szintézis
Tehetség-
befektetők
Ha nem talál inspiráló közösséget, elsorvadhat a tehetség, miközben óriási felszabadító erő jár együtt azzal is, ha megtanulunk örülni mások sikerének. A tehetséggondozással foglalkozó hálózatkutató, Csermely Péter és a legsikeresebb hazai startup, a Prezi.com egyik alapítója, SomlaiFischer Ádám beszélgetett a magyar talentumról. Szöveg: Izsák Norbert Fotók: Fotógyár/Hajdu András
Csermely Péter és Somlai-Fischer Ádám találkozása
H & GY
91
Ma talán az a legfontosabb, hogy nyitottak legyünk a világban meglévő sokféle tudásra. Cégünknél, a Prezi.comnál 30 ország kiváló koponyái inspirálják napról napra egymást.
K
Közhelyszerűen mondogatjuk, hogy tehetséges nép a magyar. Van valami, amiben tényleg különösen tehetségesek vagyunk?
Csermely Péter
hálózatkutató
1958-ban született Budapesten. Az ELTE TTK vegyész szakán 1982-ben végzett, 1990-ben kandidált, 1994-ben pedig megvédte akadémiai doktori értekezését. Előbb a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani Intézet adjunktusa, majd docense, 1999-től egyetemi tanár, 2013tól az MTA levelező tagja lett. Az 1980-as és az 1990-es években néhány évig a State University of New Yorkon és a Harvardon kutatott. Számos hazai sejtbiológiai és biokémiai grémium vezetőségi tagja, kutatási területe a stresszfehérjék működése, az öregedés és a hálózatok. 2006 óta a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke, jelenleg a European Council for High Ability (Európai Tehetségtanács) elnöke is. 2008 és 2010 között a Sólyom László által létrehozott Bölcsek Tanácsának tagja volt, az oktatási ügyeket fogta át. Munkáját számos díjjal ismerték el, egyebek között az EU Descartes-díjával, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével, Magyar Örökség- és Prima-díjjal, de megkapta a Mestertanár és az Év Ismeretterjesztő Tudósa elismerést is.
Magyarország nagyon sok történelmi kataklizmán ment át, ezek során rengeteg ember szinte mindenét elvesztette. Ezért aztán sok honfitársunk úgy gondolkodik, hogy csak az az övé igazán, ami benne, a szürkeállományában felhalmozódott – mivel a tudást és a mesteri szintre fejlesztett képességeket nem lehet elvenni tőlünk. Másrészt, úgy vélem, meglehetősen
Ha egy ország folyamatosan a csúcson van, akkor a sok jóban eltespedhetnek a polgárok. Ez a luxus az elmúlt száz évben nem adatott meg Magyarországnak. (Csermely Péter)
92
H & GY
Cs. P.: Ki kell ábrándítanom az embereket, a tehetség mindenütt ugyanúgy oszlik meg. Annyi azonban tényleg igaz, hogy
sokféle hatás érte ezt a kelet-közép-európai országot, sokféle elvárásnak kellett megfelelni. Ezek a hatások kedveznek a
kreativitásnak. Ha egy ország folyamatosan a csúcson van, akkor a sok jóban eltespedhetnek a polgárok. Ez a luxus az elmúlt száz évben nem adatott meg Magyarországnak.
Egy jól ismert amerikai vélekedés szerint, ha a magyar ember a forgóajtón mögötted megy be, akkor is előtted jön ki. Ez is egyfajta kreativitás, nem? S-F. Á.: Ezt annak idején Hollywoodban mondták a magyarokról, mert nagyon keményen dolgoztak a filmiparban. Jelenleg ez a fajta nyomulás inkább a kínaiakra igaz, nem a magyarokra. Egyetértek Péterrel, arányait tekintve minden országra, minden kultúrára ugyanannyi tehetséges ember jut. Nagy kérdés viszont, hogy a környezet mit hoz elő a tehetségekből! E tekintetben nem állunk olyan rosszul, sokkal kedvezőtlenebb környezetbe is születhettünk volna – persze sokkal jobb körülmények közé is vihetett volna a gólya. Szomorú, de igaz, hogy sok tehetséges magyar csak külföldön tudta kifutni magát.
A kiemelkedő hazai teljesítmények az időnkénti nehézségek ellenére, netán éppen azok hatására születnek meg? Cs. P.: Magyarországon elég magas az individualizmus szintje. Ezért jók vagyunk az egyéni versenyeken. Ugyanakkor az együttműködési készség meglepően alacsony. Az individualista tehetség nem tud együttműködni a társadalommal, mert nem olyan környezetben, kultúrában nőtt fel, ahol ezt megtanulhatta volna, ahol örömöt találhatott volna a kooperációban. Sajnos, a társadalom sem igazán akarja befogadni a tehetségeit. E két, egymást erősítő hatás miatt sokkal kisebb az innovációs potenciál Magyarországon annál, mint amekkora lehetne. S-F. Á.: Emlékszem, amikor Magyarországon tanultam az építész karon, ha valaki sikeres volt a hallgatók között, irigykedtünk rá, és azt mondogattuk, hogy tulajdonképpen nekünk is eszünkbe jutott ez vagy az elképzelés. Aztán kimentem Barcelonába dolgozni, ahol egy barátommal készítettünk egy térben mozgó websiteot. Teljesen megdöbbentő volt, hogy az egész iroda egy szívvel és lélekkel örült az alkotásunknak. A mai napig emlékszem arra a felszabadító érzésre, amikor megértettem, hogy nekik van igazuk: számukra is érték teremtődött. Azóta így élek, és örülök mások sikerének. Az irigység csupán egyéni személyiségdeficit, vagy van valami, ami rendszerszinten nem működik mifelénk?
Arányait tekintve minden országra ugyanannyi tehetséges ember jut. Nagy kérdés viszont, hogy a környezet mit hoz elő a tehetségekből! (Somlai-Fischer Ádám) S-F. Á.: Nyilván nem defektes mindenkinek a személyisége. Magyarországon egy fiatal, két évtizedes demokráciában élünk, és korábban csak nagyon kevesen tudtak a saját munkájukból sikeresek lenni, inkább a megfelelő kapcsolatok vagy a korrupció miatt jutott előbbre valaki. Hiszem, hogy egy hosszú folyamat után megváltozhat a gondolkodásmódunk, és el fogjuk hinni, hogy kemény munkával igenis lehet érvényesülni. Sok a probléma az Egyesült Államokban is, de ott tényleg minden gyerek azzal a mentalitással nő fel, hogy ha keményen dolgozik, akkor sikeres lesz. Cs. P.: Az USA-ban a közösségek is másképpen viszonyulnak a gyerekekhez: ott előbb veszik észre a jót, a dicséretre méltót a gyerekben. Magyarországon sokszor a hibákra koncentrálunk. Sokszor azért nem ismerjük fel a tehetségeket, mert a szokatlan viselkedésmód mögött nem látjuk meg a jót. Egy karcagi kémiaversenyen az egyik csapat tagja felmászott az asztalra, és egy lehetetlen, kitekert pózban dolgozott a feladaton. Biztos vagyok benne, hogy több tanártársam is leszidta volna, esetleg kiállítja a versenyből, én azonban zsűrielnökként kíváncsian figyeltem, hogy hogyan teljesít. Nem lepődtem meg, amikor az ő csapata nyert, nem utolsósorban az „asztalra mászó” közreműkö-
Somlai-Fischer Ádám
alapító-tulajdonos, Prezi.com
1976-ban született Budapesten. A művészetek, az építészet és a design iránt érdeklődő fiatalember a stockholmi műszaki egyetemen diplomázott, majd ott is ragadt, hogy az építész és a média szakokon oktasson. Miközben a világ több egyetemén tanított, arra is maradt ideje, hogy a Magyar Telekommal együtt létrehozza a startup világban KiBuként ismert Kitchen Budapest inkubációs labort. Halácsy Péterrel és Árvai Péterrel 2008-ban megalapította Magyarország jelenleg legismertebb és legsikeresebb startupját, a Prezi.com céget. Installációit, projektjeit bemutatták a Velencei Építészeti Biennálén, az Ars Electronicán, de megjárták Kínát, Japánt és a budapesti Ludwig Múzeumot is.
désének köszönhetően. Az ilyen jellegű másságnak örülni kell, nem pedig azon idegeskedni, hogy valaki megbontotta az osztályterem rendjét.
Ha úgy tekintünk a tehetséges emberekre, mint akik részei a nemzeti vagyonnak, mit gondolnak, e tekintetben mennyire sikeres a gazdaságpolitikánk? Cs. P.: Úgy tűnik néha, mintha outsour ceolnánk őket más, a tehetséget talán jobban felismerő, gondozó országoknak… S-F. Á.: A Prezi előtt sikeres művészi karriert építettem fel, és emlékszem, mennyire meghatott, amikor nyolc évvel ezelőtt nagyvonalú támogatást kaptam az angol államtól, hogy abból készítsünk egy installációt. Korábban nem éltem Angliában, semmi közöm nem volt az angolokhoz, de nekik megtetszett a projektünk. Azt hiszem, így működik egy kultúrállam: nem az foglalkoztatja, hogy honnan jöttél, milyen a pedigréd, egyedül az fontos, jót csinálsz-e. Ha olyan
nulni vagy dolgozni kicsit – hosszú távon itt akarnak alkotni.
Vajon minek kellene megváltoznia a hozzáállásunkban, hogy a tehetséges emberek itt Magyarországon (is) ki tudják futni magukat? S-F. Á.: Talán az a legfontosabb, hogy ne büntessük a hibát. Csak az nem hibázik, aki soha nem próbálkozik semmi újjal. Amíg a tanár úgy érzi, az a dolga, hogy lepontozza azokat, akik másként állnak egy problémához, addig soha nem tudjuk meghaladni a tanárunk tudását. Ha viszont a tanár úgy gondolja, az a dolga, hogy a tanítványai meghaladják az ő eredményeit, akkor egészen másként fog viszonyulni hozzájuk. Mit tud tenni egy tehetséggondozó központ azért, hogy ne vándoroljanak el a legokosabb magyarok? Cs. P.: Először is, segít felismerni a tehetségeket: ha a környezet nem zavaró ténye-
Magyarországon sok a feltaláló, de kevés a vállalkozó. (Somlai-Fischer Ádám)
94
H & GY
nemzetté tudunk válni, amely nemcsak a saját tehetségeit gondozza, hanem idehívja az értékes embereket, akik majd jól fogják érezni magukat nálunk, akkor azzal közvetve tovább inspirálhatjuk a saját tehetségeinket is. Cs. P.: Valóban nagyon fontos, hogy a tehetséges emberek hassanak egymásra. A hasonszőrű emberek közösségének hiánya akkora szellemi sivatagot teremt, ami el tud kergetni innen embereket. Sőt ha a tehetséges fiatal heteken, hónapokon át nem hall őt is meglepő gondolatokat, akkor még a kreativitás is eltunyulhat benne. Ha viszont már óvodás- vagy kisiskoláskorban inspiráló közösségek alakulnak a tehetséges gyerekek számára, akkor nemcsak az eredményeik lesznek jobbak, hanem – még ha külföldre is távoznak ta-
zőként tekint a tehetséges emberek szokatlan viselkedésére, már ezzel nagyon sokat ért el. Eddig már 16 ezer magyar pedagógusnak mondtuk el a tehetséggondozás alapjait. Arra is odafigyelünk, hogy ne herdálódjon el az ilyen programokra szánt pénz, s minden tehetség a maga szintjén jusson a megfelelő eszközökhöz. Fontos jól belőni, hogy egy tehetséges fagottművésznek az előrelépéshez a szomszéd zeneboltban beszerezhető hangszerre, vagy egy hatmilliós csúcsfagottra és külföldi oktatóra van szüksége. Amikor roma fiúk elkezdenek focizni vagy bokszolni, akkor életükben először végre sikerélményük lesz. Ezen felbátorodva rájönnek, hogy tulajdonképpen a matema tika is elég jól megy nekik, aztán meg kikötnek a Műegyetemen, vagy akár doktori
programra is beiratkoznak. Számos konkrét sikertörténet bizonyítja a megbecsülés erejét.
Vannak, akik sorsszerűen gondolkodnak a tehetségekről, azt mondják, ha valaki tehetséges, az mindenféleképpen érvényesülni fog – ezzel persze azt is mondják, hogy felesleges agyba-főbe dicsérni a gyerekeket. Van ebben igazság? Cs. P.: Nemrégiben készült Debrecenben egy tehetségfelmérés, amelynek során kiderült, hogy a gyerekek több mint fele az iskolában nem mutatja meg a tehetségét… Ez teljesen ellentmond ennek a közvélekedésnek. S-F. Á.: Mindenkinek szüksége van valamilyen külső támogatásra. Mindenki szeretne boldog lenni, és általában a környezetünkben levő emberek miatt érezzük magunkat boldognak – szükség van a hasonszőrűek közösségére!
Ennek ellenére, sokan még mindig félnek kezükbe venni az életük irányítását, mert attól tartanak, hogy kudarcot vallanak majd. Ezzel szemben az USA-ban senkinek sem okoz lelkiismereti konfliktust, ha tíz vállalkozásából „csak” kettő lesz sikeres. Cs. P.: Magyarországon általában nem jól fejlett és nem is stabil az önértékelésünk. Nem ritkán úgy kelünk fel, hogy mi vagyunk az utolsó pondró a földön, délre mi leszünk a császárnemzet, aki előtt mindenkinek le kellene borulni, majd estére megint visszasüllyedünk a béka feneke alá. Így azonban a kockázatvállalási készségünk nem lesz egészséges. Ennek eredményeképpen vagy egyáltalán nem vállalunk semmilyen kockázatot, például nem indítunk el egyetlen startupot sem, vagy éppen ellenkezőleg, óriási kockázatot vállalunk, amibe meg belebukunk. Ha már kockázatvállalás: kialakult Magyarországon az a rendszer, amely minden szinten képes támogatni az új, piacképes ötleteket? S-F. Á.: Nem biztos, hogy a teljes vertikumnak ki kell épülnie minden országban! Jó, ha nemzetközi szinten megoszlik a
feladatvállalás, már csak azért is, mert a globális összefonódások csökkentik a háborúk valószínűségét. Ma már talán nem olyan nehéz pénzt szerezni, viszont a magyar tőke még nem túl tapasztalt, nem igazán vitt globális piacra projekteket. A Prezivel mi olyan befektetőt kerestünk, aki ismerik a globális piacot, tudja, milyen kihívások várnak ránk több lépéssel később. Itt még nem tartanak a hazai befektetők. Magyarországon sok a feltaláló, de kevés a vállalkozó – a szó entrepre neur értelmében. Kevesen értik meg, hogy a legelső pillanattól tökéletesen becsületesnek és átlátszónak kell lenni. Ha bármi folt is esik például a pénzmozgások tisztaságán, akkor azzal elvágjuk magunkat a nemzetközi befektetők elől, akik nagyítóval vizsgálják át a könyvelést. Cs. P.: Vállalkozóként megvan a kísértés arra, hogy csak a hazai horizontban, piacban gondolkodjunk, hol ott érdemes világpiaci lehetőségekkel is kalkulálni. Úgy érzem, vállalkozói szinten a magyarországi lehetőségek nem ritkán zéró összegű játszmához vezetnek, ami szerint az egyiknek csak akkor lesz több, ha a másiknak kevesebb jut. Ezért aztán beindul a könyöklés, és erre megy el az alkotásra rendeltetett energia. Ez óriási veszteség. S.-F. Á.: Nagyon inspirálónak tartom a startup világot, mivel szinte még gyerek vállalkozók néhány barátjukkal, minden különösebb háttér nélkül, szó szerint garázsokból kiindulva néhány év alatt akkora cégeket építettek fel, amihez hagyományosan több évtized kellett volna. Erről sokat kell beszélni Magyarországon is, hogy elhiggyük, ez tényleg reális, és megismételhető lehet akár itt is.
A hasonszőrű emberek közösségének hiánya akkora szellemi sivatagot teremt, ami el tud kergetni innen embereket. (Csermely Péter)
H & GY
95
Akkor talán nincs is szükség tehetséggondozásra? Elvégre a startuposok mondhatnák azt, hogy majd a piac megoldja: ha tényleg olyan tehetséges valaki, a befektetők úgyis el fogják kényeztetni lehetőségekkel… S-F. Á.: Azért ez nem így működik! Egyrészt a befektetők sokkal később lépnek be a képbe, másrészt a pénzemberek jelentős része éppen ehhez, a tehetség gondozásához nem ért. A mikrokörnyezet támogatása sokkal fontosabb, szerintem az a döntő, hogyan viszonyul például a család a tehetséges fiatalhoz: tudnak-e örülni annak a szülők, ha a fiatal például kimarad az egyetemről azért, hogy saját vállalkozást indítson? Amerikában ez teljesen elfogadott, természetes dolog. Amikor a Kitchen Budapest megszületett, nagyon erőszakosan ragaszkodtam ahhoz, hogy ez ne csupán egy ösztöndíjprogram legyen, hanem hozzunk létre egy konkrét helyet, és ahhoz kapcsolódóan egy közösséget. Hittem ugyanis abban, hogy ha ös�szejön sok tehetséges fiatal, akkor a tudásuk, tapasztalataik által sokkal jobban fogják inspirálni egymást, mintha csupán okos egyéneket támogatnánk. A terv bevált, különösen, mivel csak az kapott tőlünk támogatást, aki legalább még egy másik emberrel társult a kivitelezésre.
Van bármi különbség a zseni és a kiemelkedő tehetség között? Cs. P.: Sok szintje van a tehetségnek. A zseni egy olyan kiemelkedően tehetséges ember, aki ennek a piramisnak a csúcsára jutott. Ehhez nagyon sok adottság szerencsés együttállása, a mindig a megfelelő szintű és formájú segítséget megtaláló környezet, és nem utolsósorban rengeteg és újra rengeteg munka kell. A képességeinek bizonyításán már túljutott zseni esetén mindehhez még az „imádatfaktor” is hozzájárul, ami a kivételességnek e szintjét a „kétszer annyi teljesítményért kétszer annyi jutalom” képlethez képest bőven felül is díjazza. Sok kivételesen tehetséges ember retteg attól, hogy ha használja a talentumait, annyira meg-
96
H & GY
Így működik egy kultúrállam: nem az foglalkoztatja, hogy honnan jöttél, milyen a pedigréd, egyedül az fontos, jót csinálsz-e. (Somlai-Fischer Ádám) előzi a társait, hogy magányos lesz. A társadalmi elfogadás ennek a félelemnek az oldásával is segít a tehetség kibontakozásában. S-F. Á.: Ezért is fontos, hogy megtanuljuk szeretni és értékelni a tudást. Finn barátaimtól azt hallom, hogy nagyon sokat vál tozott az országuk a Nokia sikere miatt. A kortárs tudás és a design ideális ötvözetétől lett globálisan sikeres a Nokia, ez a finn iskolákban vonzó példa lett, és ma már a finn oktatási rendszer a világ legjobbja. Az egész ország elhitte, hogy a tudás érték, és ezt első kézből meg is tapasztalhatták. Cs. P.: Nagyot lépnénk előre, ha tehetségbarát társadalmat tudnánk létrehozni. Biztató jel, hogy ma már ezer Tehetségpont van Magyarországon óvódától egyetemig, sőt javítóintézetben is működik ilyen. Arra törekszünk, hogy egy közösség legalább nyolc szálon kötődjön más rendszerekhez: a helyi Tehetségpont például a megyei, a matematikai, a zenei Tehet séggondozó Tanácsokhoz, és így tovább. A hálózatosodás segít stabilizálni az egész rendszert. Az informatikában viszonylag hamar megtérül a befektetés a tehetségekbe, egy sikeres startup néhány év alatt szép profitot tud termelni. A tehetséges társadalomtudósok viszont nem startupokat alapítanak, hanem könyveket írnak, elméleteket dolgoznak ki. Őket miként lehet gondozni, hogy ne középvezetők legyenek egy multinál, hanem a közéletet gazdagítsák? Cs. P.: Fontos, hogy az MTA Lendület Programjához hasonlóan hosszabb időre
függetlenséget, megélhetést tudjunk biztosítani a tehetséges fiatal társadalomtudósoknak. A gondolkodási folyamat végén nyilván megszületik egy könyv vagy olyan munka, amelyet kézbe véve a szélesebb társadalom is tanulhat az új eredményekből. Új minőséget hozhat a képbe, ha a politika elkezdi integrálni ezeket az új gondolatokat. Nagyon jó lenne, ha a befolyásos politikusok mögött jóval nagyobb mértékben lennének olyan agytrösztök, amelyek szakpolitikai, társadalmi kérdésekben is jó, hasznos forgatókönyveket tudnak kidolgozni. A matematikaihoz hasonlóan létezik közéleti tehetség is? Cs. P.: Azt tekintem közéleti tehetségnek, aki mérhetetlenül nagy empatikus képességgel képes elvonatkoztatni a saját nézőpontjától, és a demokrácia szabályainak megfelelően az emberek sokféle nézőpontját integrálni tudja. Jó lenne, ha erre is felkészítenék azokat a fiatalokat, akik politikai pályára készülnek – megjegyzem, ennek pillanatnyilag aggasztóan kevés jelét látom. S-F. Á.: Nem biztos, hogy csak az a sikeres politikus, akit megválasztanak. Azt tanultam meg a Prezinél, hogy mindenki szeret érzelmi módon is azonosulni a vezetőivel. Ha azonban kiderül, hogy a vezető nem mondott igazat, vagy valamilyen módon sérült az integritása, megszűnik a bizalom. Ezért nagyon odafigyelünk arra, hogy a kultúrkörnyezetünknél sokkal inkább törekedjünk a vezetői integritás megőrzésére. Tudom, hogy a politika a kompromisszumok mű-
H & GY
97
Vállalkozói szinten a magyarországi lehetőségek nem ritkán zéró összegű játszmához vezetnek, ami szerint az egyiknek csak akkor lesz több, ha a másiknak kevesebb jut. (Csermely Péter) vészete, de nagyon vágyom arra, hogy pártállástól függetlenül növekedjen a politikai elit integritása. Cs. P.: Az integráns egyéniség kialakulásának előfeltétele az önelfogadás képes-
98
H & GY
sége is. Amíg egy politikus nem tudja elfogadni magát, addig nem teremtődik meg benne az a belső rendezőerő, ami visszatartja attól, hogy hamis képet sugározzon magáról.
Nem kevés politikus meggyőződéssel vallja, hogy jóval erősebbnek kell mutatnia magát a valóságosnál, különben keresztülgyalogolnak rajta, eltapossák… Cs. P.: Magyarországon még mindig ez a férfias, macsós meggyőződés uralkodik, ami jó sok kárt okoz. S-F. Á.: Milyen érdekes, hogy ezzel szemben az emberek azért szeretik a celebeket, mert folyamatosan hibáznak. Sokkal kön�nyebben azonosulunk azokkal, akik tévednek, hibáznak. Szerintem a politikusok is sokkal hitelesebbek lennének, ha megtanulnák elismerni a hibáikat, és bocsánatot kérnének elrontott vagy elhamarkodott döntéseikért. Bill Clinton korábbi amerikai elnök támogatottsága is megnőtt, amikor ismeretes ballépéséért bocsánatot kért az amerikai néptől.
