TÁMOGATÁSI – EGYÜTTMŰKÖDÉSI SZERZŐDÉS 2013.09.26. mely létrejött egyrészről Balatonföldvár Város Önkormányzata (székhelye: 8623 Balatonföldvár, Petőfi S.u.1., képviseli: Holovits Huba polgármester), mint a támogatást nyújtó, együttműködő szervezet (a továbbiakban: Önkormányzat) másrészről a Balatonföldvári Kistérségi Turisztikai Egyesület (8623 Balatonföldvár, Petőfi S.u.1. képviseli: Bolygóné Polgár Klára elnök), mint támogatott, együttműködő szervezet (a továbbiakban Egyesület) között, az alulírott napon és helyen, az alábbi feltételek szerint: 1. Előzmények 1.1. A Önkormányzat és az Egyesület 2008. december 11-én együttműködési megállapodást kötöttek, „a turisztikai feladatok ellátása tárgyában” azért, hogy „a helyi és térségi turizmus fejlesztése érdekében a kölcsönös előnyök alapján együttműködjenek, mely megállapodást a Képviselő-testület 2009. július 28-án hozott 146/2009. (VII.28.) számú Kt. határozatában rögzítettek alapján, valamint az Egyesület Közgyűlésének 19/2009. (IX.17.) sz. határozata alapján módosítottak annak érdekében, hogy az Egyesület pályázatot nyújtson be a Déldunántúli Operatív Program keretében meghirdetett, DDOP-2008-2.1.3/C jelű, a Balatoni Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezetek támogatására kiírt pályázati felhívásra (a továbbiakban: TDM pályázat). Felek rögzítik, hogy a 2009. július 28-án aláírt megállapodás nem volt azonos a képviselő-testület 2009. július 28-i ülésére előterjesztésre került megállapodás tervezettel, mely tartalmi véglegesítése a képviselő-testület 146/2009.(VII.28.) számú határozata értelmében történt. 1.2. Az Együttműködési Megállapodásban a felek rögzítették a helyi turizmus fejlesztése érdekében kifejtett együttműködésüket, az Önkormányzat támogatást nyújtott a pályázat megvalósításához, illetve a sikeres pályázat fenntartása érdekében vállalta a projekt fenntartási időszakra a megállapodásban rögzített támogatások nyújtását. Az Egyesület vállalta a megállapodásban meghatározott turisztikai feladatok ellátását és a célkitűzések megvalósításáról szóló számadást. Az Egyesület a pályázaton 50.037.141.- Ft támogatást nyert, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel (a továbbiakban: NFÜ) 2010. február 17-én támogatási szerződést kötött és a pályázatban foglalt projektet (a továbbiakban: Projekt) 2010. április 27. és 2012. február 29. közötti időintervallumban megvalósította. 1.3. Az Együttműködési Megállapodás megkötése a 269/2008.(XII.11.) Kt. határozatban, illetve a 106/2009.(V.28.), 146/2009. (VII.28.) sz. Kt. határozatok felhatalmazásai alapján, valamint a pályázati felhívásban foglalt feltételeken alapult, a pályázat benyújtása továbbá az önkormányzat 153/2009.(IX.3.) sz. Kt. határozata szerint történt meg. A pályázat támogatási döntéséről szóló, 2009. december 19-én kelt értesítést követően, az önkormányzat a 6/2010.(I.28.) számú Kt. határozata alapján megerősítette szándékát a projekt támogatásáról, valamint arról, hogy az Önkormányzat az Egyesülettel kötött – pályázati feltételekben, valamint támogatási szerződésben rögzítettek alapján – Együttműködési Megállapodásban foglaltakat kötelező erejűen betartja, a pénzügyi fegyelem és számon kérhetőség miatt, az Egyesület finanszírozásában szereplő megcímkézett összegek vonatkozásában körültekintően jár el. Az Önkormányzat által nyújtott és nyújtandó támogatások a fent leírtak alapján kerültek és kerülnek folyósításra az Egyesület részére. 1.4. Az önkormányzat által az együttműködés keretében 2008-2012. években nyújtott támogatás összege az alábbiak szerint alakult: 2008: 0 Ft 1
2009: 11.922.000,- Ft 2010: 27.000.000,- Ft 2011: 24.000.000,- Ft 2012: 24.675.216,- Ft 2. A Támogatási-Együttműködési Szerződés célja 2.1. Jelen Támogatási-Együttműködés Szerződés (továbbiakban: Szerződés) célja, hogy az 1.1. pontban rögzített, helyi és térségi turizmus fejlesztése érdekében létrejött együttműködés mellett meghatározza az együttműködés keretében az Önkormányzat által az Egyesületre átruházott szakmai turisztikai feladatokat, jogokat és kötelezettségeket, tekintettel az Önkormányzat által nyújtott támogatásra, a projekt fenntartási időszakban az Egyesületnek nyújtandó támogatást, figyelembe véve a TDM pályázat támogatási szerződésében, TDM pályázati felhívásban foglaltakat. 3. Vonatkozó jogszabályok és dokumentumok: Jelen Szerződésben foglaltakat az alábbiakban felsorolt jogszabályokkal és a TDM pályázati felhívással, Támogatási szerződéssel összhangban kell értelmezni: a. b. c. d.
az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény és egyéb vonatkozó jogszabályok.
4. A támogatás felhasználásának célja 4.1. A támogatás felhasználásának célja, hogy elősegítse az Egyesület által a TDM pályázat keretében megvalósított projekt fenntartását és az NFÜ-vel kötött Támogatási szerződésben meghatározott célkitűzéseinek teljesülését, valamint az egyesület szakmai tevékenységének maximális biztosítását, eredményeinek elérését a megvalósított projekt fenntartási időszakában. 4.2. A Felek rögzítik, hogy a projektben kitűzött célok teljesítését jelen együttműködési megállapodásban rögzített, turizmus érdekében tett tevékenységeivel, közös munkájukkal, kompetenciáik és lehetőségeik szerint segítik elő. 4.3. Az Önkormányzat adatot szolgáltat az Egyesület részére a Támogatási Szerződés előírásai szerinti Projekt Előrehaladási Jelentések elkészítéséhez, melyet elkészítését követően az Egyesület az Önkormányzattal egyeztet. 5. Az Egyesület kötelezettségei Az Egyesület az alábbi turisztikai feladatokat látja el: 5.1. Balatonföldvár turisztikai információszolgáltatási feladatait az Egyesület látja el, az Egyesület keretében működő, egész éven át nyitva tartó Tourinform iroda fenntartásával és teljes körű működtetésével. Az irodát az Önkormányzat bocsátja az Egyesület rendelkezésére, a 7.1. pontban foglaltak szerint. Az Egyesület köteles a Tourinform irodát elő és utószezonban 2
igény szerint, főszezonban (július és augusztus) legalább 10 és 18 óra között nyitva tartani hétvégén és ünnepnapokon is. Az Önkormányzat a jelen okirat aláírásával hozzájárulását adja ahhoz, hogy az Egyesület a Projekt keretében felújításra és bővítésre került, az Önkormányzat által rendelkezésére bocsátott irodát a turisztikai desztinációs menedzsment feladatainak ellátására, üzleti, kereskedelmi tevékenység ellátására, illetve székhelyként használhatja. 5.2. Az Egyesület vállalja, hogy a Tourinform iroda működtetésére 3,5 fő állandó alkalmazottat foglalkoztat. A humán erőforrás kiválasztásnál előnyt élveznek a helyi, térségi lakosok, azonos szakmai kompetenciák teljesülése esetén. 5.3. Az Egyesület végzi a turisztikában érintett és érdekelt szereplőkkel való folyamatos kapcsolattartást, informálást. 5.4. Az Egyesület koordinálja a turisztikai kiállításokon, vásárokon való megjelenést, a turisztikai kiadványok megjelentetését az egységes arculat megjelenítése érdekében. 5.5. Az Egyesület végzi Balatonföldvár Város marketing tevékenységét. Az Egyesület működteti, aktualizálja és karbantartja Balatonföldvár Város turisztikai honlapját. Az Egyesület turisztikai kiadványokban, a turisztikai honlapon és egyéb marketing eszközök alkalmazásával népszerűsíti a várost. 5.6. Az Egyesület koordinálja a város területén szervezett turisztikai rendezvényeket, azok szervezésében részt vesz, valamint biztosítja a kapcsolattartást külső szervezők által szervezett rendezvények esetén. 5.7. Az Egyesület az Önkormányzattal egyeztetve elkészíti Balatonföldvár Város vonzerő leltárát. 5.8. Az Egyesület tevékenységével elősegíti és erősíti Balatonföldvár turizmusának fejlődését, törekszik a szolgáltatói körök összefogására, a szezonalitás mérséklésére és a vendégéjszakák számának növelésére. 5.9. Az Egyesület mindent megtesz azért, hogy a tagsága az idegenforgalmi adó nyilvántartásában és befizetésében a jogszabályoknak és a helyi rendeleteknek megfelelően járjon el. 6. Az Önkormányzat és az Egyesület együttműködése Az Önkormányzat és az Egyesület megállapodnak, hogy a helyi turizmus fejlesztése érdekében együttműködnek és tevékenységüket összehangolják az alábbiak szerint: 6.1. Az Önkormányzat bevonja az Egyesületet a várost érintő turisztikai kérdésekkel kapcsolatos előkészítő munkába, különös tekintettel a turizmust is érintő fejlesztésekre, pályázatokra, projektötletekre. Az Egyesület elnökét és munkaszervezet vezetőjét tanácskozási joggal meghívja a turisztikával foglalkozó munka, bizottsági és testületi ülésekre. Az Önkormányzat a turizmust érintő döntéseinek előterjesztéseit az Egyesület számára szakmai véleményezésre előzetesen megküldi, a napirend tárgyalásakor az Egyesület szakmai véleményét szem előtt tartja. 6.2. A turisztikai feladatok koordinálására és az Egyesülettel való egyeztetésre az Önkormányzat kapcsolattartót jelöl ki, aki aktívan együttműködik az önkormányzati döntések előkészítésében. 3
6.3. A rendezvényszervezés területén az Egyesület az Önkormányzattal egyeztetve előző év november 30-ig összegyűjti a tárgyévre (jövő évre) tervezett programokra vonatkozó információkat, és közösen meghatározzák a programtervet, a párhuzamos szervezések elkerülése érdekében. A tárgyévre tervezett programokat a felek február 15-ig közösen véglegesítik. 6.4. Az Önkormányzat az Egyesület rendelkezésére bocsátja mindazokat a nyilvános statisztikai és pénzügyi adatokat és fejlesztési terveket, szervezési információkat, amelyek a turisztikai tevékenységet érintik. 6.5. Az Önkormányzat vállalja, hogy amennyiben az Egyesület megszűnik vagy működése ellehetetlenül, akkor a továbbiakban az Önkormányzat biztosítja és működteti a turisztikai információszolgáltatást. 7. Az Önkormányzat által nyújtott támogatás Jelen Szerződés megkötésével az Önkormányzat a közpénzekkel való hatékony és ellenőrizhető gazdálkodás megvalósítása érdekében, az államháztartás működésére és a civil szervezetek gazdálkodására vonatkozó jogszabályok előírásai szerint, az általa támogatott szervezet számára számadási kötelezettséget ír elő az államháztartás önkormányzati alrendszeréből nyújtott támogatás rendeltetésszerű felhasználása érdekében, megállapítva a támogatás felhasználásával történő elszámolás szabályait. Az Önkormányzat által megalkotott, Egyesület által elfogadott támogatás felhasználásával történő elszámolási szabályokat – többek között a megfelelési pontokat is - részletesen meghatározó okirat a jelen szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi. Az Önkormányzat jelen Szerződés 4. pontjában rögzített cél érdekében végzendő feladatok ellátása fejében az Egyesület részére az alábbi támogatásokat nyújtja: 7.1. Iroda biztosítása Az Önkormányzat a jelen Szerződés hatályának időtartama alatt ingyenesen az Egyesület rendelkezésére bocsátja a Balatonföldvár, Petőfi Sándor u. 1. szám alatt található irodát, amelyet az Egyesület Tourinform irodaként működtet, valamint székhelyként is használ. Az iroda rezsi költségeit (áram, gáz, víz) az Egyesület fizeti 7.2. Pénzbeli támogatás Az Önkormányzat a jelen Szerződés időtartama alatt az alábbi, Egyesületet illető pénzbeli támogatást nyújtására vállal kötelezettséget: Az Önkormányzat a jelen Szerződés aláírásával kötelezettséget vállal, hogy az Egyesület kötelezően előírt éves szakmai és működési forrásának biztosítása érdekében a jelen szerződés időtartama alatt a korábbi döntésétől eltérően, a pályázati felhívásban kötelezően előírt minimális, éves 30 millió Ft-os szakmai és működési forrás helyett, annak 65%-át, azaz 19,5 millió Ft támogatást biztosít az Egyesület részére 2013-2014. években. Az Önkormányzat deklarálja, hogy a pályázati felhívásban rögzített évi 30 millió Ft összegű minimális, éves szakmai és működési forrás helyett biztosított 19,5 millió Ft összegű éves támogatás az Egyesületi szakmai, működési feltételeit biztonsággal szolgálja, az Egyesületi működést a csökkentett forrás nem veszélyezteti, az Egyesület életképessége és fejlődése biztosított. Az évi 19,5 millió Ft összegű támogatással a TDM alapelv maximálisan figyelembe vételre kerül és érvényesül, a támogatással, ill. a támogatás mellett nem kerül sor a város turisztikai érdekeit szolgáló egyéb, konkrét feladatok Egyesületi költségvetést érintő megvalósítására, 4
ezáltal is biztosított az Egyesület szakmai feladatokra való koncentrációja / szakmai kompetenciának megfelelő feladatok elsődlegessége. Az Önkormányzat vállalja, hogy az Egyesület részére biztosított támogatás összegét 2015. évtől a TDM pályázatban vállalt fenntartási kötelezettség biztosítása érdekében a fenntartási időszak végéig tartó időre maximum 27. 000.000,- Ft-ra emeli, amennyiben az Egyesület más forrásból ezt biztosítani nem tudja. Az Egyesület vállalja, hogy tevékenysége során mindent megtesz, hogy más önkormányzatokkal való együttműködés, pályázatok vagy egyéb értékesítési tevékenység révén bevételhez jusson, így mentesítve Balatonföldvár Város Önkormányzatát. 7.3. Az Önkormányzat kötelezettséget vállal, hogy a 7.2.pontban meghatározott pénzbeli támogatást az Egyesület 50800300-10006674 számú bankszámlájára történő átutalással teljesíti, a költségek várható felmerüléséhez ütemezve, de legkésőbb a negyedév 1. napjáig a tárgyévre esedékes teljes támogatási összeg legkevesebb 25%-át megfizeti. 7.4. Az Egyesület a pénzbeli támogatást jelen szerződésben meghatározott feladatokra, illetve működési költségekre fordíthatja. Bérként, bérjellegű juttatásként és annak járulékai, közterhei, tehát a munkavégzéssel közvetlenül összefüggő tételei számolhatók el. A bérköltségek elszámolásának alapja a munkaszerződés, kinevezés, megbízási szerződés. A támogatás nem fordítható rezsi költségekre (víz, áram, gáz), jutalomra. 8. Az éves támogatás felhasználása 8.1. A felek az évente az Egyesületnek nyújtott támogatás felhasználásáról, az éves költségvetés tervezése során egyeztetetnek. Az éves programtervet, marketing tervet az önkormányzat javaslatai, a felek egyeztetése alapján az Egyesület közgyűlése hagyja jóvá. 8.2. Az Egyesület vállalja, hogy jelen Szerződés hatálya alatt, az Önkormányzat képviselőtestülete által elfogadott költségvetési rendeletben szereplő éves támogatás összegét elszámolási kötelezettség terhe mellett fogja kezelni és a 8.1. pontban rögzítettek alapján használhatja fel. Az éves költségvetés módosítására az Egyesületi szabályozók szerint kerülhet sor. Jelentős feladat és költségvetést érintő módosítás a felek előzetes egyeztetésével lehetséges. 9. Beszámolási kötelezettség, az elszámolás szabályai 9.1. Az Egyesületet beszámolási kötelezettség terheli a támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról. Ha az Egyesület a beszámolási kötelezettségének a jelen okirat 7. pontjában meghatározottak szerint nem megfelelő módon tesz eleget az Önkormányzat 15 napos hiánypótlásra szólítja fel az Egyesületet, megjelölve a konkrét hiányosságokat. Amennyiben e kötelezettségének a hiánypótlási határidőig sem tesz maradéktalanul eleget, a teljesítéséig a támogatás folyósítása felfüggesztésre kerül. 9.2. Az Egyesület a fentiek szerint meghatározott pénzügyi támogatás összegével tárgyévet követő január hó 31. napjáig köteles elszámolni az Önkormányzat felé, s ezzel egyidejűleg köteles a szerződés teljesítéséről szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást benyújtani. A pénzügyi elszámolást és a szakmai beszámolót a támogatást nyújtó Önkormányzat felé kell teljesíteni. 9.3. Az Egyesület jelen Szerződés aláírásával tudomásul veszi, hogy az elszámolás alapját csak a támogatás nyújtásának évében kiállított számlák és csak a támogatott tevékenységek megvalósításával kapcsolatban felmerült költségek képezhetik. Az Egyesület által befogadott 5
számlák alaki tartalmi vagy formai megbízhatóságáért, hiányosságaiért, az Szja- és Áfaelszámolásokért az Önkormányzat felelősséget nem vállal. Az Egyesület kijelenti, hogy tisztában van a számla jogszabály szerinti alaki és tartalmi követelményeivel. Az Egyesület kijelenti, hogy a számviteli tevékenység ellátását külső szakértő (könyvelő iroda) bevonásával végzi. 9.4. Jelen Szerződés megkötésének célja, hogy az Önkormányzat a közpénzekkel való hatékony és ellenőrizhető gazdálkodás megvalósítása érdekében, az államháztartás működésére és a civil szervezetekre vonatkozó jogszabályok előírásai szerint, az általa támogatott szervezet számára számadási kötelezettséget írjon elő az államháztartás önkormányzati alrendszeréből nyújtott támogatás rendeltetésszerű felhasználása érdekében, megállapítsa a támogatás felhasználásával történő elszámolás szabályait, valamint meghatározza az együttműködés célját, időtartamát. 9.5. Az Egyesület a pénzügyi elszámolásához köteles becsatolni a szervezet nevére kiállított és a képviselője által igazolt számlák– eredetivel mindenben megegyező – fénymásolatát. A benyújtott számlákról számlaösszesítőt kell készíteni, amely tartalmazza a számla sorszámát, a számla kiállításának keltét, a számla kiállítóját, az esemény megnevezését és a számla összegét. Az eredeti pénzügyi bizonylatok megőrzéséért és ellenőrizhetőségéért az Egyesület a felelős. Az Egyesület a benyújtott számlákkal kapcsolatban köteles arról nyilatkozni, hogy van-e ÁFA visszaigénylési joga vagy nincs. 9.6. Az Önkormányzat az általa nyújtott támogatás felhasználását minden támogatott évet követően, az Egyesületet terhelő elszámolási kötelezettség határidejét, azaz a támogatott tárgyévet követő év január hó 31.napját követő legfeljebb 30 napon belül ellenőrizheti. Az Egyesület köteles az ellenőrzést előre egyeztetett időpontban lehetővé tenni az Önkormányzat belső ellenőre számára, akinek személyét az Önkormányzat a jelen okirat aláírásával egyidejűleg külön írásbeli nyilatkozatban közli az Egyesülettel. A belső ellenőr személye kizárólagosan a két ellenőrzési időszak között változhat, amit az Önkormányzat köteles a változást követő legkésőbb 3 napon belül az Egyesületnek írásban bejelenteni. Az ellenőrzési időszakban a belső ellenőr személye nem változhat, kivéve a belső ellenőr halála esetén. Az Egyesület az ellenőrt munkájában a megfelelő dokumentumok, számlák, a megvalósítást igazoló okmányok, bizonylatok rendelkezésre bocsátásával köteles segíteni. 9.7. A beszámoló elfogadásáról annak hiánytalan (szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás, számlák, bizonylatok, dokumentumok) benyújtását követő 30 napon belül az Önkormányzat írásban értesíti az Egyesületet. 9.8. Az adott évben fel nem használt támogatást az Egyesület köteles az Önkormányzatnak a beszámoló 9.6. pont szerinti elfogadását követő 15 napon belül visszafizetni, kivéve a beszámolóban szereplő, következő évre áthúzó feladatok esetén. 9.9. Az Egyesület köteles a jelen Szerződés alapján nyújtott támogatások elszámolásához felhasznált számlákat, bizonylatokat, a támogatásokhoz rendelt feladatok teljesítését igazoló dokumentumokat a támogatási szerződés megszűnését követő 5 évig megőrizni. 10. A Szerződés megszűnése 10.1. Az Önkormányzat jogosult a Szerződést felmondani, ha az alábbiakban foglalt feltételek közül valamelyik bekövetkezik:
6
a) az Egyesület a 9. pont szerinti ellenőrzés során annak ellenére sem hagy fel a belső ellenőr munkájának akadályozásával, vagy ellehetetlenítésével, hogy az Önkormányzat az Egyesület által tanúsított és sérelmezett magatartást meghatározva, írásban felszólította az Egyesületet ezen magatartás abbahagyására , b) a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik c) az Egyesület neki felróható okból megszegi a jogszabályban, a jelen Szerződésben foglalt kötelezettségeit, és ennek az Önkormányzat írásbeli felszólítása ellenére sem tesz eleget. d) az Egyesület a 9.1. pontban rögzítettek szerint nem teljesítette vagy nem megfelelően teljesítette beszámolási kötelezettségét e) az Egyesület és az NFÜ között létrejött Támogatási Szerződést az NFÜ (illetve a Közreműködő szervezet) felmondja vagy attól eláll f) az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet 82.§-ban foglalt esetekben g) amennyiben az Egyesület által az NFÜ-vel kötött Támogatási Szerződés 5. pontjában és 4. sz. mellékletében meghatározott, a fenntartási időszakra vállalt valamennyi indikátor nem teljesítése miatt az Egyesülettel szemben a Közreműködő Szervezet szankciót alkalmaz és egyértelműen megállapítható, hogy a nem teljesítés kizárólag az Egyesület szakmai működése miatti felróható okokból következik. 10.2. Az Önkormányzat tudomásul veszi, hogy abban az esetben, ha az Önkormányzatnak felróható okból nem folyósítja a támogatást és emiatt az Egyesület a kötelezettség vállalásainak nem tud eleget tenni, úgy az ebből eredő károkért, szankciókért az Önkormányzatot terheli felelősség. 11. A jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszafizetésének rendje 11. 1. A támogatás jogosulatlanul igénybe vettnek minősül, ha azt jogszabálysértően, nem rendeltetésszerűen vagy szerződésellenes módon használja fel az Egyesület. 11. 2. A támogatások jogosulatlan igénybevétele esetén az Egyesület a jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét a Ptk. szerinti kamattal, késedelem esetén késedelmi kamattal növelt mértékben köteles visszafizetni. 11.3. Az Önkormányzat a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszafizetési kötelezettségéről, a visszafizetendő összegről és annak ütemezéséről írásban értesíti az Egyesületet. 11.4. Az Önkormányzat a Szerződés módosítása, felmondása vagy az attól történő elállás nélkül is elrendelheti a támogatás részleges - a jogszabálysértéssel, illetve a nem rendeltetésszerű vagy szerződésellenes felhasználással arányos mértékű – visszafizetését, amennyiben ennek tényét az illetékes Bíróság jogerősen megállapítja. Bírósági döntésig a támogatás nem függeszthető fel. A jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét a Ptk. szerinti kamattal, késedelem esetén késedelmi kamattal növelt mértékben köteles visszafizetni. 12. Összeférhetetlenség 12.1. Az Egyesület a jelen Szerződés megkötése előtt köteles nyilatkozni, hogy fennáll-e vele szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6.§ szerinti összeférhetetlenség, illetve a 8.§ szerinti érintettség. 7
12.2. Az Önkormányzat vállalja, hogy az Egyesülettel kapcsolatos támogatási döntések meghozatalára külön Bizottságot állít fel, átruházott hatáskörben dönt. 12.3. A jelen Szerződés, alapján nyújtott támogatás nem használható fel olyan gazdasági társaságnak adott megrendelés kifizetéséhez, amelyben a támogatást felhasználó Egyesület vezető tisztségviselője vagy a támogatást nyújtó Önkormányzat önkormányzati képviselője tulajdonrésszel bír vagy vezető tisztségviselő. 13. A szerződés időbeli hatálya 13.1. Jelen Szerződés rendelkezéseit először a 2013. évre nyújtott támogatásra, és a támogatással való elszámolásra kell alkalmazni. A felek jelen Szerződést határozatlan időre kötik. 13.2. Jelen Szerződés felek általi aláírásának napján megszűnik a 2008. december 11-én kelt, 2009. július 28-án módosított Együttműködési megállapodás. Felek kölcsönösen kijelentik, az Önkormányzat a jelen okirat aláírásával elismeri és tanúsítja, hogy az Együttműködési megállapodás alapján a mai napig nyújtott támogatásokkal az Egyesület az Önkormányzattal szabályszerűen és maradéktalanul elszámolt, melyet belső ellenőri jelentés igazol. 14. Záró rendelkezések 14.1. Jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a civil szervezetekre vonatkozó jogszabályok, valamint a Polgári Törvénykönyv rendelkezései és más vonatkozó jogszabályok az irányadók. 14.2. Felek jelen Szerződést elolvasták, az abban foglaltakat tudomásul vették, megértették, és mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag aláírták. 14.3. A Felek a pályázati fenntartási időszak lejártát követően közösen értékelik az egyesület turisztikai tevékenységét, ismét megtárgyalják a támogatás és együttműködés tartalmát, időtartamát. 14.4. Jelen Szerződést az Önkormányzat képviselőtestületének …… Kt. határozata, az Egyesület Közgyűlésének ….sz. határozata hagyta jóvá.
Balatonföldvár, 2013. szeptember 26.
…………………………….. Holovits Huba polgármester Balatonföldvár Város Önkormányzata
Balatonföldvár, 2013. ............................
..………………………........... Bolygóné Polgár Klára elnök Balatonföldvári Kistérségi Turisztikai Egyesület
8