Tanítók felkészítése

Tanítók felkészítése Jeffrey Wattles A tanítással kapcsolatban alább közölt gondolatok jobbára kinyilatkoztatott tanítási mintákra épülnek. A hivatkozások, megjegyzések, kérdések és gyakorlatok szerepe az, hogy segítséget nyújtsanak az egyes olvasóknak, illetőleg az olvasóköröknek ahhoz, hogy tanulhassanak az Örökkévaló Fiútól, a Végtelen Szellemtől és másoktól, különösen a názáreti Jézustól. A minták tanulmányozása természetesen kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy vajon mely minták relevánsak, mikor érdemes utánozni a mintákat és mikor kell testre szabni az alkalmazásuk módját. Mi a szerepe a tanításnak a szélesebb értelemben vett segédkezésben? Milyen módon lehet az olvasókörödből a tanítók felkészítésére szolgáló hely? Hangolódj rá az elsajátítandó dolgokra. Sok különböző szinten kerül sor tanulásra. Megtanulunk tényeket. Elsajátítunk alapvető készségeket és nyelveket. Megtanuljuk az élettől kapott leckéket. „A halandók bölcsességet csakis gyötrelmek megtapasztalása révén tanulhatnak.” (48:7.14) És megtanulunk megtenni olyan dolgokat, melyekkel növekedés jár együtt, például megtanuljuk szeretni az Istent, szeretni Jézust és szeretni a többi halandót. A készségek elsajátításában alapvető jelentősége van a gyakorlásnak. A gyarapodással együtt járó tanuláshoz találhatunk irányelveket, azonban szükség van arra, hogy az ember maga küzdjön meg a valós helyzetekkel s ez meghaladja azt, amit útmutatások halmazával le lehetne írni. Az ember összegyűjthet több tucatnyi idézetet és talán még át is alakítja azokat irányelvekké, de túl nagyra törő vállalkozás lenne azzal próbálkozni, hogy ezeket egy beszélgetés során, egy konferencián vagy egy írott anyagban tanítsuk. Ennek eredménye ugyanis nem tanítás, hanem prezentáció lenne. A legjobb esetben a tanítvány némi ösztönzést kap belőle a később tanuláshoz. Az ember felvázolhat egy nagyobb programot s aztán annak egy szakaszát igyekszik tanítani. Az persze igaz, hogy nem minden tanulás esetén van szükség irányelvekre. „Megtanultak nevetni, szívből nevetni.” (128:6.11) És tapasztalatszerzésre sincs szükség minden tanulás esetében. „Csak egy személyiség tudhatja, hogy mit tesz, mielőtt megtenné azt; csakis a személyiségek rendelkeznek azzal a képességgel, hogy előre látják a tapasztalást. Egy személyiség képes előretekinteni mielőtt megtenne valamit és ezért képes tanulni mind az előrelátásból, mind pedig a cselekedésből. Egy nem-személyes állat rendszerint csak cselekvés útján tanul.” (16:7.3) Mindazonáltal a legnagyobb részben úgy tanulunk, hogy megteszünk dolgokat. „A tanulási képesség, az emlékezés és a különféle környezeti változásokra való érzékenység az elme sajátossága. (...) [A]z elme képes hasznosítani a tapasztalatokat, képes tanulni azokból a viselkedési mintákból, melyek az ismétlődő ingerekre válaszként adódnak.” (65:6.8) [Ld. még 66:7 – A dalamatiai élet; 50:5 – A fokozatosan fejlődő polgárosodott társadalom; 148:1 A látnokok új tanodája.] Milyen jellegű tanulást szeretnél elősegíteni, és ehhez milyen tanítási formák volnának megfelelők? Válaszd ki, hogy mi legyen az első megvitatandó dolog. A terv célja, rendeltetése egyértelmű legyen. Ha egy olvasókörnek a rendeltetési célja az Urantia könyv tanulmányozása, akkor – még ha láthatóan nagylelkű dolog is elfogadni minden egyes résztvevő javaslatát, csak hogy a kedvükre tegyünk – némely tárgyköröket hátrébb kell

sorolni a fontossági sorrendben, más témákat pedig egyéb alkalmakra és más helyszínekre kell betervezni. Miként tudod az olvasókörödben diplomatikusan úgy korlátozni vagy a napirendről levenni valamely olyan kérdéskörnek a megvitatását, mely nincs összhangban az általad kitűzött céllal? Hogyan összpontosítasz a lényegre az igazság terén végzett segédkezésben? Tarts egyensúlyt az értelmi és a szellemi érdekek között. Az Urantia könyv nagy figyelmet szentel az elsődleges szellemi szempontoknak, de azokat egy sokdimenziós univerzumi keretbe foglalja. Úgy helyes, ha a könyvet mint egészet tanulmányozzuk, mint ahogy az ember a fejlődése során is az anyagi, az értelmi és a szellemi területeken szerves egységben teljesített növekedés révén halad át a lelki körökön (110:6.1). „[E]z az értelmi és szellemi növekedés közötti egyensúlytalanság éppoly veszélyes volt Görögország számára, mint amilyen Indiában is volt.” (98:1.6) Az olvasókörök jól teszik, ha összebékítik a különböző értelmi, érzelmi és szellemi beállítottságú személyiségfajtákat. (195:4.3) Mit jelent az egyensúly fogalma számodra, és mit jelent az olvasóköröd számára? Ismerd meg azokat az embereket, akikkel beszélsz. Ha tanítani akarsz, akkor vedd figyelembe a többiek BEFOGADÓKÉPESSÉGÉT. Találd meg a megfelelő szintet, és ne akarj túl sokat tanítani. Ahogy a vezetés és a csapatmunka között is van összefüggés, úgy a tanítás és a befogadóképesség között is van. „Jézus minden olyasmit megtanított ezeknek az embereknek, amit csak be tudtak fogadni. Nem követte el azt a hibát, hogy túl sokat tanítson. Nem akart zavart okozni azzal, hogy a felfogóképességüket messze meghaladó igazságot mutat meg nekik.” (137:7.14) „Amikor beléptek az országba, már újjászülettetek. Nem taníthatjátok a szellem mély értelmű dolgait azoknak, akik csak húsvér testben születtek; előbb gondoskodjatok arról, hogy az emberek szellemtől szülessenek, mielőtt arra törekedtek, hogy megtanítjátok nekik a szellem haladóbb útjait. Ne vállalkozzatok arra, hogy megmutatjátok az embereknek a templom szépségeit mindaddig, amíg előbb nem vittétek el őket a templomba. Mutassátok be az embereket az Istennek és mint az Isten fiait, mielőtt beszéltek az Isten atyaságának és az emberek fiúi elismertségének tantételéről. Ne küzdjetek az emberek ellen – mindig legyetek türelmesek.” (141:6.4) [75:1 – Az Urantia-probléma; 75:8 – Az ember úgynevezett bűnbeesése; 132:1 – Igaz értékek] Miért tanította Jézus az apostolainak azt, hogy ne mutassák meg a templom szépségeit azoknak, akik még nincsenek a templomban? Vajon ez nem jelenti-e azt is, hogy rendszerint helytelen dolog az Urantia könyvet bemutatnunk olyan embernek, akit alig-alig ismerünk? Milyen példákat találunk a türelemre és a türelmetlenségre az Urantia könyvben? Milyen veszélyekkel jár a túl sok tanítás? Ismerd meg jól az embereket. Jézus eredményes volt abban, hogy „közelebbről is megismerje az emberek minden fajtáját és osztályát” és arra törekedett, hogy megismerje „a húsvér testben élt élethez való viszonyulásukat” (132:4.1). „[K]özeli, személyes kapcsolatokat” és „közeli ismeretségek[et]” kötött (130:0.5) és azt mondta, hogy „[a]z ember fivéreit, nővéreit s az ő gondjaikat megismerni, és megtanulni szeretni őket, ez az élet legmagasztosabb tapasztalása.” (130:2.6) Mit tanulhatunk abból, ahogyan Jézus az emberek megismerésére törekedett? Milyen szerepe lehet az olvasókörödnek abban, hogy a tagok jobban megismerjék egymást? Figyelj oda a sajátos igényekre. Az isteni szeretet akkor terjed ki jobban, ha a szeretet iránti szükség is nagyobb. Jézus arra kérte a követőit, hogy segédkezzenek a szomorúaknak, az aggódóknak és az elcsüggedteknek. Fortune szavakkal ki nem fejezett szüksége késztette a Mestert cselekvésre (130:6). Boldogok a szellemben szegények, az alázatosak, mert övék az Isten családjának örömei.

Természetes dolog, hogy vonzódunk azokhoz, akiknek jól megy a sora. Jézust vajon miért érdekelte annyira a többi ember? Milyen szükségleteket veszel észre az olvasókörödben, és mi volna a számodra ésszerű módja az ezen igényekhez való viszonyulásnak (cselekvésnek)? Kezeld emberségesen a megfigyelésed eredményét. Vizsgáld meg, hogy milyen hatása van a vicsorgó barlanglakóról mutatott szélesebb látószög alkalmazásának (100:4.5), amint azt Jézusnak a Ganid által ledorongolt kurtizánnal szemben mutatott hozzáállása is példázza (133:3.6). Vedd észre, hogy az irgalmas magatartásforma felvétele nem jelenti azt, hogy szemet hunynánk a vétek és a rossz fölött. Jézus „a Jupiternek, Júnónak és Minervának szentelt pazar templomot szemlélve elgondolkodott a tudatlanság rabigáján, mely alatt e rómaiak éltek.” (132:0.2) Miképpen tarthatsz meg realista, irgalmas és konstruktív hozzáállást olyan esetben, amikor valamilyen ellenszenves dolgot veszel észre egy másik emberben – és mások hogyan kezelték ezt a te esetedben? Bölcsen válaszd meg a tanítás során alkalmazott megközelítést. Annak tükrében válassz bölcsen tanítási módszert, hogy mit tudsz a hallgatóságodról. Jézus így járt el: „[M]indig bölcsen válasszátok meg a módszereket ahhoz, hogy a jó híreket közreadjátok az emberiség különféle fajtáinak és törzseinek”. (191:4.4) Milyen tényezők befolyásolhatják a tanítási módszereid megválasztását? Keltsd fel az érdeklődést. (48:7.16) Van-e még ennél fontosabb tanítási módszer? Képzelj el egy helyzetet és módokat az érdeklődés felkeltésére. Segíts a felfedezésben. Miért nem jó az, ha egyszerűen csak beszámolsz az embereknek a te felfedezéseidről? Képzelj el egy helyzetet és módokat a felfedezés elősegítésére. Figyelj és elemezz, hogy kapcsolódhass a másik személy tapasztalataihoz. Idézz fel egy olyan esetet, amikor eredményes voltál ezen a téren. Légy művészies. Légy türelmes: az idő az egyik fontos közvetítő ezen a művészeti területen. Az érzelmekhez vagy a képzelethez való folyamodás révén keltsd fel a figyelmet. Ezt követően szólítsd meg az elmét mint a szellemhez szóló végső folyamodványod kapuját. [152:6.3; 159:3.2; 1449:3.3] „A napok múlásával minden igaz hívő egyre ügyesebbé válik abban, hogy társait az örökkévaló igazság szeretetéhez vonzza. Vajon leleményesebbek vagytok a jóságnak az emberiség számára való kinyilatkoztatásában ma, mint tegnap voltatok? Vajon jobban tudjátok javasolni az igazságosságot idén, mint tavaly tudtátok? Vajon egyre kifinomultabbá válik-e azon módszeretek, hogy az éhes lelkeket elvezessétek a szellemi országba?” (156:5.15) A szóhasználatod legyen rugalmas. Talán figyelned kell arra, hogy köznyelvi szavakat, kifejezéseket és utalásokat használj annak érdekében, hogy a hallgatóságod értse a mondandódat. Előadásmódod legyen színes, pl. mesélj történeteket és alkoss példázatokat. A színes előadásmód alkalmazása azonban nem jelent feltűnősködést. „Jézus minden tanításában folyamatosan kerülte a zavaró részleteket. Tartózkodott a virágnyelvtől és kerülte a szavakkal játszó, pusztán költőien képletes beszédet. Szokás szerint komoly jelentéstartalmakat öntött szerény kifejezésformákba. A szemléltetés kedvéért Jézus sok fogalomnak az idő szerint érvényes jelentését megváltoztatta, olyanokét, mint a só, a kovász, a halfogás és a kisgyermekek. Igen eredményesen alkalmazta a szembeállítást, összevetve a végest a végtelennel, stb. Feltűnő képeket rajzolt, mint például »vak vezet világtalant«. Ám az ő szemléletes tanításában fellelhető legnagyobb erősség annak természetessége volt. Jézus a mennyből lehozta a földre a vallásbölcseletet. Új rálátást hozott a lélek elemi igényeire és a szeretet új adományával láttatta azokat.” (159:5.17) A vallásnak új jelmondatokra van szüksége (195:6.10); te is találj ki néhányat saját használatra. „A világegyetem nem olyan, mint azok a törvények, működési rendek és azok az azonosságok, melyeket a tudós felfedez, és amelyeket ő tudománynak kezd tekinteni, hanem inkább olyan, mint

amilyennek a kíváncsi, gondolkodó, döntést hozó, alkotó, összeállító és megkülönböztető tudós látja a világegyetemi jelenségeket, osztályozva a teremtés anyagi oldalának működésközpontú szakaszaiban eredendően meglévő mennyiség- és tértani tényeket.” (195:7.22) Vajon a tények tanításának vagy más dolgok tanításának művészete nem kívánja-e meg azt is, hogy kíváncsiak, gondolkodók, döntést hozók, alkotók, összeállítók és kritikával élők legyünk? Jézus nem szabványosította a tanítók felkészítését, és a változatos tanítási módszereit sem szeszélyesen alkalmazta. Először egy hónapon át tanulmányozta az írott vallási tanításokat az először kiválasztott hat apostollal közösen (137:7.2); majd az itt tanultaknak egy héten keresztül tartó áttekintésére kerített sort az első hat apostol a második hattal (138:6.1); harmadjára Péter tanhelyet működtetett a vándor hitszónokok számára (148:1.1); a negyedik lépésként pedig ott volt az a tanoda, ahol „Péter a nyilvános szónoklás módszereit tanította; Nátániel a tanítás művészetére oktatta őket; Tamás elmagyarázta, hogy miként feleljenek a kérdésekre; míg Máté a csoportjuk kiadásainak megszervezésére oktatta őket.” (163:0.2) Válassz egy olyan tanítást, melyet rendszerint hétköznapi, szokványos módon szoktál előadni, s készülj arra, hogy a Jézustól ismert művészi szellemben add elő. Bízz Istenben és az Igazság Szellemében. „Az országról szóló evangéliumban ott lakozik a nagy Igazság Szelleme (...). A szellem gyümölcsei, a ti őszinte és szeretetteljes szolgálatotok, azok a társadalmi emelők, melyek a sötétség fajait felemelik, és az Igazság Szelleme lesz az erőtöket megsokszorozó emelőpont.” (178:1.6) Mennyiben változtat a dolgokon az, ha bízunk? A kinyilatkoztatást érő bírálatokra történő válaszadásban legyetek ravaszak mint a kígyók és ártalmatlanok mint a galambok. (140:8.13) Köthetsz olyan bölcs és diplomatikus kompromisszumokat, melyek utat mutatnak az igazság későbbi, teljesebb bemutatásának. Ezen erény gyakorlását persze nem szabad túlzásba vinni. „Nem szabad tétlen rejtelemhívőkké vagy szürke önmegtagadókká lennetek; ne váljatok álmodozókká és magatokat elhagyóvá, egykedvűen bízva egy kitalált Gondviselésben, hogy majd az ellát benneteket még minden életszükségleti dologgal is. Valóban gyöngéden kell bánnotok a tévelygő halandókkal, türelmesen kell bánnotok a tudatlan emberekkel, és legyetek béketűrők az ingerlő kihívások közepette; de vitéznek kell lennetek az igazságosság védelmében, erősnek az igazság terjesztésében és erélyesnek az országról szóló ezen evangélium hirdetésében, egészen a föld határaiig.” (178:1.14) Milyen bölcs és diplomatikus kompromisszumokat kötött Jézus? Milyen dinamizmus társult Jézus természetes tanításmódszeréhez, az „örömmel munkálkodáshoz”? Miként lehetünk bátrak, tekintélyesek és erélyesek anélkül, hogy felháborodást és ellenszenvet keltenénk? A kihívások legyőzésében segítő hozzáállást válassz. Megtanulunk majd (...) „örülni a bizonytalanságnak, erőt meríteni a csalódásból, felbuzdulni a nyilvánvaló vereségen, új erőre kapni a nehézségek jelenlétében, rettenthetetlen bátorságot mutatni a végtelenséggel szemben, és legyőzhetetlen hitet gyakorolni, amikor a felfoghatatlannal kerül[ünk] szembe. (...) »Istennel semmi – egyáltalán semmi – sem lehetetlen.«” (26:5.3) [91:9.4; 181:2.5] Az ilyen magatartásformák mentesek mindenféle fanatizmustól. „Jézus a mindent felülmúló és elvehetetlen szellemi hitében sohasem vált elvakulttá, mert e hit nem próbált meg elszakadni Jézusnak a társadalmi, gazdasági és erkölcsi élethelyzetek hétköznapi gyakorlatára vonatkozó, értelmileg kiegyensúlyozott értékítéleteitől.” (196:0.7) Miképpen sajátíthatjuk el ezeket a magatartásformákat? Azokat a dolgokat emeld ki, amelyek közösek az eltérő felfogásokban (92:5.1). Például meg kell találni az egyensúlyt a kereszténységhez való viszonyulásban, mert a kereszténység jellemezhető egyfelől úgy, mint az ország gubója és lárvaállapota, melynek rendeltetése az, hogy csodaszép pillangóvá váljon, másfelől pedig jellemezhető úgy, mint akadály és mint a Jézus által teremtett hagyomány (170:5.21; 195:10.18). Alkalmazd okosan a hallgatóságod számára ismerős forrásokat. Figyeld meg, hogy Jézus kritikával alkalmazta a vallási iratokat a tanításban és a

felkészítésben (130:1.2; 130:8.2). Jézus valóságos művész volt abban, ahogy kiválogatta és összerendezte a vallási iratokból vett felolvasnivaló részeket, amikor a zsinagógában beszélt (127:3.8). Elemezd pl. azt, ahogyan a Mester (és a 2. írás szerzője) olyan megközelítést alkalmazott a mondandója felvezetéséhez, hogy a hallgatói által nagyra tartott forrásból származó szövegeket idézett s ezzel mutatta be a tanításának tárgyát. Milyen tanulmányozási módszert sugall nekünk ez a modell? Miért fontos időt szakítanunk azok kulturális háttérének a megismerésére, akiknek a tanítására alkalmunk adódik? A kinyilatkoztatás megélésével tudunk a legjobban tanítani. Jézus a lényegre összpontosító, összeszedett, pozitív, színes, rokonszenvező, bátor és bizalmat keltő tanító volt (171:7.5). Jézus nem módszeres tanító volt, hanem úgy tanított, ahogy az alkalom hozta (149:3.1). Ahhoz, hogy követhessük őt, az ágnak a szőlőtőn kell maradnia (180:2.1). „Jézus megkísérelte tisztázni, azt várja a tanítványaitól, hogy miután már ízelítőt kaptak az ország jó szellemvalóságaiból, úgy éljenek a világon, hogy az emberek, látván az ő életüket, ország-tudatossá váljanak és ennélfogva kérdezzék meg a híveket az ország útjait illetően.” (141:7.3) „A világnak arra van szüksége, hogy lássa Jézust újra élni a földön a szellemtől született halandók tapasztalásában, akik eredményesen kinyilatkoztatják a Mestert minden embernek.” (195:10.1) „Könnyedséget gyakorolhat az ember, azonban a kellem a szeretet által átjárt lélekből sugárzó barátságosság zamata.” (171:7.1) A tanítót vezérlő elv nem más, mint az, hogy (...) „hagyja, hogy a saját lelkéből feltörő örökkévaló jóság túláradása megújítsa társait és megnemesítse őket.” (102:3.4) Még a gesztusaid, a testtartásod és a megnyilvánulásaid is jelzik a benned meglévő tisztelet és szeretet mértékét. Tibériusz császár olyan megjegyzést tett Jézusra, hogy „[h]a én is olyan királyi testtartású és előkelő modorú volnék, akkor igazi császár lehetnék, nem igaz?” (132:0.1) Míg némelyek olyan lelkesek valamely üzenet terjesztésében, hogy az már visszatetszést kelt a többi emberben, addig mások annyira félnek bárkiben is megütközést kelteni, hogy szinte soha nem adnak hangot az igazságnak. Vajon a kinyilatkoztatás megélése mennyiben segíthet bennünket e két szélsőség elkerülésében? Mondani és tenni Az ezen alternatív lehetőségek – mondani vagy tenni – bármelyikének megragadására való készség jellemzi a jézusi szellemben fellépő tanítót. A Mester „szólni, illetőleg tenni is szeretett volna valamit annak érdekében, hogy (...) [mások] élet[e] gazdagabbá és tartalmasabbá váljon” (132:4.1). Törekedett arra, hogy „jól megválasztott szavakkal vagy valamilyen előzékeny szolgálat révén nemes szellemi gondolatokat” ültessen el (132:4.4). Mondani Tégy fel kérdéseket és figyelj. A Jézus személyes segédkezéséről szóló szakaszból (132:4) vizsgáld meg a következőket. „Jézus bevett szokása (...) az volt, hogy (...) a vele való beszélgetésre bírta az embereket azáltal, hogy kérdéseket tett fel nekik.” (132:4.2) A bevett módszere az volt, hogy beszédbe elegyedett az illetővel, mely beszélgetés aztán „a maga természetes módján a szellemi kérdések megvitatásába szokott átcsapni.” (132:7.1) Milyen előnyei vannak, ha kérdésekkel kezdünk? Tapasztaltál-e már olyat, hogy valaki eredményesen beszédre bírt valakit azzal, hogy kérdéseket tett fel neki? Jézus meghallgatta a túl nagy terhet hordozó, aggódó és csüggedt embereket – éppen azokat, akik a legtöbbet hasznosíthattak az ő személyes segédkezéséből. Jézus lehetőséget adott nekik „(...) a lelkük kiöntésére egy rokonszenvező és megértő hallgató előtt”. „Az a szabály érvényesült, hogy akiknek a legtöbbet tanított, azoknak mondott a legkevesebbet.” (132:4.2) Megfigyelték, hogy sok ember csak a mondandója legvégén jut el az őt leginkább foglalkoztató dolgok kimondásáig. A negyedik rész szerzői utalnak arra a jelenetre, amikor valaki félbeszakítja Jézust. Amíg Jézus valakivel beszélt, úgy tűnt, mintha az a személy volna számára a legfontosabb az egész világon. Mi bír ekkora értékkel az emberi személyiségben?

Ha az olvasókör egyik tagja személyes segítséget kér valamiben, mi lehet a megfelelő hozzáállás a csoport többi tagja részéről annak érdekében, hogy ne engedjék az olvasókör amatőr terápiás csoporttá válását? Válaszolj a kérdésekre. Jézus „[e]gyformán ügyes volt a kérdések feltevésén és a megválaszolásán keresztül való tanításban.” „A beszélgetés rendszerint úgy indult, hogy ő tett fel kérdéseket nekik és azzal zárult, hogy ők tettek fel kérdéseket neki.” (132:4.2) Számíts a rosszal kapcsolatos kérdésekre [130:1.5; 130:2.4; 132:2.2; 130:4.11; 148:4.1]. A nyilvánosság előtt vitatkozni vágyó kérdezőknek adott jézusi válaszok mindig „megvilágosítóak, tiszteletet parancsolók és a vitának véget vetők voltak” (149:4.5). Méltányolható és felelős választás az, ha kerüljük a hozzászólást bizonyos kérdésekhez. Jézus nem volt hajlandó véleményt mondani a buddhizmusról – amíg Gonod nyíltan neki nem szegezte a kérdést [132:7.3] – és nem fejtette ki álláspontját a nemek közötti kapcsolatokról sem. Mi jellemzi a hatékony válaszadást, és milyen fajta válaszok teszik csak még rosszabbá a dolgokat? Építs a másik személy által kimondott igazságra. A legfelkészültebb római tanítókkal folytatott beszélgetések alkalmával Jézus e módszert alkalmazta: „Egyszer sem támadt a hibáikra vagy emlegette volna fel a tanításaik fogyatékosságait. Minden esetben kiválasztotta a tanításukból az igazságot és aztán arra törekedett, hogy ezt az igazságot megszépítve és megvilágosítva láttassa velük, s a kiteljesedő igazság ezt követően rövidesen levetette magáról a hozzátapadt téveset” (132:0.4). A megszépítés arra utal, hogy az elhangzottak kiterjesztő értelmezésére kerítünk sort azáltal, hogy valamilyen vonzó részletet adunk hozzá. A megvilágosítás pedig arra, hogy a másik fél által használt legjobb fogalmakat a szellemi igazság kereteibe illesztjük. Sorolj fel néhány olyan, mások által elfogadott igazságot, melyre építhetnél. Aztán írd le és oszd meg másokkal annak módját, hogy te miként járnál el. Mikor lehet helyes és mikor lehet helytelen azzal a módszerrel élni, mint amelyet Jézus alkalmazott e tanítók esetében, Rómában? Ne próbáld bármi olyasmitől megfosztani a másik embert, amit a szívébe zárt. Jézus elmagyarázta, hogy Zélóta Simon miért vallott kudarcot, amikor el akarta fogadtatni az evangéliumot egy perzsával, akinek a vallási nézeteit tévesen értelmezte. „Amikor Zélóta Simon és Jézus egyedül maradt, Simon megkérdezte a Mestert: »Miért van az, hogy nem tudtam meggyőzni? Nekem miért állt ellent oly erősen és miért volt kész meghallgatni téged?« Jézus azt válaszolta: »Simon, Simon, hányszor tanítottalak már, hogy mellőzz minden olyan erőfeszítést, hogy elvegyél bármit is abból, amit az üdvözülést keresők a szívükbe zártak? Hányszor mondtam már, hogy e vágyakozó lelkekbe csakis valamit beletenni törekedj? Vezessétek az embereket az országba, és az ország nagy és élő igazságai majd kiszorítanak minden komoly tévedést.« (...)” (141:6.2) Különösen tartózkodj attól, hogy megingasd valakinek a hitét abban a vallási tanításban, amely számára eligazodást jelent az életben. Amikor Jézus válaszolt Gadiah-nak a Jónással kapcsolatos kérdésére, úgy tudta felhasználni a Jónásról szóló történetet, mint példázatot a szellemi igazság kifejezésére (130:1.2). Ez a mellékesemény jó példa a vallási iratok rokonszenvező és megfontolt tanulmányozásának hasznára, arra, hogy igyekszünk megtalálni a szellemi lehetőségeket az olyan vallási történetekben is, amelyeket mi magunk valamilyen tekintetben nem tudunk elfogadni. Állíts össze egy jegyzéket az olyan elfogadhatatlan tantételekről, melyeket mások alkalmanként megemlítenek előtted s aztán gondold végig, hogy milyen építő jellegű válaszokat adhatnál ezekkel kapcsolatban. Vegyél fel nyitott hozzáállást a vitákban. Ganid számára „(...) erős késztetést jelentett Jézus felvilágosultsága, becsületessége és türelme. A bölcseletről és a vallásról folytatott vitáikban ez az ifjú sohasem érzett neheztelést vagy viseltetett ellenséges érzülettel.” (132:7.8)

Mely helyzetek váltnak ki felettébb bizonyosan neheztelést és ellenséges érzületet benned? Találj ki válaszokat az ilyen helyzetek kezelésére. Jézus meddig volt türelmes a farizeusokkal és miként igyekezett – még a nyílt ellenségeskedés kirobbanása utána is – megszólítani őket? (153:1.2) Válaszolj nem szokványos szavakkal a szokványos helyzetekre. Jézus, akinek igen finom érzéke volt a tapintatossághoz és az illemhez, nem engedte, hogy a hagyomány útját állja az igazságnak. Elejtett néhány szót a munka alatt s ezzel szellemi étvágyat csinált a vele együtt dolgozóknak (130:2.4). Figyeld meg, miként búcsúzik Jézus a gyümölcsárus fiútól (130:8.3). Idézz magad elé szokványos helyzeteket és írj össze olyan nem szokványos észrevételeket, melyeket ilyen helyzetekben alkalmazhatnál. Alakítsd ki magadban a minőségi válaszok adására való képességet. Jézusnak a beszélgetések során aratott sikerei részben a szellemi erő egyszerű alkalmazásának eredményei voltak. Mondhatnánk-e, hogy mi sohasem tudnánk – vagy nekünk sohasem szabadna – ilyesmivel próbálkozni? Ha készen állsz arra, hogy engedd az Igazság Szellemét a nevedben és rajtad keresztül szólni, akkor készülj bölcsen elérni azt a fejlődési szintet, ahol közvetlen buzdítással élhetsz, ahogy Jézus tette a római katona esetében (132:4.6) és ahol kihívást intézhetsz másokhoz, ahogy Jézus tette a fórum szónoka esetében (132:4.7). Milyen helyzetben minősülne bölcs dolognak egy ilyen kihívás kockázatát vállalni? Írj le egy olyan helyzetet, amelyben szükség lehet a nyílt buzdításra, és írd össze, hogy mi mondanál. Vitasd meg a többiekkel. Tenni Segédkezz úgy is, ahogy arra mész (171:7.5). „Jézus nagyon szeretett megtenni dolgokat – még kis dolgokat is – mindenféle ember számára.” (132:4.4) Vajon hogyan tudnánk nemes szellemi gondolatokat átadni úgy, hogy épp csinálunk valamit? „Amikor Ganid megkérdezte, hogy miként lehet barátokra szert tenni, és tette ezt azért, mert megfigyelte, hogy a Jézussal találkozó emberek többségét elbűvölte a személye, tanára így válaszolt: »Érdeklődéssel fordulj embertársaidhoz; tanuld meg szeretni őket és keresd annak lehetőségét, hogy tehess értük olyasmit, amiről biztosan tudod, hogy ők is akarják (...)«” (130:7.2) A szellemi vakságtól való megszabadulás magával hozza az egyetemes család felismerését – „a szellemi valóság felfedezés[ét] szolgálaton keresztül és a szellemértékek jóságának kinyilatkoztatás[át] tevékeny segédkezésen keresztül.” (101:6.11) [191.5.3; 94:9.6; 94:4.9] „A görög fogadó tulajdonosnőjének azt mondta: »Úgy segédkezz a vendéglátásban, mint aki a Fenséges gyermekeit vendégeli meg. A napi munkád fáradságos küzdelmének értékét annak egyre teljesebb felismerése adja meg, hogy az Istennek segédkezel, amikor a vendégeidet szolgálod, akikben ő a szelleme révén lakozik, amely azért szállt alá, hogy az emberek szívében élve törekedjen az elméjük átalakítására és a lelküket annak a paradicsomi Atyának a megismerésére vezesse, aki ezen isteni szellemet ajándékozta.«” (133:4.8) Mondj háromféle hasznos dolgot (132:4.2): „[A]mikor ezek a helyüket nem találó emberi lények elmesélték Jézusnak a problémáikat, ő mindig tudott”: (a) „gyakorlati és közvetlen segítséget jelentő javaslatokat adni a valódi nehézségeik megoldásához” Miben különbözik ez a kéretlen tanácstól? (b) „pillanatnyi enyhülést és közvetlen vigaszt hozó szavakat szólni”. Próbálj saját példákat kidolgozni, ötletforrásként használhatod pl. az üdvösségek eseteit. (c) „És e vigasztalan halandóknak mindig beszélt az Isten szeretetéről és különböző és változatos módszereket alkalmazva felvilágosította őket arról, hogy ők e mennyei Atya gyermekei.” „Az üzenetének veleje mindig ez volt: a mennyei Atya szeretetének ténye és az ő

irgalmának igazsága, melyekhez az a jó hír társult, hogy az ember a szeretet ugyanezen Istenének hű fia.” Milyen gyarapodásra van szükség ahhoz, hogy megtapasztaljuk az Isten szeretetét – elfogadjuk Isten szeretetét, viszontszeressük Istent és érzékeljük Isten mások iránti szeretetét – oly módon, hogy mások számára ki is tudjuk fejezni? Milyen „különböző és változatos módszereket” tudunk kitalálni kezdve a közvetlen kijelentésektől a közvetettebb módszerekig? Mi a különbség a szolgálaton keresztüli felfedezés és a segédkezésen keresztüli kinyilatkoztatás között? Szükség szerint vállalj közösségi szolgálatot. A jézusi evangélium „(...) a szeretetteljes segédkezésben és a társadalmi szolgálatban személyes formában jelenik meg.” (94:4.10) Létezhetnek olyan gyakorlati dolgok, melyeket hasznos megtenni az olvasókör valamely résztvevője érdekében. Tekintsd át Jézus néhány cselekedetét és egészítsd ki az alábbi felsorolást olyasmivel, amelyet te tettél meg és gondold át, hogy mit tehetnél. (a) Az elveszett gyermek visszavezetése a szüleihez (132:6.1). (b) A magányosok felkeresése, miként Jézus is meglátogatta azt az asszonyt, akinek a férje nem sokkal korábban halt meg (132:6.2). (c) A szegények alamizsnával és más módon való segítése (130:8.4). (d) Segíteni a munkanélküli embernek munkát találni (132:6.2). (e) Segíteni a rossz útra tévedt embernek új életet kezdeni (133:3.8). (f) Védelmére kelni a megtámadottnak (132:4.8; 133:1.1). Tanulmányozd azt a jézusi válaszmintát, melyet a feleségét bántalmazó férfi esetében alkalmazott. Figyeld meg, hogy a kérdés feltevése előtt Jézus milyen gyengéd és tapintatos megközelítést választott a férj tettének leírásában és a férfi emberi méltóságának elismerésében s ehhez milyen nyájas arckifejezést és rokonszenvező mosolyt társított (...) és milyen szavakkal búcsúzott el tőle. Amint az apostolok „már jobban követték Jézus útmutatásait a betegek számára való segédkezés terén” (141:8.1), mialatt meglátogattak minden házat Jerikóban és megpróbáltak vigaszt nyújtani minden csüggedt személynek, felfedezték „(...) hogy az országról szóló jó hír vigaszt jelent a betegeknek; hogy az üzenetük gyógyulást hoz a csüggedtek számára” (141:8.2). [158:6.4; 163:4.1; 164.3.1] Mi a különbség a személyes segédkezés és a társadalmi szolgálat között? Jézus miért szakított időt mindkettőre? Figyeld meg a kivételeket. Jézus nem próbált segíteni annak a férfinak, akinek elméje nem volt ép (130:8.4; 133:0.3), és annak az embernek sem, aki nem volt kíváncsi a szellemi igazságokra (132:7.2). Jézus nem vágyott a társaságra olyankor, amikor sok átgondolnivalója volt, pl. a római körutazás végén, Antiókhiában, Palesztinához közeledve (133:8.2). Jézus nem ment el olyan helyekre, ahol szabad szerelem uralkodott (132:4.5; 133:8.1). Mi a véleményed, vannak olyan személyek, alkalmak és helyek, akiknél, illetőleg ahol nincs értelme segédkezéssel próbálkozni? Légy kész a másik személlyel és őérte imádkozni. Jézus barátságot kötött Gadiahhal, és egy tartalmas esti beszélgetést követően ők ketten „együtt és egymásért imádkoztak” (130:1.3). Szánj egy félórát arra, hogy imádkozol valakiért, akivel kapcsolatba kerültél. Jézus egész éjszakákat töltött az apostolokért való imádkozással – átlagosan úgymond legalább félórát szánt minden egyes apostolra (de ezt a számolgatást nem kell túl komolyan venni). Mosolyogj. Jézus „nyugodtan és örömmel munkálkodott” (136:0.1) s így ékes példája volt annak a mondásnak, hogy „[a] vidám szív derűssé teszi az arcot is és mindig ünnepet ül” (149:5.2)

[131:2.9]. Amikor Jézus rámosolygott valakire, akkor „az a halandó a számos problémája megoldásához jobb képességek meglétét tapasztalta meg” (171:7.6) [127:1.2; 133:2.1; 167:1.4; 171:6.2]. A mosolygást mások is eltanulhatnák a Mestertől. Nápolyban Jézus és Ganid „bejárta a várost és egy kis mosolyt csalt férfiak, nők és gyermekek százainak arcára” (130:8.5). Vajon milyen hozzáállás tükröződhetett az ilyen mosolyban? Őrizd meg a humorérzékedet [156:2.8; 143:7.3]. Mi forrása a humorérzéknek? Milyen igazságok Istenről, milyen hozzáállás a kihívásokhoz és milyen múltbeli, jelenbeli és jövőbeli kilátások táplálják? (48:4.1) Kérjük-e a Mestert, hogy segítsen jobb tanítóvá válnunk? Forrás: ·

Wattles, Jeffrey: Training Teachers. In: UAI Journal. 2010. december. 17. évf. 4. szám. p.7-11. International Urantia Association, Chicago.