ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEK
1.4 2.1
Az emissziók országok közötti felosztása Tárgyszavak: emissziókereskedelem; kibocsátás; kvóta.
Alapvető különbséget kell tenni az Európai Unión belül 2005 elején megkezdett emissziókereskedelem és a kiotói egyezmény emissziókereskedelmi alapelvei között. Míg sok EU-direktíva utal ezekre az alapelvekre, nem lehet egyenlővé tenni az EU-ban használatos emissziókezelési rendszerek két fázisát: a 2005 és 2007 közötti első periódust, valamint a 2008 és 2012 közötti másodikat. Az EU-ban megvalósuló emissziókereskedelem alapelvei az energiatermelés, a finomítási folyamatok és a kokszolás szektorában működő berendezések üzemeltetőit, valamint az acél-, cement-, üveg-, kerámia-, cellulóz- és papíripart érintik. A részt vevő üzemek számára részben minimális nagyságot írtak elő. Az országok közötti felosztási tervben a CO2-emisszióként azt az összmennyiségét rögzítették, amelyet az EU-tagállamokban lévő vállalatok hoznak létre. Az EU-tagállamok megállapítják, hogy összesen mennyi engedélyt akarnak kiadni, és az emissziókereskedelemben érintett üzemek mindenkor egyenként mennyi kibocsátásra kapjanak engedélyt. Az összes kiosztható emissziójog megállapításánál a magánháztartások, a közlekedés és az ipar kibocsátásait is figyelembe kell venni. Ezek az első kezelési periódusban még nem vesznek aktívan részt. Az emissziókereskedelem alapgondolata, hogy a jövőben az érintett üzemek CO2emisszióját emissziós engedélyek kibocsátásával kell behatárolni. Később az igazoló iratokat kontingensek meghatározásával szűkítik úgy, hogy működő piac jöjjön létre, és ennek következtében az összes emiszszió ténylegesen csökkenjen. Az országok közötti felosztás terveivel többek között működő, átlátható piacot kell létrehozni az emissziós engedélyekkel való kereskedelemre. Az EU-bizottság az országonkénti részesedés megítélésénél abból a 11 kritériumból indul ki, amelyet az emissziókereskedelemre vonatkozó EU-irányelv III. függelékében neveznek meg. Az első feltétel az EU-tagállam emissziós engedélyének korlátozását oly módon írja elő,
hogy az összhangban álljon az illető EU-tagállamra vonatkozó kiotói célkitűzéssel (1. táblázat, 1. ábra). Az országok közötti felosztás tervét ennek következtében úgy kell kialakítani, hogy minden egyes EU-tag1. táblázat Üvegházhatású gázok emissziója az EU 15 tagállamában Emissziók Tagállam
Belgium Dánia 3) Németország Finnország Franciaország Görögország Nagy-Britannia Írország Olaszország Luxemburg Hollandia Ausztria Portugália Svédország Spanyolország EU-154) 1)
2) 3)
4)
19901) (M t) 146,8 69,0 1253,3 76,8 564,7 107,0 746,0 53,4 508,0 12,7 212,5 78,0 57,9 72,3 286.8 4245,2
2002 (M t) 15,0 68,5 1016,0 82,0 553,9 135,4 634,8 68,9 553,8 10,8 213,8 84,8 81,6 69,6 399,7 4123,3
Tendencia 2001 és 2002 között (%) 0,5 –1,2 –1,1 1,7 –1,4 0,3 –3,3 –1,6 –0,1 10,4 –1,1 0,3 4,1 2,0 4,2 –0,5
Tendencia 1990 és 2002 között (%) 2,1 –0,8 (–9,1) –18,9 8,8 –1,9 26,5 –14,9 28,9 9,0 –15,1 0,6 8,5 41,0 –3,7 39,4 –2,9
Kiotói célkitűzés 2) (%) –7,5 –21,0 –21,0 0,0 0,0 25,0 –12,5 13,0 –6,5 –28,0 –6,0 –13,0 27,0 4,0 15,0 –8,0
CO2-ra, CH4-ra és N2O-ra nézve a vonatkozási év 1990. A fluorozott gázokra 13 tagállam 1995-öt választotta vonatkozási évként, míg Finnország és Franciaország 1990-et. Az EU-ban a vonatkozási évre becsült emissziók így a 13 tagállam 1995-ös, illetve Finnország és Franciaország 1990-es értékeiből tevődnek össze. A 2008 és 2012 közötti időszakra vonatkozóan, az EU terheléselosztásának figyelembevételével Dánia esetében a zárójelben álló szám az emisszió 1990-re vonatkoztatott változását mutatja a villamosenergia-kereskedemre alkalmazott kiegyenlítés után az 1990-es évben. Ezt a módszert Dánia azért alkalmazta, hogy meg lehessen figyelni az egyedi állami cél megvalósulásában bekövetkező fejlődést az EU terheléselosztásra vonatkozó megegyezés keretei között. Az EU-emissziók összegzésénél a nem kiegyenlített dán értékeket vették figyelembe. 2001-ben az akkori tagjelölt államok közül a következő három okozta a legnagyobb emissziót: Lengyelország (382,2 M t), Románia (148,3 M t) és a Cseh Köztársaság (148,0 M t). A három ország kiotói célkitűzései: Lengyelország –6%, Románia –8%, Cseh Köztársaság –8%.
Belgium Dánia Németország Finnország vonatkozási év 2002-es év kiotói célkitűzés
Franciaország Görögország Nagy-Britannia Írország Olaszország Luxemburg Hollandia Ausztria Portugália Svédország Spanyolország 0
300
600
900
1200
1500
üvegházhatású gázok emissziója, M t
1. ábra Üvegházhatású gázok emissziója az EU-ban állam kiotói célja elérhető legyen. Ezenkívül további kritériumok is vannak. Ezek azon alapulnak, hogy egyformán kezelnek minden vállalatot és szektort, valamint a közösségi versenyjogok és az EU állami segítségre vonatkozó jogi előírásainak betartását. A további szempontok az újabb piaci szereplők bevonásának szabályozására, az emissziócsökkentésre irányuló korábbi tevékenységekre, valamint a környezetkímélő technológiák figyelembevételére vonatkoznak. Az EU-bizottságnak a kritériumok alkalmazására vonatkozó irányelve rámutat, hogy a tagállamoknak jogukban áll egyéb intézkedéseket tenni az emissziós célok elérése érdekében. Emissziócsökkentő intézkedések hajthatók végre a közlekedési szektorban, a háztartásokban és a kisvállalatoknál vagy a mezőgazdasági szektorban. Ezen kívül a tagállamok a projektre vonatkozó rugalmas intézkedésekkel, amilyen a CDM (tiszta fejlesztési mechanizmus) és a JI (együttes vállalás), valamint az
emissziós jogokkal való nemzetközi kereskedelem útján a kiotói egyezmény szerint emissziójóváírásokhoz juthatnak.
Az országok közötti allokációs tervek összehasonlítása az EU-25-ben Az EU-bizottság a tagállamok 25 nemzeti allokációs tervéből 21-et értékelt. A 24 elfogadott tervből hat ajánlatot fenntartásokkal és változtatási kikötésekkel hagyott jóvá. Az országok közötti szétosztás részletes megadása ellenére markáns különbségek állnak fenn az egyes nemzeti részesedési tervek között, illetve a feltételeket különböző módon használják ki. Ez egyéb kérdések között a kezdeti allokáció mérési elveire, az üzemek állásidejére és bővítésére, valamint az új vállalatok alapítására vonatkozik. Az EU-25 Németország utáni öt legnagyobb üvegházgáz-kibocsátója (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Lengyelország) allokációs tervének sarokpontjai a következőképpen öszszegezhetők: Nagy-Britannia A németországihoz hasonlóan a brit allokációs terv is makro- és mikrotervre oszlik, amelyeket a teljesítési faktorral hoznak összhangba. Németországgal szemben, amely az üvegházhatású gáz csökkentése belső EU terhelésfelosztásának 21%-át vállalta, Nagy-Britannia az 1990-es bázisévhez viszonyított 12,5%-os CO2-csökkentési kötelezettséget hagyott jóvá. Ennek az emissziócsökkenésnek már 96%-át elérték. Ezután NagyBritannia önkéntes alapon 2010-ig 20%-os mérséklést tűzött ki célul. Az első időszakra a brit allokációs tervben évi 730 M t CO2-t határoztak meg azzal a korlátozással, hogy a kiosztott emissziójogosultság összmennyisége az üzemi adatok és az esetleg még ehhez járuló, emissziókereskedelemre kötelezett létesítmények verifikálása alapján kis mértékben még változhat. A második kereskedelmi periódusra évi 653 M t CO2-ot terveztek. Az emissziókereskedelemben érintett létesítmények a 2002. évi CO2-emisszió 46%-áért felelősek. A rendelkezésre álló emissziós engedélyek összesen 93,3%-át osztották ki, a megmaradó 6,7% az új piaci résztvevők számára biztosított tartalékba került.
A brit allokációs tervben feltűnő az energiaszektor terhelése, amelyet a múltbéli emissziók alapján való kiosztásban részesült többi ipari szektortól különbözően, előre megadott szinthez kell mérni. Ezt az intézkedést hivatalosan azzal támasztották alá, hogy az energiaszektort nem kell nemzetközi versenybe állítani és ezáltal a költségeket a vevőkre hárítani. Ilyen módon az első periódusban összesen további 5,5 M t CO2-ot lehet megtakarítani. A német allokációs tervvel szemben a brit terv az 1998 és 2002 közötti éveket veszi alapul, amelynél a legkisebb kibocsátású évet nem veszik figyelembe. Az így megnövekedett kiosztási mennyiséget a Németországban széles körben vitatott „early action” szabályozás pótolja, amely számításba veszi a korai és önkéntes emissziócsökkentéseket. Az új piaci résztvevők számára Nagy-Britannia 6,7%-os tartalékot képezett a kiosztott CO2-emissziókból (azaz kereken 56,7 M t CO2-ot), amelyet költségmentesen lehet felosztani. Az engedéllyel igénybe nem vett kvótákat a brit kormány az év végén elárverezi. Nagy-Britannia – Németországhoz hasonlóan – az emissziós jogosítványoknak egyik periódusból a másikba való átvitele ellen döntött, mivel ebben a kiotói célok elérhetőségének veszélyeztetését látják. Az üzemi alapokból kapott emissziójogosultságok közös kezelését (pooling) is hasonlóan kezeli a németországi szabályozás. Az 50 MW-nál kisebb teljesítményű létesítmények üzemeltetői egy anyavállalaton belül igényelhetik engedélyeik közös kezelését. Ez átlátható kvótapiac létrejöttéhez járul hozzá. Franciaország Az EU-n belüli terhelésfelosztás keretei között Franciaország célja, hogy a 2008 és 2012 közötti időtartamban az üvegházhatású gázok emisszióját az 1990-es évi bázis színvonalára hozzák. Az első periódusban az ipari szektorban 55,53 M t CO2-ot, az energiaszektorra 60,25 M t CO2-ot osztanak ki. Új belépők részére 2,18 M t CO2-os tartalékot hoztak létre. A növekedésből eredő további emisszióemelkedésből 7,24 M t CO2 érhető el. Ezekből az adatokból a teljes emisszióra 125,2 M t CO2 adódik. Ezt felosztják az üzemek között, amelyek az 1990-es bázisév összes emissziójának egyharmadát teszik ki. Franciaországban lényegében a közlekedési és építési szektor felelős az üvegházhatású gázok emissziójáért, mivel a villamos energia nagy részét atomerőművekben termelik. A villamos energiára vonatkozó fajlagos emisszió ezért Franciaországban egy főre csak 0,44 t CO2 óránként. Németországban ez az érték 2001-ben 3,67 CO2 t/h volt. Így a
francia energiaszektorban elég kevés lehetőség van az emisszió csökkentésére. Az „egyes” teljesülési faktor értékű atomerőművekben és a decentralizált áramtermelő üzemekben ennek ellenére megkísérelnek megtakarításokat elérni. A francia allokációs tervben különösen ki kell emelni a megnőtt emissziók termelésfokozáson alapuló kezelését. Ha a vállalat termelését tartósan 10%-nál nagyobb mértékben növeli, akkor ennek a vállalatnak új kibocsátási jogosultságot állapítanak meg. Másrészről viszont csökkenő termelés esetén az emissziós jogosultság mennyiségét is csökkentik. Ezeket a mennyiségeket a 7,24 M t CO2-tartalék fedezi, amely új vagy bővített üzemek révén változhat. Olaszország Az olasz tervet az EU-bizottság eddig még nem véleményezte, de ez hamarosan megtörténhet. Olaszország a 2008 és 2012 közötti időszakra az üvegházhatású gázok emissziójának 6,5%-os csökkentését tűzte ki célul az 1990-es értékhez viszonyítva. Ezt a célt nem lesz könynyű elérni, mivel az emissziók 2000-ben 1990-hez képest több mint 6%kal nőttek. A prognózisok szerint az emissziók a 2002-es, kereken 224 M t CO2-értékről 2010-re 258 M t CO2-ra fognak növekedni. Az első periódusban a költségmentes kibocsátásra jogosító engedélyeket a következő módon fogják felosztani: 240,96 M t CO2, 240,57 M t CO2, és 241,64 M t CO2. Az új létesítmények számára összesen 166,36 M t CO2-ot tartalékolnak, ebből csak az áramtermelésre 112,74 millió tonnás keret jut. A tartalékok hozzájárulnak az áramtermelés nemzeti részesedési arányának további emeléséhez, hogy csökkenthessék a szomszédos államoktól való függőséget. Olaszország tervezetében rámutat az iparnak a bruttó hazai termékhez viszonyított pozitív emisszióértékére, amely jobb, mint sok más nagy európai ország esetében. Ezt az a kijelentés támasztja alá, hogy Olaszország nem használ atomerőműveket az áramtermelésre. Az atomenergiának a világ áramtermelésében való jelenleg mintegy 17%-os részaránya ismeretében – átszámítva – ez annyit jelent, hogy Olaszország évente kereken 21 M t CO2-dal kevesebbet bocsáthatna ki. A németországi helyzetre alkalmazva, ez évi 116 M t CO2 emissziónövekedést jelentene. Olaszország véleménye szerint ezt a tényt az EUbizottságnak a tervezett és a valószínűleg el nem érhető kiotói cél értékelésénél figyelembe kell vennie.
Nagy-Britanniához, Franciaországhoz és Németországhoz hasonlóan Olaszország is ellenzi az emissziós engedélyek első és második kereskedelmi periódus közötti átvitelét (banking). Olaszország ezzel szemben az úgynevezett pooling lehetőségét azzal a megszorítással hagyja nyitva, hogy legkevesebb három üzemeltető az összes emisszió legalább 30%-ával a mindenkori szektorban marad. Spanyolország A spanyol tervezet azt tűzte ki célul az első periódusban, hogy a 2000 és 2002 közötti átlagos emisszióértékeket stabilizálják, beleértve az új létesítmények által okozott 3,5%-os emissziónövekedést is. Nagyobb szabású, önként kitűzött emissziós célokat csak a második periódusra határoztak meg. A kiotói egyezmény Spanyolország részére az 1990-es bázisévre vonatkoztatva 15%-os emissziónövekedést ír elő. Az első periódusban az érintett vállalatoknak évente 154,86 M t CO2-ot költségmentesen ítéltek meg; ennek a mennyiségnek 3,5%-át póttartalékként kell készletezni. További 11,00 M t CO2-ot a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelő üzemek részére, illetve 0,92 M t CO2-ot egyéb létesítmények számára tartalékolnak, úgy hogy az engedély szerinti mennyiség összesen 172,31 M t CO2-ot tesz ki. A készleten belül az energiaszektor részére az első periódusban 86,4 M t CO2-ot, az ipar számára 70,3 M t CO2-ot tartanak fenn. A közlekedési szektor a második legnagyobb kibocsátó. Ebben fogyasztják el a Spanyolországban hozzáférhető energiamennyiség 36%-át. A közlekedési szektorban ezért feltétlenül változásokra van szükség a kiotói cél eléréséhez. A továbbiakban a második periódusban – JI- és CDM-projektek révén – átszámítva kereken 100 M t CO2-nak, vagy évi 20 M t CO2-nak megfelelő kibocsátási jogot kell hozzávásárolni. Az ilyen, valamint további intézkedések révén az 1990 és 2002 közötti 39,4%-os emissziónövekedést 15% alatti értékre lehet csökkenteni. A „pooling” megengedhető az ipari szektorban, ha az a versenyhelyzetet nem befolyásolja, az energiaszektorban azonban nem engedélyezett. A spanyol tervezet kialakításánál említésre méltó, hogy az emissziócsökkentés nemcsak az energia- és ipari szektorban kötelező érvényű. Mindenekelőtt a közlekedési szektorban, a közszférában és a mezőgazdaságban szükséges kiélezett törvényhozással elérni az emissziók csökkentését.
Lengyelország A lengyel tervezet egyike annak a négy felosztási tervnek, amit az EU-bizottság eddig még nem véleményezett. E tervezet a második periódusban az üvegházhatású gázok emissziójának 6%-os csökkentését irányozza elő az 1988-as értékhez viszonyítva. Átszámítva ez 531,4 M t CO2-nak felel meg. 2001-ben az üvegházhatású gázok kibocsátása kereken 382,2 M t CO2 volt. Ezzel a kiotói célkitűzést már 184,6%-kal haladták meg. Az első periódusra átszámítva évi 453,2 M t CO2-ra vonatkozó bizonylatot adtak ki. Emellett a CO2-emisszió 68%-át az emissziókereskedelem fedte le. A német tervezethez hasonlóan a lengyel terv az úgynevezett early action alapján kereken 7 M t CO2-nak megfelelő jóváírást irányoz elő. A kapcsolt hő- és villamosenergiatermelő üzemek támogatására mintegy 4 M t CO2 az előirányzat. Az új berendezések üzemeltetői részére fenntartott készletre vonatkozóan nem adnak meg számértéket. Ez valószínűleg arra utal, hogy az új létesítmények valamennyi üzemeltetőjét a legjobb elérhető technikára alapozva elegendő kibocsátásra jogosító engedéllyel látják el. Szemben a legtöbb EU-tagországgal, Lengyelország meghatározott kritériumok betartása esetén a „banking” lehetőség mellett nyilatkozott.
A piac eltolódása Az EU-bizottság feladata, hogy az EU-irányelv III. függelékében megnevezett feltételek között értékelje a tagországok által benyújtott nemzeti allokációs terveket, amelyek kereken 12 000 létesítményt érintenek. Az EU-bizottság a következő három nézőpontot nyilvánította aggályosnak: – Ha valamely tagállam nem gondol a kiotói célkitűzések megvalósítására a 2008 és 2012 közötti időszakban, és olyan hézagot hagy, amelyet később hozandó intézkedésekkel kell betömni. – Ha egy tagállam bejelenti szándékát az emisszió-jóváírás elnyerésére, nem tesz azonban hihető és megbízható lépéseket a megfelelő vásárlások érdekében. – Ha egy tagállam kiosztási tervezetét olyan gazdasági növekedési sebességre vagy emisszió-előrejelzésre alapozza, amely a tagállam hivatalos növekedési előrejelzésével vagy független forrásokkal összehasonlítva nem megalapozott vagy túlhaladott.
Az ilyen, országokra jellemző szempontok mellett a nagy fajlagos CO2-emissziójú vállalatok vagy egész ágazatok esetében lehet érdekes a többi tagállam kiindulási helyzetével való összehasonlítás. Ahogy ez az egyes allokációs tervek összefoglalásából látható, egyes szektoroknál a kiindulási helyzetekben jelentősek a különbségek. Ezáltal az üzemgazdasági döntések alapján piaci eltolódások jöhetnek létre az egyes termékek, vállalatok vagy egész iparágak esetében. E gondok esetleges kiéleződése jelentkezhet a második kereskedelmi periódusban, amikor a CO2 mellett egyéb üvegházhatású gázok, valamint folyamati emissziók is az EU emissziókereskedelmi irányelvének középpontjába kerülnek. Erre a német mészipar szolgáltat példát, amely a mészégetésből származó megváltoztathatatlan folyamatemissziók mellett a szükséges energiafelhasználásból további CO2-emisszióforrást jelent. A mészipar vezető szakemberei lehetségesnek, sőt szükségesnek tartják ezt az ipart olyan régiókba telepíteni, amelyek a CO2-kereskedelem szempontjából szabadok. Ennek kényszerű következménye a világ CO2-terhelésének növekedése, például a fokozott szállítási szükségletek miatt. Ellentétes hatást fejthetne ki, ha Oroszország ratifikálná a kiotói egyezményt. Az orosz gazdaság összeomlása révén a pillanatnyi emissziószint kereken 35%-kal van az 1990-es bázisév értéke alatt. A 2008 és 2012 közötti időszakban a Kiotói Jegyzőkönyvnek megfelelő csökkentési cél 0%. Oroszország így átszámítva összesen 3040 M t CO2 mennyiségi kerettel rendelkezik, amelyet elméletileg más országoknak adhat el rugalmas mechanizmusok keretei között. Ha ezt a mennyiséget a rugalmas mechanizmusok felhasználásának szabályozása révén nem tudják jelentős mértékben korlátozni, könnyen lehet, hogy Oroszország feleslege miatt az emissziós jogok eltolódása következik be. Érdekes lehet az engedély értéke is; a lipcsei börzén 14,25 €/t CO2 piaci ár mellett a teljes érték 15 Mrd €-ként összegződik.
Távlatok Milyen intézkedéseket vezessenek be ezek után Európa energiaintenzív vállalatai? Számításba jöhet-e olyan EU-tagállamokba való átköltöztetés, mint Lengyelország? Lehet-e reménykedni Oroszország keretfeleslegének hatásában, és az ezzel összefüggő áresésben? Jelenleg még nem adható egyértelmű ajánlás. A bonyolult helyzet és a vállalati struktúrák egyedisége miatt nem volna értelme általános kijelentéseket tenni a problémák megoldására. Minden üzemeltetőnek minden esetben előrejelzést kell adnia arra vonatkozóan, hogy létesítménye az emissziós
keretek alatt való marad vagy túllépi azokat. A keret esetleges nem teljes kihasználtságát idejekorán és kedvező áron lehetne kiegyenlíteni vagy a felesleges keretet jövedelmező áron lehetne eladni. Jelenleg még alábecsülik annak jelentőségét, hogy az ilyenfajta előrejelzés alapjául a törvényesen is előírt monitorozásnak kell szolgálnia. Ehhez a hatékony adatkezelési és minőségirányítási rendszerek mellett a megfelelő előrejelző és irányító rendszerek is szükségesek. Az emissziókereskedelemben érdekelt vállalatok előtt gyakran nem ismert, hogy a monitorozási koncepció hiánya szabálysértés, amelyet 50 000 €-ig terjedő pénzbüntetéssel sújthatnak. Ezért folyamatosan gondoskodniuk kell a megfelelő monitorozási koncepció alkalmazásáról. Összeállította: Dr. Bidló Gáborné Dielmann, K.-P.; Mehlkopf, M.: National zugeteilte Emissionen. = Brennstoff, Wärme, Kraft, 57. k. 5. sz. 2005. p. 48–52. Mehling, M. A.: Projektbezogene Mechanismen und ihre Einbindung in den europäischen Emissionshandel. Die „Linking Directive”. = Zeitschrift für Energiewirtschaft, 1. k. 2005. márc. 30. p. 78–84.
