TÁVKÖZLÉS TECHNIKA
Távközlés mai értelemben másfél évszázada, a távíró feltalálása óta van, azóta tehát, amióta a kommunikáció megvalósulhat nagyobb távolságokra az információ hordozójának, például levélnek az áthelyezése nélkül. Sokáig ez a távközlés nem tudta pótolni a személyes kommunikációt, de ma már telefonon láthatjuk a velünk beszélõt, gesztusait, tárgyakra is rámutathat. De a telekommunikációnak nem ez a legnagyobb vívmánya. Ma napi elfoglaltságunkká tette az információcserét, minden sorompót felnyitott ez elõtt, beszélõ társadalom lettünk. Ám nem csak gondolatainkat közölhetjük általa, hanem adatokat, ábrákat is, például ma már gyakran Amerikából operálhatnak európai beteget az ûrszondák közvetítésével. Egy mobiltól ma már elvárható, hogy a kommunikáción kívül navigáljon és szórakoztasson is. Már tesztelik a digitális mobil televíziót. A távközlés jellemzõen elektronikai eszközök segítségével történik, e berendezések fejlesztése kutató és gyártó világcégeket foglalkoztat. Hónapról-h hónapra új meg új termékek, berendezések, rendszerek jelennek meg, jelezve, hogy nincs megállás a távközlés fejlõdésében. Most mi állítjuk meg a távközlés haladásának filmjét egy összeállítás kedvéért: cégeket, társaságokat kérdeztünk meg eredményeikrõl, terveikrõl. A távközlés nagy ajándéka az informatika is, amely valóban forradalmasította a termelést, a társadalmakat. A telekommunikáció és az informatika ma szinte szimbiózisban fejlõdik. Mellékletünk errõl szól.
Szép új mobilvilág ...ahogy kezdõdött Samuel Finlex Breeze Morse 1837-ben szabadalmaztatja az elektromágnesességen alapuló „telegráfot”, késõbb hozzá a pontokból, vonalakból álló ABC-t. 1844-ben Baltimore és Washington között megépül az elsõ városközi távíróvonal, ezt követi a vonal továbbépítése New Yorkig, Bostonig, majd Londonig, utóbbi az óceán alatt. David Edwin Hughes (1831–1900) egy észak-wales-i szülõk gyermeke, Amerikába való áttelepülésüket követõen zenével foglalkozott, majd fizikával ismerkedvén figyelt fel a telegráfra. 1854-ben szabadalmaztatta a világ elsõ távgépíróját, amelyet 1857-ben rendszeresíttek a Western Union Telegraph Company távíró hálózatában. Betûnyomó távírógépéért lemondott zenei, professzori tevékenységérõl. Alexander Graham Bell (1847–1922). Az angol születésû amerikai süketnémaintézet pedagógusa 1876-ban találta fel a telefont, amelynek élvezhetõségét Edison növelte meg a ma is használt vezetékes telefon kifejlesztésével. Bell késõbb Bostonban mûködött mint a fiziológia tanára. Puskás Tivadar (1844–1893). A bécsi mûegyetemista Amerikában két évet dolgozik Edison laboratóriumában, ennek nyomán 1879-ben Párizsban építi fel Európa elsõ (kézikapcsolású) telefonközpontját. (A pesti negyedikként létesül 1881-ben.) Másik nagy találmánya a vezetékes rádió õse, a telefonhírmondó, amellyel 1882-ben a Bánk Bánt közvetítik az Operaházból. Almon Strowger (1839–1902). Strowger 1891-ben szabadalmaztatta elsõ automata telefonközpontját, amelyet Kansas City-ben valósítottak meg. Egyik hozzátartozója volt telefonkezelõ az akkori központban, így figyelt fel az operátorok nehéz munkájára. 2006. május
15
TECHNIKA TÁVKÖZLÉS
Távközlési sikerprojekt az Electrolux-nál
A
z Electrolux Lehel Kft. egyedi projektet valósított meg májusra a távközlési költségeinek jelentõs mértékû csökkentésére, valamint a hang- és adat-kommunikációjának integrálására három telephelyén. A TSystems és az Ericsson Magyarország, valamint a SciamuS távközlési tanácsadó cég segítségével megvalósított sikerprojekt keretében az Electrolux által megvalósított 32 millió forintos beruházás alig egy fél év alatt térül meg a rugalmas és magas szintû technikai háttérnek, valamint a komplex megoldás által biztosított költségoptimalizálásnak köszönhetõen. A távközlési projekt fél éves elõkészület után valósult meg, s az Electrolux vezetése szerint je-
len pillanatban a vonalas telefonok esetében több mint 50 százalékos, a mobiltelefonoknál pedig 25 százalékos költségmegtakarítást eredményezett kevesebb, mint egy év alatt. A 32 millió forintos beruházás éves megtakarítása várhatóan 50 millió forint lesz. Az Electrolux Csoporton belül Magyarország az elsõ, ahol ilyen integrált távközlési projektet valósítottak meg. A T-Systems – az egykori Matáv Üzleti Megoldások Üzletága – az egyik legnagyobb komplex adat- és hangkommunikációs projektjét valósította meg az Electrolux-nál, amelynek jászberényi központja ráadásul az Invitel szolgáltatási területén található. Az Electrolux kiemelt
Az Ericsson új MX-One TM IP-telefonrendszere új tervezési megközelítésû, szerver-alapú és hibrid felépítés megvalósítására egyaránt alkalmas IP-alközpont. Ez egy teljesen rugalmas IP-alközpont, amely megvalósítja a beszéd- és adatintegrációt, ugyanakkor szinte korlátlan szabadságot ad a felhasználóknak a különbözõ technológiák kihasználásával. Mindezek mellett kielégíti a hagyományos alközponti szolgáltatásokat is. A rendszerbe a felhasználók mobiltelefonjai alközponti mellékekként bevonhatók. Fontos szempont, hogy a rendszer teljes mértékben összekapcsolható, és azonos platformon mûködtethetõ az Ericsson MD 110-es alközpontjával, így a felhasználónak nem kell a korábbi berendezéseit kidobni, ha azt MX-One-nal szeretné kiegészíteni. Jó példa erre az Electrolux-projekt is, mert a vállalatnál a régi alközpont mellett az új is üzemel.
16
2006. május
célja a projekttel az volt, hogy távközlési költségeinek csökkentése mellett lehetõvé váljon a forgalom monitorozása is. Az alközponti rekonstrukciós projekt eredményeként a TSystems rendszerintegrátorként egy kézbõl nyújt komplex hangés adatkommunikációs szolgáltatásokat – egyaránt biztosítva a hang-, a bérelt vonali adat-, az internet- és a mobilkommunikációt – az Electrolux jászberényi, budapesti és nyíregyházi telephelyein. A T-Systems a szolgáltatásokon belül megvalósítja a teljes internet-menedzsmentet is. Az Ericsson szállította a különbözõ telephelyeken üzemelõ alközpontokat, valamint az ezekhez tartozó berendezéseket, amelyeknek az üzembe helyezését a svéd vállalat kiemelt magyarországi partnere, az Assono Magyarország Kft. végezte. Az Ericsson szolgáltatta mindazon eszközöket, amelyek segítségével a T-Systems kialakította egyénre szabott integrált info-kommunikációs szolgáltatását. A legérdekesebb alkalmazás egy 300 mobiltelefonra kiépített úgynevezett mobil-mellék rendszer, amely lehetõvé teszi a mobilkészülékek integrációját a teljes kommunikációs struktúrába. A felhasználó számára már gyakorlatilag mindegy, hogy vezetékes, vagy mobiltelefont használ, s ennek költségszempontból kiemelt a jelentõsége. A megoldás további érdekessége, hogy alkalmazásával a külföldre irányuló hívásoknál a roaming költségek akár 75 százalékkal csökkenthetõk. Békés Sándor
TÁVKÖZLÉS TECHNIKA
Mio A701: mobil, PDA, GPS együtt
Tájékozódás tenyérbõl A DigiWalker kézi számítógé pek gyártójaként Magyaror szágon népszerûvé vált tajva ni székhelyû Mio az idei tava szon a PDA-kk rajongói mellett a távközlésért lelkesedõket is meglepte A701-e es telefonos navigátorával.
A
148 grammnyi súlyú készülék technológiai újdonságnak számít, ugyanis a kommunikáció, a navigáció, az adatkezelés és a szórakozás területén minden funkcióval egyszerre rendelkezik, amit csak egy tenyérgéptõl el lehet várni. A készülék egy mobiltelefon és egy PDA ötvözete, miközben különösebb méretnövekedés nélkül még egy GPS helymeghatározó modul is helyet kapott benne. Így a legújabb, 20 csatornás SIRFstar III-as GPS vevõ segítségével a Mio speciális navigációs készülékeinek a csúcsteljesítményét képes nyújtani. A célállomás megadása után a folyamatosan változó úti körülmények sem jelentenek akadályt, akár több megállással tarkított utazás is pontosan megtervezhetõ. A Mio legújabb készülékeihez hasonlóan a telefonos navigátornál is felhagyott a kihajtható, elforgatható antennák használatával, és az adóvevõ jel képességeinek a romlása nélkül építette be az antennát a készülékbe. A fejlesztõk egy villámgyors, 520 Mhz-es teljesítményû Intel processzorral látták el a készüléket, amelynek a 192 MB belsõ memóriája az eddigi leggyor-
sabb útkeresés és útkalkuláció mellett a levelezésre és a játékokra is alkalmas. Az 1 300 mAH lítium–ion akkumulátor 200 óra készenléti idõ mellett négyórás folyamatos üzemmódra jogosítja fel a készüléket, amely alatt az A701-es a telefonálási funkció mellett a mai mobiltelefonokkal és PDA-kkal szemben támasztott változatos igényeknek is képes megfelelni. A stílusos készülék 1.3 megapixeles kamerát is tartalmaz. Mivel Bluetooth-kapcsolatra is képes, jelentõsen megnövekszik a készülék mobilitása. Ennek segítségével ugyanis az elkészült képek könnyen továbbíthatók bárkinek. A Bluetooth ugyanakkor a fájlmozgatást és a szinkronizációt is lehetõvé teszi. A vizuális megjelenítésrõl egy 2,7 colos kép-
átlójú 240X340 pixeles kijelzõ gondoskodik – több mint 262 000 színárnyalattal. A Windows Mobile 5.0 operációs rendszer alatt futó Mio A701-esnek az irodai ügyek megoldása és az adatszinkronizálás mellett az elõre telepített szoftverek a mobiltelefonokra jellemzõ alkalmazáskoktélt szolgáltatják. A Microsoft Office alkalmazásai az irodai ügyek folyamatos és helyfüggetlen intézését, majd a számítógéppel való szinkronizálhatóságot teszik lehetõvé. További opció a mobiltelefonoknál gyakori – és a zene mellett a polifónikus csengõhangok használatáért felelõ – MP3 lejátszó, illetve az internet-elérést és böngészést szolgáltató WAP 2.0. Békés Sándor
2006. május
17
TECHNIKA TÁVKÖZLÉS
Pannon GSM Távközlési ZRt.
Merre tart a mobil? A mobil telefonokra a kezdeti idõszakban a drágaság és a ne hézkesség volt a jellemzõ. Amikor a szolgáltatói kör is bõvült és a készülékgyártók is olcsóbb áron adták a készülékeket, gyors fejlõdésnek indult a mobil piac. Egyre többen kezdték vásárolni, kiváltva vele a vezetékes telefonokat, majd felismer ve, hogy mi mindenre is jó, neki lendült a vásárlói kedv. Milyen fejlõdési irányokat céloz a Pannon? – errõl beszélgettünk Haj nal Gézával, a Pannon üzletfejlesztési igazgatójával. – A Pannon szerint milyen irányba fejlõdik a mobiltelefónia? – A hazai mobiltelefónia újra óriási fejlõdés elõtt áll, a kezdeti jelek már érezhetõk a mobil vonalon. A változáshoz az kellett, hogy megjelenjen a 3G technológia, mellyel ugrásszerûen meggyorsult az adattovábbítás a mobilra. Gyorsabbá válik a sebesség, a jelenlegi 350 Kb/s több fokozatban 3,6 Mb/s-ra; 7,4 Mb/s-ra növekszik, majd másfél éven belül eléri a 14 Mb/s-ot, mely messze felülmúlja a jelenlegi vezetékes Internet sebességét. Ezzel már kiválthatjuk az otthoni vezetékes internet-hozzáférésünket, de a technológia képes lesz nagy felbontású tévéadások átvitelére, zene letöltésre, és egyéb interaktív alkalmazásokra is. Példaképpen megemlítem, hogy ezekkel a technológiákA Pannon mobilszélessáv-lefedettségi térképe
18
2006. május
kal ha megtetszik egy szám a rádióban, akkor azt 2 és fél másodperc alatt tölthetem le az Internetrõl közvetlenül a mobil telefonomra. Már évek óta nem csak beszédre használjuk a marok telefonunkat. SMS-t, MMS-t küldünk, fényképezünk, játszunk és még egyéb funkciókat is használnak a felhasználók, ez csak tovább fog bõvülni egyéb on-line lehetõségekkel. Már ma is egyre több funkció van a mobil készülékekben, napról napra újabb alkalmazásokat találhatunk és a szolgáltatók is azon dolgoznak, hogy minél jobban kihasználható legyen ez a kis telefonkészülék. Ma az internethez elsõsorban a WAP-ot használhatjuk, de nagyon dinamikusan növekszik a webes felhasználás is. A mobilon keresztül rendelhetünk mozijegyet, vagy ami most elég új megoldás, az autópálya matricák mobil készüléken történõ vásárlása, mellyel például egy hétvégén félórát is megspórolhatunk, mivel nem kell érte sorban állnunk. Egy másik segítség az autósoknak, hogy a parkolási díjat is a mobil készülékük segítségével
fizethetik, nem kell félni, hogy lejár a parkoló óra és ha késõn hosszabbítom meg, jön a píros vagy kék „Mikulás”. Tehát egyre több olyan lehetõségünk lesz, amit ma az új 3G-s technológia nyitott meg elõttünk azzal, hogy az Internethez bárhol és bármikor tudunk kapcsolódni, így nem függünk a számítógépünk Internet-csatlakozójától. Ezzel a kis készülékkel egyre több ügyet intézhetünk majd. Ma Magyarországon a beszédforgalom 65 százaléka mobilon zajlik, a mobil vonalak száma közel ötszöröse a vezetékesnek; ez az átváltozás visszafordíthatatlan. Ha a termék nemzetközi és hazai sikerét nézzük, akkor egy technikai eszköz röpke 12 év alatt világméretû robbanást, igen gyors termék és szolgáltatás fejlesztést eredményezett. Tehát azt is mondhatjuk, hogy mobillá vált a világ. Természetesen ezt növelte az Internet megjelenése és térhódítása is. – Itthon még csak a 2, illetve 2,5Gben vagyunk? Ön szerint a maroktelefonnal való internetezés elterjedtsége milyen? – A Pannon esetében már nem csak 2, vagy 2,5-ben vagyunk, mivel tavaly októberben elindítottuk a kereskedelmi 3G szolgáltatásunkat, mely mára Budapest teljes területén, s több vidéki városban elérhetõ. Ez a technológia a 2G, és 2.5G-vel együtt ma egyértelmûen a legnagyobb Mobil Szélessáv lefedettséget jelenti Magyarországon, számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy a magyar lakosság 75%-a, vagyis 7 és fél millió ember által elérhetõ a nagysebességû internetezés Pannon mobiltelefonja segít-
TÁVKÖZLÉS TECHNIKA
ségével, vagy külön erre a célra alkalmas –notebookba helyezhetõadatkártya használatával. A hazai internetezés ma még gyerekcipõben jár, elterjedtsége 20-21 százalék körül van, szemben a nyugat-európai 80-90%-os aránnyal. Viszont Magyarország egy óriási lehetõség elõtt áll, mivel a Pannon 3G-vel ez az arány ugrásszerûen megnõhet, így a 2-3 éves elmaradásunkat ezen a területen nagyon rövid idõ alatt behozhatjuk. Ha megnézzük a Pannon mobil internet tarifa csomagjait, akkor a kis felhasználó és a közepesen erõs felhasználó, havi 490 Ftért fér hozzá az Internethez. A Gigabyte-os felhasználó is csak 12.900 Ft-ot fizet havonta. A mobil internet felhasználók száma állandóan nõ, és ezzel csökkenhetnek az árak a felhasználók számára. A készülékek is olyan szinten fejlõdtek, hogy alkalmasak arra, hogy nagy sebességgel internetezzünk rajtuk, kiváló minõségû fotókat készítsünk, melyeket azonnal továbbíthatunk, akár e-mail címre, akár a webre; zene hallgatásra kiváló minõségben alkalmasak, nagy kapacitással rendelkeznek, a kijelzõjük nagyméretû és nagyon jó felbontású, tehát tévé adások, mûsorok nézésére is alkalmas. Ha azt nézzük, hogy hálózati oldalon, készülék oldalon és szolgáltatás oldalon milyen változáson megy keresztül az ország, láthatjuk, hogy a mobil-internet nagyon erõs pozíciót vív ki magának az internet elérésben. – Tehát az Internet és a 3G technológia egymásba kapcsolásával új világ tárul elénk, ez milyen lesz? – Már ma is sokat tudnak a marok készülékeink, mint említettem. A mobil vásárlást elindítottuk, mely szinte egyedülálló Európában is. A Pannonos menetközben is meg tudja vásárolni az autópálya matricát. Jelzi sikerét ennek a rendszerünknek, hogy néhány hónap alatt több mint 100 ezer felhasználónk élt ezzel a lehetõséggel, és ma már elmondhatjuk, hogy a matrica érté-
kesítések két számjegyû százalékát szerezte meg a mobil értékesítés. De ez a szám is napról, napra emelkedik. Ezen a területen a további terveink, hogy így vásárolhassák meg a BKV bérletet, a Mobil adatátviteli technológiák 400 bps-tõl 14 Mbit/s-ig MÁV menetjegyet, a szerencsejátékoknál a lottót, totót, stb. gyon jó minõségben vehetõk és A 3G technológia új lehetõsége a nézhetõk a videofilmek. WAPvideó hívás, ami azt jelenti, ha arra portálra rácsatlakozva a tévé filmek alkalmas készülékem van, nemcsak menûpont alatt érhetõ el 120 tvhallom, hanem látom is, akivel beprogram, még visszamenõlegesen szélek, õ meg is tudja majd mutatni, is. Tartalom szolgáltatásunkat napi hogy hol van éppen, milyen környehírújsággal is bõvíteni kívánjuk, zetben. Ilyen próbálkozás volt a vemelyben minden reggel MMS-ben zetékes technológiában is, de nem kapják ügyfeleink a legfontosabb volt igazán sikere, nem is csoda, hireggeli híreket fotókkal, idõjárás szen otthon a fotelben ülve nem sok jelentéseket, az aznapi névnapot, érdekes dolog történik az emberrel, benne lesz az is, hogy este milyen de egészen más a helyzet, ha mozszórakoztató, kulturális programok gásban vagyok, ekkor minden pillatalálhatók a városban. natban érhetnek olyan élmények A zeneforgalmazást is alapvetõen melyeket megosztanék másokkal. megváltoztatja a mobil technológia. A tartalomszolgáltatásunk beJelenleg Magyarországon még a zemutatására és értékesítésére a nét kazetta, vagy CD-formájában WAP-portálunkat használjuk, de terjesztik. Az elektronikus terjeszemellett rengeteg olyan kimondottéssel összevetve ez nagyon drága tan mobilra szabott alkalmazás és terjesztési forma. A Pannon, tervei információ is megtalálható, ami érszerint, összhangban a forgalmadekelheti a felhasználóinkat. A zókkal áttereli mindezt a mobil csaPannonnál a WAP-felhasználók tornákra, ami azt jelenti, hogy a száma – függ a készülékektõl – 20mobilommal közvetlenül a WAP25 százalék körüli, vagyis majd portálról, vagy a web-portálról leminden negyedik ügyfelünk tölthetem a számot, vagy albumot „WAP-pol”. Itt mindaz az informáés ezt ki is tudom fizetni a mobil fició megtalálható olcsón, mint ha zetéssel. A zeneszám jogdíjas formegvennének egy ilyen informácimában azonnal letöltõdik a telefoókat tartalmazó újságot, sõt még nomra. Ezzel a zene forgalmazás és gyorsabban is hozzájuthat a kívánt annak költsége kimarad az értékesíinformációkhoz a Pannonos tési láncból, szükségtelen lesz a renelõfizetõnk, mintha neki állna telegeteg üzlet, bolt fenntartása, szefonálni. Bárhol is vagyok, legfeljebb mélyzet, a logisztika, a gyártási költ30 mp alatt megtudom, mik a legség, stb. megszûnik. Emiatt sokkal frissebb hírek, hol játsszák a kedolcsóbban tudjuk majd értékesíteni venc filmemet ma este, de elérhetõ közvetlenül a mobilra, ami költség szótár, film és zeneletöltés is a felmerül, az csupán a mobilhálózatWAP-on. nak a használata. A Pannonos ügyA web elérést biztosító készüléfeleink, ha meghallanak egy jó szákek száma nõ, ugyanúgy fejlõdik a mot, azt azonnal letölthetik a készüWAP tartalom is, hogy még színelékükre, nem kell megvárniuk, amíg sebb és tartalmasabb legyen. Pélmegjelenik a CD, nem kell üzletbe dául a 3G-s készülékeken már namenniük. Azt gondolom, néhány
2006. május
19
TECHNIKA TÁVKÖZLÉS
éven belül ezen a téren is igen jelentõs változásnak leszünk tanúi. Mindezekhez a Pannon a „Mobil Szélessávot” biztosítja, amiben egyértelmûen messze piacvezetõk vagyunk. Mint említettem, Magyarország lakosságának háromnegyede fér hozzá jelenleg a mobil széles sávhoz, tehát több mint hét millió ember használhatja ezt a szolgáltatást. Tervezzük azt is, hogy a Pannon a kormányzattal közösen a közigazgatásban leegyszerûsít bizonyos folyamatokat és számos hivatal mobilról elérhetõvé válna. Az kell ehhez, hogy a kormányzattal elkészítsünk egy közös tervet, legyen rá pénz, hozzá szándék és technológiai háttér. Ezen dolgozunk és úgy gondoljuk, hogy pár éven belül ez is
megoldható. Például a Budaõrsi Önkormányzattal már van egy közös programunk, bizonyos ügyeket el lehet intézni mobil készüléken keresztül. A készülékekrõl szólva szintén hihetetlen fejlõdésrõl szólhatok, például olyan funkciók jelentek meg a készülékekben, amikrõl régen álmodni sem lehetett. Mint tapasztaljuk, a karóránk már felesleges, ébresztõ óra funkció lévén lehet ébresztetni magunkat, számológép és naptár is van benne. Szinte az összes készülék e-mail klienst is tartalmaz, melyek automatikusan szinkronizálják, sõt letöltik a csatolt Word, Excel, vagy Power Point fájlokat. Legújabban már beleköltözött a fényképezõgép is a telefonba, a 3 megpixeles beépített kamerával és
Mobiltévé-kalauz Ú
jonnan kifejlesztett speciális mûsorkalauzt mutatott be az Ericsson a közelmúltban az MIPTV/Milia televíziós és mûsorszórási rendezvényén, amely egy helyre integrálja a televíziós és mobil televíziós szolgáltatásokat. A mobiltelefonra hangszerelt mûsorkalauz alkalmazásával az Ericsson demonstrálta, hogy számos tévémûsor és igény szerinti program hatékonyan elérhetõ a mobiltelefonon. A továbbfejlesztett funkció minden mûsorról részletes információt ad, s ez által gazdag élményt kínál a mobil televíziózás iránt érdeklõdõk táborának. A megoldás ugyanakkor a tárolt mûsorok könnyûszerrel történõ lejátszására is alkalmas, így a mobil televíziós szolgáltatást még vonzóbbá és személyesebbé teszi a közeljövõ fogyasztói számára. Kurt Sillénnek, az Ericsson Mobility World alelnökének a legutóbbi nyilatkozata szerint az új szolgáltatás személyre szabása és
20
2006. május
egyszerû használata létfontosságú a mobil tévézés tömegpiaci fellendülése szempontjából. A tévémûsorok mobil megjelenítésével sokszor azonos értékû az igény szerinti mûsoroknak a mobilkalauzban való megjelenítése. Erre utalnak az Ericsson felhasználók és vállalati ügyfelek viselkedését vizsgáló laboratóriuma által készített tanulmányok is. A vizsgálatok szerint a fogyasztók a mobil tévézésnek gyakran a helyzet függvényében hódolnak és vonzó idõtöltésként veszik igénybe. A felhasználók a tanulmány következtetései értelmében kedvelik az igény szerinti szolgáltatásokat, mert idejük és kedvük függvényében felvételrõl lejátszott mûsorokat, elõzõ napi híreket és archív anyagokat is megtekinthetnek. A mobiltévézés jövõjét tehát az élõ mûsorok és az igény szerinti szolgáltatások együttesen tudják csak biztosítani. A továbbfejlesztett alkalmazás az Ericsson mobil televíziózási és videó-megoldásának részeként az
optikai zoommal teljes értékû fényképet tudok készíteni, csak a profi igényeket nem elégíti ki, az összes többit igen. Tehát már nem kell külön cipelni a fényképezõ gépemet. A zenehallgatás nagy robbanás volt 45 évvel ezelõtt az MP3 lejátszók miatt, mely mostantól szintén benne van már a mobilban is, webezni, szörfölni lehet, ugyanúgy mint a PC-kel. Hamarosan a beépített ujjlenyomat olvasóval már a lakásomat, autómat, irodámat is nyithatom-zárhatom, ami komoly biztonságot nyújt majd a SIM kártyára alapozott technológiákkal együtt. Tehát a mobil technológia lehetõségeit még távolról sem merítettük ki, és a legtöbb lehetõség még mindig csak most fog elérkezni hozzánk. Wellek Margit idei év utolsó negyedében vehetõ igénybe. A mobil kereskedelmi és videó-szolgáltatások megjelenítésére az Ericsson technológiailag végponttól végpontig terjedõ megoldásokat kínál a WCDMA és GSM/EDGE mobilhálózatok révén. A 3G-mobiltechnológia révén a szolgáltatóknak alkalmuk nyílik a kiváló minõségû és költség-hatékony mobil televíziós szolgáltatások bevezetésére. Az idei év elejére már 40-nél is több szolgáltató vezetett be kereskedelmi mobil televíziós szolgáltatást a hálózatain az unicast technológia – ezzel az adó az üzenetet egy meghatározott fogyasztónak küldi – alkalmazásával. A mobil televíziózás tömegpiaci szolgáltatássá duzzadásával párhuzamosan a mobilhálózat kapacitásának a növeléséért új mobilhálózati sugárzási technológiák jelennek meg. Közülük fontos például az MBMS (Multimedia Broadcast Multicast Services), azaz a multimédia-sugárzási multicast, amellyel az adó üzenetét már egy meghatározott csoport is igénybe veheti. (békés)
TÁVKÖZLÉS TECHNIKA
Motorola V3x: rangos elismerésben
A legjobb 3GSM A barcelonai 3GSM Világkongresszus keretében a GSM Association bejelentette, hogy az amerikai gyártó Motorola V3x típusjelzésû mobiltelefonja kapta meg a „2006 legjobb 3GSM készüléke” díjat. „A Motorolát nagy örömmel és büszkeséggel tölti el, hogy a V3xet ilyen komoly elismeréssel jutalmazta a szakma” – nyilatkozta Ron Garriques, a Motorola mobil üzletágának elnöke. A kagylóformájú készülék 99 milliméter hosszú, 53 milliméter széles, 19,6 milliméter vastag (89 köbcentiméter) és mintegy 125 gramm tömegû. Az eredeti V3hoz viszonyított méret- és tömeggyarapodás elsõsorban annak tudható be, hogy a V3 utódja immár UMTS (harmadik generációs) hálózatokon is használható, a 3G mobilok pedig közismerten na-
gyobbak és nehezebbek 2,5G (GPRS) társaiknál. A nagyméretû, 2,2 colos képátlóval rendelkezõ, TFT technológiájú belsõ folyadékkristályos kijelzõ QVGA, vagyis 240x 320 pixeles felbontással büszkélkedhet, ehhez ráadásul nem kevesebb, mint 262 ezer színárnyalat társul. A CLI technológiájú külsõ kijelzõ ugyancsak színes, felbontása pedig 96x80 képpont. A V3x-be épített fényképezõgép 2 megapixeles felbontású képszenzorra épül. A kamera egyébként nyolcszoros digitális zoommal, makró üzemmóddal, valamint LED alapú segédfénnyel felszerelt, ezenkívül még egy második, elsõsorban videóhívásokhoz használatos VGA kamera is helyet kapott a készülék belsõ részén. A Bluetooth kompatibilitás szinte már teljesen magától értetõdõ dolog, csakúgy mint az MP3, AAC, WMA, WMV, illetve MPEG4 állományok lejátszása. A telefon belsõ memóriája 64 MB méretû, de természetesen a memóriabõvítési lehetõségrõl (Trans Flash) is gondoskodtak a Motorola fejlesztõi. A készülék 2006 második negyedévétõl a hazai piacon is elérhetõ lesz.
A Motorola neve mára világszerte egyet jelent a mobil és a szélessávú innovációval. „Tökéletes Mobilitás” filozófiánk arra inspirál, hogy a fogyasztó a lehetõ legegyszerûbben kapcsolódjon és maradjon vonalban. Mindezt csúcstermékekkel, kihagyhatatlan élményekkel és innovatív hálózatokkal, valamint az ezeket támogató teljes szolgáltatás-portfolióval biztosítja. A Motorola – a Fortune 100-as listájának tagja 2005-ös forgalma elérte a 36,8 milliárd dollárt. Részletek: www.motorola.hu.
További információ: Hajagos Rita Motorola PR Tel: 887 31 31 Email:
[email protected]
2006. május
21
TECHNIKA TÁVKÖZLÉS
A T-Com stratégiai tervet készít a jövõre
Kombinált szolgáltatások A vezetékes távbeszélõ szol gáltatót is versenyre kénysze ríti a terjedõ mobil világ, ezért a T-C Com a megújulás igényé vel veszi fel a kesztyût. Milyen törekvéseik, terveik vannak a liberalizált, új technológiákkal jelentkezõ távközlési piacon kérdeztük Bölcskei Imrét, a Magyar Telekom szabályozá si igazgatóját. – A többé-kevésbé liberalizált távközlési piac tulajdonképpen már 1998 óta létezik. A hírközlésrõl szóló törvény 2002-tõl tette deklaráltan szabaddá a új szolgáltatóknak és új technológiáknak a piacra lépést, az elektronikus hírközlésrõl szóló 2003. évi C. törvény (az Eht.) 2004-tõl azonban már ténylegesen és teljes körûen liberalizált valamennyi távközlési szolgáltatást. Nyilvánvaló, hogy a 2004 május 1jével kezdõdõ EU-tagságunkkal az európai szabályozást is felvállaltuk. Magyarországon a teljesen liberalizált a távközlési piacon a verseny elõsegítése és az elõfizetõi árak csökkentése érdekében szabad a számhordozás, és a szolgáltató választás. A hangpiacon elsõ versenytársunkként a Tele2 jelentkezett, amely a telefonpiac szolgáltatói részesedésében hozott változást, míg a kábel televízió szolgáltatók – a háztartásokat elérõ infrastruktúrájukat fejlesztve – már a hangszolgáltatás, (azaz a telefon mellett) az internet hozzáférést és televíziós mûsorjelek (programcsomagok) vételét is adhatták. Ez az utóbbi jelentõs változás jelent, hiszen a 3,2 millió háztartás fele csatlakozik kábeltelevízióhoz. Az igazi versenyhelyzetet szá-
22
2006. május
munkra a mobil rádiótelefon térhódítása jelentette és jelenti, amelyhez a Magyar Telekomnak alkalmazkodnia kell, és kompenzálnia az elvesztett fogyasztásból származott, most kiesõ bevételt és általában megelõzni, hogy lényegesen csökkenjen a piaci részesedésünk. Ezért nagyon változatos és a fogyasztók számára jól használható „testreszabott” ajánlatokkal, szolgáltatási csomagokkal kell megjelennünk. Ilyen például az a lehetõség, hogy telefonáló elõfizetõnk korlátlan ideig beszélhet bizonyos egységáron egy kicsit megemelt havi elõfizetési díjért, forgalmi díj fizetése nélkül, vagy a „csomag” feltételrendszere olyan, hogy annak keretében akár egész éjszaka beszélhet. A másik üzleti „területünk” az infrastruktúra hasznosítása, azaz a különféle adottságú hálózataink pl. a széles sávnak a kis- és nagykereskedelme, azaz ADSL-nek a nagykereskedelme. A kiskereskedelmi forgalmunk bonyolításába bevonjuk a T-Online-t is. Az elmúlt két évben örvendetesen megnõtt a az Internet használók, azaz a széles sávú hozzáféréseknek a száma, és európai összehasonlításban is jó a magyar felhasználói adat. Ennek köszönhetõen ellensúlyozhattuk a hagyományos
„vezetékes piacon” a vonalszámcsökkenésbõl bekövetkezett bevétel-kiesést. Az elektronikus hírközlési piac nemcsak liberalizálttá és sokszereplõssé vált, hanem a szereplõk szervezeti struktúrája, tulajdonosi szerkezete is módosult. Összeolvadt a T-Mobil Rádió-távközlési Rt. és a Magyar Telekom, amelynek megint nagyon komoly innovatív hatása van, mivel a szinergiák révén a jövõben olyan új, közös termékek születhetnek, amelyek maximálisan piacképesek lesznek. – Haladunk tovább az infrastruktúra fejlesztéssel és a hálózatok intelligenciájának növelésével. Korszerû Internet hozzáférést teszünk lehetõvé nagyobb sávszélességgel és mi is együtt tudjuk majd nyújtani a hármas kombinált szolgáltatást: a tévéprogramokat, a hangot és a széles sávú adatátvitelt. Ezzel végképp felvehetjük a versenyt a modern kábeltévésekkel. Az IP technológiára épülõ hármas kombinált szolgáltatásunk jelentõsen kiszélesíti az ajánlati palettánkat. De a technológia fejlõdésével a jövõt jelenti a kvatroplay és a multiplay, stb., szolgáltatások bevezetése is. Az új kombinált szolgáltatásokhoz új díjakat és kedvezõ árakat kalkulálunk. Természetesen ez utóbbiak megvalósulásához még rengeteg fejlesztésre, beruházásra, esetenként kutató munkára van szükség, amely technológiai megújulás keretében a hagyományos technológia átnõ IP alapú technológiákba, amely olcsóbb, gazdaságosabb mûködtetést tesz lehetõvé. Ez egy hosszabb folyamat, amelyhez a hatályos szabályozásnak is igazodnia kell. A technológia-váltás ezen kívül igen drága lesz, száz-
TÁVKÖZLÉS TECHNIKA
milliárdos beruházást igényel és 4-6 évig is eltarthat. Az IP-n keresztül nyújtott kombinált szolgáltatások segítségével sok minden megváltozik, például a fogyasztó alapjaiban befolyásolhatja majd a tévé-program mûsorszerkezetét, a setup box-xal leállíthatja az adást, s késõbb a tárolóból nézheti tovább, ki tudja iktatni a reklámokat, stb. – Nagy kommunikációs átalakulás elõtt állunk, amelynek komoly szabályozási, sõt társadalmi hatása is lehet. Tekintettel kell arra is lenni, hogy az emberek többsége lépést tudjon tartani a fejlõdéssel és élni az új lehetõségekkel. A T-Com arra a jövõre is felkészül, amikor az egész közigazgatás egységes informatikai rendszerre épül, az emberek szabadon választhatják meg tv-mûsoraikat, ezzel információ forrásaikat is. Erre a jövõre a T-Comnál most már stratégiai tervezés folyik. Szerencsére az EU-ban is felismerték, hogy a jelenlegi szabályozási rendszert felül kell vizsgálni. A munka megkezdõdött, és várhatóan 2010-re kialakul az új európai szabályozás. Jelenleg két modell körvonalazódik, amelybõl az egyik elképzelés szerint a piac mûködésére vonatkozó alapvetõ szabályokat meghatározzák, minden feltételt rögzítenek pl., a nagykereskedelmi árakat, stb., a másik szerint viszont csak akkor avatkoznak be, ha piaci erõfölényt, dömping árat, kartell-gyanút észlelnek. Az elsõnek a kis-, a másodiknak a nagy szolgáltatók vannak a pártján. Az „arany középutat” még ezután kell megtalálniuk,. Remélhetõleg az új EUirányelvek tekintettel lesznek arra, hogy pl. Magyarországon az EU 15 korábbi tagországától eltérõ volt az elektronikus hírközlési piac fejlõdése és még mindig mások a fogyasztói szokások is. Wellek Margit
A mobiltelefónia svájci bicskája
Okos Smartphon A mobil MP3 és a 3G-a alkalmazások társaságában alig néhány éve megjelent Smartphone-o okat – vagyis intelligens telefonokat – ma a mobilkommunikáció svájci bicskájának nevezik
A
z intelligens telefonokkal a telefonálás mellett nemcsak az internetezésre, emailek küldésére és fogadására nyílik lehetõség, hanem a mobilkommunikáció egyesül a kézi számítógép (PDA) funkcióival is. Az újonnan létrejött mobil svájci bicska a hagyományos PC-ken túlmenõen a jövõben még a laptopokat is helyettesítheti. Amikor Kanadában néhány éve egy informatikai vállalatvezetõ kikísérletezte a telefonáló kézi számítógép egyik mintapéldányát, majd Blackberry néven megjelent vele a piacon, talán még maga sem tudta, mekkora változást idéz elõ a mobilkommunikáció piacán. Tény, hogy mára már a nagy nyugat-európai menedzserek többsége hasonló intelligens telefonokkal intézi napi ügyeit. Az intelligens telefonok átütõ sikert könyvelhettek el az elmúlt években. A telefonálási, szörfözési, illetve a Word és Excel irodai alkalmazások egyesítése miatt például 2004-ben csak Franciaországban több mint 590 000 darab intelligens telefont értékesítettek. A Nokia adatai szerint 2005-ben a világon eladott mobil PDA-k száma elérte az 50 milliót, így minden 15 mobiltelefonból egy Smartphone volt. Ez a szám 2008-ra meghaladja a 200 milliót, így már négy mobiltelefonra jut majd egy mobil PDA. A nagy európai mobilszolgáltatók megegyeznek abban, hogy a válla-
lati vezetõk, illetve döntéshelyzetben lévõ másodvonalaik alkotják az intelligens tenyérgépek elsõ számú felhasználói célcsoportját. A híres Blackberry 7730-as volt az elsõ háromsávos készülék, amely emaileket fogadott valós idõben. A robusztus készülék utat nyitott azoknak a fejlesztéseknek, amelyeknek köszönhetõen ma szárnyalnak a mobil PDA-k. A mobiltelefonálási funkció, a Windows Office dokumentumok megjelenítése, illetve a munkahelyi PC-kel USB-kábelen vagy a beépített Bluetooth révén fenntartott kapcsolat a naprakész határidõnaplóval együtt átütõ népszerûséget hozott az intelligens telefonoknak a vállalatvezetõk körében. A mobiltelefonos PDA-k alkalmazási platformjai a vállalati felhasználás széles skáláján mozognak. A képernyõ és a billentyûzet mérete, illetve a készülékekbe épített szoftverek tudáskészsége a telefont alkalmazó vállalatok szakmai arcélétõl függ. Itt jönnek a képbe a mobilszolgáltatók, akik az általuk megcélzott vállalati kör igényeinek megfelelõ Smartphone-ok kialakítását kérik a gyártóktól. Az európai szolgáltatók közötti éles konkurenciaharc jót tett a készülékfejlesztésnek. Szinte kéthavonta új tenyérgépek kerülnek a piacra. Az európai mobilszolgáltatók között a jelenleginél is élesebb harc várható a közeljövõben. B.S.
2006. május
23
TECHNIKA TÁVKÖZLÉS
Gyors reagálás az új kommunikációs szabványokra, igényekre
National Instruments: RF technológiák A National Instruments szoftvereivel és hardvereivel elõsegíti az RF eszközök gyors és rugalmas tesztelését. A hogyanba Péter Attila, az NI üzletkötõ mérnöke avatja be olvasóinkat.
A
National Instruments, a virtuális mûszerezésben a világ elsõszámú cége, számítógép alapú méréstechnikával foglalkozik, amely magában foglalja a teszt- és automatizálási feladatok megoldásának eszközeit. – mondja Péter Attila. – Ezeket az eszközöket széleskörûen használják, a biológiai kutatásoktól az autóiparon át a repülõgépiparig bárhol. Alkalmazzák õket a termékek fejlesztése során, azok gyártásánál és tesztelésénél egyaránt. Felhasználásukkal teljesen megváltozott a szakemberek méréstechnikai tevékenysége, a mérésadatgyûjtés és az automatizálás gyorsabbá, olcsóbbá vált, köszönhetõen a bárhová könnyen integrálható szoftvereknek, például a LabVIEW grafikus fejlesztõkörnyezetnek, vagy az adatgyûjtésre,
24
2006. május
a gépi látáshoz és szabályozásokhoz is használható PXI rendszernek. Az NI évente mintegy 25 ezer cégnek értékesíti termékeit 90 országban. – Ma már az NI eszközei is képesek a vezetéknélküli kommunikáció tesztelésére, mely egy rendkívül gyorsan fejlõdõ terület, mivel nagyon sok eszköz jelenik meg vezeték nélküli kommunikáció támogatással. A kommunikációs technológia egykor vertikális ágazat volt, most egyre inkább szétterjed, horizontális szinten jelenik meg a kommunikációs eszközökben, a fogyasztói elektronikai eszközökben, az autóiparban, a vezeték nélküli szenzorokban és még számos egyéb területen. Ma már ezeknél a berendezéseknél egyenesen követelmény, hogy vala-
milyen vezeték nélküli kommunikációval rendelkezzenek. – A National Instruments olyan eszközöket jelentetett meg, amelyekkel már 6,6 GHz-es frekvencia tartományig is lehet teszteket végezni. Tehát használhatóak mobil kommunikációs eszközök tesztelésére, amelyekbe számos szabványt építenek be, például infravörös, Bluetooth technikát, de használhatóak az új szabványok kifejlesztéséhez és validálásához egyaránt. Ilyen kommunikációs szabványokból ma már nagyon sok létezik. A vezeték nélküli technológiában a gyors fejlõdéssel megegyezõ sebességgel növekszik a szabványok száma is. Korábban 2000-ig a kommunikációs eszközök egy-két szabványt támogattak (pl.: GSM, 802.11), napjainkban már a számtalan, gyakran egymást átfedõ szabványokból nem ritka, ha ötnél többet is támogatnak a multifunkcionális eszközök. Ezeket a szabványokat beépítik az eszközökbe, de még maguk a gyártók sem tudják, hogy melyik lesz a végsõ gyõztese ennek a verseny-
TÁVKÖZLÉS TECHNIKA
nek. Ezért egyre több kommunikációs szabvány kerül bele az eszközökbe, és ez a tendencia valószínûleg tovább fog nõni. Ezeket az eszközöket és szabványokat tesztelni kell, amihez rugalmas teszt-rendszerre van szükség. – Az NI mûszerei a moduláris felépítésû hardverre és a rugalmasan programozható szoftverre épülnek. A szoftver bármikor, a feladat igényei szerint újraprogramozható és konfigurálható. Ezt az elõnyét kihasználva a rendszer mindig képes lesz arra, hogy a 2-3 évente változó szabványokat kövesse és naprakész maradjon. Különösen fontos ez a testre szabottság a mobil készülékek esetében, mivel itt igen gyors a fejlõdés, gyorsan kell reagálni a felhasználó igényeire. Annyira felgyorsult már a tervezési, validálási és a gyártási ciklus, hogy megfelelõbb szoftvert és eszközöket kell használni, olyanokat, amelyek lehetõleg lefedik a termék teljes életciklusát, ezáltal olcsóbban és hatékonyabban reagálhatnak a gyártók a piac új elvárásaira. – Az NI teszt-rendszereinek szoftver oldala egy grafikus fejlesztõ környezet, a LabVIEW, amely nagymértékben módosította a hagyományos programozó technikát, és mára az elsõszámú szoftver a méréstechnika és automatizálás területén. E szoftver sikere a sokoldalúságában, egyszerûségében és hatékonyságában rejlik. Segítségével egyszerû és komplex, nagy megbízhatóságú alkalmazások készíthetõk el igen gyorsan. A LabVIEW támogatja többek között a soros, a GPIB, CAN, USB, Ethernet és wireless kommunikációt is. A szoftver lehetõséget biztosít arra, hogy be lehessen avatkozni manuálisan, ha módosítani kívánják a beprogramozott eljárásokat. Ez szabvány-változásnál igen elõnyös, hiszen nem szükséges egy újabb céleszközt vásárolni. (www.ni.com/labview)
– Az NI hardver eszközeit könnyen illeszthetik a külsõ jelekhez, hogy gyorsan, nagy pontosságú méréseket végezhessenek alacsonyabb frekvenciájú hõmérsékletméréstõl kezdve az RF-jelek gyûjtéséig. A National Instruments folyamatosan bõvíti hardverkínálatát ezen a területen, például rendelkezésre áll a PXI alapú Vektor Signal generátor, amely önmagában képes digitális, vagy analóg hullámformát generálni 250 kHz és 2,7 GHz-es frekvenciatartományban. Megtaláljuk az eszközpalettán a Vektor Signal Analyzert (250 kHz – 2,7GHz) vagy a legújabb RF és Mikrohullámú Jelgenerátort (6,6 GHz-ig). (www.ni.com/rf)
Az új kommunikációs technológiák fokozatosan beépülnek az iparba, mint például a digitális televíziózásban elterjedt DVB szabványok, vagy az USA-ban az autók abroncsaiba telepített szenzorok, amelyek a kerék légnyomását mérik és jelzik a problémát. Ezen szabványok, technológiák, szenzorok, teszteléséhez és fejlesztéséhez is jól használhatók a National Instruments eszközök. Az NI programozható szoftverei és modulokból felépülõ hardverei feleslegessé teszik az új feladatokhoz alapvetõ, új eszközök beszerzését, a meglévõ eszközpark bõvítését. Lejegyezte: Wellek Margit
NI technikai konferencia Budapesten A National Instruments (NI) a virtuális mûszerezés megoldásával szinte forradalmasította a méréstechnikát, s ma is piacvezetõje a területnek. Termékei segítségével professzionális mérésadatgyûjtõ, teszt- és automatizálási megoldások készíthetõk. Az idén az NI 63 konferencián ismerteti termékeit 41 országban, ezek sorában a magyar vállalata május 3-án rendezett bemutatót Budapesten. A népes mérnök közönség nagy érdeklõdéssel fogadta az NI legujabb hordozható mérésadatgyûjtõjét, majd elõadás hangzott el a PXI Express technológiáról, amely felgyorsítja a tesztalkalmazásokat, szóltak a LabVIEW 8-al elérhetõ RF és vezeték nélküli kommunkációról és a LabVIEW grafikus fejlesztõkörnyezet összetett alkalmazásairól. Mindazok számára, akik nem tudtak részt venni az idei év konferenciáján, az NI lehetõséget ad az elhangzott prezentációk ill. egyéb érdekes információk letöltésére. Látogassa meg az NI weboldalát: www.ni.com/hungary
2006. május
25
TECHNIKA TÁVKÖZLÉS
Miller Telecom a felhasználókért
Korszerût, jót, olcsóbban A készülék-vviszonteladástól a vállalati távközlési rendszerek menedzseléséig tartó utat a Miller Telecom szûk egy évti zed alatt tette meg, hogy elõsegítsék a mobil technika térhódítását „kicsiben” és „nagyban”
A
múlt, Fazekas Péter ügyvezetõ igazgató szerint 1995 végére datálódik, amikor Global 900 néven Szekszárdon egy üzlettel, saját viszonteladói csapattal megkezdik a Pannon GSM termékeinek a forgalmazását. Miután a Pannon egy konstrukciós átalakítás során átvette a viszonteladói hálózatot, nem hogy nem szûkül, de még bõvül is tevékenységük. – Megmaradva a Pannon GSM termékeinél, a mobil telefónia szenzációs elõretörésével rájöttünk arra, hogy kereskedelmi és szolgáltatói tevékenységünk elõtt újabb, széles lehetõségek nyíltak. Üzleteink száma ma 14, s megtalálhatók a legnagyobb magyar városokban, megyeszékhelyeken. A
Fazekas Péter igazgató
26
2006. május
lakossági vásárlókat szakavatott kereskedelmi hálózatunk fogadja. Ám a kereskedelmi tevékenység az idõk folyamán egy magasabb szintre emelkedett, amikor a vállalatok felé nyitottunk a Pannon távközlési, mobil szolgáltatásaival. – mondja. A vállalatok belsõ kommunikációs rendszere fokozatosan átalakult, az új igények a mobil technikát kívánták meg – teszi hozzá. – Persze ezt a kihívást a készülékgyártás és a szolgáltatás is felfogta, de rá kellett jönnünk arra, hogy a gyártók és a felhasználók – fõleg a vállalatok között szükséges egy olyan közvetítõ lánc, amely túl a kereskedelmen hatékony, korszerû mobil megoldást tud ajánlani olcsón a felhasználó igényei szerint. Mi tehát a szolgáltatásokat nem egyszerûen értékesítjük, hanem funkció, költséghatékonyság szempontjai szerint megoldást adunk az illetõ vállalat valamely távközlési problémájára, gondjára. Ebbõl az is következik, – mondja – hogy a Miller Telecom mai 70 munkatárásának java része telekommunikációs tanácsadó, akik rendszeres képzésben vesznek részt. Kritérium, hogy érettségivel rendelkezzenek, a készülékekrõl a rendszerekrõl mindent tudjanak. Nem csak a gyártók, szolgáltatók bizalmát élvezik, hanem a felhasználókét is el kell nyerniük. Szíve-
sen fogadják õket a megrendelõk, mert joggal feltételezhetik róluk, hogy a gyártók, szolgáltatók és nem utolsó sorban a felhasználók érdekeit egyaránt képviselik. Ma már a Miller Telecomnak nemcsak kereskedelmi partnerei vannak, hanem olyan cégtársak, akikkel a tranzakciót követõen nem szûnnek meg a kapcsolatok. A Miller munkatársai mûködés közben karbantartják a rendszereket, tapasztalatokat gyûjtenek, amelyeket közvetíthetnek a gyártáshoz, de tanácsot adnak a távközlési rendszer továbbfejlesztéséhez, korszerûsítéséhez is, hiszen az igények is változhatnak, a technika is fejlõdik. – Ma egy vállalat sikeressége nagyban múlik a belsõ távközlési rendszer minõségén, ez fontos tényezõ. Ha nekünk sikerül a vállalati vezetõk tájékozottságát ezen a téren is javítani, megkönnyíthetjük a döntésüket, hogy költségkímélõbb, de korszerû mobil megoldást választhassanak cégüknek. Hiszen a belsõ telefonrendszerek mobillá fejlesztése igen elõnyös. Nem csak a készülék-helyhez kötöttség megszûnése lendít – ami sok munkahelyen egyébként természetes követelmény is lehet – de például a telefonból személyes tárgy válik, amire vigyáznak a munkatársak, külön lehet választani a magánbeszélgetéseket, s hogy egy költségmegtakarításról is szóljak, feleslegessé válik a munkahelyi telefonalközpont, a vezetékhálózat, ezek rendszeres karbantartása, a percdíjak is fokozatosan csökkennek – összegzi Fazekas Péter. A Miller Telecomnak a felhasználók érdekében végzett tevékenységét számos nagy és kisebb cég azzal ismeri el, hogy tartós kapcsolatokat ápol a céggel. K.F. Miller Telecom 7633 Pécs, Szigeti út 55/l telefon: 06/72/514-132 fax: 06/72/514-131 www.millertelecom.hu
TÁVKÖZLÉS TECHNIKA
BenQ-Siemens: két világ egyesül A tajvani BenQ, amely már régóta gyárt végfogyasztók nak szánt elektronikai eszkö zöket, Ázsiában erõs piaccal rendelkezõ, a világon igen el ismert cég. 2005-b ben megvá sárolta a Siemens mobiltele fon-ü üzletágát, amivel a mün cheni székhelyû BenQ Mobile – a BenQ Corporation három üzletágának egyike – jogosult lett a Siemens védjegy hasz nálatára. – Ma már a BenQ 7000 alkalmazottat foglalkoztat világszerte, és modern kutatás-fejlesztési központokat, valamint gyártó-telephelyeket üzemeltet Dániában, Kínában, Németországban, Brazíliában, Mexikóban, Lengyelországban és Tajvanon. – sorolta Matyasovszky Tünde, a BenQ Mobile CEE GmbH magyarországi fióktelepének marketing menedzsere. Továbbá kiterjedt értékesítési és marketing, valamint szolgáltatási hálózattal rendelkezik az egész világon. - tette hozzá.
– A BenQ Mobile 2006. januárban mutatta be a nemzetközi sajtó képviselõinek új márkáját, a BenQSiemenst, amelyben a német mérnöki tudás legjava és a Siemens távközlési ágazatban az elmúlt évek során megszerzett tapasztalata egyesül az ágazatban új szereplõnek számító BenQ életstílus-alapú formatervezés területén elsajátított szakértelmével. Célunk, hogy elegáns és izgalmas termékekkel legyünk jelen a mobilkészülékek piacán. Idén már 12 új modellt mutattunk be. A sort az EF81, az S68 és az S88 készülékekkel kezdtük, amelyeket többek között a vékony forma és a prémium fémburkolat jellemez. Az EF81 gyors UMTStechnológiát tömörít egy különlegesen vékony, összecsukható magnézium készülékben. A BenQ Mobile tervei szerint az idén bevezetett termékeinek egyharmada már 3G-s készülék, emellett nagy hangsúly kerül a multimédiás funkciók-
ra is: elõreláthatóan négy termékbõl három rendelkezik majd zenelejátszó, vagy FM-rádió funkcióval és minden második BenQSiemens telefon legalább 1,3 megapixeles kamerát kap. – Ami a formatervezést illeti – folytatja – a BenQ-Siemens elegáns, mégis meglepõ külsejû, a két cég tapasztalatait egyesítõ készülékekkel lépett a piacra. A BenQ 2002-2005 között 86 nemzetközi formatervezõi díjat nyert, de a Siemens „ízlését” is többször elismerték már ezen a területen. Talán ismert, hogy a Siemens mutatta be az elsõ szétcsúsztatható készüléket és az elsõ MP3 lejátszására is alkalmas mobiltelefont. – Az idei hannoveri CeBIT kiállításon hat új BenQ-Siemens mobiltelefon bemutatására került sor. A C81 retro stílusú, ugyanakkor praktikus telefon, a CF61-es készülékünket leginkább a különleges megjelenés és a szórakoztató funkciók széles köre jellemzi. Az elegáns, szétcsúsztatható CL71 díjnyertes külsõvel és sok funkcióval rendelkezik. Az E61 és az EL71 mobiltelefonjaink kialakítása a legújabb divatirányzatokat követi, valamint mindkettõ széles körû zenei funkcióval jeleskedik.
2006. május
27
TECHNIKA TÁVKÖZLÉS
A BenQ P51 a PDA telefonok kategóriájában debütált: az érintõ kijelzõs üzleti készüléket még navigációs rendszerrel is ellátták. A készüléken Windows Mobile 5.0 operációs rendszer fut. Számos üzleti funkciót tartalmaz, a készülékben lévõ adatokat pillanatok alatt össze tudjuk egyeztetni a számítógépünkön lévõkkel, elektronikus leveleinket pedig folyamatosan tudjuk ellenõrizni a P51-gyel, hogy szükség esetén akár azonnal válaszolhassunk is rájuk. Ezt a készüléket az irodában, a vasútállomáson, de még a repülõtéren is használhatjuk a lokálisan kialakított WLAN hotspotokat használva, az üzleti találkozóink elõtt akár még végsõ módosításokat is végezhetünk a Power Point-ban elkészített elõadásanyagunkon. Ez az okos telefon a GPS-nek kö-
szönhetõen navigációs eszközként is használható. Az adatokat a QWERTY billentyûzeten vagy az érintõképernyõn vihetjük be a készülékbe, amellyel Bluetooth-on, USB-n, valamint WLAN-on keresztül csatlakozhatunk a környezõ eszközökhöz. A világhálóra kapcsolódva a P51-gyel internetes hívásokat is bonyolíthatunk. A telefonkészülék széleskörû multimédiás alkalmazásai között találjuk az 1,3 megapixeles kamerát és a 3D-s hangzással, valamint hangszínszabályozóval rendelkezõ zenelejátszót. A funkciók tárházát tovább bõvíthetjük az SDIOkártyák segítségével. – E hónaptól a BenQ-Siemens harmadik generációs készülékeken már használhatók a Googletérképek, melyek segítségével könnyedén megtalálhatók a helyi
éttermek, múzeumok, üzletek, kedvenc boltok. A felhasználók a mobiltelefonjaikon keresztül férhetnek hozzá a Google Earth által biztosított részletes útvonalakhoz, összetett keresési eredményekhez, térképekhez és légi felvételekhez. Miután az utóbbi idõben a tartalom jelentõs szerepet játszik a mobiltelefon-iparágban, ezért a BenQ változatos tartalmakat kíván biztosítani vásárlóinak. A Google a világ egyik legismertebb internetes keresõszolgáltatásával rendelkezik, a BenQ Mobile kiváló lehetõséget lát abban, hogy a legújabb UMTS telefonjain elérhetõvé tegye a Google-térképek kínálta elõnyöket a felhasználóknak. – fejezte be Matyasovszky Tünde. Wellek Margit
Digitális frekvencia-kiosztás Genfben Az egész hazai audiovizuális piacot érintõ digitális átállás szempontjából döntõ jelentõségû nemzetközi értekezlet zajlott május 15-tõl egy hónapon át Genfben. A digitális frekvenciák tervezése és koordinálása nélkül a földfelszíni mûsorszórás digitalizálása lehetetlen. A földfelszíni digitális frekvenciasáv létrehozásáért szervezte a szóban forgó genfi konferenciát a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) a Regionális Távközlési Értekezletet (RRC-06). A tanácskozás utolsó fordulóján véglegesítik a földfelszíni digitális frekvenciatervet, amelynek kimunkálási folyamatában az európai, afrikai és ázsiai régió képviseletében 110 ország vett részt. A digitális mûsorszórás jövõjérõl határozó értekezlet olyan frekvenciatervet véglegesít, amelyhez hasonló nemzetközi egyezmény utoljára 45 éve született. A digitális átállás bõvíti az audiovizuális szolgáltatásokat, és az informá-
28
2006. május
ciós társadalom kiépítésének a felgyorsítását, valamint a médiapiac liberalizálását hozza magával. Ez a folyamat minden magyar háztartásra jelentõs hatást gyakorol azzal, hogy egy digitális settop box, vagy egy új tévékészülék beszerzésével bõvebb kínálatú és jobb minõségû szolgáltatások elérését teszi lehetõvé. Az értekezlet az országok közötti komoly verseny színtere volt. Mindenki szeretne ugyanis több frekvenciát megszerezni, hogy ol-
csóbbá tegye a digitális átállást. Itt dõlt el, hogy milyen frekvenciákat használhatunk majd az analóg szolgáltatások 2012-es lekapcsolását követõen. Magyarország teljes lefedettsége érdekében már most meg kell egyezni a szomszédos államokkal. Jelenleg ugyanis csak egy 70 és egy 50 százalékos, illetve az ország középsõ részén egy 30 százalékos lefedettséget biztosító multiplex áll a rendelkezésre. További multiplexek csak az analóg hálózatok leállítása után helyezhetõk üzembe. Ezért hazánk célja Genfben az volt, hogy 6-8 multiplex kiépítéséhez szükséges frekvenciákat szerezzen. A digitális átálláshoz a frekvencián túlmenõen a 2012-es határidõig le kell zárulnia a pályáztatásnak, illetve a stúdiók létrehozására irányuló beruházások megvalósítása mellett ki kell építeni az adathálózatokat és a hozzájuk tarozó modulációs hálózatokat is. B. S.