak, de nem szerepelnek a definiált kategóriák között (fővárosi agglomeráció, balatoni kiemelt üdülőkörzet, gazdasági szerkezetváltás szempontjából meghatározó térség). Tovább nehezíti a fogalmi tisztánlátást, hogy az OTK ugyancsak használ térségtípusokat, ezek azonban © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. nem teljesen egyeznek meg a törvényben szereplőkkel. Mindez világosan mutatja, hogy a jogalkotásban még egyáltalán nem tisztult le a területfejlesztési politika térkategóriáinak fogalomrendszere. Miután a törvényben jelenleg a regionális szint a legkevésbé szabályozott, a régió fogalmi meghatározásában érzékelhető talán a legtöbb zavar. A törvény már említett 5. szakasza megkülönbözteti az úgynevezett tervezési-statisztikai és a fejlesztési régiót. Elvileg mindkettőre jellemző közös fogalmi elem, hogy több megyére terjedő szervezeti egységekről van szó, bár a fejlesztési régió a törvény szerint lehet egy megyére, annak meghatározott részére kiterjedő is. A tervezési-statisztikai régiók a törvény rendelkezései szerint alkalmazkodnak a megyei közigazgatási határokhoz, kifejezetten statisztikai és tervezési célt szolgálnak. A törvény ugyan nem rögzíti, de evidensnek tekinthető, hogy számukat, területüket központi norma vagy dokumentum kell, hogy meghatározza (enélkül ugyanis elképzelhetetlen a tervezés, illetve a területi statisztika számára működőképes rendszer létrehozása). Az Országos Területfejlesztési Koncepciót elfogadó 35/1998. sz. országgyűlési határozat 7 tervezési-statisztikai régió létrehozásáról döntött. E regionális szerkezettel azonban (sem területileg, sem számában) nem egyeznek meg a megyei területfejlesztési tanácsok döntése alapján létrejött fejlesztési régiók. Ennek oka a területfejlesztési törvény rendelkezésében keresendő. A törvény ugyanis nem teszi kötelezővé a regionális fejlesztési tanácsok létrehozását, illetve nem írja elő, hogy az önkéntes regionális fejlesztési tanácsok a tervezési-statisztikai régiók területére jöjjenek létre, sőt egyszerűen a megyehatárokon túlnyúló feladatok megoldására javasolja a regionális fejlesztési tanácsok létrehozását. A szabályozás ellentmondásosságára utal az is, hogy miközben a parlament a statisztikai régiók számát hétben állapította meg, csak hat régió jut képviselethez az Országos Területfejlesztési Tanácsban. A fejlesztési régió dinamikus térkategória, határai ennek alapján változhatnak. A törvény annyit mond róluk, hogy e régiók társadalmi, gazdasági vagy környezeti szempontból együtt kezelendő területi egységek, amelyek nem követik a közigazgatási határokat. A törvény tehát megkülönbözteti ugyan a két régiótípust, de nem tisztázza egymáshoz való viszonyukat, s ezzel lehetővé teszi, hogy a különböző típusok egymástól függetlenül létezzenek. A fogalmi zavar további bizonyítéka az úgynevezett kötelező regionális fejlesztési tanácsok szabályozása (Budapesti Agglomeráció Fejlesztési Tanácsa és a Balaton Fejlesztési Tanács). E két kötelezően létrehozott régió kapcsán kell megemlíteni a törvényben használt másik térkategóriát – a kiemelt térséget –, amelynek tényleges jogi tartalma még nehezebben értelmezhető. A törvény szerint a kiemelt térség fogalma megegyezik a fejlesztési régió fogalmával, azzal a további sajátossággal, hogy olyan fejlesztési régió válik kiemelt térséggé, amelyiknek egységes tervezéséhez és fejlesztéséhez országos érdek fűződik. (A kiemelt térségek vonatkozásában speciális, “centralizációs” hatásköri szabályok érvényesek.) Az OTK-t elfogadó országgyűlési határozat alapján ilyen kiemelt térség: a budapesti agglomeráció, a kiemelt üdülőkörzetek (Balaton, Velencei-tó, Vértes, Tisza-tó, Mátra–Bükk, Dunakanyar, Mecsek–Villány, Sopron–Kőszeg-hegyalja), a több megyét érintő, illetve országhatáron átnyúló közös természetvédelmi területek (Hortobágyi Nemzeti Park, Fertő–Hanság

126


Helyzetértékelés

Eszköz- és intézményrendszer

Nemzeti Park, Aggteleki Nemzeti Park, Duna–Dráva Nemzeti Park, Bükki Nemzeti Park). Az OTK háttéranyaga – amely az úgynevezett nagyrégiókkal foglalkozó fejezetben négy régiófogalommal operál (tervezési-statisztikai régiók, fejlesztési régiók, funkcionális régiók, programrégiók) – tovább bonyolította a régió fogalomrendszerét. A fejlesztési régiókat ez az anyag azonosítja a két “kötelező régióval”, ehhez képest programrégiónak nevezi a két vagy több megye által kölcsönös érdekek alapján, közös fejlesztési elgondolások, programok megvalósítására létrehozandó egységeket, továbbá azt sugallja, hogy a ténylegesen működő rendszerek a fejlesztési és a programrégiók lesznek. A regionális szinttel kapcsolatos bizonytalanságot tovább fokozzák az önkormányzati és regionális szabályozás továbbfejlesztése kérdésében napvilágra kerülő elképzelések. A régiók kialakulása, megszerveződése jelenleg is zajló folyamat. Az ennek elemzésével foglalkozó kutatások64 tapasztalatai a következőkben foglalhatók össze: • Az ország szinte egyetlen statisztikai régiójáról sem mondható el, hogy az érintett szereplők mindegyike ideálisnak tartaná a beosztást, ugyanakkor a vélemények tükrében más, nagyobb konszenzust élvező megoldások sem körvonalazódnak, vagyis a regionális beosztás jelentős változtatására nem jelentkezik igény. A vélemények, magatartások és konfliktusok tükrében prognosztizálható az északkelet-magyarországi regionális együttműködés szétválása éppen a statisztikai régiók szerinti alakulatokra. Objektív és szubjektív tényezők alapján prognosztizálható az is, hogy a közép-magyarországi régióra külön nem fog regionális tanács szerveződni abban az esetben, ha megmarad a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács. A balatoni regionális együttműködés szükségessége nem kétséges, a lehatárolást sem vitatják különösebb mértékben az érintettek, viszont az egyes szervezetek illetékességi területének átfedései feltétlenül zavarok és párhuzamosságok forrásai. • Ugyancsak általánosságban állítható, hogy szinte egyik statisztikai régió, illetve regionális fejlesztési tanács sem rendelkezik jelentős belső kohézióval, identitással, bár ebben már fellelhetők bizonyos fokú különbségek. A Dél-Dunántúl és a DélAlföld megyéi talán a legnagyobb “érintkezési felület” és rájuk jellemző a legnagyobb együttműködési készség. Ebbe a körbe lenne sorolható NyugatMagyarország is, ha nem jelentene megosztottságot Zala megye hovatartozása. Egyelőre kifejezetten mesterséges képződménynek tűnik a Közép-Dunántúl, továbbá az Alföldön Szolnok és Heves megye hovatartozása tekintetében jelentkezik egy reális többirányúság. Az ország több pontján érzékelhető, hogy a közvetlenül határos megyék együttműködéséhez képest mindig lazább a "perifériára" szorult megye kapcsolódása. Jelentős kohéziós erőnek mutatkozik a hazai regionális együttműködésben a nemzetközi regionális kapcsolatok alakulása, ez elsősorban a nyugat- és dél-dunántúli területek, illetve a dél-alföldi régió esetében érzékelhető. 64

Munkánk során nagyban támaszkodtunk intézetünk (MTA RKK) kutatási eredményeire (elsősorban Horváth Gyula, Pálné Kovács Ilona, Faragó László, Hrubi László és Rechnitzer János munkáira), közöttük a régióépítéssel, a hazai regionalizáció folyamatával foglalkozó, 1998-ban a KTM megbízásából készített empirikus vizsgálatokra (témavezető Pálné Kovács Ilona). © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

127

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. •

•

Szinte mindenütt jelentős konfliktusforrás a székhely kérdése, illetve eldöntetlensége. A konfliktus a potenciális székhelyvárosok közötti rivalizálásban jelenik meg és a különböző regionális funkciójú intézmények letelepítéséhez kapcsolódik. Ez alapvetően nehezíti a regionális centrumok, alcentrumok kialakulását, a regionális intézményhálózat kiépülését. A fenti jelenségeket tovább erősíti a szervezeti, szabályozási környezet bizonytalansága. E tekintetben az érintettek a legfontosabbnak a hatáskörök és a finanszírozás kérdésének tisztázását tartják. A rendszer továbbfejlesztése mindenütt felvetődő kérdés. A régió megerősítésével szinte mindenki egyetért, ugyanakkor többségében bizonytalanok, illetve nem támogatják a megye esetleges felszámolását eredményező elképzeléseket. Általános vélemény, hogy jelen helyzetben ezek az elképzelések inkább hátráltató, mint segítő szerepet jelentenek.

A regionális szint várható szerepe az EU-csatlakozás fényében

Az EU stratégiája a területi politika irányításával kapcsolatban egyrészt az, hogy – a közösségi támogatások elérését szabályozva – az egyes alapokhoz való hozzáférést bizonyos szervezeti (irányítási) feltételekhez köti, másrészt a programokat (pályázókat) versenyezteti, s ezzel indirekt módon kényszeríti ki a szakszerűséget és a hatékonyságot. Önmagában tehát a rászorultsággal nem lehet támogatásokhoz jutni, bizonyítani kell a támogatásokra való alkalmasságot is. Az Unió nem támaszt követelményeket a belső állami igazgatással vagy annak területi szerkezetével kapcsolatban. Az elvárások indirekt módon jelentkeznek; a partnerek közötti tárgyalások sikere attól függ, hogy mennyire tudnak alkalmazkodni az Unió működési szabályaihoz, illetve mennyiben felelnek meg az EU-forrásokhoz való hozzáférés követelményeinek. Miután a Kohéziós Alap elsősorban a közlekedési hálózatot érintő és környezetvédelmi programok támogatására szolgál, a hazai decentralizációban65 annak a területi szintnek szükséges elsőbbséget élveznie, amelyik ilyen léptékű programok kidolgozására és társfinanszírozására alkalmas. A strukturális alapok tervezett reformirányai ugyancsak a regionális szint megerősítését támasztják alá, a jövőben várhatóan erőteljesebben fognak érvényesülni a hatékonysági elemek, a támogatott célok között pedig kiemelt hangsúlyt kapnak a versenyképességet növelő tényezők (K+F, információs hálózatok stb.). A regionális szint megerősítése tehát feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a magyar regionális politika életképes legyen az európai színtéren. Ehhez jogi, finanszírozási és szemléleti változásokra van szükség. Mindezek figyelembevételével a hazai szabályozásnak több tekintetben is tovább kell lépnie. E továbblépés legfontosabb irányai a következőkben foglalhatók össze: • A tervezési-statisztikai régiók területi beosztására alapozva gyorsítani kell a regionális szervezeti keretek kialakulását, stabilizálódását, egyúttal e rendszerrel összehangolt módon szükséges szabályozni mind fogalmi, mind tartalmi értelemben az egyéb regionális szintű területi egységeket, térkategóriákat (funkcionális régió, programrégió, kiemelt térség, stb.).

65

Az Unió döntéshozatali mechanizmusainak demokratizálódásával és decentralizálódásával párhuzamosan egyre direktebb szükségszerűséggé válik nálunk is a területi decentralizáció. Ennek tartalmára, mértékére és területi vonatkozásaira azonban konkrét uniós előírásokat nem találunk. 128


Helyzetértékelés •

•

•

•

•

•


Rögzíteni kell a létrehozandó regionális tanácsok hatáskörét és forrásrendszerét. Ennek értelmében a területfejlesztés mind a négy szintjét figyelembe véve új munkamegosztási rendet kell kialakítani, és a forráselosztásban ennek a munkamegosztásnak megfelelő decentralizálási szabályokat rögzíteni. A regionális szint legfontosabb feladata a közlekedési infrastruktúra, a K+F, a nemzetközi regionális együttműködés, a környezetvédelem és a gazdaságfejlesztés programozása, részbeni finanszírozása. Ehhez képest megyei szinten célszerű tartani – biztosítva egyúttal a kistérségek aktivitását is – a vidékfejlesztést, a kistérségi kommunális-infrastruktúra fejlesztést, valamint az idegenforgalomból a falusi turizmust. A nemzetközi források megszerzéséhez szükséges saját erő biztosítása érdekében elengedhetetlen, hogy a regionális tanácsok saját költségvetési, fejlesztési forrásokkal, vagy egyéb bevételekkel rendelkezzenek. Felvethető továbbá néhány, már regionálisan szervezett és a tanácsok profiljába illő szervezet fejlesztési tanácsok kompetenciájába történő átkerülése (pl. a regionális idegenforgalmi bizottságok, természetvédelmi szervezetek, képzési központok, vállalkozásfejlesztés). Tisztázni kell a regionális tanácsok szervezeti kérdéseit, a delegálás pontos szabályait. A tagság egyszerre bővíthető (pl. megyei jogú városok, egyetemek), illetve szűkíthető (minisztériumok egy része). A munkaszervezet státuszát, finanszírozását, feladatait jogszabályban kell rögzíteni. Természetesen továbbra is meg kell hagyni az önkéntes és alkalmi, konkrét célra irányuló regionális szerveződés lehetőségét.

A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ MŰKÖDÉSE

Fontos kérdés, hogy a régió szerveződéséről, működéséről milyen véleményt alkotnak a területfejlesztés szereplői. Erről két empirikus kutatás eredményei adnak némi áttekintést. Az első egy országos vizsgálat (“Régióépítés”) részeként folyt a DélAlföldön is66, a második pedig e munkához kapcsolódva (“Vélemények a Dél-Alföld fejlesztéséről”) mérte föl kérdőív segítségével a régióban élő fontosabb gazdasági, társadalmi, politikai szereplők véleményét67. Régióépítés a Dél-Alföldön

A dél-alföldi régió területi lehatárolásával kapcsolatban – függően a kérdezett lakóhelyétől, megyéjétől – érdemi véleménykülönbségek vannak, amit azért át-átsző a regionális területfejlesztési politika fontosságának megítélése és a régió elvárt, vagy prognosztizált majdani szerepéhez fűződő viszony is.

66

Ezen – intézetünk által végzett, korábban már említett – vizsgálat során megkerestük a megyei közgyűlések elnökeit, a kamarák, kistérségi társulások képviselőit, városi polgármestereket, politikusokat, országgyűlési képviselőket és a munkaszervezetek szakembereit. Országos szinten 144, a régióban közel 20 interjú készült, amit dokumentumelemzés, sajtóelemzés egészített ki. 67 A dél-alföldi regionális fejlesztési koncepció kialakításában survey módszereket is alkalmaztunk. A régiófejlesztés témakörében összeállított önkitöltős kérdőívünket 237, a régióban élő, a társadalmi, a gazdasági, a politikai, illetve a kulturális elitet reprezentáló alapsokaságnak (a régió 75 legnagyobb vállalkozása vezetői, megyei és regionális területfejlesztési tanácsok tagjai, a megyei és regionális dekoncentrált szervek vezetői) küldtük ki. Végleges mintánk végül – 87 visszaküldött kérdőívvel – 37 százalékos ,,merítésű” lett. © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

129

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. A Békés megyei kérdezettek szinte mindegyike felvetette Jász-Nagykun-Szolnok megye lehetséges kapcsolódását, sőt többen értelmes gondolatként jelölték meg a Békés–Hajdú-Bihar–Jász-Nagykun-Szolnok alföldi régiót, ami a régiók kialakításának előzetes tárgyalásai, megyei szintű egyeztetései során valóban felmerült. E megyei megközelítés azzal magyarázható, hogy az itt élők a statisztikai régió esetében periférikusabb helyzetűnek ítélik meg a megyét, mint az imént vázolt esetben. Ez elsősorban Szegeddel és annak (általuk) várt, feltételezett meghatározó szerepével függ össze. A dél-alföldi régió mellett kiemelten fontosnak tartják a határon túlnyúló kapcsolatokat és az abban rejlő lehetőségek kihasználását, már az EU-csatlakozás előtt is. A Csongrád megyei kérdezettek mindegyike elfogadja, támogatja, jogosnak – a tényleges kapcsolódások, együttműködések talaján állónak – nevezi a kialakított régiót. Elismerik ugyanakkor Bács-Kiskun megye északi (Kecskemét környéki) területeinek eltérő érdekeltségét, sőt több esetben felvetették Baja, illetve Kalocsa (és környéke) Dunántúlhoz való kötődését is. E problémák megoldását azonban nem a régiós határ módosításában, hanem a merev határ-értelmezés elutasításában látják. A Bács-Kiskun megye különböző részén élő, tevékenykedő kérdezettek véleménye – a megye speciális területi helyzetéből, összetettségéből adódóan – lényegesen eltérő. A megye északi területei a fővároshoz való szoros és egyre szorosabb kapcsolódás miatt nem igazán érdekeltek a dél-alföldi együttműködésben. Számukra egy úgynevezett közép-alföldi formáció lenne a kedvezőbb, ami bizonyos esetekben az egész regionális politika elutasításában jelenik meg. A megye délebbi területein élők – ezzel szemben – a megyén belüli periférikus helyzetük megváltozását látják a régió kialakításában, és elismerve, fontosnak tartva a dunántúli területekkel való kapcsolatokat éppen ebben jelölik meg sajátos régióközi együttműködési perspektívájukat. Érdekeltek tehát a délalföldi régióban, méghozzá úgy, hogy rajtuk keresztül lehet létrehozni modellértékű régiók közötti együttműködéseket, fejlesztéséket. Ezzel együtt azon véleményalkotók, akik valóban fontosnak tartják a regionális területfejlesztési politikát, illetve a regionális szint létrehozását, ma már elfogadják a jelenlegi beosztást, eddig is politikai hibaként értékelték a régió folyamatos “lebegtetését”. Véleményük szerint ma már nem az a kérdés, hogy mi a régió határa, hanem az, hogy e régióban milyen szerepet alakíthat, hasíthat ki maga a számára megyéjük vagy egy-egy település, továbbá az, hogy a közös fejlesztésekből milyen hasznot, milyen fontos előrelépést lehetséges a régión keresztül elérni, kikényszeríteni. Lényegében minden kérdezett egyetért azzal, hogy a régiós határokat nem lehet merev határként értelmezni. Többségében elfogadják, tudomásul veszik, hogy a régiók létrehozása a jelenlegi közigazgatási rendszert figyelembe véve a megyék “összepakolásából” történhet. Hosszabb időtávban ugyanakkor felvetik ennek újragondolását. Ezt különösen azok támogatják, akik minimum 10–15 év alatt elképzelhetőnek tartják a megyéknek a regionális rendszerben történő fokozatos feloldását. Véleményük szerint a merev, több problémát okozó megyei területi rendszer meglévő zavarainak rendbetétele úgy lenne elérhető, hogy a megyék megszűnését követően a kistérségek (városkörnyékek) kapcsolódási rendszere alakítaná ki a régiók határait, vagyis egyes kistérségek mozgásával tényleges funkcionális nagyegységekké alakíthatóvá válhatnak a régiók.

130


Helyzetértékelés


Végeredményben megállapítható, hogy a többség vagy eleve jónak tartja a regionális beosztást, vagy egyszerűen beletörődött és tudomásul vette, hogy e keretek között kell megtalálnia megyéjének, szűkebb térségének a fejlődést biztosító szerepet. Minél közelebb van valaki a regionális tanács működéséhez, annál fontosabbnak tartja a szervezeti keretek megfelelő kiépítését, ami egyértelműen arra utal, hogy a rendszer stabilizálása, ténylegesen működővé tétele a közeli jövő legfontosabb feladata. Általános vélemény volt az azóta már megváltoztatott elnöki rotációs rendszer elutasítása, a munkaszervezet véglegesítése, az elnök munkáját segítő titkárság felállítása. A szervezetépítéshez kapcsolódva kiegészítő ötletként merült fel Budapesten egy kihelyezett ügynökség felállítása (1-2 fő) a központi szervekkel való kapcsolattartás érdekében, illetve később Brüsszelben egy másik ügynökség létrehozása, vagy már működő, hasonló tevékenységet végző egységhez való szoros kapcsolódás. A regionális fejlesztési tanács összetételével, működésével kapcsolatban rendkívül sok értékes észrevételt tettek a megkérdezettek. A kormányzati szereplők jelenlétével a kérdezettek szinte mindegyike egyetért. Ennek legfontosabb oka az országos fejlesztésekhez, tervekhez való igazodás biztosítása, a kormányzati kapcsolatok erősítése és az ágazati fejlesztési forrásokhoz való hozzájutás fontossága. A jelenlegi rendszerrel, annak hatékonyságával kapcsolatban azonban több kritika is felmerült. Általános vélemény (különösen a tájékozottak között), hogy az egyes tárcák képviseletének jelenlegi rendszere és a működés gyakorlata nem segíti igazán ezen alapelvek, célok teljesülését. Többen problémaként fogalmazták meg a megyei jogú városok képviseletének hiányát. E tekintetben a régióban jelenleg működő elvet (minden megyei jogú városi polgármester, illetve felhatalmazottja tanácskozási joggal részt vehet az üléseken) jónak, ugyanakkor a tényleges képviselet irányában továbbfejlesztendőnek tekintik. Hasonlóan támogatott modellértékű kezdeményezésnek nevezhető a DATTE (DélAlföldi Területfejlesztési Társulások Egyesülete). E szerv létrejöttét és működését a többség fontosnak és jónak tartja, megítélésük szerint e szervezet nélkül nem lehetne megoldani a kistérségek tájékoztatását, illetve a delegáltak információhoz való hozzájuttatását, döntéseik közös érdekek mentén történő befolyásolását, összefoglalóan: magát a delegálási rendszert. Hasonló szervezett konzultatív fórum működhetne a kamarai delegáltak mögött is. A gyakorlatban azonban e szerv működése formálisnak tekinthető. A delegálási rendszer általános problémáit a kérdezettek közül többen is felvetették, hiányolva a delegáltak számonkérhetőségét, visszahívhatóságát. A fentebb soroltakon kívül felmerült a regionális szinten szervezett szolgáltatók és a “multik” jelenléte, bár más vélemények a gazdaság piaci szereplőinek részvételét összeegyeztethetetlennek tartják magával a konkrét gazdaságfejlesztési programok támogatásával. A kérdezettek többsége nem támogatná a tanács létszámának érdemi növelését, továbbá úgy ítéli meg, hogy a delegált személyek gyakori változtatása is árt a munka színvonalának. Természetesen hosszabb időtávban felmerült a közvetlen választás bevezetése is (arról nem szóltak a véleményalkotók, hogy a választás területi elv szerint, vagy listás © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

131

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. rendszerben történjen-e). Többek véleménye szerint a választás önmagában nem zárja ki a delegálási rendszert, sőt az erős jogosítványokkal rendelkező kormányzati képviselet lehetőségét sem. A jelenleginél lényegesen nagyobb források szükségességével minden érdekelt egyetért. Egybehangzó véleményük szerint a régió szintjére decentralizálva kellene a közvetlen területfejlesztési források mellett az ágazati minisztériumi kezelésben lévő, területfejlesztést is szolgáló (nem egyértelműen a teljes országot érintő fejlesztéseket célzó) forrásokat elosztani. A megkérdezettek mindegyike kétségét fejezte ki a megyei identitás létezésével, illetve különösen annak gyakorlati megjelenésével kapcsolatban. Az erős települési és a változóan erős, de létező (különösen az Alföldön a településhálózatból következően) kistérségi identitást ezzel szemben elismerik. Miután nincs regionális, és csak korlátozottan van megyei identitás, a régió – mint az együttélés közös tere – az érzelmek, viszonyulás szintjén nem működik az emberekben. Ebből adódóan a megegyezés, együttműködés, összefogás tartalmi hátterét csak az érdekek; a települési, kistérségi és nagyon korlátozottan megyei szinten artikulálódó érdekek adják. A lokalitás, illetve a közvetlen városkörnyék, (kistérség, funkcionális kisegység) mint elemi érdekartikulációs színtér egyértelműen e tér számára követeli meg a résztvevőktől a haszon-maximalizálást. A regionális egység ehhez képest értelmezhetetlenül nagy, a régió egyes területein bekövetkező fejlesztések hatása (az esetek legtöbbjében) a régió egyéb területein egyáltalán nem, vagy csak nagyon korlátozottan érvényesül. A régió tudati szinten való létezésének a hiánya tehát az a legfontosabb tényező, ami az összehangolt, racionális fejlesztést gátolhatja, ami az érdekkonfliktusok többségét eredményezi. Ebben a helyzetben ugyanis (különösen szűkösen rendelkezésre álló fejlesztési források esetén) a résztvevők evidens válasza a források továbbosztása vagy az “egyszer neked, máskor nekem” elv érvényesítése. Mindkét példa igen gyakori a megyei területfejlesztési tanácsoknál, ahol nem egy esetben például a megyei jogú városok sokszor nyilvánvalóan szélesebb körben is hatni képes fejlesztéseit sorolják hátra a települési útburkolások, illetve egyéb, a területi fejlődés szempontjából további hatással nem rendelkező programok mögé. Többek véleménye szerint a tanácsok nagyobb létszáma – és így az egyes programok kapcsán jellemző kisebb közvetlenérdekelt-arány – objektívebb döntést eredményezhet. A probléma feloldása egyáltalán nem könnyű feladat. Tartalmi garanciákat csupán a területfejlesztési alapdokumentumok kemény érvényesítésével, a hozzáférés feltételeinek konkrét és pontos szabályozásával, illetve szigorú és ellenőrzött programfinanszírozással lehet biztosítani. Ezen alapkonfliktus keretei között értelmezhető a központ problematikája, a régió területi lehatárolása és a regionális szinten értelmezhető fejlesztési feladatok témameghatározásának kérdése is. A központ kérdésében néhány egyértelmű ellenzőt leszámítva konszenzus látszik kialakulni Szeged mellett. A felmerülő egyéb ötletek ennek merev elutasításából származnak. A specializált alközponti szerepek rendszere (gyakorlatilag mindenki egyetért ezzel) e szemlélet következtében a kompromisszum tartalmi elemeként fogalmazódik meg.

132


Helyzetértékelés


A konfliktusforrások egy ebbe a típusba sorolható másik típusa a szűkös fejlesztési források és a jogos fejlesztési igények közötti óriási eltérés. Minél kevesebb a forrás, értelemszerűen annál inkább kizáró a verseny, annál nagyobb a harc az egyes szereplők, érdekcsoportok között. Jelenleg ez a szemlélet még erősen érvényesül, bár szerepe érezhetően csökken. A konfliktusok egy másik típusa a megye-régió nem egyértelműsített jövőképére vezethető vissza, ami a bizonytalan jövőjű megyei igazgatás, önkormányzat fennmaradásában érdekelt politikai és igazgatási szereplők régióval szembeni ellenérdekeltségében jelenhet meg. Összefoglalásul mindezek ellenére vagy mindezek mellett elmondható, hogy mára a megkérdezett, komoly befolyással rendelkező szereplők többsége felismerte a regionális szint jelentőségét, belátta, hogy kölcsönös engedményekkel létrehozható az a régió működőképessé tétele melletti konszenzus, ami a régióba jutó források lényeges növekedését és így összességében a saját érdek-kielégítés magasabb szintjét eredményezheti. Ez persze egy labilis konszenzus, ami a források érdemi bővülése nélkül nagyon rövid idő alatt elillanhat. Hosszabb időtávban azonban a közös regionális szintű fejlesztések általános hatásai, az érdekérvényesítés (országos szintű) összehangolásából adódó elérhető, érzékelhető eredmények és a források által lehetővé tett kisebb térhatású fejlesztések körültekintő (területi szempontot is figyelembe vevő) elosztása stabilizálhatja a rendszert. Ehhez elengedhetetlenül fontos a régió-perifériák sajátos fejlesztési igényeinek interregionális támogatása, a régióhatárok merev értelmezésének elutasítása. Az interjúk alapján az együttműködés legfontosabb tartalma – a fejlesztési források remélt bővülése (EU) miatt – a régió szervezeti rendszerének kiépítése, működőképességének biztosítása. Ehhez kapcsolódóan közös cél az érdekek összehangolt képviselete a központi kormányzattal szemben, akár saját források összeadásával is, ha intézményesített megoldás szükségeltetik. E közös érdek széleskörű felvállalása segíthet a régió belső (legalább politikusi) elfogadtatásába is. Többek véleménye szerint szintén a források (elsősorban EU, Phare) bővítése teszi szükségessé a régió egységes megjelenítését, “kiközvetítését” a fejlett gazdaságok számára. Itt nemcsak a befektetők megnyerése, az idegenforgalom, turizmus fejlesztése, hanem a régió létezőként, EU-konformként, kezdeményezőként, középeurópai modellértékű szervezetként való bemutatása is fontos cél. A közös marketingstrartégia kidolgozása komoly lehetőséget teremt a regionális identitás fejlesztésére is. Ezen kiemelt együttműködési területek mellett azokat a fejlesztési szükségleteket sorolták elsősorban a megkérdezettek, amelyek regionális hatásúak (környezetgazdálkodás, infrastruktúra, régió-marketing, nemzetközi kezdeményezések), amelyek a régió megyéinek, térségeinek jelentős többségében súlyos problémát okoznak (mezőgazdaság, élelmiszeripar, hitelezési rendszer, területhasználat, munkahelyteremtés), illetve azokat, amelyek meglátásuk szerint regionális összehangolást igényelnek (kutatás, fejlesztés, egészségügy, felsőoktatás, munkaerő-piaci képzés, szakképzés). Az együttműködés hasznos példájaként többen hivatkoztak a DAREK programra, ami véleményük szerint egyértelműen bebizonyította, hogy a közös gondolkodás, a


133

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. konszenzuskényszer hosszabb távon is képes együttműködővé tenni a részérdekeket tekintve szembenálló szereplőket. Vélemények a Dél-Alföld fejlesztéséről

A régiós kötődés vizsgálatából az derül ki, hogy a kérdezetteket inkább a munkájuk és kevésbé a hobbyjuk köti a Dél-Alföldhöz. Többségük (48%) jól (3,8168) érzi magát a vizsgált térségben69. Ezt a csoportot leginkább a megyeszékhelyen élők, valamint a tősgyökeres dél-alföldiek alkotják. A legjobb osztályzatot leginkább az elmúlt 9 évben vezetői pozíciót szerzett válaszolók adták. Átlag alatti osztályzattal főként a termelő/szolgáltató cégeknél dolgozók, valamint a Békés megyében élők, átlagossal, az állami/költségvetési szervezeteknél és átlag feletti értékkel az egyéb munkahelyeken vezető pozíciót betöltők jellemezték a Dél-Alföldi régiót. A kérdezettek többsége bízik abban, hogy, a régiók szerepe megnő az ország életében” és – bár a külső centrumok megjelenítésekor Budapest a legnagyobb értéket kapta – remélik, hogy a főváros szerepe nem nő tovább az ország életében. Érdemes megjegyezni, hogy Békésben többen értenek egyet70 azzal az állítással, hogy ,,nagyobb lesz a különbség gazdagok és szegények között” és azzal, hogy ,,nagyobb lesz a különbség a keleti és a nyugati országrész között”. Az oktatás minőségének kérdésével a válaszolók 51 százaléka szerint elsősorban országos szinten kellene foglalkozni. Az 1954–1975 között születettek és a BácsKiskun megyében élők azonban úgy gondolják, hogy e kérdéssel inkább a regionális szinten, a Békés megyében lakók szerint pedig helyi szinten kellene foglalkozni. A munkahelyek létesítése, letelepedésük segítése a megkérdezettek 47 százaléka szerint leginkább regionális feladat. Érdekes, hogy a Békés megyében élők inkább az állam segítségében bíznak, a másik két megyében viszont fontosabbnak tartják a lokalitás erejét. A kérdezettek szerint leginkább a közös érdek, a földrajzi közelség és a közös gazdasági jellemzők alapján alkothatnak a tájak, térségek (nagy)régiót. Fontos megemlíteni, hogy a közös hagyományt – mint a kollektív tudatban gyökerező tradíciót – a legkevésbé fontos régióalkotó tényezőként említik. A régióhatárokat földrajzi keretben nézve, a kívül eső területek közül Jász-NagykunSzolnok, illetve Hajdú-Bihar csatlakozását vetik fel a dél-alföldiek. Hajdú-Bihar szorosabb kapcsolódását a Békés, Jász-Nagykun-Szolnok csatlakozását inkább a Csongrád megyében élők támogatnák. Baranya és Tolna megye elutasítása pedig értelemszerűen inkább Békésben jellemző. A bővítés lehetőségei visszaköszönnek akkor is, amikor a kérdezettek abszolút többsége úgy nyilatkozik, hogy nem kell a régió területét szűkíteni. A kisebbség viszont Bács-Kiskun északi, Pest megyével határos részét lemetszené a dél-alföldi régióról.

68

Az összességében hogyan érzi magát a Dél-Alföldön kérdésre adott iskolai osztályzatok (1-nagyon rosszul, ... 5-nagyon jól) átlaga. 69 A térség ,,tetszési indexe” 100 fokozatú skálán 68 pont. A skálán a 0 érték azt jelenti, hogy mindenki nagyon roszzul érzi magát, a 100 pedig azt, ha nagyon jól. 70 A ,,nagyobb lesz a különbség gazdagok és szegények között állítást 42 százalékban, a ,,nagyobb lesz a különbség a keleti és a nyugati országrész között” dimenziót pedig 58 százalékban fogadja el az ott élő prominencia. 134


Helyzetértékelés


A megkérdezettek több mint fele gondolja úgy, hogy a régiónak kell egy központ, egy ,,főváros”. Az elképzelés támogatói leginkább 1947–1953 között születtek és főként Csongrád megyében laknak. A legtöbben (77%) Szegedet javasolnák erre a rangra. A kérdezettek 47 százaléka (főként a Békés, illetve Bács-Kiskun megyei válaszolók) nem tartaná szükségesnek a Dél-Alföld régió önálló közigazgatási egységként kezelését71. Mások (37%) úgy vélik, hogy meghatározott feladatokra, kistérségek szövetségeként, megyék nélkül kell a régiót létrehozni. A megkérdezettek kétharmada úgy gondolja, hogy a régió felosztható kistérségekre. Konkrétan azonban csak egyharmaduk vállalkozott arra, hogy meg is nevezzenek közülük néhányat72. Hasonló az arány a leszakadó kistérségek ismereténél is73. A felzárkózató programok a térségi együttműködést, a biotermelést, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztését helyezik előtérbe. Megkérdezetteink szerint a gazdaság teljesítményében Csongrád megyét illeti az elsőség a régióban. Ez a vélemény a békésiek körében is domináns. A települések infrastrukturális és szociális ellátottságában is Csongrád vezet. A gazdaság fejlesztési lehetőségeiben Bács-Kiskun, az innovációs képességekben és adottságokban azonban szintén Csongrád megye az első. A gazdasági egységek letelepedését megjelenítő vonzerők tekintetében Bács-Kiskun megyét említik a legtöbben. Érdemes megemlíteni, hogy az ipar gyengeségét leginkább az állami-költségvetési szektor vezetői kritizálják. A mezőgazdaság erősségének megítélése lakóhelytől függetlenül egyöntetű. A közszolgáltatásokat Bács-Kiskunban és Békés megyében inkább gyengének, Csongrád megyében inkább erősnek tartják. Az üzleti szolgáltatásokat Békés megyében a többség fejletlennek tarja, a másik két területen viszont erősségnek. A turizmusban rejlő lehetőségeket a többség a Dél-Alföld egyik fontos erősségének tekinti. A közlekedési hálózatot Békés megyében említették a legtöbben problémaként. Az oktatás, képzés szintén fontos régiót alkotó erősség. A tudományos kutatás elsősorban a Csongrád és a Bács-Kiskun megyei megkérdezettek köre számára erősség. A társadalmi szervezeteket csak Bács-Kiskun és Békés megyében sorolják a gyengeségek közé. A helyi önkormányzatok modernizációs kezdeményezéseiben bízva mindhárom megyében az erősségekhez tartoznak ezek az intézmények. A termelő-szolgáltató cégeknél dolgozók azonban egyértelműen gyengének minősítik a régió önkormányzatainak erejét. Érdekes, hogy a megyei önkormányzatot csak Békés megyében ítélik erősségnek. A városok funkcióival mindhárom megyében elégedettek, a régiókép kialakításával viszont egyértelműen kritikusak a megkérdezettek. Az egyéb erősségek között feltétlenül meg kell említeni a nemzetiségeket, a multikulturális hagyományokat.

71

Egyéb válaszok: igen, megyék szövetségeként, most nem, nem, mert csak teljes alföldi régió létezik A leginkább előforduló válaszok: Kecskemét–Kiskunfélegyháza (M5 mente), Szeged, Bácska–Baja, Orosháza–Hódmezővásárhely, Közép-Békés, Békéscsaba, Makó, Mórahalom, Homokhátság, Csongrád, Kalocsa, 73 A leginkább előforduló válaszok Csongrád–Szentes, Homokhátság, Békéscsaba, Észak-Békés, Baja, Bácska, Mórahalom, Bácsalmás, Kalocsa, Mezőberény–Szarvas, Dél-Békés, Duna-mente, Kunszentmiklós. 72


135

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. A gazdasági egységek számára vonzó telephelyi tényezők sorát74 a munkaerőköltségek, a munkakultúra és a termelési tapasztalatok, valamint a telephelykínálat vezetik. A megkérdezettek szerint a munkaerő költségei főként Békés megyében kedvezőek, a munkakultúra pedig Csongrád megyében. Érdekes, hogy a munkaerő költségeit a nyolcvanas években, a munkakultúrát pedig az ebben az évtizedben vezetői pozícióba került válaszadók említették. A telephelykínálat a régióban egységesen kedvezőnek mutatkozik. A vállalkozói hajlandóság jobb megítélésében Bács-Kiskun és Csongrád megye az első. A telefonellátottság színvonala Békés megyében rosszabb, viszont itt tűnnek olcsóbbnak a telek- és épületárak, illetve a bérleti díjak. Az internet-hálózat elérhetősége Csongrád megyében a jobb, a helyi adókedvezmények pozitív megítélésben viszont Bács-Kiskun megye vezet. A helyi, térségi fogyasztási struktúra és a beszállítási kapcsolatok Csongrád megyében kedvezőbbek. A közbiztonság érzete Békés megyében tűnik jobbnak. A kulturális és szórakozási lehetőségek és a lakáskínálat minőségi összetétele egyformán közepes értékkel rendelkezik a három megyében. A taszító tényezők75 között jellemzően a közúti közlekedés, a munkaerő képzettsége és a K+F információkat kínáló intézmények hiánya szerepel. A közúti közlekedés gondjai mindhárom, Budapest elérhetősége viszont csak Békés megyében szerepel. A munkaerő képzettségének problémái pedig inkább Bács-Kiskun és Békés megyében jelentkeznek. Mindkét tényezőt az 1990 óta vezetői státuszban lévők tartották fontosnak megemlíteni. A munkaerő képzettségének gondjait az állami-költségvetési szervezeteknél dolgozók említették leggyakrabban. A K+F információkat kínáló intézmények hiányát pedig a Békés megyei megkérdezettek érzékelik problémaként. A legszükségesebb területfejlesztési intézmények közül az innovációs központ és az ipari park létesítése leginkább a Csongrád és Bács-Kiskun megyében élőknek fontos. A regionális fejlesztési társaság a régió egészének, a kistérségi fejlesztési társaság inkább a Békés megyeieknek fontos. A Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Koncepció kidolgozását a megkérdezettek döntő többsége (85%) helyesli és támogatja. Az elsősorban említett prioritások közül kiemelkedik a régió gazdasági szerkezetének Európai Uniós normáknak megfelelő átalakítása és a közlekedés, a centrumok elérhetősége, az autópálya-építés. Másodsorban a legtöbben az infrastrukturális beruházásokat és a szakképzés, a K+F, valamint a felsőoktatás fejlesztését javasolták. Harmadsorban a kommunikációs kapcsolatokra és a versenyképes mezőgazdasági termékfeldolgozásra helyezik legtöbben a hangsúlyt. A prioritások következő rangsorában – ahol már egyre növekvő a válaszhiány – a civil szervezetek, humán szolgáltatások, az informatika, valamint az idegenforgalmi fejlesztéseket említették a megkérdezettek.

74

Más vonzó tényezők az előfordulás gyakorisági sorrendjében: új ismeretek befogadása, telekárak, telephelykínálat, fogadókézség, telefon, pénzügyi szolgáltatások, helyi, térségi konkurencia, kommunális infrastruktúra, vasúti kapcsolatok, Budapest közelsége, helyi adók mértéke, környezeti minőség, internet, közbiztonság. 75 Más taszító tényezők az előfordulás gyakorisági sorrendjében: Budapest elérhetősége, a vasúti kapcsolatok, önkormányzati bürokrácia, a beszállítók hiánya, a szakképzés (a menedzsmenté is!) problémái, helyi környezetvédelmi előírások, kulturális és szórakozási lehetőségek, kommunális infrastruktúra, a mezőgazdasági termékfeldolgozás, lakossági fogyasztás, helyi építésügyi szabályok, közbiztonság, internet, 136


Helyzetértékelés


A régió gazdasági szerkezetének reformját és a régió PR kialakítását inkább az államiköltségvetési, illetve a termelő-szolgáltató vállalkozásoknál dolgozók javasolták. A mezőgazdasági innovációt főként a Bács-Kiskun megyében élők említették. A Phare Regionális Kisérleti Program a Dél-Alföldön

Az EU Phare programjának keretében összesen 8 millió ECU támogatási keret állt a Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl rendelkezésére. A programnak a fő célja az volt, hogy különböző regionális hatású projektek támogatásán keresztül segítse elő olyan tapasztalatok kialakulását és elterjesztését, melyek a regionális együttműködést, a regionális szintű stratégiák kialakítását és végrehajtását, továbbá a fejlesztési programok regionális szintű összehangolását érintik. A program megvalósítása során – szintén tapasztalatgyűjtési célból – az EU Strukturális Alapjának működési elveit vették figyelembe. Az elvek érvényesítését tekintve az első problémát az okozta, hogy az ország egyetlen régiója, így a dél-alföldi régió sem rendelkezett elfogadott fejlesztési koncepcióval. A regionális szinten egyeztetett, megvitatott, majd elfogadott fejlesztési stratégia és az arra épülő fejlesztési prioritások (programcsoportok) biztosíthatják ugyanis azt, hogy a konkrét fejlesztési projektek hatásukban valóban regionális léptékűek, értelműek, továbbá azt, hogy a források koncentrációjának és hatékony felhasználásának érdekében illeszkednek a régió legalább középtávú fejlesztési irányaihoz. A koncepció hiányának problémáját egy viszonylag széles körben leegyeztetett, megvitatott, a regionális tanács által elfogadott, kizárólag erre a célra szolgáló fejlesztési prioritási lista elkészítésével oldották meg. A lista számszerűen öt prioritást fogalmazott meg, konkrétan: • Az agrárinnováció fejlesztése • Termelési integráció és együttműködések fejlesztése • Az idegenforgalom fejlesztése • A régiómarketing fejlesztése • A közgazdasági infrastruktúra fejlesztése Az 1998. január 1-én nyilvánosságra hozott, 1998. augusztus 31-ei határidőt tartalmazó pályázati felhívásra mindösszesen 79 pályázat érkezett. A pályázatok összességében 3,5 milliárd Ft értékű, 1,7 milliárd Ft-nyi támogatási igényű fejlesztési terveket irányoztak elő. A benyújtott pályázatok megoszlása a prioritások szerint nagyrészt egyenletes volt, legtöbben az ötödik, legkevesebben a negyedik prioritásra pályáztak. Az igényelt forrásokat és a projektek teljes költségvetését tekintve ugyanez a megoszlás a jellemző. A pályázatokat elbíráló szakértői bizottság az előre rögzített kritériumok alapján értékelte a pályázatokat és tett – rendhagyó módon – ajánlásokat arra vonatkozóan, hogy mely pályázatokat lenne érdemes a forráskoncentráció, a hatásfok-növelés és a regionális szintű fejlesztési érdekek alapján összekapcsolni. A nyertes és tartaléklistára került pályázatok megoszlását tekintve megállapítható, hogy az ötödik prioritás irányában a beadott pályázatok szintjén tapasztalt arányeltolódás érdemben mérséklődött, az ide beadott 28 pályázat közül csupán 19 jutott tovább e szűrőn. A pályázatok területi és településszint szerinti megoszlása azonban lényeges belső aránytalanságokat takar. A pályázatok mindösszesen kevesebb mint 10%-a


137

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. származott a régió valamely községéből, illetve több mint 55%-a a megyeszékhelyekből. Ugyanakkor Szegedről háromszor annyi pályázat érkezett, mint a másik két megye legnagyobb városából. A településszint szerinti megoszlás Csongrád megyében kiugróan megyeszékhely-centrikus, a kisvárosok alig teszik ki a pályázatok 25%-át, szemben Békés és Bács-Kiskun megyékkel, ahol 50% körüli arányt mutatnak. A pályázatok tapasztalatai mindezek ellenére azt mutatták, hogy megvan a hajlandóság az együttműködésre, számos olyan pályamű született, amely valódi partnerséget feltételez.

138


SWOT-ELEMZÉS ERŐSSÉGEK •

Értékes természeti erőforrások (szénhidrogének, termálvíz, termőföld, ivóvíz), kiemelkedően magas napfénytartam, zöldfolyosóként működő felszíni vízfolyások, nemzetközileg is jelentős természeti értékek, védett területek

•

A kedvező természeti adottságokra épülő, országos összehasonlításban jelentős, nemzetközileg is versenyképessé tehető élelmiszergazdaság, a helyi szellemi erőforrásokra és termelési hagyományokra támaszkodó, specializált, mikrokörzetszintű mezőgazdasági tájtermelés

•

A mezőgazdasági innovációt ösztönző, segítő intézmények, szervezetek (kutatóhelyek, felsőoktatási intézmények, szövetkezetek, agrár-ipari park) jelenléte, működése

•

A régió több területén jellemző, országos összehasonlításban is kiemelkedő vállalkozási aktivitás, viszonylag fejlett – a gazdaság további fejlődését megalapozó – termelői szolgáltatások

•

Jelentős termelési hagyományokkal, magas szintű szakmai kultúrával rendelkező feldolgozóipari ágazatok (textil-, ruha-, üveg-, bútor-, nyomda-, szerszám és vegyipar).

•

Turisztikai (vízi, termál, lovas, vadász) szempontból is jelentős természeti adottságok, ismert, kiépült fürdőhelyek

•

Itt húzódik az ország egyik legforgalmasabb nemzetközi közlekedési tengelye (IV, IV/A, VII, X/B “helsinki folyosók”), a Balkán, illetve Kisázsia felé irányuló teher- és személyforgalom jelentékeny részét lebonyolító határátkelőkkel

•

Országosan is kiemelkedő felsőoktatási, egészségügyi, kutatási, kulturális központ (Szeged) jelenléte, erősödő nemzetközi kapcsolatokkal, funkciókkal

•

Dinamikus, fejlett lakossági és termelői szolgáltatásokat nyújtó, regionális gazdaság- és forgalom-szervezési szerepet betöltő, felsőoktatási és jelentős szakképzési funkciókkal is rendelkező városi centrumok (Kecskemét, Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Baja), melyek innováció- és információ-közvetítő szerepet is betöltenek

•

Jelentős számú nemzetiségi lakosság, kulturális sokszínűség

•

Az országos átlagnál nagyobb elemekből álló településrendszerben viszonylag fejlett, jól kiépített alapellátás

•

A Dél-Alföld integrációját segíteni képes, modell-értékű szervezetek, kezdeményezések (DATTE, DARIB, DAREK) létrejötte, működése, a megyehatárokon átnyúló kistérségi szerveződések


A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999.

GYENGESÉGEK •

Szennyezett felszíni vizek és talajvizek, az ár- és belvízveszélyes, illetve az aszályos területek viszonylag magas aránya, sérülékeny vízbázisok, valamint azok túlzott arzén-, vas- és mangántartalma

•

A régió területének jelentős hányadán problémát okozó talajdefláció, csekély mértékű erdősültség, növekvő légszennyezettség

•

A közcsatorna-hálózat kiépítettségének nagyon alacsony szintje, a meglevő szennyvíztisztító kapacitások relatív kihasználatlansága, a termál-csurgalékvíz környezetkímélő elhelyezésének megoldatlansága

•

A gazdaság valamennyi ágazatára jellemző, a megújulást késleltető tőkehiány, a nemzetgazdasági átlaghoz viszonyítva lassú növekedés, nagy arányú fekete- és szürkegazdaság, gyenge márkavédelem és marketing-tevékenység

•

Elaprózott vállalati szerkezet, a tőkeerős, innováció-orientált, fejlett technológiát alkalmazó, beszállítói hálózatot működtető közép- és nagyszervezetek csekély száma, az egyik legnagyobb tőkevonzó ágazat, a gépipar szerény léptéke

•

Erősen koncentrált ipari térszerkezet, amelyet tovább erősít a szolgáltatások nagyobb városokban összpontosuló növekedése, illetve a hazai és külföldi beruházók Budapest-Belgrád tengely mentén történő (és a jövőben is itt várható) megtelepedése

•

Az agrárgazdaságban tevékenykedők nagy fokú kiszolgáltatottsága, alacsony szintű szervezettség, érdekvédelem, elégtelen információ-szolgáltatás

•

A turisztikai infrastruktúra nem megfelelő színvonala, illetve kihasználatlansága (szálláshelyek, információforrások, gyenge marketing és PR)

•

A nemzetközi kapcsolatok kiteljesedését gátló vasúti összeköttetések és a határátkelőhelyek csekély száma, a főváros felé vezető meglévő főbb közlekedési tengelyek nem megfelelő kiépítettsége és áteresztőképessége, kedvezőtlen állapotú mellék-vonalak, a régió fontosabb centrumainak (alcentrumainak) nehézkes elérhetősége

•

Az észak-déli irányúhoz képest alacsony kiépítettségi szintű régión belüli és szomszédos határmenti régiókkal való összeköttetéseket biztosító transzverzális közlekedési kapcsolatok, a dunai és tiszai hidak csekély száma, aránytalan elhelyezkedése, nem megfelelő kapacitása

•

Kedvezőtlen demográfiai helyzet, kirívóan alacsony természetes szaporodás, az országos átlagnál rosszabb egészségi állapot és mortalitási viszonyok, koncentráltan jelentkező devianciák (bűnözés, öngyilkosság, kábítószer fogyasztás, mentális betegségek)

•

A humán tőke gazdasági hasznosításának alacsony hatékonysága, a közvetítő mechanizmusok hiánya, az innováció-fogadását, az ipari szerkezet átalakítását eredményesen segíteni képes műszaki felsőoktatás korlátozott volta

•

Jelentős belső területi különbségek; egyes falusi térségekben elöregedés, a különböző társadalmi csoportok jövedelmi elkülönülése

140


fokozódó

Helyzetértékelés

SWOT-elemzés

•

Erősen differenciált, de többségében súlyos infrastrukturális, ellátási problémákkal, társadalmi feszültségekkel, a sajátos lakossági érdekek intézményesített képviseletének hiányával jellemezhető – az országban legkiterjedtebb – tanyás területek

•

A hierarchia magasabb szintjén álló, többnyire gyenge térszervező erejű városok közötti erős rivalizálás; a szomszédos városok hatékony együttműködésének hiánya; egyenetlen eloszlású és fejlettségű kisvároshálózat, a középfokú szolgáltatásban megfigyelhető lényeges területi különbségek, ellátási problémák.

LEHETŐSÉGEK •

A természetközeli és védett területek, tájvédelmi körzetek és nemzeti parkok határon átnyúló együttműködés keretében való térbeli és funkcionális kibővítésével, összehangolt fejlesztésével lehetővé válna a biodiverzitás hatékonyságának növelése (Duna–Dráva NP, Kiskunsági NP, Körös–Maros NP).

•

A fenntartható fejlesztés szemléletének elterjedésével, a környezeti szempontok felértékelődésével, a környezetkímélő gazdálkodás anyagi lehetőségeinek megteremtődésével, modern települési, kistérségi és regionális (akár az országhatárt is átlépő) környezetkímélő infrastruktúra-rendszerek fejleszthetők ki, ami az egészséges emberi környezet megteremtésének fontos feltétele.

•

Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozásával, térségi marketingkoncepciók kidolgozásával, a határok átjárhatóságának javításával a régió vonzóvá válhat a külföldi befektetők és az idegenforgalom számára, ami az országhatár menti falusi térségeket is kedvezően érintheti.

•

A Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió szerepének erősödése a gazdasági és kulturális együttműködésben, a környezeti problémák kezelésében és az infrastruktúra-fejlesztésekben javíthatja a határmenti térségek helyzetét, serkentheti a régió egészének gazdasági fejlődését és már rövidtávon lehetővé teheti EU-források bevonását a fejlesztési programokba.

•

A tulajdon- és birtokviszonyok, továbbá az agrártámogatások rendszerének rendezésével, katalizáló modellek elterjesztésével, a vertikális integráció erősítésével lényegesen javulhat az agrárgazdaság jövedelmezősége, ami hozzájárulhat a hanyatló térségek és a tanyarendszer gondjainak kezeléséhez is.

•

Amennyiben a régió a nemzetközi versenyben – a megfelelő létesítmények megépítése esetén – nemzetközi logisztikai szerepkörhöz jut, ez jelentős területfejlesztő hatással is bíró önálló gazdasági erőforrássá válhat

•

Tervezett ipari parkok és vállalkozói övezetek engedélyeztetése, a már kijelölt területeken – külső források bevonásával – a szükséges infrastruktúra-fejlesztések gyors elvégzése, specializációjuk és professzionális befektetés-ösztönző tevékenység jelentősen hozzájárulhat a gazdaság élénküléséhez és a foglalkoztatási helyzet javulásához.

•

A (Nagyvárad)–Békéscsaba–Szeged–Szabadka–Bácsalmás–Baja(–Dombóvár– Zágráb) vasúti kapcsolat helyreállítása, a kapcsolódó vonalak rekonstrukciója a határmenti periférikus térségek számára is kedvező forgalmi helyzetet


141

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. eredményezhet, új térszerkezeti tengelyt alakíthat ki, ami kedvezően hatna a nemzetközi és az országon belüli kapcsolatok alakulására is. Hasonló hatással járna a Déli Autópálya, vagy az S9-S47 autóút megvalósulása is. •

Az információs hálózatok robbanásszerű fejlődését kihasználva, az informatika társadalmasítása (például a teleház, telefalu, intelligens város, intelligens régió programokban való részvétellel) érzékelhetően javíthatja a régió lehetőségeit a képzett munkaerő megtartásában, az innovációs potenciál erősítésében, ami egyrészt hosszabb távon lehetőséget teremthet egy tudásalapú gazdasági fejlődés számára, másrészt érdemben növelheti a hátrányos helyzetű kistérségek népességmegtartó erejét is.

•

A Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió kiépülésével, ebben a Dél-Alföld egységesebb szerepvállalásával, az országhatáron átnyúló kapcsolatok erősödésével, az Európai Területfejlesztési Perspektíva elveinek Magyarországra is kiható megvalósulásával szélesedhetnek Szeged (kereskedelmi, oktatási, egészségügyi) nemzetközi funkciói, megindulhat a városok hálózatszerű összekapcsolódása, nagyobb eséllyel dinamizálódhatnak az urbánus pólusok közötti térszerkezeti erővonalak, csökkenhet a külső perifériák elmaradottsága.

•

A PHARE mintarégió programjában rejlő előnyök szervezettebb, hatékonyabb kihasználásával, a megyék, a kistérségek, a városhálózat szintjén folyó együttműködés regionális kohéziót erősítő formáinak kidolgozásával felgyorsulhat a Dél-Alföld integrációja, s a régió kezdeményező szerephez juthat az előcsatlakozási, illetve későbbi Európai Uniós területfejlesztési eszközök elosztási mechanizmusainak kimunkálásában.

VESZÉLYEK •

A szomszédos államokkal való környezetvédelmi együttműködések (közös monitoring kiépítése, a környezetvédelmi és vízügyi hatóságok folyamatos információcseréje, kétoldalú egyezmények) elmaradása károsan befolyásolhatja a régió keleti peremének környezeti állapotát.

•

A határon túli területek lefolyási viszonyainak megváltozása, az árvízszintek emelkedése az árvízveszély növekedését eredményezheti.

•

A balkáni politikai helyzet tartós bizonytalansága nehezítheti a határmenti, nemzetközi együttműködések erősítését, az abban rejlő lehetőségek kihasználását, a háború elhúzódása súlyos közvetlen és közvetett károkat okozhat a régió gazdasága számára, korlátozhatja számos tervezett fejlesztés megvalósulását, hatását.

•

Az Európai Unió agrár- és regionális politikájának kedvezőtlen irányú változása, illetve a csatlakozásra való alapos felkészülés elmaradása súlyos problémákat okozhat a régió gazdaságában fontos szerepet betöltő élelmiszergazdaságban és így a vidéki térségek fejlődésében, másrészt jelentős – a gazdasági szerkezet átalakítását gyorsító – fejlesztési forrásoktól eshet el a régió.

•

A régión áthaladó fő közlekedési tengelyen kívüli állami közlekedés-fejlesztési lépések elmaradása – mivel a tengely mentén terjedő tőke, információk, fejlett

142


Helyzetértékelés

SWOT-elemzés

technológiák dinamizáló hatása kis számú településre korlátozódik – a távolabb fekvő térségek relatív hátrányát fokozhatja, periférikus helyzetét konzerválhatja. •

Az autópálya-építések és a vasúti törzshálózati fejlesztések késlekedése folyamatosan rontja a régió gazdasági versenypozícióit, illetve a kedvező logisztikai helyzet kiaknázásának lehetőségeit.

•

A területfejlesztési források megfelelő szintű decentralizációjának, hatékony koordinációjának hiánya, a régiófejlesztés szakmai, tudományos, tervezési, menedzselési, információs és monitoring rendszere kiépítésének elhúzódása – párosulva a megyék és városok közti egészségtelen mérvű rivalizálás erősödésével, fennmaradásával – fokozza az egyenlőtlen területi fejlődés káros hatásait, késlelteti a régió integrációját, dezintegrációs folyamatokhoz vezethet, és közvetlen gazdasági hátrányokat okozhat (pl. a régió érdekeinek országos szintű képviselete nélkül).


143

A TERÜLETI FEJLŐDÉS LEHETSÉGES IRÁNYAI A regionális fejlődés elemeinek egy reális, de mégis optimista társadalmi-gazdasági szcenárión beül maradó változataiból állíthatók össze a forgatókönyvek, melyek alapvetően a területi egyenlőtlenségek mértéke szerint különböznek egymástól76. A három alapvetően eltérő szerkezetű, más alapfeltevésre támaszkodó forgatókönyv jellemzése a következő: POLARIZÁLT FEJLŐDÉS

A gazdaság 1996-tól markánsabban megindult növekedése a felerősödő egyensúlytalanságok következtében átmenetinek bizonyul. Egyes ágazatokra, tevékenységekre koncentrálódó szelektív növekedés csak jóval az ezredforduló után indulhat meg, nagyjából évi 3% körüli nagyságon. Az ipar szerkezeti átalakulása során csak néhány, a jelentős külföldi tőkét vonzó termékcsoport – vagy szakmai kultúra –, s nem teljes iparágak indulnak dinamikus fejlődésnek. E cégek meghatározó szerepet játszanak a magyar piacon, az exportban, a külső gazdasági kapcsolatokban, a beruházásokban, de a foglalkoztatásban szerepük marginális marad. Versenyképességük összemérhető az élenjáró vállalkozásokkal, komoly nyereséget termelnek, de ennek csak kis részét forgatják vissza a termelés fejlesztésébe. A hazai leányvállalatok döntően megmaradnak az összeszerelés szintjén. A hagyományos ágazatok vesszőfutása tovább tart, a ciklikusan összeomló keleti piacok pótlása csak részlegesen sikerül, a növekedési és megújulási esélyek gyengék. Az ipari exportban e cégek alapvetően alacsony hozzáadott értéket termelő árukkal vesznek részt, bizonyos ágazatokban meghatározó marad a bérmunka. A mezőgazdaság tulajdoni struktúrájának stabilizálódása elhúzódik, az új üzemi viszonyok vontatottan, nem piackonform módon alakulnak ki. Az ágazatban akut tőkehiány, a termelő egységek elaprózottsága, a fokozódó technológiai elmaradás miatt az exportképesség folyamatosan mérséklődik, megerősödik az olcsó tömegtermék aránya a kivitelen belül. A magángazdaságok döntő hányada csak részvagy önfoglalkoztatásra képes, alapvetően élelmiszer-önellátásra törekednek. A szolgáltató ágazatokban a közszolgáltatási szféra súlyának csökkenése várható, egyúttal a színvonal esése is láthatóvá válik. A fejlett üzleti szolgáltatásokban megmarad a főváros abszolút túlsúlya, megjelenésük a településhálózatban erősen hierarchikus módon megy végbe. A felsőoktatás dinamikus bővülése a forráshiány következtében megáll, az integráció erőteljes koncentrációt eredményez a területi eloszlásban. A K+F szektorban megnövekszik a nagyobb centrumok, elsősorban a főváros jelentősége, visszaesnek a kisebb vidéki központok. A lakossági szolgáltatások bővülése csak a gazdaságilag dinamikus régiókban képzelhető el. A nagyvállalatok között meghatározó szerepet töltenek be a transznacionális társaságok, de mellettük az állami tulajdoni hányaddal rendelkező “hagyományos” nagyvállalatok utódszervezetei is megerősödnek. A középvállalatok fejlődésére kevesebb tér nyílik, a nagyszámú kisvállalkozás nem képes kilépni a helyi piacok 76

Ezek nagyban alkalmazkodnak az OTK által az ország számára előrevetített fejlődési alternatívákhoz. © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. keretei közül. A vállalkozások térbeli eloszlásában megerősödik a centrumtelepülések szerepe, csökken a depressziós és periférikus tereké. Az átalakulásban lemaradó régiókban a vállalkozások fejlődését a tőkepiac fejletlensége, a kereslet hiánya, a megújulási hajlam alacsony szintje is akadályozza. Várható a népességáramlás némi erősödése. A befogadó terek elsősorban a főváros és agglomerációja, illetve a változásban élenjáró nyugati megyék városai lehetnek. A mobilitás leginkább a stagnáló, visszaeső régiók kvalifikált munkaerejét veszélyezteti, várható az “agyelszívás” mértékének erősödése. Az infrastruktúra fejlesztése alapvetően követő jellegű marad, döntően oda koncentrálódik, ahol a megnövekvő igények miatt erősen szűk kapacitások jelentkeznek. Komolyabb előrelépés az informatikai ágazatban, majd a közlekedési tengelyek modernizációjában várható, mely részben a megkezdett autópályaépítkezések befejezését, részben a fő tranzit irányú vasúti törzshálózat fejlesztését jelenti. Az áramlási struktúra lényegében nem változik, a főváros-központú struktúra inkább erősödik, az átvezető utak használati intenzitása növekszik. A nemzetközi integrációs kapcsolatokban az EU-tagság megszerzése lesz a döntő elem, de ezt 2010 előtt nem sikerül elérni. Az Uniós belső reformok vontatottan zajlanak, áttörés nem következik be. Az előcsatlakozást támogató források köre tovább nem bővül, az átalakulást és újjáépítést segítő hiteleket a kevésbé fejlett országokba irányítják át. A Kelet- és Közép-Európát átfogó kapcsolatok lassan erősödnek, esetlegesen bővülnek, alapvetően a mindenkori politikai helyzet, az aktuális kormányzati politikák függvényében. A határon átnyúló kapcsolatok szerves fejlődését időről-időre megakasztja a “nagypolitika”. A déli határok mentén a délszláv konfliktus elhúzódására számíthatunk, ami komoly instabilitási tényezőt visz bele a fejlődésbe. A meglévő környezeti károk felszámolása a lassú gazdasági növekedés, illetve a képződött alacsony források miatt elhúzódik, megakad, csak “tűzoltó” beavatkozásokra marad energia. A környezet rehabilitációját lassítja a területileg egyenlőtlen gazdasági növekedés által létrehozott új roncsolások kezelése, a kritikussá váló terhelések csökkentése. A társadalmi egyenlőtlenségek fokozódnak. Az elszegényedés a népesség jelentős rétegét érinti, a hivatalos szociálpolitika képtelen ekkora méretű válság kezelésére. A magas szinten stabilizálódó munkanélküliség mellett növekszik a munkaerőpiacról végképp kiszorulók száma és aránya. A középosztály helyzete folyamatosan instabil, sem számában, sem arányában nem tud lényegesen bővülni. Egész térségek kerülhetnek a marginalizálódás peremére. Az országon belüli fejlettségi különbségek továbbra is erőteljesen növekednek. A nyugat-keleti lejtő meredekebb lesz, Budapest és az északnyugati régiók modernizálódnak, közelebb kerülnek Európa fejlett részéhez, miközben a többi régió lemaradása növekszik. A létező munkaerő-felesleg, a megélhetési nehézségek tovább növelik a feketegazdaság súlyát a nemzetgazdaságon belül. Budapest kiugrása mellett a vidéki városok viszonylag szűk köre lesz képes átvenni valamit is a főváros dinamizmusából. Elsősorban a modernizálódó dunántúli térségek városai, illetve a nagy- és középvárosok egy csoportja számítható a potenciális nyertesek közé. A kisvárosi hálózatig a modernizációs impulzusok már nem jutnak el, ezért helyzetük instabil marad, térségi szervező szerepüket csak részlegesen képesek betölteni. Míg a 146


Helyzetértékelés

A területi fejlődés lehetséges irányai

városi agglomerációk és szuburbán övezetek népessége gyarapodik, a kistelepülések, periférikus térségek a népességfogyás területeivé válnak. A tanyás térségek népességváltozása alapvetően a mezőgazdaság átalakulásától, a kiegészítő jövedelemforrások feltárásától, az alapvető infrastruktúra kiépülésétől függ. A területfejlesztési politika kettős súlypontú kell, hogy legyen. Törekedni kell a legjelentősebb területi különbségek mérséklésére, de támogatni szükséges a gazdaság modernizációjában élenjáró térségeket is, a térség egészének hosszú távú stabilitása érdekében. A területi fejlődésben új szereplőként jelenik meg a régió, de komolyabb források és hatáskörök nélkül, a megyék szövetségére alapozva. A területi középszinten a régió, a megyék és a kistérségek egymás konkurenseként lépnek fel, mindannyian nagyjából azonos forráskört kísérelnek meg megszerezni, s lényegében nem csökken a központi kormányzat túlsúlya a területi politika alakításában. KÖZEPESEN KONCENTRÁLT FEJLŐDÉS

Az 1996-tól megindult gazdasági fejlődés lényegében töretlenül fennmarad, s az ezredfordulót követően stabil 5% körüli ütemre áll be. A gazdaság növekedése az ország valamennyi területén megindul, bár az ütemkülönbségek továbbra is jelentősek maradnak. A gazdaság szerkezete nagy léptekkel újul meg, s mellette technológiai váltás is lezajlik. Az új struktúra kialakulását néhány frissen megtelepedett ágazat előretörése jellemzi, megerősödnek a tudásigényes, nagy szakmai hagyományokkal rendelkező korábbi húzóágazatok, illetve új, multiplikátor hatású szakmakultúrák honosodnak meg. A hagyományos ágazatok kisebb része végleg leépül, nagyobb hányada minőségitechnológiai megújuláson megy át. A mezőgazdaságban fennmarad a jelentős export, melyet a magas feldolgozottságú, értékes termékszerkezetű termékek határoznak meg, a tömegtermékek kivitele visszaszorul. A hagyományos, specializált termőtájak modern szervezeti formákban élednek újjá. A vállalati szerkezetben az új típusú szövetkezetek, a társas vállalkozási formában dolgozó nagyüzemek, a magántulajdonon alapuló közepes- és kisméretű vállalkozások, a részidős gazdaságok hatékony kombinációja áll elő, a termelési rendszerek és más integrációs formák átszövik a szektor jelentős részét. A szolgáltató szektor foglalkoztatása nagymértékben bővül. A fejlett üzleti szolgáltatások, a kvaterner ágazatok a főváros mellett a jelentős regionális központokban is komoly koncentrációt érnek el, megindulnak a szereplők közötti szinergia hatások. A határhoz közeli fekvésű vidéki nagy- és középvárosok kapuszerepet tölthetnek be saját térségük és a szomszédos országok határrégiói között. E szerep részben a nyugati tőke, technológia transzferálását, pénzügyi és képzési alközpontok működtetését, részben a hazai innovációk terjesztését, a megindult tőkeexport menedzselését jelenthetné. A vidéki nagyvárosok megerősödő felsőoktatásához technológiai, innovációs, ipari parkok, kutató és fejlesztőhelyek kapcsolódhatnak, melyeknek ipari befektetéseket vonzó és fejlesztő hatása lehet. A lakossági fogyasztás a helyi gazdaság bővülését követve növekedhet, mely alapját képezheti a közszolgáltatások minőségi javulásának, néhány terület részleges piacosításának. © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

147

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. A vállalati szerkezetben a transznacionális és állami nagyvállalatok mellett az újonnan alakult közepes méretű magántulajdonú cégek is komoly fejlődési pályát futhatnak be, akár önállóan, akár valamely nagyobb társasághoz beszállítóként, alvállalkozóként kapcsolódva. Folyamatosan zajlik a helyi és térségi gazdaságok újjászervezése, megjelennek vertikális és horizontális hálózatok, gazdasági klaszterek. Az országon belül a mobilitás mérsékelt, de a régión belül jelentős. Elsődleges célpontjai a nagyvárosok és ezek vonzási övezete, de megnövekedhet a közép- és kisvárosi hálózat elemeinek attraktivitása is. A mobilitás döntően a kvalifikált, speciális szakmai ismeretekkel rendelkező réteget érinti, de a munkaerő kínálat helyi bővülése már csoportok vándorlását is elindíthatja. Az infrastruktúra fejlesztésében az áramlási tengelyek között előkelő helyre rangsorolják a régiók közötti kapcsolatokat bővítő hálózati elemek fejlesztését is. Az ország tranzitképessége megmarad, megerősödik a Duna mint európai víziút szerepe, erősödik a vidéki légiforgalom. Az ország 2006 körül válik az EU teljes jogú tagjává, de már a megelőző időszakban folyamatosan bővülő mértékben férhet hozzá az előcsatlakozási forrásokhoz. E források nemcsak a gazdaság EU-konformitásának növekedését segítik elő, de meggyorsítják a tanulási, alkalmazkodási folyamatot is az intézmények, vállalkozások szintjén. A csatlakozási folyamattal párhuzamosan kompromisszum születik az Unió belső reformjában is. A közvetlen termelési támogatási összegek fokozatos lefaragása mellett nagyobb hangsúly esik a szociális típusú pénzeszközök felhasználására, illetve tovább növekszik a versenyképességet javító eszközök aránya a költségvetésen belül. Az ország keleti, délkeleti kapcsolatai javulnak, a csatlakozás bekövetkeztével egyre inkább reálissá válik a “keleti kapu” szerep, mely a déli és keleti határrégiók (így a DélAlföld) szerepét némileg felértékeli. Az ország kezdeményező szerepe a szubregionális integrációkban megmarad, sőt erősödik, új jelentőségre tesznek szert, s tartalmilag is gazdagodnak az államközi megállapodások. A társadalom környezeti érzékenysége gyorsan növekszik, s a károk helyreállítására fordítható összegek is ütemesen gyarapodnak. A környezetvédelmet szolgáló beruházások, a környezetkímélő technológiák, a “tiszta” tevékenységek meghonosítása, a környezeti iparok megerősödése új szakmai kultúrák elindítói lehetnek. A környezeti válsággócok felszámolása gyorsul, de tartós válságtérségek megmaradására, új, erősen terhelt területek kialakulására továbbra is számítani lehet. Alapvető gondot jelent a vízgazdálkodás, a hulladék-elhelyezés és -kezelés. A társadalmi különbségek nagyok, s mérsékelt ütemben, de továbbra is növekednek. A tulajdonosi középréteg kibővül, az alkalmazotti középréteg helyzete stabilizálódik, majd javul, a polgárosodás előrehalad. Az elszegényedés állami beavatkozás mellett korlátok között tartható. A szegénység területi egyenlőtlenségei megmaradnak, de többségbe egyetlen régióban sem kerülnek a leszakadó, marginalizálódó csoportok. A munkanélküliség továbbra is magas marad, de csökken a tartós munkanélküliek, illetve a munkaerőpiacról véglegesen kiszorulók aránya. A foglalkoztatás jelentős bővülése a termelő szektorokban nem várható, hiszen a szerkezetváltás nagyarányú technológiai megújulás mellett megy végbe.

148


Helyzetértékelés


A területi fejlődés térbeli koncentrációja enyhébb, mint a polarizált változaté, de a gazdasági fejlődés minőségi elemei, a megújuló gazdaság irányító pozíciói továbbra is Budapesten és néhány nagyvárosban koncentrálódnak. Ebben a forgatókönyvben azonban a középvárosi térségek stabilizálódásával számolhatunk, s még a kiterjedt válságtérségekben is megjelenhetnek – egyelőre elszigetelten – dinamikus jegyeket mutató települések, településcsoportok. Az alföldi perifériákon a megújulás a specializált termőkörzetekben, a keleti kereskedelem határközeli csomópontjaiban várható, melyek első lépésben megtörik az összefüggő válságzónát, majd a későbbiekben szélesebb körű fejlődést is indukálhatnak. A vidéki közép- és nagyvárosi hálózat megerősödik, a helyi gazdaság önállósága növekszik, a fővárostól való függőség lazul. A nagyobb centrumok a maguk kategóriájában önállóan vesznek részt az európai városversenyben a fejlesztési forrásokért, míg a középvárosok együttműködő hálózatokkal kapcsolódnak be a folyamatba. Elsősorban a határközeli városok a “nagypolitikától” függetlenül, önállóan is kiépítenek határon túlnyúló kapcsolatokat. A faluállomány modernizálódása nem korlátozódik a városi agglomerációs zónákra, hanem az élelmiszer-gazdaság részleges megújulásának következményeként, a kiegészítő jövedelemforrások feltárása nyomán, illetve a közép- és kisvárosok erősödő térszervező hatására egyre nagyobb hányaduk indul el a fejlődés útján. A kormányzati szintű területi politika alapvetően kiegyenlítő jellegű, az eltérő fejlődési ütemből eredő egyenlőtlenségek mérséklését kell, hogy szolgálja. Célja: a perifériák esélyeinek javítása, a regionális léptékű, tömeges elszegényedés megakadályozása. A területi középszinten a kiépülő regionális szint elsősorban az országos szintről induló decentralizálás következtében önálló forrásokhoz, döntési kompetenciához jut, mellyel már érdemi területfejlesztési programokat indíthat el. A régió mellett tisztázódik a megye szerepe a területi fejlődésben, s erősödnek, stabilizálódnak a kistérségek is. Minden területi szint képessé válik az EU megfelelő forrásainak fogadására, egyre komolyabb szakmai apparátussal indul a pályázatok elnyeréséért. DEKONCENTRÁLT FEJLŐDÉS

A gazdasági növekedés 1996-tól megszakítatlan, az ezredforduló után felgyorsul, s tartósan képes a 7% körüli növekedési ütem teljesítésére, amivel megindulhat a felzárkózás a fejlett európai gazdaságokhoz. (A forgatókönyv 15 éves periódusában a felzárkózás csak elkezdődik, de be nem fejeződik!) A folyamat alapfeltétele a folyamatos és jelentős külföldi tőkebevonás, a kivitelt meghaladó mértékű exportbővülés, amihez különösen kedvező külső körülmények szükségesek: részben a világgazdaság tartós növekedési pályára állása, részben a meghatározó exportpiacaink állandó bővülése, részben a folyamatos, ütemes forrásbevonás lehetőségének fennmaradása. A gazdasági szerkezetváltás nem jár egész iparágak leépülésével, fő vonás az új termékek bevezetése, a technológiai megújulás lesz. A konjunktúra széles spektrumú ipart hoz létre, melyben a tudásigényes és a “zöld” (környezetbarát) iparágak adják a húzóerőt. A hagyományos ágazatok részben saját erőforrásokra támaszkodva stabilizálódnak, majd folyamatos fejlődésnek indulnak a beruházási forrásaik bővülésével párhuzamosan. © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

149

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. A mezőgazdaság jelentős exportot bonyolít; az EU-ban a magas feldolgozottságú, speciális minőségű termékekkel van jelen, míg Kelet-Európa számára a hagyományos tömegtermékek mellett egyre nagyobb arányban know-how-t, vetőmagvakat, tenyészanyagokat, termelési rendszereket kínál. Ilyen piacszervezés mellett az élelmiszer-gazdaság szinte valamennyi szegmense lényegesen bővülhetne, s a foglalkoztatás szintjét is meg lehetne őrizni. A szolgáltatásokon belül az üzleti és kvaterner tevékenységek jelentős bővülése mellett a közszolgáltatások minőségét is erőteljesebben lehetne javítani, részleges piacosítás mellett. A növekvő belső fogyasztás erőteljesen támogatja a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozói kör stabilizálódását, megerősödését. A helyi és térségi gazdasági hálózatok gyorsan terjednek, néhány esetben regionális léptékűvé is válhatnak. A gazdasági klaszterek kiformálódása a kölcsönös előnyök felismerése után gyorsan megindul, a létrejövő hálózatok nemzeti, sőt nemzetközi szinten is versenyképesek lehetnek. A gyorsan fejlődő középvállalkozások között megjelennek az önerőből nagyvállalkozássá felnövők, akik technológiai szintjüket, termelékenységüket, versenyképességüket tekintve is egyenrangú versenytársaivá válnak az EU hasonló profilú cégeinek. A népességmozgás viszonylag mérsékelt marad, mind országos, mind regionális léptékben, bár az egyes térségeken belül továbbra is számíthatunk jelentősebb migrációra. A szakmai mobilitáson túl az idős korúak speciális lakóhelyválasztási igényei is megjelennek. A nagyvárosi népesség csökkenését a vonzásterük növekedése és térbeli kibővülése ellensúlyozza. Urbanizációs tengelyek kiformálódása, egybenövése várható, melyek erőteljes népességvonzással rendelkeznek kifelé, s komoly mobilitási hajlamot mutatnak a térségeken belül. Az infrastruktúra fejlődésében két új elem várható: az ország Budapest-központúságát erősítő és meghatározó áramlási szerkezet lényegesen módosul új, régióközi összeköttetések megnyílásával, illetve a tranzitvonalak struktúrájának országon belüli módosulásával, illetve a lakásépítési kedv erőteljes megnövekedésével a városhálózatban. Utóbbi nem egyszerűen élénkítőleg hat a helyi, térségi gazdaságra, de segíti a földrajzi mobilitást is. A nemzetközi integráció gyorsan, nagyobb zökkenők nélkül zajlik, Magyarország a csatlakozási tárgyalások befejezése után rövidesen (2003 körül) az Unió teljes jogú tagjává válik, s így nemcsak az előcsatlakozási források felhasználására lesz jogosult, de részesül a nagyságrendekkel nagyobb Uniós eszközökből is. Az évi nettó 1,5-2 milliárd euro nagyságrendű forrásbevonás lehetővé teszi az intézményrendszer gyors korszerűsítését, majd a terület- és gazdaságfejlesztés jelenleginél lényegesen hatékonyabb rendszerének kiformálását. Az ország felvételét az Unió teljes sikerrel záruló belső reformja teszi lehetővé, mely a nemzetek feletti szint megerősödésével, s a forráselosztás új, mindenki által elfogadott rendszerének kialakításával jár együtt. A belső viták lezárása nyomán az EU az energiáját az újonnan csatlakozott országok integrálására, az együttműködés elmélyítésére fordíthatja. Kelet- és Közép-Európa a gyors csatlakozás ellenére egyre fontosabb szerepet játszik az ország életében. Lényegében minden határos országgal szoros, a rendszerváltás előtti Burgenland–Nyugat-Magyarország szintet idéző kapcsolatrendszert sikerül 150


Helyzetértékelés


kialakítani. Az ország támogatja az első bővítési körből kimaradó országok integrációját, s ösztönzi a határmenti kapcsolatok fejlesztését minden szinten. Kialakulnak a ténylegesen is működő Eurorégiók elsősorban a keleti-déli határok mentén, melyeken keresztül pótlólagos forrásokhoz juthatunk a határon átnyúló fejlesztési elképzelések megvalósításához. A gazdaságban a fenntarthatóság elve egyre inkább érvényesül, a környezet javuló állapota társadalmi értékké válik, párhuzamosan a növekvő jólét biztosította megnövekedő szabadidő kulturált eltöltésének igényével. A fogyasztási szerkezetben megnövekszik a szolgáltatások súlya a termékfogyasztás rovására. Ha a megújult gazdasági szerkezet nem környezetbarát, ha a tranzitszerep csak tömeges árumozgásokban fejeződik ki, ha a jelentős agrárexportot továbbra is csak környezetkárosító technológiákkal lehet előállítani, a környezeti terhelés fokozódását lehet prognosztizálni. Ebben az esetben a dekoncentrált fejlődés azt is jelenti, hogy a terhelés viszonylag nagy területen oszlik el, nem néhány kisebb térségben koncentrálódik, így kezelése is viszonylag sikeresebb lehet. A lakosság életkörülményeiben, társadalmi szerkezetében, jövedelmi színvonalában a meglévő eltérések nem növekednek, s hosszabb távon némiképp mérséklődhetnek is. A társadalom továbbra is differenciált, mindenhol fellelhetők szélesebb, vagy kisebb létszámú szegény rétegek, de koncentrációjuk nem szélsőséges problémáit regionális szinten is lehet kezelni. A munkahelyek jelentősebb gyarapodása mellett is megmarad a munkanélküliség, de a tartósan vagy végleg kiszakadók aránya radikálisan csökken, a kedvezőtlen életfeltételek csak kisszámú népességet érintenek. A gazdasági, infrastrukturális és szociális fejlődés valamennyi régióban megjelenik, ha nem is azonos intenzitással. Bár az ország “motorja” továbbra is a főváros, illetve az újraiparosításban élenjáró megyék maradnak, de a depressziós ipari terek megújulása, az Alföld nagy részének felzárkózása érezhetően megindul. Válságövezetek legfeljebb kistérségi szinten maradhatnak, a fogyó népességű, elzárt helyzetű falusias terek száma csökken, de az alföldi külső és belső perifériákon továbbra is gondot okozhatnak. A településállomány átalakulásában új elem a kisvárosi hálózat jelentőségének fokozódása, az ipari válságterek centrumtelepüléseinek újjáéledése. A faluállomány nagyobb részében a stabilizáció lezajlik, a kedvező kommunikációs helyzetű, vonzó természeti környezettel rendelkező kisebb települések is képessé válnak népesség vonzására, de a faluállomány kisebb része továbbra is elnéptelenedő marad. Az országos szintű regionális politika alapvonása a jóléti, kiegyenlítő szerep. Célja: a hátrányos helyzetű térségek és csoportok népessége számára az esélyek megteremtése, az állami kézben lévő szolgáltatások minőségének és elérhetőségének javítása, az életfeltételek szintjének közelítése a településhálózat különböző csoportjai között. A megszerveződött régiók az uniós csatlakozás nyomán erőteljes lobbizás következtében képesek kikényszeríteni a tevékenységek, illetve a forrásmegosztás erőteljes decentralizációját. A megnövekedett, az emelkedő részesedést mutató saját és pályázott források lehetővé teszik számos, korábban állami szinten szervezett tevékenység regionális szintű ellátását, egységes nemzeti keretfeltételek betartása mellett. A területi középszint hangsúlyos elemévé a régió válik, de a központi © MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet

151

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. kormányzat rovására némileg erősödik a megye és a kistérségek pozíciója is, elsősorban a saját források növekedésére alapozva. A három forgatókönyv, bár országos folyamatokat fog össze, a Dél-Alföld lehetséges fejlődési irányait is leírja. Mindhárom szcenárió valóságos, elképzelhető, a realitások talaján álló jövőképet fogalmaz meg, a hangsúlykülönbség alapvetően a gazdasági növekedés területi megoszlásában, kiterjedtségében fogható meg. Vélhetően a gyorsabb növekedés egyúttal a fejlődés decentralizációja irányába is hat, hiszen a hazai településhálózat képes a beérkező újdonságok közvetítésére, átvételére, adaptációjára, képes közvetíteni a gazdasági dinamizmust. Bizonyosan vannak olyan magas szintű szolgáltatások, melyek hosszabb távon is Budapesten fognak koncentrálódni, de számos tevékenység esetében már ma is nagyobb lehetőségeket, komparatív előnyöket nyújtanak a kisebb településeken kialakított telephelyek, mint a főváros. Erre utal a zöldmezős beruházások területisége, a vállalkozások térbeli megoszlása. Korántsem elképzelhetetlen az egymásba idővel átnövő forgatókönyvek megvalósulása sem. Első szakaszban leginkább a koncentrált változatban megfogalmazott vonások domborodhatnak ki, majd pár év elteltével egyre több jellemző tekintetében a közepesen koncentrált jövőkép elemei valósulhatnak meg, de nem kizárt, hogy a 15 éves szakasz végén már a dekoncentrált szcenárióra jellemző jegyek is feltűnnek.

152


FELHASZNÁLT IRODALOM Könyvek, tanulmányok, kéziratok Ashworth, G. – Voogd, H. (1989) Selling the City. Belhaven, London Bácskay G (1998): Kábeltelevíziózás Magyarországon. Gazdaság és Statisztika 1. Bácskay G (1998): Telefónia a 90-es években Magyarországon. Gazdaság és Statisztika 2. Bács-Kiskun megye kézikönyve. (1997) CEBA Kiadó, Budapest Bajmóczy P. – Kiss J. (1999): Városi funkciójú központok és elméleti vonzáskörzeteik az Alföldön. Alföldi Kutatási Program. Kézirat, MTA RKK, Békéscsaba. Bakker, D. (1986): Small Service Centres in the Dutch Settlement System. Nederlandse Geografische Studies 16. pp. 85-98. Balázs J (1998): Az iparvállalati struktúra átalakulása. Társadalmi Szemle 6. 95-103. Beluszky P.–Csatári B. (1998): Kísérleti faktoranalízis-számítások az ország és az Alföld településállománya differenciálódásának meghatározásához. Alföld II. Kutatási Program. Kézirat, MTA RKK ATI, Kecskemét. Belyó P. (1995): A kereskedelmi vállalkozások helyzete és fejlődési lehetőségei. Statisztikai Szemle 6. pp. 485-500. Benko, G. (1992): Technológai parkok és technopoliszok földrajza. MTA RKK, Pécs Brown, S. (1987): Institutional Change in Retailing: A Geographical Interpretation. Progress in Human Geography Vol. 11. pp. 181-206. Bubryák I. (1998): Tanulmányterv a regionális műsorszórás megindításának lehetőségeiről Magyarországon. Kézirat, MTV Rt. Szegedi Körzeti Stúdió, Szeged. Csatári B. (1995): Az Alföld helyzete és perspektívái. Nagyalföld Alapítvány, Békéscsaba Csatári B. (1997): Bács-Kiskun megye jövőképe. COMITATUS. 11. 47-52. Csatári B. (1998): Vonzásviszonyok és térkapcsolatok Bács-Kiskun megyében. Alföld II. Kutatási Program, Zárójelentés. MTA RKK ATI, Kecskemét. Csongrád megye kézikönyve. (1997) CEBA Kiadó, Budapest Daniels, P. W. (1985): Service Industries: A Geographical Appraisal. Methuen, London Dannhaeuse, N. (1994): Concentration of Trade and its Urban Impact under Capitalism and Socialism. Urban Studies 1. pp. 79-97. Donkáné Verebes É. (1998) Egészségügyi helyzetkép négy alföldi megyében. – Területi Statisztika 5. pp 419-450. Dorgai A. (1998): Az EU regionális fejlesztési támogatásai. Gazdálkodás 2. pp 1-10. Dósa E. (1998): A személyközlekedési szükségletek elemzése a MÁV Szegedi Területi Igazgatóságon, a szükséglet-kielégítés kvantitatív fokozása és kvalitatív javítása céljából. Kézirat, Szeged-Győr Enyedi Gy. – Tamási P. (1997) Az egészség értéke. Info Társadalomtudomány 40. pp 5-9. Enyedi Gy. (1996): Regionális folyamatok Magyarországon. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Budapest. Erdősi F. (1992): Az Alföld infrastruktúrája. Alföld Kutatási Program. Kézirat, MTA RKK ATI, Kecskemét


A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. Faluvégi A. (1998): A területfejlesztés támogatási rendszere. Gazdaság és Statisztika 1. Florida, R.L.- Kenney, M: Venture Capital, High Technology and Regional Developemnt. Regional Studies Vol. 22. 1. pp. 33-48. Glatz F. (szerk.) (1998): Biotechnológia: lépéstartás Európával. MTA, Budapest Green Paper on Commerce. (1996) European Commission, Brussels Hámori B. (1998): Kutyastratégiák: fenyegetés, sarcolás, erőszak az átmeneti országok fejlődő piacain. Közgazdasági Szemle, XLV. pp. 1096-1111. Horváth Gyula (1994): A Dél-Dunántúl nemzetközi versenyképességének előfeltétele, a gazdasági megújulás. Tér és Társadalom 1-2. pp. 37-58. Illeris, S. (1986): How to Analyse the Role of Services in Urban Development? Nederlandse Geografische Studies 16. pp. 45-59. Kiss J. (1998): Lehet-e regionális dinamikahordozó ágazat az ipar és a mezőgazdaság az ezredforduló Magyarországán? Tér és Társadalom 2. Kiss J. (1998): Vonzásviszonyok és térkapcsolatok Csongrád megyében. Alföld Kutatási Program. Zárójelentés. MTA RKK ATI, Kecskemét. Kozma G. (1995): A városmarketing, mint a városfejlesztés eszköze. Tér és Társadalom 1-2. pp. 37-54. Kugler J. (1998): Vonzásviszonyok és térkapcsolatok Békés megyében. Alföld Kutatási Program. Zárójelentés. MTA RKK ATI, Kecskemét. Laky T (1998): A kisvállalkozások növekedésének korlátai. Szociológiai Szemle 1. pp. 23-39. Mészáros R. (1993): Gazdasági, társadalmi folyamatok és a kistérségek szerveződése Csongrád megyében. JATEPress, Szeged Nagy E. (1997): A kereskedelmi hálózatok területi sajátosságai Nyugat-Európában és hazánkban. Kézirat, MTA RKK NYUTI, Győr Orosz É. (1993): A magyar egészségügy területi egyenlőtlenségei. In.: Enyedi Gy. (szerk.): Társadalmi és területi egyenlőtlenségek Magyarországon. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest Pál E. (1998): A magyar belvízi hajózás és kikötőgazdaság fejlesztésének lehetőségei. Közlekedéstudományi Szemle 12. pp. 458-461. Pálné Kovács I. (1992): Az Alföld önkormányzat struktúrája és a területfejlesztés összefüggései. Alföld Kutatási Program. Kézirat, MTA RKK ATI, Kecskemét Pécsi M. – Szórád L. (szerk.) (1994): Agrárkutató intézmények és feladatok. AGROINFORM Kiadó és Nyomda Rt., Budapest Price, D. G. – Blair, A. M. (1989): The Changing Geography of the Service Sector. Belhaven Press, London Rácz L. (1992): Az Alföld környezeti állapota és természetvédelme. Alföld Kutatási Program. Kézirat, MTA RKK ATI, Kecskemét Raffay Z. (1996): A szolgáltatások szerepe a regionális fejlődésben. Tér és Társadalom 3. Rechnitzer J. (1998): A privatizáció regionális összefüggései. Kulturtrade Kiadó, Budapest Ruppert L. (1998): A magyar közlekedés helyzete, szerepe az Európai Unióhoz történő csatlakozásban. Közlekedéstudományi Szemle 10. pp. 383-386. Soós L. (1998): A regionális fejlettség és a mezőgazdaság néhány összefüggése. Gazdaság és Statisztika 3. 154


Helyzetértékelés

Felhasznált irodalom

Tóth I. (1993): A privatizált kereskedelmi üzletek piaci helyzete 1993-ban. Közgazdasági Szemle 11. pp. 993-1001. Tóth J. (1992): Az Alföld településrendszere. Alföld Kutatási Program. Kézirat, MTA RKK ATI, Kecskemét Velkey G. (1992): Az Alföld népessége. Alföld Kutatási Program. Kézirat, MTA RKK ATI, Kecskemét Venetianer P. (1996): 25 éves az MTA Szegedi Biológiai Központ. MTA SZBA, Szeged. Ványai J. – Viszt E. (1995): A szolgáltatások növekvő szerepe. Közgazdasági Szemle, 7-8. pp. 776-787. Verbóczky J. (1998): A kombinált árufuvarozás Közlekedéstudományi Szemle 2. pp. 71-78.

helyzete

Magyarországon.

Vörös A. (1999): A Magyarországon áthaladó közúti páneurópai folyosók jövője a hazai fejlesztési lehetőségek tükrében. Közlekedéstudományi Szemle 1. pp. 1-10. Fejlesztési dokumentumok, egyéb források A Dél-Alföldi Régió EU alapállapot-felmérésének alapozó tanulmánya. (1998) Európa Intézet Kft., Budapest A Dél-Dunántúl területfejlesztési koncepciójának alapelemei. (1995) MTA RKK DTI, Pécs Az országos közutak állapota. (1998. augusztus) Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, Budapest A Magyar Tudományos Akadémia Almanachja 1997. MTA Budapest A TISZA VOLÁN Rt. tevékenységeinek és gazdálkodásának bemutatása 1992-1997-ig. Kézirat, összeállította Szeri I. (1998) Szeged. Bács-Kiskun megye és kilenc kistérsége területfejlesztési koncepciója és fejlesztési programjavaslatai. (1998) MTA RKK ATI Kecskeméti Osztály - VÁTI Kht., Kecskemét Budapest Bács-Kiskun megye Területrendezési Terve. Helyzetértékelés, térségi szerkezeti program és szabályozási irányelvek. (1998) VÁTI Kht., Budapest Békés megye területfejlesztési koncepciója. (1998) MTA RKK ATI Békéscsabai Osztály, Békéscsaba Csongrád megye területfejlesztési koncepciója. (1998) MTA RKK ATI Békéscsabai Osztály, Békéscsaba Csongrád megye Területrendezési Terve. Közlekedési hálózatok rendszere és létesítményei. Műszaki leírás. Térség Településfejlesztési Tanácsadó és Közlekedéstervező Bt. Szeged, 1997. október. Csongrád Megye Területrendezési Terve. VÁTI Budapest. (1998) munkaanyag Csongrád megye úthálózatának 10 éves fejlesztési terve 1998-2008. (1998. július 20.) Csongrád Megyei Állami Közútkezelő Kht., Szeged Dél-Alföld. (Magyarország Régiói 7.) (1998) KSH Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyei Igazgatóságai Egészségügyi szolgáltatások modernizációs programja a Dél-alföldi régióban. (1998) DAREK, Szeged EURO-TRIO. A Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió folyóirata. 1998/1. szám.


155

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. Felsőoktatási felvételi tájékoztató 1999. Oktatási Minisztérium. Budapest Helyzetfeltáró tanulmány a Bács-Kiskun megyei állami közúthálózat állapotáról. (1998) PARTNER Mérnöki Iroda Kft., Tatabánya Helyzetfeltáró tanulmány a Békés megyei állami közúthálózat állapotáról. (1998) PARTNER Mérnöki Iroda Kft., Tatabánya Helyzetfeltáró tanulmány a Csongrád megyei állami közúthálózat állapotáról. (1998) PARTNER Mérnöki Iroda Kft., Tatabánya Körös-Vidék Területrendezési Terve. (1998) VÁTI Kht., Budapest Magyarország veszélyes hulladékainak helyzete. (1994) Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, Budapest Négy

év tükrében 1994-1998 – Bács-Kiskun Területfejlesztési Minisztérium, Budapest

megye.

(1998)

Környezetvédelmi

és

Négy év tükrében 1994-1998 – Békés megye. (1998) Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, Budapest Négy év tükrében 1994-1998 – Csongrád megye. (1998) Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, Budapest Országos Területfejlesztési Koncepció. Minisztérium, Budapest

(1997)

Környezetvédelmi

és

Területfejlesztési

Adatbázisok Az Alsó-Duna völgyi Környezetvédelmi Felügyelõség illetékességi területének 1996. évi környezetállapota., Baja Az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi Felügyelõség illetékességi területének 1996. évi környezetállapota. Tájékoztató, Szeged A Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyei állami közúthálózat számítógépes alaptérképei 1998. (A Bács-Kiskun, Békés és Csongrád Megyei Állami Közútkezelő Kht. adatbázisai.) A Bács-Kiskun, Békés és Csongrád Megyei Közlekedési Felügyeletek adatbázisa a meglevő kerékpárutakról, az 1990 óta megvalósult vagy érvényes építési engedéllyel rendelkező jelentősebb közúti beruházásokról. A Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyei Statisztikai Tájékoztató 1997/4. számai. (1998) KSH megyei Igazgatóságok Az Egészségügyi Minisztérium Gyógyító Ellátás Információs Központja (Szegszárd) adatbázisa A Kunság, Bács és Körös Volán Rt.-k utasforgalmi és bevételi adatai az 1990-1998 években. (1999) Alapítványok és egyesületek. A nonprofit szektor statisztikája. (1994) KSH. Budapest. A MÁV Rt. Szegedi Területi Igazgatóság vasútvonalainak fuvarozási teljesítményadatai 1998. Az ukrán, román és jugoszláv határszakasz 1980-1998. évek közötti közúti határforgalma. (1999) Kézirat. ROADTECH Kft. Budapest Bács-Kiskun megyei autóbusz-menetrend 1998/99. (1998) Kunság Volán Rt. és Bács Volán Rt. Bács-Kiskun megye Statisztikai Évkönyve 1990, 1991, 1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997 KSH Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága. Kecskemét Bács-Kiskun Megyei Bíróság: Társadalmi szervezetek nyilvántartása 1989-1998. Kecskemét

156


Helyzetértékelés

Felhasznált irodalom

Békés megye közművelődési intézményeinek, nonprofit szervezeteinek, amatőr művészeti együtteseinek, vizuális művészeti csoportjainak és klubjainak címtára, 1997. A Békési Műhely különszáma. Békéscsaba Békés megye Statisztikai Évkönyve 1990, 1991, 1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997 KSH Békés Megyei Igazgatósága, Békéscsaba CD-CÉG-KÓD-TÁR. (1998/1) KSH, Budapest Csongrád Megyei Bíróság: Társadalmi szervezetek nyilvántartása 1989-1998. Szeged Csongrád Megye Statisztikai Évkönyve, 1990, 1991, 1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997. KSH Csongrád Megyei Igazgatósága, Szeged Demográfiai Évkönyv 1996. KSH, Budapest Egészségügyi és Szociális Statisztikai Évkönyv 1996. KSH, Budapest Egyesületek Magyarországon 1989. KSH, Budapest Figyelő TOP 200. (1998) Hivatalos autóbusz-menetrend Békés megyei vonalak 1996/97. Volán Egyesülés, Budapest. Idegenforgalmi Statisztikai Évkönyv 1997. KSH, Budapest Innovációs Térkép 1998. Csongrád Megyei Kézműves Kamara, Szeged Ipari és építőipari Statisztikai Évkönyv 1996, 1997 KSH, Budapest ISO 9000 tanúsítvánnyal rendelkező cégek adattára. A Magyar Minőség Alapítvány Adatbázisa KHVM Országos Közúti Adatbank. Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyei adatok. 1999. január. (A Bács-Kiskun, Békés és Csongrád Megyei Állami Közútkezelő Kht. adatbázisai.) Környezetstatisztikai adatok. (1996) KSH. Budapest Közutak főbb adatai 1996. december 31. Állami Közúti Műszaki és Információs Kht., Budapest Magyar Alapítványi Adattár I. kötet. (1992) Magyar Alapítványi Központ, Budapest Magyar alapítványok és alapok enciklopédiája. (1995) Sansz Alapítvány, Budapest Magyarország nagy- és középnagyvállalatai. (1999/1) Hoppenstedt-Bonnier, Budapest Magyar Statisztikai Évkönyv 1997. KSH, Budapest MÁV Rt. Hivatalos Menetrend 1998/99. MÁV Rt. személyfuvarozási adatbázis. Az 1998. októberi kéthetes utasszámlálás adatai. Média Ász 1994/2; 1995/3; 1998/13. Mikrocenzus (1996) KSH, Budapest Nonprofit szervezetek Magyarországon 1995. KSH, Budapest Pénzügyi és Tőzsdei Almanach 1997-1998. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest Tények Könyve: Medicina. (1998) Greger-Delacroix, Budapest Tények Könyve: Régiók. (1998) Greger-Delacroix, Budapest Területi Statisztikai Évkönyv 1990, 1991, 1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997. KSH, Budapest T-STAR Településstatisztikai Adatbázisrendszer 1997. KSH, BUdapest Www.mav.hu. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium és a MÁV Rt. hivatalos közleményei az Interneten. (1999) Tudományos kutatás és kísérleti fejlesztés. (1997) KSH, Budapest


157

A Dél-Alföldi Régió Területfejlesztési Koncepciója 1999. Volán autóbusz menetrend Csongrád megye területére 1998/99. Tisza Volán Rt., Szeged Year book. Business Report of companies in the Volán Union in 1997. Volán Egyesülés, Budapest

158


Területfejlesztési Koncepciója

Recommend Documents