Szentesi Élet XLVIII. évfolyam 7. szám
2016. február 19.
Karneválozik a térség
Városi hetilap
Ára: 185 Ft (elõfizetve 140 Ft)
Võfély vagy ceremóniamester
Munkában a belvízvédelem
Elindult a visszaszámlálás, szombaton együtt temeti el a te-
Ismét nagy érdeklõdés övezte az idei a VIII. Esküvõ kiál-
Másodfokúra emelte a védelmi készültséget a tiszai alsó
let a város apraja-nagyja a XV. Télbúcsúztató Karneválon, a
lítást és vásárt. A rendezvénynek a Megyeháza Konferencia
belvízvédelmi szakaszon a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság.
szentesi járás községeinek részvételével. Derekegyház jóté-
és Kulturális Központ adott otthont, február 7-én. Milyen
Az elöntött földterület nagysága Csongrád megyében 5750
konysági palacsintasütést rendez, a becsületkasszába befolyt
hagyományokat õrzünk a környékbeli lakodalmakban, és
hektár. Az árvízvédelem területén elmondható, hogy jelen-
összeget a Rigó Alajos Iskolának ajánlják fel – jelentette be
hogyan fér ebbe bele a trendkövetés? – errõl Molnár Zsolt
leg 31 szivattyútelep I. fokú, 4 szivattyútelep pedig II. fokú
Szabó István, a község polgármestere.
võféllyel és ceremóniamesterrel beszélgettünk.
készültség mellett üzemel.
4. oldal
3. oldal
5. oldal
Szezon elõtt az üdülõközpont
Már a nyárra készülnek
Szakácsmester irányít Rendkívüli ülésen egyeztetett a képviselõ-testület több kérdésben is hétfõn. Beterjesztették az önkormányzat 2016. évi költségvetését, melyet a következõ soros ülésén tárgyalnak a városatyák február 25-én, ugyanis az új rend szerint várhatóan minden hónap utolsó csütörtökén üléseznek 11 órakor. Téma volt a rendkívüli ülésen a Központi gyermekélelmezési konyha átalakítása is, mely jelenleg is folyamatban van. Annyi már bizonyos, hogy márciustól nem önálló
költségvetési szervként, hanem a Szentes Városi Szolgáltató Kft. részeként mûködik tovább a város közétkeztetését végzõ konyha. Nyári János békéscsabai szakembert, szakácsmestert bízták meg az intézmény vezetésével, aki alkalmazottként, munkaszerzõdéssel látja el a konyha szakmai irányítására vonatkozó feladatokat – mondta el a konyha mûködtetésével megbízott cég, az Szentes Városi Szolgáltató Kft. vezetõje, Döbrõssy Iván. A városatyák most arról is
döntöttek, hogy számára önkormányzati bérlakást biztosít a képviselõ-testület, melyet az intézményvezetõ elfogadott.
Ingyenes az átminõsítés Fotó: Vidovics Május 1-jei szezonnyitásra készül a Szentesi Üdülõközpont. Ezzel a címmel hívott össze sajtótájékoztatót Márton Mária, a Szentesi Üdülõközpont ügyvezetõje, február 15-én. Márton Mária elmondta, leginkább a szolgáltatások bõvítésére helyezik a hangsúlyt a következõ hónapokban. A rövidtávú tervek között szerepel a régi csapatöltözõk felújítása, hiszen beindult a vízilabdás élet, és az edzõtáborokra is foglalják az idõpontokat. A külsõ 50 méteres medence kitakarítása, karbantartása is hamarosan megkezdõdik. A víz fürdésre jelenleg használhatatlan, majd a tisztítás után a külsõ hõmérsékleti viszonyok függvényében tudják a fürdõzõk igénybe
venni. Március elején az élmény és gyermekmedence karbantartása kezdõdik el. Az ügyvezetõtõl megtudtuk, hogy tavaszszal nagy hangsúlyt fektetnek a ligetes környezet kialakítására, melyben a Bartha és a Zsoldos középiskola tanulói is szívesen segítenek. A kerékpártároló alapja is megsüllyedt az esõzések következtében, így ennek a rendbetétele is sürgetõ, tette hozzá. Hamarosan bõvül a gasztro-sarok is az üdülõközpontban. A büfésorról továbbra sem hiányozhat a lángos, és a kürtöskalács sem. Többek között fürdõruhák, kozmetikai szerek közül is válogathatunk. Az Üdülõközpont dolgozóinak munkáját, jelenleg 10 közfoglalkoztatott is segíti.
Szerteágazó a munka a tankerületnél
Infrastruktúrát is fejlesztenének Európai Uniós pályázatírás és projektzárások, pedagógusminõsítés, fenntartási és mûködtetési kérdések – ezek azok a témák, amelyek napirenden vannak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szentesi és Csongrádi Tankerületénél, ahova jelenleg 571 munkavállaló és több mint ötezer diák tartozik. A KLIK feladatkörébe nemcsak fenntartói, azaz szakmai koordinációs, hanem mûködtetési kérdések is tartoznak a törvényi szabályozás miatt – tudtuk meg Molnárné Tóth Györgyitõl. A szentes-csongrádi tanke- rádi tankerületeihez tartozó rület vezetõje lapunknak el- 11 település közül csupán mondta, hogy a fenntartás, Szegvár és Nagymágocs az, azaz a szakmaiság biztosítá- aki mûködteti az iskoláját. sa kizárólag állami feladat Elõbbi tavaly szeptemberben lehet, tehát ezeknek a kér- döntött így, míg utóbbi a tandéseknek mindenképp a kerületi rendszer megalakíKlebelsberg Intézményfenn- tása óta mûködteti a helyi intartó Központhoz kell tartoz- tézményt. – A törvényi szaniuk. A mûködtetést is java- bályozás szerint a 3000 lélekrészt a tankerület végzi, hi- szám alatti településeknek szen a KLIK szentes-csong- mind fenntartásban, mind
pedig mûködtetésben a KLIK-hez kell tartozniuk, míg a 3000 fõ feletti települések maguk dönthetnek arról, hogy az önkormányzat kívánja-e a mûködtetést megoldani, vagy azt a tankerületre bízzák – hangsúlyozta Molnárné Tóth Györgyi, hozzátéve, hogy a személyi juttatások és a szakmai munka biztosítása finanszírozási, a technikai dolgozók bérezése, munkába járásuk anyagi rendezése pedig mûködtetési feladat. A tankerülthez tartozó 17 oktatási intézmény esetében pedig mindkét feladatellátást végzik, amelyben 5 munkatársára számíthat az intézményfenntartó központban, ami egyben azt is jelenti, hogy sokkal kevesebb fõvel oldják meg a korábbiaknál nagyobb létszámot igénylõ operatív munkát. Folytatás a 3. oldalon
Egy ideiglenes törvénymódosításnak köszönhetõen ingyenesen minõsíthetõk át mûvelési ág alól kivett területté a zártkerti ingatlanok, ez nagyban megkönnyíti a földterületek adásvételét is. Az ingatlanvásárlás a külterületeken komoly procedúra, ugyanis a városszéli zártkertekre ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a termõföld, vagy szõlõbirtokok vásárlására. Az új földforgalmi törvény rendelkezései szerint a helyi gazdáknak elõvásárlási joguk van, így a kifüggesztési és jóváhagyási folyamat miatt akár fél évet is igénybe vehet a földvásárlás, melynek során még a helyi földbizottságnak is jóvá kell hagynia az értékesítéseket. A hosszadalmas és bonyolult ügyintézést könnyíti meg most egy ideiglenes törvénymódosítás, melynek köszönhetõen zártkerti
ingatlanok esetén a tulajdonos jövõ év végéig kérheti a mûvelési ág megváltoztatását, az érintett ingatlant mûvelés alól kivett területté kell átminõsíttetni a földhivatalban. – Ezzel a módosítással már könnyebben lehet például eladni a területet, mivel nem vonatkozik rá a földtörvény elõírása, azaz az érintett ingatlanokat úgy lehet eladni, mint a belterületi telkeket – tudtuk meg dr. Tóth Flórián járási hivatalvezetõtõl. A könnyebb adásvétel mellett további elõnye a mûvelés alóli kivételnek, hogy ezekre a telkekre nem lesz érvényes a mûvelési kötelezettség sem, míg az átminõsítés nélküli zártkertekre – csakúgy, mint a termõföldekre – igen. Ha a telek zártkert marad, akkor a tulajdonos büntetést is kaphat, amennyiben nem mûveli a földjét. Majzik Attila
HUNOR COOP
A JÓ SZOMSZÉD
SZENTESI ÉLET
2
180 éve született, 100 éve hunyt el Pázmány Dániel
Õsnemesi leszármazott mûködése Szentesen
Pázmány Dániel A családi legendárium a szilasi és laki Pázmány família származását a X. század végéig, Hunt és Pázmán svábföldi lovagokig vezeti vissza, akik 983-ban, Géza fejedelem idején jöttek Magyarországra; részt vettek Koppány és a lázadó pogány magyarok legyõzésében, ezért I. István király Hont és Pozsony vármegyék grófjaivá tette õket. Mindezt hiteles oklevelekkel aligha lehet igazolni, ezért a krónikás tapintatosan így fogalmaz: a család nemességének kezdete a „korai középkor homályába vész”. Az õsi eredet megfelel a valóságnak, ha nem is a X. századig nyúlik vissza. A magyar nemes családok jeles kutatója – Nagy Iván – ugyanis már dokumentumokra alapozva állapította meg, hogy a Pázmány família Komárom vármegyei törzsgyökös nemes család; õsi fészkük Lak helység (innen ered egyik elõnevük), ahol már a XVI. században birtokosok voltak. Az elsõ igazolt birtokadomány 1518ban kelt, és 1549-tõl címeres pecsétet használt a család. A XIX. század közepén továbbra is birtokolták Lak, Aranyos, Bogya, Ekel, Füs, Olcsa, Szilas helységeket és pusztákat. Fõhõsünk – Pázmány Dániel – a Komárom vármegyei Aranyoson született 1836ban. Az elemi és középiskola elvégzése után bölcsészeti és teológiai tanulmányokat folytatott a pápai református fõiskolán 1855–59 között.
Végzése évében a Veszprém megyei Kenesén kapott állást, mint a református iskola fõtanítója. 1863-ban lelkészi vizsgát tett és még ugyanebben az évben meghívást kapott a Gyõr vármegyei csilizradványi gyülekezetbe rendes lelkésznek, ahol 6 évig mûködött. Lelkészi pályáját megszakítva, 1870-ben gazdasági fõiskolai tanulmányokba kezdett, s vizsgát tett gazdászati szakismeretekbõl. 1871-ben, mint lelkész és gazdaságismereti tanár helyezkedett el Galeczon. Ekkoriban cikkei jelentek meg a Gazdasági Lapokban és a Falusi Gazdában. Gazdasági ismereteinek bõvítése érdekében külföldi tanulmányutat tett Svájcban és Németországban. Hazatérése után, 1875 és 1886 között a Nyitra megyei Farkasdon községi fõjegyzõként mûködött. Ez idõ alatt jegyzõi oklevelet és postamesteri képesítést szerzett. Tudomásunk van arról is, hogy 1878-ban megpályázta az Országos Levéltár hivataltiszti állását, s vizsgát tett történelembõl és paleográfiából, de az állást nem õ nyerte el. Tovább folytatta lelkészi hivatalát, de a múlt megismerése iránti vonzalma megmaradt. Ezzel magyarázható, hogy 1886 tavaszán megpályázta és elnyerte a Pity István halála következtében megüresedett Csongrád vármegyei fõlevéltárnoki állást. Megyénk legrégebbi iratainak átszállítására 1884 folyamán került sor Szegvárról Szentesre az újonnan felépült vármegyeházára. Említést érdemel a vármegye 1889–92 közötti fõispánjának, dr. Zsilinszky Mihálynak végzett soron kívüli kutatómunka. A korábbi fõtisztviselõ – aki utóbb kulturális államtitkár, belsõ titkos tanácsos és MTA tag lett – a millenniumi hangulatban elhatározta, hogy megírja Csongrád vármegye történetét. E nemes szándék becsülendõ lenne, ha nem mások-
kal végeztette volna el a sziszifuszi iratfeltáró munkákat. Ennek oroszlánrésze Pázmány Dánielre hárult. 1897 és 1900 között 3 kötetben valóban megjelent a vármegye történeti monográfiája, természetesen az egykori fõispán neve alatt, aki jószerével be sem tette a lábát a levéltárba. Pázmány Dániel fõlevéltárnok 1914 tavaszán – 78 évesen – kérvényezte nyugdíjazását. A kortárs újságíró hozzáfûzte a hírhez: „A mi kedves Danó bátyánk, akit Szentesen mindenki szeretni és becsülni tanult meg, 30 esztendõs szolgálat után vonul nyugalomba. Bizonyára minden ismerõsének és barátjának kívánságát tolmácsoljuk, amikor azt kívánjuk, hogy minél tovább élvezhesse a jól megérdemelt nyugodalmat.” A jókívánság nem valósult meg, ugyanis 1915 szeptemberében elveszítette hitvesét – Kelemen Krisztinát –, akivel 43 évig éltek boldog házasságban. Nejét mindössze négy hónappal élte túl. Rövid betegség után, 1916. február 1-jén õ is elhunyt. „Halálával városunk társadalmának egy általánosan becsült, rokonszenves alakja tûnik el az élõk sorából” – írta a Szentes és Vidéke, elárulva azt is, hogy újságjuk állandó munkatársai között tartották számon az elhunytat, mert a korábbi idõkben „sûrûn láttak napvilágot »Dano« név alatt szelíd humorú, kedves, ötletes karcolatai, cikkecskéi, melyeknek minden sorából kisugárzott finom lelke és aranyos kedélye”. Temetésére 1916. április 3-án került sor a Református Alsótemetõben. Egy külföldön élõ kései leszármazottja a közelmúltban a Szentesi Levéltárnak adományozta Pázmány Dániel olajfestményû portréját, amelyet szakmabeli utódként nagy becsben tartunk, akárcsak példamutató elõdünk emlékét! Labádi Lajos
Ave, Cézár!
A Coen testvérek 2016-ra a rájuk oly jellemzõ fanyar fekete humorral kísért alkotással rukkoltak elõ, ami ráadásul egy impozáns szereplõgárdával kíván hódítani. Sokan azt prognosztizálják, hogy az év vígjátéka lesz az Ave, Cézár!, mely Hollywood aranykorába repít
minket, és egy nagy stúdió problémamegoldójának egy napját követi nyomon, amikor számos nehézséget kell leküzdenie. A film története pusztán kitaláció, amely végig követi Eddie Mannix (Brolin) valós életét, ahogyan õ megpróbálja felfedezni az 1950-es évek hollywoodi filmiparát; hogy mi történt a leadott tagokkal, akik eltûntek a forgatás alatt. A kritikusoktól általánosságban pozitív értékeléseket kapott
alkotást sokan dicsérték a szereposztás szempontjából, fõszerepében olyan sztárokat láthatunk, mint Josh Brolin, George Clooney, Ralph Fiennes, Tilda Swinton, Channing Tatum, Scarlett Johansson, Jonah Hill és Frances McDormand. A négyszeres Oscar-díjas Joel és Ethan Coen újfilmje néhány hete debütállt az Amerikai Egyesült Államokban, de már a magyar mozikban is látható, és garantált szórakozást ígér.
2016. február 19.
Szívügyük a klubélet Bár a tagok egy része szívbeteg, évente több alkalommal szervezett kirándulásaikon nincs szükség gyógyszerre, mondják a Szívügy Klubban. Ha a beteg jó környezetben lehet, nem kell számára orvosi segítség – az immár 26 éve alapított klubban igazán könnyû feloldódnia bárkinek, akár betegsége miatt lépett be, akár a közösség miatt. Már a Szívügy Klub 1989es létrehozásakor is az volt a cél, hogy a szív-és érrendszeri betegségben szenvedõ klubtagok egymás között kibeszélhessék problémáikat, s a gyógyulással kapcsolatos sikereiket is megosszák, feloldódjanak egy szûkebb körben. Abban az esztendõben 18 fõvel alapította a klubot dr. Kovács Aranka. A fõorvos sokáig vezette a kis közösséget, a kirándulásokra is eljárt, ám nyugdíjba vonulása óta G. Szabó Józsefné vette át a helyét. Lenke néni szervezte már addig is a kirándulásaikat, melyek során meglátogattak több szomszédos országot is, Erdélyben többször is jártak. – Kirándulásokon soha nem volt szükség orvosi segítségre, bár a fõorvos asszony mindig hozott gyógyszereket – meséli a klub vezetõje. – Jellemzõ, hogy ha jó környezetben vagyunk, nem veszélyes a betegségünk. Egyébként nem csak szívbetegekbõl áll a jelenleg, és már vagy 25 éve folyamato-
san 50 fõs létszámmal mûködõ tagság, de alapvetõen idõsebb korosztály alkotja a klubot. Túráikra azért fiatalok is velük tartanak. Évente egy-két alkalommal kerekednek fel, s májusra és szeptemberre – amikor még nincs, illetve amikor már nincs nagy meleg – idõzítik az országjáró utakat. Amikor nem utaznak, akkor is hasznosan töltik az idõt: minden hónap elsõ szerdáján tartják összejöveteleiket az ifjúsági házban, ahol kezdettõl helyet kaptak, ezúton is köszönik. Ilyen alkalmakkor elõfordul, mint a februárin is, hogy az utolsó kirándulásról készült video megtekintésével (Gáspár János volt fényképész, vagy Török Sándor és felesége készíti a filmeket) idézik fel újra élményeiket, de ezekre a programokra általában elõadókat hívnak. Történelmi érdekességek mellett jellemzõen egészségügyi témák kerülnek sorra, elõbbire mostanában Poszler Györgyöt kérték fel, utóbbit a szentesi kórházból érkezõ
szakorvosok tartják. Nõnap, karácsony idején kicsit bûnöznek a süteményekkel. Kímélõ tornán is részt vettek már a klubtagok, akik elõszeretettel látogatják más csoportok foglalkozásait. – Ajánlom mindenkinek, hiszen mindenhol lehet tanulni – jelenti ki Lenke, aki aktívan jár a cukorbetegek klubjába és a mozgáskorlátozottak egyesületéhez is. Azt vallja, élénken tartja az embert a klubélet. Neki ez a frissesség egyébként is jellemzõje, fiatalokat idézõ alapossággal szervezi a kirándulásokat, számítógépen intézi a szükséges teendõket. Maga is szervezett nyugdíjasok számára számítógépes tanfolyamokat, sokan használják is a technikát. Ennek ellenére feladatai egy részét készül átadni Zsuzsa lányának, mert mint megjegyzi, azért már mégiscsak 84 éves. Az alapító fõorvost éppen ottjártunkkor a névnapján köszöntötte Lenke telefonon, ekkor dr. Kovács Aranka is üzent lapunkon keresztül: szívbetegek mindig lesznek, mint mondta, de azt kívánta, mindenki találja meg az életét, életkedvét a csoportban. D. J.
„Isten veled Laci bócsi!” „…koszorút, ha meghalok, a síromra, sírhalmomra nefelejcsbõl fonjatok!” Megrendülten hallottuk a hírt, hogy 2016. február 3án elhunyt Bánfi László kollégánk, tanárunk, karmesterünk. 1970-tõl dolgozott iskolánkban egészen nyugdíjba vonulásáig. Az intézmény akkori igazgatója — Veréb Imre — kérésére jött át a hódmezõvásárhelyi zeneiskolából Szentesre azzal a céllal, hogy a rézfúvós tanszakot megerõsítse és újjászervezze a Városi Úttörõ Fúvószenekart. Számtalan trombitás, tubás, harsonás, tenor-, bariton- és vadászkürtös növendék tanulta meg tõle a hangszerjáték alapjait és szeretetét. Néhányuk zenei pályán folytatta tanulmányait, de szinte kivétel nélkül tagjai lettek az úttörõ-, ifjúságiés a felnõtt fúvószenekaroknak. Nevéhez fûzõdik a Szigligeti Úttörõ Fúvószenekari Tábor rendszeres megszervezése is. Sokoldalú képességének köszönhetõen az intéz-
mény igazgatóhelyettese is volt több mint egy évtizeden keresztül. 1978-tól a Szentes Városi Egyesített Fúvószenekart vezette 1990-ig, mely irányításával az országos minõsítésen elérte az Aranydiploma fokozatot. Késõbb az együttes másodkarnagya és baritonkürtöse lett. Igazi közösségi ember volt, aki vezetõként és hangszerjátékosként egyaránt sokat tett a zenekar szakmai elõrelépéséért, de egyéb programokon, bel- és külföldi szerepléseken is aktívan vett részt. Bánfi László a Szentesi Lajtha László Alapfokú Mûvészeti Iskola és Szentes város zenei életének egyik meghatározó alakja volt. Pedagógiai, közéleti és közmûvelõdési tevékenységére mindig tisztelettel és szeretettel emlékezünk, jellegzetes alakját nem feledjük! Búcsúznak a Szentesi Lajtha László AMI dolgozói és Szentes Város Fúvószenekarának tagjai
SZENTESI ÉLET
2016. február 19.
3
Napirenden Infrastruktúrát is fejlesztenének a költségvetés
Szerteágazó a munka a tankerületnél
Fotó: Vidovics Folytatás az 1. oldalról Ahogyan a KLIK vezetõje elmondta, korábban ugyanis csak egy intézménnyel számolva is minimum ugyanennyi ember dolgozott az iskola mûködtetéséért, hiszen minden intézménynek külön igazgatója és igazgatóhelyettesei, gazdasági vezetõje, személyügyi ügyintézõje és legalább egy iskola titkára volt. – Ezen felül az adott település mûszaki-, oktatásiés gazdasági irodájának szakemberei is a tanintézmény szolgálatában álltak, illetve egyéb ügyeket, például a hulladékszállítást a település városellátó intézménye intézte. Tehát 17 intézmény esetében borzasztóan
nagy volt az apparátus – hangsúlyozta Molnárné Tóth Györgyi, hozzátéve, hogy most neki és 5 közvetlen kollégájának kell ezeket a feladatokat intézniük, akik között egy tanügyi-, egy pénzügyi-gazdálkodási, egy titkársági, egy pályázati-vagyongazdálkodási és egy jogi referens található. A napi feladatellátás jegyében szükségszerûen együttmûködnek a minisztériummal, a KLIK Központtal, az intézményekkel, a szülõkkel , településvezetõkkel, az önkormányzatokkal. A tankerületek nem önállóan gazdálkodó szervezeti egységek az oktatásügyben, hanem a KLIK központilag biztosítja szá-
mukra azt a feladatfinanszírozási keretet, amellyel biztosíthatják a bérezést, vagy akár a mûködtetési problémák megoldását. A személyi juttatások terén – például a bérek rendezése óta, stb. –, a tankerületek kialakítása óta nem volt probléma, itt mindig megfelelõen megkapják a tanárok járandóságaikat. A tankerületnél és a hozzájuk tartozó iskolákban az elmúlt hónapok számos újdonságot hoztak. Gondoljunk csak arra, hogy szeptemberben jelentették be, hogy a Horváth Mihály Gimnázium és a Koszta József Általános Iskola is Akkreditált Tehetségpont lett, hiszen mindkét intézményben
Munkában a belvízvédelem Másodfokúra emelte a védelmi készültséget a tiszai alsó belvízvédelmi szakaszon kedden a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság, a Közép-Tisza vidékén a hétfõn lehullott csapadék miatt meghaladta a húszezer hektárt a belvízzel elöntött terület nagysága. Az elöntött földterületbõl 7550 hektár vetés, 4790 hektár szántó, az elöntés Csongrád megyét is érinti.
Felénk nem súlyos a helyzet, hiszen ahogyan az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságtól megtudtuk, a megelõzõ 24 órában az ATIVIZIG területén enyhe, csapadékos idõjárás volt jellemzõ. A meteorológiai prognózis szerint a hét további részében pedig csökken a csapadék hajlam. Dr. Kozák Péter védelemvezetõ elmondta, hogy az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság teljes mûködési
területén összesen 95 szivattyútelep mûködik, melybõl jelenleg 35 üzemel. 31 szivattyútelep I. fokú, 4 szivattyútelep pedig II. fokú, azaz 24 órás üzemû készültség mellett. A szivattyúk szerdán közel 1,5 millió m3 vizet emeltek át a befogadókba. – Az igazgatóság területén a belvízzel elöntött terület nagysága 5750 hektár, ebbõl 2750 hektár vetés-szántó. A legnagyobb mértékû elöntés
Fotó: Vidovics 2014-ben súlyos gondokat okozott Szentesen is a belvíz, készültség volt érvényben.
van olyan szakterület, ahol kimagaslónak ítélték meg a szakmai munkát. Ezen felül pedig több iskolánál is a közelmúltban zárultak le uniós projektek, volt olyan, amely a hátrányos helyzetû diákok felzárkóztatását, táborok szervezését – amely például a környezettudatosságot, a fenntarthatóságot, a közlekedést, egészségnevelést, kooperációs készség, valamint nyelvi-infokommunikációs készségfejlesztését stb. – tartotta szem elõtt, illetve olyanok is, amelyekben eszközbeszerzésre, számítógépcserékre vagy tanári továbbképzésekre került sor. A KLIK szentesi munkatársai jelenleg is több pályázat elõkészítésén dolgoznak, illetve várják uniós források megnyílását is, fõként infrastrukturális területen, hiszen az oktatási intézmények egy részénél szükség lenne szigetelésre, nyílászárók cseréjére, de tornaterem-, és tanterembõvítést is terveznek. – Egy dolog azonban bizonyos, minden pályázati lehetõséget igyekszünk kihasználni – jelentette ki Molnárné Tóth Györgyi, hozzátéve, hogy a pedagógusminõsítések is folyamatban vannak. Többen sikeresen megvédték portfóliójukat, s a minõsítés után elmondták, hogy örülnek annak, hogy szakértõk elõtt is bizonyíthatták módszertani, szakmai kompetenciáikat. Cseh-Lakos
Csongrád megyében van – mondta a védelemvezetõ. Az elmúlt napokra jellemzõ, hogy napi 29 fõvel végzi az igazgatóság a belvízvédekezési feladatokat. Az ATIVIZIG gát- és csatornaõrei a vízkormányzó mûtárgyakat folyamatosan ellenõrzik, és szükség szerint szabályozzák, valamint az elöntött területek felmérését végzik. A szivattyútelepi gépészek a szivattyútelepek folyamatos üzemét biztosítják. – A belvíz jobb levezethetõsége érdekében több csatornán kézi uszadékkiszedést végeznek az ATIVIZIG munkatársai. Az igazgatósághoz ezidáig egyetlen önkormányzattól sem érkezett információ helyi belvízvédelmi készültés elrendelésérõl – részletezte a belvízhelyzetet dr. Kozák Péter. A levonuló ár környékünkön nem okoz nagyobb problémát a folyóvizeken. A Tisza-vízgyûjtõ hóvízkészlete az enyhe idõjárás hatására folyamatosan csökken, mennyisége jelenleg az idõszaki sokéves átlag közel fele. A Maros völgyében a hó mennyisége a sokéves átlaghoz közeli értéket mutatott, a Körösök mentén pedig a sokéves átlag fele a hó mennyisége. A Tisza északi mellékfolyóinak kisebb áradása miatt az Alsó-Tiszán kisebb árhullám vonul le, a vízállás csütörtökön Csongrádnál 468 centiméter, Mindszentnél 486 centiméter volt. Cseh-Lakos
Február 25-én tartja idei második soros ülését a képviselõ-testületület, a jövõ csütörtöki tanácskozáson számos kérdés lesz napirenden, köztük az önkormányzat adósságot keletkeztetõ ügyleteibõl eredõ fizetési kötelezettségek megállapítása, a város 2016. évi költségvetési terve, a megépült buszöblök, buszvárók tulajdonviszonyainak rendezése, az integrált településfejlesztési stratégiája, de szó lesz a polgármesteri szabadság ütemezésérõl is. A városatyák elé kerül a tiszai partfürdõ és pihenõterület balesetveszélyes fáinak kezelése. A képviselõ-testület ugyanis még tavaly májusban döntött arról, hogy hárítsák el a közvetlen balesetveszélyt a tiszai strandon, melyet a rossz egészségi állapotú fák okoznak. Ezért szakértõ mérte fel az érintett területen lévõ faállományt, s szakmai anyagot állított össze 655 egyenként beszámozott fáról, külön listázva az azonnali, 1-3-5-10 éven belüli intézkedést igénylõ fákat. Azonnali beavatkozás szükséges 108 fa esetében, amelynek mintegy felét ki kell vágni, másik fe-
lét szárazgallyazni kell vagy visszacsonkolásuk idõszerûvé vált. A terület jellegét meghatározó monumentális nyárfák közül a szakértõ 75 darabot ítélt kivágásra. Ezzel kapcsolatban 10 vállalkozást kértek fel árajánlattételre a munka elvégzésére, az ajánlatok nettó 1,9-4,66 millió forint között mozognak. Szintén a napirendi pontok között szerepel az indítható óvodai csoportok feltételeinek, valamint az óvodai beíratás idõpontjának meghatározása is. Az önkormányzati, valamint az egyházi óvodák elõrejelzése szerint a tanköteles korú gyermekek száma 399 fõ, ebbõl szeptember 1-jével várhatóan 212 fõ kezdi meg alapfokú tanulmányait az általános iskola elsõ évfolyamán. A jelenlegi adatok alapján még 71 gyermek esetében szakértõi bizottsági vizsgálat dönti el, hogy elérték-e az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget, 116 fõ pedig továbbra is óvodában marad. A 3-5 éves korosztályú gyermekek száma 744 fõ, melybõl 508 fõt már beíratták, így 236 gyermek felvétele várható. Cseh-Lakos Ilona
A szakmák legjobbjai Képünk illusztráció!
Befejezõdtek a Szakmai Kiváló Tanulója verseny Csongrád megyei fordulói. Összesen 27 tanuló jutott tovább az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett megyei elõdöntõibõl. Városunkból egy diák, Bori Mihály, a Pollák Antal Mûszaki Szakközépiskola, Szakiskola 14. évfolyamába járó, azaz technikusi képzésben résztvevõ tanulója jutott tovább erõsáramú elektronikus szakirányban az országos válogató versenyre. A diákok összesen 17 szakmában indultak, köztük például az asztalosipari szerelõ, az automatikai technikus, a CADCAM informatikus, az épületgépész technikus, az erõsáramú elektrotechnikus, a festõ, mázoló, tapétázó, az infokommunikációs hálózatépítõ és üzemeltetõ, a központifûtés- és gázhálózat rendszerszerelõ szakterületrõl - hogy csak néhányat említsünk azok közül a képzések-foglalkozások közül, melyet Szentesen is választhatnak a tanulók. A megyei megmérettetésen szentesi, csongrádi, hódmezõvásárhelyi, makói és szegedi oktatási intézményekbõl indultak, az elõdöntõk januárban három héten keresztül zajlottak Szegeden, ahol összesen 34 szakmában versenyeztek a középiskolások. A továbbjutó 17 tanuló február 22. és március 10. között verseng ismét, akkor már a budapesti válogató versenyeken. A legjobbak innen az április 18-20. közötti a Szakma Sztár Fesztivál elnevezésû döntõben csillogtathatják meg szakértelmüket.
SZENTESI ÉLET
4
2016. február 19.
Karneválozik a térség Lehetõség a TOP-os pályázatokban
Fotó: Vidovics Elindult a visszaszámlálás, szombaton együtt temeti el a telet a város apraja-nagyja a XV. Télbúcsúztató Karneválon. Az idei rendezvény szépen példázza a térségi öszszefogást, hiszen Nagymágocs, Derekegyház, Árpádhalom, Fábiánsebestyén, Eperjes és Szegvár is gasztronómiai ínyencségekkel képviselteti magát a forgatagon. Derekegyház jótékonysági palacsintasütést rendez, a becsületkasszába befolyt összeget a Rigó Alajos Iskolának ajánlják fel – jelentette be Szabó István, a község polgármestere. Február 20-án, szombaton 15. alkalommal költözik karneváli hangulat Szentes városába. A jubileumi Télbúcsúztató Karnevál más lesz, mint az elmúlt években. Szirbik Imre polgármester a Városháza konferencia termében tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy idén egynapos lesz a rendezvény, amely az óvodások farsangjával veszi kezdetét, majd a felsõ tagozatosok és középiskolások forgatagával folytatódik. A városvezetõ kiemelte, hogy egy internetes szavazás döntött az idei sztárfellépõ személyérõl; a legtöbben Bye Alexre voksoltak, így õ adhat majd az este csúcspontjaként koncertet. A további programok is izgalmasnak ígérkeznek; a télûzésben „segédkezik” a nap folyamán a karneváli felvonulás, zenél a Pom-
Pom Együttes, szemet kápráztat a Phlox Tûzzsonglõr csoport, s a hangulatot fokozza a Copacabana brazil táncshow. Közben a szabadtéri gasztronómiai udvaron a kistérségi települések sütnek, fõznek. 2016-ban Szentes járás községei együtt ünnepelnek – mondta Szebellédi Endre, Nagymágocs polgármestere. A község nem egyedül készül meglepetéssel: Derekegyház jótékonysági palacsintasütést rendez, a becsületkasszába befolyt összeget a Rigó Alajos Iskolának ajánlják fel – jelentette be Szabó István polgármester. Igazi árpádhalmi csörögét is kóstolhatnak majd az érdeklõdõk – tudtuk meg Szarka Attila községvezetõtõl, aki hozzátette: Árpádhalom is csatlakozik a derekegyházi kezdeményezéshez. A gyûjtésbõl befolyt összeget már este átadják az intézmény megbízott vezetõjének. Szegvár farsangi fánkkal, Fábiánsebestyén Eperjessel közösen szintén gasztronómiai meglepetéssel készül. Antal Balázs Tibor, a városfejlesztési bizottság elnöke példamutatónak nevezte a térségi összefogást. A községvezetõk a sajtótájékoztatót követõen szignózták a Rákóczi utcai óvoda Katica csoportja által készített tablót, amely látható lesz a karneválon is. Rozgonyi Ádám
Tettre kész, energikus fiatalember Bujdosó Tamás, aki már a második ciklusban képviseli a szentesi 9-es számú választókörzetben élõk érdekeit. A második legnagyobb lélekszámú körzet képviselõjével az elmúlt évrõl és a 2016-os tervekrõl beszélgettünk. Bujdosó Tamás alaposan ismeri a választókerületében élõk búját-baját, a tõsgyökeres szentesi születése óta abban a városrészben lakik. A képviselõ elmondta, jól infrastrukturált körzetet képvisel, igazán jelentõs problémákat nem tapasztalt. A legtöbb feladatot itt is – oly sok más körzethez hasonlóan – az utak és járdák állapota adta, emellett a Villogó utcai régi KGST piac helyzete jelent még nagy kihívást. Szintén nem teszi kellemesebbé a Hungerithez közel lakók életét a nagy jármûforgalom, õk nagyon régóta szeretnék, hogy a nagy gépjármûvek ne mehessenek be a városba. – Van egy megoldási terv
Véradás A Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház és a Magyar Vöröskereszt Szentesi Vezetõsége minden héten kedden és szerdán délelõtt 07.30 és 12 óra között, és csütörtökön 14 és 17 óra között tart véradást a vérellátó állomáson. Kiszállásos véradásokat is szerveznek. Szentesen a következõt február 29-én, hétfõn 10-tõl 14 óráig a laktanyában várják a véradókat.
Nõként a gyülekezet élén Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok – e bibliai sorokat vallja leginkább magáénak Veres-Ravai Réka evangélikus lelkész, aki 2011 augusztusában kezdte meg szentesi szolgálatát. Közvetlenségét, életvidámságát jellemzi, hogy az általa vezetett gyülekezet a legnépszerûbb közösségi oldalon is jelen van, ahol sokszor osztanak meg egymással lélekmelengetõ gondolatokat, vagy ha arra van szükség, jókedvre derítõ vicceket. Szentesen már a 18. szá- lógiára felvételizett, Kolozszad közepén éltek evangéli- várra. (Megemlítendõ, hogy kusok, de saját templomukat ez idõ tájt, 1990-ben vettek csak 1905-ben szentelték fel. fel elõször nõket teológiára.) A négytornyú, égbetörõ épü- Másfél év múlva már Budalet, ma is a belváros egyik pesten folytatta tanulmányalegmegragadóbb látványos- it. 1998 óta lelkész, 2011 augusztusában kezdte meg sága. M á r a k e z d e t e k k o r i s szentesi szolgálatát. A szentesi evangélikus problémát okozott, hogy a városnak nincs helyben lakó gyülekezetet igazi értelmiséevangélikus lelkésze. A hét- gi közösségként jellemezte köznapokban nem alakulha- Veres-Ravai Réka, amelyet tott ki közvetlen viszony, hí- tanárok, mérnökök, orvosok, võk és lelkész között. – Úgy gyógyszerészek alkotnak. A hiszem, hogy ennek úgy kell gyülekezet szolgálata alatt mûködni, hogy nemcsak va- pedig nemcsak gyarapodott, sárnap, ünnepnapon va- hanem fiatalodott is. A kögyunk együtt, hanem olyan- zösség tagjai – nem túlzás álkor is, amikor fáradt vagyok. lítani – szinte mindent tudPontosan olyan ember va- nak egymásról, mert érdekgyok, mint õk – fogalmazott lõdnek egymás élete, sorsa lapunknak az Erdélybõl iránt. Lehetõség nyílik az származó Veres-Ravai Réka, egymással való, igazi, embeakinek klasszikus elhívás-él- ri találkozásokra: eleinte a ményben volt része, amely lelkész lakon, majd a tempegybeesett az érettségivel. lomban kialakított gyülekeAzt követõen protestáns teo- zeti teremben tartott biblia-
órákon vehettek részt a hívõk. Istentisztelet után, a gyerekeknek külön programot szerveznek, amelyeken havi egyszer a szülõk is részt vesznek. Ezen alkalmak baráti találkozásokként jellemezhetõk, megközelíthetetlen lelkészi figuráról tehát szó sincs. A fiatalokkal való kapcsolattartás az iskolai oktatás keretein belül, a hittanórákon is megvalósul, jelenleg öt iskolában oktat az evangélikus lelkésznõ, heti 20 órát tart. Sok gyereket maga keresztelt. Veres-Ravai Réka közvetlenségét, életvidámságát jellemzi, hogy az általa vezetett gyülekezet a legnépszerûbb közösségi oldalon is jelen van, ahol sokszor osztanak meg egymással lélekmelengetõ gondolatokat, vagy ha arra van szükség, jókedvre derítõ vicceket. Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok – hangzik az idézet Máté evangéliumából, amely keresztelése óta magáénak vall a lelkésznõ. – Azt tapasztaltam, ha kértem, akkor kaptam. Ha azt kértem Istentõl, hogy adjon erõt, mert nõként kell helytállni egy gyülekezet
erre a problémára, ami tehermentesítené a Nagyvölgy és a Sopron sort. Most azon dolgozunk, hogy ez is belekerülhessen a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatába – vázolta terveit a képviselõ. A jövõbeli elképzelésekkel kapcsolatban Bujdosó Tamás kiemelte, a TOP-os pályázatok nagy lehetõségeket tartogatnak választókörzetének. A képviselõ szeretné, ha a Zöld Város programba bele lehetne tenni a Somogyi Béla – Új utca határán álló üres telket, ahol parkolókat, közösségi teret és egy szabadidõparkot szeretnének kialakítani. – Ez a prioritás, mert az ott élõ emberek nagy része tömbházban lakik, õk ott tudnának pihenni, kikapcsolódni, illetve egy kutyafuttatót is szeretnénk létrehozni, mert az az egész városban nincs – fogalmazott Bujdosó Tamás. A képviselõ lapunknak azt is elmondta, másképp látja a rendelkezésükre álló pénz-
ügyi keret felhasználását, mint kollégái. – Pénzügyi ember vagyok, én úgy gondolom, hogy ez a közpénz nem elsõsorban adományozásra van, hanem arra, hogy ha a körzeteinkben van valami kisebb probléma, akkor a megoldása ne legyen pénzkérdés. Ezt a keretet én 2016-ban is a körzetemben élõk gondjaira, a lakossági problémák megoldására fogom fordítani – szögezte le a képviselõ. Majzik
NAV-ellenõrzés Lezárult a Nemzeti Adóés Vámhivatal téli ellenõrzés sorozata, Csongrád megyében. Az egy hónapig tartó akcióban 127 vizsgálatot végeztek a NAV munkatársai, 48 esetben találtak szabálytalanságot. A megye 12 városában végzett ellenõrzések, az év végi ünnepek jegyében teltek, hiszen a cél az édességet, szaloncukrot, savanyúságot, zöldséget, gyümölcsöt, élõhalat, valamint fenyõfát árusítók vizsgálata volt. Emellett az ellenõrök folyamatosan „látogatták” az online aukciós portálokat és vendéglátóhelyeket is.
Az ellenõrzések tapasztalatai szerint legtöbbször (25 esetben) adminisztratív kötelezettségüket mulasztották el az adózók. Továbbra gyakori hiba (13 esetben), hogy elmaradt a számla- és nyugtaadás. Ezen túl találkoztak az ellenõrök foglalkoztatottakat, árueredet igazolását érintõ hiányosságokkal, szabálytalanságokkal is. A tavalyi év hasonló idõszakához képest megközelítõleg 8 százalékkal több a szabálytalanságok száma. A „Téli akció” keretében végzett vizsgálatok eredményeként összesen 9 millió forint bírság kiszabása várható.
Influenza
élén, akkor erõt adott. Ezt úgy képzelem, hogy felém és nekem is mûködik: elõször én és Isten között, majd az emberek és én közöttem. Úgy érzi, jó helyen van Szentesen: – Ha az ember ott van, ahova az Úristen küldi, ott az áldás bõséggel érkezik – mondta. Veres-Ravai Rékát – aki jelenleg helyettes lelkészként látja el feladatait – április 9én iktatják be hivatalosan a lelkészi állásba. Mint elmondta, számára ez különleges alkalom lesz, ez idáig még nem volt beiktatva. R.Á.
Bár az országban egyre több helyen tombol az influenzajárvány, és folyamatosan növekszik azoknak az egészségügyi intézményeknek a száma, ahol látogatási tilalmat rendeltek el, Csongrád megyében még mindig nincs influenzajárvány. Február 2. hetére vonatkozóan az influenza figyelõszolgálatra kijelölt 54 orvos tett jelentést. A 20 százalékos lakossági mintán végzett megfigyelés alapján megállapítható, hogy a 6. héten a megye lakosságának 0,0863 százaléka, 66 beteg fordult orvoshoz influenzaszerû tünetekkel. Csongrád megyében az influenzaszerû megbetegedések száma emelkedett az elõzõ heti adatokhoz képest, az aktivitás azonban továbbra is alacsony, nem éri el a járványküszöböt. A Szentesi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézetének esetében összesen 13
(0,0881 százalék) influenzaszerû megbetegedésrõl adhatunk hírt, ami emelkedést mutat a korábbi adatokhoz képest. Csongrád megyében emelkedett a 0-14 évesek száma az influenzaszerû megbetegedésben szenvedõk esetében, összesen 24 fõ. Szintén emelkedett a többi korcsoportban is az ilyen jellegû megbetegedések száma, a 15-34 éves korosztályból 20 fõ, a 35-59 éves korosztályból 15 fõ, a 60 év felettiek esetében 7 fõ megbetegedését jelentették. A CSMKH Népegészségügyi Fõosztály Mikrobiológiai laboratóriumába nem érkezett vizsgálati minta influenza kimutatás irányába. Megelõzõ év azonos idõszakában 218 fõ influenzaszerû megbetegedését jelentették Csongrád megye területérõl, mely több mint háromszorosa a mostani idõszak betegszámának.
SZENTESI ÉLET
2016. február 19.
Molnár Zsolt: Hiszek a házasság erejében
Võfély vagy ceremóniamester
Fotó: Vidovics Ismét nagy érdeklõdés övezte az idei a VIII. Esküvõ kiállítást és vásárt Szentesen. A rendezvénynek ismét a megyeháza adott otthont, február 7-én. Ahogy sétálgattam a kiállítók között, elém lépett egy kedves úriember, és nekem szegezte a kérdést: ugye már három éves korod óta az esküvõdet tervezed? Lehet, hogy nem pont azóta, de két hete biztos ekörül forognak a gondolataim. Innen indult a beszélgetés. Milyen hagyományokat õrzünk a környékbeli lakodalmakban, és hogyan fér ebbe bele a trendkövetés? – errõl Molnár Zsolt võféllyel és ceremóniamesterrel beszélgettünk. Három éves korban, a kislány tudatában van egy esküvõ láttán, hogy vágyik a menyasszony, a hercegnõ, a királylány szerepére. Amikor egy pár elhatározza, hogy házasságot köt, az óriási lépés. Akik esküvõre készülnek, azt a legfontosabb eldönteni, hogy ki az az ember, aki az õ személyiségükhöz leginkább passzol, mint võfély és ceremóniamester. A stílus a legnagyobb különbség. Tudtuk meg Molnár Zsolttól, aki mind a võfély, mind pedig a ceremóniamester szerepében helytáll a nagy napon. Jobb esetben, mindenki egy esküvõt szervez. Akár võfélyt, akár ceremóniamestert választunk, a fõ feladat mindkét esteben ugyanaz: fi-
gyelni az ifjú párra, a vendégek igényeire és a felhõtlen hangulatra. Továbbá persze az is, hogy ne pontozódjon ki már éjfél elõtt a welcome drinktõl. Rugalmasság, figyelmesség és finom humor. Lehet-e egyensúlyt teremteni a hagyományos viseletû, ku-
lacsot nyakába hordó, közben verselõ võfély, és az öltönyös, modern konferanszié között? Muszáj, hogy legyen, hiszen az igények leginkább erre irányulnak. Az arany középút felé. Õrizzük a népi szokásainkat, de bártan feldobhatjuk az esküvõnket egy flashmobban is. Semmi sem lehetetlen. A VIII. Esküvõ kiállítás és vásáron, közel 38 kiállító varázsolta el a látogatókat, február 7-én. A közel ezer érdeklõ kapcsolódott ki vasárnap, a gyönyörû standok és menyasszonyi ruhabemutatók láttán. S.T.
A Dél-Alföld nagyon erõs az esküvõi szokások területén. Sajnos egyre több szokásjáték feledésbe merül, melyeknek gyakran még a történetét sem tudjuk. Csupán talán láttuk már pár lakodalomban. Gyakran találkozhattunk régen elõmenyasszonnyal, a menyasszony kikérésekor. Ugyanis annak idején, 14-16 évesen már elkelt mindenki, nagy szégyennek számított, ha az idõsebb lány otthon, vénlány maradt. A vénlány pedig nem 30, hanem csupán 18 éves volt. A család még az utolsó pillanatban megpróbálta a võlegényre rátukmálni az idõsebb lányt, hátha… Innen ered tehát az elõmenyasszony. Ma már az is elõfordul, hogy a baráti körbõl öltözik be valaki menyasszonynak, fátyollal, rúzzsal, nem kizárt, hogy férfi vállalja magára ezt a szerepet.
A gyógyítást elõadások váltották 2009-ben új oldaláról mutatkozott be a megyében közismert szemész fõorvos, dr. Szalay László. A városi könyvtárban tartott elõadást, Írófeleségek, múzsák, szerelmek címmel, amelyet sorra követtek az újabb ismertetõk. Február 10-én, az immáron 16. bemutató, Cziffra György Liszt Ferenc-díjas magyar zongoramûvész életútját mutatta be. Az egykor pezsgõ nagyváradi irodalmi élettel, az írók bohém világával vagy a zongora királynõivel is megismerkedhettek már azok az érdeklõdõk, akik a fõorvos érdekes, magával ragadó elõadásait az évek során nyomon követték. Február 10-én újabb alkalom következett, immáron a tizenhatodik. A téma ezúttal Cziffra György Liszt Ferencdíjas magyar zongoramûvész életútja volt. Dr. Szalay László a tõle megszokott alapossággal festette meg a zongorista portréját, amely az angyalföldi barakklakásokból, füstös bárokon, kényszermunka-táborokon és börtönökön át egészen a világ nagy hangversenytermeinek rivaldafényes pódiumaiig ívelt. Elhangzott, hogy az ifjú tehetség Dohnányi Ernõ zeneszerzõ segítségével került be, 8 évesen a Zeneakadémiára. Dohnányi a fiatal tehetség játékát hallva kijelentette, magát a Koh-i-Noor gyémántot találta meg – mesélte a fõorvos, aki video- és hangfelvételekkel, illetve fotókkal is illusztrálta prezentációját, megmutatva a zongoramûvész virtuozitását, bemutatva a kort, amelyben élt. Utóbbihoz saját felvételeket is mellékelt, például egy fõvárosi motorversenyrõl. Kevesen játszottak fejbõl olyan nehézségû darabokat, mint Liszt Manók tánca, vagy 12. etûdje. Repertoárján Schumann, Chopin, Grieg, Brahms és Rahmanyinov mûvei is szerepeltek, amelyek nagy részét hanglemezre is játszotta, emellett francia barokk szerzõk dallamai is
aki szerint csak abból a növendékbõl lesz mûvész, akinél a tehetség szorgalommal párosul. Kiss Viktória Zerkovitz Béla, Bukj el szoknya címû dalát adta elõ, Molnár Róza egy Bach és egy Bartók mûvet zongorázott. Bajusz Helga Zoé és Misku Tamás Lajos hegedûn interpretált egy Ple-yel, illetve egy Telemann darabot. A zongora tanszakosok közül ezen a koncerten is bemutatkozott Horváth Enikõ és Pádár Kristóf; Nagy János tanár úr Szabó Gergellyel egy négykezest adott elõ. A koncert fináléjában Szabó Kristóf játszotta el szaxofonon Zambarano Nápolyi tarantella címû mûvét, zongorán Majtényi András kísérte. A diákokat Csiszár György, Geréby Dóra, Mihály Béla, Nagy János, Szekrényesi Viktória, Szunyogh Gabriella és Vágvölgyi Melinda készítették fel. Egy-egy darabnál zongorán kísért Csúcs-Ádók Anita és Varga Diána. R.Á.
gyakorta felcsendültek a koncerteken. – A zongorairodalom felét ismerte Cziffra – mondta az elõadó. Dr. Szalay László életpályáját is végigkísérte a zene, zongorán tanult meg játszani, Budapesten Kodály Zoltánt, Vásáry Tamást és Kocsis Zoltánt is megismerhette. Orvosi munkássága során a szegedi Szemészeti Klinikán megszervezte a rendszeres elektroretinográfiás és elektrookulógráfiás vizsgálatokat, szemorvosként részt vett az orvostanhallgatók oktatásában. 1987 és 2004 között a Csongrádi Egyesített Intézmények igazgatója és szemész fõorvosa, majd a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház járóbeteg szakrendelésének szemésze volt. Dr. Szalay László közel öt évtizeden át vett részt a betegellátásban, munkáját miniszteri oklevéllel is elismerték. Mióta nyugdíjas – ahogy lapunknak fogalmazott – pótolja a kimaradt, elmulasztott olvasmányokat, ismereteit pedig megosztja az érdeklõdõkkel. Mint elmondta, korábban koncerteket szervezett, és Jean Guillou orgonista zeneszerzõt is Szegedre hívta. Gyüdi Sándor Liszt Ferenc-díjas karmesterrel – a Szegedi Nemzeti Színház jelenlegi fõigazgatójával – a JATE Klubban egyeztette a soron következõ koncert programját. A szemorvos több ízben járt külföldön, Amerikában is megfordult, dogozott az NSZK-beli Mülheimben. Véleménye szerint becsülendõ a magyar orvostudomány szellemi ereje nemzetközi
összevetésben is. Saját teljesítményét is reálisan értékeli: – Büszke vagyok a sok évtizedes szemészeti munkámra, de leginkább annak örülök, hogy teljes életet sikerült élnem, ahol helyet kapott a szakma, és a szabadidõ nemesebb formájú eltöltése is – fogalmazott dr. Szalay László. Kiemelte a Differenciaidiagnosztikai kalauz címû szakkönyvet, melynek szemészeti fejezetét jegyzi. Mindez szakmai munkásságának összefoglalóját is adja. Örül annak, hogy idõsebbik fia a Szemészeti Klinikán dolgozik, de büszke fiatalabb fiára is, aki – mint mondta – extrém tehetséggel megáldott. Reméli, hogy sikereit saját boldogsága érdekében, és az ország javára is kamatoztatni tudja. Bizonyára sokakban felmerül a kérdés: mikor tartja következõ elõadását a fõorvos úr? Ennek idõpontja azonban még nem ismert, de a folytatás biztos. – Olyan kedvesen kérik tõlem, bármerre lapozok, mindig találok valami újat. Nincs szívem nem megosztani másokkal – mondta dr. Szalay László, aki ígéretet tett lapunknak: ha egészségi állapota engedi, folytatódnak az elõadások. A szentesi közönség ugyanis arra inspirálja, hogy a legtöbbet hozza ki magából. Rozgonyi Ádám
Baba a fedélzeten
Alma, répa...
Farsangi hangverseny A Szentesi Lajtha László Alapfokú Mûvészeti Iskola február 12-én rendezte meg V. Farsangi Növendékhangversenyét, a zeneiskola koncerttermében. A fellépõk között volt két szeptemberben alakult formáció is, a Tücsök együttes és az Ifjúsági vonószenekar. A fellépõk könnyed dara- tanítványok mellett – Szekbokat játszottak, a farsangi rényesi Viktória brácsa tanár hangulatot tükrözõ színpadi és Horváthné Dányi Katalin dekoráció sem hiányozha- gordonka tanár ifjú tehetsétott. A múlt év szeptemberé- gei is színpadra léptek. A voben alakult Tücsök együttes nószenekar tagjai 90 perces és az Ifjúsági vonószenekar foglalkozásokon vesznek is zenélt. Elõbbit Szunyogh részt, heti rendszerességgel, Gabriella hegedûtanár növen- és három-, négy szólamban dékei alkotják. Az együttes- játszanak. A formációkban ben 9-10 éves diákok muzsi- egy-egy tanár, Nagy Borbála kálnak, hetente 45 perces Teodóra és Csiszár György is órákon gyakorolnak, a hang- közremûködött a koncerten. versenyen egyszólamú dara- Kállai Lajos Zsolt Charles bot adtak elõ – tudtuk meg Dancla francia hegedûmûfelkészítõjüktõl, Szunyogh vész virtuóz darabját mutatGabriellától, aki lapunknak ta be. A 11 éves Lajos igazi elmondta: a fokozatosság el- zenész családba született, ve alapján hamarosan két-, apai ágon rokona Lehota majd háromszólamú zene- András hegedûmûvész is. mûvet is elsajátíthatnak a fi- Tudatosan egyengeti zenei atalok. pályáját, Szunyogh Gabriella Az elõadáson Csúcs-Ádók szerint kevés olyan növenAnita zongoratanár kísérte dék van, aki ennyire céliráõ k e t . A s z i n t é n õ s z ó t a nyosan gyakorol. Igazi színegyütt hegedülõ Ifjúsági vo- padi zenész – jellemezte a nószenekarban – a Szunyogh hegedûtanár a tanítványt,
5
Igen, igen! Az anyukák már bólogatnak, szakmai nyelven megfogalmazva a hozzátáplálásról írok ma. Nem tudom, kinek milyen élményei vannak ezzel kapcsolatban, nálunk ez sem alakul olyan egyszerûen. Gergõ nem egy kákabélû gyerek. Kicsit kisebb súllyal született (2660 gramm), mondjuk még így is ránk vert 20-30 dekát. Az apja 2400 grammal, én pedig mindössze 2300 grammal jöttem a világra. Szóval neki is volt mit behoznia. Evett, mit evett, habzsolt az elsõ idõszakban. Nem volt olyan, hogy elég. Na, ha már ilyen bélpoklos, gondoltam, gyerekjáték lesz megismertetni vele az ízeket, ételeket. Kacarászva majszolja majd a répát, krumplit, sült tököt és társait. A 4. hónaptól már megpróbáltunk neki adni almát, banánt, ez sem nyerte el tetszését. Még a nagymamák
mennyei húslevesében fõtt répa és krumpli se jött be. Talán leginkább a sült tököt szerette meg. Biztos, ami biztos alapon bébiételt is beszereztünk, hátha beválik. Három nap alatt kanalaztunk be egy õszibarack-alma-barna rizseset. Fiam nagyon illemtudó. Nem köpte azonnal az arcomba a pépeket, fintorogva m e g f o rg a t t a a s z á j á b a n , majd szép lassan a nyelvével kinyomkodta a szája szélére. Végül rajtam landolt minden. Imádom a répát és a sült tököt, sárga színük nagyon jól mutat a pólómon, a fehér elõkén, és a kanapén is. A mosószergyártók jelentõs bevétel-növekedésre számíthatnak, folttisztítóból már most beszereztem a tripla adagot. Küzdelmes etetéseinket megosztottam a védõnõvel. Azt tanácsolta, hogy várjunk még 1-2 hetet, biztosan nem érett még rá Gergõ. Fellélegeztem, és vártam. A héten újra próbálkozunk, most krumpli-répa összeállítás van soron. Csak egy fél adag zöldséget fõzök meg, de ez se nagyon fogy.
Már beültettem Gergõt az apja ölébe, hátha könnyebben megy az etetés, de így is sírás a vége. Pedig minden tehetségemet latba vetve már ódát, mesét, mondókát is írtam a répáról és a sült tökrõl. Újra lepereg elõttem az a reklám, amelyben az apuka hossza kínlódás után, pólóját a fejére húzva örömtáncot lejt, miután gyereke megevett egy falatot az ételbõl. Épp kapóra jött a tegnap ajándékba kapott Pürékorszak címû korszakalkotó könyv. Most ezt tanulmányozom, de tapasztalt anyukákkal is konzultálok. Mindenki megnyugtat, hogy szép lassan, de fog ez menni. Orsi, a zöldséges bolt eladója tippeket is ad, mit hogyan csináljak, mit mikor adjak a gyereknek. Az õ fiánál mi vált be. Persze rémtörténetek is akadnak. A minap mesélte, hogy egy ismerõsének két hónapjába telt, amíg a fia elfogadta az almát. Hurrá! Nincs veszve semmi. Van még egy hónapom és három hetem, hogy Gergõ is megegye az almát, répát, fõtt krumplit. Palicska
SZENTESI ÉLET
6
2016. február 19.
Három rangos versenyt rendezhetnek a birkózók
Fotó: Vida-Szûcs István
Kedvenceink szolgálatában jeleskednek Impozáns és csodálatra méltó amilyen szeretettel és hûséggel ragaszkodik egy kutya a gazdájához. Játékos, a család szolgálatában él és meghálálja mindazt a gondoskodást, amit napról napra átadunk neki. Ezt az elvet vallja a Szentesi Ebtenyésztõk és Sportkutyások Egyesülete is, melynek mûködése a 60-as évek végére nyúlik vissza, amikor helyi kutyabarátok megalakították a Szentesi Kutyás Egyletet. Egy évvel késõbb egy országos szervezet, a MEOE (Magyar Ebtenyésztõk Országos Egyesülete) Budapesti Szervezete is soraiba hívta a helyi egyletet – tudtuk meg Udvardi Tibortól. A helyi elnök lapunknak elárulta, hogy a MEOE Szentesi Szervezete 1970. április 10.-én jött létre, ezzel egy idõben a kutyaiskola is megkezdte mûködését. 1973 februárjában a város vezetõsége felajánlott számukra egy területet, hosszú bérleti szerzõdéssel a Vörösmarty és Munkás utca sarkán. A kutyaiskola a mai napig ezen a ligetes, fás helyen tartja kiképzéseit. A '80-as-'90-es évek sikerei után 2011 elején akkori elnökük lemondott, így átalakultak, azóta Szentesi Ebtenyésztõk és Sport-
kutyások Egyesülete néven folytatják tevékenységüket. Kezdetben csak a show-kutyázás és a kutyaiskola volt a profilunkban. Ezek ma is mûködnek a show-kutyázással egyetemben, de most már a sportkutyázással, valamint kutyával való sportolással is foglalkozunk, melynek több területe van. A sportkutyázáshoz tartoznak az õrzõvédõ feladatokra tanítás és az agility. Itt maga a gazda nem sportol együtt a kutyussal, inkább csak irányító, koordináló szerepe van. A kutyával való sport egészen más, itt
Alapszakaszt zárnak a pólósok A Hungerit-Szentesi VK nõi együttese alaposan helybenhagyta az Eger gárdáját, a férfiaknál viszont a bombaerõs Szolnok gyõzte le papírformának megfelelõen a Valdor-Szentesi VK együttesét. Nõi együttesünk az Eger ellen tartotta a spanyol Sabadell elleni Euro-liga párharc fõpróbáját szombaton, és egy rossz szavuk nem lehetett a kilátogató szurkolóknak, hiszen a lányok 21-8ra gyõzték le egri ellenfelüket. A két csapat korábban
Fotó: Vidovics
óriási mérkõzéseket vívott egymással, gyakran éremért csaptak össze a felek, most azonban nem volt egy súlycsoportban a két gárda. Tóth László csapata az elsõ félidõben, de különösen a második negyedben parádézott, ezt a nyolc percet 6-1-re nyerték Hevesi Anitáék, a mérkõzés felénél pedig 10-3-ra vezetett a Szentes, és ezzel gyakorlatilag el is dõlt a mérkõzés. A lányok végül 21 gólig jutottak, ebbõl Bujka Barbara egymaga hét találattal vette ki a részét, Miskolczi és Kövér-Kis
megtanítjuk mindkettõjüket helyesen sportolni. Ide tartozik például a Canicross (kutyás terepfutás), a Bikejöring (kutyás terepkerékpározás), vagy a Dog scooter (kutyás rollerezés). Ezek a kutyaszánhajtásból nõtték ki magukat, és bár itthon még gyerekcipõben járnak, a skandináv térségben például nagy hagyományuk van - magyarázta a sportágak részleteit Udvardi Tibor. Az egyesület foglalkozásait hétvégenként tartják Vörösmarty és Munkás utca sarkán lévõ telephelyen. Mindezek mellett bemutatókra is járnak, megfordultak például a mûszakiak napján, és több iskolában is. 2015ben egy nagyon színvonalas kutyakiállítást is szerveztek Szentesen, és ennek apropóján a helyi elnök már az idei rendezvényeiket tervezi.
A szentesi és csongrádi sportolókat tömörítõ Dr. Papp László Birkózó Egyesület fiatal versenyzõi nem fognak unatkozni idén sem. Versenyrõl-versenyre utaznak, s városunkban is láthatjuk majd õket több rangos megmérettetésen. Nem volt ez másként Valentin-napon sem, akkor is szõnyegre léptek a birkózás szerelmesei. Hétvégén rendezték meg Kecskeméten a serdülõ, valamint diák I és II területi egyéni és csapatversenyt. Utóbbi tétje az országos bajnokságra való feljutás volt. Az egyéni versenyben érmek garmadáját nyerték a gyerekek, fõleg a szomszédvárból. A szentesiek közül diák I korcsoportban a 35 kg-os Kuczora Attila szerzett 3. helyet, 85 kg-ban pedig Zilcsák Richárd 1. helyezést. Összesítésben 22 csapat közül a dobogós pozícióban végzett az egyesület. Csapatversenyben a diák csapatuk 8 klub között a 4. helyen zárt, ezzel sajnos éppen csak lemaradtak az országos döntõrõl. Serdülõ csapatuk nyolcból a 6. helyen szintén lecsúszott a feljutásról. Bizakodásra ad azonban okot, hogy erõsen hiányos versenyzõgárdával is helytálltak. Az összesen 10 súlycsoportból diákban és serdülõben is csak 6 embert tudtunk indítani és a 3 feljutó csapat minimális pontaránynyal tudta csak legyõzni a mieinket, például az Orosháza 10 fõvel, mindössze 6 ponttal bizonyult jobbnak.
Egy nyert meccs 5 pontot ér, úgyhogy mindenképpen gratulálunk a csapatnak – értékelt Mazula Erik edzõ. Megtudtuk még tõle, hogy márciustól beindulnak az események. Minden hétvégére jut egy felmérõ verseny a régiónkban, ahol inkább a kezdõket indítják. A rutinosabb versenyzõknek márciusban diák korcsoportban lesz egy rangsorverseny és egy diákolimpia. – Serdülõ lányunk, Balogh Szabó Anna is két rangos megmérettetésen vesz részt, egy rangsor-versenyen és egy diákolimpián – kezdte a felsorolást az edzõ. Július elejére ismét megkapták a strandbirkózó ob-t, remélhetõleg ezúttal már meg is rendezhetik a látványos tornát, mert tavaly megfelelõ helyszín híján lemondtak róla. Két lehetséges helyszíne a Körös-Torok és a ligeti strand. – Az évre még kaptunk két rangos eseményt, egy diákolimpiát és egy or-
D. J.
Elbúcsúztak az országos bajnokságtól
Sebõk Tamás 3-3, Hevesi és Kádár 2-2, Pengõ, Gémes, Farkas és Mihály pedig egy-egy alkalommal voltak eredményesek. Tóth László érthetõen elégedetten nyilatkozott a találkozót követõen, de lélekben ekkor már a Sabadell elleni kupamérkõzésen járt, ami természetesen más szint, de ilyen hozzáállással bizakodhattunk egy jó eredmény elérésében. Férfi csapatunk, a ValdorSzentesi VK gárdája elsõsorban a tisztes helytállásban bízhatott a bombaerõs Szolnok ellen, hiszen a két együttes teljesen más kategóriát képvisel. Lukács Dénes vezetõedzõ dolgát Weszelovszky hiánya is nehezítette, az egyik legrutinosabb játékosunk betegség miatt nem tudott játszani. A fiatalok viszont igen, és elmondható, odatették magukat a srácok, így vállalható volt a 16-9-es vereség. A Szentes a következõ mérkõzését Egerben játszotta, majd szombaton Kaposváron fejezi be az alapszakaszt. A Valdor az A-csoportban a hatodik helyen áll, míg a hölgyek a saját bajnokságukban a negyedikek. hv
szágos bajnokságot. A nyári szünetben egy kéthetes válogatott edzõtábort is rendezhetünk. Szóval el leszünk látva versenyekkel, ami azt mutatja, hogy tudunk színvonalas sporteseményt rendezni – újságolta Mazula Erik. Anna és bátyja, Árpi az idén már heti 8 edzésen vesznek részt, reggel és délután, köszönhetõen annak, hogy a Horváth Mihály Gimnázium igazgatója rendelkezésünkre bocsátotta az iskola konditermét. Remélem, meglesz az eredménye is – bizakodik az edzõ. Folytatják sportágtoborzó munkájukat is, több helyi iskolában, sõt óvodában is tanulhatók az alapok. Rendeztek rajzversenyt is a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 1. a és 1. b osztályosainak, s meglepõen jó rajzok születtek az edzõ szerint.
A múlt héten több csapattal is összecsaptak a szentesi kosarasok, nem maradtak mérkõzés nélkül sem az U16-os országos, sem az U18-as és az U11-es régiós bajnokságban sem a mieink. Az U16-ban szereplõ Szentesi KK elõbb 63-60-ra verte meg az ELITE-Basket Törökbálintot, majd a visszavágón alulmaradtak 64-47-re. Az U11-es régiós bajnokságban szintén egy gyõzelmet és egy veszteséget szereztek a mieink, míg az U18-ban egy gyõzelmet zsákmányoltak a szentesi fiúk. U16-os kadett csapatunk az országos bajnokságban a 16-ba jutásért zajló hazai mérkõzésén gyõzelemmel zártak a Törökbálinttal szemben, még február 11-én, de az egész meccsen ötlettelenül, az egyéni teljesítményekre hagyatkozva játszottak. Orgona Gergõ betegségébõl lábadozva, is kiváló volt. A cserék közül csak 3 játékos jutott lehetõséghez, de csupán Antal Tamásnak sikerült egy büntetõt értékesítenie. A február 13-i visszavágón azonban többel kaptunk ki, mint amennyivel itthon nyertünk, ezáltal nem kerültünk be az ország legjobb 16 csapata közé. Így a bajnokságot a régiós csapatok közt folytatják a fi-
úk. – Mindenek elõtt szeretném magamra hárítani a felelõsséget, mivel az elsõ mérkõzést sokkal nagyobb arányban is megnyerhettük volna, ez nem következett be pár rossz húzás, és a fáradtság miatt. A visszavágón keményen küzdöttünk, de a dobószázalékunk sajnos katasztrofálisra sikeredett. Szeretnék tiszta szívembõl gratulálni a játékosaimnak, derekasan küzdöttek. Rengeteg lehetõségünk van még a fejlõdésre – mondta lapunknak Laczkó Róbert edzõ a 64-47-es vereség után. Az U11-es csapat számára is elkezdõdött a bajnokság. Szombaton Szegeden léphettek elsõ alkalommal pályára.
- A kezdeti nehézségek ellenére is sikerült a két mérkõzésbõl egy gyõzelemmel hazatérniük. Elégedett vagyok az eredményekkel, hiszen az új légkörrel való ismerkedés volt a fõ célja a mérkõzésnek. A csapatot az edzõként debütáló Vujadinovic Vladimir vezette, munkáját Barna Tibor segítette. A mérkõzéseket a klub szakmai vezetõje Aleksandar Preskar-Sale figyelemmel kísérte és elmondása szerint több gyerekben lát jövendõbeli sikeres kosarast. Az U11-ben a Szedeák Weöres-Szentesi KK mérkõzés végeredménye 11-62 lett, míg a Vásárhelyi Denevérek 62-10-re gyõzték le a Szentest. Az U18-as régiós bajnokságban junior csapatunk a Vásárhelyi KS együttesét fogadta itthon. Ellenük már harmadjára játszottak a fiúk, s mindig nagy pontkülönbséggel diadalmaskodtunk, nem volt ez máshogy most sem. (Szentesi KK – Vásárhelyi KS 93-68). Több húzóemberünk is volt, köztük Halász Ákos, aki 36 pontot szerzett. Játékunkból érezhetõen hiányzott Csábi Áron és Orgona Gergõ centermunkája. A tavaszi fordulóban 3 csapatos csoportba kerültünk, ahonnan az elsõ kettõ jut tovább. A felnõtt bajnokság február 19-én Szegeden, az U12-es bajnokság 20-án Gyulán folytatódik, majd a felnõttek hazai pályán február 22-én a Bodrogi Bauval játszanak.
SZENTESI ÉLET
2016. február 19.
Gõzerõvel a színpadon
A legendás zenei klub, a Graffiti létrejöttét megelõzõ idõszak elsõ jelentõs koncertjét (nem pont a legelsõt) a szegedi Gõzerõ adta. Késõbb persze felléptek a Sportszálló legfelsõ emeletén is. Némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy velük kezdõdött el egy nagyszerû korszak Szentesen. És ez a korszak – bár nem az akkori helyszínen – most velük folytatódik: február 27-én szombaton 20 órai kezdettel, az Ifjúsági Házban. A fentebb jelzett éra, nevezetesen a kilencvenes évek eleje óta eltelt egy emberöltõ,
ezért nem indokolatlan a Gõzerõ ténykedésének rövid bemutatása. Ha létezik klasszikus értelemben vett folkrock, akkor máris helyben vagyunk. A magyar népzene és a rock „szimpla” ötvözetérõl van szó, ami persze csak leírva egyszerû. Kivitelezni, megtalálni a megfelelõ arányokat úgy az öszszetevõk, mint a hangzás tekintetében – nos, ezek azok a tényezõk, amelyeken áll vagy bukik a produkció sikere. Nos, az utóbbi félmondatot kissé kiforgatva megint csak érdekes eredményre jutunk. A zenekar
Keressük Szentes családi ízeit, a recept lehet leves, fõétel, egytálétel, sütemény! A legjobb receptek készítõjükkel együtt bekerülnek a Szentesi Élet hetilapba. Jelentkezni folyamatosan lehet névvel, az étel képével, telefonszámmal vagy e-mail címmel szentesi recept jeligével a
[email protected] címen, vagy személyesen az újság szerkesztõségében, a Szentes, Kossuth tér 5. szám alatt.
mint olyan „áll”, azaz mûködik. Nem is akárhogyan! Úgy, hogy mára szinte egyedül maradtak a magyar folkrock mezõnyében. (A régi bandák közül a Kolinda és a Vízöntõ nagy tételben vett magához világzenei elemeket. A Barbaro – csakúgy, mint az említettek – megszûnt létezni. A Kormorán jelentõs stílusváltáson esett át. Talán a Kormorán Memory Band „õrzi még a lángot.) A fiatal bandák közül csupán a gyõri Apnoét tartom kései szellemi utódaiknak. Az átütõ siker, minimálisan az országos ismertség
padra. A mûsor révén északra, Norvégiába, majd délre Spanyolországba utazhattunk. A hangversenyen két gyönyörû darab hangzott el: Grieg: Peer Gynt-és Bizet: Carmen szvitje. A mûvek elhangzása elõtt megismerhettük a fontosabb témákat, meghallgathattuk a hangszerek kifejezõ erejét, hogyan szólal meg a fõ dallam a fuvolán a vonósok kíséretével és hogyan teljesedik ki, ha megtámasztja a kürt hangzása, részletes ismertetést kaptunk a mûvekrõl. Ezek után a gyerekek nagy élvezettel, néha átvéve a zene ritmusát, mozogtak, de végig fegyelmezetten hallgatták a varázslatot. A hangverseny végén hatalmas tapssal jutalmazták a fiatal muzsikusok nagyszerû elõadását. A hely kis befogadó képessége miatt a mûsort kétszer
azonban mindmáig várat magára a Gõzerõ esetében. Nem mintha nem érdemelte volna meg ez a csapat, hiszen zeneileg folyamatosan topon vannak. A magam részérõl a menedzselés hiányosságának tudom be ezt a problémát. Hazánk mértékadó szakújságírója, Jávorszky Béla Szilárd így ír róluk A magyar folk története címû könyvében (Kossuth Kiadó – hagyományok Háza 2013): „Fénykorukban, a kilencvenes évek elsõ felében a Kolinda és a Vízöntõ által kitaposott úton haladtak, amolyan pogány táltosok voltak, az õsi dallamvilág és a hard rock/metál szintézisére törekedtek, a természetes hangzás érdekében kerülve a szintetikus hangokat. … A török-balkáni és az archaikus magyar érzésvilágot egyaránt tükrözõ melódiák adják a változatlanul aktív együttes karakterét és karizmáját.” Mit lehet még hozzátenni mindehhez? Legfeljebb annyit, hogy a két alapító „atya”: Szurdi Zsolt és Bajnóczi Sándor mellé további régi tagok szivárogtak vissza a bandába, ami mindenképpen jó hír. Olasz Sándor
Harangért Adományokat gyûjt több évtizedes hagyományának ápolására a Horváth Mihály Gimnázium, a középiskolában ugyanis hosszú ideig a melléklépcsõház földszinti emeletén adta hírül minden májusban egy harang, hogy a ballagó diákok elindultak utolsó gimnáziumi útjukra. A harangnak azonban lába kelt néhány éve, így a régi hagyomány megszakadt. Tóth Tamás igazgató lapunknak elmondta, hogy az intézmény a hagyományok felelevenítése érdekében adománygyûjtést kezdeményezett az iskolaharang öntéséhez, mely a tervek szerint idén tavasszal a ballagási menet kezdetekor szólalna meg elõször a régi hagyományok szerint. Az iskolaharang öntéséhez adományt több helyszínen gyûjtenek, köztük a gimnáziumban és az Alapítvány a Szentesi Gimnáziumért számlaszámán, de egyéb más helyen is, melyekrõl tájékozódhatnak az intézmény facebook oldalán.
Ifjúsági hangverseny Nagy városaink komoly zenei kínálatában gondolnak a legfiatalabbakra, az általános iskolás korosztályra. Sajnos Szentesen évtizedek óta nincs rendszeres hangverseny sorozat számukra, ami a folyamatos élményt, megismerést jelenthetné. Ez a hallgatás megszûnni látszik, a Filharmónia Szegedi Kirendeltsége 3 hangversenybõl álló bérletet indított. Ennek elsõ elõadására került sor az elmúlt napokban a megyeházán, ahol a Szegedi Tudományegyetem Zenemûvészeti Kar Szimfonikus Zenekara játszott, Somorjai Péter vezényletével. A gyerekeknek szemlátomást nagy élményt jelentett már, a fél termet betöltõ szimfonikus zenekar látványa is, melynek hangszercsoportjait – Marton Árpád mûsorvezetõ biztatására – a gyerekek szólították a szín-
7
játszották el, az elsõ elõadásán a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda diákjai töltötték meg a termet, majd a másodikon nagyobb részt a Kiss Bálint Református Iskola tanulói, valamint a Koszta József Általános Iskola diákjai vettek részt. A bérlet további elõadásaira a Lajtha László Alapfokú Mûvészeti Iskolában kerül sor: március 9-én Mentés Másként Trió – barangolás a magyar népzenében, április 6-án M.É.Z Együttes – ismerkedés az ír és skót népzenével címmel. Bízunk abban, hogy a következõ évben a város általános és középiskoláiból még többen részesei lesznek a hangversenyeknek és mind többen ismerik meg és épül be mûveltségükbe a magyar és európai zene gazdagsága. Nagy János
Körséta A Szentesi Vendégszeretet Egyesület szervezésében a Szentesi Körséta következõ állomása a Dr. Sipos Ferenc Parkerdõ Otthon lesz. Február 20-án, szombaton 15 órától az intézmény munkatársai kalauzolják körbe az érdeklõdõket.
Új elnök A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett mûködõ Csongrád Megyei Békéltetõ Testület elnöki tisztségét a jövõben Dr. Horváth Károly ügyvéd tölti be, míg az elnök-helyettes a Csongrád Megyei Kormányhivatal Mûszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Fõosztályának osztályvezetõje, Petrik Sándor lett. A testület korábbi vezetõje és egyben egyik alapítója, Dékány László tiszteletbeli elnöki címet kapott.
H O L- M I ? Koszta József Múzeum Február 24-én, szerdán16.30 órakor Gilicze András református lelkész tart elõadást a Vizsolyi Biblia és hasonmás kiadások címmel. Állandó kiállítások: Szentes város évszázadai, Alsópárttól Felsõpártig, Legelõk szántók vadvizek, Céhek iparosok segédek, Susanna – a zenegépek története Idõszaki kiállítások: Árpád népe-Gyula népe – A honfoglaló magyarok emlékanyaga a Közép-Tisza vidéken, látogatható február 29-ig. A Vizsolyi Biblia 425 éve címû vándorkiállítás áprilisig tekinthetõ meg. Tokácsli Galéria Háborút ujságol a vérszavú ujság-A Nagy Háború elsõ két éve három város sajtójának tükrében címmel nyílt kiállítás. A tárlat megtekinthetõ az intézmény nyitvatartási idejében keddtõlpéntekig 9-13 óráig és 15-17 óráig, valamint szombaton 9-13 óráig. Mûvelõdési és Ifjúsági Ház
Február 19.péntek 14:30 Norm, az északi 16:00 3D Star Wars: Az Ébredõ Erõ 18:30 Hogyan legyünk szinglik? 20:30 Deadpool Február 20. Szombat 10:00 Norm, az északi 11:45 Alvin és a mókusok - A mókás menet 13:30 Barbie: Titkos ügynökök 15:00 Norm, az északi 16:45 3D Star Wars: Az Ébredõ Erõ 19:00 Deadpool 21:00 Nagyfater elszabadul Február 21. vasárnap 10:30 Alvin és a mókusok - A mókás menet 12:15 Barbie: Titkos ügynökök 13:45 Norm, az északi
A Szentesi Mûvelõdési Központ szervezésében a Mûvelõdési és Ifjúsági Ház klubjában február 25-én, csütörtökön 19-21 óráig a KOROK ÉS ALKOTÁSOK AZ IRODALOMBAN címû sorozat következõ elõadásán Madách Imre: Az ember tragédiája címû mûvérõl beszélgethetnek az elõadóval, Poszler György, tanárral. Városi Könyvtár Február 22-én, hétfõn 17 órakor a Gondolkodók klubjában A gépi fordítás lehetetlensége címmel tartanak összejövetelt. A klubot vezeti: Berényiné dr. Papp Erzsébet. Február 23-án, kedden 18 órakor K. Horváthné Szabó Edit grafológus A sport és a grafológia címû elõadása lesz. Február 24-én, szerdán 18 órakor Magyarország a 20. században címû sorozat következõ elõadása melyet A Don kanyartól a német megszállásig címmel Poszler György tanár ad elõ. Február 26. és 27. között rendezik meg a VERSÍRÓK ÉS VERSMONDÓK IV. találkozóját Baka István emlékére. Március 2-án, szerdán 17 órakor a Tokácsli Lajos Centenáriumi Emlékalbum bemutatója lesz.
Mozimûsor 15:45 Deadpool 18:00 Hogyan legyünk szinglik? 20:00 Deadpool Február 22. Hétfõ 16:00 A Lovasíjász 18:00 Nagyfater elszabadul 20:00 Deadpool Február 23. kedd 16:00 Deadpool 18:00 3D Star Wars: Az Ébredõ Erõ 20:30 Hogyan legyünk szinglik? Február 24. szerda 16:00 Hogyan legyünk szinglik? 18:00 Hajnali láz 20:00 A nagy dobás
Február 21-27
HOROSZKÓP KOS Ez a hét nem a pihenésrõl szól. Egyre több helyen kell bizonyítanod tudásod, ha szeretnéd elérni céljaid. Légy kitartó és meg lesz az eredménye! BIKA Változnak az idõk. Hagyj fel eddigi szokásaiddal és az új helyzetek nem jelentenek majd akadályt. Találd meg a módját, hogy a saját utad járd! IKREK Ne viccelõdj az érzelmeiddel, mert ami játéknak indul, hirtelen komollyá válhat. A munka területén a legjobb, ha nyugodtsággal kezeled a helyzeted. RÁK Úgy érzed, hogy a párkapcsolat terén kicsit felgyorsulnak az események, de légy nyugodt, megfontolt és így jársz majd a legjobb úton. OROSZLÁN Sok érzelem kavarog most benned, de ne hagyd, hogy ezek összezavarjanak! Hozz racionális döntéseket mind a munka világában, mind a párkapcsolat terén. SZÛZ Ne hagyd, hogy mások rád erõltessék az akaratukat. Állj ki magadért, ne ijedj meg és nem lesz olyan, akadály, ami legyõzne.
MÉRLEG Félsz a gondolattól, hogy elmondd neki, mit is érzel iránta, de nem bírod sokáig magadban tartani a dolgot. A héten kiderül, õ mit érez irántad. SKORPIÓ Olyan döntéseket kell hoznod, amiket nem egyszerû meghoznod, cserébe azonban beköszönt a nagybetûs siker az életedbe. NYILAS Régóta dédelgetett álmaidat most megvalósíthatod. Valaki azonban keresztbe akar neked tenni, ne hagyd, hogy mások lebeszéljenek róla. BAK Fontos kérdések fogalmazódtak meg benned, de saját megérzéseid csak összezavarhatnak. A valóságot figyeld, és ne tippelgess! VÍZÖNTÕ A jövõbe láss, és ne rágódj a múlton. A munkában tett ígéreteidet tartsd be, így fognak majd igazán komolyan venni. HALAK Ne gördítsd magad elõtt a problémáidat! Tegyél pontot a dolgaid végére, mert nem várhatod, hogy ezek maguktól oldódnak meg.
Vereség Spanyolországban 15-10-re kikapott az Euroliga-negyeddöntõjének elsõ mérkõzésén a Hungerit-Szentesi VK együttese a spanyol Sabadell otthonában. A csapat legeredményesebb játékosa Bujka Barbara volt, aki három gólt szerzett, míg Miskolczi, Gémes és Pengõ kétszer-kétszer, Kövér-Kis pedig egyszer volt eredményes. Visszavágó február 26-án, 19 órától Szentesen. Sabadell - Hungerit-Szentesi VK 15-10 (6-3, 3-2, 3-4, 3-1) Tóth László, a Szentes vezetõedzõje a következõket nyilatkozta a sportnapilapnak a találkozót követõen:
Táncos sikerek
SZENTESI ÉTELFUTÁR Rendelésfelvétel: 06-20/529-88-22
Ételhordós menürendelést elõzõ nap 12 óráig fogadunk el. Kiszállítás hétfõtõl-vasárnapig.
Menü február 29-március 06.
– Lehet, hogy hülyén hangzik, de nem volt rossz a játékunk. Mentünk elõre, mindenki a legjobb tudása szerint tette a dolgát. A lányok is azt mondták, ez egészen más világ, keményebb a játék, amihez nem vagyunk hozzászokva, hiszen többen vannak, akik csak a bajnokságban szerepelnek, a nemzetközi porondon nem. A bírói felfogás sem kedvezett nekünk, sokszor ítéltek ellenünk labda nélküli kiállításokat, ezeket az emberelõnyöket meg kíméletlenül belõtték. Nem tudok és nem is akarok negatívan fogalmazni, a hozzáállásunk rendben volt, ehhez a szinthez hozzá kell szokni.
Lencseleves Savanyú vetrece, tészta köret B menü: Sertéspörkölt, pirított tarhonya C menü: Rántott sajt, sült burgonya Pirított tésztaleves Kedd: A menü: Vagdalt, zöldborsófõzelék B menü: Dubarry sertésszelet, burgonyapüré C menü: Rántott csirkecomb, zöldborsófõzelék Szerda: Zeller krémleves A menü: Töltött csirkecomb, fokhagymás-tejfölös rakott burgonya B menü: Lecsós csirkemell, párolt rizs C menü: Rántott sertésszelet, fokhagymás-tejfölös rakott burgonya Csütörtök: Lebbencsleves A menü: Mexikói csirkeregu, kukoricás rizs B menü: Rakott kelkáposzta, C menü: Görög rántott sertésszelet, kukoricás rizs Péntek: Legényfogó leves A menü: Zöldséges rekott tészta, B menü: Morzsás metélt, C menü: Rakott csirkeszárny csõben sült zöldségek Szombat: Orjaleves A menü: Bácskai húsos galuska, ráczos burgonya Vasárnap: Almaleves A menü: Csülök pékné módra, tepsis burgonya A megadott ár tartalmazza a kiszállítás díját is 11-14 óráig, Szentes területén. 700 Ft / nyugdíjas menü, 800 Ft / menü, dobozos csomagolás díja 100 Ft/menü. Hétfõ: A menü:
HIRDESSEN INGYEN! Szerkesztõségünk várja olvasói, azaz magánszemélyek apróhirdetéseit a
[email protected] e-mail címre. Az apróhirdetés ingyenes, hossza maximum 250 karakter hosszúságú, és tartalmaznia kell a hirdetõ elérhetõségét! Nem jelenik meg a hirdetés, ha: • más nevében adják fel, • spam hirdetések, • az illegális tartalmakat tartalmazó hirdetések, • a hirdetõk egymásnak történõ üzenése céljából feladott hirdetések, • indokolatlanul hiányos tartalmú vagy kellõ információt nem nyújtó, a termékrõl, a valóságnak vélhetõen nem megfelelõ adatokat vagy megtévesztõ információt tartalmazó hirdetés, • nem a kategóriának megfelelõ hirdetés. Figyelem! A Szentesi Élet nem felel az elhelyezett apróhirdetések helyességéért vagy valóságtartalmáért!
A megszokott teljesítményükhöz híven most is sikeresen szerepeltek a Szilver TSE táncosai, akik legutóbb Szigetszentmiklóson léptek parkettre. A február 13-14-i hétvégén, azaz múlt szombaton és vasárnap már második alkalommal rendezte meg a Magyar TáncSport Szakszövetség Szigetszentmiklóson a Hungarian Dance Open elnevezésû nemzetközi táncversenyt, amelyre 13 kategóriában, 30 országból 408 nevezés érkezett. A Szilver TSE versenyzõi most is kitûnõ formájukat hozták, a nemzetközi mezõnyben is: négy kategória döntõjébe sikerült bejutniuk. A WDSF Ifjúsági standard kategóriában 5. helyezést ért el a Rónyai Zoltán-Farkas Boglárka páros, a WDSF Junior II Standard kategóriában 6. helyen végzett a Rischák Balázs és Gálfi Petra, akik a WDSF Junior II Latin kate-
GALÉRIA
góriában az 5. helyezést szerezték meg. A WDSF PD Stan-
Hónapokig verte rokonát Büntetõeljárást indított a Szentesi Rendõrkapitányság egy szegvári férfi ellen, aki mintegy 8 hónapon keresztül bántalmazta az egyik közeli hozzátartozóját, de alkalmanként pénzt is követelt tõle. Az illetõ a bántalmazás miatt több alkalommal is nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A férfi, a rendelkezésre álló adatok szerint, legalább 15 alkalommal verte meg hozzátartozóját. A férfi ellen zsarolás bûntette és kapcsolati erõszak bûntette miatt indult nyomozás. Õrizetbe vették és kezdeményezték elõzetes letartóztatásba helyezését. Szintén egy szegvári személy ellen indult büntetõeljárás garázdaság miatt, aki az óvoda ajtajában veszett össze egy illetõvel, mert az
becsukta elõtte az ajtót. A gyanúsított ezen annyira felbosszantotta magát, hogy megverte és meg is rúgta vitapartnerét. Betörtek az egyik nagyhegyi városrészben lévõ ingatlanba, egészen pontosan csak az udvarra, mert az épület ajtaját nem sikerült felfeszíteni, de ha már ott jártak a tolvajok, akkor az udvarról – hogy ne menjenek haza üres kézzel – alkatrészeket vittek magukkal. Szintén a Nagyhegyen történt, hogy behatoltak az ott található boltba, ám azt még vizsgálják a rendõrök, hogy hogyan sikerült ide bejutniuk, mert erõszakos behatolásnak nincs nyoma. Az üzletbõl értéktárgyakat vittek el. Elloptak egy 150 ezer fo-
rint értékû kerékpárt az egyik szórakozóhely elõl Szentesen az elmúlt szombatról vasárnapra virradóra. A tettest még keresik a rendõrök. Egy lépcsõházi magánlakásból ékszereket és készpénzt vittek magukkal a trükkös tolvajok. A csalók azzal az indokkal jutottak be az egyik lakásba, hogy a közös képviselõnek szerettek volna üzenetet hagyni a hirdetési újságokkal kapcsolatban, ám nincsen papírjuk és tolluk. Amíg a lakás gazdája írószerszámot és papírt keresgélt, addig a társaság egyik tagja gyorsan átkutatta a lakást, és felmarkolta a pénzt és az aranyat, majd távoztak a helyszínrõl. A banda tagjai ellen lopás miatt indult eljárás. hv
Kávéház és étterem
dard kategóriát pedig a László Csaba-Páli Viktória páros nyerte
Heti menü február 22-26.
meg. Orvosi ügyelet: hétköznap 15 órától reggel 7 óráig, hétvégén 7 órától 7 óráig (24 órás) a Sima Ferenc utca 29-33. szám alatt (mentõállomás) tartanak ügyeletet. Telefon Szeged: 62/474-374. Gyermekorvosi rendelés: hétköznap 15 órától 17 óráig, hétvégén és ünnepnap 9 órától 11 óráig a Sima F. u. 31-33. (mentõállomás), rendelési idõn kívül az ellátás a kórház gyermekosztályán történik. Gyógyszertári ügyelet: február 22-29-ig a Pingvin Patika (Szentes, Rákóczi F. u. 12.) hétfõtõl-kedd-szerda-péntek 7.30-18.30 óráig, csütörtökön 7.00-18.30, szombaton 7.30-12-ig (vasárnap, ünnepnap zárva) Készenléti telefon: 70/563-5139. Készenlét ideje: hétfõtõl-péntekig: 20 órától másnap 07.30 óráig, szombaton: 20 órától másnap 08 óráig, vasárnap: 20 órától másnap 07.30 óráig.
Családi események Született: Molnár-Farkas Róbert Tamásnak és Fejes Rékának (Vecseri u. 15.) Róbert, Kósa Norbertnek és Fehér Máriának (Koszta József u. 3. 3. em. 2.) Gergõ, Virág Gábornak és Fazekas Zsuzsanna Petrának (Klauzál u. 2. B lph. 1 em. 4.) Zétény, Lakatos Imrének és Bõdi Ariannának (Kõrösparti u. 12.) Zsombor Csanád, Récsányi Istvánnak és Biró Edinának (Jókai u. 107.) Réka, Szircsák Tibor Péternek és Bacsa Szilviának (Kisér u. 92.), Nimród nevû gyermeke. Házasságkötés nem volt. Elhunyt: Fekete Sándor (Nagyhegy 350/B), Jós József (Nagygörgõs u. 13.), Bartha Lászlóné (Hegedûs László u. 1.), Horváth Lajosné (Huszár u. 12.), Bánfi László (Futó Zoltán u. 15.)
A menü: sertés-, vagy marhahús B menü: szárnyas hús Hétfõ: A menü:
B menü:
Kedd: A menü:
B menü:
Szerda: A menü:
B menü:
Iroda: Szentes, Sima F. u. 21. Tel.: 400-162, 560-940 Ügyelet: Antal Ferenc Szentes, Bacsó B. u. 19/A Tel.: 311-506, 30/9-351-024
Húsleves házi tésztával, Temesvári sertésszelet, tészta Cherry meggyleves, Dubary csirkemell, sült burgonya Sertésraguleves, Stefánia vagdalt, kelkáposztafõzelék Magyaros gombaleves, Zúzapörkölt, tészta
Csütörtök: A menü: Sárgaborsókrém-leves, Kolozsvári rakott káposzta, B menü: Vegyes zöldségleves, Tandori csirkecomb, currys rizs Péntek: A menü: Grízgaluskaleves, Marhapörkölt, tészta, B menü: Makói vágottas, Rántott zöldségek, burgonyapüré 6600 Szentes, Petõfi u. 7/a
[email protected] www.galeriakavehaz.hu
Égisz 90 Szentesi Élet Temetkezési Kft.
Piritott tarhonyaleves Rántott szelet, burgonyapüré Karfiolleves, csirkefalatok sajtmártásban, párolt rizs
Felelôs szerkesztô: Halupa Eszter ügyvezetõ Szerkesztôség: 6600 Szentes, Kossuth tér 5. Telefon, fax: 63/311—563 E—mail:
[email protected],
[email protected] Kiadja: Szentesi Élet Kft., 6600 Szentes, Kossuth tér 5. fsz. ép. Nyomtatás: SzVSz Kft. Nyomda üzeme 6600 Szentes, Petôfi u. 1. Tel.: 63/314—567 Nyomdavezetô: Borbás Tamás Terjesztés: saját terjesztõi hálózat. Webarchívum: szentesinfo.hu/szentesielet