Térérzékelések Térértelmezések

Térérzékelések – Térértelmezések Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet-és Társadalomtudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola nemzetközi műhelyszemináriuma 2013. november 29–30. PPKE BTK, Budapest, Mikszáth Kálmán tér 1., Sophianum, 201. és 203. terem

Espaces sensibles – Espaces lisibles Université Catholique Pázmány Péter Séminaire de l’École doctorale d’Études littéraires 29–30 novembre 2013 PPKE BTK, Budapest, 1, place Mikszáth Kálmán, bâtiment Sophianum, salles 201, 203

2013. november 29. 9.30

Ünnepélyes megnyitó: Hervé FERRAGE, együttműködési és kulturális tanácsos, a Francia Intézet igazgatója / Ouverture par Hervé FERRAGE, Conseiller de coopération et d’action culturelle, Directeur de l’Institut français.

I. FRANCIA NYELVŰ SZEKCIÓ – EN FRANÇAIS NOVEMBER 29. PÉNTEK – VENDREDI 29 NOVEMBRE Sophianum 201. terem 10–10.20

ELNÖK / PRÉSIDENT: Stéphane KALLA 15.30–15.50

François SOULAGES (Université Paris 8, France): Sensibles & lisibles contemporains

ILA-HORVÁTH Zsófia (PPKE BTK): De la poétique du vide vers l’écriture de la plénitude – La représentation de l’espace dans Hiroshima mon amour et Le square de Marguerite Duras

10.20–10.40

15.50–16.10

Joaquim VIANA (Université de Bahía, Brésil): Au-delà du sensible: espaces et dépositions

TÓTH Ágnes (PPKE BTK): La poétique de l’espace chez Maurice Carême

10.40–11.00

16.10–16.40 Vita / Discussion

11–11.30 Vita, kávészünet / Discussion, pause café (003. terem / salle 003) ELNÖK / PRÉSIDENT: François SOULAGES 11.30–11.50

Sophianum 201. terem ELNÖK / PRÉSIDENT: Joaquim VIANA 10.00–10.20

Bernard KOEST (RETINA, France): MISSION BZ 36. De l’espace réel NOVEMBER 30. SZOMBAT – SAMEDI 30 NOVEMBRE à celui d’une œuvre particulière

Stéphane KALLA (PPKE BTK): L’Esthétique du parallélisme dans le cinéma de Michael Mann

Catriona SETH (Université de Nancy, France): Perceptions spatiales dans Corinne de Germaine de Staël (1807)

10.20–10.40

11.50–12.10

ÁDÁM Anikó (PPKE BTK): La sphère romantique – la cathédrale

12.10 –12.30

PLUGOR Magor (PPKE BTK): Le roman du tournant spatial

12.30–14.00 Ebédszünet / Pause déjeuner (003. terem / salle 003) ELNÖK / PRÉSIDENTE: ÁDÁM Anikó 14.00–14.20

SÁGHY Marianne (CEU): Lieu de tentation, lieu de salvation: métamorphoses et interprétations du désert

DARIDA Veronika (ELTE BTK): Hétérotopies du théâtre HAZAS Nikoletta (ELTE BTK): Présence intime dans des espaces publiques (Portrait et regard dans l’art de la rue)

PÓR Péter (CNRS, France): Espace poétique des mégalopolesnécropoles

14.20–14.40

GYIMESI Tímea (JATE BTK): Des Espaces-fantômes de Marie Darrieussecq

14.40–15.30 Vita, kávészünet / Discussion, pause café (003. terem / salle 003)

10.40–11.00

11.00–11.30 vita, kávészünet / discussion, pause café (003. terem / salle 003) ELNÖK / PRÉSIDENT: PÓR Péter 11.30–11.50 11.50–12.10

KISS Kornélia (PPKE BTK): Changement d’espace: réduction et dilatation dans l’œuvre tristanienne

12.10–13.00 Vita / Discussion 13.00 Zárszó / Clôture 13.10 Ebéd / Déjeuner (003. terem / salle 003)

II. MAGYAR NYELVŰ SZEKCIÓ – EN HONGROIS NOVEMBER 29. PÉNTEK – VENDREDI 29 NOVEMBRE Sophianum 203. terem ELNÖK / PRÉSIDENT: TILLMANN József 10.00–10.20

ELNÖK / PRÉSIDENTE: RADVÁNSZKY Anikó 15.30–15.50

FÖLDES Györgyi (MTA ITI): Az idegen test utazása – Spiró György: A Fogság

FARAGÓ Kornélia (Újvidéki Egyetem): Horizontmozgások a térszempontú értelmezésben (A geokulturális narratológiák érvényvesztéséről)

15.50–16.10

10.20–10.40

16.10–16.30

BÁNYAI Éva (Bukaresti Egyetem): Térképzetek geokulturális kontextusban

10.40–11.00

NÉMETH Tamás (PPKE BTK): Szakralitás és irónia – Kertész Imre: A nyomkereső MIKLÓSVÖLGYI Zsolt (PPKE BTK): Az atmoszféra mint irodalmi tárgy. Az affektív tér problémája Nádas Péter Párhuzamos történetek című regényének tükrében

PAPP Ágnes Klára (KRE BTK): A kisváros poétikája

16.30–16.50

11.00–11.30 Vita, kávészünet, Discussion, pause café (003. terem / salle 003) ELNÖK / PRÉSIDENTE: FARAGÓ Kornélia 11.30–11.50

16.50–17.20 Vita / Discussion

VELKEY György (PPKE BTK): Idegenségtapasztalat mint térélmény. Krasznahorkai László Ázsia-szövegeiről

NOVEMBER 30. SZOMBAT – SAMEDI 30 NOVEMBRE

RADVANSZKY Anikó (PPKE BTK): A dekonstrukció eredetei és terei Sophianum 203. terem (Jacques Derrida életműve és a „térbeli fordulat”)

11.50–12.10

TILLMANN József (MOME): A tengeren túl

12.10–12.30

VISY Beatrix (OSZK): A fénykép tere – ekphraszisz és határátlépés

12.30–14.00 Ebédszünet / Pause déjeuner (003. terem / salle 003) ELNÖK / PRÉSIDENTE: PAPP Ágnes Klára 14.00–14.20 THIMÁR Attila (PPKE BTK): „S képzetem hegyvölgyedet nem járja” – Vizuális elemek és térképzés Petőfi verseiben és francia kollégáinál

ELNÖK / PRÉSIDENTE: VISY Beatrix 10.00–10.20

MÁRTON Kinga (PPKE BTK): „Idegenek vagyunk sajátunkban” – A tér Kemény Zsigmond A rajongók című művében

10.20–10.40

HEGEDŰS Linda (PPKE BTK): A város térpoétikája Babits Mihály Kártyavár című regényében

10.40–11.00

GUNDA-SZABO Dóra (PPKE BTK): Pályákon – A pályák, futópályák térmotívumának lehetséges poétikai jelentésrétegei Ottlik Géza műveiben

11.00–11.20

14.20–14.40

JENEY Éva (MTA ITI): Irodalmi és történelmi szigetek – Kuncz Aladár: A fekete kolostor

ROGINER Oszkár (Újvidéki egyetem): A jugoszláviai magyar kulturális tér és a geokulturális identitás viszonya a hatvanas és hetvenes években (1962-1983)

14.40–15.00

11.20–11.40

TÓTA Péter Benedek (PPKE BTK): Pilinszky János Ashfordban Simone Weilnél József Attilával

SZALAGYI Csilla (PPKE BTK): Az üres tér megkerülhetetlensége – Téralakzatok Pilinszky János és Takács Zsuzsa költészetében

15.00–15.30 Vita, kávészünet / Discussion, pause café (003. terem / salle 003)

11.40–13.00 Vita / Discussion 13.00 Zárszó / Clôture 13.10 Ebéd / Déjeuner (003. terem / salle 003)

Tér & terek / Espace & Espaces Sophianum (2. emelet / 2e étage) A konferenciához kapcsolódva a Budapesti Francia Intézet és a Nessim Galéria a PPKE BTK-val együttműködve Tér & terek címmel fotókiállítást szervez a Sophianum épületében Bernard Kœst Kolóniák 66 és Czigány Ákos Egek című sorozatából válogatott fotókból. Bernard Kœst számára a tér emlékekkel, érzésekkel, gondolatokkal kitölthető, médium, amelyen keresztül ezek a szubjektív élmények megvalósulhatnak, egymásra rakódhatnak. A teret arra használja, hogy megtöltse jelentéssel. Czigány Ákos számra a tér a végtelenséget, és ezen keresztül a téren való túlmutatás lehetőségét jelenti. Számára a tér az univerzum felé vezető spirituális út kiindulópontja. A két megközelítés különbsége lehetőséget ad arra, hogy felmérhessük és realizálhassuk a térrel kapcsolatos rejtett érzéseink jellegét. A kiállítást 2013. november 29-én 18.00 órakor megnyitja Isabelle FARÇAT, kulturális attasé, a Francia Intézet igazgatóhelyettese / Vernissage de l’Exposition Espace & Espaces par Isabelle FARÇAT, attachée culturelle, directrice-adjointe de l’Institut Français. A kiállítás 2013. november 30-tól 2014. január 10-ig látogatható.

Szervezők / Organisateurs Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet & Romanisztikai Intézet Institut d’Études linguistiques et littéraires & Institut d’Études romanes A tudományos ülésszak szervezői ÁDÁM Anikó (PPKE BTK Romanisztikai Intézet) RADVÁNSZKY Anikó (PPKE BTK Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet)

A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

Térérzékelések – Térértelmezések Espaces sensibles – Espaces lisibles Francia nyelvű előadások en français Anikó Ádám (PPKE BTK) La sphère romantique – la cathédrale Le grand piège de la philosophie romantique qu’il conçoit l’univers physique et métaphysique comme une sphère esthétiquement harmonieux où tout est en relation organique avec tout. Mais la sphère se ferme sur l’individu qui y flâne et il n’a plus d’issus. De l’extérieur, l’image est passionnante, mais à l’intérieur ces analogies sont angoissantes et déstabilisantes. L’homme y devient rien, la nature devient tout. La communication s’efforcera de mettre en lumière cette caractéristique de la vision spatiale du romantisme (en l’occurrence français et hongrois) tout en se référant entre autres sur les écrits de Chateaubriand pour prouver que cette vision perfectionniste de la nature représentée par la forme de la sphère, transforme dans les textes du 19e siècle la cathédrale gothique elle-même en sphère. Dans cette poétique romantique de l’espace fondée en France par Chateaubriand, le plaisir de la vue et celui de la description sont étroitement liés et engendrent un langage et une manière particuliers de mettre en scène un espace. Veronika Darida (ELTE BTK) Hétérotopies du théâtre Dans notre intervention nous voudrions esquisser une tendance dominante ou plutôt un tournant dans la pratique du théâtre contemporain. Les hétéro-topies – selon la théorie de Michel Foucault – sont les espaces différents, les « contre-espaces » ou les espaces absolument autres. Cependant nous pouvons les définir comme « utopies situées », qui signalent les lieux réels hors de tous les lieux. Entre les hétérotopies emblématiques il y a les jardins, les cimetières, les asiles, les maisons clos, les prisons, les bibliothèques, les navires, etc. En outre, ce qui est primordial à notre propos, le théâtre. Car, citant Foucault : « le théâtre fait succéder sur le rectangle de la scène toute une scène de lieux étrangers » (Des espaces autres). Dans notre approche, nous tenterons de montrer comment les mise en scènes nouvelles font apparaître sur les plateaux les hétérotopies (maisons des aliénés, hôpitaux, colonies, etc.) ou comment le théâtre se joue sur les espaces autres (dans les cimetières, prisons, etc.). En évoquant les représentations théâtrales récentes, françaises et hongroises, nous affirmerons que présenter une


hétérotopie dans une hétérotopie crée un effet vertigineux (mise en abyme), étrange, inquiétante et fascinante chez le spectateurs. Timea Gyimesi (Université de Szeged, Hongrie) Des Espaces-fantômes de Marie Darrieussecq Dans ma communication je me propose d’étudier les divers types d’espace que les fantômes s’inventent d’un livre à l’autre dans les écrits de Marie Darrieussecq. En effet, les fantômes, en tant que (signes d’une mise à mal de toute) représentation visuelle, sensuelle et/ou cérébrale, peuplent l’univers (auto)fictionnel de Darrieussecq, y rôdent pour expérimenter à partir de leurs foyers impossibles à repérer et à circonscrire les confins des sens et des sensations. C’est dans le cadre du discours théorique qu’offre la géophilosophie de Gilles Deleuze et de Félix Guattari que nous espérons pouvoir déplier ces drôles d’espaces haptiques (pays, cerveau, vagues, etc.) ainsi que ses devenirs (fou, bébé, morts, truie). Nikoletta Házas (ELTE BTK) Présence intime dans des espaces publiques (Portrait et regard dans l’art de la rue) Dans ma communication j’étudierai la relation de l’art de la rue (street art) - pratique controversée de l’art contemporaine - au regard et au portrait. Pour cette tache générale, je choisi une étude de cas, il s’agit de l’oeuvre d’un jeune artiste ou « activiste de la rue » (comme dit-il de lui-même), nommé JR. Parmi d’autre, je toucherai des questions du privé et du public, de l’intersubjectivité, de l’interactivité, de l’art relationnel, questions qui sont au coeur des préoccupations de l’art du 21ème siècle, et auquelles, selon mon hypothėse, il a donné une réponse originale en dévéloppant une poétique visuelle propre à lui. Zsófia Ila-Horváth (PPKE BTK) Écriture et vide: Une lecture de l’Ecrire de Marguerite Duras et de l’Espèces d’espaces de Georges Perec Œuvres à la frontière de l’essai et de la fiction, Espèces d’espaces de Georges Perec et Écrire de Marguerite Duras contiennent des réflexions sur le processus scriptural. Dans Écrire, Duras dévoile les lieux de l’écrit: elle parle de sa maison à Neuphle-le-Château, lieu réel et tangible de l’écriture mais aussi de l’ « immensité vide », dans laquelle elle se trouve en écrivant… Espèces d’espaces de Georges Perec, qui s’offre à accompagner le lecteur dans sa découverte de l’espace, peut être envisagé comme une tentative de l’auteur de circonscrire (et de manifester) le vide, celui de la page blanche, constituant le centre du système spatial perecquien. En retraçant le cheminement de ces deux auteurs, nous nous interrogeons sur les aspects spatiaux du processus d’écriture. Dans un premier temps, on s’intéressera aux imaginaires durassiens liés à la dichotomie du dedans et du dehors, représentant les états psychiques de l’écrivaine au travail. Et dans un deuxième temps, à propos de l’ouvrage de Perec, on verra comment le vide de la « tabula rasa » se voit saisi par l’inscription du texte et se mue ainsi en espace de la plénitude.


Stéhpane Kalla (PPKE BTK) L’Esthétique du parallélisme dans le cinéma de Michael Mann Notre intervention se propose de montrer comment Michael Mann, un cinéaste américain contemporain, parvient à décliner au travers d’un formalisme esthétique original et d’une phénoménologie des corps urbanisés le caractère inéluctablement solipsiste de notre rapport au monde. L’usage du parallélisme des lignes, apparaît ainsi à l’écran comme un véritable projet symbolique qu’il s’agira pour nous d’expliquer lors de ce séminaire Kornélia Kiss (PPKE BTK) Changements d’espace : réduction et dilatation dans l’œuvre tristanienne Dans ce qui suit, j’aspire à démontrer les différents effets psychologiques à l’aide desquels la Nature et l’espace peuvent influencer le caractère et le comportement humain. Je m’occuperai des espaces réduits et des espaces élargis du mythe tristanien, influençant et, parallèlement, guidant la conduite des protagonistes, surtout celle de Tristan, qui, tout au long de sa courte vie, se trouve, sans cesse, en relation bien étroite, trop étroite même, avec la Nature, élément particulièrement décisif de son destin physique et moral. Selon la pensée bachelardienne, « L’homme et le monde sont dans une communauté de dangers. Ils sont dangereux l’un pour l’autre. ». Même si la « cohabitation » des éléments de la Nature et de l’être humain n’est pas toujours et sans exception négative sur la terre, elle est, pourtant, en changement continuel. Mon but est de montrer les côtés négatifs aussi bien que guider au sein de cette corrélation ambiguë. Que la quête imaginaire commence.positifs de cette relation. Heureusement, le mythe tristanien se montre particulièrement apte à nous Magor Plugor (PPKE BTK) Le roman du tournant spatial En examinant la possibilité des nouveaux commencements dans son étude intitulée La Fin de la philosophie et la tâche de la pensée, Heidegger mentionne la science de la cybernétique comme epistêmê, connaissance où de nouvelles constatations essentielles naissent. En quoi consiste cette cybernétique ? A quoi se réfère cet honneur concernant la cybernétique ? C’est Parménide qui résume l’ancienne connaissance le plus originalement dans son 3e fragment en disant que « le pensé et l’être sont une même chose » Cette approche rend la primauté de la pensée et de l’esprit dans la connaissance principe général dans une structure où on doit supposer que dans la connaissance précédente, une limitation spatiale a joué un rôle décisif. La meilleure possibilité du penseur était de se promener le long de l’agora ou de se reposer sous un arbre. La notion de la cybernétique de Heidegger mentionne également que le penseur peut s’orienter non seulement dans le monde sensitif lié à son approche mais s’ouvrent devant lui les notions et les dimensions de la description. La chronologie garde encore ses secrets comme un coffret, une structure fermée mais l’expérience de l’espace a de l’effet direct sur l’homme à l’aide des moyens de transports modernes et des appareils agrandisseurs. La pensée et les acquis instrumentaux percent les anciennes frontières en se poussant. Le monde sensitif change devant nous et en même temps, les premières idées de la spatialité


moderne restent en vigueur: Ce qui est en bas, est comme ce qui est en haut; et ce qui est en haut est comme ce qui est en bas – Tabula Smaragdina. Cette nouvelle reconnaissance, la technique et la globalisation, la cybernétique montre d’une commune force en direction d’un tournant spatial où on reconnaît que l’existence est fonction de la réflexion spatiale, la spatialité et l’expérience de l’espace déterminent l’histoire, la culture, les modèles émotionnels et esthétiques. Le grand roman de Victor Hugo, La Notre Dame de Paris est l’un des documents importants de cette reconnaissance : l’accent mis sur l’espace est de plus en plus important pour la réflexion. Dans mon exposé, je souhaite présenter la philosophie spatiale de Victor Hugo comme il la fait connaître par l’intermédiaire des valeurs gothiques, en opposant le livre gothique, la cathédrale et l’impression, le livre, l’espace de Parménide. Hugo perçoit précisément que l’espace intérieur bibliophile a ses limites, que l’usage de l’écriture est en contraste avec l’expérience vive et réelle et les efforts de la familiarité spatiale, et il n’est pas nécessairement privilégié. De nos jours, Hugo se surprendrait probablement avec quelle résolution et avec quelle force les formes spatiales réclament leur supériorité originales des livres. Péter Pór (CNRS, France) Espace poétique des mégalopoles-nécropoles Par son poème Le Cygne, Baudelaire a inauguré une version foncièrement moderne dans la tradition de la création lyrique des espaces: c’est dans l’espace brutalement objectal et hostile de la métropole que l’existence poétique cherche à reconnaître sa nouvelle destination qu’elle veut toujours mythique. Dans ma contribution, j’essayerai de présenter d’une façon succinte ce poème fondateur, ainsi que trois poèmes emblématiques créés à sa suite, Le Musicien de Saint Merry d’Apollinaire; The Waste Land de T.S. Eliot et La dixième élegie de Rilke,faisant toujours ressortir les traits communs, topiques tant qu’idéologiques, dans leur composition; Je résume mes analyses en relevant la contradiction inhérente à cette nouvelle tradition: l’existence poétique s’affirme par la création d’un espace toujours formidablement multiple et formidablement mouvementé; pourtant ce même espace s’avère être aussi toujours plus douleureux jusqu’à en devenir mortel et mortifère, et en dernière instance, il s’avère être l’espace du vide. Marianne Sághy (CEU, Medieval Studies Department) La notion du ‘lieu saint’ dans les premiers textes hagiographiques Le ‘lieu saint’ n’est pas un composant évident du christianisme, comme Mircea Eliade l’avait pensé. Non seulement les chrétiens n’ont pas eu de ‘lieux saints’ pendant trois cents ans, mais ils en ont considéré la notion effroyablement païenne. Dieu remplit l’univers, il est partout présent, il n’y a pas de lieu géographique où il serait plus présent qu’ailleurs. Comment donc un lieu géographique pouvait devenir ‘saint’ pour les chrétiens? Cette conférence poursuit la genèse de la notion chrétienne du ‘lieu saint’ et présente les interprétations diamétralement opposées, littérales et allégoriques, de ce concept nouveau dans les premières vies de saints, la Vie d’Antoine de Saint Athanase d’Alexandrie et la Vie de Saint Hilaire de Saint Jérôme pour démontrer que la position respective de leurs auteurs relative à la notion du lieu saint a été influencé non seulement par leur théologie, mais aussi par leur vie.


Catriona Seth (Université de Lorraine, France) Perceptions spatiales dans Corinne de Germaine de Staël (1807) Si la valeur du sous-titre de Corinne ou l’Italie de Germaine de Staël a retenu l’attention de nombre de critiques, nous voudrions examiner à nouveaux frais un autre aspect peu étudié : les (des)équilibres spatiaux de ce roman situé entre la péninsule italienne et la Grande-Bretagne, avec une grande parenthèse française (l’ « Histoire de lord Nelvil »), à la fois à l’échelle de l’Europe et dans les allers-retours entre intérieurs et extérieurs, ville et campagne, édifices historiques et spectacle de la nature. François Soulages (Université Paris 8, RETINA International, France) Sensibles & lisibles contemporains Comment le sensible contemporain renouvelle-t-il notre rapport au monde? en est-il de même pour le lisible ? Non pas qu’ils le métamorphosent totalement ! Notre corps reste notre corps avec ses grandeurs et ses misères, ses fulgurances et ses pesanteurs, ses exaltations et ses terreurs ! Mais ils le modifient – un peu, beaucoup, à la folie… Dans notre interrogation sur le contemporain, nous devons faire étape dans le sensible et le lisible et interroger ces derniers à l’aune du contemporain et vice versa. Car le contemporain se comprendra mieux quand on se saisira de la question du sensible et qu’on l’interrogera à partir: • des pratiques artistiques contemporaines – les œuvres et les artistes ont beaucoup à nous apprendre sur le sensible contemporain, car ils l’interrogent avec fièvre et lucidité, • des théories philosophiques contemporaines – la philosophie sera toujours notre maîtresse dans la pensée, en tout cas notre sage-femme permettant de nous faire accoucher d’une pensée nouvelle, sensible et raisonnée, • des pratiques médicales contemporaines – du traitement de la maladie à la chirurgie esthétique, de l’appareillage de notre corps à son dopage médical, comme si le temps ne devait pas nous parquer, comme si nous ne devions pas mourir irrémédiablement, • des pratiques sociales contemporaines – de l’urbanisme, à la lutte politique ou commerciale, de la vitesse à la lenteur, de l’exploration des espaces et des objets. Ágnes Tóth (PPKE BTK) La poétique de l’espace chez Maurice Carême – Bruges : poésie et photographie Bruges, ce recueil de Maurice Carême fut réalisé en collaboration avec le photographe italien Fulvio Roiter ; il contient 60 poèmes de Maurice Carême et 65 photos de Fulvio Roiter. Edité en 1963, il donna lieu à trois éditions. Compte tenu que ce recueil se veut un discours en images sur la ville de Bruges, il donne un reflet visible et lisible de la ville et, dès lors, il peut être „vu” et „lu” en un même temps. Dans cette analyse, mon intention est de montrer l’iconicité de l’écriture, l’image photographique dans la poésie, la relation du texte à l’image, les liens sémantiques qui sont tissés entre eux, l’effet du texte sur la photo ainsi que les rythmes dans la relation texte-image. Regarder et lire un recueil image-texte demande d’ac-


commoder notre regard de l’image à l’écriture et de l’écriture à l’image, du plan d’ensemble au plan rapproché ainsi que de l’inverse, d’intégrer en un tout l’intériorité et la distance. Joaquim Viana (Université de Bahía, Brésil) Au-delà du sensible: espaces et dépositions Les tensions et dépositions contemporaines (économiques, politiques et sociaux) nous invitent à réfléchir sur une redéfinition de la notion d’espace. Ce nouvel espace tend, invariablement, à échapper de la structuration d’un « espace absolu » cartésien. Il ouvre la possibilité de multiples mouvements et changements pour la conformation d’un sensible commun qui peut, par la force de ses rapports à l’extérieur et ses stages d’agitation, supprimer un système doxique (moral, culturel, religieux, etc.) proposée par le dimensionnel de l’État. D’autre part, le sensible commun contemporain devient également vulnérable à l’homogénéisation d’une consommation immédiate de l’espace, et se rend à fabrication d’un espace virtuel familier, d’un espace conçu à partir d’un « thème ou motif central ».

Magyar nyelvű előadások en hongrois Bányai Éva (Bukaresti Egyetem) Térképzetek geokulturális kontextusban Előadásomban a legújabb magyar irodalom geokulturális kontextusban megmutatkozó térképzeteket és átmenet-narratívákat tematizáló prózaszövegeit vizsgálom. Értelmezésemben a geokulturális aspektusokra, a prózaművekben megképződött másság / idegenség különböző megnyilvánulásaira, a határidentitások létrejöttére fókuszálok a következő művekben: Tompa Andrea: A hóhér háza (Kalligram, Pozsony, 2010), Papp Sándor Zsigmond: Semmi kis életek (Libri Kiadó, Budapest, 2011) és Láng Zsolt: Bestiárium Transylvaniae IV. A föld állatai (Kalligram, Pozsony, 2011). Arra igyekszem rámutatni, hogy miképpen képződik meg a referencialitás és az elvonatkoztatás kettőssége az átmenettörténetekben, hogyan befolyásolják az emlékezet poétikáját a regényben megjelenő geokulturális aspektusok, hogyan jelenik meg a rituális koherenciáról a textuális koherenciára való átmenet, milyen nyelvi-poétikai megformáltságot eredményez az újbóli létrehozás, teremtés, hogyan alakul a múlthoz való viszony, és milyen másság / idegenség tapasztalat, térképzet és határidentitás jelenik meg és formálódik a különböző kultúrák határán, a kultúraköziségben, a köztes térben megformálódott prózaszövegekben. Faragó Kornélia (Újvidéki Egyetem) Horizontmozgások a térszempontú értelmezésben (A geokulturáis narratológiák részleges érvényvesztéséről) A geokulturális identitás az egyre inkább felszámolódó térjelentésekben szemléli önmagát. Felmerül a kérdés, milyen távlati lehetőségei vannak a térségi elbeszélésnek, amikor a ráisme-


résre építő poétikák mind kevesebb befogadóra számíthatnak, illetve, amikor a geokultúrák feloldódnak az egységesülési folyamatokban. A letűnő összefüggésrendeknek, az alapvető jellemzőknek a gyűjtött létbe való áthelyeződése nyomán, a geokulturális meghatározottságok tapasztalati jelentőségének a szűkülésével módosul a térségi elbeszéléskultúra is. A lokalitástermelő jelentésadást kiszorító nem-hely-diskurzusok már nem a geokulturális azonosságok stukturálását szolgálják és így jelentős horizontváltást idézhetnek elő a térszempontú értelmezésekben. Földes Györgyi (MTA ITI) Az idegen test utazása (Spiró György: A Fogság) Spiró György A Fogság című regénye egyszerre tekinthető történelmi regénynek, utazási regénynek, kalandregénynek és Bildungsromannak. Hőse, Uri, mint értelmiségi, mint római zsidó, mint (enyhén) fogyatékos testtel bíró személy az idegen, a másik tökéletes példája. Általa sem értett okok miatt történő folytonos – szinte egy egész életen át tartó - utaztatása (mely mozgásnak nagyobb állomásai Róma, Jeruzsálem, Alexandria, Róma, Puetoli, majd ismét Róma) egyrészt megfeleltethető a Deleuze-Guattari által elképzelt, és az idegenséget ugyancsak jelölni képes nomád lét sajátosságaival. És bár Spiró tudatosan hagyományos eszközökkel működtetett regénye prózapoétikai jellemzőit tekintve nem teljesen megfeleltethető a francia filozófus szerzőpárosnak ezen textusokra vonatkozó elképzeléseivel, látni fogjuk, hogy létezhet olyan interpretáció, amely termékenyen alkalmazható ebben az esetben is. (Ezen a ponton vonjuk majd be elemzésünkbe Bahtyin kronotoposz-tipológiájából az életrajzi regényre vonatkozó meglátásokat, illetve Daniel Punday korporális narratológiájának a Test és kinetikus tér című fejezetében található állításokat a narratíva mozgáson alapuló jellegére vonatkozóan, ami specifikus, hangsúlyos módon nyilvánul meg éppen az utazási regényben.) Gunda-Szabó Dóra (PPKE BTK) Pályákon – A pályák, futópályák térmotívumának lehetséges poétikai jelentésrétegei Ottlik Géza műveiben Mivel Ottlik Géza kapcsán ismert tény az alapvetően biográfiai érdekességként számon tartott atlétika múlt; a sport, a futás szeretete, ezért a pályák, kiemelten a futópályák térmotívumának lehetséges poétikai jelentésrétegeinek feltérképezése eddig kevésbé került a szerző munkáival foglalkozó szakirodalom figyelmébe. Pedig az említett térkategória változatosan artikulált megjelenése átszövi az életművet: az Iskola a határon, a Próza kötet és Buda regény szövegeinek is visszatérő színhelye, ráadásul az életmű végén megjelent három rövidebb szöveget tartalmazó kötet egyik írása nemcsak tematikusan illeszkedik az előbbiekhez, hanem a Pályákon címet viselő elbeszélés a futópályák evidens sportközegét az írói pályával azonosítja: a versenyfutás mint írás, az író mint versenyző jelenik meg. A sportpályák geometriailag jellemezhető térsajátosságai, illetve a sportmotivika kultúrantropológiai jellemzőiből kiinduló vizsgálat ezért az Ottlik-szövegeknek nemcsak mint tematikus elemét kívánja bemutatni a pályákat, hanem alapvetően a szövegek megalkotottságával kívánja kapcsolatba hozni: a materiálisan felfogott írás(tér) lehetőségében az irodalmi élet versenypályájának jellemzőit keresi, megkockáztatva, hogy a kiemelt térmotívum egy esetleges ars poétikai jelentésréteggel is bírhat.


Jeney Éva (MTA ITI) Irodalmi és történelmi szigetek – Kuncz Aladár: A fekete kolostor Az első világháború kitörésekor A fekete kolostor szerzője, a szerkesztő, kritikus és műfordító, mégis egykönyves íróként ismert Kuncz Aladár immár sokadik franciaországi tartózkodásakor éppen egy Bretagne-i faluban mulatta idejét. Így vált több hasonló sorsú társával együtt (Németh Andor, Bárczi Géza, Lakatos Imre, Rab Gusztáv) az ellenséges hadviselő állampolgáraként nemkívánatos civil internálttá, hadifogollyá előbb Noirmoutier kastélyában, majd Ile d’Yeu szigetén. Emlékezethelyként tarthatjuk tehát számon a franciaországi Noirmoutier kastélyát és Ile d’Yeu-t. Annak próbálok utánajárni, mennyire dokumentum a regény, mennyire olvasható történelemnek. Márton Kinga (PPKE BTK) „Idegenek vagyunk sajátunkban” – Tér Kemény Zsigmond A rajongók című művében A 19. századi történelmi regények műfaji szempontú megközelítései érthető módon az idő bűvöletében születtek, hiszen mi más lehet a történelmi múlt esztétikai reprezentációinak központi problémája, ha nem az idő. A dolgozat íróját azonban inkább a Kemény-regények poétikai gazdagsága izgatja; figuratív vizsgálódásai során így kerül a keményi térerő hatalmába, s főként A rajongók terének, tereinek bűvkörébe. A dolgozat az említett regény szüzsés terét jelöli ki elsőként: Gyulafehérvár, Balázsfalva és Rápolt és az ezeket összekötő utak és folyók geográfiai térképét rajzolja meg, s kimutatja ezek szüzsés funkcióját a szereplők mozgáspályáján. Majd szemügyre veszi az enteriőröket (pl. palotabelső, börtön, toronyszoba, kandalló előtti tér), s megállapítja, hogy a kinti és benti terek, illetve ellenséges és bensőséges terek bachelard-i megkülönböztetése nem érvényes A rajongók világában, hiszen e helyek változtatják arcukat a különböző élethelyzetekben a szereplők egyéni története során. Miklósvölgyi Zsolt József (PPKE BTK) Az atmoszféra mint irodalmi tárgy. Az affektív tér problémája Nádas Péter Párhuzamos történetek című regényének tükrében Az előadás során az atmoszférát, mint a tér irodalmi megjelenítésének kitüntetett problémáját, Nádas Péter Párhuzamos történetek című regényének egyik, építészeti és képzőművészeti leírások találkozását tematizáló fejezetén keresztül kívánom bemutatni. Az elemzés központi kérdése, hogy miként léphet ki az atmoszféra, mint a térre vonatkozó, ám a nyelvi reflexiókat megelőző egészleges fenomén, a narratív háttérszerepből maga is az elbeszélés kitüntetett szereplőjévé, vagy még inkább: hogyan válhat a terekhez fűződő érzéki-érzelmi érintettség irodalmi ábrázolás tárgyává. Az elemzés során mindezek megválaszolásához Gernot Böhme és Peter Zumthor atmoszféráról alkotott filozófiai, esztétikai és építészeti megfontolásait fogom felhasználni.


Németh Tamás (PPKE BTK) Szakralitás és irónia – Kertész Imre: A nyomkereső Kertész Imre korai kisregényét, A nyomkeresőt a recepció általában nem a szerző kiemelkedő teljesítményei között tartja számon. Ezzel együtt is szembetűnő azonban a tudományos igényű értelmezések csaknem teljes hiánya, hiszen a tematikus-motivikus és eszmei értelemben egyaránt közismerten egységes életmű megértéséhez nélkülözhetetlen a periferikusnak tartott szövegek behatóbb vizsgálata, a Kertész-oeuvre folyamatos kölcsönhatásban álló szövegegyüttesként való olvasása is. Előadásomban a kisregény önálló értelmezésére és kontextualizálására a benne megjelenő térmetaforák elemzésével teszek kísérletet. Figyelmem középpontjában a tábor terének materiális transzformációja és ezzel párhuzamos szemiotikai deformációja áll, vizsgálódásomat az elbeszélő és értekező szövegekben kibontakozó kertészi gondolatrendszer mentén szeretném folytatni. A koncentrációs tábort szakrális térként kezelem, így elengedhetetlen, hogy az irodalmi megközelítés szűkebb kereteit átlépve egyéb területek, elsősorban a vallástudomány és a művészettörténet irányába is kitekintést tegyek. Papp Ágnes (KRE) A kisváros poétikája A térpoétika egyik kitüntetett területe, a városkutatás diskurzusa a 19. századi nyugateurópai nagyváros elméleteként született meg. Emellett, ezt kiegészítve azonban kialakul a kisváros, a kisvárosiasság egy sajátos reprezentációja is, mindenekelőtt Flaubert és Csehov műveiben, aminek magyar változatai jellemző módon a magyar főváros nagyvárosivá fejlődésével párhuzamosan alakulnak ki Krúdy, Kaffka Margit, Móricz, Kosztolányi műveiben. Ennek a sajátos kronotoposztnak, és ezzel összefüggő emberképnek a leírására tesz kísérletet az előadás. Radvánszky Anikó (PPKE BTK) A dekonstrukció eredetei és terei (Jacques Derrida életműve és a „térbeli fordulat”) A tér milyen koncepciójában helyezhető el a dekonstrukció elmélete és gyakorlata? Előadásunkban Jacques Derrida életművének korai, a fenomenológiával számot vető darabjainak áttekintésével, majd a Khóra (1987) című esszéjének elemzésével arra kívánunk rávilágítani, hogy tér(idő) milyen elképzelése játszik szerepet a dekonstrukció elméletalkotásában. Majd néhány irodalmi és képzőművészeti alkotás derridai olvasatának segítségével azt vizsgáljuk, hogyan jelenik meg e térfelfogás a dekonstrukció textuális gyakorlatában. Roginer Oszkár (Újvidéki egyetem) A jugoszláviai magyar kulturális tér és a geokulturális identitás viszonya a hatvanas és hetvenes években (1962–1983.) A konferencián közel húsz év szépirodalmi termésének átböngészésének eredményeit, és az abban fellelhető valós, fizikailag is létező tereknek a kollektív szubjektumba való narratív beágyazódását tárgyalnám. Az Ifjúság c. jugoszláviai magyar hetilap, 1961. december 21-én


indítja útjára azt a Symposion c. irodalmi rovatot, amelynek néhány évre rákövetkező önállósodásával létrejön az Új Symposion. Az ezzel szinte párhuzamosan, a Magyar Szó hétvégi számaiban szintén 1961. december 3-án elindított Kilátó c. irodalmi melléklet jelölik a tanulmányozott időszak elejét. A végpontnak kiszemelt 1983. év a Sziveri János-féle szerkesztőség munkájának ellehetetlenítése, ilyen értelemben a rákövetkező időszak teljesen másmódon kezelendő, hiszen 1983 után a politikai, közösségi, társadalmi, ideológiai körülmények egyaránt megváltoztak; más jellegű szövegek íród(hat)tak, mialatt a térbeli imagináció határai is módosultak. Szalágyi Csilla (PPKE BTK) Az üres tér megkerülhetetlensége – Téralakzatok Pilinszky János és Takács Zsuzsa költészetében Takács Zsuzsa Vizitáció és Pilinszky János Apokrif című költeményeinek terei nem boldog tájak, ahol a lélek otthonosan érzi magát. Ám jelenvaló létük épp annyira bizonyos mindkét költészet tanúsága szerint, mint a sivatag képzeteinek mitikus - irodalmi közege, melyből a megérkezés vágya vezet ki. A tér körkörössége és kiúttalansága, a történelmi és tapasztalati világ térfoszlányaival rendelkező látomásos képek az elvesztés, a gyász, a metafizikai hiány kifejeződéseire irányítják a figyelmet. Nem véletlen, hogy a két költészet épp ezeken a pontokon találkozik. A kitapintható hatásmezők a hiány alakzatai és a tér feltöltődésének ívén feszülnek. Pilinszky János: Harmadnapon, valamint Takács Zsuzsa: Tiltott nyelv c. kötetén keresztül kísérlem meg ennek szemléltetését. Thimár Attila (PPKE BTK) „S képzetem hegyvölgyedet nem járja” – Vizuális elemek és térképzés Petőfi verseiben és francia kollégáinál Az előadás középpontjában Petőfi egyik legismertebb verse, Az alföld áll. E vers nemcsak az ő költői pályáján volt meghatározó, de hatásában nagyon jelentősnek mondható a 19. századi, sőt a 20. századi irodalmunkban is. Prototípusává vált mind a tájleíró versek módszertani készletének, mind annak, hogy a hazaszeretetet összetett, némileg metaforikus transzformációval, a romantikában kedvelt módon, a táj, az az a tér ábrázolásával fogalmazzuk meg. A kiinduló kérdés, hogy vajon Petőfi esetében honnan vezethető le a tér megjelenítésének ezen módozata? Mennyiben tekinthető ez poétikai hagyománynak, illetve az, amit újításnak tarthatunk, milyen módon került az ő poétikai eszköztárba? Az előadás másik szála Petőfi francia mintáit, kapcsolódási pontjait vizsgálja. Itt a szakirodalom legtöbbször és legrégebb óta Béranger nevét említi, de éppen a tájábrázolás kapcsán sokszor Lamartine is színre lép. A vers vizuális elemeinek alaposabb vizsgálata viszont éppen nem a Lamartine-hez is köthető romantikus, a lélek benyomásait metaforikusan a leírásba szövő poétikai megoldást mutatja, hanem olyan „realisztikusabb” tendenciát, mint amilyent például Alfred de Musset egyikmásik versében olvasunk. A vizsgálat a romantikus poétikán belül egy olyan változássorra hívja fel a figyelmet, amelyik inkább a vizualitás-történetben lejátszódó folyamatokhoz kötődik (azaz megtanultak másképpen látni, s ezzel együtt másképpen ábrázolni a kor emberei), mintsem a nyelvi megformálás poétikai alakulástörténetéhez


Tillmann József (MOME, Elméleti Intézet) A tengeren túl Anselm Kiefer monumentális (380 x 560) képe, a Nur mit Wind mit Zeit und mit Klang című festménye tengerpartot ábrázol, horizonttal, felhőkkel; a kép égboltja előtt egy könyv függ. Kultúránkban a tengerértelmezés szemléleti kereteit könyvek jelölték ki: a Biblia és Homérosz könyvei. Előbbiek esetében az időkeretek is meghatározottak a Teremtés könyvétől, a vizek elválasztásától (Ter 1, 6) a Jelenések könyvéig terjed, ahol tenger nincs többé (Jel 21,1). A tengerhez a végtelen, az ismeretlen, és az idegen képzete kötődik. Az európai kultúra egyedülálló expanziójában a megismerésükre irányuló törekvések meghatározóak. Ezért is figyelemre méltóak tengerhez kötődő vallási és művészi toposzok, csak úgy mint az ábrázolás kérdései, a keresztény, a romantikus és a kortárs felfogás alakulása, csakúgy, mint a kérdés: mi van a tengeren túl? Vizsgálódásaim során elsősorban Jules Michelet (Le Mer), Carl Schmitt (Land und Meer) és W. H. Auden (The Enchafèd Flood) munkáit tartottam szem előtt. Tóta Péter Benedek (PPKE BTK) Pilinszky János Ashfordban Simone Weilnél József Attilával Prezentációmban azt vizsgálom, hogy egy dél-angliai kisváros temetőjének egyetlen sírhelyénél tett látogatás miként tágíthatja és pontosíthatja tisztánlátásunkat az egyetemes szellemi élet és a hazai irodalomtörténet terében. 1969 nyarán a londoni nemzetközi költőfesztiválról Pilinszky János, akit 1944-ben besoroztak katonának, elzarándokolt a kenti Ashfordba, Simone Weil sírjához, aki 1943-ban belehalt abba, hogy a francia ellenállás tagjai nyomorúságában osztozva katonás fegyelmet vett magára. A temetőkerti fű és az Angliában egyébként megszokott eső cseppje Pilinszky képzettársításával előhívja József Attila költészetét. Pilinszky eltűnődik, hogy a piknikező temetőlátogatásnak mi lehet az értéke Weil számára, majd latolgatja, hogy neki magának mit jelentett a kirándulással együtt járó fáradozás. Pilinszky tűnődése és latolgatása valószínűsíthető eredményének megközelítő értékét talán a József Attila ihlette versei alapján ismerhetjük meg. A földrajzi elmozdulás hangsúlyos nyomait követve végső soron idegen földön hazatalálunk. Velkey György (PPKE BTK) Idegenségtapasztalat mint térélmény. Krasznahorkai László Ázsia-szövegeiről „Nell (sic!) mezzo del cammin di nostra vita / mi ritrovai per una selva oscura / ché la diritta vita era smarrita” – olvassuk Az urgai fogoly című regény dantei mottóját. Krasznahorkai első távol-keleti utazásáról szóló regényét még két utazás és két regény követte. Előadásomban azt vizsgálnám, hogy a Krasznahorkai-prózára a Sátántangótól a legutóbbi kötetekig jellemző térbe írottság miként jelenik meg az idegennel való találkozás tapasztalata köré szerveződő regényben illetve hogy – megfordítva – melyek az idegenség tapasztalatának térbeli vonatkozásai. Vizsgálatom lényegi kérdése, hogy mennyiben lehet a nyelv alkalmas arra, hogy rögzítse az említett tapasztalatot. Az Inferno is miután számot ad idegenség- („selva oscura […] selvaggia e aspra e forte”) és tértapasztalatáról („via smarrita”), rögtön a második tercinában utal e tapasztalat nyelvi közvetítésére tett kísérlet szörnyű nehézségeire („dir qual era e cos


adura”). Az idegenséggel való találkozáskor viszont – úgy tűnik – nem tudunk nem a nyelvhez folyamodni. A saját nyelv ugyanis alkalmas arra, hogy transzcendálja a saját kultúrát. Előadásom tárgya tehát az idegenségről számot adó figurális nyelv. Visy Beatrix (OSZK) A fénykép tere – ekphraszisz és határátlépés A fényképek, az irodalmi alkotásokhoz hasonlóan, technológiai és ontológiai értelemben is tér- időkategóriákkal rendelkező alkotások, s e kronotoposz keretei közé helyezett alakok, dolgok befogadása, értelmezhetősége nem függetleníthető e tényezők figyelembevételétől. Előadásom azonban nem áll meg ennek az alapvetésnek fejtegetésénél, hanem a regényekbe, elbeszélésekbe helyezett fotók prózapoétikai működését vizsgálja, jelen esetben azt, hogy az egyes irodalmi alkotásokban milyen térre vonatkozó viszonyrendszerek, összefüggések mutatkozhatnak meg a fényképek jelenléte, leírása hatására. A fényképek több szinten hatolnak be a műalkotásokba, jelenlétük egyfelől az elbeszélés teréből hasít ki darabokat, foglal teret, s ez sokszor a tér- és időviszonyok kitágítását, átstrukturálását eredményezi, s ehhez kapcsolódva (másfelől) a fényképek verbális közvetítése a szöveg terét, a narráció szintjeit is átformálják. Azt a kérdést próbálom körüljárni, miként módosítják a fotóekphrasziszok a szöveg szerkezetét, hogyan „kényszerítik” a narrációt belső keretek megrajzolására, digresszióra és határátlépésekre, illetve mindez milyen műfaji, önemblematikus vagy egyéb, a jelentésképzésben szerepet játszó következményekkel jár. A fényképek szép számú jelenléte a 20. századi magyar prózában (Szabó Magda, Nádas Péter, Lengyel Péter, Závada Pál, Bartis Attila, Bán Zsófia stb.) indokolttá teszi, már csak a fotó létmódjának sokfélesége miatt is, hogy e kérdéseket más képzőművészeti ágaktól függetlenítve tárgyaljuk a fénykép esztétikájának, filozófiájának kérdéseit is érintve.


Térérzékelések Térértelmezések

Recommend Documents