SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ FELÜLVIZSGÁLATA (TERVEZET)
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata - 2008 -
Bevezetés A gazdasági törvényszerőségek Nyugat –Európában már bebizonyították ugyan, hogy a szociális túlvállalás sem lehet célravezetı út, ám ugyanakkor elismerik, hogy az államnak ún. szolidaritásból fakadó kötelezettségei vannak. A modern szociálpolitika alapgondolata, hogy a társadalom különféle alrendszereinek mőködése folytán úgy az egyén, mint annak kisebb-nagyobb közösségei számára adódhatnak olyan helyzetek, amelyben magukról ideiglenesen vagy véglegesen egy elfogadható szinten nem tudnak gondoskodni. Olyan zavarokkal küzdenek, melyek a társadalomba be- illetve visszailleszkedésüket akadályozzák, normális életvitelük, illetve megélhetésük, tehát mások közremőködése nélkül nem biztosítható. A mai felfogás szerint a szociális feladatok körébe tartoznak a szociális (társadalmi) rehabilitáció eszközei és intézményei. A társadalomba való be- és visszailleszkedés érdekében segítségre szorulnak a társadalom mindazon tagjai, akik bármilyen oknál fogva (betegség, fogyatékosság, munkaképesség megváltozása, munkanélküliség, családi körülmények vagy a család hiánya, szenvedélybetegségek, stb.) társadalmi beilleszkedési zavarokkal küzdenek. A szociális gondoskodás feladata tehát nem kevesebb, mint az, hogy e társadalmilag tipikus, de egyénileg jelentkezı élethelyzeteket feltárja, s azokra – a jog által kínált lehetıségek keretei között – reagáljon. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: Törvény) elıírja, hogy a legalább kétezer lakosú települési önkormányzat, illetve a megyei önkormányzat a településen, illetve a megyében, fıvárosban élı szociálisan rászorult személyek részére biztosítandó szolgáltatási feladatok meghatározása érdekében szolgáltatástervezési koncepciót készítsen. A jogszabályi elıírások alapján a koncepció tartalmát – a kitőzött célok megvalósulása, értékelése, új célok megfogalmazása céljából – kétévente felül kell vizsgálni és aktualizálni. A Törvény 92. § (3) bekezdése alapján Miskolc Megyei Jogú Város 2004 évben elkészítette a szociális szolgáltatástervezési koncepcióját, melyet a Közgyőlés 2004. április 8-i ülésén a III-84/59.312/2004. sz. határozatával elfogadott. Ezt követte a 2006 évi felülvizsgálat, melyet a Közgyőlés 2006. július 6-i ülésén V147/95.724/2006. számú határozatával fogadott el.
2
A koncepció felülvizsgálatának célja A szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálatának célja, hogy nyomon kövesse a 2006-2008 közötti idıszakban a szociális ellátórendszerben bekövetkezett változásokat.
I. fejezet Statisztikai változások 2006-2008. év közötti idıszakban 1./A népesség életkor szerinti megoszlásának alakulása
Ssz. Korcsoportok
2007 január
2006 január Férfi Nı
Férfi
Nı
2008 január Férfi
Nı
1 2 3 4 5 6
0 - 2 éves 3 - 5 éves 6 - 13 éves 14 - 17 éves 18 - 59 éves 60 felett
2 365 2 363 6 864 4 229 51 890 14 572
2 233 2 244 6 480 3 896 54 521 23 918
2437 2328 6611 4097 51432 14544
2309 2188 6296 3821 53956 23960
2446 2346 6466 3976 51020 14696
2340 2172 6148 3722 53354 24169
7 8
Összesen: Összesen:
82 283 93 292 175 575
81449
92530
80950
91905
173979
172855
2006. január 01-én Miskolc állandó lakossága 175.575 fı volt. Ez a szám 2008. január 1-én 172.855 fıre változott. A csökkenés 2720 fı. A népesség életkor szerinti megoszlása a következı: 0-2 év: 4806 fı (2,7 %), 3-5 év: 4518 fı (2,6 %), 6-13 év: 12614 fı (7,2 %), 14-17 év: 7698 fı (4,4 %), 18-59 év: 104.374 fı (60.3 %). A 60 év felettiek száma 2006-ban 38.490 fı (21,9 %) volt. Jelenleg a számuk 38.865 fı (22.4%), azaz 375 fıvel növekedett az idısek száma.
3
2./ A népesség nemek szerinti megoszlásának alakulása
Születések száma Miskolcon Évek 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007
Férfi 1259 1187 1125 1194 1130 993 1035 976 894 879 819 828 870 806 799 779 813 765 838
Nı 1138 1067 1038 1072 979 942 971 925 844 815 798 806 815 720 809 715 714 779 819
821
769
Összesen 2397 2254 2163 2266 2109 1935 2006 1901 1738 1694 1617 1634 1685 1526 1608 1494 1527 1544 1657 1590
A születések száma Miskolcon a népesség - nyilvántartás adatai alapján 1988-2007 között 34 %-kal csökkent, de 2006-2008 viszonylatában +2 %-os növekedés mutatható ki.
4
Halálozások száma Miskolcon Évek 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007
Férfi 1330 1300 1325 1314 1360 1467 1372 1304 1227 1342 1267 1282 1248 1197 1284 1183 1186 1196 1202 1138
Nı Összesen 1069 2399 1158 2458 1107 2432 1166 2480 1175 2535 1196 2663 1194 2566 1152 2456 1206 2433 1187 2529 1206 2473 1249 2531 1143 2391 1162 2359 1086 2370 1172 2355 1185 2371 1220 2416 1200 2402 1164 2302
A halálozások számát tekintve 2005-höz képest több, mint 100 fıs csökkenés látható, melynek sok összetevıje lehet, ebben az anyagban nem térünk ki az okok kutatására.
3./ Bölcsıdék Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata jelenleg az Egyesített Bölcsıde és Egészségügyi Szolgálathoz szervezett 10 tagbölcsıde mőködtetésével biztosítja a gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 42. §-ában elıírt módon a gyermekek napközbeni ellátását. Az Egyesített Bölcsıde és Egészségügyi Szolgálat a gyermekek napközbeni ellátását, összesen 49 csoportban tudja biztosítani. A bölcsıdei ellátást igénylık száma 2003 óta folyamatosan növekszik. Az anyák munkába állását elısegítı jogszabályi változások miatt az igények 2006. januártól ugrásszerően emelkedtek. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyőlése 2008. október 16-i ülésén a VIII183/13.806/2008. számú határozatával döntött arról, hogy a jelenlegi 490 férıhelyrıl 540 férıhelyre bıvíti a bölcsıdei férıhelyek számát 2009. január 1-napjától.
4./ Óvodai ellátásban történt változások Önkormányzati Egyéb 2006. fenntartású 2006.
száma férıhely Óvodások
42 5 516 5 389
4 n.a. n.a.
Önkormányzati 2007.
Egyéb fenntartású 2007.
Önkormányzati 2008.
Egyéb fenntartású 2008.
42 5 511 5 404
4 n.a. n.a.
41 6 178 5 625
4 n.a. n.a.
5
száma Bejáró
239
n.a.
198
n.a.
n.a.
n.a.
gyerekek
5./ Általános és középiskolai ellátásban történt változások: Önkormányzati
2006. Általános 33 (15közp+ 18tag) iskolák száma Tanulók 11 599 fı száma Eltérı 2 tanrendő iskolák Tanulók 433 fı száma Bejárók 1 144 fı Középiskolák
Gimnáziumok
száma Tanulók száma Bejárók száma Szakközépés szakiskolák száma Tanulók száma Bejárók száma
Önkormányzati
Önkormányzati
Egyéb
Önkormányzati
Egyéb
fenntartású
2007.
fenntartású
2006. 6
31 (15közp.+ 16tag)
2007. 6
2008. 31 (15közp.+ 16 tag) 10 891 fı
Egyéb fenntartású
2008. 6
n.a.
11 149 fı
n.a.
n.a.
2
n.a.
1 (1kp+1tag)
n.a.
n.a.
403 fı
n.a.
411 fı
n.a.
n.a.
1 186 fı
n.a.
n.a.
n.a.
Egyéb
Önkormányzati
2006.
Egyéb
fenntartású
2007.
fenntartású
5
2006. n.a.
3 635
Önkormányzati
n.a.
Egyéb
2008.
fenntartású
5
2007. n.a.
n.a.
2008. n.a.
n.a.
3 602
n.a.
n.a.
n.a.
1 040
n.a.
1 005
n.a.
n.a.
n.a.
21
n.a.
21
n.a.
n.a.
n.a.
13 241
n.a.
12 727
n.a.
n.a.
n.a.
6 322
n.a.
6 173
n.a.
n.a.
n.a.
6./Az egészségügyi ellátásban történt változások Miskolc Megyei Jogú Város Közgyőlése a 2007. szeptember 20-i ülésén döntött arról a VI-138/16.683/2007. számú határozatával, hogy 2007 október 1. napjával létrehozza a Miskolci Egészségügyi Központot, mint a Semmelweis Kórházrendelıintézet és Egyetemi Oktató Kórház és a Diósgyıri Kórház-Rendelıintézet egyetemes jogutódját. Az egészségügyi reform keretében az egészségügyi ellátórendszer fejlesztésérıl szóló 2006. évi CXXXII. törvény alapján az egyes kórházak kapacitás felosztásáról az ágazati miniszter döntött. A döntés értelmében 2007. április 1. napjától a Miskolci Egészségügyi Központ két jogelıdjénél 98 aktív ágycsökkentést, és 108 krónikus ágyfejlesztést kellett végrehajtani. Ennek következtében a két jogelıd intézmény engedélyezett ágyszáma 1347-rıl 1357 ágyra 6
(432 krónikus) módosult. A krónikus ágyak aránya a korábbi 17%-ról 32%-ra emelkedett. Házi Gyermekorvosi Ügyelet A házi gyermekorvosi ügyelet vonatkozásában annak mőködtetése, szervezése továbbra is a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatánál maradt, de együttmőködve a BAZ. Megyei Kórházzal a gyermekügyeleti ellátás a B.-A.-Z. Megyei Kórház területén lévı Gyermekegészségügyi Központba került áthelyezésre 2008. július 01-tıl. Dél-Borsodi Egészségügyi Szociális Klaszter Miskolc Megyei Jogú Város Közgyőlése a 2006. november 30-i ülésén a IX212/96.148/2006.számú határozatával döntött arról, hogy az akkor még Semmelweis Kórház- Rendelıintézet és Egyetemi Oktató Kórház,a Diósgyıri KórházRendelıintézet a Dél-Borsodi Egészségügyi- Szociális Klaszter létrehozásában részt vegyen, illetıleg ahhoz csatlakozzon. Az egészségügyi és szociális szférában bekövetkezı szervezési és financiális változások szükségessé tették a meglévı erıforrások kihasználását, optimalizálását. Ennek érdekében a Dél-Borsodi Régióban lévı egészségügyi intézmények a Semmelweis Kórház- Rendelıintézet és Egyetemi Oktató Kórház, a Diósgyıri KórházRendelıintézet, valamint a Tiszaújvárosi és Mezıkövesdi Szakrendelıi, illetıleg a Miskolci Háziorvosi Egyesülés 2007. március 09-én az együttmőködési (Konzorciumi) szerzıdés aláírásával létrehozták, a Dél- Borsodi Egészségügyi- Szociális Klasztert. A Klaszternak jelenleg 23 tagja van. Fı feladata a környék egészségügyi és szociális ellátásának támogatása, összefogása. Célja a térség ellátásának integrálása, tudományos és oktatási központ kialakítása, nemzetközi kapcsolatok fejlesztése. Az együttmőködés további elınye a szakmai és tudományos innováció megvalósítása, a terület igényei szerinti oktatási rend, a szakmai együttmőködés kialakítása, amely optimalizálni képes a beteg- és szociális ellátás területeit, valamint annak költségoldalait. A klaszter tagjai dolgozták ki Miskolc egészségügyi alapellátásának átalakítását. Jelentıs lépéseket tesznek a lakosság egészségi állapotának javítása terén. A klaszter mőködése nagyban befolyásolja a város és környéke egészségügyi – szociális ellátásának fejlıdését, a környék egészségiparának fejlesztését. Háziorvosi Alapellátás A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. §-a értelmében a települési önkormányzatok kötelesek gondoskodni a lakosság egészségügyi ellátásáról. Az egészségügyi ellátást a lakosságszám és teljesítıképesség figyelembevételével kell megszervezni. A beteg lakóhelyén, illetve annak közelében mőködtetett ellátórendszernek az egészségügyi alapellátási feladatok folyamatos végrehajtását kell biztosítani, mely az egészségügyi ellátások legkiterjedtebb formája. Az egészségügyi alapellátás keretében az Önkormányzat feladatait és a jogszabályi feltételeket az Egészségügyrıl szóló 1997. évi CLIV törvény 88. és 152. §-ai tartalmazzák míg a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi, védınıi, iskola-ifjúság egészségügyi feladatok ellátásának részletes szabályait, finanszírozásának módját további jogszabályok állapítják meg. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a háziorvosi és fogorvosi körzetekrıl szóló 24/2002.(VI.10.) sz. rendeletet alkotta a városban található háziorvosi és fogorvosi körzetek szabályozására vonatkozóan. 7
Jelenleg Miskolcon 93 háziorvos dolgozik Minden háziorvos területi ellátási kötelezettséggel látja el feladatát, ezáltal biztosítva a városban élı lakosság teljes körő és folyamatos háziorvosi ellátását. Egy felnıtt háziorvosi rendelıhöz átlagosan 1600 lakos tartozik. A lakosság folyamatos ellátásának a biztosítéka az orvosok rendelési és rendelkezésre állási ideje, ill. a déli és az éjszakai ügyeletben vállalt részvétele. Házi gyermekorvosi alapellátás A város egészére jellemzı a lakosságszám, s így a gyermeklétszám folyamatos csökkenése Jelenleg az évi születésszám 1600 körül alakul. Az elmúlt években a 14 év alatti lakosság száma rohamosan csökken, ami az egész korábban kialakított intézményrendszer karcsúsítását is igényli. Egyes gyermekkörzetek fenntarthatatlanokká váltak, és ezért az elmúlt két évben három gyermekkörzet szőnt meg. A jelenlegi körzetszám 39. A megszőnı körzetek a szomszédos körzetekkel kerültek összevonásra. Fogorvosi alapellátás Miskolc Megyei Jogú Városban 75 fogorvosi körzet került kialakításra az alábbiak szerint: Felnıtt fogorvosi körzet Középiskolás körzet 17-18 évesek ellátó fogorvosi körzet Általános iskolás körzet Óvodás-bölcsıdés körzet 0-6 éves körzet
38 13 3 10 4 7
A fogorvosi ellátás egyik jelentıs részét teszi ki a rágószerven végzett diagnosztikán alapuló gyógyító tevékenység, míg egy másik része az ellátásnak az esztétikum javítása. A diagnosztikai tevékenység további része a szájüregi rákok korai felismerése érdekében végzendı rendszeres szőrı-vizsgálat. A gyermekek ellátása viszonylag jól szervezett. Megoldandó feladat viszont a fogyatékos betegek ellátása, mely jelentıs idıtöbblet mellett plusz személyzetet, olykor plusz eszközöket is igényel. A narkózist, és fekvıbeteg hátteret igénylı fogyatékosok ellátása jelenleg nem megoldott a város ellátási kötelezettségi területén.
2008
93 39 75 81 39
vállalkozó közalkalmazott 91 2 39 0 73 2 0 81 36 3
92 39 75 81 39
vállalkozó közalkalmazott 90 2 39 0 73 2 0 81 36 3
91
0
91
0
Megnevezés
2007
háziorvosi körzet gyermekorvos fogorvos védınık iskolaegészségügyben dolgozó orvos iskolaegészségügyben dolgozó védını
90
8
91
Drogambulancia A miskolci drogambulanciát 1996-ban hozta létre Miskolc Megyei Jogú Város Közgyőlése a IV-43/4668/1996 sz. határozatával. A drogambulancián 1996. június 10-tıl 2008. szeptember 30-ig terjedı idıszakban nyilvántartott személyek száma összesen: 2328 fı ebbıl nı: 371 fı, férfi: 1957 fı Betegforgalom: 55 710 alkalom Kor szerinti megoszlás: 15 év alatt 15-19 év 20-24 év 25-29 év 30-34 év 35 év felett Összesen
Fı 29 686 1005 392 140 76 2328
Legfiatalabb kezelt: 11 éves. (Szerves oldószer) Legidısebb kezeltek: 52 éves nı (Heroin, Politox.) és 52 éves férfi (Extasy, Politox.) Szakképesítése van: 1320 fınek Szakképesítése nincs: 1008 fınek – ebbıl tanul 583 fı Dolgozik, van munkahelye: 1486 fınek Nem dolgozik, nincs munkahelye: 842 fı Együtt élı szülık gyermeke: 1456 fı Külön élı szülık gyermeke: 872 fı (általában az anyával élnek) Büntetve volt: 677 fı (lopás, garázdaság, kábítószerrel visszaélés) Büntetlen: 1651 fı Kórházba utalás:1996. június 10 – tıl 2008. szept. 30 – ig Megyei Kórház Psychiátria
15
Semmelweis Kórház Psychiátria
183
Budapest Országos Psychiátria
44
Rehabilitációs Intézet az ország területén
66
Forgalom 1996. június 10 – 1996. de. 31. 1997 évben 1998 évben 1999 évben 2000 évben 2001 évben 2002 évben 2003 évben 2004 évben 2005 évben 2006 évben 2007 évben 2008. jan. 01- szept. 30.
Új jelentkezı 101 fı 170 fı 248 fı 195 fı 172 fı 130 fı 133 fı 361 fı 146 fı 207 fı 169 fı 164 fı 132 fı 9
Alkalom 637 1557 2280 2257 2073 1935 2154 4365 4531 8792 9334 7632 8163
A koncepció elsı felülvizsgálata (2006) idıpontjában közölt alkoholbetegekre vonatkozó adatok a kórházaktól kerültek beszerzésre, s már akkor sem tükrözték a valós helyzetet (nyilvántartási kötelezettség hiányában), jelen felülvizsgálat ezért ezzel a kérdéssel érdemben nem tud foglalkozni. 7. Adósságkezelés A két pilléren nyugvó, pénzbeli támogatást és tanácsadást magában foglaló adósságkezelési szolgáltatás Miskolc Megyei Jogú Városban 2003. július 1-tıl kezdıdött el. Ekkor még nem volt kötelezıen ellátandó feladat, azonban a városban felgyülemlett több száz milliós közüzemi tartozás mértéke elengedhetetlenné tette ennek a támogatási formának a bevezetését. 2006.01.01-tıl viszont már az 1993. évi III. törvény elírta, hogy negyvenezernél több lakosú települési önkormányzatoknak kötelezı adósságkezelési szolgáltatást nyújtani. A szolgáltatás igénybevétele a két családsegítı szolgálat keretében létrehozott Adósságkezelı Irodában indul, a szolgáltatásra való jogosultságot valamint a jogszabályokban megállapított jogosultsági feltételek vizsgálatát a Polgármesteri Hivatal Egészségügyi, Családvédelmi és Foglalkoztatáspolitikai Fıosztálya végzi. 2006. évben 433 fı részesült összesen 78.199.734.-Ft támogatásban, az ehhez kapcsolódó lakásfenntartási támogatás összege: 33.112.936.-Ft volt. 2007. évben 553 fı részesült összesen 77.171.304.-Ft támogatásban, az ehhez kapcsolódó lakásfenntartási támogatás összege: 26.114.240.-Ft volt. 2008. évben junius 30-ig 249 fı részesült összesen: 40.658515.-Ft támogatásban, az ehhez kapcsolódó lakásfenntartási támogatás összege: 15.526.250.-Ft volt. Sajnos a támogatottak kb. 20%-a nem tudja végig csinálni a programot, mivel nehéz szociális helyzetükre tekintettel nem képesek a havi rezsi költséget és az önrészt is maradéktalanul kifizetni. Esetükben az ellátás megszőntetésre kerül és az addig átutalt támogatás összegét is vissza kell fizetniük. 8. Pénzbeli és természetbeni ellátások: A szociális szolgáltatástervezési koncepció 2006. évi felülvizsgálata óta eltelt idıszakban több olyan pénzbeli és természetbeni ellátást érintı jogszabályi változás következett be, amely hatással volt a segélyezés gyakorlatára, valamint a jogosultsági körbe tartozókra. 2006. január 01-tıl megszőnt a rendszeres gyermekvédelmi támogatás önkormányzat általi folyósítása. Az erre szánt központi forrás beépült a családi pótlék összegébe. Helyét a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság váltotta fel. A kedvezményre való jogosultsággal rendelkezık közül a bölcsıdébe, óvodába és az általános iskola alsó tagozatába járók 100%-os gyermekétkeztetési kedvezményben részesülnek. Nagy változás volt szintén, hogy a rendszeres szociális segélyezés rendszere átalakult. A családi segélyezésre való átállás nagymértékben megváltoztatta a családok részére kifizetett támogatás összegét. A vizsgált idıszakban az Önkormányzat nagy figyelmet fordított arra, hogy minél több rendszeres szociális segélyben részesülı kerüljön bevonásra közfoglalkoztatásba. Az idıskorúak nehéz anyagi helyzetére tekintettel Önkormányzatunk a helyi lakásfenntartási támogatás jogosultsági feltételeinél a jövedelemhatár megállapításánál 10
továbbra is könnyebbé tette a hozzájutást a csak 70 éven felüli személyek által lakott háztartások esetében és a 70 éven felüli egyszemélyes háztartások esetében. Ez a tendencia érvényesült a közgyógyellátásra való jogosultság méltányosságból való megállapításánál is, bár az egyéni gyógyszerkeret megállapítása nagy változásokat hozott az elbírálás szempontjaiban. Szintén az idıskorúk lakhatási feltételeinek javítását szolgálta a 2006. évtıl bevezetett lakásfelújítási támogatás. Ennek keretében 2006. évben:15 db, 2007. évben: 4 db és 2008. évben: 4 db lakást sikerült felújítani. A felújítások során fontos szempont volt a lakások akadálymentesítése is. A regisztrált álláskeresık, ezen belül is a rendszeres szociális segélyezettek száma évrıl-évre növekedést mutat. 2006-ban 8522 fı 2007-ben 9286 fı 2008-ban 9838 fıt (elsı félév ) regisztrált a munkaügyi szervezet. Rendszeres szociális segélyezettek száma évek szerint: 2006-ban 4675 fı 2007-ben 4753 fı 2008-ban 4802 fı (szeptemberig) Közcélú foglalkoztatás tekintetében a jogszabály által támogatásra nyújtható maximális összeget teljes mértékben felhasználjuk, mely 2008 évben 313.887 eFt. Ez 307 fı/hó részére biztosít munkalehetıséget. Közcélú foglalkoztatásban részt vettek átlaglétszáma (fı): 2006-ban 263,47 2007-ben 340,02 2008-ban 335,4 (októberig) Miskolcon jelenleg 537 fı közhasznú foglalkoztatására van lehetıség. Közmunkaprogram csak 2008. május 31-ig volt, ebben átlag 134 fı vett részt havonta.
II. fejezet A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény változásai a koncepció 2006-os felülvizsgálata óta Változást jelent a korábbi szabályozáshoz képest: • a házi segítségnyújtás szolgáltatás igénybevételét megelızıen 2008. január 1-tıl vizsgálni kell az ellátott gondozási szükségletét, melyet egy külön jogszabályban meghatározottak szerinti szakértıi bizottság bírál el. Amennyiben a gondozási szükséglet meghaladja a napi 4 órát, az ellátottnak fel kell ajánlani a bentlakásos szociális otthoni ellátást. Ez nem jelenti azt, hogy kötelezı igénybe vennie a szociális otthon nyújtotta ellátást, de a napi 4 órás maximumot ez esetben sem haladhatja meg a gondozási idı. Abban az esetben vehetı igénybe a házi segítségnyújtás mint alapszolgáltatás, amennyiben a gondozási szükséglet meghaladja a napi 1 órát, • Jelzırendszeres házi segítségnyújtást 2009. január 1-tıl csak házi segítségnyújtást is végzı szociális szolgáltató, illetve intézmény biztosíthat. • 2009. január 1-tıl a támogató szolgáltatás és közösségi ellátások már nem kötelezı önkormányzati feladatok. A szolgáltatóknak 2008. szeptember 1-ig pályázni kellett 2009-2011 évekre vonatkozó támogatás elnyerésére. • Eltérés a korábbi évekhez viszonyítva, hogy az étkeztetés és házi segítségnyújtás alapszolgáltatások esetén 2008. január 1-ét követıen a jegyzı az ellátást igénylı családjában 11
az egy fıre jutó jövedelmet megvizsgálja és tárgy évre szóló érvényességgel igazolást állít ki. Az igazolás elsı alkalommal történı kiállítását követıen az intézményvezetı minden év október 31-ig kérelmezi a szolgáltatónál, intézménynél ellátást igénybe vevı személyek következı naptári évre szóló igazolásának kiállítását. • Étkeztetés és házi segítségnyújtás alapszolgáltatás 2009.január 1-tıl csak jegyzıi jövedelemvizsgálat alapján nyújtható.
III. fejezet Miskolc Megyei Jogú Város területén végzett szociális szolgáltatási tevékenységek
Ellátási forma, típus megnevezése ALAPSZOLGÁLTATÁSOK Étkeztetés Házi segítségnyújtás Jelzırendszeres házi segítségnyújtás Családsegítés Közösségi ellátások Támogató szolgáltatás Utcai szociális munka Nappali ellátás - idısek nappali ellátása - fogyatékosok nappali intézménye - pszichiátriai betegek nappali intézménye - szenvedélybetegek nappali intézménye Nappali melegedı SZAKOS ITOTT ELLÁTÁSOK Átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények Idıskorúak gondozóháza Fogyatékos személyek gondozóháza Pszichiátriai betegek átmeneti otthona Szenvedélybetegek átmeneti otthona Éjjeli menedékhely Hajléktalan személyek átmeneti szállása Ápolást, gondozást nyújtó intézmények Idısek Otthona Szenvedélybetegek otthona Fogyatékos személyek otthona Hajléktalanok otthona
12
Van
Nincs
x x x x x x x x x x x x x
x x x x x x x x x x
IV. fejezet A szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálatának elfogadását követıen a szociális intézményrendszerben történt változások Miskolc Megyei Jogú Város Közgyőlése a 2007. november 22-ei ülésén a VIII177/16.867/2007. sz. határozatával döntött az İszi Napsugár Otthon fenntartói feladatainak a Miskolci Kistérség Többcélú Társulása részére történı átadásáról. A kistérségi ellátás keretében történı feladatellátás következtében kapott többlet bevétel az intézménynek a fenntartásához szükséges gazdasági és szakmai feltételeinek megfelelıbb biztosítását szolgálja, amely kihatással van az ellátottak részére nyújtott szolgáltatások színvonalára, és az intézmény gazdálkodására is. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyőlése 2008. július 26-ai ülésén a VI-110/13.571/2008. számú határozatával döntött arról, hogy a Területi Gondozószolgálat feladatai az Iránytő Szociális Szolgálat valamint a Miskolci Családsegítı Központ részére kerülnek átadásra azzal, hogy a két szociális intézmény - területi megosztás szerint - biztosítja mindazon szolgáltatásokat a városban melyeket eddig a három intézmény nyújtott. Mind az Iránytő Avasi Szociális Szolgálat, mind a Miskolci Családsegítı Központ az ellátási területén belül végezi a házi segítségnyújtást, valamint a jelzırendszeres házi segítségnyújtást. A jelzırendszerhez kapcsolódó diszpécserközpont az Iránytő Szociális Szolgálathoz került át. A feladatarányos megosztás érdekében az idısellátás vonatkozásában az Iránytő Szociális Szolgálat látja el az Avas, Hejıcsaba, Görömböly, Tapolca, Gyıri kapu, Diósgyır, Pereces, Vasgyár, Komlóstetı, Hámor területeket. A fenti területeket ellátó Gondozási Központokat vették át. Ezzel együtt – a Bulgárföldön található Fazola úti gondozási központ kivételével – a három Idısek Átmeneti Otthonát is az Iránytő Szociális Szolgálat mőködteti. A Miskolci Családsegítı Központ ellátási területe az idısellátás vonatkozásában a tágan vett Belváros, Szentpéteri kapu, Martintelep, Szirma valamint a Bulgárföldi Szolg. Központ és Gondozóház (Fazola H. u. 4.) A Miskolci Családsegítı Központ mőködteti ezenkívül az Értelmi-fogyatékosok Napközi Otthonát, valamint a támogató szolgálatot A korábban a területi gondozószolgálathoz tartozó 4 konyha közül az Iránytő Szociális Szolgálat mőködteti tovább a Leszih. A. u. 4.sz. alatti, a Kacsóh P. u. 8. sz. alatti valamint a Fazola H. u. 4. sz. alatt található konyhákat, a Miskolci Családsegítı Központ pedig az Arany J. u. 37. sz. alatt található konyhát. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában lévı szociális intézményrendszer hatékonyabb, és gazdaságosabb mőködtetését, szolgálta az intézményracionalizálás, amelynek hatására mind az Iránytő Szociális Szolgálat mind a Családsegítı Központ tekintetében racionálisabb gazdálkodást és komplexebb, magasabb színvonalú szakmai tevékenységet eredményez.
V. A szociális ellátásban mőködı civil szervezeteknél bekövetkezett változások 1. A Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. megyei Szervezete Hajléktalanokat Gondozó Központja Módszertani Intézmény 13
a.) 2006. évben Miskolc város III. kerületének (Diósgyır és vonzáskörzete) ellátását végzı 50 fıs nappali melegedı 2007. január 1-tıl megszüntetésre került. b.) 2006-ban a korábban csak férfiak részére mőködtetett 80 férıhelyes éjjel menedékhelybıl (Miskolc, Baross G. u. 13-15.) egy 20 fıs nıi részleg került kialakításra. c.) 2006. decemberében 35 férfi részére alakítottak ki idıszakos éjjeli menedékhelyet, a téli krízis idıszakban. d.) 2007. november 1- tıl a hajléktalan ellátás Észak – Magyarországi Regionális Diszpécser Szolgálatát a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. megyei Szervezete Hajléktalanokat Gondozó Központja mőködteti. A diszpécserszolgáltatás BorsodAbaúj-Zemplén, Heves-, és Nógrád megyéket fedi le. 2. Szimbiózis Alapítvány „Szimbiózis Habilitációs Központ” néven (Miskolc, Forgács u. 18. sz alatt) 40 fı fogyatékos személy nappali intézménye 2006-tól és 12 fı fogyatékos személy lakóotthona kezdte meg mőködését 2007-tıl. Miskolc-Diósgyırben 12 fı fogyatékos személy ellátását biztosító Rehabilitációs Majorságon „Baráthegyi Lakóotthon” mőködési engedélyezési eljárása folyamatban van. Az eddig mőködtetett 3 támogató szolgálatot 2009. január 1-tıl összevontan kívánják mőködtetni a pályázati kiírás feltételeinek megfelelıen.
3. Önálló Másság Életminıség Fejlesztı Alapítvány (ÖMÉFA) Az „ÖMÉFA”-t a Szimbiózis Alapítvány és a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete, - mint az önkormányzat konzorciumi partnerei - hozta létre a HEFOP 4.2.1 európai uniós pályázathoz. Az pályázati támogatás révén Miskolc, Váltó u. 45. sz. alatt létrejött a Rehabilitációs Szolgáltató Központ Fogyatékos Emberek Nappali Intézménye, ahol 40 fı részére biztosítanak nappali ellátást, 20 fı mozgássérült, illetve 20 fı értelmi fogyatékos személy részére 2008. év februárjától. 4. Sziget Gondozóház Alapítvány Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a III-84/70.706/2005.sz. határozatával döntött arról, hogy a Miskolc, Kerpely A.u. 1. sz. alatt található Rendelıintézet 4. emeleti szintjét a Diósgyıri Kórház - Rendelıintézet használatából elvonja és azt pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményének mőködtetése céljából 15 év idıtartamra ingyenesen a Sziget Gondozóház Alapítvány használatába adja. A megkötött bérleti szerzıdésben az Alapítvány kötelezettséget vállalt arra, hogy az ingyenesen rendelkezésére bocsátott épületrészt felújítja és ott pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményét alakít ki és mőködtet. Ennek a szerzıdésben meghatározott kötelezettségének az Alapítvány nem tett eleget, így az Önkormányzat 2008. július 7-én azonnali hatállyal felmondta a bérleti szerzıdést, mivel az a Rendelıintézet épületét egyéb módon kívánja hasznosítani.
14
5. Aranysugár Kht. Fenyveskert Otthonház Az Aranysugár Közhasznú Társaság által fenntartott Fenyveskert Otthonház Miskolc, Görömbölyi u. 14.sz. alatti tartós bentlakásos, átlagot jóval meghaladó minıségő, ápolásgondozást nyújtó idısek otthona szociális intézmény 2007. szeptember 11-én megszünt.
6. Szépkorúak Háza Kht. A Szépkorúak Háza Szociális Szolgáltató Közhasznú Társaság támogató szolgáltatásra kapott mőködési engedélyt 2007. június 1-tıl kezdıdıen Miskolc, valamint 39 kistérségi településre kiterjedıen. 7. Szorgoskert Nonprofit Kft. A Kft. 2006. decemberétıl kapott engedélyt az „Együtt-létért” Támogató Szolgáltatás mőködtetésére Miskolc és Kazincbarcika kistérség 73 településre. Az eddig mőködtetett 2 támogató szolgálatot 2009. január 1-tıl összevontan kívánják mőködtetni. 8. Magyarországi Református Egyház A Magyarországi Református Egyház 2007. november 30-tól Bartimeus Református Támogató Szolgálatra és Timóteus Támogató Szolgálatra kapott mőködési engedélyt. A korábban CAT - Otthon Kht fenntartásában mőködtetett Miskolc - Avas Támogató Szolgálat és Miskolc-Diósgyıri Támogató Szolgálat ellátottjait vették át. Ettıl az idıponttól kezdıdıen, ezzel egyidejőleg a CAT - Otthon Kft támogató szolgálatai megszőntek. 9. Német Kisebbségi Önkormányzat A Német Kisebbségi Önkormányzat 2007. december 20-tól „Német Támogató Szolgálat, Miskolc”- „Deutsche Unterstützungsdienst, Miskolc” elnevezéssel kapott mőködési engedélyt támogató szolgáltatás nyújtására.. A korábban Magyar Kolping Szövetség fenntartásában mőködtetett Kolping Támogató Szolgálat ellátottjait vette át ettıl az idıponttól kezdıdıen, ezzel egyidejőleg a Magyar Kolping Szövetség támogató szolgálata megszőnt. 10. Miskolc-Martinkertvárosi Református Egyházközség Az Egyházközség 2008. július 11-tıl rendelkezik jogerıs mőködési engedéllyel, mely alapján étkeztetés, házi segítségnyújtás és idısek nappali ellátása alapszolgáltatást nyújthat. 11. Drogambulancia Alapítvány Az Alapítvány 2008. július 21-tıl rendelkezik jogerıs mőködési engedéllyel szenvedélybetegek közösségi ellátása alapszolgáltatásra. Az új pályázati rendszerben szenvedélybetegek alacsonyküszöbő ellátására nyújtott be pályázatot s ezzel egyidejőleg mőködési engedély iránti kérelmet.
15
12. Szent Erzsébet Hívei Egyház A Szent Erzsébet Segítı Kezek Közhasznú Egyesület fenntartója egyházat alapított, s így az általa mőködtetett támogató szolgálatok 2007. november 30-tól Szent Erzsébet Hívei Egyház fenntartásában mőködnek. Az eddig mőködtetett több támogató szolgálatából négyet 2009. január 1-tıl összevontan kíván mőködtetni Miskolcon és környékén a pályázati kiírás feltételeinek megfelelıen. 13. Napház Gondozó Centrum Kht. A Napház Gondozó Centrumot 2007-ben az emelt szintő ellátásból átlagos szintővé minısíttették át, valamint az ellátotti létszám 30-ról 32 fıre emelkedett. 14. Autista Alapítvány Az Alapítvány 2007-ben a fogyatékosok ápoló-gondozó otthona ellátotti létszámát 15-rıl 37 fıre bıvítette. 2008. május 18-tól munka -rehabilitációs foglalkoztatót mőködtet 18 fı részére.
VI. fejezet Finanszírozási helyzetkép Az önkormányzat kötelezı alapellátási feladatai közül 2007. évben a jelzırendszeres házi segítségnyújtásnál az új belépınek számító ellátottak esetében csak 50%-os állami normatívát biztosított a költségevetési törvény , a másik 50%-ra pályázni kellett az önkormányzatoknak. Ugyanez vonatkozik 2008. évben az étkezetés, illetve házi segítségnyújtás alapszolgáltatásokat igénybe vevık finanszírozására.
Szociális intézményi kiadások és forrásaik 2006. év
2007. év
2008. év
Tény
Tény
I. félévi
Megnevezés adatok
adatok eFt eFt-ban
eFt-ban
M
módosított elıirányzat
Normatív állami támogatás
1
163 075
1 164 200
793 477
Önkormányzati forrás
2
136 596
2 271 784
1 616 020
Összesen
3
299 671
3 435 984
2 409 497
A kistérségi szociális alapszolgáltatási feladatok finanszírozásának forrásai: •
a központi költségvetésbıl az önkormányzatoknak és a gesztoroknak biztosított mindenkori alap normatíva, 16
• • •
központi költségvetésbıl a többcélú kistérségi társulások számára biztosított kiegészítı normatíva, társönkormányzatok által befizetett tagdíj, egyéb önkormányzati, pályázati források.
VII. fejezet Fejlesztési elképzelések 2008-2010 között ( intézmények által összeállított fejlesztési elképzelések) 1./ „Iránytő” Szociális Szolgálat • A foglalkoztathatóság javítása, a munkaerı-piaci kereslet és kínálat jobb illeszkedésének elısegítése (2009. év) „Életen át tartó tanulással” segíteni a munkavállalás feltételeit. • TÁMOP 5.2.5-08/1 pályázat segítségével a tanulási zavarokkal küzdı, lemorzsolódott, iskolából kimaradt tanulók „iskolán kívüli fejlesztése” (2009. év) • Drogprevenciós kortárs csoport mőködtetése – partneri együttmőködésben – Miskolci Drogambulancia Alapítvánnyal (2009-2010. év) TÁMOP 5.2.5. • Ifjúsági Információs Iroda – E pont mőködtetése – pályázati partneri együttmőködésben Avas városrészben és kapcsolódó területeire (2009-2010. év) TÁMOP 5.2.5. • A 2001. évi CI. törvény alapján felnıttképzési szolgáltatások biztosítása intézményen belül és kliensek részére (2009. év) • Iránytő Szociális Szolgálat minıségbiztosítása (2010) • Családok és közösségek a társadalomban és az egyéni életben – családon belüli erıszak megelızése, terápiás foglalkozások – mediáció módszereinek alkalmazása • Idıskorúak személy- és vagyonvédelmére való felkészítés – együttmőködve a B.A.Z. • Megyei Rendır-fıkapitánysággal, Avasi rendırırs bevonásával. • Felnıttképzés keretében programakkreditált mentorképzés • Iránytő Szociális Szolgálat a 2001. évi CI. törvény értelmében „regisztrált” (nyilvántartott felnıttképzési intézmény 2008.) – felnıttképzési szolgáltatás Avas városrészben és a szolgáltatást igénybevevık részére: Miskolci Egyetemmel együttmőködve. • Foglalkoztatási Információs Tanácsadó Iroda mőködtetése (Regionális Munkaügyi Központtal együttmőködés) 2009. év • Álláskeresı Klub mőködtetése 2009. év • Idıskorúak részére alapellátáson túl nyújtott szolgáltatások köre: fodrászat, frissítı masszır, jogi és pszichológiai tanácsadás (2009. év) • Tanulási nehézségekkel küzdı gyermekek és fiatalok részére komplex fejlesztı munka (2009. év) • Nyári gyermekétkeztetés körének – helyi és központi támogatások igénybevételével bıvítése (2009. év) • Szenvedélybetegségek megelızése érdekében „SZER - telenül” címmel információstanácsadó iroda mőködtetése 2009-2010. években – együttmőködve a Drogambulancia Alapítvánnyal TÁMOP 5.2.5. • Máltai játszótér mőködtetése, mint közösségi gyermek szabadidı központ (2009-2010. év) • Gyermek-fiatalkori bőnmegelızési munkában az 1997. évi XXXI. törvény 17. § értelmében a „jelzırendszeri együttmőködésben” – Avas és térségében – meghatározó szerep vállalása (2009. év) • „Biztos kezdet” mozgalom keretein belül „Dúdoló” Baba-mama Klub mőködtetése – a korai fejlesztés intézményes alapjainak lerakása Avas városrészben (2009-2010. év) 17
• „TANULÓ város” projekt – Lifelong learning - tanuló városrész – út a munkavilágába – projekt indítása 2009. évtıl. • Otthonápolási szolgálat indítása 2009.-tıl • „Nagyapám és én @ esélyegyenlıség a világhálón” – generációk közötti kapcsolat erısítése, információs alapismeretek elsajátítása klubszerő formában. Együttmőködés a Gárdonyi Géza Mővelıdési Házzal, Szemere Bertalan Mővészeti Szakközépiskolával (2009-2010. év) • Szociológiai kutatások a gyermeki szegénység helyi okainak felderítésére, stratégia rövid és hosszú távon (2009. kezdés) 2./ Miskolci Családsegítı Központ Családsegítés • „Út a munkához” programhoz kapcsolódó - és jogszabályi változásárokból eredı feladatokra • Az aktív korú nem foglalkoztatottakhoz kapcsolódó segítı szolgáltatások fejlesztése • Célcsoport orientált konkrét beilleszkedést segítı programok protokolljának kidolgozása csoport és közösségi szociális munka erısítése a célcsoport esetében Adósságkezelés • Internetes szolgáltatások kialakítása, fejlesztése • Háztartás-gazdálkodási Klubok bıvítése • Prevenciós programok továbbfejlesztése (iskolai - klubok mőködtetése – oktatási intézményekkel együttmőködve) Családi kapcsolaterısítı programok • Családterápiás szolgáltatás további fejlesztése, • Családcsoportok mőködtetése, • Közösségi programok, családi napok folyamatos szervezése Fogyatékkal élık ellátása ÉNO- Fogyatékos Személyek Gondozóháza • Pszichológiai és jogi tanácsadás biztosítása • Szülı-csoport indítása • Integráció elısegítése érdekében közös programok szervezése a gyermekjóléti szolgálattal, ill. családsegítéssel (pl. tábor, özösségi programok karácsony, gyermeknap) • Ellátási körzet felülvizsgálata, módosítása • ÉNO esetében – kistérségi ellátási körzet • Gondozóház esetében – megyei vagy regionális ellátási körzet (2009) • Szociális foglalkoztatás lehetıségeinek feltárása(2010) Támogató Szolgálat • A Szolgáltatás kihasználtságának növelése, a jelenleginél kedvezıbb szolgáltatási konstrukció kialakítása (2009-2010.) Idıs személyek ellátása Étkeztetés • Menüválasztásos étkeztetés • Diétás étkeztetés lehetıségének megvizsgálása(2009) • Ételszállítás átszervezése (saját gépkocsikkal – társadalmi dolgozók bevonásával 2010.) Házi segítségnyújtás • Mentális gondozás erısítése • Nyugdíjasházban – 0-24 órás ügyelet visszaállítása – a jelzırendszeres házi segítségnyújtással összekapcsolva (2009) • Jelzırendszeres házi segítségnyújtás fejlesztése (2010) Nappali ellátás 18
• Alapszolgáltatáson túl nyújtott szolgáltatások bevezetése( fodrász, pedikőr-manikőr, frissítı masszázs, relaxáció, jogi tanácsadás, pszichológiai tanácsadás } igénybevételének lehetısége • Az idısek aktivitására építı közösségi/szabadidıs programok rendszeres szervezése demens nappali ellátás feltételrendszerének kialakítása/szükséglet és igényfelmérést követıen Pszichiátriai betegek ellátása • (Új szolgáltatás lehetıségeinek feltérképezése, szükséglet és igényfelmérés, közösségi pszichiátriai ellátás, pszichiátriai betegek nappali intézménye (2009) • Szükséglet és igényfelmérésre alapozottan az új szolgáltatások bevezetésének elıkészítése, személyi és tárgyi/infrastruktúrális feltételének kialakítása (2010) 3./ Német Kisebbségi Önkormányzat A fenntartó házi segítségnyújtás alapszolgáltatást kíván nyújtani, melynek engedélyezési eljárása folyamatban van. Tervezik jelzırendszeres házi segítségnyújtás kialakítását is. 4./ Szeretet Alapítvány Rövid távú (2008. évi) terveik között szerepel az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ által kiírt „megváltozott munkaképességő személyek munkaminıségének növelésére és munkahelyének megtartására” címmel már benyújtott és elbírálás alatt álló pályázatuk kapcsán a konyha szabad kapacitásának kihasználása. Szociális konyhaként történı engedélyeztetést követıen új, szociális alapszolgáltatás (szociális étkeztetés) biztosítását tervezik 2009. január 01-tıl mely a környezetükben élı idıs emberek támogatott étkeztetését szolgálná. 5./ Szimbiózis Alapítvány A Szimbiózis Alapítvány rövidtávú tervei között szerepel a Rehabilitációs Majorságon mőködı 250 fıt kiszolgáló konyha 2009. január 1- tıl szociális konyhaként való mőködtetése. 6./ Miskolc - Avas Gesztenyéskerti Idısek Otthonáért Alapítvány 2009-ben az intézmény 43-ról 45 fıre szeretné bıvíteni a létszámot, illetve demens részleget szeretnének kialakítani az épület emeletráépítésével.
VIII. fejezet JÖVİKÉP A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény értelmében, a szociális ellátás feltételeinek biztosítása - az egyének önmagukért és családtagjaikért viselt felelısségén túl -, az állam központi szerveinek és a helyi önkormányzatoknak a feladata. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a folyamatosan változó jogszabályi környezetben arra törekedett a törvény megjelenésétıl fogva, hogy a lakosság szükségleteit helyezze a középpontba az egyes szolgáltatások megvalósításánál. Ennek a tudatos és tervezett munkának köszönhetıen a szolgáltatási rendszer a városunkban kiegyensúlyozottan mőködik. Továbbra is az a törekvésünk, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk:
19
• Az ágazatot érintı jogszabályi környezet változásaira. Annak érdekében, hogy a jogszabályi kötelezettségeket, megfelelı módon tudjuk illeszteni az állampolgári szükségletekhez és az önkormányzat pénzügyi lehetıségeihez. • A pályázati lehetıségekre. Ennek érdekében fontosnak tartjuk a pályázati önrész biztosítását és az önkormányzatunknál az egyes osztályok és csoportok, továbbá az intézményeink közötti szakmai együttmőködést. • A lakosság tájékoztatására. Úgy ítéljük meg, hogy az intézményeinkben dolgozó szakemberekkel és az együttmőködı civil szervezetekkel közösen, a lakossággal való rendszeres párbeszéd segítségével segíthetjük a szolgáltatásokról való tájékozottságot. • A médiákkal való rendszeres kapcsolattartásra. Ennek alapvetı célja a gyors és közérthetı tájékoztatás az egyes ellátásokhoz való hozzáférés feltételeirıl. • A folyamatos szakmai képzésre. Az ágazathoz tartozó szakemberek képzése és önképzése elemi feltétele és egyben biztosítéka is annak, hogy a szakmával kapcsolatos kihívásoknak optimális módon tudjunk megfelelni.
20
1. sz. melléklet
100 -3
-3 -2 -7 -6 95 -11 -12 -27 -24 -3590 -30 -34 -78 -98 -110 -136 85 -162 -178 -243 -269 80 -287 -321 -386 -470 -429 75 -482 -520 -567 -560 -578 70 -656 -659 -643 -724 -799 65 -838 -823 -884 -807 -831 60 -964 -998 -1060 -1096 -1141 55 -1055 -1273
-1493 -1459 -1336
-1112 -1103 -1015 -1086 -1027 -956 -1031 -1018 -1014 -1183 -1278 -1260 -1284 -1367 -1269 -1230 -1258 -1515 -1689 -1557 -1567 -1462 -1467 -1425 -1281 -1229 -1073 -1062 -1044 -1065 -1049 -1099 -1034 -993 -1059 -1027 -897 -929 -871 -805 -806 -744 -750 -793 -768 -808 -738 -800 -766 -860
14 6 9 21 20 28 47 62 63 70 71 122 191 273 302 383 392 446 516 563 554 654 700 769 755
50
909 869 936 975 1040 1037 1063 1075 1115 1126 1183 1135 1245 1116 1094 1220 1297 1353 1398 1386 1344
1307 1275 1203 1165 1160 1079 1042 1024 1055 1101 1204 1326 1276 1222 1278 1264 1291
45
40
35
1537
1515
1701 1693
1480 1594 1536 1526 1461 1442 1319 1237 1179 1072 1050 1000 1017 1001 992 952 956 976 927 863 874 815 764 737 729 756 757 716 754 727 691 761 810
30
25
20
15
10
5
0
21
2. sz. melléklet
Miskolcon szociális tevékenységet folytató intézmények İszi Napsugár Otthonhoz tartozó telephelyek Fodor Ottó igazgató
İszi Napsugár Otthon Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Fodor Ottó igazgató 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 101. 46/506-703, 506-704
[email protected] [email protected] kistérségi intézmény idısek bentlakásos otthona demens személyek ellátása
Idısek Gondozóháza Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Bajuszné Magyar Anita 3532 Miskolc, Mátyás király u. 15. 46/359-685 önkormányzati intézmény idısek bentlakásos otthona
Ezüsthíd Otthon Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Krajnyák Henrietta 3532 Miskolc, Bársony J.u. 29.. 46/354-300, 358-701 önkormányzati intézmény idısek bentlakásos otthona
22
Aranykor Idısek Otthona Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Belényesi Károlyné 3526 Miskolc, Kiss tábornok u. 32. 46/531-010 önkormányzati intézmény idısek bentlakásos otthona demens személyek ellátása
Férfiak Mentálhigienés Otthona Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Hruskó Krisztina 3529 Miskolc, Mésztelep u.1. 46/363-030 önkormányzati intézmény szenvedélybetegek bentlakásos otthona
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Iránytő Szociális Szolgálat Horváth Zoltán mb. igazgató – 2008. 10. 01-tıl
Arany alkony (vasgyári) Szolgáltatási Központ
Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Gyurján Andrea mb. 3533 Miskolc, Kabar u. 4. 46/533-461 önkormányzati intézmény étkeztetés, házi segítségnyújtás, idısek átmeneti otthona
23
Jelzırendszeres házi segítségnyújtás Kistérségi jelzırendszeres házi segítségnyújtás Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Burka Józsefné 3533 Miskolc, Kabar u.4. 46/333-030
[email protected] önkormányzati intézmény jelzırendszeres házi segítségnyújtás,
Vár-sétány Szolgáltatási Központ
Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Tóth Judit mb. 3535 Miskolc, Bartók B.u. 7. 46/379-440 önkormányzati intézmény étkeztetés, házi segítségnyújtás, idısek klubja
Perecesi Szolgáltatási Központ Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Slezsák Tiborné 3518 Miskolc, Bollóalja u. 115. 46/439-408 önkormányzati intézmény étkeztetés, házi segítségnyújtás, idısek klubja, idısek átmeneti otthona
Hejıcsabai Szolgáltatási Központ Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Lángné Elizeus Zsuzsanna 3508 Miskolc, Sütı J.u. 6. 46/369-580 önkormányzati intézmény étkeztetés, házi segítségnyújtás, idısek klubja, 24
Észak-Kiliáni Szolgáltatási Központ Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Pappné Dávid Anikó 3534 Miskolc, Kacsóh P.u. 8. 46/532-535 önkormányzati intézmény étkeztetés, házi segítségnyújtás, idısek klubja, idısek átmeneti otthona
Újgyıri Szolgáltatási Központ Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Szakolczai Zsoltné 3533 Miskolc, Andrássy u. 10. 46/530-524 önkormányzati intézmény étkeztetés, házi segítségnyújtás, idısek klubja,
Szépkor Szolgáltatási Központ Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Offenbecker Józsefné 3525 Miskolc, Mátyás király u. 15. 46/359-681 önkormányzati intézmény étkeztetés, házi segítségnyújtás, idısek klubja,
25
Hámori Szolgáltatási Központ Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Borkáné Hütter Ildikó 3517 Miskolc, Palota u. 26. 46/370-405 önkormányzati intézmény étkeztetés, házi segítségnyújtás, idısek klubja,
Gondozási Központ Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Nagymáté István 3517 Miskolc, Klapka Gy.u. 6-8. 46/ 366-455
[email protected] önkormányzati intézmény étkeztetés, házi segítségnyújtás, idısek klubja,
Családsegítés és adósságkezelési munkacsoport Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Járási Viktor 3529 Miskolc, Szilvás u. 37. 46/431-246
[email protected] önkormányzati intézmény Családsegítés, adósságkezelés
Gyermekjóléti Központ Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Vargáné Major Zita 3517 Miskolc, Testvérvárosok u. 15. 46/555-401,555-402,
[email protected] önkormányzati intézmény gyermekjóléti központ 26
Fazola H. úti telephely Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Tollas Erzsébet 3534 Miskolc, Fazola H.u.4. 46/530-560, 530-561, fax: 339-150
[email protected] önkormányzati intézmény gyermekjóléti szolgáltatás, családsegítés
Hajós utcai telephely Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
3517 Miskolc, Hajós u. 1. 46/564-450, 564-451
[email protected],
[email protected] önkormányzati intézmény igazgatóság, háttér kiszolgálást biztosít
Miskolci Családsegítı Szolgálat, Regionális Módszertani Központ és Gyermekjóléti Szolgálat, Megyei Módszertani Központ telephelyei Földessy Judit igazgató Gúr Péter Attila ált. igazgató helyettes, gyermekjóléti központ szakmai vezetı
Arany J. úti székhely Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Csorba Csabáné 3530 Miskolc, Arany J. u. 37. 46/560-205, 562-276 fax: 562-277
[email protected] önkormányzati intézmény gyermekjóléti központ, családsegítés Kassai úti telephely 27
Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Béres Márta 3534 Miskolc, Kassai u.19. 46/506-182,506-183, fax: 413-072
[email protected] önkormányzati intézmény gyermekjóléti szolgáltatás, családsegítés
Adósságkezelı Iroda – Aba úti telephely Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Juhász Nóra mb. 3532 Miskolc, Aba u. 49. 46/515-969, 515-970
[email protected] önkormányzati intézmény adósságkezelés
Módszertani Munkacsoport – Jedlik Á. úti telephely Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Lenkei Aida mb. 3532 Miskolc, Jedlik Á.u.3/A. 46/562-487, 562-486
[email protected] önkormányzati intézmény módszertani feladatok
Egészségügyi és Szociális Diszpécser Központ – Arany János úti székhely Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatás ok:
Sándor Tamás 3530 Miskolc, Arany János u. 37. 46/509-050, fax: 509-051, 562-486
[email protected] önkormányzati intézmény egészségügyi és szociális információs szolgáltatás
28
Támogató Szolgáltatás Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Kolozsiné Farkas Anita 3535 Miskolc, Meggyesalja u.10. 46/379-379 önkormányzati intézmény támogató szolgáltatás, kistérségi támogató szolgáltatás
Derős alkony (belvárosi) Szolgáltatási Központ Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Izsó Gáborné 3530 Miskolc, Arany J.u. 37. 46/327-891 önkormányzati intézmény étkeztetés, házi segítségnyújtás, idısek klubja
Segítı Kezek Szolgáltatási Központ Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Marton Henrietta 3527 Miskolc, Szondy Gy. u. 50.. 46/346-094 önkormányzati intézmény étkeztetés, házi segítségnyújtás, idısek klubja
İszi Fények Szolgáltatási Központ Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Dr. Petıfi Sándorné 3526 Miskolc, Szentpéteri k. 101/a. 46/320-452 önkormányzati intézmény étkeztetés, házi segítségnyújtás, idısek klubja,
29
Szirmai Szolgáltatási Központ Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Marton Henrietta 3521 Miskolc, Miskolci u. 54. 46/405-143 önkormányzati intézmény étkeztetés, házi segítségnyújtás, idısek klubja,
Bulgárföldi Szolgáltatási Központ Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Harasztiné Tóth Margit 3534 Miskolc, Fazola u.4. 46/532-460 önkormányzati intézmény étkeztetés, házi segítségnyújtás, idısek klubja, idısek átmeneti otthona
Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona és Fogyatékos Személyek Gondozóháza Vezetı neve: Molnárné Pogoriski Anikó Intézmény címe: 3525 Miskolc, Meggyesalja u. 10. Telefon/fax: 46/504-851 E-mail: Forma: önkormányzati intézmény Szolgáltatások: Fogyatékos személyek ellátása
Molnár Józsefné megyei titkár
Magyar Vöröskereszt B.A.Z. Megyei Szervezete Hajléktalan Gondozóközpont Vezetı neve: Kreffly Gábor Intézmény címe: 3527 Miskolc, Baross G. u. 13-15. Telefon/fax: 46/412-816 E-mail:
[email protected] Forma: társadalmi szervezet népkonyha, nappali melegedı, hajléktalanok átmeneti Szolgáltatások: szállása, éjjeli menedékhely, hajléktalanok rehabilitációs otthona, utcai gondozószolgálat, 30
hajléktalanok idısek otthona, regionális diszpécserszolgálat, regionális módszertani osztály
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza – Fogyatékosok Támogató Szolgáltatása és Hajléktalanok Átmeneti Szállása Dr. Csiba Gábor vezetı Vezetı neve: Szervezet címe: Telefon/fax: E-mail: Weboldal: Forma: Célkitőzések: Szolgáltatások:
Kocsenga Anton 3535 Miskolc, Árpád u. 126. 06/46/370-319; fax: 06/46/370-319
[email protected] www.maltamiskolc.hu egyesület Szociális tevékenység; Hátrányos helyzető csoportok társadalmi esélyegyenlıségének elısegítése. hajléktalan személyek átmeneti szállása, fogyatékos személyek ellátása
„Napfényt az Életnek” Alapítvány Hajléktalan Otthon Vezetı neve: Tóth József Intézmény címe: 3526 Miskolc, Baross G. u. 13-15. Telefon/fax: 46/506-678., 46/506-679 E-mail:
[email protected],
[email protected] Forma: Alapítvány Nappali melegedı, hajléktalanok átmeneti szállása, Szolgáltatások: éjjeli menedékhely, hajléktalanok rehabilitációs otthona
Minorita Rend Népkonyha Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Bémné Molnár Mónika 3525 Miskolc, Hısök tere 5 . 46/505-636, 06 46/ 325-472, fax: 0646/ 325-472
[email protected],
[email protected] egyházi fenntartású intézmény népkonyha
31
Miskolci Autista Alapítvány Vezetı neve: Szervezet címe: Telefon/fax: E-mail: Weboldal: Forma:
Szolgáltatások:
Szolgáltatások:
Elek János 3533 Miskolc, Csermıkei út 2/a. 46/532-476
[email protected] ; Nincs adat. alapítvány Szociális tevékenység, családsegítés, idısek gondozása; Nevelés, oktatás; Kulturális tevékenység; Hátrányos helyzető csoportok társadalmi esélyegyenlıségének elısegítése; Rehabilitációs foglalkoztatás; Munkaerıpiacon hátrányos helyzető rétegek képzésének, foglalkoztatásának elısegítése. Autista, autisztikus tünető, értelmileg sérült és fogyatékkal élı emberek ellátása, foglalkoztatása és érdekvédelme.
Miskolc és Miskolc környékén élı Autisták Érdekvédelmi Egyesülete Autista Otthon Vezetı neve: Szalkainé Haraszti Krisztina Szervezet címe: 3533 Miskolc, Csermıkei u. 2/a. Telefon/fax: 46-532-476, E-mail:
[email protected] Weboldal: Nincs adat autisták, autisztikus tünető fiatalok. Napközi otthon és Szolgáltatások: tartós bentlakás biztosítása az ellátottak számára. Foglalkoztatás.
Tiszáninneni Reformárus Egyházkerület MÁON Reformárus Szeretetotthon Vezetı neve: Gubányi Katalin Intézmény címe: 3529 Miskolc, Szilvás u.39. Telefon/fax: 46/431-552 E-mail:
[email protected] Forma: Egyházi intézmény Fogyatékos személyek nappali ellátása, fogyatékos Szolgáltatások: személyek bentlakásos otthona
Szeretet Alapítvány Csilla Bárónı Szeretetotthon Vezetı neve:
Tóthné Molnár Katalin 32
Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Miskolc. Rácz Á. u. 46/531-272
[email protected] alapítvány fogyatékos személyek otthona
Szimbiózis Alapítvány Vezetı neve: Szervezet címe: Telefon/fax: E-mail: Weboldal: Forma:
Szolgáltatások:
Jakubinyi László 3527 Miskolc, Augusztus 20. u. 12. 46/357-637, 30/681-44-82 szimbiozis@szimbiozis. net www.szimbiozis.net alapítvány Kistérségi támogató szolgálatok, támogatott foglalkoztatás program, speciális klub, terápiás foglalkozások, akkreditált foglalkoztatás, fejlesztıfoglalkoztatás, fogyatékosok sport felkészítı lehetıségének biztosítása, érdekképviselet ellátása, 40 fıs napközi- otthon, 12 fıs lakóotthon mőködtetése a Habilitációs Központjában. Második lakóotthon beindítása a rehabilitációs majorságán, 250 fıt kiszolgáló konyha.
Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Város Egyesülete Támogató Szolgálat Vezetı neve: Bartus Beáta Intézmény címe: Miskolc, Kassai u. 19/B Telefon/fax: 46/414-370 E-mail:
[email protected] Forma: egyesület fogyatékos személyek ellátása Szolgáltatások:
Szimbiózis Támogató Szolgálat Vezetı neve: Szervezet címe: Telefon/fax: E-mail: Weboldal: Szolgáltatások:
Cselényi Nóra Miskolc, Augusztus 20. u. 12. 46/357-637, 06/30 681- 4482
[email protected] www.szimbiozis.net fogyatékos személyek ellátása
33
Miskolci Kistérségi Támogató Szolgálat (Szimbiózis Alapítvány) Vezetı neve: Szervezet címe: Telefon/fax: E-mail: Weboldal: Szolgáltatások:
Szín Tünde Csilla Miskolc, Augusztus 20. u. 12. 46/357-637
[email protected] www.szimbiozis.net fogyatékos személyek ellátása
Harmónia Támogató Szolgálat (Szimbiózis Alapítvány) Vezetı neve: Szervezet címe: Telefon/fax: E-mail: Weboldal: Szolgáltatások:
Sándorné Takács Renáta Miskolc, Augusztus 20. u. 12. 46/357-637
[email protected] www.szimbiozis.net fogyatékos személyek ellátása
Szorgoskert Támogató Szolgálat (Szorgoskert Nonprofit Kft.) Vezetı neve: Szervezet címe: Telefon/fax: E-mail: Weboldal: Szolgáltatások:
Koda Gabriella Miskolc, Augusztus 20. u. 12. 46/357-637
[email protected] www.szimbiozis.net fogyatékos személyek ellátása
„Együtt-létért” Támogató Szolgálat (Szorgoskert Nonprofit Kft.) Vezetı neve: Szervezet címe: Telefon/fax: E-mail: Weboldal: Szolgáltatások:
Koda Gabriella (megbízott) Miskolc, Augusztus 20. u. 12. 46/357-637
[email protected] www.szimbiozis.net fogyatékos személyek ellátása
34
Szent Erzsébet Hívei Egyház I.sz. Miskolci Támogató Szolgálat Vezetı neve: Szervezet címe: Telefon/fax: E-mail: Weboldal: Szolgáltatások:
Kiss Zsanett Miskolc, Dóczy J. u. 8. 46/321-075
[email protected] fogyatékos személyek ellátása
Támasz Önálló Életvitelt Segítı Központ Támogató Szolgálata Fenntartó: Támasz 2005. Szociális Szolgálató Közhasznú TársaságTámogató Szolgálata Vezetı neve: Kovács Tamás 3501 Miskolc, Zombori u.3. Szervezet címe: Telefon/fax: E-mail: Weboldal: Szolgáltatások:
70/450-18-40 70/ 375-58-64
[email protected] fogyatékos személyek ellátása
Máltai Gondoskodás Kht. Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Dr. Tamás Elvira 3535 Miskolc, Köln u.2. 46/402-050
[email protected] alapítvány Idısek emelt szintő otthona
35
Szent Erzsébet Szeretetotthon Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Dr. Sedon László 3508 Miskolc, Szeretet u. 15. 46/431-215., 431-183
[email protected] Alapítvány Átlagos és részben emelt szintő idısek otthona
Miskolc - Avas Gesztenyéskerti Idısek Otthonáért Alapítvány Idısek Otthona Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Hódi Zoltán (Tószegi Lászlóné) Miskolc, Gesztenyés u. 16. 46-413-619
[email protected] alapítvány Emelt szintő idısek otthona
Szépkorúak Háza Kht Fenntartó: Hilscher Rezsı Szociális Közalapítvány a Miskolci Családokért Vezetı neve: Futó Kálmán Intézmény címe: 3526 Miskolc, Eperjesi u. 5. Telefon/fax: 46/500-540, fax: 46/500-549 E-mail:
[email protected] Forma: Közhasznú társaság Szolgáltatások: Emelt szintő idısek otthona
Szépkorúak Háza Támogató Szolgálata Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax:
Futó Kálmán 3526 Miskolc, Eperjesi u. 5. 46/500-540, fax: 46/500-549 zöld szám: 80/204-858
E-mail: Szolgáltatások:
[email protected] Fogyatékos személyek ellátása (személyi higiéniát biztosító, mosodai, szállító, információs, személyi segítı, lakásszervíz, bevásárló szolgálat)
Matrinkertvárosi Református Egyházközség Martin Szociális Szolgáltatóháza, Martin-ház Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Börzsönyi Kornél Miskolc, Tóth Pál u.9. 46 / 380 - 571
[email protected] egyházi intézmény étkeztetés, házi segítségnyújtás, idısek klubja Drogambulancia Alapítvány
Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Juhászné Ceglédi Tünde Miskolc, Csabai kapu 9-11 46/787-408,
[email protected] alapítvány szenvedélybetegek közösségi ellátása, szenvedélybetegek alacsonyküszöbő ellátása
Német Kisebbségi Önkormányzat Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht Vezetı neve: Dr. Lange László Intézmény címe: 3525 Miskolc, Tizeshonvéd.u. 13. Telefon/fax: 20/403-72-38 E-mail:
[email protected] Forma: kisebbségi önkormányzat Szolgáltatások: támogató szolgáltatás, házi segítségnyújtás
37
Önmegvalósítás Egyesület Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Jacsó József 3531 Miskolc, Gyıri kapu 24/B. 1/111.szoba. 46/563-353 30/523-68-86, 30/637-41-23
[email protected] Egyesület szenvedélybetegek közösségi ellátása
Önálló Másság Életminıség Fejlesztı Alapítvány Rehabilitációs Szolgáltató Központ Fogyatékos Emberek Nappali Intézménye Vezetı neve: Máténé Sántha Mária Intézmény címe: 3526 Miskolc, Váltó u.45. Telefon/fax: 46/506-917 E-mail:
[email protected] Forma: alapítvány fogyatékos személyek nappali ellátása Szolgáltatások: mozgáskorlátozott személyek nappali ellátása
Evangéliumi Pünkösdi Közösség Országos Cigánymisszió Segítı Szolgálat Vezetı neve: Intézmény címe: Telefon/fax: E-mail: Forma: Szolgáltatások:
Dr. Kovács Zoltánné 3501 Miskolc, Nagyváthy u. 6. 46/781-010 70/341-29-85
[email protected] egyház étkeztetés, házi segítségnyújtás
38
3/a. táblázat 2008. augusztus havi adatok a szociális intézmények szolgáltatásait igénybe vevıkrıl (hó/fı) Étkeztetés
Házi segítség nyúj tás
Jelzı rend szere s hg.
Iránytő Avasi Szociális Szolg. Családsegítı Központ
944 569
289 126
59 42
Vöröskereszt Hajléktalanokat Gondozó Központja Magyar Máltai Szeretetszolg. Miskolci Csoportja „Napfényt az Életnek” Alap. Autisták Családi Otthona Csilla Bárónı Szeretetotthon Tiszáninneni Ref. Egyházker. Minorita Rend népkonyhája Napház Gondozó Centrum Gesztenyéskerti Idısek Otth. Szent Erzsébet Szeretetotthon Szépkorúak Háza Kht. ÖMÉFA-Rehabilitációs Szolgáltató Központ Fogyatékos Nappali Intézet Szimbiózis Habilitációs Központ Máltai Gondoskodás Kht.
200
Család segítés
Adó ság keze lés
Támo -gató szolgáltatás
Utcai szoc. munka
INTÉZMÉNYEK
150
Idısek klu bja
Fogyat . nap pali int.
Nap pali melege dı
Idısek gondozó háza
Fogyat . gon d. ház a
Éjjeli mene dékhely
Önkormányzati intézmények 1624 542 249 37 1119 377 55 187 40 10 8 Civil szervezetek és egyházak által mőködtetett intézmények 95 71 80 40
Haj- Idıek Fogy lékta. ottho- . na Szelan méátmelyek neti ottszállá hon s a
100
Hajléktalanok otthona
Haj lékta lan rehab. otthon a
29
20
50 79
100
45
29
15
37 43 20
20 100 32 43 29 76
17 40
40
12 25
Szenvedélybetegek otthona
3/b.táblázat Étkeztetés
INTÉZMÉNYEK
Házi segítség nyújtás
Jelzı rendsz eres hg.
Család segítés
Adóság kezelés
Tám ogató szolgáltat ás/ hó/es et
Utcai szoc. Munka/hó/ eset
Idısek klubja
Fogyat. Nappali int.
Nappali melegedı
Támogató Szolgáltatások Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete Szimbiózis Támogató Szolgálat
28
Harmónia Támogató Szolgálat
24
Szimbiózis Kistérségi Támogató Szolgálat Együtt-létért Támogató Szolgálat
20 24
Szorgoskert Támogató Szolgálat
27
Szent Erzsébet Hívei Egyház Miskolci Támogató Szolgálat Magyarországi Református Egyház Bartimeus Támogató Szolgálat Magyarországi Református Egyház Timotheus Támogató Szolgálat Német Kisebbségi Önkormányzat Támogató Szolgálat Támasz Támogató Szolgálat
35
25
11
19
29
15
40
Idısek gondozó háza
Fogyat. Gond. Háza
Éjjeli menedékhely
Haj- Idıek lékta otthona .lan átme neti száll ás
Fogy Ottho na
Hajléktalanok otthona
Hajlékta lan reha b. Otth o-na
Szenvedélybetegek Otthona