2008. július 29.
XVI. évfolyam 15. szám
KÉTHETENTE MEGJELENÕ, INGYENES KÖZÉLETI FOLYÓIRAT
MEGJELENIK: Békés, Bélmegyer, Kamut, Murony, Tarhos településeken
Lapunk tartalmából Hittanos tábor a református gyülekezetben 2. oldal Idősekért Alapítvány jótékonysági ebédje 2. oldal Csak egy hetedikes?! 5. oldal Újabb békési siker curlingben 8. oldal
Taroltak Békés pályázatai, 92 millió támogatás érkezik IZSÓ GÁBOR SZÁMOLT BE A SOKRÉTŰ FEJLESZTÉSEKRŐL
Több mint 92 millió forintos támogatást nyert Békés a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács pályázatain. A városban így több régen várt beruházás is elindulhat: egyebek mellett korszerűsítik a piaci parkolót és felújítják, „új köntösbe” öltöztetik a dánfoki szabadstrandot – minderről Izsó Gábor polgármester számolt be napokban megtartott sajtótájékoztatóján. A polgármester elmondta, hogy a fejlesztési tanács a vá-
ros nyolc pályázatát támogatta. A központi források segít-
ségével felújítják illetve szélesítik a Dánfoki és a Sas utcát. Utóbbi beruházás után a területen felgyorsul a forgalom, így a káros anyag kibocsátás is csökken. Az üdülőrészre vezető út fejlesztése ugyanakkor illeszkedik a dánfoki övezet lépésenként megvalósuló, de folyamatos modernizálásába. Folytatás a 3. oldalon
Gyógyszertári ügyeleti rend JÚLIUS 26-AUGUSZTUS 2. Oroszlán Patika (Kossuth u.)
Augusztus 1. (péntek) 16 óra Békési Galéria A gyűjteményes kiállítás és a művésztelep ünnepélyes megnyitása – Köszöntőt mond: IZSÓ GÁBOR Békés polgármestere – Megnyitja: SZEPES HÉDI művészettörténész Dr. TUZA BÉLA, a művésztelep fővédnöke – Az idei szlogent („Kapcsolatok”) ismerteti Kovács István, a Külügyminisztérium kabinetiroda-vezetője – Koncertet ad HUSZÁR ANITA énekművész. Zongorán kíséri NÁTOR ÉVA – A várhatóan szeptemberben, a Városi Művelődési Központban civil kezdeményezésre elhelyezendő Wass Albert szobor alkotójának, Lipovics János szobrászművésznek és alkotásának bemutatása – Így vagy úgy, de bemutatkozik a Nyomda Ördöge… Augusztus 2-8. között a Bolyai u. 17. szám alatti művésztelep napközben szabadon látogatható. Várhatóan 25 művész vesz részt Európa 8 országából.
AUGUSZTUS 2-9. Levendula Patika (Csabai u.) AUGUSZTUS 9-16. Jázmin Patika (Rákóczi u.) Hétfőtől péntekig 18-20 óráig, vasárnap és ünnepnap 9-11 óra, valamint 17-18 óra között. Váltás mindig szombaton reggel fél nyolckor. Figyeljék a gyógyszertárak szombati nyitva tartását is! Orvosi ügyelet: 416-637
XVII. NEMZETKÖZI CSUTA MŰVÉSZTELEP
Augusztus 8. (péntek) 17 óra Jankay Galéria (Csaba Center III. emelet) Táborzáró kiállítás Megnyitja: – Dr. CS. TÓTH JÁNOS művészeti író – Dr. TUZA BÉLA, a művésztelep fővédnöke
A fejlesztés után a tervek szerint így fog kinézni a dánfoki szabadstrand a homokos part felöl a mostani üdülőközpont felé nézve. A látványképen középen látható épület újonnan épül fel.
Lovasverseny Békés-Doboz összekötő út melletti lovaspályán Augusztus 9. szombat 9 órától Gyermek Ügyességi Verseny Birkapörkölt Augusztus 10. vasárnap 9 órától VI. Díjugrató bajnoki forduló Birkapörkölt A versenyszámok között csikósbemutató lesz, és a Békéscsabai Torna Club kadett korú csapata tart bemutatót.
Minden érdeklődőt és lovasbarátot szeretettel vár a szervező Békési Szabadidős Lovasklub.
Színjátszó és Médiatábor A békési Kulturális Központ két táborra hívja a diákokat még erre a nyárra. A színjátszás iránt érdeklődőknek Hodu József, a békéscsabai Jókai Színház művésze és Pocsai Ildikó, a Városi Színjátszó Stúdió vezetője nevével fémjelzett I. Békési Színjátszó Tábort hirdetik meg, míg a média iránt érdeklődőket a szintén első békési Médiatábor várja. Utóbbinál a városban működő írott és elektronikus médiumok (Békési Újság, Torony Rádió, Békés TV) vezető munkatársai, valamint médiapedagógusok tartanak majd gyakorlat- és élményközpontú foglalkozásokat. A táborok naponta 6 órás elfoglaltságot jelentenek, augusztus 11-16. között, hétfőtől szombatig. Általános iskolás 7-8. osztályos valamint középiskolás diákok jelentkezését várják. Helyszín a kulturális központ. A részvétel díja ebéddel 10 ezer Ft személyenként, testvérrel, unokatestvérrel, osztálytárssal, baráttal vagy barátnővel érkezőknek 8 ezer Ft személyenként. Érdeklődni a részletekről és jelentkezni a kulturális központban lehet munkaidőben személyesen, a 411-142-es telefonszámon, vagy a
[email protected] e-mail címen.
Augusztus 8-án 20 órától Békésen a Bolyai u. 17. alatt TARJÁN PÁL operaénekes koncertje, ahová szintén szeretettel várnak mindenkit a szervezők.
2
2008. július 29.
Az országos rendetlenség hat a nyelvhasználatra is A Békés-tarhosi Zenei Napok részeként megrendezett „Szép magyar beszéd” tanári továbbképző tanfolyamon „Kodály Zoltán és anyanyelvünk” témában előadást tartott dr. Szathmári István budapesti nyugalmazott nyelvészprofesszor. Előadását követően kértük interjúra. – Előadásából kiderült, hogy Kodály már hetven esztendeje a magyar kiejtés romlásáról publikált, féltette a nyelvet. Hogyan áll ma a nyelvművelés ügye? – Mindig voltak olyanok, akik úgy vélték, hogy romlik a nyelv. Én úgy gondolom, hogy a nyelv nem romlik, legfeljebb a használókban van változás. A nyelvnek van egy természetes fejlődése, hiszen új dolgok, tárgyak jönnek be. Ezek vagy hozzák a saját nevüket, vagy újat alkotunk. Előbbire példa a fájl, melyre nincs jó magyar szó, utóbbira pedig a számítógép, ami a computert kiszorította. A nyelv ilyen változása szükségszerű. A nyelvtudatunknak kellene megerősödni, hogy beszéljük szépen a nyelvüket. E tekintetben rosszabb a helyzet, mint korábban volt. Még a nyelvészek között is vannak olyanok, akik azt vallják, nincs szükség beavatkozásra, nyelvművelésre, a nyelv csak menjen a maga útján. Ezzel nem értek egyet. Igenis szerepünk van annak tudatosításában, hogy figyeljünk anyanyelvünkre. Az iskolának is ebben van szerepe. Ma az országban rendetlenség van. Az
értékek fellazultak, ez hat a nyelvhasználatra is. Ott van például a szleng. Én azon nyelvészek közé tartozom, akik nem vetik el a szlenget, mert sok szellemesség is van benne, találékonyabbá tette a nyelvet. Csak az a kérdés, mikor használjuk. A diákok egymás közötti beszédében megengedhető, de nem engedhető meg felnőttekkel szemben, pláne hivatalos közegben. – Kodály Zoltán a rádió szerepéről írt, mert a maga korában az volt a hangsúlyos médium. A tömegtájékoztatás felelőssége a nyelv fejlődésében ma sem elhanyagolható. – A Magyar Rádió az utóbbi időben színvonalában lejjebb csúszott. Amíg a bemondókat külön képezték, és minden megszólalónak a mikrofonbizottság előtt meg kel-
lett állnia, addig ők szépen, tisztán beszéltek. Ma az utca nyelve szólal meg a Rádióban, pedig az utca nyelve szerintem az utcára való. Probléma a hadarás is, egyes műsorvezetők szinte érthetetlenül gyorsan beszélnek. A televízió azelőtt is rossz volt, most is rossz. A beszélők általában nem törődnek a nyelvhasználattal, legalábbis kevesen. – Ön volt a megalapítója a Helsinki Egyetem magyar nyelv és irodalom szakának. Milyen emlékei vannak ebből a korszakból? – A finnek között nagyobb az érdeklődés a magyarok iránt, mint fordítva. A finnek keveset beszélnek, hallgatagok. Nagyon tetszik nekik a magyarok „lazasága”, valahogy olyannak látnak ők minket, mint mi az olaszokat. A magyar szakot elvégzett tanítványaim általában fordítással és tolmácsolással foglalkoznak az ipar, a kereskedelem vagy az irodalom terén. – Évről-évre visszatér Békésre a zenei napok idején. Nem fárasztó az utazás? – Az évtizedek során nagyon megszerettem Gulyás Györgyöt, Gyarmath Olgát, Vámos Lászlót, meg egyáltalán e tanfolyam határon túli hallgatóit, akik nagyon hálásak. Még él itt a Kodály szellem, a jót akarás, a közösségiség. Ezért van az, hogy bár a nyolcannegyedik évemben járok, amíg csak tudok, viszszatérek. Szegfű Katalin
Diáktűzoltó tábor kicsit másképpen Ahogyan a korábbi években, idén is megrendezik a Békés-Dánfoki Diáktűzoltó tá-
Képünk illusztráció
bort, melynek házigazdája a Békési Önkéntes Tűzoltó Egyesület (ÖTE), szakmai partnere a
Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetsége (LÖTOSZ). A tábor az évek folyamán a magyarországi ifjúsági tűzoltóképzés elsőszámú színhelyévé nőtte ki magát, mint minősítő tábor és verseny. A nyolcnapos tábor idén július 26-tól augusztus 3-ig tart, és az ország számos pontjáról, valamint a határokon túlról is érkeznek rá tűzoltó palánták, összesen közel 150-en. Az idei táborozás annyiban eltér a korábbiaktól, hogy ennek ideje alatt rendezi meg az ÖTE a fennállásának 125. évfordulójára emlékező nagyszabású rendezvényét. Augusztus 2án, szombaton a program már reggel fél nyolckor kezdődik a Sportpályánál, megnyitót mond a LÖTOSZ elnöke, Izsó Gábor polgármester, Erdős Norbert országgyűlési képviselő, védnök. Ezt követően kerül sor a tűzoltó versenyre, majd a déli órákban zenés felvonulás keretében Dánfokra érkeznek a tűzoltók. Ott háromtól a zászló és a gépjárművek szentelésére, szalagok kötésére, a verseny eredményhirdetésére, országos kitüntetések átadására, tárgyjutalmak adományozására kerül sor. A rendezvényt este tábortűz, tűzijáték zárja. Ezen a rendezvényen mutatják be azt a 96 oldalas színes kiadványt, amely a Békési Önkéntes Tűzoltóság történetének első 125 évét mutatja be.
Készülnek a keresztények a Biblia Éve előadássorozatra A békési keresztény gyülekezetek már készülnek az október-novemberben sorra kerülő előadássorozatra, melynek az idei évre meghirdetett Biblia Éve ad hátteret. A Békési Újság értesülései szerint október 14-től november 15-ig keddi és szombati napokon sorra kerülő előadásoknak a Galéria Nagyterme ad majd otthont. Az első előadással egy időben nyílik a Biblia-kiállítás. Az előadások egyebek mellett a Biblia hitelességéről, nyelveiről, a Szentírásban megjelenő társadalmi igazságosságról, korszerű egészségügyi alapelvekről, a Biblia és az irodalom, a Biblia és a tudomány kapcsolatáról szólnak. Az előadók között találjuk Dr. Kiss-Rigó László szegedi megyéspüspök, Dr. Reisinger János irodalomtörténész, Seidl
Ambrus piarista gimnáziumi tanár, Dr. Krooh Norbert egyetemi tanár, Dr. Gáspár Róbert farmakológus, Németh Pál református lelkipásztor, Dr. Marjovszky Tibor egyetemi tanár nevét. Egy előadás lesz a református templomban, október 31-én, a
reformáció napján, Dr. Szilágyi Ferenc egyetemi tanár „A Károli Biblia hatása a magyar nyelvre” címmel szól majd. Az egy hónapon át tartó előadássorozat utolsó előadásának napján, november 15-én rendezik meg a hagyományőrző Református Bált, melynek védnöke Dr. Marjovszky Tibor egyetemi tanár. A kiállítással és előadásokkal kapcsolatos információkat olvashatnak a most készülő www. bekesibiblia.hu honlapon.
Hittanos tábor a református gyülekezetben HETVENKETTEN ISMERKEDTEK A BIBLIÁVAL KÉT HÉTEN ÁT Június 30. és július 13. között rendezték meg ismét Békésen a református fiatalok hittanos táborát. A rendezvény 2003-ban indult, eredetileg hittanos találkozóként, de mára a szülők igényei szerint napközis táborrá vált. A tábor szervezője és vezetője Szabó Ildikó hitoktató volt kezdettől fogva, aki az előkészületeket már május hónapban megkezdte. Nagyon sokan jelezték részvételi szándékukat, összesen hetvenketten kötelezték el magukat mellettünk. A tábor célja az volt, hogy vidám, játékos keretek között tudjanak megismerkedni a fiatalok Istennel, – tehát a magvetés. A kéthetes program nagyon színes volt. Természetesen mindegyik nap áhítattal kezdődött, majd játék következett. Az első héten Eszter könyvének, a másodikon pedig Jónás könyvének megismerése volt a fő cél, melyben nagy segítséget nyújtott Bíró Anikó. Kétszer
tett látogatást a táborban a Palánta misszió békési csapata, akik kis mesékkel, bohókás előadásokkal próbálták a kicsik és nagyok szívébe „belecsempészni” az evangéliumot. Kétség kívül ők aratták a legnagyobb sikert a gyermekek körében. Állandó elfoglaltságok voltak a különböző szellemi ill. sportvetélkedők, cserkészjátékok, kézműves foglalkozások, de lovaglás, íjász bemutató és különböző érdekes előadások is szerepeltek a programban. A kreatív, aktív gyermekek a versenyeken való részvételért pontokat kaptak, amikért később vásárolni lehetett játékokat, édességet. Annak ellenére, hogy a részvevők között nagy korkülönbség is előfordult (2-18 évig), nagy szeretetben segítették a nagyobbak a kisebbeket. Mindkét hét zárásaként a vasárnapi istentiszteleten a tábor részvevői egy-egy kis énekeszenés műsort adtak elő. Darvasi Ágota
Kétszázan az Idősek Alapítvány jótékonysági ebédjén Sok jó ember kis helyen is elfért a Békési Idősekért Alapítvány jótékonysági ebédjén a minap a Dübögő étteremben. A korábbi szokásoktól eltérően nem tavasszal és ősszel, hanem egy forró nyári vasárnapon rendezték meg a jótékonysági ebédet, amelyre éppen 200 ember jelentkezett. A segítő szándékú békésiek mellett nagy számban érkeztek időssel foglalkozó civil szervezetek képviselői Mezőberényből, Bélmegyerről, Telekgerendásról, Kamutról és
Muronyból. A rendezvényen megjelent Izsó Gábor polgármester és felesége is. A kiváló hangulatban, Petneházi Géza nosztalgiazenélése közepette elfogyasztott ebéd bevételéből végzi segítő munkáját a Békési Idősekért Alapítvány, amely rászoruló nyugdíjasoknak nyújt különféle támogatást – mondta a Békési Újságnak Győri Sándorné Magdi, az alapítvány kuratóriumának nemrégiben megválasztott elnöke. Sz. K.
BÉKÉSI ÚJSÁG
3
2008. július 29.
Taroltak Békés pályázatai, 92 millió támogatás érkezik
Je g y z e t
Nyár
IZSÓ GÁBOR SZÁMOLT BE A SOKRÉTŰ FEJLESZTÉSEKRŐL Folytatás a címoldalról S ha már Dánfok, az egykori ifjúsági tábor területén található szabadstrand is hamarosan sokat visszanyerhet régi fényéből. A közel 19 millió forintos támogatás és a város által biztosított ötmillió forintos önerő felhasználásával lényegesen kulturáltabb környezet, modern vizes blokk és öltözők várják majd a látogatókat, emellett felépítenek egy, a két partot összekötő hi-
dat, egy vízi csúszdát és egy kisebb játszóteret. A fürdőzők biztonságát az egy méter 20 centiméteresnél mélyebb részeken figyelmeztető táblák is óvják majd, valamint megszépül a zöld környezet is. Valószínűleg sokak régi álma teljesül azzal is, hogy a piacnál leaszfaltozzák és bővítik a parkolót, ahol így hetven autó is megállhat majd. Izsó elmondta, hogy az ONCSAtelep bekapcsolásával 100 szá-
Pálmai Tamás
A dánfoki szabadstrandnál tervezett épület látványterve
zalékossá válhat a szennyvízcsatorna elérhetősége Békésen. – A munkálatok egyrészt az ott élők életminőségének javítását célozzák, másrészt nem titkolt célunk, hogy a téglagyár területén egy ipartelep létesüljön, s komoly előrelépést jelent, hogy hamarosan valamennyi közmű elérhető lesz az érintett városrészen – hangsúlyozta Izsó. Ugyancsak infrastrukturális fejlesztésként
az önkormányzat ivóvízhálózatot épít Borosgyán-Malomasszonykertben, ami hosszabb távon ugyancsak érdeklődőket vonzhat a területre. A pályázati pénzeknek köszönhetően a Békésen amúgy is igen erős szociális szféra sem marad ki a beruházások sorából: felújítják és akadálymentesítik ugyanis a szociális szolgáltató központ épületét a Jantyik utcán. Papp Gábor
Újabb harminc ember kapott munkát a városban Új foglalkoztatási engedélyével július 18-ától tel- vártak a bekerülésre, ami végre elérkezett. Az egyik leghátrájes kapacitással elindult a Hunyadi téri volt isko- nyosabb kistérségben ezzel éppen azok jutottak munkához és lában a Szent Lázár Alapítvány Esély Ház nevű egyéb segítséghez, akik a leginkább rászorulnak. Az önkormányzat által átadott iskola úgy lett átalakítva, nappali ellátó és foglalkoztató intézménye. Békésen immár a harmadik intézményt nyitotta meg az alapítvány, ezzel a város egyik legnagyobb foglalkoztatójává vált. A most felvett létszámmal már 90 szociálisan rászorult helyi lakosnak nyújt hosszú távon állandó segítséget. Az újonnan alkalmazott emberek nagy része évek óta nem tudott elhelyezkedni, sokan igen rossz anyagi helyzetben voltak, ami mostantól biztosan javulást mutat majd. Többen már közel két éve
Telek: BÉKÉSEN, Gólya utcában 807 m2-es építési telek eladó, Irányár: 1,7 millió. • BÉKÉSEN, Tavasz utcában 867 m2-es építési telek. Irányár: 3,5 millió. • BÉKÉSEN, Belvárosi, 947 m2-es építési telek eladó, vagy Békésen 2 + fél szobás lakásra elcserélhető. Irányár: 8 millió. Lakás: BÉKÉSEN, Kossuthon 39 m2-es 1 szobás, negyedik emeleti lakás eladó, vagy albérletbe is kiadó. Irányár: 5,75 millió. • BÉKÉSEN, Kossuthon 59 m2-es, 2 szobás második emeleti lakás eladó. Irányár: 8,5 millió. • BÉKÉSEN, Széchenyi téren 72 m2-es, 3 szobás, első emeleti lakás. Irányár: 9,2 millió. • BÉKÉSEN, Széchenyi téren felújított 61 m2-es, 3 szobás harmadik emeleti lakás. Irányár: 9,2 millió. • BÉKÉSEN, Széchenyi téren teljesen felújított 58 m2-es, 1+1/2 szobás harmadik emeleti lakás. Irányár: 8,8 millió. • BÉKÉSEN, Kossuthon felújított 76 m2-es, 3 szobás, harmadik emeleti lakás. Irányár: 9,3 millió. • BÉKÉSEN, Kossuthon 73 m2-es, 2+1/2 szobás, harmadik emeleti lakás. Irányár: 9,5 millió. • BÉKÉSEN, Széchenyi téren 56 m2-es, 2 szobás második emeleti lakás. Irányár: 9,6 millió. • BÉKÉSEN, Fáy utcában felújított 59 m2-es, 2+1/2 szobás, első emeleti klímás lakás. Irányár: 11,5 millió. Családi ház: BÉKÉSEN, Rosszerdőn 82 m2-es, 2 szobás családi ház sürgősen eladó. Irányár: 2,5 millió. • BÉKÉSEN, Szécsénykertben 2 szobás ház. Irányár: 4,3 millió. • BÉKÉSEN, Szík utcában 64 m2-es, 2 szobás családi ház. Irányár: 6,3 millió. • BÉKÉSEN, Felújított 2 szobás, 90 m2-es tanya, pincével. Irányár: 6,5 millió. • BÉKÉSEN, Felújított 85 m2-es, 2+1/2 tanya. Irányár: 6,8 millió + 2 Ha szántó 13 e Ft/Ak. • BÉKÉSEN, Rákóczi utcába 4 szobás, 220 m2-es családi ház. Irányár: 7,8 millió. • BÉKÉSEN, Petőfi utcában 85 m2-es, 2 szobás családi ház. Irányár: 8,4 millió. • BÉKÉSEN, Prágai utcában 125 m2-es, 2 és 2x1/2 szobás családi ház. Irányár: 8,5 millió. • BÉKÉSEN, Sodrony utcában 80 m2-es, 5 szobás családi ház. Irányár: 9,0 millió. • BÉKÉSEN, Magyar utcában 90 m2-es, 2 szobás családi ház. Irányár: 9,0 millió. • BÉKÉSEN, Csabai utcában 2 szobás polgári ház. Irányár: 9,5 millió. • BÉKÉSEN, Mátyás király utcában 133 m2-es, 3 szoba családi ház. Irányár: 9,8 millió. • BÉKÉSEN, London utcában 100 m2-es, 4 és 1/2 szobás családi ház. Irányár: 10,0 millió. • BÉKÉSEN, Lánc utca 110 m2-es, 2 szobás családi ház. Irányár: 10,0 millió. • BÉKÉSEN, Jámbor utcában 80 m2-es, 1+2x1/2 szobás családi ház. Irányár: 10,7 millió. • BÉKÉSEN, Kecskeméti utcában 164 m2-es, 4 szobás családi ház, 2 db 20m2-es garázzsal, 35 m2-es műhellyel. Irányár: 11 millió. • BÉKÉSEN, Szélső utcában 3 szobás, padlófűtéses családi ház garázzsal, melléképületekkel. Irányár: 12,5 millió. • BÉKÉSEN, Szikszai utcában felújított 3 szobás, 100 m2-es családi ház. Irányár: 13,5 millió. BÉKÉSEN, Lánc utcában 3+1/2 szobás családi ház, 25 m2-es garázzsal, 40 m2-es műhellyel csere lehet 2+1/2 szobás lakás 1. vagy 2. emeletig. Irányár: 13,5 millió. • BÉKÉSEN, Legelő soron 200 m2-es, 4 szobás családi ház 30 m2es garázzsal. Irányár: 14 millió.
hogy hatvan ellátott és a hozzájuk tartozó szakszemélyzet befogadására is alkalmas legyen. Így jelenleg két intézmény kap helyet a régi, de patinás épületben – az új mellett a korábban alapított Kreatív ház is ide költözött. Akik erre járnak, láthatják, hogy az átalakítási, felújítási munkák folyamatosan zajlanak. Azonban még koránt sem értük el a céljainkat. Az épületet kívülről tovább szeretnénk alakítani, új külső festést, tereprendezést tervezünk még az idén. Gyetvai Gellért
Ha úgy vesszük, ha kicsit belegondolunk, akkor rájövünk, hogy a nyár egy esztendő életének bimbózó asszonyállapota. Életerőtől duzzadó, szerelemre, nemzésre, szülésre kész, lélekben szilárd nő, ki már túl van a tavasz bohókás lányállapotán, de még nem érte el a beteljesülést hozó ősz boldog bölcsességét, érett mosolyát. Pár napja, a legutolsó pogány vár, Bálványos tövében, a Keleti Kárpátok délre kanyarodása előtt mintegy 100 km-rel, csodáltam az erdélyi hegyvidék megismételhetetlen szépségét, természet- és Istenközelségét. Gyerekkori nyaraim, szülőföldem varázsa talán még szebbé tették a látványt. Vasárnap jöttünk vissza. Igen, lehet már unalmas, de mindig így érzem: otthonról haza. S ezt az egyáltalán nem zavaró, hanem igenis boldog, gazdag lelkiállapotot, mikor az ember egész Kárpát-medencében lesz lassan otthon, mi sem jelzi jobban, mint az, hogy az 540 km-es autózás (8 és fél órás út) után megráztuk magunk, és felpattantunk a bringára, és irány a Köröspart. S az erdélyi zöldhullámú dombok, hegyek után, szinte itta a tekintetünk a buja, vad- komlóval benőtt, magából nyuszit, fácánt „kiköpő” duzzasztó felé eső Körös- túlpart látványát. A
folyó hűvös lehelete, az iszap illata keveredett a frissen learatott búza csodálatos életszagával. Visszafelé pedig, az innenső parton Dánfok felé hajtva, az alkonyatban, a sötétzöld víz, az árnyas fák lombja, a beálló csend bűvölt elhalkító ámulatra minket. Majd a várost néztük, és szembetűnt, hogy talán sosem volt ilyen dús zöldnövényes a táj képe, mint idén, a kövér esős tavasz, nyárelő után. Eddig azért szerettem a gátról nézni a várost, mert a házak cserépteteje, a kiálló templomtornyok, olyan igazán élhető, magyar kisváros lelkületét mutatták. Most a vörösbarnás tetők csak ittott bukkannak elő a remény színének minden árnyalatát felvonultató üde életáradatban. Szép Békés. Mondják ezt az ide ellátogató barátaink is, kivétel nélkül. S akkor még nem ettek a kolbászból, nem ittak a pálinkából.... hát még utána mit mondanának! De szép volt szülővárosom is, Sepsiszentgyörgy, hisz lelkem része. Szép a vasárnapi, csendes, patyolattiszta Marosvásárhely is. És szép a rendezett Sarkad, s a Búsuló juhász Dobozon. Az egész egykori ország az. Csak mi emberek, honunk lakói idomulnánk már e szépség után, s engednénk szabadon a mindannyiunkban fellelhető, ott rejtező jót! Hogy csillogó szemmel lássuk meg egymásban – oldalfüggetlenül – az embert. S akkor tényleg szívből énekelhetnénk együtt, hogy „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország”.
Anyakönyvi hírek Házasságot kötöttek: Szilágyi András és Boldóczki Eszter. Elhunytak: Kállai Lászlóné (55 évesen), Harmath Istvánné (68), özv. Barta Mi-
hályné (95, Bélmegyer), Kutyik István (79), Fekete Renáta (25).
4
2008. július 29.
Olvasóink mondták KOLONICS GYÖRGY OLIMPIKON KENUS TRAGIKUS HALÁLÁRÓL
A B É K É S I K Ö N Y V T Á R ROVA T A NYÁRI PROGRAMOK A GYERMEKKÖNYVTÁRBAN
IZSÓ GÁBOR
POLGÁR SÁNDOR
polgármester
rokkant nyugdíjas
Az a véleményem, hogy a sport hozzá kell tartozzon egy fiatal szervezet egészséges fejlesztéséhez. Ugyanakkor a mai élsport, a legmagasabb szinten már emberfeletti erőfeszítéseket kíván. Hogy ebből ki mennyit vállal magára, saját belátása szerint kell a sportolónak eldöntenie.
KARÁCSON ÉVA eladó
Szerintem kivédhetetlen volt, mert annyira le vannak terhelve a sportolók és annyira eredmény centrikus az egész élsport. Akár minden sportoló mellé tehetnének egy újraélesztő gépet, mert a szakemberek nincsenek kéznél. Szomorú tragédia ami történt a kenussal, de sajnos sorsszerű volt.
MOLDOVÁN-GARAS HELGA testnevelő tanár
Én úgy gondolom, hogy nem feltétlenül a sporttal kapcsolatos a halála. Elképzelhetőnek tartom, hogy valami más, külső tényező is szerepet játszott a tragédiában. Talán megelőzhetőek lennének az ilyen szomorú esetek nagyobb odafigyeléssel önmagunkra és egymásra.
Megrendített Kolonics György halála, nagy veszteség a magyar sport számára. A túlterheltség lehet rizikófaktor az élsportolók között, de lehetett olyan szervi elváltozás is, amit a sportorvosok nem vettek észre. Sajnálom, hogy a média nem tartotta tiszteletben családja gyászát.
1. Irodalmi kóstolgató – július 14-től – szeptember 1-ig A reneszánsz éve alkalmából Mátyás királyról szóló érdekes meséket és mondákat olvashattok el itt a könyvtárban. Ha válaszoltok a kiválasztott szöveghez kapcsolódó kérdésekre, s azt a pultnál a könyvtárosnak bemutatjátok, akkor magatok választhatjátok ki jutalmatokat a „kincsesládából”. 2. Kötelező olvasmányok filmen – július 14-től – szeptember 1-ig Egy fárasztó, játékkal, fürdéssel töltött délelőtt után jöhet a pihenés. Akinek kedve van, no meg kellően kíváncsi, már most megnézheti a következő tanév kötelező (ajánlott) olvasmányának filmfeldolgozását. A film megtekintése nem pótolja a könyv elolvasását, de a főbb cselekményéről, hangulatáról, a szereplők jelleméről tájékoztat, ezzel megkönnyíti a későbbi feldolgozást. A film alapjául szolgáló mű ki is kölcsönözhető. 3. Az internet „okos” használata – júl. 16-től – szept. 1-ig /szerdai napokon/ Sok gyermek használja az internetet, többségük azonban csak a játékprogramokat. Aki szeretné megtanulni, milyen hasznos segítőtársa lehet az internet, az a nyári szünetben minden szerdán 14 és 17 óra között segítséget kap Kvasz Éva gyermekkönyvtárostól. Minden gyermeket szeretettel várunk. Az új beiratkozók a diákigazolványukat hozzák magukkal! Hasznos időtöltést, jó pihenést kívánnak a szünidőre a gyermekkönyvtárosok
Lapunk terjesztésével kapcsolatos problémák esetén kérjük hívja ezt a számot: 06 (20) 916-48-46.
A KIEGYENSÚLYOZOTT CSALÁD Nem könnyű megadni a kiegyensúlyozott család receptjét. A családdal, valamint a házassággal kapcsolatban számtalan vicc és humoros megjegyzés született. Ezek kivétel nélkül a negatív oldalát mutatják be a családnak, de főleg a házasságnak. A példa kedvéért megosztok egyet. „A sikeres horror írót megkérdezik: – Mester, honnan veszi ezt a sok rémséget, amit beleír a könyveibe? – Két éve megnősültem...” De tényleg ennyire szörnyű lenne, hogy csak rosszat tudunk mondani róla? Mikor gyerekek voltunk és beszélgettünk egymás közt a családban megélt eseményekről olyan volt, mintha a másik család sokkal jobb lenne, mint amelyben élünk. Valahol mindenkinek van elképzelése arról, hogy milyen családban szeretné élni az életét. Ez az elképzelés a legtöbb esetben arról szól, hogy vagyunk arra, hogy szeressenek, értékeljenek, megértsenek, elfogadjanak olyannak, amilyenek vagyunk, béke és felhőtlen öröm legyen jelen a mindennapjainkban. A kiegyensúlyozott családi légkör a legtöbb esetben nem jelen családban kezdődik, hanem a gyermekéveinket megélt családban. Az ember minták alapján él, gondolkodik és cselekszik. A legtöbb esetben az újonnan létrejött család mintáit a saját családjából hozza magával és teszi a közösbe. Igen sok tanulmány bizonyítja, hogy a gyerekek viszik magukkal szüleik mintáit, akár jók, akár rosszak. Ez megnyilvánul a társak egymás között megélt viszonyában, valamint a gyereknevelésbe, vagy életfilozófia. Mind ehhez még hozzá jön azon családok, ahol a gyerekek apa vagy anya, vagy mindkettő nélkül nevelkedtek fel. Mintákkal csak részben vagy egyáltalán nem rendelkeznek. Fel vetődik a kérdés, hogy ilyen esetekben az új család eleve kudarcra van-e ítélve? A válasz: NEM! Nagyon hasznos, ha tisztában vagyunk önmagunkkal, valamint örökségünkkel, amit magunkkal hoztunk akarva, akaratlan. Bármilyen háttérből jöjjön is valaki – hátrányos helyzetű vagy meleg családi légkörből – a kiegyensúlyozott családi légkör kialakításához nagyon nagy adag tudatosságra van szükség. Igaz azonban, hogy a hátrányos helyzetűnek jobban neki kell feszülnie, de mégsem reménytelen. Ha mindkét részről megvan a hajlandóság, hogy bármi áron szeretnének boldog családi életet élni, akkor vállalkozásukat siker fogja koronázni. Bármilyen akadályt, nehézséget közös erővel le fogják tudni győzni.
KÉSZÜLJ ISTENED ELÉ… Ámós próféta könyvében egy különleges üzenettel keresi meg választott népét, és szólít meg ma is minden Istenkeresőt! Olyan napok következnek a világra – és benne minden keresztényre is – amelyről az Ige szerint, ha meg nem rövidíttetnének, az igaz sem tartatna meg. Isten különös közbelépése az ami véget vet a világunkon száguldó természeti csapásoknak? Ámós így szólít, hogy készülj Istened elé, mert ekképpen cselekszem veled is! A próféta beszámol a korabeli áradásokról, míg máshol szárazság sújt. Beszámol az éhségekről, amelyek szintén kézzelfogható közelségben szorongatnak több országot is földünkön. Beszél olyan betegségekről, amik ismeretlenek még a modern gyógyításokban jártas orvosok számára is. És vajon ezt látva készülünk mi valaki-valami felé? A Teremtő Isten bizonysága szerint, aki minden gondolatunkat ismeri, Ő olyan Istenként mutatkozik be, aki leleplezi a mi kétfele sántikáló természetünket, leleplezi szívünk indítékait, és napvilágra hoz minden el nem rendezett, be nem vallott ügyet. Megszólít, hogy úgy tekintsünk a mára, mint ami viszsza nem térő lehetőségként az Isten kegyelmével ajándékoz meg bennünket. Nehéz azzal a szóval mit kezdeni, ami nem dicsér biztat, csalogat, hanem felelősséggel szólít meg, de vajon hányszor szólított már eddig is, mióta vár csendesen…? Szólít szelíden a lelkiismeretünkön keresztül az Ő igéje által, „Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket...” Balog Tibor, lelkipásztor
AKTÍV ÁRPA FORMULA A SZOBATISZTASÁGRA NEVELÉS 10 PARANCSOLATA
Az AKTÍV Árpa Formula biotermesztésű előcsíráztatott árpaőrleményt, szójaőrleményt és természetes gyümölcscukrot tartalmaz. Fontos, hogy nincs benne tartósítószer, élesztő, adalékanyag, színező és egyéb vegyi anyag. Az AKTÍV igen magas rosttartalmú étel, ezért lassítja a cukor felszívódását, megszünteti a székrekedést. Jelentős természetes rosttartalma a Candida szaporodását is gátolja! A fogyókúrázóknak ideális táplálék kiegészítő, mivel magas a fehérje tartalma. Kiváló testi-szellemi állapotunk megőrzése érdekében, illesszük be mindennapi étrendünkbe az AKTÍV Árpa Formulát, legalább 3-6 hónapig! Bővült az ECOVER Bio termékcsalád: már mosóporok, öblítő illetve folyékony szappan is kapható. Szemtréner szemüvegek érkeztek! Várjuk minden régi és új vásárlónkat, a Biotermékek Boltjába, a Szánthó A. u. 5. szám alá. Nyitva tartás: 7-19 óráig. Telefon: 20/ 2237-822 vagy 66/410-171.
1. Másfél éves kor előtt ne kezdjük el a szobatisztaságra nevelést. 2. Nyáron hagyjuk minél többet pucérkodni a picit, így biztos megtapasztalja mi is történik odalent. 3. Ne szoktassuk rá arra, hogy a cumisüvegből való ivással vigasztalja magát, az elalváshoz se adjunk cumisüveget. 4. Mutassuk meg neki, hogyan pisilnek a nagyok: testvérek, felnőttek. Ez biztos felkelti az érdeklődését. 5. Válasszunk számára kényelmes és könnyen kezelhető pelenkát. (Huggies bilire szoktatást elősegítő pelenka) 6. Öltöztessük könnyen kezelhető, kényelmes ruhába: nyáron egy szál rövidnadrág, vagy szoknyácska a pelus felé. 7. Soha ne szidjuk meg a balesetek miatt. Legyünk nagyon türelmesek. Pár hétbe beletelik, mire eredményt érünk el. 8. Fürdés előtt biztassuk arra, hogy ő maga vegye le a ruháit. 9. A mozgékony totyogót pelenkázzuk határozott, gyors mozdulatokkal. 10. A bilit ne játéknak használjuk, hanem csak a célnak megfelelően. +1. Soha ne kezdjük el a szobatisztaságra nevelést új élethelyzetek idején (Pl.: szülők válása, kistestvér érkezése) Nagy Krisztina, védőnő
5
2008. július 29.
Csak egy hetedikes?! Valóban csak egy hetedikes a sok közül a Karacs Teréz Tagintézmény diákja Kiss Tibor, vagy több? Ezt döntsék el olvasóink a vele készült interjú alapján. A kissé mackós testalkatú, csendes fiúval, döcögősen indult a beszélgetésünk, ám a végére megismerhettem humoros oldalát is, és egész idő alatt éreztem, bízik bennem, s bár szerény, reálisan látja önmagát. – Milyen lett a bizonyítványod? – Kitűnő lett a bizonyítványom és 5 tantárgyból kaptam dicséretet: matematikából, magyar nyelvtanból, angolból, kémiából és földrajzból. Otthon örültek neki nagyon, mint mindig. Szerintem azt vennék zokon, ha nem ilyen lenne. – Úgy tudom, tanulmányi versenyeken is szép eredményeid vannak. Mik is? – Már negyedikes korom óta versenyzek rendszeresen. Természetesen az idén is elkapott a versenyláz. A Zrínyi Ilona matematika versenyen megyei 1. és országos 14. helyezett lettem. A Varga Tamás matematika versenyen a 20. hely körül végeztem. A Simonyi Zsig-
mond helyesírási versenyen megszereztem a megyei 1. és az országos 12. helyet. Angolból nem volt megyei döntő, az országoson a 120. hely körülinek minősítették az írásbeli munkámat. A legnagyobb sikert tavaly, hatodikos koromban értem el, mert országos 3. helyezett voltam matematiká-
ból. A legbüszkébb erre vagyok. Szeretek nyerni, mint mindenki; így a siker feldob, míg a kudarc lehangol. – Mennyi munkával jár a felkészülés? – Túl sok plusz munkát nem jelent a felkészülés a számomra. Inkább a rendszerességemnek, helyesírásból pedig az ösztönös ráérzésemnek köszönhetem a sikereimet. – Ősszel nyolcadikba lépsz. Mi leszel, ha nagy leszel? – Ezen még egyáltalán nem gondolkoztam. Nehéz dönteni, mert egyelőre még sok minden egyformán érdekel. Csak egy biztos, ahogy a vicc mondja: politikus és rendőr nem leszek, mert annál okosabb vagyok, és nem akarok az ország pénzén élni. – Tavaly a Madzagfalvi Napokon te kaptad Békés Város Ifjúsági Díját. Mit gondolsz miért? – Úgy gondolom a versenyeken elért eredményeimért kaptam. Engem is meglepett, hogy pont én! Az idén? Nem tudom. Majd kiderül. – Kik segítenek téged?
– Anya mindig nagyon inspirál a jobbra, és persze támogat is. Velem tart a versenyekre és együtt izgul velem. A testvéremtől pedig hasznos tanácsokat kapok, hogy mit hogyan csináljak. A felkészítő ta náraimnak is sokat köszönhetek. Szászné Marika néni a fejlődésemet feladatokkal segítet te elő, Balog Vilmos bácsi pedig a szabadidejét sem sajnálta feláldozni a cél érdekében. – Mégis mit szeretsz csinálni a szabadidődben? – Tévét nézek, ha találok valami jót, rejtvényt fejtek, esetleg olvasok. Nemigen járkálok el, mint a többi fiatal. – Hogy telik a vakáció? – Bújom a tévét akár éjfélig is, ha arról van szó. Nyaranta én átlagosan hat órát alszom. A sok alvást meghagyom a többieknek, az én szervezetem nem igényli ezt. Például egyszer éjfélig néztem a bokszmeccset, de már négykor ébren voltam. Jól telik a vakáció. Nem is unatkozom, de azt sem érzem, hogy rohanna az idő. Gugé
COhegesztőket, lakatosokat szombathelyi, valamint ceglédi munkára felveszünk. Kiemelt bérezés, szállás biztosított. Telefon:
30/239-3203 ADJUNK ESÉLYT AZ ÉLETRE NEKIK IS! Segítsen Ön is egyesületünknek, hogy minél több kutyának találjunk új otthont. A képpel meghirdetett kutyusok örökbe fogadhatók. Érdeklődni és időpontot egyeztetni a 06–70–947–3504 és a 06-30-981-7654 telefonszámokon lehet. Egyesületünkről további információt a www.kutyusokbekes.mindenkilapja.hu weboldalon szerezhet. Ideiglenes befogadókat keresünk sürgősen! Köszönjük! ,,Esély” Állat- és Természetvédő Közhasznú Egyesület (Békés)
Könnyű étrendet az egész családnak! 1. rész Napjainkban már a gyerekek jelentős része is túlsúllyal küszködik, amiből gyakran az következik – és tanulmányok eredményei is azt bizonyítják – hogy felnőtt korukra hasonló gondjaik lesznek. Az elhízottság esetén sokkal nagyobb a szívbetegségek, a magas koleszterin-szint és vérnyomás, a cukorbetegség, a szélütés, sőt még bizonyos rákfajták kockázata is. Ha egy anya a gyermekeit könnyű, de tápláló kosztra szoktatja, az lehet az egyik legnagyobb ajándék, amelyet egy éltre szólóan adhat nekik. A könnyű konyhára „szoktatás” útján talán a legjobb kiindulási pont a tervkészítés. Tervezze meg családjának az egy hétre szóló egészséges, alacsony kalóriájú fogásokból álló étrendet, és csak azután vágjon neki a bevásárlásnak. A rögtönzés helyett a gondosan megtervezett és előkészített menüvel sokkal könnyebben boldogul, miután a munkából délután, fáradtan haza érkezik, ugyanakkor lényegesen nagyobb az esély rá, hogy új receptekkel tud kísérletezni. Folytatjuk…
Ingyen tanulhatnak angolul a felnőtt mozgáskorlátozottak A Mozgáskorlátozottak Békés Városi Egyesülete az Egyetemi Nyelvtanárok Nyelviskolájának szervezésében állami finanszírozással angol nyelvtanfolyamot indít Békésen. A 600 órás térítésmentes tanfolyam várhatóan augusztus végén kezdődik és 2010 áprilisában ér véget. A foglalkozások munkaidőn kívül lesznek, a tanulási segédanyagokat is ingyen biztosítják. A tanfolyam nulla fokról alapfokig, vagy alapfokról középfokig segítik el a jelentkezőket. A tanfolyam házi vizsgával zárul, de államilag elismert nyelvvizsga is ingyen letehető. A jelentkezés feltétele a betöltött 18 éves életkor, a fogyatékosság OSZI vagy szakrendelő intézeti igazolása, heti kétszeri tanfolyam látogatás, a tanfolyam befejezését követően minimum 6 hónapig munkaviszony fenntartása azoknak akik munkahellyel rendelkeznek, minimum 6 hónapig foglalkoztatás vállalása azoknak akik munkanélküliek. Megfelelő számú jelentkezés esetén a tanfolyamok már elnyert pályázati pénzből feltétlenül beindulnak. Jelentkezni augusztus 20-ig lehet Szulovszky Gyulánál a 70/ 772-79-24-es telefonon, vagy e-mailben:
[email protected]. GONDOLAT-OLVASÓ A mosoly, amelyet küldesz, visszatér hozzád. Indiai közmondás Három dolog fontos az ember életében. Az első a jóság. A második a jóság. A harmadik pedig a jóság. Henry James A világban annyi csoda vár felfedezésre, hogy egyetlen napot sem hagyhatunk meglepetés nélkül elmúlni. Peter Gray
Tudományos sarok Miért különböző színűek az arany ékszerek? Azért, mert a különböző korok és helyek ízlésének megfelelően választják meg az ötvöző anyagokat: réz, ezüst, nikkel. Az ötvözőfém mennyiségétől és milyenségétől függ az ékszer színe. A nagyrész nikkellel ötvözött arany fehéres, sok réz esetén vöröses árnyalatú lesz.
6
2008. július 29.
Tájékoztató a hulladék gyűjtéséről és kezeléséről – 3. rész A békési hulladéklerakó telep idén december 31-ig rendelkezik működési engedéllyel, az engedély meghosszabbítása a jelenlegi jogszabályok értelmében aligha lehetséges. Ezért még időben kell korszerű megoldást keresni a hulladékkezelés felmerülő problémáira. A veszélyes hulladékok kezelése A hazai és az Uniós jogszabályok rengetegében egyre nehézkesebb eligazodni, hogy a háztartásokban keletkező hulladékok közül mely anyagok számítanak veszélyes hulladéknak és melyek nem. A veszélyes hulladékok helytelen kezelésének következtében szennyezhetjük talajainkat, vizeinket, és ezeken keresztül méreganyag kerülhet a növényekbe és az állatokba, végső soron táplálékként bekerülve, szervezetünkbe felhalmozódva súlyos betegségeket okozhat. Ezért egy rövid tájékoztatót készítettünk azokról a veszélyes hulladékokról, amelyek közvetlen környezetünkben találhatók: – szerves oldószert tartalmazó festékek vagy lakkok illetve ezekkel szennyezet csomagolási hulladékok (a vizes alapú festékek nem veszélyes hulladékok), – növényvédő szerek és csomagoló anyagaik, – bármely üzemanyaggal szennyezet csomagoló eszközök, – szintetikus motor-, hajtómű- és kenőolajok, – ólomakkumulátorok, – az elemeknek (alkotórésztől függően) egy része veszélyes hulladéknak számít, leadhatók a Polgármesteri Hivatalban vagy nagyobb áruházakban, – a gépjárművek gumiabroncsai nem számítanak veszélyes hulladéknak, azonban a hulladéklerakó telepeken nem helyezhetők el. Vásárláskor a régi elhasználódott abroncsok leadhatók a kereskedőnél, mert többnyire tőlük a hasznosítással foglalkozó vállalkozások ingyenesen átveszik, – gyógyszerek egy része az alkotórészektől függően veszélyes hulladéknak számít. A lejárt szavatossági idővel rendelkező gyógyszereket kezeljék veszélyes hulladékként, és adják le a gyógyszertárakban, ahol ezeket ingyenesen átveszik. Vége
Tisztelt Olvasóink! Az apróhirdetésekben szereplõ adatok hitelességéért szerkesztõségünk NEM vállal felelõséget. Csak lakossági apróhirdetéseket adunk közre. INGATLAN Tisztelt hirdetõink! Kérjük önöket, hogy hirdetéseiknél a jobb áttekinthetõség kedvéért tüntessék fel az értékesíteni kívánt ingatlan irányárát vagy vételárát, hogy eszerint csoportosítva jelentethessük meg a hirdetést. Családi ház eladó, Békés, Szabó D. u. 48. Telefon: 411-293. Két és fél szobás házrész eladó vagy elcserélhető. Garázs is van. Tel.: 634-984. A Veres Péter tér 8/B. III. 8.-ban, 48 m2-es lakás eladó. Érdeklődni: Békés, Meggy u. 2/1. szám alatt. Bármikor megtekinthető. Régi polgári ház eladó. Tel.: 30/ 370-50-85. Kétszobás összkomfortos kisebb ház, Körösre nyúló udvarral eladó. Érd.: 20/ 92329-12. Békésen a Széchenyi téren első emeleti 2+fél szobás, 60 m2-es lakás eladó. Érdeklődni: 30/ 638-70-34. Régi típusú ház eladó Békésen a Kürt utca 8. szám alatt. Érdeklődni: 30/ 206-28-30 vagy 634-656. Ház eladó Békésen a Dr. Veress Endre u. 12. szám alatt. Érdeklődni: 30/ 643-36-01 vagy 30/ 346-42-41.
A Balaton déli partjától 25 km-re, Pamukon, kétszobás téglaház nagy melléképülettel, pincével, nagy gyümölcsössel gazdálkodásra, méhészetre kiváló, sürgősen eladó. Irányár: 3 millió Ft. Tel.: 30/ 260-54-21. INGATLAN 5-8 MILLIÓ FT KÖZÖTT
Régi típusú ház eladó, Békés, Síp u. 10. 5,5 millió Ft. Érdeklődni: 30/ 610-31-42. Kossuth utcában 4. emeleti, egyszobás lakás megkímélt állapotban eladó. Irányár: 5,75 millió Ft. Érd.: 70/ 36-36-627. Békéscsabán, a IV. kerületben 63 m2 alapterületű, kétszobás (18 és 14,3 m2), vegyes falazatú társasházi házrész, kertrésszel, műhellyel eladó. Irányár: 5,8 millió Ft. Telefon: 30/ 48-63-178. Eladó a Veres Péter téren egy 5. emeleti, igényesen felújított, kétszobás, erkélyes lakás. Hőszigetelt falak, új nyílászárók, új burkolatok, sarokkádas fürdőszoba, új konyhaszekrény, redőnnyel felszerelt ablakok, az erkélyen előtető. Kertes házi csere szóba jöhet. Irányár: 5,8 millió Ft. (Az ár alkuképes.) Érdeklődni: 70/325-22-18. Kétszobás, vegyes falazású, régi típusú kisebb ház eladó Békésen a Teleky u. 99. szám alatt. Irányár: 6,3 millió Ft. Érdeklődni: 30/ 262-43-57 vagy 30/ 551-73-78-as telefonon. Békésen a Karacson negyedik emeleti, egyedis, erkélyes, 59 m2-es, azonnal beköltözhető kétszobás lakás 6,7 millió Ftért eladó. Érdeklődni: 30/ 582-11-42. Békés központjához közel háromszobás, összkomfortos ház sürgősen eladó. Fűtés: gáz+vegyes tüzelésű kazán. Gáz vízbojler. Ár: 7,5 millió Ft. Érd.: 20/ 371-10-94. Ház eladó a Szendrey utcában. Irányár: 7,5 millió Ft. Érdeklődni: 30/ 35-39-534.
INGATLAN 2 MILLIÓ FORINTIG
Békéstől 50 km-re eladó kétszobás, gázkonvektoros kertes ház. Irányár: 1,2 millió forint. 20/ 371-10-94. INGATLAN 2-5 MILLIÓ FT KÖZÖTT
Bélmegyeren központi fűtéses parasztház nagy kerttel eladó. Irányár: 2,6 millió Ft. Telefon: 30/ 357-72-41.
INGATLAN 8-10 MILLIÓ FT KÖZÖTT
Az Ady utcában 49 m2-es felújított (villany, víz, gáz, burkolatok) klímás lakás eladó. Irányár: 8,2 millió Ft. Telefon: 20/ 370-0580, 20/ 370-04-48. Békésen a Tárház utcában kétszobás, 80 m2-es, gáz + központi fűtéses, téglafalazatú családi ház, nagy portával, állattartás-
Rövid hírek városunkból – A Magyar Vöröskereszt Békési Területi Szervezete és Békés Önkormányzata közös szervezésében az utóbbi időben élelmiszer adományosztások zajlottak. Cukrot 3672 rászoruló kapott, majd tartós tej adományt sikerült Békésre hozni és szétosztani. Az osztás várhatóan szeptemberben folytatódik. – A városi könyvtár nyáron rövidített nyitva tartással várja az olvasni vagy internetezni vágyókat. Augusztus 31-ig hétköznaponként 14-18 óra között tartanak nyitva, délelőttönként és szombaton zárva vannak. – A július 14-i esti nagy viharban valószínűleg villámcsapás okozott tüzet Bélmegyeren. Egy tanya színje lángolt. A tűzoltásban a békéscsabai és szeghalmi hivatásos, valamint békési önkéntes tűzoltók vettek részt. A kár mintegy 4-4,5 millió forint. Személyi sérülés nem történt. – A Magyar Continental Singers, az egyik legismertebb gospel együttes „Új kezdet” címmel adott nagysikerű koncertet a Baptista Imaházban. A közel húsz éve létező, 25 tagú együttes eddig 680 koncertet adott, több mint kétszázezren hallgatták őket. Céljuk hirdetni Isten üzenetét, bátorítani az embereket, választ adni kérdéseikre a modern zene, a színpadi tánc és jelenetek segítségével. – Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közgyűjteményi Főosztálya Múzeumi Állományvédelmi Programja keretében a Békés Városi Jantyik Mátyás Múzeum 4 millió forint támogatást kapott raktári polcok, tárolók beszerzésére, a Nagyház padlásterében lévő világítás korszerűsítésére. – Megkezdődtek a X. Madzagfalvi Napok szervezési munkái. A háromnapos városi fesztivál idén egy héttel a szokottnál korábban, szeptember első hétvégéjén lesz.
Apróhirdetések ra alkalmas melléképületekkel 8,5 millió Ft-ért eladó. Telefon: 70/ 77-14-196. Rendezett családi ház eladó sürgősen a Mátyás király utcán. Tel:06-30-9-659-569. irányár: 9,8 millió Két szobás + nappalis családi ház, melléképülettel és garázzsal eladó. Irányár: 10 millió Ft. Békésen a Zrínyi utcában. Érd.: 20/943-09-36. INGATLAN 10-15 MILLIÓ FT KÖZÖTT
Békésen a Csallóközi u. 3. alatti kertes ház eladó nagy műhellyel. Érdeklődni: 30/ 9684-890, hétvégén: 415-470. Békésen kétgenerációs, földszintes családi ház melléképületekkel eladó. Irányár: 10,5 millió Ft. Telefon: 70/ 531-44-01. Padlásteres, két fürdőszobás, két garázsos ház eladó Békésen az oncsai városrészen, nagy portával, gyümölcsfával. Irányár: 10,5 millió Ft. Megbízható személynek albérletbe is kiadó. Tel.: 30/ 387-90-31. Békésen 3,5 szobás ház eladó a bánhidai részen. 11,5 millió Ft. 70/ 234-64-19. Békésen 8 szobás 3 fürdőszobás 206 m2es kertes családi ház 11,7 m Ft irányáron eladó, esetleg szerény, de tartós bérleti díj fejében kiadó. Érdeklődni: 20/ 368-15-46. Békés központjában 2+fél szobás családi ház garázzsal, sok melléképülettel eladó. Telefon: 70/ 222-75-11. 13 millió Ft. Dánfokon a Kökény u. 10. alatt igényesen kialakított (berendezett), zsalugáteres, tetőtér beépítéses épület szép telekkel eladó (361 m2 nagyságú). 13 millió Ft. Tel.: 411252 vagy 414-685. Békés belvárosában négyszobás családi ház sok melléképülettel, garázzsal, rendezett udvarral sürgősen eladó. Irányár: 13,5 millió Ft. Telefon: 30/ 260-54-21. Békésen családi ház, azonnal beköltözhető, két család részére alkalmas, vagy vállalkozásra alkalmas 3 fázissal, szerelőműhellyel eladó. Irányár: 14,5 millió Ft. Érdeklődni lehet: 30/ 323-22-46-os telefonon.
INGYENES APRÓHIRDETÉS!
INGATLAN 15 MILLIÓ FT FÖLÖTT
HIRDETÉSÉT LEADHATJA A ZSINÓROS KÖZÖSSÉGI HÁZBAN HÉTFÕTÕL PÉNTEKIG 8-12 ÓRÁIG, VALAMINT ELKÜLDHETI LEVÉLBEN ÉS E-MAIL-BEN. LEADÁSI ÉS BEKÜLDÉSI HATÁRIDÕ: AUGUSZTUS 4.
Békésen frekventált helyen újszerű családi ház félkész melléképülettel eladó. Irányár: 16 millió Ft. Telefon: 70/ 531-44-01. Békésen most felújított háromszobás kertes ház, internet, kábeltévé, gáz + vegyes
fűtés, szerelőaknás dupla garázzsal, melléképületekkel, gyümölcsfákkal, fúrt kúttal 1080 m2-es portán eladó. Irányár: 16,5 millió Ft. Telefon: 20/ 47-09-500. Fürdővel szemben sorházi lakás eladó. Irányár: 18 millió Ft. Telefon: 30/ 410-81-78. Békésen, a Csokonai utcában igényesen kialakított családi ház, ötszobás, ebédlős, 2 garázs, melléképületekkel eladó. Négy félszint eltolásos, a szintenkénti használhatóság kiváló. Irányár: 24,7 millió Ft. Telefon: 30/ 564-86-45. KIADÓ INGATLAN
Garázs kiadó az Ék utcában. Érdeklődni egész nap: 30/ 557-53-37. Szegeden a Csillag térhez közeli tiszta, részben felújított, 1,5 szobás, bútorozott albérlet szeptember 1-től kiadó. Érdeklődni: 30/ 465-92-64. Albérletbe kiadó szeptembertől 59 m2-es, 2 + fél szobás, első emeleti lakás bútorozva. Érd.: 411-136 vagy 30/ 96-88-777. Békésen a központhoz közel, felújított garázs kiadó. Telefon: 412-253.
Kerékpárral főzdéről főzdére Vasi Csaba, a Magyar Pálinka Lovagrend tagja idén harmadik alkalommal kerekezik végig az országon felkeresve a gyümölcsés törkölypálinkát előállító vállalkozásokat. Kezdeményezésének célja a minőségi magyar pálinkák népszerűsítése, valamint a kulturált pálinkafogyasztásra való figyelemfelkeltés. Pannonhalmáról július 27-én indul, és Békés városába augusztus 4-én 17.30 órakor érkezik a kerékpáros. A 47-es úton a „Békés” helységnév táblánál várja majd Izsó Gábor polgármester Vasi Csabát a helyi pálinkafőzde tulajdonosával, Békési Zoltánnal, és közös kerékpározás mellett elkísérik a békési pálinkafőzdéig. Természetesen csatlakozhatnak mindazok az érdeklődők, akik vállalkoznak egy közös bicikliútra a pálinka népszerűsítése érdekében.
A Horváth Elek Jazz Trió koncertje Dánfokon Horváth Elek régóta játszik jazz zenét. A sokak által ismert zenetanár – bőgő és gitár szakos – idén tavasszal már fellépett, szintén zenetanár társával, a Békésről elszármazott, ma Szolnokon élő Bánfi Miklóssal egy KÉSZ rendezvényen. Július 18-án este pedig Dánfokon trióvá alakulva az ugyancsak zenetanár, szolnoki Ugró Béla dobossal kiegészülve nagysikerű koncertet adtak. Nem spóroltak az idővel, hiszen a vacsorával egybekötött hangverseny négy órás volt, 19 órától 23 óráig tartott. Szerencsére az emlékezetes koncertnek folytatása is lesz még a nyáron – a művészek nem tudják abbahagyni a zenélést – így augusztusban két hangversenyt is adnak majd Dánfokon – ígérte meg Horváth Elek, az együttes vezetője. Zs. I. rel, szervizkönyvvel, extrákkal, jó állapotban eladó. Irányár: 899000 Ft. Tel: 30/3263-629.
ÁLLAT Héthetes Shin-Tzu kiskutyák, és 7 éves mopsz szuka kedvencnek eladó. 25 ezer Ft/db. Telefon: 30/ 260-54-21. Jól tejelő fejős kecskék eladók. Érdeklődni: 70/ 243-58-46. Malacok eladók. 30/ 433-79-89. Kiscicák ingyen elvihetők. Érdeklődni: 30/ 98-17-654. Ideiglenes befogadókat keresnek a békési állatvédők. Érdeklődni: 30/ 98-17-654 vagy 70/ 94-73-504.
TÁRSKERESÉS „Várlak” jeligével hirdetett olvasónkat kérjük, hogy a címét hagyja meg újra a szerkesztőségben.
MUNKA Jogosítvánnyal rendelkező, békési lakhelyű, megbízható munkatársat keresek piaci árusnak. 30/ 361-17-01. Mindenféle kőműves munkát vállalok. Telefon: 70/ 564-42-99. Gyermekfelügyeletet vagy idős néni gondozását vállalom. Telefon: 20/ 402-23-39.
INGATLANT KERES
Békésen 1 vagy 2 szobás lakást vennék vagy bérelnék a buszvégállomás közelében. Sürgős lenne! Ajánlatokat a 70/32284-53-as számra várok.
KERT Eladó a Nagykertben 3 kvadrát kert kis faházzal és gyümölcsfákkal. 100 ezer Ft. Érdeklődni: 20/ 371-57-48. Malomasszonykertben a városhoz közel, 3,6 kvadrát kert gyümölcsössel, fúrt kúttal eladó. Telefon 14-18 óráig: 413-099. Békésen a Nagykertben kövesúthoz közel 5 kvadrát kert eladó, Érdeklődni: 415-470.
JÁRMŰ, ALKATRÉSZ 70-80%-os használt gumiabroncsok felnire szerelve, keleti autóhoz olcsón eladó. Méretek: 155R13-as. Zsiguli (Lada) alkatrészek ugyanitt eladók. Érdeklődni: 20/ 88-60-651. Suzuki Wagon R. 1.3 GLX 2002-es évjáratú, 2010. 04.-hóig műszakival, 67000 Km-
EGYÉB 8x135 mm-es műanyag dűber 500 db eladó. Érd.: 70/ 55-363-10-es telefonon. Békésen Polka tetőcserép új, építkezésnél kimaradt I. o. 150 db eladó. B-30-as falazótégla új, 120 db I. o. eladó. Telefon: 20/ 481-58-85. Veres szilva eladó Békésen. 30/ 433-79-89. Régi öngyújtók, régi kisbíró dob, 2 db 3-as ablak beüvegezve, 2 db ágybetét (fakeretes, jó huzattal), fűnyíró motor, 2 db 100 éves könyv (régi muzeális eladó). 30/ 260-54-21. 120 literes műanyag hordók eladók. Érd.: 30/ 35-39-534. Két db lányka kerékpár eladó. Érd.: 643-226. Békésen a Csallóközi u. 3. alatt zárt horgászcsónak motorral eladó. Érd.: 30/ 9684-890; szombat, vasárnap: 415-470. Szag- és páraelszívó vadonatúj, 90 cm széles, beépíthető, mosható, zsírfogó, lámpával a bolti ár feléért eladó. Tel.: 30/ 494-98-24. Ingyen elvihető rossz műszaki cikket, fa-, papír- és fémhulladékot keresek. Telefon: 30/ 260-54-21.
Fagyasztószekrény 230 literes, négyrózsás gáztűzhely, kéttálcás mosogató eladó. Érd.: 30/ 463-44-60. 190x170-es barna szekrénysor gyerekszobába, volt vitrines fiókos polcos eladó. Érdeklődni 18 óra után: 30/ 833-12-11. Parabola antenna tartozékokkal, beltériegységgel olcsón eladó, és egy nagy teljesítményű akkutöltő. Tel.: 20/ 47-09-500. Befont demizsonok 10-15-20 liter. Leanderek (rózsaszínű, fehér, vajszínű) 50014000 Ft-ig (minden méretben). Ugyanitt virágzó kisméretű kaktuszok is. Tel.: 416144. Cím: Deák F. u. 39. sz. Inter P3 komplett erős számítógép eladó. Garanciás, síkképernyős Samsung monitorral. Irányár: 30 ezer Ft. Telefon: 30/ 90764-21. Eladó 2 db műanyag ablak új, fehér, 4 kamrás. Mérete: 110x150 cm. Irányár: 30 ezer Ft/db. Érdeklődni telefonon: 429-075. Kilenc raklap Körös 38-as tégla gyári csomagolásban eladó. Telefon: 70/ 315-18-70. Textima ipari varrógép és gáztűzhely palackkal eladó. Érdeklődni: 20/ 886-39-09. Kézi faragású parasztbútor eladó. Telefon: 634-258. Eladó egy hálós járóka, etetőszék, automata felültöltős mosógép és autós gyermekülés. Telefon: 30/ 387-90-31. Megvételre keresek jó állapotban lévő, működőképes, kisiparilag gyártott 400-500as szalagfűrészt. Kontár munka nem érdekel. Telefon: 20/ 216-28-60. Eladó, vagy kiadó fehér 44-46-os kétrészes, nyakpántos, fűzős menyasszonyi ruha kiegészítőkkel (kalap, fátyol, kesztyű) együtt, vagy külön. Az ár megegyezés szerint. Érdeklődni: 70/ 325-22-18. Fél áron eladó, vagy kiadó ekrü kétrészes fűzős menyasszonyi ruha kiegészítőkkel együtt. Egyszer használt, kitűnő állapotban van. Próbálni kötelezettség nélkül előzetes telefon egyeztetéssel lehet. Érd.: 70/ 32-11-594. Fa rácsos kiságy (5000 Ft) és egy kétfunkciós, alig használt babakocsi lábzsákkal, esővédővel (15000 Ft) eladó. 20/ 429-12-03. Ágyneműtartós franciaágy eladó. Érd.: 30/ 323-79-22. Eladó 4 db FÉG gázkonvektor, 1 db V4 gázvízmelegítő és 1 db Calor II. hősugárzó. Ár megegyezés szerint. Tel.: 634-025. Bejárati ajtó: 100x210-es és étkezőasztal 6 db székkel eladó. Tel.: 30/602-21-74.
7
2008. július 29.
Vonószenekari tábor és kurzus – hegedű és csellókurzus
Egy nyelvet beszélünk UBORKASZEZON Nem tudom, voltak-e már olyan helyzetben a kedves olvasóim, hogy egy – egyébként szívvel-lélekkel űzött – tevékenység során egyszer csak hirtelen űr támadt, és… nos: nincs és. Esetünkben: nincs téma. Néha garmadával jönnek, néha csak csordogálnak abban a bizonyos megszokott mederben. Most viszont beköszöntött az uborkaszezon. Hoppá, beszéljünk akkor az uborkáról vagy úgy egyáltalában: a zöldségekről! Az uborkaszezon szóról aligha ötlik eszébe az embernek a kiskert vagy a befőzés, sokkal inkább a vele egy időben menetrendszerűen beköszöntő témahiány, köszönhetően a nyári szabadságolásoknak, amelyek a politikát is érintik (szerencsére). Milyen zöldségek kerülnek még szóba? Talán a paradicsom, amelyet szép nyelvünkben régebben paradicsomi almának neveztek, arra utalva, hogy a helye inkább az édenben lenne, később pedig a neve lerövidült.(Csak érdekességképp: Olaszországban a neve: pomodoro, mely annyit tesz: aranyalma.) A paprikát nem szoktuk különösebben emlegetni, hacsak valaki paprikás hangulatba nem kerül,
s Itáliában a dühös embert hívják csípősnek (arrabbiato). A dinnyéről a legtöbben úgy gondolják, hogy gyümölcs, pedig valójában zöldség, hiszen egynyári növény. És ezt még az is elhiheti, aki amúgy dinnye – azaz gyermeki szóval: kissé bután viselkedik. Persze lehetséges, hogy káposztalé van a fejében az efféle embernek. Csak Békésen – és csak az idősebbektől – hallottam a következőt: kint van a krumplija (ha valakinek elszakadt a zoknija, és kilátszik a lába ujja). De van ám szólásunk (szóláshasonlatunk) a padlizsánról is: világít, mint a Salamoné (vagy a Salamon lámpája, a Salamon töke, szépítőleg: a Salamon tökéletessége. A padlizsán ugyanis akkor a legfinomabb, amikor még kemény, de lila héjáról szépen visszaverődik a fény. S a többi tökről egy szót se, halljuk eleget. A fiatalok nyelvhasználatában a tök a „tökéletesen” rövidebb alakja. S mielőtt gombamód elszaporodnának a zöldségek (tudom, a gomba nem az!), további kellemes időtöltést kívánok… Szilágyiné Szabó Ágnes
BÉKÉSI PROGRAMAJÁNLATOK AUGUSZTUS 1-15. KÖZÖTT
HÉTVÉGE
HÉTVÉGE
Augusztus 1. péntek 16 óra Csuta Művésztelep gyűjteményes kiállítás és a művésztelep ünnepélyes megnyitója Békési Galéria Augusztus 2. szombat Diáktűzoltó verseny reggel nyolctól a Sportpályán, zenés-mazsorettes felvonulás a városon át, majd a Békési Tűzoltóság fennállása 125. évfordulójának ünnepi rendezvénye 15 órától Dánfokon Augusztus 2. szombat 14:50-től A Múzeumbarátok Körének rendezvénye: ismerkedés egy séta keretében Békés belvárosának nevezetes épületeivel Ferenczi Sándor vezetésével. Gyülekező a Galéria bejáratánál. Augusztus 2. szombat 20 órától „Én és a kisöcsém” – a Körúti Színház előadása. Rendezte: Koltai Róbert. Jegyek elővételben 2200 Ft, az előadás napján 2500 Ft, megvásárolható a kulturális központban kedden és pénteken 9-12 óráig. Eötvös József tagiskola udvara (eső esetén a kulturális központ nagyterme)
Augusztus 2-8. egész nap XXVII. Csuta Művésztelep bárkinek szabadon látogatható Bolyai u. 17.
Augusztus 4. hétfő 17.30 „Kerékpárral főzdéről főzdére” – országos kerékpárútja során Békésre érkezik Vasi Csaba, a Magyar Pálinka Lovagrend tagja Békés várostábla (47-es főút mentén) Augusztus 4-8. hétfőn, szerdán és pénteken 19-21 óráig Békési sportnyár – ökölvívás foglalkozás 10 éves kortól fiúknak és lányoknak a Sportpálya tornatermében. Érdeklődni: Surman Zoltán 70/ 57-94-124. Augusztus 8. péntek 20 órától Tarján Pál operaénekes koncertje a Csuta Művésztelep zárónapján Bolyai u. 17. H É T V É G E
Augusztus 1. péntek 10-12 óráig Az anyatejes világnap békési programja. Megnyitó, Egészséges táplálkozás a várandóság és szoptatás alatt (Sinyiné Nagy Éva dietetikus előadása), Fogamzásgátlás a szoptatás ideje alatt (Dr. Csiby Miklós szülésznőgyógyász szakorvos előadása), kötetlen beszélgetés – szoptatási tapasztalatok megvitatása, megvendégelés. Védőnői tanácsadó (József A. u. 5.)
HÉTVÉGE
elmondta, hogy a svájci Helvetia Hungaria Kulturalapítvány – amelynek ő az elnöke – több éve támogatja a kurzust. Dr. Paral Attiláné (hegedű) békéscsabai tanárnő, Bánfi Judit, a művészeti iskola jelenlegi igazgatója. Sándor Ottó gordonka tanár Gyuláról érkezett. Szólni kell a tábor és kurzus záróhangversenyéről is. A 38 tagú vonószenekar fiataljai közül 12-en Erdélyből, ketten Svájcból érkeztek idén, a többiek pedig az ország különböző városaiból, többek között Budaörsről, Szegedről, Debrecenből, Törökszentmiklósról, és persze sokan a megyéből. A zenekart a kurzusok és a hangversenyen a budapesti Somogyi-Tóth Dániel dirigálta (ő a zenei napok idején nagysikerű orgonakoncertet is adott a református templomban). A záróhangverseny első részében szólóhangszeres és kamarazenei bemutatót hallhatott és láthatott a közönség, a második részben pedig Bach, Vivaldi, Bartók, Sugár Dezső művei hangzottak el. A Vivaldi darabban Lipták-Pikó Zsuzsanna és Várkonyi Zsófia játszottak szólóhegedűt. De meg kell említeni még Balázs Anita (cselló) és Sztojka Tamás (bőgő) ifjú tehetségek nevét is. A kurzus korrepetitorai: Nátor Éva és Németh Andrea, mindketten a békési zeneiskola tanárai. A tábort Bánfi Judit, az Alapfokú Művészeti Tagiskola tagintézmény vezetője fogta össze. Zsombok Imre
HÉTVÉGE
táborba és kurzusra. Az idei kurzusra 38 fiatal érkezett, 10 és 19 év közöttiek. A hegedűkurzus vezetője immár 16. éve S. Dobos Márta hegedűművész Szegedről. A csellókurzus vezetője ötödik alkalommal Papp László gordonkaművész Debrecenből. A kurzus tanárai: Bernadett Előd (hegedű), aki a svájci Lausanne-ból érkezett, s aki idén éppen huszadik alkalommal segítette nagy tapasztalatával a tábort. A Békési Újságnak
FOTÓ: APÁTI-NAGY LAJOS
Az első vonószenekari tábort még 1976-ban, az első zenei napok idején rendezték meg, majd 1984től az Ifjú Zenebarátok Magyarországi Szervezete felvette akkori 18 nyári tábora sorába a tarhosit is. Ekkor kapcsolódtunk be tehát a Jeunesses Musicals Szervezet táborában. Az azóta eltett 24 év e szervezet küldötteként Európa számos országából érkeztek vendégek, művésztanárok, növendékek, fiatal szólisták a
Augusztus 9. szombat 9 órától Gyermek Ügyességi Lovasverseny Békés-Doboz összekötő út melletti lovaspálya Augusztus 10. vasárnap 9 órától VI. Díjugrató Lovasverseny bajnoki forduló Békés-Doboz összekötő út melletti lovaspálya
Augusztus 11-15. 14-16 óráig Békési sportnyár – kajak-kenu foglalkozás 10 éves kortól fiúknak és lányoknak a Csónakháznál. Úszni tudás feltétel! Érdeklődni: Pankotai Gábornál a helyszínen vagy 30/ 576-70-50. Augusztus 11-16. egész nap I. Békési Színjátszó Tábor és I. Békési Médiatábor 12-18 éveseknek. Érdeklődni a részletekről és jelentkezni a kulturális központban lehet munkaidőben személyesen, a 411-142-es telefonszámon, vagy a bekesikultura@freemail-hu e-mail címen. Kulturális központ
Sárgalamb, frászkarika, csutkadobálás Az idei múzeumi táborozás igen tartalmas kikapcsolódást kínált a jelentkezett 6-12 éves gyerekeknek. Naponta kétszer kézműves foglalkozások voltak, valamint sokféle népi játékot játszhattak.
A „Fűből, fából, sárból” múzeumi tábor segítője Balog Gáborné kézműves és Szabó Éva óvónő volt. A 1820 gyermek velük és persze a
múzeum munkatársai segítségével igazán jól érezhette magát a Tájházban megrendezetett táborban. A kézműves foglalkozások során ké-
szítettek például népi csörgőt, csutkababákat, rongyba bákat, fonott karkötőt, frászkarikát, formáztak sárgalambot. A foglalkozások közötti szünetekben a Tájház nagy udvara kínált kiváló terepet a játékoknak. Népszerű volt a gólyalábozás, a csutkadobálás, a diótörés és más népi játékok kipróbálása. Emellett a táborozók meglátogatták a múzeum és a galéria kiállításait, filmet néztek meg Békésről, és néprajzi totó segítségével csiszolták tudásukat. Az utolsó napon a népi játékok és hangszerek készítésére nyílt nappá alakult a tábor, a foglalkozásba bárki bekapcsolódhatott. A táborra Körösladányból, Budapestről és Kecskemétről is érkeztek, de persze a legtöbben békési iskolások voltak. Sz. K.
8
2008. július 29.
Nyáron is szárnyalnak a Jégmadarak
SPORT
A karate útján Március 15-én a Karate Világszövetség (WUKO) támogatásával az Olasz Karate Szövetség 10. alkalommal rendezte meg Italian Grand Prix elnevezésű versenyét Milánó északi részén, Desioban. A verseny nyílt volt, tehát bármilyen nemzet és karate stílus képviseltethette magát. A
A milánói versenyen készült felvételen balról Torma György (5 dan), a gyulai shotokan klub vezetője, jobbról Gácsér Attila, aki az ősszel shotokan klubot indít Békésen
versenyen 15 karate szövetség több mint 1500 karatésa indult, 6 éves kortól egészen a veterán korosztályig. A verseny erejére jellemző, hogy több világ-, és Európa-bajnok, illetve dobogós is a szőnyegre lépett. A létszám jóval meghaladta a világversenyek mezőnyét, hiszen itt szövetségenként korlátozás nélkül lehetett nevezni versenyzőket. Az A.J.K.A-I. Hungary 23 fővel képviseltette magát, és 25 érmet szerzett a rendkívül erős mezőnyben. Szabad küzdelemben (kumite) a 31 éves Gácsér Attila a második helyezést érte el. – Attila, mikor kezdtél a karatéval foglalkozni? – Amikor 1991-ben Békéscsabán, Farkas András edző vezetésével elindult a megye legelső shotokan karate klubja. Körülbelül negyvenen kezdtük. Aztán 2001-ben, Gyulára átmentem edzeni, ott sensei Torma György (5 dan) vezetése alatt folytattam tovább. Most is a gyulai shotokan klubhoz tartozom. Egyébként, az A.J.K.A. (American J. Karate Association) szervezetéhez tartozunk, amelynek sensei Sáfár László (9 dan) a
technikai igazgatója, a magyarországi klubjaink vezetője. – Eléggé eredményesek voltak a magyarok Olaszországban… – Igen, a magyarok a virtusuk miatt eredményesek, ezt mondják a külföldiek. – Itt Békésen a vezetéseddel nemsoká elindul a shotokan klub. Jellemeznéd az edzéseket? – Öt jelszavunk van, amelyeket mindenekelőtt szem előtt tartunk, ennek az öt szavunknak szellemében tart az edzés: jellem, becsület, akarat, önuralom, tisztelet. Az edzéseknek három fő része van: kihon, kata, kumite. Kihon: alapgyakorlatok, állások, ütések, blokkoló és védelmi technikai gyakorlatok. Kata: formagyakorlatok, képzelt ellenfél ellen, meghatározott ősi technikák alapján. Kumite: küzdelem, először kötött formában gyakoroljuk, magasabb fokozatokon pedig szabad küzdelem. Versenyekre is járunk, amelyeket rendszeresen szerveznek az ország területén. De nem a sport karatét folytatjuk, hanem a tradicionális shotokan karatét gyakoroljuk. A shotokan karate alapítója Funakoshi Gichin mondta: „A karate célja nem a győzelem vagy a vereség eldöntése, hanem a gyakorlatok tökéletesítése és a jellem fejlesztése.” – Milyen övfokozataitok vannak? – Tíz vizsga vezet el az egy danhoz. Ezeket a tanulói fokokat, különböző színekkel jelölik: 10 kyu: fehér öv, 8 kyu: citromsárga, 7 kyu: narancssárga, 6 kyu: zöld, 5-4 kyu: kék, 3-2-1 kyu: barna, 1 dan: fekete öv. Amennyiben valaki bővebben informálódni szeretne a shotokanról vagy a békési klubról, kérem, nézze meg a http://americanjka.org/ weblapot, ott magyar nyelven sok mindent találhat. De írhat az email címemre is:
[email protected]. Kóródi Csaba
Horgász szemmel AZ ÚJ GENERÁCIÓS PONTYCSALI A hatalmas különbség a BERKLEY pontycsalija és a hagyományos bojlik között az összetételben és főleg az elkészítés módjában rejlik. A legtöbb bojlit főzik, párolják vagy mikrohullámon készítik el. Ezek az elkészítési módok eltüntetik az íz és zamat anyagokat, pont mint ahogyan a túlfőzött zöldségnek megváltozik az íze és állaga. Az elkészített bojli külseje is megváltozik, gátolja az ízek kiáramlását, hosszú időre van szükség, hogy szétázzon, és ha végre felázott, akkor kezdenek az ízek áramolni, persze ha van hozzá vízmozgás. A BERKLEY BUZZ BAITS BOJLIJA egy forradalmian új elkészítési eljárást követ, csak a legeslegjobb minőségű anyagok kerülnek bele a ponytcsaliba. A BUZZ BAITS BOJLI nincs főzve és semmiféle hőkezelést nem kap, ezért az ízek és rostok teljes értékűek maradnak. Vizet érve egyből kifejti hatását, az íz és illatanyagok egyből felkeltik a pontyok és amurok kapókedvét. Ugyanúgy használható, mint a hagyományos bojlik, csak lényegesen kevesebb etetésre van szükség. A körösi horgászok által igen jó hatással alkalmazott csali, amikor már meglassulnak a folyók, ezért ahova etetünk, az olvadó bojlinkkal oda is gyűlnek a pontyok és amurok. Szekerczés Sándor
BÉKÉSI ÚJSÁG Kalendárium 2009 – szeptembertől kapható
Belleli Lajos, a Békési Torna Egylet Curling Szakosztályának szakosztályvezetője tájékoztatta lapunkat, hogy a Jégmadarak vegyes csapata nyerte a 44. Nemzetközi Nyári Torna a „Hans Thaut Emlékére Alapított Trófeáért” versenyt, mely a curlingsportban az egyik legnagyobb nyári verseny. Az 56 csapatos mezőnyből egyedüli veretlenként végeztek az első helyen (5 győzelem, 1 döntetlen). A döntőben a Német Vegyesválogatottat győzték le 4-2-re. A tornagyőzelemmel a magyar curlingsport, egyben a csapat legnagyobb sikerét érték el ebben a rangos mezőnyben. Külön érdekessége a hétvégének, hogy csak hárman: Riesz Rókusfalvy Zsófi, Riesz Gábor, Belleli Lajos tudtak kiutazni a versenyre financiá-
lis okokból és ezért a szervezőket kérték, hogy biztosítsanak számunkra egy beugró csapattagot (ezt a nyílt nevezésű tornák szabályai lehetővé teszik). A négynapos torna során négy különböző csapattagot kaptunk, ennek ellenére is eddigi pályafutásuk egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményét nyújtva végeztek az első helyen. A döntőben a hazai pályán nagy rivális, Wallis SE csapatkapitánya Nagy György állt
be a Jégmadarak közé, és vele kiegészülve, egy nagy izgalmakkal bővelkedő, szoros meccsen győzték le edzőjük, Rainer Schöpp csapatát, akik többszörös győztesei ennek a tornának, mindemellett csapatuk tagjai összesen 2 olimpiai-, 2 világbajnoki és 11 Európa-bajnokis címet mondhatnak magukénak. Belleli Lajos reméli, hogy az eddig elvégzett nagyon kemény edzésmunka és a sok fáradtság gyümölcse érett be a nyári pihenő közben és a következő szezonban hasonló sikereket érhetnek el. Legközelebbi versenyük augusztus 1-3. között lesz a debreceni Jégcsarnokban, ahová minden érdeklődő szurkolót szeretettel várnak Békésről is.
Kajak Diákolimpia – érem nélkül a békésiek A június végén lezajlott Országos Diákolimpián a Békési Kajak-Kenu Club versenyzői szép eredményeket értek el, de sajnos a dobogóra nem sikerült senkinek felállnia, több számban is csak kicsivel maradtak le az érmes helyezésről, de így is eredményes hétvégét tudhatnak maguk mögött. Országos Diákolimpia, Szabó Ferenc Emlékverseny, I. EORV Válogató 2008. június 20-22. Sukoró, békési eredmények: K-4 női Ifjúsági VII-VIII. 1000 m: 4. Nagy Beáta - Simák Csenge - Mózes Ildikó - Földesi Marcella K-2 férfi Ifjúsági VII. 1000 m: 4. Paulcsik - Budai Dániel K-1 férfi Ifjúsági VII. 500 m: 6. Budai Dániel K-4 női Ifjúsági VII-VIII. 500 m: 4. Nagy Beáta Eszter - Simák Csenge - Mózes Ildikó - Földesi Marcella
K-2 férfi Ifjúsági VII. 500 m: 6. Paulcsik Balázs - Budai Dániel K-2 női Ifjúsági VIII. 500 m: 9. Mózes Ildikó - Földesi Marcella K-4 férfi Serdülő V-VI. 500 m: 5. Varga Kristóf - Puskás Márton - Juhász Bence - Jánosi Gegely MK-1 férfi gyermek II. 4x300 m váltó: 5. Farkas Áron - Hagymási Dániel - Hegedűs Dávid - Kiss Zoltán K-1 férfi Kölyök IV. 4000 m Döntő1.: 8. Mózes Imre K-1 férfi Kölyök IV. 4000 m Döntő2.: 8. Domján Kristóf MK-1 férfi kölyök III. 4000 m: 19. Hajcsik Renátó MK-1 férfi gyermek II. 2000 m: 22. Hegedűs Dávid 23. Hagymási Dániel MK-2 férfi gyermek I. 2000 m: 5. Farkas Áron – Kiss Zoltán
Békési Mentálhigiénés Szolgálat INGYENES NYÁRI PROGRAMJAI
Kreatív, kézműves JÁTSZÓHÁZ Gyermek, felnőtt FILMKLUB MENTÁLHIGIÉNÉS KLUB ÁLLÁSKERESÉSI KLUB Diáktanya – Kamut: SZERTELEN NYÁR program diákoknak Forduljon hozzánk! Múzeum köz 1. I/4. Civil Ház
BÉKÉSI ÚJSÁG helyi információs, közéleti és hirdetési újság Megjelenik: 1994. évtõl, minden második héten Felelõs szerkesztõ: Szegfû Katalin Hirdetésszervezõk: Dancs Ildikó 20/916-48-46 Vad Péter 20/93-51-683 Postacím: 5630 Békés, Pf. 61. E-mail, Web cím:
[email protected] www.bekesiujsag.atw.hu Telefon: 30/432-2030 A természetvédő Pap Zsolt utóbbi 4-5 évben készített természetfotóiból nyílott kiállítás a Tájházban. A fényképeken Zsolt igyekszik bemutatni Békés és környéke értékes élővilágát. A fotók mellett természetvédő munkája során összegyűjtött tárgyak is vitrinekbe kerültek, például egy fából épített hangyavár, madárfészek, tojások, ölyv-, daru-, túzok-, gólya -és bagolytollak, csigák, kagylók, tobozok, és a bagolyköpetekben talált rágcsáló csontvázak. Lapunk munkatársának kiállítása a Békési Tájházban (Durkó u. 8.) szeptember végéig látogatható.
Kiadó: Családért Alapítvány HU ISSN 1218-4241