Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706
HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 29. § (1) bekezdése alapján a jelen hirdetmény elválaszthatatlan mellékletét képező táblázatban szereplő földrészletekre vonatkozóan a fővárosi és megyei kormányhivatalok és járási (fővárosi kerületi) hivatal közreműködésével nyilvános árverést folytatott le. Árverés helyszíne és címe: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanácsterem Az árverések időpontjai: 2016. év március hó 01. naptól 2016. év március hó 15. napig Az NFA a Korm. rendelet 33. § (2) bekezdésében, valamint a 22. § (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel az árverés eredményét a jelen hirdetmény elválaszthatatlan mellékletét képező táblázatban foglaltak szerint közzéteszi, egyidejűleg közli, hogy az eredményes árverés alapján értékesítésre kerülő földrészletek vonatkozásában az államot 20 éves időtartamra – a szerződés szerinti vételáron – visszavásárlási jog illeti meg. A visszavásárlási jog biztosítására a földrészletet 20 éves időtartamra elidegenítési és terhelési tilalom terheli. Kelt: Budapest, 2016. március 18. Nemzeti Földalapkezelő Szervezet képviseletében
Nagy János elnök
Honlap: www.nfa.hu; Email cím:
[email protected]
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706
Melléklet Árverés azonosító 1.
2016-Besenyszög0147
2.
2016-Besenyszög0199
3.
2016-Besenyszög0219
4.
2016-Besenyszög0232/5
5.
2016-Besenyszög0251/26
6.
2016-Besenyszög0295/9
7.
2016-Besenyszög0304/1
8.
2016-Besenyszög0336/1
9.
2016-Besenyszög0340/2
10.
2016-Besenyszög0355/1
11.
2016-Besenyszög0400
12.
2016-Besenyszög0416
13.
2016-Besenyszög055/3
14.
2016-Besenyszög0582/4
15.
2016-Besenyszög0613/5
16.
2016-Besenyszög0615
17.
2016-Besenyszög0620
18.
2016-Besenyszög0622
19.
2016-Besenyszög0630/2
20.
2016-Besenyszög0633
21.
2016-Besenyszög0645
22.
2016-Besenyszög0570
Megye Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok
Terület
Helyszín Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 3.2687 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 183.2707 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 171.0053 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 11.9200 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 111.3493 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 12.3988 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 11.5853 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 21.6112 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 5.6630 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 60.6151 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 5.2959 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 9.8729 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 6.4656 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 4.4389 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 25.7275 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 4.6549 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 14.8511 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 12.4300 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 18.6771 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 16.0644 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 3.9703 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 9.2334 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem
Időpont
Eredmény
2016.03.01 Eredménytelen 2016.03.01 Eredményes
Nyertes ajánlat AV nyertes 0 132 950 000 Horváth Anna Renáta
2016.03.01 Eredménytelen
0
2016.03.01 Eredménytelen
0
2016.03.01 Eredményes
75 700 000 Ondrék Róbert
2016.03.01 Eredménytelen
0
2016.03.01 Eredménytelen
0
2016.03.01 Eredményes
15 050 000 S Papp Ernő
2016.03.01 Eredményes
2 900 000 Czakó József
2016.03.01 Eredményes
Lakcím
5008 Szolnok Pázmány P. u. 28
5000 Szolnok Mária u. 34. II.em.
5000 Szolnok Meder u. 22. III/9 5071 Besenyszög Rózsa krt 9. 5008 Szolnok Körte u. 17
2016.03.01 Eredményes
46 050 000 Brachtl Jánosné Jeneiné Dr Tánczos 1 300 000 Borbála
2016.03.01 Eredményes
2 450 000 Jenei László János
5000 Szolnok Jázmin u. 4.
2016.03.01 Eredménytelen
0
2016.03.01 Eredménytelen
0
2016.03.01 Eredményes
Jeneiné Dr. Tánczos 12 850 000 Borbála
2016.03.01 Eredménytelen
0
2016.03.01 Eredménytelen
0
2016.03.01 Eredménytelen
0
2016.03.01 Eredménytelen
0
2016.03.01 Eredménytelen
0
2016.03.01 Eredménytelen
0
2016.03.02 Eredményes
Honlap: www.nfa.hu; Email cím:
[email protected]
6 050 000 Kézér Imre
5000 Szolnok Jázmin u. 4.
5000 Szolnok Jázmin u. 4.
5051 Zagyvarékas Egység út 1
Árverés azonosító 23.
2016-Besenyszög0647
24.
2016-Besenyszög0649
25.
2016-Besenyszög0651
26.
2016-Besenyszög0653
27.
2016-Besenyszög0655
28.
2016-Besenyszög0657
29.
2016-Besenyszög0659
30.
2016-Besenyszög0662/3
31.
2016-Besenyszög0667/6
32.
2016-Besenyszög0668
33.
2016-Besenyszög0698/2
34.
2016-Besenyszög0754/6
35.
2016-Kőtelek0130/7
36.
2016-Kőtelek0199/6
37.
2016-Kőtelek065/25
38.
2016-Szajol0101/23
39.
2016-Szajol0111/24
40.
2016-Szajol0111/4
41.
2016-Szajol054/34
42.
2016-Szajol081/2
43.
2016-Rákóczifalva0124/6
44.
2016-Szolnok0130/2
45.
2016-Szolnok0278/9
46.
2016-Szolnok0289/23
47.
2016-Szolnok0290/1
Megye Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok
Terület 4.0824 5.7634 5.3471 5.6993 5.6993 5.1950 5.3631 3.1887 3.4707 3.7515 11.6694 3.7304 3.1638 3.3164 6.6573 4.5798 3.0108 3.5462 3.0313 7.3438 3.4584 6.4513 12.7897 4.8850 4.5317
Helyszín Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem
Időpont
Eredmény
Lakcím
2016.03.02 Eredményes
2 150 000 Czakó József
5071 Besenyszög Rózsa krt 9
2016.03.02 Eredményes
3 050 000 Czakó József
5071 Besenyszög Rózsa krt 9
2016.03.02 Eredményes
2 850 000 Czakó József
5071 Besenyszög Rózsa krt 9
2016.03.02 Eredményes
3 000 000 Czakó József
5071 Besenyszög Rózsa krt 9
2016.03.02 Eredményes
3 000 000 Czakó József
5071 Besenyszög Rózsa krt 9
2016.03.02 Eredményes
2 750 000 Czakó József
5071 Besenyszög Rózsa krt 9
2016.03.02 Eredményes
2 850 000 Czakó József
5071 Besenyszög Rózsa krt 9
2016.03.02 Eredménytelen
0
2016.03.02 Eredménytelen
0
2016.03.02 Eredménytelen
0
2016.03.02 Eredményes
6 150 000 Ondrék Ede
2016.03.02 Eredménytelen
0
2016.03.02 Eredménytelen
0
2016.03.02 Eredménytelen
0
2016.03.02 Eredményes 2016.03.02 Eredménytelen
3
Nyertes ajánlat AV nyertes
5 900 000 Ficzere András
5000 Szolnok Mária út 34. I.em.
5000 Szolnok Kuruc u. 16.
0
2016.03.02 Eredményes
3 550 000 Szőllősi Ottó
5000 Szolnok Konstantin út 15. 2/1
2016.03.02 Eredményes
5 650 000 Szőllősi Ottó
5000 Szolnok Konstantin út 15. 2/1
2016.03.02 Eredményes
2 500 000 Szőllősi Ottó
5000 Szolnok Konstantin út 15. 2/1
2016.03.02 Eredményes
8 700 000 Vadnai István
5081 Szajol Rózsa F. út 9
2016.03.03 Eredményes
4 350 000 Molnár Attila
5085 Rákóczifalva Arany János út 4.
2016.03.03 Eredményes
4 100 000 Kézér Imre
5051 Zagyvarékas Egység út 1.
2016.03.03 Eredménytelen
0
2016.03.03 Eredménytelen
0
2016.03.03 Eredménytelen
0
Árverés azonosító 48.
2016-Szolnok0324
49.
2016-Szolnok034/28
50.
2016-Szolnok0365
51.
2016-Szolnok0431/4
52.
2016-Szolnok0440/20
53.
2016-Szolnok0593/1
54.
2016-Szolnok0595/27
55.
2016-Szolnok0605
56.
2016-Szolnok0657/1
57.
2016-Szolnok0657/3
58.
2016-Szolnok0660
59.
2016-Szolnok0673
60.
2016-Szolnok0693/30
61.
2016-Szolnok0706/23
62.
2016-Tiszajenő07/9
63.
2016-Szászberek0204
64.
2016-Tiszasüly0387/1
65.
2016-Tiszasüly0460
66.
2016-Tiszasüly0471/6
67.
2016-Tiszasüly0481/51
68.
2016-Tiszasüly0513
69.
2016-Tiszasüly0520
70.
2016-Tiszasüly0522/4
71.
2016-Tiszasüly0524
72.
2016-Tiszasüly070/28
Megye Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok
Terület
Helyszín Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 8.5321 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 3.1442 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 128.1625 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 3.1620 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 3.5659 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 21.7711 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 9.3841 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 47.7501 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 8.5566 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 44.1108 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 15.9201 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 8.0559 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 3.5172 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 7.3136 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 26.0160 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 11.0278 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 6.6517 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 66.3234 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 17.6729 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 6.8756 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 34.1080 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 10.7605 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 66.8582 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 32.6930 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 3.8863 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem
Időpont
Eredmény
2016.03.03 Eredménytelen
0
2016.03.03 Visszavont
0
2016.03.03 Eredménytelen
0
Lakcím
2016.03.03 Eredményes
3 000 000 Lovászné Pillió Anita
5000 Szolnok Gazda utca 2.
2016.03.03 Eredményes
3 100 000 Lovász György
5000 Szolnok Gazda utca 2.
2016.03.03 Eredménytelen
0
2016.03.03 Eredményes
7 400 000 Kökény József
5008 Szolnok Körte utca 1/b.
2016.03.03 Eredményes
60 150 000 Kökény József
5008 Szolnok Körte utca 1/b.
2016.03.03 Eredménytelen
0
2016.03.03 Eredményes
Kökényné Dr. Kiss 42 750 000 Veronika
5008 Szolnok Körte utca 1/b.
2016.03.03 Eredményes
12 550 000 Kökény József
5008 Szolnok Körte utca 1/b.
2016.03.03 Eredménytelen 2016.03.03 Eredményes 2016.03.03 Eredménytelen
0 3 750 000 Kökény József
5008 Szolnok Körte utca 1/b.
0
2016.03.03 Eredményes
42 900 000 Szabó Imre
5091 Tószeg Rákóczi út 34/a.
2016.03.04 Eredményes
13 650 000 Kovács Zoltán
5051 Zagyvarékas Hunyadi u. 18.
2016.03.04 Eredménytelen
4
Nyertes ajánlat AV nyertes
0
2016.03.04 Eredményes
54 250 000 Kalmár Levente
5000 Szolnok Dobó István utca 34.
2016.03.04 Eredményes
8 850 000 Kalmár Levente
5000 Szolnok Dobó István utca 34.
2016.03.04 Eredménytelen
0
2016.03.04 Eredménytelen
0
2016.03.04 Eredménytelen
0
2016.03.04 Eredménytelen
0
2016.03.04 Eredménytelen
0
2016.03.04 Eredménytelen
0
Árverés azonosító 73.
2016-Tiszavárkony0138/13
74.
2016-Tiszavárkony023
75.
2016-Tiszavárkony025
76.
2016-Tiszavárkony027/1
77.
2016-Tiszavárkony070/5
78.
2016-Tiszavárkony080/1
79.
2016-Tiszavárkony080/3
80.
2016-Tiszavárkony091/3
81.
2016-Tiszavárkony091/4
82.
2016-Tiszavárkony091/5
83.
2016-Kunszentmárton0103/12
84.
2016-Kunszentmárton0110/1
85.
2016-Kunszentmárton0110/2
86.
2016-Kunszentmárton0110/3
87.
2016-Kunszentmárton0112
88.
2016-Kunszentmárton0120
89.
2016-Kunszentmárton0136
90.
2016-Kunszentmárton0148/7
91.
2016-Kunszentmárton0156
92.
2016-Kunszentmárton0171/9
93.
2016-Kunszentmárton021/19
94.
2016-Kunszentmárton0216/9
95.
2016-Kunszentmárton0220
96.
2016-Kunszentmárton0224/3
97.
2016-Kunszentmárton0262/31
Megye Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok
Terület 6.1488 7.3766 11.4185 37.8310 39.1322 26.2570 19.5290 8.7338 9.6501 10.8251 4.4862 24.5304 5.9421 39.2246 68.5826 81.7624 8.5645 10.4951 32.0316 8.9209 5.1490 9.9898 3.7092 29.9831 3.6756
Helyszín Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem
Időpont
Eredmény
2016.03.04 Eredménytelen
0
2016.03.04 Eredménytelen
0
2016.03.04 Eredménytelen
0
2016.03.04 Eredménytelen
0
2016.03.04 Eredménytelen
0
2016.03.04 Eredményes 2016.03.04 Eredménytelen
39 500 000 Szabó Imre
Lakcím
5091 Tószeg Rákóczi út 34/a.
0
2016.03.04 Eredményes
12 900 000 Buczkó Istvánné
5092 Tiszavárkony Rákóczi út 24.
2016.03.04 Eredményes
13 050 000 Buczkó Istvánné
5092 Tiszavárkony Rákóczi út 24.
2016.03.04 Eredményes
17 650 000 Buczkó Istvánné
5092 Tiszavárkony Rákóczi út 24.
2016.03.07 Eredményes
5
Nyertes ajánlat AV nyertes
6 750 000 Bori János
2016.03.07 Eredménytelen
0
2016.03.07 Visszavont
0
2016.03.07 Eredménytelen
0
2016.03.07 Eredménytelen
0
2016.03.07 Eredménytelen
0
2016.03.07 Eredménytelen
0
5440 Kunszentmárton Fráter György u. 12.
2016.03.07 Eredményes
13 800 000 Bori János
5440 Kunszentmárton Fráter György u. 12.
2016.03.07 Eredményes
35 350 000 Lakatos Éva
5451 Öcsöd Kossuth Lajos út 44
2016.03.07 Eredménytelen
0
2016.03.07 Eredménytelen
0
2016.03.07 Eredménytelen
0
2016.03.07 Eredménytelen
0
2016.03.07 Eredménytelen
0
2016.03.07 Eredménytelen
0
Árverés azonosító 98.
2016-Kunszentmárton0273/6
99.
2016-Kunszentmárton0280/16
100. 2016-Kunszentmárton0434/23 101. 2016-Kunszentmárton0442/15 102. 2016-Kunszentmárton049/48 103. 2016-Kunszentmárton0494/3 104. 2016-Cibakháza023/27 105. 2016-Cibakháza034/15 106. 2016-Cibakháza058/66 107. 2016-Cibakháza088/46 108. 2016-Csépa0108/7 109. 2016-Csépa078/14 110. 2016-Kunszentmárton0534/56 111. 2016-Kunszentmárton0562/5 112. 2016-Kunszentmárton0572/17 113. 2016-Kunszentmárton061/13 114. 2016-Kunszentmárton0616/22 115. 2016-Kunszentmárton092/8 116. 2016-Kunszentmárton092/9 117. 2016-Öcsöd0394/8 118. 2016-Öcsöd090/34 119. 2016-Szelevény0110/1 120. 2016-Szelevény0110/3 121. 2016-Szelevény0120/6
Megye
Terület
Helyszín
Jász-NagykunSzolnok 5.8885 Jász-NagykunSzolnok 5.6471
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem
Jász-NagykunSzolnok 3.2555 Jász-NagykunSzolnok 4.3754 Jász-NagykunSzolnok 5.5825
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem
Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem
Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok Jász-NagykunSzolnok
4.0351 5.6185 3.9550 3.9122 4.0127 3.5559 3.1680 7.4476 3.2907 3.5650 6.3853 3.0970 4.6579 4.4651 29.4643 11.5188 29.4095 19.8857 27.8232
Időpont
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem
Eredmény
7 300 000 Imrei István
5440 Kunszentmárton, Bem József utca 11/A
2016.03.07 Eredményes
2 750 000 Kasza Józsefné
5440 Kunszentmárton Deák Ferenc u. 32.
2016.03.07 Eredményes
6 100 000 Imrei István
5440 Kunszentmárton, Bem József utca 11/A
2016.03.07 Eredménytelen
0
2016.03.07 Eredménytelen
0
2016.03.07 Eredményes
3 450 000 Imrei Istvánné
5440 Kunszentmárton, Bem József utca 11/A
2016.03.08 Eredményes
8 300 000 Túróczi János
5430 Tiszaföldvár Kurázsi Fő út 21.
2016.03.08 Eredményes
6 250 000 Kiss Gábor
5462 Cibakháza Rákóczi utca 16.
2016.03.08 Eredményes
4 400 000 Túróczi János
5430 Tiszaföldvár Kurázsi Fő út 21.
2016.03.08 Eredményes
6 350 000 Kiss Gábor
5462 Cibakháza Rákóczi utca 16.
2016.03.08 Eredménytelen
0
2016.03.08 Eredménytelen
0
2016.03.08 Eredménytelen
11 950 000 Kiss Csaba
5465 Cserkeszőlő, Szabadság utca 7.
0
2016.03.08 Eredményes
5 600 000 Varga Zoltán
5462 Cibakháza Klapka u. 1.
2016.03.08 Eredményes
5 450 000 Bori János
5440 Kunszentmárton Fráter György utca 12.
2016.03.08 Eredménytelen
0
2016.03.08 Eredményes
7 000 000 Bori János
5440 Kunszentmárton Fráter György u. 12.
2016.03.08 Eredményes
5 600 000 Bori János
5440 Kunszentmárton Fráter György u. 12.
2016.03.08 Eredményes 2016.03.08 Eredményes
6
Lakcím
2016.03.07 Eredményes
2016.03.08 Eredményes
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem
Nyertes ajánlat AV nyertes
13 250 000 Fábián-Nagy László 8 550 000 Makai Sándor
2016.03.08 Eredménytelen
0
2016.03.08 Eredménytelen
0
2016.03.08 Eredménytelen
0
6600 Szentes Rákóczi Ferenc u. 70/B 5451 Öcsöd, Dózsa Gy. utca 39/A
Árverés azonosító 122. 2016-Szelevény0125/6 123. 2016-Szelevény0187/1
Megye Terület Jász-NagykunSzolnok 5.6088 Jász-NagykunSzolnok 6.1213
Helyszín Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok, Vízpart krt. 32., Tanács terem
Időpont
7
Eredmény
Nyertes ajánlat AV nyertes
2016.03.08 Visszavont
0
2016.03.08 Eredménytelen
0
Lakcím