szerk. Karácsony András. Budapest : Osiris, p , , , ,

KARÁCSONY ANDRÁS: BEVEZETÉS A TUDÁSSZOCIOLÓGIÁBA - Az eredeti könyv rövidített kivonata Kötelezı irodalom a Tudásszociológia tantárgyhoz

Könyv adatai: Bevezetés a tudásszociológiába / szerk. Karácsony András. – Budapest : Osiris, 1995. – p. 33-56., 59-63., 70-75., 76-85., 97-103.

Készítette: Sándo r Jud it 2009. március

Tudásszociológia - I. évfolyam, 1. félév (2009)

1/11

A TUDÁSSZOCIOLÓGIA FOGALMI KÉRDÉSEI: - A tudásszociológia társadalomtudományi tudományág, a szociológia egyik újnak tekinthetı ága. - A tudásszociológia kifejezés az 1920-as évek elején vált elterjedtté, ekkor kezdett kialakulni maga a tudományág. A gyökerek a német filozófiából erednek (megemlítendı pl. Marx, Nietzsche), de a tudományág mégis a szociológián belül alakult ki (kiemelendı pl.: Weber, Durkheim). - A tudásszociológia létrehozója Max Scheler német gondolkodó, nála erısen érzıdik még a filozófiai ráhatás, a késıbbi tudásszociológusok ettıl fokozatosan eltértek. - Scheler meghatározása szerint a tudásszociológia feladata az emberi gondolkodás és azon társadalmi képzıdmények összefüggésének a kutatása, melyekben a gondolkodás létrejön és zajlik. - A tudásszociológia tehát a társadalmi léthez kötött tudás tudománya, kapcsolódik a tudáshoz és foglalkozik a társadalmi léttel, hogy miképp jönnek létre a tudásformák, hogy hatnak és hogy mőködnek. - A tudásszociológia célja nem a tudás általános elméletének vagy általános magyarázatának a megadása, hanem a tudás társadalmi vonatkozásait vizsgálja, azaz, hogy a társadalom miképp járul hozzá a tudás megszületéséhez és továbbadásához. - A tudásszociológus különbözı tudásformákat és tudástartalmakat hoz összefüggésbe a kulturális hagyománnyal, a társadalommal. A tudásszociológia nagyon általánosan fogalmazva a gondolkodás, a tudás léthez kötöttségét vizsgálja. - A tudásszociológia szoros kapcsolatban van az ideológiatannal, de attól határozottan elválik. Mindkettı az eszméket vizsgálja, de az ideológiatan az érdekek felıl közelít, célja, hogy leleplezze a hazugságokat. A tudásszociológia ezzel szemben arra kíváncsi, hogy mikor és hogy hatják át a gondolkodásmódokat a történelmi és társadalmi struktúrák illetve, hogy miképp tudják az eszméket meghatározni. - A tudásszociológia fénykora az 1930-40-es évekre tehetı, ezt követıen szinte eltőnt a szociológiai gondolkodásból, majd az 1970-80-as években újra visszakerült az érdeklıdés középpontjába, leginkább a tudományszociológia kapcsán. Fontos kérdés volt ekkor, hogy a tudományos tudás speciális eset-e a tudásfajták között. A tudományszociológia módosította a tudásszociológiát, most már vizsgálandónak és vizsgálhatónak tartották a természettudományokat is tudásszociológiai szempontból, ez pedig addig nem volt jellemzı.

MAX SCHELER (1874-1928): - Német gondolkodó, zsidó családból származott, de fiatal korában katolizált. Nem egy szokványos egyetemi professzor volt, mégis kiemelkedıt alkotott az etika, a fenomenológia, a szociológia, az antropológia és a vallásfilozófia területén, nagy hatással volt a 20. század katolikus gondolkodásra. - A német filozófiai gondolkodás egyik legkiemelkedıbb alkotója, a tudásszociológia létrehozója. Az 1920-as években került munkásságának középpontjába a tudásszociológia, maga a tudásszociológia kifejezés elterjedése is az ı nevéhez főzıdik. - Kutatási célja az ismeretelmélet és a szociológiai kérdések összefüggéseinek vizsgálata volt, mert úgy látta, hogy ezzel még nem foglalkozott elıtte egy szakember sem. (Fontosnak tartotta Auguste Comte pozitivista nézeteit, de nem mindenben osztotta véleményét.) - Scheler nézeteiben erısen érzıdik még a filozófiai ráhatás, tudásszociológiáját a kultúrszociológia részének tekintve fejtette ki. - Scheler meghatározása szerint a tudásszociológia feladata az emberi gondolkodás és azon társadalmi képzıdmények összefüggésének a kutatása, melyekben a gondolkodás létrejön és zajlik. - A szociológia a szabályokkal, törvényekkel foglalkozik, az emberek közötti kapcsolatok formáinak oksági leírására törekszik. A szociológia két területe a reálszociológia és a kultúrszociológia. Az elsı az ember ösztöntanát, a második az eszmetanát foglalja magába. A szociológus ennek a kettınek az együttmőködését vizsgálja. A reálfaktorok világába tartoznak az emberek ösztönei és életviszonyaik. Az ideálfaktorok a szellemi tartalmat és a kultúréletet tartalmazzák, az igazi értékek világa, az eszmék világából erednek.

Emberi erıforrás tanácsadó (MA) szak – Készítette: Sándor Judit


2/11

- Scheler szerint a világnak van egy kettıssége: reál-ideál. A reálfaktorok elsıdleges tényezık, azaz a reálfaktorok mőködése nélkül nem jöhet létre semmilyen kultúrképzıdmény. A konkrét szellemi tartalmak viszont nem vezethetık le a reálfaktorokból. Az eszmék csak akkor lehetnek hatással a társadalomra, ha ösztönökhöz, érdekekhez vagy érzelmekhez kötıdnek. - Alapvetı kérdés, amit Scheler vizsgál, hogy milyen kapcsolódások lehetnek a tudás és a társadalom között. Megállapítása szerint, ha egy csoport tagjai tudnak egymásról, kölcsönösen megértik egymást és vannak közös értékeik és céljaik, akkor a tudás nem csak a csoporthoz tartozik, hanem az emberi társadalomhoz is. Minden közös tudás, ami ugyanarra a tárgyra vonatkozik, meghatározza a társadalmat, illetve a társadalom is meghatározza a tudást. - A tudásszociológia abból indul ki, hogy az ember tudása arról, hogy ı a társadalom tagja, nem tapasztalati tudás, hanem valamilyen elızetes tudás, azaz megelızi az öntudatot (nincs én mi nélkül). Illetve, azt feltételezi a tudásszociológia, hogy az ember részvétele az embertársai életében különbözı módon valósul meg, a csoport szerkezetétıl függıen. Az emberek közötti kapcsolat lehet pl. azonosulás, utánzás, másolás, hagyománykövetés stb. - A tudásszerzés csoporthoz kötıdik nem magányos ténykedés. A társadalom csoportokból áll, a csoportok és a tudásformák között azonosságok fedezhetık fel. Scheler elkülönítette a csoportszellemet és a csoportlelket. Ez utóbbi a lelki tevékenységek közös szubjektumát jelöli, csoportlelken alapulnak a mesék, mítoszok, erkölcsök, szokások. A csoportszellem a tárgyra irányuló tudatos cselekedetek végrehajtásában jön létre, ezen alapul a mővészet, a tudomány, a jog, a filozófia stb. A csoportszellem tartalmát, céljait, értékeit a példaképek, a vezetık (az elit) határozzák meg. A csoportszellem felülrıl lefelé hat, a csoportlélek fordítva alulról felfelé. - Scheler szerint mindenféle tudást vizsgálni kell, szerinte a tudás mindig csoporttudás, ennek alapja az együttes élmény és az együttes érzés, illetve fontos a csoportlélek is, így alakul ki a közös világ képzete. A következı tudásformákat különítette el: mítoszok, mondák; a népnyelvben adott tudás; a vallásos tudás; a misztikus tudás; a filozófiai-metafizikai tudás; a technológiai tudás; a matematikai, természet- és társadalomtudományi tudás. A tudásvágy született ösztön, közrejátszik benne a kíváncsiság és az érdeklıdés is. A tudást két veszély fenyegeti: a tudomány eltömegesedése és a technicizmus. Mivel a demokrácia jellemzıje az eltömegesedés, így a tudást a demokrácia is veszélyezteti, az arisztokratikus mód lenne a jó. - A társadalmi világ értékhiányos és az eszmék zőrzavara jellemzi. Erre a zőrzavaros világra vannak válaszok, hogy el tudjunk igazodni. Vannak válaszai az alsóosztályoknak és a felsıosztályoknak, ezek különbözıek. Az alsóosztály elıretekintı, a jövıre figyelnek (hátha jobb lesz), a felsıosztály visszatekintı, hálás a múltnak (mindig így legyen); az alsóosztályok a változásokra figyelnek, az újdonságot keresik, a felsıosztályok elégedettek a jelennel, nem akarják újraformálni a dolgokat; az alsóosztályra a realizmus jellemzı, a felsıre az idealizmus; az alsóosztály képviselıi materialisták, a felsıosztály spirituálisan gondolkodik stb.. Különbözıképp látják tehát a világot az osztályok, mindenki a biztos pontot keresi, ez a metafizika (fizikai világ fölötti), mely kívül van a társadalmi léten. Ha ezt a metafizikai pontot meg tudjuk határozni, akkor tud válaszolni a tudásszociológia.



3/11

KARL MANNHEIM (1893-1947): - Zsidó származású, apja magyar, anyja birodalmi német volt. - Budapesten született, késıbb itt szerzett filozófiai doktorátust. A Vasárnapi Kör és a Galilei Kör tagja volt, filozófus, szociológus, pedagógus, a tudásszociológia egyik elindítója. - 1920-ig Magyarországon élt és dolgozott, utána Németországba emigrált, itt tanult és tanított is, a frankfurti (Odera menti egyetemi város, nem a keleti) iskola kiemelkedı tudósa volt, számos jelentıs mőve jelent meg. A zsidó üldöztetés miatt 1933-ban Angliába költözött, itt nehezen illeszkedett be, csak nagy sokára kapott egyetemi állást. 1947-ig, haláláig élt itt. - Eleinte magyarul írt, jelentıs volt a Lélek és kultúra címet viselı elıadása. Fı mőveit németül írta. Tudásszociológiai mővei az 1920-as években jelentek meg, ezek: Egy tudásszociológus problémája, Nemzedékek problémája, Ideológia és utópia. Az 1940-es években a demokráciáról és a társadalmi tervezésrıl írt, angolul. - Mannheim korai írásaiban és levelezésében központi jelentıségő volt az élet fogalma. A konkrétságot hangsúlyozó életfogalomtól az általánosítás felé indult és már a korai írásaiban is megjelent a korhoz kötöttség, mint kiindulópont. Azt hangsúlyozta, hogy szellemrıl, eszmékrıl úgy érdemes gondolkodni, ha kialakulásuk és mőködésük körülményeiben helyezzük el ıket. - 1925-ben írt tanulmányában a tudásszociológia problémáját vizsgálta, kifejtette a tudásszociológiai szemlélet alapjellemzıit és elemezte, hogy milyen körülmények alapján jött létre a tudásszociológiai szemlélet. Azt vizsgálta, hogy egy meghatározott történelmi korban hogy jelentkezik a lelki és szellemi elemek, illetve a társadalmi és politikai erık közötti összefüggés. - Mannheim tudásszociológiai programjában a tudás léthezkötöttségének tanát dolgozta ki. Az emberi megismerést nem belsı törvények és nem a dialektika hajtja, az elméleten és a gondolkodáson kívüli tényezık hatnak a megismerésre, ez jelenti a léthezkötöttséget. - Mannheim bírálta Scheler nézetét, akinek reál-ideál faktoraival szemben megfogalmazta saját léttényezıit. A szellemi világ önálló szféraként jelent meg Schelernél, ezt nem fogadta el Mannheim, ı szorosabb kapcsolatot tételez fel a gondolkodás és a léttényezık között. - A lét fogalma Mannheim szerint: a lét gazdasági, hatalmi szerkezet, együttélési forma, átélési és gondolkodási mód. - Gondolkodást meghatározó tényezık Mannheim szerint: Osztályhelyzet Társadalmi csoportok (nemzedéki hovatartozás, foglalkozási csoportok, iskola, szekták stb.) Léthezkötöttség: a gondolat alanya nem az elvont tudat vagy maga a gondolkodás, hanem egy társadalmi értelemben meghatározható, helyhez köthetı cselekvı. Léthezkötött a gondolkozás, azaz cselekvıhöz van kötve. - A lét és a gondolkodás kapcsán két fontos kérdésre kell válaszolni: hogyan tudjuk meghatározni azokat a nagy társadalmi csoportokat, melyek befolyásolják a gondolkodást illetve, hogy hogyan lehet megállapítani a viszonyt a csoportok léte és gondolkodásuk között. - Ideológiatan Mannheimnél: (arra vonatkozik, hogy hogyan látjuk más csoportok ideológiáját) Partikuláris ideológia: az ellenfél elképzeléseit pszichológiai síkon funkcionalizálja, hazugságnak véli az ellenfél nézetei és azt gondolja, hogy az érdekei kényszerítik erre. Totális ideológia: egy korszak gondolatrendszerének teljességét látja. A totális ideológiafogalom formálta át az ideológiatant tudásszociológiává. Az egyik lehetıség, hogy az ideológiakutatás feladja a leleplezı szándékot és kidolgozza a társadalmi léthelyzet és szemlélet közötti „értékmentes” összefüggést. A másik lehetıség, hogy a kutató továbblép és az „értékmentes” magatartást ismeretelméleti állásponttal kapcsolja össze. Ez az összekapcsolás kétféle eredményhez vezethet: relativizmushoz (relativizmusról akkor beszélünk, ha a modern történetszociológiai elképzelést egy régebbi típusú ismeretelmélettel kötik össze, mely még nem ismerte a léthez kötött gondolkodás jelenségét) relacionizmushoz (relacionizmus azt jelenti, hogy az értelmes elemek egymásra vonatkozhatnak és egy bizonyos rendszerben kölcsönösen megalapozzák egymás értelmességét)



4/11

A relacionizmust hangsúlyozó kutató egyrészrıl a társadalom „külsı” megfigyelıje, hisz célja, hogy felderítse az eszmerendszerek léthez kötöttségét, de „belülre” kerül, amikor a felismerést magára vonatkoztatja és azokkal az álláspontokkal verseng, amelyek önmagukat léttıl nem függınek fogják fel. Ezen a kettısségen nehéz felül emelkedni, Mannheim szerint erre csak a szabadon lebegı értelmiség képes. Az egyik értelmezés szerint ezt a csoportot az 1910-es években Budapesten élı értelmiségi csoportról mintázta Mannheim. Szabadfoglalkozású értelmiségnek tekinthetık az orvosok, jogászok, újságírók stb., a társadalmi helyzetük igen sajátos volt, nem volt ugyanis foglalkoztatójuk. Társadalmi érzékenység jellemzı rájuk, nyitottak a társadalmi problémákra. Kísérletezés, dinamika és az egészre irányuló magatartás jellemzi ıket. A modern társadalomban a kor szellemiségét nem egy szigorúan kötött rend hordozza (mint pl. régen a papság), hanem az értelmiség. Egyszerre társadalmi csoport és a szellemiség hordozója. A szabadon lebegı értelmiségnek két lehetısége van Mannheim szerint: szabad döntésével csatlakozik egy társadalmi csoporthoz vagy nem csatlakozik sehova, megtartja a függetlenségét, megmarad a szellem talaján és figyelme az egészre irányul. Ez utóbbi esetben csak akkor lehet sikeres, ha felismeri, hogy minden helyzetben tud független lenni. - A társadalmi lét és a tudás viszonya: A társadalmi lét befolyásolja a tudás keletkezését, azaz generikus relevanciával rendelkezik. A társadalmi helyzet meghatározza a tudás tartalmát és a létrejött tudás formáját. - Ideológia és utópia: Az ideológia kérdésköre a tudásszociológiai kutatások kedvelt területe. Mannheim nem csak az ideológiát, hanem az utópikus tudatot is vizsgálta. Az „Ideológia és utópia” címő könyvével vált igazán ismertté. Különbség van az ideológiajelenség és az ideológiafogalom között. Az ideológia jelenségével már a korábbi történelem során is találkozhatunk, az ideológiafogalom viszont új keletkezéső, a modern kor alakította ki. Az ideológiai jelenségek közé tartoznak azok az eszmék, melyek értékeket, modelleket, társadalompolitikai programokat tartalmaznak. Az ideológiafogalom az ideák tanát jelenti. Az ideológia fogalma idıvel kivonult a filozófiából és átkerült a politikába. Az ideológiák tudásszociológiai elemzése ezért szoros kapcsolatban áll a politikai szociológiával. Mannheim az ideológiafogalom kétféle változatát különítette el: partikuláris és totális. A partikuláris ideológiafogalom esetében az ellenfél állítását hazugságnak gondolják, ami a saját érdekében áll, a totális ideológiafogalam esetében pedig az adott eszmerendszer egészét veszik alapul. Mannheim kutatásának középpontjában ez utóbbi állt. Az utópia egy elképzelés, ami még nem valósult meg, de amint átmegy a valóságba szétrobbantja a fennálló valóságot, tehát az utópia átalakít. Az ideológia szintén egy elképzelés, mely újratermeli a már kialakult valóságot. A történelem során utópikus eszmék ideológiává válhatnak, illetve ideológiák utópiává, illetve adott korban keveredhetnek is egy-egy eszmében az utópikus és az ideologikus elemek. Az ideológiák és az utópiák megbízható elválasztása csak a történelemben elhelyezve lehetséges. A jelenben megfogalmazott eszmékrıl nehéz megmondani, hogy azok utópiák vagy ideológiák, viszont a múltba visszatekintve már megállapítható. A valóság és az eszmék közötti kapcsolat: A cselekvı és gondolkodó szubjektum történelmi és társadalmi helyzetébıl fakad, hogy nem képes meglátni az eszmék és a valóság eltéréseit. A szubjektumok történelmi és társadalmi helyzete lehetıvé teszi az eszme és a valóság közötti különbségek felismerését, de a létfontosságú ösztöneik elfedik ennek a belátását. Tudatos csalásra alapozott ideológia, melynek az a célja, hogy elterelje a figyelmet az eszmék és a valóság különbségeirıl.



5/11

- Utópikus tudat formái Mannheim szerint: Chiliasztikus utópia: utópikus tudat legradikálisabb formája, az evilági mennyországot itt és most realizálhatónak tartották, az abszolút jelenidejőség jellemzı, a most pillanata a hangsúlyos. Ilyen az ezeréves birodalom eljöttét váró keresztények és szekták utópiái. Liberális humanitárius utópia: folyton kritizálja a fennállót valami nevében (pl. jog nevében), központi eszméje a humanitás és a haladás volt, hordozója a polgárság és az értelmiség középrétege. Normákból építik fel saját ideális világukat, a szabadságot és a dinamikus változást hangsúlyozták. A chilisztikus tudat ellenfele, konzervatív eszmevilággal szokott vitába kerülni. Konzervatív eszmevilág: mindent igyekszik problémamentesen beilleszteni a világrendbe, egységesíti a kell és a van parancsát, sok mindenre csak utólag reagál. Az emberek szabadsága és a közösségek lehetıségei korlátozottak. Nagy hangsúlyt kapott a múlt, beemelte a múltat a jelenbe. Legfıbb ellenfele a liberális eszme volt. Szocialista-kommunista eszmevilág: jövıbe tekint, a jövıt a kapitalizmus megszőnésében látják, szabadság és egyenlıség a szlogenjük. A jelenbe beemelve egyesíti a múltat és a jövıt. Erıs rivalizálás jellemzi a többi eszmevilággal szemben. Mannheim arra törekedett, hogy elválassza az ideológiát az utópiától, illetve, hogy az újkor jelentısebb utópiáit feltárja. Az ı közelítése mintaértékővé vált, nagyban befolyásolta a késıbbi ideológiaelemzéseket. - Mannheim szerint a tudásszociológia: mint elmélet leírja és elemzi a tudás léthez kötöttségét, egy tapasztalati elmélet, hisz meghatározott tényszerőségeket rögzít, illetve levonja a léthez kötöttség ismeretelméleti következményeit mint módszer a gondolkodás léthez kötöttségének történeti-szociológiai kutatási módszere



6/11

A FENOMENOLÓGIAI MEGKÖZELÍTÉS. EDMUND HUSSERL - A fenomenológia kifejezés a fenomén és a logosz görög szavak összetétele, a fenomén szó jelentése megjelenı, megmutatkozó, jelenség; a logosz szó pedig „tan”-t jelent. A fenomenológia tehát a jelentéssel, jelenséggel foglalkozó irányzat, fontosnak tartják a megismerést. EDMUND HUSSERL (1859-1938): - Zsidó származású, Csehországban született, tanulmányait Németországban végezte, a matematika, fizika, csillagászat érdekelte. Késıbb filozófiát tanult Bécsben, majd egyetemi tanárként dolgozott. - A tudományos tudás problémái foglalkoztatták, szakmai tevékenységének csúcsa a fenomenológia irányzat kidolgozása. A filozófiai hagyományt akarta kimozdítani azzal, hogy új bizonyosságokat keresett. Nézeteivel a filozófián túl hatással volt a szociológiára és nagymértékben módosította a tudásszociológia addigi (Scheler, Mannheim) kereteit. - Husserl fenomenológiai vizsgálatai csak részben váltak publikussá az 1930-as években, egyik kortársa Alfred Schütz viszont ismerte kéziratos munkáit is és felismerte az újszerő látásmód jelentıségét. Schütz felhasználta Husserl nézeteit a saját írásaiban, majd New Yorkba való emigrálása után ott is ismertette nézeteit, ami ezáltal bekerült az amerikai gondolkodásba. A fenomenológia irányzata több késıbbi kutató munkásságára volt nagy hatással. - Husserl kiindulópontja az volt, hogy a gondolat nem önmagában létezik, hanem mindig valaminek a gondolata. A gondolat mindig feltételez valami olyat, ami önmagán kívül van, konkrétan azt, amire vonatkozik. - A fenomenológiai gondolkodás alapja a mindennapi élet természetes beállítódása, mely azt jelenti, hogy tudatában vagyok egy világnak, amiben a dolgok csak úgy ott vannak. Tudom azt, hogy ami rám érvényes, az érvényes a környezetemben lévı emberekre is, tehát a saját környezetemet és az ı környezetüket egy világnak tekintem. A természetes beállítódás alaptétele, hogy a valóságot létezınek találom és létezıként is fogadom el. - Husserl szerint fel kell függeszteni a külvilágra vonatkozó ismereteinket és figyelmünket a tudat vizsgálatára kell irányítanunk. A felfüggesztést epokhénak nevezi, ennek segítségével vagyunk képesek a lényeglátásra. Eltekintünk egy dolog egyediségétıl és a lényeget nézzük csak, tehát a dolgok változatlan, közös jegyét kell meghatározni és ezzel kell foglalkozni. Önmagunkat is zárójelbe kell tenni, azaz fel kell függesztenem azt a hitet, hogy a világban létezem. Ezután a zárójelen kívül már csak a transzcendentális ego marad. Ez utóbbi már filozófiai elgondolás, a tudásszociológiai nézıpontra ez nem vonatkozik, ugyanis itt a vizsgálódás tárgya az, hogy a mindennapi életet élı emberek tudatában hogy határozódik meg a társadalom valósága és hogy azt miként lehet kutatni. - Késıbb már kicsit másképpen közelítette meg Husserl a fenomenológiát, nem a lényeglátást hangsúlyozta, hanem az életvilágot. A természetesnek felfogott világ az elsıdleges valóság, azt az elsıdleges valóságot nevezte életvilágnak, ami körbe vesz bennünket. A természetes beállítódás számára az életvilág, a gondolkodás és a cselekvés látóköre. Az életvilág fogalom jelentése: a világ a dolgok összességét foglalja magába, a részek változhatnak, de a világ ettıl még változatlan maradhat, ez a kettısség igaz az életvilág esetében is. Az élet a világéletet, a tapasztalati életet és az én életét jelenti, az életvilág a természetes beállítódás mindennapi életét, a célirányos életet és az abszolút életet jelenti. Az életvilág kettıségét Husserl két metaforával mutatja be: Az életvilág, mint talaj a dolgok világmindenségére utal, mely egyetemes érvényességő és így lehetıvé teszi az életvilágok összehasonlítását. Az életvilág, mint horizont a tapasztalattól függetlenül létezı (transzcendentális) fogalom, eszerint a dolgok a világban adottak, a világ pedig, mint horizont egymagában adott. - Husserl elválasztotta az objektív kifejezéseket a szubjektív, alkalmi kifejezésektıl. Az objektív kifejezések jelentése az írásban vagy hangzásban megjelenı tartalomhoz kötıdik és érthetı anélkül, hogy figyelemmel lennénk a közlı személyre vagy a körülményekre. A szubjektív, alkalmi kifejezések jelentése az alkalomtól, illetve a közlı személytıl és annak helyzetétıl függ (pl. itt-ott). Az objektív és szubjektív kifejezések megkülönböztetése igen jelentıs az etnometodologiai módszer számára is. Emberi erıforrás tanácsadó (MA) szak – Készítette: Sándor Judit


7/11

ALFRED SCHÜTZ ÉLETVILÁG STRUKTÚRÁI,: - Zsidó származású, Bécsben élt, majd a nácizmus elıl menekült el New York-ba. Bankár volt és tudósként is tevékenykedett, nem egyetemi, akadémiai ember, mégis érvényesülni tudott, a tudásszociológiában nagyot alkotott. - Nagy hatással volt rá Edmund Husserl, aki a fenomenológia irányzat kidolgozója. Husserl fenomenológiai vizsgálatai csak részben váltak publikussá az 1930-as években, Schütz ismerte kéziratos munkáit is és felismerte jelentıségüket. Husserl nézeteit felhasználta saját írásaiban, emigrálása után New Yorkban is ismertette az újszerő nézeteket, ami így bekerült az amerikai gondolkodásba. A fenomenológia irányzata több késıbbi kutató munkásságára is nagy hatással volt. - Schütz kutatása a tapasztalati tudományra koncentrált. Az életvilág struktúráit típusaik és lényegük szerint felderíthetınek tartotta a természetes beállítódás segítségével. Az életvilágot, mint adott világot tapasztaljuk, úgy ahogy a természeti és szociális környezetünket. Ez az életünk kétségbevonhatatlan alapzata. Eseményekkel, dolgokkal és ezek viszonyaival bizalmas kapcsolatban vagyunk. Tudunk eszközökrıl, melyekkel megvalósíthatunk célokat, illetve tudunk okokról, melyek bizonyos következményekkel járnak. A bizalmasság nem mindig terjed ki a kapcsolatok miértjének ismeretére, azaz nem ismerjük például a mosógép mőködési elvét, de ettıl még tudjuk használni. A külsı világ tárgyait nem egyedi tárgyakként fogjuk fel, hanem valamilyen típusba soroljuk, ez segít abban hogy, eligazodjunk az egyes szituációkban. A típusosság kettıs funkciójú, egyfelıl rögzíti a magától értetıdı, készen kapott tudáskészletet, másfelıl lehetıséget ad a típushoz hasonló tapasztalatok értelmezésére. - Az életvilág adottságainak körébe tartozik: nem vonjuk kétségbe más emberek testi létezését és feltételezzük, hogy ık is hozzánk hasonló tudattal rendelkeznek. azt gondoljuk, hogy saját és embertársaink környezetében lévı dolgok ugyanazok számunkra feltételezzük, hogy kölcsönösen kapcsolatba léphetünk egymással és megérthetjük egymást úgy véljük, hogy a számunkra adott társadalmi világ egy kétségbevonhatatlan keret számunkra úgy gondoljuk, hogy a világ, amiben vagyok, csak kis részben saját alkotás, ez közös produktum - Schütz szerint a tudás: inkoherens (az emberek érdeklıdése folyamatosan eltolódik) csak részlegesen tiszta tudás (nem foglalkozunk az okokkal, igazságokkal, bizonyosságokkal) inkonzisztens (összeférhetetlen kijelentéseket egyformán érvényesnek tartunk) - Egy meghatározott embercsoportba való beleszületés által a kulturális minták kész sémáit kapjuk, a sémákat az elıdök tekintélye támasztja alá. A kulturális minta megfelelı alapot nyújt a társadalmi világ értelmezéséhez, egyfajta cselekvési elıírás, melynek követése által a legjobb eredményeket érhetjük el az adott csoportban. Ez addig igaz, amíg a társadalmi élet olyan marad, amilyen volt, amíg azonosak a problémák és azok megoldása, illetve amíg a csoporttagok ugyanazokat a sémákat követik. Ha ezek valamelyike megdıl, akkor megtörik a hagyomány fontossága és újfajta gondolkodásra van szükség. - Az életvilág egy biztos, rögzített talaj, de emellett Schütz a nyitottságot is hangsúlyozta, ugyanis az életvilágban felfedezhetı új, köztes területek világa is, mint például a fantázia vagy az álom. Emellett a társadalom magába foglalja a kortársaim életvilágát is, azaz arra is nyitott. Jellemzı még a térbeli és az idıbeli nyitottság is, életünk és kapcsolataink idıben strukturáltak. Voltak elıdeink, akikre mi már nem tudunk hatni, de az ı tetteik befolyásolják a mi cselekedeteinket. Az ı világuk az elıvilág, mely lezárt és megváltoztathatatlan, az elıvilág tapasztalatai csak közvetettek, hagyományok vagy nemzedékek közvetítik. Lesznek utódaink, akiket nem tapasztalhatunk meg, de igazíthatjuk hozzájuk a cselekedeteinket. Utódaink az utóvilág leendı tagjai. Ez a világ nyitott és meghatározhatatlan, a kapcsolatot itt is a nemzedékek biztosítják. Az elıvilág és az utóvilág között van a mi saját világunk, amit a kortársainkkal osztunk meg. A kortársainkkal való kapcsolatra a ti-beállítódás vagy a mi-beállítódás jellemzı, ez utóbbi azokkal kapcsolatban igaz, akikkel térbelileg érintkezünk és közvetlen kapcsolatban vagyunk. - Az életvilág a világ középpontjában álló egyén elsıdleges, személyes világa, nem csak a mindennapi világ, hanem a mindenkori én mindennapi világa. Emberi erıforrás tanácsadó (MA) szak – Készítette: Sándor Judit


8/11

AZ ETNOMETODOLÓGIA - HAROLD GARFINKEL: - Az etnometodológia megalkotója Harold Garfinkel volt, akire nagy hatást gyakoroltak az etnológiai lingvisztika (néprajzi nyelvészet) és a szimbolikus interakcionizmus (hogy jelenik meg a viselkedésben a szereplık közötti cselekvés) eredményei, illetve különbözı nyelvelemzések. - Elsı jelentıs kutatásában az esküdtszékek mőködését vizsgálta Garfinkel, az érdekelte, hogy mire és hogyan alapozódik az esküdtek tudása, illetve hogy milyen értelem birtokában döntenek. Ebbıl a kutatásból alakult ki az etnometodológia, mint önálló tudásszociológiai elemzési mód, mely egyébként a fenomenológiai szociológia egyik áramlata. - Garfinkel a Los Angeles-i egyetemen dolgozott, nézetei az 1960-as évek elején már elég széles körben ismertek voltak, de ekkor még nem tekinteték önálló tudományos iskolának az irányzatot. Garfinkel egyik tanítványa egy másik egyetemre ment dolgozni, így két etnometodológiai központ is mőködött már, illetve 1967-ben megjelent Garfinkel Etnometodológiai tanulmányok címő munkája, ezáltal önálló áramlattá fejlıdött az etnometodológia. Kutatási eredményeik iránt nagyobb érdeklıdést mutattak az antropológusok, mint a szociológusok. Az etnometodológia és a standard amerikai szociológia között nagy konkurenciaharc folyt a hatvanas években, számos kritikai tanulmányban támadták egymást, ez volt az etnometodológia fénykora. Az 1970-es években széles körben elterjedtek nézeteik, ezt követıen az etnometodológia, mint önálló tudományos iskola megszőnt, képviselıi már nem alkotnak zárt tudományos közösséget, nézeteik beleolvadtak más irányzatokba. - Garfinkel szerint a társadalmi világ tanulmányozásakor elkerülhetetlen az értelmezı, magyarázó eljárások alkalmazása, hisz a társadalmi világot a magyarázatok (interpretációk) hozzák létre. Az etnometodológia nem a helyes interpretációkat vizsgálja, hanem hogy, hogyan alakul ki a valósággal kapcsolatos értelemátadás. - Az egyén (individuum) a kompetens cselekvı (a hozzáértı, akirıl szó van). Az etnometodológia ezt a szociálisan cselekvı egyént vizsgálja, megfigyeli és feltárja, hogy miként jön létre az egyén cselekvéseiben a társadalmi realitás. - Az etno szó jelentése nép, népcsoport, etnikai kisebbség stb., Garfinkel abban az értelemben használja, hogy az etnometodológia a laikusok módszertana. Kutatásra azok a kísérleti szituációk a legalkalmasabb, amikor válságok vannak, azaz a vizsgált személy megszokott eljárásmódja gátolva van. A kutatók arra a kérdésre keresik a választ, hogy miképp hajtanak végre az emberek egy meghatározott cselekvést, azt vizsgálják, hogy a társadalom tagjai hogyan látják, hogy tudják leírni, illetve megmagyarázni a világot, amiben élnek. - Az empirikus szociológiai kutatások alapvetı eszközei az interjúkészítés, az interjúk kódolása, majd az interjúk feldolgozása és értelmezése. Az etnometodológusoknak ezzel több problémájuk is van, az egyik, hogy az interjú egy olyan struktúrát erıltet rá a megkérdezett emberekre, ami nem vág egybe a mindennapi életükkel, a másik pedig, hogy a kódolás során a kutatási eredményeket egy szőrın kell átnyomniuk, ezzel kiiktatnak minden kétértelmőséget, így tudományos logikává formálják a mindennapi élet logikáját. A szociológia tehát bizonyos fokig eltorzítja mindazt, amit vizsgálni akar, azaz az emberek tényleges, mindennapi társas életét. Ez az etnometodológus számára nem megengedett, ezért neki tartózkodni kell a mindennapi életben használatos kifejezések átalakításától, azaz differenciáltan kell szemlélnie azokat. - Husserl elválasztotta az objektív kifejezéseket a szubjektív, alkalmi kifejezésektıl. Ezt követte Garfinkel is és elválasztotta az objektív kifejezésektıl az alkalmi vagy indexikus kifejezéseket. Ez utóbbi csoportba tartoznak azok a kifejezések, melyeket csak úgy érthet meg a hallgató fél, ha ismeri az adó fél élettörténetét, annak szándékát és a közlés körülményeit, az objektív kifejezések értelmezhetık ezek ismerete nélkül is. - Az etnometodológiai vizsgálatok a szituációk rutinizált problémamegoldásait mutatják ki. A mindennapi élet tevékenységei rutinszerő cselekvésekbıl állnak, ezeket a cselekvéseket pedig úgy végzik a résztvevık, hogy egymás számára felismerhetık és elfogadhatók legyenek.



9/11

PETER BERGER ÉS THOMAS LUCKMANNN: A SZOCIÁLIS KOSTRUKTIVIZMUS - Peter Berger és Thomas Luckmann közös munkája A valóság társadalmi felépítése címen jelent meg. Mővük jelentısen befolyásolja a tudásszociológiai kutatásokat. Schütz látásmódját veszik alapul, arra kíváncsiak, hogy a társadalomban lévı különbözı tudáskészletek milyen közvetítéssel alakulnak ki és szilárdulnak meg. Fontosnak tartják a valóságot, nem valamilyen dologként adott a valóság szerintük, hanem a társadalom tagjainak közös mővének tekintik. - Szakítottak a tudásszociológia klasszikus hagyományával, nem az eszméket elemezték, helyette a társadalom mindennapi tudását vizsgálták. A tudat hozza létre a tudást. A mindennapi tudás a természetes tudás, mely a mindennapok valóságát jelenti, ami mindig jelen van életünkben, tılünk függetlenül létezik. A számunkra elérhetı és befolyásolható terület az „én világom”, fıleg erre irányul az érdeklıdésem. Az „én világomban” megjelennek mások is, amikor az emberekkel kommunikálunk, azt tapasztaljuk, hogy a világaink nem teljesen egyformák, de van benne valami közös, ami alapján megértjük egymást. Az életet össze kell hangolni mások idejével, azaz a közös idıvel, mely nem csak a napirendet meghatározó idıt jelenti, hanem az egész élet folyamata ennek van alárendelve, ez adja az élet történetiségét (megszületünk, óvodába, majd iskolába járunk, dolgozunk stb.). Fontos, hogy milyen térben és idıben élünk, hasonló lesz a mindennapi tudásunk azokkal, akikkel egy idıben és egy helyen élünk. - Fontos a találkozás a másikkal, a mindennapok valóságát megosztjuk másokkal, az életterünket és az életidınket osztjuk meg, „szemtıl szembe” szituáció, a résztvevık számára egybeesik az „itt és most”. Kölcsönösség jellemzi a kapcsolatot. A másikról, illetve a többiekrıl közvetlen észlelésünk van, világosabb a másik, mint én magam, mert az önmagamról való tudás reflexión alapul, nincs közvetlen tapasztalatunk, viszont a másikról való tudás közvetlen észlelésbıl származik. Állandó sablonokat használunk és tipizációt hozunk létre. A típusba sorolás a másik viselkedésének az értelmezését segíti és a kapcsolatba kerülés lehetıségét. A viselkedés és a gesztusok állandóan változtatják az épp igénybe vehetı sablont vagy modellt. Kölcsönösen történik a tipizáció közöttem és a másik ember között. Ha valaki barátságosan közeledik felém, akkor én magam sem nagyon lehetek barátságtalan, a színlelés vagy az elhárítás könnyebben megtehetı távolabbi kapcsolatban (például levelezés során) mint a szemtıl-szemben szituációban. A tipizáció anonimitást jelent, a közvetlen interakcióban sokszor a személyiség áttör a tipizáción. - A mindennapok világa tárgyakkal (objektivációkkal) van tele, melyek szubjektív szándékot fejeznek ki és valamilyen céllak készültek. Az objektivációk sajátos típusai a jelek. A szubjektív szándék kifejezésére fıleg a nyelvet használják. A nyelv érthetıvé és átélhetıvé teszi a mindennapi világunkat, társadalmi mintákat közvetít, feloldja az „itt és most” kötöttségeit. (Olyanokkal beszélhetünk, akik nincsenek jelen, vagy beszélhetünk olyan dologról, amit nem éltünk át soha.) A nyelv integrál is (például erdélyi magyarokat). Térbeli, idıbeli és társadalmi dimenzióban mozog a nyelv. Szimbólumokat alkot, összegyőjti az általános tudáskészletet. A nyelv nem csak a kifejezés eszköze, hanem maga a strukturált valóság. - A társadalmi tudáskészlet lehetıvé teszi az egyén számára, hogy önmagát és másokat, illetve a különbözı helyzeteket meghatározza és ezekhez viszonyuljon. Amíg az egyén konfliktusmentesen éli át a cselekvéseit, addig nem nagyon érdekli az általános tudáskészlet felépülése. A tudást rutinszerően használja. A vizsgálódás kényszere akkor jelenik meg, amikor problémák adódnak, ha megszakad a magától értetıdıség folyamata. A mindennapi tudás fontossági struktúrákba tagolódik, vannak számomra lényeges és lényegtelen dolgok. A tudás társadalmilag szétosztott, nem tudunk mindent, de ez addig nem gond, amíg tudjuk, hogy kitıl kérdezzük meg, amit nem tudunk. - Az egyén mindig beleszületik valamilyen társadalmi rendbe. A természet törvényeibıl nem lehet levezetni a társadalmi rend létrejöttét, az tehát tisztán emberi termék. A társadalmi rend stabilitása a társadalmi intézmények létrejöttével valósul meg. Az ismétlıdı cselekvések megszokottá válnak, modellé keményednek, tehermentesítik az egyént. Berger és Luckmann habitualizációnak nevezték ezt a folyamatot, ennek eredményeként az emberek számára érthetıvé válik, hogy bizonyos ismétlıdı cselekvéseket ugyanúgy végeznek a jövıben is. A megszokás miatt már nem kell újra és újra meghatározni a szituációkat. Intézmény akkor születik, ha az emberek kölcsönösen tipizálják a habitualizált cselekvéseket. Emberi erıforrás tanácsadó (MA) szak – Készítette: Sándor Judit


10/11

Igen fontos a kölcsönösség, így a tipizációk hozzáférhetık a társadalmi csoport minden tagjának. A kölcsönös tipizáció közös történelemben alakul ki, ez társadalmi kontrollra utal. Az ellenırzés a kölcsönösségbıl következıen benne rejlik az intézményesülésben. Kölcsönös tipizáció akkor jön létre, ha tartósak a társadalmi szituációk, hogyha az emberek közös helyzetben találják magukat (pl. munka, kommunikáció, szexualitás stb.). A létrejött intézmények túlélhetik azokat az embereket, akik létrehozták, így az adott intézmény a következı generáció részére valóságként jelenik meg, amit már nehéz megváltoztatni. A felnövı gyerekeknek a szocializációban ez valóság, maga a világ. - Egy intézmény addig marad fenn, amíg a társadalom elismeri a problémamegoldó képességét. Amíg egy intézmény mőködik, a rutin és a trivialitás (magától értetıdıség) jellemzi. A társadalom, illetve a társadalmi intézmények társadalmi szerepeket alakítanak ki, az egyes ember szerepek hordozója. A szerepek a magatartások tipizálásával alakulnak ki, a társadalmi rendet reprezentálják. Vannak általános és speciális szerepek. - Az intézményesülés folyamatáról az új generációk nem rendelkeznek saját emlékkel, számukra az csak hagyomány, ezért magyarázatra, igazolásra (legitimációra) szorul. A legitimációk másodlagos objektivációk. Az új generáció tagjai egy folyamatban tanulják meg a legitimációt és az intézményesült cselekvéseket. A legitimáció magyarázza az intézményes rendet, azaz tudást közvetít, illetve igazolja is az intézményes rendet, az intézményesült tudás közvetítésére szólít fel. A legitimáció folyamata: tapasztalatok köznapi átadása; kezdetleges elméleti kijelentések (életbölcsességek, legendák); differenciált legitimáció (elvont dolgok magyarázata); a legitimáció szimbolikus magyarázata (eszmék). A szimbolikus értelmi világ elrendezi és hierarchiába állítja a dolgokat és a tapasztalatokat az ember számára. Magát az embert is érinti, elhelyezi ıt a történelemben. A negyedik szintet másodfokú legitimációnak nevezzük. Az elméletek két típusát különböztetik meg Berger és Luckmann: terápiák és tagadások. A terápiás elméletek meg akarják akadályozni, hogy az emberek a meglévı értelmi világból egy másik értelmi világba menjenek. A tagadó elméletek pedig kiőzik az értelmi világból a nem megfelelınek tartott elképzeléseket. - Berger és Luckmann pályája késıbb elvált egymástól, Luckmann fıleg Schütz írásainak összegyőjtésével, értelmezésével és kiadásával foglakozott, Berger pedig a szociológia általános kérdéseirıl és a modern társadalom jellemzıirıl írt.



11/11

PIERRE BOURDIEU: SZIMBÓLUM ÉS TÁRSADALOM - Bourdieu elemzéseiben központi helyen áll a szimbolizáció formáinak szociológiai vizsgálata. Látásmódja csak megszorításokkal tekinthetı tudásszociológiainak. - A tudásszociológiában a tudásszerzés és a tudáskifejezıdés kérdéseit a társadalommal összefüggésben ábrázolják, Bourdieu pedig a szimbolikus rendszereket a politikai rendhez tartozóként kutatja. - A szimbolikus rendszerek tudásszociológiai és hatalomelméleti összefüggéseit vizsgálta. A vallást nyelvként tekintette, ismeretszerzési és kommunikációs eszközként, szimbolikus közegként kezelte. A szimbolikus rendszerek az ismeretszerzı és a kommunikációs funkcióik mellett jelentıs szerepet töltenek be a társadalom integrálásában. A szimbolikus rendszerek struktúrája egyesítés vagy elválasztás segítségével alakul ki (bekebelezés - kizárás). Ez hatalmi logika, mivel az emberek egy bizonyos csoportjának lehetısége van rá, hogy adott szimbolikus mezıkben tevékenykedjenek, másokat viszont kizárnak onnan. Szimbolikus rendszerek társadalmi funkciókat választanak el és kötnek össze. A nyelv az érintkezés és a tudás eszköze, emellett pedig hatalmi eszköz is. Az emberek azért beszélnek, hogy megértsék ıket, illetve hogy higgyenek is nekik és kövessék az általuk mondottakat. A tekintély minden kommunikációs kapcsolatban fontos, emellett lényegesek a kommunikáció megteremtésének feltételei is. A társadalmi világ, fıleg az iskola írja elı a legitim beszéd feltételeit. Ahhoz, hogy legitim beszéd jöjjön létre szükséges egy legitim beszélı (pl. vallásos nyelvnél pap, költészetnél költı, tudományos nyelvnél tudós stb.), megfelelı alkalom és megfelelı hallgatóság. A társadalmi helyzettıl függ a beszéd társadalmi értéke. A beszélı nyelvi taktikáját az határozza meg, hogy meghallgatják-e, hisznek-e neki, illetve engedelmeskednek-e neki. Fontos a nyelvi habitus, azaz a nyelv által adott lehetıségek felhasználásának képessége. Ha valami szimbolikussá vált, az legitimként elismert. Szimbolikus javak csak azok számára és annyiban léteznek, amennyiben van megfelelı piac és hallgatóság, azaz közeg, mely képes az észlelésre. A mőalkotások, mint szimbolikus javak csak azok számára léteznek, akik rendelkeznek a kódfejtés eszközeivel. A mőalkotás értelmezhetısége attól függ, hogy milyen viszonyban van a mő ismeretéhez szükséges kód és a kód intézményesülése, azaz hogy miképp észlelik a mőalkotásokat egy-egy társadalmi helyzetben. - A szimbolikus és materiális világ (tıke, rendszer) egymáshoz való viszonyának problémáit is vizsgálta Bourdieu. A materiális és a szimbolikus rendszereket hierarchiába állította. Késıbb a gazdasági és szimbolikus struktúra megadása során elutasította az alá- illetve fölérendeltséget, már a semlegességet hangsúlyozta. Tagadta, hogy a mindenkori jelen társadalmának szerkezete eredeztethetı lenne a múlt szimbolikus struktúrájából. Mindig dönteni kell róla, hogy az elemzı a gazdasági vagy a szimbolikus aspektusokat emelje-e ki. A két aspektus a valóságban egyszerre létezik. A tulajdoni helyzetbıl fakadnak a gazdasági különbözıségek, a mővelıdésbıl pedig levezethetık a szimbolikus különbségek. A szimbolikus tıke birtoklása hozzásegíthet materiális tıkéhez és fordítva.


szerk. Karácsony András. Budapest : Osiris, p , , , ,

Recommend Documents