Szlovákiai magyarság

Jelentések a határon túli magyarság helyzetérõl Határon Túli Magyarok Hivatala

Szlovákiai magyarság 2000. T a r t a l o m:

Oldal

Előszó ………………………………………………………………………….

2

1. Történelem ………………………………………………………………

4

2. Általános adatok ………………………………………………………

8

3. Jogi helyzet ………………………………………………………………

14

4. Érdekképviselet ……………………………………………………….

21

5. Gazdaság ……………………………………………….………………..

26

6. Civil társadalom ………………………………………………………

28

7. Oktatás …………………………………………………………………….

29

8. Művelődés, kultúra, tudomány ………………………………………

34

9. Egyházi intézményrendszer és vallásgyakorlás ……………………

37

10. Tömegtájékoztatás ………………………………………………………

39

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről

– 2/ 40 –

HTMH – 2000.

Előszó Az évtizedeken át tartó kényszerű elfojtás után a diktatúrák 1989-es összeomlását és az 1990-es első szabad választásokat követően az egyéni és a közösségi felszabadultság élményével egyidőben a Kárpát-medencében a nemzetállami törekvések reneszánszának lehetünk tanúi. Érthető ez mindaddig, amíg a nemzeti értékek vállalásával a múltból és a hagyományok világából, a történelemből azok a gondolati tartalmak aktualizálódnak, amelyek a békés társadalmi és szellemi építkezés szándékát szolgálják. Ha azonban a nemzetállami törekvések – ahogyan az elmúlt évtized során a volt Jugoszlávia területén lejátszódó tragikus események mutatják – türelmetlenséghez, kizárólagossághoz és erőszakos érdekérvényesítéshez vezetnek, egész régiók, végső esetben pedig a kontinens békéjét és jövőjét veszélyeztetik. Ma ugyanis Közép- és Kelet-Európa térségében az önépítkező polgári nemzetállammal még mindig fenyegető módon állnak szemben a posztkommunista nemzetállamiság hatalmas hadseregei, politikai intézményei és a hagyományos nemzeti értékek mentén építkező demokratikus társadalmakat ma is fenyegeti a totalitáris politika eszközeit átmenteni igyekvő nemzeti diktatúrák erőszak-világa. Az sem kizárt, hogy mindez egyetlen országon belül jelentkezik. Az új nemzetállamok vajúdásának különösen érzékeny pontja a nemzeti kisebbségek jelenlétének tudomásul vétele, elfogadása. A totalitáris örökség kényszereitől megszabadulni képtelen közösségek nemzetteremtő szándéka csak a totalitarizmus jegyében foganhat, ennek megfelelően ország- és otthonépítő eszközeiket is a diktatúrák kelléktárából válogathatják. Az erőszak eszközeivel létrehozott nemzetállam a tolerancia legkisebb jelét sem tanúsítja más nemzetek, és főleg nem a területükön élő nemzeti kisebbségek sajátos világával, értékrendjével szemben. Minden ilyen esetben a nemzet és az állam feloldhatatlan ellentétéről van szó, s a közösségteremtő értékrend és a hatalmi érdekérvényesítés közötti kompromisszum nagyon nehezen képzelhető el. E tekintetben ma egyetlen járható út létezik: ha az európai törekvésekkel összhangban fokozatosan a háttérbe szorul, leépül az állam szerepe és jelentősége, a nemzeti értékrend pedig visszatalál eredeti forrásához, a hagyomány és a kultúra humánumához. Az állam szerepének visszaszorulásától egészen egyszerűen azt várjuk, hogy erőszakos módon semmilyen hatalmi eszközzel ne lehessen beleszólni az egyéni és a közösségi értékrendek vállalásának kérdésébe. Ezen a küszöbön átlépve ugyanis mint jelenség egyszerre megszűnik az esetek többségében kirekesztő módon használt „nemzeti kisebbség” fogalom, és politikai akadálya sem lesz a különböző azonosságtudatú közösségek egy régión belüli együttélésének. 1989–1990-ben az utódállamok területén élő magyar nemzeti közösségek történelmünkhöz híven, a békés eszközökkel történő társadalomépítés útját választották, ami azt is jelentette, hogy az erőszakos asszimiláció veszélyével szembenézve a nemzeti integráció kínálta lehetőségeket tekintették az általuk képviselt, a közösség jövőjét biztosító politika alapelvének. Az elmúlt évtized során e szempontokat követve dolgozták ki közösségi önrendelkezésük – az önkormányzatiság, az autonómia – alapelveinek rendszerét, s tettek határozott

HTMH – 2000.

– 3 / 40 –


erőfeszítéseket a szuverén politikai közösséggé válás érdekében. Tény, hogy szándékaikat és törekvéseiket erősítették az Európában napjainkban kiteljesedő integrációs folyamatok és a kisebbségi, kollektív jogok törvényes biztosítására irányuló törekvések is, mint amilyen az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről szóló Keretegyezménye, vagy A regionális és kisebbségi nyelvek Európai Chartája. A Határon Túli Magyarok Hivatala, mint kormányzati koordinációs szervezet e rendszeren belül jutott meghatározó szerephez. Egy évtizedes története során mindvégig figyelemmel kísérte a határon túli magyar érdekképviseleti szervezetek és politikai pártok munkáját, támogatta társadalomszervező törekvéseiket és közvetítette jogos követeléseiket az európai és a nemzetközi fórumok felé. Kormányzati hivatalként olyan szakmai és szakértői munkát biztosított a magyar nemzeti közösségek számára, amelyre mindenkor számíthattak, s amelyek az integrációs folyamatok kiszélesedéséhez és elmélyüléséhez vezettek. Feladatának maradéktalan vállalásához, közvetítő tevékenységéhez azonban eleven kapcsolatokra és naprakész ismeretekre van szüksége. S hogy ennek megteremtése és felépítése milyen összetett folyamat, azt mutatják a most elkészült országjelentések is, amelyekből kitűnik: a közösségi jogaiért közel nyolc évtizede küzdő határon túli magyar kisebbségek érdekeinek képviselete és eredményes támogatása csakis és kizárólag a társadalmi–politika valóság és a gazdasági adottságok részletes ismerete alapján történhet. Magyarország polgári kormánya az ezredfordulón elérkezettnek látta az időt a nemzeti egyeztető fórumként működő Magyar Állandó Értekezlet létrehozására. Elsősorban ez indokolta a határon túli magyar kisebbségek elért eredményeit értékelő összefoglalók, helyzetjelentések elkészítését. A nemzeti integrációs folyamatok kiteljesedését biztosító MÁÉRT szakértői bizottságai ugyanakkor az uniós csatlakozás európai követelményeit is szem előtt tartva az egész Kárpát-medence demokratizálásának is megkerülhetetlen fórumaivá váltak. Mindannyiunk reménye szerint most jött el az ideje annak, hogy a magyarság huszadik századi kényszerhelyzetéből kilépve, kiszolgáltatottságát meghaladva, az európai értékekkel összhangban hozzálásson a hagyományainak megfelelő, intézményes formában is létező társadalma újraépítéséhez. Ebben a munkában a Határon Túli Magyarok Hivatalára is új, a korábbiakhoz képest mindenképpen összetettebb feladatok várnak.

Szabó Tibor


– 4/ 40 –

HTMH – 2000.

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 1. TÖRTÉNELEM A mai Szlovákia területén élő nyugati szláv törzsek egy részére a VIII. században a Nagymorva Birodalom terjesztette ki fennhatóságát. A belviszályok által megosztott birodalom a Kárpát-medencébe betelepülő magyarok támadásait már nem élte túl. Ettől kezdve a Duna vonalától északra eső, a Kárpátok hegylánca által határolt, magyarul Felvidéknek vagy Felső-Magyarországnak nevezett terület egészen az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásáig (1918. november) a Magyar Királyság részét képezte. A földművelésre alkalmas déli folyóvölgyekbe magyar, a városokba a XII. századtól német lakosság költözött. A pásztorkodó földművelő szlovák népesség a hegyes területeken és az északi részeken telepedett meg, helyenként lengyelekkel és ruszinokkal keveredve. A XVI. századtól a felvidéki városokba egyre nagyobb számban költöztek be a törökök elől menekülő magyarok és a hegyekből lehúzódó szlovákok. Magyarország három részre szakadása után, 1541-ben Pozsonyba (ma Bratislava) helyezték a Magyar Királyság fővárosát. Kulturális szempontból növekedett a Felvidék fontossága. A Jezsuita rend itt hozta létre 1635-ben Nagyszombatban (ma Trnava) a történelmi Magyarország első állandó egyetemét. Rendszerint négy nyelven (latin, német, magyar, szlovák) oktató evangélikus gimnáziumaiban és református iskoláiban német egyetemeken végzett tanárok tanítottak. Az első világháború előtt készült népszámlálások azt mutatják, hogy az iskolai végzettséget tekintve a Felvidék volt a legfejlettebb. A XVIII. században a törököknek a Magyar Királyság déli és keleti területeiről való kiűzése után a gazdasági és politikai fejlődés súlypontja fokozatosan az ország délibb területeire helyeződött át. A nemesség kérésére Mária Terézia 1777-ben ismét Budát tette meg a Magyar Királyság fővárosának. Az elmúlt évszázadok során a magyar, a német és a szlovák kultúra számtalan kiválósága nevelődött a mai Szlovákia területén, amelynek lakói tudatosan vállalták többes identitásukat. A XIX. század első felében kibontakozó szlovák nemzeti mozgalom képviselői (pl. J. Čaplovič, L. Štúr) szembe kerültek a magyar liberális ellenzékkel, amikor az megkezdte harcát a magyar államnyelv bevezetéséért. A szlovák nemzeti mozgalom radikális szárnya az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc idején fegyverrel fordult szembe a magyarokkal.

HTMH – 2000.

– 5 / 40 –


A XIX. sz. második felében a szlovák nyelvhasználat és anyanyelvű iskoláztatás korlátozása miatt tovább romlott a magyar–szlovák viszony. A nemzeti emancipációt sürgető szlovák értelmiség ezért egyre szorosabbra fűzte kapcsolatait a cseh politikai pártokkal. Az első világháború alatt az antant-hatalmak titkos szerződésekben megígérték a cseh és szlovák emigránsoknak, hogy győzelmük esetén beleegyeznek a csehszlovák állam megalakulásába. 1918. október 28-án a Cseh Nemzeti Tanács deklarálta a Csehszlovák Köztársaság megalakulását, amelynek határait a Párizs-környéki békék során állapították meg. Csehszlovákia soknemzetiségű állam volt, területén a cseh és a szlovák nemzet mellett magas százalékarányban élt német, magyar és más népcsoport. Az új állam Csehországon és a mai Szlovákia területén kívül magába foglalta Kárpátalját is, amely 1945 után a Szovjetunióhoz került. Az 1920 júniusában aláírt trianoni békeszerződés alapján az egykori Magyar Királyság területéből – az előző népszámlálási adatok alapján – Csehszlovákiához került 61.633 km2 összesen 3.517.568 fő lakossal (köztük 30,3 % magyar, 7,4 % német, 48,2 % szlovák, 12,3 % ruszin). 1924-ig közel 88.000 fő költözött át Magyarországra, akiknek többségét az elbocsátott magyar tisztviselők, katonatisztek és földjüket vesztett birtokosok alkották. A földreform során elvett birtokokon cseh és szlovák telepesek falvainak hálózatát hozták létre. 1923. január 1-től megváltoztatták a közigazgatási beosztást. A nagymegyék létrehozásának és az észak–déli irányú közigazgatási területi megosztásnak az volt a célja, hogy a magyar lakosság minél kevesebb helyen alkothasson többséget, s ezáltal ne kelljen számukra biztosítani a nyelvhasználat jogát. A városokat nagyközségekké fokozták le, hogy megszüntethessék a községek választott önkormányzatait. A magyar középiskolák számát már az 1920-as években radikálisan csökkentették, a pozsonyi (Bratislava) magyar egyetemet csehszlovák egyetemmé szervezték. Az 1930-as években a magyarság már 30 %-kal kevesebb iskolával rendelkezett, mint ami lélekszáma alapján megillette volna. A régi és szilárd történelmi hagyományokra épülő magyar kultúra ilyen körülmények között sem tűnt el nyomtalanul az új államalakulat keretében. A két világháború között a magyar szellemi élet olyan kiválóságai alkottak a csehszlovák állam területén, mint Szalatnay Rezső, Győry Dezső, és innen indult el a világhírűvé vált testvérpár: az író Márai Sándor és a filmrendező Radványi Géza. Jelentős szerepet töltöttek be a kultúra megőrzésében az olyan kiemelkedő szerveződések, mint a Sarló mozgalom, a Prochászka körök stb. A katolikus egyház ösztönzésére kialakult a szlovenszkói magyar ifjúság falukutató és hagyományőrző mozgalma. A Sarló az egymással elválaszthatatlanul összefonódó etnikai csoportok kulturális kölcsönhatását tanulmányozta. Népdalokat, népszokásokat gyűjtött. Kezdeményezésére jött létre a gombaszögi tábornak nevezett rendezvénysorozat. Eb-


– 6/ 40 –

HTMH – 2000.

ből nőtt ki később a szlovákiai magyarság legnagyobb folklór-fesztiválja, amelyet egészen 1997-ig minden évben megrendeztek. A Sarló olyan élvonalbeli képviselői, mint Balogh Edgár, Fábry Zoltán vagy Forbáth Imre a baloldali mozgalmakkal és írókkal rokonszenveztek. A mozgalomnak ez a szárnya a '30-as évtől kapcsolatot épített ki a Csehszlovák Kommunista Párttal, az internacionalizmustól remélve a nemzeti konfliktusok és a kisebbségi kérdés megoldását. A magyar közösség hamarosan politikailag is megszerveződött. Pártokat hozott létre, képviselőit bejuttatta a prágai parlamentbe annak ellenére, hogy megválasztásukhoz 40 %-kal több szavazat megszerzésére volt szükség, mint a cseh képviselők esetében. A szlovákiai magyar pártok fúziójából 1936-ban létrejött az Egyesült Magyar Párt. Az 1938. novemberi I. bécsi döntéssel 11.927 km2 területet 869.299 lakossal (84,4 % magyar anyanyelvű) visszacsatoltak Magyarországhoz. Ez a magyar és szlovák hatóságok nyomására a népesség újabb átrendeződését vonta maga után. A két világháború között odaköltözött cseh és szlovák telepesek északabbra, a magyarok délebbre húzódtak. Az Egyesült Magyar Párt vezetője, Esterházy János Szlovákiában maradt, hogy képviselje azoknak a magyaroknak az érdekeit, akik a bécsi döntéssel nem kerültek vissza Magyarországhoz. Parlamenti képviselőként Esterházy nem volt hajlandó megszavazni a zsidó lakosság deportálását. 1942-ben fellépett a zsidók teljes vagyonelkobzását kimondó ún. árjásítás ellen is, s felszólította a magyarokat, hogy zsidó javakat ne vásároljanak és ne fogadjanak el. A Tiso-kormányzat alatti Holocaust pótolhatatlan veszteséget jelent a magyar kultúra számára is, mert Szlovákiában az izraelita népesség jelentős része magyarul beszélt. 1945 tavaszán a londoni és moszkvai emigráns kormány tagjaiból alakult meg a visszaállított Csehszlovákia első kormánya. Az áprilisi ún. kassai kormányprogramban a fasizmus bűneiért kollektívan elmarasztalta a magyar és német népcsoportot, megfosztotta őket állampolgárságuktól. Az ún. beneši dekrétumok októberben kimondták teljes vagyonelkobzásukat. A magyar lakosság többé nem volt jogosult nyugdíjra, egészségügyi ellátásra, munkaviszonya megszűnt, jogi védelemben nem részesülhetett. Betiltották a magyar iskolák, a magyar sajtó működését. A beneši dekrétumok nyomán menekülthullám indult el Magyarország felé. A nyugati nagyhatalmak sem a jaltai, sem a potsdami egyezményben nem járultak hozzá a szlovákiai magyarok teljes kitelepítéséhez, amit 1943. évi moszkvai látogatásai szellemében Eduard Beneš szorgalmazott. A győztes nagyhatalmak nyomására a magyar kormány 1946 februárjában lakosságcserében állapodott meg Csehszlovákiával. Ennek értelmében a csehszlovák részről csak annyi magyart telepíthettek át Magyarországra, ahány magyarországi szlovák nemzetiségű lakos kész volt önként

HTMH – 2000.

– 7 / 40 –


áttelepülni a Csehszlovák Köztársaságba. A nagyszabású, erőltetett szlovák propaganda ellenére a magyarországi szlovákok közül mindössze 73.273 fő volt hajlandó otthont változtatni. Ennek megfelelően a csehszlovák kormány 1947–48 folyamán hozzávetőlegesen ugyanennyi szlovákiai magyart telepített át Magyarországra. 1946 júniusában a csehszlovák kormány kibocsátotta az ún. reszlovakizációs rendeletét: akik hajlandók voltak megtagadni magyar nemzetiségüket és szlováknak vallani magukat, visszakaphatták állampolgárságukat és javaikat. A kitelepítésektől tartva több mint 400.000 fő kérte „szlovákká minősítését”. Azoknak egy részét, akik erre nem voltak hajlandóak, minden vagyonuktól megfosztva marhavagonokban Nyugat-Csehországba, a kitelepített szudéta-németek helyére deportálták. A deportálások kb. 3 hónap után, 1947 februárjában értek véget. Ez idő alatt közel 44.000 főt hurcoltak el. A kommunista hatalomátvételt követően kiadott 1948. évi 245. számú rendelet lehetővé tette, hogy azok, akik letették a hűségesküt, 90 napon belül visszakapják állampolgárságukat. A reszlovakizálás során tett nyilatkozatokat azonban csak 1954ben érvénytelenítették. A kommunista kormányzat 1949 márciusában engedélyezte a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége, a CSEMADOK létrejöttét. A Szövetség közreműködésével 1949 szeptemberében az alap- és középiskolákban újra indulhatott a magyar nyelvű tanítás (bár új iskolák építését az 1960-as évekig nem engedélyezték). Ha szűk keretek között is, de megkezdődött a csaknem végzetes veszteséget szenvedett magyar szellemi és kulturális élet újjáéledése az országban. A magyar kisebbség jogairól először az 1956-ban elfogadott csehszlovák alkotmány tett rövid említést, az 1960. évi alkotmány pedig az összes kisebbség anyanyelvi oktatásának és művelődésének biztosítását ígérte. Ezzel egy időben azonban megváltoztatták a közigazgatási beosztást, amely tovább csökkentette azoknak a járásoknak a számát, ahol a magyar lakosság többségben élt. 1968 tavaszán a CSEMADOK tervezetet dolgozott ki a nemzetiségi kérdés rendezésére. A szlovák parlament és a kormány mellett nemzetiségi szervek létrehozását javasolta, az alapiskoláktól a főiskolákig terjedő magyar nyelvű iskolarendszert kívánt létrehozni, felvetette a közigazgatási beosztás módosítását. A CSEMADOK tervezetét cseh és szlovák részről éles kritikával illették. Az 1968. október 27-én elfogadott új csehszlovák alkotmány deklarálta a cseh és a szlovák tagállam szövetségét, a csehszlovák föderáció létrejöttét. A nemzetiségek helyzetét szabályozó 1968/144. sz. alkotmánytörvény a különböző választott testületekben először ígért a nemzetiségek létszámával arányos képviseletet. Az ígéret azonban az 1968 utáni visszarendeződés és a meglévő, szigorúan vett pártállami viszonyok között csak papíron maradt, s a nemzetiségi jogok érvénysülése más területeken is szűk keretek közé szorult. Így például többször is kísérletet tettek az alternatív oktatás bevezeté-


– 8/ 40 –

HTMH – 2000.

sére a magyar tanítási nyelvű iskolákban. A '80-as években e rendszer és politika ellen lépett fel a szlovákiai magyarság körében is kibontakozó ellenzék (a Jogvédő Bizottság, Duray Miklós és mások aktivitása), amellyel szemben a kormányzati hatalom szigorú megtorlásokat alkalmazott (lásd Duray-per és bebörtönzések). 2. ÁLTALÁNOS ADATOK* Terület: 49.000 km2. Összlakosság: 5.274.335 fő (1991) Népsűrűség: 109 fő / km2. Etnikai csoportok: szlovák – 86,6 %, magyar – 10,76 %, roma – 1,44 %, cseh – 1 %, ruszin – 0,33 %, ukrán – 0,25 % (a legutóbbi, 1991. évi népszámlálási adatok). Vallások: római katolikus (60,4 %), evangélikus (6,2 %), görög katolikus (3,4 %), református (1,6 %), görög-keleti ortodox (0,6 %), jehovista (0,2 %), baptista (0,1 %). Beszélt nyelvek: szlovák (államnyelv), magyar, cseh, ukrán, ruszin. Népegészség: csecsmőhalandóság – 11,1 ‰, átlagéletkor – 76,33 év (nők), illetve 68,4 év (férfiak). Mérsékelten növekvő lakosság. Államforma: köztársaság Hatalmi ágak: A törvényhozás legfelső szerve a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa. A végrehajtó hatalom: a Szlovák Köztársaság Elnöke, a Szlovák Köztársaság Kormánya. Az igazságszolgáltatás legfelsőbb szervei: a Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága, a Szlovák Köztársaság Legfelsőbb Bírósága. Közigazgatási beosztás: 8 kerület: Pozsony, Nagyszombat, Trencsén, Nyitra, Zsolna, Besztercebánya, Eperjes, Kassa (Bratislava, Trnava, Trencín, Nitra, Zilina, Banská Bystrica, Prešov, Košice) és 79 járás. Jelenlegi parlamenti pártok: Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS), Szlovák Demokratikus Koalíció (SDK, amely 5 pártból – Kereszténydemokrata Mozgalom, Demokratikus Unió, Demokrata Párt, Szlovákia Szociáldemokrata Pártja és Zöldek pártja – jött létre), Szlovák Nemzeti Párt (SNS), Demokratikus *

Az alábbiakban az esetek többségében (összlakosság, etnikai csoportok, vallási öszszetétel, népegészség, iskolai végzettség, munkaerő megoszlása, városok lakosságának száma stb.) az 1991. évi népszámlálási adatokra támaszkodunk. Ettől eltérő esetekben a források időpontjait külön megjelöljük.

HTMH – 2000.

– 9 / 40 –


Baloldal Pártja (SDL), Polgári Egyetértés Pártja (SOP), Magyar Koalíció Pártja (MKP, amely az Együttélés, MKDM és az MPP egyesülésével alakult meg). Iskolai végzettség: alapiskolát végzett 28,68 %, középiskolát 39,41 % (szakmunkásképzőt 19,05 %, szakiskolát 2,09 %, szakmunkásképzőt érettségivel 1,72 %, szakközépiskolát 13,35 %, gimnáziumot 3,20 %), főiskolai és egyetemi diplomával rendelkezik 5,82 %. Munkaerő: 2.617.935 fő (49,6 %). Munkaerő megoszlása gazdasági ágazat szerint: mező-, erdő-, halgazdaság 13,93 %, ipar 33,13 %, építőipar, geológia és tervező tevékenység 9,27 %, közlekedés és távközlés 6,30 %, kereskedelem és egyéb termelő tevékenység 8,92 %, tudomány és kutatás 1,35 %, lakásgazdálkodás és kommunális szolgáltatások 3,30 %, oktatásügy, kultúra, egészségügy 13,60 %, egyéb nem termelő ágazatok 5,71 %, ismeretlen 4,49 %. Városi lakosság: kb. 56 %. Nagyobb városok és lakóinak száma (1996. évi adatok szerint 121 városi jogállású helység található Szlovákiában): Főváros – Pozsony (Bratislava, 442.970 fő), Kassa (Košice, 235.160 fő), Nyitra (Nitra, 89.969 fő), Eperjes (Prešov, 87.765 fő). Községek száma: 2.825. GDP/fő: kb. 3.400 USD (1996). GDP évi növekedési ráta: 1996-ban 6,9 %, 1999. I. negyedév 1,8 %. Árfolyam: 42,254 SK/USD (1999. szeptember 16.) Infláció: 13,6 % (1999 első félév), az előző évhez viszonyítva 6,9 %-kal nőtt. Külső államadósság: 11 Mrd USD (1999 első fele). Munkanélküliség: 19,1 % (1999. augusztus) 4,3 %-kal több, mint az előző év azonos időszakában. Egyes magyarlakta járásokban a munkanélküliség 1999 augusztusában 30 % körül alakult (pl. a gömöri járások). Összes külföldi tőkebefektetés: 1.875.000 USD (1999 augusztusáig) Magyar–szlovák gazdasági kapcsolatok: 1998-ban a magyar export 332,3 millió USD-t, az import pedig 428,1 millió USD-t tett ki (1997-hez viszonyítva az export 125,3 %, az import 106,7 %-volt). Magyar befektetés Szlovákiában több mint 600 cégben van jelen vegyes vállalati formában, kb. 30 M USD értékben. Ebből mintegy 60 vállalat 100 %-ban magyar tulajdon. A magyarországi szlovák befektetések


– 10/ 40 –

HTMH – 2000.

értéke kb. 60 M USD. Szlovákia Magyarország 1998. évi külkereskedelmi forgalmában 1,6 %-kal részesedett, és a 14. helyet foglalja el a legfontosabb partnerországok listáján. A szlovákiai magyarság lélekszáma: 567.296 fő magyar nemzetiségű (az 1991. évi népszámlálás adatai szerint), a magyar anyanyelvűek száma: 608.221 fő. Területi megoszlás: Szlovákiában a magyarság a Pozsonytól az ukrán határig terjedő összefüggő déli, Magyarországgal határos területen él. 523 településen a magyarok száma meghaladja a 10 %-ot, ebből 272 településen a lakosság több mint 80 %-át, 150 helységben pedig több mint 50 %-át teszi ki. A dél-szlovákiai járások közül a dunaszerdahelyiben (87,23 %) és a komáromiban (72,25 %) a magyarság többséget alkot (1996. februári adat). 1. táblázat A magyar etnikum részarányának alakulása az 1996 márciusában, a közigazgatási átszervezés után létrehozott kerületekben

A kerület neve

Teljes népesség Magyar népesség (fő) (fő)

Részarány %

Pozsony (Bratislava)

608.287

30.890

5,07

Nagyszombat (Trnava)

562.355

136.358

24,25

Trencsén (Trencín)

604.016

1.246

0,21

Nyitra (Nitra)

708.313

216.633

30,58

Zsolna (Žilina)

670.850

670

0,10

Besztercebánya (Banská Bystrica)

661.628

85.633

12,94

Eperjes (Prešov)

746.168

807

0,11

Kassa (Košice)

748.722

96.021

12,82

HTMH – 2000.

– 11 / 40 –


A szlovákiai magyarság demográfiai sajátosságai: A magyar népesség aránya 1961 és 1991 között 12,43 %-ról 10,76 %-ra csökkent az összlakosságon belül. 1994től kezdve számszerűleg is fogy a magyarság lélekszáma. 1. ábra

Tájegységek Szlovákiában 2. ábra

Magyarok Szlovákiában


– 12/ 40 –

HTMH – 2000.

3. ábra

Magyarok a szlovákiai járásokban 4. ábra

Szlovákia nemzetiségi összetétele és a magyarok számának alakulása 1910 és 1991 között

HTMH – 2000.

– 13 / 40 –


5. ábra

A természetes szaporulat Szlovákiában 1950 és 1995 között Vallási megoszlás: Az 1991. évi népszámlálás során a magyar népesség 12,9 %-a nem nyilvánított véleményt a vallási hovatartozásáról, 6,6 %-a pedig ateistának mondta magát. A vallásosság mértéke nagyobb a magyarok körében (80,5 %), mint az összlakosságon belül (72,7 %). A magyar népesség 64,9 %-a római katolikus, 1,2 %-a görög-katolikus, 2,2 %-a evangélikus, 8,9 % református, 0,4% más vallású (ortodox és zsidó). Iskolázottság: A magyar nemzetiségű népességen belül a 15 év alattiak aránya 20,47 %. Alapiskolai végzettséggel rendelkezik 39,49 %, a középiskolai végzettségűek aránya: 36,22 % (szakmunkás-képzőbe vagy szakiskolába járt 21,28 %, szakmunkásképző után érettségizett, szakközépiskolába, illetve gimnáziumba járt 14,94 %). Felsőfokú végzettséggel (főiskola, vállalati főiskola, egyetem) a magyar lakosság 2,89 %-a rendelkezik, míg a szlovák lakosság esetében az arány 5,8 %. Nem végezte el az általános iskolát 0,49 %, nincs adat 0,44 % iskolai végzettségére vonatkozóan. A munkaerő ágazatonkénti megoszlása: mező-, erdő-, halgazdaság – 23,8 %, ipar – 25,11%, építőipar, geológia és tervező tevékenység – 10,07 %, közlekedés és távközlés – 6,74 %, kereskedelem és egyéb termelő tevékenység – 9,44 %, tudomány és kutatás – 0,46 %, lakásgazdálkodás és kommunális szolgáltatások – 3,68 %, oktatásügy, kultúra, egészségügy – 11,54 %, egyéb nem termelő ágazatok – 4,58 %, ismeretlen – 4,6 %.


– 14/ 40 –

HTMH – 2000.

A szlovákiai magyar lakosság aránya magasabb a mező-, erdő- és halgazdaságban, az építőipar, geológia és tervezés szférájában, a kereskedelemben és egyéb termelő foglalkozásokban, a közlekedés és távközlés területén, valamint – szerény mértékben – a lakásgazdálkodás és kommunális szolgáltatások terén foglalkoztatottak között. Alacsonyabb a magyar népesség aránya az iparban, a tudomány és kutatás terén, az oktatásügy, a kultúra és egészségügy szférájában és az egyéb nem termelő ágazatokban. A gazdaságilag aktív lakosság megoszlása társadalmi csoportok szerint (egész Szlovákiára vonatkoztatva): munkás 46,03 %, alkalmazott 34,35 %, mezőgazdasági szövetkezetek tagja 13,87 %, egyéb szövetkezet tagja 1,03 %, munkáltató 0,10 %, egyénileg gazdálkodó földműves 0,13 %, kisvállalkozó 1,7 %, szellemi szabad foglalkozású 0,10 %, családi gazdaságokban kisegítő 0,04 %, ismeretlen 2,64 %. Az összlakosság megoszlásához képest a magyarság aránya magasabb a munkások, a mezőgazdasági szövetkezeti tagok, az egyéni kisvállalkozók és minimális (0,01-től 0,10 %-ig terjedő) eltéréssel az egyéb szövetkezeti tagok, munkáltatók, egyénileg gazdálkodó földművesek, családi gazdaságok kisegítői között. A magyar lakosság lényegesen kisebb mértékben képviselt az alkalmazottak körében (e csoportnak összlakosságon belüli aránya: 43,57 %)*. 3. JOGI HELYZET A Szlovák Köztársaság 1992. szeptember 1-jén elfogadott Alkotmánya kimondja: „12. cikk (2) A Szlovák Köztársaság területén az alapvető jogok és szabadságjogok mindenkinek biztosítottak nem, faj, bőrszín, nyelv, hit és vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzetiségi vagy etnikai kisebbséghez való tartozás, vagyoni, származási vagy egyéb helyzet szerinti megkülönböztetés nélkül. Senkit sem lehet az említett indokból megkárosítani vagy hátrányosan megkülönböztetni. (3) Mindenkinek jogában áll szabadon dönteni saját nemzetiségéről. Tilos ennek a döntésnek bármiféle befolyásolása és az elnemzetietlenítésre irányuló nyomás minden módozata (...). 33. cikk Bármely nemzetiségi kisebbséghez vagy etnikai csoporthoz való tartozás senkinek sem lehet hátrányára.

*

A fentiek (iskolázottság, munkaerő, aktív lakosság) az 1991. évi népszámlálás adatait rögzítik.

HTMH – 2000.

– 15 / 40 –


34. cikk (1) A Szlovák Köztársaságban nemzetiségi kisebbséget vagy etnikai csoportot alkotó polgároknak biztosított minden területen a fejlődés, főként pedig az a jog, hogy kisebbségük vagy csoportjuk más tagjaival együtt a saját kultúrájukat fejlesszék, továbbá joguk van az információk anyanyelvükön való terjesztéséhez és befogadásához, a nemzetiségi közösségekbe való tömörüléshez, művelődési és kulturális intézmények alapításához és fenntartásához. A részleteiket törvény állapítja meg. (2) A nemzetiségi kisebbségekhez vagy etnikai csoportokhoz tartozó állampolgároknak a törvényben megállapított feltételek mellett az államnyelv elsajátításához való jogon kívül biztosított a joguk: a) az anyanyelvükön való művelődéshez, b) anyanyelvük hivatalos kapcsolatokban való használatához, c) a nemzetiségi kisebbségeket és etnikai csoportokat érintő ügyek megoldásában való részvételhez. (3) A nemzetiségi kisebbségekhez és etnikai csoportokhoz tartozó állampolgárok számára az alkotmányban biztosított jogok gyakorlása nem irányulhat a Szlovák Köztársaság szuverenitásának és területi integritásának veszélyeztetésére, valamint többi lakosának diszkriminációjára.” Az önálló szlovák állam 1992. szeptember 1-jén elfogadott alkotmánya a nemzetállam elvére épül. Preambuluma szerint az alkotmány úgy értelmezhető, hogy a szlovák állam a szlovákoké, a szlovák nemzeté, s csak másodsorban a kisebbségeké. “Mi, a szlovák nemzet, ... a Szlovák Köztársaság területén élő nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok tagjaival, ... tehát mi, a Szlovák Köztársaság polgárai ... a következő alkotmányt fogadjuk el – olvashatjuk a preambulumban. (Az alkotmánytervezet korrekciójával kapcsolatban igényként merül fel a preambulum módosítása, amely rögzítené a többségi nemzet és a kisebbség egyenrangúságát). A magyarság politikai képviselői élesen bírálták az alkotmány-tervezet fogyatékosságait. Az alkotmány általuk leginkább sérelmesnek ítélt pontjai az alábbiak: - a kisebbségek csupán nemzetiségi szövetségeket hozhatnak létre, ami lehetővé teszi politikai pártjaik bármikor történő feloszlatását; - a művelődés terén tételesen nem biztosítja az anyanyelvi iskolák létrehozásának jogát, ennek alapján a már létezők is megszűntethetők; - a nyelvhasználatban az államnyelv fogalmát vezeti be, s nem nyújt jogi garanciát a kisebbség nyelvének hivatalos használatára;


– 16/ 40 –

HTMH – 2000.

- kimondja: a kisebbségi jogok gyakorlása nem vezethet az állam szuverenitásának és területi integritásának veszélyeztetéséhez, vagyis nem nyújt garanciát, hogy a hatalom ezzel vissza ne éljen. A kisebbségi jogok alkotmányos és részleges törvényi szabályozása ellenére a szlovákiai magyar közösség helyzete több vonatkozásban nem rendezett. A jogrendszeren belül hézagok és jelentős ellentmondások vannak. Hiányoznak az egyes törvények végrehajtását szabályozó alacsonyabb szintű rendeletek, vagy olyanok vannak érvényben (erre a későbbiekben még részletesebben visszatérünk), amelyek ellentmondanak a szlovák alkotmánynak. A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság miniszterelnökei 1995. március 19én Párizsban aláírták a két ország jószomszédi kapcsolatairól és baráti együttműködéséről szóló szerződést, amelyet a Magyar Országgyűlés 1995. június 13-án, a Szlovák Nemzeti Tanács pedig 1996. március 26-án ratifikált. Az alapszerződés 15. cikke részletesen taglalja a Magyarországon élő szlovák és a Szlovákiában élő magyar kisebbség jogait. Megállapítja, hogy a kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van hatékonyan részt venni országos és ahol helyénvaló, regionális szinten azokban a döntésekben, amelyek a kisebbséget érintik. Joguk van szóban és írásban a magánés közéletben szabadon használni anyanyelvüket. Joguk van továbbá a belső jogrenddel és a két Szerződő Fél által vállalt nemzetközi kötelezettségekkel megegyezően használni anyanyelvüket a hivatalokkal való kapcsolatokban, beleértve a közigazgatást, a bírósági eljárásokat. Az állami nevelési–oktatási rendszer keretén belül joguk van adekvát lehetőségre anyanyelvük oktatására és az anyanyelvükön történő oktatásra, joguk van a nyilvános tömegtájékoztatási eszközökhöz való diszkriminációmentes hozzájutásra és saját tömegtájékoztatási eszközökre. A felek megteremtik a szükséges feltételeket, hogy a kisebbségek megőrizhessék tárgyi és építészeti emlékeiket, emlékhelyeiket, amelyek kulturális örökségüket, történelmüket és hagyományaikat hordozzák. A Szerződés kimondja, hogy a szerződő felek négy nemzetközi kisebbségvédelmi dokumentumot kötelező érvényű jogi normaként fognak alkalmazni:

1.) az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről elfogadott és a Szerződő Felek által 1995. február 1-jén aláírt Keretegyezményét,

2.) az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet emberi dimenzióval foglalkozó koppenhágai találkozójának 1990. június 29-én kelt dokumentumát,

3.) az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 47/135. számú, a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozatát,

HTMH – 2000.

– 17 / 40 –


4.) az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1201 (1993) sz. ajánlását, tiszteletben tartva az egyéni emberi és polgári jogokat, beleértve a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait.

Az Alapszerződés kimondja, hogy a két ország miniszterelnökei évente legalább egyszer találkoznak, hogy megvitassák a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének további lehetőségeit, s a külügyminiszterek is legalább évente egyszer összeülnek az Alapszerződés végrehajtásának áttekintése érdekében. A kisebbségi jogok gyakorlását biztosító 15. cikk betartásának ellenőrzésére pedig külön, ajánlási joggal felruházott kormányközi vegyes bizottságot hoznak létre. Az 1989-es rendszerváltást követően a magyarság jogi helyzete Szlovákiában nem javult számottevően, jóllehet a rendszerváltás előnyeit politikai és intézményi szinten viszonylag jól tudta érvényesíteni (önszerveződés felerősödése és önálló politikai közösséggé szerveződés, intézményi hálózat kiépülése stb.). Az 1990-ben elfogadott nyelvtörvény, majd az 1991-ben hozott rehabilitációs és restitúciós törvény, a földtörvény továbbra is érvényben lévőnek tekinti a beneši dekrétumokat. A független Szlovákia megalakulása után pedig – a Moravčik-kormány működésének idejét kivéve – nem történt előrelépés a magyar lakosság jogi problémáinak megoldásában. 1994 és 1998 között, V. Mečiar ún. harmadik kormánya alatt minden területen és minden vonatkozásban drasztikusan romlott a szlovákiai magyarság helyzete. A szlovákiai magyarság egyik legnagyobb problémája a parlament által 1991-ben elfogadott restitúciós és földtörvény, amely az 1948 utáni sérelmek orvoslását tette lehetővé, de nem érintette a beneši dekrétumokra épülő 104/45 számú SZNT-i rendeletet, amelyen a magyar lakosság földjeinek elkobzása alapult. A kárpótlási és privatizációs eljárás ily módon továbbra is fenntartja a magyarokkal szembeni diszkriminációt. A kisebbség politikai jogai radikális korlátozásának velejárója volt a magyarság képviselőinek fokozatos kiszorítása az államigazgatás különböző területeiről. 1992ben az államigazgatásban a magyarok aránya 6 %-ot, a központi szervekben csupán 3 %-ot, a minisztériumokban pedig mindössze 1–2,2 %-ot tett ki. A 15 magyarlakta járásban nem volt olyan hivatal, amelynek magyar nemzetiségű személy lett volna a vezetője. Az alacsonyabb szintű körzeti hivatalokban dolgozó 17 magyar hivatalvezetőt 1995-ben leváltották. Ezzel magyarázható, hogy a foglalkozási megoszlás vizsgálatánál az alkalmazottak csoportjában 10 százalékpontos különbség mutatkozik a magyar lakosság és a szlovák lakosság között (34,35 % – 44,95 %). (Az 1998. évi választások után az MKP kormányzati szerepének köszönhetően e téren javulásról beszélhetünk.)


– 18/ 40 –

HTMH – 2000.

Az említett kiszorítási tendencia nyilvánult meg a közigazgatási beosztás 1996 márciusában elfogadott és júniusában életbe léptetett módosítása során is. Jelenleg ugyanis a választott önkormányzati testületekben a magyar származású képviselők a magyarok által lakott területeken a nemzetiségi arányuknál nagyobb mértékben vannak jelen (ami részben azzal magyarázható, hogy a helyi szlovák lakosság egy része is rájuk szavazott, részben pedig azzal, hogy a magyar lakosság nagyobb arányban ment el szavazni, mint a szlovák lakosság). Az újonnan létrehozott nyolc kerület egyikében sincs viszont többségben a magyar lakosság, s a magyar többségű járások száma radikálisan csökkent. A szlovákiai magyarok másik legnagyobb sérelmét az anyanyelv használatának korlátozása jelentette, s jelenti részben ma is. A fő probléma az, hogy az 1995 novemberében a szlovák államnyelvről elfogadott törvény nem szabályozta a kisebbségi nyelvek közéletben való használatát, illetve nem született meg ezzel egyidejűleg, vagy záros határidőn belül a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvény. Erre még négy évet kellett várni. Bár az alkotmány megengedi, hogy a kisebbségek saját nyelvükön forduljanak, anyanyelvükön írott kérvényeket nyújtsanak be a hivatalos szervekhez, a szlovák államnyelv-törvény a hivatalos szerveket mégis arra kötelezi, hogy a beadványokra csak szlovák nyelven válaszoljanak. A kialakult helyzet alkotmányellenességére a köztársasági elnök is felhívta a figyelmet. A kisebbségi nyelvtörvény hiányában alacsonyabb rendű jogszabályokkal korlátozhatták az anyanyelv használatát az iskolában, a kulturális intézményeknél. A 12 év alatti gyermekközönségnek szóló audio- és video kazetták megjelentetését csak szlovák nyelven engedélyezték. E nyelvtörvényre hivatkozva tiltották be 1997-ben a kétnyelvű iskolai bizonyítványok kiállítását és az oktatási dokumentáció anyanyelven történő vezetését a magyar tanítási nyelvű iskolákban. A nyelvhasználat kérdésében a független Szlovákia megalakulása után csak 1994ben sikerült számottevő eredményt elérni. 1994-ben a Moravčík-kormány idején megengedték a magyar család- és utónevek használatát, valamint a magyar helységnévtáblák kihelyezését. A kisebbségi nyelvhasználat rendezetlenségét a nemzetközi fórumok – az ET, az EBESZ Nemzeti Kisebbségi Főbiztosa és az EU – folyamatosan szóvá tették. A kisebbségi nyelvhasználat kérdésének megoldását az EUintegrációs tárgyalások Szlovákiával történő megkezdésének egyik alapvető feltételeként jelölték meg. A magyarság képviselői kifogásolták az anyanyelvű iskoláztatás egyéb területeken megnyilvánuló korlátozását is. A Mečiar-kormány ugyanis – az önkormányzatok rovására – jelentősen kibővítette az oktatási tárca hatáskörét. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a magyar többségű településeken a magyar önkormányzati képviselőknek nem volt beleszólásuk az iskolaigazgatók kinevezésébe. Ez tette lehetővé,

HTMH – 2000.

– 19 / 40 –


hogy leváltsák azokat az iskolaigazgatókat, akik nem voltak hajlandók az 1996/97es tanév végén visszavonni a kiadott kétnyelvű bizonyítványokat. A magyar nyelvű kultúra kiszorítására, felszámolására irányuló tendenciák olvashatók ki más rendeletekből is. A kulturális miniszter körlevélben utasította az összes, magyarok lakta helyiségekben működő múzeumot, hogy a magyar feliratokat cseréljék angolra (pl. a komáromi Dunamenti Múzeum, a Mikszáth- és a Madáchemlékházak esetében). 1996 márciusában megszüntették a több évtizede nagy sikerrel működő, a magyar és a szlovák népzenei hagyományt elevenen őrző Ifjú Szívek Művészegyüttest, 1996 júniusában pedig a kassai Thália Színház és a komáromi Jókai Színház jogalanyiságát. Ezzel tulajdonképpen megszűnt országos intézmény jellegük, ami anyagi támogatásuk radikális csökkenésével is együtt járt. A magyarság hátrányos megkülönböztetésének erősödését tükrözte a kulturális rendezvényekre fordított támogatások alakulása is. Az 1998 szeptemberében megtartott választásokat követően Mikuláš Dzurinda vezetésével alakult kormánynak a Magyar Koalíció Pártja is tagja lett. (A választási eredmények: Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom – 27 %, Szlovák Demokratikus Koalíció – 26,33 %, Demokratikus Baloldal Pártja – 14,66 %, Magyar Koalíció Pártja 9,12 – %, Szlovák Nemzeti Párt – 9,07 %, Polgári Egyetértés Pártja – 8,01 %). Az 1998. október 30-án alakult új szlovák kormány programnyilatkozata a kisebbségek helyzetében lényeges változásokat helyezett kilátásba. Hangsúlyozta: - „ ... megengedhetetlennek tartja a faji vagy nemzetiségi gyűlölködés bárminemű formájának megnyilvánulását. A Szlovák Köztársaság egyetlen állampolgára sem szenvedhet hátrányt azért, mert valamelyik nemzetiségi kisebbséghez, vagy etnikai csoporthoz tartozik”, - a kormány betartja azokat a kötelezettségeket, amelyek az aláírt és ratifikált nemzetközi dokumentumokból adódnak, - a kormány „kezdeményezni fogja”, hogy a nem nevesített tulajdonok a szlovák Állami Földalapból átkerüljenek a községek tulajdonába, - a kormány garantálja a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok művelődési színvonalának emelését az összállami szintnek megfelelően, és megoldja a pedagógusképzést a kisebbségi nyelven oktató iskolák számára: teológusok, kultúra területén dolgozók, népművelők képzését kisebbségi nyelveken, megfelelő intézményi szinten, a meglévő intézmények keretében, - megújítja a Szlovák Köztársaságban hagyományosan alkalmazott kétnyelvű bizonyítványok kiadását, úgyszintén a pedagógiai dokumentumok kétnyelvű vezetését, - megteremti a nemzetiségi TV- és rádióadások feltételeit,


– 20/ 40 –

HTMH – 2000.

- a kormány biztosítja a sokoldalú feltételeket a nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok kultúrájának egyenrangú fejlesztésére és új elveket fogad el támogatásukra, - a kormány vállalta a nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok nyelvhasználatáról szóló törvény kidolgozását és elfogadását, a kulturális intézmények szubjektivitásának (jogalanyiságának) visszaadását, - a kormány biztosítja a helyi önigazgatásokra vonatkozó Európai Charta elfogadását és az ennek megfelelő decentralizációt, - a kormány a határokon átnyúló együttműködésre vonatkozó Európai Keretegyezménnyel és annak kiegészítésével összhangban javasolja a szomszédos országoknak, hogy olyan nemzetközi megállapodások aláírására kerüljön sor, amelyek ennek az együttműködésnek a formáit és terjedelmét meghatározzák, ennek keretében az önigazgatási és állami szervek fejleszthetik a határon átnyúló kapcsolatokat, - „A Szlovák Köztársaság kormánya a nemzeti és etnikai sokrétűséget történelmileg adott és gazdagító elemnek tekinti és az etnikai és faji gyűlölködésnek minden megnyilvánulását elítéli” — olvashatjuk a kormány programnyilatkozatában. A kormány programjának megvalósítása során számos pozitív lépés történt a két ország – Szlovákia és Magyarország – kapcsolatában, illetve a szlovákiai magyarság helyzetének javításában. Ez mindenekelőtt a mečiari kormányzat politikájának a szlovákiai magyarságot sújtó jogfosztó és korlátozó intézkedései korrekciójára irányult. Visszaállították a kétnyelvű bizonyítványok és iskolai dokumentumok kiadásának korábbi rendszerét, elbocsátott iskolaigazgatókat helyeztek vissza állásukba, javították a magyar nyelvű rádió- és TV-adás feltételeit (a szlovák TV-ben önálló magyar csoport alakult), a szlovák Oktatási Minisztériumban és a Kulturális Minisztériumban létrejött a nemzetiségi főosztály stb. Már 1999. elején megkezdődtek a régóta szorgalmazott kisebbségi nyelvtörvény kidolgozásának a munkálatai. Mindezek Szlovákiát a nyugati politikában – a korábbiakhoz viszonyítva – lényegesen kedvezőbb fényben tüntették fel. A kisebbségi nyelvhasználati törvény oly módon került elfogadásra, hogy azt az MKP nem támogatta. Ez viszont a nemzetiségi jogok rehabilitációja és rendezése terén jelentős törésvonalat képez. A törvény ugyanis csak részben korrigálja az 1995-ben elfogadott, államnyelvről szóló törvény kisebbségi nyelvhasználatot korlátozó intézkedéseit és szabályait. Ugyanakkor a magyar–szlovák alapszerződés, valamint a meglévő, vonatkozó nemzetközi dokumentumok követelményeivel sincs teljesen összhangban. A rendkívül hiányos, nagyon kevés gyakorlati elemmel, az általánosságok szintjén mozgó kisebbségi

HTMH – 2000.

– 21 / 40 –


nyelvhasználati törvény nem biztosítja a kisebbségi nyelv széleskörű használatát a társadalmi élet valamennyi területén, csupán a hivatali nyelvhasználatot szabályozza, szűk keretek között. Csak egyik paragrafusa utal arra, hogy ezeket a kérdéseket más vonatkozó törvények hivatottak megoldani. Az elfogadott törvény nincs tekintettel a magyarok által többségben lakott területeken már addig kialakult számos nyelvhasználati szokásjogra (társadalmi rendezvények, esküvők, névadás nyelvezete stb.) sem. A törvény 1999. szeptember 1-jén lépett életbe. A magyar és a szlovák Külügyminisztérium szakértői 1998 novemberében Budapesten megállapodtak a két ország közötti alapszerződés végrehajtási mechanizmusának létrehozásáról. A külügyminiszterek által aláírt jegyzőkönyv a két ország közötti kapcsolatok minőségileg új alapokra történő helyezésének kézzelfogható eredménye. A jegyzőkönyv 11 vegyes bizottság felállítását szorgalmazza, köztük az alapszerződés 15. szakasza életbeléptetését segítő kisebbségi vegyes bizottságét. E bizottságok létrejöttek és megkezdték működésüket. Azóta döntés született a 12. (határon átnyúló regionális együttműködést koordináló és elősegítő) bizottság létrehozásáról is. A Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság 1999. február 8-ai alakuló ülésén, majd a szeptember 27-én Pozsonyban megtartott második ülésén számos fontos ajánlást fogadott el, melyek alapján jelentős kormányhatározatok születtek. 4. ÉRDEKKÉPVISELET Szlovákiában a rendszerváltást követően négy magyar politikai mozgalom, illetve párt alakult: a Független Magyar Kezdeményezés (1992-től Magyar Polgári Párt), az Együttélés Politikai Mozgalom, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, a Magyar Néppárt, s 1995 őszén létrejött egy újabb mozgalom, a Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és Jólétért. A szlovák parlamentbe az 1994-es választásokon bejutott magyar pártok koalíciót alkottak. Együttélés Politikai Mozgalom (Együttélés) Az 1990 februárjában Duray Miklós elnökletével alakult, magát centristaként meghatározó, a konzervatív és liberális eszmerendszert egyaránt magáénak valló mozgalom a csehszlovákiai kisebbségek összefogását tekintette fő céljának. A független Szlovákia létrejötte után önálló magyar politikai pártként folytatta működését. Az Együttélés mindenekelőtt az önkormányzatiság megteremtésében látta a kisebbségek kulturális és politikai önmegvalósításának biztosítékait, s e koncepciónak megnyerte a többi szlovákiai magyar pártot is. 1994-ben a Magyar Koalíció tagjaként a koalícióra eső szavazatok 45,81%-át megszerezve 9 magyar képviselőt juttatott a szlovák törvényhozásba. Az 1994. évi helyhatósági választások eredményeképpen az Együttélés színeiben 131 polgármester


– 22/ 40 –

HTMH – 2000.

került a helyi önkormányzatok élére, s 2.215 helyi képviselővel rendelkezett a választási ciklusban. A Mozgalom tagja a Liberális Internacionálénak. Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) A szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom keretén belül alakult ki, s attól 1990 első felében különült el. A Bugár Béla elnökletével működő mozgalom konzervatív jellegű, keresztény–nemzeti szellemiségű szerveződés volt. Nagy súlyt fektetett a szlovák ellenzéki és demokratikus körökkel kialakított együttműködésre. Mind az 1990-es, mind az 1992-es parlamenti választásokon ellenzékben politizált, koalícióban az Együttéléssel. Az 1994. évi választások alkalmával a Magyar Koalíció tagjaként az arra leadott szavazatok 43,95%-ával 7 képviselőt juttatott be a szlovák parlamentbe, ahol önálló ellenzéki politikát folytatott. 1994-ben az MKDM 56 polgármesteri és 1367 önkormányzati képviselői helyet szerzett meg. Tagja az Európai Kereszténydemokrata Uniónak és az Európai Demokrata Uniónak. Magyar Polgári Párt (MPP) Az 1989. november 18-án alakult Független Magyar Kezdeményezés (FMK) párttá alakulásával jött létre 1992 januárjában A. Nagy László elnökletével, megőrizve liberális, polgári demokratikus elveket valló politikai orientáltságát. Az FMK kezdetben nem támogatta a magyar mozgalmak önálló politikai erőként való megjelenését. A szlovákiai „bársonyos forradalom” fő szervező erejét képviselő, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) politikai mozgalom keretében (autonómiáját megőrizve) kezdte meg működését. Szervezeti vonatkozásban önálló arculata csak később alakult ki. A NYEE listáján indulva a FMK 2,3 %-os szavazati aránnyal bekerült a parlamentbe, s az 1992. évi választásokig kormánypárt volt. 1992 után parlamenten kívüli pártként együttműködést alakított ki a már említett két magyar mozgalommal, majd az 1994. évi választások előtt koalíciós szerződést írt alá velük. A választások eredményeként az MPP elnöke bekerült a parlamentbe. Az 1994-es helyhatósági választásokon a párt 62 polgármesteri és 812 önkormányzati képviselői helyet szerzett. A pártnak jó kapcsolatai alakultak ki az európai liberális pártokkal, társult tagja lett az Európai Liberális Pártok Föderációjának és a Liberális Internacionálénak.

HTMH – 2000.

– 23 / 40 –


Magyar Néppárt A Magyar Néppárt Popély Gyula elnökletével 1991 decemberében alakult. Célja a jogállamiság megteremtése és a kisebbségi jogok védelme. Az 1992-es választásokon koalíciós szerződést kötött az Együttéléssel és az MKDM-el. Képviselői mandátumot azonban nem szerzett sem a szövetségi, sem a szlovák parlamentben. Az 1994-ben megalakult Magyar Koalícióhoz nem csatlakozott, soha nem rendelkezett parlamenti képviselettel. Az 1994-es helyhatósági választásokon négy önkormányzati képviselője jutott be a helyi testületekbe. Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és Jólétért 1995 októberében Gyimesi György vezetésével alakult, aki korábban az Együttélés egyik alelnöke volt. A párt a V. Mečiar vezette DSZM támogatásával működött, vezetőinek nézetei számos vonatkozásban közel állnak a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom programjához. Elnöke kiadta az Életünk c. lapot, melynek megjelentetéséhez a Pro Slovakia Alapítvány 1995-ben jelentős összeggel járult hozzá. Támogatottsága alacsony fokú. Az 1998. évi választásokon önállóan indult, s a szavazatok mindössze 0,19 %-át (6.587 szavazat) szerezte meg. Magyar Koalíció (MK) 1994 júliusában jött létre az MKDM, az MPP és az Együttélés együttműködési szerződése alapján. A 150 tagú szlovák parlamentbe az MK 17 képviselője került be, akik két frakcióban végezték munkájukat. A Magyar Koalícióhoz tartozó polgármesterek aránya 13,7 %, az önkormányzati képviselőké 15,0 % (az összes magyar nemzetiségű választott önkormányzati képviselő aránya ennél még magasabb volt). Programja szerint az MK a kisebbségi érdekvédelemhez szükséges jogi keretek biztosításáért, a gazdaság modernizálásáért küzdött, hogy megvédje, illetve tovább építse a szlovákiai magyarság fejlődését biztosító intézményeket, szervezeteket, iskolákat és önkormányzatokat. A nemzetiségi jogokat érintő alapvető kérdésekben az MK egységes volt, a Koalíciót alkotó egyes pártok azonban önálló politikai tevékenységet folytattak. Az MK rendszeres párbeszédet folytatott Michal Kovač köztársasági elnökkel, aki különböző kérdésekben időről–időre kikérte a magyar pártok véleményét. Az 1994-ben koalícióba tömörült magyar pártok és mozgalmak kapcsolata a szlovák kormánnyal már az önálló Szlovák Köztársaság létrejöttekor – 1993. január 1. – sem volt feszültségmentes. Ez a viszony Vladimír Mečiar kormányának megalakulá-


– 24/ 40 –

HTMH – 2000.

sát követően, 1994-ben – mindenekelőtt a kormány nemzetiségeket sújtó jogkorlátozó és tudatos feszültségeket keltő politikája miatt – különösen rosszra fordult. Mečiar pártja és koalíciós partnerei Szlovákia nemzetközi tekintélyének romlásáért jelentős mértékben a magyar nemzeti közösséget vádolták. A három szlovák ellenzéki párt, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM), a Demokrata Unió (DU) és a Demokrata Párt (DP) által 1997-ben létrehozott Kék Koalíció megalakulása után megindult a párbeszéd és erősödött az együttműködés a szlovák ellenzék és a magyar pártok között. A pártok megvitatták külügyi, belügyi, gazdasági és kisebbségi programjaikat. Az 1997 augusztusában megalakult ötpárti Szlovák Demokratikus Koalíció (SZDK) és az MK 1997 decemberében együttműködési megállapodást írt alá, amelyben vállalták, hogy valamennyi, Szlovákia demokratizálását és európai integrációját érintő kérdésben egyeztetik álláspontjukat. Magyar Koalíció Pártja (MKP) Az MKP az MKDM, az Együttélés és az MPP jogutódja. Az 1998. június 21-én megtartott egyesülő kongresszuson alapvetően átvette e pártok minden belföldi és külföldi kötelezettségét, valamint tagságát a nemzetközi szervezetekben. A választójogi törvény módosítása késztette e pártokat, illetve mozgalmakat az egyesülésre, de a szlovákiai magyar társadalmi igény is ebbe az irányba hatott. A párton belül a konzervatív és a liberális irányultságot a keresztény–konzervatív–népi és a polgári– liberális platform jelenítette meg. A párt elnöke Bugár Béla, első elnökhelyettese Duka–Zólyomi Árpád, az Országos Tanács elnöke Farkas Pál, a keresztény– konzervatív–népi platform elnöke Csáky Pál, a polgári liberális platform elnöke A. Nagy László. A párt tiszteletbeli elnöke Duray Miklós lett. Az 1998 szeptemberében megtartott parlamenti választásokon a párt önállóan vett részt, 306.623 szavazatot kapott, az összes szavazat 9,12 %-át. A parlamentben 15 mandátumot szerzett. A választási eredmények alapján az MKP az ország negyedik legerősebb pártja lett. A választásokat követően a párt részt vállalt a kormányalakításban. Csáky Pál az emberi és kisebbségi jogokért felelős miniszterelnök-helyettesi posztot, a környezetvédelmi tárcát Miklós László, az építésügyi és közmunkaügyi tárcát Harna István kapta meg. A Pénzügyminisztérium államtitkára Podstránsky Vladimil, az Oktatási Minisztérium államtitkára Szigeti László, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára Bauer Edit, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára Mészáros Győző lett. Alsóbb szinteken is kapott fontos posztokat a MKP: három kerületi hivatali elöljáró-helyettest, hét járási hivatali elöljárót és tíz járási hivatali elöljáróhelyettest neveztek ki a párt szakemberei közül.

HTMH – 2000.

– 25 / 40 –


A parlament egyik alelnökévé Bugár Bélát, az MKP elnökét választották. Az MKP képviselői több parlamenti bizottságban töltenek be vezető posztot. A pénzügyi és költségvetési bizottság elnöke Farkas Pál, az emberi jogi és nemzetiségi bizottság elnöke A. Nagy László. Az MKP öt képviselője tagja, illetve póttagja állandó nemzetközi küldöttségeknek (ET, EBESZ, NYEU, EU–SZK közös parlamenti bizottság stb.). Petőcz Kálmán, az MPP volt alelnöke nagyköveti rangot és posztot kapott. A helyhatósági választásokon is sikeresen szerepelt az MKP. A párt polgármesterjelöltjeinek több mint 60%-át, 241 jelöltet választottak meg polgármesternek. A helyi önkormányzatokban 4.000 képviselői helyet foglal el. A párt rövid távú fő programjában többek között két fontos célkitűzés szerepel: Szlovákia felkészülésének elősegítése az euro-atlanti integrációban való részvételre, valamint a Szlovákiában élő magyar közösség jogállásának további javítása. Az MKP kormányzati szerepvállalása az adott körülmények között rendkívül nehéz feladatok ellátását igényli, beleértve a népszerűtlen intézkedésekért vállalt felelősséget is. Ugyanakkor a párt kormányzati tevékenysége a megértés, a tolerancia, a tisztesség és becsületesség jegyében pozitív üzenetet sugározhat a választók felé. Bizonyíthatja a szlovák közvélemény számára, hogy a higgadt, kiszámítható és világos politizálással a párt a kormánykoalíció stabil részét képezi. A sikeres és eredményes kormányzati részvétel változást hozhat a magyarság társadalmi megítélésében. Ennek alapján megerősödhet az a szemlélet, hogy a szlovákiai magyarság joggal tart igényt az ország egyenrangú állampolgárságára. Az MKP 1999. november 13-án Komáromban tartott tisztújító kongresszusán további lépést tett a párt szervezetének, eddigi irányvonalának megszilárdítása felé. A párt elnökének ismét Bugár Bélát választotta, elnökhelyettes Duka Zólyomi Árpád, ügyvezető alelnök Duray Miklós lett, az Országos Tanács elnöke Farkas Pál maradt. Az alelnökök száma 9 főre, az elnökség létszáma 19 főre bővült (az elnökségnek hét új tagja van). Az MKP-tól függetlenül, de vele szoros együttműködésben szerveződik a Magyar Ifjúsági Közösség (MIK), amely a párt értékrendjével és programjával összehangolt tevékenységet folytat. Elnöke Őry Péter. 5. GAZDASÁG A szlovákiai magyarok által lakott terület évszázadok óta alapvetően mezőgazdasági jellegű, a magyar lakosság tekintélyes része a mezőgazdaságból él. Gondot jelent mind ez ideig, hogy a kormány a rosszabb adottságú északi megyék mezőgazdaságát aránytalanul magas dotációban részesíti, s a déli terület nem kapja meg a szükséges


– 26/ 40 –

HTMH – 2000.

és igényelt támogatást. Ez visszaveti az agrártevékenység folytatását. A mezőgazdaság korszerűsítését, a piaci viszonyok kialakulását hátráltatja e térségben, hogy nincs meg a kellő gazdasági háttér ahhoz, hogy a tulajdonosok kivegyék földjeiket a szövetkezetből és nagyobb mértékben önállóan gazdálkodjanak. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a szlovákiai magyarság jelentős része nem kaphatja vissza korábbi földtulajdonát. A jelenleg érvényben lévő törvények ugyanis nem teszik lehetővé az 1945 és 1948 között a németektől és magyaroktól – nemzetiségi hovatartozás alapján (a kassai kormányprogram és a beneši dekrétumok következtében) – elvett (államosított vagy másnak adott) ingatlanvagyonok visszaadását az eredeti tulajdonosoknak vagy azok leszármazottainak. Az 1991. január 24-én életbe léptetett reprivatizációs törvény – mint említettük – csak az 1948. február 25-e után államosított, szövetkezetesített vagyon visszakövetelését teszi lehetővé. Ez nyilvánvalóan hátrányosan érinti a magyar lakosságot. Az 1948 után államosított földtulajdon esetében a visszakövetelhető földterület felső határa 120 hektár szántó és 100 hektár egyéb föld (legelő, rét). Ezt azonban csak akkor lehetett visszaigényelni, ha az eredeti tulajdonos vagy leszármazottai jogát bejegyezték a földhivatalban. Azok a magyarok, akik hajlandók voltak kérni „szlovákká minősítésüket” (reszlovakizációjukat), 1946-ban visszakaphatták vagyonukat. Ők a földjüket 1948 után, a kollektivizálások idején veszítették el, rájuk tehát elvben vonatkozna a reprivatizációs törvény. A földhivatalok azonban a tulajdonos névváltozásainak átvezetését a tulajdoni lapokra igen gyakran elmulasztották (1954ben ugyanis a „szlovákká minősítést” érvénytelenítették), illetve a kollektivizálások után maguk az érintettek vagy örököseik sem szorgalmazták azt. Az 1991-ben elfogadott földtörvény viszont úgy rendelkezik, hogy az ismeretlen tulajdonú vagy jogilag rendezetlen földek az Állami Földalap, s nem az önkormányzatok birtokába kerülnek. Ebbe a kategóriába tartoznak a magyar lakosságtól 1945 és 1948 között elkobzott földek, illetve azok a területek, amelyek tulajdonjogát nem jegyezték be a földhivatalban. A többségében magyarok által lakott Csallóközben (a Duna két északi ága között húzódó területen) a földek 80 %-ának rendezetlen a tulajdonjoga. Az 1998. évi parlamenti választások eredményeképpen létrejött új kormány programnyilatkozatában az áll, hogy a kormány „kezdeményezni fogja” a szóban forgó nevesítetlen földek átadását az önkormányzatoknak, illetve a községeknek. E téren még nem került sor érdemi előrelépésre. A többségében magyarok által lakott járásokban az ipar fejletlen, a munkanélküliség nagyobb, mint a szlovákiai átlag. A legnagyobb munkanélküliséget jelenleg a rimaszombati (Rimavská Sobota – 26,61 %) és a tőketerebesi (Trebišov – 23,02%) járásban regisztrálják (1999. augusztus). Egyes településeken a munkanélküliség – nem hivatalos források szerint – eléri vagy meghaladja a 40 %-ot. A Nemzeti Mun-

– 27 / 40 –

HTMH – 2000.


kaügyi Hivatal adataiból kitűnik, hogy a déli, vegyesen lakott járásokban a munkanélküliség mindenütt magasabb az országos átlagnál. A privatizáció Szlovákiában igen vontatottan haladt előre, abba szinte kizárólag a korábbi kormánypártoknak volt beleszólása. Az állami vagyon szétosztása legtöbbször politikai szempontok szerint történt. A külföldi tőke ezért csak igen lassan és területileg nagyon aránytalanul áramlott az országba, s csupán töredékét fektették be a magyarlakta területeken. 2. táblázat Szlovákia magyarlakta járásainak gazdasági mutatói (1995)

A járás neve

*

A magyar la- Egy főre jutó Jövedelem*, a kosság aránya, GDP, nemzeti átlag % %-ában ezer Sk

Országos átlag

10,76

96,3

100,0

Dunaszerdahely (Dunajská Streda)

87,16

57,9

76,3

Komárom (Komárno)

72,16

45,8

78,8

Rimaszombat (Rimavská Sobota)

46,09

40,1

74,4

Galánta (Galanta)

42,80

67,9

73,7

Érsekújvár (Nové Zámky)

41,54

56,2

76,2

Tőketerebes (Trebišov)

39,08

30,7

66,7

Léva (Levice)

31,62

52,1

81,3

Nagykürtös (Velký Krtíš)

30,73

36,5

81,3

Rozsnyó (Rožňava)

26,07

36,3

77,8

Losonc (Lučenec)

23,77

47,1

79,7

Kassa-vidék (Košice-vidiek)

16,36

20,2

58,6

(személyi és önkormányzati)


– 28/ 40 –

HTMH – 2000.

3. táblázat A befektetett külföldi tőke területi megoszlása Szlovákiában 1996-ban Részarány, % Pozsony – főváros (Bratislava)

60,9

Nyitra (Nitra)

3,4

Rozsnyó (Rožnava)

2,0

Zsolna (Žilina)

0,4

Komárom (Komárno)

0,2

6. CIVIL TÁRSADALOM A CSEMADOK 1949. március 5-én alakult Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége (CSEMADOK) néven. A Szövetség a II. világháború utáni csehszlovákiai magyar művelődés és kulturális élet tartópillére lett. Keretében 7 társaság, illetve egyesület (színjátszó, irodalmi, néprajzi, tudományos, zenebaráti, anyanyelvi, folklór) működik. Elnöke a '90-es években Bauer Győző, majd Kolár Péter, főtitkár Sidó Zoltán, majd Végh László és Bárdos Gábor. Az önálló Szlovák Köztársaság létrejötte után felvette a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség (CSEMA-DOK) elnevezést. Országos jellegű kulturális és polgári társulásként működik. Választott döntéshozatali szervei (Elnökség, Országos Tanács) vannak. A szervezet központi végrehajtó szerve az Országos Tanács Titkársága, amely Pozsonyban székel. A Csemadok tevékenységéhez a szlovák Kulturális Minisztérium nyújt bizonyos anyagi támogatást, a szervezet működési költségeihez azonban nem kíván hozzájárulni. Jelenleg a CSEMADOK-nak 500 helyi szervezete van. A CSEMADOK területi választmányai jogalanyiságot élveznek, néhány ezek közül már önfenntartó. A szervezet jelenlegi elnöke Kvarda József. A szlovákiai magyarság az 1989 novemberi változásokat követően számos érdekvédelmi szervezetet és egyesületet hozott létre.

HTMH – 2000.

– 29 / 40 –


1990. május 8-án alakult meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ), amely kiemelkedő szerepet játszott az elmúlt évtized során a szlovákiai magyar oktatásügy és pedagógusok érdekképviseletében, szakmai támogatásában, a nemzetiségi jogok védelmében. 1999. május 22–23-án Rimaszombatban tartotta V. közgyűlését, amelyen programot fogadott el a további időszakra. A programban szerepel a szlovákiai oktatásügy gyökeres átalakításának elősegítése, ezen belül a szlovákiai magyar oktatásügy problémáinak megoldása, s feladatokat határoz meg a Szövetség szervezeti struktúrájának és működési feltételeinek fejlesztése terén is. A Szövetség korábbi elnöke Sidó Zoltán, majd Hecht Anna volt, 1999 májusától pedig Ádám Zita tölti be ezt a tisztséget. Az SZMPSZ hathatós támogatásával alakult meg 1997-ben a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége (SZMSZSZ). 1991 áprilisában a korábbi Magyar Diákszövetség jogutódjaként alakult meg a szlovákiai magyar Diákhálózat, amely elsősorban érdekvédelmi szervezet, s emellett főként a szlovákiai magyar diákok közösségének megszervezésén fáradozik. A magyar keresztény értelmiség összefogását és társadalmi aktivitásának erősítését tűzte ki célul az 1992-ben megalakult Magyar Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, amely évente országos értekezletet rendez a keresztény értelmiség és a hívők időszerű problémáiról. A rendszerváltás után újjászerveződött a Szlovákiai Magyar Cserkész Szövetség is, amely eredményes szervező munkát folytat a fiatalok körében. 1997. április 19-én Ipolyságon (a január 4–5-én Csölösztőn tartott összejövetel döntése alapján) alakult meg a Szlovákiai Magyar Értelmiségi Fórum, amely a pártsemleges, független értelmiség (szellemi erők) összefogását és a szlovák demokratikus értelmiséggel való együttműködést kívánja elősegíteni. A tanácskozás alapszabályt fogadott el, s deklarációt jelentett meg a NATO melletti népszavazással kapcsolatban, továbbá állásfoglalást tett közzé a demokrácia érvényesülésének hiányairól Szlovákiában, majd később (június 9-én) a kisebbségi oktatás helyzetéről. 7. OKTATÁS 1996. évi adatok szerint a szlovákiai tanuló ifjúság 8,8 %-a magyar nemzetiségű, de csak 6,8 %-a jár magyar tannyelvű iskolába. Az összes magyar iskolaköteles gyermek mintegy 26,2 %-a nem anyanyelvű iskolát látogat, amihez jelentős mértékben hozzájárul, hogy 130 településen, ahol a magyar ajkú lakosság többséget alkot, nincs magyar tannyelvű iskola. Évek óta csökken a magyar tannyelvű iskolák, osztályok száma.

– 30/ 40 –


HTMH – 2000.

4. táblázat A Szlovák Köztársaság iskolahálózata az 1994–95-ös tanévben

Iskolatípus Óvodák Alapiskolák Egyházi alapiskolák Gimnáziumok Szakközépiskolák Szakmunkásképzők

Összesen 3.343 2.394

Magyar Vegyes Tanulók Magyar istannyelvű tannyelvű száma ösz- kolába járó szesen tanulók 297 106 174.436 12.350 268 31 650.044 45.467

86 150

9 11

– 8

25.673 65.112

890 4.622

308

4

18

101.944

4.186

311

2

22

135.486

10.500

6. ábra

Az összes szlovákiai diákból magyar nyelven tanulók aránya 1960 és 1996 között

– 31 / 40 –

HTMH – 2000.


5. táblázat

A magyar tannyelvű oktatási intézmények fontosabb adatainak alakulása Szlovákiában az 1998/99-es tanévben

Intézménytípus

Intézmények

Osztályok

Tanulók

Száma Óvodák Alapiskolák Gimnáziumok Szakközépiskolák Szakmunkásképzők

2751 2623 116 69 412

5442 2.0874 1487 14010 5513

9.756 42.4885 4.1548 3.92311 1.34614

________________________________________________________________ 1/ 2/ 3/ 4/ 5/ 6/ 7/ 8/ 9/

Továbbá 102 közös igazgatású óvoda és 1 egyházi óvoda Továbbá 1 egyházi óvodai csoport Továbbá 30 közös igazgatású alapiskola és 10 egyházi alapiskola Továbbá 58 egyházi iskolai osztály Továbbá 2.034 egyházi alapiskolai tanuló Továbbá 8 közös igazgatású gimnázium, valamint 1 magán- és 2 egyházi gimnázium Továbbá 8 magán- és 13 egyházi gimnáziumi osztály Továbbá 196 magán- és 330 egyházi gimnáziumi tanuló Továbbá 15 közös igazgatású szakközépiskola, 3 egészségügyi és 2 magán-szakközépiskola 10/Továbbá 13 egészségügyi és 19 magán-szakközépiskolai osztály 11/Továbbá 391 egészségügyi és 416 magán-szakközépiskolai tanuló 12/Továbbá 22 közös igazgatású és 3 magán- (ebből 2 közös igazgatású) szakmunkásképző iskola, valamint 32 speciális iskola 13/Továbbá 292 közös igazgatású és 47 magán- (ebből 18 közös igazgatású) szakmunkásképző iskolai osztály, valamint 177 speciális iskolai osztály 14/ További 6.559 közös igazgatású, valamint 1.002 magán- (ebből 304 közös igazgatású) szakmunkásképző iskolai tanuló, valamint 1.447 speciális iskolai tanuló


– 32/ 40 –

HTMH – 2000.

6. táblázat A magyar hallgatók száma és százalékos aránya a szlovákiai felsőoktatási intézményekben az 1995/96–1998/90-es tanévekben

Intézménytípus

1995/96

1997/98

Egyetem

1.682 (5,6 %)

1.605

Műszaki

1.144 (4,4 %)

1.261

Közgazdasági

310 (3,0 %)

503

Mezőgazdasági

268 (4,3 %)

244

Művészeti

41 (4,2 %)

40

Összesen

3.568 (4,57 %)

3.653

Megoldatlan a magyar pedagógusképzés helyzete is. Jelenleg nincs önálló magyar tanárképző főiskola. A nyitrai egyetemen a tárgyak mintegy felét oktatják magyarul. A kibocsátott hallgatók száma nem pótolja a nyugdíjba menőkét. Igaz ugyan, hogy a magyarországi felsőoktatási intézményekben évek óta jelentős számú szlovákiai magyar hallgató tanul (az 1995/96-os tanévben összesen – különböző intézményi támogatással – 320 hallgató tanulhatott ösztöndíjjal Magyarországon, s további 91 önköltséges alapon), ez a gyakorlat azonban nem jelent megoldást a magyar lakosság számára, mert az anyaországban tanulók többsége nem tér vissza szülőföldjére. Az elitképzés helyi intézményes kereteinek megteremtése jelentené a szlovákiai magyar közösség kulturális örökségének tartós védelmét, a közösség önfenntartó felemelkedését, identitásának megőrzését. Az oktatási tárca a Mečiar-kormány idején szinte minden évben megkísérelte különböző intézkedések, miniszteri és alsóbb szintű rendeletek bevezetésével szűkíteni az anyanyelvű iskoláztatás lehetőségeit. Intézkedések, rendeletek sokasága korlátozta az oktatás területén a kisebbség jogait. Példaként említhetők: - miniszteri rendelet alapján a magyar tannyelvű alapiskolát végzettek nem tehettek anyanyelvű felvételi vizsgát a szlovák nyelvű oktatási intézményekbe;

HTMH – 2000.

– 33 / 40 –


- az 1996/41. sz. miniszteri rendelet szerint a szlovák iskolákban csak szlovák egyetemet végzett pedagógusok taníthatnak; - az oktatási tárca megvonta a nemzeti kisebbségek által kiadott pedagógiai szaklapok anyagi támogatását; - az érettségi bizonyítványokat már az 1995/96-os tanév végén egy nyelven adták ki, az 1996/97-es tanévre vonatkozó, „Pedagógiai és szervezési rendelkezések” címmel kiadott minisztériumi kiadvány pedig kimondta a pedagógiai dokumentáció egynyelvűségét minden iskolatípusban; - a tanügyi hivatal (Rozsnyó, Galánta stb.) írásban is megtiltotta, hogy a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége iskolákban szervezzen összejöveteleket, továbbképzéseket; - nem engedélyezték az érsekújvári magánóvoda és az alsóbodoki Magánkereskedelmi Akadémia megalapítását. Annak ellenére, hogy V. Mečiar miniszterelnök 1997 augusztusában megígérte Horn Gyula magyar miniszterelnöknek, hogy a magyar tannyelvű iskolákban visszaállítják a kétnyelvű bizonyítványok használatát, már szeptemberben nemcsak azoknak az igazgatóknak a leváltására került sor, akik megtagadták a kétnyelvű bizonyítványok visszavonását, hanem az ősz folyamán az is előfordult, hogy olyan diákokat zártak ki pl. a dunaszerdahelyi szakmunkásképzőből, akik kétnyelvű alapiskolai bizonyítványt mutattak be. Ebben az időben a szlovákiai magyar oktatásügy jövőjére nézve a legnagyobb veszélyt az alternatív oktatás bevezetését célzó új közoktatási törvénytervezet jelentette. Ez az oktatási tárcát olyan joggal kívánta felruházni, amelynek alapján meghatározhatta volna a kisebbségi iskolák számára, hogy mely tantárgyakat oktathatják a kisebbség nyelvén, s melyeket államnyelven. A törvényjavaslat szerint a történelmet, földrajzot és testnevelést, valamint az öszszes szaktárgyat államnyelven kellett volna oktatni. Az új közoktatási törvény elfogadásától függetlenül elkezdődött Szlovákiában a 8 osztályos általános iskolai képzésről a 9 osztályosra történő áttérés. Az 1997/98-as tanévben az általános iskolai tanulók 30 %-a maradt vissza a 9. osztályban, aminek következtében kevesebb középiskolai osztály indult. Ezért egyes magyar középiskolákban elegendő jelentkező hiányában osztályokat szüntettek meg. A középiskolákban „feleslegessé vált” magyar pedagógusokat pedig az elbocsátás veszélye fenyegette, ahogy ez helyenként ténylegesen meg is történt (lásd az ipolysági gimnázium esetét).


– 34/ 40 –

HTMH – 2000.

Városi Egyetemek A komáromi önkormányzat a meglévő jogszabályoknak megfelelően 1992. június 16-án hozta létre a Városi Egyetemet, amely magyarországi társintézmények (Benedek Elek Óvónőképző Főiskola, Sopron; Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola, Győr; Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kertészeti Főiskolai Kara, Kecskemét) kihelyezett tagozataként működik. A végzős hallgatók diplomáját magyarországi felsőoktatási intézmény adja ki. A Városi Egyetemnek jelenleg (1999) 370 hallgatója van (Sopron: 45, Győr: 178, Kecskemét: 147). Igazgatója Sidó Zoltán. Királyhelmecen a Városi Egyetem a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem kihelyezett tagozataként 1993-ban jött létre. Igazgatója Gillányi István. A királyhelmeci 8 szemeszteres képzés főiskolai szintű közgazdászdiploma megszerzéséhez nyújt lehetőséget. Mindkét városi egyetem esetében megoldatlan a diplomák elismerése és a városi egyetemek akkreditációja. 1990 őszén alakult meg a Calvin János Teológiai Intézet (Komárom), amely később a Calvin János Teológiai Akadémia nevet vette fel, s hitoktatókat és lelkészeket képez. A 22 tanárból 3 magyarországi. 1995 után a szlovák kormányzat nem biztosított anyagi támogatást a működéshez. Magyarországon a jövőben az Apáczai Csere János Alapítvány támogatja az Intézetet. 8. MŰVELŐDÉS, KULTÚRA, TUDOMÁNY Állami kulturális és közművelődési intézményhálózat Színházak 1952-ben alakult a Faluszínház magyar részlegének tagjaiból a MATESZ (Magyar Területi Színház) Drámai Színház. 1990. június 1-jétől Komáromi Jókai Színház néven működik. Miután a színház 1999. április 1-jén visszanyerte jogalanyiságát, Kiss Péntek Józsefet nevezték ki igazgatójává. Az 1969. október 31-e óta működő Thália színházi társulat önállóságát 1971-ben megszüntették, azóta a MATESZ (Komáromi Magyar Területi Színház) fiókintézeteként működött tovább. 1990. július 1-től ismét önállósult, amíg (1996 júniusában) a kormány – a Komáromi Jókai Színházat is beleértve – meg nem szüntette jogalanyiságát, amit 1999. április 1-jétől nyert vissza. Igazgatója Kolár Péter.

HTMH – 2000.

– 35 / 40 –


Hivatásos művészegyüttes Ifjú Szívek Magyar Művészegyüttes . Múzeumok, könyvtárak Önálló magyar múzeummal és könyvtárral a magyarság Szlovákiában nem rendelkezik, csak közös, szlovák–magyar intézményekről beszélhetünk. Ezek közé tartozik a Duna Menti Múzeum Magyar Nemzetiségi Osztálya, Komárom; a járási múzeumok (Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely ; Barsi Múzeum, Léva; Gömöri Múzeum, Rimaszombat; Bányászati Múzeum, Rozsnyó). A dél-szlovákiai járásokban működő járási könyvtárakon (Csallóközi Könyvtár, Dunaszerdahely; Dudvág Könyvtár, Galánta; Duna Menti Könyvtár, Komárom; Barsi Könyvtár, Léva; Nógrádi Könyvtár, Losonc; Zsitva Menti Könyvtár, Érsekújvár; M. Hrebenda Könyvtár, Rimaszombat; Gömöri Könyvtár, Rozsnyó) kívül szinte minden magyarlakta városban és községben működik – szintén nem önálló – közkönyvtár, amelyeket az önkormányzatok finanszíroznak. 1999 júniusában alakult meg Losoncon a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete, amely folyamatosan felméri a szlovákiai magyar könyvtárügy és könyvtári ellátottság helyzetét. Könyv- és lapkiadók 1990-tól működik a Pannónia, 1991-től a Kalligram (Pozsony), a NAP Kiadó és a Lilium Aurum (Dunaszerdahely), valamint a Vox Nova, 1992-ben alakult meg a Madách Posonium (Pozsony), 1994-ben az AB-ART Kiadó, 1995-ben a Méry Ratio stb. Kulturális civil szervezetek Márai Sándor Alapítvány; Gyurcsó István Alapítvány; Szlovákiai Magyar Folklórszövetség; Pódium Színházi Társaság; Palóc Társaság; Phonix Lutetia Losonci Polgári Társulás; Hamvas Béla Klub, Galánta; Gömör–Kishonti Múzeum Egyesület, Rimaszombat; Új Nemzedék Polgári Társulás Ifjúsági Klub, Kassa; Fábry Zoltán Társaság; Mécs László Társulás stb. Az utóbbi tíz évben számos szlovákiai magyar közművelődési társaság, alapítvány és civil szervezet alakult, amelyek működését főleg magyarországi alapítványok segítik. A szlovák kormányzat részéről csak az utóbbi időben beszélhe-


– 36/ 40 –

HTMH – 2000.

tünk szerény támogatásról. Az 1997 őszén életbe lépett kedvezőtlen új szlovák alapítványi törvény miatt az addig alakult alapítványok túlnyomó része – hogy ily módon fennmaradhasson – polgári társulássá alakult. Szakmai közművelődési társaságok A már említett Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége mellett elsősorban a Katedra Társaság, a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága, a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság, a Kortárs Magyar Galéria Alapítvány és a Stúdió RT tartozik ebbe a körbe. Tudományos intézmények A tudományos intézmények közül a Fórum Társadalomtudományi Intézet és a Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport tevékenysége a legjelentősebb. 1990-ben hívták életre Somorján a Nemzetiségi Dokumentációs Központot, később Bibliotheca Hungarica-t, amely megőrzési és felhasználási céllal gyűjti, rendszerezi, tárolja a szlovákiai magyarságra vonatkozó korábbi dokumentumokat, irodalmat, valamint az aktuális forrásokat, továbbá publikációkat készít elő. A szomszédos országokat tekintve a maga nemében egyedülálló kisebbségi intézmény. A kultúra és a közművelődés finanszírozása 1993-ban a szlovák kulturális tárca 2.600.224.000,– Sk költségvetéséből 180 millió Sk-t fordított a kisebbségi kultúrára. Egy kisebbségi lakosra 492 korona, egy szlovák lakosra pedig 545,5 korona támogatás jutott. 1994-ben a kisebbségi kultúrára fordított összeg 140,5 millió koronára, 1995-ben pedig 58 millió koronára csökkent. A költségvetési szabályozókról szóló törvényt megszegve az említett 58 millió korona összeget a Pro Slovakia elnevezésű állami alap kezelésére bízták. Ezt követően a kulturális tárca minisztere a kisebbségi kultúrák költségvetéséből 6,8 millió koronát különíttetett el a szlovák kultúrát népszerűsítő projektek céljaira. Ugyanebből a keretből 20,7 millió koronát kisebbségellenes szlovák lapok kaptak, amelyek ezt a támogatást magyar és idegen nyelvű, Magyarországot és a szlovákiai magyarságot támadó mellékletek megjelentetésére fordították. (A Kulturális Minisztérium így összességében 27 millió koronát vett el az eredetileg a kisebbségi kultúrák támogatására szánt 58 millió koronából). A kisebbségi nyelvű kiadványok megjelentetésére a költségvetés 1994-ben 17.550.000,– Sk-t, 1995-ben pedig már csak 3.800.000,– Sk-t különített el. A

HTMH – 2000.

könyvkiadásra szánt összeg 2.410.000,– Sk-ra csökkent.

– 37 / 40 –

ugyanezen


idő alatt 10.612.000,– Sk-ról

A CSEMADOK, amelynek taglétszáma az 1992. évi adatok szerint 93.530 fő volt, és 66 fizetett alkalmazott dolgozott a szövetségben, 1993-ban 10,5 millió Sk támogatást kapott a szlovák kormánytól. 1995-ben viszont már csak 1,6 millió koronát, aminek következtében a kulturális szervezet alkalmazottainak felét el kellett bocsátani. 1996-ban a CSEMADOK által szervezett kulturális eseményekre a szervezet semmiféle állami támogatáshoz nem jutott. 1997-ben anyagi források hiányában Gombaszögön sem tudták megtartani a szlovákiai magyarság központi népművészeti fesztiválját. (Ennek ellenére a Csemadok 1998 folyamán – különböző támogatások jóvoltából – 17 országos, 150 járási és regionális és 600 helyi rendezvényt tartott.) A működési költségek hiánya és az 1995 óta felhalmozódott adósság miatt 1999 tavaszán meg kellett szüntetni a CSEMADOK Országos Tanácsa dolgozóinak munkaviszonyát. A kulturális tárca a szlovákiai magyar kisebbség kulturális rendezvényeire, a periodikus és nem periodikus lapokra összesen 10.390.000,– Sk-t biztosított, ez az 1998-as évben 10.976.000,– Sk-t tett ki. A Thália Színház 1995 és 1998 között 25.696.000,– Sk, a Jókai Színház ugyanezen idő alatt 31.722.000,– Sk, az Ifjú Szívek pedig 19.570.000,– Sk költségvetési támogatásban részesült. Az 1998 szeptemberében tartott választásokat követően javult a nemzetiségi kultúra finanszírozásának helyzete Szlovákiában, de a pénzügyi keretek erre ezúttal is csak szűk és korlátozott feltételeket biztosítottak. A célirányosan lekötött összeg az 1999. évi költségvetésben 162 millió korona. Az állami költségvetésből a kisebbségi kulturális aktivitások támogatására és intézmények fenntartására összesen 99.296.000,– Sk jut az alábbi megosztásban: a nagyszombati kerületnek 9.161.000,– Sk, a nyitrai kerületnek 28.855.000,– Sk (ezen belül a Jókai Színház részére 9.590.000,– Sk), a besztercebányai kerületnek 8.332.000,– Sk, az eperjesi kerületnek 17.958.000,– Sk, a kassai kerületnek 34.990.000,– Sk (ezen belül a Thália Színház részére 6.286.000,– Sk). A kulturális tárca 1999-ben 50 millió koronát különített el a kisebbségek kulturális tevékenységére, a sajtó és a könyvkiadás finanszírozására. A szlovákiai magyarságnak ebből 22.297.035,– Sk jut. A kisebbségi kulturális intézmények, szervezetek működési költségei továbbra sem biztosítottak. 9. EGYHÁZI INTÉZMÉNYRENDSZER, VALLÁSGYAKORLÁS A Szlovák Nemzeti Tanács 1993 szeptemberében törvényt fogadott el az egyházi javak visszaszolgáltatásáról. Ennek érvényességi határa – ellentétben a többi restitúciós törvénnyel – 1945. május 8., illetve a zsidó egyház javai ese-


– 38/ 40 –

HTMH – 2000.

tében 1938. november 2. Ennek alapján az egyházak visszakaphatják ingó- és ingatlan vagyonukat, kivéve a törvényben felsorolt eseteket (ha a volt egyházi tulajdonban egészségügyi, vagy oktatási intézmény működik, a főterület magántulajdonba került, vagy azon bánya működik). A törvény a református egyház számára – amely kifejezetten magyar egyház Szlovákiában – csak részleges kárpótlást biztosít. A beneši dekrétumok alapján, a kollektív bűnösség elvére hivatkozva elkobozott vagyonából a református egyház eddig nem kapott vissza épület-ingatlanokat (ez kb. 120 iskolaépületet érint). A szlovák hatóságok nem adták ki a szükséges iratokat és igazolásokat a törvény által meghatározott időn belül, így azokat az egyház nem tudta mellékelni a visszaigénylési dokumentációhoz. Az ügyben jelenleg is tárgyalások folynak a szlovák kormánnyal, illetve peres úton próbálnak érvényt szerezni követeléseiknek. A református egyház mintegy 70%-át kapta vissza földingatlanainak. A Magyar Katolikus Papok Társulása, a Glória Remény címmel hetilapot ad ki. Megalakult a Magyar Hitoktatási Központ. 1994-ben létrejött a Jópásztor Alapítvány, amely sürgeti a kialakult paphiány megszűntetését. Formálódik a katolikus Keresztény Ifjúsági Közösségek hálózata. A magyar katolikus papképzést segíti, hogy az Elzer-alapítvány jóvoltából évente néhány szlovákiai magyar szeminarista hosszabb–rövidebb ideig Magyarországon tanulhat. Mind a katolikus, mind a református egyháznál a legsúlyosabb probléma a lelkészhiány. A hívők többsége a nagyszombati katolikus egyházmegyéhez tartozik. Itt 90 magyar, illetve magyarul is prédikáló pap teljesít lelkipásztori szolgálatot. A papoknak azonban több mint fele 60 éven felüli. Évente 2–3 növendék kerül be a pozsonyi papi szemináriumba. Becslések szerint, amenynyiben ez a tendencia folytatódik, 10 éven belül 50 %-kal csökkenhet a magyar papság létszáma. Az utóbbi időben utánpótlás hiányában egyre több magyar plébánia marad üresen. A hívők kérését felkarolva az MKDM a magyar püspök kinevezése érdekében már 1990-ben levélben fordult II. János Pál pápához. Az 1994-ben alakult Jópásztor Alapítvány ezt tovább szorgalmazza, a szlovák katolikus klérus ellenállása miatt azonban eddig eredménytelenül. Meg kell jegyezni, hogy a Szlovákiai Püspöki Konferencia is kritikával illette a Szlovák Köztársaság parlamentje által 1995. november 15-én elfogadott államnyelvtörvényt, mert megítélése szerint a nyelvtörvény ezen a területen is korlátozhatja a kisebbségi nyelvek használatát.

HTMH – 2000.

– 39 / 40 –


10. TÖMEGTÁJÉKOZTATÁS Írott sajtó Az elmúlt években a szlovákiai magyarságnak 1 magyar nyelvű napilapja (1999. június 1-jétől megjelent a Mai Lap is, mint bulvárlap), 3 Szlovákiában terjesztett általános heti-, illetve havilapja, 4 tudományos és művészeti folyóirata, 6 szakmai lapja, 14 regionális, 2 egyházi kiadványa, 4 családi magazinja és 1 ifjúsági lapja volt. A nemzetiségi sajtó állami támogatásának hiánya miatt több lap – a HÉT, a NAP, a Keleti Napló – megszűnt. Jelenleg megjelenő lapok: Új Szó (napilap), Tücsök és Tábortűz (évente tízszer megjelenő gyermeklapok), IFI (ifjúsági havilap), Irodalmi Szemle és Kalligram (irodalmi lapok), Katedra (pedagógiai szaklap), Csallóköz (hetilap), Új Nő (havilap), Szabad Újság (hetilap), Remény (katolikus hetilap), Jó Gazda (kertészeti havilap). Ezen kívül több regionális és helyi (községi vagy városi) lap is megjelenik, így pl. a Castrum Novum (Érsekújvár), a Honti Lapok (Ipolyság), a Komáromi Lapok, a Párkány és Vidéke, a Somorja és Vidéke stb. Szlovák Rádió Magyar Szerkesztősége Alapítás: 1928. Főszerkesztő: Papp Sándor. A jelenleg heti 45 órás rádióadás műsorának gerince a Pavilon című, hétfőtől péntekig, délután fél háromtól este fél hétig, élőben közvetített zenés, információs, szórakoztató műsor. A Napi krónika kétszer jelentkezik 13.00 és 17.30 órakor. Péntekenként 13.30 órától 30 perces műsort közvetít a magyarul beszélő romák számára. Szombaton Hétről hétre címmel élő műsort sugároznak, amelyben a hét politikai eseményeit foglalják össze. Vasárnap reggel egyházi magazin, majd 10.00 órától 14.00 óráig négyórás élő műsor, a Randevú szerepel a programban. Szlovákia egyetlen magyar nyelvű rádióműsora Észak-Magyarország, Kárpátalja és Burgenland területén is jó minőségben fogható. Szlovák Televízió Magyar Főszerkesztősége Az 1983 novembere óta létező magyar adás a múlt rendszerben heti fél óra összefoglaló hírműsort jelentett. Az 1989-ig hétfőn este, 18.30 órakor jelentkező műsor 1989-ben 45 percre bővült. 1991-től a magyar vonatkozású témákra mindössze 7–8 perc jutott. 1993-ban visszaállították az 1989 előtti félórás műsoridőt. 1997-ben az adásidő 1 órára nőtt, de mivel kizárólag magyar vonatko-


– 40/ 40 –

HTMH – 2000.

zású programokat sugárzott, a magyar nemzetiségű főszerkesztőt és a szerkesztőket elbocsátották. 1999. április 1-jétől megalakult a Szlovák Televízió Magyar Műsorok Szerkesztősége, amelynek főszerkesztője Pék Zoltán lett. A napi híreken kívül a Szerkesztőség a Szlovák Televízió hivatalos műsorrendjébe iktatott 1–1 órás adásidővel rendelkezik kedden és csütörtökön.

Jelentések a határon túli magyarok helyzetérõl Ó

Kiadja: Határon Túli Magyarok Hivatala

+ 1518 Budapest 112, Pf. 43,

1016 Bérc u. 13-15. · (: 466-9406, 466-9434 • Fax: 385-2601 • Web-site: http://www.htmh.hu • E-mail:[email protected] Felelős kiadó: Szabó Tibor, a HTMH elnöke Sorozatszerkesztő: dr. Bátai Tibor Térképek és ábrák: Sebők László A kiadvány bírálatára a Teleki László Intézet „A kisebbségek régi és új szerveződései” kutatási programjában került sor

Szlovákiai magyarság

Recommend Documents