SZENTSÉGTÖRÉS SEGÍTSETEK MINDENKINEK, HOGY MÉLTÓ MÓDON KÖZELÍTSENEK JÉZUSHOZ AZ OLTÁRISZENTSÉGBEN, ÉBRESSZÉTEK FEL A HÍVÕKBEN A BÛNTUDATOT, FIGYELMEZTESSÉTEK ÕKET ARRA, HOGY CSAK A KEGYELEM ÁLLAPOTÁBAN JÁRULJANAK A SZENTÁLDOZÁSHOZ. MINDENKI ARRA SZAKÍT MAGÁNAK IDÕT, AMIT FONTOSNAK TART. UGYE A TESTETEKET MEGMOSSÁTOK, MERT NEM AKARTOK BÜDÖSEN BEMENNI A MUNKAHELYRE. A LELKEETEKET MIÉRT NEM TISZTÍTJÁTOK MEG A BÛNBÁNAT SZENTSÉGÉBEN? ENGEM MIÉRT NEM TISZTELTEK ANNYIRA, MINT EMBERTÁRSAITOKAT? NEKEM, A MÁSODIK ISTENI SZEMÉLYNEK, UNDORÍTÓ, BÛZLÕ HULLA LELKETEKBE KELL BETÉRNEM A SZENTÁLDOZÁSBAN, AHOL A SÁTÁN AZ ÚR. FEL NEM TUDJÁTOK FOGNI, MENNYIRE NAGYON SZENVEDEK AZ ILYEN LELKEKBEN.
SZENTSÉGTÖRÉS Tartalom 1 2 3 4 5 6 7 8
Mit mond a szentségtörésrõl a KEK Lelkiismeret vizsgálata az irodalom szerint Mária Julianna elmélkedése az Oltáriszentségrõl Dániel próféta próféciáiból Kivonatok a Gobbi atya által adott üzenetekbõl Slavení eucharistie Krásný život s Ježíšem Szentáldozás kézrevétellel szentségtörés
1 MIT MOND A SZENTSÉGTÖRÉSRÕL A KEK KEK 2120 (Katolikus Egyház Katekizmusa) A szentségtörés azt jelenti, hogy profanizáljuk (megszentségtelenítjük) vagy méltatlanul kezeljük a szentségeket és más liturgikus cselekedeteket valamint az Istennek szentelt személyeket, dolgokat és helyeket. A szentségtörés súlyos bûn, legfõképp, ha az Eucharisztia ellen követik el, mert ebben a Szentségben Krisztus valódi Teste lényegében jelenik meg számunkra.
2 LELKIISMERET VIZSGÁLATA AZ IRODALOM SZERINT Egy könyvecskében ezt olvasom a lelkiismeret vizsgálásáról: Szentségtörés Megszentségtelenítettem Istennek szentelt: - személyek (tisztaság fogadalmának megszegése, kínzás, a szent szolgálat megakadályozása) - hely (tisztátalanság elkövetése, gyilkolás, verekedés, lopás, üzletelés a templomban vagy a temetõben) - dolgok (szentségek, relikviák, oltárok, köntösök) A szentáldozáshoz vagy más szentségekhez halálos bûn állapotában fordultam?
3 MÁRIA JULIANNA ELMÉLKEDÉSE AZ OLTÁRISZENTSÉGRÕL Ami az üzenetek értelmezését illeti, leírok egy példát. Évekkel ezelõtt buszon utaztam vidékre. Több településen mentünk át. Minden falu közepén kimagaslott a templom tornya. Ekkor a Szentlélek ezt a próféciát juttatta eszembe: “Közétek helyezem hajlékomat, s nem vet meg titeket Lelkem. Közöttetek járok, a ti Istenetek leszek, ti pedig az Én népem lesztek.” (Leviták könyve 26,11-12.) Mindezt Kr. e. 538-ban írták le. A beteljesedés pedig ez: Jézus Krisztus az utolsó vacsorán megalapította az Oltáriszentséget, és itt maradt köztünk. Õ a mi Istenünk, mi pedig az Õ népe vagyunk. Ezt hirdetik a falvakban kimagasló templomtornyok. Hát nem döbbenetes? Így próbáljuk meg értelmezni a próféciákat! Krisztus elõtt ezt senki sem tudta volna kitalálni. Ehhez a mindenható Isten végtelen szeretete és találékonysága kellett.
4 DÁNIEL PRÓFÉTA PRÓFÉCIÁIBÓL Dan 12, 9-13 Dán 12,9 Így válaszolt: „Eredj, Dániel, mert el vannak zárva, és le vannak pecsételve ezek a szavak a végsõ idõkig. Dán 12,10 Sokat kiválasztanak, megtisztítanak és próbára tesznek, ám a gonoszok tovább folytatják gonoszságukat. A gonoszok közül senki se jut el a belátásra, de az értõ szívûek meg fogják érteni. Dán 12,11 Attól az idõtõl kezdve, amint megszûnik a mindennapi áldozat, és felállítják a vészt hozó undokságot, ezerkétszázkilencven nap lesz.
Dán 12,12 Boldog, aki bízni tud, és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot. Dán 12,13 Te meg menj és légy nyugodt! Amikor véget érnek a napok, te is fölkelsz a végsõ napon kijelölt sorsodra.” 1995. 3. 11. - Szûz M. üzenete Don Gobbi által Az egyházban tetõfokára lép a hittagadás, amely az egész világon el fog terjedni, a szakadás be fog teljesedni, az evangéliumtól és az igazi hittõl való általános eltávolodás által. Az Egyházba be fogja fészkelni magát a gonosz ember, aki szembeszegül Krisztussal, és aki beviszi az Egyházba a pusztítás gyalázatát, megadva így a szörnyû szentségtörés beteljesedését, amirõl Dániel próféta beszélt (Mt. 24,15). Dán 9,26 Hatvankét hét elteltével megölnek egy Fölkentet, (bírói ítélet) nem lesz neki. A várost és a szentélyt elpusztítja egy eljövendõ nép és vezér. Áradat vet neki véget, s a háború és az elhatározott pusztulás mindvégig tart. Dán 9,27 dan 9,27 dan Egy hétre szövetséget köt sokakkal, s a hét közepén megszünteti a véres- és ételáldozatot. A templom szárnyán vészt hozó undokság lesz, egészen végig, míg a kiszabott büntetés rá nem zúdul a pusztítóra.” 1992. dec 31. - Szûz Mária üzenete Don Gobbi által - A negyedik jel a gyalázatos szentségtörés, amit az követ el, aki Krisztussal szembehelyezkedik, vagyis az Antikrisztus. Behatol Isten szent templomába, és helyet foglal trónusán és Istenként imádtatja magát.”... és nyilvánvalónak kell lennie a bûn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki Isten fölé emelkedik és minden fölé, ami szent. Jöttét a Sátán közremûködésével mindenféle feltûnõ tett, szemfényvesztõ jel és hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás...” (Tessz 2) „Akkor majd meglátjátok a szent helyen a Dániel próféta által megjövendölt gyalázatos pusztulást, - aki olvassa, értse meg...” (Mt 24,15) Szeretett fiaim, hogy megértsétek miben áll ez a rettenetes gyalázat, olvassátok el, mit jövendölt róla Dániel próféta. „Eredj Dániel, mert el vannak zárva és le vannak pecsételve ezek a szavak a végsõ idõkig! Sokat kiválasztanak, megtisztítanak és próbára tesznek, ám a gonoszok tovább folytatják gonoszságukat. A gonoszok közül senki sem jut el a belátásra, de az értõ szívûek meg fogják érteni. Attól az idõtõl kezdve, amint megszûnik a mindennapi áldozat és felállítják a vészt hozó undokságot ezerkétszázkilencven nap lesz. Boldog, aki bízni tud és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot.” (Dán 12,9-12) A szentmise, a mindennapi Áldozat, a tiszta felajánlás, amit az Úrnak ajánlanak fel mindenfelé napkelettõl napnyugtáig. A szentmiseáldozat a Kálvárián Jézus által felajánlott áldozatnak a megújítása és megjelenítése. Elfogadva a protestáns tanítást, azt mondják majd, hogy a szentmise nem áldozat, csupán a szent vacsora, vagyis annak emléke, amit Jézus az Utolsó Vacsorán végbevitt. És így eltörlik majd a szentmise gyakorlatát. A szentmiseáldozat mindennapi bemutatásának az eltörlése jelenti a gyalázatos szentségtörést, amit az Antikrisztus visz végbe, aminek három és fél év lesz kb. az idõtartama, vagyis ezerkétszázkilencven nap.
5 KIVONATOK A GOBBI ATYA ÁLTAL ADOTT ÜZENETEKBÕL 1988.3.31. Szeretett fiaim, keressétek Jézust, hogy csillapodjék boldogság iránti szomjúságtok. Menjetek Hozzá, hogy kielégüljön nagy szeretetvágyatok. Hajtsátok fejeteket ti is az Õ Szívére, hogy meghalljátok dobbanását, éljetek mindig Vele, mert arra vagytok hivatva, hogy az Oltáriszentségben rejtõzõ Jézus számára Jánosokká váljatok. - Most rátok bízom anyai kívánságomat is, hogy a szentségi Jézus találjon királyi lakhelyre templomaitokban, ahol tisztelik és imádják a hívõk, ahol Õt az angyalok, a szentek és a tisztuló lelkek megszámlálhatatlan serege veszi körül. Vegyétek ti is körül a legméltóságosabb Oltáriszentséget virággal és fénnyel, szeretetetek és gyengéd ájtatosságotok jeleként. Helyezzétek ki gyakran a hívek elé imádásra, tartsatok több nyilvános szentségimádási órát. Engeszteljétek Õt a közömbösségért, a sértésekért, a sok szentségtörésért és azért a rettenetes meggyalázásért, amit az egyre jobban terjedõ fekete misék alatt, az ördögi és szentségtörõ kultuszban kell
elszenvednie. Ennek tetõfokán leírhatatlan és trágár cselekedetek történnek a legszentebb Oltáriszentség ellen. Emiatt merült a világ a legmélyebb éjszakába, a bûn és a tisztátalanság, az önzés és a gyûlölet, a fösvénység és az istentelenség sötétségébe. Most már úgy tûnik, hogy semmi sem képes visszatartani attól,- hogy a végtelen mélységbe zuhanjon. De most elérkezett az igazság és az isteni irgalmasság órája. Rátok hárul most szeretett papjaim az a feladat, hogy a világot bevilágítsátok a sûrû sötétség e napjaiban, ti arra vagytok hivatva, hogy a világ fénye legyetek. Ezért arra kérlek ma titeket, engedjetek belépnem papi életetek házába, mert elérkezett az az óra is, amikor égi Édesanyátok Szeplõtelen Szíve bennetek jut diadalra.” 1987. aug. 21. Ha tudnátok, mennyire szeret benneteket az eucharisztikus Jézus, mily örömmel és vigasztalással tölti el Õt szeretetetek egyetlen kis jele is! Jézus annyi szentségtörést megbocsát, és elfelejti a végtelen sok hálátlanságot egyetlen csepp tiszta papi szeretet ellenében, ami eucharisztikus Szíve kelyhébe hull. Mozgalmam papjai és hívei, járuljatok gyakran a tabernákulum elé, éljetek a tabernákulum elõtt, imádkozzatok a tabernákulum elõtt. Imádságotok legyen az imádás, a közbenjárás, a hálaadás és az engesztelés szüntelen imája. 1986. augusztus 8. ma Jézust nagy üresség, nagy elhagyatottság és nagy hálátlanság veszi körül. Ezeket az idõket megjövendöltem Fatimában az angyal szavával, aki a gyermekek elõtt megjelenve erre az imára tanította õket: „Legszentebb Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek! Mélységes alázattal imádlak és felajánlom Neked Jézus Krisztus legdrágább Testét, Vérét, Lelkét és istenségét, aki a Föld valamennyi tabernákulumában jelen van, engesztelésül a sértésekért, a szentségtörésekért és a közömbösségért, amellyel körülveszik...” Ezt az imádságot a mai idõkre tanítottam. Jézust ma üresség veszi körül, amelyet fõleg ti, papok okoztok, akik apostoli munkátokban gyakran fölöslegesen és sokat forgolódtok a kevésbé fontos és másodlagos dolgok körül. 1985. május 2. Ebben a nekem szentelt májusban fokozzátok gyermeki engeszteléseteket is azért a szentségtörõ és ördögi módért, ahogy égi Édesanyátok életét nyilvánosan bemutatják. Az egész mennyország remeg a méltatlankodástól az Édesanyátok iránti tisztelet nyilvános és súlyos meggyalázása láttán, és Jézus most már személyesen készül megvédeni azt a teremtményt, akit Õ legjobban szeret és dicsõít. Nem telik sok idõbe, amikor nagy csapás éri szegény hazátokat, amelyet nagyon szeretek és védelmezek, és amely nyilvánosan meg akarta engedni azt a szentségtörõ tiszteletlenséget égi Édesanyátok ellen. Szívem vérzik látván, hogy csak elsõ szeretett fiam, az én pápám akart nyilvánosan tiltakozni és engesztelni, és bátor ítéletben felemelte szavát. De a hierarchia többi tagja nem vett bátorságot, hogy szintén megtegye, sõt egyes Püspökök és Papok merészelték nyilvánosan igazolni ezt a rettenetes szentségtörést. Ezért most már az egész Egyházban bekövetkezett a legnagyobb szakadás, a hitehagyás ideje, mely behatolt belsejébe. Ez vezeti el legnagyobb válságának, a rettenetes és véres üldözés idejének megtapasztalására. Ezért meghívlak benneteket, engeszteljetek az ima és a vezeklés, a bizalom és a rámhagyatkozás folytonos cselekedetével. Akkor ti, szeretett fiaim, a szeretet balzsamát öntitek Szeplõtelen és annyira megbántott Szívem nyílt és vérzõ sebeire.” 1984. szeptember 13. - Az elvilágiasodás, amely behatolt sok megkeresztelt ember, fõleg azonban sok pap életébe, akik életmódjukban, cselekedeteikben és öltözködésükben sem viselkednek Krisztus tanítványaiként, hanem annak a világnak szelleme szerint, amelyben élnek. Hogyha az én szememmel látnátok, milyen nagy ez a pusztítás, amely az Egyházat sújtotta! - Az az üresség elhagyatottság és hanyagság, amely az Oltáriszentségben jelenlévõ Jézust veszi körül. Túl sok szentségtörést követnek el azok, akik már nem hisznek abban, hogy Jézus valóságosan jelen van az Oltáriszentségben, és azok, akik halálos bûn állapotában járulnak a szentáldozáshoz, anélkül, hogy gyónnának. 1982. április 9. Ó szeretteim, álljatok velem és testvéretekkel, Jánossal együtt a kereszt alatt, amelyen Fiam függ, haláltusáját vívja, és szeretetbõl, minden ember üdvösségéért meghal. Ma is ilyennek találom az Egyházat, a keresztre feszített Jézus Titokzatos Testét. Az Egyház is felmegy a
Kálváriára, súlyos keresztet hordozva, szintén ismeri az elhagyatottság és az árulás óráját, az õ testét is meggyötörték és megkínozták a bûn, a szentségtörések ostorcsapásai, és mély sebeket ejtettek rajta... 1982. június 30 Általatok kívánok szenvedni Megnövelem szíveteket, hogy képesek legyetek megérteni anyai fájdalmam titkát is. Nézzétek, van-e nagyobb fájdalom ma az enyémnél: Fiamat, Jézust gyalázzák és megvetik, ismét elhagyják és elárulják övéi... Az egyre szaporodó szentségtörések újabb töviskoronát képeznek a föld minden táján szétszórt szentségházak körül. Ismét megszaggatja Titokzatos Testét, az Egyházat a megosztás, és fenyegeti a tévedés. A hûségesek nagy szenvedésre hivatottak, és el kell viselniük minden sértést és gyalázkodást azok részérõl, akik nem hallgatnak rám. Az Úr ellen lázadó emberiség kérlelhetetlenül fut az Isten visszautasításának útján: ez viszi õket arra, hogy a halál és pusztulás szakadékába essenek. Hányan vesznek el naponta az általános és veszélyes zûrzavar sodrában! 1982. szeptember 15. Fõleg az Egyházra tekintek ma fájdalmas aggódással, amelyet Jézus különösen anyai gondomra bízott. Látom, mennyire megsebezte a bûn, megoszlott egysége, meggyalázták a szentségtörések, elhomályosították igazságát. Hány olyan pásztor van ma, akik többé nem védik nyájukat, amelyet Jézus bízott rájuk! Egyesek olyankor hallgatnak, amikor bátran meg kellene szólalniuk az igazság védelmében, és a tévedés, a bûn elmarasztalására. Tûrnek, nehogy kockára tegyenek valamit, belemennek a megalkuvásba csak azért, hogy elõjogaikat megtarthassák. így terjed kétértelmû megfogalmazásban a tévedés és többé nem teszik jóvá a bûnt, fokozatosan megtagadják Jézust és az Õ Evangéliumát. Ma szükség van az ima nagy erejére. Szükség van a szenvedés nagy láncára, amelyet elégtételül emelhetnek Isten színe elé. 1979. június 14. Szeretett fiaim, sajnos manapság a tabernákulumot is elborította a sötétség: annyi üresség van körülötte, annyi közömbösség, annyi hanyagság. Minden nap növekszik a kétely, a tagadás és a szentségtörés. Jézus eucharisztikus Szívét újra megsebzik övéi, az Õ házában, azon a helyen, ahová isteni lakhelyét állította fel köztetek. Legyetek ismét az Õ odaadó imádói, az eucharisztikus Jézus buzgó szolgái, aki általatok ismét jelenvalóvá válik, ismét feláldozásra kerül és a lelkeknek ajándékozza magát. Vigyetek mindenkit az Oltáriszentségben jelenlévõ Jézushoz, hogy imádják Õt, hogy a szentáldozásban magukhoz vegyék Õt, és hogy jobban szeressék Õt. Segítsetek mindenkinek, hogy méltó módon közelítsenek Jézushoz az Oltáriszentségben, ébresszétek fel a hívõkben bûntudatot, figyelmeztessétek õket arra, hogy csak a kegyelem állapotában járuljanak a szentáldozáshoz, neveljétek rá õket a rendszeres gyónásra, amelyre annak van szüksége a szentáldozás elõtt, akinek halálos bûne van. Szeretett fiaim, vessetek gátat a szentségtörések áradatának: még sohasem járultak annyian méltatlanul a szentáldozáshoz, mint éppen a mai idõkben. Az Egyházat belsõleg sebzi meg a szentségtörõ áldozások terjedése. Elérkezett az az idõ, amikor égi Édesanyátok mondja: elég volt. 1978. február 2. Mindent megfertõzött a bûn, és az oltárt is el akarná borítani. A szentségtörések szaporodnak, és az isteni igazságosság kelyhe már betelt. A templomban kerültök feláldozásra. A vér még képes minden szennyet lemosni, általa tisztul meg Egyházam. Emiatt történik az, hogy Édesanyátok veletek van. 1978. június 3. Vigasztaljátok meg Szeplõtelen Szívemet. Szívemet még soha ennyire nem sebezte meg a töviskoszorú, mint e pillanatban: tövisei a bûnök, a hálátlanság, a szentségtörések, az elhagyás és az árulás, fõleg szeretett fiaim és a felajánlott lelkek részérõl. Egyesek házába gyakran be sem tudok jutni, mert bezárják az ajtót és nem akarják jelenlétemet. Isten kertjei közül néhány mocsárrá változott, amelyben a Sátán mindent megrontott és sárral fedett be. 1977. december 24. Ezen a szent éjen anyai Szívemet újból fájdalom marcangolja, látván, hogy még a papok között is kétely támad
Fiam, Jézus isteni jelenlétét illetõen az Oltáriszentség titkában. És így terjed a közömbösség az Oltáriszentség iránt, csökken az imádás és az ima, naponta szaporodnak a szentségtörések azok részérõl, akik halálos bûn állapotában közelednek hozzá. Sajnos a papok között is egyre többen vannak, akik bemutatják ugyan a szentmisét, de többé már nem hisznek. Közülük néhány tagadja Fiam, Jézus valóságos jelenlétét, mások pedig kizárólag a szentmise bemutatásának idejére akarják korlátozni, ismét mások viszont csak szellemi és jelképes jelenlétté fokozzák le. Ezek a tévedések terjedõfélben vannak, bár a tanítást világosan megerõsítette a Tanítóhivatal, és elsõsorban a pápa. Sajnos eljön az az idõ, amikor méginkább követik ezt a tévtant, az Egyházban szinte megszûnik az imádás és a szent Áldozat illata. Ezzel tetõfokára hág a pusztulás utálatossága, amely már behatolt az Isten szent templomába. 1975. július 9. Szegény fiaim, mennyi gondot okoznak nekem! Fiam papjai õk és Fiamban már nem hisznek többé, folytonosan elárulják. Arra hivatott papok, hogy a kegyelem szolgái legyenek, és már megszokásból élnek a bûnben: életük a szentségtörések szakadatlan láncolata. Az üdvösség Evangéliumának hirdetésére küldetett papok, és most tévedések hirdetõivé váltak. Sok lélek megmentésére rendelt papok, és mennyi-mennyi lelket vezetnek a kárhozat útjára! 1973. július 13. Fõleg a papok miatt sírok, akik az én szeretett gyermekeim, felszentelt fiaim, a szemem fénye. Látod, hogy már alig szeretnek? Hogy többé már nem óhajtanak? Látod, mennyire nem hallgatnak Fiam szavára? Mily gyakran elárulják Õt? Mennyire nem vesznek tudomást az Oltáriszentségben jelenlévõ Jézusról. Egyedül hagyják az oltárszekrényben. Gyakran megbántják Õt szentségtörésekkel, könnyelmû hanyagsággal. Te felajánlottad nekem Papi Mozgalmamat: Szívembe fogadom és megáldom õket. 1973. december 28. Azok mellett, akik Jézus Fiamat és Egyházát Júdásként minden nap elárulják, már hányan vannak, akik ingadoznak, kételkednek és hûtlenek! Bemutatják a szentmisét, kiszolgáltatják a szentségeket, és nem hisznek többé... Szentségtöréseik száma már elérte azt a határt, amelyet nem lehet átlépni anélkül, hogy egyben meg ne vetnék Isten igazságosságát is. Ha ismernék e hûtlen fiaim azt a rettenetes megpróbáltatást, amely reájuk vár. Talán megtérnének. Azonban tudatlanul haladnak nagy büntetésük felé, és a döntõ pillanatban készületlenek lesznek.
6 SZENTMISEÁLDOZAT A szentmise az tulajdonképpen újszövetségi áldozat – az Egyház központi cselekedete. Nagy megértéssel kell átélni. Az imát, mely a mise lényegét, magját képezi, úgy hívjuk, hogy eucharisztikus ima. Ennek a végén Vele, Benne, és Általa dicsérjük Istent, és mindenért kifejezzük neki a köszönetünket. Jézus Krisztusnak a kenyér és bor színe alatt az Oltáriszentséget értjük. Szentség azért, mert az õ Teste és Vére az Isten legnagyobb szeretetének a jele irántunk; oltári azért, mert az oltárnál történik a legszentebb áldozat bemutatásával. Az Oltáriszentség magunkhoz vétele gazdagítja bennünk a megszentelõ kegyelmet, szoros kapcsolatba teremt Krisztussal aztán új és új segítõ kegyelmeket éleszt lelkünkben. A szentáldozás föltételei Hogy nyugodt lelkiismerettel léphessünk az Úr asztalához, néhány föltételt kell teljesítenünk.
1. A lelkünket nem szennyezheti halálos bûn. Ha nem vagyunk kegyelmi állapotban nagy bûncselekménynek számít Krisztus ellen. Bocsánatos bûneinket meg kell bánni áldozás közben és meg kell lenni bennünk az igyekezetnek, hogy többé kerülni fogjuk azokat. 2. A szentáldozáshoz Jézus iránti szeretet vezessen bennünket és a vágy, hogy lelkünk hasznára legyen. 3. Egy órával a szentáldozás elõtt ne együnk, ne igyunk. Kivételt képez az egyszerû ivóvíz és az orvosságok. Az öregek, a betegek és akik róluk gondoskodnak és velük akarnak áldozni, áldozhatnak akkor is, ha valamit már elfogyasztottak az áldozás elõtt. Az eucharisztikus böjttel azt fejezzük ki, hogy teszünk különbséget az egyszerû evés közt és az szent ostya között. Mielõtt a legszentebb Eucharisztiát magunkhoz vesszük, tudatosítani kell magunkkal, kit veszünk magunkhoz. Közben ájtatosan viselkedünk és összpontosítunk e pillanatra. Térden vagy állva fogadjuk, az szerint milye azon a helyen a szokás. Alkalmazkodunk. Ha magunkhoz vettük az ostyát, visszatérünk a helyünkre és egy kicsit elidõzünk Krisztussal, csöndesen beszélve hozzá. Az Eucharisztikus Krisztus gyakori magunkhoz vétele az örök élet záloga. Ez a legjobb út, a megváltásunk elnyeréséhez.
7 BOLDOG ÉLET JÉZUSSAL (Az internetrõl van lehúzva) Katolikus ember, akinek van némi áttekintése a katekizmusban, tudja, hogy a Jézussal élt élet a megszentelõ kegyelemben megélt élet, vagyis halálos bûn nélkül. A megszentelõ kegyelem elengedhetetlen ahhoz, hogy a katolikus magához vehesse az Úr Testét a szentmisén. Ha nem a megszentelõ kegyelem állapotában veszi magához az ostyát, további bûnt, halálos bûnt, szentségtörést követ el. Kegyelmi állapotban élni ma a katolikus embernél abban mutatkozik, hogy nem él a szenvedélyeknek, nem él erkölcstelen életet, ami különben, a mi korunkra oly jellegzetes. Honnét van ez a borzasztó jelenség? Magyarázatot a korunk posztmodern igyekezetében találhatjuk, amely hirdeti az „aggiornamento” fajta gondolkodást¨, vagyis mint nem kis igyekezetet a katolikus egyházon belül, bizonyos irányban alkalmazkodni a világ jelen állapotához. Ez azonban ellentétben áll azzal, amit az Egyház mindig hirdetett: nem alkalmazkodni ehhez a világhoz, vagyis a pogány világhoz, a keresztény-ellenes világhoz, annak életformájához, erkölcsi magatartásához, mely ellentétben áll a katolikus tanítással. Nagyon sok katolikus él nyugodt lelkiismerettel, hogy bár megszegik az Isten törvényét, azonban „hisz más korban élünk” és az „Egyháznak is kell alkalmazkodni”, azért távol tartják magukat a bûnnel való fertõzés lehetõségének gondolatától is. Ebben támogatják õket némely „progresszív” teológusok, magukat „katolikus” publicistáknak látszani akaró személyek, és sajnos némely papok is pasztorális téren. A bûn komolyságának és következményeinek tudata nagy mértékben csökkent. Már Pius XII. pápa megmondta, hogy „a mai ember legnagyobb bûne, annak a tudatnak elvesztése, hogy bûn létezik. Ezért nem lehet csodálkozni, hogy mindenféle házasságtörõk, csalók és gyermek-embrió gyilkosok vasárnaponként hozzájárulnak az áldozáshoz. Hisz õk nem követnek el bûnt, csak „alkalmazkodnak” e világhoz. Kérdezzük másképp: Hiszik ezek a személyek, hogy kenyér és bor színe alatt jelen van az élõ Krisztus? Bizonyosan nem. A mai neomodernizmus hirdeti, hogy az Úr asztalánál való jelenlét mindenekelõtt csak az egybegyûlt közösségben való jelenlét – ehhez pedig nincs szükség a múlt olyan rekvizitumaira, mint például a megszentelt életet élni. Ezeket más semmi sem gátolhatja abban, hogy magához vegyék az Eucharisztiát miközben lelküket halálos bûn piszkítja. Azonban kizárt, hogy ezek a személyek igazi bensõ kapcsolatot éljenek át a Megváltó Istennel, aki éppen az áldozás pillanatában közeledik hozzám. Õ, az Isten Báránya, tiszta és ártatlan, lelkileg újból kínozva, keresztre feszítve van, mikor abba a lélekbe kell költöznie, amelyik nincs kegyelmi állapotban. Ezért ez a lélek nem élheti át az igazi örömet a vele való kapcsolatban, örömet, mely inspirál az erények növelésére és a felebarát iránti szolgálatra.
Élet a Jézus Krisztussal, az egész Szentháromsággal, az Istenszülõ Szûzanyával, az angyalokkal, a szentekkel gyönyörû élet – habár néha nehéz, mert azt megjegyzi a harc saját magammal, gyengeségeimmel, erényekben való hiányosságaimmal, gyengeségeimmel és a barátságtalan világgal körülöttem. Mindez semmi ahhoz mérve, hogy szívemben hordozom az Urat, hogy Õ vezet engem, közelemben van mint a legjobb barát, apa és vezetõ, aki engem jobban ismer mint én magamat. Neki mondhatok el mindent imáimban, Neki adhatom át magamat – és az örömet, melyet megélhetek, bármilyen kellemetlenségek és akadályok ellenében a földi tartózkodásom alatt, senki sem veheti el, ha kitartok. Ez az öröm átnövekedik majd egyszer, ha elhagyom ezt a világot az örökkévalságba lépve, ahol mindez a legtökéletesebb teljességében megvalósul. Bensõ örömet és békét csak akkor adhat nekem az Úr, ha kegyelmi állapotban vagyok. Tehát állandóan kell kérnem, hogy megmaradhassak benne és ha talán halálos bûnnel azt elveszteném, adjon nekem lehetõséget már a legközelebbi alkalommal a gyónáshoz, hogy ezzel ne késlekedjek, ne tétovázzak. Ezt a Krisztussal való gyönyörû életet akarja megvonni tõlem a mai sátáni posztmodernizmus, mely mélyen behatolt az Egyházba. Bár minden hû katolikus ajkáról és szívébõl szállna nagy kórusban mint egy hang: Uram, ne engedd, könyörülj! Ámen.
8 SZENTÁLDOZÁS KÉZREVÉTELLEL SZENTSÉGTÖRÉS Alapvetõ katolikus igazságok közé tartozik, amit az Egyház az apostolok idejétõl tanít, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus igazán jelen van a Legszentebb Oltáriszentségben. Test, Vér, Lélek és Istenség. A Tridenti zsinat dogmatikus definíciója, hogy Urunk Jézus Krisztus az Oltáriszentség minden legapróbb részecskéjében jelen van. A zsinat tévedhetetlenül tanította: „Ha valaki elutasítja, hogy az Oltáriszentség minden különálló morzsájában ott van a teljes Jézus Krisztus, legyen átokkal sújtva.” Az azt jelenti, hogy a mi Urunk jelen van az ostya legapróbb részében is, a legkissebb darabkában is, amely a földre hullhat. Emiatt a végtelen tisztelet, melyet kötelesek vagyunk megadni az Oltáriszentségnek, megkívánja, hogy megtegyünk minden esetleges gondoskodást, hogy az Ostyának bármilyen legapróbb része se legyen megszentségtelenítve. A kézre való áldozás és az úgynevezett laikus segítõk annak az Isten igazságának kigúnyolása, hogy az Urunk ténylegesen jelen van az eucharisztia minden részecskéjében, azon szent elõírások nevetségessé tétele, melyeket az Egyház évszázadokon keresztül respektál, mint védekezést a megszentségtelenítés ellen. Azért, mert mi is történik az Ostyával a kézben? Az Ostya arra a kézre kerül, amelyik nincs fölszentelve. A fogadó fél megfogja saját ujjaival, amelyek nincsenek fölszentelve. A kegyeletes darabok a földre hullanak, rájuk lépkednek és meg lesznek ezáltal szentségtelenítve. Ugyanez érvényes az úgynevezett laikus segítõkre – az õ kezeik nincsenek fölszentelve, nem volna szabad hozzá érniük a Szentostyához. A laikus segítõk nem tisztítják meg ujjaikat, így minden részecske, mely megragad az ujjaikon, meg lett szentségtelenítve. Semmilyen egyházi tekintély, még a legnagyobb sem, nem adhat fölmentést a katolikusnak attól a kötelességétõl, hogy be kell tartani az elengedhetetlen tiszteletet Urunk iránt a legszentebb Oltáriszentségben. Bármilyen egyházi elöljáró, aki ezt teszi, „a magasabb hierarchia ördögi dezorientációja” hatására teszi, mely elõl a Fatima-i Lucia is intett, és az ilyen ember könnyelmû a kötelességei iránt. Még 45 éve is elképzelhetetlen volt a kézre való tevés a katolikus templomokban. Az szentségtörésnek számított, de az is. Ma ez a meggyalázás meg van engedve, az a liberális hierarchia propagálja, amely ezen a téren és sok más téren is – hirtelen jóváhagy dolgokat, melyeket az Egyház mindig helyesen elutasított. Ezek a „hirtelen áldások olyasmikre, melyeket az Egyház mindig elutasított” - jellemzõek a Második vatikáni zsinat reformjaira. Az igazság azonban az, hogy az Isten változatlan, az emberi kötelesség az Oltáriszentség iránt változatlan, annak ellenére, hogy sok egyházi vezetõnk van, akik a Katolikus Egyház destruktív
liberalizálásával, úgy rémlik, keveset vagy egyáltalán nem törõdnek azzal, hogy Urunk az Oltáriszentségben megkapja az õt megilletõ tiszteletet. Ezért – objektív szempontból nézve – mindenki, aki kézre vesz, vagy a laikus segítõtõl vesz, vagy laikus segítõ, szentségtörést követ el. Ez szent tárgy meggyalázása. Ez annak nevetségessé tétele, amit az Egyház tanított és praktizált. Ez annak a legnagyobb ajándéknak a megszentségtelenítése, melyet Isten adott nekünk: Urunk Jézus Krisztus valóságos jelenléte a Legszentebb Oltáriszentségben. A jóvátevés fontossága 1916-ban, mielõtt megjelent volna a Szûzanya Fatimában, az „Eucharisztia angyala” megjelent a gyermekeknek kehellyel és Ostyával. Adott az Ostyából darabokat a gyermekeknek és ezt mondta, „Egyétek és igyátok Urunk Testét és Vérét, aki nagyon felháborodott a hálátlan emberek miatt. Tegyétek jóvá vétkeiket és vigasztaljátok az Istent.” Az angyal a kelyhet az Ostyával a levegõben hagyta lebegni és lefeküdt elõtte arcával a földre nézve. A gyermekek utánozták. Az angyal ismételten elmondta a jóvátételi cselekedetet: „Legszentebb Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek, fölajánlom neked Fiad, Jézus Krisztus legdrágább Testét, Vérét, Lelkét, Istenségét, aki jelen van a világ minden tabernákulumában, mint jóvátételt a fölháborodásért, a szentségtörésekért és a közönyért, mellyel Õ sértegetve van. És az Õ Szent Szíve és a Szûzanya Legszentebb Szíve érdemei által kérlek, térítsd meg a bûnösöket.” Véssük emlékezetünkbe ezt az imát és mondjuk el olyan gyakran, amilyen gyakran csak tudjuk. „Felháborítás, szentségtörések és a közöny” az Oltáriszentség iránt a Második vatikáni zsinat a forradalmiságával okozott, nincs párja, talán a legrosszabb a történelemben. A szentségtörés oly természetes, hogy már föl sem ismerik a szentségtörést. Óriási szükség van a jóvátételre. *** Azzal zárnám le ezt munkát, hogy a pap nagy szolgálatot tesz Istennek, ha nagyobb gyülekezet alkalmával (pl. karácsonyi mise) idõben bekiált az áldozáshoz készülõ tömegekbe, figyelmezteti a népet, hogy csak azoknak szabad áldozni, akik kegyelmi állapotban vannak. Volt már ilyen eset és a népek majd a fele meggondolta és visszafordult, nem ment áldozni.
