SZKA208_12
Üvegfal mögött
tanULÓI
ÜVEGFAL MÖGÖTT – 8. évfolyam 115
12/1 A PÁRIZSI DIÁKMOZGALOM JELSZAVAI Falfirkák és plakátfeliratok Mind nemkívánatosak vagyunk.
A hatalom az utcán van!
Legyetek realisták, követeljétek a lehetetlent! Tilos tiltani!
A tanároknak és a vizsgáknak köszönhetően a karrierizmus már hatéves korban megkezdődik.
A fogyasztói társadalomnak erőszakos halállal kell kimúlnia.
Egy forradalmat nem lehet megszavazni, azt csinálni kell.
Élvezzetek gátlások nélkül!
Egy emberből lehet zsarut, téglát, kommandóst csinálni, embert ne lehetne csinálni belőle?
Az új forradalmi fegyver: a szemtelenség.
Az emberiség csak akkor lesz szabaddá, amikor az utolsó kapitalista nyakára az utolsó bürokrata beleiből kötnek hurkot.
116 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák
tanULÓI
12/2 NÉVKÁRTYÁK A szerepjátékhoz
David
Lucien
Brigitte
Denise
Jaumet
tanULÓI
„ÜVEGFAL MÖGÖTT” – 8. évfolyam 117
12/3a VAJON MIT GONDOLT Ő AKKORIBAN? Csoportos feladatlap Ismerkedjetek meg az általatok húzott szereplő néhány jellemző vonásával, majd válaszoljatok a bekeretezett rész alatt lévő kérdésekre! David Schultz
21 éves, 182 cm magas, szeme barna, haja fekete, göndör, arca ovális, szabályos, bőre fénytelen. Másodéves szociológia szakos hallgató. Származása, szülőkhöz való viszonya: A felsőközép osztály tagja. Édesapja jó nevű sebész, édesanyja háztartásbeli. Szüleivel való kapcsolata jó. Édesapját kiváltképpen jó fejnek tartja. Anyagi helyzete: Édesapjától minden hónapban jelentős összegű csekket kap, anyagi gondjai nincsenek. Egyéb információk: Barátnője Brigitte. Sok lány megfordul utána. Okos és kíváncsi természetű ember. Szívesen segít az elesetteken. Némely pillanatokban vágyik a polgári lét nyugalmára és békéjére. Személyisége, magatartása: Saját polgári származása lelkiismereti problémát jelent számára. „Elvégre nem az én hibám, hogy a papa 5000 frankot kér egy vakbélműtétért a hülye pácienseitől, akiknek a bőrük alatt is pénz van. … minden hónap elsején az a csekk, a fene egye meg…” Nagyon fontos számára, hogy külsőleg is azonosuljon a vágyott szerepeivel. Radikális nézeteinek részeként elutasítja a higiéniát, de mivel nagyon kényes a szagokra, ezért viszonylag gyakran zuhanyozik és borotválkozik. Csak a fésülködési tilalmat képes betartani. Nyilvános beszédeiben tudatosan „proli kiejtéssel” beszél, hogy ezzel is demonstrálja (kifejezze) a proletárokhoz tartozását. Az érzelmeket kispolgári nyavalygásnak tartja, cinikus, saját érzelmeit is lefojtja. Jelszava: „Csak semmi kötődés. […]” Vajon mit gondolt David azokban a napokban a tanárairól? .......................................................................................................................... ................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................. a tanulásról? . ........................................................................................................................ ................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................. az egyetemről? ..................................................................................................................... ................................................................................................................................................. .................................................................................................................................................
118 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák
tanULÓI
12/3b VAJON MIT GONDOLT Ő AKKORIBAN? Csoportos feladatlap Ismerkedjetek meg az általatok húzott szereplő néhány jellemző vonásával, majd válaszoljatok a bekeretezett rész alatt lévő kérdésekre! Lucien Ménestrel
20 éves, 172 cm magas, sportos testalkatú, szőkésbarna, hullámos göndör haja a nyakára ér. Harmadéves egyetemista. Politikai beállítottsága: Apolitikus, bár többször kifejezésre juttatta szimpátiáját a baloldali ideológiákkal kapcsolatban. Egy alkalommal részt vett egy baloldali diáktüntetésen. Származása, szülőkhöz való viszonya: Édesapja közrendű, édesanyja arisztokrata származású. Édesapja meghalt, édesanyja egy reneszánsz stílusú kastélyban él. Édesanyjával a kapcsolata formális, anya és fia között kimondatlanul ott feszül az ellentét a származás miatt. Ménestrel tagadóan viszonyul arisztokrata származásához. Anyagi helyzete: Otthonról anyagi támogatást nem kap. Ösztöndíjas, mellette különböző alkalmi munkákból tartja fenn magát. Egyéb információk: Barátnője nincs, ez nagyon elkeseríti és nyomasztja. Gyakran és élénken fantáziál a nőkről. Egy volt gimnáziumi tanára segíti és támogatja tanácsokkal, megértéssel és munkalehetőséggel. Személyiség, magatartás: Szorgalmas és jó eszű tanuló. Minden gesztusát pontosság és fegyelmezettség jellemzi. „Nyugtalanságot leküzdeni, nem elfelejteni, hogy egy hónapja múltam húszéves.” A tanulásban látja az egyetlen lehetőséget az anyagi és szakmai felemelkedésre, karrierre. Vajon mit gondolt Lucien azokban a napokban a tanárairól? .......................................................................................................................... ................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................. a tanulásról? . ........................................................................................................................ ................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................. az egyetemről? ..................................................................................................................... ................................................................................................................................................. .................................................................................................................................................
tanULÓI
„ÜVEGFAL MÖGÖTT” – 8. évfolyam 119
12/3c VAJON MIT GONDOLT Ő AKKORIBAN? Csoportos feladatlap Ismerkedjetek meg az általatok húzott szereplő néhány jellemző vonásával, majd válaszoljatok a bekeretezett rész alatt lévő kérdésekre! Brigitte
David barátnője, 20 éves, hosszú szőke hajú lány. Német szakos. Politikai beállítottsága: David hatása révén (is) baloldali szimpatizáns, de kritikus a baloldali diákcsoportok radikalizmusával és provokatív akcióival szemben. Származása, szülőkhöz való viszonya: Polgári családból származik. Édesapja matematikus, nagy koponya, de jellegtelen külsejű ember. Édesanyjának nyílt szerelmi kapcsolata van egy másik férfivel. A lány nem tartja túl komolynak a diákok akcióit. Úgy látja, sokan csak a balhé kedvéért csinálják. Arra kéri Davidot, hogy ne politizáljon annyit. Vajon mit gondolt Brigitte azokban a napokban a tanárairól? .......................................................................................................................... ................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................. a tanulásról?........................................................................................................................... ................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................. az egyetemről?...................................................................................................................... ................................................................................................................................................. .................................................................................................................................................
120 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák
tanULÓI
12/3d VAJON MIT GONDOLT Ő AKKORIBAN? Csoportos feladatlap Ismerkedjetek meg az általatok húzott szereplő néhány jellemző vonásával, majd válaszoljatok a bekeretezett rész alatt lévő kérdésekre! Denise Fargeot
20 éves, alacsony, sportos testalkatú lány. Haja rövidre vágott, arca hosszú, sovány, kissé aszimmetrikus, „csibészes”. Szeme világos, haja szőkésbarna. Tanárképzős hallgató. Politikai beállítottsága: kommunista Származása, szülőkhöz való viszonya: Édesapja munkás, édesanyja örökké elégedetlen kispolgár. Szegénységben éltek. A tanítóképző iskolában kollégista volt, nehezen viselte a vasszigort. Anyagi helyzete: Jelentős ösztöndíjat kap, nem kell nélkülöznie. Takarékos, mert kocsit szeretne venni magának. Egyéb információk: Szerelmes Jaumet-be, egy kommunista fiúba. Személyiség, magatartás: Figyelmes, komoly, kíváncsi teremtés. Denise – bár személyesen szimpatizál az anarchista diákokkal – kifejti a kommunista párt álláspontját: a kommunisták elítélik az ilyen jellegű provokatív megmozdulásokat. David mindenképpen rá akarja venni a lányt, hogy legalább személyesen vegyen részt az akcióban. Vajon mit gondolt Denise azokban a napokban a tanárairól?........................................................................................................................... ................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................. a tanulásról? . ........................................................................................................................ ................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................. az egyetemről? ..................................................................................................................... ................................................................................................................................................. .................................................................................................................................................
„ÜVEGFAL MÖGÖTT” – 8. évfolyam 121
tanULÓI
12/3e VAJON MIT GONDOLT Ő AKKORIBAN? Csoportos feladatlap Ismerkedjetek meg az általatok húzott szereplő néhány jellemző vonásával, majd válaszoljatok a bekeretezett rész alatt lévő kérdésekre! Jaumet
Széles vállak, szögletes arc, fekete szeme körül karikák, ajkát elrejti a sűrű, fekete bajusz, a halántéka felé már ritkul a haja, csudára öregnek tetszik, legalább huszonöt évesnek. [… rövidre vágott, szögletes körmök] Nagy, széles és nyugodt. Politikai beállítottsága: kommunista. Származása, szülőkhöz való viszonya: Munkásszármazású, önállóan tartja el magát. Szülei nyugdíjasok. Anyagi helyzete átlagos. Személyiség, magatartás: mindig erőt és nyugalmat sugároz, tájékozott és megfontolt. Szituáció: David találkozót kér Jaumet-től, és ismerteti a torony elfoglalásának tervét. Bár tudja, hogy Jaumet nem szimpatizál az anarchista diákokkal, mégis arra kéri a kommunista diákok vezetőjét, hogy ők is vegyenek részt az akcióban. Azt szeretné, ha a demonstráció valamennyi baloldali diákcsoport közös akciója lenne. Vajon mit gondolt Jaumet azokban a napokban a tanárairól?........................................................................................................................... ................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................. a tanulásról? . ........................................................................................................................ ................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................. az egyetemről?...................................................................................................................... ................................................................................................................................................. .................................................................................................................................................
122 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák
tanULÓI
12/4 KULCSMONDATOK A VITÁHOZ − − − − − − − − − − −
A csoportocskák úgy döntöttek, hogy ma este elfoglalják az adminisztrációs tornyot. És aztán? Elfoglalják a tornyot, míg az elfogott krapekokat ki nem engedik. Miféle krapekokat? Azt a hatot, akiket a zsaruk elkaptak az American Express előtt. (Nem sokkal korábban ugyanis diáktüntetés és randalírozás volt az amerikaiak vietnámi agressziója miatt.) Jó kis balhé, nem igaz? Szerintem a profok tanácstermét akarják elfoglalni a nyolcadik emeleten. Muris. De azért egy kicsit röhejes. … beülni a prof székébe, amikor a prof nincs ott… Nem értesz semmit! A torony elfoglalása nem hecc, hanem komoly politikai akció. Nyomás a kormányra, hogy engedje ki azt a hat krapekot. Nagyon is jól értem, és éppen ezért mondom, hogy röhejes. … elfoglaljátok a tornyot. Mert muris, mert könnyű, és mert tökéletesen veszélytelen. Ez nem igaz, lehet, hogy a rendőrség közbelép. És? Akkor mi van? Legrosszabb esetben kizárnak a Nanterre-ból. De te fütyülsz rá, apád elküld külföldre, és fontban vagy márkában kapod tovább a pénzt, amit eddig frankban kaptál.