TERÜLETI FOLYAMATOK ALAKULÁSA AZ 1990-ES ÉVTIZEDBEN
TERÜLETFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON
A TERÜLETFEJLESZTÉS FELADATAI A XXI. SZÁZAD ELSÔ ÉVEIBEN
TARTALOM
ELÔSZÓ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
5
A TERÜLETFEJLESZTÉSI POLITIKA CÉLJAINAK ÉRVÉNYESÜLÉSE A RENDSZERVÁLTÁS UTÁNI ÉVTIZEDBEN . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
6
A TERÜLETI EGYENLÔTLENSÉGEK MÉRSÉKLÉSE . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
7
GAZDASÁGI FOLYAMATOK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
10
TERÜLETI TÁRSADALMI KÜLÖNBSÉGEK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
15
INFRASTRUKTURÁLIS ADOTTSÁGOK TERÜLETI KÜLÖNBSÉGEI . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
20
A BUDAPEST-KÖZPONTÚ TÉRSZERKEZET OLDÁSA . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
24
AZ INNOVÁCIÓ TÉRBELI TERJEDÉSÉNEK ELÔSEGÍTÉSE . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
25
AZ ERÔFORRÁSOK FENNTARTHATÓ HASZNOSÍTÁSÁT BIZTOSÍTÓ FEJLESZTÉSPOLITIKA TÁMOGATÁSA . . . . . . .
27
A NEMZETKÖZI INTEGRÁCIÓ ELÔSEGÍTÉSE, FELKÉSZÜLÉS AZ EU TAGSÁGRA . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
30
A TERÜLETFEJLESZTÉS ESZKÖZ- ÉS INTÉZMÉNYRENDSZERE MAGYARORSZÁGON . . . . . . . . . . . . . .
33
A TERÜLETFEJLESZTÉS ESZKÖZRENSZERÉNEK ELEMEI . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
33
KORMÁNYZATI PROGRAMOK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
33
SZABÁLYOZÓ JOGANYAGOK
..................................................................
33
ELÔCSATLAKOZÁSI ALAPOK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
34
PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK
......................................................................
35
TERÜLETI TERVEZÉS . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
37
TERÜLETI INFORMÁCIÓS RENDSZER . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
38
VÁLLALKOZÁSI ÖVEZETEK
...................................................................
38
A TERÜLETFEJLESZTÉS INTÉZMÉNYRENDSZERE . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
39
A TERÜLETFEJLESZTÉSI POLITIKA FÔBB FELADATAI A XXI. SZÁZAD ELSÔ ÉVEIBEN . . . . . . . . . . . . . .
40
A TERÜLETI EGYENLÔTLENSÉGEK MÉRSÉKLÉSE
..................................................
AZ INNOVÁCIÓ TÉRBELI TERJEDÉSÉNEK ELÔSEGÍTÉSE
40
.............................................
42
AZ ERÔFORRÁSOK FENNTARTHATÓ FEJLÔDÉSÉT BIZTOSÍTÓ FEJLESZTÉSPOLITIKA MEGVALÓSÍTÁSA . . . . . . .
42
AZ ORSZÁG TÉRSÉGEINEK BEKAPCSOLÁSA AZ EURÓPAI GAZDASÁGI TÉRBE
...........................
43
A TERÜLETFEJLESZTÉS ESZKÖZ ÉS INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK TOVÁBBFEJLESZTÉSE . . . . . . . . . . . . . . . . . .
43
3
Készítette az FVM Területfejlesztési Fôosztálya megbízásából a VÁTI Kht Területfejlesztési Igazgatóság Elemzô és Értékelô Irodája 2002.
4
ELÔSZÓ ELÔSZÓ A jelen kiadvány célja, hogy tájékoztatást adjon az elmúlt évtized, a '90-es évek területi folyamatainak alakulásáról és bemutassa ezek nyomán, az ezredfordulóra kialakult térszerkezetet, vázolja a területfejlesztés elôttünk álló fôbb feladatait. A területfejlesztés - mint a területi politika meghatározó eszköze - a területpolitikai elképzelések megvalósítását segíti elô, rajta keresztül realizálódnak a területi politika elvei és konkrét akciói. E funkciójából következôen a területfejlesztés az ország társadalmi-gazdasági fejlôdésének meghatározó, speciális (területi szempontú) közvetlen alakító tényezôje. Minden olyan döntés, vagy beavatkozás, amely közvetlenül érinti a társadalom és a gazdaság különbözô ágait, területi dimenzióval is rendelkezik. Így az ágazati fejlesztési politikák és a területi politika együtt alakítják közvetve, vagy közvetlenül a társadalmi és gazdasági területi folyamatokat. A rendszerváltást követô átalakulási folyamat új követelményeket támasztott a terület-fejlesztéssel szemben, ezek fôbb elemei: az új intézményrendszer létrehozása, a döntési mechanizmusok decentralizálása és az erôforrások koordinációja. Az Európai Unióhoz való csatlakozási szándékunk is szükségessé tette a magyar területfejlesztési gyakorlat korszerûsítését és az európai területpolitika elveinek érvényre juttatását. Ez természetesen egy hosszabb folyamat, amelynek alapjait már leraktuk. Ezek között legfontosabb a területfejlesztés legitimációját biztosító 1996. évi XXI. törvény. Magyarország már eljutott a társadalmi, gazdasági területi fejlôdés azon pontjára, amikor a regionális integrációk és az interregionális kapcsolatrendszerek fejlôdésének lehetôségével már hatékonyan tud élni, ami új lendületet adhat az ország megújulásának. A XXI. század elsô éveinek területfejlesztési feladata ennek az új, EU konform modellnek a követése. E modellben a területi folyamatok olyan térszerkezetet alakíthatnak ki az évtized végére, amelyben a hátrányos térségek és települések száma csökkenhet, a gazdasági-társadalmi különbségek nagymértékben csökkenô tendenciát mutatnak az ország nyugati és keleti területei között, valamint a mûszaki infrastrukturális hiányok már nem számottevôek.
dr. Szaló Péter helyettes államtitkár
5
A A TERÜLETFEJLESZTÉSI TERÜLETFEJLESZTÉSI POLITIKA POLITIKA CÉLJAINAK CÉLJAINAK ÉRVÉNYESÜLÉSE ÉRVÉNYESÜLÉSE A A RENDSZERVÁLTÁS RENDSZERVÁLTÁS UTÁNI UTÁNI ÉVTIZEDBEN ÉVTIZEDBEN Magyarországon a területfejlesztési politika, mint kormányzati funkció 1990 elôtt a kevésbé preferált állami feladatok közé tartozott. A gazdaság tervezése, irányítása ágazati irányelvekre épült, a területi folyamatok azonban mégis a kiegyenlítôdés irányába hatottak abban az értelemben, hogy csökkentek a társadalmi-gazdasági fejlettségbeli különbségek a térségek között. A látszólagos ellentmondást a gazdasági rendszer struktúrája magyarázza. 1990 elôtt a gazdasági rendszer – a piac, a verseny hiánya miatt – alapvetôen az erôs térségektôl vont el és a gyengébbet védte, preferálta. Mindez visszavetette a gazdaság dinamikáját, miközben hozzájárult a területi egyenlôtlenségek mérsékléséhez. A kilencvenes évek elsô felében a területfejlesztési feladatokat a kormány egyedi határozatok útján látta el, amely határozatok elsôsorban a kelet-magyarországi megyék fejlesztésére és felzárkóztatására irányultak és a depressziós területeken lezajló spontán folyamatok fékezésével, elsôsorban tercier jellegû foglalkoztató helyek állami beruházásban történô kialakításával igyekeztek enyhíteni a lemaradó térségek problémáin. Az egyértelmûen kedvezôtlen területi tendenciák azonban egy határozottabb regionális politika irányába mutattak, melynek átfogó alapdokumentumát a területfejlesztésrôl és a területrendezésrôl szóló 1996 évi XXI. törvény jelentette. A törvény meghatározza a feladatokat és felsorolja a területfejlesztés és a területrendezés eszközeit és intézményeit. Ezzel a magyar területpolitika – egyébként a csatlakozó országok közül elôször – az EU területfejlesztési elvárásainak megfelelô jogi háttér birtokába került. A piacgazdasági átalakulás következtében a kilencvenes évtized közepére lényegében kialakult az az új térszerkezet, amelyet a korábbi idôszaktól eltérôen - elsôsorban a gazdasági szerkezet és teljesítôképesség szempontjából – minden térségi viszonylatban (a fôváros és a vidék, a nyugati és a keleti országrész, a településhierachia csúcsán illetve alján lévô települések között) – nagyobb egyenlôtlenségek jellemeznek. Ezek ismeretében az Országos Területfejlesztési Koncepciót elfogadó országgyûlési határozat a területfejlesztés stratégiai céljait az alábbiakban jelölte meg: • a területi egyenlôtlenségek mérséklése, • a Budapest központú térszerkezet oldása, • az innováció térbeli terjedésének elôsegítése, • az erôforrások fenntartható hasznosítását biztosító fejlesztéspolitika támogatása, • a nemzetközi integráció elôsegítése, felkészülés az Európai Uniós csatlakozásra. A hazai célkitûzések – nyugati példákhoz hasonlóan – a kedvezôtlen területi folyamatok tompítását és a kívánatos fejlôdés felerôsítését egyaránt elôirányozták. A kiemelt stratégiai célok szinte mindegyikére (kivéve az elsôdlegesen intézményi, szervezeti intézkedéseket magában foglaló 5. célkitûzést) jellemzô az, hogy a megtett intézkedések hatásai, eredményei csak hoszszabb távon és lassan jelentkezhetnek. Ez azt is jelenti, hogy miközben tényszerûen számbavehetôk a célokhoz kapcsolódó intézkedések, addig azok érzékelhetô eredményei, hatásai a területi, települési fejlôdésben ma még nem mindenütt tapasztalhatók, sôt esetenként még éppen a velük ellentétes folyamatok (növekvô gazdasági, jövedelemi egyenlôtlenségek, a fôváros aránynövekedése, újabb és újabb környezeti krízishelyzetek) uralják a területi fejlôdést. 6
A TERÜLETI TERÜLETI EGYENLÔTLENSÉGEK EGYENLÔTLENSÉGEK MÉRSÉKLÉSE MÉRSÉKLÉSE A A rendszerváltás és a piacgazdaságra való áttérés a gazdaság és a társadalom minden elemére kiterjedô változásokkal járt a kilencvenes évtizedben. Ennek következménye, hogy ma az ország térszerkezete, térségi és települési tagoltsága eltér a rendszerváltás elôtti helyzettôl. Ebben természetesen jelen vannak az évszázados determinációk, mint a falu-város, vagy a fôváros-vidék megosztottság, miként az elmúlt évtizedek nyomai: a szocialista nagyipar, a mezôgazdasági nagyüzemek és a '90-es évtizedben kialakult piacgazdaság elemei: a vállalkozások és a külföldi tôke hatásai. Nagytérségi szinten az egyenlôtlenségek elsôsorban a fôváros és vidék viszonylatában, illetve Nyugat- és Kelet-Magyarország között mutatkoznak meg. A fôváros minden gazdasági mutatóban messze kiemelkedik az országból. Budapesten a megtermelt GDP egy lakosra jutó értéke 80%-kal magasabb az országos átlagnál, (de a fôváros e mutatóval mért gazdasági fejlettsége így is csak fele az EU átlagának). A fôváros gazdasági átalakulását az üzleti, pénzügyi szolgáltatások, a kereskedelem dinamikája vezérli. Budapest ma már nem ipari „fellegvár”, hanem Közép-Európa egyik legdinamikusabb, legvonzóbb pénzügyi, kereskedelmi, turisztikai centruma, meghatározó hazai hatalmi-politikai központ, alapjaiban átalakult szervezeti és foglalkozási szerkezettel (1996-ban Budapesten a keresôk háromnegyede a szolgáltatásokban dolgozott). A gazdasági fejlettség, a lakossági jövedelmek és a munkanélküliség jellemzôit a megyék szintjén vizsgálva a fôváros kiugróan kedvezô fejlettségi mutatóin túlmenôen mindenek elôtt a határozott Nyugat-Kelet megosztottság tûnik szembe, elsôdlegesen az északnyugati országrész sikeres szerkezetváltása és megújulása áll szemben Észak-kelet Magyarország elhúzódó stabilizálódásával. A kistérségi szinten a gazdaság fejlettségének szerkezete mozaikszerûbb, a keleti országrészben is jelen vannak a dinamika elemei, ugyanakkor a fejlett dunántúli régiókban is vannak gyengébb pozíciójú térségek, ún. belsô perifériák. A kilencvenes években kialakult térszerkezetben különbözô fejlôdési pályákon haladó térségtípusok különíthetôk el. A tipizálás lényege, hogy az ország minden térségét be lehet sorolni egy fejlettségi típusba, amely a többitôl markánsan eltérô gazdasági jellemzôkkel bír. A térségtípusok kialakulása egyrészt a földrajzi helyzettôl is függô domináns területi folyamatok, másrészt az ágazati szerkezet és az infrastrukturális ellátottság különbségeinek eredménye.
7
A dinamikusan fejlôdô térségekben jellemzô a külföldi tôke nagyobb aránya, a kiemelkedô vállalkozói aktivitás, a magasabb jövedelemszint, mindez alacsony munkanélküliségi rátával párosul. E csoportba sorolhatók a dinamikus centrumok (fôváros és vonzástérsége, a nagyvárosok és megyeszékhelyek) és a dinamikus tengelyek az autópályák mentén. E gazdasági terek kiterjedése egyértelmûen a nagytérségi közlekedési infrastruktúra fejlesztésétôl függ. Az új gazdasági szerkezetben elsôdleges elônyt élveznek továbbá a kedvezô földrajzi helyzetû térségek, mint a nyugati határmenti térség, ahol a fejlôdés hajtóereje az osztrák-olasz gazdasági térhez való földrajzi közelség. Az idegenforgalmi vonzerôvel rendelkezô településekre is – különösen a Balaton térségében – a nagyobb vállalkozási aktivitás, és ezzel párhuzamosan a magasabb jövedelemszint jellemzô. Végül a stabil, modernizált nagyiparral rendelkezô iparvárosokat (Dunaújváros, Tiszaújváros) is kedvezô munkanélküliségi és jövedelmi kép jellemzi. Viszont az ipari alkalmazottak nagyobb aránya miatt a vállalkozói aktivitás jóval elmarad az átlagtól. E térségek fejlôdése folyamatos, bár az egyoldalú ágazati szerkezet veszélyeket is rejt magában. A fejlôdô térségek némileg elkülönülnek a dinamikusan fejlôdô térségektôl, mivel a fejlôdés lehetôségét csak késôbb, a külföldi tôke megjelenésével (Kaposvár, Nagykanizsa), a fôváros vonzerejének, agglomerációjának kiterjedésével és az azzal való kapcsolatuk javítása után (Aszód, Hatvan, Gyöngyös) tudták kihasználni. A felzárkózó térségek a környezô centrumoknál eredetileg kevésbé fejlettebbek és fôleg mezôgazdasági jelleggel bírnak. A külföldi tôke beáramlásával és a vállalkozási aktivitás élénkülésével azonban a helyi gazdaság ezekben a térségekben is növekedési pályára állt (pl. Hódmezôvásárhely, Csorna, Kapuvár). Külön csoportot képviselnek a revitalizálódó területek (pl Komló és Ózd térsége), melyek a kilencvenes években erôs ipari visszaesést éltek át, de mára kezdenek felzárkózni. A társadalmi-gazdasági szempontból stagnáló térségeket az átlagosnál rosszabb munkanélküliségi és jövedelmi helyzet, a külföldi tôke és a vállalkozói aktivitás kis aránya jellemzi. Ennek oka lehet a térség agrárjellege (pl. Közép-Tiszavidék), ország- és megyehatár menti fekvés (pl. Ormánság, Tamási térsége) vagy meghatározó városközpont hiánya (pl. Szécsény, Bácsalmás). Az átalakulást végül erôs települési differenciálódás jellemzi. A hierarchia csúcsán álló fôvárosban és a legnagyobb vidéki városokban nôtt leginkább a vállalkozási aktivitás, és
8
csökkent a munkanélküliség. Mindezekben szerepet játszott az is, hogy a nonprofit szféra intézményei a városokban összpontosultak, ezért kisebb volt a gazdasági visszaesés, mint a piacnak kitett gazdasági ágazatokban. A falvak lakóinak jövedelmi és munkaerôpiaci helyzete viszony lényegesen romlott, mindenekelôtt a mezôgazdaság megrendült piaci kapcsolatainak hatására. A fentiek alapján a területi egyenlôtlenségek egyértelmûen a gazdasági folyamatokhoz kötôdnek. A demográfiai folyamatok, a településhálózatban zajló átalakulások (a városhálózat kibôvülése, közigazgatási átrendezôdések), a humán adottságok (képzettségi, etnikai, egészségügyi, mentális, bûnügyi tényezôk) tekintetében nem változtatták meg úgy a társadalmi-humán feltételrendszert, hogy az visszafordíthatatlanná tehetné egyes térségek kedvezôtlen folyamatait. E szférákban kevésbé a térségi egyenlôtlenségek, mint inkább az ország egészére jellemzô kedvezôtlen folyamatok megfordítása a kulcskérdés. A kilencvenes évek folyamatait elemezve két olyan szféra emelhetô ki, amelyben a térszerkezet változásában határozott közeledés, regionális és települési egyensúlyjavulás érzékelhetô. Az elsô a települési mûszaki infrastruktúra (vezetékes víz-, szennyvízrendszerek, villamos-energia és földgázvezetékek) amelyben, a szennyvízkezelés kivételével az ország minden térségében javultak az ellátottsági mutatók, a keleti országrész felzárkózása eredményeként csökkentek a regionális különbségek. Az állami támogatási forrásokat felhasználó infrastrukturális fejlesztések, a maguk ellátásjavító hatásain túlmenôen fontos elemeit jelentették a társadalmi térbeli szervezôdés egészét távlatosan is megújítani képes kistérségi összefogások megerôsödésének is. A második a távközlési és kommunikációs alrendszer, amelyen belül mind a távközlés, mind a tömegkommunikáció szervezetrendszerében határozott fejlôdés és decentralizáció ment végbe. Utóbbiban teljesen új elemként van kiépülôben egy decentralizált hálózat, amely a közeli jövôben alapja lehet az információhoz való hozzáférés kiegyenlítetté válásának. Az egyes régiók gazdasági és társadalmi állapotát vizsgálva megállapítható, hogy az ország minden térségében megjelölhetôk azok az adottságok, helyi vagy központi eszközökkel csökkenthetô hiányok, amelyek megteremthetik az esélyt a gazdasági és társadalmi elmozdulásra annak ellenére, hogy egyes periférikus térségekben koncentráltan jelentkeznek a gazdasági és társadalmi stagnálás jegyei. Ennek bázisát a gazdasági növekedés teremtette többletforrások koordinált, a fenntartható növekedést biztosító, ugyanakkor a térségi felzárkózás irányába ható közvetlen (állami fejlesztéseken keresztüli) és közvetett (regionálisan differenciált szabályozási, támogatási eszközökkel orientált) felhasználása adhatja. A területi különbségek mérséklését erôsítô hazai költségvetési forrásokat rövidtávon az EU-integrációra felkészülés szakaszában rendelkezésre álló fejlesztési eszközök egészíthetik ki, a tagság elnyerését követôen pedig az Unió regionális és strukturális fejlesztési támogatásai – ha azok fogadásának intézményi és pénzügyi feltételei létrejönnek – meg is sokszorozhatják. A következôkben a gazdaság és a társadalom területi folyamatainak, valamint az ezek keretéül szolgáló infrastrukturális adottságok összefoglaló értékelése vázolja fel a területi különbségeket Magyarországon.
9
GAZDASÁGI FOLYAMATOK FOLYAMATOK GAZDASÁGI Az elmúlt évtized regionális gazdasági folyamatait alapvetôen a külföldi tôkének a helyi gazdaságban betöltött szerepe, a vállalkozási aktivitás (különösen a KKV-szektor), a kutatás-fejlesztés (K+F), az üzleti szolgáltatások (bankszféra és üzleti tanácsadás) és az ezek hatására kialakuló ágazati szerkezet határozták meg. A gazdasági folyamatok által elôidézett területi különbségeket a természeti adottságok mellett jelentôs mértékben befolyásolja az adott térség megközelíthetôsége és humán erôforrásainak állapota. Ennek hatására alakult ki a térségek eltérô gazdasági karaktere, amely a társadalmi viszonyokra is jelentôs befolyást gyakorol. A LEGFONTOSABB GAZDASÁGI MUTATÓK TERÜLETI KÜLÖNBSÉGEI A KILENCVENES ÉVEKBEN
Megye / régió
Egy fôre jutó bruttó hazai termék (ezer Ft)
Külföldi befektetés a külföldi érdekeltségû vállalkozások jegyzett tôkéjébôl (md Ft)
Vállalkozási aktivitás (1000 lakosra jutó vállalkozások száma)
1994
1999
1992
1999
1994
1999
Közép-Magyarország
628
1710
257,5
1687,1
131
118
Közép-Dunántúl
364
1061
28,7
174,0
93
77
Nyugat-Dunántúl
436
1301
34,3
235,9
90
83
Dél-Dunántúl
361
880
15,2
51,4
108
77
Észak-Magyarország
293
751
27,6
170,1
61
59
Észak-Alföld
310
726
16,3
116,0
66
63
Dél-Alföld
357
843
22,2
120,9
87
74
Ország összesen
425
997
401,8
2555,4
96
84
Forrás: KSH
A regionális fejlettségbeli különbségek kialakulásában döntô szerepet játszottak az exportorientált ipari szférába irányuló külföldi tôkebefektetések, melyek hozzájárultak a gazdasági teljesítôképesség növeléséhez és a foglalkoztatási helyzet stabilizálásához. A külföldi tôke regionális megoszlását tekintve a befektetések kétharmada a Közép-magyarországi régióba érkezett, míg Dél-Dunántúlra csak 2%-a, ami több mint harmincszoros (!) különbséget jelent. Terjedésének meghatározó tényezôje elsôsorban a nagytérségi infrastruktúra, különösen a közlekedési feltételek fejlettsége, melynek megfelelô színvonalú kiépítése a külföldi tôke keleti országrész felé történô elmozdulását elôsegítheti. A gazdaság szervezetrendszere is drasztikus átalakuláson ment keresztül a '90-es években. A centralizált gazdaságirányítás megszûnésével megerôsödött a vállalkozás szabadsága, ami
10
új vállalkozások létrejöttéhez vezetett. A vállalkozási aktivitás növekedésében jelentôs szerepet játszott a munkanélküliek kényszervállalkozása, a személyi jövedelemadónál kedvezôbb társasági adózás is. 1999-re már több mint 800 ezer vállalkozást jegyeztek be, aminek közel felét egyéni vállalkozások jelentik. A vállalkozások közel kétharmada a kereskedelem és üzleti szolgáltatások terén jött létre, míg mindössze kevesebb, mint 0,5%-a foglalkozik mezôgazdasági tevékenységgel. A földrajzi elhelyezkedés mellett az urbanizáltság és a fôváros-vidék megosztottság jelentôségét mutatja, hogy az 50 ezer fônél népesebb városokban található a vállalkozások 55%-a, egyedül Budapesten az öszszes vállalkozás 40%-a. A 10-50 ezer lakosú középvárosokban az ipari és szolgáltató jellegû vállalkozások dominálnak. A mezôgazdasági vállalkozások jelentôsebb szerepe csupán a vállalkozási szempontból legkevésbé aktív területeken érhetô tetten. Az ország vállalkozási szempontból legaktívabb és legkevésbé aktív régiói között kétszeres a különbség és határozott megosztottság mutatható ki az ország nyugati és keleti régiói között. Különösen rossz helyzetben van az Észak-Alföld és Észak-Magyarország, aminek oka a humán feltételekben (képzettség, mentalitás) mutatkozó jelentôs hátrány és a növekedést indukáló – fôleg külföldi – tôkebefektetések kis részaránya. A gazdaság versenyképességének meghatározó feltétele az üzleti tevékenységet segítô (marketing, design, bank és tanácsadó) vállalkozások fejlettsége. Ezek jelentôs szerepet játszanak az ország gazdasági életében is, mivel a GDP-bôl 1998-ban 17%-kal, a foglalkoztatásból 10%kal részesedtek. E szféra a piacgazdaság kialakulásával párhuzamosan jött létre és egyre nagyobb jelentôségre tesz szert a gazdaság versenyképességének növelésében. Miközben az idôszak ágazati gazdasági átalakulásának fô trendje a tercierizálódás, az üzleti szolgáltatások aránynövekedése, a nagyrégiók és a megyék közötti fejlettségi MAGYARORSZÁG IPARI TERMELÉSÉNEK NÉHÁNY FONTOSABB MUTATÓJA 1000 lakosra jutó ipari alkalmazottak száma
milliárd Ft
aránya (%)
Egy foglakoztatottra jutó ipari termelés (ezer Ft/)
Közép-Magyaro.
2704
23,3
14828
64
Közép-Dunántúl
2818
24,2
21439
119
Nyugat-Dunántúl
2456
21,2
19024
131
696
6,0
9650
74
É-Magyarország
1019
8,8
9934
81
Észak-Alföld
1032
8,9
9696
70
879
7,6
8231
80
11604,2
100
13966
83
Ipari termelés Régió
Dél-Dunántúl
Dél-Alföld Ország: Forrás: KSH
11
arányeltolódás fô ágazati mozgatója az ipar. A radikális átrendezôdést jelzi, hogy a kilencvenes évek közepén, egyetlen olyan megye sincs az iparfejlettségi rangsor (az egy lakosra jutó ipari termelés) elején, amely a hatvanas évek közepén e helyeket elfoglalta. Az ipari termelés súlypontja határozottan nyugati irányba mozdult el, az iparfejlettségi rangsor élmezônyét egyértelmûen a Dunától nyugatra fekvô megyék alkotják, ami mögött egy valóságos ipari modernizációs folyamat kezdete rejlik. A nehézipari alapkarakterû ipari tengely északkeleti fele véglegesen „elrozsdásodott”, Észak-Magyarország ipari fejlettségi szintje ma már nem különül el a továbbra is alacsony alacsony ipari fejlettségû Alföldétôl. Ezen belül különösen Nógrád tartós depreszsziója feltûnô, hisz épp ebben a megyében kezdôdött el legkorábban – már a hatvanas évek végén – a „szerkezetátalakítás”. Nem mozdult ki hátrányos relatív pozíciójából a hatvanas években is alacsony iparfejlettségû Szabolcs, Bács-Kiskun és Békés megye. A Dunántúlon viszont már csak a hajdani ipartengely részét képezô Veszprém megye küzd szerkezetátalakítási gondokkal. Az iparfejlôdés új szakaszában a magyar gazdaság teljesítményének túlnyomó részét néhány multinacionális nagyvállalat adja. Ebben kulcsszerepet játszott a privatizáció és a külföldi zöldmezôs beruházások megjelenése, ami korszerû terméket, technológiát és tôkét hozott az ágazatba. Az ipar új területi szerkezetének kialakítása során a legfontosabb tényezôk a korábbi nyersanyag-orientáció és a tömeges munkaerô helyett, elsôsorban a közlekedésföldrajzi helyezet és a munkaerô képzettsége. A multinacionális vállalatok fôleg közlekedési folyosók közelében telepedtek meg, ahol a beruházás jellegéhez megfelelô képzettségû munkaerô is jelen volt. Ezért területi szempontból az ipar termelése rendkívül koncentrált, 85%-a Középés Nyugat-Dunántúlon, valamint a közép-magyarországi régióban keletkezik.
12
Míg a modern pénzügyi-gazdasági szolgáltatások a fôváros-vidék kettôsség kialakulásában, az ipar a Kelet-Nyugat megosztottságban játszik meghatározó szerepet, nincs kimutatható regionális fejlettségi különbségeket generáló hatása a mezôgazdaságban zajló átalakulásnak. A mezôgazdaság nemzetgazdasági súlyának folyamatos csökkenése ugyanis minden régióban megfigyelhetô, aránya a GDP-bôl Közép-Magyarországon a legalacsonyabb (1,5%), míg Dél-Alföldön a legmagasabb (14,2%). A foglalkoztatásban betöltött szerepe a DélDunántúlon és a DélAlföldön a legjelentôsebb. A kilencvenes években a mezôgazdaságot érintô legjelentôsebb folyamat a kárpótlás és a privatizáció volt, amely gyökeresen megváltozatta a tulajdonviszonyokat. A földterület közel 90%-a magántulajdonba került és 50% fölötti állami tulajdon csak az erdôgazdaságban maradt. A nagyméretû gazdaságok aránya jelentôsen csökkent és megnôtt az egyéni gazdálkodók szerepe, ezzel együtt azonban minden eddiginél szétaprózottabb tulajdonosi struktúra jött létre, amit az is jelez, hogy a gazdaságok alig 2%nak van tíz hektárnál nagyobb területe. Az egyes régiók természetföldrajzi adottságainak és regionális tôke-ellátottságának megfelelôen alakul az agrárgazdaság regionális gazdaságban játszott szerepe. A kitûnô éghajlati és talajadottságú Észak- és Dél-Alföldön, – ahol a legmagasabb a mezôgazdasági területek aránya – fôleg a gabonatermelés, míg a hûvösebb klímájú Nyugat- és Közép-Dunántúlon a nagyüzemi állattenyésztés a meghatározó.
M A G YARORSZÁG MEZÔGAZDASÁGÁNAK NÉHÁNY FONTOSABB MUTATÓJA
Régió
Mezôgazdasági terület aránya (%)
Erdôterület aránya (%)
Agrárfoglalkoztatottak aránya (%)
Állattenyésztés intenzitása (számosállat/100 ha agrárterület)
Gabonatermelés
sertés
marha
ezer t
Közép-Magyarország
53,6
18,2
1,03
55
13
454311
4,7
Közép-Dunántúl
61,3
15,8
7,12
102
17
1256922
13,2
Nyugat-Dunántúl
55,0
28,4
7,08
64
19
1081053
11,3
Dél-Dunántúl
61,9
23,8
11,36
101
13
2183118
22,9
Észak-Magyarország
56,5
29,4
5,83
38
9
6070752
6,4
Észak-Alföld
69,5
11,0
9,17
84
14
1851583
19,4
Dél-Alföld
71,4
11,6
10,41
103
13
2098677
22,0
Ország összesen
62,9
18,9
5,36
83
14
9532792
100
aránya %
Forrás: KSH
13
Magyarországon az elmúlt évtizedben a gazdaság szerkezetét illetôen – a határok megnyitásával párhuzamosan – felértékelôdött a turisztikai ágazat jelentôsége. Az idegenforgalomhoz kapcsolódó tevékenységbôl származó bevételek dinamikusan emelkedtek (1999-ben elérték 2 milliárd eurót) és az ágazat közel 300 ezer munkahelyet biztosított. A turisztika regionális gazdaságban betöltött szerepét nagymértékben meghatározzák a természetföldrajzi és a történelmi-kulturális adottságok. Ezért az idegenforgalmi szempontból jelentôs térségek közé a Balaton mellett a Mátra és Bükk-hegység, a Velencei-tó környéke, MecsekVillány, Sopron-Kôszeg környéke, valamint a Tiszántúlon Debrecen, a Tisza-tó, Gyula és Szeged térsége tartozik. A legnagyobb turisztikai vonzerôt azonban még mindig Budapest jelenti, ahol a minôségi szállodai férôhelyek kétharmada koncentrálódik. Ezen kívül a Balaton mellett, a nyugati országhatár környezetében és a fô közlekedési utak mentén található még jelentôsebb számú vendégfogadó kapacitás. Ennek megfelelôen a Közép-magyarországi és Közép-dunántúli régió képviseli az idegenforgalom teljesítményének közel felét és turisztikai szempontból egyre inkább felértékelôdik a Nyugat-Dunántúl térsége is. Az ország gazdasági térszerkezetének jellemzôje, hogy a közép-dunántúli térség válságjegyei mérséklôdtek, stabilizálódott nagyipara. A kormányzati válságkezelô intézkedések és a megjelenô külföldi tôke hatására az ipari összeomlás térségei közül egyesek elkezdtek felzárkózni (Ózd, Bátonyterenye), míg Salgótarjánban nem változott lényegesen a helyzet. A stagnáló térségek köre a Dunántúlon szûkült, míg a Tiszántúlon lényegében változatlan maradt. Az autópálya építések térségformáló ereje és befolyása kiterjedt a Duna-Tisza közére és ÉszakMagyarországra is, ezzel lendületet adva e térségek fejlôdésének. A fentiek is igazolják, hogy az elmúlt évtizedben a gazdaság területi szerkezetét illetôen növekedtek a regionális különbségek egyrészt a fôváros és a vidék, másrészt a régiók között, és átalakult az ország társadalmi és gaz-
14
dasági folyamatok által meghatározott térszerkezete. Összeomlott az ÉK-DNy irányú ipari tengely, a súlyos munkanélküliség következtében válságtérségek alakultak ki. A délszláv háború és a még mindig bizonytalan politikai helyzet következményeként a Dél-Dunántúl határmenti térségének periférikus jellege napjainkig magmaradt. Ugyanakkor a fôváros minden eddigit felülmúló gazdasági növekedést produkált, de a legnagyobb ütemben a Közép- és Nyugat-Dunántúl gazdasága bôvült. Ezzel ellentétben állnak az alföldi régiók és Észak-Magyarország, ahol lassan mutatkoznak a felzárkózás jelei.
TERÜLETI TERÜLETI TÁRSADALMI TÁRSADALMI KÜLÖNBSÉGEK KÜLÖNBSÉGEK A '90-es éveket a területi társadalmi különbségek erôsödése jellemezte, melyben az öröklött területi egyenlôtlenségek mellett meghatározó jelentôségû volt a piaci folyamatok szerepe. A területi társadalmi egyenlôtlenségeket a jövedelmi, gazdasági, vállalkozási és személyes vagyoni viszonyok határozták meg. Az átalakulás adta lehetôségeket azokban a térségekben tudták leginkább kihasználni, ahol a képzettebb, vagyonosabb lakosság képes volt anyagi elônyökké konvertálni korábban felhalmozott szellemi-kulturális és kapcsolati-információs tôkéjét. A vándorlásban és a lakosság civilizációs viszonyaiban (közmûellátásban, a lakásfelszereltségben) ugyanakkor kiegyenlítôdési folyamatok indultak el, melyek a korábbi egyenlôtlenségeket csillapították. A társadalmi-területi különbségeket meghatározó legfontosabb tényezôk a következôk: • a népesedési helyzet, amely a születések, halálozások, és a vándorlás trendjein keresztül befolyásolja a térségek népességmegtartó erejét és gazdasági potenciálját • az életminôséget és életesélyeket kifejezô települési komfort, iskolázottság, jövedelmivagyoni helyzet, egészségi állapot, közbiztonság területi jellemzôi, amelyek alapvetôen meghatározzák a társadalom térségi tagozódását, • végül a munkanélküliség alakulása és területi különbségei. Népesedési szempontból a térszerkezetet az utóbbi évtizedben leginkább a vándorlások irányváltozása alakította. A korábbiakhoz képest nagyobb jövedelemegyenlôtlenség a társadalmi szegregáció mellett térbeni elkülönüléshez is vezetett. A korábbi évtizedekben a vándorlások még fôleg az alacsonyabb fejlettségû térségekbôl, településekbôl a városokba irányultak. Az évtized végén a bevándorlás legfôbb célterületei a városok helyett azok környéke, az agglomerációs, szub-urbanizációs övezetek és az ország dinamikusan fejlôdô térségei, különösen a Közép-magyarországi régió. Az elvándorlás üteme – egyre csökkenô mértékben ugyan – továbbra is a kevésbé fejlett régiókban, minde-
15
nekelôtt az ÉszakAlföldön és Észak-Magyarországon a legmagasabb. A születésszámot tekintve Budapesten és a nagyvárosokban jelentôs elmaradás tapasztalható az országos átlagtól. A fejlôdésben elmaradott (pl. SzabolcsSzatmár-Bereg) és az aprófalvas településszerkezettel jellemezhetô térségekben (pl. Cserehát) azonban megállni látszik az elöregedés, sôt növekedik a népességszám, mivel a szociálisan nehéz helyzetben lévô társadalmi csoportok gyermekvállalása mérsékli a népességcsökkenést. A L E G F O N T O S A B B D E M O G R Á F I A I MUTATÓK A L A K U L Á S A A K I L E N C V E N E S É V E K B E N
Természetes fogyás 1990-1999 (%))
Vándorlási egyenleg 1990-1999 (%)
Közép-Magyarország
-4,2
1,7
-2,5
138,2
Közép-Dunántúl
-1,7
0,6
-1,1
106,2
Nyugat-Dunántúl
-3,3
0,6
-2,7
122,8
Dél-Dunántúl
-3,4
-0,3
-3,7
119,9
Észak-Magyarország
-2,6
-2,2
-4,8
111,1
Észak-Alföld
-0,7
-1,9
-2,6
95,3
Dél-Alföld
-3,9
-0,1
-4,0
122,8
Ország összesen
-3,0
0
-3,0
118,0
Régió
Népességváltozás 1990-1999 (%)
Öregedési index* 1999
Forrás: KSH *100 gyerekkorúra jutó idôskorúak száma
A foglalkoztatottsági és ezen keresztül a jövedelmi viszonyokat is meghatározó képzettség, iskolázottság területi különbségei a településkategóriák, illetve régiók viszonylatában még mindig jelentôsek. Az iskolázottságban mutatkozó különbségek fôleg településnagyság szerint növekedtek. E téren is kiemelkedik Budapest helyzete, de elsôsorban Pest megyében növekedett a felsôfokú végzettségûek aránya, részben az agglomerációba történô kiköltözésnek tulajdoníthatóan. Az alapfokú oktatást tekintve bôvült az iskolahálózat – különösen az évtized elsô felében, – elsôsorban az aprófalvas régiókban, és csökkent a bejárók aránya. Azonban még mindig jelentôs a kis tanulólétszámú, vagy az önkormányzatok gazdasági kapacitásának elégtelensége miatt veszélyeztetett iskolák száma. A piacképes tudás (számítógép, nyelvek, vállalkozási ismeretek) szerepe erôsödött, a gazdasági térszerkezetet leképezô területi különbségekkel. Így a válságtérségekbôl elsôsorban a magasabb képzettségûek elvándorlása figyelhetô meg, ami fékezi a kibocsátó térség újjáéledését.
16
A K É P Z E T T S É G I MUTATÓK T E R Ü L E T I K Ü L Ö N B S É G E I Régió
Középiskolát végzett 18-x évesek aránya
Felsôfokú végzettségû 25-x évesek aránya
Idegen nyelvet tanulók száma, 100 tanulóra*
1990
1996
1990
1996
1999
Közép-Magyaro.
38,6
49,0
15,6
20,6
140
Közép-Dunántúl
26,2
30,6
8,4
9,9
131
Nyugat-Dunántúl
28,0
34,3
8,5
10,2
138
Dél-Dunántúl
24,6
30,0
7,9
10,0
137
É-Magyarország
25,9
29,7
7,7
8,9
132
Észak-Alföld
23,5
27,6
7,6
9,0
139
Dél-Alföld
24,3
29,5
7,6
9,5
136
Ország:
29,2
34,7
10,1
12,1
137
Forrás: KSH
*egy tanuló annyiszor szerepel, ahány nyelvet tanul
1999-ben az ország lakónépességének 38%-a állt alkalmazásban. Arányuk a mezôgazdaságban csökkenô, a szolgáltatásokban növekvô tendenciát mutat, míg az iparban, építôiparban lényegében nem változott. A mezôgazdaság foglalkoztatásban betöltött szerepe jóval az átlag feletti az alföldi régiókban és Dél-Dunántúlon, a leginkább csökkenô pedig a Nyugat- és Közép-Dunántúlon. A már korábban is iparosodottabb régiók közül az elmúlt idôszakban Közép- és Nyugat-Dunántúlon tovább növekedett, míg Észak-Magyarországon stagnált az iparban foglalkoztatottak aránya. A szolgáltató szektorban foglalkoztatottak aránya Közép-Magyarországon a legjelentôsebb. A FOGLALKOZTATÁSI S Z E R K E Z E T T E R Ü L E T I K Ü L Ö N B S É G E I Ipar, építôipar
Foglalkoztatottak aránya (%)* Ipar, építôipar
Szolgáltatások
Közép-Magyaro.
1,0
25,3
73,7
Közép-Dunántúl
7,1
49,6
43,3
Nyugat-Dunántúl
7,1
48,0
44,9
11,4
38,0
50,7
É-Magyarország
5,8
41,4
52,8
Észak-Alföld
9,2
37,0
53,8
10,4
37,6
52,2
5,4
35,0
59,7
Régió
Dél-Dunántúl
Dél-Alföld Ország:
Forrás: KSH, 1999 *régiós székhelyû gazdasági szervezeteknél alkalmazásban állók szerint
17
Az évtized legnagyobb társadalmi megrázkódtatást eredményezô folyamatát, a tömeges munkanélküliséget sajátos idôbeli és térbeli lefutás jellemezte. Fôleg a periférikus földrajzi helyzetû és ipari válságtérségekben lakó képzetlenebb társadalmi csoportok vesztették el tömegesen munkahelyüket. Az évtized elején a tömegessé válásnak határozott térségi tagoltsága volt az északkeleti országrész rovására, majd a krízis szétterült az országban. Az 1993. évi csúcsponthoz képest (12,3%) országosan mérséklôdött a munkanélküliek aránya és 1999 végén 7% körül alakult. A területi különbségek azonban nem változtak, sôt valamelyest növekedtek, mivel a javulás a fejlettebb térségekre (Nyugat-Magyarország, Észak-Dunántúl) és településkategóriákra (nagyvárosok és megyeszékhelyek), de mindenekelôtt Budapestre összpontosult. Jelentôsen javult a Dél-Alföld helyzete is, míg a munkanélküliség változatlanul az Észak-magyarországi és Észak-alföldi régiót, illetve a Dél-Dunántúl határmenti térségeit sújtja leginkább. A jelentôs munkanélküliséggel küzdô térségek helyzetét tovább rontja, hogy ezekben a régiókban magas a képzetlenek aránya a munkanélküliek között. A L E G F O N T O S A B B T Á R S A D A L M I MUTATÓK T E R Ü L E T I K Ü L Ö N B S É G E I A K I L E N C V E N E S É V E K B E N
Régió
Egy fôre jutó adóköteles jövedelem (ezer Ft)
Ezer lakosra jutó önkormányzatok által rendszeres szociális segélyben részesítettek száma
1992
1999
1990
1999
Közép-Magyarország
85
353
1,5
1,4
Közép-Dunántúl
76
281
1,9
1,8
Nyugat-Dunántúl
71
281
2,7
1,9
Dél-Dunántúl
67
222
3,2
3,2
Észak-Magyarország
64
212
3,3
4,1
Észak-Alföld
57
183
4,9
4,4
Dél-Alföld
64
208
4,2
2,9
Ország összesen
75
262,3
2,9
2,7
Forrás: KSH
A radikálisan lecsökkent aktivitás és a kedvezôtlen demográfiai folyamatok miatt mindenhol növekszik a nyugdíjból, járulékból élôk aránya, ami kiegyenlítô hatást fejt ki a személyi jövedelmekben, életkörülményekben, a társadalmi tagozódásban. A különbözô térség és településkategóriákban a lakosság foglalkozási és jövedelmi helyzete szinkronban változott; a gazdaságilag fejlettebb és urbanizáltabb település és térségtípusokban az országos átlagnál kedvezôbben alakultak a kereseti, jövedelmi és a vagyoni viszonyok. Regionális szinten 1994 óta változatlanul közel kétszeres a különbség a legkedvezôbb helyzetû Közép-Magyarország és a legalacsonyabb jövedelmû Észak-Alföld között.
18
Az alacsony jövedelmû és a rendszeres szociális segélyben részesülôk aránya növekedett, részben a hátrányos helyzetû rétegek újratermelôdése, részben a középrétegek lesüllyedése következtében. Arányuk a városokban, az urbanizált térségekben, az agglomerációkban is magas, de különösen az észak-magyarországi aprófalvas térségben növekedett számottevôen, mivel a periférikus földrajzi fekvésû, elmaradott térségek a kormányzati törekvések és beavatkozási kísérletek ellenére is többnyire az átalakulási folyamat vesztesei voltak. A lakosság életminôségét és életesélyeit jellemzô társadalmi státuszt nagymértékben befolyásolja az egészségi állapot, és az egészség megôrzésének esélye. Az egészségi állapot az európai átlaghoz képest rossz, a születéskor várható élettartam rövid, a betegségmentes életévek száma kevés. Ez határozott összefüggést mutat a településnagyság-kategóriákkal és a jövedelmi helyzettel, mivel a jobb életminôség egyértelmûen a jobb életkörülményekhez (települési komfort) és magasabb színvonalú egészségügyi ellátáshoz köthetô, ami elsôsorban a nagyobb városokban van jelen.
EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT TERÜLETI KÜLÖNBSÉGEI
Régió
Várható élettartam
Halálozási arány 1000 lakosra
Mûködô kórházi ágyak száma 10 000 lakosra
Egy háziorvosra jutó lakosok száma
Közép-Magyarország
71,0
14,3
99
1424
Közép-Dunántúl
71,0
12,8
75
1523
Nyugat-Dunántúl
74,1
13,7
86
1516
Dél-Dunántúl
70,4
14,5
80
1393
Észak-Magyarország
70,3
14,8
77
1565
Észak-Alföld
70,5
13,5
75
1587
Dél-Alföld
70,8
15,2
76
1496
Ország összesen
70,9
14,2
84
1490
Forrás: KSH 1999
19
A felsorolt tényezôk együttes kiértékelése alapján számított magas társadalmi státusz jellemezte már 1990-ben is a fôvárost, a Balassagyarmat-Békéscsaba vonaltól nyugatra esô városokat és Egert, valamint a Balaton üdülôkörzetét. A '90-es évek végére a fôváros megôrizte kiemelkedô helyzetét, erôsödött a Nyugat-Dunántúl és a Balatontól északra lévô területek pozíciója is, míg a Dél-dunántúl határmenti és Északkelet-magyarországi térégek helyzete nagymértékben gyengült.
INFRASTRUKTURÁLIS INFRASTRUKTURÁLIS ADOTTSÁGOK ADOTTSÁGOK TERÜLETI TERÜLETI KÜLÖNBSÉGEI KÜLÖNBSÉGEI A területi fejlôdést serkentô tényezôk között a mûszaki infrastruktúra szerepe sajátos, ami elsôsorban a gazdasággal való kapcsolatrendszerének összetettségébôl és sokrétûségébôl adódik. Az egymáshoz fûzôdô viszony két oldalról közelíthetô meg: miként hatnak az infrastrukturális feltételek a területi fejlôdésre, (ezen belül a gazdaság növekedésére) és milyen követelményeket, igényeket állít a terület és a gazdaság az infrastruktúrával szemben. Az 1990-es években a mûszaki infrastruktúra rendszerei közül a távközlési ágazatban végbement fejlesztések – melyek az ágazat „piacosításának” tudhatók be – eredményezték a leglátványosabb javulást. Ennek során a 100 fôre jutó telefonfôvonalak száma 1990 évi 10-rôl 1999-re 36-ra emelkedett, ezzel az értékkel az európai középmezônyhöz zárkózott fel az ország. Hasonlóan rohamos fejlôdés volt tapasztalható a mobiltelefonok elterjedése terén. Az ország településeinek vezetékes ivóvízzel való ellátása – az egészséges vízellátási program keretében – már az 1980-as évek második felében elkezdôdött. Ennek megfelelôen 1990-ben már a települések 80%-ában volt vezetékes ivóvíz, azonban mindössze 156 településen volt 90% fölötti a lakásbekötési-arány. 1999-re gyakorlatilag – 10 település kivételével – 100 százalékossá vált az ellátottság és a lakásbekötési-arány is a települések felénél meghaladta a 90%-ot.
20
Az évtized második felétôl kezdôdôen a szennyvízelvezetés és kezelés terén is jelentôs fejlôdés volt tapasztalható, ennek tudható be, hogy a közmûolló nem nyílt tovább. Emellett a jelenleg valamivel 40 % fölötti közmûolló jelenti továbbra is a vízgazdálkodás legsúlyosabb problémáját. A közlekedési alágazatokban történt fejlesztések jelentôs erôforrásokat kötöttek le, a mutatkozó eredmények azonban elmaradtak a várakozásoktól. Az ország térszerkezetét alakító, meghatározó közlekedési hálózat fôváros központú, sugaras jellege továbbra is megmaradt, a 90-es évek meghatározó közlekedésfejlesztései (autópálya, autóút, vasút-villamosítás és pályarehabilitáció, Ferihegy II. új terminál) pedig még inkább hangsúlyosabbá tették azt. A kedvezôtlen térszerkezetet oldani képes, transzverzális irányú közlekedési beruházás nem valósult meg 1990-tôl napjainkig. Az infrastruktúra és a gazdaság közötti kölcsönkapcsolat szempontjából kedvezôtlen, hogy nincs érzékelhetô elôrelépés az ország déli és keleti perifériális térségeinek a gyors, nagytávú közlekedési hálózatba való bekapcsolásában. Mivel a külföldi beruházói aktivitás a fôvárosból kiágazó autópályák mentén nagyon lassan húzódik át a keleti országrészbe, ezért ezek hatása csak hoszszabb távon lesz kimutatható.
21
A területfejlesztés szempontjából a közlekedési alágazatok között is hangsúlyeltolódások figyelhetôk meg. A közúthálózaton végrehajtott fejlesztések mérhetô eredményei (243 km gyorsforgalmi út, elkerülô utak, alsóbbrendû utak, útminôség javulása) felülmúlják a vasúti közlekedés területén végzett fejlesztések eredményességét (mindössze egy 18 km-es szakasz épült, a pályaállapot romlása miatt nôtt a sebességkorlátozott szakaszok aránya). Csak szerény mértékben javultak a vízi közlekedés feltételei és a légi közlekedés terén (regionális repülôterek, belföldi menetrendszerû légi forgalom) gyakorlatilag nem történt érdemleges áttörés.
22
A közúti közlekedés további fejlesztésének érdekében a Kormány 1999-ben egy 10 éves gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztési programot fogadott el, 2000-ben pedig döntött a középtávú program gyorsításáról, azaz idôtartamának hét évre történô lerövidítésérôl. Ez a gyorsított ütemû autópálya-fejlesztési program, – melynek feladatait a Széchenyi terv konkrétan meghatározza – 2007-ig 702 km gyorsforgalmi út megépítését irányozza elô. A koncepció nemcsak a transz-európai hálózathoz kötôdô útvonalak kiépítését tartalmazza, hanem további térségfejlesztô beruházásokat is, mint a Miskolcot, Debrecent és Nagyváradot összekötô gyorsforgalmi út hazai szakaszainak (M30 Emôd-Miskolc, M35 Polgár-Debrecen) kiépítését. Ide sorolhatók a megépülô szekszárdi és dunaújvárosi Duna-hidak is, melyek egyfajta belsô kapu szerepét tölthetik be a hazai térszerkezetben, miután összekötôi lesznek az Alföldnek a Dunántúllal. Az energiaellátás területén a legnagyobb változást az új energiapolitikai koncepció eredményezte. Ezzel a korábban központilag irányított ágazatban komoly hangsúlyt kaptak a piacgazdaság jellemzôi. A piacgazdasági környezet megteremtésének egyik legfontosabb eleme a szénbányászat helyzetének felülvizsgálata volt, amelynek eredményeképpen ezen a téren mélyreható szerkezetváltás következett be. A gazdaságtalan bányák bezárásra kerültek, egy részük pedig az általuk kiszolgált erômûvekkel gazdaságilag integrálódott. A gazdaságtalan szénbányászat mellett, az ugyancsak gazdaságtalan uránérc bányászat is megszûnt. A bányabezárásokat szociális problémák kísérték, miután az érintett térségekben nagymértékben megnôtt a munkanélküliség. Ugyanakkor a bányászat megszüntetése felgyorsította a bányászati rekultivációt és a tájrehabilitációt. ENERGIA FELHASZNÁLÁS TERÜLETI KÜLÖNBSÉGEI Energia-felhasználás
Vezetékes gázzal ellátott
Fogyasztóra jutó havi átlagos
havi átlaga (kW/h/hó)
települések aránya (%)
gázfelhasználás (m3/hó)
Közép-Magyarország
186,0
99,5
108,5
Közép-Dunántúl
174,1
76,3
119,1
Nyugat-Dunántúl
184,2
64,7
100,7
Dél-Dunántúl
187,7
51,0
109,1
Észak-Magyarország
167,9
82,7
118,8
Észak-Alföld
170,3
100,0
121,5
Dél-Alföld
159,9
99,6
112,3
Ország:
176,6
82,0
112,3
Régió
Forrás: KSH, 1999
Az energiahordozók diverzifikációja terén legnagyobb változást a vezetékes földgázellátás kiterjesztése jelentette. Az 1994-99 közötti jelentôs gázhálózat-fejlesztések hatására a középmagyarországi régió kivételével minden régióban több mint kétszeresére nôtt a vezetékes gázzal ellátott települések száma. Viszont e tekintetben jelentôsebb regionális különbségek alakultak ki, mivel az észak-alföldi régió valamennyi településén biztosított a gázellátás, a DélDunántúlon viszont alig 50%-os ez az arány. Az energiafelhasználás regionális különbségeibôl a villamosenergia-felhasználást tekintve a kis különbségek ellenére is kimutatható a fejlettebb dunántúli régiók és a közép-magyarországi régió 15%-kal magasabb fogyasztása. Szemben a korábbi évtizedekkel, ma a regionális és települési tagoltságot már sokkal kevésbé az infrastrukturális ellátottsági különbségek, mint a gazdasági tartalom (vállalkozási aktivitás, jövedelmek, munkaerôhelyzet) határozzák meg. A '90-es években sikerült jelentôsen
23
csökkenteni a települési infrastrukturális ellátottság számos elemében (fôleg a közmû- és a telefonellátottságban) korábban jellemzô egyenlôtlenségeket. Ez fôleg a jóléti szint elmaradását enyhítette.
A A BUDAPEST-KÖZPONTÚ BUDAPEST-KÖZPONTÚ TÉRSZERKEZET TÉRSZERKEZET OLDÁSA OLDÁSA Változatlanul fennáll, bár egyre csökkenô mértékben az egyenlôtlenség a fôváros és a vidék között. A nagyvárosi dominancia, a lényegében egyközpontú térszerkezet nem egyedi magyar jelenség. Számos, különbözô fejlettségi szinten álló, eltérô belsô államberendezkedésû európai ország társadalmi-gazdasági térszerkezetét ugyanez a sajátos egyensúlyhiány – a vezetô város kiugró népességi és azt is meghaladó gazdasági súlya – jellemzi. Budapest gazdasági és társadalmi szerepének, irányító funkcióinak átalakulása a kilencvenes években követte a nemzetközi trendeket. A nagyvárosi túlsúly kezelésében mára véglegesen lezárult Budapesten is az a korszak, amely elsôdlegesen az ipari tevékenységek decentralizálásával kívánta oldani a fôváros-vidék dualizmust (a gazdasági karakterét, funkcióit tekintve a századvégre egyértelmûen tercierizálódott a fôváros, 1998-ban már csak 16,6%-át adta az ország ipari termelésnek). Ugyanakkor a fôváros a többi, nemzetközi szerepet is betöltô nagyvároshoz hasonlóan központja az átalakuló, a globális kapcsolatrendszerekbe integrálódó új tevékenységeknek, az átformálódó pénzügyi és információs tereknek, a tudományos és kulturális innovációnak, a nemzeti és nemzetek feletti igazgatási, politikai intézményi szerepeknek. Az elmúlt évtizedekben az egyenlôtlenségek mérséklése irányában hatott az önkormányzati rendszer újjáépülése, a központi források elosztási rendjének átalakulása, de mindezek mellett a gazdasági struktúra átalakulása. Megszûnt a fôvárosi központokon és vidéki telephelyeken alapuló vállalati struktúra, megindult a vidéki centrumok erôsödése, a lakosság életkörülményeiben, életszínvonalában, munkalehetôségeiben azonban még nem sikerült számottevô eredményt elérni. A kiegyenlítôdési tendenciák megindulását mutatják a migráció irányváltozásai is. Az ezredfordulón Budapest belföldi irányítási szerepe is eltérô a korábbi idôszakétól. A jogállami intézmények, mindenek elôtt a helyi önkormányzati rendszer újjáépülése, a központi források újraelosztásának meghatározó arányban normatív alapra helyezése, lényegében mérsékelte az egyenlôtlenségeket a fôváros és a vidék között. A gazdaság átalakuló szervezeti struktúrája a vállalaton belüli domináns fôváros-vidék szervezeti függést is alapjaiban
24
felszámolta. A fenti értelemben az átalakulás megszüntette a fôvárosi dominancia csökkentésének alapvetô irányítási, intézményi gátjait, a vidéki centrumok megerôsödése azonban a kezdeti szakaszban van (erôs gazdasági irányító szerepbe például csak a legdinamikusabb dunántúli megyeszékhelyek kerültek, a felsôoktatási integráció a minôségi képzési és kutatási tevékenység decentralizálásának nyithat új pályát.) A fôváros kiugró dinamikája elsôdlegesen a piaci folyamatok eredménye, amelyek kedvezô infrastrukturális hálózati szerepét, szellemi potenciálját, a helyi lakosság vásárlóerejét használják elsôdlegesen ki. Új elem a fôváros fejlôdésében, hogy a városmagnál is látványosabb a fejlôdés az agglomerációban, amely egy új urbanizációs szakasz, a szuburbanizáció célterülete. A fôvárosközpontú térszerkezet oldódásának jegyei épp a fenti tényezôk mentén figyelhetôek meg, illetve annak lassúsága ezek hiányával magyarázható. Kiugró gazdasági növekedést, megújulást éppen azok a vidéki dinamikus központok mutattak fel a kilencvenes években, amelyek fekvése, a közlekedési és kommunikációs térbeni helyzete kedvezô (nyugati térségek, autópályák menti zónák), s amely térségekben a humán erôforrások, a kvalifikált munkaerô elégséges számban megtalálható, ahol a népsûrûség eléri a fogyasztási piacra orientált tevékenységekben elvárt nagyságot. Összefoglalva a kilencvenes évek központi fejlesztéspolitikájának területi hatásait, pozitív – a fôvárosi túlsúly enyhítése irányába ható – fejleményként említhetô a távközlés „robbanásszerû” fejlôdése, a felsôoktatás mennyiségi növekedése, decentralizált és tartalmát, irányait tekintve a változó igényekhez igazodó átalakulása. A piaci vonzerô, a vásárlóerô koncentrációjának jelei a vidéki nagyvárosok mindegyikében megjelentek, azonban e hatás a városok közvetlen környéki településein ma még nem nyúlik túl. Lényegében hasonló hálózatfejlesztési folyamat ment végbe a piacgazdaság egyik legfontosabb tevékenységi szférájában, a bankrendszerben is. Súlyos korlát és hiány a térszerkezeti egyensúly oldásában a nagytávú közlekedési infrastruktúra lassú fejlôdése.
AZ AZ INNOVÁCIÓ INNOVÁCIÓ TÉRBELI TÉRBELI TERJEDÉSÉNEK TERJEDÉSÉNEK ELÔSEGÍTÉSE ELÔSEGÍTÉSE A szûken értelmezett innovációs folyamat egyik alapvetô láncszemeként számon tartott kutatás-fejlesztés helyzetét tekintve hatalmas visszaesés következett be a '90-es években, amit jelenleg a K+F célú kiadások (GDP 0,7%-os) stagnálása jellemez. Az állami nagyvállalatok összeomlásával egyidejûleg
25
leépülô vállalati kutató-fejlesztô tevékenység 1994 után, a gazdaság lassú fellendüléssel együtt viszont újra növekedni kezdett, mert egyre több, fôleg feldolgozóipari vállalkozás telepíti Magyarországra a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó részlegét. A gazdasági versenyképesség alapját képezô kutatás-fejlesztési tevékenység térszerkezetére mind a mai napig rányomja bélyegét a rendkívül erôs fôvárosi koncentráltság. A KSH által nyilvántartott mintegy 1700 kutatóhely több mint 40%-a, a kutató-fejlesztôi létszám és a kutatási ráfordítások mintegy kétharmada kötôdik a fôvároshoz.
Régió
A K + F KAPACITÁSOK R É G I Ó K S Z E R I N T K+F Foglalkoztatottak kutatóhelyek összesen* ebbôl kutató száma (fô) (fô)
K+F ráfordítás millió Ft
%
Közép-Magyarország
998
27181
16899
73254
70,3
Közép-Dunántúl
161
2546
1437
5259
5,0
Nyugat-Dunántúl
146
2182
1417
2949
2,8
Dél-Dunántúl
130
3036
1844
3918
3,8
Észak-Magyarország
110
1860
1281
2504
2,4
Észak-Alföld
248
4198
2482
8144
7,8
Dél-Alföld
227
4322
2516
8201
7,9
Ország összesen
2020
45325
27876
104229
100
Forrás: KSH 1999 FTEs - Teljes munkaidôre átszámítva*
Az innovációs folyamatok tekintetében ma még a legnagyobb vidéki egyetemi és gazdasági központok sem a tekinthetôk a fôváros igazi ellensúlyának. Ebbe az irányba való elmozdulás esélyét teremthetik azonban meg az integrált felsôoktatási intézmények, amelyek a gazdasági szféra szereplôivel kiépített stabil kooperáció keretein belül, egymásra épülô funkciókkal (információ, marketing, transzfer, képzés, tanácsadás, finanszírozás), a teljes innovációs vertikum megteremtésével (képzés, alap- és alkalmazott kutatások, termék- és folyamatfejlesztés, termelési innováció, értékesítés) regionális innovációs rendszereket alakíthatnak ki. A cél elérése érdekében ösztönözni kell a tôkeerôs vállalkozások kutatási-fejlesztési tevékenységét és az együttmûködést a felsôoktatási intézményekkel. Ezt a folyamatot erôsítheti a regionális egyetemi központok centrumtérségekkel való kapcsolattartást elôsegítô kommunikációs feltételek javulása
26
AZ AZ ERÔFORRÁSOK ERÔFORRÁSOK FENNTARTHATÓ FENNTARTHATÓ HASZNOSÍTÁSÁT HASZNOSÍTÁSÁT BIZTOSÍTÓ BIZTOSÍTÓ FEJLESZTÉSPOLITIKA FEJLESZTÉSPOLITIKA TÁMOGATÁSA TÁMOGATÁSA Minden fejlesztés, különösen a területhasznosítással járó fejlesztések alapfeltétele a megfelelô környezeti állapot, ugyanakkor korlátozó feltétele a környezet védelme. Ebbôl következôen a területfejlesztés egyik stratégiai célja minden térségben az erôforrások fenntartható hasznosítását biztosító fejlesztéspolitika támogatása. E környezetvédelmi stratégiai cél érdekében számos intézkedés, ill. beruházás valósult meg, részben kormányzati (pl. Alföld-program), részben egyéb (pl. PHARE) forrásból. A környezetvédelmi beruházásoknak, a nehézipari termelés visszaesésének, a nagyüzemi mezôgazdálkodás visszaszorulásának, valamint a környezetvédelem jogi szabályozásának hatására javuló tendencia figyelhetô meg a környezet állapotában. Ugyanakkor egyre súlyosabb problémát jelent a hulladékgazdálkodás, illetve a szennyvízkezelés megoldatlansága, valamint a növekvô közúti forgalom légszennyezô hatása. A társadalmi-gazdasági egyenlôtlenségekkel párhuzamosan a környezeti állapotjellemzôk is jelentôs területi különbségeket mutatnak. A környezeti elemek esetében jelentkezô területi különbségek azonban jelenleg nem a régiók szintjén, hanem inkább egy település vagy természetföldrajzi egység (pl. vízgyûjtô), esetleg lineáris (pl. út menti, folyó menti) kiterjedésû területsáv vonatkozásában jelentkeznek. A levegôminôség a szenynyezôanyag-kibocsátás viszszaesése miatt javult, kivételt képeznek ez alól a közlekedésbôl származó NOx-ek, amelyek kibocsátása folyamatosan nô. Az évtized elején még az ipari térségekhez kapcsolódó levegôminôségi problémák egyre inkább a települések belterületeire és a nagy tranzit-
27
forgalmú településekre koncentrálódnak, mivel a levegô minôségét napjainkban fôleg a közlekedésbôl származó kibocsátások határozzák meg. Az elsôsorban hôerômûvekbôl és ipari üzemekbôl származó SO2 és porkibocsátás legnagyobb mértékben az ipari jellegû Közép-dunántúli és Észak-magyarországi régióra jellemzô, míg a döntôen közlekedési eredetû kibocsátás legnagyobb része a központi forgalmi helyzetû Közép-magyarországi régióban kerül a levegôbe. A levegôminôség javításához járult hozzá az 1990-es években megvalósított Ágazatközi Intézkedési Program, valamint az olajiparnak a benzin ólom- és gázolaj kéntartalmát csökkentô programja. A felszíni és felszín alatti vizek minôségének javítását célozta többek között a hazánk egyik legsúlyosabb környezetvédelmi problémájának megoldását célzó Magyarország Szennyvíztisztítási Programja, amelynek keretében kétharmadával emelkedett a szennyvízelvezetô hálózattal rendelkezô települések száma. A szennyvízelvezetés és – tisztítás fejlesztésének, az ipari termelés csökkenésének, a nagyüzemi mezôgazdaság, és ezzel párhuzamosan a mûtrágyázás viszszaesésének következtében a felszíni és felszín alatti vizek minôsége az ország legnagyobb területén javuló tendenciát mutat. A felszíni vizek minôsége a legtöbb mintavételi szelvényben „jó”, illetve „tûrhetô”. A Duna és a Tisza belépô és kilépô vízminôsége között azonban romlás állapítható meg. A legrosszabb minôsítést az olyan kisebb vízfolyások kapták, mint az Ikva, a Veszprémi-Séd, a Nádorcsatorna, a Pécsi-víz, a Lónyai-csatorna vagy a Ronyva. A Balaton vízminôsége a parttól távolabbi részeken kiváló. A jelentôs vízhiánnyal sújtott területek közé a Maros hordalékkúp és a Duna-Tisza-köze sorolható, ugyanakkor a Tiszántúlon folyamatosan emelkedik a talajvízszint, ami az elmúlt években gyakran súlyos belvíz formájában jelentkezett. A talaj minôségét legnagyobb mértékben az erózió (dombsági, hegyvidéki részek), a savanyodás (elsôsorban Nyugat-Dunántúl, Észak-Magyarország, Békés megye DK-i része), és a másodlagos szikesedés (Közép-Tisza-vidék) rontja. A meliorált területek nagysága 1990 és 1998 között 43 %-kal csökkent. A talaj állapotát emellett nagymértékben befolyásolják az iparból és bányászatból származó pontszerû szennyezések is. Az ezek által okozott károk elhárítása az Országos Kármentesítési Program keretében zajlik. A környezet állapotának megôrzésében a legsúlyosabb problémát jelenleg a hulladék kezelése jelenti. A települési szilárd hulladék kb. 80 %-át gyûjtik rendszeresen szervezett szolgáltatás formájában. Az ártalmatlanítás általában Magyarország 2700 települési lerakójának egyikében történik, amelyek 70 %-a nem felel meg a környezetvédelmi elôírásoknak. A települési folyékony hulladék gyûjtése sem megfelelôen ellenôrzött és szabályozott, a „szippantott iszap” több
28
mint felét nem megfelelôen helyezik el. A felhalmozott nem veszélyes ipari hulladékok mennyisége 1990 óta csökken, egyrészt a termeléscsökkenés, másrészt a hulladéktakarékos technológiák elterjedése miatt. Kiemelkedô hulladéktermelési értéket mutat KomáromEsztergom, Baranya, Fejér, Pest és Veszprém megye. A veszélyes hulladékok menynyisége 1990 óta csökken. A keletkezô mennyiség alig negyede hasznosítható, a legnagyobb hányad ártalmatlanítást, biztonságos lerakást igényel. Jelenleg viszont csak egy veszélyeshulladék-égetô (Dorogon) és egy veszélyeshulladék-lerakó (Aszódon) minôsíthetô korszerûnek az országban. Ezek mellett regionális tárolók üzemelnek Egerszalókon, Balmazújvárosban, Hernádkenesén és Nyír-
29
egyháza körzetében. A megfelelô szintû és színvonalú hulladékhasznosítás megteremtéséhez járult hozzá a termékdíj-rendszer bevezetése. A zajterhelésért legnagyobb mértékben a közúti közlekedésbôl eredô zajszint a felelôs, ez a fôforgalmi utakon, az autópályák városi bevezetô szakaszain, illetve a városi belterületeken nappal 10-20 dBA-lel, éjszaka 15-23 dBA-lel haladja meg a megengedhetô határértéket. A vasúti zaj által okozott lakossági zavarás mértéke folyamatosan csökken, bár a vasúti fôvonalak által érintett települések több mint 80 %-ában a megengedettnél nagyobb zajkibocsátási szint mérhetô. A zajterhelések megszüntetésére irányuló akcióprogram keretében folyamatban van a közúti közlekedés által legnagyobb mértékben terhelt területek feltárását célzó zajvizsgálat-sorozat, továbbá számos útszakasz utólagos zajvédelme valósult meg. A természetvédelem utóbbi évtizedekben tapasztalható felértékelôdése nagyban hozzájárult a területfejlesztés egyik céljának, az emberi életminôség javításának eléréséhez. A természetvédelmi oltalom alatt álló területek nagysága 1990 óta 25 %-kal, a fokozottan védett területeké 30 %-kal növekedett, hazánk területének jelenleg 9 %-a áll természetvédelmi oltalom alatt. A nemzeti parkok száma négyrôl kilencre emelkedett. Az erdôterület 1990 óta nôtt, jelenleg hazánk területének 19 %-át alkotja. Az országos jelentôségû védett területek aránya az észak-magyarországi régióban a legmagasabb (13,4 %), a dél-dunántúli régióban a legalacsonyabb (5,7 %). A természetvédelem hatékonyságának növelése érdekében elkészült és bemutatásra került a Nemzeti Ökológiai Hálózat kialakításának stratégiája. Folyamatosan zajlik a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó rendszer kiépítése és üzemeltetése, a Környezetileg Érzékeny Területek rendszerének végleges kijelölése, valamint az egyedi tájértékkataszter elkészítése.
A A NEMZETKÖZI NEMZETKÖZI INTEGRÁCIÓ INTEGRÁCIÓ ELÔSEGÍTÉSE, ELÔSEGÍTÉSE, FELKÉSZÜLÉS FELKÉSZÜLÉS AZ AZ EU EU TAGSÁGRA TAGSÁGRA Magyarország 1994-ben benyújtotta az Európai Uniónak csatlakozási kérelmét. 1997 szeptemberére kidolgozták a magyar kormány tárgyalási stratégiáját, ezen belül a területfejlesztési politikával kapcsolatos tárgyalási elveket. A területfejlesztés integrációs összefüggéseivel kapcsolatban elsôsorban arra kell választ adni, hogy a magyar területfejlesztési politika menynyire van összhangban az uniós szabályokkal, s hogy a területfejlesztési törvény legutóbbi módosításával létrehozott intézményrendszer milyen hatékonysággal mûködik. Az európai integrációra való felkészülés és az EU által nyújtott támogatások, ezen belül az elôcsatlakozási alapok igénybevétele szempontjából az egyik legfontosabb kérdés, hogy a magyar területfejlesztési politika célkitûzései minél inkább összhangba kerüljenek az Európai Unió társadalmi és gazdasági kohéziós politikájának céljaival. Alapvetô követelmény továbbá, hogy ezek a célkitûzések mind országos, mind regionális illetve helyi szinten az Európai Unió tervezési és programozási elôírásaihoz igazodó dokumentumokban meghatározásra kerüljenek.
30
A területfejlesztésrôl és a területrendezésrôl szóló 1996. évi XXI. törvény (továbbiakban: törvény) létrejöttét az Európai Unióhoz való csatlakozási szándék tette idôszerûvé. A törvény az Európai Unióban már másfél évtizede bevált területfejlesztési alapelvekre épít: a szubszidiaritás, a partnerség, a forrás koordináció, a programozás, az átláthatóság a törvény szellemének megfelelôen minden területi szint számára alapkövetelményként jelennek meg. A regionális fejlesztéspolitika célkitûzései Magyarországon, – amelyeket az Országos Területfejlesztési Koncepció fogalmazott meg – alapvetôen összhangban vannak az Európai Unió társadalmi és gazdasági kohéziós politikájának céljaival. A területfejlesztés céljai között szerepel a válságba jutott ipari térségekben a szerkezetátalakítás felgyorsítása, elsôsorban az agrárgazdaságból élô térségekben a vidék átfogó, komplex fejlesztése, továbbá a tartós munkanélküliséggel sújtott térségekben a foglalkoztatás feltételeinek a megteremtése. A területfejlesztési tevékenység ugyanakkor nem korlátozódhat az elmaradott területek felzárkóztatására, a társadalmi-gazdasági szerkezetátalakítással küszködô térségek problémáinak csökkentésére, hanem ki kell terjednie a fejlettebb régiókra, elsôsorban azok adottságainak hatékonyabb kihasználásával. A területfejlesztési politikának és az Európai Uniós szabályozás összehangolásának fontos területe a jogosultság kérdése, ezen belül is a földrajzi lehatároltság és a támogatási célterületek megfelelô harmonizálása. Az Európa Tanács 1260/1999. rendelete szerint – a 2000tôl életbe léptetett három célkitûzés közül – az 1. célkitûzés keretében azokat a régiókat támogatja, ahol az 1 fôre jutó vásárlóerô-paritáson mért GDP a közösségi átlag 75%-ánál alacsonyabb. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján elôreláthatólag Magyarország teljes területe az 1. célkitûzésre lesz jogosult, mivel mindegyik régió GDP mutatója a megjelölt korlát alatt van, egyedül a közép-magyarországi régió átlaga közelíti meg az EU támogatási határértéket.
31
A támogatási rendszerünk EU konform átalakításából adódó követelményeket figyelembe véve javaslat készült a 2000-2002. évekre a területfejlesztési támogatási és decentralizálási elvek, valamint a kedvezményezett területek besorolási feltételrendszerének módosítására. Az EU követelményeivel összhangban változatlanul fenntartható az alapelv, hogy a területfejlesztési támogatás olyan kiegyenlítô, felzárkóztatást elôsegítô támogatás, amely a többi tárca által nyújtott támogatásokkal párhuzamosan, azokkal koordináltan adható. Elsôsorban ez a forrás teszi lehetôvé az állami támogatások differenciálását a területi különbségek kiegyenlítése érdekében. Ugyanakkor lehetôséget nyújt arra, hogy esetenként az elmaradott térségekben más tárcák által nem támogatott beruházások megvalósítása is elôsegíthetô legyen. A területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveirôl, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszerérôl szóló 2001-ben elfogadott országgyûlési határozatban az egyik legjelentôsebb változás a regionális programfinanszírozás bevezetésének az elôírása. Viszont továbbra is feladat maradt, hogy meghatározásra kerüljenek az ágazati és horizontális programok regionalizálható elemei és véglegesen kialakuljanak a programfinanszírozás alapjául szolgáló regionális operatív programok. Az Európai Unióhoz történô csatlakozásnak további feltétele, hogy megerôsödjék a területfejlesztés középszintû intézményrendszere, megszervezôdjenek a programozási (tervezési-statisztikai) régiók, a regionális és a megyei területfejlesztési tanácsok elkészítsék programjaikat, és felkészüljenek annak végrehajtására, valamint kialakuljon a központi koordináció, egyértelmûvé váljon az EU támogatási alapok igénybevételéhez kapcsolódó felelôsség. A megyei területfejlesztési tanácsok és az alulról szervezôdô regionális fejlesztési tanácsok a területfejlesztésrôl és a területrendezésrôl szóló 1996. évi XXI. törvény hatályba lépése után megalakultak. Tevékenységüket több helyen elôsegítette a Phare programok keretében nyújtott Uniós támogatás. Az ösztönzôk ellenére a regionális fejlesztési tanácsok mûködése több térségben nem érte el a kívánatos szintet, és mûködési területük is több bizonytalanságot hordozott. Ezért az Országgyûlés által 1999. október 19-én elfogadott 1999. évi XCII. törvény hatására a területfejlesztési munka középpontjába a regionális fejlesztési tanácsok jogi és gazdasági megerôsítése, a kötelezôen ellátandó feladatok meghatározása, a mûködési terület hézag- és átfedés-mentes kialakítása és a megfelelô munkaszervezet létrehozása került, amely nagymértékben elôsegíti az EU által igényelt tervezési, programozási kapacitások további fejlesztését. A regionális politikára vonatkozó Európai Uniós joganyaggal kapcsolatban Magyarországnak továbbra sincs jogharmonizációs kötelezettsége, mivel az elôírások a csatlakozás pillanatában a magyar jogrend részévé válnak. Ugyanakkor a strukturális és kohéziós támogatások fogadása céljából továbbra is jelentôs tervezési és intézményfejlesztési kötelezettségek hárulnak az országra. Magyarország az Európai Unióval folytatott tárgyalások során vállalta, hogy a csatlakozás idôpontjáig kész és képes átvenni a regionális politika és a strukturális eszközök koordinációja területén érvényes közösségi vívmányokat. A csatlakozás idôpontjától vállalja az Európai Unió regionális, strukturális és kohéziós politikájában alkalmazott valamennyi szabályozó eszköz mûködtetését és a támogatások fogadásához szükséges intézményfejlesztési kötelezettségek teljesítését.
32
A A TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETFEJLESZTÉS ESZKÖZESZKÖZ- ÉS ÉS INTÉZMÉNYRENDSZERE INTÉZMÉNYRENDSZERE MAGYARORSZÁGON MAGYARORSZÁGON A 90-es évtized elsô felének területfejlesztési tevékenységét még az átmenetiség jellemezte: a területfejlesztés intézményrendszerének, az irányítás mechanizmusának kialakulatlan gyakorlata, valamint a megfelelô jogosítványokkal rendelkezô középszint hiány miatt közvetlen kormányzati eszközökkel kellett a felmerülô, beavatkozást igénylô kérdéseket kezelni. A rendelkezésre álló eszközök szûkössége azonban korlátozta az egyedi beavatkozások hatékonyságát. A gazdasági visszaesés folyamata rávilágított: a növekvô területi különbségek, a súlyos társadalmi, gazdasági problémákkal küzdô válságtérségek kezelése érdekében a területfejlesztés új eszközeire van szükség. A területi folyamatok és intézkedések áttekintése alapján megállapítható, hogy a területfejlesztési politika a kilencvenes évtizedet tekintve elsôdlegesen a területi egyenlôtlenségek mérséklése céljának megfelelôen hozta létre új eszköz és intézményrendszerét, elsôsorban az elmaradott területekre és válságtérségekre koncentrált. Ezzel a gazdaságban a piaci alapú területi differenciálódást megállítani nem tudta, csupán fékezte annak kedvezôtlen hatásait, megakadályozta újabb szélsôséges térségi krízishelyzetek kialakulását.
A A TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETFEJLESZTÉS ESZKÖZRENSZERÉNEK ESZKÖZRENSZERÉNEK ELEMEI ELEMEI KORMÁNYZATI PROGRAMOK A kilencvenes évek gazdasági visszaesése és annak területi következményei nehéz helyzetet teremtettek a területfejlesztési politika számára is. A válságtérségek, a gazdaságilag hátrányos helyzetû térségek problémája elmélyült, amin a Kormány elsôsorban egyedi beavatkozással igyekezett segíteni. Ezek a kormánydöntések, melyeket nemegyszer kihelyezett kormányülések elôztek meg 7 megyét érintettek, de a kormányprogramok szintjére emelkedett megyei területfejlesztési elgondolások a területfejlesztés irányításának átmenetiségét tükrözték. Az elsô regionális szintû kormányzati beavatkozás-csomag az Alföldre készült, amely elsôsorban ökológiai-környezeti problémák megoldására helyezte a hangsúlyt. A speciális helyzetû kistérségekre – Ózd, Pécs-Komló, valamint Záhony környékére – vonatkozó kormányprogramokra azért volt szükség, mert a kormányzat a területfejlesztés és a válságkezelés újabb eszközeinek alkalmazásával kísérelte meg egyes helyi speciális problémák megoldását. A területfejlesztési törvény elfogadását követôen elôtérbe került a térségi, megyei problémákat komplexen kezelô programok elkészítésének szükségessége és azok finanszírozása az állami támogatások integrált felhasználásával, valamint e források egy részének helyi, decentralizált döntési jogkörbe utalásával. SZABÁLYOZÓ JOGANYAGOK Kormányzati szinten a jogszabályi környezet kialakítása volt az elsô stratégai feladat. Az elmúlt évtizedben számos – a területfejlesztést közvetlenül, vagy közvetve érintô – kormánydöntés született, azonban a legjelentôsebb jogszabály természetesen a területfejlesztésrôl
33
és a területrendezésrôl szóló 1996. évi XXI törvény, amely – az Európai Unióban alkalmazott területfejlesztési elvekre építve – meghatározta a területfejlesztési politika kereteit, annak eszköz- és intézményrendszerét, a területfejlesztés szereplôinek feladatait, megteremtve ezáltal a piacgazdaság követelményeihez igazodó területfejlesztési tevékenység feltételeit. A törvény elfogadása elôtt a jogi szabályozás elsôsorban a területi egyenlôtlenségeket és az elmaradottságot enyhítô támogatási rendszer mûködtetésére, illetve az ebben érintett települések, térségek körének meghatározására terjedt ki. A törvény elfogadása után született döntések súlypontjai a törvény céljainak végrehajtását segítették elô. Ekkor születtek többek között a miniszterek és országos hatáskörû szervek területfejlesztéssel kapcsolatos feladatairól, a területfejlesztési koncepciók és programok, valamint a területrendezési tervek tartalmi követelményeirôl, illetve egyeztetésének és elfogadásának rendjérôl szóló rendeletek, valamint a decentralizáció elveirôl és a kedvezményezett területek besorolásáról szóló országgyûlési határozat. Annak ellenére, hogy nem tekinthetô jogszabálynak, ki kell emelni az Országgyûlés által 1998-ban elfogadott Országos Területfejlesztési Koncepció stratégiai jelentôségét a nemzeti és a térségi területfejlesztési politika kialakításában és összehangolásában. ELÔCSATLAKOZÁSI ALAPOK A PHARE területfejlesztési programjai, – amelyek Magyarország Európai Uniós felkészülésének talán legfontosabb gyakorlati elemei – igen jelentôs szerepet játszottak és játszanak a hazai területpolitika továbbfejlesztésében. Egyrészt felkészítik a központi közigazgatást, a térségi és helyi szereplôket az EU strukturális forrásainak fogadására, másrészt fontos szerepet töltenek be a területfejlesztés intézményrendszerének kialakításában, az európai területfejlesztési elvek meghonosításában, a területfejlesztés szereplôinek szemlélet-formálásában. A programok katalizátor szerepet töltöttek be a településközi és a térségi együttmûködés serkentésében, a határmenti térségek együttmûködésének elôsegítésében, a régió intézményének kialakulásában, továbbá közremûködtek az új típusú intézményrendszer, – a megyei és regionális fejlesztési ügynökségek – felállításában, az új intézmények mûködôképességének tesztelésében. Nem elhanyagolható az az eredmény sem, hogy a programokkal érintett térségekben 1992-99 között mintegy 30 milliárd Ft PHARE forrással támogatott fejlesztésre nyílt lehetôség. Az elért eredmények mellett nehézségek is mutatkoztak. Ezek elsôsorban az EU-ban alkalmazott eljárások ismeretének hiányosságaiból, másrészt a programok megvalósításának bürokratikus kötöttségeibôl fakadtak. A PHARE szabályok túlzott merevsége sok
34
esetben hátráltatta a projektek elindítását és megfelelô ütemezését; a késedelem pedig gyakran a források elértéktelenedéséhez, elapadásához vezetett. A kezdeti nehézségek ellenére azonban a területfejlesztési típusú Európai Uniós támogatási programoknak a továbbiakban is úttörô szerepet kell betölteniük az Európai Unió strukturális politikai elveinek meggyökereztetésében a magyarországi területfejlesztés és területi tervezés rendszerében. Az 1998-tól induló EU támogatási programok már alapvetôen a csatlakozásra való felkészülést szolgálják. A PHARE az anyagi támogatás legfontosabb formája marad a csatlakozásig, azonban 2000-tôl kiegészült – az ISPA és a SAPARD program keretében – az infrastruktúra és a vidékfejlesztés külön támogatásával. Az ISPA fô célja a csatlakozásra váró országok felkészítése a Kohéziós Alap támogatásának fogadására, valamint az infrastruktúra és a környezetvédelem területén a hiányosságok megszüntetése, csatlakozást hátráltató konkrét problémák megoldása, az ellátottságbeli mutatók javítása. A program két területre koncentrál, a közlekedésfejlesztésre és a környezetvédelem különbözô beruházásaira. Az egyes projekteknek minimum 5 millió euró nagyságrendûnek kell lenniük. A közösségi támogatás mértéke az egyes projektek költségének legfeljebb 85%ára terjedhet ki. A SAPARD program a csatlakozásra váró 10 közép- és kelet-európai ország agrár- és vidékfejlesztésére kialakított 2000. január 1-jétôl induló több éves programja, mely kiegészítô forrást jelent a felkészüléshez. A támogatás a csatlakozás idôpontjáig tarthat. A tárgyalások alapján évi 50 millió euróra, vagyis 12-13 milliárd Ft-ra számíthatunk. A program fô prioritásai: agrárvállalkozások, termelôi csoportok felállítása, farm-igazgatási szolgáltatások, feldolgozottság és értékesíthetôség javítása, állat- és növény-egészségügyi ellenôrzés javítása, vidéki térségekben alternatív jövedelemszerzés, falu- és vidékfejlesztés (infrastruktúra, mûemlékek), talajjavítás, parcellázás, földnyilvántartás kialakítása, szakképzés, vízgazdálkodás, erdészet, agrár környezetvédelem. PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK A területfejlesztési célok megvalósítását - közvetve, illetve közvetlenül - 10 támogatási rendszer szolgálta. Ezek nagyságrendjét érzékelteti, hogy 1996-2000 között együttesen több mint 1000 milliárd Ft került ilyen célra felhasználásra. Közvetlen pénzügyi eszközöknek a Területfejlesztési Célelôirányzat (TFC) és a Területi Kiegyenlítést szolgáló támogatás (TEKI) tekinthetôek. Fontos eredmény, hogy a közvetlen területfejlesztési támogatások mértéke folyóáron 1994 óta több mint háromszorosára, az 1994 évi 6 és fél milliárd Ft-ról 2000-re több mint 20 milliárd Ft-ra emelkedett.
35
Támogatás
1996
1997
1998
1999
2000
1996-2000 összesen
Területfejlesztési célelôirányzat (TFC)
7,5
9,1
6,1
11,2
7,6
46,6
Területi kiegyenlítést szolgáló támogatás (TEKI)
8,5
10,4
8,4
11,2
11,3
55,8
Céljellegû decentralizált támogatás (CÉDE)
-
-
3,9
8,6
9,1
21,6
Cél-és címzett támogatás (CCT)
76,7
70,6
90,0
39,6
83,7
360,6
Gazdaság fejlesztési cél-támogatás (GFC)
5,2
7,1
3,9
13,2
12,4
41,8
Turisztikai cél-elôirányzat (TFC)
2,0
1,7
1,7
6,9
3,7
15,8
Munkaerô piaci alap (MPA)
25,6
32,3
32,2
25,6
30,6
146,3
Agrár támogatások (AGR)
33,0
35,1
59,0
27,1
35,4
189,6
Környezetvédelmi célú támogatások (KAC)
8,1
19,8
24,2
24,0
31,3
107,4
Útfenntartási és- fejlesztési cél-elôirányzat (UTC)
12,5
24,8
23,6
13,8
13,7
88,5
Vízügyi cél-elôirányzat (VÍZC)
2,7
3,1
4,4
5,7
5,7
21,5
186,8
217,4
260,0
186,9
244,5
1095,5
1,4
1,7
2,0
1,4
1,9
8,4
Összesen Az 2000 évi GDP %-ban milliárd Ft,1998. évi áron
A területfejlesztést szolgáló közvetlen pénzügyi eszközökön belül az utóbbi években jelentôsen megnövekedett a decentralizált források aránya.
36
Az országban tevékenykedô, több mint egymillió gazdasági vállalkozás térségformáló erejéhez képest azonban az állam közvetlen pénzügyi szerepvállalása a területi differenciálódást nem volt képes ellensúlyozni. Ebben szerepet játszott, hogy az egyes állami pénzeszközök allokációjában a forráskoordinációt nem sikerült kellô hatékonysággal érvényesíteni. D E C E N T R A L I Z Á L T T E R Ü L E T F E J L E S Z T É S I TÁMOGATÁSOK N A G Y S Á G A
1998-2001
1998
1999
2000
2001
decentralizált keret összesen
20 007,2
23 322,0
24 448,3
23 608,0
Területfejlesztési Célelôirányzat (TFC)
7 007,2
7 322,0
7 008,3
6 735,0
Támogatás (TEKI)
9 000,0
10 000,0
10 900,0
10 573,0
Céljellegû Decentralizált Támogatás (CÉDE)
4 000,0
6 000,0
6 540,0
6 300,0
Megyei Területfejlesztési Tanácsoknak
Területi Kiegyenlítést Szolgáló Fejlesztési célú
Regionális Fejlesztési Tanácsoknak decentralizált keret összesen (TFC) Összes decentralizált forrás
542,6
1 100,0
940
5 519,0
20 549,0
24 422,0
25 388,3
29 127,0
TERÜLETI TERVEZÉS A területfejlesztési politikát érvényesítô eszközrendszer igen fontos eleme a területi tervezés, mivel a megfelelôen kidolgozott területi tervek alapozzák meg a megvalósítás során a pénzügyi eszközök hatékony felhasználását. Az 1996-ban elfogadott területfejlesztési törvény elôírta a megyék számára a területfejlesztési koncepciók és programok kidolgozását. A régiókat tekintve csak az alaptörvény 1999. évi módosítása írta elô a koncepció és program készítését. A területi tervezés új típusú, egymásra épülô rendszerének kialakulását nagyban elôsegítette a területfejlesztési koncepciók és programok, valamint a területrendezési tervek egyeztetésének és elfogadásának rendjérôl szóló 184/1996. (XII.11.) kormányrendelet, valamint a területfejlesztési koncepciók és programok valamint a területrendezési tervek tartalmi követelményeirôl és a tervek nyilvántartási szabályairól szóló 18/1998 (VI.25.) sz. határozat. A folyamat eredményeként mára valamennyi megye és régió rendelkezik elfogadott területfejlesztési koncepcióval és programmal.
37
TERÜLETI INFORMÁCIÓS RENDSZER A területi tervezés rendszeréhez valamint a területfejlesztési és területrendezési döntések elôkészítéséhez és meghozatalához nagy segítséget nyújt a Területi Információs Rendszer (TEIR), melynek kialakítását a területfejlesztéssel és területrendezéssel kapcsolatos információs rendszerrôl és a kötelezô adatközlés rendjérôl szóló 112/1997.(VI.27.) kormányrendelet szabályozta. Az információs rendszer legfôbb feladata a térségek helyzetére jellemzô adatok összegyûjtése, feldolgozása, tárolása és továbbítása. A településenként 15 ezer adatot tartalmazó rendszer átfogó képet ad a társadalom, a gazdaság, a mûszaki infrastruktúra és a természet állapotáról, a munkanélküliségi, jövedelmi helyzetrôl, az állami támogatások megoszlásáról különbözô területi egységekre vetítve. Az adatok tényleges lekérdezésén túl lehetôség van összetett elemzések készítésére, illetve az Európai Unió területi adataival történô összevetésre is. A kétszintû TEIR országos rendszerét a VÁTI Kht, megyei szintjét pedig a megyei fôjegyzô mûködteti. A folyamatosan bôvülô adatbázisú rendszer egyre több olyan szolgáltatást tartalmaz, ami a széleskörû nyilvánosság számára is hozzáférhetô. A teljes hozzáféréssel rendelkezô regisztrált felhasználói elsôsorban minisztériumok, megyei önkormányzatok, területi fôépítészek, megyei, regionális területfejlesztési tanácsok munkatársai, számuk a közeljövôben tovább növekszik kistérségi társulásokkal, települési önkormányzatokkal. VÁLLALKOZÁSI ÖVEZETEK A vállalkozási övezet a területfejlesztésnek egy olyan speciális eszköze, amelyet csak igen indokolt esetben vesznek igénybe az EU tagországokban is. Többnyire akkor, amikor már más eszközökkel nem lehet egy-egy térség problémáin segíteni. Ennek az eszköznek a lényege, hogy a versenysemlegesség elvének feladásával, meghatározott idôre gazdasági elônyöket biztosít a kormányzat az adott térségben a vállalkozási övezet cím megadásával. A hazai szabályozás a beruházások üzembe helyezésétôl számítva öt évre biztosít adókedvezményt a vállalkozási övezetbe települt új vállalkozások, illetve "meglévô" vállalkozások fejlesztései számára. Az Országos Területfejlesztési Koncepció 11 vállalkozási övezetet nevesített, melyek kijelölésére igen alapos elôkészítô munkát követôen 1999. év elejére megtörtént. A vállalkozási övezetek kijelölése óta eltelt viszonylag rövid idô ellenére az övezetekben közel 16 ezer új vállalkozás jött létre. A vállalkozási övezetekben foglalkoztatottak létszáma 2000-ben 233 ezer fô volt. Megállapítható tehát, hogy az övezeti
38
státusz kedvezô folyamatokat indított el a kijelölt térségekben. Ahhoz azonban, hogy a folyamatok felgyorsuljanak intenzív marketing tevékenységre, a kedvezményrendszer bôvítésére van szükség elsôsorban helyi szinten. Mindezek alapfeltétele az övezeteket mûködtetô szervezetek megerôsítése és az övezetek tevékenységét értékelô monitoring rendszer létrehozása.
A A TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETFEJLESZTÉS INTÉZMÉNYRENDSZERE INTÉZMÉNYRENDSZERE A területfejlesztési törvény a korábbi területi politikához képest a területfejlesztési intézményrendszer létrehozásával eredményezett markáns elmozdulást. Az Európai Unióhoz történô csatlakozásnak ugyanis egyik alapvetô feltétele, hogy megerôsödjék a területfejlesztés középszintû intézményrendszere, megszervezôdjenek a programozási (tervezési-statisztikai) régiók, a regionális és a megyei területfejlesztési tanácsok elkészítsék programjaikat, és felkészüljenek azok végrehajtására, valamint kialakuljon a központi koordináció, egyértelmûvé váljon az EU támogatási alapok igénybevételéhez kapcsolódó felelôsség. A területfejlesztési törvény hatályba lépését követôen a területfejlesztés négyszintû intézményrendszere kiépült. Országos szinten a Kormány, illetve a tárcák területfejlesztéssel összefüggô feladatainak végrehajtása mellett az Országos Területfejlesztési Tanács (OTT) tevékenysége meghatározó, melyben az érintett tárcák mellett a területi (megyei, regionális), illetve szakmai képviselet is szerepet kap. A Kormány javaslattevô és koordináló szerveként mûködô OTT legfôbb feladatai közé tartozott az elmúlt idôszakban az Országos Területfejlesztési Koncepció egyeztetése, a Kormányhoz benyújtott törvénytervezetek véleményezése és a rendeletek tartalmában a konszenzus megteremtése. Regionális szinten az Országos Területfejlesztési Koncepció alapján 7 tervezési-statisztikai régió került kialakításra. A területfejlesztési törvény módosítása kötelezôvé tette a hét tervezési-statisztikai régióra épülô Regionális Fejlesztési Tanácsok létrehozását, amelyek alapvetô feladata az adott régió gazdaságának és infrastruktúrájának fejlesztése, ehhez kapcsolódóan a régió területfejlesztési koncepciójának és programjának elkészítése és végrehajtásának koordinálása. A regionális fejlesztési tanácsok létrehozása, mûködésük szervezeti kereteinek kialakítása (a regionális fejlesztési tanácsnak a megyék képviselôi is tagjai) elôsegíti, hogy
39
a régiókat alkotó megyék közösen határozzák meg fejlesztési prioritásaikat, elôsegítve ezzel a régió és a megyék érdekeinek összhangját. A törvény továbbra is lehetôvé teszi – a régió és megyehatárokon túlnyúló feladatok kezelése érdekében – a területfejlesztési tanácsok önkéntes együttmûködését, melynek intézményes kerete a Térségi Fejlesztési Tanács. A törvény térségi fejlesztési tanácsként hozta létre a Balaton Fejlesztési Tanácsot a Balaton kiemelt üdülôkörzetét érintô területfejlesztési feladatok koordinálása. A törvényben a megyei szint meghatározása volt a legegyértelmûbb és ezt a mûködési tapasztalatok is visszaigazolják. A Megyei Területfejlesztési Tanácsok szerepét növeli, hogy saját hatáskörben dönthetnek a területfejlesztést közvetlenül szolgáló állami pénzeszközök többségérôl, jellemzôen elsôsorban a munkahelyteremtést és a gazdaságfejlesztést elôsegítô infrastruktúrafejlesztést támogatva. A kistérség a területfejlesztés lehetséges beavatkozási szintjei közül az a térségi szint, ami a települési önkormányzatok együttmûködése révén az alulról építkezô regionális politika meghatározó eleme lett. Kistérségi szinten a törvény jelentôsége abban nyilvánult meg, hogy közvetett módon sikerült – a korábban meglehetôsen önálló – települési önkormányzatokat határozottabb összefogásra ösztönözni azzal, hogy a kistérségi társulásoknak lehetôsége van a megyei elosztási döntésekben való aktív részvételre.
A TERÜLETFEJLESZTÉSI TERÜLETFEJLESZTÉSI POLITIKA POLITIKA FÔBB FÔBB FELADATAI FELADATAI A A XXI. XXI. SZÁZAD SZÁZAD ELSÔ ELSÔ ÉVEIBEN ÉVEIBEN A A TERÜLETI EGYENLÔTLENSÉGEK MÉRSÉKLÉSE A kilencvenes évtized közepére lényegében kialakult az az új térszerkezet, amelyet a korábbi idôszaktól eltérôen minden térségi viszonylatban nagyobb egyenlôtlenségek jellemeznek. Mindezek következtében a területfejlesztési politika legfontosabb célja továbbra is a fejlett és az elmaradott térségek, illetve települések között, az életkörülményekben, a gazdasági, az oktatási, a kulturális, az egészségügyi, a szociális és az infrastrukturális ellátásban megnyilvánuló különbségek csökkentése, a társadalmi, gazdasági és környezeti céloknak megfelelô térbeli szerkezet kialakítása, a településrendszer harmonikus fejlôdésének elôsegítése. A Budapest-központú térszerkezet oldása érdekében továbbra is törekedni kell a fôváros központú, sugaras szerkezetû mûszaki infrastruktúrális hálózatok transzverzális elemekkel való kiegészítésére. A területfejlesztés stratégiai céljai csak akkor valósulhatnak meg, ha azok az egyes ágazati fejlesztési politikákban is érvényesülnek. A területi egyenlôtlenségek mérséklése érdekében az alábbi fejlesztési irányoknak kell prioritást adni a gazdaság, valamint a humán és mûszaki infrastruktúra területén. •
40
Az elmaradott térségekben ösztönözni, támogatni kell a speciális, helyi adottságokat kihasználó mezôgazdaság termékeit és tevékenységüket. Segíteni kell az ország egészén az integrált termelési rendszerek kialakulását, a mezôgazdasági termékek minél
magasabb fokú feldolgozását célzó fejlesztéseket és a termékpályás szövetkezetek kialakítását. A kedvezôtlen termôhelyi adottságokkal rendelkezô térségekben a gazdálkodás rendszerének és a területek mûvelési ágának átalakításával kell növelni a mezôgazdaság hatékonyságát és népességmegtartó erejét. •
Az ipar korszerûtlen ágazatainak összeomlása után egy teljesen új, technológia alapú és termelését tekintve tôkeigényes iparszerkezet alakult ki. Viszont ezek a térben koncentráltan – az Észak-Dunántúlon – és megjelenésükben szigetszerûen, egy-egy nagyvároshoz kapcsolódva települnek meg. Azért, hogy szoros kapcsolat alakuljon ki a háttériparral, az iparfejlesztés során továbbra is kulcskérdés a meglévô, modern technikát és technológiát alkalmazó multinacionális vállalatok beszállítói rendszerének, valamint a kis- és középvállalkozások támogatása. A jövôben is kiemelten kell ösztönözni e nagyvállalatok kutató-fejlesztô egységeinek megtelepedését és kapcsolatát a térség humán erôforrás centrumaival, felsôoktatásával.
•
Az idegenforgalom terén fennmaradt a fôváros és a balatoni körzet kiemelt szerepe. E térségek idegenforgalmi kapacitása növelése érdekében továbbra is cél a minôségi turizmus elterjesztése, a megfelelô adottságokkal rendelkezô, de társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott térségekben pedig az idegenforgalom vendégfogadó kapacitásának és megfelelô infrastruktúrájának kiépítése, annak állami eszközökkel történô támogatása.
•
A szociális szféra helyzetét tekintve az 1993. évi csúcsponthoz képest csökkent a munkanélküliség, de területi szempontból egyenlôtlenül alakul, mivel Északkelet-Magyarországot az 1990-es évek végén még mindig magas, 20% körüli munkanélküliség sújtja. Ezért azokban a térségekben, ahol az eddigi intézkedésekkel, válságkezelô programokkal sem sikerült mérsékelni a válságtüneteket, fel kell tárni a problémák forrását, és ki kell jelölni az újabb beavatkozási pontokat, prioritásokat.
•
A képzettségi viszonyokat tekintve kiemelten kell támogatni, különösen a kedvezményezett térségekben, az oktatást és átképzést, a hátrányos helyzetû csoportok esélyegyenlôségének megteremtését és törekedni kell az oktatás színvonalában mutatkozó területi különbségek csökkentésére.
•
A mûszaki infrastruktúra területén megfogalmazott prioritások közül cél az EU ajánlásainak megfelelô szennyvízelvezetési, szennyvíztisztítási színvonal elérése, továbbá a vízközmû infrastruktúra területi aránytalanságának csökkentése. Az elmúlt évek árvizei különösen fontossá tették az ár- és belvízvédelem kérdését, ezért kiemelt feladat a veszélyeztetett területek arányának csökkentése és a megfelelô védettség biztosítása. Változatlanul fennáll – bár egyre csökkenô mértékben - az egyenlôtlenség a fôváros és a vidék között. A térszerkezeti egyensúly oldásában továbbra is az egyik legsúlyosabb korlát a nagytávú közlekedési infrastruktúra lassú fejlôdése.
A vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a kilencvenes évek végére a válságtérségek helyzete számottevôen javult, közelít a megoldáshoz. Ugyanakkor két olyan térsége van az országnak, ahol az eddig alkalmazott módszerekkel nem sikerült javulást elérni. E két térség,
41
az észak-borsodi határmenti övezet és a dél-baranyai, ugyancsak határmenti térség, amelyek nem nevezhetôk válságtérségeknek, jelenlegi hátrányos helyzetük történeti elôzményekre vezethetô vissza. A leghátrányosabb helyzetû térségek felzárkóztatása külön megoldást igényel, amelynek módszerét és eszközrendszerét ki kell dolgozni. AZ INNOVÁCIÓ TÉRBELI TERJEDÉSÉNEK ELÔSEGÍTÉSE Magyarország az 1990-es években, a piacgazdaságra való áttérés folyamatában egyre erôteljesebben kapcsolódott be a világgazdasági folyamatokba. Az országban tevékenykedô vállalkozások egyre modernebb technológiát, termelési eljárásokat és menedzsment módszereket alkalmaznak. Ez a folyamat ugyanakkor a regionális tagoltságban erôs különbségeket teremt, mivel a fejlesztések szorosan összefüggnek a külföldi tôke beáramlásával, ezért döntôen az ország azon részében, így Közép-Magyarországon és az észak-nyugat dunántúli térségben vannak jelen, ahol a külföldi tôke jelenléte magas. A térbeli különbségek csökkentése érdekében az új fejlesztések, modern mûszaki megoldások alkalmazásának fogadó feltételeit országszerte meg kell teremteni, ami szükségessé teszi a munkavállalók képzettségi szintjének fejlesztését. Ennek érdekében kiemelt feladat a képzési, átképzési programok támogatása, az oktatási és a gazdasági szféra közötti kapcsolatrendszer erôsítése. Ezzel párhuzamosan szükség van a vállalkozások mûködési, termelési és termékfejlesztési folyamatainak javítására. A vállalkozások fejlôdését és fejlesztéseit nagyban segítheti a jó alapokkal rendelkezô hazai kutató és tudományos bázis. A gazdasági fejlôdés támogatására képes tudományos központok azonban elsôsorban Budapesten koncentrálódnak, az innovációs folyamatok tekintetében ma még a legnagyobb vidéki egyetemi és gazdasági központok sem tekinthetôk a fôváros igazi ellensúlyának. Az egyenlôtlenségek megszûntetése céljából tehát az innováció térbeli terjedésének elôsegítése nemzeti érdek. Az innováció térbeli terjedésének elôsegítése érdekében ösztönözni kell a kutatási és fejlesztési tevékenységet, valamint az annak decentralizálására irányuló törekvéseket. A megfelelô szellemi és termelési háttérrel rendelkezô településeken ki kell alakítani az innováció intézményes feltételeit. A gazdaságban jelentôsen nô a tudás, a technológia, valamint az információ szerepe. Ez a szerep azonban csak akkor érvényesül, ha a kutatás-fejlesztés eredményei gyorsan eljutnak a vállalati szféra szereplôihez. Javítani kell tehát a kommunikációs kapcsolatokat a szellemi és termelési központok, illetve térségeik között a technológiai transzferközpontok, innovációs centrumok, ipari parkok, továbbá ezek hálózatainak fejlesztése révén. AZ ERÔFORRÁSOK FENNTARTHATÓ FEJLÔDÉSÉT BIZTOSÍTÓ FEJLESZTÉSPOLITIKA MEGVALÓSÍTÁSA Az elmúlt évtized társadalmi-gazdasági átalakulása a környezet állapotának jelentôs mértékû megváltozását idézte elô. Elsôsorban a nehézipari termelés visszaesésének és a nagyüzemi mezôgazdálkodás visszaszorulásának hatására javuló tendencia figyelhetô meg a környezet állapotában, ugyanakkor egyre súlyosabb problémát jelent a hulladékgazdálkodás, illetve a szennyvízkezelés megoldatlansága, valamint a növekvô közúti forgalom légszennyezô hatása. Minden fejlesztés alapfeltétele a megfelelô környezeti állapot, illetve a megvalósítás során a környezeti elemek védelmének szem elôtt tartása. Ebbôl fakadóan
42
a regionális politika egyik célja az erôforrások fenntartható hasznosítását biztosító fejlesztéspolitika támogatása minden térségben. Az ország egyes – speciális adottságú, illetve funkciójú – térségeiben a környezetvédelmi szempontok érvényesítése, az ökológiai egyensúly fenntartása különösen súlyt kell, hogy kapjon. A környezeti szempontból erôsen veszélyeztetett, agglomerálódó térségekben alapvetô cél az egészséges környezet, az épített és természeti környezet egyensúlyának és összhangjának megteremtését célzó területfelhasználás kialakítása, az extenzív növekedés mérséklése. Az egyes üdülôkörzetekben elengedhetetlen a magas színvonalú, környezetbarát turizmus és az ehhez tartozó infrastruktúra fejlesztése. A természetvédelem alatt álló területek térségében elsôbbséget kell, hogy élvezzenek a természet megôrzését és a környezet állapotát javító fejlesztések, különösen az ökoturizmus infrastrukturális feltételeinek kialakítása, illetve a természetvédelemmel összhangban lévô mezôgazdasági termelés kialakítása. A környezeti szempontból veszélyeztetett térségekben elônyben kell részesíteni a károsító hatások mérséklését és megelôzését elôsegítô fejlesztéseket. A területfejlesztési tervek kialakításánál és megvalósításánál érvényesüljenek a fenntartható fejlôdés elvei. Ennek érdekében az egyes térségek fejlesztési koncepcióinak, programjainak magukban kellene foglalniuk azok környezeti hatásértékelését is. AZ ORSZÁG TÉRSÉGEINEK BEKAPCSOLÁSA AZ EURÓPAI GAZDASÁGI TÉRBE Az európai integrációs törekvések kapcsán egyre erôteljesebb az igény az európai, illetve világszintû gazdasági munkamegosztásba való bekapcsolódásnak. Ez különösen nagy kihívást jelent a régióknak és azon belül is a határmenti területeknek. Az interregionális gazdasági folyamatokba való bekapcsolódáson túl szükséges a társadalmi és kulturális együttmûködések erôsítése is. A nemzetközi integrációban a fôváros szerepe sajátos, hisz Budapest célja, hogy a kedvezô földrajzi, természeti környezetére és kulturális értékeire, gazdasági adottságaira alapozva, a közép-kelet európai térség meghatározó központja legyen. Az integrációs folyamatok különösen nagy kihívást támasztanak a határmenti térségekkel szemben, melyek korábban a központtól távoli, perifériális területeknek számítottak. A Magyarországgal szomszédos államokban a politikai helyzet stabilizálódásával a kétoldalú kapcsolatok, azon belül is a gazdasági együttmûködések fejlôdése várható. A határmenti térségekben a komparatív gazdasági elônyök hatékony kihasználásához szükséges az összekötô közlekedési, kommunikációs hálózatok fejlesztése, a gazdasági és kulturális kapcsolatok erôsítése és a környezeti problémák közös megoldásainak ösztönzése. A régiók fejlôdését segíti, ha együttmûködésben a hozzájuk hasonló adottságokkal rendelkezô régiókkal a tapasztalatok megosztásával próbálnak a társadalmi és gazdasági kihívásokra közös megoldásokat találni. A TERÜLETFEJLESZTÉS ESZKÖZ ÉS INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK TOVÁBBFEJLESZTÉSE A területfejlesztési célokat szolgáló állami támogatásokon belül a közvetlen területfejlesztési eszközök (TFC, TEKI) igen kis részarányt képviselnek. Ezek a fejlesztési források önmagukban nem elégségesek a területi kiegyenlítés megteremtéséhez. A területi kiegyenlítési folyamatok felgyorsítását leginkább a térségi programok integrált finanszírozásának megte-
43
remtése szolgálja. A fentiek érdekében: •
Növelni kell a területfejlesztési célokat közvetlenül szolgáló pénzeszközöket;
•
Biztosítani kell a területi preferenciák figyelembevételével a közvetett állami források koordinált és egységes felhasználását, különösen a jogi szabályozáson keresztül;
•
A fejlesztési források területi decentralizációjának nagyobb mértékû alkalmazására van szükség.
A területfejlesztési forrásokhoz való hozzájutás érdekében fontos a területi tervezés európai uniós normákhoz való illesztése, melyhez elengedhetetlen a megyei és regionális területfejlesztési koncepciók és programok tartalmi követelményeinek egyértelmûbb meghatározása. A területi folyamatok értékelésének alapja a területi információs rendszer. Ahhoz, hogy ezt a feladatát ellássa szükség van: •
A TEIR adatabázisának folyamatos bôvítése mellett a – megyei, regionális - hozzáférési kör kiszélesítésére,
•
Az ágazati adat- és információszolgáltatás szabályozására,
•
A rendszer mûködtetésével kapcsolatos jogszabályi háttér megteremtésére.
Rendkívül fontos a területfejlesztési intézményrendszer szintjeinek egymás közötti munkamegosztását még egyértelmûbben szabályozni különös tekintettel arra, hogy a decentralizált állami és nemzetközi szinten biztosított források felhasználásában milyen eljárás rend és döntési jogkörök alakuljanak ki. •
A területfejlesztés ágazatközi jellegébôl fakadó koordinációs feladatok indokolják az Országos Területfejlesztési Tanács rangjának és befolyásának növelését a következô idôszakban.
•
Az Európai Unióhoz történô csatlakozásnak ugyanis egyik alapvetô feltétele, hogy megerôsödjék a területfejlesztés középszintû intézményrendszere, a regionális és a megyei területfejlesztési tanácsok elkészítsék programjaikat, és felkészüljenek azok végrehajtására, valamint kialakuljon a központi koordináció, egyértelmûvé váljon az EU támogatási alapok igénybevételéhez kapcsolódó felelôsség.
•
A megyei szintet alapvetôen érinti a régiók megerôsödése, és ez felveti a megyei területfejlesztési tanácsok jövôbeni szerepének kérdését. A NUTS - rendszerben egyaránt szükség van a második és a harmadik szintre, azaz a régióra és a megyére. A kettô nem zárja ki egymást, ésszerû és szakmai alapokon álló munkamegosztást lehet és kell a két területi szint között kialakítani, tudomásul véve azt, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás, a fejlesztési programok kidolgozása, a fejlesztési forrástámogatások megszerzése szempontjából az elsôdleges szerep a régióé. A kistérségi szintû fejlesztések menedzselése, a helyi önkormányzatok településfejlesztési tevékenységének segítése viszont megyei szinten ellátandó feladatok.
•
A kistérségi társulásokat további szakmai, pénzügyi háttérrel kell segíteni, ami jelentôsen javítaná tervezô, forrásszerzô és programmenedzselô tevékenységük hatékonyságát és sikerességét.
44
Felelôs kiadó: Váti Kht. Vezérigazgató: Paksy Gábor Nyomdai elôkészítés: VIPClip Kft. Készült a Komáromi Nyomda és Kiadó Kft.-ben Felelõs vezetô: Kovács János
