SZOLNOKI FŐISKOLA
TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ
2015/2016. tanév
A SZOLNOKI FŐISKOLA KIADVÁNYA Szerkesztette: Nagyné Békési Éva Lektorálta: Dr. Kóródi Márta Felelős Kiadó: Dr. Túróczi Imre Készült: 50 példányban 2015.
2
TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés __________________________________________________________________ 4 Az intézményi kreditrendszer főbb jellegzetességei _________________________________ 5 Hallgatói jogállás – hallgatói jogviszony _________________________________________ 8 Néhány szó a tanulásról és a vizsgákról _________________________________________ 9 Tanulmányi és vizsgaügyekben eljáró szervek és személyek ________________________ 11 Neptun Tanulmányi és Információs Rendszer ___________________________________ 14 Az alapképzési szakok tantervei _______________________________________________ 20
Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök alapképzési szak (BSc) _______________ 21 Kereskedelem és marketing alapképzési szak (BA) _____________________________ 44 Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök alapképzési szak (BSc) ____________ 65 Műszaki menedzser alapképzési szak (BSc) ____________________________________ 76 Pénzügy és számvitel alapképzési szak (BA) ___________________________________ 99 Turizmus-vendéglátás alapképzési szak (BA) _________________________________ 121 Felsőoktatási szakképzési szakok tantervei ___________________________________ 146 Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzési szak ______________________ 147 Nemzetközi gazdálkodási felsőoktatási szakképzési szak ________________________ 173 Pénzügy és számvitel felsőoktatási szakképzési szak ___________________________ 187 Turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzési szak __________________________ 203 Szabályzatok _____________________________________________________________ 221 Tanulmányi és vizsgaszabályzat ______________________________________________ 222 Házirend ________________________________________________________________ 244 A kollégium működési szabályzata ___________________________________________ 247 A Hallgatói Önkormányzat alapszabálya ______________________________________ 256 A Szolnoki Főiskola Térítési és Juttatási Szabályzata ____________________________ 267 Hasznos linkek ___________________________________________________________ 294
3
Bevezetés
Ön a Szolnoki Főiskola Tanulmányi Tájékoztatójának a második részét, a tanulmányokhoz szorosan kapcsolódó kötetét tartja a kezében, az intézmény bemutatását egy önálló kötet tartalmazza. Célunk olyan komplex információkat tartalmazó tájékoztató létrehozása volt, amely Önnek segítséget nyújt tanulmányainak tervezésében és szervezésében, a képzési követelmények megismerésében és az eredményes tanulásban. Jelen tájékoztató alapját a felsőoktatással kapcsolatos érvényes jogszabályok és a Szolnoki Főiskola belső szabályai alkotják. A Tanulmányi Tájékoztató információi útmutatásként szolgálnak az Ön számára, ezért tanulmányozza át figyelmesen a kreditrendszer jellegzetességeit, a diploma megszerzéséhez szükséges követelményeket, a sikeres tanulmányi előrehaladást támogató mintatanterveket, a tanulmányok folytatásának szabályait és a tanulmányi ügyeit támogató szervezeti egységeket. Amennyiben a tájékozató információival kapcsolatban kérdései merülnek fel, forduljon bizalommal a Tanulmányi és Oktatásszervezési Központ munkatársaihoz, az oktatókhoz, tanszéki ügyintézőkhöz és kérjen segítséget. A főiskola valamennyi szervezeti egysége és dolgozója segíti Önt abban, hogy sikeresen végezze tanulmányait és élmény legyen az intézmény hallgatójának lenni, azonban ne feledje azt, hogy a felsőoktatási hallgatói lét kötelességekkel is jár, amelynek részleteit e tájékozatóból tudhatja meg.
4
Az intézményi kreditrendszer főbb jellegzetességei A felsőoktatás tartalmi fejlesztésének részeként a 2002/2003-as tanévtől egységesen bevezetésre került a kreditrendszerű képzés. A felsőoktatási tanulmányi pontrendszer (kreditrendszer) bevezetéséről a Kormány 200/2000. (XI. 29.) Korm. rendelet intézkedett. A 2012. szeptemberétől tanulmányaikat megkezdő hallgatókra a 2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról, továbbá a 2015. szeptemberétől a tanulmányokat megkezdőkre ezen törvény végrehajtására kiadott 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet szabályai vonatkoznak. A kreditrendszerben a hallgató összes tanulmányi munkaóráját (a tanórákat és az egyéni hallgatói tanulmányi munkaórát és a felkészülésre fordított időt) a kreditnek nevezett mérőszámmal mérik. Nemzetközi konvencióknak megfelelően 30 munkaórához rendelnek 1 kreditet. A szak tanterve minden tantárgyhoz megadja a tárgy kreditértékét. Ezt a kreditet a hallgató akkor kapja meg, ha a tantárgyat sikeresen teljesíti, azaz a tárgyból legalább elégséges érdemjegyet szerzett. Kormányrendelet rögzíti azt, hogy a bizonyítvány, oklevél megszerzéséhez hány kredit teljesítése szükséges: 7 féléves alapképzésben 4 féléves felsőoktatási szakképzésben 3 féléves szakirányú továbbképzésben 2 féléves szakirányú továbbképzésben
210 kredit 120 kredit 90 kredit 60 kredit
A szakok tantervét az intézmény a szakok képzési és kimeneti követelményeit leíró jogszabályok alapján határozza meg. Ugyanazon szak tanterve egyes intézményekben különbözhet, de egy intézményben teljesített kreditet egy másik intézmény is jóváírhat − bizonyos feltételek teljesülése esetén −, ha például a hallgató intézményt változtat. A kreditrendszer ilyen módon segíti az egyes szakok, karok, intézmények közötti átjárhatóságot. A kreditrendszerű oktatás egyik jellegzetessége, hogy az egyes tárgyakat a hallgató egyéni ütemben, úgynevezett egyéni tanulmányi terv alapján végezheti el. A szak mintatanterve ajánlást ad a tantárgyfelvételi rendre. Az ajánlott tantervet követve a hallgató a tanulmányi kötelezettségeit a képesítési követelményekben előírt képzési idő alatt be tudja fejezni, miközben minden félévben 30 (+3) kreditet teljesít. A tantárgyak felvételénél fontos az, hogy az ajánlott tanterv egyes tantárgyaknál kötelezően betartandó előtanulmányi rendet írhat elő. A kreditrendszerű mintatanterv főbb tantárgycsoportjai: a kötelező ("A" típusú) tantárgyak, a kötelezően választandó ("B" típusú) tantárgyak, a szabadon választható ("C" típusú) tantárgyak. - A kötelező „A” tantárgyak teljesítése a hallgató záróvizsgára bocsátásának előfeltétele, tehát a tanulmányi időszak alatt az ilyen tárgyat mindenképpen teljesíteni kell. - A kötelezően választandó „B” típusú tantárgyak közül az ajánlott mintatantervben megadott kreditpontnyi tantárgy felvétele és tantárgy-csoportonkénti teljesítése a képzettség megszerzésének feltétele. Ha a hallgató szakirányt választ, akkor a szakirány tantárgyai kötelezően választható tárgyak lesznek. Tehát a szakirány megválasztásában a hallgatónak szabadsága van, de ennek választása után a szakirány tárgyait már kötelező teljesíteni. - A szabadon választható „C” típusú tárgyakat intézményi szinten hirdetik meg, azokból a hallgató szakjától függetlenül választhat. E tárgyakból a tantervben rögzített módon és mértékben kell teljesíteni. Összesen 10%-kal lépheti túl térítés mentesen a hallgató a mintatantervben szereplő kreditszámot. - Hallgatóink angol (ritkábban német) nyelven hallgathatnak tantárgyakat szabadon választva a kínálatból. Erasmus hallgatóinkkal együtt, nemzetközi környezetben a kommunikációs készségeiket is fejleszthetik.
5
Az egyes tantárgyak pontos leírását a tantárgyi programok határozzák meg, melyek gondozásáért az illetékes tanszékek a felelősek. A tantárgyi program megadja a tantárgy megnevezését, a tantárgyért felelős tanszékek megnevezését, a tantárgyfelelőst, a tantárgy oktatóját/oktatóit, a tárgy felvételének előfeltételeit, státuszát, a kontaktórák számát, krediértékét, az előadás és/vagy szeminárium helyét, idejét, a tantárgy elsajátításának célját, kimeneti kompetenciákat, a tantárgy részletes programját, a tananyag részletes, tematikus leírását, az oktatás módszertanát, az évközi tanulmányi követelményeket, a megszerzett ismeretek, elsajátított (rész)készségek és kompetenciák értékelését (félévközi jegy, vagy vizsgajegy), az értékelés módszerét, az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagokat, kötelező és ajánlott irodalmat. A tantárgyi programok leírását a „Herkules” zárt rendszerben a Szolnoki Főiskola honlapján (http://hallgato.szolfportal.hu/zart-rendszer) érheti el, valamint az oktató az első tanítási órán ismerteti részletesen az elvárásokat. Az egyes tantárgyak elsajátításához a tanszékek különböző jellegű tanulmányi foglalkozásokat írnak elő. Ezek típusai: előadás, szeminárium, gyakorlat. A követelmények teljesítését általában a szokásos ötfokozatú skálán, kivételes esetben háromfokozatú skálán (kiválóan megfelelt, megfelelt, nem felelt meg) értékelik. Vizsgát egy vizsgaidőszakban összesen háromszor lehet megkísérelni egy adott tantárgyból. Az elégtelen gyakorlati jegy pótlására a szorgalmi időszakon belül egy alkalommal javítási lehetőséget kell biztosítani. Az osztályzat kialakításának módját a tantárgyi követelményrendszer tartalmazza. Gyakori forma az, hogy az osztályzatot a féléves és a vizsgán nyújtott teljesítmény együttes beszámításával állapítják meg. A tantárgyakból tett sikertelen vizsgák nem teszik szükségessé az egyes félévek megismétlését, kihagyását, a tanulmányok felfüggesztését. Az előtanulmányi rend betartásával a következő félévben tovább lehet folytatni a tanulmányokat. Azonban az intézményben a tanulmányok alatt egy tárgyhoz csak 6 vizsgalehetőség kapcsolódhat. Ha a követelményeknek sem sikerült megfelelni, akkor a hallgatót az intézményből el kell bocsátani. A szak ajánlott tanterve tartalmazza a szak kötelező (vagy "A" típusú) tantárgyait. Ezeket a tantárgyakat célszerű az ajánlott tanterv szerint felvenni, amennyiben az előírt előfeltételek ezt lehetővé teszik. A szak kötelezően választható (vagy "B" típusú) tantárgyait szintén a szakok ajánlott tanterve tartalmazza. A szakokon a hallgató kötelezően "B" típusú tantárgyat választ; de a tárgyak választásával ezek a tantárgyak már kötelezővé válnak. A szabadon választható (vagy „C” típusú) tantárgyakat minden félévben intézményi szinten hirdetik meg, s azokat általában bármely területről lehet választani, így a kötelezően előírt kreditszámon felül is lehet e körből tantárgyakat felvenni. Egyes tantárgyak teljesítése kötelező kritérium feltétel, kreditpontot ugyan nem ér, azonban a tanulmányok eredményes lezárásához, illetve a záróvizsgára bocsátáshoz elengedhetetlenül szükségesek. A kreditrendszer alapfogalmai
Ajánlott tanterv:: A tantervben szereplő tantárgyak olyan elosztása félévekre, amelyet átlagos ütemben haladni akaró hallgató úgy követhet, hogy eleget tesz minden tantárgy félévi követelményének, minden félévben 30 (+3) kreditet teljesít, és tanulmányi követelményeit a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott képzési idő alatt fejezi be.
Aktív félév: Az a félév, amelyre a hallgató regisztrált és legalább egy tantárgyat felvett. ECTS (European Credit Transfer System): Európai kreditátviteli rendszer, mely megkönnyíti az ECTS alapelveit vállaló intézmények közötti nagyobb hallgatói mozgásszabadságot.
6
Egyéni tanulmányi terv: A kreditrendszer lényegéből következik, hogy az intézményi tanulmányi és vizsgaszabályzat, valamint a tantervi előírások lehetőséget adnak a hallgatónak arra, hogy egyénileg tervezze meg tanulmányait és így minden tanulmányi időszakra − a szabályzatokban és tantervekben meghatározott feltételek mellett − válasszon a felajánlott tanulmányi lehetőségek közül; e tekintetben minden hallgató egyéni tanulmányi terv szerint végzi tanulmányait, bár több hallgató egyéni tanulmányi terve nem fog eltérni az intézményi mintatantervtől.
Előtanulmányi rend: A szak tantervében lévő tantárgyak előzetes követelményeinek összessége. A hallgató csak akkor vehet fel egy tantárgyat, ha rendelkezik a szükséges előtanulmányi ismeretekkel. A tantárgy előtanulmányi követelményeit a tantárgyi program határozza meg és a tanterv írja elő. Kredit: Tanulmányi kötelezettségek teljesítésére irányuló hallgatói tanulmányi munka mértékegysége, a hallgatói tanulmányi munkamennyiséggel arányos relatív mérőszám; nemzetközi konvenciónak megfelelően 1 kredithez 30 munkaórát rendelnek.
Kritérium-követelmény: Olyan kötelezően teljesítendő követelményt jelent a hallgató számára, amelyhez nem tartozik kreditérték. A kritérium-követelményeket a képzési és kimeneti követelmények tartalmazzák, illetve a szak tantervében jelennek meg.
Passzív félév: Az a félév, amelyre a hallgató nem vesz fel tantárgyat, kötelezettségeinek nem kíván eleget tenni, a hallgató szünetelteti tanulmányait. A passzív félévet a hallgató a regisztrációs hét végéig köteles írásban a Tanulmányi és Oktatásszervezési Központ felé bejelenteni. A hallgató bejelentését a képzési időszak megkezdését követő egy hónapon belül visszavonhatja. Amennyiben a hallgató ezen időpontig nem kéri tanulmányainak a szünetelését az adott félév aktívnak minősül. A passzív félévek a képzés összidejébe beleszámítanak és összefüggően maximum 2 félév lehet.
Regisztrációs időszak: A szorgalmi időszak oktatási napjait megelőző napokat foglalja magában a tanév oktatási rendjének megfelelően. Kialakulhat az egyes tárgyakat felvevő hallgatók végleges névsora, tantermek rendelhetők a foglalkozásokhoz és értesíthetők a tanszékek a tényleges oktatási kötelezettségeikről. A regisztrációt a Neptun rendszeren kell végezni.
Útmutató és javaslat a tantárgyak felvételéhez -
-
Az ajánlott tanterv alapján válassza ki a kötelező tantárgyakat. Célszerű, hogy ezeket az adott félévben vegye fel. Ezek teljesítésének hiányában a kötelező tárgyra épülő más tárgyat nem vehet fel, abszolutóriumot addig nem lehet szerezni, amíg a tantervben meghatározott kreditszámot nem teljesítette. Törekedjen arra, hogy a féléves kreditszám 30 legyen. A kötelező tantárgyakból megszerezhető kreditértéket pótolja ki szabadon választható tantárgyakkal. Egy félévben elvárás a minimum 18 kredit teljesítése.
A kreditek megszerzésének szabályai -
A kreditek megszerzésének feltételeit és szabályait a tantárgyi programok és az intézményi Tanulmányi és Vizsgaszabályzat tartalmazzák. A kreditszerzés és elismerés szabályait tantárgyfelvételkor a hallgatóval meg kell ismertetni. A kreditszerzés szabályain a szorgalmi időszakban változtatni nem lehet. Csak a tantárgyfelvételkor meghatározott kreditérték ismerhető el. A kreditérték elismerésére csak a tantárgyat meghirdető tanszék oktatója jogosult, melyet az elektronikus leckekönyvben aláírásával igazol.
7
Hallgatói jogállás – hallgatói jogviszony
A főiskola hallgatója az a személy lehet, aki felvételt vagy átvételt nyert felsőoktatási szakképzésre, alapképzésre, szakirányú továbbképzésre, függetlenül attól, hogy tanulmányait milyen oktatási formában végzi. A hallgató a főiskolával hallgatói jogviszonyban áll. A hallgatói jogviszony a beiratkozással jön létre, és a hallgatói névsorból való törlést kimondó határozat jogerőre emelkedése napjáig, illetve az adott tanévben a végbizonyítvány megszerzését követő első záróvizsga-időszaknak az utolsó napjáig tart. A hallgatói jogviszony megszűnése után az oklevél kiadásáig a hallgatót a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatban (TVSZ) meghatározottak szerint megilletik a záróvizsga letételéhez fűződő jogok, illetve terhelik a kötelezettségek. A hallgatói jogviszony fennállása alatt újabb beiratkozásra nincs szükség. A hallgatónak az intézményi szabályozásban meghatározottak szerint – a képzési időszak megkezdése előtt – be kell jelentkeznie az adott képzési időszakra. Nem jelentkezhet be az a hallgató, aki a lejárt fizetési kötelezettségeinek nem tett eleget. Szünetel a hallgatói jogviszony (passzív): - ha a hallgató bejelenti, hogy a következő képzési időszakban hallgatói kötelezettségének nem kíván eleget tenni, - ha a hallgató a soron következő képzési időszakra nem jelentkezik be. A hallgatói jogviszony egybefüggő szüneteltetésének ideje nem lehet hosszabb, mint két félév. A hallgató a TVSZ-ben meghatározottak szerint több alkalommal is élhet a hallgatói jogviszonyának szüneteltetésével. Megszűnik a hallgatói jogviszony - ha a hallgatót másik felsőoktatási intézmény átvette, az átvétel napján, - ha a hallgató bejelenti, hogy megszünteti a hallgatói jogviszonyát, a bejelentés napján, - ha a hallgató nem folytatja tanulmányait magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésben, és önköltséges képzésben nem kívánja azt folytatni, - az adott képzési ciklust, illetve a szakirányú továbbképzés, felsőoktatási szakképzés esetén az utolsó képzési időszakot követő első záróvizsga-időszak utolsó napján, - felsőoktatási szakképzésben, ha a hallgató tanulmányainak folytatására egészségileg alkalmatlanná vált, és a felsőoktatási intézményben nem folyik másik, megfelelő felsőoktatási szakképzés, vagy a hallgató nem kíván továbbtanulni, illetve a továbbtanuláshoz szükséges feltételek hiányában nem tanulhat tovább, a megszüntetés tárgyában hozott döntés jogerőre emelkedésének napján, - ha a hallgató hallgatói jogviszonyát – fizetési hátralék miatt – a rektor a hallgató eredménytelen felszólítása és a hallgató szociális helyzetének vizsgálata után megszünteti, a megszüntetés tárgyában hozott döntés jogerőre emelkedésének napján, - a kizárás fegyelmi határozat jogerőre emelkedésének napján, - ha a hallgatói jogviszony létesítéséhez előírt Nftv-ben meghatározott feltétel a továbbiakban már nem áll fenn, az ennek tárgyában hozott megszüntető döntés jogerőre emelkedésének napján. A felsőoktatási intézmény egyoldalú nyilatkozattal is megszünteti annak a hallgatónak a hallgatói jogviszonyát, aki - a tanulmányi és vizsgaszabályzatban, illetve a tantervben rögzített, a tanulmányokban való előrehaladással kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, - egymást követően harmadik alkalommal nem jelentkezik be a következő tanulmányi félévre, - a hallgatói jogviszony szünetelését követően nem kezdi meg tanulmányait, feltéve, hogy a hallgatót előzetesen írásban felhívták arra, hogy kötelezettségének a megadott határidőig tegyen eleget és tájékoztatták a mulasztás jogkövetkezményeiről. A felsőoktatási intézmény egyoldalú nyilatkozattal megszünteti annak a hallgatónak a hallgatói jogviszonyát, akinek az azonos tanegységből tett sikertelen javító, és ismétlő javító vizsgáinak összesített száma eléri az ötöt.
8
Tájékoztató az átsorolási eljárásról A hallgatók állami ösztöndíjas vagy önköltséges képzésre való besorolása egy tanév időtartamára szól. Az átsorolási eljárás a tanév végén történik. Állami ösztöndíjas képzésről önköltséges képzésre történő átsorolás automatikus, míg önköltséges képzésről állami ösztöndíjas képzésre történő átsorolást a hallgatónak kérvényeznie kell. Az átsorolási kérelem megtalálható a Főiskola Neptun rendszerében. Átsorolás lehetőségei: 1. Támogatási időkeret miatt - Egy személy tizenkét féléven át folytathat a felsőoktatásban tanulmányokat államilag támogatott képzésben (továbbiakban: támogatási idő), beleértve a felsőfokú szakképzést, illetve a felsőoktatási szakképzést is - Az adott szak elvégzéséhez rendelkezésre álló államilag támogatott félévek száma legfeljebb két félévvel lehet hosszabb, mint a képesítési követelmények jogszabályban meghatározott képzési ideje. (Pl.: BA/BSc szak 7 féléves képzési idő +2 félév, tehát legfeljebb 9 félévet vehet igénybe a támogatási időből ennek a képzésnek a teljesítésére, felsőoktatási szakképzésnél ez 6 félév) A támogatási időbe be kell számítani a megkezdett államilag támogatott félévet is kivéve, ha betegség, szülés vagy más, a hallgatónak fel nem róható ok miatt nem sikerült befejezni a félévet. 2.
Tanulmányi eredménytől függő átsorolás A felsőoktatási intézmény tanévenként köteles önköltséges képzésre átsorolni azt a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésben részt vevő hallgatót, aki az utolsó két olyan félév átlagában, amelyben hallgatói jogviszonya nem szünetelt, nem szerzett legalább tizennyolc kreditet, továbbá azt, aki az állami (rész)ösztöndíj igénybevételéről szóló nyilatkozatát visszavonja. Ha a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott hallgatói létszámkeretre felvett hallgatónak a tanulmányai befejezése előtt megszűnik a hallgatói jogviszonya, vagy a hallgató a tanulmányait bármely okból önköltséges formában folytatja tovább, helyére – ilyen irányú kérelem esetén – a felsőoktatási intézményben önköltséges formában tanulmányokat folytató hallgató léphet. Az átsorolásról a főiskola a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésre átsorolását kérő önköltséges hallgatók tanulmányi teljesítménye alapján dönt. Az átsorolásról a döntés meghozatala után 15 napon belül az érintett hallgatókat a TOK levélben értesíti.
Néhány szó a tanulásról és a vizsgákról A sikeres felvételi után minden "gólya" nagy várakozással tekint a főiskolai tanulmányok elé. Nyilvánvalóan mindenki olyan elhatározással lépi át a Főiskola küszöbét, hogy legjobb tudása szerint teljesíti a követelményeket. A képzési idő a Főiskolán szemeszterekből áll, mely megfelel a középiskolai "félév" fogalmának. A szemeszter a regisztrációval kezdődik. Az első regisztráció a beiratkozás, melyet közösen fognak elvégezni a felvételről szóló levélben megjelölt időben. Ez alkalommal töltik ki a hallgatók a szükséges adatlapokat, veszik fel a tantárgyakat, kurzusokat. A hallgatókat a tanulmányi előadók ez alkalommal tájékoztatják a legfontosabb tudnivalókról is. A beiratkozáskor a hallgatók a honlapon tekinthetik meg a félévi órarendet.
9
A Főiskolán az oktatás előadásokból és szemináriumokból, gyakorlatokból tevődik össze. Az előadás alapvetően különbözik a középiskolai óráktól: az előadó a tananyag fő összefüggéseit magyarázza meg, a tudomány legújabb eredményeit közli. Az előadásokon tehát a konkrét tények közlése mellett szükségszerűen szerepelnek a változások lehetséges irányai, módozatai is. Az előadásokat a szemináriumok, gyakorlatok egészítik ki. A szeminárium foglalkozások lényege, hogy a hallgatók a tantárgy elméletéhez tartozó gyakorlati problémákat közösen, az oktató útmutatása alapján megoldják és valós, gyakorlati szituációkban fejlesszék tudásukat. A szemináriumok legfontosabb jelentősége a nyílt vita, amikor is a vélemények kicserélésére, egymás meggyőzésére a legjobb alkalom nyílik. Külön felhívjuk a figyelmet az "idegen nyelv" (angol, német, orosz, olasz, spanyol, francia) folyamatos tanulásának fontosságára. Köztudott, hogy a nyelvtudás csak akkor marad élő, ha folyamatosan gyakoroljuk. Kiemelten hangsúlyozzuk, hogy a diploma megszerzésének feltétele a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott idegen nyelvi bizonyítvány megszerzése. Ezért célszerű a képzési idő végére az előírt nyelvvizsga bizonyítvány megszerzése. Az oktatók a félév első foglalkozásain tájékoztatják a hallgatókat a tantárgyi programokról, a félévi követelményekről. Ez alkalommal adják meg a kötelező és az ajánlott szakirodalom jegyzékét is. A félév során több zárthelyi dolgozat kerül megírásra. Ezek időpontját ugyancsak a félév elején közlik. A vizsgaidőszak általában 4-5 hét, időtartamát az éves oktatási rend határozza meg. A vizsga előtt nagyon fontos az, hogy tisztában legyen mindenki a képességeivel, akaraterejével, szorgalmával és ennek figyelembevételével készítse el tanulási tervét a szorgalmi és a vizsgaidőszakban. A záróvizsga a tanulmányok lezárását jelentő vizsga, amelynek részletes szabályait a TVSZ tartalmazza. A záróvizsgához a hallgatók részére a szaktanszékek hasznos információkat nyújtanak, amelyek a főiskola honlapján megtalálhatók. Végezetül szíves figyelmébe ajánljuk a szabályzatainkat, amelyek közül a legfontosabbakat összegyűjtöttük ebben a kötetben, de a honlapunkon lévő dokumentumtárban mindig megtalálja az hatályos szövegezésű példányokat.( http://www.szolfportal.hu/dokumentumtar)
10
Tanulmányi és vizsgaügyekben eljáró szervek és személyek Tanulmányi Bizottság A hallgatók tanulmányi és vizsgaügyeiben első fokon az oktatók és hallgatókból álló, főiskolai szintű Tanulmányi Bizottság (továbbiakban: TB) dönt. A TB hatáskörébe tartozik az átvétel, a párhuzamos képzés, a szakváltás engedélyezése, szakirányváltás, a tagozatváltás, a kedvezményes tanulmányi rend engedélyezése, az áthallgatás, a vendéghallgatói jogviszony létesítésének engedélyezése. Kérvények beadási határideje és a TB ülésének időpontja Kérvény típusa
Beadási határidő
TB ülés
Átvétel a főiskolán belül (szak-, tagozat)
a vizsgaidőszak utolsó napja
a vizsgaidőszakot követő első hét
Átvétel másik felsőoktatási intézményből
június 30.
augusztus első hete
Kedvezményes tanulmányi rend engedélyezése
a regisztrációs hét a félév kezdete előtt két héttel legkésőbb a regisztrációs héten
Áthallgatás Vendéghallgatói jogviszony létesítésére kérelem
a szorgalmi időszak második hetében a szorgalmi időszak második hetében a szorgalmi időszak második hete
Kreditátviteli Bizottság A Kreditátviteli Bizottság (továbbiakban: KÁB) végzi a Főiskolán korábban, az intézmény más szakán vagy képzési formájában, illetve más felsőoktatási intézményben korábban teljesített tantárgyak befogadását, ekvivalenciájának megállapítását.
A Kreditbefogadási kérelem beadási határideje Regisztrációs időszak vége (az aktuális dátum a TOK honlapján megtalálható) A Tanulmányi, valamint a Kreditátviteli Bizottság által hozott első fokú döntés ellen − a tanulmányi követelmények teljesítésére vonatkozó értékelés és a méltányossági jogkörben hozott döntés kivételével − fellebbezésnek van helye. A fellebbezést az első fokú döntés kézbesítését követő 15 munkanapon belül lehet a Hallgatói Ügyek Felülbírálati Bizottságához benyújtani. A 15 munkanapon túl benyújtott fellebbezési kérelmet a Hallgatói Ügyek Felülbírálati Bizottsága eljárás lefolytatása nélkül köteles elutasítani. A fellebbezésnek a hozott döntés végrehajtására halasztó hatálya van. A tanulmányi és vizsgaügyekben a másodfokon hozott határozat ellen a közzétételtől számított 30 napon belül a hallgató jogorvoslati kérelmet nyújthat be a bírósághoz.
11
Méltányossági jogkör Amennyiben a hallgató valamely tanulmányi kötelezettségét nem teljesítette, és a TVSZ által biztosított lehetőségeit kimerítette, a képzési időn belül egy alkalommal „méltányosságból” engedélyt kaphat a tanulmányok folytatására abban az esetben, ha azt jogszabály nem korlátozza. A méltányossági jogok gyakorlásában a rektor jár el.
HALLGATÓI, TANULMÁNYI ÉS VIZSGAÜGY KÉRELEM
Beadandó: Neptunon keresztül – kérvények modulban I. fok
Tanulmányi Bizottság
Kreditátviteli Bizottság
titkár = TOK vezető
titkár = TOK vezető
Fenntartott hatáskör
Átruházott hatáskör TB elnök
Fenntartott hatáskör
Átruházott hatáskör KÁB elnök
FELLEBBEZÉS
II.fok
Jogorvoslati kérelem
Hallgatói Ügyek Felülbírálati Bizottság
BÍRÓSÁG
Tanulmányi ügyintézés, tanulmányi tanácsadás A TOK munkatársai a beiratkozástól az oklevél megszerzéséig a tanulmányokkal és a hallgatókat érintő ügyekkel kapcsolatos adminisztratív feladatokat végzik. A hallgatók tanulmányi programjának támogatásához, az egyéni tanulmányi rend kialakításához, döntéseik későbbi következményeinek felméréséhez, az ideális „útvonal” megtalálásához is segítséget kapnak az iroda munkatársaitól. A TOK tevékenysége a hallgatók tanulmányi munkájának szinte minden fázisában nélkülözhetetlen. A hallgatónak közvetlen kapcsolata (a beiratkozás, igazolások kiadása, adatok közlése, leckekönyv és diákigazolvány kezelése során) a TOK illetékes ügyintézőjével lesz. A TOK valamennyi közleménye, valamint a tanulmányokkal kapcsolatos szabályok kinyomtatott formában a TOK hirdetőtábláján, és a honlapon az alábbi címen tekinthetők meg: http://tok.szolfportal.hu
12
A Tanulmányi és Oktatásszervezési Központ szolgáltatási, ügyfélforgalmi rendje (Főépület fsz. 10-11. iroda) Hétfő
09:00 - 12:00
Kedd
09:00 - 12:00
Szerda
Ügyfélfogadás szünetel
Csütörtök
09:00 - 12:00
Péntek
09:00 - 12:30 Csak levelező tagozatos és távoktatásos hallgatóknak! 08,00 – 11,00 tanulmányi ügyintézés 011-es iroda igény szerint - tandíjjal kapcsolatos ügyintézés a 224-es iroda
Szombat
A Tanulmányi és Oktatásszervezési Központ munkatársai Évfolyam
Előadó
Iroda
Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök Műszaki menedzser Pénzügy és számvitel
minden
Juhász Margit
011.
Kereskedelem és marketing
minden
Szabóné Kiss Zsuzsanna
011.
Turizmus-vendéglátás
minden
Sántha Andrea
011.
minden
Szép Kiss Anita
011.
Juhász Margit
011.
Szak Alapképzés - Nappali
Felsőoktatási Szakképzés - Nappali minden szak Alapképzés - Levelező - Szolnok Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök Műszaki menedzser
minden
Kereskedelem és marketing
minden
Szabóné Kiss Zsuzsanna
011.
Pénzügy és számvitel
minden
Szabóné Kiss Zsuzsanna
011.
Turizmus-vendéglátás
minden
Sántha Andrea
011.
minden
Szép Kiss Anita
011.
Kereskedelem és marketing
mind
Szabóné Kiss Zsuzsanna
011.
Pénzügy és számvitel
mind
Szép Kiss Anita
011.
Minden szak
Szép Kiss Anita
011.
Diákigazolvány elkészültéig Igazolás kiadása
Halasi Marianna
009.
illetékes tanulmányi előadó
011
Felsőoktatási Szakképzés - Levelező minden szak Alapképzés - Távoktatás
Szakirányú Továbbképzés
Diákigazolvány érvényesítő matrica kiadása az illetékes tanulmányi előadónál
A távoktatásban résztvevő hallgatók részére a Távoktatási központ képzésszervező tutorai folyamatosan nyújtanak segítséget. A tanulmányi és távoktatási ügyekben segítséget nyújtó tanulmányi ügyintézők és képzésszervező tutorok elérhetősége a főiskola honlapján található. Bővebb információ munkatársaink elérhetőségéről a http://tok.szolfportal.hu/munkatarsak oldalon található!
13
Neptun Tanulmányi és Információs Rendszer A Szolnoki Főiskolán a NEPTUN rendszert használjuk, mint egységes tanulmányi, információs és nyilvántartási rendszert. A Neptun számítógépes rendszer támogatásával történik a hallgatókkal kapcsolatos adminisztratív munkák döntő része. A Neptun rendszer használata kötelező, vagyis minden adminisztrációt itt is el kell végezni a hallgatóknak, oktatóknak, oktatást segítő munkatársaknak.
A Neptun rendszer hallgatói modulja segítségével tudnak a hallgatók: - személyes adataikban történt változást jelenteni; - beiratkozást, regisztrációt elvégezni; - tárgyakat felvenni; - vizsgára jelentkezni; - ellenőrizni osztályzataikat, átlageredményeiket, elért kreditpontjaikat; - megtekinteni a mintatantervüket; - tájékozódni ösztöndíjaikról, befizetéseikről; - intézhetik befizetési kötelezettségeiket; - üzeneteket olvasni; - kérelmeket beadni; - záróvizsgára jelentkezni; - elektronikus leckekönyveik vezetését folyamatosan követni. A Neptun rendszerben meglévő adatok alapján, annak segítségével jelentjük hallgatóinkat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár felé, a Diákhitel Központ felé, bizonyos adatokat továbbítanunk kell más hatóságok felé is, mint pl. NAV. A Neptunban nyilvántartott adatok egy része továbbításra kerül az Oktatási Hivatalba is a Felsőoktatási Információs Rendszer (FIR) használatával. Ilyen adat pl. a beiratkozás nyomon követése, az aktív és passzív félévek száma, a hallgató pénzügyi státuszára vonatkozó adatok, teljesített félévek nyilvántartása stb.
Konzultáció, általános információ A rendszer változásairól a http://tok.szolfportal.hu/neptun honlapon, illetve a Neptunba bejelentkezve, az Üzenetek panelon keresztül értesülhet. Problémák, javaslatok felvetése, segítségkérés a
[email protected] címen, illetve a 06-56/510-300/5515-ös melléken lehetséges, Sápi Tamás Neptun rendszergazdánál.
Neptun kezelési útmutató A http://neptun.szolf.hu oldalon keresztül lehet a Neptunba belépni ill. innen tölthetik le az alapvető dokumentációkat is. A fenti oldal elérhető a http://www.szolf.hu főiskolai honlapról is, legalul a ’Neptun’-ra kattintva.
Belépés a rendszerbe Hallgatók a tok.szolfportal.hu/neptun címről tudnak belépni a rendszerbe legalább Internet Explorer 9, Mozilla Firefox 15 vagy Chrome böngészőt használva. A belépés előtt a böngészők biztonsági kérdéseket tehetnek fel, ezekről részletes leírás található a http://tok.szolfportal.hu/neptun / Hallgatói útmutató a Neptun használatához címen.
14
Belépni csak a beiratkozáskor kapott azonosító és jelszó (8 karakter, születési idő ÉÉÉÉHHNN formátumban) beírása után van lehetőség. Az első belépéskor a jelszót meg kell változtatni (ld. a következő szakaszban), aki ezt elmulasztja, az csak rendszergazdai segítséggel tud újra a rendszerbe lépni (a rendszergazdák elérhetők a
[email protected] email címen ill. az 56/510-300 központi számon az 5515 és 5514es melléken ill. nagyon sürgős esetben a Campus 004 szobában). A jelszót legkésőbb félévente ajánlott cserélni. A hallgatói web modulba az alábbi ábrán látható főoldalon keresztül léphetünk be. (A belépő oldalról letölthetők a Neptun használatát részletesen bemutató hallgatói útmutatók is.) Az azonosítót (Neptun kód) kisés nagybetűvel is beírhatjuk, de a jelszó beírásánál ügyelni kell arra, hogy pontosan úgy írjuk be, ahogyan azt korábban megadtuk.
Az azonosító és a jelszó megadása után a ’Bejelentkezés’ gombra kattintva léphetünk a rendszerbe. Sikeres belépés alul középen a ’Segítség’ feliratra kattintva előhívhatjuk a hallgatói web modul részletes leírását, amely segít a rendszer használatában. Belépés után a hallgatónak küldött üzenetek listáját láthatjuk. Ezek a TOK-tól, a tanszékektől, a rendszergazdáktól, vagy más hallgatóktól származhatnak, esetleg a Neptun által automatikusan generált üzenetek (pl. jegy beírásáról, fizetési kötelezettség létrejöttéről). Kérjük, hogy üzeneteiket mindig gondosan olvassák át, mert általában fontos tudnivalókat tartalmaznak.
A hallgatói modul funkciói
A legfontosabb funkciókról részletes leírás található a már említett Hallgatói útmutató a Neptun használatához c. útmutatóban.
Jelszócsere
15
’Saját adatok’ menü ’Beállítások’ tétel ’Jelszó változtatása’ fül. Minden mezőt kötelező kitölteni, majd kattintsunk a ’Jelszó változtatása’ gombra. Amennyiben elfelejtettük a jelszót, a rendszergazdákhoz fordulhatunk új jelszóért. Az ilyen, kérésre megváltoztatott jelszót célszerű azonnal megváltoztatni. Tapasztalataink szerint sok hallgató változatlanul hagyja eredeti vagy kérésre kicserélt jelszavát. Ez azért veszélyes, mert ha valaki megtudja, akkor beléphet a hallgató nevében a Neptun rendszerbe, és károkat okozhat pl. tárgyfelvételnél, vizsgák felvételénél, sőt a pénzügyekben is. Semmi esetre se használjanak jelszóként olyan adatot, amely megtalálható valamilyen közösségi oldalon (pl. Facebook)!
Adatmódosítás Fent a ’Saját adatok’ menüben a ’Személyes adatok’ fülön az „Adatmódosítás” gombot választva tudja kezdeményezni legfontosabb adatainak módosítását. Tényleges módosítás helyett a Neptun módosítási kérelmet generál, amelyet tanulmányi előadójának jóvá kell hagynia (ennek oka az, hogy egyes adatváltozásokat át kell vezetni a hallgató tanulmányi dokumentációjában is). Egyes adatok (pl. névváltozás) beírására nincs lehetőség, ehhez személyesen be kell mutatni a megfelelő okmányt. A ’Saját adatok’ menü ’Elérhetőségek’ tételével tudja rögzíteni ill. módosítani lakcímeit (állandó, ideiglenes, értesítési cím) ill. email címét. Kérjük, hogy saját érdekében tartsa naprakészen ezeket a címeket. A TOK az itt megadott címeken próbál levelezni a hallgatókkal, és számos Neptun üzenet az itt megadott email címre is megérkezik, amennyiben a cím érvényes.
Tanulmányok Ebből a menüből tekinthetők meg a hallgató képzésének alapvető adatai (pl. beiratkozás dátuma, képzés státusza, finanszírozási státusz, esetlegesen már felvett szakirány) ill. a hallgató tanulmányi ügyintézőjének neve (Tanulmányok/Képzés adatok, ’Ügyintéző’). Listázhatók a hallgató egyes félévein felvett tárgyak, azok kreditje és eredményei,. a félévek tanulmányi átlagai, kredit adatai. Megtekinthetők a leckekönyvben szereplő adatok (felvett tárgyak, azok eredményei (aláírás, jegy), a TOK hivatalos bejegyzései (ezek tipikusan tanulmányokra vonatkozó határozatok). Átnézhető a képzés mintatanterve (lista arról, hogy mely tárgyak javasoltak az egyes félévekre), a tárgyakra kattintva látható a tárgyleírás, az alapvető tárgyadatok is.
Beiratkozás Tárgyat felvenni csak beiratkozás után tudnak majd! Iratkozni az ’Ügyintézés’ menü ’Beiratkozás/Bejelentkezés’ pontjában lehet, kizárólag akkor, ha az adott képzésen beiratkozási időszak van. Ezt az ’Információ’ menü ’Időszakok’ pontjában tudjuk ellenőrizni. Kérjük, hogy aki passzív félévet akar (tehát az adott félévben tanulmányait szüneteltetni kívánja) az is iratkozzon be, mivel a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat szerint a hallgató köteles minden félév kezdetén regisztrálni hallgatói jogviszonyának fennállása alatt. Aktív félévre iratkozáshoz az intézmény feltételt szabhat, pl. a kiírt pénzügyi tételek teljesítését! A Neptunban végezhető pénzügyi műveletekről leírás található a http://tok.szolfportal.hu/neptun oldalon Pénzügyek a Neptunban címmel.
Tárgyak Itt lehet megtekinteni az aktuális félévben felvett tárgyakat ill. hogy mely kurzus(ok)on vettük fel azokat, itt végezhető a tárgyfelvétel, listázhatók a megajánlott jegyek (egyes tárgyakhoz évközi munka eredményeként külön vizsga nélkül ajánlott jegyek), és itt fogadhatók el ill. utasíthatók el a megajánlott jegyek. Ha egy tárgyból megajánlott jegye van, akkor mindaddig nem tud majd vizsgára jelentkezni, amíg ezt a
16
megajánlott jegyet el nem utasította, ill. ha megfelel a jegy, akkor az csak akkor lesz végleges (és ezáltal a tárgy teljesített), ha azt a vizsgaidőszak végéig elfogadja! A tárgyak felvétele a ’Tárgyak’ menü ’Tárgyfelvétel’ pontján át végezhető el, a TOK által megadott időponttól kezdve (erről írásban vagy Neptun üzenetben tájékoztatják a hallgatókat). Tárgyfelvétel során a Neptun ellenőrzi, hogy ha vannak előkövetelményei az adott tárgy felvételének, akkor azokat a hallgató teljesítette-e. Tévesen felvett tárgyat a ’Tárgyak’ menü ’Felvett tárgyak’ pontjában lehet leadni a tárgyjelentkezési időszak végéig.
Vizsgák Vizsgákra jelentkezni csak vizsgajelentkezési időszakban lehet. A vizsgajelentkezési időszak kezdetéről és végéről a TOK a hallgatókat általában Neptun üzenetben értesíti. A vizsgákkal kapcsolatos tudnivalókat a TVSZ tartalmazza.
Vizsgára jelentkezni a ’Vizsgák’ menü ’Vizsgajelentkezés’ pontjában lehet. Ha ilyenkor a Neptun azt az üzenetet küldi, hogy a ’Vizsgajelentkezési feltétel nem teljesült!’, akkor a megjelenő listából tudható meg, mi a konkrét probléma (pl. aláírást még nem kapott, van fennálló pénzügyi tartozása stb). Leggyakrabban az a gond, hogy a hallgató az adott tárgyból tanulmányai kezdete óta már legalább kétszer vizsgázott, és ezért ismételt vizsga (IV) díjat kell fizetnie. Ennek összegét a Térítési és Juttatási Szabályzat tartalmazza. Vizsgajelentkezést törölni (=felvett vizsgát leadni) a ’Vizsgák’ menü ’Felvett vizsgák’ pontban a vizsga melletti ’Leadás’ feliratra kattintva lehet (szintén csak a vizsgát megelőző naptári nap 1200-ig). Ha a hallgató nem jelenik meg egy vizsgán, nem adta le ezt a vizsgát és utólag nem is igazolja távollétét, akkor az a vizsgaalkalom beszámít az IV díjaknál figyelembe vett előzetese vizsgaalkalmakba (hiszen a hallgató foglalta a helyet mások elől)!
Vizsgaeredmények megtekintése A ’Vizsgák’ menü ’Felvett vizsgák’ menüpontra kattintva megjelenik a felvett vizsgák listája, és a vizsgák mellet a jobb szélen a vizsgaeredmény is, ha azt a vizsgáztató tanár már rögzítette. A ’Tanulmányok’ menü ’Leckekönyv’ pontjában szintén láthatóak a tárgyakhoz tartozó aláírások és az esetleges gyakorlati jegyek vagy vizsgaeredmények Minden hallgatónak érdeke a vizsgaidőszak lezárását megelőzően ellenőrizni vizsgaeredményeiket, hogy az esetleges adminisztrációs hibák javítását kezdeményezze azelőtt, hogy a féléve lezárásra kerül.
Elektronikus kérvények a Neptunon A kényelmesebb, korszerűbb, gyorsabb, környezetkímélőbb ügyintézést segíti elő az elektronikus ügyintézés. A Neptun Kérvénykezelő modul a főiskola új szolgáltatása, mellyel a hallgatói kérvénykezelés reményeink szerint hatékonyabbá, egyszerűbbé és áttekinthetőbbé válik. A Kérvénykezelő modul használata minden hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatóra vonatkozik, alapvetően csak annyit kell tudni, hogy csak és kizárólag ezen a felületen benyújtott kérvényeik érnek célba. FONTOS: Minden más módon beadott kérvény formai kifogással elutasításra kerül.
17
A Szolnoki Főiskola a Kérvénykezelő modulban a teljesség igénye nélkül a következő szolgáltatásokat nyújtja hallgatóinak:
regisztrációs, tárgyfelvételi kérvények kreditátviteli kérvény költségtérítés részletfizetés, halasztás, diákhiteles befizetés kedvezményes tanrend méltányosság képzésváltás nyelvvizsga elismerések hallgatói juttatások (szociális támogatás, stb.) egyszóval minden hallgatói kérvény, beadvány.
Kérvénykezelő elérése, menüpontjai A szokásos módon (azonosítóval, jelszóval) lépjen be a saját Neptun felületére. A felső menüsorban Ügyintézés/Kérvények menüponton éri el a kérvénykezelést. Itt két almenü található: 1. Kitölthető kérvények: Itt látható az adott időpontban kitölthető kérvények listája. A kiválasztott kérvényre kattintva betöltődik a nyomtatvány, melyet értelemszerűen kitölt, majd Mentés. Egyes kérvényekhez melléklet csatolható a Kérvénymelléklet feltöltése menüben. Ha kötelező a melléklet, automatikusan megjelenik a csatoláshoz a menüpont, és melléklet csatolása nélkül nem tudja beadni kérvényét. Ha az Ön választása, hogy csatol-e mellékletet, azt a Beadott kérvények menüponton az adott kérvénynél a Lehetőségek/Kérvénymelléklet megjelölésével töltheti be. 2. Leadott kérvények: Itt a már beadott kérvényeinek sorsát követheti nyomon, a mentés utáni állapottól a döntésig. A beadott kérvényeit nyomtathatja, melyen a mentéssel egy azonosító generálódik. Bizonyos esetekben erre az azonosítóra kell hivatkoznia további ügyintézéskor.
A legfontosabb tudnivalók, tanácsok
1. A beadható kérvények listája folyamatosan változik a kérvény beadási határideje, a beadásra jogosultak köre
szerint. Így figyelemmel kell kísérni, melyik kérvény meddig adható be. Az aktuális határidőkről a kérvény mellett feltüntetett érvényességi idő ad információt. Ha a kérvény beadási határideje lejárt, a kérvény eltűnik a listáról! Határidőn túl kérvényt beadni nem tud!
2. Ha több képzése is van/volt, akkor azon a képzésén kerül beadásra a kérvénye, amelyiken a Neptunban éppen áll. Győződjön meg arról, hogy a helyes képzésén áll, és ha nem, a bal felső sarokban a „Képzés” gombbal állítsa be a megfelelő képzését.
3. Az Általános kérvény csak abban az esetben adható be, ha kérésére nincs (és nem volt) speciális, címkézett kérvény. Így más kérvény határidőn túli beadását nem válthatja ki általános kérvénnyel.
4. A kérvénytípusoknál a beadási alkalmak száma limitált lehet. Létezik a képzés teljes időtartama idejére,
illetve a félév során limitált kérvénytípus. Ha a maximálisan beadható kérvényeit felhasználta, tovább nem töltheti le az adott kérvényt. Pl. Méltányossági kérelmet csak egyszer tud letölteni, ha azt beadta, eltűnik a beadható kérvények listájáról. Tárgyfelvételhez 3 kérvényt tud a félév során felhasználni, egy kérvény egy tanszéknek adható be, és a tanszék több tárgya felsorolható.
5. Mentés után nincs lehetőség a kérvény visszavonására! 18
6. Egyes kérvényeknél kötelezően kitöltendő mezők is lehetnek. Ha üresen marad a mező, a kérvény nem menthető.
7. Bizonyos kérvényekhez melléklet csatolandó, vagy csatolható. a. b.
8.
Ha kötelező mellékletet csatolni, a kérvény melléklet nélkül nem menthető. Melléklet feltöltéséhez és feltöltött mellékletek törléséhez időlimitet szabhatunk, melyről a Kérvénymelléklet feltöltése menüben információt kap. Határidőn túl melléklet nem csatolható, és nem törölhető. Ez esetleg a beadott kérvényének elutasításával járhat. Ezért az alábbi eljárási sorrendet javasoljuk: Első lépésként szkenneljen, és csak utána adja be kérvényét.
Saját gépre szkennelje be a dokumentumokat, adja be a kérvényt és saját gépéről csatolja a mellékletet.
9. Melléklet csatolásánál előfordulhat, hogy csak másodjára sikeres a feltöltés, ha első alkalommal nem látja a melléklet leírását a feltöltött mellékletek felületen, újra próbálkozzon. Ellenőrizze az eredményt!
10. Néhány kérvény ügyintézéséhez hozzátartozik a melléklet eredeti példányának bemutatása. Az eredeti
okiratot személyesen bemutathatja az ügyintézőnél, vagy postázás útján kell eljuttatnia az eljáró személyhez. Az eljárásról az adott kérvényekben minden esetben talál instrukciót. Pl. A nyelvvizsga alapján kérheti egy kérvényben a kimeneti követelmények teljesítésének elismerését (azaz a diploma kiadásához a nyelvi követelmény teljesítését), és ugyanezen kérvényen kérheti az adott nyelvből a nyelvi tárgyak teljesítése alól a felmentést is. Mindkét eljáráshoz vizsgálni kell a nyelvvizsga-bizonyítvány eredetiségét, így azt a kérvény beadását, melléklet csatolását követően rövid határidővel be kell mutatnia az Idegen Nyelvi Tanszéken (vagy postázza oda). Kérvénye csak ettől válik érvényessé.
11. Nyomon követheti kérvényének sorsát az Ügyintézés menü Kérvények pont Leadott kérvények fülön. Itt
látható a kérvény státusza, a kérvénnyel adott pillanatban foglalkozó ügyintéző neve, döntés esetén az elfogadás vagy elutasítás, és a döntés indoklása. A kérvénykezelő bevezetésével a legtöbb kérvényére a kérvénykezelőben kapja meg a hivatalos határozatot (döntés indoklása), ne várja a postai értesítést. Ezért javasoljuk, rendszeresen lépjen be a Neptunba. Automatikus értesítést kap a leadott kérvények elfogadásáról vagy elutasításáról, amennyiben beállítja a kérvényekkel kapcsolatos automatikus üzenetküldést.
12. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy bár a legtöbb kérelem az Önhöz rendelt tanulmányi előadóhoz kerül, az
esetek túlnyomó részében azok továbbításra kerülnek tanszékre, vagy egy döntéshozó testülethez. Ezért a tanulmányi előadóktól a döntés meghozataláig hiába kér információt, az ügymenetet nem gyorsíthatja, a döntést nem befolyásolhatja. Ezért arra kérjük, kérvényei ügyében ne az előadóját keresse, kérvényei státuszát a Neptunon kísérje figyelemmel!
13. A kérvénykezelőben beadott kérvényeik hivatalos iratok! Az azon tett nyilatkozatok, megadott adatok egyenértékűek egy aláírt dokumentummal. Ezért gondolja meg, mielőtt Neptun azonosítóját és főleg jelszavát bárkinek kiadja! A Neptunon a belépés után az azonosítója jelenti személyét. Ezért ha valakinek kiadja jelszavát, azzal meghatalmazza, hogy az Ön ügyében hivatalosan eljárhat. Vigyázzon, ezzel visszaélést is el lehet követni! A Főiskola nem vizsgálja a jelszó kiadásából származó panaszokat, kifogásokat, és eljárásaiban feltételezi, hogy az azonosító tulajdonosa cselekedett.
Részletes tájékoztatást és fontos tudnivalókat talál a Neptun belépő képernyő ’Letölthető dokumentumok’ rovatában a ’Neptun_kervenykezeles_tudnivaloi’c. dokumentációban.
19
Az alapképzési szakok tantervei
20
SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK
TANTERV érvényes a
2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben
Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök alapképzési szak (BSc) NAPPALI TAGOZAT
Specializáció
KÖRNYEZETVÉDELMI- ÉS TÁJGAZDÁLKODÁSI
Szolnok
21
1. A képzési idő és az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma: Képzési idő: nappali és levelező tagozaton: 7 félév Az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma: 210 (180+30) kreditpont A tanórák száma: nappali tagozaton: 2130 kontaktóra, ezen belül 180 óra szakmai idegen nyelv 2. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök alapképzési szakon 3. A szakfelelős neve: Dr. Herbály Katalin PhD, főiskolai tanár
22
GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖK alapképzési szak tanterve - Nappali tagozat Tantárgy
Óra
Duáli s
Köv
Kr
Tantárgy
K
5
8.
Óra
Duá lis
Köv
Kr
1+0
K
2
1+1
Gy
3
2+2
Gy
3
2+2 2+2
4
Gy Gy
3 3
1+2
4
Gy
3
17+16
14
Alapozó ismeretek 1.
Matematika
1+2
2.
Informatika 1.
0+1
2
Gy
2
9.
3.
Informatika 2.
0+2
4
Gy
3
10.
4. 5.
Közgazdaságtan alapjai Statisztikai alapok
2+1 1+1
K Gy
4 3
6.
Jogi alapok
2+0
K
2
11. 12. 13.
7.
Gazdasági jog
2+0
K
2
33
Szakmai törzsanyag Agrárismerek 14.
Állattenyésztési alapismeretek
15. Környezetmenedzsment Kertészeti alapismeretek Növénytermesztési 17. alapismeretek 18. Mezőgazdasági géptan 16.
13
Agrárgazdaságtan és szakpolitika Környezetgazdaságtan 20. és szakpolitika
1+2
4
K
3
1+1
2
Gy
3
2+1
2
Gy
3
21. Szaktanácsadás
0+2
1+2
4
K
4
22. Pénzügy
1+1
2
K
2
23. Számvitel 1.
6+7
14
32. Regionális gazdaságtan
1+2
33. Termékfeldolgozás
2+1 2+1
Élelmiszerkereskedele m rendszere 35. Térinformatika 36. Projektmenedzsment Terület és vidékfejlesztés Vidékfejlesztés 38. gyakorlata 37.
20
38
Agrárgazdasági és vállalkozási ismeretek 19.
15 24. Menedzsment Emberi 25. erőforrásmenedzsment
Regionális és vidékfejlesztési ismeretek
34.
Közigazgatási alapismeretek Kémia Növénytannövényélettan Állattan-állatélettan Talajtan és agrokémia Agrometeorológia és vízgazdálkodás
K
5
2
K
3
2
K
5
1+2 1+1
4
Gy Gy
2 3
1+2
4
K
5
1+2
4
Gy
5
9+11
16
2+0
K
2
1+1
K
4
Gy
2
2+0
K
3
2+2
K
5
2+0
K
3
1+0
K
2
4
26. Marketing
2+1
2
K
4
27. Vállalatgazdaságtan Növénytermesztés 28. ökonómiája Állattenyésztés 29. ökonómiája 30. EU tanulmányok 31. Üzleti kommunikáció
2+1
2
K
4
1+2
4
K
3
0+2
4
K
3
2+0 1+2
4
K Gy
2 3
18+13
20
31
28
23
40
Tantárgy
39. 40. 41. 42. 43. 44. 45.
Óra
Duáli s
Köv
Differenciált szakmai ismeretek – Környezetvédelmi és tájgazdálkodási szakirány Környezetkímélő 2+2 4 Gy gazdálkodás Alternatív 1+1 2 Gy energiaforrások Tájvédelem, 1+2 Gy tájrendezés Környezetvédelem 1+2 4 Gy Tájökológia és 1+2 K tájhasznosítás Szakinformatika 1+1 Gy Környezeti 1+1 Gy hatástanulmányok 19
8+11
10
Tantárgy
Kr
4 4 3 4 27 Szabadon választható tárgyak
Gy
2
53.
47. Idegen nyelv 2.
0+4
Gy
2
54.
48. Idegen nyelv 3.
0+4
Gy
2
55.
6
56.
0+12
Szakdolgozatkészítés
6
Szabadon választható tárgy 1. Szabadon választható tárgy 2. Szabadon választható tárgy 3.
1+1
30
Gy
3
1+1
30
Gy
3
1+1
30
Gy
2
Szabadon választható tárgy 4.
1+1
30
Gy
3
8
4+4
120
33 83 12
14 60 0
495 1245 180
38 110 6
8
120
120
11
6
20
90
15
142
214
2130
180
142
214
2130 180
Összesen: 4 4 12
0+6
20
Kr
3
0+4
0+2 0+2 0+2
Köv
4
46. Idegen nyelv 1.
50. Szakdolgozatkészítés 1. 51. Szakdolgozatkészítés 2. 52. Szakdolgozatkészítés 3.
Duá lis
5
Készségfejlesztő modul
12
Óra
Gy Gy Gy
Alapozó ismeretek Szakmai törzsanyag Készségfejlesztés
6 6 3 15
Szabadon választható tárgyak: Szakdolgozatkészítés Összesen: Órák összesen: Kreditek összesen:
24
11
Órák
Kr.
A képzés teljesítésének kritériumkövetelményei: Sorszám
Megnevezés
Időtartam
Teljesítés határideje
Igazolása
1.
Testnevelési foglalkozásokon való részvétel a meghirdetett sportágakból és mozgásformákból választva
2x 30 óra (két félévben teljesítve)
3. szemeszter vége
testnevelő aláírás
5. szemeszter kezdete
szakfelelős aláírás a gyakorlati igazolás alapján duális képzésben a 4. szemeszter gyakorlatával elismerve a kritériumkövetelmény teljesítése
2.
Nyári vállalati gyakorlat
160 óra
25
kredit követelmény
1.
Matematika 1 2 _ 5 K 5
2.
Informatika 1. 0 1 2 2 Gy 2
3.
Informatika 2.
4.
Közgazdaságtan alapjai
5.
Statisztikai alapok
6.
Jogi alapok
7.
Gazdasági jog
8.
Közigazgatási alapismeretek
9.
Kémia 1 1 _ 3 Gy 3
10.
Növénytannövényélettan 2 2 _ 3 Gy 3
13.
Agrometeorológia és vízgazdálkodás 0
2
2 1
0 _
_ 4
2 2 2
0 4
_
3
2
1 2 4 3 1
1
Gy
26
1
0
_
_
3
2
Gy
K Gy
K K K
követelmény
7. kredit
4.
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
félév szem./gyak./hét óra
évfolyam
ea/hét óra
követelmény
kredit
6. Duális vállalati gyakorlat óra/félév
félév szem./gyak./hét óra
3.
ea/hét óra
követelmény
évfolyam
kredit
5. Duális vállalati gyakorlat óra/félév
félév szem./gyak./hét óra
ea/hét óra
követelmény
4. kredit
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
félév szem./gyak./hét óra
2.
ea/hét óra
követelmény
3. kredit
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
félév szem./gyak./hét óra
2. ea/hét óra
félév követelmény
évfolyam
kredit
1.
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
szem./gyak./hét óra
1.
ea/hét óra
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
Alapozó ismeretek szem./gyak./hét óra
Tantárgy ea/hét óra
GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖK ALAPKÉPZÉSI SZAK NAPPALI TAGOZAT évfolyam félév Kre dit
3
4
3
2
2
2
11. Állattan-állatélettan 2 2 _ 3 Gy 3
12. Talajtan és agrokémia 2 2 4 3 Gy 3
3
évfolyam
követelmény
félév kredit
szem./gyak./hét óra
ea/hét óra
7. követelmény
kredit
félév
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
4.
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
szem./gyak./hét óra
6. ea/hét óra
félév követelmény
évfolyam
kredit
3.
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
szem./gyak./hét óra
K
ea/hét óra
3
5. követelmény
4
kredit
2
félév Duális vállalati gyakorlat óra/félév
követelmény
1
szem./gyak./hét óra
kredit
4.
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
félév
szem./gyak./hét óra
évfolyam
ea/hét óra
3. követelmény
kredit
félév Duális vállalati gyakorlat óra/félév
szem./gyak./hét óra
ea/hét óra
2. követelmény
kredit
félév Duális vállalati gyakorlat óra/félév
ea/hét óra
Tantárgy
szem./gyak./hét óra
1.
2.
ea/hét óra
évfolyam
1.
Kre dit
Szakmai törzsanyag Agrárismeretek 14.
Állatenyésztési alapismeretek
15.
Környezetmenedzsment
16.
Növéntermesztési alapismeretek
1
2
4
4
Gy
4
17.
Kertészeti alapismeretek
2
1
2
3
K
3
18.
Mezőgazdasági géptan
1
1
2
2
K
2
2
0
_
2
K
2
1
1
2
3
3
Gy
3
Agrárgazdasági és vállalkozási ismeretek 19.
Agrárgazdaságtan és szakpolitika
20.
Környezetgazdaságtan és szakpolitika
21.
Szaktanácsadás
22.
Pénzügy
23.
Számvitel 1.
24.
Menedzsment
25.
Emberi erőforrásmenedzsment
26.
Marketing
27.
Vállalatgazdaságtan
1
1
_
4
K
4 0
2
0
_
3
2
4
2
Gy
2
K
3 2
2
_
5
K
5 2
0
_
3
K
3 1
2 2
27
1
2
4
K
1
2
4
K
0
_
2
K
2 4 4
29.
EU tanulmányok
31.
Üzleti kommunikáció
4
3
1
0
_
2
követelmény
Duális vállalati gyakorlat óra/félév kredit
ea/hét óra
követelmény
Duális vállalati gyakorlat óra/félév kredit
7. félév
K
Kre dit
3 0
2
szem./gyak./hét óra
2
ea/hét óra
1
6. félév követelmény
szem./gyak./hét óra
követelmény
Növénytermesztés ökonómiája Állattenyésztés ökonómiája
30.
4. évfolyam
5. félév
Duális vállalati gyakorlat óra/félév kredit
szem./gyak./hét óra
ea/hét óra
követelmény
4. félév
Duális vállalati gyakorlat óra/félév kredit
szem./gyak./hét óra
ea/hét óra
követelmény
3. félév
Duális vállalati gyakorlat óra/félév kredit
szem./gyak./hét óra
ea/hét óra
követelmény
2. félév
ea/hét óra
28.
Duális vállalati gyakorlat óra/félév kredit
ea/hét óra
Tantárgy
szem./gyak./hét óra
1. félév
3. évfolyam
szem./gyak./hét óra
2. évfolyam
Duális vállalati gyakorlat óra/félév kredit
1. évfolyam
2
4
3
Gy
K
3 2
2
4
3
Gy
3
2
_
5
K
5
Regionális és vidékfejlesztési ismeretek 32. 33. 34. 35.
Regionális gazdaságtan Terület- és vidékfejlesztés Vidékfejlesztés gyakorlata Élelmiszerkeresked elem rendszere
1
1
2
4
5
Gy
5 1
2
4
5
Gy
5
2
1
2
5
K
5
36.
Termékfeldolgozás
37.
Térinformatika
1
2
_
2
Gy
2
38.
Projektmenedzsment
1
1
4
3
Gy
3
2
1
2
3
K
3
Differenciált szakmai ismeretek - Környezetvédelmi és tájgazdálkodási specializáció 39. 40. 41. 42.
Környezetkímélő gazdálkodás Tájvédelem, tájrendezés Tájökológia és tájhasznosítás
2
2
4
5
Gy
5
1
2
_
3
Gy
3 1
Környezetvédelem
1
28
2
4
4
Gy
2
_
4
K
4 4
43.
Alternatív energiaforrások
44.
Szakinformatika
1 1
1
_
3
47.
Idegen nyelv 2.
48.
Idegen nyelv 3.
49. 50. 51.
52.
53.
54.
55.
Szakdolgozatkész ítés 1. Szakdolgozatkész ítés2. Szakdolgozatkész ítés 3. Szabadon választható tárgy 1. Szabadon választható tárgy 2. Szabadon választható tárgy 3. Szabadon választható tárgy 4.
0
4
_
2
1
2
4
ea/hét óra szem./gyak./h ét óra Duális vállalati gyakorlat óra/félév kredit
követelmény Gy
Kre dit
4
Gy
Környezeti hatástanulmányok Készségfejlesztő tárgyak, szabadon választható tárgyak és szakdolgozatkészítés Idegen nyelv 1.
7. félév
ea/hét óra szem./gyak./h ét óra Duális vállalati gyakorlat óra/félév kredit
ea/hét óra szem./gyak./h ét óra Duális vállalati gyakorlat óra/félév kredit
6. félév
45.
46.
4. évfolyam
5. félév követelmény
ea/hét óra szem./gyak./h ét óra Duális vállalati gyakorlat óra/félév kredit
követelmény
4. félév
ea/hét óra szem./gyak./h ét óra Duális vállalati gyakorlat óra/félév kredit
követelmény
3. félév
ea/hét óra szem./gyak./h ét óra Duális vállalati gyakorlat óra/félév kredit
követelmény
Tantárgy
2. félév
ea/hét óra szem./gyak./h ét óra Duális vállalati gyakorlat óra/félév kredit
1. félév
3. évfolyam
követelmény
2. évfolyam
követelmény
1. évfolyam
3 1
1
_
4
Gy
4
Gy
2 0
4
2
Gy
2 0
4
_
2
Gy
2 0
2
4
6
Gy
6 0
2
4
6
Gy
6 0
2
12
3
Gy
3
1
1
30
3
Gy
3
1
1
30
3
Gy
3
29
1
1
30
2
Gy
2
1
1
30
3
Gy
3
Tantárgy
57.
Összesen: 10 13 62 2 7 K:3 GY: 6 11 15 14 2 7 K:3 GY: 6 10 14 14 2 7 K:5 GY: 3 13
30
9 16 3 0 K:6 GY: 3 10 14 22 3 3 K:3 GY: 6 8 13 74 3 3
Órák összesen Kredit összesen
követelmény
K:2 GY: 8
Duális vállalati gyakorlat óra/félév kredit
Féléves szakmai gyakorlat szem./gyak./hét óra
Szakmai gyakorlat ea/hét óra
követelmény
Duális vállalati gyakorlat óra/félév kredit
5. félév szem./gyak./hét óra
ea/hét óra
2. évfolyam
követelmény
Duális vállalati gyakorlat óra/félév kredit
4. félév szem./gyak./hét óra
ea/hét óra
követelmény
3. félév Duális vállalati gyakorlat óra/félév kredit
szem./gyak./hét óra
ea/hét óra
követelmény
Duális vállalati gyakorlat óra/félév kredit
2. félév szem./gyak./hét óra
ea/hét óra
követelmény
Duális vállalati gyakorlat óra/félév kredit
1. félév szem./gyak./hét óra
ea/hét óra
követelmény
Duális vállalati gyakorlat óra/félév kredit
szem./gyak./hét óra
ea/hét óra
1. évfolyam 3. évfolyam 4. évfolyam
6. félév 7. félév
0 40 600 3 0 Gy 30
0 42 612 3 3 K:0 GY: 2 210
142 2130
210
Kre dit
Szakmai gyakorlat rendszere Gyakorlat típusa
Gyakorlat megnevezése
Gyakorlat helye
Gyakorlat időtartama
Elméleti és gyakorlati ismeretek vállalati alkalmazása (részvétel a termelési, feldolgozási, szolgáltatási, logisztikai valamint kereskedelmi folyamatok gyakorlati végrehajtásában, amely során a fejlett technológiai és technikai módszerekkel és korszerű eszközök használatával ismerkednek meg a hallgatók)
Összefüggő, komplex szakmai gyakorlat, (munkaszervezési, vezetési és irányítási gyakorlat, különböző termelési, feldolgozási, szolgáltatási és forgalmazó folyamatok gyakorlati végrehajtásában vesznek részt a hallgatók)
Nyári vállalati gyakorlat
Összefüggő szakmai gyakorlat
Tanüzem, tangazdaság, vagy Bázis gyakorlóhely, 4 hét (160 óra) 4. és 5. egyéb szemeszter közötti szakfelelős/tanszékvezető időszakban, által engedélyezett hely
Tanüzem, tangazdaság, vagy Bázis gyakorlóhely, vállalkozások, intézmények, egyéb szakfelelős/tanszékvezető által engedélyezett hely
A Nyári vállalati gyakorlat teljesítése kritérium feltétel. A nem teljesített gyakorlatok a következő meghirdetés során felvehetőek. Az Összefüggő szakmai gyakorlat (féléves) 30 kredit értékű.
31
elméleti tanulmányok lezárását követő félév 15 hét (600 óra)
ELŐTANULMÁNYI REND GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖK ALAPSZAK Tantárgy ALAPOZÓ ISMERETEK 1. Matematika 2. Informatika 1 3. Informatika 2. 4. Közgazdaságtan alapjai 5. Statisztikai alapok 6. Jogi alapok 7. Gazdasági jog 8. Közigazgatási alapismeretek 9. Kémia 10. Növénytan-növényélettan 11. Állattan-állatélettan 12. Talajtan és agrokémia 13. Agrometeorológia és vízgazdálkodás SZAKMAI TÖRZSANYAG Agrárismeretek 14. Állattenyésztési alapismeretek 15. Környezetmenedzsment 16. Növénytermesztési alapismeretek 17. Kertészeti alapismeretek 18. Mezőgazdasági géptan Agrárgazdasági és vállalkozási ismeretek 19. Agrárgazdaságtan és szakpolitika 20. Környezetgazdaságtan és szakpolitika 21. Szaktanácsadás 22. Pénzügy 23. Számvitel 1. 24. Menedzsment 25. Emberi erőforrás menedzsment 26. Marketing 27. Vállalatgazdaságtan 28. Növénytermesztés ökonómiája 29. Állattenyésztés ökonómiája 30. EU tanulmányok 31. Üzleti kommunikáció Regionális és vidékfejlesztési ismeretek 32. Regionális gazdaságtan 33. Terület- és vidékfejlesztés 34. Vidékfejlesztés gyakorlata 35. Élelemiszerkereskedelem rendszere
Előtanulmányi tárgyak
Kémia
Állattan-állatélettan Növénytan-növényélettan Növénytan-növényélettan
Közgazdaságtan alapjai
Növénytermesztési alapismeretek Állattenyésztési alapismeretek
Közgazdaságtan alapjai Terület- és vidékfejlesztés
32
36. Termékfeldolgozás 37. Térinformatika Informatika 2. 38. Projektmenedzsment Differenciált szakmai ismeretek Környezetvédelmi és tájgazdálkodási specilaizáció 39. Környezetkímélő gazdálkodás 40. Tájvédelem, tájrendezés 41. Tájökológia és tájhasznosítás 42. Környezetvédelem 43. Alternatív energiaforrások 44. Szakinformatika 45. Környezeti hatástanulmányok Készségfejlesztő tárgyak, szabadon választható tárgyak és szakdolgozat készítés 46. Idegen nyelv 1. 47. Idegen nyelv 2. 48. Idegen nyelv 3. 49. Szakdolgozat készítés 1. 50. Szakdolgozat készítés 2. Szakdolgozat készítés 1. 51. Szakdolgozat készítés 3. Szakdolgozat készítés 2.
33
SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK
TANTERV érvényes a
2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben
GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖK ALAPKÉPZÉSI SZAK (BSc.) LEVELEZŐ TAGOZAT
Specializáció
KÖRNYEZETVÉDELMI- ÉS TÁJGAZDÁLKODÁSI
Szolnok
34
1. A képzési idő és az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma: Képzési idő: nappali és levelező tagozaton: 7 félév Az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma: 210 (180+30) kreditpont A tanórák száma: levelező tagozaton: 675 kontaktóra 2. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök alapképzési szakon 3. A szakfelelős neve: Dr. Herbály Katalin PhD, főiskolai tanár
35
GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖK alapképzési szak tanterve - Levelező tagozat Tantárgy
Óra
Köv
1.
Matematika
14
K
2. 3. 4. 5.
Informatika 1. Informatika 2. Közgazdaságtan alapjai Statisztikai alapok
5 10 14 10
K K K K
6.
Jogi alapok
10
K
7.
Gazdasági jog
10
K
Tantárgy
Kr
Alapozó ismeretek Közigazgatási 5 8. alapismeretek 2 9. Kémia 3 10. Növénytan-növényélettan 4 11. Állattan-állatélettan 3 12. Talajtan és agrokémia 2 13. Agrometeorológia és vízgazdálkodás 2
Óra
Köv
Kr
5
K
2
10 18 18 18
K K K K
3 3 3 3
14
K
3
156
38
Szakmai törzsanyag Agrárismeretek 14.
Állattenyésztési alapismeretek
14
K
3
15.
Környezetmenedzsment
10
K
3
16.
Kertészeti alapismeretek Növénytermesztési alapismeretek Mezőgazdasági géptan
14
K
3
Agrárgazdasági és vállalkozási ismeretek 19. Agrárgazdaságtan és 10 K 2 szakpolitika 20. Környezetgazdaságtan és 10 K 4 szakpolitika 21. Szaktanácsadás 10 K 2
14
K
4
22. Pénzügy
10
K
3
10 62
K
2 15
23. Számvitel 1. 24. Menedzsment 25. Emberi erőforrás menedzsment 26. Marketing 27. Vállalatgazdaságtan 28. Növénytermesztés ökonómiája 29. Állattenyésztés ökonómiája 30. EU tanulmányok 31. Üzleti kommunikáció
18 10
K K
5 3
5
K
2
14 14
K K
4 4
14
K
3
10
K
3
10 14
K K
2 3
17. 18.
Regionális és vidékfejlesztési ismeretek Regionális gazdaságtan Termékfeldolgozás Élelmiszerkereskedelem rendszere
14 14
K K
5 3
14
K
5
35.
Térinformatika
14
K
2
36. 37. 38.
Projektmenedzsment Terület- és vidékfejlesztés Vidékfejlesztés gyakorlata
10 14 14 94
K K K
3 5 5 28
32. 33. 34.
39. 40. 41. 42. 43. 44. 45.
149
Differenciált szakmai ismerek – Környezetvédelmi- és tájgazdálkodási specilaizáció Környezetkímélő 18 K 5 gazdálkodás Alternatív energiaforrások Tájvédelem, tájrendezés Környezetvédelem Tájökológia és tájhasznosítás Szakinformatika Környezeti hatástanulmányok
10
K
4
14 14
K K
3 4
14
K
4
10
K
3
10
K
4
36
40
90 Tantárgy
Óra
27 Köv
Tantárgy
Kr
Készségfejlesztő modul 46.
Idegen nyelv 1.
18
K
2
52.
47.
Idegen nyelv 2.
18
K
2
53.
48.
Idegen nyelv 3.
18
K
2
54.
6
55.
54
49. 50. 51.
Szakdolgozatkészítés 1. Szakdolgozatkészítés 2. Szakdolgozatkészítés 3.
10 10 10 30
Gy Gy Gy
Alapozó ismeretek Szakmai törzsanyag Készségfejlesztés Szabadon választható tárgyak Szakdolgozatkészítés Összesen
6 6 3 15
Köv
Kr
K
3
K
3
K
3
K
2
Szabadon választható tárgyak Szabadon választható tárgy 10 1. Szabadon választható tárgy 10 2. Szabadon választható tárgy 10 3. Szabadon választható tárgy 10 4. 40 Összesen
Szakdolgozatkészítés
Óra
11
54
Kred itek 38 110 6
40
11
30 675
15
Órák 156 395
180
Órák összesen
675
Kreditek összesen
180
A képzés teljesítésének kritériumkövetelményei: Sorszám
Megnevezés
Időtartam
Teljesítés határideje
Igazolása
1.
Nyári vállalati gyakorlat
160 óra
5. szemeszter kezdete
szakfelelős aláírás a gyakorlati igazolás alapján
37
GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖK ALAPKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT KÉPZÉSI SZAKASZOK Tantárgy óra
1. évfolyam 1. félév 2. félév kr köv. óra kr. köv.
2. évfolyam 3. félév 4. félév óra kr köv. óra kr. köv.
3. évfolyam 5. félév 6. félév óra kr köv. óra kr köv.
4. évfolyam 7. félév óra kr köv.
Össz. kredit
Alapozó ismeretek 1.
Matematika
14
5
K
5
2.
Informatika 1
5
2
K
2
3.
Informatika 2.
4.
Közgazdaságtan alapjai
14
4
K
5.
Statisztikai alapok
6.
Jogi alapok
7.
Gazdasági jog
8.
Közigazgatási alapismeretek
9.
Kémia
10. Növénytan-növényélettan 11. Állattan-állatélettan 12. Talajtan és agrokémia
10
3
K
3 4 10
10
2
3
K
K
3 2
10
2
K
2 5
2
K
2
10
3
K
3
18
3
K
3 18
3
K
3
18
3
K
3
13. Agromet. és vízgazdálkodás
14
3
K
3
14
3
K
3
Szakmai törzsanyag Agrárismeretek 14. Állattenyésztési alapismeretek 15. Környezetmenedzsment
10
3
K
3
16. Növénytermesztési alapism. 17. Kertészeti alapismeretek
14
4
K
4
14
3
K
3
18. Mezőgazdasági géptan
10
2
K
2
38
KÉPZÉSI SZAKASZOK Tantárgy óra
1. évfolyam 1. félév 2. félév kr köv. óra kr. köv.
2. évfolyam 3. félév óra kr köv.
3. évfolyam
4. félév óra kr. köv.
5. félév óra kr köv.
6. félév óra kr köv.
4. évfolyam 7. félév óra kr köv.
Össz. kredit
Agrárgazdasági és vállalkozási ismeretek Agrárgazdaságtan és szakpolitika Környezetgazdaságtan és 20. szakpolitika
10
19.
10
4
2
K
K
4
21. Szaktanácsadás 22. Pénzügy
2
10 10
3
2
K
K
23. Számvitel 1.
3 18
5
K
5
24. Menedzsment
10
3
K
25. Emberi erőforrás menedzsment
3 5
26. Marketing 27. Vállalatgazdaságtan
14
4
14
4
K
14
3
K
2 4 3
10 2
K
4
29. Állattenyésztés ökonómiája 10
2
K
28. Növénytermesztés ökonómiája 30. EU tanulmányok 31. Üzleti kommunikáció
2
3
K
K
3 2
14
3
K
3
14
5
K
5
Regionális és vidékfejlesztési ismeretek 32. Regionális gazdaságtan 33. Terület- és vidékfejlesztés 34. Vidékfejlesztés gyakorlata Élelmiszerkereskedelem 35. rendszere 36. Termékfeldolgozás
14
14
5
3
K
5 14
5
K
5
14
5
K
5
K
3
37. Térinformatika 38. Projektmenedzsment
14
2
K
2
10
3
K
3
Differenciált szakmai ismeretek – Környezetvédelmi és tájgazdálkodási specializáció 39. Környezetkímélő gazdálkodás
18
39
5
K
5
KÉPZÉSI SZAKASZOK Tantárgy óra
1. évfolyam 1. félév 2. félév kr köv. óra kr. köv.
2. évfolyam 3. félév óra kr köv.
3. évfolyam
4. félév óra kr. köv.
5. félév óra kr köv.
40. Tájvédelem, tájrendezés 41. Tájökológia és tájhasznosítás
14
42. Környezetvédelem 43. Alternatív energiaforrások
14
44. Szakinformatika 45. Környezeti hatástanulmányok
10
3 4 3
6. félév óra kr köv.
4. évfolyam 7. félév óra kr köv.
K
Össz. kredit 3
14
4
K
10
4
K
4
K
4 4
K
3 10
4
K
4
Készségfejlesztő tárgyak, szabadon választható tárgyak és szakdolgozat készítés 46. Idegen nyelv 1. 47. Idegen nyelv 2.
18
2
K
2 18
2
K
48. Idegen nyelv 3. 49. Szakdolgozat készítés 1.
2 18
2
K
2 10
6
Gy
50. Szakdolgozat készítés 2. 51. Szakdolgozat készítés 3. 52. Szabadon választható tárgy 1 53. Szabadon választható tárgy 2.
6 10
6
Gy
6 10
3
Gy
3
10
3
K
3
10
3
K
2
54. Szabadon választható tárgy 3. 55. Szabadon választható tárgy 4.
10
2
K
3
10
3
K
3
Szakmai gyakorlat 56. Féléves szakmai gyakorlat ÖSSZESEN
600 109
27
9K
122
27
9K
112
27
8K
105
30
9K
114
33
1Gy 8K
103
33
Órák összesen Kredit összesen
40
1Gy 10+600 9K
30
Gy
30
33
2Gy
210
675+ 600 gyak. 180+30
Szakmai gyakorlat rendszere Gyakorlat típusa
Gyakorlat megnevezése
Gyakorlat helye
Gyakorlat időtartama
Elméleti és gyakorlati ismeretek vállalati alkalmazása (részvétel a termelési, feldolgozási, szolgáltatási, logisztikai valamint kereskedelmi folyamatok gyakorlati végrehajtásában, amely során a fejlett technológiai és technikai módszerekkel és korszerű eszközök használatával ismerkednek meg a hallgatók)
Összefüggő, komplex szakmai gyakorlat, (munkaszervezési, vezetési és irányítási gyakorlat, különböző termelési, feldolgozási, szolgáltatási és forgalmazó folyamatok gyakorlati végrehajtásában vesznek részt a hallgatók)
Nyári vállalati gyakorlat
Összefüggő szakmai gyakorlat
Tanüzem, tangazdaság, vagy Bázis gyakorlóhely, 4 hét (160 óra) 4. és 5. egyéb szemeszter közötti szakfelelős/tanszékvezető időszakban, által engedélyezett hely
Tanüzem, tangazdaság, vagy Bázis gyakorlóhely, vállalkozások, intézmények, egyéb szakfelelős/tanszékvezető által engedélyezett hely
A Nyári vállalati gyakorlat teljesítése kritérium feltétel. A nem teljesített gyakorlatok a következő meghirdetés során felvehetőek. Az Összefüggő szakmai gyakorlat (féléves) 30 kredit értékű.
41
elméleti tanulmányok lezárását követő félév 15 hét (600 óra)
ELŐTANULMÁNYI REND GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖK ALAPSZAK Tantárgy
Előtanulmányi tárgyak ALAPOZÓ ISMERETEK
52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64.
Matematika Informatika 1 Informatika 2. Közgazdaságtan alapjai Statisztikai alapok Jogi alapok Gazdasági jog Közigazgatási alapismeretek Kémia Növénytan-növényélettan Állattan-állatélettan Talajtan és agrokémia Kémia Agrometeorológia és vízgazdálkodás SZAKMAI TÖRZSANYAG Agrárismeretek 65. Állattenyésztési alapismeretek Állattan-állatélettan 66. Környezetmenedzsment 67. Növénytermesztési alapismeretek Növénytan-növényélettan 68. Kertészeti alapismeretek Növénytan-növényélettan 69. Mezőgazdasági géptan Agrárgazdasági és vállalkozási ismeretek 70. Agrárgazdaságtan és szakpolitika 71. Környezetgazdaságtan és szakpolitika Közgazdaságtan alapjai 72. Szaktanácsadás 73. Pénzügy 74. Számvitel 1. 75. Menedzsment 76. Emberi erőforrás menedzsment 77. Marketing 78. Vállalatgazdaságtan 79. Növénytermesztés ökonómiája Növénytermesztési alapismeretek 80. Állattenyésztés ökonómiája Állattenyésztési alapismeretek 81. EU tanulmányok 82. Üzleti kommunikáció Regionális és vidékfejlesztési ismeretek 83. Regionális gazdaságtan Közgazdaságtan alapjai 84. Terület- és vidékfejlesztés 85. Vidékfejlesztés gyakorlata Terület- és vidékfejlesztés 86. Élelemiszerkereskedelem rendszere
42
87. 88. 89.
Termékfeldolgozás Térinformatika Projektmenedzsment
Informatika 2.
Differenciált szakmai ismeretek Környezetvédelmi és tájgazdálkodási specilaizáció 90. Környezetkímélő gazdálkodás 91. Tájvédelem, tájrendezés 92. Tájökológia és tájhasznosítás 93. Környezetvédelem 94. Alternatív energiaforrások 95. Szakinformatika 96. Környezeti hatástanulmányok Készségfejlesztő tárgyak, szabadon választható tárgyak és szakdolgozat készítés 97. Idegen nyelv 1. 98. Idegen nyelv 2. 99. Idegen nyelv 3. 100. Szakdolgozat készítés 1. 101. Szakdolgozat készítés 2. Szakdolgozat készítés 1. 102. Szakdolgozat készítés 3. Szakdolgozat készítés 2.
43
SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK
TANTERV érvényes a
2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben
Kereskedelem és marketing alapképzési szak (BA) NAPPALI TAGOZAT
Specializációk ÉRTÉKESÍTÉS SZERVEZÉS MARKETING MENEDZSMENT
Szolnok
44
1. A képzési idő és az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma Képzési idő: 7 félév Az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma: 210 kreditpont Az összóraszám (összes hallgatói tanulmányi munkaidő): 6300 A tanórák száma: 2130 kontaktóra, ezen belül 225 óra szaknyelv, valamint 90 óra szaklabor gyakorlat 2. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: közgazdász kereskedelem és marketing alapképzési szakon 3. A szakfelelős neve: Dr. László Éva PhD, főiskolai tanár
45
KERESKEDELEM ÉS MARKETING alapképzési szak tanterve Nappali tagozat
Közös képzési szakasz
1. 2. 3. 4. 5.
Óra/hét
Módszertani modul Gazdasági matematika 1. Gazdasági matematika 2. Alkalmazott matematika Statisztika 1. Statisztika 2.
1+2 1+2 1+1 1+2
K K Gy Gy
4 4 3 4
18. 19. 20. 21.
1+2
Gy
4
22.
2 4 6
Gy Gy
2 23. 3 24. 24 25.
4
K K
5 5
K
3
K
3 16
6. Informatika 1. 7. Informatika 2.
0+1 0+2 17 5+12
Elméleti alapozó modul 8. Közgazdaságtan 1. 9. Közgazdaságtan 2.
2+2 2+2
10. Pénzügy
2+0
11. Nemzetközi gazdaságtan 12
2+0 8+4
12. 13. 14. 15. 16. 17.
Duális óra
Tantárgy
Társadalomtudományi modul EU tanulmányok 2+0 Jogi alapok 2+0 Gazdaságtörténet 2+0 Szociológia 2+0 Filozófia 2+0 Pszichológia 2+0 12 12+0
Köv Kr
4
Tantárgy
Óra/hét
Üzleti alapozó modul Vállalatgazdaságtan 2+1 Számvitel 1. 2+2 Gazdasági jog 2+0 Marketing 2+1 Vállalati pénzügyek és 1+2 adózási alapok Menedzsment 2+0 Környezetgazdaságtan 1+1 Üzleti kommunikáció 1+2 22 13+9
Készségfejlesztő modul Tanulás és 26. kutatásmódszertan 1
Duális óra
2
2
K K K K
4 5 2 4
4
Gy
4
K Gy Gy
3 2 3 27
Gy
2
4 4 16
0+1 0+1
2
Bevezetés az üzleti 0+3 nyelvbe I. 28. Szaknyelv I. (1,2,3) 0+4 0+12 15 0+15 27.
K K K K K K
Tanórák összesen
1305
Kredit összesen
101
2 2 2 2 2 29. Szabadon választható 2 8 12
46
Köv Kr
4+4 4+4
120 120
Gy
2
Gy
7 9
Gy
11 11
Alapszak törzs Tantárgy 30. Marketingkutatás Piactípusok 31. 32. 33. 34. 35.
Óra/hét
Duális óra
0+2
4
Köv Kr Gy
4
K
4
2+1
6
Gy
5
36. Logisztika Termékhasznosság és 37. termékmenedzselés 1. Kereskedelmi marketing 38.
2+1
6
Gy
5
39.
K
4
40.
5
41.
2+0
Marketingkommunikáció 1.
Marketing menedzsment Nemzetközi marketing
1+1
Kereskedelem gazdaságtana
Tantárgy
2+1
Gy
6
Szervezeti magatartás Külkereskedelmi technikák alapjai Kötelezően választható*
Óra/hét
Duális óra
2+0
4
K
4
1+1
4
Gy
4
2+2
8
Gy
5
2+0
4
K
3
2+0
K
3
1+1
Gy
3
29 19+10
Köv Kr
42
49
* Biztosításmarketing, Régió- és településmarketing, Szolgáltatásmarketing, Vevőelégedettség és fogyasztóvédelem
Specializációk Tantárgy
Óra/hét
Duális óra
Köv. Kr.
Tantárgy
Értékesítés szervezés
Marketingmenedzsment Marketing tervezés módszertana és gyakorlata Kvantitatív és kvalitatív 43. kutatás gyakorlata
Kereskedelmi informatika
0+2
4
Gy
4
43. Személyes eladás
1+1
4
K
4
1+2
6
K
5
44. Fogyasztói magatartás
1+2
6
K
4
45.
1+2
6
K
4
46.
0+2
-
Gy
3
47.
2+0
4
K
3
48.
0+2
4
Gy
3
49.
0+1
2
Gy
1
20 6+14
36
42.
Kereskedelmi üzemszervezés Kereskedelmi 45. logisztika 44.
46. On-line marketing Vállalati esettanulmányok Termékhasznosság és 48. termékmenedzselés 2. Szakdolgozat 49. konzultáció 1. Szakdolgozat 50. konzultáció 2. 47.
Tantárgy 51. Féléves szakmai gyakorlat
Duális Köv Kr óra
Óra/hét
Óra
Duális óra
0+40
600
42.
Márka és kategóriamenedzsment Marketingcsatorna tervezése és menedzselése Marketingkommunikáció 2. Szakdolgozat konzultáció 1. Szakdolgozat konzultáció 2. 20
1+2
K
5
1+2
Gy
5
2+1
K
4
1+1
K
4
1+2
Gy
5
1+2
Gy
4
0+2
Gy
3
0+1
Gy
1
7+13
30
30 Köv Kr Gy
Tantárgy
30 50. Féléves szakmai gyakorlat
47
Óra
Duális Köv óra
Kr
0+40
Gy
30
Tanórák összesen
Kreditek összesen Óra
Közös képzési szakasz Alapszak törzs Specializáció Szaklabor gyakorlat 1- 6.
146 42 36 15
1305
224
2130
Közös képzési szakasz Alapszak törzs Specializáció Féléves szakmai gyakorlat
435
300 90
101 49 30 30 210
48
Tanórák összesen
2130
Kreditek összesen
180
Kereskedelem és marketing alapképzési szak nappali tagozat 3. é vfolyam
4. é vfolyam
Összes kredit
követelmény
kredit
óra/félév
óra
óra
szem./gyak./hét
ea/hét
követelmény
7. fé lé v
kredit
óra/félév
óra
Duális vállalati gyakorlat
óra
szem./gyak./hét
ea/hét
követelmény
6. fé lé v
kredit
óra/félév
óra
óra
szem./gyak./hét
ea/hét
követelmény
5. fé lé v
kredit
óra/félév
óra
Duális vállalati gyakorlat
óra
szem./gyak./hét
ea/hét
követelmény
4. fé lé v
kredit
óra/félév
óra
Duális vállalati gyakorlat
óra
K
szem./gyak./hét
4
ea/hét
követelmény
3. fé lé v
kredit
óra/félév
óra
Duális vállalati gyakorlat
K
óra
követelmény
4
szem./gyak./hét
kredit
-
ea/hét
óra/félév
óra
Duális vállalati gyakorlat
óra
szem./gyak./hét
ea/hét
Tantárgy
2. fé lé v
Duális vállalati gyakorlat
2. é vfolyam
1. fé lé v
Duális vállalati gyakorlat
1. é vfolyam
Módszertani alapozó modul 1.
Gazdasági matematika 1.
2.
Gazdasági matematika 2.
3.
Alkalmazott matematika
4.
Statisztika 1.
5.
Statisztika 2.
6.
Informatika 1.
7.
Informatika 2.
1
2
4 1
2
-
4 1
1
2
-
4
1
2
2
-
3
Gy
3
Gy
4 1
0
1
2
-
4
Gy
4
Gy
2 0
2
4-
3
Gy
3
Elméleti alapozó modul 8.
Közgazdaságtan 1.
9.
Közgazdaságtan 2.
2
2
-
5
K
10.
Pénzügy
2
0
-
3
K
11.
Nemzetközi gazdaságtan
2
2
4
5
K
5 5 3 2
0
-
3
K
3
2
0
-
2
K
2
Társadalomtudományi modul 12.
EU tanulmányok
13.
Jogi alapok
2
0
-
2
K
2
14.
Gazdaságtörténet
2
0
-
2
K
2
15.
Szociológia
2
0
-
2
K
2
16.
Filozófia
2
0
-
2
K
2
17.
Pszichológia
2
0
-
2
K
2
Üzleti alapozó modul 18.
Vállalatgazdaságtan
19.
Számvitel 1.
20.
Gazdasági jog
21.
2
1
2
4
K
4 2
2
-
5
K
Marketing
2
1
2
4
K
4
22.
Vállalati pénzügyek és adózási alapok
1
2
4
4
K
4
23.
Menedzsment
2
0
-
3
K
3
24.
Környezetgazdaságtan
25.
Üzleti kommunikáció
26.
Tanulás és kutatásmódszertan
0
1
-
2
Gy
27.
Bevezetés az üzleti nyelvbe I.
0
3
-
2
Gy
28.
Szaknyelv I. (1, 2, 3.)
2
1
1
4
2
0
-
2
5
K
2
Gy
2 1
2
4
3
Gy
3 2 2
0
4
-
2
Gy
0
4
-
2
Gy
0
4
-
3
Gy
1
1
30
3
Gy
0
2
4
4
Gy
7
Szabadon választható 29.
Szabadon választható tárgyak
1
1
30
3
Gy
1
1
30
2
Gy
1
1
30
3
Gy
2
0
-
4
K
11
Alapszak törzs 31.
Marketingkutatás
32.
Piactípusok
33.
Marketingkommunikáció 1.
34.
Marketing menedzsment
35.
Nemzetközi marketing
36.
Kereskedelem gazdaságtana
4
2 2
1
6
5
1
6
5
Gy
5
Gy
5 1
2
49
1
6
5
Gy
4
1
-
4
K
4 5
4. évfolyam Összes kredit
követelmény
kredit
óra/félév
óra
óra
szem./gyak./hét
ea/hét
követelmény
7. félév
kredit
óra/félév
óra
Duális vállalati gyakorlat
óra
Gy
szem./gyak./hét
4
ea/hét
követelmény
6. félév
kredit
óra/félév
óra
óra
K
szem./gyak./hét
4
ea/hét
követelmény
5. félév
kredit
óra/félév
óra
Duális vállalati gyakorlat
óra
szem./gyak./hét
ea/hét
követelmény
4. félév
kredit
óra/félév
óra
Duális vállalati gyakorlat
óra
szem./gyak./hét
ea/hét
követelmény
kredit
óra/félév
óra
Duális vállalati gyakorlat
óra
szem./gyak./hét
ea/hét
követelmény
kredit
óra/félév
óra
Duális vállalati gyakorlat
óra
szem./gyak./hét
ea/hét
Tantárgy
3. évfolyam
3. félév
Duális vállalati gyakorlat
2. évfolyam 2. félév
Duális vállalati gyakorlat
1. évfolyam 1. félév
37.
Logisztika
38.
Termékhasznosság és termékmenedzselés 1.
39.
Kereskedelmi marketing
40.
Szervezeti magatartás
41.
Külkereskedelmi technikák alapjai
2
0
-
3
K
3
42.
Kötelezően választható* (B)
1
1
-
3
Gy
3
2
0
4
4 1
1
4
4 2
2
0
4
3
2
8
5
Gy
5
K
3
Specializációk Értékesítés – szervezés /SZFNSKRES/ 43.
Kereskedelmi informatika
0
2
4
4
Gy
4
44.
Személyes eladás
1
1
4
4
Gy
4
45.
Kereskedelmi üzemszervezés
1
2
6
5
GY
5
46.
Kereskedelmi logisztika
1
2
6
4
Gy
4
47.
On-line marketing
1
2
6
4
Gy
48.
Vállalati esettanulmányok Termékhasznosság és termékmenedzselés 2.
0
2
-
3
Gy
3
1
1
4
3
Gy
3
50.
Szakdolgozat konzultáció 1.
0
2
4
2
Gy
51.
Szakdolgozat konzultáció 2.
0
1
2
1
Gy
1
52.
Féléves szakmai gyakorlat
0
40
600
30
Gy
30
0
41
602
31
49.
Összesen:
15
11
40
30
11
15
6
30
12
11
6
27
10
10
54
30
Marketing menedzsment /SZFNSKRMM/ Marketing tervezés módszertana és 43. gyakorlata
4
8
12
54
32
2
10
10
58
30
210
1
2
-
5
K
5 5
44.
Kvantitatív és kvalitatív kutatás gyakorlata
1
2
-
5
Gy
45.
Fogyasztói magatartás
2
1
-
4
K
46.
Márka és kategóriamenedzsment
1
1
-
4
K
4
47.
Marketingcsatorna tervezése és menedzselése
1
2
-
5
Gy
5
48.
Marketingkommunikáció 2.
1
2
-
4
Gy
4
49
Szakdolgozat konzultáció 1.
0
2
-
2
Gy
50.
Szakdolgozat konzultáció 2.
0
1
2
1
Gy
1
51.
Féléves szakmai gyakorlat
0
40
600
30
Gy
30
0
41
Összesen:
15
11
30
11
15
30
12
11
27
10
50
10
30
10
10
30
4
8
12
32
2
31
210
A képzés teljesítésének kritériumkövetelményei: Ssz.
1.
Megnevezés Testnevelési foglalkozásokon való részvétel a meghirdetett sportágakból és mozgásformákból választva
Időtartam
Teljesítés határideje
Igazolása
2x30 óra (két félévben teljesítve)
6. szemeszter vége, illetve a Féléves szakmai gyakorlat megkezdését megelőzően
testnevelő aláírás
A Féléves szakmai gyakorlat megkezdését megelőzően A Féléves szakmai gyakorlat megkezdését megelőzően
szakfelelősi aláírás a gyakorlati igazolás alapján szakfelelősi aláírás a gyakorlati igazolás alapján
2.
Szaklabor gyakorlatok
6x15 óra
3.
Évközi vállalati szakmai gyakorlat
2 hét
51
Szakmai gyakorlat rendszere Gyakorlat típusa
Szakmai tevékenység részterületeire koncentráló szaklabor gyakorlat
Elméleti és gyakorlati ismeretek vállalati alkalmazása
Gyakorlatok megnevezése
Gyakorlat helye
Gyakorlat időtartama
Hatósági kapcsolatok, üzleti adminisztráció
2. szemeszter 15 óra
Termékminőség és áruismeret
3. szemeszter 15 óra
Kereskedelmi vállalkozások áruforgalom szervezése Piackutatási információk feldolgozása Reklámtevékenység gyakorlata Marketingaktivitás és kommunikáció Kereskedelmi tevékenység vállalati gyakorlata Marketing tevékenység vállalati gyakorlata
Összefüggő, komplex szakmai gyakorlat
4. szemeszter 15 óra Szolnoki Főiskola Kereskedelmi szaklabor
5. szemeszter 15 óra 5. szemeszter 15 óra 6. szemeszter 15 óra
Bázis gyakorlóhelyek
a 4. és 5. szemeszter közötti időszakban 2 hét
Vállalkozások, intézmények
elméleti tanulmányok lezárását követő 15 hét
A Kereskedelmi szaklaborban letöltendő gyakorlatok, valamint a 4.-5. szemeszter közötti vállalati gyakorlatok teljesítése kritérium feltétel. A nem teljesített gyakorlatok a következő meghirdetések során felvehetők. A féléves szakmai gyakorlat 30 kredit értékű.
52
ELŐTANULMÁNYI REND KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK KÖZÖS KÉPZÉSI SZAKASZ Tantárgy
Előtanulmányi tárgyak
Elméleti alapozó modul 1.
Gazdasági matematika 1.
2.
Gazdasági matematika 2.
3.
Alkalmazott matematika
4.
Statisztika 1.
5.
Statisztika 2.
6.
Informatika 1.
7.
Informatika 2.
Elméleti alapozó modul 8.
Közgazdaságtan 1.
9.
Közgazdaságtan 2.
10.
Pénzügy
11.
Nemzetközi gazdaságtan
Közgazdaságtan 2.
Társadalomtudományi modul 12.
EU tanulmányok
13.
Jogi alapok
14.
Gazdaságtörténet
15.
Szociológia
16.
Filozófia
17.
Pszichológia
Üzleti alapozó modul 18.
Vállalatgazdaságtan
19.
Számvitel 1.
20.
Gazdasági jog
21.
Marketing
22.
Vállalati pénzügyek és adózási alapok
Pénzügy
23.
Menedzsment
Közgazdaságtan 1.
24.
Környezetgazdaságtan
25.
Üzleti kommunikáció
26.
Tanulás és kutatásmódszertan
27.
Bevezetés az üzleti nyelvbe I.
28.
Szaknyelv I. (1, 2, 3.)
Bevezetés az üzleti nyelvbe I.
Szabadon választható 29.
Szabadon választható tárgyak
ALAPSZAK TÖRZS Marketingkutatás 30.
Marketing
31.
Piactípusok
Marketing
32.
Marketingkommunikáció 1.
Marketing
33.
Marketing menedzsment
Marketing
34.
Nemzetközi marketing
Marketing
35.
Kereskedelem gazdaságtana
36.
Logisztika
37.
Termékhasznosság és termékmenedzselés 1.
53
38.
Kereskedelmi marketing
Marketing
39.
Szervezeti magatartás
Menedzsment
40.
Külkereskedelmi technikák alapjai
41.
Kötelezően választható* (B)
SPECIALIZÁCIÓK Értékesítés szervezés specializáció 42.
Kereskedelmi informatika
43.
Személyes eladás
44.
Kereskedelmi üzemszervezés
45.
Kereskedelmi logisztika
Logisztika
46.
On-line marketing
Marketing
47.
Vállalati esettanulmányok
48.
Termékhasznosság és termékmenedzselés 2.
49.
Szakdolgozat konzultáció 1.
50.
Szakdolgozat konzultáció 2.
Marketing
Termékhasznosság és menedzselés 1.
Marketingmenedzsment specializáció 42.
Marketing tervezés módszertana és gyakorlata
Marketingmenedzsment
43.
Kvantitatív és kvalitatív kutatás gyakorlata
Marketingkutatás
44.
Fogyasztói magatartás
Marketingkutatás
45.
Márka és kategóriamenedzsment
Marketingmenedzsment
46.
Marketingcsatorna tervezése és menedzselése
Marketingmenedzsment
47.
Marketingkommunikáció 2.
Marketingkommunikáció 1.
48.
Szakdolgozat konzultáció 1.
49.
Szakdolgozat konzultáció 2.
54
SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK
TANTERV érvényes a
2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben
KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA.) LEVELEZŐ ÉS TÁVOKTATÁSI TAGOZAT
Specializációk ÉRTÉKESÍTÉS-SZERVEZÉS MARKETING MENEDZSMENT
Szolnok 55
1. A képzési idő és az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma: Képzési idő: 7 félév Az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma: 210 kreditpont Az összóraszám (összes hallgatói tanulmányi munkaidő): 6300 A tanórák száma: Levelező tagozaton: 681, ezen belül 68 óra szaknyelv, valamint 30 óra szaklabor gyakorlat Távoktatási tagozaton: 681, ezen belül 68 óra szaknyelv (az óraszám a távoktatás speciális módszertana szerint értendő) 30 óra szaklabor gyakorlat 2. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: közgazdász kereskedelem és marketing alapképzési szakon 3. A szakfelelős neve: Dr. László Éva PhD, főiskolai tanár
56
KERESKEDELEM ÉS MARKETING alapképzési szak tanterve Levelező és távoktatás tagozat
Közös képzési szakasz Tantárgy 1. 2. 3. 4. 5.
Módszertani modul Gazdasági matematika 1. Gazdasági matematika 2. Alkalmazott matematika Statisztika 1. Statisztika 2.
Óra
Köv
Kr
14 14 10 14
K K K K
4 4 3 4
18. 19. 20. 21.
14
K
4
22.
5 10 81
K K
2 3 24
23. 24. 25.
6. 7.
Informatika 1. Informatika 2.
8. 9.
Elméleti alapozó modul Közgazdaságtan 1. Közgazdaságtan 2.
18 18
K K
5 5
10.
Pénzügy
10
K
3
11.
Nemzetközi gazdaságtan
10 56
K
3 16
Társ. tud. modul 12. 13. 14. 15. 16. 17.
Tantárgy
26.
Üzleti alapozó modul Vállalatgazdaságtan Számvitel 1. Gazdasági jog Marketing Vállalati pénzügyek adózási alapok Menedzsment Környezetgazdaságtan Üzleti kommunikáció
Készségfejlesztő modul Tanulás kutatásmódszertan
27.
Bevezetés nyelvbe I.
az
10 10 10 10
K K K K
2 2 2 2
28.
Szaknyelv I. (1, 2, 3.)
10
K
2
29.
Szabadon választható (4x10)
Pszichológia
10 60
K
2 12
414
Kredit összesen
101
és
Köv
Kr
14 18 10 14
K K K K
4 5 2 4
14
K
4
10 10 14 104
K K K
3 2 3 27
5
K
2
5
EU tanulmányok Jogi alapok Gazdaságtörténet Szociológia Filozófia
Tanórák összesen
és
Óra
üzleti
2
14
K
2
54 68
K
7 9
40
K
11
40
11
-
57
Alapszak törzs Tantárgy
Óra
Köv
Kr
30. Marketingkutatás Piactípusok 31.
10 10
K K
4 4
32. Marketingkommunikáció1. 33. Marketing menedzsment Nemzetközi marketing 34.
14 14 10
K K K
5 5 4
35. Kereskedelem gazdaságtana
14
K
5
Tantárgy 36. Logisztika Termékhasznosság és 37. termékmenedzselés 1. 38. Kereskedelmi marketing 39. Szervezeti magatartás Külkereskedelmi 40. technikák alapjai 41. Kötelezően választható*
Óra
Köv
Kr
10 10
K K
4 4
18 10 10
K K K
5 3 3
10 136
K
3 49
* Biztosításmarketing, Régió- és településmarketing, Szolgáltatás marketing, Vevőelégedettség és fogyasztóvédelem
Specializációk Tantárgy
Óra
Köv
Tantárgy
Kr
Értékesítés szervezés 10
K
4
43. Személyes eladás
10
K
4
14
K
5
45. Kereskedelmi logisztika
14
K
4
46. On-line marketing
14
K
4
47. Vállalati esettanulmányok Termékhasznosság és 48. termékmenedzselés 2. Szakdolgozat konzultáció 49. 1. Szakdolgozat konzultáció 50. 2.
10
K
3
10
K
3
5
Gy
2
5
Gy
1
Kereskedelmi üzemszervezés
92 Tanórák összesen Közös képzési szakasz Alapszak törzs Szakirány Szaklabor gyakorlat
Köv
Kr
14
K
5
14
K
5
14
K
4
12
K
4
14
K
5
14
K
4
10
Gy
2
5
Gy
1
Marketing menedzsment
42. Kereskedelmi informatika
44.
Óra
Marketing tervezés módszertana és gyakorlata Kvantitatív és kvalitatív 43. kutatás gyakorlata 42.
44. Fogyasztói magatartás Márka és kategóriamenedzsment Marketingcsatorna 46. tervezése és menedzselése 47. Marketingkommunikáció 2 48. Szakdolgozat konzultáció 1. 49. Szakdolgozat konzultáció 2. 45.
97
30
30 Kreditek összesen Közös képzési szakasz Alapszak törzs Specializáció
414 140 97 30
101 49 30 180
681
58
Tanórák összesen
681
Kreditek összesen
180
KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT ÉS TÁVOKTATÁS
KÖZÖS KÉPZÉSI SZAKASZ 1. évfolyam
Tantárgy
1. félév óra kr
köv.
2. évfolyam
2. félév óra kr.
köv.
3. félév óra kr
köv.
óra
3. évfolyam 4. félév kr.
köv.
5. félév óra kr
köv.
6. félév óra kr
Kr köv.
Módszertani alapozó modul 1.
Gazdasági matematika 1.
2.
Gazdasági matematika 2.
3.
Alkalmazott matematika
4.
Statisztika 1.
5.
Statisztika 2.
6.
Informatika 1.
7.
Informatika 2.
14
4
K
4 14
4
K
4 10
14
4
K
2
K
3 4
14 5
3
4
K
K
4 2
10
3
K
3
Elméleti alapozó modul 8.
Közgazdaságtan 1.
9.
Közgazdaságtan 2.
18
5
K
5
10
Pénzügy
10
3
K
3
11
Nemzetközi gazdaságtan
18
5
K
5
10
3
K
3
10
2
K
2
Társadalomtudományi modul 12
EU tanulmányok
13
Jogi alapok
10
2
K
2
14
Gazdaságtörténet
10
2
K
2
15
Szociológia
10
2
K
2
16
Filozófia
10
2
K
2
17
Pszichológia
10
2
K
2
59
Üzleti alapozó modul 18.
Vállalatgazdaságtan
19.
Számvitel 1.
20.
Gazdasági jog
21.
Marketing
14
4
K
4
22.
Vállalati pénzügyek és adózási alapok
14
4
K
4
23.
Menedzsment
10
3
K
3
24.
Környezetgazdaságtan
25.
Üzleti kommunikáció
26.
Tanulás és kutatásmódszertan
5
2
K
27.
Bevezetés az üzleti nyelvbe I.
14
2
K
28.
Szaknyelv I. (1,2,3)
14
4
K
10
2
K
4 18
10
2
5
K
5 2
K
2 14
3
K
3 2 2
18
2
K
18
2
K
18
3
K
10
3
K
10
4
K
7
Szabadon választható 29.
Szabadon választható tárgyak
10
3
K
10
2
K
10
3
K
11
ALAPSZAK TÖRZS 30.
Marketingkutatás
31.
Piactípusok
32.
Marketingkommunikáció 1.
33.
Marketing menedzsment
34.
Nemzetközi marketing
35.
Kereskedelem gazdaságtana
36.
Logisztika
37.
Termékhasznosság termékmenedzselés 1.
38.
Kereskedelmi marketing
39.
Szervezeti magatartás
40.
Külkereskedelmi alapjai
41.
Kötelezően választható*
4 10 14
5
K
4 5
14
5
K
5
14
5
K
5
10
4
K
4
10
és
10
4
10
3
4
K
K
K
4
4 18
technikák
4
K
5
K
5 3
10
3
K
10
3
K
3 3
(B)
60
SPECIALIZÁCIÓK Értékesítés – szervezés /SZFNSKRES/ 42.
Kereskedelmi informatika
10
4
K
4
43.
Személyes eladás
10
4
K
4
44.
Kereskedelmi üzemszervezés
14
5
K
5
45.
Kereskedelmi logisztika
14
4
K
4
46.
On-line marketing
14
4
K
4
47.
Vállalati esettanulmányok
48.
Termékhasznosság termékmenedzselés 2.
49.
Szakdolgozat konzultáció 1.
50.
Szakdolgozat konzultáció 2.
és
ÖSSZESEN:
10
126
30
12K
122
30
9K
108
27
8K
96
30
8K
2
10
3
K
3
10
3
K
3
GY
2 5
1
GY
93
31
8K 1Gy
1
106
32
8K 1Gy
14
5
K
5
14
5
K
5
14
4
K
4
Marketing menedzsment /SZFNSKRMM/ 42. 43.
Marketing tervezés módszertana és gyakorlata Kvantitatív és kvalitatív kutatás gyakorlata
44.
Fogyasztói magatartás
45.
Márka és kategóriamenedzsment
12
4
K
4
46.
Marketingcsatorna tervezése és menedzselése
14
5
K
5
47.
Marketingkommunikáció 2.
14
4
K
4
48.
Szakdolgozat konzultáció 1.
49.
Szakdolgozat konzultáció 2.
5
1
GY
93
30
7K 1Gy
ÖSSZESEN:
10
126
30
12K
122
30
9K
108
27
8K
96
30
8K
106
2
33
GY
8K 1Gy
2
* (B): Biztosításmarketing, Régió- és településmarketing, Szolgáltatás marketing, Vevőelégedettség és fogyasztóvédelem A szaklabor gyakorlat tanóráinak számát külön táblázat tartalmazza
Tanórák összesen Kredit összesen 61
646+30 180
1
A képzés teljesítésének kritériumkövetelményei Ssz.
Megnevezés
Időtartam
Teljesítés határideje
Igazolása
1.
Évközi szakmai gyakorlat 1.
15 óra (egy félév)
2. szemeszter vége
Aláírás
2.
Évközi szakmai gyakorlat 2.
15 óra (egy félév)
3. szemeszter vége
Aláírás
3.
Évközi szakmai gyakorlat 3.
15 óra egy félév)
4. szemeszter vége
Aláírás
4.
Évközi szakmai gyakorlat 4.
15 óra egy félév)
5. szemeszter vége
Aláírás
5.
Évközi szakmai gyakorlat 5.
15 óra (egy félév)
5. szemeszter vége
Aláírás
6.
Évközi szakmai gyakorlat 6.
15 óra (egy félév)
6. szemeszter vége
Aláírás
7.
Évközi vállalati gyakorlat
2 hét
4.
szemesztert követően
Aláírás
Szakmai gyakorlat rendszere
Gyakorlat típusa
Gyakorlatok megnevezése
Gyakorlat helye
Hatósági kapcsolatok, üzleti adminisztráció
2. szemeszter 5 óra
Termékminőség és áruismeret Szakmai tevékenység részterületeire koncentráló szaklabor gyakorlat
Elméleti és gyakorlati ismeretek vállalati alkalmazása
Kereskedelmi vállalkozások áruforgalom szervezése Piackutatási információk feldolgozása Reklámtevékenység gyakorlata
3. szemeszter
Összefüggő, komplex szakmai gyakorlat
5 óra
4. szemeszter 5 óra Szolnoki Főiskola Kereskedelmi szaklabor
Marketingaktivitás és kommunikáció Kereskedelmi tevékenység vállalati gyakorlata Marketing tevékenység vállalati gyakorlata
Gyakorlat időtartama
5. szemeszter 5 óra 5. szemeszter 5 óra 6. szemeszter 5 óra
Bázis gyakorlóhelyek
a 4. és 5. szemeszter közötti időszakban 2 hét
Vállalkozások, intézmények
elméleti tanulmányok lezárását követő 15 hét
A Kereskedelmi szaklaborban letöltendő gyakorlatok, valamint a 4.-5. szemeszter közötti vállalati gyakorlatok teljesítése kritérium feltétel. A nem teljesített gyakorlatok a következő meghirdetések során felvehetők. A féléves szakmai gyakorlat 30 kredit értékű.
62
ELŐTANULMÁNYI REND KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK KÖZÖS KÉPZÉSI SZAKASZ Tantárgy
Előtanulmányi tárgyak
Elméleti alapozó modul 1.
Gazdasági matematika 1.
2.
Gazdasági matematika 2.
3.
Alkalmazott matematika
4.
Statisztika 1.
5.
Statisztika 2.
6.
Informatika 1.
7.
Informatika 2.
Elméleti alapozó modul 8.
Közgazdaságtan 1.
9.
Közgazdaságtan 2.
10.
Pénzügy
11.
Nemzetközi gazdaságtan
Közgazdaságtan 2.
Társadalomtudományi modul 12.
EU tanulmányok
13.
Jogi alapok
14.
Gazdaságtörténet
15.
Szociológia
16.
Filozófia
17.
Pszichológia
Üzleti alapozó modul 18.
Vállalatgazdaságtan
19.
Számvitel 1.
20.
Gazdasági jog
21.
Marketing
22.
Vállalati pénzügyek és adózási alapok
Pénzügy
23.
Menedzsment
Közgazdaságtan 1.
24.
Környezetgazdaságtan
25.
Üzleti kommunikáció
26.
Tanulás és kutatásmódszertan
27.
Bevezetés az üzleti nyelvbe I.
28.
Szaknyelv I. (1, 2, 3.)
Bevezetés az üzleti nyelvbe I.
Szabadon választható 29.
Szabadon választható tárgyak
ALAPSZAK TÖRZS Marketingkutatás 30.
Marketing
31.
Piactípusok
Marketing
32.
Marketingkommunikáció 1.
Marketing
33.
Marketing menedzsment
Marketing
34.
Nemzetközi marketing
Marketing
35.
Kereskedelem gazdaságtana
36.
Logisztika
37.
Termékhasznosság és termékmenedzselés 1.
38.
Kereskedelmi marketing
Marketing
63
39.
Szervezeti magatartás
40.
Külkereskedelmi technikák alapjai
41.
Kötelezően választható* (B)
Menedzsment
SPECIALIZÁCIÓK Értékesítés szervezés specializáció 42.
Kereskedelmi informatika
43.
Személyes eladás
44.
Kereskedelmi üzemszervezés
45.
Kereskedelmi logisztika
Logisztika
46.
On-line marketing
Marketing
47.
Vállalati esettanulmányok
48.
Termékhasznosság és termékmenedzselés 2.
49.
Szakdolgozat konzultáció 1.
50.
Szakdolgozat konzultáció 2.
Marketing
Termékhasznosság és menedzselés 1.
Marketingmenedzsment specializáció 42.
Marketing tervezés módszertana és gyakorlata
Marketingmenedzsment
43.
Kvantitatív és kvalitatív kutatás gyakorlata
Marketingkutatás
44.
Fogyasztói magatartás
Marketingkutatás
45.
Márka és kategóriamenedzsment
Marketingmenedzsment
46.
Marketingcsatorna tervezése és menedzselése
Marketingmenedzsment
47.
Marketingkommunikáció 2.
Marketingkommunikáció 1.
48.
Szakdolgozat konzultáció 1.
49.
Szakdolgozat konzultáció 2.
64
SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK
TANTERV érvényes a
2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben
Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök alapképzési szak (BSc) LEVELEZŐ TAGOZAT
Specializációk
Gépgyártó Gépüzemfenntartó
Szolnok 65
1. A képzési idő és az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma Képzési idő: 7 félév Az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma: 210 Az összóraszám (összes hallgatói tanulmányi munkaidő): 6300 A tanórák száma: 677, ezen belül 54 óra idegen nyelv.
2. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök (BSc)
3. A szakfelelős neve: Dr. Czifra György, PhD., főiskolai docens
66
MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI alapképzési szak tanterve Levelező tagozat Tantárgy Természettudományos alapismeretek
Óra
Kr
Köv
Tantárgy Szabadon választható tantárgyak Szabadon választható tárgy 1 Szabadon választható tárgy 2 Szabadon választható tárgy 3 Szabadon választható tárgy 4
Óra
Kr
Köv
10
3
K
10
3
K
10
3
K
10
2
K
40
10
4K
1.
Matematika
14
5
K
20.
2.
Műszaki matematika 1.
15
4
K
21.
3.
Műszaki matematika 2.
10
3
K
22.
4.
Fizika
18
4
K
23.
5.
Mechanika 1.
18
4
K
6.
Mechanika 2.
18
2
K
7.
Műszaki kémia
10
3
K
8.
Informatika 1.
5
2
K
24.
Idegen nyelv 1
18
2
K
9.
Informatika 2.
10
3
K
25.
Idegen nyelv 2
18
2
K
10.
Informatika 3.
10
3
K
26.
Idegen nyelv 3
18
2
K
11.
Műszaki ábrázolás 1.
10
2
K
54
6
3K
12.
Műszaki ábrázolás 2.
10
2
K
148
39
12 K
Készségfejlesztő modul
Gazdasági és humán ismeretek 12.
Menedzsment
10
3
K
13.
EU tanulmányok
10
2
K
14.
Jogi alapok
10
2
K
15.
Gazdasági jog
10
2
K
16.
Kommunikáció
10
3
K
17.
Közgazdaságtan alapjai
14
4
K
18.
Minőségmenedzsment
10
2
K
19.
Vállalatgazdaságtan
14
4
K
88
22
8K
67
Tantárgy
Óra
Kr
Köv
Szakmai törzsanyag 27. 28. 29. 30.
Elektro- és irányítástechnika Műszaki hő- és áramlástan Anyagismeret és gyártástechnológia 1. Anyagismeret és gyártástechnológia 2.
Tantárgy
Óra
Kr
Köv
39.
Hidraulika és pneumatika
10
3
K
10
3
K
40.
Növénytermesztési alapok
5
1
K
14
4
K
41.
Növénytermesztés gépei
10
2
K
18
4
K
42.
10
2
K
18
4
K
43.
10
1
K
10
2
K
Üzemeltetés és Munkavédelem Élelmiszeripari alapismeretek Élelmiszeripari gépek és berendezések
31.
Gépszerkezettan
18
5
K
44.
32.
Gépelemek 1.
14
4
K
45.
Állattenyésztési alapok
5
1
K
33.
Gépelemek 2.
14
4
K
46.
Állattartás gépei
10
2
K
10
4
K
47.
Környezettechnika
10
2
K
10
3
K
48.
Hidraulika és pneumatika
10
3
K
10
3
K
49.
Növénytermesztési alapok
5
1
K
240
60
34. 35. 36.
Logisztika és anyagmozgatás Számítógépes műszaki ábrázolás 1. Számítógépes műszaki ábrázolás 2.
37.
Gépüzemfenntartás
14
4
K
38.
Energiagazdálkodás
10
2
K
Gépüzemfenntartó specializáció
Gépgyártó specializáció
50.
Tribológia
14
4
K
50.
51.
Karbantartási techn. 1.
18
5
K
51.
52.
Karbantartási techn. 2.
12
3
K
52.
53.
Műszaki diagnosztika
14
5
K
53.
54.
Karbantartás terv. 1.
18
5
K
54.
55.
Karbantartás terv. 2.
15
5
K
55.
91
27
56.
Anyagismeret és gyártástechnológia 3. CNC gépek programozása Hegesztett szerkezetek gyártása Számítógépes tervezés és gyártás Gyártástechnológiai mérések
14
4
K
10
4
K
14
3
K
14
5
K
10
3
K
Gyártástervezés
15
4
K
Szerszámgépek
14
4
K
91
27
56.
Szakdolgozat készítés 1.
5
6
Gy
57.
Szakdolgozat készítés 1.
5
6
Gy
57.
Szakdolgozat készítés 2.
5
6
Gy
58.
Szakdolgozat készítés 2.
5
6
Gy
58.
Szakdolgozat készítés 3.
5
3
Gy
59.
Szakdolgozat készítés 3.
5
3
Gy
15
15
15
15
68
Tanórák összesen
Kreditek összesen
1.
Természettudományos alapismeretek
150
1.
2.
Gazdasági és humán ismeretek
88
2.
3.
Szakmai törzsanyag
242
3.
Szakmai törzsanyag
60
4.
Specializáció
88
4.
Specializáció
27
5.
Készségfejlesztő modul
54
5.
Készségfejlesztő modul
6
6.
Szakdolgozat készítés
15
6.
Szakdolgozat készítés
15
7.
Szabadon tantárgyak
40
7.
Szabadon tantárgyak
11
választható
Összesen
Természettudományos alapismeretek Gazdasági és humán ismeretek
39 22
választható
Összesen
677
180
Kritériumkövetelmények Ssz. 1.
Megnevezés Nyári szakmai gyakorlat
Időtartam 160 óra
69
Teljesítés határideje
Igazolása
5. szemeszter kezdete
szakfelelősi aláírás a gyakorlati igazolás alapján
Órák összesen
677
Kreditek összesen
180
MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖK ALAPKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT
évfolyam
félév
4.
6.
félév
évfolyam 7.
félév
Kredit
5.
4
K
4
6
Mechanika 1.
20
5
K
5
7
Informatika 2.
10
2
K
2
8
Informatika 3.
10
2
K
2
9
Műszaki ábrázolás 1.
10
2
K
10
Műszaki matematika 2.
10
3
K
3
11
Mechanika 2.
18
5
K
5
12
Műszaki ábrázolás 2.
10
2
K
2
kredit
15
óra
Műszaki matematika 1.
ea/hét
5
kredit
K
óra
2
ea/hét
5
kredit
Informatika 1.
óra
3
4
ea/hét
K
kredit
3
óra
10
ea/hét
Műszaki kémia
kredit
4
3
óra
5
K
ea/hét
K
4
kredit
5
18
óra
14
Fizika
ea/hét
Matematika
2
óra
1
ea/hét
követelmény
félév
követelmény
3. 4.
követelmény
évfolyam
félév
követelmény
3.
követelmény
2. félév
kredit
Tantárgy
2.
követelmény
évfolyam
félév
követelmény
1. 1.
Természettudományos alapismeretek
2
2
Gazdasági és humán ismeretek 13
Közgazdaságtan alapjai
14
4
K
14
Jogi alapok
10
2
K
15
Gazdasági jog
16
EU tanulmányok
10
2
K
17
Menedzsment
10
3
K
18
Minőségmenedzsment
10
2
K
19
Vállalatgazdaságtan
14
4
K
20
Kommunikáció
4 2 10
2
K
2 2 3 2 4 10
Szakmai törzsanyag
70
3
K
3
MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖK ALAPKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT 4.
félév
é vfolyam 7.
fé lé v
kredit
K
óra
1
ea/hét
4
10
kredit
K
óra
4
ea/hét
4
18
kredit
K
óra
4
ea/hét
16
kredit
Műszaki hő- és áramlástan Anyagismeret és gyártástechnológia 1. Élelmiszeripari alapismeretek
óra
3
23
ea/hét
K
kredit
3
óra
10
ea/hét
Elektro- és irányítástechnika
óra
követelmény
6.
Kredit
évfolyam
félév
követelmény
5.
kredit
félév
követelmény
3. 4.
követelmény
évfolyam
félév
Gépszerkezettan
ea/hét
követelmény
K
3.
22
óra
5
2. félév
21
ea/hét
kredit
Tantárgy
2.
követelmény
évfolyam
félév
követelmény
1. 1.
Szakmai törzsanyag
24 25
18
5
1 18
4
K
4
27
Anyagismeret és gyártástechnológia 2. Gépelemek 1.
14
4
K
4
28
Növénytermesztési alapok
5
1
K
1
29
Állattenyésztési alapok
5
1
K
30
Gépelemek 2.
14
4
K
4
31
Logisztika és anyagmozgatás
10
4
K
4
32
Számítógépes műszaki ábrázolás 1.
10
3
K
3
33
Hidraulika és pneumatika
10
3
K
3
34
Élelmiszeripari gépek és berendezések
10
2
K
2
35
Állattartás gépei
10
2
K
36
Számítógépes műszaki ábrázolás 2.
10
3
K
3
37
Gépüzemfenntartás
14
4
K
4
38
Növénytermesztés gépei
10
2
K
2
39
Környezettechnika
10
2
K
40
Energiagazdálkodás
10
2
K
2
41
Üzemeltetés és Munkavédelem
10
2
K
2
26
1
2
2
Szabadon választható tantárgyak 42
Szabadon választható tárgy 1.
43
Szabadon választható tárgy 2.
44
Szabadon választható tárgy 3.
10
3
K
3
45
Szabadon választható tárgy 4.
10
2
K
2
10
3
K
3 10
71
3
K
3
MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖK ALAPKÉPZÉSI SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT évfolyam félév Kredit
ea/hét óra
7. követelmény
kredit
ea/hét óra
követelmény
félév
követelmény
4.
6.
kredit
évfolyam
félév kredit
ea/hét óra
5. követelmény
félév kredit
K
ea/hét óra
2
3. 4.
követelmény
18
évfolyam
félév kredit
K
követelmény
2
3.
kredit
követelmény
18
2. félév
ea/hét óra
kredit
2.
ea/hét óra
Tantárgy
évfolyam
félév
ea/hét óra
1. 1.
Készségfejlesztő modul 46
Idegen nyelv
47
Idegen nyelv
48
Idegen nyelv
2 2 18
2
K
2
Gépgyártó specializáció Anyagismeret és gyártástechnológia 3. Gyártástechnológiai mérések
8
4
K
4
50
10
3
K
3
51
Hegesztett szerkezetek gyártása
14
4
K
4
52
Szerszámgépek
14
4
K
53
CNC gépek programozása
14
4
K
4
54
Gyártástervezés
14
4
K
4
55
Számítógépes tervezés és gyártás
14
4
K
4
5
6
K
49
4
Szakdolgozat készítés 56
Szakdolgozat készítés 1
57
Szakdolgozat készítés 2
58
Szakdolgozat készítés 3
5
3
K
3
59
Féléves szakmai gyakorlat
0
30
K
30
5
33
K:2 Gy:0
210
Összesen:
5
107
27
K:8 Gy:0
129
29
K:11 Gy:0
110
28
K:11 Gy:0
98
27
K:9 Gy:0
6
K
95
32
K:9 Gy:0
6
97
30
K:9 Gy:0
6
Gépüzemfenntartó specializáció 49
Karbantartási technológiák 1.
14
5
K
5
50
Műszaki diagnosztika
14
5
K
5
51
Karbantartás tervezése 1.
18
5
K
52
Tribológia
14
4
K
4
53
Karbantartási technológiák 2.
14
3
K
3
54
Karbantartás tervezése 2.
14
5
K
5
5
6
K
5
Szakdolgozat készítés 55
Szakdolgozat készítés 1
56
Szakdolgozat készítés 2
57
Szakdolgozat készítés 3
5
3
K
3
57
Féléves szakmai gyakorlat
0
30
K
30
5
33
K:2 Gy:0
210
Összesen:
5
107
27
K:8 Gy:0
129
29
K:11 Gy:0
110
28
K:11 Gy:0
72
98
27
K:9 Gy:0
95
6
32
K
K:8 Gy:0
6
97
30
K:9 Gy:0
6
A szakmai gyakorlatok rendszere
Gyakorlat típusa
Gyakorlatok megnevezése
Gyakorlat helye
Gyakorlat időtartama
Nyári szakmai gyakorlat
Termelési, feldolgozási, szolgáltatási és logisztikai folyamatok gyakorlata Specializációhoz kötődő munkaszervezési és vezetési gyakorlat
Vállalkozások, bázisgazdaságok
A 4. szemeszter utáni oktatási szünetben (4 hét=160 óra)
Féléves szakmai gyakorlat
Termelési, feldolgozási, szolgáltatási és logisztikai folyamatok gyakorlata Specializációhoz kötődő munkaszervezési és vezetési gyakorlat
Vállalkozások, bázisgazdaságok
A 7. szemeszterben (15 hét= 600 óra)
73
ELŐTANULMÁNYI REND Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki alapképzési szak Tantárgy Természettudományos alapismeretek
Előtanulmányi tárgyak
Matematika Műszaki matematika 1.
Matematika
Műszaki matematika 2.
Műszaki matematika 1.
Fizika Mechanika 1. Mechanika 2.
Fizika
Műszaki kémia Informatika 1. Informatika 2. Informatika 3. Műszaki ábrázolás 1. Műszaki ábrázolás 2.
Műszaki ábrázolás 1.
Gazdasági és humán alapismeretek Közgazdaságtan alapjai Jogi alapok Gazdasági jog EU tanulmányok Menedzsment Minőségmenedzsment Vállalatgazdaságtan Kommunikáció
Szakmai törzsanyag Gépszerkezettan Elektro- és irányítástechnika
Fizika
Műszaki hő- és áramlástan
Fizika
Anyagismeret és gyártástechnológia 1. Élelmiszeripari alapismeretek Anyagismeret és gyártástechnológia 2.
Anyagismeret és gyártástechnológia 1.
Gépelemek 1. Növénytermesztési alapok Állattenyésztési alapok Gépelemek 2.
Gépelemek 1.
Logisztika és anyagmozgatás Számítógépes műszaki ábrázolás 1. Hidraulika és pneumatika
74
Élelmiszeripari gépek és berendezések Állattartás gépei Számítógépes műszaki ábrázolás 2.
Számítógépes műszaki ábrázolás 1.
Gépüzemfenntartás Növénytermesztés gépei Környezettechnika Energiagazdálkodás Üzemeltetés és Munkavédelem
Szabadon választható tantárgyak Szabadon választható tantárgyak
Készségfejlesztő modul Idegen nyelv
Gépgyártó specializáció Anyagismeret és gyártástechnológia 3.
Anyagismeret és gyártástechnológia 2.
Gyártástechnológiai mérések Hegesztett szerkezetek gyártása Szerszámgépek
Anyagismeret és gyártástechnológia 3
Szakdolgozat készítés 1
Anyagismeret és gyártástechnológia 1. Anyagismeret és gyártástechnológia 2.
CNC gépek programozása Gyártástervezés Számítógépes tervezés és gyártás Szakdolgozat készítés 2 Szakdolgozat készítés 3
Gépüzemfenntartó specializáció Karbantartási technológiák 1. Műszaki diagnosztika Karbantartás tervezése 1. Szakdolgozat készítés 1 Tribológia Karbantartási technológiák 2.
Karbantartási technológiák 1.
Karbantartás tervezése 2.
Karbantartás tervezése 1.
Szakdolgozat készítés 2 Szakdolgozat készítés 3
75
SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK
TANTERV érvényes a
2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben
Műszaki menedzser alapképzési szak (BSc) NAPPALI TAGOZAT
Specializációk
Gépgyártó Gépüzemfenntartó
Szolnok 76
1. A képzési idő és az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma Képzési idő: 7 félév Az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma: 210 kreditpont Az összóraszám (összes hallgatói tanulmányi munkaidő): 6300 A tanórák száma: 2160 kontaktóra, ezen belül 180 óra szakmai idegen nyelv.
2. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: műszaki menedzser
3. A szakfelelős neve: Dr. Szabó Péter, PhD, főiskolai docens
77
MŰSZAKI MENEDZSER alapképzési szak tanterve Nappali tagozat Tantárgy
Ea
Sz
D
Kr
Köv
Tantárgy
Természettudományos alapismeretek
Szabadon választható C tantárgyak Szabadon választható tantárgyak 1. Szabadon választható tantárgyak 2. Szabadon választható tantárgyak 3. Szabadon választható tantárgyak 4.
Kr
Köv
2
Gy
30
3
Gy
1
30
3
Gy
1
1
30
3
Gy
4
4
90
11
0K 4 Gy
Ea
Sz
1
1
1
1
1
D
1.
Matematika
1
2
5
K
42.
2.
Műszaki matematika 1.
2
1
4
Gy
43.
3.
Műszaki matematika 2.
1
1
3
K
44.
4.
Fizika
2
2
4
K
45.
5.
Mechanika 1.
2
2
5
Gy
.
6.
Mechanika 2.
2
2
5
K
7.
Műszaki kémia
1
1
3
Gy
46.
Idegen nyelv 1.
0
4
2
Gy
8.
Informatika 1.
0
1
2
2
Gy
47.
Idegen nyelv 2.
0
4
2
Gy
9.
Informatika 2.
0
2
4
2
Gy
48.
Idegen nyelv 3.
0
4
2
Gy
10.
Informatika 3.
0
2
2
Gy
0
12
6
0K 3 Gy
11.
Környezetvédelem alapjai
1
0
2
K
12
16
37
5K 6 Gy
2 8
Készségfejlesztő modul
Gazdasági és humán ismeretek 12.
EU tanulmányok
2
0
2
K
13.
Kommunikáció
1
1
3
Gy
14.
Közgazdaságtan alapjai
2
1
4
K
15.
Minőségmenedzsment
2
0
4
2
K
16.
Vállalatgazdaságtan
2
1
2
4
K
17.
Számvitel 1.
2
2
5
K
18.
Üzleti tervezés
1
1
4
Gy
19.
Statisztikai alapok
1
1
3
Gy
20.
Humán- és ergonómiai ismeretek
1
1
2
K
14
8
6K 6
29 3 Gy
Ea-előadás, Sz-szeminárium, D-duális képzés, Kr-kredit, Köv-követelmény 78
0
Tantárgy
Ea
Sz
D
Kr
Köv
Szakmai törzsanyag
Tantárgy
Ea
Sz
D
Kr
Köv
32.
Logisztika és anyagmozgatás
2
0
4
4
K
21.
Műszaki ábrázolás 1.
0
2
4
2
Gy
33.
Számítógépes m. ábr. 1.
0
2
4
3
Gy
22.
Műszaki ábrázolás 2.
0
2
8
2
Gy
34.
Számítógépes m. ábr. 2.
0
2
4
3
Gy
23.
Menedzsment
2
0
3
K
35.
Gépüzemfenntartás
1
2
6
4
K
24.
Jogi alapok
2
0
2
K
36.
Közigazgatási alapismeretek
1
0
2
K
0
2
4
3
K
37.
Műszaki fejlesztés
2
1
3
K
2
1
6
4
K
38.
Pénzügy
2
0
3
K
2
2
8
4
K
39.
Projektmenedzsment
1
1
4
3
Gy
2
2
8
4
K
40.
1
1
4
4
Gy
41.
2
0
4
4
K
26
26
94
70
15 K 6 Gy
25. 26. 27. 28.
Elektro-és irányítástechnika Műszaki hő- és áramlástan Anyagism. és gyártástechn. 1. Anyagism. és gyártástechn. 2.
29.
Gépszerkezettan
2
2
8
5
K
30.
Gépelemek 1.
1
2
6
4
K
31.
Gépelemek 2.
1
2
6
4
K
Termelés és techn.-váltás men. 1. Termelés és techn.-váltás men. 2.
Gépüzemfenntartó specializáció Tantárgy 49. 50. 51.
Tribológia Karbantartási technológiák 1. Karbantartási technológiák 2.
Gépgyártó specializáció
Ea
Sz
D
K r
Köv
1
2
6
4
K
49.
1
2
6
5
Gy
1
2
4
3
Tantárgy
Ea
Sz
D
Kr
Köv
Anyagismeret és gyártástechnológia 3.
1
1
4
4
K
50.
CNC gépek programozása
1
2
4
4
Gy
K
51.
Gyártástechnológiai mérések
1
1
4
3
Gy
Gyártástervezés
1
2
6
4
K
1
2
6
4
K
1
2
6
4
Gy
1
2
6
4
Gy
7
12
36
27
3K 4 Gy
0
3
30
15
Gy
0
3
30
15
0K 1 Gy
52.
Műszaki diagnosztika
1
2
6
5
Gy
52.
53.
Karbantartás tervezése 1.
2
2
8
5
K
53.
54.
Karbantartás tervezése 2.
1
2
6
5
Gy
54.
7
12
36
27
3K 3 Gy
55.
55.
Szakdolgozat készítés
6
0
3
30
15
Gy
0
3
30
15
0K 1 Gy
56.
79
Hegesztett szerkezetek gyártása Számítógépes tervezés és gyártás Szerszámgépek
Szakdolgozat készítés
Tanórák összesen 1 2
Ea+gy hetente
Természettudományos alapismeretek Gazdasági és humán ismeretek
D félév
Kreditek összesen
28
8
420
1
22
6
330
2
Természettudományos alapismeretek Gazdasági és humán ismeretek
37 29
3
Szakmai törzsanyag
52
94
780
3
Szakmai törzsanyag
70
4
Specializáció
19
36
285
4
Specializáció
27
5
Készségfejlesztő modul
12
180
5
Készségfejlesztő modul
6
Szakdolgozat készítés
3
30
45
6
Szakdolgozat készítés
15
7
Szabadon választott tantárgyak
8
90
120
7
Szabadon választott tantárgyak
11
8
Nyári szakmai gyakorlat
8
Nyári szakmai gyakorlat
15
Összesen
160 144
424
6
Összesen
2160
Órák összesen Kreditek összesen
210
144
2160 210
Kritériumkövetelmények Ssz.
Megnevezés
Időtartam
Teljesítés határideje
Igazolása
1.
Testnevelési foglalkozásokon való részvétel a meghirdetett sportágakból és mozgásformákból választva
2x30 óra (2 félévben teljesítve)
3. szemeszter vége
testnevelő aláírás
5. szemeszter kezdete
szakfelelősi aláírás a gyakorlati igazolás alapján, a duális képzésben a 4. szemeszter gyakorlatával elismerve a kritériumkötelezettség teljesítése
2.
Nyári szakmai gyakorlat
160 óra
80
MŰSZAKI MENEDZSER alapképzési szak tanterve, nappali tagozat szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
évfolyam 7.
félév
4
3
Műszaki kémia
1
1
3
Gy
3
4
Informatika 1.
0
1
2
2
Gy
2
5
Környezetvédelem alapjai
1
0
2
2
K
2
6
Műszaki matematika 1.
2
1
4
Gy
4
7
Mechanika 1.
2
2
5
Gy
5
8
Informatika 2.
0
2
2
Gy
2
9
Informatika 3.
0
2
2
Gy
2
kredit
K
ea/hét óra
4
kredit
2
ea/hét óra
2
kredit
Fizika
ea/hét óra
2
kredit
5
ea/hét óra
K
kredit
5
ea/hét óra
2
kredit
1
ea/hét óra
Matematika
ea/hét óra
követelmény
félév
Kredit
4. 6.
követelmény
évfolyam
félév
követelmény
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
5.
1
Tantárgy
követelmény
félév
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
3. 4.
követelmény
évfolyam
félév
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
3.
kredit
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
félév
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
2. 2.
követelmény
évfolyam
félév
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
1.
követelmény
1.
Természettudományos alapismeretek
4
10 Műszaki matematika 2.
1
1
3
K
3
11 Mechanika 2.
2
2
5
K
5
Gazdasági és humán ismeretek 12 Közgazdaságtan alapjai 13 Statisztikai alapok
2
1
4
K
4 1
1
3
Gy
3
14 EU tanulmányok
2
0
2
K
2
15 Számvitel 1.
2
2
5
K
5
16 Minőségmenedzsment
2
0
4
2
K
2
17 Vállalatgazdaságtan
2
1
2
4
K
4
18 Humán- és ergonómiai ismeretek
1
1
2
K
2
19 Kommunikáció
1
1
3
Gy
3
20 Üzleti tervezés
1
1
4
Gy
4
81
MŰSZAKI MENEDZSER alapképzési szak tanterve, nappali tagozat szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
évfolyam 7.
félév kredit
ea/hét óra
kredit
ea/hét óra
kredit
ea/hét óra
5
kredit
K
ea/hét óra
5
kredit
2
ea/hét óra
K
kredit
2
ea/hét óra
követelmény
követelmény
félév
Kredit
4. 6.
követelmény
évfolyam
félév
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
5.
kredit
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
félév
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
3. 4.
követelmény
évfolyam
félév követelmény
3.
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
félév
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
2.
követelmény
2.
félév
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
Tantárgy
ea/hét óra
1.
évfolyam
követelmény
1.
Szakmai törzsanyag 21 Jogi alapok
2
0
22 Gépszerkezettan
2
2
8
23 Műszaki ábrázolás 1.
0
2
4
2
Gy
2
24 Elektro-és irányítástechnika
0
2
4
3
K
3
25 Műszaki hő- és áramlástan
2
1
6
4
K
4
26 Anyagism. és gyártástechn. 1.
2
2
8
4
K
4
27 Műszaki ábrázolás 2.
0
2
28 Menedzsment
2
0
29 Anyagism. és gyártástechn. 2.
2
2
30 Gépelemek 1.
1
2
8
2
Gy
2
3
K
3
8
4
K
4
6
4
K
4
31 Gépelemek 2.
1
2
6
4
K
4
32 Logisztika és anyagmozgatás
2
0
4
4
K
4
33 Számítógépes m. ábr. 1.
0
2
4
3
Gy
3
34 Pénzügy
2
0
3
K
3
35 Számítógépes m. ábr. 2.
0
2
4
3
Gy
3
36 Gépüzemfenntartás
1
2
6
4
K
4
37 Közigazgatási alapismeretek
1
0
2
K
2
38 Projektmenedzsment
1
1
4
3
Gy
3
Termelés és techn.-váltás men. 39 1.
1
1
4
4
Gy
4
40 Műszaki fejlesztés
2
1
6
3
K
3
Termelés és techn.-váltás men. 41 2.
2
0
4
4
K
4
82
MŰSZAKI MENEDZSER alapképzési szak tanterve Nappali tagozat évfolyam Kredit
félév
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
7. ea/hét óra
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
ea/hét óra
követelmény
kredit
félév
követelmény
4. 6.
kredit
évfolyam
félév
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
ea/hét óra
5. követelmény
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
követelmény
Gy
ea/hét óra
kredit
3
félév
követelmény
3. 4.
kredit
évfolyam
félév
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
ea/hét óra
3. követelmény
félév
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
ea/hét óra
követelmény
kredit
2.
kredit
2.
félév
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
Tantárgy
ea/hét óra
1.
évfolyam
kredit
1.
Szabadon választható tantárgyak Szabadon választható tantárgyak 1. Szabadon választható tantárgyak 43 2. Szabadon választható tantárgyak 44 3. Szabadon választható tantárgyak 45 4. 42
1
1
3 1
1
30
3
Gy
3
1
1
30
3
Gy
3 1
1
30
2
Gy
2
Készségfejlesztő modul 46 Idegen nyelv 1.
0
4
2
Gy
47 Idegen nyelv 2.
2 0
4
2
Gy
48 Idegen nyelv 3.
2 0
4
2
Gy
2
Gépgyártó specializáció 49 Anyagism. és gyárt.techn. 3.
1
1
4
4
K
4
50 Gyártástechnológiai mérések
1
1
4
3
Gy
3
51 Hegesztett szerk. gyártása
1
2
6
4
K
4
52 Szerszámgépek
1
2
6
4
Gy
4
53 CNC gépek programozása
1
2
4
4
Gy
4
54 Gyártástervezés
1
2
6
4
K
4
55 Számítógépes terv. és gyárt.
1
2
6
4
Gy
4
56 Szakdolgozat készítés
0
3
30
57 Nyári szakmai gyakorlat Összesen:
11
13
12
29
31
K:6 Gy:3
9
15
26
29
K:3 Gy:7
13
12
22
31
K:7 Gy:3
12
31
83
8
80
28
K:6 Gy:3
8
12
38
31
K:4 Gy:5
10
10
56
28
K:3 Gy:5
0
3
30
15
Gy
15
15
Gy
15
30
K:0 Gy:2
210
MŰSZAKI MENEDZSER alapképzési szak tanterve Nappali tagozat
évfolyam 7.
félév
5
51 Karbantartás tervezése 1.
2
2
8
5
K
5
kredit
Gy
ea/hét óra
5
kredit
6
ea/hét óra
2
ea/hét óra
1
kredit
50 Műszaki diagnosztika
ea/hét óra
5
kredit
Gy
ea/hét óra
5
kredit
8
ea/hét óra
2
kredit
követelmény
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
félév
Kredit
4. 6.
követelmény
évfolyam
félév kredit
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
5.
1
ea/hét óra
követelmény
félév
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
3. 4.
követelmény
évfolyam
félév
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
3.
49 Karbantartási technológiák 1.
Tantárgy
követelmény
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
félév
szem./gyak./hét óra duális vállalati gyakorlat óra/félév
2. 2.
követelmény
évfolyam
félév
követelmény
1. 1.
Gépüzemfenntartó specializáció
52 Tribológia
1
2
6
4
K
4
53 Karbantartási technológiák 2.
1
2
4
3
K
3
54 Karbantartás tervezése 2.
1
2
6
5
Gy
5
55 Szakdolgozat készítés
0
3
45 30
56 Nyári szakmai gyakorlat Összesen:
11
13
12
31
29
K:6 Gy:3
9
15
26
31
29
K:3 Gy:7
13
12
22
31
K:7 Gy:3
12
84
8
80
28
K:6 Gy:3
8
12
40
31
K:3 Gy:5
10
10
56
28
K:4 Gy:4
0
3
45 30
15
Gy
15
15
Gy
15
30
K:0 Gy:2
210
A szakmai gyakorlatok rendszere
Gyakorlat típusa
Gyakorlatok megnevezése
Gyakorlat helye
Gyakorlat időtartama
Nyári szakmai gyakorlat
Termelési, feldolgozási, szolgáltatási és logisztikai folyamatok gyakorlata Specializációhoz kötődő munkaszervezési és vezetési gyakorlat
Vállalkozások, bázisgazdaságok
A 4. szemeszter utáni oktatási szünetben (4 hét=160 óra)
Féléves szakmai gyakorlat
Termelési, feldolgozási, szolgáltatási és logisztikai folyamatok gyakorlata Specializációhoz kötődő munkaszervezési és vezetési gyakorlat
Vállalkozások, bázisgazdaságok
A 7. szemeszterben (15 hét= 600 óra)
85
ELŐTANULMÁNYI REND Műszaki menedzser alapképzési szak Tantárgy Természettudományos alapismeretek
Előtanulmányi tárgyak
Matematika Fizika Műszaki kémia Informatika 1. Környezetvédelem alapjai Műszaki matematika 1.
Matematika
Mechanika 1.
Fizika
Informatika 2. Informatika 3. Műszaki matematika 2.
Műszaki matematika 1.
Mechanika 2.
Mechanika 1.
Gazdasági és humán alapismeretek Közgazdaságtan alapjai Statisztikai alapok EU tanulmányok Számvitel 1. Minőségmenedzsment Vállalatgazdaságtan Humán- és ergonómiai ismeretek Kommunikáció Üzleti tervezés
Szakmai törzsanyag Jogi alapok Gépszerkezettan Műszaki ábrázolás 1. Elektro-és irányítástechnika
Fizika
Műszaki hő- és áramlástan
Fizika
Anyagismeret és gyártástechnológia 1. Műszaki ábrázolás 2.
Műszaki ábrázolás 1.
Menedzsment Anyagismeret és gyártástechnológia 2.
Anyagism. és gyártástechn. 1.
Gépelemek 1. Gépelemek 2.
Gépelemek 1.
Logisztika és anyagmozgatás Számítógépes műszaki ábrázolás 1. Pénzügy Számítógépes műszaki ábrázolás 2.
Számítógépes műszaki ábrázolás 1.
86
Gépüzemfenntartás Közigazgatási alapismeretek Projektmenedzsment Termelés és techn.-váltás men. 1. Műszaki fejlesztés Termelés és techn.-váltás men. 2.
Termelés és techn.-váltás men. 1.
Szabadon választható tantárgyak Szabadon választható tantárgyak
Készségfejlesztő modul Idegen nyelv
Gépgyártó specializáció Anyagismeret és gyártástechnológia 3.
Anyagismeret és gyártástechnológia 2.
Gyártástechnológiai mérések Hegesztett szerkezetek gyártása Szerszámgépek
Anyagismeret és gyártástechnológia 3
Szakdolgozat készítés 1
Anyagismeret és gyártástechnológia 1. Anyagismeret és gyártástechnológia 2.
CNC gépek programozása Gyártástervezés Számítógépes tervezés és gyártás Szakdolgozat készítés 2 Szakdolgozat készítés 3
Gépüzemfenntartó specializáció Karbantartási technológiák 1. Műszaki diagnosztika Karbantartás tervezése 1. Szakdolgozat készítés 1 Tribológia Karbantartási technológiák 2.
Karbantartási technológiák 1.
Karbantartás tervezése 2.
Karbantartás tervezése 1.
Szakdolgozat készítés 2 Szakdolgozat készítés 3
87
SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK
TANTERV érvényes a
2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben
MŰSZAKI MENEDZSER ALAPSZAK (BSC) LEVELEZŐ TAGOZAT
Specializációk
Gépgyártó Gépüzemfenntartó
Szolnok 88
1. A képzési idő és az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma Képzési idő: 7 félév Az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma: 210 kreditpont Az összóraszám (összes hallgatói tanulmányi munkaidő): 6300 A tanórák száma: 688 kontaktóra, ezen belül 54 óra szakmai idegen nyelv.
2. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: műszaki menedzser
3. A szakfelelős neve: Dr. Szabó Péter, PhD, főiskolai docens
89
MŰSZAKI MENEDZSER alapképzési szak tanterve Levelező tagozat Tantárgy
Ea
Kr
Köv
Tantárgy
Természettudományos alapismeretek
Szabadon választható C tantárgyak Szabadon választható tantárgyak 1. Szabadon választható tantárgyak 2. Szabadon választható tantárgyak 3. Szabadon választható tantárgyak 4.
Ea
Kr
Köv
10
2
K
10
3
K
10
3
K
10
3
K
40
11
4K 0 Gy
21.
Matematika
14
5
K
49.
22.
Műszaki matematika 1.
15
4
K
50.
23.
Műszaki matematika 2.
10
3
K
51.
24.
Fizika
18
4
K
52.
25.
Mechanika 1.
18
5
K
26.
Mechanika 2.
18
5
K
27.
Műszaki kémia
10
3
K
53.
Idegen nyelv 1.
18
2
K
28.
Informatika 1.
5
2
K
54.
Idegen nyelv 2.
18
2
K
29.
Informatika 2.
10
2
K
55.
Idegen nyelv 3.
18
2
K
30.
Informatika 3.
10
2
K
0
6
3K 0 Gy
31.
Környezetvédelem alapjai
6
2
K
134
37
11 K 0 Gy
Készségfejlesztő modul
Gazdasági és humán ismeretek 32.
EU tanulmányok
10
2
K
33.
Kommunikáció
10
3
K
34.
Közgazdaságtan alapjai
14
4
K
35.
Minőségmenedzsment
10
2
K
36.
Vállalatgazdaságtan
14
4
K
37.
Számvitel 1.
18
5
K
38.
Üzleti tervezés
10
4
K
39.
Statisztikai alapok
10
3
K
40.
Humán- és ergonómiai ismeretek
10
2
K
106
29
9K 0 Gy
90
Tantárgy
Ea
Kr
Köv
Szakmai törzsanyag
Tantárgy 42.
Logisztika és anyagmozgatás Számítógépes műszaki ábrázolás 1. Számítógépes műszaki ábrázolás 2.
Ea
Kr
Köv
10
4
K
10
3
K
10
3
K
32.
Műszaki ábrázolás 1.
10
2
K
43.
33.
Műszaki ábrázolás 2.
10
2
K
44.
34.
Menedzsment
10
3
K
45.
Gépüzemfenntartás
14
4
K
35.
Jogi alapok
10
2
K
46.
Közigazgatási alapismeretek
5
2
K
36.
Elektro-és irányítástechnika
10
3
K
47.
Műszaki fejlesztés
14
3
K
37.
Műszaki hő- és áramlástan
16
4
K
48.
Pénzügy
10
3
K
18
4
K
49.
Projektmenedzsment
10
3
K
18
4
K
50.
10
4
K
51.
10
4
K
251
70
21 K 0 Gy
Kr
Köv
38. 39.
Anyagismeret és gyártástechnológia 1. Anyagismeret és gyártástechnológia 2.
40.
Gépszerkezettan
18
5
K
41.
Gépelemek 1.
14
4
K
42.
Gépelemek 2.
14
4
K
Gépüzemfenntartó specializáció Tantárgy Ea Kr
Köv
50. 51. 52.
Tribológia Karbantartási technológiák 1. Karbantartási technológiák 2.
Gépgyártó specializáció Tantárgy Ea
14
4
K
50.
Anyagismeret és gyártástechnológia 3.
14
5
K
51.
CNC gépek programozása
14
4
K
14
3
K
52.
Gyártástechnológiai mérések
10
3
K
Gyártástervezés
14
4
K
14
4
K
14
4
K
14
4
K
88
27
7K 0 Gy
15
15
Gy
15
Gy
30
0K 2 Gy
53.
Műszaki diagnosztika
14
5
K
53.
54.
Karbantartás tervezése 1.
18
5
K
54.
55.
Karbantartás tervezése 2.
14
5
K
57.
88
27
6K 0 Gy
58.
56.
Szakdolgozat készítés
57.
Nyári szakmai gyakorlat
Termelés és techn.-váltás men. 1. Termelés és techn.-váltás men. 2.
15
15
Hegesztett szerkezetek gyártása Számítógépes tervezés és gyártás Szerszámgépek
15
Gy
59.
Szakdolgozat készítés
15
Gy
60.
Nyári szakmai gyakorlat
30
0K 2 Gy
8
4
K
15
91
1 2
Tanórák összesen Természettudományos alapismeretek Gazdasági és humán ismeretek
óra 134
134
1
106
106
2
Kreditek összesen Természettudományos alapismeretek Gazdasági és humán ismeretek
41 33
3
Szakmai törzsanyag
251
251
3
Szakmai törzsanyag
77
4
Specializáció
88
88
4
Specializáció
27
5
Készségfejlesztő modul
54
54
5
Készségfejlesztő modul
6
6
Szakdolgozat készítés
15
15
6
Szakdolgozat készítés
15
40
40
7
7
Szabadon választott tantárgyak Összesen
688
Szabadon választott tantárgyak Összesen
11 210
Kritériumkövetelmények Ssz. 1.
Megnevezés Nyári szakmai gyakorlat
92
Időtartam
Teljesítés határideje
Igazolása
160 óra
5. szemeszter kezdete
szakfelelősi aláírás a gyakorlati igazolás alapján
Órák összesen
688
Kreditek összesen
210
MŰSZAKI MENEDZSER alapképzési szak tanterve Levelező tagozat 4. 6.
félév
évfolyam 7.
félév Kredit
évfolyam
félév
Informatika 1.
5
2
K
2
5
Környezetvédelem alapjai
6
2
K
6
Műszaki matematika 1.
15
4
K
4
7
Mechanika 1.
18
5
K
5
8
Informatika 2.
10
2
K
2
9
Informatika 3.
10
2
K
10
Műszaki matematika 2.
10
3
K
3
11
Mechanika 2.
18
5
K
5
kredit
3
4
ea/hét óra
K
kredit
3
ea/hét óra
10
kredit
Műszaki kémia
ea/hét óra
4
3
kredit
5
K
ea/hét óra
K
4
kredit
5
18
ea/hét óra
14
Fizika
kredit
Matematika
2
ea/hét óra
1
Tantárgy
követelmény
5.
követelmény
félév
követelmény
3. 4.
követelmény
évfolyam
félév
kredit
3.
követelmény
2. félév
ea/hét óra
2.
követelmény
évfolyam
félév
követelmény
1. 1.
Természettudományos alapismeretek
2
2
Gazdasági és humán ismeretek 12
Közgazdaságtan alapjai
13
Statisztikai alapok
14
EU tanulmányok
10
2
K
15
Számvitel 1.
18
5
K
16
Minőségmenedzsment
10
2
K
2
17
Vállalatgazdaságtan
14
4
K
4
18
Humán- és ergonómiai ismeretek
10
2
K
19
Kommunikáció
10
3
K
3
20
Üzleti tervezés
10
4
K
4
14
4
K
4 10
3
K
3
93
2 5
2
MŰSZAKI MENEDZSER alapképzési szak tanterve Levelező tagozat 4. 6.
félév
évfolyam 7.
félév Kredit
évfolyam
félév
Elektro-és irányítástechnika
10
3
K
3
25
Műszaki hő- és áramlástan Anyagismeret és gyártástechnológia 1. Műszaki ábrázolás 2.
16
4
K
4
18
4
K
kredit
2
24
ea/hét óra
K
kredit
2
ea/hét óra
10
kredit
Műszaki ábrázolás 1.
ea/hét óra
23
kredit
K
ea/hét óra
K
5
kredit
2
18
ea/hét óra
10
Gépszerkezettan
kredit
Jogi alapok
22
ea/hét óra
21
Tantárgy
követelmény
5.
követelmény
félév
követelmény
3. 4.
követelmény
évfolyam
félév
kredit
3.
követelmény
2. félév
ea/hét óra
2.
követelmény
évfolyam
félév
követelmény
1. 1.
Szakmai törzsanyag
26 27 28
2 5
4 10
2
K
2
10
3
K
3
18
4
K
4
14
4
K
30
Menedzsment Anyagismeret és gyártástechnológia 2. Gépelemek 1.
31
Gépelemek 2.
14
4
K
4
32
Logisztika és anyagmozgatás
10
4
K
4
33
Számítógépes műszaki ábrázolás 1.
10
3
K
3
34
Pénzügy
10
3
K
35
Számítógépes műszaki ábrázolás 2.
10
3
K
3
36
Gépüzemfenntartás
14
4
K
4
37
Közigazgatási alapismeretek
5
2
K
2
38
Projektmenedzsment
10
3
K
3
39
Termelés és techn.-váltás men. 1.
10
4
K
40
Műszaki fejlesztés
14
3
K
3
41
Termelés és techn.-váltás men. 2.
10
4
K
4
29
4
3
4
Szabadon választható tantárgyak 42
Szabadon választható tantárgyak 1.
43
Szabadon választható tantárgyak 2.
10
3
K
44
Szabadon választható tantárgyak 3.
10
3
K
45
Szabadon választható tantárgyak 4.
10
3
K
3 3 3 10
2
K
2
Készségfejlesztő modul 46
Idegen nyelv 1.
47
Idegen nyelv 2.
48
Idegen nyelv 3.
18
2
K
2 18
2
K
2 18
2
K
94
2
MŰSZAKI MENEDZSER alapképzési szak tanterve Levelező tagozat évfolyam
4. 6.
félév
évfolyam 7.
félév
Szerszámgépek
14
4
K
53
CNC gépek programozása
14
4
K
4
54
Gyártástervezés
14
4
K
4
55
Számítógépes terv. és gyárt.
14
4
K
56
Szakdolgozat készítés
57
Nyári szakmai gyakorlat
kredit
4
52
ea/hét óra
K
kredit
4
ea/hét óra
14
kredit
Hegesztett szerk. gyártása
ea/hét óra
3
51
kredit
4
K
ea/hét óra
K
3
kredit
4
10
ea/hét óra
8
Gyártástechnológiai mérések
kredit
Anyagism. és gyárt.techn. 3.
50
ea/hét óra
követelmény
félév kredit
5. ea/hét óra
félév
Kredit
3. 4.
követelmény
évfolyam
félév követelmény
3.
követelmény
2. félév
49
Tantárgy
követelmény
2.
követelmény
évfolyam
félév
követelmény
1. 1.
Gépgyártó specializáció
Összesen:
4
4 15
113
31 29
K:9 Gy:0
117
31 29
K:10 Gy:0
118
31
K:10 Gy:0
98
28
K:9 Gy:0
95
31
K:9 Gy:0
96
28
K:8 Gy:0
15
15
K
15
15
K
15
30
K:2 Gy:0
210
Gépüzemfenntartó specializáció 49
Karbantartási technológiák 1.
14
5
K
5
50
Műszaki diagnosztika
14
5
K
5
51
Karbantartás tervezése 1.
18
5
K
52
Tribológia
14
4
K
4
53
Karbantartási technológiák 2.
14
3
K
3
54
Karbantartás tervezése 2.
14
5
K
55
Szakdolgozat készítés
56
Nyári szakmai gyakorlat Összesen:
5
5 15
113
31 29
K:9 Gy:0
117
31 29
K:10 Gy:0
118
31
K:10 Gy:0
98
28
K:9 Gy:0
95
31
K:8 Gy:0
96
28
K:8 Gy:0
15
Tanórák összesen Kredit összesen 95
15
Gy
15
15
Gy
15
30
K:0 Gy:2
210
688 210
A szakmai gyakorlatok rendszere
Gyakorlat típusa
Gyakorlatok megnevezése
Gyakorlat helye
Gyakorlat időtartama
Nyári szakmai gyakorlat
Termelési, feldolgozási, szolgáltatási és logisztikai folyamatok gyakorlata Specializációhoz kötődő munkaszervezési és vezetési gyakorlat
Vállalkozások, bázisgazdaságok
A 4. szemeszter utáni oktatási szünetben (4 hét=160 óra)
Féléves szakmai gyakorlat
Termelési, feldolgozási, szolgáltatási és logisztikai folyamatok gyakorlata Specializációhoz kötődő munkaszervezési és vezetési gyakorlat
Vállalkozások, bázisgazdaságok
A 7. szemeszterben (15 hét= 600 óra)
96
ELŐTANULMÁNYI REND Műszaki menedzser alapképzési szak Tantárgy Természettudományos alapismeretek
Előtanulmányi tárgyak
Matematika Fizika Műszaki kémia Informatika 1. Környezetvédelem alapjai Műszaki matematika 1.
Matematika
Mechanika 1.
Fizika
Informatika 2. Informatika 3. Műszaki matematika 2.
Műszaki matematika 1.
Mechanika 2.
Mechanika 1.
Gazdasági és humán alapismeretek Közgazdaságtan alapjai Statisztikai alapok EU tanulmányok Számvitel 1. Minőségmenedzsment Vállalatgazdaságtan Humán- és ergonómiai ismeretek Kommunikáció Üzleti tervezés
Szakmai törzsanyag Jogi alapok Gépszerkezettan Műszaki ábrázolás 1. Elektro-és irányítástechnika
Fizika
Műszaki hő- és áramlástan
Fizika
Anyagismeret és gyártástechnológia 1. Műszaki ábrázolás 2.
Műszaki ábrázolás 1.
Menedzsment Anyagismeret és gyártástechnológia 2.
Anyagism. és gyártástechn. 1.
Gépelemek 1. Gépelemek 2.
Gépelemek 1.
Logisztika és anyagmozgatás Számítógépes műszaki ábrázolás 1. Pénzügy Számítógépes műszaki ábrázolás 2.
Számítógépes műszaki ábrázolás 1.
97
Gépüzemfenntartás Közigazgatási alapismeretek Projektmenedzsment Termelés és techn.-váltás men. 1. Műszaki fejlesztés Termelés és techn.-váltás men. 2.
Termelés és techn.-váltás men. 1.
Szabadon választható tantárgyak Szabadon választható tantárgyak
Készségfejlesztő modul Idegen nyelv
Gépgyártó specializáció Anyagismeret és gyártástechnológia 3.
Anyagismeret és gyártástechnológia 2.
Gyártástechnológiai mérések Hegesztett szerkezetek gyártása Szerszámgépek
Anyagismeret és gyártástechnológia 3
Szakdolgozat készítés 1
Anyagismeret és gyártástechnológia 1. Anyagismeret és gyártástechnológia 2.
CNC gépek programozása Gyártástervezés Számítógépes tervezés és gyártás Szakdolgozat készítés 2 Szakdolgozat készítés 3
Gépüzemfenntartó specializáció Karbantartási technológiák 1. Műszaki diagnosztika Karbantartás tervezése 1. Szakdolgozat készítés 1 Tribológia Karbantartási technológiák 2.
Karbantartási technológiák 1.
Karbantartás tervezése 2.
Karbantartás tervezése 1.
Szakdolgozat készítés 2 Szakdolgozat készítés 3
98
SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK
TANTERV érvényes a
2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben
Pénzügy és számvitel alapképzési szak (BA) NAPPALI TAGOZAT
Specializációk
BANKI CONTROLLING
Szolnok 99
1. A képzési idő és az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma Képzési idő: 7 félév Az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma: 210 kreditpont Az összóraszám (összes hallgatói tanulmányi munkaidő): 6300 A tanórák száma: 2130 kontaktóra, ezen belül 225 óra szaknyelv, valamint 90 óra szaklabor gyakorlat 2. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: közgazdász pénzügy és számvitel alapképzési szakon 3. A szakfelelős neve: Dr. Túróczi Imre PhD, főiskolai tanár
100
PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL alapképzési szak tanterve Nappali tagozat
Közös képzési szakasz Tantárgy 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Óra/hét
Módszertani modul Gazdasági matematika 1. Gazdasági matematika 2. Alkalmazott matematika Statisztika 1. Statisztika 2. Informatika 1. Informatika 2.
Duális óra
Köv Kr
Tantárgy
1+2 1+2 1+1 1+2
K K Gy Gy
4 4 3 4
18. 19. 20. 21.
1+2
Gy
4
22.
Gy Gy
2 3 24
23. 24. 25.
0+1 0+2 17 5+12
2 4 6
Elméleti alapozó modul 8.
Közgazdaságtan 1.
2+2
9. Közgazdaságtan 2. 10. Pénzügy 11. Nemzetközi gazdaságtan 12
2+2 2+0 2+0 8+4
4
K
5
K K K
5 3 3 16
4
Társadalomtudományi modul 12. EU tanulmányok 13. 14. 15. 16. 17.
Jogi alapok Gazdaságtörténet Szociológia Filozófia Pszichológia
26.
27. 2+0
K
2
2+0 2+0 2+0 2+0 2+0 12 12+0
K K K K K
2 2 2 2 2 12
Tanórák összesen
1305
Kredit összesen
101
101
28.
29.
Óra/hét
Üzleti alapozó modul Vállalatgazdaságtan Számvitel 1. Gazdasági jog Marketing Vállalati pénzügyek és adózási alapok Menedzsment Környezetgazdaságtan Üzleti kommunikáció 22 Készségfejlesztő modul Tanulás és kutatásmódszertan 1
Bevezetés az üzleti nyelvbe I. Szaknyelv I. (1,2,3.) 3x (0+4) 15
Szabadon választható 8
Duális óra
2+1 2+2 2+0 2+1
2
1+2 2+0 1+1 1+2 13+9
Köv Kr
2
K K K K
4 5 2 4
4
K
4
K Gy Gy
3 2 3 27
Gy
2
4 4 16
0+1 0+1
2
0+3
Gy
2
0+12
Gy
7
0+15
4+4 4+4
9
120 120
Gy
11 11
Alapszak törzs Tantárgy 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41.
Pénzés tőkepiaci ismeretek Pénzügyi jog Adótan Számvitel 2. Vezetői számvitel Éves beszámoló összeállítása Elemzés és ellenőrzés módtana Pénzügyi és számviteli informatika Üzleti tervezés Controlling Vezetői controlling és mérlegelemzés Kötelezően választható*
Óra/hét
Duális óra
2+1
2
K
5
2+0 2+2 2+2 1+2
4 4 4
K K K Gy
2 6 6 4
1+2
4
Gy
5
2+0
4
K
3
0+2
4
Gy
2
1+1 2+0
2 4
Gy K
4 4
1+2
4
K
5
1+1
Köv Kr
Gy
32 17+15
3 49
36
* Nemzetközi számviteli standardok; Könyvvizsgálat
Specializációk Tantárgy
Óra/hét
Köv
Tantárgy
Kr
Banki specializáció 42. EU pénzügyek Személyes 43. tervezés 44. Banküzemtan
pénzügyi
45. Értékpapír ügyletek és
Óra/hét
Duális óra
Köv
Kr
Controlling specializáció
1+1
Gy
4
42. Üzemszervezés
1+1
4
Gy
4
1+1
Gy
4
43. Költségszámítás, árképzés
1+2
4
Gy
5
3+0
K
5
1+1
2
Gy
4
0+2
Gy
4
2+1
2
K
5
1+2
K
5
44. Pénzügyi controlling Stratégiai és project 45. controlling Ágazati controlling és 46. controlling esettanulmány
1+1
2
Gy
4
46.
Hitelügyletek kockázatkezelés
47.
Számviteli esettanulmányok, pénzintézetek
0+2
Gy
5
47.
Számviteli esettanulmányok, controlling
0+2
10
Gy
5
48. Szakdolgozati konzultáció 1. 49. Szakdolgozati konzultáció 2.
0+2 0+1
Gy Gy
2 1
48. Szakdolgozati konzultáció 1. 49. Szakdolgozati konzultáció 2.
0+2 0+1
4 2
Gy Gy
2 1
17 6+11
30
17 6+11 Tantárgy 50. Féléves szakmai gyakorlat
30
Óra
Köv
Kr
0+40
Gy
30
Tantárgy 50. Féléves szakmai gyakorlat
102
30
Óra
Duális óra
Köv
Kr
0+40
600
Gy
30
Tanórák összesen Óra/hét
Közös képzési szakasz Alapszak törzs Specializáció Szaklabor gyakorlat
87 32 17 6 145
Kreditek összesen Óra 1305
Közös képzési szakasz Alapszak törzs Specializáció Féléves szakmai gyakorlat
480
255 90 2130
101 49 30 30 210
103
Tanórák összesen
2130
Kreditek összesen
210
PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK NAPPALI TAGOZAT 4. évfolyam
Összes kredit
követelmény
kredit
szem./gyak. óra/hét
ea óra/hét
követelmény
7. félév
kredit
szem./gyak. óra/hét
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
ea óra/hét
követelmény
6. félév
kredit
szem./gyak. óra/hét
ea óra/hét
követelmény
5. félév
kredit
szem./gyak. óra/hét
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
ea óra/hét
követelmény
4. félév
kredit
szem./gyak. óra/hét
K
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
4
ea óra/hét
2
követelmény
1
3. évfolyam
3. félév
kredit
szem./gyak. óra/hét
K
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
4
ea óra/hét
követelmény
2
kredit
szem./gyak. óra/hét
1
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
ea óra/hét
Tantárgy
2. félév
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
2. évfolyam
1. félév
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
1. évfolyam
Módszertani alapozó modul 1.
Gazdasági matematika 1.
2.
Gazdasági matematika 2.
3.
Alkalmazott matematika
4.
Statisztika 1.
5.
Statisztika 2.
6.
Informatika 1.
7.
Informatika 2.
4 4 1 1
2
4
1
2
2
3
Gy
3
Gy
4 1
0
1
2
4
Gy
4
Gy
2 0
2
4
3
Gy
3
Elméleti alapozó modul 8.
Közgazdaságtan 1.
9.
Közgazdaságtan 2.
2
2
5
K
10.
Pénzügy
2
0
3
K
11.
Nemzetközi gazdaságtan
2
2
4
5
K
5 5 3 2
0
3
K
3
2
0
2
K
2
Társadalomtudományi modul 12.
EU tanulmányok
13.
Jogi alapok
2
0
2
K
2
14.
Gazdaságtörténet
2
0
2
K
2
15.
Szociológia
2
0
2
K
2
16.
Filozófia
2
0
2
K
2
17.
Pszichológia
2
0
2
K
2
Üzleti alapozó modul 18.
Vállalatgazdaságtan
19.
Számvitel 1.
20.
Gazdasági jog
21.
2
1
2
4
K
4 2
2
Marketing
2
1
22.
Vállalati pénzügyek és adózási alapok
1
2
23.
Menedzsment
2
0
24.
Környezetgazdaságtan
25.
Üzleti kommunikáció
26.
Tanulás és kutatásmódszertan
0
1
2
Gy
27.
Bevezetés az üzleti nyelvbe I.
0
3
2
Gy
28.
Szaknyelv I. (1,2,3.)
2
1
1
4
2
0
2
5
K
5
2
4
K
4
4
4
K
4
3
K
3
K
2
Gy
2 1
2
4
3
Gy
3 2 2
0
4
2
Gy
0
4
2
Gy
0
4
1
1
3
Gy
3
Gy
7
Szabadon választható 29.
Szabadon választható tárgyak
1
1
30
3
Gy
104
30
1
1
30
2
Gy
1
1
30
3
Gy
11
4. évfolyam
Összes kredit
K
követelmény
5
kredit
2
szem./gyak. óra/hét
követelmény
1
ea óra/hét
kredit
2
szem./gyak. óra/hét
K
7. félév
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
2
ea óra/hét
0
követelmény
szem./gyak. óra/hét
2
6. félév
kredit
ea óra/hét
követelmény
5. félév
kredit
szem./gyak. óra/hét
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
ea óra/hét
követelmény
4. félév
kredit
szem./gyak. óra/hét
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
ea óra/hét
követelmény
kredit
szem./gyak. óra/hét
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
ea óra/hét
követelmény
kredit
szem./gyak. óra/hét
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
ea óra/hét
Tantárgy
3. évfolyam
3. félév
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
2. évfolyam 2. félév
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
1. évfolyam 1. félév
Alapszak törzs 30.
Pénz- és tőkepiaci ismeretek
31.
Pénzügyi jog
32.
Adótan
2
2
4
6
K
33.
Számvitel 2.
2
2
4
6
K
34.
Vezetői számvitel
1
2
4
4
GY
4
35.
Éves beszámoló összeállítása
1
2
4
5
GY
5
36.
Elemzés és ellenőrzés módszertana
37.
Pénzügyi és számviteli informatika
38.
Üzleti tervezés
39.
Controlling
40.
Vezető controlling és mérlegelemzés
41.
Kötelezően választható* (B)
2
2 0
4 4
2 4
2 6 6
2 0
5
0
4
3
K
3
GY
2 1
1
2
4
GY
1
2
4
5
K
4
K
4 1
1
5
3
Gy
3
Specializációk 42.
Üzemszervezés
1
1
4
4
GY
4
43.
Költségszámítás, árképzés
1
2
4
5
GY
5
44.
Pénzügyi controlling
1
1
2
4
GY
4
45.
2
1
2
5
K
47.
Stratégiai és project controlling Ágazati controlling és controlling esettanulmány Számviteli esettanulmányok, controlling
48.
Szakdolgozat konzultáció 1.
49.
Szakdolgozat konzultáció 2.
0
1
2
1
Gy
1
50.
Féléves szakmai gyakorlat
0
40
600
30
Gy
30
0
41 602 31
K:0 GY:2
Controlling /SZFNSKPCO/
210
27
105
8
12 46 27
11
9
10
5
56 33
5 1
1
2
4
GY
0
2
4
2
Gy
4
GY
5
8
12 52 32
K:2 GY:6
6
2
K:3 GY:6
12 11
K:3 GY:4
11 15 10 30
K:6 GY:2
15 11 40 30
K:5 GY:4
Összesen:
0
K:7 GY:5
46.
2
4. évfolyam
Összes kredit
követelmény
kredit
GY
szem./gyak. óra/hét
4
ea óra/hét
1
követelmény
1
7. félév
kredit
szem./gyak. óra/hét
GY
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
4
ea óra/hét
1
követelmény
szem./gyak. óra/hét
1
6. félév
kredit
ea óra/hét
követelmény
5. félév
kredit
szem./gyak. óra/hét
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
ea óra/hét
követelmény
4. félév
kredit
szem./gyak. óra/hét
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
ea óra/hét
követelmény
kredit
szem./gyak. óra/hét
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
ea óra/hét
követelmény
kredit
szem./gyak. óra/hét
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
ea óra/hét
Tantárgy
3. évfolyam
3. félév
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
2. évfolyam 2. félév
Duális vállalati gyakorlat óra/félév
1. évfolyam 1. félév
42.
EU pénzügyek
43.
Személyes pénzügyi tervezés
44.
Banküzemtan
3
0
5
K
5
45.
Értékpapír ügyletek
0
2
4
GY
4
46.
1
2
5
K
5
0
2
5
GY
48.
Hitelügyletek és Kockázatkezelés Számviteli esettanulmányok, pénzintézetek Szakdolgozat konzultáció 1.
49.
Szakdolgozat konzultáció 2.
0
1
1
Gy
1
50.
Féléves szakmai gyakorlat
0
40
30
Gy
30
0
41 602 31
K:0 GY:2
Banki /SZFNSKPBA/
210
12 11
6
27
8
12 46
27
11
9
56 33
2
8
2
12 52
32
Gy
K:2 GY:6
11 15 10 30
K:4 GY:5
30
K:3 GY:4
11 40
K:6 GY:2
15
K:5 GY:4
Összesen:
4
5 0
K:7 GY:5
47.
4
2
* (B):* Nemzetközi számviteli standardok; Könyvvizsgálat
A képzés teljesítésének kritériumkövetelményei: Ssz.
1.
2.
Megnevezés Testnevelési foglalkozásokon való részvétel a meghirdetett sportágakból és mozgásformákból választva Szaklabor gyakorlatok
Időtartam
Teljesítés határideje
Igazolása
2x30 óra (két félévben teljesítve)
6. szemeszter vége, illetve a Féléves szakmai gyakorlat megkezdését megelőzően
testnevelő aláírás
1x30 óra 4x15 óra
A Féléves szakmai gyakorlat megkezdését megelőzően
szakfelelősi aláírás a gyakorlati igazolás alapján
106
Szakmai gyakorlatok rendszere:
Gyakorlat típusa
Szakmai tevékenység részterületeire koncentráló szaklabor gyakorlatok
Gyakorlatok megnevezése Számvitel-szervezés gyakorlat Számviteli és adóügyi programok gyakorlati alkalmazása I.1. Számviteli és adóügyi programok gyakorlati alkalmazása I.2. Számviteli és adóügyi programok gyakorlati alkalmazása II. 1.
Gyakorlat helye
4. szemeszter 30 óra 5. szemeszter 15 óra
Szolnoki Főiskola Pénzügy Számvitel szaklabor
Számviteli és adóügyi programok gyakorlati alkalmazása II. 2. Elméleti és gyakorlati ismeretek vállalati alkalmazása
Pénzügyi tevékenység banki, vagy controlling tevékenység vállalati gyakorlata
Összefüggő, komplex szakmai gyakorlat
5. szemeszter 15 óra
6. szemeszter 15 óra
6. szemeszter 15 óra Bázis gyakorlóhelyek Vállalkozások, intézmények
107
Gyakorlat időtartama
4. és 5. szemeszter közötti időszakban 2 hét elméleti tanulmányok lezárását követő 15 hét
ELŐTANULMÁNYI REND PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK KÖZÖS KÉPZÉSI SZAKASZ Tantárgy Elméleti alapozó modul 1. Gazdasági matematika 1. 2. Gazdasági matematika 2. 3. Alkalmazott matematika 4. Statisztika 1. 5. Statisztika 2. 6. Informatika 1. 7. Informatika 2. Elméleti alapozó modul 8. Közgazdaságtan 1. 9. Közgazdaságtan 2. 10. Pénzügy 11. Nemzetközi gazdaságtan Társadalomtudományi modul 12. EU tanulmányok 13. Jogi alapok 14. Gazdaságtörténet 15. Szociológia 16. Filozófia 17. Pszichológia Üzleti alapozó modul 18. Vállalatgazdaságtan 19. Számvitel 1. 20. Gazdasági jog 21. Marketing Vállalati pénzügyek és adózási 22. alapok 23. Menedzsment 24. Környezetgazdaságtan 25. Üzleti kommunikáció 26. Tanulás és kutatásmódszertan 27. Bevezetés az üzleti nyelvbe I. 28. Szaknyelv I. (1,2,3.) Szabadon választható 29. Szabadon választható tárgyak
Előtanulmányi tárgyak
Közgazdaságtan 2.
Pénzügy Közgazdaságtan 1.
Bevezetés az üzleti nyelvbe I.
108
ALAPSZAK TÖRZS 31. Pénz- és tőkepiaci ismeretek 32. Pénzügyi jog 33. Adótan 34. Számvitel 2. 35. Vezetői számvitel 36. Éves beszámoló összeállítása 37. Elemzés és ellenőrzés módszertana 38. Pénzügyi és számviteli informatika 39. Üzleti tervezés 40. Controlling Vezetői controlling és 41. mérlegelemzés 42. Kötelezően választható*
SPECIALIZÁCIÓ Banki specializáció 43. EU pénzügyek 44. Személyes pénzügyi tervezés 45. Banküzemtan 46. Értékpapír ügyletek 47. Hitelügyletek és kockázatkezelés Számviteli esettanulmányok, 48. pénzintézetek 49. Szakdolgozati konzultáció 1-2. Controlling specializáció 43. Üzemszervezés 44. Költségszámítás, árképzés 45. Pénzügyi controlling 46. Stratégiai és project controlling Ágazati controlling és controlling 47. esettanulmány Számviteli esettanulmányok, 48. conrtolling 49. Szakdolgozati konzultáció 1-2.
Közgazdaságtan 2. Pénzügy Számvitel 1. Számvitel 1. Számvitel 1. Informatika
Számvitel 1.
Számvitel 1.
Vállalatgazdaságtan Vállalati pénzügyek és adózási alapok
Számvitel 1.
109
SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK
TANTERV érvényes a
2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben
PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ ÉS TÁVOKTATÁS TAGOZAT
Specializációk
BANKI CONTROLLING
Szolnok 110
1. A képzési idő és az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma Képzési idő: 7 félév Az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma: 210 kreditpont Az összóraszám (összes hallgatói tanulmányi munkaidő): 6300 A tanórák száma a levelező tagozaton 679 kontaktóra, ezen belül 68 óra szaknyelv, valamint 30 óra szaklabor gyakorlat. A tanórák száma a távoktatási tagozaton 679 kontaktóra, ezen belül 68 óra szaknyelv, valamint 30 óra szaklabor gyakorlat. Az óraszám a távoktatás speciális módszertana szerint értendő.
2. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: közgazdász pénzügy és számvitel alapképzési szakon
3. A szakfelelős neve: Dr. Túróczi Imre PhD, főiskolai tanár
111
PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL alapképzési szak tanterve Levelező és távoktatás tagozat Közös képzési szakasz Tantárgy
Óra
Köv
Kr
1. 2. 3. 4.
Módszertani modul Gazdasági matematika 1. Gazdasági matematika 2. Alkalmazott matematika Statisztika 1.
14 14 10 14
K K K K
4 4 3 4
18. 19. 20. 21.
5.
Statisztika 2.
14
K
4
22.
6. 7.
Informatika 1. Informatika 2.
5 10 81
K K
2 3 24
23. 24. 25.
Elméleti alapozó modul Közgazdaságtan 1.
18
K
5
9. Közgazdaságtan 2. 10. Pénzügy 11. Nemzetközi gazdaságtan
18 10 10 56
K K K
5 3 3 16
8.
Társadalomtudományi modul
Tantárgy Üzleti alapozó modul Vállalatgazdaságtan Számvitel 1. Gazdasági jog Marketing Vállalati pénzügyek és adózási alapok Menedzsment Környezetgazdaságtan Üzleti kommunikáció
Készségfejlesztő modul Tanulás és 26. kutatásmódszertan
10
K
2
13. Jogi alapok 14. Gazdaságtörténet 15. Szociológia
10 10 10
K K K
2 2 2
16. Filozófia
10
K
2
17. Pszichológia
10 60
K
2 12
Tanórák összesen
414
Kredit összesen
101
Köv
Kr
14 18 10 14
K K K K
4 5 2 4
14
K
4
10 10 14 104
K K K
3 2 3 27
5
K
2
5
Bevezetés az üzleti nyelvbe I. Szaknyelv I. (1,2,3.) 28. 3x (0+18) 27.
12. EU tanulmányok
Óra
2
14
K
2
54
K
7
68
29.
Szabadon választható (4x10)
40 40
112
9
K
11 11
Alapszak törzs Tantárgy
Óra
Köv
14
K
30. Pénzügyi jog
10
K
2
36.
31. Adótan 32. Számvitel 2.
18 18
K K
6 6
37. 38.
33. Vezetői számvitel
14
K
4
39.
14
K
29.
34.
Pénz- és tőkepiaci ismeretek
Éves beszámoló összeállítása
Tantárgy
Kr 5
5
Elemzés és ellenőrzés módtana Pénzügyi és számviteli informatika Üzleti tervezés Controlling Vezetői controlling és mérlegelemzés
35.
40. Kötelezően választható*
Óra
Köv
Kr
10
K
3
10
K
2
10 10
K K
4 4
14
K
5
10
K
3
152
49
* Nemzetközi számviteli standardok, Könyvvizsgálat
Specializációk Tantárgy
Óra
Köv
Tantárgy
Kr
Banki specializáció
Óra
Köv
Kr
Controlling specializáció
41. EU pénzügyek Személyes pénzügyi 42. tervezés 43. Banküzemtan
10
K
4
41. Üzemszervezés
10
K
4
10
K
4
42. Költségszámítás, árképzés
14
K
5
14
K
5
10
K
4
44. Értékpapír ügyletek
10
K
4
14
K
5
14
K
5
10
K
4
10
K
5
10
K
5
10
GY
2
10
GY
2
5
GY
1
43. Pénzügyi controlling Stratégiai és project 44. controlling Ágazati controlling és 45. controlling esettanulmány Számviteli 46. esettanulmányok, controlling Szakdolgozati konzultáció 47. 1. Szakdolgozati konzultáció 48. 2.
5
GY
1
Hitelügyletek és kockázatkezelés Számviteli 46. esettanulmányok, pénzintézetek Szakdolgozati konzultáció 47. 1. Szakdolgozati konzultáció 48. 2. 45.
83 Órák összesen Közös képzési szakasz Alapszak törzs Specializáció Szaklabor gyakorlat
30
83 Kreditek összesen Közös képzési szakasz Alapszak törzs Specializáció Féléves szakmai gyakorlat
414 152 83 30 679
30 101 49 30 30 210
Tanórák összesen
679
Kreditek összesen
210
113
PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ ÉS TÁVOKTATÁS** TAGOZAT
követelmény
kredit
óra/félév
7. félév követelmény
kredit
óra/félév
6. félév követelmény
kredit
óra/félév
követelmény
óra/félév
5. félév
4. évfolyam Összes kredit
3. évfolyam
4. félév követelmény
kredit
óra/félév
K
3. félév követelmény
4
kredit
követelmény
14
óra/félév
kredit
Tantárgy
2. félév
óra/félév
1. félév
2. évfolyam
kredit
1. évfolyam
Módszertani alapozó modul 1.
Gazdasági matematika 1.
2.
Gazdasági matematika 2.
3.
Alkalmazott matematika
4.
Statisztika 1.
5.
Statisztika 2.
6.
Informatika 1.
7.
Informatika 2.
4 14
4
K
14
4
K
4 10
2
K
3 4
14 5
3
4
K
K
4 2
10
3
K
3
Elméleti alapozó modul 8.
Közgazdaságtan 1.
9.
Közgazdaságtan 2.
18
5
K
10.
Pénzügy
10
3
K
11.
Nemzetközi gazdaságtan
18
5
K
5 5 3 10
3
K
3
10
2
K
2
Társadalomtudományi modul 12.
EU tanulmányok
13.
Jogi alapok
10
2
K
2
14.
Gazdaságtörténet
10
2
K
2
15.
Szociológia
10
2
K
2
16.
Filozófia
10
2
K
2
17.
Pszichológia
10
2
K
2
114
követelmény
kredit
óra/félév
követelmény
kredit
óra/félév
7. félév
Összes kredit
4. évfolyam
6. félév követelmény
kredit
K
óra/félév
5
5. félév követelmény
18
óra/félév
K
követelmény
4
kredit
követelmény
14
3. évfolyam
4. félév
óra/félév
kredit
3. félév
óra/félév
követelmény
kredit
óra/félév
Tantárgy
2. évfolyam
2. félév
kredit
1. évfolyam 1. félév
Üzleti alapozó modul 18.
Vállalatgazdaságtan
19.
Számvitel 1.
20.
Gazdasági jog
10
2
4 5
K
2
21.
Marketing
14
4
K
4
22.
Vállalati pénzügyek és adózási alapok
14
4
K
4
23.
Menedzsment
10
3
K
3
24.
Környezetgazdaságtan
25.
Üzleti kommunikáció
26.
Tanulás és kutatásmódszertan
27.
Bevezetés az üzleti nyelvbe I.
28.
Szaknyelv I. (1,2,3.)
10
2
K
2 14
5
2
K
14 10
2
K
3
K
3 2 2
18
2
K
18
2
K
18
3
K
10
3
K
7
Szabadon választható 29.
Szabadon választható tárgyak
10
3
K
10
2
K
10
3
K
11
14
5
K
5
Alapszak törzs 30.
Pénz- és tőkepiaci ismeretek
31.
Pénzügyi jog
32.
Adótan
18
6
K
6
33.
Számvitel 2.
18
6
K
6
34.
Vezetői számvitel
35.
Éves beszámoló összeállítása
36.
Elemzés és ellenőrzés módszertana
10
10
115
2
3
K
K
2
14
4
K
4
14
5
K
5 3
Üzleti tervezés
39.
Controlling
40.
Vezető controlling és mérlegelemzés
41.
Kötelezően választható* (B)
10
4
Összes kredit
követelmény
kredit
óra/félév
7. félév követelmény
kredit
K
óra/félév
2
4. évfolyam
6. félév követelmény
10
kredit
követelmény
kredit
óra/félév
követelmény
kredit
óra/félév
követelmény
kredit
5. félév követelmény
38.
3. évfolyam
4. félév kredit
Pénzügyi és számviteli informatika
3. félév óra/félév
37.
óra/félév
Tantárgy
2. évfolyam
2. félév
óra/félév
1. évfolyam 1. félév
2 10
4
K
14
5
K
4
K
4 5
10
3
K
3
Specializációk 42.
Üzemszervezés
10
4
K
4
43.
Költségszámítás, árképzés
14
5
K
5
44.
Pénzügyi controlling
10
4
K
4
45.
Stratégiai és project controlling
14
5
K
5
46.
Ágazati controlling és controlling esettanulmány
47.
Számviteli esettanulmányok, controlling
48.
Szakdolgozat konzultáció 1.
49.
Szakdolgozat konzultáció 2.
5
1
Gy
1
50.
Féléves szakmai gyakorlat
0
30
Gy
30
5
31
K:0 GY:2
Controlling /SZFNSKPCO/
210
5
116
27
94
27
98
33
K:9 GY:0
108
K:7 GY:0
30
K:8 GY:0
122
K:9 GY:0
30
K
4
K
5 10
122
4
96
2
32
Gy
K:7 GY:1
10
K:12 GY:0
Összesen:
10
2
4. évfolyam
K
követelmény
4
kredit
10
óra/félév
K
követelmény
4
kredit
követelmény
10
7. félév
óra/félév
kredit
6. félév
óra/félév
követelmény
óra/félév
5. félév
Összes kredit
3. évfolyam
4. félév követelmény
kredit
óra/félév
3. félév követelmény
kredit
óra/félév
követelmény
kredit
óra/félév
Tantárgy
2. évfolyam
2. félév
kredit
1. évfolyam 1. félév
Banki /SZFNSKPBA/ 42.
EU pénzügyek
43.
Személyes pénzügyi tervezés
44.
Banküzemtan
14
5
K
5
45.
Értékpapír ügyletek
10
4
K
4
46.
14
5
K
5
10
5
K
5
48.
Hitelügyletek és kockázatkezelés Számviteli esettanulmányok, pénzintézetek Szakdolgozat konzultáció 1.
49.
Szakdolgozat konzultáció 2.
50.
Féléves szakmai gyakorlat
27
94
27
98
33
96
32
4
Gy
2 5
1
Gy
1
40
30
Gy
30
5
31
K:0 GY:2
108
2
K:7 GY:1
30
K:9 GY:0
122
K:7 GY:0
30
K:8 GY:0
122
K:9 GY:0
Összesen:
10
K:12 GY:0
47.
4
210
* (B):* Nemzetközi számviteli standardok; Könyvvizsgálat
A képzés teljesítésének kritériumkövetelményei: Ssz.
Megnevezés
1.
Szaklabor gyakorlatok
Időtartam 1x10 óra 4x5 óra
Teljesítés határideje A Féléves szakmai gyakorlat megkezdését megelőzően
117
Igazolása szakfelelősi aláírás a gyakorlati igazolás alapján
Szakmai gyakorlat rendszere
Gyakorlat típusa
Szakmai tevékenység részterületeire koncentráló szaklabor gyakorlat
Elméleti és gyakorlati ismeretek vállalati alkalmazása
Gyakorlatok megnevezése
Gyakorlat helye
Számvitel-szervezés gyakorlat Számviteli és adóügyi programok gyakorlati alkalmazása I. 1. Számviteli és adóügyi programok gyakorlati alkalmazása I.2. Számviteli és adóügyi programok gyakorlati alkalmazása II.1. Számviteli és adóügyi programok gyakorlati alkalmazása II.2. Pénzügyi tevékenység banki , vagy controlling tevékenység vállalati gyakorlata
Összefüggő, komplex szakmai gyakorlat
Gyakorlat időtartama
4. szemeszter 10 óra 5. szemeszter 5 óra Szolnoki Főiskola Pénzügy Számvitel szaklabor
5. szemeszter 5 óra 6. szemeszter 5 óra
6. szemeszter 5 óra
Bázis gyakorlóhelyek
4. és 5. szemeszter közötti időszakban 2 hét
Vállalkozások, intézmények
80 óra szorosan a szakirányhoz kapcsolódó, 520 óra menedzserasszisztensi gyakorlat = 600 óra
A Pénzügy - Számvitel szaklaborban letöltendő gyakorlatok, valamint a 4.-5. szemeszter közötti vállalati gyakorlatok teljesítése kritérium feltétel. A nem teljesített gyakorlatok a következő meghirdetések során felvehetők. A féléves szakmai gyakorlat 30 kredit értékű.
118
ELŐTANULMÁNYI REND PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK
KÖZÖS KÉPZÉSI SZAKASZ Tantárgy Elméleti alapozó modul 1. Gazdasági matematika 1. 2. Gazdasági matematika 2. 3. Alkalmazott matematika 4. Statisztika 1. 5. Statisztika 2. 6. Informatika 1. 7. Informatika 2. Elméleti alapozó modul 8. Közgazdaságtan 1. 9. Közgazdaságtan 2. 10. Pénzügy 11. Nemzetközi gazdaságtan Társadalomtudományi modul 12. EU tanulmányok 13. Jogi alapok 14. Gazdaságtörténet 15. Szociológia 16. Filozófia 17. Pszichológia Üzleti alapozó modul 18. Vállalatgazdaságtan 19. Számvitel 1. 20. Gazdasági jog 21. Marketing 22.
Vállalati pénzügyek és adózási alapok
23. Menedzsment 24. Környezetgazdaságtan 25. Üzleti kommunikáció 26. Tanulás és kutatásmódszertan 27. Bevezetés az üzleti nyelvbe I. 28. Szaknyelv I. (1,2,3.) Szabadon választható 29. Szabadon választható tárgyak
Előtanulmányi tárgyak
Közgazdaságtan 2.
Pénzügy Közgazdaságtan 1.
Bevezetés az üzleti nyelvbe I.
119
ALAPSZAK TÖRZS 30. Pénz- és tőkepiaci ismeretek 31. Pénzügyi jog 32. Adótan 33. Számvitel 2. 34. Vezetői számvitel 35. Éves beszámoló összeállítása 36. Elemzés és ellenőrzés módszertana 37. Pénzügyi és számviteli informatika 38. Üzleti tervezés 39. Controlling 40. Vezetői controlling és mérlegelemzés 41. Kötelezően választható*
SPECIALIZÁCIÓK Banki specializáció 42. EU pénzügyek 43. Személyes pénzügyi tervezés 44. Banküzemtan 45. Értékpapír ügyletek 46. Hitelügyletek és kockázatkezelés Számviteli esettanulmányok, 47. pénzintézetek 48. Szakdolgozati konzultáció 1-2. Controlling specializáció 42. Üzemszervezés 43. Költségszámítás, árképzés 44. Pénzügyi controlling 45. Stratégiai és project controlling Ágazati controlling és controlling 46. esettanulmány 47. Számviteli esettanulmányok, controlling 48. Szakdolgozati konzultáció 1-2.
Közgazdaságtan 2. Pénzügy Számvitel 1. Számvitel 1. Számvitel 1. Informatika
Számvitel 1.
Számvitel 1.
Vállalatgazdaságtan Vállalati pénzügyek és adózási alapok
Számvitel 1.
120
SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK
TANTERV érvényes a
2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben
Turizmus-vendéglátás alapképzési szak (BA) NAPPALI TAGOZAT
Specializációk VENDÉGLÁTÁS MENEDZSMENT EGÉSZSÉGTURIZMUS SZÁLLODAMENEDZSMENT
Szolnok 121
1. A képzési idő és az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma Képzési idő: 7 félév Az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma: 210 kreditpont Az összóraszám (összes hallgatói tanulmányi munkaidő): 6300 A tanórák száma: 2355 tanóra, ezen belül 450 óra szaknyelv, valamint 90 óra szaklabor gyakorlat A duális képzés vállalati tantervében szereplő óraszám 258 óra, + az évközi gyakorlat 1,2. és a féléves szakmai gyakorlat
2. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon
3. Szakfelelős: Dr. Kóródi Márta, PhD, főiskolai tanár
122
TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS alapképzési szak tanterve Nappali tagozat
Közös képzési szakasz Tantárgy
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Óra
Módszertani modul Gazdasági matematika 1. Gazdasági matematika 2. Alkalmazott matematika Statisztika 1. Statisztika 2.
1+2 1+2 1+1 1+2 1+2
Informatika 1. Informatika 2.
0+1 0+2 17
5+12
Duális óra
2 4 6
Köv
Tantárgy
Kr
K K Gy Gy Gy
4 4 3 4 4
18. 19. 20. 21. 22.
Gy Gy
2 3 24
23. 24. 25.
Óra
Üzleti alapozó modul Vállalatgazdaságtan Számvitel 1. Gazdasági jog Marketing Vállalati pénzügyek és adózási alapok Menedzsment Környezetgazdaságtan Üzleti kommunikáció
2+1 2+2 2+0 2+1 1+2 2+0 1+1 1+2 22
8. 9. 10. 11.
Elméleti alapozó modul Közgazdaságtan 1. Közgazdaságtan 2.
2+2 2+2
Pénzügy Nemzetközi gazdaságtan 12
2+0 2+0 8+4
4
K K
5 5
K K
3 3 16
4
26.
27. 28.
Társadalomtud. modul
29.
12.
EU tanulmányok
2+0
K
2
13. 14. 15. 16. 17.
Jogi alapok Gazdaságtörténet Szociológia Filozófia Pszichológia
2+0 2+0 2+0 2+0 2+0 12+0
K K K K K
2 2 2 2 2 12
12
Tanórák összesen
1530
Kredit összesen
110
30.
31.
123
Készségfejlesztő modul Tanulás és kutatásmódszertan 1 Bevezetés az üzleti nyelvbe I. Szaknyelv I. (1,2,3.) 3x 0+4 Bevezetés az üzleti nyelvbe II. Szaknyelv II. (1,2,3.) 3x 0+4 30
Szabadon választható 8
13+9
Duális óra
2
2 4
4 4 16
0+1
Köv
Kr
K K K K K
4 5 2 4 4
K Gy Gy
3 2 3 27
Gy
2
0+1
2
0+3
Gy
2
0+12
Gy
7
0+3
Gy
2
0+12
Gy
7
0+30
4+4 4+4
18
120 120
Gy
11 11
Alapszak törzs Tantárgy 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41.
Óra
Turizmus rendszere Turisztikai erőforrások 1. Turisztikai erőforrások 2. Intézményi kapcsolatrendszer Turizmusmenedzsment Szálláshelyszolgáltatás Vendéglátás Utazásszervezés Szabadidőmenedzsment Kötelezően választható* 27
Duális óra
Kö v
2
Gy K K Gy K K K Gy Gy Gy
2+1 2+0 2+0 1+1 2+1 2+2 2+2 1+2 1+1 1+1 16+11
2 8 8 2 4 26
Kr 5 3 2 4 5 5 5 4 4 3 40
* Esettanulmányok, Művészettörténet, Szakinformatika,
Specializációk Tantárgy
Óra
Duális óra
Köv
Tantárgy
Kr
Vendéglátás menedzsment Élelmianyag-ismeret
2+1
2
K
5
42.
43. 44. 45.
Élelmezési ismeretek Higiénia és biztonság Gasztronómiai menedzsment Technológiai-technikai tervezés Üzletvezetés Étel- és italismeret
2+1 1+1 1+2
2 2 4
K Gy Gy
4 3 4
43. 44. 45.
1+1
4
Gy
3
46.
1+2 2+1
4 2
K Gy
5 3
47. 48.
Szakdolg konzultáció 1. 0+2 4 Szakdolg. konzultáció 2. 0+1 2 22 10+12 26 Szállodamenedzsment Szállodai funkcionális 2+1 menedzsment Technikai és 2+1 minőségmenedzsment Gyógy- és wellness szol1+1 gáltatás menedzsment Business és konferencia szolgáltatás 2+1 menedzsment
Gy Gy
2 1 30
49. 50.
K
4
K
4
K
3
Gy
4
K
5
47. 48. 49. 50.
42. 43. 44. 45.
46.
Szállodai stratégiai menedzsment
2+2
Köv
Kr
Egészségturizmus
42.
46.
Óra
Egészségorientált élelmezés Rekreáció Wellness Egészségturisztikai menedzsment Selfness
2+1
K
4
2+0 2+2 1+2
K K K
3 5 4
0+2
Gy
4
Rekreációs élménytervezés
1+1 2+1
Gy K
3 4
Gy Gy
2 1 30
Spa- és wellness létesítmények üzemeltetése Szakdolg konzultáció 1. 0+2 Szakdolg. konzultáció 2. 0+1 22 10+12 Tanórák összesen Közös képzési szakasz 102 Alapszak törzs 27 Specializáció 22 Szaklabor gyakorlat 6 157
124
Kreditek összesen Közös képzési szakasz Alapszak törzs Specializáció
1530 405 30 90 2355
110 40 30 180
47.
A szállodai sales gyakorlata
48. 49.
Élmény menedzselés és termékfejlesztés Szakdolg konzultáció 1.
50.
Szakdolg. konzultáció 2. 22
1+1
K
3
0+2
Gy
4
0+2
Gy
2
0+1
Gy
1
10+12
30
125
Tanórák összesen
2355
Kreditek összesen
180
TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK NAPPALI TAGOZAT
126
127
128
(B): Esettanulmányok, Művészettörténet, Szakinformatika, ** A tanórák számába beleszámít a 90 óra szaklabor gyakorlat, melyet külön táblázat tartalmaz
Tanórák összesen
2250+90**
Kredit összesen
210
A képzés teljesítésének kritériumkövetelményei: Ssz.
1.
2.
Megnevezés Testnevelési foglalkozásokon való részvétel a meghirdetett sportágakból és mozgásformákból választva Évközi szakmai gyakorlat 1-6.
Időtartam
Teljesítés határideje
Igazolása
2x30 óra (egy félévben teljesítve)
6. szemeszter vége, illetve a Féléves szakmai gyakorlat megkezdését megelőzően
testnevelő aláírás
6x40 óra
A Féléves szakmai gyakorlat megkezdését megelőzően
szakfelelősi aláírás a gyakorlati igazolás alapján
129
SZAKMAI GYAKORLATOK Gyakorlat típusa
Szakmai gyakorlati alapok
Gyakorlat neve Neptun kód
Gyakorlatok tartalma
Gyakorlat helye
Vendéglátó-technológiai, Campus tanétterem vagy Liget Évközi szakmai szálláshely-technológiai turizmustanszálloda gyakorlat-1 technológiai gyakorlatok, (bázis gyakorlóhelyek) rendezvény-gyakorlat Vendéglátó-technológiai, Campus tanétterem vagy Liget Évközi szakmai szálláshely-technológiai turizmustanszálloda gyakorlat-2 technológiai gyakorlatok, (bázis gyakorlóhelyek) rendezvény-gyakorlat Általános vállalkozási, vállalati Turisztikai üzleti adminisztrációs üzleti adminsztráció szaklabor Érzékszervi gyakorlatokTáplálkozástudományi és alapanyagok, fűszerek-I. higiéniai szaklabor Konyhatechnika és technológiai Évközi szakmai gyakorlat-I Vendéglátó kabinet gyakorlat-3 Éttermi alapműveletek gyakorlat-I Hostess gyakorlat Vendégsszolgálat gyakorlat
Szakmai Évközi szakmai gyakorlat-4 tevékenység részterületeir e koncentráló gyakorlat
Turisztikai vállakozások üzleti adminisztrációja Érzékszervi gyakorlatokalapanyagok, fűszerek-II. Konyhatechnika és technológiai gyakorlat-II Éttermi alapműveletek gyakorlatII
Évközi szakmai gyakorlat-5
Évközi szakmai gyakorlat-6
Vendéglátó kabinet
Vendégsszolgálat gyakorlat
Aktuális rendezvényhelyszín
Szakmai kiállítás látogatás Üzlet/iroda/szálloda/ fürdőlátogatás Specializációspecifikus gyakorlatok Hallgatói projekt gyakorlat Üzlet/iroda/szálloda/ fürdőlátogatás Szakmai kiállítás látogatás
130
1.szemeszter 40 óra 3.szemeszter 8 tanóra 3.szemeszter 4 tanóra 3.szemeszter 8+4 tanóra
3.szemeszter 8 óra 3.szemeszter Aktuális rendezvényhelyszín 8 óra Turisztikai üzleti adminisztrációs 4.szemeszter szaklabor 8 tanóra Táplálkozástudományi és 4.szemeszter higiéniai szaklabor 4 tanóra
Info-pont
Vendégszolgálat gyakorlat
1.szemeszter 40 óra
Info-pont
Hostess gyakorlat
Specializációspecifikus gyakorlatok
Gyakorlat ütemezése
4.szemeszter 8+4 tanóra 4.szemeszter 8 óra 4.szemeszter 8 óra
Specializációnak megfelelő 5.szemeszter bázisgyakorlóhely/kabinet/szakla 18 tanóra bor 5.szemeszter Aktuális rendezvényhelyszín 8 óra 5.szemeszter Expo 8 óra Bázis és más partner 5.szemeszter vállalkozások 6 óra Specializációnak megfelelő 6.szemeszter bázisgyakorlóhely/kabinet/szakla 24 tanóra bor Bázis és más partner 6.szemeszter vállalkozások 6 óra Expo
6.szemeszter
10 óra Összefüggő, komplex Féléves szakmai szakmai gyakorlat gyakorlat
A specializációnak megfelelően választott gyakorlóhelyen töltött menedzserasszisztensi gyakorlat
Vállalkozások, intézmények
a tanulmányi kreditek megszerzését követő félévben 15 hét 600 óra
Az Évközi gyakorlat minden félévben kritériumfeltétel. Számonkérési forma: aláírás. A nem teljesített gyakorlatok a következő meghirdetés során ismételten felvehetőek. A féléves szakmai gyakorlat 30 kredit értékű.
131
ELŐTANULMÁNYI REND TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK
KÖZÖS KÉPZÉSI SZAKASZ Tantárgy
Előtanulmányi tárgyak
Elméleti alapozó modul
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Gazdasági matematika 1. Gazdasági matematika 2. Alkalmazott matematika Statisztika 1. Statisztika 2. Informatika 1. Informatika 2.
Elméleti alapozó modul
8. 9. 10. 11.
Közgazdaságtan 1. Közgazdaságtan 2. Pénzügy Nemzetközi gazdaságtan
Közgazdaságtan 2.
Társadalomtudományi modul
12. 13. 14. 15. 16. 17.
EU tanulmányok Jogi alapok Gazdaságtörténet Szociológia Filozófia Pszichológia
Üzleti alapozó modul
18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30.
Vállalatgazdaságtan Számvitel 1. Gazdasági jog Marketing Vállalati pénzügyek és adózási alapok
Pénzügy
Menedzsment
Közgazdaságtan 1.
Környezetgazdaságtan Üzleti kommunikáció Tanulás és kutatásmódszertan Bevezetés az üzleti nyelvbe I. Szaknyelv I (1,2,3)
Bevezetés az üzleti nyelvbe I.
Bevezetés az üzleti nyelvbe II. Szaknyelv II. (1,2,3)
Bevezetés az üzleti nyelvbe II.
Szabadon választható
31.
Szabadon választható tárgyak
ALAPSZAK TÖRZS 32. Turizmus rendszere 33. Turisztikai erőforrások 1. 34. Turisztikai erőforrások 2.
132
35. 36. 37. 38. 3 40. 9. 41.
Intézményi kapcsolatrendszer
Turizmus rendszere
Turizmusmenedzsment
Marketing, Turizmus rendszere
Szálláshelyszolgáltatás Vendéglátás Utazásszervezés Szabadidőmenedzsment Kötelezően választható
SPECIALIZÁCIÓK Vendéglátás menedzsment
42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49.
Élelmianyag-ismeret Élelmezési ismeretek
Élelmianyag-ismeret
Higiénia és biztonság Gasztronómiai menedzsment Technológiai-technikai tervezés
Vendéglátás
Üzletvezetés
Vendéglátás
Étel- és italismeret Szakdolgozati konzultáció 1,2
Egészségturizmus
42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49.
Egészségorientált élelmezés Rekreáció Wellness
Rekreáció
Egészségturisztikai menedzsment
Marketing, Turizmus rendszere
Selfness Rekreációs élménytervezés
Rekreáció
Spa- és wellness létesítmények üzemeltetése Szakdolgozati konzultáció 1, 2
Szállodamenedzsment
42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49.
Szállodai funkcionális menedzsment
Szálláshelyszolgáltatás
Technikai- és minőségmenedzsment Gyógy és wellness szolgáltatás menedzsment Business és konferencia-szolgáltatás menedzsment Szállodai stratégiai menedzsment
Szállodai funkcionális menedzsment
A szállodai sales gyakorlata
Marketing, Szálláshelyszolgáltatás
Élmény menedzselés és termékfejlesztés Szakdolgozati konzultáció 1, 2
133
SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK
TANTERV érvényes a
2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben
TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA.) LEVELEZŐ ÉS TÁVOKTATÁS TAGOZAT
Specializációk VENDÉGLÁTÁS MENEDZSMENT EGÉSZSÉGTURIZMUS SZÁLLODAMENEDZSMENT
Szolnok 134
1. A képzési idő és az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma Képzési idő: 7 félév Az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma: 210 kreditpont Az összóraszám (összes hallgatói tanulmányi munkaidő): 6300 A tanórák száma: Levelező tagozaton:749 tanóra, ezen belül 136 óra szaknyelv, 30 óra szaklabor gyakorlat. Távoktatás tagozaton: 749 tanóra, ezen belül 136 óra szaknyelv. 30 óra szaklabor gyakorlat. Az óraszám a távoktatás speciális módszertana szerint értendő.
2. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon
3. Szakfelelős: Dr. Kóródi Márta, PhD, főiskolai tanár
135
TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS alapképzési szak tanterve Levelező és távoktatás tagozat Közös képzési szakasz Tantárgy 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Óra
Köv
Módszertani modul Gazdasági matematika 1. Gazdasági matematika 2. Alkalmazott matematika Statisztika 1. Statisztika 2.
14 14 10 14 14
K K K K K
4 4 3 4 4
18. 19. 20. 21. 22.
Informatika 1. Informatika 2.
5 10
K K
2 3 24
23. 24. 25.
18 18
K K
5 5
10 10 56
K K
3 3 16
81
8. 9. 10. 11.
Tantárgy
Kr
Elméleti alapozó modul Közgazdaságtan 1. Közgazdaságtan 2. Pénzügy Nemzetközi gazdaságtan
26.
27.
29.
12.
EU tanulmányok
10
K
2
13. 14. 15. 16. 17.
Jogi alapok Gazdaságtörténet Szociológia Filozófia Pszichológia
10 10 10 10 10
K K K K K
2 2 2 2 2
60
Készségfejlesztő modul Tanulás és kutatásmódszertan
Köv
Kr
14 18 10 14 14
K K K K K
4 5 2 4 4
10 10 14 104
K K K
3 2 3 27
5
K
2
5
28. Társ. tud. modul
Üzleti alapozó modul Vállalatgazdaságtan Számvitel 1. Gazdasági jog Marketing Vállalati pénzügyek és adózási alapok Menedzsment Környezetgazdaságtan Üzleti kommunikáció
Óra
30.
Bevezetés az üzleti nyelvbe I. Szaknyelv I. (1,2,3.) 3x 0+18 Bevezetés az üzleti nyelvbe II. Szaknyelv(II. (1,2,3.) 3x 0+18
2
14
K
2
54
K
7
14
K
2
54
K
7 18
136 31.
12
136
Szabadon választható
40 40
K
11 11
Tanórák összesen
482
Kredit összesen
110
Alapszak törzs
32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41.
Tantárgy
Óra
Köv
Kr
Turizmus rendszere Turisztikai erőforrások 1. Turisztikai erőforrások 2. Intézményi kapcsolatrendszer Turizmusmenedzsment Szálláshelyszolgáltatás Vendéglátás Utazásszervezés Szabadidőmenedzsment Kötelezően választható*
18 10 10 10
K K K K
5 3 2 4
14
K K K K K K
5 5 5 4 4 3 40
18
18 14 10 10 132
* Esettanulmányok, Szakinformatika, Művészettörténet
Specializációk Tantárgy
Óra
Köv
Tantárgy
Kr
Vendéglátás menedzsment Élelmianyag-ismeret
14
K
5
42.
43. 44. 45.
14 10 14
K K K
4 3 4
43. 44. 45.
10
K
3
46.
47. 48.
Élelmezési ismeretek Higiénia és biztonság Gasztronómiai menedzsment Technológiai-technikai tervezés Üzletvezetés Étel- és italismeret
14 14
K K
5 3
47. 48.
49. 50.
Szakdolgozati konz.1. Szakdolgozati konz.2.
10 5
Gy Gy
2 1 30
49. 50.
K
4
47.
K
4
48.
105
42. 43.
44.
45.
46.
Szállodamenedzsment Szállodai funkcionális 14 menedzsment Technikai és 14 minőségmenedzsment Gyógy- és wellness szolgáltatás 10 menedzsment Business és konferencia szolgáltatás 14 menedzsment Szállodai stratégiai 18 menedzsment
Köv
Kr
Egészségturizmus
42.
46.
Óra
Egészségorientált élelmezés Rekreáció Wellness Egészségturisztikai menedzsment Selfness
14
K
4
10 18 14
K K K
3 5 4
10
K
4
Rekreációs élménytervezés
10 14
K K
3 4
10 5
Gy Gy
2 1 30
10
K
3
10
K
4
10
Gy
2
5
Gy
1
Spa- és wellness létesítmények üzemeltetése Szakdolgozati konz.1. Szakdolgizati.konz.2.
105
A szállodai sales gyakorlata Élmény menedzselés és termékfejlesztés
K
3
49.
Szakdolgozati konz.1.
K
4
50.
Szakdolgozati.konz.2.
K
5
105
137
30
Tanórák összesen Közös képzési szakasz 482 Alapszak törzs 132 Specializáció 105 Szaklabor gyakorlatok 30 749
Kreditek összesen Közös képzési szakasz Alapszak törzs Specializáció
110 40 30 180
138
Tanórák összesen
749
Kreditek összesen
180
TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ ÉS TÁVOKTATÁS** TAGOZAT
Tantárgy
1. évfolyam 1. félév 2. félév óra kr köv. óra kr. köv.
2. évfolyam 3. félév 4. félév óra kr köv. óra kr.
köv.
3. évfolyam 5. félév 6. félév óra kr köv. óra kr köv.
4. évfolyam 7. félév óra kr köv.
Kr
KÖZÖS KÉPZÉSI SZAKASZ Módszertani alapozó modul 1.
Gazdasági matematika 1.
2.
Gazdasági matematika 2.
3.
Alkalmazott matematika
4.
Statisztika 1.
5.
Statisztika 2.
6.
Informatika 1.
7.
Informatika 2.
14
4
K
4 14
4
K
4 10
14
4
K
2
K
3 4
14 5
3
4
K
K
4 2
10
3
K
3
Elméleti alapozó modul 8.
Közgazdaságtan 1.
9.
Közgazdaságtan 2.
18
5
K
5
10.
Pénzügy
10
3
K
3
11.
Nemzetközi gazdaságtan
18
5
K
5
10
3
K
3
10
2
K
2
Társadalomtudományi modul 12.
EU tanulmányok
13.
Jogi alapok
10
2
K
2
14.
Gazdaságtörténet
10
2
K
2
15.
Szociológia
10
2
K
2
16.
Filozófia
10
2
K
2
17.
Pszichológia
10
2
K
2
Üzleti alapozó modul 18.
Vállalatgazdaságtan
14
4
K
4
139
Tantárgy
1. évfolyam 1. félév 2. félév óra kr köv. óra kr. köv.
2. évfolyam 3. félév 4. félév óra kr köv. óra kr.
köv.
3. évfolyam 5. félév 6. félév óra kr köv. óra kr köv.
4. évfolyam 7. félév óra kr köv.
Kr
19.
Számvitel 1.
20.
Gazdasági jog
21.
Marketing
14
4
K
4
22.
Vállalati pénzügyek és adózási alapok
14
4
K
4
23.
Menedzsment
10
3
K
3
24.
Környezetgazdaságtan
25.
Üzleti kommunikáció
26.
Tanulás és kutatásmódszertan
5
2
K
27.
Bevezetés az üzleti nyelvbe I.
14
2
K
28.
Szaknyelv I. (1,2,3)
18
2
K
29.
Bevezetés az üzleti nyelvbe II.
14
2
K
30.
Szaknyelv II. (1,2,3)
18 10
10
2
2
5
K
5
K
2
K
2 14
3
K
3 2 2 18
2
K
18
3
K
7
18
2
K
18
2
K
18
3
K
10
3
K
10
3
K
2 7
Szabadon választható 31.
Szabadon választható tárgyak
10
3
K
10
2
K
11
ALAPSZAK TÖRZS 32.
Turizmus rendszere
18
5
K
5
33.
Turisztikai erőforrások 1.
10
3
K
34.
Turisztikai erőforrások 2.
35.
Intézményi kapcsolatrendszer
36.
Turizmusmenedzsment
37.
Szálláshelyszolgáltatás
18
5
K
38.
Vendéglátás
18
5
K
39.
Utazásszervezés
14
4
K
40.
Szabadidőmenedzsment
10
4
K
41.
Kötelezően választható
3 10
2
K
14
5
K
2 10
Vendéglátás menedzsment /NSTUVS/
140
K
4 5 5 5 4 4
10
SPECIALIZÁCIÓK
4
3
K
3
Tantárgy
1. évfolyam 1. félév 2. félév óra kr köv. óra kr. köv.
2. évfolyam 3. félév 4. félév óra kr köv. óra kr.
köv.
3. évfolyam 5. félév 6. félév óra kr köv. óra kr köv.
4. évfolyam 7. félév óra kr köv.
Kr
42.
Élelmianyag-ismeret
43.
Élelmezési ismeretek
44.
Higiénia és biztonság
45.
Gasztronómiai menedzsment
46.
Technológiai-technikai tervezés
47.
Üzletvezetés
14
5
48.
Étel- és italismeret
14
49.
Szakdolgozati konzultáció 1.
10
50.
Szakdolgozati konzultáció 2.
5
1
Gy
1
51.
Féléves szakmai gyakorlat
40
30
Gy
30
45
31
2Gy
210
Összesen
14
5
K
5 14
10
3
126
30
12K
136
32
10K
126
29
9K
120
29
8K
3
K
4
K
3 14
10
4
4
K
4
K
110
31
9K
3
101
K
5
3
K
3
2
Gy
2
28
7K 1Gy
Egészségturizmus /NSTUET/ 42.
Egészségorientált élelmezés
14
4
K
43.
Rekreáció
10
3
K
44.
Wellness
18
5
K
5
45.
Egészségturisztikai menedzsment
14
4
K
4
46.
Selfness
47.
Rekreációs élménytervezés
10
3
K
3
48.
Spa- és wellness létesítmények üzemeltetése
14
4
K
4
49.
Szakdolgozati konzultáció 1.
10
2
Gy
2
50.
Szakdolgozati konzultáció 2.
51.
Féléves szakmai gyakorlat
Összesen
10
126
30
12K
136
32
10K
126
29
9K
120
29
8K
4
4 3
K
110
31
9K
14
4
K
4
101
28
7K 1Gy
5
1
Gy
1
40
30
Gy
30
45
31
2Gy
210
Szállodamenedzsment /NSTUSZ/ 42.
Szállodai funkcionális menedzsment
141
4
Tantárgy 43. 44. 45. 46.
1. évfolyam 1. félév 2. félév óra kr köv. óra kr. köv.
2. évfolyam 3. félév 4. félév óra kr köv. óra kr.
köv.
Technikai- és minőségmenedzsment Gyógy és wellness szolgáltatás menedzsment Business és konferenciaszolgáltatás menedzsment Szállodai stratégiai menedzsment
3. évfolyam 5. félév 6. félév óra kr köv. óra kr köv. 14 10
3
4
K
3 14
4
K
4
18
5
K
5
A szállodai sales gyakorlata
48.
Élmény menedzselés és termékfejlesztés
10
4
K
49.
Szakdolgozati konzultáció 1.
10
2
Gy
50.
Szakdolgozati konzultáció 2.
51.
Féléves szakmai gyakorlat
Összesen
126
30
12K
136
32
10K
126
29
9K
120
29
8K
110
3
30
K
9K
Kr
4
K
47.
10
4. évfolyam 7. félév óra kr köv.
3
130
29
7K 1Gy
4 2 5
1
Gy
1
40
30
Gy
30
45
31
2Gy
210
Tanórák összesen
719+30**
Kredit összesen
180
(B): Esettanulmányok, Művészettörténet, Szakinformatika, ** A távoktatásban az egyéni és csoportos konzultáció a távoktatási modell alapján a Távoktatási Szabályzatban megjelölt időtartam szerint értendő. *** A tanórák számába beleszámít a 30 óra szaklabor gyakorlat, melyet külön táblázat tartalmaz
A képzés teljesítésének kritériumkövetelményei: Ssz.
Megnevezés
Időtartam
1.
Évközi szakmai gyakorlat 1-6.
6x40 óra
Teljesítés határideje A Féléves szakmai gyakorlat megkezdését megelőzően 142
Igazolása szakfelelősi aláírás a gyakorlati igazolás alapján
SZAKMAI GYAKORLATOK Gyakorlat típusa
Gyakorlatok neve Neptun kód Évközi szakmai gyakorlat-1
Szakmai gyakorlati alapok Évközi szakmai gyakorlat-2
Évközi szakmai gyakorlat-3
Szakmai tevékenység részterületeire koncentráló gyakorlat
Évközi szakmai gyakorlat-4
Vendéglátó-technológiai, szálláshely-technológiai turizmus-technológiai gyakorlatok, rendezvénygyakorlat vendégszolgálat Vendéglátó-technológiai, szálláshely-technológiai turizmus-technológiai gyakorlatok, rendezvénygyakorlat Általános vállalkozási, vállalati üzleti adminsztráció Érzékszervi gyakorlatokalapanyagok, fűszerek-I-II. Turisztikai vállakozások üzleti adminisztrációja Konyhatechnika és technológiai gyakorlat-I-II. Éttermi alapműveletek gyakorlat-I-II. Kiállítás/vásárlátogatás
Évközi szakmai gyakorlat-5
Évközi szakmai gyakorlat-6
Összefüggő, komplex szakmai gyakorlat
Gyakorlatok tartalma
Féléves szakmai gyakorlat
Specializációspecifikus gyakorlatok Üzlet/iroda/szálloda/ fürdőlátogatás Specializációspecifikus gyakorlatok
A specializációnak megfelelően választott gyakorlóhelyen töltött és menedzserasszisztensi gyakorlat
Gyakorlat helye
Gyakorlat ütemezése
Fogadónyilatkozat alapján
1.szemeszter 16 óra
Fogadónyilatkozat alapján
2.szemeszter 16 óra
Turisztikai üzleti adminisztrációs szaklabor Táplálkozástudományi és higiéniai szaklabor Turisztikai üzleti adminisztrációs szaklabor
3.szemeszter 3 tanóra 3.szemeszter 3 tanóra 4.szemeszter 3 tanóra
Vendéglátó kabinet
4.szemeszter 7 tanóra
Aktuális rendezvényhelyszín
4.szemeszter 4 óra
Specializációnak megfelelő bázisgyakorlóhely/kabinet/sz aklabor Bázis és más partner vállalkozások Specializációnak megfelelő bázisgyakorlóhely/kabinet/sz aklabor
Fogadónyilatkozat alapján
5.szemeszter 6 tanóra 5.szemeszter 6 óra 6.szemeszter 8 tanóra 80 óra szorosan a specializációho z kapcsolódó, 520 óra menedzserasszisztensi gyakorlat = 600 óra
Az Évközi gyakorlat minden félévben kritériumfeltétel. Számonkérési forma: aláírás. a nem teljesített gyakorlatok a következő meghirdetés során ismételten felvehetők. A féléves szakmai gyakorlat 30 kredit értékű.
143
ELŐTANULMÁNYI REND TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK Levelező és távoktatás tagozat KÖZÖS KÉPZÉSI SZAKASZ Tantárgy
Előtanulmányi tárgyak
Elméleti alapozó modul 1.
Gazdasági matematika 1.
2.
Gazdasági matematika 2.
3.
Alkalmazott matematika
4.
Statisztika 1.
5.
Statisztika 2.
6.
Informatika 1.
7.
Informatika 2.
Elméleti alapozó modul 8.
Közgazdaságtan 1.
9.
Közgazdaságtan 2.
10.
Pénzügy
11.
Nemzetközi gazdaságtan
Közgazdaságtan 2.
Társadalomtudományi modul 12.
EU tanulmányok
13.
Jogi alapok
14.
Gazdaságtörténet
15.
Szociológia
16.
Filozófia
17.
Pszichológia
Üzleti alapozó modul 18.
Vállalatgazdaságtan
19.
Számvitel 1.
20.
Gazdasági jog
21.
Marketing
22.
Vállalati pénzügyek és adózási alapok
Pénzügy
23.
Menedzsment
Közgazdaságtan 1.
24.
Környezetgazdaságtan
25.
Üzleti kommunikáció
26.
Tanulás és kutatásmódszertan
27.
Bevezetés az üzleti nyelvbe I.
28.
Szaknyelv I. (1,2,3)
29.
Bevezetés az üzleti nyelvbe II.
30.
Szaknyelv II. (1,2,3)
Bevezetés az üzleti nyelvbe I. Bevezetés az üzleti nyelvbe II.
Szabadon választható 31.
Szabadon választható tárgyak
ALAPSZAK TÖRZS 32.
Turizmus rendszere
33.
Turisztikai erőforrások 1.
34.
Turisztikai erőforrások 2.
35.
Intézményi kapcsolatrendszer
Turizmus rendszere
144
36.
Turizmusmenedzsment
37.
Szálláshelyszolgáltatás
38
Vendéglátás
39.
Utazásszervezés
40.
Szabadidőmenedzsment
41.
Kötelezően választható
Marketing, Turizmus rendszere
SPECIALIZÁCIÓOK Vendéglátás mendzsement 42.
Élelmianyag-ismeret
43.
Élelmezési ismeretek
44.
Higiénia és biztonság
45.
Gasztronómiai menedzsment
46.
Technológiai-technikai tervezés
Vendéglátás
47.
Üzletvezetés
Vendéglátás
48.
Étel- és italismeret
49.
Szakdolgozati konzultáció 1,2
Élelmianyag-ismeret
Egészségturizmus 42.
Egészségorientált élelmezés
43.
Rekreáció
44.
Wellness
Rekreáció
45.
Egészségturisztikai menedzsment
Marketing, Turizmus rendszere
46.
Selfness
47.
Rekreációs élménytervezés
48. 49.
Rekreáció
Spa- és wellness létesítmények üzemeltetése Szakdolgozati konzultáció 1,2
Szállodamenedzsment 42.
Szállodai funkcionális menedzsment
43.
Technikai- és minőségmenedzsment
44. 45.
Gyógy és wellness szolgáltatás menedzsment Business és konferencia-szolgáltatás
46.
menedzsment Szállodai stratégiai menedzsment
Szállodai funkcionális menedzsment
47.
A szállodai sales gyakorlata
Marketing, Szálláshelyszolgáltatás
48.
Élmény menedzselés és termékfejlesztés
49.
Szakdolgozati konzultáció 1,2
145
Szálláshelyszolgáltatás
Felsőoktatási szakképzési szakok tantervei
146
SZOLNOKI FŐISKOLA
TANTERV érvényes a
2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben
Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzési szak NAPPALI TAGOZAT
Szakirányok
Kereskedelmi szakirány Marketingkommunikáció szakirány Kereskedelmi logisztika szakirány
Szolnok
147
3. 4. 5.
Idegen nyelvi alapszintű ismeretek
0+2
Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási 0+1 alapismeretek 1. Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek 2.
2
Gy
2
Gy
+
Üzleti kommunikáció
Beszámítás
Kredit
K
Kontaktóra
2
Beszámítás
Számonkérés
1+1
Kontaktórák száma
2.
Kredit
Felsőoktatási alapozó modul 1. Munkaerő-piaci ismeretek
4
Kontaktóra
Beszámítás
3
Számonkérés
Kredit
Kontaktóra
Beszámítás
Számonkérés
Kredit
Tananyagegység / Tananyagelem
Kontaktóra
Sorszám
2
Össz. kreditérték
Félév 1
Számonkérés
Megnevezés
2
30
2
30
2
15
0+2
3
Gy
+
3
30
1+2
3
Gy
+
3
45
5
60
2
45
Gazdaságtudományok modul 1.
Közgazdaságtani alapok
2.
Vállalatgazdaságtani ismeretek
3.
Marketing
2+1
4
K
+
4
45
4.
Jogi alapok
2+0
2
K
+
2
30
5.
EU tanulmányok
2+0
2
K
+
2
30
3
30
3
30
2+2
5
K 2+1
2
K
Képzési ág szerinti modul 1.
Pénzügy
2.
Menedzsment
2+0 2+0
3
K
3
+
148
K
+
Képzés összes óraszáma
MINTATANTERV Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzési szak nappali tagozat
4.
Üzleti információk elemzése Kereskedelmi vállalkozások működése
5.
Marketingkutatás alapjai
6.
Logisztika alapjai
7.
Áruforgalom elemzése és tervezése
8.
Szakmai idegen nyelv
Kontaktóra
30
4
45
0+2 2+1
4
K
2
Gy
+
3
30
4
45
0 + 2 2 + 0 2 + 2
4
30
0 + 2
4
Gy
2
K
+
2
30
4
Gy
+
4
60
2
Gy
2
30
Kereskedelmi szakirány Szakirány specifikus modul 1. 2. 3. 4.
Kereskedelmi informatikai ismeretek Gazdálkodás elemzése és tervezése Beszerzés és készletezés szervezése Értékesítés szervezése
1+2
3
Gy
+ 1 + 2
149
3
Gy
+
0+2
4
Gy
+
4
30
2+2
4
K
+
4
60
3
45
3
45
összes
3
Szakmai törzsmodul
Képzés óraszáma
3.
Kontaktórák száma
Gy
Beszámítás
4
Kredit
1 + 2
Kontaktóra
Statisztikai módszerek és számítások
Beszámítás
2.
4 Számonkérés
+
Kredit
Beszámítás
Gy
Kontaktóra
Számonkérés
3
Beszámítás
2 + 0
Kredit
Vevőelégedettség és fogyasztóvédelem
Tananyagegység / Tananyagelem
Kontaktóra
Kredit
3
1.
Sorszám
Számonkérés
2
Össz. kreditérték
Félév 1
Számonkérés
Megnevezés
5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
E-kereskedelem Termékhasznosság és termékmenedzselés Marketingeszközök a kereskedelemben Sales management Kereskedelmi esettanulmányok Szakdolgozati konzultáció Összefüggő szakmai gyakorlat*
2+0
3
K
2
30
2+1
4
Gy
+
4
45
2+2
5
Gy
+
5
60
2+1
3
Gy
3
45
0+2
2
Gy
2
30
0+1
1
Gy
1
15
30
560
Gy
150
+
Össz. kreditérték
Kontaktórák száma
Gy
+
3
45
2+2
5
Gy
+
3
45
2+0
3
Gy
+
2
30
1+2
3
Gy
+
3
45
2
30
2
30
3
45
Beszámítás
Számonkérés
Kredit
Kontaktóra
Beszámítás
Számonkérés
Kredit
Kontaktóra
Beszámítás
4
Marketingkommunikáció szakirány Szakirány specifikus modul
4.
Marketingmenedzsment ismeretek Marketingeszközök a kereskedelemben Szolgáltatásmarketing ATL eszközök
5.
BTL eszközök
6.
11.
1+1 Médiapiaci ismeretek Marketingtervezés PR és szponzorálás On-line marketing A marketing kommunikáció jogi vonatkozásai Szakdolgozati konzultáció
12.
Összefüggő szakmai gyakorlat
1. 2. 3.
7. 8. 9. 10.
0 + 2 3
2
Gy
+
Gy 0+2
2
K
1+2
2
K
+
2
30
2+1
4
Gy
+
2
30
2+0
2
K
2
30
0+1
1
Gy
1
15
30
560
Gy
151
+
összes
Beszámítás
5
3
Képzés óraszáma
Számonkérés
2+1
2 Számonkérés
Kredit
Tananyagegység / Tananyagelem
Kontaktóra
Sorszám
Kredit
Félév 1
Kontaktóra
Megnevezés
45
5
45
3
30
2
30
3
30
5
45
összes
3
Képzés óraszáma
Kontaktórák száma
Gy
Beszámítás
K
5
Kredit
2
1+2
Kontaktóra
1+2
Beszámítás
Kredit
Számonkérés
4
Kontaktóra
Beszámítás
3 Számonkérés
Kredit
Kontaktóra
Beszámítás
Számonkérés
Kredit
Kontaktóra
Kódszám Tananyagegység / Tananyagelem
2
Össz. kreditérték
Félév 1
Számonkérés
Megnevezés
Kereskedelmi logisztika szakirány Szakirány specifikus modul
11.
Marketingcsatorna menedzsmentje Raktárlogisztika Elosztási logisztika Kereskedelmi informatikai ismeretek Ellátási lánc menedzsment Kiskereskedelmi technológia Logisztikai esettanulmányok kereskedelemben Logisztikai tevékenységek értékelése Beszerzési logisztika menedzsmentje Termékhasznosság és termékmenedzselés Szakdolgozati konzultáció
12.
Összefüggő szakmai gyakorlat
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
1+1
2
K
+ 0+2
2+1
3
+
4
Gy
+
K
a
2+2
5
Gy
+
0+2
2
Gy
3
30
1+1
2
Gy
3
30
2+0
2
K
+
2
30
2+1
4
Gy
+
3
45
0+1
1
Gy
1
15
30
560
560
30
Gy
+
*4.szemeszterben gazdálkodó szervezetnél letöltendő gyakorlat Összesen Kereskedelmi szakirány
13ea 9 sz
27
6 koll 3 gyj
13 ea 15 sz
33
3 koll 8 gyj
11 ea 14 sz
30
3 koll 7 gyj
560
30
1 gyj
120
1125
Összesen Marketingkommunikáció szakirány
13ea 8sz
27
6 koll 3 gyj
12ea 15 sz
32
6 koll 5 gyj
13 ea 14 sz
31
4 koll 7 gyj
560
30
1 gyj
120
1125
Összesen Kereskedelmi logisztikai szakirány
14ea 8sz
27
7koll 2gyj
13ea 14sz
32
7koll 4 gyj
10ea 16sz
31
3 koll 8 gyj
560
30
1 gyj
120
1125
152
Elmélet – gyakorlat szakirányonként (előadás és szemináriumok aránya) Kereskedelmi: 49,3-50,7% Marketingkommunikáció: 50,7-49,3% Kereskedelmi logisztika: 49,3-50,7%
A képzés teljesítésének kritériumkövetelményei: Ssz. 1.
2.
Megnevezés Testnevelési foglalkozásokon való részvétel a meghirdetett sportágakból és mozgásformákból választva Nyári vállalati gyakorlat
Időtartam
Teljesítés határideje
Igazolása
30 óra (egy félévben teljesítve)
3. szemeszter vége
testnevelő aláírás
80 óra
3. szemeszter kezdete
szakfelelősi aláírás a gyakorlati igazolás alapján
153
Az alapképzésbe való kreditbeszámítás terve
Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzési szak Kereskedelmi szakirány Modul Kulcskompetencia
Gazdaságtudományok Üzleti Szakmai törzs
Szakirány
Szakmai törzs Szakirány
Gyakorlati
Kereskedelem és marketing alapképzési szak
Tantárgy
Kredit
Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek 1 Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek 2. Üzleti kommunikáció
2
3
Pénzügy Jogi alapok EU tanulmányok Marketing Menedzsment Vevőelégedettség és fogyasztóvédelem Áruforgalom elemzése és tervezése Gazdálkodás elemzése és tervezése Kereskedelmi informatikai ismeretek
3 2 2 4 3 3
Logisztika alapjai
2
Beszerzés és készletezés szervezése Értékesítés szervezése Termékhasznosság és termékmenedzselés Marketing eszközök a kereskedelemben Összefüggő szakmai gyakorlat Összesen
3
Ismeretkör
Tantárgy
Kredit
Módszertani Informatika 1
2
Informatika 2
3
Üzleti alapozó
Üzleti kommunikáció
3
Elméleti alapozó Társadalomtudományok Üzleti alapozó Üzleti alapozó Alapszak törzs
Pénzügy Jogi alapok EU tanulmányok Marketing Menedzsment Vevőelégedettség fogyasztóvédelem
3 2 2 4 3
3
és
3
4 Kereskedelem gazdaságtana
4 4
Specializáció
Alapszak törzs
3 4
Alapszak törzs
5
Alapszak törzs
4
Kereskedelmi informatika
Logisztika
Termékhasznosság termékmenedzselés 1
5
4
és
4
Kereskedelmi marketing
5
30
Féléves szakmai gyakorlat
30
84
Összesen
77
154
Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzési szak Kereskedelmi logisztika szakirány Modul Kulcskompetencia
Gazdaságtudományok Üzleti Szakmai törzs
Szakmai törzs Szakirány
Tantárgy Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek 1 Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek 2. Üzleti kommunikáció
Kredit Ismeretkör 2 Módszertani
Tantárgy
Kredit
Informatika 1
2
Informatika 2
3
3
3
Üzleti alapozó
Üzleti kommunikáció
3
Pénzügy Jogi alapok EU tanulmányok Marketing Menedzsment Vevőelégedettség és fogyasztóvédelem Kereskedelmi informatikai ismeretek
3 2 2 4 3
Elméleti alapozó Társadalomtudományok Üzleti alapozó Üzleti alapozó Alapszak törzs
Pénzügy Jogi alapok EU tanulmányok Marketing Menedzsment Vevőelégedettség fogyasztóvédelem
3 2 2 4 3
Logisztika alapjai
2
Beszerzési logisztika menedzsmentje Elosztási logisztika Termékhasznosság és termékmenedzselés Raktárlogisztika
2
Kiskereskedelmi technológia Gyakorlati
Kereskedelem és marketing alapképzési szak
Összefüggő gyakorlat Összesen
szakmai
3 4
Specializáció
Alapszak törzs
2 4
Alapszak törzs
5 5
Specializáció Specializáció
és
Kereskedelmi informatika
Logisztika
Termékhasznosság és termékmenedzselés 1 Kereskedelmi logisztika Kereskedelmi üzemszervezés
3 4
4
4 5 5
30
Féléves szakmai gyakorlat
30
79
Összesen
77
155
Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzési szak Marketingkommunikáció szakirány Modul Tantárgy Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek 1 KulcsSzakmai és pénzügyi kompetencia információ feldolgozási alapismeretek 2.
Gazdaságtudományok Üzleti Szakmai törzs
Szakirány
Gyakorlati
Kereskedelem és marketing alapképzési szak Kredit Ismeretkör 2
Tantárgy
Kredit
Informatika 1
2
Informatika 2
3
Üzleti kommunikáció
3
Pénzügy
3 2 2 4 3
5
Jogi alapok EU tanulmányok Marketing Menedzsment Vevőelégedettség és fogyasztóvédelem Marketingmenedzsment
5
Kereskedelmi marketing
5
3 3 2 2 4 30 79
Szolgáltatásmarketing
3
Alapszak törzs
Marketingkommunikáció 1.
5
Specializáció
On-line marketing Féléves szakmai gyakorlat Összesen
4 30 77
Módszertani 3
Üzleti kommunikáció
3
Pénzügy
3
Jogi alapok EU tanulmányok Marketing Menedzsment Vevőelégedettség és fogyasztóvédelem Marketingmenedzsment Marketingeszközök a kereskedelemben Szolgáltatásmarketing ATL eszközök BTL eszközök PR és szponzorálás On-line marketing Összefüggő szakmai gyakorlat Összesen
2 2 4 3 3
Üzleti alapozó Elméleti alapozó Társadalomtudományok Üzleti alapozó Üzleti alapozó Alapszak törzs
156
3 5
A szakmai gyakorlat rendszere A féléves szakmai gyakorlat az elméleti tanulmányok lezárását követően egy félév időtartamú, (14 hét, 560 óra), 30 kredit értékű képzési egység. A kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzésben résztvevő hallgatók szakmai gyakorlatának célja, hogy a hallgatók olyan szakmai kompetenciákkal rendelkezzenek, amelyek képessé teszik őket a szakképzettségnek megfelelő munkakörök betöltésére. A magas színvonalú gyakorlatorientált képzés keretében a szakmai gyakorlat kiemelt hangsúlyt kap, amely vállalkozásnál letöltendő összefüggő szakmai gyakorlatként komplex módon támogatja a kompetenciák elérését. Az összefüggő szakmai gyakorlat célja, hogy a hallgató gazdálkodó szervezeti környezetben fejlessze tudását és az elvárt kompetenciákat, amelyek birtokában képessé válik adott munkakör ellátására. Ennek keretében a szakmai gyakorlóhelyet biztosító vállalkozás: - valós szakmai tartalommal támogatja a hallgató képzését - a szakképzettségéhez igazodó munkakörben (munkakörökben) foglalkoztatva, lehetővé teszi az elméleti ismeretekre alapozott gyakorlati feladatok elvégzését, ezzel támogatva a szakmai tapasztalatok megszerzését, - lehetővé teszi a szakma gyakorlásához szükséges munkavállalói kompetenciák munkafolyamatokban történő fejlesztését és gyakorlati jártasságok megszerzését - biztosítja a munkafolyamatokban a személyi kapcsolatok és együttműködés, az értékelő és önértékelő magatartás, valamint az innovációs készség fejlesztését. A szakmai gyakorlat a Szolnoki Főiskola által meghatározott képzési tevékenység, amelyet a képzési és kimeneti követelményekben meghatározottak szerint a felsőoktatási szakképzési programnak, illetve a szak tantervének megfelelően terveznek, szerveznek és értékelnek. A szakmai gyakorlat programját a főiskola a KKK és a feltárt munkaerő-piaci kompetencia elvárások alapján készíti el A szakmai gyakorlatot a képzés negyedik félévében, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felsőoktatási gyakorlóhelyi nyilvántartásában szereplő szervezetnél kell letölteni. Szakmai gyakorlóhelynek minősül azon jogi személy, gazdálkodó szervezet, amely felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben vagy mesterképzésben a felsőoktatási intézménnyel kötött együttműködési megállapodás, valamint a hallgatóval az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja szerint kötött hallgatói munkaszerződés alapján, az egybefüggő szakmai gyakorlatot biztosítja, és amelyet az Oktatási Hivatal a felsőoktatási intézmény adatainál szakmai gyakorlóhelyként nyilvántartásba vett. Gazdálkodó szervezeten a Polgári Törvénykönyv 685. § c) pontja szerinti gazdálkodó szervezetet kell érteni.
157
A Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzésben résztvevő hallgatók esetében a szakképzettség alapján betölthető munkakörök ellátásához a hallgatóknak általános vezetői, szakés szakirányspecifikus kompetenciákat kell megszerezniük. Az általános vezetői kompetenciák elérésé érdekében a szakmai gyakorlat alatt a hallgató: - megismeri a vállalkozás/szervezet felépítését, a szervezeti egységeket, a döntés rendszerét, a kiemelt tevékenységi területeket és munkafolyamatokat, - munkavégzése során megfelelő szakmai irányítás mellett betekintést nyer a vezetők tervezési, szervezési, irányítási és ellenőrzési munkájának kiemelt elemeire és lehetőség szerint részt vesz a döntések előkészítéséhez kapcsolódó feladatokban. Kereskedelmi szakirány specifikus szakmai követelményei A hallgatók a 4. szemeszterben 560 órás összefüggő szakmai gyakorlaton vesznek részt, amelynek során valamely kereskedelmi tevékenységet végző gazdálkodó szervezetnél a szakképzettségének megfelelő, vezetői, referensi, asszisztensi feladatok ellátására készülnek fel. Ennek keretében a hallgató részt vesz: - a beszerzési tevékenység elemzésében és tervezésében - a beszerzési folyamatok szervezésében, hatékonyságát emelő javaslatok kidolgozásában - beszállítói ajánlatok értékelésében, hazai és külföldi szállítók kiválasztását előkészítő üzleti tárgyaláson - az árukészlet vállalati és üzleti szintű elemzésében és tervezésében, a készletgazdálkodással kapcsolatos javaslatok kidolgozásában - lehetőség szerint a leltározás előkészítésében és lebonyolításában - az értékesítés elemzésében és tervezésében, árajánlatok készítésében, - értékesítési akciók és egyéb aktivitások szervezésében és lebonyolításában - a vállalati gazdálkodás hatékonyságát javító árképzési és ár-megállapítási döntések előkészítésében - piaci információk gyűjtésében és értékelésében Fentiek megvalósítása érdekében megismeri: - a vállalkozás működését szabályozó belső dokumentumokat - a vállalkozás informatikai rendszerét, az áruforgalmi adatbázisokat, az információk beszerzésének vállalati forrásait és kapcsolatrendszerét - a beszerzés, készletezés és értékesítés analitikus nyilvántartásait és kapcsolódó dokumentumait. Marketingkommunikáció szakirány specifikus szakmai követelményei A hallgatók a 4. szemeszterben 560 órás összefüggő szakmai gyakorlaton vesznek részt, amelynek során gazdálkodó szervezetnél a szakképzettségének megfelelő, vezetői, referensi, asszisztensi feladatok ellátására készülnek fel. Ennek keretében a hallgató rotációban részt vesz: - piaci információk gyűjtésében és értékelésében - reklámkampányok tervezésében, kidolgozásában és szervezésében - az arculat és imázs értékelésével kapcsolatos tevékenységben - kiállítások és vásárok, egyéb rendezvények (árubemutatók, vetélkedők, konferenciák, stb.) szervezésében és értékelésében - fogyasztói és szervezeti magatartás feltárására irányuló kutatás tervezésében és lebonyolításában, az eredmények értékelésében - kommunikációs anyagok készítésében, kiemelten a marketingkommunikáció eszközeire 158
sajtókapcsolatok kialakításában és bonyolításában, lehetőség szerint sajtótájékoztató szervezésében - szakmai tréningek, vállalati rendezvények szervezésében és lebonyolításában - akciók, nyereményjátékok szervezésében és lebonyolításában Fentiek megvalósítása érdekében megismeri: - a vállalkozás működését szabályozó belső dokumentumokat - a személyes eladás és telemarketing vállalati gyakorlatát - a vállalkozás informatikai rendszerét, az ügyfélkapcsolati adatbázisokat - a kapcsolódó analitikus nyilvántartásokat és dokumentumokat. Kereskedelmi logisztika szakirány specifikus szakmai követelményei A hallgatók a 4. szemeszterben 560 órás összefüggő szakmai gyakorlaton vesznek részt, amelynek során valamely kereskedelmi tevékenységet végző gazdálkodó szervezetnél a szakképzettségének megfelelő, vezetői, referensi, asszisztensi feladatok ellátására készülnek fel. Ennek keretében a hallgató rotációban részt vesz: -
-
a szállítás és szállítmányozás tervezésében és szervezésében, szállítói, szállítmányozói adatbázis elemzésében, a feladatok meghatározásában a szállítási, fuvarozási mód és technika kiválasztásában, útvonalterv készítésében kapcsolódó vámkezelési és egyéb hatósági feladatok biztosításában áruátvétel szervezésében és lebonyolításában raktározási terv készítésében, raktározási feladatok koordinálásában rendelések feldolgozásában komissiózási és expediálási tevékenység tervezésében, szervezésében és lebonyolításában kiskereskedelmi raktártechnológia elemzésében és tervezésében kiskereskedelmi üzlet berendezésének, áruelhelyezésének értékelésében lehetőség szerint webáruház működésének értékelésében
Fentiek megvalósítása érdekében megismerik - a vállalkozás működését szabályozó belső dokumentumokat - az anyag-és árunyilvántartás analitikus rendszerét és a kapcsolódó dokumentumokat - a vállalkozás informatikai rendszerét, az áruforgalmi adatbázisokat, az információk áramlásának rendszerét. A számonkérés, értékelés módja: Az összefüggő szakmai gyakorlat alatt a hallgató teljesítményének figyelemmel követése kétszintű számonkérési és értékelési rendszerben történik, amelynek elemei: - gyakorlati munkahely által történő számonkérés és értékelés - főiskola által történő számonkérés és értékelés. Gyakorlati munkahely által történő számonkérés és értékelés A hallgató az összefüggő szakmai gyakorlat alatt a vállalat és az intézmény által egyeztetett munkakörökben a KKK-nak megfelelő kompetenciák megszerzésére alkalmas feladatokat végez, a főiskola által kialakított program szerint. A vállalatnál végzett munka értékelése folyamatosan, valamint a szakmai gyakorlat végén történik (megosztott gyakorlat esetében az egyes blokkokra külön-külön). Az értékelés a munkahely által kiadott feladatok ellátásának és a hallgató személyes kompetenciáinak színvonalára irányul. Az értékelés (számszerűen és szövegesen) írásban, az intézmény által kiadott nyomtatványon történik.
159
Intézmény által történő számonkérés és értékelés A hallgatónak a szakmai gyakorlat alatt egyrészt a szaktanszék által meghatározott témakörben kell információkat gyűjtenie, azokat elemezni, értékelni és javaslatokat kidolgozni. A munka eredményét tanulmány formájában kell benyújtania a szakmai gyakorlat tanszéki szervezőjének. E feladat lehetővé teszi a szakmai kompetenciák fejlődésének és szintjének mérését. A témaköröket a gyakorlóhely specifikumainak megfelelően a mentor határozza meg. Másrészt munkanapló formájában, kronologikus jelleggel kell számot adni a vállalatnál töltött gyakorlatról. Az értékelés írásban (számszerűen és szövegesen), az intézmény által kiadott nyomtatványon történik.
160
SZOLNOKI FŐISKOLA
TANTERV érvényes a
2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben
KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT
Szakirányok
Marketingkommunikáció szakirány Kereskedelmi logisztika szakirány
Szolnok 161
Gazdaságtudományok modul 1. Közgazdaságtani alapok 2. Vállalatgazdaságtani ismeretek 3. Marketing 4. Jogi alapok 5. EU tanulmányok Képzési ág szerinti modul 1. Pénzügy 2. Menedzsment
18 14 10 10
10
5 4 2 2
3
K
Beszámítás
Kredit
Kontaktóra
K
Beszámítás
Számonkérés
2
2 2
10 10
2
5
10
3
K
+
3
10
14
3
K
+
3
14
14
2
K
5 2 4 2 2
18 14 14 10 10
10
3
K
3 3
10 10
K K K K
10
Kontaktórák száma
+
4
Kredit
Beszámítás
Számonkérés
K
Kredit
2
Kontaktóra
K
Beszámítás
2
3 Kontaktóra
Felsőoktatási alapozó modul 1. Munkaerő-piaci ismeretek 2. Idegen nyelvi alapszintű ismeretek 10 Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási 3. 5 alapismeretek 1. Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási 4. alapismeretek 2. 5. Üzleti kommunikáció
Számonkérés
Tananyagegység / Tananyagelem
2
Kredit
Sorszám
Kontaktóra
1
Össz. kreditérték
Félév
Számonkérés
Megnevezés
+ + +
+
162
+
Képzés összes óraszáma
MINTATANTERV Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzési szak, levelező tagozat
3 4 3 4 4 2 4
10 14 10 14 10 10 18
2
10
Szakmai törzsmodul
15.
Vevőelégedettség és fogyasztóvédelem Statisztikai módszerek és számítások Üzleti információk elemzése Kereskedelmi vállalkozások működése Marketingkutatás alapjai Logisztika alapjai Áruforgalom elemzése és tervezése
16.
Szakmai idegen nyelv
9. 10. 11. 12. 13. 14.
10 14
+ 10
14
4
K
+ 10 10 18
4 2 4
K K K
10
2
K
163
+ + +
2
K
Képzés összes óraszáma
Kontaktórák száma
Beszámítás
Kredit
Kontaktóra
Beszámítás
4 Számonkérés
Kredit
K K
Kontaktóra
3 4
Beszámítás
Számonkérés
3
Kredit
Kontaktóra
Beszámítás
Számonkérés
Kredit
Tananyagegység / Tananyagelem
Kontaktóra
Sorszám
2
Össz. kreditérték
Félév 1
Számonkérés
Megnevezés
14 18 10 14
2
10
2
10
3
10
2 4
14 14
Szakirány specifikus modul
16.
Marketingmenedzsment ismeretek Marketingeszközök a kereskedelemben Szolgáltatásmarketing ATL eszközök
17.
BTL eszközök
18.
Médiapiaci ismeretek
19.
Marketingtervezés
10
2
K
20. 21.
PR és szponzorálás On-line marketing
14 14
2 4
K K
22.
A marketing kommunikáció jogi vonatkozásai
10
2
K
2
10
23.
Szakdolgozati konzultáció
5
1
Gy
1
5
24.
Összefüggő szakmai gyakorlat
30
240
13. 14. 15.
10 10
3
2
K
+
K + +
240
164
30
Gy
+
összes
5 5 3 2
Marketingkommunikáció szakirány
Képzés óraszáma
+ + + +
Kontaktórák száma
K K K K
Beszámítás
Beszámítás
5 5 3 3
Kredit
Számonkérés
14 18 10 14
Kontaktóra
Kredit
4
Kontaktóra
Beszámítás
3
Számonkérés
Kredit
Kontaktóra
Beszámítás
2 Számonkérés
Tananyagegység / Tananyagelem
Kredit
Sorszám
Kontaktóra
1
Össz. kreditérték
Félév
Számonkérés
Megnevezés
összes
Beszámítás
Össz. kreditérték
Kontaktórák száma
2 5
K K
+
2 5 2
14 14 10
10
4
K
+
4
10
2
14
5
18
Beszámítás
Számonkérés
Kredit
4
Kontaktóra
Beszámítás
Számonkérés
Kredit
Kontaktóra
Beszámítás
3
Képzés óraszáma
Számonkérés
14 14
2 Számonkérés
Kontaktóra
Kódszám Tananyagegység / Tananyagelem
Kredit
1
Kredit
Félév
Kontaktóra
Megnevezés
Kereskedelmi logisztika szakirány Szakirány specifikus modul
16.
Marketingcsatorna menedzsmentje Raktárlogisztika Elosztási logisztika Kereskedelmi informatikai ismeretek
17.
Ellátási lánc menedzsment
13. 14. 15.
18. 19. 20.
Kiskereskedelmi technológia Logisztikai esettanulmányok kereskedelemben Logisztikai tevékenységek értékelése
23.
Beszerzési logisztika menedzsmentje Termékhasznosság és termékmenedzselés Szakdolgozati konzultáció
24.
Összefüggő szakmai gyakorlat
21. 22.
10 14
3
2
K
+
K
a
18
5
K
+
10
2
K
2
10
10
2
K
2
10
10 14 5
2 4 1
K K Gy
2 4 1
10 14 5
30
240
+ + 240
Összesen Marketingkommunikáció szakirány
101 konz
27
9 koll
Összesen Kereskedelmi logisztikai szakirány
105 konz
27
9 koll
130 konz
130 konz
165
32
11 koll
129 konz
31
32
11 koll
125 konz
31
10 koll 1 Gy 10 koll 1 Gy
240
240
30
Gy
+
30
360 konz 240 gyak
120
600
30
360 konz 240 gyak
120
600
A képzés teljesítésének kritériumkövetelményei: Ssz.
Megnevezés
Időtartam
Teljesítés határideje
1.
Nyári vállalati gyakorlat
80 óra
3. szemeszter kezdete
166
Igazolása szakfelelősi aláírás a gyakorlati igazolás alapján
Az alapképzésbe való kreditbeszámítás terve
Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzési szak Kereskedelmi logisztika szakirány Modul Kulcskompetencia
Gazdaságtudományok
Üzleti Szakmai törzs
Szakmai törzs Szakirány
Tantárgy Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek 1 Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek 2. Üzleti kommunikáció
Kredit 2
Ismeretkör Módszertani
Tantárgy
2
Informatika 2
3
Üzleti kommunikáció
3
Pénzügy
3
Jogi alapok EU tanulmányok Marketing Menedzsment Vevőelégedettség fogyasztóvédelem
2 2 4 3
3
Üzleti alapozó
Pénzügy
3
Jogi alapok EU tanulmányok Marketing Menedzsment Vevőelégedettség és fogyasztóvédelem Kereskedelmi informatikai ismeretek
2 2 4 3
Elméleti alapozó Társadalomtudományok Üzleti alapozó Üzleti alapozó Alapszak törzs
Logisztika alapjai
2
Beszerzési logisztika menedzsmentje Elosztási logisztika Termékhasznosság és termékmenedzselés Raktárlogisztika
2
Alapszak törzs Logisztika
2 4
Alapszak törzs
5 5
Specializáció Specializáció
Összefüggő gyakorlat Összesen
szakmai
Kredit
Informatika 1
3
Kiskereskedelmi technológia Gyakorlati
Kereskedelem és marketing alapképzési szak
3 4
Specializáció
és
Kereskedelmi informatika
Termékhasznosság és termékmenedzselés 1 Kereskedelmi logisztika Kereskedelmi üzemszervezés
3 4
4
4 5 5
30
Féléves szakmai gyakorlat
30
79
Összesen
77
167
Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzési szak Marketingkommunikáció szakirány Modul Tantárgy Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek 1 KulcsSzakmai és pénzügyi kompetencia információ feldolgozási alapismeretek 2.
Gazdaságtudományok Üzleti Szakmai törzs
Szakirány
Gyakorlati
Kereskedelem és marketing alapképzési szak Kredit Ismeretkör
Tantárgy
Kredit
Informatika 1
2
Informatika 2
3
Üzleti kommunikáció
3
Pénzügy
3 2 2 4 3
5
Jogi alapok EU tanulmányok Marketing Menedzsment Vevőelégedettség és fogyasztóvédelem Marketingmenedzsment
5
Kereskedelmi marketing
5
3 3 2 2 4 30 79
Szolgáltatásmarketing
3
Alapszak törzs
Marketingkommunikáció 1.
5
Specializáció
On-line marketing Féléves szakmai gyakorlat Összesen
4 30 77
2 Módszertani 3
Üzleti kommunikáció
3
Pénzügy
3
Jogi alapok EU tanulmányok Marketing Menedzsment Vevőelégedettség és fogyasztóvédelem Marketingmenedzsment Marketingeszközök a kereskedelemben Szolgáltatásmarketing ATL eszközök BTL eszközök PR és szponzorálás On-line marketing Összefüggő szakmai gyakorlat Összesen
2 2 4 3 3
168
Üzleti alapozó Elméleti alapozó Társadalomtudományok Üzleti alapozó Üzleti alapozó Alapszak törzs
3 5
A szakmai gyakorlat rendszere A szakmai gyakorlat funkciója A kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzésben résztvevő hallgatók szakmai gyakorlatának célja, hogy a hallgatók olyan szakmai kompetenciákkal rendelkezzenek, amelyek képessé teszik őket a szakképzettségnek megfelelő munkakörök betöltésére. A magas színvonalú gyakorlatorientált képzés keretében a szakmai gyakorlat kiemelt hangsúlyt kap, amely vállalkozásnál letöltendő összefüggő szakmai gyakorlatként komplex módon támogatja a kompetenciák elérését. Az összefüggő szakmai gyakorlat célja, hogy a hallgató gazdálkodó szervezeti környezetben fejlessze tudását és az elvárt kompetenciákat, amelyek birtokában képessé válik adott munkakör ellátására. Ennek keretében a szakmai gyakorlóhelyet biztosító vállalkozás: - valós szakmai tartalommal támogatja a hallgató képzését - a szakképzettségéhez igazodó munkakörben (munkakörökben) foglalkoztatva, lehetővé teszi az elméleti ismeretekre alapozott gyakorlati feladatok elvégzését, ezzel támogatva a szakmai tapasztalatok megszerzését, - lehetővé teszi a szakma gyakorlásához szükséges munkavállalói kompetenciák munkafolyamatokban történő fejlesztését és gyakorlati jártasságok megszerzését - biztosítja a munkafolyamatokban a személyi kapcsolatok és együttműködés, az értékelő és önértékelő magatartás, valamint az innovációs készség fejlesztését. A szakmai gyakorlat szabályozása A szakmai gyakorlat a Szolnoki Főiskola által meghatározott képzési tevékenység, amelyet a képzési és kimeneti követelmények alapján a felsőoktatási szakképzési programnak, illetve a szak tantervének megfelelően terveznek, szerveznek és értékelnek. A szakmai gyakorlat programját a főiskola a KKK és a feltárt munkaerő-piaci kompetencia-elvárások alapján készíti el. Az összefüggő szakmai gyakorlatot a képzés negyedik félévében, az elméleti tanulmányok lezárása után a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felsőoktatási gyakorlóhelyi nyilvántartásában szereplő szervezetnél kell letölteni. Szakmai gyakorlóhelynek minősül azon jogi személy, gazdálkodó szervezet, amely felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben vagy mesterképzésben a felsőoktatási intézménnyel kötött együttműködési megállapodás, valamint a hallgatóval az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja szerint kötött hallgatói munkaszerződés alapján, az egybefüggő szakmai gyakorlatot biztosítja, és amelyet az Oktatási Hivatal a felsőoktatási intézmény adatainál szakmai gyakorlóhelyként nyilvántartásba vett. Gazdálkodó szervezeten a Polgári Törvénykönyv 685. § c) pontja szerinti gazdálkodó szervezetet kell érteni. A szak képzési és kimeneti követelményei által előírt összefüggő gyakorlat kétféle módon teljesíthető: Levelező tagozaton: 6 hét (240 óra) egybefüggően, vagy 2 egymást követő, rövid értékelési szakasszal záródó képzési blokkokban (3-3 hét) is szervezhető. A képzés szervezése a Szolnoki Főiskola és a gyakorlati munkahelyet nyújtó szervezet együttműködése alapján történik.
169
Az együttműködésnek tartalmaznia kell, hogy a képzéshez kapcsolódó szakmai gyakorlat egybefüggő, vagy feladatprofilonként megszakított. Ez utóbbi esetben a gyakorlóhelynek nappali tagozaton 3, levelező tagozaton 2, a szakképzettséggel ellátható legjellemzőbb munkaterületen, munkakörben kell megszervezni a gyakorlatot, amelyet külön-külön kell értékelni. Az összefüggő gyakorlatot a szakiránynak (kereskedelmi, marketingkommunikációs és kereskedelmi logisztika) leginkább megfelelő gyakorlati munkahelyet nyújtó szervezetnél lehet teljesíteni. A gazdálkodó szervezet biztosítja, hogy a hallgatók foglalkoztatása olyan vállalati szakember irányítása mellett történjen, aki a szakmai gyakorlati program alapján szervezi és koordinálja a munkavégzés feltételeit és rendszeresen értékeli annak eredményét. A Szolnoki Főiskolával bázis gyakorlóhelyi szerződést kötött vállalakozások esetén ezt a funkciót patrónus (vállalati szakember) tölti be. A patrónus végigkíséri és támogatja a hallgatót a szakmai gyakorlat különböző területein, a feladatprofilonként megszakított gyakorlat esetén is. A Szolnoki Főiskola Kereskedelem és Marketing tanszékének oktatói mentorként tartják a kapcsolatot a szakmai gyakorlaton lévő hallgatókkal és a vállalkozás képviselőivel. A szakmai gyakorlat során megvalósítandó tevékenységet a szakirányhoz illeszkedő szakmai gyakorlati programok tartalmazzák. A szakmai gyakorlat részletes szabályait a képzés indításakor elkészítendő, Kereskedelem és marketing Felsőoktatási szakképzés Szakmai gyakorlati tájékoztatója tartalmazza. A szakmai gyakorlat szervezését, a hallgatók beosztását és kapcsolódó ügyeinek intézését a gyakorlatszervezői munkakört ellátó személy végzi. Az összefüggő szakmai gyakorlat szervezése, lebonyolítása és ellenőrzése során az alábbi dokumentumok használata kötelező: - Szakmai gyakorlati tájékoztató - Együttműködési megállapodások (általános és bázis gyakorlóhelyi) - Gyakorlóhelyi adatbázis - Gyakorlati beosztás - Fogadónyilatkozat - Jelenléti ív - Gyakorlati igazolás - Gyakorlati napló - Gyakorlati ellenőrzési napló - Mentori jelentés - Gyakorlat hallgatók általi értékelése (kérdőív) - Gyakorlat szervezetek általi értékelése (kérdőív) - Patrónusi értékelés (bázis gyakorlóhely esetén) Szakirányok kiemelt szakmai gyakorlati követelményei A Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzésben résztvevő hallgatók esetében a szakképzettség alapján betölthető munkakörök ellátásához a hallgatóknak általános vezetői, szak- és szakirány specifikus kompetenciákat kell megszerezniük. Az általános vezetői kompetenciák elérésé érdekében a szakmai gyakorlat alatt a hallgató: - megismeri a vállalkozás/szervezet felépítését, a szervezeti egységeket, a döntések rendszerét, a kiemelt tevékenységi területeket és munkafolyamatokat, - munkavégzése során megfelelő szakmai irányítás mellett betekintést nyer a vezetők tervezési, szervezési, irányítási és ellenőrzési munkájának kiemelt elemeibe és lehetőség szerint részt vesz a döntések előkészítéséhez kapcsolódó feladatokban. Marketingkommunikáció szakirány specifikus szakmai követelményei
170
A levelező tagozatos hallgatók 240 órás összefüggő szakmai gyakorlaton vesznek részt, amelynek során gazdálkodó szervezetnél a szakképzettségének megfelelő, vezetői, referensi, asszisztensi feladatok ellátására készülnek fel. Ennek keretében a hallgató rotációban részt vesz: - piaci információk gyűjtésében és értékelésében - reklámkampányok tervezésében, kidolgozásában és szervezésében - az arculat és imázs értékelésével kapcsolatos tevékenységben - kiállítások és vásárok, egyéb rendezvények (árubemutatók, vetélkedők, konferenciák, stb.) szervezésében és értékelésében - fogyasztói és szervezeti magatartás feltárására irányuló kutatás tervezésében és lebonyolításában, az eredmények értékelésében - kommunikációs anyagok készítésében, kiemelten a marketingkommunikáció eszközeire - sajtókapcsolatok kialakításában és bonyolításában, lehetőség szerint sajtótájékoztató szervezésében - szakmai tréningek, vállalati rendezvények szervezésében és lebonyolításában - akciók, nyereményjátékok szervezésében és lebonyolításában Fentiek megvalósítása érdekében megismeri: - a vállalkozás működését szabályozó belső dokumentumokat - a személyes eladás és telemarketing vállalati gyakorlatát - a vállalkozás informatikai rendszerét, az ügyfélkapcsolati adatbázisokat - a kapcsolódó analitikus nyilvántartásokat és dokumentumokat. Kereskedelmi logisztika szakirány specifikus szakmai követelményei A levelező tagozatos hallgatók 240 órás összefüggő szakmai gyakorlaton vesznek részt, amelynek során valamely kereskedelmi tevékenységet végző gazdálkodó szervezetnél a szakképzettségének megfelelő, vezetői, referensi, asszisztensi feladatok ellátására készülnek fel. Ennek keretében a hallgató rotációban részt vesz: - a szállítás és szállítmányozás tervezésében és szervezésében, szállítói, szállítmányozói adatbázis elemzésében, a feladatok meghatározásában - a szállítási, fuvarozási mód és technika kiválasztásában, útvonalterv készítésében - kapcsolódó vámkezelési és egyéb hatósági feladatok biztosításában - áruátvétel szervezésében és lebonyolításában - raktározási terv készítésében, raktározási feladatok koordinálásában - rendelések feldolgozásában komissiózási és expediálási tevékenység tervezésében, szervezésében és lebonyolításában - kiskereskedelmi raktártechnológia elemzésében és tervezésében - kiskereskedelmi üzlet berendezésének, áruelhelyezésének értékelésében - lehetőség szerint webáruház működésének értékelésében Fentiek megvalósítása érdekében megismerik - a vállalkozás működését szabályozó belső dokumentumokat - az anyag-és árunyilvántartás analitikus rendszerét és a kapcsolódó dokumentumokat - a vállalkozás informatikai rendszerét, az áruforgalmi adatbázisokat, az információk áramlásának rendszerét. A számonkérés, értékelés módja: Az összefüggő szakmai gyakorlat alatt a hallgató teljesítményének figyelemmel követése kétszintű számonkérési és értékelési rendszerben történik, amelynek elemei: - gyakorlati munkahely által történő számonkérés és értékelés - főiskola által történő számonkérés és értékelés. Gyakorlati munkahely által történő számonkérés és értékelés
171
A hallgató az összefüggő szakmai gyakorlat alatt a vállalat és az intézmény által egyeztetett munkakörökben a KKK-nak megfelelő kompetenciák megszerzésére alkalmas feladatokat végez, a főiskola által kialakított program szerint. A vállalatnál végzett munka értékelése folyamatosan, valamint a szakmai gyakorlat végén történik (megosztott gyakorlat esetében az egyes blokkokra külön-külön). Az értékelés a munkahely által kiadott feladatok ellátásának és a hallgató személyes kompetenciáinak színvonalára irányul. Az értékelés (számszerűen és szövegesen) írásban, az intézmény által kiadott nyomtatványon történik. Intézmény által történő számonkérés és értékelés A hallgatónak a szakmai gyakorlat alatt egyrészt a szaktanszék által meghatározott témakörben kell információkat gyűjtenie, azokat elemezni, értékelni és javaslatokat kidolgozni. A munka eredményét tanulmány formájában kell benyújtania a szakmai gyakorlat tanszéki szervezőjének. E feladat lehetővé teszi a szakmai kompetenciák fejlődésének és szintjének mérését. A témaköröket a gyakorlóhely specifikumainak megfelelően a mentor határozza meg. Másrészt munkanapló formájában, kronologikus jelleggel kell számot adni a vállalatnál töltött gyakorlatról. Az értékelés írásban (számszerűen és szövegesen), az intézmény által kiadott nyomtatványon történik.
172
SZOLNOKI FŐISKOLA
TANTERV érvényes a
2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben
Nemzetközi gazdálkodási felsőoktatási szakképzési szak Szakirányok
Nemzetközi szállítmányozás és logisztika szakirány
Szolnok
173
Gazdaságtudományok modul 1. Közgazdaságtani alapok 2. Vállalatgazdaságtani ismeretek 3. Marketing 4.. Jogi alapok 5.. EU tanulmányok Képzési ág szerinti modul 1. Pénzügy 2. Menedzsment
2+2
2
Gy
5
Beszámítás
K
Kredit
2
Kontaktóra
Számonkérés
1+1
Beszámítás
Kredit
Beszámítás
Számonkérés
Kredit
Kontaktóra
+
4
Kontaktórák száma
Gy
Beszámítás
Számonkérés
2
3 Kontaktóra
Felsőoktatási alapozó modul 1. Munkaerő-piaci ismeretek 0+2 2. Idegen nyelvi alapszintű ismeretek Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási 0+1 3. alapismeretek 1. Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási 4. alapismeretek 2. 5. Üzleti kommunikáció
Kredit
Tananyagegység / Tananyagelem
Kontaktóra
Sorszám
2
Össz. kreditérték
Félév 1
Számonkérés
Megnevezés
2
30
2
30
2
15
0+2
3
Gy
+
3
30
1+2
3
Gy
+
3
45
5
60
2
45
K 2+1
2
K
2+1
4
K
+
4
45
2+0
2
K
+
2
30
2+0
2
K
+
2
30
3
30
2+0
3
K
+
3
30
2+0
174
3
K
+
Képzés összes óraszáma
MINTATANTERV Nemzetközi gazdálkodási felsőoktatási szakképzési szak nappali tagozat
17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25.
Nemzetközi ügyletek Külkereskedelmi technika Vámjog és vámeljárás az EU-ban Logisztikai alapok Nemzetközi fuvarozás, szállítmányozás Statisztikai módszerek és számítások Világgazdaságtan és nemzetközi kereskedelem Interkulturális kommunikáció és tárgyalástechnika Szakmai idegen nyelvi alapszintű ismeretek Szakmai idegen nyelvi ismeretek 1.
30
2+1
3
K
+
3
45
2+0
2
K
+
2
30
2+0
3
K
+
3
30
2+1
3
K
+
3
45
1+2
4
Gy
4
45
2+1
3
K
3
45
3
30
3
60
1+1 0+4
3
Gy
26. Nemzetközi szállítmányozás és logisztika szakirány
3
K
+
+ 0+4
3
Gy
+
3
60
2+2
4
K
+
4
60
2
30
2
30
Szakirány specifikus modul 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31.
Külkereskedelem és belsőkereskedelem technikája 2+0 Nemzetközi logisztika I Nemzetközi logisztika II. Értéklánc menedzsment EU közlekedéspolitikája Logisztikai elemzés és kontroling Fuvarozási módok díjszabása és fuvarköltség kalkuláció
2
K 2+0
2+1
2
3
175
K
K
2+1
3
K
+
3
45
2+0
2
K
+
2
30
2+1
4
K
4
45
3
45
összes
2
Szakmai törzsmodul
Képzés óraszáma
Kontaktórák száma
Beszámítás
Kredit
Kontaktóra
Beszámítás
4 Számonkérés
Kredit
Kontaktóra
+
Beszámítás
Beszámítás
K
3 Számonkérés
Számonkérés
2
Kredit
Kredit
2+0
Kontaktóra
Kontaktóra
Sorszám Tananyagegység / Tananyagelem
2
Össz. kreditérték
Félév 1
Számonkérés
Megnevezés
2
30
K
3
30
1+1
2
Gy
2
30
0+1
1
Gy
1
15
Összesen Nemzetközi szállítmányozás és logisztika 20 ea 7 sz szakirány
32
10 K 2 Gy
14ea 14 sz
29
5 Kl 6 Gy
14 ea 13 sz
29
8K 7 Gy
560 óra
30
Gy
560
30
1Gy
Beszámítás
Számonkérés
Kredit
Kontaktóra
Beszámítás
Összefüggő szakmai gyakorlat
+
30
120
560
1230
*4.szemeszterben gazdálkodó szervezetnél letöltendő gyakorlat K: kollokvium; Gy: gyakorlati jegy
A képzés teljesítésének kritériumkövetelményei: Ssz. 1.
2.
Megnevezés Testnevelési foglalkozásokon való részvétel a meghirdetett sportágakból és mozgásformákból választva Nyári vállalati gyakorlat
Időtartam
Teljesítés határideje
Igazolása
30 óra (egy félévben teljesítve)
3. szemeszter vége
testnevelő aláírás
80 óra
3. szemeszter kezdete
szakfelelősi aláírás a gyakorlati igazolás alapján
176
összes
Kontaktórák száma
Gy
3
Kontaktóra
Beszámítás
Számonkérés
Kredit
Kontaktóra
Beszámítás
Vállalati-logisztikai esettanulmányok Logisztikai menedzsment 33. Szerződéses feltételek kialakítása 34. Szakdolgozati konzultáció 35. Szakmai gyakorlat modul
4
Képzés óraszáma
Össz. kreditérték
2
2+0
3
32.
36.
1+1
2 Számonkérés
Kredit
Kontaktóra
Sorszám Tananyagegység / Tananyagelem
Számonkérés
Félév 1
Kredit
Megnevezés
1790
Az alapképzésbe való kreditbeszámítás terve Nemzetközi gazdálkodási felsőoktatási szakképzési szak Nemzetközi szállítmányozás és logisztika szakirány Tantárgy Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek 1 Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek 2. Üzleti kommunikáció Idegen nyelvi alapszintű ismeretek Szakmai idegen nyelvi alapszintű ismeretek Pénzügy Jogi alapok EU tanulmányok Marketing Menedzsment Nemzetközi ügyletek Külkereskedelmi technika Vámjog és vámeljárás az EU-ban Logisztikai alapok Nemzetközi fuvarozás, szállítmányozás Interkulturális kommunikáció és tárgyalástechnika Szakmai idegen nyelvi ismeretek 1. Külkereskedelem és belsőkereskedelem technikája EU közlekedéspolitikája Összefüggő szakmai gyakorlat Összesen
Nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak
Tantárgy
Kredit
Kredit
2
Informatika 1
2
3
Informatika 2
3
3 3 3 3 2 2 4 3 3 3 3 3
Üzleti kommunikáció
3
Bevezetés az üzleti szaknyelvbe
2
Pénzügy Jogi alapok EU tanulmányok Marketing Menedzsment Nemzetközi ügyletek, külkereskedelmi technika Vámismeretek Logisztikai alapok Nemzetközi fuvarozás és szállítmányozás Interkulturális kommunikáció és tárgyalástechnika Szaknyelv (1.) Külkereskedelem és belsőkereskedelem technikája Nemzetközi logisztika 2. Féléves szakmai gyakorlat Összesen
3 2 2 4 3
3 3 3 4 3 30 85
177
5 3 4 4 3 2 5 3 30 86
A szakmai gyakorlat rendszere A féléves szakmai gyakorlat az elméleti tanulmányok lezárását követően egy félév időtartamú,(14 hét, 560 óra), 30 kredit értékű képzési egység. A szakmai gyakorlatának célja, hogy a hallgatók olyan szakmai kompetenciákkal rendelkezzenek, amelyek képessé teszik őket a szakképzettségnek megfelelő munkakörök betöltésére. A magas színvonalú gyakorlatorientált képzés keretében a szakmai gyakorlat kiemelt hangsúlyt kap, amely vállalkozásnál letöltendő összefüggő szakmai gyakorlatként komplex módon támogatja a kompetenciák elérését. Az összefüggő szakmai gyakorlat célja, hogy a hallgató gazdálkodó szervezeti környezetben fejlessze tudását és az elvárt kompetenciákat, amelyek birtokában képessé válik adott munkakör ellátására. Ennek keretében a szakmai gyakorlóhelyet biztosító vállalkozás: - valós szakmai tartalommal támogatja a hallgató képzését - a szakképzettségéhez igazodó munkakörben (munkakörökben) foglalkoztatva, lehetővé teszi az elméleti ismeretekre alapozott gyakorlati feladatok elvégzését, ezzel támogatva a szakmai tapasztalatok megszerzését, - lehetővé teszi a szakma gyakorlásához szükséges munkavállalói kompetenciák munkafolyamatokban történő fejlesztését és gyakorlati jártasságok megszerzését - biztosítja a munkafolyamatokban a személyi kapcsolatok és együttműködés, az értékelő és önértékelő magatartás, valamint az innovációs készség fejlesztését. A szakmai gyakorlat a Szolnoki Főiskola által meghatározott képzési tevékenység, amelyet a képzési és kimeneti követelményekben meghatározottak szerint a felsőoktatási szakképzési programnak, illetve a szak tantervének megfelelően terveznek, szerveznek és értékelnek. A szakmai gyakorlat programját a főiskola a KKK és a feltárt munkaerő-piaci kompetencia elvárások alapján készíti el A szakmai gyakorlatot a képzés negyedik félévében, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felsőoktatási gyakorlóhelyi nyilvántartásában szereplő szervezetnél kell letölteni. Szakmai gyakorlóhelynek minősül azon jogi személy, gazdálkodó szervezet, amely felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben vagy mesterképzésben a felsőoktatási intézménnyel kötött együttműködési megállapodás, valamint a hallgatóval az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja szerint kötött hallgatói munkaszerződés alapján, az egybefüggő szakmai gyakorlatot biztosítja, és amelyet az Oktatási Hivatal a felsőoktatási intézmény adatainál szakmai gyakorlóhelyként nyilvántartásba vett. Gazdálkodó szervezeten a Polgári Törvénykönyv 685. § c) pontja szerinti gazdálkodó szervezetet kell érteni. A Nemzetközi Gazdálkodási felsőoktatási szakképzésben résztvevő hallgatók esetében a szakképzettség alapján betölthető munkakörök ellátásához a hallgatóknak általános vezetői, szak- és szakirányspecifikus kompetenciákat kell megszerezniük. Az általános vezetői kompetenciák elérésé érdekében a szakmai gyakorlat alatt a hallgató:
178
-
megismeri a vállalkozás/szervezet felépítését, a szervezeti egységeket, a döntések rendszerét, a kiemelt tevékenységi területeket és munkafolyamatokat, munkavégzése során megfelelő szakmai irányítás mellett betekintést nyer a vezetők tervezési, szervezési, irányítási és ellenőrzési munkájának kiemelt elemeire és lehetőség szerint részt vesz a döntések előkészítéséhez kapcsolódó feladatokban.
Nemzetközi szállítmányozás és logisztika szakirány specifikus szakmai követelményei - ismerje meg a vállalkozás külkereskedelmi kapcsolatait és sajátítsa el a külkereskedelmi ügyletekkel összefüggő vámkezelési és fizetési, adózási ismereteket, - ismerje meg a vállalkozás szállítmányozási feladatait, képes legyen fuvarozási ajánlatok adására, fuvardíj kalkuláció elkészítésére a különböző fuvarozási módoknak megfelelően, - ismerje meg a vállalkozás logisztikai, raktározási, beszerzési rendszereit és gyakorlati alkalmazásukat.
179
SZOLNOKI FŐISKOLA
TANTERV érvényes a
2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben
NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT
Szakirányok
Nemzetközi szállítmányozás és logisztika szakirány
Szolnok 180
Gazdaságtudományok modul 1. Közgazdaságtani alapok 2. Vállalatgazdaságtani ismeretek 3. Marketing 4. Jogi alapok 5. EU tanulmányok Képzési ág szerinti modul 1. Pénzügy 2. Menedzsment
K
5
2
K
18
5 4 2 2
K K K
+ + +
10
3
K
+
Beszámítás
Kredit
K
Kontaktóra
2
Beszámítás
Számonkérés
10
2 2
10 10
2
5
10
3
K
+
3
10
14
3
K
+
3
14
14
2
K
5 2 4 2 2
18 14 14 10 10
10
3
K
3 3
10 10
K
14 10 10
Kredit
Beszámítás
Számonkérés
Kredit
Kontaktóra
+
4
Kontaktórák száma
2
Beszámítás
Számonkérés
10
3 Kontaktóra
Felsőoktatási alapozó modul 1. Munkaerő-piaci ismeretek 2. Idegen nyelvi alapszintű ismeretek Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási 3. alapismeretek 1. Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási 4. alapismeretek 2. 5. Üzleti kommunikáció
Kredit
Tananyagegység / Tananyagelem
Kontaktóra
Sorszám
2
Össz. kreditérték
Félév 1
Számonkérés
Megnevezés
181
+
Képzés összes óraszáma
MINTATANTERV Nemzetközi gazdálkodási felsőoktatási szakképzési szak, levelező tagozat
10 14 10
K
+
3
10
K
+
3
14
5.
Nemzetközi fuvarozás, szállítmányozás
14
3
6.
Statisztikai módszerek és számítások
Beszámítás
3
Számonkérés
10
Kredit
Logisztikai alapok
Kontaktóra
4.
Beszámítás
K
4 Számonkérés
2
Kredit
10
Kontaktóra
+
Beszámítás
Beszámítás
K
3 Számonkérés
Számonkérés
2
Kredit
Kredit
10
3.
Nemzetközi ügyletek Külkereskedelmi technika Vámjog és vámeljárás az EU-ban
Sorszám Tananyagegység / Tananyagelem
Kontaktóra
Kontaktóra
2
Szakmai törzsmodul 1. 2.
7. 8. 9.
14
Világgazdaságtan és nemzetközi kereskedelem Interkulturális kommunikáció és tárgyalástechnika Szakmai idegen nyelvi alapszintű ismeretek Szakmai idegen nyelvi ismeretek 1.
3
K
+
14
4
K
4
14
14
3
K
3
14
+
3
10 18 18
10 18
3
K
10. Nemzetközi szállítmányozás és logisztika szakirány
3
K
+ 18
3
K
+
3 3
14
4
K
+
4
14
2
10
2
10
Szakirány specifikus modul
3.
Külkereskedelem és belsőkereskedelem technikája Nemzetközi logisztika I 10 Nemzetközi logisztika II.
4.
Értéklánc menedzsment
14
3
K
+
3
14
5.
EU közlekedéspolitikája
10
2
K
+
2
10
6.
Logisztikai elemzés és kontroling
14
4
K
4
14
1. 2.
2
K 10
182
2
K
összes
+
2 3 2
1
Képzés óraszáma
Kontaktórák száma
Félév Össz. kreditérték
Megnevezés
8. 9. 10. 11.
Logisztikai menedzsment Szerződéses feltételek kialakítása Szakdolgozati konzultáció
131ea
32
12 koll
132ea
29
11 koll
2
K
2
10
10 10 5
3 2 1
K K Gy
3 2 1
10 10 5
30
390
125 ea
29
14 koll 1 gyj
240
30
240
30
Gy
1 gyj
+
120
390 + 240
K: kollokvium; Gy: gyakorlati jegy *4.szemeszterben gazdálkodó szervezetnél letöltendő gyakorlat
A képzés teljesítésének kritériumkövetelményei: Ssz.
Megnevezés
Időtartam
Teljesítés határideje
1.
Nyári vállalati gyakorlat
80 óra
3. szemeszter kezdete
183
Igazolása szakfelelősi aláírás a gyakorlati igazolás alapján
összes
14
Képzés óraszáma
Kontaktórák száma
Beszámítás
Kredit
3 10
Szakmai gyakorlati modul 12 Összefüggő szakmai gyakorlat*
Összesen Nemzetközi szállítmányozás és logisztika szakirány
Kontaktóra
Beszámítás
4 Számonkérés
K
Kredit
3
Kontaktóra
Számonkérés
14
Beszámítás
Kredit
Beszámítás
Számonkérés
Kredit
Fuvarozási módok díjszabása és fuvarköltség kalkuláció Vállalati-logisztikai esettanulmányok
3
Kontaktóra
7.
Kontaktóra
Sorszám Tananyagegység / Tananyagelem
2
Össz. kreditérték
Félév 1
Számonkérés
Megnevezés
240
Nemzetközi gazdálkodási felsőoktatási szakképzési szak
Nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak
Nemzetközi szállítmányozás és logisztika szakirány Tantárgy
Tantárgy
Kredit
Kredit
Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek 1
2
Informatika 1
2
Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek 2.
3
Informatika 2
3
Üzleti kommunikáció
3
Üzleti kommunikáció
3
Idegen nyelvi alapszintű ismeretek
3
Szakmai idegen nyelvi alapszintű ismeretek
Bevezetés az üzleti szaknyelvbe
2
3
Pénzügy
3
Pénzügy
3
Jogi alapok
2
Jogi alapok
2
EU tanulmányok
2
EU tanulmányok
2
Marketing
4
Marketing
4
Menedzsment
3
Menedzsment
3
Nemzetközi ügyletek
3
5
Külkereskedelmi technika
3
Nemzetközi ügyletek, külkereskedelmi technika
Vámjog és vámeljárás az EU-ban
3
Vámismeretek
3
Logisztikai alapok
3
Logisztikai alapok
4
Nemzetközi fuvarozás, szállítmányozás
3
Nemzetközi fuvarozás és szállítmányozás
4
Interkulturális kommunikáció és tárgyalástechnika
3
Interkulturális kommunikáció és tárgyalástechnika
3
Szakmai idegen nyelvi ismeretek 1.
3
Szaknyelv (1.)
2
Külkereskedelem és belsőkereskedelem technikája
4
Külkereskedelem és belsőkereskedelem technikája
5
EU közlekedéspolitikája
3
Nemzetközi logisztika 2.
3
Összefüggő szakmai gyakorlat
30
Féléves szakmai gyakorlat
30
Összesen
85
Összesen
86
184
A szakmai gyakorlat rendszere A féléves szakmai gyakorlat az elméleti tanulmányok lezárását követően egy félév időtartamú,(240 óra), 30 kredit értékű képzési egység. A szakmai gyakorlatának célja, hogy a hallgatók olyan szakmai kompetenciákkal rendelkezzenek, amelyek képessé teszik őket a szakképzettségnek megfelelő munkakörök betöltésére. A magas színvonalú gyakorlatorientált képzés keretében a szakmai gyakorlat kiemelt hangsúlyt kap, amely vállalkozásnál letöltendő összefüggő szakmai gyakorlatként komplex módon támogatja a kompetenciák elérését. Az összefüggő szakmai gyakorlat célja, hogy a hallgató gazdálkodó szervezeti környezetben fejlessze tudását és az elvárt kompetenciákat, amelyek birtokában képessé válik adott munkakör ellátására. Ennek keretében a szakmai gyakorlóhelyet biztosító vállalkozás: - valós szakmai tartalommal támogatja a hallgató képzését - a szakképzettségéhez igazodó munkakörben (munkakörökben) foglalkoztatva, lehetővé teszi az elméleti ismeretekre alapozott gyakorlati feladatok elvégzését, ezzel támogatva a szakmai tapasztalatok megszerzését, - lehetővé teszi a szakma gyakorlásához szükséges munkavállalói kompetenciák munkafolyamatokban történő fejlesztését és gyakorlati jártasságok megszerzését - biztosítja a munkafolyamatokban a személyi kapcsolatok és együttműködés, az értékelő és önértékelő magatartás, valamint az innovációs készség fejlesztését. A szakmai gyakorlat a Szolnoki Főiskola által meghatározott képzési tevékenység, amelyet a képzési és kimeneti követelményekben meghatározottak szerint a felsőoktatási szakképzési programnak, illetve a szak tantervének megfelelően terveznek, szerveznek és értékelnek. A szakmai gyakorlat programját a főiskola a KKK és a feltárt munkaerő-piaci kompetencia elvárások alapján készíti el A szakmai gyakorlatot a képzés negyedik félévében, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felsőoktatási gyakorlóhelyi nyilvántartásában szereplő szervezetnél kell letölteni. Szakmai gyakorlóhelynek minősül azon jogi személy, gazdálkodó szervezet, amely felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben vagy mesterképzésben a felsőoktatási intézménnyel kötött együttműködési megállapodás, valamint a hallgatóval az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja szerint kötött hallgatói munkaszerződés alapján, az egybefüggő szakmai gyakorlatot biztosítja, és amelyet az Oktatási Hivatal a felsőoktatási intézmény adatainál szakmai gyakorlóhelyként nyilvántartásba vett. Gazdálkodó szervezeten a Polgári Törvénykönyv 685. § c) pontja szerinti gazdálkodó szervezetet kell érteni. A Nemzetközi Gazdálkodási felsőoktatási szakképzésben résztvevő hallgatók esetében a szakképzettség alapján betölthető munkakörök ellátásához a hallgatóknak általános vezetői, szak- és szakirányspecifikus kompetenciákat kell megszerezniük. Az általános vezetői kompetenciák elérésé érdekében a szakmai gyakorlat alatt a hallgató:
185
-
megismeri a vállalkozás/szervezet felépítését, a szervezeti egységeket, a döntések rendszerét, a kiemelt tevékenységi területeket és munkafolyamatokat, munkavégzése során megfelelő szakmai irányítás mellett betekintést nyer a vezetők tervezési, szervezési, irányítási és ellenőrzési munkájának kiemelt elemeire és lehetőség szerint részt vesz a döntések előkészítéséhez kapcsolódó feladatokban.
Nemzetközi szállítmányozás és logisztika szakirány specifikus szakmai követelményei - ismerje meg a vállalkozás külkereskedelmi kapcsolatait és sajátítsa el a külkereskedelmi ügyletekkel összefüggő vámkezelési és fizetési, adózási ismereteket, - ismerje meg a vállalkozás szállítmányozási feladatait, képes legyen fuvarozási ajánlatok adására, fuvardíj kalkuláció elkészítésére a különböző fuvarozási módoknak megfelelően, - ismerje meg a vállalkozás logisztikai, raktározási, beszerzési rendszereit és gyakorlati alkalmazásukat.
186
SZOLNOKI FŐISKOLA
TANTERV érvényes a
2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben
Pénzügy és számvitel felsőoktatási szakképzési szak NAPPALI TAGOZAT
Szakirányok
Pénzintézeti szakirány
Szolnok
187
Gy
2
Gy
+
Beszámítás
K
Kredit
2
Kontaktóra
Számonkérés
1+1
Beszámítás
Kredit
Beszámítás
Számonkérés
Kredit
Kontaktóra
Beszámítás
4
Kontaktórák száma
2
3 Kontaktóra
Felsőoktatási alapozó modul 1. Munkaerő-piaci ismeretek 0+2 2. Idegen nyelvi alapszintű ismeretek Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási 0+1 3. alapismeretek 1. Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási 4. alapismeretek 2. 5. Üzleti kommunikáció
2 Számonkérés
Tananyagegység / Tananyagelem
Kredit
Sorszám
Kontaktóra
1
Össz. Kreditérték
Félév Számonkérés
Megnevezés
2
30
2
30
2
15
0+2
3
Gy
+
3
30
1+2
3
Gy
+
3
45
5
60
2+1
2
K
2
45
Gazdaságtudományok modul
6. 7. 8. 9. 10.
Közgazdaságtani alapok Vállalatgazdaságtani ismeretek Marketing Jogi alapok EU tanulmányok
2+2
5
K
2+1
4
K
+
4
45
2+0
2
K
+
2
30
2+0
2
K
+
2
30
3
30
2+0
3
K
+
3
30
Képzési ág szerinti közös modul
11. 12.
Pénzügy Menedzsment
2+0
188
3
K
+
Képzés összes óraszáma
MINTATANTERV Pénzügy és számvitel felsőoktatási szakképzési szak nappali tagozat
1+1
1+1 2+0
4
K
1+2
4
Gy
2+2
6
K
0+2
2
Gy
189
+ +
4
K
+
5
60
2
30
4
30
4
30
4
45
6
60
2
30
Képzés összes óraszáma
Beszámítás
Számonkérés
Kontaktórák száma
+
Kontaktóra
Beszámítás
+
4 Számonkérés
K
Kredit
Beszámítás
2
Kontaktóra
Számonkérés
K
3
Kredit
5
Kontaktóra
2+2
Beszámítás
Számonkérés
Szakmai törzsmodul 13. Számvitel 1. 14. Biztosítás/társadalombiztosítás 15. Adók és támogatások 16. Controlling 17. Statisztikai módszerek és számítások 18. Számvitel 2. 19. Szakmai idegen nyelv
Kredit
Tananyagegység / Tananyagelem
Kontaktóra
Sorszám
2
Össz. Kreditérték
Félév 1
Kredit
Megnevezés
30
2
K
2
45
1+1
2
Gy
2
2+0
3
K
3
30
2+0
2
K
2
30
2+1
4
K
4
45
2+1
3
K
3
45
1+1
2
Gy
2
30
1+2
4
K
4
45
3
3
45
0+2
2
Gy +
2
30
0+1
1
Gy
1
15
Szaklaborban tartott órák,
7K
27 2Gy
12+13 25
32
5K 5 Gy
16+11 27
8K 4 31 Gy
30
+
30
30
560
**4. szemeszterben gazdálkodó szervezetnél letöltendő gyakorlat; K: kollokvium; Gy: gyakorlati jegy
190
Beszámítás
Számonkérés
Gy
560 óra
13+10 23
Kredit
+
Összefüggő szakmai gyakorlat
Összesen Pénzintézeti szakirány
Kontaktóra
Beszámítás
Beszámítás
Számonkérés
4
összes
Kontaktórák száma
2 3+0
3
Képzés óraszáma
Össz. Kreditérték
1+1
Kredit
K
Kontaktóra
2
Beszámítás
1+2
Személyes pénzügyi tervezés gyakorlata 29. 30. Pénzügyi és számviteli informatika* 31. Szakdolgozati konzultáció Szakmai gyakorlat modul 32.
Számonkérés
Pénzintézeti szakirány Szakirány-specifikus modul 20. Vállalkozások pénzügyi alapjai 21. Banküzemtan Kisés középvállalkozások üzleti 22. finanszírozása 23. Elemzés és ellenőrzés módszertana 24. Pénzügyi jog 25. Pénz- és tőkepiacok 26. Nemzetközi fizetések 27. Hitelintézeti számvitel 28. Hitelügyletek és kockázatkezelés
Számonkérés
Tananyagegység / Tananyagelem
Kredit
Sorszám
2
Kontaktóra
1
Kredit
Félév
Kontaktóra
Megnevezés
120
1125
1685
A képzés teljesítésének kritériumkövetelményei: Ssz. 1.
2.
Megnevezés Testnevelési foglalkozásokon való részvétel a meghirdetett sportágakból és mozgásformákból választva Nyári vállalati gyakorlat
Időtartam
Teljesítés határideje
Igazolása
30 óra (egy félévben teljesítve)
3. szemeszter vége
testnevelő aláírás
80 óra
3. szemeszter kezdete
szakfelelősi aláírás a gyakorlati igazolás alapján
191
Pénzügy és számvitel felsőoktatási szakképzési szak - Pénzintézeti szakirány Modul Tantárgy Kredit Kulcskompetencia Szakmai és pénzügyi információ 2 feldolgozási alapismeretek 1 Kulcskompetencia Szakmai és pénzügyi információ 3 feldolgozási alapismeretek 2. Kulcskompetencia Üzleti kommunikáció 3 Üzleti Pénzügy 3 Gazdaságtudományok 2 Jogi alapok Gazdaságtudományok
EU tanulmányok
2
Gazdaságtudományok Üzleti Szakmai törzs Szakmai törzs Szakmai törzs Szakmai törzs Szakmai törzs Szakirány
Marketing Menedzsment Számvitel 1. Biztosítás/társadalombiztosítás Adók és támogatások Controlling Számvitel 2. Pénzügyi és számviteli informatika
4 3 5 3 3 4 6 2
Szakirány Gyakorlati
Pénzügyi jog
2
Összefüggő szakmai gyakorlat
30
Összesen
77
192
Pénzügy és számvitel alapképzési szak Ismeretkör Módszertani
Tantárgy
Kredit
Informatika 1
2
Informatika 2
3
Üzleti alapozó Elméleti alapozó Társadalomtudományok Társadalom tudományok Üzleti alapozó Üzleti alapozó Üzleti alapozó
Üzleti kommunikáció Pénzügy
3 3
Jogi alapok
2
EU tanulmányok
2
Marketing Menedzsment Számvitel 1.
4 3 5
Alapszak törzs
Adótan
6
Alapszak törzs Alapszak törzs Alapszak törzs
Controlling Számvitel 2. Pénzügyi és számviteli informatika Pénzügyi jog Féléves összefüggő komplex szakmai gyakorlat Összesen
4 6 2
Módszertani
Alapszak törzs
2 30 77
A szakmai gyakorlat rendszere A féléves szakmai gyakorlat az elméleti tanulmányok lezárását követően egy félév időtartamú,(14 hét, 560 óra), 30 kredit értékű képzési egység. A szakmai gyakorlatának célja, hogy a hallgatók olyan szakmai kompetenciákkal rendelkezzenek, amelyek képessé teszik őket a szakképzettségnek megfelelő munkakörök betöltésére. A magas színvonalú gyakorlatorientált képzés keretében a szakmai gyakorlat kiemelt hangsúlyt kap, amely vállalkozásnál letöltendő összefüggő szakmai gyakorlatként komplex módon támogatja a kompetenciák elérését. Az összefüggő szakmai gyakorlat célja, hogy a hallgató gazdálkodó szervezeti környezetben fejlessze tudását és az elvárt kompetenciákat, amelyek birtokában képessé válik adott munkakör ellátására. Ennek keretében a szakmai gyakorlóhelyet biztosító vállalkozás: - valós szakmai tartalommal támogatja a hallgató képzését - a szakképzettségéhez igazodó munkakörben (munkakörökben) foglalkoztatva, lehetővé teszi az elméleti ismeretekre alapozott gyakorlati feladatok elvégzését, ezzel támogatva a szakmai tapasztalatok megszerzését, - lehetővé teszi a szakma gyakorlásához szükséges munkavállalói kompetenciák munkafolyamatokban történő fejlesztését és gyakorlati jártasságok megszerzését - biztosítja a munkafolyamatokban a személyi kapcsolatok és együttműködés, az értékelő és önértékelő magatartás, valamint az innovációs készség fejlesztését. A szakmai gyakorlat a Szolnoki Főiskola által meghatározott képzési tevékenység, amelyet a képzési és kimeneti követelményekben meghatározottak szerint a felsőoktatási szakképzési programnak, illetve a szak tantervének megfelelően terveznek, szerveznek és értékelnek. A szakmai gyakorlat programját a főiskola a KKK és a feltárt munkaerő-piaci kompetencia elvárások alapján készíti el A szakmai gyakorlatot a képzés negyedik félévében, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felsőoktatási gyakorlóhelyi nyilvántartásában szereplő szervezetnél kell letölteni. Szakmai gyakorlóhelynek minősül azon jogi személy, gazdálkodó szervezet, amely felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben vagy mesterképzésben a felsőoktatási intézménnyel kötött együttműködési megállapodás, valamint a hallgatóval az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja szerint kötött hallgatói munkaszerződés alapján, az egybefüggő szakmai gyakorlatot biztosítja, és amelyet az Oktatási Hivatal a felsőoktatási intézmény adatainál szakmai gyakorlóhelyként nyilvántartásba vett. Gazdálkodó szervezeten a Polgári Törvénykönyv 685. § c) pontja szerinti gazdálkodó szervezetet kell érteni.
193
A Pénzügy és számvitel felsőoktatási szakképzésben résztvevő hallgatók esetében a szakképzettség alapján betölthető munkakörök ellátásához a hallgatóknak általános vezetői, szak- és szakirányspecifikus kompetenciákat kell megszerezniük. Az általános vezetői kompetenciák elérésé érdekében a szakmai gyakorlat alatt a hallgató: - megismeri a vállalkozás/szervezet felépítését, a szervezeti egységeket, a döntések rendszerét, a kiemelt tevékenységi területeket és munkafolyamatokat, - munkavégzése során megfelelő szakmai irányítás mellett betekintést nyer a a vezetők tervezési, szervezési, irányítási és ellenőrzési munkájának kiemelt elemeire és lehetőség szerint részt vesz a döntések előkészítéséhez kapcsolódó feladatokban. Pénzintézeti szakirány specifikus szakmai követelményei - vegyen részt a számlanyitással, a számlavezetéssel és az ügyfélgondozással kapcsolatos tevékenységekben és a leggyakrabban felmerülő banküzemi és jogi problémák megoldásában, - ismerje meg a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások működését szabályozó törvényeket, - sajátítsa el a pénzügyi tanácsadók munkáját a teljes lakossági ügyintézésben, úgymint a számlavezetés, értékpapír, biztosítások területén, - ismerje meg a vállalkozások pénzügyi-gazdasági értékelésénél használatos gyakoribb technikákat, és ezek alkalmazását a kisvállalkozások esetében, - ismerje meg az igénybe vett hitelekkel kapcsolatos nyilvántartási, adatszolgáltatási és egyéb teendőket és a bank belső hitelezési szabályzatát.
194
SZOLNOKI FŐISKOLA
TANTERV érvényes a
2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben
PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK Levelező tagozat
Szakirányok Államháztartási szakirány Vállalkozási szakirány
Szolnok
195
Gazdaságtudományok modul 6. Közgazdaságtani alapok 7. Vállalatgazdaságtani ismeretek 8. Marketing 9. Jogi alapok 10. EU tanulmányok Képzési ág szerinti közös modul 11. Pénzügy 12. Menedzsment
18
5
Beszámítás
Kredit
K
Kontaktóra
2
Beszámítás
Számonkérés
10
Kontaktórák száma
+
Kredit
K
4
Kontaktóra
2
Beszámítás
5
3
Számonkérés
K
Kredit
2
Kontaktóra
10
Beszámítás
Számonkérés
Felsőoktatási alapozó modul 1. Munkaerő-piaci ismeretek 2. Idegen nyelvi alapszintű ismeretek Szakmai és pénzügyi információ 3. feldolgozási alapismeretek 1. Szakmai és pénzügyi információ 4. feldolgozási alapismeretek 2. 5. Üzleti kommunikáció
Kredit
Sorszám Tananyagegység / Tananyagelem
2
Kontaktóra
1
Össz. kreditérték
Félév
Számonkérés
Megnevezés
2
10
2
10
2
5
10
3
K
+
3
10
14
3
K
+
3
14
5
18
14
2
K
2
14
K
14
4
K
+
4
14
10
2
K
+
2
10
10
2
K
+
2
10
3
10
3
10
10 10
3
K
3
+
196
K
+
Képzés összes óraszáma
MINTATANTERV Pénzügy és számvitel felsőoktatási szakképzési szak levelező tagozat
2
10
18
2
10
K
+
4
10
4
K
+
4
10
14
4
K
+
4
14
18
6
K
+
6
18
10
2
K
2
10
2
10
2
10
2
10
3
14
2
10
10
4
K
+
Vállalkozási szakirány
Szakirány-specifikus modul 20. Üzemszervezés 21. Ágazati controlling 22. Vállalkozások működésének jogi keretei 23. Vezetői számvitel 24. Üzleti tervezés 25. Elemzés és ellenőrzés módszertana 26. Befektetések kontrollingja 27. Éves beszámoló összeállítása 28. Pénzügyi controlling Vállalkozások menedzsmentje és 29. finanszírozása 30. Számvitelszervezés 31. Pénzügyi és számviteli informatika 32. Szakdolgozati konzultáció
10 10 10
2
2
2
K
K
K 14 10
197
2
3
K
K
+
10
3
K
3
10
10
2
K
2
10
10
3
K
3
10
10
3
K
3
10
10
3
K
10
2
K
2
10
10
2
K
2
10
5
1
Gy
1
5
3
10
összes
5
Képzés óraszáma
Beszámítás
Számonkérés
Kontaktóra
Beszámítás
Számonkérés
Kredit
4
Kontaktórák száma
10
Kontaktóra
+
Beszámítás
K
3 Számonkérés
5
Kredit
18
Kontaktóra
Beszámítás
Szakmai törzsmodul 13. Számvitel 1. 14. Biztosítás/társadalombiztosítás 15. Adók és támogatások 16. Controlling 17. Statisztikai módszerek és számítások 18. Számvitel 2. 19. Szakmai idegen nyelv
Számonkérés
Tananyagegység / Tananyagelem
Kredit
Sorszám
2
Kontaktóra
1
Össz. Kreditérték
Félév
Kredit
Megnevezés
Szakmai gyakorlat modul 33.
Összefüggő szakmai gyakorlat
Államháztartási szakirány Szakirány-specifikus modul 20. Közigazgatási eljárás, ügyiratkezelés 21. Gazdasági jog 22. Közpénzügyi és közigazgatási alapok 23. Elemzés és ellenőrzés módszertana 24. Közfeladatok finanszírozása 25. Államháztartási számvitel 26. Államháztartás elszámolási rendszere 27. Adóigazgatás, adóellenőrzés 28. Államháztartás gazdálkodása 29. Pénzügyi és számviteli informatika* 30. Szakdolgozati konzultáció
240
10 10 14
4
2
2
Gy
30
K
30
2
30
4
45
K
3
30 45
K 10
3
240
30
2
+
K
+
14
3
Gy
3
14
3
K
3
45
14
3
K
3
45
14
3
K
3
45
18
4
Gy
4
60
10
2
Gy +
2
30
5
1
Gy
1
15
Szakmai gyakorlat modul 31.
560 óra
Összefüggő szakmai gyakorlat
30
+
30
560
Összesen Vállalkozási szakirány
105
27
9K
130
3 3
11 K
119
30
11 K 1 Gy
240 1 Gy
30
120
354 + 240
Összesen Államháztartási szakirány
109
29
9K
114
3 0
10K
129
31
11K 1 Gy
240 1 Gy
30
120
352 + 240
Szaklaborban tartott órák, **4. szemeszterben gazdálkodó szervezetnél letöltendő gyakorlat , K: kollokvium; Gy: gyakorlati jegy
A képzés teljesítésének kritériumkövetelményei: Ssz. Megnevezés 1.
Nyári vállalati gyakorlat
Időtartam
Teljesítés határideje
80 óra
3. szemeszter kezdete
198
Igazolása szakfelelősi aláírás a gyakorlati igazolás alapján
Az alapképzésbe való kreditbeszámítás terve Pénzügy és számvitel felsőoktatási szakképzési szak- Államháztartási szakirány Modul Tantárgy Kredit Kulcskompetencia Szakmai és pénzügyi információ 2 feldolgozási alapismeretek 1 Kulcskompetencia Szakmai és pénzügyi információ 3 feldolgozási alapismeretek 2. Kulcskompetencia Üzleti kommunikáció 3 3 Üzleti Pénzügy
Gazdaságtudományok Gazdaságtudományok
Jogi alapok
2
EU tanulmányok
2
Gazdaságtudományok Üzleti Szakmai törzs Szakmai törzs Szakmai törzs Szakmai törzs Szakmai törzs Szakirány
Marketing Menedzsment Számvitel1. Biztosítás/társadalombiztosítás Adók és támogatások Controlling Számvitel 2. Pénzügyi és számviteli informatika
4 3 5 3 3 4 6 2
Szakirány Gyakorlati
Gazdasági jog
2 30
Összefüggő szakmai gyakorlat Összesen
77
199
Pénzügy és számvitel alapképzési szak Ismeretkör Tantárgy Módszertani Informatika 1
Módszertani Üzleti alapozó Elméleti alapozó Társadalomtudományok Társadalomtudományok Üzleti alapozó Üzleti alapozó Üzleti alapozó Alapszak törzs
Kredit 2
Informatika 2
3
Üzleti kommunikáció
3
Pénzügy
3
Jogi alapok
2
EU tanulmányok
2
Marketing Menedzsment Számvitel 1.
4 3 5
Adótan
6
Alapszak törzs Controlling Alapszak törzs Számvitel 2. Alapszak törzs Pénzügyi és számviteli informatika
4 6 2
Üzleti alapozó Gazdasági jog Féléves összefüggő szakmai gyakorlat Összesen
2 komplex
30 77
Pénzügy és számvitel felsőoktatási szakképzési szak - Vállalkozási szakirány
Kulcskompetencia
Tantárgy Szakmai és pénzügyi feldolgozási alapismeretek 1 Szakmai és pénzügyi feldolgozási alapismeretek 2. Üzleti kommunikáció
Üzleti
Pénzügy
Modul Kulcskompetencia Kulcskompetencia
Gazdaságtudományok Gazdaságtudományok Gazdaságtudományok Üzleti Szakmai törzs Szakmai törzs Szakmai törzs Szakmai törzs Szakmai törzs Szakirány Gyakorlati
Pénzügy és számvitel alapképzési szak
Kredit információ 2
Ismeretkör Módszertani
információ 3
Módszertani
Jogi alapok
Üzleti alapozó Elméleti alapozó Társadalomtudományok Társadalom tudományok Üzleti alapozó Üzleti alapozó Üzleti alapozó Alapszak törzs
3 3 2
EU tanulmányok
2
Marketing Menedzsment Számvitel 1. Biztosítás/társadalombiztosítás Adók és támogatások Controlling Számvitel 2. Vezetői számvitel
4 3 5 3 3 4 6 3
Összefüggő szakmai gyakorlat
30
Összesen
77
Tantárgy
Kredit
Informatika 1
2
Informatika 2
3
Üzleti kommunikáció
3
Pénzügy
3
Jogi alapok
2
EU tanulmányok
2
Marketing Menedzsment Számvitel 1.
4 3 5
Adótan
6
Alapszak törzs Controlling 4 Alapszak törzs Számvitel 2. 6 Alapszak törzs Vezetői számvitel 4 Féléves összefüggő komplex 30 szakmai gyakorlat Összesen 77
200
A szakmai gyakorlat rendszere
A féléves szakmai gyakorlat az elméleti tanulmányok lezárását követően egy félév időtartamú,(240 óra), 30 kredit értékű képzési egység. A szakmai gyakorlatának célja, hogy a hallgatók olyan szakmai kompetenciákkal rendelkezzenek, amelyek képessé teszik őket a szakképzettségnek megfelelő munkakörök betöltésére. A magas színvonalú gyakorlatorientált képzés keretében a szakmai gyakorlat kiemelt hangsúlyt kap, amely vállalkozásnál letöltendő összefüggő szakmai gyakorlatként komplex módon támogatja a kompetenciák elérését. Az összefüggő szakmai gyakorlat célja, hogy a hallgató gazdálkodó szervezeti környezetben fejlessze tudását és az elvárt kompetenciákat, amelyek birtokában képessé válik adott munkakör ellátására. Ennek keretében a szakmai gyakorlóhelyet biztosító vállalkozás: - valós szakmai tartalommal támogatja a hallgató képzését - a szakképzettségéhez igazodó munkakörben (munkakörökben) foglalkoztatva, lehetővé teszi az elméleti ismeretekre alapozott gyakorlati feladatok elvégzését, ezzel támogatva a szakmai tapasztalatok megszerzését, - lehetővé teszi a szakma gyakorlásához szükséges munkavállalói kompetenciák munkafolyamatokban történő fejlesztését és gyakorlati jártasságok megszerzését - biztosítja a munkafolyamatokban a személyi kapcsolatok és együttműködés, az értékelő és önértékelő magatartás, valamint az innovációs készség fejlesztését. A szakmai gyakorlat a Szolnoki Főiskola által meghatározott képzési tevékenység, amelyet a képzési és kimeneti követelményekben meghatározottak szerint a felsőoktatási szakképzési programnak, illetve a szak tantervének megfelelően terveznek, szerveznek és értékelnek. A szakmai gyakorlat programját a főiskola a KKK és a feltárt munkaerő-piaci kompetencia elvárások alapján készíti el A szakmai gyakorlatot a képzés negyedik félévében, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felsőoktatási gyakorlóhelyi nyilvántartásában szereplő szervezetnél kell letölteni. Szakmai gyakorlóhelynek minősül azon jogi személy, gazdálkodó szervezet, amely felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben vagy mesterképzésben a felsőoktatási intézménnyel kötött együttműködési megállapodás, valamint a hallgatóval az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja szerint kötött hallgatói munkaszerződés alapján, az egybefüggő szakmai gyakorlatot biztosítja, és amelyet az Oktatási Hivatal a felsőoktatási intézmény adatainál szakmai gyakorlóhelyként nyilvántartásba vett. Gazdálkodó szervezeten a Polgári Törvénykönyv 685. § c) pontja szerinti gazdálkodó szervezetet kell érteni. A Pénzügy és számvitel felsőoktatási szakképzésben résztvevő hallgatók esetében a szakképzettség alapján betölthető munkakörök ellátásához a hallgatóknak általános vezetői, szak- és szakirányspecifikus kompetenciákat kell megszerezniük. 201
Az általános vezetői kompetenciák elérésé érdekében a szakmai gyakorlat alatt a hallgató: - megismeri a vállalkozás/szervezet felépítését, a szervezeti egységeket, a döntések rendszerét, a kiemelt tevékenységi területeket és munkafolyamatokat, - munkavégzése során megfelelő szakmai irányítás mellett betekintést nyer a a vezetők tervezési, szervezési, irányítási és ellenőrzési munkájának kiemelt elemeire és lehetőség szerint részt vesz a döntések előkészítéséhez kapcsolódó feladatokban. Vállalkozási szakirány specifikus szakmai követelményei - ismerje meg a gazdálkodásához szükséges pénzügyi és számviteli előírások és azok betartásának módszereit, dokumentációját a vállalkozás működését szabályozó belső dokumentumokat, - ismerje meg az eredménytervezés és a költségtervezés, az eredményellenőrzés, a költségellenőrzés és a pénzügyi ellenőrzés módszereit, - vegyen részt a vállalati controlling rendszere működtetésében, eredményeinek alkalmazásában, - vegyen részt a modern információ-technológia eredményeinek és eszközrendszerének használatában az eredményes gazdálkodás megvalósítása érdekében, valamint a döntési információk megszerzése céljából. Államháztartási szakirány specifikus szakmai követelményei - ismerje meg a költségvetési szervezet működését szabályozó belső dokumentumokat és a közpénzügyek működésére vonatkozó alapvető hazai és Európai Uniós szabályozásokat, - ismerje meg a közpénzek felhasználására vonatkozó alapvető szabályokat és sajátítsa el azok alkalmazásuk feltételeit és legyen képes adaptálni ezeket szakterületére, - ismerje meg az adójogszabályokat, különösen a helyi adókra vonatkozó előírásokat és alkalmazza azokat munkavégzése során, - ismerje meg a költségvetési szervezet informatikai rendszerét és az ügyfélkapcsolati adatbázis teljes körét.
202
SZOLNOKI FŐISKOLA
TANTERV érvényes a
2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben
Turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzési szak NAPPALI TAGOZAT
Szakirányok Turizmus szakirány Vendéglátó szakirány
Szolnok
203
MINTATANTERV Turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzési szak nappali tagozat
Gazdaságtudományok modul 1. Közgazdaságtani alapok 2. Vállalatgazdaságtani ismeretek 3. Marketing 4. Jogi alapok 5. EU tanulmányok Képzési ág szerinti közös modul 1. Pénzügy 2. Menedzsment
2+2 2+1 2+0 2+0
2+0
5 4 2 2
3
K
2 2
30 30
2
15
3
Gy
+
3
30
1+2
3
Gy
+
3
45
2+1
2
K
2+0
3
K
5 2 4 2 2
+ + +
+
204
+
60 45 45 30 30 3 3
30 30
Képzés összes óraszáma
Beszámítás
Számonkérés
Kredit
Számonkérés K
Kontaktóra
Kredit 2
0+2
K K K K
1+1
Kontaktórák száma
+
4
Kontaktóra
3 Beszámítás
Gy
Számonkérés
2
Kredit
Gy
Kontaktóra
2
Beszámítás
Számonkérés
Felsőoktatási alapozó modul 1. Munkaerő-piaci ismeretek 2. Idegen nyelvi alapszintű ismeretek 0+2 Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási 3. alapismeretek 1. 0+1 Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási 4. alapismeretek 2. 5. Üzleti kommunikáció
Kredit
Tananyagegység / Tananyagelem
Kontaktóra
Sorszám
2
Össz. kreditérték
Félév 1
Beszámítás
Megnevezés
Képzés összes óraszáma
Össz. kreditérték
K K
Beszámítás
2 2
Kredit
1+1 1+1
Kontaktóra
Szálláshelyszolgáltatási alapismeretek Vendéglátás alapjai Szakmai idegen nyelvi alapszintű ismeretek Szakmai idegen nyelvi ismeretek 1. Szakmai idegen nyelvi ismeretek 2.
Beszámítás
28.
4 Számonkérés
+
Kredit
K
Kontaktóra
5
Beszámítás
2+2
3 Számonkérés
Beszámítás
Turisztikai alapok
Tananyagegység / Tananyagelem
Kredit
Számonkérés
27.
Sorszám
Kontaktóra
Kredit
2
Kontaktóra
1
Kontaktórák száma
Félév Számonkérés
Megnevezés
Szakmai törzsmodul
29.
30. 31. 32. Turizmus szakirány
5
0+4 0+4
3 3
Gy Gy
2 2 3 3 3
+ + 0+4
3
Gy
+
60 30 30 60 60 60
Szakirány specifikus modul
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.
Desztinációföldrajz Kultúrák emlékei Idegenvezetési alapok Utazásszervezési ismeretek Turisztikai termékek 1. (Természeti turizmus) Turisztikai termékek 2. (Egészségturizmus) Szabadidőmenedzsment Turizmusmenedzsment A szállodai szolgáltatások szervezése Kiállítás és eseményszervezés Turisztikai rendezvényszervezés Turisztikai szakmai informatika Desztináció és kapcsolati menedzsment Utazásszervezés szaklabor Szakdolgozati konzultáció Összefüggő szakmai gyakorlat*
2+1 2+0 1+2 1+1 2+1
1+1
2 2 2 2 4
2
K K Gy K Gy
2+1
2
K
1+2
3
K
2+2 2+1
5 3
K K
1+1 0+2 2+2 0+2 0+1
2 3 4 2 1
Gy Gy K Gy Gy
+
+ +
K + + + Gy +
205
2 2 2 2 2 3 4 5 3 2 2 3 4 2 1 30
45 30 45 45 30 45 45 60 45 30 30 30 60 30 15 560
összes Képzés óraszáma
Kontaktórák száma
Beszámítás
Kredit
Kontaktóra
Beszámítás
4 Számonkérés
Kredit
Kontaktóra
Beszámítás
3 Számonkérés
Kredit
Kontaktóra
Beszámítás
Számonkérés
Kredit
Tananyagegység / Tananyagelem
Kontaktóra
Sorszám
2
Össz. kreditérték
Félév 1
Számonkérés
Megnevezés
Vendéglátó szakirány Szakirány specifikus modul
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17.
A vendéglátás alapanyagai Élelmezéstan Melegkonyhai ételismeret Hidegkonyhai és cukrászismeret Gasztronómiai technológia 1. Gasztronómiai technológia 2. Éttermi kultúra Italismeret Éttermi felszolgálás I. Éttermi felszolgálás II. Vendéglátó üzlet Üzleti gazdálkodás Gasztronómiai rendezvények szervezése Vendégkapcsolatok Üzletviteli szaklabor Szakdolgozati konzultáció Összefüggő szakmai gyakorlat
Összesen turizmus szakirány Összesen vendéglátó szakirány
2+2
3
K
2+0 2+0 0+2
2 2 2
K K Gy
1+1
2
K
0+2
2
Gy
1+2
3
K
2+1
3
K
0+3
4
Gy
2+0
2
K
0+2
2
Gy
2+2 1+1 1+1 0+2 0+1
3 3 2 3 1
K Gy Gy Gy Gy
+
+ +
+ + + +
30 14ea 10 sz 14 ea 10 sz
29 29
8K 2 Gy 8K 2 Gy
14 a 19sz 13ea 23sz
206
31 33
6K 6 Gy 7K 6 Gy
11ea 19sz 9ea 18sz
30 28
5K 7Gy 4K 7Gy
Gy
+
3 3 2 2 2 4 3 2 2 2 3 3 3 2 3 1 30
60 60 30 30 30 45 30 30 30 30 45 60 30 30 30 15 560
560
30
1Gy
120
1305
560
30
1Gy
120
1305
A képzés teljesítésének kritériumkövetelményei: Ssz.
1.
Megnevezés
Időtartam
Teljesítés határideje
Testnevelési foglalkozásokon való 30 óra részvétel a meghirdetett 3. szemeszter (egy félévben sportágakból és vége teljesítve) mozgásformákból választva
2. Nyári vállalati gyakorlat
80 óra
Igazolása
testnevelő aláírás
3. szemeszter szakfelelősi aláírás a gyakorlati kezdete igazolás alapján
207
Az alapképzésbe való kreditbeszámítás terve
Kulcskompetencia modul
Turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzési szak –turizmus szakirány Tantárgyak Modul Kredit megnevezése Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási 2 alapismeretek 1. Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási 2 alapismeretek 2. Üzleti kommunikáció 3 Szakmai idegen nyelvű 3 alapszintű ismeretek Szakmai idegen nyelvi 6 ismeretek 1. 2.
Üzleti kommunikáció
3
Bevezetés az üzleti nyelvbe+Szaknyelv (1.-3.)
9
Marketing
4
Jogi alapok EU tanulmányok Pénzügy
2 2 3
Menedzsment
3
5
Turizmus rendszere
5
4
Intézményi kapcsolatrendszer
4
Menedzsment
3
Utazásszervezési ismeretek Utazásszervezés szaklabor Szabadidőmenedzsment Turizmusmenedzsment Turisztikai szakmai informatika Összefüggő gyakorlat Összesen
szakmai
3 2 3 4
Üzleti alapozó Társadalomtudományi
Üzleti alapozó
2 2 3
Üzleti alapozó
Alapszak törzs
Jogi alapok EU tanulmányok Pénzügy
Módszertani alapozó
3
4
Desztináció és kapcsolati menedzsment
Kredit
Informatika 2
3
30
Szakmai gyakorlat modul
Szakmai gyakorlat modul
Szakirány-specifikus modul
törzs modul
Tantárgyak megnevezése
2
Marketing
Turizmus szakirány Szakmai Turisztikai alapok
Ismeretkör
Informatika 1
Szakmai törzsmodul
Képzési terület szerinti közös modul Képzési ág szerinti közös modul
Turizmus-vendéglátás alapképzési szak
84
208
Utazásszervezés értékesítés
és
4
Szabadidőmenedzsment Turizmusmenedzsment
4 5
Szakinformatika
3
Féléves szakmai gyakorlat
30
Összesen
86
Turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzési szak –Vendéglátó szakirány
2
2 6
2 2 3
Menedzsment
3
2
Szakirány-specifikus modul
Éttermi kultúra Üzleti gazdálkodás Vendéglátó üzlet Gasztronómiai rendezvények szervezése Vendégkapcsolatok Melegkonyhai ételismeret Italismeret
3 3 3
Szakmai gyakorlat modul
Vendéglátás alapjai
Összesen
Informatika 2
3
Üzleti kommunikáció Bevezetés az üzleti nyelvbe+Szaknyelv (1.-3.)
3
Marketing
4
Jogi alapok EU tanulmányok Pénzügy
2 2 3
Menedzsment
3
Turizmus rendszere
5
Vendéglátás
5
Üzletvezetés
5
Gasztronómiai menedzsment
4
Étel- és italismeret
3
Üzleti alapozó Társadalomtudományi
5
törzs modul
3 2 2 2 30
Féléves szakmai gyakorlat
Összesen
84
209
Kredit
2
Üzleti alapozó
Jogi alapok EU tanulmányok Pénzügy
Tantárgyak megnevezése
Informatika 1
Üzleti alapozó
3
4
Összefüggő szakmai gyakorlat
Módszertani alapozó
2
Marketing
Vendéglátó szakirány Szakmai Turisztikai alapok
Ismeretkör
Akapsz ak törzs
Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek 1. Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek 2. Üzleti kommunikáció Szakmai idegen nyelvű alapszintű ismeretek Szakmai idegen nyelvi ismeretek 1. 2.
Kredit
Vendéglátás menedzsment specializáció
Képzési ág szerinti közös modul
Tantárgyak megnevezése
Szakmai gyakorlat modul
Képzési terület szerinti közös modul
Szakmai törzsmodul
Kulcskompetencia modul
Modul
Turizmus-vendéglátás alapképzési szak
9
30
83
A szakmai gyakorlat rendszere A féléves szakmai gyakorlat az elméleti tanulmányok lezárását követően egy félév időtartamú,(14 hét, 560 óra), 30 kredit értékű képzési egység. A szakmai gyakorlat célja a szakképzettségnek megfelelő munkahelyen, munkakörben az elméleti és gyakorlati ismeretek összekapcsolása, a szakma gyakorlásához szükséges munkavállalói kompetenciák munkafolyamatokban történő fejlesztése, az anyag - eszköztechnológia ismeretek és gyakorlati jártasságok, valamint a munkafolyamatokban a személyi kapcsolatok és együttműködés, feladatmegoldásokban az értékelő és önértékelő magatartás, az innovációs készség fejlesztése. Az összefüggő szakmai gyakorlat célja, hogy a hallgató gazdálkodó szervezeti környezetben fejlessze tudását és érje el az elvárt kompetenciákat, amelyek birtokában képessé válik adott munkakör ellátására. Ennek keretében a szakmai gyakorlóhelyet biztosító vállalkozás: - valós szakmai tartalommal támogatja a hallgató képzését - a szakképzettségének megfelelő munkakörben foglalkoztatva lehetővé teszi az elméleti és gyakorlati ismeretek összekapcsolását - lehetővé teszi a szakma gyakorlásához szükséges munkavállalói kompetenciák munkafolyamatokban történő fejlesztését, az anyag - eszköz-technológia ismeretek és gyakorlati jártasságok megszerzését - a munkafolyamatokban a személyi kapcsolatok és együttműködés, az értékelő és önértékelő magatartás, valamint az innovációs készség fejlesztését. A szakmai gyakorlat a Szolnoki Főiskola által meghatározott képzési tevékenység, amelyet a képzési és kimeneti követelményekben meghatározottak szerint a felsőoktatási szakképzési programnak, illetve a szak tantervének megfelelően terveznek, szerveznek és értékelnek. A szakmai gyakorlat programját a főiskola a KKK és a feltárt munkaerő-piaci kompetencia elvárások alapján készíti el A szakmai gyakorlatot a képzés negyedik félévében, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felsőoktatási gyakorlóhelyi nyilvántartásában szereplő szervezetnél kell letölteni. Szakmai gyakorlóhelynek minősül azon jogi személy, gazdálkodó szervezet, amely felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben vagy mesterképzésben a felsőoktatási intézménnyel kötött együttműködési megállapodás, valamint a hallgatóval az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja szerint kötött hallgatói munkaszerződés alapján, az egybefüggő szakmai gyakorlatot biztosítja, és amelyet az Oktatási Hivatal a felsőoktatási intézmény adatainál szakmai gyakorlóhelyként nyilvántartásba vett. Gazdálkodó szervezeten a Polgári Törvénykönyv 685. § c) pontja szerinti gazdálkodó szervezetet kell érteni.
210
A Turizmus - Vendéglátás felsőoktatási szakképzésben résztvevő hallgatók esetében a szakképzettség alapján betölthető munkakörök ellátásához a hallgatóknak általános vezetői, szak- és szakirányspecifikus kompetenciákat kell megszerezniük. Az általános vezetői kompetenciák elérésé érdekében a szakmai gyakorlat alatt a hallgató: - megismeri a vállalkozás/szervezet felépítését, a szervezeti egységeket, a döntés rendszerét, a kiemelt tevékenységi területeket és munkafolyamatokat, - munkavégzése során megfelelő szakmai irányítás mellett betekintést nyer a vezetők tervezési, szervezési, irányítási és ellenőrzési munkájának kiemelt elemeire és lehetőség szerint részt vesz a döntések előkészítéséhez kapcsolódó feladatokban. Turizmus szakirány specifikus szakmai követelményei ˗ ismerje meg a turisztikai kereslet-kínálat üzletspecifikus főbb elemeit ˗ vegyen részt az utazásszervezés munkafolyamatában ˗ ismerje meg turisztikai vállalkozások működésének szabályait, a turisztikai munkaköröket ˗ az ügyfélszolgálati irodai tevékenység teljes körű megismerése, a külföldi fizetőeszközök vételére és eladására vonatkozó ismeretek elsajátítása, valamint a vasúti, légi és hajózási ismeretek megszerzése. A szakmai gyakorlattal szemben alapvető követelmény, hogy a hallgató fenti témakörökben képes legyen a beutaztató, kiutaztató programok összeállítására, kialakítani a kínálat értékesítési feltételrendszerét, megtervezni a termék marketing akcióprogramját, tervezni, szervezni, koordinálni a térség/vállalkozás marketing eszközeit, elemezni, értékelni a táji és ember alkotta adottságokra épülő regionális és lokális termékfejlesztési lehetőségeket. A gyakorlat célja, hogy a hallgatók a fogadó cég/vállalat munkatársa mellett foglalkoztatva megismerjék és gyakorolják az utazási irodai/utazásszervezési, rendezvény- és programszervezési, valamint szolgáltatási munkafolyamatokat. Betekintést kapjanak a különböző munkaterületek feladataiba, és aktívan részt vegyenek a melléjük rendelt munkatársak napi feladatainak elvégzésében. A gyakornoki feladatokat és munkaterületeket a fogadó cég/vállalat vezetője határozza meg úgy, hogy a hallgató-megfelelő irányítás mellett áttekintést kapjon a gyakorlati hely egészéről. A gyakorlatot olyan színvonalas, a végzett szaknak megfelelő gyakorlati helyen (utazási iroda, turisztikai vállalkozás) kell teljesíteni, ahol a foglalkoztatás lehetőségei, illetve feltételei adottak és a gyakorlati követelményrendszer előírásai érvényesíthetők. Vendéglátás szakirány specifikus szakmai követelményei A szakmai gyakorlattal szemben alapvető követelmény, hogy a hallgató ˗ ismerje meg a vendéglátó üzlet kereslet-kínálat üzletspecifikus problémáit, ˗ vegyen részt az értékesítés munkafolyamatában, ˗ ismerje meg a vendéglátó vállalkozások működésének szabályait, a vendéglátás munkaköreit. ˗ teljesítés után megismerje a vendéglátó üzletek működésének fő jellemzőit, ˗ az üzletvezetés taktikai technikáit, ˗ a tárgyi és a személyi erőforrások hasznosításának hatékony módjait. A gyakorlat célja, hogy a gyakornokok a fogadó üzlet szakemberei mellé beosztva gyakorlati tapasztalatot szerezzenek a vendéglátó egység üzemeltetésének különböző területein. A 211
konyhai gyakorlat során a gyakornokok ismerjék meg az árubeszerzéssel, a raktározással, a nyersanyagok előkészítésével kapcsolatos feladatokat és műveleteket, szerezzenek tapasztalatot a konyhatechnikai (meleg-, hidegkonyha) műveletek és eljárások terén, ismerjék meg az üzlet ételválasztékát, az ételek elkészítésének módját és a helyes tálalás követelményeit. Vállaljanak aktív szerepet a konyha és a hozzá tartozó munkaterületek napi feladatainak ellátásában, lehetőség szerint vegyenek részt éttermi rendezvények előkészítésében, lebonyolításában. A gyakornokok a közegészségügyi (higiéniai) követelmények szigorú betartásával végezzék munkájukat. Az éttermi gyakorlat során a gyakornokok szerezzenek jártasságot az éttermi munka gyakorlati feladataiban, alkalmazzák a különböző terítési módokat, az étel- és italfelszolgálás különböző módozatait. Ismerjék meg az üzlet étel- és italválasztékát, valamint azok felszolgálásának követelményeit és gyakorlatát. Aktívan vegyenek részt az étterem napi üzemeltetési feladatainak ellátásában, éttermi rendezvények lebonyolításában.
212
SZOLNOKI FŐISKOLA
TANTERV érvényes a
2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben
TURIZMUS- VENDÉGLÁTÁS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT
Szakirányok Turizmus szakirány
Szolnok 213
Gazdaságtudományok modul 1. Közgazdaságtani alapok 2. Vállalatgazdaságtani ismeretek 3. Marketing 4.. Jogi alapok 5.. EU tanulmányok Képzési ág szerinti közös modul 1. Pénzügy 2. Menedzsment
18 14 10 10
10
2
K
5 4 2 2
3
K
Beszámítás
Kredit
K
Kontaktóra
2
Beszámítás
Számonkérés
10
2 2
10 10
2
5
10
3
K
+
3
10
14
3
K
+
3
14
5 2 4 2 2
18 14 14 10 10
3 3
10 10
K K K K
Kredit
Beszámítás
Számonkérés
Kredit
Kontaktóra
+
4
Kontaktórák száma
K
Beszámítás
Számonkérés
2
3 Kontaktóra
Felsőoktatási alapozó modul 1. Munkaerő-piaci ismeretek 2. Idegen nyelvi alapszintű ismeretek 10 Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási 3. 5 alapismeretek 1. Szakmai és pénzügyi információ 4. feldolgozási alapismeretek 2. 5. Üzleti kommunikáció
Kredit
Tananyagegység / Tananyagelem
Kontaktóra
Sorszám
2
Össz. kreditérték
Félév 1
Számonkérés
Megnevezés
14
2
K
10
3
K
+ + +
+
214
+
Képzés összes óraszáma
MINTATANTERV Turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzési szak levelező tagozat
Szakmai törzsmodul 33. 34. 35. 36. 37. 38.
Turisztikai alapok Szálláshelyszolgáltatási alapismeretek Vendéglátás alapjai Szakmai idegen nyelvi alapszintű ismeretek Szakmai idegen nyelvi ismeretek 1. Szakmai idegen nyelvi ismeretek 2.
+
18 18
3 3
K K
+ + 18
3
K
+
5 2 2 3 3 3
18 10 10 18 18 18
2 2 2 2
14 10 14 18
2
10
3 4 5 3 2 2 3 4 2
14 14 18 14 10 10 10 18 10
Turizmus szakirány Szakirány specifikus modul
17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30.
Desztinációföldrajz Kultúrák emlékei Idegenvezetési alapok Utazásszervezési ismeretek Turisztikai termékek 1. (Természeti turizmus) Turisztikai termékek 2. (Egészségturizmus) Szabadidőmenedzsment Turizmusmenedzsment A szállodai szolgáltatások szervezése Kiállítás és eseményszervezés Turisztikai rendezvényszervezés Turisztikai szakmai informatika Desztináció és kapcsolati menedzsment Utazásszervezés szaklabor
14 10
2 2
K K 14
10
14
10
2
K
2
K
4
2
215
K
2
K
+
14
3
K
18 14
5 3
K K
10 10 18 10
2 3 4 2
K K K K
+ +
K + + +
összes Képzés óraszáma
Kontaktórák száma
Beszámítás
Kredit
Kontaktóra
Beszámítás
4 Számonkérés
Kredit
Kontaktóra
Beszámítás
3 Számonkérés
K K K
Kredit
5 2 2
Kontaktóra
Számonkérés
18 10 10
Beszámítás
Kredit
Sorszám Tananyagegység / Tananyagelem
2
Kontaktóra
1
Össz. kreditérték
Félév
Számonkérés
Megnevezés
31. 32.
Szakdolgozati konzultáció Összefüggő szakmai gyakorlat*
Összesen turizmus szakirány
5
115
29
11K
156
31
216
12K
141
1
Gy
30
10K 1Gy
240
30
Gy
240
30
1Gy
+
1 30
5
120
412 + 240
240
A képzés teljesítésének kritériumkövetelményei: Ssz.
Megnevezés
1. Nyári vállalati gyakorlat
Időtartam 80 óra
Teljesítés Igazolása határideje 3. szemeszter szakfelelősi aláírás a gyakorlati kezdete igazolás alapján
217
Az alapképzésbe való kreditbeszámítás terve
Jogi alapok EU tanulmányok Pénzügy
2 2 3
Menedzsment
3
Turizmus szakirány Szakmai Turisztikai alapok
Szakmai gyakorlat modul
Szakirány-specifikus modul
törzs modul
Desztináció és kapcsolati menedzsment Utazásszervezési ismeretek Utazásszervezés szaklabor Szabadidőmenedzsment Turizmusmenedzsment Turisztikai szakmai informatika Összefüggő gyakorlat Összesen
szakmai
Módszertani alapozó Üzleti alapozó Üzleti alapozó Társadalomtudományi
Üzleti alapozó
4
Ismeretkör
5 4
3 2 3 4
Alapszak törzs
Képzési ág szerinti közös modul
Marketing
Turizmus-vendéglátás alapképzési szak
3
30
Szakmai gyakorlat modul
Képzési terület szerinti közös modul
Szakmai törzsmodul
Kulcskompetencia modul
Turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzési szak –turizmus szakirány Tantárgyak Modul Kredit megnevezése Szakmai és pénzügyi 2 információ feldolgozási alapismeretek 1. Szakmai és pénzügyi 2 információ feldolgozási alapismeretek 2. Üzleti kommunikáció 3 Szakmai idegen nyelvű 3 alapszintű ismeretek Szakmai idegen nyelvi 6 ismeretek 1. 2.
84
218
Tantárgyak megnevezése
Kredit
Informatika 1
2
Informatika 2
3
Üzleti kommunikáció
3
Bevezetés az üzleti nyelvbe+Szaknyelv (1.-3.)
9
Marketing
4
Jogi alapok EU tanulmányok Pénzügy
2 2 3
Menedzsment
3
Turizmus rendszere
5
Intézményi kapcsolatrendszer
4
Utazásszervezés értékesítés
és
4
Szabadidőmenedzsment Turizmusmenedzsment
4 5
Szakinformatika
3
Féléves szakmai gyakorlat
30
Összesen
86
A szakmai gyakorlat rendszere A féléves szakmai gyakorlat az elméleti tanulmányok lezárását követően egy félév időtartamú, (240 óra), 30 kredit értékű képzési egység. A szakmai gyakorlat célja a szakképzettségnek megfelelő munkahelyen, munkakörben az elméleti és gyakorlati ismeretek összekapcsolása, a szakma gyakorlásához szükséges munkavállalói kompetenciák munkafolyamatokban történő fejlesztése, az anyag - eszköztechnológia ismeretek és gyakorlati jártasságok, valamint a munkafolyamatokban a személyi kapcsolatok és együttműködés, feladatmegoldásokban az értékelő és önértékelő magatartás, az innovációs készség fejlesztése. Az összefüggő szakmai gyakorlat célja, hogy a hallgató gazdálkodó szervezeti környezetben fejlessze tudását és érje el az elvárt kompetenciákat, amelyek birtokában képessé válik adott munkakör ellátására. Ennek keretében a szakmai gyakorlóhelyet biztosító vállalkozás: - valós szakmai tartalommal támogatja a hallgató képzését - a szakképzettségének megfelelő munkakörben foglalkoztatva lehetővé teszi az elméleti és gyakorlati ismeretek összekapcsolását - lehetővé teszi a szakma gyakorlásához szükséges munkavállalói kompetenciák munkafolyamatokban történő fejlesztését, az anyag - eszköz-technológia ismeretek és gyakorlati jártasságok megszerzését - a munkafolyamatokban a személyi kapcsolatok és együttműködés, az értékelő és önértékelő magatartás, valamint az innovációs készség fejlesztését. A szakmai gyakorlat a Szolnoki Főiskola által meghatározott képzési tevékenység, amelyet a képzési és kimeneti követelményekben meghatározottak szerint a felsőoktatási szakképzési programnak, illetve a szak tantervének megfelelően terveznek, szerveznek és értékelnek. A szakmai gyakorlat programját a főiskola a KKK és a feltárt munkaerő-piaci kompetencia elvárások alapján készíti el A szakmai gyakorlatot a képzés negyedik félévében, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felsőoktatási gyakorlóhelyi nyilvántartásában szereplő szervezetnél kell letölteni. Szakmai gyakorlóhelynek minősül azon jogi személy, gazdálkodó szervezet, amely felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben vagy mesterképzésben a felsőoktatási intézménnyel kötött együttműködési megállapodás, valamint a hallgatóval az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja szerint kötött hallgatói munkaszerződés alapján, az egybefüggő szakmai gyakorlatot biztosítja, és amelyet az Oktatási Hivatal a felsőoktatási intézmény adatainál szakmai gyakorlóhelyként nyilvántartásba vett. Gazdálkodó szervezeten a Polgári Törvénykönyv 685. § c) pontja szerinti gazdálkodó szervezetet kell érteni.
219
A Turizmus - Vendéglátás felsőoktatási szakképzésben résztvevő hallgatók esetében a szakképzettség alapján betölthető munkakörök ellátásához a hallgatóknak általános vezetői, szak- és szakirányspecifikus kompetenciákat kell megszerezniük. Az általános vezetői kompetenciák elérésé érdekében a szakmai gyakorlat alatt a hallgató: - megismeri a vállalkozás/szervezet felépítését, a szervezeti egységeket, a döntés rendszerét, a kiemelt tevékenységi területeket és munkafolyamatokat, - munkavégzése során megfelelő szakmai irányítás mellett betekintést nyer a vezetők tervezési, szervezési, irányítási és ellenőrzési munkájának kiemelt elemeire és lehetőség szerint részt vesz a döntések előkészítéséhez kapcsolódó feladatokban. Turizmus szakirány specifikus szakmai követelményei ˗ ismerje meg a turisztikai kereslet-kínálat üzletspecifikus főbb elemeit ˗ vegyen részt az utazásszervezés munkafolyamatában ˗ ismerje meg turisztikai vállalkozások működésének szabályait, a turisztikai munkaköröket ˗ az ügyfélszolgálati irodai tevékenység teljes körű megismerése, a külföldi fizetőeszközök vételére és eladására vonatkozó ismeretek elsajátítása, valamint a vasúti, légi és hajózási ismeretek megszerzése. A szakmai gyakorlattal szemben alapvető követelmény, hogy a hallgató fenti témakörökben képes legyen a beutaztató, kiutaztató programok összeállítására, kialakítani a kínálat értékesítési feltételrendszerét, megtervezni a termék marketing akcióprogramját, tervezni, szervezni, koordinálni a térség/vállalkozás marketing eszközeit, elemezni, értékelni a táji és ember alkotta adottságokra épülő regionális és lokális termékfejlesztési lehetőségeket. A gyakorlat célja, hogy a hallgatók a fogadó cég/vállalat munkatársa mellett foglalkoztatva megismerjék és gyakorolják az utazási irodai/utazásszervezési, rendezvény- és programszervezési, valamint szolgáltatási munkafolyamatokat. Betekintést kapjanak a különböző munkaterületek feladataiba, és aktívan részt vegyenek a melléjük rendelt munkatársak napi feladatainak elvégzésében. A gyakornoki feladatokat és munkaterületeket a fogadó cég/vállalat vezetője határozza meg úgy, hogy a hallgató-megfelelő irányítás mellett áttekintést kapjon a gyakorlati hely egészéről. A gyakorlatot olyan színvonalas, a végzett szaknak megfelelő gyakorlati helyen (utazási iroda, turisztikai vállalkozás) kell teljesíteni, ahol a foglalkoztatás lehetőségei, illetve feltételei adottak és a gyakorlati követelményrendszer előírásai érvényesíthetők. Levelező tagozaton az előzetes munkatapasztalat megfelelően hiteles igazolásokkal, referenciákkal és gyakorlati beszámolóval, kérvényre, a szakfelelős véleménye alapján beszámítható.
220
SZOLNOKI FŐISKOLA
Szabályzatok
2015
221
Tanulmányi és vizsgaszabályzat A Szolnoki Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) Szenátusa a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011.évi CCIV. törvényben (a továbbiakban: Nftv.) biztosított jogkörénél fogva, figyelembe véve az Nftv. hatályos rendelkezéseit, az Nftv. végrehajtásához szükséges egyes rendelkezésekről szóló 248/2012. (VIII.31.) és a 87/2015. (IV.9.) Korm. rendeleteket, a felsőoktatási szakképzésről és a felsőoktatási képzéshez kapcsolódó szakmai gyakorlat egyes kérdéseiről szóló 230/2012. (VIII.28.) Korm. rendeletet, a Hallgatói Önkormányzattal (a továbbiakban: HÖK) egyetértésben a következők szerint határozza meg Tanulmányi és Vizsgaszabályzatát (a továbbiakban: Szabályzat): I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. § A Szabályzat hatálya (1)
(2) (3)
A Szabályzat hatálya kiterjed a Főiskolán az alapképzésben, a felsőoktatási szakképzésben, a szakirányú továbbképzésben, nappali, levelező és távoktatás tagozaton 2015. szeptember 1-jétől hallgatói jogviszonyt létesítő személy(ek) (továbbiakban: hallgató(k)) tanulmányi és vizsgaügyeire mind a hagyományos, mind a duális képzésre vonatkozóan. Az (1) bekezdésben meghatározott hallgatókon kívül a Főiskolán az oktatási tevékenységben résztvevőknek, valamint a tanulmányi és vizsgatevékenységgel foglalkozó működtetői munkakörökben dolgozóknak egyaránt kötelessége a Szabályzat rendelkezéseinek betartása. A HÖK egyetértési jogát akkor gyakorolhatja, ha a) megválasztotta tisztségviselőit és jóváhagyták az alapszabályát, és b) a HÖK választásokon a Főiskola teljes idejű nappali képzésben részt vevő hallgatóinak legalább huszonöt százaléka igazoltan részt vett.
2.§ A tanulmányi és vizsgaügyekben eljáró testületek és személyek (1) (2)
(3) (4)
A Főiskolán tanulmányi és oktatási ügyekben eljáró magasabb vezető a rektor és a rektor megbízásából, az SZMR-ben biztosított jog és hatáskörében az oktatási és tudományos rektorhelyettes. A hallgatók tantárgyakhoz és kurzusokhoz kapcsolódó tanulmányi és vizsgaügyeiben első fokon a tantárgyat gondozó tanszék vezetője, vagy az általa kijelölt oktató, a szakmai képzéshez, a szakirányokhoz, specializációhoz, a szakdolgozathoz és a szakmai gyakorlathoz kapcsolódó tanulmányi és vizsgaügyeiben a szakfelelős, szakirányfelelős, specializációfelelős, vagy az általuk kijelölt oktató; a tanulmányok folytatásához kapcsolódó ügyeiben az oktatókból és hallgatókból álló Tanulmányi Bizottság (a továbbiakban: TB), valamint kreditekvivalencia és kreditátviteli ügyeiben az oktatókból álló Kreditátviteli Bizottság (a továbbiakban: KÁB) döntenek. A TB dönt az átvétel, a szakváltás, képzésváltás, tagozatváltás, az áthallgatás, illetve vendéghallgatói jogviszony létesítés, valamint a kedvezményes tanulmányi rend engedélyezéséről. A Bizottság a Szenátus által jóváhagyott Ügyrendjének megfelelően működik. A KÁB dönt a Főiskola más szakán, illetve más felsőoktatási intézményben teljesítendő, vagy korábban teljesített, kredittel elismerhető tantárgyak befogadásáról, ekvivalenciájának megállapításáról. Az előzetesen megszerzett, nem formális (iskolarendszeren kívül, de szervezett formában folytatott képzésben szerzett), informális (iskolarendszeren kívüli, tapasztalati úton történő), tanulással elsajátított kompetenciák, munkavégzés során szerzett tapasztalat elismerése lehet egy adott szakon valamely kompetencia (ismeret, teljesítmény, eredmény, készség, további kompetenciák) kredittel történő elismerése vagy követelmény teljesítése alóli felmentés. A Bizottság a Szenátus által jóváhagyott Ügyrendjének megfelelően működik.
3. § Jogorvoslat, fellebbezés, méltányosság
222
(1) (2)
(3)
(4)
(5) (6) (7)
A Főiskola a hallgatóval kapcsolatos döntéseit írásban közli a hallgatóval. A Főiskola hallgatóval kapcsolatos döntése, intézkedése jogerős, ha a hallgató a döntés közlésétől számított 15 napon belül nem nyújt be jogorvoslati kérelmet. Jogainak megsértése esetén a hallgató a) a HÖK-höz fordulhat jogi segítségnyújtásért, b) igénybe veheti az oktatásügyi közvetítői szolgálatot, c) jogorvoslati kérelmet terjeszthet elő, melyet a Hallgatói Ügyek Felülbírálati Bizottságához (a továbbiakban HÜFB) nyújthat be, d) kimerítve az a)-c) pontokban foglalt lehetőségeket az oktatási jogok biztosának az eljárását kezdeményezheti, e) bírósági eljárást kezdeményezhet. A TB és a KÁB által hozott elsőfokú döntés ellen - a tanulmányi követelmények teljesítésére vonatkozó értékelés és a méltányossági jogkörben hozott döntés kivételével - fellebbezésnek van helye. A fellebbezést az elsőfokú döntés közlésétől, annak hiányában a tudomásra jutásától számított 15 napon belül a HÜFB-höz kell benyújtani. A határidőn túl benyújtott fellebbezési kérelmet a HÜFB eljárás lefolytatása nélkül köteles elutasítani. A fellebbezésnek a hozott döntés végrehajtására halasztó hatálya van. A jogorvoslati kérelem tárgyában a HÜFB a következő határozatokat hozhatja: a) a kérelmet elutasítja, b) a döntés elmulasztóját döntéshozatalra utasítja, c) a döntést megváltoztatja, d) a döntést megsemmisíti, és a döntéshozót új eljárás lefolytatására utasítja. A másodfokú döntés a közléssel jogerős és végrehajtható, kivéve, ha a hallgató a bírósági felülvizsgálatát kérte. A jogorvoslati kérelem tárgyában hozott határozat ellen annak közlésétől számított 30 napon belül a hallgató a határozat bírósági felülvizsgálatát kérheti jogszabálysértésre, hallgatói jogviszonyra vonatkozó rendelkezés megsértésére hivatkozva. Amennyiben a hallgató valamely tanulmányi kötelezettségét nem teljesítette, a Szabályzat által biztosított lehetőségeit kimerítette, egy alkalommal – amennyiben magasabb szintű jogszabály nem tiltja "méltányosságból" engedélyt kaphat a tanulmányok folytatására. A méltányossági jogok gyakorlásában a rektor jár el.
4. § Ügyintézés, határidők (1) (2) (3)
(4)
(5) (6) (7) (8)
(9)
A Főiskola biztosítja a hallgatók számára a Neptun Egységes Tanulmányi Rendszerben (a továbbiakban: Neptun) róluk nyilvántartott személyes és tanulmányi adatokhoz való folyamatos hozzáférést. A tanulmányi és vizsgaügyekre, valamint kreditátvitelre vonatkozó kérelmeket a Neptun kérvénykezelő profilján keresztül kell benyújtani, majd a Tanulmányi és Oktatásszervezési Központ (a továbbiakban: TOK) ügyintézője azt a nyilvántartásba vételt követően az ügyben illetékes személyhez továbbítja. A tanulmányi és vizsgaügyekben benyújtott elektronikus kérelmeit a hallgató a kérelem jellegétől függően köteles indokolni, a kérelemben felhozottakat köteles megfelelően alátámasztani és dokumentumok csatolásával igazolni. A rendszeresített elektronikus nyomtatványokon benyújtandó kérelmeknél a kért összes adatot köteles megadni, különben a kérelmet el kell utasítani. A Neptunban nevesített kérvények benyújtásához kapcsolódó esedékességi időszakon kívül a tanulmányi és vizsgaügyekben normál eljárásban a szorgalmi időszak kezdetétől számított 15 napon belül nyújtható be kérvény. Az ettől eltérő, indokolt esetekben különeljárást, vagy méltányossági eljárást kell lefolytatni. A különeljáráshoz kapcsolódó díjakat a Térítési és Juttatási Szabályzat (a továbbiakban: TJSZ) tartalmazza. A tanulmányi ügyekben hozott elsőfokú határozatokat a határozatot hozó a benyújtástól számított 15, a másodfokú határozatokat a határozatot hozó a felülvizsgálati kérelem benyújtástól számított 30 napon belül köteles a Neptunon keresztül a hallgatónak kézbesíteni. A jelen szabályzat által érintett ügyekben hozott döntést írásbeli határozatba kell foglalni. A döntésről a kérelmező értesíthető összesített, kivonatolt vagy összefoglaló kiadvány formájában. A kiadványon a hallgató azonosítására kizárólag Neptun-kódja szolgálhat. Írásbeli közlésnek kell tekinteni az elektronikus kézbesítést is. A Főiskola írásban köteles közölni a hallgatóval a döntését a) a hallgatói jogviszonyának fennállását érintő ügyben, b) fegyelmi, illetve kártérítési ügyben, c) amennyiben a kérelmét – részben vagy egészben - elutasítja és ezért a jogorvoslat lehetősége fennáll. A határozatban a jogorvoslat lehetőségére és módjára minden esetben fel kell hívni a hallgató figyelmét.
223
(10)
A felvett jelentkező helyett, illetve a hallgató, vagy volt hallgató helyett, jogszabály szerinti meghatalmazással rendelkező képviselője is eljárhat a jogviszonyt érintő ügyekben.
5. § A hallgatói jogviszony létesítése (1) (2) (3) (4) (5)
(6) (7) (8) (9)
(10)
(11) (12)
A Főiskola hallgatója az a személy lehet, aki az intézménybe felvételt vagy átvételt nyert. A hallgatói jogviszony a felvételről vagy átvételről szóló döntés alapján, a beiratkozással jön létre. A felvételt nyert jelentkező abban a félévben létesíthet hallgatói jogviszonyt, amelyre a felvételi eljárás során felvételt nyert. A beiratkozási eljárás során a finanszírozási státuszra vonatkozó külön jogszabályokat is figyelembe kell venni. A beiratkozás a felvételi határozatnak megfelelően nappali, levelező vagy távoktatás munkarendre történhet. A levelező képzés munkarendje olyan oktatásszervezési rend, mely szerint – az érintett hallgatókkal kötött eltérő megállapodás hiányában – a hallgatók tanóráira tömbösítve, legfeljebb kéthetenként munkanapokon vagy a heti pihenőnapon az intézményben, valamint a képzés fennmaradó részében a távoktatás módszereinek alkalmazásával kerül sor. A távoktatás sajátos információ-technológiai és kommunikációs taneszközök, valamint ismeretátadási-tanulási módszerek, digitális tananyagok használatával az oktató és hallgató interaktív kapcsolatára és az önálló hallgatói munkára épülő képzés, amelyben a tanórák száma nem éri el a teljes idejű képzés tanóráinak harminc százalékát. A hallgatói jogviszony fennállása alatt adott szak képzési programjára újabb beiratkozásra nincs szükség. A hallgatói jogviszony azokban a félévekben aktív, amelyekben a hallgató az adott képzési időszakra regisztrált és legalább egy tantárgyat felvett a tárgyfelvételi időszak végéig. A hallgató számára, indokolt esetben és kérelmére a beiratkozás a hivatalos beiratkozási napoktól eltérő időpontban is engedélyezhető különeljárási díj fizetése mellett. Az engedély megadásáról az oktatási és tudományos rektorhelyettes dönt. A hallgató az érintett felsőoktatási intézmény feltételeinek megfelelve a) a tanulmányaihoz kapcsolódó résztanulmányok folytatása céljából a másik felsőoktatási intézménnyel vendéghallgatói jogviszonyt létesíthet, b) kérheti átvételét a Főiskola, illetve a másik felsőoktatási intézmény ugyanazon képzési ciklusba és képzési területhez tartozó szakjára. A Főiskola a vele hallgatói jogviszonyban nem álló felsőfokú végzettségű személyeket – részismereti képzés céljából – hallgatói jogviszony keretében, az intézmény bármely kurzusára, moduljára – külön felvételi eljárás nélkül – önköltséges képzésre felveheti. Az intézmény a tanulmányi teljesítményről igazolást állít ki. Az elvégzett kurzus, modul teljesítése felsőfokú tanulmányokba a kreditátvitel szabályai szerint beszámítható. A duális képzésbe felvételt nyert hallgató a beiratkozásig dönt, hogy felvétele alapján a képzést biztosító vállalattal hallgatói szerződést megköti-e. Amennyiben nem, tanulmányait hagyományos képzésben megkezdheti. A duális képzésből bármilyen ok miatt kieső hallgató tanulmányait hagyományos képzésben folytathatja, ami nem mentesíti a hallgatói szerződés felmondásából származó kötelezettségei alól.
6. § Regisztráció, tárgyfelvétel (1)
(2) (3) (4) (5)
(6)
A hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgató a hivatalosan meghirdetett regisztrációs időszakban, fizetési kötelezettségeinek teljesítését követően aktiválhatja félévét. Az ajánlott tanterv adott félévében szereplő tantárgyak ettől kezdve a hallgató számára felvehetővé válnak. Amennyiben a hallgató ettől el kíván térni, a Neptunon keresztül tantárgyfelvételi kérelmet kell benyújtania. Az azonos kurzusból párhuzamosan meghirdetettek közül a hallgatók a létszámkorlát erejéig választhatnak. Külföldi részképzés esetén a regisztrációhoz kapcsolódó teendőkről a Szabályzat 25. § -a rendelkezik. Nem jelentkezhet be aktív státuszra az a hallgató, aki a főiskolával szemben lejárt fizetési határidejű kötelezettségeinek nem tett eleget. A hallgató bejelentkezését a félév megkezdését követő egy hónapon belül, de legkésőbb október 14-ig, illetve március 14-ig visszavonhatja, vagy a beiratkozást követően ugyanezen időpontokig kérheti a tanulmányai szüneteltetését. Ha a beiratkozást vagy a bejelentkezést követően a hallgató ezen időpontokig nem kéri tanulmányainak szünetelését, az adott félév aktív félévnek minősül és a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzés feltételeinek vállalásából következő vagy a képzési szerződésben foglalt kötelezettségeket keletkeztet a tanulmányi kötelezettségei teljesítésére tekintet nélkül. Ha a hallgató tanulmányait szünetelteti vagy nem jelentkezik be és ez nem eredményezi a hallgatói jogviszony megszűnését, az adott félévet passzív félévként kell nyilvántartani.
224
7. § A hallgatói jogviszonyhoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek (1)
(2) (3)
A hallgató joga, hogy a jogszabályokban és a Főiskola szabályzataiban meghatározottak szerint teljes körű, pontos és hozzáférhető formában információt kapjon a tanulmányai megkezdéséhez és folytatásához, kialakítsa tanulmányi rendjét, igénybe vegye a Főiskolán elérhető képzési lehetőségeket, kapacitásokat; állapotának, személyes adottságainak, fogyatékosságának megfelelő ellátásban részesüljön. A Főiskola Intézményi és tanulmányi tájékoztató formájában elektronikusan adja ki, elektronikus adathordozón egyénileg juttatja el hallgatóinak és honlapján hozza nyilvánosságra az Intézményi tájékoztató kötelező információ-tartalmát. A képzésekre vonatkozóan az órarend tekintetében a honlap nyílt hozzáférésű információs felülete, a tantárgyi programok tekintetében a Herkules zárt rendszer a közzététel hivatalos formája. A Főiskola a honlapon és a Herkules tanulásmenedzsment rendszerben biztosítja, hogy az Intézményi tájékoztató valamennyi módosítása és a változás beállásának hatálya a hallgatók számára a jogviszonyuk fennállása alatt egyértelműen követhető legyen. Az állami (rész) ösztöndíjjal támogatott képzésre besorolt jelentkező a beiratkozáskor nyilatkozik a képzés feltételeinek vállalásáról. Az önköltséges képzésre besorolt hallgató képzési szerződést köt. A hallgató kötelessége, hogy a) eleget tegyen a hallgatói nyilatkozatban és képzési szerződésben foglaltaknak, b) megtartsa a Főiskola szabályzataiban foglaltakat, c) tiszteletben tartsa a Főiskola hagyományait, valamint az intézmény alkalmazottai, hallgatótársai – illetve az intézménybe felvett vagy átvételt nyert társai – emberi méltóságát
8. § A hallgatói jogviszonyhoz kapcsolódó költségviselés formái (1)
(2)
(3) (4) (5) (6) (7) (8) (9)
(10)
(11)
A költségviselés formája szerint a felsőoktatási képzésben részt vevő lehet a) magyar állami ösztöndíjjal támogatott hallgató, b) magyar állami részösztöndíjjal támogatott hallgató, c) önköltséges hallgató. Az (1) bekezdésben meghatározott hallgatók számára a magyar állam biztosítja a hallgatói hitel igénybevételének lehetőségét, mellyel a a) magyar állami ösztöndíjjal támogatott hallgató számára a hallgatói léttel kapcsolatos költségek, b) magyar állami részösztöndíjjal támogatott hallgató számára a hallgatói léttel, valamint a képzéssel kapcsolatos költségek finanszírozásához járul hozzá. A magyar állami ösztöndíjjal támogatott hallgató képzésének teljes költségét, a magyar állami részösztöndíjjal támogatott hallgató képzési költségének felét az állam, az önköltséges képzés költségeit és az állami részösztöndíjjal támogatott hallgató képzési költségének másik felét a hallgató viseli. Az állam által támogatott tanulmányok időtartama a felsőoktatási szakképzés esetében maximálisan 6 félév, alapképzés esetén maximum 9 félév. Ha a hallgató az így meghatározott támogatási idő alatt az adott fokozatot (oklevelet) nem tudja megszerezni, a tanulmányait e szakon önköltséges képzési formában folytathatja. A fogyatékossággal élő hallgató támogatási idejét a Főiskola legfeljebb négy félévvel megnövelheti. A hallgató által igénybe vett támogatási időnek minősül minden olyan félév, amelyre a hallgató bejelentkezett. A támogatási idő számításakor nem kell figyelembe venni a megkezdett félévet, ha betegség, szülés vagy más, a hallgatónak fel nem róható ok miatt nem sikerült befejezni a félévet. A Főiskola képzéseiben résztvevők számára a képzési és kimeneti követelményekben szereplő képzési idő kétszeresének megfelelő tanulmányi idő áll rendelkezésére a tanulmányok befejezéséhez. Azt a hallgatót, aki ez idő alatt az adott képzésben nem tudja megszerezni a tanulmányok lezárását igazoló végbizonyítványt, a szakról el kell bocsátani. A magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésben való részvételt nem zárja ki a felsőoktatásban szerzett fokozat és szakképzettség megléte, azzal, hogy aki egy képzési ciklusban magyar állami (rész)ösztöndíjas képzésben tanulmányokat folytat, ugyanazon képzési ciklusba tartozó további (párhuzamos) képzés folytatása esetén a támogatási időből félévente a párhuzamosan folytatott állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzések számának megfelelő számú félévet le kell vonni. Képzésváltás esetén az állami (rész)ösztöndíjjal támogatott tanulmányok idejébe beszámít a hallgató képzésváltása előtti képzésén igénybe vett állami (rész) ösztöndíjjal támogatott tanulmányok ideje.
225
(12) (13) (14)
Ha a hallgató kimerítette a rendelkezésére álló összesen 12 félév támogatási időt, csak önköltséges képzési formában folytathat tanulmányokat a felsőoktatásban. Amennyiben a felvételt nyert jelentkező a hallgatói nyilatkozatot nem írja alá, részére a Főiskola ugyanazon képzésre köteles felajánlani az önköltséges képzésben való részvétel lehetőségét. A volt magyar állami (rész) ösztöndíjas hallgatónak nem kell teljesítenie a visszafizetési kötelezettségét, ha az adott szakon legfeljebb egy félévig folytatott tanulmányokat.
9. § A költségviselési formák közötti átsorolás (1)
(2) (3) (4)
(5)
A Főiskola tanévenként, a tanév végét követően egy hónapon belül köteles önköltséges képzésre átsorolni azt a magyar állami (rész) ösztöndíjjal támogatott képzésben részt vevő hallgatót, aki az utolsó két olyan félévben, amelyben hallgatói jogviszonya nem szünetelt és nem vett részt külföldi részképzésben, nem szerzett a két félév átlagában 18 kreditet. A Főiskola az állami (rész)ösztöndíj tekintetében nem ír elő minimumot a tanulmányi átlagra vonatkozóan. A Főiskola az átsorolástól kivételes méltánylást érdemlő esetben eltekinthet. A Főiskola átsorolja azt a hallgatót, aki állami (rész)ösztöndíj-nyilatkozatát visszavonja. Ha a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott hallgatói létszámkeretre felvett hallgatónak a tanulmányai befejezése előtt megszűnik a hallgatói jogviszonya, vagy a hallgató a tanulmányait bármely okból önköltséges formában folytatja tovább, helyére – ilyen irányú kérelem esetén – a Főiskola önköltséges formában tanulmányokat folytató hallgatója léphet. Az átsorolásról a Főiskola a tanulmányi teljesítmény alapján dönt. Az átsorolást követően a Főiskola meghatározza, hogy a hallgató maximálisan hány félév támogatott időt tud igénybe venni.
10. § A hallgatói jogviszony szüneteltetése (1)
(2) (3)
(4) (5)
Szünetel (passzív) a hallgatói jogviszony az adott félévben abban az esetben: a) ha a hallgató a tanulmányok folytatásához nem aktiválta magát, b) ha a hallgató aktiválta magát, de nem vesz fel tantárgyat, c) ha a hallgató bejelenti, hogy a következő képzési időszakban hallgatói kötelezettségeinek nem kíván eleget tenni. A hallgatói jogviszony egybefüggő szüneteltetésének ideje nem lehet hosszabb, mint két félév. A hallgató több alkalommal élhet hallgatói jogviszonyának szüneteltetésével. A Főiskola a hallgató kérésére engedélyezheti a hallgatói jogviszony szünetelését a) egybefüggően két félévet meghaladó időtartamban vagy b) az első félév teljesítése előtt akkor, ha a hallgató a hallgatói jogviszonyból eredő kötelezettségeinek szülés, továbbá baleset, betegség vagy más váratlan ok miatt, önhibáján kívül nem tud eleget tenni. Szünetel a hallgatói jogviszony, ha a hallgató fegyelmi büntetéssel kerül eltiltásra a tanulmányok folytatásától. A hallgatói jogviszony szüneteltetése után a hallgató az adott évfolyamra történő regisztrációval a visszatéréskor ott érvényes tanterv szerint folytathatja tanulmányait.
11. § A hallgatói fegyelmi- és kárfelelőssége (1) (2)
(3) (4)
Ha a hallgató a kötelességeit vétkesen és súlyosan megszegi, fegyelmi eljárás alapján, írásbeli határozattal fegyelmi büntetésben részesíthető. A fegyelmi büntetés lehet a) megrovás, b) szigorú megrovás, c) a térítési és juttatási szabályzatban meghatározott kedvezmények és juttatások – legfeljebb hat hónap időtartamra szóló – csökkentése, illetőleg megvonása, d) határozott időre – legfeljebb két félévre – szóló eltiltás a tanulmányok folytatásától, e) kizárás a Főiskoláról. A fegyelmi eljárást a Főiskola Fegyelmi testülete folytatja le. Ha a hallgató a tanulmányi kötelezettségeinek teljesítésével összefüggésben a Főiskolának, illetve a gyakorlati képzés szervezőjének jogellenesen kárt okoz, a Ptk. szabályai szerint kell helytállnia.
226
(5) (6) (7)
(8)
Gondatlan károkozás esetén, a kártérítés mértéke nem haladhatja meg a károkozás napján érvényes legkisebb kötelező munkabér (minimálbér) egyhavi összegének ötven százalékát. Szándékos károkozás esetén az okozott teljes kárt meg kell téríteni. A hallgató a jegyzékkel vagy átvételi elismervénnyel, visszaszolgáltatási vagy elszámolási kötelezettséggel átvett dolgokban bekövetkezett hiányért, kárért teljes kártérítési felelősséggel tartozik, feltéve, hogy azt állandóan őrizetében tartja, kizárólagosan használja vagy kezeli. Mentesül a felelősség alól, ha a hiányt elháríthatatlan ok idézte elő. A Főiskola, illetve a gyakorlati képzés szervezője a hallgatónak a hallgatói jogviszonnyal, gyakorlati képzéssel összefüggésben okozott kárt a Ptk. rendelkezései szerint köteles megtéríteni. A Főiskola, illetve a gyakorlati képzés szervezője a felelőssége alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kárt a működési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő, vagy azt a károsult elháríthatatlan magatartása okozta.
12. § Átvétel (1)
(2) (3) (4) (5) (6)
A főiskolára más felsőoktatási intézményből ugyanazon képzési területhez tartozó szakra az a hallgató vehető át, a) akinek érvényes hallgatói jogviszonya van egy másik felsőoktatási intézménynél, b) akinek hallgatói jogviszonya elbocsátás, vagy fegyelmi úton történő kizárás miatt nem szűnt meg, illetőleg a kötelező elbocsátás, vagy kizárás feltételei nem állnak fenn. A hallgató kérheti átvételét a Főiskola ugyanazon képzési terület azonos képzési szintjéhez tartozó más szakjára is. Átvétel kérhető alapképzésből és osztatlan képzésből alapképzési szakra, vagy alapképzésből és osztatlan képzésből felsőoktatási szakképzési szakra. Az átvételről a TB dönt. Az átvételnél az addig teljesített tárgyakat és krediteket a KÁB értékeli, és állást foglal, hogy a más intézményből átvett hallgató melyik tanulmányi félévben folytathatja tanulmányait. Átvételre, valamint szak, szakirány, képzési hely, képzési nyelv és munkarend váltására az előző szorgalmi időszak végétől az őszi félévre vonatkozóan szeptember 15-ig, a tavaszi félévre vonatkozóan február 15-ig kerülhet sor. Az átvételről szóló határozatban ki kell térni a következőkre: a) fennállnak-e az átvételnek a jelen szabályzatban meghatározott feltételei, b) mely szakra, tagozatra, melyik mintatanterv szerinti tanulmányokra nyer átvételt, valamint c) meg kell határozni a díjfizetési kötelezettségeket d) az átvétel pontos dátumát.
13. § A hallgatói jogviszony megszűnése, megszüntetése (1)
(2)
Megszűnik a hallgatói jogviszony, a) ha a hallgatót másik felsőoktatási intézmény átvette, az átvétel napján, b) ha a hallgató bejelenti, hogy megszünteti a hallgatói jogviszonyát, a bejelentés napján, c) ha a hallgató nem folytathatja tanulmányait állami (rész) ösztöndíjjal támogatott képzésben, és önköltséges képzésben nem kívánja azt folytatni, d) az adott képzési ciklust, illetve a szakirányú továbbképzés, felsőoktatási szakképzés esetén az utolsó képzési időszakot (abszolválást) követő első záróvizsga időszak utolsó napján, e) ha a hallgató hallgatói jogviszonyát – fizetési hátralék miatt – a rektor a hallgató eredménytelen felszólítása és a hallgató szociális helyzetének vizsgálata után megszünteti, a megszüntetés tárgyában hozott döntés jogerőre emelkedésének napján, f) a kizárás fegyelmi határozat jogerőre emelkedésének napján. g) ha a hallgatói jogviszony létesítéséhez előírt e törvényben meghatározott feltétel a továbbiakban már nem áll fenn, az ennek tárgyában hozott megszüntető döntés jogerőre emelkedésének napján. A Főiskola egyoldalú nyilatkozattal megszünteti annak a hallgatónak a hallgatói jogviszonyát, aki a) a Szabályzatban, illetve a tantervben rögzített a tanulmányokban való előrehaladással kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, b) egymást követően harmadik alkalommal nem jelentkezett be a következő tanulmányi félévre, c) a hallgatói jogviszony szünetelését követően nem kezdi meg tanulmányait, feltéve minden esetben, hogy a hallgató figyelmét előzetesen írásban felhívták arra, hogy kötelezettségének az értesítő levél kézhezvételétől számított 15 napon belül tegyen eleget és tájékoztatták a mulasztás jogkövetkezményeiről.
227
(3)
A Főiskola egyoldalú nyilatkozattal megszünteti annak a hallgatónak a hallgatói jogviszonyát, akinek az azonos tanegységekből tett sikertelen javító, és ismétlő javító vizsgáinak összesített száma eléri az ötöt. II. A TANULMÁNYOKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK
14. § Tájékoztatási kötelezettségek (1)
(2)
(3) (4)
A Főiskolán folyó alapképzésben, felsőoktatási szakképzésben és szakirányú továbbképzésben a közzétett képzési és kimeneti követelmények (KKK) tartalmazzák a képzési célt, a képzés időtartamát, a szakképesítés megjelölését, azoknak az alapvető ismeretköröknek a felsorolását, amelyek oktatása kötelező, a legkisebb összóraszámot, az alapozó- és szakmai képzés, valamint egyebek mellett az elméleti és gyakorlati képzés arányát. A Főiskola beiratkozáskor átadja a hallgatónak a tanulmányai folytatásához és megtervezéséhez szükséges tájékoztatót az adott szak képzési nyelvén. A tájékoztató anyagot hagyományos és elektronikus információhordozón is elérhetővé teszi a hallgatók számára, amelyben a Főiskolára vonatkozó általános és a szakonkénti tudnivalókat elkülönítve jeleníti meg. A Főiskolai tájékoztató anyag két részből áll a jogszabályban meghatározott tagolásnak és tartalmi követelményeknek megfelelően, Intézményi tájékoztatóból és Tanulmányi tájékoztatóból. A Főiskola tantárgyi programok keretében határozza meg a tantárgyak fő adatait (szak neve, tantervi óraszám, kreditszám), a tantárgy célkitűzését, számonkérés formáját, a tantárgy kapcsolódását más tantárgyakhoz, a tananyag rövid leírását, a kötelező és ajánlott irodalmat, a tananyag feldolgozási formáját, a tantárgy követelményrendszerét, a félév elismerésének (aláírásának) és értékelésének feltételeit. A tantárgyi programok és a szakmai gyakorlatok a tanterv részét képezik, gondozásukért a programban megjelölt tanszék a felelős. A részletes tantárgyi programok a Herkules zárt rendszerben érhetők el.
15. § A tanév időbeosztása (1)
(2) (3) (4) (5) (6) (7) (8) (9) (10) (11) (12) (13)
A főiskolán az oktatás tanéves, ezen belül féléves rendszerben folyik. A félév öt hónapból álló oktatásszervezési időszak. Az őszi félév általában szeptembertől a következő év január végéig, a tavaszi félév pedig februártól június végéig tart. A félévek egymástól függetlenek. A tanév időbeosztását éves oktatási rendben a rektor határozza meg a HÖK javaslatát figyelembe véve. A képzési időszak szorgalmi és vizsgaidőszakból áll. A hallgató teljesítménye a képzési időszak teljes ideje alatt értékelhető. A duális alapképzési szakokon a szorgalmi időszak első 13 hetét követően a hallgató az őszi félévben nyolc, a tavaszi félévben tizenkét hétig vállalati gyakorlatot tölt a hallgatói szerződése szerinti gyakorlóhelyen. A rektor félévenként legfeljebb 5 nap tanítási szünetet engedélyezhet. Az egyes képzési formákban a tanulmányi év keresztfélévvel is indítható. A szorgalmi időszak 15 (végzős évfolyam esetén 13) hétig tart, a vizsgaidőszak 4-5 hét. A beszámolási, pótlási időszakot a szorgalmi időszak utolsó 2 hetében kell biztosítani. Elő- és utóvizsga időszak nincs. Vizsgaidőszakon kívüli vizsgát adott tárgyból a tárgyat gondozó tanszék véleménye alapján az oktatási és tudományos rektorhelyettes engedélyével lehet tenni. A szorgalmi és a vizsgaidőszakban bármely hallgatói csoportot érintő tanulmányi kirándulás megszervezéséhez – a szakfelelős javaslata alapján – az oktatási és tudományos rektorhelyettes engedélye szükséges. Hagyományos képzésben a nyári szünet hossza legalább 6 hét, duális képzésben minimum 4 hét fizetett szabadságot kap a hallgató. A tanórák és a szünetek időtartamát az órarendi idősávok beosztása határozza meg. Egy tanóra 45 perces. A kiadott órarendtől és terembeosztástól eltérni csak az oktatási és tudományos rektorhelyettes engedélyével lehet. A külföldi részképzéssel kapcsolatban az időbeosztásról a Szabályzat 25 §-a rendelkezik.
16. § Tanulmányi követelmények és a hallgatók teljesítményének értékelése
228
(1) (2) (3) (4) (5) (6) (7) (8) (9) (10) (11) (12)
(13) (14)
Kreditrendszerben a tanterv formája az ajánlott tanterv (mintatanterv), ami az adott szakon egy célszerű lehetőség arra, hogy a végzettséghez szükséges tantárgyakat milyen időbeosztással lehet elvégezni, valamint információt nyújt arra vonatkozóan, hogy az egyes tárgyak kurzusai melyik félévben kerülnek meghirdetésre. A kötelező „A” típusú tárgyakat teljesíteni kell. A kötelező tárgyak körét az ajánlott tanterv határozza meg. A kötelezően választható „B” típusú tárgyak közül a tantervben megadott kreditnyi tantárgy felvétele és tantárgycsoportonkénti teljesítése a képzettség megszerzésének feltétele. A szabadon választható „C” típusú tantárgyak: az ajánlott tantervekben szereplő bármely, a főiskolai képzésben oktatott, valamint szabadon választhatóként meghirdetett tantárgy, melyek köréből minimum a tantervben rögzített módon és mértékben kell teljesíteni. Szakmai gyakorlatok teljesítése a tantervi követelmények része. A szakmai gyakorlatok szervezését és letöltésének szabályait szakonként külön tájékoztató tartalmazza. A hallgatókat gyakorlatszervező(k) segíti(k) a szakmai gyakorlattal kapcsolatos ügyintézésben. A Főiskolán folytatott tanulmányok során a tanulmányi követelmények teljesítése – az egyes tantárgyakhoz, tantervi egységekhez rendelt – tanulmányi pontokban (a továbbiakban: kredit) kerül meghatározásra és érdemjeggyel kerül minősítésre. A hallgatónak az adott képzésben történő előrehaladását a megszerzett kreditek összege, minőségét az érdemjegye fejezi ki. A hallgató teljesítményének értékelése ötfokozatú: jeles (5), jó (4), közepes (3), elégséges (2), elégtelen (1) minősítés. A képzéshez kapcsolódó egyes követelmények teljesítése kritériumfeltételként kerül meghatározásra. A hallgató a követelmény teljesítésére a szemeszter elején jelentkezik, a teljesítést az indexben az oktató aláírásával igazolja. A hallgató részére a Főiskola az alapképzés tanterveiben biztosítja, hogy tanulmányai során az oklevél megszerzéséhez előírt összes kredit legalább öt százalékáig szabadon választható tárgyakat vehessen fel, vagy e tárgyak helyett teljesíthető önkéntes tevékenységben vehessen részt. A hallgató részére a Főiskola az alapképzés tanterveiben biztosítja, hogy az összes kreditet legalább húsz százalékkal meghaladó kreditértékű tantárgy közül választhasson. A Főiskola hallgatója bármely szak meghirdetett tantárgyát szabadon választott tantárgyként, az ajánlott tantervben meghatározott kötelezően teljesítendőn felül, az összes kredit 10 %-os mértékéig térítés nélkül felveheti tantervébe. Ezt meghaladóan térítési díjat kell fizetni a TJSZ szerint. A szabad tantárgyfelvételnek az oktatás fizikai korlátai határt szabhatnak. A Főiskola biztosítja, hogy a hallgató az összes előírt kredit 10 százalékáig terjedően nem magyar nyelven oktatott tárgyat ehessen fel. A hallgató a tanulmányaihoz tartozó tantárgyakat a Főiskola másik képzésében, továbbá mint vendéghallgató is felveheti.
17. § Önkéntes tevékenység (1) (2) (3) (4) (5)
(6) (7) (8) (9)
A 16. § (10) bekezdésben rögzített önkéntes tevékenység teljesítését a Főiskola önkéntes munkalehetőséget nyújtó szervezetekkel kötött együttműködési megállapodás keretében biztosítja. Elfogadható önkéntes tevékenységként olyan tevékenység is, amelyet a hallgató önállóan szervez, amennyiben a tevékenységet nyújtó szervezet jelen paragrafus (6) és (7) bekezdésében rögzített módon igazolja az elvégzett munkát. Az önkéntes tevékenység előrehaladását jelző óraszám-kreditérték arány: 14 óra = 1 kredit. Egy szabadon választható tárgy kiváltásához 3 kredit értékű, azaz 42 óra önkéntes tevékenységet kell teljesíteni. Az önkéntes tevékenységben való részvétel szándékát a tanév elején a regisztrációkor az „Önkéntes regisztrációs lap” kitöltetésével a hallgatónak jeleznie kell. A hallgató az önkéntes tevékenységet a szorgalmi időszakban – amennyiben ez nem eredményez a kötelező foglalkozásokról való hiányzást –, a vizsgaidőszakban – amennyiben ez nem eredményezi a vizsgákra való felkészülés és a vizsgákon való megjelenés ellehetetlenülését –, valamint oktatási szünetekben, saját belátása és felelőssége alapján végezheti. Az önkéntes tevékenység követelményeinek teljesítését az önkéntes tevékenység igazolására jogosult szervezet igazolja. Az igazolás dokumentumai: a hallgató jelenléti íve, valamint a foglalkoztató értékelése a hallgató munkájáról. A foglalkoztató értékelése alapján a tárgyfelelős tanszék vezetője gyakorlati jegyet ad a hallgatónak. A Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnoksággal (a továbbiakban: MH HKNYP) kötött együttműködési megállapodás alapján a Főiskola elfogadja a Magyar Honvédség önkéntes műveleti tartalékos rendszerében (a továbbiakban: ÖMTR) való részvételt önkéntes tevékenységként.
229
(10) (11) (12)
A Főiskola hallgatói számára az ÖMTR-ben való részvételért szemeszterenként 3 kreditet biztosít, függetlenül attól, hogy a hallgató az adott szemeszterben rendelkezési állományban volt vagy tényleges szolgálatot teljesített. A MH HKNYP biztosítja a hallgatók számára, hogy a szemeszter elején jelentkezhessenek az ÖMTR-be. Az ÖMTR-ben való részvétel – egyéb feltételek, úgymint büntetlen előélet, alkalmassági vizsgálaton való megfelelés teljesítése után – a Magyar Honvédséggel megkötött szerződés dátumával megegyező napon veszi kezdetét.
18. § Leckekönyv (1) (2)
(3) (4) (5) (6) (7) (8)
A leckekönyv a tanulmányok és a végbizonyítvány (abszolutórium) igazolására szolgáló közokirat, amely tartalmazza a tanulmányi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos adatokat. Az elektronikus leckekönyv vezetése a Neptun használatával történik. Az alkalmazás során: a) az érdemjegyeket köteles a vizsgáztató a hallgató tudomására hozni oly módon, hogy rögzíti az elektronikus rendszer felületén; b) szóbeli vizsga esetén az oktató köteles az érdemjegyet rögzíteni és aláírásával ellátni a hallgató által a Neptunból nyomtatott Teljesítménylapon; c) írásbeli érdemjegyek utólagos ellenőrzésére a dolgozat szolgál, amelyen az értékelésnek valamint az értékelő aláírásának szerepelnie kell; d) a vizsgaidőszak zárását követő 14 napon keresztül a hallgató a Neptunban szereplő értékelés helytállóságát vitathatja a kurzusért felelős egységnél. A kifogásolt értékelést a bemutatott Teljesítménylap, illetve a dolgozatra írt jegy alapján – ha a kifogás jogosságáról meggyőződtek – javítani kell. A javítást az érintett egység vezetőjének levele alapján a TOK végzi el. A hallgató felszólamlásának esetén az eljárásra vonatkozóan a tanszékvezető dönt, az értékelésre vonatkozóan nincs felszólamlási lehetőség. A hallgató indokolt esetben kérheti a leckekönyv adatait tartalmazó, hitelesített okirat kiállítását a képzés nyelvén, amelyet a Főiskola térítésmentesen és kötelező jelleggel kiad. A leckekönyv tartalmazza a személyi adatokat és a hallgató által felvett tárgyakat, valamint a tantárgy oktatójának nevét, óraszámát, kreditértékét és a számonkérési formát. A tanulmányi ügyekben keletkező közokiratok és okiratok kiadmányozására a rektor, a rektor megbízásából az oktatási és tudományos rektorhelyettes és a TOK vezetője jogosult, hitelesítésére a főtitkár és a TOK vezetője jogosult. a vonatkozó szabályzatok szerint. Minden egyéb irat tekintetében az Iratkezelési és irattárazási Szabályzatban rögzítetteket megfelelően kell alkalmazni. Törlést, vagy javítást csak az végezhet, aki a javítandó vagy törlendő bejegyzés megtételére eredetileg jogosult. A vizsgaidőszak lezárása után a TOK meghatározza a megszerzett kreditek számát, a súlyozott tanulmányi átlagot, és a kreditindexet, majd bevezeti a leckekönyvbe és a leckekönyv tárgyfélévi követelmények teljesítésére vonatkozó oldalát vagy oldalait lezárja. Azoknál a tantárgyaknál, amelyeket a hallgató nem teljesített, „Nem teljesítette” bejegyzést kell tenni.
19. § A tantárgyak meghirdetése (1) (2)
(3) (4)
A kötelező, a kötelezően választható tantárgyakat a Tanulmányi Tájékoztató tartalmazza. A kötelezően és szabadon választható tantárgyak adott félévi kínálata a tanszékek tárgyhirdetése alapján alakul. A kötelező tantárgyakat és a kötelezően választható tárgyak közül az évfolyam létszámának megfelelő választékot az ajánlott tanterv szerinti félévben normál kurzusként meg kell hirdetni. A tanszékek kérésre a normál kurzusokon kívül vizsgakurzusokat (VK) és indokolt esetben újrafelvételi kurzusokat (TUF) hirdethetnek meg. Vizsgakurzust kollokviummal záródó tantárgyból félévi aláírás birtokában vehet fel hallgató. Gyakorlati jeggyel záruló tantárgyból normál, vagy TUF kurzusra jelentkezhet a hallgató, a megszerzett félévi aláírása megmarad, a gyakorlati jegyhez szükséges követelményeket azonban ismét teljesítenie kell. Az adott félévben a hallgató a számára kötelező és kötelezően választható tárgyakat (döntése szerint) felveszi, a szabadon választható tárgyak közül válogathat. A tantárgyfelvételt az előtanulmányi követelmény(ek) korlátozhatják, illetve határozzák meg. Kifutó képzések esetén a továbbiakban normál kurzusként meghirdetésre nem kerülő kurzusokat a pótlások biztosítása érdekében a tanszékek egyéni (virtuális) kurzusként hirdetik meg a hallgató kérelmére. A félév közi és félév végi követelmények egyéni teljesítéséről a hallgató egyeztet a tantárgy oktatójával.
230
(5) (6) (7)
A tanszékvezető a szemeszter kezdetére összeállítja és a Főiskola honlapján illetve a Neptunban megjeleníti az előírt tartalommal elkészített tantárgyi programokat. A tanszékvezető gondoskodik arról, hogy a hallgatók az oktatótól tájékoztatást kapjanak a szorgalmi időszak első két hetének/(tantárgyi) konzultációjának végéig a tantárgyankénti követelményrendszerről. A tantárgyi követelményrendszerben meg kell határozni a szorgalmi időszakban teljesítendő feladatokat (házi dolgozatokat stb.), azok leadási, illetve pótlási határidejét. A határidők be nem tartásához a TJSZ szerinti díjfizetési kötelezettségek fűződnek.
20. § Egyéni tanulmányi terv (1) (2) (3) (4) (5)
A hallgató minden félévben egyéni tanulmányi tervet alakíthat ki a Főiskola által a beiratkozáskor a rendelkezésre bocsátott ajánlott tanterv alapján. Kérelmezheti a saját ajánlott tantervében nem szereplő, de a főiskolán meghirdetésre kerülő tárgyak szabadon választható tárgyként felvételét, amennyiben a tantárgyi előkövetelményeknek eleget tett. A hallgató módosíthatja előzetes tanulmányi tervét, ha kevés jelentkező miatt egy betervezett kurzus (tantárgy) nem indul. A végleges tanulmányi terv összeállításának határideje a tárgyfelvételi időszak utolsó napja. Külföldi részképzés esetén az egyéni tanulmányi terv összeállításával kapcsolatban a Szabályzat 25. §-a rendelkezik.
21. § Részvétel a foglalkozásokon (1) (2) (3) (4) (5)
(6) (7) (8)
(9) (10) (11) (12)
A foglakozások lehetséges oktatási formái az előadás, gyakorlat, tréning, szeminárium, konzultáció, szakmai gyakorlat. Előadás az az oktatási forma, amelyet a meghirdetett tantárgyat felvevő hallgatók együtt hallgatnak. Az előadások a képzési folyamat szerves részét képezik, így a Főiskola hallgatóitól elvárja az azokon való részvételt. A tantárgyi számonkérés azonban az előadásokon elhangzott ismeretanyagra is kiterjed. Szeminárium az az oktatási forma, amellyel a hallgatók kis létszámú csoportokban az intenzív kommunikáció, vagy más készségfejlesztő lehetőséget kihasználva tanulnak egy teljes tárgyat vagy annak egy részét (kurzust). A szemináriumokról 20%-ot meg nem haladó hiányzás megengedhető. A nagyobb mértékű hiányzás a tantárgy nem teljesítését jelenti. A részvételt a foglalkozásokat vezető oktató köteles ellenőrizni. A hiányzásba az előzetes beosztás alapján zajló kötelező gyakorlatokon részvétel, vagy rendkívüli, főiskolai érdek miatti távollét nem számít bele. Kivételesen a hallgató rendkívüli akadályoztatása (súlyos betegség, kórházi ápolás, külföldi gyakorlat, stb.) esetén a mulasztások pótlására a vizsgaidőszakban is sor kerülhet, azonban a tantárgy kreditjeinek megszerzéséhez a megfelelő számonkérési formát a vizsgaidőszak végéig teljesítenie kell. Az egyes esetekről kérvény alapján az oktatási és tudományos rektorhelyettes dönt. A pótlás módját a tantárgyat gondozó tanszék vezetője határozza meg. Gyakorlat, tréning: az az oktatási forma, amelyen valamely szakmai folyamat rutinszerű elemeinek begyakorlása folyik. A gyakorlatokon, tréningeken való részvétel az illetékes tanszék beosztása szerint történik. A gyakorlatok, tréningek látogatása kötelező, az esetleges hiányzás a tárgy jellegétől függően pótolható, vagy a teljes kurzus ismételten felveendő. Szakmai gyakorlat: a képzésnek azon része, amely a tantervben meghatározott időtartamban a szakképzettségnek megfelelő munkahelyen és munkakörben lehetőséget nyújt a megszerzett tudás és a gyakorlati készségek együttes alkalmazására, az elméleti és gyakorlati ismeretek összekapcsolására, a munkahely és a munkafolyamatok megismerésére, a szakmai kompetenciák gyakorlására. A szakmai gyakorlat külső gyakorlóhelyen vagy a főiskola gyakorlóhelyein teljesítendő, részben önálló hallgatói tevékenység. A duális képzés vállalati gyakorlata a hallgató és a vállalat között megkötött hallgatói szerződés szerinti helyen töltendő. A szakmai gyakorlatok teljesítése levelező és távoktatás tagozaton munkatapasztalat igazolásával elismertethető a szakfelelős tanszék tájékoztatójának megfelelően. Levelező és távoktatás tagozaton az órarendi foglalkozásokra a konzultáció megnevezés a használatos. A konzultáció a Főiskola oktatója által a hallgató részére biztosított személyes megbeszélés lehetősége, vagy csoportosan tartott konzultációs előadás. A kötelező foglalkozásokon való részvétel ellenőrzésének, a hiányzás igazolásának, a mulasztás pótlásának konkrét módját a tanszékvezető jóváhagyásával a tantárgy előadója állapítja meg és erről a hallgatókat tájékoztatja a félév kezdetén.
231
22. § Szak-, szakirány-, specializáció és tagozatváltás (1) (2) (3)
Azonos képzési szinten és a megengedett szintű képzések között a szakváltást, tagozatváltást, felsőoktatási szakképzés esetében a szakirányváltást is a hallgató Neptunon keresztül benyújtott kérelmére a TB engedélyezhet. A szakot, tagozatot, szakirányt váltó hallgató teljesített kreditjei a szabályzat szerint számíthatók be. Az alapszakok specializációi közötti átlépés a hallgató írásbeli kérésére a szakfelelős által engedélyezhető.
23. § A párhuzamos képzés (1) (2) (3)
A hallgatónak joga, hogy egyidőben másik felsőoktatási intézményben, vagy a Főiskola másik szakján folytasson tanulmányokat újabb felvételi eljárás keretében létesített jogviszony alapján. A párhuzamos képzés esetén a hallgatónak mindkét képzésben külön leckekönyve van. A párhuzamos képzésben részt vevő hallgatónak ugyanúgy kell teljesítenie minden követelményt, és ugyanúgy vonatkoznak rá az intézmény belső szabályzatai, különös tekintettel jelen Szabályzatra, mint a normál képzési rendben résztvevő hallgatókra.
24. § Vendéghallgatói jogviszony (1) (2) (3) (4)
A hallgató a tanulmányaihoz tartozó tárgyakat a Főiskola másik képzésében, továbbá, más felsőoktatási intézményben, mint vendéghallgató is felveheti. A hallgató a más intézményben hallgatott tantárgyat leckekönyvébe fel is veheti, és vizsgát tehet, ha ezt a fogadó intézmény (kar) engedélyezi. A teljesített tantárgy adott képzésbe beszámíthatóságáról a KÁB dönt. A vendéghallgatói jogviszony kedvezményes tanulmányi rend szerinti képzésnek minősül, és az erre meghatározott szabályokat kell alkalmazni. Más egyetemek (főiskolák) hallgatói a Főiskolán megtartott bármely tanrendi elfoglaltságon - a tantárgyfelelősnek történő bejelentés mellett az oktatási és tudományos rektorhelyettes engedélyével vehetnek részt, amennyiben a részvételt objektív körülmények (pl. laboratóriumi férőhely hiánya, más kapacitáshiány) nem akadályozzák.
25. § Külföldi részképzés szabályozása (1)
(2) (3) (4) (5) (6) (7) (8) (9)
A külföldi részképzés feladata a hallgatók nemzetközi oktatási és kulturális cseretevékenységének támogatása, munkaerő-piaci versenyképességük és a nemzetközi elvárásoknak való megfelelésük segítése, az egyéni és intézményi tapasztalatok növelése. A hallgatói mobilitások támogatása és segítése kapcsán az oktatóknak, szakfelelősöknek, a KÁB-nak és minden érintettnek eszerint kell eljárnia. Külföldi részképzésnek minősül, ha a hallgató legalább három hónapig külföldi felsőoktatási intézményben folytat tanulmányokat, és tesz vizsgá(ka)t. Külföldi részképzés folytatása az intézmények által kötött együttműködési megállapodás alapján lehetséges. Az Erasmus hallgatói cserefélév Erasmus Extended University Charter, az egyedi partnerekkel kötött Kétoldalú Megállapodás (Bilateral Agreement), valamint az egyes hallgatókkal kötött Tanulmányi Megállapodás (Learning Agreement) és Tanulmányi szerződés alapján, külföldi részképzésnek minősül. A külföldi részképzésen részt vevő hallgató is köteles az adott félévre a Főiskolán aktív státuszra regisztrálni és legalább egy tantárgyat felvenni, amit részképzésben teljesített tantárgyként beszámíttat. A külföldi részképzés során teljesített tantárgyak/kurzusok egyenértékűségét az illetékes tantárgy-felelős javaslata alapján (Előzetes tantárgy-elfogadási űrlap) a KÁB állapítja meg. Ha a fogadóintézményben felvenni kívánt tárgy nem szerepel a hallgató saját tantervében, de tartalmát tekintve illeszthető a szak témakörébe, a tárgy választható tárgyként ismertethető el. Ezen tárgyak elfogadását, illetve kreditértékét a szakfelelős javaslata alapján a KÁB állapítja meg. Ha a fogadóintézményben felvenni kívánt tárgyat a hallgató már tanulta, a kreditet nem lehet (ismét) elfogadtatni. A kreditbeszámítás a hozott kredithez kapott érdemjegy beszámításával együtt történik, a hazai ötfokozatú skálára való értelemszerű átszámítással a külföldi intézmény ECTS átszámítási táblázatának alapján.
232
(10) (11) (12)
(13)
(14) (15)
A külföldi részképzés keretében külföldön teljesített, és egyenértékűnek elfogadott tantárgyak annyi kredittel ismerhetők el, ahány kreditet, a Főiskolán a szak tantervében, a helyettesített tantárgyakhoz rendeltek. A külföldi részképzésben részt vevő hallgatók számára a követelmények teljesítésének módjáról és határidejéről a Nemzetközi Iroda előzetes tájékoztatást nyújt. Az Erasmus hallgatói mobilitási pályázatok elbírálását a Nemzetközi Iroda végzi az idegen nyelvi és szakmai kompetenciák felmérésére alkalmas oktatók bevonásával. Javaslatuk alapján, az ösztöndíjak odaítéléséről a Nemzetközi koordinátor javaslatára a rektor dönt, s ennek alapján javasolja a TB -nek a kedvezményes tanulmányi rend engedélyezését a kiutazók számára. A külföldi tanulmányok mellett a kedvezményes tanulmányi rend keretein belül, a hallgató a Főiskolán is felvehet tárgyakat. A hallgató az előadásokon és a szemináriumokon való részvétel alól a kiutazás időtartamára felmentésben részesül, évközi feladatainak tartalma és beadási határideje módosulhat, vizsgáit a vizsgaidőszakon kívül is, de legkésőbb a következő szorgalmi időszak kezdetéig leteheti, a képzési időszakot hamarabb lezárhatja, vagy más kedvezményben részesülhet. A felvett tárgyak felelős oktatóival a hallgató kapcsolatot tart fenn. A kedvezményes tanulmányi rend alapján, a vizsgákra történő felkészülést a tanszékek által kijelölt konzulensek a külföldi részképzésen részt vevő hallgatók esetében is segítik, közvetlen kapcsolattartással. A külföldi részképzés befejezését követő 30 napon belül, de legkésőbb a kiutazást követő félév kezdetéig, a hallgatónak be kell mutatnia a külföldi felsőoktatási intézményben sikeresen teljesített tantárgyakat/kurzusokat igazoló dokumentumot (Transcript of Records).
26.§ A beérkező nemzetközi hallgatókkal kapcsolatos rendelkezések (1) (2) (3) (4) (5) (6)
A beérkező hallgatók (külföldi cserehallgatók) a Főiskola hallgatóival azonos kötelezettségekkel és jogokkal rendelkeznek. A külföldi állampolgárságú, Erasmus ösztöndíjas hallgatókat – a Főiskola más hallgatóihoz hasonlóan – nyilván kell tartani, az adataikat kezelni kell a Neptunban. Nemzetközi Iroda tájékoztatja a TOK-ot a félév megkezdése előtt a külföldi Erasmus hallgatókról a szükséges adatok megküldésével. Erasmus hallgatók esetén az európai szabvány szerinti „Transcript of Records” kiállítása kötelező. A dokumentumot az intézményi Erasmus-koordinátor készíti el, és a nemzetközi koordinátor hitelesíti Az Erasmus hallgatók költségtérítési díj megfizetésére nem kötelezhetők. Az Erasmus hallgatók számára kínált és meghirdetésre kerülő tantárgyak leírását minden félév megkezdése előtt közzé kell tenni, hogy a bejövő hallgatók rendelkezzenek az intézményválasztáshoz és tanulmányi terv összeállításához szükséges információval. Az őszi félév esetében a meghirdetést legkésőbb május végéig, a tavaszi félév esetében pedig november végéig kell megtenni. A meghirdetés módja a tantárgyi leírások főiskolai honlapon való közzététele, amit az intézményi Erasmus-koordinátor szervez meg. A kiajánlás alapjául szolgáló tantárgyi leírás formátumára a Nemzetközi Iroda ad sémát, amelynek használata kötelező.
27. § Kedvezményes tanulmányi rend (1) (2) (3)
Kedvezményes tanulmányi rend nappali tagozatos, átlagon felüli teljesítményt nyújtó hallgatóknak alapos és igazolt okkal engedélyezhető, vagy speciális és igazolt indokok alapján adható. Átlagon felüli teljesítménynek az minősül, ha a hallgató előző félévi kreditekkel súlyozott tanulmányi átlaga legalább 4,0. Kedvezményes tanulmányi rend engedélyezése szempontjából speciális indoknak minősül, ha a hallgató: a) kiemelkedő minősítésű, illetve nemzetközi szintű sportoló, b) félévet meg nem haladó külföldi részképzésre meghívást, illetve ösztöndíjat kapott, c) részképzésnek nem minősülő, engedélyezett külföldi tanulmányút résztvevője, d) országgyűlési, vagy helyi önkormányzati képviselő, e) párhuzamos képzés keretében más felsőoktatási intézményben, vagy a Főiskola másik szakjain, vagy azonos szak másik szakirányán is tanulmányokat folytat, f) a HÖK intézményi szintű vezetője, g) főiskolai rendezvény szervezésében aktív közösségi munka (HÖK javaslat alapján) h) képzési időn túli és maximum 5 kreditértékű tárgya hiányzik, i) tanulmányokhoz kapcsolódó versenyekre készül, a felkészülés időszakára a felkészítő javaslata alapján, j) egészségügyi, vagy rendkívüli szociális okokból kéri a kedvezményes tanulmányi rendet.
233
(4) (5) (6) (7) (8) (9)
Kedvezményes tanulmányi rend az első félév lezárása után legfeljebb egy szemeszter időtartamra engedélyezhető. Újabb kérelem esetén az engedély újraadható. A kedvezményes tanulmányi rend engedélyezéséről a szakfelelős véleményét figyelembe véve a TB dönt. A kedvezményes tanulmányi rend keretében a hallgató a tantárgyak óráinak látogatása alól felmentést kaphat, a soron következő oktatási időszakot hamarabb lezárhatja, a tantárgyak óralátogatáson kívüli követelményeit az előírtnál hamarabb teljesítheti, egyes engedélyezett vizsgáit a vizsgaidőszak előtt is leteheti. A tantárgyi követelményeket a tanszékek határozzák meg. A hallgató kötelessége, hogy a kedvezményes tanulmányi rendet engedélyező határozat kézbesítésétől számított két héten belül egyeztessen az oktatóval, aki ezt aláírásával igazolja. Amennyiben az egyeztetés elmarad, a kedvezményes tanulmányi rend lehetőségét a hallgató elveszítheti. A tantárgy oktatójának kötelessége, hogy a hallgatót tájékoztassa a tárgy követelményeiről, kijelölje és ellenőrizze a vizsgára bocsátáshoz teljesítendő feladatokat.
28. § Kredittel elismert tanulmányi teljesítmény beszámítása (1) (2) (3) (4) (2) (3) (4)
(5)
Egy adott ismeretanyag elsajátításáért egy alkalommal adható kredit. A kredittel elismert tanulmányi teljesítményt - ha annak előfeltétele fennáll – a felsőoktatási tanulmányok során el kell ismerni, függetlenül attól, hogy milyen felsőoktatási intézményben, milyen képzési szinten folytatott tanulmányok során szerezte a hallgató azt. Az elismerés – hitelesített tantárgyi program alapján - kizárólag a kredit megállapításának alapjául szolgáló kompetenciák (ismeretek, alkalmazási (rész)készségek és további (rész)kompetenciák, így különösen attitűdök, nézetek, önállósodás és felelősségvállalás) összevetésével történik. El kell ismerni a kreditet, ha az összevetett ismeretek legalább hetvenöt százalékban megegyeznek. Az ismeretanyag összevetését az érintett tanszék véleménye alapján a KÁB végzi. Az elismert tanulmányi teljesítmény kreditértéke megegyezik annak a tantervi követelménynek a kreditértékével, amelyet teljesítettnek minősítenek, a megszerzett érdemjegy a tantárgy elismerésekor nem módosul. A KÁB az előzetesen megszerzett tudást, munkatapasztalatot a tanulmányi követelmény teljesítéseként elismerheti. A duális képzésben résztvevő hallgatók a vállalati gyakorlati képzési részeket érintően nem nyújthatnak be elismerési kérelmet, a gyakorlatot a hallgatói szerződésnek megfelelően le kell tölteni. A hallgató a végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzéséhez a képzés kreditértékének minimum harmadát a főiskolán köteles teljesíteni. Az alapképzés minimális képzési ideje 4 félév, a félévenként felvehető és elismerhető összes kreditszám 60 kredit. A hallgatónak előzetes ismeretei (pl. nyelvismeret, stb.) és munkatapasztalata (szakmai gyakorlat) alapján kreditelismerésre és felmentésre irányuló kérelmét a félév megkezdését/első konzultációt követő 15 napon belül lehet benyújtani a Neptun kérvénykezelő profilján keresztül. A határidőn túl benyújtott, vagy formailag hiányos kérelmek az adott félévben nem vehetők figyelembe. Kreditelismerés csak felsőfokú szakképzésben, illetve felsőfokú tanulmányokban szerzett eredmények, valamint igazoltan megszerzett és minősített kompetenciák alapján adható. Külföldi részképzés esetén a kreditek elismertetésével kapcsolatban a Szabályzat 25. §-a rendelkezik.
29. § Nyelvi képzés (1) (2)
(3)
Az oklevél kiadásának idegen nyelvi előfeltétele az alapképzési és felsőoktatási szakképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló rendeletekben előírt szintű nyelvvizsga követelmény teljesítése és az azt igazoló okirat bemutatása. Az a hallgató, aki az idegen nyelvi tantárgy felvételekor már rendelkezik a szak képzési és kimeneti követelményében előírt idegen nyelvi vizsgával, az adott nyelvből felmentést kérhet a tantárgy követelményeinek teljesítése alól, a vizsga-teljesítmény alapján az érdemjegy elismerhető. Ez nem vonatkozik az angol nyelvű képzés hallgatóira az angol nyelv tekintetében. A hallgatónak felmentésre és elismerésre irányuló kérelmét a regisztrációs időszak végéig kell benyújtani. A határidőn túl benyújtott, vagy formailag hiányos kérelmek az adott félévben nem vehetők figyelembe.
30. § Egészségfejlesztés
234
(1) (2)
A Főiskola biztosítja a hallgató számára az egészségfejlesztés lehetőségét, beleértve a rendszeres testmozgás és sporttevékenység megszervezését. Az alapképzési és felsőoktatási szakképzési szakok nappali tagozatán a testnevelés foglalkozásokon való részvétel a tantervekben foglaltaknak megfelelően, kritériumfeltételként teljesítve, kötelező. Amennyiben a hallgató ezt a kötelezettségét nem teljesíti, úgy újrafelvételre kötelezett. Egészségügyi okból részleges, vagy teljes felmentést orvosi szakvélemény alapján a testnevelő javaslatával a TB adhat.
31.§ Tehetséggondozás, mentorálás (1) (2)
(3) (4)
A Főiskola ellátja a tehetséggondozással és a tudomány társadalmi elismertségének növelésével kapcsolatos feladatokat. Kiemelt feladata a tantervi követelményeket meghaladó teljesítmény nyújtására képes, kiemelkedő képességű és hozzáállású, valamint a hátrányos, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű hallgatók felkutatása, felismerése, és szakmai, tudományos, művészeti és sport tevékenységének elősegítése. Ennek érdekében a Főiskola önállóan, vagy más felsőoktatási intézménnyel együttműködve tehetséggondozó és felzárkóztató rendszert, illetve programokat működtet: tudományos diákköröket, szakkollégiumot, tehetségpontot és roma szakkollégiumot működtethet. A hátrányos helyzetű hallgatók tehetségének kibontakoztatásához mentorprogram keretében nyújt segítséget. A Főiskola tájékoztató és tanácsadó rendszerével segíti a – különös figyelemmel a fogyatékossággal élő hallgatók beilleszkedését és előrehaladását a felsőfokú tanulmányok idején, illetve a tanulmányok alatt és befejezését követően segítséget nyújt a karriertervezésben. A tehetséggondozás, mentorálás és tanácsadás koordinálását a Főiskolán a Tehetséggondozási, Alumni és Karriertanácsadási Központ végzi.
III. AZ ISMERETEK ELLENŐRZÉSE, VIZSGAREND 32. § Az ismeretek ellenőrzésének főbb formái (1) (2) (3)
A különböző tantárgyak számonkérésének formáját az érvényes ajánlott tanterv, a hallgatói teljesítmény számonkérésének és értékelésének módját a tantárgyi programok rögzítik. A Főiskola biztosítja, hogy minden hallgató számot adhasson tudásáról, és a sikeres vagy sikertelen számonkérést megismételhesse úgy, hogy a megismételt számonkérés elfogulatlan lebonyolítása és értékelése biztosított legyen. A tantárgyak főbb értékelési formái a következők: a) Aláírással ismeri el az oktató a szorgalmi időszak követelményeinek teljesítését. Amennyiben a félév elismerésének feltételei között zárthelyi dolgozat is szerepel, annak javítására még a szorgalmi időszakon belül egy pótlási lehetőséget kell biztosítani. A zárthelyi dolgozat eredményét a megírástól számított 7 napon belül, a javító-pótló zárthelyi dolgozat eredményét a szorgalmi időszak végéig ki kell hirdetni és az aláírást a Neptunban rögzíteni. b) Gyakorlati jegyet (félévközi jegy) ír elő a tanterv, ha a tantárgy gyakorlati alkalmazása, az alkalmazási készség értékelése a képzési cél szempontjából lehetséges és szükséges. Gyakorlati jegy a félév során elsődlegesen a szemináriumokon, gyakorlatokon nyújtott folyamatos teljesítmény, valamint zárthelyi és szemináriumi dolgozatok, esettanulmányok, projektfeladatok és más, a tantárgyi programban feltüntetett teljesítmény alapján adható. A gyakorlati jeggyel értékelendő tantárgy követelményeit a hallgatónak a szorgalmi időszakban kell teljesíteni. Elégtelen gyakorlati jegy esetén a hozzá kapcsolódó zárthelyi dolgozat javítására a szorgalmi időszakon belül egy alkalommal javítási lehetőséget kell biztosítani. Az értékelés ötfokozatú minősítéssel történik, melyről vizsgalapot kell kiállítani és a jegyet a Neptunban rögzíteni. c) A kollokvium (vizsga) az ismeretek, készségek és képességek elsajátításának, megszerzésének – értékeléssel egybekötött – ellenőrzési formája, valamely tantárgy - általában egy oktatási időszakot átfogó –anyagának szóbeli vagy/és írásbeli vagy komplex számonkérése. Ennek keretében arról kell meggyőződni, hogy a hallgató milyen szinten sajátította el a tananyagot, mennyire képes alkalmazni azt, illetőleg arról, hogy képes lesz-e az erre épülő további tananyag elsajátítására. A kollokvium eredményébe a vizsgajegy, zárthelyi dolgozat, házi dolgozat eredményét, a szorgalmi időszak más teljesítményét a tantárgyi programban meghatározott mértékig lehet beszámítani. A kollokvium értékelése ötfokozatú minősítéssel történik, melyről vizsgalapot kell kiállítani és a jegyet a Neptunban rögzíteni.
235
(4) (5) (6)
Duális képzésben résztvevő hallgató a gyakorlati jegyet a vizsgaidőszak végét megelőző hét végéig szerezheti meg. A hallgató szakmai gyakorlatait a tantervben szereplő számonkérési forma szerint kell értékelni. A tanulmányi követelmények teljesítésére vonatkozó értékelés (minősítés) ellen fellebbezésnek nincs helye.
33. § Vizsgaidőszak (1) (2)
(3) (4) (5) (6) (7)
A vizsgát úgy kell megszervezni, hogy minden érintett hallgató jelentkezni tudjon és vizsgázhasson. A vizsgaidőpontokat úgy kell meghatározni, hogy a hallgató vizsgáit arányosan elosztva tehesse le és a sikertelen vizsgáit (tantárgyanként maximum két javítóvizsgát) a vizsgaidőszakban teljesíthesse. A vizsgaidőpontok kijelöléséért és a vizsgafolyamat irányításáért az érintett tanszékvezető a felelős. Tantárgyanként legalább három vizsganapot, a tantárgyra jelentkezett hallgatók számának másfélszeresét meghaladó vizsgalétszám limitet kell megadni. A hallgatókat vizsgaidőpontokról, a vizsgáztatásban közreműködőkről a Neptunban a szorgalmi időszak vége előtt legalább három héttel kell tájékoztatni. A hallgató valamennyi vizsgatárgyból köteles a kiválasztott vizsganapra a Neptunban bejelentkezni, legkésőbb a vizsga előtti nap 1200-ig. A hallgató ugyanazon tárgyból egyszerre csak egy vizsganapra jelentkezhet. Ennek megsértése esetén a vizsganapról a hallgató kizárható. Egy vizsgáztatóhoz egy napra szóbeli vizsgán maximum 20 fő jelentkezhet. A tanszék tovább korlátozhatja az egy-egy vizsganapra fogadható hallgatóknak a számát. A vizsgáról való távolmaradás esetén a hallgató tudása nem értékelhető. Az a hallgató, aki neki fel nem róható és igazolt okból (pl. tartós betegség) valamely tárgyból a vizsgáját megkezdeni a vizsgaidőszakban nem tudja, a tanszékvezető javaslata alapján az oktatási és tudományos rektorhelyettes engedélyével vizsgaidőszakon kívül is vizsgázhat, de a vizsgáit be kell fejeznie a vizsgaidőszakot követő tavaszi félév első hetének végéig, valamint a vizsgaidőszakot követő őszi félév kezdetéig.
34. § A vizsgáztatás rendje (1) (2) (3) (4) (5)
(6) (7) (8) (9) (10)
A vizsgák lebonyolítása a tanszékek feladata. Vizsgára csak az a hallgató bocsátható, aki az előírt félévi költségtérítési és egyéb befizetési kötelezettségének eleget tett. Az adott tárgyból a vizsgára bocsátás feltétele az aláírás megszerzése. A szorgalmi időszak elismerése részeként előírt követelmény-értékelést (gyakorlati jegy, kritériumfeltétel teljesítésének aláírása) a Neptunba az oktatónak a szorgalmi időszak utolsó napjáig be kell vezetnie. Ez alól kivételt képeznek a duális képzés hallgatói. A hallgató a tanszék által meghatározott jelentkezési rendben és elfogadott vizsgaidőpontban köteles a vizsgán megjelenni, és vizsgát tenni. A vizsgára jelentkezett és meg nem jelent hallgatónak „nem jelent meg” megjegyzést kell beírni. Kimentésre 48 órán belül igazolás ellenében van lehetőség. Ha a hallgató a vizsgán nem jelenik meg és távolmaradását nem igazolja, különeljárási díjat köteles befizetni. E nélkül újabb vizsgára az adott tárgyból nem tud jelentkezni. A vizsga, amennyiben az írásbeli, a vizsgafeladatok kiosztásával, szóbeli esetén a tétel ismertté válásával veszi kezdetét. A megkezdett vizsgát érdemjeggyel kell lezárni. Ez alól csak rendkívüli esemény következtében lehet eltérni, amit a vizsgalapon rögzíteni kell. A vizsgák zavartalanságáért, nyugodt és segítőkész légköréért a vizsgáztató, illetőleg a vizsgabizottság elnöke a felelős. Minden vizsgát a képzés helyén kell tartani, ettől eltérni csak az oktatási és tudományos rektorhelyettes engedélyével lehet. A vizsgáztató akadályoztatása esetén – másik vizsgáztató és/vagy más időpont megjelölésével – a tanszékvezető köteles gondoskodni a vizsgák időpontjának közzétételéről, illetve a hallgatók tájékoztatásáról és a vizsgák zavartalan lebonyolításáról. A vizsga eredményét szóbeli vizsga esetén a vizsgát követően ki kell hirdetni és azt az oktató a Neptunba köteles a szóbeli vizsga befejezését követően felvezetni. Az írásbeli vizsga eredményét legkésőbb a megírás napjától számított harmadik munkanapon ki kell hirdetni és azt a Neptunba felvezetni. Írásbeli dolgozatát a hallgató a tanszék által megjelölt időpontban megtekintheti és elvárhatja, hogy a vizsgát (dolgozatot) értékelő oktató tájékoztassa őt beadott munkája minőségéről és értékelése indoklásáról.
236
(11) (12)
A Neptunba az osztályzat bejegyzésére és aláírására a tantárgy vizsgáztató oktatója jogosult. Indokolt esetben az aláírást és az osztályzatot a tanszék vezetője is beírhatja. A vizsgaidőszak végén a hallgató köteles a beírt érdemjegyeket ellenőrizni és az eltérést jeleznie kell.
35. § Sikertelen vizsgák javítása, tantárgyismétlés (1)
(2) (3) (4)
(5)
(6) (7) (8) (9) (10)
Az oktatónak biztosítania kell, hogy a vizsgaidőszakban egy tárgyból legalább három vizsganapon vizsgázhasson a hallgató, így az esetleges a sikertelen vizsgát megismételhesse (a továbbiakban: javítóvizsga). A sikertelen javítóvizsga is megismételhető (a továbbiakban: ismétlő javítóvizsga). Az utolsó vizsgaidőpontra első vizsgára jelentkező hallgató az ismétlés és a javítás lehetőségét adott vizsgaidőszakban elveszíti. Egy tantárgy teljesítéséhez igénybe vehető vizsgakísérletek száma a teljes képzés során hat, vagyis a sikertelen vizsgát maximum ötször lehet javítani. Egy vizsgaidőszakban maximum három vizsga tehető, a további ismétlő-javító vizsgákhoz újabb kurzusfelvétel szükséges. A hallgató a vizsgakurzusokat további két félévben veheti fel mindaddig, amíg ki nem merítette a hat vizsgalehetőséget. A Főiskola a nem teljesített vizsgák következő szemeszterben történő pótlására a hallgató kérésére meghirdetheti bármely tantárgy vizsgakurzusát, amely tanórával nem rendelkező speciális kurzus, melyre aláírással már rendelkező hallgatók jelentkezhetnek. A vizsgakurzust a tantárgyfelvétel időszakában kell felvenni. A vizsgára a hallgatónak önállóan kell felkészülni. Ha a javítóvizsga sem volt sikeres, és a vizsgán, valamint a javítóvizsgán ugyanaz az egy személy vizsgáztatott, a hallgató kérésére – amennyiben erre lehetőség van – biztosítani kell, hogy az ismétlő javítóvizsgát másik oktató vagy vizsgabizottság előtt tehesse le. Ez a jog akkor is megilleti a hallgatót, ha a vizsga letételére új képzési időszakban kerül sor. A vizsgáról való távolmaradás nem befolyásolhatja a hallgató tudásának értékelését. Ha a hallgató nem jelent meg a vizsgán, tudása nem értékelhető. Sikertelen vizsga esetén a vizsgáztató köteles az elégtelen osztályzatot a Neptunba bejegyezni. Elégtelen vizsgát a sikertelen vizsga napját követően minimum három naptári nap eltelte után lehet javítani. Ha a hallgató a sikertelen vizsgát kijavítani nem tudta, a tantárgy teljesítéséig azokat a tantárgyakat nem veheti fel, amelyek a nem teljesített tárgy előtanulmányi követelményei. Kötelezően választható és szabadon választható tantárgy újrafelvétele lehetséges, de nem feltétlenül szükséges. Egy elégtelennel befejezett, vagy nem teljesített szabadon választható tantárgy, kurzus helyett a hallgató egy későbbi félévben másik tárgyat is felvehet. Az elégtelen osztályzat javítása esetén csak a kijavított jegyet kell figyelembe venni, a vizsgalapra feljegyezni és Neptunba bejegyezni.
36. § Jegymegajánlás (1)
(2) (3)
Kollokviummal záródó tárgyból, melynek előadásához szeminárium (gyakorlat) is csatlakozik, az oktató a hallgatónak a szorgalmi időszakban nyújtott teljesítménye, vagy a Tudományos Diákköri Konferencián (a továbbiakban: TDK) végzett munkája alapján jeles vagy jó vizsgajegyet ajánlhat meg a tantárgyleírásban előre rögzített módon. A jegymegajánlást a szorgalmi időszak végéig a hallgatóval a Neptunon keresztül közölni kell. A megajánlott osztályzatot a hallgató nem köteles elfogadni. A megajánlott jegy elfogadásáról, vagy elutasításáról a hallgató a Neptunban köteles visszajelezni. Amennyiben azt elfogadja, az az indexbe bekerül. Ha valaki az Országos TDK-n dolgozatával szekciójában az első három helyezés közül bármelyiket eléri, vagy különdíjban részesül, mentesül az adott félév szakmailag leginkább kapcsolódó, és a konzulens által meghatározott tantárgyának vizsgakötelezettsége alól (kivéve, ha az gyakorlat) és automatikusan jeles értékelést kap a TDT elnök előterjesztése alapján.
37. § A félévi munka elfogadása, kredit megszerzése, félévzárás, a tanulmányi követelmények teljesítése (1) (2)
A tantárgy oktatója a Neptunban aláírással igazolja, hogy az adott szorgalmi időszakban a hallgató az aláírás feltételéül szolgáló tanulmányi kötelezettségének eleget tett. Az aláírás megszerzésének legvégső határideje a szorgalmi időszak utolsó napja. Ha a hallgató a félévi követelményt nem teljesítette, az oktatónak az aláírást meg kell tagadnia.
237
(3) (4) (5) (6) (7) (8) (9) (10)
Ha a hallgató valamely tárgyból nem kap aláírást, a vizsgára bocsátás feltételei abból a tárgyból nem teljesülnek, így a vizsgát nem kezdheti meg. A hallgatónak újra fel kell venni azt a tantárgyat normál vagy TUF kurzusként, amelynek a követelményeit nem teljesítette, az aláírást nem szerezte meg. Amennyiben gyakorlati jeggyel zár a tantárgy, a hallgató az aláírást ugyan megszerezte, de végleges gyakorlati jegye elégtelen, a tárgyat újra fel kell vennie (TUF) és a már megszerzett aláírás mellé teljesítenie kell a legalább elégséges gyakorlati jegy követelményeit. Egy tantárgy felvétele a tanulmányok alatt kétszer ismételhető. Az elégtelen vagy „nem felelt meg” minősítésű szakmai gyakorlat nem javítható, azt meg kell ismételni. Előzetes tanulmányok, ismeretek, munkatapasztalat elfogadása esetén a hallgató megkapja a kreditet, és hozott osztályzatát. A hozott eredményeket az ösztöndíj számításánál nem lehet figyelembe venni. Az utolsó szemeszter lezárásának, illetve az abszolutórium megszerzésének egyik feltétele, hogy a hallgató a szak tantervében előírt krediteket teljesítse. Külföldi részképzés esetén a félév zárásáról a Szabályzat 25. §-a rendelkezik.
38. § A tanulmányi átlageredmény fajtái (1)
A kreditrendszerű képzésben a hallgató teljesítményének nyomon követésére a tanulmányok egy félévnél hosszabb időszakára vagy a tanulmányok egészére számított (halmozott) súlyozott tanulmányi átlag szolgál. A súlyozott tanulmányi átlag (STA) számításánál az adott időszakban teljesített tantárgyak kreditértékének és érdemjegyének szorzataiból képzett összeget a teljesített tárgyak kreditjeinek összegével kell osztani.
STA
(2)
(kredit érdemjegy ) kredit
Egy félévben a hallgató teljesítményének mennyiségi és minőségi megítélésére a kreditindex, illetve a korrigált kreditindex alkalmas. A kreditindex számításánál a félévben teljesített tantárgyak kreditértékének és érdemjegyének szorzataiból képezett összeget az átlagos előrehaladás esetén egy félév alatt teljesítendő harminc kredittel kell osztani.
KI
(kredit érdemjegy)
FK FK = 30, az FK így meghatározott értéke alkalmazandó a képzési idő alatt és után is, egészen az abszolutórium megszerzéséig (3)
A korrigált kreditindex a kreditindexből a félév során teljesített és az egyéni tanrendben vállalt kreditek arányának megfelelő szorzótényezővel számítható: KI korr
(kredit érdemjegy ) K , FK K felvett
ahol ΣK a teljesített kreditek száma, ΣKfelvett pedig a felvett kreditek száma.
39. § A tanulmányi átlageredmény megállapítása (1) (2) (3) (4)
A tanulmányi átlageredményt (kreditindexet) a félévi követelmény teljesítését követően kell megállapítani. A félév lezárásaként a leckekönyvnek tartalmaznia kell az adott félévben és az addigi tanulmányok alapján összesített krediteket. A hallgató tanulmányi munkájának mennyiségét az adott félévben megszerzett kreditek száma mutatja. Kredit csak az elégtelentől különböző jeggyel lezárt tárgyakra adható. Az átlag számításánál a felvett és teljesített kötelező, kötelezően választható és szabadon választott tárgyak eredményeit figyelembe kell venni. Az átlagot az adott szemeszterben teljesített tárgyakra kapott végleges, utolsó érvényes osztályzatokból kell számítani.
238
(5)
(6) (7)
A befogadott tantárgy eredményét a súlyozott tanulmányi átlagba be kell számítani. A súlyozott átlag számítható a hallgató egy szemeszterben megszerzett, valamint az összes megszerzett kreditjeire is. Utóbbi a kumulált átlag, mely az összes lezárt szemeszterre összesített tanulmányi átlag. Az első félévtől a leckekönyvbe be kell írni a kumulált átlagot is. A korrigált kreditindex egy félévre vonatkozik. A TOK a hallgató előmenetelét a következő formákban tartja nyilván: a) a féléves teljesítményt (STA, KI, KIkorr), b) végbizonyítvány (abszolutórium) kiadási követelmények teljesülését, c) oklevél és bizonyítvány követelmények teljesülését.
40.§ Fogyatékossággal élő hallgatókra vonatkozó külön rendelkezések (1)
(2) (3)
(4)
(5)
(6) (7)
(8)
(9)
(10)
A Főiskola tájékoztató és tanácsadó rendszerével segíti a hallgatók – különös figyelemmel a fogyatékossággal élő hallgatók - –beilleszkedését és előrehaladását a felsőfokú tanulmányok idején, illetve a tanulmányok alatt és befejezését követően segítséget nyújt a karriertervezésben. A fogyatékossággal élő hallgatókat a tanulmányi ügyintézésben az Esélyegyenlőségi koordinátor segíti. A fogyatékossággal élő hallgató fogyatékosságának típusát és mértékét, annak végleges vagy időszakos voltát szakvéleménnyel igazolja. Ha a hallgató (jelentkező) fogyatékossága, sajátos nevelési igénye már a középfokú tanulmányok ideje alatt is fennállt, és erre tekintettel a tanulmányai, illetve az érettségi vizsga során kedvezményben részesült, a fogyatékosság, sajátos nevelési igény a megyei (fővárosi) pedagógiai szakszolgálati intézmények, illetve azok megyei vagy országos szakértői bizottságként eljáró tagintézményei (valamint jogelődjeik közül a tanulási képességvizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottságok, és az országos szakértői és rehabilitációs bizottságok) által kibocsátott szakértői véleménnyel igazolható. Ha a hallgató (jelentkező) fogyatékossága, sajátos nevelési igénye a középfokú tanulmányok ideje alatt nem állt fenn, illetve fogyatékosságra, sajátos nevelési igényre tekintettel a tanulmányai és az érettségi vizsga során kedvezményben nem részesült, a fogyatékosság a rehabilitációs szakértői szerv, illetve annak jogelődei által kibocsátott szakértői véleménnyel igazolható. A hallgató fogyatékosságáról szóló szakvélemény kiadásához szükséges személyes vizsgálatot – kivéve a diszlexia, a diszgráfia, a diszkalkulia fogyatékosságának megállapítására irányuló vizsgálatot – az érintett személy lakó- vagy tartózkodási helye szerinti illetékes rehabilitációs szakértői szervként eljáró kormányhivatal végzi el. A diszlexia, diszgráfia és diszkalkulia fogyatékosságának megállapítására irányuló eljárásban rehabilitációs szakértői szervként Budapest Főváros Kormányhivatala jár el. A hallgató fogyatékosságára tekintettel szakvélemény alapján kérheti a tanulmányi kötelezettségek teljesítése, illetve a vizsgák alóli részleges vagy teljes felmentését vagy azok más módon történő teljesítésének engedélyezését a szakvéleményben meghatározott területekre vagy a fogyatékosság típusának megfelelően az Esélyegyenlőségi Bizottság Működési Rendje alapján. A fogyatékossággal élő hallgató számára – kérelmére – a Főiskola a tanterv előírásaitól részben vagy egészben eltérő követelményeket állapít meg, illetve figyelemmel az Nftv. 49. § (8) bekezdésére – azok teljesítésétől eltekint a fogyatékosság jellege szerint legalább egy a 87/2015. (IV.9.) Korm. rendelet 62.§ (2) - (7) pontja szerinti kedvezmény biztosításával. A kedvezmény fajtáját a hallgató kérelmére a szakvélemény alapján az Esélyegyenlőségi Bizottság tantárgyanként határozza meg. A fogyatékossággal élő hallgató részére biztosítani kell a fogyatékossághoz igazodó felkészítést és vizsgáztatást, továbbá segítséget kell nyújtani részére ahhoz, hogy teljesíteni tudja a hallgatói jogviszonyából eredő kötelezettségeit. Indokolt esetben mentesíteni kell egyes tantárgyak, tantárgyrészek tanulása vagy a beszámolás kötelezettsége alól. Szükség esetén mentesíteni kell a nyelvvizsga vagy annak egy része, illetve szintje alól. A vizsgán biztosítani kell a hosszabb felkészülési időt, az írásbeli beszámolón lehetővé kell tenni a segédeszköz – így különösen írógép, számítógép – alkalmazását, szükség esetén az írásbeli beszámoló szóbeli beszámolóval vagy a szóbeli beszámoló írásbeli beszámolóval történő felváltását. A fogyatékossággal élő hallgató mentesítése kizárólag a mentesítés alapjául szolgáló körülménnyel összefüggésben biztosítható és nem vezethet az oklevél vagy bizonyítvány által tanúsított szakképesítés megszerzéséhez szükséges alapvető tanulmányi követelmények alóli felmentéshez.
IV. A VÉGBIZONYÍTVÁNYRA (ABSZOLUTÓRIUMRA), A SZAKDOLGOZATRA, 239
A ZÁRÓVIZSGÁRA, AZ OKLEVÉLRE ÉS A BÖLCSEK KÖVE KITÜNTETŐ CÍMRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK 41. § Az alapképzés lezárása (1)
(2)
Az alapképzés, felsőoktatási szakképzés, valamint a szakirányú továbbképzés lezárásaként a hallgató részére végbizonyítványt (abszolutóriumot) kell kiállítani. Végbizonyítványt a Főiskola annak a hallgatónak állít ki, aki a tantervben előírt tanulmányi és vizsgakövetelményeket és az előírt szakmai gyakorlatot - a nyelvvizsga letétele, a szakdolgozat elkészítése kivételével - teljesítette, és az előírt krediteket megszerezte. A végbizonyítványt a hallgató leckekönyvében az oktatási és tudományos rektorhelyettes írja alá. A végbizonyítványt szerzett hallgató a végzettség megszerzése érdekében – amennyiben teljesítette a záróvizsgára bocsátás feltételeit – záróvizsgát tehet.
42. § A záróvizsga (1) (2) (3) (4)
(5)
A Főiskola novemberben, januárban és júniusban szervezi záróvizsgáit. A naptári ütemezést a tanév oktatási rendje rögzíti. A hallgató a végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzése után tanulmányait az alapképzésben, felsőoktatási szakképzésben, továbbá a szakirányú továbbképzésben záróvizsgával fejezi be. A hallgató a záróvizsgára jelentkezési lap kitöltésével jelentkezik a szakdolgozat beadásának határidejéig. A záróvizsga az oklevél megszerzéséhez szükséges ismeretek, készségek és képességek ellenőrzése és értékelése, amelynek során a hallgatónak arról is tanúságot kell tennie, hogy a tanult ismereteket alkalmazni tudja. A záróvizsgára bocsátás feltételei: a) a végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzése, b) a mintatantervben meghatározott kreditek teljesítése, c) a képzés egészére az STA legalább 2,00, d) a szakdolgozat benyújtása, és annak két bíráló által történő elfogadása, e) a szak képzési és kimeneti, illetve tantervi követelményrendszerében meghatározott más, a záróvizsgára bocsátás feltételeként előírt tanulmányi, elméleti vagy gyakorlati követelmények teljesítése, f) a Főiskolával szembeni anyagi (pénzügyi, könyvtári, kollégiumi vagy dologi) tartozásainak rendezése. A záróvizsga a végbizonyítvány megszerzését követő vizsgaidőszakban hallgatói jogviszony keretében, majd a hallgatói jogviszony megszűnése után, öt éven belül bármelyik vizsgaidőszakban, az érvényes képzési követelmények szerint letehető. A hallgatói jogviszony megszűnését követően öt év eltelte után záróvizsga nem tehető.
43. § A Záróvizsga Bizottság (1) (2)
A záróvizsgát Záróvizsga Bizottság előtt kell tenni, amelynek elnöke és legalább még két tagja van. A Záróvizsga Bizottságot úgy kell összeállítani, hogy legalább egy tagja egyetemi vagy főiskolai tanár, illetve egyetemi vagy főiskolai docens legyen, továbbá legalább egy tagja ne álljon a Főiskolával foglalkoztatási jogviszonyban. A Záróvizsga Bizottság elnökét és tagjait az oktatási és tudományos rektorhelyettes kéri fel és bízza meg.
44. § A szakdolgozat (1) (2)
Alapképzésben, felsőoktatási szakképzésben és szakirányú továbbképzésben részt vevő hallgatóknak a záróvizsgára szakdolgozatot kell készíteniük. A szakdolgozat a szakképzettségnek megfelelő szakmai tárgyakhoz kapcsolódó feladat megoldása, amelynek elkészítésével a hallgatónak tanúsítania kell, hogy jártas a tananyagon túlmenően a hazai és nemzetközi szakirodalomban, tanulmányaira alapozva a szakirodalom feldolgozásával képes az elsajátított ismeretanyag gyakorlati alkalmazására, továbbá – különösen a választott szakterületen – önálló munka végzésére.
240
(3) (4) (5)
(6)
(7) (8) (9) (10)
A szakdolgozat készítésével kapcsolatos egyéb követelményeket a szakok képzési és kimeneti követelményei vagy a szakmai és vizsgakövetelmények és a Szakdolgozati Útmutató, valamint a szakfelelős tanszékek határozzák meg. A szakdolgozatok elektronikus feltöltésével és archiválásával kapcsolatos teendőket és szabályokat a Könyvtár és Távoktatási Központ külön eljárási rendben határozza meg. A szakdolgozat bírálatára két bírálót kell felkérni. Az egyik bíráló lehet a hallgató témavezetője. A formai követelményeknek (terjedelem, hivatkozások, szerkesztés) meg nem felelő szakdolgozat nem bírálható el. Amennyiben a szakdolgozat bírálója a szakdolgozatról, vagy annak egy részéről azt állapítja meg, hogy az nem a hallgató munkája, a szakdolgozat nem értékelhető és a hallgató ellen fegyelmi eljárást kell kezdeményezni. Ha az egyik bíráló elégtelenre minősítette a szakdolgozatot, harmadik bírálónak kell kiadni bírálatra. Amennyiben a harmadik bíráló is elégtelenre minősíti azt, úgy a hallgató záróvizsgára nem bocsátható és új szakdolgozatot kell készítenie. A hallgató akkor sem bocsátható záróvizsgára, ha mindkét bíráló elégtelenre minősíti a dolgozatot. Ez esetben is új szakdolgozatot kell készítenie, melyet a következő vizsgaidőszakban nyújthat be ismét. Amennyiben a bírálatok között két jegy eltérés van, a szakfelelős tanszék vezetője megvizsgálja az esetet, állást foglal, vagy harmadik bírálónak véleményezésre kiadhatja a dolgozatot. A szakdolgozat egyik bírálatát a szaktanszék által felállított szakmai bizottság előtti beszámoló jegyzőkönyvezett érdemjegye helyettesítheti. Az elfogadott szakdolgozatot a benyújtástól számított három éven belül meg kell védeni. A meg nem védett szakdolgozat elévül, ismételten be kell nyújtani a záróvizsgára jelentkezést és az új dolgozatot. A hallgató a záróvizsga jelentkezését visszavonhatja legkésőbb a záróvizsgát megelőző második hét végéig. Az elbírált dolgozat helyett újat készíthet egy következő vizsgaidőszakban különeljárás keretében ismételt vizsgajelentkezés során benyújtva.
45. § A záróvizsga általános szabályai (1) (2) (3)
(4) (5)
A záróvizsga a tantervben meghatározottak szerint több részből – szakdolgozat vagy diplomamunka megvédéséből, további szóbeli, írásbeli, gyakorlati vizsgarészekből – állhat. A záróvizsga eredménye: a bírálók véleményének figyelembe vételével a bizottság által a szakdolgozatra adott osztályzat és a komplex szóbeli vizsga osztályzatának számtani átlaga. A szakdolgozatot a bírálók és a bizottság, a szóbeli vizsgát a záróvizsga bizottság tagjai ötfokozatú osztályzattal értékelik, majd zárt tanácskozás keretében szavazással állapítják meg a szakdolgozat, illetve a komplex szóbeli vizsga végosztályzatát. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. A záróvizsga eredményét a bizottság elnöke hirdeti ki. A záróvizsgáról jegyzőkönyvet kell vezetni. A záróvizsga részeredményét és az oklevél minősítését a leckekönyvbe is be kell vezetni. A záróvizsgán elkövetett szabálytalanság, személycsere, vagy meg nem engedett segédeszköz, segítség használata a vétkes hallgató záróvizsgától eltiltását és ellene fegyelmi eljárás kezdeményezését vonja maga után.
46. § Sikertelen záróvizsga megismétlése (1) (2)
Ismételt záróvizsga legfeljebb két alkalommal tehető TJSZ-ben meghatározott különeljárási díj megfizetése mellett legkorábban a következő záróvizsga időszakban. Ismételni az elégtelennel értékelt vizsgarészt szükséges. Amennyiben a hallgató nem tudta a záróvizsgát teljesíteni, kimerítette az ismételt záróvizsgák kereteit, kérelmére az oktatási és tudományos rektorhelyettes kivételesen újabb záróvizsgát engedélyezhet TJSZ-ben meghatározott különeljárási díj megfizetése mellett.
47. § Az oklevél (1) (2) (3)
Az alapképzésben, felsőoktatási szakképzésben és a szakirányú továbbképzésben a sikeres záróvizsga alapján, a Főiskola a jelölt számára jogszabályban előírt formában és tartalommal oklevelet állít ki. Felsőoktatási szakképzés és szakirányú továbbképzés esetén a felsőfokú szakképzettséget, alapképzés esetén a felsőfokú végzettséget is igazoló oklevél kiadásának előfeltétele a sikeres záróvizsga, továbbá az előírt nyelvvizsga letétele. Alapképzés esetén, ha a képzési és kimeneti követelmény szigorúbb feltételt nem állapít meg, az oklevél kiadásához a hallgatónak be kell mutatnia azt az okiratot, amely igazolja, hogy alapképzésben egy középfokú, „C”
241
(4) (5) (6) (7)
(8)
(9) (10)
(11) (12) (13) (14) (15)
típusú általános nyelvi vagy középfokú (B2 szintű) általános nyelvi, komplex, államilag elismert vagy azzal egyenértékű nyelvvizsgát tett. A Főiskola a képzések KKK-jában foglaltakon túl nem korlátozza a nyelvvizsga vizsga-nyelveként elfogadható nyelveket. Az oklevelet a nyelvvizsgát igazoló okirat bemutatásától számított harminc napon belül kell kiállítani és kiadni annak, aki sikeres záróvizsgát tett. Ha a hallgató a záróvizsga időpontjában már bemutatta azt az okiratot, az oklevelet a sikeres záróvizsga napjától számított harminc napon belül kell kiállítani és kiadni számára. A hallgatói jogviszony fennállása alatt ki nem adott oklevél és oklevélmelléklet első kiadásának ingyenessége megilleti a volt hallgatót is. Az oklevél a Magyarország címerével ellátott közokirat, amely tartalmazza a Főiskola nevét, intézményi azonosító számát, az oklevél sorszámát, az oklevél tulajdonosának nevét, születési nevét, születésének helyét és idejét, a végzettségi szint, illetve az odaítélt fokozat és a szak, szakképzettség, szakirány megnevezését, a kibocsátás helyét, évét, hónapját és napját, az oklevél által tanúsított végzettségnek, szakképzettségnek a Magyar Képesítési Keretrendszer, valamint az Európai Képesítési Keretrendszer szerinti besorolását. Az oklevelet a záróvizsga bizottság elnöke és a rektor- kivételesen a rektor helyett és meghatalmazásából az oktatási és tudományos rektorhelyettes - együttesen írja alá, mely tartalmazza a Főiskola körbélyegzőjének lenyomatát. Ha a záróvizsga időszakában a hallgató nem rendelkezik nyelvvizsgát igazoló okirattal, és ezért az oklevél kiállítására a záróvizsga vizsgaidőszakát követően kerül sor, a záróvizsga-bizottság elnöke helyett az oktatási és tudományos rektorhelyettes is aláírhatja a rektorral együttesen az oklevelet. Az oklevél minősítése a kreditekkel súlyozott tanulmányi átlag (STA), és a záróvizsga eredményének számtani közepe. A kiszámított átlageredmény alapján az oklevelet a következők szerint kell minősíteni: kiváló 4,51-5,00 jó
3,51-4,50
közepes
2,51-3,50
elégséges
2,00-2,50
Az oklevelet a Főiskola magyar és angol nyelven adja ki. A Főiskola az alapképzési szakokon az általa meghirdetett specializációkon előírt tanulmányi követelmények teljesítése után az oklevélbe bevezeti a specializáció nevét. A második specializációk tantárgyainak teljesítése az oklevél záradékában szerepel. Az alapképzésben és felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél mellé a Főiskola az Európai Bizottság és az Európa Tanács által meghatározott oklevélmellékletet ad ki magyar és angol nyelven. Az oklevélmelléklet közokirat. Ha az oklevél kiadására azért nincs lehetőség, mert a nyelvvizsga-bizonyítványt a hallgató nem tudta bemutatni, a Főiskola igazolást állít ki. Az igazolás végzettséget és szakképzettséget nem igazol, tanúsítja a záróvizsga eredményes letételét.
48. § A Bölcsek köve cím adományozása (1)
A Főiskolán meghonosodott szimbólum a „Bölcsek Köve”, amit a végzős hallgatók a diplomaátadó ünnepség keretében adnak át az utánuk következő évfolyamok hallgatói képviselőinek.
(2)
A Főiskola a „Bölcsek Köve” jelképes töredékét adományozza minden diplomaátadó ünnepség során néhány kiemelkedő teljesítményt nyújtott végzős hallgatónak. Az odaítélés szempontjai a tanulmányi eredmény mellett a főiskolai és a hallgatói közösségben nyújtott elismerésre méltó tevékenység együttesen. A kitüntetés-jelleg megőrzése céljából ügyelni kell arra, hogy a kitüntetettek száma lehetőleg ne haladja meg a 3%-ot.
(3)
A kitüntetettek körére a javaslatot a szakfelelősökkel egyeztetve a Tanulmányi és Oktatásszervezési Központ terjeszti elő oktatási és tudományos rektorhelyettesnek, majd a HÖK véleményezése után a rektor dönt. A szimbolikus emléktárgyat a rektor nyújtja át.
V. A HALLGATÓI MUNKAVÉGZÉS SZABÁLYAI 242
49. § Hallgatói munkaszerződés (1) A hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát: a) a képzési program keretében, illetve a képzés részeként megszervezett szakmai gyakorlat vagy gyakorlati képzés során a Főiskolán, vagy a Főiskola által alapított gazdálkodó szervezetben vagy külső gyakorlóhelyen vagy duális együttműködési megállapodás alapján a vállalati képzőhelyen, b) a képzési programhoz közvetlenül nem kapcsolódóan a Főiskolán vagy a Főiskola által létrehozott gazdálkodó szervezetben. (2) A hallgatói munkaszerződés alapján munkát végző hallgató foglalkoztatására a munka törvénykönyvének a rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.
50. § A hallgatói munka díjazása (1) A hallgatót a) a képzési program részeként szervezett gyakorlat esetén díjazás illetheti, illetve a hat hét időtartamot elérő egybefüggő gyakorlat esetén díjazás illeti, melynek mértéke legalább hetente a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) tizenöt százaléka, a díjat – eltérő megállapodás hiányában – a szakmai gyakorlóhely fizeti, b) a képzési programhoz közvetlenül nem kapcsolódó munkavégzés esetén a felek megállapodása szerinti díjazás illeti, melynek ellenében a hallgató által e jogviszonyban létrehozott dolgok tulajdonjoga, illetve a szellemi alkotásokhoz fűződő vagyoni jogok – eltérő megállapodás hiányában – a Főiskola, illetve az általa létrehozott gazdálkodó szervezetre az átadással átszállnak.
VI. VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 51. § Távoktatás (1) (2)
A távoktatás sajátosságainak megfelelő külön szabályozást a Főiskola Távoktatási Szabályzata tartalmazza. A távoktatás képzésszervezését a Könyvtár és Távoktatási Központ koordinálja.
52.§ Hatályba lépés (1) (2)
A Szabályzatot a Főiskola Szenátusa 2015. július 16-i ülésén megtárgyalta és 43/a/2015. (VII. 16.) számú határozatával elfogadta. Jelen Szabályzatot felmenő rendszerben azokra a hallgatókra lehet érvényesíteni, akik bevezetését követően kezdték meg tanulmányaikat, illetve azokra, akik azt megelőzően kezdték meg tanulmányaikat, de választásuk alapján e Szabályzat alapján kívánják tanulmányaikat folytatni és vizsgakötelezettségeiket teljesíteni.
Szolnok, 2015. július 16.
Dr. Túróczi Imre rektor
243
s.k.
Házirend KANCELLÁRi utasítás I. Általános szabályok (1) Jelen Utasítás hatálya kiterjed a Szolnoki Főiskola (a továbbiakban Főiskola) kezelésében lévő valamennyi, beleértve a PPP konstrukció keretében üzemeltetett épületek elvárt használatára. (2) Amennyiben a Főiskola kezelésében lévő ingatlan területén elkülöníthető részek bérleti szerződés keretében vagy egyéb módon kiadásra/átadásra kerülnek, használatuk esetén alapelv a Főiskola és a Főiskola alkalmazottainak, hallgatóinak érdeke, annak elsődlegessége. Az ilyen megállapodásokban külön szabályozni kell az ott dolgozók munkarendjét, a közösen használható területek, épületrészek rendészeti szempontból egyértelmű elhatárolását, elkülönítését, mindenkor gondoskodva a Főiskola szervezeti egységeinek vagyonvédelméről és dolgozóinak biztonságáról. (3) A kollégiumra vonatkozóan – tekintettel sajátos feladatára - külön házirend kerül kiadásra, melyet a Kancellárnak jóvá kell hagynia. II. Az elhelyezési objektumok igazgatási, rendészeti szabályai (1) Az épületek rendjéért, vagyonvédelméért és biztonságáért az ott elhelyezett és működő szervezeti egységek vezetői a felelősek, akik kötelesek gondoskodni a Főiskola Biztonsági és Vagyonvédelmi Szabályzatában foglaltak betartásáról és betartatásáról. (2) A rendészeti jellegű feladatok, előírások betartását az üzemeltetési osztályvezető köteles ellenőrizni, akinek e hatáskörében, a szabályzatok és a magasabb vezetői utasítások keretei között utasítási joga van minden dolgozóval és hallgatóval szemben és hivatalosan felléphet külső személyekkel szemben is. Az üzemeltetési osztályvezető szakmailag felügyeli a gondnokok és a portaszolgálatok alkalmazottainak tevékenységét. (3) A Főiskola objektumaiba személyek az erre kijelölt bejárati kapukon át léphetnek be. A belépésnek nincs külön igazoltatáshoz kötött rendje, de a portaszolgálatot ellátó személyek indokolt esetben a belépést megakadályozhatják, illetve az épületben illetéktelenül tartózkodókat kötelesek távozásra felszólítani. (4) A Főiskola területén és annak környékén a közúti közlekedés általános szabályai érvényesek. A Főiskola „B” épületének kapuval elzárt területére a távvezérelt kapubehajtón keresztül csak a gazdasági és üzemeltetési igazgató által személyre szólóan kiadott távvezérlő vagy a portaszolgálat segítségének igénybevételével lehet behajtani. Gépkocsit tárolni (parkolni) a dolgozóknak, hallgatóknak és látogatóknak csak az arra kijelölt területen és az intézmény rendes nyitvatartási idején belül lehet. A vendégház szállóvendégei a szállás igénybevételének idején a gépjárműveikkel a Főiskola „B” épületének udvarán parkolhatnak. A nyitvatartási időn túl a - szállóvendégek kivételével- gépkocsit tárolni csak igazgatási, jogi és szervezési osztályvezető engedélyével lehet. A dolgozók, hallgatók és a látogatók, valamint a szálló vendégek kötelesek a megkülönböztetett fenntartott parkolóhelyeket szabadon hagyni. (5) Rendkívüli esemény, rendellenesség, illetve bármilyen visszaélés esetén a portaszolgálatot ellátó személy köteles az üzemeltetési osztályvezetőt, valamint a tűz- és munkavédelmi főmunkatárs, szükség esetén az intézmény magasabb vezetőit, vagy az illetékes hatósági szervet haladéktalanul értesíteni. Az intézkedéseket a portaszolgálati naplóban, amennyiben jegyzőkönyv is felvételre kerül a jegyzőkönyvben is rögzíteni szükséges. (6) A „behajtani tilos tábla / magánút” jelzéssel ellátott területekre – a főiskolai gépjárművek kivételével - csak az igazgatási, jogi és szervezési osztályvezető írásbeli engedélyének birtokában lehet behajtani és ott gépjárművet tárolni, parkolni. A portaszolgálat köteles az engedély meglétét és érvényességét minden esetben megvizsgálni. Az engedélyen fel kell tüntetni a jogosult nevét és a gépjármű rendszámát. (7) Az intézmény hivatalos nyitva tartása hétfőtől szombatig 7.00 óra és 19.00 óra között van. A nyitvatartási időn kívül belépés az igazgatási, jogi és szervezési osztályvezető írásbeli engedélyével lehetséges.
244
(8) Az egyes épületrészeken belül lehetnek külön lezárható és fokozottan biztosított részek és helyiségek (pl. irattár, HR iroda, informatikai és oktatástechnikai helyiségek stb.), melyek őrzési-beléptetési rendjét az irányításért közvetlenül felelős szervezeti egység vezetője dolgozza ki az üzemeltetési osztályvezetővel együttműködve. (9) A Főiskola bármely szervezeti egységébe bármely időpontban szabad belépése van – a (7) bekezdésben említett egyes helyiségek külön szabályozásának fenntartása mellett – a Főiskola magasabb vezetőinek (rektor, rektorhelyettes, kancellár, gazdasági és üzemeltetési igazgató, igazgatási, jogi és szervezési osztályvezető) és üzemeltetési osztályvezetőnek. A magasabb vezetők irodáiba távollétükben másoknak csak rendkívüli esetben, tanúk jelenlétében lehet belépni. Minden szervezeti egység vezetője köteles az irányítása alatt dolgozók munkahelyén gondoskodni a bizalmas intézményi és személyes adatokat tartalmazó dokumentumok megfelelő tárolásáról. (10) Idegen személyek az intézmény oktatási és egyéb helyiségeit kizárólag írásbeli engedély alapján vehetik igénybe. A használatot az igazgatási, jogi és szervezési osztályvezető engedélyezi. Ez az engedély független az anyagi körülményeket is magába foglaló esetleges egyéb, szerződésileg rendezendő megegyezéstől. (11) A Főiskola oktatási és egyéb helyiségeinek kulcsait csak az intézmény illetékes alkalmazottai vagy az ott szerződéses keretek között munkát végzők (pl. takarító személyzet) vehetik fel a portaszolgálattól. Hallgatók kulcsot csak az igazgatási, jogi és szervezési osztályvezető engedéllyel vehetnek fel. (12) A tűz esetére tárolt tartalékkulcsokat minden épületben azonos módon, külön és zárhatóan kell tartani és azokat tilos nem rendeltetésének megfelelően használni. A tűzszekrényben tárolt kulcsok használhatóságát negyedévenként ellenőrizni kell. (13) Az intézmény alkalmazottai kötelesek a használt helyiségek zárásáról megfelelő módon gondoskodni. A munkaidő befejezésekor a Főiskola Tűzvédelmi Szabályzatának előírásai szerinti ellenőrzéseket a szervezeti egységek vezetőinek el kell végezni. Az ellenőrzések során tapasztalt vagy egyéb említésre méltó eseményekről naplót (portaszolgálati könyvet) kell vezetni. (14) A Főiskola területén tilos mindenféle alkalmi árusítás, valamint politikai jellegű propaganda-anyag elhelyezése, kihelyezése, terjesztése. A Főiskolán a hivatalos hirdetőtáblákon kívül hirdetményt elhelyezni tilos. Ez alól felmentést kivételes esetben kizárólag az igazgatási, jogi és szervezési osztályvezető adhat. (15) Az intézmény területéről intézményi tulajdont képező nagy értékű, leltári nyilvántartásba vett eszközöket, tárgyakat csak írásbeli engedéllyel szabad kivinni, amelyet a portán kell bemutatni és leadni. Ilyen engedélyt a munkaköri feladatok munkaidőn belüli teljesítése érdekében történő eszközmozgás esetén az érintett szervezeti egység leltárfelelőse a gazdasági és üzemeltetési igazgató engedélyével adhat ki. (16) Gondoskodni kell arról, hogy a főjáratnál a Főiskola címtáblája, valamint a nemzeti, az európai uniós és a főiskolai lobogó ki legyen tűzve. Ezek állagát karban kell tartani. Az állagmegóvó karbantartás ellenőrzése az üzemeltetési osztályvezető feladata. III. A házirend betartásához kapcsolódó sajátos feladatok (1) Az Informatikai Központ köteles gondoskodni a Főiskola objektumai közötti folyamatos és biztonságos telefonösszeköttetésről, a megfelelő telefonkapacitásról és az egyes telefonszámok egységek szerinti azonosításáról. Információt ad az egyes személyi és helyiség változások telefonszámairól. Kötelessége továbbá az intézményi hívószámok változásának regisztrálása és az intézményi telefonkönyv aktualizálása, melyet negyedévenként kell elvégezni. (2) A HR koordinátor folyamatos tájékoztatást köteles adni a személyi állományban és az elhelyezésben történt változásokról. (3) A portán szolgálatot teljesítő személyek kötelesek elősegíteni a házirend betartását. A házirend megsértését a portaszolgálati könyvbe kell bejegyezni. A portán szolgálatot teljesítő személyek szolgálati helyüket csak indokolt esetben hagyhatják el. A portán arra illetéktelen személyek nem tartózkodhatnak. A portán
245
szolgálatot teljesítő vagyonőrök tevékenységét a Kancellár által előzetesen jóváhagyott Őrszolgálati Utasítás tartalmazza. Jelen utasítás 2015. augusztus 24. napján lép hatályba. Szolnok, 2015. augusztus 12.
Varga Csaba kancellár s.k.
246
A kollégium működési szabályzata A Szolnoki Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) Szenátusa a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.), valamint az 51/2007. (III. 26.) az egyetemi és főiskolai hallgatók által fizetendő díjakról és térítésekről, valamint a részükre nyújtható egyes támogatásokról szóló kormányrendelet (a továbbiakban: kormányrendelet), illetve a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 87/2015. (IV.9.) Korm rendelet alapján, összhangban a Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzatával (továbbiakban: SZMSZ), az alábbi működési szabályzatot (a továbbiakban: Szabályzat) alkotja: I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. § A Szabályzat hatálya és célja (1) A Kollégium a Főiskola szolgáltató szervezeti egysége, melynek élén kollégiumvezető áll, aki a tevékenységét a gazdasági és üzemeltetési igazgató közvetlen irányításával végzi. (2) Jelen Szabályzat hatálya kiterjed a Főiskola minden Kollégiumba felvett hallgatójára, valamint a Kollégiumban dolgozó közalkalmazottakra. (3) A Szabályzat meghatározza a Kollégium irányításának, szervezeti rendjének alapvető szabályait, az önkormányzati testületek feladatait és hatáskörét, a Kollégium lakóinak jogait és kötelezettségeit. (4) A Szabályzatot a Főiskola Hallgatói Önkormányzata (a továbbiakban: HÖK) véleményezi, és a Szenátusa hagyja jóvá. 2. § A Kollégium feladata (1) A Kollégium feladata hogy támogassa azon – elsősorban vidéki - hallgatók tanulmányait, akik eredményeik, szociális helyzetük, továbbá közösségi munkájuk alapján arra jogosultak és érdemesek és ezáltal segítse a hallgatók értelmiségi pályára való felkészülését. (2) A Kollégium – térítés ellenében – otthont és megfelelő tanulási feltételeket teremt a Főiskola hallgatóinak, lehetőséget ad tehetségük kibontakoztatásához, művelődésükhöz, testedzésükhöz és szabadidejük tartalmas eltöltéséhez. (3) A Kollégium különös gondot fordít az értelmiségi képzésre, a hátrányos helyzetűek támogatására, és önkormányzatra épülő irányítási rendszerével a hallgatói öntevékenységre támaszkodva, önállóságra, konfliktus-, és problémamegoldásra, humánus és demokratikus magatartásra nevel. (4) A Kollégium 82 főre a Bethlen István SzakKollégiumba felvettek részére kollégiumi férőhelyet biztosít. További 28 főre az Osztojkán Béla SzakKollégiumba felvettek részére biztosít férőhelyet. A SzakKollégium Kollégiumi elhelyezésére vonatkozó szabályozást a SzakKollégium Szervezeti és Működési Szabályzata szabályozza. A fel nem töltött férőhelyekkel a Kollégium szabadon rendelkezik. 3. § Kollégiumvezető (1) A kollégiumvezető a Főiskola közalkalmazottja, a Főiskola felelős képviselője a Kollégiumban. (2) A Kollégiumvezető:
247
a. b. c. d. e.
koordinálja a Kollégiumba való felvételek megszervezését és lebonyolítását, fegyelmi eljárást kezdeményezhet a Kollégium szabályait megsértő hallgatókkal szemben, véleményt nyilvánít a Kollégium lakóinak anyagi kártérítési ügyeiben, hivatalból tagja a Főiskola Térítési és Juttatási Bizottságának (továbbiakban: TJB), ellát minden olyan feladatot, amelyet a jogszabályok és a Főiskola szabályzatai hatáskörébe utalnak. II. FEJEZET A KOLLÉGIUM MŰKÖDÉSE 4. § A Kollégium által nyújtott alapszolgáltatások
(1) A kollégiumi felvételeket komfortfokozat szerint négyfokozatú skálán kell besorolni. A kategóriák megállapítását az 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet szabályozza. A kollégiumi díj havi összege az államilag támogatott képzésben részt vevő hallgatók esetében hallgatónként nem lehet magasabb, mint a kollégiumi normatíva éves összegének: a) az I. kategóriába sorolt férőhely esetén 8 %-a, b) a II. kategóriába sorolt férőhely esetén 10 %-a, c) a III. kategóriába sorolt férőhely esetén 12 %-a, d) a IV. kategóriába sorolt férőhely esetén 15 %-a. (2) A kollégiumi elhelyezés pályázat útján nyerhető el. A pályázati kérelmekről pontozásos rendszer alapján kell dönteni a Főiskola Térítési és Juttatási Szabályzata (továbbiakban: TJSZ) szerint. (3) A pontrendszer megismerését a pályázati kérelmek benyújtása előtt lehetővé kell tenni. (4) A pontrendszerben figyelembe kell venni a hallgató szociális helyzetét, tanulmányi teljesítményét, a hallgatói közösségért végzett munkáját, képzésének munkarendjét. (5) A kollégiumi díj befizetésének kötelezettsége alól szociális helyzete miatt mentesülhet az a hallgató, aki hátrányos helyzetű, aki árva, aki családfenntartó, vagy akinek gyámsága nagykorúvá válása miatt szűnt meg; valamint közösségi tevékenységet folytat és ezt kérvényezi. (6) Az intézmény a közösségi munkát, valamint a Főiskolán munkát végző hallgató számára a kollégiumi díjból kedvezményt biztosíthat. (7) A kedvezményt kérvényezni kell. A kedvezmény odaítéléséről a TJB javaslatára a Gazdasági és Üzemeltetési Igazgatóság dönt. A kollégiumi elhelyezés (8) Kollégiumban elsősorban székhelyen kívüli állandó lakhellyel rendelkező hallgatót kell elhelyezni. Az alacsony jövedelmű, valamint a nagycsaládos szülők gyermekeit, az árva és a volt állami gondozott hallgatókat – kérelmükre az állandó lakóhelyüktől függetlenül – minden más elhelyezést igénylő előtt el kell helyezni. (9) A kollégiumi elhelyezés hatályos díjtételeit a TJSZ határozza meg. (10) A kollégiumi férőhelyigénylést a szociális ösztöndíj- és alaptámogatás igénylésével azonos kérvényen kell benyújtani. Kollégiumi túljelentkezés esetén, továbbá szociális pontegyezés esetén a Főiskola székhelye és a lakóhely közötti távolság a mérvadó. (11) A Főiskola rendelkezésére álló kollégiumi férőhelyek számát meghaladó, az intézmény saját bevétele terhére létesített szálláshelyeken lévő férőhelyeit jogosult költségtérítéses formában üzemeltetni. Ebben az esetben is teljesíteni kell azonban a szabályzatában meghatározott előírásokat. Ezen férőhelyek után kollégiumi normatív támogatás nem jár. A költségtérítéses hallgatók havi díja a kollégium kategóriába besorolása szerinti kollégiumi
248
havidíj, plusz egy kollégiumi férőhelyre adott állami támogatás havi összege. A díj csökkenthető a kollégium nyári hasznosításából befolyt bevétel egy férőhelyre jutó összegével. (12) A Kollégium, mint szervezeti egység alapszolgáltatásait – 1. sz. melléklet - a Kollégium épületében biztosítja a hallgatók számára. (13) A Kollégiumban elhelyezést nyert hallgató (a továbbiakban: kollégista) saját tulajdonú személyes használatra elektromos berendezések - a személyi számítógép és a szórakoztató elektronikai eszközök, valamint a kis fogyasztású háztartási eszközök kivételével - üzemeltetésére, az épületbe történő behozatalára a kollégiumvezető előzetes írásos engedélye alapján jogosult. A kis fogyasztású elektromos berendezések felsorolását, az adott épület elektromos hálózatának terhelhetősége ismeretében, a kollégiumvezető határozza meg. (14) A (2) bekezdésben megjelölt berendezések használatánál figyelembe kell venni az épületre vonatkozó tűz-, baleset-, és érintésvédelmi előírásokat, illetve a Kollégium Házirendjének rendelkezéseit. (15) A Főiskola az engedélyhez kötött elektromos berendezést működtető kollégistát, a megfelelő elektromos fogyasztási díj megfizetésére kötelezheti. (16) A Kollégiumba személyes tulajdont képező tárgyakat a kollégista csak saját felelősségére hozhat be, azokért a Kollégium semminemű felelősséget nem vállal, kivéve, ha az okozott kár bizonyíthatóan a Főiskola hibájából következik be és a behozott, személyi tulajdont képező tárgyakról a kollégista engedéllyel rendelkezik. 5. § Kollégium üzemeltetése (1) A gazdasági és üzemeltetési igazgató felelőssége a Kollégium folyamatos üzemeltetéséhez szükséges tervszerű megelőző karbantartás, a tárgyi feltételek megteremtése, az üzemeltető tevékenységének monitoring vizsgálata. (2) A kollégiumi díjakra a gazdasági és üzemeltetési igazgató a TJB egyetértésével tesz javaslatot a Szenátus felé, amely testület dönt a díjakról. (3) Amennyiben a kollégiumi férőhelyeket (esetleg azok egy részét) tanév közben tartósan más célra használják a díjvisszatérítésről gondoskodni kell. Ekkor az érintett hallgatókat – legalább – az általuk fizetett kollégiumi díj arányos részének visszatérítésével kell kárpótolni. A díjvisszatérítés csak abban az esetben jár, ha a férőhely 7 egymást követő napnál hosszabb ideig nem állt a hallgató rendelkezésére. (4) A Kollégiumi férőhelyek - tanév közben - más célra akkor vehetők igénybe, ha a Kollégium üzemeltetője a hallgatók személyes vagyontárgyainak védelmét, azok biztonságos megőrzésének feltételeit biztosítani tudja. Ennek eldöntéséhez a KOB egyetértése szükséges. III. FEJEZET A KOLLÉGIUM SZERVEZETE 6. § A Kollégium szervezete és irányítása (1) A Kollégium működése az önkormányzatiság elvére épül. (2) Az önkormányzat legfelsőbb szerve a kollégiumi közgyűlés. A közgyűlések közötti időszakban a kollégiumi hallgatói közösség munkáját a Kollégiumi Diákbizottság (továbbiakban: KOB) irányítja. 7. §
249
A közgyűlés (1) A közgyűlésen szavazati joggal vehetnek részt a kollégisták és a kollégiumvezető. (3) A Kollégiumi közgyűlést a KOB félévenként – minden félév megkezdését követően 45 napon belül – legalább egyszer összehívja. (4) A Kollégiumi közgyűlés helyét, idejét, napirendjét, az összehívást megelőzően legalább 8 nappal írásban kell közölni a közgyűlés tagjaival és a meghívottakkal. (5) Rendkívüli közgyűlést kell összehívni, ha azt a rektor, a kancellár vagy a gazdasági és üzemeltetési igazgató, a kollégiumvezető, vagy a Kollégiumi lakók 1/3-a kéri. (6) A közgyűlés üléseit a KOB titkára vezeti. (7) Határozatképes a közgyűlés, ha a szavazati joggal rendelkezők több mint fele jelen van. (8) Határozatképtelenség esetén új közgyűlést minimum fél órával később, maximum 8 napon belül lehet, illetve kell összehívni. (9) A közgyűlési határozatok elfogadásához a jelenlévők többségének egyetértése szükséges. (10) A közgyűlés személyi kérdésekben titkos szavazással dönt, más kérdésekben akkor szavaz titkosan, ha azt a jelenlévők legalább 1/3-a kéri. (11) A közgyűlés feladata: a. beszámoltatja a KOB-ot a két közgyűlés között végzett munkájáról, b. állást foglal minden olyan kérdésben, amelyet hatáskörébe utalnak a jogszabályok, vagy a főiskolai szabályzatok, illetve amiben a rektor, a kancellár vagy a gazdasági és üzemeltetési igazgató a közgyűlés döntését kéri. 8. § Kollégiumi Bizottság (KOB) (1) A Kollégiumot – két közgyűlés között – választott önkormányzati szerve, a KOB irányítja, amely munkájáért a közgyűlésnek felelős. A KOB tagjai és titkára csak kollégisták lehetnek. (2) A KOB munkáját jelen Szabályzat, valamint a Házirendben meghatározott keretek között, a Főiskola oktatási célkitűzéseivel összhangban végzi. (3) A KOB vezetője a titkár, akit a KOB ülésén jelenlévő, szavazati joggal rendelkező tagok – a Bizottság más tisztségviselőivel együtt - választanak meg. (4) A titkár feladatköre: a. irányítja és koordinálja a KOB munkáját, b. ellátja a kollégisták képviseletét a Főiskola állami és társadalmi szervezetei, a HÖK, valamint a külső szervezetek előtt, (5) A KOB szavazati joggal rendelkező tagjai a HÖK által megválasztott személyek. (6) Állandó meghívott, tanácskozási joggal a. a HÖK elnöke, b. a kollégiumvezető c. a szakkollégium elnöke(i).
250
(7) A KOB üléseit a titkár – a feladatoktól függően – hívja össze. A KOB ülésének helyét, idejét, napirendjét, az összehívást megelőzően legalább 8 nappal, rendkívüli helyzet esetén azonnal, lehetőleg - írásban kell közölni a tagokkal és a meghívottakkal. Az ülés a KOB tagjainak legalább 50 %-os jelenléte esetén határozatképes. Határozatot egyszerű szótöbbséggel hoz. (8) A KOB határozatait jegyzőkönyvben rögzíti, és azokról köteles a helyben megszokott módon tájékoztatni a kollégistákat. (9) A KOB feladatai: a. megszervezi és ellenőrzi a Kollégiumban folyó szakmai, tanulmányi, kulturális és sportmunkát, a szabadidő eltöltését, b. közreműködik a kolégiumi szabályzatok készítésében, c. összehívja a közgyűlést, d. javaslatokat dolgoz ki és terjeszt a közgyűlés elé a Kollégium választott tisztségviselőinek kinevezésére, visszahívására, e. véleményt nyilváníthat Kollégium eszköz-állományának fejlesztése, a fenntartással kapcsolatos problémák megoldása ügyében, illetve minden olyan kérdésben, amely a kollégistákat érinti, f. részt vesz a felvételi kérelmek elbírálásában, g. véleményez a kizárások ügyében, h. közreműködik a szobabeosztás elkészítésében, szobacserék lebonyolításában, i. értékeli tagjai tevékenységét és erről beszámol a közgyűlésnek, (10) KOB tagsága – ezen szabályzat erejénél fogva – megszűnik azon választott tagnak, aki előzetes bejelentés nélkül, egymás után két alkalommal nem jelenik meg vagy - bejelentéstől függetlenül - négy alkalommal hiányzik a közgyűlésről és a KOB ülésről. A bizottsági ülést követő 3 napon belül, írásban igazolt hiányzás nem számít előzetes bejelentés nélküli hiányzásnak. A bizottsági tagság személyre vonatkozik, a bizottsági tag önmagát más személlyel nem helyettesítheti. 9. § A Kollégiumi öntevékeny hallgatói körök, klubok (1) A Kollégiumban öntevékeny hallgatói csoportok (körök, klubok, stb.) működhetnek tanulmányi, tudományos, kulturális, sportolási és más egyéb törvényes célból. Az öntevékeny hallgatói csoportok működését a KOB támogatja. (2) Jelen szabályzat szempontjából öntevékeny hallgatói csoport az, amelynek tevékenységében a Kollégiumhoz vagy a főiskolai képzéshez fűződő kapcsolat kifejezésre jut. A hallgatók és az oktatók közös csoportokat is kialakíthatnak. (3) Az öntevékeny hallgatói csoportok működéséről a csoport külön szabályzatot alkot. Gazdálkodásukról és tevékenységükről – évente – beszámolási kötelezettséggel tartoznak a KOB-nak. IV. FEJEZET KOLLÉGIUMI ELHELYEZÉS RENDJE, SZABÁLYAI 10. § A Kollégiumi felvétel rendje (1) A Kollégiumi felvételi kérelmet a Neptun kérvénykezelőben kell benyújtani (2. számú melléklet), az előírt határidőre. (2) A felvétel során előnyt élveznek: a. árvák és a volt állami gondozottak, b. nagycsaládos szülők gyermekei,
251
c.
az a hallgató, aki nem a Kollégium székhelyén lakik.
(3) A sikeres kollégiumi felvételt követően a felvett hallgatóval szerződést kell kötni, mely legfeljebb egy tanévre szól. (4) A felvételről jelen szabályzat 2. sz. melléklete alapján a HÖK javaslatot készít, mely alapján a Kollégiumi felvételekről a Kollégiumvezető dönt. (5) Az elutasított kérelmek fellebbezői számára tartalék férőhelyeket (fellebbezési keret) kell biztosítani. A fellebbezések elbírálása a rektor hatáskörébe tartozik. (6) Évközi férőhely üresedések esetén - azok betöltéséről - kizárólag a KOB dönt. (7) A Kollégiumi felvételi pályázatok bírálati eredményeiről jegyzőkönyv készül, s arról a hallgatókat legkésőbb 15 napon belül írásban értesíteni kell. (8) A kollégiumi felvételi határozattal szemben az érdekeltek fellebbezéssel élhetnek, melyet a kézhezvételtől számított 8 napon belül a rektorhoz lehet benyújtani, aki a fellebbezési keret figyelembe vételével bírálja azokat el. (9) A felvételi eljárás lebonyolításánál alkalmazandó pontszám meghatározás módját, rendjét jelen szabályzat 2. számú melléklete tartalmazza. 11. § Kollégista jogai és kötelességei (1) A kollégista jogai: a. részt vehet a Közgyűlésen, b. joga van ahhoz, hogy a kollégiumi együttélésből eredő, szükségszerű kötöttségeken túl zavartalanul tanulhasson és élhessen, c. részt vehet a kollégiumi testületek választásán, és maga is választható bármely tisztségre, d. igénybe veheti mindazon szolgáltatásokat és kedvezményeket, amelyeket a Kollégium nyújt tagjainak, e. a kollégiumi közgyűlésen interpellációt intézhet a Kollégium választott testületéhez illetve azok tagjaihoz, f. öntevékeny, szakmai körök munkáját kezdeményezheti, szervezheti, illetve azoknak a tagja lehet, g. joga van ahhoz, hogy a Kollégiumban vagy Kollégiumi tagságával kapcsolatban elszenvedett sérelmeire megfelelő jogorvoslást kapjon, h. joga van ahhoz, hogy szakkollégium létrejöttét kezdeményezze, szervezze, illetve annak sajátos működtetéséhez szükséges feltételrendszer igényét – a Kollégiumvezető egyetértésével – a Szenátus elé terjessze. (2) A kollégista kötelességei: a. előírt határidőn belül elfoglalni a részére biztosított szálláshelyet, amit a kollégiumi szerződés és mellékletét képező szobaeszköz-lista aláírásával ellenjegyez, b. betartani a Kancellár által kiadott Házirend szabályait, valamint a tűzrendészeti, a munka- és balesetvédelmi, a közegészségügyi és más hatósági előírásokat, c. meghatározott határidőre befizetni a Kollégiumi szolgáltatásokért megállapított térítési díjakat, d. a Kollégiumi tárgyakat, berendezéseket rendeltetésszerűen használni, azokat óvni, e. megtéríteni a Kollégium felszerelésében, berendezésében szándékosan vagy gondatlanul okozott kárt, f. tudomásul venni és betartani a Közgyűlés, illetve a KOB reá vonatkozó határozatait. (3) A kolllégiumi szerződést a Kollégiumvezető a KOB véleményének kikérésével – a kiköltözésre vonatkozó 15 napos határidővel – felmondhatja, ha a kollégista: a. a Kollégiumnak szándékosan vagy gondatlanul kárt okoz, és annak megtérítését megtagadja, vagy
252
a kártérítési kötelezettsége elismerése után a megtérítést elmulasztja, b. a Kollégium épületében vagy berendezési tárgyaiban engedély nélkül átalakítást végez és felszólításra az eredeti állapotot - saját költségén - nem állítja vissza, c. a tűz-, munka- és balesetvédelmi- vagy közegészségügyi előírásokat megszegi, d. a Kollégiumi térítési díjat a befizetésre megállapított időpontig nem fizeti be és az ezt követő felszólításnak 8 napon belül sem tesz eleget, e. férőhelyét huzamos ideig – legalább 15 napig - nem veszi igénybe, f. kollégiumba fel nem vett személyt engedély nélkül elszállásol, g. a Főiskolához méltatlan magatartást tanúsít, h. a Főiskola fegyelmi testülete által hozott fegyelmi határozat alapján. (4) A Kollégium rendjét és szabályait vétkesen megszegő hallgatóval szemben fegyelmi eljárás indítható. (5) A fegyelmi eljárást a Kollégiumvezető kezdeményezi és a Főiskola fegyelmi testülete folytatja le. V. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 12. § (1) Tanéven a tanévnyitótól vagy a szorgalmi időszak első napjától a második félév vizsgaidőszakának utolsó napjával bezáródó időszakot kell érteni. (2) A Főiskola Szenátusa a Főiskola Kollégiumának Működési Szabályzatát 2015. július 16-i ülésén hozott 43/j/2015. (VII. 16.) számú határozatával elfogadta és az elfogadás napján lép hatályba. (3) A jelen szabályzat hatályba lépésével egyidejűleg a Szolnoki Főiskola Szenátusa által 2015. 03. 26. napján 24/2015. (III. 26.) számú határozattal elfogadott Kollégiumi Működési Szabályzat hatályát veszti.
Szolnok, július 16.
Dr. Túróczi Imre rektor s.k.
253
Szolnoki Főiskola Kollégiuma
1. sz. mellélet
Kollégiumi alapszolgáltatások
A Kollégium az alábbi alapszolgáltatások folyamatos biztosításáról gondoskodik: a)
szobai berendezések használata (ágy, asztal, szék, ruhásszekrény),
b) ágynemű-használat (paplan, párna), c) fürdőhelyiségek, illemhelyek, d) hideg- és melegvíz szolgáltatás, e) fűtési szolgáltatás fűtésidényben, f)
elektromos áram használata (világításhoz és a Kollégium által biztosított eszközökhöz),
g) évi két alkalommal a Kollégium épületének nagytakarítása, h) közös használatú helyiségek Kollégiumi önkormányzati célú használata és azok takarítása (kivétel: zenés-táncos „buli” rendezvények), i)
tanulószoba,
j)
főzési lehetőség,
k)
hűtőgéphasználat,
l)
mosókonyha használat (mosási és vasalási lehetőség),
m) nyilvános telefon-hozzáférési lehetőség, n) konténeres szemétszállítás, o) évi egy alkalommal az egészségügyi helyiségek higiéniai festése, p) az ANTSZ által előírt évente legalább két alkalommal az épület rovar- és kártevő mentesítése, ennek végrehajtása, q) a Kollégiumonként legalább egy internetes hozzáférési lehetőség biztosítása, r)
természetes elhasználódásból adódó karbantartási és javítási feladatok ellátása,
s)
folyamatos portaszolgálat vagy beléptető rendszer.
254
Szolnoki Főiskola Kollégiuma
2. sz. melléklet
Tudnivalók Kollégiumi felvételihez: Kérjük, hogy a kérvényen minden Önt érintő kérsésre válaszoljon, és az adatok megfelelő igazolása érdekében az itt leírtakat figyelmesen olvassa el! 1.
Határidőn túl érkező, hiányosan kitöltött (pl.: hiányzó igazolások), valótlan adatokat tartalmazó felvételi kérelmek elutasításra kerülnek!
2. A kérvényben feltüntetett minden adatot, információt hivatalos iratokkal kell igazolni! Az adott körülmények igazolására a szabályzat 2. sz. mellékletében meghatározott igazolások szükségesek. 3. A jelentkezést a Neptun kérvénykezelőn keresztül kell leadni.
A kérvények beérkezési határideje megegyezik a szociális támogatás leadásának határidejével, mely kihirdetésre kerül a Neptun rendszeren és a Főiskola honlapján.
255
A Hallgatói Önkormányzat alapszabálya A Szolnoki Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) Hallgatói Önkormányzata (a továbbiakban HÖK) a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.), valamint a Szolnoki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata (a továbbiakban: SZMSZ) alapján megalkotta az alábbi Alapszabályát: I. A HÖK jogállása, legfontosabb adatai és bélyegzője (1) A Főiskola hallgatóinak legfőbb - az Nftv.-ben meghatározott - képviseleti szerve a HÖK. (2) A HÖK a Főiskola nappali tagozatos hallgatói által az arányos képviseleti elv alapján demokratikusan és titkosan választott, politikai pártoktól és szervezetektől független szervezet, amely jelen Alapszabályban rögzített módon fejti ki tevékenységét. (3) A HÖK tisztségviselői pártoknak és azok ifjúsági szervezeteinek tisztségviselői nem lehetnek. (4) A HÖK legfontosabb adatai: a. hivatalos elnevezése: Szolnoki Főiskola Hallgatói Önkormányzata. b. elnevezése angolul: Students Union of the College of Szolnok. c. székhelye: 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 14., Campus 132. iroda (5) A HÖK bélyegzője körbélyegző, közepén Magyarország címerével, amelyet a bélyegző belső kerületére írva felül a Szolnoki Főiskola felirat, alul a HÖK (HÖK) felirat fog körül. (6) A címeres bélyegző szigorú számadású bélyegző, amelyet csak hivatalos levelezésben, kiadmányokon, másolatok hitelezésére lehet használni. (7) A bélyegző elkészítésére, nyilvántartásba vételére, megsemmisítésére, selejtezésére vonatkozóan a HÖK köteles a Főiskola bélyegzőhasználatra vonatkozó rendjét figyelembe venni. II. A HÖK működése (1) A HÖK-nek minden hallgató tagja, választó és választható. A HÖK az Nftv.-ben meghatározott jogosítványait akkor gyakorolhatja, ha megválasztotta tisztségviselőit, és jóváhagyták az Alapszabályát, és a HÖK választásokon a Főiskola teljes idejű nappali képzésben részt vevő hallgatóinak legalább huszonöt százaléka igazoltan részt vett. (2) A HÖK Alapszabálya határozza meg a HÖK működésének a rendjét. Az Alapszabályt a HÖK Küldöttgyűlése fogadja el, és a Szenátus jóváhagyásával válik érvényessé. Az Alapszabály jóváhagyásáról a Szenátusnak legkésőbb a beterjesztést követő harmincadik nap eltelte utáni első ülésen nyilatkoznia kell. (3) Az Alapszabály jóváhagyása csak akkor tagadható meg, ha az jogszabálysértő vagy ellentétes a Főiskola SZMSZ -vel. Az Alapszabályt, illetve módosítását jóváhagyottnak kell tekinteni, ha a Szenátus a meghatározott határidőn belül nem nyilatkozott. (4) A HÖK működéséhez és a feladatai elvégzéséhez a Főiskola biztosítja a feltételeket, amelynek jogszerű felhasználását, a HÖK törvényes működését ellenőrizni köteles. A HÖK feladatainak ellátásához térítésmentesen használhatja a Főiskola helyiségeit, berendezéseit, ha ezzel nem korlátozza a Főiskola működését. (5) A HÖK az Nftv.-ben meghatározott jogainak megsértése esetén - beleértve azt is, ha az Alapszabályának jóváhagyását megtagadják - a közléstől számított harminc napon belül jogszabálysértésre vagy intézményi szabályzatban foglaltakba ütközésre hivatkozással bírósághoz fordulhat.
256
(6) A bíróság nemperes eljárásban, soron kívül határoz. A határidő jogvesztő. A bíróság a döntést megváltoztathatja. Az eljárásra a helyi Törvényszék az illetékes. A kérelem benyújtásának a döntés végrehajtására halasztó hatálya van. (7) A HÖK dönt működéséről, a működéséhez biztosított anyagi eszközök, állami támogatás és saját bevételek felhasználásáról, hatáskörei gyakorlásáról, az intézményi tájékoztatási rendszer létrehozásáról és működtetéséről. A HÖK részére érdekképviseleti tevékenysége körében utasítás nem adható. (8) A HÖK egyetértési jogot gyakorol a szervezeti és működési szabályzat elfogadásakor és módosításakor, az alábbi körben: a. térítési és juttatási szabályzat, b. az oktatói munka hallgatói véleményezésének rendje, c. tanulmányi és vizsgaszabályzat. (9) A HÖK közreműködik az oktatók oktatói tevékenységének hallgatói véleményezésében, továbbá egyetértési jogot gyakorol az ifjúságpolitikai és hallgatói célokra biztosított pénzeszközök felhasználásakor. (10) A HÖK véleményt nyilváníthat, javaslattal élhet a Főiskola működésével és a hallgatókkal kapcsolatos valamennyi kérdésben. A Főiskola szervezeti és működési szabályzata határozza meg azokat az ügyeket, amelyekben a HÖK véleményét ki kell kérni, illetve amely ügyekben dönt. (11) A Főiskola közéletében aktívan részt vevő hallgatók részére illetve aktív kollégiumi jogviszonnyal rendelkező hallgatóknak – benyújtott pályázatuk alapján – a Rektor által alapított Rektori-Közéleti Ösztöndíj adható, amely a hallgatói befizetésekből származó intézményi saját bevétel terhére történik. A pályázat szövegét a HÖK 5 napig köteles saját hivatalos honlapján közzé tenni. Majd a TJSZ alapján a pályázatot elnyert hallgatók listáját is. A rektor az Ösztöndíj odaítélésénél figyelembe veszi a HÖK véleményezését és rangsorát. A Rektori-Közéleti Ösztöndíjat a gazdasági igazgató által a tanulmányi félévben meghatározott kereten belül lehet felosztani. (12) A HÖK tisztségviselői, valamint a HÖK munkájában részt vevő hallgatók részére rendszeres és/vagy eseti közéleti ösztöndíj adható a szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíj terhére. Ezen ösztöndíjból csak a államilag támogatott finanszírozási formában részt vevő hallgatók részesülhetnek. A Rektor az Ösztöndíj odaítélésénél figyelembe veszi a HÖK véleményezését és rangsorát. A Közéleti ösztöndíjat a gazdasági igazgató által a tanulmányi félévben meghatározott kereten belül feloszthatja. (13) A HÖK által mindkét esetben benyújtandó dokumentum: bizonylat a kifizetéshez, melynek kötelező tartalmi eleme, mellékletei: - hallgató neve, Neptun kódja - közéleti tevékenység megnevezése - közéleti tevékenység időtartama - hallgató aláírása - teljesítés igazoló aláírása - HÖK elnök és HÖK gazdasági vezető aláírása (14) A Főiskola közéletében aktívan részt vevő hallgatók részére – benyújtott pályázatuk alapján – a rektor által alapított Közéleti Ösztöndíj adható. A rektor az Ösztöndíj odaítélésénél figyelembe veszi a HÖK véleményezését és rangsorát. A Közéleti Ösztöndíjat a gazdasági főigazgató által a tanulmányi félévben meghatározott kereten belül lehet felosztani. (15) A HÖK jogait az Alapszabályában rögzített módon gyakorolja. (16) Az intézkedésre jogosult személy vagy szervezet a HÖK javaslatára harminc napon belül - a Szenátus esetén a harmincadik napot követő első ülésen - érdemi választ köteles adni. III. A HÖK tagjainak képviselete és jogai
257
(1)
A hallgatók a HÖK jogokat közvetlenül, vagy közvetve – önkormányzati testületek, képviselők, megbízottak révén – gyakorolják.
(2)
A HÖK vezető testülete a Főiskola minden képzési formájában résztvevő hallgatójának képviseletét közvetve vagy közvetlenül köteles ellátni.
(3)
Minden, a Főiskolával aktív hallgatói jogviszonyban álló hallgató választói joggal rendelkezik, és a HÖK bármelyik tisztségére megválasztható.
(4)
A HÖK bármely tagja, akire a HÖK határozata rendelkezést tartalmaz, a rendelkezés reá vonatkozó része ellen a közléstől, ennek hiányában tudomására jutásától számított 15 napon belül fellebbezéssel élhet. A fellebbezést a Hallgatói Ügyek Felülbírálati Bizottsága bírálja el.
(5)
A HÖK vezető testülete jogosult eljárni a Főiskola hallgatója nevében – annak kérésére – a NFtv.-ben szabályozott eljárásokban. 4.§ A HÖK felépítése
(1) A hallgatók a HÖK törvényes jogait közvetlenül, vagy közvetve - az önkormányzati testületek, a képviselők, és a tisztségviselők révén –gyakorolhatják. (2) A HÖK legfőbb szervei a Küldöttgyűlés és a Vezetőség. (3) A Főiskola bármely hallgatója választói joga által az Önkormányzat bármelyik tisztségére megválasztható. (4) A HÖK munkája segítése érdekében bizottságokat működtethet. (5) A HÖK munkájának zavartalan működtetése érdekében a Küldöttgyűlés tagokat kooptálhat. A kooptálás történhet: a. a vezetőség felkérésével; b. a Küldöttgyűlés javaslata alapján. 5.§ Küldöttgyűlése (1)
A Küldöttgyűlés a HÖK vezető és képviseleti szerve, operatív irányító szervezete, amely felelős az Alapszabályban megfogalmazott feladatainak végrehajtásáért.
(2)
A Küldöttgyűlés elnöke egy személyben az HÖK elnöke is.
(3)
A Küldöttgyűlés létszámánál figyelembe kell venni az Nftv-ben előírt hallgatói képviseleti arányt.
(4)
A Küldöttgyűlés mandátuma két évre szól.
(5)
A HÖK Küldöttgyűlés választási rendjét a HÖK Ügyrendje szabályozza.
(6)
A Küldöttgyűlés a. ellátja a Főiskola hallgatóinak érdekképviseletét, érdekvédelmét;
258
b. gyakorolja a törvényekben, más jogszabályokban, főiskolai szabályzatokban, továbbá Szenátusi határozatokban ráruházott, a hallgatói jogviszonyból származó kollektív döntési, egyetértési, javaslattételi, ellenőrzési és véleményezési jogokat; c. támogatja a Főiskola által nyújtott, a hallgatókat az értelmiségi létre felkészítő szolgáltatásokat; d. pályázatokat ír ki a főiskolai hallgatói szervezetek, öntevékeny csoportok támogatására; e. rendszeresen beszámoltatja munkájukról, tevékenységükről az Öntevékeny csoportokat. f. folyamatosan tájékoztatja a Főiskola hallgatóit saját tevékenységéről, a Főiskola életéről, a hallgatókat és oktatókat érintő eseményekről; g. állandó kapcsolatot tart az Hallgatói Önkormányzatokkal, és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával és más bel- és külföldi hallgatói szervezetekkel, testületekkel; h. lehetőségei szerint kiadja a Szofi újságot. 6.§ Küldöttgyűlés hatásköre (1) A Küldöttgyűlés hatáskörét testületileg gyakorolja. (2) A Küldöttgyűlés a HÖK tevékenységét érintően bármilyen főiskolai szintű kérdésben hatáskörrel bírhat, így különösen a. gyakorolja a főiskolai szabályzatokban, főiskolai határozatokban a részére biztosított jogokat, valamint egyetértése esetén ellátja az említett jogi eszközökben rábízott feladatokat; b. irányítja, szervezi, ellenőrzi a HÖK főiskolai szintű munkáját; c. beszámoltatja a HÖK vezető tisztségviselőit; d. delegálja a Szenátus állandó- és munkabizottságainak, valamint a szabályzatokban rögzített más bizottságoknak hallgató tagjait, értékeli munkájukat, illetve indokolt esetben felmenti őket; e. kapcsolatot tart a Főiskola vezetésével, hazai és külföldi hallgatói szervezetekkel, testületekkel; f. együttműködik főiskolai szintű hallgatói és más szervezetekkel, öntevékeny csoportokkal; g. beszámoltatja az érintett hallgatói és más szervezeteket, öntevékeny csoportokat az általa biztosított támogatások felhasználásáról; h. ideiglenes bizottságokat hozhat létre, beszámoltatja azok vezetőit; i. eljár minden olyan hallgatókat érintő főiskolai szintű ügyben, melyet főiskolai szabályzat nem utal más szerv hatáskörébe; j. a Főiskola hallgatóit közvetlenül, vagy közvetve érintő kérdésekben testületi véleményt, állásfoglalást alakít ki, azt közzéteszi; k. felügyeli, és irányítja a HÖK gazdálkodását. (3) A HÖK Küldött gyűlésének kizárólagos hatáskörében a. megválasztja elnökét és tisztségviselőit b. gyakorolja a HÖK Alapszabályában, és más szabályzatokban rögzített, át nem ruházott jogokat; c. dönt saját bizottságainak létrehozásáról, feloszlatásáról, tisztségviselők kinevezéséről és szükség esetén beszámoltatásáról, visszahívásáról; d. képviseli a HÖK -t, és nevében állásfoglalásokat bocsát ki; e. képviselőket delegál – és szükség esetén visszahív – a főiskolai szabályzatokban, Szenátusi határozatokban és más jogi eszközökben rögzítettek szerint; f. jóváhagyásra beterjeszti a Szenátusnak az Alapszabály módosítását; g. megtervezi és elfogadja a HÖK éves/féléves költségvetését és munkatervét. (4) A HÖK részletes működési rendjét, belső adminisztrációjának módját és irodája működtetési rendjét a HÖK Ügyrendje tartalmazza. 7.§ A Küldöttgyűlés működési rendje (1)
A HÖK Küldöttgyűlését össze kell hívni: a. szorgalmi időszakban legalább kéthetente; b. a Szenátus ülését megelőző egy héten belül; c. a HÖK legalább két tagjának kérésére az írásbeli közléstől számított egy héten belül; d. ha a HÖK vezetősége szükségesnek tartja.
259
(2)
A HÖK Küldöttgyűlésének ülésein tanácskozási joggal részt vehetnek a HÖK elnöke által meghívott személyek.
(3)
A testület döntéseit az összes tag több mint 50%-ának egyhangú szavazatával, személyi kérdésekben titkosan, egyéb kérdésekben – ha a Küldöttgyűlés másképpen nem határoz – nyíltan hozza.
(4)
Az összes tag legalább kétharmadának támogató szavazata szükséges a. az Alapszabály és mellékletei elfogadásakor vagy módosításakor; b. valamely szervezete jogai és/vagy feladatai elvonásához;
(5)
A HÖK tagjai az ülésen beszámolókat, javaslatokat, indítványokat terjesztenek elő. Az ülésen szavazni kell minden, az ülésen résztvevő szavazati jogú tag által tett javaslatról és indítványról.
(6)
A Küldöttgyűlés határozatairól nyilvántartást kell vezetni.
(7)
A kihirdetést követő 8 napon belül bármely tag írásban kérheti a Küldöttgyűlés bármely határozatának újratárgyalását, HÖK kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyekben hozott határozatok kivételével. Az újratárgyalást a HÖK elnökénél kell kezdeményezni. A kérdést ilyenkor két héten belül újra kell tárgyalni. Az ekkor hozott döntés újratárgyalása már nem kérvényezhető.
(8)
A HÖK a kollégiumi felvételi eljárás és pontozási rendszer meghatározásának jogát a Kollégiumi Diákbizottságon kívül nem ruházhatja át más szervezetre.
(9)
A HÖK Küldöttgyűlésének tagjai kötelesek a Küldöttgyűlésen részt venni, illetve igazolt távolmaradását előzetesen jelezni. 8.§ A HÖK tisztségviselői
(1) A HÖK tisztségviselői: a. elnök; b. főtitkár; c. gazdasági vezető d. ügyviteli vezető e. marketing csoportvezető (2) Az újonnan megválasztott Küldöttgyűlés alakuló ülésén megválasztja elnökét, az elnök javaslata alapján a főtitkárt és legkésőbb a következő ülésén az tagjai közül megválasztja tisztségviselőit is. (3) A tisztségek nem összeférhetetlenek, kivéve az elnöki és főtitkár tisztségeket, amelyek egyazon személy által nem tölthetők be. (4) Az elnök feladatait, jogait és kötelességeit a 9.§ tartalmazza. (5) Az főtitkár elnöki megbízott az elnök távolléte vagy akadályoztatása esetén képviseli a HÖK-öt. Ennek során az elnök minden a 9.§-ban meghatározott feladata, kötelessége a főtitkárra száll, és az elnök minden a 9.§-ban meghatározott joga az főtitkárt illeti meg. (6) A HÖK főtitkára az elnökkel folyamatos kapcsolatban együtt dolgozva segítik, és támogatják egymás munkáját. Munkájukban szakterület szerint osztják meg feladataikat (7) A HÖK gazdasági vezetője:
260
a. b. c. d.
intézi a HÖK gazdasági ügyeit, irányítja és felügyeli a HÖK gazdálkodását, és ezekről havi rendszerességgel beszámol a Küldöttgyűlésnek; koordinálja az Önkormányzat éves/féléves költségvetésének előkészítését.
(8) A HÖK ügyviteli vezetője: a. javaslatot terjeszt a Küldöttgyűlés elé az iroda működési rendjére, az iktatási rendre vonatkozóan; b. felelős az iktatás lebonyolításáért, a beérkező és kimenő iratok továbbításáért, tárolásáért; megszervezi, a napi ügyeletet; c. a HÖK tevékenységéről dokumentációt vezet, az ülésekről jegyzőkönyvet és emlékeztetőt készít. (9) A tisztségviselők rendszeresen beszámolnak az HÖK gyűlésen, a Szenátusban, és a bizottságokban végzett munkáról, az főiskola közéletben zajló eseményekről; betartják és betartatják az Alapszabályban foglaltakat; a Küldöttgyűlés kérésére kedvezményes tanulmányi rendben részesülhetnek. 9.§ A HÖK elnöke (1)
A HÖK elnöke HÖK törvényes képviselője. Az elnök felelősséggel tartozik a HÖK Küldöttgyűlésének működéséért. E felelősséget a Küldöttgyűlés határozatainak aláírásával gyakorolja.
(2)
Az HÖK elnökét a Küldöttgyűlés választja a HÖK tagjai közül, titkos szavazással.
(3)
A HÖK elnökének mandátuma két évre szól, de újraválasztható.
(4)
Az elnök tisztsége megszűnik: a. mandátumának időtartama lejártával b. lemondással c. hallgatói jogviszonya megszűnésével d. visszahívással
(5)
A HÖK elnöke: a. képviseli a HÖK -t külső szervek előtt, illetve főiskolai fórumokon, valamint minden olyan főiskolai testületben, ahol hallgatókat érintő kérdések merülnek fel; b. kapcsolatot tart a Főiskola vezetőivel, a HÖK tisztségviselőivel, a Főiskolán működő hallgatói és más szervezetek vezetőivel; c. összehívja, szervezi és vezeti a Főiskola Küldöttgyűlésének üléseit, operatív munkáját, ellenőrzi határozatainak végrehajtását, irányítja a HÖK gazdálkodását; d. testületi üléseken köteles beszámolni a HÖK a két ülés között eltelt időszakban végzett munkájáról; e. köteles fogadóórát tartani szorgalmi időszakban hetente, vizsgaidőszakban kéthetente; f. mandátumának lejártakor köteles gondoskodni a HÖK munkájának folytonosságáról, a folyó ügyeket, információkat, okmányokat, iratokat rendben átadni az új elnöknek; g. feladatait és jogait a Küldöttgyűlés hozzájárulásával a HÖK bármely tagjára átruházhatja (kötelezettségvállalási jogának kivételével), melyek tovább nem ruházhatók; h. gyakorolja a főiskolai szabályzatokban, Szenátusi határozatokban biztosított jogait; i. a HÖK nevében kötelezettséget vállalhat.
(6)
A HÖK elnöke a Szenátus szavazati jogú tagja. 10.§ A HÖK keretein belül működő bizottságok
(1) A HÖK keretein belül működő bizottságok a következők: a. Kollégiumi Diákbizottság, mely a hallgatói kollégiumi ügyekkel foglalkozó, b. Hallgatói Sportbizottság mely segíti a hallgatók sportolási lehetőséghez jutását, házi bajnokságok szervezését, elősegíti a sporttevékenységek bővítését, c. a Diákjóléti Bizottság, mely
261
d. e.
f.
a. a szociális ösztöndíj pályázatok b. a kollégiumi felvételi pályázatok c. alaptámogatások d. rendkívüli szociális pályázatok feldolgozásával, értékelésével foglalkozik, a Nemzetközi Bizottság, mely segíti a külföldi hallgatók beilleszkedését és szükség esetén részt vesz a Nemzetközi Iroda munkájában. a Marketingcsoport, mely a. részt vesz a Főiskola marketing tevékenységébe b. részt vesz a HÖK marketing tevékenységében c. kezeli a HÖK közösségi és weboldalát d. gondoskodik a plakátok kihelyezéséről és eltávolításáról e. segíti a HÖK munkáját a Tananyag csoport (TACS), mely a Főiskola hallgatói számra tananyagokat, gyűjt és tesz közzé figyelve a szerző jogok védelmére.
(2)
A HÖK a bizottságokba azok Ügyrendje szerint meghatározott számú tagot delegálhat.
(3)
A HÖK bizottságai legalább negyedévente üléseznek, az ülések lebonyolításáért a HÖK felelős.
(4)
A Bizottságok negyedévente beszámolási kötelezettséggel tartoznak a Küldöttgyűlésnek.
(5)
A Bizottságok munkáját a Küldöttgyűlés koordinálja és felügyeli.
(6)
A Bizottságok kötelesek elkészíteni és folyamatosan aktualizálni Ügyrendjüket.
(7)
A bizottságok elnökeit, és tagjait a HÖK vezetősége kéri fel munkájukra, melyről tájékoztatja a Küldöttgyűlést. 11.§ A HÖK keretein belül működő hallgatói csoportok
(1)
A Főiskolán működő hallgatói csoportokról a HÖK nyilvántartást vezet. Megalakulásukat követően a HÖK elnökének címzett levélben kérni kell azok nyilvántartásba vételét. A hallgatói öntevékeny csoportok nyilvántartásba vétellel jönnek létre.
(2)
A főiskolai öntevékeny csoportok nyilvántartásba vétele nem tagadható meg, ha az megfelel a feltételeknek. A megfelelésről a HÖK dönt.
(3)
Hallgatói öntevékeny csoport csak akkor használhatja a Főiskola nevét, ha erre a Rektor – a HÖK javaslatára – írásbeli engedélyt ad. A HÖK csak már nyilvántartásba vett hallgatói öntevékeny csoport vagy szakkollégium névhasználati engedélyének kiadását javasolhatja.
(4)
A nyilvántartásba vételhez szükséges adatokról és okiratokról, a nyilvántartásba vétel folyamatáról, a nyilvántartásba való felvétellel kapcsolatos döntések elleni jogorvoslat módjáról, a változások bejelentésének módjáról, illetve határidejéről, valamint a nyilvántartásból való törlésről a HÖK ügyrendje rendelkezik.
(5)
A HÖK -től támogatásban kizárólag nyilvántartásba vett hallgatói öntevékeny csoport részesülhet.
(6)
A Főiskolán működő öntevékeny csoport az Ínyenc klub. 12.§ Átmeneti- és záró rendelkezések
(1) Az Alapszabály előterjesztője a HÖK elnöke.
262
(2) A HÖK köteles Alapszabályát minden év május 31-ig felülvizsgálni és szükség esetén módosítani. (3) A HÖK Ügyrendjét, mint saját szervezeti és működési rendjét az Alapszabály szenátusi elfogadásától számított 30 napon belül készíti el, illetve szükség szerint módosítja. (4) Jelen Alapszabálynak két melléklete van: a. 1.sz.melléklet A HÖK Ügyrendje b. 2.sz.melléklet A HÖK képviselők megválasztásának rendje (5) A felülvizsgált és módosított HÖK Alapszabályt a Szenátus 16/b/2015. (II. 26.) sz. határozatával jóváhagyta és a jóváhagyás napján lép hatályba.
Szolnok, 2015. február 26. Tagai Annabella HÖK elnök sk.
263
1. sz. melléklet. A Szolnoki Főiskola Hallgatói Önkormányzatának Ügyrendje 1. A Küldöttgyűlés összehívása (1) A Küldöttgyűlés rendes vagy rendkívüli ülést tarthat. A rendkívüli Küldöttgyűlés minden, a Küldöttgyűlés hatáskörébe tartozó ügyben döntést hozhat, kivéve az Alapszabály módosítását, és az elnök megválasztását. (2) A Küldöttgyűlést az elnök hívja össze. (3) Ugyancsak ülést kell tartani akkor, ha ezt a szavazati jogú tagok közül legalább 2 tag írásban kéri. A kérelemben meg kell jelölni, hogy rendes, vagy rendkívüli ülés összehívását kezdeményezik valamint annak okát. A rendes ülést a kérelem benyújtásától számított húsz, a rendkívüli ülést a kérelem benyújtásától számított tíz napon belülre össze kell hívni. (4) A rendes ülésre a meghívókat az ülés előtt legalább tizennégy, a rendkívüli ülésre legalább hét nappal előbb, elektronikus vagy postai úton ki kell küldeni. (5) A meghívónak tartalmaznia kell a. a Küldöttgyűlés helyét és időpontját; b. a várható napirendet. (6) A Küldöttgyűlési meghívót ugyanilyen határidőkkel le kell közölni az önkormányzat honlapján, illetve a lehető legrövidebb időn belül meg kell jelentetni az önkormányzat lapjában. 2. A Küldöttgyűlés nyilvánossága (1) (2) (3) (4)
A Küldöttgyűlés ülésein készült jegyzőkönyv alapján elkészített emlékeztetők nyilvánosak. A Küldöttgyűlés ülésein a hallgatók tanácskozási joggal vehetnek részt. A Küldöttgyűlés üléseire szükség esetén tanácskozási joggal meg kell hívni a rektort is. A Küldöttgyűlés bárki másnak is engedélyezheti a részvételt, megfigyelési vagy tanácskozási joggal. 3. Határozatképesség
(1) (2) (3) (4)
A Küldöttgyűlés rendkívüli ülése határozatképes, ha azon a tagok több mint egyharmada jelen van. A Küldöttgyűlés rendes ülése határozatképes, ha azon a tagok több mint fele jelen van. A határozatképességet az ülés elején a HÖK elnök állapítja meg és az ülés során folyamatosan ellenőrzi. Ha az ülés határozatképtelen, vagy az utolsó napirendi pont megtárgyalása előtt határozatképtelenné válik, az új ülést minimum fél órával később, maximum egy héten belül rendkívüli Küldöttgyűlést kell összehívni változatlan napirenddel. 4. A levezető elnök
(1) Az ülés levezető elnöke a HÖK elnöke, vagy az általa felkért személy. (2) Ha a levezető elnök nem a HÖK elnöke, akkor személyét a Küldöttgyűlésnek egyszerű többséggel, az ülés kezdetekor el kell fogadnia. (3) Az ülést a levezető elnök nyitja meg és zárja be. 5. A napirend (1) Napirendi pont tárgyalását a HÖK bármely tagja, illetve tisztségviselője kezdeményezheti, írásban, az ülés kezdete előtt legalább 48 órával, írásbeli előterjesztés benyújtásával. (2) A Küldöttgyűlés rendes üléseinek első napirendi pontja az elnök, illetve a tisztségviselők beszámolója a legutóbb közgyűlés óta (záró Küldöttgyűlésen az alakuló közgyűlés óta) végzett tevékenységükről. (3) Az előzetesen meghirdetett napirendi pontokat a levezető elnök napirendre veszi. Újabb napirendi pontot az önkormányzat bármely tagja, illetve tisztségviselője javasolhat az ülés elején; ezek napirendre vételéről a Küldöttgyűlés egyenként, kétharmados szavazással dönt. (4) Az ülés végleges napirendjét a Küldöttgyűlés egyszerű többséggel fogadja el.
264
(5) A már elfogadott napirendet az ülés közben a Küldöttgyűlés kétharmados többséggel módosíthatja: új napirendi pontot vehet fel, megváltoztathatja a napirendi pontok sorrendjét, illetve törölhet elfogadott napirendi pontokat. Egy adott ülésen ugyanazt a pontot még egyszer napirendre tűzni nem lehet. 6. Az ülés menete (1) A napirendi pontokat a Küldöttgyűlés sorban tárgyalja, azokat a levezető elnök nyitja meg és zárja le. (2) A Küldöttgyűlés a napirendi pontokban felvetődött kérdésekben szavazással állást foglalhat vagy döntést hozhat. Döntéseit az önkormányzat Küldöttgyűlése egyszerű többséggel, nyílt szavazással hozza. A távollévő tag írásban véleményt nyílváníthat, de nem szavazhat. (3) Bármely képviselő ilyen irányú kérésére titkos szavazást kell tartani. Személyi kérdésekben mindig titkosan kell szavazni. Titkos szavazás esetén Szavazatszámláló Bizottságot kell felállítani, amelynek tagjait a levezető elnök kéri fel és a Küldöttgyűlés fogadja el. A főtitkár feladata, hogy titkos szavazás esetén biztosítottak legyenek a megfelelő körülmények (szavazó urna). Titkos szavazáshoz előre elkészített és hitelesített (felülbélyegzett) szavazólapot kell használni. (4) Azon kérdésekben, amelyben a közgyűlésnek kizárólagos döntési jogköre van, a Küldöttgyűlés kétharmados többséggel dönt. (5) Az ülést követő egy héten belül a jegyzőkönyvet hitelesíti a vezetőség és a hitelesített jegyzőkönyvet elektronikus formában eljutatja a Küldöttgyűlés részére.
Szolnok, 2015. február 26. Tagai Annabella HÖK elnök sk.
265
2. sz. melléklet. A Szolnoki Főiskola HÖK képviselői megválasztásának rendje 1.
Általános szabályok
(2) A közgyűlés - kétharmados többséggel – legalább háromtagú Választási Bizottságot választ. A Választási Bizottságnak az önkormányzat tagjaiból kell állnia; megválasztásukkor nyilatkozniuk kell arról, hogy a következő ciklusban nem kívánnak képviselőként a választáson indulni. (3) A szavazás szakonként történik, azok a hallgatók szavazhatnak rá, akik az adott szakon, tanulmányokat folytatnak. (4) Minden hallgató csak egy szakon indulhat, illetve csak egy szak jelöltjére szavazhat. (5) A levelezős képzési formában levő hallgatók érdekképviseletét nappali tagozatos hallgató is elláthatja, amennyiben vállalja, hogy levelezős oktatási napok egyikén ügyeletet tart a HÖK irodában. 2. A választások kiírása (1) A választások időpontját a tavaszi félév szorgalmi időszakának második felére a Választási Bizottság írja ki. Rendkívüli választásokat írhat ki a Választási Bizottság, ha a Küldöttgyűlés tagjainak létszáma a HÖK elnökségének létszáma 5 fő alá csökken. A kiírásban meg kell jelölni a jelöltállítás kezdetének és végének időpontját, valamint a szavazás idejét és helyét. (2) A kiírást le kell közölni az önkormányzat lapjában, meg kell jelentetni az önkormányzat honlapján. (3) Jelöltállításra legalább 5 nap, szavazásra minimum 5 napot, maximum két hetet kell biztosítani. 3. A választás menete (1) A választáson a Főiskola bármely hallgatója indulhat; indulási szándékát a jelöltállítási időszakban írásban jeleznie kell a Választási Bizottságnak. (2) A szavazás a Választási Bizottság által elkészített szavazólapokon történik. A szavazólapokon fel kell tüntetni az adott szak nevét, a szakhoz tartozó jelöltek nevét ábécésorrendben, és lehetővé kell tenni, hogy a szavazók a támogatni kívánt jelöltet egyértelműen megjelölhessék. (3) A szavazást a Választási Bizottság bonyolítja le. A szavazást a szavazási időszakban minden oktatási napon a 8-18 óráig terjedő időszakban legalább négy órán keresztül biztosítani kell a választási kiírásban megjelölt helyen. (4) A szavazás titkos; a szavazatokat a választók a Választási Bizottság által lezárt urnákban helyezik el. Az urnákat a szavazási időszak végéig felbontani tilos. (5) A választások alatt a Választási Bizottság mozgóurnát is használ, melyben a Kollégiumokban lakó hallgatók szavazatai gyűjtik. 4. A szavazás végeredménye (1) A Választási Bizottság a szavazási időszak vége után legkésőbb három munkanappal megállapítja és nyilvánosságra hozza a szavazás végeredményét. (2) A választás érvényes, ha azon a nappalis hallgatók legalább huszonöt százaléka részt vett. (3) A választás eredményéről jegyzőkönyvet kell készíteni és az eredményt a HÖK lapjában és honlapján közzétenni A Szolnoki Főiskola HÖK képviselői megválasztásának rendje az Alapszabály része, annak melléklete és az Alapszabály jóváhagyásának napján lép hatályba. Szolnok, 2015. február 26.
Tagai Annabella HÖK elnök sk.
266
A Szolnoki Főiskola Térítési és Juttatási Szabályzata Preambulum A Szolnoki Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) Szenátusa a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (továbbiakban Nftv.), és a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvényben (továbbiakban: Kedvezménytörvény) valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet), illetve a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 87/2015. (IV.9.) Korm rendeletben foglaltak alapján a Hallgatói Önkormányzattal (a továbbiakban: HÖK) egyetértésben, a Főiskola hallgatói által fizetendő díjakat és térítéseket, valamint a részükre nyújtható egyes támogatásokat és szervezeti formáját az alábbiak szerint állapítja meg:
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. § A szabályzat hatálya (1) A szabályzat hatálya kiterjed: a. a Főiskolán tanulmányokat folytató magyar állampolgárságú hallgatókra, függetlenül attól, hogy tanulmányaikat milyen tagozaton és képzési formában végzik; b. a Főiskolán alapképzésben tanulmányokat folytató, külföldi állampolgárságú hallgatókra, akik a szomszédos államokban élő magyarokról szóló Kedvezménytörvény hatálya alá tartoznak; c. a Főiskolán tanulmányokat folytató, külföldi állampolgárságú hallgatókra, akik az Európai Gazdasági Térségről szóló Egyezményben részes állam, valamint olyan állam állampolgárai és családtagjai, akik az Európai Közösséggel és tagállamaival kötött külön szerződés értelmében a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkeznek. (2) A szabályzat hatálya a hallgatói juttatások tekintetében csak e szabályzat kifejezett rendelkezése esetén, az ebben megfogalmazott eltérésekkel terjed ki: a. a Főiskolán államilag támogatott, magyar állami (rész)ösztöndíjas levelező tagozatos alapképzésben, felsőfokú szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben résztvevő hallgatókra; b. a Főiskolán költségtérítéses és önköltséges finanszírozási formában tanulmányokat folytató hallgatókra c. Főiskolával jogviszonyt létesítő (1) a-c. pontjába nem tartozó külföldi állampolgárokra. (3) Az államilag támogatott, állami (rész)ösztöndíjas képzésben részt vevő hallgatók körének meghatározásakor az Nftv 47-48. §-nak, valamint a Korm. rendelet 3. §-nak előírásait kell figyelembe venni. (4) A HÖK egyetértési jogát akkor gyakorolhatja, ha a. megválasztotta tisztségviselőit, b. jóváhagyták az alapszabályát, és c. a HÖK választásokon a Főiskola teljes idejű nappali képzésben részt vevő hallgatóinak legalább huszonöt százaléka igazoltan részt vett. 2. § Hallgatói juttatásokra, térítésekre, díjakra vonatkozó általános rendelkezések
267
(1) A hallgatók részére nyújtható juttatások jogcímeit e szabályzat határozza meg, mértékéről, a támogatások felosztásának elveiről, módjáról a Szenátus, illetve annak felhatalmazása alapján a Térítési és Juttatási Bizottság (a továbbiakban: TJB) dönt. (2) A hallgatók részére nyújtható egyes juttatások jogcímeit és feltételeit egy tanévre kell megállapítani, mely 10 oktatási hónapot jelent, kivéve, ha jogszabály vagy jelen szabályzat másként rendelkezik. A hallgatói juttatások keretösszegét az éves költségvetés határozza meg. A támogatásokra vonatkozó információkat a Főiskola a hivatalos honlapján, a NEPTUN Egységes Tanulmányi Rendszeren (a továbbiakban: NEPTUN) és az intézményi tájékoztatóban a tanulmányi részben teszi közzé. (3) A szabályzat 6. § (1) bekezdésben felsorolt jogcímeken pénzbeli juttatásként meghatározott ösztöndíjakat havi rendszerességgel kell a hallgató részére kifizetni. Ezen juttatások esetében a Gazdasági és Üzemeltetési Igazgatóság (a továbbiakban: GÜI) – a tanulmányi félév első hónapjának kivételével – legkésőbb a tárgyhó 10. napjáig intézkedik a Magyar Államkincstár felé azok átutalásáról. (4) A regisztrációs időszakban történő passzív státuszra regisztrálás esetén a hallgató semmilyen juttatásban nem részesül, térítést, díjat nem fizet a regisztrációs díj kivételével. Megszűnik a juttatásra való jogosultsága, a rendkívüli passzív státusz igénylésének napjától. (5) A hallgatói juttatásokkal, térítésekkel, díjakkal kapcsolatos adminisztratív teendőket a Tanulmányi és Oktatásszervezési Központ (a továbbiakban: TOK), valamint a GÜI végzi. A hiteles tantárgyi program kibocsátása esetében az adminisztratív teendőket a tanszékek látják el. A rendszeres és rendkívüli szociális ösztöndíj, az alaptámogatás és az egyéb intézményi juttatások kérvényeinek feldolgozását a TJB a HÖK közreműködésével végzi. (6) A hallgatói juttatások, térítések, díjak megállapításának, valamint felhasználásának jogszerűségéről és törvényességi felügyeletéről a Főiskola kancellárja gondoskodik. 3. § Szabályozás szervezeti háttere és eljárásrendje (1) A hallgatók juttatási és térítési ügyeinek intézését a TJB látja el, melynek összetételét a Főiskola Szervezeti Működési Rendje határozza meg. (2) A TJB feladata: a. a lakhatási normatíva felosztása, a Korm. rendelet 8. § (2) bekezdés b. pontja szerinti támogatás felhasználásra vonatkozó irányelvek és javaslatok kialakítása; b. a HÖK által megállapított rendszeres szociális ösztöndíj, illetve a lakhatási feltételek támogatásának pályáztatására és odaítélésére vonatkozó részletes szabályok elfogadása, az ezzel kapcsolatos főiskolai szintű feladatok koordinálása; c. a szakmai, tudományos ösztöndíj adományozása alapelveinek meghatározása; d. a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer (a továbbiakban: Bursa Hungarica) kapcsolatos főiskolai szintű feladatok koordinálása; e. javaslattétel a kollégiumi ellátásért fizetendő térítési díjak összegére. f. a teljesítmény alapú ösztöndíjak jóváhagyása (3) A TJB saját szabályzata alapján működik, melyet a szenátus fogad el. II. FEJEZET A HALLGATÓK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ JUTTATÁSOK 4. §
268
A hallgatói juttatások forrása (1) A hallgatói juttatásokhoz nyújtott állami támogatás (intézményi keretösszeg) forrásai: a. szociális alapú támogatás, b. teljesítmény alapú támogatás, c. a hallgatói ösztöndíj-támogatás (hallgatói normatíva) keretösszege, d. a kollégiumi normatíva keretösszege, e. a lakhatási támogatás keretösszege, f. a tankönyv- és jegyzettámogatás, valamint a sport- és kulturális támogatás keretösszege; g. a Köztársasági ösztöndíj-támogatás keretösszege. (2) Az (1) bekezdés a - c pontjaiban meghatározott keretösszegek mértékét és jogcímeit Magyarország mindenkori költségvetési törvénye tartalmazza. (3) A hallgatói juttatások intézményi keretösszegének részét képezi a Bursa Hungarica által biztosított, a Főiskola költségvetésében megjelölt és elkülönített forrás. (4) A hallgatói juttatások intézményi keretösszegének részét képezik a központi költségvetésen kívüli, egyéb forrásokból fizetett juttatások. (5) Az (1)-(3) bekezdésben meghatározott keretösszegek adott költségvetési évben fel nem használt maradványai csak a szabályzat 6. § és 7. §-ában meghatározottaknak megfelelően használhatók fel. 5. § Hallgatói jogosultság (1) Az 4. § (1) bekezdésében leírt keretek terhére nyújtott juttatásokban a Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése szerint államilag támogatott képzésben, állami (rész)ösztöndíjas képzésben részt vevő hallgatók közül kizárólag azok részesülhetnek, akik az adott félévben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, akik esetében a megkezdett félévek száma nem haladja meg a rájuk vonatkozó képesítési követelményekben meghatározott, félévekben számított képzési időt; kivéve, ha az adott juttatásra vonatkozóan jelen szabályzat ettől eltérően rendelkezik. (2) Az 4. § (1) bekezdésében leírt keret terhére nyújtott teljesítményalapú juttatásokban az államilag támogatott, állami ösztöndíjas, költségtérítéses és önköltséges teljes idejű alapképzésben, felsőfokú szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben részt vevő, az adott félévben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók részesülhetnek a meghatározott feltételek szerint. (3) Az 4. § (1) bekezdésben leírt keretek terhére nyújtott juttatások esetében a kifizetés megkezdése előtt a TOK megvizsgálja a hallgató jogosultságát az adott juttatásra. Azokban a hónapokban, amelyekben a hallgató hallgatói jogviszonya szünetel vagy egyéb ok miatt a juttatásra nem jogosult, annak folyósítása – a folyósítás véghatáridejének módosítása nélkül – teljes egészében szünetel. (4) Amennyiben a hallgató egy időben több felsőoktatási intézménnyel is hallgatói jogviszonyban áll, csak abban a felsőoktatási intézményben részesülhet szociális alapú ösztöndíjban, amellyel elsőként létesített államilag támogatott hallgatói jogviszonyt. (5) Az államilag támogatott és költségtérítéses, valamint az állami (rész) ösztöndíjas és önköltséges képzési forma közötti átsorolás rendjét és részletes szabályait a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (a továbbiakban: TVSZ) határozza meg.
269
6. § Az intézményi hallgatói előirányzat felosztása és felhasználásának jogcímei (1) A Főiskola a hallgatói juttatásokhoz rendelkezésre álló forrásokat az alábbi jogcímeken használhatja fel: a. teljesítmény alapú ösztöndíj kifizetésére aa. tanulmányi ösztöndíj, ab. köztársasági ösztöndíj, ac. intézményi szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíj, b. szociális alapú ösztöndíj kifizetésére ba. rendszeres szociális ösztöndíj, bb. rendkívüli szociális ösztöndíj, bc. a Bursa Hungarica, bd. a külföldi hallgatók miniszteri ösztöndíja, be. alaptámogatás, bf. szakmai gyakorlaton való részvétel támogatása, c. egyéb, a Főiskola e szabályzatában meghatározott ösztöndíj kifizetésére, d. az intézményi működési költségek finanszírozására da. a jegyzet-előállítás támogatására, elektronikus tankönyvek, tananyagok és a felkészüléshez szükséges elektronikus eszközök beszerzése, valamint a fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányait segítő eszközök beszerzésére, db. a kulturális tevékenység, valamint a sporttevékenység támogatása, dc. kollégium fenntartása, működtetése, dd. kollégiumi férőhely bérlése, kollégiumi felújítás, de. a HÖK működésének támogatása. (2) Az (1) bekezdés a. - d.pontjai szerinti jogcímeken a támogatás kizárólag pénzbeli támogatásként bocsátható a jogosult hallgató rendelkezésére. (3) Az 4. § (4) bekezdésében megjelölt központi költségvetésen kívüli egyéb források terhére a következő támogatások fizethetők ki: a) hallgatói közéleti tevékenység díjazása, b) egyéb, a Főiskola által megállapított ösztöndíj. 7. § Hallgatói normatíva felosztása (1) A hallgatói normatíva keretösszege a 6. § (1) bekezdés a-d. pontjaiban meghatározott juttatásokra használható fel a szabályzat 1. sz. mellékletében meghatározottak szerint. (2) A 6. § (1) bekezdés ba–bb. és be–bf. pontja szerinti juttatások kifizetésére kell felhasználni a Korm. rend. hatálya alá tartozó felsőfokú szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben részt vevő hallgatók után biztosított a. hallgatói normatíva legalább 20 százalékát, b. lakhatási támogatás normatívája intézményi hatáskörben megállapított mértékét, de legalább 30 százalékát, és c. tankönyv-, jegyzettámogatási, sport- és kulturális normatíva 56 százalékát. (3) A szabályzat rendelkezései szerint kell felhasználni a tankönyv-, jegyzettámogatási, sport- és kulturális normatíva e rendelet hatálya alá tartozó felsőfokú szakképzésben, alapképzésben, egységes, osztatlan és mesterképzésben részt vevő hallgatók után biztosított intézményi összegének 24%-át.
270
(4) A szabályzat rendelkezései szerint kell felhasználni a tankönyv-, jegyzettámogatási, sport- és kulturális normatíva e rendelet hatálya alá tartozó hallgatói után biztosított intézményi összegének 20%-át. A kulturális, valamint a sporttevékenységek támogatásának felhasználásáról a TJB dönt. (5) A köztársasági ösztöndíj - támogatás keretösszege a 6. § (1) bekezdés ab. pontjában meghatározott juttatásra használható fel. (6) A lakhatási támogatás, jelen szabályzat hatálya alá tartozó hallgatók után biztosított intézményi összegének, intézményi hatáskörben megállapított mértéke legfeljebb 70%. (7) A Bursa Hungarica intézményi ösztöndíj részéhez biztosított keretösszege a 6. § (1) bekezdés bc. pontjában meghatározott jogcímen használható fel. (8) Az 4. § (1) a.-g. pontjaiban meghatározott keretösszeg mértékét, felhasználásának elveit és arányait a költségvetési törvény, az államháztartási törvény valamint a szabályzat rendelkezéseinek figyelembevételével a HÖK javaslata alapján és előterjesztésében, a TJB félévente fogadja el. A TJB által elfogadott felosztási és felhasználási javaslat évközi módosítása jogszabályváltozás miatt lehetséges. (9) A Szenátus által elfogadott éves költségvetésben meghatározott hallgatói előirányzatokhoz tartozó keretek kiszámítása, létrehozása és kezelése – a Korm. rendelet 32. §-ban meghatározott létszámokra vonatkozó, előző évi intézményi hallgatói létszámjelentés alapján – a GÜI feladata. (10) A hallgatói juttatásokhoz biztosított intézményi keretösszeg, illetve a központi költségvetésen kívüli egyéb források terhére kifizetésre kerülő ösztöndíjjellegű juttatások utalásra történő előkészítését, valamint az ezzel kapcsolatos adminisztrációs feladatokat a TOK végzi, a GIRO-n keresztül történő utalásra a GÜI jogosult. 8. § Teljesítmény alapú ösztöndíjak Tanulmányi ösztöndíj (1) A tanulmányi ösztöndíjak odaítélésének feltételeit, mértékét és eljárási rendjét, az egymással összehasonlítható hallgatói csoportokat a HÖK terjeszti elő a döntésre jogosult TJB-nek. (2) Amennyiben a HÖK javasolja a tanulmányi ösztöndíj odaítélésekor, hogy a hallgatókat homogén hallgatói csoportokba sorolják, úgy a besorolás az adott félévre szól. A homogén hallgatói csoportok kialakításának módját a HÖK határozza meg és hozza nyilvánosságra a honlapján. 10 fő alatti csoportok esetén az egyedi elbírálás elve működik. (3) A hallgatói csoportok kialakításakor törekedni kell arra, hogy azonos vagy hasonló tanulmányi kötelezettség alapján szerzett tanulmányi eredményeket mérjenek össze. Az így kialakított homogén hallgatói csoportok létszáma minimum 10 fő. A csoport kialakítható szakonként, évfolyamonként, modulonként, szakirányonként vagy adott kredit mennyiséget teljesített csoportonként; illetve ezek kombinációjaként. (4) Tanulmányi ösztöndíjban nappali tagozatos, államilag támogatott, állami (rész)ösztöndíjas alapképzésben, felsőfokú szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgatók részesülhetnek, előző félévi tanulmányi eredményeik alapján, külön pályázat nélkül. (5) Tanulmányi ösztöndíjban a (4) bekezdésben felsorolt hallgatók legfeljebb 50 %-a részesülhet, a szabályzat alapján megállapított legalacsonyabb ösztöndíj összege havonta nem lehet kevesebb, mint az éves hallgatói normatíva 5 %-a.
271
(6) A köztársasági ösztöndíjat elnyert hallgatók tanulmányi eredményük alapján tanulmányi ösztöndíjban is részesülhetnek. (7) Az adott félévre fizetendő tanulmányi ösztöndíj kiszámításához felhasznált tanulmányi eredményt a TVSZ alapján a NEPTUN számolja. (8) Nem adható tanulmányi ösztöndíj 3,0 tanulmányi átlag alatt. Amennyiben az évfolyam átlag ennél magasabb, úgy ezen átlagnak az értéke kerül figyelembe vételre. Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíj (9) A tantervi követelményeken túl kiemelkedő szakmai, tudományos illetve közéleti tevékenységet végző hallgató rendszeres havi, illetve egyszeri juttatásban részesíthető. (10) A szakmai és tudományos ösztöndíj pályázati úton, egyéni elbírálás alapján adható. A benyújtott pályázatokat a HÖK véleményezi, és a TJB dönt. (11) A HÖK tisztségviselői, valamint a HÖK munkájában részt vevő hallgatók részére fizetett rendszeres és eseti közéleti ösztöndíj a HÖK Alapszabály alapján adható. (12) Kiemelkedő szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjban a Főiskola bármely, az adott félévben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatója részesülhet. (13) A (12) bekezdés alapján a hallgatók az alábbi jogcímeken kaphatnak támogatást: a. tudományos diákkörben végzett kiemelkedő tevékenység, b. a főiskolai vezetés által kiírt és elbírált demonstrátori tevékenység, c. kiemelkedő közművelődési, művészeti tevékenység, d. folyamatos és kiemelkedő közéleti tevékenység, e. kiemelkedő tevékenység szakkollégiumokban és egyéb szakmai szervezetekben. (14) A Főiskola szakmai, tudományos, közéleti ösztöndíjat elnyert hallgatóinak Neptun kódját nyilvánosságra kell hozni a Főiskola honlapján. Köztársasági ösztöndíj (15) A köztársasági ösztöndíj - pályázatok benyújtásának, rangsorolásának és felterjesztésének részletes szabályozásáról a TVSZ, továbbá a Köztársasági Ösztöndíj Szabályzat rendelkezik. (16) Köztársasági ösztöndíjban a Korm. rendelet 24. § (2) szerinti államilag támogatott teljes idejű alapképzésben részt vevő hallgatók létszámának 0,8 %-a részesülhet, aki legalább két félévre bejelentkezett, és legalább 55 kreditpontot megszerzett. (17) Amennyiben a köztársasági ösztöndíjra pályázott, de elutasított hallgató esetében jogorvoslati eljárás keretében megállapítást nyer, hogy a hallgató a vonatkozó rendelkezések alapján jogosult lenne a Köztársasági ösztöndíjra, de azt eljárási hiba folytán nem kapta meg, az oktatásért felelős miniszter jogosult a hallgató részére ösztöndíjat adományozni. Ilyen esetekben a Köztársasági ösztöndíjat a Főiskola a központi költségvetésen kívüli forrásai terhére köteles kifizetni. Rektori Közéleti Ösztöndíj i. A Főiskola közéletében aktívan részt vevő hallgatók részére illetve aktív kollégiumi jogviszonnyal rendelkező hallgatók – benyújtott pályázatuk alapján – a Rektor által alapított Rektori Közéleti Ösztöndíj adható, amely a hallgatói befizetésekből származó intézményi saját bevétel terhére történik. A pályázat szövegét a HÖK 5 napig köteles a Főiskola honlapján közzé tenni. A TJSZ alapján pályázatot elnyert hallgatók listáját mások
272
által személyi azonosításra alkalmatlan módon kell közzétenni. A rektor az Ösztöndíj odaítélésénél figyelembe veszi a HÖK véleményezését és rangsorát. A Rektori Közéleti Ösztöndíjat a gazdasági és üzemeltetési igazgató által a tanulmányi félévben meghatározott kereten belül lehet felosztani. ii.
A Főiskola kollégiumi életében aktívan részt vevő hallgatók részére odaítélhető ösztöndíj-pályázatok elbírálására a TJB ad hoc bizottság felállítását kezdeményezi. Az ad hoc bizottság tagjai: a. HÖK elnök vagy delegáltja; b. Kollégiumi Bizottság tagjai; c. Kollégiumvezető
9. § Szociális alapú ösztöndíjak Rendszeres és rendkívüli szociális ösztöndíj (1) A rendszeres szociális ösztöndíj megállapításáról a hallgató által benyújtott, egyéni, részletes indoklást tartalmazó pályázat alapján, a HÖK javaslatával és előterjesztésével, a TJB dönt, elfogadott pontrendszer alapján. (2) A Korm. rendelet 16. § (2) bekezdésében leírt feltételeknek megfelelő hallgató számára az (1) bekezdésben leírtak szerint megállapított rendszeres szociális támogatás havonkénti összege nem lehet kevesebb, mint az odaítéléskor érvényes hallgatói normatíva éves összegének 20 %-a. (3) A Korm. rendelet 16. § (3) bekezdésében leírt feltételeknek megfelelően a miniszteri ösztöndíjban részesülő hallgató számára az (1) bekezdésben leírtak szerint megállapított rendszeres szociális támogatás havonkénti összege nem lehet kevesebb, mint az odaítéléskor érvényes hallgatói normatíva éves összegének 10 %-a. (4) A jelen szabályzatban rögzített szabályok és a hallgató által benyújtott egyéni pályázat alapján a gyermekét egyedül nevelő hallgató havonta az éves hallgatói normatíva 3 %-ának megfelelő összegű rendszeres gyermeknevelési támogatásban részesíthető, amennyiben az indokoltság fennáll. (5) A rendszeres vagy rendkívüli szociális ösztöndíjat igénylő hallgatók pályázati anyagait, az ezekhez csatolt igazolásokat a vonatkozó adatvédelmi szabályok szerint a TOK kezeli és tárolja a Neptun rendszeren keresztül. A rendszeres vagy rendkívüli szociális ösztöndíjban részesülő hallgatók adatait, a támogatás mértékét mások által személyi azonosításra alkalmatlan módon kell közzétenni. (6) A rendszeres és rendkívüli szociális ösztöndíj odaítélésének szabályait, az elfogadható igazolásokat, az értékelés szabályait és a pontozási rendszert a 2. sz. melléklet tartalmazza. (7) A rendszeres szociális ösztöndíjkérelem, az alaptámogatás és a kollégiumi felvételi kérelem azonos kérvényen adható be. A kérvény leadásának határideje megegyezik a kollégiumi felvételi kérvény leadásának határidejével. Ezen kérelmek elbírálása egy tanévre szól, de a jogosultak körét, a szociális támogatás esetében félévente kell megállapítani. (8) Amennyiben a hallgató a kérvény leadását elmulasztja, a következő tanév első félévére rendszeres szociális ösztöndíjban, alaptámogatásban nem részesülhet. Az érintett hallgatóknak a második félév elején lehetőséget kell adni pótpályázat benyújtására. A pályázat elbírálása során ez esetben is ugyanazon időszakra vonatkozó adatokat kell figyelembe venni, mint a teljes tanévre benyújtott pályázatok esetében. A pótpályázat egy félévre szól, ez alapján csak a második félévre folyósítható rendszeres szociális ösztöndíj. Alaptámogatás
273
(9) Alaptámogatásban – a hallgató által benyújtott kérelem alapján – a nappali tagozatos, államilag támogatott, állami (rész)ösztöndíjas alapképzésben, felsőfokú szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgatók részesülhetnek, az adott képzésre első alkalommal történő bejelentkezésüket követően. (10) Alaptámogatásban csak azon hallgatók részesülhetnek, akik a Korm. rendelet 16. § (2)-(3) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelnek, és azt a kérelem benyújtásával egyidejűleg igazolják; továbbá megfelelnek az intézmény belső pontrendszerének, vagyis szociális ösztöndíjban részesülnek. Az alaptámogatás és a szociális ösztöndíj egy kérvénnyel igényelhető. (11) Az alaptámogatás féléves összege az alapképzésben részt vevő hallgatók esetében a hallgatói normatíva 50%a. Az adott félévre szóló juttatást öt hónap alatt, havonta egyenlő részletekben kell kifizetni. Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer (12) A TOK tartja nyilván és kezeli a Bursa Hungarica adatait, valamint előkészíti az ösztöndíj utalását (13) Az ösztöndíjban részesülő hallgató köteles az ösztöndíj folyósításának időszaka alatt minden, az ösztöndíj folyósítását érintő változásról haladéktalanul írásban értesíteni a TOK-t Az értesítési kötelezettség keretében a hallgató különösen a személyes adatok változásai, tanulmányi adatainak (munkarend, finanszírozási forma) módosulása, illetve tanulmányok halasztása esetén köteles tájékoztatást nyújtani. Az a hallgató, aki értesítési kötelezettségének elmulasztása miatt esik el az ösztöndíj folyósításától, a tanulmányi félév lezárást követően (június 30-ig, illetve január 31-ig) a ki nem fizetett ösztöndíjára már nem tarthat igényt. (14) Az ösztöndíjas 30 napon belül köteles a jogosulatlanul kifizetett ösztöndíjat a Főiskola részére visszafizetni. A Főiskola a részére átutalt, de ki nem fizetett vagy tévesen kifizetett önkormányzati ösztöndíjrészt Emberi Erőforrások Támogatáskezelő részére 30 napon belül köteles visszafizetni. 10. § Egyéb intézményi juttatások (1) Egyéb, egyszeri vagy állandó juttatások a hallgatói normatíva éves keretösszegének erre a célra elkülönített részéből fizethetők. (2) Az egyéb intézményi juttatások körébe tartozó jogcímeken fizetett ösztöndíjakat a gazdasági és üzemeltetési igazgatóval és a kancellárral történt egyeztetését követően a HÖK állapítja meg, a TJB egyetértési jogot gyakorol. (3) A hallgatói normatíva keretösszegének terhére kifizetett egyéb intézményi juttatásban csak a nappali tagozatos, államilag támogatott képzésben részt vevő, ill. állami (rész)ösztöndíjas hallgató részesülhet. (4) Önköltséges/költségtérítéses hallgatók esetében a Főiskola saját bevétele terhére ösztöndíjat alapíthat, melyet a hallgatók közéleti tevékenységének díjazására fordíthat.
11. § Sporttevékenység támogatása (1) A főiskolai sporttevékenység támogatásának forrása a tankönyv- és jegyzettámogatás, valamint a sport- és kulturális támogatás keretösszegének 10 %-a. (2) Az elkülönített sportcélú keret felhasználásáról, az annak terhére kifizetett rendszeres vagy eseti ösztöndíjakról, a főiskolai keretösszeg 20 %-ról a HÖK, a 80 %-ról a HÖK előterjesztése alapján a TJB dönt.
274
(3) A (2) bekezdésben meghatározott 80 % szerinti összeget a célja, a tagsága és a tevékenysége alapján a Főiskolához kapcsolódó szervezet (sportegyesület, társadalmi szervezet), valamint versenysportot rendszeresen folytató, a Főiskola államilag finanszírozott képzésben résztvevő hallgatója részére – pályázat alapján – havonta folyósítandó, egy képzési időszak (félév) időtartamára adható ösztöndíj juttatásként kell megállapítani. (4) Az (1) bekezdésben meghatározott kereten ösztöndíjként felhasznált támogatás mértéke éves szinten legfeljebb a rendelkezésre álló keret 80 %-a lehet. (5) Kiemelkedő sporttevékenységért járó ösztöndíjban a Főiskola bármely, az adott félévben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatója részesülhet. (6) A nem államilag támogatott képzésben résztvevő, versenysportot folytató hallgatók részére a Főiskola saját bevétele, a hallgatók által fizetett vizsgaismétlési díjak éves összegének 35 %-a használható fel. Támogatásban azok a nem államilag támogatott képzésben részt vevő hallgatók részesülhetnek, akik olyan sportegyesületben sportolnak, amelyekkel a Főiskolának együttműködési megállapodása van. (7) A sporttevékenység támogatását tárgyaló bizottsági ülésre kötelező jelleggel, tanácskozási joggal meg kell hívni a hatáskörrel rendelkező magasabb vezetőt, valamint a Turizmus-, Térség- és Társadalomfejlesztési Tanszék adott tevékenységben kompetens delegáltja. 12. § Kulturális tevékenység, tankönyv és jegyzettámogatás (1) A főiskolai kulturális tevékenység támogatásának forrása a tankönyv- és jegyzettámogatás valamint a sport- és kulturális normatíva keretösszegének 10 %-a. (2) Az 4. § (1) f. pontjában meghatározott tankönyv- és jegyzettámogatás, valamint a sport- és kulturális támogatás keretösszegének 24 %-át a jelen szabályzat 6. § (1) bekezdésében felsorolt célokra kell felhasználni. (3) A jegyzet-előállítás támogatására rendelkezésre álló összeget a felsőoktatási intézmény jegyzetek előállítására, azok hallgatókhoz való eljuttatásának segítésére, továbbá fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányait segítő eszközök beszerzésére használhatja fel. A támogatás felhasználását a HÖK előzetesen véleményezi, a felhasználásról a rektor évente tájékoztatja a HÖK-öt. (4) A 6. § (1) da. pontjában meghatározott jogcímekre és célokra fordítható keretek felhasználásának elveiről és szabályairól a HÖK egyetértésével az Oktatásfejlesztési Bizottság dönt.
13. § Az Európai Gazdasági Térség országaiban részképzésben részt vevő hallgatók ösztöndíja (1) Ha az államilag támogatott képzésben részt vevő hallgató az Európai Gazdasági Térség országaiban olyan részképzésben vesz részt, amelyben folytatott tanulmányai a képzésébe beszámíthatók, a hallgató a külföldi tanulmányok idejére a (2)-(3) bekezdéseiben meghatározottak szerint ösztöndíjat kaphat. (2) Az ösztöndíj összege hallgatónként megegyezik a homogén hallgatói csoportok tanulmányi ösztöndíj szerinti rangsorára vonatkozó ösztöndíj összegével.
275
(3) A hallgató akkor jogosult az (1) bekezdésben meghatározott ösztöndíjra, ha külföldi tanulmányait a Főiskola hozzájárulásával kezdte meg. A hallgató az ösztöndíjra a TVSZ-ben meghatározott feltételek teljesítése esetén jogosult. 14. § Külföldi állampolgárságú hallgatók juttatása (1) Az Nftv. 39. § (1) bekezdésben felsorolt, államilag támogatott képzésben részt vevő hallgató tanulmányi eredménye alapján tanulmányi ösztöndíjra jogosult. A hallgatói normatíva terhére fizetett más eseti vagy rendszeres ösztöndíjakra és támogatásokra, tankönyv- és jegyzettámogatásra csak nemzetközi szerződés, jogszabály, munkaterv vagy viszonosság alapján jogosult az Nftv 80. §-nak értelmében. (2) A Kedvezménytörvény hatálya alá tartozó, a 47/2001. (XII. 29.) OM rendelet szerint államilag támogatott képzésben részt vevő, tanulmányaikat 2006 szeptemberében vagy azt megelőzően megkezdő hallgatók tanulmányaik befejezéséig a hallgatói normatív keret terhére havonta fizetendő, annak egyhavi összegével egyező összegű ösztöndíjra jogosultak. (3) A Korm. rendelet 26. § alapján a nem magyar állampolgárságú hallgató havonta folyósított miniszteri ösztöndíjban részesül. A miniszteri ösztöndíj forrása a hallgatói normatíva éves keretösszegének ilyen célú kifizetésekre elkülönített része. (4) A (2)-(3) bekezdésben felsorolt hallgatók tanulmányi ösztöndíjban valamint a rendszeres szociális ösztöndíjban nem részesülhetnek, azonban a hallgatói normatívából finanszírozott egyszeri támogatásokra jogosultak. (5) A (2)-(3) bekezdésben felsorolt hallgatók a hallgatói juttatásokhoz nyújtott állami támogatás egyéb keretei terhére (kollégiumi elhelyezés, tankönyv- és jegyzettámogatás, sport- és kulturális támogatás) biztosítható juttatásokra a magyar állampolgárságú hallgatókkal azonos módon és mértékben jogosultak. III. FEJEZET A HALLGATÓK ÁLTAL FIZETENDŐ DÍJAK ÉS TÉRÍTÉSEK 15. § Díjakra és térítésekre vonatkozó általános szabályok (1) Az 1. § (1)-(3) bekezdésében említett hallgatók – az Nftv. és a Korm. rendelet keretei között, ezen szabályzat szerint – költségtérítést, szolgáltatási és térítési díjakat fizetnek. Az államilag támogatott képzésben részt vevő hallgatótól költségtérítés nem szedhető. (2) A hallgatók által fizetendő díjak és térítések jogcímeit, feltételeit és mértékét, a fizetendő díjakra vonatkozó kedvezmények és mentességek feltételeit egy tanévre (tíz hónapos oktatási időszakra) kell megállapítani legkésőbb a tanévet megelőzően június 15-ig és azokat a Főiskolán szokásos módon közzé kell tenni (az aktuális tanévre vonatkozó díjtételeket a 6. sz. melléklet tartalmazza.) (3) A hallgató az (1) bekezdésben meghatározott díjakat és térítéseket az előírt határidőig köteles befizetni. (4) Amennyiben a hallgató nem teljesíti az (1) bekezdésben meghatározott fizetési kötelezettségét, úgy a félévi regisztrációt és a félévi vizsgáit nem kezdheti meg.
276
(5) Amennyiben a hallgató bejelentkezését a félév megkezdését követő egy hónapon belül, de legkésőbb október 14-ig, illetve március 14-ig visszavonja, vagy a beiratkozást követően ugyanezen időpontokig kéri tanulmányai szüneteltetését és befizetésre került a féléves költségtérítési díj, úgy a hallgató Neptun rendszeren keresztül ezen időpontig benyújtott kérvénnyel visszaigényelheti a díj 80%-át Ha a beiratkozást vagy a bejelentkezést követően a hallgató ezen időpontokig nem kéri tanulmányainak szünetelését, az adott félév aktív félévnek minősül és a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzés feltételeinek vállalásából következő vagy a képzési szerződésben foglalt kötelezettségeket keletkeztet a tanulmányi kötelezettségei teljesítésére tekintet nélkül. (6) Nem bocsátható záróvizsgára az a hallgató, aki a Főiskolával szemben fennálló fizetési kötelezettségének nem tett eleget. (7) Téves díjmegállapítás miatt a hallgató (volt hallgató) a díj megállapításától számított 15 naptári napon belül fellebbezést nyújthat be az oktatási és tudományos rektor-helyetteshez. A fellebbezést a Hallgatói Ügyek Felülbírálati Bizottsága 30 naptári nap belül bírálja el. (8) Amennyiben a fellebbezés során bebizonyosodik a téves díjmegállapítás, az erről szóló határozat meghozatalával egyidejűleg intézkedni kell a fizetési kötelezettség törléséről, illetve a tévesen befizetett összeg visszafizetéséről. A fellebbezés elutasítása esetén a befizetést az eredeti fizetési határidő szerint, ennek lejárta esetén a határozat meghozatalától számított 15 naptári napon belül kell teljesíteni. (9) Amennyiben a hallgató a részére előírt fizetési kötelezettségénél többet fizetett be, akkor a többletet a Főiskola a bejelentést követően 30 naptári napon belül köteles visszafizetni. A hallgató a többlet fizetését, a visszafizetés módjára vonatkozó kérelmét az oktatási és tudományos rektorhelyettesnek nyújtja be. (10) A hallgatók által fizetendő díjak és térítések megállapításának jogszerűségét a kancellár és a gazdasági és üzemeltetési igazgató rendszeresen tanévenként ellenőrzi. (11) Az (1) bekezdésben meghatározott díjakkal és térítésekkel kapcsolatos adminisztrációs teendőket a TOK, a pénzügyi feladatokat a GÜI végzi.
16. § Költségtérítéses és önköltséges képzés (1) Költségtérítéses és önköltséges képzésben részt vevő hallgatók: a. a felvételi eljárás során költségtérítéses- önköltséges képzésre felvett hallgatók, b. a Korm. rendelet 3. § szerinti államilag támogatott képzési időt túllépő hallgatók, c. a TVSZ alapján költségtérítéses képzésre átsorolt hallgatók, d. a nem állami ösztöndíjas külföldi hallgatók. (2) A Korm. rendelet 36. § (5) bekezdés szerinti hallgató a bekezdésben leírt mentességi időszak túllépése esetében költségtérítés megfizetésére kötelezhető, ennek megállapításakor a (3) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni. (3) A költségtérítés mértékét a gazdasági és üzemeltetési igazgató javaslatára a kancellár tanévenként és képzési területenként, a vonatkozó képzési normatíva és piaci igények figyelembevételével állapítja meg. A költségtérítés összegét a megelőző tanév június 15-ig a Főiskolán szokásos módon nyilvánosságra kell hozni. (4) A hallgató és a Főiskola a hallgató beiratkozásával egyidejűleg képzési szerződést köt. A szerződésben meg kell határozni a hallgató által fizetendő díjat, térítéseket, a fizetési kötelezettség feltételeit. Az önköltség
277
fizetése mellett folytatott képzésre tekintettel alkalmazni kell a vonatkozó jogszabályi előírásokat, különös tekintettel a szerződés tartalmára. (5) A képzési szerződésekkel kapcsolatos adminisztrációs feladatokat a TOK látja el. A képzési szerződési minta jelen szabályzat 3. számú melléklete. (6) Amennyiben a hallgató a TVSZ szerint a regisztrációs időszakon kívül passzív félév igénybevételét kéri, hallgatói jogviszonyát szünetelteti vagy megszünteti, az általa az adott félévre befizetett költségtérítés a képzési szerződés szerint nem fizethető vissza. (7) A Korm. rendelet 36. § (1) bekezdés, aa) pontja alapján az a hallgató, aki 2006. december 31-je előtt létesített hallgatói jogviszonyt és költségtérítéses képzésben vett részt és a félév (oktatási időszak) első napján terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban vagy gyermekgondozási díjban részesült, költségtérítés fizetésére nem kötelezhető, feltéve, ha e rendelet hatálybalépése előtt az aa) pont alapján korábban költségtérítés-mentességben részesült. (8) A kedvezményre jogosultságuk tényét – az ezt igazoló dokumentumok bemutatásával egyidejűleg – a regisztráció alkalmával, de legkésőbb az adott félévi kurzusfelvételi időszak végéig jelezhetik a TOK-ban, a megfelelő kérvény benyújtásával, a Neptun tanulmányi rendszeren keresztül. Ennek elmulasztása esetén a költségtérítési díjat meg kell fizetni. A csatolt, folyósítást igazoló dokumentum nem lehet 30 napnál régebbi.
17. § Késedelmi-, ügyviteli díjak és egyéb díjak és térítések (1) A hallgató a TVSZ-ben, illetve más szabályzatban rögzített kötelezettség elmulasztása vagy késedelmes teljesítése esetén – ezen szabályzat 5. számú mellékletében meghatározott – késedelmi, ügyviteli és egyéb különeljárási díjat köteles fizetni. (2) A késedelmi és ügyviteli díjakat tanévenként a gazdasági és üzemeltetési igazgató javaslata alapján, a kancellár határozza meg. A díjak összege esetenként nem lehet nagyobb, mint a költségvetési törvényben az adott évben megállapított hallgatói normatíva 5 %-a. (3) A Főiskola az e szabályzatban meghatározott díjakon kívül csak olyan szolgáltatásokért állapíthat meg díjakat, amelyek nem kapcsolódnak a képesítési követelményekhez, illetve a tantervekben foglalt tantervi kötelezettségek teljesítéséhez. Az így megállapított díjak mértékével kapcsolatban a HÖK-nek egyetértési joga van. Jelen bekezdésben említett díjakat jogcímenként külön-külön kell megállapítani, a díjak megfizetésére a hallgató csak a szolgáltatás igénybevétele esetén kötelezhető. 18. § Fizetési kedvezmények, mentességek (1) A díjfizetésre vonatkozóan a hallgató fizetési halasztást, díj- illetve részletfizetési kedvezményt, valamint fizetés alóli mentességet kérhet a Neptun tanulmányi rendszeren keresztül leadott kérvény segítségével. Fizetés alóli mentesség csak kiemelkedő tanulmányi teljesítményű, költségtérítéses vagy önköltséges képzésben résztvevő hallgatónak adható, amennyiben a hallgató képzéséhez kapcsolódó költségeket a Főiskola más saját bevétele terhére biztosítja. A költségtérítéses hallgató szociális alapon, kérelmére, részletfizetési kedvezményben részesülhet.
278
(2) Az Nftv. 82. § (2) bekezdése, valamint a Korm. rend. 4. § (5) bekezdése alapján, nem adható mentesség, részletfizetési kedvezmény, vagy halasztott fizetési lehetőség – a jelen szabályzatban meghatározott mulasztási és késedelmes térítési díj megfizetése alól – közösségi célú tevékenységben való részvétel alapján, valamint ugyanabból a tantárgyból tett harmadik és további vizsga esetén. IV. FEJEZET 19. § Vegyes és záró rendelkezések (1) Jelen Szabályzatot a Szenátus 2015. július 16-i ülésén megtárgyalta és 43/n/2015. (VII. 16.) sz. határozatával elfogadta, és az elfogadás napján lép hatályba. (2) A jelen szabályzat hatályba lépésével egyidejűleg a Szolnoki Főiskola Szenátusa által 2014. 07. 03. napján 40/2014. (VII. 3.) számú határozattal elfogadott Térítési és Juttatási Szabályzat hatályát veszti.
(3) A szabályzatnak 6 melléklete van: 1. sz. melléklet: Hallgatói normatíva felosztása 2. sz. melléklet: Szociális ösztöndíj, alaptámogatás és kollégiumi férőhelyigénylés szempontrendszere, benyújtható igazolások, értékelés szabályai, pontszámítás 3/A. sz. melléklet: Hallgatói képzési szerződésminta 3/B. sz. melléklet Hallgatói ösztöndíjszerződés 4. sz. melléklet: Kollégiumi térítési díjak 5. sz. melléklet: Késedelmi-, ügyviteli díjak és egyéb különeljárási díjak és térítések 6. sz. melléklet: Fizetendő költségtérítési díjak
Szolnok, 2015. július 16.
Varga Csaba kancellár
Dr. Túróczi Imre rektor
279
1. sz. melléklet Hallgatói normatíva felosztása
Hallgatói normatíva
18 %
57%
a Hallgatói Önkormányzat működésének támogatása, szakmai versenyek támogatása, képzéshez kapcsolódó programok támogatása intézményi szakmai, tudományos, közéleti ösztöndíj tanulmányi ösztöndíj
Szociális támogatás része
támogatás
30 %
70 %
Szociális támogatás része kollégiumi férőhely bérlése, felújítása
56 %
sport és kulturális normatíva
24 %
Szociális támogatás része a jegyzet-előállítás támogatása elektronikus tankönyvek, tananyagok és a felkészüléshez szükséges elektronikus eszközök beszerzése a sporttevékenység támogatása
10 % a kulturális tevékenység támogatása 10 % Saját bevétel
Tankönyv- és jegyzettámogatás
Lakhatási
25%
egyéb, a Főiskola TJSZ-ben és SZMR-ben meghatározott ösztöndíj.
280
2. sz. melléklet Szociális ösztöndíj, alaptámogatás és kollégiumi férőhelyigénylés szempontrendszere, benyújtható igazolások, értékelés szabályai, pontszámítás I. A szociális ösztöndíj odaítélésének szabályai és szempontrendszere (1) A rendszeres szociális ösztöndíj a hallgató szociális helyzete alapján egy képzési időszakra biztosított, havonta folyósított juttatás. A hallgató a szociális ösztöndíj pontjait tíz hónapig, szeptembertől júniusig birtokolja. Az ösztöndíj öt hónapra adható, amennyiben az indokoltság fenn áll, vagyis a hallgató pontszáma eléri az első és másodi szemeszterben megállapított szociális ösztöndíj ponthatárt. (2)A jelentkezőnek minden olyan állítását igazolnia kell, amely a szociális rászorultságát hivatott alátámasztani. A következő adatokat kell figyelembe venni: a. a pályázó anyakönyvi jellegű adatai, beleértve az állandó lakóhelyet; b. a pályázóval egy háztartásban élők ba. neve, bb. rokonsági foka (az eltartók megjelölésével), bc. életkora, bd. foglalkozása vagy az általa folytatott vállalkozási tevékenység megnevezése, be. munkahelye, bf. éves bruttó jövedelme, c. ha kevesebb kettőnél az eltartók száma, akkor ennek az oka, d. külön részben a pályázó esetleges egyéb közlendője, pl. ha az eltartó(k) nem a születési anyakönyv szerinti szülő(k), akkor ennek az oka; eltartó(k) munkaképességének ideiglenes csökkenése, egészségügyi problémák, stb. II. A szociális rászorultság alapján elfogadható igazolások (1)Kérelmező saját jövedelmi viszonyára vonatkozó igazolása a területileg illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal (továbbiakban: NAV) igazgatóságának jövedelemigazolása az előző évi személyi jövedelemről, ennek hiányában a területileg illetékes NAV igazgatóság határozata arról, hogy az előző évről kért jövedelemigazolást nem adhatja ki, mert az adózó SZJA bevallást nem nyújtott be, vagy nyilatkozatban nem kérte a munkáltatói adó-megállapítást, és az önadózó előző évi SZJA bevallásának aláírással ellátott fénymásolata; (2) Igazolás a területileg illetékes Népesség Nyilvántartóból az egy háztartásban élőkről. (3) Alacsony jövedelemre való hivatkozás esetén, ha az eltartó: a. Önadózó: a területileg illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal (továbbiakban: NAV) igazgatóságának jövedelemigazolása az előző évi személyi jövedelemről, ennek hiányában a területileg illetékes NAV igazgatóság határozata arról, hogy az előző évről kért jövedelemigazolást nem adhatja ki, mert az adózó SZJA bevallást nem nyújtott be, vagy nyilatkozatban nem kérte a munkáltatói adó-megállapítást, és az önadózó előző évi SZJA bevallásának aláírással ellátott fénymásolata; b. Egyetlen munkaviszonnyal rendelkezik, ezért a munkáltató készíti az adóbevallását: az önadózótól kért igazolások, vagy az előző évi jövedelemadó-megállapítás (M29/20... jelzetű nyomtatvány) fénymásolata a munkáltató
281
által bélyegzővel és aláírással hitelesítve; ennek hiányában munkáltatói igazolás az előző évi személyi jövedelemadó bevalláshoz (M30/20... jelzetű nyomtatvány) fénymásolata a munkáltató által bélyegzővel és aláírással hitelesítve, továbbá nyilatkozat az előző évi személyi jövedelemadó munkáltató által történő megállapításához (NY29/20…) nyomtatvány fénymásolata arról, hogy a munkáltató készítette el az eltartó adóbevallását, amelynek tartalma megegyezik az M30/20... nyomtatvány tartalmával elfogadható az eredeti nyomtatvány és a fénymásolat együttes bemutatása a kérvény leadásakor; c. Mezőgazdasági őstermelő (amennyiben kizárólag az őstermelési tevékenységgel foglalkozik): az önadózótól kért igazolás(ok), valamint az előző évi őstermelői igazolvány és értékesítési betétlap fénymásolata az őstermelő saját kezű aláírásával hitelesítve; d. Nyugdíj mellett más jövedelemmel nem rendelkező nyugdíjas (rokkantnyugdíjas, rendszeres szociális járadékos): a nyugdíjas igazolvány és az utolsó nyugdíjszelvény, vagy a nyugdíj bankszámlára történő utalásakor a nyugdíjas igazolvány és az utolsó bankszámlakivonat együttes fénymásolata az eltartó saját kezű aláírásával hitelesítve, mindezek mellett a területileg illetékes NAV igazgatóság határozata arról, hogy az előző évről kért jövedelemigazolást nem adhatja ki, mert az adózó SZJA bevallást nem nyújtott be; e. Nyugdíjazása folyamatban van: a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv igazolása a nyugdíj várható összegéről, továbbá a területileg illetékes NAV igazgatóság határozata arról, hogy az előző évről kért jövedelemigazolást nem adhatja ki, mert az adózó SZJA bevallást nem nyújtott be; f. Nyugdíj mellett más (munka-, vállalkozói stb.) jövedelemmel rendelkező nyugdíjas: az önadózótól kért igazolások; g. Munkanélküli: ga. járadékos: a munkaügyi központ egy hónapnál nem régebbi igazolása a munkanélküli járadék összegére vonatkozóan, gb. ha nem részesül járadékban: a munkaügyi központ erre vonatkozó igazolása, továbbá az illetékes önkormányzat igazolása arról, hogy részesül-e jövedelempótló támogatásban; 1 hónapnál nem régebbi igazolás szükséges gc. ha a kérelem leadásának időpontjában újra munkaviszonyban van: a munkaügyi központ igazolása a munkanélküliség időtartamáról; és az NAV által kibocsátott jövedelemigazolás az előző évi személyi jövedelemről; ennek hiányában a területileg illetékes NAV igazgatóság határozata arról, hogy az előző évről kért jövedelemigazolást nem adhatja ki, mert az adózó SZJA bevallást nem nyújtott be ; továbbá igazolás az előző évben a munkaügyi központ és/vagy az illetékes önkormányzat által folyósított járadékok/segélyek összegéről; h. Huzamosabb ideig táppénzen van: az önadózótól, illetve a nem önadózótól kért igazolás(ok) és a kezelő orvos igazolása a táppénz (várható) időtartamáról; 1 hónapnál nem régebbi igazolás szükséges; i. Gyermekgondozási segélyt, ápolási segélyt kap: az igénybejelentés a segélyre és az igényelbíráló szerv záradéka a segély megállapításáról szóló kitöltött nyomtatványok fénymásolata az igénylő saját kezű aláírásával hitelesítve; j. Háztartásbeli: a lakóhely szerint illetékes önkormányzat igazolása, amely egyértelműen tartalmazza a háztartásbeli eltartotti státuszt. 1 hónapnál nem régebbi igazolás szükséges. (4) Eltartott testvér esetén: a. 18 éves kor alatt: a testvér születési anyakönyvi kivonatának fénymásolata a szülő saját kezű aláírásával hitelesítve;
282
b. 18 éves kor felett: a testvér születési anyakönyvi kivonatának fénymásolata mellett a testvér iskolalátogatási igazolása államilag támogatott tanulmányok folytatatásáról. Ha a jelentkező és testvéreinek vezetékneve és/vagy az anyakönyvi kivonatban szereplő szülők nevei nem egyeznek meg, indokolni kell, hogy miért tartoznak egy háztartáshoz. c. A szociális rászorultság szempontjából nem vehető figyelembe a nem nappali tagozatos tanulói/hallgatói jogviszonyban lévő vagy munkanélküli testvér. (5) Elvált szülők esetén: a házassági bontóper(ek)ben hozott bírósági határozat(ok) rendelkező részének másolata(i), ide értve a gyermekelhelyezésre vonatkozó rendelkező részt is. (6) Elvált szülők új házassága, élettársi kapcsolata esetén: ekkor az új házastárs/élettárs is eltartónak minősül. Ebben az esetben az előző házasság(ok) bontópere(i)ben hozott bírósági határozat rendelkező részének másolata, továbbá az új házasságról kiállított házassági anyakönyvi kivonat másolata. A hallgató lakcímére bejelentett lakók száma. (7) Elhunyt szülő esetén: halotti anyakönyvi kivonat fénymásolata. (8) Házastárs esetén: házassági anyakönyvi kivonat fénymásolata, továbbá a. ha a házastárs az eltartó (nappali tagozatos PhD-hallgató, már befejezte nappali tagozatos tanulmányait, munkaviszonyban van vagy munkanélküli): a 2. § (1) bekezdésében leírtak alapján szükséges igazolások; b. ha nem a házastárs az eltartó (nappali tagozatos egyetemi vagy főiskolai hallgató): ekkor a szülők minősülnek eltartónak a jelentkezőre és a jelentkező gyermekére nézve is, ebben az esetben a házastárs iskolalátogatási igazolását és az eltartók 2. § (1) bekezdésben felsorolt igazolásait kell benyújtani. (9) Saját gyermek esetén: a gyermek születési anyakönyvi kivonatának fénymásolata, továbbá az egy háztartásban élő eltartó(k) száma és jövedelem igazolása a 6. § (B) bekezdésében leírtak alapján. (10) Eltartó vagy saját betegsége esetén: zárójelentés fénymásolata az eltartó, illetve a jelentkező saját kezű aláírásával hitelesítve. Ha a zárójelentés egy évnél régebbi, akkor a zárójelentés fénymásolata aláírással hitelesítve és orvosi igazolás. Ha a zárójelentés rosszul olvasható vagy latin nyelvű, akkor magyar nyelvű megjegyzéssel kell kiegészíteni. Rokkantság esetén csatolni kell a rokkantságot megállapító orvos szakértői bizottság igazolását is. (11) Hátrányos helyzet esetén: a. ha a pályázót a jegyző védelembe vette: az állandó lakóhely szerint illetékes jegyző határozatának fénymásolata vagy a jegyző által kiállított igazolás; b. ha a pályázó rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesül: az állandó lakóhely szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjének döntése alapján kiállított igazolás a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményről; c. ha a pályázó állami gondozott, illetve gyámsága nagykorúsága miatt szűnt meg: az illetékes gyámhatóság határozatának fénymásolata, illetve az általa erre vonatkozóan kiállított igazolás. (12)Halmozottan hátrányos helyzet esetén: a hátrányos helyzet esetén szükséges igazolások, továbbá a. amennyiben törvényes felügyeletet ellátó szülő(k), eltartó(k) legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányai(ka)t fejezték be sikeresen: a szülő(k), eltartó(k) törvényes nyilatkozata, amelyet két tanú jelenlétében, büntetőjogi felelősség tudatában tett(ek); b. ha a pályázót tartós nevelésbe vették: a területileg illetékes szociális és gyámhivatal (a közigazgatási hivatal gyermekvédelmi és gyámügyi feladatokat ellátó szerve) által kiállított igazolás. (13) Fogyatékosság esetén:
283
a) b)
c) d)
e)
A fogyatékossággal élő hallgató fogyatékosságának típusát és mértékét, annak végleges vagy időszakos voltát szakvéleménnyel igazolja. Amennyiben a hallgató fogyatékossága már a közoktatási tanulmányai során is fennállt – és erre való tekintettel tanulmányai és az érettségi vizsga során kedvezményben részesült –, a szakértői vélemény kiadására a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvényben meghatározott szakértői és rehabilitációs bizottság jogosult. Amennyiben a fogyatékosságot később állapították meg, a szakvélemény kiadására a rehabilitációs szakigazgatási szerv jogosult. A rehabilitációs szakigazgatási szerv a fővárosi és a megyei kormányhivatal szakigazgatási szerve. A felsőoktatásban részt vevő hallgatók fogyatékosságáról szóló szakvélemény kiadásához szükséges személyes vizsgálatot – kivéve a diszlexia, a diszgráfia, a diszkalkulia fogyatékosságának megállapítására irányuló vizsgálatot – az érintett személy lakó- vagy tartózkodási helye szerinti illetékes szakigazgatási szerv székhelyén vagy telephelyén kell elvégezni. A rehabilitációs szakigazgatási szerv illetékességi területe megegyezik a megyei kormányhivatal illetékességével. A diszlexia, a diszgráfia, a diszkalkulia fogyatékosságának megállapítására irányuló eljárásban Budapest Főváros Kormányhivatala Rehabilitációs Szakigazgatási Szerve jár el.
(14)Ha a súlyos szociális helyzet/állapot az (1)-(11) bekezdésekben említett igazolásokkal egyértelműen nem dokumentálható (más az eltartó, rossz családi viszonyok, öneltartó, háztartásbeli eltartó, stb.), akkor az illetékes polgármesteri hivatal által kiállított környezettanulmányt és/vagy igazolást is figyelembe lehet venni. III. A szociális rászorultság értékelésével kapcsolatos eljárási szabályok (1) A 2. §-ban felsorolt adatok és igazolások alapján kell megállapítani az eltartók számát és aktivitását, az eltartottak számát, illetve kell kiszámítani az egy főre eső havi bruttó jövedelmet a jelentkező családjában. (2) A hiányos pályázat elutasításra kerül. (3) Figyelmen kívül kell hagyni azokat az igazolásokat, amelyek nem tartoznak a 2. §-ban felsorolt elfogadható igazolások közé. Ezekben az esetekben az egy főre eső éves bruttó jövedelmet nem lehet értékelni, a hátrányos helyzetet a család összetételében nem lehet elfogadni. (4) A szociális rászorultság ellenőrzésére a HÖK kérheti a fénymásolatban beadott igazolások eredetijének bemutatását. (5) Amennyiben a HÖK bizonytalan a hallgató szociális rászorultságát illetően, személyes elbeszélgetésre kerülhet sor. (6) A szociális helyzet értékelésének alapja egy pontrendszer, amely az eltartók számát és aktivitását (teljes értékű vagy csökkentett keresettel rendelkezik-e), ill. a kiskorú vagy tanuló eltartottak számát, a lakóhelynek a kollégium székhelyétől való távolságát, az egy főre jutó éves bruttó jövedelmet, valamint a pályázó és családjának egészségi állapotát veszi figyelembe. Az egyes szempontok alapján adható pontszámok a 4. §-ban találhatók. (7) Pontszámegyenlőség esetén elsősorban a jelentkezők családszerkezet, másodsorban a lakóhely távolsága alapján kapott pontszáma szerint kell különbséget tenni. (8) Amennyiben a hallgató valótlant állít, az fegyelmi eljárást és/vagy a támogatás visszafizetését, hamis okiratok bemutatása pedig rendőrségi feljelentést vonhat maga után.
284
IV. A szociális rászorultság alapján adandó pontszámok kiszámítása (1) Családszerkezet (K): A család eltartott/eltartói szerkezetére, illetve megoszlására vonatkozó táblázatos részéből megállapítható, hogy egy vagy két eltartó van-e, és azok teljes értékű keresettel rendelkeznek (mert keresőképes korúak és van munkahelyük) vagy csökkentett keresettel rendelkeznek: nyugdíjasok vagy munkanélküliek. A K pontérték számításához egy törtet kell képezni, amelynek számlálójába a fogyasztók számát – beleértve az eltartókat, teljes értékű jövedelemmel l, nyugdíjas vagy munkanélküli 0.5, hiányzó eltartó esetében 0, az eltartottakat l értékkel – és pluszban 0.5 értéket, nevezőjébe pedig hasonlóan a “termelők” számát kell írni. A pluszban a számlálóba írt 0.5 értékkel a kevesebb keresővel rendelkező családok részesítendők előnyben. Így egy aktív keresőből,egy nyugdíjasból álló és két tanuló gyermekkel rendelkező családra a kereseteloszlás törtje K= (1 + 0.5 + 2 + 0.5) / (1 + 0.5) = 2.66-nak adódik. A tört értékét tizenöttel szorozva és egészre kerekítve pontérték adódik. Ennek alapján a következő táblázatban találhatók a racionálisan gyakran előforduló esetek. Házaspár esetén a kereső fél minősül eltartónak. Ha mindkét házasfél eltartott, azaz tanuló, úgy kell tekinteni, mintha szüleivel élne.
(2) Lakóhely távolsága (L): Az előzetes besoroláshoz figyelembe kell venni még a lakóhely és a kollégium/képzés székhelye közötti autós térképen mért távolságot az alábbiak szerint: 0 – 60 km 61 – 90 km 91 – 150 km 151 – 200 km 201 – 250 km 251 – 300 km 301 – 350 km 351 – 400 km 400 km felett
L= L= L= L= L= L= L= L= L=
0 pont 2 pont 4 pont 6 pont 8 pont 10 pont 11 pont 12 pont 13 pont
(3) Éves bruttó jövedelem (J): Kizárólag hiteles, a szabályzatban felsorolt igazolások esetén adandók az egy főre jutó éves bruttó jövedelem alapján számított pontszámok: J = M, ha F < A
285
J = (M – 1) x (F – B) / (A – B), ha A < F < B J = 0, ha B < F J: A jövedelemre adandó pontszám. A: Az a jövedelem, amire még a maximális (22) pont jár: a 0 forinttól az előző évre érvényes minimálbér tizenkétszeresének 50%-áig terjedő tartomány. B: Az a jövedelem, amire már 0 pont jár: az előző évre érvényes minimálbér kétszeresének a tizenkét hónapra kiszorzott összege és az a fölötti jövedelem. F: Az egy főre jutó éves bruttó jövedelem értéke. M: A maximális pontszám (22). A fenti módon történő pontszámítás célja, hogy kizárólag az alacsony jövedelműek esetén juttassa előnyhöz a jelentkezőket, az A-tól B-ig terjedő jövedelemtartományban pedig széthúzza a mezőnyt, elkerülve ezzel, hogy sokan azonos pontszámot kapjanak. Amennyiben az egy főre jutó éves bruttó jövedelem nem haladja meg a 100.000.-Ft-ot, a jövedelemre adandó pontszám megállapítása során egyedi elbírálást lehet alkalmazni. Kategória Pályázó hallgató gyermekének születése Eltartó elhalálozása Eltartó munkanélkülivé válása Eltartó munkanélküli segélyre való jogosultságának megszűnése Árvaellátás megszűnése a pályázó 25. életévének betöltését követően Hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű Eltartó betegsége Pályázó betegsége Önellátóvá válás Eltartók válása
Összeg 50.000 Ft 50.000 Ft 25.000 Ft 40.000 Ft 20.000 Ft 30.000 Ft 40.000 Ft 25.000 Ft 30.000 Ft 30.000 Ft
(4) Egészségi állapot (E): Kizárólag hiteles, a szabályzatban felsorolt igazolások esetén az alábbiak szerint adható: a) a pályázó saját súlyos betegsége esetén: 7 pont b) a pályázó eltartójának súlyos betegsége esetén: 15 pont (5) A fentiek alapján K + L + J + E adja a teljes szociális pontszámot. Rendkívüli Szociális támogatás Elbírálásánál a HÖK tagjai a Rendszeres Szociális támogatásnál felsorolt rászorultságot igazoló dokumentumokat fogadják el. A következő táblázat tartalmazza a rendkívüli helyzetekre adható támogatási összegeket.
286
3. sz. melléklet KÉPZÉSI SZERZŐDÉS
amely létrejött egyrészről a Szolnoki Főiskola (5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 14., intézményi azonosító: FI 47616, adószám: 15325055-2-16, bankszámlaszám: 10045002-01410419-00000000, statisztikai számjel: 15325055 8542 312 16, képviseli: Dr. Túróczi Imre rektor megbízásából Dr. Kóródi Márta oktatási és tudományos rektorhelyettes), a továbbiakban, mint Főiskola, másrészről: név: születési név: anyja születési neve: születési hely és idő: állandó lakcím: értesítési cím (ha eltér a lakcímtől): adóazonosító jel: TAJ szám: személyi ig. szám: bankszámlaszám: telefonszám: e-mail cím: NEPTUN – kód: a továbbiakban, mint Hallgató; együttesen, mint szerződő Felek között a mai napon és helyen az alábbi feltételekkel: 1) Jelen szerződésben a Felek rögzítik, hogy a Hallgató felvételt/átvételt nyert önköltséges/költségtérítéses/ részösztöndíjas* résztvevőként az alábbi képzésre: a. szak: ………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………….; b. tagozat: nappali / levelező / távoktatás*; c. képzési szint: alapképzés/szakirányú továbbképzés/felsőoktatási szakképzés/felsőfokú szakképzés *; d. képzés időtartama: a képzési és kimeneti követelményekben meghatározottak szerint ……………… félév; e. képzés helye: a Főiskola székhelye, annak órarend szerinti oktatási épületei. 2) Az 1) bekezdésben foglaltak értelmében a Hallgató jogosult a képzésben részt venni. 3) A Hallgató hallgatói jogviszonya a Főiskolára történő beiratkozással jön létre. 4) A Főiskola jelen szerződés aláírásával vállalja, hogy a Hallgató részére a szak képzési és kimeneti követelményeinek, a vonatkozó jogszabályoknak, valamint főiskolai szabályzatoknak megfelelően képzést nyújt, továbbá, hogy a képzéshez szükséges személyi és tárgyi feltételeket biztosítja, amely feltétele a 8. pontban meghatározott önköltség/költségtérítés befizetése. 5) A Főiskola az Intézményi és Tanulmányi Tájékoztató kiadásával biztosítja, hogy a Hallgató megismerhesse a Főiskola rá vonatkozó szabályzatait, melyeknek megismerése és betartása a Hallgató kötelessége. A Hallgató a képzés során a Főiskola által megszabott határidőket köteles betartani, illetőleg a határidő elmulasztásával járó jogkövetkezményeket viselni. *
A megfelelő aláhúzandó!
287
6) A Hallgató jelen szerződés aláírásával kijelenti, hogy a képzésről szóló tájékoztatót és a Főiskola tanulmányi és vizsgakövetelményeit teljes körűen ismeri. 7) A Hallgató a képzésben való részvétel során a képzés önköltségét/költségtérítését és az egyéb díjakat a Térítési és Juttatási Szabályzatban meghatározott módon köteles a Főiskola részére megfizetni. 8) A képzésben részt vevő Hallgató által a képzési idő alatt ……………. Ft / félév, vagyis …………………………………………………………………………….. forint/félév önköltséget/költségtérítést köteles fizetni. 9) A önköltség/költségtérítés mértéke nem módosítható. 10) A félévre történő aktív státusz regisztrálásának feltétele az önköltség/ költségtérítés befizetésének igazolása. 11) A Hallgató fizetési kötelezettségének teljesítéséhez részletfizetési kedvezményt, halasztást kérelme alapján kaphat, a Térítési és Juttatási Szabályzatban foglaltak alapján. 12) Az állami (rész)ösztöndíjas képzésről önköltséges képzésre átsorolt Hallgató által fizetendő önköltség mértéke megegyezik az adott szakon érvényes önköltség összegével. 13) Amennyiben a Hallgató fizetési kötelezettségének nem tett eleget és fizetési haladékot, részletfizetési kedvezményt, mentességet nem kapott, úgy a Hallgatóval szemben a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatban meghatározott eljárást kell lefolytatni. 14) Téves díjmegállapítás miatt a Hallgató - a díjfizetési kötelezettség megállapításától számított 15 napon belül fellebbezéssel élhet és kérheti a befizetett összeg visszautalását. A jelen bekezdésben meghatározottakon túl, azok kivételével befizetett díjat visszakövetelni nem lehet! 15) A Hallgató által a képzéshez kapcsolódó díjak és térítések jogcímeit, összegét és esedékességét a Térítési és Juttatási Szabályzat határozza meg. 16) Jelen szerződésben nem szabályozott esetekben a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényt, a 248/2012. (VIII.31.) Korm. rendeletet, az 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet és a Főiskola vonatkozó hatályos szabályzatait kell alkalmazni. 17) A szerződés az aláírásának napján lép hatályba és a képzés teljes időtartamára szól. A Felek a jelen szerződést elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Szolnok, 2015. év …………… hó …………. nap
………………………………………… Dr. Kóródi Márta oktatási és tudományos rektorhelyettes
…………………………..…………… Hallgató
288
4. sz. melléklet
KÖLTSÉGTÉRÍTÉSI DÍJAK ÖSSZEGE 2015/2016. tanév
Megnevezés Kollégium
Államilag támogatott/állami ösztöndíjas/állami részösztöndíjas 17.500 Ft/hó1
21.500 Ft/hó
-
33.000 Ft/hó
2.800 Ft/éj
2.800 Ft/éj
Külföldi hallgatók Hallgatóinknak igény szerint
1
Költségtérítéses/önköltséges
51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet 22. §, 23. § alapján
289
5. sz. melléklet Késedelmi-, ügyviteli díjak és egyéb különeljárási díjak 1. 2. 3.
A beiratkozástól való igazolatlan távolmaradás, késedelmes regisztráció esetén A kollégiumi eszközök, használati tárgyak késedelmes leadása esetén A kollégiumi térítési díj késedelmes befizetése esetén (egyszeri alkalommal):
4.
Diákigazolvány pótlásának díja
Első vizsgáról való igazolatlan távolmaradás esetén Főiskolai leltárba tartozó eszközök, felszerelések késedelmes leadása esetén (sporteszközök 6. stb.) 7. Házi dolgozat (házi feladat) beadási határidejének elmulasztása esetén 8. Idegen nyelvű hallgatói jogviszony igazolás kiadása Kollégiumi Szabályzatban és Kollégiumi Házirendben előírt kötelezettségek elmulasztása 9. esetén 10. Költségtérítési díj befizetés határidejének elmulasztása esetén, felszólítás küldése esetén - további késedelem esetén hetente 11. 5.
12. Könyvtári könyvek késedelmes leadása 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26.
Kredittúllépés 10 % felett Kurzusleadás a megadott határidő után Lakossági folyószámla szám, adóazonosító jel, TAJ-szám határidőn túli leadása esetén Leckekönyvkivonat-készítés, fordítása idegen nyelvre Leckekönyvkivonat-készítés, másolatkiadás Mindenféle tanulmánnyal kapcsolatos kérvény, beadási határidejének (ösztöndíj, felmentések, stb.) elmulasztása esetén Szakdolgozat vázlat késedelmes beadása esetén Szakdolgozati téma késedelmes beadása esetén Szakirányra való jelentkezés határidejének elmulasztása esetén Szakmai gyakorlattal kapcsolatos dolgozatok késedelmes beadása esetén Szakmai gyakorlattal kapcsolatos határidő be nem tartása esetén Tanulmányi kötelezettség pótlása (zárthelyi dolgozatok, gyakorlat stb.) Tanügyi iratok, dokumentumok hitelesítése 3 Tárgyra való jelentkezés határidejének elmulasztása esetén
4.500 Ft/hét 2.500 Ft/nap 2.500 Ft/hó Korm. rendeletben foglaltak szerint 2.500 Ft 2.500 Ft/db/hét 2.500 Ft/hét2 5.500 Ft 2.500-5.500 Ft 2.500 Ft/db 2.500 Ft/db a Könyvtári Szabályzatban foglalt díjtételek szerint 5.500 Ft/kredit 2.500 Ft/kurzus 4.500 Ft/hét 5.950 Ft 5.950 Ft 2.500 Ft/db 2.500 Ft/hét 2.500 Ft/hét 2.500 Ft/alkalom 2.500 Ft/hét 2.500 Ft/hét 2.500 Ft 5.500 Ft 2.500 Ft/tárgy
Minden megkezdett hét teljes hétnek számít. Ez a sor tájékoztató jellegű, az iratok/dokumentumok hitelesítése önálló - hallgatói jogviszonytól független – eljárásnak minősül az intézményben. A díjtételeket a gazdasági igazgató utasításban határozza meg. 2 3
290
Vizsgaismétlési díjak 1. 2. 3. 4. 5.
Az első ismétlés Második ismétlésnél (kollokvium, szigorlat) (ismétlő vizsga díj) Harmadik és minden további ismétlésnél (kollokvium, szigorlat) Javítóvizsga (legalább 2-es osztályzatot javít a hallgató) Záróvizsga ismétlése
291
díjtalan 2.500 Ft 5.950 Ft díjtalan 5.950 Ft
6. sz. melléklet FIZETENDŐ KÖLTSÉGTÉRÍTÉSI DÍJAK 2015/2016.tanév
Tagozat
Képzés/szak
Évfolyam
Képzési díj összege (Ft/félév)
I. I. I. I. I. II. II. II. II. II. III. III. III. III. III. IV. IV. IV. IV. IV. képzési időn túli képzési időn túli képzési időn túli képzési időn túli képzési időn túli
210.000 Ft 240.000 Ft 295.000 Ft 165.000 Ft 190.000 Ft 210.000 Ft 240.000 Ft 295.000 Ft 165.000 Ft 190.000 Ft 199.000 Ft 230.000 Ft 280.000 Ft 155.000 Ft 180.000 Ft 195.000 Ft 210.000 Ft 260.000 Ft 150.000 Ft 175.000 Ft 211.000 Ft 211.000 Ft 282.000 Ft 146.000 Ft 146.000 Ft
képzési időn túli képzési időn túli
122.000 Ft 122.000 Ft
I. I. II. II. képzési időn túli képzési időn túli
170.000 Ft 135.000 Ft 170.000 Ft 135.000 Ft 170.000 Ft 135.000 Ft
ÖNKÖLTSÉGES ALAPKÉPZÉSEK Nappali Levelező távoktatás
és
Nappali Levelező Nappali Levelező Nappali Levelező és távoktatás Nappali Levelező távoktatás
és
Gazdasági képzések Agrár-, műszaki képzések Angol nyelvű képzések Gazdasági képzések Agrár-, műszaki képzések Gazdasági képzések Agrár-, műszaki képzések Angol nyelvű képzések Gazdasági képzések Agrár-, műszaki képzések Gazdasági képzések Agrár-, műszaki képzések Angol nyelvű képzések Gazdasági képzések Agrár-, műszaki képzések Gazdasági képzések Agrár-, műszaki képzések Angol nyelvű képzések Gazdasági képzések Agrár-, műszaki képzések Gazdasági képzések Agrár-, műszaki képzések Angol nyelvű képzések Gazdasági képzések Agrár-, műszaki képzések
KÖLTSÉGTÉRÍTÉSES FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSEK Nappali Levelező
Minden szakmacsoport Minden szakmacsoport
ÖNKÖLTSÉGES FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSEK Nappali Levelező Nappali Levelező Nappali Levelező
Minden szak Minden szak Minden szak Minden szak Minden szak Minden szak
292
Tagozat
Évfolyam
Képzési díj összege (Ft/félév)
képzési időn túli képzési időn túli képzési időn túli képzési időn túli
190.000 Ft 210.000 Ft 147.000 Ft 169.000 Ft
Képzés/szak
ÖNKÖLTSÉGES FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSEK Gazdasági képzés Agrár-, műszaki képzés Gazdasági képzés Agrár-, műszaki képzés
Nappali Levelező
KÖLTSÉGTÉRÍTÉSES SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK Levelező Levelező Levelező Levelező
Minden szak Minden szak* Minden szak* Minden szak*
I. 2. szemeszter 3. szemeszter képzési időn túli
115.000 Ft 115.000 Ft 115.000 Ft 115.000 Ft
*A képzési szerződésben feltüntetett díjtételekkel kiegészítve Külön kérvény benyújtásával Képzési időn túli: 1-3 tantárgy esetén: 80.000 Ft Képzési időn túli: 4-5 tantárgy esetén saját tagozat/képzés/szak költségtérítési díj : 75% Képzési időn túli: 6 tantárgytól saját tagozat/képzés/szak, költségtérítési díj : teljes összeg Képzési időn túli: csak a féléves szakmai gyakorlatot töltő saját tagozat/képzés/szak, költségtérítési díj 60% SPECIALIZÁCIÓ: NAPPALI: LEVELEZŐ ÉS TÁVOKTATÁS:
50 000 Ft/félév 22 000 Ft/félév
Államilag finanszírozott hallgatók angol nyelvű képzés kiegészítő hozzájárulása (III. évtől): 64.000 Ft/félév Vendéghallgatók részére kreditarányos költségtérítési/önköltségtérítési díj: 5.500 Ft/kredit A költségtérítési díj befizetésének határideje: a szemeszter megkezdését megelőző hónap utolsó napja. EGYÉB DÍJAK Tagozat minden tagozat minden tagozat kollégisták*
Képzés/szak minden szak minden szak minden szak
Megnevezés félévente egyéb díj utolsó félévben egyéb díj félévente egyéb díj
A fizetendő különeljárási díjak jogcímét és összegeit a szabályzat 5. sz. melléklete tartalmazza. *A befizetett díjak a kollégista hallgatók közéleti tevékenységének díjazására fordíthatók.
293
Egyéb szolgáltatási díj (Ft/félév) 2014/2015 3 500 Ft 6.300 Ft 500 Ft
Hasznos linkek
Az SZMSZ részét képező hallgatói követelményrendszer további hatályos szabályzatait a Szolnoki Főiskola Dokumentumtárában találja az alábbi linken: http://www.szolfportal.hu/downloadmanager/index/id/3000133/m/10 A képzésekben szereplő tantárgyak tantárgyi programjai a tantárgyért felelős tanszék honlapjáról megközelíthetően a „Herkules” zárt rendszerből, regisztráció után letölthetőek. A beíratkozáskor kapott pendrive a szabályzatok tárolásához, a tantárgyi programok gyűjtéséhez, a saját hivatalos dokumentumok elektronikus tárolásához jól hasznosítható, használható.
294
295