TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT
JEGYZŐKÖNYV 2010. NOVEMBER 08.
1
JEGYZŐKÖNYV Készült: Tatárszentgyörgy Község Képviselő-testületének 2010. november 08-án tartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri hivatal tanácskozó terme. Jelen vannak: Szehofner József polgármester, Dori László, Jóri Miklós Istvánné, Márkus Zoltán, Petrányiné Kocsis Márta, Szabó Attila, Zelenkáné Boros Erzsébet képviselők, Fazekas Henrietta jegyző, Zsákai Lénárdné óvodavezető, Bábelné Krebesz Judit, Zsigár Angéla Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Fazekasné Szabó Éva jegyzőkönyvvezető, Szehofner József polgármester üdvözli a megjelent Képviselő-testületi tagokat és a meghívott vendégeket. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a polgármester és a megválasztott képviselők jelen vannak. Jegyzőkönyv hitelesítőknek Jóri Miklósné és Dori László képviselőket javasolja. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 412/2010.(XI.08.)sz. Képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület jegyzőkönyv hitelesítőknek Jóri Miklós Istvánné és Dori László képviselőket jelöli ki. Határidő: azonnal Felelős: Képviselő-testület Szehofner József polgármester módosító javaslatot tesz a napirendre vonatkozóan, mivel Berente Imréné hozzájárulásával a jubileumi jutalom kérelme nyílt ülés keretében is megtárgyalásra kerülhet. A Képviselő-testület a napirendet az alábbiak szerint egyhangúlag elfogadja. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 413/2010.(XI.08.)sz. Képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület elfogadja a meghívó szerinti napirendi pontokat azzal a módosítással, hogy Berente Imréné jubileumi jutalom megállapítás iránti kérelmét nyilvános ülés keretében, az Egyebek napirendet megelőzően tárgyalja, mivel kérelmező az ügyének nyilvános ülésen történő tárgyalásához hozzájárult.
2
Határidő: azonnal Felelős: Képviselő-testület Napirend: 1. Tatárszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2010. (XI.08.) számú önkormányzati rendelete a Tatárszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselőtestületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2007. (III.28.) számú rendelet módosításáról. 2. Tatárszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2010. (XI.08.) számú önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról szóló 30/2005. (XII.16.) számú rendelet módosításáról. 3. Tatárszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének a 12/2010. (XI.08.) számú önkormányzati rendelete a Tatárszentgyörgy község játszótereire vonatkozó dohányzási tilalomról. 4. A szeszesital közterületen történő fogyasztásának korlátozásáról szóló Tatárszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2010. (XI.08.) számú önkormányzati rendelete. 5. Tatárszentgyörgy Község Önkormányzatának 2011. évi belső ellenőrzési tervének módosítása. 6. Tatárszentgyörgy 0327/67 és 0328 hrsz. alatti ingatlanok területén lévő hulladéklerakó végleges bezárásról, őrzéséről döntés. 7. Tatárszentgyörgyi Települési Polgárőr Egyesület támogatási kérelméről döntés. 8. Tájékoztatás a Szabadság téri játszótéri beruházással kapcsoltban felmerült önkormányzati költségekről, bevételekről, a felvett hitellel kapcsolatos önkormányzati kötelezettség vállalás mértékéről, valamint a „Közalapítvány a tatárszentgyörgyi gyermekekért” 2008. és 2009. évi beszámolójának könyvvizsgálatra adott árajánlatokról. 9. SZIGÜ Zrt. könyvvizsgálatának elrendelése. 10. Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás folyószámlahitel kérelmének megtárgyalása. 11. Folyószámla hitel felvétele. 12. B I jubileumi jutalom igényének megtárgyalása. 13. Egyebek: - „Tatárszentgyörgyi Krónika” című helyi újság névmódosítása” „Tatárszentgyörgyi Újság” névre. - Tatárszentgyörgy Község Önkormányzatának a „Vörös Iszap” katasztrófa károsultjainak megsegítésére tett intézkedései. - Tatárszentgyörgy Községi Önkormányzatnak a jelenlegi honlap megváltoztatására tett intézkedése. - 60. életévüket betöltött lakosok karácsonyi csomagja. - Tatárszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. Munkaterve. - Címer módosítással kapcsolatos lakossági felmérés meghirdetése. - KEOP-7.1.3.0 „Egészséges ivóvíz megteremtése Tatárszentgyörgyön” című pályázat II. forduló benyújtásához szükséges árajánlatokról döntés meghozatala. - Térfigyelő kamera rendszer kiépítésének megtárgyalása.
3
A napirend 1. pontjának tárgyalása: Tatárszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2010. (XI.08.) számú önkormányzati rendelete a Tatárszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2007. (III.28.) számú rendelet módosításáról. (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Szehofner József: Közösen a testületi tagokkal szükségesnek láttuk egy bizottsági struktúra felállítását. Megalakítanánk a Jogi-, Közbiztonsági és Ügyrendi Bizottságot, melynek elnöke Dori László, tagjai Márkus Zoltán és Petrányiné Kocsis Márta, külsős tagja Szlamáné Kovács Ágnes. A másik bizottság a Humán Bizottság lenne. Ennél a bizottságnál az elnök Zelenkáné Boros Erzsébet, a tagjai Dori László, Jóri Miklós Istvánné és külsős tag Mészáros Lászlóné és Bábelné Krebesz Judit. A harmadik bizottság pedig a Pénzügyi-, Ellenőrző és Gazdasági Bizottság, melynek elnöke Márkus Zoltán. A bizottság tagjai Jóri Miklós Istvánné, Petrányiné Kocsis Márta képviselők, külsős tag Faldina-Sponga Tünde és Krizsán Lászlóné. Először döntetnünk kell a bizottsági tagok megválasztásánál, hogy az ezzel kapcsolatos döntésnél a szavazásból kizárásra kerüljenek-e. Én nem javaslom a képviselők kizárását a döntésből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 414/2010.(XI.08.)sz. Képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület Dori László, Márkus Zoltán és Petrányiné Kocsis Márta képviselőket a Jogi-, Közbiztonsági és Ügyrendi Bizottságba tagként történő megválasztásukkal kapcsolatos döntésnél, a szavazásból érintettségük miatt nem zárja ki. Határidő: azonnal Felelős: Képviselő-testület A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 415/2010.(XI.08.)sz. Képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület Zelenkáné Boros Erzsébet és Dori László képviselőket a Humán Bizottsági tagként történő megválasztásukkal kapcsolatos döntésnél, a szavazásból érintettségük miatt nem zárja ki. Határidő: azonnal Felelős: Képviselő-testület A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 416/2010.(XI.08.)sz. Képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület Márkus Zoltán, Jóri Miklós Istvánné és Petrányiné Kocsis Márta képviselőket
4
a Pénzügyi-, Ellenőrző és Gazdasági Bizottsági tagként történő megválasztásukkal kapcsolatos döntésnél, a szavazásból érintettségük miatt nem zárja ki. Határidő: azonnal Felelős: Képviselő-testület A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 417/2010.(XI.08.)sz. Képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület a Jogi-, Közbiztonsági és Ügyrendi Bizottság létszámát 4 főben határozza meg, valamint a bizottság elnökének Dori László képviselőt megválasztja, tagnak pedig Márkus Zoltán képviselőt, Petrányiné Kocsis Márta képviselőt, külsős tagként pedig Szlamáné Kovács Ágnest. Határidő: azonnal Felelős: Képviselő-testület A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 418/2010.(XI.08.)sz. Képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület a Humán Bizottság létszámát 5 főben határozza meg, valamint a bizottság elnökének Zelenkáné Boros Erzsébet képviselőt megválasztja, tagnak pedig Dori László képviselőt, Jóri Miklós Istvánné képviselőt, külsős tagként pedig Bábelné Krebesz Juditot és Mészáros Lászlónét választja. Határidő: azonnal Felelős: Képviselő-testület A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 419/2010.(XI.08.)sz. Képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület a Pénzügyi-, Ellenőrző és Gazdasági Bizottság létszámát 5 főben határozza meg, valamint a bizottság elnökének Márkus Zoltán képviselőt megválasztja, tagnak pedig Jóri Miklós Istvánné képviselőt, Petrányiné Kocsis Márta képviselőt, külsős tagként pedig FaldinaSponga Tündét és Krizsán Lászlónét választja.
5
Határidő: azonnal Felelős: Képviselő-testület Szehofner József: A külsős bizottsági tagok eskütételéhez mindenkit megkérnék, hogy álljon fel, továbbá megkérném a külsős bizottsági tagokat, hogy az előre mondott eskü szövegét mondják utánam. „Én…………………… Bizottsági tag esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz hű leszek; az Alkotmányt a többi jogszabállyal együtt megtartom és megtartatom; a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; a bizottsági tisztségemből eredő feladataimat Tatárszentgyörgy település fejlődésének előmozdítása és az Alkotmány érvényesülése érdekében lelkiismeretesen teljesítem. Isten engem úgy segéljen!” Szehofner József: A következőkben döntetnünk szükséges az SZMSZ rendelet módosításáról is. Az egyik módosító javaslat, hogy a képviselő-testület a rendes üléseit minden hónap utolsó hétfőjén 15:00 órakor tartaná meg. A következő módosítás, hogy az ülésről készült hangfelvétel az egy év helyett fél évig legyen megőrizve. Végül módosítanánk a Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadását a következők szerint: Hétfőn: 8-12 óráig, 13 – 16 óráig, Kedden: Nincs ügyfélfogadás, Szerdán: 8-12 óráig, 13-16 óráig, Csütörtökön: 3 – 16 óráig, Pénteken: 8 – 13 óráig. A polgármester ügyfélfogadása, pedig szerdán 8 órától 12 óráig tartana. Kérdezem a Képviselő-testület tagjait, hogy elfogadják-e a 6/2007. (III.28.) számú rendelet módosításait? A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – megalkotta a 10/2010. (XI.08.) számú önkormányzati rendeletét, a Tatárszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2007. (III.28.) számú rendelet módosításáról. A napirend 2. pontjának tárgyalása: Tatárszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2010. (XI.08.) számú önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról szóló 30/2005. (XII.16.) számú rendelet módosításáról. (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Szehofner József: Szükségessé vált, a képviselő-testület által átruházott hatáskörömben, valamint a polgármester által adható normatív lakásfenntartási támogatás előleg, átmeneti segélyek, illetve a rendelet alapján meghatározott születésnapjukat, illetve házassági évfordulójukat ünneplő állandó lakosok támogatásának mértékét és formáját felülvizsgálni, illetve a rendeletben a szükséges módosításokat átvezetni. Fazekas Henrietta: A szociális törvény országgyűlés általi módosítását követően javaslom, hogy kerüljön a szociális rendeletünk ismételten felülvizsgálatra, ha szükséges akkor módosításra is.
6
Jóri Miklós Istvánné: Sajnos a településen az ideiglenes lakcímmel rendelkező személyek ki vannak zárva egyes juttatásokból a rendelet alapján. Szehofner József: A rendelet következő felülvizsgálatánál döntenénk, hogy ne csak az állandó lakhely kerüljön kikötésre jogosultsági feltételként az újszülöttekre vonatkozóan, hanem más egyéb szempont is, melynek konkrét megfogalmazására kellene jó megoldást találni. Márkus Zoltán: Pontosan milyen természetbeni juttatásban részesülnének azok a családok, ahol a rendelet hatályba lépését követően újszülött születik? Szehofner József: 5.000,-Ft értékben újszülöttek részére csomagot állítanánk össze, mely tartalmazna pelenkát, különböző babaápolási termékeket, hogy biztosan a csecsemő részesüljön a támogatásban. A 80. életévüket betöltöttek 15.000,-Ft-ot, a 90. életévüket betöltöttek 20.000,-Ft-ot, a 100 életévüket betöltött állandó lakosok 25.000,-Ft támogatásban részesülnének. A 25. házassági évfordulójukat ünneplők 7.000,-Ft-ot, az 50. házassági évfordulójukat ünneplők 10.000,-Ft-ot, a 60. házassági évfordulójukat ünneplők 15.000,-Ft-ot, a 65. házassági évfordulójukat ünneplők és ezt követően minden évben a következő házassági évfordulójuk napján 20.000,-Ft-ot kapnának a rendelet módosításai értelmében. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – megalkotta 11/2010. (XI.08.) számú önkormányzati rendeletét, az egyes szociális ellátásokról szóló 30/2005. (XII.16.) számú rendelet módosításáról. A napirend 3.pontjának tárgyalása: Tatárszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének a 12/2010. (XI.08.) számú önkormányzati rendelete a Tatárszentgyörgy község játszótereire vonatkozó dohányzási, alkoholfogyasztási tilalomról. (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Szehofner József: A rendelet értelmében 30.000,-Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtanánk a játszótér területén és annak 5 méteres körzetében dohányzó és alkoholt fogyasztó személyeket. A tiltó táblák a játszótér kerítésére kerülnének kihelyezésre, a rendelet hatálybalépését követően. Jóri Miklós Istvánné: A közpark területén a háziállatokat is ki kell zárni, mivel több esetben láttam kutyákat a játszótéren. Szabó Attila: A játékok használatát is korlátozni kellene, mivel sokszor nem a megfelelő korosztály használja azokat. Többször láttam már, hogy van egy korosztály, akik a játszótéren gyülekeznek, mert nem tudnak magukkal mit kezdeni az esték folyamán. Fazekas Henrietta: A játszótéri eszközöket 2-15 éves korig lehet használni. A játékok megengedett súlyhatára 100 kilogramm, e felett már rongálódhatnak a játékokat forgalmazó cégvezetőjének elmondása szerint.
7
Petrányiné Kocsis Márta: A nevelőtestületi megbeszélésen kértem a pedagógusokat, hogy tájékoztassák a diákokat a játszótéri játékok használatáról. Ez tudomásom szerint meg is történt minden osztályban. Szehofner József: Az óvodai szülőket is lehetne tájékoztatni az eszközök helyes használatáról. Zsákai Lénárdné: A jövő héten tartjuk a szülői értekezleteket és itt a szülők részletesen tájékoztatva lesznek a játszótér használatáról. Szehofner József: Sajnos attól tartok, hogy a lakosság nem meri majd felvállalni a szabálysértők jelentését, de elegendő lesz, ha engem értesítenek és továbbítom az illetékes személynek. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – megalkotta a 12/2010. (XI.08.) önkormányzati rendeltét Tatárszentgyörgy község játszótereire vonatkozó dohányzási, alkoholfogyasztási tilalomról. A napirend 4.pontjának tárgyalása: A szeszesital közterületen történő fogyasztásának korlátozásáról szóló Tatárszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2010. (XI.08.) számú önkormányzati rendelete. (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Szehofner József: Ez a rendelet a szeszesital közterülten történő fogyasztásának korlátozásáról szólna. Gondot jelent a községben, hogy kereskedelmi helyek előtt szeszesitalt fogyasztanak az oda látogató vendégek. Szeretném, ha ennek a rendeletnek a megszegői ellen szankciókat vezetnénk be, mivel 30.000,-Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújthatók az elkövetők. Jóri Miklós Istvánné: A Polgármesteri Hivatal ügyintézője szabhat ki 3.000,-Ft-tól 20.000,Ft-ig terjedő pénzbírságot? Fazekas Henrietta: A hivatal ügyintézője helyszíni bírságot szabhat ki, ha erre munkaköri leírásában szereplő feladata kötelezi. Petrányiné Kocsis Márta: A Horgásztó és az Erdei tornapálya külterületen van, itt is tilos a szeszesital fogyasztás? Szabó Attila: A külterületi földterületeken a hétvégi munkák közben fogyasztanak az emberek bort és pálinkát, akkor ebben az esetben is szabálysértést követnek el? Továbbá mit nevezünk pontosan tettenérésnek? Fazekas Henrietta: Pontosítani kell, hogy a rendelet területi hatálya mely közterületekre terjed ki és melyekre nem, de mindezt csak egy következő ülés keretében teheti meg a képviselő-testület. Tettenérés fogalmát kimerítheti, hogy az illető személy a kezében fogja a kinyitott dobozt vagy üveget és az ki van nyitva.
8
Szehofner József: A következő ülésen módosítjuk a rendelet erre vonatkozó részeit. Ez a rendelet az illetékes Rendőrkapitányságnak is meg lesz küldve. A tettenérés nem hivatali időben is megtörténhet a rendőrség részéről. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – megalkotta a 13/2010. (XI.08.) számú rendeletét a szeszesital közterületen történő fogyasztásának korlátozásáról. A napirend 5. pontjának tárgyalása: Tatárszentgyörgy Község Önkormányzatának 2011. évi belső ellenőrzési tervének módosítása. (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Szehofner József: A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény értelmében a „helyi önkormányzatra vonatkozó éves belső ellenőrzési tervet a Képviselő-testület az előző év november 15-ig hagyja jóvá”. Az előző évhez képes, annyi változás történt a belső ellenőrzési tervben, hogy a Képviselő-testület ellenőrzés alá vonta az általános iskolát és az óvodát, valamint a Közmű Beruházó és Üzemeltető Kft-t. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 420/2010. (XI.08.) számú Képviselő-testületi határozat A) A képviselő-testület Tatárszentgyörgy Község Önkormányzatának 2011. évi Belső Ellenőrzési Tervét a B) pontban meghatározottak szerint fogadja el. B)
TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVES ELLENŐRZÉSI TERVE Ellenőrzend ő folyamatok és szervezeti egységek
Az ellenőrzésre vonatkozó stratégia (ellenőrzés célja, módszere, tárgya, terjedelme, ellenőrzött időszak)
Azonosított kockázati tényezők (*)
Az ellenőrzés típusa (**)
Az Erőforrás ellenőrzés szükséglete ütemezése k (****) (***)
9
Ellenőrzend ő folyamatok és szervezeti egységek
Polgármester i Hivatal Pénzügyiszámviteli szabályzatok
Az ellenőrzésre vonatkozó stratégia (ellenőrzés célja, módszere, tárgya, terjedelme, ellenőrzött időszak) Célja: annak megállapítása, hogy az önkormányzat önköltség-számítási szabályzata a törvényi és a helyi sajátosságok figyelembevételével készült-e, jogszabályi változásoknak megfelelő aktualizálások megtörténtének ellenőrzése
Azonosított kockázati tényezők (*)
Az ellenőrzés típusa (**)
Az Erőforrás ellenőrzés szükséglete ütemezése k (****) (***)
Szabályozatlanságb ól eredő kockázatok
Típusa: Szabályszerűs égi ellenőrzés
2011. február
Módszerei:
Jelentés: 2011. március
4 belső ellenőri nap
Szabályzatok tartalmának tételes ellenőrzése
Tárgya: önköltségszámítási szabályzat vizsgálata Időszak: 2011. év Általános Iskola
Tanügyigazgatási folyamatok
Célja: annak megállapítása, hogy az iskola létszám- és bérgazdálkodása, a túlórák és helyettesítések rendje, a kötelező tanítási időkeret elszámolása megfelelnek-e a hatályos jogszabályoknak, a fenntartói döntéseknek. Tárgya: a létszám és bérgazdálkodás, túlórák és helyettesítések vizsgálata
- Erőforrásgazdálkodás szabálytalanságába n rejlő kockázatok
Típusa: Szabályszerűs égi, teljesítményellenőrzés Módszerei:
2011. március
10 belső ellenőri nap
Jelentés: 2011. április
Dokumentumo k szúrópróbasz erű ellenőrzése Interjúkészítés
Időszak: 2010/2011. tanév aktuális féléve
10
Ellenőrzend ő folyamatok és szervezeti egységek
Óvoda Tanügyigazgatási folyamatok
Az ellenőrzésre vonatkozó stratégia (ellenőrzés célja, módszere, tárgya, terjedelme, ellenőrzött időszak) Célja: az intézmény a napi működést meghatározó területeken miként látja el feladatait, a belső szabályozottság hogyan felel meg az óvodára vonatkozó jogszabályi előírásoknak, a fenntartó döntéseinek.
Azonosított kockázati tényezők (*)
Az ellenőrzés típusa (**)
- Erőforrásgazdálkodás szabálytalanságába n rejlő kockázatok
Típusa: Szabályszerűs égi, teljesítményellenőrzés Módszerei:
Az Erőforrás ellenőrzés szükséglete ütemezése k (****) (***)
2011. március
8 belső ellenőri nap
Jelentés: 2011. április
Dokumentumo k szúrópróbasz erű ellenőrzése
Tárgya: létszám- és bérgazdálkodás, csoportlétszámok, pedagóguslétszám vizsgálata
Interjúkészítés
Időszak: 2011. év, jelen helyzet Közmű Beruházó és Üzemeltető Kft. Működés, gazdálkodás folyamatai
Célja: annak megállapítása, hogy a vizsgált szerv szabályozottsága, működése, gazdálkodása megfelel-e a vonatkozó törvényi előírásoknak és az Alapító által kitűzött céloknak Tárgya: működés, gazdálkodás, szabályozottság vizsgálata
- A gazdálkodás esetleges nem szabályszerűségébe n rejlő kockázatok
Típusa: Rendszerellen őrzés
2011. június
Módszerei:
Jelentés: 2011. július
20 belső ellenőri nap
Dokumentumo k szúrópróbasz erű, ellenőrzése Interjúkészítés
Időszak: 2010. év
Tárgy: előre nem látható feladatokra tartalék idő (20 %)
Szeptembe r Október november
Tartalékidő: 8 belső ellenőri nap
11
* Csatolt alátámasztó dokumentumok: az ellenőrzési tervet megalapozó elemzések, különösen a kockázatelemzés dokumentumai. ** A 193/2003. (XI. 26.) kormányrendelet alapján. *** Az ellenőrzések időtartama és az ellenőrzési jelentések elkészítésének határideje. **** Az ellenőrzésekhez rendelt becsült ellenőrzési erőforrások: becsült időszükséglet és emberi erőforrás. Dátum: 2010. november 2. Készítette:
Jóváhagyta:
____________________________ Lisztes-Tóth Linda belső ellenőrzési vezető
________________________ Fazekas Henrietta jegyző
Határidő: 2011. évben folyamatosan Felelős: jegyző A napirend 6. pontjának tárgyalása: Tatárszentgyörgy 0327/67 és 0328 hrsz. alatti ingatlanok területén lévő hulladéklerakó végleges bezárásról, őrzéséről döntés. (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Szehofner József: A Közép-Duna Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2010. szeptember 10-én helyszíni ellenőrzést tartott a községi hulladéklerakó területén. Az önkormányzat 2010. november 15-ig kapott határidőt arra vonatkozó jelentés megküldésére, hogy az önkormányzat milyen intézkedéseket tett az illegális hulladéklerakások elkerülése érdekében. A legnagyobb gond eddig az volt, hogy a lakosság nem volt megfelelően tájékoztatva, hogy a szeméttelep bezárásra került. Jóri Miklós Istvánné: Az előterjesztésben szerepel, hogy 2018.december 31-ig megkapta a hulladéklerakó a működési engedélyt. Fazekas Henrietta: 2009. júniusában véglegesen le kellett volna zárni a szeméttelep területét. 2018. évig a felhagyásra kaptuk meg az engedélyt, ami a hulladéklerakó üzemeltetését jelenti. A területen két figyelő kút létesült, majd további monitoring kutakat alakítunk ki a rekultiváció során. A továbbiakban el kell gondolkozni a Képviselő-testületnek azon, hogy a lakosság a zöldhulladékot és az építési törmeléket hová szállíthatja el? Ideiglenes lerakó helyet lehet létesíteni, ahol ezeket a hulladékokat valamilyen kezelést követően el kell szállítani. Ezt a megoldást az önkormányzat maximum 3 évig tarthatná fenn, ami mellett folyamatosan gondoskodni kell a hulladék időszakonkénti elszállításáról. Szehofner József: Szennyvíztelep területén lehetne kialakítani egy hulladéklerakót, ahol a zöldhulladékot és az építési törmeléket el lehetne helyezni. Márkus Zoltán: El fog szemetesedi az odavezető út és a telep környéke.
12
Szehofner József: A közmunka-program keretében a jelenlegi hulladéklerakó őrzését meg fogjuk tudni oldani. Az információim szerint, 2011. januártól megszűnik a közmunkaprogram és vállalkozásban kell tovább folytatni a foglalkoztatást. Elsősorban olyan őrt kell foglalkoztatni az önkormányzatnak, aki megfelelően el tudja látni ezt a feladatot. Javaslatot kérek a testületi tagoktól a terület kialakítására, de természetesen ezt be kell keríteni, hogy megfelelő legyen. Fazekas Henrietta: Alkalmas földterülettel erre a célra jelenleg nem rendelkezik az önkormányzat. A RÁT-osok köre az én olvasatom szerint megmarad csak BPJ-nek fogják nevezni, valamint lesz lehetőség vállalkozásban való foglalkoztatásra is. Zelenkáné Boros Erzsébet: A lakosság részletes tájékoztatása után tudunk csak előbbre lépni. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 421/2010. (XI.08.) számú Képviselő-testületi határozat: A)A képviselő-testület 2010. november 15-től megtiltja a Tatárszentgyörgy 0327/67, 0328 hrsz. alatti hulladéklerakó területére történő hulladéklerakást, melynek ellenőrzése végett, elrendeli a hulladéklerakó területének 8-18 közötti fokozott őrzését. B)A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az A) pontban foglaltakhoz szükséges intézkedéseket megtegye, valamint a rekultivációs pályázati támogatás elnyeréséről, a megvalósítás folyamatáról értesítse a KözépDuna-Völgyi Környezetvédelmi,Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséget, illetve Tatárszentgyörgy község lakosságát. Felelős: Képviselő-testület Határidő: 2010. november 15. A napirend 7. pontjának tárgyalása: Tatárszentgyörgyi Települési Polgárőr Egyesület támogatási kérelméről döntés. (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Szehofner József: A helyi Polgárőr Egyesületnek 30.000,-Ft támogatást javasolok, ez az összeg biztos elegendő lesz legalább 1 hónapig a járőrözés kiadásaira. Nagy örömmel vettem, hogy képviselőket is látom járőrözni. Márkus Zoltán: Nem szabad hagyni, hogy megszűnjön az Egyesület munkája, mivel nagyon sok energiába kerülne az újraindítása. A falu közbiztonsága érdekében javaslom, hogy támogassuk a Polgárőr Egyesületet. Szabó Attila: Utána kell nézni, hogy a polgárőrök munkája eddig milyen eredményekhez vezetett.
13
Márkus Zoltán: Én fordítva tenném fel a kérdést, amennyiben nem működött volna a polgárőrség akkor milyen eredményekről lehetne beszélni? Szehofner József: A napokban egyeztettem a rendőri vezetőkkel, mivel közös összefogással tudjuk elérni a megfelelő eredményeket a község közbiztonsága érdekében. Naponta jegyzetelem, hogy milyen bejelentések érkeztek a lakosságtól, majd információt kérek a rendőrségtől, hogy az ügyben milyen döntések születtek. Zelenkáné Boros Erzsébet: Vannak lelkiismeretes polgárőrök is, de a bejegyzések szerint október 16-25. között nem volt a településen járőrözés. Régebben a sörözőbe is bejöttek és a környéken is szétnéztek, hogy minden rendben van-e, de ez mostanában már elmaradt. Az biztos, hogy a rendőrséggel együtt kell működni, mert értesültem róla, hogy a rendőrség igazoltatta a polgárőröket. Fazekas Henrietta: Most a legnagyobb gond, hogy a jelenlegi elnök jelezte, hogy a feladatot hosszútávon nem vállalja, így addig is legalább a nevét adja a tevékenység zavartalan működtetése érdekében. Szehofner József: Örömmel látom, hogy vannak olyan személyek, akik itt is megfelelően végzik a feladataikat. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 422/2010. (XI.08.) számú Képviselő-testületi határozat: A) A képviselő-testület 30.000,-Ft támogatásban részesíti a Tatárszentgyörgyi Települési Polgárőr Egyesületet azzal, hogy az egyesület köteles a támogatás összegéről, a szervezetek részére nyújtott támogatásokról szóló rendelet szabályainak megfelelően elszámolni. B) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az A) pontban foglalt támogatás finanszírozásához szükséges szerződéseket aláírja. Felelős: polgármester Határidő: azonnal A napirend 8. pontjának tárgyalása: Tájékoztatás a Szabadság téri játszótéri beruházással kapcsoltban felmerült önkormányzati költségekről, bevételekről, a felvett hitellel kapcsolatos önkormányzati kötelezettségvállalás mértékéről, valamint a „Közalapítvány a tatárszentgyörgyi gyermekekért” 2008. és 2009. évi beszámolójának könyvvizsgálatra adott árajánlatokról. (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Fazekas Henrietta: A játszótér megvalósulás költségeit ismerhetjük meg az előterjesztésből. Az önkormányzatot terhelő költségek végső összege összesen 2.121.293,-Ft-ra lesz tehető maximum, de a 448/1 hrsz-ú terület bérbeadásából 400.000,-Ft + ÁFA bevétel is teljesülni fog, így ez az önkormányzat kiadásait csökkentheti.
14
2010. október 29-én kifizetési kérelmet nyújtott be a Közalapítvány a pályázatot felügyelő szervhez (MVH). A hitelfelvétel megtörtént, mert saját erőből a közalapítvány nem tudta volna teljesíteni a számlák kifizetését. Az OTP Bank Nyrt. és az örkényi Takarékszövetkezettől kaptunk két árajánlatot a hitelfolyósításra, mely hitel felvételével kapcsolatos kiadások kifizetését felvállalta az önkormányzat. Pár nappal ezelőtt megérkezet az MVH-tól a kifizetési kérelem hiánypótlása is, amit néhány nap alatt teljesítenünk kell. A pályázattal, ha mindent rendbe találnak, akkor onnantól számítva 60 napon belül folyósítani kell a támogatás összegét. A Közalapítvány a tatárszentgyörgyi gyermekekért szervezet 2008. és 2009. évi beszámolóját könyvvizsgálóval kell felülvizsgálni, ennek költsége 40.000,-Ft + ÁFA lenne mind a két árajánlat szerint. Márkus Zoltán: Tudomásom szerint a könyvvizsgálat eddig összeghatárhoz volt kötve, mégpedig ha a bevétele a 100.000.000,-Ft-ot meghaladta, akkor vált szükségessé a könyvvizsgáló ellenőrzése. Így a Közalapítványnak eddig nem volt szükséges a könyvvizsgálat. Szehofner József: Temesvári Lajos árajánlatát javaslom elfogadni a képviselő-testületnek, mivel ő végzi az önkormányzat könyvvizsgálatát is. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 423/2010. (XI.08.) számú Képviselő-testületi határozat: A) A képviselő-testület elfogadja a polgármester beszámolóját a játszótéri felújítással kapcsolatban. B) A Képviselő-testület a „Közalapítvány a tatárszentgyörgyi gyermekekért” szervezet 2008., 2009., 2010. évi egyszerűsített éves beszámolójának könyvvizsgálatával, a vizsgálattal kapcsolatban beérkezett árajánlatok alapján, Temesvári Lajos bejegyzett könyvvizsgálót (5000 Szolnok, Petőfi utca 13. 2/2.) bízza meg. A feladatok elvégzéséért a Képviselő-testület 40.000,-Ft+ÁFA, összesen 50.000,-Ft díj megfizetését átvállalja. C) A Képviselő-testület az B) pontban foglalt szerződés megkötésével megbízza a polgármestert. Felelős: polgármester Határidő: azonnal A napirend 9. pontjának tárgyalása: SZIGÜ Zrt. könyvvizsgálatának elrendelése. (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Szehofner József: Volt egy polgármesteri vállalásom, hogy az önkormányzat és a SZIGÜ Zrt. között megkötött szerződésben foglaltak teljesülését felül kell vizsgálni, mivel szeretném ha ismételten önkormányzati tulajdonba kerülne a temető üzemeltetése. Jártak nálam a SZIGÜ Zrt. vezetői. A lefolytatott könyvvizsgálat tükrében dönthet a testület, hogy visszaveszi-e a kegyeleti szolgáltatás irányítását. Önkormányzati működtetés esetén helyben lehetne a halotti ügyeket intézni, olcsóbbak lennének a temetkezések.
15
A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 424/2010. (XI.08.) számú Képviselő-testületi határozat: A) A képviselő-testület megbízza a Vincent Auditor Számviteli Szolgáltató és Tanácsadó Kft. (2373 Dabas, Tavasz u. 3.) céget, hogy a SZIGÜ Zrt.-re vonatkozóan, célvizsgálat keretében vizsgálja meg, hogy a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 39. §-ában foglaltak szerint, a SZIGÜ Zrt. a kegyeleti közszolgáltatást más gazdasági tevékenységétől, így a temetkezési szolgáltatástól számvitelileg elkülöníti-e. B) A képviselő-testület az A) pontban megbízott részére nettó 80.000,-Ft + Áfa díjnak a megfizetésére kötelezettséget vállal. C) A képviselő-testület az A) és B) pontban foglalt feladatok ellátásához szükséges intézkedések megtételére, valamint az azokkal kapcsolatos szerződések aláírására felhatalmazza a polgármestert. Határidő: 2010. december 31. Felelős: polgármester A napirend 10. pontjának tárgyalása: Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás folyószámlahitel kérelmének megtárgyalása. (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Szehofner József: Az Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás 10.000.000,-Ft folyószámlahitelre és járulékaira kezességvállalást kér az önkormányzattól, lakosságszám arányosan 443.000,-Ft összeggel érintheti ez az önkormányzatot a legrosszabb esetben is. Tájékoztatom a képviselő társaimat, hogy a Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás első ülésének keretében, a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnökének választottak meg. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 425/2010. (XI.08.) számú Képviselő-testületi határozat: A) Tatárszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselőtestülete az Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás által felvett 10.000.000,- Ft folyószámlahitelre és járulékaira a folyószámlahitel szerződésben meghatározottak szerint lakosságarányos (443.000,-Ft) készfizető kezességet vállal. Tatárszentgyörgy Község Önkormányzata kötelezettséget vállal arra, hogy a hitel futamideje alatt az Önkormányzatra jutó törlesztő részlet összegét és a hitel járulékait a többi fejlesztési kiadást megelőzően minden évben a költségvetés összeállításakor figyelembe veszi és jóváhagyja. B) A Képviselő-testület nyilatkozik arról, hogy a már meglévő hitelekből, kezességvállalásokból és a jelen kezességvállalásból adódó kötelezettségeit figyelembe véve nem esik az 1990. évi LXV. tv. 88. §. (2) bekezdésében meghatározott korlátozás alá.
16
C) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a fenti hitelre vonatkozóan a hitelszerződést – mint kezes – aláírja az Önkormányzat képviseletében. Határidő: azonnal Felelős: Képviselő-testület A napirend 11. pontjának tárgyalása: Folyószámla hitel felvétele. (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Szehofner József: Az önkormányzat folyamatosan likviditási problémákkal küzd, ezért is szükséges a 10.000.000,-Ft folyószámlahitel felvétele. Számomra az elsődleges cél, hogy ne kényszerüljön az önkormányzat ilyen helyzetbe. Fazekas Henrietta: A Képviselő-testület 26.000.000,-Ft forráshiánnyal fogadta el a költségvetést, ami azonban finanszírozási problémák formájában jelentkezik a mindennapokban. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 426/2010. (XI.08.) számú Képviselő-testületi határozat: Tatárszentgyörgy Község Önkormányzata (továbbiakban: önkormányzat) 10.000.000 Ft azaz tízmillió forint összegű folyószámlahitel felvételéről dönt. A képviselő-testület a hitel futamidejét 2010. november 30tól 2011.november 29-ig határozza meg. A képviselő-testület a hitel és járulékai visszafizetésének biztosítékául az önkormányzat költségvetési bevételeit ajánlja fel. Az önkormányzat, mint zálogkötelezett, hozzájárul ahhoz, hogy a tulajdonában lévő 35 hrsz-ú forgalomképes ingatlanán/ingatlanain a hitel és járulékai erejéig az OTP Bank Nyrt. számára jelzálogjogot alapítsanak. A Képviselő-testület kijelenti, hogy a fent megjelölt ingatlan(ok) forgalomképes(ek), felette(ük) korlátlanul rendelkezik. Az önkormányzat kötelezettséget vállal arra, hogy a hitel visszafizetés időtartama alatt a kért hitelt és járulékait a futamidő éveiben - a felhalmozási és tőke jellegű kiadásokat megelőzően - a költségvetésébe betervezi és jóváhagyja, illetve költségvetési előirányzat módosításai során figyelembe veszi.
17
A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a fenti hitelre vonatkozóan az OTP Bank Nyrt-nél eljárjon, az ügylet egyéb feltételeiben megállapodjon, a hitelszerződést és egyidejűleg a hivatkozott ingatlan(ok)ra a zálogszerződést aláírja az önkormányzat képviseletében, valamint a Földhivatalnál a jelzálogjog bejegyzése érdekében a szükséges intézkedéseket megtegye. A képviselőtestület nyilatkozik arról, hogy a már meglévő hitelekből, kezességvállalásokból és az igényelt hitelből adódó éves kötelezettségeit figyelembe véve nem esik az 1990. évi LXV. tv. 88. § (2) bekezdésében meghatározott korlátozás alá. Felelős: polgármester Határidő: azonnal A napirend 12. pontjának tárgyalása: B I jubileumi jutalom iránti igényének megtárgyalása. (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Szehofner József: A Minisztériumtól megkapott állásfoglalás értelmében nem jogosult a jubileumi jutalomra a kérelmező és nem is támogatom a jutalom kifizetését. 100.000.000,-Ft összegű hitelnél tart az önkormányzat, amelyből 17.000.000,-Ft folyószámla hitele, valamint munkabérhitel. Javaslom, hogy kérjünk újabb állásfoglalást a közigazgatási hivataltól a volt polgármester jubileumi jutalmával kapcsolatban és a következő ülésen ezen állásfoglalásban foglaltak szerint döntsünk végérvényesen az ügyben. Zelenkáné Boros Erzsébet: Egyébként sem áll az önkormányzat olyan anyagi helyzetben, hogy ezt az összeget ki tudja fizetni. Fazekas Henrietta: A Minisztériumi állásfoglalás alapján nem jogosult a jubileumi jutalomra, azonban Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat volt polgármesterére vonatkozóan, a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal állásfoglalása szerint jogosultságot szerzett jubileumi jutalomra. A különbség csupán a két polgármester helyzetét tekintve kizárólag annyi lehet, hogy a tatárszentgyörgyi volt polgármester asszony elindult a választásokon és ennek kapcsán szűnt meg a mandátuma, majd a mandátum megszűnését követő napon vált nyugdíjassá. Alsónémedi Nagyközség volt polgármester azonban nem indult a 2010. évi helyi választásokon és még speciális közszolgálati ideje alatt kérte a jubileumi jutalom kifizetését, arra hivatkozásra, hogy nyugdíjazása miatt szűnik meg a közszolgálati jogviszonya. A két eltérő álláspont miatt, szükséges egy végső és egységes állásfoglalást kérni, majd szükséges a következő ülésen ezt a napirendet újra megtárgyalni a képviselő-testületnek. Berente Imréné: Nem jutalmat akarok kérni, hanem csak azt a juttatást, amely törvény alapján jogosan megillet. A 100.000.000,-Ft összegű hitelt fejlesztésre használtuk fel a Képviselő-testület döntése alapján.
18
A jubileumi jutalmam megállapítása tárgykörében álláspontom szerint jogosultságom egyértelmű. A képviselő-testület amennyiben nem állapítja meg a részemre akkor abban az esetben természetesen a bírósághoz fordulok a törvényi kötelezettség betartása és a jubileumi jutalmam kifizetésének kikényszerítése miatt. Szehofner József: Olyan helyzetben van az önkormányzat, hogy likviditási hitelt kell felvennünk, ezért nem tudjuk kifizetni a jubileumi jutalmat. A „Belterületi utak fejlesztése” projekt is 48.000.000,-Ft önrészt igényel. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 427/2010. (XI.08.) számú Képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület Berente Imréné által benyújtott jubileumi jutalom kérelmének tárgyában, a felmerült jogértelmezési nehézségek miatt elrendeli, hogy Berente Imréné által benyújtott jubileumi jutalom megállapítása tárgykörében, kerüljön megkeresésre a Közigazgatási Hivatal is és a következő képviselő-testületi ülésre a témával kapcsolatos összes jogértelmezési álláspont birtokában, kerüljön a napirend ismételten döntésre beterjesztésre. Határidő: azonnal Felelős: Képviselő-testület A napirend 13. pontjának tárgyalása: Egyebek. A) „Tatárszentgyörgyi Krónika” elnevezésű „Tatárszentgyörgyi Újság” névre.
helyi
újság
névmódosítása
(Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Szehofner József: A „Tatárszentgyörgyi Krónika” újság nevét „Tatárszentgyörgyi Újság” névre szeretném módosítani, mivel a Krónika nem újságot jelent. A) B) C) D)
428/2010. (XI.08.) számú Képviselő-testületi határozat: Tatárszentgyörgy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2.2.4/173/2003. számon nyilvántartásba vett „Tatárszentgyörgyi Krónika” újság nevét „Tatárszentgyörgyi Újság” névre módosítja. A képviselő-testület a „Tatárszentgyörgyi Újság” című lapszerkesztőség vezetőjének Szehofner József polgármestert jelöli ki. Tatárszentgyörgy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal – Lapnyilvántartási irodánál az időszaki lap adatai módosításának nyilvántartásba vételét kezdeményezi. Az A)-C) pontban foglalt intézkedések megtételére a képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert. Határidő: azonnal Felelős: polgármester
19
B) Tatárszentgyörgy Község Önkormányzatának a „Vörös Iszap” katasztrófa károsultjainak megsegítésére tett intézkedései. (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Szehofner József: Dabas Város Önkormányzata által létrehozott Szolidaritási Alaphoz 50.000,-Ft támogatást fizetne be önkormányzatunk. 100.000,-Ft támogatást biztosítanánk a Vörös iszap károsultjainak megsegítésére Kunpeszér és Kunadacs települések önkormányzataival közösen egy megállapodást hoznánk létre és a közös számlára 100.000100.000,-Ft-ot fizetnénk be. Valamint ezzel egyidőben gyűjtési akciót is szerveznénk a lakosság körében, mivel tisztítószereket, hideg élelmiszereket, ruhaneműket várunk a lakosságtól. December 31-én Devecserre a polgármesterek közösen elvinnék az összegyűlt adományokat. Petrányiné Kocsis Márta: Az iskolában is szerveztünk gyűjtést, melynek eredményeként 8.100,-Ft gyűlt össze. Zelenkáné Boros Erzsébet: Az egyház is hozzájárult a támogatáshoz 70.000,-Ft-tal. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 429/2010. (XI.08.) számú Képviselő-testületi határozat: A) A képviselő-testület 50.000.-Ft támogatást biztosít a Vörös Iszap károsultjainak megsegítésére. A támogatást a Dabas Város Önkormányzata által létrehozott 64400099-10980192-00000000 számlaszámra kell átutalni, azzal, hogy a Dabas Város Önkormányzata köteles a támogatás tovább utalásáról igazolást megküldeni. B) A képviselő-testület az A) pontban foglaltakon túl 100.000.- Ft támogatást biztosít a Vörös Iszap károsultjainak megsegítésére, valamint költségvetési alszámla nyitással, gyűjtési akciót hirdet a lakosság részére. C) Az A) és B) pontban foglalt feladatok ellátására, megállapodások, egyéb szükséges dokumentumok aláírására a képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert. Határidő: azonnal Felelős: Képviselő-testület C) Tatárszentgyörgy Község Önkormányzatának megváltoztatására tett intézkedése.
a
jelenlegi
honlap
(Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Szehofner József: A jelenlegi honlap kezelését a Localinfo Kft. végzi. Szeretném kibővíteni egy nagyobb szolgáltatási körrel, mivel az eddigi honlappal nem vagyok megelégedve. Első körben a Fórum hozzászólási lehetőségét megszüntetjük, mivel egy önkormányzati honlapnak bővebb tájékoztatást és ismereteket kellene inkább biztosítani, mint az ilyenfajta hozzászólásokat támogatni. Jóri Miklós Istvánné: A Teleház vezetője kezelhetné a honlap szerkesztését is. Szehofner József: Természetesen én is felügyelném a honlap szerkesztését. Mi határoznánk meg a felkerülő híreket, de azon is szeretnék módosítani, hogy nem lehet rögtön egy információt elolvasni, csak több lépés elérése után.
20
Fazekas Henrietta: A Teleház is csak azokat a dokumentumokat tudja felölteni a honlapra, amelyeket a hivatal munkatársai megküldenek részére. Szabó Attila: Számlálót is ki lehetne helyezni a honlapra a nézettség, vagy látogatottság megismerésére. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 430/2010. (XI.08.) számú Képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület megbízza a polgármestert, hogy a jelenlegi honlap kezelővel vegye fel a kapcsolatot, a honlap esetleges megújításának ügyében. Határidő: azonnal Felelős: Képviselő-testület D) 60. életévüket betöltött lakosok karácsonyi csomagja. (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Szehofner József: A 60. életévüket betöltött állandó lakhellyel rendelkező idős emberek részesülhetnének karácsonyi csomagban. 11 fő ideiglenes lakcímmel rendelkező, 60. életévüket betöltött személy tartózkodik a településen. Jóri Miklós Istvánné: Az ideiglenes lakcímmel rendelkező, 60. életévüket betöltött idős emberek is kapják meg a karácsonyi csomagot, mivel ez 16.500,-Ft többletkiadást jelent csak. Több esetben van, hogy azért nem jelentkeznek be állandó lakosként, hogy ne veszítsék el a másik megyében kórházi ellátásaikat. Fazekas Henrietta: Amennyiben állandó lakosként szerepelne ez a 11 fő, akkor utánuk is megkapná a normatívát a település. Zelenkáné Boros Erzsébet: A településnek is jó lenne, ha ezzel az összeggel is több bevétel folyna be az önkormányzathoz. Javaslom, hogy az állandó lakosként bejelentkezett 60. életévüket betöltött személyek is részesüljenek a karácsonyi ajándékból. A szociális rendeletünkben is elsősorban az állandó lakosok igényelhetik meg a különböző juttatásokat. Szabó Attila: Ha név szerint ismernénk, hogy kiről van szó és tudnánk, hogy mit tett a faluért, akkor könnyebb lenne döntést hozni. Szehofner József: Most az állandó lakcímmel rendelkezők karácsonyi csomagjáról hozzuk meg döntésünket, majd a következő évben az ideiglenes lakcímmel rendelkező lakosok is részesülnek a 60. életévüket betöltött személyeknek adható karácsonyi csomagból. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta:
431/2010. (XI.08.) számú Képviselő-testületi határozat:
21
A) A képviselő-testület a 2010. évben, a településen 60. életévét betöltött lakosok részére személyenként „karácsonyi csomagot” biztosít, 1.500.-Ft értékben. A képviselőtestület a karácsonyi csomagok költségét a 2010. évi költségvetésének terhére biztosítja. B) Az A) pontban meghatározott karácsonyi csomagban az alábbi élelmiszerek kerülhetnek: cukor, liszt, olaj, szaloncukor, kávé, keksz, tartós sütemény. Határidő: azonnal Felelős: Képviselő-testület F) Tatárszentgyörgy Munkaterve.
Község
Önkormányzat
Képviselő-testületének
2011.
évi
(Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Szehofner József: A munkaterv tájékoztató jelleggel lett kiküldve, mert a következő ülés keretében tett javaslatokkal fogadja majd el a testület a 2011. évi munkatervét. Szabó Attila: Közmeghallgatás időpontját határozzuk most meg, mivel a novemberi munkaterv napirendjeiben ez is szerepel. Zelenkáné Boros Erzsébet: Érdemes lenne közmeghallgatást tartani, hogy a lakosság elmondhassa a problémáit. Szehofner József: A következő testületi ülést megelőzően, november 29-én 14 órakor megtartjuk a közmeghallgatást az önkormányzat nagytermében. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 432/2010. (XI.08.) számú Képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület 2010. november 29-én 14 órakor közmeghallgatást tart. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a közmeghallgatás időpontjáról a település lakosságát mielőbb tájékoztassa. Határidő: azonnal Felelős: Képviselő-testület G) Címer módosítással kapcsolatos lakossági felmérés meghirdetése. (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Szehofner József: A jelenlegi címer változtatásával lakossági felmérést szeretnénk kezdeményezni. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 433/2010. (XI.08.) számú Képviselő-testületi határozat:
22
A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a település címerének módosításával kapcsolatos lakossági felmérés elvégzésével. Határidő: azonnal Felelős: Képviselő-testület H) KEOP-7.1.3-0 „Egészséges ivóvíz megteremtése Tatárszentgyörgyön” című pályázat II. forduló benyújtásához szükséges árajánlatokról döntés meghozatala. (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Szehofner József: A KEOP-7.1.3-0 „Egészséges ivóvíz megteremtése Tatárszentgyörgyön” című pályázat II. fordulójához értünk és döntést kell hoznunk hogyan lépünk tovább. Fazekas Henrietta: A pályázat II. fordulójánál 10%-os önrészt kell vállalni az önkormányzatnak, a nagyságrendjében kb. 76.000.000,-Ft összköltségű beruházásnál. Első lépésként a két meglévő kút vízének minőségét kellene megvizsgáltatni, hogy összekeverhető-e a megfelelő vízminőség eléréséhez. Két árajánlatot kaptunk a kutak vízének vizsgálatára. Márkus Zoltán: A tisztításos rendszerhez, ha hozzájárulunk akkor az növelné a bekerülési költségeket és ennek a pályázatnak a költségeit is rá kellene vetíteni a vízdíjra, amit a lakosság már nem biztos, hogy meg tud fizetni. A másik irányba kellene elindulnunk, hogy egy másik kutat létesíteni és annak vízét keverni kell, ez hátha nem kerülne ennyi költségbe. Fazekas Henrietta: Már létezik egy 2. sz. kút, ami nem került beüzemelésre és nincs kiépített kútfeje sem. A pályázati hatóság célja sem az, hogy a lakosságra hárítsa át a költségeket az önkormányzat. Az is gondot jelent, hogy a pályázat első fordulójában a Részletes Megvalósíthatósági Tanulmányban kidolgozott technológiát sem fogadta el a hatóság megvalósíthatónak és továbbfejlesztésre alkalmasnak ezért újra kell gondolni az egész rendszert. A jelenlegi két kút vízének vizsgálata szükséges ahhoz, hogy tudjuk hogyan lépjünk tovább, mivel december 6-ig be kell nyújtani a pályázatot a második fordulóra, ha ez mellett dönt a képviselő-testület. Szabó Attila: Egyáltalán szükséges a víz minőségének ellenőrzése, mivel tudomásom szerint a vizet folyamatosan ellenőrzik és az megfelel az előírásoknak. Fazekas Henrietta: A kút vízének túlfolyása okozhat minőségi változást a vízben. A rendszeren átfolyó víz már fertőtlenítésen megy át, ezért a lakosság biztos, hogy a megfelelő vizet fogyasztja. Abban kellene most döntést hozni, hogyha szükséges a vizsgálat, akkor a képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a vizsgálatok megrendelésére. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 434/2010. (XI.08.) számú Képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a település 2. szám kútjának felülvizsgálatával kapcsolatos tárgyalások
23
lebonyolítására, valamint azzal, hogy a 2. számú kút vizsgálatára, illetve kútlezárására vonatkozó megbízási szerződéseket aláírja, amennyiben ezen feladatok elvégzése elkerülhetetlenül szükséges a települési vízminőség javításához. Határidő: azonnal Felelős: Képviselő-testület I) Térfigyelő kamera rendszer kiépítésének megtárgyalása. Szehofner József: A 2009. évben benyújtott pályázatnál a település 6 frekventált pontjaként a Művelődési Ház, a Községháza, a templom előtti terület, az általános iskola, az egészségház és a Posta területeit jelölte ki. Kiegészíteném még a Dankó Pista utcával, a Kinizsi utcával, a Bajcsy-Zs. utcával, a bejáró utakkal is. Szabó Attila: Hallottam olyan településről, ahol bevonták a lakosságot és jutalmazták, aki eredményes bejelentést tett egy-egy cselekmény elkövetéséről. Fel lehet hívni az emberek figyelmét a helyi újságban is a több odafigyelésre. Petrányiné Kocsis Márta: Most nem írtak ki a térfigyelő rendszer kiépítésére pályázatot? Szehofner József: Nincs most ilyen pályázati lehetőség, de a legfontosabb célunk, hogy a közbiztonság mielőbb helyre álljon a településen. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal – ellenszavazat nélkül – az alábbi határozatot hozta: 435/2010. (XI.08.) számú Képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a térfigyelő kamera rendszer kiépítésével kapcsolatos tárgyalások megkezdésére. Határidő: azonnal Felelős: Képviselő-testület Mivel több napirend nem volt, Szehofner József polgármester az ülést bezárta.
Szehofner József polgármester
Fazekas Henrietta jegyző
Jóri Miklós Istvánné Dori László jegyzőkönyv hitelesítők
24