Szövegértés szövegalkotás. Tanulói munkafüzet

S z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l k o t á s

Tanulói munkafüzet

6

A kiadvány KHF/4252-15/2008 engedélyszámon 2008. 10. 21. időponttól tankönyvi engedélyt kapott. Educatio Kht. kompetenciafejlesztő oktatási program kerettanterv. A kiadvány a Nemzeti Fejlesztési terv Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program 3.1.1. központi program (Pedagógusok és oktatási szakértők felkészítése a kompetencia alapú képzés és oktatás feladataira) keretében készült, a suliNova oktatási programcsomag részeként létrejött tanulói információhordozó. A kiadvány sikeres használatához szükséges a teljes oktatási programcsomag ismerete és használata. A teljes programcsomag elérhető: www.educatio.hu címen. fe j l e s z t é s i p r o g r a m v e z e t ő

Korányi Margit



a r at ó l á s z l ó

v e z e t ő fe j l e s z t ő k



kálmán lászló

S z ak m a i b i z ot t s á g

B ó k ay A n ta l



B á n r é t i Z o lt á n



C s e r h a l m i Zs u z s a

elnök l ek to r

G y õ r i J á n o s

Schein Gábor



szarka judit

A l kot ó s z e r ke s z t õ

S z ak m a i l ek to r ok

a s z a k m a i b i z ot t s á g tag j a i





pethőné nagy csilla



Felelõ s sz erkesz tõ

nagy milán



b o r í t ó g r af i ka

s z ű c s é d ua



t i po g r á f i a b á r d j o h a n n a



A ta n k ö n y v v é n y í lv á n í t á s i e l j á r á sb a n



közreműködő szakértők



t an t á r g y pe d a g ó g i a i s z ak é r t ő

t u d o m á n y o s - s z ak m a i s z ak é r t ő

K at o n a M á r i a Va l é r i a D r . K a k u s z i B. P é t e r



t e c hno l ó g i a i s z ak é r t ő

Z a r u b ay At t i l a





© szarka judit





© j u h á s z o r s o ly a , r u n g a n d r á s





© e d u c at i o k h t. , 2 0 0 8

r ak t á r i s z á m : H - A S ZE 0 6 0 6



tömeg:

2 6 0 g r a mm



terjedelem:

12 , 8 8 A / 5 í v

t e r e m t é s é s s z ü l e t é s

Tanulói munkafüzet

Fejlesztők Juhász Orsolya Rung András



TARTALO M

t e r e m t é s é s s z ü l e t é s



5

„ ke z d e t t ő l fo g va m e g r en d í t e t t a l é t e z é s c s o d á j a ”



m i é r t s z ü l e t nek m í to s zok ?



17

a világ teremtése



40

„ a v í z e g y r e á r a d t é s n ö v eke d e t t a f ö l d ö n ”



P u s z t u l á s t ö r t é ne t ek



60

l e g en d á s l é n y ek , m i t i k u s á l l atok



73

m í to s z vag y m e s e?



80

m a i m í to s zok

1. „ K e z d e t t ő l f o g v a megrendített a létezés cs o d á j a … ” Miért

s z ü l e t nek

m í t o s z ok ?

1. Idézzünk fel olyan történeteket, amelyek a világ valamilyen jelenségét magyarázzák! Mit gondoltok, miért találtak ki ilyen történeteket a régi idők emberei? 2. A teremtés, a világ keletkezése A) Olvassátok el a szöveget, majd válaszoljatok a kérdésekre!

A világ és az emberek teremtése (közép-amerikai, maja mítosz) Elmélkedtek (az istenek), és íme, megvilágosodtak, megjelent az Ősfényhajnal, és terveikben megjelent az ember. Ennek utána elgondolták a teremtést, elgondolták a fák és a folyondárok növekedését, az élet születését és az ember alkotását és a sötétségben és fénytelen éjszakában ekképpen szerezte mindezt Égszíve, az, akit Hurakánnak mondanak… Miképpen legyen élet, és miképpen jöjjön létre világosság? Kinek kell gondoskodnia táplálékról és betevő falatról? – Jöjjön immár, és legyen! Népesüljön be az üresség! – Húzódjanak félre a vizek, és hagyják el helyüket! Tűnjenek elő a szárazok, és szilárduljanak! Legyen! Így szóltak. – Legyen élet és legyen világosság az égen és a földön! És ne legyen ragyogás, nagyság és dicsőség művünkben és teremtésünkben, míg nem alkottunk embert, míg testet nem öltött az ember! Így szóltak. És utána megcselekedték, és így megteremtették a földet. Igen, így volt, így teremtették a földet. Nem volt föld, és így szóltak: – Föld! – És egy szempillantás alatt létrejött a föld. Ekképpen teremtetett a föld, így teremtetett általa, kinek neve Égszíve és Földszíve, és aki termékennyé tette a földet, mikor még várakozás borult az égre, és víz borult a szárazra. Így történt, hogy teljessé vált a mű, és ekkor elmélkedtek és megvilágosodtak, és gondolkodtak és megcselekedték. Ennek utána megteremtették a bércek vadjait, az erdők démonait és a hegyek szellemeit, őzeket, madarakat, pumákat, jaguárokat, kígyókat, csörgőkígyókat, viperákat és a liánok démonait. Azt kívánták, hogy minden földi élő imádja őket.

6

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

De az állatok nem értették egymás beszédét, ezért nem mentek semmire, és nem tudtak tenni semmit. Így hát áldozatul adták mindet, és a föld állatai arra ítéltettek, hogy megölessenek, és táplálékul szolgáljanak. Ekkor a Teremtő és az Alkotó, a Nemző és a Szülő elhatározták, hogy új kísérletbe kezdenek, megteremtik és megalkotják az embert. Teremtsünk hát engedelmes és tisztelettudó lényeket, akik táplálnak és eltartanak minket. Így szóltak. Ezután következett a teremtés és a formálás. Földből és sárból alkották a húsát. De látták, hogy nem jó… És az emberi alakokat fából azonnal elkészítették. Olyanok voltak, mint az emberek, beszéltek, mint az emberek, és benépesítették a föld színét. Éltek és sokasodtak, lányaik voltak, fiaik voltak a fából alkotott embereknek, de nem volt lelkük, nem volt értelmük, és nem emlékeztek a Teremtőre és az Alkotóra. Elfelejtették Égszívét, és ezért elveszítették kegyelmét. Égszíve vízözönt bocsátott rájuk, és a hatalmas vízözön a fából teremtett alakok fejére zúdult. a) Egy vagy több isten vett részt a teremtésben?

b) Mi az, ami már a teremtés előtt is létezett?

c) Milyen tevékenységgel történik a teremtés?

d) Milyen sorrendben jelennek meg a dolgok a teremtés során?

e) Miből teremtik az embert?

f) Mi az ember teremtésének a célja?

A

VILÁG

ÉS

A Z

E MB E R E K

g) Mennyi idő alatt megy végbe a teremtés?

h) Készítsetek folyamatábrát a cselekményről! Válasszatok szóvivőt, aki az ábra segítségével elmeséli a történetet!

B) Olvassátok el a szöveget, és válaszoljatok a kérdésekre!

A világ keletkezése (részlet a Kalevala című finn eposzból) Telt az idő egy darabig, Egy picinyke pillanatig, Kacsa jött, kecses madárka, Kóvályogva, karingálva, Földet néz, hol fészkelhetne, Helyet, hol lakása lenne. Száll keletre, napnyugtára, Száll éjszaki, déli tájra, Fészekföldet csak nem kaphat, Helyet bárha legrosszabbat, Fészkét ahol felüthesse Lakát hova helyezhesse. Ott szálldogál, repdesődik, Tanakodik, tépelődik: „Szobámat ha rakom szélen, Habokon ha lakom lészen, Szél szobámat feldöntheti, Hab a házam elöntheti.” Hát ekkor a Vízasszonya, Víz asszonya, ég leánya, Térdit tengerből emelé, Lapockáját hullám fölé, Hogy a réce ott fészkelne, Lakóhelyre, jóra lelne. A kecses kacsamadárka Ott repesve, szálldogálva,

T E R E MTÉS E

7

8

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

Észreveszi kék víz tükrén Vízasszonya térdit tüstént, Véli: pástos emelkedő, Gyepesedő kis dombtető. Csak repesget, csak szálldogál, A térdfőre lassan leszáll, Fészkit rajta meg is rakja, Arany tojást tojik abba, Arany tojást hat darabot, Hetediket vasbul valót. Kotlik, ül tojásit költve, Azt a térdfőt melengetve, Ül egész nap, másnap is ül, Harmadnap is azonfölül; Már akkor a Vízasszonya, Vízasszonya, ég leánya Érzi, hőség jön reája, Parázs minden porcikája, Véli, térde lángra lobban, Minden íze olvadóban. Itt a térdén egyet rándít, Minden tagján egyet rázint; Tojás mind a vízbe szédül, Tenger habjai közé dűl, Cserepekre hull csörögve, Száz darabra zúzik össze. (…) Tört tojásnak alsó fele Válik alsó földfenékké, Tört tojásnak felső fele Fényes nappá fenn az égen, Fehérjének felső fele A halovány holddá lészen; Tojáson mi tarka rész volt, Égen csillag lesz belőle, Tojáson mi feketés volt, Lesz belőle ég felhője. Az idők így múlton múlnak, Öreg évek elvonulnak, Nap fiatal ékeskedvén; Úszik ám a Vízasszonya, Vízasszonya, ég leánya Ama csendes nagy vizeken, Homályos habok hegyiben. Előtte a vékony víz-ség, Megette a merő menny-ég. Esztendő kilenc már telve, A tizedik nyárra kelve

A

VILÁG

ÉS

A Z

E MB E R E K

Fölüti fejét a vízbül, Homlokát a habok közül, Akkor alkotásit kezdi, Teremtéseit teremti A sík tenger tág mezején, A temérdek víz tetején. Hol kezét kanyarította, Földfokot szakajt ki ottan, Ahol lába földet ére, Halas vermet vájt helyére; Hol alá-alábukott volt, Oda mélységeket módolt. Földnek fordul oldalaslag, Alacsony martok maradnak, Lába fordultába Lazacos hely lesz utána, Fejjel föld felé jutottan Kis öblöket alkot ottan. Úszik el a földtül aztán, Majd megáll a tenger síkján, A tengerbe sziklát szerze, Zátonyokat szóra szerte Hajók tönkre tételéül, Hajósok haló helyéül. (Vikár Béla fordítása) a) Milyen csodás lény segítségével jönnek létre a dolgok ebben a történetben?

b) Mi az ő szerepe a teremtésben?

c) Mi létezett már a teremtés előtt is?

d) Miből eredezteti a világot a történet?

e) Soroljátok fel, mi lett a tojás egyes részeiből!

T E R E MTÉS E

9

10

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m



f) Mi lehet az oka annak, hogy éppen a tojásból teremti a népi képzelet a világot?

g) Mennyi idő alatt megy végbe a teremtés?

h) Keressétek meg a térképen Finnországot! Milyen földrajzi adottságok jelennek meg a teremtéstörténetben?

i) Folyamatábrán vázoljátok a cselekményt, majd ennek segítségével mesélje el szóvivőtök, miről szól a finn teremtéstörténet!

C) Olvassátok el a szöveget, és válaszoljatok a kérdésekre!

Az égből hullott asszony (észak-amerikai mítosz) Réges-régen, mielőtt az emberek a Földön laktak, az égben éltek, ugyanis az égbolt fölött volt egy másik világ. Vadállatokkal népes erdők, tavak és folyók voltak ott, és emberek, akik falvakban települtek össze. Az egyik faluban élt egy fiatalasszony, Aténtszik. Nap mint nap kijárt a mezőre dolgozni, s a kutyája is vele tartott. A kutya szívesen szimatolt, csatangolt a környéken, s ilyenkor kiugrasztotta vackukból a vadakat. Egy napon Aténtszik éppen gyomlált, amikor dühös morgásra lett figyelmes a liget felől. Aggódva hívta kutyáját, de az eltűnt a sűrű bozótban. Nyomban ezután hangos ugatás hallatszott, majd egy súlyos, szőrös állat tört elő a bokrok árnyékából, egy medve, nyomában a kutyával. Bár Aténtszik nagyon félt, követte őket. Egy szakadék szélén bukkant rájuk. A medve szembefordult ellenfelével, míg háta mögött tátongott

A

VILÁG

ÉS

A Z

E MB E R E K

T E R E MTÉS E

a mélység. Nem volt hova menekülnie. A kutya dühödten ugatott, majd a vadállat torkának ugrott, s mindketten belezuhantak a szakadékba. Aténtszik rémülten felkiáltott, majd a szakadék széléhez sietett, abban reménykedve, hogy egy ág vagy egy szikla fölfogta a kutyáját. Előrehajolt, de semmit sem látott, még a szakadék alját sem. Úgy tűnt neki, hogy feneketlen ez a mélység. Izgalmában egyre mélyebbre hajolt, míg aztán elve­ szítette egyensúlyát, és beleszédült a semmibe. Aténtszik hosszú ideig zuhant, zuhant lefelé. Nem is sejtette, hogy keresztülsiklott az égbolton tátongó résen. Messze, nagyon messze a világtól, ahonnan a fiatalasszony lezuhant, hatalmas óceán hömpölygött. Nem volt rajta egyetlen sziget, de még egy szikla sem, és partok sem szegélyezték. Mégsem volt teljesen elhagyatott. Itt élt a teknősbéka, a hód, a pézsmapocok és mindenféle más víziállat. A teknősbéka pillantotta meg először Aténtsziket. Még csak egy kis pont volt az égen, de a teknős azonnal sejtette, hogy valami szokatlan dolog történt. – Miféle csoda ez? – rikkantotta kíváncsian, s nagy hangon hívta társait. – Gyertek gyorsan, gyertek már! Nézzétek csak, mi esett le hozzánk az égből! Úgy tűnik, valamiféle eleven teremtmény. A teknős híres volt hidegvéréről és nagy bölcsességéről. A többi állat megértette, hogy jelentős esemény tanúi lettek. De mit kezdjenek az égből pottyant ismeretlennel, hogyan fogadják? Mind­ annyian azon a véleményen voltak, hogy ez a levegőből érkező jövevény nem tudhat úszni, és azonnal meg fog fulladni. Hogyan lehetne megmenteni? S míg ők egymás szavába vágva tanácskoztak, Aténtszik vészesen közeledett az óceán felszínéhez. Ekkor a hód, farkával a vízre csapva, csendet parancsolt, s a teknőshöz fordult: – Te vagy köztünk a legidősebb és a legbölcsebb. Én megbízom a te döntésedben. – Cselekednünk kell, nem vesztegethetünk el több időt! – jelentette ki a teknős. – Készítsünk valami biztos pontot az óceán felszínén, ahol ez a különös állat megvetheti a lábát. Merüljetek le gyorsan az óceán fenekére, és hozzatok fel annyi földet, amennyit csak tudtok! Így is tettek. A pézsmapocok és a vidra többször is lemerült a tenger mélyére, a hód pedig széles farka segítségével egyengette a földet a teknős páncélján. Apránként fölépítettek egy kis szigetet az óceán színén. Mikor elkészültek, a vízimadarak fölröppentek Aténtszik fogadására, csőrük hegyével megtámasztották, és úgy irányították, hogy puhán szálljon le az előre elkészített szilárd talajra. A fiatalasszony így baj nélkül ért földet. Az állatok által épített kis sziget volt az első szárazföld bolygónkon, s Aténtszik volt rajta az első ember. A szigetecske később nőni kezdett, s minden irányban kiterjeszkedett, míg végül az óceán nagy részét beborította. Aténtszik egy kislánynak adott életet, akinek aztán ikerfiai születtek, a nyugati szél gyermekei. Mindkettő alakított a világon, de úgy, ahogyan az ellentétes természetüknek megfelelt. Egyikük megteremtette mindazt, ami jó az embereknek, a nyarat, a fényt, a termékenyítő esőt, a másik a hideget, a szárazságot és a sötétséget. Az ikrek és nagyanyjuk, Aténtszik számos észak-amerikai törzs őse. a) Hány rétegű világot képzelhetünk el ebből a teremtéstörténetből? Melyek ezek?

b) Közreműködik-e a teremtésben valamilyen isteni erő?

11

12

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

c) Milyen események hatására kezdődik el a Föld teremtése?

d) Minek az eredetére keres választ a történet?

e) Milyen lényeknek van szerepük a teremtésben?

f) Mi létezett a Föld kialakulása előtt?

g) Mire következtethetünk a történet alapján: mi tartja a Földet?

h) Ábrázoljátok folyamatábrán az eseményeket, majd ennek segítségével mesélje el szóvivőtök, miről szól a történet!

D) Olvassátok el az alábbi germán történeteket, és válaszoljatok a kérdésekre!

A világ keletkezése A régi időkben semmi sem volt, Nem volt sem homok, sem tenger, Sem sós habok, Nem volt föld, nem volt fenn ég. Nem zöldült a fű még, Ásított a semmi.

A

VILÁG

ÉS

A Z

E MB E R E K

T E R E MTÉS E

A határtalan semmiben élt a titokzatos világszellem, akit soha élő ember szeme meg nem pillantott. Ő teremtette messze északon a Ködök Birodalmát és délen a Muspellt, a Tűz Országát. A Ködök Birodalmában kút keletkezett, s ebből tizenkét folyam eredt: Hűvös, Harci, Vágy, Rohanó és a többiek. Ezek a folyamok jéggé váltak, s lassan kitöltötték a mély szakadékokat. A Tűz Birodalmából pedig forró lég és tüzes szikra áradt. Ott, ahol a forró levegő a fagyos folya­ mokkal összetalálkozott, megolvadt a jég, és az olvadó cseppekből egy óriás keletkezett: Ymir. Ez az Ymir a déróriások ősatyja, gonosz, félelmetes teremtés volt. Gylfi király most arról érdeklődött, hogy mit evett ez az Ymir, mivel táplálkozott. Megtudta, hogy a Köd Birodalmából áradó dér és a Tűz Országából jövő meleg találkozásánál egy óriási tehén is keletkezett, ennek a tejéből lakott jól Ymir és népe. Az óriás tehén nyalta, nyalogatta a sós dérsziklákat, s íme, a sziklák emberi formát öltöttek, kilépett belőlük a fenségesen szép Bur isten. Bur isten gyermekei óriáslányokkal házasodtak össze, s isteni gyermekeket hoztak a világra: az első gyermek Odin volt, a legbölcsebb, leghatalmasabb az istenek között. Később harc támadt az istenek és a déróriások között. Az istenek győzedelmeskedtek, s csak egyetlen óriáspár menekült meg a csatából. Tőlük származnak a későbbi óriások. Ezután az istenek Ymirből, az ősi jégóriásból megalkották a földet. Koponyájából lett az ég; négy sarkán négy törpe állott: Kelet, Nyugat, Észak és Dél. Csontjából keletkeztek a hegyek, véréből a tenger és a tavak, hajából a fák és a bokrok, fogából a kőgörgetegek és a sziklák. Szemöldökei falat alkottak, s ez választotta el a szárazföldet a tengerektől. Az északi szigeteken telepedtek le az óriások. A szárazföldet Midgardnak nevezték, ez lett az emberek lakóhelye, az istenek pedig Aszgardban építettek maguknak palotát.

Az ember teremtése Ég és föld, felhők és tengerek már elváltak egymástól, de még sötét volt mindenütt. Ekkor Odin így szólt fivéreihez: – Menjünk el Muspellbe, a Tűz Országába, ahol Surt kivont karddal állt őrt. Fogjunk néhány szikrát, s tegyük fel az égre. Úgy is tettek, ahogy Odin mondta. A Tűz Országából felfogott szikrából lett a nap, a hold és a csillagok. Csakhogy ezek eleinte nem tudták még, hogy milyen úton kell járniuk, egészen addig, míg az istenek pályát nem szabtak nekik. Gylfi királyfi figyelmesen hallgatta mindezt, majd így szólt: – Nagy dolog volt, hogy földet és eget teremtettek, és megszabták a nap és az éj idejét. De vajon hogy keletkeztek az emberek? Erre a következő választ kapta: Egy napon a három isteni fivér – a tengerparton haladva – két fatörzset talált. Ezekből lettek az első emberek. Odin isten életet lehelt beléjük, Hönir isten értelmet adott nekik, és járni tanította őket, Loki isten pedig kiformálta arcukat, s megtanította őket látni, hallani és beszélni. Ezután ruhát készítettek az embereknek, s elnevezték a férfit Aszkrnak, a nőt pedig Emblának. Tőlük származik minden ember. a) Isten vagy istenek alkották a világot a történet szerint?

13

14

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

b) Mi létezett a világ teremtése előtt?

c) Milyen fontosabb események előzték meg a Föld teremtését?

d) Sorold fel, Ymir mely testrészei mivé lettek a teremtés során!

e) Miből lettek az emberek?

f) Mely istenek hogyan játszottak szerepet az ember formálásában?

g) Folyamatábrán vázoljátok fel a történet legfontosabb eseményeit, majd ennek segítségével meséljétek el, miről szól a germán teremtéstörténet!

A

VILÁG

ÉS

A Z

E MB E R E K

T E R E MTÉS E

3. A történetek elolvasása után rögzítsétek tapasztalataitokat a következő táblázatban!

Mi létezett már a világ keletkezése előtt is?

Milyen lények vehetnek részt a teremtésben?

Hány világréteg létezik?

Hogyan teremtik az embert?

Mi az ember megteremtésének célja?

Gondolkodjatok az alábbi kérdéseken! a) Mi a közös az olvasott történetekben? b) Keressétek meg a térképen azokat a helyeket, ahonnan származhatnak! c) Mi lehet az oka, hogy egymástól távoli helyeken születtek, mégis ugyanarról szólnak? d) Mi lehetett az ember célja az ilyen történetek megalkotásával?

15

16

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

A mítosz görög eredetű szó, jelentése: történet, monda, egy történet elbeszélése. A mítoszok az írásbeliség előtti korokban keletkeztek. Leggyakrabban a világ (s benne az ember) keletkezéséről, természeti jelenségekről, istenekről, többnyire isteni eredetű, emberfeletti képességű hősökről szólnak. Egy-egy történet elbeszélése segítségével választ adnak az embert leginkább érdeklő, de megmagyarázhatatlannak tűnő jelenségekre. A mítoszok összessége a mitológia.

e) Válassz ki egyet az olvasott történetek közül, és készíts hozzá illusztrációt!

2. A v i l á g t e r e m t é s e 1. Nézzétek meg Michelangelónak a Vatikánban található Sixtuskápolna mennyezetére festett freskójának egy részletét! Milyen jelenetre ismertek a festményről?

a) Kik a képen látható szereplők? b) Miről szól a történet? c) Hol olvasható? d) A Biblia nem ezzel a történettel kezdődik. Vajon milyen esemény előzi meg? 2. Olvassátok el a bibliai teremtéstörténetet, és válaszoljatok a kérdésekre!

A világ teremtése (A Teremtés könyve, Mózes I.) 1. Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten szólt: „Legyen világosság”, és világos lett. Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig éjszakának. Azután este lett és reggel: az első nap. Isten újra szólt: „A vizek közepén keletkezzék szilárd boltozat, és alkosson válaszfalat a vizek között.” Úgy is lett. Isten megalkotta a szilárd boltozatot, és elválasztotta vele a boltozat fölötti és a boltozat alatti vizeket. Isten a boltozatot égnek nevezte. Erre este lett és reggel: a második nap. Isten ismét szólt: „Gyűljenek össze az ég alatti vizek egy helyre, és emelkedjék ki a száraz.” Úgy is történt. Isten a szárazat földnek nevezte, az összefolyt vizeket pedig elnevezte tengernek. Isten látta, hogy ez jó. Akkor megint szólt Isten: „Teremjen a föld zöldellő növényeket, amelyek

18

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

termést hoznak, és fákat, amelyek magot rejtő gyümölcsöt teremnek a földön.” Úgy is lett. A föld zöldellő növényeket termett, amelyek termést hoznak fajuk szerint, és fákat, amelyek gyümölcsöt érlelnek, amelyben magvak vannak, a fajtának megfelelően. Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a harmadik nap. Akkor megint szólt Isten: „Legyenek világító testek az égbolton, s válasszák el a nappalt az éjszakától. Ezek határozzák meg az ünnepeket, a napokat és az éveket. Fényeskedjenek az égbolton s világítsák meg a földet.” Úgy is lett. Isten megteremtette a két nagy világítót. A nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon, és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán, s hozzá még a csillagokat. Isten az égboltra helyezte őket, hogy világítsanak a földnek, uralkodjanak a nappal és az éjszaka fölött, s válasszák el a világosságot meg a sötétséget. Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a negyedik nap. Isten szólt: „A vizek teljenek meg élőlények sokaságával, az égen, a föld felett pedig röpködje­ nek madarak.” Úgy is történt. Isten megteremtette fajtájuk szerint a nagy tengeri állatokat és mind az élőlényeket, amelyek mozognak vagy a vízben úszkálnak. És a röpködő madarakat is, ugyancsak fajtájuk szerint. Isten látta, hogy ez jó. Isten megáldotta őket és így szólt: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, lepjétek el a tengerek vizét, s a madarak is szaporodjanak a földön.” Este lett és reggel: az ötödik nap. Aztán szólt Isten: „Hozzon létre a föld élőlényeket fajuk szerint: háziállatokat, csúszómászókat és mezei vadakat fajuk szerint.” Úgy is történt. Isten megteremtette a mezei vadakat fajuk szerint, a háziállatokat fajuk szerint és az összes csúszómászót a földkerekségen, fajonként. Isten látta, hogy ez jó. Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” Isten megteremtette az embert, saját képmására alkotta, férfinak és nőnek teremtette. Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.” Azután ezt mondta Isten: „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden növényt táplálékul adok.” Úgy is történt. Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap. 2. Így készült el a föld és az ég minden bennelevővel együtt. Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett. Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után. Ez a története az ég és a föld teremtésének, ahogy az lefolyt.

A második teremtéstörténet, a Paradicsom Azon a napon, amikor az Úristen a földet és az eget megalkotta, még nem volt a földön semmiféle vad bozót, és nem nőtt semmiféle mezei növény, mert az Úristen még nem adott esőt a földnek, s nem volt ember sem, hogy a földet művelje. Egyszer pára szállt fel a földről, és megáztatta a föld egész felszínét. Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az egész leheletét. Így lett az ember élőlénnyé. Az Úristen kertet telepített Édenben, keleten és oda helyezte az embert, akit teremtett. És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának a fáját. Egy Édenben eredő

A

VILÁG

T E R E MTÉS E

folyó öntözte a kertet, s ott négy ágra szakadt. Az egyiknek a neve: Pison: ez átfolyik Havilla egész földjén, ahol arany található. Ennek az országnak aranya kiváló, van ott még bdellium és onixkő is. A második folyó neve: Gichon, ez öntözi Kus egész földjét. A harmadik folyó neve: Tigris, ez Asz­ szurtól keletre folyik. A negyedik folyó az Eufrátesz. Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze. Az Úristen parancsot adott az embernek: „A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és a rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz.” Azután így szólt az Úristen: „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hasonló hozzá.” Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állatát s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá. Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s amikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt és az emberhez vezette. Az ember így szólt: „Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből lett.” Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz. Mind az ember, mind az asszony meztelen volt, de nem szégyenkeztek egymás előtt. (Gál Ferenc fordítása) A) Válaszoljatok a kérdésekre! a) Isten vagy istenek vesznek részt a teremtésben?

b) Hány nap alatt zajlott a teremtés?

c) Vázold fel a teremtés sorrendjét!

d) A teremtés egy része „szétválasztás”, más része „feldíszítés”. Melyek ezek a részek?

19

20

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m



e) Milyen tevékenységgel történik a teremtés?

f) Mi áll a második teremtéstörténet középpontjában?

B) Töltsétek ki az alábbi táblázatot! a z e l s ő t e r e m t é s t ö r t é ne t

A teremtés ideje

Az ember teremtésének módja

A nő teremtése

A nő teremtésének célja

Az ember és más élőlények teremtésének sorrendje

Az ember teremtésének célja

a m á s o d i k t e r e m t é s t ö r t é ne t

A

VILÁG

T E R E MTÉS E

C) Válaszoljatok a kérdésekre! a) Miért nevezhetjük az első teremtéstörténetet „piramisszerűnek”?

b) Milyen ismétlődő elemek teremtik meg a szöveg ritmusát? Milyen szavak ismétlődnek?

Milyen szerkezetek ismétlődnek?

Melyik nép teremtéstörténetében találkozhattál már hasonló ismétlődésekkel?

3. Nézzétek meg Michael Wolgemut A hat nap műve című illusztrációját!

21

22

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

Michael Volgemut (1434–1519) A hat nap műve a) Mit gondoltok, mi okozhat nehézséget, ha egy képzőművész a bibliai teremtéstörténet eseményeit kívánja ábrázolni?

b) Hogyan oldja meg a művész ezt a problémát a fenti illusztráción?

c) Magyarázzátok meg a mű címét!

d) Adjatok címet az egyes képkockáknak! 1. 2.

A

VILÁG

T E R E MTÉS E

3. 4. 5. 6. e) Meséljétek el a teremtéstörténetet saját szavaitokkal az illusztráció alapján! f) Egészítsétek ki a sorozatot egy hetedik képkockával!

4. A hetes szám különösen fontos szerepet kap a Biblia teremtéstörténetében! A) Gyűjtsétek össze, milyen helyzetekben, kifejezésekben, szólásokban találkozunk a hetes számmal! A szólásoknál magyarázatot is adjatok!

B) Olvassátok el az alábbi részletet O. Nagy Gábor Mi fán terem? című könyvéből, és válaszoljatok a kérdésekre! Hogy miért éppen heten vannak a gonoszok, az ördögök, a boszorkányok, azt akkor értjük meg, ha arra gondolunk, hogy a mesebeli sárkánynak is hét feje van, a mese hőse hetedhét országon is

23

24

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

el tud jutni hétmérföldes csizmájával; hétpecsétes titokról beszélünk, és hetedik mennyországról, hét országra szóló a lakodalom, és aki már messze van, az a hetedik határban jár. Az ókorban is a világ hét csodáját emlegették, és a hónapot is hetekre osztották fel. Mindez azzal van kapcsolatban, hogy a primitív népek egyes számoknak, elsősorban a 7-nek, azután a 3-nak, a 9-nek és a 12-nek titokzatos jelentőséget, szimbolikus értékeket tulajdonítottak. Hogy mi ennek a számmisztikának a végső magyarázata, arra már manapság, e hiedelem keletkezése után sok ezer évvel nem lehet biztos feleletet adni. Mindenesetre figyelmet érdemel az a feltevés, hogy a hetes szám szimbolikus–misztikus értéke összefügg a mai tízes számrendszerben való számolástól eltérő, hajdani más számrendszerek használatával. Joggal feltehető ugyanis, hogy a régi ötös, húszas és hatvanas számrendszereken kívül valamikor, a történelem előtti időkben hetes számrendszerrel is kísérletezett az emberiség, és mivel ebben a 7 volt a mai 10-nek megfelelő első nagyobb egység, a hetes számnak különös jelentőséget tulajdonítottak; a nagyság vagy befejezettség, a zártság szimbólumát látták benne. Abban, hogy a hetes szám ilyen nagy jelentőséget kapott a régiek tudatában, valószínűleg annak van a legnagyobb szerepe, hogy az időszámításnak már a legrégibb időben is a hét napból álló naptári hét volt az alapja. a) Mi magyarázza a hetes szám különös jelentőségét?

b) Minek a szimbóluma volt a hetes?

c) A szövegben szereplő példák közül melyek szoktak a mesékben előfordulni?

d) Mit jelentenek a következő kifejezések? Alkossatok velük egy-egy mondatot! hétpecsétes titok Jelentése: Mondatban:

a hetedik mennyországban érzi magát Jelentése: Mondatban:

A

VILÁG



5. Nézzétek meg Michelangelo Ádám teremtése című festményét!

a) A teremtés mely pillanatát ábrázolja a festő?

b) Miben felel meg a kép a Bibliában olvasott szövegnek, és miben tér el attól? Megfelelések:

Eltérések:

c) Ki a két főalak?

d) Hol fekszik Ádám, és hol az Úr?

e) Milyen színeket látunk az egyik, milyeneket a másik alak körül? Mi lehet ennek a jelentése?

T E R E MTÉS E

25

26

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m



f) Milyen kapcsolatot fedeztek fel Wolgemut illusztrációja és Michelangelo festménye között?

6. Hallgassátok meg Richard Strauss Imigyen szóla Zarathustra című művének bevezető tételét! Olvassátok el Trencsényi-Waldapfel Imre magyar ókortudós népszerű összefoglalójának rövidített változatát!

Istenek születése (görög mítosz) Kezdetben csak Khaosz, a tátongó üresség létezett. Belőle vált ki Erebosz, az alvilági sötétség és Nüx, a fekete Éjszaka. Aztán megszületett Gaia, a széles mellű Föld, a világmindenség megingat­ hatatlan alapja, s önmagából hívta létre Uranoszt, az Eget. Akkor már megjelent a világban minden élet ősforrása, a Szerelem. Az Ég a Föld után kívánkozott, s Gaia a százkezű Hekatonkheireket, az egyszemű Küklopszokat és a Titánokat hozta a világra. Ókeanosz volt a legidősebb a titánok közül, Kronosz a legfiatalabb. (…) Ókeánosz felesége volt Thétüsz, Kronoszé pedig Rheia. (…) De Gaia hiába szülte meg gyermekeit, Uranosz bilincsbe verte az egyszemű és a százkezű óriásokat, és az Alvilág legsötétebb mélyére taszította őket. (…) Végül is Gaia elkeseredetten fordult gyermekeihez: – Hallgassatok rám, gyermekeim, és álljatok bosszút kegyetlen atyátokon! Félelem fogta el a Titánokat, egyik sem mert szólni, csak Kronosz, a legfiatalabb vállalta, hogy eleget tesz anyja felszólításának, hiszen Uranosz maga idézte fel maga ellen Gaia és gyermekei haragját. Éles sarlót vett át anyjától, lesbe állt, és váratlanul súlyos sebet ejtett Uranoszon. Az Égnek a földre cseppenő véréből esztendőre megszülettek a bosszúálló Erinnüszek, abból pedig, ami a tenger habjaira hullott, Aphrodité, a Szerelem szépséges istennője támadt életre, s kagylóhéjban hajózott Küthéra, majd innét Küprosz szigetére. Kronosznak és Rheiának három leánya született, Hesztia, Déméter és Héra, meg három fia, Hádész, Poszeidón és Zeusz. De Kronosznak atyja, Uranosz átka járt az eszében, amely kimondta, hogy őt is saját gyermeke fogja legyőzni. Ezért gyermekeit, amint megszülettek, sorra lenyelte. Nem tudott ebbe belenyugodni Rheia, s mikor legkisebb fiát, Zeuszt hozta világra, elhatározta, hogy megmenti az életét. Követ pólyált be újszülött gyermeke helyett, azt adta át Kronosznak, Kronosz le is nyelte. Zeuszt pedig elrejtette Kréta szigetén, a Dikté-hegy barlangjában. (…) Mert Zeuszra várt a legnagyobb hatalom, ő lett az istenek és emberek atyja, miután felnőtt, és beteljesítette az átkot, amelyet Kronoszra kimondott Uranosz. Ókeánosz leánya, Métisz, az Ész istennője látta el tanácsokkal, ő adta Zeusznak a varázsszert is, amellyel Kronoszt arra kénysze­ rítette, hogy visszaadja lenyelt gyermekeit. Azok sorra ki is léptek a napfényre atyjuk gyomrából, de

A

VILÁG

T E R E MTÉS E

születésük rendjét megfordítva: elsőnek a bepólyált kő, utolsónak Hesztia. Ezért Hesztia ­– a házi tűzhely istennője – a legidősebb és a legfiatalabb isten egy személyben. Így Zeusz, a legkisebb fiú visszahozta az életbe idősebb testvéreit, s most már velük együtt küzdött meg Kronosszal a világ uralmáért. Kronoszt támogatták a Titánok, csak Ókeánosz állt félre a harctól, a leánya, Sztüx pedig, az Alvilág folyója négy gyermekével, a Győzelemmel, az Erővel, a Féltékenységgel és az Erőszakkal Zeuszt segítette, ezért kapta jutalmul, hogy a legszentebb eskü az ő nevét idézze. Prométheusz, Iapetosz fia is Zeusz és a többi fiatal isten oldalára állt, mert anyja, Themisz időben kioktatta. Hasznát vette Zeusz Prométheusz bölcs tanácsainak. Felhozta a Tartaroszból a Küklópszokat, akik akkor kovácsolták számára a villámot, Hádész számára pedig a láthatatlanná tévő sisakot, Poszeidón számára a háromágú szigonyt. Ilyen fegyverek segítségével győzték le Zeusz és testvérei Kronoszt és a Titánokat, majd maguk között osztották fel a világot. Zeusznak jutott az Ég, Poszeidónnak a tenger és Hádésznak a föld mélyén az Alvilág. A Titánokat pedig Zeusz letaszította a Tartaroszba, és a Hekatonkheireket, a százkezű óriásokat rendelte az őrizetükre. Utóbb Kronosznak megkegyelmezett, felengedte a Tartaroszból, de száműzte, és messze Nyugaton, a Boldogok Szigetein, az üdvözült halottak fejedelmévé tette. Akkoriban, amikor a Titánok harca folyt, már tele volt a világ istenekkel. És minden isten megszületése teljesebbé tette a világot valamivel, ami addig hiányzott. (…) Háromszáz évig szerették egymást Zeusz és Héra, amíg egymáséi lehettek; az ő gyermekeik voltak Árész, a háború istene, Hébé, az ifjúság istennője, valamint Eileithüa, aki az újszülötteket segítette a világra. Héra hű feleség volt, s féltékenyen nézte, ha Zeusz más istennőket vagy éppen földi halandó leányokat ajándékozott meg szerelmével. Anya nélkül született Zeusz legkedvesebb gyermeke, Pallasz Athéné, az okos szűz, a városok védője, minden szép mesterség tudója és minden tudomány pártfogója. Apja fejéből pattant ki teljes fegyverzetben, sugárzó szépségben, a Nap is megállította gyors fogatát az égen, hogy meg­csodálja, amikor megszületett. Az Olümposz valamennyi istene örült neki, csak Héra nézte ezt is féltékenyen, s eltökélte, ha Zeusz nélküle hozta világra leányát, ő is fiat fog szülni apa nélkül. Hát úgy is tett, amint mondta; így született Héphaisztosz, de olyan csúf volt, hogy maga Héra is elborzadt látásán, s hogy ki ne nevessék a többi istenek, lehajította az Olümposzról. Még szerencse, hogy a tengerbe esett, ahol a Néreiszek – Thétisz és nővérei – szelíden karjaik közé fogták, és felnevelték. Örökké sánta maradt, de a kovácsmesterséget nagyszerűen értette, először a tenger mélyén, egy barlangban, jótevői, a Néreiszek számára készített mindenféle drága ékszert, majd visszatért az Olümposzra, itt állította fel ragyogó kovácsműhelyét, és az isteneknek emelt fényes palotát. (…) Az Olümposz égbe nyúló csúcsán épült palotáikból figyelik a halhatatlan istenek a világot, és féltékenyen ügyelnek a rendre, hogy a Nap, a Hold és a csillagok a számukra kiszabott pályán járjanak örökké, és semmi ne lépje túl a mértéket. (…) … De még nem mutattak be áldozatokat és nem énekeltek himnuszokat az isteneknek, a világmindenség szépsége tanúk nélkül maradt, és a földet nem szántotta fel senki, városok nem épültek, és a tengert sem járták be karcsú hajók, mert nem voltak emberek. Prométheusz végre a phókiszi Panopeusz környékén alkalmas anyagot talált, és Pallasz Athéné segítségével abból formálta meg az első embereket. Tudatlanok voltak eleinte ezek az emberek, nem sokban különböztek az állatoktól, csak gyöngébbek és védtelenebbek voltak a legtöbbnél. Homályos barlangok mélyébe húzódtak vagy a földbe ásták magukat, mint a hangyák, amit láttak, nem értették, amit hallottak, nem fogták fel, öntudatlanul élték végig életüket, mint az álomképek. Ették, amit véletlenül találtak, a jövőre nem gondoltak, s ha veszély támadt reájuk – eső és fagy és vadállat –, nem tudtak védekezni ellene.

27

28

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

Már-már kipusztulás fenyegette az emberi fajtát, amikor Prométheusz lelopta számukra az égből a tüzet, amely idáig csak az olümposzi istenek tulajdona volt. A tűz segítségével az emberek megtanulták a mesterségeket, az anyag megmunkálását és a fémek feldolgozását, téglát égettek és házat építettek, mindenféle hasznos szerszámot készítettek maguknak, s amint munka közben fokról fokra ügyesedett a kezük, egyre világosabb lett az értelmük is. A tűz használata során az emberi öntudat szikrája is fellobbant bennük, megfigyelték az évszakok váltakozását, és ahhoz alkalmazkodva művelték a földet. Megismerkedtek a szerszámokkal és a csillagok világával, a betűvetéssel, a költészettel, megtalálták erdő-mező füvei között az orvosságot a betegségek ellen, megtanulták, hogy kell szekerük elé lovat és hajóik elé vitorlát dagasztó szeleket fogni. Messzelövő íjjal és nyilakkal felfegyverkezve nemcsak védekezni tudott az ember, hanem az elejtett vad sűrű bundáját is megszerezte magának, védelmül a hideg ellen. Prométheusz ajándékának, a tűznek köszönhette az ember, hogy kiemelkedett az állatok sorából, sőt a természet más erőivel együtt az állatokat is a maga szolgálatába kényszeríthette. Még arra is megtanította Prométheusz, hogyan lehet madarak röptéből, az áldozati állat beleiből, álomképekből és más előjelekből a jövőre következtetni, de ügyelt arra, hogy senki ne lássa meg halála napját előre, nehogy reményét veszítse, amíg él. Zeusz féltékenyen látta, hogy a tűz a halandók birtokába került. Haragosan megfenyegette Prométheuszt: – Iapetosz fia, hiába vagy mindenkinél ravaszabb! Most örülsz, hogy engem kijátszottál, de még megkeserülöd te is, és az emberek is megfizetnek érte! Olyan ajándékot küldök nekik, amit mindnyájan szeretni fognak, és észre sem veszik, hogy a saját szerencsétlenségüket ölelik benne. Így szólt és nevetett az istenek és az emberek atyja, s meghagyta Héphaisztosznak, a kovácsmesternek, hogy gyúrjon össze gyorsan földet vízzel, és abból formáljon istennőkhöz hasonló szépséges alakot. (…) Pandórának, „mindenki által megajándékozottnak” nevezték el, mert az Olümposz minden lakója ajándékozott neki valamit. S Hermészre bízta Zeusz, hogy vigye ajándékba Prométheusz testvéréhez, Epimétheuszhoz. Epimétheuszt jó előre figyelmeztette Prométheusz, hogy ne fogadjon el semmit Zeusztól, de Epimétheusz megfeledkezett az intelemről, befogadta házába Pandórát, az első asszonyt, s csak amikor már ott volt a baj, akkor kapott észbe. Jókora agyaghombárok álltak Epimétheusz háza körül, felében-harmadában a földbe süllyeszt­ ve. Az egyikben gabona volt, a másikban must vagy olaj, így Pandóra mindent megtalált férje házánál, ami csak kellett. Egyetlen hombártól tiltotta Epimétheusz az asszonyt, de hiába, mert Pandóra oldalát fúrta a kíváncsiság: ugyan mi lehet benne? Egy óvatlan pillanatban leemelte a hombár fedelét, hát a sokféle baj kirepült belőle az emberek közé, akik eddig gond nélkül éltek. Kirepült a hombárból a Fáradtság, a Betegség, az Öregség; Pandóra ijedten csukta vissza a fedelet, de már késő volt, csak a Remény volt már a hombárban, amikor újra lezárult a nyílása. Azóta kell az embereknek fáradságos munkával keresniök meg a mindennapi kenyeret, és azóta töri meg tagjaikat a betegség és az öregség. Így büntette meg Zeusz az embereket, amiért elfogadták a tüzet Prométheusz kezéből. De kegyetlenül megbüntette Prométheuszt is: megparancsolta Héphaisztosznak, hogy a föld peremén, ember nem járta pusztaságban egy sziklához láncolja. Később a Kaukázus egyik sziklájához láncoltatta, s egy vérengző sast rendelt oda, hogy csőrével hasítsa fel Prométheusz keblét, és napról napra megújuló máján lakmározzék. (Trencsényi-Waldapfel Imre: Görög regék című műve alapján)

A

VILÁG

T E R E MTÉS E

7. Nemzedékek a) Rajzold meg a családfádat! Nagyszüleiddel kezdd a sort! I. nemzedék (nagyszülők)

II. nemzedék (szülők)

III. nemzedék (unokák)

b) Helyezzétek el az alábbi isteneket a saját családfájukon! Hádész, Rheia, Zeusz, Poszeidón, Gaia, Kronosz, Déméter, Uranosz, Héra, Hesztia I. nemzedék (ősszülők nemzedéke):

II. nemzedék (titánok nemzedéke):

III. nemzedék (az istenek nemzedéke):

29

30

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

8. Kire ismersz az alábbi képen? Miről ismertél rá?



9. A görög mitológiában a teremtés istenek születésén és istenek harcán keresztül vezetett. a) Miért tört ki viszály az első és a második istennemzedék között?

b) Kik álltak a konfliktus középpontjában?

A

VILÁG

T E R E MTÉS E

c) Mivel magyarázhatjuk Uranosz viselkedését?

d) Mi okozza a konfliktust a második és harmadik istennemzedék között?

e) Mi magyarázza Kronosz viselkedését gyermekeivel szemben?

f) Miben hasonlít Zeusz helyzete a népmesékre?

10. Készíts elő pároddal egy rövid párbeszédet Rheia és Kronosz között, amely Zeusz születése előtt zajlik! A párbeszéd fejezze ki mindkét szereplő lehetséges gondolatait és érzelmeit! 11. Válassz az alábbi témák közül, és készíts fogalmazást! a) Készíts riportot egy résztvevővel az istenek harcáról! b) Készíts újsághírt az istenek harcáról! c) Írj 10-15 mondatos fogalmazást „Amikor szembe akartam szállni a sorssal…” címmel!

31

32

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m



d) Nézzetek meg egy jelenetet a Gyűrűk ura című filmből, amely szintén bemutat néhány mitikus lény közötti harcot! Milyen a filmbeli küzdelem az általad rajzolthoz képest?

Figyeljétek meg, a film milyen eszközökkel képes ábrázolni a csata mitikus erejét!

12. Prométheusz A) Vázoljátok fel T-táblázatban, milyenek voltak az emberek, mielőtt Prométheusz elhozta nekik a tüzet, s milyenek lettek utána! A Z E MB E R E K MI E LŐTT P R O MÉT H E USZ E L H O ZT A N E K I K A TÜZ E T

MIUTÁ N P R O MÉT H E USZ E L H O ZT A N E K I K A TÜZ E T

A

VILÁG

T E R E MTÉS E

B) Válaszoljatok a kérdésekre! a) Miképpen változott meg az emberi nem Prométheusznak köszönhetően?

b) Melyik bibliai történetben esik át hasonló változáson az ember?

c) Idézzétek fel, a Bibliában mi az az esemény, amely megváltoztatja az embert!

13. Zeusz és Prométheusz A) Fogalmazzátok meg Zeusz belső hangját, amint Prométheusz tevékenységét figyeli!

B) Zeusz kétszer kerül ebben a történetben valamilyen konfliktus középpontjába: egyszer Kronosszal, egyszer pedig Prométheusszal.

Hasonlítsátok össze cselekedeteinek, gondolatainak mozgatórugóit az első és a második helyzetben!



A csoporttal egyeztetve vázoljátok T-táblázatban, milyennek látod őt e két helyzetben!

Véleményeteket támasszátok alá érvekkel!

33

34

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

z e u s z konf l i k t u s a k r ono s s z a l

P R O MÉT H E US s z a l

C) Fogalmazzátok meg Prométheusz belső hangját: mit gondolhat, amikor észreveszi, hogy Zeusz rossz szemmel nézi az emberek iránti segítőkészségét!

A

VILÁG

T E R E MTÉS E

14. Melyik bibliai történet motívumait fedezhetjük fel Pandóra történetében? Írjátok be a táblázatba a két történet hasonló motívumait!

15. Gyűjtsetek információkat a tizenkét nagy olümposzi istenről és tevékenységi köreikről! Segítségül használjátok a mítosz szövegét, illetve a táblázat alatt olvasható ismertetőket!

a z

i s t en

ne v e

zeusz

hér a

po s z e i d ó n

hádész

pa l l a s z a t h é n é

t e v é ken y s é g i k ö r e

j e l l e m z ő t á r g y a i , j e g y e i

35

36

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

apo l l ó n

artemisz

aph r o d i t é

he r m é s z

árész

h é pha i s z t o s z

hesztia

Zeusz: Zeusz és fivérei sorsot húztak, hogy eldöntsék, hogyan osztozzanak a mindenség részein. Poszeidónnak a tenger jutott, Hádésznak az alvilág. A legfőbb uralmat Zeusz kapta meg. Ő volt az Égbolt Ura, az Esőisten, a Fellegrázó, az ő kezében volt a rettenetes mennykő. Hatalma nagyobb volt, mint a többi istené együttvéve. (Római megfelelője: Jupiter) Héra: Zeusz felesége és nővére volt. Ókeanosz és Téthüsz nevelték föl. A házasság védnöke, a férjes asszonyok az ő különleges védelmét élvezték. Szent állatai a tehén és a páva. (Római megfelelője: Juno) Poszeidón: Ő volt a Tenger Ura, Zeusz fivére, rangban mögötte a második. Állatai a bikák és a lovak. (Római megfelelője: Neptunus) Hádész: Ő a harmadik fivér az olümposzi istenek között; birodalma az alvilág, s ő uralkodik a halottakon. Híres volt sapkája vagy sisakja, amely viselőjét láthatatlanná tette. Csak ritkán hagyta el sötét birodalmát, hogy látogatóba menjen az Olümposzra vagy a földre, de nem is nagyon hívták. Nem volt szívesen látott vendég. Könyörtelen és kérlelhetetlen volt, de igazságos: félelmetes, de nem gonosz isten. (Római megfelelője: Pluto) Pallasz Athéné: Ő egyedül Zeusz lánya, nem anya szülte. Felnőttként és teljes fegyverzetben pattant ki apja fejéből. A városok istennője, a civilizált életforma, a kézműipar és a mezőgazdaság védnöke; a bölcsesség, az értelem és a tisztaság megtestesülése. Ő volt Zeusz kedvenc gyermeke. Apja rábízta pajzsát, a szörnyű aigiszt és pusztító fegyverét, a mennykövet. Választott városa Athén volt, kedves fája az olajfa, melyet ő teremtett; madara a bagoly. (Római megfelelője: Minerva) Apollón: Mesteri zenész, nyilazó isten, de ő a gyógyító is, aki elsőként megtanította az embernek

A

VILÁG

T E R E MTÉS E

az orvoslást. A fény és a gazdagság istene is. Növénye a babér. A neki szentelt állatok közül legfontosabb a delfin és a varjú. (Római megfelelője: Apollo) Artemisz: A vadon úrnője, az istenek fővadásza. Szent növénye a ciprus, az állatok közül a szarvas az övé. (Római megfelelője: Diana) Aphrodité: A szerelem és a szépség istennője, aki elbájol embereket és isteneket egyaránt. Nevének jelentése: „a habokból kikelő”, Aphrosz ugyanis a tenger tajtékos habját jelenti. Növénye a mirtusz, madara a galamb, olykor a veréb és a hattyú. (Római megfelelője: Venus) Hermész: Mozgása könnyed és gyors, lábán szárnyas sarut hord, és szárnyakat visel sapkáján és varázserejű pálcáján is. Zeusz követeként jár a halandók és az égi lakók közt. Az istenek közt ő a legagyafúrtabb és legfortélyosabb: ő a tolvajok istene, az istenek hírnöke. (Római megfelelője: Mercurius) Árész: A háború istene, kedvenc madara a keselyű, állata a kutya. (Római megfelelője: Mars) Héphaisztosz: A tűz istene, a kovácsok védőistene. (Római megfelelője: Vulcanus) Hesztia: Kronosz és Rheia gyermeke, Zeusz testvére, az otthonok védőistennője. 16. Kire ismersz rá az alábbi képen? Mi segített a felismerésében?

Hasonlítsd össze a görög ábrázolást az alábbi két egyiptomi képpel! Milyen különbségeket látsz rajtuk? Idézd fel eddigi ismereteidet, és vond le következtetéseidet!

37

38

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

Hórusz, a sólyomfejű isten az egyiptomi mitológiában

•

6 .

é v fo l y a m

A karnaki Amon-templomhoz vezető út egyik szfinxének részlete. A kosfej Amon szent állatát idézi.



17. Készítsetek néhány perces filmet egy televíziós magazinműsor számára Vendégségben az Olümposzon címmel! Olvassátok el az alábbi rövid szöveget, s használjátok fel a műsor elkészítésekor! A görög istenek lakóhelye az Olümposz volt, eledelük az ambrózia, italuk a nektár. A görögök isteneiket saját képükre teremtették. Az ember formájú istenek az eget kellemes, meghitt hellyé tették, ahol a görög ember otthon érezte magát. Tudható volt, hogy az istenek éppen mit csinálnak; mit ettek, mit ittak, hol vendégeskedtek és hogyan szórakoztak a vendégségben. Amellett persze féltek is tőlük: nagy volt a hatalmuk, és veszedelmesek voltak, ha megharagudtak. Ám az ember, ha ügyelt, könnyen kijött velük. Sőt, még az is szabadságában állt, hogy kinevesse őket. Zeusz, amint megpróbálja titokban tartani felesége előtt szerelmi kalandjait, de örökké lelepleződik, főszereplője volt a tréfáknak. (…) Héra … a tipikus féltékeny feleség, akinek férje leleplezésére és vetélytársnői megbüntetésére irányuló elmés fortélyai nagy tetszést arattak…

A

VILÁG

T E R E MTÉS E

18. Írj 10–15 mondatos fogalmazást arról, hogy ha választhatnál, te minek az istene lennél, miért és mit tennél istenként!

19. Készítsetek csomagolópapírra a teremtéstörténeteket összefoglaló fürtábrát! Ábrátok középpontjában a teremtéstörténet szó álljon! 20. Alkossatok szöveget egy lapra úgy, hogy mindenki csak egy-egy mondatot ír a papírra, de csak a megelőző mondatot látja a szövegből, mivel a már elkészült mondatok be vannak hajtva, nem látszanak! Induljon a szöveg úgy, mint egy teremtéstörténet, aztán majd meglátjuk…! Jó szórakozást!

39

3. „ A v í z e g y r e á r a d t é s n öv e k e d e t t a f ö l d ö n…” P u s z t u l á s t ö r t é ne t ek 1. Gyűjtsd össze pókhálóábra segítségével, mi jut eszedbe, ha azt hallod, „természeti katasztrófa”.

TERMÉSZETI KATASZTRÓFA

2. Sorolj fel néhány mai és régebben történt természeti kataszt­ rófát!

Mivel magyarázhatták ezeket régen az emberek?

„ A

VÍZ

E GYR E

ÁR A DT

ÉS

N ÖV E K E D E TT

A

F ÖLDÖ N . . . ”

3. Olvasd el a bibliai özönvíztörténetet!

Az özönvíz története a Bibliában Amikor az Úr látta, hogy nagy az emberek gonoszsága a földön és szívük állandóan a rosszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön, és bánkódott szívében. Ezt mondta az Úr: „Eltörlöm a föld színéről az embert, akit a földön teremtettem: az embert az állatokkal, a csúszómászókkal és az ég madaraival együtt, mivel megbántam, hogy teremtettem őket.” Noé azonban kegyelmet talált az Úr szemében. Noénak ez a története: Noé igaz ember volt, kifogástalanul élt kortársai között. Noé Isten színe előtt járt. Noénak három fia született: Szem, Kám és Jáfet. A föld azonban romlott volt Isten színe előtt, s a föld tele volt erőszakkal. Isten látta a földet: romlott volt, mert minden lény a rossz útjára tért. Isten így szólt Noéhoz: „Elhatároztam, hogy elpusztítok minden lényt a földön, mivel a föld az emberek miatt megtelt gonoszsággal. Ezért eltörlöm őket a föld színéről. Építs magadnak bárkát fenyőfából s nádfonatból, kívül és belül kend be szurokkal. Így kell építened: 300 könyök legyen a bárka hossza, 50 könyök a szélessége és 30 könyök a magassága. Csinálj a bárka fölé tetőt. Az ajtót helyezd felülre, a bárka oldalára, és csinálj alsó, középső és felső emeletet. Ugyanis vízözönt bocsátok a földre, hogy eltöröljek minden testet, amely az ég alatt létezik. El fog pusztulni minden, ami a földön van. Veled azonban szövetséget kötök. Te beszállsz a bárkába, te és veled együtt fiaid, a feleséged és fiaid feleségei. Minden élőlényből, minden testből vigyél kettőt a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak, egy hímet és egy nőstényt. A madarak minden fajtájából, az állatok minden fajtájából kettőt-kettőt vigyél be, hogy életben maradjanak. Vigyél magaddal mindenféle ételt is, ami táplálékul szolgál, halmozz fel készletet, hogy nekik és neked eledelül szolgáljon.” Noé úgy is tett, pontosan úgy járt el, ahogy Isten megparancsolta neki. Az Úr így szólt Noéhoz: „Szállj be egész családoddal a bárkába, mert csak téged találtalak igaznak színem előtt az egész nemzedékben. Minden tiszta állatból vigyél hetet-hetet, hímet és nőstényt, a tisztátalanokból pedig kettőt, hímet és nőstényt (a madarakból is hetet-hetet, hímet és nőstényt), hogy ivadékuk az egész földön életben maradjon. Mert még hét nap, és akkor negyven nap és negyven éjjel esőt bocsátok a földre, s eltörlök a föld színéről minden lényt, amit alkottam.” Noé úgy tett, ahogy az Úr megparancsolta neki. Noé 600 esztendős volt, amikor a vízözön rátört a földre. Noé a vízözön előtt beszállt a bárkába: vele együtt fiai, felesége és fiainak feleségei. (A tiszta és tisztátalan állatok, a madarak és a földön élő állatok közül kettő–kettő, egy hím és egy nőstény ment Noéval a bárkába, ahogy Isten megparancsolta.) Hét nap elteltével a vízözön rátört a földre. Noé 600. évében, a második hónap 17. napján, ezen a napon megnyíltak a nagy mélységek forrásai és megeredtek az ég csatornái. Az eső negyven nap és negyven éjjel zuhogott a földre. Ezen a napon Noé és fiai, Szem, Kám és Jáfet Noé feleségével és fiainak három feleségével együtt beszálltak a bárkába, s velük minden fajtájú vadállat, minden fajtájú háziállat, mindenféle földi csúszómászó és mindenféle madár és szárnyas. Minden lény, ami lélegzik, párosával ment Noéhoz a bárkába. Minden lényből egy hím és egy nőstény ment, ahogy Isten megparancsolta. Az Úr bezárta mögötte az ajtót. Ezután negyven napig ömlött az eső a földre. A víz megdagadt és fölemelte a bárkát úgy, hogy a föld felett úszott. Az ár elhatalmasodott, és erősen megduzzadt a föld felett, a bárka azonban a vízen úszott. A víz még magasabb lett a földön, annyira, hogy az ég alatt minden magas hegyet elborított. Tizenöt könyöknyivel múlta felül a víz őket, annyival emelkedett a hegyek fölé. Így minden élőlény elpusztult, amely a földön mozgott: madarak, háziállatok, vadállatok, mindenféle földi csúszómászó és minden ember. Minden, ami lélegzett, ami a szárazföldön élt, elpusztult.

41

42

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

Így törölt el (Isten) minden élőlényt a földön: az embertől az állatig, a csúszómászókig és az égi madarakig. Mind eltörölte őket a földről. Csak Noé maradt meg, és ami vele volt a bárkában. A víz százötven napig áradt a földön. Ekkor Isten megemlékezett Noéról és minden vadállatról, minden háziállatról, ami vele volt a bárkában. Isten szelet támasztott a föld felett, mire a víz apadni kezdett. A mélységek forrásai és az ég csatornái bezárultak: az eső megszűnt esni az égből, és a víz lassan elapadt a földön. Százötven nap elteltével a víz visszahúzódott, s a hetedik hónapban, a hónap 17. napján a bárka megállt az Ararát hegyén. A víz a tizedik hónapig egyre jobban leapadt, s a hónap első napján feltűntek a hegycsú­ csok. Negyven nap elteltével Noé kinyitotta a bárka ablakát, amit csinált, s kiengedett egy hollót. Az ide-oda röpdösött, amíg a víz fel nem száradt a földről. Azután kiengedett egy galambot, hogy lássa, vajon a víz visszahúzódott-e már a föld színéről. De a galamb nem talált helyet a lába számára, ezért visszatért a bárkába, mivel még víz állt az egész földön. Ő kinyújtotta kezét, megfogta, és bevitte magához a bárkába. Még várt további hét napot, és újra kiengedett egy galambot. A galamb este visszatért hozzá, és íme, friss olajágat tartott a csőrében. Ebből megtudta Noé, hogy a víz eltűnt a földről. Újabb hét napig várt, és ismét kiengedett egy galambot, de ez már nem tért vissza hozzá. Noé 600. életévében, az első hónapban, a hónap első napján felszáradt a víz a föld színén. Ekkor Noé félretolta a bárka fedelét, körülnézett, s íme, a föld felszíne szikkadt volt. A második hónapban, a hónap 27. napján a föld száraz volt. Ekkor Isten szólt Noéhoz: „Szállj ki a bárkából: te, a feleséged, a fiaid és fiaidnak feleségei. Minden élőlény, amely veled van, a madarak, az állatok, a földi csúszómászók menjenek ki, nyüzsögjenek a földön, legyenek termékenyek és szaporodjanak el a földön.” Noé kiszállt fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel. Minden vadállat, minden háziállat, minden madár, minden földi csúszómászó kijött a bárkából, egyik fajta a másik után. Noé oltárt épített az Úrnak. Aztán fogott minden tiszta állatból és tiszta madárból, s égőáldozatot mutatott be az oltáron. Amikor az Úr megérezte a jó illatot, így szólt magában: „Az ember miatt nem átkozom meg többé a földet, hiszen az emberi szív vágya ifjúkorától kezdve hajlik a rosszra. Nem törlök el még egyszer minden élőlényt, ahogy megtettem. Mostantól fogva, amíg a föld áll, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.” Isten megáldotta Noét fiaival együtt, és így szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, és töltsétek be a földet. A föld minden állata, az ég minden madara, a föld minden csúszómászója és a tenger minden hala féljen és rettegjen tőletek: a kezetekbe adom őket. Minden, ami él és mozog, szolgáljon nektek eledelül, mindent nektek adok, mint a zöld növényt. Csak élő állatot vérével együtt nem ehettek. A ti véreteket, éltető véreteket is számon fogom kérni. Számon kérem minden állattól és minden embertől. Mindenkitől, még a testvértől is számon kérem az ember életét. Aki embervért ont, annak ember ontsa ki a vérét, mivel Isten saját képmására teremtette az embert. Tehát legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és uralkodjatok rajta.” Aztán így szólt Isten Noéhoz és fiaihoz, akik vele voltak: „Nézzétek, szövetséget kötök veletek, s utánatok utódaitokkal és minden élőlénnyel, amely veletek van: a madarakkal, a háziállatokkal, s az összes mezei vaddal, mindennel, ami kijött a bárkából, a föld minden állatával. Megkötöm veletek szövetségem, többé nem törlök el minden lényt a földről vízözönnel, és nem jön olyan áradat, amely elpusztítja a földet.” Aztán így szólt Isten: „Ez legyen jele a szövetségnek, amely fennáll köztem és köztetek, meg a veletek levő minden élőlény között minden nemzedékre: szivárványt helyezek a felhőkbe: ez legyen a szövetség jele köztem és a föld között. Ha összegyűjtöm a föld felett a felhőket, és a szivárvány megjelenik a felhőkön, akkor megemlékezem szövetségemről, ami fennáll köztem és köztetek, meg minden élőlény és test között. A víz nem válik többé vízözönné, hogy minden

„ A

VÍZ

E GYR E

ÁR A DT

ÉS

N ÖV E K E D E TT

A

F ÖLDÖ N . . . ”

lényt­ elpusztítson. Ha a szivárvány megjelenik a felhőkön, látni fogom, és megemlékezem az örök szövetségről, amely fennáll Isten és minden élőlény meg minden test között a földön.” Isten így szólt Noéhoz: „Ez annak a szövetségnek a jele, amelyet létrehoztam köztem és minden földi lény között.” Noé fiai, akik kijöttek a bárkából, Szem, Kám és Jáfet voltak. Kám Kánaán atyja. Ezek hárman voltak Noé fiai, és tőlük származott a föld egész népessége. (Gál Ferenc fordítása) A) Válaszolj a következő kérdésekre! a) Miért küldi a világra az Úr az özönvizet?

b) Mi lehetett a gonosszá vált emberiség bűne? Idézd fel, milyen konkrét bibliai bűnöket ismersz!

c) Miért kegyelmez meg az Úr Noénak?

d) Miért kegyelmez meg minden állatfajnak?

e) Melyik bibliai történetre utal a következő idézet? „Minden meghalt, aminek az orrában élet lehelete volt…”

43

44

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m



B) A bibliai történet két szöveg összefűzéséből keletkezett. Ebből adódóan előfordulnak benne ellentmondások, furcsaságok. Keresd meg ezeket!

C) Milyennek mutatja a történet Istent? Milyen szándékok sejthetők szavai mögött? Vesd össze a három idézetet, és ez alapján alkoss véleményt! „Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az emberrel együtt az állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is, mert megbántam, hogy alkottam őket.” „A madaraknak, az állatoknak és a föld minden csúszómászójának különböző fajtáiból, mindegyikből kettő-kettő menjen be hozzád, hogy életben maradjon. Vigyél magaddal mindenféle eledelt, ami csak megehető; gyűjtsd be magadhoz, hogy legyen ennivalótok, neked is meg azoknak is.” „… Az égi madarakból is hetet-hetet, hímet és nőstényt, hogy maradjon utódjuk az egész földön.”

„ A

VÍZ

E GYR E

ÁR A DT

ÉS

N ÖV E K E D E TT

A

F ÖLDÖ N . . . ”



4. Ha te lennél Noéhoz hasonló helyzetben, mit sajnálnál kívül hagyni a bárkán, miért?

5. Isten ígérete és a történetben szereplő szimbólumok A) Az özönvíz végeztével Isten szövetséget köt az emberrel. a) T-táblázatban jelenítsétek meg, mit ígér és mit kér Isten az özönvíz után, a szövetségkötéskor! i s t en í g é r e t e

i s t en k é r é s e a z e m b e r he z

b) Értelmezzétek Isten következő szavait! „Számon kérem az ember életét: egyik embertől a másikét.”

45

46

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m



B) A történet fő szimbólumai a bárka, illetve a hajó, a galamb, az olajfa ága és a szivárvány. Milyen jelképekké váltak ezek később az európai művészetben?

Hogyan ábrázolták ezeket a jelképeket?

Jegyezzétek fel a nektek leginkább érdekeseket vagy fontosakat! Bárka, illetve hajó:

Galamb:

Olajfa:

„ A



Szivárvány:

VÍZ

E GYR E

ÁR A DT

ÉS

N ÖV E K E D E TT

A

F ÖLDÖ N . . . ”

47

48

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

„ A

VÍZ

E GYR E

ÁR A DT

ÉS

N ÖV E K E D E TT

A

F ÖLDÖ N . . . ”

49

50

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

„ A

VÍZ

E GYR E

ÁR A DT

ÉS

N ÖV E K E D E TT

A

F ÖLDÖ N . . . ”

6. Hogyan meséli el a özönvíz történetét a görög mitológia? Foglaljátok össze a történetet a kérdések alapján!

A VÍZÖZÖN Van olyan mítosz is, amely szerint a Föld az olümposzi istenek ellen lázadó gigászok kiömlő véréből sarjasztotta az első embereket. Ez a fajta is istentelen és erőszakos volt, akárcsak maguk a gigászok, meglátszott rajtuk, hogy vérből sarjadtak. Látta bűneiket Zeusz az Olümposzról, szörnyű haragjában összehívta az istenek gyűlését és kihirdette köztük, hogy elpusztítja az embereket. Voltak, akik helyeselték Zeusz szavait s még ösztökélték is haragját, mégis sajnálták az emberi nem teljes pusztulását, és aggódva kérdezték: mivé lesz a föld, ha magára marad, s ki fog az ő oltáraikra tömjént hozni? Vagy a pusztító vadaknak akarja átadni az egész földkerekséget? De az istenek királya leintette az aggodalmaskodó kérdéseket avval, hogy már az ő gondja a többi, és új sarjadékot ígért, csodálatos eredetből, mely már nem lesz hasonló az első emberek fajtájához. S már-már el is szórta volna villámait a földre, de félt, hogy annyi tűztől még a szent éter is lángra kap, és a hatalmas világtengely elég. Eszébe jutott a végzet szava is, hogy eljő majd az idő, mikor a tenger, mikor a föld és az ég királyi palotája tüzet fog és lobogva ég, és a világ mesteri építménye leroskad. Félreteszi a küklopszok kezétől készített fegyvereket és a büntetés ellenkező nemét választja, azt, hogy minden világtáj felől esőt bocsátva alá, a halandó fajtát a hullámokba fojtja. Az északi szelet elzárta Aiolosznak, a szelek királyának barlangjába s vele együtt a többi szelet is, ami csak szétszórja az összegyűjtött felhőket, és kibocsátja Notoszt, az esőt hozó déli szelet. Nedves szárnnyal repül ki a Notosz, szuroksötétségbe takarva vésztjósló arcát, szakálla felhőktől nehéz, fehér hajáról ömlik a víz, homlokán ködök ülnek, tollai harmatosak, keble is, és amint széles kezével a lecsüngő felhőket facsarja, recsegés-ropogás támad, és a felhőkbe zárt eső zuhog alá az égből. Héra hírnöke, a tarka színekbe öltözött Irisz összeszedi a vizet mindenünnen, s viszi, hogy a felhőket táplálja vele. Leteríti a víz a vetést, amitől annyit remélt a földműves, odalett, és a hosszú esztendő minden fáradsága kárba megy. Nem is elégedett meg az éggel, saját hatalmával Zeusz. Segédcsapatokkal: habjaival áll melléje kék színű testvére. Összehívta Poszeidon a folyamokat, s mikor ezek beléptek királyuk palotájába, így szólt hozzájuk: – Nincs idő most hosszú biztató beszédre, öntsétek ki minden erőtöket, így kell lenni, nyissátok ki tárházaitokat, s a gátat letépve, engedjétek szabadjára folyástokat! Így hangzott a parancs, a folyamok elhagyták ismét királyuk palotáját, forrásaik száját kitágították, és fékevesztett futással hömpölyögtek a tengerekbe. Maga Poszeidón háromágú szigonyával a földet bökte meg, az megrázkódott és rengésével szabaddá tette a vizek útját. Medrükből kilépve futottak a folyók a nyílt mezőkön, s a vetésekkel együtt kicsavart fákat, barmokat, embereket, leszakított tetőket, szentélyeket ragadtak tova oltáraikkal. Ha pedig megmaradt egy-egy ház, és ellen tudott állni ekkora pusztulásnak, anélkül, hogy összeomlott volna, a túlnőtt habok mégis betakarták, s még a tornyok is eltűntek az ár alatt. Már nem volt különbség tenger és föld között, minden egy víztükör volt, és partja nem volt ennek a tükörnek. Az emberek menekültek, egyik magasabb dombot keresett, a másik csónakba ült és evezőt forgat ott, ahol a minap még szántott. Ez a vetés fölött vagy elmerült háza oromzata fölött hajózik, amaz halat fogdos a szilfa tetején. Megesik, hogy zöldellő réten vetik ki a horgonyt, vagy a szőlőhegyet horzsolja maga alatt a görbe hajógerinc. És ahol az imént még kecses gödölyék szakították a füvet, most ormótlan fókák hevertetik testüket. Csodálkozva nézik a víz alatt a berkeket, a városokat, a házakat Néreusz leányai, s az erdőket ellepik a delfinek, a magas ágakba ütköznek, és meginognak

51

52

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

alattuk a tölgyfák. Ott úszik a farkas a juhok között, viszi az áradat a sárga oroszlánokat, viszi a tigriseket, s nem használ villámereje a vadkannak, sem pedig gyors lába az elsodort szarvasnak. Sokáig keresve egy darab szárazat, ahol megpihenhet, ellankadt szárnyakkal hull a tengerbe a kósza madár. Elborította már a halmokat is a tenger féktelen szabadsága, s új habok verdesték a hegycsú­ csokat. Az emberek legnagyobb részét az ár ragadta magával, és akiket az ár megkímélt, azokat élelem fogytán a hosszú éhezés pusztította.

DEUKALIÓN ÉS PYRRHA Boiótiát az Oita vidékétől Phókisz választja el, termékeny föld, amíg föld volt, de abban az időben egy része csak a tengernek és a hirtelen támadt vizek széles felszíne. Ott egy meredek hegy emeli két csúcsát a csillagok közé. Parnasszusnak hívják, s ormai a felhők fölé emelkednek. Ezen a hegyen akadt fenn Deukalión, Prométheusz fia meg a felesége, Pürrha, Epimétheusz leánya. Másutt már mindent tenger borított. A Korükion-barlang nümpháihoz és a hegy isteneihez fordultak imájukkal, és a végzet szavát hirdető Tbemiszhez, akinek akkor ott jóshelye volt. Nem volt Deukaliónnál jobb és igazságszeretőbb férfi, sem az asszonyánál istenfélőbb asszony. Amint Zeusz meglátta, hogy már lucskos mocsarak öntötték el a földkerekséget, és látta, hogy annyi férfi közül egyetlen férfi maradt életben és annyi asszony közül egyetlen asszony, és mindkettő bűntelen és mindkettő istenfélő: szétszórta a felhőket, s az északi széllel elhordatva az esőt, megmutatta az égnek a földet és a földnek a tiszta eget. A tenger dühe is elült és félretéve hármashegyű fegyverét, megsimogatja a vizeket a tenger ura. Hívta a mélység fölött ácsorgó kék Tritónt, kinek vállait rajtanőtt bíborcsiga borítja, s meghagy­ta neki, hogy fújjon bele kagyló-trombitájába, jelt adva így szólítsa vissza a tenger habjait és a kiáradt folyókat. Vette Tritón öblös, felül szélesedő, hajlított trombitáját; ez, mihelyt magába veszi a levegőt, betölti hangjával a partokat, keleten és nyugaton egyszerre. Akkor is, amint az isten nedves szakállától harmatozó száját megérintette és a parancs szerint rázendített a takarodóra, minden hullám meghallotta a földön és a tengeren egyaránt. S amint meghallották a hullámok, egybe is gyűlt valamennyi. Az áradat leülepedett, a dombok lassanként előtünedeztek. Már a tengernek újra partja lett, s a folyókat visszafogadta a régi meder. Emelkedett a föld, s nőttek-nőttek újra a szárazföldi tájak, miközben egyre fogyott a víz. Végre, hosszú idő múltán, megmutatták újra lombjukvesztett ormaikat az erdők, de még ágaik közt tartották a visszamaradt iszapot. Helyreállt a világ, de kietlen volt és üres, és az elpusztult mezők fölött mélységes csend ural­ kodott. Látta ezt Deukalión, és könnyek között így szólította meg Pürrhát: – Ó, testvérem, ó hitvesem, ó egyetlennek maradt asszony a földön, kit a közös nemzetség, a rokoni származás és végül a nász kötött hozzám, most e veszedelmek magukban is összekötnének. Mi ketten vagyunk most az egész föld népe, amerre csak ellát napnyugat és napkelet, a többi már mind a tenger martaléka. De még a mi életünk sincs biztonságban, még most is fellegek rémítik a lelkünket. Mit éreznél, te szegény, ha nélkülem kímélt volna meg téged a végzet? Magadra maradottan hogyan viselhetnéd el a félelmet, s kinek panaszkodnál, és ki vigasztalna? Mert, hidd meg, ha te is a tengeré lennél, én követnélek téged, hitvesem, és én is a tengeré lennék. Ó vajha meg tudnám újítani az emberiséget, atyámnak, Prométheusznak a mesterségével, s mint ő, vajha lelket tudnék önteni én is a kiformált agyagba! Most a halandó fajta mi kettőnkben áll fenn, így akarták az istenek, az emberekből hírmondó példaként maradtunk. Így beszélt Deukalión, és mindketten sírtak. Aztán elhatározták, hogy könyörögnek az égi istenséghez, és szent jóslat útján kérnek segítséget. Nem tanakodtak soká, együtt járultak a Képhisosz folyó habjaihoz, melyek még nem voltak ugyan egészen kitisztulva, de legalább már az ismerős

„ A

VÍZ

E GYR E

ÁR A DT

ÉS

N ÖV E K E D E TT

A

F ÖLDÖ N . . . ”

mederben haladtak. Innen merítettek vizet és avval hintették be ruháikat és fejüket, úgy vették útjukat a szentséges istennő temploma felé. Ennek az orma is rút moszattól sárgult, és tűz nélkül álltak az oltárok. Amint a templom lépcsőit elérték, lehajtott fővel borult le mindkettő és a hideg követ remegve illették csókjaikkal. És így imádkoztak: – Ha igazságos imánkra meglágyul az isteni akarat, ha elfordul az istenek haragja, mondd, Themísz, mi módon hozható még helyre a mi fajtánk pusztulása? Nyújts segítséget te, legszelídebb istennő, az elsüllyedt világnak! Meghatották a jámbor szavak az istennőt és jóslatot adott: – Távozzatok templomomból és fedjétek be fejeteket; oldjátok meg felövezett ruhátokat, s nagy szülőanyátok csontjait dobáljátok a hátatok mögé. Sokáig hallgattak, aztán Pürrha szava törte meg a megdöbbent csendet, és megtagadta az engedelmességet. Remegő szájjal kérte az istennő bocsánatát, de félt megsérteni anyja árnyékát csontjai szétdobálásával. Majd el-elismétlik magukban a jóslat bujkáló értelmű, homályos szavait és végül Prométheusz fia szelíd szavakkal simogatta meg Epimétheusz leányát: – Vagy csalóka minden okosságunk – mondta –, vagy pedig kegyesek a jóslat igéi és nem taná­ csolnak bűnt nekünk. Nagy szülőanyánk a Föld és a Föld testében a kövek a csontok, azt paran­ csolja a jóslat, hogy ezeket dobáljuk a hátunk mögé. Megörült Pürrha férje szavainak, de mindketten féltek, hogy csalóka a remény, annyira nem bíztak az égi intelemben. De mit árt, ha próbát tesznek? Lementek a hegyről és betakarták a fejüket, ruháikat megoldozták, s amint a parancs szólt, hátuk mögé dobálták a köveket. És a durva kövek engedtek lassanként merev keménységükből, egyre lágyultak, s amint meglágyultak, alakot kezdtek ölteni. Majd amint megnőttek és szelídebb lett a természetük, ki lehetett már venni emberi alakjukat, ha még nem is egészen világosan, hanem csak úgy, mint az imént munkába vett már­ványból alakuló szobrokon. Ami nedvesebb, földesebb rész volt rajtuk, abból lett a hús, az izomzat, ami szilárd és hajolni nem tudó, abból lettek a csontok, ami pedig ér volt a kőben, ér maradt az emberi testben is. Nem telt bele sok idő és az istenek akarata szerint megújult az emberi fajta. A férfikézből elhajított kövek férfiakká lettek s Pürrha köveiből az asszonyi nem született újjá. Ezért vagyunk kemény, fáradságot tűrő fajta; evvel is megmutatjuk, hogy kemény kövekből lettünk. (Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia. In: www.motivacio.hu/ffriss/irodalom/világirodalom/antik.htm) a) Miért határozott úgy Zeusz, hogy elpusztítja az embereket?

b) Milyen eltérések figyelhetők meg a görög vízözönleírás és a bibliai között?

53

54

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m



c) Kik a görög történet túlélői?

d) Miért épp ők élik túl az özönvizet?

e) Mi válik a túlélők legfontosabb feladatává?

f) Melyik isten segíti őket tanáccsal?

g) Hogyan fogadják az istennő tanácsát?

h) Miből teremtődik újra az emberi nem?

i) Gyűjtsétek össze, mik a fontos különbségek és hasonlóságok a bibliai és a görög vízözöntörténet között! bibliai vízözöntörténet

görög vízözöntörténet

„ A

VÍZ

E GYR E

ÁR A DT

ÉS

N ÖV E K E D E TT

A

F ÖLDÖ N . . . ”

7. Ismerkedjetek meg egy másik özönvíztörténetettel is! a) Olvassátok el a mezopotámiai történetet!

Um-napisti elmeséli Gilgamesnek a vízözön történetét (Részletek a XI. táblából) „Mondd el, hogy leltél rá utadra, betöltve az ember reményét, Um-napisti, királyi ősöm, isten-sorsra miként jutottál?” Um-napisti, igent biccentve, imígy szólott a jövevényhez: „Titokba avatlak be! Rejtett tudásába az isteneknek! halandó fül még soha erről nem hallott – ezért jól figyelmezz! Az Eufrátesz-menti város, Surippak, régi kövön épült – ős–időktől az isteneknek kedvelt helye volt ez a város! De hiszen ismered bizonnyal, s kár is rá több szót vesztegetnem. Elég annyi: ott éltem én is, gazdagság nyűgén vonszolódva s mai napig is ott lakoznék, ha nem történik, ami történt. Ám özönvizet támasztaniok tetszett akkor az isteneknek… Gyűltek az istenek tanácsba: főhelyen Anu atya trónolt, fényesen, mint királyhoz illik: jobbján a bajnok Enlil, balján Ennugi ült, a vizek őre s szemben velük, parancsra várva gyorslábú Ninurta tanyázott, égi szózatok hírvivője. Lobogószemű Éa isten tanácsot ült ia-fiával, tanácsot ülvén, határoztak. Éa nádkunyhóba kiáltott: „Kunyhó, nádkunyhó, nádkunyhó-fal, – nádkunyhó, halljad, fala, tudd meg! Surippak férfia, te jámbor! Ubar-tubu bölcs fia! Bontsd le az ékes házat, melyben annyi sok öröm és gond vala részed; bontsd le a házat mindenestül, építs erős hajót helyette; bordája, árbóca megálljon, még ha ég és föld összedől is! Építs hajót s vesd meg ezentúl – hiszen amúgyis elhagyod majd – vesd meg a birtoklás hatalmát, mely odakötöz javaidhoz, vesd meg a házat, kertet, földet, ezt a múlandó gazdagságot s keresd az életet helyette – életet mentesz a hajóval! Gyűjts egy-párt az élő fajokból, hogy majd akkor magjuk ne vesszen! Pontos mérték szerint építsd meg a hajót; se széle, se hossza hajszálnyit nem térhet el attól, amit veled parancsként közlök. Ha elkészültél idejében, a szent tengeren horgonyozz le – horgonyozz le és várj a jelre, mikor vitorlát bontanod kell!” … Mihelyt a reggel fénye feljött, tenni kezdtem Éa parancsát.

55

56

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

Négy napom telt el a házbontással, négy éjszakám telt rombolással, hajóm hosszát és szélességét ötödnapon végre kimértem. Falát százhúsz rőfnyi magasra parancs szerint fölvonnom kellett, szintúgy százhúsz rőf széle-hossza. Elgondoltam a hajótestet s pontos terv szerint lerajzoltam. Hat fedélzetet választottam el rajt, mindegyikét hét–hét részre osztottam. … Az állványokon fáradozóktól nem sajnáltam italt, sem ételt: szomjúságukat szőlőlével, sörrel és musttal oltogatták; éhségüket elverni nyárson egészben forgatták a birkát, sőrére hízott tulkot, szárnyast s amit kívántak, azt ehettek. Mézzel-borral folyó menyegző volt fölkelésünk, nyugovásunk: éltünk, mintha örökös ünnep – újesztendő hajnala volna. Kinyittattam a kincsetérő kenettel töltött szelencéket s megengedtem, hogy bárki szolgám kezét beléjük helyezhesse! S bár múlatozva, könnyű kézzel építették, a hajó mégis elkészült rendelt idejére… Veszkődve, sok nagy mesterséggel azután vízre bocsátottuk; kötelekkel, görgőrudakkal igazgattuk lefele-útját; végül kétharmad magasságig merült el, a tengerbe jutván. Akkor gondosan összeszedtem arany–ezüst marhámat s minden mozdítható vagyonomat s szolgáimmal reárakattam. Egy-egy párt az élő fajokból rekeszes belsejébe zártam s én magam is, rokonságommal s nagyszámú kedves emberemmel, szolgákkal és kézmívesekkel odaköltöztem a hajóra. Gondom volt rá, hogy bár egyetlen hasznos ipar ki ne maradjon! Zsúfolásig terhelve állott a bárka, melyet építettem: a ketrecbe zárt hím–oroszlán árnyékában bárányka béget, vadbika horkan, nyála csordul, mellette megkötözött lábú keselyű vergölődik, szárnya a hajót csaknem felröpíti! … Hat napon s hat éjen át tombolt a déli szél s a dühöngő ár elmosott mindent, ami élő; elpusztította az országot. Hetednapon elült az orkán, a tenger vize visszagördült medrébe s nem hullámzott többé – végeszakadt a vízözönnek! Kikémleltem hajóm nyílásán: láthattam a szélcsönd derűjét s azt is, hogy bomló televénnyé változott, ki még nem is oly rég örömben és gondban sürgölődött… Mint lapos tető, a mezőség éppolyan kopasz és sivár volt. Sehol, sehol, semmilyen élő! Megnyitottam az ablaktáblát: az erős fény a szemembe vágott. Akkor a földre hanyatlottam, alig bírtam elvánszorogni a nyílástól, sajgó szememből a könnyek arcomra lefolytak…

„ A

VÍZ

E GYR E

ÁR A DT

ÉS

N ÖV E K E D E TT

A

F ÖLDÖ N . . . ”

Szárazföldet kutattam később, s a tenger sima szemhatárán – a tizenkettedik rovásnál, amint a kapitány lemérte! – sziget emelkedett előttünk – Niszir hegyéhez ért a bárka. Ütődtünk a Niszir hegyéhez s az megakasztotta hajómat – első napon, másodnapon csak áll egyhelyben, nem jut előrébb, harmadnapon, negyednapon csak áll egyhelyben, még nem is moccan, ötödnapon, hatodnapon csak áll egyhelyben, levert cövekként. Midőn a nap hetedszer szállott Niszir hegye fölé, fölébünk, egy galambfiat eleresztek: hadd röpüljön, amerre tetszik! Elszállott egy galamb, kerengélt és nemsokára visszafordult. Sík víz borította a földet – pihenőhelyet nem talált még! Midőn a nap nyolcadszor szállott Niszir hegye fölé, fölébünk, egy fecskefiat eleresztek: hadd röpüljön, amerre tetszik! Elszállott a fecske, kerengélt és nemsokára visszafordult. Sík víz borította a földet – pihenőhelyet nem talált még! Midőn a nap tizedszer szállott Niszir hegye fölé, fölébünk, egy hollófiat eleresztek: hadd röpüljön, amerre tetszik! Elszállott a holló, kerengélt s mind távolabbra tűnt előlünk. Károgott, kapirgált, szemet lelt – nem fordult vissza soha többé! Kibocsátottam mind az élőt, hadd fusson szét, amerre tetszik s fajtabelijével párosodván, népesítse újra a földet! Azután a Niszir hegy ormán máglyát raktam s kost s bakot ölve égő áldozattal fizettem az isteneknek életünkért. Hét és megint hét kőtállal raktam a földre áldozati ételt s ajándékul nádat, cédrusfát s mirtuszt füstöltem uraimnak. b) Ábrázoljátok Venn-diagrammal a bibliai és a mezopotámiai özönvíztörténet hasonlóságait és különbözőségeit!

bibliai vízözöntörténet

mezopotámiai vízözöntörténet

57

58

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

8. Nézzétek meg az alábbi két festményt! (1) Bosch sok képet festett, amelyen az emberiség szomorú helyzetét mutatta be, és majdnem ugyanolyan sokat alkotott, hogy megmutassa a Megváltó útját.

Hogyan mutatkozik meg ez a kettősség ezen a festményén?

„ A

VÍZ

E GYR E

ÁR A DT

ÉS

N ÖV E K E D E TT

A

F ÖLDÖ N . . . ”

(2) A megismert pusztulástörténet melyik mozzanatát ábrázolja Michelangelo, és milyen érzelmeket jelenít meg festményén?

59

4 . L e g e n d á s l é n y e k , m i t i k u s áll atok 1. Fürtábra segítségével gyűjtsétek össze, milyen különös lények és milyen állatok szerepeltek az eddig olvasott mítoszok­ban, bibliai történetekben!

2. Olvassátok el az alábbi történeteket, majd döntsétek el és írjátok a rajzok alá, melyik mit ábrázol!



L E G E N DÁS





LÉ N Y E K ,

MITI K US

ÁLL A T O K

61

62

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

Szphinx „Az Olümposz úrasszonya Thébaira küldte Ekhidna rettentő leányát, a Szphinxet, akinek melle és orcája asszony, teste oroszlán volt. A szfinx kegyetlenül pusztította Thébai vidékét. Megállította az úton a vándorokat, s talányokat kérdezett. Ha megfeleltek, mehettek szabadon, de ha gondolataik bénák maradtak, könyörtelenül fölfalta őket. Kérdései oly titokzatosak voltak, hogy soha senki sem tudott megfelelni rájuk, s a Szphinx körül az áldozatok megfehéredett csontjai virítottak. …Thébai felé haladtában Oidipusz is az ijesztő Szphinx útjába került. Az megállította a számkivetettet, ily kérdéseket intézve hozzá: – Hol két lábon, hol három lábon, hol pedig négy lábon jár, és a törvényt megcsúfolva annál gyengébb, minél több lábon jár!? – Van két nővér. Az egyik szüli a másikat, majd pedig a másik lesz az első szülőanyja. Mi ez? Oidipusz elgondolkodott, majd így felelt: – Íme, a válasz az első kérdésedre: ez a különös lény az ember. Amikor megszületik, négy lábon kúszik, majd élete végéig két lábon jár, s midőn megvénül, bottal botorkál, ez a harmadik lába. – Íme, a válasz a második kérdésedre: a két nővér Heméra és Hekaté, a Nappal és az Éjszaka. Az Éjt a nappal szüli, a Nappalt pedig az Éj. Midőn a Szphinx Oidipusz szavait hallotta, lelke elborult, és levette magát magas sziklájáról, Láiosz fia pedig folytatta útját Thébai felé.

Medúsza, a rettenetes gorgó Danaé megparancsolta Perszeusznak, hogy küzdjön meg a Gorgókkal, és hozza el neki a három közül a legszörnyűbbnek, Medúszának a fejét. A Gorgók rémületben tartották a vidéket gonosz varázslatukkal, aki csak rájuk nézett, kővé változtatták. Perszeusz feladata tehát rendkívüli volt. A hősökhöz oly könyörületes isteneket kérte, isteni hatalmukkal segítsék győzelemre a Gorgók elleni küzdelemben. És az olümposziak jótékony kegye kísérte Perszeuszt, mert a Gorgók mély álomba merülve hevertek tekergő kígyónyoszolyájukon. Danaé fia szárnyalva és láthatatlanul közelítette meg sötét öblű barlangjukat. Hermész tanácsára félrefordította fejét, nehogy pillantásuktól kővé meredjen. Perszeusz Medúsza fejére pályázott; ez az egyetlen fej volt elválasztható a törzsétől, mert halandó test viselte. Pallasz Athéné megjelent a barlang mélyén, sugárzó alakja bevilágította a homályt, és csillogó pajzsát tükörként tartotta az alvó Medúsza fölé. Perszeusz Athéné intésére felfelé tekintett, és az istennő pajzsának éles tükrében megcélozta a szörny irtóztató, kígyóhajú fejét. Hermész sarlójának egyetlen erős csapásával elválasztotta Medúsza fejét kemény sárkánypikkelyekkel fedett törzsétől. Perszeusz elámult. Medúsza vérző nyakából, mit valamely varázslatos forrásból, fénylő szárnyas paripa, a Pegaszosz szökkent elő; nyihogva és lábával dobogva kényesen ugrándozott Perszeusz körül. Kisvártatva felröppent, egyenesen az Olümposz csúcsáig, ahol Zeusz szolgálatába állt.

A lernai hidra Argosz földjének déli határán, ott, ahol Hádész sötét, alvilági birodalma kezdődött, Lerna vidékét Ekhidna másik rettegett fia pusztította, nem kegyelmezve sem embernek, sem vetésnek. A lernai hidrának lángokádó feje volt. Hiába vágták le bármelyiket is a nyakáról, nyomban újranőtt, a szörny középső feje halhatatlan volt. Eurüsztheusz megparancsolta Heraklésznak, pusztítsa el a hétfejű

L E G E N DÁS

LÉ N Y E K ,

MITI K US

ÁLL A T O K

szörnyet. Zeusz fia nem rettent vissza a harctól, de ismerte a hidra rémtetteit és erejét, ezért segítségül magával vitte unokaöccsét, Ioláoszt. A hidra a Lerna hegyén, egy sötét öblű barlangban, az Aműmóné-forrás közelében ütötte fel tanyáját. A hétfejűt maga Héra nevelte és edzette hőssé és fáradhatatlanná, hogy végre elpusztítsa Zeusz fiát. Héraklész megközelítette az Alvilág bejáratához hasonló barlangot, és éles nyilait megtüzesítve oda célzott, ahol a sötét üregben a tüzet sistergő fejek világítottak. Ekkor Héra a lernai mocsárban élő, erős ollójú, mérges csípésű rákot, Karkinoszt küldte a hidra segítségére, s a rák fájdalmas csípésekkel mardosta Héraklész sarkát. A hős megelégelte a kínzást, és iszonyatosat lépve agyontaposta Karkinoszt. Az óriási rák kimúlt, de Héra szolgálatai jutalmául az égre emelte, és belőle alkotta a Rák csillagképét. Ekkor lángot lövellve tört elő sziklás odvából a hidra. Pikkelyes kígyónyakán hét feje imbolygott, kénes füstöt és izzó lángot okádva. Héraklész előrántotta görbe, sarló alakú fegyverét, és rettentő kardjával egymás után szelte le a rém fejeit. De azon rendben, amint a fejek a földre hullottak, egy szempillantás alatt újranőttek. Ekkor Héraklész elküldte Ioláoszt, gyújtsa fel tüzes zsarátnokkal az erdő magas fáit. Amikor az erdőtűz az égre lobbant, Héraklész újra kezdte a szörnyfejek metélését, ám ezúttal az égő fákkal üszkösre égette a sebek helyét, s íme, a fejek nem nőttek ki újra. Hat fej feküdt már a porban, mikor a hidra középső, halhatatlan feje következett. Héraklész az el nem pusztuló fejet egyetlen csapással metszette el, majd mély gödröt ásott, a fejet betemette, s a hant tetejébe hatalmas sziklát görgetett. … Nyilait megmártotta a hidra kiömlő vérében, és a vesszők ezután minden halandóra biztos halált hoztak; a hidra vére halálos méreggel volt telítve. 3. Képzelj el egy olyan lényt, amely akár a mitikus képzelet szülötte is lehetne! Rajzold le, és írj róla történetet, amelyben bemutatod különleges képességeit!



63

64

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m



4. Figyeljétek meg, az alábbi szövegek szerint milyen szerepet játszanak ezek az állatok a különböző népek mítoszaiban, hiedelmeiben! A) A kígyó a) Osszátok fel egymás közt az alfeladatokat, majd töltsétek ki közösen a feladat végén található összehasonlító táblázatot! 1) Egyiptom Az egyiptomi hitvilágban Aphópisz kígyó a sötétség démona, tehát a napisten, Ré ellensége. S mint ilyen, megtestesíti a viszályt és a pusztítást is. A mitológia szerint a föld mélyében lakik. Amikor Ré megkezdi éjszakai hajózását a föld alatti Níluson, akkor Aphópisz úgy száll vele szembe, hogy kiissza a folyó összes vizét. A minden éjszaka ismétlődő harcból Ré kerül ki győztesen, s arra kény­ szeríti a kígyót, hogy a vizet visszahányja a mederbe. Az ősi ellenségeskedésbe bekapcsolódott Széth istenség is, aki Rét úgy mentette meg a kígyótól, hogy megszigonyozta Aphópiszt. Szintén az egyiptomi mitológiában szerepel Ureusz, a pápaszemes őskígyó, aki a napis­ten védelemezője, hiszen a Nap köré tekeredve védi azt. Pozitív, védelmező jellege miatt királyi jelvénnyé is vált, szerepel a fáraók fej- és melldíszein. Az Ízisz istennő fejdíszén szereplő kobra a királyi bölcsesség és hatalom, valamint a tudás szimbóluma. Varázserővel bírt, mérget és lángokat köpött. Egy másik kígyó alakú isten is szerepel az egyiptomi mitológiában: Renenutet, aki a betakarított termény védelmezője. Vagy kígyónak, vagy kígyófejű nőnek ábrázolták. Azt tartották, hogy aratáskor megjelenik, és ügyel a gondos betakarításra. Biztosítja az emberek jólétét, sikereit, boldogságát, és segít a gyermekek születésénél. 2) Távol-Kelet Az indiaiak hitében többféle kígyó is szerepel. A hindu vallás szent könyvében mint ezerfejű ural­ kodó jelképezi a végtelenséget és a termékenységet. A kígyó a teremtés előtti ősóceán jelképe is lehet, partján pihen meg Visnu isten. Kígyó testesíti meg a gonoszságot is, ennek a kígyónak Káli a neve, és Krisna győzte le.

L E G E N DÁS

LÉ N Y E K ,

MITI K US

ÁLL A T O K

3) A kígyó az indián kultúrákban Az indián hitvilágban sok kígyó alakú istenség szerepel. Közismert például az aztékok tollaskígyóistene, aki lement az alvilágba, felhozta az előző világok embereinek csontjait, saját vérét rájuk fröcskölte, s így teremtett embert. Amikor egy másik istenség elűzte őt, akkor kígyótutajra szállt és elment. Az amerikai indiánok szerint a kígyó az örökkévalóság jelképe és a halál hírnöke, közvetítő az emberi világ és az alvilág között. 4) Kígyók az antikvitásban A görög és a római mitológiában a kígyó lehetett pozitív és negatív egyaránt. A görög mitológiában a kehelyből kifelé tekergőző kígyó Aszklépiosznak, a gyógyítás istenének szimbóluma. A gyógyulást jelképezi, nem véletlen tehát, hogy ez az ábrázolás a mai gyógyszertárak cégtábláján is szerepel. A kígyó Pallasz Athéné állataként a tudás és a bölcsesség szimbóluma is. Az istennő tiszteletére az athéni Akropoliszon kígyókat tartottak. Nem teljes mivoltukban kígyók, csak kígyóhajúak a görög mitológia Gorgói. 5) A kígyó a magyar népi hitvilágban A kígyó a magyar nép hiedelmeiben is természetfeletti erővel felruházott állat. Az általános elképzelés az volt, hogy minden háznak van egy ilyen kígyója, ami házi szellemként funkcionál. A család jóléte, gazdagsága, boldogulása függ tőle. A házban, többnyire a ház falában, a tűzhelyben vagy a küszöb alatt él. Védi a család nyugalmát, ha idegenek közelítenek, jelez. Hangja sajátos: fütyül, csörög vagy ketyeg. Színe rendszerint fehér, de lehet sárga, zöld, szürke vagy fekete is. Ha előbújik, tejjel kell táplálni. Ez azért nagyon fontos, mert úgy tartják, hogy élete kapcsolatban van a házigazda vagy a kislánya életével. Azt mondják ugyanis, hogy ha a kígyót valaki bántja vagy agyonüti, akkor a házat szerencsétlenség vagy tűzvész éri, meghal a gazda vagy a kislánya. Egyes helyeken azt tartják, hogy aki megeszi a döglött házi kígyó húsát, az érteni fog az állatok nyelvén. b) Foglaljátok táblázatba, melyik kultúra milyen szerepet tulajdonít a kígyónak! Se g í t ő , j ó , po z i t í v s z e r epe i Egyiptom

India

Á rtó, rossz, ne g a t í v s z e r epe i

M i l y en j e l k é pk é n t ábr á zolják?

65

66

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

Indián kultúrák

Az ókori görögök

A magyar néphit

B) A medve a finnugor népek hiedelemvilágában a) Olvasd el az alábbi ismeretterjesztő szöveget, majd egyénileg vagy társaddal megbeszélve válaszolj a kérdésekre! Végül egyeztessétek az egész csoporton belül is a megoldásokat! Valamikor régen az emberek élete sok tekintetben függött az állatoktól: a táplálékot, a ruházkodás nélkülözhetetlen darabjait biztosították számukra. Ugyanakkor a vadállatok veszélyt is jelentettek az emberre. Emiatt egyes állatokat különleges tisztelet övezett, egy-egy nép vagy törzs magát valamilyen állattól eredeztette, s úgy gondolták, az állat védelmezi, óvja is őket. Ezeket nevezték totemállatoknak. A Szibériában élő rokon népeink totemállata a medve volt. Nem véletlen, hiszen ez volt a környék legnagyobb állata, felépítése pedig erősen hasonlít az emberi test felépítéséhez. A medvét égi eredetűnek tartották, úgy gondolták, hogy a legfőbb isten gyermeke, ezért számos emberfeletti tulajdonsággal ruházták fel: mindent lát és hall; bosszút áll az őt ért sérelmekért, de segít a sámánnak meggyógyítani a betegeket. A totemállatokkal kapcsolatban minden népnél számos tiltással (tabuval) találkozunk. A medvét például nem nevezik nevén, mert ha a nevét meghallja, dühös lesz, és bosszút áll az embereken. Ezért mindenféle körülírással illetik a neve helyett: a szamojédok a földkunyhó fekete szoknyás bundás öregének, a vogulok és az osztjákok erdei öregnek, állatöregnek nevezik. (Ezzel a jelenséggel más totemállatoknál is találkozunk. A szamojédoknál a farkas egyik elnevezése a rénpusztító, a lóé a hajas, sörényes állat. A magyar nyelvben ilyen körülírásból rögzült a szarvas vagy a farkas neve.) Bár többféle totemállattal is találkozunk rokon népeink hiedelemvilágában, a medve az egyet­ len, amelyhez kapcsolódóan egészen különleges szokás alakult ki: a medveünnep, amit medvevadászatok idején tartottak. A totemállatot ugyanis tilos volt megölni, ennek ellenére vadászták a medvét. A medveünnep tulajdonképpen egy kiengesztelő, félrevezető szokás volt. Azt akarták

L E G E N DÁS

LÉ N Y E K ,

MITI K US

ÁLL A T O K

elhitetni a medvével – melynek lelke hitük szerint tovább él –, hogy halálához semmi közük; így akartak megmenekülni bosszújától. A szertartás már az erdőben elkezdődött, mihelyt a vadat elejtették. A medve megnyúzását úgy „játszották el”, mintha csak vetkőztetnék az állatot. Hátára fektették a medvét, és a hasára rövid vesszőket raktak, mintha ezek lennének a gombok. Ezután elkezdték lenyúzni az állatot, s vala­ hányszor egy vesszőhöz – gombhoz – értek, felkiáltottak: „Az állat egy gombja lepattant!” Ezután szánra helyezték a megnyúzott állatot, és haza indultak. A faluba érve hóval dobálták vagy vízzel locsolták egymást, s úgy tettek, mintha ebben a játékban a medve is részt venne. Ezt követően a házba vitték a medvét, leültették az egyik szobában, s felé fordulva medve­ énekeket énekeltek, amelyek elmesélik a medve égből való leszállásának történetét, földi életét és halálát. Különböző alakoskodásokat, tréfás jeleneteket, táncokat és életképeket adtak elő a közösség és a medve szórakoztatására, amelyek egyúttal azt akarták elhitetni a medvével, hogy az emberek megvédenék őt, de tehetetlenek a medvére támadókkal szemben. Az alakoskodás nyírfa álarcban történt, a női szerepeket is férfiak játszották. Az ünnepség végeztével, amely több napig is tarthatott, kivitték a medvét a házból, húsát megfőzték, megsütötték. Részlet egy medveünnep leírásából: „A külső szobában tűz lobogott. Prémes bundákba bújt férfiak ülték körül, s mereven néztek a tűzbe, mely előtt egy nagy deszkaajtón medvebőr feküdt. Mancsait védőleg tartotta maga elé a medve, mintha csak féltené az edényt, mely orrához simult, s halleves szaga áradt belőle. A medve bozontos fejét jól megvilágították a lángok. … A vadász kisvártatva meghajolt a medve előtt, s énekelni kezdett.

Medveköltögető ének Ébredj, berkek bozontosa! Serkenj fel, rétek lomposa! A hajnal bontja haját, Fejedelemasszony anyád! Már pihen a fák tetején, Lombon lobban a fény. Serkenj fel, rétek lomposa! Ébredj fel, berkek bozontosa! Ne aludj, serkenj, nosza! Fél szemed vesd Napkirályra. Meddig tart még gyökérmély álmod? Meddig tart bozontos medveálmod? Serkenj fel, rétek bozontosa… …. Amikor a költögető ének befejeződött, a dobos egy teknősbékát helyezett az ablakmélyedésbe, és így szólt: – Ó, bűvös királyfi! Ne hidd, hogy mi nyilaztunk le téged! Miránk ne haragudj! Ez a haszontalan teknőc bánt el veled, Mi csak betessékeltünk ide, kigomboltuk szépen bundádat, leültettünk. Fejedelemfi, mulass hát te is velünk! Díszes fészkedből figyelj ránk!”

67

68

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

b) Készítsetek szóbeli beszámolót a szövegről!

Az alábbi kérdések megválaszolása segíthet az összefoglalásban.

1) Mit jelent a totemállat kifejezés?

2) Miért épp a medve lett sok finnugor nép totemállata?

3) Milyen eredetet tulajdonítottak a medvének?

4) Milyen különleges tulajdonságokkal ruházták fel?

5) Milyen tiltások, tabuk kapcsolódtak a medve alakjához?

6) Mi volt a medveünnepek legfőbb célja? Mit akartak elhitetni a medvével?

7) Mi volt a medve félrevezetésének módja?

C) Mutassatok be mitikus állatokat, legendás lényeket napjaink irodalmából, illetve saját olvasmány­ élményeitekből! Jellemezzétek különleges képességeiket, szerepüket az őket létrehozó mű történetében!

L E G E N DÁS

LÉ N Y E K ,

MITI K US

ÁLL A T O K



5. A szarvas a magyar eredetmondákban A szarvas több nép kultúrájában jelenik meg jelképként. A magyarság kultúrájában a csodaszarvasmonda változatai bírtak kitüntető szereppel: a vad űzése a nép- és honalapítás emlékét idézi. A magyarok eredetmondáit, amelyek szájhagyomány útján maradtak fenn, az Árpád-házi királyok és az Anjouk udvari krónikásai foglalták írásba. A krónikák szerint az ázsiai pusztákon élt egy szkíta (más néven szittya) lovasnép, mely vadászó, halászó életmódot folytatott. A szity­ tya királynak, Ménrótnak (más néven Nimródnak) és feleségének, Enéhnek két fia volt: Hunor és Magyar. A monda szerint az ő utódaikból lettek a hunok és a magyarok. A magyarság eredetét bemutató mondát Arany János a Rege a csodaszarvasról című művében örökítette meg.

Arany János Rege a csodaszarvasról Száll a madár, ágrul ágra, Száll az ének, szájrul szájra; Fű kizöldül ó sirhanton, Bajnok ébred hősi lanton.

Ötven-ötven jó leventét Kiszemeltek, hogy követnék; Mint valamely véres hadra, Fegyverkeztek könnyű vadra.

Vadat űzni feljövének Hős fiai szép Enéhnek: Hunor s Magyar, két dalia, Két egytestvér, Ménrót fia.

Vad előttük vérbe fekszik, Őz vagy szarvas nem menekszik; Elejtették már a hímet – Üldözik a szarvas-gímet.

69

70

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

Gím után ők egyre törnek Puszta martján sós tengernek, Hol a farkas, hol a medve Sohasem járt, eltévedne. (…)

Száll a madár, száll az ének Két fiáról szép Enéhnek; Zengő madár ágrul ágra, Zengő ének szájrul szájra.

Száll a madár, száll az ének Két fiáról szép Enéhnek; Zengő madár ágrul ágra, Zengő ének szájrul szájra.

Vadont s a Dont ők felverik A Meóti kis tengerig; Süppedékes mély tavaknak Szigetére ők behatnak.

Már a nap is lemenőben. Tüzet rakott a felhőben; Ők a szarvast egyre űzik, – Alkonyatkor ím eltűnik. (…)

Ott a szarvas, mint a pára – Köd előtte, köd utána – Míg az ember széjjel nézne: Szemük elől elenyésze.

Folyamparton ők leszálltak, Megitattak, meg is háltak, Hogy majd reggel, virradattal Hazatérnek a csapattal.

Hóha! Hóha! Hol van a vad?... Egy kiáltja: ihon szalad! Más kiáltja: itt van, itten! A harmadik: sehol sincsen!

Szellő támad hűs hajnalra, Bíborodik az ég alja; Hát a szarvas nagy-merészen Ott szökdécsel túl a vízen.

Minden zugot megüldöznek, Minden bokrot átaldöfnek; Gyík ha rezzen, fajd ha rebben: De a gímvad nincs ezekben.

Száll a madár, száll az ének Két fiáról szép Enéhnek; Zengő madár ágrul ágra, Zengő ének szájrul szájra.

Szóla Magyar: hej! Ki tudja Merre van a hazánk útja? Kerek az ég mindenfelé – Anyám, anyám, meghalsz belé!

Nosza rajta, gyors legények! Érjük utol azt a gímet. És – akarva, akaratlan – Űzik ismét szakadatlan. (…)

Szóla Hunor: itt maradjunk! Tanyát verjünk; itthon vagyunk: Selyem a fű, édes a víz, Fa-odúból csöpög a méz,

Minden este bánva bánják, Hogy e vadat mér’ kivánják, Mért is űzik egyre, nyomba, Tévelyítő bús vadonba.

Kék folyam ad fényes halat, Vörhenyő vad ízes falat, Feszes az íj, sebes a nyíl, Harckalandon zsákmány a díj.

Mégis, mégis, ha reggel lett, A gímszarvast űzni kellett, Mint töviset szél játéka, Mint madarat az árnyéka.

Száll a madár, száll az ének Két fiáról szép Enéhnek; Zengő madár ágrul ágra, Zengő ének szájrul szájra.

L E G E N DÁS

LÉ N Y E K ,

MITI K US

ÁLL A T O K

Hogy elúntak otthon ülni, Halat csalni, őzet űzni: Új kalandra, szebb csatára Ereszkedtek a pusztára.

Száll a madár, száll az ének Két fiáról szép Enéhnek. Zengő madár ágrul ágra, Zengő ének szájrul szájra.

Puszta földön, sík fenyéren Zene hallik sötét éjen, Zene, síp, dob, mély vadonban, Mintha égből, mint álomban.

Dúl leányi, a legszebbek, Hunor, Magyar nője lettek: S a leventék, épen százan, Megosztoztak mind a százon.

Tündér lyányok ottan laknak, Táncot ropnak, úgy mulatnak. Szőve ködbül sátoruk van: Úgy mulatnak sátorukban.

Büszke lyányok ott idővel Megbékéltek asszony-fővel; Haza többé nem készültek: Engesztelni fiat szültek.

Férfi egy sincs közelébe’, De a földi lyányok szépe Lyányai Belárnak, Dúlnak, Tündérséget ott tanúlnak.

Tó szigetje édes honná, Sátoruk lőn szép otthonná, Ágyok áldott nyúgalommá: Nincs egyéb, mi őket vonná.

Dúl királyé, legszebb, kettő; Agg Beláré tizenkettő; Összesen mind száz meg kettő A tündérré válni kezdő. (…)

Fiat szűltek hősi nemre, Szép leányt is szerelemre; Dali törzsnek ifju ágot, Maguk helyett szűz virágot. (…)

Haj vitézek! Haj elébe! Kiki egyet az ölébe! Vigyük haza asszonyunkat: Fujja felszél a nyomunkat.

Hunor ága hun fajt nemzett, Magyaré a magyar nemzet. Szaporaság lőn temérdek; A szigetben nem is fértek.

Sarkantyúba lovat vesznek, Kantárszárat megeresztnek; A leányság bent, a körbe’ – Mind a körbe’, sok az ölbe’.

Szittya földet elözönlék, Dúl királynak dús örökjét; – És azóta, hősök párja! Híretek száll szájrul szájra.

Nagy sikoltás erre támad, Futna széjjel a leányhad; Elöl tűzbe, hátul vízbe, Mindenkép jut férfi kézbe. (…) Írjátok meg prózában a csodaszarvas mondai történetét Arany János versének felhasználásával!

71

72

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m



6. Mitikus lények megjelenítésével ma is gyakran találkozunk a médiában, a reklámokban, egy-egy cégtáblán! Ilyen például a kígyó a gyógyszertárak cégérén, a szárnyas ló egy utazási iroda logójában. Nevezzetek el egy céget egy mitológiai lényről! A névadás tükrözze a cég tevékenységformáját! Készítsetek reklámplakátot, esetleg írjatok reklámverset is!

5 . M í t o s z v a g y m e s e ? 1. Az eddig megismert mitikus szereplők közül melyekkel vagy melyekhez hasonlókkal találkozhatunk mesékben?

2. Olvassátok el a következő történetet!

A föld teremtésének mondája (magyar monda) Hol volt, hol nem volt. Régen volt. A tetejetlen fa legtetején volt egy pázsitos domb. A domb tetején állott Arany Atyácska palotája. Ragyogott a pázsit, a közeli aranyerdő. Atyácska kint ült palotája hétpántos kapujában, napfényes asztalnál. Roppant jobbja támlásszéke karján nyugodott. Hét hajfonata: mint tengeri füzér aláfolyt; lépesméz-fényű arca nevetett, s nevettek nagy tavirózsa-szemei. Jókedvű volt, mint soha máskor. Jókor délután befejezte napi sétáját. Lelt mézet száz tele kaptárral, a leshelyeken száz evet vergődött a hurokban, s a varsák mind teli voltak kövér potykákkal meg piros szárnyú keszegekkel. Ekkor jókedvében hatalmasat kurjantott, valósággal zengett bele a palota. – Hé, lurkók, hozzátok csak elő a vaskötelet meg az ezüstbölcsőt. Ma jókedvem van, s a bölcsőt a tengernek lebocsátom. Erre mi, királyfiak és királylányok mind köré sereglettünk. Szerettünk volna egy szálig alárepülni az ezüstbölcsőben, egy kicsit hintázni. Arany Atyácska azonban nevetve szorította hátra a tülekedő gyereksereget. – Várjatok csak, lurkók, lássam előbb, ki érdemli meg az ezüstbölcsőt. Ide elém, gyereksereg! Ó, te kis huncut Hold Királylány, tüske megtépte szép hímzett kötényedet. Te csak állj hátra! No, busa Szélkirály, de nagyon igyekszel! Látom, vérzik a bal füled. Rókát fogtál megint, pedig megtiltottam. Ugorj csak odébb! Hát te kis Tűzkovács Király, kormos a kötőd. Megint a kovácsoknál kujtorogtál. Ereszd csak el a bölcsőt, ízibe. Napkirály, kis táltosom, te voltál a legszorgalmasabb, megfoldoztál három lyukas varsát, s megtanultad a varázsmondókákat, s ez a mostoha kis Levegő Tündérke három gombolyag hálókötő fonalat font az aranyrokkán. Adjátok ide a vaskötelet, a bölcsőt, le is eresztem ízibe. Beültem Levegő Tündérkével, s az ezüstbölcső leereszkedett. A kék vizű Óperenciás-tenger felett függött.

74

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

Ekkor Atyácska erős torkú alszelet támasztott, hát a bölcsőt a szél jobbra taszította, aztán erős torkú felszél támadt, hát a bölcsőt a szél balra ugrasztotta, így hintáztunk hét nap, hét éjszaka. Ez volt aztán a hintajáték. Megtetszett a hinta-palinta s a lenti világ. Hetedik este felkiáltottunk Atyácskának: – Hadd maradjunk lenn! Bocsáss alá egy tutajt a tengerre, hogy legyen hol megállnunk. Atyács­ ka menten lebocsátott egy tutajt. Alszelet támasztott, s a tutajt jobbra repítette, felszelet támasztott, s a tutajt balra terelgette. Hét újabb nap s hét éjszaka telt el, hetedik nap reggel, ahogy Levegő Tündérke felébredt, így szólt hozzám: – Azt álmodtam, hogy Atyácskánk egy kisfiút küld nekünk, hogy ne legyünk magunkban. Hát hetedik nap reggel Levegő Tündérke elém tartott egy hüvelykpici embert, el is neveztük Hüvelykpicinynek. Lett aztán öröm, boldogság, kacagás, vigalom! Eltelt újabb hét nap, hét éjszaka, hát Hüvelykpiciny futna, szaladna, partra iramodna, hogy aranypontyot, piros szárnyú keszeget fogjon. De hiába fut-szalad, nincs varsája, amivel a halat megfoghatná. Menne az erdőbe, hogy nyulat, rókát fogjon, de hát nincs sehol erdő, de még egy bokrocska sincs a közelben. Ekkor így szólott hozzám: – Jó Napkirály, ha felszél fú, tutajunk jobbra szalad, ha alszél fú, balra kanyarodunk. Életünk végéig így futkosunk jobbra, balra? Mit kéne tennünk, hogy ennek a bolond szaladgálásnak véget vessünk? Így válaszoltam: – Látod, mi már lassan görbe botra jutunk, s még tanácsot adni se tudunk. Hogy mit kéne tenni, kis emberfia, azt biz mi nem tudjuk megmondani, hanem eredj fel Arany Atyácskához, majd ő szóval kiokosít téged. Hüvelykpiciny ekkor kapta magát, és nyomban felmászott a tutaj végibe hajló ezüsthágón, nagy bátran Atyácska asztala elé lépett, s háromszor illemtudóan meghajolt. Arany Atyácska ekkor hajfonattal ékesített homlokát felé fordította, fehér gyöngysorral ékesített száját felnyitotta, s így szólt: – Alsó Föld emberkéje, gyenge kezű kisfiam, talán csak nem étel, ital szűkiben vagytok lenn? Miért szaladtál fel ilyen lóhalálában? Hüvelykpiciny újra meghajolt, s így szólt: – Nem éhezünk mi odalenn, s nem is szomjazunk. Tanácsért jöttem hozzád, Atyácska. Lásd, rozoga tutaj ez a lenti, ha felszél fúj, jobbra repül, ha alszél fúj, balra lökődik. Szeretnénk valahogy megtámasztani, de nem tudjuk a módját. Arany Atyácska lehajtotta a szép fejét, s míg mellette főtt a hal a bográcsban, elgondolkodott. Aztán így szólt: – Kicsi fiam, egy búvárkacsa bőrét adom oda neked, azt ha magadra húzod, s a kék tenger vizébe alámerülsz, pázsitos szép földemet a tenger fenekéről felbuktathatod. Hüvelykpiciny a kacsabőrrel nyomban leereszkedett a tutajra. Ott lenn belebújt, s alábukott az elérhetetlen fenekű tenger vizébe. Úszott hét nap, hét éjjel, de földre csak nem akadt. De már nem bírta tovább a víz alatt, s lélegzetet venni feljött. Másodszorra már tovább bírta lenn, de még akkor sem akadt föld nyomára. Végre, amikor harmadszor is lebukott, s legtovább volt a víz alatt, íme, megtalálta a keresettet. Jó csomót felmarkolt s felgörgette. A víz színén a földdarabka dagadni kezdett, s íme, nagy föld lett belőle. Hüvelykpiciny másodszor is felgörgetett egy marékravalót. Addig kerekítette, addig formálta, amíg zúgó erdő nem lett belőle. Harmadjára is felgördített egy marékkal, abból meg rét támadt egy kerek tó két partján. Hüvelykpiciny ekkor gyönyörködve tekintett a szép földdarabra, melyet a tenger fenekéről buktatott föl. Szép pázsitos föld volt, nagy rengeteg erdő vetett rá szép árnyékot. Egyetlenegy hibája volt csak. Úgy forgott, pörgött, akár az ördögmotolla. Nem állt az meg egy helyben még egy pillanatra se.

MÍT O SZ

V A GY

M E S E ?

Hüvelykpiciny nyomban szaladt az ezüsthálóhoz, és meg sem állt Atyácska palotájáig. Ahogy odaért, menten elfújta panaszát: – Arany Atyácska, én a földedet felhoztam a tenger mélyéből, de nem ér egy fabatkát se, csak kering, csak forog. Meg kéne valahogy állítani a bolond forgását. Atyácska lehajtotta fejét, s kisvártatva így szólt: – Nesze, kicsi fiam, ott van az a négy cethal, fogd, neked adom ezüstgömbös övemet is – azzal már csatolta is le a derekáról. – Eredj vissza az Alsó Földre, állítsd a forgó földet a cethalak hátára, s kerítsd körül az övemmel. Meglátod majd, hogy attól fogva veszteg áll. A kis emberke szélsebesen lemászott az ezüsthágcsón, a négy cethalat a föld alá állította, hát az legott abbahagyta a pörgést, forgolódást. Az ezüstövvel körülkerítette, hát nyomban égig érő magas hegy támadt körös-körül, ameddig csak az öv elért. Hüvelykpiciny megcsodálta a szép magas hegyet. De hamarosan megint elszomorodott, újra szaladt az ezüsthágcsóhoz, s meg sem is állt Atyácska asztaláig. Leborult előtte, háromszor meghajolt, s így szólt: – Atyácskám, veszteg áll már a föld, szép hegy is támadott, de mégsem ér az egész egy fabatkát se! Mit ér a szép föld, ha nem laknak rajta. Arany Atyácska erre így válaszolt: – Hamarosan éles, csípős szelet támasztok, s ha a földre csillagos, vastag szemű hó hull, gyúrj abból emberi alakot. De előbb sárral összekeverd, s lábat, kezet is formálj neki, ahogy illik. Így alkosd meg népemet. Aztán gyúrj lábas állatokat, formálj szárnyas madarakat, dagassz körmös jószágokat. Így alkosd meg állataimat, madaraimat. Mire Hüvelykpiciny lejutott, vastag hótakaró fedte a földet, s ahogy Atyácska meghagyta, rend­ re megcselekedett mindent. Hát csodák csodája, a hóbábuk megelevenedtek. Belőlük támadt Arany Atyácska népe. A kétlábú emberek járni kezdtek a földön. A négylábúak az erdőbe iramodtak, a szárnyasok felrepültek, s a körmös állatok egy szálig a bokrok alá bújtak. Hüvelykpiciny gyönyörködve pillantott Arany Atyácska világára, de hamarosan elszomorodott. Legott szaladt az ezüsthágcsóhoz, s meg sem is állt Atyácska napfényes asztaláig. – Arany Atyácska, benépesült lenn a föld, tán sokan is vagyunk, mégsem ér az egész egy fabatkát. Mit együnk, ha éhesek vagyunk, mit húzzunk magunkra, ha fázni fogunk? A négylábúakra és a madarakra mivel vadásszunk? Atyácska hétfonatú szép kerek fejét lehajtotta, s míg főtt a hal a bográcsban, gondolkodott, majd szemeit felvetve így szólt: – Nesze, kicsi fiam, fogd e néhány halat, a tavi halat a tóba ereszd, a patakbélit a patakba. S mindjárt vadászni is megtanítalak. Eridj majd be az erdőbe, vágj le egy jó kemény, hajló ágat. Hasítsd ketté, aztán illeszd egybe a két darabot. Fogj ki a patakból egy jókora kecsegét, főzd meg bográcsban, s véle ragaszd össze az ágat, így formálj íjat magadnak. Vadra vadászhatsz vele. Formálj vashegyű nyílvesszőt, s szárnyasra lőhetsz vele. Ha hajlós vesszőből kosarat fonsz, s behelye­ zed a patakba, a vízi hal magától megyen abba. Az erdei vadnak nyúzd le a bőrét, s abból bundát csinálhatsz, bekecset formálhatsz, akkor nem fogtok fázni többet. A kisfiú mindent úgy cselekedett, ahogy Atyácska meghagyta. Eltelt hét nap, hét éjszaka, elkészítette az íjat, szaladt az erdőre, lőtt egy kövér nyulat, a patakból kihalászott egy lapos kesze­ get, s az emberek, a puszta fiai olyan nagy lakomát csaptak, hogy hét nap, hét éjszaka folyt a dáridó. Ettek, ittak, jól mulattak. Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

75

76

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

3. Mesei és mitikus elemek A) Foglaljátok táblázatba, milyen mesei és milyen mitikus elemek fordulnak elő ebben a történetben! Me s e i e l e m ek

M i t i k u s e l e m ek

B) Válaszoljatok az olvasott mondával kapcsolatos kérdésekre! a) Ki a történet mesélője?

b) Hány rétegűnek ábrázolja a világot a monda?

c) Mi található az egyes rétegekben?

d) Hol találkozhattatok már hasonló világfelépítéssel?

e) Milyen dolgok teremtéséről olvashattál a történetben?

MÍT O SZ

V A GY

M E S E ?



f) Mire tanítja meg Arany Atyácska Hüvelykpicinyt?

g) Melyik mitológiai szereplőre hasonlít ezzel a cselekedettel?

C) A tetejetlen fa a mesékben is gyakran előforduló csodás elem. Mit tudtok a mesebeli tetejetlen fáról?

Hasonlítsátok össze azzal, amit ebben a mondában olvastatok a tetejetlen fáról!

a) Mi a tetejetlen fa szerepe a mesékben?

b) Kinek sikerülhet a fa megmászása?

c) Általában miért kell megmászni a tetejetlen fát a mesékben?

d) Kik élnek a mesékben az alsó, a középső és a felső világban?

e) Kik élnek az olvasott monda szerint a felső, a középső és az alsó világban?

f) Készítsetek rajzokat, amelyekben megmutatjátok a mesei és a mondabeli tetejetlen fa közti különbségeket!

77

78

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

4. Hasonlítsátok össze a varázsmese műfaját a teremtésmítoszokkal! a) Hogyan csoportosíthatjuk a mesei szereplőket? Soroljatok is fel néhányat közülük!

b) Milyen tulajdonságokkal rendelkezhet a mese hőse?

c) Milyen csodás állatok szerepelhetnek a mesékben?

d) Kik lehetnek a teremtéstörténetek szereplői?

e) Milyen helyszíneken játszódhatnak a mesék? Soroljatok fel néhányat!

f) Milyen helyszíneken játszódhatnak a mítoszok?

g) Milyen események állhatnak a mesék középpontjában?

h) Milyen eseményeket jelenítenek meg a teremtésmítoszok?

MÍT O SZ

V A GY

M E S E ?

i) Milyen szerkezet jellemző a varázsmesékre?

j) Milyen a mítoszok szerkezete?

k) Milyen céllal születtek a mesék?

l) Milyen céllal születtek a mítoszok?

5. Foglaljátok össze fogalomtáblázatban a mese és a teremtésmítosz közötti hasonlóságokat és különbözőségeket!

Te r e m t é s m í t o s z

Szereplők

Helyszínek

Események

Szerkezet

A TÖRTÉNET FUNKCIÓJA A KÖZÖSSÉG ÉLETÉBEN

Me s e ( v a r á z s m e s e )

79

6 . M AI M ÍTO S ZOK 1. Nézd meg az itt látható képverset! Figyeld meg, milyen nevekből rajzolódik ki a forma, és mit formáznak ezek a nevek! ÉVAÉVAÉVAÉVAÉVAÉVA ÉVAÉVAÉVAÉVAÉVAÉVA ÉVAÉVAÉVVVVVVVVA ÉVAÉVA ÉVAÉVA ádám ÉVAÉVA ÉVAÉVAÉVVVVVVVVA ÉVAÉVAÉVAÉVAÉVAÉVA ÉVAÉVAÉVAÉVAÉVAÉVA a) Honnan meríthette ötletét a költő?

b) Mi lehet a vers jelentése? Írd le röviden a véleményed!

c) Melyik korban születhetett szerinted a vers?

2. Részekből az egész a) Folytassátok a sort, tegyétek kerekké a felsorolásokat! tavasz, nyár, ősz, gyerekkor, felnőttkor, hajnal, reggel, dél, b) Találjatok ki ti is hasonló szósorokat!

M A I

c) Mi a közös ezekben a felsorolásokban?

d) Jellemezzétek ellentétes szavakkal! N appa l

Éj s z a k a

3. Miről szólhat az a vers, melynek címe: A nap születése? Válaszodban figyelj a szavak írásmódjára!

4. Olvassátok el Pilinszky János versét!

A nap születése Sokáig csupán csillagok lakták az égbolt magasát. Pislákoló fényükben a világ sokáig élt örök árnyékban, ezüstszín gyászruhában. A sötétségben ezidőtájt nagyon egyedül vándorolt a föld. Csupán kik egymás közelében laktak, társalogtak egymással, közbe-közbe félálomba merülve, vagy akár az egész telet átaludva, mély álomban és szomorú magányban.

MÍT O SZ O K

81

82

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

A különféle állatok alig ismerték egymást, és az ember hallgatagon ült kunyhója előtt. A felhők vaktában bolyongtak, mint elszabadult bárkák a vizen, s a madarak semmit se tudtak a szárazföldek többi állatáról, se a tengerben fürdőző halakról. Hasonlóképpen a virágok se látták egymás színét, egymás ruháját, köznapi és ünnepi öltözékét. A tavaszi és nyári záporok nem tudták, hova hullanak, és hasonlóan a hópelyhek, a tél fehér gyönyörűsége hamuesőként érkezett a földre, és ott is szürke és sötét maradt. Ekkor történt, hogy számos csillag elhatározta, összefog, hogy apró fényeik közös nagy fényességet varázsoljanak. El is indult vagy ezer csillag egymásfele. Ezer irányból, ezer úton ezernyi csillag elindult a sötétség pereméről, hogy az égbolt tátongó közepén közös ragyogást alapítsanak. Hosszú utat tettek az égbolt elhagyatott fekete féltekén, de végül is nagy boldogan egymásba olvadt mind az ezer csillag, gyönyörű és egyetlen fényességben. Ezer csillagnak közös fészke: így született meg a kerek nap, az ég csodája, s vette kezdetét a világosság első ünnepélye. Ünnep volt ez, valódi ünnep! A tenger hullámai most először láthatták meg a tengerpartot, e hosszú–hosszú kikötőt, hová a tenger szakadatlanul befut – akár egy végtelen hajóraj – gyönggyel megrakott hullámaival.

M A I

Megkezdődött tehát az ünnepély, az első nappal ünnepélye, a világosság kerek, óriási és eddig szem-nem-látta asztalánál. Rendre érkeztek a vendégek. Legelsőnek a levegő szellős, fényes, földig érő palástban, együtt az öreg égbolttal, aki – ha lehet – még hatalmasabb palástot hordott roppant vállán, lába körül gondosan igazgatva azúrszínű, méltóságos redőit. A harmadik felséges vendég a tenger volt. Ezer hulláma, akár egy sortűz, úgy dördült meg, mikor mezítláb földre lépett, ahogy a víz mindig is mezítláb jár, legyen folyó vagy hóesés, eső vagy akár tenger a neve. Ki következett ezután? Az erdő. A nagy erdők és kecses ligetek. A fák, zöldellő levélöltözékben, rokon nyelven susogva a szelekkel, az égbolttal s mindenfajta vizekkel. Az ötödik vendég kisebb csoport. De annál szebb. A virágok családja. Merengő szemmel foglaltak helyet a napvilág ünnepi asztalánál. Valamennyien hallgatagok voltak, de színük annál ékesebb. Kék, sárga, hófehér nyelven beszéltek, fejükkel sűrűn bólogatva hozzá. A füveknek az asztalvég jutott, de semmivel se kevesebb a fényből, az általános vigasságból. Aztán jöttek az állatok, nagy rajokban a madarak, a fürge ló, a hűséges kutya, erős oroszlán, sárga tigris, törékeny őz, darazsak fellege. Ki tudná valamennyit fölsorolni!

MÍT O SZ O K

83

84

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

Közben a nap, az ünnep ragyogása a tetőpontra hágott. S ebben a fényességben, bár utolsónak érkezett, egy sudár ifjú és egy szép leány – az ünnepély királyi párjaként – az asztalfőn foglalt helyet, örömére a többi meghívottnak, az asztalvégre húzódott füveknek, a kékpalástú égnek és a mezítlábas tengernek meg a virágoknak, erdőknek, ligeteknek. Úgy érezték mindannyian: a delelő nap gyermekei ők. Kedveltjei a fényes ég most született birodalmának. Ámde hirtelen, a világosság kristálylépcsején, a ragyogás bejáratában, magányos árnyék tűnt fel, s éhesen az ünnepség aztalához osont, a vendégek lábához kuporodva. Senki se törődött vele. „Egyék, lakjék jól – gondolták magukban –, ha másból nem, a fény lehulló, asztal alá gurult morzsáiból.” De aztán, ahogy telt-múlt az idő: újabb árnyékok lopakodtak, bújtak az aranyszín abrosz alá. „A sötétség gazdátlan ebei” – szólalt meg a nagylelkű tenger. „Ma mindenki kedvére ehetik, részesülhet a boldogságból. Ki irigyelné tőlük a lehulló morzsát, mely után más úgyse hajol le?” Igaz. De később egyre többen s többen jelentek meg a bejáratban, s végül elállták már a nappal kapuját. Hívatlanul mind számosabban vegyültek el a vendégek között, s amire azok észbekaptak, több volt az árnyék, mint a fény.

M A I

MÍT O SZ O K

Az egyik árny kicsiny volt, mint a gyermek, sőt kavicsnál is alig nagyobb. A másik viszont, mint égi lajtorja, Olyan magas. Mezítelen az egyik, a másik földig érő, állig gombolt posztókabátba burkolózott. Az újszülött nap pislákolni kezdett, mintha füst lepte volna erejét, s az elébb még oly víg vendégsereglet most megriadt és szinte menekült. A székek ledőltek, az asztal földre borult, s a nagy tolongásban az aranyabrosz is porba merült. Először a füvek hagyták el a vendégséget, s utoljára a tenger és a méltóságos égbolt. Az ifjú emberpár maga maradt az egyre hatalmasabb éjszakában. De a fiú nem rettent meg szívében. Szelíden átölelve kedvesét, ily szavakat intézett a világhoz: „Ne féljetek, tengerek és virágok, ne féljetek állatok és füvek, az újszülött nap nem halott, csak megpihen, hogy holnap újra keljen, új erővel, megújult ragyogással.” Ezen az első éjszakán azonban senki se hunyta le a szemét, se fű, se fa, se szél, se tenger. Mindenki várt, mindenki várta, vajon igaz, hogy visszatér a nap, amint ifjú királyuk megígérte? S amikor reggel palotája kristálytermében fölébredt a fény, s hosszan nyújtózva éledezni kezdett – hirtelen olyan ujjongás fogadta a földön, nagyobb, mint az első nap öröme. Mert akkor már tudhatták mindenek, hogy azután az éjszaka csak álom, amit a fénylő valóság követ.

85

86

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

5. Olvasd el újra a verset, s közben jelöld a szövegben, hány nagyobb egységre tudod osztani! Ismerkedj meg a csoportodon belül a többiek megoldásaival is, majd közösen adjatok címet az egyes részeknek! 6. Jelenítsétek meg szavak nélkül a vers egy részletét! 7. Keressetek és fürtábrán jegyezzetek fel olyan szavakat, kifejezéseket, amelyek a jelenet hangulatát meghatározták!

8. Minek a folyamatát fejezik ki a következő szavak, kifejezések? a) „…Ezer irányból, / ezer úton ezernyi csillag / elindult a sötétség pereméről, / hogy az égbolt tátongó közepén / közös ragyogást alapítsanak.”

b) „Közben a nap, az ünnep ragyogása / a tetőpontra hágott.”

c) „magányos árnyék tűnt fel” → „újabb árnyékok lopakodtak” → „egyre többen és többen jelentek meg a bejáratban”

9. Fogalmazd meg a versbéli „kicsiny” árny belső hangjait, amikor meglátja a menekülő vendégsereget!

M A I

MÍT O SZ O K



10. Keresd meg és írd le, melyik mondatok szólnak a bibliai teremtéstörténetben arról, amiről Pilinszky János versében olvashattál!

11. Írj irodalmi levelet tanárodnak, amelyben beszámolsz azokról a gondolatokról, amelyeket a vers ébresztett benned! 12. Olvassátok el Kamarás István Csigamese című könyvének első fejezetét!

Csigaház Reccsenés hallatszott, pontosan olyan, mint amikor rálépnek egy csigaházra. – Puff – sopánkodott Hangya, aztán pontosított: – Puff neki! – Hopp – jegyezte meg Tücsök, majd hozzátette: – Vagyis inkább kopp! – Pehh! – morogta Bodobács. – Ez aztán a pech! – Ajaj! – siránkozott Nünüke, majd nagy okosan hozzátette: – Ez aztán az ajaj! – Krahh! – kurjantotta Varangyos Béka. – Ez aztán a …! – Fuccs – nyugtázta Keresztes Pók a történteket, halálos nyugalommal. – Ennek bizony fuccs. – Istenem, Istenem – szipogott Galacsinhajtó, Csiga legjobb barátja. És sírva fakadt. – Jaj most mi lesz? – zokogott Eszter, az a kislány, aki véletlenül rálépett Csigára. Ráadásul Eszter most látott először közelről élő csigát, akinek immár vége is volt, vagy ha netán mégsem, akkor bizony szégyenszemre elmehet meztelen csigának, akitől viszont mindenki undorodott a balatonfenyvesi nyaralóban, ahol ez a sajnálatos esemény immár visszavonhatatlanul megtörtént. A pórul járt házas csigát mindenki sajnálta, de Esztert még jobban. … A csigának szerencsére nem lett vége. Csak a házának. Árvának eddig is árva volt, hiszen szülei már nem éltek, most azonban hontalanná vált. Lassan elindult, sajgó tagokkal és fájós hátán háza romjával. Barátai csak álltak némán. Lábaik – összesen 42 darab (a bogarakét hattal, Keresztes Pókét nyolccal, Varangyos Békáét néggyel számolva) – a földbe gyökereztek. Fogalmuk sem volt, mit kell és lehet ilyenkor csinálni. Még Csiga barátai sem tudták, de még Eszter szociológus nagypapája sem, hogy az éti csiga házát – mert Csiga ilyenfajta csiga volt, Helix pomatia, vagy ahogy anyukája becézgette: pomika – ha összetörik, újra kinöveszti. Persze nem egykönnyen, hanem soksok izzadtsággal, erőlködéssel, türelemmel és hittel. De mivel ilyesmi még nem történt Csigával, honnan tudta volna, hogy is kezdjen hozzá, mit is kell ilyenkor tennie. Honnan tudta volna, hogy tennie kell-e valamit egyáltalán, vagy csak történnie kell valaminek, amit neki csak várni és hinni

87

88

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

kell. Leginkább sírni lett volna kedve. Legfőképpen azért, mert eljött az ideje, hogy házas csiga legyen. Ház nélkül pedig bajosan házasodhat, pedig már teljesen fel volt csigázódva. Most azonban nem fel-, hanem elcsigázottnak érezte magát. Csak azért tartotta vissza a sírást szipogva, mert a sírástól a csiga kiszárad. Amikor erre gondolt, még inkább sírni tudott volna, ám szerencsére mégiscsak az jött ki belőle – miként imént legjobb barátjából, Galacsinhajtóból is –, hogy „Istenem, Istenem!”. Sem több, sem kevesebb. Ennyi azonban éppen elegendő volt ahhoz, hogy Csiga ott álljon a Jóisten színe előtt. A Jóisten egy picit belefáradva a nagy ragyogásba, a boldog jövésmenésbe és a határtalan dicsőségbe, szokása szerint kiült a nagy fényesség és zengedelem kapuja elé sámlijára, háttal az örökmozgásnak, és kedvére szájharmonikázott. Johann Sebastian Bach szerint egy kicsit hamisan, aminek az lehe­ tett a legfőbb oka, hogy a Jóisten akkora nagy tehetséget juttatott ennek a csodálatos muzsikusnak, hogy őneki már alig maradt belőle. A Jóisten persze mindent tudott Csigáról, mert hiszen a dolog ott történt éppen előtte. Mellesleg minden dolog az égvilágon éppen előtte történt, a Jóisten háta mögött ugyanis nem volt semmi, vagyis csak a Mennyország, ott pedig már maguktól mentek a dolgok. – Látom – mondta neki a Jóisten, és még egy kicsit tovább szájharmonikázott: szomorú és vigasztaló volt egyszerre. – Tudom – mondta még neki a Jóisten, mert azt is tudta, hogy Csigának nehezére esik a kérés. Ő pedig szerencsére belelátott a szívekbe. Akinek pedig ilyenje nem volt, annak abba a zegébezugába, ahol vágyai rejtőzködtek. – Milyet szeretnél? – kérdezte a jóisten. – Ilyet – felelte Csiga. – Vagyis egy még ennél is szebbet – tette hozzá, azaz inkább már búgta, mint egy búgócsiga, mert hála a Jóistennek, érezte, hogy megint kezd egy kicsit felcsigázódni. – Hát akkor, barátom, mássz be ide a sámli alá, itt nem háborgat senki sem, és figyelj, mert most érted történik minden, vagyis hát az Igazságért. Bár Csiga nem tudott olvasni, és csupán néhány centire látott, mint a csigák általában, de abban egészen biztos volt, hogy az „igazság” elején ez alkalommal nagy I betű szerepelt. Ez pedig ebben a mai világban eléggé nagy ritkaság, bár az is meglehet, sosem volt igazán gyakori. A Jóisten egyelőre még egy kicsit szájharmonikázott. Először azt, hogy „Tengerész, ó szívem, tengerész”, és ekkor Csiga az unokatestvéreire gondolt, a tengeri csigákra. Aztán pedig azt játszotta, hogy „Bizakodjatok, jó az Úr, jósága éltet”, amire Csiga elkezdett teljes erejéből bizakodni, a Jóisten pedig egy kicsit szégyenkezni, mert hát ez a nóta végül is őróla szólt. Különben nem tehetett róla, ugyanis a Mennyországba minden behallatszott. Ez is. Fülébe mászott, megszerette, játszani kezdte, és nem tudta abbahagyni. Aztán egyszer csak hirtelen zsebre vágta a szájharmonikát, és hunyorított egyet, amire odalebbent háromezerháromszáz-harminchárom szeráf, és átszellemülten rászegezték csodaszép tekintetüket. – Pihenj! – szólt rájuk a Jóisten, és erre már elkezdtek normálisabban viselkedni, olyannyira, hogy rájuk kellett szólni: – Csend legyen már, az úristenit! Szép csend lett. Se nem túl nagy, se nem túl kicsi. Ebbe a kerekded csendbe nyilatkozta bele a Jóisten – ezúttal úgy is, mint Úristen – a következőt: – Menjetek el minden egyes építészhez, és súgjátok a fülükbe a csigaház-pályázatot! – Ámen!!! – zengték a szeráfok, ami idefenn annyit jelentett, hogy „Oké főnök, már itt se vagyunk!” …

M A I

MÍT O SZ O K

A kétszázhuszonkét pályázat tehát hamarosan az Úr színe elé került, és a Jóisten – akinek már megint meglehetősen sámlincsücsülhetnékje és szájharmonikázhatnékja volt – gyorsan kinevezett egy háromtagú zsűrit, név szerint Leonardo da Vincit, Le Corbusier-t és Makovecz Imrét. Ők hosszas tanakodás után négy pályamunkát választottak ki, hogy most már a Mindenható döntse el, melyik a legeslegjobb. A Jóisten azonban úgy gondolta, ezt legjobban maga Csiga tudná megítélni. Kihozatta hát a zsűrivel a terveket a kapu elé, hogy védence megtekinthesse őket. Az egyik fából készült, hét díszesen faragott kapuval és hét tornyocskával. A második teljesen átlátszó hegyikristályból, kupolával és tizenkét szellőzőnyílással. A harmadik páncélból volt, csillogott-villogott, lovagvárra hasonlított. A negyedik viszont ugyanolyan volt, mint a rendes csigaház. – Szépek – mondta Csiga –, de ez a negyedik ugyanolyan, mint az enyém volt. Az átlátszó csigaház igazán nagyon szép, csak az a baja, hogy be lehet látni, és mi, házas csigák szemérmesek vagyunk, akkor is, amikor éppen nem vagyunk házasok, a szellőzőnyíláson pedig behatolhat az ellenség. A fatornyos igazán gyönyörű, mert a tornyokból messzire el lehet látni, de mi, csigák, mint jól tudod, Uram, alig látunk messzebb egy-két centinél, így aztán feleslegesen cipelnénk őket. Ezt a páncélost viszont szívesen felpróbálnám – mutatott a csillogó-villogó, lovagvárra hasonlító pályamunkára. – Hát akkor ebből kérünk egyet – mondta a Jóisten. Azonnal meg is kapták, hogy kitől és honnan, az az ő titka maradt. Csiga nyomban belebújt. – Maradj benne, kipróbáljuk – mondta a Jóisten, és megkérte a páncélcsigaházat ámulva bámuló üdvözülteket, bátran lépjenek rá. Senki sem mert, és aki mert volna, az nem akart, csupa jóságból. Zelk Zoltán – ahogy ő már szokta – versbeszédben el is magyarázta, hogy miért: Soha se lép csigára soha egy föltámadt fűszálra a földön járó isten lába, de vétkeinket eltapossa, mert vétkeinket megbocsátja. – Rendben – mondta a Jóisten elégedetten, de azért egy icipici ingerültséggel. – Látom, olyan jók vagytok már, hogy az nem is igaz. Mit tehetett mást, megkérte a bölcs elefántot, legyen olyan jó, lépjen rá bátran a csigaházra. Az elefánt nem kérette magát, rálépett, még toppantott is egyet. Aztán, amikor a Jóisten ráhunyorított, még egyet, de a páncélcsigaháznak meg se kottyant. – Nem akaródzik sikeredni – szabadkozott az elefánt, majd eszébe jutott valami magyarázatféle, és meg is kérdezte: – Nem lehetséges, Uram, hogy itt a Mennyországban mi is súlytalanok vagyunk, mint az űrhajósok? – Ilyen trükkökre nincsen szükségünk – jelentette ki a Jóisten, majd hozzátette: – Másról van szó, barátom: ez a csigaház egyszerűen törhetetlen. Erre már a Csiga is kidugta ábrázatát. – És akkor ez tényleg az enyém lehet? A Jóisten bólintott. Csiga köszönetet rebegett, fölvette a páncél csigaházat a hátára, elbúcsúzott és elindult. Csigalassúsággal. Ezt persze a Jóisten azonnal észrevette, ugyanis a csigák normális körülmények között csigagyorsasággal másznak, csak a lótifuti népek látják mozgásukat csiga­ lassúságnak. – Hát ez nem fog menni – mondta Csiga szomorúan. – Ez nekem roppantul nehéz.

89

90

s z ö v e g é r t é s – s z ö v e g a l ko t á s

•

6 .

é v fo l y a m

– Szerintem is – mondta a Jóisten, aki sosem rakott nehezebbet teremtményeire, mint amennyit – ha nyögve és szentségelve is – elbírtak. – Hát akkor maradnék a réginél – mondta Csiga halkan, és a negyedik pályázatra mutatott. – Ezt kellene megcsináltatni. – Pompás! – lelkendezett a Jóisten. – Íme, feltárulkozott az igazság: ez a pálymű kapja az első díjat. Ki művelte? – kérdezte a zsűritől. – Honfitársaim, egy jegyespár: Klemm Gabriella és Kamarás Bálint – tájékoztatta a körülállókat Makovecz Imre. – Pompás! – örvendezett a Jóisten, majd Csigához fordult: – Ráadásul ezt te magad is meg tudod csinálni. Csiga őszintén szólva nem erre számított.. – De hát ez rengeteg idő… – És fáradtság és izzadság és türelem és hit – folytatta a Jóisten. Csiga elszontyolodott. No meg egy kicsit el is szégyellte magát. – Majd besegítek – vigasztalta a Jóisten, mert a vigasztalás, az aztán nagyon ment neki. Csiga bátorságot vett, és csöndesen megjegyezte: – Van itt még valami… – Lesz itt még egyéb is – somolygott a Jóisten. De Csiga nem hagyta magát kizökkenteni. – Te is tudod jól, hogy az éti csigák háza jobbról balra csavarodik, ez meg balról jobbra. Hát ezt, bizony, szégyen gyalázat, a zsűri sem vette észre, pedig Leonardo da Vinci még repülő masinát is tervezett, Le Corbusier meg várost, Makovecz Imre pedig katolikus egyetemet Piliscsa­ bán. Most aztán ógtak-mógtak, hogy ez bizony műhiba. Aztán nagy meakulpázással elismerték, hogy a balfogás legisleginkább az ő halhatatlan lelkükön szárad, hiszen a pályázók mégiscsak frissen végzett diplomások, és ez az első csigaház, amit fölvállaltak, ők pedig mégiscsak a magasságos zsűri. Akkora volt a blamázs, hogy legszívesebben belebújtak volna a másik három, nem fődíjas csigaházba. A Jóistent azonban szemlátomást cseppet sem zavarta ez a gubanc, ez a balról jobb­ra. – Igazán pompás! – mondogatta, majd megkérdezte Csigát: – Létezik-e balról jobbra csavarodó éticsigaház? – Létezni létezik – mondta Csiga –, csakhogy nagyon-nagyon ritka. Éppen ezért hívják az ilyen csigát csigakirálynak. – Hát akkor, felség, húzódjon be ide a sámli alá, és lásson hozzá a munkához! – biztatta a Jóisten Csigát, egyre csak somolyogva. – Ne félj, gondodat viselem. „Hát ez rám fér” gondolta Csiga, és egy nagyot sóhajtott. A Jóisten meg rázendített a „Bizakodjatok, jó az Úr, jósága éltet”-re. Csiga pedig, miközben bemászott a sámli alá, azt dünnyögte magában, hogy „munkálkodás és erőlködés és izzadás és türelem és hit”. 13. Jellemtérkép segítségével mutassátok be, milyennek ábrázolja a Jóistent Kamarás István meséje! Megállapításaitokhoz fűzzetek indoklást is! 14. Jelenítsetek meg képversben egy mitológiai vagy egy bibliai történetet!

1. érv:

3. érv:

2. érv:

1. érv:

1. érv:

4. tulajdonság:

2. érv:

2. érv:

3. tulajdonság:

jóisten

1. tulajdonság:

3. érv:

3. érv:

2. tulajdonság:

1. érv:

3. érv:

2. érv:

M A I MÍT O SZ O K

91