Szupertudatos Meditáció

DR. PANDIT USHARBUDH ARYA: Szupertudatos meditáció

DR. PANDIT USHARBUDH ARYA

Szupertudatos Meditáció

MANDALA-VEDA KÖNYVKIADÓ BUDAKESZI 2


Szupertudatos Meditáció

DR. PANDIT USHARBUDH ARYA

A TUDATFELETTI TUDÁS MEGVALÓSÍTÁSÁNAK MÓDSZERE

3


A FORDÍTÁS AZ ALÁBBI KIADÁS ALAPJÁN KÉSZÜLT:

SUPERCONSCIOUS MEDITATION

FORDÍTOTTA:

PATKÓS SZILVIA

SZERKESZTETTE: BAKOS ATTILA

FILOZÓFIAI LEKTOR: BAKOS ATTILA

A BORÍTÓT ÉS A KÖNYVET TERVEZTE: EGEDI-KOVÁCS MELINDA

BORÍTÓ GRAFIKA: EGEDI-KOVÁCS MELINDA

Minden jog fenntartva. A könyv egyetlen része sem sokszorosítható vagy közölhető semmilyen elektronikus vagy mechanikus módon, beleértve a fénymásolást, rögzítést vagy az információ rögzítés bármely formáját a kiadó írásos jóváhagyása nélkül.

ISBN 963 9436 29 I

COPYRIGHT © 1974, 1978 BY HIMALAYAN INTERNATIONAL INSTITUTE OF YOGA SCIENCE AND PHILOSOPHY OF THE USA RRI, Box 400 HONESDALE, PA 18431 HUNGARIAN TRANSLATION SZILVIA PATKÓS 2O05. HUNGARIAN EDITION © MANDALA-VEDA PUBLISHER ESTABLISHMENT,2005. COVER AND BOOK DESIGN MELINDA EGEDI-KOVÁCS, 2004.

LEVÉLCÍM: 2092 BUDAKESZI PF. 157 INTERNET: www.mandala-veda.hu

4


„A tökéletesség szintjén, melyet transznak, vagyis szamádhinak neveznek, az ember elméje a jóga gyakorlása révén megszabadul minden anyagi tevékenységtől. E tökéletesség jellemzője, hogy az ember ebben az állapotban tiszta elméje segítségével megláthatja valódi énjét, s örömet, élvezetet képes meríteni abból.” BHAGAVAD GITA 6.20

5


Előszó

AZ EMBERISÉG TÖRTÉNETE AZ EMBERI elme története. Az ember minden szerszáma, lakhelye és fegyvere, kényelmének és kényelmetlenségének valamennyi eszköze cselekvést szülő akaratából és tudásából jött létre; ám az ember számos tévedésen és a hibák korrigálásán keresztülvezető útja során mégis elkövet egy alapvető hibát, melyet a többség még nem küszöbölt ki. Anyagi környezetét tekinti a legfontosabb tényezőnek saját fejlődésében. Ez azért van így, mert az érzékek a külső világ felé nyílnak, s adataikat a környezetből gyűjtik össze. Az ember nem rendelkezik megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy saját létét vegye vizsgálat alá, vagy saját létezésére következtessen, az érzékeknél finomabb belső világ létezéséről nem is beszélve. Egyetlen dolog van, amit a szemek nem látnak: a szemeket. Az elme nincsen felkészítve arra, hogy az ént megismerje. Jóllehet a fentiek igazak a legtöbb emberi lényre, azért volt és van néhány finomabb érzékelő képességgel rendelkező elme, aki önmagára tekintett, s a valódi Én felfedezését életcéljává tette. Nem volna helyes azt mondani, hogy ezek az emberek fizikai szempontból mindig visszavonultak társadalmi és anyagi környezetüktől, vagy hogy megpróbáltak elmenekülni az elviselhetetlen fájdalmak elől, melyeket az emberi létezés állapota gyakran a testre és az elmére kényszerít. Az ősi India nagy risijei 1 , az Ótestamentum prófétái, az antik Görögország látói mind családfenntartó életet vezettek. Ám lényüknek volt egy spirituális középpontja, melyet abból a békés fényességből nyertek, mely segített nekik egy másfajta emberi lét vízióját formába önteni. Felhasználhatjuk a fény segítségét, ha bizonyos dolgokra rá akarunk lelni, ám hol van a fény, mellyel a belső fény után kutathatunk? Hol találni a szemet, mellyel magát a szemet pillanthatjuk meg? A tudatosság azon állapotát, melyben az én tudomást szerez az énről, meditációnak nevezzük. A következő oldalakon a Szupertudatos Meditáció hagyományát szeretnénk az Olvasó elé tárni, mely az énnek az Énnel való valódi egyesülését jelenti. A Szupertudatos Meditáció az a tudomány, mely révén az ember saját énjét és minden létező Énjét megismerheti.

1

Risi: a védikus himnuszokat és szent mantrákat megéneklő bárdok, az ősidők szakrális bölcsei. Ismertek voltak, mint brahmarsik (brahma+risi) szent papok, mint rádzsarsik (rádzsa+risi) szent királyok, szakrális fejedelmek, és mint dévarsik (déva + risi) félisteni, Mennyekből származó szent énekesek, tanítók. (a szerk. megj.)

6


BEVEZETÉS

A

SZUPERTUDATOS MEDITÁCIÓ egy magas fokon rendszerezett, tudományos módszer, mely a tanítványt tudatosságának sűrűbb, durvább szintjéről a tudat legmagasabb és legfinomabb állapotába vezeti. Ez a módszer nem pusztán relaxációs technika, hanem egy olyan eljárás, mely rányitja a tanuló tudatát az élet egész filozófiájára és a negyedik állapotra, mely az ébrenléten, az álomállapoton és az alváson túl található. Az élőlények rendszerint csupán az elme három állapotának - az ébrenlétnek, az álomállapotnak és az alvásnak vannak tudatában. A Szupertudatos Meditáció segítségével azonban elérhetjük a túrijának 2 nevezett negyedik állapotot. A meditáció egy befelé vezető út, mely révén a tudat valamennyi szintjének a mélyére hatolhatunk, ahonnan a tudatosság különböző mértékben és fokozatban terjed tovább. A Szupertudatos Meditáció a védikus korszak ősi bölcseinek hagyománya, mely nem mond ellent a modern tudomány felfedezéseinek. Ez a könyv elsősorban a meditáció és az élet teljes filozófiájának megértését szolgálja. Azok, akik felkészültek arra, hogy rálépjenek a bölcsek ősi útjára, igen hasznosnak fogják találni ezt a művet. Dr. Usharbudh Arya a jelen kötetben módszeresen felvázolta ezt az ösvényt. Nagyra értékelem a könyv megírására irányuló őszinte erőfeszítéseit. Dr. Arya a bölcsek eme ősi útját járja, s odaadóan gyakorolja a meditáció tudományát. SZVÁMÍ RÁMA

Túrija: a transzcendentális lélek, a Legfelsőbb valóság megvalósítása összhangban az Advaita Vedántával. (a szerk. megj). 2

7


ELSŐ FEJEZET

A hagyomány

A Csándógja Upanisádban a következő történetet olvashatjuk (8.7. IFF): GYSZER VOLT, HOL NEM VOLT, a nagy Ősistennek, Pradzsápatinak 3 két csoport gyermeke volt, az istenek (dévák) és a démonok (aszurák), akik harcban álltak egymással a három világ uralmáért. Hirtelen szózatot hallottak. Pradzsápati kijelentette: „Létezik az én, mentes minden bűntől, halál és romlás nem érinti, mentes az éhségtől és a szomjúságtól, bánat és szomorúság nem éri el, mindig az igazság felé törekszik, döntései minden dolgok tökéletes ismeretében az igazságon alapszanak. Az, aki ismeri ezt az ént, a három világ urává válik." E kijelentés hallatán a két fél küldötteket indított útnak, akik elmentek Pradzsápatihoz, és az énnel kapcsolatos titokról kérdezgették, melynek megismerése révén a három világ urává lehet válni. A dévák szószólója Indra 4 volt, a dicső lélek, a démonokat pedig Virocsana, a ragyogó képviselte. Elmentek Pradzsápatihoz, és az én titkáról kérdezték. Pradzsápati, miként az ősök hagyománya tartja, úgy rendelkezett, hogy egy harminchat évig tartó vezeklési és gyakorlási időszakon kell keresztülmenniük. A harminchat év letelte után emlékeztették Pradzsápatit ígéretére, miszerint elárulja nekik az én titkát. Pradzsápati erre azt mondta, „Borotválkozzatok és mosakodjatok meg, egyetek, igyatok, töltekezzetek fel, s tekintsetek vonzó énetekre... most menjetek és nézzétek meg magatokat egy tó víztükrében. Tán nem vagytok szépek? Hát éreztek-e szomorúságot? Tán éhesek vagytok? Szomjasak?" Ők pedig azt felelték, „Nem, tökéletesen elégedettek vagyunk." Pradzsápati azt mondta nekik, „Nos, tehát most már tudjátok az én titkát". Így hát nagy elégedettséggel visszaindultak mindketten, ki-ki a maga táborához. Virocsana, a ragyogó visszatért nemzetségéhez, s kijelentette, hogy ez a test az igazi én. Szeressétek, tiszteljétek, szenteljétek fel, s minden tevékenységeteket és célkitűzéseteket a test kényelme és vágyai köré összpontosítsátok. Csodáljátok, tegyétek csodálatossá, és ismerni fogjátok az ént. A démonok nemzetsége, mondja a szöveg, mind a mai napig egy halott testet bálványoz és igyekszik szépíteni abban a reményben, hogy az ember valódi énjét oltalmazza. Indra, a dicső lélek azonban ennél valamivel kíváncsibb volt, s félúton visszafordult, hogy tovább kérdezgesse Pradzsápatit. Pradzsápati, még harminchat év gyakorlást rótt rá, melynek végén mestere rámutatott, hogy a test, melyet az ébrenlét állapotában megtapasztalt, valójában nem maga a valódi én. A valódi én az álom állapotában tapasztalható meg, ahol az éhes ember jóllakottnak érezheti, az idős pedig fia-

E

3

Pradzsápati: a világ teremtő Ősatyja, a Teremtő Istenség, (a szerk. megj.) Indra: a védikus pantheon istenségeinek királya, a Rig-véda hőse. A korai védikus himnuszokban a törekvő egyéni lélek, a lelki energia szimbóluma, (a szerk. megj.)

4

8


talnak láthatja magát. Indra ezúttal is hazaindult, ám félútról ismét visszafordult, s azt mondta Pradzsápatinak, hogy az, amit az én álomállapotban való megtapasztalásáról mondott, Pradzsápati saját meghatározása szerint nem lehet igaz, hiszen az álomban a király is érezhet nagy szomorúságot, és minden bizonnyal létezik egy illuzórikus világ, nem pedig valódi tudásról van szó. Pradzsápati tökéletesen egyetértett vele, és elrendelte, hogy még egy harminchat évig tartó rneditációs gyakorlatsorozaton haladjon végig, melynek végén közölte Indrával, hogy az alvás állapota az én valódi tudatossága, hiszen az alvás során nincs éhség, nincs szomjúság, nincs szomorúság. Ezúttal Indra azt gondolta, hogy felfedezte a valódi ént, ám miközben hazafelé tartott nemzetségéhez, gondolkodni kezdett: az alvás állapotában nincs tudat, nincs tudatosság, csak tagadás létezik; noha nincs éhség, szomjúság vagy szomorúság, nem lehet az igazság felé sem törekedni. Visszament hát a guruhoz, aki egyetértett vele abban, hogy az álom állapota szintén nem a valódi én-tudat megtapasztalását jelenti. További öt évnek kellett eltelnie, mire Indra, összesen száztizenhárom év gyakorlás után végül megtanulta meghaladni az ébrenlét, az álom és az alvás korlátolt állapotait. Rendszerint csupán a tudat e három állapotát tapasztaljuk meg, mert elménk és érzékeink gyermekkorunk óta pusztán erre vannak tanítva, erre vannak képezve. Érzékeinknek két fajtája létezik: a cselekvő és a tudás vagy információszerző érzékek. Az aktív érzékek révén, mint például a kezek, a lábak, a nemzőszervek, a nyelv (beszéd értelemben) és a bőr (mint tapintó érzék), kifelé, más tárgyak és személyek felé fordulunk. Szinte soha nem állunk meg, hogy megnézzük, pontosan önmagunkból honnan ered ez a kifelé irányultság. Nem vagyunk tudatában semmiféle tudati fókuszpontnak önmagunkban, ahonnan az elme mélyéről elindul a kéz megmozdulását indukáló első parancs. Ugyanígy van ez a pszichológiában kognitív érzékeknek nevezett gjánéndrijákkal (szemek, fülek, az orr, a nyelv és a bőr) az információt, tudást, tapasztalást segítő érzékekkel. Eme érzékeken keresztül szívjuk magunkba kívülről a benyomásokat, az információt; látunk, hallunk, szaglunk, ízlelünk és tapintunk. Ezúttal sem tartunk szünetet, hogy megkeressük a középpontot, ahová az információ minden részlete árad, és ahol az tárolódik. Más szóval, nem észleljük saját tudatalatti elménk formálódását; egyre csak növekszik, mint a szemétrakás a hátsó udvarban, s az egész szomszédságban érezni kellemetlen szagát. Mi történik a látvánnyal, mikor a szem már látta azt? Nézd a szobád falát fél percig. Úgy tűnik, mintha egyetlen tapasztalás folyamatosságát észlelnéd. Ez azonban illúzió, mintha csak egy mozifilmet néznél. A szemek mikro pillanatról mikro pillanatra magukba fogadják a falról visszatükröződő fényt. De mi történik azután, hogy már láttuk azt? Hol tárolódik a tapasztalás? A pszichológus talán számos elmélettel áll elő, és e teóriák fényében analizálni kezdi mások viselkedését, ám ritkán pihen meg, hogy megfigyelje önmagát a tárgyak megfigyelése közben, az ébrenlét állapotában, vagy megfigyelje az elméjében hagyott benyomásokat. Az ébrenlét tehát a tudatos elme érzékeken keresztüli kölcsönhatása a tárgyi világgal. Az álomállapotban az elme saját visszakérődzött falatját rágja, az alvás pedig egy olyan állapot, melyben az elme az archetípusos, őseredeti tagadás szemlélődésébe merül. Képzelj el egy szobát, melyben egy majom van kikötve, a helyiség ablakai és ajtói nyitva vannak. A majom kötele elég hosszú ahhoz, hogy ki- és beugráljon az ablakon, abban azonban megakadályozza, hogy végleg megszökjön. Találomra tárgyakat szed össze a szobában, és kihajigálja őket az ablakokon. Ezt cselekvésnek nevezzük. Odakinn is felszed találomra tárgyakat és behajítja őket a szobába. Ezt nevezzük tapasztalásnak. A cselekvés és tapasztalás ugyanazon érme két oldalát jelenti. Mindazonáltal igen nagy kár, hogy csak ritkán cselekszünk, s leggyakrabban pusztán reagálunk a tapasztalásokra. Ezt nevezzük ébrenlétnek. Most csukjuk be az ajtókat és az ablakokat, ám a majom még mindig ébren van. A tányérokat a falaknak hajigálja, és összekeveri a különböző tárgyakat a szobában. Ez az álom és a képzelet állapota. Az ősi jóga-pszichológusok ragaszkodtak az álom és az alvás állapota közötti különbségtételhez. A megkülönböztetés szükségessége a biofeedback-kel, a visszacsatolás módszerével kapcsolatos modern kísérletekben is megmutatkozik. Megfigyelték, hogy az agy az ébrenlét és az álomállapot során is béta hullámokat bocsát ki, mélyalvásban pedig delta hullámokat. Az elmének nevezett majom belefárad a tányértörésbe, és lefekszik pihenni. Ezt nevezzük az alvás állapotának. A meditáció a negyedik állapot. Kérdezz csak meg egy meditáló embert, hogy ébren van-e, a válasza „nem" lesz. „Alszol?" Még mindig „nem". A meditációnak semmi köze az első három állapothoz. Ebben a három állapotban a tudat a másság fogalmával azonosítja magát; az Én és a Te, az Én és az Ez kettősségével. A Te és az Ez szembetűnő, és a hozzájuk viszonyuló „Én" pusztán hamis egó. A meditáció az önmagának tudatában lévő életerő. Önmagának, és nem más külső

9


tapasztalásnak vagy tudati emlékek tárgyának; és nem is azon tapasztalások tárgyának tudattalan álmodása vagy a képzeletben való megjelenítése; vagy e tárgyaknak, tapasztalásoknak és emlékeknek az alvás során történő tagadása. Nem olyan állapot, melyben az idő, a tér és az egymásra következés bármiféle szerepet játszana. Sokan próbálták már definiálni, ám mindannyian kudarcot vallottak; szavak, kifejezések, meghatározások kitalálására kényszerülünk; kénytelenek vagyunk leírni ezeket a mondatokat, ám az olvasó nem biztos, hogy azt érti szavainkon, amit közölni akartunk. Talán azt mondják erre, hogy mindez csupán ügyeskedés, az elme fortélya, mely nem tudja, hogyan kell valamit definiálni. Mi a bizonyíték arra, hogy efféle állapot valóban létezik? Ki vizsgálta meg, ki próbálta ki? Hol van a kontrollcsoport, és hol vannak az adatok? Nos, a mi válaszunk az, hogy mindez felette áll a racionális folyamatnak; nem irracionális, de ráció feletti. S ez csupán egy apró készsége többek között. A tiszta tudatosságot, és a különálló részeket nem lehetséges a tárgyak anyagi világában szemléltetni. Ez azonban senkit ne vezessen arra a téves következtetésre, hogy az egyén nem tapasztalhatja meg, vagy nem próbálhatja ki magát az állapotot, vagy hogy maga az állapot egy hatékony elme, vagyis a guru által nem közvetíthető a tanítványhoz. Ennek éppen az ellenkezője igaz, erről azonban majd később. A meditációt szószólói tudományként jellemzik, mégis tagadjuk a meditáció mellett felhozott érvek bizonyítására irányuló objektív megközelítés érvényességét. Ebben a tudományban maga a tudós a kísérleti nyúl, a megfigyelő a megfigyelt. A szem igyekszik felismerni saját pillantását, saját látóképességét, még akkor is, ha a látásnak semmiféle tárgya nincs jelen. Hadd világítsuk meg mindezt egy analógiával: a tűz lángja megvilágítja a közelében lévő tárgyakat, ám önmagában fénylik. A környező tárgyakra vetülő fény a láng fényének függvénye - nem a teljessége, csupán egyike a láng világítóképességét illető bizonyítékoknak, amely viszont a megvilágított tárgyaktól független. Tekintsük ezt a lángot az ember tudatos személyisége központjának; tudatossága nem függ azoktól a tárgyaktól, melyekről az elme és az érzékek tudomást szereznek. A helytelen nevelés miatt sajnos elfojtottuk magunkban ezt a tudatosságot. Amíg tudok a tárgyakról, tudom, hogy tudatos vagyok. Ha nem vagyok tudatában a tárgyaknak, nyilvánvalóan öntudatlan vagyok. Ez az elhibázott érvelés vezet bennünket oda, hogy folyamatos függőségben vagyunk környezetünktől és a helyzetektől, melyekre reagálunk, ahelyett, hogy a belső én fényessége révén függetlenül cselekednénk. Ez éppen olyan, mintha folyamatosan hanghullámokat küldenénk szét, mint a denevér, s csak ha a hullámok visszaverődtek hozzánk a tárgyakról, akkor mondjuk: „Mivel ez a hanghullám visszaverődött hozzám, minden bizonnyal létezem." „Mivel látok, vagyok; mivel hallok, vagyok; mivel ízlelek, tapintok és szagolok, vagyok." A meditáció szószólója azt mondja, „Vagyok, tehát gondolkodom, látok, hallok." Nem létezik olyan módszer, mellyel az ember objektívan vizsgálhatna egy másik embert, egy másik személyes tudatot. Mert abban a pillanatban, hogy kísérletet tesz erre, a másik a vizsgálat tárgyává válik, az alany előítélet mentes, minősítetlen lényegi természete pedig feledésbe merül. A meditáció az a tudomány, melyben az alany az alanyt szándékozik megismerni, az én az én megtapasztalására törekszik, más ösztönzésekhez, ingerekhez való viszonyulás, vagy az ingerekre adott reakciók nélkül, s anélkül, hogy önmagán kívül másfajta mércét használna. Azt mondjuk, hogy az én az én mérték nélküli mértéke. Az én önmaga bizonyítéka; egyedül a tudatállapotok a bizonyítékai a tudatállapotok létezésének. Tehát megismételjük, egyedül a tudatállapotok a bizonyítékai a tudatállapotok létezésének. Lehet, hogy a meditációs tudatállapotok egyes jelei és tünetei mérhetőek, ám az érzetüket lehetetlen egy bármilyen mércével felszerelt másik személy által megmérni. A tudatállapot maga nem kikövetkeztethető és szavakkal nem leírható. Nem annyira egy gondolat, hanem sokkal inkább egy érzet. A tapasztalás mindig intuitív érzetként jelentkezik, mielőtt rátalál a racionális kategóriákra és a megfelelő fogalmakra, hogy önmagát kifejezze. A gyermek megszületik, születése pillanatában fogalma sincs a nyelvről, a beszédről, ezért azt sem tudja mondani, „vagyok". Mégis létezésének tudata nyilvánvaló, hiszen a világi kifejezőképesség, a beszéd hiánya ellenére sír, nevet, izeg-mozog, vagy valamire éppen ráirányítja a tekintetét, és anélkül, hogy lenne szava a tejre, megtapasztalja a tej ízét. Mire rátalál a „tej" szóra, az anyatej ízét már rég megismerte, sőt már el is felejtette. Azt jelentené mindez, hogy a tej ízének megtapasztalása, érzete nem létezik? Egy tüske fúródik a talpunkba. Először megtörténik a fájdalmas tapasztalás, utána kiáltunk fel, s következik a fogalmi körülírás. Számtalan értekezést írhatunk, számtalan elméletet állíthatunk fel a fájdalomról, ám sem e tudós kötetek megírása, sem az olvasásuk nem adhatja át a talpba fúródó tüske tapasztalását.

10


Szeretünk, s a szeretet egy érzés, nem kikövetkeztethető és nem fogalmi jellegű. Mielőtt elménk szavak után kutatna, és rátalál a „szeretlek" szóra. Miközben ezeket a sorokat olvasod, nyilvánvaló, hogy ébren vagy, mégsem ismételed magadban, „Ébren vagyok, ébren vagyok". Az ébrenlét nem fogalmi tapasztalás. Saját ébrenlétünk tapasztalását nem adhatjuk át senki másnak. Csak azért lehet bizonyítani, mert másoknak hasonló, noha nem ugyanilyen tapasztalásai vannak. Összehasonlíthatjuk az ébrenlét állapotával kapcsolatos saját észrevételeinket másokéval, saját ébrenlétünk azonban mélységesen személyes és egyéni érzet. Vegyünk egy másik példát: tegyük fel, hogy egy olyan furcsa országból érkezett vendéget fogadunk, ahol a cukor íze ismeretlen. Ha a vendégünk megkér bennünket, hogy írjuk le a cukor ízét, hogyan tudnánk ezt számára megtenni? Csupán arra kérhetjük, hogy kóstolja meg maga, ám ha kérlelhetetlenül visszautasítja, hogy az idegen új ízzel kísérletet tegyen, a tapasztalás kívánatosságáról semmi módon nem tudjuk meggyőzni. A meditáció gyakorlója azt mondja: próbáld ki, figyeld meg a tapasztalást. Szavakkal nem kifejezhető érzetet kell majd valahogyan fogalmakkal kifejezni, s szavak után kutatni, aztán az ember ugyanabban a szorult helyzetben találja magát, mint a könyv írója, mert a tapasztalást nem lehet leírni. Tegyük fel ismét, hogy egy távoli bolygó lényei csupán az ébrenlét és a mélyalvás állapotot tapasztalják meg, az álom állapotát azonban nem ismerik. Ha ezen lények egyike történetesen ellátogatna a földre, vajon lenne-e valami mód, mely révén leírhatnánk számára az álomállapotot, s bebizonyíthatnánk, hogy az valóban létezik? Szerencsére vannak olyan módszerek, melyeken keresztül a meditáció művészete és tudománya átadható. Ezek a módszerek az élet számos aspektusát és valamennyi különböző személyiség szükségleteit és problémáit lefedik. Különféle háttérrel rendelkező emberek fordulnak a meditáción alapuló életvitel és gyakorlat felé, keresnek megoldásokat számtalan különböző problémára. Nyugaton jelen pillanatban a jóga három fajtája ismert. Ezeket én Hollywood jógának, Harvard jógának és Himalája jógának nevezem. A Hollywood jóga azokat az embereket vonzza, akik fittek szeretnének lenni, örök ifjúságra és fizikai szépségre törekszenek. A jóga ezen aspektusa az, mely a Virocsana típusú elmére gyakorol vonzást, ez a típus nem kíván ezen felülemelkedni, jóllehet ugyanezen fizikai jellegű felkészülés a magasabb szintű meditáción alapuló élet szempontjából is felbecsülhetetlen értékű segítséget és fontos lépéseket jelent. A Harvard jógához a tudós vonzódik, akit elsősorban az agytevékenység vizsgálata, az idegrendszer befolyásolása és az autogén tréning érdekel. A jóga ezen aspektusa a bizonyos tudatállapotok által produkált jelekkel és szimptómákkal foglalkozik, de nem törekszik arra, hogy a tudat erejének öngerjesztő fényességét megragadja. Ez utóbbi a Himalája jógik legmagasabb célja, a szamádhi, vagyis a valódi Ént jelentő énről szóló tudás. 5 A meditáció tanítói elfogadják, hogy nem minden ember fordul a meditáció felé a szamádhi elérésének legmagasabb céljával. Néhányan csupán a fizikai aspektusok, a fiatalságot, a szépséget és az egészséget érintő részletek iránt érdeklődnek. Mások érzelmi problémákra, családi vagy társadalmi kapcsolatokban felmerülő gondokra keresnek megoldást. A nyugtalan, szorongó elme feszült idegeket produkál, s léteznek módszerek e problémák kezelésére. Senkinek sem kötelező ezen túllépnie. A jóga tradíciójában a mester a különböző problémamegoldó módszerek, a törekvéstől függő egyéni szükségletek kielégítésének szakértője. Egy sor gyakorlatot lehet előírni valamennyi problémát érintően, s ha az aspiráns követi az utasításokat, e tanítások hatékonyságát képes lesz maga előtt bizonyítani. Ha ateista vagy, ne fordulj semmiféle hitvallás felé, inkább kísérletezz az elméddel. Bármilyen tapasztalás talál is rád, nem szükséges azt Istennek nevezned; ha a végtelen peremét érinted, s békesség áraszt el, hívd a tapasztalást X-nek. Ha keresztényként, buddhistaként vagy hinduként keresed a módját az isteneddel való bensőséges kapcsolatfelvételnek, akkor a meditáció vallásod tesztjét jelenti majd. Ha valóban van odabenn Isten, akkor megtapasztalhatóvá válik. A meditáció az a módszer, mely megnyitja elmédet a kegyelem előtt azáltal, hogy fellebbenti az egó fátylait. Gyakran felteszik a kérdést, vajon miért van az, hogy az emberiség történelmében éppen most áradnak a Kelet tanításai Nyugatra? A kérdés rámutat arra, mily kevéssé ismerik a keleti mesterek hosszú tradícióját az elmúlt néhány ezer évben, azon mesterekét, akik mindig saját korszakuk veze5

Amikor az ember elindul a tudatosság hazájába vezető hosszú úton, természetszerűleg különböző sziddhikkel, vagyis a testben, az elmében és a külső anyagban fellelhető erőkkel találkozik.

11


tő civilizációiba látogattak el. E mesterek rövid történetének leírását a Meditation in Christianity (Meditáció a kereszténységben) című mű első fejezetében találhatja meg az érdeklődő. A hatalma csúcsán lévő ősi Egyiptomba, Iránba, Görögországba, Kínába, Rómába, Oroszországba és NyugatEurópába jógik látogattak, s e kultúrák csodálattal adóztak egyedülálló tanításaiknak és szemléletüknek. Ezek a mesterek elsajátították koruk domináns civilizációjának nyelvét, és kivételes mentális és jellembeli rugalmassággal vegyítették tanításaikat az általuk meglátogatott civilizáció kultúrájával és vallásával. Ugyanezen tradíción belül látogatják a mai mesterek is saját korszakunk domináns civilizációit, vegyítik tanításaikat a tudománnyal, és gyakorolnak befolyást haladásának irányvonalára. Semmi kétség afelől, hogy bármely civilizáció is fejlődik ki kétezer év múlva, ugyanúgy megkapja a tanításokat azon a nyelven, melyet tagjai beszélnek, illetve azon a kultúrán és szokásrendszeren keresztül, melyet abban az időben magukénak mondanak. A meditáción alapuló állapot megtapasztalása során minden nyelv elnémul, és az igaz világvallások csupán a végtelenséget érintett elmék puszta kiáradásaivá lesznek. Manapság az igazi tanítómester megtalálása jelenti a legnagyobb problémát a kereső számára. Van egy olyan mondás a jóga tradícióban, hogy az ember mindig azt a tanítót találja meg, akit megérdemel. Ha még nincs felkészülve arra, hogy keresztülhaladjon a szigorú fegyelmet követelő gyakorlatokon, illetve az akarat, az érzelmek, a vágyak és a cselekvés teljes önkontrollján, egy olyan emberre fogja rávetíteni a tanítómester képét, aki maga sem hajlandó alávetni magát a szigorú fegyelmet követelő képzésnek, ezért nem is tanít ilyesmit. A guru 6 szó sajnos már olyannyira közhelylyé vált a nyugati nyelvekben, hogy bárki, aki a térdével képes az orrát érinteni, vagy egy „nirvána tablettát" képes a szájába dobni, már guruként hirdetheti magát. Éppen ezért a legnagyobb mesterek némelyike viszonylagos anonimitásban próbál működni, és csupán egy meghatározott számú jelöltet hajlandó fogadni. Céljuk nem a tömegek terelése, hanem néhány kiválasztott tanító képzése és beavatása. Ám a különböző jógaiskolák olyannyira elburjánzottak, hogy az átlagember számára igen nehéz a tanítás hiteles és valódi forrásaira rátalálni és ráismerni. A jóga és az okkult tudományok sok tanítója olyan szinten van, mint az indiai faluban középiskolát végzett diák, aki az atomfizika tárgyában egy háromhónapos bevezető tanfolyamot végez egy amerikai egyetemen, majd hazájába visszatérve tudományos tanítókat képez, akik majd másokat okítanak az atomfizika tudományának rejtelmeire! Hogy az efféle kelepcéket elkerülje, fontos, hogy a kereső olyan közel kerüljön a meditációval kapcsolatos tanítások forrásához, amennyire csak lehetséges. Már hazájában meg kellene ismerkednie a tradíció történetével, s bárkit, aki tanítónak mondja magát, meg kell kérdeznie, hogy ki volt az ő spirituális tanítómestere, és annak a mestere és így tovább egészen visszamenően az ókorig. Másodszor pedig azt kell megtudnia, mennyi időt töltött a tanító gyakorlással mesterének irányítása alatt. Harmadszor pedig, s mindenekfelett azt lenne fontos megtudnia, hogy a tanító végezhet-e beavatást, ami azt jelenti, hogy képes-e módosítani és előidézni tanítványaiban magasabb tudatállapotokat. Egy igazi jóga tanítómester teljes mértékben és megalkuvást nem ismerő módon világossá teszi, hogy a hallucinogén szerek a meditáció ellenpólusán helyezkednek el. Az előzőek az elme felett teljes uralomvesztést idéznek elő, míg az utóbbi éppen az elme abszolút kontrollját jelenti. A hallucinogén szerek révén az ember hallucinálhat, károkat okozhat agyában és idegrendszerében. A meditáció segítségével azonban megerősíthetjük idegrendszerünket, harmóniába hozhatjuk agyunk működését, és egyhegyűvé tehetjük az elmét. A drogkultúra nem járulhat hozzá ahhoz, hogy a tanuló a megváltozott tudatállapotokat megtapasztalja. Mint fentebb már megállapítottuk, a meditáció tanításának tradíciója a mester-tanítvány kapcsolatok hosszú, töretlen vonalán keresztül több évezredre nyúlik vissza, és minden rendház vagy iskola gondosan rögzítette ezt a leszármazási vonalat. Indiában a papi bráhmin 7 családokban például a vőlegény nem köthet házasságot anélkül, hogy ne tudná megmondani az iskola alapítójának vagy a szent iratok szerzőjének a nevét. Ugyanez igaz a rendházak vonalaira is. A tudás a mesterek minden egyes generációjával növekedett, és szakrális, kódolt dévanágari 8 nyelven keresztül került át6

Guru: szilárd, nehéz. A rendíthetetlen tudatú önmegvalósult bölcs legfőbb jellemvonása. Részletesen lásd még Bhagavad-gítá 4. 34. vers, megjelent 2003-ban a Mandala-Véda Kiadó gondozásában, (a szerk. megj.) 7 Bráhmin vagy bráhmana: a legfelsőbb kaszt a hindu társadalmi rendszerben, melynek neve varnásramadharma. Jelentése brahman (világmindenség) + gjána (tudás, ismeret), a világmindenség ismerője értelemben, (a szerk. megj.) 8 Dévanágari: az istenek nyelve, a teljesen transzcendentális szanszkrit (jelentése szerkesztett) nyelvre utal. (a szerk. megj.)

12


adásra, melyek szövegeit még nem fordították le. Még ha ezeket a szövegeket gondos és figyelmes tudósok meg is kísérelnék lefordítani, a valódi tanítás a fordításon nem jönne keresztül, mert nem sejtenék, hogy egy bizonyos kód-szó egy tudatállapotra vagy misztikus élményre utal, melyet a beavatatlannak nem lehet átadni. A spirituális erő és a tradíció, mely a Védák risijeit, Rámát, Krisnát, Zarathusztrát és Buddhát nemzette, ma is folytatódik, és hasonló nagyságokat fog szülni a jövőben is. Az emberiség eme érett elméi nem a vákuumból léptek elő; azon kevés csillagok közé tartoznak, akik hatalmas és rendkívüli beavatást kaptak a spirituális erőbe saját mestereiktől. Ez a tradíció nem anyagi formákban szemléli a világot és az embert. Az emberi lény szervei és tagjai egy spirál alakzatban tekeredő csőben, a kundaliní 9 -vezetékben áramló, turbina vagy helikopter lapátokhoz hasonlóan örvénylő életenergia parancsát követik. Képzeljünk el egy mágnest, melyre egy papírlapot helyezünk. Elszórunk valamennyi vasreszeléket a papíron, s rögtön a mágneses mezőnek megfelelő vonalakba rendeződnek. Az emberi személyiségben is ekként formálódik minden vonás, vagyis az életerő, a tudat-erő mentén. (A személyiség tudományával foglalkozó szanszkrit szövegek ezért veszik figyelembe nem csupán a formát és az alakot, de minden apró vonást a fejtetőtől a lábujjig; a tenyérjóslás csupán egy hígított nyugati változata ennek a tudománynak.) A jógik meditáción alapuló gyakorlata ennek az életerőmezőnek az intenzitását növeli, melynek 72.000 csatornája található meg az emberben, és amelynek legközpontibb erővonala a gerinc mentén áramló szusumna 10 . Tiszta, fehér fénysugárnak írják le, a hajszál vastagságának egy tízezrede, s a gerincoszlop aljától a fejtetőig nyúlik. Amikor a beavatásra érett jelölt lendítő erőt, egyfajta impulzív lökést kap a mester rendkívül erős energiamezejétől, az anyagi egó elég a szellemi tudás tüzében, az elme tisztára mosódik. Később, miként Ardzsunának (a Bhagavad Gítában a 9-11. fejezet de különösen a lI., melynek címe az Univerzális Forma - írja le. Magyarul megjelent 2003-ban a Mandala-Véda Kiadó gondozásában; a szerkesztő), a beavatottnak kozmikus látomásban van része, s arany napok millióinak ragyogását érzékeli. Sűrítsük mindezt a fényességet egy gyémánt középpontjában található gombostűfejnyi részbe, s a mester azt mondja a tanítványának: „Te vagy az a ragyogó Én." Tat tvam aszi. Erre a beavatásra, mint saktikalanára, az életenergiák felgyorsulására, és mint saktipatára, vagyis az energiák alászállására utalnak. A beavatások örökkévaló sora soha nem kezdődött és soha nem is ér véget. A jógatanítások többi része csupán olyan, mintha gyerekek játszadoznának egy gyűszűnyi vízzel az isteni energia kozmikus óceánjának partjain. A saktik 11 megvilágosodásának alapító pátriárkája nem ember, minthogy maga a guru sem egy személyiség. A szövegek kategorikusan kijelentik: „Egyedül az Arany Méh 12 a jóga tanítója és senki más." Csak az lehet a jóga tanítója, aki érti az Arany Méh kifejezés jelentését. Saját tanítómesterem, a Tiszteletreméltó Szvámí Ráma, egyike a jóga tudomány ezen alapítóinak, kiknek személyében a beavatások tradíciójának évezredes történelme mind a mai napig folytatódik. Bármilyen mantrákat 13 kapjon is a beavatott ma, bármilyen meditációs iskolában, azok az Anyaenergia Arany Méhébe való beavatáson keresztül kapott kinyilatkoztatások. És bár sokan színlelik, csupán néhányan tapasztalják meg. Nem létezik olyan meditációs eljárás, olyan jógagyakorlat, amelyet ez a „királyi ösvény" vagy rádzsa-jóga ne foglalna magában. Minden iskola magának követeli a monopóliumot a leghatékonyabb meditációs módszer felett, ám mindegyikük ebből az egy királyi ágból ered, és évszázadról évszázadra oda is tér vissza friss energiáért. „Az Úr rettenetes arcát senki sem láthatta, aki élt." Mózes is csupán Isten árnyékát pillanthatta meg. Ardzsuna így esdekelt Krisnához 14 : „Ó Univerzális forma! Látván egekbe nyúló, izzó, számta9

Kundaliní vagy kundalí korábban szaraszvatí vagy átma-saktí: lefordítva kígyó erő, misztikus pszichospirituális energia, melynek a test magasabb erőközpontjaiba (csakrák) való áramoltatása megvilágosodáshoz, szamádhihoz vezethet. Bővebben Hatha-Jóga-Pradípiká (3.1.) (a szerk. megj.) 10 Szusumna: az a misztikus vezeték vagy cső a gerincoszlop mentén, amelyben a kundaliní erő felfelé áramlik. Bővebben Goraksa-Szamhítá (1.47.). (a. szerk. megj.) 11 Sakti: erő, hatalom, energia, (a szerk. megj.) 12 Arany Méh: szanszkritul hiranja-garbha, Brahmá a Tejútrendszer, galaxisunk teremtője. Ő az első élőlény, tőle származik a védikus transzcendentális tudás. Ő a bráhmanák oltalmazó atyja, a védikus bölcselet adományozója. Másik értelmezési lehetőség a személytelen világegyetem, kozmikus anyaméh, a mindent magába foglaló brahman, minden isteni erő generáló középpontja. (a szerk. megj.) 13 Mantra: man jelentése elme, tra (trájaté) jelentése zengéssel tisztítani, vibrálni. Az illuzórikus emberi elme tükrének legkiválóbb megtisztítást módszere, (a szerk. megj.) 14 Utalás a Bhagavad Gítá II. fejezet 24. versére. A betoldott részlet Bhagavad Gítá B. R. Srídhara Szvámí fordításában és kommentárjaival, megjelent 2003-ban, Mandala-Véda Kiadó, (a szerk. megj.)

13


lan színű formádat, széttárt szájával és vakító szemével, szívemet félelem járja át, és nem vagyok képes megőrizni lelki egyensúlyomat." E kozmikus energiák felgyorsulása nem való az olyan ember számára, akinek idegeit a fékezetlen szenvedélyek meggyengítették, s akinek elméjében az egó darazsai tanyáznak. Ha egy vasdarabka mágnessé kíván válni, teljes egészében alá kell magát vetnie a sakti-pata beavatásának, a mágnes által közvetített energia-transzformációnak. Ezután a vas mágnessé válik, a tanítványból guru lesz. Vajon hányan állnak készen arra, hogy megtegyék ezeket a lépéseket? A Szupertudatos Meditáció iskolája csupán elindítani tudja a keresőket, miközben az író reménykedik abban, néhányuknak meglesz a bátorsága ahhoz, hogy beleugorjanak a folyóba, s még kevesebbeknek ahhoz, hogy át is keljenek rajta. A mesterek e tradíciója mélyrehatóan és rendkívüli alapossággal kísérletezte ki az emberi tudat lehetőségeinek legteljesebb megvalósítását, ám az emberi „lényeg" definíciója különbözik a modern idők emberének e kifejezésre vonatkozó meghatározásától. Modern korunk embere erejét és hatalmát környezetéhez méri, azt akarja, hogy az acél meghajoljon ujjai parancsára, urániumatomokat akar felrobbantani egyetlen érintéssel. A jógi nézőpontja szerint mindezzel talán megvalósíthatná az acél és az atom legteljesebb lényegét, ám az ő elsőrendű célja az ember testet hajlékonnyá, lélegzetét elnyújtotta tenni, lélegzésének ritmusát a kozmikus ritmusokkal harmóniába hozni, s berobbantani az isteni energia síkjára azáltal, hogy az intenzív belső koncentráció révén a levegőbe repíti elméje korlátainak atomjait.

14


MÁSODIK FEJEZET

Én és személyiség

A

MEDITÁCIÓ VÉGSŐ CÉLJA a transzcendentális önmegvalósítás. Ezen a ponton azonban fontos meghatároznunk az önmegvalósítás szó jelentését, hogy tisztázzunk egy szemantikai 15 problémát, mely továbbra is állhatatosán ott lebeg a meditáció tanítói és az átlagos nyugati tanuló között. A tanítványok az Én szóba beleértik az egész személyiséget, s különösen a fizikai személyiséget hangsúlyozzák. Mit értünk azalatt, amikor azt mondjuk, magam, magad? A nyugati elme számára ez az én testemet, idegeimet, agyamat, érzelmeimet, gondolataimat jelenti. Amikor a test megbetegszik, az ember azt mondja, „Beteg vagyok"; amikor az idegek feszültek, azt mondja, „Ideges vagyok"; amikor az agy felkavart, azt mondja „Zavarodott vagyok". Az ezektől külön létező én ideáját nehéz intellektuálisan, emocionálisan és spirituálisán megragadni. Ezért mennek keresztül az emberek oly sok érzelmi válságon. A környezetben, fizikai megjelenésben, érzelmek terén és a gondolkodásban bekövetkezett változások, úgy tűnik, magukkal hozzák az önazonosság módosulásának koncepcióját. Az azonosságtudat eszerint tehát attól a szereptől függ, melyet az egyén adott időben és helyen másokkal való kapcsolatában játszik. A meditáció filozófiája eme szintek, tapasztalások és reakciók egyikét sem ismeri el az énhez tartozónak. Amikor tehát az „önmegvalósítás" szót használják Nyugaton, ez az emberi személyiség legteljesebb potenciáljának megvalósítására vonatkozik. Hogy mi is ez az emberi személyiség, az nagy filozófusok elmélkedésének tárgyát képezi, ám mindennapi élete során kevés ember jut el addig a pontig, hogy megpróbálja definiálni a személyiség fogalmát - vajon hol kezdődik, és hol ér véget? Ritkán válaszolják meg ezeket a kérdéseket. Ennek az lesz az eredménye, hogy amikor a tanítványok az önmegvalósítás végső célját szem előtt tartva kezdenek meditálni, olyan eredményeket várnak, melyekkel a tradíció tanítómesterei vajmi keveset törődnek; s jóllehet ezen eredmények némelyike a meditációs praxis mellékterméke lehet, semmiképpen sem a végső célt jelenti. A testi jólét, az ellazultság, a javuló koncentráció és memória - akárcsak más mentális és úgynevezett pszichikus erők - egyáltalán nem a mesterek által elérni kívánt dolgok. Éppen ezért igyekezett a tradíció nagy körültekintéssel meghatározni az önmegvalósítás ideáját, mind az analízis, mind pedig a spirituális élmény tekintetében, s filozófiai művek vastag kötetei léteznek szanszkrit nyelven, melyek ezt a kérdést taglalják. Itt meg kell határoznunk az „én" vagy „ön" és a „megvalósítás" fogalmát. Fennáll azonban a véleménykülönbség problémája az intuitív filozófiák különböző iskolái között, amit megfelelő megvilágításba kell helyeznünk. A meditáción alapuló filozófia két legfőbb iskolája a Védánta és a Szánkhja. A Védánta filozófiában az egész világegyetem a Brahmanként ismert egyetlen legfel15

Szemantika: nyelvészeti fogalom, jelentéstan, (a szerk. megj.)

15


sőbb Én kifejeződése, akinek saját alapvető természete hármas rétegződésű: létezés, tudatosság, boldogság. Az egyéni lelkeknek 16 (dzsívátma) vagy az életerő egységeinek 17 tulajdonított minden különbözőség az élőlények között csupán időlegesen létezik egy illuzórikus valóság szintjén, és a transzcendentális valóság nem más, mint valamennyi életerő egysége. A Szánkhja 18 filozófiai rendszerében az anyagi valóság teljesen elkülönül a spirituális valóságtól, és mindkét valóság egyidejűleg létezik, és egymásra kölcsönhatást gyakorol. A sokféleség valós és nem illuzórikus. A Védánta filozófiája szerint a tudatlanság és a szenvedély kötőereje (támasz, radzsasz) abból áll, hogy az ember tévesen illuzórikus sokféleséget érzékel ott, ahol valójában transzcendentális egység van. A Szánkhja filozófiában a tudatlanság a tudatos individuális én hibás azonosságtudatából ered, vagy abból, hogy az anyagi természettel azonosítja magát. A Védántában a teljes megvilágosodás és felszabadulás abban áll, hogy az ember megvalósítja a legfelsőbb transzcendentális egységet, míg a Szánkhjában a tudatos individuális én az, amely meghatározza valódi identitását, és megkülönböztetést tesz énje és az anyagi természet között, valamint felismeri, hogy a végső különbségtétel előtti látszólagos identitása csupán egy kölcsönhatás volt. Más szóval, a Szánkhja filozófia úgy tartja, hogy az alany és a tárgy teljesen különálló, és a spirituális tudatlanság abban áll, hogy az ember e különállásról megfeledkezik; a Védantában a különállás illuzórikus, és meg kell haladni, valamint felismerni, hogy a szubjektív és az objektív valóságok, a spirituális és az anyagi létezés az Egyetlen Legfelsőbb Lény megnyilvánulásai. Ezután felmerül a kérdés, hogy a meditáló melyik filozófiai iskola felé forduljon, a válasz pedig az, hogy mind a Szánkhjában, mind a Védantában az első lépés abból áll, hogy a szubjektívet elválasztjuk az objektívtől, különbséget teszünk az Én és a nem-Én között. Noha a Védantában a transzcendentális valóság minden, ami az Én, az anyagi teremtés létrejötte után kettősség alakul ki a transzcendentális és az empirikus 19 , az Abszolút és a relatív, a tudatos és a tudattalan között. Miután az individuáció 20 megtörténik, az egyéni önvalót vagy lelket (dzsívátma) is fel kell ismerni a Személytelen Abszolútum (Brahman) mellett, még akkor is, ha a végső megvalósítás során a lélek felszabadítja magát az efféle korlátozások, az anyagi tévképzetek fogsága alól. Az emberi személyiség nem az eredeti Én (önvaló). A személyiség összetett, és számos alkotóelem összege. Az Én (átma) egy és vegyítetlen. A személyiség anyag, az Én spirituális energia. A személyiség állandóan változik, az Én változatlan. A személyiség átmeneti, az Én állandó. Az Én érintetlen, befolyástól mentes, mindig tiszta, mindig bölcs, mindig szabad. Nem vonzódik semmihez, és nem is idegenkedik semmitől, és soha nincs tudatlanságban, mert puszta természete a tudatosság. A személyiség több szintre és síkra oszlik a legdurvábbtól a legfinomabbig, az Én azonban oszthatatlan. A Bhagavad Gítá 21 azt mondja, hogy fegyver nem sértheti, tűz nem égetheti, a víz meg nem nedvesítheti, és a szél ki nem száríthatja. A személyiség a ruházat, az Én a viselője. A transzcendentális Én azonosítása az anyagi személyiséggel tudatlanság és kötöttség.

16

Perszonalista, a személyes Istenben és az egyéni lélekben hívő védantista felfogás, (a szerk. megj.) Imperszonalista, személytelen, megkülönböztetés nélküli, un. májávádí védántisták felfogása, (a szerk. megj.) 18 Szánkhja: a lételmélet (ontológia) egy archaikus formája, alapítója és első bemutatója Kapila Muni. E jóga metódus nevezetes ismertetője Isvara-Krisna, művének címe Szánkhja-Káriká. E filozófiai rendszer föllelhető a Bhagavad Gítában és Patandzsáli Jóga szútráiban egyaránt, (a szerk. megj.) 19 Empirikus, azaz tapasztalati, az anyagi érzékekkel felfogható értelemben. (a szerk. megj.) 20 Individuáció: vagy egyéniesedés, főként C. G. Jung munkássága nyomán elterjedt pszichológiai fogalom, az egyén lelki fejlődésére, tudati kibontakozására, mely a jóga transzcendentális törekvéseinek kifejezésére is jól alkalmazható, (a szerk. megj.) 21 Bhagavad Gítá 2. fejezet 23. vers. (a szerk. megj.) 17

16


Nézzük meg ezt a téves ön-azonosítást a következő ábrán.

Miért van az, hogy az ember e négyzetek némelyikével erősebben azonosítja magát, míg néhánnyal kevésbé? Hol kezdődik, és hol végződik az ember a világegyetemben? Hol végződik az ember, és hol kezdődik a világ többi része? Fel kellene ismerni, hogy a világegyetem legkülsőbb határától az elméig minden materiális energia, s hogy a világegyetemmel való kapcsolatunk az elmével kezdődik, és a többi alkotóelemen keresztülhaladva kifelé tágul. Ezt a tágulást cselekvésnek nevezzük. Ami az elmébe árad, azt tapasztalásnak hívjuk. Az emberi személyiség a hét legbelső négyzetből áll, ám a többi négyzetre is vonatkozik. Ez azonban nem a valódi megkülönböztetés, minthogy számos dologgal azonosítjuk magunkat a külsőbb négyzetekben is. Vegyük például a fájdalom fogalmát. A személy sérülhet elméjét, érzelmeit és testét illetően. Egy kő megsérti a koponyát, vagy egy szálka fúródik a talpba, és a személy azt mondja, „Ez fáj nekem". Valaki elátkozza kedvenc fiunkat, és azt mondjuk, „Ez fáj nekem". Valaki megtámadja az országunkat, és azt mondjuk, „Ez fáj nekem". Valaki kétségbe vonja vallási hitünket, és azt mondjuk, „Ez fáj nekem". Mindez azt mutatja, hogy az önazonosítás nem korlátozódik a hét legbelső négyzetre, hanem a körülmé-

17


nyektől függően még sok más négyzetet is magában foglal. Miért van akkor hát az, hogy néhány négyzetet beleveszünk a személyiségünkbe, míg másokat kizárunk? Úgy tűnhetne, hogy az efféle gondolkodásban az „én" igen rugalmas és örökké változó, a meditáción alapuló filozófiában azonban e négyzetek egyike sem azonosítható a valódi „énnel". A banki kimutatást kézhez vevő ember azt mondja, „Én gazdag vagyok" vagy „Én szegény vagyok". Pontosan hol lakozik ez a gazdagság vagy szegénység? Ha az „én" csupán az első hét négyzetre vonatkozik, nyilvánvalóan nem a szemében vagy a fülében tárolja a pénzét. Csak ha az önazonosítását kiterjeszti a bankszámlára vagy a banki széfre, akkor gondolhatja magáról, hogy gazdag vagy szegény. Gazdagsága vagy szegénysége néhány bizonyos helyen, bizonyos módon kinyomtatott papírlaptól függ. A fiatal nő egy gyönyörű új ruhát vásárol, felveszi, és azt mondja, „Most igazán csinosan nézek ki". Ami csinosan néz ki, az a ruha, melyre ő, vagyis saját belső énje valamiképpen kiterjeszti saját belső énjének szépségét, életét és fényét. Egyedül ez a képzettársítás szolgálhat magyarázattal az ékszerviselésre és a kozmetikai cikkek használatára, melyeket azért alkalmazunk, hogy a szépséggel kapcsolatos elgondolásainkat megtámogassuk. Ekként tehát láthatjuk, hogy sokféle dologgal azonosítjuk magunkat, melyek hozzánk képest külső pozíciót foglalnak el, és az azonosítás e folyamata során belsővé tesszük őket. Természetesen nem lehetséges a bankszámlákat vagy a ruhát fizikai értelemben bensővé tenni - nem tárolhatjuk őket a testünkben vagy a koponyánkban -, a dolgok belsővé tétele az elmében történik. Felmerül a kérdés, nem lehetséges-e, hogy néhány más dolog is, melyeket személyiségünk állandó részének tartunk, csak puszta tartozék, mint a lakás bútorai, a testre öltött ruha vagy a bankszámla? Lehetséges-e, hogy bőrünkhöz, vérünkhöz, csontjainkhoz, szemeinkhez, füleinkhez és az agynak nevezett szürke anyaghoz való viszonyulásunk is éppen olyan, mint a bútorokhoz, ruhákhoz és a pénzhez való viszonyulásunk, és hogy ezek is a viszonyulások módosítható állapotai, puszta feltevések az identitásról, mellyel kapcsolatban semmi sem állandó, semmi sem örökigazságú? A meditáción alapuló filozófia szerint pontosan ez a helyzet. A személyiség eme önazonosítása éppen olyan rugalmas és változó, mint a gazdagság és a szegénység, a csinosság és a csúnyaság ruhától függő állapota. Mi a különbség a test és a nem-test között? Talán valami, ami az én testem, és ami nem az én testem? Mi a különbség aközött, hogy egy ruha, kozmetikumok vagy a hajviselet megváltoztatása tesz-e csinossá? Közelítsük meg a kérdést fokról fokra, haladjunk fokozatosan egyre közelebb fizikai személyiségünkhöz. A ruha és a kozmetikumok kétségtelenül a személyiségen kívül esnek, ám valami módon sikerül magunkhoz kapcsolni őket, és megjelenésünket azonosítani velük, és velük a megjelenésünket. Most még közelebb kerülünk a testhez. A nő megsértődik, mert szerelme nem vette észre új frizuráját. A hajával azonosítja magát, igyekszik hát széppé tenni, s ezt ilyen vagy olyan módon egy fodrászra bízza. Nagy figyelmet fordít rá, hogy hol göndörödik, milyen az esése, milyen hosszan lóg a vállára és a hátára, s rengeteg időt tölt azzal, hogy a hajviselete révén szebbé tegye magát. Mi történik akkor, ha egy darabot levág a hajából? Még mindig azonosítja magát vele? Megtartja-e a levágott darabot, és fésülgeti-e naponta önszépítő tevékenységének részeként? Világosan láthatjuk, hogy itt a téves önazonosítás esete forog fenn. Amíg valami a testhez kapcsolódik, addig része a személyiségnek, ám amint az ember eltávolítja, levágja, leválasztja, megszűnik a személyiség része lenni, jóllehet a haj nem rendelkezik annak érzetével vagy érzésével, hogy a vállon lóg-e, vagy le van vágva, és el van hajítva. A többi testrészünket nem lehet ilyen módon levágni, kivéve, ha amputálni kell, de vajon megváltozik-e annak az embernek a személyisége, akinek a lábát amputálták? Valaki mássá válik-e? Mindaddig, amíg a személyiségének ideájával azonosítja magát, legyen az bármi, ugyanaz az ember marad. A hajhoz hasonlóan testünk sejtjei is állandó változáson mennek keresztül. Megszámlálhatatlan mennyiségű sejtünk hal el minden nap, és új sejtek keletkeznek. Húszéves korában senki nem rendelkezik ugyanazokkal a sejtekkel, mint amelyekkel kétéves korában rendelkezett. Hatvanéves korában senki sem rendelkezik ugyanazokkal a sejtekkel, mint húszéves korában. Miképpen a bankszámla, a ruhák, a levágott haj vagy az amputált láb, a sejtek is változáson mennek keresztül, tehát nem lehet azt mondani, hogy ugyanazokkal a lábakkal vagy gerinccel rendelkezem, mint húsz évvel ezelőtt. Akkor pedig ki az, aki továbbra is azt mondja, hogy „én"? Mivel lehetne bizonyítani, hogy ez az „én" ugyanaz a személy, aki gyermekként a fivérével vagy a nővérével játszadozott, vagy fiatalkorában egy fiatal férfival vagy nővel kötött házasságot, és most haldokolva fekszik egy ágyban, hiszen nem halunk-e meg minden alkalommal, amikor sejtjeink teljes pusztuláson és újjászületésen mennek keresztül? A meditáción alapuló filozófiában az ember nagy komolysággal közelít e kérdések

18


felé, hogy a legbensőbb „ént" azonosítani tudja. Nyilvánvaló, hogy a személyiség e különböző elemeinek egyike sincs összhangban a meditáción alapuló filozófiai rendszer Én-ről alkotott definíciójával. A személyiség ezen aspektusainak egyike sem örökké tiszta, örökké bölcs, örökké szabad; kötődnek a változáshoz, ellenállnak a változásnak, hat rájuk a változás, alá vannak vetve a változásnak. Egyikükben sem fedezhető fel az abszolút és tökéletes tudatosság. Alá vannak vetve a relativitás kiszámíthatatlanságainak. Abszolúte nincs rá transzcendentális ok, hogy miért kell létrejönniük és megszűnniük. Noha a tudós megválaszolhatja a kérdést, hogy miként jönnek létre, azt már nem tudja, hogy miért, miféle végső céllal teszik ezt. A személyiség végső célja, a purusa 22 , a legbensőbb spirituális létező, az Én. A meditáción alapuló folyamat azonban nem a személyiség tagadása, hanem a lehető legteljesebb kifejlesztése és kibontakoztatása ennek a személyiségnek, a személyiségben szunnyadó erők totális megvilágosodása. Világítsuk meg mindezt egy példával. Vegyük a gyertyát, mely fényének ereje révén az egész szobát be tudja világítani, a függönyök pedig akadályt képeznek a falak és a fény között. Amint a függönyöket egymás után eltávolítjuk, a falakra is fény vetül. Ha feltesszük, hogy minden egyes négyzet (ábra 17. old.) egy függönyt képvisel, a meditáció egy olyan folyamat, mely e függönyök eltávolítását szolgálja, hogy az Én fénye szabadon áradhasson. Más szóval, a személyiség fejlődése nem a környezettől való függésen keresztül valósul meg, s nem is azáltal, amit a külső környezetből az elmébe táplálunk. Sokkal inkább attól függ, hogy a személyiség, mely az énhez képest kívül található, milyen mértékben részesül a középpontban elhelyezkedő éngyertya fényében. A függönyök eltávolítása nélkül a fény valódi színét nem lehet értelmileg megállapítani, sem spirituálisan megtapasztalni. A fény legtisztább természetének megtapasztalását megkülönböztetésnek, megvilágosodásnak és felszabadulásnak nevezzük. A megkülönböztetést nem lehet egyik napról a másikra elérni, s ahhoz, hogy az ember elérkezzen ehhez a ponthoz, a személyiség fokozatos megtisztulásán kell munkálkodnia. Ez azt jelenti, hogy a tudatot megszabadítjuk a hamis azonosítástól, mind az ember körül található anyagi világegyetem, mind pedig saját személyes léte tudattalan részének tekintetében. Mit értünk azalatt, hogy személyes létének tudattalan része? A személyiség, az én nélkül önmagában tudattalan. Az elmét sem tekintjük tudatos erőnek, hanem az anyag legfinomabb módosulásának. A jógi tehát kozmikus tudatosságról sem beszél, mert a kozmosz szintén anyag, tapasztalati valóság, külső. A jógi a kozmikus megjelenési formák transzcendens szintjének megértéséről beszél. A meditáció egy olyan folyamat, mely által az elme is felismeri, hogy a tudat minden külső megjelenési formáját az éntől kölcsönzi. Az elme az Én miatt válik aktívvá, amely viszonzásképpen aktiválja az agysejteket és az idegrendszert, és a test többi részének egy kis életet és tudatosságot kölcsönöz. Amikor az Én viszszavonja sugarait, miként a teknőc visszahúzódik a páncéljába 23 , a test tudattalanná válik. A meditáció legmagasabb állapotaiban azért szünetel sok fizikai folyamat, mert az anyagi Én visszavonja erejét, s csak a túléléshez szükséges energiamennyiséget hagy a személyiségnek, miközben maga a lelki Én sokkal mélyebben tudatára ébred önmagának. A fizikai személyiség rendkívül korlátozó az Én számára. Amikor az Én visszavonul az önfényesség tudatosságába, tudatossága nem „vetül ki"; megismeri önmaga teljességét és felismeri, hogy ő maga minden élet forrása, és a tudatosságé, mely azelőtt látszólag a személyiséghez tartozott.

22 23

Purusa: egyéni lélek vagy az Istenség egyéni, személyes megnyilvánulása, (a szerk. megj.) Idézet a Bhagavad Gítából 2. fejezet 58. vers. (a szerk. megj.)

19


HARMADIK FEJEZET

A személyiség megtisztulása

F

ENTEBB AZT MONDTUK, hogy a meditáció a személyiség megtisztításának folyamata. Megtisztítani mitől? A jóga filozófiában van egy olyan szó, hogy klésa 24 . Ez a szó szennyeződést és fájdalmat is jelent. Mindannyian tudunk a szenvedésről, melyen minden egyén keresztülmegy. Ebben a pontban mind a buddhisták, mind pedig a Szánkhja és a Védánta követői egyetértenek, nevezetesen hogy a meditációt tanító mester mély együttérzésből segít másoknak, mert ő már megszabadította magát a bánat és fájdalom egész folyamatától, és nem tehet mást, mint hogy következetesen mások fájdalmának megszüntetésén munkálkodik. A tudatlanságot tekinti minden fájdalom valódi okának. A klistában, vagyis a fájdalom állapotában lévő ember, olyan személyiség, akit foltok szennyeznek, s esetében nem történt még meg a legbensőbb Én tiszta természetének legteljesebb megvalósítása. Nem bonyolódhatunk fejtegetésekbe a személyiségről anélkül, hogy megértenénk az elme alapvető természetét. Gyakran hallani, hogy az elme az anyag felett áll, ám mint említettük, a jógik az anyag felett álló szellemről vagy tudatosságról beszélnek, mely az elmét is magában foglalja. Az elme a materiális energia legfinomabb vibrációja. Az ég küldötte a földön, és a föld küldötte az égben. A szellemi lélek finomságát a test durvaságába hozza, és a test durvaságát közel hozza a szellemhez. Mivel mindkettő nyelvét beszéli, hidat alkot a belső és a külső között. Az elme tükör, melyben a szellemi lélek saját arcát szemléli. Amikor az elme a kék szín benyomását gyűjti magához, azzá válik, mintha maga is kék volna; és a szellem a tükröződés láttán tévesen kéknek tekinti magát. Az elmét a vörös érzéklete érinti, s a szellem azt látja, hogy az vörös. Az elmének, illetve funkcióinak megértése révén az ember megérti minden problémáját, törekvését és keresését. Amikor az elme többé nem gyűjt benyomásokat, elfordul a világtól a belül lakozó szellemi lélek felé, és nincs több vágyakozás, csupán az akarat, a szabad akarat. A jóga célja a szabadság, a felszabadulás, a megváltás, ám még egyszer, szemantikai problémába bocsátkoztunk: a jógi abszolút szabadságot tanácsol, és az emberek azt hiszik, hogy ez azt jelenti, „Tedd, amit tenni akarsz". Az akarat szabadsága valójában azt jelenti, nem vagyunk kitéve akarásunknak és kívánalmaink szeszélyének. Gyakran amikor az ember azt mondja, „Ez az én döntésem, szabad akaratomból meghozott döntésem", nem tudja, hogy akarata valójában egy hamis azonosításhoz és a személyiség egy hamis rétegéhez kötődik. Olyan ez, mintha a kék üvegben lévő víz azt mondaná, „Szabad akaratomból meghozott döntésem, hogy kéknek látsszam". Ehhez hasonlóan, az ember „szabadon" hisz néhány dologban, mert ahhoz a következtetéshez gyűjtötte össze a nyersanyagot személyiségében, és nem fog más következtetést levonni. Az egyik személy keresztülmegy egy élményen, és levon belőle valamilyen következtetést, egy másik személy pedig egé24

Klésa: pontos jelentése fájdalom vagy szenvedés. Karmikus visszahatások, melyeket részletezve megismerhetünk Patandzsáli Jóga szútráiban, 2. fejezet 12. vers, (a szerk. megj.)

20


szen más következtetést von le ugyanabból a tapasztalásból. A tapasztalás vagy élmény olyan, mint a lakmuszpapír, amely a lúgos oldatban kékké válik, a savasban pedig rózsaszínné, nem saját szabad akaratán alapuló döntése révén, hanem a közelébe hozott hatóanyagok miatt. Bizonyos elfogultság valamivel szemben vagy valami ellen az éppenséggel a személyiségünk végösszegében készen álló konklúzió. Személyünk s akaratunk ahhoz kötődik, amit a cselekedetek és tapasztalások maradványaként magunkba gyűjtöttünk. Csak azt vetítjük kifelé, amit a személyiségünkbe emeltünk. Bármilyen személyiséggel rendelkezik is az ember, az, ahogyan mozog, ül vagy beszél, az nem más, mint az élete során, vagy ha hiszel a reinkarnációban, akkor számos élete során összegyűjtött tapasztalatai és végrehajtott cselekedetei végösszegének kifejeződése. A mester, aki felszabadult, nem rendelkezik anyagi személyiséggel, s ez olyan ellenállhatatlan erőt jelent, hogy minden személyiség szerényen meghajtja magát a jelenlétében, és a kegyeit keresi. Efféle erő veszélyes lenne a fel nem szabadult személy kezében, mert ha a mester fel akarja csigázni őket, izgatottá válnak, ha le akarja csillapítani őket, elnyugszanak. „Ó, milyen vonzó személyiség" - mondhatnánk, miközben az egyetlen dolog, amivel e kiemelkedő személyiség nem rendelkezik, az a személyiség burka. Mivel nem a tudattalanból cselekszik, tudatfelettije a tudattalan sötétségének közbenső rétegei nélkül közvetlenül a tudatába 25 árad. Egy Krisztus nem rendelkezik tudattalannal, ennélfogva személyiségében nincsenek sötét kis sarkok és fülkék tele pókhálóval és piszokkal. Átlátszó, ezért tudatfelettije akadálytalanul árad keresztül tudatán, fénye szembetűnő és tiszta, öröme ragályos és fertőző. Ilyen egy Mester, a szabadság embere, mukta 26 , kötelékek nélkül. Minden anyag felett uralmat gyakorol, beleértve az elmét is. A gondolat nyersanyaga kettős: reflexió (tükröződés) és reakció (reagálás vagy válaszcselekedet). Minden tapasztalás reflexió, vagyis tükröződés. A szanszkritban rágának nevezik: vonzás, kötődés, a színezés folyamata. A rága szó a randzs igetőből ered, mely körülbelül azt jelenti, vágyakozni. A rága szó ugyanakkor színt is jelent, a szó tehát színezést, vágyódást, tükrözést, vonzást, ragaszkodást és kötődést is jelölhet. Mi történik, ha szeretünk valakit? Színe 27 tükröződik elménk tükrében. Az értelmünk 28 látja a színt, leképezve az elmében, és azt mondja, „Szerelmes vagyok". Olyan ez, mint amikor a tó tükre kéknek vagy rózsaszínnek látszik, amint a sugarak színe tükröződik benne. Noha a tó maga színtelen, elfelejtjük, hogy a víz átlátszó és nincs színe. A személyiség színezett elmét jelent. A tiszta elme áttetsző, így az intuíció és az isteni tudás keresztüláradhat rajta. A színezett elme ködbe borult elme. Minden megszínezi, amit hallunk, látunk, érintünk, ízlelünk, szagolunk, vagy más módon tapasztalunk meg. E színek végösszege megfestette az elme felszínét. Miféle megfestésről van szó? Vegyünk egy tiszta és átlátszó üveget, s fröccsentsünk rá egy sárgát, vöröset és kéket, majd ismét sárgát, rózsaszínt vagy lilát, és zöldet. Ilyenné válik személyiségünk is, amint a gyermekkor hajnalától az öregkor alkonyáig életünk során megkülönböztetés nélkül magunkba gyűjtjük a tapasztalásokat. Egész életünk során mást sem teszünk, csak ilyen megkülönböztetés nélküli színekkel festjük meg elménket. Mi történik, miközben ezeket a sorokat olvasod? Az elmére fröccsenő színek részévé válnak a személyiségnek, megteremtik a hamis anyagi személyiséget. Ezt nevezzünk tükrözésnek, a színek tükröződésének az elmén, rága, kötődés, ragaszkodás, vonzás. A jóga filozófiájában minden természet, legyen az külső, vagy személyes és mentális, három alapvető tulajdonsággal rendelkezik. Az anyagi teremtés ezek különféle arányú vegyítése avégett, hogy különböző tárgyakat és mentális személyiségeket hozzon létre. Részletesebb ismertetésért lásd a Bhagavad Gítá 14., 17., és 18. fejezetét (magyarul megjelent 2003-ban, a Mandala-Véda Kiadó gondozásában; a szerkesztő). Röviden itt is összefoglaljuk a gunáknak nevezett három tulajdonság lényegét. A mentális személyiség 29 ennélfogva lehet szattvikus, radzsasztikus, tamasztikus, attól függően, hogy milyen benyomás-színezeteket kapott. Most pedig arra kérünk kedves olvasó, hogy vegyél részt egy rövid kísérletben. Idézz fel az elmédben egy olyan eseményt, amely nagyon kellemes, 25

A szellemi elmeközeg neve szanszkritul csitta. A szó gyökere a csit, azaz gondolat eszme. A csitta az a szellemi tartomány, ülepítő medence, amelyben az eszmélés, érzékelés vagy gondolkodás történik, (a szerk. megj.) 26 Mukta: a szanszkrit fogalom jelentése felszabadult, (a szerk. megj.) 27 Színe: a magyar nyelv e fogalmat ősidők óta használja képe értelemben is, ebből kiindulva könnyebben értelmezhető, (a szerk. megj.) 28 Buddhi: értelem, az az elme tartomány, ahol a tudomásul vétel és az akarás kiváltódik. (a szerk. megj.) 29 Mentális személyiség fogalom, gyakorlatilag az elmére, ez esetben az elme három lehetséges minőségére utal. (a szerk. megj.)

21


megnyugtató, békés és harmonikus volt. Gondolj erre, mondjuk úgy harminc másodpercig, és természetes, békés, lecsendesült elmeállapotba fog hozni, és mosolyt idéz az ajkaidra. Ez a szattvikus gondolat szattvikus hangulatot fog teremteni. Most változtass a gondolaton, és idézd fel az elmédben ismét harminc másodpercig egy mozgalmas esemény rendkívül izgalmas emlékét, mely arra késztetett, hogy felugorj, és azt kiabáld, hogy „éljen". Ez a radzsasztikus gondolat radzsasztikus hangulatot fog teremteni. Ismét merülj emlékeidbe harminc másodpercre, és idézz fel egy sötét, lehangolt, ólomlábú pillanatot. Ez a tamasztikus gondolat tamasztikus hangulatot fog teremteni. Ily módon harminc-harminc másodpercnyi szattvikus fehér, radzsasztikus vörös és tamasztikus kékesfekete színt adtál személyiségedhez.

A CSITTA, ILLETVE A MINDENNAPI ÉLET TEVÉKENYSÉGEINEK, ÖT TERMÉSZETES FEJLŐDÉSI FOKOZATA Név

Uralkodó gúna

Fokozat

Alvás, félelem, Tamasz (radzsasz Múdham (káprázat lustaság, lehanés szattva másodáltal uralt) goltság, érzékcsalagos) lódás Szomorúság, szelesség, konKsiptam (zavaros, Radzsasz (tamasz centráció hiánya, véletlenszerűen és szattva másod- aggodalom, belefelbukkanó gondobonyolódás a világ lagos) lat) apró, jelentéktelen dolgaiba Öröm, tisztaság, megbocsátás, Viksiptam (a meg- Szattva (tamasz és mély hit, állhatatisztulás folyaradzsasz másodtosság. Lehangoltmata) lagos) ság hiánya, nagylelkűség, éberség Szattva (radzsasz Semlegesség, és tamasz, legyőzEkágram (egyheegykedvűség, sem ve és puszta eshegyű koncentráció) öröm, sem szomotőséggé redukálva) rúság Niruddham (a vrittík megszűnése)

22

Szamádhi vagy nem-szamádhi

A vrittik típusa

Szarvártha (Vjutthána) rend(rendszertelen szertelen életmód, Gondolatok, nem-szamádhi tárgyak)

Nem-szamádhi

Szarvártha

Még mindig nemszamádhi, de már a szamádhi kezdete (átmeneti állapot)

Még mindig Szarvártha, de már az egyhegyűség kezdete is.

Szampragjáta Egyhegyűség szamádhi (szamádhi maggal)

Lásd jóga szútrák. Aszampragjáta Ch. 1. 3. A gúnáknak nincs szútra: Az én fel- szamádhi (mag több átalakulása ismeri és megva- nélkül) lósítja az önvalót.

Minden vritti megszűnése, nincs tárgy és nincs egyhegyűség


SZOKÁSAINAK, HAJLAMAINAK A csitta szempontjából természetes vagy természetellenes.

Természetellenes

Természetellenes

Természetellenes

Természetes

Embertípus

Közönséges, alacsonyabb rendű emberek

Normális, átlagos emberek

Etika

Négy dolgon alapszik: Karma (szenvedély) Krodha (harag) Lobha (mohóság ) Moha (káprázat)

Tudatlanság Anaisvarja (nem az ismeretek felfogásán alapszik), Adharma (nem a törvényeken alapszik), Rága (kötődés)

Vonzódás és ellenszenv

Félúton a tudás és a tudatlanság között (átmeneti állapot), konfliktus

Magasabb szintre emelNem-kötődés, vágy kedett emberek (kerenélküli cselekedetek sők)

Jógik

Sem természetes, sem nem természetes, csitta Magasabb rendű jógik a maga saját formájában

Hajlam

Gjána (tudás) Dharma (törvény) Vairágja (szenvtelenség kezdete) Aisvarja (istenesség, konfliktusmentesség)

Aparavairágja (alacsonyabb rendű szenvtelenség)

A dolgok valódi természetének helyes ismerete

Paravairágia (legfelsőbb rendű, végső szenvtelenség)

Nincs hajlam Lásd Ch. 1, 3 szútra Jóga szútrák

A gondolat nyersanyagának másik része a reakció, a válaszcselekedet. Lehet, hogy egy helyiségben számos hasonlóságban osztozó emberek ülnek, ugyanarra a tapasztalásra adott válaszreakcióik mégis különbözőek lehetnek. Két olvasó nem ugyanazt az üzenetet olvassa ezekben a mondatokban. Egy kék tárgy tükröződése egy sárga tükörben sem nem kék, sem nem sárga, és a tükröződés színe sem a tükör, sem pedig a tárgy eredeti színét nem mutatja. Ejtsd ki az Isten szót egy baráti társaságban, és valaki azt gondolja magában, hogy nahát, még mindig a középkorban vagyunk? Egy másik személy szívében viszont megpendül egy húr, és mély tisztelettel visszhangozza, „Isten". Ez éppen olyan, ahogyan a lakmuszpapír változtatja a színét a savas vagy lúgos oldatban, noha maga a lakmuszpapír mindvégig ugyanaz. Húsz személy van egy teremben. Valaki besétál az ajtón, és tizenkilenccel semmi sem történik. Az egyiküknek azonban férje, jó barátja vagy ellensége az újonnan érkezett. A reakció teljesen eltérő. Figyeld meg reakcióidat, s megtanulod irányítani emocionális, érzelmi benyomásokon alapuló gondolataidat. Nem kizárólag a másik személy mentális személyiségének (elméjének) tartalma okozza az ember reakcióit. Saját elméjének színei (rögzült képei) is közrejátszanak. Ezek együttesen olyan színt hoznak létre, mely nem teljesen az ember sajátja, és nem is teljesen a tapasztalásban közrejátszó dologé vagy személyé. Az átlagos emberi lény számára igen nehéz meghatározni, hol végződik a tükröződés vagy tapasztalás, és hol kezdődik a válaszreakció. A kettő összefonódik egymással. A kettő közötti határvonal igen keskeny. Mely ponton fejezzük be a rózsa látványá-

23


nak magunkba szívását, és kezdünk a színére reagálni? Reakcióink bizonyos tapasztalásokat idéznek meg, melyekre ismét reagálunk. A visszatükrözés és a válaszreakció közötti ördögi kör ritkán szakad meg. Ily módon az ember személyisége életének minden pillanatában formálódik, teremtődik. A mindennapi apró változások észrevehetetlenek, ám amint egy hosszabb időszak során az ember magába gyűjti személyiségének és gondolatainak nyersanyagát, az időszak végén megmutatkozik a végösszeg. Hogyan szakítható meg ez az ördögi kör? A tapasztalások gondos meghatározásával; azaz annak kiválasztásával, hogy a világban található tárgyakról és személyekről milyen színek tükröződjenek az elménkben, majd megfigyeljük, és fokozatosan irányításunk alá vonjuk a válaszreakcióinkat. Az embernek el kell döntenie, hogy milyen típusú személyiséget kíván kiművelni. Ha szeretetre méltó személyiséget akarunk magunkból faragni, akkor a visszatükröző reflexiókat és válaszreakciókat ennek megfelelően kell kiválasztani. Lehetséges, hogy miközben ezeket a sorokat olvasod, döntést hozol magadban: mostantól kezdve hozzá kívánom adni ezeket és ezeket a „vegyi anyagokat" a személyiségemhez; ilyen típusú könyvet fogok olvasni; bizonyos fajta emberekkel tartok fenn kapcsolatot; kizárólag egy bizonyos fajta parfümöt használok, vagy meghatározott illatú füstölőt égetek; csak ilyen szavakat használok, ilyen hanghordozással; ilyen zenét fogok hallgatni; kerülni fogom a másféle izgalmakat keltő attitűdöket, a romboló szavakat, hangokat, gondolatokat és összetételeket; nagyobb figyelemmel és koncentrációval fordulok bizonyos tárgyak felé, és kerülöm, hogy bizonyos más töltésű tárgyak felé forduljak. Ezek a tapasztalások folyamatosan hozzáadódnak a személyiség és a gondolatok végösszegéhez, és az elmében felmerülő gondolatok eltérő, megváltozott tartalommal fognak rendelkezni. Amit a fentiekben leírtunk, az természetesen nem más, mint a gondolatok fegyelmezése. Nem csupán zárdában élő apácák, cölibátust fogadott szerzetesek vagy remetelakban élő bölcsek gyakorolják. Bármikor, bárhol meghozhatjuk ezt a döntést, és nem magunkra erőltetett fegyelemként végezzük, hanem azon tapasztalások és reakciók megválasztásaként, melyek összhangban vannak az áhított személyiséggel. Amikor ezek a változások megjelennek személyiségünkben, megmutatkoznak az arcunkon, valamint abban, hogy milyen színű nyakkendőt, milyen árnyalatú függönyt választunk, kifejezésre jut mozgásunkban, testtartásunkban, megváltozott hanghordozásunkban. Ezek szintén mágneses árammá válnak, melyek hozzánk vonzzák kiegészítőjüket, és felénk irányítják, személyiségünk köré gyűjtik, amire vágyunk. Amit magunkban gyűjtünk, megint csak hozzáadódik személyiségünk végösszegéhez. Ekként személyiségünk egész ötvözete, mely valamennyi cselekedetünk és tapasztalásunk, reflexiónk és reakciónk töredékeiből formálódik ki, megváltoztatja összetételét, és fokozatosan egy nyugodt, jámbor és józan személyiség formálódik ki. A száz ok a bánatra, és az ezer ok az örömre, aminek az ember nap, mint nap tanúja az életében, már nem tűnik olyan étvágygerjesztőnek számára. Most már a válaszreakció egész folyamata eltérő. Az ember például normális esetben elmenekül a farkas elől; ez a reakciója a képzetlen elmének. Szent Ferencnek azonban nem kellett arra kényszerítenie magát, hogy odamenjen a farkashoz, és megpaskolja a fejét, és Farkas Testvérnek nevezze. Ez egyáltalán nem kívánt tőle önfegyelmet. Elméjének teljes tartalma olyan jelleget képviselt, hogy természetes reakciója az egyébként vad teremtményre a szeretet volt. Valójában nem reagált; nem a korlátolt elme késztetései révén cselekedett. És énjének középpontjából eredő ön-függő cselekedetére a farkas természetszerű, erőszakmentes reakciót mutatott. Az ember normális esetben nem akar egy skorpiót felemelni a kezével. Létezik azonban egy szentről szóló példázat Indiában, aki a folyóban fürödve meglátott egy, a kievickéléssel küszködő skorpiót. Természetes együttérzése arra sarkallta, hogy kezével kiemelje a skorpiót a vízből, de az állat megcsípte, a szent keze megremegett, és a skorpió visszahullott a vízbe, hogy küzdelmét újrakezdje. A szentet együttérzése ismét tettekre sarkallta, felemelte a skorpiót, és az ismét megcsípte. A partról valaki megkérdezte, miért ragaszkodik makacsul a szent az önkínzáshoz, mire ezt a választ kapta: „Ha a skorpió nem tud változtatni természetén, nekem miért kellene?" Az efféle módosult válaszreakció valójában egyáltalán nem reakció, hanem a benső, mélyebb énből eredő cselekedet. A tanítványra rótt morális fegyelem valamennyi szabálya része az ilyen típusú elme kiművelésére irányuló képzésnek. Van egy másik példa is a tisztátalan helyzetre adott tiszta reakcióra. Amikor Buddha a szerzeteseit arra okította, hogy menjenek és hintsék el tanításaikat a világban, a képzés egy pontján megkérdezte: „Mit tesztek, ha egy olyan városba érkeztek, ahol az emberek nem akarnak elmenni prédikációitokra, és tudomást sem vesznek rólatok?" A szerzetesek azt felelték: „Rendkívül együttérző embereknek tekintjük őket, mert lehetőséget adnak arra, hogy élvezzük a magányt." Buddha megkérdezte: „Mi történik, ha nem adnak alamizsnát, és edényeitek üresek maradnak?" Azt felelték: „Köszönetet mondunk nekik, hogy lehetővé teszik számunkra a böjtölést". Buddha ismét feltett egy

24


kérdést: „Tegyük fel, hogy kövekkel dobálnak meg benneteket. Mit tesztek?" Mire a szerzetesek azt válaszolták: „Áldjuk őket kedvességükért, hogy nem akartak azonnal megölni bennünket." „És ha tényleg nektek rontanak, hogy azonnal megöljenek benneteket?" - kérdezte a Buddha. A szerzetesek végső válasza pedig ez volt: „Jóságos cselekedetnek fogjuk tartani, hiszen megszabadítanak bennünket egy haszontalan testtől, mely úgysem örökéletű, és nem is a bölcsesség forrása." Az efféle erőszakmentes reakció jóval nagyobb bátorságot követelne, ha nem természetes reakció volna, ha erőltetett lenne. A nagy körültekintéssel kiművelt, jámbor személyiség számára azonban ez az egyetlen lehetséges magatartásmód - nem a törvényi rendelkezéseket igyekeznek betartani. A fegyelem tehát bizonyos „vegyi anyagokat" kizár, bizonyos „vegyi anyagokat" pedig, melyek összhangban vannak megtisztításával, hozzáad a személyiségünkhöz. Ez a fegyelem hozzáad színeket, vagy lemos színeket? A válasz a vairágja, szenvtelenség, másképpen szenvedély nélküliség szóban, a rága vagy szín antonímájában, azaz ellentétében rejlik. A vairágja 30 szót a Patandzsáli Jóga szútra úgy határozza meg, mint a tökéletes értelem által gyakorolt ellenőrzést a visszatükrözések és a válaszreakciók felett, ahol az elme többé már nem fordul vágyakozva a tárgyak felé, melyeket az ember megtapasztalt, vagy amelyeket hallomásból ismer. Az ember által megtapasztalt érzéktárgyaknak van formájuk, ízük, illatuk vagy szaguk, hangjuk vagy tapintásuk (tulajdon, szex, hatalom) 31 . A hallomásból ismert dolgoknak két fajtája létezik: 1. Amit a jelen anyagi test korlátolt érzékei révén nem lehet megtapasztalni; mint például a mennyek, vagy a meg nem nyilvánult finomfizikai energiamező megtisztult értelem általi élvezete. 2. A jelen fizikai testtel, ám eltérő tudatállapotban megtapasztalt dolgok; mint például menynyei hangok, mennyei illatok és így tovább. A vairagjának vagy szenvtelenségnek négy szakasza van: 1. Jatamana (törekvés): Olyan mentális beállítottság, mint például a csittában, az elme ülepítő vagy másképpen gyűjtőmedencéjében lakozó vonzódás vagy ellenszenv, az érzékeket a külső tárgyak felé fordítja, még akkor is, ha azok nincsenek jelen. A szenvtelenség 32 első szakaszában az ember szembefordul ezekkel az elmeállapotokkal vagy mentális beállítottságokkal, megerősíti nemkívánatos mivoltuk belátását, és hogy ezek a fájdalom vagy szenvedés és a tisztátalanság okozói. Újra meg újra pozitív ellen-gondolatokat, ellentétes töltésű gondolatáramokat vet be, így lassan megakadályozza az elmét abban, hogy a külső tárgyak felé forduljon. 2. Vjatireka (önelemzés): A kereső önismereti elemzést végez, mely során felismeri, hogy: a) Az elme a szennyeződések és fájdalmak közül soktól már megtisztult, b) ez és ez a dolog éppen a megtisztulás folyamatában van, és c) bizonyos pontokon még dolgozni kell. 3. Ekendrija (szunnyadó): A fájdalmat okozó szennyeződések és mentális beállítottságok többé nem elég erősek ahhoz, hogy az érzékeket szüntelenül tárgyaik felé fordítsák, ám azok szunynyadóak és potenciálisan robbanékonyak maradnak, arra az időre várva, amikor az érzékek ismét az érzéktárgyak közelébe kerülnek, hogy feléjük fordulhassanak. Az érzékek ezen a szinten csak akkor fordulnak a tárgyak felé, amikor a tárgyak jelen vannak. 4. Vasikara (tökéletes uralom): A vonzódások és ellenszenvek teljesen ki vannak kapcsolva, méghozzá oly mértékben, hogy nem csupán az anyagi, hanem a mennyei 33 érzéktárgyak sem találtatnak többé kívánatosnak, s még ha jelen is vannak, a jógi akkor is teljesen közömbös velük

30

Vairágja: lemondás, szenvedélynélküliség. Lemondás minden érzéki élvezetről, mely a cselekvő és információszerző érzékeknek kedves. Egyben meghódolás a Legfelsőbb Abszolút Igazság előtt, (a szerk. megj.) 31 Kanaka, kamini és pratisthá: azaz tulajdon, szex és hatalom, ezért a három dologért élnek a világi emberek milliói. (a szerk megj.) 32 Szenvedély nélküliség: az anyagi ambíciók feladása, (a szerk. megj.) 33 Félisteni vagy felsőbb bolygórendszerek értelmében. A földi létnél fejlettebb, ám még mindig anyagi, menynyei vagy finomfizikai világok, (a szerk. megj.)

25


szemben. Ezt a szakaszt a Tökéletes Uralom állapotának nevezik. Ezután az én 34 azt mondja, „Uralmam alatt lévő tárgyak ezek, és én magam soha nem kerülök az uralmuk alá". A vairágja előfeltétele bárminemű jelentős előrehaladásnak a meditáció és a spirituális fejlődés ösvényén. Az emberi elme azonban nem képes minden színezékét (a világi benyomások összességét, a szerk.) a gyakorlás első szakaszaiban lemosni. Ezért az ember megtanul bizonyos fajta színeket (elérhető szinteket, a szerk.) választani ahelyett, hogy már az elején teljesen kiküszöbölné őket. A tamaszt felülmúlja a radzsasz, a radzsaszt a szattva, és a személyiség egyre szattvikusabbá válik, fokozatosan finomul és tisztul, s a meditáció könnyebbé válik. A tamasz, mely először a tompaság és a stagnálás okozója volt, most a szattva stabilizátorává (támaszává vagy alapjává, a szerk.) válik. A radzsasz, mely először nyugtalanítóan felkavaró volt, most a folyamat előrehaladását segíti (mint energia vagy lendítő erő, a szerk.), és a tiszta én a szattva ragyogó kristályában kezd tükröződni. Ezután már több szín nem kerül az elmére. Az ember eléri az apara vairágja, a szenvtelenség legmagasabb állapotát. Amikor elérjük a legmagasabb szamádhit, a szenvtelenség legmagasabb állapotát a következőképpen tapasztaljuk meg: mindent megtaláltam, amit meg lehet találni; minden fájdalom és tisztátalanság eltűnt; szeletről szeletre teljesen véget vetettem a világi létezés végtelen ciklusában való folyamatos átalakulásoknak. Nincs szükség további tanulásra. A lemondásról is lemondtam. Miként egy perzsa költő mondta: „Hasíts ki minden vágyakozást, hasítsd ki a tapasztalásokat, hasíts ki minden logikát, hasíts ki minden tanítást, hasítsd ki az önfegyelmezést, azután hasítsd ki a kihasítást." Ez a végső megszabadulás, ám amíg elérünk eddig a pontig, folytatnunk kell a személyiség finomítását és megtisztítását, hogy az önmegvalósításhoz vezető megváltozott tudatállapot megfelelő eszközévé tegyük. Buddha négy nemes igazsága a Jóga Szútrák filozófiájában is elismert. A jógit az a szükséglete motiválja, hogy minden lény fájdalmát megszüntesse, felismerve a fájdalom négyrétű igazságát, a fájdalom okát, annak megszüntetését és a fájdalom megszüntetésének eszközét. Vjásza 35 , a Jóga szútrák ősi szövegmagyarázója azt mondja, ahogy az orvostudománynak is négy aspektusa van: a betegség, a betegség oka, a betegség megszüntetése, és a betegség megszüntetésének eszköze, úgy a felszabadulás tudományának (Móksa-sásztra) 36 is megvan ez a négy aspektusa a fájdalmat illetően. A meditáción alapuló filozófia pszichológiai rendszere ezzel kezdődik, és ezzel végződik. Minden elménkben felmerülő fájdalmas gondolat a személyiségben lévő tudatlanság, másképpen anyagi szennyeződés látható-érzékelhető motívuma, jelzője. Ha a meditáció ösvényét járó ember tudni akarja, hogy mennyire tiszta vagy tisztátalan a személyisége, gondosan figyelemmel kell kísérnie, hány fájdalmas gondolat támad az elméjében. A jógi nem elsősorban az anyagi vagy fizikai szenvedéssel foglalkozik, mert úgy gondolja, hogy a fizikai és érzelmi szenvedés csupán egyéni vagy kollektív kiterjesztése az emberi gondolkodás állapotának. A szenvedést először is a gondolatokból kell eltávolítani, ám azt nem lehet onnan kirekeszteni, hacsak le nem tisztítjuk a gondolkodási és tapasztalási folyamatok eszközeire rakódott szennyeződéseket a személyiségen belül. A környezet felől érkező, s a személyiségbe kerülő, vagy a személyiségből a környezetbe kivetített minden fájdalom kizárólag a személyiség e tisztátalan állapotainak eredménye. Ha van fájdalom, van szennyeződés is. Mossuk le a szennyeződést, és nincs több fájdalom. Ezek a fájdalom-kiváltó szennyfoltok, a klésák, ötrétűek: Avidja: Tudatlanság Az örökkévaló összetévesztése a múlandóval, a nem-örökkévaló összetévesztése az örökkévalóval; a tiszta összetévesztése a tisztátalannal, a tisztátalan összetévesztése a tisztával; az öröm összetévesztése a fájdalommal, a fájdalom összetévesztése az örömmel; és az én összetévesztése a nem-énnel, a nemén összetévesztése az énnel.

34

A tiszta önvaló értelemben, (a szerk. megj.) Vjászadéva: Visnu irodalmi inkarnációja a Védák és más szentírások, mint a Puránák vagy a Mahábharáta ezoterikus (szerkesztője) szerzője, (a szerk. megj.) 36 Móksa-sásztrák: az anyagi illúzióból való fölszabadulás szentírásai. (a szerk. megj.) 35

26


Aszmita: Hamis én-ség Mintha a tudat-erő, az én és a tudatosság tárgya, mint például a személyiség és a világ, egyek volnának. (A tiszta lelki önvaló összetévesztése a test-elmével és a külső anyagi környezettel, a szerk.) Rága: Ragaszkodás Tűnődés az élvezeteken, melyek helytelenül lettek meghatározva. (Lásd fentebb az Avidját, a szerk.) Dvesa: Ellenszenv vagy undor Tűnődés a fájdalmakon, melyek a tudatlanság befolyása révén szintén helytelenül vannak meghatározva. Abhinivesa: Félelem a haláltól Bár ne szűnnék meg soha: ez a félelem a legutóbbi inkarnáció 37 halálélményének emléke miatt jelentkezik. Minden más félelem, bizonytalanság, érzelmi zavar, zavarodottság és komplexus a fenti öt szenynyeződésből ered. Minden ragaszkodás a környezetből az érzékek ajtaján át érkező fizikai észleletekhez vagy érzetekhez, és minden ellenszenv a hasonlóképpen érkező érzelmekkel szemben számos pszichológiai problémát idéz elő. Amint az ember a megtisztulás útját járja, lemossa a helytelen önazonosítás és tudatlanság szennyeződéseit, és ezáltal egyre kevésbé gyakorol rá befolyást a klésa eme ötrétű együttese. Ez a megtisztulás önmagában fájdalmas folyamatot jelenthet, legalábbis kezdetben, amíg az ember nem kezdi élvezni a belülről eredő fényességet. A test fegyelmezése, az önmegtartóztatás szabályai, az érzelmi nyugtalanság megfékezése, a finomítás vagy szublimálás, és a figyelem koncentrációja, illetve a meditáció rendszeres gyakorlása is többek között, a megtisztulás folyamatai közé tartozik. Amikor a valódi lelki én fénye kezd áthatolni a személyiség eme rétegein, a személyiség bizonyos megtisztulási folyamatokon megy keresztül, méghozzá anélkül, hogy túl nagy erőfeszítéseket kellene tennie. Ezek a folyamatok az érzékek finomodását, növekvő érzékenységét eredményezik, és megvalósul az érzékek kontrollja, az érzékek feletti uralom. A valódi lelki én még több fénye érkezik, sugárzik le az érzékekhez, s az én mégsem mondja azt, „Én vagyok az érzékek", inkább azt, „Én uralom az érzékeket és adom nekik fényüket és életüket". Sajnos olyan világban élünk, ahol az emberek elfelejtették a rasza 38 , a valódi esszencia jelentését, elfelejtették a narancsnak, vagyis az anyagi világegyetem spirituális levének az ízét. Milyen őrült ország az, ahol az emberek kicsavarják a narancs levét, a levet kidobják, és a héját eszik meg, panaszkodnak a héj íze miatt, nem tudván, hogy kidobták a levet, ezért a héjában csak kevéssé érezni a narancs ízét? Mi is megfeledkezünk arról, hogy az élvezet esszenciája a legmagasabb szintű tudatosság öröme, és az érzékek élvezete révén pusztán a héjat kóstolgatjuk, amelyben a raszának és ánandának 39 , vagyis az isteni nektárnak csupán töredéke marad benne. A meditáción alapuló hagyományban úgy tartják, hogy a világban átélhető egyedüli élvezet összpontosításból, a koncentrációból áll. Ha nem hiszed, tégy egy próbát. Fogyaszd el az ételedet anélkül, hogy az ízekre koncentrálnál, majd egyél úgy, hogy figyelmedet az ízekre összpontosítod, és tudni fogod, miből áll az igazi élvezet. Szagolj meg egy virágot szórakozottan, majd szagold meg figyelmed összpontosításával. Tekints egy festményre futó pillantással, majd csodáld meg szépségét a részletekre való, s bizonyos sorrendet követő legteljesebb koncentrációval, noha ez a fajta figyelem, összpontosítás, fegyelmet követel. A szexuális élvezet sem más, mint a figyelem összpontosítása, és a legnagyobb élvezet, az orgazmus pillanata a partner érzéseire való totális, koncentrált ráhangolódásból áll. Ha nincs szerelem, nincs koncentráció, és akkor a szex puszta fizikai mozdulatai sem jelentenek élvezetet. Sokan álmodnak a különböző tudatállapotok fölötti uralomról, mielőtt még a test állapotai felett uralmat tudnának gyakorolni, pedig a fegyelmezetlen testben lakozó elmét igen nehéz fegyelmezni. 37

Inkarnáció: azaz a lélekvándorlás ciklusának egy állomása, a testetöltés. (a szerk. megj.) Rasza: jelentése íz, zamat - valaminek az élvezhető esszenciális lényege. (a szerk. megj.) 39 Ananda: jelentése transzcendentális gyönyör, (a szerk. megj.) 38

27


Vannak bizonyos határozott változások, melyek a meditáción alapuló személyiség fizikai szokásaiban mennek végbe. Köztük találjuk a következőket: rendszeres és mély lélegzetvétel, rendszeres bélmozgás (ürítés és egyéb tisztító módszerek, a szerk.), rendszeres és mértékletes étkezés, folyadékfogyasztás csökkenő mértékű függőséggel az étel által termelt anyagi energiával és a megtöltött gyomor okozta elégedettséggel szemben, kevesebb alvás, illetve a lustaság és restség szinte teljes hiánya. Az ilyen személy egyenes gerinccel jár és ül, testének izmai teljesen lazák. Az a személy, akinek homlokán az aggodalom ráncai mutatkoznak, aki rengeteget gesztikulál, szükségtelenül mozgatja az ujjait és jön-megy, az nem a meditáció embere. A meditáción alapuló személy teljesen tudatában van mindennek, amit a teste csinál. Amint az én megszabadítja magát a fizikai testtel való téves önazonosítás alól, egyre kevésbé hat rá a restség vagy gyengélkedés, mert képes uralni a test állapotait. A következő lépés a tudatos elme ellenőrzése. A tudatos elme szokásai 40 táplálják a tudattalant, ekként formálva külső személyiségünket, és viszontválaszképpen a tudattalan felülkerekedik a tudatos elmén. Ezért a meditáción alapuló személyiség rendkívül elővigyázatos azzal kapcsolatban, hogy érzékein keresztül mit táplál az elméjébe. Megválasztja tapasztalásainak területét, és kizárólag azokat a dolgokat engedi az elméjébe, amelyek segítik a megtisztulás folyamatában, a téves önazonosítás megszüntetésében, az észlelt környezettől való függés felszámolásában. Ezért tudatos azt illetően, hogy mit tanul, lát, hall, érint, és milyen módon csiszolja e percepciókra, érzékfelfogásokra adott válaszreakcióit. Ezen a ponton nagy körültekintéssel arra neveli magát, hogy felismerjen minden álruhát, melyben a hat ellenség megjelenik: a szenvedélyt, a haragot, az irigységet, a káprázat kiváltotta ragaszkodást, a büszkeséget és a gyűlölködést. A meditáció lélektani rendszerében a fentiek képezik a hat fájdalmas gondolatot vagy érzelmet az emberben, és ahol ezek jelen vannak, mint alább megállapítjuk, szennyfoltok tarkítják az elme takaróját. Az első lépés az elme tisztára mosásában, hogy felismerjük e szennyeződések jelenlétét önmagunkban. Sajnos valamennyiünknek megvan az a szokása, hogy először tagadja, majd igazolja, indokolja jelenlétüket. A megtisztulás folyamatának lépései a következők: 1. Az ember megszűnik tagadni jelenlétüket. 2. Az ember megszűnik igazolni jelenlétüket. 3. Az ember nem érez bűntudatot jelenlétük miatt, de a megtisztuláson munkálkodik. Ha az ember felismeri saját tökéletlenségét, az olyan, mintha vezetés közben észlelnénk az autó hibáját. Amint tudatára ébred, hogy a kormány vagy a fék rosszul működik, lépéseket tesz az autó megjavítása érdekében, hogy el tudjon érni a célállomásra. Ehhez hasonlóan, amikor az ember tudatára ébred saját fájdalmas gondolatainak, felismeri, hogy a dualitás konfliktusai, illetve a maga által teremtett kettősségek miatt támadnak benne ilyen gondolatok. A meditáció révén megtanulja, hogy egyre kevésbé függjön a külső környezettől. Mint Manu törvénykönyve mondja, a fájdalom és az öröm egyetlen definíciója az, hogy a függőség fájdalom, a függetlenség pedig öröm. Amikor az ember saját identitásának megalapozásában a környezetében lévő tárgyaktól függ, ez a függőség fájdalmas reakciókat idéz elő az elmében, mert az én saját fényén kívül semmitől sem függ, és folyamatosan arra törekszik, hogy felülkerekedjen a fizikai személyiség anyagi környezettől való függőségén. Ez teremti meg a kettősséget. A meditáción keresztül az ember felismeri: értékem nem szakmai teljesítményemben, frizurámban, ruhám színében és a bankszámlámon lévő pénzösszegben rejlik. Nem is a nevemben, hiszen a név szintén átmeneti, s a szülőknek a társadalom többi része által elfogadott puszta feltételezése. Gazdag vagy szegény, magas vagy alacsony, szép vagy csúnya, sikeres vagy sikertelen a választott hivatásban, ezek mind a külső személyiség puszta körülményei, és nem az énhez tartoznak. Amikor az ember a fokozatosan befelé haladó négyzetekből kezd tekinteni a külső négyzetekre ahelyett, hogy kívülről nézne befelé, ahogyan általában történik, a személyiség természetes módon megtisztul, és a kifinomult érzékenység révén egyre inkább tudatára ébred a személyiségében rejlő hibáknak, melyeket tökéletesítenie kell, hogy spirituális célját elérhesse. Más szóval, a meditációt nem lehet elválasztani az élettől, és az életet nem lehet elválasztani a meditációtól. Sok ember reméli megnövelni meditációjának mélységét anélkül, hogy megtisztítaná személyiségének azon részeit, melyek külső életével kölcsönhatásban vannak, és amikor nem érnek el sikert a meditációban, gyakran feladják az efféle spirituális gyakorlás ötletét. Nem szabad megfe40

Ezek a szokások határozzák meg a jellemet, (a szerk. megj.)

28


ledkezni arról, hogy a személyiség feltárásának folyamatában a meditáló nem tehet mást, mint hogy szembekerül valamennyi rejtett gondolattal és komplexussal, melyek a felszínre emelkednek, és e szembehelyezkedés célja az, hogy a kereső figyelmét a megtisztításra váró szennyeződésekre irányítja. Végül, ha az ember tudni akarja, a spirituális fejlődés mely fokozatán jár valójában, először is meg kell tanulnia felismerni, hogy elméje tevékenységének öt szakasza közül átlagosan melyeket tapasztalja mindennapi életében és a meditációban. Az öt szakasz a következő: 1. káprázat és tompaság, mudham; 2. zavaros, véletlenszerű gondolatok, ksiptam; 3. a megtisztulás folyamatára irányuló gondolatok, viksiptam; 4. egyhegyű koncentráció, ekagram; 5. az elme hullámainak elcsendesülése, niruddham. Összefoglalásképpen a 22-23. oldalon található ábra (táblázat) további meghatározásokat ad ezekkel a terminusokkal kapcsolatban, és magyarázatot nyújt az elme egészségét vagy betegségét kísérő jelekre és tünetekre. A spirituális mester számára a meditáció célja nem pusztán az érzékek finomságának növelése vagy az érzelmi egyensúly megvalósítása vagy a jóga sziddhik 41 és hasonló erők kifejlesztése. A spirituális ösvényre lépett személynek csupán egyetlen célja van - megismerni az én tisztaságát, különbséget tenni a spirituális energiát jelentő én és a nemén között, beleértve a mentális finomfizikai és a durvafizikai személyiséget, melyek az anyag módosulásai. Itt néhány kérdés még megválaszolásra vár. Először is, mi a helyzet a nem-én buddhista doktrínájával? A Szupertudatos Meditáció nézőpontjából a kérdés kizárólag olyasvalakire vonatkozhat, aki már eljutott odáig, hogy meghaladja a külső személyiséget. Azt mondhatnánk, hogy az anatta, a nem-én buddhista doktrínáján keresztül az ember felismeri, hogy amit énnek gondolt, vagyis a formából, észlelésekből, érzésekből, benyomásokból és tudatosságból álló összetett személyiség nem csak hogy felbomlik, de ezek az alkotóelemek nem is az ént jelentik. Hosszú gyakorlást kíván még az is, hogy az ember egyáltalán az ént a nem-én fölé tudja helyezni. Amikor elérte ezt a pontot, és meghaladta az anyagi és a finomfizikai vagy mentális személyiséget, csak akkor tudja ismét meghatározni a tapasztalaton keresztül, hogy az reinkarnálódik-e vagy sem. Amint az ember előrehalad az én öngerjesztő vagy önragyogó fényének feltárásában, azt is felfedezi, hogy az vajon egyéni én-e és különálló a különböző személyiségek tekintetében, netán csupán az életerő egyéni egységeiről van szó, vagy az Örök Egyben megnyilatkozó, s az empirikus, kozmikus tapasztalat transzcendens valóságában benne rejlő szikrák, hullámok csupán. Valamennyi meditációt oktató iskolában az első lépést a személyiség megtisztítása jelenti, a végső cél pedig a tudatosság valódi természetének megtapasztalása, ám nem értelmi-szellemi jellegű megközelítésen, hanem a spirituális élményen keresztül. A nyugati világ embere azt mondja, „Van lelkem"; a jóga tradícióban azonban azt mondjuk, „Van testem; én vagyok a lélek". Ha azt mondjuk, „Van lelkem", ki az, aki a lélekkel rendelkezik? Ki az, aki beszél? Én vagyok az én. Én rendelkezem a testtel és a személyiséggel. A múltban tévesen azt gondoltam a testtel és a személyiséggel történő dolgokról, hogy azok az énnel történnek, most azonban befelé szeretnék fordulni, és mindezt megvizsgálni.

41

Sziddhik: misztikus képességek. A Jóga-Bhásja (3.45.) hatot állapít meg: animá, azaz parányira zsugorodás, mihimá, azaz hatalmasra növekedés, laghimá, azz levitálás, práptih, azaz tetszőleges kiterjedés, prákámjam, azaz ellenállhatatlanság, vasitvam, azaz uralom vagy hatalom, (a szerk. megj.)

29


NEGYEDIK FEJEZET

A Szupertudatos Meditáció rendszere

A

SZUPERTUDATOS MEDITÁCIÓ MÓDSZEREIT, melyek a rádzsa-jóga hagyományán alapulnak, minden aspektusukat tekintetbe véve, egy különféle lépésekre osztott rendszeren keresztül oktatják. Ezek a lépések alább kerülnek bemutatásra.

Érzelmi egyensúly: Jamák és Nijamák A harmonikus személyiség érzelmi szempontból mindig kiegyensúlyozott. A dualitás, a kettősség sorozatos konfliktusa a neurózis forrása, tünete és eredménye. Igaz, hogy csupán néhány embert találunk a történelemben, akik teljességgel mentesek voltak a konfliktusoktól: Krisna, Krisztus, Buddha és néhány más mester, ám az embernek ott kell kezdenie, ahol éppen van. A jóga oktatása során az érzelmileg kiegyensúlyozott személyiség kiformálódását számos önfegyelmet követelő és meditáción alapuló gyakorlat révén segítik elő. Az ásramában 42 segítik elő. Az ásramában történő képzés során, ahol a tanítványok útmutatásban, vezetésben részesülnek, a tanítók számos módszert alkalmaznak, hogy csökkentsék az érzelmi konfliktusokba való bonyolódás gyakoriságát. Az ásramon belül ez nem választás kérdése, és nem is azé, hogy a tanítvány mindennap felülvizsgálja elkötelezettségét. A tanítvány már meghozta a döntést arról, hogy tanítvánnyá válik, és törekszik a fegyelemre. Önfegyelem Szolgálat Gyakorlat Ez a spirituális palota három pillére, melyet az ásrambéli élet során az ember magának épít. Ezek közül a fegyelem olyan aspektusokat is magában foglalhat, mint a szigorú napirend, a vágyak és szenvedélyek feletti totális ellenőrzés, engedelmesség a tanítómesternek, totális nem-belebonyolódás az olyan jellegű cselekedetekbe, tapasztalásokba és kapcsolatokba, melyek gátolják a spirituális előrehaladást. A kívülállókkal való találkozás csak ritkán megengedett, és minden helyzettel szemben tanúsított higgadtság és egykedvűség a folyamatos ásramában való tartózkodás előfeltétele. A szolgálat azt jelenti, hogy az ember idejét és energiáját arra áldozza, amit meg kell tennie. Nem 42

Asrama: lelki menedékhely, a lelki tanítómester iskolája vagy kolostora, (a szerk. megj.)

30


vendégként, hanem gondos, törődő házigazdaként él az ásrama falai között, tudatában mindennek, amit el kell végezni. Ám az otthon fenntartásának minden terhe ellenére időt kell találnia arra, hogy elvégezze a guru által előírt spirituális gyakorlatokat. A lustálkodás nem pihenés, hanem eltompulás és berozsdásodás, és az ásramában kizárólag az alvás kétféle típusa megengedett, (1.) a fegyelemmel teljes nap utáni totális kimerültséget követő alvás, illetve (2.) a jóga alvás. Lehetne amellett érvelni, hogy az ember többet tanul az életből, mint a totális visszavonultságból. A tanítómesterek kétségkívül tudatában vannak ennek. Az ásrambéli képzés felkészíti az embert arra, hogy oly módon lépjen majd ki az életbe, hogy az értelmetlen kapcsolatok és a szükséges, ám nehéz tettek, valamint a rendszertelen tapasztalások ne térítsék el a választott ösvényről. Helyes, és pozitív leckékre tanítják az embert, ahelyett, hogy csupán vegyes és zavaros reakciókat váltanának ki. Azok a tanítványok, akik nem elég szerencsések ahhoz, hogy az ásramában rendelkezésre álló közvetlen vezetésben részesüljenek, az életen keresztül tanulnak. Amiként az ásrambéli tanítványnál, úgy a világban cselekedetekben bővelkedő életet élő tanítványok e második kategóriája esetében is mindig igaz, hogy az embert a guru olyan élethelyzetekbe helyezi, amelyekben szemtől szembe kell kerülnie mindazzal, ami tudattalanjában látensen jelen van, és ami a tudatfelettijéből árad tudatába. A konfliktusokat bizonyos morális alapelvek alkalmazása révén kell megoldani. A személyiségfejlesztés e módszere több tekintetben is különbözik a modern pszichoterápia fogásaitól. Először, a helyes döntés próbája nem az, hogy „mi kellemes a számomra", hanem az, hogy mi helyes és előnyös valamennyi érintett számára egy adott helyzetben. Az egyént arra tanítják, hogy a „kellemes" átmeneti természete eleve kizárja, hogy az örökkévaló értékek hiteles próbája legyen. Másodszor, már maga a meditáció gyakorlása rendelkezik azzal a hatással, hogy magával hozza a személyiség feloldódását. Ez azonban nem egy sajátos probléma megoldását jelenti. A meditáció filozófiája nem eset-orientált. Megváltoztatja a személyiséget, ezáltal magával hozza a perspektívában történő természetes változást. Az egyéni probléma talán ugyanolyan marad, a személy azonban másféleképpen reagál rá. A hatás több szinten nyilvánul meg: (1.) fiziológiai változások történnek a fizikai fegyelem, a légzés, a relaxáció és a meditáció gyakorlatain keresztül, ezáltal az izmok, idegek és az agy természetes módon ellazultabbak. Felfedezték, hogy az idegességet kiváltó és az idegesség által kiváltott kémiai anyagok a meditáción alapuló emberek vérében jóval kisebb mértékben vannak jelen. (2.) A filozófiai változás magában foglalja az értékítélet módosulását is, ezáltal a külső dolgok és vágyak hajszolása, ami azelőtt vég nélküli frusztrációkhoz vezetett, egyszerre megszűnik. Ezután az élet egyetlen célja az Én megvalósítása, illetve mások támogatása annak érdekében, hogy megszabadítsák magukat a fájdalmaktól azáltal, hogy a személyiség hasonló feloldódásához vezetjük el őket. Ezután az ember imája az lesz, „Nem királyságot keresek, nem is a paradicsomot, nem a reinkarnációk sorozatából való megszabadulást; csupán azért imádkozom, hogy a világon minden lény szenvedése megszűnjön". (3.) A pszichológiai változás a személyiség feloldódását jelenti, mint fentebb leírtuk. Nem különíthető el a fiziológiai változástól. Ami azt illeti, az egészséges életfilozófiával rendelkező ember sohasem lehet pszichológiai szempontból összezavarodott, mert cselekedeteit egy belső princípium vezérli. A meditáció tanítója nem kívánja feltárni az egyénnek szenvedést okozó valamennyi komplexus történetét. Nem veszi számba egyenként a redőket, hanem az elme szövedékének egészét végigsimítja, hogy tevékenysége egészének módját megváltoztassa. Hogy ezt miként éri el, az csak akkor válik nyilvánvalóvá, amikor a meditáció aktuális technikáit oktatja. (4.) A vallási jellegű változásokat sem hagyhatjuk itt figyelmen kívül. A személyes életfilozófia melletti elkötelezettség elejét veszi annak, hogy az ember fanatikussá vagy hittérítővé váljon, mert az ember a meditáción alapuló tapasztalás örökérvényű értékeit keresi, melyekben minden vallás gyökerezik. Nem tér át semmilyen vallásra, nem is kell saját vallásgyakorlatát feladnia, inkább arra kell törekednie, hogy saját élményein belül ráleljen a bensőjében lakozó Istenre - ez a minden idők, minden ország összes nagy bölcse és misztikusa által kifejezésre juttatott igazságok érvényességének bizonysága. A meditáció az egyetlen próbatétele és egyetlen bizonyítéka a bensőben rejlő Örök Princípiumnak. (5.) A morális változás csupán a pszichológiai változás egy másik formája. Igen kevés ember ismeri fel manapság, hogy a morális lét definícióját illetően nem a racionális megközelítés alapján, hanem érzelmi reakcióként érkeztek el egy nézőponthoz. Amint a pszichológiai személyiség felbomlik, az ember nem érzi többé szükségét, hogy elmeneküljön az önfegyelem elől. A szeretet meghatározása ezután nem azon alapszik, hogy „mit kaphatok én ebben a kapcsolatban; hogyan tudom csillapítani bizonytalanságérzetemet; mekkora fizikai élvezetet tudok nyerni egy bizonyos győzelemből, mielőtt eldobnám partneremet". A szeretet szolgálattá válik, amit anélkül adunk, hogy figyelmet vagy nyereséget várnánk. Ezen a ponton az embernek már nincs szüksége olyan pa-

31


rancsolatokra, hogy „Ne ölj". A természetes hajlamok átformálódnak, és azt mondja, „Képtelen vagyok erőszakkal felelni az erőszakra". „Egyszerűen nem tudok kimondani hazug szavakat, egyszerűen nem jön ki a számon." Egy ilyen személy jelenlétében az erőszak abbamarad, és ezrek követik teljes bizalommal. A morális magatartás eme alapelvei és a fegyelmezett személyes élet a két első foka a jóga létrájának, melyet jamának és nijamának nevezünk. Világos, hogy az emberek különböző energiaszinttel, kapacitással és hajlamokkal rendelkeznek, és nem várható el, hogy a fegyelem gyakorlatait egyforma erőbevetéssel végezzék. A tanító türelmesen vár, ám ugyanakkor bátorít, kritizál, kijavít, mert az írások leszögezik: „A dicsőség nem keresi fel azt, aki nem merítette ki minden erejét".

Fizikai képzés: Hatha-jóga A jóga e legismertebb részét gyakran, mint puszta fizikai gyakorlatsorozatot oktatják, csaknem teljesen elválasztva a pszichológiai és spirituális filozófiától. Magában a tradícióban a hátha gyakorlatai nem csupán a test jó kondícióban tartását szolgálják. A jóga testhelyzeteket nem gyakorlatnak, hanem ászanának, testtartásnak nevezik. A jóga testtartásban a test, a légzés ritmusa, az idegek, az agy és az elme mind teljes egészében részt vesznek. Miközben a test egy adott pozitúrát vesz fel, a gyakorló az előírt utasításoknak megfelelően kilélegzik, belélegzik, vagy benn tartja a levegőt; s ezzel egyidejűleg az idegek, az agy és az elme is feladatot kapnak. Lehet, hogy az elme egy bizonyos szót ismételget egy adott elgondolással kapcsolatban, vagy bizonyos filozófiai igazságokon elmélkedik. A hatha gyakorlata számos aspektusra oszlik. Ezeken az oldalakon nem áll szándékunkban részletes képzésben részesíteni az Olvasót; csupán egy rövid leírás következik.

A fegyelemre és a kontrollra összpontosító gyakorlatok A fegyelemre és kontrollra irányuló gyakorlatok a személyiség különféle aspektusait foglalják magukban, és ezekre gyakorolnak hatást. Kétféle ászana vagy testtartás létezik, néhányuk a fizikai egészséget szolgálja, néhányuk pedig a meditációs testhelyzet tartós elviselésére készít fel. Léteznek továbbá a mudráknak nevezett pozitúrák, melyek célja a finomabb idegi csatornák és energiaáramok befolyásolása. A tanítványnak ismernie kell a bandhákat 43 , azaz a hasi, nyaki és nyelvi zárakat, a meditációs testtartást és a különféle légző- és koncentrációs gyakorlatokat. A hatha-jógáról szóló népszerű könyvekben ezeket gyakran anélkül mutatják be, hogy alkalmazásuk finomabb szintjeit, amit spirituális mestertől kell megtanulni, elmagyaráznák. Az ízületeket és a nyirokmirigyeket érintő gyakorlatokat - melyek hatása elnevezésükből is nyilvánvaló -, a legtöbb hatha-jóga tanár nem ismeri, jóllehet egyszerű és hatékony felkészülést jelentenek a hatha más részeit illetően, illetve kiegészítik azokat.

Tisztító gyakorlatok Ezek a gyakorlatok az egyszerűtől a bonyolultabbig a test belső rendszereinek megtisztítását és méregtelenítését szolgálják. Röviden összefoglalva ezek a következők: 1) Az orrlyukak és a melléküregek megtisztítása: a) Az egyik orrlyukon vizet szívunk fel és a másik orrlyukon vagy a szájon engedjük kifolyni azt. b) Tisztítás egy, az orrlyukba vezetett és a fentihez hasonló módon kihúzott fonallal. 2) Az emésztőrendszer megtisztítása: a) Felső Mosás - a gyomor megtöltése meleg vízzel és kihányása. b) Teljes Mosás - a gyomrot elárasztjuk vízzel, utána engedjük a vizet az emésztőrendszeren keresztül távozni. c) Természetes beöntés, mely során a vizet nem felerőltetjük, hanem izomkontroll segítségével vezetjük be. 43

Bandha: béklyó vagy kötés. A jógában olyan testtartást jelent, amelyben a test bizonyos szerveit vagy részeit összehúzzuk és ellenőrzésünk alá vonjuk, (a szerk. megj.)

32


Mindezeket nem csupán az egészségmegőrzés érdekében alkalmazzuk, hanem mert a meditáción alapuló személyiség teste és belső szervei igen érzékennyé válnak, és nem tűrik meg az autogén kontrollt akadályozó mérgező és idegen anyagok jelenlétét. Mindezeket a gyakorlatokat tanítómester vezetése alatt tanácsos elsajátítani; néhány magasabb szintű technikát itt nem is említünk, nehogy az olvasó kárt tehessen magában.

Pránájáma A légzőgyakorlatokat több fokozatra kell osztani: • A helyes légzés elsajátítása a normális mindennapi légzéshez. • A légzés elnyújtása és a tüdő kapacitásának növelése. • Előkészítő gyakorlatok a váltott orrlukú légzéshez. • Az idegek erősítését és az energiacsatornák megtisztítását szolgáló váltott légzés. Légzőgyakorlatok: • A belső szervek, idegek és az agy rendellenességeinek megelőzésére, illetve csökkentésére, mint például az alacsony/magas vérnyomás és az álmatlanság; • relaxációs célokkal; • autogén tréningre, illetve a belső szervek és belső működések kontrolljára, mint például a szív, az emésztés és az érverés; • az elme hangulatainak és alkotó folyamatainak módosítására. A légzésritmus, a szvara gyakorlatai a jóga tudomány egy másik ága alá tartoznak, s az élet áramainak és keresztáramainak rendkívül finom kontrolljához vezetnek, illetve a mikro-asztrológia rendszeréhez, melyben valamennyi égi jegy a belső állapotokban mutatkozik meg. Ismert ténye a jóga tudományának, hogy aki ismeri a pránájáma és a szvara helyes módszereit, az mestere mind az élet tudományának és a halál művészetének. Az autogén tréning része ennek a tudománynak és művészetnek. Mindenkinek keresztül kell haladnia ezen gyakorlatok mindegyikén? A válasz természetesen nem. A gyakorlatok az ember életkorának, teljesítőképességének, sajátos problémáinak és beállítottságának megfelelően kerülnek kiválasztásra. A siker elkötelezettségétől függ.

Mentális gyakorlatok A fizikai és a mentális gyakorlatok között nem létezik valódi választóvonal. Bármit tesz is az ember, azt először mindig mentálisan teszi. Minden kontroll, fegyelem és képzés az elmétől függ. A célszerűség kedvéért itt most azokat nevezzük mentális gyakorlatnak, amelyek során a testet megtanítjuk nyugodttá és mozdulatlanná válni, az elmének pedig meghatározott utasításokat adunk. E mentális gyakorlatok felosztása: relaxáció, koncentráció, kontempláció 44 és meditáció, mint folyamat. A meditáció, mint cél, a szamádhi elérésének állapota, mely szupramentális. A mentális gyakorlatok e szakaszait fokozatos befelé haladásként is értelmezhetjük: • a testből relaxáció révén, • a kognitív vagy tudásszerző érzékektől koncentráció revén, • az értelmen keresztül kontempláció révén, • a teljes elmén keresztül a meditációs folyamat révén, • az Abszolút Tudatosság megtapasztalásához (meditáció, mint cél).

44

Kontempláció: szemlélődés, elmélkedés, elmélkedéssel kísért belső ima vagy meditáció, (a szerk. megj.)

33


Relaxáció A relaxációs gyakorlatokat krokodil, hulla és ülő pózban (padmászana) végezzük. Ezek közül a leghatékonyabbak és legmódszeresebbek a hullapózban (savászana) végzett gyakorlatok. A gyakorlatok természetes módon követik a fizikai jógát. A fizikai gyakorlatok valamennyi sorozata hullapózban ér véget. A népszerű nyugati jógaiskolákban gyakori, hogy az oktatók bemutatják a hullapózt, és relaxációt indítványoznak. A tradíció által ismert relaxációs módszert nem ismertetik, és a jógaóra már véget is ért. Számunkra azonban ez jelenti a kiindulási pontot. Megvannak a szisztematikus módszerei annak, hogyan lazíthatunk el minden izmot, ízületet, sőt, belső szerveket is. Az eljárás az egyszerű gyakorlatoktól halad a bonyolultabbak felé, mint például a „halotti menet" - melyet itt most nem kívánunk ismertetni. Ezek a relaxációs technikák bizonyítottan alfa agyhullámokat idéznek elő. Ám a migrénes fejfájás és az álmatlanság csökkentésére is alkalmazhatók. Laboratóriumi kísérletek igazolták, hogy a gyakorlatok hatékonyan csökkentik a vérnyomást, s még agyszélhűdés esetén is jótékony hatásúnak bizonyultak. A kísérleteket a „Vasfüggöny" mindkét oldalán elvégezték jól ismert tudományos intézetekben. E gyakorlatok egyik hatása a test melegének növekedése. Ezért lehetséges, hogy a Himalája hegységeiben élő nagy jógik akár 14 ezer láb magasságban is képesek meglenni mindenféle melegebb ruházat nélkül. Laboratóriumi környezetben krónikus fejfájással küszködő pácienseket tanítottak meg a testmeleg növelésére ujjaikban, hogy ezáltal a vér kezeik felé áramoljon fejükből. A test hőmérsékletének megemelkedése nem kizárólag a vérkeringés megváltozott állapota következtében történik meg, hanem mert a relaxáció az energia megőrzését, miként a feszültség, a stressz annak veszteségét jelenti. Sok ember tesz egyenlőségjelet az alfa állapot és a meditáció közé, ám az alfa állapot csupán az izmok, idegek és az agy ellazult állapotát tükrözi. A fentieknél egy fokkal magasabb szintű gyakorlatok sorozata théta agyhullámokat idéz elő, melyeket a koncentrációval, az emlékezet javulásával és a kreativitással hoznak kapcsolatba. Ezek után néhány arra érdemes tanítvány továbbléphet azon gyakorlatok elsajátítása felé, melyek megnyitják az elme finomtestbe vezető kapuját. Hogy a tanítvány meddig jut el, az teljes egészében szándékaitól és céljaitól függ.

Koncentráció A koncentráció nem a feszültség állapota, az elme valódi koncentrációját kizárólag a fizikai ellazultságban lévő személyiség tudja elérni. A feszült ember nem tud koncentrálni. Csak akkor kezdhet el összpontosítani, amikor képessé válik egyfajta könnyed és szilárd pozitúra fenntartására, s el tudja lazítani testét, idegeit, agyát és elméjét. A relaxáció és a koncentráció valójában kéz a kézben jár, az ember nem tudja ellazítani nagylábujjának izmait, ha elméjének figyelmét nem tudja ama testrészére irányítani. Ezért van az, hogy a magasabb szintű relaxációs gyakorlatok némelyike puszta koncentrációs gyakorlattá válik. A koncentráció gyakorlatai sokfélék és sokrétűek. Röviden összefoglalva a következő csoportokra oszthatjuk őket: Az érzékeknek megfelelő érzéktárgyakra való koncentráció: • a látás tárgyaira, mint például: egy virág, láng, a guru képe, az ember által tisztelt istenség képe, egy ábra (jantra 45 ), egy pont különböző színekben, a nap, a hold, a csillagok és a többi, • a hallás tárgyaira, mint például egy hangszer segítségével megszólaltatott hangjegy, • az ízlelés tárgyaira, mint például a só, ecet vagy a cukor, • a tapintás tárgyaira, mint például a puhaság, érdesség vagy simaság, • a szaglás tárgyaira, mint például a virágillat vagy a kenyér illat stb, • a földre, vízre, tűzre, levegőre, űrre (másként éter vagy ákása) való összpontosítás,

45

Jantra: a meditáció során alkalmazott szakrális geometrikus ábrák, (a szerk. megj.)

34


Koncentráció a test egy adott pontjára: • tárggyal, • képpel, • a test adott pontjára vizualizált ábrával, • tudatos légzéssel, • adott gondolattal, mind például egy mantra 46 , vagy ezek nélkül. A koncentrációt a guru írja elő, s a következők határozzák meg: • az adott személyiség szükségletei, és • az elérni kívánt hatás, illetve, • a gyakorlat végzésének időtartama. A speciális koncentrációs gyakorlatok speciális módszereket igényelnek, s nem szabad őket véletlenszerűen, csupán kalandvágytól vezérelve kiválasztani. Amikor a beavatott a teljes pszichológiai hatást magába szívta, és egy adott koncentrációt határozatlan ideig fenn tud tartani, a koncentráció tárgyát és módszerét megváltoztatják. A külső tárgyra való koncentrációnak négy fokozata van: 1. Összpontosítás egy, a gyakorló elé helyezett tárgyra, mint például egy gyertya lángja. 2. Összpontosítás egy tárgy emlékére: amikor például az ember a lángra koncentrál, lehunyhatja a szemét, és tovább vizualizálhatja magában a lángot. 3. A fejlődés ama stádiumának elérése, amelyben a tárgy emlékét bármikor reprodukálni lehet, és a képre való koncentrációt bármilyen hosszan fenn lehet tartani. 4. A koncentráció tárgyának teljes asszimilációja oly módon, hogy most már nem az adott tárgyra vagy annak a tudatos elmében lévő emlékére történik az összpontosítás. A finomfizikai vagy szellemtest összegyűjti a tárgy létrejöttéhez szükséges összes finomabb aspektust, és mentális minőségként reprodukálja az elme számára az egész nemét, jellemvonásait. Másként szólva, a finomtest kivetíti az elme számára: a) fogalmi lényeget, tárgyat vagy szubsztanciát (dravja 47 ), b) annak jellemző minőségét (guna 48 ), c) a nemét (dzsáti 49 ) származás, eredet értelemben, d) tevékenységét vagy mozgását (krijá) 50 , oly módon, hogy az univerzum egész láng-princípiumát tökéletesen megérti és megvalósítja, minden velejáró feltételével, minőségével, idejével, okával, sorrendjével és hatásával. A Teremtett Világ, a tárgy és a formák, s az ezekhez fűződő kapcsolat igazi jelentésének megértése révén az egész princípiumot a belső világból vezéreljük. A nem (dzsáti) teljessége magába foglalja a részeket és a jellemzőket. A finomfizikai származást az értelem, mint a részek és jellemző minőségek, és feltételek gyökereként ragadja meg. Majd a tanítvány egy bizonyos sziddhit, tökéletes uralmat szerez meg, amely mások szemében misztikus hatalomnak tűnik, holott az csupán a durva anyagi tárgy finomabb elveken keresztül történő uralásának képessége.

46

Mantra: meditatív tartalmú ősbölcsességek imafüzéren (dzsapa-láncon) történő rendszeres ismétlése, vibrálása, a kiejtés lehet hangos, félhangos, illetve néma, csupán elmében vibrált, (a szerk. megj.) 47 Dravja: az anyagi szubsztanciát. Olyan elsődleges kategória, mely vonatkozik minden élő és élettelen entitásra. A Vaisésika iskola meghatározása szerint kilenc típusa van: föld, tűz, víz, levegő, éter, idő, tér, személyiségek vagy egyének és az elme. (a szerk. megj.) 48 Guna: a már említett három (jóság, szenvedély és tudatlanság) kötőerők szerinti értelemben, (a szerk. megj.) 49 Dzsáti: eredeti jelentése születés. Ide rendelhető fogalmak még a Njája szerint a származási osztály, a család, (a szerk. megj.) 50 Krijá: szakrális eget a földdel összekötő rítus vagy cselekvés, ügyesség, jártasság, készség, folyamat és funkció értelemben, (a szerk. megj.)

35


Kontempláció Tudatos értelmi tevékenységünk fogalomról fogalomra haladó, ok-okozati, szóbeli kettősségekkel foglalkozik, és nem az egység megtapasztalására törekszik. A kontempláció az értelem fölhasználása abból a célból, hogy az meghaladva önmagát, hozzásegítsen a transzcendentális önvaló megtapasztalásához. Egy diszkurzív (külső fogalomalkotó, ok-okozati) gondolattal kezdődik, ám végül a gondolat egész töltését, energiáját a belső személyiség magába szívja; a gondolat megszűnik gondolat lenni, és jelentése vagy értelme, egy tudatállapot megtapasztalásává válik. Értelmi szinten az ember egy meghatározott formulával kezdheti, mint például az „Én tiszta létező (szellemilélek) vagyok". Nyelvészeti és pszichológiai szempontból analizálhatja a mondatot, ezerkötetnyi filozófiai értekezést írhat róla, ám ez még mindig egy külső gondolatfolyamat. Csupán akkor válik meditációvá, amikor az egész nyelvi analízis a tiszta lelki létezés belső megtapasztalására redukálódik, vagy inkább koncentrálódik. A meditáció e módszerét alkalmazza a gjána 51 -jóga, a Védánta 52 filozófiával összefüggésben álló ösvény. A mahávákják 53 , a nagy mondások alkotják a gjána-jóga filozófiájának, gyakorlatának és megvalósításának lényegét. Tízezer oldalakat írtak már szanszkrit nyelven kommentárok formájában ezekről a mondatokról Indiában az elmúlt tizenkét évszázad alatt. A kommentárok szerzői a híres gjánajógik voltak. Kommentárjaik lejegyzésének célja egyrészről az volt, hogy kifejezésre juttassák saját, a kontempláció során keletkezett meglátásaikat, másrészről pedig, hogy a transzcendentális világról szerzett meglátásaikat a relativitás, a logika kategóriáinak és más tudományokhoz való viszonyának alapelveire alapozva összevessék a mindennapi lét empirikus, tapasztalati világával. Nem elégséges a bölcs mondásokat egyszerűen csak elolvasni, mert lehetetlen teljesen megragadni jelentésüket anélkül, hogy áthaladnánk a kontempláció gyakorlatán úgy, ahogyan azt a kolostorokban tanítják. Bizonyos szövegeket és kommentárokat a kolostorok falain kívül nem oktatnak. Az újonc novícius e mondatok egyikét megkapja kontempláció céljából, hasonlóképpen ahhoz, ahogyan egy mantrát jelöl ki a tanítvány számára a mester. Csupán a kíváncsiak kielégítésére idézünk néhány mondatot: • Mindez valójában Brahman (Az Egyetlen Legfelsőbb Transzcendentális Valóság). • Brahman a tiszta Gnózis (paragjána). • Az, te vagy (Tat-tvam-aszi). • Én vagyok az (So'ham). • Brahman vagyok (Aham Brahmászmi). Mindezek a Védánta filozófiájának kvintesszenciáját alkotják, különösen ahogy azt Sankarácsárja értelmezte a 8. században. India legnagyobb filozófusai Sankarácsárja iskolájának szerzetesei közül kerültek ki, és létrehozták az indiai filozófia legmeghatározóbb és egyben legszabályszerűbb iskoláit. A korunkbeli nyugati egyetemeken a Védánta fogalma csaknem egyet jelent az indiai filozófiával, noha számos más magasszintű gondolatrendszer is szerepel a tanulmányok között. A Védánta filozófusait egyenrangúnak tekinthetjük az Aquinói Szent Tamáshoz hasonló keresztény teológusokkal. A kontempláció módszerét pedig ahhoz hasonlíthatjuk, amit a keresztény gyakorlatokban meditációnak neveznek, vagyis, ahol a spirituális vezető arra kéri a tanítványt, hogy a Szentírás egy bizonyos részletén elmélkedjen: „Isten vala az Ige... és az Ige testté lett". Mit jelent mindez? A tanítványnak nem nyelvészeti vagy logikai elemzést kell végeznie, hanem megtapasztalni, mint igazságot. India legnagyobb jógijainak egyike, Raman Maharsi a „Ki vagyok Én" kontemplációjára tanította tanítványait. Kövesd e gondolat forrásait önmagadban, s eljuthatsz az önfelismerésig. A kontempláció módszerét a jógában többnyire a Védánta tradíció szerzetesei alkalmazzák. Mestereik megtanítják őket a Katha Upanisádban (4. II.) szereplő részletre: „Nincs itt sokféleség ... csupán haláltól halálig utazik az, aki sokféleséget lát itt." Az efféle mondatokat egy tapasztaltabb szerzetes jelöli ki a kolostori életbe bevezetendő novícius számára. A novícius az előírt módszereknek megfelelően ezeken a mondatokon elmélkedik. Az értelem e jógáját a bölcsesség végének nevezik, mert az értelemből kiindulva meghaladja az értelmet, amikor a tudatos tudat összeolvad a tudatfelettivel. 51

Gjána: tudás, a múlandó testet a halhatatlan lélektől megkülönböztetni képes tudás útja. (a szerk. megj.) Védánta: a Védák vége, másképpen Uttara-Mímámsá, a tudás vége. (a szerk. megj.) 53 Mahávákják: az Upanisádok tömör bölcsességeiről, nagy mondásairól van szó. (a szerk. megj.) 52

36


ÖTÖDIK FEJEZET

Felkészülés, nehézségek és eredmények

M

INT FENTEBB MÁR EMLÍTETTÜK, az elme a materiális energia legfinomabb megnyilatkozása. Sebessége gyorsabb, mint az atomi részecskéé, teljesítőképessége szinte a végtelen szélét súrolja. A spirituális Én békességétől, nyugalmától és tisztaságától a hamis azonosságtudat és az anyagi világgal való téves azonosulás legdurvább megnyilvánulásáig terjed. Ennélfogva hiba lenne azt feltételezni, hogy az elmét egyetlen mondattal meghatározhatjuk; jóllehet azért megpróbálkozhatunk egy rövidebb definícióval. Az elme az energia ama módosult megjelenési formája, mely a spirituális és a materiális, a tudatos és a tudattalan, az Én és a nem-Én közötti érintkezés eszközéül szolgál. Következésképpen egy kicsi a tudatosból és a tudattalanból, a spirituálisból és a materiálisból vegyül az elmének nevezett erőben. Az Én nyelvén szól a nem-Énhez, és a nemÉn nyelvén szól az Énhez. A külső kozmikus valóságok információit közvetíti az Én felé, illetve a tudatosság előnyeit és a transzcendentálisból eredő végtelen apró érintését az anyagi világ felé. Így tehát beszennyezi az Ént körülfogó fátylat, ugyanakkor megtisztítja az anyagi világot. A mohóságnak és az önátadásnak, a ragaszkodásnak és a lemondásnak, a bűnnek és a költészetnek, a gyilkosságnak és az örök élet beavatáson keresztül érkező áldásnak egyaránt eszköze. Az elme nélkül a fizikai személyiség nem maradhatna életben, nem lehetne tudatos, és az érzékek egyrészről nem tudnának reagálni, másrészről pedig az információszerző érzékek képtelenek volnának tapasztalatokat közvetíteni befelé, és az én sem tudhatná, hogy testtel rendelkezik. Az elme tehát, sok szükségletet kielégítő számtalan különböző képesség számtalan különböző szintjén aktív, és sokféle feladatot lát el. A meditáló személyiség megtanul különbséget tenni e funkciók között, és megtanulja az elme által végzett szolgálatokat befolyása alá vonni. Mivel az elme olyan, amilyen, a meditáció, mint folyamat ösvényét járó ember a napon is jár, meg az árnyékban is, békességet is tapasztal, meg nyugtalanságot is, higgadtságot, meg zaklatottságot is. Minthogy a legtöbben az azonnali békesség és a Buddha-szerű megvilágosodás élmény várakozásával fognak a meditáció gyakorlatába, igen csalódottak, amikor az elme által eléjük tárt gátakkal találják magukat szemben a tudatosság tájékain. Elbátortalanodnak, más ösvényeket keresnek, vagy mindörökre felhagynak a kereséssel. Míg mások drámai színek megjelenését, mennydörgésszerű hangok megszólalását, mennyei muzsikát várnak, és mindent egybevetve egyfajta érzéki jellegű bemutatót. Ez különösen igaz a drogkultúrából jövő keresőkre. Mindezeket és még sok más problémát még azelőtt meg kell oldani, mielőtt az ember a meditáció ösvényére lép, mert jobb el sem kezdeni az utazást, mint félútról visszatérni, és azt mondani, hogy megjártuk az ösvényt, és az el nem ért cél nem is létezik. Éppen ezért sokkal jobb a megfelelő felkészüléssel kezdeni. Már szóltunk az érzelmi és morális kontrollról. Az egész életstílus, illetve annak módja, ahogyan az ember érzelmeit és döntéseit kezeli mindennapjainak minden pillanatában, meghatározza medi-

37


tációjának tartalmát. Az attitűdök 54 jelentik tehát a megfelelő felkészülést. Rengeteg szöveg, szóbeli tanítás létezik, ott vannak továbbá az ásrambéli önfegyelmezés technikái, melyek segítenek kifejleszteni a megfelelő attitűdöket, itt azonban csupán néhányukat említhetjük meg. Az attitűdök első négyrétű sorozatát Brahma-viháráknak, az Abszolútban való tartós elmélyülés isteni állapotainak nevezik. Ez a négy attitűd a maitrí, karuná, mudita, upeksá, úgymint a barátság és szeretet, együttérzés, öröm és a közömbösség: szeretet a boldogok és kényelmes életet élők iránt, együttérzés a szenvedők iránt, öröm mások spirituális fejlődésének láttán, és közömbösség a gonosz iránt. Amikor az életet eme attitűdök helyes egyensúlya vezérli, fokozatosan lesimítja a durva éleket, és lelki egyensúly, egykedvűség, elégedettség fejlődik ki, és természetes módon sikerek érik az embert, anélkül, hogy küzdenie kellene érte. Ám a fentiek helyes egyensúlyát meglehetősen nehéz megvalósítani. Hogyan lehet az ember például közömbös a gonosszal szemben? Ez a közömbösség nem azt jelenti, hogy nem kell segítenie a gonosz áldozatain; hiszen azzal sértené az együttérzésre intő útmutatásokat. Más szóval, mindezen attitűdöknek egymással karöltve, együttesen kell működniük, hogy az egót lassan és fokozatosan le lehessen farigcsálni, és a helyén a valódi tudatosság bukkanhasson elő. A felkészülésnek számos formája lehet: például anyagi, társadalmi, és spirituális. Vonatkozhat helyre, időre és kapcsolatra. Mindenekfelett azonban az embernek fel kell ismernie a léttisztítás szükségességét, mint azt az előző fejezetekben kifejtettük. A felkészülés egyéb elismert módjai közé tartozhatnak a következők: Szatszanga, a bölcsek és az erényesek társasága, akik folytonosan támogatnak tanácsaikkal, bátorítanak, bírálnak, és emlékeztetik az embert a maga elé tűzött célra. Buddha a kaljána-mitrát, a jó barátot a spirituális fejlődés elsődleges összetevőjének tekintette. Ugyanebbe a kategóriába tartozik a csoportos elmélkedések látogatása, ahol az ember meghallgatja mások tanácsait, s együtt meditál a többiekkel. Azt a társaságot, mely nem arra bátorítja az embert, hogy a spirituális ösvényt járja és megtisztuljon, még a keserű magány árán is kerülni kell. Azért mégis veszélyes a kezdőnek remeteségbe vonulnia, vagy már a kezdetek kezdetén teljesen visszavonulnia. Éppen ezért kell a megfelelő társasággal kapcsolatot ápolni. Szvádhjája 55 : Olyan bölcsekről szóló inspiráló történetek olvasásának szokása, akik a múltban már elérték céljukat, valamint a szent szövegek és írások tanulmányozása teljességgel elengedhetetlen. Rendszeresség és mértékletesség. Ezekre azért van szükség, hogy összhangba hozzuk valamennyi rendszerünket a fizikai és légzési ritmusokkal. A rendszertelen és a mértékletességet nélkülöző fizikai szokások a légzést szabálytalanná, az elmét kedvetlenné teszik, a meditációt nem szívesen látott gondolatokkal zaklatják. A meditálónak ezért rendelkeznie kell egyfajta napirenddel, és meghatározott időszakokban kell a különféle tevékenységeit végrehajtania, szükségleteit kielégíteni, mint például a toalett, zuhany, étkezés, szunyókálás, alvás és szex. Ha az ember nem hajlandó egész életét megfegyelmezni, meditációs tapasztalatai számára nem tud szilárd talajt teremteni. Ébredés után az legyen az első dolga, hogy rögtön figyelmet fordít a meditációs lélegzésre. Első cselekedetének a bélmozgásnak kellene lennie. Ébredés, étkezés, hosszú meditáció és szex után hólyagját is ki kell ürítenie. Erősen ajánlott a bélmozgás és a reggeli meditáció előtt zuhanyt venni. Indiában mindenki kimegy a közeli folyóhoz, hogy megmerítkezzen benne, mielőtt leülne imádkozni vagy meditálni a folyóparton. Ha az étkezések rendszeresek, a bélmozgások is rendszeressé válnak, így a légzés ritmusát sem befolyásolja rossz irányba. A meditáció alatt a légzés természetesen lassúvá és méllyé válik, ám ha az emésztőrendszer tisztátalan és rosszul működik, felületes légzést idéz elő, és a légzés felületessége majdhogynem egyenlő az ilyen vagy olyan jellegű mentális zavarral. Attitűd a tárgyakkal szemben: A fizikai szükségletek napi kielégítésének folyamatát a kozmikus tudatosság eszközévé kell tenni. Ne csak egyszerűen zuhanyozzunk, de érezzük át a Jordánban, a Gangeszben és a világ összes többi anya-folyamában megnyilvánuló galaktikus áradatot. Érezzük, 54

Attitűd: a meditációhoz, mint életformához való testi-lelki hozzáállás értelemben, (a szerk. megj.) Szvádhjája: a lelki fejlődés iránti szívből jövő lelkesedés, tökéletesedési vágy. A szentírások tanulmányozása, önképzés (szva = maga + az adhi-i igegyök, előre haladni értelemben). Patandzsáli rádzsa-jógájában a nijamák kiemelt fontosságú része, (a szerk. megj.)

55

38


mintha a békesség vizei folynának koponyánkról egész idegrendszerünkön keresztül egészen ujjbegyeinkig és lábujjainkig. Egy korty víznek nem csupán szomjunkat kellene oltania, de útja során a szív szennyeződéseit is el kellene mosnia. Az étel melege és kalóriái váljanak a prána tüzeibe vetett áldozattá. Amikor az ember a tárgyakat az anyagi világban megnyilvánult kozmikus erők hírnökeinek tekinti, az természetes módon olyan kedélyállapotot vált ki, mely valamiképpen meghaladja az elme azonnali időhöz és térhez fűződő kötelékét. A szentség effajta kedélyállapotában létezve az ember úgy találja, hogy amikor leül meditálni, lényegesen kisebb erőfeszítésre van szüksége a külsőtől a belső felé történő átmenethez. A tisztaság és rend minden dologgal kapcsolatban óriási segítséget jelent azt illetően, hogy az elmét mentesítsük a zavarodottságtól. A környezetünkben uralkodó és ügyeinket érintő zűrzavar egy olyan elme kivetítése, mely az élet katalogizálatlan egyvelegének fiókjává vált. Tegyük rendbe környezetünket és elménket, hadd kerüljön minden a maga helyére. Sok ember ül le meditálni olyan környezetben, ahol a rendetlenség az utolsó dolog, amit látnak, amikor behunyják a szemüket, hogy meditáljanak, a rendetlenség aztán beszivárog az elmébe, és amikor kinyitják a szemüket, ugyanazt a rendetlenséget látják maguk körül. Állandó helyszín. Melegen ajánlott egy kényelmes párnával és egy, a békénk személyes fellegvárát képviselő szép szőnyeggel ellátott állandó helyszínt kijelölni a meditációhoz. Amikor e helyszín felé közeledsz a meditálás szándékával, változtasd meg kedélyállapotodat, feküdj le, és végezz el egy relaxációs gyakorlatot, majd foglald el meditációs helyedet. Senki más ne üljön arra a helyre. Miután néhány hónapon keresztül használtad ugyanazt a helyet a napi meditációra, meditáción alapuló személyiségednek egy rendkívül sajátságos, ám láthatatlan lenyomatát teremted meg ott. Az összefüggés olyan erős lesz, hogy már pusztán a helyre való gondolás kedélyállapot-változást fog előidézni, nem is szólva arról, ha a térben is közeledsz a helyszín felé, vagy leülsz oda meditálni. Ezért válnak a nagy bölcsek és jógik ásramajai zarándokhelyekké. Még jobb, ha hálópizsamádhoz hasonlóan külön erre a célra használt ruházatban meditálsz. Rögzített időpont. Legyen egy meghatározott időpont napirendedben a meditációra. Még jobb, ha naponta kétszer meditálsz. Mindezidáig teljes filozófiádban időben és térben megjelenő tárgyakat hordozó környezetednek nem létezett meditációs középpontja, ezért az elme sem ritmusokat, sem harmóniát nem érzéket. Meditációd meghatározott órája a hangjegy, mellyel mindennapi mentális kedélyállapotodnak kezdődnie kell, és amellyel le kell zárulnia. Testhelyzet. Mint ahogy az embernek szüksége van meditációs helyre és a rögzített időpontra, egy meghatározott testtartást is ki kell fejlesztenie. A test és az elme kölcsönös összefüggésben áll egymással - a test a tárolóedény, az elme pedig az edény folyékony tartalma. Ha a test megmozdul, az elme elveszti nyugalmát. Kezdetben nehéz lesz hosszú ideig ugyanabban a pózban ülni, ám megvannak az időtartam fokozatos növelésének módszerei: felkészítő fizikai jógagyakorlatok, az akaraterő bevetése a fizikai tespedtséggel, a lomhasággal és a tagok merevségével szemben, a test tagjainak ellazítása, az elme kivonása a sajgó tagokból, a légzésre történő összpontosítás és az elme felszívódása a meditáció mélységeibe. Ezek azok a lépések, melyek ebben a sorrendben végezve megakadályozzák, hogy a test a meditáció útjában álló akadállyá váljon. Hadd merüljenek álomba a lábak, hogy az elme új tudatosságra ébredhessen. Guru púdzsá. A guru a legnagyobb titok a Szupertudatos Meditáció tradíciójában. A guru nem személy, hanem energia-mező, és az emberi guru csupán fókuszpontul szolgál. Az igazi meditációt nem egyedül az ember erőfeszítései hozzák létre, hanem az is, hogy a guru saját tudatának tapasztalataiból egy kicsit átad a tanítványnak. Amint a meditáló a guru vezetése alatt egyre előrébb halad az ösvényen, a guru kegye egyre nyilvánvalóbbá válik előtte, és elmélyíti a hitét. Amikor meditálni kezdesz, fejezd ki háládat mentálisan a tradíció guruinak hosszú sora iránt; ezzel kegyelmükbe helyezed az elmédet. Üresítsd ki az elmédet egy kilégzéssel, hogy megtöltekezhessen a belégzéssel. Kövesd a tanító által előírt módszert. Ne keverd két tanító módszereit, noha valamennyiüket olvashatod, hallgathatod. A meditáció végeztével ne kutass eredmények után, ne várj semmit, és mentálisan recitáld a következő formulát: „Ezt a meditációt áldozatként felajánlom a Legfelsőbb Valóságnak, és nem tartok igényt semmire cserébe." Néhányan nagy elvárásokkal meditálnak, mások keresőtársaikkal versengenek, vagy be akarják

39


bizonyítani maguknak, hogy elértek bizonyos dolgokat a gyakorlás során. Ez azt jelenti, hogy még nem tanulták meg a felajánlás titkát, és hogy számukra a meditáció inkább cselekedet, mint egyfajta létállapot. Ne próbálkozz. Egy adott meditációs szint elérésére irányuló próbálkozás és erőfeszítés mindig ellenkező eredményeket vált ki. Az ember nem merülhet álomba, miközben egy dobot ver, és azt ismételgeti fennhangon magának, „El vagyok szánva az alvásra". A tudatállapotokat csak nagyon finoman lehet megváltoztatni. Hagyd, hogy a meditáció úgy szivárogjon beléd, mint víz a kősziklába, úgy érjen el, mint a lehulló rózsaszirom hangja, mint a gyermek láthatatlanul növekedő ujja, mint a vízcseppet felszívó napsugár. Nincsenek drámai megnyilvánulások, csupán lassú és fokozatos átalakulás. Az erőteljes hangulatok kerülése. A meditáció az egykedvűség megtapasztalása. A tagjait a páncéljába visszahúzó teknőc. Hogy elkerüljük a meditáció során fellépő hullámhegyeket és hullámvölgyeket, az életet a kiegyensúlyozottság példájává kell tennünk. Meg kell szüntetnünk a harag, a depresszió és a szenvedélyek, erőteljes vágyak és mély csalódások kedélyállapotait. Amint észreveszed egy erőteljes hangulat közeledtét, gondolj meditáción alapuló élményedre, ébredj tudatára egyfajta tudat-központnak önmagadban, és határozd el, hogy minden cselekedeted gyümölcsét felajánlod. A meditáció folyamán a kedélyállapotok tülekedése szintén lelassul. A fenti előírások követésével az elme lassan, mindig csak lassan, megváltoztatja szokásait. Ha minden nap szemügyre veszed az arcodat a tükörben, reggeltől estére nem észlelsz semmilyen változást. Ám nézd csak meg öt év múltán - az arc megváltozott. Éppen így van ez a személyiséggel is; a színek légiesen, fokozatosan jelennek meg; ne légy ezért türelmetlen. Csak hagyd, hogy a meditáció a napok során felszívódjon személyiségedbe, és valaki majd hamarosan meglep azzal, hogy azt mondja, megváltoztál. Mennyire fontosak ezek az előkészületek? A válasz az, hogy a tudatos és a szupertudatos, az élet és a meditáció közötti távolságot szűkíteni kell. A meditációnak át kell hatnia az életet. Ezután az élet problémái megszűnnek zavart kelteni az elmében a meditáció során. A felkészülést szolgáló fent említett előírások néhány lépést jelentenek ebbe az irányba. Az embernek azonban rugalmasnak kell lennie. Aki nem tudja könnyedén megszegni a szabályokat, nem tudja könnyedén betartani azokat. Amikor a szükség úgy kívánja, a szabályokat gondos mérlegeléssel és belátással kell megszegni, nem pedig lustasággal és más efféle gyengeségekkel. Ami a meditáció és a mindennapi élet kapcsolatát illeti, három fajta ember létezik. Hadd ismertessük őket analógiák segítségével. Olvasszunk meg egy kis vajat, és dobjuk jeges vízbe. Azonnal megdermed, anélkül emelhetjük ki a vízből, hogy bármi nyomot hagyna benne. Amikor az ember a meditáció gyakorlatát teljesen elkülöníti az élettől, a mindennapi élet mentális és fizikai jellegű szokásai csúf fejüket minduntalan befúrják a meditációba; a talaj nem szilárd; az ember könnyen kiesik a gyakorlatból, és kevés békesség és higgadtság árad be az életébe. Ellentmondással küszködik, mely a meditáción alapuló és a mindennapi élet között látszik létezni. Lassanként azonban a meditáció egy kis hatása beszivárog attitűdjeibe, szokásaiba, cselekedeteibe és reakcióiba. A következőképpen kezdődik: a gyakorló megváltozott tudati keretek között hagyja el a meditációs helyszínt, és először csupán néhány percig, majd később már órákig benne marad a teljesség, a függetlenség, a magabiztosság érzése, és kimondott szavai, meghozott döntései vagy végrehajtott cselekedetei a bensőjében rejlő mélyebb centrumból látszanak eredni. Az erő azonban elenyészik, és az elmét a szokványos élet borítja el. Olyan, mintha olajjal vegyítenénk a vizet: nem keveredik el egészen, ám nem is választható szét teljesen. A következő kívánatos állapotot a víz és a tej keveredésével jellemezhetnénk, amelyet már nem lehet szétválasztani. Az élet minősége oly emelkedett, hogy a meditáció válik az életté. Áthat minden cselekedetet; minden szó spirituális mélységekből mondatik ki. Ezen a ponton a tanítvány igazi tanítóvá válik. Ismeri saját, valamint mások életének áramait és keresztáramait, és Gurudév Szvámí Ráma szavaival élve: „A finom világban hat hónapra előre látja mi fog megjelenni a durva, látható világban". Ekkor ő már videha, az alaktalan szellem, amely csupán egy anyagi testben él, ám testének vágyai és szenvedélyei elméjére már nem gyakorolnak befolyást. Felülemelkedett a személyiségen, és azt a személyiséget vetíti ki, melyet egy adott helyzet mások érdekében megkíván. Magatartása mások szemében rejtélyesnek tűnik; de hát mennyi hangya kell egy elefánt anatómiájának feltérképezéséhez?

40


Ezen a ponton már nem mélyed meditációba és nem is jön ki belőle, inkább megvalósított spirituális középpontjából lép ki a világba, hogy segítséget nyújtson, majd visszatér a lélektudatosság szüntelen állapotába. Ám még ez is egy alacsonyabb lépcsőfok. A létra legmagasabb foka az, amikor az ember a tetőn áll, és letekint a körülötte elterülő tájra, és minden dolgok mestereként többé nem halad keresztül a hangulatok és díszletek változó kaleidoszkópján. Nem jön, és nem is megy. Ezt nevezzük az Én (átma) felismerésének, más néven felszabadulásnak. Ha az ember a meditációt egyedül ezzel a célkitűzéssel kezdi, előre fog jutni. Ha még a meditációs praxis kezdete előtt eltökéli, „Semmi más nem érdekel, csakis a Buddhaság", akkor a meditáció kedvező eredményeket hoz, és növekedése során a tiszta lélek vizei lemossák szennyeződéseit, kigyógyítják fájdalmából. Sokak számára azonban ez túlságosan távoli álomnak tűnik. Foglalkozzunk ezért néhány egyszerűbb kérdéssel, melyeket a kezdő meditálok szoktak feltenni. Sok színt és arcot látok, láthatatlan mestereket látok, különböző hangokat hallok, jelenetek és események vonulnak el mentális szemem előtt. Vajon elmúlt életeimre, jövőmre vagy jelen valóságaimra mutatnak? A meditáció során a gondolatok és tapasztalások három forrásból bukkanhatnak a felszínre: a tudatos elme emlékeiből és szorongásaiból, a tudattalan torzításaiból, és a tudatközpontok mélyebb valóságaiból. A meditáció szempontjából az egyik legnagyobb veszély minden belső élményt az örökkévalóság megtapasztalásának tekinteni. Azok az emberek, akik hajlamosak életüket illetően álmokat és ábrándokat szövögetni, gyakran arra használják a meditációt, hogy a fikció világába meneküljenek, amit pedig jobb lenne a költőkre és regényírókra hagyni. A leghelyesebb, ha egyszerűen csak tudomást veszünk róluk, majd teljesen figyelmen kívül hagyjuk őket. Ha egy bizonyos élmény vagy tapasztalás visszatérővé válik, tanácsos kikérni a spirituális vezető véleményét, a tanítóét, aki kellő tapasztalattal és hozzáértéssel rendelkezik ahhoz, hogy megállapítsa, mi merül fel melyik szintről. Máskülönben nagyobb esélye lesz annak, hogy a kezdő meditáló megfeneklik a képzelgés pocsolyájában, mint hogy megmerítkezzen a tudatfeletti tiszta tavában. Ez az a pont, ahol a jóga tradíció tudatfeletti fogalma jelentésében különbözik a Jungiánus értelmezéstől. Sokat hallok a meditációs élményről, velem azonban semmi sem történik. Valami baj van a meditációmmal? Gratulálunk, hogy mentes vagy mindezektől a zavaró tényezőktől! Ha az ember vibráló, színes fényeket akar látni, menjen be a belvárosba bármelyik vasárnap este. Ha szereti a dübörgő hangokat, álljon meg bármelyik országút mellett. A meditáció nem melodráma vagy színielőadás. Az egyetlen hatás, mely elé várakozással kellene tekintenie, a nyugalom először fokozatos majd abszolút megtapasztalása; a test ellazulása, a szavak elcsitulása, a lélegzet egyenletessége, az elme elcsendesülése és az erő érzete bensőjében, az életerő és a tudatosság erejének megtapasztalása. Olyan állapot ez, melyben az ember még saját testének létezéséről is elfeledkezik, miközben az elme legteljesebb éberségét és az emelkedett tudatosságot élvezi. Mindez rendkívül biztató; gyorsan el akarok ide érni. De hogyan? Már megint itt van az egó. Mindössze három út vezet oda: türelem, türelem, türelem. Abban a pillanatban, hogy türelmetlenkedni kezdesz, megismered az idő erejét, mely térbeli akadályokat állít utadba és új okozati láncolatot indít. Ha nem tisztítottad meg érzelmeidet, a spiritualitás villámhárítója inkább megráz, semhogy megvilágosítana. Mi a helyzet az olyan dolgokkal, mint például a koncentrációhoz használt gyertyák és füstölők? Még az Isten szó sem szükséges, mert az Isteni nem a szavakban rejlik, s még a tudományos beállítottságú ateista is sikerrel meditálhat, és átélheti a belső békességet, amit esetleg nem olyan szavakkal illet, mint Isteni vagy Mennyei. Ám ha olyan hagyományt követsz, vagy olyan életfilozófiára vagy hangolódva, mely külső tárgyakat használ fennkölt célokra, akkor egy szentély, egy oltár, a guru vagy istenség képe, virágok, füstölők és gyertyák mind illeszkedhetnek a képbe. Közéjük tartozhatnak a spirituális zene hangjai és jelentés nélküli teljes kántálások, a finom vibrációk segíthetnek lecsendesíteni a tudatos elmét, fennkölt magasságokba emelni, és olyan hangulatot kiváltani,

41


mely utat nyit a meditáció előtt. Jóllehet, ezeket a rituális jellegű segédeszközöket fejlődésed egy fokán magad mögött fogod hagyni, ha válaszreakcióid jelen szintjén szellemed ilyen fajta környezetet vagy gyakorlatot igényel, kérd ki tanítód tanácsát. Ha a tanító jól ismeri tradícióját, megfelelő útmutatást fogsz kapni a próbáknak alávetett formulákat és meditáción alapuló istentiszteleti formákat illetően, melyeket a jóga tradíciójában már évszázadok óta használnak.

42


HATODIK FEJEZET

A gondolatok problémája a meditációban.

H

ACSAK NEM ISMERI AZ EMBER azokat a problémákat, melyek útja közben bukkanhatnak fel, nem tudja megszüntetni okukat, nem tudja orvosolni hatásaikat, nem tudja megelőzni előbukkanásukat, és ha nem várja őket, felkészületlenül éri a találkozás. Az akadályok csaknem minden kereső ösvényén megjelennek, nem számít, milyen nomult személyiséggel rendelkezik. A legjelentősebb problémák a következők: Betegség: Előzőleg rosszul végrehajtott karma, ami miatt az ember elfelejti a helyes kapcsolatot az én és a test között. Ennek eredményeképpen a buddhi vagy a megkülönböztetés képessége elveszíti az ellenőrzést, s az ember meggondolatlan cselekedeteket hajt végre, melyek mind a testre, mint pedig az elmére ártalmas hatást gyakorolnak. A betegség lényegében a három testnedv (humor - kedélyállapot értelemben) egyensúlyhiánya: a levegő, az epe (bilis - rosszindulat, harag, bosszúság, ingerlékenység) és nyálka (phlegm - közöny) írja az Ájur-véda 56 . Ez az egyensúlyhiány további kiegyensúlyozatlanságokat okoz a test hét összetevőjében; a kiválasztás szerveiben, mint például a mirigyek és az emésztőrendszer, a vérben, a bőrben, a csontvelőben, a csontokban, a zsírban, és a szexuális nedvekben; valamint a különféle érzékekben. A kiegyensúlyozatlan és mértéktelen étkezési szokások, alvás és szex, továbbá a szükségtelen mentális izgalmak és zavarodottság okozzák a nedvek/kedélyállapotok egyensúlyhiányát és az ebből eredő betegséget. Az elme lustasága: Noha az ember akarja, mégsem fog bele a gyakorlásba, vagy hanyagsága miatt rendszertelenül és ritkán gyakorol. Kétely: Olyan aggályokban jut kifejezésre, hogy vajon képes leszek-e majd gyakorolni vagy sem; és ha gyakorlok is, elérek-e bármit; vagy származik-e egyáltalán valami előny a meditáció gyakorlatából; jobb lenne-e valami más módszer? Fizikai és mentális nehézkesség: A nyálka-közöny stb. egyensúlyhiányának, illetve az elmében túlsúlyban levő tamasznak köszönhetően a meditáció révén elért eredmények nehézkesek.

56

Ájur-véda: élet-tudomány, életismeret, azaz élettan. A betegségek megelőzésében kiemelt fontosságot tulajdonít a testben lévő szél, az epe és a nyálka helyes egyensúlyának. A görög-latin műveltség idevonatkozó meghatározásai megfelelnek a jóga-élettan rendszerének is. (a szerk. megj.)

43


Ezen felül további problémák merülhetnek fel: • amikor az elme még a meditáció alatt is vonzódik az érzékek és azok tárgyai felé; • különféle mentális akadályok miatt a meditáció nem ér el magasabb síkokat; • még ha el is ér magasabb síkokat, nem időzik ott sokáig. Az ember mindenféle fájdalmat és gyötrelmet, szomorúságot és bánatot megtapasztal, valamint félelmeket, fizikai gátakat és felesleges nyugtalanságot: • szorongás és frusztráció az elmében • a tagok, testrészek bizonytalansága • a légzés bizonytalansága Mindezeken kizárólag a türelem és a rendszeres gyakorlás révén lehet felülkerekedni. További csoportokra lehet osztani a gondolatok fajtáit, melyek a meditáció során merülnek fel az elmében. Ezeket nivaranáknak vagy gátaknak nevezzük: • érzéki vágyak • rosszakarat • restség és tompaság • nyugtalanság és aggodalom • kétely Néhány iskola azon a véleményen van, hogy minden más akadály ebből az ötből ered. Az embernek azon kell munkálkodnia, hogy fokozatosan gyengítse ezeket az akadályokat és gátakat, és vékonyítsa az elmét fedő borítást. A meditálónak minden meditációs iskola azt tanácsolja, hogy mind a meditációban, mind az életben törekedjen a gondolkozás négy fokozatának gyakorlására. Ezek a következők: 1. A felmerült helytelen gondolatokat meg kell szüntetni. 2. A még fel nem merült gondolatok felmerülését meg kell előzni. 3. A még fel nem merült helyes gondolatokat létre kell hozni. 4. A már felmerült helyes gondolatokat fenn kell tartani, erősíteni és csiszolni kell. Miért merülnek fel különféle gondolatok a meditáció alatt? Hogyan előzhetem meg felbukkanásukat? Ez a novíciusok által felvetett leggyakoribb kérdés, és itt kicsit mélyebben bele kell mennünk a részletekbe. Fentebb már szóltunk arról, hogy a gondolat nyersanyaga a reflexió, a visszatükröződés és a reakció; s hogy a reakció abból az ötvözetből, abból a többszínű megoldásból ered, mely az elme felületét bemaszatolta, eltorzítva a tükörre eső reflexiókat. Amikor a gondolatok felmerülnek, ne tégy velük semmit. Ez a precíz válasz. A gondolatok nem akárhonnan, hanem belőled merülnek fel. Minden tárgy két aspektussal rendelkezik, a materiálissal és a mentálissal. A materiális összetevőt az elme észleli, a mentálist pedig a tanú, vagyis az én. Az ébrenlét állapotában leginkább a materiális aspektusokkal és az ezekre az aspektusokra adott mentális válaszreakciókkal foglalkozunk. Folyamatos reflexió és reakció történik, a stimuláció és a válaszreakció folyamata. Miközben az ember ezt a könyvet olvassa, számtalan gondolat merül fel elméjében. Inger érkezik a szemen keresztül, és válaszreakció az elméből. Ugyanakkor az inger-válaszreakció minta számos más apróbb folyamata folytatódik. Talán a testre öltött ruhának az érintését érzékeli az ember. Ha nem öblítette ki a száját utolsó csésze teája után, lehet, hogy egy kicsit még a szájában érzi az ízét. Sok ember ül le meditálni fizikai előkészületek nélkül: anélkül, hogy kiöblítené a száját; hogy arcot, kezet és lábat mosna; anélkül, hogy lehűtené a nyakát, és azzal, hogy nem természetes anyagból készült ruhát visel, mely bizonyos fajta érzéki ingereket vált ki a bőrön. Aztán meg azt mondják, „Nyughatatlan vagyok". Sok ember ül le meditálni aggodalmakkal és szorongással az elméjében, így természetüknél fogva különböző ingerek és mentális állapotok ébresztenek gondolatokat benne. Mihelyt az ember visszahúzódik a környezettel kapcsolatos gondolatoktól, valamint a hangoktól és látványoktól, tudatára ébred testének. És ha az ülőhely nincs megfelelően előkészítve, ha a ruházat nem megfelelő, ha a test nem lett megtisztítva, akkor ezeket az érzékleteket megtapasztalja. A test azután például viszketést kezd érezni. A vak ember történetére emlékeztet bennünket mindez, akit otthagytak egy szobában, és azt mondták neki, hogy a falak mellett tapogatózva találja meg az

44


ajtót. Ám valamiféle vegyszerrel fújták be a testét, amitől folyamatosan viszketett. Csak járt körbekörbe a szobában a fal mellett, ám a borzalmas viszketés miatt mindkét kezével vakaróznia kellett, így minduntalan elvétette az ajtót! Tehát a test sohasem fog lenyugodni, hacsak nincs megfelelően felkészülve a hatha gyakorlatokon, a helyes testtartáson keresztül, s ha nincs megfelelően előkészített ülőhely a számára és a többi. Ha a test nem nyugodt, az elme sem fog lecsendesülni. Van egy hagyomány a rádzsa jógában, miszerint az az ember, aki három óra és harminchat percen keresztül abszolút mozdulatlanul tud ülni, az eléri a szamádhi állapotát. Egy átlagos egyén azonban ezt hoszszú felkészülés nélkül képtelen megtenni. A fizikai állapotok, mint például a teli has, a feszült izmok és a többi, további problémákat okoznak. A helytelen testtartás a bokában és a térdben felesleges fájdalmat okoz. Ezeken a problémákon a tradícióban oktatott módszeres relaxációval lehet felülkerekedni. Az elmét képezni kell arra, hogy lassan eltávolodjon a fájdalom és a kényelmetlenség területeitől. Csak a fizikai felkészülés megtörténte után tudja az elme megtanulni, hogyan csendesülhet el. A nyugodt elme nem üres elmét jelent. Ha az ember nem tudja, mit kezdjen az elmével, a szem és a fül lezárása által kiváltott érzékhiány a legjobb esetben is kényelmetlenséget okozhat, legroszszabb esetben pedig fantáziákat és hallucinációkat idézhet elő. Az érzékelés hiányával kapcsolatos számos pszicho-fiziológiai kísérlet igazolta ezt. Az alanyokat olyan körülmények közé helyezték, ahol huzamosabb időn keresztül meg voltak fosztva az érzékelés lehetőségétől, szemeiket bekötötték, nem érkeztek érintésen keresztüli ingerek, hangok nem táplálták az agyat és a többi. Amikor minden bemeneti inger megszűnik, az elme kénytelen elereszteni mindent, amihez, hogy egyensúlyát megtartsa, a szokáson keresztül kapcsolódik és amitől függ. Talán egyszerűbb a következőképpen elképzelni: az elméből kötelek és kampók nyúlnak ki a szemen, a fülön, és más érzékeken keresztül, és ekképpen kapaszkodnak a materiális, empirikus valóságba. Amikor a kampókat hirtelen eltávolítják, és a köteleket hirtelen elvágják, az elme mintha sötét kamrában lenne, magából táplálkozik, saját emlékeiből, s önmagából próbálja a gondolat nyersanyagát kinyerni. A legrosszabb fajta kannibállá válik, saját tagjaiból lakmározik. Ennek megtörténtét mindenáron meg kell előzni. A Szupertudatos Meditáció gyakorlatában a gondolat tárgyait ezért nem távolítjuk el váratlanul. Amíg az ember képessé nem válik arra, hogy megtapasztalja az aszampradzsnáta-szamádhit 57 , a Transzcendentális Valóság legmagasabb tudatállapotát, az elmének alambanát, támasztékot kell nyújtani, valamit, amire támaszkodhat, amitől függhet, amibe fogódzhat, amit megragadhat. Az elme akkor ekágra, egyhegyű, és nem niruddha 58 , melynek minden hulláma elcsendesült. Világos tehát, hogy az érzékelés hiánya önmagában nem csendesíti le az elmét, sőt, még inkább felkavarja. Ha csak lehunyjuk a szemünket, becsukjuk a fülünket, és elnyugtatjuk a testünket, ám az elmét nem készítjük fel kellőképpen, a meditáció állapotát nem tudjuk megidézni. Éppen ezért az elmének valamiféle tárgyat kell adnunk, melyre összpontosíthat, legyen az sajátságos fény vagy hang vagy csakra vagy tudatközpont, de elsősorban egy mantra, hogy az elme azzal az egy tárggyal, szóval vagy hanggal töltődjön meg, és legyen egy pont, melyhez kapcsolódhat, ahelyett, hogy horgony nélküli hajóként sodródna a viharos tengeren, távol a külső világ partjaitól, melyet az érzékeken keresztül tapasztalunk meg. Ekként a mantra horgonnyá és kikötővé is válik, horgonnyá a meditáció tengerében, kikötővé az ébrenlét állapotában. Tehát megelőzhetjük, hogy az érzékek majmai gonosz dolgokat lássanak, halljanak és beszéljenek; ám amint a szem, a fül és a száj becsukódik, a majom, ami nem más, mint az elme, össze-vissza mindenféle gonosz dologra fog gondolni. A mesterséges érzékhiány állapotában, amikor az elme még nem tanulta meg függetleníteni magát az érzékek tárgyaitól, mihelyt egy alambana, egy támasztékot, mint például egy mantrát megvonnak tőle, az elme mindenféle képeket, gondolatokat, szavakat és képzettársításokat kezd termelni, és az ember félelmetes skorpiókat és pókokat lát koponyája belsejében mászkálni! A gondolatok az elmében ébrednek és nem azon kívül, de mivel jelen vannak az elmében, mind az emlékezet, mind a tudattalan nyersanyagában jelen lévő potenciálként, mind pedig a tudatos felszíneken, amit egyszer beletettünk az elménk bödönébe, az mind láthatóvá válik, amint leemeljük a tetejét. Olyan ez, mint az az ember, aki éjjel és nappal egy nagy bödönbe gyűjtögeti a hulladékot. Miután sok éven át cselekedett így, egy látogatója azt mondja neki, hogy néhány gyémánt rejtőzik a bődön mélyén. Az ember keresni kezdi a gyémántokat, és amikor beledugja a kezét a bödönbe, 57

Aszampradzsnáta-szamádhi: az Abszolút Igazsággal való szupertudatos egyesülés, melyben az elme hagyományos anyagi funkciói egyáltalán nem jutnak szóhoz. (a szerk. megj.) 58 Niruddha: korlátolt, behatárolt, (a szerk. megj.)

45


rengeteg szemetet talál ott. Öt percig kotorászik a hulladék között, és mivel elcsügged, kihúzza a szemétből mocskos kezét, és azt mondja, „Majd holnap újra nekilátok a gyémántok keresésének". A következő huszonhárom óra ötvenöt percben azonban tovább töltögeti hulladékkal ugyanazt a bödönt. Másnap reggel ismét keresgéli öt percig a gyémántokat, utána ismét szemetet dobál a bödönbe. Ha a nap huszonhárom óra ötvenöt percében a kapcsolataink, reakcióink és szorongásaink zavaros és kusza bonyodalmaival tápláljuk elménket, akkor az ötpercnyi meditáció ideje alatt szemtől szembe kerülünk ezekkel a dolgokkal. Ha meg akarjuk tisztítani ezektől a meditációt, tisztítsuk meg az életünket. Sok ember tart a meditálástól, mert attól fél, hogy ezek a gondolatok a felszínre fognak emelkedni. Néha azonban sikerül felülemelkedniük félelmükön, s azt mondják, „Hát, talán vannak ott gyémántok, és ha tényleg vannak ott gyémántok, akkor én gazdag ember vagyok. Megpróbálom." így aztán befelé tekintenek, és rálelnek arra, amit az elmúlt húsz, harminc, negyven évben az elmébe helyeztek. De hála Istennek ezek a gondolatok azért merülnek fel, mert rajtuk keresztül, ha elég bölcs az ember, megláthatja, hogy milyen mérvű megtisztuláson kell munkálkodnia. A meditáció során véletlenszerűen felmerülő gondolatokat a tisztulás részének kellene tekintenie, s hozzájárulhat a tisztulás folyamatához, mihelyt tudatára ébred egy nemkívánatos gondolatnak. Öt szakasza van a meditáció során felmerülő gondolatoknak. Tanulmányozzuk őket lépésről lépésre. Az ELSŐ SZAKASZBAN a véletlenszerű gondolatok bukkannak elő. Az ember még nem tanulta meg uralni az elméjét, így amikor ezek a gondolatok megjelennek a meditációban, hagyja, hogy eltérítsék. A szabad asszociáció folyamatán keresztül egy kép formálódik ki az elmében, és elvezet egy másik képhez. Felbukkan egy szó, majd megfogalmazódik egy mondat, aztán érvelés kezdődik és folytatódik. Az ember egy kék ingre gondol, majd eszébe jut egy barát, aki azt a kék inget viselte, majd egy Cadillac, azután egy Cadillac megszerzésének eszközei, s mielőtt még észrevenné, már nem is meditál, hanem egy áruházláncot üzemeltet. Kinyitja a szemét, és máris a „meditáció" helyén találja magát. Az orvos pácienseiről kezd gondolkodni, a pszichológus analizálásba fog, a feleség a férjével vitázik, a férj összetűz a feleségével, a tanítvány pedig gyakorta hosszas érvelésbe kezd a mesterrel, ott helyben a meditációban. Az emberek gyakran használják a meditációt a szinte már álmodozáshoz hasonló vágykielégítésre. Ezek az álmok és fantáziák olykor igen tamasztikus természetűek, sötétek, lehangoltak és nyomasztóak, az ember aggódni kezd, és abba akarja hagyni a meditálást. Alkalomadtán radzsasztikus tendenciák nyilatkoznak meg bennük; a novícius izgatottá, felkavarttá, nyugtalanná, haragossá válik, sőt néha még szexuális izgalomba is jöhet. Időnként szattvikus természetet öltenek, de van, hogy e három kategória valamilyen keverékét alkotják. Ezeket az álmokat és fantáziákat gyakran tévesztik össze a valódi tapasztalással, az intuíció működésével, kinyilatkoztatással, a tanítótól és a mesterektől származó üzenettel; az ember látja magát lelki szemei előtt nagy tanítómesterré válni, s tanítványok tízezreit okítani, vagy megjövendölni a világ végzetét, vagy hogy tisztán belelát mindenki gondolataiba. Egyszer valaki felhívott az éjszaka kellős közepén, és azt mondta, „Panditdzsi, meditációmban éppen most kaptam meg az üzenetedet, hogy én leszek az örökösöd, aki továbbviszi munkádat Minneapolisban". Közöltem vele, hogy utódomat saját Gurudzsim fogja kijelölni. Soha többé nem láttam azt a tanítványt. Egy asszony azt gondolja, hogy férje, aki nem vonzódik a meditációhoz, egy nap majd ragyogó fényt fog látni az arcán, ami olyan mély benyomást tesz rá, hogy maga is áttér a meditációra. Ügyelni kell az efféle erőteljes ábrándokra, gyengébb ábrándokra, gondolatláncolatokra. Ugyanabból az ötvözetből, ugyanabból a megoldásból bukkannak elő, mely az elme tükrének felszínét maszatolja be. Miképpen nyerhetünk uralmat felettük? Harcolni kell ellenük? A válasz az, egyszerűen csak hagyjuk figyelmen kívül őket. Vegyük tudomásul, hogy felbukkantak, majd elménket fordítsuk el tőlük. Csupán a meditáció folyamatára figyeljünk: „Ó, mantra, emelkedj felszínre; ó Guru Szellemiség, ó lelki értelem, vedd át az irányítást elmém felett." Mihelyt tudatára ébredünk egy nemkívánatos gondolatnak, ne hagyjuk, hogy új láncolatot indítson, ott helyben szakítsuk meg a kapcsolatot, és térjünk vissza a meditációhoz. Csak vegyük tudomásul a tényt, hogy egy efféle gondolat felbukkant, de ne hagyjuk, hogy tovaterjedjen, és új gondolatokat teremtsen. A véletlenszerűen felbukkanó gondolatok feszült, görcsös testről árulkodnak, és a feszült és görcsös test véletlenszerűen felbukkanó gondolatokról árulkodik. A kettő összefüggésben áll egymással, és lehetetlen, hogy az egyik a másik nélkül létezzen. Ha valóban az irányításunk alá akarjuk vonni ezeket a gondolatokat, azonnal lazítsuk el a testünket, s hagyjuk lelassulni légzésünket. Másrészt pedig, ha nehézségünk támad testünk ellazításával, engedjük mantránkat felszínre emelkedni az elmében, és a testünk lassan ellazul majd. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a meditáció

46


folyamatának korai fázisaiban kölcsönös függőség van az elmében való meditáció és a test ellazultsága között. Ahhoz, hogy kezelni tudjuk ezeket a véletlenszerűen felbukkanó gondolatokat, és elejét vegyük a láncolat továbbfutásának, röviden összefoglalva a következő három lépést kell megtenni: 1. Hagyjuk figyelmen kívül a gondolatok és ábrándok véletlenszerű láncolatát, 2. lassú légzés révén azonnal lazítsuk el valamennyi izmunkat és ízületünket, és 3. engedjük a mantránkat felszínre emelkedni az elmében. Fokról fokra egyre kevesebb véletlenszerű gondolat-, ábránd- és téves vízióláncolat fog kialakulni, A MÁSODIK STÁDIUMBAN a gondolatok még felmerülnek véletlenszerűen, ám már nem alakítanak ki további gondolatláncolatokat. A magok kicsíráznak, de nem növekszenek fává, növénnyé. Valami, ami eddig elfojtva és szunnyadva feküdt, most a felszín felé közelít, és nagyon gyorsan elpárologtatja, kimeríti az energiáját. Szétszórja erejét, és nem marad tovább a tudattalanunk táptalajában, hogy további kedvezőtlen hatásokat váltson ki. Ez az egyik eljárás, mely során a rejtett karma csökken, és a szamszkárák impulzusai, karmikus töltései kimerülnek. Az embernek azonban nem szabad elégedetten megpihenni ezen a ponton, hanem szemügyre kell vennie minden egyes felmerülő gondolatot. Az első és második szakasz között nincs világosan kirajzolódó demarkációs vonal. Néha a tanítvány odamegy a tanítómesterhez, és azt mondja, „Úgy látom, sokkal rosszabbá váltam, mint voltam. Büszkébb, féltékenyebb és haragosabb lettem. A rosszindulat bizonyos nyomát vélem magamban felfedezni, ami azelőtt soha nem volt bennem". A tanító biztosítja a tanítványt afelől, hogy nem igazán ez a helyzet. A rosszindulat és harag szokásai mindvégig ott voltak, ám elméje oly mértékben kötődött a külső dolgokhoz, hogy soha nem került szemtől szembe személyiségével. Tudatára ébred a különböző foltoknak saját jellemében, és megtisztításukra törekszik. Javítani akarja kapcsolatát másokkal; jóval intenzívebben akarja gyakorolni a jamákat és nijamákat; mindent összevetve jobb emberré akar válni, és nagyobb figyelmet fordít cselekedeteire. Mindez elvezet a fejlődés HARMADIK SZAKASZÁHOZ. A meditáció folyamatában közbelépő gondolatok nem általánosak és véletlenszerűek, hanem jellemzően sajátságosan, gyakorlati kérdésekkel foglalkoznak, melyek az adott időben a tudatos és tudattalan elmét különösen foglalkoztatják. Ez megmutatja a keresőnek élete valódi szintjét, melyből meg kell tanulnia felemelkedni. E negatív gondolatokat pozitív attitűdökkel kell helyettesítenie és fejlesztenie, csiszolnia kell ezeket az attitűdöket. Erről sem állíthatjuk, hogy teljesen nemkívánatos állapot volna, hiszen megmutatják - ha az ember tényleg megtanulta olvasni saját gondolatait a meditációban -, hogy milyen szinten működik valójában, és hogy melyek személyiségének a kellemes arckifejezés és udvarias társalgás mögött meghúzódó valódi konfliktusai. Ezek a gondolatok azok a mérőeszközök, melyek előrehaladásáról vagy annak hiányáról tájékoztatják. Nem pusztán az élet konfliktusai jelennek meg az elmében belső megoldásra várva, de az élet és a meditáció között is kialakulhat konfliktus. Mélyebb meditációkra törekszem, hosszabb időt szeretnék tölteni vele, ám a férjem vagy feleségem nem méltányolja az időt, amit gyakorlással töltök. Csökkenteni szeretném a gazdasági dolgokkal kapcsolatos kötelezettségeimet; mi módon érhetem ezt el, hogy több időt tölthessek meditációval? Efféle konfliktusok gyakorta felmerülnek, s kétféle módon kezelhetjük őket. Az egyik az, hogy a keresőnek meg kell tanulnia meditáción alapuló tapasztalatait életébe emelnie, mint segítséget a nagyobb békesség és nyugalom kialakításához kapcsolataiban. Az élet és a meditáció között feszülő kettősséget fel kell oldani. Ahelyett, hogy a meditációban emelkedik, az életet pedig maga mögött hagyja, az embernek az életet a meditáción alapuló szintre kell emelnie, hogy mérsékelje a két szint közötti különbséget. Amikor az elme felemelkedik, és a belső személyiség átalakul, az életet érintő attitűdök is átformálódnak. Az efféle változás harmóniát visz az ember cselekedeteibe és viszonyaiba. Semmi más nem marad, amit el kellene érni, csak az elcsendesült elme. Amikor a belső feltételek átalakulnak, a konfliktusok természetszerűleg megszűnnek. A külső világ már nem válik az akadályok forrásává, és az ügyek elsimítása könnyedén spontánná válik. Nem szükséges változtatni a kapcsolaton, szükséges azonban az attitűdöket átformálni, hogy a meditáción alapuló, nyugodt elme irányítsa azokat. A meditálónak felül kell emelkednie belső személyiségén, ahelyett, hogy másokat próbálna megváltoztatni, vagy elvárná, hogy mások megváltozzanak a kedvéért. Az ilyesféle elképzelések az egó

47


kivetülései lehetnek, mely még több és több konfliktushelyzetet teremt otthon és az otthonon kívüli világ között. Az embernek nem szabad megfeledkeznie arról, hogy egy kapcsolatnak mindig a fél tényezőjét jelenti. A probléma gyakran nem a személlyel van, hanem azzal, ahogyan a kapcsolat a helytelen gondolkozásmód miatt formálódik. Elegendő lesz mindezt egyetlen példával megvilágítani. A Magasabb Tudatosságért Központunkban a résztvevők korábbi csoportja fiatal keresőkből állt, akik a drogkultúrát maguk mögött hagyva fordultak a meditáció gyakorlata és filozófiája felé. Állandóan szüleik gyanakvásáról panaszkodtak: „Nagyon szeretnénk bevonni a szüleinket is, de olyan generáció az övék, melyet ezek a dolgok nem érdekelnek," - mondták. Egy kis idő múltán orvosok, pszichológusok, üzletemberek idősebb csoportja kezdett csatlakozni a meditáción alapuló életmódhoz. E csoport arról panaszkodott, hogy nagyon szeretnék bevonni a gyermekeiket is, ám a fiatalabb generációt nem érdeklik ezek a dolgok! Úgy tűnik, a két csoport saját pályáján kering, és amíg a megelőző kapcsolatok és attitűdök ki nem merülnek, amíg az elme előítéleteit el nem tisztítják az útból a meditáció segítségével, a két generáció nem találkozhat egymással. A probléma nem a generációkban, hanem az attitűdökben van. Az elme külső kifogásokat keres, a tanító apaképet helyettesít, és nem szeretjük a meditáción alapuló nevelést, mert nem szerettük az apai nevelést sem. Óhajtjuk az útmutatást, de azt nem akarjuk, hogy tanácsokkal lássanak el. Amíg az elme fel nem adja azt a szokását, hogy kívülről keres kifogásokat, soha nem fogja megoldani a belső konfliktusokat. Az életet illető konfliktusok éreztetik magukat az elmében, és elködösítik a meditáción alapuló szinteket. Az erősebb lélek megoldja a válságot, döntést hoz, és ragaszkodik döntéséhez, vagy eggyé olvasztja kétféle erő lendületét, és baráttá teszi az ellenséget. Nincsenek jól körülhatárolható megoldások, határozott válaszok, receptek vagy előírások, a guru semmilyen mennyiségű tanácsa sem segíthet eljutni oda. Nem helyes azt várni, hogy a guru majd az ember pszichoterapeutája lesz, s hogy analizálni fogja mindennapi érzelmeit. A döntéseket szabad akaratunkból kell meghozni, a személyiség kötelékeitől mentes szabad akaratból, a külső körülményektől független szabad akaratból. A tudattalan szeszélyeinek kitett akarat nem szabad akarat. Itt máris szembekerülünk az életben meghozandó döntések problémájával, cselekedetünk jövőbeli következményeivel, és amíg döntéseink nem tiszták, a felmerülő gondolatok problémája folytatódni fog a meditációban. Sok ember fordul el ezen a ponton a spirituális élettől, vagy tétovázik hónapokig, évekig. Tanuljuk meg megoldani életünk válságait, tudatosítsuk céljainkat és értékeinket. Mit keresünk az életben? Versenylovak vagyunk, akik minden más lónál előbb érnek a célvonalhoz? Vagy a meditáción alapuló szentté válás ösvényén haladunk? Sok ember vezet versenylóhoz hasonló életet, minden szomszédjánál előbb akar érni a célvonalhoz, bármi legyen is az. Lehet, hogy csupán egy igazgatói székről van szó az irodában, vagy uralkodni akar felesége vagy férje fölött. Ezek a célok egyetlen spirituális céllal vagy törekvéssel sincsenek összhangban. Akkor hát találjunk magyarázatot arra, hogy miért érzünk mégis kísértést velük kapcsolatban. Miben gyökerezik ellenállásunk? E problémákat kísértésekre és ellenállásokra oszthatjuk: Vonzódunk bizonyos dolgokhoz, melyek ellentétben állnak a meditáción alapuló élettel, és ellenállunk bizonyos dolgoknak, melyek támogatják a meditáción alapuló életet. Ezek a kísértések és ellenállások téves önazonosításunk és hamis egónk miatt felbukkannak utunk során. Itt utalnánk vissza a 17. oldalon található négyzetek sorozatára. Ezek a kísértések és ellenállások a tisztább élményre irányuló törekvéseink ellenére is felbukkannak a meditációban. Abban a pillanatban, hogy elhelyezkedünk a meditációs párnán, és ismételgetni kezdjük a mantrát az elmében, felmerülnek a zavaró gondolatok. Elménk színpaddá válik, és egy színielőadás veszi kezdetét drámai szóváltásokkal: „Ó az az ember! Hát ezt vártad volna tőle? Mennyit segítettem neki! Milyen igazságtalan. Ha legközelebb találkozom vele, megmondom neki ezt vagy azt! Hogyan mondjam meg jól neki? Oly sok kárt okoz!" „Nem, nem. Nem szabadna ezeken gondolkoznom. Éppen meditálok. Mantra, kezdődj." A lélegzet lelassul, a mantra néhányszor ismétlődik. Azután, egy perc elteltével,...Borzalmas ember, nem igaz?" „Nem. Elme, térj vissza a meditációhoz!" Visszatérünk a meditációhoz, és egy perc múltán ismét „Olyan kedves volt, amikor elvettem. Nem tudom mi történt vele." Tehát fél percet töltünk meditációval és másfelet küzdelemmel, majd húsz másodpercet meditációval, és két percet birkózással; a küzdelem és a birkózás az ellenállás, mely akadályt gördít előrehaladásunk útjába. Ám az a másik ember valóban olyan nagy károkat okozott? És tette miként érint bennünket? Még ha ő tette is hozzá valamennyi radzsasztikus és tamasztikus elemet a helyzethez,

48


hagynád-e, hogy azok az elemek a helyzetből személyiségedbe áradjanak? Ő, a másik személy magában hordozta azokat a gondolatokat, kimondta azokat a szavakat; hát jó! Sötétséggel telítette spirituális életét; de miért kellene hagynunk, hogy a sötétség saját énünkbe áradjon? Ha egy szomszéd ajándékot akar átnyújtani, ám mi nem fogadjuk el azt, az ajándék nem tartozik hozzánk, és nincs közünk hozzá. Ha valakinek ajándékot adunk karácsonykor, nem ugrunk be hozzá húsvétkor, mondván, „Azért jöttem, hogy megnézzem, mint bánsz az ajándékommal, hogy lássam, rendszeresen kimosod-e az inget, vagy kitisztíttatod-e a kabátot". Többé nincs közünk ahhoz a dologhoz. Ha az a személy bántó szavakat vág a fejünkhöz, vegyük észre, hogy szája és fülünk között másfél méter vagy még nagyobb távolság van. Ám mekkora a távolság fülünk és elménk között? Engedjük növekedni ezt a távolságot. Hadd növekedjen végtelen távolsággá, hiszen a belső tér is végtelen. Ne engedjük azokat a szavakat elérni fülünktől az elménkig. Hadd csusszanjanak le fülünk felszínéről, hagyjuk, hogy a kellemetlen látvány szemöldökünkről lehulljon a földre, hagyjuk ott azt darabokra törve, és sétáljunk el onnan szabadon. Itt nem azt kell kérdeznünk magunktól, hogy mi az abban az emberben, aminek ellenállok, hanem azt, hogy mi az énbennem, ami ellenáll? Amikor e haragos, sértett, csalódott gondolatok némelyike felbukkan a meditációban, éppen ott a meditációban, igyekezzünk meglelni forrásukat önmagunkban. Egónk mely része áll ellen annak a személynek, annak a helyzetnek? Világos, hogy csak nagyon kevés embernek sikerül valaha is komoly károkat okozni nekünk. Akkor viszont mi az a saját elménkben, aminek a helyzet zavart okoz? Elménk egy része talán azt mondja: „Hát, az az ember egyszerűen csak borzalmas". Hogyan hat ránk az a gonosz dolog, ránk, akik itt vagyunk, nem pedig ott ővelük? Lassan elménk egy másik rétege bújik elő, és azt mondja: „Nos, megsértette a büszkeségemet, és azt akarom, hogy érezze, nagyobb vagyok nála". Mihelyt ez megtörténik, eljutunk egy következtetéshez önmagunkat illetően, amivel nemigen akarunk szembenézni. Számtalan kifogás kerül elő. Amikor szembenézünk ezzel, némi bűntudatot érzünk. Egy kis bűntudat kiváló eszköze lehet a megtisztulásnak. Ha észrevesszük, hogy autónk fékje vagy kormánya nem működik jól, azt is elismerjük, hogy nem fordítottunk rá kellő figyelmet. Ezen a ponton azonban nem csak ülünk ott az országút mellett, bűntudatot érezve, hanem megtesszük a megjavításukhoz szükséges lépéseket. Tehát mihelyt szemtől szembe kerülsz egóddal személyiséged azon aspektusai után kutatva, melyek ellenállást tanúsítanak egy adott helyzetben, légy magaddal teljesen könyörtelen. Ismerd fel, hogy napsütésben és felhőszakadásban is ugyanúgy a fék és kormány megjavításán kell munkálkodnod. Fel kell készülnöd arra, hogy egy kis fájdalmon kell keresztülmenned, egy végső fájdalomkitörésen, hogy leégesd egódnak ama szemölcsét. Amikor spirituális szempontból kudarcot vallasz, ismerd fel a kudarc okát, és tudd, hogy mindened megvan ahhoz, hogy sikert hozz ki magadból, tedd meg a helyes lépéseket a gondolatok megtisztítását illetően, és enyhe bűntudatod barátoddá válik. Azután mosd le az enyhe bűntudat érzését is, és ismerd fel, hogy büszkélkedni akartál ama ember előtt, aki felvette veled a versenyt a büszkeség tekintetében. Mihelyt kezedben van a helyzet e friss értékelése saját énedben, saját énedről, forró, égető fájdalmat fogsz érezni. Sokkal jobb azonban, ha most keresztülmész egy fél percnyi fájdalmon, semmint hogy hagyd ezeket a szamszkárákat további rothadó posványokat létrehozni a tudattalanban, s az események folyását más irányba befolyásolni. Ez az égető fájdalom elégeti majd e bizonyos helyzet lendületét, az önmagadról való helyes tudás elégeti karmád egy részét, és az egó félperces fájdalmas égése után csendesebb, tisztább meditációba lépsz majd. Ezentúl nem a kívülről begyűjtött adatok, benyomások és tapasztalatok alapján fogsz reagálni az adott helyzetre. Tárgyilagosan, szenvtelenül fogsz cselekedni. Másnap reggel felébredsz, és néhány gondolat: bukkan elő a semmiből elmédben, hogy utat mutasson, vagy a meditációban, de akár a napi szokványos teendőid végzése közben elméd azt mondja, „Amikor azzal az emberrel beszélek, ilyen és ilyen pozitív kifejezéseket használok". Ezek a kifejezések kétségkívül pozitív válaszreakciót váltanak ki; ám, még ha nem is így történik, vívódásaid akkor is véget érnek, A külső szituációk megszűntek bensődbe szivárogni, és elméd oly tiszta lesz, mint a hegyi patak vize. Áthaladtál a meditációban felmerülő nemkívánatos gondolatok legnehezebb szakaszán. A NEGYEDIK SZAKASZBAN a problémák igen ritkán merülnek fel, helyettük válaszok, megoldások és útmutatások kezdenek megjelenni. Egy némiképp befejezetlennek tekinthető vers tökéletesen befejezett formát ölt. Eszünkbe jut egy elfeledett verssor, egy project tervezete öt perc alatt beugrik, és így a meditáción alapuló állapot a sikeres és virágzó élet vezérfonalává válik. Ismét hangsúlyoznom kell, ott leselkedik a veszély, hogy az ember nem képes felismerni, hogy vajon a vágykielégítés, a burkolt tudattalan motiváció egy folyamatán halad keresztül, vagy valóban

49


a tudatfeletti spirituális akarata használja fel tudatunkat eszközként. Ám hamarosan kezdesz majd különbséget tenni a két forrás között, és az életedet illető tervek az isteni akarat megnyilatkozásaként válnak világossá előtted. Egód most azt mondja neked, nagy ember vagy. Ám nem szabad hagynod, hogy Isten büszkeséged eszköze legyen. Miután befejezted napi meditációdat, lejegyezheted a megoldásokat és útmutatásokat, s kapcsolataidat a mások spirituális előrehaladását szolgáló egómentes felfogás alapján alakíthatod. Mielőtt elérné a buddhaságot, a potenciális Buddhának rendelkeznie kell az upája-kaushala tökélyével, vagyis a mások felszabadításának eszközét jelentő szakértelemmel. Ez igen türelmes munkát jelent saját fejlődésünk és mások előrehaladását illetően. AZ ÖTÖDIK SZAKASZBAN már nem merülnek fel hívatlan gondolatok, az ember ekkor már tudja, hogyan nyithatja meg magát a tudatfeletti közölnivalója előtt. A negyedik és az ötödik szakaszok részleteit kizárólag személyes tanításon keresztül adhatja át a tanítómester közeli tanítványának.

50


HETEDIK FEJEZET

A meditáció elmélyítésének módjai

A

Z EMBERI TERMÉSZETHEZ TARTOZIK az élvezet keresése. Ha az ember nem kellemes élményként tekint a meditáció elé, ha nem szűnik meg azt gondolni, hogy erőltetett fegyelmet követel, nem fejleszthet ki pozitív hozzáállást, mely nélkül pedig a mélyebb meditációt gátló számtalan féle-fajta ellenállás alakulhat ki. Éppen ezért az emlékezetünkbe kell vésnünk, hogy kétféle élvezet létezik: az izgalom élvezetei és a békesség élvezetei. Az izgalom élvezeteit mindenki jól ismeri: a szörf, a szex, a hegymászás, a finom étel ízlelése vagy az LSD bevétele mind az izgalom élvezetét jelenti. Az efféle élvezetekben hegyek és völgyek vannak; az izgalom élvezetei felemelnek, majd engednek alázuhanni, felvillanyoznak, majd lehangolnak, frissítenek és kimerítenek. Energiát használnak fel, és kimerültséget hagynak maguk után. Minél magasabb az izgalom csúcsa, annál mélyebb a hullámvölgy; felszállás, alázuhanás. A békesség élvezete a mélyvízi búvárkodáshoz hasonlítható. Öt méterrel a felszín alatt már nincsenek viharos hullámok, és valódi bensőséges kapcsolat alakulhat ki a tenger szellemével. Egyedül a meditáció jelenti a békesség élvezetét. A meditációban nincsen lelkesültség és izgatottság, csak nyugalom, mely nem hagy maga után lehangoltságot és kimerültséget. Várakozással tekintsünk a meditáció elé, a meditáció élvezete elé minden nap, és lassan megszűnik kényszerítő fegyelemnek lenni számunkra. Ekkor megtanuljuk, hogyan sodródjunk bele lassan, éppen úgy, ahogyan a mély álomba sodródunk bele, s a mélység felemelkedik, hogy találkozzon velünk, a magasságok aláereszkednek, hogy üdvözöljenek, s szabad madárként szárnyalhatunk ég és föld között. Most pedig valami sajátságosabb dologról kell szólnunk. A meditáció elmélyítése érdekében elengedhetetlenül fontos ismerni azokat a módszereket, melyekben a tanítás és az útmutatás elérkezik hozzánk. A tanító számos módszert alkalmaz a tanuló irányítására. A tanulónak magának is sokféle módszert kell alkalmaznia érzékeinek és elméjének irányítására. A leghelyesebb, ha a tanuló a tanító által alkalmazott eszközöket használja érzékeinek és elméjének irányítására, mert így fokozatosan felkészítheti elméjét a meditációra. A felkészítést többféle módon lehet megtenni. Az egyik az, hogy bizonyos cselekedetek, szavak, útmutatások vagy gondolatok, melyeket elégszer ismételünk ahhoz, hogy megváltoztassák tudattalan elménk teljes tartalmát, átformálják hajlamainkat, s így nagyobb kedvvel fogunk meditálni. E cselekedetek végezhetők az érzékeken keresztül, oly módon, hogy nem totálisan vonjuk vissza az érzékeket a tárgyakról, mint ahogyan azt tesszük a meditációban, hanem csupán a meditációt támogató tárgyakra korlátozzuk a tapasztalásunkat. Itt ismét az ellenség baráttá változtatásának elvéről van szó. Ezek a bizonyos tárgyak lehetnek szavak, kántálások, képek, koncentrációk, imák, rituálék, bármi. Valaki például a Govinda mantrát használja, míg másvalaki a Hari mantrát, megint másvalaki a Námah Sivája mantrát. A csoportos meditáció előtt gyakran kerül sor közös kántálásra. Milyen okból? Mert ott, akkor, az összes résztvevő gondolata egy idea köré csoportosul, és a hangokon és a zenén keresztül teljesen elmerül benne. Az ismételt

51


cselekvés az ideát és az adott hanggal összefüggésben álló pszichikus erőt alámeríti a tudatos és tudattalan elmébe. Mivel érzékeink természetes hajlamaik révén kifelé nyílnak, barátainkká tehetjük ezeket az ellenségeket. Éppen elég ideig vezettek félre bennünket, úgyhogy most mi fogjuk félrevezetni őket. Elme, szeretsz beszélni? Akkor hát beszélj; nem akadályozlak meg ebben. Ám hadd csatlakozzak a játékhoz, és kössünk kompromisszumot: te szeretsz beszélni, én pedig szeretem a mélyebb gondolatot, tehát mélyebb gondolatot adok neked, te pedig elbeszéled, elénekled azt. Így jön létre a kántálás. Kezek, szerettek mozogni, szerettek markolni és mozogni? Adok nektek egy tárgyat, a dzsapamalát, gyöngyöket, hogy számolhasd a mantrák recitálását. Elme szeretsz vízre és lángokra gondolni? Akkor változtassuk meg a „láng" jelentését, s ahelyett, hogy kimondanád a „láng" szót, tegyük azt a meditációba áradó fény szimbólumává. Tekintsünk a lángra; üljünk, és bámuljuk azt, és engedjük, hogy koncentrációvá váljon. Néhányan szeretnek a lángra költői és ihletett környezetben gondolni, így az oltárukká válik. Mindezek gyengéd módjai annak, hogyan terelhetjük az érzékeket anélkül, hogy ellenállást mutatnának. A kántálás esetében néhány mantrát együttesen is elmondhatunk, engedjük, hogy ajkaink elénekeljék, szívjuk magunkba mások hangját, s hallgassuk saját hangunkat önmagunkban. Hadd énekelje a szánk a mantrát, hadd ismételje ugyanazt a gondolatot újra meg újra. Lassan engedjük, hogy a kántálás lágyabbá váljon, s ez majd elvezet bennünket a meditáció csöndességébe. Némely elme nem reagál a kántálásra, az ő számukra léteznek más módszerek. A tanító mintha egy hegycsúcson állna, s onnan fentről maga előtt látja az összes felfelé vezető erdei csapást és ösvényt, és onnan figyeli azokat, akik felfelé tartanak a csapások valamelyikén. Feladata segíteni valamennyit saját ösvényén, anélkül, hogy a felfelé tartók utalgatnának egymásra, vagy vitába keverednének egymással az általuk járt, vagy a számukra kijelölt csapás helyességét illetően. A tanító az egyik tanulót a kántálás ösvényén viszi keresztül, a másikat a fény ösvényén, a harmadikat egy rituálén, a negyediket a tudományén. Ám mivel az embernek senki más ösvényére nincs szüksége, csakis a sajátjáéra, a többit kerülnie kell, kerülőt kell tennie, és saját ösvényét járnia. Kántáljon, ne kántáljon... az imádságot végezze az oltárnál, ne végezze az oltárnál... énekeljen, ne énekeljen... koncentráljon a lángra, ne koncentráljon a lángra... alkalmazzon tudományos, racionális módszert, használja az intuíciót. Ami mások számára ellentmondásnak tűnik, az a csúcson álló tanítónak a hegy megmászásának egy további lehetőségét jelenti. A meditáció támogatásának számos módszere létezik: • Személyes, privát meditáció saját meditációs helyünkön, meghatározott időpontban. • Meditáció a családdal. • Meditáció rokonlelkű emberek egy csoportjával, de nem ugyanazon a helyen. Mondjuk hat ember megegyezik egymás között, hogy ugyanabban az időpontban leülnek meditálni, mindenki a saját otthonában. • Közös meditáció egy csoporttal együttesen, ám a tanító nélkül. • Közös meditáció egy csoporttal a tanító vezetésével. • Személy és személy közötti meditáció a tanító jelenlétében. Egy megfelelő módon beavatott tanító tudja, hogy a tanuló meditál-e a megadott időben, vagy sem, mert érzékeny a csendes, szupertudatos gondolat bizonyos energiamezejére, melyet az emberek a meditáció alatt hoznak létre. Abban az időben ő is imát küld guru-vonalán keresztül Istenhez, hogy segítse és vezérelje a tanulót. A jóga tradícióban közismert tény, hogy a tanító akár a messze távolból is felrázhatja a tanítványt, ha az a veszély fenyegeti, hogy elmulasztja a meditáció időpontját. Amikor az ember egymagában meditál, megtanul teljesen önmagától függeni, anélkül meditálni, hogy bármiféle pszichológiai támogatást keresne, és ez megerősíti őt. Ez volna a természetes folyamat. Amikor a családdal meditálunk, a család kollektív karmája és csoportos szamszkárája együttesen tisztul meg, s az egész család egy irányba halad, osztozva a létrehozott szeretet-mezőben. Ha férj és feleség együtt meditál, vagy akár ha külön-külön, de mindketten meditálnak, egymással való kapcsolatuk feltétlenül javulni fog, mert a meditáció alatt számos apró, kölcsönös blokádjuk megszűnik; és a kapcsolatukat terhelő szennyeződések megtisztulnak. A meditáció után egymáshoz intézett szavaik és hangjuk lágyabb lesz, és pozitívabban közelednek egymáshoz. A gyermekek már korán megtanulhatnak meditálni szüleikkel. Ha egyszer megtanulták élvezni a meditációt, a gyakorlat alkalmazható lesz megnyugtatásukra, amikor túlzottan izgatottak, és megértik annyira a meditáció

52


fontosságát, hogy ne zavarják a szülők saját elmélyülését. A meditáció elmélyítését illetően semmi sem hasonlítható ahhoz, amikor az egész család meditáción alapulóvá válik, nem csupán azért, mert ekkor az egész család kollektív tudata együttesen működik, hanem mert így a meditáció és a családi élet között fellépő számos konfliktust enyhíteni lehet. Ugyanez a csoporttudat-elv vonatkozik a csoportos meditációkra. Amikor emberek együtt meditálnak, energiamezőt hoznak létre, minden résztvevő támogatja a többieket. Az efféle csoportos meditációk időpontját illetően a résztvevők megegyezhetnek egymás között, vagy követhetik a tanító tanácsát. Ilyenképpen az ember mások javát szem előtt tartva megtanulhatja feladni egyéni szabadságát, hogy csatlakozzon hozzájuk abban, amit a keresztények a „Krisztus-tudat tagjaivá válásnak" neveznek. A Guru Szellem gyakran meghaladja az idő és tér korlátait, hogy a csoport tudatosságának segítségére siessen. Ez is olyan pontot képvisel, ahol a „szentek beavatkozása" keresztény kifejezés, vagy a „guru kegyelme" jóga meghatározás értelmet nyer. A csoportos meditációban nem pusztán a tudat egységének alapelve valósul meg, hanem amikor a csoport efféle meditációt végez a tanító jelenlétében, két további dolog történik. A guru nyugodt és meditáción alapuló hangon vezeti a csoportot, mert saját meditációjának mélységéből szólal meg. Ha a tanító nem tud meditációba mélyülni, mielőtt vezetni kezdené a csoportot, nem megfelelő tanító. Egy szakavatott tanár hangja és nyugodt magatartása azonban a percepció szintjén, a szemen és a fülön keresztül segíti a tanulót. Csendes békessége megnyugtatja a lelket. Egy megfelelően beavatott tanár azonkívül az ember elméjének határait érinti, hogy gyengéden a békesség, a mélyebb meditáció felé irányítsa. A személy és személy közötti meditáció esetében is ugyanez történik. A tanítóval történő személy és személy közötti meditáció során a tanuló meditációs gyakorlatának megfelelő speciális technikát ad át a tanító, és az elmét segíti e speciális technika tökéletes elsajátításában. A tanítóval együtt végzett személyes vagy csoportos meditáció után azt vesszük észre, hogy a tanítványok halkan, lágyan beszélnek, magatartásuk jóindulatú és szelíd, mert az elme lecsendesülésével a hangos beszédre irányuló vágyak elenyésznek, és megszűnik a kívánság, hogy az ember minden belső ingerültséget a felszínre hozzon. Ahol rendelkezésre áll a tanító, tanácsos, hogy a csoport heti egyszer közös meditációt végezzen vele. Most pedig beszéljünk a csoport nélkül végzett egyéni gyakorlásról. Az előrehaladás módjai az alábbi kategóriák alá sorolhatók be: • gyakorlás, • módszer, • szahadzsa (természetesség, spontanitás), • beavatás. A legtöbb kezdő leül reggel meditálni, mondjuk tizenöt percre. Ám valójában nem meditálnak végig ama tizenöt perc alatt, a valódi elmélyülés inkább talán két percig ha tart. Az idő fennmaradó részében, repülőgépen szárnyalnak, lepkéket kergetnek, lovagolnak, síelnek, tőrharcot vívnak barátaikkal, vagy vitáznak a tanítóval. Mindez általános jelenség, és korábban már szóltunk azon módszerekről, melyekkel megelőzhető a gondolatok csapongása. A következőképpen kell eljutni ehhez a folyamathoz: egy magas szinten képzett tanító számos technikát ismer; valójában valamennyi meditációs iskola technikáiban jártasnak kellene lennie. Akár többféle meditáción is keresztülvezetheti a csoportot, hogy demonstrálja, milyen széles körű a jóga tudománya. Ám a következőket fogja nyomatékosan ajánlani: • csak egyfajta módszert alkalmazz, • következetesen, • pontosan, • rendszeresen, • mély koncentrációval, • türelmesen, • hosszú időn keresztül. Ha húsz percre ülsz le meditálni, ám ebből valójában csak két percet töltesz meditációval, fokozatosan növeld a valódi meditáció időtartamát alkalomról alkalomra mondjuk kettőről három, négy vagy öt percre.

53


Fokozatosan nyújtsd meg a meditációs pózban töltött időt tizenötről húsz-huszonöt percre és így tovább. Növeld meditálásod sűrűségét. Ha eddig egyszer ültél le meditálni, mostantól ülj le kétszer, a megfelelő időben; azaz egy kijelölt időpontban, ha lehetséges, kivéve, ha betegség, utazás vagy egy kisgyermek jelenléte ténylegesen megakadályozza. Maradj hű a gyakorláshoz. Bármikor és bármennyi időre ülsz le meditálni, tanuld meg elmélyíteni a meditációt. Minél többet gyakorolsz, minél hosszabban gyakorolsz, annál jobban mélyül majd a meditációd. A gyakorláson keresztül fokozatosan elérsz egy pontot, egy fennsíkot, mely természetes talajoddá válik. Ha nehézségek adódnak az egyik síkról a másik síkra való felemelkedésben, a tanító tanácsát kell követni. Ha elértél egy bizonyos fennsíkot, mindig fennáll a veszélye annak, hogy visszacsúszol. Légy türelmes, ha úgy érzed, hogy kezdesz visszafelé csúszni, és folytasd a gyakorlást, és egy hét vagy egy hónap múltán ismét elkezdesz majd felfelé haladni. Amíg el nem éred, hogy többé már egyáltalán nem csúszol vissza, folytasd ugyanazt a gyakorlatot. Azután már természetesnek veszed azt a fennsíkot, minden erőfeszítés nélkül éred el azt, és arról a pontról igyekszel majd tovább felfelé, és ismét ugyanazon a folyamaton mész majd keresztül; igyekszel legyőzni a nehézségeket, visszacsúszol, felfelé mászol, míg a második szint szilárddá nem válik alattad. Nem fontos minden lépésnél külön magas szintű módszerrel dolgozni, lényegesebb, hogy a tanító által kijelölt módszerrel haladj, és megtanuld tökéletesen végezni. Az előrehaladás legnagyobb akadálya a türelmetlenség. Sok ember mondta már Gurudévámnak, „Úgy látszik, egy lépést sem teszek előre, úgy látszik nem jutok sehová sem." Ő pedig azt kérdezi, „Mit vártál, hová fogsz eljutni? Mit vártál, mi fog történni?" Ha az ember elvárásokkal élt, akkor nem meditált. Miután ismételten elhangzottak ezek a kérdések egy bizonyos csoporttól, megkérdezte a csoport egy tagját, „Mióta meditálsz?" „Úgy hat hónapja" - hangzott a válasz. „Mennyi időre ülsz le meditálni?" „Huszonöt percre." „Sikerül nyugodtan ülnöd?" „Igen, azt hiszem." Gurudéva azt mondta, „Hát ez nagyszerű. Gondoltade volna hat hónappal ezelőtt, hogy nyugodtan fogsz ülni huszonöt percig? Miért gondolod, hogy nem haladsz előre?" Egy sajátos módszer elsajátításának mértékét a következők alapján lehet megítélni: 1. 2. 3. 4.

Nyugodtan tudok ülni, és élvezem az ülést, amit kezdetben nem tudtam megtenni. Amikor nyugodtan ülök, testem, elmém és idegeim ellazultak. Egyre kevesebb véletlenszerű gondolat, ábránd vagy hamis vízió merül fel elmémben. Amikor ezek a gondolatok stb. felmerülnek, egyre kevesebb ideig tartanak, és intenzitásuk is gyengébb. 5. Az elme egyre hosszabb és hosszabb ideig mentes tőlük - először még nem órákban, hanem csupán percekben mérve. 6. Következésképpen az elcsendesültség és nyugalom érzése tölt el: a) a meditáció alatt, és b) miután felálltam a meditációból. 7. Miután felálltam a meditációból, egyre mélyebb a nyugalom és békesség érzése, csakúgy, mint a lélegzésemet és a mantra ismétlését illető tudatosságom, azon kívül ez az állapot egyre hosszabban kitart napi tevékenységeim során. 8. Sokkal gyorsabban elérek egy bizonyos fennsíkot, mint azelőtt. 9. Napi tevékenységeim során vágyakozom arra, hogy gyakrabban térjek vissza a meditációhoz. 10. Napi tevékenységeim során a légzésemet illető tudatosságom, a mantra és a meditáción alapuló állapot, vagy egyszerűen csak belső egyensúlyom és nyugalmam gyakran visszatér hozzám. 11. A tanító jelenlétében megtapasztalt mélységet kezdem érinteni akkor is, ha egyedül meditálok, először csak fokozatosan, majd késedelem nélkül. 12. Amint meditációm mélysége növekszik, bizonyos vezetésben részesülök békésebb személyes kapcsolatok kialakítását illetően. A moralitással, az erőszakkal, az erőszakmentességgel, az étrenddel és az élet más területeivel kapcsolatos elgondolásaim változnak. Az apró gondok nem nyugtalanítanak, nem ragadtatom el magam a kis sikereken, teljesítményeken és nyereségeken, és a kudarcok miatt sem vagyok olyan gyakran lehangolt, mint azelőtt. További jelzés lesz a meditáció alatti izgalmas események, látványok és hangok utáni vágyakozás csökkenése. A meditáció a békesség és nyugalom ösvénye, nem pedig kalandtúra. Ha eléred a békesség állapotát, és a végtelenség érintése felé kezdesz tapogatózni, sikereket érsz el a meditációban. Ha bármilyen élménnyel találkozol, miközben egy bizonyos ösvényt követsz, egyszerűen

54


vedd tudomásul, ahogyan a mérföldköveket figyeljük meg, amikor egyik városból a másikba autózunk. Ám nem próbálunk minden hegyet megvásárolni, vagy minden völgyben házat építeni, nem állunk meg minden utunkba eső motelnél, és vezetési módszerünk sem változik míg falutól faluig érünk. Ne nyugtalankodj tehát túlságosan a magasabb szintű módszerek miatt. Ahhoz, hogy egy magasabb szintű módszert kapj tanítódtól, először is meg kell mutatnod neki, hogy szükséged van fizikai jelenlétére, megérdemled azt, és majd részesíteni fog efféle különleges módszerekben. Tanítód azonban ne váljon nélkülözhetetlen támasztékoddá, különben egymagad soha nem leszel képes semmit elérni. Ez okból kifolyólag, vagyis hogy nagyobb önállóságra tegyél szert, a tanító gyakran közömbösnek mutatkozik, kerül és kitér előled, kritizál, sőt el is bátortalaníthat, ha nem is szavaival, de inkább cselekedeteivel. Cselekedetei révén azt akarja veled közölni, hogy alkalmazd csak tovább a technikát, amire megtanított, addig a mélységig, amit megmutatott, és mindeközben nem sok mondanivalója van számodra. Sok tanuló számol be arról, hogy amikor maguk kezdik alkalmazni a technikákat, számos mentális akadállyal kerülnek szembe, melyek nem voltak jelen, amikor a tanítóval meditáltak. Mindenesetre jó, hogy szemtől szembe találkoznak ezekkel az akadályokkal, s hogy tudomást szereznek a létezésükről. Ezután megkezdődik a tanuló munkája, hogy legyőzze, a barátaivá tegye, vagy helyettesítse őket. Amikor következetes munkával elérsz egy bizonyos síkot, és egyszerűen nem tudsz továbbhaladni, s a tanító észrevette az ülésed pozitúrájában, járásodban és beszédedben a fejlődés jeleit, természetes módon magasabb szintű módszert ad majd. Néha csak egy pillantást enged előzetesen egy magasabb szintű módszerbe, ám egyelőre még nem szabad alkalmaznod, hacsak ő maga személyesen nem ad utasítást erre. Rendkívül fontos betartani ezt a szabályt; nem számít milyen könyvekben, mely csakrákról olvastál, milyen előadásokon hallottál bizonyos koncentrációs gyakorlatokról, hacsak a tanító nem mondja személyesen, „Most alkalmazd ezt a módszert...", folytasd csak szépen tovább az eredetileg részedre kijelölt gyakorlattal. Milyen elemi szakaszokon kell a komoly tanulónak meditáción alapuló gyakorlata során végighaladnia? Öt szakaszt kell figyelembe venni: 1) felkészülés a meditációra: a) környezeti, b) fizikai, c) mentális, 2) a meditációba mélyülés folyamata; 3) egy fennsík elérésének élménye, és a szilárd talaj fokozatos kialakítása; 4) a meditációból való kiemelkedés folyamata a megfigyelés révén; és 5) egy előző meditáción való elmélkedés. Egy átlagember, mivel nem részesült ilyen irányú képzésben, nem tudja saját elméjét vagy saját tudatállapotait megfigyelni, de a meditáció gyakorlatának mélyülésével egyre mélyebbé és erősebbé válik e képessége. A tanító pillanatról pillanatra pontosan meg tudja figyelni, mi történik tudatával, és észleli a kísérő fiziológiai állapotokat is. Minél mélyebb a meditáció, annál finomabb a megfigyelés, így az ötödik szakaszban az ember már az egész folyamatra emlékszik. Amikor a tanító átadja ezt, módszerré válik. Mivel a tanuló még nem gyakorolt eleget ahhoz, hogy elérjen egy magasabb fennsíkot, azt kell megtanulnia, hogyan készüljön fel. Amit a tanító természetes könnyedséggel ér el, oda a tanítvány az adott módszer ismételt gyakorlásával juthat el. Ez elvezet bennünket a szahadzsához. A szaha szó jelentése vele, benne; a dzsa pedig, a dzsan tőből ered, melynek jelentése megszületni. A szahadzsa tehát valami olyasmit jelent, hogy veleszületett, természet adta, természetes. A hűségesen alkalmazott módszer felkészít a szahadzsa-dhjánára 59 , a spontán meditációra, mely belülről árad, s elvezet a szahadzsa-szamádhiba, a tudatosság legmagasabb állapotába. A módszer célja csökkenteni a durva, a külsőbb ellenállását, hogy a finomabb, a belsőbb éreztethesse magát. Az ősi látók megfigyelték, tudatállapotaik miként fejlődtek szahadzsa, azaz természetes módon önmagukban. A durvább szintek ellenállását a tanítványaikban is megfigyelték, ezért megtanították, hogyan állhatnak ellen az ellenállásnak, hogy fokozatosan lefarigcsálják őket, és így a belső, fino59

Dhjána: meditáció, (a szerk. megj.)

55


mabb elvek átvehessék az irányítást. A módszer egy öreg autó csikorgó kanyarodásához hasonlítható. A szahadzsa lényegében azt jelenti, belülről adjuk rá a gyújtást. Az önfegyelem gyakorlata tulajdonképpen a sebességváltásra tanít meg, és harmonizálni a személyiség külső aspektusait, hallgatni valami mélyebb belső hívására, hogy a belülről eredő finom, szubtilis vibrációkat a külső érzékeinkben és tudatos elménkben folyó zajok ne tompítsák el. A mantramot például öt szinten gyakoroljuk. Az embernek először le kell ülnie és ismételnie, talán ajkaival, számolva az ismétléseket a gyöngyökön vagy az ujjain. Amikor azonban eléri az adzsapa-dzsapa, vagyis az erőfeszítés nélküli recitáció állapotát, a nem-recitált ismétlés olyan, mint amikor csak az egyik tenyér tapsol. A nemcsattanó hang felszáll, a mentális vibrációt érezni lehet, a külső hangra nincs szükség, hogy előhívja a mentális állapotot. A mentális állapot előhozza a mantrát, kiváltva egy fizikai vagy légzési állapotot. Ez azonban önmagában is egy különleges témát jelent, és egy magasabb szintű publikációban szólunk majd róla. A mantra és a kundalíni beavatásokról szintén egy későbbi kötetben esik majd szó. Egyelőre elegendő annyit mondanunk, hogy a beavatás egy, a guru által átadott mély tapasztalás, mely előre megmutatja a tanítványnak, milyen célhoz kell elérnie. A guru olyan ember, aki bármiféle fizikai vagy objektív eszköz nélkül ki tud váltani egy adott beavatási tudatállapotot a tanítványban. A következő sorokban a meditáción alapuló gyakorlat elmélyítésének néhány egyszerű technikáját soroljuk fel: • Ne becsvágyóan fogjunk bele a technika alkalmazásába, és ne annak legbonyolultabb részével kezdjük. Saját képességeinkhez mérten dolgozzunk vele, és azzal a résszel kezdjük, mely a legegyszerűbb és a legkönnyebb a számunkra. Figyelmünket koncentráljuk a gyakorlat azon részére, és ne engedjük arról elsiklani. • Mit tegyünk, ha azt vesszük észre, hogy véletlenszerű gondolatok merülnek fel elménkben, feszültség van a testünkben, és légzésünk pedig szabálytalan? Azonnal lazítsuk el a feszült testrészeket, légzésünket tegyük szabályossá, majd elménket fordítsuk ismét a gyakorolt módszerre. A fizikai feszültség és a véletlenszerű gondolatok állandó betolakodók. Vágjuk el az összefüggések fonalát, és elveszítik erejüket. • Meg kell érteni a test és az elme között fennálló kapcsolatot. Az érzékeken keresztül keletkező minden észlelet érzékleteket vált ki a bőrben rejlő idegvégződésekben. Ezek az apró feszültségek eljutnak az agyba, amely természetszerűleg reagál ezekre az ingerekre, s feszültséget indukál az izmokban és az idegekben. A meditáció a kezdeti szakaszokban abból áll, hogy az ingerválaszreakció mintát megszakítjuk. • Szüntessük meg a kívülről eredő stimulációt. • Ne engedjük, hogy a válaszreakciót hordozó cselekvő érzékek válaszoljanak az ingerre, és hagyjuk, hogy az ingerfelvevő észlelő érzékek megszűnjenek jeleket küldeni. • Értsük meg a kapcsolatot a lélegzés és az elme között. Hadd szemléltessük ezt egy egyszerű példával, melyet minden olvasó kipróbálhat. Válasszunk ki egy bizonyos gondolatot: egy vörös rózsát, kedvesünk arcát, egy istenség nevét vagy bármilyen más gondolatot. Lélegezzünk ki, és gondoljunk arra a dologra, lélegezzünk be, és szüntelenül gondoljunk ugyanarra a dologra. Csináljuk ezt néhány lélegzetvételig. Azután, de nem a lélegzetvétel végén, hanem a közepén, próbáljuk meg az elmét rábírni a gondolatváltásra... anélkül, hogy a lélegzetvételt megszakítanánk. Lehetetlen lesz gondolatot váltani, mert a lélegzet és az elme kölcsönös összefüggésben áll egymással. Ha ezt megérti az ember, többé nem lesz nehézsége azzal, hogy legalább a meditáció gyakorlásának kezdeti lépéseit tökéletesen elsajátítsa. A véletlenszerű gondolatok a koponyánkba furakodnak meditáció közben. Van valamiféle lyuk a falon, vagy nyitva hagytunk egy ajtót, melyen bejöhetnek? Igen, valójában ez a helyzet, és az ajtó nem más, mint a lélegzetvételek közötti szünet. • lélegezz lassan, egyenletesen, hirtelen szippantások nélkül, • anélkül, hogy szünetet tartanál a lélegzetek között, • végezz hasi légzést, a rekeszizmot nyomd fel a tüdő alsó részéig, • nyújtsd el a lélegzetet, de ne lépd túl teljesítőképességed határait, • és szüntelenül érezd a lélegzet érintését az orrnyilasok belső felületein.

56


Kövesd ezeket a szabályokat a részedre kijelölt gyakorlás más részeivel egyetértésben, és lehetetlen, hogy elmédet ne sikerüljön lecsendesíteni. A meditáció elmélyítésének a következő módszerét is kijelölheti számodra a tanító. Válassz ki egy gondolatot. A gondolat lehet a mantrád, az általad választott istenség neve, a tanító által adott hangkombináció, vagy lehet csupán egy gondolat, melyet az elmédben észleltél felbukkanni. Ragadd meg ezt a gondolatot. Azután vesd be akaratodat, és hagyd, hogy tudatod megparancsolja az elmédnek, hogy továbbítsa ezt a gondolatot az agyba. Ne hagyd, hogy az agy leküldje az üzenetet az idegek és izmok parancsláncolatán keresztül, hogy végül szavakat formáljon a szádban. Ismételd meg a gondolatnak az elmébe majd az agyba történő, akarat általi bevezetésének folyamatát. Ismételd meg még egyszer, és figyeld a folyamatot. Ne azt figyeld, a koponya melyik sarkából, hanem hogy a tudatosság mely szintjéről merül fel. Aztán kilégzés közben ismételd meg a gondolatot. Ismételd belégzés közben is. Bizonyosodj meg afelől, hogy visszavezeted az eredeti szintre, ahonnan előbukkant. Ismételd ezt több ízben, és figyeld tudatod élénkségét. E technikának számos más variációja létezik. Tanítód további utasításokkal lát majd el, és ha komoly kereső vagy, egész életedben, sőt következő inkarnációidban is folytatja majd a módszerek átadását. Egyelőre azonban csak az átadott módszer legegyszerűbb részét igyekezz elsajátítani, s az újabb tudás zsilipjeit nyitja majd meg. Számos szöveg és tanító értekezik az olyan speciális pozitúrákról és gyakorlatokról, mint például az ánusz-zár és a nyelv-zár. Én meglehetősen gyötrelmesnek találom ezeket. Valóban szükség van rájuk? Miként fentebb említettük, sajátítsd el a számodra legegyszerűbb részeket, a többit pedig addig gyakorold, míg kényelmesnek érzed. Úgy gondolom, eltökélten nekilátok e módszerek kipróbálásának. Ó, csak eltökéltséggel ne. Elég a szelíd szándék. Ha egy tudatállapotot erővel akarunk módosítani, az olyan, mintha a bimbót rázni kezdenénk, hogy időnap előtt virágba boruljon. El tudunk-e aludni nyílt eltökéltséggel? Csupán gyengéden bele tudunk sodródni. Lassan tegyük tökéletesen szilárddá a lábunk alatt a talajt az egyik szinten, és nem kell majd a következő után nyújtózkodnunk. Csupán gyengéden belesodródunk. Mondj le az alsóbb szintjeidről a felsőbb szintek javára, és a siker nem kerül el. Pontosan mit jelent a „lemondás" szó? A csecsemő felemeli a karjait, és az anya felveszi. Tisztítsd meg az akaratodat, légy tudatában célodnak, légy biztos célodat illetően, és utazásod rövid lesz. Előrelendítő lökéseket kapsz majd útközben. A meditáció gyakorlatában két tényező játszik szerepet: a módszer és az ember. A tanítvány az ember egymaga, a guru pedig mindkettőt megtestesíti. Az élet megtisztításának kétféle módja létezik: a cselekedet és a kegyelem. A meditáció kétféle módon mélyíthető: a törekvésen és a lemondáson keresztül. A kettő egy és ugyanaz. Ám ha ellentmondásba keveredsz, válaszd az embert; Istent a Guruban, az Ő kegyelmét és saját lemondásodat. Saját partjainak feladása révén válik a folyó is hatalmas óceánná; ezért ne félj eldobni egód apró díszeit, hogy hozzájuss a kegyelem gyémántjához. A lemondás homályos technológiáját félretéve, egyszerű példája az alacsonyabb szintekről a felsőbb szintek javára történő lemondásnak a mentális koncentráció előtti fizikai ellazulás. Gyakorta mondják, hogy a hús és a szellem ellentétben áll egymással. A hús a tartály, a szellem a folyékony tartalom. Rázzuk meg a tartályt, és a tartalom kifröccsen. Mozdítsuk meg a testet, és az elme kiesik a koncentrációból. Kényszerítsük a testet, hogy mozdulatlan maradjon, és fellázad. Tanítsuk meg a testet lemondani; lazítsuk el izmainkat és idegeinket; eresszük el őket elménkből; az elméről leoldódnak a hús kötelékei. Ezzel a test átadja magát az elmének, lemond magáról az elme javára, és az elme tovább gondoskodik a testről, anélkül azonban, hogy törődne minden rigolyájával. Ez a példa is a fokozatos belső lemondásokat szemlélteti, melyek egyszerűen csak megtörténnek, amikor az ember megtanul meditálni.

57


Mondanál valamit a külső lemondásról? Kegyelem és személyes szolgálat. E kettő megköveteli a hamis egó megnyirbálását. A tanítvány ne gondolja, hogy a tanításhoz ingyen lehet hozzájutni; a föld összes aranybányáinak kincse is kevés a spirituális tanításért, és a tanítót sem lehet bármiféle ígéretre kötelezni a kegyelemmel kapcsolatban. Csendesen teszi majd meg, talán egy fenékbebillentéssel, vagy egy nyaklevessel, mindig akkor, amikor úgy gondolja, lelked gyümölcse már megérett a szüretre. Anélkül teszi meg, hogy viszonzást várna; erről ismerni meg az igazi tanítót. Másrészt viszont a valódi kereső arról ismerszik meg, hogy szolgálja a tanítót és a tanítást minden mentális, fizikai és anyagi forrással - akár még azzal is, hogy erőforrásokat teremt ott, ahol nincsenek. A Himalájában, ahol a tanítványok egész életükben mesterüket szolgálják, és bőségesen megjutalmaztatnak bölcsességgel, az ember nem azt kérdezi a tanítványtól, hogy milyen hosszú ideig tanult a mesternél. A tanítvány azt mondja, „Húsz éven keresztül mostam mesterem ágyékkötőjét, és ezután ezt és ezt a titkot tanulhattam meg", „Harminc éven keresztül masszíroztam mesterem lábát, mielőtt beavatást nyertem." A szellem halhatatlan, és az örökkévalóság időtartamát nem lehet húsz és harminc években mérni. Kezdd ott, ahol vagy, és ne habozz többet adni, mint amit akaratod engedne. Amikor a mélybe tartasz, még mélyebbre akarsz jutni; amikor felfelé szárnyalsz, még magasabbra akarsz szárnyalni.

58


NYOLCADIK FEJEZET

Módszer a meditációban

V

ALÓBAN FONTOS A MÓDSZER a meditációban? Nem elég, ha az ember egyszerűen leül és engedi a tudatot áradni? Egy adott módszer követése nélkül nem nyilatkozik meg Isten kegyelme a kereső lélek felett?

Míg az igaz, hogy a magasabb tudatosság beárad, ha valaki megnyitja magát előtte, az a probléma azonban megmarad, hogy az emberi személyiség ki van téve a tudattalan szeszélyeinek, mely a legnagyobb korlátot jelenti az ember és a tudatfeletti között. Amikor az ember lehunyja a szemét, és csak hagyja a gondolatokat beáradni, mindössze álmodozás kezdődik, és ábrándok merülnek fel a tudattalanból, amit a képzetlen elme valószínűleg isteni üzenetként értelmez. Ez történik manapság igen nagy méretekben a meditáció és a miszticizmus nevében. Nagy az érdeklődés az okkult és a pszichikus dolgok iránt, sőt még a fekete mágia iránt is. Ezek többsége nem több mint a tudattalan sűrű homályából előbukkanó sötét árnyék, mások bizonytalanságának üldözése. Még az imák és rituálék, a gyülekezeti istentisztelet és a púdzsá 60 legmagasztosabb formái is vagy halott külsőségekké vagy puszta pszichológiai szükségleteket kielégítő próbálkozásokká lettek. Ezért veszik sokan egy kalap alá az okkultat, az ópiumot és a miszticizmust. A módszerek, melyeket a nagy mesterek oktatnak, akik négyezer évnyi beavatás és gyakorlás tapasztalatát tudhatják maguk mögött, megtanítják a keresőt különbséget tenni aközött, ami a tudattalanból merül fel, és aközött, ami a tudatfelettiből ereszkedik le. Várjunk csak egy percet, mondhatná az ember. Minden bizonnyal vannak olyan igaz keresők, akik készek kitárni lelküket Isten előtt. Módszer nélkül azonban nem találnának rá a magasabb rendű tudatosságra? Azt feleljük erre, valóban, az igaz kereső rálelhet egy, a magasabb rendű tudatossághoz vezető útra. Amikor másoknak is beszél arról az útról, az út módszerré válik. Azok, akik valóban rátaláltak, mutatják az utat előttünk. Az ember teljesen alá akarja rendelni magát a belső szellemnek, ám a hús gyenge, és kirángatja az érzékek ablakain. Hogyan győzhetjük le, és hogyan emelhetjük fel a húst? Hogyan zárhatjuk le az érzékeket a külvilág elől, és rendelhetjük alá a Felsőléleknek? Hogyan befolyásoljuk az emóciót, hogy a spirituális ösvényre irányuló egyhegyű odaadássá váljék? Hogyan lélegezzünk egyenletesen, hogy ne zökkenjünk ki az imából és a meditációból? Hogyan éljünk hosszú és egészséges életet, hogyan győzzük le a restséget és az alvást, hogy több időnk maradjon a spirituális keresésre? Honnan tudhatjuk, hogy mit tekintsünk a tudatalatti félelmek következményének, és mit tartsunk félelemmel vegyes isteni áhítatnak? Mi a különbség a mentális depresszió és a lélek sötét éjszakája között? Igen könnyű összetéveszteni az agysejt LSD általi hasadását az isteni fény megnyilatkozásával a meditációban. Kizárólag a guru - megfelelő módszeren 60

Púdzsá: imádat, a lelki tanító vagy az Istenség odaadó imádata, (a szerk. megj.)

59


keresztüli - útmutatása segít az embernek megtapasztalni a válaszokat mindezekre a kérdésekre. Az emberek meditálni kezdenek, az elme azonban elkalandozik; hogyan vonhatjuk irányításunk alá? A meditációt tanító mester megmutatja az utat. Mi a különbség saját módszereid és más iskolák módszerei között? Mi olyan különleges veled kapcsolatban? Mi a helyzet a zennel és a TM-mel? Ezt a kérdést az első fejezetben már részben megválaszoltuk. Hadd ismételjem meg újra, hogy a rádzsa jóga történelmileg az első és az utolsó jóga. A buddhista meditáció, beleértve a zent is, belőle nőtt ki. A rádzsa jóga szava a meditációra dhjána, s ebből ered a buddhista (páli nyelv) jhána, a kínai csan és a japán zen. A tanítók, akik különböző civilizációkba látogattak el, átadták ezeket a módszereket, amelyek már abban az időben is ősiek voltak. Amit a zen ismer, azt a rádzsa jógából ismeri, ennek a fordítottja azonban nem igaz. A Transzcendentális Meditáció kifejezésben a transzcendentális szó teljesen szükségtelen. Ahhoz, hogy a meditáció meditáció legyen, transzcendentálisnak kell lennie. A meditáció egy olyan állapot, mely meghaladja a test, az érzékek, a tudat, a tudattalan tapasztalásait; meghaladja az ébrenlétet, az álomállapotot és az alvást. Ez a transzcendentális állapot a meditáció. A TM elnevezés alatt oktatott rendszerben számos állítással igyekeznek alátámasztani a rendszer hatékonyságát, ám ezek az állítások nem kizárólag a TM-et illethetik. Szószólói egy parányi cseppet merítettek ki a tradíció hatalmas óceánjából, és eredeti felfedezésnek állították be azt. Jól ismert tény, hogy a rádzsa jógában a meditáció valódi gyakorlása a mantra beavatással kezdődik. A mantrát mentálisan, nem pedig verbálisan kell ismételni, egyfajta folyamatos gondolatként vagy vibrációként az elmében. Ez a meditáció kezdete. A módszer nem kizárólag egy olyan szervezet sajátja, mely Nyugaton népszerűsíti magát. A TM hiteles és érvényes módszer, ám ismétlem, a rádzsa jógának csupán egy kis részét képezi. A meditáció különféle iskolái különféle módszereket hangsúlyoznak. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az emberiség történelme során valaha oktatott, vagy manapság is tanított meditációs módszerek benne foglaltatnak a rádzsa jóga rendszerében, vagy történelmileg összefüggésben állnak vele. Nem létezik olyan módszer, melyet ne foglalna magába a Szupertudatos Meditáció rendszere. Egy adott iskola taníthatja például a fényre vagy a hangra való koncentrációt, de alkalmazhat valamilyen más technikát is. A rádzsa jóga és a Szupertudatos Meditáció tanítója járatos valamennyi meditációs módszerben. Ahol egy adott iskola talán ugyanazt a meghatározott módszert írja elő mindenki számára, a tradícióban mély jártasságot szerzett rádzsa jógi: • egy módszert ír elő a sok közül, • bizonyos mélységig, • bizonyos időtartamig, • egy sajátságos személyiségtípus számára, • az egyén fejlődésének meghatározott szakaszában. Sokkal aggasztóbbak azonban az olyan emberek által kidolgozott módszerek, akik néhány jógáról szóló könyv elolvasása után a tanító álarcát öltik magukra; kevesebb közük van a valósághoz, mint egy sci-fi regénynek. Nincs kétségünk afelől, hogy sok olvasó próbál majd meg olvasni e könyv sorai között, spirituális fejlődésük szempontjából azonban sokkal jobb lenne, ha önfegyelmet kívánó gyakorlásnak vetnék alá magukat, és módszeresen tanulnának. Mennyi ideig tartana, hogy elérjem a spirituális megvalósítást? Léteznek rövidebb utak? Keresztül kell mennem minden gyakorlaton? Ezeket a kérdéseket csak az egyén hátterének, teljesítőképességének, elkötelezettségének ismeretében lehetne megválaszolni. Milyen vastag porréteget gyűjtött spirituális lénye köré, és mennyi időt szentel a gyakorlásnak? Milyen mértékben készíti fel magát a magasabb szintű gyakorlatokra? Mindezek segítik az adhikára 61 megszerzésében, biztosítják számára az előrehaladás feltételeit. A Szupertudatos Meditáció módszere az én utazása az énen keresztül az Énhez. A burok felszakítá61

Adhikára: jelöltség, a megfelelő tanítványi tulajdonságok kialakítása, (a szerk. megj.)

60


sának, a tudatlanság fátylai eltávolításának, az őseredeti erő - a tiszta tudatosság létrája megmászásának módszere. A viszonylagos külső és a durvább felől a belső és finomabb szintek felé halad. A Szupertudatos Meditáció egyedülálló rendszer, s csak a mesterek egy válogatott csoportja ismeri. A tradíció mester-tanítvány vonalának feljegyzései csaknem harmincöt évszázadra nyúlnak vissza. A rendszer magyarázói közül néhányan a legnagyobb nevek voltak az indiai filozófia, a Védánta történetében. A hetedik és nyolcadik században a rendszert olyan filozófus-bölcsek kodifikálták, mint Govinda-páda és Gauda-páda, valamint tanítványuk, Sankarácsárja. Ettől fogva a Sankarácsárja cím a spirituális tradíció öt legfőbb székének birtokosát illette mesterek generációjáról generációjára. A Sankarácsárjákat Indiában és Nepálban a legfőbb tekintélynek tartják minden vallási, spirituális és filozófiai kérdésben. Míg a Védánta szellemi filozófiája relatíve jól ismertté vált, Govinda-páda iskolájának meditáción alapuló hagyománya csupán néhány kiválasztottnak adatik át. Legjelentősebb szövege, Patandzsáli szútrái után a Szundarjalahari, a Szépség Hulláma. A szöveg a tudatfeletti hullámairól beszél, mely az emberi tudat partjait mossa. Filozófiája az embert nem elsősorban fizikai formának, hanem a tudatos energia mezejének (csit-sakti 62 ), az örökkévalóság feltekeredett kígyójának (kundalini) tekinti, melynek erővonalaihoz képest rendeződik el maga a test, éppen úgy, ahogyan a vasreszelék rendeződik el a mágneses mező erővonalai mentén. A technikák segítségével fel lehet ébreszteni a tudatosság eme alvó energiáját, növelni lehet mennyiségét és intenzitását, hogy az egyéni tudatosság eggyé váljon az univerzális Énnel, amely voltaképpen a tudatfeletti erőmezejét is jelenti. A folyamat során az ember közbenső szakaszokon megy keresztül: megtanul ellazulni, megtanulja irányítani a testet, fegyelmezni az elmét, megoldani az érzelmi problémákat, megtanulja az autogén kontrollt, miközben előrehalad a különböző kurzusokban. Az előző fejezetben leírt gyakorlatoknak nem szükséges valamennyi aspektusát elvégezni. A gyakorlás lépésről lépésre követendő alapvető minimumát a következő sorokban írjuk le. Az embernek, mielőtt egy magasabb szintű kurzus teljesítésébe foghatna, először egy alacsonyabb szintű kurzuson kell végighaladnia. Első kurzus Első lépés

A. Relaxációs gyakorlatok végzése. B. A helyes testtartás. Felkészítő légzőgyakorlatok; a „csatorna megtisztítása" elnevezéssel illetett váltott orrlyukú légzés gyakorlása (négy típus).

Második lépés

Összpontosítás a légzésre az energiacsatornák mentén, az orrlyukakban, az orrnyeregben és a gerincben.

Harmadik lépés

Mantra beavatás. A beavatott egy megfelelő szent szótag-kombinációt kap, hogy azt ismételje gondolat formájában, nem pedig verbális hangként, miközben légzésének is tudatában van. A különböző személyiségtípusokhoz különböző mantrák tartoznak, melyek segítenek felszabadítani az emberben rejlő sajátságos pszichikai energiákat, vagy segítenek bizonyos problémák megoldásában.

Ha a tanítvány előrehalad a gyakorlatokkal, a mantra alkalmazásának magasabb szintű módszereit is megismertetheti vele a tanító. Ha a tanítvány az előző mantra minden hatását magában szívta, újabb mantrát kap. A tanító e beavatás pillanatától reménykedik abban, hogy a beavatott képes lesz élethosszig tartó kapcsolatot ápolni a tradícióval, s így minden lépésénél útmutatásban lehet része. A meditáció során számos probléma merül fel, s megválaszolásukban egy tapasztalt tanító nyújthat segítséget. A beavatottnak meg kell tanulnia különbséget tenni a tudattalanból, illetve a tudatfelettiből felmerülő élmények között, mert nem minden belső állapot örökkévaló állapot. A beavatott látogathat filozófiai előadásokat, tanulmányozhatja a tanításoknak szájhagyomány szerint lejegyzett szanszkrit szövege62

Csit-sakti: a tudatosság, a lelki önmegvalósítás energiája, (a szerk. megj.)

61


it. Élhet ásramában, vagy tanulhat a mindennapi életből, miközben gyakorolja a meditációt, és a meditációval összefüggő tárgyakat. Amikor a tanítvány készen áll, magasabb szintű ösvényre léphet, az alábbiak szerint: Második kurzus Lehet, hogy a meditáción alapuló folyamatot megváltoztatja a tanító. A kundaliní az isteni fény és a tudatfeletti elme egy erőforrása. A beavatott koncentrációs gyakorlatokat kaphat, melyek során • fényre, • hangra, • a csakrák, vagy tudatközpontok egyikére, • a kundaliníra kell összpontosítania. Harmadik kurzus A Szupertudatos Meditáció tradíciója a beavatásokon alapszik, ami azt jelenti, hogy a guru tudatának egy szikrájában részesíti a tanítványt. A kurzus során a tanítvány beavatást kaphat egy csakrába. A rejtett spirituális energia felszabadul, s egy addig elzárt spirituális ösvény megnyílik. Ezt azonban senki nem érheti el önmaga, kizárólag a mester kegyelméből részesülhet ebben az áldásban. Sokan állítják, hogy megnyitják a csakrákat és a kundalinít. A tudatosság kozmikus méretű robbanását, mely az efféle beavatások során végbemegy, meg kell tapasztalni, és a Fény közvetítésének ereje csupán néhány kézben nyugszik benne. A beavatás történhet a tanító pillantása, kezének érintése vagy mentális energiarobbanása révén. A beavatás mélysége és intenzitása attól függ, hogy a tanítvány mennyire képes állni, majd később lassan idegi energiáiba asszimilálni az isteni energia sokkját. A Bhagavad Gítában Ardzsuna azért könyörög a Mesterhez, hogy vonja vissza a látomást. „Látván egekbe nyúló, izzó, számtalan színű formádat, kitátott szájával és vakító szemével, szívemet félelem járja át, és nem vagyok képes megőrizni lelki egyensúlyomat." (II.24 Bhagavad Gítá Mandala-Véda Kiadó, megjelent 2003-ban.)

Negyedik kurzus Belépés a spirituális barlangba. A meditáció, mint folyamat véget ér; a tanítvány a szupertudatosság/tudatfelettiség célját elérte. A negyedik kurzus további ismertetése a Legfőbb Hallgatás Törvényének megszegését vonná maga után.

62


Tartalomjegyzék Előszó......................................................................................................................................................6 BEVEZETÉS ..........................................................................................................................................7 ELSŐ FEJEZET......................................................................................................................................8 A hagyomány .........................................................................................................................................8 MÁSODIK FEJEZET ...........................................................................................................................15 Én és személyiség ..................................................................................................................................15 HARMADIK FEJEZET........................................................................................................................20 A személyiség megtisztulása ...................................................................................................................20 NEGYEDIK FEJEZET .........................................................................................................................30 A Szupertudatos Meditáció rendszere......................................................................................................30 Érzelmi egyensúly: Jamák és Nijamák .............................................................................................30 Fizikai képzés: Hatha-jóga................................................................................................................32 A fegyelemre és a kontrollra összpontosító gyakorlatok ..................................................................32 Tisztító gyakorlatok ..........................................................................................................................32 Pránájáma..........................................................................................................................................33 Mentális gyakorlatok.........................................................................................................................33 Relaxáció...........................................................................................................................................34 Koncentráció .....................................................................................................................................34 Kontempláció ....................................................................................................................................36 ÖTÖDIK FEJEZET ..............................................................................................................................37 Felkészülés, nehézségek és eredmények.....................................................................................................37 HATODIK FEJEZET ...........................................................................................................................43 A gondolatok problémája a meditációban. ................................................................................................43 HETEDIK FEJEZET ............................................................................................................................51 A meditáció elmélyítésének módjai...........................................................................................................51 NYOLCADIK FEJEZET......................................................................................................................59 Módszer a meditációban ........................................................................................................................59 Első kurzus ....................................................................................................................................61 Második kurzus .............................................................................................................................62 Harmadik kurzus ...........................................................................................................................62 Negyedik kurzus ............................................................................................................................62 Tartalomjegyzék....................................................................................................................................63

63

Szupertudatos Meditáció

Recommend Documents