Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék ..................................................................................................................................... 1 Szeretni Valakit Valamiért ....................................................................................................................... 2 Krisztina Hitvallása .................................................................................................................................. 5 Elismerés.................................................................................................................................................. 6 Rezsimcsökkentés .................................................................................................................................... 7 Sly-os Filozofálgatás ................................................................................................................................ 9 Feljegyzésem ......................................................................................................................................... 10
Szeretni Valakit Valamiért Úgy kimondanád, de nem jön nyelvedre segédigéd. S mielőtt jót cselekednél, idegenek szorosan átölelnek Téged, zavarba jössz, mert újra megremeg térded. Pedig annyira szeretnéd lelkedet kiönteni Neki, földi boldogságod csak Vele ünnepelni. Reá is nézel, csodaszépnek látod szeméből a szögletesre szétzilált világot, mégis mozdulatlanná válsz hirtelen, mert más rajzolja számára az ablakra fagyó jégvirágot. Átfázott körülötted megannyi démoni jelenet, mert szorongó szívednek utolsó melegét másra leheled. A kuglóf már korábban készen, most ott állsz konyhai kalapáccsal a kézben. Próbálsz törődni diónyi apróságaiddal, a Tőled telhető legjobbat megadva Neki, mégis Te csodálkozol leginkább, amiért hanyagul kiválasztott celofándíszes szuvenírjét Veled együtt olybá kedveli. Só ízű könnycseppje, mosolygósra kanyarodó szája szegletén neveti ki gazdáját, torkára akadt fennkölt szó köszörüli ártatlannak vélt szíve csorbáját. Leplezetlen múltja mégis furcsa mód zaklatja fel Őt, ám nem örül, mert csak búsnak hitt férfiként kapná meg a leggyönyörűbb Nőt. S lám-lám, foszforpálca szikralángja gyűlik, ropogva ontja ezerszám tűzrőlpattant fényes csillagát, faggyú füstjével facsarva orrod alá, életének kesernyével átitatott üde illatát. Elmerengsz, röghöz lánccal szorosan kötött szellemiséggel felemészted Magad, üzenni próbálsz, de megint csak elakad Neki szánt szavad. Közben szokatlan szeretetvágy nehezéke támaszkodik Reád, lágyan ölelkezni próbálsz is Vele, de megint csak kialszik a vágy. A civilizációtól való fortélyos félelmed minduntalan bánt, kijózanító kupicáddal kortyról-kortyra jársz, azonban műanyag büfépoharad koccintásait hangeffektusok sem méltatják. Végképp elkeserít hát, a hitetlen istenségekkel szemtelenül feleselő, Tőled mennyekbe menetelő, szárny nélkül földre szállt, szeplőtelen angyalkád. Üdvözlégy mi atyánkat miként mondjad el Neki, ha önmérséklet híján még Magadat is csak a jó öreg senki se szereti, s reggelente öklödtől pókhálósra törni kívánkozó, párás fésülködő tükörből bámul Reád a digitális mérleg mutatta testtömegedbe palástolt élettelen valótlanság. Cafatokra tépett hús-vér, szilánkosan kettétörött lábszárcsont körülötted, ábrándozva én némiképp megijedek, Te vágódeszkádon készíted csigatésztás ünnepi húslevesed. Időközben a HD képminőségben pixelenként sugárzott, szisztematikusan szörnyűre manipulált közérdektelen álhíresztelések hallatán a torkodat is fojtogató súlytalansággal szembesülsz, s kíváncsiságod kattintásaival tovább kergeted a szünetmentes világháló szenzációszagú áldozatait. De nincs itt gond, hisz a nulla forint kezdőrészlettel Tieddé váló, felültöltős automata mosógépedbe dobott mocskot legújabb vegyszered öblítés nélkül is kiszedi. Téged vírusvédetten lájkoljon csak valaki, jelöld be jóindulattal Te is nevemet, s kedvenceidtől kitekintve olykor pillants rá jelzéseidre. Megtelt postaládád méltasd olvasásra, válaszodban üzend meg már egyszer s mindenkorra Neki, hogy univerzumok feletti tetterejével alkosson sokkal több jóravalóságot, legyen megbocsátóbb Veled szemben, amiért idáig még Nekem sem volt merszem kinyilatkoztatni a sors szülte Emberi színjátékom. Melyben halálomig hallatszik majd furcsa sírásod, ám mielőtt puszta földet dobna Reád feketébe öltöztetett sírásód, nagy levegőt véve feleszmélsz. S összes bágyadt reggeleden, karikásra kidörzsölt szemeidben öntudatodra ébredsz, s méltóságteljesen viseled a még álmatlan álmaid beteljesületlenségét. Majd drága pénzért kiváltod vény nélküli, messzire elgurult gyógyszered, hangoztatod mindenkinek, mennyire és csakis Őt szereted, s egyáltalán nincs benned gyűlölet vagy megvetés a lényegtelenségből fakadó egyszerűség miatt. Leges legjobb tudásod szerint, erőfeszítéseid révén tanítasz is egyben, továbbképzed magad a minden tudás egyetemén, előre lépdelsz jókora nagyot, hogy mindennapi megélhetésedből vett bölcsességeid révén példaképpé válhass mások számára, s kifürkésszed a boldogabb lét megérintő örökzöld motívumát.
Mindezt demagógia, álság és ármánykodás nélkül tegyed, vigyázva, hogy ne menjen el teljesen az eszed. S mielőtt az ördögnek bagóért eladnád lelkiismereted, össze kell szedned magadat drága Kedvesem, tudatalattiddal megismertetni zegzugos levelem. Szájadról-szájra, muszáj továbbadnod Neked szánt csókolni valóm, gyöngéden megsimogatni bársonybőrű érinteni valóm. Magadhoz ragadni elvesztegetett alkalmainkat, jóhiszeműen átérezni mit embertársaid Tőled akarnak, s mit Neked csak adhatnak. Ó, mondva csinált azért végkép ne legyél, tanácstalanságodkor keress inkább egy megoldót, ki fájdalmai s örömei révén definiálhatja már Neked, létezésed igazi értelmét, idáig halogatott házi feladataidat, s felvázolhatja Számodra elmosódni készülő humán lenyomatodat. Hidd el, bánataink ellenére van keresni valónk, akaratlanul is működik természetfölötti képességünk. Mindhiába nem látjuk meg az éltető napvilágot, távolságaink s csábításaink ellenére vonzódunk Egymáshoz, s képesek vagyunk az önzetlen, galamblelkű áldozatvállalásra. Hiszek, mert hinnem kell a Benned lévő Örökkévalóságban, mert pletykáid s álszent önismereted mellett előbb-utóbb Neked is meg kell majd lelned a belső békét, a bármivel történő harmóniát, a mindennapi újjászületést. S amennyire csak képes lehetsz rá, mulasztanod kell a nyomorúságos agóniát, árnyalni a félelmeiden felülkerekedni képtelen paranoiát, megkülönböztetni lényegtelentől a lényegit. Tetteid s cselekedeteid révén pedig egymás után megtapasztalni, hogy különleges lényednek is megadatott az a nagyszerű megélni akarás. Melyet egyedül Te tölthetsz meg legendás tartalommal, aggodalom helyett Neked való izgalommal, gyűlölködés helyett helyénvaló bűnbocsánattal, képzelt betegséged helyett meggyógyulni akarással, kiszolgáltatott elmúlásod helyett páratlan gyermekáldással, szívbéli szegénységed helyett pedig holtadig tanulással. S persze mindazon ezernyi mi-egyébbel, amit egyes-egyedül csakis Te tarthatsz fontosnak, máskülönben, mint a szomorú vég: elgyengülsz, s idő előtt belepusztulsz a céltalanság okozta tehetetlenségedbe. Vagy űrbéli Messiásodra vársz, alternatíváid nincsenek, netán ráérős lennél a Reád kéretlenül zúdított dramaturgia miatt, s egyébként is van iróniámnál komótosabb dolgod. Szemedet kinyitni próbáló játszi sortalanságom hamar átlapozod, s kulturálatlan iszogatsz inkább a „nem is tudod kitől” ajándékba kapott, zamatos nedűdnek szánt, ámde félig üres kristálypoharadból? Téves elméletem lenne csak a Téged is érdeklő együttlét, a pezsdítő buborékokkal történő bódult felélénkülés, a megszemélyesített Hozzám bújás, vagy a végre már Valakivel való mézédes kölcsönhatás? Anyagi függetlenség, antidemokrata hatalomvágy, polgárpukkasztó gazdagság, szerénytelen all inclusive felhasználás, sznobizmus és festői képmutatás. Melyik életformámra vágysz? Pillanatnyi örömödet kielégítő buja kéjelgésre, cukormázas pirula okozta elmezavarodra és oltári jó tudatmódosulásra? Mi kell még Drágám, tényleg kizsákmányolnál? Mennyit adjak kábító szeremből? Hogyan kérsz szépen, ha nem lesz ezekre pénzem? Én csak szeretni tudlak, kiválasztott testekbe bújva tán boldoggá is tenni Téged, kezdeted lenni, öregségemre pedig nyugalmat sugárzó régiséged. Én csak szeretni tudlak, kozmikus magányodban bármikor átkarolni Téged, el kell hinned végre, hogy orgazmusodért cserébe tényleg semmit sem kérek. Miért kínzol, bántasz meg másokat Velem, Isten szerelmére hivatkozva miért haragszol s nem is örülsz mostanában Nekem? S a könnyebb utat választva hagyod bűneidet inkább reám testálni, oltalom nélkül én vétkemmé prolongálni mindazt, amin belátásod nélkül képtelen voltál s leszel is felülkerekedni. Bajodban persze piedesztálra emelsz, habár hűséged s hívó szónoklatod nélkül is megyek, lehetsz felnőttként elkövető, mással paráználkodó, aljasságban becstelen tettestárs, zsarolt áldozatként személyesen érintett, ravasz cselben elesett, vagy tévútra tévedt, neveletlen hisztiző és szemérmetlen kisgyerek. Ja, hogy Istent játszó kendőzetlen becsvágyaddal, rágalmaiddal, nagyravágyó földi jóddal s megélni valóddal magadra maradnál?
Ne félj, nem hagynám, példabeszédem akkor és ott mondanám el Neked, mikor nem várod, s ahol nem is képzeled. Hiszen jelenleg is ott lehetek, szemed sarkában örömkönnyemként csordogálva, gyomrodat nyomorúságommal összerántva, arcodat lángelmélettel pirítva, testedet csupasz libáimmal bőrözve, kezeidet félelmeimmel reszketve, mondanivalód szavaimmal fűszerezve. Ott rejtőzök szíved legeldugottabb csücskében, örömödben és csöppnyi vigaszodban, palackba zárt édes szerelmeidben, több ismeretlenes egyenlőtlenségedben, önmarcangolt holdudvarodban, szépségesnek képzelt látni és átérezni valódban, minden engesztelésedben, fektetett nyolcasod őrjítő végtelenében. Ugyanúgy, miképpen Te énbennem, szerepelek kedvenc zenédben, katarzist okozó színdarabodban, a hangoddal megénekelt dalban, dúdolják azt bármilyen hangosan vagy halkan. Ott vagyok kulcslyukon kiszivárgó titkaidban, arcodon elmosódó sminkedben, túlvilági szépséged mesterséges szereiben, minden kis szellemi szüleményedben, mi kiváltja szokatlan felindultságod. Ízig-vérig szeretni való vagy, engedd hát sokkal közelebb magadat. Jótéteményedhez, személyes ambíciódhoz, legnagyobb igyekezetedhez, érdek nélkül is tetsző tükörképedhez, kis testi hibáidhoz, gyönyört keltő intim szférádhoz. Juss el mihamarabb múltadból gyökeredző jókedvű jövendődhöz, osztályrészed szerény örökségéhez, hétköznapi csendéleted kifakuló színpompáihoz, elmosódni készülő képeid kontrasztjához, csalódott tegnapodból a lenyűgöző mához. Hallgass rám most az egyszer Kedvesem, hiszen lábad előtt hever már mindenem, mire csak szükséged lehet. Térden állva könyörgöm hát csodálatra méltó személyiségednek, vadregényembe illő karakterednek, ragadd Magadhoz végrevalahára vérszegénnyé lett szívemet, had dobbantsa újra meg Tiedet. Ugye lüktet már halántékodon hajszálnyi véredényed, ugye hasonló az életről alkotott véleményed? Ugye kapiskálod már egymásnak születésünk célját, rajongásos rokonszenvem mikéntjét, a mással törődés igazi boldogságát, vadonatúj életérzésed. Ugye mihamarább akarsz már szeretve lenni, s engedsz engem is: Szeretni Téged Önmagadért!
Krisztina Hitvallása Egyéniségünk válogatja, hogy milyen lelket szorítunk a testbe, hogy napi teendőink végeztével miképpen hajtjuk le fejünket este. Én akkor aluszom jól, ha már megtaláltam az egymáshoz képesti differenciák voltát, akár a legapróbb eltérések miben rejlő okát, ha már kijelöltem síkba vetülő diagramjaim közös halmazát. Amikor bonyolult Excel-táblám kimutatást varázsol publikumom elé, amikor összegyűjtött információim révén levonódik a tudásunkhoz mért legjobb következtetés, nos, akkor érzem jól magam a bőrömben, akkor gondolok emelt fővel a munkámtól kapott apró örömömre. Terveztem szoros határidőre, korábbi eredményekből illesztettem görbét a közeli jövőre, nagyszerű s merésznek tűnő lehetőségek között is mérlegeltem már. Tevékenységemmel kapcsolatos dolgaimat rendszerint akkor tettem helyükre, mikor már büszkén vállalhattam a másban való öntudatra ébredést is. Nem átlépve soha azt a bizonyos határt hibáztam is, megannyiszor kerestem tévedéseim okát, ám harc nélkül sohasem fogadnék arcul csapást. Mert szívfájdalom nélkül hiszem, hogy van építő gondolattal megindított párbeszéd, hogy nem kell rögtön a rossz viszonyt kisatírozni, hogy van szakmai megfontoltság, elvi alapon hozható racionális döntés, s hogy kulcspozícióban lévő emberként csakugyan nem viselhetem lényegi változás, tanulás és fejlődés nélkül; a hitből való majdani elfogyást. Persze a becsvágy is jelentős hajtóerő, de nem ez, mi tizenhárom esztendeje motivál. Nem zúgolódok összeráncolt nyugtalan szemmel, nem kovácsolnék soha dicső erényt alantas vezérelvekből sem, hiszen tanítóim már a katedráról sokkal korábban tudtomra adták, hogy csupán éhes gyomor filozófiája a bólogató okoskodás. Különben is: mire való a kifogást kereső örökös tagadás, a piros lámpán is áthaladó szabályt szegő rohanás, a dacból fakadó nemtelen támadás? Az egység hozhat sikert és gyarapodást, láblógató habitus helyett eszmei mondanivalóval kell kitölteni az örökös kőrforgást. Cselekedetből származó jótéteménnyel rá kell szolgálni a kitüntető feladatra, önszorgalommal megteremtődni az állandóan megújuló globális szemléletmód számára, kicsinyes félelmeinket leküzdve bízni a megszerzett és velünk született képességekben, nem pedig holmi féle iróniaként felfogni a hétköznapi túlélésért folytatott létezést. A legjobb szenzornak, egyedülálló mérnöki találmánynak, zöld vagy kék színű kütyünek kell lenni, a teniszlabdán kanyargó varratot nagyszerű ötlettel kell kiegyenesíteni. Be kell fejezni azt az egyszer már elkezdett nagy művet - Madách Imre szavait kissé megbolygatva - meg kell úgy forgatni az atyaúri gépet, hogy kiérdemelje pihenését az alkotó. S igen, átgondolt jelzős szerkezetű szavaim ezek, de amilyen messze csak lehet, távol áll tőlem a fennkölt s megkonstruált míves beszéd. Nem kifundált propaganda, s nem is gondosan szerkesztett dramaturgia, csupán egy különleges alternatíva számomra az ilyen mód való megnyilatkozás, szerepkörömbe nem illik a józanésztől való túlzott elrugaszkodás. Asszimilálódni szeretnék csak, fejet hajtani az adandó alkalom, s páratlan lehetőség előtt, a becsült értéket még jobban eltalálni, ha tetszik dőltebb betűkkel beívódni abba az én életemre is tervezett kollektív köztudatba, melyet egykoron Robert Bosch indított világhódító körútjára.
Elismerés Nem, nem felejtettem el kifejezni elismerésem a minap kapott kinevezésed végett, de hát nem áll jól nekem a felettébb hajbókolás. Nyalogatott sebeim, no meg a minket körülvevő cukormázas ördögiség helyett azonban most Tiéd kell, hogy legyen, a színpadom. Tündökölj csak Édesem, Neked ugyanis követned muszáj ugyanúgy az aranyszabályt, s így újra s újra elnyerheted méltó jutalmadat. Van, s mindig lesz elég belső erőd s indítékod is arra, hogy odaadással növeljed mások értékét, hogy elkerüljed az irigység sugallta rosszallást, s persze a keserű ábrándból fakadó önsajnálkozást. Nem is értem néha, azt a jó szándékú, kristálytiszta sugallatot, mellyel elkápráztatod nézőközönségedet. Pedig csak boldogulni akarsz, no meg titkon létrehozni bennem is eme virágzó gondolatokat. Drágám, nem vagy Te kissé telhetetlen? Habár, soha nem tudok Neked annyit adni, amennyit megérdemelsz, mégis kiaknázottnak érzem néha szellemi erőforrásaimat Hozzád képest. Ha tudnám, bárcsak tudnám, mennyi még a rendelkezésünkre álló jövőidő. Bárcsak rájönnék Reád csodálkozásom közepette, arra a Benned létező fantasztikus lelki összefüggésre, mellyel az ujjad köré csavarod gondolataim. Minden egyes nap, minden egyes momentumában vadonatúj elmélet keletkezik bennem, s érzékennyé válok attól az emberfelettiségtől, mely tetteid mozgatórugója. Kicsim! Különleges aspektusok keltődnek bennem Miattad, Te vagy az egyetlen, ki mellett el tudom percekre feledni ezt az esztelen és telhetetlen fogyasztói társadalmatlanságot. Szuper erőt titulálnak nekem, mégis Te vagy egóm példaképe, s ha felnézek az égre, a Te szemecskéd ragyog vissza reám. Ugyan keresem még csillagod, s bennem van a megismerés szükségszerűsége, mégis köszönöm Neked, hogy elviseled lázadó és túlon-túl önző természetem.
Rezsimcsökkentés Zúgolódtam már jómagam is eleget a Magasságos Atyaúr gyönyörű sorscsapása miatt, de nem hagytam ez idáig elragadtatni magamat. Csak bámultam az illiberális rosszfiúkból megtestesült parlamenti kétharmadra, tűnődve persze, hogy egyszer megjön már valamelyiknek az a józan esze. De nem, a félelem bérével fizetett disznófejű nagyurak egyre csak nyomorgatják a szavazógépezet narancssárgára feslett műanyag nyomógombját. Igen, szintetikus lett bennem is minden, s nem tudok, képtelen vagyok elegendő távolságra kerülni ettől a múltban rejlő sötétségtől. Egyre csak viszketek ettől az orbánci nyavalyától, mígnem elhatalmasodik rajtam is ez a hogyis hívják, ez az izé, vagy micsoda. Majd megöl a kíváncsiság, hogy mikor löki ki magából az erkölcseinktől már régen megrendült világ a fejünkben orbanikus szövődményként aposztrofált kórt, no meg a vezírnek meggyőződésből fütyörészgető tünet-együttest. ... Polgári engedetlenség, előrehozott választások? Hölgyeim és Uraim, jó értelemben vett Elvtársaim! Ezek soha nem lesznek szégyentelenül megdöntött csajok, hiszen csakis szellemi prostitúciójuk bűzölgő parfümillatát érzik, egymás között szimpla meggazdagodási sztorikról fantáziálnak, s persze kaján, pökhendi vigyorral kísért, profilukba vágó szellemes idézetekkel kimagyarázzák még a fekáliát is abból az extraprofit-orientált halandóságunkból. ... Bégetést hallok csak körülöttem, néminemű realitást nélkülöző birkaságot, széttrancsírozott demokratákat, felbátorodás nélküli lelki eseménytelenséget. Lépkedünk, mint Hamupipőke a lábára illesztett szilánkos üvegcipőben. Észre sem vesszük, hogy vagdosnak bennünket, ezer sebből véreztetik a fejünkben hozzájuk társított kibékíthetetlenséget. ... Dörrenést hallok! Pufajkából szőtt véres kardigánok hullnak sorra, a földre, szemem előtt most is a durranás előtti esküdözők térdre kényszerített szörnye. Közben pedig az egykoron Dunába lőtt honfitársaim papucsába lép az a délibábos elképzelés, mely nem ilyen hátországban akar tartozni a minden létező összességéhez. Vaskapuig sodródó, hullaszagú demokráciánkért ki mondja majd imáját; Halleluja? Ki indítja el az áhított láncreakciót, ki győzi le saját s társai előítéletét, s ki vetemedik egyszer arra, hogy a putyini Kalasnyikov rozsdás ravaszát meghúzza? ... Nyugalom kedves Érintettek, vaktöltény a tárban, bízz nyugodtan Te is az autokráciában. Hagyd elhatalmasodni magadon is a spekulatív elemeket, az üres, ad hoc elképzeléseket. Ártatlan pompomlányként ugrálnak ezek a nélkül is, hogy konfliktussal tűzdelnék hátralévő életed, hogy nemes céltalanságokra kótyavetyélnék nyugdíjra szánt éhbéredet. Rúgd csak a gólt, de az eredményt előre borítékold, hiszen üres a lelátód. Folytassad nyugodtan illegális szerencsejátékod, hátha egyszer tényleg kihúzzák főnyereményed. Melyből felépítheted majd azt a nagyszerű légvárat, mely az idők végezetéig magára várat.
Mint most én, légy dezorientált, csigázd fel gondolataidat, tárt karokkal fogadnak. Addig sem velük foglalkozol, azzal a kaotikus, instabil állapottal melyet megérdemelt túlhatalmuk szerzett. Addig sem leszel semmiféle kölcsönhatás eredménye, nem leszel hozzájuk vonzódás vagy taszítódás terméke, esetleg ellensúly. Számukra csak vákuum legyél, a tudományosan megfogalmazott semmi, hiszen kedvükben járó magyar már úgysem tudsz lenni. Ágyazd be jól magad ebbe a köztársaság nélküli, egyre jobban teljesítő téridő jelenségbe, melyet a nagy nemzeti konzultáció hívott létre, s melyben még jó sokáig várat magára a nagyszerűséged felfedezése. Légy virtuális, kapcsold ki Klubrádiód, került az egyenes beszédet, légy házon kívül. Légy csak fikciójuk, testükön kívüli élménytelenségük, hallucináld nekik, hogy jól érzed a bőrükben magadat. ... Mígnem a személyiséged teljesen szétesik, abnormálissá válik benned is a szeretet. Mígnem megfosztódsz Te is a helyes érzékeléstől, a jót a rossztól való megkülönböztetéstől, s szervezeti kimerültséged, gyengültséged révén elszabadulnak érzelmeid. Mígnem megszabadulsz minden eddigi alkotói elképzelésedtől, esztétikai koncepciódtól, komplexebbnek vélt szubjektív állapotodtól. Mígnem elfelejted uralni a benned rejlő emóciókat, s magyarázni az új aspektust. Mígnem haszontalan csökevényként tekintesz már evolúciós múltadra, nem reagálsz a hirtelen bekövetkező környezeti változásaidra, s Te magad is egy országos méretű bűneset részesévé, elkövetőjévé válsz. ... Látom rajtad hűbérúr és hűbéres, mikor rohanás közben megfeszülő izmaid miatt gyorsabban kapkodod a levegőt, mikor hevesebb szívverésed miatt gyorsabban pumpálódik adrenalin a véredbe. Hogy te ne érezd, te kegyvesztettként már ne érezd azt a tehetetlenségből fakadó fájdalmat, melyet a külső jelenséghez való viszony tükrözött szememre.
Sly-os Filozofálgatás Mielőtt túlzott önismétlésekbe esnék, s megtestesíteném számodra, azt az isten tudja milyen alapeszmét, elárulom Neked, nagyon szeretlek. Zengő szólamok helyett persze juthatnék kifejezőbb kompozíciókra, azonban más most a rendeltetésem. Tudom, sokszor neheztelsz rossz lélek sugallta organikus bajaim miatt, azonban erre csak azt mondhatom, így alkotta meg fércművét a természet. Sajnos jellemző vonás hiányában nem lehetek még metódusod, csupán helyreigazítása a szélesebb értelmezésnek, rehabilitációja ennek a hókusz-pókusz jelennek, vagy micsodának. A lényeg, hogy elérlek, ha csak percekre is, de a társalgás mesterévé teszlek, hogy elsajátítódjon benned is ama pszichológiai ravaszság, mely még kreatívabban forgathatja majd agytekervényed. Tiéd lesz a szofisztikált beszéd, hogy érvelő pro és kontra praktikáiddal lenyűgözhesd partnereid régen elment eszét. Észre sem veszik majd mentális tréninged, csak szájukat tátva bólogatnak kifundált koncepciódra, s tagadás helyett felajánlják hamarjában az igenlő válaszukat. Prológusodban szépen elrejtve kiejted csak eldöntendő kérdésed, specifikus hangzással előadod hivatkozásaid, várakozó pozícióba helyezkedsz, s vigyázod nagyon, hogy mire is asszociálsz. Megszegve a szabályokat az egyik fél úgyis felvállalja a "támadást", lelkes szónoklatú ámde rímtelen közhelyekkel demonstrálja kényelmetlen helyzetét, mígnem belebukik önismétléseibe. Fegyelmezett s kiegyensúlyozott vagy, szemrebbenés nélkül divatba kerülő pozitív áramlat, szellemdús főszerkesztője a megbeszélésnek, így még jó, hogy a másik félé a térdre ereszkedni kényszerülő nyaktörő teljesítmény. Elévülhetetlen érdemeddé válik a szignált szerződés, kultusszá válsz, de persze a babérokkal koszorúzásod helyett, hátad mögött fognak beszélni a tudatosan meghonosított mítoszkörnyezetedről. Az ő bajuk, az ő szívük eleven kínja emancipálódásod, s látod, nem is kellett akkora dörgedelmesség. Van elég könnycsepp így is, mi elborítja a sorvadó világot, csak idő kérdése, hogy mikorra datálódik a szörnyű végzet, hogy mikor kel életre a kicsapongó lelketlenek nászából származó torzszülemény. Nyugi, képletesen persze, hisz nem sokunknak van mersze a nagy oltár előtt kritizálni a halhatatlanságot. Emberi mivoltunk kíváncsi, hisz látni akarjuk a mindannyinkra vonatkozó jövőben vetített képet, s előre megtapsolni az elmúlásról szóló színdarabot. Kínos benyomást keltettem Benned? De hisz személyes ügyemnek tekintelek, s viaskodásaim révén Veled tanulom az áhítatot, s kegyeletet, Veled élem be magamat a Mi kis világunkba, melyben egyre jobban kétségbe ejt a tudatlanság. Engem legalábbis hajt a tett-vágy, mert egyre kevésbé viselem a meggyőződés nélküli csürhe krízisét, egyre kevésbé tűröm az önigazoló félresikerült alkotásokat.
Feljegyzésem Tekintettel, hogy a fejlett nyugati civilizációktól való szeparáltsága, illetve a bigottságot sejtető elliberalizált hivatali dolgai miatt aligha nyílna mód, pláne szabad pillanat a személyes kontaktusunk megteremtésére, így kérem – bizonyos egyedek hűtlenkedő édesanyjának közbevetett szóbahozása nélkül - fogadja a mázos procedúrák s szolgálati utak által felkínált megnyilatkozási formámat, s persze tekintsen el, vonatkozasson el e más jelleget öltő szokatlanságtól. Régóta érlelődik ugyanis bennem, a mások háta mögött zsörtölődő gondolata, ha tetszik, a jól kimunkált közkeletű megfogalmazása annak, amit az elkötelezett dilettáns mitévőségről, a kiskirályságunkban folyó „paranormális" jelenségekről, s persze nem utolsó sorban a narancsbőrtelenség miatti negatív diszkriminálódásomról szeretnék elmondani. Önnek. Mindenféle túlzó, udvariaskodó emóciók nélkül azért már itt meg kell ragadnom az nagyszerűtlen alkalmat, hogy a mára már jócskán konszolidált, a korszerűtlenségtől igencsak elrugaszkodó, de mégis lobbanékony természetem miatt ezúton is megkövessem magamat, s a tőlem szokatlan úri-murizás helyett elnézést kérjek a hirtelen való kibontakozásom végett. Bármekkora igazságtalanság is szorong bennem, a dafke indiszponáltság nem lehet hasznos interpretációja ugyanis a tehetetlenségemnek, aláássa az addig kivívott renoménkat, s megkérdőjelezi a mások előtti jól szituáltságot. Itt szögezném le egyéb iránt, hogy pokolian fájdalmas tudatában lenni a tájékozatlanokat lenyűgözni képes tökéletlenségnek, de végül is, az ön által kifundált parancsuralmi, tekintélyelvű „véderőmű” rendszerben élni, - még ha néha úgy tűnik is, hogy vissza soha nem térő alkalmanként nem a köz-, hanem az egyéni érdekek mezsgyéjén kell előre haladnunk, tevékenykednünk mutyizmus földjén – csodálatos! Na de legyen mindegy, nincsen, s nem is volt soha bennem semmiféle keser-érzet, netalán rosszindulattal fűszerezett kategorikus kijelentés vagy aspektus. Mi ne legyünk liliputiak. Én a megismerés igényével továbbra is végzem, mindenféle téves hipotézis, hit vagy következtetés felállítódása nélkül, modern hozzáállással szeretném végezni mindennapos dolgaimat, s nem akarom a demokrácia hamis illúzióját sem lerombolni senkiben. Úgy vélem, alávetettem magam eddig is a közszolgálati evolúciónak, munkám során diagnosztizálni, legjobb tudásomhoz mérten alkalmazni tudtam az ön objektív humán erőforrását. Igen, kételkedem, olykor szabadjára engedett fantáziával vitatkoztam is a mi kis referencia környezetünkkel, de soha nem engedtem meg magamnak azt a luxust, hogy enyészetté váljon az olykor populistára esztétizált gondolkodásmódunk, s hogy semmitmondó kormánytisztviselői kategóriába soroljon minket az artikulációra már régóta képtelen jónépi fenomenalitás. Ám még mielőtt valami különös prekoncepciót képeznék, mielőtt bűnösként a szőnyeg széle helyett pellengérre állítódnék, mielőtt agytröszti vizualizációval netalán megváltó ideológiát képzelnék magunk köré, s vastagon fogó ceruzával kipipálnék valamiféle kitöltetlen rubrikát a felettébb hitelt érdemlés mellett, engedje meg, hogy pár szót szóljak a felcsúti cifrapalota falaiba beleivódó, sokszor csak saját magán fanyalgó közgondolkodásról. A nélkül persze, hogy bárkit is pejoratív módon megemlítenék, bárki elfojtott és kicsinyes irigységéről beszélnék, vagy illetéktelen eljárással beavatkoznék a bízvást semmivé foszló pletykálkodásba.
Legyen az nekem is csurrantott-cseppentett hétköznapi munka, vagy szerényebb intellektust igénylő, manipulált adathalmaz kozmetikázás, biztosíthatom, hogy rendre minőségi munkát adott ki kezem, s még ha hamis mítoszok is képződtek néha bennem, még ha eszköztelennek, forrástalannak és elavultnak is éreztem a szűkebb körülöttem létet, minden alkalommal alávetettem magamat a kollektív és feltétlen irányításnak, a kimondatlan öncenzúrának, a milliókkal történő kistafírozásnak. Ezért bánt csak az exkluzív töltőtoll hegyére tűzött szerény minősítés, az egzisztenciámat becsmérlő hátam mögötti megannyi értekezés, s a nemtelen indulat és korlátoltság által vezérelt tudálékos konfrontáció. Kedvetlen Uram! Buldog helyett, én egyszerre és egyidejűleg szeretnék csak boldog lenni és intelligens maradni, egész életemben az ön kiválóságára törekedni, s persze ösztönzőleg példátlanságot mutatni. Rendkívül szeretem, s huszáros lendülettel végzem a munkámat, örömmel tölt el, hogy jogállami alkalmazottként az oligarchaságért cselekedhetek, s rosszindulatú bürokrataként részt vehetek az adminisztratív közigazgatásban. Tudnia kell, soha nem volt bennem vágy a mániákus bármit csinálhatszra, vagy az unikális kibontakozásra. A látszat ellenére nem érzem magam oly magabiztosnak, de van jó szándék és arra való hajlandóság is bennem, hogy paca nélkül kitöltsem a hézagot, túlnőjek a látatlanban belénk tukmálódó közönyön és érdektelenségen, s persze váltsak is aduászi szemléletmódomon, ha úgy adódik. S igen, koncepciótlan sportemberként az átlagosnál jóval nagyobb bennem az igazságérzet, ugyanakkor kijelenthetem, hogy egészségtelen önkritikával rendelkezem, alapélménynek tekintem a „mindentudás” megszerzésére való törekvésemet, s nem vetem meg soha az ön és a köztem lévő felfogásbéli különbözőséget. Minősítek magamban, tükör előtt színes kavalkádú pávatáncot járok én is, de kellő unszimpátiával fordulok az emberek felé, s önmagamat is képes vagyok olyan mód moderálni és relativizálni, hogy kihozzam mindenkiből a nemzeti minimumot. Sőt cinikus, kaján mosollyal megtestesítem körülöttem a létbizonytalanságot, s visszaélek mikrokörnyezetem bizalmatlanságával. Mindezek tudatalattijában, elég bajnak érzem, ha már nyelvnyújtogató altesti szertartás sem kell a hűbéresi hűséghez, ha csak álszenteskedő hízelkedés kell a kiváló munkavállalói minősítéshez, de legfőképp, ha abszurd óbégatás kell az irracionális szorongás elfojtásához. Én inkább elszalasztanám az ellenzéket kizsákmányolva szapuló alantas alkalmakat, s törvényalkotó ámokfutás, illetve Marx helyett, a jövő tőkébe invesztálom fölös energiáimat. Emlékszik? Hogyne emlékezne, hiszen sihedernyi koromban ön is forrón eszi a Kósát! Nagy Imre újratemetésének árnyékában, a becsületről, a tisztességről és a kétkezi szorgalomról, mint legfőbb követendő erényekről, még bibói kollégistaként a fodrásznál nyilatkozott. Nos, méltatlan önámítás nélkül kijelenthetem, én is képes vagyok a fenntartható értékkövetésre, kiegészítve magamat persze a józan megalázkodás, a fokozott türelmetlenség, a tapintatlanság és a lényegesen nagyobb teherviselés gondolatkörével. Mindezen indigólenyomat elolvasását követően pedig bízom abban, hogy saját szavaival és tapasztalataival a közrádióban átfogalmazva, nem egy földhözragadt, rémületet keltő, Prométheusz embernek lopott tüzével játszó piperkőcöt láttat majd maga előtt, hanem a szimbolikus kifejeződését annak, hogy a hatalmi elitek esztelen körforgásában is napirendre kerülhet egy rosszabb, elavultabb és kevésbé transzparens hivatali dezintegráció.
