9
ÖNKORMÁNYZÓ
2015. 12. SZÁM
Szerény adóemelés, bölcsôdei elôkészületek Az önkormányzat november 19-i L ülése a szokásosnál rövidebben és pergôsebben alakult. Bemelegítésképpen azonban mindjárt hét rendeletmódosítással kezdtek a képviselôk. A házasságkötés engedélyezésének szabályairól és díjairól szóló rendeletet formailag újra kellett alkotni, ám ez a 4 évvel ezelôtti szabályozástól szinte csak a jogszabályi hivatkozásokban tér el. Munkanapon továbbra is díjmentesen lehet házasságot kötni, a munkaidôn, illetve a hivatali helyiségen kívüli szolgáltatások díjemelése pedig néhány százalékos: 20-tól 30 ezer Ft-ig terjed a tarifa. A telekadót szintén csekély mértékben emelte meg az önkormányzat. Miközben a törvény által megengedett maximális érték 336,– Ft/m2, a 4 övezetbe sorolt tulajdonosok az I.-ben a tavalyi flfl5 helyett fl20, a II.-ban 22 helyett 25, a III.-ban 66 helyett 70, a IV.-ben pedig fl2 helyett fl3,– Ft/m2 adót fizetnek jövôre. Az I. övezet a 31-es fôút – Hármashegy utca és a péceli közigazgatási határ közötti; illetve a 31-es fôút – Mendel K. u. – Fehérvári u. – Öregszôlô u. között területet, a Kopaszhegyet és a HomokiZsellér dûlôt foglalja magában. A II. övezet: Öregszôlô u. – Fehérvári u. – Babits M. u. – Mendel K. u. – Sallai u. – Fô u. – Wodiáner u. – Sugár u. – Nap u. – Ecser közigazgatási határa – Kopaszhegy szabályozási terület határa; a vasúton túli terület a patak és a közigazgatási határ között; Liszt F. u. páratlan oldal – Árpád vezér u. páratlan oldal – vasút. A III. övezet: minden más belterületi telek. IV. övezet: a külterületi telkek. A nem maglódi állandó lakosokat terhelô kommunális adó 4,55%-kal emelkedik, azaz 22 helyett 23 ezer Ft lesz az éves adó mértéke (ami a törvényi maximum mintegy 80%-a). Az iparûzési adó nem változik jövôre (eddig is a megengedett felsô határ volt a mértéke). A közterület-használati díj a prognosztizált fl,6%-os infláció arányában emelkedik. Az önkormányzati lakások bérleti díja ugyanilyen mértékben változik. A szolgálati lakások havi díja 5fl2,– Ft/m2 lesz, az összkomfortos szociális bérlakásoké 3fl5, a komfortosoké fl04, a félkomforto-
Dr. Szûcs Lajos országgyûlési képviselô december 16-án 17.30-tól fogadóórát tart a Városháza tanácstermében. (Fenti képünk az ôszi fogadóórán készült.)
soké 88, a komfort nélkülieké pedig 78,– Ft/m2. A költségalapon meghatározott összkomfortos bérlakások havi díja 698, a komfortosoké 599, a félkomfortosoké 357, a komfort nélkülieké pedig 2fl7,– Ft/m2. A 2015. évi költségvetési rendelet módosítását a Szivárvány Óvoda mint újonnan alapított költségvetési szerv elôirányzatainak beépítése indokolta (az eddigi egyhangú rendeletmódosításokkal szemben 2 tartózkodással fogadta el ezt a testület). A bevételi és kiadási költségvetési fôösszeg így fl 422 997 ezer Ft-ra változott. Az idei lejárattal felvett 30 millió forintos folyószámlahitel visszafizetését a decemberi adóbevételekre alapozta az önkormányzat, aminek azonban a tényleges mértéke novemberben még nem volt elôre látható. A likviditás és a mûködôképesség megôrzése és az év végi hosszabb banki átfutási idô okozta nehézségek elkerülése érdekében 20fl6. december 3fl-ei lejárati határidôvel 30 millió Ft folyószámlahitel újbóli felvételérôl döntöttek a képviselôk. Elfogadta a testület a Pest Megyei Önkormányzat kezdeményezését, amely szerint az Európai Unió következô költségvetési ciklusában ne alkosson a megye a fôvárossal közös régiót, váljon tehát önállóvá, mert a megye fejlettségi szintjének megfelelô forrásokhoz csak így juthat az egyébként várhatóan drasztikusan apadó keretekbôl. Az új törvényi rendelkezések szerint
Dr. Móczár István és Tsa Kft. Üzemorvosi rendelés: hétfôn, szerdán 7–8 és 12–14 óráig Háziorvosi rendelés: szerdán 8–12 óráig A rendelô elérhetôsége: 2234 Maglód, Rákóczi út 7.
(06-29) 326-346 (06-29) 326-957
Mobil: (06-30) 949-2240 Honlap: www.moczar.hu
január 1-jétôl a családsegítés kizárólag a gyermekjóléti szolgáltatással integrálva, egy szervezeti és szakmai egységben mûködhet. Ennek megfelelôen elfogadták a képviselôk a Családsegítô és Gyermekjóléti Szolgálat megszüntetô okiratát, majd a Vecsés és Környéke Társulásról szóló megállapodást. Így a továbbiakban Vecsés, Gyömrô és Maglód, valamint Ecser önkormányzatai a családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatási feladatok, továbbá a szenvedélybetegek közösségi ellátása feladatainak együttes megvalósítására határozatlan idôtartamra társulást hoznak létre. A Magyar Államkincstár kezdeményezte, hogy valamennyi óvodánk neve egészüljön ki a „Maglódi” elôtaggal. Mivel a Szivárvány Óvoda esetében ez korábban megtörtént, a Hétszínvirág Mûvészeti Óvoda és a Napsugár Óvoda alapító okiratát is így módosította a testület. Tabányi Pál polgármester tájékoztatta a képviselôket, hogy várható a bölcsôdeépítésrôl szóló pályázat kiírása, és kérte, mérjék fel annak tükrében a lehetséges igényeket, hogy eldönthetô legyen, a 2008ban tervezett 60 férôhelyes elôirányzatot kövessék-e, esetleg 90 fôs intézménnyel számoljanak-e. Azóta ugyanis növekedett a lakosságszám, illetve, ahogy Horváth Zoltán fôépítész elmondta, az új szabványok és rendelkezések alapján érdemes racionalizálni a korábbi terveket, mert az akkori flfl65 m2-nél jóval kisebb területen is megépíthetô a bölcsôde. A polgármester végül felhatalmazást kapott az igényeket figyelembe vevô 3 tervezési ajánlat bekérésére. A képviselôk hozzájárultak, hogy a Magyar Természetbarát Szövetség a külés belterületi utakon felfesthesse a „piros +” turistajelzést, illetve kijelölték a jelzés útvonalát. A maglódi piros+ turistaút a nagy állomásról indul a Madách, Liszt F., utcán át, a Fô úton a temetôig halad, majd a külterületen a péceli közigazgatási határt követve a Tápió patakot, a Petróczy-hegyet és a Túzbereket érinti. Az egyedi hatósági ügyekrôl és Bursa Hungarica-ösztöndíjkérelmekrôl (lásd az 5. oldalt!) a testület zárt ülésen döntött.
Telefonon vagy interneten történt egyeztetést követôen az alábbi vizsgálatokat végezzük el az üzemorvosi rendelésen: dolgozók törzskartonja, szerzôdéskötés, kockázatbecslés, dolgozók szûrése stb.
E-mail:
[email protected] [email protected]
Közvetítô és kapcsolattartó:
Mészáros Judit üzem- és háziorvosi szakápoló-asszisztens
10
KALENDÁRIUM
VÁROSI NAPTÁR 2 0 1 6 JANUÁR 1 1 6 9 16
Ev. Egyház Ref. Egyház Kat. Egyház MagHáz MASZAT
18
Egyházak
19
Egyházak
20
Egyházak
22 23
MagHáz Szlovák Önkorm. Vermesy Péter AMI
29
27 Jézus neve napja istentisztelet (Ev.templom,10:30) Újévi istentisztelet (Ref. templom, 10:30) Vízkereszt, szentmise (Kat. templom, 8:00) Újévi koncert m A Maglódi Szabadidôsport- és Természetjáró Egyesület túrája Ökumenikus imanap Barotai Endre szolgálatával (Ref. gyülekezeti terem, 18:00) Ökumenikus imanap Németh Mihály szolgálatával (Kat. közösségi terem, 18:00) Ökumenikus imanap Bálint Klára szolgálatával (Ev. gyülekezeti terem, 18:00) A Magyar Kultúra Napja és bormustra m Szlovák páros bál m Néptánc-tagozatosok táncvizsgája m
FEBRUÁR 6 6
Erdélyi Kör Nyugdíjas Klub 12 MagHáz 12–14 Önkorm., Polgári Kör, MagHáz 14 Ref. Egyház 20
MASZAT
25
Önkorm., Polgári Kör
Székely bál m Farsangi bál (Régi mûv. ház)
Ev. Egyház MagHáz MASZAT Önkorm., Ev. Egyház, MagHáz 16–23 MagHáz 18 MagHáz 19 20
MagHáz Ev. Egyház
20 21 24 24
Kat. Egyház MagHáz Ev. Egyház Kat. Egyház
24
Ref. Egyház
25
Ev. Egyház
25
Kat. Egyház
25 26 27
Ref. Egyház Kat. Egyház Ev. Egyház
27 28 28 28
ÁPRILIS 1 2 9 16 16
MagHáz MagHáz MagHáz Nôk Klubja MASZAT
23 25
MagHáz MagHáz
1
10. Apáink nyomdokain találkozó m
1
Böjt elsô vasárnapi úrvacsorás istentisztelet (Ref. templom) A Maglódi Szabadidôsport- és Természetjáró Egyesület túrája
1 8 14
A Kommunizmus Áldozatainak Napja (Kopjafák)
Világimanapi szeretetvendégség (Gyülekezeti terem) A Nôk Nemzetközi Napja m Teljesítménytúra a Gödöllôi-dombságban Megemlékezés 1848-ról, ünnepi istentisztelet (Patakpart, evangélikus templom) Internet Fiesta (könyvtár) Bezár a Gari nyanya bôszoknyái kiállítás (Helytört. Gyûjtemény) Színházi Világnap m Virágvasárnapi passióolvasás, kreatív húsvétváró foglalkozás gyerekeknek (Gyülekezeti terem) Virágvasárnapi mise (Kat. templom, 8:00) A Víz Világnapja Nagycsütörtöki istentisztelet (Ev. templom, 18:00) Nagycsütörtök, utolsó vacsorai mise (Kat. templom, 18:00) Nagycsütörtöki virrasztás, közösségi együttlét (Ref. templom, 18:00) Nagypénteki passióolvasás és úrvacsora (Ev. templom, 10:30) Nagypénteki kereszthódolat, passióolvasás (Kat. templom, 18:00) Nagypénteki istentisztelet (Ref. templom, 18:00) Nagyszombati körmenet (Kat. templom) Húsvét hajnali istentisztelet és szeretetvendégség (Ev. templom, 5:30)
Karikatúra-kiállítás a könyvtárban m A Gyermekkönyvek Nemzetközi Napja A Költészet Napja m Tavaszköszöntô bál (Régi mûv. ház) A Maglódi Szabadidôsport- és Természetjáró Egyesület túrája Egészségnap m Anyák napi alkotóház
MÁJUS
Az Új Színház elôadása m
MÁRCIUS 6 8 14 15
27
Ref. Egyház Húsvét hajnali verses-zenés feltámadási csend (Ref. templom, 5:30) Ev. Egyház Húsvétvasárnapi úrvacsorás istentisztelet (Ev. templom, 10:30) Ref. Egyház Húsvétvasárnapi úrvacsorás istentisztelet (Ref. templom, 10:30) Ev. Egyház Húsvéthétfôi úrvacsorás istentisztelet (Ev. templom, 10:30) Kat. Egyház Húsvéthétfôi mise (Kat. templom, 8:00) Ref. Egyház Húsvéthétfôi úrvacsorás istentisztelet (Ref. templom, 10:30)
15 15 15 15 16 16 21 28 29
Kat. Egyház Szt. József, a munkások védôszentje mise (Kat. templom, 8:00) Ref. Egyház Anyák-apák-nagyszülôk napi istentisztelet a hittanos gyerekek szolgálatával (Ref. templom, 10:30) MagHáz Majális (Patakpart) Ev. Egyház Konfirmáció (Ev. templom, 10:30) MASZAT A Maglódi Szabadidôsport- és Természetjáró Egyesület túrája Ev. Egyház Pünkösd, zöldágazás (Ev. templom, 10:30) Kat. Egyház Pünkösdi mise (Kat. templom, 8:00) Ref. Egyház Pünkösdvasárnap, konfirmáció (Ref. templom, 10:30) Szlovák Szlovák nap m Önkorm. Kat. Egyház Pünkösdi mise (Kat. templom, 8:00) Ref. Egyház Pünkösdhétfô, úrvacsorás istentisztelet (Ref. templom, 10:30) Roszicska Görhönyfesztivál (Klubépület) Egyesület Családsegítô Mesenap (Patakpart) m Szolg., MagHáz Kat. Egyház Úrnapi körmenet (Kat. templom)
JÚNIUS MagHáz Pedagógusnap m Önkorm., Polgári Kör, MagHáz Nemzeti Gyásznap (Trianon-emlékmû) 5 Ev. Egyház Konfirmáltak találkozója (Ev. templom, 10:30) 9–13 MagHáz 87. Ünnepi Könyvhét (könyvtár) 18–21 MASZAT A Maglódi Szabadidôsport- és Természetjáró Egyesület sátortábora 25 MagHáz Szent Iván-éji tûzugrás (Helytört. Gyûjtemény) 3 4
JÚLIUS 18–19 MASZAT 30
Roszicska Egyesület
A Maglódi Szabadidôsport- és Természetjáró Egyesület külföldi túrája Kapusznyikfesztivál m
11
KALENDÁRIUM
2015. 12. SZÁM
AUGUSZTUS 15
Kat. Egyház Nagyboldogasszony, Szûz Mária mennybevétele (Kat. templom, 8:00) 16–17 MASZAT A Maglódi Szabadidôsport- és Természetjáró Egyesület kék túrája 20 Önkorm. egyházak, MagHáz Szent István-napi ünnepség (Patakpart, Városháza) 27 Nyugd. Klub IV. Kistérségi Nyugdíjas Találkozó m
SZEPTEMBER 4 6 10 17 17 30 30
Ev. Egyház Ref. Egyház MagHáz MASZAT Nôk Klubja MagHáz MagHáz
Hittanévnyitói istentisztelet (Ev. templom, 10:30) Hittanévnyitói istentisztelet (Ref.templom, 10:30) Simándy József 100. születésnapja m Családi túranap Szüreti felvonulás és bál m Idôsek Világnapja m A Népmese Napja
OKTÓBER 1
Erdélyi Kör
2
Ev. Egyház
Székely bál m
Úrvacsorás aratási hálaadó istentisztelet (Ev. templom, 10:30) 2 Kat. Egyház Templomi búcsú (Kat. templom) 2 Önkorm. Maglódi búcsú (Nagyhíd mögött) 3–7 MagHáz Országos Könyvtári Napok 6 Önkorm., Polgári Kör, MagHáz Nemzeti Gyásznap (Aradi vértanúk emlékmûve) 8 MagHáz Az Olvasás Éjszakája 14–16 Vermesy Al., XV. Vermesy Mûvészeti Napok (Templomok, m) MagHáz 15 MASZAT A Maglódi Szabadidôsport- és Természetjáró Egyesület túrája 23 MagHáz ’56-os emlékünnepség m 25 Ev. és Ref. Egyház Reformációi elôkészítô (Ev. templom, 18:00) 26 Ev. és Ref. Egyház Reformációi elôkészítô (Ref. templom, 18:00) 30 Ev. és Ref. Egyház Reformációi úrvacsorás ünnepi istentisztelet Németh Mihály szolgálatával (Ref. templom, 10:30)
NOVEMBER 4 5 6 6 11 12 12 19 19 23 25 27 27 27
Önkorm., egyházak, Polgári Kör A forradalom áldozatainak emléknapja (Lélekharang) Nôk Klubja Tök Buli (Régi mûv. ház) Ev. Egyház Halottainkra emlékezô vigasztaló istentisztelet (Ev. templom, 10:30) Ref. Egyház Halottainkra emlékezô vigasztaló istentisztelet (Ref. templom, 10:30) Magam Egy. 5 órai tea MagHáz Márton-napi játszóház m Nyugdíjas Évzáró bál (Régi mûv. ház) Klub MagHáz Erzsébet – Katalin napi bál m MASZAT A Maglódi Szabadidôsport- és Természetjáró Egyesület túrája Ált. Iskola, III. Mesebeszéd Regionális Mesemondó MagHáz Verseny MagHáz Nagy Dia Nap Ev. Egyház Advent 1. vasárnapi úrvacsorás istentisztelet (Ev. templom, 10:30) Ref. Egyház Advent 1. vasárnapi úrvacsorás istentisztelet (Ref. templom, 10:30) Egyházak, 1. városi gyertyagyújtás m MagHáz
DECEMBER 4
MagHáz, egyházak MagHáz MagHáz MASZAT
2. városi gyertyagyújtás m
Mikulás-ünnepség m Kodály-Karácsony m A Maglódi Szabadidôsport- és Természetjáró Egyesület túrája 11 Ref. Egyház Advent 3. vasárnap: Gyermekkarácsony a hittanos gyermekek szolgálatával (Ref. templom, 10:30) 11 MagHáz, 3. városi gyertyagyújtás m egyházak 11 MVSZRGYCSA, „Ami nem öl meg, az megerôsít”, Családsegítô Összefogás Napja 3. m Szolg. 18 Ref. Egyház Advent 4. vasárnap: ünnepi istentisztelet a Vermesy Kamarazenekarral és Kamarakórussal (Ref. templom, 10:30) 18 Önkorm., Nôk Klubja, 4. városi gyertyagyújtás, Mindenki Karácsonya m Egyházak 24 Ref. Egyház Szentesti istentisztelet (Ref. templom, 16:00) 24 Kat. Egyház Pásztorok miséje (Kat. templom) 24 Ev. Egyház Szentesti istentisztelet (Ev. templom, 17:00) 25 Ev. Egyház Karácsony 1. napi istentisztelet úrvacsoraosztással (Ev. templom, 10:30) 25 Kat. Egyház Éjféli mise (Kat. templom, 00:00) 25 Ref. Egyház Karácsony 1. napi istentisztelet úrvacsoraosztással (Ref. templom, 10:30) 25–26 Kat. Egyház Sarankó László és barátai meleg ételt osztanak (Kat. gyülekezeti terem, 12:00) 26 Ev. Egyház Karácsony 2. napi istentisztelet úrvacsoraosztással (Ev. templom, 10:30) 26 Ref. Egyház Karácsony 2. napi istentisztelet úrvacsoraosztással (Ref. templom, 10:30) 29 Magam Évbúcsúztató ( Régi mûv. ház) Egyesület 31 Ev. Egyház Óév esti istentisztelet (Ev. templom, 17:00) 31 Kat. Egyház Év végi hálaadás (Kat. templom) 31 Nôk Klubja, Szilveszteri batyus bál m MagHáz 5 10 10
A szervezôk a programváltoztatás jogát fenntartják.
m
A programokról a MagHáz nyújt bôvebb felvilágosítást a 326-222 telefonszámon.
12
VÁROS
Kényelmes közösségi közlekedés Maglódon – és Pest megyében még Herceghalmon, Máriabesnyôn, Gyónon és Ócsán – is kényelmesebb lett a közösségi közlekedés elérése az uniós és kormányforrásoknak köszönhetôen. Az agglomerációban naponta irányonként kb. 610 ezer fô közlekedik, közülük 210 ezren közforgalmú közlekedési eszközt vesznek igénybe. A tömegközlekedést és az autót használók aránya a fôváros és környéke közötti viszonylatban 39,5–60,5%, míg a Budapesten belüli utazások esetében 56–44%. A 2014-ben megkezdett, 27 helyszínen megvalósult fejlesztés 2 ütemben készült el, összesen 2378 P+R parkolót, 1060 B+R parkolót, 17 K+R parkolót, 25 autóbuszmegállót, 10 autóbusz-fordulót építettek ki, és 378 db térfigyelô kamerát telepítettek (a maglódi arc- és rendszámfelismerô rendszerû). A november 26-án központilag Maglódon átadott beruházás által biztonságosabbá váltak a kapcsolódó út- és járdaszakaszok, ahol szükséges volt, közvilágítási hálózatot is bôvítettek. A parkolók környezete is megszépült: 908 fát, 14 591 cserjét ültettek, több mint 34 ezer m2en füvesítettek. A maglódi nagyállomásnál 63 P+R, 40 B+R parkoló, 2 buszmegálló készült el; az állomásépület elôtt, a Bellus János téren 2 busz számára öböl peronnal; a buszperon kialakításánál a két jármûállás között 4 m távolságot biztosítottak, ahol a bejárást szegélysüllyesztés teszi lehetôvé; a felvételi épülethez csatlakozó járdákat építettek; a P+R behajtótól a buszöbölig a Sugár utit felújították, a jobb oldalon 5,50 m-re kiszélesítették; a parkoló behajtója és a buszöböl között a Sugár u. jobb oldalán 13 merôleges parkoló állás létesült, melyek mellet járda biztosít összeköttetést a P+R parkolókkal és a felvételi épülettel; a parkolókból 2 a mozgáskorlátozottak részére van fenntartva, ezeket a peronokhoz vezetô aluljáró bejáratához legközelebb esô részen alakították ki; 40 kerékpár számára épült fedett tároló járdakapcso-
Mindenkinek jut egy darab – a kivitelezô Strabag és a Kész képviselôi (középen), mellett balra Tabányi Pál polgármester, Salacz László, BácsKiskun megye országgyûlési képviselôje és Mosóczi László, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztô Zrt. vasúti igazgatója, (jobbszélen) Szûcs Lajos, Pest megye országgyûlési képviselôje és fejlesztési biztosa, illetve Tarnai Richárd, a megye kormánymegbízottja
lattal (tervezésükkor a Kerékpáros Magyarország Program B+R kerékpártárolókra vonatkozó paraméterkönyvét vették figyelembe). Nyaralón 77 P+R, 60 B+R parkoló, 1 buszmegálló létesült; a P+R parkolók az Árpád vezér és Kossuth Lajos u. csomópontjából egy újonnan kialakított kivezetô útra felfûzve helyezkednek el; a parkoló út és a K+R parkoló csatlakozásainak környezetében a meglévô csomóponton felújították a burkolatot, aszfaltozással, teljes pályaszerkezet-cserével, a parkolók a kétirányú útra merôlegesen helyezkednek el két oldalon, az út tengelye a vasúti sínekkel párhuzamos; a vasúti sínek felöli oldalon a parkoló hosszában épült járda kapcsolatot biztosít a felvételi épülettel és a K+R parkolóval; az állásokból 3 biztosít mozgássérültek számára parkolást; 40 kerékpár számára fedett tároló épült, járdakapcsolattal, 16 férôhely az épületben kapott fedett helyet (a burkolat tervezésekor szintén figyelembe vették a már említett paraméterkönyvet).
Az átadó ünnepségen Szûcs Lajos országgyûlési képviselô örömmel állapította meg, hogy máris megtelt a nyaralói parkoló. Mivel Pest megye a fôvárossal egy régiót alkot, így az országos átlag 1/3át kapja az uniós támogatásokból. Ezt hazai forrásokból pótolja a kormány addig is, amíg a következô ciklusban leválhat a megye Budapestrôl. Tarnai Richárd a megye kormánymegbízottja felelevenítette közös élményünket, a lepukkant kül- és elôvárosok, illetve a köztük lévô vasúti állomások nem is oly régi, horrorszerû emlékét. Mára azonban megváltozott a kép, és a P+R parkolókon kívül már a B+R és K+R fogalmával is barátkozunk. Tabányi Pál polgármester a vendégeket arról tájékoztatta, hogy a fôváros keleti kapuja, Maglód tipikus agglomerációs település, a munkaképes és általános iskolásnál idôsebb lakosok 90%-a ingázik, ezért szinte álmodni sem mertünk arról eddig, hogy így megszépüljön mindkét állomáskörnyék, sôt a nyaralói épületre rá sem lehet ismerni. De vajon tudunk-e még együtt örülni a jónak?
Aszfaltos út, ha végigmegyek rajtad én…
Fotó: dr. Móczár István
2000 m2 aszfaltúttal bôvült a maglódi úthálózat. Az Erkel Ferenc és a Kacsóh Pongrác úti lakóingatlan-fejlesztésekrôl 2009. novemberben kötött településrendezési és -fejlesztési megállapodást az önkormányzat a PS Investment Kft.-vel. A vállalkozó a még beépítetlen ingatlanokat késôbb értékesítette a Maglódi Lakópark Kft. részére, utóbbi a szerzôdés kötelezettségeit is átvállalta: pl. 2014. november végéig meg kellett volna építenie az aszfaltos utakat. Ez nem történt meg, végül a kivitelezés a cég anyagi helyzete miatt végképp dugába dôlt, holott az érintett ingatlantulajdonosok a lakások vételárával a szilárd burkolatú utakat megfizették.
A képviselô-testület októberi ülésén megemelte Tefü idei támogatását, hogy a két utca aszfaltburkolását elvégeztethesse. Az említett szerzôdésben kikötött biztosíték ugyanis csak részben fedezte volna az útépítést, a teljes befejezés önkormányzati kiegészítés nélkül nem valósulhatott volna meg. A fejlesztô fl0 millió Ft-ot helyezett letétbe, és még 8 millió várható az utolsó lakások megépítését követôen, míg a beruházás költsége 28,5 millió Ft-ba került. Az önkormányzat által biztosított fl8,5 millió Ft nagyobbik részét tehát legfeljebb peres eljárás során hajthatja be a vállalkozótól.
Maglódi Fiók 2234 Maglód, Fô u.13. Telefonszám: 29/325-170 E-mail:
[email protected]
Iskolánk jármu ˝vezeto ˝i tanfolyamokat indít moped, nagymotor, személygépkocsi és teherautó kategóriában
keressen karácsonyi ajánlatunkért!
Kellemes karácsonyi ünnepeket kíván a Gyarmati Tanoda Kft.! Érdeklo ˝dni:
Könyvelés 5000,– Ft-tól • Személyi jövedelemadó bevallás elkészítése • Vállalkozások könyvelés elkészítése visszamenôlegesen • Adótanácsadás • Adószakértôi ellenjegyzést is vállalunk
§
Érdeklôdni lehet: 06-29-325-337 • Végelszámolás és felszámolás esetén a számviteli, könyvelési feladatok elkészítése • Hatóságok elôtti – külön meghatalmazás alapján – képviselet
www.adotervezokft.hu Email-cím: a.prohaszka @ adotervezokft.hu
A Darázs Keverô
2000 Kft. megnyitotta új takarmány-üzletét
Udvarias kiszolgálással várjuk vásárlóinkat! Hamarosan gázpalack is cserélhetô! Telefon: 29/739-942, 20/450-9783
A Maglód, Sallai u. 14. szám alatti bolt kínálatából: – tápok, takarmánykeverékek minden állat részére – koncentrátumok – szemes termények és korpa – vitaminok, ásványi anyagok – kutya-, macskaeledelek
Kiváló minôség és kimagaslóan jó árak!
Kiss Zoltán, 06.70.206-9202 Gyarmati Tanoda Kft. k www.gyarmati-tanoda.hu
NZ Autó Kft. Fô utca 92. Árengedmény: 2,5% Autó, motorkerékpár, egyéb
Valódi kártya: városkártya Lapunk novemberben számolt be arról, hogy az önkormányzat a helyi kereskedelemben és a szolgáltató szférában érdekelt vállalkozások bevonásával városkártyát bocsát ki. A Go! Store Europe LTD által meghonosított, különbözô kedvezményekre jogosító rendszer olyan helyi gazdaságélénkítô üzleti modellt épít ki, amely egyszerre elônyös mind a lakosság, mind a vállalkozók, de az önkormányzat részére is. A város által finanszírozott kártyákkal a MagHáz forrásait kívánja az önkormányzat bôvíteni, míg a csatlakozók által igényelt lapocskákkal saját részre gyûjthetôk a kedvezmények. A hálózat nyitott, továbbra is várják a vállalkozók csatlakozását. Részletes információt lehet kérni a Go! Store képviselôjétôl, Benkovics Lászlónétól (30/236-fl7-fl2,
[email protected].) A lapzártáig csatlakozott helyi cégek és a kedvezmények: MagHáz Centrum Nonprofit Kft. Fô utca 4. Árengedmény: 2,5% Színház, rendezvények, könyvtár Anikó Ruházati Bolt Deák Ferenc utca 1. Árengedmény: 2,5% Ruházat, függöny, szolgáltatás Családi Pizzaház Szív utca 2. Árengedmény: 2,5% Étterem
15
VÁROS
2015. 12. SZÁM
Sószoba, asztrológia, masszázs Széchenyi utca 52. Árengedmény: 2,5% Egészség, masszázs, ezotéria Ferrum Vas-Mûszaki Üzlet Katona József utca 43. Árengedmény: 0,5% Épületgépészet, fûtéstechnika, fürdôszoba-felszerelés Kiss Hús Sugár utca 25. Árengedmény: 1,5% Élelmiszerüzlet, pékáru, zöldség-gyümölcs Marija Virágai virágbolt Katona József utca 15. Árengedmény: 2,5% Élelmiszerüzlet, virág, ital Medi-Ker Gyógyászati Segédeszközés Gyógynövénybolt Fô utca 8. Árengedmény: 0,5% Gyógyászat, egészség, bio-, reformüzlet Mindent egy helyen Vegyes Bolt Wodiáner utca 29. Árengedmény: 2,5% Élelmiszerüzlet, játék, ruházat
Itt vagytok mellettünk!
flfl0 ezer forint gyûlt össze azon a jótékonysági koncerten, amelyet „Ô itt van mellettem” címmel adott a Bartha, a Gálfi és a Topor család tagjaiból álló marosvásárhelyi Amicus Christi énekegyüttes a maglódi Magdala kórussal közösen december 4-én este. A Hetednapi Adventista Egyház Gyömrôi Gyülekezete, az ADRA Adventista Szeretetszolgálat Alapítvány, a maglódi Családsegítô és Gyermekjóléti Szolgálat és a MagHáz által szervezet hangverseny teljes bevételét a maglódi fiatalok nyári táboroztatására fordítják. Két ifjú hölgy közülük, akik nyáron már részt vettek a bevallottan nagy élményt nyújtó programon, a színpadon is felolvasták gondolataikat, köszönetüket.
Orgonabemutató A maglódi katolikus templom felújított orgonáját december 19én, szombaton, a fl7 órai miséhez kapcsolódóan mutatják be helyi mûvészek és a Magdala kórus közremûködésével. Simon Barbara elôadásában felcsendül Liszt Ferenc: Nun danket alle Gott, korálfantázia (Jer, dicsérjük Istent); J. S. Bach: C-dúr prelúdium; J. S. Bach: Jöjj, népek megváltója, korálelôjáték az Orgelbüchleinból; J. Speth: Magnificat sexti toni; M. Dupré: In dulci jubilo – korálelôjáték; J. F. Dandrieu: Variációk egy francia noël-témára. Két kamaramûvet is elôad Simon Barbara: Kostyák Attillával Händel: E-dúr szonátáját és Szabó Róberttel Händel: A-moll szonátájának I. tételét. A Magdala-kórus mûsorán szerepel J. S. Bach: Praetorius, XV. századi karácsonyi ének; karácsonyi ének az Eperjesi graduáléból; Tóth Árpád és Farkas Ferenc darabjai, illetve néhány rövidebb kórusmû. A Simon Barbara vezette kórust Szabó Róbert kíséri orgonán.
{
„Adjon az Isten szerencsét…!” Minden kedves maglódi lakosnak boldog adventet és áldott karácsonyi ünnepet kívánok! Tekintsünk bizakodva 2016 elé, és hozzon boldogságot sokunk életébe!
Boldog Karácsonyt kívánok Maglódnak, magunknak! „…adjon az Isten fényeket, temetôk helyett életet…” (Nagy László)
Személyesen továbbra is a Városháza ügyfélfogadási idejében tudnak megkeresni. T 70/337-2745, e-mail:
[email protected]
T 29/526-098,
e-mail:
[email protected]
❄
Tabányi Pál polgármester
Áldott Ünnepet és sikeres Új Évet kívánok valamennyi kedves maglódinak! A maglódi KEF elnökeként szeretnék külön köszönetet mondani minden kedves KEF-tagnak és azoknak, akik az elmúlt évben a segítségünkre voltak! Fogadóóra minden szerdán 16.30–18.00 a Városházán T 20/460-8920, e-mail:
[email protected]
Kérges László alpolgármester
Áldott, szeretetteljes Karácsonyt, boldog Új Esztendôt kívánok minden maglódi lakosnak! Idén is köszönöm a támogatást, a tenni akarást! Kívánom, a jövôben is minél szélesebb körben tudjunk együtt munkálkodni településünkért! Fogadóórát fix idôben nem tartok, de idôpont-egyeztetés után rendelkezésre állok személyes megbeszélésre is, amire a MagHáz a legmegfelelôbb hely. T 30/684-8932, 29/740-304, e-mail:
[email protected]
Remport Csaba
FOTÓ-
A 2016. évre kívánok magunknak emberséget, békességet és egymás iránti megbecsülést, megértést! T 30/940-7054, 29/326-210, e-mail:
[email protected]
FalusiTóthné Koller Ilona
alpolgármester
ALBUM
❄
Azt kívánom minden maglódi polgárnak, hogy ne sárral és latyakkal, hanem szép, tiszta, havas tájjal köszöntsön be mindenkihez az Új Esztendô! T 29/326-215, e-mail:
[email protected]
Horváthné Kertész Erzsébet
Az ünnepek közeledtével mindannyian visszatekintünk az elmúlt év munkájára. Az épülô, szépülô város képe megnyugvással tölt el bennünket, de még nem dôlhetünk hátra – a fejlôdésnek folytatódnia kell jövôre is. Áldott, békés ünnepeket kívánok Maglód minden polgárának! Fogadóóra: elôzetes egyeztetés után T 20/495-6972, e-mail:
[email protected]
Hosszú Tibor
Jenei Péter
képviselô
képviselô
képviselô
képviselô
Lévai Attila
Marton Gábor
Pavlovics Lászlóné
Turcsányi Zsolt
Vanczák Csilla
képviselô
képviselô
képviselô
képviselô
képviselô
„Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Senki sincsen, bizonyára senki sincsen.” (Bethlen Gábor erdélyi fejedelem)
„Küldök egy lángocskát szívem melegébôl, elviszi egy angyal, ki eljön az égbôl. Füledbe súgja, mit szívbôl kívánok, de leírom én is: áldott Karácsonyt kívánok!”
Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag boldog Új Évet kívánok városunk minden kedves lakosának, mint a Demokratikus Koalíció Önök által megválasztott és Önökért dolgozó képviselôje.
T 20/945-5796, e-mail:
[email protected]
Fogadóóra: minden páratlan hónap utolsó szerdáján, 17.00–18.00 óráig a maglódi DK-irodában (Sugár u. 48.)
Kedves maglódi lakosok! Köszönöm, hogy megtiszteltek bizalmukkal, eljöttek a lakossági fórumra, önkormányzati üléseinkre, vagy megkerestek kérdéseikkel, kéréseikkel. Jövôre is a legjobb tudásommal állok az Önök szolgálatában, és a mielôbbi viszontlátás reményében kívánok békés, áldott ünnepeket, sikerekben gazdag, boldog Új Esztendôt! T (hétköznap 8.00–17.00): 20/360-2920, e-mail:
[email protected],
[email protected]
❄
Fogadóóra: elôzetes egyeztetés után szombatonként 18.00-tól a Kossuth u. 78. alatt T 30/632-7448
T 20/281-8170, e-mail:
[email protected]
Város Önkormányzatának havonta megjelenô lapja
Kiadja a MagHáz Centrum Nonprofit Kft. Felelôs kiadó: Tóth István Fôszerkesztô: Varga Zoltán Fôszerkesztô-helyettes: Fajka Szilvia Reklámszervezés: MagHáz Kulturális Közalapítvány Telefon: 29/325-137, 20/236-8493 E-mail: maglodujsag@ gmail.com
„Karácsonyi ajándékötleteim: / az ellenségednek megbocsátás, / az ellenfelednek türelem, / a barátodnak szeretet, / a partnerednek szívesség, / mindenkinek jóindulat, / minden gyermeknek egy jó példa, / és végül magadnak tisztelet.” (Oren Arnold) T 20/465-6943, e-mail:
[email protected]
Tördelôszerkesztô: Vémi József E számunkban közremûködött: Szarvas Noel Nyomdai munkálatok: Prime Rate Kft. Megjelenik: 4350 példányban Terjeszti: Magyar Posta
Lapunk legközelebbi száma január 7-én jelenik meg