SZÖVEGES BESZÁMOLÓ a Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja – mint részben önálló intézmény – 2008. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL A feladatvégzés eredményei A 2008-as esztendő az intézmény feltételrendszereinek szinte végleges stabilizálását hozta magával. Az év első hónapjaiban az ezzel kapcsolatos intézkedések ezt a tendenciát erősítették. A kulturális szolgáltatások személyi feltételrendszere az összesen 5 fős létszámmal (beleértve az igazgatási és TIOK-utógondozási részfeladatok személyi feltételét is) kielégítő maradt a térségi elvű szakmai szolgáltatás ellátásához. Az egyéb feladatokat szervezeten belül 1 fő végzi a diáksport-szolgáltatás terén. (A 2007-ben elrendelt létszámleépítés egyetlen esetben meghiúsult, a gyermekbetegség miatt hosszan tartós GYESen lévő munkatársnő státuszát azonban jelenleg sem töltjük be helyettesítő személlyel.) 2007. szeptember 1-jétől számunkra a gazdálkodási feladatokat a Wosinsky Mór Megyei Múzeum gazdasági szervezete látja el, amellyel sikerült folyamatos és hatékony munka-kapcsolatot kiépíteni, a szervezet munkatársai 2008 folyamán megszerezték az intézményi tevékenység specialitásaihoz igazodó szükséges ismereteket. A Szervezeti és Működési Szabályzat és a Közalkalmazotti Szabályzat 2007-es átdolgozását követően 2008 első felében folytatódott és lezárult a kapcsolódó további szabályzatok és dokumentumok módosítása, átdolgozása. Az őszi belső ellenőrzési vizsgálatot követően átvezetésre kerültek a további korrekciók, és az előírásoknak megfelelően (a szükséges hardver beszerzése után) megtörtént a munkatársak számítógépein tárolt adatmennyiségek biztonsági háttérmentése. A fenntartó által 2007. szeptember 1-jétől kijelölt tárgyi feltételek és adottságok a korábbinál jóval szűkösebbek lettek, de az intézmény a kezdeteknél tolerálható körülmények között tudta fogadni ügyfeleit, és munkatársai számára biztosította a minimális munkafeltételeket az Önkormányzati Hivatal földszinti 40-es szobájában. Az ennél kedvezőbb elhelyezés pedig szinte az első pillanattól fenntartói szándék volt. Enyhítette a helyzetet már 2008 szeptemberétől, hogy tamási és dombóvári térségi irodáink mellé megnyílt a szekszárdi is, amely a megyeszékhely „AGÓRA” projektjének részeként a Babits Mihály Művelődési Ház földszintjén (önálló utcai bejárattal) kapott helyet. Itt a két helyiség egyike már nagyobb értekezletek, illetve kisebb oktatások megtartására is alkalmas volt. Az intézményirányítási feladatokat jelentős mértékben megnövelte a TIOK-os HEFOPpályázat dél-dunántúli Pannon Kaptár konzorciumának működtetése három megyés földrajzi méretben. Időben és feladatban is jelentős igénybevételt jelentett a konzorcium elszámolási, beszámolási és utógondozási kötelezettsége. 2008-as eredményeink és sikereink egyik legnagyobbika, hogy még az első félév végére sikerült az elszámolási korrekciók olyan elvégzése, hogy a második félév vége előtt megtörténhetett a végleges és teljes projektelszámolás, aminek nyomán fenntartónk számára vissza tudtuk utalni a jó másfél éven át előlegezett mintegy 30 millió forintnyi átmeneti előfinanszírozási összeget. Meg tudtuk teremteni munkatársaink számára a tervek szerinti továbbképzések zavartalan feltételét. Igazgatóhelyettesünk megkezdte az év során a meglévő diplomái mellé a felsőfokú közösség-fejlesztői szakirányú közművelődési szakember végzettség megszerzését. Ugyancsak új tanulmányokat kezdett sport-szakjogi ügyintézői képzettség elérésére a diáksport területén tevékenykedő munka-társunk. Utolsó tanévébe léptek továbbá a tanulmányai a közművelődési tanácsosi beosztású kolléganőnknek az egyetemi
médiaszakértői szakon. A továbbképzések keretében szerzett többletismeretek részben már hasznosultak is a munkájukban. A gazdálkodás tekintetében is véglegesnek tervezett állapotokat kissé felülírta a 2007-es átszervezések egyes személyi intézkedéseinek 2008-as pénzügyi kihatása, valamint az úgy nevezett prémiuméves programban résztvevő 4 fővel kapcsolatos kifizetési feladat, amely utóbbi hosszabb távon folyamatos lesz. Mindkét típusú pénzügyi feladat esetében a központi költségvetés utólagos finanszírozást biztosít, ami intézményünk támogatási egyenlegét sajátosan „félrebillenti”. A 2008. évi működés során tevékenységünket minden korábbinál tudatosabban a falvak és a kisvárosok felé fordítottuk. Ez érvényes volt azokra a rendezvényekre is, melyek évek óta hagyományosan zajlanak. Így főleg vidéki helyszíneken kerültek megrendezésre a Bogár István emlékére rendezett „Cinegemadár” Népdaléneklési Verseny valamennyi elődöntője (Várdomb, Kisszékely) és a gála is (Alsónyék), a Liszt Ferenc Kórustalálkozó (Tamási), a Filharmónia Ifjúsági Hangversenysorozat előadásai (Dombóvár, Bonyhád, Bátaszék, Szekszárd, Paks, Madocsa – helyette ősztől Tolna –, Dunaföldvár, Simontornya, Tamási, Hőgyész, Gyönk), az Ifjú Tudor Tanulmányi Verseny fordulói és előadásai. Az év során komolyzenei, bábszínházi és népművészeti programok tájoltatása is megvalósult. Ezekre összesen 9 településen került sor a Szekszárdi Kamarazenekar, a sióagárdi Fecske Bábcsoport, a Szekszárdi Gitár Zenekar, illetve a Csurgó Zenekar kíséretében a tamási Pántlika Néptáncegyüttes Rügyecske Csoportjának közre-működésével (Pári, Koppányszántó, Báta, Szakály, Dalmand, Kisvejke, Felsőnána, Gyulaj, Sárpilis). A dombóvári múzeummal együttműködve ugyancsak hosszabb útra indult a kaposmenti fehérhímzésekből összeállított népművészeti és ismeretterjesztő kiállítás (Madocsa után Kaposszekcső, Kocsola, Kurd és Szakcs fogadhatta). Folytattuk annak a hagyománynak az erősítését is, hogy kulturális indíttatású ünnepi alkalmakhoz kapcsolt megyei rendezvényekkel is színesítettük helyi programok sorát. A Reneszánsz Év nyitóját is jelentő Magyar Kultúra Napján Dunaföldvár jutott rangos eseményhez. Intézményünk rendezvénysorozattal ünnepelte az „Anyanyelvek 8. Nemzetközi Napját” is, 2008. február 21-én. A három anyanyelven zajló kulturális előadásoknak, könyvbemutatónak célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a nyelvek egyenrangúságára és önmagában való értékére (Döbröközön, Tamásiban és Nagymányokon). “A művelődés hete – tanulás ünnepe” rendezvénysorozat keretében ÖRÖMTELI, ÖNFEJLESZTŐ TANULÁS címmel tartott előadást felnőtteknek Egerszegi Andrea tanulásmódszertan-tanár. Kiemelkedő jelentőségű volt a Duna Menti Folklórfesztivál keretében intézményünk főrendezői szerepével bonyolított „Falvak Napjai” autentikus folklór programsor. A közel egy hetet átfogó fesztivál szervezésébe bekapcsolódott települések: Madocsa, Alsónyék, Nagymányok és Sióagárd hagyományőrző múltjuknak, szervezési gyakorlottságuknak és könnyen motiválható önkénteseiknek köszönhetően hozták a tőlük elvárt minőséget, sajátos vonzerejüknek köszönhetően is több százan látogatták fesztiválprogramjaikat. 2009-ben a helyi, települési döntéshozatalt és az intézményi, illetve civil tevékenységet is segíteni képes információs tevékenységünk megerősödött. Az adatgyűjtés és adatfeldolgozás, a személyes szakmai kontaktus mellett fontos szerep jutott a nyomtatott és elektronikus anyagoknak. A határidő lejárta előtt részletes adatsort szolgáltattunk a kulturális tárca és a KSH számára. A kulturális statisztikai adatok összesítése után az előző évhez hasonlóan elkészítettünk összehasonlító elemzéseket is. Ennek ismeretében szakmai segítő tevékenységünket tervszerűen tudtuk a hátrányos helyzetű településekre fordítani. A statisztikát előkészítő és
feldolgozó tevékenységünk 89 település 246 adatszolgáltató szervezetére, intézményére terjedt ki. A hagyományoknak megfelelően az év végére megjelent a megyei kulturális rendezvénynaptár. Számos aktuális információval bővítettük intézményi honlapunk kulturális oldalait, ahol a kulturális intézet oldalain minden eddiginél gazdagabb, áttekinthetőbb kulturális adatokat és híreket, térségi tájékoztatást kaphatnak a domain látogatói. A két nyári hónap kivételével havonta megjelentettük 12 oldalon plusz színes borítóval, figyelemfelkeltő formában és szerkesztéssel átlag 500 példányban hírlevelünk második évfolyamának tíz számát, és ezek keretében továbbfejlesztettük azt a rovat- és tájékoztató rendet, amellyel megpályáztuk az NKA-nak a kiadásra szóló érdemi támogatását. Terveinknek megfelelően megkezdtük az új Tolna Megyei Kulturális Kézikönyv összeállítását is. Elvégeztük a minden korábbinál bővebb adatgyűjtést a megye valamennyi településén, illetve a begyűjtött adatok rendszerezését. A szerkesztés közben derült rá fény, hogy az NKA csökkentett kiadványozási támogatása nem teszi lehetővé a Hírlevéllel párhuzamosan már 2008-ban a nyomdai kiadást is, ezért a digitális rögzítésre koncentráltunk, és a nyomtatásra is alkalmas települési oldalak folyamatosan kerültek-kerülnek fel a honlapunkra. Az öntevékeny művészeti tevékenységek segítése munkánk fontos részét képezte, a különböző művészeti ágakban a megyében működő előadók, alkotók számára bemutatkozási lehetőségeket biztosítottunk (pl. kórusok), egyes művészeti ágakban biztosítottuk az országos versenyekre történő továbbjutás lehetőségét (pl. népdaléneklés, népzene, bábozás, képző- és iparművészet). Számos szereplőt megmozgató rendezvénysorozatunk voltak a már említett „Cinegemadár” Népdaléneklési Verseny és Liszt Ferenc Kórustalálkozó, továbbá a Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó is. Az alkotó művészeti ágak közül az elmúlt évben a népi tárgyalkotó művészeti, népi iparművészeti terület tevékenységét is segítettük. A minőségi színvonal garantálása és fejlesztése érdekében ez év során is került sor közösen szervezett szakmai zsűriztetés és ahhoz kapcsolódó kiállítás és találkozó bonyolítására. Kiemelkedő esemény volt a Népi Ékszer Konferencia és Kiállítás az év nyarán Szekszárdon. Népművészeink hagyományosan bemutatkoztak a Budai Várban és Pécsett is. Az évet sajátosan meghatározó öntevékeny művészeti rendezvény összességében a XX. Amator Artium Képző- és Iparművészeti Tárlat Tolna megyei kiállítása volt. A hálózati szakmai segítő tevékenységünk fontos eleme volt az ismeretterjesztési területen végzett munkánk. Ennek egyik alapját a már említett Ifjú Tudor Tanulmányi Verseny képezte, mely középiskolások számára szervezett felmenő rendszerű vetélkedő. A két éven átívelő verseny 2007-2008-es sorozatának 4. fordulója 2008. májusában zárult, a jelenleg folyó 20082009-es sorozat a tavaszi fordulókat követően pedig ősztől a megye számos településének kulturális és oktatási intézményeiben, népfőiskoláin zajlott-zajlik. Az év folyamán ismeretterjesztő és kultúraközvetítő tevékenységünk sajátos színfoltja lett az NKA-támogatásból megvalósuló Szentkuthy-centenárium 2008-ban megkezdett programsora. A jubileumi rendezvények sorában a budapestiek mellett vidéken talán a legrangosabb programokat mondhatta magáénak Tolna megye. A már említett Filharmónia Ifjúsági Hang-versenysorozat keretében tizenegy helyszínen 36 előadásra került sor, összességében közel 9.600 fő koncertlátogató fiatal részvételével, akik a közép- és általános iskolás korosztályból kerültek ki. A rendezvények és projektek egy részében az elmúlt évben is megvalósult a regionális együttműködés somogyi és baranyai kollégáinkkal, számos pályázat benyújtásában, nyertes pályázatok esetén a megpályázott program lebonyolításában működtünk együtt. Az év során is sor került a teljes munkatársi gárdákkal való együttes szakmai konzultációra, ezúttal Tolna megye szervezésében Bátaapátiban.
Az új területi együttműködési és társulási formák között szakmai tevékenységünk szempontjából jóval nagyobb volt a jelentősége a kistérségeknek. 2008-ban ezekhez kötődött a pályázatírást segítő, valamint a szakmai elemző munkánk zöme is. Közreműködésünkkel az ötből három kistérségben folytatta a munkáját az úgy nevezett Közkincs Kerekasztal (Bonyhád, Szekszárd, Paks), amelynek fő célja a kistérségben működő közművelődési feladatellátó intézmények és szervezetek együttműködésének erősítése, a hálózatszerűség elősegítése, valamint a közösen hatékonyabban kivitelezhető ellátási formák fejlesztési koncepciójának kidolgozása. Mindhárom esetben szakmai programok tervezésével, információ-gyűjtési és -felhasználási tapasztalatokkal és javaslatokkal, konkrét szakmai tartalommal is részt vettünk a szervezetek munkájában. A kistérségek számára több elemzést, tanulmányt, koncepciót készítettünk, amelyek részben vagy egészben a köz-művelődési és a kapcsolódó humán ellátási területeket érintették. Kiemelkedett a Szekszárd megyei jogú város számára készített „Városi kulturális stratégia”, amely alapja lett Szekszárd város pályázatának az Európa Kulturális Fővárosa 2010 csatlakozó projektjére. Módszertani szakmai segítségnyújtásunk jegyében megkezdtünk a Bács-Kiskun megyei társintézményünkkel társulva egy „KÖZÖSSÉGI KULTURÁLIS STRATÉGIA TOLNA MEGYEI FEJLESZTŐ MŰHELYE” létrehozását szolgáló OKJ-s szakember-képzést, valamint ehhez csatlakozó szakmai tevékenységet. Megyénk tizennégy községében élő, dolgozó vagy ott ezt a feladatot felvállaló szakember fogott hozzá, hogy a közösségi kulturális stratégia mibenlétét egy szeptemberben megkezdett tanfolyam keretében ne csak annak elméleti vonatkozásában ismerje meg, hanem az adott településen rögvest gyakorlatban alkalmazva is, az érintett község számára 2009-ben egy olyan alapdokumentumot tegyen le, amelyre fejlesztő pályázatok sora épülhet majd. A kulturális intézményrendszer egészét érintő szervezeti átalakulások az elmúlt években nem kerülték el a közművelődés területét sem. Ezért az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közművelődési Főosztálya célvizsgálatot rendelt el a megyei közművelődési szakmai tanácsadással és szolgáltatással kapcsolatos feladatellátást érintő változások országos helyzetképének feltárásához. A vizsgálatot Tolna megyében – a közművelődési feladatellátás országos szakfelügyeletéről szóló 23/2005. (VIII. 9.) NKÖM rendelet alapján – Dombi Ildikó szakértő végezte. Megállapította, hogy az intézmény tevékenysége az 1997. évi CXL. törvény 85. §-ában, a Közművelődési Koncepcióban, a megyei közművelődési rendeletben előírtakhoz igazodik és jó színvonalú. A térségi gondolkodásban és a hozzá igazodóan kialakított szakmai munkában kuriózumokat is tartalmaz, ezek esetleg más megyék számára is mintaként szolgálhatnak (térségi iroda, közművelődési kapcsolattartó hálózat működtetése, adatbázisok kialakításához létrehozott kérdőívek stb.). Összegezve megállapítható volt, hogy a Tolna Megyei Önkormányzat a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben és az 1997. évi CXL. törvényben előírt kötelezettségeinek megfelelően gondoskodik a közművelődési szakmai tanácsadás és szolgáltatás biztosításáról. A feladat ellátására létrehozott Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja a napjaink elvárásához igazodó jó színvonalú munkát végez, amely a megyében folyó közművelődési tevékenység szakmaiságának megerősítését, fejlesztését szolgálja. TIOK-utógondozásunk keretében 2008 januárjában, a HEFOP 3.1.3 projektek zárásának finisében a Pannon Kaptár TIOK mentorai a szekszárdi Csapó Dániel Középiskolában és a Bezerédj Általános Iskolában láttak el mentori feladatokat összességében 54 órában. Konzorciumi ülésre került sor Dombóváron 2008. február 27-én. A tagintézmények vezetői és képviselői áttekintették a projektzárás óta eltelt időszak eseményeit, majd a soron lévő tanév zárásáig elvégzendő teendőket, majd Puskás Aurél az országos projektirányítás részéről a jövőbeni lehetőségekről adott tájékoztatást.
Június-július folyamán került sor a konzorcium végső projektértékelésére, valamint az elszámolások záró ellenőrzésére, ezt követően pedig a még előírt korrekciók elvégzésére, amelyek beadása nyomán a második félév elejére az irányító hatóság a projekt maradéktalan teljesítését elismerte és igazolta a végső elszámoláshoz. A TMÁMK 2008 májusában „ A kompetencia alapú programcsomagok alkalmazása – óvodai programcsomag” képzést valósított meg Szegeden 11 óvónő részvételével. 2008 júniusában „Az óvoda-iskola átmenet támogatása” képzést bonyolítottuk le 19 pedagógus részvételével Hőgyészen. A képzéseket a Pannon Kaptár TIOK képzői tartották. Következő képzésünk „A kompetencia alapú programcsomagok alkalmazása – óvodai programcsomag” című volt, 2008. szeptember 29. és október 1. között a Gyermeklánc Óvodában, Szekszárdon. Az OKM Támogatáskezelő Igazgatósága a hamarosan záruló Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program eredményeinek összegzéséhez kutatás formájában értékelést készíttetett a „Térségi Iskola és Óvodafejlesztő Központok” irányítási, szervezeti rendszeréről. A TMAMK mint a Pannon Kaptár TIOK konzorciumvezető intézménye a közreadott kérdőív kitöltésével, az interjúkérdések megválaszolásával, tapasztalatainak közreadásával járult hozzá az értékelés elkészítéséhez. Menetközben intézményünk elkészítette és továbbította az utógondozás keretében kötelező, a projekt fenntartását adatokkal alátámasztó és igazoló jelentését a megelőző tanévről. És nem utolsósorban 2008 novemberének végéig megérkezett intézményünkhöz a korrigált zárójelentések alapján még kifizethető, hátralévő közel 30 millió forintos visszatartott összeg is. Ennek alapján az általunk vezetett konzorcium gyakorlatilag 100 %-os teljesítést tudott megvalósítani, és befejezte pénzügyi tevékenységét. Intézményünk továbbá a megyei koordinátor központ szerepét tölti be a hátrányos helyzetű tanulók munkaerő-piaci esélyeit javító, pedagógusok foglalkoztatását elősegítő „PATRÓNUS” regionális munkaerő-piaci programban. A Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ gondozásában 2007-ben 3 éves projekt indult, melynek keretében állás nélküli pedagógusok hátrányos helyzetű fiatalok tanulását, pályaválasztását segítve mentor tanárként lépnek vissza a munka világába. A dél-dunántúli kezdeményezés országosan egyedülálló, mintaértékű program. A Tolna Megyei Általános Művelődési Központ a program megyei koordinátoraként vesz részt a projektben. Tolna megyéből 18 közoktatási intézmény – 11 általános iskola és 7 középiskola – 22 mentor tanárral kapcsolódott be pályázat útján a PATRÓNUS programba. A mentor tanárok többségét heti 40 órás foglalkoztatással alkalmazzák az intézmények. A patrónusok munkaidejüknek kb. felét (általában 18-26 órát) közvetlenül a tanulókkal való foglalkozással töltik. Egy-egy mentor tanár legfeljebb 20 tanulóval dolgozik együtt. A patronált tanulók száma a megyében 400 fő körül mozog. Elvégeztük a teljes diákolimpiai versenyrendszer bonyolítását 17 szakágban (atlétika, atlétikai ügyességi, mezei futás, asztalitenisz, grundbirkózás, játékos sportverseny, kézilabda és amatőr kézilabda, kosárlabda és amatőr kosárlabda, labdarúgás és teremlabdarúgás, röplabda és amatőr röplabda, torna, úszás, valamint szellemi), 6 korcsoportban, fiúk, illetve lányok számára megyei szinten (több, mint 50 különféle döntő rendezésével), illetve az az alatti 6 körzetben (az 5 kistérségben + az elkülönülő megyei jogú városban), valamint az ezek alatti mikrotérségekben, városokban, városkörnyékeken. A versenyrendszerben 2008 Tolna megyei sajátosságai voltak: - 9 országos elődöntő a labdajátékokban (4-4 megye részvételével), - 2 országos döntő: március 29-30-án Pakson került sor az amatőr kosárlabda V-VI. korcsoportjának országos fiú és leány döntőjére 34 csapat részvételével (ennek megfelelően ez a program az országos versenyrendszer legnagyobb volumenű rendezvényei közé tartozik), majd május 24-25-én Szekszárdon a leány labdarúgás döntőjére 20 csapat részvételével, - a 200 tanulósnál kisebb úgy nevezett kisiskolák diákolimpiai versenyei (kézilabda lányoknak, labdarúgás fiúknak, atlétika lányoknak, fiúknak),
- először szerveztük meg a Mező Ferenc szellemi diákolimpiát az általános iskolai korosztály számára is, - a Magyar Diáksport Szövetség által meghirdetett „kistérségi projekt” keretén belül segítettük jelentős anyagi erő (750 ezer Ft) megpályázását és elnyerését a kistérségi versenyek díjazhatósága érdekében. A Megyei Diáksport Tanács tevékenységéhez, illetve a versenyrendszerhez és rendezvényekhez kapcsolódó valamennyi információt (versenykiírások, jegyző-könyvek, eredmények stb.) az ÁMK honlapján áttekinthető formában napra készen – bőséges képanyaggal illusztrálva – folyamatosan elérhető formában közzétettük. Elkészítettük a 2007-es sportévkönyv „Diáksport” fejezetét, ez a kötet egyik legterjedelmesebb – ugyancsak gazdagon illusztrált – fejezete. Kiadtuk a verseny-naptárt, illetve versenyfüzeteket. Igazgatási-jogi segítséget nyújtottunk igény szerint az iskolai sportkörök, diáksport egyesületek szabályszerű működtetéséhez. Külön is foglalkoznunk kellett azzal a problémával, hogy az oktatási intézmények összevonásai egyes konkrét esetekben (pl. az utódintézmény vagy tagintézményei tekintetében) hogyan érintik a diákolimpiai versenyrendszerben való részvétel folytonosságát. Az év utolsó hónapjában megszerveztük és bonyolítottuk a megyei diáksportélet két nagy hagyományos rendezvényét: 1. a diáksportolók legjobbjainak ünnepélyes díjátadását Szekszárdon (19 sportág 167 tanulója, valamint további 19 csapat népes versenyző kollektívái számára, akik az előző tanév diákolimpiai országos döntőiben a dobogós helyezések egyikét érték el); 2. a Tolna Megyei Diáksport Tanács önkéntes segítőinek jutalmazását Hőgyészen (26 testnevelő tanár számára). Hagyományteremtő szándékkal II. Suli Kupa Horgászversenyt szerveztünk a Tolna Megyei Horgászegyesületek Szövetségével karöltve (14 csapat – csapatonként 1-1 peadgógus és szülő, valamint 2 tanuló részvételével). Közreműködtünk továbbá propagálással, de többször bonyolítási részvétellel is az Asztalitenisz Diák Kupa, a Sakk Diák Kupa, turisztikai találkozók, emléktornák rendezésében. Elkészítettük a statisztikai jelentést a Magyar Diáksport Szövetség számára a diák-olimpiai versenyrendszerben való Tolna megyei részvételről. Jelentős szerepet vállaltunk a megyei sportképzések és továbbképzések bonyolításában is: 1) 9 fő szerzett sikerrel végzettséget a 2007/2008. évi OKJ-s sportoktatói tanfolyamunkon. (A vizsgáztatást s a bizonyítványok kiadását külön megnehezítette, hogy az azzal kapcsolatos jogosítványok érdekes módon átkerültek az Országos Katasztrófavédelmi Központhoz Budapestre.) 2) A tanév elején megtartottuk a testnevelő tanárok tanévnyitó értekezletét. 3) A Testnevelő Tanárok Tolna Megyei Egyesületével közösen két szakmai napot szerveztünk. 4) Regionális és országos szintű részvételt biztosítottunk több alkalommal továbbképzésen, valamint sportfórumon megyénk testnevelői számára (több ízben is a fővárosban, egy alkalommal pedig Gyulán).
A gazdálkodás eredményei Intézményünk az eredetileg tervezett tevékenységeken túl az esztendő során jelentős többletfeladatokat is megoldott, részben pályázati támogatás terhére, részben bevételt képző formában. Ezek közül kiemelkedett a Duna Menti Folklórfesztivál keretében bonyolított Tolna megyei falvak napjai, amely önmagában 3 millió forint volumenű volt, és fedezetét a fenntartó ilyen összegű pótelőirányzata biztosította. A többletfeladatokkal, valamint az átnyúló munkaügyi intézkedésekkel, illetve a prémiuméves megoldásokkal kapcsolatos gazdasági-pénzügyi tevékenység következtében intézményünk eredeti költségvetési tervének 46 millió forintos főösszege az év végére meghaladta a 81 és fél millió forintot. A kiadások alakulása Jól számítható kötelezettség volt az állományba tartozók rendszeres és nem rendszeres személyi juttatása. A teljesítés alapjában véve 100 %-os megvalósítást jelentett. Ugyanakkor az abszolút összeg az átszervezett állomány alapján elvárhatóhoz képest jelentősen magasabb lett, amit az erre az időszakra eső felmentések, végkielégítések, illetve ezekhez kapcsolódó egyéb kötelezettségek magyaráznak. A gazdálkodás tekintetében is véglegesnek tervezett állapotokat kissé felülírta a 2007-es átszervezések egyes személyi intézkedéseinek 2008-as pénzügyi kihatása, valamint az úgy nevezett prémiuméves programban résztvevő 4 fővel kapcsolatos kifizetési feladat, amely utóbbi hosszabb távon folyamatos lesz. Mindkét típusú pénzügyi feladat esetében a központi költségvetés utólagos finanszírozást biztosít, ami intézményünk támogatási egyenlegét sajátosan „félrebillenti”. A külső személyi juttatások tekintetében az eredeti tervtől való eltérést a terven felül vállalt, illetve pótlólagos megbízásból származó feladatok elvégeztetésének költségei magyarázzák (a szolgáltatások szállítói számos esetben nem „számlaképesek”). Az előbbi két tényező összegzett hatását figyelembe véve értelemszerű, hogy a 7,2 millió Ftos munkaadói járulék-kiadások arányosan megváltozott teljesülést jelentenek. Az ugyancsak jól kalkulálható dologi kiadások tekintetében viszont már természetes az ismételten mintegy 100 %-os teljesítés mind az intézményi üzemi és fenntartási kiadások többségének tekintetében, a szakmai tevékenységgel összefüggő kiadások eredetihez képesti változásainak magyarázata azonos a külső személyi juttatások alakulásáról leírtakkal. Utóbbiakon belül főleg a vásárolt közszolgáltatásokra, a reprezentációra, valamint a reklámés propaganda-kiadásokra fordítottunk a tervezettnél jelentősebb mértékben többet, amit elsősorban a fesztiválrendezés ráfordításai magyaráznak. Az ÁFA pedig a munkaadói járulékokhoz hasonlóan viselkedve megnövekedett teljesítés mellett arányosan emelkedett összeget mutat. A bevételek alakulása 2008 során nem zárult le az európai uniós támogatású TIOK-pályázat végelszámolása, ennek alapján a központi költségvetés mintegy 30 millió Ft-os támogatás-tartozása a 2008-as esztendőben egyenlítődött ki. Ez tette lehetővé, hogy a tervben rendelkezésre álló 29,6 millió Ft-os fenntartói támogatásból 1,3 millió Ft-tal kevesebbet kellett az intézménynek igénybe vennie, azaz ilyen mértékben alulfinanszírozásra került sor. A költségvetési bevételi főösszeg 64,4 millió Ft-os tervezett mértékéhez képesti 43,8 millió Ft-os tény a kiadási eredményekkel egybevetve feladatokkal terhelt maradvány képződését is alátámasztja (0,6 millió Ft mértékben).
Különféle pályázatok keretében 3,25 millió forintos többletforrásra tettünk szert, ezen belül európai pályázatunk nem volt. Nagyrészt az átszervezéssel kapcsolatos központi visszatérítések, kisrészt a fenntartó által adott évközi többletfeladatok pótlólag biztosított fedezete emelte meg jelentősen az eredetileg 38 és fél millió forintosra tervezett költségvetési támogatásunkat közel 20 millió forinttal. Másfelől saját működési bevételi tervünket a biztonsággal előirányozható 7 és fél millió forintos összeg helyett – részben jelentős (mintegy 4 millió forintnyi) pályázati források elnyerése, részben előre nem tervezett feladatok többletteljesítése révén – közel háromszoros (21,5 millió forintos) mértékben realizáltuk. Összességében A Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja a 2008-as gazdálkodási évében biztonságos gazdálkodási tevékenységet folytathatott, amelynek alapjai a jogelődhöz képesti elszámolás nehézségei ellenére jól tervezhetőek voltak. Ezek alapján a végrehajtás a fenntartót váratlan többlettámogatással vagy előre nem várt gazdasági eseménnyel nem terhelte. Kialakultak azok a tényszámok, amelyek révén a 2009-es év költségvetési tervezése teljes egészében számítható előzményekre alapul. A mérlegnek a prémiuméves elszámolás figyelembevételével való véglegesítése nyomán rendelkezésre áll olyan mérvű maradvány, amely a 2009-es esztendőre áthúzódó, de már előzetes bevételekkel rendelkező áthúzódó feladatok szükséges fedezetét biztosítani fogja, és így a szabályszerű pályázati elszámolások biztosítottak. Szekszárdon, 2009. február 25-én
Dr. Say István igazgató